Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. október 1.
Központ a szórványért
A szórványtelepülések lakóinak életbevágóan fontos, hogy legyen megbízható, minőségi, anyanyelvű oktatási központ a térségben – mondta lapunknak Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke a szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ ünnepélyes alapkőletételét követően. A szombati alapkőletételen a magyar kormány számos politikussal képviseltette magát, de jelen voltak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezető politikusai is. Eközben a Tordán megrendezett szórványkonferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a szórványközösségek életét meghatározó kedvezőtlen folyamatokat csakis erős, önálló magyar tanintézetek, kulturális, közösségi központok létrehozásával lehet megállítani.
A vegyes házasságokból származó gyerekeket is magyar iskolába terelheti a Mezőségi Szórvány Oktatási Központ, azért van szükség egy korszerű oktatási intézmény felépítésére. A szamosújvári magyar általános iskola ugyanis a legrosszabb állapotban van, így sok magyar szülő inkább adja a modern és jól felszerelt román iskolákba a gyerekét – nyilatkozta lapunknak Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke szombaton, a szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ ünnepélyes alapkőletételét követően. Hozzáfűzte, különösen az olyan szórványtelepülések lakóinak életbevágóan fontos, hogy legyen megbízható, minőségi, anyanyelvű oktatási központjuk a térségben, ahol településenként csak egy-két magyar család él.
Hivatalosságok felvonulása
Szombat délelőtt az őszi napsütéses, de csípős, hideg időben több mint száz meghívott és érdeklődő sétált a Teleki Alapítvány székhelyétől a mezőségi szórvány magyarságot kiszolgálni hivatott leendő – bölcsődét, óvodát és iskolát egyesítő – oktatási központ udvarára. Hogy nem mindennapi eseményről volt szó, jól mutatja a tény, hogy szép számmal képviseltették magukat magyarországi tisztségviselők államtitkároktól miniszterelnöki tanácsosig. Rajtuk kívül jelen voltak a közalapítványok vezetői, a Kolozs megyei RMDSZ vezető politikusai, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői. Egyik újságíró kolléga meg is jegyezte: ritkán lehet ennyi hivatalosságot a gödör szélén látni. Az alapkő letételét megelőzően számtalan magyarországi és hazai elöljáró mondott beszédet, az esemény ünnepélyességét a szamosújvári fiatalok népdalok éneklésével és versek szavalásával teremtették meg.
Az összefogás ereje
Elsőként Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke köszöntötte az alapkőletétel ünneplő közönségét, majd Gönczi István, a beruházás kivitelezője ismertette a Szervácziusz László műépítész készítette műszaki tervet. „Vállaljuk, hogy a lehető leghamarabb át fogjuk adni az épületeket” – jelentette ki a kivitelező. Ovidiu Drăgan, Szamosújvár polgármestere is üdvözölte a Mezőség felé nyitó és a hagyományt és kultúrát megőrző iskolaépítő programot. „Meg vagyok győződve róla, hogy sikeres lesz” – fejezte ki optimizmusát a polgármester. Ezt követően szinte valamennyi hivatalos vendég mondott hosszabb-rövidebb ünnepi beszédet. Révész Máriusz magyarországi parlamenti képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója az összefogás és az egyetértés fontosságát hangsúlyozta. „Ott épül egy-egy csoda, ahol ember van és mögötte erős közösség van” – dicsérte Révész Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány és a szamosújváriak vállalását. A fideszes politikus azzal a pokolban játszódó viccel szemléltette az összefogás jelentőségét, amelyből kiderül, hogy az oroszokat az ördögöknek nagyon kell őrizniük, mert mind ki akarnak mászni az üstből, amelyben főnek, a németeknek ki kell tenni egy táblát, hogy kilépni tilos, a magyarokat meg nyugodtan őrizetlenül hagyhatják, mert azok úgyis egymást húzzák vissza.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja beszédében kifejtette, stratégiai cél a szórvány iskolaközpont kiépítése. „A jelenlegi helyzetben nem tehetem meg, hogy ne emlékezzek meg az erdélyi magyar pedagógusok áldozatvállalásáról – mondta a főkonzul. Egységes cselekvést, konszenzust, ezt kérjük az erdélyi magyarságtól, mert Magyarország így tud hatékonyan fellépni a külhoni magyarok érdekében” – fogalmazta meg elvárásait Szilágyi Mátyás. „A bátor emberek földjén vagyunk, most” – jelentette ki Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke arra utalva, hogy olyan helyen sikerül oktatási központot létrehozni ahol korábban leírták a magyarságot. „A szórványkérdést depolitizálni kell, nem válhat pártpolitikai csatározások áldozatává” – szögezte le Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Folyamatosan kell lobbizni
A Kemény Zsigmond Oktatási Központ várhatóan 650–700 magyarul tanuló kisdiákot fogad be majd. Balázs-Bécsi Attila elmondta, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont modelljét kívánják követni, ami azt jelenti, hogy az iskolaközpont közös román–magyar állami és alapítványi forrásokból finanszíroznák. A teljes beruházás értéke mintegy 3 millió euró, lejben kifejezve 12,63 millióba kerül. Jelenleg elkészült a teljes tervezési dokumentáció, megszerezték a szükséges építkezési engedélyt, a magyar kormány a Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok keretében 40 millió forintnyi támogatást nyújtott, így október elejétől elkezdődtek a munkálatok a szamosújvári önkormányzat 8000 négyzetméteres belvárosi telkén.
Szamosújváron jelenleg a magyar gyerekek vegyes tannyelvű intézetben tanulnak, nincs önálló magyar nyelvű iskola. Az új oktatási központ része annak a hosszú távú oktatási programnak, amelyet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány tíz éve indított útjára. A mezőségi szórványoktatási program vállalt célja, hogy megoldja a szórványban élő magyarok anyanyelvű oktatását. Eddig a program keretében már felépítettek egy korszerű kollégiumot Válaszúton az 1–4. osztályos elemisták számára, Szamosújváron az 5–12. osztályos általános és középiskolások tanulhatnak majd.
Az új intézmény a tervek szerint egyaránt kiszolgálja Szamosújvárt, a Kis-Szamos mentét, Észak-Mezőséget, Belső-Mezőséget és a Szamos menti dombságot, azaz a háromezer négyzetkilométeren található több mint harminc szórványtelepülést. Balázs-Bécsi Attila ugyanakkor kérdésünkre elmondta, folyamatosan kell lobbizniuk a különböző finanszírozási formák elnyeréséért, az építkezés különböző szakaszait ugyanis egyenként hajtják végre, ráadásul a kisebbségi oktatást nem kezeli kiemelt fontosságúnak az Európai Unió, ezért strukturális alapok sincsenek rá. A kivitelező szerint, ha lesz pénz, akár egy év alatt is be lehet fejezni az oktatási központ felépítését, reálisan számolva azonban örülni kell annak is, ha négy-öt év alatt elkészül az iskolaközpont – fogalmazta meg várakozásait Balázs-Bécsi Attila.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár),
A szórványtelepülések lakóinak életbevágóan fontos, hogy legyen megbízható, minőségi, anyanyelvű oktatási központ a térségben – mondta lapunknak Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke a szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ ünnepélyes alapkőletételét követően. A szombati alapkőletételen a magyar kormány számos politikussal képviseltette magát, de jelen voltak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezető politikusai is. Eközben a Tordán megrendezett szórványkonferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a szórványközösségek életét meghatározó kedvezőtlen folyamatokat csakis erős, önálló magyar tanintézetek, kulturális, közösségi központok létrehozásával lehet megállítani.
A vegyes házasságokból származó gyerekeket is magyar iskolába terelheti a Mezőségi Szórvány Oktatási Központ, azért van szükség egy korszerű oktatási intézmény felépítésére. A szamosújvári magyar általános iskola ugyanis a legrosszabb állapotban van, így sok magyar szülő inkább adja a modern és jól felszerelt román iskolákba a gyerekét – nyilatkozta lapunknak Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke szombaton, a szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ ünnepélyes alapkőletételét követően. Hozzáfűzte, különösen az olyan szórványtelepülések lakóinak életbevágóan fontos, hogy legyen megbízható, minőségi, anyanyelvű oktatási központjuk a térségben, ahol településenként csak egy-két magyar család él.
Hivatalosságok felvonulása
Szombat délelőtt az őszi napsütéses, de csípős, hideg időben több mint száz meghívott és érdeklődő sétált a Teleki Alapítvány székhelyétől a mezőségi szórvány magyarságot kiszolgálni hivatott leendő – bölcsődét, óvodát és iskolát egyesítő – oktatási központ udvarára. Hogy nem mindennapi eseményről volt szó, jól mutatja a tény, hogy szép számmal képviseltették magukat magyarországi tisztségviselők államtitkároktól miniszterelnöki tanácsosig. Rajtuk kívül jelen voltak a közalapítványok vezetői, a Kolozs megyei RMDSZ vezető politikusai, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői. Egyik újságíró kolléga meg is jegyezte: ritkán lehet ennyi hivatalosságot a gödör szélén látni. Az alapkő letételét megelőzően számtalan magyarországi és hazai elöljáró mondott beszédet, az esemény ünnepélyességét a szamosújvári fiatalok népdalok éneklésével és versek szavalásával teremtették meg.
Az összefogás ereje
Elsőként Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke köszöntötte az alapkőletétel ünneplő közönségét, majd Gönczi István, a beruházás kivitelezője ismertette a Szervácziusz László műépítész készítette műszaki tervet. „Vállaljuk, hogy a lehető leghamarabb át fogjuk adni az épületeket” – jelentette ki a kivitelező. Ovidiu Drăgan, Szamosújvár polgármestere is üdvözölte a Mezőség felé nyitó és a hagyományt és kultúrát megőrző iskolaépítő programot. „Meg vagyok győződve róla, hogy sikeres lesz” – fejezte ki optimizmusát a polgármester. Ezt követően szinte valamennyi hivatalos vendég mondott hosszabb-rövidebb ünnepi beszédet. Révész Máriusz magyarországi parlamenti képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója az összefogás és az egyetértés fontosságát hangsúlyozta. „Ott épül egy-egy csoda, ahol ember van és mögötte erős közösség van” – dicsérte Révész Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány és a szamosújváriak vállalását. A fideszes politikus azzal a pokolban játszódó viccel szemléltette az összefogás jelentőségét, amelyből kiderül, hogy az oroszokat az ördögöknek nagyon kell őrizniük, mert mind ki akarnak mászni az üstből, amelyben főnek, a németeknek ki kell tenni egy táblát, hogy kilépni tilos, a magyarokat meg nyugodtan őrizetlenül hagyhatják, mert azok úgyis egymást húzzák vissza.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja beszédében kifejtette, stratégiai cél a szórvány iskolaközpont kiépítése. „A jelenlegi helyzetben nem tehetem meg, hogy ne emlékezzek meg az erdélyi magyar pedagógusok áldozatvállalásáról – mondta a főkonzul. Egységes cselekvést, konszenzust, ezt kérjük az erdélyi magyarságtól, mert Magyarország így tud hatékonyan fellépni a külhoni magyarok érdekében” – fogalmazta meg elvárásait Szilágyi Mátyás. „A bátor emberek földjén vagyunk, most” – jelentette ki Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke arra utalva, hogy olyan helyen sikerül oktatási központot létrehozni ahol korábban leírták a magyarságot. „A szórványkérdést depolitizálni kell, nem válhat pártpolitikai csatározások áldozatává” – szögezte le Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Folyamatosan kell lobbizni
A Kemény Zsigmond Oktatási Központ várhatóan 650–700 magyarul tanuló kisdiákot fogad be majd. Balázs-Bécsi Attila elmondta, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont modelljét kívánják követni, ami azt jelenti, hogy az iskolaközpont közös román–magyar állami és alapítványi forrásokból finanszíroznák. A teljes beruházás értéke mintegy 3 millió euró, lejben kifejezve 12,63 millióba kerül. Jelenleg elkészült a teljes tervezési dokumentáció, megszerezték a szükséges építkezési engedélyt, a magyar kormány a Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok keretében 40 millió forintnyi támogatást nyújtott, így október elejétől elkezdődtek a munkálatok a szamosújvári önkormányzat 8000 négyzetméteres belvárosi telkén.
Szamosújváron jelenleg a magyar gyerekek vegyes tannyelvű intézetben tanulnak, nincs önálló magyar nyelvű iskola. Az új oktatási központ része annak a hosszú távú oktatási programnak, amelyet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány tíz éve indított útjára. A mezőségi szórványoktatási program vállalt célja, hogy megoldja a szórványban élő magyarok anyanyelvű oktatását. Eddig a program keretében már felépítettek egy korszerű kollégiumot Válaszúton az 1–4. osztályos elemisták számára, Szamosújváron az 5–12. osztályos általános és középiskolások tanulhatnak majd.
Az új intézmény a tervek szerint egyaránt kiszolgálja Szamosújvárt, a Kis-Szamos mentét, Észak-Mezőséget, Belső-Mezőséget és a Szamos menti dombságot, azaz a háromezer négyzetkilométeren található több mint harminc szórványtelepülést. Balázs-Bécsi Attila ugyanakkor kérdésünkre elmondta, folyamatosan kell lobbizniuk a különböző finanszírozási formák elnyeréséért, az építkezés különböző szakaszait ugyanis egyenként hajtják végre, ráadásul a kisebbségi oktatást nem kezeli kiemelt fontosságúnak az Európai Unió, ezért strukturális alapok sincsenek rá. A kivitelező szerint, ha lesz pénz, akár egy év alatt is be lehet fejezni az oktatási központ felépítését, reálisan számolva azonban örülni kell annak is, ha négy-öt év alatt elkészül az iskolaközpont – fogalmazta meg várakozásait Balázs-Bécsi Attila.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár),
2010. október 11.
Már 2014-ben megnyílhat a szamosújvári magyar iskola – Több száz mezőségi gyermek tanulhat magyarul a szórványintézményben
Önálló magyar iskola alapkövét – a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazó időkapszulával – helyezték el szombaton Szamosújváron, remények szerint már 2014-ben megkezdheti első tanévét több mint 30 mezőségi szórványtelepülés ifjúsága. A Kemény Zsigmond Mezőségi Magyar Oktatási Központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány 12, és a szamosújvári Téka Alapítvány 10 éve indított szórványoktatási programját teljesíti ki, amellyel hosszú távon biztosítanák a szórványközösség minőségi magyar nyelvű oktatását. Ezt segítik Válaszúton az 1–4., Szamosújváron az 5–12. osztályosok számára épített kollégiumok, ahol eddig mintegy 300 gyermek számára biztosítottak szállást és ellátást, lehetővé téve számukra az anyanyelven történő tanulást. Nem szokványos módon a Szamosújvári Helyi Tanács egyöntetűen szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Az alapkőletételt megelőzően Szamosújvár épített örökségéből, a város életének mozzanataiból és történetéből kínált ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak a Téka Alapítvány székhelyén megnyitott tárlata.
„A Téka húsz éve épít, többek között fiatal, lelkes és erős közösséget is, de eddig az iskolaközpont a legfontosabb projekt. Az ötlet négy évvel ezelőtt született meg a helyi pedagógusok és döntéshozók jóvoltából” – hangzott el Balázs–Bécsi Attila köszöntő beszédében, majd a kivitelező Arcon cég igazgatója, Gönczi István bemutatta a Szervácziusz László által tervezett épületet. „A beton- és téglaszerkezetű épület egyik ágának földszintjén és emeletén osztálytermeket, a másik ágában bölcsődét és óvodát, elülső részében pedig még egy osztálytermes részt építünk. A főbejárat fölött a Tékát és Szamosújvárt jelképező elemeket tartalmazó tornyos szerkezetet létesítünk” – részletezte Gönczi.
„Pénzzel a bolond is tud építeni, de pénz nélkül csak az, akinek hite van” – mondotta Orbán Viktor magyar kormányfő gyermek- és családügyi tanácsadója, Révész Máriusz, aki kiemelte: „Ott épülnek csodák, ahol ember és ember mögött közösség van.” Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szintén értékelte a Szamosújváron „önerőből és összefogásból létrejövő intézményt”. A magyarországi Apáczai Közalapítvány igazgatója, Csete Örs a magyarság házának nevezte az épülendő központot. „Be kell gyűjteni mindent, még a szavakat is” – idézte Kányádi Sándor szavait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor hozzátéve: be kell gyűjteni a szórványgyerekeket is. Az eseményen Nagy Bercel, a Szülőföld Alap Oktatási Kollégiumának elnöke Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta, az Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője részéről pedig Varga Attila köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalt továbbá az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szép Gyula, Románia elnökének tanácsosa, Eckstein–Kovács Péter, Veres Valér tanácsos, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, Nagy Zoltán és László Attila kolozsvári alpolgármester is. A helyi döntéshozók közül Török Bálint alpolgármester és Ovidiu Drăgan polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély után a felszólalók egy része segédkezett az alapkövet jelképező időkapszula betonba öntésében.
Az időkapszula az iskolaalapítók jövőnek szánt üzenetét tartalmazza. Elhelyezték benne a telekkiutalásról szóló tanácsi határozat szövegét, az iskolaalapító okiratot, az iskolaalapító felhívást és azok névsorát, akik 2006 decemberétől 2007 közepéig aláírásukkal támogatták ezt a törekvést, Az én iskolám témában I–XII. osztályosok számára meghirdetett vetélkedő legjobbnak ítélt rajzait, verseit, prózai írásait, a Téka Alapítvány, a válaszúti Kallós Alapítvány és a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat ismertetőjét, valamint Juhos Kiss János széki származású költő versét. Az időkapszula a majdani iskola bejáratának bal oldalán helyezkedik el, pontos helyét emléktáblával jelzik majd.
A 650–700 gyermek befogadására alkalmas bölcsődét, óvodát, általános iskolát, líceumot és szakiskolát is magába foglaló beruházás összértéke, az iskola felszerelésével együtt 12 630 000 lej. A projektet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont példájára kiviteleznék, az építkezést a magyar és román kormány, illetve alapítványok fedeznék, egyelőre meghatározatlan arányban.
A 60 ezer euró értékű tervezés költségeit az RMDSZ és a magyar kormány segítségével fedezhettük. Az építkezés elkezdését a magyar fél eddig 40 millió forinttal támogatta. Ígéretet kaptunk, hogy 2014-ig az iskolaépítés benne marad a finanszírozást lehetővé tevő, Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok projektben – mondotta Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – A kivitelezés során megtörténhet, hogy a tervezettnél nagyobb összeget kell befektetni, de remélem, hogy a dévai iskolához hasonlóan megtaláljuk a forrást, és sikerül megépítenünk a központot. Az alap elkészítése 2011 áprilisáig tartana, reális elvárásaink szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, a központ négy-öt év múlva készülne el – tájékoztatott az alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az oktatási központ létrehozása után a helyi polgármesteri hivatallal kötött szerződés szerint a Téka Alapítvány célkitűzése a projektbe foglaltak alapján kialakítani a központ intézményes hátterét is.
Balázs–Bécsi Attila alapvető célnak tartja kiemelni a magyar diákokat a vegyes tannyelvű oktatási környezetből, továbbá anyanyelvű szellemiségű nevelést és oktatást biztosítani számukra egy önálló magyar iskolában. A válaszúti kollégiumban lakó kisdiákok a válaszúti iskolában tanulnak, majd onnan a szamosújvári kollégiumba kerülve, jelenleg a város négy különféle iskolájában folytatják tanulmányaikat, magyar nyelven. „Szamosújváron jelenleg a magyar gyermekek négy intézményben tanulnak öt épületben, van olyan tanár, aki három épületben tartja óráit. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki egy összetartó, igényes magyar tanulói közösség. A jelenlegi helyzetben veszélyt jelent továbbá, hogy a szülők a minőség miatt eltekintenek az anyanyelvű oktatástól, és az egyre korszerűbb román iskolákba íratják gyermekeiket” – magyarázta Balázs–Bécsi Attila.
Nem szokványos jelenet, amikor egy román többségű helyi tanács tekintélyes méretű belvárosi telket utal ki önálló magyar iskola megépítéséhez. Balázs–Bécsi Attila ezt csak részben magyarázta a pártok közti koalíciós egyezséggel, hiszen a határozattervezetet mindenki egyöntetűen megszavazta. Az alapítvány elnöke úgy értékelte, a városban húsz év alatt megszületett egy olyan hangulat, miszerint a magyarokat megilleti egy önálló iskola. Kiderült, a szamosújvári iskolák vezetősége sem fél attól, hogy „elveszítené” a magyar osztályokat, néha inkább mintha szívesen „szabadulnának” az azokkal együtt járó plusz gondoktól. Balázs–Bécsi Attila elmondta, hogy miután a Petru Maior-líceumban három éven át sikerült két magyar kilencedik osztályt indítani, az idén a második kilencediket már az Ana Ipătescu iskolában kellett beindítani. A majdani szórványiskola a város négy intézményében szétszórtan tanuló gyerekeket gyűjtené egyetlen iskolába: a Válaszútról bekerülő kisdiákok 5. osztálytól a szamosújvári kollégiumtól öt percre, a távolsági autóbuszállomás közelében, a Fermei utcában megépülő intézményben tanulnának érettségiig. Az oktatási központ létrehozása egyébként nem vezet egyetlen magyar iskola vagy osztály megszűnéséhez sem, jó eséllyel megszüntetné vagy lényegesen visszaszorítaná viszont azt a jelenlegi gyakorlatot, miszerint a szórványtelepüléseken a magyar szülők jelentős része más lehetőség híján román nyelven taníttatják gyermekeiket.
SALLAI ANDRÁS LORÁND , Szabadság (Kolozsvár)
Önálló magyar iskola alapkövét – a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazó időkapszulával – helyezték el szombaton Szamosújváron, remények szerint már 2014-ben megkezdheti első tanévét több mint 30 mezőségi szórványtelepülés ifjúsága. A Kemény Zsigmond Mezőségi Magyar Oktatási Központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány 12, és a szamosújvári Téka Alapítvány 10 éve indított szórványoktatási programját teljesíti ki, amellyel hosszú távon biztosítanák a szórványközösség minőségi magyar nyelvű oktatását. Ezt segítik Válaszúton az 1–4., Szamosújváron az 5–12. osztályosok számára épített kollégiumok, ahol eddig mintegy 300 gyermek számára biztosítottak szállást és ellátást, lehetővé téve számukra az anyanyelven történő tanulást. Nem szokványos módon a Szamosújvári Helyi Tanács egyöntetűen szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Az alapkőletételt megelőzően Szamosújvár épített örökségéből, a város életének mozzanataiból és történetéből kínált ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak a Téka Alapítvány székhelyén megnyitott tárlata.
„A Téka húsz éve épít, többek között fiatal, lelkes és erős közösséget is, de eddig az iskolaközpont a legfontosabb projekt. Az ötlet négy évvel ezelőtt született meg a helyi pedagógusok és döntéshozók jóvoltából” – hangzott el Balázs–Bécsi Attila köszöntő beszédében, majd a kivitelező Arcon cég igazgatója, Gönczi István bemutatta a Szervácziusz László által tervezett épületet. „A beton- és téglaszerkezetű épület egyik ágának földszintjén és emeletén osztálytermeket, a másik ágában bölcsődét és óvodát, elülső részében pedig még egy osztálytermes részt építünk. A főbejárat fölött a Tékát és Szamosújvárt jelképező elemeket tartalmazó tornyos szerkezetet létesítünk” – részletezte Gönczi.
„Pénzzel a bolond is tud építeni, de pénz nélkül csak az, akinek hite van” – mondotta Orbán Viktor magyar kormányfő gyermek- és családügyi tanácsadója, Révész Máriusz, aki kiemelte: „Ott épülnek csodák, ahol ember és ember mögött közösség van.” Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szintén értékelte a Szamosújváron „önerőből és összefogásból létrejövő intézményt”. A magyarországi Apáczai Közalapítvány igazgatója, Csete Örs a magyarság házának nevezte az épülendő központot. „Be kell gyűjteni mindent, még a szavakat is” – idézte Kányádi Sándor szavait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor hozzátéve: be kell gyűjteni a szórványgyerekeket is. Az eseményen Nagy Bercel, a Szülőföld Alap Oktatási Kollégiumának elnöke Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta, az Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője részéről pedig Varga Attila köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalt továbbá az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szép Gyula, Románia elnökének tanácsosa, Eckstein–Kovács Péter, Veres Valér tanácsos, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, Nagy Zoltán és László Attila kolozsvári alpolgármester is. A helyi döntéshozók közül Török Bálint alpolgármester és Ovidiu Drăgan polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély után a felszólalók egy része segédkezett az alapkövet jelképező időkapszula betonba öntésében.
Az időkapszula az iskolaalapítók jövőnek szánt üzenetét tartalmazza. Elhelyezték benne a telekkiutalásról szóló tanácsi határozat szövegét, az iskolaalapító okiratot, az iskolaalapító felhívást és azok névsorát, akik 2006 decemberétől 2007 közepéig aláírásukkal támogatták ezt a törekvést, Az én iskolám témában I–XII. osztályosok számára meghirdetett vetélkedő legjobbnak ítélt rajzait, verseit, prózai írásait, a Téka Alapítvány, a válaszúti Kallós Alapítvány és a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat ismertetőjét, valamint Juhos Kiss János széki származású költő versét. Az időkapszula a majdani iskola bejáratának bal oldalán helyezkedik el, pontos helyét emléktáblával jelzik majd.
A 650–700 gyermek befogadására alkalmas bölcsődét, óvodát, általános iskolát, líceumot és szakiskolát is magába foglaló beruházás összértéke, az iskola felszerelésével együtt 12 630 000 lej. A projektet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont példájára kiviteleznék, az építkezést a magyar és román kormány, illetve alapítványok fedeznék, egyelőre meghatározatlan arányban.
A 60 ezer euró értékű tervezés költségeit az RMDSZ és a magyar kormány segítségével fedezhettük. Az építkezés elkezdését a magyar fél eddig 40 millió forinttal támogatta. Ígéretet kaptunk, hogy 2014-ig az iskolaépítés benne marad a finanszírozást lehetővé tevő, Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok projektben – mondotta Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – A kivitelezés során megtörténhet, hogy a tervezettnél nagyobb összeget kell befektetni, de remélem, hogy a dévai iskolához hasonlóan megtaláljuk a forrást, és sikerül megépítenünk a központot. Az alap elkészítése 2011 áprilisáig tartana, reális elvárásaink szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, a központ négy-öt év múlva készülne el – tájékoztatott az alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az oktatási központ létrehozása után a helyi polgármesteri hivatallal kötött szerződés szerint a Téka Alapítvány célkitűzése a projektbe foglaltak alapján kialakítani a központ intézményes hátterét is.
Balázs–Bécsi Attila alapvető célnak tartja kiemelni a magyar diákokat a vegyes tannyelvű oktatási környezetből, továbbá anyanyelvű szellemiségű nevelést és oktatást biztosítani számukra egy önálló magyar iskolában. A válaszúti kollégiumban lakó kisdiákok a válaszúti iskolában tanulnak, majd onnan a szamosújvári kollégiumba kerülve, jelenleg a város négy különféle iskolájában folytatják tanulmányaikat, magyar nyelven. „Szamosújváron jelenleg a magyar gyermekek négy intézményben tanulnak öt épületben, van olyan tanár, aki három épületben tartja óráit. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki egy összetartó, igényes magyar tanulói közösség. A jelenlegi helyzetben veszélyt jelent továbbá, hogy a szülők a minőség miatt eltekintenek az anyanyelvű oktatástól, és az egyre korszerűbb román iskolákba íratják gyermekeiket” – magyarázta Balázs–Bécsi Attila.
Nem szokványos jelenet, amikor egy román többségű helyi tanács tekintélyes méretű belvárosi telket utal ki önálló magyar iskola megépítéséhez. Balázs–Bécsi Attila ezt csak részben magyarázta a pártok közti koalíciós egyezséggel, hiszen a határozattervezetet mindenki egyöntetűen megszavazta. Az alapítvány elnöke úgy értékelte, a városban húsz év alatt megszületett egy olyan hangulat, miszerint a magyarokat megilleti egy önálló iskola. Kiderült, a szamosújvári iskolák vezetősége sem fél attól, hogy „elveszítené” a magyar osztályokat, néha inkább mintha szívesen „szabadulnának” az azokkal együtt járó plusz gondoktól. Balázs–Bécsi Attila elmondta, hogy miután a Petru Maior-líceumban három éven át sikerült két magyar kilencedik osztályt indítani, az idén a második kilencediket már az Ana Ipătescu iskolában kellett beindítani. A majdani szórványiskola a város négy intézményében szétszórtan tanuló gyerekeket gyűjtené egyetlen iskolába: a Válaszútról bekerülő kisdiákok 5. osztálytól a szamosújvári kollégiumtól öt percre, a távolsági autóbuszállomás közelében, a Fermei utcában megépülő intézményben tanulnának érettségiig. Az oktatási központ létrehozása egyébként nem vezet egyetlen magyar iskola vagy osztály megszűnéséhez sem, jó eséllyel megszüntetné vagy lényegesen visszaszorítaná viszont azt a jelenlegi gyakorlatot, miszerint a szórványtelepüléseken a magyar szülők jelentős része más lehetőség híján román nyelven taníttatják gyermekeiket.
SALLAI ANDRÁS LORÁND , Szabadság (Kolozsvár)
2010. október 23.
A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)
2010. november 13.
Hangulatjelentések, avagy Fecseg a felszín, hallgat a mély?
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. november 19.
Magyar oktatási központ épül a szórványban
A Kolozs megyei Szamosújváron a múlt hét végén letették a Mezőségi Magyar Oktatási Központ alapkövét. A Kemény Zsigmond nevét viselő központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány által, több mint tíz éve elindított mezőségi szórványoktatási program kiteljesedése, amely hosszú távon biztosítaná a magyar szórványközösség anyanyelvű oktatását. A tervezett oktatási központ által kiszolgált régió és célcsoport: Szamosújvár, a Kis-Szamos mente, Észak-mezőség, Belső-mezőség, valamint a Szamos-menti dombság. Az intézmény 650-700 szamosújvári vagy bentlakó és ingázó személyt fog kiszolgálni, és bölcsődét, óvodát, általános iskolát, valamint szakiskolát foglal magába.
Az alapkőletételt megelőzte egy kiállítás megnyitója: a Téka Alapítvány székházában Szamosújvár épített örökségéből, a város történetéből kínáltak ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjai.
Ünnepi beszédében Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke elmondta: négy éve foglalkoznak a tervvel, egy teljesen új épület felépítése és egy új oktatási intézmény alapítása a mezőség egyik legnagyobb projektje, amely hagyományokból, a közösség erejéből nőtt ki. Balázs-Bécsi beszédét követően Gönczi István kivitelező ismertette az iskolaközpont tervét: a Szerváczius László műépítész által megálmodott létesítmény adminisztrációs épületet, osztálytermeket, óvodát és egy, az összefogást jelképező tornyot foglal magába.
A helyhatóságokat Ovidiu Drăgoi polgármester és Török Bálint alpolgármester képviselte az ünnepségen. Utóbbi elmondta, a központ „elkeresztelésekor” több jeles személyiség neve is szóba került, végül Kemény Zsigmond mellett tették le voksukat a döntéshozók. A város vezetői emlékeztettek arra, hogy Szamosújvár Helyi Tanácsa – rendhagyó módon – egyhangúlag szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Révész Máriusz parlamenti képviselő – Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója – hangsúlyozta: az új magyar kormány beiktatásával korszakváltás történt a magyar-magyar kapcsolatokban. Kijelentette: ott épül a csoda, ahol az emberek mögött erős közösség áll, és erre nagyon jó példa a mezőségi szórványmagyarság. „Szamosújváron egység van, ezt pedig a magyar kormány is támogatja” – tette hozzá a képviselő.
„Mi, anyaországiak is nagyra értékeljük, ha önerőből fontos magyar intézmények jönnek létre Erdélyben” – emlékeztette az ünneplőket Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Kijelentette: „A magyar pedagógusok áldozatvállalását nem is tudjuk kellőképpen meghálálni. Mostoha körülmények között is ők a mi nemzetünk, a magyar nyelv őrzői”. A főkonzul a kormány támogatásáról biztosította a hasonló kezdeményezéseket, mivel ezek „a magyarság megmaradását garantálják”.
„A gazdasági válság egyik jó oldala, hogy spórolunk, a megtakarított pénzekből pedig építünk” – mondta Eckstein Kovács Péter, Románia elnökének tanácsadója. Felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban azokra kell időt szánni, és azokért kell tenni, akik másképp nem tudnak anyanyelvükön tanulni.
„Ünnepelünk, hiszen egy új iskola alapítása minden magyarnak ünnep” – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki Tőkés László nevében is üdvözölte a jelenlévőket. Mint elmondta, szórványstratégia nélkül nem beszélhetünk a magyarság megmaradásáról, és mindenkoron meg kell találni a nemes kezdeményezések idejét és helyét.
Az alapkövet jelképező időkapszulát, amely a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazza, a meghívottak helyezték el a majdani oktatási központ helyén. Az átadást 2014-re tervezik, a beruházás összértéke pedig – az iskola felszerelésével együtt – 12 630 000 lejre tehető.
Nánó Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A Kolozs megyei Szamosújváron a múlt hét végén letették a Mezőségi Magyar Oktatási Központ alapkövét. A Kemény Zsigmond nevét viselő központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány által, több mint tíz éve elindított mezőségi szórványoktatási program kiteljesedése, amely hosszú távon biztosítaná a magyar szórványközösség anyanyelvű oktatását. A tervezett oktatási központ által kiszolgált régió és célcsoport: Szamosújvár, a Kis-Szamos mente, Észak-mezőség, Belső-mezőség, valamint a Szamos-menti dombság. Az intézmény 650-700 szamosújvári vagy bentlakó és ingázó személyt fog kiszolgálni, és bölcsődét, óvodát, általános iskolát, valamint szakiskolát foglal magába.
Az alapkőletételt megelőzte egy kiállítás megnyitója: a Téka Alapítvány székházában Szamosújvár épített örökségéből, a város történetéből kínáltak ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjai.
Ünnepi beszédében Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke elmondta: négy éve foglalkoznak a tervvel, egy teljesen új épület felépítése és egy új oktatási intézmény alapítása a mezőség egyik legnagyobb projektje, amely hagyományokból, a közösség erejéből nőtt ki. Balázs-Bécsi beszédét követően Gönczi István kivitelező ismertette az iskolaközpont tervét: a Szerváczius László műépítész által megálmodott létesítmény adminisztrációs épületet, osztálytermeket, óvodát és egy, az összefogást jelképező tornyot foglal magába.
A helyhatóságokat Ovidiu Drăgoi polgármester és Török Bálint alpolgármester képviselte az ünnepségen. Utóbbi elmondta, a központ „elkeresztelésekor” több jeles személyiség neve is szóba került, végül Kemény Zsigmond mellett tették le voksukat a döntéshozók. A város vezetői emlékeztettek arra, hogy Szamosújvár Helyi Tanácsa – rendhagyó módon – egyhangúlag szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Révész Máriusz parlamenti képviselő – Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója – hangsúlyozta: az új magyar kormány beiktatásával korszakváltás történt a magyar-magyar kapcsolatokban. Kijelentette: ott épül a csoda, ahol az emberek mögött erős közösség áll, és erre nagyon jó példa a mezőségi szórványmagyarság. „Szamosújváron egység van, ezt pedig a magyar kormány is támogatja” – tette hozzá a képviselő.
„Mi, anyaországiak is nagyra értékeljük, ha önerőből fontos magyar intézmények jönnek létre Erdélyben” – emlékeztette az ünneplőket Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Kijelentette: „A magyar pedagógusok áldozatvállalását nem is tudjuk kellőképpen meghálálni. Mostoha körülmények között is ők a mi nemzetünk, a magyar nyelv őrzői”. A főkonzul a kormány támogatásáról biztosította a hasonló kezdeményezéseket, mivel ezek „a magyarság megmaradását garantálják”.
„A gazdasági válság egyik jó oldala, hogy spórolunk, a megtakarított pénzekből pedig építünk” – mondta Eckstein Kovács Péter, Románia elnökének tanácsadója. Felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban azokra kell időt szánni, és azokért kell tenni, akik másképp nem tudnak anyanyelvükön tanulni.
„Ünnepelünk, hiszen egy új iskola alapítása minden magyarnak ünnep” – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki Tőkés László nevében is üdvözölte a jelenlévőket. Mint elmondta, szórványstratégia nélkül nem beszélhetünk a magyarság megmaradásáról, és mindenkoron meg kell találni a nemes kezdeményezések idejét és helyét.
Az alapkövet jelképező időkapszulát, amely a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazza, a meghívottak helyezték el a majdani oktatási központ helyén. Az átadást 2014-re tervezik, a beruházás összértéke pedig – az iskola felszerelésével együtt – 12 630 000 lejre tehető.
Nánó Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2011. január 22.
Megszavazták a Kolozs megyei kongresszusi küldötteket
Harmincketten mennek februárban Nagyváradra
Kis híján érvénytelennek nyilvánították a szavazást az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) január 21-i ülésén, mivel egy szavazaton múlt a voksolás érvényessége. Ötvenegy személy vett részt ugyanis azon a szavazáson, amelynek tétje az volt, hogy ki lesz az a tizenhat küldött, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusán. Mint kiderült, az ötvenegy szavazatból egy érvénytelen volt. Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének képviselője elmondta: ha csak 49 érvényes szavazat lett volna, a szavazást meg kellett volna ismételni. Kolozs megyéből összesen 32 küldött vesz majd részt a kongresszuson. Ebből 16-an hivatalból lesznek jelen, további 16 személyt pedig tegnap választottak ki egy 25-ös listából. A jelenleg 102 tagból álló testületből 62-en jelentek meg, ám az elnökségi tagok – az alapszabályzat értelmében – nem szavazhattak.
A Pro Iuventute Alapítvány székházában gyűlt össze tegnap a Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) azért, hogy megválassza azt a 16 személyt, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ tizedik, tisztújító kongresszusán, amelyre február végén kerül sor Nagyváradon. Mivel az elnökségi tagok nem szavazhattak, a három tagból álló szavazatszámláló bizottság – Csoma Botond, ifj. Deák Ferenc és Makkai Zsolt – 51 szavazójegyzéket „fésült át”, ebből egy érvénytelennek bizonyult.
Máté András Levente MKT-elnök elmondta, hogy a kongresszuson Kolozs megyéből összesen 32-en vesznek részt. Ebből 16-an korporatív tagok, akiket hivatalból jelöltek küldöttnek. Közéjük tartoznak, többek között, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tagjai: Boros János, Csoma Botond, Fekete Emőke, Kerekes Sándor, Pálffy Mózes Zoltán, László Attila, Máté András Levente, Mátis Jenő, Póka András György, Szedilek Lenke és Kötő József. Az ifjúsági szervezetek ifj. Deák Ferencet, a Szabadelvű Kör Eckstein-Kovács Pétert és Czika Tihamért, a Szociáldemokrata Platform pedig Kira Miklóst jelölte. Korporatív tagnak minősül Török Bálint, Szamosújvár alpolgármestere is.
A tegnap kiválasztott 16 személyre egy 25 nevet tartalmazó jegyzékből voksoltak a küldöttek: Vákár István (48 szavazat), Góger Ferenc (46 szavazat), Deák Ferenc (44 szavazat), Ádámosy Klára (43 szavazat), Horváth Anna (42 szavazat), Zeng János (41 szavazat), Somogyi Gyula (38 szavazat), Lőrinczi Zoltán (38 szavazat), Makkai László (37 szavazat), Balázs-Bécsi Attila (36 szavazat), Duy Erika (36 szavazat), Pálfi Károly (36 szavazat), Péntek László (36 szavazat), Péter Tünde (36 szavazat), Molnos Lajos (35 szavazat) és Okos-Rigó Dénes (35 szavazat).
Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének a képviselője, a szavazás lebonyolítása, illetve az eredmény kihirdetése után elmondta: a választás érvényes és eredményes volt, óvást az elkövetkező 24 órában lehet leadni. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, ha eggyel kevesebb lett volna az érvényes szavazatok száma, azaz nem 50, hanem 49, úgy a szavazást meg kellett volna ismételni.
A szavazást megelőző elnökségi beszámolójában László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy a vidéki közösségekben minél hamarabb tartsák meg a falugyűléseket, ahol szervezési, önkormányzati kérdésekről, illetve a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról értekezhetnek. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta: a falugyűléseken ki kell emelni az iskola és a közösség együttműködésének fontosságát. Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök szintén a vidéki ülések ütemtervéről szólt néhány szót.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
Harmincketten mennek februárban Nagyváradra
Kis híján érvénytelennek nyilvánították a szavazást az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) január 21-i ülésén, mivel egy szavazaton múlt a voksolás érvényessége. Ötvenegy személy vett részt ugyanis azon a szavazáson, amelynek tétje az volt, hogy ki lesz az a tizenhat küldött, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusán. Mint kiderült, az ötvenegy szavazatból egy érvénytelen volt. Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének képviselője elmondta: ha csak 49 érvényes szavazat lett volna, a szavazást meg kellett volna ismételni. Kolozs megyéből összesen 32 küldött vesz majd részt a kongresszuson. Ebből 16-an hivatalból lesznek jelen, további 16 személyt pedig tegnap választottak ki egy 25-ös listából. A jelenleg 102 tagból álló testületből 62-en jelentek meg, ám az elnökségi tagok – az alapszabályzat értelmében – nem szavazhattak.
A Pro Iuventute Alapítvány székházában gyűlt össze tegnap a Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) azért, hogy megválassza azt a 16 személyt, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ tizedik, tisztújító kongresszusán, amelyre február végén kerül sor Nagyváradon. Mivel az elnökségi tagok nem szavazhattak, a három tagból álló szavazatszámláló bizottság – Csoma Botond, ifj. Deák Ferenc és Makkai Zsolt – 51 szavazójegyzéket „fésült át”, ebből egy érvénytelennek bizonyult.
Máté András Levente MKT-elnök elmondta, hogy a kongresszuson Kolozs megyéből összesen 32-en vesznek részt. Ebből 16-an korporatív tagok, akiket hivatalból jelöltek küldöttnek. Közéjük tartoznak, többek között, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tagjai: Boros János, Csoma Botond, Fekete Emőke, Kerekes Sándor, Pálffy Mózes Zoltán, László Attila, Máté András Levente, Mátis Jenő, Póka András György, Szedilek Lenke és Kötő József. Az ifjúsági szervezetek ifj. Deák Ferencet, a Szabadelvű Kör Eckstein-Kovács Pétert és Czika Tihamért, a Szociáldemokrata Platform pedig Kira Miklóst jelölte. Korporatív tagnak minősül Török Bálint, Szamosújvár alpolgármestere is.
A tegnap kiválasztott 16 személyre egy 25 nevet tartalmazó jegyzékből voksoltak a küldöttek: Vákár István (48 szavazat), Góger Ferenc (46 szavazat), Deák Ferenc (44 szavazat), Ádámosy Klára (43 szavazat), Horváth Anna (42 szavazat), Zeng János (41 szavazat), Somogyi Gyula (38 szavazat), Lőrinczi Zoltán (38 szavazat), Makkai László (37 szavazat), Balázs-Bécsi Attila (36 szavazat), Duy Erika (36 szavazat), Pálfi Károly (36 szavazat), Péntek László (36 szavazat), Péter Tünde (36 szavazat), Molnos Lajos (35 szavazat) és Okos-Rigó Dénes (35 szavazat).
Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének a képviselője, a szavazás lebonyolítása, illetve az eredmény kihirdetése után elmondta: a választás érvényes és eredményes volt, óvást az elkövetkező 24 órában lehet leadni. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, ha eggyel kevesebb lett volna az érvényes szavazatok száma, azaz nem 50, hanem 49, úgy a szavazást meg kellett volna ismételni.
A szavazást megelőző elnökségi beszámolójában László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy a vidéki közösségekben minél hamarabb tartsák meg a falugyűléseket, ahol szervezési, önkormányzati kérdésekről, illetve a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról értekezhetnek. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta: a falugyűléseken ki kell emelni az iskola és a közösség együttműködésének fontosságát. Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök szintén a vidéki ülések ütemtervéről szólt néhány szót.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 7.
Szórványoktatási központok temesvári találkozója
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum és a Bartók Béla Alapítvány 2009 őszén csatlakozott a Kárpát-medencei Tehetségpontok hálózatához, bízva abban, hogy a hálózatban létrejövő egymástól való tanulás új lehetőséget jelent a kisebbségi, ezen belül a szórványoktatás nehézségeivel küzdő oktatási intézményeknek, pedagógusközösségeknek.
Március 11–12-én kétnapos tudományos tanácskozást szerveznek Temesváron a Bartók Béla Líceumban, amelyen azoknak a magyar iskolaközpontoknak a képviselői vesznek részt (Arad, Beszterce, Brassó-Négyfalu, Déva, Medgyes, Nagybánya – Máramarossziget, Nagyenyed, Segesvár, Szamosújvár, Temesvár), amelyek hasonlóan, szórványoktatási központokként működnek.
Az iskolaközpontok tehetséggondozó programjai – kutatás, tanácskozás és hálózatépítés a minőség szolgálatában című szakmai tanácskozáson előadást tart többek között Király András oktatásügyi államtitkár, valamint Rajnai Gábor, a Magyar Tehetségsegítő Tanács hálózatfejlesztési koordinátora és Kovács Imola, a Bethlen Gábor Alap igazgatótanács tagja (mindketten Budapestről). A kétnapos, műhelymunkával és szakmai vitával egybekötött tanácskozás résztvevői szombaton délután kulturális sétát tesznek Temesváron.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum és a Bartók Béla Alapítvány 2009 őszén csatlakozott a Kárpát-medencei Tehetségpontok hálózatához, bízva abban, hogy a hálózatban létrejövő egymástól való tanulás új lehetőséget jelent a kisebbségi, ezen belül a szórványoktatás nehézségeivel küzdő oktatási intézményeknek, pedagógusközösségeknek.
Március 11–12-én kétnapos tudományos tanácskozást szerveznek Temesváron a Bartók Béla Líceumban, amelyen azoknak a magyar iskolaközpontoknak a képviselői vesznek részt (Arad, Beszterce, Brassó-Négyfalu, Déva, Medgyes, Nagybánya – Máramarossziget, Nagyenyed, Segesvár, Szamosújvár, Temesvár), amelyek hasonlóan, szórványoktatási központokként működnek.
Az iskolaközpontok tehetséggondozó programjai – kutatás, tanácskozás és hálózatépítés a minőség szolgálatában című szakmai tanácskozáson előadást tart többek között Király András oktatásügyi államtitkár, valamint Rajnai Gábor, a Magyar Tehetségsegítő Tanács hálózatfejlesztési koordinátora és Kovács Imola, a Bethlen Gábor Alap igazgatótanács tagja (mindketten Budapestről). A kétnapos, műhelymunkával és szakmai vitával egybekötött tanácskozás résztvevői szombaton délután kulturális sétát tesznek Temesváron.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2011. április 18.
Együttműködni a megmaradásért: alakulóban a mezőségi civil háló
Önkéntes feladatvállalással minden mezőségi magyar emberért
A 125-ből 100 magyar gyermek számára elérhetetlen a magyar tagozat Nagysarmás környékén – hangzott el a szamosújvári II. Mezőségi Civil Műhelyen. A legsúlyosabbnak belső Mezőség helyzete minősül, ahol nincs szervezett magyar bentlakás, az erre vonatkozó igény megfogalmazása a helyi értelmiség feladata lenne. Tavalyi felmérés szerint a Kolozs megyei magyar gyermekek többségét magyarul taníttatnák, a román tagozat választásának fő oka, hogy az adott iskola nem biztosít teljes képzést magyar nyelven. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata (CESCI) és a szamosújvári Téka Alapítvány által 2009-ben szervezett első műhely eredményeinek összegzése, beszámolók után előadások hangzottak el a Mezőség földrajzi, kulturális sajátosságairól, a mezőségi ember adottságairól, majd a mezőségi szervezetek hatékony együttműködési kereteinek kidolgozásáról, a civil hálózat küldetéséről egyeztettek.
Az első mezőségi civil műhely alkalmával már körvonalazódott a mezőségi régió fejlesztésének egy lehetséges stratégiai vázlata. – Felmerült a mezőségi lélek, gondolkodásmód teljesebb megismerésének igénye, hogy erre alapozhassunk a stratégiák tényleges kidolgozásakor, illetve, hogy a fejlesztési munkába a mezőségi lakosságot is aktívan bevonhassuk – magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a két évvel ezelőtti és a jelenlegi rendezvény házigazdai szerepkörét betöltő szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.
A mezőségi civil háló fogalma
A szombati hálózatépítő műhely során a résztvevők által közösen megfogalmazott értelmezésnek megfelelően a mezőségi civil háló olyan együttműködés, amely fontosnak tartja a meglévő hagyományok, emberi értékek, valamint a hit megőrzését és továbbfejlesztését, cselekvően járul hozzá ember és táj harmonikus kapcsolatának, az erős nemzeti identitástudat és fejlődő közösségek kialakításához.
– Az elméleti felvezetéseket, a hálózati együttműködések pozitív példáinak bemutatását követően úgymond leltárba vettük a Mezőség értékeit, hiányosságait. Meglévőként könyveltük el a helyzetismeretet, a már kiépített infrastruktúrával rendelkező civil szervezetek keretében érvényesülő csapatmunkát, a régió élő hagyományait, sokszínűségét, a rendszeresen megszervezett táborokat, rendezvényeket – részletezte Csáki Rozália, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány projektvezetője, aki Ocskay Gyulával, a CESCI főtitkárával együtt irányította a hálózatépítő műhely munkáját. A civil szervezetek között kiépülő háló megoldásokat szolgáltathat a korábban már azonosított hiányosságok kiküszöbölésére: az összefogás, a közös munka, a kölcsönös bizalom, a vidékfejlesztés és a források hiánya pótolható a hálózat által biztosított közös kommunikációs felülettel, a rendszeresen szervezett találkozókkal, a megvalósítások, jó példák megosztásával, pályázatfigyeléssel és az információk kölcsönös ismertetésével, közös tervezéssel, pályázással és lobbival, képzések, „népfőiskola”-szerű tematikus előadások, közös rendezvények, tanulmányutak szervezésével. A hálóval szembeni elvárásként fogalmazódott meg továbbá egy megyei képviseletekkel kiegészített koordináló bizottság létrehozása, szakmai csoportok szervezése, illetve a hálózat bővítése a térség többi civil szervezetével.
A civil hálóval szemben papírra vetett elvárások a maguk során a műhelyen résztvevő szereplők önkéntes feladatvállalásával egészülnek ki, akiknek április 30-ig kell névlegesen megjelölniük mindazokat a tevékenységi pontokat, amelyekben szerepet vállalhatnak.
Regionális oktatásfelmérések új adatai
Veres Valér szociológus a 2009-2010-es tanévben, Kolozs megyében végzett, mezőségi oktatási felmérés eredményeit összegezte a kerekasztal-beszélgetést felvezető előadásában: mint elmondta, a tanfelügyelőség által koordinált felmérés célcsoportját a végzős óvodások, valamint negyedik és nyolcadik osztályos, tehát a felsőbb tanulmányi lépcsőfok előtt álló, magyar nyelven tanuló gyermekek szülei képezték. A megyei tanfelügyelőség beiskolázási tervei kidolgozásának alapjául szolgáló kutatás célja a magyar tannyelvű intézményekben, osztályokban való továbbtanulás nehézségeinek azonosítása, az iskolaválasztás megfontolásainak rangsorolása volt. A lekérdezés mondhatni teljeskörű volt, ugyanis az érintettek 97 százaléka kitöltötte a kérdőíveket, amelyeknek tételei többek között a családi háttérre, a továbbtanulás körülményeire vonatkoztak– részletezte Veres Valér. Mint kiderült, a magyar óvodák végzősei szüleinek 92 százaléka magyarul, 5,4 százaléka románul taníttatná tovább gyermekét első osztályban, a fennmaradó rész még nem döntött, azaz a közeljövőben mindkét irányba befolyásolható. Mint elmondta, a gyermekét román osztályba íratni szándékozó szülők aránya Kolozs megye szintjén a legnagyobb a városokban (Kolozsvár kivételt képez), ennél alacsonyabb az arány a vidéki szülők esetében.
A megkérdezettek legtöbb esetben az egyik szülő román nemzetiségével indokolták a román tannyelvű osztályválasztást. A vidéken élők esetében fel sem merült az a megfontolás, hogy a román tagozat színvonalasabb lenne, az iskola otthonhoz való közelségének szempontja viszont igen – tette hozzá a szociológus.
A negyedikes tanulók szüleinek 92 százaléka szintén magyar osztályba járatná tovább gyermekét, kiegészülve azzal az egyre hangsúlyosabbá váló szemponttal, hogy a választott iskola a gimnáziumi képzés után líceumit is nyújtson majd. A felmérésben szereplők 3,9 százaléka román osztályba íratná ötödikes gyermekét, a fennmaradó részarány határozatlan. A megkérdezettek legnagyobbrészt abból a megfontolásból választják a román tagozatot, hogy az alapképzést szolgáltató iskolában gimnáziumi szinten nem lehet tovább tanulni, így ugyanabban az iskolában hagyják a gyermeket, román tagozaton. A nyolcadik osztályosok esetében a szülők 86 százaléka taníttatná magyarul gyermekét, öt százalékuk román nyelven, a többiek még nem döntötték el. A fent említett megfontolás legnagyobb arányban ismétlődik ebben a kategóriában is: a gimnáziumi képzést követően az adott iskola nem biztosít magyar tannyelvű középiskolai oktatást. A szociológus megjegyezte: a diákoknak csaknem egynegyede egyébként szívesebben tanulna tovább szakiskolában, amelyekben azonban többnyire román tannyelvű oktatás zajlik. A megfontolások rangsorában második helyen szerepelt a színvonalasabbnak minősített román tagozat, továbbá a lakhely közelségének szempontja.
Közösség és értelmiség felelőssége a végzetes mulasztással szemben
Vetési László lelkész, tanár előadásában egy 2009 októbere és 2010 májusa között végzett mezőségi gyermekösszeírás eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket. Mint elmondta, a mezőségi oktatástervezés alapjául szolgáló, a Communitas és a Szülőföld Alap által támogatott felmérés keretében egyházi, önkormányzati és iskolai nyilvántartások alapján írták össze 0–14 évig a magyar és a vegyes házasságokból származó gyermekeket, utóbbiak ugyanis még integrálhatók a magyar oktatási rendszerbe. Összesen 76 mezőségi település 2356 gyermekét jegyezték, nem véve számításba Válaszút, Szamosújvár, az Észak-Mezőség, Vice, Beszterce vonzáskörzetét, ahol már eleve szervezett oktatás zajlik, tehát az oktatástervezés nem sürgetően szükségszerű. Ez a felmérés évente aktualizálható az évente született gyermekekkel, akik a maguk során a kiépítendő mezőségi magyar oktatási rendszer emberi erőforrásait képezik – hangsúlyozta Vetési László. Elrettentő példaként említette Nagysarmás vonzáskörzetét, ahol 18 településen 125, 0-14 éves gyermekből csaknem száz tanuló maradt ki a magyar oktatási rendszerből, mert elérhetetlen számára. Problémának minősítette továbbá, hogy a belső Mezőségnek nincs önálló módon szervezett magyar bentlakása, ezek az intézmények ugyanis mindössze a régió határszélein épültek ki. Vetési László szerint az oktatástervezési igénynek a helyi közösségben kell megfogalmazódniuk, erre épülhet majd rá a nemzetstratégia, a különféle támogatáspolitikák. Mint kiemelte, a regionális közösségeknek, lelkészeknek, pedagógusoknak, és általában az értelmiségieknek fel kell ismerniük a magyar oktatás kiépítésének, fejlesztésének szükségszerűségét, a felvállalandó felelősséget, a tétlenség és mulasztás ugyanis helyrehozhatatlan következményekkel jár.
Az előadásokat követő beszélgetés során Balázs Bécsi Attila, Kerekes Zoltán és Balla Ferenc a szamosújvári Téka Alapítvány által működetett Mezőségi Téka Szórványkollégium, a vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar kollégium, illetve a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány Mezőségi Szórványkollégiumának képviseletében egyetértettek a jövőbeli közös fellépés, közös érdekérvényesítés fontosságában, mint olyan intézmények, amelyek a dési szórványkollégiummal egyetemben megalapozzák a régió (és nemcsak) gyermekeinek részvételét a magyar tannyelvű oktatásban, anyanyelvi továbbtanulásuk lehetőségét. A kiépülőben levő mezőségi civil hálózat várhatóan júniusban szervezi meg következő találkozóját.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
Önkéntes feladatvállalással minden mezőségi magyar emberért
A 125-ből 100 magyar gyermek számára elérhetetlen a magyar tagozat Nagysarmás környékén – hangzott el a szamosújvári II. Mezőségi Civil Műhelyen. A legsúlyosabbnak belső Mezőség helyzete minősül, ahol nincs szervezett magyar bentlakás, az erre vonatkozó igény megfogalmazása a helyi értelmiség feladata lenne. Tavalyi felmérés szerint a Kolozs megyei magyar gyermekek többségét magyarul taníttatnák, a román tagozat választásának fő oka, hogy az adott iskola nem biztosít teljes képzést magyar nyelven. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata (CESCI) és a szamosújvári Téka Alapítvány által 2009-ben szervezett első műhely eredményeinek összegzése, beszámolók után előadások hangzottak el a Mezőség földrajzi, kulturális sajátosságairól, a mezőségi ember adottságairól, majd a mezőségi szervezetek hatékony együttműködési kereteinek kidolgozásáról, a civil hálózat küldetéséről egyeztettek.
Az első mezőségi civil műhely alkalmával már körvonalazódott a mezőségi régió fejlesztésének egy lehetséges stratégiai vázlata. – Felmerült a mezőségi lélek, gondolkodásmód teljesebb megismerésének igénye, hogy erre alapozhassunk a stratégiák tényleges kidolgozásakor, illetve, hogy a fejlesztési munkába a mezőségi lakosságot is aktívan bevonhassuk – magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a két évvel ezelőtti és a jelenlegi rendezvény házigazdai szerepkörét betöltő szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.
A mezőségi civil háló fogalma
A szombati hálózatépítő műhely során a résztvevők által közösen megfogalmazott értelmezésnek megfelelően a mezőségi civil háló olyan együttműködés, amely fontosnak tartja a meglévő hagyományok, emberi értékek, valamint a hit megőrzését és továbbfejlesztését, cselekvően járul hozzá ember és táj harmonikus kapcsolatának, az erős nemzeti identitástudat és fejlődő közösségek kialakításához.
– Az elméleti felvezetéseket, a hálózati együttműködések pozitív példáinak bemutatását követően úgymond leltárba vettük a Mezőség értékeit, hiányosságait. Meglévőként könyveltük el a helyzetismeretet, a már kiépített infrastruktúrával rendelkező civil szervezetek keretében érvényesülő csapatmunkát, a régió élő hagyományait, sokszínűségét, a rendszeresen megszervezett táborokat, rendezvényeket – részletezte Csáki Rozália, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány projektvezetője, aki Ocskay Gyulával, a CESCI főtitkárával együtt irányította a hálózatépítő műhely munkáját. A civil szervezetek között kiépülő háló megoldásokat szolgáltathat a korábban már azonosított hiányosságok kiküszöbölésére: az összefogás, a közös munka, a kölcsönös bizalom, a vidékfejlesztés és a források hiánya pótolható a hálózat által biztosított közös kommunikációs felülettel, a rendszeresen szervezett találkozókkal, a megvalósítások, jó példák megosztásával, pályázatfigyeléssel és az információk kölcsönös ismertetésével, közös tervezéssel, pályázással és lobbival, képzések, „népfőiskola”-szerű tematikus előadások, közös rendezvények, tanulmányutak szervezésével. A hálóval szembeni elvárásként fogalmazódott meg továbbá egy megyei képviseletekkel kiegészített koordináló bizottság létrehozása, szakmai csoportok szervezése, illetve a hálózat bővítése a térség többi civil szervezetével.
A civil hálóval szemben papírra vetett elvárások a maguk során a műhelyen résztvevő szereplők önkéntes feladatvállalásával egészülnek ki, akiknek április 30-ig kell névlegesen megjelölniük mindazokat a tevékenységi pontokat, amelyekben szerepet vállalhatnak.
Regionális oktatásfelmérések új adatai
Veres Valér szociológus a 2009-2010-es tanévben, Kolozs megyében végzett, mezőségi oktatási felmérés eredményeit összegezte a kerekasztal-beszélgetést felvezető előadásában: mint elmondta, a tanfelügyelőség által koordinált felmérés célcsoportját a végzős óvodások, valamint negyedik és nyolcadik osztályos, tehát a felsőbb tanulmányi lépcsőfok előtt álló, magyar nyelven tanuló gyermekek szülei képezték. A megyei tanfelügyelőség beiskolázási tervei kidolgozásának alapjául szolgáló kutatás célja a magyar tannyelvű intézményekben, osztályokban való továbbtanulás nehézségeinek azonosítása, az iskolaválasztás megfontolásainak rangsorolása volt. A lekérdezés mondhatni teljeskörű volt, ugyanis az érintettek 97 százaléka kitöltötte a kérdőíveket, amelyeknek tételei többek között a családi háttérre, a továbbtanulás körülményeire vonatkoztak– részletezte Veres Valér. Mint kiderült, a magyar óvodák végzősei szüleinek 92 százaléka magyarul, 5,4 százaléka románul taníttatná tovább gyermekét első osztályban, a fennmaradó rész még nem döntött, azaz a közeljövőben mindkét irányba befolyásolható. Mint elmondta, a gyermekét román osztályba íratni szándékozó szülők aránya Kolozs megye szintjén a legnagyobb a városokban (Kolozsvár kivételt képez), ennél alacsonyabb az arány a vidéki szülők esetében.
A megkérdezettek legtöbb esetben az egyik szülő román nemzetiségével indokolták a román tannyelvű osztályválasztást. A vidéken élők esetében fel sem merült az a megfontolás, hogy a román tagozat színvonalasabb lenne, az iskola otthonhoz való közelségének szempontja viszont igen – tette hozzá a szociológus.
A negyedikes tanulók szüleinek 92 százaléka szintén magyar osztályba járatná tovább gyermekét, kiegészülve azzal az egyre hangsúlyosabbá váló szemponttal, hogy a választott iskola a gimnáziumi képzés után líceumit is nyújtson majd. A felmérésben szereplők 3,9 százaléka román osztályba íratná ötödikes gyermekét, a fennmaradó részarány határozatlan. A megkérdezettek legnagyobbrészt abból a megfontolásból választják a román tagozatot, hogy az alapképzést szolgáltató iskolában gimnáziumi szinten nem lehet tovább tanulni, így ugyanabban az iskolában hagyják a gyermeket, román tagozaton. A nyolcadik osztályosok esetében a szülők 86 százaléka taníttatná magyarul gyermekét, öt százalékuk román nyelven, a többiek még nem döntötték el. A fent említett megfontolás legnagyobb arányban ismétlődik ebben a kategóriában is: a gimnáziumi képzést követően az adott iskola nem biztosít magyar tannyelvű középiskolai oktatást. A szociológus megjegyezte: a diákoknak csaknem egynegyede egyébként szívesebben tanulna tovább szakiskolában, amelyekben azonban többnyire román tannyelvű oktatás zajlik. A megfontolások rangsorában második helyen szerepelt a színvonalasabbnak minősített román tagozat, továbbá a lakhely közelségének szempontja.
Közösség és értelmiség felelőssége a végzetes mulasztással szemben
Vetési László lelkész, tanár előadásában egy 2009 októbere és 2010 májusa között végzett mezőségi gyermekösszeírás eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket. Mint elmondta, a mezőségi oktatástervezés alapjául szolgáló, a Communitas és a Szülőföld Alap által támogatott felmérés keretében egyházi, önkormányzati és iskolai nyilvántartások alapján írták össze 0–14 évig a magyar és a vegyes házasságokból származó gyermekeket, utóbbiak ugyanis még integrálhatók a magyar oktatási rendszerbe. Összesen 76 mezőségi település 2356 gyermekét jegyezték, nem véve számításba Válaszút, Szamosújvár, az Észak-Mezőség, Vice, Beszterce vonzáskörzetét, ahol már eleve szervezett oktatás zajlik, tehát az oktatástervezés nem sürgetően szükségszerű. Ez a felmérés évente aktualizálható az évente született gyermekekkel, akik a maguk során a kiépítendő mezőségi magyar oktatási rendszer emberi erőforrásait képezik – hangsúlyozta Vetési László. Elrettentő példaként említette Nagysarmás vonzáskörzetét, ahol 18 településen 125, 0-14 éves gyermekből csaknem száz tanuló maradt ki a magyar oktatási rendszerből, mert elérhetetlen számára. Problémának minősítette továbbá, hogy a belső Mezőségnek nincs önálló módon szervezett magyar bentlakása, ezek az intézmények ugyanis mindössze a régió határszélein épültek ki. Vetési László szerint az oktatástervezési igénynek a helyi közösségben kell megfogalmazódniuk, erre épülhet majd rá a nemzetstratégia, a különféle támogatáspolitikák. Mint kiemelte, a regionális közösségeknek, lelkészeknek, pedagógusoknak, és általában az értelmiségieknek fel kell ismerniük a magyar oktatás kiépítésének, fejlesztésének szükségszerűségét, a felvállalandó felelősséget, a tétlenség és mulasztás ugyanis helyrehozhatatlan következményekkel jár.
Az előadásokat követő beszélgetés során Balázs Bécsi Attila, Kerekes Zoltán és Balla Ferenc a szamosújvári Téka Alapítvány által működetett Mezőségi Téka Szórványkollégium, a vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar kollégium, illetve a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány Mezőségi Szórványkollégiumának képviseletében egyetértettek a jövőbeli közös fellépés, közös érdekérvényesítés fontosságában, mint olyan intézmények, amelyek a dési szórványkollégiummal egyetemben megalapozzák a régió (és nemcsak) gyermekeinek részvételét a magyar tannyelvű oktatásban, anyanyelvi továbbtanulásuk lehetőségét. A kiépülőben levő mezőségi civil hálózat várhatóan júniusban szervezi meg következő találkozóját.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2011. augusztus 3.
Erdő János (Mementó)
Tizenöt évvel ezelőtt (1996. július 27-én) hunyt el Dr. D. Erdő János, az Unitárius Egyház 29. püspöke. 1913. április 28-án született Kézdivásárhelyen.
Elemi és középiskolai tanulmányait is ott végezte, ugyanis szülei a Felső-Fehér megyei Ürmösről a Vargavárosba költöztek. 1931–1935 között volt az Unitárius Akadémia hallgatója, majd pedig végzettje. A lelkészi oklevél megszerzése után az oxfordi Manchester College-ban folytatta tanulmányait, ahonnan hazajőve 1937-től kolozsvári segédlelkész, középiskolai vallásoktató lelkész. 1941-ben történelem és jog szakcsoportból teológiai magántanári vizsgát tett, majd 1946-tól az Unitárius Teológiai Akadémia, illetve 1949-től a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Fakultása rendszeres teológiai tanszékének tanára. A kommunista rendszer hamis vádak alapján elítélte, és 1959–1963 között politikai börtönök kínjait szenvedte végig Szamosújvártól a Duna-deltáig. Hazajövetele után újra a lelkésznevelést vállalta mint a reformátusokkal és lutheránusokkal közös általános vallástörténet és az unitárius vallástörténet rendes professzora. 1972-ben főjegyzővé, 1994-ben pedig püspökévé választotta az egyház legmagasabb törvényhozó testülete. Teológiai tanulmányai külön kiadásban jelentek meg, két évtizedig szerkesztője volt a Keresztény Magvetőnek. Életéről és munkásságáról kötetet jelentetett meg az egyház. Síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tizenöt évvel ezelőtt (1996. július 27-én) hunyt el Dr. D. Erdő János, az Unitárius Egyház 29. püspöke. 1913. április 28-án született Kézdivásárhelyen.
Elemi és középiskolai tanulmányait is ott végezte, ugyanis szülei a Felső-Fehér megyei Ürmösről a Vargavárosba költöztek. 1931–1935 között volt az Unitárius Akadémia hallgatója, majd pedig végzettje. A lelkészi oklevél megszerzése után az oxfordi Manchester College-ban folytatta tanulmányait, ahonnan hazajőve 1937-től kolozsvári segédlelkész, középiskolai vallásoktató lelkész. 1941-ben történelem és jog szakcsoportból teológiai magántanári vizsgát tett, majd 1946-tól az Unitárius Teológiai Akadémia, illetve 1949-től a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Fakultása rendszeres teológiai tanszékének tanára. A kommunista rendszer hamis vádak alapján elítélte, és 1959–1963 között politikai börtönök kínjait szenvedte végig Szamosújvártól a Duna-deltáig. Hazajövetele után újra a lelkésznevelést vállalta mint a reformátusokkal és lutheránusokkal közös általános vallástörténet és az unitárius vallástörténet rendes professzora. 1972-ben főjegyzővé, 1994-ben pedig püspökévé választotta az egyház legmagasabb törvényhozó testülete. Teológiai tanulmányai külön kiadásban jelentek meg, két évtizedig szerkesztője volt a Keresztény Magvetőnek. Életéről és munkásságáról kötetet jelentetett meg az egyház. Síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 5.
A szórványba viszik a kultúrát
A Kolozs megyei RMDSZ és a Claudiopolis Egyesület által útjára indított, a szórványban élő magyar közösségeket felkaroló Kulturális Karaván rendezvénysorozat tavaly decemberben kezdődött. Akkor Magyarszarvaskend község magyarjait keresték fel, azóta Kolozs megye több települését bejárták. Többek közt a Puck bábszínház előadásait is elvitték a szórványban élő vidéki magyarságnak. Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, a rendezvénysorozat ötletgazdája többek közt arról számol be lapunknak, hogy a Kulturális Karaván ősszel tovább halad, legközelebb Mákón tartanak nagyobb szabású kulturális rendezvényt.
Tavaly decemberben a kolozsvári filharmónia zenészeinek elődadásával kezdődött el a Kulturális Karaván útja a Szarvaskend községhez tartozó Alsótökön. Hogyan alakult azóta a kezdeményezés sorsa?
– Csak áprilisban tudtuk előteremteni a szükséges anyagi forrásokat, ezért idén egy kissé késve, de folytatni tudtuk a rendezvénysorozatot. Május 16. és 24. között bábszínházkaravánnal látogattunk el 12 Kolozs megyei településre, Körösfőre, Bánffyhunyadra, Kalotaszentkirályra, Tordaszentlászlóra, Tordára, Várfalvára, Mákóra, Mérára, Aranyosegerbegyre, Aranyosgyéresre, Szamosújvárra és Válaszútra. Az itt élő gyerekeknek a Csipike, a Jancsi és Juliska, valamint a Micimackó című bábjátékokat adta elő a kolozsvári Puck bábszínház.
– Miért épp a bábszínházra esett a választásuk?
– Az volt a célunk, hogy a vidéken élő gyerekek színvonalas, jó minőségű előadásokat láthassanak anélkül, hogy utazniuk kellene. Ez azért fontos, mert pontosan az ezzel járó költségek miatt nem tudják a vidéki szülők bábszínházba vinni a gyerekeiket, egy kolozsvári kiruccanás jelentős anyagi megterhelést jelent a számukra. Úgy szerveztük meg a karavánunkat, hogy lehetőleg községközpontokban legyenek az előadások, ahová a környező falvakból is könnyebb behozni a gyerekeket. Ezzel talán hozzájárultunk a gyerekek szellemi épüléséhez, ráadásul az anyanyelvük ápolása szempontjából sem közömbös, hogy megismerhették a minőségi bábszínházat.
– Hogyan fogadták a helyiek a „házhoz szállított kultúrát”?
– A szülők és a tanárok is nagy lelkesedéssel fogadták a bábszínház csapatát, olyannyira, hogy ősszel meg szeretnénk ezt ismételni. Lehet, hogy módosítunk az útvonalon, de a rendezvények menetét változatlanul hagyjuk. Általában mintegy hetven gyerek vett részt egy-egy előadáson, akiket természetesen elkísérték a szüleik vagy nagyszüleik, de ennél kevesebben biztosan nem voltak.
– Tapasztalatai szerint mennyire érződik a falvakon, szórványban elő magyarokon az elszigeteltség a nagyobb magyar közösségektől?
– Ilyen tekintetben különbséget kell tennünk azon települések között, ahol a mai napig él a magyar kultúra, azaz saját önálló rendezvényeik vannak – ilyen például Körösfő, Kalotaszentkirály, Tordaszentlászló –, illetve az olyan helységek közt, mint Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy környéke, vagy akár Várfalva, ahol jóval kevesebb kulturális rendezvényen van lehetőségük részt venni a gyerekeknek. Ilyen szempontból hiánypótló is a Kulturális Karavánunk. Azt tapasztaltuk, a helyieknek valós igényük volt arra, hogy a környékbeli falvakból is vigyünk el egy-két gyereket az előadásokra, ugyanis ezekben az elszigetelt falvakban még a falunapi rendezvényekkor sem hallanak a helyi kultúrotthonban magyar szót, mert nagyon kevesen vannak.
– Említette, hogy csak áprilisban sikerült forrásokat találni a rendezvénysorozatra. Miből finanszírozzák a Kulturális Karavánt?
– A Kolozs megyei RMDSZ saját anyagi forrásaiból, illetve a Kolozs megyei önkormányzattól elnyert pályázatokból finanszírozzuk a rendezvényeket, kifizetjük a fellépők honoráriumát vagy annak egy részét, illetve egyéb járulékos költségeket. Ebből a szempontból egyébként fontosnak tartom az együttműködést a helyi egyházközségekkel, ugyanis több településen ingyen rendelkezésünkre bocsátották a tulajdonukban levő épületeket.
– Nyáron is folytatódik a rendezvénysorozat?
– Ebben az időszakban sok helyen falunapokat és más kulturális eseményeket szerveznek, így a Kulturális Karaván néhány településen a falunapok kulturális műsorát biztosította, a valkói falunapokat társfinanszíroztuk, illetve két diáktábort is támogattunk.
– Mit terveznek az őszre?
– A következő állomásunk minden valószínűséggel Mákó lesz, ahol egy nagyobb szabású kulturális rendezvényt szeretnénk lebonyolítani, a helyi RMDSZ-szel együttműködve. Mindezt úgy, hogy a helyi népművészetet is népszerűsítsük. Továbbá a korábbi sikerre tekintettel valószínűleg megismételjük ősszel is a bábszínházas karavánt, hisz igény is van rá. Ez ügyben tárgyalásokat folytatok a Puck bábszínházzal. Megpróbálunk az ifjúság felé is nyitni, és kimondottan ifjúsági kulturális hétvégét szeretnénk rendezni a vidéken élő, ugyanakkor a közösségükért tenni akaró fiataloknak.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
A Kolozs megyei RMDSZ és a Claudiopolis Egyesület által útjára indított, a szórványban élő magyar közösségeket felkaroló Kulturális Karaván rendezvénysorozat tavaly decemberben kezdődött. Akkor Magyarszarvaskend község magyarjait keresték fel, azóta Kolozs megye több települését bejárták. Többek közt a Puck bábszínház előadásait is elvitték a szórványban élő vidéki magyarságnak. Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, a rendezvénysorozat ötletgazdája többek közt arról számol be lapunknak, hogy a Kulturális Karaván ősszel tovább halad, legközelebb Mákón tartanak nagyobb szabású kulturális rendezvényt.
Tavaly decemberben a kolozsvári filharmónia zenészeinek elődadásával kezdődött el a Kulturális Karaván útja a Szarvaskend községhez tartozó Alsótökön. Hogyan alakult azóta a kezdeményezés sorsa?
– Csak áprilisban tudtuk előteremteni a szükséges anyagi forrásokat, ezért idén egy kissé késve, de folytatni tudtuk a rendezvénysorozatot. Május 16. és 24. között bábszínházkaravánnal látogattunk el 12 Kolozs megyei településre, Körösfőre, Bánffyhunyadra, Kalotaszentkirályra, Tordaszentlászlóra, Tordára, Várfalvára, Mákóra, Mérára, Aranyosegerbegyre, Aranyosgyéresre, Szamosújvárra és Válaszútra. Az itt élő gyerekeknek a Csipike, a Jancsi és Juliska, valamint a Micimackó című bábjátékokat adta elő a kolozsvári Puck bábszínház.
– Miért épp a bábszínházra esett a választásuk?
– Az volt a célunk, hogy a vidéken élő gyerekek színvonalas, jó minőségű előadásokat láthassanak anélkül, hogy utazniuk kellene. Ez azért fontos, mert pontosan az ezzel járó költségek miatt nem tudják a vidéki szülők bábszínházba vinni a gyerekeiket, egy kolozsvári kiruccanás jelentős anyagi megterhelést jelent a számukra. Úgy szerveztük meg a karavánunkat, hogy lehetőleg községközpontokban legyenek az előadások, ahová a környező falvakból is könnyebb behozni a gyerekeket. Ezzel talán hozzájárultunk a gyerekek szellemi épüléséhez, ráadásul az anyanyelvük ápolása szempontjából sem közömbös, hogy megismerhették a minőségi bábszínházat.
– Hogyan fogadták a helyiek a „házhoz szállított kultúrát”?
– A szülők és a tanárok is nagy lelkesedéssel fogadták a bábszínház csapatát, olyannyira, hogy ősszel meg szeretnénk ezt ismételni. Lehet, hogy módosítunk az útvonalon, de a rendezvények menetét változatlanul hagyjuk. Általában mintegy hetven gyerek vett részt egy-egy előadáson, akiket természetesen elkísérték a szüleik vagy nagyszüleik, de ennél kevesebben biztosan nem voltak.
– Tapasztalatai szerint mennyire érződik a falvakon, szórványban elő magyarokon az elszigeteltség a nagyobb magyar közösségektől?
– Ilyen tekintetben különbséget kell tennünk azon települések között, ahol a mai napig él a magyar kultúra, azaz saját önálló rendezvényeik vannak – ilyen például Körösfő, Kalotaszentkirály, Tordaszentlászló –, illetve az olyan helységek közt, mint Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy környéke, vagy akár Várfalva, ahol jóval kevesebb kulturális rendezvényen van lehetőségük részt venni a gyerekeknek. Ilyen szempontból hiánypótló is a Kulturális Karavánunk. Azt tapasztaltuk, a helyieknek valós igényük volt arra, hogy a környékbeli falvakból is vigyünk el egy-két gyereket az előadásokra, ugyanis ezekben az elszigetelt falvakban még a falunapi rendezvényekkor sem hallanak a helyi kultúrotthonban magyar szót, mert nagyon kevesen vannak.
– Említette, hogy csak áprilisban sikerült forrásokat találni a rendezvénysorozatra. Miből finanszírozzák a Kulturális Karavánt?
– A Kolozs megyei RMDSZ saját anyagi forrásaiból, illetve a Kolozs megyei önkormányzattól elnyert pályázatokból finanszírozzuk a rendezvényeket, kifizetjük a fellépők honoráriumát vagy annak egy részét, illetve egyéb járulékos költségeket. Ebből a szempontból egyébként fontosnak tartom az együttműködést a helyi egyházközségekkel, ugyanis több településen ingyen rendelkezésünkre bocsátották a tulajdonukban levő épületeket.
– Nyáron is folytatódik a rendezvénysorozat?
– Ebben az időszakban sok helyen falunapokat és más kulturális eseményeket szerveznek, így a Kulturális Karaván néhány településen a falunapok kulturális műsorát biztosította, a valkói falunapokat társfinanszíroztuk, illetve két diáktábort is támogattunk.
– Mit terveznek az őszre?
– A következő állomásunk minden valószínűséggel Mákó lesz, ahol egy nagyobb szabású kulturális rendezvényt szeretnénk lebonyolítani, a helyi RMDSZ-szel együttműködve. Mindezt úgy, hogy a helyi népművészetet is népszerűsítsük. Továbbá a korábbi sikerre tekintettel valószínűleg megismételjük ősszel is a bábszínházas karavánt, hisz igény is van rá. Ez ügyben tárgyalásokat folytatok a Puck bábszínházzal. Megpróbálunk az ifjúság felé is nyitni, és kimondottan ifjúsági kulturális hétvégét szeretnénk rendezni a vidéken élő, ugyanakkor a közösségükért tenni akaró fiataloknak.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 25.
Gyászhír
Szomorú, fájó szívvel, könnyes szemmel búcsúzom a feledhetetlen, pótolhatatlan, szép emlékű, töretlen és kipróbált ifjúkori barátságunk több mint 75 évi távlatából az ízig-vérig erőshitű, jó magyar érzelmű baráttól, amely töretlen barátságunk egykor Nagyiklódon született, amelynek egykor lakói voltunk, akinek utolsó 88. névnapját köszöntöttem, MAJTHÉNYI ZOLTÁNTÓL, akivel a hosszú történelmi korszakok emlékeit, jóban-rosszban közösen éltük át, akivel egykor Szamosújvárt és Nagyiklódon 1940 őszén szüleinkkel, szeretőinkkel örömünkben vörösre tapsoltuk tenyerünket a bevonuló, felszabadító honvédek fogadása alkalmával, akivel együtt gyakoroltunk a levente katonai kiképzést, és mint második világháborús honvédek, mindketten kivettük részünket az Erdélyi Hadak Útja vérzivataros frontján, ahol olykor imádságos dalunk a halálorgonák üvöltő zajában ez volt: „Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar!”… (Vörösmarty Mihály: Szózat). Szüleivel ő is és az én szüleim is megkóstolták a véreskezű Mániu-gárdisták szuronyos „udvarias” látogatását. Halálával kettőnk múltjának egy nagy megíratlan sokszínű történet emlékét vitte magával a sírba. Isten adjon szívbéli, drága szeretett jó barátomnak, örök, békés nyugalmat a Házsongárdi temetőkertjének sírjában. Emléke legyen áldott, feledhetetlen, nemsokára találkozunk. Sírhantját simogassa, csókolgassa e kedvenc nótájának dallama: „Eresz alatt fecskefészek, fecskemadár sírva néz le…” „Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől…” Őszinte bánatos szívbéli együttérzésem a gyászoló családnak. GERGELY ISTVÁN (PISTA), VOLT HONVÉD FRONTHARCOS, OROSZ HADIFOGOLY, TART. SZÁZADOS ÉS CSALÁDJA. Szabadság (Kolozsvár)
Szomorú, fájó szívvel, könnyes szemmel búcsúzom a feledhetetlen, pótolhatatlan, szép emlékű, töretlen és kipróbált ifjúkori barátságunk több mint 75 évi távlatából az ízig-vérig erőshitű, jó magyar érzelmű baráttól, amely töretlen barátságunk egykor Nagyiklódon született, amelynek egykor lakói voltunk, akinek utolsó 88. névnapját köszöntöttem, MAJTHÉNYI ZOLTÁNTÓL, akivel a hosszú történelmi korszakok emlékeit, jóban-rosszban közösen éltük át, akivel egykor Szamosújvárt és Nagyiklódon 1940 őszén szüleinkkel, szeretőinkkel örömünkben vörösre tapsoltuk tenyerünket a bevonuló, felszabadító honvédek fogadása alkalmával, akivel együtt gyakoroltunk a levente katonai kiképzést, és mint második világháborús honvédek, mindketten kivettük részünket az Erdélyi Hadak Útja vérzivataros frontján, ahol olykor imádságos dalunk a halálorgonák üvöltő zajában ez volt: „Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar!”… (Vörösmarty Mihály: Szózat). Szüleivel ő is és az én szüleim is megkóstolták a véreskezű Mániu-gárdisták szuronyos „udvarias” látogatását. Halálával kettőnk múltjának egy nagy megíratlan sokszínű történet emlékét vitte magával a sírba. Isten adjon szívbéli, drága szeretett jó barátomnak, örök, békés nyugalmat a Házsongárdi temetőkertjének sírjában. Emléke legyen áldott, feledhetetlen, nemsokára találkozunk. Sírhantját simogassa, csókolgassa e kedvenc nótájának dallama: „Eresz alatt fecskefészek, fecskemadár sírva néz le…” „Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől…” Őszinte bánatos szívbéli együttérzésem a gyászoló családnak. GERGELY ISTVÁN (PISTA), VOLT HONVÉD FRONTHARCOS, OROSZ HADIFOGOLY, TART. SZÁZADOS ÉS CSALÁDJA. Szabadság (Kolozsvár)
2011. szeptember 15.
Fülöp Sándor emlékére
Sándor bácsi is elment. Nemrég elesett, és már nem tudott újra talpra állni. Pedig az ő kilencvenkét éve alatt hányszor, de hányszor próbálták térdre kényszeríteni, járatva vele a poklok poklát, de mindahányszor fel tudott állni. Pontosabban: talpon tudott maradni. Három ízben volt a szó szoros értelmében arasznyira a haláltól, kétszer arcvonalszolgálata közben, később pedig a hadifogságban kiütéses tífusszal fertőzötten. Egy értelmetlen botlás és esés bizonyult végzetesnek, saját otthonában.
Amikor néhány nappal ezelőtt telefonon kerestem, hogy elújságoljam neki az örömhírt, miszerint a Pallas Akadémia könyvkiadó visszahozatta Budapestről tavaly megjelent visszaemlékezés-kötetének utolsó megmaradt példányait – Erdélyben hónapok alatt mind egy szálig elkelt –, és a kötetből Kolozsvárra is küldtek, hogy a magyar könyvesboltokban kapható legyen, felesége sírva közölte: Sándor bácsi nemrég elesett, nagyon rosszul van, egészségi állapota hirtelen megromlott. A lelkem mélyén tudtam és éreztem, hogy akarata ellenére Sándor bácsi ezt a csatát már nem fogja megnyerni. Pedig reméltem, hogy szeptember végén együtt megünnepelhetjük az Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című, visszaemlékezését tartalmazó kötete nagy sikernek örvendő bemutatójának egyéves évfordulóját.
Nem szeretnék nagy szavakat használni, de meggyőződve állítom: kötetének minden könyvespolcon ott kell lennie, hiszen a szerző életútja jelenkori történelmünk egészét öleli át. Mert Fülöp Sándor egyidős volt az erdélyi magyarság kálváriájával: 1920. augusztus 17-én született, valamivel több, mint két hónappal az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása után. 1942. október 4-én vonult be katonai szolgálatára, mígnem 1944. szeptember 17-én harcközben, lőszerhiánnyal és az ellenség túlerejével szemben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 nyarán szabadult. Itthon teljesen új politikai helyzet fogadta: az 1946. novemberi kommunista hatalomátvétel után szembesülnie kellett mindazzal, amit a népi demokráciának csúfolt vörös diktatúra jelentett. A szovjet fogságban szerzett kiváló orosz nyelvtudását kamatoztatva a Bolyai Tudományegyetemen tanított, amikor a kommunista hatalom elleni agitáció vádjával 1956-ban letartóztatták, és hat év javítóbörtönre ítélték. Megjárta a marosvásárhelyi és a szamosújvári börtönt, a Duna-delta kényszermunkatáborait, s csak teljes büntetése letöltése után, 1962 őszén szabadult. A történtek után azonban csak fizikai munkát vállalhatott, oktatóit nem, ezért tartotta mindig életfogytiglaninak a rá kimondott ítéletet. Nem véletlenül.
Sándor bácsi most örökre eltávozott közülünk. De azáltal, hogy bőröndjéből egy kötetet nekünk hagyva, emlékeit és életútját nem hallgatta el, számunkra mindig élni fog. Azért, mert elmondta, leírta, megörökítette a vele megtörténteket, hogy az eljövő nemzedékek tanuljanak s okuljanak, ha lehet. Sándor bácsi és háborút, fogságot, politikai börtönt megjárt sortársainak az élete, erkölcsi és emberi talpon maradása minden kétséget kizáróan követendő példaként szolgálnak. Mindenkoron.
Isten nyugtassa békében!
PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár)
Sándor bácsi is elment. Nemrég elesett, és már nem tudott újra talpra állni. Pedig az ő kilencvenkét éve alatt hányszor, de hányszor próbálták térdre kényszeríteni, járatva vele a poklok poklát, de mindahányszor fel tudott állni. Pontosabban: talpon tudott maradni. Három ízben volt a szó szoros értelmében arasznyira a haláltól, kétszer arcvonalszolgálata közben, később pedig a hadifogságban kiütéses tífusszal fertőzötten. Egy értelmetlen botlás és esés bizonyult végzetesnek, saját otthonában.
Amikor néhány nappal ezelőtt telefonon kerestem, hogy elújságoljam neki az örömhírt, miszerint a Pallas Akadémia könyvkiadó visszahozatta Budapestről tavaly megjelent visszaemlékezés-kötetének utolsó megmaradt példányait – Erdélyben hónapok alatt mind egy szálig elkelt –, és a kötetből Kolozsvárra is küldtek, hogy a magyar könyvesboltokban kapható legyen, felesége sírva közölte: Sándor bácsi nemrég elesett, nagyon rosszul van, egészségi állapota hirtelen megromlott. A lelkem mélyén tudtam és éreztem, hogy akarata ellenére Sándor bácsi ezt a csatát már nem fogja megnyerni. Pedig reméltem, hogy szeptember végén együtt megünnepelhetjük az Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című, visszaemlékezését tartalmazó kötete nagy sikernek örvendő bemutatójának egyéves évfordulóját.
Nem szeretnék nagy szavakat használni, de meggyőződve állítom: kötetének minden könyvespolcon ott kell lennie, hiszen a szerző életútja jelenkori történelmünk egészét öleli át. Mert Fülöp Sándor egyidős volt az erdélyi magyarság kálváriájával: 1920. augusztus 17-én született, valamivel több, mint két hónappal az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása után. 1942. október 4-én vonult be katonai szolgálatára, mígnem 1944. szeptember 17-én harcközben, lőszerhiánnyal és az ellenség túlerejével szemben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 nyarán szabadult. Itthon teljesen új politikai helyzet fogadta: az 1946. novemberi kommunista hatalomátvétel után szembesülnie kellett mindazzal, amit a népi demokráciának csúfolt vörös diktatúra jelentett. A szovjet fogságban szerzett kiváló orosz nyelvtudását kamatoztatva a Bolyai Tudományegyetemen tanított, amikor a kommunista hatalom elleni agitáció vádjával 1956-ban letartóztatták, és hat év javítóbörtönre ítélték. Megjárta a marosvásárhelyi és a szamosújvári börtönt, a Duna-delta kényszermunkatáborait, s csak teljes büntetése letöltése után, 1962 őszén szabadult. A történtek után azonban csak fizikai munkát vállalhatott, oktatóit nem, ezért tartotta mindig életfogytiglaninak a rá kimondott ítéletet. Nem véletlenül.
Sándor bácsi most örökre eltávozott közülünk. De azáltal, hogy bőröndjéből egy kötetet nekünk hagyva, emlékeit és életútját nem hallgatta el, számunkra mindig élni fog. Azért, mert elmondta, leírta, megörökítette a vele megtörténteket, hogy az eljövő nemzedékek tanuljanak s okuljanak, ha lehet. Sándor bácsi és háborút, fogságot, politikai börtönt megjárt sortársainak az élete, erkölcsi és emberi talpon maradása minden kétséget kizáróan követendő példaként szolgálnak. Mindenkoron.
Isten nyugtassa békében!
PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 13.
„Életet akarok a romok fölött” – Ifjúsági konferencia a Lábas Házban
Földes Károlynak, 120 éve született mezőújlaki lelkésznek a címben idézett és a világba kiáltott, fájdalmasan szép szándéknyilvánítását választotta a Lábas Házban nemrégiben lezajlott ifjúsági konferencián elhangzott előadásának címéül Balázs-Bécsi Attila tanár és intézményvezető. Nyilván nem véletlenül, hiszen egy olyan térségről, a Mezőségről értekezett, melyben szinte teljes egészében elpusztult mindaz, amit a magyar elnevezés fed és takar.
Éppen ezért a jövő szempontjából nagyon fontos rájönni arra, hogy egy történelmileg színmagyar régióban hogyan juthattunk odáig, hogy a 20. században a jelenlétünknek már csak romjai voltak fellehetők, ezért örvendetes, hogy az elhangzottak erre is rávilágítottak.
A Mezőség Erdélynek a Nagy-Szamos, Kis-Szamos, Maros, Aranyos, Sajó közötti középső, völgyekkel szabdalt része, melynek neve a 19. századból ered, amikorra már szinte teljesen kiirtották a vidéket valamikor borító erdőséget. Itteni kipusztulásunk fő oka a közepét végigszelő hadak útja volt, hiszen az évszázadok során ránk zúduló tatárjárások, császári hordák, orosz és román csapatok egymást érő dúlásai folyamatosan tizedelték a magyarságot.
A legnagyobb tragédia azonban 1603-ban következett be, amikor Basta tábornok zsoldosai a lakosságot legyilkolva teljesen kifosztották és felégették a környéket. A 35 magyar településből 19 teljesen megsemmisült, Buzában például négy, Feketelakon öt magyar maradt. Az etnikai arányok gyökeres megváltozásának okait vizsgálva viszont kénytelenek vagyunk megállapítani a magyar földesurak ehhez való jelentős hozzájárulását, ugyanis az elnéptelenedett térség olcsó román munkaerővel való tömeges betelepítése nekik „köszönhető”.
E helyen felbecsülhetetlen értéke van a 20 éve Válaszúton és Szamosújváron civil kezdeményezésre létrejött Kallós, illetve Téka alapítványoknak, hiszen tevékenységüknek köszönhetően ma már településekre lebontva, számbelileg is jelentős eredményekkel bírnak a magyarságtudat felélesztésének terén. Annál is inkább, mert Balázs tanár úr, a Téka Alapítvány által működtetett iskola igazgatója saját bevallása szerint magáévá tette és a Mezőségre kerülve alkalmazza is Kós Károly azon megállapítását, miszerint csak a fiatalok építhetik fel az erdélyi hit és lélek omladozó Déva várát.
Ezért tanítványait is próbálja úgy nevelni, hogy legyenek elkötelezett, energikus fiatalok, akik tudatában mindazon értékeknek, melyeket itt megtermelt és létrehozott a magyarság, óvják és mentsék meg ezeket, mert csak így lehet megmaradni és hasonló értéket jelentő újat létrehozni. Próbálja őket ráébreszteni, hogy a még létező romokat meg kell látni, mert akkor azt is felfedezik, hogyan lehet ezekre következetesen, kitartással és az eredményben reménykedve építkezni.
E térségben fontos és nélkülözhetetlen hogy a két intézmény célkitűzései teljesen azonosak, hiszen a nemzetet szeretnék megtartani, s ennek érdekében nem csak az illető településen fejtik ki jótékony hatásukat, hanem kisugároznak a Mezőség egészére. Működésükön keresztül pedig az is bizonyítható, hogy a kellő háttér megteremtésével és odafigyeléssel befolyásolni lehet egy-egy régió népesedési folyamatát.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma
Földes Károlynak, 120 éve született mezőújlaki lelkésznek a címben idézett és a világba kiáltott, fájdalmasan szép szándéknyilvánítását választotta a Lábas Házban nemrégiben lezajlott ifjúsági konferencián elhangzott előadásának címéül Balázs-Bécsi Attila tanár és intézményvezető. Nyilván nem véletlenül, hiszen egy olyan térségről, a Mezőségről értekezett, melyben szinte teljes egészében elpusztult mindaz, amit a magyar elnevezés fed és takar.
Éppen ezért a jövő szempontjából nagyon fontos rájönni arra, hogy egy történelmileg színmagyar régióban hogyan juthattunk odáig, hogy a 20. században a jelenlétünknek már csak romjai voltak fellehetők, ezért örvendetes, hogy az elhangzottak erre is rávilágítottak.
A Mezőség Erdélynek a Nagy-Szamos, Kis-Szamos, Maros, Aranyos, Sajó közötti középső, völgyekkel szabdalt része, melynek neve a 19. századból ered, amikorra már szinte teljesen kiirtották a vidéket valamikor borító erdőséget. Itteni kipusztulásunk fő oka a közepét végigszelő hadak útja volt, hiszen az évszázadok során ránk zúduló tatárjárások, császári hordák, orosz és román csapatok egymást érő dúlásai folyamatosan tizedelték a magyarságot.
A legnagyobb tragédia azonban 1603-ban következett be, amikor Basta tábornok zsoldosai a lakosságot legyilkolva teljesen kifosztották és felégették a környéket. A 35 magyar településből 19 teljesen megsemmisült, Buzában például négy, Feketelakon öt magyar maradt. Az etnikai arányok gyökeres megváltozásának okait vizsgálva viszont kénytelenek vagyunk megállapítani a magyar földesurak ehhez való jelentős hozzájárulását, ugyanis az elnéptelenedett térség olcsó román munkaerővel való tömeges betelepítése nekik „köszönhető”.
E helyen felbecsülhetetlen értéke van a 20 éve Válaszúton és Szamosújváron civil kezdeményezésre létrejött Kallós, illetve Téka alapítványoknak, hiszen tevékenységüknek köszönhetően ma már településekre lebontva, számbelileg is jelentős eredményekkel bírnak a magyarságtudat felélesztésének terén. Annál is inkább, mert Balázs tanár úr, a Téka Alapítvány által működtetett iskola igazgatója saját bevallása szerint magáévá tette és a Mezőségre kerülve alkalmazza is Kós Károly azon megállapítását, miszerint csak a fiatalok építhetik fel az erdélyi hit és lélek omladozó Déva várát.
Ezért tanítványait is próbálja úgy nevelni, hogy legyenek elkötelezett, energikus fiatalok, akik tudatában mindazon értékeknek, melyeket itt megtermelt és létrehozott a magyarság, óvják és mentsék meg ezeket, mert csak így lehet megmaradni és hasonló értéket jelentő újat létrehozni. Próbálja őket ráébreszteni, hogy a még létező romokat meg kell látni, mert akkor azt is felfedezik, hogyan lehet ezekre következetesen, kitartással és az eredményben reménykedve építkezni.
E térségben fontos és nélkülözhetetlen hogy a két intézmény célkitűzései teljesen azonosak, hiszen a nemzetet szeretnék megtartani, s ennek érdekében nem csak az illető településen fejtik ki jótékony hatásukat, hanem kisugároznak a Mezőség egészére. Működésükön keresztül pedig az is bizonyítható, hogy a kellő háttér megteremtésével és odafigyeléssel befolyásolni lehet egy-egy régió népesedési folyamatát.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2011. október 25.
"Magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést se!"
Megemlékeztek az 1956-os forradalomról
Magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést sem, valamint az egységben gondolkodás az 1956-os forradalom nagy tanulsága, üzenete – fogalmazott Varga László nyugalmazott lelkipásztor, ’56-os elítélt a vasárnap esti megemlékező előadáson. A 1956-os forradalomról és szabadságharcról Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban emlékezett meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete. Az est meghívottai Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Varga László nyugalmazott lelkipásztor voltak.
Kali István, az EMNT Maros megyei alelnöke köszöntötte a meghívottakat, résztvevőket, vezette a beszélgetést, amelyen a felszólalók az ’56-os forradalomra emlékeztek. Arra a forradalomra, amely – mint Lomnici Zoltán mondta – nem volt bársonyos, hiszen Budapesten a világ legerősebb hadseregével szállt szembe maroknyi magyar. Négyszáz embert halálra ítéltek, több ezer sérültje volt a forradalomnak és 200.000 magyar elhagyta hazáját – vonta meg számokban is a mérleget. Az emberekben az Aranycsapat is tartotta a lelket, megerősítette őket, hitet adott nekik. A sportolók, az Aranycsapat tagjai az ország hírnevét öregbítették, egy-egy mérkőzéssel dicsőséget szerezve a magyar sportnak. "A szabadság gondolatát, a hősök emlékét mindig meg kell őrizni, nem szabad feledni" – jelentette ki Lomnici Zoltán. A válogatott futballcsapat tagjaként, a forradalom idején 31 éves Buzánszky Jenő szerint a sport megmutatja, hogy egy nemzet milyen erős tud lenni, hiszen a sport nemcsak fizikai erőt jelent, hanem lelki erőt is. "Annak, aki vállalja, hogy egy nemzetet képvisel, le kell tudnia mondani a dolce vitáról, a szórakozásról. Egy országot a sporton és a kultúrán keresztül ismernek meg" – mondta a legendás Aranycsapat tagja, aki szerint az ’56-os forradalom olyan esemény, amelyről illő megemlékezni minden magyarnak. A mai nemzedéknek üzente: érdemes magyarnak lenni, de sokat kell tenni azért, hogy erőteljes magyar nemzetet építsünk fel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc elítéltje, a ma 83 éves Varga László szerint "két nap leforgása alatt olyan egység alakult ki Magyarországon, a legkisebb falutól a fővárosig, amit elképzelni sem lehetett volna azelőtt. Az egész nemzet egyet akart. Ez az egységben való gondolkodás volt a nagy tanulsága a forradalomnak és a mai fiataloknak is csak ezt tudom ajánlani". A forradalom első, "szép felét" Budapesten élte át Varga László, akit hazatérése után letartóztattak, életfogytiglani ítéletet plusz tíz évet kapott hazaárulásért. "A nagy bűnöm az volt, hogy vezető emberekkel beszélgettem Budapesten és azok véleményét kérdeztem meg Erdély jövője felől. Ezt a szekuritáté úgy értelmezte, hogy utasításokat hoztam külföldről. 7 évet, 4 hónapot és hét napot töltöttem börtönökben: Kolozsváron, Szamosújváron, Jilaván, Désen, Pitesti-en. Amerikának egyetlen becsületes cselekedete az volt, hogy amikor Románia pénzt kért, feltételül szabták, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat és helyezzék végzettségüknek megfelelő pozíciókba. Akkor mind kiszabadultunk" – emlékezett vissza. A nyugalmazott lelkész ma nem lát egyetlen olyan politikai irányzatot sem, "amelyik egyáltalán akar valamit tenni, nem csak beszélni", a fiataloknak pedig azt ajánlja, hogy gondolkozzanak a saját fejükkel és ne hagyják "az agyukat kimosni". "Ahhoz, hogy gondolkodni képesek legyenek, méltóztassanak tanulni. Szakmát is, hogy emberek legyenek, és a magyarságukat is. Tanulják meg, mit jelentett és mit jelent magyarnak lenni, tanulják meg, hogy magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést se! Ez a magyar forradalom üzenete" – mondta Varga László.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Megemlékeztek az 1956-os forradalomról
Magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést sem, valamint az egységben gondolkodás az 1956-os forradalom nagy tanulsága, üzenete – fogalmazott Varga László nyugalmazott lelkipásztor, ’56-os elítélt a vasárnap esti megemlékező előadáson. A 1956-os forradalomról és szabadságharcról Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban emlékezett meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete. Az est meghívottai Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Varga László nyugalmazott lelkipásztor voltak.
Kali István, az EMNT Maros megyei alelnöke köszöntötte a meghívottakat, résztvevőket, vezette a beszélgetést, amelyen a felszólalók az ’56-os forradalomra emlékeztek. Arra a forradalomra, amely – mint Lomnici Zoltán mondta – nem volt bársonyos, hiszen Budapesten a világ legerősebb hadseregével szállt szembe maroknyi magyar. Négyszáz embert halálra ítéltek, több ezer sérültje volt a forradalomnak és 200.000 magyar elhagyta hazáját – vonta meg számokban is a mérleget. Az emberekben az Aranycsapat is tartotta a lelket, megerősítette őket, hitet adott nekik. A sportolók, az Aranycsapat tagjai az ország hírnevét öregbítették, egy-egy mérkőzéssel dicsőséget szerezve a magyar sportnak. "A szabadság gondolatát, a hősök emlékét mindig meg kell őrizni, nem szabad feledni" – jelentette ki Lomnici Zoltán. A válogatott futballcsapat tagjaként, a forradalom idején 31 éves Buzánszky Jenő szerint a sport megmutatja, hogy egy nemzet milyen erős tud lenni, hiszen a sport nemcsak fizikai erőt jelent, hanem lelki erőt is. "Annak, aki vállalja, hogy egy nemzetet képvisel, le kell tudnia mondani a dolce vitáról, a szórakozásról. Egy országot a sporton és a kultúrán keresztül ismernek meg" – mondta a legendás Aranycsapat tagja, aki szerint az ’56-os forradalom olyan esemény, amelyről illő megemlékezni minden magyarnak. A mai nemzedéknek üzente: érdemes magyarnak lenni, de sokat kell tenni azért, hogy erőteljes magyar nemzetet építsünk fel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc elítéltje, a ma 83 éves Varga László szerint "két nap leforgása alatt olyan egység alakult ki Magyarországon, a legkisebb falutól a fővárosig, amit elképzelni sem lehetett volna azelőtt. Az egész nemzet egyet akart. Ez az egységben való gondolkodás volt a nagy tanulsága a forradalomnak és a mai fiataloknak is csak ezt tudom ajánlani". A forradalom első, "szép felét" Budapesten élte át Varga László, akit hazatérése után letartóztattak, életfogytiglani ítéletet plusz tíz évet kapott hazaárulásért. "A nagy bűnöm az volt, hogy vezető emberekkel beszélgettem Budapesten és azok véleményét kérdeztem meg Erdély jövője felől. Ezt a szekuritáté úgy értelmezte, hogy utasításokat hoztam külföldről. 7 évet, 4 hónapot és hét napot töltöttem börtönökben: Kolozsváron, Szamosújváron, Jilaván, Désen, Pitesti-en. Amerikának egyetlen becsületes cselekedete az volt, hogy amikor Románia pénzt kért, feltételül szabták, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat és helyezzék végzettségüknek megfelelő pozíciókba. Akkor mind kiszabadultunk" – emlékezett vissza. A nyugalmazott lelkész ma nem lát egyetlen olyan politikai irányzatot sem, "amelyik egyáltalán akar valamit tenni, nem csak beszélni", a fiataloknak pedig azt ajánlja, hogy gondolkozzanak a saját fejükkel és ne hagyják "az agyukat kimosni". "Ahhoz, hogy gondolkodni képesek legyenek, méltóztassanak tanulni. Szakmát is, hogy emberek legyenek, és a magyarságukat is. Tanulják meg, mit jelentett és mit jelent magyarnak lenni, tanulják meg, hogy magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést se! Ez a magyar forradalom üzenete" – mondta Varga László.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 2.
Az érendrédi politikai elítéltek emlékére
Az 1956-os magyar forradalomról, erdélyi kihatásairól ma már egyre többet tudunk. Hosszú évtizedek megfélemlítése, kényszerű hallgatása után eljött az emlékezés ideje; az egykori meghurcoltak, hozzátartozóik nem felejthetik el az igazságtalan szenvedéseket. A forradalmat követő erdélyi megtorlások sorába tartozik nyolc érendrédi (Szatmár megye) lakos meghurcolása is. Közöttük nagyapám, Ábrám Sámuel, aki mezőfelei (Maros megye) születésű.
A közvélemény keveset tud a nyolc érendrédi férfi esetéről, mivel a szerencse folytán végül összesen "csak" 51 év börtönbüntetésre ítélték őket.
1959. november 3-án éjjel az állambiztonság emberei egyszerre tartóztatták le őket. Tíz hónapig az akkori tartományi központ, Nagybánya szekuritátéján kínozták és vallatták őket, ezalatt családtagjaik semmit sem tudtak hollétükről és a vád tárgyáról.
Az összeállított perirat alapján államellenes szervezkedés, az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres felkelés tervezése vádjával a katonai ügyész halálbüntetést kért volna a fővádlottra, Bújdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Az érendrédiek pere ugyanabba a vádpontba tartozott, mint a két évvel azelőtt letárgyalt érmihályfalviaké, ami két ártatlan ember kivégzésével végződött. Két különbséggel: az érmihályfalviakat a fegyveres felkelés szervezése mellett öttagú "ellenkormány" létrehozásával is vádolták, az ítéletet pedig zárt tárgyaláson hozták meg.
Szerencsére a Nagybányán lezajló nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeretfurdalása miatt visszavonta addigi vallomásait. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott.
A Kolozsvári Katonai Bíróság 1960. szeptember 3-án hozta meg 872-es számú ítéletét az érendrédi vádlottak ügyében. Államellenes szervezkedés, illetve a feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával Bújdosó Géza állatorvost (58 éves) 15 évi kényszermunkára, Kovács Lajos zootechnikust (28 éves) 10 évi nehéz börtönre, Szaleczki Miklós nyugdíjas kántortanítót (75 éves) 7 évi nehéz börtönre, Ábrám Sámuel gazdatisztet (52 éves) 5 évi elzárásra, Avasán Gyula körorvost (32 éves) 4 évi elzárásra, Fischer Lajos tanítót (38 éves) 4 évi elzárásra, Kiss Miklós gazdálkodót (37 éves) 3 évi elzárásra, Truczkai Sándor kovácsot (50 éves) 3 évi elzárásra ítélték. Kiegészítő büntetésként a vádlottakat teljes vagyonelkobzásra ítélték.
Ezután az ártatlanul elítélt érendrédiek – sokadmagukkal együtt – Szatmárnémeti és Szamosújvár börtönei után a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára kerültek. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza.
A hozzátartozók kérésére, kétéves utánajárást követően a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban helyt adott a legfelsőbb ügyész előterjesztésének az érendrédi meghurcoltak ellen hozott ítélet megsemmisítésére. Rehabilitálásukkal, a magyar forradalom ötvenötödik évfordulóján emlékük felidézésével a hozzátartozók erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget. A megbocsátás ideje eljött ugyan, de felejteni sohasem szabad.
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)
Az 1956-os magyar forradalomról, erdélyi kihatásairól ma már egyre többet tudunk. Hosszú évtizedek megfélemlítése, kényszerű hallgatása után eljött az emlékezés ideje; az egykori meghurcoltak, hozzátartozóik nem felejthetik el az igazságtalan szenvedéseket. A forradalmat követő erdélyi megtorlások sorába tartozik nyolc érendrédi (Szatmár megye) lakos meghurcolása is. Közöttük nagyapám, Ábrám Sámuel, aki mezőfelei (Maros megye) születésű.
A közvélemény keveset tud a nyolc érendrédi férfi esetéről, mivel a szerencse folytán végül összesen "csak" 51 év börtönbüntetésre ítélték őket.
1959. november 3-án éjjel az állambiztonság emberei egyszerre tartóztatták le őket. Tíz hónapig az akkori tartományi központ, Nagybánya szekuritátéján kínozták és vallatták őket, ezalatt családtagjaik semmit sem tudtak hollétükről és a vád tárgyáról.
Az összeállított perirat alapján államellenes szervezkedés, az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres felkelés tervezése vádjával a katonai ügyész halálbüntetést kért volna a fővádlottra, Bújdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Az érendrédiek pere ugyanabba a vádpontba tartozott, mint a két évvel azelőtt letárgyalt érmihályfalviaké, ami két ártatlan ember kivégzésével végződött. Két különbséggel: az érmihályfalviakat a fegyveres felkelés szervezése mellett öttagú "ellenkormány" létrehozásával is vádolták, az ítéletet pedig zárt tárgyaláson hozták meg.
Szerencsére a Nagybányán lezajló nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeretfurdalása miatt visszavonta addigi vallomásait. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott.
A Kolozsvári Katonai Bíróság 1960. szeptember 3-án hozta meg 872-es számú ítéletét az érendrédi vádlottak ügyében. Államellenes szervezkedés, illetve a feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával Bújdosó Géza állatorvost (58 éves) 15 évi kényszermunkára, Kovács Lajos zootechnikust (28 éves) 10 évi nehéz börtönre, Szaleczki Miklós nyugdíjas kántortanítót (75 éves) 7 évi nehéz börtönre, Ábrám Sámuel gazdatisztet (52 éves) 5 évi elzárásra, Avasán Gyula körorvost (32 éves) 4 évi elzárásra, Fischer Lajos tanítót (38 éves) 4 évi elzárásra, Kiss Miklós gazdálkodót (37 éves) 3 évi elzárásra, Truczkai Sándor kovácsot (50 éves) 3 évi elzárásra ítélték. Kiegészítő büntetésként a vádlottakat teljes vagyonelkobzásra ítélték.
Ezután az ártatlanul elítélt érendrédiek – sokadmagukkal együtt – Szatmárnémeti és Szamosújvár börtönei után a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára kerültek. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza.
A hozzátartozók kérésére, kétéves utánajárást követően a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban helyt adott a legfelsőbb ügyész előterjesztésének az érendrédi meghurcoltak ellen hozott ítélet megsemmisítésére. Rehabilitálásukkal, a magyar forradalom ötvenötödik évfordulóján emlékük felidézésével a hozzátartozók erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget. A megbocsátás ideje eljött ugyan, de felejteni sohasem szabad.
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 14.
Kastélynap Gernyeszegen
Turisztikai márkajegy lehetne
Reménysugarat jelenthez az erdélyi nemesi családok leszármazottainak, akiknek elődeit a kommunista rezsim megfosztotta kastélyaiktól, és az 1989 utáni demokratikus kormányok visszaszolgáltatták az épületeket – ahhoz, hogy ezeket hasznosítsák a jövőben – az a vetélkedő, amelyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület kezdeményezett a világhálón. A Webkastély felhívására 23 csapat nevezett be 200-nál több önkéntessel, hogy egy-egy erdélyi kastélyt felkaroljanak, elsősorban idegenforgalmi szempontok szerint értékesítsenek.
A kezdeményezés sikerét igazolta a szombaton délután a gernyeszegi Teleki-kastélyban szervezett kastélynap. Néhány óra alatt a hajdani tébécépreventóriumot – a néhány hónapja gróf Teleki Károlynak és testvéreinek visszaszolgáltatott ősi rezidenciát – több mint 1000 érdeklődő kereste fel. A kastélynap része volt annak a vetélkedőnek, amiben a benevezett csapatok többek között információkat kell szerezzenek a gondozásukba vett kastélyokról, illetve meg kell tervezzék a jövőjét.
Megyénkből a gernyeszegi Udvarmesterek mellett a Ludas melletti Magyarózdon a Radák-Pekry-kastélyban szociális intézményt működtető Bonus Pásztorok, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt kezelésbe vevő Grófok neveztek be.
Nem könnyű a megyénkbeli csapatok dolga, hiszen méltó ellenfeleik vannak, vetélytársaik Erdély igen jelentős főúri épületeinek (Szilágynagyfalu – báró Bánffy-kastély, Szamosújvár – Kornis-kastély, Magyarberkesz – Péchy-kúria, Marosillye – Veres bástya, Csíkszentimre – Henter-kúria, Erdőd – erdődi vár, Vajdahunyad – várkastély, Gyergyószentmiklós – Lázár-kastély, Nagykároly – Károlyi-kastély, Sándorhomok – Berenczei Kováts-kúria, Csíkszereda – Lázár-kúria, Zabola – Mikes-kastély, Székelyhíd – Stubemberg-kastély, Olasztelek – Daniel-kastély, Árkos – Szentkereszty-kastély, Székelytamásfalva – Thury-Bányai-kúria, Balázsfalva – Apafi-kastély, Maroshévíz – Urmánczy-kastély, Válaszút – Bánffy- kastély, Csíkszereda – Mikó-vár) az elővitelét, promoválását vállalták fel. (Sz. m.: részletek a www.webkastely.ro – honlapon.)
Gernyeszegen az önkéntes idegenvezetőknek szusszanásnyi idejük sem volt, annyian várakoztak a kastély kapujában, hogy csoportonként végigjárják a volt egészségügyi intézmény által kiüresített épület termeit. S bár a kiállított fényképeken láthattuk, hogy régi pompájából szinte semmi sem maradt, azért akadt látnivaló: az ebédlő freskói és csillárai, a szépen faragott ajtók, néhány kandalló, az ötletes korabeli fűtésrendszer, a nagy tálalót ellátó kiszolgálórendszer (étellift a konyhából és falba épített vízmelegítő üst), amely megúszta a szocializmus éveinek rombolását. Voltak olyanok is, akik távoli városokból, sőt többen a fővárosból látogattak el Gernyeszegre. Több helybéli évtizedek óta először lépte át a kastély kapuját, s olyan idősek is voltak, akik még emlékeztek és találkoztak is az államosítás előtti tulajdonosokkal. Mi több, beszélhettünk a hajdani angolkertet gondozó kertész dédunokájával, aki büszkén készített fényképet az igen ritka, több száz éves páfrányfenyő előtt, amelyet valószínűleg az őse ültethetett.
Weisz Szidónia történész – csoportunk idegenvezetője – elmondta, a kastély örökösei örömmel fogadták a kezdeményezést és anyagilag is támogatták a rendezvényt sok más szponzor mellett. Még nem döntötték el, miként hasznosítják az épületet, amely igen nagy befektetést igényel, hiszen sürgős állagmegőrzési munkálatokat kell végezni rajta. A parkot is felújítanák, s ez is jelentős anyagi ráfordítást igényel. A webkastély csapatának tudomása szerint a Brüsszelben élő Teleki Kálmán hazaköltözne, hogy személyesen is tegyen valamit az örökség megőrzéséért, értékesítéséért. A Grófok csapatának ötletei is kiegészítik majd azt az elképzelést, amely egy új korszakot nyithat a gernyeszegi kastély életében, amely akár része lehet egy – a franciaroszági Loire völgye mintájára összeállított – eredeti turisztikai márkajegynek, a Maros menti kastélytúrának. S az sem kizárt, hogy a vetélkedőnek köszönhetően akár Erdély-szerte fellendül a kastélyturizmus és természetesen az ezt kiegészítő idegenforgalmi szolgáltatások, amelyek fogódzók lehetnek a gazdasági válságban.
A gernyeszegi kastélynap látogatási naplójának bejegyzéséből ítélve lenne igény erre határon innen és túlról is, csupán összefogás kellene – önkormányzatok, civil szféra, magántőke –, hogy a több évtizedes történelmi sebeket begyógyítsák. Hosszú távon megéri!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Turisztikai márkajegy lehetne
Reménysugarat jelenthez az erdélyi nemesi családok leszármazottainak, akiknek elődeit a kommunista rezsim megfosztotta kastélyaiktól, és az 1989 utáni demokratikus kormányok visszaszolgáltatták az épületeket – ahhoz, hogy ezeket hasznosítsák a jövőben – az a vetélkedő, amelyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület kezdeményezett a világhálón. A Webkastély felhívására 23 csapat nevezett be 200-nál több önkéntessel, hogy egy-egy erdélyi kastélyt felkaroljanak, elsősorban idegenforgalmi szempontok szerint értékesítsenek.
A kezdeményezés sikerét igazolta a szombaton délután a gernyeszegi Teleki-kastélyban szervezett kastélynap. Néhány óra alatt a hajdani tébécépreventóriumot – a néhány hónapja gróf Teleki Károlynak és testvéreinek visszaszolgáltatott ősi rezidenciát – több mint 1000 érdeklődő kereste fel. A kastélynap része volt annak a vetélkedőnek, amiben a benevezett csapatok többek között információkat kell szerezzenek a gondozásukba vett kastélyokról, illetve meg kell tervezzék a jövőjét.
Megyénkből a gernyeszegi Udvarmesterek mellett a Ludas melletti Magyarózdon a Radák-Pekry-kastélyban szociális intézményt működtető Bonus Pásztorok, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt kezelésbe vevő Grófok neveztek be.
Nem könnyű a megyénkbeli csapatok dolga, hiszen méltó ellenfeleik vannak, vetélytársaik Erdély igen jelentős főúri épületeinek (Szilágynagyfalu – báró Bánffy-kastély, Szamosújvár – Kornis-kastély, Magyarberkesz – Péchy-kúria, Marosillye – Veres bástya, Csíkszentimre – Henter-kúria, Erdőd – erdődi vár, Vajdahunyad – várkastély, Gyergyószentmiklós – Lázár-kastély, Nagykároly – Károlyi-kastély, Sándorhomok – Berenczei Kováts-kúria, Csíkszereda – Lázár-kúria, Zabola – Mikes-kastély, Székelyhíd – Stubemberg-kastély, Olasztelek – Daniel-kastély, Árkos – Szentkereszty-kastély, Székelytamásfalva – Thury-Bányai-kúria, Balázsfalva – Apafi-kastély, Maroshévíz – Urmánczy-kastély, Válaszút – Bánffy- kastély, Csíkszereda – Mikó-vár) az elővitelét, promoválását vállalták fel. (Sz. m.: részletek a www.webkastely.ro – honlapon.)
Gernyeszegen az önkéntes idegenvezetőknek szusszanásnyi idejük sem volt, annyian várakoztak a kastély kapujában, hogy csoportonként végigjárják a volt egészségügyi intézmény által kiüresített épület termeit. S bár a kiállított fényképeken láthattuk, hogy régi pompájából szinte semmi sem maradt, azért akadt látnivaló: az ebédlő freskói és csillárai, a szépen faragott ajtók, néhány kandalló, az ötletes korabeli fűtésrendszer, a nagy tálalót ellátó kiszolgálórendszer (étellift a konyhából és falba épített vízmelegítő üst), amely megúszta a szocializmus éveinek rombolását. Voltak olyanok is, akik távoli városokból, sőt többen a fővárosból látogattak el Gernyeszegre. Több helybéli évtizedek óta először lépte át a kastély kapuját, s olyan idősek is voltak, akik még emlékeztek és találkoztak is az államosítás előtti tulajdonosokkal. Mi több, beszélhettünk a hajdani angolkertet gondozó kertész dédunokájával, aki büszkén készített fényképet az igen ritka, több száz éves páfrányfenyő előtt, amelyet valószínűleg az őse ültethetett.
Weisz Szidónia történész – csoportunk idegenvezetője – elmondta, a kastély örökösei örömmel fogadták a kezdeményezést és anyagilag is támogatták a rendezvényt sok más szponzor mellett. Még nem döntötték el, miként hasznosítják az épületet, amely igen nagy befektetést igényel, hiszen sürgős állagmegőrzési munkálatokat kell végezni rajta. A parkot is felújítanák, s ez is jelentős anyagi ráfordítást igényel. A webkastély csapatának tudomása szerint a Brüsszelben élő Teleki Kálmán hazaköltözne, hogy személyesen is tegyen valamit az örökség megőrzéséért, értékesítéséért. A Grófok csapatának ötletei is kiegészítik majd azt az elképzelést, amely egy új korszakot nyithat a gernyeszegi kastély életében, amely akár része lehet egy – a franciaroszági Loire völgye mintájára összeállított – eredeti turisztikai márkajegynek, a Maros menti kastélytúrának. S az sem kizárt, hogy a vetélkedőnek köszönhetően akár Erdély-szerte fellendül a kastélyturizmus és természetesen az ezt kiegészítő idegenforgalmi szolgáltatások, amelyek fogódzók lehetnek a gazdasági válságban.
A gernyeszegi kastélynap látogatási naplójának bejegyzéséből ítélve lenne igény erre határon innen és túlról is, csupán összefogás kellene – önkormányzatok, civil szféra, magántőke –, hogy a több évtizedes történelmi sebeket begyógyítsák. Hosszú távon megéri!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 26.
Több támogatásra lenne szüksége a szamosújvári szórványiskola-központnak
Megközelítőleg 2,5 millió euró hiányzik a mezőségi szórványmagyarságot kiszolgáló szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ felépítéséhez – tájékoztatta lapunkat Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke.
Elmondta, a leendő tanintézetet nyolc részre, úgynevezett modulokra osztották, jelenleg az osztálytermeknek otthont adó három modul és a központi fűtést biztosító épületrész készül. „Ha ezek jövőre meglesznek, akkor az 1–8. osztályban beindulhat az oktatás, de ez nagyon optimista forgatókönyv, ugyanis ehhez a tanügyminisztérium engedélye is szükséges, az pedig hosszas folyamat” – nyilatkozta a Krónikának Balázs-Bécsi Attila.
Az alapítványvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy támogatás hiányában a munkálatok hónapokig szüneteltek, szeptember elsején a Bethlen Alap 45 millió forintos támogatásának köszönhetően tudták folytatni az építkezést. Kérdésünkre hozzáfűzte: az anyagi források átmeneti elapadását elsősorban az okozta, hogy Magyarországon teljesen átalakult a támogatási rendszer. 2010-ig a szórványoktatási központ nemzeti jelentőségű intézménynek számított, ennek köszönhetően a magyar kormány még tavaly átutalta az első 40 millió forintot.
Mint részletezte, a státus további megtartásáról a Máért-ülésen dönthettek. Balázs-Bécsi Attila arról is beszámolt, hogy nem várt sikere lett a téglajegyek árusításának, ezúton eddig több mint 30 ezer lej támogatás érkezett a civil társadalom részéről. Bár a magyar társadalom hozzáállása rendkívül pozitív (nemcsak erdélyiek, anyaországiak is vásároltak téglajegyet) fontos hangsúlyozni, hogy a szamosújvári iskolaközpont létrehozása nem feltételezi más magyar iskolák bezárását, hiszen a leendő tanintézet kisdiákjai kizárólag olyan településekről érkeznek, ahol nem létezik magyar nyelvű oktatás.
„Szamosújváron a környékbeli falvakból származó magyar gyerekek négy tanintézet hat épületében szétszórva tanulnak, hiába próbáljuk mi magyar szellemiségben nevelni őket, ha a hétköznapokban román szellemiségű intézményekben nevelkednek” – mutatott rá a magyar oktatási központ jelentőségére Balázs-Bécsi Attila. A teljes projektről, a téglajegyrendszerről részletesebb tájékoztatást a www.teka.ro portálon találnak az érdeklődök, illetve a potenciális támogatók.
Mint arról beszámoltunk, az új oktatási központ része annak a hosszú távú oktatási programnak, amelyet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány tíz éve indított útjára. A mezőségi szórványoktatási program vállalt célja, hogy megoldja a szórványban élő magyarok anyanyelvű oktatását. Eddig a program keretében már felépítettek egy korszerű kollégiumot Válaszúton az 1–4. osztályos elemisták számára, Szamosújváron az 5–12. osztályos általános és középiskolások tanulhatnak majd.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Megközelítőleg 2,5 millió euró hiányzik a mezőségi szórványmagyarságot kiszolgáló szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ felépítéséhez – tájékoztatta lapunkat Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke.
Elmondta, a leendő tanintézetet nyolc részre, úgynevezett modulokra osztották, jelenleg az osztálytermeknek otthont adó három modul és a központi fűtést biztosító épületrész készül. „Ha ezek jövőre meglesznek, akkor az 1–8. osztályban beindulhat az oktatás, de ez nagyon optimista forgatókönyv, ugyanis ehhez a tanügyminisztérium engedélye is szükséges, az pedig hosszas folyamat” – nyilatkozta a Krónikának Balázs-Bécsi Attila.
Az alapítványvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy támogatás hiányában a munkálatok hónapokig szüneteltek, szeptember elsején a Bethlen Alap 45 millió forintos támogatásának köszönhetően tudták folytatni az építkezést. Kérdésünkre hozzáfűzte: az anyagi források átmeneti elapadását elsősorban az okozta, hogy Magyarországon teljesen átalakult a támogatási rendszer. 2010-ig a szórványoktatási központ nemzeti jelentőségű intézménynek számított, ennek köszönhetően a magyar kormány még tavaly átutalta az első 40 millió forintot.
Mint részletezte, a státus további megtartásáról a Máért-ülésen dönthettek. Balázs-Bécsi Attila arról is beszámolt, hogy nem várt sikere lett a téglajegyek árusításának, ezúton eddig több mint 30 ezer lej támogatás érkezett a civil társadalom részéről. Bár a magyar társadalom hozzáállása rendkívül pozitív (nemcsak erdélyiek, anyaországiak is vásároltak téglajegyet) fontos hangsúlyozni, hogy a szamosújvári iskolaközpont létrehozása nem feltételezi más magyar iskolák bezárását, hiszen a leendő tanintézet kisdiákjai kizárólag olyan településekről érkeznek, ahol nem létezik magyar nyelvű oktatás.
„Szamosújváron a környékbeli falvakból származó magyar gyerekek négy tanintézet hat épületében szétszórva tanulnak, hiába próbáljuk mi magyar szellemiségben nevelni őket, ha a hétköznapokban román szellemiségű intézményekben nevelkednek” – mutatott rá a magyar oktatási központ jelentőségére Balázs-Bécsi Attila. A teljes projektről, a téglajegyrendszerről részletesebb tájékoztatást a www.teka.ro portálon találnak az érdeklődök, illetve a potenciális támogatók.
Mint arról beszámoltunk, az új oktatási központ része annak a hosszú távú oktatási programnak, amelyet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány tíz éve indított útjára. A mezőségi szórványoktatási program vállalt célja, hogy megoldja a szórványban élő magyarok anyanyelvű oktatását. Eddig a program keretében már felépítettek egy korszerű kollégiumot Válaszúton az 1–4. osztályos elemisták számára, Szamosújváron az 5–12. osztályos általános és középiskolások tanulhatnak majd.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 12.
Lezárult az RMDSZ könyvadományozási körútja
Pénteken, december 9-én Szeben megyében zárta útját a könyvkaraván, melynek keretén belül a hét folyamán 6 megye 14 szórványkollégiumához juttatta el erdélyi magyar szerzők műveit az RMDSZ Főtitkársága. Az 1500 km-s körút során a Communitas Alapítvány támogatásában az elmúlt években megjelent kiadványokból 2100 darab könyvvel támogatták a Kolozs, Máramaros, Szilágy, Maros, Brassó és Szeben megye szórvány településein működő magyar oktatást.
„A körút során alkalmunk nyílt megtekinteni a szórványkollégiumokat, felmérni, hogy milyen körülmények közt működnek, illetve mely térségekre terjed ki a vonzáskörzetük a magyar gyerekek felkarolásának tekintetében. Ugyanakkor az igazgatókkal, vezetőkkel, egyházképviselőkkel való beszélgetések rávilágítottak azokra a gondokra, hiányosságokra, amelyekkel ezek a kollégiumok küszködnek” – tájékoztatott Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese. Elmondása alapján „A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon kevés a specifikus probléma, amellyel találkozunk, a különböző megyék szórványkollégiumainak túlnyomó részt ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenézniük: a napról-napra tervezés, a működési költségek beszerzése, illetve a forráshiányok kérdőjelezik meg jövőbeni fennmaradásukat.”
Az RMDSZ Főtitkársága 2011-ben összesen 16 szórványkollégiumot támogatott könyvadományokkal, bepillantva tevékenységükbe, feljegyezve az általuk elmondottakat, továbbá figyelve a javaslataikra, ötleteikre és kéréseikre, amelyek mentén alakítja majd a jövőben a szórvány magyarság felkarolására koncentráló törekvéseit.
A könyvadományozási program a jövő évben előre láthatóan a szórvány területeken működő magyar házakhoz való könyvjuttatásokkal folyatódik: „Ezek a kollégiumok, valamint a magyar házak kulcsfontosságú szerepet töltenek be a szórvány magyar közösségek életében. Magas fokú odafigyelést és minden lehetőség szerinti támogatást érdemelnek, hisz meglétük jelenti a garanciát a családok, a közösségek, megmaradására, a magyar kultúra és identitás továbbvitelére” – fejtette ki Bodor László.
Útja felénél tart az RMDSZ könyvadományozási karavánja
A hétfőn, december 5-én elindított könyvadományozási program keretén belül az RMDSZ Főtitkársága a hét folyamán 14 szórványkollégiumhoz juttat el 2100 darab könyvet a Communitas Alapítvány által az elmúlt években támogatott kiadványokból. Az öt napos körút során Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese látogat el a Szövetség helyi képviselőinek kíséretében a Kolozs, Szilágy, Máramaros, Fehér, Hunyad, Brassó, Maros és Szeben megye szórványtelepülésein működő kollégiumokhoz, a könyvátadások alkalmával konzultálva az adott helyszínen fellelhető nehézségekről.
„A könyvadományok átadása egy kiváló alkalmat biztosít arra, hogy találkozzunk és beszélgessünk a szórványkollégiumok képviselőivel, feltérképezzük a működésük során tapasztalt problémákat, illetve azok megoldási lehetőségeit” – fejtette ki Bodor László. A főtitkárhelyettes elmondása szerint az eddigi egyeztetések alapján az új oktatási törvény metodológiájának kidolgozása fokozottan foglalkoztatja a kollégiumok igazgatóit, hisz hivatalos oktatási intézményekké minősítésük, továbbá a különböző állami struktúrákból érkező finanszírozások nagymértékben megkönnyítenék a mindennapi munkájukat és jövőbeni fenntartásukat.
„A jelenleg egyházi vagy civil háttérrel működő iskolák, bentlakások létfontosságúak a szórvány magyar közösségek identitásának megerősítéséhez és továbbadásához, a magyar nyelvű oktatás és kultúra fennmaradásához ezeken a vidékeken. Az RMDSZ tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a szórványközösségekre, támogatva a létező pozitív kihatású kezdeményezéseket, valamint újak létrejöttét. Ennek értelmében a könyvadományozási körút folyamán a különböző szórványkollégiumok által jelzett gondokra is igyekszünk majd orvoslást találni lehetőségeink szerint” – hangsúlyozta Bodor László.
A könyv ajtó a világra – könyvadományozási programot indít az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága ma egy nagyszabású programot indít útjára, melynek keretén belül könyvadományban részesít 15 szórványkollégiumot. Kezdeményezésünkkel segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy a szórványban élő gyerekek magyar nyelven olvashassanak és tanulhassanak. Ezzel megerősítjük azt, hogy a népszámlálás során megfogalmazott Minden magyar számít számunkra nem csak egy üres jelszó: könyvadományozási akciónkkal ezt ismételten tartalommal töltjük fel – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár. Az RMDSZ Főtitkárságának Program és Ifjúsági Főosztálya december 5. és 9. között 14 szórványkollégiumhoz juttat 2100 példányt (kollégiumonként 150 db. könyvet) azokból a könyvekből, kiadványokból, amelyek a Communitas Alapítvány támogatásával jelentek meg az elmúlt években. Kovács hangsúlyozta: kizárólag erdélyi magyar szerzők szépirodalmi, tudományos, hiánypótló, valamint jubileumi, ünnepi munkái szerepelnek az akcióban. „Ezáltal is folytatni szeretnénk az erdélyi magyar irodalom, kultúra támogatását, az itt élő írók, költők munkáinak megjelentetésében és terjesztésében egyaránt részt kívánunk vállalni. Ez nem újdonság, hiszen a Szövetség a Communitas Alapítvány révén évek óta támogatja az erdélyi magyar könyvkiadókat: 2003-tól 46,5 milliárd régi lejt ítéltünk meg pályázati úton működésük elősegítésére” – fogalmazott a főtitkár. Bodor László, a Program és Ifjúsági Főosztályt vezető főtitkárhelyettes emlékeztetett arra, hogy a Szövetség Főtitkársága idén júniusban megszervezte az I. Kolozsvári Magyar Könyvnapokat, amelynek keretén belül hasonlóképpen könyvgyűjtési akciót bonyolított le. „A felajánlott könyveket a besztercei szórványkollégiumnak juttattuk el, a pozitív visszajelzések arra késztettek bennünket, hogy ezt a mozgalmat mindenképpen továbbvigyük” – mondta Bodor, aki vázolta a könyvadományok eljuttatásának útvonalát is.
December 5., hétfő:
Válaszúti Mezőségi Szórványkollégium (Kallós Zoltán Alapítvány, Kolozsvár) Mezőségi Téka Szórványkollégium (Téka Alapítvány, Szamosújvár) Bonaventura Szórványkollégium (Dési Ferences Rendház, Dés) December 6., kedd: Szamosardói Szórványkollégium (Németh László Alapítvány, Szamosardó) Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ (Református Egyház, Zsobok) Ady Endre Szórványkollégium (Ady Endre Kulturális Egyesület, Szentkirály) December 7., szerda: Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány, Gyulafehérvár) Téglás Gábor Szórványkollégium (Geszty Ferenc Alapítvány, Déva) Petrozsényi Jézus Szíve Szórványkollégium (Szent Ferenc Alapítvány, Petrozsény) December 8., csütörtök: Szivárvány Szórványkollégium (Szivárvány Alapítvány, Magyarfülpös) Gaudeamus szórványkollégium (Gaudeamus Alapítvány, Segesvár) Kőhalmi Református Kollégium (Református Egyházközség, Kőhalom) December 9., péntek: Szebeni Református Kollégium (Református Egyház, Szeben) Árvácska Gyermekotthon (Református Egyház, Vízakna) „A program a jövő évben is folytatódni fog, ekkor a szórványban működő Magyar Házakat fogjuk könyvadományokkal támogatni” – összegzett Bodor László.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Pénteken, december 9-én Szeben megyében zárta útját a könyvkaraván, melynek keretén belül a hét folyamán 6 megye 14 szórványkollégiumához juttatta el erdélyi magyar szerzők műveit az RMDSZ Főtitkársága. Az 1500 km-s körút során a Communitas Alapítvány támogatásában az elmúlt években megjelent kiadványokból 2100 darab könyvvel támogatták a Kolozs, Máramaros, Szilágy, Maros, Brassó és Szeben megye szórvány településein működő magyar oktatást.
„A körút során alkalmunk nyílt megtekinteni a szórványkollégiumokat, felmérni, hogy milyen körülmények közt működnek, illetve mely térségekre terjed ki a vonzáskörzetük a magyar gyerekek felkarolásának tekintetében. Ugyanakkor az igazgatókkal, vezetőkkel, egyházképviselőkkel való beszélgetések rávilágítottak azokra a gondokra, hiányosságokra, amelyekkel ezek a kollégiumok küszködnek” – tájékoztatott Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese. Elmondása alapján „A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon kevés a specifikus probléma, amellyel találkozunk, a különböző megyék szórványkollégiumainak túlnyomó részt ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenézniük: a napról-napra tervezés, a működési költségek beszerzése, illetve a forráshiányok kérdőjelezik meg jövőbeni fennmaradásukat.”
Az RMDSZ Főtitkársága 2011-ben összesen 16 szórványkollégiumot támogatott könyvadományokkal, bepillantva tevékenységükbe, feljegyezve az általuk elmondottakat, továbbá figyelve a javaslataikra, ötleteikre és kéréseikre, amelyek mentén alakítja majd a jövőben a szórvány magyarság felkarolására koncentráló törekvéseit.
A könyvadományozási program a jövő évben előre láthatóan a szórvány területeken működő magyar házakhoz való könyvjuttatásokkal folyatódik: „Ezek a kollégiumok, valamint a magyar házak kulcsfontosságú szerepet töltenek be a szórvány magyar közösségek életében. Magas fokú odafigyelést és minden lehetőség szerinti támogatást érdemelnek, hisz meglétük jelenti a garanciát a családok, a közösségek, megmaradására, a magyar kultúra és identitás továbbvitelére” – fejtette ki Bodor László.
Útja felénél tart az RMDSZ könyvadományozási karavánja
A hétfőn, december 5-én elindított könyvadományozási program keretén belül az RMDSZ Főtitkársága a hét folyamán 14 szórványkollégiumhoz juttat el 2100 darab könyvet a Communitas Alapítvány által az elmúlt években támogatott kiadványokból. Az öt napos körút során Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese látogat el a Szövetség helyi képviselőinek kíséretében a Kolozs, Szilágy, Máramaros, Fehér, Hunyad, Brassó, Maros és Szeben megye szórványtelepülésein működő kollégiumokhoz, a könyvátadások alkalmával konzultálva az adott helyszínen fellelhető nehézségekről.
„A könyvadományok átadása egy kiváló alkalmat biztosít arra, hogy találkozzunk és beszélgessünk a szórványkollégiumok képviselőivel, feltérképezzük a működésük során tapasztalt problémákat, illetve azok megoldási lehetőségeit” – fejtette ki Bodor László. A főtitkárhelyettes elmondása szerint az eddigi egyeztetések alapján az új oktatási törvény metodológiájának kidolgozása fokozottan foglalkoztatja a kollégiumok igazgatóit, hisz hivatalos oktatási intézményekké minősítésük, továbbá a különböző állami struktúrákból érkező finanszírozások nagymértékben megkönnyítenék a mindennapi munkájukat és jövőbeni fenntartásukat.
„A jelenleg egyházi vagy civil háttérrel működő iskolák, bentlakások létfontosságúak a szórvány magyar közösségek identitásának megerősítéséhez és továbbadásához, a magyar nyelvű oktatás és kultúra fennmaradásához ezeken a vidékeken. Az RMDSZ tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a szórványközösségekre, támogatva a létező pozitív kihatású kezdeményezéseket, valamint újak létrejöttét. Ennek értelmében a könyvadományozási körút folyamán a különböző szórványkollégiumok által jelzett gondokra is igyekszünk majd orvoslást találni lehetőségeink szerint” – hangsúlyozta Bodor László.
A könyv ajtó a világra – könyvadományozási programot indít az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága ma egy nagyszabású programot indít útjára, melynek keretén belül könyvadományban részesít 15 szórványkollégiumot. Kezdeményezésünkkel segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy a szórványban élő gyerekek magyar nyelven olvashassanak és tanulhassanak. Ezzel megerősítjük azt, hogy a népszámlálás során megfogalmazott Minden magyar számít számunkra nem csak egy üres jelszó: könyvadományozási akciónkkal ezt ismételten tartalommal töltjük fel – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár. Az RMDSZ Főtitkárságának Program és Ifjúsági Főosztálya december 5. és 9. között 14 szórványkollégiumhoz juttat 2100 példányt (kollégiumonként 150 db. könyvet) azokból a könyvekből, kiadványokból, amelyek a Communitas Alapítvány támogatásával jelentek meg az elmúlt években. Kovács hangsúlyozta: kizárólag erdélyi magyar szerzők szépirodalmi, tudományos, hiánypótló, valamint jubileumi, ünnepi munkái szerepelnek az akcióban. „Ezáltal is folytatni szeretnénk az erdélyi magyar irodalom, kultúra támogatását, az itt élő írók, költők munkáinak megjelentetésében és terjesztésében egyaránt részt kívánunk vállalni. Ez nem újdonság, hiszen a Szövetség a Communitas Alapítvány révén évek óta támogatja az erdélyi magyar könyvkiadókat: 2003-tól 46,5 milliárd régi lejt ítéltünk meg pályázati úton működésük elősegítésére” – fogalmazott a főtitkár. Bodor László, a Program és Ifjúsági Főosztályt vezető főtitkárhelyettes emlékeztetett arra, hogy a Szövetség Főtitkársága idén júniusban megszervezte az I. Kolozsvári Magyar Könyvnapokat, amelynek keretén belül hasonlóképpen könyvgyűjtési akciót bonyolított le. „A felajánlott könyveket a besztercei szórványkollégiumnak juttattuk el, a pozitív visszajelzések arra késztettek bennünket, hogy ezt a mozgalmat mindenképpen továbbvigyük” – mondta Bodor, aki vázolta a könyvadományok eljuttatásának útvonalát is.
December 5., hétfő:
Válaszúti Mezőségi Szórványkollégium (Kallós Zoltán Alapítvány, Kolozsvár) Mezőségi Téka Szórványkollégium (Téka Alapítvány, Szamosújvár) Bonaventura Szórványkollégium (Dési Ferences Rendház, Dés) December 6., kedd: Szamosardói Szórványkollégium (Németh László Alapítvány, Szamosardó) Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ (Református Egyház, Zsobok) Ady Endre Szórványkollégium (Ady Endre Kulturális Egyesület, Szentkirály) December 7., szerda: Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány, Gyulafehérvár) Téglás Gábor Szórványkollégium (Geszty Ferenc Alapítvány, Déva) Petrozsényi Jézus Szíve Szórványkollégium (Szent Ferenc Alapítvány, Petrozsény) December 8., csütörtök: Szivárvány Szórványkollégium (Szivárvány Alapítvány, Magyarfülpös) Gaudeamus szórványkollégium (Gaudeamus Alapítvány, Segesvár) Kőhalmi Református Kollégium (Református Egyházközség, Kőhalom) December 9., péntek: Szebeni Református Kollégium (Református Egyház, Szeben) Árvácska Gyermekotthon (Református Egyház, Vízakna) „A program a jövő évben is folytatódni fog, ekkor a szórványban működő Magyar Házakat fogjuk könyvadományokkal támogatni” – összegzett Bodor László.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmény lett a Sapientia és a Kolozsvári Magyar Napok
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten. A tizenhat erdélyi intézmény és program között a Sapientia egyetem és a Kolozsvári Magyar Napok is szerepelnek.
A listán szereplő intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban – mondta a kormányfő kereszténydemokrata helyettese a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után.
Mint kifejtette: akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények listája (zárójelben a támogatás tárgya):
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés)
Protestáns Teológiai Intézet (működés)
Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. Kollégium)
Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. Kollégium)
Bástya Kollégium, Vice (szórv. Kollégium)
Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) (működés+program)
Házsongárd Alapítvány (működés+program)
Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program)
Szent Ferenc Alapítvány (működés+program)
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+program)
Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program)
Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve)
Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program)
Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program)
Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program)
Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program)
Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program)
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a Máért alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni.
Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Semjén Zsolt beszámolt még arról, hogy az ülésen arra biztatták a tárcákat, minden egyes szakterület készítse el saját szakpolitikáját és kössön megállapodást a határon túli szervezetekkel. Fontos, hogy gazdasági konkrétumokkal is kitöltsék azt a szellemi keretet, amelyet létrehoztak – fogalmazott.
Németh Zsolt külügyi államtitkár feladatként említette annak áttekintését, hogy az állampolgársági folyamatot hogyan lehet még gördülékenyebbé tenni. Úgy látják, hogy a nyugati magyar diaszpórában komoly tartalékok vannak, ezért a külügyi tárca az év folyamán a remények szerint újra tudja nyitni az előző kormány által bezárt konzulátusokat.
Szólt arról is, hogy a külhoni magyarok szavazati jogának technikai részleteiről is rendelkező választási eljárásról szóló törvény szakértői munkái elkezdődtek.
(Középfokú nyelvvizsgának számít a román érettségi
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok – jelezte.
Eddig, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak, azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon. Akik viszont magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, nem ismerték el ezt semmilyen módon. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat – mutatott rá a helyettes államtitkár.)
Krónika (Kolozsvár)
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten. A tizenhat erdélyi intézmény és program között a Sapientia egyetem és a Kolozsvári Magyar Napok is szerepelnek.
A listán szereplő intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban – mondta a kormányfő kereszténydemokrata helyettese a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után.
Mint kifejtette: akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények listája (zárójelben a támogatás tárgya):
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés)
Protestáns Teológiai Intézet (működés)
Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. Kollégium)
Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. Kollégium)
Bástya Kollégium, Vice (szórv. Kollégium)
Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) (működés+program)
Házsongárd Alapítvány (működés+program)
Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program)
Szent Ferenc Alapítvány (működés+program)
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+program)
Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program)
Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve)
Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program)
Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program)
Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program)
Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program)
Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program)
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a Máért alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni.
Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Semjén Zsolt beszámolt még arról, hogy az ülésen arra biztatták a tárcákat, minden egyes szakterület készítse el saját szakpolitikáját és kössön megállapodást a határon túli szervezetekkel. Fontos, hogy gazdasági konkrétumokkal is kitöltsék azt a szellemi keretet, amelyet létrehoztak – fogalmazott.
Németh Zsolt külügyi államtitkár feladatként említette annak áttekintését, hogy az állampolgársági folyamatot hogyan lehet még gördülékenyebbé tenni. Úgy látják, hogy a nyugati magyar diaszpórában komoly tartalékok vannak, ezért a külügyi tárca az év folyamán a remények szerint újra tudja nyitni az előző kormány által bezárt konzulátusokat.
Szólt arról is, hogy a külhoni magyarok szavazati jogának technikai részleteiről is rendelkező választási eljárásról szóló törvény szakértői munkái elkezdődtek.
(Középfokú nyelvvizsgának számít a román érettségi
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok – jelezte.
Eddig, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak, azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon. Akik viszont magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, nem ismerték el ezt semmilyen módon. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat – mutatott rá a helyettes államtitkár.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 15.
Támogatások: kit húztak ki a listáról
Több mint egyéves csúszással közzétette tegnap a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények és programok új listáját. Ezen azok a Kárpát-medencei magyar intézmények és szervezetek szerepelnek, amelyek nem évről évre, pályázatok útján, hanem egy kormányzati ciklusban előre megállapított összegű támogatásban részesülnek. A Bajnai-kormány idején, 2010-ben 14 erdélyi intézmény kapott normatív támogatást, összesen 366 millió forintot. Finanszírozásukat a Fidesz-kormány tavaly leállította arra hivatkozva, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények listája módosításra szorul.
A tegnap közzétett lajstrom már tizenhét erdélyi intézmény és program nevét tartalmazza. A 2010-ben még kiemelt támogatásban részesülő intézmények közül nem került fel az új listára három kulturális folyóirat (Látó, Korunk, Helikon), a Studium-Prospero Alapítvány és az Eurotrans Alapítvány. Újdonságként normatív támogatást kap viszont idéntől a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, egy Beszterce, illetve két Kolozs megyei szórványkollégium.
Az új lista szerint az erdélyi színházak nem az Eurotrans Alapítványtól, hanem a „Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja” keretében jutnak támogatáshoz, és csak gyanítani lehet, hogy a Látó, a Korunk, a Helikon a „Kulturális és tudományos médiatámogatási programtól” jut pénzhez.
Azt, hogy mennyihez, még nem tudni, ugyanis Semjén Zsolt kormányfő-helyettes tegnapi tájékoztatása szerint „a pontos összeg a szükségletektől és az intézménytípustól függően eltérő”, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Korunk főszerkesztője lapunktól tudta meg, hogy a folyóirat már nem szerepel külön intézményként a nyilvánosságra hozott listán. Balázs Imre József így azt sem tudta megmondani, valóban kaphatnak-e támogatást a médiatámogatási programtól. „Annyit tudok, hogy tavaly egyetlen forintot sem kaptunk” – mondta lapunknak.
Az RMDSZ még tavaly elküldte a magyar kormánynak azoknak az erdélyi intézményeknek listáját, amelyet normatív támogatásra javasolt. Kovács Péter főtitkár a tegnap közzétett listát úgy kommentálta: „továbbra is köd fedi a nemzeti jelentőségű intézmények körét”. Szerinte az egyedüli pozitívum, hogy az idén lesz normatív támogatás. A főtitkár elmondta, továbbra is kevés a konkrétum: nem lehet tudni, hogy a nevesített 11 szervezeten kívül, kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben, köd fedi a teljes pályázati keretet, nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek, és kik lesznek az elbírálók.
Megjegyezte, a nevesített nemzeti jelentőségű intézmények esetén is vannak érdekességek. „A Beszterce-Naszód megyei Vicén két szórványkollégium működik, akkor miért csak az egyik részesül kiemelt támogatásban? Csak remélni tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kollégium partnere az EMNT szórványtanácsának, a másik pedig nem” – mondta a politikus.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények és programok listája
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés); Protestáns Teológiai Intézet (működés); Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. kollégium); Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. kollégium); Bástya Kollégium, Vice (szórv. kollégium); Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) (működés+ program); Házsongárd Alapítvány (működés+ program); Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program); Szent Ferenc Alapítvány (működés+program); Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+ program); Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program); Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program); Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program); Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program); Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program).
Új Magyar Szó (Bukarest)
Több mint egyéves csúszással közzétette tegnap a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények és programok új listáját. Ezen azok a Kárpát-medencei magyar intézmények és szervezetek szerepelnek, amelyek nem évről évre, pályázatok útján, hanem egy kormányzati ciklusban előre megállapított összegű támogatásban részesülnek. A Bajnai-kormány idején, 2010-ben 14 erdélyi intézmény kapott normatív támogatást, összesen 366 millió forintot. Finanszírozásukat a Fidesz-kormány tavaly leállította arra hivatkozva, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények listája módosításra szorul.
A tegnap közzétett lajstrom már tizenhét erdélyi intézmény és program nevét tartalmazza. A 2010-ben még kiemelt támogatásban részesülő intézmények közül nem került fel az új listára három kulturális folyóirat (Látó, Korunk, Helikon), a Studium-Prospero Alapítvány és az Eurotrans Alapítvány. Újdonságként normatív támogatást kap viszont idéntől a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, egy Beszterce, illetve két Kolozs megyei szórványkollégium.
Az új lista szerint az erdélyi színházak nem az Eurotrans Alapítványtól, hanem a „Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja” keretében jutnak támogatáshoz, és csak gyanítani lehet, hogy a Látó, a Korunk, a Helikon a „Kulturális és tudományos médiatámogatási programtól” jut pénzhez.
Azt, hogy mennyihez, még nem tudni, ugyanis Semjén Zsolt kormányfő-helyettes tegnapi tájékoztatása szerint „a pontos összeg a szükségletektől és az intézménytípustól függően eltérő”, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Korunk főszerkesztője lapunktól tudta meg, hogy a folyóirat már nem szerepel külön intézményként a nyilvánosságra hozott listán. Balázs Imre József így azt sem tudta megmondani, valóban kaphatnak-e támogatást a médiatámogatási programtól. „Annyit tudok, hogy tavaly egyetlen forintot sem kaptunk” – mondta lapunknak.
Az RMDSZ még tavaly elküldte a magyar kormánynak azoknak az erdélyi intézményeknek listáját, amelyet normatív támogatásra javasolt. Kovács Péter főtitkár a tegnap közzétett listát úgy kommentálta: „továbbra is köd fedi a nemzeti jelentőségű intézmények körét”. Szerinte az egyedüli pozitívum, hogy az idén lesz normatív támogatás. A főtitkár elmondta, továbbra is kevés a konkrétum: nem lehet tudni, hogy a nevesített 11 szervezeten kívül, kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben, köd fedi a teljes pályázati keretet, nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek, és kik lesznek az elbírálók.
Megjegyezte, a nevesített nemzeti jelentőségű intézmények esetén is vannak érdekességek. „A Beszterce-Naszód megyei Vicén két szórványkollégium működik, akkor miért csak az egyik részesül kiemelt támogatásban? Csak remélni tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kollégium partnere az EMNT szórványtanácsának, a másik pedig nem” – mondta a politikus.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények és programok listája
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés); Protestáns Teológiai Intézet (működés); Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. kollégium); Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. kollégium); Bástya Kollégium, Vice (szórv. kollégium); Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) (működés+ program); Házsongárd Alapítvány (működés+ program); Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program); Szent Ferenc Alapítvány (működés+program); Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+ program); Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program); Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program); Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program); Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program); Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program).
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 27.
Emlékezzünk a kommunizmus bűneire és áldozataira
A XX. század fantasztikus tudományos és technikai felfedezései egy új, boldog és reményteljes jövőt ígértek, de két véres háború és két szörnyű ideológia az öldöklések és téboly korszakát zúdították a világra.
Magyarországon minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját.
Eggyel több a szomorú emléknapok száma, hiszen január 27-e (Auschwitz felszabadítása) Holokauszt Emléknap, de a szomorú emléknapokhoz sorolnám a mi október 6-ánkat is, és ez folytatódhatna tovább, hiszen történelmünk világviszonylatban is telve gyásznapokkal. Ezek az emléknapok valójában emlékeztető napok, hiszen tulajdonképpeni céljuk, hogy a szomorú események soha ne ismétlődjenek meg. Próbálkozunk, igyekszünk, de sajnos ezek a megemlékezések sem segítenek eléggé, a történelem egyelőre ismétli magát, a gonoszkodás tovább folyik.
A nácik által elindított borzalmas háború, és az „alacsonyrendűek” ritkítása, 12 év alatt legalább 50 millió áldozatot követelt, de a szám valószínű nem reális, ennél többen pusztultak el. A 73 évig tartó kommunista diktatúra áldozatainak számát száz millióra becsülik, de a statisztika itt is valószínűleg pontatlan. Már abba is szörnyű belegondolni, hogy ahogy ma – a tőke birodalmában – milliárdokkal dobálózunk, úgy labdázunk a sötét múlt emberáldozatainak statisztikai adataival is, hiszen újabb és újabb adatok feltárása után, még ezer, még millió áldozat kerül a listára. A Szovjet birodalom felbomlása után „felszabadult” kelet-európai országok különböző módon viszonyultak múltjukhoz. Sokan még a rendszerváltás tényét is megkérdőjelezik, hiszen a szovjet hegemóniától megszabadult legtöbb országban, bár az egypártrendszert átalakították, a volt kommunista nómenklatúrát megtartották, akik különböző „pártszínekben” még most, húsz év után is jelen vannak ezen országok vezetésében. A régi kommunista bűnök feltárása, a bűnösök felelősségre vonása, az elszámoltatás a legtöbb országban elmaradt, de ezt sokan még ma is megtennék, még ha kissé késve is. Ne felejtsük el azonban, hogy ma már tettesek és áldozatok gyermekei, unokái egymás mellett dolgoznak, és együtt néznek szembe a jelen és a jövő nehéz kérdéseivel.
A magyarok a konzervatív kormány idejében, 2000 júniusában jelölték meg február 25-ét emléknapnak, Kovács Béla kisgazdapárti politikus letartóztatásának és Szovjetunióba hurcolásának emlékére. Igen, bőven van mire emlékezni!! A hírhedt recski kényszermunkatábor, a váci börtön, Kistarcsa, Márianosztra sok ezer ártatlan magyarnak volt meghurcoltatási és kínzási helye. Az Andrássy út 60. szám alatti neoreneszánsz palota, egykor a nyilasok Hűség Háza, majd ÁVO és ÁVH székház, 1944 és 1956 között az állami terror központja volt. Tíz éve, 2002 februárja óta Terror Háza Múzeum, minden, már érett magyar fiatalnak legalább egyszer meg kellene látogatnia.
A szomorú magyar múltnál talán még tragikusabb a kommunisták romániai terrorja. „A kommunizmus fekete könyve” francia kiadásban jelent meg 1997-ben, de csakhamar minden európai nyelvre lefordították, Bukarestben 1998-ban már kapható volt. A könyv harmadik része foglalkozik Kelet-Európával, de eléggé hiányos, egy román kiegészítést már készítettek, de további kutatói munkára még nagy szükség volna.
1945. március 6-án lépett a Gróza-kormány hivatalba, és innen lehet számítani a román kommunisták terrorjának kezdetét, ami megszakítás nélkül 1989 decemberéig tartott. Már a sokak által „felmagasztalt”, „magyar barát”, Gróza alatt elkezdődtek a tisztogatások, 1945 augusztusáig sok ezer letartóztatást hajtottak végre, elsősorban a történelmi pártok soraiból. Mihály király távozása után felgyorsult a hajtóvadászat a kommunista rendszer ellenségei után, Georghiu–Dej felállította a hírhedt szekuritáte hálózatát, és politikai foglyokkal elkezdte építtetni a Duna–Fekete-tenger csatornát, amelyet a román polgárság temetőjének szánták. („Un mormant al burgheziei româneşti”.)
Jelen publicisztika nem teszi lehetővé a román kommunisták gaztetteinek a felsorolását, megnyugtató, hogy erről már sokat írtak, és remélhetőleg még sok, eddig elhallgatott anyag is a nyilvánosság elé kerül. Mert a mai fiatal román nemzedéknek meg kell ismernie múltját, annak szépségeivel, dicsőségével, de sötétségével és gyalázatos tetteivel is.
Románia, a többi szomszédos állammal, ma nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, de legalább megadatott, hogy mindenki megmondhatja véleményét anélkül, hogy az államvédelem lakatot tegyen a szájára: oda utazhat ahova akar, tiltakozhat a kormány intézkedései ellen, és nem vetik börtönbe politikai hovatartozása miatt. Ezt ma meg kell becsülni, de igazán értékelni csak akkor tudjuk, ha nem felejtjük a közelmúltat. Ha nem feledjük a Duna-csatorna rabszolgáit, Jilava földbe vágott celláit, Nagyenyedet, Szamosújvárt, ahol ártatlan rabok töltöttek hosszú-hosszú éveket, évtizedeket; a piteşti „átnevelési” programot, ahol fiatal értelmiségi rabok ördögi kegyetlenséggel igyekeztek fogolytársaikat „jobb belátásra” bírni, és meggyőzni őket a kommunizmus felsőbbrendűségéről. És még sorolhatnám!
A kommunista ideológia a megvalósulás érdekében ölt, pusztított, a cél érdekében milliók szenvedtek, egész népcsoportok tűntek el, társadalmi osztályokat megsemmisítettek. Hála a Mindenhatónak, ez a hamis ideológia nem győzedelmeskedett.
Ha egy ember valahol meghal, sírnak a hozzátartozók, barátok; ha egy ember valahol gyilkol, hosszú hónapok pereskedése következik, aztán az ítélet súlyos, vagy néha elnéző. A téves eszmék, ideológiák milliós áldozatait még igazán megsiratni sem tudjuk – annyi könny nem is létezik –, pereskedésre is csak részlegesen került sor, a bosszú nem hoz megoldást. Maradnak az emléknapok és az állandó figyelmeztetés: soha többet!
Végezetül csak annyit, hogy Romániában még élnek a terror áldozatai. Nincsenek már sokan, és a legtöbbjük nagyon idős. Egy 2009/221-es törvény előírja a volt politikai foglyok kárpótlását, ezt más – volt szocialista – országokban már végrehajtották, a románok itt is késlekednek. Az idő telik, sokan még reménykednek!
Hollai Hehs Ottó Németország
Szabadság (Kolozsvár)
A XX. század fantasztikus tudományos és technikai felfedezései egy új, boldog és reményteljes jövőt ígértek, de két véres háború és két szörnyű ideológia az öldöklések és téboly korszakát zúdították a világra.
Magyarországon minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját.
Eggyel több a szomorú emléknapok száma, hiszen január 27-e (Auschwitz felszabadítása) Holokauszt Emléknap, de a szomorú emléknapokhoz sorolnám a mi október 6-ánkat is, és ez folytatódhatna tovább, hiszen történelmünk világviszonylatban is telve gyásznapokkal. Ezek az emléknapok valójában emlékeztető napok, hiszen tulajdonképpeni céljuk, hogy a szomorú események soha ne ismétlődjenek meg. Próbálkozunk, igyekszünk, de sajnos ezek a megemlékezések sem segítenek eléggé, a történelem egyelőre ismétli magát, a gonoszkodás tovább folyik.
A nácik által elindított borzalmas háború, és az „alacsonyrendűek” ritkítása, 12 év alatt legalább 50 millió áldozatot követelt, de a szám valószínű nem reális, ennél többen pusztultak el. A 73 évig tartó kommunista diktatúra áldozatainak számát száz millióra becsülik, de a statisztika itt is valószínűleg pontatlan. Már abba is szörnyű belegondolni, hogy ahogy ma – a tőke birodalmában – milliárdokkal dobálózunk, úgy labdázunk a sötét múlt emberáldozatainak statisztikai adataival is, hiszen újabb és újabb adatok feltárása után, még ezer, még millió áldozat kerül a listára. A Szovjet birodalom felbomlása után „felszabadult” kelet-európai országok különböző módon viszonyultak múltjukhoz. Sokan még a rendszerváltás tényét is megkérdőjelezik, hiszen a szovjet hegemóniától megszabadult legtöbb országban, bár az egypártrendszert átalakították, a volt kommunista nómenklatúrát megtartották, akik különböző „pártszínekben” még most, húsz év után is jelen vannak ezen országok vezetésében. A régi kommunista bűnök feltárása, a bűnösök felelősségre vonása, az elszámoltatás a legtöbb országban elmaradt, de ezt sokan még ma is megtennék, még ha kissé késve is. Ne felejtsük el azonban, hogy ma már tettesek és áldozatok gyermekei, unokái egymás mellett dolgoznak, és együtt néznek szembe a jelen és a jövő nehéz kérdéseivel.
A magyarok a konzervatív kormány idejében, 2000 júniusában jelölték meg február 25-ét emléknapnak, Kovács Béla kisgazdapárti politikus letartóztatásának és Szovjetunióba hurcolásának emlékére. Igen, bőven van mire emlékezni!! A hírhedt recski kényszermunkatábor, a váci börtön, Kistarcsa, Márianosztra sok ezer ártatlan magyarnak volt meghurcoltatási és kínzási helye. Az Andrássy út 60. szám alatti neoreneszánsz palota, egykor a nyilasok Hűség Háza, majd ÁVO és ÁVH székház, 1944 és 1956 között az állami terror központja volt. Tíz éve, 2002 februárja óta Terror Háza Múzeum, minden, már érett magyar fiatalnak legalább egyszer meg kellene látogatnia.
A szomorú magyar múltnál talán még tragikusabb a kommunisták romániai terrorja. „A kommunizmus fekete könyve” francia kiadásban jelent meg 1997-ben, de csakhamar minden európai nyelvre lefordították, Bukarestben 1998-ban már kapható volt. A könyv harmadik része foglalkozik Kelet-Európával, de eléggé hiányos, egy román kiegészítést már készítettek, de további kutatói munkára még nagy szükség volna.
1945. március 6-án lépett a Gróza-kormány hivatalba, és innen lehet számítani a román kommunisták terrorjának kezdetét, ami megszakítás nélkül 1989 decemberéig tartott. Már a sokak által „felmagasztalt”, „magyar barát”, Gróza alatt elkezdődtek a tisztogatások, 1945 augusztusáig sok ezer letartóztatást hajtottak végre, elsősorban a történelmi pártok soraiból. Mihály király távozása után felgyorsult a hajtóvadászat a kommunista rendszer ellenségei után, Georghiu–Dej felállította a hírhedt szekuritáte hálózatát, és politikai foglyokkal elkezdte építtetni a Duna–Fekete-tenger csatornát, amelyet a román polgárság temetőjének szánták. („Un mormant al burgheziei româneşti”.)
Jelen publicisztika nem teszi lehetővé a román kommunisták gaztetteinek a felsorolását, megnyugtató, hogy erről már sokat írtak, és remélhetőleg még sok, eddig elhallgatott anyag is a nyilvánosság elé kerül. Mert a mai fiatal román nemzedéknek meg kell ismernie múltját, annak szépségeivel, dicsőségével, de sötétségével és gyalázatos tetteivel is.
Románia, a többi szomszédos állammal, ma nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, de legalább megadatott, hogy mindenki megmondhatja véleményét anélkül, hogy az államvédelem lakatot tegyen a szájára: oda utazhat ahova akar, tiltakozhat a kormány intézkedései ellen, és nem vetik börtönbe politikai hovatartozása miatt. Ezt ma meg kell becsülni, de igazán értékelni csak akkor tudjuk, ha nem felejtjük a közelmúltat. Ha nem feledjük a Duna-csatorna rabszolgáit, Jilava földbe vágott celláit, Nagyenyedet, Szamosújvárt, ahol ártatlan rabok töltöttek hosszú-hosszú éveket, évtizedeket; a piteşti „átnevelési” programot, ahol fiatal értelmiségi rabok ördögi kegyetlenséggel igyekeztek fogolytársaikat „jobb belátásra” bírni, és meggyőzni őket a kommunizmus felsőbbrendűségéről. És még sorolhatnám!
A kommunista ideológia a megvalósulás érdekében ölt, pusztított, a cél érdekében milliók szenvedtek, egész népcsoportok tűntek el, társadalmi osztályokat megsemmisítettek. Hála a Mindenhatónak, ez a hamis ideológia nem győzedelmeskedett.
Ha egy ember valahol meghal, sírnak a hozzátartozók, barátok; ha egy ember valahol gyilkol, hosszú hónapok pereskedése következik, aztán az ítélet súlyos, vagy néha elnéző. A téves eszmék, ideológiák milliós áldozatait még igazán megsiratni sem tudjuk – annyi könny nem is létezik –, pereskedésre is csak részlegesen került sor, a bosszú nem hoz megoldást. Maradnak az emléknapok és az állandó figyelmeztetés: soha többet!
Végezetül csak annyit, hogy Romániában még élnek a terror áldozatai. Nincsenek már sokan, és a legtöbbjük nagyon idős. Egy 2009/221-es törvény előírja a volt politikai foglyok kárpótlását, ezt más – volt szocialista – országokban már végrehajtották, a románok itt is késlekednek. Az idő telik, sokan még reménykednek!
Hollai Hehs Ottó Németország
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 8.
Oklevél a magyar állampolgárság tízezredik kolozsvári igénylőjének
Az EMNT irodájához naponta több tucatnyian fordulnak segítségért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kolozsvári irodájában tegnap állították össze a könnyített magyar állampolgárságot igénylő tízezredik személy iratcsomóját. Schifbeck Sára Éva 1928-ban született Kolozsváron, és vallomása szerint nem csak azért igényelte a magyar állampolgárságot, mivel már volt magyar állampolgár, hanem azért, mert a szülei magyarnak nevelték. Schifbeck asszony oklevelet és virágot vehetett át az EMNT-irodában Szász Pétertől, a Demokrácia Központ igazgatójától és az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnökétől, aki lapunknak elmondta: naponta átlag 80 ember látogat el hozzájuk, és 30 személynek állítják össze az iratcsomóját. A megbeszélt napon az igénylőnek segítenek kitölteni az állampolgársághoz szükséges nyomtatványokat, és foglalkoznak a lefordítandó iratokkal is. Megtudtuk: idén sem csökkent a magyar állampolgárságot igénylő személyek száma.
– Több mint egy év telt el azóta, hogy az anyaország határain túl rekedt magyarok kérvényezhetik a magyar állampolgárságot. Erdélyben mostanáig hányan éltek ezzel a lehetőséggel? – kérdeztük Szász Pétert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének alelnökét és a Demokrácia Központ igazgatóját.
– Legegyszerűbb, ha egy naptári év adatairól beszélek, hiszen mögöttünk van egy teljes év, amelyben a magyarság határok felett átívelő nemzetegyesítése szempontjából sikertörténetként könyvelhetjük el a honosítást. 2011 az első olyan év, amikor igényelni lehetett szerte a világban a honosítást, illetve a visszahonosítást. Szervezetünknek is egyik fő tevékenysége a honosítást igénylők segítése volt. A kérelmezők bizalommal fordultak hozzánk, és elégedetten távoztak. Az érdeklődés továbbra is töretlenül nagy, irodáinkat nagyon sokan felkeresik. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Erdély-szerte működő 26 irodájában egy év alatt 151 213 személyt tájékoztattunk a honosítási eljárásról, ugyanakkor 74 815 személyt irányítottunk összeállított iratcsomóval a külképviseletek és a magyarországi anyakönyv-vezetői hivatalok felé. Az EMNT kolozsvári irodájának munkatársai méltányos részét végezték el ennek a munkának 2011-ben, a 8542 itt honosított személy az erdélyi irodáinkat felkereső személyek 11,42 százalékát teszi ki.
– 2004. december 5-én az anyaországban népszavazást tartottak a magyar állampolgárság megadásáról a külhoni magyarok számára, akkor Erdély-szerte elégedetlenséget szült az eredmény. Hogyan viszonyulnak ehhez a mostani kérelmezők?
– Mindannyiunkban benne él a 2004-es népszavazás traumája. Azt a szomorú emlékű napot nem felejthetjük el, és méltán nevezhetjük lelki Trianonnak. Ennek ellenére 2004. december 5. mégsem volt hiába: gyors röntgenképet adott magyarságunkról, hogy a magyar öntudat mennyire sérült Kárpát-medencei szinten. Figyelmeztetett arra, ha nem történik valamilyen változás, akkor lehet, hogy egy évszázad múlva a magyarság egy színfolttá zsugorodhat Európa térképén. Megerősödésünk első feltétele egy olyan keménykezű budapesti vezetés, amely tényleg a Kárpát-medencei magyarság határokon átívelő egységében, közös jövőjében gondolkodik, nemzeti kérdésekben megalkuvást nem ismer, és tudatja Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban és Brüsszelben, hogy minden magyarral elkövetett atrocitást sajátjának tekint, s mindenki mellett kiáll, aki a magyarsága miatt kerül kellemetlen helyzetbe. Csak így kaphatjuk vissza azt az érzelmi biztonságot, ami több mint 90 éve elveszett. Elmondhatjuk, hogy nem csalódtunk a Fidesz-KDNP-kormányban, hiszen sugallatára a magyar Országgyűlés rekordidő alatt, a beiktatástól számított tizenkettedik napon, szinte közfelkiáltással, mindössze három ellenszavazattal megszavazta az új állampolgársági törvényt. Ezt kell megértenie minden kérelmezőnek, akit ez tart vissza, hogy élesen különbséget kell tennie egy nyolc évvel ezelőtti, nemzetellenes kampány és a magyar állampolgárság összefogó ereje között. Akkor olyanok kampányoltak ellenünk, akiknek a nemzet nem jelent semmit, és értékrendszerüket nem befolyásolta az sem, hogy Mátyás király, Bocskai, Rákóczi, Arany, Bartók, Ady, Kosztolányi, Kós Károly és történelmünk, kultúránk megannyi óriása nem lenne magyar állampolgár, ha most születne.
Ugyanígy nem jelentett semmit, hogy a Hősök terén levő Millenniumi emlékmű panteonjának tizennégy szobra közül nyolc „határon túli” személyiséget ábrázol. Tehát 2004-et nem lehet elfelejteni, de ennél azért sokkal többről van szó. Másrészt most határozottan más szelek fújnak. A több mint egy éves közös munka során alkalmunk volt megtapasztalni, hogy magyarországi partnereink – lehetnek ők akár politikusok vagy egyszerűen csak a honosítási apparátusban dolgozó ügyintézők – nem úgy tekintenek az állampolgárság megadására, mint valami különös kegyre vagy alamizsnára, hanem tényleg őszintén hozzásegítenek ahhoz, hogy a magyar nemzethez hivatalosan is hozzátartozzunk. Mi több, mivel az állampolgársági törvény tulajdonképpeni alanyai csak mi lehetünk, konzultáció szintjén minden egyes esetben kikérték véleményünket. Nem egyszer kezdeményezésünkre jelentős könnyítéseket tettek az állampolgárság igénylésének előírásaiban.
– Az eddigi tapasztalatok szerint melyek a fő motivációi a kérvényezésnek, miért tartják fontosnak az erdélyi magyarok, hogy megkaphassák a magyar állampolgárságot?
– A motivációkat főleg korosztályonként lehet megkülönböztetni. Az idősebb kérelmezők a magyar állampolgárság megszerzésének lelki vonzatát tartják inkább szem előtt. Nemegyszer elhangzik az a mondat, hogy „magyar állampolgárként szeretnék meghalni”, és teljes mértékben érezhető: ezek őszinte gondolatok. Ez valahol érthető is, hiszen nagyon sok esetben a kérelmező már volt magyar állampolgár, vagy olyan időkben élte gyermek- és ifjúkorát, amikor „magyarabb” volt Kolozsvár és környéke. A fiatalabbak körében inkább a magyar útlevél nyújtotta előnyök vonzóbbak. De itt sem lehet határozottan kategorizálni, mert legtöbb esetben az egész család kéri egy időben, tehát a nagyszülőktől az unokákig itt van mindenki. Van egy olyan irányelv is, amely azt mondja, hogy „minek kérni, tudom én magamról, hogy magyar vagyok”, ez így is van, ezt senki nem vonja kétségbe, de itt valahogy a jövőre is kell gondolni felelősen. Hiszen megszerzett magyar állampolgárságunkat gyermekeink, unokáink fogják örökölni, és ha azt akarjuk, hogy ők hivatalosan is a magyar nemzethez tartozzanak, nekünk kell megtenni ezt a lépést. Személyes véleményem, hogy az állampolgárság megszerzése az elvándorlást nem serkenti, ugyanis aki el akar menni, az úgyis megteszi. Tény viszont az, hogy a magyar állampolgárság felvétele megállíthatja az asszimilációt, mert egy régóta áhított köteléket von közénk.
– Befolyásolta-e az erdélyi honosítási folyamatot a Szlovákiában zajló megfélemlítési akció? Érezhető-e Erdélyben ennek valamilyen hatása, emiatt csökkent-e a honosítást kérelmezők száma?
– Tényként kell kezelnünk azt, hogy sokan, bár szeretnék igényelni, félnek megtenni ezt a lépést. Ezt a kommunista diktatúra négy és fél évtizedének megfélemlítő politikája rovására írnám. Akkor sokaknak adódott kellemetlensége a felvállalt magyar identitás miatt. Itt feltétlenül fontos az ügy több aspektusát megvizsgálni. Minden állam maga jogosult dönteni arról, hogy kit vesz fel állampolgárai sorába. Az állampolgárság jogi kötelék az adott ország és polgára között. Nagyon fontos, hogy Szlovákián kívül egyetlen Magyarországgal szomszédos ország sem emelt és nem emelhet kifogást az új szabályozás ellen. Románia például nem mérhet kettős mércével, hiszen a volt Nagy-Románia területéről származó ukrán és moldovai állampolgárok esetében az 1991/21-es törvény előírja: egyszerű kérelemleadás után a kérvényezéstől számított 6 hónapon belül meg kell oldani a „visszahonosítást”. El kell mondanom, és ez az eljárás magyarországi kidolgozóit dicséri, hogy nagyon okosan a román külügy véleményét is kikérték olyan címen, hogy itt már van tapasztalat. A román külügy készségesen vagy nem, de segített, így a magyar állampolgársági törvény részben a román állampolgársági törvényre épül, így Románia hallgatólagosan tudomásul vette a magyar lépést, és nem lehet beleszólása, hiszen más irányba, de ugyanezt teszik. Szerbia is ugyanúgy megadta a bánsági szerbeknek az állampolgárságot. Ebből problémája senkinek nem lehet, a nemzetközi jog nem tiltja a kettős vagy többes állampolgárságot, amely nem sérti az uniós szabályozást sem. A megoldást több EU-s és EU-n kívüli ország is alkalmazza, ráadásul ez egyre gyakoribb, főleg ilyen régiókban, ahol etnikai mozaikról beszélhetünk.
– Milyen főbb gondokkal, problémákkal szembesültek az elmúlt egy év alatt, voltak-e különösebb panaszok a honosítást igénylők részéről, mennyire haladt zökkenőmentesen a honosítási eljárás?
– Hogy az ügyintézés teljes folyamata ennyire elhúzódik, mindenképpen egy valós problémája az eljárásnak. De sajnos gyorsabban nem lehet elbírálni a kérelmeket. Tapasztalatból mondom azt, hogy a külképviseletek és a magyarországi anyakönyv-vezetői hivatalok munkatársainak megfeszített munkája ellenére gyakorlatilag lehetetlen a procedúrát lerövidíteni. Hogy ezt számokkal is alátámasszam: amíg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal személyzete másfélszeresére bővült 2010-hez képest, a beérkezett kérelmek negyvennégyszeresére nőttek, ha ugyanezt az időszakot tekintjük.
– Kolozs megyében hol nagyobb az érdeklődés: Kolozsváron vagy a megye más településein?
– Kolozsvári kérelmezők többen vannak, de ennek csupán az a magyarázata, hogy az irodánk is itt működik. A Demokrácia-központok esetében gyakori eljárásnak számítanak a kihelyezett munkanapok. Főleg az idős és mozgássérült embereknek fontos, hogy az Erdély-szerte 26 helyszínen működő irodák néha „házhoz jöjjenek.” Az elmúlt egy évben minden EMNT-iroda saját vonzáskörzetében lakossági fórumokat, kihelyezett munkanapokat tartott számos településen. A Kolozs megyei települések közül egyelőre Szék, Körösfő, Magyarkapus, Bonchida, Türe, Magyarbikal, Magyarszovát, Nádasdaróc, Szamosújvár és Torda azok, ahol munkatársaink honosítottak. De a munka korántsem ért véget, továbbra is kiszállásokat tervezünk oda, ahol igény van a magyar állampolgárságra. Erre minden egykori magyar állampolgár magyarul beszélő leszármazottja jogosult. Felmenőinktől nem kérdezte senki, hogy kell-e vagy sem a magyar állampolgárság, hanem elvették tőlük egyik napról a másikra. Nekünk lényegesen könnyebb dolgunk van: most magunknak kell feltennünk ugyanezt a kérdést, és akár érzésből, akár érdekből, de felelős döntést kell hoznunk.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
Az EMNT irodájához naponta több tucatnyian fordulnak segítségért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kolozsvári irodájában tegnap állították össze a könnyített magyar állampolgárságot igénylő tízezredik személy iratcsomóját. Schifbeck Sára Éva 1928-ban született Kolozsváron, és vallomása szerint nem csak azért igényelte a magyar állampolgárságot, mivel már volt magyar állampolgár, hanem azért, mert a szülei magyarnak nevelték. Schifbeck asszony oklevelet és virágot vehetett át az EMNT-irodában Szász Pétertől, a Demokrácia Központ igazgatójától és az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnökétől, aki lapunknak elmondta: naponta átlag 80 ember látogat el hozzájuk, és 30 személynek állítják össze az iratcsomóját. A megbeszélt napon az igénylőnek segítenek kitölteni az állampolgársághoz szükséges nyomtatványokat, és foglalkoznak a lefordítandó iratokkal is. Megtudtuk: idén sem csökkent a magyar állampolgárságot igénylő személyek száma.
– Több mint egy év telt el azóta, hogy az anyaország határain túl rekedt magyarok kérvényezhetik a magyar állampolgárságot. Erdélyben mostanáig hányan éltek ezzel a lehetőséggel? – kérdeztük Szász Pétert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének alelnökét és a Demokrácia Központ igazgatóját.
– Legegyszerűbb, ha egy naptári év adatairól beszélek, hiszen mögöttünk van egy teljes év, amelyben a magyarság határok felett átívelő nemzetegyesítése szempontjából sikertörténetként könyvelhetjük el a honosítást. 2011 az első olyan év, amikor igényelni lehetett szerte a világban a honosítást, illetve a visszahonosítást. Szervezetünknek is egyik fő tevékenysége a honosítást igénylők segítése volt. A kérelmezők bizalommal fordultak hozzánk, és elégedetten távoztak. Az érdeklődés továbbra is töretlenül nagy, irodáinkat nagyon sokan felkeresik. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Erdély-szerte működő 26 irodájában egy év alatt 151 213 személyt tájékoztattunk a honosítási eljárásról, ugyanakkor 74 815 személyt irányítottunk összeállított iratcsomóval a külképviseletek és a magyarországi anyakönyv-vezetői hivatalok felé. Az EMNT kolozsvári irodájának munkatársai méltányos részét végezték el ennek a munkának 2011-ben, a 8542 itt honosított személy az erdélyi irodáinkat felkereső személyek 11,42 százalékát teszi ki.
– 2004. december 5-én az anyaországban népszavazást tartottak a magyar állampolgárság megadásáról a külhoni magyarok számára, akkor Erdély-szerte elégedetlenséget szült az eredmény. Hogyan viszonyulnak ehhez a mostani kérelmezők?
– Mindannyiunkban benne él a 2004-es népszavazás traumája. Azt a szomorú emlékű napot nem felejthetjük el, és méltán nevezhetjük lelki Trianonnak. Ennek ellenére 2004. december 5. mégsem volt hiába: gyors röntgenképet adott magyarságunkról, hogy a magyar öntudat mennyire sérült Kárpát-medencei szinten. Figyelmeztetett arra, ha nem történik valamilyen változás, akkor lehet, hogy egy évszázad múlva a magyarság egy színfolttá zsugorodhat Európa térképén. Megerősödésünk első feltétele egy olyan keménykezű budapesti vezetés, amely tényleg a Kárpát-medencei magyarság határokon átívelő egységében, közös jövőjében gondolkodik, nemzeti kérdésekben megalkuvást nem ismer, és tudatja Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban és Brüsszelben, hogy minden magyarral elkövetett atrocitást sajátjának tekint, s mindenki mellett kiáll, aki a magyarsága miatt kerül kellemetlen helyzetbe. Csak így kaphatjuk vissza azt az érzelmi biztonságot, ami több mint 90 éve elveszett. Elmondhatjuk, hogy nem csalódtunk a Fidesz-KDNP-kormányban, hiszen sugallatára a magyar Országgyűlés rekordidő alatt, a beiktatástól számított tizenkettedik napon, szinte közfelkiáltással, mindössze három ellenszavazattal megszavazta az új állampolgársági törvényt. Ezt kell megértenie minden kérelmezőnek, akit ez tart vissza, hogy élesen különbséget kell tennie egy nyolc évvel ezelőtti, nemzetellenes kampány és a magyar állampolgárság összefogó ereje között. Akkor olyanok kampányoltak ellenünk, akiknek a nemzet nem jelent semmit, és értékrendszerüket nem befolyásolta az sem, hogy Mátyás király, Bocskai, Rákóczi, Arany, Bartók, Ady, Kosztolányi, Kós Károly és történelmünk, kultúránk megannyi óriása nem lenne magyar állampolgár, ha most születne.
Ugyanígy nem jelentett semmit, hogy a Hősök terén levő Millenniumi emlékmű panteonjának tizennégy szobra közül nyolc „határon túli” személyiséget ábrázol. Tehát 2004-et nem lehet elfelejteni, de ennél azért sokkal többről van szó. Másrészt most határozottan más szelek fújnak. A több mint egy éves közös munka során alkalmunk volt megtapasztalni, hogy magyarországi partnereink – lehetnek ők akár politikusok vagy egyszerűen csak a honosítási apparátusban dolgozó ügyintézők – nem úgy tekintenek az állampolgárság megadására, mint valami különös kegyre vagy alamizsnára, hanem tényleg őszintén hozzásegítenek ahhoz, hogy a magyar nemzethez hivatalosan is hozzátartozzunk. Mi több, mivel az állampolgársági törvény tulajdonképpeni alanyai csak mi lehetünk, konzultáció szintjén minden egyes esetben kikérték véleményünket. Nem egyszer kezdeményezésünkre jelentős könnyítéseket tettek az állampolgárság igénylésének előírásaiban.
– Az eddigi tapasztalatok szerint melyek a fő motivációi a kérvényezésnek, miért tartják fontosnak az erdélyi magyarok, hogy megkaphassák a magyar állampolgárságot?
– A motivációkat főleg korosztályonként lehet megkülönböztetni. Az idősebb kérelmezők a magyar állampolgárság megszerzésének lelki vonzatát tartják inkább szem előtt. Nemegyszer elhangzik az a mondat, hogy „magyar állampolgárként szeretnék meghalni”, és teljes mértékben érezhető: ezek őszinte gondolatok. Ez valahol érthető is, hiszen nagyon sok esetben a kérelmező már volt magyar állampolgár, vagy olyan időkben élte gyermek- és ifjúkorát, amikor „magyarabb” volt Kolozsvár és környéke. A fiatalabbak körében inkább a magyar útlevél nyújtotta előnyök vonzóbbak. De itt sem lehet határozottan kategorizálni, mert legtöbb esetben az egész család kéri egy időben, tehát a nagyszülőktől az unokákig itt van mindenki. Van egy olyan irányelv is, amely azt mondja, hogy „minek kérni, tudom én magamról, hogy magyar vagyok”, ez így is van, ezt senki nem vonja kétségbe, de itt valahogy a jövőre is kell gondolni felelősen. Hiszen megszerzett magyar állampolgárságunkat gyermekeink, unokáink fogják örökölni, és ha azt akarjuk, hogy ők hivatalosan is a magyar nemzethez tartozzanak, nekünk kell megtenni ezt a lépést. Személyes véleményem, hogy az állampolgárság megszerzése az elvándorlást nem serkenti, ugyanis aki el akar menni, az úgyis megteszi. Tény viszont az, hogy a magyar állampolgárság felvétele megállíthatja az asszimilációt, mert egy régóta áhított köteléket von közénk.
– Befolyásolta-e az erdélyi honosítási folyamatot a Szlovákiában zajló megfélemlítési akció? Érezhető-e Erdélyben ennek valamilyen hatása, emiatt csökkent-e a honosítást kérelmezők száma?
– Tényként kell kezelnünk azt, hogy sokan, bár szeretnék igényelni, félnek megtenni ezt a lépést. Ezt a kommunista diktatúra négy és fél évtizedének megfélemlítő politikája rovására írnám. Akkor sokaknak adódott kellemetlensége a felvállalt magyar identitás miatt. Itt feltétlenül fontos az ügy több aspektusát megvizsgálni. Minden állam maga jogosult dönteni arról, hogy kit vesz fel állampolgárai sorába. Az állampolgárság jogi kötelék az adott ország és polgára között. Nagyon fontos, hogy Szlovákián kívül egyetlen Magyarországgal szomszédos ország sem emelt és nem emelhet kifogást az új szabályozás ellen. Románia például nem mérhet kettős mércével, hiszen a volt Nagy-Románia területéről származó ukrán és moldovai állampolgárok esetében az 1991/21-es törvény előírja: egyszerű kérelemleadás után a kérvényezéstől számított 6 hónapon belül meg kell oldani a „visszahonosítást”. El kell mondanom, és ez az eljárás magyarországi kidolgozóit dicséri, hogy nagyon okosan a román külügy véleményét is kikérték olyan címen, hogy itt már van tapasztalat. A román külügy készségesen vagy nem, de segített, így a magyar állampolgársági törvény részben a román állampolgársági törvényre épül, így Románia hallgatólagosan tudomásul vette a magyar lépést, és nem lehet beleszólása, hiszen más irányba, de ugyanezt teszik. Szerbia is ugyanúgy megadta a bánsági szerbeknek az állampolgárságot. Ebből problémája senkinek nem lehet, a nemzetközi jog nem tiltja a kettős vagy többes állampolgárságot, amely nem sérti az uniós szabályozást sem. A megoldást több EU-s és EU-n kívüli ország is alkalmazza, ráadásul ez egyre gyakoribb, főleg ilyen régiókban, ahol etnikai mozaikról beszélhetünk.
– Milyen főbb gondokkal, problémákkal szembesültek az elmúlt egy év alatt, voltak-e különösebb panaszok a honosítást igénylők részéről, mennyire haladt zökkenőmentesen a honosítási eljárás?
– Hogy az ügyintézés teljes folyamata ennyire elhúzódik, mindenképpen egy valós problémája az eljárásnak. De sajnos gyorsabban nem lehet elbírálni a kérelmeket. Tapasztalatból mondom azt, hogy a külképviseletek és a magyarországi anyakönyv-vezetői hivatalok munkatársainak megfeszített munkája ellenére gyakorlatilag lehetetlen a procedúrát lerövidíteni. Hogy ezt számokkal is alátámasszam: amíg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal személyzete másfélszeresére bővült 2010-hez képest, a beérkezett kérelmek negyvennégyszeresére nőttek, ha ugyanezt az időszakot tekintjük.
– Kolozs megyében hol nagyobb az érdeklődés: Kolozsváron vagy a megye más településein?
– Kolozsvári kérelmezők többen vannak, de ennek csupán az a magyarázata, hogy az irodánk is itt működik. A Demokrácia-központok esetében gyakori eljárásnak számítanak a kihelyezett munkanapok. Főleg az idős és mozgássérült embereknek fontos, hogy az Erdély-szerte 26 helyszínen működő irodák néha „házhoz jöjjenek.” Az elmúlt egy évben minden EMNT-iroda saját vonzáskörzetében lakossági fórumokat, kihelyezett munkanapokat tartott számos településen. A Kolozs megyei települések közül egyelőre Szék, Körösfő, Magyarkapus, Bonchida, Türe, Magyarbikal, Magyarszovát, Nádasdaróc, Szamosújvár és Torda azok, ahol munkatársaink honosítottak. De a munka korántsem ért véget, továbbra is kiszállásokat tervezünk oda, ahol igény van a magyar állampolgárságra. Erre minden egykori magyar állampolgár magyarul beszélő leszármazottja jogosult. Felmenőinktől nem kérdezte senki, hogy kell-e vagy sem a magyar állampolgárság, hanem elvették tőlük egyik napról a másikra. Nekünk lényegesen könnyebb dolgunk van: most magunknak kell feltennünk ugyanezt a kérdést, és akár érzésből, akár érdekből, de felelős döntést kell hoznunk.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 26.
Talpon maradásunk parancsolatai
Immár közel két évtizede együtt hajtok főt nemzeti ünnepünkön 1848 márciusának hősei előtt máramarosszigeti honfitársaimmal. Idei közös meditációinkra készülve, megihletve az emlékektől, Bibliámat forgatva, bukkantam a Zsoltárok Könyve eme két sorára:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Az kinek vagyon tiszta szívetek.”
S immár belém is hasított idei találkozónk első megválaszolandó kérdése:
vígadhatunk-e, énekelhetünk-e tiszta szívvel?
A kérdésre keserű szájízzel válaszolhatunk.
A 2011-es esztendő elhozta az új megszámláltatásunkat, s híjával találtattunk. Két évtized alatt 384 407 fővel apadt nemzeti közösségünk a 17 magyarok lakta megyében. Van olyan szórvány megyénk, ahol húsz év alatt 50 százalék fölötti a fogyás. Míg 1992-ben Temes, Arad, Brassó megyében külön-külön 60 000 fölött volt a magyar lakosság lélekszáma, addig a 2012-es összeíráskor nem éri el megyénként a negyedmilliót. A három megyében összesen 187 435 magyar volt 1992-ben, mára kevesebb mint fele, 75 799 maradt.
De lássuk Máramaros megye helyzetét.
A ’89-es fordulat utáni első népszámláláskor 54 907 állampolgár vallotta magát magyarnak, 2012-ben 20 126-tal kevesebb mifajtánkat írhattak össze a népszámlálók, összesen 34 781-et. A nagyságrend érzékeltetésére hadd mondjuk el, hogy csupán a Máramaros megyében eltűnt magyarok száma egyenlő például Szamosújvár összlakosságával, vagy közelebbi példával élve, mintha Máramarossziget és a hozzá tartozó települések lakossága feleződött volna meg.
A népességfogyást a demográfusok két fő okra vezetik vissza: az asszimilációra és a migrációra. Magyar közösségünk esetében tegyünk a két fő ok mellé még két tényezőt: az egészségtelen korfát és az alacsony szaporodási rátát. Vegyük sorra ezeket a jelenségeket.
Az asszimilációnak politikai és népességlélektani okai egyaránt vannak. Az asszimilációmentes létnek a feltétele az önkormányzat. Közjogilag szavatolt törvénykezésre lenne szükség, amely lehetővé teszi egy önálló, általunk irányított intézményrendszer kiépítését, amely biztosítja etnikumtól függetlenül az esélyegyenlőséget. Mivel az autonóm cselekvési tér kialakítása nem biztosított egy kisebbségi törvény révén, többségi hegemónia érvényesül, hatni kezd a lélektani visszahatás: az érvényesülés szándéka vegyesházassághoz vezet, gyerekeinket más nyelvű tanintézetekbe iratjuk, identitásunkat őrző és kifejező anyanyelvünket, kultúránkat hagyjuk lassan elsorvadni. Ilyen állapotok mellett fokozottabban érvényesül a migráció elszívó hatása. A vágy, hogy egyenlőknek érezzük magunkat, erősebben ösztönzi az elvándorlás szándékát az anyaországba, az általános gazdasági nehézségek pedig a megélhetési migrációhoz vezetnek.
Tetézi az általános bajokat, hogy sajátos jelenségekkel is meg kell küzdenünk közösségünk esetében. Egy egészséges közösség korfája olyan, mint egy talpára állított karácsonyfa. A terebélyes alsó részt a reprodukcóra képes nemzedéknek kell alkotnia, s a csúcs felé haladva helyezkedne el az idősebb generáció. A magyar közösség esetében a korfánk úgy néz ki, mint egy feje tetejére állított fenyő. Ez magyarázza az alacsony szaporodási rátát is, amelynek egy ezrelék fölöttinek kéne lennie, hogy biztosított legyen a szaporulat. Demográfusok szerint mi nem érjük el a szaporodási szintet.
Letaglozó adatsorokat és tényeket leltározhattunk. A kérdés az: mindezekből az önfeladás ideológiáját olvassuk ki, vagy éppen ellenkezőleg: a romlást megállító stratégiák életbeléptetésének parancsoló szükségszerűségre hívja fel figyelmünket?
Ahogyan 164 évvel ezelőtt a márciusi ifjak összeállították 12 pontos követeléslistájukat a nemzet talpra állítására, ugyanígy kell a ma nemzedékének is megfogalmaznia a magunk megmentésének stratégiáját.
Ennek nem a ‘fogjuk meg emberek és vigyétek’ világlátás alapján kell megszületnie, sikeresek csak akkor lehetünk, ha mindnyájunk közös akaratán, cselekvésén és nem utolsó sorban önismeretén alapul. Úgy is fogalmazhatnánk, kortárs magyar társadalmunk üdvtanának parancsolatait kell megalkotnunk. Önismeretünk egyik legmegrázóbb vallomása Szilágyi Domokos Magyarok című verse. Ebben így összegzi:
„ s itt benn és odakint konok
dühvel marják egymást: mit elvet
az egyik, az jó az ellen –
félnek; s egy – gyöngyünket, a nyelvet
disznók elé szórjuk, a szellem
őrét hátulról ütjük főbe,
mint a tatár, török, se német
nem bírta...”
Ezekből a sorokból kiszűrhetjük üdvtanunk első két parancsolatát.
1. parancsolat: le kell vetkőznünk a ‘nem tesz, csak jajgat’ magatartást, váljunk helóta népből cselekvő magyarokká, a közösségmegváltó eszmék híveivé.
2. parancsolat: vessük ki magunkból a konok dühvel egymást marás készségét. Óvakodom attól, hogy március 15-i elmélkedésünk belesüllyedjen a napi politika mocsarába, de vajon az új és új „nemzetmentők”, akik új és új szekértáborokat hoznak létre, nem egységünkben rejlő erőnket gyengítik?
3. parancsolat: a cselekvő készség öntudatosan vállalt hazafiságot is jelent. Tegyük üdvtanunk parancsolatává Széchenyi intelmét: „Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal”. Bizony, sok esetben összejöveteleinken a hangos hazafiságról tanúságot tevők száma hadseregnyi, csak az elvek gyakorlatba ültetésére összesereglettek megszámláltatásakor derül ki: bizony kicsiny sereg vagyunk.
4. parancsolat: A nemzetiségi lét megőrzésének fő feltétele a gazdasági konszolidáció. Világválság kellős közepén vagyunk. Vajon nem dőreség gazdasági konszolidációról beszélni? Tegyünk különbséget országos és közösségi konszolidáció között. Történelmi példák bizonyítják, a kettő szétválasztható: Balázs Ferencék szövetkezeti mozgalma a múlt század harmincas éveinek derekán ugyancsak egy világválság kellős közepén tudta konszolidálni az Aranyos-vidéki magyarság helyzetét. Tehát 4. parancsolatunk: gazdasági önszerveződésünk révén teremtsük meg azt a közösségi modellt, amely tisztes szociális létet biztosíthat valamennyi erdélyi magyarnak.
5. parancsolat: A nemzeti lét megőrzésének másik fő feltétele a művelődési konszolidáció. Az asszimiláció kivédése nemcsak politikai és gazdasági tényezők kérdése, a nyelv- és lélekcsere hűség és közösségi akarat függvénye is. A művelődési konszolidációnak két alapfeltétele van: a nemzeti közösségek önkormányzatára épülő intézményrendszert kell működtetnünk, a kulturális autonómia jegyében, s a versenyképesség érdekében az „összemberi művelődés” szemlélete alapján kell szerveznünk közművelődésünket. Kremer Miklós mondotta: „Ha (ezt a kultúrát) fának fogom fel, mondhatom, hogy a gyökérzete a nemzeti talajban él, de törzse és koronája a nemzetközi levegőben”. 5. parancsolatunk tehát: gondozzuk, óvjuk kultúránk fáját.
6. parancsolat: A művelődési konszolidáció fontos alapja az anyanyelvű oktatás fejlesztése. A riasztó adatsorok ellenére elmondhatjuk, hogy a máramarosszigeti közösségben van cselekvő akarat. Egy teljesen szétvert magyar közösségi létből másfél évtized alatt Máramaros magyarsága megpróbálta újrateremteni intézményrendszerét.
Temploma mellé iskolát is teremtett.
Egyre izmosodik és erősödik a Leövey Kláráról elnevezett tanintézet. Megteremtette ez a közösség a kultúra házát, az EMKE-központot. Hatalmas erőfeszítések történnek, hogy a román iskolába iratkozott gyerekek is részesülhessenek anyanyelvi műveltségünk áldásaiból. A közéletben a magyar közösség megkerülhetetlen tényező lett, közképviseletet tudott biztosítani a helyi hatalmi szervekben. Tehát a 6. parancsolatunk: óvjuk önálló magyar iskoláinkat, használjuk ki az új tanügyi törvény lehetőségeit, egyetlen magyar gyerek se iratkozzék más anyanyelvű tanintézetbe.
7. parancsolat: Kossuth Lajos Irataiban a következőket mondotta: „Valódi szabadság csak az önkormányzati elvek az állam minden intézményein következetesen keresztülvitele mellett lehetséges.” Az asszimilációmentes helyzetet, amelyben nem fogy nemzetünk, csakis egy önkormányzatra alapozott közösségi lét hozhatja el. 7. parancsolatunk tehát így szólhat: ki kell kényszerítenünk, hogy létünk gordiuszi csomója kibogozódjék, ha nem, létezik a kettévágás alternatívája is.
8. parancsolat: Nem élhetünk rezervációkban. Ha eddigi parancsolataink az önszerveződés elvén alapultak, azt is hangsúlyoznunk kell, hogy ezer és ezer csáppal kell tapadnunk az országos és európai programokhoz, hogy közösségünk tagjai, adófizetőkként, részesedhessenek az életminőséget javító alapokból. Ennek kikényszerítésére jelen kell lennünk a törvényhozásban, a központi- és helyi közigazgatásban.
Legyen eszünk, ha már volt.
Ne változtassuk közéletünket égő szekértáborokká, hisz egy 6, 5 százalékos közösség csakis egységben biztosíthatja jelenlétét a jogainkat szavatoló fórumokon.
9. parancsolat: Előző parancsolatainkban összegeztük nemzeti közösségünk alapértékeit. Ahhoz, hogy ezek az elvek életutunkat megszabó gyakorlattá váljának, megalkuvás nélkül ragaszkodnunk kell hozzájuk. Tehát 9. parancsolatunk: alapértékekben nincs alku!
10. parancsolat: Váljunk nagy időkhöz méltó nemzedékké. Sorsfordító korszakot élünk, meg kell mutatnunk a riasztó adatsorok ellenére, hogy nem a vég következik, hanem egy új élet kezdete! Tudatosítanunk kell azonban, hogy „a saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és komoly munkával kikényszerítünk” – mondotta Márton Áron.
11. parancsolat: Hirdessük meg nemzeti közösségünk erkölcsi megújhodását! Tekintsük az erdélyi magyar élet igazi sorsvállalóinak azokat, akikben a szeretet, a szolgálat, a helytállás és adakozni tudás sorsformáló erővé válik, akik óvják családjukat, és a gyermekáldást Isten kegyének tekintik.
12. parancsolat: Ki kell alakítanunk a magunk sajátos erdélyi útját. Kremer Miklós ennek az útnak a lényegét így fogalmazta meg: „nincs más mód rendelkezésünkre, mint az önmagunkból való újrateremtődés, az egyetemes magyarsággal való gyors találkozás erkölcsi és művelődési téren, az államunkban többségnek és kisebbségnek egyaránt kedvező poziciócsere, s az alkalmas világáramlatokba való kapcsolódás. Ez azt is jelenti, hogy senki segítségére nem számíthatunk, mindent magunknak kell elvégezni.
Talpon maradásunk parancsolatait fogalmaztuk meg. Ha eszerint élünk, beteljesedhetnek a Zsoltárok Könyve igéi:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Azkinek vagyon tiszta szívetek”.
KÖTŐ JÓZSEF
Szabadság (Kolozsvár)
Immár közel két évtizede együtt hajtok főt nemzeti ünnepünkön 1848 márciusának hősei előtt máramarosszigeti honfitársaimmal. Idei közös meditációinkra készülve, megihletve az emlékektől, Bibliámat forgatva, bukkantam a Zsoltárok Könyve eme két sorára:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Az kinek vagyon tiszta szívetek.”
S immár belém is hasított idei találkozónk első megválaszolandó kérdése:
vígadhatunk-e, énekelhetünk-e tiszta szívvel?
A kérdésre keserű szájízzel válaszolhatunk.
A 2011-es esztendő elhozta az új megszámláltatásunkat, s híjával találtattunk. Két évtized alatt 384 407 fővel apadt nemzeti közösségünk a 17 magyarok lakta megyében. Van olyan szórvány megyénk, ahol húsz év alatt 50 százalék fölötti a fogyás. Míg 1992-ben Temes, Arad, Brassó megyében külön-külön 60 000 fölött volt a magyar lakosság lélekszáma, addig a 2012-es összeíráskor nem éri el megyénként a negyedmilliót. A három megyében összesen 187 435 magyar volt 1992-ben, mára kevesebb mint fele, 75 799 maradt.
De lássuk Máramaros megye helyzetét.
A ’89-es fordulat utáni első népszámláláskor 54 907 állampolgár vallotta magát magyarnak, 2012-ben 20 126-tal kevesebb mifajtánkat írhattak össze a népszámlálók, összesen 34 781-et. A nagyságrend érzékeltetésére hadd mondjuk el, hogy csupán a Máramaros megyében eltűnt magyarok száma egyenlő például Szamosújvár összlakosságával, vagy közelebbi példával élve, mintha Máramarossziget és a hozzá tartozó települések lakossága feleződött volna meg.
A népességfogyást a demográfusok két fő okra vezetik vissza: az asszimilációra és a migrációra. Magyar közösségünk esetében tegyünk a két fő ok mellé még két tényezőt: az egészségtelen korfát és az alacsony szaporodási rátát. Vegyük sorra ezeket a jelenségeket.
Az asszimilációnak politikai és népességlélektani okai egyaránt vannak. Az asszimilációmentes létnek a feltétele az önkormányzat. Közjogilag szavatolt törvénykezésre lenne szükség, amely lehetővé teszi egy önálló, általunk irányított intézményrendszer kiépítését, amely biztosítja etnikumtól függetlenül az esélyegyenlőséget. Mivel az autonóm cselekvési tér kialakítása nem biztosított egy kisebbségi törvény révén, többségi hegemónia érvényesül, hatni kezd a lélektani visszahatás: az érvényesülés szándéka vegyesházassághoz vezet, gyerekeinket más nyelvű tanintézetekbe iratjuk, identitásunkat őrző és kifejező anyanyelvünket, kultúránkat hagyjuk lassan elsorvadni. Ilyen állapotok mellett fokozottabban érvényesül a migráció elszívó hatása. A vágy, hogy egyenlőknek érezzük magunkat, erősebben ösztönzi az elvándorlás szándékát az anyaországba, az általános gazdasági nehézségek pedig a megélhetési migrációhoz vezetnek.
Tetézi az általános bajokat, hogy sajátos jelenségekkel is meg kell küzdenünk közösségünk esetében. Egy egészséges közösség korfája olyan, mint egy talpára állított karácsonyfa. A terebélyes alsó részt a reprodukcóra képes nemzedéknek kell alkotnia, s a csúcs felé haladva helyezkedne el az idősebb generáció. A magyar közösség esetében a korfánk úgy néz ki, mint egy feje tetejére állított fenyő. Ez magyarázza az alacsony szaporodási rátát is, amelynek egy ezrelék fölöttinek kéne lennie, hogy biztosított legyen a szaporulat. Demográfusok szerint mi nem érjük el a szaporodási szintet.
Letaglozó adatsorokat és tényeket leltározhattunk. A kérdés az: mindezekből az önfeladás ideológiáját olvassuk ki, vagy éppen ellenkezőleg: a romlást megállító stratégiák életbeléptetésének parancsoló szükségszerűségre hívja fel figyelmünket?
Ahogyan 164 évvel ezelőtt a márciusi ifjak összeállították 12 pontos követeléslistájukat a nemzet talpra állítására, ugyanígy kell a ma nemzedékének is megfogalmaznia a magunk megmentésének stratégiáját.
Ennek nem a ‘fogjuk meg emberek és vigyétek’ világlátás alapján kell megszületnie, sikeresek csak akkor lehetünk, ha mindnyájunk közös akaratán, cselekvésén és nem utolsó sorban önismeretén alapul. Úgy is fogalmazhatnánk, kortárs magyar társadalmunk üdvtanának parancsolatait kell megalkotnunk. Önismeretünk egyik legmegrázóbb vallomása Szilágyi Domokos Magyarok című verse. Ebben így összegzi:
„ s itt benn és odakint konok
dühvel marják egymást: mit elvet
az egyik, az jó az ellen –
félnek; s egy – gyöngyünket, a nyelvet
disznók elé szórjuk, a szellem
őrét hátulról ütjük főbe,
mint a tatár, török, se német
nem bírta...”
Ezekből a sorokból kiszűrhetjük üdvtanunk első két parancsolatát.
1. parancsolat: le kell vetkőznünk a ‘nem tesz, csak jajgat’ magatartást, váljunk helóta népből cselekvő magyarokká, a közösségmegváltó eszmék híveivé.
2. parancsolat: vessük ki magunkból a konok dühvel egymást marás készségét. Óvakodom attól, hogy március 15-i elmélkedésünk belesüllyedjen a napi politika mocsarába, de vajon az új és új „nemzetmentők”, akik új és új szekértáborokat hoznak létre, nem egységünkben rejlő erőnket gyengítik?
3. parancsolat: a cselekvő készség öntudatosan vállalt hazafiságot is jelent. Tegyük üdvtanunk parancsolatává Széchenyi intelmét: „Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal”. Bizony, sok esetben összejöveteleinken a hangos hazafiságról tanúságot tevők száma hadseregnyi, csak az elvek gyakorlatba ültetésére összesereglettek megszámláltatásakor derül ki: bizony kicsiny sereg vagyunk.
4. parancsolat: A nemzetiségi lét megőrzésének fő feltétele a gazdasági konszolidáció. Világválság kellős közepén vagyunk. Vajon nem dőreség gazdasági konszolidációról beszélni? Tegyünk különbséget országos és közösségi konszolidáció között. Történelmi példák bizonyítják, a kettő szétválasztható: Balázs Ferencék szövetkezeti mozgalma a múlt század harmincas éveinek derekán ugyancsak egy világválság kellős közepén tudta konszolidálni az Aranyos-vidéki magyarság helyzetét. Tehát 4. parancsolatunk: gazdasági önszerveződésünk révén teremtsük meg azt a közösségi modellt, amely tisztes szociális létet biztosíthat valamennyi erdélyi magyarnak.
5. parancsolat: A nemzeti lét megőrzésének másik fő feltétele a művelődési konszolidáció. Az asszimiláció kivédése nemcsak politikai és gazdasági tényezők kérdése, a nyelv- és lélekcsere hűség és közösségi akarat függvénye is. A művelődési konszolidációnak két alapfeltétele van: a nemzeti közösségek önkormányzatára épülő intézményrendszert kell működtetnünk, a kulturális autonómia jegyében, s a versenyképesség érdekében az „összemberi művelődés” szemlélete alapján kell szerveznünk közművelődésünket. Kremer Miklós mondotta: „Ha (ezt a kultúrát) fának fogom fel, mondhatom, hogy a gyökérzete a nemzeti talajban él, de törzse és koronája a nemzetközi levegőben”. 5. parancsolatunk tehát: gondozzuk, óvjuk kultúránk fáját.
6. parancsolat: A művelődési konszolidáció fontos alapja az anyanyelvű oktatás fejlesztése. A riasztó adatsorok ellenére elmondhatjuk, hogy a máramarosszigeti közösségben van cselekvő akarat. Egy teljesen szétvert magyar közösségi létből másfél évtized alatt Máramaros magyarsága megpróbálta újrateremteni intézményrendszerét.
Temploma mellé iskolát is teremtett.
Egyre izmosodik és erősödik a Leövey Kláráról elnevezett tanintézet. Megteremtette ez a közösség a kultúra házát, az EMKE-központot. Hatalmas erőfeszítések történnek, hogy a román iskolába iratkozott gyerekek is részesülhessenek anyanyelvi műveltségünk áldásaiból. A közéletben a magyar közösség megkerülhetetlen tényező lett, közképviseletet tudott biztosítani a helyi hatalmi szervekben. Tehát a 6. parancsolatunk: óvjuk önálló magyar iskoláinkat, használjuk ki az új tanügyi törvény lehetőségeit, egyetlen magyar gyerek se iratkozzék más anyanyelvű tanintézetbe.
7. parancsolat: Kossuth Lajos Irataiban a következőket mondotta: „Valódi szabadság csak az önkormányzati elvek az állam minden intézményein következetesen keresztülvitele mellett lehetséges.” Az asszimilációmentes helyzetet, amelyben nem fogy nemzetünk, csakis egy önkormányzatra alapozott közösségi lét hozhatja el. 7. parancsolatunk tehát így szólhat: ki kell kényszerítenünk, hogy létünk gordiuszi csomója kibogozódjék, ha nem, létezik a kettévágás alternatívája is.
8. parancsolat: Nem élhetünk rezervációkban. Ha eddigi parancsolataink az önszerveződés elvén alapultak, azt is hangsúlyoznunk kell, hogy ezer és ezer csáppal kell tapadnunk az országos és európai programokhoz, hogy közösségünk tagjai, adófizetőkként, részesedhessenek az életminőséget javító alapokból. Ennek kikényszerítésére jelen kell lennünk a törvényhozásban, a központi- és helyi közigazgatásban.
Legyen eszünk, ha már volt.
Ne változtassuk közéletünket égő szekértáborokká, hisz egy 6, 5 százalékos közösség csakis egységben biztosíthatja jelenlétét a jogainkat szavatoló fórumokon.
9. parancsolat: Előző parancsolatainkban összegeztük nemzeti közösségünk alapértékeit. Ahhoz, hogy ezek az elvek életutunkat megszabó gyakorlattá váljának, megalkuvás nélkül ragaszkodnunk kell hozzájuk. Tehát 9. parancsolatunk: alapértékekben nincs alku!
10. parancsolat: Váljunk nagy időkhöz méltó nemzedékké. Sorsfordító korszakot élünk, meg kell mutatnunk a riasztó adatsorok ellenére, hogy nem a vég következik, hanem egy új élet kezdete! Tudatosítanunk kell azonban, hogy „a saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és komoly munkával kikényszerítünk” – mondotta Márton Áron.
11. parancsolat: Hirdessük meg nemzeti közösségünk erkölcsi megújhodását! Tekintsük az erdélyi magyar élet igazi sorsvállalóinak azokat, akikben a szeretet, a szolgálat, a helytállás és adakozni tudás sorsformáló erővé válik, akik óvják családjukat, és a gyermekáldást Isten kegyének tekintik.
12. parancsolat: Ki kell alakítanunk a magunk sajátos erdélyi útját. Kremer Miklós ennek az útnak a lényegét így fogalmazta meg: „nincs más mód rendelkezésünkre, mint az önmagunkból való újrateremtődés, az egyetemes magyarsággal való gyors találkozás erkölcsi és művelődési téren, az államunkban többségnek és kisebbségnek egyaránt kedvező poziciócsere, s az alkalmas világáramlatokba való kapcsolódás. Ez azt is jelenti, hogy senki segítségére nem számíthatunk, mindent magunknak kell elvégezni.
Talpon maradásunk parancsolatait fogalmaztuk meg. Ha eszerint élünk, beteljesedhetnek a Zsoltárok Könyve igéi:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Azkinek vagyon tiszta szívetek”.
KÖTŐ JÓZSEF
Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 13.
Répás: a szórvány megmaradása része az egész Kárpát-medencei magyarság megmaradásának
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a szórványmagyarság megmaradása része az egész Kárpát-medencei magyarság megmaradásának.
Répás Zsuzsanna a témában pénteken a fővárosban rendezett konferencián azt nevezte az igazán nagy feladatnak, hogy a teljesen eltérő élethelyzetű, és hátterű szórványközösségeknek megtalálják azt az utat, amely magyar identitásuk megtartásához, erősödéséhez vezet.
A szórványmagyarság közösségei ugyanúgy elemi alkotói az összmagyarságnak, mint bármelyik magyar közösség. Életmódjuk, tradícióik alkotóelemei nemzeti kultúránknak, megmaradásuk része az egész Kárpát-medencei magyarság megmaradásának - emelte ki.
Répás Zsuzsanna szerint igaz, hogy a szórványterületeken kevés az iskola, a pedagógus, és a szórványcentrumokban is pozícióvesztés a jellemző. A kiindulópont mégis az, hogy ezekben a közösségekben van még annyi erő és lendület, amelyre alapozva "felfrissíthetők" ezek a szórványterületek - mondta, hangsúlyozva: ebben a folyamatban kulcstényező a magyar nyelvű oktatás, a magyarságtudatot átörökítő iskola intézménye.
Felidézte, hogy a tavaly novemberi Magyar Állandó Értekezleten a tagszervezetek teljes egyetértésben fogadták el azt a dokumentumot, amely a külhoni magyarságot érintő területekre komplex cselekvési terveket vázol fel. A nemzetpolitikai stratégia kiemelten taglalja a szórványközösségek helyzetét, és megoldási irányokat mutat.
A szórvány megerősítése ugyanakkor nem jelenti azt - folytatta -, hogy kizárólag a szórványközösségeknél van feladat: a tömbben, a Magyarországon élő magyarok körében is van teendő, hiszen nem mindenki van tisztában azzal, mit jelent a szórvány fogalma, nem ismerik a szórványmagyar közösségek életét.
Szavai szerint az ismeretek bővítésének szükségessége mind a tömbmagyarság, mind a magyarországi magyarság esetében fennáll, ezért oda kell figyelni a civil szervezetek és egyházak munkájára. Fontos, hogy felhívják az egész magyarság figyelmét, mi szórvány és milyen értéket képvisel a magyar kultúrkincs egészében, a magyar nemzet megmaradásáért vívott harcban - emelte ki.
Utalva arra, hogy a konferenciát a Magyar Nyelvoktatás és nyelvápolás a Kárpát-medence szórványvidékein címmel rendezték meg, úgy fogalmazott: minden ember számára a saját anyanyelve jelenti a kulcsot, múltja gyökerei és ezáltal saját maga megismeréséhez. Erre mindenkinek azon a helyen van esélye, ahol született, felnevelkedett, amelyet otthonának tekint a világon - mondta Répás Zsuzsanna.
Diószegi László, a tanácskozást szervező Teleki László Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy nagyon nagy különbségek vannak az egyes szórványterületek között.
Példaként említette, hogy Moldvában, Csángóföldön iskolán kívüli oktatás van, míg Szlovéniában már megvalósult a kétnyelvű oktatás. Ami ma tömb, az ugyanakkor holnap szórvány lehet - figyelmeztetett, és kiemelten fontosnak tartotta a szórványterületeken jellemző problémák felmérését.
Diószegi László a szórványosodás kiváltó okai között a természetes asszimiláció mellett egyfajta magyarellenes politikát is említett, példaként hozva a megyehatárok átrendezését egyes helyeken.
Balázs-Bécsi Attila a szamosújvári Téka Alapítvány képviseletében az erdélyi mezőségi területeken megvalósuló oktatási programot mutatta be. Alapítványuk mellett ismertetve a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységét elmondta: az elmúlt 12 évben két korszerű kollégiumot építettek, és több mint 300 gyermeket "emeltek ki" a szórványlétből. Számukra komplex felzárkóztató programot biztosítanak, és a térség kultúrája, hagyományai szellemében nevelik a gyermekeket.
Különös gondot fordítanak a szociális hátrányok kiegyenlítésére - tette hozzá, kiemelve: ha ezek a programok nem lennének, Kolozs megye 28-30 településén élő magyar gyermekek kimaradhatnának a magyar nyelvű oktatásból. Megjegyezte: a náluk tanuló gyermekek 22 százaléka vegyes családból származik.
Terveikről szólva beszámolt a Kemény Zsigmond oktatási központ építéséről, amelynek alapkövét 2010-ben helyezték el. Célcsoportként mintegy 650 szamosújvári, mezőségi gyermeket említett, hangsúlyozva: a központ létrehozása egyetlen magyar osztály vagy iskola megszűnését sem eredményezi majd. MTI
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a szórványmagyarság megmaradása része az egész Kárpát-medencei magyarság megmaradásának.
Répás Zsuzsanna a témában pénteken a fővárosban rendezett konferencián azt nevezte az igazán nagy feladatnak, hogy a teljesen eltérő élethelyzetű, és hátterű szórványközösségeknek megtalálják azt az utat, amely magyar identitásuk megtartásához, erősödéséhez vezet.
A szórványmagyarság közösségei ugyanúgy elemi alkotói az összmagyarságnak, mint bármelyik magyar közösség. Életmódjuk, tradícióik alkotóelemei nemzeti kultúránknak, megmaradásuk része az egész Kárpát-medencei magyarság megmaradásának - emelte ki.
Répás Zsuzsanna szerint igaz, hogy a szórványterületeken kevés az iskola, a pedagógus, és a szórványcentrumokban is pozícióvesztés a jellemző. A kiindulópont mégis az, hogy ezekben a közösségekben van még annyi erő és lendület, amelyre alapozva "felfrissíthetők" ezek a szórványterületek - mondta, hangsúlyozva: ebben a folyamatban kulcstényező a magyar nyelvű oktatás, a magyarságtudatot átörökítő iskola intézménye.
Felidézte, hogy a tavaly novemberi Magyar Állandó Értekezleten a tagszervezetek teljes egyetértésben fogadták el azt a dokumentumot, amely a külhoni magyarságot érintő területekre komplex cselekvési terveket vázol fel. A nemzetpolitikai stratégia kiemelten taglalja a szórványközösségek helyzetét, és megoldási irányokat mutat.
A szórvány megerősítése ugyanakkor nem jelenti azt - folytatta -, hogy kizárólag a szórványközösségeknél van feladat: a tömbben, a Magyarországon élő magyarok körében is van teendő, hiszen nem mindenki van tisztában azzal, mit jelent a szórvány fogalma, nem ismerik a szórványmagyar közösségek életét.
Szavai szerint az ismeretek bővítésének szükségessége mind a tömbmagyarság, mind a magyarországi magyarság esetében fennáll, ezért oda kell figyelni a civil szervezetek és egyházak munkájára. Fontos, hogy felhívják az egész magyarság figyelmét, mi szórvány és milyen értéket képvisel a magyar kultúrkincs egészében, a magyar nemzet megmaradásáért vívott harcban - emelte ki.
Utalva arra, hogy a konferenciát a Magyar Nyelvoktatás és nyelvápolás a Kárpát-medence szórványvidékein címmel rendezték meg, úgy fogalmazott: minden ember számára a saját anyanyelve jelenti a kulcsot, múltja gyökerei és ezáltal saját maga megismeréséhez. Erre mindenkinek azon a helyen van esélye, ahol született, felnevelkedett, amelyet otthonának tekint a világon - mondta Répás Zsuzsanna.
Diószegi László, a tanácskozást szervező Teleki László Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy nagyon nagy különbségek vannak az egyes szórványterületek között.
Példaként említette, hogy Moldvában, Csángóföldön iskolán kívüli oktatás van, míg Szlovéniában már megvalósult a kétnyelvű oktatás. Ami ma tömb, az ugyanakkor holnap szórvány lehet - figyelmeztetett, és kiemelten fontosnak tartotta a szórványterületeken jellemző problémák felmérését.
Diószegi László a szórványosodás kiváltó okai között a természetes asszimiláció mellett egyfajta magyarellenes politikát is említett, példaként hozva a megyehatárok átrendezését egyes helyeken.
Balázs-Bécsi Attila a szamosújvári Téka Alapítvány képviseletében az erdélyi mezőségi területeken megvalósuló oktatási programot mutatta be. Alapítványuk mellett ismertetve a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységét elmondta: az elmúlt 12 évben két korszerű kollégiumot építettek, és több mint 300 gyermeket "emeltek ki" a szórványlétből. Számukra komplex felzárkóztató programot biztosítanak, és a térség kultúrája, hagyományai szellemében nevelik a gyermekeket.
Különös gondot fordítanak a szociális hátrányok kiegyenlítésére - tette hozzá, kiemelve: ha ezek a programok nem lennének, Kolozs megye 28-30 településén élő magyar gyermekek kimaradhatnának a magyar nyelvű oktatásból. Megjegyezte: a náluk tanuló gyermekek 22 százaléka vegyes családból származik.
Terveikről szólva beszámolt a Kemény Zsigmond oktatási központ építéséről, amelynek alapkövét 2010-ben helyezték el. Célcsoportként mintegy 650 szamosújvári, mezőségi gyermeket említett, hangsúlyozva: a központ létrehozása egyetlen magyar osztály vagy iskola megszűnését sem eredményezi majd. MTI
2012. június 25.
Missziós tevékenység eredménye a Kányafő Galéria létrehozása
Könyv és kiállítás a Makovecz-templomban
Könyvbemutatóval és fotókiállítással kezdte meg működését a Kányafő Galéria pénteken délután a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának előcsarnokában, ahol a széki születésű Juhos-Kiss János Hol vannak a Kárpátok? című novelláskötetét, valamint Tóth Pál kispesti-wekerlei építőmérnöknek a Kós Károly tervezte házakról, kúriákról, iskolákról és templomokról készített fényképeit ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvény zenei programjáról Mezei Boglárka gondoskodott, aki az est folyamán kalotaszegi népdalokat adott elő.
Bibza István, az egyházközség lelkésze, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: missziós tevékenységük egyik eredménye a galéria létrehozása, amelyben a világ szépségeit tehetséges művészeink munkái révén kívánják bemutatni. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Makovecz Imre által tervezett és Müller Csaba által kivitelezett templom minden kis zegét-zugát élettel megtöltve kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség identitástudata erősödjön.
A folytatásban Müller Csaba műépítész méltatta a budapesti Wekerle munkás- és tisztviselőtelepen élő Tóth Pál munkásságát, aki 1994 óta fényképezi a Kós-házakat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Felvételein harminc épületet tár ezúttal a kolozsváriak elé, többek között a zebegényi római katolikus templomot, a budapesti állatkert helyszíneit, a sztánai Varjúvárat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és ravatalozót, valamint a nagybaconi református művelődési házat. – A gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett munkái dokumentumértékkel bírnak. A művész érinti a Kós életmű eddig feldolgozatlan részeit, ugyanakkor az épületek utóéletét is nyomon követi – mondta Müller Csaba, majd hozzátette: Tóth Pál sorozata átfogó keresztmetszetét nyújtja Kós Károly legfontosabb munkáinak, hiszen olyan házakat is bemutat, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét.
Másik érdekes életmű a Juhos-Kiss Jánosé, aki tanárként, költőként, szépíróként és újságíróként is igyekszik közreműködni a hagyományok ápolásában; Szabó Zsolt utalt arra, hogy a szerző Széken született, Szamosújváron nőtt fel, jelenleg pedig, amellett, hogy történelmet tanít a Heim Pál Gyermekkórházban, a Wekerle-telepi közművelődési élet aktív szervezője. A Székely Ház Közhasznú Alapítvány gondozásában napvilágot látott Hol vannak a Kárpátok? című kötete már a hatodik a sorban – korábban Bensőm szorítása, Létezésünk kötelesség, Te drága élet, Életre-halálra és A lélek örök címmel jelentek meg könyvei –, novellákat, esszéket és cikkeket tartalmaz, amelyek többségét a nagyváradi Reggeli Újság közölte. A jelenlévők kedvezményes áron vásárolhatták meg a kiadványt, a szerző pedig a begyűlt pénzösszeget a templom javára ajánlotta fel.
Érdeklődésünkre, hogy milyen események várhatók az elkövetkező időszakban a galériában, Bibza István elárulta: terveik között szerepel egy olyan bizottság létrehozása, amelynek tagjait kiállítások szervezésével bíznák meg. – Reménykedünk abban, hogy sokan felkeresnek bennünket, és jól érzik magukat ebben a galériában, hiszen az a célunk, hogy hirdessük, sugározzuk a világ felé, milyen csodálatos művészeink vannak – összegezte a lelkész. Tóth Pál kiállítása három hétig látogatható a Donát út 142. szám alatt található templomban
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)
Könyv és kiállítás a Makovecz-templomban
Könyvbemutatóval és fotókiállítással kezdte meg működését a Kányafő Galéria pénteken délután a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának előcsarnokában, ahol a széki születésű Juhos-Kiss János Hol vannak a Kárpátok? című novelláskötetét, valamint Tóth Pál kispesti-wekerlei építőmérnöknek a Kós Károly tervezte házakról, kúriákról, iskolákról és templomokról készített fényképeit ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvény zenei programjáról Mezei Boglárka gondoskodott, aki az est folyamán kalotaszegi népdalokat adott elő.
Bibza István, az egyházközség lelkésze, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: missziós tevékenységük egyik eredménye a galéria létrehozása, amelyben a világ szépségeit tehetséges művészeink munkái révén kívánják bemutatni. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Makovecz Imre által tervezett és Müller Csaba által kivitelezett templom minden kis zegét-zugát élettel megtöltve kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség identitástudata erősödjön.
A folytatásban Müller Csaba műépítész méltatta a budapesti Wekerle munkás- és tisztviselőtelepen élő Tóth Pál munkásságát, aki 1994 óta fényképezi a Kós-házakat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Felvételein harminc épületet tár ezúttal a kolozsváriak elé, többek között a zebegényi római katolikus templomot, a budapesti állatkert helyszíneit, a sztánai Varjúvárat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és ravatalozót, valamint a nagybaconi református művelődési házat. – A gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett munkái dokumentumértékkel bírnak. A művész érinti a Kós életmű eddig feldolgozatlan részeit, ugyanakkor az épületek utóéletét is nyomon követi – mondta Müller Csaba, majd hozzátette: Tóth Pál sorozata átfogó keresztmetszetét nyújtja Kós Károly legfontosabb munkáinak, hiszen olyan házakat is bemutat, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét.
Másik érdekes életmű a Juhos-Kiss Jánosé, aki tanárként, költőként, szépíróként és újságíróként is igyekszik közreműködni a hagyományok ápolásában; Szabó Zsolt utalt arra, hogy a szerző Széken született, Szamosújváron nőtt fel, jelenleg pedig, amellett, hogy történelmet tanít a Heim Pál Gyermekkórházban, a Wekerle-telepi közművelődési élet aktív szervezője. A Székely Ház Közhasznú Alapítvány gondozásában napvilágot látott Hol vannak a Kárpátok? című kötete már a hatodik a sorban – korábban Bensőm szorítása, Létezésünk kötelesség, Te drága élet, Életre-halálra és A lélek örök címmel jelentek meg könyvei –, novellákat, esszéket és cikkeket tartalmaz, amelyek többségét a nagyváradi Reggeli Újság közölte. A jelenlévők kedvezményes áron vásárolhatták meg a kiadványt, a szerző pedig a begyűlt pénzösszeget a templom javára ajánlotta fel.
Érdeklődésünkre, hogy milyen események várhatók az elkövetkező időszakban a galériában, Bibza István elárulta: terveik között szerepel egy olyan bizottság létrehozása, amelynek tagjait kiállítások szervezésével bíznák meg. – Reménykedünk abban, hogy sokan felkeresnek bennünket, és jól érzik magukat ebben a galériában, hiszen az a célunk, hogy hirdessük, sugározzuk a világ felé, milyen csodálatos művészeink vannak – összegezte a lelkész. Tóth Pál kiállítása három hétig látogatható a Donát út 142. szám alatt található templomban
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 3.
Szórványkonferencia az Erdélyország az én hazám világtalálkozón
2012. június 30. és július 1. között ismét megrendezésre került – immáron hatodik alkalommal – az „Erdélyország az én hazám” világtalálkozó, az Erdélyből elszármazottak és Erdély sorsáért elkötelezettek nagy találkozója. A színes programokban bővelkedő nagyszabású rendezvénynek az idei évben a Verőce melletti Lósi-völgy adott otthont, a megejtően szép Kárpát-Haza Temploma lábánál. A rendezvényen vasárnap szórványkonferenciát tartottak, ahol az alábbi összeállítás készült.
Vetési László, a kolozsvári székhelyű Diaszpóra Alapítvány elnöke: „Az olyan városok esetében is, mint Kolozsvár, amelyik egyrészt főváros, másrészt hatalmas értelmiségi központ, rétegeiben szoktuk elemezni és kezelni. Az a réteg, amelyik magyar intézmény-háttérrel, magyar kultúrkörben mozog, vagy iskolaigazgatók, iskolák, magyar intézmények vonzáskörzetéhez tartozik, ez a réteg városon belül természetesen ne lehet szórvány, viszont azok, akik úgynevezett Monostor-negyediek, őket természetes módon muszáj úgy kezelni, mert leszakadnak az identitástömbökről, nyelvi közösségekről. Ennek a szórványnak a megszólítására vannak mostmár hatékony módszerek. Például a Kolozsvári Napok, amely tömegeket mozgat meg."
A Mezőség 100 évvel ezelőtt is szórványvidék volt, ami azt jelenti, hogy helyi magyarok hozzászoktak ahhoz, hogy körülöttük románok élnek.
Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán oktatási és kulturális alapítvány elnöke: „A gyerekeket magyar iskolába íratják, ami nagyon pozitív dolog. Hozzátartozik a falu rendjéhez, hogy, ha valaki más, mint a többi, vagy mást akar, mint a többi, akkor azt megszólják. (...) Annyira megnyertük az emberek bizalmát, és nem csak a magyarokét, hanem a románokét is, nem kell nekem bizonyítani, hogy mi az, amit ajánlok a gyermekeknek, amikor hozzám jön, hogyha a válaszúti szórványkollégiumban kezdi meg az iskolát. Másként viszonyul a világhoz, mert talpraesettebb."
Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke: „Kevesen vagyunk, de az még nem jelenti azt, hogy ne tevékenykedjünk. Elsősorban a vegyes házasságok miatt nagy az elrománosodás, a beolvadás veszélye, illetve a kisebb településekről, a falvakról a gazdasági erőt, a fiatal munkaképes lakosságot elszívták a városok. Ezért kellett létrehozni a Bástya Egyesületet."
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés Autonómiabizottságának az elnöke, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke: „A Székely Nemzeti Tanács, illetőleg a székely autonómia kezdeményezésének az apropóján, de nem csak és kizárólag a székelyföldi autonómiát, hanem egyáltalán a Kárpát-medencében létesíthető autonómiaformákat figyelembe véve Vajdaságtól Kárpátaljáig, Felvidéktől Egészen Erdélyig minden olyan kérdést felkarolunk, ahol akár személyi, kulturális, területi autonómiaformák létrejöhetnek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen egy közös eredőnk. Egyrészt ugyanazokat a fogalmakat ugyanúgy értelmezünk mindannyian (autonómia, nemzeti önrendelkezés, autonómiaformák Európában). Muszáj ezekről beszélni, hiszen csak és kizárólag ez biztosíthatja azt, hogy ha mi egymást értjük, akkor fel tudunk ugyanazon zászló mögé mindannyian sorakozni. (...) Nagyon jól látható, hogy azokban az európai országokban, ahol vannak autonóm közösségek, ott gazdaság mindinkább és mindig jobban fellendül." Forrás: Kossuth Rádió / bellacafe.hu
2012. június 30 – július 1 között tartották a 6. Erdélyország az én hazám világtalálkozót, a Verőce melletti Lósi - völgyben. Az erdélyi, Erdélyből elszármazott vagy Erdély sorsát szívükön viselő résztvevők - az érmelléki kulturális életet képviselők segítségével - az idén az Érmellékkel ismerkedhettek meg közelebbről.
Az előadások, könyvbemutatók rendjén Vetési László megtartotta a Vallási együttélési érdekességek Erdélyben című vetített képes előadását. A rendezvény másnapján Megmaradás tematikával kerekasztal-beszélgetést folytattak a szórványmagyarságról, melyen erdélyi és anyaországi alapítványok, egyesületek képviselői számoltak be a szórványért végzett munkájukról, erőfeszítéseikről és az eközben támadt gondjaikról. Részt vettek: Balázs-Bécsi Attila (elnök, Téka Alapítvány - Szamosújvár), Balázs-Bécsi Gyöngyi (elnök, Kallós Alapítvány - Válaszút), Kerekes Zoltán és Lapohos Ella (elnök és alelnök, Vicei Bástya Egyesület - Vice), Benkei Ildikó, Szeleczki Erzsébet, Kaszás Mária és Nagy Éva (Vasárnapi Iskola Alapítvány), Vetési László (elnök, Diaszpóra Alapítvány – Kolozsvár). A moderátor szerepét Margittai Gábor publicista töltötte be.
Erdély.ma
2012. június 30. és július 1. között ismét megrendezésre került – immáron hatodik alkalommal – az „Erdélyország az én hazám” világtalálkozó, az Erdélyből elszármazottak és Erdély sorsáért elkötelezettek nagy találkozója. A színes programokban bővelkedő nagyszabású rendezvénynek az idei évben a Verőce melletti Lósi-völgy adott otthont, a megejtően szép Kárpát-Haza Temploma lábánál. A rendezvényen vasárnap szórványkonferenciát tartottak, ahol az alábbi összeállítás készült.
Vetési László, a kolozsvári székhelyű Diaszpóra Alapítvány elnöke: „Az olyan városok esetében is, mint Kolozsvár, amelyik egyrészt főváros, másrészt hatalmas értelmiségi központ, rétegeiben szoktuk elemezni és kezelni. Az a réteg, amelyik magyar intézmény-háttérrel, magyar kultúrkörben mozog, vagy iskolaigazgatók, iskolák, magyar intézmények vonzáskörzetéhez tartozik, ez a réteg városon belül természetesen ne lehet szórvány, viszont azok, akik úgynevezett Monostor-negyediek, őket természetes módon muszáj úgy kezelni, mert leszakadnak az identitástömbökről, nyelvi közösségekről. Ennek a szórványnak a megszólítására vannak mostmár hatékony módszerek. Például a Kolozsvári Napok, amely tömegeket mozgat meg."
A Mezőség 100 évvel ezelőtt is szórványvidék volt, ami azt jelenti, hogy helyi magyarok hozzászoktak ahhoz, hogy körülöttük románok élnek.
Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán oktatási és kulturális alapítvány elnöke: „A gyerekeket magyar iskolába íratják, ami nagyon pozitív dolog. Hozzátartozik a falu rendjéhez, hogy, ha valaki más, mint a többi, vagy mást akar, mint a többi, akkor azt megszólják. (...) Annyira megnyertük az emberek bizalmát, és nem csak a magyarokét, hanem a románokét is, nem kell nekem bizonyítani, hogy mi az, amit ajánlok a gyermekeknek, amikor hozzám jön, hogyha a válaszúti szórványkollégiumban kezdi meg az iskolát. Másként viszonyul a világhoz, mert talpraesettebb."
Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke: „Kevesen vagyunk, de az még nem jelenti azt, hogy ne tevékenykedjünk. Elsősorban a vegyes házasságok miatt nagy az elrománosodás, a beolvadás veszélye, illetve a kisebb településekről, a falvakról a gazdasági erőt, a fiatal munkaképes lakosságot elszívták a városok. Ezért kellett létrehozni a Bástya Egyesületet."
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés Autonómiabizottságának az elnöke, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke: „A Székely Nemzeti Tanács, illetőleg a székely autonómia kezdeményezésének az apropóján, de nem csak és kizárólag a székelyföldi autonómiát, hanem egyáltalán a Kárpát-medencében létesíthető autonómiaformákat figyelembe véve Vajdaságtól Kárpátaljáig, Felvidéktől Egészen Erdélyig minden olyan kérdést felkarolunk, ahol akár személyi, kulturális, területi autonómiaformák létrejöhetnek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen egy közös eredőnk. Egyrészt ugyanazokat a fogalmakat ugyanúgy értelmezünk mindannyian (autonómia, nemzeti önrendelkezés, autonómiaformák Európában). Muszáj ezekről beszélni, hiszen csak és kizárólag ez biztosíthatja azt, hogy ha mi egymást értjük, akkor fel tudunk ugyanazon zászló mögé mindannyian sorakozni. (...) Nagyon jól látható, hogy azokban az európai országokban, ahol vannak autonóm közösségek, ott gazdaság mindinkább és mindig jobban fellendül." Forrás: Kossuth Rádió / bellacafe.hu
2012. június 30 – július 1 között tartották a 6. Erdélyország az én hazám világtalálkozót, a Verőce melletti Lósi - völgyben. Az erdélyi, Erdélyből elszármazott vagy Erdély sorsát szívükön viselő résztvevők - az érmelléki kulturális életet képviselők segítségével - az idén az Érmellékkel ismerkedhettek meg közelebbről.
Az előadások, könyvbemutatók rendjén Vetési László megtartotta a Vallási együttélési érdekességek Erdélyben című vetített képes előadását. A rendezvény másnapján Megmaradás tematikával kerekasztal-beszélgetést folytattak a szórványmagyarságról, melyen erdélyi és anyaországi alapítványok, egyesületek képviselői számoltak be a szórványért végzett munkájukról, erőfeszítéseikről és az eközben támadt gondjaikról. Részt vettek: Balázs-Bécsi Attila (elnök, Téka Alapítvány - Szamosújvár), Balázs-Bécsi Gyöngyi (elnök, Kallós Alapítvány - Válaszút), Kerekes Zoltán és Lapohos Ella (elnök és alelnök, Vicei Bástya Egyesület - Vice), Benkei Ildikó, Szeleczki Erzsébet, Kaszás Mária és Nagy Éva (Vasárnapi Iskola Alapítvány), Vetési László (elnök, Diaszpóra Alapítvány – Kolozsvár). A moderátor szerepét Margittai Gábor publicista töltötte be.
Erdély.ma
2012. július 12.
Téka-tábor: hadüzenet a tévézésnek
Épülőben az új oktatási központ Szamosújváron
A szamosújvári Téka Alapítvány művelődési és oktatási központjában 13. alkalommal szervezték meg a nyári Honismereti és Anyanyelvi Tábort mezőségi szórványmagyar falvakból származó gyerekek számára. Változatos programok, kikapcsolódás, játszva tanulás – így foglalható össze röviden az egyhetes együttlét lényege. Mindeközben – ha nem is rohamléptekkel – épül az új Kemény Zsigmond Oktatási Központ is. Az erdélyi szórványoktatás egyik mérföldkövének számít a Balázs-Bécsi Attila tanár által megálmodott, és 1993-ban létrehozott Téka Alapítvány. A Téka-ház, amely többek között a Szórvány Művelődési Központnak és a Mezőségi Szórványkollégiumnak is helyet biztosít, a programok – és ezzel együtt a gyerekek – gyarapodásával kezdi túlnőni a mostani lehetőségeket, ezért 2009. október 9-én egy új oktatási központ alapkőletételére került sor Szamosújváron. A magyar kormány évente 45 millió forinttal támogatja a munkálatokat, a beígért román támogatást erre az évre a Ponta-kormány visszavonta – tudtuk meg az alapítvány elnökétől. Másrészt Balázs-Bécsi Attila megelégedéssel beszél a terv társadalmi támogatottságáról, hiszen az alapítványnak közel 3 millió forint értékben sikerült téglajegyet eladnia. Sürgősségi támogatást a Communitas Alapítvány is nyújtott, ebből különböző számlákat fizettek ki a munkavállalóknak. Az épület alapjának 80 százaléka már elkészült, a hétből négy modulon pedig a falazást is elkezdték. Az alapkő letételekor az építkezés befejezésének határidejét 2014-re határozták meg, ám a tények ismeretében az alapítvány elnöke nem bocsátkozik jóslatokba: „Abban reménykedem, hogy összeül egy vegyes – magyar-román – oktatási bizottság, amelynek napirendjére a kollégium ügye is felkerül, és határozottabb támogatást kapunk mindkét fél részéről” – bizakodik Balázs-Bécsi Attila. 650 férőhelyes épületről van szó, ahol bölcsődés kisgyerekektől érettségiző diákokig fogadják majd a fiatalokat. Ezzel nem szűnnek meg a mezőségi szórvány elemi iskolái, hiszen Szamosújváron, a Kemény Zsigmond Oktatási Központban ötödiktől folytathatják tanulmányaikat a fiatalok.
Játszva tanuljunk anyanyelvünkön!
Látogatásunkkor mintegy félszáz gyerek fogyasztotta jóízűen reggelijét a Téka udvarán, türelmetlenül várva az aznapi programokat. Az egyhetes Honismereti és Anyanyelvi Tábort a Téka Művelődési Alapítvány szervezi, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdetektől fogva. A nyári tábor vezetője Egri Hajnal, aki arról számolt be lapunknak, hogy az egyhetes együttlét remek alkalmat nyújt arra, hogy azok a diákok, akik Szamosújváron kívánnak ötödiktől iskolába járni – és a Téka bentlakásában fognak lakni –, ismerkedjenek környezetükkel, a pedagógusokkal, illetve barátkozzanak a kollégium szabályzatával, szokják meg a bentlakás hangulatát, szabályait. Az elmúlt tanévben több mint 110 gyerek lakott a kollégiumban, ezek közül sokan a tábort sem hagyják ki vakációs programjaik közül. És ha már a vakációnál tartunk, Egri Hajnal arról is tájékoztat bennünket, hogy a tevékenységek többnyire szórakoztató jellegűek, bár a nyelvi játékoktól a cserépégetésig rengeteg programban vesznek részt a diákok.
Egy fedél alatt a szórvány
A tábor résztvevői többnyire a mezőségi falvakból – Palatka, Búza, Keszű, Füzes, Szentmárton, Feketelak – érkeztek, de vannak közöttük szamosújváriak is, akik vakációjuk egy részét a Téka programjaival töltik. Többnyire a kézműves foglalkozások nyitják és zárják a napot, közben anyanyelvi vetélkedőkön vehetnek részt a diákok, történelmi témájú vagy népmesék hangzanak el. Az igazi kikapcsolódást talán az esténként megrendezett táncház, a népdalok éneklése, illetve a rendszeres kirándulások jelentik a tábor résztvevőinek.
Szentmártonban például lovagolhattak, szekérre ülhettek a gyerekek, de látogattak tájházat is, és megismerkedhettek a népi hagyományokkal. Azt már saját szemünkkel tapasztalhattuk, mekkora sikernek örvendett a diákok körében az internetes anyanyelvi játék, ahol helyesírási és szótári ismereteiket tehették próbára a résztvevők. De ugyanilyen népszerű a tábor résztvevői között a nemezelés, a festés, a gyöngyfűzés vagy a tűzzománckészítés és a könyvkötés fortélyainak ellesése. Többnyire csoportos foglalkozásokat tartanak, az alkotások pedig a kollégiumban maradnak – a visszatérő diákok később büszkén fedezik fel egy-egy kiállított tárgyban a sajátjukat, hiszen az asztalterítőtől a virágcserepekig itt minden a gyerekek munkáját dicséri. „Szeretek részt venni a táborban – mondja a Válaszútról érkezett Szilárd –, mert minden évben tanulunk valami újat, az idén például a bogozást.” A bogozás tulajdonképpen az ostorkészítés egyik alapművelete, de cérnából karkötők is készülnek ezzel a módszerrel. A feketalaki Eliza már a hetedik osztályt kezdi Szamosújváron, a nyári tábor lehetőséget ad számára a barátnőkkel való találkozásra, de tagja a néptánccsoportnak és a dalkörnek is. Mindketten elismerik, ha nem lennének itt, valószínűleg a számítógép és a televízió előtt töltenék a vakációt. Tegyük hozzá: ha modern korunk e két vívmánya mellől sikerül elvonni a gyerekeket legalább egy időre, máris hasznosnak mondható a Téka nyári tábora.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Épülőben az új oktatási központ Szamosújváron
A szamosújvári Téka Alapítvány művelődési és oktatási központjában 13. alkalommal szervezték meg a nyári Honismereti és Anyanyelvi Tábort mezőségi szórványmagyar falvakból származó gyerekek számára. Változatos programok, kikapcsolódás, játszva tanulás – így foglalható össze röviden az egyhetes együttlét lényege. Mindeközben – ha nem is rohamléptekkel – épül az új Kemény Zsigmond Oktatási Központ is. Az erdélyi szórványoktatás egyik mérföldkövének számít a Balázs-Bécsi Attila tanár által megálmodott, és 1993-ban létrehozott Téka Alapítvány. A Téka-ház, amely többek között a Szórvány Művelődési Központnak és a Mezőségi Szórványkollégiumnak is helyet biztosít, a programok – és ezzel együtt a gyerekek – gyarapodásával kezdi túlnőni a mostani lehetőségeket, ezért 2009. október 9-én egy új oktatási központ alapkőletételére került sor Szamosújváron. A magyar kormány évente 45 millió forinttal támogatja a munkálatokat, a beígért román támogatást erre az évre a Ponta-kormány visszavonta – tudtuk meg az alapítvány elnökétől. Másrészt Balázs-Bécsi Attila megelégedéssel beszél a terv társadalmi támogatottságáról, hiszen az alapítványnak közel 3 millió forint értékben sikerült téglajegyet eladnia. Sürgősségi támogatást a Communitas Alapítvány is nyújtott, ebből különböző számlákat fizettek ki a munkavállalóknak. Az épület alapjának 80 százaléka már elkészült, a hétből négy modulon pedig a falazást is elkezdték. Az alapkő letételekor az építkezés befejezésének határidejét 2014-re határozták meg, ám a tények ismeretében az alapítvány elnöke nem bocsátkozik jóslatokba: „Abban reménykedem, hogy összeül egy vegyes – magyar-román – oktatási bizottság, amelynek napirendjére a kollégium ügye is felkerül, és határozottabb támogatást kapunk mindkét fél részéről” – bizakodik Balázs-Bécsi Attila. 650 férőhelyes épületről van szó, ahol bölcsődés kisgyerekektől érettségiző diákokig fogadják majd a fiatalokat. Ezzel nem szűnnek meg a mezőségi szórvány elemi iskolái, hiszen Szamosújváron, a Kemény Zsigmond Oktatási Központban ötödiktől folytathatják tanulmányaikat a fiatalok.
Játszva tanuljunk anyanyelvünkön!
Látogatásunkkor mintegy félszáz gyerek fogyasztotta jóízűen reggelijét a Téka udvarán, türelmetlenül várva az aznapi programokat. Az egyhetes Honismereti és Anyanyelvi Tábort a Téka Művelődési Alapítvány szervezi, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdetektől fogva. A nyári tábor vezetője Egri Hajnal, aki arról számolt be lapunknak, hogy az egyhetes együttlét remek alkalmat nyújt arra, hogy azok a diákok, akik Szamosújváron kívánnak ötödiktől iskolába járni – és a Téka bentlakásában fognak lakni –, ismerkedjenek környezetükkel, a pedagógusokkal, illetve barátkozzanak a kollégium szabályzatával, szokják meg a bentlakás hangulatát, szabályait. Az elmúlt tanévben több mint 110 gyerek lakott a kollégiumban, ezek közül sokan a tábort sem hagyják ki vakációs programjaik közül. És ha már a vakációnál tartunk, Egri Hajnal arról is tájékoztat bennünket, hogy a tevékenységek többnyire szórakoztató jellegűek, bár a nyelvi játékoktól a cserépégetésig rengeteg programban vesznek részt a diákok.
Egy fedél alatt a szórvány
A tábor résztvevői többnyire a mezőségi falvakból – Palatka, Búza, Keszű, Füzes, Szentmárton, Feketelak – érkeztek, de vannak közöttük szamosújváriak is, akik vakációjuk egy részét a Téka programjaival töltik. Többnyire a kézműves foglalkozások nyitják és zárják a napot, közben anyanyelvi vetélkedőkön vehetnek részt a diákok, történelmi témájú vagy népmesék hangzanak el. Az igazi kikapcsolódást talán az esténként megrendezett táncház, a népdalok éneklése, illetve a rendszeres kirándulások jelentik a tábor résztvevőinek.
Szentmártonban például lovagolhattak, szekérre ülhettek a gyerekek, de látogattak tájházat is, és megismerkedhettek a népi hagyományokkal. Azt már saját szemünkkel tapasztalhattuk, mekkora sikernek örvendett a diákok körében az internetes anyanyelvi játék, ahol helyesírási és szótári ismereteiket tehették próbára a résztvevők. De ugyanilyen népszerű a tábor résztvevői között a nemezelés, a festés, a gyöngyfűzés vagy a tűzzománckészítés és a könyvkötés fortélyainak ellesése. Többnyire csoportos foglalkozásokat tartanak, az alkotások pedig a kollégiumban maradnak – a visszatérő diákok később büszkén fedezik fel egy-egy kiállított tárgyban a sajátjukat, hiszen az asztalterítőtől a virágcserepekig itt minden a gyerekek munkáját dicséri. „Szeretek részt venni a táborban – mondja a Válaszútról érkezett Szilárd –, mert minden évben tanulunk valami újat, az idén például a bogozást.” A bogozás tulajdonképpen az ostorkészítés egyik alapművelete, de cérnából karkötők is készülnek ezzel a módszerrel. A feketalaki Eliza már a hetedik osztályt kezdi Szamosújváron, a nyári tábor lehetőséget ad számára a barátnőkkel való találkozásra, de tagja a néptánccsoportnak és a dalkörnek is. Mindketten elismerik, ha nem lennének itt, valószínűleg a számítógép és a televízió előtt töltenék a vakációt. Tegyük hozzá: ha modern korunk e két vívmánya mellől sikerül elvonni a gyerekeket legalább egy időre, máris hasznosnak mondható a Téka nyári tábora.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. augusztus 25.
Széki cselédsors a szakember szemével
Beszélgetés Pozsony Ferenc egyetemi oktatóval, néprajzkutatóval
A Kolozsvári Magyar Napok keretében külön programpontként szerepelt a széki táncosok bemutatkozása. Az eredeti helyszín a Posta mögötti park lett volna, ahol régebb a Kolozsváron szolgáló széki lányok és fiúk táncoltak szabadnapjukon. A mostani eseményre technikai okok miatt végül a Farkas utcában került sor. A széki táncosokra a kolozsvári középnemzedék minden bizonnyal jól emlékszik még. Pozsony Ferencet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, néprajzkutatót a jelenség kialakulásáról, jelentőségéről és befejezéséről faggattuk.
– Mikorra vezethető vissza a széki lányok kolozsvári cselédeskedése?
– A cselédeskedés ősi foglalkozásnak számít. A középkor idején a szolgák száma több tízezer volt, míg a polgári korban már több százezret is elért. A széki lányok kolozsvári cselédeskedése is elsősorban a város polgáriasodásához kapcsolódik. A XIX. század második felében kibontakozó vasútépítés, iparosítás csakhamar gazdag polgári réteg kialakulását tette lehetővé. Annak eredményeképpen a tehetősebb családokban a háztartással kapcsolatos munkák (takarítás, rendteremtés, tüzelés, fűtés, bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás, gyermekek pesztrálása stb.) jelentős részét cselédlányok végezték. Rendszerint falusi, szegényebb rendű, fiatalabb lányokat fogadtak fel cselédnek, akik a befogadó család otthonában (rendszerint konyhájában) laktak, élelmet, ruhát és kevéske pénzt kaptak munkájukért. Ezek a lányok aztán – függetlenül attól, hogy Székről vagy például Székelyföldről jöttek, hiszen székely lányok is jöttek Kolozsvárra szolgálni – fokozatosan elsajátították az igényesebb, polgári jellegű háztartás csínját-bínját. Az sem ment ritkaságszámba, hogy kolozsvári cselédségük alatt keresték meg a hozományra valót. Mind a XIX., mind a XX. században Erdélyben az volt a felfogás: abból a vidéki lányból lesz igazán ügyes feleség, aki legalább egy évet szolgált városon, úri házaknál. Korabeli levelek, önéletleírások, szépirodalmi művek azonban azt is jelzik, hogy közülük sokan teherbe estek, prostituálódtak, lecsúsztak, s utána már elég nehezen tudtak visszailleszkedni az őket kibocsátó szülőfalu társadalmába. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a széki legényekről sem, akik főleg építkezéseknél meg a vasútnál helyezkedtek el különböző nagyvárosokban, például Kolozsváron is. Azt kiemeljük, hogy a hazai urbanizációval egy időben fokozatosan csökkent a férfi cselédek száma, s látványosan növekedett a lányoké. A férfiak esetében a néprajzkutatók feltérképeztek egy másféle szolgatípust is, aki egy-egy tehetősebb falusi gazdálkodó családhoz szegődött el, hogy ott jobban elsajátíthassa a földművelés és az állattartás „titkait”. Erről Ráduly János írt Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987) című könyvében. Kolozsváron, hangsúlyozom, a széki legények inkább az építkezéseknél helyezkedtek el. Ma is ez az a mesterség, amelynek ismeretében például Magyarországon vagy Nyugat-Európában vállalnak munkát, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozástól kezdődően.
– Egy ilyen hosszú, több mint egy évszázados múlttal rendelkező folyamat nem jöhetett volna létre bizonyos szabályok nélkül…
– Természetesen. A cselédsorsot már a XIX. században pontosan szabályozták. Például 1876. április 3-án Ferenc József császár szentesítette a parlament által az év március 24-én elfogadott cselédtörvényt, amely rögzítette a gazdák és a cselédek jogait és kötelességeit. Hasonló jogszabályokat fogadtak el 1898-ban és 1907-ben, amikor Darányi Ignác (1849–1927) volt a mezőgazdasági tárca vezetője, és az ő hatáskörébe tartozott e jogszabály létrehozása. De hogy valami kézzelfoghatóbbat említsek: minden cselédnek volt könyve, egyfajta munkakönyve, melyben pontosan rögzítették kötelezettségeit és jogait, egészségügyi biztosítást kellett fizetnie, és orvosi felügyelet alatt is tartották őket.
– Szamosújvár sokkal közelebb van Székhez, mint Kolozsvár. Miért jött akkor ide a legtöbb széki leány?
– Székiek Szamosújvárra is mentek gazdagabb örmény családokhoz cselédeskedni, de nyilvánvalóan kevesebben. Kolozsvárnak e téren is jóval nagyobb volt a vonzereje.
– Hogyan lett a széki cselédlányok kedvenc kolozsvári találkahelye a mostani Posta, azaz a ferences kolostor környéke?
– A kincses város Posta-palotája 1898-ban épült fel a Híd utcában. A tőszomszédságában folyó Malomárok fölé hajdanán hatalmas fűzfák hajoltak. Kimenős napjaikon, csütörtök és vasárnap este itt gyűltek össze a városban dolgozó széki legények és cselédlányok beszélgetni, énekelni és táncolni.
– Hogyan ért véget ez az évszázados folyamat?
– Az 1980-as években a hatalom már nem nézte jó szemmel azt, hogy a széki, magyar viseletbe beöltözött lányok-fiúk közösségként élik meg hetente kétszer szabad óráikat. Továbbá az erőszakos gazdasági, társadalmi átalakulások is mind hozzájárultak a jelenség felszámolásához. Később a Malomárkot is befedték, s fölötte parkolót alakítottak ki.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
Beszélgetés Pozsony Ferenc egyetemi oktatóval, néprajzkutatóval
A Kolozsvári Magyar Napok keretében külön programpontként szerepelt a széki táncosok bemutatkozása. Az eredeti helyszín a Posta mögötti park lett volna, ahol régebb a Kolozsváron szolgáló széki lányok és fiúk táncoltak szabadnapjukon. A mostani eseményre technikai okok miatt végül a Farkas utcában került sor. A széki táncosokra a kolozsvári középnemzedék minden bizonnyal jól emlékszik még. Pozsony Ferencet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, néprajzkutatót a jelenség kialakulásáról, jelentőségéről és befejezéséről faggattuk.
– Mikorra vezethető vissza a széki lányok kolozsvári cselédeskedése?
– A cselédeskedés ősi foglalkozásnak számít. A középkor idején a szolgák száma több tízezer volt, míg a polgári korban már több százezret is elért. A széki lányok kolozsvári cselédeskedése is elsősorban a város polgáriasodásához kapcsolódik. A XIX. század második felében kibontakozó vasútépítés, iparosítás csakhamar gazdag polgári réteg kialakulását tette lehetővé. Annak eredményeképpen a tehetősebb családokban a háztartással kapcsolatos munkák (takarítás, rendteremtés, tüzelés, fűtés, bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás, gyermekek pesztrálása stb.) jelentős részét cselédlányok végezték. Rendszerint falusi, szegényebb rendű, fiatalabb lányokat fogadtak fel cselédnek, akik a befogadó család otthonában (rendszerint konyhájában) laktak, élelmet, ruhát és kevéske pénzt kaptak munkájukért. Ezek a lányok aztán – függetlenül attól, hogy Székről vagy például Székelyföldről jöttek, hiszen székely lányok is jöttek Kolozsvárra szolgálni – fokozatosan elsajátították az igényesebb, polgári jellegű háztartás csínját-bínját. Az sem ment ritkaságszámba, hogy kolozsvári cselédségük alatt keresték meg a hozományra valót. Mind a XIX., mind a XX. században Erdélyben az volt a felfogás: abból a vidéki lányból lesz igazán ügyes feleség, aki legalább egy évet szolgált városon, úri házaknál. Korabeli levelek, önéletleírások, szépirodalmi művek azonban azt is jelzik, hogy közülük sokan teherbe estek, prostituálódtak, lecsúsztak, s utána már elég nehezen tudtak visszailleszkedni az őket kibocsátó szülőfalu társadalmába. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a széki legényekről sem, akik főleg építkezéseknél meg a vasútnál helyezkedtek el különböző nagyvárosokban, például Kolozsváron is. Azt kiemeljük, hogy a hazai urbanizációval egy időben fokozatosan csökkent a férfi cselédek száma, s látványosan növekedett a lányoké. A férfiak esetében a néprajzkutatók feltérképeztek egy másféle szolgatípust is, aki egy-egy tehetősebb falusi gazdálkodó családhoz szegődött el, hogy ott jobban elsajátíthassa a földművelés és az állattartás „titkait”. Erről Ráduly János írt Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987) című könyvében. Kolozsváron, hangsúlyozom, a széki legények inkább az építkezéseknél helyezkedtek el. Ma is ez az a mesterség, amelynek ismeretében például Magyarországon vagy Nyugat-Európában vállalnak munkát, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozástól kezdődően.
– Egy ilyen hosszú, több mint egy évszázados múlttal rendelkező folyamat nem jöhetett volna létre bizonyos szabályok nélkül…
– Természetesen. A cselédsorsot már a XIX. században pontosan szabályozták. Például 1876. április 3-án Ferenc József császár szentesítette a parlament által az év március 24-én elfogadott cselédtörvényt, amely rögzítette a gazdák és a cselédek jogait és kötelességeit. Hasonló jogszabályokat fogadtak el 1898-ban és 1907-ben, amikor Darányi Ignác (1849–1927) volt a mezőgazdasági tárca vezetője, és az ő hatáskörébe tartozott e jogszabály létrehozása. De hogy valami kézzelfoghatóbbat említsek: minden cselédnek volt könyve, egyfajta munkakönyve, melyben pontosan rögzítették kötelezettségeit és jogait, egészségügyi biztosítást kellett fizetnie, és orvosi felügyelet alatt is tartották őket.
– Szamosújvár sokkal közelebb van Székhez, mint Kolozsvár. Miért jött akkor ide a legtöbb széki leány?
– Székiek Szamosújvárra is mentek gazdagabb örmény családokhoz cselédeskedni, de nyilvánvalóan kevesebben. Kolozsvárnak e téren is jóval nagyobb volt a vonzereje.
– Hogyan lett a széki cselédlányok kedvenc kolozsvári találkahelye a mostani Posta, azaz a ferences kolostor környéke?
– A kincses város Posta-palotája 1898-ban épült fel a Híd utcában. A tőszomszédságában folyó Malomárok fölé hajdanán hatalmas fűzfák hajoltak. Kimenős napjaikon, csütörtök és vasárnap este itt gyűltek össze a városban dolgozó széki legények és cselédlányok beszélgetni, énekelni és táncolni.
– Hogyan ért véget ez az évszázados folyamat?
– Az 1980-as években a hatalom már nem nézte jó szemmel azt, hogy a széki, magyar viseletbe beöltözött lányok-fiúk közösségként élik meg hetente kétszer szabad óráikat. Továbbá az erőszakos gazdasági, társadalmi átalakulások is mind hozzájárultak a jelenség felszámolásához. Később a Malomárkot is befedték, s fölötte parkolót alakítottak ki.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus folyamán
Daczó Katalin beszélgetése Ferenczné Kurkó Veronikával
Kurkó Gyárfás, a magányos magánember
Politikai pályafutása csúcsán „a nép fiának” nevezték, ünneplőbe öltözött emberek, diadalkapuk vártá, amerre járt, de erre a Kurkó Gyárfásra, a közismert politikusra[1] saját lánya, a Brassóban élő Ferenczné Kurkó Veronika nem emlékszik. Az ő emlékeiben egy visszahúzódó, meggyötört, magába forduló férfi maradt meg, akivel felnőttként találkozott. Kurkó Veronikával kétszer is beszélgettem, először 1998, másodszor 2012 tavaszán. Az alábbiakban ezekből a beszélgetésekből olvashatnak részleteket.
-Kevés a személyes emlékem, mert négyéves voltam 1949-ben, amikor őt elvitték és 19 éves 1964-ben, amikor hazajött – mesélte Ferencz Nagy Veronika. – A szüleim Brassóban ismerkedtek meg. Édesapám a szászrégeni inasévei után itt, Brassóban akart műhelyt nyitani. A domokosi nagymamám épp a brassói nagyszüleimhez küldte apámat, hogy szerezzenek neki kvártélyt, s így ismerte meg édesanyámat, Kató Emmát. 1932-ben összeházasodtak. Együtt építették a Fehér utca 16. szám alatti házat (ma az egyik fiam lakik benne), s édesapám műhelyt nyitott a Hosszú utcában. Én ’45 januárjában születtem és márciusban költöztünk fel Kolozsvárra. Aztán ’50-ben visszahoztak engem Brassóba a nagyszüleim. Édesanyám ’54-ben jött Kolozsvárról haza. Anyu addig nem dolgozott, de amikor aput elvitték, munkába állt.
-Az édesanyja politizált?
-Benne volt a női szövetségben, én már nem tudom, hogy hívták annak idején. Segítettek gyermekeket, előadásokat szerveztek. Később, Kolozsváron a Romániai Demokrata Nők Országos Szövetségének volt a tagja. Miután édesapámat elvitték, nem foglalkozott politikával.
-Emlékszik az édesapja letartóztatására?
-1949. november 3-án, állítólag este, mert már le voltunk feküdve, úgy mesélte anyu: kopogtak az ajtón, bejöttek, házkutatást tartottak, elvették a pisztolyát – persze arra volt engedélye –, mást nem kaptak. Azt mondták, menjen velük három napra Bukarestbe. A három napból lett tizenöt év, úgy elvitték. Nekem azt kellett mondja édesanyám, hogy iskolában van. Ugyanakkor többeket letartóztattak, Balog Edgár, Márton Áron, Méliusz József, Csőgör Lajos is akkoriban volt elvíve, de a család nem szabadott mondja, mi történt velük. Csak miután iskolába kezdtem járni, mondta meg édesanyám, hogy be van zárva. Amúgy is tartottuk a kapcsolatot a Balogh Edgár családjával, és ott is tudták a gyerekek, hogy mi a valós helyzet... Sokat sírtam kicsi koromban, hiányzott nagyon édesapám. Édesanyám mesélte, hogy mennyire szeretett, és mennyire akart gyereket, s aztán nem sok öröme telt benne... A dolgot nehezítette, hogy katonai törvényszék ítélte el, ezért édesanyámmal megfizettették a perköltséget, de őt nem hívták a tárgyalásra, és titkos volt az aktaszám. A húga sokat járt érdeklődni, hogy hátha valamit megtud, de hiába. Aztán ’54-ben küldött egy levelezőlapot, kérte anyut, hogy küldjön meleg ruhát. Édesanyám küldött.
-Tudták látogatni?
-Nem, nem tudtunk semmit róla.
-Tizenöt évig nem tudtak semmit róla?
-Csak ’64-ben jött Kolozsvárról a távirat, hogy menjünk érte, mert Balogh Edgáréknál van; őket kapta meg Kolozsváron, mikor megérkezett. Szamosújvárról szabadult. Korábban azt hallottuk, hogy Codleán van, s elmentünk mi is Codleára, de hát ott nem volt... Ő sem tudott rólunk, nem tudta, hogy nem vagyunk Kolozsváron. Hazahoztuk onnan, de meg volt lepődve, amikor engem meglátott, mert amikor utoljára látott, még kicsike voltam. Így akárhova mentem, mindenhol a nyomomban volt. Én magáztam. Erre azt mondta, tudod mit? Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Mondom, mire tetszik célozni? Azt mondja, hogy amikor elvittek, akkor tegeztél, tegezzél ezután is. Egy kicsit nehezemre esett az első időben, de aztán megszoktam.
-Biztosan nehéz volt egy apa-leány kapcsolatot kialakítani...
-Egy kicsit nehéz annyi évi hiány után...
-Mennyire sikerült lelkileg közel kerülni hozzá? Mennyire nyílt meg?
-Nem mertünk kérdezni soha semmit, mert az elején kérdezett valamit édesanyám, s akkor nagyon kikelt. Ideges lett. Úgy gondoltuk, hogy jobb ha hagyjuk, nem kérdezünk semmit, nem kavarjuk fel az emlékeket.
-Elég zaklatott idegállapotban került haza, ugye?
-Nagyon zaklatottan került haza, nem tudott beleilleszkedni az akkori időbe, szokásokba.
-Mikor kezdődtek az idegproblémái?
-Úgy különben nem mutatkozott rajta semmilyen ideg-dolog, ha nem említettük az eltöltött éveket.
-Milyen volt a viszonya Márton Áronnal?
-Rokonok voltak Márton Áronnal, unokatestvérek. Annyit tudok, hogy a börtönben egyszer Márton Áron beteg volt, és édesapám a napi ebédadagját neki adta, hogy egy kicsit jöjjön helyre. Aztán mikor Márton Áron hazajött, küldött nekem pénzt, s azt mondta, hogy azért mert az ebédjét egyszer nekiadta.
-Később kapcsolatban maradt Márton Áronnal, vagy más rabtársaival?
-Nem emlékszem, hogy kapcsolatban lettek volna. Mikor a többiek hazajöttek, – jóval édesapám előtt – azokkal édesanyám tartotta a kapcsolatot. Balogh Edgárékkal sokáig leveleztünk is, jártam náluk Kolozsváron vakációban. Méliuszéknál is jártunk egyszer Bukarestben, meghívtak, de édesapám egyikükkel sem találkozott miután hazakerült. Írni sem írt azután.
-Mivel töltötte a napjait?
-Egy ideig dolgozott, 1965-ben a brassói posztógyárban kapott állást mint karbantartó lakatos, és ott dolgozott 1972-ig, nyugdíjazásáig, de olyan kevés nyugdíjat kapott, hogy abból nem tudtak megélni. Aztán az Írószövetség elismerte tagjának, és onnan kapott két évig nyugdíjat, aztán sok utánajárás után elismerték, hogy illegális harcos, s aztán ilyen nyugdíjat kapott. Az utolsó években otthon ült, újságot olvasott, járkált a városban, elment a Pojánába gyalog, nem volt más tevékenysége. Azt hiszem, hogy egyszer járt Csíkban is, de olyan magába zárkózott lett, nem nagyon érdekelte semmi. S aztán mi sem erőltettük. Gyomorrákban halt meg 1983-ban.
-Mikor járt utoljára Csíkszentdomokoson Kurkó Gyárfás?
-Azt hiszen Szentdomokoson ’72-ben volt utoljára, mikor meghalt az édesanyja.
-Testvéreivel mennyire tartotta a kapcsolatot?
-Volt egy húga és egy öccse, akik Brassóban laktak, azok néha eljöttek, de ő nem ment hozzájuk.
-Volt egy paptestvére is Olaszországban, Alajos. Vele milyen volt a viszony?
-Ő írogatott levelet, én válaszoltam, de azt hiszem, csak egyszer találkoztak itt Brassóban.
-Sokan úgy tartják, hogy még a paptestvére sem akart vele szóbaállni, mert kommunista lett...
-Valóban, eleinte nem akart tudni róla Alajos.
-Önnek személy szerint volt hátránya abból, hogy Kurkó Gyárfás volt az édesapja?
-Hátrányom az volt, hogy nem tudtam leérettségizni. Én ’62-ben végeztem, amikor ő még börtönben volt. Édesanyámnak sokan tanácsolták, hogy váljon el, hogy tudjak az iskolával előrehaladni, de édesanyám nemet mondott, és én is.
-Itt, Brassóban mennyire él Kurkó Gyárfás emléke?
-Semennyire. Például a születésének száz éves évfordulójakor, 2009-ben, a Brassói Lapok sem emlékezett meg róla. A temetőbe ezelőtt vagy tíz évvel bekenték a sírkövét kátránnyal, annyira, hogy nem lehetett látni, hogy mit ír, aztán nagybátyám még élt, lement, lepucolta úgy, ahogy tudta, hogy lehessen elolvasni a nevét.
[1]Kurkó Gyárfás (1909-1983), lakatos, politikus. Pályáját a Magyar Dolgozók Országos Szövetségében kezdte, 1934-től-szervezet átszervezéséig -a MADOSZ elnöke, majd a Magyar Népi Szövetség elnöke (1944-1947). Az MNSZ-en belül fokozatosan „radikalizálódott”, felismerte, hogy a nemzetiségi jogok biztosítását össze kell kapcsolni az államtól független magyar intézményrendszer fenntartásával. Emiatt szembekerült a Kommunisták Romániai Pártja magyarságpolitikai elképzeléseivel, 1947-ben megfosztották elnöki tisztségétől, majd az 1949 őszi letartóztatása után 1951-ben Márton Áronnal együtt ítélték el, mint „magyar irredentát”. Az 1964-es általános amnesztiával szabadult. (Nagy Mihály Zoltán-Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? című kötete alapján -A szerk.)
Székelyföld
Kurkó Gyárfás, a magányos magánember
Politikai pályafutása csúcsán „a nép fiának” nevezték, ünneplőbe öltözött emberek, diadalkapuk vártá, amerre járt, de erre a Kurkó Gyárfásra, a közismert politikusra[1] saját lánya, a Brassóban élő Ferenczné Kurkó Veronika nem emlékszik. Az ő emlékeiben egy visszahúzódó, meggyötört, magába forduló férfi maradt meg, akivel felnőttként találkozott. Kurkó Veronikával kétszer is beszélgettem, először 1998, másodszor 2012 tavaszán. Az alábbiakban ezekből a beszélgetésekből olvashatnak részleteket.
-Kevés a személyes emlékem, mert négyéves voltam 1949-ben, amikor őt elvitték és 19 éves 1964-ben, amikor hazajött – mesélte Ferencz Nagy Veronika. – A szüleim Brassóban ismerkedtek meg. Édesapám a szászrégeni inasévei után itt, Brassóban akart műhelyt nyitani. A domokosi nagymamám épp a brassói nagyszüleimhez küldte apámat, hogy szerezzenek neki kvártélyt, s így ismerte meg édesanyámat, Kató Emmát. 1932-ben összeházasodtak. Együtt építették a Fehér utca 16. szám alatti házat (ma az egyik fiam lakik benne), s édesapám műhelyt nyitott a Hosszú utcában. Én ’45 januárjában születtem és márciusban költöztünk fel Kolozsvárra. Aztán ’50-ben visszahoztak engem Brassóba a nagyszüleim. Édesanyám ’54-ben jött Kolozsvárról haza. Anyu addig nem dolgozott, de amikor aput elvitték, munkába állt.
-Az édesanyja politizált?
-Benne volt a női szövetségben, én már nem tudom, hogy hívták annak idején. Segítettek gyermekeket, előadásokat szerveztek. Később, Kolozsváron a Romániai Demokrata Nők Országos Szövetségének volt a tagja. Miután édesapámat elvitték, nem foglalkozott politikával.
-Emlékszik az édesapja letartóztatására?
-1949. november 3-án, állítólag este, mert már le voltunk feküdve, úgy mesélte anyu: kopogtak az ajtón, bejöttek, házkutatást tartottak, elvették a pisztolyát – persze arra volt engedélye –, mást nem kaptak. Azt mondták, menjen velük három napra Bukarestbe. A három napból lett tizenöt év, úgy elvitték. Nekem azt kellett mondja édesanyám, hogy iskolában van. Ugyanakkor többeket letartóztattak, Balog Edgár, Márton Áron, Méliusz József, Csőgör Lajos is akkoriban volt elvíve, de a család nem szabadott mondja, mi történt velük. Csak miután iskolába kezdtem járni, mondta meg édesanyám, hogy be van zárva. Amúgy is tartottuk a kapcsolatot a Balogh Edgár családjával, és ott is tudták a gyerekek, hogy mi a valós helyzet... Sokat sírtam kicsi koromban, hiányzott nagyon édesapám. Édesanyám mesélte, hogy mennyire szeretett, és mennyire akart gyereket, s aztán nem sok öröme telt benne... A dolgot nehezítette, hogy katonai törvényszék ítélte el, ezért édesanyámmal megfizettették a perköltséget, de őt nem hívták a tárgyalásra, és titkos volt az aktaszám. A húga sokat járt érdeklődni, hogy hátha valamit megtud, de hiába. Aztán ’54-ben küldött egy levelezőlapot, kérte anyut, hogy küldjön meleg ruhát. Édesanyám küldött.
-Tudták látogatni?
-Nem, nem tudtunk semmit róla.
-Tizenöt évig nem tudtak semmit róla?
-Csak ’64-ben jött Kolozsvárról a távirat, hogy menjünk érte, mert Balogh Edgáréknál van; őket kapta meg Kolozsváron, mikor megérkezett. Szamosújvárról szabadult. Korábban azt hallottuk, hogy Codleán van, s elmentünk mi is Codleára, de hát ott nem volt... Ő sem tudott rólunk, nem tudta, hogy nem vagyunk Kolozsváron. Hazahoztuk onnan, de meg volt lepődve, amikor engem meglátott, mert amikor utoljára látott, még kicsike voltam. Így akárhova mentem, mindenhol a nyomomban volt. Én magáztam. Erre azt mondta, tudod mit? Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Mondom, mire tetszik célozni? Azt mondja, hogy amikor elvittek, akkor tegeztél, tegezzél ezután is. Egy kicsit nehezemre esett az első időben, de aztán megszoktam.
-Biztosan nehéz volt egy apa-leány kapcsolatot kialakítani...
-Egy kicsit nehéz annyi évi hiány után...
-Mennyire sikerült lelkileg közel kerülni hozzá? Mennyire nyílt meg?
-Nem mertünk kérdezni soha semmit, mert az elején kérdezett valamit édesanyám, s akkor nagyon kikelt. Ideges lett. Úgy gondoltuk, hogy jobb ha hagyjuk, nem kérdezünk semmit, nem kavarjuk fel az emlékeket.
-Elég zaklatott idegállapotban került haza, ugye?
-Nagyon zaklatottan került haza, nem tudott beleilleszkedni az akkori időbe, szokásokba.
-Mikor kezdődtek az idegproblémái?
-Úgy különben nem mutatkozott rajta semmilyen ideg-dolog, ha nem említettük az eltöltött éveket.
-Milyen volt a viszonya Márton Áronnal?
-Rokonok voltak Márton Áronnal, unokatestvérek. Annyit tudok, hogy a börtönben egyszer Márton Áron beteg volt, és édesapám a napi ebédadagját neki adta, hogy egy kicsit jöjjön helyre. Aztán mikor Márton Áron hazajött, küldött nekem pénzt, s azt mondta, hogy azért mert az ebédjét egyszer nekiadta.
-Később kapcsolatban maradt Márton Áronnal, vagy más rabtársaival?
-Nem emlékszem, hogy kapcsolatban lettek volna. Mikor a többiek hazajöttek, – jóval édesapám előtt – azokkal édesanyám tartotta a kapcsolatot. Balogh Edgárékkal sokáig leveleztünk is, jártam náluk Kolozsváron vakációban. Méliuszéknál is jártunk egyszer Bukarestben, meghívtak, de édesapám egyikükkel sem találkozott miután hazakerült. Írni sem írt azután.
-Mivel töltötte a napjait?
-Egy ideig dolgozott, 1965-ben a brassói posztógyárban kapott állást mint karbantartó lakatos, és ott dolgozott 1972-ig, nyugdíjazásáig, de olyan kevés nyugdíjat kapott, hogy abból nem tudtak megélni. Aztán az Írószövetség elismerte tagjának, és onnan kapott két évig nyugdíjat, aztán sok utánajárás után elismerték, hogy illegális harcos, s aztán ilyen nyugdíjat kapott. Az utolsó években otthon ült, újságot olvasott, járkált a városban, elment a Pojánába gyalog, nem volt más tevékenysége. Azt hiszem, hogy egyszer járt Csíkban is, de olyan magába zárkózott lett, nem nagyon érdekelte semmi. S aztán mi sem erőltettük. Gyomorrákban halt meg 1983-ban.
-Mikor járt utoljára Csíkszentdomokoson Kurkó Gyárfás?
-Azt hiszen Szentdomokoson ’72-ben volt utoljára, mikor meghalt az édesanyja.
-Testvéreivel mennyire tartotta a kapcsolatot?
-Volt egy húga és egy öccse, akik Brassóban laktak, azok néha eljöttek, de ő nem ment hozzájuk.
-Volt egy paptestvére is Olaszországban, Alajos. Vele milyen volt a viszony?
-Ő írogatott levelet, én válaszoltam, de azt hiszem, csak egyszer találkoztak itt Brassóban.
-Sokan úgy tartják, hogy még a paptestvére sem akart vele szóbaállni, mert kommunista lett...
-Valóban, eleinte nem akart tudni róla Alajos.
-Önnek személy szerint volt hátránya abból, hogy Kurkó Gyárfás volt az édesapja?
-Hátrányom az volt, hogy nem tudtam leérettségizni. Én ’62-ben végeztem, amikor ő még börtönben volt. Édesanyámnak sokan tanácsolták, hogy váljon el, hogy tudjak az iskolával előrehaladni, de édesanyám nemet mondott, és én is.
-Itt, Brassóban mennyire él Kurkó Gyárfás emléke?
-Semennyire. Például a születésének száz éves évfordulójakor, 2009-ben, a Brassói Lapok sem emlékezett meg róla. A temetőbe ezelőtt vagy tíz évvel bekenték a sírkövét kátránnyal, annyira, hogy nem lehetett látni, hogy mit ír, aztán nagybátyám még élt, lement, lepucolta úgy, ahogy tudta, hogy lehessen elolvasni a nevét.
[1]Kurkó Gyárfás (1909-1983), lakatos, politikus. Pályáját a Magyar Dolgozók Országos Szövetségében kezdte, 1934-től-szervezet átszervezéséig -a MADOSZ elnöke, majd a Magyar Népi Szövetség elnöke (1944-1947). Az MNSZ-en belül fokozatosan „radikalizálódott”, felismerte, hogy a nemzetiségi jogok biztosítását össze kell kapcsolni az államtól független magyar intézményrendszer fenntartásával. Emiatt szembekerült a Kommunisták Romániai Pártja magyarságpolitikai elképzeléseivel, 1947-ben megfosztották elnöki tisztségétől, majd az 1949 őszi letartóztatása után 1951-ben Márton Áronnal együtt ítélték el, mint „magyar irredentát”. Az 1964-es általános amnesztiával szabadult. (Nagy Mihály Zoltán-Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? című kötete alapján -A szerk.)
Székelyföld