Újabb harminc napig maradhat előzetesben Beke és Szőcs
A bukaresti táblabíróság 30 nappal meghosszabbította Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi elnökének az előzetes letartóztatását – közölte kedden az Agerpres hírügynökség. A vizsgálati fogság meghosszabbításáról szóló döntés nem jogerős.
A HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnökét december elsején, Románia nemzeti ünnepén vette őrizetbe a DIICOT, amely szerint a férfi házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen. Az ügyészség szerint Beke István a HVIM erdélyi elnökének, Szőcs Zoltánnak a felbujtására hozzá is látott a bomba elkészítéséhez, amihez 400 darab petárdát vásárolt. Szőcs Zoltánt december végén tartóztatták le, miután a téli ünnepekre szabadságot kapott franciaországi munkahelyéről, és hazalátogatott Kézdivásárhelyre.
Az ügyészség a gyanút a HVIM vezetőinek egy október 10-i, a Román Hírszerző Szolgálat által lehallgatott beszélgetésére alapozza. A kézdivásárhelyi férfiak ekkor arról beszélgettek, hogy milyen nagy riadalmat kelthetnének, ha a helyi december 1-jei katonai díszszemlén távvezérlésű szerkezetet robbantanának fel egy utcai szemétgyűjtőben.
A HVIM Erdély korábban közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről-estére, majd januártól heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki az őrizetbe vettekkel. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.
MTI. Székelyhon.ro

Székelyföld jövője a vallásokon (is) múlik
Diverzitás és tömbben élés
A múlt héten a bethlen-negyedi, ezen a héten pedig a belvárosi templomokban zajlik az ökomenikus imahét, amelyen katolikus és protestáns papok, lelkészek tartanak istentiszteleteket más vallású felekezetek előtt. Ennek apropóján utánajártunk, milyen ma Székelyföld vallási térképe és hogy a különböző területeken milyen a történelmi és egyéb egyházak eloszlása.
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a székelyek nagy része hívő, vallásilag azonban közel sem homogén közösségről van szó, sőt, nagyon színes a felekezeti kép. Míg Románia egyéb részein az ortodox vallás az egyeduralkodó, addig Székelyföldön a katolikus és református vallás dominál, kisebb arányban unitáriusok és ortodoxok is megtalálhatóak a hívők között. A különböző települések teljesen eltérő vallási mintázatokat mutatnak, amelyeknek történelmi és etnográfiai okai is vannak. Van, ahol már az ortodox vallás vezet
Az ortodox vallás terjedése egyértelműen a román ajkú lakosság betelepülésével magyarázható, a magyarok között elenyésző számban találhatunk ortodox hívőt. Székelyföldön több olyan település is van, ahol arányuk a lakosságon belül a 90%-ot is meghaladja, az északi szélen fekvő Bélbor szinte 100%-osan ortodox, de nagy számban vannak jelen a Maros környékén és a Brassó közeli településeken is. A legnagyobb székely város, Marosvásárhely etnodiverzitásából fakadóan 47%-ban ortodox, itt már csak 29% a református és 13% a katolikus hívek aránya. Marosvásárhelytől keletre haladva, ahogy csökken az ortodox hívők aránya, úgy nő a református és katolikus egyházak szerepe. Míg a Maros menti településeken még a reformátusok vezetnek, addig a székelyföldi katolicizmus védbástyájának számító Csíkszeredában már 73%-os a katolikusok aránya. De az egész csíki és gyergyói medencét is a katolikus egyház dominálja, ahogy Kézdivásárhelyet és környékét is. Sepsiszentgyörgy már sokkal kiegyensúlyozottabb, itt egyharmad-egyharmad arányban vannak a katolikusok és reformátusok, de elég jelentős az ortodoxok száma is, mintegy 10.000 fővel közel 20%-os arányban.
A kisebb vallásoknak is vannak híveik
A Homoród menti helységekben már a protestáns vallások az erősek, és ezen a területen a legmagasabb az unitárius hívek száma. A legnagyobb településen, Székelykeresztúron még a reformátusok vannak többen, 47%-os arányuk áll szemben a 35%-os unitárius vallásúval, de a kisebb falvakban, mint Szentábrahám, Siménfalva, Székelyderzs már 60%-ot is meghaladja a szentháromság tagadók száma. Vargyasban pedig majdnem 80%-os az arányuk, itt 1290 unitárius hívőre mindössze 152 református jut.
Székelyföldön egyetlen olyan település van, ahol nem a katolikus, a református, az unitárius vagy az ortodox vallás dominál. Ez pedig a Barót közeli Bölön, ahol a hívek felét a pünkösdisták teszik ki 1300 főt meghaladó lélekszámukkal. Ez a vallás még egy településen, Előpatakon erős, itt 29%-os az arányuk, igaz hogy itt a hívők fele már ortodox.
Udvarhely vallásilag sokszínű
Székelyudvarhely lakosságának fele, majdnem 17.000 fő katolikus, míg 10.000-en, azaz közel 30% református vallású. Az unitáriusok is szép számban megtalálhatóak a városban, majdnem 5.000-en vannak, 15%-át adva a hívőknek. Az ortodoxok 800 főt kitevő vallási közösséget alkotnak, de 350 főt meghalad a Jehova tanúinak száma is.
Székelyföldön a vallási diverzitás és az egy tömbben élés különös módon kiegészítik egymást, és meghatározó tényezői a közösség fennmaradásának. A nyugati kereszténységből kiágazó különböző vallási irányzatok évszázadok óta békésen léteznek és megférnek egymás mellett, így ennek a sokszínűségnek a megtartása és ápolása kulcsfontosságú lehet a székelység fennmaradásában.
Györgyei Szabó Magdolna. varosunkudvarhely.ro

Sepsiszentgyörgy polgármestere beperelte a kormányt
Perbe fogta a háromszéki prefektúrát Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere megfellebbezte azt a tízezer lejes bírságot, amelyet kirótt rá Sebastian Cucu kormánybiztos, amiért nem oldotta meg maradéktalanul a visszaszolgáltatási kéréseket.
Az ügyet a Sepsiszentgyörgyi Bíróság tárgyalja, még nem jelölték ki az első tárgyalás időpontját.
Antal Árpád Románia kormányát is beperelte az ügyben, amiért ugyan számon kéri a visszaszolgáltatást, de valójában akadályozza azt.
marosvasarhelyiradio.ro / agerpres.ro
Erdély.ma

Folytatódik a tüntetés Sepsiszentgyörgyön
Újabb tüntetés zajlik pénteken 16 órakor Sepsiszentgyörgyön a főtéren – tudatja Bedő Zoltán A Magyar Megmaradásért Mozgalom nevében küldött tegnapi közleményben.
A letartóztatott kézdivásárhelyi fiatalok ügye rég túlmutat önmagán, hiszen évek óta egy visszarendeződési folyamat szenvedő alanyai vagyunk. Visszaállamosították a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, levetették a községháza feliratokat, üldözik jelképeinket, ráadásul, mivel a magyarellenes intézkedések nem váltanak ki általános felháborodást köreinkben, egyre durvábbakat foganatosítanak ellenünk, amelyek célja beolvasztásunk és elüldözésünk. Meg akarunk-e maradni magyarként szülőföldünkön, illetve emberhez méltó életet akarunk-e élni – ezeket a kérdéseket tegyük fel magunknak, s ha igennel válaszolunk, akkor addig kell utcára vonulnunk, amíg véget nem vetnek a magyarellenes a megnyilvánulásoknak – írja Bedő. (farcádi) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terrorizmus vagy véleményszabadság?
A minap, az Egyesült Románia (PRU) kongresszusán jelentették be a Karóbahúzó Vlad Gárdája elnevezésű félkatonai szervezet létrejöttét, amelynek "atyja" a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu képviselő, és amelynek célja "rendet csinálni az országban", és megmutatni a "hazaárulóknak", hogy "Románia a románoké".
Nem volt ugyan rendkívüli visszhangja sem a politikusok körében, sem a sajtóban, de Cornel Vilcu publicista aláírásgyűjtést kezdeményezett a PRU betiltásáért a párttörvény harmadik cikkelye negyedik bekezdésére hivatkozva, amely szerint "politikai pártok nem szervezhetnek katonai vagy félkatonai szervezeteket és nem folytathatnak semmiféle, a törvény által tiltott cselekedeteket. Ellenkező esetben törvényi úton feloszlatják a pártot". Szerinte a PRU lépése veszélyezteti a román demokráciát, le kell állítani, még mielőtt az amúgy megengedhetetlen demagógia és uszítás erőszakká fajulna.
Persze, Diaconu reakciója sem váratott magára: kijelentette, hogy Vilcu Soros bérence, aki megijedt tőlük, akárcsak a többi "hazaáruló", és pártját is Soros utasítására akarnák "kivonni a választási versenyből". "Forradalommal" fenyegetőzött a párt betiltása esetén. Azt is sietett hozzátenni, hogy a PRU megszüntetésére legtöbben a magyarok lakta vidékeken, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon szavaztak, akiket Magyarország mozgósított. Ellenlépésként ő is petíciót indított Támogasd Karóbahúzó Vlad Gárdáját jelszóval, hogy megmutassák azoknak, "akik tönkre akarják tenni Romániát", hogy "egységesek", és hogy "nem ijedünk meg a támadásoktól". Jelszavuk: Románia a románoké!
A pártvezér amellett, hogy képviselőként számos magyarellenes törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe,blogbejegyzéseiben is nyíltan uszít a magyarság ellen. Bizonyára a véleményszabadság jogán. Ugyanis a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője szerint – bár az intézménynek egyelőre nincs hivatalos véleménye a dologról – nem törvényellenes a "gárda", inkább a véleményszabadság megnyilvánulásának nevezhető. Érdekes módon nem hallottunk hasonló reakciót, amikor a magyarok szervezeteit, beleértve akár az RMDSZ-t, nevezték terrorszervezetnek.
Emlékeztetünk arra is, hogy december elején a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalmat terrorszervezetnek nevezték. Két "terrorista" vezetőjét a SRI hónapokon át figyelte, hogy "kiderüljön", december elsején állítólag petárdával akarták "felrobbantani" a románokat (egy színmagyar városban). Azóta is "előzetesben" tartják egyiküket, annak ellenére, hogy nincs bizonyítékuk terrorcselekmény elkövetésének szándékára, és annak ellenére, hogy a hisztérikus magyarellenes sajtón kívül még a román közvélemény is a SRI "olcsó manipulációjának" nevezte a letartóztatásokat. Ez azonban "terrorcselekmény" volt.
A képviselő szerint egyébként az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, a Jobbik, a 64 Vármegye "terroristái", a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács belülről támadja a román államot, de a PRU-n kívül senki sem akarja őket törvényen kívül helyezni. Ez viszont véleményszabadság.
Hogy is állunk tehát a demokráciával és a véleményszabadsággal? A Vlad Tepes Gárdája a véleményszabadságmegnyilvánulása, a magyar szervezetek pedig terroristák? Ha ez a demokrácia, és ezt akarják "megvédeni", akkor bizony nagy baj van.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelővel
Nő a non-formális tevékenységek mennyisége és minősége
Pellegrini Miklóssal, az Arad Megyei Tanfelügyelőség helyettes főtanfelügyelőjével arról a nemrég közzétett, sajtónak szánt tájékoztatóról beszélgettünk, melyben az iskolai hálózatok alakulásáról és az egy főre eső támogatás növekedéséről volt szó.
– A tanfelügyelőség legutóbbi tájékoztatójában láttuk, hogy a megyében több óvoda és iskola szűnt meg. Ezek között van magyar, vagy magyar tagozatos intézmény?
– Szerencsére nincs. Ezek kizárólag román nyelvű iskolák. Olyan településekről van szó, amiket a nagyon kicsi gyermeklétszám miatt a helyi tanács nem képes fenntartani. Ilyenkor a gyerekek iskolabusszal utaznak a községközpontba, és ott folytatják tanulmányaikat, ami a kicsi gyerekeknél nem a legjobb megoldás. Vannak viszont olyan helyek is, ahol egyáltalán nincsenek jelentkezők a következő tanévre. Két vagy három év múlva, amennyiben ez változik, az intézményeket újra megnyithatják.
– Az Arad megyei magyar diákok esetében körülbelül hány gyermekről van szó? Hány százalékát képezik a tanulóknak?
– Konkrét adatokkal szolgálhatok azzal kapcsolatban, hogy hányan tanulnak magyarul, de ezek a számok természetesen nem egyeznek a magyar gyermekek számával. Vegyük az óvodásokat. Arad megyében 11 330 óvodást tartunk számon, ebből 662 gyermek (5,84%) tanul magyarul. Elemi osztályokba 19 338 gyermek jár, ebből 801 tanul magyar nyelven, ami 4,14 százalékot jelent. Tovább romlik az arány az általános iskolák esetében, ahol 15 645 gyermekből 596-an tanulnak magyar iskolákban, illetve magyar tagozaton, és ez csak 3,8%. Igazából a líceumról jobb volna nem is beszélni! Egyetlen magyar középiskola van a megyében, a Csiky Gergely Főgimnázium, ahová 269 gyermek jár. Itt a szakiskolásokat nem számolom, csak a középiskolai osztályokat. A megye 13 713 középiskolásaiból ez csak 1, 96%. Az általános tendencia a számok alapján az, hogy a szint növekedésével egyre kevesebben választják a magyar nyelvű oktatást. Vagy azért, mert nincs a környéken magyar iskola, és a gyermek nem akar ingázni, vagy azért, mert a román iskolákat színvonalasabbnak tartják a szülők. Nem akarok belemenni a színvonal tárgyalásába és összehasonlításába, mert az iskolába járó gyerekek motivációja is meghatározza a végkimenetelt. Ahogyan a magyar iskolákban is vannak nagyon jó képességű, lelkiismeretes és szorgalmas diákok, úgy a román iskolákban is vannak lusta vagy iskolakerülő tanulók. És ez a dinamika minden szinten megvan.
– A diáklétszám mellett a tanárok létszámával kapcsolatban is vannak gondok?
– Erre nem tudok egyértelműen válaszolni, mert a minisztérium elkezdett egy olyan folyamatot, melynek célja az iskolában tanítandó tananyagok és óralétszámok átnézése. Készült három változat arra vonatkozólag, hogy egészen nyolcadik osztályig melyik tantárgyat milyen óraszámban kellene tanítani. Jelenleg működik egy nyílt, elektronikus fórum, ahol bárki elmondhatja, melyik tantervet tartja a legjobbnak a három közül. Ezt azért említettem, mert a választott tanterv meghatározza a különböző tantárgyak részarányát. Ha tudnánk pontosan, hogy a következő tanévben melyik tantárgyat hány órában fogják tanítani, akkor pontosabban fel lehetne becsülni, hogy a szaktanárok veszélyben vannak-e vagy sem, tehát hogy kénytelenek lesznek-e több iskolában tanítani, hogy meglegyen a kellő óraszámuk. Ez körülbelül április-májusig húzódik majd. De ha valakinek nem lesz elég órája, akkor a tanfelügyelőség próbál az illető személynek egy általa is elfogadható másik iskolában órákat biztosítani (az iskola tannyelvétől függetlenül). Nem tudjuk, hogy milyen szinten fognak ezek a változások bekövetkezni.
– A három verzió között van olyan is, amelyik egy az egyben kivesz tantárgyakat a tanmenetből?
– Nincs. Ezek az óraszámokra vonatkoznak, az óraszámok eloszlására. A minisztérium inkább azt akarja elérni, hogy a reál, a humán illetve a természettudományokra szakosodó profiloknak legyen külön tantervük, amelyekben a szaktantárgyaknak biztosítanak nagyobb részarányt. Végső soron csak az adott tantárgyak óraszáma változik.
– Szó esett a tájékoztatóban a pénzleosztásokról is, amire szintén rákérdeznék. Változott az egy személyre jutó támogatás összege. Ön szerint ez mire lesz elég, és mire nem?
– Ezt nem tudom pontosan megbecsülni. A változás a következő tanévet is érinti, mert a büdzsé nem tanévre, hanem naptári évre számítódik, és azt nem tudni pontosan, hogy a következő tanévben hány osztály, hány gyermek és hány tanár lesz. Vagyis nem lehet pontos számításokat végezni. Tény viszont, hogy megnövekedett a fejkvóta, ami azt jelenti, hogy minden iskola (abban az esetben is, ha megtartja a jelen pillanatban lévő diáklétszámot) nagyobb mennyiségű pénzhez fog jutni. Egyes helyeken jelenthet akkora pluszt, hogy beilleszkedjenek a kiadásokba, más iskolák esetében nem lesz elég a költségek fedezésére. Következésképpen feltételezem, hogy a 2016-os évben is az fog történni, mint eddig: a kormány gondoskodik arról, hogy a költségvetés újrarendezésénél kiegészítő pénzösszegeket juttasson a megyékhez, illetve a megyebéli tanfelügyelőségekhez, a pénzügyi igazgatóságon keresztül. Azokról az iskolákról beszélek, ahol mindent megtettek, hogy beilleszkedjenek a keretbe, de a gyermeklétszám miatt ez nem valósulhat meg.
– Vagyis a tanárokon és diákokon kívül a kisegítő személyzet munkahelye is ezek függvényében alakul?
– Természetesen. Talán szeptemberben vagy októberben jelent meg egy miniszteri rendelet (esetleg kormányrendelet, ebben a kontextusban lényegtelen), mely újrarendezi az iskolákban a normatívákat, melyek alapján az intézményekbe kisegítő személyzetet lehet felvenni. Ezek olyan szabályzatok, amik 1997-es kiírások szerint működnek, ami nyilván tarthatatlan helyzet. Azóta rengeteg dolog változott, és 2011-től új tanügyi törvényünk van, vagyis a szabályzatoknak a valósághoz semmi közük nincs. A probléma napirendre került, de a szakszervezetek, és a talán közvélemény nyomására is, elhalasztódott. Elsietettnek tűnt, mert nem volt kellő mértékben átgondolva, hogy az új normatíváknak milyen gyakorlati következményei lesznek – a tervezett leépítések során emberek munka nélkül maradhattak volna. Következésképpen az a döntés született, hogy elhalasztódik az új normatíva-rendszer életbeléptetése a 2016-os év elejére. Magyarán mondva arra számítunk, hogy hamarosan elindul a folyamat, melynek során minden iskola újraszámolja, hogy hány kisegítő alkalmazottra van joga, és akkor tudjuk pontosan elbírálni azt, hogy elegen vagyunk-e, túl sokan, vagy túl kevesen.
– Lehetséges, hogy néhol túl sokan lesznek?
– Körülnézve, lesznek olyan iskolák – iskolákat mondok, de valójában az óvodákra is gondolok –, ahol túl sok az alkalmazott, mindazonáltal mindenki arra panaszkodik, hogy túl kevés a kiegészítő személyzet. Talán lesz intézet, ahol kicsit sokan vannak, az iskolák nagy részében viszont kevés a kisegítő személyzet: nincs elég takarító, karbantartó, nincsenek fűtők, és azok a személyek sincsenek elegendően, akik a tanításban is besegítenek. Gondolok itt könyvtárosokra, laboránsokra, informatikusokra, könyvelőkre stb. Tehát számítunk arra, hogy a 2016-os év hoz majd változásokat. Hogy a rendszernek ezek mennyire lesznek elfogadhatóak, azt most nem tudom megítélni, csak egy tervezetről van szó, ami nincs még életbe léptetve. Gyakorlatilag az iskolák még nem számolták ki, hogy ez mennyire fogja érinteni őket, de az elhalasztott rendelet néhány pontja feltehetőleg változik, tehát nem is lett volna értelme számolgatni. 
Meg kell szólítani a megye pedagógusait
– Pellegrini Miklós január elsejétől nem csak helyette főtanfelügyelő, hanem az Arad Megyei RMPSZ ((Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) új elnöke is. Az eddig folytatott tevékenységek mellett szervezőként is rést kell vennie a szövetség más, országos rendezvényein is. Mikor történt a kinevezés?
– Gyakorlatilag január elsején lépett érvénybe a mandátum, a választás novemberben volt, de akkor csak a döntés született, miszerint az RMPSZ aradi szerveztében változás lesz. Matekovits Mihály tanár úr életkorára hivatkozva kifejezte lemondási óhaját, viszont továbbra is számítunk segítségére és hatalmas tapasztalatára. Nem véletlenül maradt tiszteletbeli elnöke a szervezetnek. Éppen a napokban történt az iratok módosítása és a szervezet átvétele. Akkor az új vezetés arról is egyeztetett, hogy miket lát változtatandónak, és hogy miket tartana meg jelenlegi formájában. Pontos célkitűzésrendszert február végéig próbálunk elkészíteni, ahol kisebb időintervallumokra lebontva látjuk majd a terveinket idénre nézve.
– Mi az, amiről biztosan tudni, hogy sor kerül rá?
– Megvizsgáljuk anyagi kereteinket és azt, hogy a rendelkezésre álló összeget miként lehetne a leghatékonyabban befektetni. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy kielemezzük a megye tevékenységét a szövetség országos tevékenységének szempontjából. Mindenben, ami minket érint, természetesen részt veszünk: a Szülőföldön magyarul programban továbbra is ott leszünk, a tanárok továbbképző programjaiban feltétlenül részt szeretnénk venni, továbbra is működtetnénk az aradi pedagógusok könyvtárát, és általában véve javítani szeretnénk a pedagógusok közötti összefogást. Természetesen lesznek olyan projektek, mint a csángó gyerekek magyar nyelven való tanítása, amiben nem tudunk érdemben részt venni, de a többi, országos szintű megmozdulásoknál ott leszünk. Ilyen az új tanévkezdés megszervezése és lebonyolítása, amire idén valószínűleg Sepsiszentgyörgyön kerül sor. Ezzel az RMPSZ fennállásának 25. évfordulóját is megünnepelnénk. Itt nemcsak formálisan jelennénk meg, hanem a szervezőmunkába is beszállnánk.
– Az újítások milyen változásokat hoznak a pedagógusokkal való kapcsolattartásban?
– Mindenképpen meg kell szólítanunk az aradi pedagógusokat, ismernünk kell az elvárásaikat, illetve, hogy az általunk képzelt elvárásokhoz képest vannak-e egyéb igények. Az majd kiderül, hogy ez milyen formában történik. De ennek csak akkor van értelme, ha az, amit produkálni tudunk, valóban kielégíti a felhasználók elvárásait. Erre azért van szükség, mert én nem tudom elképzelni, hogy a simonyifalvi kollégáink milyen formában igényelnék az RMPSZ támogatását. Nagyjából ezekkel a tervekkel indulunk neki az évnek.
– Az adminisztratív ügyektől kicsit eltekintve azt szeretném megkérdezni: Ön hogy értékelné az elmúlt tanévet a pedagógusok és a diákok munkájának szempontjából?
– Az elmúlt tanév aránylag nyugodt periódus volt. A tanári kar túlnyomó többsége, a diákokkal együtt, elvégezte a rábízott munkát, bizonyos minőségben. Az év végi vizsgák azt mutatják, hogy statisztikailag beilleszkedünk az országos átlagba. Továbbra is igaz az, hogy van bizonyos eltolódás a középszerűség és a rosszabb eredmények felé, tehát meghaladja az átlagot azok száma, akik képességeiken alul teljesítenek, de ez mindig is így volt, és valószínűleg így is marad. Az érettségi vizsgán használt kamerás megfigyelési módszert megszokták már a diákok, tehát ez nem okoz problémát. Mindazonáltal, a tavalyi vizsgákon volt hat vagy hét diák, akit ki kellett zárni, mert dolgozatukban jelnek minősíthető elemeket fedeztek fel a javítók. Arra kell törekednünk, hogy a vizsgák legyenek tiszták, és mindenki számára egyforma lehetőséget biztosítsanak. Talán nem állunk ugyanilyen jól a nyolcadikosok záróvizsgájánál, bár ott is elég nagy a szigorúság, de talán nem akkora, mint az érettségin, amit a közvélemény is fontosabbnak tart. Itt is volt újdonság: a záróvizsga eredménye többet nyomott a latban, mint eddig (a záróvizsga átlaga a felvételi jegy 50%-át tette ki).
– Lehet, hogy sokan azért próbálnak inkább csalni, mert nem érzik magukat képesnek a megkövetelt adatmennyiség elsajátítására? 
– A diákok túlterheltsége valóban probléma. A tananyagok sok esetben túlzsúfoltak, nagyon sok a felesleges vagy idejétmúlt információ, mellyel a tankönyveik tele vannak. El kéne szakadni attól a módszertől, mely a gyerekeket lexikonokká akarja nevelni, régi divat a memóriára alapozott oktatás. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a hasznos tudás átadására, tehát a kompetencia alapú nevelésre, de ehhez nagyon sok lépést kell megtennünk. Szerencsére növekszik a mennyisége és minősége a non-formális tevékenységeknek. Ezek olyan módszerek, melyek szakítanak a „padban ülős” hagyománnyal, ehelyett olyan tartalommal és minőséggel bírnak, melyeket szeretnénk minél nagyobb körben elterjeszteni. Ilyen tevékenységek során a gyerekek különböző élethelyzetekben szerezhetnek reális tapasztalatokat. Tanulnak, viszont nem úgy, ahogyan azt a szó klasszikus értelmében gondolnánk. Számtalan, nevelő jellegű projekt volt tavaly, sok nemzetközi kapcsolattal is rendelkeznek aradi és megyei iskolák. A diákok viszonylag nagy része tapasztalhatta meg a dolgok állását más országokban: a tanmenetet, a hangulatot, a kultúrát. Ezek természetesen segítenek a nyelvtanulás procedúráiban is.
– Mondana pár szót összegzésképpen?
– Összegezve, egy olyan tanévet zártunk, amely nem hozott különösebb irányváltoztatást, és a minőség rovására sem írhattunk semmit. Egy lassú fejlődésnek vagyunk a szemtanúi. Ami aggasztja a közvéleményt (és sok esetben minket is), az a munkánk néhány vetületére vonatkozó rendszer bonyolultsága, magyarán sokszor nagyon nehezen lehet helyes utat találni a szabályzatok között. Vannak viszont olyan helyzetek is, ahol éppen a normatívák hiánya miatt nem tudjuk azt a szintet hozni, amit a társadalom tőlünk elvár. Itt első helyen a dolgok pénzügyi vetületét kell említenem. Bizakodunk benne, hogy az ország gazdasági helyzete megengedi, és lesz politikai akarat is, és a dolgok jó irányba fejlődnek majd.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm! 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Létünk a tét!
Olvasói levél 
Évek óta egy visszarendeződési folyamat szenvedő alanyai vagyunk, mely napról napra fokozódik. Következményei súlyosak és életünk minden területére negatív hatást gyakorolnak, hiszen köz- és magánvagyonunktól, alapvető emberi, állampolgári és nemzeti jogainktól fosztottak és fosztanak meg minket. 
Így és ezért kerülhetett sor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására, a Községháza-feliratok levetetésére, jelképeink üldözésére Székelyföld-szerte, valamint Beke István és Szőcs Zoltán bizonyítékok hiányában történő fogvatartására is. Ide sorolható ugyanakkor a tulajdonba helyezésünk akadályoztatása, a valamikor jól működő ipari egységek tudatos szétverése, a külföldi befektetők Székelyföldről való elriasztása, a munkabérek szégyenletesen alacsony szinten tartása, és az állampolitikai szintre emelt gyűlöletkeltés ellenünk. Ezeknek a mesterien kitervelt és összehangolt magyarellenes intézkedéseknek pedig egyetlen, jól meghatározott célja van: a beolvasztásunk és az elüldözésünk! 
Az itt a kérdés tehát, hogy meg akarunk-e maradni magyarként a szülőföldön, és emberhez méltó életet élni? Mert, ha igen, akkor utcára kell vonulnunk mindaddig, amíg véget nem vetnek a magyarellenes eljárásoknak, intézkedéseknek és megnyilvánulásoknak. Amíg a minket megillető jogokat a szükséges biztosítékokkal együtt bele nem foglalják az ország alkotmányába. 
Éppen ezért várjuk mindazokat, akik felelősséget éreznek és vállalnak közös sorsunkért, ma 16 órára Sepsiszentgyörgy központjába.
A Magyar Megmaradásért Mozgalom nevében, Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újragondolnák a vármegyésekért tartott tüntetések formáját
MTI - A Marosvásárhelyre, a székely szabadság napja alkalmából tervezett tüntetésen való részvételre szólították fel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi és kézdivásárhelyi elnöke mellett szolidarizálókat pénteken, Sepsiszentgyörgyön.
Mintegy kéttucatnyian gyűltek össze az előzetes letartóztatásban levő Beke István és Szőcs Zoltán szabadon engedését követelve péntek délután, Sepsiszentgyörgyön. A tiltakozók korábban minden alkalommal felvonultak a Gábor Áron utcán a rendőrség, a Kovászna megyei Kormányhivatal, illetve az ügyészség épületei előtt, ám ezúttal a rossz időjárásra való tekintettel elmaradt a felvonulás. Első alkalommal érkeztek azonban román feliratú molinókkal a tüntetők, amelyekkel szintén szabadságot, egyenlőséget és igazságot követeltek az előzetes letartóztatásban levő vármegyéseknek.
Bedő Zoltán, a tiltakozó megmozdulás kezdeményezője elmondta, a hatóságok engedélyeztek egy 30 perces beszélgetést Beke Istvánnak és a felesége között. Hozzátette, át kell gondolni a tüntetések formáját, s elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkezendőkben akár egyedül is, de naponta kiáll a Kovászna megyei Kormányhivatal épülete elé, hogy tiltakozását fejezze ki.
Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke felszólalásában elmondta, csütörtökön egyeztetett Kincses Előd jogásszal, aki úgy vélekedett: amennyiben nincs hivatalos tűzszerészeti szakvélemény, nem rendelhető el ilyen hosszú időszakra valakinek az előzetes letartóztatása. „Úgy gondolom, hogy nem a régió felosztás ellenében fogunk tüntetni március 10-én Marosvásárhelyen, most nem ez a tét, hanem az, hogy a székelyföldi jogtiprások ellen felemeljük szavunkat” – jelentette ki Gazda Zoltán. Kitért arra is, hogy igyekeznek minél több autóbuszt biztosítani a különböző megyékből és településekről a székely szabadság napi tüntetésen résztvenni szándékozóknak.
Az SZNT sepsiszéki elnöke hozzátette, a tervek szerint március 10-én délelőtt Sepsiszentgyörgyön is lesz megemlékezés, ezt követően indulnak a marosvásárhelyi eseményre.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Ha folyóvíz volnék (Források vallatója)
Beszélgetés  Olosz Katalin  folklórkutatóval, irodalomtörténésszel
– Hogyan, mikor ébredt fel érdeklődése a népköltészet iránt?
– A néprajz irányában már korábban is tájékozódtam testvérem, Gazdáné Olosz Ella népi textíliák iránti érdeklődése folytán, a népköltészettel azonban csak harmadéves egyetemi hallgató koromban kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor Antal Árpád, a 19. századi magyar irodalomtörténet professzora irodalomtörténeti szeminárium keretében azt a feladatot osztotta ki, hogy a székely népballada-kutatás történetéről írjak dolgozatot.
Ennek a dolgozatnak az elkészítése során jöttem rá, hogy szívesen foglalkoznék a későbbiekben is népköltészettel, különösen a népballadával, annak dacára, hogy akkoriban nem volt néprajzos képzés az egyetemen. Mire ötödéves lettem, már célirányosan a népköltészet felé orientálódtam, államvizsga-dolgozatot is e tárgykörben írtam. Mindezek ellenére intézményes keretek között csupán néhány évig foglalkozhattam népköltészettel, akkor, amikor átkerültem az akadémiai kutatóintézetbe s folkloristaként dolgoztam az első években. Ekkor egészítettem ki és készítettem elő kiadásra a magyargyerőmonostori gyűjtésemet, mely eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, ekkor írtam meg az erdélyi magyar népköltészet gyűjtésének dualizmus kori történetét (kiadására nem került sor). A hetvenes évek közepe táján aztán már nem fogadták el, hogy különutasként foglalatoskodjak, valamelyik munkacsoporthoz kellett csatlakoznom, ennek következtében sajtótörténettel, irodalomtörténettel foglalkoztam, s román nyelven írtam az éves penzumot. A népköltészet tovább már csak „úri passzió”-ként kapott helyet az életemben. Azonban annyit még hozzá kell tennem, hogy lehet, éppen ez volt a jó: nem kötöttek előírások és határidők, szabadon foglalkozhattam azzal, ami érdekelt, csináltam úgy, ahogy jónak láttam, s annyi ideig, amíg megnyugtató módon lezártnak tekinthettem a kutatást. 
– Mi volt első írása, amire, úgy érzi, felfigyelt a szakma?
– 1963-ban jelent meg első írásom, egy apró közlemény a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben, egy akkoriban gyűjtött Kádár Kata-ballada élő változatát közöltem Zágonból. A szakma igazából hat évvel később figyelt fel rám, a Magyargyerőmonostori népköltészet (1969) című kötet megjelenésekor, melynek visszhangja támadt mind Romániában, mind pedig Magyarországon.
– Hogyan alakult pályája a Magyargyerőmonostori népköltészet megjelenése után?
– A gyerőmonostori kötet, elismerő fogadtatása ellenére sem jelenthetett számomra követhető utat. Hangrögzítő eszköz és zenei ismeretek hiányában dallam nélküli szövegeket gyűjtöttem, ami a 20. század második felében már alig-alig volt elfogadható. A kötethez ugyan a szerkesztés utolsó pillanatában még sikerült csatolni függelékként Almási István gyerőmonostori dallamgyűjtésének darabjait, de a dalok  túlnyomó többsége kotta nélkül jelent meg. Családi és munkahelyi kötöttségeim nem tették lehetővé a terepen folytatott gyűjtőmunkát, olyan szakterületet kellett tehát keresnem, mely összeegyeztethető az intézeti feladatok végzésével, s nem igényel zenei ismereteket. Érdeklődésem a népköltészet történeti forrásainak kutatása, a történeti folklorisztika felé fordult. Kriza János fiatalabb kortársának, Szabó Sámuelnek a tevékenysége kezdett foglalkoztatni, annál is inkább, mert a marosvásárhelyi református kollégium diákjainak folklórgyűjtő munkáját szervezte és irányította az 1860-as években. Ezzel párhuzamosan gyűjteni kezdtem az anyagot a romániai magyar népballada-katalógushoz. E munka során bukkantam egy ismeretlen kéziratos mesegyűjteményre a Teleki–Bolyai Könyvtár kéziratai között, melyet valaki név nélkül, jeligével küldött be 1898-ban a Kemény Zsigmond Társaság mesepályázatára. 
– Sikerült azonosítania a gyűjtőt?
– Igen, Kolumbán Istvánnak hívják. Így került kiadásra mesegyűjteménye A kecskés ember. Udvarhelyszéki népmesék címen 1972-ben. Megjelenése után számolnom kellett azzal, hogy ismeretlen kéziratos népköltési gyűjtemények előkerülése nem mindennapos történet, többnyire a véletlen műve. Kialakult és állandósult az a munkamódszerem, hogy bármilyen forráskiadvány vagy kézirat került a kezembe, nemcsak a kutatott téma szempontjából tanulmányoztam, hanem kijegyeztem magamnak minden olyan adatot belőle, ami számomra érdekes vagy hasznos lehet egyszer. Eljárásom jelentősen lassította ugyan az adatgyűjtés menetét, évek múltával azonban hatalmas adatanyag gyűlt össze, melynek birtokában újabb kutatási témák körvonalazódtak. Így került a látókörömbe több 19. századi folklórgyűjtő tevékenysége, így bukkantam Zajzoni Rab Istvánnak, a fiatalon elhunyt 19. századi barcasági költőnek az útinaplójára és korai verspróbálkozásainak kéziratára, s így sikerült összeraknom és rekonstruálnom Szabó Sámuel szétszóródott folklorisztikai-néprajzi hagyatékát, melyről a szaktudomány jóformán semmit sem tudott, s mely negyven évvel a kutatás megkezdése után, 2009-ben jelent meg Erdélyi néphagyományok. 1863–1884 címen, kritikai kiadásban. Levéltári-könyvtári kutatásaim során ismeretlen részletek bukkantak elő viszonylag jól feltárt életművek esetében is, de olyan is előfordult, hogy más jelentést kaptak korábbi megállapítások. A források vallatása révén lehetőségem nyílt több téves folklorisztikai állítás cáfolatára, bizonyos problémák új szempontú megvilágítására. Időközben rájöttem arra is, hogy a magyar népköltészet kutatásának történetében rögzült egy sor olyan megállapítás, melyet valamikor papírra vetett a tudományág valamelyik szaktekintélye, s azt fenntartás nélkül veszik át az egymást követő nemzedékek kutatói anélkül, hogy utánanéznének valóságtartalmának. A források vallatása révén fogalmazódott meg bennem a következtetés: a jóhiszemű kételkedésnek fontos szerepe van a kutatásban, nem föltétlenül kell látatlanban mindent elfogadni, még ha a szakma kiválóságai mondják is.  – 1982-ben jelent meg az ön szerkesztésében a Ha folyóvíz volnék című antológia, mely a magyar népi lírából hozott válogatást.
– Tanárismerőseimtől tudtam, hogy nem áll rendelkezésükre népdal-antológia, azt is tudtam, hogy az iskolákban tilos volt a magyarországi kiadványok használata. Ezért határoztam el, hogy a Tanulók Könyvtára sorozat számára összeállítok egy válogatást a magyar népi líra darabjaiból. Természetesen a magyar nyelvterület egészéről gyűjtött népdalanyagból válogattam, nem szorítkoztam pusztán erdélyi anyagra. Emiatt csaknem zátonyra futott a kötet megjelenése. Szemet szúrt a szerkesztőnek, hogy Gyimest következetlenül hol Gyimesnek, hol Ghymesnek írtam. Jobbnak láttam, ha nem tisztázom, hogy a kétféle írásmód két külön helységnek a nevét rögzíti. Inkább arra hivatkoztam, hogy ahol Ghymes szerepel, Kodály Zoltán írta így, s én tiszteletben tartottam Kodály írásmódját. Ez igaz is volt, éppen csak azt hallgattam el, hogy Kodály a szlovákiai Ghymesben gyűjtötte azokat a dalokat. Szerencsémre ennyiben maradt a dolog, ha rájön a cenzor, hogy hol van Ghymes, és hol számos más helység, ahonnan a dalokat gyűjtötték, aligha jelent volna meg az antológia.
– Néprajzi munkásságát illetően új szakasz kezdődik 1990 elején, amikor Kolozsváron megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság. Milyen vele a kapcsolata jelenleg?
– Az 1989-es fordulatig – a három említett kötetet leszámítva – keveset publikáltam. Ennek oka nemcsak az egyre szigorodó cenzúrában keresendő, hanem abban is, hogy a forráskutatás minduntalan megtorpant, ahogy határainkon kívül eső kézirattárak, levéltárak, könyvtárak dokumentációjára lett volna szükség. De még a hazai levéltárak állományának tanulmányozása is akadályokba ütközött. Emellett hiányzott az a társadalmi-kulturális-tudományos közeg, mely írásra, publikálásra serkentett volna. A kilencvenes években megjelent dolgozataim csaknem kivétel nélkül annak köszönhetik születésüket, hogy újraéledt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, hogy határon túli könyvtárakban és kézirattárakban kutathattam, hogy magyarországi tudományos intézmények – a Magyar Néprajzi Társaság, a Nemzetközi Hungarológiai Társaság – munkájába kapcsolódhattam be. Hogy azokban a napokban, melyeket a történelem Marosvásárhely fekete márciusaként tart számon, Kolozsváron megalakult egy új tudományos műhely, a Kriza János Néprajzi Társaság, szintén nagyon sok írásom megszületését köszönhetem. Tematikus vándorgyűlései nemcsak egy adott téma tudományos vizsgálatának, sok szempontú körüljárásának fórumául szolgáltak, de ismerkedéseknek, eszmecseréknek, új szempontok, új elgondolások megvitatásának is. Évkönyveiben kezdettől fogva megjelenési lehetőséget biztosított a konferenciákon elhangzott előadásoknak és más dolgozatoknak. Ehhez hozzáteszem, hogy négy kötetem (Egy kiállítás emlékképei, 2003, Ne mondd, anyám, főd átkának, 2009, Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából, 2011, Kriza János: Vadrózsák, II. kötet, 2013) kiadásának gondját-baját vállalta magára  a Kriza-társaság. 
– Külön foglalkozott Kriza János néprajzi gyűjtő tevékenységével és életével. 
– Én csupán törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszóródott hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét. Mára már szinte feledésbe merült, hogy 1863-ban a Vadrózsáknak csak az első kötete jelent meg, és hogy Krizának nem sikerült napvilágra segítenie a tervezett második és egy esetleges harmadik kötetet, s az utókor sem váltotta valóra Kriza eredeti elgondolását.  A törlesztés azonban most sem teljes, a második kötet nem tartalmazza a meséket és mondákat.  – Több kötete jelent meg az elmúlt ötven év során, kérem, sorolja fel ezeket. – Köteteim többségéről már esett szó, ez 2003-ban jelent meg válogatott tanulmányaim gyűjteménye Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások címen. Ezt követte 2005-ben Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének újrakiadása (A rókaszemű menyecske) és 2006-ban a Régi erdélyi népballadák című válogatás, melyet eredetileg Faragó József készített sajtó alá egy trilógia harmadik részeként, de halála miatt rám maradt a szöveggondozás munkája. A folklórkiadványokon kívül van egy irodalomtörténeti munkám is: 2004-ben Brassóban a Fulgur Kiadónál jelent meg Zajzoni Rab István megtalált kézirata, de nem önálló kötetben, hanem a Bencze Mihály által szerkesztett Zajzoni Rab István: Összegyűjtött írások című kiadvány második kötetében Naplójegyzetek. Fiatalkori zsengék címen – nevem feltüntetése nélkül. 
– Min dolgozik jelenleg?
– Átcsúszott 2016-ra Kanyaró Ferenc 19. század végi, 20. század eleji – négyszáz darabot meghaladó – ballada- és epikus énekgyűjteménye, melynek kéziratai ismeretlenül lappangtak egy évszázadon át három különböző kézirat- és levéltárban. Nem leszek „munkanélküli” a Kanyaró-kötet megjelenése után sem: abban reménykedve, hogy adatik még nekem néhány aktív esztendő, szeretném tető alá hozni a romániai magyar népballada-katalógust.
Székely  Ferenc
 Olosz Katalin Kovásznán született 1940 decemberében. Iskoláit szülővárosában kezdte, Sepsiszentgyörgyön folytatta, majd 1963-ban Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett. Ugyanettől az évtől a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola alkalmazta gyakornokként. 1967-től a Román Akadémia marosvásárhelyi Társadalomtudományi Központjában dolgozott kutatóként, onnan vonult nyugalomba. Tagja az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Nemzetközi Hungarológiai Társaságnak. Folklorisztikai munkásságáért 2010-ben a budapesti Európai Folklór Intézet Európai Folklór emlékéremmel és oklevéllel tüntette ki, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület pedig ugyanabban az évben Bányai János-díjjal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cs. Nagy Ibolya: „Nem fogadok fölibém rendet” (Monográfia Farkas Árpád költészetéről)
Múlt év végén jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról nemrég indult  sorozatában Cs. Nagy Ibolya József Attila-díjas irodalomtörténész monográfiája a Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpád költészetéről. Ez alkalommal a kiváló szakmai elemző- és beleérzőkészségről tanúskodó szerző munkájának összegző, zárófejezetét közöljük, s mert a könyv  gazdag társadalmi-történeti háttérrajzzal is szolgál e líra fogantatásának színteréről, az elmúlt félévszázad Erdélyéről, Romániájáról, elkövetkező lapszámainkban a korszak felidézésére még visszatérünk.
Összegzés
Farkas Árpád, akár a premodern kor embere, mély, bensőséges kapcsolatban él a természettel, lírája az alanyi, benső és a külső, természeti, organikus világ egyensúlyát tükrözi: de szemlélete, közösségi életelve éppen hogy nincs egyensúlyban az őt körbeölelő társadalmi-politikai-történelmi szféra tapasztalati realitásaival. Beleolvadás, elmerülés a természetbe, a közösségi sorshelyzetekbe, a „népéletbe”, és harc, küzdelem a társadalmi valósággal, kényszerűségekkel; az etikus költői ellenállás a megélt kor etikátlanságával, emberalázásával szemben. 
A második világháború utáni első generáció szülötteként felnőtté érése, költővé válása a hatvanas évek második felére, a hetvenes évek első időszakára esik, a romániai magyar irodalom második Forrás-nemzedékének nevezett alkotói csoportosulás tagja. Ez az időszak egyben a romániai magyar kisebbség közösségi és személyi jogi helyzetének kezdetben lassú, majd egyre durvuló, fokozatos romlását jelenti: de a következő korszak, az 1989-es forradalmi események, a Ceauşescu-diktatúra megdöntése nem jelentik ugyanakkor e kisebbségjogi állapotok teljes és egyértelmű változását. Szükségszerűen, mert vállaltan tükrözi vissza tehát e líra hangszíne, beszédtónusa, a társadalmi-közösségi sorsviszonyokra reflektáló tematikája, fejlődésmenete a megélt korszakok politikai-társadalmi viszonyrendszerét. 
Vagyis ez a poézis a kezdeti heves és bizakodó, ifjonti világ-kifejezési láz, a „költészet tartalmi átalakításának”, a világ megírhatóságának robbanó vágya, igénye (Másnapos ének, 1968); majd a sötétedő diktatúra miatt komoruló szemlélet illúzió-vesztése, a megírhatóság korlátainak tapasztalata után (Jegenyekör, 1979) a társadalmi, közösségi közérzet, a közösségi ember létélményeinek egyre árnyaltabb, higgadtabb, költői menedéket egyre inkább az otthon, a szülőföld megtartó erejében találó „jelentéseiben” mutatja meg önmagát (Alagutak a hóban, 1971). A kései líra kevésszámú, elsősorban a Válogatott versek (2012) kötetben föllelhető termésének már kesernyés-fanyar, olykor ironizáló-önironikus hangszínei a bölcsességi beszéd új árnyalatait mutatják: az önelemzés, a számvetés, a leltárállítás belső parancsát, ugyanakkor a személyes magány szikáran, elfogadó higgadtsággal megjelenített képeit. Önvallomása szerint már „inkább szivárogtatva írok. Ezért válnak egyre kopárabbá, egyre fogak közt szűrtebbekké a soraim”.
 E költői életút azonban kezdettől elhalkulásáig őrzi a látásmód áradó természetközelségét, s őrzi az életelv közösségi meghatározottságát: Farkas Árpád közérzet-verseinek, társadalmi-élmény alapozottságú lírájának változói mellett a közösség-képviseleti poétai szándék és elhivatottság a változatlan faktor. A költő számára a szülőföld és emberei, a tájhaza, az otthon-hagyományok s mindennek poézisbe emelése jelentik a versek, a költői beszéd legalapvetőbb élményrétegét; autonóm költői személyisége a kötődést épp a szabadság-élmény részeként, a költői személyiség morális önmegvalósításának feltételeként értelmezi, innen e líra tematikai egyosztatúsága is. Versei gyakorta belső küzdelmek kivetülései, e világ kifejezhetőségének kételyeit sugalmazzák, de sohasem téved az egzisztenciális talajvesztés, kivetettség tereire; a benne munkáló közösségi felelősségérzet sohasem kínál teljes önfeladási mintákat sem a maga, sem a líra teremtett világába örökített közössége számára. Költészete a társadalmi jelenben élő emberé, számára az írás, az önmegvalósítás csak e mindenkori jelen, a vállalt kisebbségi sors mostoha terepén lehetséges: alkotói szemlélete azonban nem eleve determinált, hanem alakítható, átalakítható világnak tekinti ezt, életelvének plebejus meghatározottsága közösségi életlehetőségként is csak a küzdelmes, önkifejező, önvezérelt létformát tudja elfogadni. Lírájának egyik meghatározó versvonulatában ezt a szemléletet kifejező metaforikus lázadás-képzetek megjelenítését láthatjuk.
Poézisének formai jellemzőit is a természetelvűség alakította sajátosan egyénivé: a lírai realizmus és a jelképi, látomásos, metaforikus versbeszéd legtöbbször a természeti vagy a tárgyias környezet jelenségeit, mozzanatait transzponálja a sorsmetaforák jelentésgazdagító, polifonikus tereibe. Általában rövidebb, néhány strófás, szabad rímkezelésű verskompozícióiban a népköltészet kötöttebb formaelemei is megjelennek. Metaforái több valóságszinten kibomló, sűrűre szőtt vizuális világot építenek, amelyben az egymás intenzitását növelő képek elmossák a képes beszéd hagyományos, de „ide-oda módosított és magyarázott” (Barta János) változatainak határait. Farkas Árpád versei a lírai műfajok keveredéséből alkotnak új formai alakzatokat, a dal, a dúdoló például az ő költészetében erős sodrású, intenzív hangulati, érzelmi elemeket ötvöz leggyakrabban a tájlíra oldott tónusaival, s bízza a költő ezekre a poétikai alakzatokra a nem egyszer súlyos, sötét árnyalású üzenetek kifejezését is. Természeti képeinek látványgazdagságát, érzéki erejét a látomás szolgálatába állítja; e képek nem önmagukért való szépségükért, hanem jelképhordozó, metaforaképző alkalmasságukért fontosak a számára, sokszor a fogalmi, gondolati reflexió helyettesítői is.
Híve Illyés Gyula, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, a próza és a dráma nyelvén alkotó Sütő András lét- és művészetfelfogásának, tisztelem, vallja „Juhász Ferenc korai korszakának nagytüdejű erezetűségét, Nagy László pontos, erős, szintén hatalmas képzetgazdagságról tanúskodó tömörebbségét”, s magyarországi nemzedéktársai, „Ágh István, Bella István, Utassy József, Kiss Benedek, Oláh János metaforalombjait, mint Kovács István szikáran lírai pontosságát”, s legfőbb inspirátorának József Attilát mutatja e líra. 
S bár éppen nem elkötelezett híve, legföljebb csodálója Weöres Sándor filozofikus-metafizikus földöntúliságának, formajátékainak, Farkas Árpád költő-szerep felfogásának, e szerep értelmezésének jellemzésére mégis alkalmasnak, kifejezőnek gondoljuk a weöresi képet: „Alattad ma föld, fölötted az ég, benned a létra”. Nem mond mást költői önsorsáról Farkas Árpád sem: „Akarom, kitessék konok voltom – / saruit immár meg nem oldom, / nem fogadok fölibém rendet, / csak mit magamnak én teremtek”.
Cs. Nagy Ibolya: Farkas Árpád. Magyar Művészeti Akadémia, Írók emberközelben sorozat, 287 oldal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A közösségépítés éve Háromszéken (Kovászna megye költségvetése)
A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést. Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken. Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak.  Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra. Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elkészült a Maros megyei levéltári források kimutatása
Hasznos forrásmunka
A levéltári dokumentumok már a középkorban féltve őrzött kincsek voltak. Ezek az okiratok elsősorban a jogi érdekekhez fűződtek, így évszázadokon át az egyházi okiratokat, birtokleveleket templomok, kolostorok legvédettebb helyiségeiben tárolták, megóva őket az pusztulástól. A levéltár mindig fontos intézménye volt az államnak. A történelmi időket átvészelő okiratok ma is bizonyítékok arra, hogy miként szervezte meg Szent István a Magyar Királyságot. Majd arról is szólnak a dokumentumok, miként váltott gazdát az ország a török hódoltság alatt, majd a Habsburg Birodalomban, s tükrözi mindazt a társadalmi, politikai átalakulást, amely 1918 után bekövetkezett határon innen és túl. Nem véletlen, hogy a kommunista hatalom állambiztonsági szerveinek szigorú felügyelete alatt lehetett – kizárólag a kutatóknak – a múltba tekinteni a dokumentumokon keresztül. A rendszerváltást követően közel egy évtizeddel sikerült feloldani ezt a görcsösséget, s így lehetővé vált, hogy a román és a magyar levéltárosok hozzáférhessenek mindkét ország közös fondjához. S újabb évtized kellett ahhoz is, hogy hozzáfogjanak a Kárpát-medencei magyar levéltári források kimutatásának elkészítéséhez, amely új fejezetet nyit mindkét ország (Magyarország és Románia) történelmi múltjának levéltári kutatásában. Erről beszélgettünk a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával, dr. Pál-Antal Sándor történésszel, nyugalmazott főlevéltárossal.
– Melyik a legrégebbi magyarországi levéltári dokumentum?
– Az első levéltári okleveleket az egykori egyházi intézmények, a püspökségek, a káptalanok állították ki. A pannonhalmi kolostorban 11. századi oklevelet is megőriztek. Vannak kutatók, akik a hivatalos írásbeliség kezdetét III. Béla 1181-ben kibocsátott okleveléhez kötik. Ahogy kialakulnak az egyházmegyék, majd az állami közigazgatási egységek, úgy jelenik meg egyre több okirat. Tájainkon ismert az 1332-1337 között készített pápai tizedjegyzék, amelyből kikövetkeztethető, hogy hány lakosa volt középkori településeinknek. Sajnos, az évszázadok során, a tatárdúlásban, török pusztításban nagyon sok dokumentum elpusztult, de több esetben a hanyagság, a nem megfelelő tárolási körülmények között is tönkrementek okiratok a 16-17. században. Igaz, voltak mentési kísérletek is olyan képzett levéltárosok személyében, mint Szamosközy István, aki az országgyűlések dokumentumainak megőrzésére tett kísérletet, több középkori okirat pedig a főméltóságok családi oklevéltárában maradt fenn és vészelte át a pusztításokat, mígnem 1723-ban létrehozták az Archivum Regnit, a nádori és országbírói levéltárat. Aztán ezt követően felépültek a levéltárral ellátott megyei székhelyek, mígnem 1756-ban elkezdte működését nyugati mintára a régi magyar országos levéltár is. 1874-ben megalakult a Magyar Országos Levéltár, amely a 20. században építi ki hálózatát, dolgozza ki tárolási, kutatási koncepcióját. Trianon után az erdélyi levéltárak elszakadtak a Magyar Országos Levéltártól, és a román állami levéltári hálózat részévé váltak. 1950-ig a román közoktatási minisztérium, azután pedig a belügyminisztérium felügyelete alatt működtek.
– Az 1918-as országváltást követően az a paradox helyzet állt elő, hogy a magyar dokumentumok – amiatt, hogy más lett a közigazgatás – a román levéltárak gyűjteményébe kerültek. Túl azon, hogy rendszerezettebb anyagot vehettek át, hiszen a Román Királyság sem tekintett vissza nagy múltra, az "ajándékba kapott" dokumentumok nem a román államiság múltjáról szóltak. Mindezek tükrében miként alakult az erdélyi levéltárak sorsa az 1918 utáni Romániában?
– A modern román nemzeti állam történelmi országrészei közül, mint az köztudott, Erdélyben keletkeztek és őrződtek meg a legrégebbi és leggazdagabb levéltárak. Az erdélyi levéltári rendszer a térségre az 1918 előtti időszakban politikai és kulturális befolyást gyakorló két állam, a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom által kínált modellt követte. A levéltári anyag a tartomány kulturális sokszínűségét igazolja, híven tükrözve a három, nagyobb számban együtt élő nép – a románok, magyarok/székelyek és németek – politikai és társadalmi helyzetét. Erdélyben az 1874-ig terjedő időszakban a közlevéltári feladatokat a hiteles helyeknek (loca credibilia) nevezett káptalanok és egyéb intézmények végezték. Ezek biztosították a hivatásos levéltárosokat (requisitores), és a reformáció nyomán bekövetkezett szekularizáció (1575) után létrehozták a mai Románia területén az első levéltári szabályzatot is.
Amikor 1867-ben Erdély ismét Magyarország szerves része lett, ott földrajzilag szétszórt, de igen gazdag és a létrehozó intézményeknél viszonylag ép állapotban megőrzött levéltárak voltak. A kormányhatósági levéltári anyagok nagy része az 1880-90-es években a budapesti Magyar Országos Levéltárba került. Az 1918 előtti időszakban a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület történeti levéltára volt a legjelentősebb, amely némiképp pótolta egy tartományi központi levéltár hiányát. Az 1918–1920 folyamán történt területi gyarapodásokat követően a Román Állami Levéltár Főigazgatósága az új tartományok (Besszarábia, Bukovina és Erdély) területén is megszervezte az állami levéltárat. Az 1925. évi, 1932-ben kiegészített levéltári törvény egységes szervezetet biztosított a romániai közlevéltárak számára. Az Állami Levéltár a Közoktatási Minisztérium Főigazgatóságaként az egyetemekkel és a múzeumokkal együtt a Felsőoktatási Főosztályhoz tartozott. A bukaresti főigazgatóság felügyelte Munténia és Dobrudzsa területét, ugyanakkor regionális igazgatóságok működtek Kolozsvárott a széleskörűen értelmezett Erdély és a Bánság, továbbá Csernyovicban Bukovina és Kisinyovban Besszarábia területeinek ellátására. A bukaresti levéltár keretén belül létrehoztak egy levéltári múzeumot is. Az 1925. évi levéltári törvény az ország megyei közigazgatási beosztásával együtt 1950-ig maradt érvényben, mely időszak alatt regionális igazgatóságok és aligazgatóságok létesültek Krajován (1931), Temesvárott (1936), Naszódon (1937), Brassóban (1938), Nagyszebenben (1944), Bodzavásáron, Szucsáván, Konstancán és Máramarosszigeten (1945). Ezt követően 1951-ben 16 tartományi hivatal és a fontosabb rajoni központokban 54 fióklevéltár létesült. Az 1968. évi közigazgatási átszervezést követően a területi levéltárak száma 42-re csökkent (41 megyei fióklevéltár és Bukarest municípium levéltára), amelyhez hozzáadódott a Központi Levéltár, amely szervezeti felépítés a mai napig is fennáll.
– Mikor jött létre a Maros Megyei Levéltár, és hogyan alakult a története?
– A Marosvásárhelyi Nemzeti Levéltár 1952. január 2-án kezdte meg tényleges működését. Az új intézmény kezdetben – megalakulásától 1952 szeptemberéig – az Állami Levéltár Maros Tartományi Hivatala néven működött. 1952 szeptemberétől 1960 végéig az Állami Levéltár Magyar Autonóm Tartományi Hivatala volt, míg 1961–1969 között, miután a Magyar Autonóm Tartomány összetétele módosult, a levéltár neve Állami Levéltár Maros-Magyar Autonóm Tartományi Hivatala lett. 1961 előtt a hivatalnak Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Szászrégenben és Székelyudvarhelyen volt fióklevéltára. Az 1961. évi területi átszervezés után a sepsiszentgyörgyi fiók Brassó tartományhoz került. A levéltárak 1969. évi átszervezése alkalmával a marosvásárhelyi tartományi levéltár a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi rajoni fiókokkal együtt megyei intézménnyé vált, a másik kettő pedig megszűnt. 1969 és 1996 között a marosvásárhelyi levéltár az Állami Levéltár Marosi Fiókjává alakult, majd 1996- tól a Nemzeti Levéltár Maros Megyei Igazgatóságaként működött, 2009-től pedig az intézmény neve Románia Nemzeti Levéltárának Maros Megyei Hivatala.
– Miből állt össze a Maros Megyei Levéltár levéltári alapja?
– Az Állami Levéltár 1952-ben létrehozott marosvásárhelyi egysége egy-két kisebb termen kívül 1961-ig gyakorlatilag nem rendelkezett raktárhelyiségekkel. Néhány év után azonban ez az épület is szűknek bizonyult, mivel az 1200-1300 iratfolyóméternyi befogadóképességű és a higiéniai követelményeknek csak részben megfelelő raktárai megteltek. 1978 nyarán – az intézmény 1200 ifm-nyi levéltári anyaggal rendelkezett, ma pedig mintegy 6500 ifm-mel. A marosvásárhelyi levéltár igazi levéltári intézménnyé, levéltárrá akkor vált, amikor 1956-tal kezdődően átvette előbb Marosvásárhely város 1470-1944 közötti történelmi levéltárát, majd – 1962-1967 között – több részletben Marosszékét is. Ma a levéltár raktáraiban öt törvényhatósági (Marosszék, Küküllő vármegye, Kis-Küküllő, Nagy-Küküllő és Maros-Torda megye), három városi és 150 községi levéltár található. A levéltárba kerültek a megye területén 1950-1968 között működött tartományi és rajoni, valamint a marosvásárhelyi, a szászrégeni, a marosludasi, a nagysármási és az erdőszentgyörgyi rajoni) néptanácsok levéltárai is. Gyarapították az állami kezelésbe vett levéltárak anyagát a bírósági szervek 1968 előtti (a Maros, a Nagy- és Kis-Küküllő megyei törvényszékek, a dicsőszentmártoni, a marosludasi, a nyárádszeredai, a segesvári és a szászrégeni bíróságok), valamint a felső- és középfokú iskolai intézmények, továbbá egyes gazdasági létesítmények 1965 előtti iratai is.
A levéltári törvénykezés 1974-ben végrehajtott módosítása révén a levéltár állománya kiegészült a marosvásárhelyi Teleki Tékától, a Maros Megyei Könyvtártól, a Maros Megyei Múzeumtól és az egyházi (esperesi és egyházközségi) intézményektől átvett iratokkal. Az utolsó nagyobb méretű levéltár-gyarapodás 1990-1992-ben történt a megszűnt Román Kommunista Párt Maros megyei bizottsága levéltárának és a volt politikai pártok ott őrzött iratainak a levéltár raktáraiba történt átvételével.
– Nemrég elkészült A Kárpát-medence levéltári forrásai c. sorozat 1918/19 előtti Erdélyre vonatkozó részében az a vaskos kötet, amely a Maros megyei fondjegyzéket tartalmazza, aminek ön a szerzője. Miért fontos ez az útmutató a levéltárosok, kutatók számára?
– Fontos a levéltárosok számára is, de elsősorban a kutatást szolgálja. Megemlítem, hogy nagyon nehezen, mondhatni rögös úton jött létre a két állam, illetve a bukaresti és a budapesti levéltárak közötti együttműködési kapcsolat, ami lehetővé tette azt, hogy a tudósok, a kutatók mindkét országos intézmény levéltári anyagát zavartalanul tanulmányozzák. A kérdésben említett fondjegyzék egy nagyméretű vállalkozás része. Ugyanis a Kárpát-medencei levéltári források része az erdélyi is, ahol tekintélyes mennyiségű magyar levéltári anyag található. Az útmutató eligazít a levéltárban található dokumentumok tömkelegében, anélkül hogy a tájékozódás érdekében az érdeklődők személyesen is felkeresnék az iratőrző szervet. Átfogó képet nyújt az érdeklődőnek a kutatás tárgyát illetően, és ennek folytán több olyan anyag válik így rendszerezettebben hozzáférhetőbbé, amely a történelem során fennmaradt és a múltunkat igazolja. De túl a szakmai vonatkozáson, a kötetet azért is jelentősnek tartom, mert új fejezetet nyithat mindkét ország történelmi múltjának levéltári kutatásában.
– Említette, hogy nem volt könnyű az út idáig.
– A magyar–román levéltári együttműködés több évtizedes múltra tekint vissza, melynek során sok hasznos szakmai program megvalósult, főleg tapasztalatcserék a levéltáros kollégák részére, illetve iratanyagok kölcsönös feltárása és mikrofilmezése. Az együttműködés ezen formái az 1989 utáni években esetlegessé váltak, annak ellenére, hogy a két ország levéltárai 1996-ban és 2007-ben is együttműködési egyezményt kötöttek. A közeledés konkrét lépése 2009 novemberében volt, amikor a Magyar Levéltárosok Egyesületének és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának képviselői találkoztak Bukarestben Románia Nemzeti Levéltárának vezetőivel. Ezután a 2010 márciusában Marosvásárhelyen megtartott szakmai összejövetelen a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, a Magyar Levéltárosok Egyesületének és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának elnökei egyeztettek Románia Nemzeti Levéltárának és Románia Nemzeti Levéltára Kolozs és Maros megyei hivatalának vezetőivel. Végül 2011 júliusában Gyulafehérváron a két intézmény vezetői megkötötték az együttműködési szerződést. Az aláíró felek vállalták, hogy a romániai levéltárakban 1918/1919-ig keletkezett, illetve a Magyarország e tekintetben meghatározó levéltáraiban található erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról és sorozatokról részletes jegyzéket készítenek, és azokat kölcsönösen lefordítják. Az együttműködés eredményeként várhatóan 21 kötet lát napvilágot. Ebből 17, a megyék betűrendjében szerkesztett kötet az Erdélyben keletkezett 1918/1919 előtti levéltári dokumentumokat, míg négy kötet a Magyarországon őrzött erdélyi vonatkozású levéltári forrásokat öleli fel. 2014-ben megjelent a Hargita és Maros megye fondját tartalmazó jegyzék, 2015-ben a Máramaros megyei, az idén még öt megye, köztük külön Budapest levéltári alapjának romániai, főként erdélyi vonatkozású iratainak a jegyzékét is papírra vetik. (Ez utóbbi román nyelvre fordítását már elvégeztem.) A kiadványt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára finanszírozza. A minket is érintő, szóban forgó kötet 150-150 példányban jelenik meg, ezeket elsősorban levéltárakhoz, könyvtárakba, egyetemekhez, kutatóközpontokhoz juttatták el. Megjegyzem, hogy a Maros megyei fondjegyzék készült el elsőnek, és mintapéldányként szolgál a többi megyei fondjegyzéknek.
– Egy újságoldal sem lenne elég ahhoz, hogy felsoroljuk Pál-Antal Sándor kutatómunkáját. Csak néhány témát: a székelység történetét kiegészítő, a Bodor Péter életét feltáró, a madéfalvi veszedelemről, az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásáról szóló írásokat emelnénk ki, ugyanakkor alaposan feltárta az erdélyi boszorkánypereket is. Beszélgetésünk során azt is említette, hogy a fondjegyzék megkönnyíti a kutatómunkát, s így várhatóan érdekes adalékok, tudományos munkák jelennek majd meg Erdély történetéről. Az ön munkássága tükrében van-e olyan területe a levéltári kutatásoknak, amely eddig kevésbé ismert, milyen újabb, meglepő epizódokat hámozhatunk ki a dokumentumokból az amúgy is igen kusza történelmi múltunkról?
– Ez egy nagyon fogas kérdés, hiszen a kutatandó és feltárandó területek és kérdések köre rendkívül nagy, és csak szemlélet kérdése, hogy ki mit tart elsődlegesnek és időszerűnek. Amikor a rendszerváltás után belemélyedtem az akadályoktól lassan megtisztuló kutatómunkába, megdöbbenve tapasztaltam, hogy újra kell értékelni múltismeretünket, hiteles források alapján le kell vetkőzzük egyoldalú történelemszemléletünket, hiszen az utolsó fél évszázadból alig van egypár olyan munka, amely mentes az egyoldalúságtól, túlzásoktól és ferdítésektől. És hol vannak még az elhallgatások, azok a tények, amelyeket nem lehetett megírni?!
Ma történetírásunk új fejezetét írjuk. Van fiatal történész- utánpótlás, akiknek munkája révén tovább csökkenthetők a történelmi fehér foltok. De még mindig lemaradásban vagyunk más tudományágakhoz képest. A lemaradást pedig hiteles forrásokon alapuló újabb, főként levéltári kutatások révén számolhatjuk fel. És eredményes levéltári kutatás csak jó levéltári nyilvántartások, útmutatók alapján lehetséges. Ehhez nyújt gyakorlati segítséget a beszélgetésünk tárgyát képező kétnyelvű kötet is.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Szerényebb az erdélyi megyék idei költségvetése
A tavalyinál kisebb éves költségvetéssel számolnak 2016-ban az erdélyi megyei önkormányzatok: a visszaesés egyik oka, hogy erre az évre jóval kevesebb vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió, amely 2015-ben számos költséges nagyberuházást finanszírozott. 
A kiadások növekedéséhez emellett a tavalyi közalkalmazotti béremelés is hozzájárult, a megyei hivatalok egy része ugyanakkor ebben az évben több szociális pályázatra különített el pénzt, mivel az állam évről évre kevesebb finanszírozást nyújt például az otthoni beteggondozással foglalkozó karitatív szervezeteknek, így a támogatás egyre nagyobb mértékben hárul az önkormányzatokra. A kisebb büdzsé ellenére a hivatalok igyekeznek beruházásokra is pénzt fordítani: a tervek között főként útépítések és -javítások szerepelnek.
A szociális védőhálóra költik a legtöbbet
A Kovászna megyei tanács és a hatáskörébe tartozó intézmények idén mintegy 197 millió lejből gazdálkodnak, ez kevesebb az előző két évi költségvetésnél, de nagyobb a korábbi esztendőkben meghatározott büdzsénél. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pénteki tanácsülésen – amelyen elfogadták a költségvetést – rámutatott: a kiadások növekedése elsősorban annak tudható be, hogy emelkedtek a bérköltségek, tavaly ugyanis kétlépcsős, 12, majd 10 százalékos bérkiegészítést hajtottak végre. „A törvényhozók is belátták, hogy nem lehet csapnivaló fizetésekkel a közigazgatásban megtartani az alkalmazottakat” – fogalmazott a tanácselnök.
Strandvásárlásra különítettek el pénzt Csíkszeredában 
Elfogadta 2016-os költségvetését a csíkszeredai helyi önkormányzat pénteki ülésén: a megyeszékhely idén 147 millió lejből gazdálkodik, ebből 57 millió lejt szánnak fejlesztésekre. Antal Attila alpolgármester kifejtette: az ingatlanvásárlásra elkülönített 4,1 millió lejből idén egyebek mellett a Szeredai-fürdőnek azt a részét vennék meg, amelyet nemrég visszaszolgáltattak a tulajdonosnak. Elmondása szerint a tulajdonosok nyitottak az alkura, főként azért, mert a strand másik része az önkormányzaté.  Az önkormányzat ugyanakkor módosította a Csíki Csobbanó működési szabályzatát, ennek nyomán a megyei rendőr-főkapitányság különleges alakulatának nyolc alkalmazottja bérmentesen használhatja az uszodát edzésre. Ezt Szabó Soós Klára, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifogásolta, szerinte ugyanis az uszodai bérlet ára amúgy is szimbolikus.
A megszavazott éves keretből egyenlő mértékben költenek a már meglévő intézmények működtetésére, valamint fejlesztésekre, beruházásokra. Mint kiderült: a működtetésre fordított összeg felét a szociális védőháló erősítésére fordítják, az önkormányzat hatáskörébe tartozó állami intézményekben ugyanis 1340 gyermek nevelkedik, emellett pedig egy több mint száz férőhelyes öregotthont is támogatnak. Tamás Sándor arra is kitért, hogy a hivatal két alkalommal fog szociális pályázatot hirdetni, a kormány ugyanis idén tovább nyirbálta az erre fordított állami támogatást, nehéz helyzetbe hozva ezzel az otthoni idős- és beteggondozást ellátó karitatív szervezeteket.
Beruházások terén továbbra is prioritást jelent a Kovászna megyei önkormányzatnak az infrastruktúra-fejlesztés, amelyre a költségvetés 19 százalékát fordítják, ez pedig összegben kifejezve meghaladja a korábbi években erre szánt pénzmennyiséget. Tavaly a megyei utak korszerűsítésére 36 millió lejt különítettek el, ebből 102 kilométer utat tudtak aszfaltozni, idén pedig erre a célra 41 millió lejt fordítanak. Mint kiderült: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő forgalmas, de rendkívül leromlott állapotban lévő út korszerűsítésére már folyamatban van a közbeszerzés csakúgy, mint az új lécfalvi hulladékkezelő központhoz vezető szakasz felújítására vonatkozó licit.
A fejlesztésre szánt keret 16 százalékát, 11 millió lejt a megyei sürgősségi kórház korszerűsítésére fordítanak, Tamás Sándor elmondta, fontosnak tartják, hogy versenyképes egészségügyi ellátást nyújtsanak. Idén ugyanakkor a közösségépítés jegyében tervez a megyei önkormányzat: több képzési lehetőséget fognak biztosítani abban bízva, hogy ezzel jobb megélhetést, hatékonyabb kenyérkereseti lehetőségeket teremtenek. A tanácselnök emlékeztetett: méhészeti, sajtkészítői, kulturális rendezvényszervezői, szakács-, szabás–varrás-, fazekas-, bútorfestő-, hegyvidéki mezőgazdász-, biogazdálkodási, lovastréner-, szociális gondozói és egészségügyi képzést fognak indítani.
Kevesebb állami támogatás Hargita megyének
A Hargita megyei önkormányzat is elfogadta múlt héten a 2016-os büdzsét, amelyet Borboly Csaba tanácselnök „a szükség költségvetésének” nevezett, mivel a hivatal működési költségeiből kellett elvonniuk ahhoz, hogy a fontosabb beruházások folytatására, illetve újak elkezdésére jusson pénz. A hivatal idén 333 millió lejből gazdálkodik – ez az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint 189 millió lejjel kevesebb, mint a tavalyi büdzsé. Borboly úgy nyilatkozott: ez egyrészt annak tudható be, hogy a kormány visszatért egy régebbi módszerhez, amelynek alapján az állami pénzt szétosztja, ez Hargita megyének mínusz 40 millió lejt jelentetett, az önkormányzat tavalyi költségvetését pedig egy 25 millió lejes hitel is növelte.
A hivatal közleménye szerint az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményekben a 2014-es szintre csökkentették a kiadásokat, a beruházási tervek között pedig főként olyan projektek szerepelnek, amelyeket már korábban elkezdtek, de néhányj útfelújítás is helyet kapott a listán. Az elképzelések szerint folytatni fogják a csomafalvi, solymosi, büdösfürdői és csíkpálfalvi út korszerűsítését, emellett tovább dolgoznak az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út javításán.
Az új beruházások között szerepel ugyanakkor a járdaprogram, amely a megyei utak településeken átvezető szakaszain történő gyalogos forgalom biztonságát szolgálja. Növelték a megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét is, amelyre civil szervezetek, egyesületek, egyházak pályázhatnak számos területen többek között sport-, kulturális, műemlékvédelmi, valamint készenléti tevékenységekre. Borboly az Agerpres-nek azt is elmondta: a költséghatékonyság érdekében korlátozzák az önkormányzat tulajdonában lévő gépkocsik használatát.
Műemlékek felújítására is van pénz
A székelyföldi megyékhez képest jóval nagyobb keretből, 764 millió lejből gazdálkodik 2016-ban Kolozs megye, amelynek önkormányzata az összegből 172 millió lejt fordít beruházásokra, fejlesztésekre. Vákár István, a megyei hivatal alelnöke a Krónikának elmondta: az idei büdzsé nagyjából megegyezik a tavalyival, viszont újdonság, hogy ebben az évben a műemlék épületek felújítására is tettek félre pénzt, ugyanakkor leltárba veszik a turisztikai jelentőségű útszakaszokat.
Az alelnök beszámolója szerint a megyei önkormányzat 15 millió lejt szán a Tetarom 4-es ipari park korszerűsítésére, emellett komolyabb összeget fordítanak az uniós forrásból is finanszírozott hulladékkezelő központ építésére, ugyanakkor kénytelenek voltak jelentős mennyiségű pénzt elkülöníteni a Kolozsvár Aréna adótartozásainak törlesztésére. Ez utóbbi intézkedésre a számvevőszék kötelezi a megyeházát.
Vákár lapunknak úgy fogalmazott: útjavításokra „elég szép összeget sikerült elkülöníteni”: a többségében magyarok lakta települések vonatkozásában a magyarszováti, valamint a Kalatoszentkirály és Zentelke felé vezető út felújítását fejezik be idén. Ezenkívül kisebb útjavításokat terveznek több településen, például Vajdakamaráson és Bálványosváralján. Vákár István azt is elmondta: a végső változatban is megmaradt a magyar kulturális intézmények és egyházak támogatására korábban kialkudott keret. Mint rámutatott: a megyei önkormányzat már pénteken kiírta a támogatási pályázatokat, amelyekre február 19-éig jelentkezhetnek a magyar civil szervezetek ifjúság, kulturális vagy egyházi jellegű projektjükkel.
Kisebb összeg áll a Bihar megyei tanács rendelkezésére is. Idei költségvetése 376 millió lej, ez alig 86 százaléka a tavalyi 435 millió lejnek – közölte az Ebihoreanul.ro hírportál. Ennek oka, hogy míg tavaly a megye közel 78 millió lejt kapott az EU-tól, idén csak 48 millió lejre számíthat: a támogatásból – más megyékhez hasonlóan – elsősorban a korszerű hulladékgazdálkodási központot fejezik be. A Bihar megyei hivatal ugyancsak a szociális védőháló fenntartására különíti el a legtöbb pénzt, 132 millió lejt, amelyből az állami intézményekben nevelkedő gyermekek gondozásán kívül, a fogyatékkal élőket is segítik.
Kőrössy Andrea, Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Székely szabadság napja – Az SZNT negyvenezer résztvevővel számol
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár/Sepsiszentgyörgy, 2016. február 1., hétfő (MTI) - A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) negyvenezer résztvevővel számol a székely szabadság napján, március 10-én tartandó marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson.
Izsák Balázs SZNT-elnök egy hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz leadott előzetes bejelentésben negyvenezer résztvevőt adott meg. Hozzátette: ha többen mennének el a megmozdulásra, vállalja ezért a felelősséget. Emlékeztetett rá, hogy januárban a marosvásárhelyi bíróság a tervezett tiltakozás tudomásulvételére kötelezte a polgármestert.
Az SZNT elnöke nem tartotta lényegi kérdésnek, hogy Marosvásárhely polgármestere fellebbez-e az ítélet ellen. Megjegyezte, hogy idén nincsen a megmozdulást betiltó határozat. A polgármester a tavalyi bejelentés után 48 órával tilthatta volna be a rendezvényt.
Izsák Balázs elmondta, a magyar pártokat a megmozdulás támogatására kérték. Megjegyezte: biztató jelként értelmezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének az egyik januári közleményét, amelyben a szervezet bírálta Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternek a gyülekezési jog korlátozására irányuló kísérleteit, és követelte a szabadságjogok érvényesítését. Az SZNT elnöke azért tartotta fontosnak az RMDSZ-szervezet állásfoglalását, mert - mint fogalmazott - a szervezetet éppen Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vezeti.
Izsák Balázs fontosnak tartotta, hogy a székely szabadság napján az erdélyi magyar közösség egységesen lépjen fel, és erőt mutasson fel. Célnak tekintette, hogy március 10. ne szóljon a magyar szervezetek politikai vitáiról.
Az MTI telefonon feltett kérdésére Izsák Balázs elmondta, az SZNT az idei választási évben azt tartja fontosnak, hogy pártállástól függetlenül az autonómia iránt elkötelezett magyar emberek szerezzenek önkormányzati és parlamenti mandátumokat. "A Székely Nemzeti Tanács változatlanul a célok, elvek és értékek mellett áll, és ezt várja a választóktól is" - jelentette ki az SZNT elnöke. Erdély.ma

A prefektusnak a kultúra sem tetszik
Visszavonni kényszerült Sepsiszentgyörgy önkormányzata tegnapi ülésén a város kulturális stratégiáját rögzítő, tavaly októberben elfogadott határozatát. Az ok, hogy a prefektúra megtámadta az önkormányzati döntést, és erre indokot is talált: a testület úgy fogadta el a Sepsiszentgyörgy 2016–2021-es időszakra vonatkozó kulturális stratégiáját, hogy előtte nem volt meg a 45 napos közmeghallgatási időszak. Holott a törvény lehetőséget ad tíznapos rövidített közmeghallgatási időszakra is...
Mi mindent megteszünk, hogy a város művelődési intézményei a megfelelő körülmények között működhessenek, kiemelten támogatjuk az Andrei Mureşanu Színházat, a prefektus pedig mindent megtesz, hogy minden területen ellehetetlenítse az önkormányzat munkáját, így megtámadta a város kulturális stratégiájának elfogadásáról szóló határozatot is. Lehet, az zavarta, hogy egyáltalán fontos számunkra a kultúra támogatása, vagy hogy túl sok pénzt adunk a román színháznak – vezette fel a tavaly elfogadott határozat visszavonásáról szóló határozattervezetet az önkormányzat tegnapi ülésén Antal Árpád polgármester.
 Elmondta, indokként azt hozta fel a prefektus, hogy nem volt meg a 45 napos közmeghallgatási időszak, majd – miután az Európa kulturális fővárosa címért zajlott verseny első szűrőjén nem ment át a sepsiszentgyörgyi pályázat – levélben arról értesítette az önkormányzatot, hogy miután a város nem nyerte meg a címét (erről ugyan döntés még nem született, hiszen az Európa 2021-es kulturális fővárosa címért zajló verseny még javában tart négy város részvételével), okafogyottá vált a kulturális stratégiára vonatkozó határozat. Úgy látszik, a prefektus nem érti, miért fontos, hogy egy településnek legyen kulturális stratégiája – jegyezte meg a polgármester.
Sepsiszentgyörgy azonban nem marad kulturális stratégia nélkül – jelentette be Antal Árpád. Tavaly azért kellett „lefaragni” a másfél hónapnyi közmeghallgatásból, mert az idő sürgetett: a szabályzat szerint ugyanis az Európa kulturális fővárosa cím pályázatának leadásáig a jelentkező településeknek elfogadott kulturális stratégiával kellett rendelkezniük (bár utólag kiderült, mint oly sok mindent, Romániában ezt sem veszik komolyan: Nagybánya anélkül nyújtotta be pályázatát – és jutott is tovább az első válogatón –, hogy kulturális stratégiáját elfogadta volna önkormányzata). Most tehát újra lefolytatják a procedúrát, kivárják a 45 napos időszakot, és azt követően ismét az önkormányzat napirendjére kerül a határozat – mondta a polgármester.
A tegnapi tanácsülésen egyébként a kulturális stratégiához kapcsolódó másik határozatát is visszavonni kényszerült az önkormányzat – ezúttal nem utasításra, hanem mert fölöslegessé vált –, a városnak a Kovászna Megye Művelődési Központjával és Hargita Megye Kulturális Központjával közösen alakítandó, Terra Siculorum 2021 Egyesület létrehozására vonatkozót, mely az európai kulturális fővárosi cím sikeres megpályázása esetén a programok lebonyolításában vállalt volna szerepet. Tavaly októberben, a kulturális stratégia és az egyesületbe való belépésről szóló határozatok elfogadása előtt már a prefektus megpróbálta megakadályozni a Terra Siculorum 2021 Egyesület megalapítását.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segítenek feldolgozni a veszteséget
Tavaly novemberben indult Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom közösségi házában az a kezdeményezés, mely tájainkon még kissé idegennek tűnik, de amelyet tőlünk nyugatabbra már nélkülözhetetlenül fontosnak tartanak a meggyengült közösségekben élő, egyre magányosabb és a gondjaival egyre inkább magára maradó huszonegyedik századi ember lelki egészsége szempontjából. Sánta Edit lelki gondozó és Nagy Enikő mentálhigiénés segítő szakember veszteségfeldolgozó csoportja iránt egyre többen érdeklődnek, akiknek élete különböző veszteségek miatt válságba jutott, és úgy érzik, a továbblépéshez szakemberek segítségére van szükségük. Írásunkban a csoport vezetőit és résztvevőket szólaltattunk meg.
Gyászfolyamat „Szeretteink halála mellett sok más veszteség is érhet bennünket, gyászfolyamata mindegyiknek hasonló. Akár válásról van szó, akár a munkahely, az egészség, a szülőföld, a bizalom vagy egy cél elveszítéséről, ezek mind-mind megviselhetik az embert. Azt is veszteségként élhetjük meg, ha a felnőtt gyermekünk kirepül a házból” – nyilatkozta lapunknak Sánta Edit lelki gondozó. Azért van szükség ilyen csoportra, mert ma már kikopófélben vannak a gyászmunkát segítő rítusok, egyre kevésbé jellemző, hogy a családtagok mellett a szomszédok vagy más kisközösségek is segítsék a veszteség feldolgozását. A gyászcsoport hatékony segítséget tud nyújtani a veszteséget megélt embereknek. A gyászfolyamat alatt a csoportmunka segít szembenézni a halállal, a veszteséggel, segít elfogadni a végleges hiányt, újrafogalmazni a jövőképet. Ez a tulajdonképpeni gyászmunka, amely során a veszteség minden lélektani szinten átdolgozódik. Bár a gyász egyetemes tapasztalat, minden ember gyásza egyedi. A folyamat függ a gyászoló nemétől, életkorától, a halál körülményeitől, attól, hogy mennyire erős a hite. Nagy Enikő mentálhigiénés szakember szerint a mai rohanó világban már nincs türelmünk végighallgatni egy gyászolót, nem tudjuk, mit mondjunk, hogyan reagáljunk, olyan panel-kijelentéseket használunk ilyenkor, mint a „szedd össze magad!”, „légy erős!”, „az idő mindent megold!” – pedig az idő önmagában nem old meg semmit, és ilyen helyzetben nehéz az embernek „összeszednie magát”.  Előítéletek Nagy Enikő szerint rengeteg tévhit él a gyásszal kapcsolatban. Az egyik az, hogy akkor gyászolunk „jól”, ha egész életünk folyamán folytatjuk, akkor szerettünk valakit igazán, ha nem mozdulunk ki ebből az állapotból. Pedig jó esetben erőt kapunk egy gyászmunkából, és ezt felhasználva úgy tudunk továbblépni az életünkben, hogy nem felejtjük el, akit vagy amit gyászolunk, hanem magunkkal visszük mindazt, ami értékes volt számunkra abból a bizonyos kapcsolatból, helyzetből. A másik felfogás ennek az ellenkezője: nem engedhetjük meg magunknak, hogy az érzelmek letaglózzanak, talpon kell maradni, és úgy kell folytatni az életet, mintha mi sem történt volna. De hogyan, amikor egy halál vagy veszteség az ember teljes életét átalakítja, alapjában rendítve meg az énképünket, világlátásunkat? Miként lehetne ezt problémamentesen elnyomni magunkban? Sánta Edit szerint fontos megállni néha, lepakolni azokat a terheket, amelyeket régóta cipelünk, így szabadabban tudunk továbblépni. Ha nem gyászoljuk el mindazt, aminek vége, nem tudunk teljes életet élni. Az el nem gyászolt veszteségek betolakodó gócként kötik le érzelmi energiáinkat, kibillentenek testi-lelki egyensúlyunkból, befolyásolják kapcsolataink alakulását, spontán alkotóképességünk kibontakozását.  Nagy Enikő úgy gondolja, azért is nehéz a gyásszal foglalkozni, mert minden veszteség, minden halál a saját elmúlásunkkal is szembesít bennünket, amit a huszonegyedik századi ember igyekszik nem venni tudomásul, pedig éppen a veszteségek vezetik el oda, hogy az élet minden pillanata értékes legyen számára. Nagyon sok gyászolóban ottmarad a befejezetlenség érzése az időben ki nem mondott szavak miatt, ezért mernünk kell búcsúzni, bocsánatot kérni, megbeszélni a problémáinkat, amíg nem késő.
A csoportról
A vezetők elmondták, Singer Magdolna magyarországi író, gyásztanácsadó képzésén döntötték el, hogy csoportot indítanak. Közösen vágtak bele a munkába, és a gyászcsoport fogalmát kitágították a veszteségekre.  Sánta Edit kifejtette, a magyarországi szakembertől tanultakat egy kissé átgyúrták, amikor elindították saját csoportjukat, pszichodrámás, bibliodrámás elemekkel is gazdagítva a gyakorlatok sorát, belefoglalva a munkába mindazt a sajátos többlettudást, amivel eddigi tapasztalataik alapján rendelkeznek.  Bíznak abban, a hitelesség és a csoporttagokban bekövetkező változások segíteni fogják, hogy a gyászcsoportnak idővel kialakuljon a folytonossága. Mint mondták, a résztvevők két-három alkalom után rájönnek, nincsenek egyedül érzéseikkel. Míg az emberek java része igyekszik elkerülni a halállal, gyásszal kapcsolatos beszélgetéseket, a gyászolók a csoportban nyíltan vallhatnak a veszteséggel kapcsolatos érzéseikről, gondolataikról, ezért erőforrás lehet számukra, hogy nincsenek egyedül gondjaikkal. A csoport vezetői tudják, hogy nagyon nehéz megosztani másokkal a legféltettebb érzéseket, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a bizalom kialakítására, arra, hogy megfelelő légkörben történjen a gyászmunka. A csoportmunka folyamán strukturált gyakorlatokkal segítik elő a gyász feldolgozásának folyamatát. A gyász egyike a közös emberi tapasztalatoknak, a csoportban nem a különbségek éleződnek ki, hanem a közös vonások. A közösség megtartó ereje segít szembenézni a veszteséggel, megküzdeni a fájdalommal, bátorságot ad a továbblépéshez. Az egyéni fejlődés követése érdekében tíz-tizenkét személlyel indítanak csoportot, a jelenlegit hatvanórásra hirdették meg. Havonta egyszer, szombatonként találkoznak a résztvevők, és nyolc órát töltenek együtt, hogy kellő mélységben dolgozhassanak. A második alkalom után zárttá válik a csoport, hogy a megszületett bizalmat ne törjék meg az új bekapcsolódók. Sánta Edit elmondta, gyerekcsoportot is szeretnének indítani, ami más kihívás, mert a gyermekek nem tudják konkrétan megfogalmazni érzéseiket. Ebben a rajzolás, agyagozás, drámázás, meseterápia eszközei hatékonyan tudnak segíteni. Nagyon káros lehet a gyerekek lelki fejlődésére, ha egyedül maradnak a gyászukkal. A szakirodalom azt tartja, hogy aki tizenegy éves kora előtt jelentős veszteséget él meg, azt a további élete során bármilyen veszteség jobban megrendíti. Úgy vélik, tévedés tabuként, titokként kezelni a gyermekek előtt a halált, mert így az sokkal ijesztőbb számukra.
A résztvevők
A résztvevők közül ketten névtelenül nyilatkoztak lapunknak, mindketten nagyon eredményesnek tartják a csoportban zajló tevékenységet. Egyiküknek a közelmúltban egy elrákosodott anyajegye kapcsán kellett szembesülnie a halál gondolatával, és ez olyan mély nyomot hagyott benne, hogy bár úgy tűnik, meggyógyult, lelkileg még nem sikerült túltennie magát ezen a keserű tapasztalaton. Jelentkezésének másik oka, hogy a betegségével szinte egy időben többéves kapcsolata megszűnését is veszteségként élte meg. Mint mondta, mindkét esemény hozzájárult ahhoz, hogy úgy érezze, dolgoznia kell önmagával, veszteségeivel, a halálhoz való viszonyával, és nem bánta meg, hogy jelentkezett, ugyanis a csoportfoglalkozások során érdekes gyermekkori élményeit sikerült felelevenítenie az édesanyjával kapcsolatosan, melyek által sokkal közelebb került a halálfélelme megértéséhez, elfogadásához, és bízik abban, jó irányban halad a legyőzésének útján. A másik résztvevő arról számolt be: az utóbbi tíz évet úgy élte végig, hogy valahogyan mindig „átcsusszant a komolyabb gondokon”, de a nagy rohanásban soha nem szakított időt magára, és ez egy idő után hangulatingadozásokhoz vezetett, olykor egyszerűen rátört egy olyan állapot, amikor mindent feketén látott. Ennek próbál rájönni a nyitjára a csoportfoglalkozásokon. A csoportban annyira meghitt, barátságos hangulat fogadta, hogy feloldódtak a félelmei, meg tudott nyílni a többiek előtt. Mint mondta, csak most értette meg, hogy mit jelent foglalkozni magával, milyen sok a probléma az életében, amelyekkel eddig nem mert szembenézni.  Mindketten elismerően nyilatkoztak a csoportvezetők felkészültségéről, szakmaiságáról, mint mondták, türelmük és odafigyelésük csodákra képes, pedig csak tükröt tartanak nekik, hogy maguk vegyék észre a problémáik hátterében húzódó okokat. Persze az is fontos, hogy csoportosan zajlik ez a tevékenység, mert mindenki tapasztalatából tanulni lehet. Ha nem is akarnának mindent megosztani, mások hasonló gondjainak hatására egyszer csak megnyílnak, és olykor maguknak is bevallanak bizonyos dolgokat. Mint mondják, sokszor sírásra fakadnak, de ez segít nekik abban, hogy letegyék a terheket. Mindenkinek javasolják, hogy vegyen részt a jövőben induló hasonló csoportokban, ha veszteséget élt át.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támogatást kérnek az állampolgárság mellé
A Kovászna megyei magyar városok felnőtt lakosságának 42 százaléka kapta meg eddig a magyar állampolgárságot, és további 12 százalék egy éven belül igényli azt – számolt be kedden Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke a szövetség által az elmúlt év végén elvégzett konzultáció eredményeiről.
Elmondta, a szövetség Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton több mint tízezer polgárt kérdezett meg a könnyített honosításról és a települések problémáiról.
Barna Gergő szociológus felhívta a figyelmet, hogy nem reprezentatív mintát használtak, de a nagy számok miatt az eredmények mégis tükrözik a valóságot, tehát a következő évben a négy város lakóinak több mint fele magyar állampolgár lesz. Elsősorban a fiatalok és a magasan képzettek igénylik a honosítást, mutatott rá a szakember, aki szerint a legtöbben az etnikai identitással, a magyarságukkal indokolták, hogy kérik a magyar állampolgárságot. Rögtön ezután következnek azok az érvek, miszerint az megkönnyíti számukra  a külföldi utazást, munkavállalást, egészségügyi kezelést vagy tanulást, tehát tőkeként tudják hasznosítani a magyar állampolgárságot, mondta.
„Támogatjuk a könnyített honosítást, de ha a magyar kormány nem rendel mellé komoly szülőföldön maradást segítő programokat, előfordulhat, hogy a Székelyföld, a határon túli területek veszítenek emiatt” – mondta, a konzultáció eredményeit kommentálva Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere, az RMDSZ helyi elnöke kifejtette, ebben a kérdésben nem történt akkora előrelépés, mint amekkorára számítottak.
„Nagyobb erőfeszítésre van szükség a magyar kormány részéről, hogy a külhoni magyar állampolgárok a szülőföldjükön maradjanak. Számunkra is fontos Magyarország érdeke, de elsősorban az, hogy a magyar állampolgárságot megszerzők itthon boldoguljanak” – szögezte le a politikus. Hozzátette, már több javaslatot is megfogalmaztak a témában, melyeket Budapesten pozitívan fogadtak, ám előrelépés nem történt az ügyben.
Többek között kérték, hogy a magyar kormány terjessze ki a határon túli cégekre is a Magyarországon sikeres növekedési hitelprogramot, rámutatva, hogy ez ösztönözné a munkahelyteremtést, támogatná a kis- és közepes vállalkozókat, akik a kedvezményes kamatú kölcsönnel beruházásokat eszközölhetnének, vagy kiváltanának más hiteleket. Hozzátette, hogy a családi otthonteremtési kedvezményről (csok) is tárgyaltak, de ennek kiterjesztésére nincs még kivitelezhető javaslat.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro

Kirakatközvita
Átláthatóságot biztosítani a közigazgatásban, annak minden szintjén, illetve a civil társadalom, a polgárok részvételének ösztönzése a döntéshozatal folyamatában – ezek azok a fő célok, amelyeket a 2003. évi 52-es törvény szabályoz. Ennek szellemében kerül sor a nyilvános vitákra a közösséget érintő általános ügyekben. Hogy mennyire hatékonyak az önkormányzatok vagy a civil szervezetek által kezdeményezett közviták, arról könnyen véleményt alkothat az, aki részt vett, vesz a fenti címszó alatt megszervezett nyilvános meghallgatásokon. A vitapartnerek – ha egyáltalán vannak – legtöbbször felkészületlenek, nem tudnak kellőképpen érvelni, érzelmi töltetű felszólalásaikat nem veszik figyelembe. Gyakran a gazdasági érdekek érvényesülnek: egy sok millió eurós beruházást például nem tudott megállítani egy faluközösség közvitán kifejezett akarata (Székelykakasd esete a szemétteleppel), a regionális vízszolgáltató áremelési szándékával szembemehet-e a közösség (két nap múlva esedékes közvita), és ugyan mit tud a polgár a pályázatok támogatási módjairól (tegnapi közvita), hányan szóltak hozzá a városi költségvetés-tervezethez, amit interneten lehetett tanulmányozni december óta?
Úgy tűnik, a nyilvános viták egyre inkább szerepüket vesztik a társadalomban, hiszen az elmúlt évekhez képest, amikor egy-egy közösséget érintő ügy kapcsán szűknek bizonyult a tanácsterem, napjainkban alig- alig tapasztalunk érdeklődést. Amolyan kirakatközviták előzik meg a döntéseket, csak hogy a hatóságok eleget tegyenek a törvényes előírásoknak. Vagy még ezek sem. A sajtó Sepsiszentgyörgy esetében például arról tudósít, hogy vissza kellett vonni a város kulturális stratégiájára vonatkozó határozatot, mert azt nem előzte meg a 45 napos közmeghallgatási időszak.
A www.edu.ro weboldal információi igen érdekesek a hatékonysági tényezők szempontjából. Maros megyében az 544-es törvény alapján 44 kérést nyújtottak be adatigénylésre a városi önkormányzatokhoz 2015-re vonatkozóan. Egyetlen kivétellel az Academia de Advocacy Egyesület érdeklődött az elfogadott határozatok, a közviták száma, résztvevői, a határozatok módosulásai felől. Az eredmények lesújtóak: nyolc kérésre a közigazgatási hatóságok még csak nem is válaszoltak a törvény által előírt 30 napon belül, a válaszokból pedig kiderül, ha szerveztek is közvitát, azon csupán néhány résztvevő jelent meg (az öt résztvevő már szép szám!), és 4-5 írásos javaslatot nyújtottak be. A civil szféra szinte láthatatlan e folyamatban, mind szervezetileg, mind magánszemélyként távol marad, és úgy tűnik, nem érzi fontosnak, hogy hallassa hangját. Ennek oka talán az is, hogy nem lát esélyt a változásra, hiszen, amint a hivatalos válaszokból kitűnik, a korábbi közvitákon elhangzott észrevételek, javaslatok legtöbbször nem köszöntek vissza az elfogadott határozatokban. Ehhez azt is hozzá lehet tenni, hogy a közviták résztvevőinek szakmai felkészültsége, hozzáértése az adott témához ritkán megfelelő szintű.
Nemrég egy sajtótalálkozón elhangzott: a közérdekű információkra vonatkozó törvény betartása egyre inkább opcionálissá vált. Hozzátehetjük: a jobb társadalmi döntések meghozatalát elősegítő közvita is egyre inkább látszatcselekvéssé válik, ha a civil szféra nem él a törvény adta jogokkal.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Újabb prefektusi gáncsoskodás Sepsiszentgyörgyön
Vissza kellett vonnia Sepsiszentgyörgy önkormányzata képviselő-testületének a város 2016–2021 közti időszakra szóló kulturális stratégiáját rögzítő határozatát, miután Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa bíróságon támadta meg azt.
A kormánymegbízott azzal érvelt, hogy az önkormányzat nem tartotta be a 45 napos közmeghallgatási időszakot. Antal Árpád polgármester elmondta, a határozatot tavaly októberben fogadták el, majd – azt követően, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért zajlott versenyen kiesett a sepsiszentgyörgyi pályázat – arról értesítette az önkormányzatot, hogy a kulturális stratégiára vonatkozó határozat okafogyottá vált.
A határozatra egyébként épp a pályázat miatt volt szükség – a benevező városoknak rendelkezniük kellett egy hosszú távú kulturális stratégiával –, a törvény pedig lehetőséget ad tíznapos rövidített közmeghallgatási időszakra is, közölte továbbá a polgármester. Az elöljáró leszögezte, újra kiírják a közmeghallgatást, kivárják a 45 napos időszakot, majd újra elfogadják a határozattervezetet.
Visszavonták egyébként a Terra Siculorum 2021 nevű egyesület létrehozására vonatkozó határozatot is a hétfői tanácsülésen. Ez a kezdeményezés is szorosan kapcsolódott a kulturális stratégiához, megalakítását szintén megakadályozta a prefektus. „Mindent megteszünk, hogy a megyeszékhely művelődési intézményei a megfelelő körülmények között működhessenek, kiemelten támogatjuk a sepsiszentgyörgyi román Andrei Mureşanu Színház működését is, a prefektus pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minden területen ellehetetlenítse az önkormányzat munkáját” – jelentette ki Antal Árpád a tanácsülésen.
Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár)

Iskolázott magyarságunk
Az emberek pozitív változást érzékelnek 
Kovászna megye négy magyar többségű városa felnőtt lakóinak abszolút többsége szerint településük pozitív irányba változott az elmúlt három esztendőben – jelentette be Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és szakemberekkel együtt ismertette a múlt év végén végzett konzultáció eredményeit.
 A konzultáció két fő témája a magyar állampolgárság és a települések helyzete volt. A Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton végzett felmérésben mintegy 10 ezer kérdőívet töltöttek ki, ezzel gyakorlatilag a családok egyharmadát érték el – mondta el Barna Gergő. A kolozsvári szociológus véleménye szerint, jóllehet nem lehet felmérésről beszélni (nem reprezentatív mintát használtak), a magas mintavételi arány miatt az eredmény „jól megközelítheti a valóságot”.
A városok felnőtt lakosságának 42 százaléka igényelte, és meg is kapta a magyar állampolgárságot, és további 12 százaléknak áll szándékában igényelni ezt 2016-ban, tehát elmondható, hogy egy éven belül a háromszéki városok lakosainak több mint fele magyar állampolgár (is) lesz – elemezte az eredményeket Barna Gergő. Hozzátette: a fiatalabb és magasan iskolázott polgárok közül igényelték legtöbben, az idősebb, alacsonyabban iskolázottak közül a legkevesebben a magyar állampolgárságot. 
Az okok között a legtöbben a „magyarságom” lehetőséget „pipálták ki” (88%), ezt a külföldi (nem magyarországi) utazások megkönnyítése követi (30% – nem csak egy választ lehetett megjelölni), majd több mobilitás és külföldi munkahelyhez kötődő válasz következik.
– Ezért fontos, hogy a magyar kormány az állampolgárság könnyített megadása mellett olyan programokban is gondolkodjék, amelyek szülőföldjükön tartják a magyarságot, és ez irányban – el kell mondani – nem történt annyi, amennyit elvártunk volna – „szúrta közbe” Antal Árpád.  
A második kérdéskörre adott válaszokból az derül ki, hogy az emberek döntő többsége (átlagosan 78 százaléka) elégedett azzal amerre településük fejlődött. Sepsiszentgyörgyön a jó irányt „ikszelők” aránya elérte a 88 százalékot, Kovásznán 81, Kézdivásárhelyen 60, Baróton 59 százalék. Elégedetlenséget szül a munkalehetőségek hiánya (legnagyobb Barót, 93 – legkisebb Sepsiszentgyörgy, 74 százalék) az egészségügyi szolgáltatások szintje (Sepsiszentgyörgy 66% – Barót 54%), a befektetések mértéke (Barót 72% – Sepsiszentgyörgy 34%), a közszolgáltatások színvonala (Barót 62% – Sepsiszentgyörgy 20%). A polgármesterek közül a sepsiszentgyörgyivel a legelégedettebbek (84%), a kézdivásárhelyivel a legkevésbé (60%).
Az emberek elsősorban munkahelyteremtést (53%), az egészségügyi ellátás javítását (35%) és a nyugdíjak, fizetések emelését (34%) várják az RMDSZ-től, az autonómia kivívását a megkérdezettek 13 százaléka tartja prioritásnak, a magyar összefogás megvalósítása, a nyelvi jogok bővítése, az egyenjogúság kiharcolása hét százalék alá „szorult”.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gúzs Imre kulturális érem és megemlékezés
Kedden, február 9-én, 16 órától adják át post mortem Gúzs Imrének a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ által alapított kulturális érmet. Az eseménnyel egybekötve megemlékezést is szerveznek az intézmény Rákóczi (Mihai Viteazu) utca 32. szám alatti székhelyén.
Gúzs Imre, erdélyi magyar író, újságíró, 1936. február 9-én született Köpecen. Középiskolát Brassóban és Sepsiszentgyörgyön végzett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen történelemtanári oklevelet szerzett (1958). Első írásával az Utunkban jelentkezett (1966), riportjait és publicisztikai írásait az Előre, A Hét közölte. Forrás-kötete A furulyás c. novellagyűjtemény (1968). Regénnyel is próbálkozott (A fehér hajú leány. 1970), további kötetei szerint azonban műfaja a rövidebb terjedelmű elbeszélés.
Újabb munkái: Otthoni emberek (Kolozsvár, 1977); A sárkány hetedik feje és más írások (1980), A csend napszámosa (1986). 2000-ben Oláh Ilona Helena A lélek őszinte üzenete című verseskötetéhez Gúzs Imre írt utószót (Szatmárnémeti).
Pályáját az erdődi líceumban kezdte, Nagybányán és Szatmáron folytatta, ahol a Bányavidéki Fáklya (1963-66) és a Szatmári Hírlap (1968-74) művelődési rovatát vezette. Az 1989-es romániai forradalom után a Szatmári Friss Újság főmunkatársa és a Szamoshát alapító szerkesztője lett.
Gúzs Imre idén lenne 80 éves. A rendezvényen Veres István, Elek György és Kereskényi Sándor méltatják munkásságát.
Gúzs Imre /Köpecz, 1936. február 9. – Szatmárnémeti, 2013. dec. 28./ szatmar.ro

Bálint József nem hagyja magát (Nincs béke az MPP-nél)
Utcára szorult a sepsiszentgyörgyi MPP – tegnap délután az alakulat sepsiszentgyörgyi székházának otthont adó Beör-palota udvarán tartott sajtótájékoztatót Bálint József és a városi szervezet hattagú elnökségének négy tagja. Az országos vezetőség által a városi szervezet elnöki tisztségéből leváltott Bálint József közölte: megfellebbezte az eltávolításáról szóló döntést, ugyanakkor számos felkérést kapott arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben esedékes tisztújításon újra megpályázza a vezetői tisztséget.
„Ha nemrég azt mondtam, hogy a pártot eltérítették eredeti célkitűzéseitől, most már arról beszélhetnénk, lenyúlták azt, lám, zárat cseréltek, és bemenni sem tudok abba a székházba, amelyet bebútoroztam” – jelentette ki Bálint József, akit az MPP felső vezetését és az RMDSZ-szel kötött paktumot bíráló kijelentései miatt az országos elnökség leváltott tisztségéből. Közölte: megkapta az országos elnökség 1-es számú határozatát, amelyben felfüggesztik tisztségéből. Úgy látszik, minden évben csak egyetlen határozatot hoznak, és az személyével kapcsolatos – jegyezte meg, felelevenítve: néhány évvel korábban írásbeli figyelmeztetést kapott, az is az 1-es számot viselte, pedig májusban adták ki. Tartalmilag és formailag is elfogadhatatlannak tartja az eltávolításáról szóló döntést, hiszen a párt alapszabályzatában a 31-es szakasz arról rendelkezik, hogy hasonló esetekben meg kell hallgatni előbb az érintett felet. Éppen ezért az országos elnökségnél és a szervezet etikai bizottságánál megfellebbezte a döntést – hogy kérését mikor bírálják el, arra nem tudott válaszolni, ugyanis amikor legutóbb – néhány évvel korábban – a testülethez fordult, választ nem kapott. Hangsúlyozta: a párt tagja maradt, és számos felkérést kapott arra vonatkozóan, hogy a hamarosan esedékes tisztújításon újra megpályázza a városi elnöki tisztséget. Nehezményezte és felháborítónak nevezte ugyanakkor, hogy a párt országos elnöke nem a városi szervezet elnökségét bízta meg a tisztújítás lebonyolításával, hanem a megyei elnököt, akinek mandátuma másfél évvel korábban lejárt.  A sajtótájékoztatón részt vett a városi szervezet elnökségének négy tagja is – Fekete Attila alelnök, Miklós András, Szabó Sándor és Vajna Csilla –, jelezve, kiállnak Bálint József mellett. Mint mondták, a megyei elnöktől ígéretet kaptak arra, hogy a tisztújítás folyamatába bevonják őket, és jövő héten kulcsot is kapnak a székházhoz.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mossa kezeit a prefektus
Nem érti Sebastian Cucu prefektus, miért állítja azt Antal Árpád polgármester, hogy ő ellenezné Sepsiszentgyörgy kulturális stratégiájának elfogadását. Szó sincs ilyesmiről, csak azt találta indokolatlannak, hogy sürgősségi eljárással kívánták elfogadni a dokumentumot – hangsúlyozta. Sőt, kiemelte, hogy egy ilyen jellegű tervezetet nem szabad összecsapni, alapos munkára, sokrétű dokumentálódásra van szükség, és mivel rendkívül fontos a téma, a közmeghallgatás sem megkerülhető – sorolta érveit.
Sepsiszentgyörgynek egyébként is van már egy stratégiája a 2008–2018-as időszakra, ezt iktatták az Európa  kulturális fővárosa pályázaton is október 22-én, amikor még nem is lépett érvénybe a frissen  megszavazott stratégia. Nagyon is szükség van egy ilyen kulturális elképzelésre, de be kell tartani a szabályokat – fejtette ki Sebastian Cucu, aki több mint egyéves prefektusi regnálása alatt tegnap megtartotta harmadik sajtótájékoztatóját, alig egy héttel a második után.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elnyomók és elnyomottak
Egyesek döbbent felháborodással vették tudomásul, hogy a prefektus most már a kulturális ügyeinkbe is beleavatkozik, és igyekszik ellehetetleníteni vagy legalábbis késleltetni a programok lebonyolítását. A felháborodás jogos, azonban a döbbenet nem, hiszen nem újdonságról, hanem 97 keserves év gyakorlatáról van szó. A trianoni békediktátum életbe lépése óta ugyanis Bukarest parancsára a román hatóságok minden téren akadályozzák, hogy megszervezhessük és irányíthassuk közösségi életünket. Ugyanakkor mi, a magunk során még a kirakattörvények által biztosított jogainkkal sem vagyunk képesek élni.
Éppen ezért nem kellene meglepetést okozzon, hogy a zászlóhasználat, községháza-feliratok, himnuszéneklések ellen indított perek, valamint megannyi, a mindennapjainkat megkeserítő intézkedés meghozatala után a főváros megbízottja ezúttal szellemi életünk egyik fontos területén is igyekszik a zökkenőmentes és eredményes munkát megakadályozni. És nem kellene csodálkozni a háromszéki rendőrkapitány azon igyekezetén sem, hogy megpróbál kibújni a számára kényelmetleneknek ígérkező kérdések feltevése elől.
Mindannyian tudjuk ugyanis, hogy a prefektus a minket gyarmatként kezelő és velünk hódítóként viselkedő központi hatalom helytartója, a rendőrfőnök viszont a területünket rendfenntartás ürügyével megszállva tartó fegyveres erők egyik parancsnoka. És azt is megtanulhattuk volna már saját bőrünkön, illetve a történelemből, hogy az elnyomók nem szoktak beszámolni az általuk elnyomottaknak ügyes-bajos dolgaikról, mint ahogy cselekedeteik vagy intézkedéseik kiváltó okairól sem.
Csodálkozás helyett tehát inkább azt vizsgáljuk meg, hogyan süllyedhettünk le odáig, hogy kénye-kedve szerint packázhatnak velünk a hatalom dölyfös megbízottjai. És meddő siránkozás helyett derítsük ki annak okait, hogy mi okozta az erdélyi magyarságon eluralkodott öngyilkos nemtörődömséget, közömbösséget és fásultságot. Egymásnak feszülés helyett pedig keressük meg közösen e csapdahelyzetből a kivezető utat, és áldatlan állapotunk megváltoztatására találjunk megoldásokat, még mielőtt már azon is meg kell majd lepődnünk, hogy Sepsiszentgyörgyön hébe-hóba magyar szót is lehet hallani.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újratervezhető-e az RMDSZ?
Egy ideje újra napirendre került az alakulat megújításának szándéka, az újratervezés időszerűségét maga a vezetés sem tagadja. Arról annál kevesebben szólnak, hogy miért kellene megújulni, ha az elmúlt negyedszázad alatt mindent olyan kifogástalanul csináltak, mint ahogyan azt folyamatosan sulykolják.
Kitől, kiktől remélhető a szervezet megújítása? – kérdezhetné bárki. Az utóbbi időben egyre nagyobb befolyással bír a Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester neve által fémjelzett székelyföldi csoport. Ők azok a politikusok, akik az utóbbi években előtérbe kerültek, akik kiemelten kedvező pozíciókhoz jutottak a javulni látszó Fidesz–KDNP–RMDSZ-viszonyrendszerben. Nekik megkerülhetetlen szerepük lehet a székelyföldi autonómiaküzdelem későbbi alakulásában is. A felsoroltakból következően megállapítható, hogy a jövőben az RMDSZ-politizálás súlypontja áttevődik majd Székelyföldre. 
Ezt helyteleníti az ismerten PSD-s kötődésű Frunda György is, aki egyébként a kormányból való kilépéssel sem értett egyet, s aki a Fidesz–KDNP-vel és Orbán Viktorral ápolt jó viszony talán legfőbb ellenzője. Hasonlóképpen foglaltak állást korábban az RMDSZ dinoszauruszai is, akik az 1996 óta eltelt évek tanúsága szerint a szövetség legfőbb politikai céljának a mindenáron való kormányzást tekintik. Ők azok a vezetők, akik lemondtak az erdélyi magyarság legfőbb követeléseiről – az autonómiáról, az önálló állami magyar tannyelvű tudományegyetemről, az erdélyi autópályáról stb. –, s cserében megelégedtek a bukaresti hatalom asztaláról eléjük és klientúrájuk elé vetett koncokkal.
Az utóbbi két évtizedben Neptun szelleme – mikor Borbély László, mikor Frunda György személyében – folyamatosan visszajár kísérteni. Ők azok – Markó Béla, Verestóy Attila társaságában –, akik az RMDSZ megújulásának a kerékkötői. Nem idegenek az említettek a Bukarestben román civil szervezetként bejegyzett Friends of PER által összehívott brassópojánai tanácskozásoktól sem, ahol állítólag a román-magyar kapcsolatokról tárgyaltak. Nos, mindezek fényében nem árt kellő óvatossággal fogadnunk minden, az RMDSZ megújítására vonatkozó igényt, szándékot, ígéretet, ha az tév- és rögeszmék rabjai felől érkezik.
Szentgyörgyi László. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Papír nem kell, csak türelem (Adófizetés Sepsiszentgyörgyön)
Nagy az elégedetlenség az év elején adójukat fizetni szándékozó sepsiszentgyörgyiek körében: nem tudni, milyen igazoló iratokat kell magukkal vinniük, ráadásul sok a várakozási idő az adóhivatalban. Nos, előbbi mostanára tisztázódott, az adófizető polgároknak – amennyiben magáncélra használt ingatlanjuk, területük után kell adót fizetniük – semmilyen papirost nem szükséges beszerezniük, nyilatkozatot sem kell kitölteniük. A sorban állás azonban továbbra sem megkerülhető.
Az adóhivatalban kialakult helyzetnek három oka van – magyarázta Sztakics Éva alpolgármester: egyrészt a pénzügyi igazgatóság létszámhiánnyal küzd (az alacsony fizetés és a sok munka miatt vagy nem jelentkeznek a meghirdetett állásokra, vagy nagyon hamar továbbmennek); másrészt a hivatal új informatikai rendszerrel dolgozik, mely ugyan megkönnyíti majd munkájukat, de időnek kell eltelnie, míg kitanulják; harmadrészt az év végére megváltoztatott pénzügyi törvény, melynek módszertana csak január 15-én jelent meg, s mely folyamatosan változik (egyébként az új törvény miatt volt szükség az új informatikai rendszerre is). 
Az alpolgármester elismeri, hogy az adófizetők joggal háborognak, segítségükre hát kidolgozott a hivatal egy olyan képletrendszert, melynek alkalmazásával a magánszemély adófizetőket mentesítik a kiegészítő iratok beszerzésétől. Konkrétan: a fennakadást a beépített felületek alatti terület megadóztatásának bevezetése okozta, ez a tömbházak esetében okozott gondot (magánházak esetében a pénzügyi hivatal eddig is rendelkezett pontos kimutatással). A képletrendszer révén most már a tömbházlakóknak sem kell iratokkal (telekkönyv, adásvételi szerződés stb.) jelentkezniük az adóhivatalban, lakcímük bemondásával a számítógépes rendszer kiszámolja, mekkora tömbház alatti területért kell adózniuk. Azonban ez a rendszer csak körülbelül egy hét múlva válik működőképessé, ezért az alpolgármester arra kéri a városlakókat, várjanak az adótörlesztéssel. A tízszázalékos kedvezmény március végéig érvényes, aki ezt ki szeretné használni, lesz még másfél hónapja rá – mondta Sztakics Éva.
Bonyolultabb a helyzet a kettős rendeltetésű – lakás és cégszékhely – épületek esetében, ott továbbra is igazoló irat szükséges arról, mekkora felületet használ az ingatlanból a cég (legyen az egyéni vállalkozás vagy kereskedelmi társaság), és nyilatkozat kitöltése is elkerülhetetlen ebben az esetben. Ami az adóhivatalbeli állapotokat illeti, ha most már – illetve február közepétől – üres kézzel mehetnek adót fizetni a város polgárai, a sorban állástól viszont továbbra sem szabadulnak meg. Mint Józsa Emese, a közpénzügyi igazgatóság vezetője elmondta, a törvény szerint rögzített munkakörök alapján osztották be az alkalmazottakat, illetve alakították ki az ablakokat, ezek között átjárhatóság nincs, egyik alkalmazott nem végezheti el a másik munkáját. A munkaerőhiány itt érezteti leginkább hatását, hiszen a rengeteg adat feldolgozására rengeteg háttérmunka is szükségeltetik, a rendelkezésükre álló létszámkeret legjobb kihasználása érdekében kevés átcsoportosítási lehetőség áll rendelkezésükre: a mostani adófizetési láz időszakában például felfüggesztették a végrehajtást, hogy többen tudjanak az adórésszel foglalkozni.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A helyesírás a nyelvi műveltség tükre (Implom József Helyesírási Verseny)
A helyesírási szabályokat, hasonlóan a közlekedési előírásokhoz, akkor is be kell tartanunk, ha nem értünk velük egyet – hangsúlyozta Péntek János nyelvészprofesszor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára tegnap az Implom József Helyesírási Verseny Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntője megnyitóján.
A házigazda Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István köszöntőjében párhuzamot vont a verseny névadója és Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium egykori legendás igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre munkássága között, mondván, egymás kortársaként mindketten nehéz időkben álltak ki a magyar oktatásért, utóbbit pedig saját igazgatójuknak is érzi, mert Csutak Vilmos rendelkezett arról, hogy a valamikori Leányiskola, a jelenlegi Mikes, a Mikóhoz tartozzék.  Péntek János nyelvészprofesszor hangsúlyozta: Heltai Gáspártól kezdődően a magyar helyesírás megalkotásához sok erdélyi tudós járult hozzá, a jelenkori anyanyelvi mozgalom és a helyesírási verseny kezdeményezői pedig elsősorban a szakmai szervezetek és a civil szféra. Kitért az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny közel három évtizedes múltjára és a hazai magyar iskolák több mint két évtizedes részvételére a vetélkedőn, és azt mondta, saját helyesírási önellenőrzőnket úgy kell magunkban hordanunk egy életen át, miként a számítógép helyesírási ellenőrző programját, mert ez a nyelvi műveltségünk tükre. 
Lapunk kérdésére, hogy a jelenkori digitális világ, az internetes kommunikáció rontja-e az anyanyelvet, illetve a tavaly elfogadott új akadémiai helyesírási szabályok milyen lényeges változásokat hoztak, Péntek János elmondta, e tekintetben nem nagyon pesszimista, mert éppen a digitális világnak köszönhető a közeledés a magyarországi és az elcsatolt területeken használt köznyelv és közgondolkodás terén. Szerinte a nyelvromlást és a nyelvváltást inkább a kétnyelvűség okozza, amikor a magyar nyelv térvesztését észleljük a másik nyelv javára. A professzor szerint a helyesírásnak ki kell terjednie az egész magyar nyelvre, hogy mindenki érezze otthon magát benne, ezért tartja fontosnak, hogy az eddigiektől eltérően az új szabályzatban példaként erdélyi földrajzi elnevezések is szerepelnek, nem csak magyarországiak és különböző egzotikus vidékekről származóak. Hibának tartja ellenben, hogy a szaknyelvi elnevezések szabályozásáról nem a nyelvészek, hanem a különböző szakterületek tudósai döntöttek, így a közember számára érthetetlen, hogy a fehér liliomot miért írjuk külön, míg a kékliliomot egybe, vagy a fekete rigó miért két szó, míg a sárgarigó egy. A helyesírás oktatása, az iskolai helyesírás tekintetében Péntek János úgy fogalmazott: „Az egyik gond nálunk, hogy a szaktanárok jelentős része nem magyarul végezte a tanulmányait, közülük sokan nem tudnak helyesen írni. 1990 után sok helyen indult tanítóképzés, az ott végző hallgatók egy részének is komoly gondja van a helyesírással, márpedig a helyesírás megalapozása kis korban kezdődik. Ha a tanító nem tud helyesen írni, az nagy baj.”
A megnyitó után tollbamondással kezdődött a verseny, Tamási Áron Ábel-trilógiájának keletkezéstörténetét hallgatták felvételről a diákok, majd a feladatlap kérdéseire kellett írásban válaszolniuk. Ez idő alatt a tanulókat kísérő tanárokat Cs. Nagy Lajos, a pozsonyi Comenius Tudományegyetem tanára tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia magyar helyesírási szabályzatának tavaly megjelent kiadása szerinti legfontosabb változásokról. Elmondta, az új szabályzat megengedőbb az előbbinél, több változatot kínál adott szóra, kifejezésre, de továbbra is bonyolult az összetett szavak írása, valamint a szakkifejezések szabályozása, amelyeknek egy köznyelvi változatát kellett volna elfogadni a szakmailag megalapozott, de a közember számára érthetetlen indoklás helyett. A jelenlegi változatban a korábbi túlmagyarázó bevezető helyett egyszerűbb, rövidebb és világosabb a kezdet, bizonyos szókategóriák jobban elkülönülnek, ezáltal átláthatóbb a szabályok rendszere, és külön érdeme a szabályalkotóknak, hogy nem kell azonnal bevezetni, illetve számonkérni minden területen a magyar helyesírás új szabályait, hanem türelmi idő áll rendelkezésre, hogy fokozatosan érvényesítsük azokat – foglalható össze Cs. Nagy Lajos következtetése. Az Implom József helyesírási versenyt a középiskolák IX–XII. osztályos tanulói számára az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Oktatási és Kutatási Minisztérium Kisebbségi Főosztálya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum szervezi a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke szakmai felügyeletével. A vetélkedőt évfolyamtól függetlenül egységes feladatok és értékelés alapján tartják, a legtöbb pontszámot elérő kilenc diák bejut a február végén Gyulán szervezett Kárpát-medencei döntőbe. A sepsiszentgyörgyi versenyen Erdély, a Partium és a Bánság tizenkét megyéjéből hetvenkét tanuló vett részt, az összesített pontszámot a tollbamondáson és az írásbeli feladatmegoldáson elért eredmények alapján számítják ki. Az eredményeket ma hirdetik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Máltai jótékonysági bál Nagyenyeden: számos adakozó érkezett Erdély több vidékéről
A sorrendben 19. máltai jótékonysági bál az idén is sikeresnek bizonyult. Nagyrészt állandó résztvevőivel, kismértékben változó szereplőivel, kialakult szokásaival és műsorával a bál igazolta azt, hogy az idők folyamán hagyománnyá érlelődött. Szervezői arra alapoznak, hogy a jótékonykodás ereje, szelleme továbbra is él. 1997-től kezdték el szervezni a máltai jótékonysági bált, és jóvoltából Nagyenyeden sok szegény család jut napi kenyérhez. Az adakozók ezúttal is Erdély több vidékéről gyűltek össze a Georgia vendéglőben: jöttek például Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Temesvárról, Kisiratosról, Mikófalváról, Sepsiszentgyörgyről, Balázsfalváról és még sok más településről. Természetesen a legtöbb résztvevő enyedi volt. Idén rekordszámban, 350-en jöttek el olyan emberek, akik szeretik a vidámságot, a bálozás hangulatát, de hajlandók áldozatot is hozni szegény embertársaik érdekében. Ezért méltán nevezhetjük „erdélyi eseménynek” ezt a bált, amelyik jövőre fogja ünnepelni 20. évfordulóját.
Fari Palkó Ilona, a máltaiak enyedi elnöke és a bál főszervezője, csapatával mindig helytáll, hiszen a rendezvényen mindenkinek megvan a maga jól behatárolt szerepe. Megnyitó beszédében arról szólt, hogy tulajdonképpen lelkiekben azok is jelen vannak, akik a kedvezményezettjei ennek az összejövetelnek. Jelképesen egy nagy asztalhoz ülünk le mindnyájan, szerencsésebbek és rászorultak egyaránt. Ezekkel a szavakkal kívánt mindenkinek jó bálozást, nagylelkű adakozást. Bejelentette a bál idei fővédnökeit:  Iakob Kripp,  a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend romániai nagykövete, aki  többek között diplomáciai érzékéről nevezetes. A másik fővédnök Barla Zsuzsa, a Máltai Segélyszolgálat volt országos titkára, aki az idén már nyugdíjasként vett részt az eseményen. Munkájáért, az enyedi szervezet támogatásáért Filantróp díjjal tüntették ki. Jelen volt Mihai Horaţiu Josan Nagyenyed polgármestere, aki a máltaiak minden akcióját kitartóan támogatja.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

A nemes, nemzetes magyar nyelvért
Nem az első eset kurta életemben, hogy csak mondom a magamét, mint akit még nem vertek elégszer szájon, hogy ébredne végre a hiábavalóságból. Számtalanszor vállalkoztam olyasmi elvégzésére, amit senki nem vállalt. Így vagyok a magyar nyelv védelmével is. Soha ennyire szennyes nem volt a mi anyanyelvünk, mint most. És e fertőzéses betegség nem rövid lejáratú. Állítólag kitört – mint minden tavasszal – idén is az influenzajárvány. Majd vége lesz…
A magyar nyelv lerontását azonban világhatalmi erők végzik – és vége nem látszik, mert a nemtörődömség a legnagyobb fertőzés. A 20. század ötvenes, hatvanas éveiben hatalmas hadjáratot indítottak a franciák az új keletű angol, német szavak áradása ellen. Sikerük volt.
Manapság a hányavetiség „vállalta” nálunk a nyelvpusztítás magyarázatát. Budapesti író válaszolt fölvetésemre a Magyar Írószövetségben, mondván, hogy a technikával jár ez, meg azzal, hogy a magyar nyelv sokáig volt a latin nyelv behatása alatt. Érveim nem érdekelték.
Gyorstalpaló egyetemi szakok végzettjei akkor vélik magukat okosabbnak, ha generációt, aktualizációt, szituációt, identizációt és ezer hasonlót használnak. Bizony, akkor lesz a magyar nyelv (is) a maga birtokán belül honos, magasabb rendű, ha a maga világhírű minőségét kapja vissza tőlünk. Mert nem ebbe a magyar nyelvbe szeretett bele annyi nyelvész, tudós, író, bíboros Európában: „Az én individuális politikám esszenciája abban kulminál, hogy a totális faktumok és tézisek fundamentumán reális hipotéziseket tendálok kreálni az aktuális generáció számára.” Ez egy műanyagmondat, jelzésként írtam ide a magam elrettentő fogalmazványát.
Lehet nevetni, csókolózni a temetőben is, de a haldokló magyar nyelv házában aligha. Hivatalos, kulturális intézmény asztaláról kezembe került szövegben számoltam, amíg bírtam, az idegen, ellenséges, gyilkos szavakat: az identitás oldalanként tízszer szerepel, s mindahány a nemzeti önismeret fogalomkörében! És így az aktuális téma, az identitás újradefiniálása, a koncepció és a generáció motiválása, és befut az interaktív oktatás is, ami teljesen meghonosodott, de többször is kérdeztem tanároktól, mi ez a hablaty fogalom...
És folyik az intelligenciától távol álló ipari lé, a szenny, inkluzív a problémák aktualizálása komplex kódrendszerben, a teljes koncepció szintjén...
És bizony nem én alkottam ezeket a mondatokat, szókapcsolatokat, hanem a kulturális kreatív szektor és annak adekvát reflexiója. És jelentkezik most még a történelmi frusztrációkkal a sztereotípiákon alapuló negatívitás és integráció... A dolgozat szól még – sok száz között – a tradicionális szakmákról, azok eltűnéséről, a globalizációnak köszönhetően. Hát igen, ez egy állapot, beteges. És ebben az elváltozó globalizációs állapotban bizony eltűnt a régi tanítói hivatás, mely őrizte még a magyar nyelvet. Ma faluhelyen is tanárok tanítanak égbe kiáltó magyar nyelven. É jöhetnek a pedagógusok fogadatlan prókátorai, mert Sepsiszentgyörgy három jeles, hatalmas középiskolai intézetéből – Székely Mikó Kollégium, Művészeti Líceum, Mikes Líceum – egyetlen egy tanár, tanító nem vett részt tavaly májusban a magyar nyelv védelmének ügyében általam szervezett megbeszélésen. És igazgatókkal beszéltem meg az ügyet, a nyelvünk ügyét, és nem a kapusokkal.
Nem identitásbeli organikus urbanizáció ez, de nem ám. És ebben a korrelációban – ebben az összefüggésrendszerben bizony szemhéjak mögött látni is véljük az ebek harmincadjára kiterített, veszendő magyar nyelvet. Siratni a holtat már hiába. Ám a magyar nyelv még csak haldoklik, éldegél idegenként, szülöttei ajkán. Számomra még akkor is jogos a riadalom, ha a szöveget angolból (!) fordítják magyarra – közhasználatra. S hadd kérdezzem meg emitt: miért nem magyarból fordították angolra, románra a pályázati dolgozatot? Ez is a vád része.
Meg nem állhatom említeni a mai sajtó eszement nyelvét, melyet senki nem véd. Minálunk már nem beszélnek az emberek, hanem kommunikálnak. A juhászkutya kommunikál a birkákkal. Vagy két évvel ezelőtt mondottam – riadalmat és nyelvi megbecsülést akarván kelteni akkor is –, hogy következőkor az újságíró neve alá rakom a nyelvi förtelmeket, a magyar nyelv védelmére figyelmeztetve…
Kihez fordulhatunk védelemért, ha már a tanárokhoz nem? Van-e szerv, iroda, ügyosztály a tanfelügyelőségen, szerkesztőségekben, önkormányzatokban, ahol vállalják az anyanyelv védelmét – szigorúan, szakmai kötelezettségként? De hol van Kazinczy, Hajnóczy, Csokonai – és hol van a tavalyi hó és a tavalyelőtti nemes, nemzetes magyar nyelv?
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szükségünk van a hitre – interjú dr. Kinda Eleonórával
Dr. Kinda Eleonóra nem csak a Székely Mikó Kollégium megbecsült vallástanára, hanem az illyefalvi református egyházközség történetének megírója is. Frissen megjelent kötetéről a sepsiszentgyörgyi bemutatója után beszélgettünk, de szó esett további terveiről és jövőt firtató gondolatairól is.
– Miért éppen Illyefalvát és református közösségének történetét választotta első tudományos munkája témájául?
– Elsősorban azért, mert ebben a helységben születtem, és így 24 éven át voltam annak a református egyházközségnek a tagja, melynek 450 évre visszatekintő, küzdelmekkel teli múltját eddig még senki sem tárta fel. Ugyanakkor jómagam is tudni akartam, hogy egykori közösségem gyökerei mennyire nyúlnak mélyre, merre ágaznak szét, és milyen termést hoztak.
– Minderről hol lehetett ismereteket szerezni?
– Sepsiszentgyörgyön az állami, szülőfalumban pedig a református egyházi levéltárban, ugyanis mindkét helyszínen hatalmas mennyiségű anyag állt a rendelkezésemre, amit viszont az összegyűjtésen, rendszerezésen, tanulmányozáson és szerkesztésen kívül, még a mai nyelvjárásba is át kellett ültetni ahhoz, hogy közérthetővé váljék.
– Sikerült-e olyan történések, tények nyomára bukkanni, melyek emléke már kiesett a köztudatból, vagy csak a mondák szintjén van jelen?
– Igen, feljegyzéseket találtam például a titkos járatokra vonatkozóan, melyekből kiderült, hogy két alagút is létezett, egyik ÉNY-i és a másik DK-i irányba vezetett ki a vártemplomból, és rajtuk keresztül az erdő széléig lehetett eljutni. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a közösség élelmiszerkészletét – a szájhagyománynak megfelelően – valóban a bástyákban helyezték biztonságba, és 1842-ben még 118, e célnak megfelelő kamra létezett. Kiderült továbbá, hogy a Józsa Sándor lelkész által 1902-ben építtetett parókia ma is használatban lévő, impozáns épületének anyagát a belső várfal délkeleti szakaszának lebontásából nyerték. 
– Mit jelent önnek kutatása eredményeinek könyvben való megjelentetése? 
– Hálás vagyok a Jóistennek, hogy erre sor kerülhetett, hiszen múltunk egy szeletének a történéseit rögzítve, azt megmentettem az utókor számára is. Ugyanakkor abban reménykedem, hogy példámat követve, a diákjaim között is akadnak olyanok, akik majd hasonlóan cselekszenek. Tetteink, hétköznapi küzdelmeink rögzítésével ugyanis nem csak őseinknek tartozunk, hanem az utánunk következő nemzedékeknek is, mert az őket itt megtartó folytonosságtudat érdekében tudniuk kell rólunk, valamint arról is, hogy egy élhető jövő érdekében mit és miként cselekedtünk. 
– Várható-e a folytatása tudományos munkájának?
– Más egyházközségek még feldolgozatlan történetét is meg szeretném írni, mert sajnos egy olyan Európában élünk, mely kezdi megtagadni keresztény voltát, és egyesek ma már Székelyföldön is megkérdőjelezik a vallásórák létjogosultságát. Ilyen körülmények közepette pedig égetően fontos meg- és felmutatni, hogy a kereszténység értékeket teremtett, hogy a múlt megpróbáltatásai közepette kapocsként tartott össze minket, hogy a belőle fakadó hit volt az a forrás, melyből erőt merítettünk a mindenkori újrakezdésekhez, és meríthetünk a jövőben is.
Bedő Zoltán
Dr. Kinda Eleonóra Az illyefalvi református egyházközség története a kezdetektől
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)