Klaus Johannis számít az RMDSZ-re
Klaus Johannis, a jobbközép oldal államfőjelöltje szerint írásos megállapodás kötelezi az Európai Néppárt romániai tagpártjait, hogy őt támogassák a második fordulóban. Az RMDSZ illetékese a Krónikának nyilatkozva ezt cáfolta. A szövetség csütörtökön dönt arról, hogy Johannist vagy a szociáldemokrata Victor Pontát támogatja.
Az Európai Néppárt (EPP) tagpártjai között írásos megállapodás van arról, hogy egymást támogatják a választásokon – jelentette ki Klaus Johannis, a jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) második fordulóba jutott államfőjelöltje, hozzátéve: éppen ezért a második körben a szintén EPP-tag RMDSZ támogatására is számít.
Johannis szerint nem opcionális lehetőségről van szó, az írásos megállapodás egyértelműen egymás támogatására kötelezi a jobbközép, konzervatív pártokat tömörítő európai pártszövetség tagjait. Azt is elmondta, hogy hétfőn Romániába érkezik az EPP elnöke, Joseph Daul.
Temesváron vitázna Pontával Johannis
Nyilvános vitára hívta ki szerdán Klaus Johannis Victor Pontát. Az ACL jelöltje szerint a vita színhelyéül Temesvárnak kellene szolgálnia abból az alkalomból, hogy idén huszonöt éve robbant ki a forradalom a Bánság fővárosában.
Johannis kitért az első forduló eredményére is. Szerinte az, hogy a dél-romániai megyékben gyengébben szerepelt, a PSD dezinformációs kampányának tudható be.
Egyébként az alkotmánybíróság szerdán mind a tizenkét, az első forduló eredménye ellen benyújtott óvást elutasította.
Ezzel szemben Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerdán a Krónika megkeresésére határozottan cáfolta, hogy létezne ilyen írásos megállapodás. „Csak annyit tudok mondani: nincs ilyen egyezség" – mondta Kovács, hozzátéve: nem tudja, Johannis milyen alapon hivatkozik egy ilyen megállapodásra.
Annak kapcsán, hogy Joseph Daul közleményben szólította fel az EPP-tagpártokat Johannis támogatására, Kovács lapunknak elmondta: Kelemen Hunor az első fordulót megelőzően is találkozott Daullal, akinek elmagyarázta: az RMDSZ álláspontja az, hogy egy kisebbség politikai képviselőete, amelynek szavazóbázisa állandó, nem engedheti meg magának, hogy érzelmi alapon döntsön, minden egyes alkalommal racionálisan kell eldöntenie, ki mellé áll. „Daul ezt megértette" – mondta Kovács.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kedd esti koalíciós egyeztetést követően azt mondta: az RMDSZ még nem döntötte el, kit támogat a második fordulóban, erről csak csütörtökön, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülésén születik határozat.
Egyben azt is kijelentette: a szövetség részese kíván maradni a koalíciónak a továbbiakban is, akkor is, ha Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt államfővé választják, mivel az általa a miniszterelnöki tisztségre kiszemelt Călin Popescu-Tăriceanuval kapcsolatosan pozitívak a tapasztalataik abból az időszakból, amikor koalícióban kormányoztak a Tăriceanu vezette kormányban.
Kormányzati ellenőrzés Szeben megyében
Kampányízű vizsgálatot indított a hét elején a Victor Ponta miniszterelnök alárendeltségébe tartozó kormányzati ellenőrző hivatal az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságnál (ANRP). A hivatal emberei több településen, köztük a nagyszebeni ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében is vizsgálódnak az ANRP szerint „állampolgári bejelentések" alapján. Az ellenőrző testület szerint 2010-ben kifizetett kárpótlások ügyében vizsgálódnak.
Egyébként arra is érkeztek panaszok, hogy 2005 és 2012 között „nagyon sok" történelmi ingatlant adtak vissza egyházaknak és kisebbségi szervezeteknek. Mint ismeretes, Klaus Johannis, Ponta második fordulós ellenfele 2000 óta Nagyszeben polgármestere.
Mint arról beszámoltunk, Joseph Daul még hétfőn arra buzdította a néppárt romániai tagjait, hogy a második fordulóban Klaus Johannist támogassák.
Az EPP elnöke támogatásáról biztosította Johannist és a néppárt valamennyi romániai tagját, így PMP-t és az RMDSZ-t is arra buzdította, Johannist segítsék győzelemre.  
„A történtek alapján arra buzdítom a néppárt valamennyi romániai tagját, hogy Johannist támogassák. Az eredménye azt igazolja, hogy erős és versenyképes jelölt, aki győzni fog két hét múlva" – olvasható a közleményben.
Fontosnak nevezte a jobbközép szavazók mozgósítását és azt is, hogy Johannis a többi romániai EPP-tagok jelöltjei által felvetett célokat is felkarolja a második fordulóban.
„A jobbközép pártoknak egységeseknek kell maradniuk, ha győzni akarunk november 16-án" – olvasható a közleményben.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Szeben megye az idei Magyar Szórvány Napjának házigazdája
Az RMDSZ a nagyváradi kongresszusán, 2011 februárjában határozatot fogadott el a Magyar Szórvány Napjáról, amelyet november 15-én tartunk Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján.
Déva, Brassó és Nagyenyed után idén Medgyes és Nagyszeben lesz a házigazdája az erdélyi központi rendezvényeknek november 15-én, szombaton.
A Medgyesen sorra kerül konferencia napirendjén szórványoktatási kérdések és Szeben megyei magyar közösséget bemutató előadások szerepelnek.
Az esemény szervezi az RMDSZ Szeben megyei szervezete és a Szövetség Főtitkársága. A rendezvény díszmeghívottja Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Seszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere.
Tavalytól a Magyar Állandó Értekezlet szórvány-szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünneplik a Magyar Szórvány Napját november 15-én.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Ismét terítéken a szórvány gondjai
A nagyvárosi szórvány volt a témája a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) hétvégén tartott szórványkonferenciájának.
A pénteki megnyitón Jakab Adorján, a Miért elnökhelyettese, Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere és Antal Géza, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) elnöke köszöntötte a résztvevőket.
„Szórvány nélkül nincs összmagyarság. Kalotaszeg a híd, amely félúton helyezkedik el a Székelyföld és az anyaország között” – fogalmazott Póka András György, majd arról beszélt, hogy a többségében magyarlakta település lakosaival közösen hogyan építik sikeresen a közösséget.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke beszédében elmondta, november 15-én negyedik alkalommal ünneplik meg a magyar szórvány napját, amelynek idén Szeben megye ad otthont. „A szimbolikus alkalmak fontosak a közösség számára, hiszen az összefogást, a felelősségérzetet erősítik” – mondta az EP-képviselő, rámutatva, hogy ezen a napon a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra.
Elmondta, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben lesz a házigazdája a rendezvénynek. Előbbi településen konferenciát tartanak, melynek napirendjén szórványoktatási kérdések és a Szeben megyei magyar közösséget bemutató eladások szerepelnek. A rendezvény kiemelt meghívottja Kelemen Hunor és Seszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere lesz.
Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő eladásában a magyar közösségi és ifjúsági életről, közösségépítési lehetőségekről beszélt, és gyakorlati tanácsokkal is ellátta a hallgatóságot. Azt tanácsolta a fiataloknak, hogy vizsgálják meg a lehetőségeket, amelyek segítségével közösségüket építhetik.
„Először meg kell találni azokat a réseket a kulturális és közösségi piacon, amelyek nincsenek lefedve, majd megvizsgálni az igény és kínálat viszonyát helyi szinten. Mindenekelőtt piacképes, fenntartható megoldásokat kell találni” – hangsúlyozta Molnár Zsolt. Rámutatott, csak akkor fog jól működni hosszú távon a romániai magyar közösségi élet, ha a pénzügyi hátterét is meg tudjuk teremteni, éppen ezért fontos olyan szakembereket kiképezni, akik jártasak a fundraising területén.
Krónika (Kolozsvár)

Fogyunk (Oktatási helyzetkép másként)
Az elmúlt huszonhárom esztendő alatt hatvankilencezerrel csökkent az anyanyelven tanuló magyar óvodások és iskolások (közép- és szakiskola, valamint technikum együttvéve) száma Romániában, miközben a hazai oktatási rendszer egészében a magyarul tanulók aránya alig változott, sőt, kismértékben növekedett: 2013-ban 5,19  százalékot jegyeztek az 1990-es 4,84 százalékkal szemben. Az Iskolák veszélyben program részeként nemrég közzétett 2014-es közoktatási helyzetkép ugyan nem a népességfogyás szempontjából vizsgálja a romániai magyar közoktatás főbb adatait az említett időszakban, Barna Gergő és Kapitány Balázs kutatók megállapításai mégis rávilágítanak a jelenlegi helyzetre.
A www.iskolaveszelyben.ro internetes honlapon közzétett tanulmány készíti szerint a magyar nyelvű alapfokú oktatásban (az elemi és általános iskolában) részt vevők aránya növekedést mutat az elmúlt tizenkét esztendőben, ami az elemzés alapján csak akkor értékelhet reálisan, ha megvizsgáljuk a számadatokat is. 1994-ben 124 167 diák tanult magyarul elemi és általános iskolai osztályokban, míg 2003-ban 104 068, vagyis 20 099-cel kevesebb, ennek ellenére mindkét esztendőben az anyanyelven tanuló magyar gyermekek aránya 4,9 százalékot tett ki. 2013-ra az arány 5,5 százalékra emelkedett, eközben a diáklétszám ebben a korosztályban 95 824-re csökkent. 1991-ben 47 530 magyar beóvodázott gyermeket jegyeztek (6,4 százalék), 2013-ban pedig csupán 35 431-et, az arány megközelítően azonos (6,23 százalék), ez ellenben nem releváns, mert amíg az óvoda nem kötelező, addig a társadalmi berendezkedés, az édesanyák munkavállalási lehetőségei, a családok összetétele (például nagyszülők megléte) a dönt abban a kérdésben, hogy a gyermek jár-e óvodába, illetve hány éves kortól.
A VIII. osztály utáni oktatásban 1990–2013 között tízezer magyarul tanuló diák tűnt el a rendszerből, az abszolút számokat tekintve ez a hiány majdnem egészében az elméleti oktatásban jelentkezik, a szakoktatásban hol kevesebben, hol többen tanultak. Az elméleti oktatásban 4,15–4,17 százalék között mozgott a magyar diákok aránya az említett huszonhárom évben, visszaesés mindig akkor történt, amikor megerősödött a szakoktatás, és úgy tűnik, a magyar szülők szívesebben irányították egy időben szakiskolába gyermekeiket, mint a román családok, amihez az is hozzájárulhatott, hogy az erdélyi magyar szakiskolák sikeresebben pályáztak, felszereltebbek, mint az ország más régióiban.
Visszatérve Barna Gerg és Kapitány Balázs jelentésére, a két kutató megállapítja: míg az alapfokú oktatásban (VIII. osztályig) a nem anyanyelvükön tanuló magyar gyermekek aránya országosan jelenleg 12–14 százalékra becsülhet, Temes és Szeben megyében a magyarok csupán egyharmada, Máramarosban fele, Hunyad és Arad megyében kétharmada folytatja anyanyelvén alapfokú tanulmányait. Az elemzők Székelyföld helyzetét felvázoló, népszámlálási adatokra hivatkozó tájékoztatása szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében a magyar lakosság aránya 1992-ben 60,7 százalék volt, 2011-ben 58,7 százalék, 2013-ban a magyarul tanuló óvodások 57,8 százalékot tettek ki a régió óvodásai körében, a magyar elemi és általános iskolások aránya 56,2 százalék, a középiskolásoké pedig 52,2 százalék.
Lehet szépíteni a helyzetet, lehet eltúlozni a bajt, bármilyen irányból közelítjük meg a hazai magyar közoktatást, a legnagyobb negatív befolyásoló tényez a népességfogyás. Ha ez nem állítható meg, akkor nemcsak az anyanyelvű oktatás forog veszélyben, hanem megmaradásunk is.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az oktatás a témája az idei Magyar Szórvány Napjának
November 15. Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, a Magyar Szórvány Napja. A magyar szórványoktatás helyzete lesz a legfontosabb téma a Magyar Szórvány Napján, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által a hétvégén szervezett konferencián. Egy erdélyi szórvány kutatási program eredményei szerint 2005 óta 140 helyszínen szűnt meg a magyar tannyelvű oktatás. 2020-ig még mintegy 150 helyszínen szűnhet meg a magyar iskola, ebből 50 helyen akár már jövő év őszén. A Magyar Szórvány Napját minden évben szórványban tartja meg azt RMDSZ. Déva, Brassó és Nagyenyed után idén Szeben megyében, Medgyesen és Nagyszebenben. A magyar szórványoktatás lesz a legfontosabb téma.
Készült egy felmérés az Iskolák veszélyben című kezdeményezés során, így nagyon konkrét stratégia van arra, hogy mit is kellene tenni. Nem szabad azonban úgy döntéseket hozni, hogy az érintettek véleményét nem hallgatjuk meg, hisz csak úgy derül ki, hogy mi is a jövője az erdélyi magyar szórványoktatásnak – mondta Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerint a Magyar Szórvány Napja egy ünnep. Nem kell attól megriadni, hogy túl sok ünnepünk lenne, hiszen a nemzet jelentős értékeinek akár új ünnepet is kreálhatnak a nagy közösségek – állapította meg. Minden Magyarországon kívüli közösségnek megvannak a szórvány részei, és létezik a szórványosodással járó identitástudat-vesztés – mutatott rá. November 15-én ezért erről beszélünk majd, és cselekvési programokat is útjára indítunk a folyamat megfékezése érdekében – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Négy éve Erdélyben, második esztendeje pedig már a Kárpát-medencében ünnepeljük a szórvány napot, utóbbiról másfél évvel ezelőtt döntött a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága.  hirado.hu / Kossuth Rádió/Határok nélkül
Erdély.ma

A magyar szórvány napja
2011 óta november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a magyar szórvány napja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Amiatt döntött így, mert az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, s közülük is a szórványban élők a legveszélyeztetettebbek.
Első alkalommal 2011. november 12-13-án az erdélyi központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciájának központi gondolata az volt: fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot. A résztvevők megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. A dévai megyeháza előtti téren emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos erdélyi fejedelem tiszteletére, a kétnapos rendezvénysorozatot kulturális események, színházi és filmelőadások, kiállítások gazdagították.
Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban 2011. november 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa is, amelynek alapjait a 2011. májusi temesvári Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. A naphoz kapcsolódóan 2011. november 22-én Budapesten a Parlamentben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja is.
A 2012. évi rendezvények során az RMDSZ vezetői emléktáblát avattak Áprily Lajos brassói szülőházán. 15-én Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencián bejelentette, hogy két évtizedes stratégiaírás után a szórványmentésben eljött a pragmatikus cselekvés ideje. A szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld - szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. Az RMDSZ műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek, elsőként a brassói Áprily Lajos Főgimnázium küldöttsége vehette át Kelemen Hunortól az Örökségünk Őre címet, amiért az iskola jelképesen örökbe fogadta az 1913-ban megsemmisült brassói millenniumi emlékmű megmaradt darabját.
2013-ban a magyar szórvány ünnepe kiterjedt az egész Kárpát-medencére: erről a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága határozott 2013 májusában. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották. A résztvevők szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, a szórványban folyó oktatást és nyelvoktatást, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. A Kárpát-medencei magyar szórvány napja gálaműsorral zárult Csángó kultúra - élő értékeink címmel, és a látogatók megtekinthették Az elhagyott idő - 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Az ünnep alkalmával 2013-ban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) több mint ötven helyszínen tartott rendezvényt és ültetett fát. Toró T. Tibor EMNP-elnök Kolozsváron kijelentette: a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai szervezetnek felelőssége a szórvánnyal foglalkozni. Az EMNP szemléletében a szórványközösségek a nemzet határait jelzik. "Évről évre megnézzük majd a nemzethatáron ültetendő fákat, és számba vesszük a 'határőröket', segítünk nekik abban, hogy el tudják végezni a szolgálatot" - mondta.
Az RMDSZ 2013-ban Nagyenyeden bemutatta azt a kiadványát, amely a 2009-ben indított Székelyföld - szórvány partnerség addigi eredményeit összesítette. Elhangzott, hogy Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe viszi a programokat. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartott tanácskozáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást." Az egymásrautaltság példájaként az Összetartozunk programot említette, amelynek keretében a székelyföldi önkormányzatok a szórványnak szánt programokat támogatnak.
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából - a magyar nyelv napjával összevontan - csütörtökön konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Az előadók a nemzeti identitás sarokköveként említették a nyelvkérdést, az asszimilációt pedig a szórványban élő magyarság legnagyobb ellenségeként, amely ellen közös gondolkodással lehet fellépni. Erdélyben 2014-ben Szeben megye lesz a házigazda, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben ad otthont az itteni központi rendezvényeknek. Medgyesen a Városi Művelődési Ház Traube termében tart szórványkonferenciát az RMDSZ, majd a nagyszebeni Thália Színházban gálaműsorral zárul a központi program.
nagykaroly.szatmar.ro

Ponta csak Palesztinában nyert (Az államelnöki választások végleges eredménye)
A Központi Választási Iroda végleges eredménye szerint az államelnöki választások második fordulójában Klaus Johannis a voksok 54,43 százalékát kapta, Victor Ponta pedig a 45,56 százalékát. Az alkotmánybíróság ma reggel 10 órakor összeül, hogy elemezze az államelnöki választások eredményét és érvényesítse azokat. 12 órakor kezdődik a ceremónia, melynek keretében a taláros testület érvényesíti az eredményt, mely értelmében Klaus Johannis megnyerte a választásokat. A 18 847 szavazókörzet adatainak feldolgozása szerint Klaus Johannis 6 288 769 szavazatot, Victor Ponta pedig 5 264 383 szavazatot kapott. A második fordulóban 64,10 százalékos volt a részvételi arány (11 453 922 szavazó), a pótlistán szavazók száma 1 569 668 volt, mozgóurna segítségével pedig 106 955 személy szavazott. A leadott voksokból 11 553 152 (98,58 százalék) volt érvényes, 166 111 (1,41) pedig érvénytelen.
Erdélyben csupán Hunyad megyében nyert Victor Ponta, de míg az első fordulóban 12,95 százalékos volt a kettejükre leadott szavazatok közti különbség, ez az arány a második fordulóban 0,75 százalékosra csökkent. A megye nagyvárosaiban, Vajdahunyadon, Déván Johannis nyert, a Zsil-völgye városaiban azonban Ponta hatvan százalék fölötti eredményeket ért el. Nagyszebenben, ahol 14 éve polgármester, Klaus Johannisra a választók 81,7 százaléka szavazott az államelnöki választások második fordulójában, Szeben megye szintjén pedig további 24 településen – köztük szociáldemokrata polgármester által vezetetteken is – ért el 80 százaléknál magasabb eredményt. Medgyesen, Szeben megye második legnagyobb városában Johannisra a választók 79,70 százaléka szavazott, Pontára pedig 20,29 százaléka. A legmagasabb arányt, 89,22 százalékot, Orlát településen ért el Johannis, ahol a polgármester demokrata-liberális párti. A 294 külföldi szavazókörzetben összesen 377 651 személy voksolt, Johannis ezek 89,73 százalékát szerezte meg, mindenik külföldi szavazókörzetben megnyerve a választást, csupán Palesztinában maradt alul Pontával szemben: ott az összesen 19 szavazóból tíz voksolt a szociáldemokrata jelöltre. Több országban, így Spanyolorszában, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Norvégiában, Hollandiában, Dániában a szavazók több mint kilencven százaléka választotta Johannist.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Johannisról mesélnek a szebeni magyarok
Egészen másnak ismerik a nagyszebeni magyar közösség képviselői Klaus Johannist, mint ahogy a szász politikust az RMDSZ felső vezetése festette le az államfő-választási kampányban. Szerintük hiába próbálnak egyesek kígyót-békát elhitetni államelnökké választott polgármesterükről, az elmúlt másfél évtized alatt a szebeni magyaroknak volt alkalmuk megtapasztalni Johannis munkamódszerét, szavahihetőségét és a nemzeti közösségekhez való viszonyulását.
Az alig néhány napja megválasztott államfőt dicsérő szavakat már a szebeni városháza előtti Nagypiac téren felállított karácsonyi vásárban is bőven hallani. Az akcentusról ítélve a „de ügyes városgazda” vagy a „tényleg elnöknek való úriember” minősítések semmiként nem helyi magyaroktól származnak. A kürtőst, lángos vagy forralt bort kínáló székelyföldi árusok azonban arról igyekeznek meggyőzni, hogy ők jól ismerik az elöljárót, hisz ahányszor az egykori szász városban ütik fel a lacikonyhát, a polgármester mindig kedves hozzájuk, és barátságosan üdvözli.
„Ráadásul magyarul!” – vágja rá az egyik férfi. Klaus Johannis igyekszik mindenkit anyanyelvén köszönteni, és néhány szót szólni hozzá, de a különböző internetes oldalakon megjelenő hírekkel ellentétben, nem beszéli a magyar nyelvet. Az viszont igaz, hogy evangélikusként minden vasárnap ott van a római katolikus templomban, de nem a magyar, hanem a német misén.
Az ingujjból előrántott adu
A beiktatás előtt álló elnök és a piactéri árusokhoz képest Johannist ténylegesen ismerő nagyszebeni magyar politikai, érdekképviseleti és kulturális szervezetek kapcsolata szinte két évtizedes múltra tekint vissza. Az ismerkedés a Samuel von Brukenthal Főgimnázium egykori fizikatanárával az RMDSZ és a Romániai Németek Demokrata Fórumának közös, főtéri székházában, valamikor 1996 második felében történt – emlékszik vissza Szombatfalvi Török Ferenc, a helyi RMDSZ akkori elnöke.
„Amikor a szövetség első ízben, ’96-ban belépett a kormányba, Szeben megyében megkapta, többek között, a helyettes főtanfelügyelői tisztséget. A német fórum képviselői arra kértek, adjuk át nekik a funkciót, nem bánjuk meg, mert a jelöltjük minden magyar ügyet felvállal. Némi vacillálás után megtettük, amiért meg is kaptuk a magunkét az RMDSZ felső vezetésétől. Csak annyit kértem a fórum vezetőitől, ha lehet, az akkor már tisztségben lévő Hanz Schneidert jelöljék a továbbiakban is. Nem lehet, válaszolták, hisz a pozícióra valaki mást szemeltek ki. Ekkor mutatták be nekünk Klaus Johannist, akit jóformán csak látásból ismertünk” – eleveníti fel a múlt vasárnap megválasztott államelnökkel való első találkozását Szombatfalvi Török Ferenc, aki annak idején, 1992 és 2000 között a megyei önkormányzat tagja volt.
Mint mondja, a szászok betartották az ígéretüket: emberük, akit nem sokkal később főtanfelügyelővé léptettek elő, az RMDSZ minden kérését teljesítette. „Ez idő tájt sikerült Bürkösön, Oltszakadáton, Vízaknán és Mihályfalván óvodai csoportokat és elemi osztályokat indítanunk, Szentágotán és Nagydisznódon népiskolákat létrehoznunk” – sorolja kapásból a Johannishoz kötődő első megvalósításokat Török.
Johannis az RMDSZ polgármestere is lehetett volna
Azt viszont még a szebeni magyarok közül is kevesen tudják, hogy első polgármesteri mandátumát Klaus Johannis akár az RMDSZ színeiben is megszerezhette volna. A helyi románságban a ’90-es évek vége felé fogalmazódott meg, hogy az addig eredménytelen és számos viszályt gerjesztő román polgármesterek után jó lenne egy tekintélynek örülő németajkú személyt jelölni a városatyai tisztségre.
A Nemzeti liberális Párt akkori elnöke, Petru Simption azzal a javaslattal kereste meg Szombatfalvi Török Ferencet, mint olyant, aki jó kapcsolatot ápol az akkoriban teljesen apolitikus Romániai Németek Demokrata Fórumával, hogy a szászok sorában találjanak egy közös jelöltet.
„Megkerestük a fórum egyik kulcsemberét, a nemzetközi hírnevű műépítész Hermann Fabinit, és arra kértük, legyen a PNL és az RMDSZ közös jelöltje. Kéthetes gondolkodási idő után megköszönte a bizalmat, de elutasította, viszont ajánlott valakit: Klaus Johannis főtanfelügyelőt. A liberálisoknak nem tetszett az ötlet, így kútba dőlt az egész. Újabb két hét múlva a német fórum bejelentette: versenybe száll a polgármesteri székért, jelöltje Johannis” – emlékszik a kulisszák mögötti mozzanatokra az RMDSZ volt elnöke.
Bár a 2000 elején készült közvélemény-kutatások szerint a német jelölt előtt hét román politikus állt, az RMDSZ meghívta az egyik közgyűlésére Johannist, mutassa be a terveit.
„Mi magyarok addig is felnéztünk a német közösségre, kultúrára és mentalitásra, de azon a gyűlésen Johannis különösképpen elnyerte a tetszésünket. Még annyit sem beszélt, mint most, kissé nehézkesen is fejezte ki magát, de amit mondott, azzal lényegre tört. Utólag árulta el, hogy életében akkora tapsot nem kapott, mint akkor az RMDSZ-nél” – idézi fel Klaus Johannisnak a magyar közösség előtti bemutatkozását Szombatfalvi Török Ferenc. A maroknyi magyarság és a még inkább megfogyatkozott szász lakosság támogatása azonban mit sem ért volna, ha a románság nem szavaz a változásra.
Az adott szó súlya
Aki 2000-ben Johannis mellé állt, nem bánta meg. Míg első megválasztásához két fordulóra volt szükség, a következő mandátumokban a szász jelölt már az első körből abszolút többséget szerzett. A későbbi 88,7-es, 83,2-es és 77,9-es győzelmi arányok teljesen egyértelműsítették a polgármester megítélését.
Szombatfalvi Török János egy régi, megkopott noteszt szed elő a fiókjából, belelapoz, és átnyújtja. 2002, augusztus – olvasható az egyetemi tanár címként megjelenő kézírása. Alatta pontokba szedve: Bilinszky-emléktábla, Petőfi-park, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület épületének ügye, belvárosi telek egy közösségi ház építésére, többnyelvű helységnévtábla és egy-egy megjegyzés.
„Így jelentkeztünk az egyeztető gyűléseken. Mi soroltuk a kéréseinket, Johannis meg helyben, habozás nélkül döntött. Nem beszélt mellé, nem ígért teljesíthetetlen dolgokat. Megmondta tisztán, nem tudja támogatni a város bejáratához kért magyar felirat elhelyezését. A többi óhajunkat, időhúzás, emlékeztetés és kérleltetés nélkül teljesítette” – mondja a volt RMDSZ-elnök, aki miután 2005 végén átadta a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület irányítását vette át.
A civil szervezet is a polgármesternek köszönheti a főtéri Magyar Ház visszaszerzését. Klaus Johannis és az önkormányzati testület – melynek egyetlen RMDSZ-es tagja sem volt – a 2001/10-es törvény egyik, Szebenben átjárhatónak tűnő kiskapuját használva ki, visszaszolgáltatta a magyar közösségnek a Nagypiac téri, ezerhatszázas években épült háromszintes ingatlant.
Meg is gyűlt emiatt a baja a bűnügyi szervekkel, melyek arra kötelezték, hogy perelje vissza az időközben telekkönyvezett épületet. Pedig a tulajdonjog vitathatatlan volt: a főtéri épületet az egykori Magyar Polgári Kör vásárolta 1895-ben. A házat jóval a ’48-as államosítás után kobozták el, immár a Madosztól. A román kommunisták 1956-ban teljesen kifüstölték onnan a magyar szervezetet – a szó szoros értelmében.
„Az épület előtti téren meggyújtották a régi, értékes könyveinket, melyeknek egy része szerencsére megmenekült, a nyugdíjasok egyesületéhez és az Astra könyvtárba került” – mesélik a nagyszebeni magyarság képviselői. Az öt évig tartó per végül a jogos tulajdonos javára dőlt el.
„Tudtuk, hogy a polgármester külső nyomásra lépett. Nem haragudtunk rá, hisz ő volt az, aki a törvényt és a tulajdonjogot tiszteletben tartva, visszaszolgáltatta az ingatlant. A városháza a per alatt is korrektül járt el, Johannis nem fellebbezte meg az alapfokú ítéletet” – idézi fel a Magyar Ház fél évszázad alatt megélt második kálváriáját Török elődje, a polgári egyesületet nyolcvanéves koráig irányító Kalmár Zoltán.
Működő kulturális autonómia
„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a kissé eltébolyodott nagyjaink, nekem csupa pozitív élményeim vannak a polgármesterrel kapcsolatosan” – szögezi le már a beszélgetés elején Serfőző Levente. A másik civil szervezet, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke szerint azoknak, akik mindent megmozgattak annak érdekében, hogy november 16-án a magyarság ne voksoljon Johannisra, el kellene gondolkodniuk azon, hogy a német politikusnak már négyszer szavazott bizalmat a közösség Nagyszebenben.
Az itt született és élő Serfőző büszkén állítja: magyarként jól érzi magát Szebenben. Mint mondja, sokaknak lenne mit tanulniuk az itt megvalósult kulturális autonómiából.
„Alig vagyunk magyarok ebben a városban, de két művelődési szervezetünk van, anyanyelvünkön tanulhatunk, visszakaptuk felekezeti és közösségi ingatlanjainkat, a magyar óvodás csoportot befogadták az evangélikus egyház épületébe, három diákkal is elindíthattuk a kilencedik osztályt, egyházaink arányos finanszírozásban részesülnek, az Ars Hungarica keretében évről évre bemutathatjuk magyarságunk hagyományait és kultúráját” – sorolja a közösségi összefogásból, a polgármester hozzáállásából és a többségiek támogatásából fakadó pozitívumokat Serfőző Levente.
A főként művelődési események szervezésével foglalkozó egyesület vezetője szerint mindezek ellenére hathatósabb támogatásban is részesülhetnének a magyar közösség rendezvényei. „A polgármester több pénzt is juttathatott volna a rangos rendezvényekre, ez igaz. Mint ahogy az is, hogy jól esne, ha legalább időnként megjelenne egy-egy eseményünkön, és ne csupán a helyetteseit küldje. De ne mindössze a pénzosztás alapján ítéljünk meg valakit” – vallja Serfőző, aki szerint egy rosszindulatú elöljáró meg se hallgatná a háromezer főt alig meghaladó magyarság kéréseit.  
Órát lehet beállítani utána
Mint ottjártunkkor ismételten kiderült, a német pontosság nem egyszerű mítosz, még az elrománosodott Szászföldön is működik.
„Azon túl, hogy igen komoly és pedáns ember, a pontosságnak ritka formáját ismerhették meg általa a szebeniek: megtanultak odafigyelni az óra másodpercmutatójára. Bármilyen találkozó, amin megjelent az elmúlt tizennégy évben, legyen az a hétfő reggeli városházi gyűlés vagy a kulturális események szervezőivel folytatott állandó egyeztetések, ő mindig akkor lépett be a polgármesteri hivatal gyűlésterembe, amikor a másodpercmutató pontosan a nagymánusra ért” – meséli Kató Csilla, az Astra Filmfesztivál művészeti igazgatója.
A megbeszélésekről nem csak a polgármester nem késhetett; íratlan szabállyá vált, hogy az utána érkezők már nem léphettek be a terembe. Kató Csilla szerint ez nem valamiféle beteges pontossági mániának tulajdonítható; a szász mentalitás része.
„Egyébként a másodpercmutató figyelembe vételét a közös rendezvények kezdete alkalmával más alkalmakkor is megtapasztaltam a szebeni szászok körében” – teszi hozzá a térség legrangosabb filmfesztiváljának a társszervezője.
Akárcsak a HÍD elnökének, Kató Csillának is lenne oka az általa szervezett nemzetközi rendezvény alulfinanszírozására panaszkodni. A székelyföldi származású, Budapesten diplomázott antropológus viszont sokkal fontosabbnak tartja mindazt a mély és pozitív változást, ami szinte szeme láttára, az elmúlt tizennégy esztendő alatt a városban végbement.
Ezt hangsúlyozza Guttmann Szabolcs is, aki Nagyszeben főépítészeként meghatározó szerepet játszott a történelmi belváros újjávarázslásában. Mint mondja, polgármestersége első felében Johannis rendkívül fogékony volt a szakma véleményére, viszont 2007 után, miután Nagyszeben átadta az Európai Kulturális Fővárosa stafétabotját, tapasztalata szerint ugyanabba a csapdába esett, mint az elmúlt huszonöt év legtöbb romániai politikusa: egymaga hozta meg a döntéseket, ami kettőjük munkakapcsolatának a végét is jelentette.
A ma már Kolozsváron élő műépítész viszont azt szeretné, ha államfőként Klaus Johannis ismét úgy kezdené el a feladatát, mint polgármesterként, az első mandátumai alatt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Sehol nem keresnek olyan keveset, mint Hargita megyében
A fejletlen ipar, a feketemunka, a hiányos infrastruktúra, de a rövidlátó vállalkozói mentalitás is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai megyék közül Hargitában a legkisebb az átlagkereset.    
Valószínűleg nem a Székelyföld jut eszünkbe, ha a szegénységre gondolunk romániai viszonylatban, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a nettó átlagbér tekintetében Hargita utolsó helyen áll a megyék rangsorában.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban 1075 lej volt az átlagfizetés Hargita megyében, ami 36 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. Tavaly még Vaslui szerénykedett az utolsó helyen, Hargita pedig utolsó előtti volt, ám egy év leforgása alatt a moldvai megyében több mint 100 lejjel nőtt az átlagkereset, aminek köszönhetően a 42.-ről a 39. helyre ugrott a rangsorban.
Nincs sztráda, nincs befektetés
Az alacsony bérek elsősorban a külföldi befektetések hiányának tudható be, ami pedig az infrastruktúra fejletlenségének a következménye, véli Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. „Az infrastruktúra kiépítésében legalább 5-6 éves lemaradásban vagyunk a környező nagyvárosokhoz, Marosvásárhelyhez, Brassóhoz vagy Bákóhoz képest. A legközelebbi autópálya 120-130 kilométerre van, a legközelebbi repülőtér úgyszintén. Bukarestből négy-öt órás autózással lehet eljutni hozzánk. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy nem nagyon jönnek a befektetők” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balási Csaba. Véleménye szerint annak, hogy a bérezés tekintetében még Háromszék is jobban áll - 1.195 lejes nettó átlagkeresettel - Brassó közelsége az oka, ami miatt egy sor jelentős befektetésre került sor Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
 Több oka van a megye lemaradásának a bérezés tekintetében, állítja Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke. „Egyrészt fejletlen az ipar, másrészt magas azon munkavállalók aránya, akik a fizetés mellett feketén is kapnak juttatást. Azt se felejtsük el, hogy a fűtési időszakot leszámítva alacsony a megélhetési költség, hiszen az emeberek jelentős részének van háztáji gazdasága” – mondja az üzletember.
Fejlesztés helyett paloták
A térségben kicsi a hozzáadott értéktermelés, a vállalatok profitrátája alacsony, ami meghatározza a bérezés színvonalát, mondja Kolumbán Gábor közgazdász, a Hargita Megyei Önkormányzat volt elnöke, a Sapientia Egyetem adjunktusa. A szakember szerint azonban van egy, a kultúrában gyökerező oka is az áldatlan helyzetnek. „Nálunk a vállalkozói mentalitásban nagyon fontos szerepük van a presztízsberuházásoknak. Míg egy svájci vállalkozó a nyereséget visszaforgatja a termelésbe, addig nálunk krőzusok jelennek meg, akik hivalkodó gazdagságban élnek, mely mögött nincs jövőkép, nem fektetnek be hatékonyságnövelő technológiába vagy a munkaerő képzésébe. Ez a vadkapitalizmus gyermekbetegsége” – nyilatkozta Kolumbán Gábor. Véleménye szerint a munkáltatók azért is igyekeznek minél alacsonyabb béreket fizetni, mivel a magas adóteher miatt sok pénzt tudnak így megspórolni.
Más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Hargita megyében nagyon magas a néhány embert foglalkoztató kisvállalkozások aránya, melyeknél a fizetések elmaradnak az átlagtól, míg az átlagosnál jobban fizető nehézipar és informatikai ágazat szinte nem léteznek a megyében. 
Idehaza Bukarestben a legmagasabb az átlagfizetés, 2.364 lej, ami nem meglepő, lévén, hogy a fővárosban működik a legtöbb multinacionális vállalat. Erdélyben és a Partiumban jobban keresnek a munkavállalók mint az Ókirályságban. A rangsorban Temes megye áll a harmadik helyen, 1.810 lejes nettó átlagbérrel, a negyedik Kolozs 1.784 lejjel, Szeben a hatodik 1.714, Brassó a nyolcadik 1.602, Arad pedig a tizedik 1.543 lejjel. Hargitát még a semmiképp sem a szárnyaló gazdaságáról híres Szilágy megye is megelőzi, mintegy 150 lejjel.    
Pengő Zoltán
maszol.ro

Hírbörze
Kevesen dolgoznak
A húszmillió román állampolgárból csupán 4,8 millió dolgozik alkalmazottként, vagyis a foglalkoztatási arány mindössze 23 százalékos, miközben Magyarországon, illetve Csehországban ez az arány 40–50 százalékos.
A helyzet regionális bontásban még aggasztóbb, hiszen csupán néhány „fejlettebb” térségben – Temes, Szeben, Brassó, illetve a főváros – haladja meg az alkalmazottak aránya a 30 százalékot, Giurgiu, Botoşani és Vaslui megyében tíz lakosból egynek van munkahelye. Ami az alkalmazottak és a nyugdíjasok arányát illeti, Teleorman megyében a legtragikusabb a helyzet, ahol egy alkalmazott 2,3 nyugdíjast „tart el”, Giurgiu és Botoşani megyében egy munkavállalóra 2,2 nyugdíjas „jut”. Ha 2013-ban országos szinten egy alkalmazottra 1,08 nyugdíjas „eltartása” hárult, a fővárosban ez az arány 0,53, Ilfov megyében 0,66, Temes megyében pedig 0,71.
A Băsescu-éra gazdasági eredményei
A Mediafax hírügynökség az elmúlt tíz év legfontosabb gazdasági eredményeként kiemelte, hogy a GDP nominális értéke megkétszereződött (reálértékben negyedével lett több) 596 milliárd lejre, kétszeresére nőtt az export mennyisége (49,6 milliárd euró), valamint az átlagfizetés, míg az autópályák hossza megháromszorozódott (2005 óta 431 kilométer épült). Ugyanakkor az alulfizetett, illetve hiányzó munkahelyek miatt mintegy 2,3 millió állampolgár távozott az országból külföldre munkát keresni.
Gazdagok és szegények
Soha nem volt olyan nagy az anyagi különbség a szegények és a gazdagok között, mint az utóbbi 30 évben, és ez a tendencia a gazdasági növekedés ellen hat – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tegnap kiadott jelentésében. Az OECD tagországaiban a társadalom leggazdagabb 10 százalékának jövedelme 9 és félszerese a legszegényebb 10 százalék keresetének. Az 1980-as években a leggazdagabbaknak legfeljebb hétszer akkora jövedelme volt, mint a legszegényebbeknek. Az utóbbi három évtizedben elsősorban a gazdagok jövedelme nőtt. Sok országban a legszegényebb 10 százaléknak a jövedelme is nőtt, de sokkal lassabban.
Közel százmilliárd német pénz
A német kormány 89 milliárd euró értékben javasol beruházásokat az Európai Bizottság (EB) 315 milliárd euró mozgósítását előirányzó befektetésösztönző programjához, amelynek részleteiről még karácsony előtt döntenek. A Süddeutsche Zeitung lap azt írta, hogy a berlini vezetés küldött egy listát az EB-nek, ez 58 beruházási tervet ismertet, amelyeket Berlin megvalósításra javasol a brüsszeli testület novemberben felvázolt tervének keretében. Eszerint a 21 milliárd eurós, közpénzből létrehozandó Európai Stratégiai Befektetési Alap segítségével még tizenötször annyi pénzt, vagyis további 315 milliárd eurót fordítanak a köz- és magánszektor együttműködésével a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést szolgáló fejlesztésekre. A berlini listán a legnagyobb tételt, mintegy 24 milliárd euró magántőkét a széles sávú internet infrastruktúrájának kiterjesztését célzó projektek jelentik, továbbá jelentős összeget szánnak a szélerőmű-építési és -fejlesztési tervekre, valamint a köz- és a magánszféra együttműködésével – az úgynevezett PPP- konstrukcióban – tervezett autópálya-fejlesztési projektekre. v Románia a 2015–2017-es időszakra mintegy 250 millió eurót ajánlott fel az EU befektetésösztönző programjára.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népfelkelés Sepsiszentgyörgyön - 2. rész
Visszaemlékezés az 1989-es decemberi eseményekre
A 25 évvel ezelőtti eseményekre való visszaemlékezésünk első részét ott hagytuk abba, hogy a Tőkés László hónapokon át tartó bátor kiállása következtében 1989 decemberében Temesváron kibontakozó és egyre nagyobb méreteket öltő ellenállás visszhangja, a hivatalos médiában fennálló hírzárlat ellenére Székelyföldre is eljutott, Sepsiszentgyörgyön a felkelők tömege behatolt a helyi pártbizottság székházába. Akkor hihetetlennek tűnt, hogy ilyen hirtelen ér véget az immár 24 éve tartó vészkorszak. Azt is furcsállottam, hogy Sepsiszentgyörgyön mindez egyetlen puskalövés nélkül történhet meg; hogy áldozatok nélkül sikerül lerázni magunkról a zsarnokságot. Felébredt és egyre erősödött bennem a gyanú, még nincs vége, de a kialakult helyzetben nem volt kivel tanácskoznom, így elindultam a rettegett titkosrendőrség székháza felé.
Szekusnak néztek
A mozi környékén összetört, felborogatott és meggyújtott kocsik látványa fogadott. A lángok fényénél még vészjóslóbbnak tűnt a Securitate és megyei milícia komor épülete. Az utóbbiba sikerült ugyan bejutnom, és már zúdultak utánam a megvadult emberek. Törtek-zúztak a földszinti helyiségekben. Határozott fellépésemmel sikerült megakadályoznom az útlevélosztály teljes feldúlását, és az indulatok fékezése érdekében, szólni szerettem volna a folyamatosan duzzadó emberáradathoz, ezért kiléptem az épületből. Hátam mögött csattant a vasajtó. Ez is szekus! – rikoltotta egy nő, és mielőtt bármit is mondhattam volna, a tömeg felmorajlott, és mozdult, hogy eltaposson. Nem érhetek ilyen csúfos véget éppen itt, megpróbáltatásaim helyszínén, ahol éveken keresztül faggattak és vallattak, próbáltak megfélemlíteni és elhallgattatni a hatalom erre hivatott pribékjei! Nem válhatok egy sajnálatos félreértés áldozatává most, a változás küszöbén! – mindez másodpercek töredéke alatt villant át az agyamon, és határtalan dühvel tört ki belőlem a felháborodás, aminek hatására a felbőszült sokaság megtorpant. Az így nyert idő elég volt ahhoz, hogy néhány termetesebb munkásember mellém furakodjon, kiállásuk megmentette az életemet.
Utána már sikerült megértetnem az emberekkel, hogy a harc még nem ért véget, az értelmetlen rombolás helyett a rend helyreállításán, a biztonság szavatolásán, a város és lakói védelmének a megszervezésén kell fáradoznunk, amihez viszont katonaviselt férfiak és fegyverek kellenek. Szavaim hatására nagy tülekedés támadt, ugyanis sokan akartak velem tartani, végül félszáz elszánt férfi kíséretében léptem be újra az épületbe.
Elfoglaltuk a milíciát
A milícia megyei parancsnoka, Gavril Ardeleanu ezredes tökéletesen beszélt magyarul, jó modora révén kilógott a lakosságot terrorizáló helyi kiskirályok sorából. Természetesen a parancsokat neki is végre kellett hajtani, de hatalmával soha nem élt vissza, sőt, basáskodó beosztottjait próbálta féken tartani. Ezúttal sem csalódtam benne, hiszen nem menekült, nem bújt el, hanem az irodájában tartózkodott, ahogy ilyen helyzetben egy rendőrfőnökhöz illik, s kissé sápadtan ugyan, de bátran a szemembe nézve fogadott. Megkértem, kövessen a Securitate épületébe. Kíséretében a terrorszervezetként működő titkosrendőrség megyei parancsnoka, Mircea Dupac ezredes irodájához igyekeztem. Nem találtam a helyén, sőt, az épületben egyetlen szekus sem tartózkodott, így társaimat csoportokra osztva nekiláttunk az irodák átvizsgálásához.
Robbanóanyag, lőszer és fegyverek után kutattunk, ami akadt is bőven, így hamarosan állig fel voltunk fegyverkezve. Helyiségről helyiségre haladva azonban hamar úrrá lett rajtunk a felháborodás, a vasszekrények polcain ugyanis nemcsak fegyvert és lőszert találtunk, hanem kávét, húskonzervet, déli gyümölcsöt kilószámra, márkás italokat és cigarettát. Mind olyan portéka, amit az egyszerű halandó nemhogy az üzletekben, de még a televízióban sem látott évek óta. Ezen kívül a lakosságtól elkobozott, értékes magyar nyelvű könyvek, piros-fehér-zöld zászlók és levelek százait, a kifosztott, megalázott, megfélemlített emberek féltve őrzött kincseit.
A gyors és hatékony cselekvés érdekében szakmai segítséget kértem és kaptam Ardeleanutól. Tanácskozásunknak egy románul hangoskodó társaság vetett véget, mely valósággal berontott az irodába, és vezetőjük az épület átadására utasított. Így ismerkedtem meg Dumbravă doktorral, az időközben megalakult Nemzeti Megmentési Front önjelölt elnökével, akit viselkedése és modora miatt azonnali távozásra ösztökéltem a melléje verődött kétes alakokkal egyetemben. Felszólításomnak kénytelen volt engedelmeskedni, ugyanis a nálunk lévő fegyverek nyomatékosították kérésemet, de sűrű fenyegetőzések közepette hagyta el az épületet. A kíséretében lévő honvédelmi tiszt, Scoarţă kapitány a beleegyezésemmel velünk maradt, így végül hárman fogtunk neki a város védelmének és közbiztonságának megszervezéséhez.
Felállítjuk a parancsnokságot
A legtágasabb és legjobban felszerelt helyiség a Dupacé volt, ezért ott állítottuk fel a parancsnokságot. A folyosóról párnázott páncélajtón lehetett a székekkel zsúfolt, terem nagyságú előszobába, a parancsra és eligazításra várók lebzselésének helyszínére lépni. Innen ugyancsak párnázott páncélajtó vezetett a szintén túlméretezett irodába, melyben hatalmas, telefonkészülékekkel zsúfolt íróasztal pöffeszkedett. A székeken kívül más bútordarab itt sem volt található. Ebből a helyiségből újabb párnázott páncélajtón át a dolgozó- és hálószobából, valamint fürdőből és konyhából álló szolgálati lakrészbe jutottunk, melyben iratokkal zsúfolt polcok, valamint élelmiszerrel és italokkal degeszre tömött hűtőszekrények sorakoztak. Hamar felfedeztem, hogy a szolgálati telefonokról a megye bármely rendőrőrsét és postahivatalát közvetlenül lehet hívni. Mivel hely akadt bőven, a felszólításunkra visszaszállingózó rendőrtiszteket, valamint az épületben talált fegyvereket és lőszert a főnöki irodába gyűjtöttük össze.
A város létfontosságú és sebezhető pontjait számba véve kiderült, hogy az őrzésükhöz nincs elég emberünk, így kénytelenek voltunk újabb önkénteseket toborozni, akiket munkásőr egyenruhába öltöztetve és felfegyverezve küldtünk a kijelölt helyszínekre. A megyei és városi milícia, valamint a Securitate épületének őrzését belügyes sorkatonákra és civilekre bíztuk, egy katona, egy civil felállásban. Az épület előtt időközben újból összeverődött tömeg a rabok szabadon bocsátását követelte, ezért gyorsan végignéztük a fogva tartottak listáját, akiknek többsége olyan bűnökért volt elítélve vagy letartóztatva, melyek elkövetésére a nincstelenség és éhség kényszerítette őket. Azonban valódi bűnözők is akadtak közöttük, így többek között két gyilkos. Személyesen vittem a fogdába a szabadon bocsáthatók névsorát a magyar nemzetiségű fegyőrnek, aki a közvetlen életveszély ellenére sem oldott kereket, helytállásával óriási veszélyt hárítva el a fejünk fölül, hiszen a diktátor bukását követő felfordulásban a bűnözők kiszabadulása sok gondot okozhatott volna.
Éjszaka elszabadult a pokol
Visszatérve, Dupacot a parancsnokságon találtam. Íróasztala mögött ülve éppen telefonált, mintha mi sem történt volna. Nem hittem a szememnek. Néhány másodpercnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a meglepetéstől magamhoz térjek. El kell ismernem, volt lélekjelenléte! És persze tudott is valamit, amit mi nem. Bár kihallgattam, semmivel sem lettem okosabb. Kihallgatása után bezárattam az egyik irodába, fegyveres őrséget állítva az ajtó elé. De ezzel még nem ért véget a váratlan események sorozata, mert az épületek átfésülésére küldött felkelők jelentették, hogy az egyik helyiségbe nem tudnak behatolni. Odaérve, minket is zárt ajtó fogadott, de többszöri döngetés után végül mégis kinyitották, belépve rajta pedig a titkosrendőrség számító- és kommunikációs központjában találtuk magunk. Kattogtak a telexgépek, ontva magukból a teleírt papírszalagokat, melyek böngészése közben ismét rossz előérzetem támadt, a szöveg ugyanis kódolva volt.
Balsejtelmem beigazolódott, a sötétség beálltával ugyanis felugattak a géppisztolyok, és ettől kezdve minden éjszaka elszabadult a pokol. A napok teltével így egyre jobban kimerültünk, hiszen aludni a hajnalig tartó harcok után sem lehetett, mert mindig akadt valami sürgős tennivaló, az aggasztó események pedig egyre sokasodtak – a megválaszolatlan kérdésekkel együtt.
Megválaszolatlan kérdések
Ki adott fegyvert avatatlan személyek kezébe? Annyi bizonyos, hogy mi nem, és a pártszékházban székelő megyei parancsnokság sem. Az Őrkőnél mégis lóháton száguldozva lövöldöztek, a Csíki negyedben pedig egy üveg italért kínálták a géppisztolyt lőszerrel. Miért nem hozott békét a diktátor házaspár kivégzésének híre, haláluk után miért fokozódtak a harcok? Bukaresti parancsra az elfogott szekusokat miért kellett a hegyivadász-alakulathoz szállítani? És titokban miért bocsátották őket szabadon, miközben „arab terroristákkal” riogatták az embereket a különböző csatornákon terjesztett rémhírekben?
Ebben a feszült, félelemmel teli légkörben bizony hamar elsültek a fegyverek. Mindenki lőtt, de sok esetben nem tudta, hogy miért. És azt sem, hogy kire. Hiszen szemmel látható, kézzel fogható ellenséget nem találtunk, mert nem jó helyen kerestük. Az ellenség ugyanis közöttünk volt. Közénk furakodott, belülről bomlasztott és állított szembe minket egymással mindazok személyében, akik hamis híreket közvetítettek felénk. Akik utasításaikkal zavart keltettek közöttünk. Akik szabadlábra helyezték a bukott rendszer legsötétebb elemeit, hogy ellenünk cselekedhessenek. Akik zűrzavart és felfordulást idéztek elő a hatalom megszerzése érdekében.
Így történhetett meg, hogy az est leszálltával már december 22-én eldördültek a fegyverek, és az előpataki katonai egység rakétát lőtt a városra, mely azonban szerencsére nem talált célba. Így történhetett meg, hogy a hegyivadász-alakulat szétlőtte a vele átellenben található tömbházat, mert onnan valaki tüzet nyitott rájuk. Ezért vívtak egy éjszakán át tűzpárbajt egymással az IMASA-t és a IAME-t védelmező felkelők, csak reggel döbbenve rá, hogy rászedték őket, és egymást lövik. Ezért tüntették el sürgősen a tejgyár közelében elesett férfi tetemét, akit csak kemény harc árán lehetett ártalmatlanítani. Ezért lőtték szitává a Securitate épülete előtt elhaladó autót, melynek vezetője súlyosan megsebesült ugyan, de életben maradt. Az Állomás negyedben hazafelé tartó munkás viszont már nem volt ilyen szerencsés, mert egy kémelhárító tiszt pár méterről agyonlőtte.
Kitartani nem volt egyszerű
Néhányan a történések sodrásába került civilek közül, teljesen megváltozott külsővel még napok múlva is a Securitate épületében tartózkodtunk. Csapzott hajunk, karikás szemünk, borostás arcunk és a rajtunk csüngő fegyverek marcona kinézést kölcsönöztek nekünk, ugyanis alvásra vagy a magunkkal való törődésre nem volt lehetőség. Helyt kellett állnunk és ki kellett tartanunk egy küldöttgyűlés összehívásáig, melynek résztvevői a lakosság érdekeit tartják szem előtt, bírják annak bizalmát és képesek egy felelősségteljes megyei vezetés megválasztására, mellyel Bukarestnek is tárgyalnia kell. A katonai vezetés azonban mindent elkövetett az eltávolításunk érdekében, miközben a küldöttgyűlés összehívására vonatkozó javaslatainkat, terrorveszélyre hivatkozva sorra elvetette. Tehette, mert az áldozatok száma a hadsereg egyre nagyobb szerephez jutása ellenére is tovább szaporodott. 
Végül a Szakszervezetek Művelődési Házában csak összehívták a küldöttgyűlést. Megyevezetőnek Orbán Árpádot, rendőrparancsnoknak pedig Gavril Ardeleanu ezredest javasoltuk, ám Dumbravă doktor és a teremben lézengő többi felbujtó miatt csak heves vita árán tudtuk álláspontunkat érvényesíteni. Ezek után úgy éreztem, végre rámfér egy kis pihenő.
Epilógus
Tévedtem, ugyanis idővel kiderült, hogy a népfelkelést kihasználva Bukarestben hatalomátvétel történt, mi pedig egy előre megírt és jól kidolgozott forgatókönyv szereplői voltunk, melynek azonban szerencsére helyi szinten nem vetettük alá magunkat. A hatalomátvétel tényét az elkövetkező években bekövetkezett tragikus események és igazságtalan intézkedések egész sora támasztja alá. Például a volt kommunista vezetők magas beosztásokba való helyezése, a diktatúra fenntartóinak és pribékjeinek kitüntetése, a valódi forradalmárok üldözése, mellőzése vagy börtönbe zárása. Ami minket, a Securitate épületében szolgálatot teljesítőket illet, nem kértünk, de nem is kaptunk semmiféle címet vagy kitüntetést. Sem akkor, sem utólag. Dupac viszont már 1990 elején Vâlcea megye rendőrfőnöke lett, azokat a szekusokat pedig, akik nem vonultak nyugdíjba, vagy nem lett belőlük sikeres vállalkozó, átvették az újra alakult titkosszolgálatok. Dobrilă például nyugdíjazásáig a SRI-nél dolgozott, Sepsiszentgyörgyön.
A puccs azonban semmit nem von le a temesvári, aradi, szebeni, marosvásárhelyi, brassói és bukaresti tömegek érdemeiből, mint ahogy a sepsiszentgyörgyiekéből sem. Ezeknek az embereknek az önfeláldozása, kitartása és hősies harca nélkül ugyanis Ceauşescut nem lehetett volna megbuktatni, ők voltak azok, akik megfutamították a „vezért”, és véget vetettek Európa legsötétebb diktatúrájának. Azt is szem előtt kell tartanunk viszont, hogy 1989 decemberében a diktatúra bilincsei lehulltak ugyan, de a kommunista nomenklatúra és a nemzeti elnyomás béklyói máig a lábunkon maradtak. Éppen ezért a temesvári parókián meggyújtott lángnak továbbra is lobognia kell, mert a küzdelem folytatódik. És a küzdelemnek folytatódnia kell mindaddig, míg a társadalmat és közéletet meg nem tisztítjuk a nem kívánatos elemektől, s meg nem szabadítjuk a bukott rendszer híveitől. Mindaddig, míg az erdélyi magyarság ki nem vívja szabadságát az ősök vérével megszentelt szülőföldjén, vagyis amíg számára nincs biztosítva a kulturális, illetve területi autonómia. Tegyünk meg hát mindent ennek érdekében, és kérjük a Jóisten segítségét is, hogy ez mihamarabb bekövetkezzen.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Karácsonyi kormányajándékok
Akár a jóságos „Télapó”, úgy adakozott a Ponta-kormány a szent ünnep küszöbén: a jók sokat kaptak, a szófogadatlanok keveset vagy semmit.
Az év során már többször, jelentősen bővült az egyházak költségvetése, természetesen legnagyobb mértékben az ortodoxoké. Az egy éve elfogadott költségvetésben még 30 millió lej szerepelt a romániai egyházak finanszírozására, s azóta ezt többször kiegészítették, csaknem 20 millióval októberben, a választások küszöbén, december elején az ortodoxok ingatlanokat is kaptak ajándékba, s most a kormány tartalékalapjából újabb 12,3 millió lejt utaltak ki e célra, s mindennek a magyar történelmi egyházak legfennebb töredékét kapják. Hogy ki mennyit, arról a felelős kormányhivatal dönt, illúzióink nem lehetnek.
Sokkal átláthatóbb az önkormányzatoknak juttatott év végi ajándék, a Hivatalos Közlönyben tételesen megjelent, miként oszlik a tartalékalapból lecsípett 314 millió lej. Tartozásaik kiegyenlítésére kapják a pénzt, s itt is előnyben a „jók”, főként a kormánypártok szavazóbázisának tekinthető megyék részesültek a kegyből. Jelentős összeg (20 és 40 millió közötti) jutott a Giurgiu, Gorj, Teleorman, Neamţ, Olt, Dâmboviţa, Botoşani megyei településeknek, alig valami az erdélyieknek. Talán az RMDSZ szófogadó viselkedésének köszönhető, hogy éppen egy csepp csurrant a székelyföldi megyéknek is, Háromszéken Kézdialmás szerepel a listán 248 ezer lejjel, Hargita megyében egymillión osztozik kilenc település, Maros megyének ötmillió jutott, az is a megyei tanácsnak. Egy vasat sem kapott Kolozs vagy Szeben megye, de nem jutott Szatmárnak vagy Brassónak sem. Aki Johannist támogatta Victor Ponta ellenében, kérjen segítséget tőle – gondolhatták a pénzeszsákon ülő mindenhatók.
Jutott ellenben karácsonyi ajándék a belügyminisztériumnak, majdnem 9 millió lej fizetéskiegészítésekre, a honvédelmi tárca 274 millió lejt kapott egy repülőgép beszerzésére és a hadiipar fejlesztésére, a munkaügyi minisztériumnak pedig egy snagovi villát hozott a Télapó. Nagyvonalúan osztogatott tehát a kormány, úgy tűnik, nem sokat tanultak a novemberi elnökválasztás kudarcából. Ugyanazt folytatják, mint korábban, csak annak juttatnak kegyeikből, aki a szívüknek kedves. Érezhetik, nem sokáig övék már a puttony, így addig kell üríteni, amíg rendelkeznek felette.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Petőfivel Marosvásárhelyen
A tizennégy évvel ezelőtt felállított szobor előtt emlékeztek a marosvásárhelyi Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban Petőfi Sándor születésére január elsején.
Pontosan 191 évvel ezelőtt, 1823. január elsején a Petrovics Sándor néven világra jött gyermekből lett a magyar irodalom legnagyobb költője. Amióta a szobor 2000-ben elkészült a kis parkban, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei szervezete minden év első napján megszervezi a születésnapi megemlékezést. Alkalmanként politikai pártok, szervezetek, alapítványok szerveztek ugyanit – más-más időpontban – hasonló, a költő születésének jegyében fogant emlékműsort, ami olyakor összezavarta a vásárhelyieket az időpontot illetően, idén azonban ilyenre nem került sor. Csak az EMKE tartott ki következetesen a hagyomány mellett.
Az igen alacsony hőmérséklet ellenére (mínusz 17 fokot mutatott a hőmérő) közel száz személy gyűlt össze a szobor előtt, jobbára már ismerős arcok – és túlnyomó többségükben idősebbek – akiket évről évre itt látunk. Kilyén Ilka színművész, az EMKE megyei elnökének felvezetője után Lőrincz István, Ludasi utcai református lelkipásztor beszélt a költőről, osztotta meg gyermekkori élményeit vele kapcsolatban, majd elmondta A rab című versét. A lelkész felidézte azokat az emlékeit, amikor édesapja Petőfitől vett sorokkal dorgálta a rakoncátlankodó, olykor szót nem fogadó gyermekeket, de azt is, hogy az ugyancsak édesapjától örökölt Petőfi-kötet mennyire megrongyolódott a hosszú évek alatt a sok forgatástól, lapozástól.
A vásárhelyieknek ilyenkor óhatatlanul eszükbe jut, hogy Petőfi röpke fél év alatt négyszer is a városban tartózkodott, megszerette azt, s hogy innen indult a fehéregyházi csatába, ahol nyoma veszett. Ez az év, a forradalom és szabadságharc második – egyben utolsó – éve, s ha sorsa nem teljesedik be oly tragikus végzetességgel, még az sem lehetetlen, hogy Vásárhelyen telepedett volna meg a harcok után.
Először 1849. január 21-én érkezett a városba, amikor Szebenbe igyekezett Bem táborába. Rövid pihenőt tartott Vásárhelyen, majd elsietett, hogy utolérje a generálist, ami Szelindeknél sikerült is neki. Másodszor március 7-én jött ide, gróf Teleki Sándor barátjával együtt. Akkor már pár napot időzött is nálunk. Nagy a valószínűsége annak, hogy itt és ekkor írta a Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét. Harmadik alkalommal, július 22-én ismét a városban tartózkodott, ekkor írta innen utolsó előtti levelét feleségének, majd 25-én itt találkozott Bemmel. Utoljára július 29-én találjuk Marosvásárhelyen. Akkor írja utolsó levelét Júliának, amelyben megpendíti – a vész elmúlta után Erdélyben szeretne letelepedni, Vásárhelyre hozná családját. Szó szeint ezt írja Júliának: „Szintén ma az útban mondta (Bem tábornok, szerk. megj.), hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányába, addig ezt tenni nem merem. (...) De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meglehetsz felőle győződve.” Ma már nem tudhatjuk – ha ott, a fehéregyházi kukoricásban, az Ispánkút fölött a kozák lándzsája nem tesz pontot egy rövid, de tartalmas életre, lett volna-e a város polgára a költő.
A lelkész beszéde után elhelyezték a szobor talapzatán az emlékezés koszorúit az EMKE, a Lórántffi Zsuzsanna Egyesület, valamint a Székely Színház részéről, majd a résztvevők hosszú perceken keresztül megzenésített Petőfi-verseket énekeltek.
Petőfi emlékhelyek Vásárhelyen
1884. szeptember 28-án a Görög-ház első emeleti szobája falán, ahol a költő reggelizett 1849. július 30-án, emléktáblát helyeztek el. A szöveg egy része: „Itt még embert volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emelte a kegyelet 1884.” 1912. novemberében a Görög-ház előtti útkereszteződésben Petőfi emlékoszlopot állítottak fel. (1919. márciusában döntötték le.) 1999. július 29-én Petőfi-domborművét lepleztek le a Teleki-ház falán. 2000-ben került sor a szobor leleplezésére a Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A katolikusok vették meg
Johannis eladta Romániát
Klaus Johannis elnök odahaza, Szebenben töltötte az ünnepeket, és az új év másodnapján elment az ottani katolikus templomba, ahol egy szentmisén vett részt. Ki is váltotta a hisztérikus nagyrománok hőbörgését, hogy a magyar templomban imádkozik a szász elnök, s ez Románia végét jelenti.
Annak, hogy Johannis a nagyszebeni Szentháromság római katolikus plébániatemplomban volt, sokkal egyszerűbb a magyarázata, mint gondolnánk, és semmiképp sem az, hogy velünk, magyarokkal szőne összeesküvést. A kalapot ugyanis a Johannis-családban is az asszony viseli, aki viszont görög katolikus, azaz unitus (Carmen Lăzurcă a Régen melletti Szentandrás nevű faluban született). Nos, a férj már hosszú évek óta elkíséri feleségét a római katolikus templomba (ahová a görög katolikusok is járnak), mint azt a szebeni evangélikus pap még a kampányban szomorúan elmondta...
Carmen Johannis a Facebook-on tett közzé egy fényképet a férjéről, melléje ezt írta: „A templom az a hely, ahol mindenki megtalálja a lelki békéjét”. Talán a nacionalista támadásokat is látva, vasárnap már az ortodox érseki székesegyházban tartott liturgián vett részt Klaus Johannis.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tudatosan sorvasztott megyék
A jövedelemadóból származó pénzek 2015-ben érvényes visszaosztási módja a közepes nagyságú megyéket sújtja azért, hogy azok ne lehessenek alternatívái a már most kijelöl, de hivatalosan még nem létező régióközpontoknak - állítja Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő az idei költségvetési törvény vonatkozó kitételéről.
Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő keddi nagyváradi évértékelő sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy eddig a helyi önkormányzatok háromféle módon kaptak pénzt a jövedelemadóból befolyó összegekből: a pénznek egy része eleve az önkormányzatoknál maradt, egy másik részét a megyei tanácstól kapták, a harmadik részt pedig újraosztás útján 80-20 százalékban a közpénzügyi hivataltól, valamint szintén a megyei tanácstól kapták meg főként helyi projektek finanszírozására. A 2015. évi költségvetés ezt a harmadik bevételi forrást eltörölte, és helyette a területi adminisztratív egységeknek egy bevételi határértéket szabott meg, és ha a területi adminisztratív egység bevétele meghaladja a megszabott értéket, akkor nem kap támogatást, ha pedig nem éri el, akkor az állam kiegészíti a bevételeit a felső határban megszabott összegig. Szabó Ödön elmondta, hogy a községek megszabott bevételi határértéke másfél millió lej, a városoké hatmillió lej, a megyei jogú városoké húszmillió lej, a megyei jogú megyeszékhelyeké ötvenmillió lej, a megyéké pedig nyolcvan millió lej. Mivel Nagyvárad bevétele 2013-ban 244 millió lej volt, ezért egy vasat sem fog kapni, és Bihar megye is megközelíti a 80 millió lejt, de más számítások szerint a meg is haladja ezt az összeget, így feltehetőleg idén Bihar sem kap semmit a visszaosztásból. A politikus kifejtette, hogy ez a kitétel számos szempontból aggályos: nem motiválja az adminisztratív területi egységeket, hogy minél hatékonyabban gyűjtsék be az adókat, a támogatáspolitika szempontjából nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat, ugyanakkor ellentmond a decentralizáció elvének, hiszen az idén mindenkinek Bukarestbe kell pénzért mennie. Szabó kifejtette, hogy a megyei tanácsok egyik feladata a megye fejlesztése, csakhogy ezzel az intézkedéssel éppen azt az eszközt veszik ki ezeknek a testületeknek a kezéből amellyel e hatáskörüket el tudnák látni. Ráadásul a törvény egy már megszerzett jogától fosztja meg a megyei tanácsokat, attól a jogtól, hogy támogassák a megyében történő, zajló projekteket. Ez a kitétel továbbá azt feltételezi, hogy ebben az évben minden egyes területi adminisztratív egység uniós finanszírozását a központból, Bukarestből fogják irányítani, holott Szabó Ödön elmondása szerint a minisztériumok sok esetben saját EU-s projektjeiket sem tudják rendesen menedzselni, nem hogy a mintegy ötezer önkormányzat projektjeit képesek legyenek átlátni. Nem utolsósorban pedig ez a jogszabály hátrányosan érinti azokat a közepes nagyságú megyéket – Bihart, Aradot, Szebent, Brassót –, amelyek alternatívát jelenthetnek a már kiszemelt régióközpontokkal szemben, vagyis a kormány ezzel is minimálisra akarja csökkenteni az esélyét annak, hogy a már kiszemelteken kívül más megyék, és megyeszékhelyek régióközpontokká válhassanak. „Éppen akkor akadályozzák ezeket a megyéket a fejlődésben, amikor azok lendületet vennének” - fogalmazott Szabó Ödön, hozzátéve, hogy ennek a kitételnek az elfogadásával a legnagyobb megyék – Temes, Kolozs, Konstanca, Jász – sem kapnának pénzt, viszont ezek akkora megyék, hogy meg sem érzik majd ezt a bevételkiesést. Szabó Ödön megjegyezte továbbá, hogy a kifogásolt kitétel ellen egyedül az RMDSZ szavazott a parlamentben, az összes többi párt elfogadta azt.
Összegzés
Szabó Ödön tavalyi évi parlamenti tevékenységét összegezve elmondta: 2014-ben harminchét törvénytervezet kezdeményezésében vett részt, ezek között vannak olyanok, amelyeket el is fogadott a parlament, mint például azt a törvényt, mely mentesíti a nyugdíjasokat a nekik egy számítási hiba nyomán kiutalt összegek visszafizetésének kötelezettsége alól, illetve az a törvény is, amelyik kimondja, hogy az Alkotói Egyesületek Országos Szövetségének (ANUC) tagszervezetei által működtetett és általuk támogatásra jelölt kulturális folyóiratok fenntartását a kulturális minisztérium költségvetéséből minden évben minimum 4,5 millió lejjel kell finanszírozni. Szabó Ödön elmondta, hogy az elmúlt évben tíz kérdéssel fordult a különböző minisztériumokhoz, legutóbb a megyei közpénfelügyelőségek (ANAF) átszervezése kapcsán, ez utóbbira azonban az illetékes minisztériumtól még nem kapott választ. Ennek az átszervezésnek a kapcsán Szabó Ödön megjegyezte, hogy a megyék hatásköröket veszítenek el, ami a régiókon belüli tovább növeli a fejlődésbeli különbségeket a már kiszemelt, de hivatalosan még nem létező régióközpontok javára.
Polgárőrség
Magyarországi minta alapján romániai polgárőrség felállítását fogja kezdeményezni az idén Szabó Ödön. Mint mondta, a rendőrségnek, és magának az államnak nincs elegendő anyagi forrása ahhoz, hogy a kis falvakban is biztosítani tudja a rendőri jelenlétet, ezeken a településeken tehetne jó szolgálatot az önkéntes alapon megszerveződő polgárőrség. A politikus elárulta, hogy beszélt erről az ötletről a Bihar megyei rendőrség képviselőivel is, akik nagyon jónak találták ezt az elgondolást. Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy az országban sok olyan térség van, ahova az állami rendfenntartó hatóságok nem érnek el, ami különösen az elöregedett lakosságú falvakban jelent nagy veszélyt. A polgárőrség az önkéntes tűzoltósághoz hasonló rendszerben működne, tette hozzá. Az önkéntesek nem hordanának lőfegyvert, és kiképzésüket a rendőrség látná el, illetve szolgálat teljesítésük során is szorosan együttműködnének a rendőrséggel. Szabó Ödön végül bejelentette, hogy ugyancsak ebben az évben akarja benyújtani azt a törvénytervezetet is, amely a romániai magyar közösség hivatalos napjává nyilvánítaná március 15-ét. Mint mondta, már több romániai nemzeti közösségnek van a román állam által elismert hivatalos ünnepnapja, és egy ilyen hivatalos elismerés járna a magyarság számára is. Hozzátette, hogy ennek konkrét hozadéka nem lenne, az elismerés csak szimbolikus jelentőséggel bír.
Pap István
erdon.ro

Az erdélyi autonómia helyzete
Új év, új lehetőségek, új kötelességek az autonómiaharc terepén. De még mielőtt az előttünk álló feladatokra koncentrálnánk, tekintsünk vissza az elmúlt évek történéseire, eredményeire. Hiszen annak ellenére, hogy nem értünk el átütő eredményeket, azért még elégedettek lehetünk.
Az elmúlt években a transzszilvanizmus és az ebből kiinduló irányzatok roppant népszerűségre tettek szert. Ez főleg annak köszönhető, hogy Sabin Gherman a kilencvenes évek sikertelenségei után újra bátrabban kezdett beszélni a Bukarest és Erdély közötti különbségekről. Az erdélyi büszkeség visszaállításának folyamatában szép eredmények születtek. Sabin műsorának nézettsége mutatta, hogy nem lehetetlen a románság nagy tömegeinek „felvilágosítása”. Ezzel párhuzamosan a közösségi média segítségével egyre több hasonló gondolkodású ember talált egymásra, kötött erős barátságot. 2012 őszén meg is rendezték az első transzszilvanista találkozókat, ahol látni lehetett, hogy mennyire sokféle elképzelés van Erdély jövőjéről, autonómiáról, regionalizmusról. Egy biztos, az akkori állapotokkal senki sem volt elégedett. A találkozók sora csakhamar megszakadt, de a kapcsolattartás az interneten folyamatos volt. 2013 elején elindult az Erdély autonómiáját kérő online aláírásgyűjtés is, amivel ekkor még nem foglakozott a média. 2014 tavaszán Ovidiu Iane parlamenti felszólalásában a petíció visszavonását követelte, jogi lépésekkel fenyegetőzve. 2013. május 18-án Kolozsváron megtörtént az első nyilvános, Erdély autonómiáját kérő demonstráció (fotó), amelyen húszan vettek részt. A lényeg azonban az erdélyi zászlókon volt, hiszen először volt látható ilyen nagy számban köztéren a régió zászlaja. Ezen a demonstráción döntötték el a résztvevők, hogy a mozgalmat jogi alapokra kell helyezni, be kell jegyezni egy egyesületet, Mircea Daian javaslatára a Liga Transilvania Democrată névben egyeztünk meg. Az egyesület bejegyzése azonban folyamatosan tolódott, mert számos kérdésben nem sikerült közös megegyezésre jutni, sokan otthagyták a mozgalmat, a maradókon elkeseredettség lett úrrá. 2013 őszén besztercei kezdeményezésre megalakult a Mişcarea Ardeleană mozgalom, amely rövid idő alatt Erdély több városában is megjelent.
E mozgalom megjelenése a liga tagjait is cselekvésre késztette, újabb tagokkal megkezdődött az egyesület bejegyzése. 2013 decemberében Szebenben találkozott több transzszilvanista mozgalom, a találkozón részt vett Sabin Gherman is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyesület bejegyzését nem szabad tovább halogatni. 2014 tavaszára sikerült bejegyezni az egyesületet, márciusban leadásra került a tízezer aláírással ellátott petíció. A frissen bejegyzett liga tagsága folyamatosan növekedett, de még mindig nem sikerült közös programot alkotni. E felismerés újabb bizonytalanság érzetét keltette a transzszilvanisták körében. A nyár eseménytelenül telt el, de az elnökválasztási kampány annál több lehetőséget ígért. A liga mindeközben megalkotta programját, elkészült az első letisztázott elképzelés a transzszilvanizmus mai formájáról. Az elnökválasztási kampányban Sabin Gheman többször mutatkozott Szilágyi Zsolt elnökjelölttel, nem tagadva, hogy az ő programjával ért egyet. A második fordulóban pedig egyértelműen Johannist, az erdélyi jelöltet támogatta, ahogy a transzszilvanista, autonomista mozgalmak többsége is. Győzelme nagy sikert jelentett, abban azonban mindenki egyetértett, hogy Ponta győzelme felgyorsította volna az erdélyi románok mozgolódását, míg Johannisszé megnehezíti az erdélyi autonómiáért küzdők harcát. Decemberben a petíció eljutott az Európai Parlamenthez is, reakció 2015. februárra várható. Eddigre Klaus Johannis is kézbe kapja az időközben 14 ezer aláírással ellátott petíciót. 2015. január 10-re a liga minden transzszilvanista, autonomista mozgalmat, aktivistát meghívott Kolozsvárra. Hát így állunk. Eközben több száz embernek van már Erdély-zászlója, több ezer autón van Erdély-címer vagy TS matrica. Egyre többen azonosulnak a transzszilvanizmussal, egyre többek értik meg az erdélyi autonómia fontosságát. Az elnökválasztás sokakban felébresztette az erdélyi büszkeséget, egyre több román, ha nem is támogatja, de hajlandó vitatkozni az autonómiáról. Soha ilyen jó termőtalaja nem volt ezen gondolatoknak. Az előttünk álló év éppen ezért rengeteg lehetőséget tartogat, veszélyes is, mert sok lehetőség mellett elmehetünk, ha nem vagyunk elég éberek. Harcunkat nem szabad feladnunk, részt kell vennünk az elkövetkező politikai folyamatokban, hogy ne nélkülünk, hanem velünk hozzák meg a minket is érintő döntéseket. Egy újabb gyulafehérvári döntésen nekünk is ott kell lennünk, hogy megvédjük érdekeinket. A petíció a https://www.causes.com/actions/1725889-autonomie-pentru-transilvania oldalon megtalálható és aláírható.
Fancsali Ernő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kádár Gyula: A történelem nem harci eszköz, hanem tudomány
A középkorra nem jellemző az etnikai elnyomás Évszázadokon át senkit nem zavart, ha az elpusztult magyar települések helyén román falvak létesültek, mert a pusztán maradt falu és határa értéktelen volt. Erdélyben az etnikai hovatartozásnak nem volt jelentősége. Demény Lajos akadémikus kutatásai alapján ismerjük az első román családok Marosszékbe telepítését. 1600 táján – a háborús pusztítások eredményeképp – itt is jelentős a népességfogyás, szükség van a munkaerőre, ezért 76 marosszéki székely falu 196 román család beköltözését engedélyezi.
Hosszú évszázadokon át az erdélyi magyarok, románok és a szászok békességben éltek. Ez ma is megvalósítható lenne, ha az itt élők ismernék a propagandamentes történelmi múltat. Azonban a román nacionalisták folytatják az 1918-ban megkezdett nemzeti elnyomó, felszámoló politikát, melynek része az imaginárius történelem jogérvként való felhasználása. A románság többsége nem tudhatja, hogy a román nép a Balkán-félszigetről, illetve a két vajdaság – Moldva és Havaselve – területéről vándorolt Erdélybe. Nem tudhatják, hogy a középkorban nem volt etnikai elnyomás, a nyelvnek nem volt politikai jelentősége. Így például a székelynek és a magyarnak ugyanaz a nyelve, de külön rendi nemzethez tartozik. Székelyföldön, Szászföldön, a Vármegyékben csak a szabad jogállásúakat tartják székelynek, magyarnak, szásznak, a jobbágyok, a zsellérek nem tagjai a rendi nemzeteknek. A románság azért marad ki az erdélyi nemzetek sorából, mert későn és nem egyszerre telepedik le. A betelepedés hosszú folyamat, kezdetben jelentéktelen kisebbséget alkotnak, a társadalmi jogállásnak megfelelően integrálódnak a szász, a magyar és a székely jogú társadalomba. Így alakul ki az a helyzet, hogy Fogaras-földet leszámítva – amely hosszú ideig a vazallus havaselvi vajdák hűbérbirtoka – a románok vezető rétege a magyar nemesség öntudatos része lesz, bár tekintélyes részük nem tud magyarul. Ezzel magyarázható, hogy a románságnak Erdélyben nem alakul ki saját nemesi rétege, ezért jut jelentősebb szerephez a klérus a társadalmi-politikai küzdelmek irányításában. A Horea-felkeléskor az alsó papság, 1848/49-ben a papság széles tömegei vezeti híveiket.
Románok a korai századokban
Kik élnek a középkori Erdélyben? Erre nem nehéz választ adni. Hely hiányában nem térünk ki a régészet és más tudományágak eredményeinek bemutatására, csak a toponímia szolgáltatta adatokat ismertetjük. Az okmányokban előforduló földrajzi nevek aránya szemléletesen mutatja az etnikai viszonyokat. A magyarok mellett – a 11. század vége és a 13. század közepe közti időszakban – kimutatható a besenyők, a szlávok és a németek erdélyi jelenléte, de románokra utaló megnevezés nincs. Az oklevelekben szereplő 511 helynévből a 13. század végén 428 (83 százalék) magyar, három román (0,6 százalék). Ez azt jelenti, hogy Erdélyben az első román telepesek a nagy tatárjárás után (1241) jelentek meg, majd fokozatosan növekedett számuk. 1400-ban az ismert 1757 helynév aránya: 1355 (77 százalék) magyar, 76 (4,3 százalék) román. A románokat – az akkori szóhasználattal oláhokat – többnyire kunszármazású kenézek, vajdák telepítik, akik címük ellenére egyszerű falutelepítők. Némelyek felemelkednek a magyar nemesség soraiba, mások lecsúsznak, és jobbággyá válnak. Ez nem etnikai alapon történik. Bármelyik nemzeti közösséghez tartozó, ha királyi, egyházi vagy magánbirtokra telepedik, akkor – saját földtulajdon hiányában – fokozatosan jobbágysorba süllyed.
A nemzeti ébredés korában
A nemzetiségi hovatartozás – a nemzeti ébredés, az újkor hajnaláig – senkit nem érdekel, csupán a társadalmi jogállás. A 18. században megerősödő román nacionalizmus felfedezi a történelem nemzetformáló szerepét, és azt a nemzettudat-építés eszközévé teszi. Az Erdélyi Iskolának (Şcoala Ardeleană) nevezett maroknyi román értelmiségi – Ion Budai-Deleanu, Petru Maior, Samuil Micu Klein és Gheorghe Şincai – teremti meg a román őshonosság mítoszát, amelyet a politikai küzdelmek során jogforrásként használnak. 1791-ben a Supplex Libellus Valachorum (Az erdélyi oláhok kérelme) című beadványban már azzal érvelnek, hogy a románok a Traianus császár által letelepített rómaiak leszármazottai, s őket mint őslakókat illeti meg Erdély negyedik nemzeteként való elismerés.
Később már célul tűzik ki a románság külön tartományba, mai szóval élve területi autonómiába való tömörítését. Az őshonosságra való hivatkozás, a történeti jog mellett fontos érv a románok nagy számának emlegetése, tehát az etnikai jog. Küzdenek az erdélyi román ortodox egyház szerb egyháztól való elszakításáért (is), így alakul meg 1864-ben a karlócai szerb érsekségtől független, Szeben központú erdélyi ortodox egyház. Fokozatosan teret hódít Erdély Magyarországtól való elszakításának gondolata, melyet az Osztrák Birodalom keretében, külön koronatartományban látnak megvalósíthatónak. Ezt tükrözi Andrei Şaguna püspök Ferenc Józsefhez benyújtott (1849. február 25.) emlékirata. A román politikai elit arra kéri a császárt, hogy legyen a birodalom összes románjának uralkodója, vegye fel a románok nagyfejedelme címet.
Fordulat a román önállósodási küzdelemben
Amikor Erdély határán 1881-ben megjelent a Románia névre keresztelt független állam, gyökeret vert egy nagy román állam megteremtésének gondolata. Amíg a román nacionalizmus – a 18. század második felében és a 19. század elején – a történelmet a román nemzeti tudat megteremtésére használja, majd a nemzeti egyenlőségért folytatott harc eszközeként, a 20. század elején propagandaként szolgál Erdély elszakítására. Az erdélyi románok jelentékeny része jövőjét – még az első világháború előtti évtizedben is az Osztrák Birodalom keretében – föderalista államközösségben képzeli el. 1906-ban Aurel C. Popovici – aki élvezi Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös támogatását – kidolgozza a Nagy-Ausztria Egyesült Államok tervét. E föderális államrendszerben Székelyföldnek külön állami státust szánt. Popovici figyelembe veszi a székely többség etnikai jogát az általa lakott területre. Erdélyt, Bánságot és Partiumot mint román többségű régiót román államként szeretné megszervezni. Ezt az erdélyi románság, elsősorban a görög katolikus egyház klérusa, nagyszámú román értelmiségi és a szervezett szocialista munkásság támogatja. Ők nem szívesen csatlakoznának az elmaradott társadalmi-politikai színvonalon álló Romániához. A következő években egyre nagyobb teret nyert a gondolat, hogy Erdély Romániával való egyesülése után a fejlettebb régió felemeli az alacsonyabb szinten lévőt. Amikor az első világháború idején Románia – szövetségeseinek többszörös elárulásával – minden szomszéd országtól területet szerzett, az erdélyi románság betagolódott Nagy-Romániába.
A skizofrén félelem
1918 után a szélesebb látókörű erdélyi románok hamar megtapasztalják a balkáni demokrácia áldásait, az alacsonyabb életszínvonalat, a politikai kultúra elmaradottságát. Bár uralkodó nemzeti státussal és gazdasági előnyökkel kompenzálják őket, de elégedetlenségük leszerelésére fokozzák az imaginárius történelmi múlt mítoszát, kiemelt szerepet biztosítva a félelemkeltésnek, emlegetve az ezeréves magyar elnyomást. A skizofrén félelem, Erdély elvesztésének réme, az őshonosság, a dicső múlt emlegetése fontos maszlaggá vált. Megjelent a magyar kártya, a félelemkeltés propagandája, melyet ma is eredményesen alkalmaznak.
A nacionalista szemlélet sziklaszilárd alapja a történelem lesz. Ez olyan kábítószer, olyan bódító drog, amely alapján felejteni lehet a szegénységet, a korrupciót, a társadalom bajait. Ma is fontosabb a 700 ezres székelység felszámolása, mint arra törekedni, hogy megfelelő feltételek teremtésével megállítsák a fiatal román nemzedék kivándorlását. A lényeg: a nacionalizmusból sokan jól élnek. A tömegek kárpótlására kéznél a nemzeti büszkeség, a dicső múltban ábrándozás öröme.
Az imaginárius történelem eredménye
A román politikai elit jelentős része – propagandajellegű történelmi ismeretekkel felvértezve – jogosnak tartja a székelyek jövevényként való kezelését, fenyítését egy-egy magyar szóért, ősi szimbólumai használatáért. A székelység, bár szülőföldjén őshonos, de megtűrtként, másodrangú állampolgárként él, mert még a saját himnuszának éneklése is bűncselekmény! A székely nép azért célpontja a szélsőséges idegengyűlöletnek, mert nem akar beolvadni a románságba, nem akarja elhagyni szülőföldjét, küzd a megmaradását biztosító területi autonómiáért. Tiltakozik az olyan régiósítás ellen, amelynek célja kisebbségbe szorítása, a székely tömb etnikai fellazítása, a románosítás felgyorsítása. A fasiszta ideológia talaján álló szélsőséges nacionalista erők a székelyeket még másodrangú állampolgárként sem akarják megtűrni. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) hívei a Tiszától a Dnyeszterig terjedő egységes, homogén nemzetállam, Nagy-Románia megteremtéséért küzdve úgy gondolják, hogy abban nincs helyük az idegeneknek, magyaroknak. A székelyföldi románok egy része hallgatólagosan szimpatizánsa, cinkosa a szélsőséges Új Jobboldalnak. Lélekben helyesli a magyarellenes tüntetéseket. A december elsején évi rendszerességgel masírozók azzal az átlátszó, álszent ürüggyel tüntetnek, hogy a székelyek megalázzák, elnyomják a románokat. A székely városokban felvonuló hősök fasiszta ideológiára utaló szlogeneket harsognak, mint például a Székelyföld nem létezik! Menjetek haza Ázsiába, Mongóliába stb.
Arra a kérdésre, hogy 2014-ben miért lehet magyarellenes tüntetéseken ilyen jelszavakat skandálni, a választ a történelemoktatásban találjuk. A történelmi tudat legmélyén ott lappang a történelmi sérelmek megtorlásának vágya. A kitalált történelem szerint a magyarok leigázták az őslakó románokat, elvették Erdélyt, majd – az 1918-as egyesülés után – az ősi román föld elrablásán mesterkednek. A román média gyakran csúsztat, félretájékoztat, erősíti e beteges félelmet. Megállapítható, hogy az említett szlogenek a gyűlöletkeltő történelmi ismeret tükrei. Bár az Új Jobboldal még nem tett szert tömegbázisra, de ez nem megnyugtató sem a magyarság, sem a polgári demokráciában gondolkodó románok számára, mert százezrek, talán milliók vannak, akik, bár nem tagjai a szélsőségesen intoleráns mozgalomnak, lelkük mélyén egyetértenek velük. Ne feledjük, az Új Jobboldal szellemi elődei az 1930-as években minisztereket, miniszterelnököket, tábornokokat, magas rangú politikusokat gyilkoltak, mert a hatalom az idegengyűlöletet saját érdekeiknek megfelelően próbálta felhasználni.
Új esztendő kezdetén nem kívánhatunk mást, mint az együttélés szellemének meghonosodását, amelynek alapja a kollektív jogok biztosítása, a történelem tudományként való értelmezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érdemes volt hazatérni
Számvetés Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
Gazdag épületállomány
– Csak a várról beszéltünk, ami élénken foglalkoztatja a közvéleményt, holott Soós Zoltánnak a megyei múzeum élén kifejtett tevékenysége nagyon sokrétű. Ahogy a kitüntetés átadásakor elhangzott, az épített és szellemi örökség védelme, feltárása mellett jelentős szerepe volt a Bernády-emlékszoba létesítésében, a 100 éves Kultúrpalota belső tereinek a felújításában, s tegyük hozzá, értékes feltáró munka zajlik megyeszerte is.
– 2002-ben lettem a múzeum alkalmazottja, s 2006 kezdetén vettem át a vezetését. Rengeteg hiányt, hátrányt kell lefaragni, de értékes gyűjteményünk van, s maga az épületállomány is rendkívül gazdag, értékét, ritkaságát tekintve a romániai múzeumok viszonylatában az elsők között vagyunk. Valószínűleg Szeben a legerősebb, de a Kultúrpalota egyedi a maga műfajában közép-európai viszonylatban is, a Toldalaghi-ház pedig elegáns késő barokk városi palota, és értékes a már említett várbeli épületünk is.
– Ötletes kiállítás nyílt a Toldalaghi-palotában, amely a hajdani vásárokat mutatja be néprajzi szempontból. A néprajzi anyagot sikerült-e magyar vonatkozású tárgyakkal is bővíteni?
– Eddig is volt anyag, csak nem volt kiállítva, a megjelenített anyag a rendszerváltás előtti személetet tükrözte. Ezen most változtattunk, s az erdélyi vásárok jellegzetességeit próbáltuk bemutatni, amelyek érdekes nemzeti, kulturális kavalkádot jelentettek, ahol magyarok, szászok, svábok, románok, ruszinok fordultak meg. Ezt a színes világot a XX. század szünteti meg, az iparosodás elkezdi, a szocializmus pedig befejezi a folyamatot. A vásároknak volt egy fontos jellegük, amelyet az antropológusok kezdenek vizsgálni. Abban az időben ritka volt az írott sajtó, nem létezett rádió, televízió, s az információcsere gyakorlatilag a vásárokban zajlott. Ott ismerkedtek a különböző régiók kereskedői, s a kultúrák találkozási helyét jelentették. A vásároknak jelentős szerepük volt a társkeresésben, ha a lány vagy a fiú a falujában nem talált megfelelő párt magának. Szociológiai szempontból is sokrétű szerepük volt, ezt próbálják átvenni a mai bevásárlóközpontok, de az emberek közötti kommunikáció szempontjából korántsem akkora sikerrel.
Lesz-e vártörténeti múzeum a kapubástyában?
– Sok érdekes kiállítást szervezett a múzeum az utóbbi időben; melyik áll az igazgató szívéhez a legközelebb?
– A kapubástyában levő volt a legkedvesebb számomra, ami konkrétan a vár történetéről, az itteni feltárásokról szólt, s a leletanyag nagy részét a vár területéről szedtük ki a földből.
– Miért csak múlt időben említi?
– A felújítások miatt ki kellett hordani, s kérdéses, hogy visszaadják-e. Úgy tűnik, nem értik ennek a jelentőségét, s elképzelhető, hogy nem lesz a városnak történeti kiállítása, ami szégyen lenne.
Nagyon közel áll hozzám a gyógyszertörténeti anyag is, ami saját munkánk. Jó néhány kiállítást hoztunk ide, ami érdekes, izgalmas volt, a pestis, a kávé története, Leonardo da Vinci munkássága. Ilyenek lesznek még, de a szakember szempontjából a saját anyagunkra, a Vásárhelyen fellelhető tárgyakra alapozódó kiállítás is fontos.
Erdélyi panteon
Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy a Kultúrpalotában van egy európai szintű képgalériánk, ami mind a román, mind a magyar klasszikus festészetet bemutatja. Az idén megnyílik a Ion Vlasiu- és a Dósa Géza- tárlat, s reményeink szerint a jövő tavaszra a Nagy Imre-gyűjtemény is látható lesz. Egy erdélyi panteonná szeretnénk tenni a Kultúrpalotát, ahol bemutatjuk az erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészetet. Célunk olyan jelentős képzőművészeket bemutatni, akik Vásárhelyen alkottak. A Vida Árpád-anyag valószínűleg állandó jelleggel a várbeli épületünk nagytermében marad, de szeretnénk Bordi András, Barabás István, Nagy Pál, Török Pál, az erdélyi iskola nagyjainak képeiből is kiállítani, akiknek az életműve meghatározta az erdélyi magyar festészetet. A fiatalabb korosztály kevésbé ismeri őket, ezért tartom hasznosnak megismertetni, népszerűsíteni alkotásaikat.
– A természetrajzi múzeum épületét is megviselte az idő. Milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatosan?
– Egy EU-s pályázaton dolgozunk, amely lehetővé tenné a felújítását. Hosszú távon azt szeretnénk, hogy a természetrajzi részleg egy új épületbe költözzön, s helyében az épület eredeti rendeltetéséhez hasonlóan népi és iparművészeti múzeumot rendeznénk be, ahova a néprajzi gyűjteményt is átköltöztetnénk. A Toldalaghi-palotát kifejezetten a művészeteknek szentelnénk, az elegáns barokk belső tereknek a népi kultúrával való összekapcsolását nem tartom szerencsésnek.
Az összefogás ereje
– A megyei múzeum iránti érdeklődést, népszerűségét jelentős mértékben növelte a Múzeumok éjszakája rendezvény.
– Ennek kapcsán akarva-akaratlanul "belefolytam" a rendezvényszervezésbe, és egyszer csak jött a kihívás, hogy legyen Marosvásárhelyen is magyar kulturális nap. Ezért kerestek meg a Néppárttól, amellyel tisztességes, jó kapcsolat alakult ki. Kulturális szempontból nézve soha nem értettem, hogy egy közösségen belül miért nem lehet a különféle álláspontokat egy asztalnál egyeztetni. Ha úgy nézne ki Vásárhely, mint száz évvel ezelőtt, semmi kifogásom nem lenne egy közösségen belüli megmérettetés ellen. A mai város sajátos helyzetének az ismeretében összefogásra van szükség, ha azt akarjuk, hogy közösségünk érdekei ne csorbuljanak jelentősen, hiszen jelenleg a városban a magyar közösség súlya sokkal kisebb, mint ami aránya szerint megilletné. Ezt az aránytalanságot kell valamilyen szinten megváltoztatni, hiszen ma alig öt-tíz százalékos politikai befolyásunk van arra, ami egy olyan városban, egy olyan településen történik, amely lakosságának közel a felét alkotjuk. Ez szerintem nincsen rendjén. Nyilván nem konfrontációt szeretnék semmilyen szinten, s a kultúra felől közelítve a kérdést a lehetőségeim korlátozottak, de abban reménykedem, hogy a vezető politikusok is felismerik azt az erőt, ami egy ilyen összefogásban rejlik. A Forgatag volt, ami rávilágított arra, hogy milyen erők szabadulnak fel, milyen eufóriát jelent, hogy végre nem külön megyünk egyik vagy másik szoborhoz. Nem kell megszüntetni a különállóságot, a különvéleményt, hisz annak is megvan a helye mind politikai, mind kulturális téren, de fórumot kellett teremteni az együttműködésre. A kommunikáció hiánya nagyon sok bizonytalanságot eredményezett, és ezt kellett felszámolni.
– A kezdeti tiltások, fanyalgások ellenére a Forgatag egyre sikeresebb lesz.
– Ezt sok háttérharc árán sikerült elérni, s bár nagyon sok támadás ért az RMDSZ-en belül is, van a megyei szövetségnek egy olyan pragmatikus vezetősége, amely kiállt mellettem, és biztatott, hogy folytassam. Brassai Zsombornak, Kelemen Mártonnak szeretném megköszönni a támogatását, s utólag úgy gondolom, hogy a Forgatag sikere azt igazolta, hogy az összefogás helyes volt, s egyre többen úgy látják, hogy van értelme. Hogy lesz-e politikai hozadéka, nem az én tisztem kiaknázni, de a platform meg van teremtve, hogy a marosvásárhelyieknek legyen egy közös jelöltje. Remélem, hogy a politikusok megértik az üzenetet, s megpróbálják a saját és a közösség hasznára kiaknázni. A politika nem feltétlenül önzetlenséget jelent, de az sem egészséges, ha egy kör érdekei háttérbe szorítják egy közösség érdekeit. Valahogy az egyensúlyt kell helyrebillenteni, és a közösséget előtérbe helyezni, ha az is fontos számunkra, hogy száz év múlva hogyan fog kinézni Marosvásárhely.
– Gondolom, ezért vállalta az önkormányzati képviselőséget is.
– Nagyon megtisztelő feladat, és nagyon nehéz is, hiszen egy olyan tanácsban kell dolgozni, ahol egy százalék esélye van annak, hogy a javaslatainknak értelmük legyen. A legnagyobb eredmény eddig, hogy sikerült megállítani bizonyos folyamatokat. Van néhány helyzet, ahol történt előrelépés, a Bernády iskola s az előbb-utóbb megszülető római katolikus gimnázium.
Vásárhely azért volt erős századokon át, mert egy olyan közösség irányította, amely pragmatikus tudott lenni, de nem távolodott el Istentől, s gazdaságilag és közigazgatásilag is sok mindent megvalósított. A Székelyföld szempontjából fontos lenne, hogy megtartsa a húzóváros szerepét, aminek alapja a politikai egyetértés lehet. Amíg itt civakodás zajlik, a mi adónkat gyakorlatilag olyan célokra fordítják, amire nem kellene, s a Székelyföldnek sem tudjuk azt a támogatást biztosítani, amire szüksége lenne.
Vadászkastély Görgényben
– Megyei viszonylatban is látványos tevékenységet fejtett ki a múzeum.
– Abban, hogy kulturális téren sikerült eredményeket elérni, nagyon jelentős szerepe volt Lokodi Edit Emőke elnök asszonynak. Feltétel nélküli támogatója volt ennek a tevékenységnek, s "belerángatta" a múzeumot egy sor kezdeményezésbe, amelyekre magam is nyitott voltam. Először is a görgényszentimrei kastélyt említeném. Az erdészeti iskola számára teherré vált a műemlék épületet fenntartani, ezért visszaadták a tanácsnak, de a polgármesteri hivatal is beleroppant a súlyba. Ezt követően kérték meg a múzeumot, hogy vegye át az épületet, s azóta mi adminisztráljuk. Nem sikerült túl sok pénzt szerezni, a megyének sem volt anyagi forrása, de a tetőszerkezet megjavításával az épület állagát konzerváltuk, s pályázati pénzekből tervezzük a felújítását.
– Milyen tervek készültek a működtetésére?
– Ahhoz, hogy a völgy is fejlődjön, s az intézmény is tudjon valamilyen szinten jövedelmet, népszerűséget kovácsolni, vadászkastélyt alakítunk ki, aminek eredetileg is használták az épületet, amelyben természetrajzi és történelmi kiállítást rendezünk be, s helyreállítódik a 11 hektáros dendrológiai park. Az elmúlt négy évben sok fafajta elpusztult, egy kétéves, nagyon erős szárazságot sínylettek meg a fenyők. A régi kastélypark szobrai is tönkrementek. Az 1640-ben I. Rákóczi György által építtetett kastély átfogó felújítását tervezzük. Az elmúlt évek feltárási munkái során néhány teremben 18.,19. századi világi jellegű falfestéseket találtunk, hasonló kevés helyen maradt fenn. Mivel igen jó állapotban vannak, viszonylag sokat lehet megmutatni. Adva van a görgényi hegyvidék, egy vonzó vadászkastélyt lehet berendezni, s szeretnénk mellé egy szállodát is építeni, ami a középréteget célozná meg, s az épületegyüttes a parkkal együtt kiváló rekreációs központ lehetne. A kastélyban szeretnénk visszaállítani néhány lakosztályt, amelyek bérelhetők lennének, s egy vendéglőt is működtetni.
Tervek Mikházáról
Ezzel párhuzamosan fejlesztjük Mikházát, ami a Felső- és a Középső Nyárádmente találkozásánál Maros megye reprezentatív területe. A római katonai tábor nyomai mellett, amit pár éve kutatunk, ott áll a nagyon jelentős 17. századi kolostor. Sajátossága, egyedisége miatt a kora barokk, késő reneszánsz, a manierizmus ritka erdélyi példája. A másik érték a népi építészet, Mikháza ugyanis sokat megőrzött a 19. század végi, 20. század eleji faluképből. Ebből szeretnénk minél többet megmenteni, s egy komplex kulturális szolgáltatóegység jöhetne létre, amit megkoronázna a római fürdő visszaépítése. Az EU-s projektben szerepel a római katonai parancsnokság épületének visszaépítése, ahol a feltárások eredményeit mutatnánk be, s több múzeumpedagógiai tevékenység során az egykori birodalom keleti határát s a reneszánsz erdélyi kultúrát népszerűsítenénk.
Az idén három saját pályázatot készülünk benyújtani a Mikházán és a Görgény-szentimrén megkezdett munka folytatására és a Kultúrpalota külső felújítására (a tetőszerkezet, főleg a bádogrész és a kődíszek sérültek). A természetrajzi múzeum ügyében a megyei tanáccsal közösen pályázunk. Ha ez a négy projekt beindul, nagy kihívás jelent számunkra, s emellett tovább kell népszerűsíteni a múzeum által őrzött kulturális örökséget. Ezt szolgálják a Kultúrpalotát bemutató és az épületben megjelenített balladákat megszólaltató DVD-lemezek, s az alagsorban art deco stílusban kávézót, vendéglőt készülünk nyitni.
– Ahogy értesültem, szép ünnepség keretében vette át a kitüntetést Csíkszeredában.
– Bevallom, hogy meglepett, és nagy megtiszteltetésnek tartom. Amit vállaltam, azt elhivatottságból és nem kitüntetésekért teszem. Nem tudom, hogy miért esett rám a választás, de megerősít abban, hogy a magyar kultúráért végzett munkát tovább kell folytatni abban a városban, ahol a mi kultúránkat egyesek meg sem akarják ismerni. Úgy érzem, rajtunk is múlik, hogy értéknek tekintik-e, s ezt szeretném elősegíteni.
Sokaknak jár köszönet ezért a kitüntetésért, hiszen csapatmunka nélkül nem lennének eredmények. Elsősorban a családomnak, feleségemnek köszönöm a támogatást, de fontos a múzeumi kollégáim, barátaim segítsége és bizalma is. Ez a kitüntetés őket is illeti. A jutalom azt bizonyítja, érdemes volt hazatérni és dolgozni, és ezentúl még nagyobb felelősséggel tartozom, tartozunk közösségünknek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Őszintén a román-magyar együttélésről
Ki nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság.
„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő.
Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon.
Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka.
A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul.
Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Új év, új tervek
Székelyföld–szórvány kapcsolat
Kovászna Megye Tanácsa Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Programjának felelősei január 22–25. között bejárták Szeben, Fehér és Hunyad megyék magyarlakta településeinek egy részét. Demeter László és Kiss Csilla programfelelősök igyekeztek eljutni minden olyan helyre, ahol az elmúlt négy év során magyar rendezvényeket szerveztek, átbeszélték az eddigi tevékenységeket, és rögzítették az idei programterveket a helyi közösségszervezőkkel.
A körút során Medgyest, Balázsfalvát, Türt, Gyulafehérvárat, Abrudbányát, Lupényt és Dévát látogatta meg a két programfelelős. A helyi magyar lakosság mindenhol örömmel fogadta a partnerségi program által nyújtott lehetőségeket, hálásak voltak az eddigi közös tevékenységekért, egyben újabb ötleteket, kéréseket fogalmaztak meg. Az igénylajstromon többek között diákok közös táboroztatása szerepelt, de kiemelten fontosnak tartották, hogy legyenek helyi magyar napok, a farsangi és szüreti bálokon kulturális műsorokkal lépjenek fel, legyen lehetőség a néptáncoktatók és kézművesek továbbképzésére, szervezzenek képzőművészeti kiállításokat, könyvbemutatókat, színházi előadásokat, ugyanakkor cél a diák- és nyugdíjas kapcsolatok megerősítése is.
„Az a legjobb ebben a Székelyföld–szórvány kapcsolatban, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony van, hanem partnerség. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindig számíthatunk egymásra. Ha valamiben megegyeztünk, akkor az biztosan úgy lesz, nincsenek kifogások, fölösleges újratervezések. A szórványsorsban élők iránt kevesen érdeklődnek, így nagy segítség, hogy Kovászna Megye Tanácsának munkatársai nem csak egyszer-kétszer látogatnak ide, hanem kitartóan részt vállalnak sajátságos életfeladataink orvoslásában” – mondta Kémenes Lóránt, a Fehér megyei Tür település plébánosa.
A körút utolsó momentuma a közös ünneplés volt, a programfelelősök részt vettek a dévai Operettszínházban tartott, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének 25. évfordulója alkalmából megrendezett gálaesten. Demeter László megyei tanácsos, szórványprogram-felelős felszólalásában kiemelte, a hat évvel ezelőtti kézfogás a Hunyad megyeiek és háromszékiek között egymás szemébe néző, és baráti volt, mely azóta is erősíti a két megye magyar közösségének kötelékét.
Az Összetartozunk-program idénre is sok tartalmas rendezvényt tartogat, melyek a háromszékieket és partnermegyéik magyar közösségeit is erősítik nemzeti öntudatukban, baráti kapcsolatokban, kultúrában egyaránt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Támogatás a szórványnak
Székelyföldi és az Erdélyben szórványban élő diákok közös táborozása, néptáncoktatók és kézművesek továbbképzése, diák- és nyugdíjaskapcsolatok megerősítése, kulturális műsorok biztosítása, képzőművészeti tárlatok, könyvbemutatók, színházi előadások szervezése – egyebek mellett ezt várják azok a Szeben, Fehér, Hunyad megyei közösségszervezők, akiket a Kovászna megyei önkormányzat szórványprogramért felelős képviselői az elmúlt napokban felkerestek.
Demeter László és Kiss Csilla, az Összetartozunk Székelyföld–Szórvány partnerségi program felelőse igyekezett eljutni minden olyan településre, ahol az elmúlt négy év során magyar rendezvényeket szerveztek, átbeszélték az eddigi tevékenységeket, és idei program-terveket rögzítettek a helyi közösségszervezőkkel – tájékoztatott közleményben Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. A körúton Medgyest, Balázsfalvát, Tűrt, Gyulafehérvárt, Abrudbányát, Lupényt, Dévát keresték fel.
„Az a legjobb a Székelyföld–Szórvány partnerségi kapcsolatban, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony uralkodik, hanem partnerség. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindig számíthatunk egymásra. Ha valamiben megegyeztünk, az biztos úgy lesz, nincsenek kifogások, fölösleges újratervezések. A szórványsorsban élők iránt kevesen érdeklődnek, így nagy segítség, hogy Kovászna Megye Tanácsa munkatársai nemcsak idelátogattak egyszer-kétszer, hanem kitartóan részt vállalnak sajátságos életfeladataink orvoslásában” – idézi a közlemény Kémenes Lórántot, a Fehér megyei Tűr plébánosát.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Medgyesi vendégségben az Áprily-est
A hajdani Medgyes szék szász központjába, a Szeben megyei Medgyesre látogatott múlt héten a nagyenyedi Áprily-estek három képviselője. A meghívás Székely Zoltán református lelkész részéről a Medgyesi Magyar Kultúrest rendezvényére szólt, amelyet a helyi református imateremben tartottak.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Elkerüli a MOGYE-karaván a magyar „oázisokat”
Majdnem teljesen elkerüli a magyar többségű településeket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) által szervezett, kizárólag román nyelvű kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzását”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetség vállalta magára.
Tizenöt erdélyi település harmincnégy középiskolájában népszerűsítették tanintézetük kínálatát a hétvégén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai.
A pénteken elkezdődött és több hétig tartó MOGYE-karaván 2015 elnevezésű tájékoztató program keretében az egyetem „nagykövetei” olyan, érettségi előtt álló diákok számára próbálják meg vonzóvá tenni a vásárhelyi tanintézetet, akik érdeklődést tanúsítanak az orvosi vagy gyógyszerészeti hivatás iránt.
Az egyetem vezetői azt szeretnék, ha az idei felvételin minél többen választanák Marosvásárhelyt. „Számunkra lényeges, hogy minél nagyobb merítési felülettel rendelkezzünk, hogy minél jobb diákok jussanak be az egyetemünkre” – indokolta meg a szenátus döntését Leonard Azamfirei rektor. Ezért a most felkeresett Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Fehér és Hargita megyei településeken kívül, a karavánozóknak szándékukban áll további tizennégy megyébe és hetvenhat iskolába ellátogatni.
Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a MOGYE nemcsak az erdélyi diákságra pályázik, népszerűsítő körútjuk során az akcióban részt vállaló oktatók és diákok a Kárpátokon túli régiókat is felkeresik. Az első körben a MOGYE szinte teljesen elkerülte a magyarlakta vidékeket, valamint a román többségű nagyvárosok magyar iskoláit. Az illetékesek mindössze egy szovátai és három székelyudvarhelyi magyar tannyelvű középiskolát kerestek fel.
A népszerűsítő körút tervezése valószínűleg nem a véletlen műve: a sajtónak bemutatott, kizárólag román nyelvű tájékoztató kiadványból is kiderül, hogy a MOGYE vezetősége számára lényegében egyetlen tagozat létezik. Az egyik, tizenkét oldalas kiadványban a vezetőség tíz érvet sorakoztat fel amellett, hogy a diákoknak miért kellene Marosvásárhelyt választaniuk, és többek közt a román–magyar vegyes kultúrát is megemlíti. Ezt a főtéri ortodox katedrálisról és a Víkendtelepről készült fotóval illusztrálja.
Ugyanaz a templom jelenik meg egyedüli istenházaként a harminchat oldalas füzetecskében is. „Már ezek a füzetek is árulkodnak arról, hogy milyen összetételű diákságot szeretne az egyetem jelenlegi vezetősége. Ettől függetlenül, akárcsak az eddigi években, mi, a magyar diákszövetség is igyekszünk népszerűsíteni a MOGYE kínálatát” – mondta el Szilágyi Tibor, az egyetem hónapokkal ezelőtt lemondott rektorhelyettese.
Hetven évvel ezelőtt még más volt a cél
A jelenleg Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet viselő tanintézet 1945 októberében háromszáz magyar diákkal a kolozsvári – akkor még önálló – Bolyai Egyetem fakultásaként indult. Az egyetemalapítás, melynek dekrétumát Mihály király írta alá, szintén az 1945-ös esztendőhöz kötődik.
A felsőfokú oktatási intézmény létesítésének igénye az év elején fogalmazódott meg. Szinte rekordidő alatt június elsejére Kolozsváron megalakult a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Mivel egyazon városban nehézkésnek tűnt két – magyar és román – orvosi egyetemet működtetni, az illetékesek további két alternatívában kezdtek gondolkodni. Szóba került Nagyvárad és Marosvásárhely; a földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Az egyetemalapítás eseményei felpörögtek: július 16-án megtörtént az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje, majd napvilágot látott az a rendelet, melynek értelmében a védelmi minisztérium átadta az egyetemnek a hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb fontos állomást jelentett az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű orvosi és gyógyszerészeti intézetté alakították. Az intézmény magyar jellegének megváltoztatása 1962-ben kezdődött el, amikor pártutasításra a tanügyi tárca elrendelte a román nyelvű oktatás bevezetését. Ezzel egy időben elkezdődött a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorítása és fokozatos elsorvasztása. A legutóbbi fejleményről múlt héten számoltunk be: Leonard Azamfirei közölte, jelen állás szerint ősztől felszámolódik a magyar gyógyszerészképzés.
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként a hétvégén közleményben mutatott rá: az orvosi egyetem vezetősége „a legarcátlanabb módon játszik a magyarul tanulni akaró fiatalok jövőjével, és fosztja meg őket a továbbtanulás lehetőségétől”. A szervezet egy olyan szakmai-politikai testület összehívását javasolja a helyzet orvoslása érdekében, melyben az egyetem magyar oktatói mellett a három magyar politikai szervezet képviselői is helyet kapnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kányádi versei csendültek fel szerte a világon
A vers az, amit mondani kell – üzente a keddi, nemzetközivé bővülő felolvasómaraton résztvevőinek Kányádi Sándor, akivel telefonon sikerült kapcsolatba lépnünk.
„Azt üzenem mindenkinek, hogy a vers az, amit mondani kell. Mindenhol, ahol felolvasnak, ezt olvassák fel. Én sajnos nem tudtam részt venni a maratonon, de rendkívül boldog vagyok, hogy ilyen sokan olvassák ma a verseimet. Mindenkinek nagyon köszönöm és lehet, hogy alkalom adtán megszolgálom élő szóval ott, ahová eljutok" – mondta a költő a róla elnevezett idei rendezvény kapcsán, amelyhez több mint harmincháromezren csatlakoztak szerte a világból, így 12 ország 166 településén csendültek fel Kányádi-versek.
Gyerekek igyekeztek kezükben Kányádi-kötettel a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár felé, az intézmény volt ugyanis a központi helyszíne az országhatárokon átívelő felolvasómaratonnak. A rendezvényt első alkalommal 2009-ben szervezte meg a székelyudvarhelyi Hagyományőrzési Forrásközpont László Judit kezdeményezésére, azóta minden évben egy kiemelkedő magyar író műveiből olvasnak fel.
Tavaly vette át a szervezést a csíkszeredai megyei könyvtár, együttműködésben a Hargita Megyei Tanáccsal – akkor Móricz Zsigmond műveit olvasták fel 156 településen közel huszonnyolcezren. A rendezvény legfontosabb üzenete, hogy olvasni jó, olvasni öröm és együtt olvasni még jobb és még nagyobb öröm – fogalmazott az esemény megnyitóján Kopacz Katalin-Mária, a könyvtár igazgatója.
A megnyitón Szarka Gábor csíkszeredai konzul köszöntötte a jelenlevőket, aki ötödmagával érkezett, hogy bekapcsolódjon a maratoni felolvasásba. „Természetesnek tartjuk, hogy az irodalmat szerető székelyföldi közönséggel együtt olvas fel Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is. Számunkra különleges élmény, hatalmas megtiszteltetés” – mondta a konzul.
Az eseményen elsőként Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke olvasta fel Kányádi Nagyküküllő című versét. Iskolás csoportok, kulturális intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek egyaránt jelezték részvételi szándékukat a maratonon. A romániai településekről regisztrált felolvasók száma több mint 28 ezer, tízezerrel haladja meg a tavalyi összlétszámot.
Hargita megyéből 65 település közel 19 ezer felolvasóval, Maros megyéből 29 település, Kovászna megyéből 9 település csatlakozott a rendezvényhez, de jelentkeztek Kolozs, Brassó, Krassó-Szörény, Fehér, Szatmár, Szeben, Bihar, Bákó, Arad, Szilágy és Máramaros megyéből, valamint Bukarestből is.
Számos helyen a tavalyinál jóval többen olvastak fel, ugyanakkor sok volt az új jelentkező. „Idén bekapcsolódott Nagyvárad, ahol a megyei könyvtárban kétszázan olvastak fel, valamint Bukarest is – úgy látszik, a maraton sokat jelent a szórványban élő magyarság számára” – mutatott rá Kelemen Katalin, a megyei könyvtár munkatársa.
Úgy fogalmazott, a rendezvény nagyon megmozgatta az embereket, hiszen Kányádi verseit sokan szeretik, ismerik, és most több nyelven is lehetett felolvasni. Kelemen Katalin hozzátette, az előző évek tapasztalatai alapján az utólagos összesítésekből kiderül, hogy a felolvasók száma jóval nagyobb, mint ahányan előzőleg bejelentkeztek.
Csíkszeredában 20 intézmény csatlakozott a felolvasáshoz, a megyei könyvtárban több mint 2500-an olvastak fel a nap folyamán. A határon túlról február 16-ig közel 5000-en csatlakoztak a maratonhoz, összesen 12 országból, köztük Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából, Írországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Dél-Afrikából, Svédországból, Svájcból.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Félmegoldást kínál a MOGYE szenátusa
Nem számolja fel a magyar nyelvű gyógyszerészképzést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége, azonban a román többségű szenátus a magyar tagozat számára kedvezőtlen, ráadásul törvénybe ütköző megoldást talált a kar akkreditáltatására.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa saját magának ellentmondva, egyetlen év leforgása alatt immár a harmadik forgatókönyvet készíti el a magyar gyógyszerészképzés akkreditációjának lebonyolítása érdekében
A MOGYE román többségű vezetőtestülete a múlt héten – elektronikus szavazás útján – a román és a magyar tannyelvű szak közös akkreditációja mellett döntött. Ez azonban nem felel meg a 2011/1-es tanügyi törvénynek a kisebbségi tagozat intézet-alakító jogkörére vonatkozó 135-ös és 138-as cikkelyeinek, mert ez esetben az előírt nyelvenkénti külön engedélyeztetés elmarad
„Ha sehol nem jelenik meg, hogy ez egy külön magyar nyelvű program (program de studiu în limba maghiară), nincs garancia arra vonatkozóan, hogy a beiskolázási számokat miként fogják elosztani, felvesznek-e még magyar tanársegédeket a román nyelvű gyakorlatokhoz, és hogy pár éven belül nem fogják-e teljesen marginalizálni a magyar oktatást” – olvasható a magyar tagozat vezetőtanácsának levelében, melyet az egyetem magyar oktatóinak juttatott el.
Mellőzött háromszéki diákok
A Kovászna megyei tanintézeteket elkerüli a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény MOGYE-karaván 2015 elnevezésű népszerűsítő karavánja – derül ki a tanintézet közleményéből. Lapunk már korábban is jelezte, hogy majdnem teljesen el fogja kerülni a magyar többségű településeket a MOGYE által szervezett kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzása”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetségre hárul. Miután február közepén az egyetem tanárai Maros, Szeben, Brassó, Fehér, Beszterce-Naszód és Hargita megyei iskolákat kerestek fel, márciusban Szilágy, Hunyad, Szatmár, Hargita, Suceava, Gorj, Argeş, Neamţ, Botoşani és Vaslui megyei középiskolai végzősökhöz készülnek. Az akció harmadik, és egyben utolsó szakaszában a karavánozók Maros megyei tanintézményekből próbálnak felvételizőket toborozni.
Tiltakozólevelében a tagozatvezetés ezt jelezte a szenátusi tagoknak is. Leonard Azamfirei rektor azonban továbbra is azt tartja, hogy a szenátus korrigálta a magyar nemzetiségű illetékesek hanyagságát és konokságát, amiért valakinek majd fizetnie kell. A február 11-ei sajtótájékoztatóján az intézményvezető még azt nyilatkozta, amennyiben nem sikerül megoldást találni, a nyáron már nem hirdetnek felvételit magyar nyelvű gyógyszerészképzésre.
Király: megmentett felvételi
Az egyetem által kifundált megoldás kapcsán Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának úgy vélekedett, „az lehet jó is, kevésbé jó is, nézőpont kérdése”. „Az ügy megoldása nem a politikum, nem az érdekvédelmi szervezet, de még csak nem is a minisztérium kezében volt, hanem az egyetem feladata. A következő lépést a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS) kell megtennie” – kommentálta a holtpontról kimozdult, ám korántsem ideális helyzetet az RMDSZ minisztériumi tisztségviselője.
Mindemellett Király hangsúlyozni kívánta, hogy döntésével a szenátus „gyakorlatilag megmentette a felvételit”. Arra a kérdésre, hogy a közösködés következtében a magyar diákok hány helyre számíthatnak, az államtitkár nem tudott választ adni. Mint mondta, az ingyenes helyek elosztásáról az ARACIS, a fizetésesekről pedig az egyetemi szenátus dönt. „Merem remélni, hogy az ARACIS nem fog cselezgetni” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó Király András.
Bentről másként látszik
Valóban nézőpont kérdése a román többségű szenátus által javasolt megoldás: az egyetem magyar oktatói korántsem találják olyan fényesnek a helyzetet, mint az oktatási tárca államtitkára. A MOGYE lemondott rektorhelyettese, Szilágyi Tibor, aki lapunktól értesült a szenátus által javasoltakról, ugyan nem lepődött meg a román kollégák döntésén, de csalódottságának adott hangot a magyar tagozatot hátrányosan érintő félmegoldás miatt.
„Miután kis idővel ezelőtt halálra rémisztettek bennünket, szétkürtölve, hogy megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés, most találtak egy olyan megoldást, ami csak egy pár lépéssel tol hátrébb, mint ahol voltunk a 2011-es oktatási törvény megjelenése előtt. Ezért legyünk mi hálásak és boldogok?” – tette fel a költői kérdést Szilágyi.
Tiltakozásként a magyar tanárokat és diákokat ért sorozatos megaláztatás miatt a tavaly lemondott rektorhelyettes szerint a szenátus által kitalált félmegoldás a teljes kiszorítás veszélyét hordozza magába. „Most már tényleg semmilyen garancia nincs arra, hogy a helyeket ezentúl is a bevett szokásnak megfelelően, fele-fele arányban osztják el. Ráadásul mivel a közös akkreditáció román nyelvű gyakorlati oktatást jelent, a magyar tanárok alkalmazása vagy előléptetése is bizonytalanná válik” – vélekedett Szilágyi Tibor.
Néppárti felhívás MOGYE-ügyben
A MOGYE ügyében közös, egységes és határozott álláspont kialakítását kéri az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségétől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ennek célja a megfelelő politikai szintű megoldás követelése lenne, ugyanis az EMNP hétvégi közleménye szerint a vásárhelyi egyetem ügye elsősorban nem adminisztratív, hanem politikai kérdés, tétje pedig a közösség egyik alapvető jogának, az egészségügyi ellátásban való anyanyelvhasználatnak a biztosítása. „Ebben a képletben az egyetem vezetősége a bukaresti hatalom képviselője, amely hatalom napjainkban is az élet minden területén (lásd nemzeti szimbólumok üldözése, az adminisztrációban való anyanyelvhasználat korlátozása – önkormányzati ülések nyelve, prefektúrák kizárólag román ügyintézése, kétnyelvű helységnévtáblák ügye, és még sorolhatnánk) asszimilációs tendenciákat mutat. Rá kell ébrednünk a politikai képviseletek felelősségére, hiszen az állami adminisztrációban jelen lévő szereplők eddigi próbálkozásai a kérdésnek adminisztratív érvekkel és eszközökkel való megoldására csupán annyit jelentenek, mintha egy rákos beteg esetében az áttét okozta tüneteket fájdalomcsillapítással akarnánk megszűntetni” – áll a Zakariás Zoltán alelnök által aláírt felhívásban.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kis-Küküllő mente – Bonyha, Kund, Dányán, Gógán
"Szegény év az idei"
Idén sem lesz víz- és csatornahálózat
2015-ben a tavalyinál kisebb költségvetésből gazdálkodik Bonyha – tudtuk meg Jors Ioan polgármestertől, aki pontos adatokat nem bocsátott a rendelkezésünkre. Az elmúlt évben nem történtek nagy változások a Kis- Küküllő menti községben, a Bonyhához tartozó Jövedicsen 900 méteren leaszfaltozták a 72-es községi utat, híd épült a községközpontban a Jövedicsi-patak fölött, Gógánban és Kundon lekövezték az utcákat, és a bonyhai George Cosbuc utcában is elvégezték a kövezést. Emellett elkezdték felújítani a kerítést a községközponti piac körül, ahol ünnepek alkalmával évente ötször, illetve minden hónap második vasárnapján állatvásárt tartanak – tájékoztatott a polgármester. Egyelőre száz méteren készült el a megrongálódott régit helyettesítő új kerítés, idén folytatni szeretnék a munkát. Suteu Alexandru alpolgármester elmondta, hogy rendszerint nemcsak a környező településekről, de Fehér, illetve Szeben megyéből is jönnek árusok a bonyhai állatvásárokra.
Az idei tervek között egy 850 méteres út aszfaltozása szerepel Bernádtól, a munkálatot a helyi költségvetésből finanszíroznák. A község a Leader program révén egy többfunkciós, kaszálásra, illetve sáncok takarítására is alkalmas munkagépet nyert 96.500 euró értékben, a héát szintén önerőből kell fedezni. Ami a víz- és csatornahálózat kiépítését illeti, az önkormányzat nem tett le pályázatot a munkálatok kivitelezésére.
– A Küküllő-völgyi infrastruktúra- fejlesztés, a vidék víz- és csatornahálózatainak kiépítése szerepel a Maros Megyei Tanács 2016-ra vonatkozó átfogó stratégiai tervében (a masterplanban), ezért nem tartottuk szükségesnek erre pályázni – mondta a polgármester. Azt azonban a községgazdák is elismerték, hogy az infrastruktúra hiánya távol tartja a befektetőket. 2008-ban egy holland vállalkozó 450 hektár földet vásárolt Bonyhán, most azonban távozni készül. Egy Szeben megyei gazdálkodó viszont három éve vette bérbe, és azóta is műveli a földek 70 százalékát.
– Terméssel fizet, és ez rendkívül előnyös a nagymértékben kiöregedett lakosság számára – vélte Jors Ioan. A községgazda azt is megemlítette, hogy a birtoklevelek kiállításával még gondok vannak, a CESAR projekt keretében nyert világbanki támogatásnak köszönhetően azonban az elkövetkezőkben ingyen parcelláztathatják, telekkönyvelhetik földjeiket a bonyhai gazdák.
Nőtt a létszám a bonyhai iskolában
Mivel Küküllőszéplakon megszűnt a felső tagozatú magyar oktatás, két nyolcadikos széplaki diák tavaly ősztől a bonyhai iskolában folytatta tanulmányait. Az alsó tagozaton a 2013–14-es tanévben bővült a létszám, amikor vegyes, magyar–román, illetve magyar–cigány családokból származó gyerekeket román osztályból magyarba írattak át – tudtuk meg Gyerkó Annamáriától, a bonyhai iskola aligazgatónőjétől, aki szerint valószínűleg az anyanyel-vükön tanuló magyar gyerekeknek járó támogatás késztette a szülőket erre a lépésre. A bonyhai iskola magyar oktatásban részesülő kisdiákjai összevont osztályokba járnak, két előkészítős és 8 másodikos, illetve 5 elsős, 4 harmadikos és 5 negyedikes osztozik tantermen és pedagóguson. A felső tagozat is összevonva működik, az ötödikesek és hetedikesek – 16, illetve 6 diák –, valamint a hatodikosok és nyolcadikosok – 2, illetve 11 diák – járnak egy osztályba. Az óvodai oktatás a községközpontban egyelőre külön csoportokban zajlik, a településnek ugyanis 14 magyar óvodása van, de Gyerkó Annamária szerint az előre látható létszámcsökkenés miatt két-három év múlva össze kell majd vonni a magyar és román csoportot.
A község falvai közül még Gógánban tanulnak anyanyelvükön az alsó tagozatos magyar gyerekek. Itt azonban apadt a diákok száma, a település nyolc magyar iskolása egyetlen összevont osztályba jár. Az óvodai oktatás is egyetlen összevont csoportban zajlik, a három magyar óvodással Fazakas Csilla végleges kinevezéssel rendelkező óvónő magyarul beszél.
Dányánban nincs magyar nyelvű oktatás, a falubeli gyerekek valamennyien román osztályba járnak. A magyar diákoknak Lőrinczi Edit tanítónő anyanyelvükön is elmagyarázza a leckét, emellett heti két alkalommal magyarul is tanulhatnak.
Gyerkó Annamária azt is elmondta, hogy a bonyhai diákok közül sokan Vásárhelyen végzik el a középiskolát, akik pedig nem vesznek részt a nyolcadikosok országos tudásfelmérésén, rendszerint dicsői tanintézetekbe mennek vagy otthon maradnak, és segítenek szüleiknek a gazdálkodásban.
– Milyen eredményt értek el a mostani nyolcadikosok a március elején zajlott próbavizsgákon? – kérdeztük az aligazgatónőt.
– Magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek, a legnagyobb jegy 9,60 volt, és csak ketten kaptak ötösön aluli osztályzatot. A román vizsga is elég jól sikerült, matematikából azonban gyengék az eredmények, csak két diák ment át a próbavizsgán, és a legnagyobb jegy 5,50 volt – tájékoztatott az intézményvezető. Gyerkó Annamária arról is beszámolt, hogy az idei tanévben a magyar tagozaton több a végleges kinevezéssel rendelkező tanár, mint a korábbi években. Ugyanakkor a diákok között tantárgyversenyek díjazottjai is vannak. Az ötödikes Fábián Paul – a négy faluba ingázó Ozsváth Ilona vallástanárnő diákja – a vallás tantárgyverseny megyei szakaszán harmadik lett, és továbbjutott az országosra. A megmérettetésen a szintén ötödikes Lakatos Annamária és Stupariu Norbert is szép eredményt ért el, mindketten ötödikek lettek. A két diák a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán is részt vett. Fábián Nóra a román tantárgyverseny megyei szakaszán képviselte a bonyhai iskolát. Felkészítő tanára, Bordi András délutánonként a Harangvirág együttes gyerekeinek néptáncot tanít.
Javításra vár a kundi kultúrotthon
Varga István helyi tanácsossal, aki 2012-ig polgármesteri, majd egy rövid ideig alpolgármesteri tisztséget töltött be a községben, kundi otthonában beszélgettünk. Arról kérdeztük, melyek a megoldatlan problémák, hiányosságok Kundon?
– 2002-ben nagyobb javítást végeztünk a kultúrházban, német támogatással láttunk neki a munkának, a falubeliek kalákában dolgoztak. Most újabb, főleg külső munkálatokra lenne ott szükség, esőzés idején ugyanis befolyik a víz az épületbe – mondta az érdekképviselő.
– Tizenhárom évvel ezelőtt alakítottuk ki a kultúrotthon konyháját, amelynek azóta beszakadt a mennyezete – tette hozzá ifjú Varga István vállalkozó, a tanácsos fia, aki szintén szívén viseli a falu sorsát. Ő mutatta meg nekünk a leromlott állapotú épületet, amelynek egyik falán még ott díszeleg egy szép, magyar, román, szász és cigány táncospárt megjelenítő festmény.
Nincs buszjárat a faluba
A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy az utóbbi időben a tömegközlekedés is problémássá vált Kundon. Tavaly óta, bizonyára az alacsony utasszám miatt, nem jár kisbusz a faluba, így ha valakinek a településen kívül akad elintéznivalója, és nincs saját autója, alkalmira kell várnia vagy felkérezkedhet a hajnalban érkező, kenyeret szállító autóra. A Balázsfalva – Parajd közötti vonatjárat megszüntetése pedig csak fokozza a problémát.
A hatvanadik ajándék
Varga Edömér már gyermekkorában rajongott az állatokért. A 27 éves kundi fiatalember három éve szerzett állatorvosi diplomát a kolozsvári egyetemen, de nem ejtette rabul a városi élet, hazajött, és azóta is apjával közösen vezeti az otthoni gazdaságot. Szeretne választott szakmájában elhelyezkedni, de jelenlegi munkáját is szeretettel végzi, és sohaegyetlen percre sem vágyódott el szülőfalujából.
– Edömér itthon végezte az 1–4. osztályt. Akkoriban még volt magyar nyelvű oktatás a faluban, mi több, éppen abban az évben indult az első magyar osztály, amikor ő iskolás lett – mesélte édesanyja, aki mindig fontosnak tartotta, hogy gyermekei – Edömér mellett a jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatok szakon mesteriző és szociális munkás szakot is végző 22 éves Izabella és a Vásárhelyen sportszakon diplomázott 25 éves Alpár – anyanyelvükön tanuljanak. Edömér már ötödik osztályban eldöntötte, hogy állatorvos lesz.
– Az 5-8. osztályt Medgyesen jártam, aztán az udvarhelyi középiskolában állat- egészségügyi technikusi szakon tanultam tovább. Ott nagyon jó képzést kaptunk, 27-ből 20-an mentünk egyetemre, és 18-an el is végeztük – tette hozzá a fiatalember. Szülei közben azt is felidézték, hogy nagyobbik fiuk míg tanult, legtöbbször otthon töltötte a hétvégéket, és első útja mindig az istállóba vezetett. Édesapja, Varga Károly 1995-ben kezdett el gazdálkodni, amikor felbomlott az állami gazdaság, ahol korábban dolgozott.
– Kezdetben 10 hektár földem volt és két- három tehenem. Mára 90 hektárra nőtt a terület, egy része a saját tulajdonom, a többit bérlem. 25-30 hektáron kukoricát, 10-15 hektáron szalmásgabonát termesztek, a terület többi részét legeltetésre használom. A földet két traktorral művelem meg. Ami az állatállományt illeti, ma reggel született meg a hatvanadik borjú – újságolta az idősebbik gazda, aki a gazdaság 60-70 százalékát, 52 hektár földet és 45 állatot adott át nagyobbik fiának. Vargáék főként fejősteheneket tartanak, a bikaborjakat rendszerint eladják a bonyhai állatvásáron. Az Edömér gondjaira bízott 45 tehénből 20 fejős, a többi növendék. A fejést két 2x2-es, azaz egyszerre két állat fejésére alkalmas géppel végzik, és a tejet, napi 400 litert, a Hochland tejfeldolgozó vállalatnak adják el. A tejkvóta eltörlésének híre nem ijesztette meg a családot.
– Számunkra ez nem jelent változást. Most egy kicsit fel van fordulva a piac, de aztán majd újra minden elrendeződik – véli Edömér.
– Megéri állattartással foglalkozni? Van nyereség? – kérdeztük.
– Jól ki kell tudni számítani a dolgokat, és akkor nyereség is lesz. Aki csak a számlákat böngészi, az jobb, ha hozzá sem fog ehhez a munkához. Csak akkor éri meg ezzel foglalkozni, ha az értéket nem kizárólag a pénzben, hanem az állatban is meglátjuk – értett egyet apa és fiú.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Nagy József Barna másként látja
Noha Nagy József Barna már a Maszol kérdésére válaszolva is cáfolta, hogy ő kijelentette volna a hétfői sajtóértekezleten, hogy nem hajlandó románul beszélni, a csúsztatásra mindig kapható RMDSZ-közeli portál mégis ezzel a címmel közölt bizonyos szempontból lejárató cikket: „Az EMNT alelnöke nem akar románul beszélni”.
zt aztán számos sajtóorgánum, de legfőképpen a balliberális média betűhíven vette át, egy követ fújva a nacionalista román sajtóval, amely nem arra volt kíváncsi, hogy mit is mondott magyarul el Nagy a sajtótájékoztatón, hanem azt emelte ki provokatívan, hogy az erdélyi magyar polgári tisztségviselő román állampolgár létére nem hajlandó az állam hivatalos nyelvén fordulni a közvéleményhez.
Az EMNT régióelnöke a Facebookon fejtette ki részletesebben álláspontját: „Mivel számos félinformáció, hazugság, rágalom terjeng itt a közösségi portálon is a tegnapi sajtótájékoztatóról, ahol nem átallottam magyarul beszélni, mondjam már el magam is, hogy történtek a dolgok.
A sajtótájékoztató eleve kétnyelvű volt, magyar és román nemzetiségű sajtósok is jelen voltak. Az előttem szólók magyarul és románul is elmondták, amit akartak. Amikor rám került a sor, kb. 7-8 percben elmondtam magyarul, amit szerettem volna és azután megkértem az egyik magyar sajtós kollégát, hogy néhány mondatban foglalja össze románul is a többieknek. El is kezdte, de a román újságírók belefojtották a szót, hogy mondjam én románul. Mondtam nekik, hogy én úgy szeretném, ha a kolléga mondaná el, mert úgy érzem, nekem jogom van magyarul beszélni. No, erre háborodtak fel a román újságírók. Remélem, van hangfelvétel valakinél a történtekről, és igazolhatja, amit mondok (bár remélem, akkor sem hihetetlen, ha én mondom). Az egyik azt mondta: »Miért nem beszél románul, mi van, ha a román kórházba megy, a román orvossal is magyarul fog beszélni?« Egy másik újságíró: »Itt Románia van, beszéljen románul!« Ugye ismerősek ezek a közhelyek? Hallottuk már máshol, máskor is őket. Egy másik újságíró azt mondta, ő a román rádiónak készít anyagot, és hogyan rögzítse az én mondanivalómat, ha nem mondom el románul. Mondom neki: MAGYARUL rögzítse, és ha a tévének kell anyag, azt is MAGYARUL mondom el, és bárhova nyilatkozom, MAGYARUL fogok nyilatkozni. De ha én hívom a sajtót, akkor biztosítom őket, hogy román nyelven is elhangzik, amit szeretnék, mint ahogy most is megtörtént volna, ha érdekelte volna őket. Én nem ismerem annyira a nagyváradi sajtót, de a kölcsönösség jegyében vajon minden alkalommal, ha pl. Bolojan polgármester sajtótájékoztatót tart és hívja a nagyváradi magyar sajtót is, magyarul is elmondják (nem Bolojan, hanem egy tolmács), amit szeretnének? És megnyugtatom a román újságírókat (és a magyar értetlenkedőket): ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki mennyire tud jól románul, vagy mennyire nem. Ennek ahhoz van köze, hogy mennyire védjük, óvjuk, használjuk bátran a magyar nyelvet.
Ha már szóba jött Bolojan. Nem oly régen, EMI-s koromban, bármilyen kérvényt adtunk be a nagyváradi Polgármesteri Hivatalba, bizony magyarul adtuk be (és láss csodát, szinte mindig válaszolták rá, igaz, hogy nem magyarul – de nem kérdezték meg, miért nem románul írtuk meg a kérvényt). És nem sorolom, hány alkalommal, milyen következetesen álltunk ki a magyar nyelv használata mellett (csak még egyet: 2007-ben egy lakótelepi üzletbe vittünk román-magyar szótárt a tulajnak, mert egy vásárlót azért tett ki az üzletből, mert magyarul beszélt). Utolsó példa. Amikor Szebenben, teljesen indokolatlanul, bevittek bennünket a rendőrségre az EMI-s barátaimmal, akkor is magyar tolmácsot kértünk, Istenem, hogy megrémültek... Igen, mindenütt, ahol csak lehetséges, piacon, üzletben, bíróságon, hivatalokban, rendőrségen, orvosnál használjuk az anyanyelvünket!
És végezetül csak érdekességképpen jegyzem meg, a sajtótájékoztatón, amikor az előttem szóló(k) éppen románul beszéltek és éppen nem jutott eszükbe egy kacifántosabb szó románul (és elhangzott magyarul a kérdés: hogy is mondják ezt románul?), mindig a román újságírók mondták meg a helyes román kifejezést. Nagyon is értették, miről beszéltünk mi, magyarok.”
itthon.ma/erdelyorszag

Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Bomlasztással vádolja a Krónikát Szász Jenő intézete
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a maga részéről továbbra is fő szempontjának fogja tekinteni, hogy a pedagógus társadalom, a történelmi magyar egyházak, illetve a szórványban élő gyerekek szüleivel közösen alakítsa ki szórvány- és diaszpóra stratégiáját – szögezi le a Krónikát élesen bíráló közleményében a Szász Jenő vezette budapesti intézmény.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szándékos félremagyarázással, sőt bomlasztással vádolja lapunkat az NSKI szórványmagyarsággal kapcsolatos elképzeléseiről, valamint az ezekre érkezett reakciókról szóló cikkeink miatt.
Lapunk április 14-ei, keddi számában a Magyar Távirati Iroda tudósítása alapján, tényszerűen, Terv a megmaradásért (honlapunkon Szórványösztöndíjat szorgalmaz Szász Jenő) címmel számoltunk be arról, hogy Szász Jenő az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának egy nappal korábbi budapesti ülésén szórványösztöndíj-programot szorgalmazott, továbbá közölte: a szórványkollégiumokat alapvetően a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné, és ugyanezt a receptet alkalmazná a diaszpórára is az asszimiláció ellen.
Április 15-ei lapszámunkban ismertettük Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselőnek a témában kibocsátott közleményét, amelyben a politikus ama véleményének adott hangot, miszerint egész szórványközösségeket fenyegetnek Szász szórvánnyal kapcsolatos tervei.
Múlt hétvégi számunkban ugyanakkor erdélyi szórványkollégiumok vezetői fejtették ki véleményüketlapunknak, felhívva a figyelmet, hogy nem elköltöztetni, hanem erősíteni kell ezeket az intézményeket.
Ehhez képest az NSKI most azt állítja, hogy lapunk a nemzeti összetartozás bizottságának üléséről szóló MTI-közleményt „szándékosan félremagyarázva próbálja rangján aluli szintre alacsonyítani a szórvány- és diaszpóra ösztöndíj kísérleti program nemzeti ügyét".
Az intézmény emlékeztet, szórványoktatással kapcsolatos elképzeléseit a „Magyar gyermek-magyar iskolába" mottó mentén fogalmazza meg. Azon diákok számára szorgalmazza a szórványösztöndíj-program kidolgozását, akiknek a felső tagozati (V.-VIII.) oktatás után nincs lehetőségük magyar nyelven folytatni középiskolai tanulmányaikat, és emiatt román nyelvű oktatási intézményekbe kényszerülnek.
„A szórványban működő egyházi és oktatási szakemberek véleménye alapján ugyanis ez is oka a szórványközösségek rohamos létszámbeli fogyásának" – állapítja meg a kutatóintézet, konkrét példákkal szemléltetve tevékenységét.
A magyarpéterfalvi református gyülekezet segítségével például küküllőszögi mélyszórványból származó diákoknak ajánlott fel ösztöndíjat, Szórvány a szórványban című mintaprojektje keretében – az evangélikus püspökség együttműködésével – Négyfaluban Brassó és Szeben megyei szórványban élő diákok részesültek ösztöndíjban, ami megteremtette számukra a középiskolai rendszerben való megmaradás lehetőségét, és ezáltal magyar identitásuk megőrzését.
„Fontos megemlíteni ugyanakkor azt is, hogy ezek a mintaprojektek nem felülírni, hanem kiegészíteni kívánják a jelenleg is működő szórványkollégiumi rendszert, amelyek hálózati rendszerben való együttműködését és működését a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is szorgalmazza" – szerepel az NSKI identitáserősítő programjait, előadás-sorozatait, a tömbmagyarságban és szórványban oktató pedagógusok és intézményvezetők szakmai továbbképzését is ismertető közleményben.
A kutatóintézet közölte, a szórványösztöndíj-program mintájára – a Sárospataki Református Kollégiummal közösen – most dolgozik a diaszpóra ösztöndíjrendszerének kidolgozásán, melynek az a célja, hogy a nyugat-európai és a tengerentúli magyar közösségek gyermekei megkapják a lehetőséget, hogy Magyarországon, a Kárpát-medencében anyanyelvükön tanulhassanak.
„A magyar gyermek a magyar jövőt és az igazi gyöngyhalász-politikát jelenti!" – szögezi le az NSKI. A kutatóintézet sajnálatosnak, egyenesen bomlasztónak találja „a tájékozatlanságból fakadó kijelentések sorozatát, amelyekkel egy fontos magyar nemzeti ügyet napi politikai szintre próbálják süllyeszteni".
Különben a téma felmerült az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői budapesti ülésén is. Az MTI tudósítása szerint Semjén Zsolt éves meghallgatásán a jobbikos Ander Balázs arra volt kíváncsi, hogy a magyar kormány támogatja-e Szász Jenő szórványterveit. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az NSKI elnökének felvetéséről azt mondta: biztos benne, nem cél, hogy a szórvány kiürüljön. „A tömbmagyarság akkor tud megmaradni, ha a szórvány is megmarad" – jelentette ki Semjén Zsolt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Örökségünk Őrei immár Kolozsváron is
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot, amelynek célja a szórványban és interetnikus környezetben elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása épített örökségünk védelme, ápolása által.
Ebbe a többéves projektbe kapcsolódtak be most a kolozsvári magyar iskolások. – A projekt során eddig közel 30 műemléket és emlékművet fogadtak örökbe Brassó, Beszterce-Naszód, Szeben, Temes, Fehér, Hunyad megyében. A programba bekapcsolódó diákok számtalan oktatási, kulturális és figyelemfelkeltő programot szerveztek az elmúlt években, az általuk „őrzött” épületek pedig visszakerültek a köztudatba.
Szabadság (Kolozsvár),