Egy álomba vetett hit és annak hanyatlása – hároméves mérleg helyett
„Ma is elérzékenyülök, ha arra a leírhatatlan érzésre gondolok, amit három éve nagyon sok barát és támogató körében éreztem a parlamenti választások eredményére várva. Ma is melegséggel tölt el, hogy ott és akkor egyértelmű jelét kaptam annak, hogy igen: van és lesz értelme egy álomért küzdeni, új dimenzióban.” – írja „számadásában” Markó Attila. Az egykori háromszéki képviselőt, a restitúciós bizottság volt tagját a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásának ügyében három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 2014-ben, blogbejegyzésében e megpróbáltatásoktól teli időszakra tekint vissza, ebből közlünk részleteket.
„Három évvel ezelőtt még azt hittem: a Mikó-per egy puszta tévedés, amit orvosolni lehet. Bár az alapfokú döntés földrengése hatalmas repedéseket okozott a jogba és igazságba vetett hitem falán, az építmény még nem dőlt össze. Mentem tovább, vittem vállamon a megtépázott zászlót. Aztán a Mikó-perben jogerős döntés született, és már alaposan megroggyant a térdem a súly alatt. Végül le akartak tartóztatni, azzal az indokkal hogy «távollétemmel hozzájárultam a bűncselekmény elkövetéséhez» (vádiratból idézet), és ezzel végleg megtört a hitem – és vele együtt az erőm a folytatásban. Ezek a lövések egyenként is halálosak lehetnek. Még ha politikusként állnom is kellett volna az igazságtalan lövéseket, emberként már nem tudtam. Gyáva vagyok? Talán.
Nemrég a Terror Házában járva, az egyik teremben, melyet tárgyalóteremmé alakítottak, beleolvastam néhány ötvenhatos közzétett periratába. Végigfutott a hideg a hátamon, amikor viszontláttam azokat a megfogalmazásokat, azokat a betegesen erőltetett mondatokat, amelyek ott vannak ma is a Mikó-döntés indoklásában, vagy azokban a szövegrészekben, amelyek rólam szólnak a kártérítési lopások, csalások pereinek vádirataiban. Felüvöltött bennem az emlék, hogy miután a parlament megszavazta az előzetes letartóztatásomat, megláttam a nyomozati dossziéban a hiányzásomat bizonyító jelenléti ívet, amelyet az ügyész már hónapok óta látott, és ennek ellenére mégis le akart tartóztatni. Míg olvastam azoknak a koncepciós pereknek az iratait – bár túlzásnak tűnt – egy pillanatra magam is ismét tárgyalóteremben éreztem magam, ahol rajtam kívül már mindenki tudja a végkifejletet.
Három éve tehát Sepsiszentgyörgy közössége megválasztott képviselőjévé. Irodám falára a Kárpát-medence magyarságának nemzetiségi térképe mellett három arcképet tettem fel: Kőrösi Csoma Sándorét (a magyarság eredetét kutató székelymagyar utazóét), gróf Mikó Imréét (érthető okból), és Márton Áron püspökét, akire református létemre példaképként tekintettem, üldöztetésével szembeni kitartása erőt adott nekem is. «Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség?» – az ilyen gondolatai mindig eszembe jutottak a per során. Ám mindig elkergettem a sötét elméleteket, hisz hittem abban, hogy van igazság és van igazságszolgáltatás. Hittem. Így, múlt időben. Ha az igazságtalanságok egymást követő sorozatában legalább egy apró jelét láttam volna annak, hogy nem olyan sötét minden, ahogy nekem tűnik, akkor talán a sokadik lövés után, Terminátorként, megpróbálok még felállni. Nem volt ilyen jel, sőt. Csalódást okoztam? Talán.
MARKÓ ATTILA
Szabadság (Kolozsvár)

Románok és magyarok együtt vagy külön utakon? – Autonómiakonferencia Brassóban
Brassó volt a harmadik állomása a tavalyelőtt Sepsiszentgyörgyön megkezdett, egy évvel ezelőtt pedig Marosvásárhelyen megtartott autonómia-konferenciasorozatnak, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezett. A regionalizmus, a föderalizmus és az autonómia témaköreiben szervezett kétnyelvű – román–magyar – szakmai kerekasztal-beszélgetésen újságírók, politikusok, civil aktivisták osztották meg gondolataikat a román–magyar viszonyról, az erdélyi regionális mozgalmakról és a föderalizmus romániai esélyeiről.
A felszólalások sorát Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár kezdte, aki összességében pozitív folyamatokra mutatott rá az erdélyi társadalmon belül, s példaként említette a konszolidálódó önkormányzati demokráciamodelleket, valamint a – például a környezetvédelem kapcsán – létrejött társadalmi szerveződéseket. Rámutatott: közös erdélyi identitás van kialakulóban.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint a román–magyar viszony vizsgálatakor megállapítható, hogy az egyik konfliktusforrás Erdély státusának meghatározása. A politikus szerint az 1923-as román alkotmány, mely az országot homogén nemzetállamként határozta meg, máig kiható károkat okozott, s zárójelbe tette az Erdély-kérdést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a román–magyar viszony elemzésekor elmondta: az általa vezetett Székely Nemzeti Tanács szerint az autonómia megvalósítása – alkotmányos eszközökkel – nélkülözhetetlen.
Az önrendelkezés kivívásához Izsák szükségesnek látja a jó román–magyar kapcsolat kialakítását mind a két ország között, mind az Erdélyen belüli nemzetiségek hálójában. Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke elhibázott döntésnek nevezte azt, hogy a román–magyar viszonyt Bukarest és Budapest viszonyának elemzésén keresztül próbáljuk megérteni, s ezzel ellentétben azt javasolta, hogy erdélyiekként egymás között, saját problémáinkra fókuszálva oldjuk meg vitás kérdéseinket, még akkor is, ha a történelem során a román és magyar nemzetépítés gyakran egymás ellenében ment végbe. Fancsali Ernő egyetemi hallgató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke felhívta a figyelmet az erdélyi román és magyar társadalmak párhuzamosságára, mely helyzet megnehezíti a valós párbeszéd kialakulását.
Trianon-komplexusa mindkét nemzetnek van – állapította meg Adrian Szelmenczi újságíró, az ActiveWatch munkatársa. Szerinte Bukarestben szinte egyáltalán nem beszélnek a román–magyar kapcsolat valós kérdéseiről. Az újságíró hozzátette: az erdélyi és Kárpát-medencei magyarságra a román közvélemény jelentős része továbbra is a háborúban legyőzöttekként tekint.
Regionális mozgalmak
A bevezető hozzászólások után az erdélyi regionális mozgalmak megerősítéséről beszéltek a meghívottak. Mircea Dăian újságíró, az Erdélyi Demokrata Liga alapítója a romániai államberendezkedést hipercentralizált rendszerként jellemezte, s kijelentette: szükség van Románia „erdélyesítésére”, valamint megjegyezte, hogy csak egy föderális berendezkedés és újraszerveződés után látja elképzelhetőnek az ország modernizálását.
Bakk Miklós felidézte az erdélyi érdekérvényesítés néhány múltbeli, emlékezetesebb megnyilvánulását, véleménye szerint a regionalizmus mint téma társadalmasítása végbement, s az utóbbi időben már számos fórumon beszélnek e kérdésről. Adrian Szelmenczi szerint ezek a regionalista mozgalmak egyelőre csak azt érik el, amit a román titkosszolgálatok is célul tűztek ki, vagyis a románság és a magyarság közti bizalmatlanság elmélyítését, ugyanakkor a regionalizáció kérdésköre kapcsán Szelmenczi nem lát érdemi szakmai vagy politikai vitát Bukarestben.
A föderalizáció esélyei
Szilágyi Ferenc egyetemi tanár, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke Románia föderalizálását az itt élő népek alapvető érdekének nevezte, s rámutatott arra, hogy a Romániával azonos méretű vagy annál nagyobb országokban a föderalizmus jelen van. Szilágyi szerint a kivándorolt diaszpóra döntő többsége regionalizált vagy föderalizált államban él, a régiók itthoni létrejöttéhez pedig erős regionális identitás szükséges. Ehhez kapcsolódva kijelentette: a régiókat nem létrehozni, hanem elismerni kell. Ezt kiegészítve Bakk Miklós beszélt arról a román közéletben jelen lévő dilemmáról, mely a modernizációs váltás kapcsán generál vitákat, s amely a francia modellt állítja szembe a globalizációs modellel. Bakk szerint az etnikai alapú régiók kapcsán egy terület etnikai jellegét nem lehet megváltoztatni, így ez a törekvés a románsággal szemben is vállalható és képviselhető.
Mircea Dăian egyetértett a felvázolt elvekkel, majd leszögezte, hogy a föderalizmussal kapcsolatos döntéshozatalból Bukarest – mint az ország fővárosa – kihagyhatatlan, ugyanakkor alulról jövő építkezésre van szükség, melyben új, fiatal politikusok közreműködésére is szükség van. Toró T. Tibor a Néppártot nyíltan föderalista pártnak nevezte, s elmondta: várják azt a román pártot, melynek szintén hasonlóan fontosak lesznek ezen elvek. A föderalizációban Románia szétdarabolódásának veszélyét látják azok a bukaresti döntéshozók, akik ellenzik e törekvéseket – mondta Hans Hedrich.
A civil aktivista szorgalmazta a decentralizáció megkezdését, ugyanakkor kijelentette: kevés esélyt lát arra, hogy a mostani, bukaresti politikai garnitúra szemléletmódján változtassanak. Erre reagálva Adrian Szelmeczi elmondta: elsősorban nem a politikusokkal kell megértetni a föderalizáció lényegét, hanem a választókat kell felvilágosítani annak előnyeiről. Az újságíró ugyanakkor eldöntetlennek látja a kérdést, hogy a föderalista törekvések kizárólag Erdélyre korlátozódnak, vagy egyéb régiókban is létjogosultságuk van?
Erősödő magyarellenesség
Az ActiveWatch munkatársa felszólalásában ismertette az elmúlt időszak magyarellenes ügyeit, melyeket egyesületük révén rendszeresen monitorizálnak, s jelentéseikben rögzítenek. Rendszeresen és tervezetten zaklatják az erdélyi magyarságot – jelentette ki Szelmenczi. Hans Hedrich javasolta, hogy a „kisebbségi” kifejezés helyett a közélet és közvélemény alakítói használják az „őshonos nemzeti kisebbség” megnevezést, majd a beszélgetést moderáló Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke felsorolta mindazokat a magyarellenes történéseket (november 24-től december 4-ig szám szerint tizenkettőt), melyek valamilyen módon megsértették közösségünk – vagy a közösség egy tagjának – jogait. Ezek kapcsán Izsák Balázs megjegyezte: várható volt, hogy a régi (posztkommunista) nomenklatúra megpróbálja – akár mesterségesen kreált magyarellenes megnyilatkozásokkal és akciókkal is – bebizonyítani a közvélemény számára, hogy kizárólag ők képesek rendet tartani az országban.
Erdély.ma

Összeforrott a csapat (Pódium csoport)
A kovásznai diákszínjátszás immár 43 éves múltra tekint vissza. 2012 tavaszán zajlott a 40 éves megemlékező találkozó, az alkalomra dokumentumértékű könyvet is kiadtak. Ezen a találkozón esett szó a színjátszó tevékenység felnőtt szintű folytatásáról. A Pódium színjátszó csoport 18 éve alakult, tagjai nagyjából a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum volt diákszínjátszói.
A csoportot Molnár János tanár szervezte, ugyancsak ő rendezte az előadásokat. Néhány év után tevékenysége leállt, végül 2013 februárjában nekifogtunk újból a szervezésnek, aztán a tréningnek. Keresni kezdtük azt a műfajt és stílust, azt a szerzőt, aki a többségnek megfelel. Rejtő Jenő mellett döntöttünk. Így került sor az év végén az Élőhalott és a Cseberből vederbe című vígjáték kovásznai bemutatójára. Követte a Rézrúd és a Háremőr című darab.
A csoport tagjai közül páran már távoztak, helyettük újak csatlakoztak. Jelenlegi aktív tagjaink: Kiss Gábor, Csorja Zoltán László, Csorja Tímea, Veres István, Dali Loránd, Nagy Hunor Lajos, Mátyás Imola, Dóczi Linda Zsuzsanna, Ördög Attila, Kovács Nóra, Sinka Norbert, Pál Lajos. A távozók között említjük Péter Hajnalt, Kádár Katát, Debreczi Kingát, Szabó Barnát és Pál Szilviát. Életkor szerint 16 és 54 év közötti, különböző foglalkozású, végzettségű emberek tagjai a társulatnak. Rendezőnk, Molnár János két esztendő szép és eredményes munka után lemondott – sajnos. Mostani rendezőnk Lázár-Prezsmer Endre a sepsiszentgyörgyi Kónya Adám Művelődési Háztól. Előadásokat tartottunk a közeli falvakban. Részt vettünk színjátszó találkozókon és fesztiválokon. A tervek szerint december 22-én Szászrégenben lépünk fel.
Mostani darabunk ugyancsak Rejtő-jelenet, a Tehén. Ezt követi a hónap folyamán Apósom, a vezér, illetve a Szeánsz a fegyházban. Ezekből szeretnénk kabaréelőadást összeállítani az év végére. Molnár tanár úrral az idén nekifogtunk egy nagyon szép Wass Albert-színmű betanulásának. Címe: A lélek útja. Ezt szeretnénk jövőben befejezni.
Munkánkban nagy segítséget nyújt Czilli Balázs, a Kovásznai Művelődési Ház igazgatója. Nemcsak a színpadon ügyeskedünk, hanem részt vettünk a Kovásznán rendezett bográcsfőzőversenyen, ott III. díjat kaptunk. A városunkba rendezett Aquarius 2015 rendezvény hígpalacsintasütő-versenyének II. díját nyertük el. Rangos esemény volt számunkra a sepsiszentgyörgyi töltöttkáposzta-főzőverseny, az ott nyert díj a békéscsabai kolbászfesztiválon való részvétel és az ottani elismerés.
Nagyon fontos és összetartó tevékenység a próbák utáni vita a Kráma vendéglőben. Mindezek által összeforrott csapatnak érezzük magunkat. Célunk a kovásznai közönség megnevettetése, megpróbáljuk néhány percre elfeledtetni a hétköznapok búját-baját, az élet nehézségeit.
Pál Lajos csoportvezető
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kulturális fővárosi cím: Szentgyörgy a nagy vesztes
Négy romániai város, Bukarest, Nagybánya, Kolozsvár és Temesvár pályázhat az Európa Kulturális Fővárosa címre 2021-ben – jelentették be pénteken a kulturális minisztériumban.
2021-ben ismét egy romániai város lesz Európa kulturális fővárosa, miután 2007-ben Nagyszeben viselte egy éven át ezt a címet. A bukaresti kulturális minisztériumban pénteken tartottak sajtótájékoztatót, amelyen a zsűri tagjai kihirdették azon városok listáját, amelyek eséllyel mérettethetnek meg a cím elnyeréséért.
Romániából összesen tizennégy város pályázott, most ezek közül választották ki a négy jelöltet, amelyek tovább versenyeznek. Az előválogatáson továbbjutottak nevét Steve Green, a zsűri elnöke jelentette be. A négy városon kívül Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Arad, Bákó, Brassó, Brăila, Craiova, Jászvásár és Suceava pályázott még.
Az előzsűrizés eredményét azt követően jelentették be, hogy az előző két napon meghallgatták a pályázatok szóbeli bemutatását. A tizenkét tagú bizottság tíz tagját az Európai Unió különböző intézményei jelölték. A zsűri arra kérte a versenyben maradt városok képviselőit, hogy egészítsék ki és tegyék jobbá pályázataikat, hiszen a következő megmérettetés augusztus és szeptember között lesz. Így várhatóan 2016 szeptemberében hirdetik ki a győztes romániai várost, amely 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselheti. Abban az évben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagságra pályázó Szerbia és Montenegró egyik települése viselheti a címet.
Szakáts István, Kolozsvár pályázatíró csapatának tagja a Transindexnek elmondta, az elkövetkező időszakot a pályázatuk feljavításával fogják tölteni. „Pár napon belül meg fogjuk kapni a zsűrinek az ajánlásait, hogy mivel érdemes foglalkozni. Aztán a következő fél évben nekifogunk feljavítani a pályázatot, elvégezzük az előkészülettel kapcsolatos teendőket: a kulturális tevékenységek, promóciós kampány, közpolitikák kidolgozását és a pénzügyi mechanizmusok kiépítését” – mondta Szakáts István.
A rövid listával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon furcsállja, hogy Iaşi kiesett, ugyanis a moldvai városnak nem volt rossz pályázata. A Székelyföld kiesése az egyik szívfájdalma, hiszen nagyon számított arra, hogy bejön a pályázat, mert, ahogy fogalmazott, legalább anynyira drukkolt Sepsiszentgyörgynek, mint Kolozsvárnak. Viszont szerinte Craiova megérdemelten esett ki a versenyből.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a háromszéki megyeszékhely volt a megmérettetés legnagyobb vesztese. Szerinte az, hogy Marosvásárhely kihátrált a közös pályázási kezdeményezésből, mindkét pályázat erejét gyengítette. A városvezető különben arra számított, hogy hat pályázó marad versenyben, és ezek között lesz Sepsiszentgyörgy is. Átnézte a pályázatokat, és úgy véli, Bukarest és Temesvár után a sepsiszentgyörgyi volt a legjobb.
A polgármester a Háromszék napilapnak úgy nyilatkozott, az elbíráló bizottság kételkedett abban, hogy Sepsiszentgyörgynek lenne kapacitása egy ilyen méretű rendezvény megszervezésére. „A verseny nagy kihívás volt, 13 Sepsiszentgyörgynél nagyobb várossal méretkeztünk meg, ezért a mellettük való versenyzést már építő jellegűnek ítéljük meg. A pályázás ténye számos pozitív kezdeményezést hozott felszínre, új szintre emelte a régió kulturális szereplői, intézményei közti együttműködést” – mondta a polgármester, aki ígéri, az előkészítés során megfogalmazott kezdeményezéseket folytatják.
Megköszönte mindenkinek, aki a Székelyföldön támogatta a kezdeményezést. Rámutatott, „a pályázat előkészítése szembesített azzal, hogy képesek vagyunk felsorakozni, erőnket egyesíteni, erőfeszítéseket hozni, és falakat ledönteni egy közös cél érdekében”.
A közösségi oldalon felvetődött, hogy a döntést befolyásolta-e a kézdivásárhelyi terrorügy, ám a csapat egyik tagja úgy fogalmazott, ódzkodna attól, hogy akár egy gondolat erejéig is összekössék a két dolgot.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhelyiek taroltak a Gúzsba kötve táncolni fordítóversenyen
Hetedszerre szervezte meg középiskolásoknak szóló, nagysikerű műfordító-versenyét Csíkszeredában a Sapientia EMTE. A szombati döntőre bejutók között a marosvásárhelyi diákok taroltak.
Csak a szombati eredményhirdetésen derült ki a csíkszeredai Sapientia egyetem épülete 12-es termében, kik is a nyertesei a jeligésen lebonyolított idei fordítói versenynek. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszéke hetedszerre szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt, a középiskolák XI–XII. osztálya számára.
A december 12-i döntőn a kategóriánkénti első három helyezett, angol-magyar kategóriában pedig a résztvevők nagy számára való tekintettel az első négy helyezett vett részt helyszíni fordításon.
Az eredményhirdetésen a szervezők részéről dr. Lajos Katalin egyetemi adjunktus rámutatott: a Kosztolányi Dezső hódításról írt gondolatából kölcsönzött „Gúzsba kötve táncolni” cím pontosan idomul ahhoz, amit a műfordítónak tennie kell: „a táncos szabadságának kell látszania, miközben a fordítót kötik a forrásszöveg mondatai”. Az adjunktus felkérte a döntősöket: válasszák továbbtanulásként a Sapientia intézményét – mint ismeretes, a verseny nyertesei alanyi jogon kiválthatják a felvételi-jegy egyik komponensét egy 10-es jeggyel.
A dolgozatokat elbíráló tanárok összefoglalván a dolgozatok típushibáit és az erényeket, sorra szólították a nyertes jeligéket – ekkor derült ki, melyik diák munkája rejtőzik mögötte.
A magyarról-románra fordítók kategóriájában a marosvásárhelyi Bodó Annamária lett a nyertes. A románról-magyarra fordítók között ugyan erősebb mezőny alakult ki, az első díjjal járó értékes könyvjutalmat a marosvásárhelyi Érsek Réka nyerte el.
Az angolról magyarra fordítók munkájáról a javítói méltatásban elhangzott: élmény volt olvasni a fordításokat. Az első díjat a marosvásárhelyi Fülöp Dorottya nyerte, a magyarról-angolra fordítók között pedig idén újrázott a marosvásárhelyi Lazsádi Áron.
Áron és Dorottya kapta idén a táblagép-nyereménnyel járó, a legjobb anyanyelvre- illetve legjobb idegen nyelvre elkészült fordításért járó idei különdíjakat is.
Az egyetem díjazta a kísérőtanárokat is, közöttük Kádár Adrienn marosvásárhelyi tanárt.
Lajos Katalin a Maszolnak elmondta: a kortárs rövidpróza fordítások versenye évről-évre népszerűbb, és, az a tapasztalat, hogy a diákok egyre inkább egyénileg, önállóan fognak neki fordítani és neveznek be. Mint megtudtuk, az idei versenyre például a kolozsvári versenyző, a magyar-angol kategóriában második díjas Győrkős Erika egyedül utazott is a helyszínre.
A Sapientia tanárai minden egyes versenyzőnek tolmácsolták a köszönetüket, és ígérték, jövőre is lehet „Gúzsba kötve táncolni”.
A vetélkedő első szakasza interneten zajlott október-novemberben, amikor a négy kategóriában (román–magyar, magyar–román, angol–magyar és magyar–angol irányban) összesen 53 tanuló 59 jeligével ellátott fordítást küldött be a versenyre. Csíkszeredán kívül Barótról, Dicsőszentmártonból, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és Temesvárról érkeztek szövegek. A döntőben Barótról, Csíkszeredából, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkező középiskolások mérkőztek meg december 12-én.
Gellért Edit
maszol.ro

Ingyenes érettségi felkészítőket szervez az NSKI
Ingyenes érettségi felkészítőket indítanak román nyelv és irodalomból, valamint matematikából a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban. A kurzusokra, melyeket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) finanszíroz, még lehet jelentkezni.
Noha a matematika tantárgy oktatási tervében nem történtek nagyobb változtatások, román nyelv és irodalomból idéntől nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a tananyag nehezebb fejezeteire, valamint a tanulásmódszertani órák számát is növelik – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ igazgatója, hozzátéve, hogy a kurzusok a korábbiaknál interaktívabbak lesznek. A felkészítőkre ezen a héten péntekig, illetve január 4. és 8. között bárki jelentkezhet, aki jövőre érettségizne. Ez még nem jelent felvételt a képzésre: mivel a helyek száma korlátozott, januárban szintfelmérőt tartanak.
Tavalyhoz képest két új településen indítják el az ingyenes képzéseket: a Bihar megyei Nagyszalontán, valamint a Maros megyei Szovátán – tudtuk meg Göthér Orsolya projektfelelőstől, aki hozzátette, utóbbi kisvárosban csak románból szerveznek tanfolyamot. A képzésekről érdeklődni Udvarhely, Szentegyháza, Székelykeresztúr és Szováta esetében a 0266-219760-as, Csíkszeredában a 0266-312111-es, Gyergyóalfaluban, Gyergyószentmiklóson a 0741-081604-es, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán a 0267-351959-es, Nagyszalontán pedig a 0745-624519-es telefonszámon lehet.
Az említett településeken összesen hétszáz diák nyerhet felvételt a programba. Kiss Mária, a nagyszalontai Pro Lyceum Alapítvány vezetője lapunknak elmondta, különösen örültek, hogy bevonták őket az ingyenes felkészítők megszervezésébe, hiszen náluk is hatalmas gondokat jelent például a román érettségire való felkészülés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Lefestették Bikfalva helységnévtáblájának magyar feliratait
Ismeretlen tettesek festékszóróval fújták le Bikfalva egyik, a helységnévtáblájának magyar feliratát a hétvégén. Az ügyben feljelentést tett a település polgármestere.
Sepsiszentgyörgytől 19 kilométerre található Bikfalva uzoni kijáratánál található helységnévtáblájának magyar feliratát fújták le fekete festékkel hétvégén. Ráduly István, a település polgármestere érdeklődésünkre elmondta, még vasárnap feljelentést tett a rendőrségen, olyan szóbeli megfogalmazás kíséretében, miszerint kérik a hatóságokat, hogy minél gyorsabban és szakszerű hozzáállással találják meg az ismeretlen tetteseket.
A településvezető úgy tudja, névtelenül jelentkező szemtanúk is vannak, akik láttak egy gépjárművet, amellyel az elkövetők utazhattak, ugyanakkor hozzátette: a megrongált tábla közelében nincs, viszont az uzoni elágazásnál van kihelyezve térfigyelő kamera, ennek felvételeit pedig már elemzik a hatóságok.
„Nem idevalósi tettesek követhették el a rongálást, vélhetően az Ojtoz szorost Bikfalva irányából megközelítő, román vidék felé átutazók fújhatták le a helységnév táblát. Ezek közel tíz éve vannak kihelyezve, több mint egy tucat tábla van Uzon, illetve a közigazgatásilag hozzá tartozó Bikfalván, ám még sosem történt hasonló rongálás” – hangsúlyozta Ráduly István. Az elöljáró kifejtette, a táblákat még nem cserélték ki, nem is tisztították le, mintegy közszemlére téve a vandalizmust.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Sepsiszentgyörgyön nyitott irodát a Magyar Nemzeti Kereskedőház
Sepsiszentgyörgyön nyitott irodát a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), amely a Kárpát-medencében összesen huszonkét kirendeltséget tervez működtetni – írta kedden a Maszol.ro erdélyi hírportál. A sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban megnyílt képviseleti iroda magyarországi cégek háromszéki letelepedését, illetve székelyföldi vállalkozók exporttevékenységét támogatja. Skapinyecz Péter, az MNKH közép-európai kereskedelemfejlesztési hálózatának igazgatója a hírportálnak elmondta: Romániában a sepsiszentgyörgyi mellett Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmárnémetiben van már, vagy nyílik a közeljövőben irodájuk. A tervek szerint februárban fejezik be az erdélyi hálózat kialakítását. Az igazgató elmondta, hogy Romániában jelenleg 12 900 magyarországi érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik, amelyek 700 millió eurónyi befektetést valósítottak meg. Az MNKH képviseleti irodái ezt szeretnék továbbfejleszteni, a hozzájuk forduló vállalkozások számára piacelemzést biztosítanak, de segítenek a lehetséges partnerek felkutatásában, illetve jogi, üzleti, adó és vámügyi tanácsadást nyújtanak. Deák Gyöngyvér, a sepsiszentgyörgyi irodavezető elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatok erősítésével akarnak hozzájárulni Székelyföld versenyképességének növekedéséhez. Az MNKH december 8-án Aradon és Nagyváradon nyitott képviseletet.
MTI
Erdély.ma

Zord idők csillaga
Csíkszereda után a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom adott otthont annak a jótékonysági koncertnek, amely a Zord idők csillaga című film közösségépítő missziós munkáját segíti.
A készülő játékfilm nagytiszteletű Márton Áron püspök alakját és szolgálatát idézi meg. Az alkotók szándéka szerint, miként a nagy hatású személyiség életében, úgy ma is, a filmkészítés előkészületei és folyamata kapcsán is lehetőség nyílik arra, hogy köréje tömörülve újra közösséggé váljunk, önerőre ébredjünk, felismerjük a közösségben rejlő lehetőségeinket. A Marosvásárhelyen élő Papp László római katolikus lelkész, a Mustármag megújulás-szolgálat vezetője, a film ötletgazdája a péntek esti jótékonysági koncerten Márton Áron közösségépítő szolgálatát állította példaképként. Csakis így tudunk ellenállni annak a napjainkban egyre erőteljesebben jelentkező törekvésnek, hogy közösségeinket – a családot, az egyházat, a nemzetet – szétzilálják – fogalmazott a lelkipásztor. Sepsiszentgyörgyön a film kapcsán kibontakozó összefogás egyik állomását a Pál Utcai Fiúk Egyesület szervezésében a helyi művésztársadalom valósította meg. A jótékonysági koncerten fellépett az Evilági együttes, a Harmónia kórus, a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, Török Ákos fiatal zongorista, a Voces női kar, a Mácsafej zenekar, a Canticorum női kar, valamint a Vox Humana kamarakórus. A szervezők közlése szerint a megvásárolható filmkockajegyek révén az est folyamán 3300 lej gyűlt össze.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vida Gábor íróasztala mellett
Már az alföldön felismerte, Erdélyben akar élni, gyermekkorának nyarait Baróton töltötte, és örökre elkötelezte magát a hegyek s az erdők mellett – hangoztatta Sepsiszentgyörgyön életéről, írásairól mesélve Vida Gábor. A marosvásárhelyi prózaíróval vasárnap délután a Tein Teaházban találkozhattak az érdeklődők – igen kevesen voltak –, ahol Hubbes László, a Sapientia EMTE tanára beszélgetett vele.
Vida Gábor 1994 óta a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, hagyományos prózát ír, több regény és novelláskötet szerzője. Hubbes László megjegyezte az Arany János- és Artisjus-díjas szerzőről: kritikusai „mágikus realizmust” emlegetnek prózája kapcsán. Indulásáról szólva a kisjenői születésű Vida elmondta, Aradon egy hetedikes kori vers után meglehetősen rossz bentlakásba kerülve kezdte írni emlékiratait, s miután emlékei elfogytak, következő tanévben egy regénnyel folytatta, így a kezdet koncepció nélküli volt. Elsőként Az utolsó mohikán című regényt olvasta el, s hogy az indiánkönyveket később végigolvasta, az a Baróton (édesanyja ugyanis Barótról „emigrált” Arad környékére) töltött nyári szünidőket is meghatározta: indiáncsapatba kerülve megszerette az erdőt, bolyongva a Kakukkhegyen, a Murgón, a Szárazajta környéki rengetegeket, egy életre a cserkészés, cserkelés, horgászat, vadles, a hegy lett a szenvedélye, „medvét először nem az állatkertben és nem a tévében láttam”.
– Anyám tudta, hogy a Székelyföld az igazi, ezt én is megtanultam, s azt gondoltam, az alföldön nincs semmi, a valami Erdélyben van – magyarázta Vida Gábor. Eldöntötte, kolozsvári diákévei (magyar–francia szakra járt 1990–1994 között) után Erdélyben akar élni, „nekem ezt meg sem kellene magyaráznom, ez így természetes”. Kolozsvárt kicsit össze is tévesztette a szabadsággal, mert úgy látja, kolozsvári egyetemistának lenni a világ legjobb, legideálisabb állapota. Aztán Marosvásárhelyre költözött, 1994 óta a Látó szerkesztője. Noha gyermekkorában falun élt, erdőhöz, tanyához köti a lelke, szíve és a múltja, de nagyon foglalkoztatja az erdélyi urbánusság kérdése, a városi emberek sorsa az elmúlt évszázadban, mert „egy önreflexív, városi kultúrából próbáljuk megérteni a falut”, s az erdélyi városok legalább annyira fontosak, mint a falu. Marosvásárhely Erdélyben az egyetlen nagyobb szabásúvá fejlesztett magyar város, amiből lett is valami, de miután kitört az első világháború, ez a fejlődés megállt – vélekedett.
Ahol az ő lelke című „terápiás” regénye kapcsán megjegyezte, ismer egy afrikai törzstől származó bölcsességet, miszerint ne siessünk túlságosan, mert elmarad a lélek mögöttünk. Regényhőse Afrikába kerül, ám nem halhat meg úgy, hogy nincs ott a lelke, mely Kolozsváron maradt... Egyébként regénye írásakor egy évtizednél hosszabb ideig tanulmányozta szenvedélyesen az első világháborút, annak dokumentumait, eközben az az alapdilemma foglalkoztatta: miközben Trianonban átvertek, kisemmiztek bennünket, mi mit tettünk? Vida Gábor válasza: semmit. Bár a történetek foglalkoztatják, narratológiájáról nem szívesen beszél. Legsikeresebb, Kelj fel és járj című novellájának írása előtt egy nappal kirándult a Kelemen-havasokban, mínusz harminc fokban, amikor még a hagyma is megfagyott, s leérkezve egy faluban látott egy embert. Következő nap is túrázni indult volna, de elaludt, így aztán papírt fűzött az írógépbe, és együltében megírta novelláját. Ez jött rám egy hajnalban, mondta, megjegyezve, ha van az írásnak mágikus dimenziója, akkor ezek a nagy pillanatok, amikor ír, és valami történik vele belül... Vida Gábor nézete szerint transzilván terünkben magyar erdélyi prózában csak magyar Erdélyről tudunk mesélni, noha románok mellett élnek itt cigányok, örmények, zsidók már alig, németek, ruszinok, ezért úgy véli, nagyon nehéz elmesélni azt, hogy rajtunk kívül is vannak értelmes emberek ezen az „Erdély-kontinensen”. Narratív képessége akkor éri el a határát, amikor egy valódi román figurát kell megformálnia – magyarázta. Most családtörténeten dolgozik, s mint fogalmazott, bármit ír, „belelóg a nagyapja és azok, akik letagadhatatlanok.”
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zenészt bántalmazott Toró Tamás brassói tanácsos?
Bántalmazták Márkos Albert csellistát, zeneszerzőt a hétvégén Sepsiszentgyörgyön. Az esetről a zenész felesége, Tijana Stanković számolt be a Facebook közösségi oldalon.
Az angol nyelvű bejegyzésben azt írja, férjét megtámadták, ő nem ütött vissza, neki azonban kiütötték a fogait. „Sepsiszentgyörgyön történt, miközben a férjem a zenekar zsidó tagját védte egyértelműen antiszemita támadásoktól” – írja Stanković, hozzátéve, hogy a támadó politikus.
A közösségi oldalon nagy felháborodást váltott ki a bejegyzés, többen együttérzésükről biztosították a Budapesten élő zenész házaspárt, biztatva őket, hogy tegyenek feljelentést, és jogi segítséget is ajánlottak. A bejegyzésekből arra derült fény, hogy a támadó Toró Tamás brassói politikus lehetett, akit a helyszínen készített fotó alapján azonosítottak. Toró Tamás az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben politizál, a brassói megegyezés eredményeként RMDSZ-listán jutott be a Cenk alatti város önkormányzatába.
Toró Tamás lapunknak elmondta: önvédelemből lökte el a férfit, aki ittas volt, és beesett a székek közé, akkor törhetett ki a foga. „Nem is tudtam, ki, hiszen a koncerten nem is vettünk részt, egy másik rendezvényről érkeztünk. Két részeg férfi kötekedett, a velem lévő hölgyek több ízben visszautasították a közeledésüket, majd Orbán-bérencnek, mocskos RMDSZ-esnek neveztek, és azt fejtegették, hogy az erdélyieknek nem jár szavazati jog. Amikor egyikük a pulóveremet próbálta letépni, ellöktem” – mesélte az EMNP-s politikus, aki tagadja, hogy antiszemita megjegyzések hangzottak volna el.
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője lapunknak elmondta, hogy az ügyben nem érkezett feljelentés, ám még hatvan napig van erre lehetőség. Márkos Albert és Tijana Stanković az ARGO zenekar tagjaiként szombat este a sepsiszentgyörgyi PulzArt fesztiválon léptek fel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A székelyföldi „terrorizmusról” Strasbourgban az antikommunista forradalom kitörésének évfordulóján
Tegnap késő este megtartott strasbourgi felszólalásában Tőkés László európai képviselő a temesvári felkelés évfordulójára emlékezve vetette fel a Ceauşescu-rezsim átkos örökségeként tovább kísértő hagyományos magyarellenesség kérdését – közölte a politikus sajtóirodája.
2015. november 30-án, Románia nemzeti ünnepének előestéjén, a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) együttműködve a Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék melletti Ügyészség (Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casație și Justiție) Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Vizsgáló Igazgatóságával (Direcția de Investigare a Infracțiunilor de Criminalitate Organizată și Terorism (DIICOT) robbantásos terrorcselekmény előkészítésének vádjával vette őrizetbe Beke István Attila székely-magyar mozgalmi vezetőt, és helyezte őt harminc napos előzetes letartóztatásba.
A jól időzített terrorügy kísértetiesen emlékeztet arra az 1984-es „terrorcselekményre”, melyet nagy bizonyossággal a korabeli kommunista rezsim politikai rendőrsége, a Securitate diabolikus forgatókönyve alapján hajtottak végre Mihai Viteazul sepsiszentgyörgyi szobránál, s amelynek tragikus módon a kiskorú Vaszi János is áldozatául esett. Az ártatlan gyermek gyilkosainak, illetve a románellenesnek beállított cselekmény elkövetőinek a román hatóságok azóta sem leltek a nyomára. Tegnap késő este megtartott strasbourgi felszólalásában Tőkés László európai képviselő a temesvári felkelés évfordulójára emlékezve vetette fel a Ceauşescu-rezsim átkos örökségeként tovább kísértő hagyományos magyarellenesség kérdését.
Emlékezetes, hogy a ’80-as évek végén, nevezetesen 1989 csodálatos karácsonyán a hírhedt Szekuritáté a magyarellenes érzések felkorbácsolásával, illetve az ország épsége ellen törő „magyar veszéllyel” riogatva próbálta leszerelni a diktatúrával szembeni általános elégedetlenséget. Bevett gyakorlata szerint 1984-ben hasonló célzattal rendezte meg az „országegyesítő” Mihály vajda szobrát célba vevő „merényletet”, mintegy alkalmas ürügyként a székelység elleni represszív fellépésre. Nagy valószínűséggel hasonló meggondolások állnak a kézdivásárhelyi Beke-ügy hátterében. A gyulafehérvári „országegyesítéshez” kapcsolódó, december elsejei nemzeti ünnepen a Szekuritáté posztkommunista utódintézménye, a SRI az 1984-eshez hasonló terrorakcióval próbálta újból felheccelni a román közvéleményt, a „magyar kártya” sokadszori kijátszásával igyekezvén elterelni a figyelmet a kormányválságon alighogy átesett országot nyomasztó súlyos gondokról.
A migrációs válság és a nemzetközi terror elharapózása idején különösképpen fenyegető a terrorizmus kollektív bűnébe keverni a területi autonómiáért síkra szálló Székelyföldet. Ez a szándék húzódhat meg a kézdivásárhelyi terrorvád mögött, figyelembe véve azt is, hogy a SRI hangsúlyos módon „biztonsági kockázatként” kezeli a magyar önrendelkezési törekvéseket.
Erdélyi képviselőnk évfordulói hozzászólásában Temesvár megbékélést sugárzó szellemét idézte. A Temesvári Kiáltványra hivatkozva viszont annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az 1989-es demokratikus rendszerváltozás hatályának a nemzeti kisebbségekre, nevezetesen erdélyi magyar közösségünkre is ki kell terjednie.
itthon.ma//erdelyorszag

Regölés jó hangulatban (Sepsiszentgyörgy)
Dehó-reme-róma – csendült fel a kénosi jókívánság tegnap este Sepsiszentgyörgy belvárosában. Karácsony nagyhete előtti kedden regölnek Háromszék fővárosában, immár negyedszázada, mióta a Guzsalyas Játszóház megtelepedett itt. Kezdetben még csak a Guzsalyasék körüli baráti társaság járt ünnepi jókívánságokat szórni, aztán egyre többen, a játszóházas gyerekek is csatlakoztak.
A Míves Háztól indult a felvonulás Benkő Éva vezényletére, ám a Korzón zajló munkálatok miatt nem a megszokott útvonalon haladt, hanem az Erzsébet park szélén, s nem a városházához ment, ezáltal jelképesen Sepsiszentgyörgy egész lakosságának tolmácsolni a jókívánságokat, hanem a főtérre – immár az is van a megyeszékhelyen.
A főtéren a város két alpolgármestere, Sztakics Éva és Tischler Ferenc fogadta a jókívánságokat, s viszont kívánták a boldog ünnepet, de nemcsak vatikáni valutával fizettek, hanem szokás szerint csokit osztottak a gyerekeknek. A főtéren már másfél száz fősre duzzadt a regösök serege, a gyerekek mellett szülők, nagyszülők s még néhány kíváncsiskodó is csatlakozott az ünneplőkhöz. Innen a György családhoz vonult a nagy csapat Melkuhn Robi furulyajátékára és Lőrinczi Zsolt dobritmusára. Egyesek zörgőkkel, mások lámpásokkal mentek be a György-lak udvarára, ahol ezúttal szűken fértek. Ott is énekeltek, elmondták jókívánságaikat, s a háziak kaláccsal, meleg teával kínálták a kis regösöket, a nagyokat meg forralt borral. A gyerekek még teázás közben is zúgták: dehó-reme-róma.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra megtelt a kultúrotthon nagyterme
Emlékezetes adventi előadás Feketegyarmaton
Vasárnap a feketegyarmati kultúrotthonban 19 órakor kezdődött az adventi táncműsor – vonzerejét jelzi, hogy az érdeklődőkkel megtelt a nagyterem.
Az adventi műsort nt. Nemes Emil helybeli református lelkipásztor nyitotta meg. Az egybegyűlteket köszöntve méltatta az Ibolyások, illetve a vendég, a sepsiszentgyörgyi Kék Virág néptáncegyüttes hagyományőrző munkáját, név szerint említve Nemes Elődöt, a Pál utcai fiúk Egyesület vezetőjét, és a Kovászna megyei küldöttségnek a nemzeti kultúránk megőrzéséért kifejtett fáradozását.
Köszöntőjét követően a 133. zsoltárból vett igeverssel járult hozzá az adventi hangulat megteremtéséhez, hangsúlyozva: nekünk is mindenben érzékelnünk kell a jót, a gyönyörűségest A műsorban elsőként az ibolyások 11 tagja mutatta be betlehemes játékát, ami a Székely Kapuk – Zöld Kapuk című pályázatra készült, igen rövid idő alatt. A Kiss Csilla és ifj. Szilágyi András által betanított színvonalas, vidám betlehemi játékot a fuvola- és furulyakíséret, illetve a szatmári pásztorbotolós tánc is fűszerezte. Fellépésük végén a Pap Alma által elszavalt Magyar áldás szemet nem hagyott szárazon. A közönség vastapssal jutalmazta a fiatalok munkáját, igazi nagy siker volt. Utánuk a Kék Virág néptáncegyüttes lépett színpadra. A csoport 2000-ben alakult Bölönben, 2014-ben megszűnt, de 2015 őszén Nemes Előd jóvoltából alakult újra. Feketegyarmatra az 1900-as évek elején még élő népszokást hoztak el Bölöni legényavató címmel, amit Akacsos Zsolt tanított be. A tréfás, de tanulságos történetet és táncukat hatalmas tapssal köszönte meg a közönség. Utánuk a Kék Virág néptáncegyüttes lépett színpadra. A csoport 2000-ben alakult Bölönben, 2014-ben megszűnt, de 2015 őszén Nemes Előd jóvoltából alakult újra. Feketegyarmatra az 1900-as évek elején még élő népszokást hoztak el Bölöni legényavató címmel, amit Akacsos Zsolt tanított be. A tréfás, de tanulságos történetet és táncukat hatalmas tapssal köszönte meg a közönség. A műsort az Ibolya néptáncegyüttes szilágysági és békési tánca zárta.
Az előadás végén Simándi Sándor polgármester és Komlósi Róbert alpolgármester megköszönték a kiváló adventi műsor megszervezését, a fellépők munkáját, a közönségnek a részvételt, kellemes ünnepeket kívántak mindenkinek.
A köszönethez és a jókívánságokhoz nt. Nemes Emil lelkipásztor is csatlakozott, elismerve mindkét táncegyüttesnek a néphagyományaink ápolásában kifejtett munkáját, kiemelve az ibolyások között szereplő feketegyarmati fiatalok igyekezetét is. Zárszavaiban azt kívánta, hogy a betlehemes játékok üzenetei jussanak el mindenki szívéhez.
Az est a táncosok közös vacsorájával zárult, amit a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal támogatásával Komlósi Imre községi tanácsos készített el.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

„Kétarcú” Berde-szobrot állítanak
A szoborállító bizottság döntött a Sepsiszentgyörgyön felállítandó, egészalakos Berde Mózsa-szobor tervéről: a beküldött nyolc pályamunka közül a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István – a Sugás áruházzal szembeni Szent György-szobor is az ő munkája – alkotását választották ki. „A szobor két félből tevődik össze, elölről és hátulról nézve egynek tűnik, a többi nézőpontból más sziluettek jelennek meg” – olvasható a nyertes művész pályamunkájában. Mint köztudott, a szoborállítást a Hármas Alapítvány kezdeményezte, a Magyar Unitárius Egyházzal és Sepsiszentgyörgy önkormányzatával közösen hirdette meg a pályázatot. Ferencz Csaba, a szoborbizottság tagja kifejtette: „merész döntés volt konceptuális szobrot választani, de egyetértettek abban, hogy ez fejezte ki leginkább Berde Mózsa forradalmi kormánybiztos lényének kettősségét, aki a hétköznapokban fukar, garasoskodó, ám halálában a legadakozóbb volt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Sepsiszentgyörgyön nyitottak irodát
Összekapcsolják a kínálatot a kereslettel
A magyarországi és háromszéki vállalkozások közötti üzletkötések fejlesztését, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítését, befektetések megtelepedését támogatja a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban tegnap megnyitott Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH Zrt.) irodája.
Deák Gyöngyvér irodavezető elmondta, tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjen Székelyföld versenyképessége. Skapinyecz Péter, az MNKH igazgatója rámutatott, hogy 35 irodát működtetnek, és ebben az időszakban további 22 irodát nyitnak a Kárpát-medencében. Romániában 7 iroda kezdi meg működését, ennek egyike a tegnap megnyitott sepsiszentgyörgyi, de Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmáron is működnek hasonlók. Ezek hálózatban tevékenykedve járulnak hozzá, hogy új piacokat és üzleti lehetőségeket nyissanak a magyarországi, illetve a külhoni kis- és középvállalkozásoknak.
Skapinyecz Péter egy felmérésre hivatkozva elmondta, a cégeknek legfőképpen információkra, kapcsolatokra, külkereskedelmi tapasztalatokra, pénzügyi támogatásra és nemzetközi menedzsmentre van szükségük ahhoz, hogy exporttevékenységet folytassanak. Mindezeket tudja biztosítani a MNKH irodája, amely várja a háromszéki vállalkozók érdeklődését. Az igazgató szerint Románia harmadik legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak. Országunkban közel 13 ezer magyarországi cég működik, ezek 700 millió euró befektetést valósítottak meg.
Szabó József, a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium Közép-Európai osztályvezetője szerint az irodához forduló cégek sok munkát és kockázatot megspórolhatnak. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány a jövő évet a külhoni fiatal vállalkozók évének tekinti, amely során sok pályázatot és szakmai programot hirdetnek majd. Az iroda megnyitását üdvözölte Nagy József, a háromszéki önkormányzat alelnöke, Miklós Zoltán, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Bagoly Miklós Asimcov-elnök és Édler András, a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Tízezer – köszönjük a bizalmat
Az elmúlt napokban elérte a tízezret azon olvasóink száma, akik kedvelték lapunk Facebook-oldalát. Barabás Edith sepsiszentgyörgyi olvasónk „lájkolta” tízezredikként a Háromszék oldalát, ezért lapunk kis ajándékkal kedveskedik neki: előfizetéssel és könyvcsomaggal köszönjük meg bizalmát.
A tízezer „lájk” elérése újabb jele annak, hogy a Háromszék a világhálón is egyre népszerűbb: internetes kiadásunkat immár naponta 10–13 ezer látogató követi, oldalunkon 6800-an regisztráltak, és mintegy 3000-en igényelték napi hírlevél-szolgáltatásunkat. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet legutóbbi, médiafogyasztási szokásokat is kutató, Erdély-szinten reprezentatív felmérése szerint az erdélyi magyar lapok közül a Háromszék a legolvasottabb. Olvasóink hűségét köszönjük, bizalmukra továbbra is számítunk. (H.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómiából nem szabad kiábrándulni
Noha az erdélyi magyar politikából kiábrándult, meggyőződése, hogy a Székelyföld autonómiájáért indított mozgalom sikerre van ítélve. Gazda Zoltánnal, a Székely Nemzeti Tanács több autonómia-megmozdulásának főszervezőjével beszélgettünk.
– Legutóbb Székelyföld 750 km-es határának a kivilágítását célul kitűző SZNT-akció főszervezője volt. Mennyire elégedett a rendezvény visszhangjával?
– Úgy gondolom, csak részleges sikert arattunk. Sikerült felhívni az emberek figyelmét a rendezvény fontosságára, ugyanakkor számba kell venni azt is, hogy adottságából kifolyólag nem mozgathatott meg annyi embert, mint a Székelyek Nagy Menetelése. Azért sem volt igazán sikeres, mert nem értük el sem a román, sem a nemzetközi média ingerküszöbét.
– Mi kell ahhoz, hogy a román média a székelyföldi autonómiatörekvésekről tudósítson?
– A román médián belül óriási a versengés, ami azt feltételezné, hogy a hírversenyben mindenkinek érdeke valamilyen módon tálalni egy ekkora horderejű eseményt. Egy-két tv-adó vérszegény híradásán kívül azonban az audiovizuális média elhallgatta akciónkat. Noha erre bizonyítékom nincs, feltételezem, titokban összebeszéltek, hogy lehetőleg senki ne tudósítson a kivilágításról. Amikor magyar ügyről van szó, nagyon is egy húron pendül a román média. A román nyelvű írott sajtó a két nagy román hírügynökség hírét közölte.
– Érdekes jelenség, hogy miközben az RMDSZ csúcsvezetősége kihátrált az SZNT akciója mögül, a székelyföldi polgármesterek és önkormányzatok mégis támogatták.
– Ez a szervezés zömében a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok részvételével jöhetett létre: legtöbb helyen ők biztosították a helyszínt, a tűzifát vagy a távolról érkezettek megvendégelését. A háromszéki és a csíkszéki RMDSZ-szel jó viszony alakult ki, Udvarhelyszéken és Marosszéken adódtak ugyan gondok, de összességében jó, hogy az akciót mindenhol sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani.
– Eljutott-e az üzenet a román hatóságokhoz?
– Egyértelmű, hogy a román politikum az első, aki értesült róla, hiszen minden mozdulatunkat figyelik. A bukaresti politikum visszaigazolását mutatja, hogy a rendezvényt követő napokban a Székely Nemzeti Tanács akcióinak jogi és anyagi hátterét biztosító két alapítványnál, a marosvásárhelyi Siculitasnál és a sepsiszentgyörgyi Sepsireformnál a pénzügyminisztérium keretében tevékenykedő nagyszebeni Regionális Csalásellenes Hatóság ellenőrei folytattak átfogó ellenőrzést.
– A román hatalom által el nem ismert Székelyföld területi autonómiájáért harcoló SZNT vezetősége számára, gondolom, ez nem meglepő.
– Jogállamban az kellene meglepő legyen, hogy az ellenőrök minden áron büntethető hibát keresnek. A Sepsireform esetében mindenféle igyekezetük ellenére sem sikerült. Marosvásárhelyen egy vitatható adminisztrációs procedúra miatt büntették meg az alapítványt tízezer lejre, amit természetesen nem fizettünk ki, hanem megfellebbeztük. Szentgyörgyön hiába kutattak pénzek után, mert a kasszában mindössze 168 lejt találtak. Amikor a jegyzőkönyv tanúsága szerint dolgavégezetlenül kellett távozzanak – merthogy mindent rendben találtak –, megkértem az ellenőröket, hallgassanak végig, és egy kiselőadást tartottam az autonómiáról. Elmondtam, azért is fontos a székelyföldi autonómia, hogy az itt élő románokat illesse meg pozitív diszkrimináció, és ne az a gyakorlat, mint most minket a bukaresti hatóságok részéről.
– Milyen az együttműködése a román hatóságokkal?
– Háromszéken a csendőrséggel a Székelyek Nagy Menetelése és a mostani akció alkalmából jó kapcsolatok alakultak ki. Ugyanez nem mondható el Marosvásárhelyről: a Székelyföld határának kivilágítása kapcsán az ottani megyei csendőrségtől egy nagyon durva hangvételű, fenyegető levelet kaptunk, amiben három oldalon sorjázták, mire számíthatunk kihágások esetén. Az akció ilyen szempontból különös próbatétel volt, hiszen fel kellett készülnünk provokációkra is, ha a mi nyakunkba akarnak sózni egy esetleges tűzesetet. A megyei csendőrség, a rendőrség, a helyi polgármesteri hivatalok és a megyei tanács részletes tájékoztatót kaptak a helyszínenként sorra kerülő akciókról és azok felelőseiről. Mindenhol igénybe vettük a helyi önkéntes tűzoltóságot is. A legellenségesebben viselkedő Maros megyei hatóságoknak sem adtunk támadási felületet.
– Az SZNT iránt érdeklődő titkosügynökök mennyire zaklatják?
– A nagy menetelés megszervezése előtt már nem is titokban dolgoztak. Beállt a rendőrkocsi a székház elé és onnan követtek, bármerre mozdultam. Nem leplezték a megfigyelésemet. Mondanom sem kell, hogy telefonjainkat lehallgatják. Mivel a román titkosszolgálat lehallgató-készülékei valószínűleg nem utolsó generációsak, a lehallgatást nem tudják nyomtalanul megtenni. Sokszor hallom, amint bekapcsol a szerkezet. De olyan trükkjük is van, hogy éjnek idején felhívnak, és senki nem szól bele a kagylóba. Nyilvánvaló, hogy itt hemzsegnek, figyelnek, minden lépésünket követik. Nagyon is érdekli őket Székelyföld autonómiája!
– Gyakran hallok olyan véleményt, hogy ez a fajta civil tiltakozás nem vezet sehova...
– A Székely Nemzeti Tanácsnak nincs más útja. Nekünk nincsenek fegyvereink, csak a szánk van. A román törvényeket betartva, alkotmányos jogainkat érvényesítve tiltakozhatunk. Tudom, hogy sokan türelmetlenek, ezért is egyre nehezebb önkénteseket találni. Az emberekben egy idő után tompul, majd letörik a lelkesedés. Még emlékszem az alakuló települési székely tanácsok gyűléseire, ahol csillogó szemű emberek ajánlották fel önzetlen segítésüket. De hát emberi tulajdonság a türelmetlenség és a fásultság, ha azt érezzük, hogy látszólag potyára dolgozunk. Nekem mégis meggyőződésem, hogy ha egy porszemet is tovább tettünk az ügy érdekében, azzal is előbbre vagyunk.
– Önt sokféle csalódás érte már az erdélyi magyar politizálásban...
– Először az RMDSZ-ben csalódtam, pedig 1989-ben alapító tagja voltam a szövetségnek. Erdélyben elsőként függesztettem fel nyilvánosan a tagságom 1998-ban, jelezve, hogyha a szövetség visszatér igazi medrébe, visszavonom a beadványomat. De csalódnom kellett a Magyar Polgári Pártban is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban, 2008-ban, az RMDSZ-es képviselők számához képest eggyel több, 9 képviselői mandátumát az MPP-nek négy év alatt sikerült lenulláznia, a következő választásokon egyetlen önkormányzati képviselőjük maradt... Mindenre rányomta a bélyegét a szakmaiatlanság és az esetlegesség. Az ellenzék minden szinten lejáratta magát belső perpatvaraival, szakmaiatlanságával és lustaságával. Egyértelmű, hogy csalódtam az erdélyi magyar politikában. Ma már ott tartunk, hogy az RMDSZ és az ellenzéki magyar pártok egyformán padlón vannak. Ebből a helyzetből a magyarság feleszmélése, egy belső „forradalma” mutathat kiutat.
– Ön 24 évig volt a Tamási Áron Színház művésze. Nem hiányzik a színpad?
– A színháztól öt évvel ezelőtt azért távoztam, mert megromlott a viszonyom a színházvezetéssel. Irodalmi, művészeti titkárként sok gondom volt a műsorpolitikával, és azzal büntettek, hogy nem kaptam feladatot. A színház vezetőségi tagjaként naponta kényszerültem konfrontációra. Azt mondtam, hogy egy kőszínháznak sok műfajban és sokkal szélesebb rétegekhez kellene szólnia igényesen. Egy idő után aztán eljöttem.
– Két mandátumban volt városi önkormányzati képviselő, és dolgozott egy önkormányzati hatáskörbe tartozó turisztikai egyesületben. Ellenzéki képviselői mandátuma megszűntével önt jogellenesen kirúgták állásából...
– A megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó turisztikai céghez úgy kerültem, hogy az RMDSZ nyomására nem lehettem MPP-s alpolgármester, viszont Sepsiszentgyörgy új polgármestere, Antal Árpád – akivel mai napig jó viszonyt ápolok – és a megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor cserébe felajánlott egy turisztikai állást, amit három év alatt megszerettem, a szívemhez nőtt. A 2012-es helyhatósági választások éjszakáján – amikor kiderült, hogy az MPP elveszítette a választásokat – Tamás Sándor SMS-ben közölte velem, hogy ki vagyok rúgva.
– Immár a román fináncok is bebizonyították, hogy az SZNT-ét nem veti fel a pénz. Hogyan lehet megélni pártfüggetlen autonómiaharcosként Székelyföldön?
– Nehezen. Amíg volt állandó állásom, önkéntesként végeztem az SZNT irodájának az ügyintézését. Miután a turisztikából utcára kerültem, egy igen nehéz periódus következett, pár hónapig sehol nem kaptam állást. Azt fontolgattam, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyön utcaseprőnek, hadd lássák az emberek, én dolgozni akarok. Mentőövként pályázatokból sikerült előteremteni annyi pénzt, hogy az SZNT-iroda ügyintézéséért valamennyi fizetést kaphassak, és emellett versenyvizsgával bekerültem olvasószerkesztőnek a Háromszék című laphoz, részmunkaidős állásba. Két egyetemista gyerekünk van, a feleségem a színháznál súgó.
– Elismeri, hogy az emberek türelmetlenek, miközben a saját bőrén tapasztalja, hogy magyar politikusaink egy része nem veszi komolyan a székelyföldi autonómiaküzdelmet. Hogyan lehet hitet adni a tömegeknek, hogy mégis érdemes a küzdelmet folytatni?
– A Székely Nemzeti Tanács nem sűrűn tart megmozdulásokat. Amikor viszont tartunk, elvárjuk a székelyektől, az erdélyi magyarságtól és a magyarországi magyaroktól is, hogy álljon mellénk, és egyként lélegezzünk, egyként mozduljunk. Csak ez a fajta összefogás adhat hitet egy olyan mozgalom számára, amely sikerre van ítélve.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Román kifogások és javaslatok (Közmeghallgatás zászlóügyben)
Mindössze tizenkét személy vett részt tegnap délután a sepsiszentgyörgyi városzászló tervének megvitatására kiírt közmeghallgatáson, és ahhoz képest, hogy a kérdés milyen indulatokat és pereket gerjesztett eddig, gyorsan és nyugodtan lezajlott a megbeszélés.
Lényegében véleményeket és javaslatokat lehetett megfogalmazni a három változatról, amelyeket Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa dolgozott ki, és amelyekről bizonyos román szervezetek hiányolják a rájuk utaló jeleket.
A román szervezetek kifogásait ezúttal a nyugdíjas és tartalékos belügyi káderek szervezetét képviselő Ivan Nicolae mondta el, rajta kívül az azonos nevű, de a védelmi minisztériumhoz tartozó egyesület alelnöke, Rusznák Róbert, a székelyföldi románok civil fórumának küldötte, Andrei Cochior volt ott, valamint a Románia Haladásáért Országos Szövetség egy tagja, Aurel Dragomir. Antal Árpád polgármester ismertette a közmeghallgatás tárgyát és szabályait. Mivel a zászlótervek mindegyikében szerepel a városcímer, leszögezte: ezt már 2007-ben jóváhagyta a román akadémia és a kormány, így nem változtatnak rajta. Szekeres Attila ismertette a három változatot, és felolvasta egy román szakértő ajánlását arról, hogy milyen a jó zászló (egyszerű, kevés, jól megjegyezhető szimbólummal és kevés színnel). A románok civil fóruma azt kérte, hogy legyen rajta egy dák lelet vagy római pénzérme (betűre azonos levélben a nálunk csak magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tănasă is ugyanazt szorgalmazza), és amikor elmagyarázták, hogy a zászló egy adott területé, amelyre ilyen leletek nem jellemzőek, az országzászlót kezdte elemezni; végül pedig azt kérdezte, hogy hol vannak a városlakók, nélkülük nem lehet dönteni. Az általuk megválasztott tanács fog dönteni, nyugtatta meg a polgármester. Aurel Dragomir a színek jelentését firtatta, szerinte túl mosottak és korszerűtlenek, az egész egy középkori városra utal, nem a mára. A régebbi címerek értékesebbek, a zászló színei pedig a címerpajzshoz igazodnak, ha azok mások, a háttér is más lett volna – felelte Szekeres Attila. Antal Árpád pedig kijelentette, hogy Sepsiszentgyörgy jövőben 555 éves város lesz, és erre ő nagyon büszke, a zászlóra is büszkén tekinthet minden helybeli. A leghosszabban Ivan Nicolae beszélt: szerinte a zászlónak az itt élőket kell képviselnie, a 25 százalékos románság jelenlétére pedig semmi nem utal. Ezért ők a négy sarkába négy karikát helyeznének el, román népviselettel, ortodox kereszttel, kehellyel és kenyérrel, illetve dák zászlóval. Elmagyarázta, mit jelképeznek ezek a tárgyak és színek, ugyanakkor néhány gyakorlati kifogást is megfogalmazott: a tervezetben nem szerepel, hogy a zászlórúd jobbról vagy balról legyen, az sincs leírva, hogy a sávok vízszintesek vagy függőlegesek, a színeket pedig számkóddal kell jelölni, mert arany is legalább háromféle van, kék szín rengeteg. Utóbbi megjegyzéseit hasznosnak ítélték, a zászló négy sarkának feldíszítését azonban ellenezték: túl sok szín és elem lenne, amúgy sem lehet a város minden felekezetét és nemzetiségét feltüntetni. A volt rendőrtiszt a szimbólumokkal is elégedetlen, és felhozta, hogy Románia címerében is szerepel Erdély. Igen, de Erdély minden itt élő emberé – felelte Antal Árpád, Szekeres Attila pedig hozzátette: a címer fölött megjelenő hét torony nem Erdélyt, hanem a megyeszékhelyet, a település rangját jelképezi, a falvaknak például csak egy torony dukál. A zászló nem csak a magyaroké lesz, mert területi, nem etnikai jellegű. Cserey Zoltán történész szerint nem kell a kákán csomót keresni, nem írja sehol, hogy a Sepsiszentgyörgy címerében szereplő elemek magyar jelképek: van egy vár, egy keresztény szent, a nap és a hold, ez épp elég világos és ékesszóló. Még ez is túl sok – vélekedett Bocsárdi László, a Tamási Áron színház igazgatója, aki szerint a legegyszerűbb megoldás a legjobb: a Reflex színházi fesztivál jelképe egy pont volt, és mindenki nagyra értékelte...
Rusznák fehér-zöld színeket javasolt, ezt is feljegyezték. Valamennyi ötletet a tanács elé terjesztik, amely december 29-ei ülésén fogadja el a városzászlót. A közmeghallgatás végén Ivan Nicolae a zászlóállványhoz lépett, és kihúzott egy kék-arany zászlót a városcímerrel: már meg is van? Ezt 2008-ban fogadtuk el – felelte Antal Árpád –, de megtámadták, elvesztettük a pert, ám azóta új törvény lépett érvénybe, ezért kezdtük elölről az egész eljárást...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

László Károlyt köszöntöttük
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban a Humorpince idei utolsó rendezvényén a nyáron 80. életévét betöltött László Károly Pro Urbe-díjas színművészt köszöntöttük. Ahogy belépett, megtelt a kis helyiség izgalommal, megédesedett a múlt, régi történetekből elevenedett meg egy hivatás, egy életpálya.
Aki ott volt, átélhetett valamit abból, hogy mit jelent komédiásnak lenni, alázattal beteljesítve azt a nemes feladatot, amit a Teremtő bízott rá, megtalálva helyét a közösségben, és sok-sok ember bőrébe bújva játszani, visszaadni a reményt a csüggedőnek, erőt adni az elesettnek, mosolyt csalni a búsulók arcára. A Parittya Egyesület tagjai, barátok, szimpatizánsok, kicsik és örök fiatalok köszöntöttük és együtt nevettünk.
Borbáth Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem szabad a művészet prostituálása árán megszólítani a közönséget
Beszélgetés Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőjével.
– Egy korábbi interjúnkban Kántor Lajos rendszerváltó darabnak nevezi az ön 1989-ben, még a rendszerváltás előtt bemutatott, A buszmegálló című előadását, amelynek a végén felmegy a vasfüggöny, és a szereplők tanácstalanul bámulnak bele a reflektorfénybe, mintegy a jövőbe. Sejtették bármiből is, hogy mi fog következni néhány hónap múlva?
– Éppen nyolc hónap volt még hátra a december 22-ei fordulatig – április 22-én volt a bemutató. Akkor nemcsak hogy nem sejtettük, mi következik, de egyre jobban elvesztettünk minden reményt. Persze a kétségbeesés is a remény egyik formája, de mégis a kétségbeesésünk volt erősebb. A buszmegálló a várakozásról szól, egyfajta ázsiai Godot-ra várva, egy kicsit lírikusabb, mint Beckett műve. Kao Hszing-csien – az azóta Nobel-díjjal kitüntetett kínai szerző – a darab megírásakor, és talán még a mi bemutatónk idején is, Kínában disznópásztorként töltötte valamelyik hegyi faluban a büntetését szellemi tevékenysége miatt.
Nagyon szűkös anyagi lehetőségeink voltak, a színház történetének egyik legolcsóbb előadása volt, talán háromszáz lejbe került összesen. Az első előadás volt valószínűleg az országban is, amelyben a nagyszínpadra hoztuk föl a nézőket a vasfüggöny mögé, és tulajdonképpen az egész díszlet csak két improvizált vaskorlátból állt, amely a buszmegállót jelképezte, illetve egy zongorából. Ezt a minimalista díszletet a nézők három oldalról ülték körbe, csak a vasfüggöny felőli rész volt szabad, amit aztán egy adott pillanatban a szereplők döngetnek, megállnak arccal a vasfüggönynek, ahonnan úgy tűnik, nincs tovább.
A nyolcszereplős darabnak van egy hallgatag férfi szereplője, akinek nincs szövege, és én úgy gondoltam, hogy ez a hallgatag férfi, aki egy adott pillanatban eltűnik az előadásban, egy művész. Különböző foglalkozásúak, korúak, társadalmi hátterűek a szereplők, de erről a férfiról semmit sem tudunk. Csak akkor figyelnek fel rá az emberek, amikor már nincs ott, amikor hiányzik. Valahogy így van ez a művészettel, a színházzal is: ha nem lenne, nagyon hiányozna, de ha van, akkor néha figyelembe sem vesszük, nem támogatjuk, szidjuk, és a többi. Ezt a szereplőt Demény Attilára bíztam, aki kiváló zongorista is. Az előadás végén ez a szereplő – és talán ez jelképezte a remény mozzanatát – visszatér, éppen amikor a legnagyobb a kétségbeesés, és istenien kezd el zongorázni. Annyira, hogy erre a zongorahangra fölmegy a vasfüggöny.
A vasfüggönyt akkor a nagy nézőtértől a lefedetlen zenekari árok választotta el, a szereplők közeledtek félénken az árokhoz, nem látták, mi van ott, hiszen a szemükbe világítottak a reflektorok, ugyanúgy, ahogy a nézők szemébe is. Egy nagyon keskeny hidacska vezetett át a színpad és a nézőtér közötti árkon, de arra már a szereplők nem mertek rálépni, csak leültek a színpad szélére, és lógatták le a lábukat a semmibe, háttal a nézőknek, akik így ugyanazt a nagy ürességet látták. Talán ez egy ösztönös próféciája volt az előadásnak, mert kicsit később a valóságban is fölemelkedett a vasfüggöny, de hogy aztán hogyan találtuk meg a szabadságunkat, és mit kezdtünk ezzel a ránk szakadt szabadsággal, azt most, 25 év távlatából talán keserűbben látjuk, mint a pillanat eufóriájában.
– Hogyhogy bemutathatták ezt az előadást akkor?
– Magunk is csodálkoztunk, hogy az előadást át tudtuk verni a cenzúrán. Talán szemet hunytak, talán nem mertek szembenézni azzal, hogy mi ennek az előadásnak a metaforája. Amikor fordítottuk az ideológiai bizottság egyes tagjainak a szöveget, magyaráztuk, hogy a darabban a buszvállalatról van szó, azt bírálják a szereplők. Nem gondolom annyira naivnak vagy hülyének az akkori bizottság tagjait, talán megfordult a fejükben, hogy miért nekik kellene eszükbe jusson, hogy ez mégsem a buszvállalatról szól.
– Aztán következett a fordulat, ön a színház igazgatója lett, 1992-ben pedig megrendezte Ionesco A kopasz énekesnőjét, amely sokak szerint egyfajta művészi program is volt. Mi volt pontosan ez a program?
– A program röviden az volt, hogy erős művészszínházat hozzunk létre, hogy kompromisszumoktól mentes műsorpolitikát folytassunk, hogy magaskultúrára neveljünk, és hogy fölzárkózzunk az egyetemes kulturális vérkeringésbe, ahol ugyanazon a szinten alkotunk, mint Európa legjobb színházai, anélkül, hogy feladnánk a sajátosságunkat, a magyar nyelvű kultúrát, amit egyébként nem is tudnánk feladni, hiszen ez egyfajta biológiai adottság is egyben. Azt mondtuk, hogy a magyarul megszólaló előadás Erdélyben is lehet univerzális, és ezt megértik azok is – mint a jó színházat mindig –, akik esetleg nem beszélik az előadás nyelvét.
Visszagondolva nagyon nagy volt a közeg ellenállása, talán nagyobb is, mint amire számítottunk, bár tudtuk már Harag György – akinek munkássága tulajdonképpen egyfajta modellt jelentett számunkra – vallomásaiból, hogy nagyon konzervatív közeg volt a kolozsvári közönség közege, és nem fog egyik napról a másikra áttörést hozni, ha mi magas színvonalú színházat próbálunk folyamatosan csinálni. Ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna bukásaink, de megpróbáltunk a szakmaiságnak egyfajta becsületességet adni, olyan színházi nyelvet beszélni, amely kerüli az olcsó politizálást, az olcsó szórakoztatást, a rutint.
A kopasz énekesnő volt az az előadás, amelyik áttette a hangsúlyt egy másfajta politikumra. Nem az volt már hangsúlyos, ami óhatatlanul benne volt egy '89 előtti előadásban, többek között A buszmegállóban is, hanem lehetőséget adott arra, hogy olyan egyetemes emberi problémákról beszéljünk, amelyek az egész emberiséget egyformán foglalkoztatják. A kopasz énekesnő például az emberi beszéd, a gondolatok és magatartásformák kiüresedéséről, a kommunikáció hiányáról beszél, arról, hogy egyre nagyobb szakadék keletkezik az emberek között. Eme abszurd, tragigroteszk műfajban vagy bárhogy is nevezzük, de valóban megszólalt az előadás. A kolozsvári magyar színház történetében először nagy nemzetközi turnén vett részt vele, Angliában öt hétig játszottuk, ez jelentette az áttörést tulajdonképpen Európa felé.
– Az áttörés itthon viszont mintha nem történt volna meg, a Szabadság napilapban a kétezres évek legelején volt egy botrányos „levelezés" a két oldal, az ön azonnali leváltását követelők és az önök színházát pártolók között, amikor is az utóbbi csoportba tartozó értelmiségiek kerekedtek felül. Hogyan élte, élték meg ezt a heves vitát?
– Ezt a pillanatot nem szívesen idézem fel, mert azt hiszem, a kulturális életünknek, a város kulturális életének sem válik dicsőségére. Egészen a boszorkányüldözésig elmenően voltak reakciók, olyan szélsőjobboldali szövegeknek, illetve olyan alpári és nem szakmai hangoknak adott helyet a sajtó, ami szerintem nagyon alacsony röptű és nagyon színvonaltalan volt. Mi azonban végeztük a dolgunkat, folytattuk a munkánkat, hosszabb távlatokban gondolkodtunk, így nem figyeltünk túlságosan oda erre. Úgy gondolom, hogy rögtön ezután ismét létrejött néhány jelentős előadás, továbbra is meg tudtunk győzni jelentős alkotókat, hogy nálunk dolgozzanak, ez pedig bizonyította a társulat erejét.
– A társulatét, amelyet a rendszerváltás után újra fel kellett építeni.
– Valóban, a nyolcvanas évek társulata nagyjából eltűnt a fordulat után, a legjobb színészek közül alig maradt nálunk néhány, sokan kivándoroltak, mások nyugdíjba vonultak, vagy sajnos eltávoztak közülünk. Amikor én a kolozsvári színházhoz kerültem Harag György hívására, 44 színésze volt a társulatnak, a rendszerváltáskor viszont mindössze 15 színésszel maradtunk. Nagyon fontos volt a fiatalítás, a kilencvenes évektől megpróbáltam a legerősebb évfolyamokat, többségüket legalábbis ide szerződtetni Marosvásárhelyről és Kolozsvárról egyaránt.
Elég hosszú út volt, nem volt sima, sok mindenért meg kellett küzdenünk. Azt gondolom azonban, hogy egy erős társulat jött létre – éppen azért, mert sok mester kovácsolta, hiszen olyan nagy rendezők fordultak meg nálunk, akikkel a munka egy-egy új iskolát is jelentett a színészeknek. A fiatalítás ugyanakkor továbbra is egyik célunk, de a vérátömlesztés is nagyon fontos: olykor nemcsak fiatal tehetségeket, hanem más színházak erős színészegyéniségeit is szívesen látjuk. Megemlíthetném, hogy Szatmárról szerződött hozzánk például Szűcs Ervin és Kató Emőke, Marosvásárhelyről Kézdi Imola, Sepsiszentgyörgyről Péter Hilda, Váta Loránd, majd nemrégiben Kicsid Gizella, akik szerintem mind-mind gazdagították és erősítették a társulatot.
– 2009-ben volt egy újabb kellemetlen vita a Hosszú péntek, illetve a Visszaszületés című előadások kapcsán. Előbbit Visky András Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regénye alapján írta át színpadra, ön pedig megrendezte 2006-ban, utóbbi Visky saját műve, amelyet ugyanazzal a díszlettel, illetve rendezői koncepcióval mutattak be két évvel később. Voltak, akik szerint a Visszaszületés nem a Kertész-mű alapján készült előadás továbbgondolása, pusztán azért született, mert kaptak egy meghívást a Hosszú péntekkel az Avignoni Színházi Fesztiválra, ám szerzői jogi problémák miatt azt már nem játszhatták. Hogyan emlékszik vissza erre a polémiára?
– Azt gondolom, hogy mindkét előadás érvényes volt. A Visszaszületés tulajdonképpen folytatása a Hosszú pénteknek: míg az a náci koncentrációs táborok világát próbálta megidézni, addig a Visszaszületés a kommunista lágerek világát, de a szereplők gyakorlatilag színpadi értelemben ugyanazok maradtak. Erre mintha egy kantori modellt láttam volna, aki ki is jelentette, hogy minden előadásában ugyanazok a szereplők. Egyfajta ismétlése volt a formának, de mégiscsak kiegészítés is egyben, úgy tekintek rá, mint egy ikerelőadásra. Nagyon sokan látták mindkét verzióját, köztük Patrice Pavis is, aki hosszú esszét írt mindkét előadásról francia szemiotikai lapokban. Emlékszem, egy nagyon butácska kijelentés hangzott el az egyik ilyen vitairatban a hazai sajtóban: „Patrice Pavis rosszul látta az előadást". Nagyobbat rég nem nevettem leírt mondaton, mint akkor.
Azt gondolom, megint csak egy nagyon provinciális vita volt ez, amiben én nem is kívántam részt venni. Nem az a lényeg, hogy az előadás valaminek az esetleges formai megismétlése, hanem az, hogy működik-e önmagában, még akkor is, ha a Hosszú péntekkel párban, egyfajta összecsukható ikerikonként volt elképzelve. Tény, hogy a Hosszú péntek című előadásunkra íródott az új szöveg is, azt mondtam, mi lenne, ha ezt a formát egy új szöveggel, ha nem is teljes mértékben, megismételnénk, de ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazzal a díszlettel továbbgondolnánk.
Most már nem foglalkoznék azzal, hogy miért született meg a Visszaszületés. Lehet, hogy azért, mert volt egy meghívásunk Avignonba – a francia kritikusok egyébként meg is választották a fesztivál off-programja legjobb előadásának –, de megszületett, és ez a fontos. Kár lenne, ha nem lenne, hiszen irodalomként önálló életet él Visky műve, és mások majd másképpen nyúlnak hozzá. Akörül is volt egyébként nemrég egy országos vita – és az is igen középszerűre sikeredett –, hogy joga van-e egy rendezőnek ugyanolyan formában megrendezni egy előadást, mint ahogy egy másik színházban korábban tette. Hát hogyne volna joga! A színháztörténet folyamatosan remek példákkal bizonyítja ezt. Én magam is megrendeztem például A kopasz énekesnőt Párizsban is ugyanabban a formában, ahogy itthon 1992-ben, és nagyon jól működött. A színészek a maguk módján ott is érvényessé tették a formát.
– Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a közönséget az étteremben és a bordélyházban kell kiszolgálni, nem a művészetben. Milyen a jó közönség?
– A jó közönség nyitott, kíváncsi, hagyja, hogy megérintsék, képes kapcsolatba kerülni a művel, az előadással. Matthias Langhoff, a nagy német rendező, aki két előadást is rendezett nálunk (Mértéket mértékkel, 2010; Don Juan ünnepélyes vacsorája, 2013), azt mondta, hogy van színházművészet, és van nézőművészet is. Nem szabad előítéletekkel színházba menni: éppen úgy, mint a színész, amikor egy szereppel találkozik, a néző is próbáljon meg kiüresedni, hogy aztán be tudja fogadni mindazt, amit lát. Aztán elutasíthatja, ha mégsem tudta megérinteni a mű, de csak akkor, ha esélyt adott neki.
Sajnos nálunk sok olyan ember szidja a színházat, aki húsz éve nem is járt itt. A néző nagyon fontos, nincs olyan színházi ember, aki ne szeretné megszólítani a közönség minél több rétegét, de hogy ezt mindenáron, akár a művészet prostituálása árán tegye meg, azt visszautasítom. Akinek ez kell, vannak olyan intézmények, amelyekben az olcsó szórakozásnak jól megszabott ára van.
– A Kolozsvári Állami Magyar Színház rendszerváltás utáni időszakának nyilván fontos szereplője Visky András is, akivel hosszú ideje együtt dolgoznak. Hogyan kezdődött az együttműködésük, és hogyan hatott ő az ön munkájára, az intézmény útjának alakulására?
– Visky Andrással a nyolcvanas évek elejétől ismerjük egymást, versekkel is szerepeltünk együtt különböző romániai magyar folyóiratokban, antológiákban. Ő akkor Szatmárnémetiben dolgozott mérnökként, de rendszeresen járt a kolozsvári magyar színház előadásaira, több előadásomról (Tangó, Hamlet, Szerelemeső) írt is A Hétben és másutt is. Már akkor, ezekben az esszékben is felfigyeltem sajátos színházi látásmódjára, a teatralitás iránti érzékenységére, és bizonyos voltam benne, hogy kiváló dramaturg válna belőle, ha színházban dolgozhatna. A színházról azonos nézeteket vallottunk, és ez rendkívül fontos. Többször próbálkoztunk már akkor Kötő Józseffel, hogy áthívjuk Kolozsvárra, de ez a nyolcvanas években lehetetlen volt.
1990-ben aztán átszerződött a színházhoz. Akkor írtuk közösen a Romániai Magyar Négykezesek verseit, ami a pécsi Jelenkor Kiadónál jelent meg. Hosszú beszélgetéseinkből, gyakori együttlétünkből rajzolódtak ki a 90-es évek hosszú távú művészi programjának körvonalai. András hatására tudatosult bennem, hogy a nyolcvanas évek erősen átpolitizált előadásai után a színházban a szakrális, metafizikus réteget kell keresnünk, ez az, ami előidézheti színészben és nézőben egyaránt az átváltozást, ami a színház lényege. Drámáinak kolozsvári ősbemutatói is külön fejezetet jelentettek színházunk életében. Az évek során András jelentette számomra folyamatosan azt a szeretetből, szakmai pontosságból és őszinteségből fakadó kritikai szellemet, amely nélkül az alkotásban annyira fontos önvizsgálat és művészi megújulás elképzelhetetlen.
– 2007-től San Diegóban tanít, de azt beszélik, hogy amikor éppen ott tartózkodik, akkor is mindig pontosan tudja, mi történik a kolozsvári színházban. Ugyanakkor egyes elégedetlen hangok kifogásolják, hogy „San Diegóból vezeti a kolozsvári színházat".
– Nagy kihívás volt elvállalni a rendezői tanszék vezetését Amerika három legnagyobb színházi egyetemi programjának egyikében. Miután szenvedélyesen érdekel a rendezőoktatás, és kissé csalódottan vonultam ki a „átbolognizált" és botcsinálta doktorokkal tarkított itthoni egyetemi csendéletből, úgy döntöttem, hogy ezt ki kell próbálnom, nem utasíthatom vissza. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz úgy, hogy évente négy-öt hónapot is távol leszek. Szerencsére kialakult egy olyan, javarészt fiatalokból álló csapat a színházban, akikre nagyon sok mindent lehetett bízni. Esetenként talán túl sokat vagy legalábbis többet a kelleténél, és ebből többször adódtak feszültségek, nézeteltérések is. Ugyanakkor az én ottani munkám – amit 2017 nyaráig vállaltam – az erdélyi magyar kultúra és a romániai színjátszás világhírét is öregbíti az óceánon túl is. Valószínűleg ezért tüntettek ki New Yorkban a Magyar Kultúra Követe címmel.
Természetesen, amikor távol vagyok, naponta tartom a kapcsolatot a színházzal, interneten, telefonon, Skype-on, és nem hárítom másra a fontosabb döntések felelősségét. Az évad bemutatóit, az előadások és próbák rendjét jó előre meg szoktuk tervezni, a színház naptára hál'istennek itthoni és külföldi projektekkel egyaránt rendkívül zsúfolt. Munkatársaim folyamatosan tájékoztatnak a mindennapi gondokról. Ugyanakkor egy színházban egészségesebb, ha mindenki tud élni a hatáskörével (anélkül, hogy azt átlépné!), ha személyes felelősséget vállal a maga helyén, és saját kezdeményezéséből fakadó döntéseket is hozhat. A kérdés mindig az, hogy működik-e a színház, milyenek az előadásai... Fontos, hogy ugyanannak a célnak az érdekében dolgozzunk, és ez a folyamat minden pillanatban a teljes színházi közösség számára áttekinthető legyen. Vagyis hogy folytonosan kommunikáljunk egymással. Ez a közösség működésének alapfeltétele, és ezen a téren van még bőven tennivaló.
– Immár 25 éve áll a sétatéri teátrum élén. Ha jól tudom, az országban egyedülálló, vagy legalábbis nagyon ritka, hogy egy állami fenntartású intézményt ilyen sokáig vezesse ugyanaz a szakember. Mi a titka?
– Valószínűleg a bizalomnak köszönhető, amely irányomban megszületett, azért, mert az eredmény felől nézték, amit képviseltem vagy jelentettem. Másrészt soha nem is ragaszkodtam az igazgatói székhez, hiszen bármikor vezethetnék más színházakat is, akár más országokban, ha szabadúszó lennék, akkor pedig sokkal többet dolgozhatnék rendezőként. Azt mondtam, hogy amíg rám bízzák ezt a feladatot, azokat az elképzeléseket szeretném megvalósítani, amelyeket a legjobb tudásom szerint a legjobbnak tartok.
Édesapám, aki 21 évig igazgatta Marosvásárhelyen az általa alapított Székely Színházat, azt mondta, hogy az igazgatói szerepkör a leghálátlanabb és a legmagányosabb feladatok egyike. Számomra két dolog segített ebben. Egyrészt sikerült az utóbbi években egy olyan fiatal csapatot összehozni, amely most már a színház különböző vonatkozásait – gazdasági, marketing, irodalmi titkárság – kézben tudja tartani. Másrészt maga a társulat egy olyan fajta nyitottságot mutatott, amelynek köszönhetően nagyon sok stílust, irányzatot, hitvallást képviselő rendező otthonra talált, így meghívhattam ide olyan nagyszerű, világhírű művészeket, akiknek a munkáját csodálom.
– Igen szigorú vezetőnek tartják, aki igazgatóként is, rendezőként is kemény kézzel fogja össze a társulatot. A színház tehát diktatúra?
– Az azért túlzás. Semmiképpen sem önkényuralom a színházvezetés, hanem egyfajta rendre való törekvés, és a rendet erős kézzel, de szeretettel kell valahogy fenntartani. A színészvilág, a színházi világ sokban hasonlít a gyerekek világához, másként nem is működne, hiszen itt a játék a fontos, játszani pedig csak gyermeki hittel lehet. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a gyerekeket rendre kell szoktatni. A tiszteleten, a szakmánk iránti alázaton alapszik ennek a nagy családnak a működése, a legfontosabb mindig az, ami a színpadon történik, és annak érdekében kell mindent megtenni, hogy ez a legmagasabb színvonalon történjen.
A színház egy olyan demokrácia, ahol mindenki egyformán fontos, de mindenkinek fel kell ismernie a maga helyét. Például nem mindenki rendezhet, nem játszhat bárki Hamletet, nem dönthet bárki bizonyos kérdésekben. A magyar nyelv nagyon pontosan kifejezi a szakmám lényegét: a rendező szó gyökere a rend. A rendezés nemcsak egy színmű színpadra állítását jelenti, hanem egyfajta egyensúlyteremtést, a világban való káosz és rend közti egyensúlynak a keresését minden előadásban.
A színház fegyelmezett játék, még ha néha felszabadult is tud lenni. A felszabadultság és a fegyelmezettség a két legfontosabb színészi irányvonalat is adja a Sztaniszlavszkij-féle és a Brecht-féle iskolában. A színészi munka a szerepből való ki- és belépés, azaz átlényegülés, és közben ennek az átlényegülésnek a kontroll alatt tartása. Kell lennie a színházon belül egyfajta értékrendnek, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.
Tompa Gábor
1957. augusztus 8-án született Marosvásárhelyen, világhírű rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője, egyetemi oktató, költő. Egyetemi tanulmányait a bukaresti Színház és Filmművészeti Akadémia rendező szakán végezte. 1981-től a kolozsvári teátrum rendezője, 1990-től tevékenykedik igazgatóként az intézményben.
Irányítása alatt a teátrum világhírű művészszínház lett, a társulat Európa és a világ számos nagy színházában vendégszerepelt, fontos fesztiválokra kaptak meghívásokat. Tompa meghívására ugyanakkor rendszeresen nagynevű rendezők dolgoznak a kolozsvári társulattal. 2007 óta szervezik meg az Interferenciák színházi biennálét. Irányítása alatt a sétatéri intézmény felvételt nyert a mindössze 18 tagszínházat számláló Európai Színházi Unióba. Tompa 2007-től a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen oktat, világszerte rendez előadásokat.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy cím nélkül is megvalósítja a kulturális fővárosi programokat
Sepsiszentgyörgy önkormányzata elvi okok miatt nem óvja meg az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázati előválogatásának eredményét. Antal Árpád polgármester a Maszol érdeklődésére elmondta: Sepsiszentgyörgyöt is megkeresték azok a vesztes városok - Marosvásárhely, Craiova, Brassó, Brăila és Iaşi - akik tiltakozó jegyzéket küldtek a művelődési minisztériumba, kérve az előválogatás megismétlését.
A háromszéki megyeszékhely nem kívánt ehhez az akcióhoz csatlakozni, annak ellenére, hogy tartalmi szempontból egyetértenek a többi várossal, de nem tartják sportszerűnek az eredményhirdetés után kifogást emelni a zsűri összetételével szemben. Antal Árpád szerint a pályázatok elbírálása előtt kellett volna a zsűri összetételét megfellebbezni, utána már elvi szempontok miatt nem tartja elfogadhatónak az óvást.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró hozzátette: örülne, ha újabb esélyt kapna a város, hogy versenyben maradjon a kulturális főváros címért, de nem kötne rá nagy értékű fogadást, hogy ez a többi város fellebbezése nyomán megtörténik.
Ami a sepsiszentgyörgyi pályázat utóéletét illeti, Antal Árpád rámutatott: az elmúlt években rengeteg pozitív és kreatív energia szabadult fel a térségben, a következőkben az önkormányzat feladata, hogy ezeket az energiákat ne hagyja elveszni, hanem jó irányba fel tudja használni.
A Sepsiszentgyörgy által a székelyföldi városok nevében elkészített kulturális főváros-pályázatnak vannak elemei, amelyeket a következő években biztosan megvalósítanak, vannak azonban olyan tervek, amelyeknek megvalósításához szükség lett volna a kulturális főváros címmel járó komoly anyagi támogatásra.
Antal Árpád ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Sepsiszentgyörgy indulásával több hazai várost is rákényszerített, hogy felfedezze saját magyar közösségét. Sepsiszentgyörgyön beértek a kultúrára fordított összegek, lehet látni és érezni a pezsgést, a kulturális vitalitást, amelynek támogatása a következő években is folytatódik.
Antal Árpád hozzátette: az Európa Kulturális Fővárosa 2021 versenybena továbbiakban Kolozsvárnak szurkol, és bízik benne, hogy az ottani városvezetés nagyobb hangsúlyt fektet a magyar közösség számára fontos értékek kihangsúlyozására.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Betlehemi láng
Különleges esemény a cserkészek életében a betlehemi láng elhozása és szétosztása. Évekig néhai Gaál Sándor cserkészvezető pedagógus és csapata hozta át a határon és osztotta el a csapatok között a békességet és szeretetet szimbolizáló lángot – emlékezett a vasárnap esti ünnepi szentmisén Szabó Lajos kanonok–csapatvezető, aki az evangéliumi magatartás megélésére bátorította a cserkészeket és a jelenlevőket.
A Szentírásból kiindulva három vezető példáját domborította ki a kanonok: Izajást, a reménység fiát, aki megtapasztalja, hogy velünk az Isten. Korunkban nagyon hamar elanyátlanodunk, belefáradunk az életbe és feladjuk a reményt. Jézus fényt hoz a világba. A második bibliai személy, Keresztelő Szent János egyszerűségre és alázatra tanít öltözködésben, táplálkozásban és viselkedésben. Ne keressük a feltűnést, nagyravágyást, magamutogatást, hívta fel a figyelmet. Szűz Mária, égi édesanyánk példája azt mutatja, hogy a szeretet nem méricskél, és kétszeresen ad, ki sietve ad. Tanít az áldozatvállalásra, a kitartásra, a hit bizalmának megélésére. A betlehemi lángot sokan hazavitték kis mécsesükben, hogy karácsonykor újra fellobbanhasson. A rendezvényen jelen voltak a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi csapatok vezetői, cserkészei.(józsa)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Templomaink – Kálnok (Református hírnök)
Kálnok Sepsiszentgyörgytől 12 kilométerre, északra a Baróti-hegyek keleti oldalában, a Kálnok-patak völgyében fekszik. Neve lehet, hogy a szláv kalnikból (sáros) ered, de az sem kizárt, hogy a (Szász) Sebes vidékéről beköltözött székelyek előbbi telephelye, a ma is létező Kelnek (Kelling) falu névpárja. A 14. század elején már templommal rendelkező parokiális hely. A pápai tizedjegyzékben 1332-ben Kalnuk néven jegyezték.
A fallal körülkerített, szerény méretű, többször átépített templom jóval idősebb, mint azt eddig feltételezték. A legújabb ásatások és feltárások kétségtelenné tették, hogy a mai református templom már a 13. századtól létezett. A majdnem négyszögletű hajóból és négyszögletes szentélyből álló istenházát a 14. század során átalakították, félköríves záródású szentélyt és egy vele egybeépített sekrestyét kapott. A következő században újból átalakították, a templomhajót lekeskenyítették és megnyújtották, valamint a hajó felől a sekrestye mellé egy csonttárat építettek. Az utolsó nagy méretű átalakítást a 17. században, a reformáció utáni időkben végezték. Ekkor a diadalív környékének kivételével szinte az alapokig visszabontották, és a mai formájára építették újra. Ekkor látták el festett kazettás mennyezettel, amely nem sokáig díszítette a templom belsejét, ugyanis 1666 áprilisában Apafi Mihály a reformátusok és unitáriusok közötti vitát úgy oldotta meg, hogy az unitáriusoknak új templom építését és a reformátusoknak ítélt régi templomból a kazettás mennyezet átszerelését rendelte el.
A templom épületén 1749-ben, majd 1854-ben végeztek állagmegőrző munkálatokat. Feltehetően ablakai ekkor kapták mai formájukat. Az 1910 körül végezett javításokkor építették a ma is álló portikust és a déli oldal támpilléreit. A templomot ovális fal övezi, amelynek déli oldalán egy napóra nyoma látható. A templom mellett, a nyugati oldalon áll a fából épített, feltehetően a 17. század végén emelt harangláb. A rá vonatkozó legkorábbi feljegyzés 1740-ből való. 1823-ban épített orgonáját 2011-ben újították fel.
A templom 2007–2013 között kívül-belül alapos felújításon esett át: restaurálták a templomtetőt, újravakolták a templombelsőt, padlótéglára cserélték a korábbi deszkapadlót, eredeti színükre újították fel a kapukat, bejárati ajtókat, valamint székely kaput és új kerítést állítottak a harangláb elé. Elkészültek a vízelvetők és a járdák, idén pedig rézcsatornát szereltek a tetőre. A kálnoki református templom 226 református hívő hajléka.
Tóth Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megérte kirakodni
Töltött káposzta és kürtőskalács illata lengi be hatodik napja Sepsiszentgyörgy új főterét, és miközben őstermelők, kézművesek kínálják portékáikat, gyermekek veszik birtokukba a rögtönzött korcsolyapályát és karácsonyi dalokra róják a köröket.
Fekete Réka » Megérte eljönni, majdnem mindent eladtunk, még pótolni is kellett, jövőre is itt leszünk – mondták a sajt- és húskészítmények, házi szappanok, szörpök, lekvárok, pékáruk vásárosai. Bálint Margit Firtosváraljáról érkezett száz üveg szörppel és százötven lekvárral, két nap után haza kellett mennie feltölteni a készletet. Büszke arra, hogy kizárólag üvegedényben forgalmazza termékeiket, számára a minőség, és nem a mennyiség a fontos. A szörpöket főként fia készíti, ő a lekvárok mestere, a menye a címkékkel, a csomagolással foglalkozik. Saját feketeribizli-ültetvényük van, néhány bokor piros ribizli is, a málnát vegyesen főzik, kertit és vadon termőt, gyűjtenek kökényt, fenyőrügyet és -tobozt, bodzavirágot, gyermekláncfüvet, akácot, hecsedlit, készítenek szörpöt kék iringóból, ecetet vadalmából. A lekvárok is sokfélék, van cseresznyés, kétféle bodzabogyós, citromos és fahéjas, körtés, a hagymalekvár és a csípős két különlegesség, mindkettő hamar fogy. Zakuszka, torma, murok-, cékla- és almalé is van a polcokon, „ez csak természetes”. Elmondta: „Nagy a befektetés, hisz sokféle követelménynek kell megfelelni, a feldolgozónál minden egészségügyi szabványt be kell tartani, kell emésztő, kétféle öltöző, mosdó, zuhanyozó, kézi raktár, helyiségek a gyümölcs bevitelének, kihozatalának. De megéri, járunk vásárokba Bukarestbe, Székelyudvarhelyre, Medgyesre, Nagyszebenbe, Szinajára, Kolozsvárra, Brassóba, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, Kovásznára, Sepsiszentgyörgyre, ahová, reméljük, jövőben is visszajövünk.” Ugyanígy vélekedik Fábián Mihály korondi sajtkészítő is. Nála is minden termék kelendő, nagyon jónak tartja a szentgyörgyi vásárt, száz-százötven kilogramm áruval jött, a forgalom láttán biztos abban, semmit nem kell hazavinnie. Ők is sokfelé vásároznak, Magyarországról is van megrendelésük. A Fábián család igazi sajtdinasztia, apáról fiúra szállt a mesterség, ami termékeiken is látszik, sokfélék és ízletesek. Saját állatállományukban háromszázötven anyajuhot és huszonhét tehenet nevelnek, így kéznél van a nyersanyag, „csak csinálni kell” – mondja a sajtmester, aki beleszületett a sajtkészítésbe. A köménymagos túró, mozzarella, telemea, vaj, füstölt parenyicák – fokhagymás, paprikás, lila hagymás és csilis – sátránál szinte állandóan van vásárló, jól jár, aki kinyitja pénztárcáját.
Az illatok nem csak a vásári főzőcskésektől terjednek, a házi szappanok, testápolók közelében is kellemes a visszafogott illat, mert itt is minden természetes, nem dúsítják adalékokkal. A csíkszeredai Pál Andrea, bár a termékeket nem ő készíti, jól ismeri azokat, kedvesen kínálja a levendulás, kamillás, csokis-mentás, kecsketejes, mézes, kókuszos, parajdi sós, banános-csokis, kénes, sörös és még ki tudja, hányféle szappant, valamint a sheavajas, szőlőmagos, kakaóvajas testápolókat. Elégedett az eladással, holnapig még marad, azt mondja, megéri.
A rövid vásármustra csupán ízelítő a város karácsonyi hangulatából, a templomokban, előadótermekben még a napokban folytatódik az ünnepi együttlét, a vásár ellenben holnap délben bezár.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mesék ostromában
„Büszke vagyok arra, hogy a kiadó működésének nyolcadik évében, mintegy hatvan kötet után, végre sikerült kiadni az első meséskönyvet is” – mondta Demeter László, a Tortoma Kiadó igazgatója Sikó-Barabási Eszter Csillagvándor című könyvének bemutatóján, melyet hétfő este tartottak a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban.
A könyvbemutatón a szerzővel és az illusztrátorral, Dávid-Kátai Eszterrel is találkozhattak az érdeklődők, a nagyszámú közönség soraiban pedig – ahogy az ilyenkor illendő – sok gyermek volt. A kiadó vezetője elmondta, általában azzal kezdi a hasonló rendezvényeket, hogy tíz-tizenöt percben elmeséli, milyen hadtörténeti vagy néprajzi témájú köteteik jelentek meg legutóbb a Tortoma Kiadónál, de ezt a részt ezúttal átugorja. Örömét fejezte ki, hogy náluk jelenhetett meg Sikó-Barabási Eszter második meséskönyve, mint fogalmazott, jobb nem háborús vagy történelmi témájú kiadvánnyal, hanem olyan könyvvel zárni az évet és várni a karácsonyt, amely mesevilágról, szeretetről, gyermekekről és egy kicsit talán a felnőttekről is szól.
Demeter László kérdésére válaszolva Sikó-Barabási Eszter elmondta, nem az ő érdeme, hogy meseírással kezdett foglalkozni, a mesék környékezték meg és ostromolták addig, amíg leírta őket. Mint mondta, az első könyvében főként olyan mesék születtek, melyek egy-egy jogosan kiosztott anyait pótoltak, helyettesítettek, ezért problémamegoldó meséknek is lehetne nevezni őket, melyek olykor a saját gondjait is orvosolták. A meséktől azonban nem tudott szabadulni, ahogy a rímektől sem. „Vannak olyan zaklató rímpárok, amelyek addig zakatolnak, amíg nem ír hozzájuk egy mesét az ember” – fogalmazott. A rímek által a legkisebbekre is gondol a szerző, akik még nem tudják, hogy mit jelentenek ezek a szavak, de ha jól hangzanak, „nyelvben fürdető” hatásuk van. Sikó-Barabási Eszter bevallotta, a gyermekei nélkül nem jött volna létre egy mese sem, ők az örök ihletforrás. Dávid-Kátai Eszter grafikus eddig még nem foglalkozott könyvillusztrálással, de reméli, lesz még alkalma rá, a kiadó kérdésére válaszolva pedig azt is elmesélte, hogy gyermekkora óta ismeri a szerzőt, akivel egy kártyapartin ismerkedtek össze. A szerző elmondta, örül, hogy Eszterrel dolgozhatott, és hálás neki azért, hogy az illusztrációk ilyen jól tükrözik az ő képzeletvilágát. Bár Sikó-Barabási Eszter meséit folyamatosan közli a Napsugár és a Szivárvány is, kiderült, van még a tarsolyában vagy húsz kiadatlan mese, melyek közül máris lehetne egy újabb kötetre valót válogatni. A könyvbemutatón Miklós Kata is közreműködött, akinek beszélgetészáró hegedűjátéka után a gyermekek látható nagy örömére a szerző maga olvasott fel három mesét a megjelent kötetből.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

A Salvatore Egyesület angyala
A Buna Hunor által vezetett sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület önkéntesei a karácsonyt megelőzően a Merkúr üzletlánc egységeiben élelmiszer- és édességadományt gyűjtöttek, az ebből összeállított százhetven csomagot december 22-én és 23-án adták át szegény családoknak.
Az 350 kilónyi Mikulás-csomagokkal együtt a Salvatore Egyesület önkéntesei 1200 kilogramm alapélelmiszert adományoztak rászorulóknak. 22-én Sepsiszentgyörgyre, Bodokra, Zalánba, Oltszemre, Mikóújfaluba, Sepsibükszádra, Barótra és környékére, valamint Köpecre és Felsőrákosra, tegnap pedig Kézdivásárhelyre, Nyujtódra, Ozsdolára és Kovásznára vittek szeretetcsomagot. Sepsibükszádi a legnagyobb család, ahová ajándékkal érkeztek, itt az édesanya egyedül neveli hét gyermekét. Kézdivásárhelyen kilenc családot látogattak meg, köztók azt a nagymamát, aki egyedül neveli két lányunokáját.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sziklán járó ember
A falu bűvöletében
Újabb alkotótaggal gyarapodott a háromszéki literátorok tábora a sepsiszentgyörgyi Szente Csaba János személyében. A marosvásárhelyi Kreatív Kiadónál a napokban jelent meg első prózakötete A sziklán járó ember címmel.
Szente Cs. János (1978, Dicsőszentmárton) két éve debütált három novellájával az EMKA támogatásával megjelent Falatnyi Erdély antológiában. Írásai lapunk olvasói előtt sem ismeretlenek, legutóbb a nemrég indult Hintaszék irodalmi rovatunkban olvashatták novelláját. A Lélekírók Irodalmi Kör egyik alapítójaként az erdélyi, azon belül a háromszéki kezdők felkutatását tűzte ki célul. Gyermekkorában gyakran tartózkodott a nagyra becsült falusi nagyszülőknél, s az így felhalmozódó emlékezetes élményeiről szeretettel ír a könyvében. De nemcsak arról…
A rövid novellákból egyértelműen kirí, hogy szerzőjüket kezdettől érdekli az a falusi életmód, amelyre minden tollragadásnál nosztalgikusan rácsodálkozik. Sejtelmesen érezhető a visszavágyódás a vidéki szabadságba, s titokban talán a gyermekkorba is.
A székely falvak múltja, életformája nagy értékrenddel bír. Az íróembernek igazi aranybányaként szolgál, de a megmunkált kincset nem tarthatja meg magának, hanem szét kell osztania az olvasók között. Így tett Szente Cs. János is, amikor e kötet sorait elkezdte csiszolgatni, olyan pillanatképeket, életeseményeket ragyogtatva fel, amelyek a vidéki ember szíve vágyát, lelkivilágának rejtettebb zugait tárja fel. A paraszti egyszerűség, a párszavas góbéhumor és a tisztes munka iránti eltökéltség teljes erényében a könyv vezérfonala.
A kötet előszavában Bölöni Domokos erdélyi író méltatja, látja el szakmai tanácsokkal az induló szerzőt. A könyv az alábbi e-mail címen rendelhető meg: szentecsabajanos@gmail.com.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Hazaharangozni a távoliakat (Szenteste a főtéren)
Hetedszer szervezték meg a közös éjszakai szentmisét karácsonykor Sepsiszentgyörgy főterén a város katolikus plébánosai, mert fontosnak tartják, hogy az öt katolikus plébánia hívei és a városban lakók felekezettől függetlenül együtt ünnepelhessék a kis Jézus születését.
A csütörtök esti szabadtéri szentmise főcelebránsa Hajdú János főesperes, a szónok Takács Dezső, a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért-templom plébánosa volt. Szentírást magyarázó beszédében több fontos témát is érintett a szónok.
Takács Dezső Jézus életéből két lényeges üzenetet ragadott ki: a szeretetet és a szenvedést, hisz a kettő egymás nélkül nem létezik. Mint mondta, egy jó karácsonyi szentgyónás segíthet abban, hogy megszülethessen szívünkben a szeretet. Ebben a lelkileg beteg világban az a dolgunk, hogy meleg otthonainkba hívjuk, hazaharangozzuk családtagjainkat. A templomban átérezzük: meg kell mentenünk nemzetünk halhatatlan lelkét, mert Isten nélkül értelmetlen az élet. „Mi is imádkozzunk haza minden embert, hogy szép legyen a karácsonyunk, és betlehemi jászol legyen a mi szívünk. A történelmi viharok elsöpörnek mindent, ami nem Krisztusra épül.” Azért születtünk, hangoztatta a plébános, hogy békét teremtsünk önmagunkban, a környezetünkben, azért születtünk, hogy szeressünk, hogy erőinket az élet javára fordítsuk. „Életpéldáddal haza kell harangoznod az embereket!” – szólított fel Takács Dezső karácsonyi üzenetként. A főtéri szentmise a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)