Mennyi ’48 dicsősége? (Szabadságharc a csaták tükrében)
Miért is egyedülálló jelentőségű a magyar hadtörténetben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az események láncolata hogyan is vezetett az áprilisi törvényektől a közel másfél évvel később bekövetkezett világosi (valójában szöllősi) fegyverletételig, illetve milyen szerepük volt mind a hadvezéreknek, mind a politikai vezetőknek a végkifejletben? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott válaszokat Herman Róbert egyetemi tanár egy hete tartott előadása Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete címmel meghirdetett előadás a Kós Károly Akadémia rendezvényeinek részeként zajlott. A Károli Gáspár Tudományegyetem oktatója, a korszakkal kapcsolatos több tudományos munka szerzője igen színvonalas, alaposan adatolt, mégis fogyasztható előadást hozott Sepsiszentgyörgyre. A pátoszt és mitizálást mellőző előadásból kétségtelenül kiderült egyebek mellett: a ’48–49-es események egyedülállóak a magyar és az európai történelemben, hiszen sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem fordult elő olyan, hogy egy nagyhatalom nem érezte eléggé erősnek magát ahhoz, hogy egy belső lázadásnak tekintett konfliktust egyedül legyen képes rendezni, és egy másik nagyhatalomhoz forduljon segítségért. Mátyás király korát, valamint a mohácsi csatát követően a forradalom és szabadságharc másfél évében rendelkezett a magyar nemzet újból európai szintű ütőképes hadsereggel. Herman Róbert ezt szemléltetendő a közel másfél évszázaddal korábban lezárult – igen hosszas, 1703 és 1711 között lezajlott – Rákóczi-szabadságharcot hozta fel példaként, amelynek gyakorlatilag veszteségként könyvelhették el majd minden jelentős hadi eseményét a magyar seregek. „Voltak sikeres rajtaütéseink, sikeres összecsapásaink, de nyertes csatánk egy sem. Ezzel szemben a ’48–49-es szabadságharc során vívott tizenegy jelentős csatából ötöt kétségkívül a magyar seregek nyertek meg, míg a fennmaradó hatból mindössze egy vesztett csata volt, amely egyben a szabadságharc végét is jelentette” – magyarázta Herman Róbert.
A hadtörténeti események sorát lehetetlen átlátni és megérteni a polgári, politikai történések nélkül, és ezt a tényt tökéletesen szemléltette előadásában Herman Róbert is, könnyedén vezetve át mondandóját a felelős magyar kormány létrejöttének, az úgynevezett áprilisi törvények hatásainak (a honvédség elődje, a nemzetőrség létrehozása), illetve a bécsi udvar – élén V. Ferdinánd császárral és magyar királlyal – döntéseinek ténykörét az 1848 szeptemberében bekövetkező Josip Jelačić horvát bán színre lépése és a magyar győzelemmel végződött pákozdi csata irányába. Utóbbi esemény noha hadászati szempontból nem volt jelentős – hacsak a csatát megelőző mozgósítás, népfelkelés folyamatát nem vesszük annak –, egyben a honvédő háború kezdetének is tekinthető. Az események ettől a pillanattól gyorsulnak fel, a hadiszerencse pedig igencsak változékonynak bizonyul, sok esetben a magyar hadvezetés hibás döntéseinek hatására is, de például Alfred Windisch-Grätz herceg, főparancsnok alkalmatlansága is jelentős segítség volt Görgey Artúr számára a téli hadjárat során. Az 1848-as hadi történések fontos színtere volt Erdély is, noha magyar szempontból kevés sikert hoztak. Háromszék ellenállásának jelentősége nem maradt ki Herman Róbert előadásából, amint az erdélyi románság ellenforradalmának viszonylag alapos ismertetése sem, annak visszásságaival, vérengzéseivel egyetemben. Az elmondottakból az is kiderült: Erdélyben, a Bánságban és Délvidéken is csak rövid ideig élhetett a magyar hadiszerencse, hiszen mind román, mind szerb részről állandó hadiállapot alakult ki, illetve a szász városok gyakorlatilag végig ellenségesen viszonyultak a magyar szabadságharchoz, Bem József vitatható erdélyi hadjáratának időszakát leszámítva mondhatni a császári csapatok bázisául szolgáltak. A magyar sikereket nagymértékben akadályozta az is, hogy mindvégig osztrák kézen maradt több lényeges stratégiai erődítmény – Arad, Temesvár, illetve Gyulafehérvár –, hasonló jelentőségű katonai objektumokat csak a Felvidéken ( Komárom), illetve az ország délnyugati részén tudtak elfoglalni és több alkalommal ostrom alól felmenteni a magyar seregek. Herman Róbert a sokak által felemásan megítélt Görgey Artúr egyfajta rehabilitációjára is kísérletet tett. Hadvezéri képességei méltatásaként s Buda felszabadításával végződő 1849. április 2.–május 21. közötti tavaszi hadjáratot, illetve a nyári, a világosi fegyverletétellel végződő orosz intervenciót követő taktikázását (mellyel 120 ezer ellenséges katonát sikerült a Felvidéken tartani) említette. Előadása zárásaként Herman Róbert a forrásokra is kitért, elmondva: noha igen sok ábrázolása fennmaradt a szabadságharc különböző eseményeinek, ezeket kritikusan kell kezelni, sok esetben ugyanis utólag készült festményekről, rajzokról van szó, amelyek torzított, hamis információkat közvetítenek.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Címeres Háromszék
Háromszéken minden ezer lakosra jut egy címer, és ezzel a címerekkel legsűrűbben ellátott megye Romániában – ez csak egy érdekes következtetés, amit dr. Szekeres Attila István levont a megye címerkincsét feldolgozó doktori disszertációjának olvasóbarát könyvváltoztában, melyet hétfő este mutatott be a szerző Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Több száz éves jelképeinkre, címereinkre méltán lehetünk büszkék, ám mai ábrázolásuk sok esetben hagy kívánnivalót maga után – ez már nem annyira érdekes, mint lehangoló következtetése a heraldikusnak. Szekeres Attila István doktori disszertációját 2013-ban védte meg, a Kovászna megyében elérhető címereket feldolgozó szakmunka valósággal kívánkozott a kiadásra, a tágabb közönség számára is elérhető könyvváltozat elkészítésére. Az átdolgozás könnyűnek bizonyult, a kiadás azonban már kevésbé: a heraldikus ugyanis román nyelven doktorált, mivel erre magyarul nincs lehetőség Romániában. Ami „nem baj, a testvérek is lássák, milyen kincsünk, milyen múltunk van”, jegyezte meg a könyvbemutatón. Következésképp doktori szakdolgozata is román nyelven készült, kiadásában épp ez okozott nehézséget: magyar kiadók ugyanis nem nagyon adnak ki román könyveket, viszont román kiadók sem szívesen jelentetnek meg magyar témájú kiadványokat. Így hát maradt a támogatók felkutatása, ami végül sikerült is, a kilencvenoldalnyi színes fényképet, reprodukciót, ábrát tartalmazó vaskos kötet nagyon is zsebbarát áron kerülhet az érdeklődő olvasókhoz – egyelőre román nyelven, de készül magyar nyelvű változata is, ígérte a szerző.
A háromszéki címerkincs feldolgozása tizenegy esztendei kutatás eredménye, ám a munka közel sem tekinthető lezártnak, hiszen mai nap is kerülnek elő hosszú évek-évtizedek óta rejtegetett nemeslevelek, olyanok is akár, amelyekről az örökösöknek tudomásuk sem volt – mondta el Szekeres Attila István. És temetőink is hálás terepnek bizonyulnak, régi sírköveken még fentmaradtak többé-kevésbé jó állapotban levő címerek. Hasonlóképp templomainkban is, bár sokban a jelképábrázolások 1990 utániak, hiszen akkortól vált lehetségessé ezek megjelenítése.
A mai címerkészítők azonban nem minden esetben a szakma ismerői, így lehetséges, hogy sok helyütt – a heraldikus szavaival – karikatúra címerek díszítik kívül-belül templomainkat (ami azért is szégyen ránk nézve, mert itt él Háromszéken a címertan egyik legjobb ismerője, szaktudására azonban igen ritkán tartanak igényt az egyébként jót tenni akaró megrendelők – szerk. megj.). Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítások a váradi Szent László Napokon
Öt kiállítás is megnyílik a szombaton kezdődő 4. Szent László Napok keretében a nagyváradi várban – a megújult létesítményben rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a június 18–26. közötti kulturális fesztivál szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni.
Egyik rangos esemény a Márton Áron-emlékkiállítás lesz. Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett, ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely Áron püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle kölcsönzött, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30-kor nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban.
Retrospektív címmel nyílik kiállítás a Szent László Napok keretében a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől, a hetvenes évektől napjainkig. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli tárlat Zórád Ernő munkáiból június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a nagyváradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregénykedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém" ugyanis egyszerre volt képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész.
Egy másik tárlat az először 2015 őszén Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design-héthez kapcsolódik. Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte: a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, tavaly ősszel Made in Partium című tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka: a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától kezdődő kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést is tartanak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről.
Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás, ami a fiatalok és a családjuk életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A magyarországi református egyház és a magyar rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje olyan multimédiás tárlat, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre sarkallni.
Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android- és iOS-platformokon elérhető mobilalkalmazáson is követhetők lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az érdeklődők az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán.
Krónika (Kolozsvár)

Balladák a vásznon
Balázs Imre-kiállítás az EMŰK-ben
BalázsImre lenyűgöző tárlatának megnyitóján, Sepsiszentgyörgyön, az EMŰK / Erdélyi Művészeti Központ/ harmadik emeleti kiállítótermében pénteken este a megszokott törzsközönségnek csak fele volt jelen, ugyanis több más program kezdődött ugyanabban az órában.
Akik azonban ott voltak, biztos feltöltődve távoztak, a huszadik század egyik legjelentősebb erdélyi művészének festményeiből áradó energiának köszönhetően.
A négy éve elhunyt Balázs Imrét és munkásságát Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az intézmény vezetője mutatta be, és jelen volt festő lánya is.
Balázs Imre a bukaresti, majd kolozsvári képzőművészeti egyetemek hallgatója volt. 1956-ban Kolozsváron a diákszövetség titkáraként felolvasta a hallgatók követeléseit (többek között azt, hogy a „felvételnél ne a származás, hanem a tehetség legyen a döntő, a román és az orosz nyelv fakultatív tantárgyak legyenek”), ezért 7 évi börtönre ítélték. Három esztendő letöltése után közkegyelemmel szabadult, és ez az időszak megmutatkozik a későbbi, szűk terekbe komponált portrékban, csendéletekben, ez hívta elő életművének legkarakteresebb vonulatait, például erősen szubjektív történelmi–biblikus témájú képeit vagy a színházi tematikát, de kivételesen bensőséges családi képeit is.
Életművének legjellegzetesebb termését mégis a hatvanas–hetvenes években alkotta: a látványfestészet és absztrakció határán született, széles ecsetvonásokkal felhordott, vagy a festékből visszakapart vonásokkal, sötét felületekből kiemelkedő világos arcokról és virágokról beszélünk.
Vécsi Nagy Zoltán kiemelte az alkotó sokoldalúságát, aki nemcsak emberként volt kivételesen tájékozott, és egész családjának megbízható támasza, hanem a művészet területén is festőként, grafikusként, de reklámgrafikusként, szerkesztőként, galériavezetőként, kiállítás- és művésztelep-szervezőként is jeleskedett. Munkája legnagyobb része Marosvásárhely szellemi–művészi múltját gazdagítja.
Balázs Imre 1987-ben addig kivívott alkotói és társadalmi megbecsülését hátrahagyva kivándorolt Magyarországra, 1989-től haláláig Vácon élt, de visszajárt Erdélybe tájat festeni, illetve más vándorlásainak, intenzív életélményeinek lenyomatát is ott találjuk az akkori gazdag színskálájú alkotásokon. Új hazájában is sikerült, az ismeretlenségből kiemelkedve, néhány barát segítségével sok szép sikerű tárlattal jelentkeznie. A kiállítás július 3-ig látogatható, keddtől péntekig 10 és 17 óra között, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kinek árt a prefektus?
Prefektusunknak hideglelése van, ha bármilyen magyar vonatkozású határozattal szembesül, és görcsös aggodalom lesz úrrá rajta, ha székely zászlóval, Székelyfölddel kapcsolatos döntés kerül asztalára. Rögtön támad, lesöpörne, érvénytelenítene mindent, ami itthonlétünket hivatott igazolni e tájon. Kétség nem fér hozzá, ez a fő foglalatossága, a törvényesség tiszteletben tartásának örve alatt ő is, munkatársai is azzal töltik hivatali idejük legnagyobb részét, hogy lehetőség szerint eltüntessék a magyar feliratokat, a székely zászlókat, s ha mód lenne rá, a magyar szót is száműznék.
A Kovászna megyei kormánybiztost más nem is nagyon érdekli. Ritkán, ímmel-ámmal tartott sajtótájékoztatóin kiderül, felszínes adatai sincsenek fontos dolgokról, nem tudja, hogy áll a föld-visszaszolgáltatás, mekkora kárt tesznek a vadak a megyében, és sorolta ugyan szám szerint, hány kihágás történt a választások alatt, de érdemi részleteket már nem tudott mondani.Világgá kürtöli, hogy skarlátjárvány miatt óvodát zárnak be, hogy délutánra kiderüljön, alig pár gyermek beteg, legfennebb egy-két csoportban szünetel majd a foglalkozás. Ám az ilyen prózai, hétköznapi dolgok nem foglalkoztatják, sokkal nagyobb az ő feladata meg kell akadályoznia például Sepsiszentgyörgy új főterének befejezését, a sárkánydomb elkészülését, akár a nevetségessé válás árán is. Ha már nem elég hatásos a titkosszolgálatokkal, honvédelmi minisztériummal való riogatás, perel az autós bejáratért. Neki ehhez joga van, neki ez jár...
Nem kis munka éberen ügyelni, nehogy ismét feltűnjön valahol egy székely zászló, előbukkanjon egy Községháza felirat, figyelni kell minden elfogadott határozatra, ki tudja, mit rejtettek el benne a buzgó önkormányzati képviselők. Veszély leselkedik minden papíron, meg kell hát védenie Romániát s egységét. Sebastian Cucu pedig, akit az intézmény jogászaként e feladatra képeztek ki hosszú évek során, hősiesen helytáll. Időt, energiát nem kímélve hadakozik az „úgynevezett” Székelyföld ellen, harcol lakóival, választottaikkal, de esze ágában sincs számonkérni a visszaéléseiről, túlkapásairól elhíresült főfogyasztóvédőt, hisz egyik lebuzgóbb társa e nagy csatározásban. Miközben mind több idő és jobbra hasznosítható energia megy el e végeérhetetlen hadakozásra, marad a kérdés: mi értelme? Milyen veszélyt hordoz néhány lobogó, magyar felirat, kinek árt, ha felcsendül a magyar vagy székely himnusz? Kevesebb lesz mindezek által Románia? Csökken a kormány hatalma? A történelem során már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy a sorozatos jogtiprások csak az ellenállást növelik, a prefektusunkhoz hasonló, fülledt nacionalizmust hirdető bohócok pedig nekünk rossz közérzetet okozhatnak, de elsősorban saját hazájuknak, nemzetüknek ártanak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az irgalmasság arcai
Székelyudvarhely, Brassó, Marosvásárhely, Medgyes, Kolozsvár, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánián mutatta be június 19-én Bereczki Silvia segítőnővér, a Vasárnap és Keresztény Szó felelős szerkesztője a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában Kolozsváron nemrég kiadott, Sokarcú irgalmasság Vallomások, interjúk, tanulmányok című kötetet.
Szabó Lajos kanonok-plébános házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, bemutatta a segítőnővért, akit a háromszékiek jól ismernek a különböző lelkigyakorlatokról.
Silvia nővér Az irgalmas szeretet átalakító ereje című előadásában kitért a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évére – szerinte az irgalmasság út, amely egyesíti Istent és embert: kitárja az ember szívét arra a reményre, hogy bűneink korlátai ellenére is mindenkor szeret minket a jó Isten. A nővér több gondolatkört közvetített: az Isten odahajló szeretetéről beszélt, aki a rászoruló ember segítségére siet. Ez csoda és felhívás arra, hogy mi is ezzel a gondoskodó szeretettel, odahajló alázattal és dinamikus erővel közelítsünk egymáshoz.
A Sokarcú irgalmasság című kötetben különböző településeken élők vallanak arról, hogyan jelenik meg e téma az egyes emberek, szerzetesek, családok életében. Az irgalmasság gyakorlásának fontos és érzékeny voltáról tett tanúságot Kozma Ferenc lelki gondozó, mentős asszisztens, aki már hét éve önkéntes munkatárs a Bonus Pastor Alapítvány sepsiszentgyörgyi csoportjában. Elmondása szerint legtöbbször a bizalmatlanságot kell leküzdeni, de valójában arra vágynak a betegek, hogy valaki lehajoljon hozzájuk és felemelje valamilyen formában. A könyvbemutatón elhangzott: a közösségi élet az irgalmasság iskolája, akár szerzetesként, akár családban éljük. Dánél Francesca elöljáró nővér az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonért felel, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek rendjéhez tartozik. Beszélt azokról a helyzetekről, amikor emberi méltóságukban sérült lányanyáknak segítenek, hogy új életet kezdjenek. A könyvben Regina nővér is vall élettörténetéről, és megismerhetjük az Őrkőn lakó Szeretet Misszionáriusainak munkáját, akik a roma telep lakói között élik életüket.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vezető tisztségeket kap az RMDSZ Brassóban és Brassó megyében
Brassói alpolgármesteri és Brassó megyei alelnöki tisztséget kap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy jobboldali pártok közötti megállapodás értelmében – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) Brassó megyei vezetői közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megállapodtak a városi és a megyei önkormányzati többség kialakításáról. A megegyezés szerint a PNL adja a megyei önkormányzat elnökét és egyik alelnökét, az RMDSZ pedig a másik alelnököt. A PNL-hez kötődő, de függetlenként megválasztott George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy PMP-s alpolgármester segíti majd.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke elmondta: az RMDSZ ezután nevezi meg jelöltjeit a tisztségekre. Az 1989-es rendszerváltozás óta nem volt még magyar alpolgármestere a közel 230 ezer lakosú Brassónak, melyben a lakosság hét százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A városi önkormányzatba a PNL tíz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc, az RMDSZ, a Német Demokrata Fórum, a Román Környezetvédő Párt (PER) és a PMP két-két képviselőt juttatott be, és mandátumot szerzett egy független képviselő is.
A megyei önkormányzatban 2000 és 2012 között töltött be alelnöki tisztséget RMDSZ-es politikus. A testületben a PNL 16, a PSD 11, az RMDSZ és a PER három, a Német Demokrata Fórum pedig két mandátumot szerzett. Az RMDSZ a városban megőrizte, a megyében eggyel növelte a mandátumai számát. Kovács Attila az MTI-nek elmondta, a megállapodásban rögzítették, hogy közösen támogatják a megye és a város fenntartható fejlesztését, és közösen lépnek fel a Brassó melletti vidombáki repülőtér építési munkálatainak a befejezéséért. A Brassó megyei önkormányzat eddig csak a légi kikötő kifutópályáját tudta megépíttetni. Brassó város, valamint a közeli Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata is jelezte, hogy kész hozzájárulni a repülőtéri épületek felépítéséhez.
Az RMDSZ-es politikus hozzátette, a megállapodás a brassói magyar oktatási intézmények fejlesztését és a magyar kulturális projektek támogatását is tartalmazza.
erdon.ro

Helyzetbe hozták a választások Brassóban az RMDSZ-t
Brassói alpolgármesteri és Brassó megyei alelnöki tisztséget kap az RMDSZ egy jobboldali pártok közötti megállapodás értelmében – adta hírül az MTI az Agerpres hírügynökség tájékoztatása alapján.
Az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) Brassó megyei vezetői csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megállapodtak a városi és a megyei önkormányzati többség kialakításáról.
A megegyezés szerint a PNL adja a megyei önkormányzat elnökét és egyik alelnökét, az RMDSZ pedig a másik alelnököt. A PNL-hez kötődő, de függetlenként megválasztott George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy PMP-s alpolgármester segíti majd. Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke elmondta: az RMDSZ ezután nevezi meg jelöltjeit a tisztségekre.
Az 1989-es rendszerváltozás óta nem volt még magyar alpolgármestere a közel 230 ezer lakosú Brassónak, melyben a lakosság hét százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A városi önkormányzatba a PNL tíz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc, az RMDSZ, a Német Demokrata Fórum, a Román Környezetvédő Párt (PER) és a PMP két-két képviselőt juttatott be, és mandátumot szerzett egy független képviselő is.
A megyei önkormányzatban 2000 és 2012 között töltött be alelnöki tisztséget RMDSZ-es politikus. A testületben a PNL 16, a PSD 11, az RMDSZ és a PER három, a Német Demokrata Fórum pedig két mandátumot szerzett. Az RMDSZ a városban megőrizte, a megyében eggyel növelte a mandátumai számát. Kovács Attila az MTI-nek elmondta, a megállapodásban rögzítették, hogy közösen támogatják a megye és a város fenntartható fejlesztését, és közösen lépnek fel a Brassó melletti vidombáki repülőtér építési munkálatainak a befejezéséért. A Brassó megyei önkormányzat eddig csak a légi kikötő kifutópályáját tudta megépíttetni. Mint arról beszámoltunk, Brassó város, valamint a közeli Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata is jelezte, hogy kész hozzájárulni a repülőtéri épületek felépítéséhez.
Az RMDSZ-es politikus hozzátette, a megállapodás a brassói magyar oktatási intézmények fejlesztését és a magyar kulturális projektek támogatását is tartalmazza.
MTI
Erdély.ma

Székelyföldi tehetségnap: Csutak Vilmos-mellszobrot avattak Sepsiszentgyörgyön
Manapság, amikor az oktatás helyzete egyre csak romlik, gyengül a minőség, sok fiatal elhagyja szülőföldjét, szükség van az olyan pozitív példákra, mint a Csutak Vilmosé (1878–1936), aki ízig-vérig székelyként, a nemzetéért cselekvő emberként élt és dolgozott – mondta Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán Csutak Vilmos mellszobrának avató ünnepségén.
A Székely Mikó Kollégium egykori igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre nehéz időkben is megtartotta azokat az intézményeket, amelyek fontosak voltak a székelység megerősödése szempontjából, felkarolta a tehetséges diákokat és követte pályájukat, hogy tehetségüket, tudásukat ott kamatoztassák, ahol azt gyarapíthatták – méltatta Csutak Vilmos munkásságát az SzTT elnöke, és megköszönte Túri Török Tibornak, a szobor budapesti alkotójának az ajándékot. Kisgyörgy Zoltán helytörténész, lapunk munkatársa történelmi visszapillantóban emlékezett meg a neves mikós tanárokról, akik, miként Csutak Vilmos emberként, pedagógusként mély nyomot hagytak tanítványaik nemzedékeinek egész sorában, és hangsúlyozta az emlékápolás fontosságát.
Az alsórákosi kőtömbalapzatra (a helyi Puskás Tivadar Szakközépiskola ajándéka) elhelyezett mellszobrot az alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, verset mondott Miklós Janka és énekelt Balázs Gergő mikós tanuló.
A szoborajándékról Túri Török Tibor – akinek Kárpát-medence-szerte láthatóak szabadtéri szobrai, történelmi és hagyományőrző témájú gyűjteményei kiállítására pedig saját múzeumokat hozott létre – lapunknak elmondta, adományozása alapját képezi az az elv, miszerint „tartozunk a hazának, a hazának adni kell, miként a gyermek a szüleinek, miután mindent megkapott tőlük és felnőtt, majd rajta a sor”.
Csutak Vilmos szobrának avatója bevezetője volt a mai Székelyföldi Tehetségnapnak, amit a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi oktatási központjában tartanak, és célja a tehetségek és mentoraik bemutatása, társadalmi elismerése.
Fekete Réka

Erdély.ma

Üvegtárgyak, kerámiák és szász hímzés a múzeumban (Szőcs Fülöp Károly, a gyűjtő)
Szőcs Fülöp Károly atyhai származású, szakemberek által igen nagyra értékelt fogarasi gyűjtő kincseiből nyújt ízelítőt a csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyitott időszakos kiállítás. A Toleranciateremben szász hímzést és festett bútorokat, a Lovagteremben az erdélyi üvegművesség és fazekasság termékeiből nyújtott válogatást csodálhat meg a látogató.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója köszöntőjében úgy minősítette Szőcs gyűjteményét, mint amelyet bármely múzeum megirigyelhetne. Hozzátette, a kiállított anyag csak a jéghegy csúcsa, a teljes gyűjtemény hatalmas. Ezt követően Szőcs Fülöp Károly munkásságának és gyűjteményének három jó ismerője szólt az egybegyűltekhez. Dr. Elena Băjenaru, Fogarasföld Múzeumának igazgatója elmondta, a gyűjtő és a muzeológus között az a különbség, hogy előbbi számára lelke van minden egyes műtárgynak, mindeniknek saját története van. Közölte, Szőcs Fülöp Károlyt a közönség számára a brassói néprajzi múzeum fedezte fel, a fogarasi várban hat termet rendeztek be Szőcs gyűjteményéből. Szőcs úr tudta, hogyan kell kiválasztani, gyűjteni a legreprezentatívabb tárgyakat, rengeteg kincset mentett meg a pusztulástól. Prof. dr. Ioan Opriș tudományos főkutató, nyugalmazott muzeológus, volt kulturális államtitkár kétszeres élménynek nevezte ittlétét. Egyrészt felemelő a Kós Károly által tervezett épületben, a szakemberek által nagyra értékelt Székely Nemzeti Múzeumban lenni, másrészt Szőcs Fülöp Károly tárlatában gyönyörködni. A kiállítást olyan ajándéknak nevezte, amit a gyűjtő „székely szeretettel” hozott Sepsiszentgyörgyre – mondotta. Dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének vezetője, a kiállítás kurátora elmondta, a gyűjtőktől a muzeológusok is rengeteget tanulhatnak. Az igazi gyűjtő nem műkereskedőktől vásárol, hanem maga rója a padlásokat, maga keresi a múlt jeleit, helyszínen, eredeti környezetben ismeri meg a tárgyakat, információkat gyűjt a tulajdonosoktól. Az igazi gyűjtő nem bír megválni tárgyaitól, mert minden tárgy egy emlék, egy történet, az életének egy része. A valódi gyűjtő nélkülöz inkább, de még csak azért is megszerzi a tárgyat! A jó gyűjtő nemcsak birtokolni akar, de tudni is, mit birtokol. Olvas, művelődik, múzeumokat jár és analógiákat keres, azonosít és fanatikussá válik, ha kiderül, van egy olyan tárgytípus, ami még nincs meg a gyűjteményében. A legritkább gyűjtő az, aki igyekszik feldolgozni a gyűjteményét vagy a mások gyűjteményeit, tudását átadja és tanít, bevezeti az évtizedeken át gyűjtött információk csodás világába az érdeklődő fiatalabb generációt. Szőcs Fülöp Károly ilyen „csúcsgyűjtő”. Autodidaktaként tanult, olvasott, hatalmas szakkönyvtárat hozott létre önerőből, keresett, kutatta a tárgyak eredetét. Rótta a Fogaras környéki falvakat, de eljutott Székelyföld legrejtettebb zugaiba is. Tudását, tapasztalatait a rendszerváltás után hat éven át a nagyszebeni Astra Múzeum muzeológusainak adta át, majd évtizedek óta adja a fogarasi múzeumnak és „nekünk” – mondta a sepsiszentgyörgyi szakember.
A 83 éves Szőcs Fülöp Károly hozzászólásában elmondta, gyűjteményének csupán kis részecskéje látható itt közel három hónapig. A tárlatról közölte, Székelyföldre nem székely tárgyakkal készült, hanem nagyon el akarta hozni a szász varrottasokat, mert annak ellenére, hogy a Barcaság a szomszédban van, még nem tudatosult bennünk, hogy mennyire nívós népművészet élt az erdélyi szász falvakban. A kiállításon még porumbáki, feleki és sepsibükszádi üvegeket, valamint erdélyi kerámiát láthatunk.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyre a fele érkezett meg (Osztják az élelmiszersegélyeket)
Több mint hat hónap csúszással, de múlt hét végétől elkezdődött az Európai Unió által a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak biztosított – étolajat, cukrot, lisztet, tésztát, konzerveket tartalmazó – élelmiszercsomag kiosztása. Sepsiszentgyörgyre csak a szükséges mennyiség fele jutott el, a fejenként két csomagot pedig szerdától vehetik át a jogosultak.
Sebastian Cucu prefektus múlt héten jelentette be, hogy érkeznek az élelmiszercsomagok a megye több településére. A kormányhivatal vezetője tudomása szerint múlt pénteken Sepsiszentgyörgyre is meg kellett volna érkeznie a szállítmánynak, ehhez képest Tankó Vilmos, a megyeszékhelyi önkormányzat közösségfejlesztési irodájának vezetője arról tájékoztatott, hogy mindössze szerdán vehették át a csomagokat, pontosabban nagyjából a felét, ugyanis 10 700 helyett csak 5700 csomag érkezett meg. Közelebbit nem tudni arról, hogy mikor pótolják a hiányzó részt. Sepsiszentgyörgyön az 5300-at meghaladja azok száma, akik jogosultak erre a támogatásra – egy személynek két csomag jár. A szétosztást szerdán elindították, egyelőre zökkenőmentesen halad, „szájról szájra jár a hír, hogy át lehet venni”, így a jogosultak folyamatosan érkeznek – tette hozzá az igazgató. Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk, a 2015-ös évre esedékes segélyek szétosztása több alkalommal is elmaradt. Az önkormányzatok már tavaly decemberben felkészültek, viszont a minisztérium akkor arról értesítette a szétosztásért felelős irodákat, hogy leghamarabb áprilisban számíthatnak arra, hogy a csomagok megérkeznek. A folyamat azért akadt el, mert a szaktárca nem bonyolította le időben a közbeszerzést, magyarán nem volt, mit kiosztani. Végül az áprilisi határidő is hamisnak bizonyult, majd ezt követően – amint azt Tankó Vilmos elmondása szerint a minisztériumban is megerősítették – a segélyek eljuttatását leállították, hogy a szétosztás ne essen egybe az önkormányzati választásokkal.
A támogatás kiosztása egyébként minden évben csúszott, de ez az első alkalom, hogy a jogosultaknak több mint fél évet kellett várniuk. A korábbi években, ha az aktuális év utolsó napjaiban is, de sikerült eljuttatni a segélyt. Amint azt korábban már jeleztük, Háromszéken harmincezerre tehető a támogatásra jogosultak száma. Ez évente változik, annak függvényében, hogy éppen hány állástalant tartanak nyilván, illetve a fogyatékkal élők esetében milyen besorolási változások történtek az év során. A támogatásra a családi pótlékban részesülők is jogosultak, illetve azok a nyugdíjasok, akiknek a járandósága nem haladja meg a havi 400 lejt, vagy szociális nyugdíjat kapnak.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pályázat rendezvényarculat megalkotására
A Háromszék Táncegyüttes nyílt pályázatot hirdet rendezvényarculat megalkotására a XII. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója idei kiadásának.
A rendezvény a régió öt hivatásos, magyar táncegyüttesének ( Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Háromszék Táncegyüttes, Maros Művészegyüttes, Nagyvárad Táncegyüttes, Udvarhely Néptáncműhely) évente megrendezett vándorfesztiválja, amelynek 2016-ban a Háromszék Táncegyüttes ad otthont Sepsiszentgyörgyön.
A szervezők első lépésben egy kész logótervet várnak, amelyhez mellékelni szükséges minimálisan a következő alkalmazási felületek vázlatát: rendezvényplakát, pólóterv, rendezvényhonlap terve. A pályázaton való részvétel díjmentes, egy pályázó több tervet is beküldhet. A legjobbnak ítélt pályamunka 3000 lejes bruttó pénzjutalomban részesül. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy nem megfelelő pályamunkák esetén meghosszabbítsa a kiírást. A nyertes pályázónak vállalnia kell a teljes rendezvényarculati csomag elkészítését (szórólap, műsorfüzet, mesh, kitűző, DVD-korong, animált logó, flash bannerek stb.).
Beküldési határidő 2016. július 1., péntek 12 óra. A pályázatot beküldeni, valamint a pályamunkák kivitelezéséhez szükséges információkat (brief, program stb.) igényelni a noemi@hte.ro e-mail címen, érdeklődni a 0720-069-974-es telefonszámon lehet. A XII. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójára 2016. október 13–16. között kerül sor.
Népújság (Marosvásárhely)

Képzőművészeti egyetem Sepsiszentgyörgyön: pró és kontra érvek
Felsőfokú oktatással bővítené a székelyföldi művészeti képzést Ütő Gusztáv képzőművész. De mit szólnak ehhez az erdélyi képzőművészek?
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester, Ütő Gusztáv képzőművész, tanácsosjelölt és Bedő Zoltán tanácsosjelölt bejelentették a június 5-i helyhatósági választások előtt, hogy székely képzőművészeti kar beindításában gondolkodnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében. A helyszín a Kovászna Megyei Kórház tüdőgyógyászati osztályának helyet adó műemlék épület, az egykori fiúárvaház lenne.
Az Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem (ESZME) ötletgazdája és névadója, Ütő Gusztáv szerint a székelyföldi képzőművészeti középiskolák diákjainak legközelebb Nagyváradon van lehetőségük magyarul továbbtanulni, ami a szülőknek komoly anyagi megterhelés – számolt be a Háromszék. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik – számolt be a Krónika.
Az ESZME a fiatalok itthon tartásának is hatékony eszköze lehetne, hiszen nem kényszerülnének több száz kilométerre költözni, hogy tovább tanulhassanak, sőt, a székely megyéken kívüli diákok egy részét is ide lehetne vonzani, és meg lehetne előzni, hogy Nagyváradról már csak Nyugatra irányuljanak.
B. D. T.
Transindex.ro

Gyógytényezős seregszemlén (Borvizekről-mofettákról)
Ha a kutatóvállalatok levéltárainak mélyéről kellene összeszedni a Kovásznán és közvetlen környékén végzett borvíz- és mofettagáz-kutatások eredményeit, nehéz dolga lenne az arra vállalkozónak. Többnyire fővárosi és csíkszeredai cégek végezték a munkálatokat, egy részük megszűnt, másokat magánosítottak, de ki ne lenne ma kíváncsi olyan adatokra, hogy van-e egy-egy helyen ásványvíz vagy mofettagáz? Egykönnyen, olcsón ki sem keresik a levéltárak poros aktái-dossziéi közül.
Védeni a gyógykincset
Erről beszélgettünk a város leköszönő polgármesterével, Thiesz Jánossal és Gyila Sándorral, a Benedek Géza Szívkórház fizikusával, akinek írásait jól ismerik lapunk olvasói. Felmérhetetlen anyagiak rejlenek az elvégzett fúrások mögött, amelyeknek eredményeit, mint korabeli kutató, a város számára közkincsként megőriztük. Sejtve azt, hogy a leköszönő polgármester és a fungens fizikus a témakör érdekeltje marad továbbra is, közel félszáz furat eredményeit csomagoltuk. A nagyon hasznos szén-dioxidot tartalmazó ásványvíz három emeletben helyezkedik el a város mélystruktúrájában, s ezeket a gyógykincs jövőbeni értékesítése, felszínre hozatala szempontjából ismerni kell (képünk). Felbecsülhetetlen kincsről van szó, kiapadásától nem kell tartanunk, nem emberi életek hosszával mérik ezt az időtartamot, s bátran elmondhatjuk, hogy unokáink unokái is fürödhetnek és mofettázhatnak majd, s ha így nézzük a dolgokat, talán nem is annyira túlzás az a régi rendszer idejéből örökölt jelképes újságírói elnevezés, hogy Kovászna az „ezer borvizek városa”. – Városunk nemzetközi érdekeltségű fürdőváros – mondta Thiesz János. Az elmúlt évtizedekben ennek tudatában ügyeltünk arra, hogy a közművesítés alatt olyan szigeteléseket végezzen a kivitelező, hogy ne adjon helyet a szennyezett vizek mélyebb régiókba való beszivárgásának. Az utolsó évtized alatt nem történt olyan szennyeződés, amely a természetes gyógytényezőket negatív irányban befolyásolta, avagy károsította volna. Az Ásványvizek Nemzeti Tanácsának (SNAM) helyi képviselői követik a forrásvizek jellemzőit, de azok ihatósági szempontjából sem hangzott el semmilyen figyelmeztetés a megyei tiszti szolgálat részéről. Testvértelepülési szándéknyilatkozatot írtunk alá a Pruton túli Călărași városhoz tartozó Codru nevű gyógyfürdővel, ahol a Közép-Moldáv dombvidék szénsavmentes lúgos-kénes gyógyvizeit és gyógyiszapjait sokféle ivókúrás és fizioterápiás kezelésre használják. Minket férfiakul az is meglepett, hogy a kiváló hatású helybeli gyógyiszapokat a kezdődő prosztata-megnagyobbodás megelőzésére fizioterápiás módon alkalmazzák, amiről mi még nem hallottunk. Ez a kapcsolat arra is alkalmas lenne – folytatjuk a gondolatkört, hogy újra megismerkedjenek szakorvosaink a Kovásznán már iszappakolásokra a múltban alkalmazott Gelence– Ozsdola környéki igen jó minőségű tőzegiszapok fizioterápiás felhasználási lehetőségeivel, hatásával, ugyanis prosztatapanaszokkal mifelénk is eléggé sok közép- és időskorú férfi él. Ha a kovásznai mofettagázokban való fürdőzést „természetes viagraként” fogják fel, akkor a gyógyiszap annak az ellentétes kezelési módját képezné.
Borvíz- és mofetta-múzeumot Háromszéknek!
Kovászna őrzi a természetes gyógytényezők kihasználásának emlékeit, történetét. Csak ez a város lehetne alkalmas és méltó arra, hogy itt szülessen meg Háromszék első Borvízmúzeuma. Nem vagyunk még a 24. órában, még mindig lehetne sikere egy e célt szolgáló széles körű gyűjtésnek. Sejtjük, hogy sok család őrzi az egykori fürdőkultúra fényképes dokumentumait, borvizes üvegpalackokat, kupakokat, borvízcímkéket, a fürdőzéssel, ivókúrázással és az ipari palackozással kapcsolatos tárgyi emlékeket, kiadványokat, reklámokat. A szomszédos Hargita megyében három borvízmúzeum működik – Nagytusnádon, Székelyudvarhelyen és Borszéken –, amelyek megtekintése újabb ötletekkel is szolgálna.
– Ennek mi is tudatában voltunk-vagyunk – hangsúlyozta Thiesz János, nem egy alkalommal volt szó erről az értékmentésről a megyevezetők jelenlétében is. Egyetlen akadálya a megfelelő épület megtalálása, de akár új épület felépítésére is pályázni lehetne. Az elfekvő muzeális értékű anyag egy része elveszhet. Én merem hinni, hogy az új városvezetés nem zárkózik el ettől a hasznos elképzeléstől, és megkeresi a megvalósításához vezető alkalmas utat – emelte ki Thiesz János. Egy ilyen múzeum ipar- és orvostudomány-történeti múltunk hagyományait őrizhetné. Kovászna gyógyító vizeinek hatásáról már a régebbi korokból is maradtak fenn tanúskodó dokumentumok. Mihai Viteazul idejéből (1593–1600) származó jegyzőkönyvből tudjuk, hogy a fejedelem szándéka ellenére sem tudta kihallgatni a bánfihunyadi főispánt, mert az éppen Kovásznára ment fürdőre. Gyors egymásutánban jelentek meg a legkülönbözőbb kovásznai fürdőkalauzok, és a XIX. században megkezdték a helyi ásványvizek palackozását. 1882-ben a trieszti világkiállításon díjazták a Horgász-forrás vizét, mint egyik legrégebben ismert gyógyvizet. Érméket és okleveleket kaptak a kovásznai ásványvizek 1891-ben Temesváron, 1900-ban Marosvásárhelyen, 1907-ben Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben 1929-ben. Ebben az időszakban kezdték meg a Galambok völgyében a Hankó-kút vizének palackozását, közelében kiépült a Sóstó-fürdő. Legtöbbet e sorok írójának borvízcímke-gyűjteménye árul el ezekről, amelyet készséggel bocsátanánk egy leendő borvízmúzeum rendelkezésére. Kovászna ásványvizeit és mofettáit több geológus és vegyész tanulmányozta, közülük most két jelességről emlékezünk meg: Hankó Vilmosról (1854–1923) és Miltiade Filipescuról (1901–1993). Hankó Erdélyből induló kémikus és ismeretterjesztő volt, a MTA levelezőtagja, az ásványvizek és a mofetták kiváló ismerője. Miltiade Filipescu geológus-akadémikus, korának neves román geológusa, temesvári és bukaresti egyetemi tanár, Kovászna gyógytényezőinek tanulmányozása idején, mert csendre vágyott, Csomakőrösön fogadott albérletet. Itt meséltek a helybeliek a falu jeles szülöttéről, Kőrösi Csoma Sándorról, de ő csak később jött rá, hogy az, akiről meséltek, nem lehet más, mint az a jeles Alexander Kőrösi de Csoma, a Kelet-kutató, akinek haláláról legelsőként éppen egy Jászvásárban megjelent román nyelvű újság adott hírt az akkori román tudósvilág számára. Így történt, hogy Filipescu tanulmányozni kezdte Kőrösi Csoma Sándor életét. Történt, hogy egyszer meghívást kapott egy Kalkuttában tartott nemzetközi geológiai kongresszusra. Mi sem volt természetesebb számára, hogy felkeresse a nagy magyar kutató dardzsilingi síremlékét. Van tehát bőven történeti emlék is, szakmai tanulmányok is, amelyek alátámaszthatják egy borvízmúzeum létesítéséhez szükséges pályázatot.
A kovásznai mofettagáz pótolhatatlan
– Számos külföldi kezelőintézetben mesterségesen kell biztosítani az ásványvíz radioaktivitását – részletezte Gyila Sándor –, nálunk ez természetes módon a szén-dioxid tulajdonságában rejlik, és olyan szerencsések vagyunk, hogy ezek a radioaktív ionok nem veszélyesek az emberre, a kúrázó fürdőzőre, az ivókúrát végzőre. Erre itt ügyelünk, a debreceni atomintézet szakembereivel ezt mértük, tisztáztuk. Más a helyzet például Magyarország egyetlen kiépített és rendezett mofettájában, Mátraderecskén, ahol bizony biztonsági intézkedésekre volt szükség, tehát sugárvédelmi gondok adódtak, ami főleg a kiszolgáló személyzetet veszélyezteti, ugyanis szigorúan vigyázni kell arra, hogy a mofettagázzal keveredett levegő ne juthasson a betegek tüdejébe. Nincs még egy olyan település vagy hely Kovászna megyében, ahol annyi mofetta működne egy csoportban, mint éppen itt – ebben értettünk egyet beszélgetőtársainkkal. Kovásznán jelenleg tizenegy a működő mofetták száma, nyolc a gyógyszállókban, három pedig magánmofetta. Vajnafalva városrészen a pincék zöme most is tele van a levegőnél nehezebb szén-dioxiddal, amit a helyi lakosság doh néven emleget. Ezzel a gázzal telik meg az udvari borvizes kutak vízszint fölötti ürege is. A lakosság kisebb kibélelt medencét épít a kutak mellé. Ezek feltelnek a kútból származó mofettagázzal, s mint egy-egy kis házi mofetta, működtek-működnek. A régi kovásznaiak a kút vedrébe helyezték a tartalékolt friss húst, mert a gázban nem szagosodott meg. Ott minimális az aerobakteriális tevékenység, és a levegő nyáron is sokkal hidegebb. A dohos pincék életveszélyesek, nem egy személy lelte azokban halálát, akarva, de akaratlanul is. Ehhez kapcsolódik egy ma is mosolyt derítő régi helyi mondás. Ha a család egyikének elviselhetetlennek tűnt a házas élet, így fenyegetőzött: ha sokat eszed az életemet, vigyázz, mert befekszem a pincébe!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A követendő példa
Ismerjük meg Márton Áront, az embert
A Márton Áron-emlékév alkalmából tartott előadást a nagy erdélyi püspökről dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyháztörténész a közelmúltban Sepsiszentgyörgyön. Az esemény hírére zsúfolásig megtelt a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Terme, a közönség sorai közt szép számban voltak egyházi és világi személyiségek.
Az előadó véleménye szerint Márton Áron személyiségének mélységét ma elsősorban beszédein és írásain keresztül tudjuk megközelíteni. Ezekből pedig – hála Istennek – bőven akad, mert beszédeit leírta, és a vázlatok megmaradtak annak ellenére, hogy elítélésekor az iratait is elkobozták.
– Akik ismertük és hallgattuk, tanúsíthatjuk, hogy sugárzó egyéniség és lenyűgöző ember volt. Gondolkodásának és cselekedeteinek indítékairól, vagy hivatalos megnyilvánulásairól azonban mi is csak az írásain keresztül alkothatunk helyes fogalmat. Éppen ezért alakjának felidézésekor elsősorban kéziratban megmaradt beszédeire, leveleire hivatkozom. Annál is inkább, hogy ő hiteles pap volt, hiszen azt mondta, amit hitt és élt, így ezek a dokumentumok sorsa alakulását és emberségét is hűen tükrözik – fogalmazott az előadó.
Álláspontja alátámasztásaként dr. György Lajos irodalomtörténészt, egyetemi tanárt idézte, aki 1946-ban, Márton Áron jelenlétében írásairól és beszédeiről ekképpen vélekedett: „A felelősségérzetnek azok az ércveretű súlyos megnyilatkozásai, melyeket az elmúlt nehéz időkben és napjainkban papjaihoz és híveihez méltóztatott intézni, mélyen a lelkünkbe szántották és ott megszilárdították az örök igazságokba, az elévülhetetlen erkölcsi elvekbe fogódzó hitünket, meggyőződésünket és magatartásunkat. Ezek valamikor történelmi dokumentumai lesznek ezeknek az időknek, s utódaink talán még világosabban fogják látni, mint mi, hogy a főpásztor átszenvedte az eseményeket, és szüntelen gonddal virrasztott meggyötört népe sorsa fölött.”
A továbbiakban részletek hangzottak el Márton Áron néhány leveléből és beadványából, melyek felolvasása során a hallgatóság meggyőződhetett, hogy ezeken keresztül valóban jobban és tisztábban érzékelhetjük a népét 42 éven át szolgáló püspök belső értékeit, igaz emberségén alapuló életszentségét, hitét, bátorságát és önfeláldozását. Nemcsak a magyarok, hanem más népek, például a zsidók elnyomása ellen is felemelte a szavát az Antonescu diktatúráját nyögő Romániában, de a német megszállás alatt sínylődő Magyarországon is. A kommunista iga alatt gyötrődő Romániában pedig már a többségi nemzet jogaiért is kénytelen volt síkra szállni. És tette ezt szent következetességgel, nem hunyva szemet semminemű igazságtalanság fölött. Pedig küzdelmében csupán két világi eszköz állt a rendelkezésére, a kérés és a tiltakozás, ezeket viszont maximálisan kihasználta.
Gondolkodásmódjának és elkötelezettségének hű tükrei, de akár hitvallásnak is beillenek a következő sorok, melyeket a világháború utáni első román miniszterelnöknek, Groza Péternek (Petru Groza) írt 1945-ben: „Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem.”
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Húszezer átlagon felüli
A tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel
Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont.
Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába.
A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára.
Gy Turoczki Emese
---
Ízig-vérig székely volt
A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el.
– Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek.
Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium.
– Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón.
Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Népszerű a városismereti vetélkedő
Több mint másfél száz diák és harmincnyolc pedagógus vett részt a Nemes Emil sepsiszentgyörgyi tanító által kezdeményezett és szervezett 17. Barangoló városismereti vetélkedőn.
A háromfős csapatok helyi utcanevekkel és madarakkal ismerkedtek, valóságos madárkatalógust rajzoltak, szavakat alkottak Sepsiszentgyörgy betűiből, helyesírási feladatokat oldottak meg, böngészték a várostérképet. A Barangoló városismereti vetélkedő nem tantervi alapokon megfogalmazott tananyagra épül, hanem olyan ismeretekre, amelyekkel a diákok naponta találkoznak, de nem biztos, hogy fontosnak tartják ezeket, a feladatok megoldása ellenben ráirányítja figyelmüket az őket körülvevő dolgokra, jelenségekre.
A legtöbb csapat, tizenhat a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolából jelentkezett a vetélkedőre, nyolc csoport vett részt a Gödri Ferenc Általános Iskolából, hat a Nicolae Colan Általános Iskolából, négy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból, kettő az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolából, egy-egy csapat az Ady Endre Általános Iskolából, a Református Kollégiumból, a Plugor Sándor Művészeti Líceumból és két vegyes csapat a Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjainak összefogásából.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az összetartozás jegyében
Erdővidéki ösztöndíjas Fogarason
Bokor Csongor tavaly szeptembertől kilenc hónapon át a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor Programjának ösztöndíjasa volt Fogarason. A baróti fiatalember nemcsak sikerrel kapcsolódott be a helybeli református, katolikus, unitárius és evangélikus egyházak magyarságot összetartó rendezvényeibe, de újak születésénél is bábáskodott. Az ő érdeme is, hogy az öt éve felszámolt magyar nyelvű oktatás pótlására elindított magyar órák száma heti egyről háromra nőtt; hogy önképzőkör indult és annak rendszeres hazai és anyaországi meghívottjai voltak; és hogy első alkalommal május elején megszervezték a Fogarasi Magyar Napot. Bokor Csongor megbízatása nemrég lejárt, de ennek ellenére szeptemberben visszatér Fogarasra: elfogadták a munkában eddig is tevékenyen részt vevő barátnője, Hollanda Tímea jelentkezését a programba, akivel újabb cikluson át folytatja az elkezdett tevékenységeket.
– Miként lesz valakiből a Petőfi-program ösztöndíjasa?
– A Baróti Szabó Dávid Középiskolában töltött éveim alatt szavaló- és szép beszéd versenyeken vettem részt, ezek elismeréseképpen 2010-ben jelen lehettem a kanadai Rákóczi Alapítvány Diákok Határok Nélkül programjának Magyarságismereti Mozgótáborában. Nagyon tetszett az a tevékenység, amit a Rákóczinál láttam, egyre több feladatot vállaltam működtetésében, mára pedig az alapítvány vezetőségi tagja lettem. Az ösztöndíjprogram lehetőségéről is az alapítványtól szereztem tudomást, és ők biztosították a pályázáshoz szükséges ajánlást is. Mivel nagyon fontosnak tartom a Petőfi-program célkitűzéseit – köztük szerepel a szórványban élő magyarság identitásának megőrzéséhez való hozzájárulás, a fogyóban levő közösségek az anyaországi magyarokkal való kapcsolattartásának elősegítése, az értékőrző munka megszervezése – kapva kaptam az alkalmon.
– Napjainkban milyen a magyar élet Fogarason?
– Aki kicsit is érdeklődik a magyar történelem iránt, tisztában van azzal, valaha milyen jelentős szerepe volt az 1300-as évek elején épített várnak. Azóta a város nemzetiségi arányai megváltoztak. Az 1910-es népszámláláskor a város lakosságának több mint felét a magyarság adta, jelentős volt a szászok száma is, a románság pedig egyharmadot tett ki. Ma már alig három százaléka magyar és egy százaléka német, a többi román. Ilyen körülmények közt nagyon nehéz a magyarságot megélni. Jóformán nincs „tiszta” magyar házasság, a vegyes házasságban élők zöme pedig román iskolába íratja gyermekét – nem csoda tehát, hogy néhány éve megszűnt a magyar nyelvű I–IV. osztály is. Pedig milyen múltja van az iskolának! Építését még Mikszáth Kálmán szorgalmazta, aki 1892–1910 között a város országgyűlési képviselője volt, Babits Mihály pedig három esztendeig tanított ott! Fogaras nincs messze a tömbmagyarságtól – Baróttól csak nyolcvanöt kilométer, és Sepsiszentgyörgy sincs sokkal távolabb –, ám valahogy mégis „kívül esik.” Ez a mellőzöttség-érzés némileg rányomja bélyegét életükre – részben ezzel is magyarázható, hogy a fiatalság nem ragaszkodik magyarságához, önkéntesen feladja identitását, s kész beolvadni a románságba.
– Vannak olyan magyar kulturális és vallási fogódzkodók, melyek működnek, és hatással lehetnek az egyre fogyó közösségre?
– Ezen a téren az egyházaknak van meghatározó szerepe: jóformán minden közösségi programot az ők égiszük alatt szerveznek. A Petőfi-program hivatalos együttműködői az unitárius egyház – mentorom a Háromszék-felsőfehéri Egyházkör esperese, Török István volt –, a katolikusok Palkó Sándor karnagy vezetésével az ökumenikus dalárdát működtetik, a reformátusok – remek vezetőikkel Szász Tibor tiszteletes és neje, Szász Imola Rózsa személyében – adtak helyet az általam szervezett Babits Mihály Önképzőkörnek, majd a Fogarasi Magyar Napnak. Bandi Attila és Bandi Márta evangélikus lelkészházaspárral a Fogarastól tizennyolc kilométerre levő Halmágyon tudtunk jól együtt dolgozni. Az egyetlen egyházaktól független szervezet, amely az identitás megőrzéséért dolgozik, a Szabó Gábor vezette RMDSZ. Ezek ereje mind összeadódik, de ahhoz kevés, hogy megállítsa a beolvadást.
Ezért is fektettünk nagy hangsúlyt arra, hogy a Tautu Eszter nyugalmazott tanárnő által elindított fakultatív magyar- órák számát párommal egyről háromra emeljük. Gyermekek és fiatalok jöttek a foglalkozásokra, anyanyelvüket nagyon különböző szinten beszélték, szükség volt, hogy tudásuknak megfelelően dolgozzunk velük, de mivel a kis közösséget nem akartuk feldarabolni, csütörtökönként három és hét között közösen megült úgynevezett magyar délutánokat is szerveztünk. Sokat segített, hogy a magyar nyelvet kevésbé ismerők tudásszintjéhez igazított Balassi-füzeteket tudtunk beszerezni. Nem biztos, hogy ezek a foglalkozásokra járó fiatalok mind megmaradnak magyarnak, de jövőbeli családjaik viszonyulása a magyarsághoz biztos sokkal másabb lesz, mint azoké, akiket nem tudtunk kellőképp megszólítani, elérni tevékenységünkkel.
– Mivel tudtátok felkelteni a felnőttek érdeklődését?
– Említettem, hogy rendszeresen megszerveztük a Babits Mihály Önképzőkört, melynek keretében közéleti és történelmi témákat jártak körbe előadóink. Az elsőt november 4-én tartottuk, Zsigmond József, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat munkatársa Kisebbségvédelem Romániában címmel értekezett, majd az erdővidéki kapcsolatrendszeremet kihasználva szülőföldemről szakemberek és művészek jöttek el. Ezen találkozásokon akár száz-száztízen is voltak, ami igencsak szép szám, ha azt vesszük figyelembe, hogy a magyarság összlétszáma alig haladja meg az ezret. Történelmünk jelentősebb évfordulóiról eddig is megemlékeztek, de igény volt arra, hogy gazdagabb, teljesebb formában kerüljön sor rájuk. Az 1956-os forradalomról megemlékezni közel ötvenen gyűltek össze a református egyház közösségi házában. Szász Tibor tiszteletes áhítatát követően a történelmi előzményeket és az eseményeket én vázoltam röviden, majd szavalatok hangzottak el, megnéztük a Szabadság, szerelem című film egy részletét, végezetül kötetlen beszélgetés keretében azok meséltek, akik élték azokat az időket. Csatlakoztunk a református egyház által évről évre Katalin napján tartott Árva Bethlen Kata-megemlékezéshez is. Fogaras legjelentősebb vallási közösségének azért kiemelten fontos Árva Bethlen Kata személye, mert a XVIII. század elején ő építtette a ma is álló református templomot. Az eseményen minden történelmi magyar egyház képviseltette magát, Szekeres Attila István heraldikus Erdély címerének történetéről tartott vetített képes előadást, fellépett az ökumenikus vegyes kar, és szavalatok is elhangzottak.
Társszervezői voltunk annak a halottak napi megemlékezésnek is, amelyen az első világháborúban Fogarason elesett, százhuszonhét monarchiáért harcoló katona emlékét idézték. Bár a többségük magyar, az ott nyugvó katonák nyolc nemzethez tartoznak, ám a városvezetés tudomást sem vesz a temető létezéséről, nem gondozza – pedig az elhunytak között szép számban vannak románok is. Minden bizonnyal sokaknak marad emlékezetes az Erdővidék épített örökségének megismerése céljából szervezett kirándulás is. Végigjártuk Bölönt, Miklósvárt, Barótot, Bibarcfalvát és Kisbacont, az úton pedig végig csengő magyar népdalokat énekeltünk.
– Miért volt szükség a Fogarasi Magyar Nap megszervezésére?
– Bár programjaink szép számban vonzották a fogarasiakat és a környéken lakókat, de úgy éreztük, hiányzik egy olyan rendezvény, amely a legszélesebb rétegnek jelenthetne igazi nagy ünnepet. Az esemény érdekében összefogtak a magyar történelmi egyházak, s mivel mindenki, akihez csak fordultunk – Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program keretében a Kún Kocsárd Egyesület és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint a Petőfi Sándor Program is – mellénk állt, nem volt kétséges, sikeresek leszünk.
A feladatot vállaló helybeliek mellé Erdővidékről jelentős önkéntes sereg érkezett. A legkisebbeknek a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete tartott foglalkozást – arcot festettek, szőnyeget szőttek, origamiztak, gipszet festettek és még ki tudja, mi mindennel szereztek örömet –, majd a szintén baróti Kelekótya együttes játszott örökzöld gyermekdalokat. A fogarasiak közül többen is mondták: milyen jó, hogy az egykori iskolaudvar ismét gyermekzsivajjal, magyar énekkel és tánccal telt meg. Mert a tánc sem maradt el! A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola népzenészei tartották a tanítással egybekötött táncházat. Remekül fogadták a baróti művelődési ház Syncron táncegyüttesét, a Csala kürtje fúvószenekart és a Babits Mihály Önképzőkörön már korábban is fellépő Kolumbán Sanyikát. Az esemény a magyar és székely himnusz éneklésével ért véget. Talán azért, mert ritkábban hangzanak el, ott a szórványban mintha másként szólaltak volna meg nemzeti dalaink, mint a tömbmagyarságban, s a szemeken is látszott, különleges pillanat az nekik. – A Petőfi-program kilenc hónapra biztosította ösztöndíjadat Fogarason. Lejártát követően miként tovább? – Az ösztöndíjam lejárt, de elfogadták párom jelentkezését, és vele szeptemberben visszatérek. Nagyon szeretném folytatni mindazon rendezvényeket, melyeket elkezdtem, s a visszajelzések alapján a magyarság hasznára voltak. A Fogarasi Magyar Nap is megmutatta, milyen összetartó ereje van, ezért folytatni, sőt, bővíteni kell. Sok jó ember és cél van Fogarason, amiért dolgozni illetmény nélkül, önkéntesen is érdemes.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tárgyakba vésett lelki múlt (Az árkosi dalárda történetéhez)
Elgondolkozva forgattam a több mint 90 éves dalárdánk kézzel írott kottás könyveit. Mennyi idő kellett, amíg mind a 32 daloskönyvbe bemásolták kézzel az énekek kottáit! Mennyire igaz Kodály Zoltán gondolata: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ezek a megporosodott könyvek erről szólnak.
Gazdáik féltve vigyáztak rájuk évtizedeken keresztül, még akkor is, amikor már nem énekeltek belőlük, csak saját maguknak, meg azoknak, akik meghallgatták. De hittek abban, hogy értéket tartanak a kezükben, amit az utókor majd ismét „felfedez”. Az árkosi dalárdával kapcsolatos anyagot 2012-ben gyűjtöttem össze, mert úgy éreztem, hogy napjaink éneklő dalárdistái igazán tudják értékelni ezeket az ereklyéket. Abban az évben ünnepeltük a dalárda hivatalos bejegyzésének kilencvenedik évfordulóját, aminek kapcsán összeállítottam a dalárda rövid történetét. A felsorolt események között egy fontos dátum is szerepelt: 1934. május 27. Ezen a napon a dalárda Sepsiszentgyörgyön egy dalosversenyen szerepelt, ahol a harmadik B kategóriában első díjat nyertek, amit egy serleggel és egy díszoklevéllel jutalmaztak. Akkor azt kellett mondanom: sajnos a serlegről nem sikerült további adatokat szereznem, ugyanígy nem tudjuk, mi lett a zászlóhímzés tervével. Eltelt négy év, és azóta is kutattam a faluban a dalárdáról fennmaradt képeket, tárgyakat. Sikerült több értékes fényképet szereznem, amelyek közül néhány ma dalárdánk próbatermét díszíti. De a versenyen nyert serlegről és az akkor kapott oklevélről semmit nem sikerült megtudnom. Egészen ez év márciusáig, amikor Biró Attila tiszteletes úrnak segítve az egyházközség történetének szerkesztésében, a klénódiumokat számba véve, észrevettem egy olyan serleget, amely hasonlított a jegyzőkönyvben leírthoz. És valóban, az volt! A dalárda, az egyházközség féltett javai között őrizte ezt a serleget.
Áprilisban újabb örömhírt kaptam, telefonon értesített Guttmann Emese, az Erdélyi Magyar Dalosszövetség elnöke, hogy egy kolozsvári régiségkereskedő egy 1934-es oklevelet ajánl megvételre, amelyet az intézmény az árkosi dalárda nevére állított ki a megnevezett évben. Kérdezte, hogy érdekel-e minket. A dalárda egyöntetűen elhatározta az oklevél megvásárlását. Így került haza Vicze László, a kolozsvári EMKE munkatársa jóvoltából. Újból elővettem a jegyzőkönyveket, ezekből idézem fel az akkori eseményeket: „(...) Az 1934. év első felét dalosversenyre való előkészülés foglalta le. Ez az első verseny, amelyen részt vettünk, s innen elég szép sikerrel jöttünk haza. A harmadik csoportba neveztünk be. A harmadik B-csoportban első díjat, egy serleget nyertünk, amelyet a Székely Mikó Kollégium ajándékozott a kerületnek. Ezenkívül egy oklevelet is kaptunk. Mindkettőt szeretettel őrizzük, s nagy gondunk lesz, hogy komoly munkára serkentsen. Felemelő látvány volt kerületi dalversenyünk, ahol nagyon sokat láttunk, hallottunk és tanultunk.” A dalárda két énekszámmal szerepelt a versenyen, nem leltem még rá a címükre. Az igazi ünneplés viszont elhúzódott egészen 1935 januárjáig, amikor január 20-án egy rendkívüli közgyűlésen avatták fel a nyert serleget. Ennek leírását is megtaláltam a jegyzőkönyvekben: „1935. január 20-i közgyűlésünk kiemelkedett az eddigiek közül. A rendes tárgysorozat tárgyalása után következett a megható pillanat, midőn az 1934. évi kerületi dalosversenyen Sepsiszentgyörgyön nyert serleget avattuk fel. A dalárda Régeni Áron karmesterünk vezetésével előadta a kötött és szabadon választott darabokat, amelyekkel a bírálóbizottság a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium díját dalárdánknak ítélte. Elnökünk a borral megtöltött serleget br. Szentkereszty Béla úr őméltóságának nyújtotta át, s felkérte a serleg felavatására. Lendületes, szép beszéddel avatta fel a lankadatlan munka jutalmát, kifejtve mindazokat a szempontokat, amelyek a dalárdának ezután is szem előtt kell hogy tartania. Egyetértésre s komoly munkára buzdította a dalárdát, hogy az újabb sikereket biztosítson a jövőre is. A tartalmas és szónoki lendülettel előadott beszéd mély hatást gyakorolt a nagyszámú közönségre. A gyűlés után asztalokhoz ülve s a legkedélyesebb hangulatban tovább fűztük a felavatással kapcsolatban elhangzott gondolatokat. Vacsora közben borral megtöltött serlegünket felajánlottuk mindenki részére. Meghatottsággal hallgatjuk a lelkes és buzdító szavakat, amelyeket serlegünk egyesek lelkéből kiváltott. Örömmel jegyezzük fel, hogy serlegavató ünnepségünkön a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda Demeter Béla kerületi elnökünkkel és dr. Horváth Miklóssal képviseltette magát.” Még annyit megjegyez a jegyzőkönyv, hogy a dalárda ez alkalommal kilenc énekszámot énekelt, és az avatás alkalmával elfogyasztott bort Gelei Márton ajánlotta fel.
Úgy érzem, nagyon fontos, hogy az idők folyamán elkallódott egyházi tárgyak, dokumentumok visszakerüljenek az egyház tulajdonába, hisz ezek az illető közösség, helység lakóinak múltját tükrözik. A hálás utókornak pedig ügyelnie kell ezekre, mert szellemiségük, lelkiségük egy részét jelentik. Féltett reményem, hogy még más, dalárdánkhoz fűződő képek, tárgyak kerülnek elő, és az 1922-es dátummal ellátott zászlótartó egy része is megkerült.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szövetségben a székelyföldi magánerdészetek
– interjú Kádár Tibor Sándor erdőmérnökkel –
Nemrég lapunkban is olvashatták a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének közleményét, melyben többek között arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy több mint 3,6 millió csemetét ültettek el idén tavasszal a 15 székelyföldi magánerdészet által kezelt erdőterületeken. Ennek, no meg a magyar Országos Erdészeti Egyesület 147. vándorgyűlésének apropóján váltunk kíváncsivá az öt éve alakult szerveződés mibenlétére. Kérdéseinkre Kádár Tibor Sándor okleveles erdőmérnök, a szövetség sajtóreferense válaszolt.
– Mikor alakult a szövetség, milyen megfontolásból?
– 2011-ben alakult azért, hogy összefogja a magánerdészeteket és az ezeket létrehozó erdőtulajdonosi társulások szövetségeit, képviselje az érdekeiket, emellett kiemelten jelenítse meg a közbirtokosságok kérdéskörét. Mivel egy Székelyföldre jellemző tulajdonosi társulásról van szó, sajnos, ez a tulajdonforma igencsak kimaradt minden olyan kezdeményezésből, amely az erdészeti infrastruktúra fejlesztéséről, vonatkozó törvénymódosításról szólt.
Erdei iskolákra van szükség
– Mely magánerdészetek az alapító tagjai?
– A gyergyói, udvarhelyi, zetelakai, csíkszépvízi, szovátai, baróti és parajdi magánerdészetek, illetve az erdészeteket létrehozó tulajdonosi társulások alapították, utólag csatlakozott a csíki, a berecki és a kézdialmási magánerdészet, így a tagerdészetek mostanra több mint 200 ezer hektár erdőterületet kezelnek. A régióban tevékenykedő magánerdészeteknek és tulajdonosi társulásoknak természetesen nyitott a lehetőség a csatlakozásra, tagsági díj nincs. A vezetőség a szövetségben legaktívabban résztvevő erdészetvezetőkből áll össze, természetesen mindenki önkéntes alapon vállal tisztséget.
– A célkitűzéseik közül eddig mit sikerült megvalósítani, mik a közeljövőbeli és távlati terveik?
– Jelentős lépésnek tartjuk az Romániai Erdőgazdálkodók Szövetségével megkötött megállapodást, melynek értelmében szövetségünk mindenkori elnöke az országos egyesületen belül alelnöki tisztséget tölt be, illetve a szövetségnek egy helye van az országos egyesület igazgatótanácsában is. További egyezmények köttettek a Magyar Erdőgazdálkodók Országos Szövetségével is, amellyel ugyancsak jó kapcsolatokat ápolunk. A székelyföldi szövetség egyik nagy sikerének tartjuk, hogy sikerült összefogni és tanúsíttatni több mint 70 ezer hektáron a felelős és fenntartható erdőgazdálkodást, így a tulajdonosok ezekből az erdőkből FSC-tanúsított faanyagot értékesíthetnek. Jövőbeli feladatunknak az erdeiiskola-hálózat megszervezését tartjuk a régióban, az erdő szeretetére és tiszteletére hívni fel a figyelmet, erre biztatni a társadalmat az erdészek munkájának bemutatásával, erdei, tematikus programok szervezésével és különböző, erdőt érintő információknak a nagyközönséghez való eljuttatásával. Arra biztatni és segíteni ebben a társadalom tagjait, hogy megfelelő tisztelettel látogassák az erdőt, hiszen szépsége, csendje, gazdag élővilága miatt bőséges lehetőséget kínál a feltöltődésre, kikapcsolódásra is. Azt reméljük, hogy az erdőt megszeretve, vigyázni fognak annak szépségére, tisztaságára, és az erdészkollégákkal együtt törekedni fognak lakói megvédésére.
Nem a fafeldolgozók jelentik a veszélyt
– Mi az egyesület álláspontja a rétyi fafeldolgozó üzem tekintetében? Jót vagy rosszat tett a magánerdő-tulajdonosoknak? Veszélyezteti-e a székelyföldi erdőket?
– Nagyon nehéz állást foglalni ebben a kérdésben, mivel a probléma rendkívül összetett. A tulajdonosok az ország erdőtörvényének és idevonatkozó előírásainak a betartásával, illetve ezen felül bizonyos esetekben szigorú FSC-szabályok szerint kitermelt faanyag értékesítéséből élnek, és tartják fent az erdőgazdálkodási egységeket, természetesen figyelembe véve azt a jogos elvárást is, hogy a faanyag feldolgozása minél nagyobb fokon és helyben valósuljon meg. Amennyiben az erdészetek és erdőtulajdonosok felelős, fenntartható és ezáltal hosszú távú erdőgazdálkodást folytatnak, ahogy történik az egyesületi tagjainak esetében, főleg ahol FSC-tanúsított erdőgazdálkodás folyik, sem a rétyi feldolgozó, sem más feldolgozó működése nem tud kárt tenni az erdeinkben. Az üzemtervek (erdőgazdálkodási tervek) betartása nem akarat kérdése, hanem törvényes kötelezettség. Törvényes formában nem kerülhet nagyobb mennyiség kitermelésre, mint az üzemtervben előírt famennyiség, kivételt képezhetnek a természeti katasztrófák sújtotta övezetek, de reméljük, ezek elkerülik régiónkat.
– Mi a véleménye az „erdőradar” hatékonyságáról?
– Természetesen az erdészetek aktívan részt vesznek az erdők őrzésében, megóvásában a fatolvajoktól, ez a legfontosabb célkitűzéseink egyike, és egyben létfenntartásunk alapja is. Mi kategorikusan a törvények legszigorúbb betartása mellett kívánunk fenntartható erdőgazdálkodást folytatni, és a ránk bízott erdőterületeket megvédeni. Ez nem kis erőfeszítést igényel, mivel sok esetben szinte magunkra maradva kell megóvnunk az erdőállományt az illegális kitermelésektől, lopásoktól. Ezért minden kezdeményezésnek örülünk, amely a folyamatok korszerűsítését tűzi ki célul, és van hozadéka, eredménye, másfelől viszont az erdőradar-rendszer bevezetése rengeteg pénzbe és energiába került. Ennek az árát az erdészeteknek kellett megfizetniük, nap mint nap vesződni az informatikai rendszer hiányosságaival és az akadozó javítási folyamatok bürokráciájával.
---
A magyar Országos Erdészeti Egyesület június 22-25. között Székelyföldön tartja 147. vándorgyűlését. Az ünnepi program során a résztvevők az egyesület egyik alapítója, első titkára, majd tiszteletbeli elnöke, dr. Bedő Albert egykori országos főerdőmester és államtitkár nyughelyét is felkeresik a kálnoki unitárius temetőben, az ünnepi közgyűlést ma 10 órától tartják a sepsikőröspataki sportcsarnokban. Pénteken 9.30-kor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban avatnak emléktáblát, 10.30-kor a vadászmúzeumban Bedő Albert-kiállítás nyílik.
A fenntartható erdőgazdálkodás helyi gyakorlatára és a térségbeli kulturális örökségre koncentráló terepi programok Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszereda környékének szakmai és kulturális látnivalóit mutatják be. A vándorgyűlés külön érdekessége, hogy érinti a 118 évvel korábban, 1898-ban ugyanezen térségben, Sepsiszentgyörgy központtal szervezett 32. vándorgyűlés egykori helyszíneit. Részletes program a vandorgyules.hu oldalon.
---
Kádár Tibor Sándor nagybaconi származású, az erdészet iránti kötődését édesapjától „örökölte”. Ez irányú tanulmányait a Brassói Erdőmérnöki Egyetemen végezte, 2008-tól a baróti magánerdészet, 2016-tól a zetelakai magán erdőgazdaság erdőgazdálkodási részlegét vezette. Közben, 2011-ben, részképzős ösztöndíjjal öt hónapot töltött a soproni erdőmérnöki karon, idéntől a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetsége közönségkapcsolatáért is ő felel.
„Szeretném, ha az emberek többet megtudnának az erdőgazdálkodásról, mert végső soron a társadalom határozza meg a nyersanyagok felhasználásának mértékét – mondja. – Az erdő legfőbb termékének tekintett fa is elsősorban a társadalom igényeinek megfelelően kerül piacra, ezért ha a társadalom pazarlóan használja ezt a természeti erőforrást (megújuló nyersanyagot), akkor az erdőkre gyakorol nagy nyomást, és azon keresztül ránk, szakemberekre is. A továbbiakban is nagyon fontos, hogy egységesen lépjünk fel érdekeink érvényesítésében, és a jövőben egy közös székelyföldi erdészeti stratégia kialakításában.”
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Monográfia és dokumentumfilm jelent meg a székely hagyományokról
Kedden, június 28-án a Székely Nemzeti Múzeumban mutatják be a Székely hagyományok - betekintés a székelység kultúrájába című könyvet és dokumentumfilmet. Az eseményen kötetlen beszélgetésre is sor kerül a könyv szerzőivel, Pozsony Ferenc néprajzi szakértővel, Kinda István néprajzkutatóval, valamint a könyv mellékletét képező, azonos című dokumentumfilm alkotóival: Erdély Andrással (riporter), Várkonyi Eszterrel (rendező) és Vargyasi Leventével (vágó/operatőr).
A kötetet 3 nyelven adták ki: magyarul, románul és angolul. Sepsiszentgyörgy környékén 2015-ben zajlott egy néprajzi kutatás, melynek fő célja a székely hagyományok, szokások és mesterségek feltérképezése volt természetes környezetükben. Ennek a terepmunkának a nyomán született a Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába című monográfia Pozsony Ferenc, valamint Kinda István néprajzkutatók gondozásában.
A szerzők összesen 20 népszokást, mesterséget és ételkülönlegességet mutatnak be a kötetben. Az 53 percben elkészült film bemutatja a monográfiában megjelentetett, ma is élő népi mesterségeket és hagyományokat. A nézők betekintést nyerhetnek az igazi pityókás házikenyér, írott mézes kalács, a hagyományos pálinka elkészítésébe, ugyanakkor tanúi lehetnek a hagyományos székely lakodalmaknak, farsangolásnak és betlehemes játékoknak. A több mint 2000 példányban megjelent kötet elsősorban a turistákat és a látogatókat célozza meg, és ingyenesen kapható a Tourinfo Irodában.
maszol.ro

Bedő Albert győzelme (Kiállítás a vadászmúzeumban)
Az Országos Erdészeti Egyesület erdélyi, háromszéki jubileumi vándorgyűlése alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként az egyesület alapító titkára, majd tiszteletbeli elnöke emlékére állandó kiállítás nyílt Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Kiállításnak helyet adó Bene-házban tegnap.
Az ünnepélyes megnyitón közreműködött Kolcsár József színművész, aki elmondta Szilágyi Domokos Hegyek, fák, füvek című versét. Ezt követően Demeter János, a vadászati múzeum igazgatója, a Vadon Egyesület ügyvezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, amikor tavaly arra kérték, javasoljon helyszínt a Bedő Albert életét és munkásságát bemutató állandó kiállítás elhelyezésére, a vadászati múzeum oktatótermét jelölte meg, hiszen az tudományos és tudománynépszerűsítő előadásnak, valamint gyerektevékenységeknek ad otthont. Bedő Albert nem csupán a modern magyar erdőgazdálkodás egyik megteremtője, hanem szakmai oktatásszervező is volt, és nem mellékesen a Vadászati Védegylet tagja is. A róla elnevezett teremben igazán lehet az erdő és a vad szeretetére, megbecsülésére oktatni a gyerekeket, mondotta az igazgató. Örömmel értesült arról, hogy jövőben magyar nyelvű erdészeti oktatás indul Sepsiszentgyörgyön, és reményét fejezte ki, az erdészeti kar Bedő Albert nevét viseli majd. Micsoda győzelme ez Bedő Albertnek, annak az embernek, aki Székelyföldről elindulva megtapasztalta a szakmai oktatás fontosságát! – hangsúlyozta Demeter János, hozzátéve: mi, magyarok nem tévedünk akkor, amikor az oktatásba, kultúrába fektetünk be, mert ez lehet a záloga egy sikeres nemzetnek és esélye Székelyföldnek. Bitay Márton Örs, a magyarországi földművelési és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára párhuzamot vont Bedő Albert nemzedéke és a miénk között. A kiegyezés utáni időszakban Bedő Alberték úttörők voltak, mint ahogyan a mai Erdélyben úttörő ez a vadászati múzeum. És most már itt, Erdélyben is meg lehet nézni, elődeink – akik vadászati világhatalommá tették Magyarországot – hogyan ápolták a vadászati hagyományokat. Ehhez Bedő Albert is szervesen kapcsolódik, és méltó, hogy az első erdélyi vadászati múzeumban egy terem ezentúl az ő nevét viseli. Az udvaron tartott megnyitó után felavatták az alagsorban berendezett Kálnoki Bedő Albert élete és munkássága (1839–1918) című kiállítást. A terem minden falát molinók borítják, melyeken végigkövethető Bedő Albert életpályája a sepsiszéki gyökerektől a székelyek ügyének felpártolásán és hivatali munkáján keresztül a tudományos, akadémiai tevékenységéig. Oroszi Sándor erdészettörténész, a kiállítás kurátora tárlatvezetés gyanánt ismertette a pannók tartalmát.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékmentés csikorgó ajtók nélkül (Beszélgetés Haszmann Pállal, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott igazgatójával)
Kiegyenesedni, elfelejteni az évszázados szereptévesztést, úgy segíteni a fiatalokat értékmentő érdeklődésük kibontakoztatásában, hogy közben ne érezzék tolakodásnak: többek között ezekről a témákról beszélgettünk Haszmann Pállal, a csernátoni tájmúzeum nyugalmazott igazgatójával.
– Naponta több látogatói csoportnak mesél erről a múzeumról. Emlékszik még az első tárlatvezetésére? – Könnyű erre válaszolnom, s nem csak azért, mert a kor előrehaladtával élénkebben emlékszünk a korábbi múlt történéseire, mint a tegnapiakra. Ami 1973 februárjában megesett, az a múzeum, a népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület alapítására összesereglett rengeteg ember fogadását jelenti, de azt is, hogy drága emlékezetű szüleim úgy hajítottak a mély vízbe bennünket Jóska és Lajos testvéremmel együtt, hogy csak úgy csobbantunk. A múzeumi anyag rendezése, a nyitásra való készülődés során egyre több munkát terheltek ránk. Sok jó ember lesz itt, fiaim, mondta édesapám, s bár sokan lesznek az adományozók közül is, valamennyi kiállított tárgyról el kell mondani, mi mire való. A gyűjtés során is jelentős tárgyismeretünk alakult ki, mi pedig akkor sodródtunk a néppel, ők kérdeztek, mi igyekeztünk válaszolni, de a kérdésekből is tanulni. Persze évekbe telt, míg kicsiszolódott a mondandónk, amelyet aztán az egyes látogató csoportok összetételére, érdeklődésére alakítunk.
– Mindig egyértelmű volt, hogy önök, fiúk a szülők örökségét viszik majd tovább?
– Egy családban jelentős mértékben meghatározó a szülői minta. Sokszor nélkülözés közepette, de mindig hivatástudattal élő értelmiségi családnak számítottunk. Nem él bennem olyan emlék, hogy bármikor is szívesebben mentem volna futballozni, amikor édesapám éppen elcipelt bennünket egy házépítéshez, ahol az alap kiásásánál régi cserépdarabok kerültek elő. Sikerélménynek számított, ha letisztíthattuk, hazavihettük, megmenthettük őket. Édesapámat minden érdekelte, s ezt az érdeklődést igyekezett átadni nekünk, azokat a gyökereket, amelyekbe bele lehet kapaszkodni, amelyek nélkül nem lehet élni. De megtanított a ház körül szükséges eszközök elkészítésére is, a kézügyességet pedig bizonyára a génjeinkben hoztuk magunkkal.
– Azért vesszőseprűt kötni talán ma már nem annyira fontos...
– A készségek, a szépérzék fejlesztése viszont minden gyerek esetében elsődleges. A népfőiskolánkon is az ízlésvilág formálása az egyik legfontosabb feladatunk, illetve hogy megtanítsuk dolgozni a hallgatóinkat. Súlyos elmaradásaink vannak, mivel időközben több egyszemű ördögöt is adtunk a gyermekeink kezébe a televíziótól a táblagépig. Tisztában vagyok, hogy a mai felgyorsult világban már nélkülözhetetlenek ezek az eszközök, de végtelenül elszomorodom, amikor két egymás mellett ülő gyermeket látok, amint egymásról szinte tudomást sem véve matatják a telefonjukat. Édeském, vedd észre, milyen gyönyörű világ vesz körül, igyekszem mondani nekik ilyenkor.
– A csernátoni múzeum udvarán kiállított mezőgazdasági gépek láttán a környék gazdálkodási története aligha maradhat ki az ismertetésből. A műszaki jellegű ismertetés viszont legfeljebb rétegérdeklődést képes kielégíteni.
– Nyilván, ezért aztán magyarságtörténetbe, településtörténetbe oltott meséket mondok a gépeinkről. Mivel a környék mezőgazdasági múltját még mindig nem dolgozták fel a maga teljességében, roppant fontos, hogy az érdeklődő egyfajta képet kapjon a kiegyezést követő magyar mezőgazdaság és gépgyártás fejlődéséről. A tévhitekkel ellentétben a mai elcsatolt területekre csekély késéssel jutottak el a fejlesztések eredményei, korántsem volt ez elmaradott vidék. S itt máris kapaszkodhatok Végh Antal székely ezermester példájába, hiszen a Végh-féle eke gyakorlatilag forradalmasította a környék mezőgazdaságát. – Merre vezetnek az értékmentés útjai, hiszen a felfedezendő, beüzemelendő mezőgépek száma véges. Hogy néz ki ennek a gyűjteménynek a holnapja, holnaputánja?
– Mindazt, amit sikerült összegyűjteni, meg kell „vallatni”, ahogy illik, alaposan, s amit magukról „mesélnek”, papírra kell vetni. A régi jó gépészmesterek sorra hagynak itt bennünket, viszik magukkal azt a hatalmas szakmai tudást. Őket is faggatni kell, adatolni, mert utánuk már nem lesz, aki elmondja. És ne feledjük, hogy hasonló felelőtlenséggel hordjuk el a székely épített örökséget, akárcsak az erdőinket. Pusztul a székely falukép, a hagyományos háztípus, a gazdasági épületekkel roppant tudatosan berendezett székely porta. Lebontjuk az utolsó 19. századi épületet, ahogy a 19. században lebontották a 17. századit, hiába, mindig is így ment ebben a világban. A mai ember igényeinek megfelelően felhúzott épületekbe azonban be kellene lopni egy keveset a múltból, újrafesteni a régi festett bútorokat, legalább egy szobában ilyen környezetet teremteni. Nem kell minden háznak múzeumnak lennie, életszerűtlen is volna, de egy kis múltőrzéssel értékmentést hajtunk végre tárgyi és lelki értelemben egyaránt. Nem beszélve a kultúránk jelképi világa újratanulásának fontosságáról.
– Egy nemzet nagyságát hajlamosak vagyunk a pillanatnyi gazdasági-politikai ereje függvényében megítélni. A dicső múltról árulkodó csernátoni gyűjtemény képes lehet e szemlélet visszaszorítására? – Mi minden erőnkkel ezen vagyunk. Igyekszünk múzeumpedagógiai módszerekkel, írótalálkozókkal életet vinni a múzeumba, a látogatóknak pedig soha nem mulasztom el elmondani: egy nemzet értékét mindig az szabja meg, hogy mit tett le a világ asztalára. S e tekintetben nekünk minden okunk és alapunk megvan, hogy végre kiegyenesedjünk.
– Hordoz magában olyan fájdalmat, amelyet egy-egy elmulasztott alkalom, kudarcos beszerzési kísérlet, rosszul elvégzett restaurálás okozott?
– Több évtizedes gyűjtési tevékenységünk alatt bizony előfordultak esetek, amelyekből tanulnunk kellett volna. Hogy azt a gépet, azt a tárgyat akkor kellett volna elhoznunk, nem pedig egy hét múlva. Akkor talán áthághatatlannak tűnhetett a pillanatnyi akadály, de így, utólag nem tudom felmenteni magam. Egy néni például rengeteg régi, a férje után maradt dokumentumot ajánlott fel a múzeumnak, de azt mondta, menjek egy hét múlva utána, mert még bele akar nézni egyikbe-másikba. Elhanyagoltam, később mentem, s a néni közben eltüzelte a papírok egy részét. Friss élmény: az egyik Brassó megyei településen egy Hoffer robbanómotort ajánlottak eladásra, de olyan árat kértek érte, ami meghaladja az eszközvásárlásra rendelkezésre álló keretet. Igyekeztem meggyőzni, gondoljon bele, az apja, a nagyapja örökségét, emlékét akarja minél több aprópénzre váltani, a család hajdani iparkodását, takarékosságát, hogy legyen a gazdaságban egy erőgép, amely megkönnyíti a munkát. Nem sok sikerrel. Persze akadt boldogabb végkifejlet is. Csíkban egy cséplőszekrény esetében a tulajdonos kezdetben azt mondta, inkább az ócskavasba dobja, mintsem az ajánlott pénzért ideadja. Jöjjön csak ide, mondtam, olvassa el, mit ír itt a kerékagyon: Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, Budapest. Ezt maga össze tudná vágni? Hát ezt nem, mondta. A cséplőgép ma itt van az udvaron.
– Hogyan készülnek a csernátoni skanzenben Trianon közelgő százéves évfordulójára?
– Mindenekelőtt a tudatosítás szándékával és felelősségével, hogy milyen máig ható gazdasági és társadalmi következményekkel járt az impériumváltás. Mert máig gyűrűznek azok a korlátozások, félelmek, amelyeket a magyarság tudatába ültetett az a diktátum. A gúzsba kötött gondolatok mindenre kihatnak. Azóta is állandó szereptévesztésben élünk: nekünk nem könyöradományként kellene kezelnünk az önrendelkezést, hanem valami olyannak, ami jár, s amit azoknak kellene biztosítaniuk, akik annak idején vállalást tettek rá. A trianoni évfordulóra való megemlékezés előkészítése folyamatosan zajlik, még megtekinthető az első világháborús kiállításunk, amelynek alapanyagát már édesapám biztosította azzal, hogy összegyűjtötte a faluból, a környékről háborúba ment katonák, családjaik levelezését, tárgyi emlékeit. Ezt készülünk gazdagítani azokkal az elemekkel, amelyeket a háború későbbi évei „szállítottak”: a román betörés, a fokozódó nyomorúság. Terveink szerint ebben a ritmusban érkezünk majd el Trianonhoz.
– A közelmúlt, a szocializmus éveinek kutatásában osztanak-e maguknak szerepet?
– Egyértelműen, korábban is sokszor hangoztattam, hogy például a kollektív gazdaságok irattárát nem elpusztítani kell, hanem megőrizni, hiszen ezek alapján lehet rekonstruálni ezt a kort. Mindezek feldolgozását pedig közérthető időszakos tematikus kiállítások keretében kell bemutatni, hogy a mai fiatal se unja meg. Aki pedig a mai fiatalok érdektelenségére panaszkodik, annak azt üzenem: olyanok, amilyeneknek mi neveltük őket. Csak magunkon kérhetjük számon, hogy milyen útravalóval engedtük ki őket a kapun. És ma is rajtunk múlik, mivel mennek ki a múzeum udvaráról. Segíteni kell őket megnyílni, kitárulkozni, vigyázva, hogy a kitáruló ajtó ne csikorogjon.
HASZMANN PÁL
Népművész, helytörténész, Alsócsernátonban született 1942. augusztus 12-én. A múzeumalapító id. Haszmann Pál fia. Mezőgazdasági középiskolát Kézdivásárhelyen, líceumot Szászrégenben végzett. Előbb mezőgazdasági technikus Kőhalomban, Szászrégenben, 1971-től a kézdivásárhelyi múzeum alkalmazottja, 1973-tól 2015-ig a Sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum részlegeként működő Csernátoni Tájmúzeum, majd Haszmann Pál Múzeum vezetője volt, utódja lánya, Dimény-Haszmann Orsolya. Könyvtártörténeti, néprajzi, településtörténeti adatközlései, a sepsiszentgyörgyi textilgyár csernátoni bedolgozóiról írt értekezése, jelképmegfejtései a Művelődés, Aluta, Fórum, Korunk hasábjain jelentek meg. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj, Bartók Béla Emlékdíj, Orbán Balázs-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Ezüstfenyő díj.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem áll ki az RMDSZ a székely zászlóért a nemzetközi porondon
Június 28-án tartja soros ülését az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusának Monitoring Bizottsága, és ezen napirendre veszik négy székelyföldi polgármester beadványát a székely zászló ügyében, de a magyar érdeket nem fogja senki képviselni.
A keddi ülésre Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke levélben hívta fel Kelemen Hunor figyelmét, mivel az RMDSZ-nek van delegátusa a kongresszusban. Úgy tűnik azonban, hogy az ülésen a magyar álláspontot senki sem képviseli majd, megoszlik ugyanis a vélemény a „megvádolt” jogszabályról – írta meg a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap.
Izsák kiemeli, hogy a négy polgármester tulajdonképpen a Székely Nemzeti Tanács álláspontja alapján kér vizsgálatot a nemrég elfogadott, úgynevezett zászlótörvény kapcsán. Úgy értékelik, a román képviselőház által megszavazott zászlótörvény elfogadhatatlan a székely közösség számára, mert korlátozó, nem teszi lehetővé a székely zászló szabad, a románnal egyenlő alkalmazását. Az SZNT elnöke felhívja a figyelmet, hogy az említett jogszabály „ellentmond a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartájának, ellentmond a hatályos közigazgatási törvénynek, sőt, Románia alkotmányát is sérti. Ugyanakkor nem veszi figyelembe az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő elbánás elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatához való viszonyában”. Meglátása szerint ezen észrevételek jogosságát az elmúlt hónapok székely zászlót ért támadásai a gyakorlatban is igazolták.
Izsák Balázs azt kéri az RMDSZ elnökétől, hogy a szövetség Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusába delegált tagja – Klárik Attila háromszéki megyei önkormányzati képviselő – vegyen részt a meghallgatáson, a lehetőségekhez mérten ismertesse a székely zászlót ért sorozatos támadásokat. Értékelésük szerint most a beadvány nyomán lehetőség nyílik a helyszínen tájékoztatni a Kongresszus Monitoring Bizottságát ezekről a visszásságokról. Izsák levelében ismételten felhívja a figyelmet arra is, hogy „az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatlan, egységes az autonómiamozgalom és egységes a székely nép az autonómia igénylésében”.
Klárik Attila a Háromszék érdeklődésére elmondta, nem vesz részt a Monitoring Bizottság jövő heti ülésén. Egyrészt azért, mert meghívó hiányában nem kaphat szót és érdemi véleményt sem mondhat, „csak a hátsó sorban ülve jegyzetelhetnék” – mondotta. Ugyanakkor az RMDSZ álláspontja eltér az SZNT-jétől a zászlótörvény kapcsán: a szövetség képviselői megszavazták azt, mert a székely zászló ügyére nem nyújt megoldást, de rendezi a helyi, megyei zászlók helyzetét. Kifogásolta, hogy érdemi megbeszélést vele senki nem kezdeményezett, és azzal sem ért egyet, hogy az SZNT egy ET-s ellenőrzőtestület helyszíni vizsgálatát kéri, úgy érzi, „nevetségessé válunk, ha egy ilyen delegáció előtt különböző álláspontot képviselünk”. „Évek óta a tárgyalásokat, a konszenzus kialakítását szorgalmazom, hogy legyen egy egységes nemzeti minimum, amelyet mindannyian képviselhetünk. E nélkül nemcsak eredménytelen minden próbálkozás, hanem előbb-utóbb ellenkező hatást vált ki, nem veszik komolyan felvetéseinket nemzetközi partnereink” – mondta Klárik.
itthon.ma//erdelyorszag

Családban élni jó
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a megyei tanács a gyermekjogvédelmi igazgatósággal közösen a Székely Családok Napja vándorrendezvényt szombaton, ezúttal Réty volt a házigazda. 175-en vettek részt, jóval kevesebben, mint előző években, de aki ott volt, jól szórakozott.
A nyujtódi Lukács Anka férjével és hat gyermekük közül hárommal érkezett a családi napra. Lapunknak elmondta, számukra fontos a nagycsalád, az összetartozás, hogy megmaradjunk, ezért vettek örökbe három saját gyermekük mellé még egyet, férje pedig hivatásos nevelőszülő, két gyermeket helyezett el náluk a gyermekjogvédelmi igazgatóság, így lett családjuk nyolctagú. A szeretet és a gondoskodás átadását, gyermekeik taníttatását tartják a legfontosabbnak. Pakucs Ferenc kisunokáját hozta el a sport- és kulturális központ melletti, szépen gondozott parkban tartott rendezvényre. Elmondta, otthon van még egy tíz hónapos kisbaba, segíteni próbálnak a fiataloknak. A sokszínű gyermekprogramot dicsérte a háromgyermekes Pap Melinda, és néhai Kelemen Antalt, a fúvószenekar egykori karmesterét emlegette, hogy az ő idejéből származik az összetartás Rétyen. A nagyborosnyói Bede Melinda rétyi óvónő is megerősítette ezt, szerinte Réty élen jár abban, ahogy a gyermekekre odafigyelnek, sok a számukra szervezett kulturális és sporttevékenység. A családi nap megnyitóján Tamás Sándor megyeitanács-elnök hangsúlyozta: míg Európa-szerte azt tapasztaljuk, hogy csökken a gyermekvállalási hajlandóság, Székelyföldön néhány éve pozitív irányba mozdult el a születések száma, ami országos viszonylatban is magasabb az átlagnál. Fontos, hogy gyermekeink, fiataljaink is éljék meg a szülőföldön való létet, hogy az elkövetkezőkben tudjuk bővíteni azt az életteret, azt a kört, azokat az intézményeket, amelyekért naponta dolgozunk – mondotta. Szász Katalin gyermekjogvédelmi igazgató emlékeztetett nagyapáink, nagyanyáink idejére, amikor a család és a közösség tagjai segítették egymást, amikor hat-hét gyermek nőtt fel egy családban, de mégis könnyebben megoldották a problémákat, mint manapság, mert összetartottak. Dombora Lehel frissen megválasztott rétyi polgármester házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, beszélt a család szerepéről a társadalomban, és hangsúlyozta, hogy Székelyföldön mindig erős volt a család intézménye, kívánja, hogy manapság is legyen így.
A családi nap hagyományos mozzanata a kenyéráldás és kenyérszelés, mely szolgálatot Deák Botond helyi református lelkipásztor végezte. Elmondta, imánkban köszönetet mondunk a mindennapi kenyérért, ami több betevő falatnál, jelenti az életet, a családot, az otthon melegségét, és amikor megszeljük, szintén köszönetképpen vetünk keresztet az új kenyér aljára, hogy megadatott nekünk a mindennapi. A közös ebédig a gyermekek a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat munkatársai és önkéntesei által szervezett játékokban vettek részt, amelyek mind arra hívták fel a figyelmet, hogy otthon, a kredenc fiában is sok kincs van, amivel lehet játszani, nem kell drága játékokra költeni. A rendezvényen díjazták a Europe Direct iroda által meghirdetett, Kapd lencsevégre a természetet elnevezésű fotópályázat győztes alkotásait. A júniusi téma a Rétyi Nyír természetvédelmi terület volt, amelyet legtalálóbban Udvardi Jenőnek (I. díj), Bereczki Barnának (II. díj) és Holinka Leventének (III. díj) sikerült megörökítenie, a közönségdíjat Gödri Szende Andrea nyerte. A családi nap színpadán fellépett a rétyi Antos János Általános Iskola kórusa, a Százlábú Néptáncegyüttes és a helyi gyermek-fúvószenekar. Az ebéd után levetítették a Székely legendárium legújabb alkotását, A Rétyi Nyír mondája című rajzfilmet.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserkészavatás és főzőverseny ( Gelencei falunapok)
Szombaton és vasárnap tizenhetedik alkalommal tartottak falunapokat Gelencén. Az ünneplők egészségügyi ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület munkatársai gondoskodtak. A faluünnepre Nagybánhegyes testvértelepülés héttagú küldöttsége Farkas Sándor polgármester vezetésével érkezett.
Tegnap a Bereczi István plébános által celebrált ünnepi szentmisét követően a cserkészek fogadalomtételére került sor (felvételünk). A 41. számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat tagjai megújították fogadalmukat, illetve letették a cserkészesküt Ilyés Botond cserkészparancsnok előtt. A cserkészavatás után a szentmise résztvevői, élükön a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsapatával és fúvószenekarával a Jancsó Benedek-iskola melletti térre vonultak, ahol Cseh József polgármester megnyitotta a rendezvényt és köszöntötte a testvértelepülés küldöttségét, illetve a megjelenteket. A művelődési otthon udvarán megtartott főzőversenyre hét helybeli csapat nevezett be. Különlegességnek számított a négyméteres feltűrt túrós puliszka, amelyet Kerekes Imre, Bálint Hunor, Lukács László és Fejér Attila készített el, s a főzőversenyt öttagú zsűri értékelte. Első díjban a Gelencei Állattartó Egyesület részesült, a második helyen a községháza csapata, a harmadik helyen pedig a Gelencei Erdészek csapata végzett. Két különdíjat is kiosztottak: a Lila Akác Egyesületnek (hagyományos recept szerint készített tésztákkal neveztek be), valamint Tamás Sándor és csapatának (a régi és az új tanácstagok képviseletében).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csutak Vilmos-díj tehetséggondozásért
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést.
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár.
Szakács Ágnes
A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg.
Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján.
Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre.
A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is.
Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja.
Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci!
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke
Kakasi Zsolt
Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar.
Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással.
Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének.
Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum
Gazda József
Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által.
Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára.
Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új népszavazást követelnek
Meghaladta a kétmilliót szombaton azoknak a száma, akik petícióban követelik újabb népszavazás kiírását Nagy-Britannia EU-tagságáról. Az újabb EU-népszavazást követelő online petícióhoz csak szombaton több mint egymillióan adták a nevüket, és az aláírók száma estére átlépte a 2,1 milliót.
A kezdeményezők és az aláírók az EU-tagságról szóló népszavazások szabályainak módosítását követelik a brit kormánytól úgy, hogy e kérdésről második népszavazást kelljen kiírni, ha az elsőn a választók kevesebb mint 75 százaléka vett részt, és a kilépésre vagy a bennmaradásra 60 százaléknál kevesebben voksoltak. A brit EU-tagságról szóló csütörtöki népszavazáson a részvételi arány 72,2 százalékos volt, és 51,9 százalék szavazott arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból. A kezdeményezést a parlament petíciós bizottságának napirendre kell vennie. A BBC-nek nyilatkozó szakértők szombaton gyakorlatilag zéróra taksálták annak az esélyét, hogy a népszavazások szabályainak átírását követelő petíció alapján a brit kormány újabb referendumot hirdetne az EU-tagságról, elsősorban azért, mert ez utólagos szabálymódosítással érne fel. S Csaknem 150 ezren csatlakoztak szombat estig egy másik petícióhoz, amely azt indítványozza, hogy London váljon ki az Egyesült Királyságból, kiáltsa ki függetlenségét, és kérje felvételét az EU-ba. A petíció szerint London nemzetközi város, és meg akarja őrizni központi helyét Európában. London lakosságának 60 százaléka a bennmaradásra voksolt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdészeti vándorgyűlés Háromszéken
Emléktáblát és termet avattak Bedő Albert tiszteletére
Sikeresnek minősítette Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára a szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Háromszéken tartott jubileumi Vándorgyűlést. A kétnapos rendezvény Bedő Albert-emléktábla avatásával, múzeumterem „keresztelőjével” és szakmai kirándulással ért véget.
Minden emléktábla értéket őriz és alkalmat ad arra, hogy a mai ifjúság követendő, méltó példaképet válasszon elődei közül – mondta Kondor Ágota. A Székely Mikó Kollégium igazgatója annak az emléktáblának az avatásán beszélt, amely megemlékezik arról, hogy 1898-ban, kálnoki dr. Bedő Albert akkori főerdőmester kezdeményezésére, az iskola dísztermében tartották az OEE Vándorgyűlését. Az igazgatóasszony szerint Bedő Albert életútját minden mai gyereknek ismernie kell.
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Bitay Márton Örs, állami földprogramért felelős államtitkár köszöntőjében kifejtette: az 1848-as forradalom és szabadságharc után a bánya- és erdőgazdálkodás mentén állt talpra Magyarország.
– 118 évvel ezelőtt Bedőék a fejlődés motorját képviselték, pontosan tudták, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható, emelkedő pályára állítsák az országot – jelentette ki az államtitkár.
Újvárossy 200 hektár erdőt adott el az iskoláért
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „egy történelmi egyesületnek, egy történelmi helyszínen, történelmi eseményt megörökítő rendezvényén veszünk részt”. Tóth Bartos András történész az eredeti helyszínen, az egykor karzatos díszteremben ismertette az 1898-as évi közgyűlés történetét. Bedő Alberték munkája már csak azért is meghatározó volt, mert az akkori Magyarország területének több mint 60 százalékát erdő borította – mutatott rá a történész. Kifejtette: bár Székelyföldön évszázadok óta a faipar volt a meghatározó, ennek modern, gépesített formájáról csak a 19. század végétől beszélhetünk. Az OEE vándorgyűlése akkor, éppen úgy, mint napjainkban, alkalmat adott a komoly szakmai vélemények megfogalmazása mellett a vidék megismerésére, de találkozásra, szórakozásra is.
A díszterem történetét, amelynek karzatát azután kellett elbontani, hogy az 1940-es földrengésben erősen megsérült, Kondor Ágota mutatta be, nem feledkezve meg Újvárossy Józsefről, aki miután a selmecbányai erdészeti akadémián oklevelet szerzett, az iskola főgondnoka lett, és 200 hektár erdejét adta el azért, hogy anyagi segítséget adjon a kollégiumnak.
Magyarrá tette az erdészetet
A rendezvény a Székelyföldi Vadászati Kiállítás épületében folytatódott, ahol tárlatot nyitottak és termet neveztek el Bedő Albertről. Ennek kapcsán Demeter János, az intézmény igazgatója elmondta: most, hogy a kiállítási anyag elkészült és jó helyre került, más szellemisége van a helynek, „amiről meggyőződésem,
hogy a Vadon Egyesület és a Székelyföldi Vadászati Kiállítás oktató-nevelő munkája is új lendületet kap”. Az intézmény oktatóterme, amelyben a természet, a növény- és állatvilág, az erdő szeretetére, a tudomány tiszteletére oktatják a fiatalokat, nem is viselhetne a Bedő Alberténél méltóbb nevet – mondta az igazgató.
A teremben az igényesen összeállított kiállítást Oroszi Sándor erdészettörténész ismertette. Külön tabló foglalkozik Bedő Albert sepsiszéki gyökereivel, pályájának indulásával, a székely nép iránti elkötelezett ragaszkodásával. Megtudjuk, hogy amikor 1902-ben, Székelykeresztúr országgyűlési képviselőjeként megnyitotta a Székely Kongresszust, a legégetőbb gondnak a fiatalok elvándorlását nevezte.
A falon helyet kap a magyar állam összes erdőségeinek Bedő Albert által kidolgozott, lenyűgöző pontosságú térképe, amelyen a mai ultramodern, műholdas technikával is alig találnánk javítani valót, részletezik a tudós hivatali munkáját. 1893-ban, Bedő Albert állami szolgálatának 25. jubileumán, az ország minden jelentős személyisége – a miniszterelnökkel az élen – köszöntötte az akkori államtitkárt. Érdemeit ekképpen foglalták össze: „az erdészet magyarrá tétele, erdészeti irodalmunk jelenlegi polcára emelése, az erdőtörvény sikeres és eredményes végrehajtása, erdészetünk tekintélyének és társadalmi állásának megteremtése, a lelkes, odaadó és önfeláldozó munkásságnak meghonosítása, az erdőkultúrának általánossá tétele, a szakképzettség magas fokra való fejlesztése, az erdő védelmének kellő szervezése és szakképzett erdőtiszti személyzet teremtése – egyedül az ő soha el nem vitatható, örökké élő érdeme marad”.
Erdei tanösvény a Kormos-völgyében
Külön pannó foglalja össze tudományos szervező, akadémikusi munkáját (ő indította és több mint egy évtizedig szerkesztette a ma is működő Erdészeti Lapokat), az országos Erdészeti Egyesület megalakításának körülményeit, az erdészeti oktatás alapjainak lerakását, a társszakokat összefogó tevékenységét, politikai és egyéb társadalmi tevékenységeit, valamint egész Kárpát-medencére kiterjedő emlékezetét.
Az OEE 147. Vándorgyűlésén résztvevő mintegy ezer erdész és egyéb szakember különböző csoportokban látogatást tett Sepsiszentgyörgy központjában, a Székely Nemzeti Múzeumban és ellátogatott Háromszék különböző településeire.
A választható tizenegy kirándulás közül mintegy 70 anyaországi résztvevő az erdővidéki Kormos-völgyében található erdei tanösvény meglátogatására voksolt.
– A nagy érdeklődésnek örvendő folyamatos erdőborítás és szálaló erdőgazdálkodási mód időszerűsége miatt a szakma számos elismert és kiemelkedő egyénisége választotta ezt a programot. A téma azért is aktuális, mivel a székelyföldi erdőgazdálkodás reformja halaszthatatlan, és a kutatások szerint a fenti gazdálkodási modell lenne a leghatékonyabb, és székelyföldi adottságainknak legmegfelelőbb – mondta el lapunknak Kádár Tibor Sándor erdőmérnök.
„Meglepetés”-kiállítás Csernátonban
A berecki magánerdészet udvarán Dimény György bemutatta az általa vezetett hivatalt, majd emléklapot adott át a hetvenhat magyarországi vendégnek. Ezt követően a résztvevők Ojtozba utaztak, ahol előbb a Hármashalom-emlékműnél helyeztek el koszorút, majd meglátogatták a helyi fűrésztelepet. A visszaúton a Mogyorós-tetőn terülj asztalkám várta a látogatókat, az ebédet a hirtelen kerekedett zápor sem zavarhatta meg a szervezők által felállított sátraknak köszönhetően. Bereckbe visszatérve a Commenius-iskola diákjai és a polyáni tánccsoport kedveskedett előadással a meghívottaknak.
A Gelencére érkezett hetvenöt magyarországi vendég előbb a Szent Imre műemlék templomot látogatta meg, majd kiszálltak terepre, ahol Szmolka Péter erdőmérnök a bükk–fenyő-elegyerdőkről, míg Bartha Zsolt geológus az erdős területeken folytatott kőolaj-kitermelésről tartott előadást. A kézdivásárhelyi magánerdészet által szervezett programot friss sajt- és ordakóstolóval fűszerezett esztenalátogatás is színesítette, végül a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot is meglátogatta a csapat. Akárcsak a többi, közel tíz autóbusznyi erdész, akiket többek között egy, az erdőgazdálkodással és erdőkiéléssel kapcsolatos alkalmi kiállítással várták, melyet Haszmann Pál és Haszmann József szakmai irányításával állítottak össze a múzeum munkatársai.
A zágoni magánerdészet részéről Bessenyi István és Porzsolt Levente, Mocan Ervin, Péterfy Zsolt kalauzolta a gondjaira bízott, 55, Kovászna és más megyéből érkező erdészt. Kisgyörgy Zoltán geológus vezetésével ellátogattak a Rétyi Nyírbe, majd Zágonban megnézték a Mikes Kulturális Központot, és koszorút helyeztek el Mikes mellszobránál. Csomakőrösön, a keletkutató emlékét őrző szobában egy rövidfilmet tekintettek meg Kőrösi Csoma Sándor életútjáról, ezt követően megkoszorúzták a szobrát. Átutaztak Kovásznán, majd a Nyergestetőn hajtottak főt a 48-as hősök előtti tiszteletadásképpen.
Összesen 71 vendégerdész tekintette meg Miklós Barna felsőlemhényi erdész kalauzolásában a Veresvizet, aki a láp keletkezésének történetét ismertette, beszélt az ottani védett növényekről. A kisebb-nagyobb szünetekkel eleredő eső miatt az erdészek már csak ebéden vettek részt, a kézdiszentléleki kirándulás elmaradt, majd a Nyergestető érintésével Tusnádfürdőre mentek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Civilekről, szórványról, megmaradásról (Bodó Barna könyveinek bemutatója)
Egy társadalom demokráciájának állapotát méri az, hogy a civil szféra mennyire él, mennyire működik, és mindazok, akik a civil szféra kibontakoztatásáért dolgoznak, ezért tevékenykednek. Minden olyan gondolat, amely az emberi szellem kibontakozását szolgálja függetlenül a hatalmi ágazatoktól, tulajdonképpen civil kurázsit igényel – ezekkel a szavakkal köszöntötte Bodó Barnát és köszönte meg munkáját Kovács István unitárius lelkész azon a kettős könyvbemutatón, amelynek az unitárius egyház tanácsterme adott otthont vasárnap délben. A Sepsiszentgyörgyről elszármazott szerzőt lapunk munkatársa, Váry O. Péter faggatta.
Tizenöt esztendő civil társadalommal foglalkozó írásainak válogatása a Civil szerepek – civil szereplők című kötet, „elméleti írások gyakorlati haszonnal” – amint Váry O. Péter fogalmazott. Nem siránkozik, nem panaszkodik, nem bűnbakot keres, hanem megoldásokat ajánl, s ez a laikusok számára is fontos lehet, „hisz valahol mindannyian civilek vagyunk, ha tettekben nem is, de gondolatainkban igen”. Kiemelt néhány gondolatot is, hogy miként határozza meg Bodó Barna a civilséget: egyenértékű a reménnyel, a civil társadalom egyfajta romlatlanságot jelent, a szellem hatalmát, függetlenségét, biztosíthatja a politika ellenőrzöttségét, a civil független, autonóm ember, a hivatalosan elvártnak az ellentéte. Bodó Barna Hegel szavait idézte, aki szerint a civil a társadalom kötőanyaga, magunkban kell megtalálnunk az erőt, hogy felálljunk és járjunk olyan helyzetben is, amire nincs felkészültségünk. Észre kell vennünk a körülöttünk lévő feladatokat, amelyeket talán csak mi végezhetünk el. Kitért a kötet utolsó tanulmányára, amely az erdélyi magyar civil tudományról szól. Azért civil, mert a modern társadalmakban a tudomány állami feladat, ám a magyar kisebbség tudományos életét egyáltalán nem segíti a román állam. Elemezték a román tudományos élet munkatársi gárdáit, és döbbenetes adatokkal szembesültek. A Román Tudományos Akadémián például 847 főállású kutató dolgozik, de közülük csupán kilenc magyar, a Székelyföldön kívüli nagy erdélyi városok múzeumainak 197 kutatója van, de alig 27 a magyarok száma. Ezért hozott létre ő maga egy civil kutatóintézetet, és ugyanezt teszi a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport szintén civil keretek között.
Bodó Barna beszélt szórványkutatásaikról is, nagyon nehéznek nevezte a helyzetet, van, aki demográfiai mutatókhoz vagy intézményes ellátottsághoz köti a szórvány meghatározását, de tulajdonképpen csak szociálpszichológiai helyzetképként lehet felfogni: az él szórványban, akire naponta a választás kényszere hat. A szórvánnyal való törődés felelőssége az anyaországnak, de az Erdélyben tömbben élő magyarságnak, például Székelyföldnek is. A szórvány nyelvhatár, közvetíteni tud, olyasmit adni, amire a nemzetnek szüksége van, kulturális értékeit muszáj megmenteni – fogalmazott Bodó Barna.
A másik bemutatott könyv, az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv legfrissebb kötete a korábban szerkesztett Romániai Magyar Évkönyv utódja. Az a politika, a társadalom történéseinek lenyomata volt, tíz év után szerkesztését átadta egyetemi kollégáinak, és ő az Erdélyi Magyar Civil Mozgalom elnökeként a civilek évkönyvének szerkesztését vállalta. 2013-ban az első ilyen kiadvány tartalmazott gyakorlati tudnivalókat, de Kárpát-medencei civil körképet is. A következő kötet elsősorban az utánpótlás, a harmincas fiatal kutatók munkáit közli, a most megjelent harmadik évkönyv pedig „látlelet, történelmi körkép, a velünk történtek számbavétele”, az erdélyi magyar fesztiválok, városünnepek leltára, azt összesíti, „hol vagyunk képesek megmozdulni”. A kilencvenes évek a szimbolikus térfoglalás ideje volt, ma már ez nem elegendő, a tereket birtokba kell venni, és a városnapok, fesztiválok tulajdonképpen ezt jelentik, jelentőségük különösen kiemelkedő ott, ahol nincs többségben a magyarság.
Mikor lesz autonómia? – tette fel a témától kicsit elrugaszkodó zárókérdést Váry O. Péter. „Nem az a kérdés, mikor lesz autonómia, hanem az, mikor vesszük tudomásul, hogy autonómia nélkül nincs jövő” – válaszolta Bodó Barna
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)