A megújulás lehetősége Marosbogáton
Római kori emlékek a templomban
Egy Kolozsvári születésű fiatal lelkipásztor szolgál három éve a marosbogáti református gyülekezetben. Orbán Miklós 2008-ban fejezte be teológiai tanulmányait, ezt követően Brassóban, majd a Kolozs megyei Széken volt segédlelkész.2013-ban került a Maros menti településre.
Nagy kihívás elé állította a kinevezés, elődjét ugyanis – mint ismeretes – a gyülekezet kérésére távolították el a faluból, a korábbi lelkész és a hívek között kialakult konfliktus pedig mAradandó nyomot hagyott a bogátiakban. Orbán Miklós úgy véli, talán két lelkész szolgálati idejébe is beletelik, mire a falubeliek visszanyerik bizalmukat az egyház iránt.
A 450 lelkes gyülekezetet főként az idősebb korosztály alkotja. A helybéli fiatalok közül sokan külföldön dolgoznak, idén pedig generációváltás történt, az iskolások is "kirepültek", így most már az ifi sem működik – tudtuk meg Orbán Miklóstól. A lelkész szerint az a legnagyobb gond, hogy nincs utánpótlás. Ezelőtt két évvel egyetlen gyermek sem született a faluban, idén ketten jöttek világra, és még egy családban várnak gyermeket. Az elmúlt években négyen-öten konfirmáltak, jövőben egy konfirmandus sem lesz. Az a három gyermek pedig, aki idén konfirmált, szintén elkerült a faluból, Radnótra, illetve Ludasra jár iskolába.
– Segédlelkészként az ifjúsági csoport irányítása is a feladataim közé tartozott. Itt, Bogáton is voltak ifiseim az első két évben, a rendszeres együttlétek mellett az Alsó-Maros menti ifjúsági találkozón, keresztény zenefesztiválon vettünk részt, a gyermekek vakációs bibliahetének megszervezésében, lebonyolításában is sokat segítettek a fiatalok. De tavaly már érezhető volt a változás – mondta a lelkipásztor, majd arról beszélt, hogy a helybéliek a távoli településeken ledolgozott évtizedek után rendszerint idős korukban jönnek vissza falujukba.
Amikor a marosbogáti templomra terelődött a szó, Orbán Miklós felelevenítette az 1200-as években részben már létező épület múltját. Elmondta, hogy eredetileg náddal fedett kéttornyú kis katolikus templom volt a bogáti. A falu a római korban katonai tábor helyszíne volt, a templom oltáránál fel is fedezhető egy, a római légió épületéből származó díszítés. Az évszázadok során sokat változott, egy ízben le is égett, majd jelentősen kibővült az épület, így számos építészeti stílust és érdekességet fedezhet fel rajta az értő szem. A lelkipásztor szerint alapos javításra, felújításra lenne szükség a templomban az épület történetét, értékét ismerő szakemberek irányításával, ez azonban rengeteg pénzbe kerülne. Egyelőre csak a halaszthatatlan munkálatokat végezték el, a harangkengyeleket javították meg, az egyik harang ugyanis majdnem rájuk szakadt, illetve az egyik padsort és a padlózatot szedték fel. Erre azért volt szükség, mivel a nem megfelelő szigetelés miatt a könnyező házigomba jelentős kárt tett a faburkolatban és a padokban. Így most a régi castrum téglái és a padlózat is láthatóvá vált.
– Turisztikai szempontból is a falu javára válna a templom felújítása – jegyezte meg Orbán Miklós.
A varrottasokkal díszített, szép, otthonos templomból kilépve az idei bibliahét is szóba került. A lelkész elújságolta, hogy éppen a látogatásunkat követő héten zajlanak majd a gyermekprogramok, amelyek a korábbi évekhez hasonlóan a bibliai történetek ismertetése és a közös éneklés mellett versenyek, játékok is színesítenek. Az együttlétekre nemcsak a falubeli gyermekeket várják, hanem azokat is, akik nyaralni jöttek a bogáti nagyszülőkhöz.
Népújság (Marosvásárhely)

Tarhál a törvény
Pár évvel ezelőtt a Kovászna megyei Ügyészség írásba adta, hogy vadonatúj, négyszáz lejes kerékpárom ellopása az ajtóm mellől „nem jelent a társadalomra veszélyt”. Mármint a lopás. Nem tudtam akkor, hogy kacagjak-e egy jó nagyot, vagy égbe kiáltsak. Ez azért – amúgy ritkán – jut eszembe, mert sorozatot jegyeztem föl egy időben, szintén pár év alatt a hazai büntetésrendszerről. Nem semmi ez sem ám.
Emlékszünk például arra, hogy az úgynevezett fogyasztóvédelmi hivatal főnöke hogyan vetette rá magát a Sepsiszentgyörgyi taxisokra, hatalmas pénzösszegekkel akarván büntetni azokat, akik a SIC – Terra Siculorum táblácskát azonnal nem szedik le a megélhetési termelő eszközről, a kocsi faráról.
Nekem akkor is, mindig is a családfő meg a családja jutott eszembe, a tejecske, kenyérke, vajacska. Meg ezeknek az ára. Aztán jöttek a zászlós büntetések, nagy összegek fenn a rúd tetején, aranyos kék mezőben a nap és a hold. Most már számon tartani is igen nehéz, hány miniszter, bankigazgató, politikus és társaik kerültek bíróság elé lopás miatt. És óhatatlanul idetartozik a kérdés, hogy hát ebben a szegénnyé tett országban ebből akarnak megélni – kik is?
Most ismét fordul egyet városunkban, Sepsiszentgyörgyön is a szemetes kocsi, hatalmas összeggel büntették meg a várost az illetékes hivatalok, mert a játszóterek meg az ottani felszerelések… szóval rend és a pénz a lelke mindennek ebben a rendetlenségben, ahol bevallani is riasztó, milyen csekély összegből él meg a dolgozó, a nyugdíjas. Az állam pedig a büntetésekből akar megélni?
Mondanám, hogy röhögvényes ez a legutóbbi ki- meg lerohanás akkor, amikor a városaink alighogy megélnek abból az összegből, ami az adóból visszakerül. És ismét beugrik a védekező vád, a Terra Siculorum, a „nem is létező” Székelyföld mesterséges elhanyagolása, el- és leszegényítése, a Kárpátok letarolása –, hadd menjenek a dolgozni vágyó magyarkák napnyugatra gürcölni.
Az ablakomon túl a játszótér zsibongással teljes, az öt méter magas tornyocskák tetejére kiírva szintén latinul, hogy pax, azaz béke. No, nekem ilyen rárohanós békét ne ajánljanak se fenn, se lenn, még akkor se, ha a kisgyermekek aligha tanulnak meg valaha is latinul. És hadd tegyem hozzá humortalanul az egyik és ideillő latin közmondást: Pecunia non olet. Azaz: a pénznek nincs szaga...
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mi történik, ha nem lépi át az 5%-os küszöböt az RMDSZ?
kérdezett: Kertész Melinda
llyés Gergely politológus szerint a mandátumok számából jelentősen nem veszítene a szövetség, de gyengülnének tárgyalópozíciói.
- Az RMDSZ az önkormányzati választásokon nem érte el az 5%-os küszöböt. Azzal összevetve, hogy az önkormányzati választáson nagyobb a választási hajlandóság, viszont a Kárpátokon túli megyékből nem érkezett most szavazat, mi vetíthető elő: eléri vagy sem a parlamenti választáson az RMDSZ az 5%-os küszöböt?
Illyés Gergely: – A legutóbbi parlamenti választásokon, 2012-ben az RMDSZ képviselőjelöltjeire a szavazatok 5,13 százaléka, a szenátorjelöltjeire pedig 5,23 százaléka érkezett, ezért már az akkori eredmények fényében is felmerült, hogy a következő választásokon nem lesz meg az 5 százalék. Összességében a trend egyértelműen csökkenő, ezért a válasz igen, elképzelhető, hogy az idei parlamenti választáson az RMDSZ nem éri el az 5 százalékot. Ugyanakkor az önkormányzati választások eredményei, valamint az a tény, hogy sok Székelyföldi településen egyetlen jelölt volt a polgármesteri tisztségre – ami demobilizált – továbbra is lehetségessé teszi az 5 százalék meghaladását. Az RMDSZ a bekerülési küszöbön táncol, tulajdonképpen megjósolhatatlan, hogy kicsivel fölötte vagy alatta végez majd.
- Megállja a helyét egy olyan retorika, amely veszélyként tünteti fel az RMDSZ küszöb alá kerülését? Befolyásolná a szavazat-visszaosztási folyamatot?
– A törvényben szereplő alternatív küszöb miatt az RMDSZ bejutása nem kérdés. Ez a küszöb azt jelenti, hogy mindazok a választási szereplők, amelyek legalább négy megyében megkapják a szavazatok legalább 20 százalékát, bekerülnek a parlamentbe. A jelenlegi etnikai arányok mellett elképzelhetetlen, hogy az RMDSZ ezt a feltételt ne teljesítse. Azok a választási szereplők, amelyek átlépik a bekerülési küszöböt – akár az 5 százalékot, akár az alternatív megoldást – részt vesznek a mandátumkiosztási folyamatban. Tehát egy 4,9 százalékos eredmény alig jelent kevesebbet, mint az 5,1 százalék, az adott szervezet ugyanúgy részt vesz a mandátumok elosztásának folyamatában, azaz ez a kimenetel nem azt jelentené, hogy nagyságrendileg kevesebb képviselővel és szenátorral rendelkezne az RMDSZ, mint akkor, ha hajszállal átlépné az 5 százalékot. Természetesen néhány mandátummal kevesebb jutna így, de ez igaz akkor is, ha 5,5 százalék helyett 5,3-at kap.
- Mégis erősen tematizálják az 5%-os küszöb átlépésének a fontosságát. Milyen jelentőséggel bír az 5%-os küszöb? Fogalmazhatunk úgy, hogy pszichológiai jelentősége van?
– Igen, az 5 százalékos küszöbnek lehet egyfajta pszichológiai jelentősége, az RMDSZ kevésbé erős szervezetként tűnhet fel mind saját választói, mint a román társadalom számára, sőt, akár nemzetközi kapcsolataiban is visszaüthetne egy ilyen eredmény. A legközvetlenebb következménye azonban akkor mutatkozhatna meg, amikor egyes román pártok megpróbálnák az alternatív küszöb törvényből való kivételével fenyegetni a szervezetet, esetleg egy későbbi törvénymódosítás során el is törölnék ezt a rendelkezést. Amennyiben a román pártok úgy éreznék, hogy csupán az ő döntésük következménye az RMDSZ parlamentbe jutása, az károsan befolyásolná az érdekérvényesítési lehetőségeket. - Az EMNP a megegyezés, együttműködés lehetőségét vetette fel az RMDSZ-nek. Miről szólhat egy ilyen felvetés, ha összevetjük azzal, hogy egy koalícióban való indulás esetén feltételezhető módon nem lehet igénybe venni az alternatív küszöböt, és ehhez még hozzájönne az is, hogy az emelt küszöb érvényesülne, ami két szereplő esetén már 8%?
– A választási törvény küszöbre vonatkozó rendelkezései között külön bekezdésben szerepel a választási szövetségekre vonatkozó emelt küszöb, amely két szereplő esetén már 8 százalék. Ebből következtethető, hogy az alternatív küszöb választási szövetségekre nem vonatkoztatható, mivel ez a lehetőség ebben a bekezdésben nem szerepel. Ezt a magyar választási szereplők is így gondolják, ezért nem egy formális szövetségről tárgyal az RMDSZ az MPP-vel, hanem arról, hogy egyes MPP-s politikusok az RMDSZ listáin befutó helyeket kapnak. Az EMNP vonatkozásában ugyanerről lehetne tárgyalni, ám ezt láthatóan egyik fél sem akarja igazán.
- Az önkormányzati választási törvény kapcsán az RMDSZ arra hivatkozott, hogy érdekvédelmi szervezetként nem indulhat koalícióban egy párttal, mert a törvény ezt nem teszi lehetővé. Van olyan cikkely a parlamenti választási törvényben, amely esetleg kérdésessé tenné az együttműködés lehetőségét? – A formális együttműködés nem lehetséges a fenti okok miatt, amennyiben az RMDSZ listáin valósul meg ez az együttműködés, akkor nincs olyan következménye, hogy megváltozna a bekerülési küszöb. Az a bizonyos rendelkezés, hogy egy érdekvédelmi szervezet csak saját megnevezése és választási jelképe alatt indulhat, ebben a törvényben csak azokra a kisebbségi szervezetekre vonatkozik, amelyek nem jutnak be a törvényhozásba, ám könnyített feltételek teljesülése esetén jogosultak egyetlen mandátumra. A törvény kissé zavaros, hiszen egy későbbi fejleménytől – a parlamentbe való bejutástól – tesz függővé egy korábbi feltételt – azt, hogy csak saját megnevezésük és választási jelképük alatt vehetnek részt a választásokon.
- Az EMNP bejelentette, hogy indul a választáson. Ez hozza magával azt a tényt, hogy a magyar szavazatok egy részét ők fogják megkapni. Elvonatkoztatva attól, hogy a hagyományosan nem RMDSZ-szavazók voksait viszi el a Néppárt, az elmúlt választások eredményeiből az rajzolódik ki, hogy ez a részesedés a magyar szavazatokból nem elég egy áttöréshez. Most sem előrevetíthető, hogy megfordul a trend, így az a kérdés merül fel, hogy a parlamenti választásokon mire lesz elég az EMNP-re leadott szavazatszám. Miért indulhat az EMNP? Mit szeretne elérni? Beszélhetünk arról, hogy gyengítheti az RMDSZ eredményeit?
– A korábbi választási eredményekből egyértelmű, hogy az EMNP nem fogja elérni az alternatív küszöböt. A pártra leadott szavazatok száma azt mutathatja meg, hogy a szervezet fennmAradása és fenntartása életszerű-e, növekvő vagy csökkenő tendenciát mutat a párt fejlődése. Nagy meglepetésre és jelentős szavazatszám növekedésre lenne azonban ahhoz szükség, hogy megváltozzon a párt pozíciója az erdélyi magyar politikában, ennek esélyét én ma minimálisnak látom.
Ha a párt célja a mandátumszerzés, akkor sokkal logikusabb lenne független jelölteket támogatni: egyet-egyet a jelentős magyar lakosságú megyékben, mivel ezek a jelöltek az adott megye választási koefficiensének elérésével parlamenti mandátumhoz jutnának – természetesen függetlenként. Ez maga után vonná, hogy a párt nem állítana listát ezekben a megyékben, mivel ezzel saját jelöltjének esélyeit csökkentené. A választási koefficiens az összes, az adott megyében érvényesen leadott szavazat és az adott megyében megszerezhető képviselői, illetve szenátori mandátum hányadosát jelenti. Ez a képviselői mandátum tekintetében Hargita megyében a szavazatok 20, Kovászna megyében 25 százalékát, Marosban 12,5 százalékát jelentené, ami természetesen így sem lenne könnyű feladat. Az is kérdéses egy ilyen stratégia kapcsán, hogy a párt támogatása inkább segítené vagy inkább hátráltatná az adott jelöltet, akinek a személyes ismertsége és megítélése a legfontosabb kérdés természetesen.
Transindex.ro

Magyar diákok a rendőrakadémián: még mindig csak csepp a tengerben?
A nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem javítható látványosan az arány. De mégis „gyerekkori álmok” teljesülnek.
Augusztus 8-án tették közzé a Bukaresti „Alexandru Ioan Cuza” Rendőrakadémián az írásbeli eredményeket. A rendőrakadémiára összesen 4010-en jelentkeztek, a kizáró jellegű sport, orvosi és pszichológiai próbák után 2915-en mAradtak versenyben a 795 helyre.
A tavalyi évhez képest az idén 184 diákkal többet vettek fel, a túljelentkezés egyes szakokon így is látványos volt, a közrendészet karon például 12-en versenyeztek egy helyre, ahol a legnagyobb jegy 9,50, míg a legkisebb 8,50 volt. A legmagasabb bejutási átlag a tűzoltó karon volt, itt 9,75 volt a legjobb jegy és szintén 8,50 a legkisebb.
Idén is voltak a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyek
A nemzeti kisebbségek számára idén is voltak külön fenntartott helyek, a roma, a magyar és a más nemzetiségű felvételizőknek így nagyobb esélyük van bekerülni az akadémiára. A belügyminisztériumhoz tartozó rendőrakadémia honlapján közzétett információk szerint azoknak a jelentkezőknek, akik a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre pályáznak, bizonyítaniuk kell a nemzetiségi hovatartozást. Ez lehet egy az adott kisebbségi szervezet által kiállított igazolás vagy az érettségit igazoló okmány is. A magyarok számára összesen 11 helyet hirdettek meg a rendőrakadémián, ebből ötöt a közrendészet karon.
A magyar diákok körében még mindig nem tartozik a népszerű opciók közé a rendőri pálya
A magyar nemzetiségű diákok körében a rendőri szakma nem túl népszerű, Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője már 2007 óta szervez népszerűsítő kampányokat a magyar többségű megyékben, hogy a fiatalok lehetséges opcióként gondoljanak a rendőri pályára is.
Romániában jelenleg a kisebbségi rendőrök aránya 1 és 1,5 százalék között mozog. A rendőrség 2016-ban kiadott, a 2015-ös évre vonatkozó jelentésében 1,35 százalékra teszi a kisebbségi rendőröknek az arányát, ez az arány javult a 2014-es évhez képest, de továbbra is jóval alatta van a lakosság nemzetiségi arányainál – tudtuk meg Ádámtól, aki elmondta, hogy a cél természetesen minél inkább megközelíteni a 10 százalékos arányt.
Ennek az alacsony aránynak összetett okai vannak: egyrészt még mindig él a köztudatban, hogy a rendőri feladatokat csak román nemzetiségűek láthatják el, a „csak a rendőr román a faluban” sok Székelyföldi településen még továbbra is megmásíthatatlan axiómaként él. Ugyanakkor ennél a pályánál is érvényesül az, ami sok más szakmában is megmutatkozik, hogy a jelentkezők családjában már van hagyománya az adott szakmának, így a magyarok körében a rendőri szakma esetében ez a szám még nagyon alacsony. Ezenkívül az is egy fontos adalék, hogy a nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem érhető el a tíz százalékos arány.
Ádám Gábor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a magyar, roma és más nemzetiségű fiatalok még most sem tudják felvenni a versenyt a többségiekkel, hiszen még mindig van legalább egy jegy különbség a román felvételizők legutolsó bejutási médiája és a legjobb magyar jegy között.
„Másrészt az az öt hely elenyésző, hogy hosszútávon csökkenteni lehessen a lemAradást, jóval nagyobb beiskolázási számok kellenének, hogy tizenöt éven belül már ne legyen ilyen alacsony a nemzetiségiek aránya. Ha a többségi jelentkezők felől közelítjük meg, akkor az is egy problémát jelent, hogy a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre jóval alacsonyabb jegyekkel be lehet jutni, ez okozhat némi frusztrációt is ” – fejtette ki az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a nemzetiségi helyek száma az elmúlt években kiszámíthatatlan módon változott – míg 2010-ben csak a magyarok számára 34 külön hely volt, ebből 15 volt rendőrségi, a többi csendőrségi, tűzoltósági, levéltári és jogi szakokon. 2011-ben csak a 15 rendőrségi hely mAradt meg, a többi szakon már nem voltak elkülönített helyek. 2012-ben volt egy hatalmas leépítés, akkor egy hely volt az akadémián, 2013-ban hat, 2014-ben nyolc, 2015-ben 9, míg az idén pedig 11 hely.
Lehetséges küldetés: a rendőri pálya népszerűsítést célzó kampány egyre több érdeklődőt vonz
A rendőri szakma népszerűsítését szolgáló kampány része a Lehetséges küldetés tábor, amelyet az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja szervez a Kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolával közösen. A 2007-től működő rendezvény célja, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar és roma nemzetiségek körében megismertessék a rendőrségi munkát, hogy azok lehetséges opcióként tekintsenek a rendőri szakmára.
Ádám Gábor elmondta, hogy a rendezvényük sikeres, hiszen az elmúlt években több mint 1300 diák iratkozott be a táborba, amelyből 280 diák részt is tudott venni rajta. 2013-ban volt egy szünet, 2014-től viszont újraindították a kampányt és a tábort is. Ádám elmondta, hogy a 2014-es tábor résztvevői közül tízről tudják, hogy próbálkozott a rendőrakadémián illetve a rendőrképző iskolákban, a 2015-ös tábor 51 résztvevője közül 30-an voltak végzősök, közülük pedig 4-en próbálkoztak a Bukaresti rendőrakadémián. A rendőriskolákban ősszel lesznek a felvételik, így oda még várják a további jelentkezőket. Régi álmuk vált valóra, hogy bejutottak a rendőrakadémiára
A 2015-ös tábor résztvevői közül a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett Szabó Kinga egyike annak az öt magyar diáknak, akik idén sikeresen bejutottak a Bukaresti rendőrakadémiára. Kinga már általános iskolás kora óta készül a rendőri pályára, egyszer sem gondolt arra, hogy más szakmát válasszon.
„Már gyerekként is szívesebben játszottam kisautókkal mint babákkal, később pedig a sok rendőrös film volt az, amelyek még inkább erősítették bennem, hogy ezt a szakmát válasszam.” A Lehetséges küldetés tábort a tavaly Kinga egyfajta vízválasztónak tekintette, hiszen azzal a gondolattal ment el a Kolozsvári táborba, hogy vagy végleg lemond a rendőri pályáról vagy még jobban meg fogja erősíteni az elhatározásában.
„A tábor az az élmény volt az életemből amelyik leginkább motivált ahhoz, hogy továbbra is erre a pályára készüljek” mesélte Kinga, aki a Bukaresti felvételin az írásbeli vizsgától félt a legjobban, azon belül is történelemtől, mert azelőtt nem igazán foglalkozott ezzel a tantárggyal.
Jánosi Szilárd még 2014-ben vett részt a Lehetséges küldetés táborban, de 2015-ben nem sikerült bejutnia a rendőrkadémiára. Szilárd az idén már sikeresen felvételizett, a Transindexnek elmondta, hogy gyerekkori álma volt, hogy rendőr lehessen és 10. osztály elején azt is eldöntötte, hogy a Rendőrakadémiára jelentkezik az érettségit követően. Szilárd szintén az írásbelitől félt a legjobban, a sport próbák nem okoztak nehézséget számára, hiszen 11 éve karatézik.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro

EMI-tábor: „Együtt kell megtartó erejű közösséget építenünk”
Megnyitotta kapuit a 12. EMI-tábor szerdán, Gyergyószentmiklóstól 3 kilométerre a Békási-szoros irányába. Az esemény fő témája az 1956-os forradalom és annak jelentősége napjainkra nézve, az idei kiadás mottója Márai Sándortól származik: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?...” Alábbaz EMI közleménye olvasható:
„Mint vándormadár mikor hazatér, úgy érkezett haza második otthonába az Erdélyi Magyar Ifjak minden tagja az EMI-táborba” – fogalmazott Szűcs Péter, az EMI országos szervezetének alelnöke a tábor megnyitóján. „Remélem, mindenki számára akkora öröm, hogy itt lehetünk és találkozhatunk, mint nekem és a szervezőknek” – tette hozzá.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere úgy vélte, a tábor olyan kérdést fogalmaz meg, amelyre minden idelátogatónak válaszolnia kell, így ő is fontosnak tartja, hogy feleljen rá. „Válaszom városvezetőként természetesen igen: nagy dolog a szabadság.” Mint kifejtette, tapasztalata szerint napjainkban az erdélyi magyarság nem értékeli kellőképpen a szabadságot. „Az elmúlt másfél év történései, a Székelyföldiek meghurcoltatásának sorozata megváltoztatta hozzáállásom a szabadság kérdéséhez” – jegyezte meg Nagy Zoltán, hozzátéve: „elkényelmesedtünk az elmúlt években, elfelejtettük, milyen a szabadság, elfelejtettük, hogy milyen egy megtartó erővel bíró erős, összeforrott közösség. Rá kellett döbbennem arra is, hogy sokszor elbizonytalanodtunk, vagy féltünk határozottan kiállni embertársainkért” – fogalmazott a polgármester. Továbbá kifejtette: nagy a veszélye annak, amikor a félelem irányít egy közösséget, mert ebben a hangulatban nem formálódhatnak önmagukban bízó társadalmak, megtartó erejű közösségek.
Az elöljáró hangsúlyozta: „a mai fiatalok már nem az csatamezőkön kell megtapasztalják a szabadságot, hanem akár a 12.-EMI táborban is lehetőségük van erre. Szükség van ráeszmélni arra, hogy még nincs semmi elveszve, szabad pedig csak az lehet, aki mélyrehatóan ismeri és éli hagyományait, kultúráját, illetve az, aki anyanyelvén gondolkodhat és imádkozhat.”
Sorbán Attila Örs főszervező elmondása szerint ismét nagy szó, hogy meg tudták szervezni a rendezvényt, hiszen az EMI-tábor az Erdélyi Magyar Ifjak összes tagjának lázadása az ellen a folyamat ellen, amely ellen hatvan évvel ezelőtt Budapesten és egész Magyarországon fellázadtak. „Ez a folyamat nyirbálja nemzeti öntudatunkat, leszorít minket folyamatosan, és bár erőszak nélkül, de elüldöz szülőföldünkről” – figyelmeztetett az ifjúsági vezető, és hozzátette: a zaklatások, meghurcoltatások, bohózatba illő vádak ellen közösségként kell fellépnünk.
A megnyitót a Varga Eszter népdalénekes által előadott gyergyói népdalok színesítették, majd kezdetét vette a tábor ötnapos programsorozata. „Idejében kiejtett pontos szó történelmet csinál – még nehéz időben is” – emlékeztetett Berecz András ének- és mesemondó. Az előadóművész ízes, élettel teli történeteivel varázsolta el közönségét.
Beindult a tábori élet is, a tematikus sátrak ezentúl egész napos programmal várják az érdeklődőket.
Az EMI-tábor második napján, csütörtökön az 1956-os forradalomra irányul a figyelem, 11:30-tól Wittner Mária és Murányi Levente ’56-osok, illetve Popély Gyula történész részvételével zajlik kerekasztal-beszélgetés. Este a Kowalsky meg a Vega és a Zorall együttesek koncerteznek. A teljes program és egyéb tudnivalók a www.emitabor.hu oldalán érhetők el.
itthon.ma

Kelemen Hunor: a Ciolos-kormány megpróbálja megakadályozni a csíksomlyói búcsú UNESCO-védettségét
Kelemen Hunor szerint a romániai szakértői kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a csíksomylói búcsú felkerüljön az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökségi listájára.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Székelyföldi Csomakőrösön (Chiurus) egy szombati pódiumbeszélgetésen beszélt erről. Mint felidézte, kulturális minisztersége idején terjesztették fel 2011-ben a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. “Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, hivatalosan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam, jelen esetben Románia, bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Kelemen sérelmezte, hogy a Ciolos-kormány nem hozta létre a magyar pedagógusképző intézetet, holott a kormányhatározat hónapok óta elkészült, és az intézetre a költségvetésben pénzt különítettek el. “Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum” – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke azt is felrótta a kormánynak, hogy az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból minden indoklás nélkül felmentett két magyar szakembert: Guttman Szabolcsot, Nagyszeben volt főépítészét és Csók Zsolt régészt. A kormány számlájára írta, hogy késik a mezőgazdasági támogatások folyósítása, és a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen lejt sem juttatott a megyei önkormányzatoknak.
“Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” – idézte Kelemen Hunort a hírlevél.
Az őszi parlamenti választásokra vonatkozóan elmondta, várhatóan mintegy felerészben megújulnak az RMDSZ parlamenti frakciói. Kijelentette: a szövetség két befutónak számító képviselői helyet ajánl fel a Magyar Polgári Pártnak (MPP).
erdon.ro

Legyen a zene mindenkié!
Tizenegyedik Fúvóstalálkozó Nagybaconban
Vasárnap délben verőfényes napsütésben kezdődött az immáron tizenegyedik alkalommal megszervezett nagybaconi fúvóstalálkozó, amelyet évről-évre hagyományosan augusztus elején tartanak a község központjában.
Az egész napos rendezvényt a környék zenekarainak zenés felvonulása nyitotta meg, melyek egymás után, a falu három pontjából indultak a központi parkba, ahol összegyűlve közösen a magyar, majd a Székely himnuszt játszotta el több mint száz muzsikus. Mihály Réka nagybaconi tanítónő köszöntötte a rezesbandák tagjait, vezetőit, kísérőit, valamint a közönséget. Beszédében felelevenítette a nagybaconi zenekar több évtizedes múltját, amely élt virágzó időszakokat, állt a megszűnés határán is, de néhány kitartó tagjának és lelkes támogatóinak köszönhetően mégis megmAradt, sőt újjá is született.
– A zene enyhíti a fájdalmat, oldja a szorongást, eloszlatja a félelmet, felpezsdíti a kedélyeket, felkorbácsolja a bátorságot, megacélozza az akaratot, felderíti a szívet, finomítja az ízlést, merész gondolatokra buzdít, és ösztönzi az értelmet. A zene lelki táplálék, ami semmi mással nem pótolható, amely a szívet és a lelket szólítja meg – fűzte hozzá a tanítónő.
Az idei fúvóstalálkozó résztvevő zenekarai a következő településekről érkeztek Nagybaconba: Mikóújfalu, Székelyzsombor, Árkos, Kálnok, Barót, Gidófalva, Magyarhermány, Sepsibükszád, Étfalvazoltán, valamint a házigazda Nagybacon.
Újdonságnak számít a Nagybaconi Ifjúsági Fúvószenekar, amely helyi fiatalokból alakult egy éve, így a falu már két zenekarral is büszkélkedhet. A délután folyamán mindenik együttes fellépett a parkban kialakított színpadon, ahol saját összeállításukkal szórakoztatták a népes közönséget.
Lázár Szilárd
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közösségi ügyről van szó
Megfélemlítésre játszik a román állam
A zárult 12. EMI-tábor során kiemelt témaként kezelték Beke István és Szőcs Zoltán ügyét. Augusztus 13-án a HVIM képviselőivel Tőke Ervin, valamint az EMI elnöke, Sorbán Attila Örs beszélgetett.
Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője kifejtette, amikor kezdődött a terrorhullám a HVIM-esek ellen, még nem látták az egész képet, viszont mostanra összeállt: élő példa arra, hogyan működik karöltve a román titkosszolgálat ( SRI) és a média. Hosszú távon az lehet az ügy jelentősége, hogy amikor az autonómia kérdése magasabb szintekre jut, akkor azt minél hamarabb tudják lesöpörni az asztalról, azzal érvelve, a terrorista Székelyek igényeiről nem tárgyalnak.
Szőcs Csongor csupán testvére, Zoltán helyzetéről beszélt, ugyanis Beke István tárgyalásán tanúskodik. Kiemelte, elsőfokú tanúja Bekének, ám eleinte ki sem hallgatták őt, csak azokat, akiktől a vádakat alátámasztó információkat reméltek. „Az ilyen komoly terroristákat hogy lehet, hogy hazaengedték házi őrizetbe?” – tette fel a kérdést Szőcs, aki tájékoztatott: a romániai jogtörténetben nem történt soha olyan, hogy ebben a fázisban hazaengedték volna a gyanúsítottat. „Három tárgyalásra engedtek be minket, az ott levő emberek, az ügyészen és a bírón kívül, mind kacagtak a vádon.”
Beke István terrorizmus vádjával, míg Szőcs Zoltán terrorizmusra való felbujtással van vádolva; két különálló állítólagos bűncselekményről van szó, ezeket mégis egyként kezelik a bíróságon. Ügyvéd keresése sem volt egyszerű, mesélte: a jogászok mind visszakoztak, többen családi programra hivatkozva, de volt, aki szemükbe mondta, hogy nem vállalja az ügyet, mert fél. Végül Rozsnyai Sándor ügyvéd vállalta el a munkát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyar államiságot ünnepelték Hármasfaluban
Szinte maratoni hosszúságú ünnepség heszíne volt szombaton Hármasfalu, ahol országalapító szent királyunk ünnepén felhúzták a Székely zászlót, majd Szent István előtt tisztelegtek, végül a Makk-féle összeesküvés 1854. évi áldozatai tiszteletére állított kopjafákat lepleztek le.
Csókfalván szombat délelőtt fúvószene mellett gyülekeztek az ünneplők az unitárius templom melletti világháborús emlékműnél. Tőkés Lóránt lelkésztől tudjuk, hogy ezen a helyen Orbók Gyula lelkész 1941. július 28-án nemzetiszín zászlótartó rudat emeltetett, amelyre „megváltó szent csodaként” felvonták a nemzeti lobogót. Vass Imre makfalvi polgármester azzal biztatta az ünneplőket, hogy mindennek eljön egyszer az ideje. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hisz mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, „vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét”, Székelyföldet, a hegyeinket, a Kis-Küküllőt, és egymást, akik még megmAradtak székelynek, magyarnak a zivataros évszázadok alatt.
A székely zászló felvonását és megáldását követően a templomban Tőkés Lóránt lelkész bemutatta az önkormányzat támogatásával nemrég megjelent kiadványát. Az Apáink arcában című füzetben csókfalvi régi fényképek gyűjteménye a falu múltjának, kultúrájának egy kis lenyomatát mutatta be. Ma mindennapi dolog a fotózás, de száz éve annál hatalmasabb értéke volt egy fényképnek, amely egy életben egyszer vagy épp egy emberi élet utolsó perceiben készült – hívta fel a figyelmet a gyűjtő.
Ezután az ünneplők nemzetiszínű és székely zászlók vezetésével a székelyszentistváni templomba vonultak, ahol az ünnepi alkalomból Boldizsár Ferenc katolikus lelkész méltatta Szent István örömünnepét, „amikor másképp dobban a szívünk”.
A dalárda előadása után a templomkertben álló szobornál Szabó Árpád megyei tanácsos kifejtette: Szent István olyant alkotott, aminek ezer év távlatából is mindenki hódol, és nekünk is ez a kötelességünk. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy István létrehozta a magyar államot és azt közjogi alapokra helyezte, ezért lehetett Magyarország évszázadokon át a nyugati civilizáció védelmezője.
Magyarország üzenetét Farkas Balázs Csíkszeredai konzul tolmácsolta: Szent István államot alapított, felvette a nyugati kereszténységet, megteremtette a jövő szilárd alapjait. Az ő bölcs belátása és tevékenysége arra is figyelmeztet bennünket, hogy fel kell ismerni a közös nemzeti érdeket, és ezekről világnézettől, meggyőződéstől függetlenül meg kell tudni egyezni.
Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után az ünneplés a szemközti Barátosi-udvarháznál folytatódott, ahol a helyi gazdakör helyet adott három kopjafa felállítására. A Makk-féle összeesküvésben való részvétel miatt Marosvásárhelyen kivégzett Török János, Horváth Károly, Gálfi Mihály neveit jelző oszlopok állnak itt ezután, de ez emlékeztet a többi négy Székelyföldön kivégzett vezetőre, és azokra, akiknek halálos ítéletét várfogságra változtatták, közöttük a szentistváni Musnai Pálra, aki tíz évig raboskodott. A három oszlopot a helyi Sándor János fafaragó mester készítette a gazdakör, Nemes József elnök és Csonta Ferenc tanácsos kezdeményezésére.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Székely kongresszust tartanak a Marosvásárhelyi Sapientián
Intézményköziség a tudományosság vonatkozásában
Dávid László, a Sapientia Tudományegyetem rektora korszakalkotónak nevezte, hogy a Sapientia ad otthont és társszervezője a székely tudományos kongresszusnak, amelyre 2017. április 19-21. között kerül sor. A bejelentés tegnap Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével és Bakk Miklóssal, a Sapientia EMTE docensével közösen tartott sajtótájékoztatón hangzott el.
Az universitasnak az oktatáson kívül a régió szolgálata is feladata
Dávid László kifejtette: az oktatásban a Sapientia már jeleskedik. Ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. "Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálunk választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet".
Elmondta, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen szervezik meg a kongresszust, és a Sapientia ad helyet a rendezvénynek. A részleteket az elkövetkezendőkben fogják meghatározni.
Fontosnak nevezte, hogy amint a tudományokban szokás, nemzetközi konferencia lesz, amely három hivatalos nyelven, magyarul, románul és angolul zajlik majd. "Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást találhatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi-e magát, van-e megfelelő jövőképe, a többségnek is gondot jelent" – jelentette ki Dávid László.
"Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja"
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra hangsúlyozta, hogy az SZNT Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célul. "Eszközeink a jog és a demokrácia eszközei, és ezek között a szellemi erőforrásokat is számon tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja, hogy vázoljon egy olyan jövőképet, amely Székelyföld minden lakója számára elfogadható. Rendelkezik elegendő szellemi erőforrással, hogy válaszokat adjon azokra kérdésekre, amelyeket az elmúlt tíz esztendőben nem egy esetben az SZNT vezetőinek tettek fel, mi pedig úgy gondoljuk, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre a szakmai eliteknek kell választ keresni és találni. Abban bízunk, hogy a Sapientia egyetem – amely az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a Kárpát- medencei magyarság egyik legtekintélyesebb intézménye –, az eljövendő időkben lehet az a szellemi műhely, amely ezeket a szellemi erőforrásokat összefogja. És a székely tudományos kongresszus, amely lényegében az 1902-es székely kongresszus hagyományához nyúl vissza, a Székelyföldi tudományos életnek egy intézményesített formája lesz a jövőben, amelyet időszakonként össze fogunk hívni, és amely a helyi kihívásokra keres megfelelő válaszokat a szellem, a tudás eszközével."
Elindulhat egy folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja
Bakk Miklós, a Sapientia EMTE docense, a székely kongresszus főszervezője a Sapientia részéről elmondta, hogy a székely kongresszus reményeik szerint azt fogja példázni, hogy hogyan mAradnak fenn a hagyományok. Véleménye szerint a hagyományok úgy mAradnak fenn, ha meg tudnak újulni, korszerű tartalmakat tudnak magukba olvasztani. "Az 1902-es székely kongresszus olyan körülmények között került megszervezésre, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiában a Székelyföld Világosan leszakadó perifériaként volt megjelölhető". Véleménye szerint Székelyföld mint hagyományos történelmi régió a történelmi régiókon belül inkább leszakad, mint fölzárkózik. "Ha ezt a folyamatot meg akarjuk állítani, szükség van arra, hogy a modern regionális fejlesztési elképzeléseket minden színtéren stratégiailag is megalapozzuk" – mondta.
Kijelentette: "Bár székely kongresszusnak nevezik, tulajdonképpen egy korszerű nemzetközi konferenciát kívánunk szervezni, amely átfogja mindazokat a diszciplínákat és tudományágakat, amelyek a térségi kutatásaik révén kapcsolódnak Székelyföldhöz. Ugyanakkor az interdiszciplinaritás révén esetleg példát mutathat. Vagyis azt próbáljuk fölmutatni ezzel a konferenciával, hogy Székelyföld mint régió létezik tudományos kutatási témákban is, és létezik immár olyan humánerőforrás- potenciálként, amely a térség jövőjére nézve talán biztató képet nyújt számunkra".
A kongresszussal – jelentette ki – elindítható egy olyan folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja. Ugyanakkor úgy gondolják, ezzel a kongresszussal megvalósíthatják az első intézményköziséget a tudományosság vonatkozásában. A nemzetközi konferencia konkrét részleteiről az elkövetkezendőkben folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Zajlik az Őszi sokadalom (Kézdivásárhely)
Csütörtök este a Kézdivásárhelyi Városi Színház az Őszi sokadalom nyitányaként bemutatta a Skandináv lottó című stúdióelőadását Kolcsár József rendezésében. A szervezők az értékszüret jelszó jegyében arra törekedtek, hogy a tizennégy helyszínen minden korosztály megtalálja a neki tetszőt: az esti koncertek mellett gyermekváros, borudvar, utcazene, színházi előadás, ifjúsági programok, főzőverseny, tárlatmegnyitók stb. színesítik a kínálatot. A sokadalom hivatalos megnyitóját tegnap délután öt órakor tartották.
Iochom István » Akárcsak tavaly, idén is színes napernyők özöne alatt jutnak el az érdeklődők a Gábor Áron térre. A városnapokra Paksról, Mezőkövesdről, Gyöngyösről, Hatvanból, Budapest–Terézvárosból és Szentendréről érkeztek testvérvárosi küldöttségek. Az előző évekhez hasonlóan, idén is gyermekvárossá változott a főtéri park Gábor Áron-szobor mögötti része. A városnapok szervezői a Gyulafehérvári Caritasszal együttműködésben változatos programokat készítettek elő a legkisebbek számára. A főtér mindkét oldalát több mint hetven, zömében Székelyföldi népművész sátra foglalta el. A vásári forgatag hangulatát idén is utcazene színesíti a Vigadó előtti téren. A Sepsiszentgyörgyi és Marosvásárhelyi előadók mellől nem hiányozhatnak a helyi tehetségek sem, akikhez csatlakozik egy angol zenész, Eddy Allen is. Idén sem mArad el az immár hagyományossá vált Pityókafesztivál. A hetedik kiadásához érkezett rendezvény ezúttal is a Molnár Józsiás parkban kap helyet ma 9 és 17 óra között.
Mindezek mellett a nagyszínpadon neves előadók koncerteznek, az Urbanizé Gardenben pedig a lemezlovasoké a terep.
A sokadalom ideje alatt az egészségügyi ellátásról a megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodnak.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vásárhelyre vitt minden út
Intim terek nosztalgiája
Negyedszer hozta haza a Forgatag a világ számos országában, Európában vagy messzebb, a tengerentúl élő Marosvásárhelyieket.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményének számító világtalálkozó a hagyományos forgatókönyv szerint a szombat délelőtti derűs időutazással indult. A gyülekezés, viszontlátás helyszíne ezúttal a Művészeti Líceum udvara volt, ahol több mint négyszázan lépték át az ez alkalomra állított jelképes kaput.
Szalmabála Székek és asztalok, a kockás abroszokon péksüteményes és gyümölcsöstál, a levegőben könnyed dallamok – ez a régi kirándulásokat idéző piknikhangulat fogadta az érkezőket.
Az egymásra találások pillanata után Kirsch Attila, a rendezvény főszervezője köszöntötte a hazatérőket és itthonmAradottakat. A főszervező a korábbi három világtalálkozó történéseit elevenítette fel, majd a jövő évi együttlétet sejtetve arra kérte a jelenlevőket, hogy a piknik alatt a bejáratnál elhelyezett üveghengerekbe aprópénzt – akár egybanist vagy egy centet dobva – szavazzanak arra, hogy az 1800-as vagy az 1900-as évek Vásárhelyére térnének-e vissza szívesebben. Ezt követően B. Fülöp Erzsébet, az idei képzeletbeli kirándulás "idegenvezetője" vette át az irányítást. A színművésznő örömmel jegyezte meg, hogy sok a visszatérő arc, majd az ünnepi teret előkészítő diákoknak mondott köszönetet.
– Mindez azt jelzi, hogy itt valami működik – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának első alkalommal van díszvendége Kovács Levente rendező személyében, akiről ismeretségük elejétől úgy gondolja, hogy mindent tud a városról, "két lábon járó vásárhelyi enciklopédia"
"Vásárhelyikumok" és az induló Sörhajó
B. Fülöp Erzsébet az Ábel Amerikában című Tamási-műből vett idézettel teremtett emelkedett hangulatot az emlékezéshez: "– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon!"
A múltidézés felismerős játékkal kezdődött. Régi képek alapján egykori utcákat, tereket, épületeket – a főteret, a hajdani Bolyai-utcát, a Hirsch Mór könyvnyomdát, a Villamos Műveket, a Hangyaépületet, a lebontott Bolyai házat, az Apolló Palotát (ahol 1937-ben Tamási szólalt fel a román hatalom alatt élő másfél millió magyar érdekében) –, az Aranykakas vendéglőt kellett volna megnevezni a jelenlevőknek, a délelőtti fényben azonban a kivetített fotókból csupán a megfejtést eláruló feliratok látszottak. Kovács Levente szavai viszont annál több árnyalatot villantottak fel az egykori Vásárhelyből.
– Ennek a városnak voltak olyan intim terei, ahol otthon érezhettük magunkat. Ez az otthontudat ma már eltűnőben van – mondta a világtalálkozó díszvendége, majd az úgynevezett "vásárhelyikumokra", a Súrlott Grádics flekkenére és vargabélesére emlékezett, amely "olyan attrakció volt régen, mint most Horvátországba menni". A státusszimbólumnak számító Ritz vendéglő fénykorához nem kötik személyes tapasztalatok – tette hozzá később –, de tud az ott zajlott legendás römipartikról, és arról is, hogy Tompa Miklós két vásárhelyi színészt is ott fedezett fel. Az Aranykakas viszont még élénken él Kovács Levente emlékezetében.
– Őrzött valamit abból az intimitásból, amit gyermekkoromban az Orbán vendéglő képviselt – mondta Kovács Levente, majd a híres pincér, Seregi bácsi alakjának felidézése után a Hargita vendéglőről is szólt, ahol hajnalig folyt a tánc, és ahonnan taxi helyett stráfszekerek vitték haza a vendégeket.
– Olyan volt a város központja, mint egy nagy udvar, ahol mindenki mindenkit ismer – jegyezte meg a díszvendég, végül a régi Vásárhely utolsó fellegvárának érzett Maros vendéglőről és a víkendtelepi Sörhajóról szólt, amelyről úgy tartotta a vásárhelyi "etikett", addig kell inni benne, amíg el nem indul.
Az egykori városból tehetséges gyermekek és fiatalok – vonós hangszeren játszó művészetis diákok, a népdalénekesnek készülő Bordi Panna és a Marosvásárhelyi Csillagfény néptáncegyüttes – repítette vissza mindegyre a piknikezőket a mai Vásárhelyre. Ez alkalommal a keleti harcművészet szellemiségét terjesztő, vásárhelyi származású Veres Zoltán, a japán császári ház tagja, a hagyományőrző Közösségi Központ Alapítvány létrehozója is bemutatkozott.
Bársony Rózsi, virágárus Jócka
Az együttlét fontos mozzanatát a Mi a vásárhelyi? nevű interaktív vetélkedő képezte. A versenyzők távolabbi idők jellegzetes figuráit – Bársony Rózsi, Amerikából hazalátogató, ünnepelt színésznőt, Rezsőt, a Ritz vendéglő pincérét, Pattantyús Ferkó, egykeréken bicikliző, óriáskarikában pörgő mozgásművészt, Holdy Juci gyors lábú táncosnőt –, majd a mai vásárhelyiek körében is jól ismert virágárus Jócka – második vagy harmadik – unokatestvérét, Tibit, végül Keresztes Ildikó énekesnőt alakították. Bár a publikum nagy része amatőr produkciókra várt – és sokak véleménye szerint úgy izgalmasabb is lett volna a játék –, a tehetségpróbán "beépített" színházi emberek méretkeztek meg. Számos poén, dal, táncjelenet szerepelt a kínálatban, és természetesen a jellegzetes jóckás – "accegylejt", "accegycsókot"-féle – udvarlás sem mAradhatott ki. A piknikezők a játék végén kézfelemeléssel szavazhattak a legtetszetősebb fellépésre. Holdy Juci, Jócka unokatestvére, Tibi és Keresztes Ildikó alakítója között dőlt el végül a verseny. A legtöbben a híres szubrett nevére emelték fel a kezüket, és Kovács Levente is a táncosnőt játszó Deák Orsolya színésznőnek ajánlotta fel különdíját.
Őrzők ünnepe
Délután a Kultúrpalotában folytatódott a vásárhelyiek együttléte. A gála előtti percekben hosszú sorokban jelentkeztek be a vendégek a szervezőcsapathoz tartozó fiataloknál, de nem sokkal 5 óra után elsötétült a Palota nagyterme, majd Fodor Piroska és Nagy István színművészek léptek a telt házas közönség elé.
Cementlapok, Víkend, Hétfák, Somostető, Liget, Tornakert, Jazz, kicsi és nagy G – sorolták a műsorvezetők a vásárhelyi öntudat születésének egykori és mai színtereit.
– Mindig lesznek új helyek. A lényeg, hogy tovább lobogjon a vásárhelyiség huncut lángja, és úgy szőjük tovább a mesét, ahogy csak itt, a Maros és a Poklos-patak összefolyásánál lehet – mondta Nagy István. Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője minden jelenlevőnek köszönetet mondott, amiért újból fontosnak tartották kifejezésre juttatni, hogy a vásárhelyiségnek van ereje.
– A város egy nyitott könyv, amelyet időnként újraolvasunk. Néha unjuk, néha fáraszt, de időnként magához ölel, mint édesanyánk vagy szerető kedvesünk. (...) Talán nekünk kell felnőni hozzá, megszeretni úgy, ahogy van – tette hozzá a főszervező.
A Magyarország Csíkszeredai konzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőfölddel való viszonynak több kell lennie érzelmi kötődésnél, ez erkölcsi kötelesség is egyben. Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör elnökének köszöntője előtt Héjja Bella tanárnő játszott tárogatón.
– A csoportunkban sokan úgy érzik, hogy hazajöttek Marosvásárhelyre – hallhattuk Kerényi Györgytől, aki az elmúlt két évtizedben mintegy száz alkalommal indult városunkba.
– Úgy látom, hogy azokat a megrögzöttségeket, amelyeket csak a civil társadalom képes átlépni, itt sokan átlépték. A civil gyökér az, ami reményt ad. A nemzeti összetartozásnak sok személyes gyökere, de számos kis köre is van. Mi is egy ilyen kör vagyunk Marosvásárhely számára – tette hozzá a baráti társaság elnöke, végül a Kecskeméti forgatagos rendezvények kétnyelvű, román-magyar szórólapjáról is szólt. Beszéde végén a vendég jelképes ajándékot, egy Kecskemét múltjához fűződő képet adott át Portik Vilmos főszervezőnek. Portik azért a professzionizmusért mondott köszönetet a Kecskemétieknek, amivel vásárhelyi jelenlétüket, programjaikat megszervezték.
A gála első felében még Marosvásárhely felé tartó Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős referense tolmácsolta. "Akik itt ülnek, sokféle utat jártak be, de mindannyiuk múltjában ott van egy darabka Vásárhely. A közös emlékek felidézése annak tudatosítása, hogy van egy közös múlt. Ugyanakkor ez a rendezvény azoknak is szól, akik itt mAradtak, kitartottak. (...) A jövőben se hagyják elszakadni a szálakat. Legyenek szülővárosuk őrzői" – hangzott az államtitkári üzenet. Később, érkezése után az államtitkár személyesen is szólt az egybegyűltekhez.
– Örülök, hogy sokan vannak, ez a Forgatag létjogosultságát bizonyítja. A szervezők 367 rendezvénnyel közel százezer embert mozgattak meg. Ez azt igazolja, hogy a magyar összefogásnak van létjogosultsága – jelentette ki Potápi Árpád, majd a 2017-es Forgatagra vonatkozó újságírói kérdésre utalva hangsúlyozta, hogy az idei rendezvénysorozat sem kizárólag a magyar állam támogatásával jött létre.
– Talán egy kis segítséget nyújtottunk. De mi ott tudunk segíteni, ahol vannak célok – mondta az államtitkár, majd arra kérte a vásárhelyieket, hogy fogjanak össze a városért, amelynek újra Székelyföld központjává kellene válnia.
– Mi ennek érdekében minden segítséget megadunk – ígérte Potápi Árpád.
Együtt versben, táncban, dalban
A háromórás gálát számos színvonalas műsorszám tette emlékezetessé. A Kecskeméti vendégek szavalattal, népdallal, színpompás néptáncelőadással ajándékozták meg a jelenlevőket, Kilyén Ilka Faludy György Óda a magyar nyelvhez, Csíki Hajnal Székely János Sajnálj meg engem című költeményét szavalta, Vajda Boróka művészetis diák saját versét adta elő. Az András Lóránt Társulat két művésze, Bezsán Noémi és Dabóczi Dávid Momentum duójában a tánc erejével állította meg a pillanatot, Bálint Örs és Gál Attila Csaba kabaréjelenettel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az est talán legfelemelőbb pillanatát a dalcsokorral érkező Domahidi lányok legkisebbike, Anna éneke nyújtotta. A Kultúrpalotát betöltötte a kristálytiszta hang: "Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk" ( Ismerős Arcok – Nélküled). A negyedik világtalálkozót Máthé Péter zongorakíséretével Nemes Tibor, a Vecker énekese zárta.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Vajdaszentiványiak a Szent Korona-táborban
A Szent Korona Szövetség már a huszonötödik alkalommal rendezte meg honismereti táborát erdélyi fiatalok számára. Az idén vajdaszentiványi néptáncosokra és Nagyváradi gimnazistákra esett a választás.
Mint vitéz Kiss Imre országos elnök elmondta, több mint ezer fiatal vett részt az évek folyamán a szövetség szervezésében magyarországi programokon.
A táncosok vezetője, Mező Palkó István sem először vett részt a táborban tanítványaival. Az idő rövidsége miatt a honismereti előadásokra az autóbuszon került sor. A korábbi években erre külön időt szántak neves előadók meghívásával.
Most Visegrádon és Esztergomban városnézés, majd este az esztergomi Szent Anna- plébániához tartozó iskola udvarán volt fergeteges műsor.
Augusztus 20-án részt vettek Budapesten a tisztavatáson, majd megtekintették a Parlamentben a Szent Koronát és a Néprajzi Múzeum 1956-os kiállítását. Délután a Bazilikánál vettek részt a Szent Jobb-körmeneten, majd a napot a hagyományos tűzijáték zárta.
Egy esős napot töltöttek pihenésként a Szentendre szomszédságában lévő Leányfalu strandjának meleg vizében.
Székesfehérváron a katolikus püspökség vendégeiként megtekintették a Szent István Múzeumot és az egyháztörténeti kiállítást.
Utolsó napjukon Szolnokon fogadta őket a város alpolgármestere és több önkormányzati képviselő, a Szent Korona Szövetség tagjai, akik egyben a Szent György Lovagrendet és a Vitézi Rendet is képviselték. Ők városnézésen kalauzolták a fiatalokat és ebéden látták vendégül őket.
Délután Karcagon, a Térségi Idősek Otthonában csaltak könnyeket pergő fellépésükkel a gondozottak szemébe, majd a Nimród Biohotel tulajdonosai vacsorával várták a csoportot. Ezután élményekkel gazdagon indultak haza.
Mayer Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Régi és új előadások a színpadon (Kezdődik a táncévad)
Mindegy, hogy itthon vagy álláson lépnek fel, gyermek vagy felnőttközönségük van, szakmabeliek ülnek-e a nézőtéren, a színpad, az színpad mindenütt, amelynek egyetlen törvénye, hogy mindig ugyanazzal a hozzáállással kell jelen lenni – hangsúlyozták a Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes tagjai, akik rendhagyó módon részt vettek a társulat évadnyitó sajtótájékoztatóján. Jövő kedden szabadtéri előadással nyit az együttes a város főterén – a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta folklórműsorral –, szeptember közepén és áprilisban egy-egy új bemutatóval jelentkeznek.
Azt követően, hogy a tánckar augusztusban nagy sikert aratott Székesfehérváron a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon, itthon folytatták a próbákat, készülve a szeptember 14-i bemutatóra. Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolásából született a Sardar Tagirovsky rendezte Zongota, amelyet az együttes a Tamási Áron Színházzal és a Gyulai Várszínházzal közösen állít színpadra. A jövő tavaszi bemutató a negyven éve elhunyt magyarvistai Mátyás István Mundruc, a kalotaszegi Nádasmente kiváló táncosának állít emléket Könczei Árpád rendezésében. Októberben a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának, novemberben a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozónak házigazdája a Sepsiszentgyörgyi együttes, amely műsoron tart néhány korábbi bemutatót is: Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Az én mesém, és tervezik A banda felújítását is. A társulat programjában két nagyobb turné szerepel: november végén észak-erdélyi és felvidéki helyszíneken, december elején szórványvidéken lépnek közönség elé. Deák Gyula együttesigazgató és Ivácson László művészeti vezető szerint az együttes jó karban van, az új tagok érdekében tavaly indított csapatépítés eredményes, a különböző képzéseknek, egyéni foglalkozásoknak köszönhetően a kezdő fiúk elég jól felzárkóztak, segítik egymást és igazi közösségként dolgoznak. Anyagi okokból nem tudták megtartani a tervezett edzőtábort, a mindennapi munkában is sok minden hiányzik, amire nem jut a költségvetésből, de a két próbaterem padlózatának tavalyi kicserélése után nemrég sikerült átalakítani az előadóterem padlózatát, ami rugalmasabb az előbbinél. Nem ez az egyetlen, amit át kellett alakítaniuk a tánc sajátosságának megfelelően, javítanivaló is bőven akad, sok minden már elromlott vagy már kezdettől rossz volt – ecsetelte az igazgató. Példaként mondta: van ugyan kerekesszékes feljáró, de a lift az öltözőbe vezet, nem az előadóterem előterébe. Nincs tűzvédelmi engedélyük, megszerzéséhez nagyon sok feltételt kellene teljesíteni, ami igen költséges. Deák Gyula kitért a fizetésekre is: tavaly volt egy 10–15 százalékos emelés, majd nőtt a minimálbér, így újból ott vannak, ahol régen, a táncosok éhbérért dolgoznak, mindenki egyformán kap, nem lehet különbséget tenni a tíz-húsz éve alkalmazottak és az újak között. A társulat tagjai jó néven vették, hogy őket is meghívták a sajtótájékoztatóra, bár tehették volna, nem panaszkodtak sem a bérekre, sem a munkakörülményekre, lapunk kérdéseire ellenben szívesen válaszoltak. Elmondták, egyetértenek a műsorpolitikával: számukra a táncszínház kihívás, a folklórműsorok a gyökeret jelentik, ami mindennek az alapja, a gyermekelőadások pedig mindannyiuk szívéhez közel állnak. Sok rendezővel dolgoztak együtt, mindeniküknek más az erőssége: van, aki technikailag nyújt sokat, mások számukra újszerű módszereket hoznak, van rideg és van a társulathoz lelkiekben közel álló rendező – sorolták. Sokan családosok, gyermekeik vannak, nem tudnak megélni a fizetésükből, ezért többen óvodákban, iskolákban tanítanak szabad idejükben, mégsem anyagiakban kívánnak meggazdagodni, hanem lelkiekben, és ezt meg is kapják a munkán keresztül – mondták.
A Háromszék Táncegyüttes a jövő keddi főtéri előadásával azokat is meg kívánja szólítani, akik nem ismerik műsoraikat. Az erdélyi forgatósokat felvonultató Két kezem forgatta, szívem táncoltatta produkció minden korosztályhoz szól, üzenete: értékeink, értékrendünk továbbadása.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lekerült a trikolór
A prefektus felszólítása és a háborús veteránok elszánt nyilatkozatai ellenére, Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester korábbi ígérete szerint tegnap reggelre levették a román zászlót a Sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról. A felháborodott veteránok törvénymódosítást sürgetnek.
Ismét egyfajta zászlócirkusszá alakították központi szervek képviselői a román hadsereg 1944. szeptember 8-i Sepsiszentgyörgyi betörésének évfordulóján rendezett ünnepséget, miután az egy évvel ezelőtti esemény is botrányba fulladt, mert a megemlékezőknek akkor egy létrás tűzoltókocsival sem sikerült kitűzniük az épületre a Bukarestből katonai kísérettel hozott zászlót. A mostani, csütörtök délelőtti katonai parádé és ceremónia egyetlen célja mintha az lett volna, hogy a polgármester szerint az egy napra gesztusként kihelyezett trikolór mindörökké ott lobogjon. Indulatos beszédében erre szólította fel az önkormányzatot Sebastian Cucu prefektus, Ioachim Grigorescu, a tartalékos katonatisztek Kovászna megyei szervezetének elnöke pedig az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint csütörtök délután még elszántan fogadkozott, hogy a veteránok őrséget szerveznek a zászló védelmében. Az akció azonban nem lehetett túl hatékony – már ha történt ilyesmi egyáltalán –, péntek reggelre ugyanis lekerült a zászló. A korábban beharangozott intézkedést pedig újabb felháborodás követte. Ioachim Grigorescu gyalázatosnak nevezte a trikolór levételét, és kilátásba helyezte: kérik a törvény módosítását, hogy a piros-sárga-kék zászló kikerüljön valamennyi polgármesteri hivatal tornyára. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Háromszék érdeklődésére elmondta: nincs tudomása arról, hogy a veteránok őrséget szerveztek volna a zászlónál. A hivatal által megbízott ipari alpinista arra kapott megbízást, hogy csütörtök hajnalban kitűzze, és péntek hajnalban eltávolítsa a zászlót. Megismételte: gesztusnak szánták a trikolór kihelyezését egy napra, az évfordulóra. Leszögezte: a törvény előírásainak megfelelően a Sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal homlokzatán lobog a román zászló. A normális válaszgesztus az lenne, ha a prefektúra épületére március 10-én kitűznék egy napra a Székely zászlót, március 15-én pedig a magyart. A prefektus ezzel mutatna tiszteletet azok iránt, akik adólejeiből a fizetését kapja – nyilatkozta a Háromszéknek Antal Árpád.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fáj, ha csitul a halál?
Nem kell óvatosan közelítenünk a területi autonómia fogalmához, nem robban az. 1952 és ’68 között sem robbant, csak elolvadt a román fajgyűlöletben még az is, ami volt benne. Hamarább robban a Marosvásárhelyi Cuvântul Liber (Szabad Szó, de szerintem inkább szabad szófolyás) nevű lap, s abban az egyik gyutacs, Lazăr Lădariu. Képtelen, szinte hamisíthatatlan képzelményeiből idéznék, s nem csak az alacsony vérnyomásúak kedvéért. Azt mondja őkelme, hogy 1952-ben „néhány magyar és két zsidó kérte” csak a magyar autonómiát Romániában. Továbbá – és itt már derűsebb az ő román történelme! – a szinte világbíró Sztálin „az autonómiát azon román politikusok megbüntetésére rendelte el, akik harcoltak a sztálinizmus ellen”. Hát nem hercig?!
Aki élt akkoriban, emlékezhet, milyen őrjöngve dicsőítették Romániában a kommunizmust. A Román Kommunista Párt megalakulása oltári szentség volt a sztálinista román kommunizmusban. Fiatal egyetemista korunkban mondotta nekünk a Bolyai Tudományegyetem professzora Kolozsváron, Kohn Hillel: miként rendíthette meg a párt megalakulása a földet, hiszen 1924-ben négyen voltunk a tagjai mindössze!
Románia Hitler első csatlósai között volt, megtámadta délről a Sztálin vezette Szovjetuniót, Hitler ígéretei fedezékében. 1944-ben, amikor már biztos volt Hitler legyőzése, titkon átállt Sztálin oldalára a hírhedt augusztus 23-án. Lám, alakul a sztálinizmus ellensége! Lădariu magyar neveket sorol, akik ki akarták űzni a románokat a Magyar Autonóm Tartományból. Érdekes, akik békésen szántottak, iparoskodtak, tanultak és tanítottak magyarokként, azok Brassóföldvárra kerültek, a haláltáborokba, a Regátba a Duna-csatornához, börtönökbe. Ki merészelt szólalni?!
És azt is a mellünkre írja az újságot és a román történelmet megíró Lădariu, hogy „a Magyar Autonóm Tartomány tüske volt Európa szívében”. No, és a többi autonómia Európában, és a sok többi „állam” egymás mellett ugyanott? Nem vitázom, csak iskolakezdés előtt mutogatom a történelemkönyveket és íróját.
Hadd véssem ide és nemcsak figyelemkeltés, de a derű kedvéért is, hogy ez a ládányi Lădariu fölrója minapi cikkében (augusztus 12.), hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla annak idején a román kormányban Koszovó függetlenségére szavazott, az összeomlott tákolmány Jugoszlávia szomszédságában. Lădariu ezt kétségbe ejtő szándékkal említi: hogy létezett ez?! „Ne felejtsük Kalota Köztársaságot, melyet a fasiszta Kós Károly hozott létre…” Lehet köpni és nevetni. Kós, a jeles író, műépítész – fasiszta emitt!
És a jellegzetes politikáról: Hitler után Sztálinhoz (!) fordult Románia 1945-ben (nyílván: a győztesekhez dörgölődzvén a koncért), hogy „Románia szeretné ismét a saját határain belül érezni magát”.
Mármint vissza Észak-Erdélyt. Micsoda ősrégi román határ! Hát nem? És ide még egy csattanó a ládányiból, Lădariutól! „Székelyföld nincs is, Székelyföld a magyar autonómia kozmetikázott változata.”
Napóleon mondotta Talleyrand-ról (1754–1838), kora egyik legnagyobb politikusáról, hogy ő a leghűségesebb áruló. Lădariu újságíró azzal fenyeget bennünket, hogy a románoknak nem szabad felejteniük. Én azt remélem, hogy nem felejtik el azt a rettenetes népirtást, amit elműveltek német segítség nélkül a zsidók ellen, 1940–44 között. (Lásd: Matatias Carp romániai zsidó könyvét: Holokauszt Romániában, 1940–1944.)
Talleyrand mondotta azt is, hogy a Bourbonok semmit se felejtettek, és semmit se tanultak – mármint a saját történetükből. Amúgy nem akarom bántani hírét-nevét az elhunyt Bourbon Anna címzetes román királynénak, aki sosem volt román királyné, hiszen a Román Köztársaság kikiáltása (1947. dec. 30.) és Mihály – már csak exkirály– eltávozása után fél évvel ment férjhez Mihály volt királyhoz. Kegyeletsértés ne essék, én kérem.
Emlékezzék, s tanuljon a román politika, nem árt az. És nem annyira bonyolult, mint külön történelmet összehazudozni piramis magasra. Az autonóm tartományunk idején valamennyit csitult a magyarok irtása, kiüldözése, megöletése. Csitult. Nos, ez fáj MA a gátlástalan cikket és történelmet hazudó Lădariuknak. És még egyszer Talleyrand-ról! Ő volt egyben a lefizethetőség atyamestere, persze, távol Romániától.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Toró T. Tibor szakítana Bukaresttel
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte ezt az igényt a magyarországi vezető politikusok sem értik, pedig közös jövőt az erdélyi románokkal lehetne elképzelni. Akikről még nem tudjuk, kik is ők valójában.
A választási kampány előtt készítettünk interjút Toró T. Tiborral, a párt első elnökével, jelenlegi alelnökkel. De nem feltétlenül arra voltunk kíváncsiak, hogy az RMDSZ mellett az EMNP részt vesz-e a választásokon - bár erre is kitértünk - inkább helyzetértékelésre kértük meg a pártvezetőt: mennyire teljesedtek a párt megalapításakor a hozzá fűzött reményei, hol tart most az EMNP és milyen kérdések foglalkoztatják. A párt alapító elnöke az interjúban magánvéleményét fogalmazta meg. - Hol látja ön az Erdélyi Magyar Néppárt helyét és jövőjét az erdélyi magyar politikai erőtérben a parlamenti választásokon túl, vagy attól elvonatkoztatva?
Toró T. Tibor: – A Néppárt megjelenésével tulajdonképpen intézményesített egy 2009 óta létező konfúziót az autonómia-pártiak soraiban. Ez a dátum azért fontos, mert ekkor sikerült – többek között az én munkám eredményeképpen – egyfajta magyar összefogást kialakítani az európai parlamenti választási lista kapcsán: a nemzeti oldal ikonikus alakja, Tőkés László felkerült az RMDSZ-listára. Ez a döntés keltette a meghasonlást az autonomista táborban, amit igazából a mai napig nem tudtunk kiheverni. Ebben a mozzanatban Orbán Viktor is szerepet játszott, hiszen ő is úgy látta akkor, hogy egy olyan összefogást kell az EP-választások kapcsán megalapozni, ami nemcsak erre a választásra vonatkozik, hanem egy hosszú távú stratégiának a szerves része. De ez a stratégia sajnos csak a mi fejünkben létezett. 2009-ben őszintén hittem abban, hogy ez az összefogás a járható út, de az RMDSZ számára az EP-lista kapcsán létrejött összefogás csak egy rövidtávú taktikai lépés volt – ez fél évre rá ki is derült. Minthogy az is, hogy az RMDSZ egy teljesen más irányba megy és nem gondolkodik hosszú távú stratégiában, és az MPP is képtelen erre. Ezért döntöttünk úgy 2010 végén, hogy egy harmadik erőt kell létrehozni. Bejegyeztük az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek elnökeként három éven keresztül az volt a feladatom, hogy nemcsak személyeket, hanem egy brandet építsünk fel.
A Néppárt bejegyzése rossz pillanatban, nehéz körülmények között történt meg, amikor a politikusokba vetett bizalom mélyponton volt – azóta kiderült, hogy van még lejjebb is.
Mára ebből a három pólusú mezőnyből kétpólusú lett, hiszen az MPP beleolvadt az RMDSZ-be, miután meghatározó vezetői magukévá tették azt a gondolkodásmódot, hogy az erdélyi magyar politikai elitnek főleg Bukarestben van keresnivalója. Szerintem a meghatározó törésvonal Bukarest és Erdély között húzódik. Sajnos, ez az alapvető igazság nem mindenki számára evidencia, és mi sem tudjuk érthetővé tenni az emberek számára, hogy az ő életüket befolyásolja.
Ezért nagyon nehéz lényegileg magyar összefogásról beszélni: az EMNP és az RMDSZ-MPP esetében homlokegyenest ellentétes politikai vonalvezetések, gondolkodásmódok, jövőképek ütköznek egymásnak. Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotunkban az összefogás felszínes gondolatára jövőképet nem lehet építeni.
Az RMDSZ-nek két mondanivalója volt a 2016-os önkormányzati kampányban: az egyik az egység és az összefogás, a másik a biztonság kérdése. Mind a kettő ebben a formában hamis, mert igazából nincs magyar összefogás, és a biztonságot sem tudják garantálni a közösségnek. De mindkét kulcsszó egyszerű és közérthető, és használata eddig működött. Hogy meddig működik, nem tudom, de az emberek egyre inkább érzik, hogy az egység, ami minden nemzeti ünnepen kulcsszóként elhangzik, hamis. Ez egy újabb oka annak, hogy az emberek elfordulnak a politikától. A másik ok pedig, hogy rá fognak jönni, hogy ez az RMDSZ által választott út egy zsákutca, semmiféle biztonságot nem tudnak garantálni, és akkor szükség lesz egy pAradigmaváltásra. Abból a retorikából, hogy Bukarestbe kell menni, mert onnan hozzuk a biztonságot, és ott intézzük el a dolgokat, ki kell törni, és ezt a kitörési lehetőséget Erdélyben kell keresgélni.
Számomra a transzilvanizmus lehet az, ami biztosíthatja a kiutat ebből a zsákutcából. A transzilvanizmus nyitást biztosítana azok felé a román emberek felé, akik valami hasonlóban gondolkodnak, románként. Fontos azonban megjegyezni, hogy a megoldást nem egy román-magyar közös szervezet – egy Most-Híd féle vegyespárt – létrehozásában látom.
- Ön szerint ki lehet alakítani egy kritikus tömeget ennek az elképzelésnek a támogatására?
– Nekünk igazából az erdélyi románokkal lehetnek azonos típusú érdekeink, aminek mentén ki lehetne alakítani egy kritikus tömeget. De jelenleg hiányzik a román fél ebből a történetből. Azt hiszem, hogy az erdélyi magyarság részéről lenne hajlandóság a románokkal való együttműködésre. Jelenleg nem csak én, nagyon sokan félnek attól, hogy nincs még megérve a magyar közösség egy ilyen típusú pAradigmaváltásra, arra a nyitásra, ami a transilvanizmust és a politikai együttműködést jelentené az erdélyi románokkal.
Nehezíti az ügyet, hogy nem ismerjük jól az erdélyi románok társadalmi rétegezettségét, nem tudjuk, hogy kik ők, erről nem készültek átfogó kutatások. Én úgy saccolom, hogy az Erdélyben élő mintegy 6 millió román talán fele, mintegy 2-3 millió autentikus erdélyi román, aki Erdélyben gondolkodik. A többiek nyilván, jövevények, ki 100, ki 50, ki 10 évvel ezelőtt érkezett. Az sem egyértelmű, hogy ezek a jövevények mennyire erdélyiesedtek el. Én Temesváron éltem le egy életet, és láttam, hogy a jövevény Temesváriak milyen jó bánsági autonomisták tudnak lenni. Ezért lenne jó megnézni, hogy az erdélyi románok mit akarnak igazából. Az tény, hogy politikailag artikulálódni még nem tudtak. Ennek oka, hogy őket is elsodorta az egységes nemzetállami retorika, de nem biztos, hogy ők nem tudnak politikailag megerősödni valamikor. Ez a kérdés most, hogy ezt a folyamatot segítjük, elébe megyünk, vagy tehetetlenül nézzük és várjuk azt, hogy ők megébredjenek. Most mi ezekkel a dilemmákkal küszködünk, választásoktól függetlenül, de nyilván, választások alkalmával felerősödnek ezek a témák. Ilyenkor van lehetőség inkább helyzetet teremteni, saját kommunikációs dombot építeni, amire felkapaszkodsz és onnan könnyebben irányítod a közbeszédet, vagy leesel róla és nyakadat Szeged.
- Románia két év múlva az egyesülés 100. évfordulóját ünnepli, és várhatóan fel fognak erősödni a nacionalista érzületek. Lehet egyáltalán ilyen kontextusban a transzilvanizmus eszméjét építeni?
– Biztos felerősödik a nacionalizmus, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a transzilvanista gondolkodásmód is fel fog erősödni. Az egységes nemzetállam gondolata minket magyarokat, nyilván zavar – mert végül is a Nagyrománia ellenünk született meg – de ezzel nem vagyunk egyedül. Aki egy kicsit is ismeri az újkori történelmet, az tudhatja, hogy a '23-as alkotmány kukába dobta a regionalizmust, az autonómiákat, az ígéreteket. Azóta, közel 100 éve következetesen építik a maguk egységes nemzetállamát, ami a mi bőrünkre megy. Nekünk egy egységes nemzetállamban közösségként nincs helyünk. Egyénként van helyünk, egyéni életpályára nyílik lehetőség: az emberből lehet miniszter, de akár államelnök is. Viszont mi közösségként szeretnénk megmAradni úgy, hogy a többség felé is közösségként érvényesüljünk. Ez a két törekvés feszül egymásnak, ez áll leginkább útjába autonómia-törekvéseink sikerének.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ 25 év alatt eljutott a pragmatizmusnak arra a szintjére, hogy már nem érdekli a közösségi megmAradás. Közösségi retorikával él, de ilyen egyéni életpályákat tűz ki a maga elitje, politikusai számára. Ezt nevezem labanc-attitűdnek. A fogalmat próbálom leíró jelleggel és nem pejoratívan, értékítéletként használni, miszerint a kurucok a jók, és a labancok a rosszak. Ezzel az ellentétpárral a kétfajta érdekérvényesítési filozófiát szeretném illusztrálni. A labanc attitűdben a közösségi tudat kicsit elhomályosul, egyénként épül be a főhatalomba, ott próbálja elfoglalni a pozíciókat és próbál érvényesíteni egy közösségi érdeket úgy, hogy közben a közösségi tudat, bár még megvan, de halványabb. A kuruc attitűd pedig arról szól, hogy a főhatalomtól függetlenül építsük meg a saját várainkat. Ezek lennének az autonómiáink, és Bukarestbe, a parlamentbe, mindig valamilyen céllal megyünk, nemcsak azzal a céllal, hogy a hatalomban benne legyünk. Ahogy telik az idő, a kuruc-labanc törésvonal mentén egyre kevésbé lehetséges az együttműködés. Viszont nem lehetetlen: a magyarság többször átment ilyen helyzeteken, a főhatalomhoz való viszony, mint törésvonal, kettéosztotta a politikai elitet, de soha nem a népet. De a politikai elit annyira erős törésvonal mentén oszlik most ketté, hogy egyre nehezebb ezeket a hidakat elképzelni, nemhogy felépíteni őket.
A választások alkalmával persze mindig előkerül – főleg pragmatikus taktikai megfontolásból – az együttműködés szükségességének kérdése a politikai erők között, de én a fenti okok miatt már egyre kevésbé bízom ebben. Mindig látom a választópolgár előtt népszerű gondolat, az egység hangoztatása mögött az igazi szándékot. Az RMDSZ jelenlegi vezetőinek nem érdeke integrálni a maguk csapatába minket, akik az övékétől majdnem homlokegyenest ellentétes nézeteket vallunk. Rövid távon nincs is erre szüksége, mért is tenné? Csak az egység kedvéért? Ilyen nincs. Nem azt mondom, hogy nem kell megpróbálni, hiszen a központi román nemzetállami nyomás rajtunk van. Örülnék, ha lehetne találni egy-két pontot, amely mentén sikerülne együttműködni, csak az esélyét látom csekélynek.
- Az EMNP miért indulna a választáson?
– Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy a politikai pártok azért jönnek létre, hogy induljanak a választáson. De ez a válasz pontatlan, egy politikai párt azért jön létre, hogy eszközöket szerezzen céljai megvalósítására. A tisztségek lehetnek ilyen eszközök, hiszen a tisztségekkel hatáskörök járnak, és ezek révén lehet a célokért dolgozni. A jelenleg érvényben levő választási törvény nem kedvez a regionális pártoknak, noha néhány kiskapu van benne.
- Éppen ez lett volna a kérdés lényege: hogy az EMNP nem tudott áttörést elérni szavazatszámban, és gyakorlatilag nincs esélye bejutni a parlamentbe, tehát akkor miért indul?
– Még nem hoztunk döntést, ezért nem tudok hivatalos pártálláspontot megfogalmazni. De több alternatíváról tárgyaltunk. Abban eléggé egyértelmű volt az álláspontunk, hogy a legkényelmesebb, legolcsóbb és legegyszerűbb utat nem választhatjuk, éspedig azt, hogy a lelátóról nézzük, ahogy az RMDSZ az MPP-vel „erősítve” próbálja legyőzni az emberek közönyét és elérni az országosan leadott szavazatok 5%-át. Ezt az utat már csak azért sem szeretnénk választani, mert egy szervezet, amely nincs mozgásban, az meghal.
- Tehát a mozgásban levés szükségessége arra a kényszerpályára helyezné az EMNP-t, hogy induljon a választáson?
– Én nem azt mondom, hogy kényszeríti, azt mondom, hogy mozgásba kell lenni. Tehát az értékeink és a céljaink érdekében valamit tenni kell. Nagyon ritka az a helyzet, amikor a nemcselekvés a legjobb választás. Most sem az. Tehát meg kell találni a cselekvés optimális módját. Az első opció egy nagy magyar koalíció létrehozása. Az is lehetőség, hogy az EMNP önállóan indul saját jelöltlistával. A mi választóink egy része – akik már nem akarnak az RMDSZ-re szavazni és akkor is ide szavaznak, ha tudják, hogy a szavazatuk jó eséllyel nem váltódik mandátumra – ezt el is várja. De azt gondolom, hogy egy párt esetében az nem elegendő ok a választásokon való indulásra, hogy a kemény magjának legyen, akire szavaznia. Ennél már jobb lehetőség, és akár sikeres is lehet olyan formailag független jelöltek támogatása, akik felvállalják a Néppárt céljait. A választási törvény azt mondja, hogy egy megyében független jelölt akkor jut be, ha eléri az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot.
- Ez Kolozs megyében például a szavazatok 10%-a, tehát, ha csak a magyarok szavazataival számolunk, a szavazatok több mint felét el kellene vinni, és megtörténhet, hogy sem a független jelölt, sem az RMDSZ jelöltje nem jut be, az RMDSZ legfeljebb országos visszaosztásból kap mandátumot. Hargita megyében azonban a szavazatok 20%-át kell megszerezni, ami a magyar szavazatok egynegyedét jelentené. Ez nem lehetetlen, négy évvel ezelőtt annyi szavazatot kaptunk, amennyivel a jelenlegi választási rendszer alapján egy embert be lehetne vinni a parlamentbe.
- A független jelöltállításhoz azonban karizmatikus jelölteket kellene találni. Ilyen szempontból van humánerőforrás?
- – Mindenképp kötelező gyakorlat megtalálni a megfelelő jelöltet. Ha független jelöltet támogat az EMNP, akkor annak a jelöltnek kell legyen arca, tartása, mondanivalója.
- Júniusban az EMNP olyan tagjaitól vonta meg a bizalmat, akik egy bizonyos ismertséggel rendelkeztek Erdély-szinten. Itt most elsősorban Portik Vilmosra és Gergely Balázsra gondolok. Ők már nem tagjai az EMNP-nek. Lehetnek ők a független jelöltek?
- – Sajnálom az ilyen eseteket, mert tényleg nem vagyunk túl sokan, és Gergely Balázs vagy Portik Vilmos esetében értékes, kreatív embereket veszítettünk el. Nehezemre is esik beszélni erről, de attól még tény, hogy hozzáállásukkal nem hogy segítették a választási szereplést, hanem olyan károkat okoztak a szervezetnek, amelyet nem lehet következmények nélkül hagyni, pontosan a többiek munkája és erőfeszítései iránti tiszteletből. Gergely Balázs esetében nem az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján való indulás volt az ok, hanem szerepvállalása egyes megyei kampányeseményeken, amely összeférhetetlen volt néppárti tagságával. Portik Vilmos esete más: ő egy sikeres marosvásárhelyi előválasztás után, saját teljesítménye és a csapat sikeres munkája eredményeképpen gyakorlatilag brand lett, és amikor eljött a pillanat, hogy visszafordítsa ezt a közösen megszerzett politikai tőkét, ő nem tette meg, lenullázva az addigi építkezést. Mindazonáltal egyiket sem zártuk ki, hagytunk teret az újrakezdésnek. Nekem ez azért fontos, mert Gergely Balázsra és Portik Vilmosra is úgy tekintek, mint politikai neveltjeimre, rengeteg szellemi energiát fektettem abba, és azt reméltem, hogy ők és a hozzájuk hasonlók lesznek azok, akik továbbviszik azt a munkát, amit én 25 évvel ezelőtt elkezdtem. Most nem így látszik, és ezért szomorú vagyok. Az őszi választási szerepvállalásunk biztosan nem rájuk épül.
- Úgy tudom, hogy egy harmadik alternatíva is felmerül a választásokkal kapcsolatosan. Éspedig az, hogy az EMNP egy másik párttal indul koalícióban.
- Ez a harmadik út. Ezt a transzilvanista értékek mentén lehetne kiépíteni. Ennek az útnak szerintem van jövője, de erre sem mi, sem a román transzilvanista vonal nincs felkészülve. Nem egy Most-Híd típusú vegyes párt létrehozásában látom a megoldást, hanem egy román és egy magyar erdélyi párt koalíciójában, ami azt jelentené, hogy a választáson 8%-ot kellene szerezni. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szavazatok 20%-át kellene megszerezni.
- Visszakanyarodnék az RMDSZ-szel való egyeztetésre és az együttműködés lehetőségére: a politikai logika alapján valószínűleg ebben az RMDSZ nem lesz érdekelt.
– Attól függ, hogy most mi fontos az RMDSZ-nek. Ha csak az fontos, hogy bejussanak a parlamentbe, akkor felesleges ebben a megoldásban gondolkodni. Az RMDSZ-nek az 5%-os pszichológiai küszöb elérése lehet a tét. A parlamenti jelenlét szempontjából nem tét, hiszen ott van az alternatív küszöb: négy megyében el kell érni a 20%-ot. Az a tény, hogy ezt az alternatív küszöböt az RMDSZ kialkudta, azt jelzi, hogy a román pártoknak szükségük van egy olyan típusú politikai jelenlétre a parlamentben, mint amilyen az RMDSZ. Kell nekik egy „kezelhető” magyar párt, a jobb- és baloldali pártok mellé, egyféle „két és fél pólusú” politikai rendszer, amelyben az RMDSZ lehetséges partner ideológiától függetlenül mindkét fél számára. Ez a terv azonban megbukni látszik, hiszen két-három román kispárt is jó eséllyel túllépheti az 5%-os bejutási küszöböt. Ha az RMDSZ 5% alá megy, akkor parlamenti jelenléte valóban csak a román pártok jóindulatán múlhat a jövőben, hiszen az alternatív küszöböt könnyebb eltörölni, mint az 5%-os bejutási küszöböt megemelni. Éppen ezért az RMDSZ vezetői lehetnének olyan bölcsek, hogy azt mondják: az 5%-ért hozzunk össze egy valós alapokon nyugvó széles összefogást. Ezért tehát nincs teljesen kizárva egy ilyen irányú megállapodás. Az a probléma, hogy amit az MPP-nek felkínáltak, az számunkra nem alternatíva.
- Egy esetleges koalícióban induláskor az alternatív küszöböt már nem lehetne igénybe venni, sőt, egy 8%-os, emelt küszöböt kellene elérni.
– A választási törvény betűje ebből a szempontból egyértelmű, csak a törvény szelleméről vitatkozunk, abban oszlanak meg a vélemények.
- De ha ebben a kérdésben vita van, akkor az RMDSZ inkább azt mondhatja, hogy mennek külön, nem kockáztatnak.
– Így van, ezért nehéz a tárgyalás ebben a kérdésben. Nem is vagyok túl optimista az RMDSZ-szel való tárgyalás tekintetében. Ha lenne valamilyen halvány érdekazonosság abban, hogy hogyan kellene politikai érdekvédelmet folytatni egy kisebbségi társadalomban, Romániában, a 21. század elején, és amely legalább középtávra kivetülne, illetve nemcsak taktikai, konjunkturális és pragmatikus szempontok érvényesülnének, akkor azt mondanám, hogy lenne esélye ennek az együttműködésnek. Jelenleg nem látom ezt. Széttartó, és hatalomtechnikai szempontok uralnak mindent, már nem látok az RMDSZ-ben stratégiai gondolkodást.
- Egy másik ok is nehezíti az EMNP-RMDSZ tárgyalásokat, éspedig az, hogy az RMDSZ mindig azt mondja, hogy az EMNP ellene jött létre.
– Amikor létrejön egy politikai párt egy másik mellett, el lehet mondani azt is, hogy ellene jött létre, de azt is, hogy valaminek az érdekében jött létre. Az EMNP nem azért jött létre, hogy álmatlan éjszakákat okozzon egyes RMDSZ-es vezetőknek. Aki így közelíti meg, az vagy semmit sem ért a politikából, vagy hatalomtechnikai okokból mondja, amit mond. Az EMNP megalakulásakor mi megfogalmaztuk, hogy miért jöttünk létre, milyen űrt, hiányt akarunk betölteni, és melyek a céljaink. Mi autonómiában gondolkodunk és Erdélyben. Az RMDSZ nem ebben gondolkodik, bár ezt soha nem fogja kimondani. Mivel az egészet elfedi az egység- és a biztonságretorika, ezért nehéz egy értelmes vitát folytatni erről. Szerintem az RMDSZ a nemzetállami modellben érdekelt, ahol a Bukaresti főhatalomnak egyrészt a szolgálóleánya, másrészt a kedvezményezettje. Ezért nehéz nekünk közös platformra helyezkedni velük. Mi megszüntetnénk ezt a pAradigmát. Át akarunk térni egy másik pAradigmára, aminek a kulcsszavai a föderalizmus, Erdély autonómiája, a transzilvanizmus, mint érték, az együttműködés az erdélyi románokkal, akik politikailag artikuláltak. Ezekben gondolkodunk mi, a Székelyföldi autonómia és a Partium sajátos jogállása is ebben a rendszerben értelmezhető.
Ezek a célok egyelőre nem érték el a magyar nemzetpolitika ingerküszöbét, ezért nem bírják támogatottságát sem. Még nem jutottunk el oda, hogy erről együtt gondolkodjunk a magyar nemzetpolitika jelenlegi vezetőivel, be vannak szorulva ők is ebbe az RMDSZ által uralt pAradigmába. Nyilván, a magyar kormánynak érdeke, hogy legyen neki egy kapunyitogatója Bukarestben, hiszen olyan időket élünk, amikor a geopolitikai és az európai nagy témák ideiglenesen zárójelbe teszik a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kérdéseket, ezért minden szövetséges fontos. Olyan témák uralják most a nagypolitikát, mint a migránsválság, Közel-Kelet, Ukrajna, energiabiztonság, és az ezekkel kapcsolatos nagyhatalmi játszmák.
- Az európát foglalkoztató migráns-téma kapcsán az EMNP kiadott egy közleményt, amelyben a nemzet megosztásával vádolta a magyar baloldalt, mondva, hogy rátámadt a nemzetre azzal, hogy a kvótaellenes népszavazás ellen kampányol. Mi volt a célja ezzel a közléssel az EMNP-nek? – Annak a közleménynek az volt a kiváltója, hogy a magyarországi ellenzék – jobb- és baloldali – megpróbálja szembeállítani a magyar állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező Kárpát-medencei magyarok és a Magyarországról gazdasági okok miatt elvándoroltak jogállását. Azt akartuk elmondani, hogy álljanak le ezzel a retorikával. Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében egyetértés van a külhoni magyar állampolgárok levélben történő szavazási jogával. Az erdélyi embereknek pedig azt akartuk üzenni, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert fontos a kérdés.
- Fontos lenne erről egy társadalmi vita keretében beszélni.
– Ennek a társadalmi vitának Magyarországon a megjelenési formája a népszavazás, ami, ha akarjuk, ha nem, átgyűrűzik hozzánk is.
- Viszont ennek a népszavazásnak nincs jogi értelemben vett tétje és következménye, legfennebb egy véleménynyilvánítás, és a kormány nagyon erősen az ellenszenvre, a gyűlölködésre építette fel ezt a kampányt. Ezt ki kell mondani, a kék plakátok a gyűlölet- és félelemkeltésről szólnak.
– Lehet, hogy nem alaptalan ez a félelem. A kampány kétségtelenül olyan hatalomtechnikai elemeket is tartalmaz, amelyek nekem sem rokonszenvesek, primitívnek, bulvárosnak tartom, az én ízlésemtől távol állnak. Ugyanakkor a felvetett kérdés alapvető Európa jövője szempontjából, és ebben szükséges valahogyan részvételre szólítani a magyar választópolgárokat. Ami pedig a külhoni magyarokat illeti, számomra egyértelmű, hogy aki Erdélyből leadja a szavazatát, az nem azért teszi, hogy legyenek vagy ne legyenek kvóták, hanem inkább azért, hogy bizonyítsa az Orbán-kormányt támogatásáról, mert úgy látja, hogy az képviseli leginkább az összmagyar érdeket.
- Ha az EMNP úgy döntene, hogy elindul a december 11-i parlamenti választásokon, milyen eredményre számít?
– Létrehoztunk egy transzilvanista magyar pártot, ebből a szempontból a magunk intézményi munkáját elvégeztük. Megalapoztuk, gyűjtöttünk egy törzsszavazói gárdát, ami 50 ezer szavazat fölött van. Ezek az emberek már eddig se szavaztak, és ezután sem fognak szavazni az RMDSZ-re. Inkább románokra szavaznak, vagy nem szavaznak egyáltalán. Nagyon hibás az a gondolkodásmód, hogy újra lehet építeni a nagy etnikai tömböt, ami 90-ben volt. Annak a tömbnek egy része meghalt, egy másik része elvándorolt, asszimilálódott vagy elfordult a politikától. Az EMNP-nek az a célja, hogy az RMDSZ szavazóbázisa mellett egyben tudja tartani a magyar politikai nemzet ezen részét is, hogy ne morzsolódjon le. Így két – egy nagyobb és egy kisebb – csoportban lehetne tartani a magyar szavazatokat, és nem engedni szétszéledni. A kettőből nem szervezeti szinten, hanem az értelmes stratégiai együttműködés szintjén lehet majd egyet csinálni. Mert erdélyi magyarság csak egy van. Ha ez sikerül, nem dolgoztunk hiába.
Transindex.ro

Megemlékezést tartanak a Tatárdombnál Böjte Csaba neveltjei
„Őseink győzelmére emlékezve, együtt imádkozva, jókedvvel készüljünk a 2016-2017-es tanévre!” – olvasható abban a meghívóban, amellyel a tatárverő Székelyekre való megemlékezés mellett az új tanév köszöntésére is várják az érdeklődőket szombaton a Tatárdombhoz.
Böjte Csaba ferences szerzetes kezdeményezésére 2009 óta minden évben a Gyergyószárhegy és Gyergyóditró határában lévő Tatárdombnál gyűlnek össze Csaba testvér gyergyószéki otthonainak neveltjei, munkatársai és a környékbeli hívek, hogy Isten áldását kérjék az új tanévre, illetve emlékezzenek az 1658-as tatárdúlás sikeres visszaverésére.
„Ez alkalommal is, nemcsak a rég letűnt korok hőstetteiről szeretnénk megemlékezni, hanem szeretnénk bátran előre is nézni, szeretnénk Isten áldását kérni az új tanévünkre, hogy a tatárokkal szembenéző bátor őseink példájára mi is tudjunk sikeresen szembenézni életünk minden kihívásával. Hiszem, hogy a Jóisten ma is meghallgatja imánkat, könyörgéseinket, ezért azt is hiszem, hogy együtt, közösen, egymást biztatva, lelkesítve képesek vagyunk egy nagyon szép, eredményes tanévet elkezdeni, és együtt, közösen jó végre is vinni” – írja Csaba testvér a meghívóban.
Amint ilyenkor lenni szokott, az idei ünnep is egész napos programot kínál kicsiknek, nagyoknak. A hagyományos lovas felvonulással indul a nap délelőtt 10 órakor, 10.45-től a Tekerőpataki Fúvószenekar térzenéjét hallgathatják meg a résztvevők. A szentmise 11 órakor kezdődik, déli 12-től pedig az 1908-ban állított emlékmű megkoszorúzása szerepel programon.
Közös ebéddel folytatódik a nap, majd szórakoztató és kulturális programok váltják egymást. Csikós Gábor és fia zenekar előadását, az Orotvai Komák kabaréműsorát, a Mesehetes koncertjét hallgathatják meg a résztvevők. Ugratóverseny és lovas ügyességi verseny is lesz, és első alkalommal megszervezik a Gyergyói Vágtát is.
A gyermekek különböző foglakozásokba kapcsolódhatnak be: többek között kipróbálhatják a fafaragás, nemezelés, agyagozás technikáját, illetve lovaglásra is lesz lehetőség.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Mozdulat-ország
Domonkos László arra az emberre emlékezik a Magyar Hírlapban megjelent cikkében, aki megírta korunk kis-magyarországi magyarjának eredendő kínját Erdéllyel meg általában az elszakított területekkel kapcsolatban.
Egy ember járt az eszemben a minap, hosszú órákon át, egy ember, akit régóta jól ismertem, és akit magyar költőként tartanak számon elsősorban, holott – egyebek mellett – éppúgy a legújabb kori magyar esszéírás koronázatlan királya, mint – és ezért gondoltam rá nemrég annyit, de annyit – a magyar néphagyomány, ezen belül is dalaink, táncaink páratlan nagyszerűségének talán legelső és legnagyobb hatású feltámasztója is.
A Kányádi Sándor-féle „mozdulat-ország” elnöke ő, s az is mArad az idők végezetéig, amíg csak kalotaszegi, mezőségi, szatmári vagy éppen rábaközi táncokat lejtenek tiszta arcú, üde fiatalok tucatjai Debrecenben és Válaszúton, Szegeden vagy Széken vagy Budapesten a Fáklya klubban, vagy évente áprilisban a sportcsarnokban.
Ez az ember megírta korunk kis-magyarországi magyarjának eredendő kínját Erdéllyel meg általában az elszakított területekkel kapcsolatban (Az elmulasztott utak), megírta az ezeréves lengyel–magyar barátság egyik legmegrendítőbb dokumentumát (Senkid, barátod), elbúcsúztatta a gondolkodó magyarok egyik legnagyobbikát, bizonyos Bibó Istvánt akkor, midőn annak a nevét kimondani sem nagyon volt tanácsos (Láttam arcodat) – és megírta a Nappali holdat, amiért kis híján megkövezték. És volt minden magyarok igazi világszövetségének közfelkiáltással megválasztott elnöke és alapító atya az MDF-ben, midőn görcsbe rándult gyomorral és büszkén felemelt fejjel szorongtunk a Jurta Színház zsúfolt nézőterén.
Nézem a táncolókat itt a Fáklya klubban, és arra gondolok: ez az ember már a hetvenes években azt művelte és arra törekedett, aminek kezdeti – itt-ott ellentmondásos, máskor örömtelien bizonyító erejű – megvalósulási lehetőségeit csak 2010 óta tapasztalhatjuk. És most hagyjuk a régi MDF szárszói, népi-nemzeti, örök-egy szellemét, hagyjuk még a verseket és a nagy esszéket is, pontosabban az utóbbiak közül mAradjunk csak annál és/vagy azoknál, ahol pontosan nyomon követni lehet a népi kultúra jelent és jövőt meghatározó jelentőségének világos, egyértelmű kifejtését. „Az igazi hagyomány sosem a múlt élethű visszaállítására törekszik, hanem arra, hogy elibe álljon annak a pusztulásnak, amit az idő, a feledékenység, a dolgok természetes halála elhoz közénk. (…) a legkonzerválóbb erő nem a pontos lejegyzés, nem a művészi földolgozás, nem a kotta, nem a film, nem a lemez, hanem a stílus idegekbe, sejtekbe való fölszívása. Mert a stílus nemcsak az irodalomban, de az énekben s táncban is azonos az emberrel. Ebben az esetben magával a néppel. (…) Egy nép, amely népi kultúráját ugyanúgy vállalja, akár a múltját, semmivel sincs távolabb Európától, sem az egyetemes értékek világától, mint amelyik nem vállalja. Ellenkezőleg, egyre közelebb lesz.” (Tenger és diólevél)
Hallgatom a mezőségi muzsikát, gyönyörködöm a pörgő-forgó fiatalok sokaságában – igaz, közben erről az emberről sehol egy kép, sehol egy utalás, meg sem említik sehol. (Az utóbbi időben különösen nem.) Azt az embert, aki, hogy ily ódivatúan fogalmazzak, „ideológiailag megalapozta”, kifejtette-taglalta és egy életmű gyémántkemény talapzatán a magyar mennyboltozatra emelte a magyarság eredendő kultúráját, népünk több ezer éves szellemének idegsejtjeit föltárva, meg- és ráérezve, küzdve-harcolva, 1978-ban éppúgy, mint 1990-ben vagy bármikor. „Honnan járják, honnan hozták, / honnan e mozdulat-ország?”, kérdi Kányádi. Ő megmutatta. És hogy hogyan hozták s hogyan járják, azt meg felmutatta. Mozdulat-ország örökös választott köztársasági elnökeként.
Szól a zene, ropják, csak ropják a táncházak éjszakáján, de én most csak erre az emberre gondolok. Csoóri Sándornak hívták.
itthon.ma//szerintunk

Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Szakács Gyula: legyünk büszkék az örökségünkre
Adományként készített nemrégiben új kaput a csíkszentmiklósi templomkerítéshez Szakács Gyula. A csíkszentmiklósi férfi úgy tartja, fontos, hogy jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával.
Jól felszerelt asztalosműhelybe lépünk be Csíkszentmiklóson, szép, egyedi bútorok készülnek épp. „A Teremtőtől kaptam egy tehetséget, amit szorgalommal és hozzáállással tudtam kamatoztatni. Az iskolában könnyen ment nekem a rajzolás. Gyerekkoromban, ha egy bicska a kezembe került – például Szépvízen a templomkertben levő hárs- és gesztenyefa kérgéből – rögtön faricskálni kezdtem egy hajócskát. Később kést, villát, kanalat gyerekésszel próbáltam utánozni. Aztán rájöttem, hogy ehhez én hovatovább jobban értek. Mindig is foglalkoztatott a fa megmunkálása” – emlékszik vissza Szakács Gyula, amikor eddigi pályafutásáról kérdezzük.
Mint mesélte, 1969-ben Buhusba került szakiskolába, fonó szakra. Az iskola melletti szövődében gyakorlatoztak, a fiúk a gépek karbantartását végezték. 1972-ben a Csíkszeredai fonodába került mint karbantartó lakatos. El is végzett egy lakatosképzést.
„Édesapám értette a lakatos szakmát, szekereket csinált, jármot, kapukat javított, kályhát készített, fazekakat fenekelt, biciklit, traktort javított, mindenhez értett. Ebben nőttem fel, nyolcan vagyunk testvérek, ebből hat fiú, a vérünkbe ivódott a lakatosság. Mindig segítettünk édesapámnak kályhát nyitolni, kapálógépet készíteni. A környékbeliek vele készíttettek sok mindent, ezermester volt, én is annak tartom magam.”
A katonaságtól való leszerelés után a Csíkszeredai traktorgyárban kezdett dolgozni lakatosként és táncmesterként. „Beiratkoztam egy táncmester iskolába, mert akkor kerestek a traktorgyárhoz táncmestert. És mivel a lakatos szakma fortélyait is kitanultam, lakatosként dolgoztam ott. Akkor próbálkoztam amatőr szinten vászonra festeni képeket. Találkoztam díszlettervezőkkel, akik megmutatták, hogyan kell egy vásznat lekezelni, hogy utána festeni lehessen rá. Saját magamtól kezdtem el, aztán »elloptam«, eltanultam a mikéntjét. Aztán elmentem a faragászat irányába, mert hatalmas igény volt rá. Gyertyatartókat, csillárokat, függönytartókat, a vadászoknak trófeaalapokat, féldomborműveket, használati cikkeket készítettem, és ezt annyira felfejlesztettem, hogy több pénzt kerestem belőle, mint amennyi fizetést kaptam a munkahelyemen.”
Szakács Gyula, miután eljött a traktorgyártól, a bútorgyárban lett karbantartó lakatos, itt került közel az asztalosszakmához. Ekkor készítette el a legelső Székely kapuját az ott dolgozó asztalosok segítségével.
„Ott megismertem jobban az anyagokat és a gépeket. Sokat tanultam, de könnyű volt, mert ragadt rám. Ha bementem egy vendéglőbe, amíg kihozták a sörömet vagy az ételt, addig én megvizsgáltam az asztalt és a székeket, hogy hogyan vannak elkészítve. Később rengeteget utaztam, és mindenhol sokat tanultam. A forradalom előtt két évet dolgoztam a madéfalvi tanácsnál, mint lakatos” – mesélte.
Mivel ott ő számolta ki az ott elkészített tárgyak árát – parkba padokat, rendőrségre vasajtót, a kollektívnek pityókafullasztót – ő adta át a megrendelőnek, és átlátta a folyamatot, a rendszerváltás után rögtön el tudott menni „magánszektorba.”
„A munka olyan, hogy ha szereted és beleéled magad, és várod, hogy az az alak jöjjön elő a fából, nem tudsz lefeküdni, nem álmosodsz el, nem tudod abbahagyni, amíg kész nincs. És amíg én éjjeleken keresztül itthon faragtam, mindig hallgattam a Szabad Európa rádiót. Megfogott az a szabadságérzés, a lehetőség, hogy magadnak dolgozz, elképzeltem, hogy ha én valahol Nyugaton lennék, Kanadában vagy Németországban, milyen jól meg tudnék élni ott. Ezért mihelyt a forradalom eljött, egyből léptem és magániparban kezdtem dolgozni, tudtam, hogy kell kiszámolni az áru árát, hogy kell a kuncsaftnak átadni, nyugtát írni stb. Megvolt a szakmai hátterem is, és már három hónapra való munkám el volt vállalva. Még két inasom is volt, akiket úgy hoztak a szüleik, hogy tanítsam őket, legyen szakma a kezükben” – emlékezett vissza.
1991-ben aztán egy Csíkszeredai vendéglő bútorzatának elkészítésére kérték fel, ez volt az első nagyobb munkája. Azt meglátván, egy ismerőse asztalosmunkára hívta Németországba. „Nagyon féltem, hogy én minek megyek oda ki. Mondták, megpróbálod, vizsgamunkát csinálsz, és ha elfogadják ott mAradsz. Egy régi épület nyílászáróit kellett javítani. Két éjjel és két nap nem aludtam, csak a vizsgamunkát csináltam. Ott kint minden gépet megvettek számomra, amire szükségem volt. Itthonról úgy mentem el, hogy bejelentettem a feleségemnek és a gyerekeknek: apu megy. Azért mentem el, hogy lássak és tanuljak, és a lehetőséget ne szalasszam el. Aztán egy nap alatt annyit kerestem ott, mint itthon egy hónap alatt, nagyon meg voltam fizetve.”
Egy év múlva szerszámokkal, pénzzel, tudással, tapasztalattal tért haza, itthon nekifogott asztalosműhelyt építeni, híre is ment, hogy milyen asztalosmester van Csíkszentmiklóson, még Nagyváradról is érkeztek megrendelések.
Szakács Gyulát mindig is foglalkoztatták a „népi” dolgok, mindig is szeretett volna székely kapukat készíteni. Az elsőt még a „bútorgyáras” időszakában készítette, aztán kezdtek érkezni a rendelések, felkérések székely kapuk restaurálására. „Most értem oda, hogy a motívumokhoz is hozzá merek nyúlni. Sok tervezővel dolgozom együtt, és hála istennek szakmai körökben jók a visszajelzések. Én nem tartom magam nagyobbnak vagy okosabbnak másoknál, de egy kicsit hozzá mertem nyúlni ahhoz, amit az ősöktől örököltünk, és amelyek mindig is változtak az idők során. Ha a szakember annyira megérett, akkor egy kicsit saját magából is hozzáad.”
A csíkszentmiklósi templomkerítés kapuja igencsak rossz állapotban volt. A pap kérésére az asztalosmester megnézte, de úgy vélte, inkább újat készít, minthogy kijavítsa, munkájáért pedig nem kért el pénzt. Szakács Gyula munkáját több templom bútorzata is dicséri, az egyik gyimesi templomban, a csíkszentmiklósi templomban, az erdőszentgyörgyi templomban is láthatók, használhatók az általa készített padok és egyéb belső berendezések.
„Ezeket szívesen csinálom, azért, hogy mentsük meg azt, ami a miénk és adjuk tovább. Az egyháznak segítünk és dolgozunk, és azt a templomot, amit őseink felépítettek, mi is legyünk arra valók, hogy meszeljük ki és tartsuk rendbe. Tegyünk róla, hogy szép mAradjon, és ezzel jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával, őrizzük meg, vigyázzunk rá, tartsuk karban. Ezt kell nekünk hátrahagyni, tanítani, és büszkék kell legyünk rá.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Minden növény- és talajtani, környezeti kutatást elvégezhetnek a modern központban
A Székelyföldi kutatások fő helyszíne lehet a csütörtökön Gyergyószentmiklóson felavatott Erdészeti Kutató- és Fejlesztési Központ.
A gyergyószentmiklósi központ amellett, hogy segítséget nyújthat erdőgazdáknak és a mezőgazdaságban dolgozóknak, lehetőséget nyújt a magánerdőkben a szén mennyiségének a felmérésére is, a szénkvóta esetleges értékesítési lehetősége pedig az erdőtulajdonosok számára plusz bevételi forrást jelenthet. Ez az első magánkézben lévő erdészeti kutatóközpont Romániában.
A talajösszetételtől kezdve a tápanyagtartalon, a magok csírázóképességén át a különböző betegségekig minden kimutatható a korszerű felszerelésekkel. A Kossuth Lajos utcai magánerdészet alegységeként működő központ épületének felújítását, valamint a hét részlegének modern eszközökkel való felszerelését pályázat útján EU-s alapokból, illetve a román kormány és a nevelési minisztérium által is támogatott projekt eredményeként valósíthatta meg a gyergyószentmiklósi magánerdészet. A projekt összértéke 7,9 millió lej.
Munteanu Ion, a Brassói Erdészeti Felügyelőség főfelügyelője, Dorel Fechete, az országos erdőkezelők egyesületének igazgatója, közbirtokosságok, erdészeti társulások vezetői, a környező települések elöljárói valamint szakemberek jelenlétében nyitották meg a kutatóközpontot, mutatták be a felszereléseket. Az épületre és a benne dolgozókra Ferencz Antal gyergyócsomafalvi plébános kérte Isten áldását.
A fenntartható erdőgazdálkodást segítő Erdészeti Kutató- és Fejlesztési Központ a Székelyföldi kutatások központja lehet. Melles Előd, a kutatóközpontot létrehozó magánerdészet vezetője hangsúlyozta, mindenfajta növénytani, talajtani, környezeti kutatást elvégezhetnek a központban, amely elsősorban erdőtulajdonosokat, magánerdészeteket szolgál ki, de ugyanúgy mezőgazdasági területekkel rendelkező gazdák is igényelhetik a vizsgálatokat.
Elhangzott az is, hogy felkészült szakemberek dolgoznak a központban, és külföldön élő, tudományos munkát végző tehetséges szakmabeliek is jelezték, hogy hazajönnének, szívesen dolgoznának a felszerelt laboratóriumokban.
A hosszú távú tervek további bővítésről szólnak, berendezések beszerzéséről, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az intézmény akár bioremediációs központként is működhessen. „A legfontosabb cél a magánkézben lévő, FSC tanúsított erdők esetében, a szénkvótának, az elraktározott szén mennyiségének a felmérése, ami a biomasszában és a talajban található. Az erdőtulajdonosok számára ez azt jelentené, hogy értékesíteni tudnák a szénkvótát, ami jelentős bevételi forrás lehetne számukra, és amelyre törvényes keretet biztosít az Erdészeti Alaptörvény” – fogalmazott Melles Előd.
Tamás Gyopár |
maszol.ro

Megkezdődött Kolozsváron a középiskolás sportolimpia – Szabó Katalin életműdíjat kapott
Hatalmas ováció és tapsvihar fogadta Szabó Katalin olimpiai bajnok tornászt Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia nyitógáláján, amikor átvette az RMDSZ frissen alapított sport-életmű díját.
Az 1984-es Los Angeles-i olimpián négy arany- és egy ezüstérmet szerző világklasszissal, a rendezvény fővédnökével a Kolozsvári Magyar Operában találkozhatott a zömében résztvevő diákokból és tanáraikból álló közönség szerda este.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a diákrendezvényt a kincses város önkormányzata is támogatja. Kifejtette: a fiatalok nevelése legalább olyan fontos, mint az oktatásuk, és az erdélyi magyar közösség jövőjét az határozza meg, hogy milyen értékrendet sikerül nekik átadni.
Bodor László, az RMDSZ programokért felelős főosztályának ügyvezető elnöke a rendezvény sikerének tartja, hogy idén szinte kétszer több diák vesz részt, mint tavaly – az első olimpián 400 diákot fogadtak, most 700-an kapcsolódnak be a sportrendezvénybe. Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese biztosította a szervezőket, hogy a BBTE jövőre is partnere lesz a rendezvénynek, a versenyek többségének ugyanis az egyetem sportparkja ad otthont.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke az egészséges életmódra nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a sport kapcsán a munka fontosságáról beszél. Mielőtt átadta volna az életműdíjat Szabó Katalinnak, azzal viccelődött, hogy a zágoni születésű világklasszis lehetne akár Portugália is, ugyanis egyedül annyi érmet nyert az olimpiákon, mint az ibériai ország az ötkarikás játékok történetében összesen.
A mindenki által csak Szabó Katiként ismert tornászlegenda meghatódva vette át az elismerést, saját bevallása szerint nagyon jól esett neki. Természetesen a sportoló diákoknak is szolgált jó tanáccsal: „Minden napra legyen egy célotok, amibe kapaszkodhattok” – mondta.
A díjátadást követően tartották azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen Szabó Katalin mellett Trandafir Norbert és Miklós Andrea, a Rio de Janeiro-i olimpián szereplő két erdélyi magyar sportoló is részt vett. A beszélgetést szintén a brazil nagyvárosban zajló paralimpiáról hazatért Kádár Zoltán sportriporter moderálta. Többek közt megtudhattuk: Szabó Kati tornász pályafutása annak köszönhető, hogy hatéves korábban egy orvos azt tanácsolta, kezdeni kell valamit a kislánnyal, mert „sokat mozog”.
Az olimpiai bajnoki cím megszerzése előtt is halmozta a sikereket, ifiként egyedül neki sikerült a címvédés az ifjúsági világbajnokságon. A négyszeres olimpiai bajnok nem hazudtolta meg Székely mivoltát, ugyanis arra kérdésre, hogy újra kezdené-e még egyszer, határozottan válaszolt: „újrakezdeném és még jobban csinálnám!”
A kommunista sportvezetés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhettünk. Szabó Katalin elmesélte, az 1983-as Budapesti világbajnokságon aranyérmet hozó talajgyakorlatát csárdásra mutathatta be, mert a vezetők mindig a nemzetközi versenyeket rendező országra jellemző zenét választottak. Hozzáfűzte, megtiltották, hogy magyarul nyilatkozzék a magyarországi sajtónak. Ennél is sokkolóbban hatott, amikor azt is elárulta, hogy annak idején a Déván őt edző Károlyi házaspárral sem beszélhettek magyarul.
Természetesen a Los Angeles-i olimpia is szóba került. Noha a megszerezhető öt aranyéremből négyet nyert el Szabó Katalin, az egy ezüst, jobban mondva az aranyérem elvesztése egyéni összetettben mégis fájdalmas volt számára, mert alig fél ponttal mAradt alul amerikai riválisával szemben. Azt is elárulta, hogy utána sokáig nem beszélgettek, míg idén Mary Lou Retton felvette vele a kapcsolatot a világhálón. „Az első kérdése az volt: emlékszel, milyen fiatalok voltunk az olimpián?” – nevettette meg közönségét Szabó Katalin.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Nem könnyű lemondani a napi politizálásról
A közelgő romániai parlamenti választások kapcsán nagyon sok kérdőjel fogalmazódik meg az RMDSZ jövőjét illetően. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Bukaresti parlamentből olyan személyiség fog hiányozni, aki a rendszerváltás óta meghatározta a romániai, és nagymértékben befolyásolta a Kárpát-medencei kisebbségi politizálást. Markó Bélát Budapesti könyvbemutatója előtt kérdeztük visszavonulásáról, és arról, hogyan látja mindazt, ami ma körülöttünk zajlik.
- Második könyvbemutatója lesz Budapesten az idén. Hosszú ideig nem igazán jelentek meg kötetei. Mi változott?
- Újabban próbálom megváltoztatni az életemben a politika és irodalom arányát. Nem mostani elhatározás ez, valamikor a kétezres évek elején döntöttem úgy, hogy túlságosan hosszú ideig nem éltem az eredeti hivatásomnak. Azóta fokozatosan, lépésről lépésre próbálok változtatni ezen. Bevallom, van bennem egy sietség is, hogy azt, amit elmulasztottam, pótoljam, hogy azt, amit nem írtam meg akkor, amikor egyébbel, politikával foglalkoztam, írjam meg most. De azt hiszem, ez nem lehetséges. Azt kell megírnunk, ami most foglalkoztat. Persze, hogy még mindig a vers áll hozzám a legközelebb, de egyre inkább leköt az esszé, és nagyon érdekes, hogy megszerettem a publicisztikát, amit sem 1989 előtt, de azután sem nagyon műveltem. Valószínűleg azért írok most rendszeresen publicisztikát, mert legalább a magam számára próbálom kötelezőnek tartani azt, amit egyébként minden értelmiséginek nagyon ajánlanék, hogy bele kell szólni a körülöttünk zajló folyamatokba.
-2017-től értelmiségiként fog beleszólni a társadalmi folyamatokba? Nem indul újra a decemberi romániai parlamenti választásokon. Bírni fogja a pálya szélén, amelyen 26 évig aktív játékos volt?
- Azt gondolom, nem mi döntjük el, hogy értelmiségiek vagyunk-e. Mi legfeljebb törekedhetünk erre. Meg kell mondanom, nem könnyű lemondani a napi politizálásról. Most megjátszhatnám magam, állíthatnám, hogy miután meghoztam egy döntést ezelőtt öt évvel, amikor nem vállaltam újabb RMDSZ elnöki mandátumot és jeleztem, hogy néhány év múlva a parlamentből is vissza fogok vonulni, attól kezdődően ez mindenféle kétely nélkül érvényesült az életemben.
- De akkor még nagyon távlati volt az egész?
- Persze. A dilemmáimat nem nagyon láthatta kívülről senki. Nyugodtan modhatnám, hogy nem gond, el kell határozni, és minden rendben van. De nem így van. Nagyon nehéz nyilván lemondani arról, hogy nap, mint nap beleszólhat az ember a döntésekbe, az a benyomása, hogy fontos kérdéseket válaszolhat meg, az egész társadalmat, vagy legalábbis az erdélyi magyar közösséget befolyásolhatja. Azért fogalmazok feltételes módban, mert azt is másnak kellene később megítélnie, hogy én magam mennyire befolyásoltam azt, ami körülöttünk volt. Nekem az volt a benyomásom, hogy hatással voltam – nem egyedül, hanem másokkal együtt – a saját közösségem sorsára. Ez nem ugyanaz, mint amikor íróként, értelmiségiként valamilyen formában véleményt mond az ember. Annak is lehet közvetve hatása, de ez mégiscsak más. Úgyhogy egyáltalán nem volt könnyű, de azért utólag is állítom, hogy helyesen döntöttem. Én több mint egy negyedszázadon át politizáltam. Azt gondolom, hogy amit 1989-ben, ugyancsak másokkal együtt vállaltunk, abból azt, amit a politikai körülmények lehetővé tettek, teljesítettük. Ezzel azt is mondom, hogy nem mindent. De azért alapvetően más jogi kereteket teremtettünk Romániában az erdélyi magyarság számára, mint amitől indultunk 1990-ben. És szerintem az utánunk következő nemzedékeknek egyrészt az a feladatuk, s egyben nagy felelősségük, hogy ezeket a törvényeket és a létrehozott intézményeket stabilizálják, megvédjék. De ezen kívül, mivel számos kérdést nyilván nem tudtunk megoldani, nekik tovább kell haladniuk az intézményépítés, illetve az új jogok megszerzése, az önkormányzatiság megerősítése és bővítése útján. Van teendőjük elegendő.
- De van még esélyük az utódoknak továbbvinni ezt a munkát?
- Csak azt mondhatom el, hogy én mit gondolok. Meglehetősen gazdag és talán fontos tapasztalattal lépek ki a politikából, holott erre senki és semmi nem kényszerített. És energiám is lett volna folytatni. Ugyanakkor azt hiszem, miután nem magányos harcos voltam, hanem van egy szervezet, erős, tehetséges politikusgárdával, az RMDSZ sorsa ma már nem múlhat személyeken. Nem szabad személyeken múlnia. Nem hiszek abban sem, hogy a politikában nem számítanak a személyiségek, hogy egy-két ember nem tudja a dolgokat egészen más irányba terelni. De ismétlem, ma már nem szabad ezen múlnia annak, hogy mi lesz az RMDSZ-el és mi lesz az erdélyi magyar közösséggel. Ugyanakkor nem tagadom, hogy a prognózisomban az is ott volt, hogy akkor már éreztük mindannyian, hogy egyfajta állóháború alakul. Akár az ideológiák között, akár az etnikumközi kapcsolatokban, olyan korszak következik, amikor nehéz lesz továbblépni, nehéz lesz valamerre kitörni, és minden bizonnyal azt kell megvédeni, amit addig elértünk. Ugyanúgy az is jól látható volt akkor is, és most már nap, mint nap érzékelhető, hogy a politika nem az, ami volt a 90-es években. Azért akkor jól vagy rosszul, illúziókkal vagy azok nélkül, de mégiscsak programokat dolgoztunk ki és azokat próbáltuk érvényesíteni. Én ezt most nem látom sehol. A társadalom egésze szempontjából sem látom, sem Romániában, sem Magyarországon. Az égvilágon semmiféle vita, véleményütköztetés nincs arról, milyen típusú társadalmakat kellene építeni. A kilencvenes években folyt erről gondolkodás.
- Visszakanyarodva kicsit az RMDSZ és az utódok esélyeihez… A júniusi helyhatósági választás, amelyen 4,8 százalékon végzett az RMDSZ, nem sok jót ígér a parlamenti képviselet tekintetében.
- Az önkormányzati választások tapasztalata valóban nem túl jó, ami a szavazatarányt illeti. De ehhez hozzá kell számolni, hogy ezek önkormányzati választások voltak, a tömbvidéken nem volt konfrontációs helyzet, és emiatt nem volt nagy késztetés a részvételre. Ez úgymond a negatív tapasztalat. De van egy fontos pozitív tapasztalat is. Annak ellenére, hogy Romániában az utóbbi években nőtt a magyarellenesség mértéke, amit főképp Székelyföldi, de más konfliktusok is igazolnak, mégis, amikor a politikai érdekek úgy kívánták, a román pártok hajlandók voltak egyezséget kötni az RMDSZ-el. A részvétel nem volt jó, az utólagos tárgyalások viszont igen. Az RMDSZ a két székely megyén kívül, - ahol többségben vagyunk és nyilvánvaló, hogy tudtunk magyar többségű vezetést és megyei elnököket választani-, még három másik, Maros, Bihar, Szatmár megyében, ahol nem vagyunk többségben, szintén magyar elnök van. Mert a politikai érdekek fölülírták egy adott pillanatban a magyarellenes nacionalizmust, létrejöhettek ezek a helyi koalíciók. Ez azt bizonyítja, hogy amennyiben van egy működő demokrácia, amennyiben van artikulált politikai élet, amikor kialakítható többség és kisebbség egy politikai testületben, akkor, ha mi viszonylag jó súllyal rendelkezünk – mert azért kellett ehhez a helyi súly is – akkor tudjuk a céljainkat érvényesíteni. Való igaz, jelen pillanatban attól félek, hogy ilyen artikulált politikai élet inkább van az említett megyék önkormányzatában, mint Bukarestben, a parlamentben.
- Ezt hogy értsük?
- A román parlamentben teljesen egybefolytak az ideológiák, ha egyáltalán léteztek valaha. Ez a hajától előrerángatott ötlet, a szakértői kormány, amely hovatovább egy éve működik, lassan tönkretette a parlamenti demokráciát – nincs deklarált többség a parlamentben, nincs deklarált ellenzék. Tudjuk, kik támogatják inkább a technokrata kormányt és kik állnak szemben vele, de ez nem egy artikulált politikai valóság.
-Hát ez sem teszi könnyűvé az utódok dolgát...
- Hogy ilyen körülmények között milyen lehetőségei vannak egy új politikusnemzedéknek, ezzel kapcsolatosan csak azt tudom mondani, hogy 1990 és 1996 között mi sem igazán tudtunk előrelépni. A magyar jogkövetelések csak az RMDSZ kormányra kerülése után kezdtek megvalósulni. Volt egy kezdeti hat éves időszak, amikor folyamatos konfrontációban voltunk a román nacionalizmussal, de közben tudtunk dolgozni, saját programunkon. Folyamodványok, memorandumok sora bizonyítja milyen intenzív munkát folytatott az RMDSZ. Nemcsak protest megnyilatkozások voltak, hanem dolgoztunk azon, milyen modellt kellene működtetni Romániában. Még akkor is, amikor esetleg nincsenek partnerek a román politikában, ha vannak eszközei egy szervezetnek, van mód arra, hogy lépjen a programalkotásban, készüljön arra a pillanatra, amely fél év múlva, 2 év múlva, nem tudjuk, mikor bekövetkezhet, és akkor továbbvihetjük a megoldásokat.
- Bejut a parlamentbe az RMDSZ az őszi választásokon? Nem az alternatív küszöbre gondoltam, ami nyilvánvalóan mentőöv, hanem az öt százalék teljesítésére.
- Igen, be fog jutni. De öt százaléknál azért több kellene, 2008-ban még hat százalék fölött voltunk. Jó lenne, ha megkerülhetetlenek lennénk a parlamentben, például kormányalakításkor.
- Lehet, hogy jókor hozta meg döntését, jókor fordul újra az irodalom felé?
- Most, 65 évesen nem gondolom, hogy fel fogok építeni egy új irodalmi életművet. Én írtam a magamét évtizedeken át, könyveim sora jelent meg, nem hiszem, hogy most egy új írói pályát kellene építenem. Hozzá kell tennem természetesen ahhoz, amit megírtam. Igen, bizonyos szempontból, lehet, hogy jókor. Ismétlem, ma azt tapasztalom, hogy Európa-szerte, de főképp Európa ezen részén megtorpant a politikáról és a társadalmak jövőjéről szóló gondolkodás. Nagyon sokszor öncélúnak mutatkozik a politika és öncélúak a politikai pályák is, ezért hiszem, hogy például nekem is kötelességem lenne végiggondolni és meg is írni azt, amit az elmúlt 25-26 esztendőben tapasztaltam. Választ kell keresnünk arra, hogy mi miért történt és történik velünk.
- Mi történik?
- Miután kezdtünk itt ezekben az országokban, Romániában is, és Magyarországon is, felépíteni működőképesnek látszó demokráciákat, egyszer csak leállt ez az építkezés, kezdték visszabontani azt, amit addig létrehoztunk. Jól láthatóan autoritárius rendszerek alakulnak ki körülöttünk. Erre nekünk választ kell keresni. Nem nekem feltétlenül, hanem végül is mindenkinek, aki részese volt az elmúlt negyedszázad közéletének. Ami viszont engem közvetlenül érint, és ami számomra a politika volt kezdettől fogva, hogy itt a nemzetek, etnikumok közti viszonyok hogyan alakulnak, hogyan alakíthatók, miért van az, hogy miután a 90-es években kezdtünk élhető modelleket elképzelni, kidolgozni, itt-ott be is indítani, mindez most leállt.
-Ön mondta, hogy autoriter rendszerek épülnek. Nem ezért?
- Az nagyon jól látható, mi épül, csak azt nem tudom, hogy miért nem láthatók az ezzel szemben felmutatott alternatívák, miért nincsenek ezzel ütköztethető markáns vélemények és programok. Romániában teljesen másképpen épül az autoritárius társadalom, mint Magyarországon, de egyformán nincsenek felmutatható alternatívák.
- Mi a különbség a két autoriter rendszer között? A magyar eléggé átlátható, de Romániában ki mozgatja a szálakat? Míg Traian Basescu volt az államfő, úgy tűnt, hogy ő. Most viszont senki sem látszik.
- Traian Basescunak elnökként alapvető hozzájárulása volt ahhoz, hogy sikerült a parlamentet kompromittálni, hogy egy idő után a döntések nem ott születtek, ahol születniük kellett volna, hogy például az ügyészség túlságosan nagy szerepet kapott. Az ő tíz éves tevékenysége arról szólt, ami most már működik is Romániában - kivinni a politikán kívülre a döntéseket. Volt egy erős elnök, aki alkotmány szerint ugyan nem erős, de mégis nagyon nagy erőt gyűjtött össze a kezében és próbált egy olyan rendszert alakítani, ahol ő és a körülötte lévő tanácsadók kormányoznak „a nép segítségével”, a kormány és a parlament pedig ennek a tényleges hatalomnak csak egyfajta függeléke. Az lett a következménye, hogy tényleg kikerült a parlamenten kívülre, tulajdonképpen a pártokon és a politikán kívülre is a döntés. Márpedig az közhely, és azzal mindenki egyetért, hogy többpártrendszer nélkül demokrácia nincsen.
A parlament egyetlen országban sem igazán népszerű, mint ahogy a politikusokról sem igazán jó a vélemény sehol. Basescu elnöksége idején viszont Romániában annyira kompromittálni lehetett a parlamentet, annyira defenzívába lehetett szorítani a politikusokat, hogy ma már hol a közvéleménytől, hol a választótól, hol az ügyészségtől félnek oly mértékben, hogynemigazán hoznak szuverén döntéseket. De tagadhatatlan, hogy most Romániában rá lehetne mutatni egyvalakire, aki mindezt irányítja, aki mindezért felelős. Ezzel szemben úgy vélem, bár nem az én tisztem, hogy a magyarországi rendszert elemezzem, itt az autoriter döntések látszólag a politikán belül maradtak. Van egy olyan parlamenti többség, amely mindent eldönthet. Ezzel a lehetőséggel él, és visszaél a kormány.
- A magyarországi kialakult rendszer személyfüggő vagy pártfüggő? Annak köszönhető, hogy van egy erős párt, vagy annak, hogy van egy erős ember?
- Hogy mi tesz lehetővé egy ilyen rendszert, én nem tudom, és az az igazság, hogy nem is élem meg nap, mint nap. Kívülről úgy látom, nagyon központosított döntési mechanizmus alakult ki, nemcsak informálisan, hanem formálisan is, ami megváltoztatta a rendszert. Például az önkormányzatok igencsak meggyengültek az én tudomásom szerint, miközben nekünk magyaroknak Romániában egy hasonló centralizációs folyamat már-már katasztrofális lenne.
- Tudom, a politikában sincs visszamenőleges „ha”, képzelt szituációkbeli „ha”. De mégis, ha most Ön lenne az RMDSZ elnöke, akkor az RMDSZ a kvótareferendum mellett kampányolna, mint teszi azt a Vajdasági Magyar Szövetség és részben az RMDSZ is? Elnökként is ugyanazt képviselné, mint független értelmiségiként?
- Hogy RMDSZ elnökként miről mit döntenék, azt elég nehéz megmondani, amikor nem RMDSZ elnök az ember. Azt viszont tudni kell, hogy van egy különbség a felelősségben és a gondolkodásmódban is. Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nem csak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye.
- És érdeke is?
- Igen, az is. Amíg RMDSZ elnök voltam, akkor is fel lehetett volna tenni ezt a kérdést fordítva, hogy vajon független értelmiségiként ugyanúgy döntöttem volna-e. És meg kell mondanom, hogy sokszor nem. Vagyis nem feltétlenül helyes azt latolgatni, hogy ha az ember másféle felelősséggel bírna, hogyan döntene. Egyébként a kérdésre visszatérve, azt gondolom, hogy az RMDSZ a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar szervezet, a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar közösséget képviseli, ilyenként minden jelentős nemzetpolitikai kérdésben meg kell próbálnia mérvadó véleményt mondani. Én ezt tudnám ajánlani az utánam jövő politikus kollégáknak. Nekünk sok kérdésben a lehető legnagyobb súllyal kell megszólalni, és ha nem értünk egyet azzal, amit a magyarországi politikusok gondolnak, legyen szó kormányoldalról vagy ellenzékről, azt is a leghatározottabban ki kell mondani. Kezdettől így próbáltunk politizálni, magam is ezt próbáltam érvényesíteni. Ami persze, sokszor konfliktussal járt, nem csak egy politikai párttal, hanem szinte mindegyikkel volt nehéz vitánk, ütköztünk fontos kérdésekben. Úgy hogy akár kvótareferendumról van szó, akár másról, nekünk nem az az elsődleges dolgunk, hogy egyetértsünk. Ha egyetértünk saját meggyőződésünk szerint, az jó, de ha nem, akkor azt ki kell mondani. De én ma már tényleg csak a magam nevében akarok nyilatkozni.
- És mit mondana a saját nevében?
- Azt gondolom, Európa nem tudott még igazi választ adni egy nehéz kérdésre, a menekültkérdésre. A kvóta egyelőre nem válasz, csak pillanatnyi tűzoltás, ezt mindannyian tudjuk. Ráadásul a mostani helyzet kialakulásához Észak-Afrikában, például Irakban, közvetve vagy közvetlenül Európa is hozzájárult annak idején, erről is beszélhetünk, de ez nem azt jelenti, hogy az együttgondolkodás helyett, tehát hogy megpróbáljuk elérni, hogy hosszútávú döntések is szülessenek, ne csak pillanatnyi tűzoltás legyen, ahelyett mi azt a látszatot keltjük, hogy külön utakon járunk, holott ez nem lehetséges sem ebben a régióban, sem másutt Európában. Vagy ha ideig-óráig lehetséges is, nem igazán hasznos. Mellesleg nekem elég egyértelmű véleményem van a határon túli magyar kettős állampolgárok szavazásáról a magyarországi választásokon vagy akár a népszavazáson is. Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki. Erre persze, lehet az a válasz, hogy a menekültkérdés vagy akár más is, így vagy úgy bennünket is érint, de én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Meg aztán, ami ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?
- Azt minek tulajdonítja, hogy egy kisebbségi közösség, jelen esetben a teljes Kárpát-medencei magyarság, amely sok diszkriminációt megélt, mégis ilyen empátia nélküli, elutasító álláspontra helyezkedett a menekültkérdésben?
- Nem tudom, mennyire bevándorlásellenes a határon túli magyar közvélemény, de ha igen, annak történelmi okai is vannak. Bár nem a mostani helyzet analógiája, mert Erdélyben mi egészen más etnikai problémákkal találkoztunk a történelem folyamán, a betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat. Vagyis lehet ennek az okát is magyarázni, de lényeg az, hogy nem feltétlenül jó, ha mi tömegesen mondunk véleményt arról, ami nem minket érint.
Gál Mária
Népszava

Az Istenben való rendíthetetlen hit jegyében
Százéves templomot szenteltek fel Csernakeresztúron
Ünneplőbe öltözött vasárnap Hunyad megye egyetlen magyar többségű települése, Csernakeresztúr. A bukovinai Székelyek – Csernakeresztúrra való betelepedésüket követően – immár jó száz éve minden szeptember derekán Szent Kereszt-búcsúra gyűlnek össze hálát adni, ünnepelni, további áldást kérni életükre, munkájukra. Idén azonban különleges volt a búcsú, a kívül-belül szépen felújított templom ugyanis századik évfordulóját ünnepelte.
A szomszédos Déváról és Vajdahunyadról is sokan eljöttek, hiszen Csernakeresztúr nemcsak hogy a két város között félúton található, hanem erős rokoni és baráti szálak kötik össze az oda is telepített bukovinai székelyeket.
A magyar és székely zászlókkal feldíszített templom zsúfolásig megtelt, olyannyira, hogy sokan be sem fértek, kintről hallgatták az ünnepi szentmisét.
Különböző megpróbáltatások formájában mindannyiunk életében jelen van a kereszt, az Isteni gondviselés, a krisztusi áldozat és a bűnbocsánat jele. Keresztény embernek nem szabad siránkozva és alkudozva hordoznia, nem kérdőjelezheti meg az isteni akaratot, hangsúlyozta a szentmisét celebráló Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek. Minden megpróbáltatás a javunkat szolgálja, az ember azzal kerül közelebb Jézushoz. A tiszta szívvel megélt élet gyümölcse minden szenvedésért kárpótol.
Az érsek felszentelte a felújított templomot, amely a helyi bukovinai székelyek megmAradását és hitét bizonyítja. A templom épületénél azonban fontosabb az élő katolikus közösség, az adja a reménységet. Bíztatással köszöntötte a közösséget Tóth János helyi plébános is, megköszönve mindazoknak, akik anyagiakkal, munkával vagy imákkal segítették a templom felújítását. A plébános úr által vezényelt kórus alkalomhoz illő egyházi kórusművek előadásával tette még ünnepélyesebbé a szentmisét.
Zarándok vendégek
A százéves felszentelési szentmise előtt zarándokok látogatták meg a csernakeresztúri templomot. 120-an voltak, a dévái Szent Ferenc Alapítványtól jöttek Böjte Csaba atya kezdeményezésére. Tulajdonképpen Déváról Vajdahunyadra zarándokoltak el gyalog, hogy a vár 600 éves kápolnájában imádkozzanak békéért, a pappá avatásának 75. évfordulóját szombaton ünneplő 98 éves Bíró Antal atyáért és egy sikeres tanévért. Útközben természetesen megálltak a dévai Szent Antal-templomnál, illetve a nagy ünnepségre készülő csernakeresztúri Szentkereszt-templomnál, ahol alkalomhoz illő dalokat énekeltek, illetve imádkoztak.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Tamás Sándort választották a romániai Központi Fejlesztési Régió elnökévé
Tamás Sándort, a Kovászna megyei önkormányzat elnökét választották kedden Gyulafehérváron az Erdély hat megyéjét felölelő Központi Fejlesztési Régió elnökévé – közölte a Kovászna megyei önkormányzat.
A megbízás egy évre szól, a tisztséget egymás után töltik be a fejlesztési régiót alkotó megyék önkormányzati elnökei. Amint Tamás Sándor az MTI-nek elmondta: az elkövetkező egy évben Kovászna megye Szeben megyével osztozik a vezető tisztségeken, a következő évben Szeben megye adja a régió elnökét, és Kovászna megyének jut a régió alelnöki tisztsége. A fejlesztési régiónak az Európai Unió által biztosított pénzforrások elosztásában van fontos szerepe.
“A Bukarest által elosztott alapok folyamatosan csökkentek, a Központi Fejlesztési Régióáltal kifizetett sok tízmillió euró értékű támogatásoknak köszönhetően viszont szemmel látható fejlesztéseket valósítottunk meg” – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Tamás Sándor. Hozzátette: a pályázatok elbírálását a fejlesztési régió operatív igazgatósága végzi, a régió vezető tanácsa arról dönthet például, hogy milyen területre csoportosítja át a valamely területen megmAradt forrásokat.
Tamás Sándor kijelentette: továbbra is úgy látja, hogy kisebb és hatékonyabb fejlesztési régiókra volna szüksége Romániának. A Központi Fejlesztési Régiót jelenleg a Székelyföldet is magába foglaló Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a dél-erdélyi Brassó, Szeben és Fehér megye alkotja. A régió központja Gyulafehérvár.
(MTI)
erdon.ro

Tíz éve hunyt el a romániai magyarság „égtartó embere”, Sütő András
A romániai magyar kulturális és politikai élet kimagasló személyisége valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. Sütő András 2006. szeptember 30-án távozott az élők sorából.
Sütő András a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő Pusztakamaráson (Camarasu, Románia) született 1927. június 17-én. Tanulóéveit a Nagyenyedi Református Kollégiumban és a Kolozsvári református kollégiumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a Kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként. 1954-ben a Marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz került, 1971-től ’89-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt.
Marosvásárhely a haláláig otthona mAradt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben.
Ízes kép az erdélyi paraszti életről
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről.Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. AzAnyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás a Mezőségi Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét múltjáról, gondjairól és reményeiről, a megmAradásról.
Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték (Csillag a máglyán, 1976, Káin és Ábel, 1978, Perzsák, A szuzai menyegző, 1982), amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Hallgatásra ítélve
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei (ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a Csíkszeredai Neptun Kiadó).
Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markábancímmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját.
Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta, legutóbb 2013 decemberében a Pesti Színházban Szász János állította színpadra.
Az égtartók
1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, “égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek),Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek),Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye.
Az anyanyelv volt a meghatározó
Egyik monográfusa, Görömbei András azt mondta róla: Sütő András regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.
Jóllehet folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatta a romániai magyarokat is. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket.
Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának.
Bántalmazták, megvakult
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a Marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ Székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége Budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek.
Kitüntetések sora
Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el a nyelvőrzés díját. 1992-ben Kossuth-díjat kapott “kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”.
1996-ban a Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Egy héttel később helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el Marosvásárhelyi házán, később Sopronban és Székelyudvarhelyen mellszobrot állítottak emlékére.
Három esztendeje magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, felújított emlékházát tavaly októberben avatták fel.
„Egy napon így szólt anyám: – Írhatnál rólunk is valami könyvet. – Nocsak! – néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos? – Igaz legyen – mondta. (…) – Ez nekem is gondom – adtam meg magam. – Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz! A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros pAradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár, s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó.” (Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, 1971)
hirado.hu

Táncház okostelefonon (Beszélgetés KELEMEN LÁSZLÓval, a Hagyományok Háza főigazgatójával)
A hagyományőrzés tapasztalatait és technikáit átadó hálózat létrehozására készül a Kárpát-medence országaiban a Kelemen László vezette budapesti Hagyományok Háza. Az egykori táncházzenésszel, mai intézményvezetővel arról is beszélgettünk, hogyan veszítette el a szintetizálás képességét az első táncoktatói nemzedék.
– Izgalmas nyara lehetett, egy ideig úgy hírlett, hogy másik intézménybe olvasztják be a Hagyományok Házát...
– Valóban így volt, de maradjunk a nagyon kedvező végkimenetellel. Amúgy is azt tartom, hogy a Hagyományok Házát nem megszüntetni kell vagy beolvasztani, hanem olyan nemzeti intézménnyé emelni, mint például az Operaház.
– Ha már így alakult: most már egyértelműen a fejlesztések kerülnek az előtérbe? Mint például a Hagyományok Házának erdélyi terjeszkedése?
– Mindjárt az elején javaslom, hogy felejtsük el a terjeszkedés kifejezést. Nem kiterjeszteni akarjuk a Hagyományok Házát Erdélyben, hanem azt a tudást szeretnénk átadni, amely az elmúlt hatvan év során felgyűlt Magyarországon a hagyományápolás terén. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az elmúlt évtizedek társadalmi változásai következtében szerte a Kárpát-medencében a magyar közösségek kezdik levetni régi szokásaikat, a tudás, a folklór már nem öröklődik apáról fiúra, mint korábban. Ha már így történt, gondoskodnunk kell zenei-táncos anyanyelvünknek valamilyen szervezett formában való átmentésén. Ennek Magyarországon jelentős hagyománya és tapasztalata van, ezt szeretnénk átadni erdélyi barátainknak. Semmiféle felsőbbrendűség nem akar ezáltal megnyilvánulni, az okos embernek viszont érdemes más tapasztalatából tanulnia. Hagyományok Háza-tudásexportban gondolkodunk, de eszünk ágában sincs embereket is exportálni. Viszont meg akarjuk találni azokat a szervezeteket, amelyek képesek az általunk „szabadalmaztatott” szabvány átültetésére, alkalmazására. – A standardok azonban bizonyos szervezeti struktúrák létét feltételezik. Léteznek ezek a Kárpát-medencében? – Igen, léteznek, mindenekelőtt a táncházmozgalomnak köszönhetően, és elsősorban civil szervezetek formájában. Erdélyben többnyire működnek még a hajdani Népi Alkotások Házának utódai is. Többek között ezekkel szeretnénk együtt építkezni minél több helyszínen, például Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. – Milyen rendszerben tervezik működtetni ezt a magyar költségvetésből finanszírozott hálózatot? – Három tevékenységi körben gondolkodunk. Egyik a programszervezés, ahol roppant fontos lesz az elosztásos szemlélet, az oda-vissza „forgalom”, illetve a helyi rendezvények szervezése. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a helyi archívumok megszervezésének, hogy az adott régióhoz tartozó anyag könnyen elérhető legyen. És ami kiemelten fontos: mindez szaktanácsadással kísérve, azaz megszemélyesítve, nem pedig sima internetes elérhetőséggel. A harmadik kör az élő hagyományátadás megszervezése lesz rendszeres tanfolyamok, kurzusok révén. A Hagyományok Háza jól kicsiszolt, kialakított kurzusokkal rendelkezik népzene, néptánc, mesemondás, kézműves mesterségek témakörökben, szívesen átadjuk, honosítjuk ezeket.
– A legendás táncmester, Novák Tata szerint a magyarországi iskolarendszer jó táptalaja és hordozója volt ezeknek a tevékenységeknek. Az elcsatolt területeken megtalálták már a kályha sarkát, ahonnan el lehet indulni?
– Mi a módszert akarjuk magunkkal hozni, a helyi folklóranyag ugyanis mindenütt elsőbbséget élvez. Délvidéken például csak akkor jövünk elő gyimesi táncokkal, ha egy bizonyos kurzusnak a Kárpát-medence táncos öröksége a témája. Mindenütt adott a táptalaj, miután Pál István „Szalonnáék” néhány év alatt már Kárpátalján is kialakítottak egy több száz fős kemény magot. Erdély abban élvez továbbra is egyfajta elsőséget, hogy a fantasztikus népzenei és néptáncörökségünk nagy része továbbra is Erdélyből származik. Ebben persze jelentős mértékben benne van, hogy anno Novák Tata nem máshová, hanem Székre indult gyűjteni, de az kétségbevonhatatlan, hogy erdélyihez fogható néprajzi gazdagság sehol máshol nem lelhető fel. Amúgy a helyi tanácsadók felkérésének szakaszában vagyunk, az ő feladatuk lesz megtalálni a programok lebonyolítására alkalmas helyi embereket. A tényleges indulást 2017-re tervezzük.
– Léteznek ma sürgősségek az értékmentésben?
– A mi munkánkban az az elsődleges, hogy valamennyi szolgáltatásunkat elérhetővé tegyük a fiatalok számára. Amióta a táncház kiszakadt a természetes falusi környezetéből, a városi fiatalok mozgalmává vált. A Hagyományok Házában ma azt tekintjük az egyik legfontosabb feladatunknak, hogy a gyűjtéseinket akár okostelefonon is hozzáférhetővé tegyük. Szeretnénk, ha elérhetővé válna az online népzenehallgatás, néptáncnézés, meggyőződésem, hogy hatalmas érdeklődés övezné. Ezek a szolgáltatások a tanításban is nagy segítséget nyújthatnak, ezért aztán sürgős technikai-tartalmi kihívással állunk szemben. Szakmai oldalról meg az a feladatunk, hogy bővítsük az intézmény ernyője alá vont tevékenységi köröket, amelyeket élő hagyományátadás révén szeretnénk továbbítani. Ilyen, eddig még be nem cserkészett terület például a népi gyógyászat. Merthogy ebben is a végső órához közeledünk, az utolsó füvesemberek élnek közöttünk. Jómagam is ismerek ilyen asszonyt a szülőfalumhoz, Gyergyóditróhoz közel, Orotván.
– Amúgy hogyan sodródott ilyen messzire a Gyergyói-medencétől?
– Tehetségkutatók fedeztek fel annak idején, tízéves koromtól „janicsárként” nevelkedtem a marosvásárhelyi művészeti líceumban. A népzenével való találkozásom ugyan folyamatos volt, már diákkoromban is kerestem a táncházas kapcsolódásokat, kalákás rendezvényekre jártam, mégis egy 1980-as találkozás jelentette a katartikus pillanatot. A zeneakadémiára való sikeres felvételim után futottam össze Tötszegi András „Cucussal”, a kolozsvári táncházmozgalom egyik vezéralakjával. Lenne-e kedvem megtanulni brácsázni, kérdezte, a diplomázás előtt álló, a kihelyezés után minden bizonnyal Kolozsvártól messze kerülő néhai jó barát, Kostyák Alpár helyébe lépni a Bodzafa együttesben? – Márpedig a szakértők szerint az éveken át klasszikus hegedűt tanuló számára nem puszta elhatározás a brácsázásra való áttérés...
– Messze nem, és brácsám sem volt, mondtam is Cucusnak, mire ő rávágta, semmi gond, indulunk Kallós Zoli bácsihoz. A legendás néprajzkutató szemügyre vett, megpróbálta bemérni, ki vagyok, mi vagyok, édesanyja, Vilma néni megkínált egy tányér levessel, közben Zoli bácsi elment az egyik raktárába, és egy brácsának látszó tárggyal tért vissza. Vörös színű eszköz volt, legalább 45 centi hosszú, egy mezőségi asztalos készítette. Kaptam hozzá húrokat, egy gyimesi tarisznyát, beletettük a hangszert, melléje egy Új guzsalyam mellett című könyvet, egy példányt a Balladák könyvéből. És már indulhattam is a néhány nap múlva kezdődő gyimesi tánctáborba. Eldőlt a sorsom. – A Kallós mellett töltött évek, a közös gyűjtések, zenélések ma már az emlékek tárházát gazdagítják. Egyáltalán: van még mit gyűjteni?
– Meggyőződésem, hogy van, de bármennyire is hihetetlen, ma is akadnak, akik megpróbálják megakadályozni. A tölgyesi kultúrház igazgatónője például 2015 tavaszán nemkívánatos személynek nyilvánított, szerinte lopjuk a román kultúrát. A falujárás azonban többnyire zavartalan, és egyre több az olyan fiatal, aki a bartóki útmutatás értelmében fontosnak tartja beszívni a helyszín levegőjét. Az oktatás ma mindennél fontosabb, a következő lépés pedig a szakembereknek a falvakba való visszajuttatása. Mert mindenütt alakulnak az amatőr együttesek, csak épp szakember nincs, aki vezesse őket. Az első nemzedék ugyanis csak lefelé nézett, közben meg valahol, valamikor elveszítette a művészi szintetizálás képességét. És mivel csak az eredetire figyeltek, a feldolgozások terepét átengedték a kutyaütőknek. Márpedig a szakmai tudás megszerezhető, a zsenialitás az, ami kevésbé. – Kárpát-medencei hálózat létrehozása, a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújítása, illetve az azzal járó költözés, a szétszórt működés összehangolása: van még ideje zenélni?  – Jóval ritkábban, mint szeretném, pedig a boldog muzsikálásba merítkezés mindennél többet ér. Most más feladatoknak kell eleget tennem, de ha lehetőségem nyílik, mindig belevetem magam a táncházi zenélés forgatagába.
KELEMEN LÁSZLÓ
Zeneszerző, folklorista, 1960. május 1-jén született Gyergyóditróban. A marosvásárhelyi zenei érettségi (1979) után a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést, mellette erdélyi hangszeres és vokális népzenét gyűjtött. Tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a kolozsvári Bodzafának. 1986-ban Magyarországra telepedett. Zenei szerkesztőként dolgozott a Budapesti Zeneműkiadónál, 1987-ben Ökrös Csabával és Berecz Andrással megalakították az Ökrös zenekart, amelynek tagjaként megkapta a Magyar Művészetért-díjat és a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1992-től 2000-ig a Budapest Táncegyüttes zenei vezetője és a táncműsorok kísérőzenéinek egyik összeállítója. 1997-ben kezdeményezésére és vezetésével a Fonó Budai Zeneházban megszervezték az Utolsó óra című, Kárpát-medencei hangszeres népzenei gyűjtést. Sebő Ferenccel együtt a Hagyományok Háza szakmai koncepciójának kidolgozója, miniszteri biztosként dolgozott az intézmény felállításán, amelynek 2001 júliusától igazgatója. További díjak, kitüntetések: a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008), Gyergyóditró díszpolgára (2014), Lajtha László-díj (2016). Nős, két gyerek édesapja.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átvették a Sütő András Emlékház legutóbb rehabilitált épületeit
2016. október 9-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Pusztakamaráson átvette a Sütő András Emlékház legutóbb rehabilitált épületeit.
A nyári konyha felújítása, valamint az emlékház turisztikai szempontú fejlesztése Bíró Miklós kolozsvári magánszemély adományának köszönhetően vált lehetővé, melyet elismerendő a nyári konyha falán az EMKE táblát helyezett el. A kút rendbetételét a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság támogatta. A munkálatokat Juhos Márton széki mesterember végezte, aki nemcsak munkájával, hanem a cölöplábú asztal és pad másának elkészítési költségeivel is hozzájárult a Sütő-ház és környezete megszépüléséhez.
Dr. Széman Péter, az EMKE elnöke kifejtette, hogy az Egyesület további tervei között szerepel a kerítés, az udvar, valamint a további melléképületek teljes rehabilitációja.
EMKE sajtóközlemény erdon.ro

Átvette az EMKE a pusztakamarási Sütő-emlékház rehabilitált épületeit
A Sütő András-emlékház legutóbb rehabilitált épületeit vette át a hét végén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. 
Az egyesület közölte, a nyárikonyha felújítása, valamint az emlékház turisztikai szempontú fejlesztése Bíró Miklós kolozsvári magánszemély adományának köszönhetően vált lehetővé, ezt elismerendő a nyári konyha falán táblát helyezett el az EMKE. A kút rendbetételét a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság támogatta. A munkálatokat Juhos Márton széki mesterember végezte, aki a cölöplábú asztal és pad másának elkészítési költségeivel is hozzájárult a Sütő-ház és környezete megszépüléséhez. Széman Péter, az EMKE elnöke kifejtette, az egyesület további tervei között szerepel a kerítés, az udvar, valamint a további melléképületek teljes rehabilitációja.
Halálának 10. évfordulóján, szeptember utolsó napján emlékeztek az íróra Marosvásárhelyen, a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét idézték fel a sírjánál tartott megemlékezésen, amelyen alig húszan vettek részt. A mezőségi Pusztakamaráson 1927. június 17.-én született Herder-és Kossuth-díjas író, drámaíró 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Ismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című regény, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, A szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és Az álomkommandó című dráma. kronika.ro