Makovecz öröksége: szép házak kőből, fából
Az organikus építészet egyik erdélyi arca, Müller Csaba, Makovecz Imre tanítványaként valósította meg az európai hírű szakember több tervét is Erdélyben. Huszonöt éves építészeti tevékenységéről kolozsvári tervezőirodájában beszélgettünk.
– Mérvadó román építészek szerint is a Makovecz Imre által tervezett, és az ön felügyelete alatt felépített Donáth úti református templom a legszebb a rendszerváltás óta Kolozsváron épült tucatnyi új templom közül. Drágább az organikus építészet, mint a ma divatos vasbeton–acél–üvegépületek?
– Makovecz Imre azt hangsúlyozta, hogy ezek a típusú épületek semmivel sem kerülnek többe, mint a más stílusban készülő építmények. Ez nemcsak a Donáth úti templom esetében igaz, hanem az összes többi, organikus építészeti stílusjegyeket viselő erdélyi épületre is. A beépített felület négyzetméterenkénti 700–1000 eurós átlagára jó ár. A visszafogott költségek azzal magyarázhatók, hogy az organikus építészet elsősorban helyi anyagokat, fát, követ használ fel, helyi mesteremberekkel dolgoztat. Esetünkben a szellemi hozzáadott érték nagyobb, bonyolultabb és összetettebb a tervezőmunka.
– Milyen egyéb érvek szólnak amellett, hogy egy közösség a hagyományos építőanyagokat előnyben részesítő organikus építészeti stílusban emeltessen templomot?
– Ezeknek az épületeknek az értéke túlmutat a funkcionalitásukon. Aki egy Makovecz által tervezett templomban rendezett koncerten vesz részt, megtapasztalhatja annak az épületnek a különleges akusztikáját, hangzásvilága maradandó élményt nyújt. Kolozsváron mind a közönség, mind az előadók elégedettek ezzel a kiemelkedő akusztikai hatással. Egy ilyen típusú épületnek lakásként való felépítése ugyanakkor sajátos életstílust, gondolkodásmódot, szellemiséget is jelent.
– Erdély-szerte ismert építészként, Makovecz Imre közeli munkatársaként szülőföldjétől, Háromszéktől Kolozsvárig a nagy mester számos munkáját ültette át a valóságba. Mit jelentett ez az együttműködés?
– Hálás dolog volt Makovecz Imrével együtt dolgozni. Erdélyből több építész is segédkezett itteni tervei megvalósításában. Jómagam a sepsiszentgyörgyi református ravatalozót, az árkosi ökumenikus ravatalozót, a vargyasi református templomot, a temesvári Új ezredév református templomegyüttest, a kolozsvári Donáth úti református templomot és az Egri-házat építettem az ő tervei alapján. Makovecz dolgozta ki a koncepciót, de nem arra törekedett, hogy mindent ő végezzen el. Sok mindent átadott, hogy én gondoljam végig. Kíváncsian nézte, hogyan visszük tovább a terveit. A munka végén nem az ő elképzeléseit kérte számon, hanem az én egyéni hozzájárulásomat értékelte. Terveinek mi, helyi építészek adtuk meg a végleges műszaki formáját.
– A Ceauşescu-rendszerben, Bukarestben végezte el az egyetemet. Hogyan lehetett a kommunista időbeli iskola megkötöttségeit levetkőzni a rendszerváltás után?
– Az akkori építőtelepi valóság és a bukaresti képzés között volt némi különbség. A bukaresti egyetem érdekes miliőnek számított a nyolcvanas években. Egyrészt, maga az egyetem a híres román építész, Ion Mincu által tervezett, igen érdekes épületben kapott helyet, másrészt az építészeti képzés nyitott volt mindarra, ami a nagyvilágban történik. Amikor az egyetemre már nem jutottak el rendszeresen nyugati szakfolyóiratok, tanáraink arra biztattak, hogy a bukaresti francia és az amerikai könyvtárban nézzünk utána a külföldi szaklapoknak. Nem véletlen, hogy a Bukarestben végzett építészek zöme idővel elhagyta az országot, és nagyon sokan fényes karriert futottak be Nyugaton. Nekem szerencsém volt, mert 1989-ben végeztem, és a rendszerváltás úgy ért Segesváron, hogy igazából még semmit nem terveztem. Abban az időben, persze mindenki a nyugati modernista építészet elkötelezettje volt: úgy hittük, hogy minden, ami Nyugatról jön, az jó és követendő.
– Hogyan jutott el a Kós Károly-féle erdélyi építészeti hagyományokhoz?
– Kós Károly művészetével már a sepsiszentgyörgyi általános rajzosztályban megismerkedtem, de közelebb akkor kerültem hozzá, amikor az egyetemen tanulmányt kértek tőlünk egy jelesebb építészről, illetve annak egy-két épületéről. Így választottam Kós Károlyt és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Bukaresti tanáraimra ezzel különösebb hatást nem gyakoroltam, de tízest kaptam. Elismerték a munkámat. Kós építészete már az egyetemen érdekelt, a rendszerváltás után pedig a Makovecz Imrével történő találkozásaim, és az általa alapított és vezetett két és fél éves időtartamú Vándoriskola posztgraduális képzés elvégzése után már nem volt kérdéses, hogy az organikus építészet hagyományait követem.
– Makovecz építészeti iskolája mennyire nyúlik át a Kárpát-medence magyar lakta területein?
– Makovecz hírneve már a nyolcvanas években messze túljutott Magyarország határain. Az általa tervezett sárospataki Művelődési Házat Európa legszebb új épületei közé sorolta egy nemzetközi zsűri. Szintén a nyolcvanas években a Velencei Építészeti Biennálén Makovecz Imre teljes csapatát, a magyar organikus építészetet méltatták. A sevillai Világkiállítás magyar pavilonját már nem kell bemutatni. Amikor először nála jártam 1992-ben Budapesten, a pavilon tervrajzai irodája falán díszelegtek. Makovecz európai rangú és hírű építész volt, Európa-szerte vannak követői, tanítványai. Vándoriskolájába nemcsak Kárpát-medencei magyarok jelentkeztek, hanem Európa számos más országából is érkeztek fiatal építészek. Ezzel együtt a Frank Lloyd Wright és Rudolf Steiner által megalapozott organikus építészet – amit Makovecz Imre külön iskolává emelt – nem tömegépítkezési stílus. A magyar építészeknek mindössze a két százaléka vallja magáénak ezt a szemléletet.
– Nem függ ez össze azzal a ténnyel, hogy néhány Makovecz által tervezett épületről utólag derültek ki különböző hiányosságok?
– Szakemberként állíthatom, hogy az organikus építészet darabjaival nincs több gond, mint más típusú, más stílusú épületekkel. Makovecz Imre volt az egyik legismertebb magyar építész, így magától értetődő, hogy az általa tervezett épületek is a figyelem középpontjában állnak. Utólag mindenfajta épülettel akadnak kisebb-nagyobb gondok, amit rendszerint ki lehet javítani. Klasszikus példa a Berlin ékeként számon tartott Reischstag. Norman Foster által tervezett kupolája az építkezések kezdetétől az érdeklődés kereszttüzében állt, s miután elkészült, egy német építészeti szaklap 200 hibáját sorolta fel. Ettől függetlenül Foster berlini építészeti remekműve egyedi a maga nemében.
– Az ön által tervezett kolozsvári és Kolozsvár környéki lakóházak is egyediek, a környék többi házaitól meglehetősen elütőek. Sok a megrendelője?
– Nem panaszkodhatom, folyamatosan van munkám. Meggyőződésem, hogy sokkal több ilyen lakóházra lenne kereslet, ha az emberek tisztában lennének, hogy mi is az organikus építészet. Sokan nem tudnak választani, mert nem ismerik a lehetőségeket. A tömegízlés nem magától alakul ki, hanem kialakítják. Ezen a téren még sok a teendőnk.
Müller Csaba
A háromszéki Árkoson született 1961-ben. Marosvásárhelyen érettségizett, és 1989-ben szerzett műépítész diplomát a bukaresti Ion Mincu Építészeti Egyetemen. Magyarországi és londoni posztgraduális továbbképzéseken vett részt 1993–1998 között. Makovecz Imre közeli munkatársa volt, számos erdélyi projektjében vállalt társtervezői szerepet. Az Országépítő Kós Károly erdélyi egyesület alapító tagja, a kolozsvári Építészeti és Urbanisztikai Fakultás oktatója.
Az elmúlt tíz évben több hazai és nemzetközi szakkiállításon vett részt. Az 1997-ben alapított Opeion nevű tervező irodája számos, organikus építészeti stílusban épült erdélyi templom, imaház, ravatalozó, menedékház, óvoda, tömbház és több tucat lakóház tervezője.
– Nem keseríti el, amit maga körül lát? Építészetileg merre tartanak a településeink?
– Szembetűnő, hogy nincsenek új középületeink. Ami pedig megépül, ott minden a pénzről és a bürokráciáról szól. Egy építész szellemi hozadéka az utolsó szempont. Az ötven évnyi kommunizmus egyelőre tovább él a közgondolkodásban. Ha valamit építeni vagy módosítani akar, a nyugati ember számára az építésszel való konzultáció épp oly fontos, mint ahogy orvoshoz jár. Nálunk az építész csak nyűg, az ebből fakadó következményekkel együtt. Szép településekhez és szép házakhoz normális életkörülmények és életszínvonal kell. Ma a városrendezési tervek arra törekednek, hogy megvédjék az embereket, ne tegyék tönkre életterüket. Egy földszintes lakóházzal teli utcába lehetőleg ne épüljön négyemeletes tömbház...
– Volna mit tanulni eleinktől?
– Manapság szép házak jobbára csak falun épülnek, ahol még lehet alapozni a hagyományokra. A mai Kolozsvár belvárosi arculatát meghatározó 19. századvégi építészet a tervező, a kivitelező és befektető között létrejött szövetség olyan iskolapéldája, amely ma is elkelne.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Apróka eszponka
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket. Jómagam magyartanár lévén, a helyi iskolában kaptam heti 18 magyarórát, akkor 62 gyereket taníthattam. A párom, Neagu Adrián, a magyar házban foglalkozott a gyerekekkel. Írásaim az elmúlt kilenc esztendőnkről szólnak, a magyar nyelvű oktatáson innen és túl tények és hangulatfoszlányok. Mindennek van valami utánozhatatlan ölelése: a nyers és természetes őszinteség. Hiszen ez a frumószai csángó emberek, asszonyok és gyerekek megváltoztathatatlan erőssége.
Ma egy lóra gondolok…
Iskolából jövet ma délben két csoport gyermekkel útban hazafele megláttunk egy szekeret félig a sáncba csúszva, melyet a ló tartott.
Egyszerre hangos, éles ostorcsattogást hallottam. Jött a gazda. Dühösen. Közeledett a lóhoz.
Megfordultam, a mögöttem levő gyerekeket magam elé engedtem. Összekeveredtek. Nem volt már csoport, nyelv, különbség, párba rendeződtek semmi perc alatt.
A gazda elérte a lovát, ütötte, csapta, verte, mi meg mentünk előre. Fülemre tettem a kezem, s közben reménykedtem, hogy egy gyerek sem fordul meg, nem ad hangot, nem áll szembe a gazdával.
Vagy tíz lépés után elviharzott a szekér. Porzott az út, a ló háta és a mi lelkünk. A gyerekek előttem valamikor megfogták egymás kezét… Én is leengedtem a fülemről az enyémet valamikor.
Nem szóltunk semmit, nem fordultak meg. Hallottam a beszédjüket. Hangjuk erősödésével engedték el egymás kezét.
Hirtelen eszembe jutott János. Van annak hét éve, hogy az akkori ötödikeseknek feltettem a kérdést magyarórán: mi a kedvenc állatuk?
János válaszolt:
– Egy lú volt.
– Hogy érted, hogy volt? – kérdeztem értetlenül.
– A tegnap apám megütte a fejszivel – mondta.
(Értsd: megölte.)
S én akkor is azt hittem, hogy szétnyílik a föld alattam. Akár csak ma…
(2014. március 24.)
Kecskésék
Alig fél éves volt a lányunk, amikor májusi délelőttökön szerettem babakocsiban altatni, kint a kertben. Olyankor énekeltem neki, lelkem teljes nyugalmával ringatva őt a tiszta levegőn.
Tartott is ez az idill vagy egy hetet, mikor a szomszédba beköltözött egy család sok kecskével, lóval, tehénnel, mindezek gidáival, csitkójával, bornyával és vagy három fiúgyermekkel. Így amikor kislányom szempillái épp leereszkedtek volna az álom súlya alatt, akkor ott a szomszédban mindig bődületes zajongásba kezdtek. Hol a kecskéket hajtották, hol veszekedtek, de legtöbbször csak úgy, egyszerűen összeverekedtek. Ilyenkor aztán bőgött a kecske, visított a gyermek, ordított az anya, s oda lett a mi összes álommanónk.
A gyerekek mindig mocskosak voltak, hangosak és fegyelmezetlenek. Én meg ideges, zavart és mérges.
Egy hétig ment ez így, mikor kitaláltam, hogy játékokat gyűjtök össze a fiúknak, hátha csendesebbek lesznek, ha nem csak a kecskékkel játszhatnak. Nagy bőszen és lendülettel kiáltottam az egyik fiúnak, hogy jöjjön a kerítéshez, mert adnék valamit. Haragudtam a zaj miatt, így összehúzott szemöldökkel néztem rá. S találkozott a tekintetem egy gyönyörű kék gyerekszempárral. Kíváncsiság és gyengédség bársonya záródott benne, s egyből legyőzte az én hideg szikráimat. Abban a percben megszégyelltem magam, hiszen tulajdonképpen három fiúcskára haragudtam, akik épp játszottak.
Közben eltelt az az egy hónap, jött a nyári vakáció, s mire mi ősszel visszatértünk Moldvába, már az úton túl, velünk szemben laktak. Akkor kezdett a lányunk tejet inni, s tudtam, hogy az anyatej után a kecsketej a legajánlatosabb. Nem volt közelben más kecske, hát átmentem hozzuk, s kértem kecsketejet, próbából, hogy lám, megissza-e életünk értelme? S itta, pont úgy, mint az anyatejet, így hát tőlük vásároltuk ezentúl, ami rendszeres kommunikációt igényelt.
Időközben a fiúkat is beíratták az iskolába, s egyszer csak jöttek, hogy ők járnának magyar órára.
Mondom én, hogy de ők ortodoxok, mire jó az nekik, mire mondják ők, mert szeretnék. Hiperaktív, olvasási nehézségekkel küzdő ortodox gyerekek, akik mindig jelen vannak az óráinkon.
A tegnap nagy lapra rajzoltak. A nagyobbik kecskés fiú nagy, színes virágokat rajzolt. Ott kuporogtam mellette a földön, néztem, ahogy születnek a virágai. Tekintetünk hirtelen összeér, ugyanaz a nyitott, tiszta és mosolygós pillantás, amivel akkor, ott, a két évvel ezelőtti májusi délelőttön megszelídített.
– Nem van baj! – mondja, s rajzol tovább…
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
Köszönöm.
(2014. május 28.)
A sósvízbe merített sajt meséje
Frumószán a mezőn átal, a kanyargós utakon túl, egy ösvényen felfele az erdő szélétől egy kicsit bennebb, van egy sósvizű kút. Egy óriási gyöngyszemre hasonlító kerekség a földben, ami tömény sósvizet tart öblében.
Annyira sós az a víz, hogy a falusiak körében szokás a disznó húsát elmeríteni az onnan hozott vízbe, hogy jó sokáig eltartson.
Nekem is van ebből a kútból mindig vizem. Vasárnaponként használom.
A piacról veszek házi kecske-, juh- vagy tehéntejből készült sajtot. Itthon kockákra vágom, egy tálkányi sósvízbe teszem 8-10 percre. Lecsepegtetem és készen is van telemea.
Aki nem hiszi, járjon utána, asztalunkon megtalálja.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Színház az egész...
Nem keserűen, csupán tényszerűen mondta el Bocsárdi László a Reflex 3-at útjára indító sajtótájékoztatón, hogy bizonytalan, lesz-e negyedik kiadása is a színházi fesztiválnak. Ismert immár, nehezen állott össze a bő egy hónap múlva kezdődő szemle, a biennále szóról a fesztivál megnevezésében már le is mondtak, holott a Reflexet hat évvel ezelőtt a kétévenkénti megrendezés reményében indították útjára.
De a dolgok úgy alakultak – ezalatt az anyagi háttér előteremtése értendő –, hogy a 2009-es kiadást 2012-ben követte a második, és csak idén a harmadik. Ez is sovány költségvetésre számíthat, csupán Sepsiszentgyörgy és a megye támogatására, a Tamási Áron Színháznak a kulturális tárcához benyújtott kérését még csak válaszra sem méltatták. Kézenfekvő a nagy csend oka: a fesztivált szervező intézmény nevében több az ékezet a kelleténél. Holott a Reflexnek semmiféle etnikai jellege nincs, a szemle célja, hogy megmutassa, hol tart épp a színjátszás abban az Európában, melyhez felzárkózni nyilatkozatok szintjén erősen akar ez az ország, de valójában zsigerből elutasítja az unió alapelvét, a kulturális sokszínűséget. Példáért, hogy milyen is a viszonyulása az országnak a kultúrához, ki sem kell lépni a városból: ugyanaznap, amikor a Tamási Áron Színház igazgatója a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált mutatta be, az Andrei Mureşanu Színház igazgatója lemondását jelentette be. Sokadik már a sorban, aki mandátuma lejárta előtt távozik az 1987-ben pártutasításra létesített román társulat éléről, döntése okait fejtegetve kiemelte: nem a színházat fenntartó önkormányzattal való viszonya készteti távozásra, nem is a pénzhiány, elődeinek állandó fájdalma, a teremhiány sem, merthogy kézzelfogható közelségben a moziból átalakított előadóterem elkészülte – hanem annak a közegnek a merev elzárkózása, melynek szellemi táplálékot nyújtani hivatott. Felemlítette azt is, számára nehéz beilleszkedni a többkultúrájú sepsiszentgyörgyi közösségbe, de ez maradjon az ő gondja – sokkal súlyosabb, amit a helyi románságról állít: hogy nem járnak színházba (felmérésük szerint az Andrei Mureşanu Színház előadásait látogatók 45 százaléka magyar ajkú), hogy a román vállalkozók nem támogatják a színházat, hogy a Tamásinál jól működő mecénásbérlet bevezetéséről még álmodni sem mert. Magyarán: halódik a román társulat Sepsiszentgyörgyön, ugyan a magyar közönségnek jól fog, hogy színház iránti igényének kielégítésére eggyel több a lehetősége, de az Andrei Mureşanu Színház létét és létjogosultságát elsősorban a román anyanyelvű közönség indokolná. Ennek ellenére a kultúrateremtést ebben a városban mégsem tévesztik össze a gazdasági tevékenységgel, az Andrei Mureşanu Színház továbbra is megkapja a működéséhez szükséges költségvetést. A Reflex támogatási kérésére pedig nem a kölcsönösség okán, de fontossága miatt illenék reagálni. Ám számtalanszor bebizonyosodott, Bukarestben a pénzt nem azok osztogatják, akiknek színház – hanem akiknek színjáték az egész világ.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Barangolás Kovászna múltjában
Székely Zsolt régész, egyetemi tanár Kovászna régészeti múltja /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2014/ című, frissen megjelent kötetét mutatta be szerdán a Fábián Ernő Népfőiskolán. A könyvbemutató történelemórává kerekedett, a jelenlévők betekinthettek a várostörténet rejtelmeibe.
Kovászna szűkölködik magyar nyelvű történelmi leírásokban, a könyv megjelenését még Lőrincz Zsigmond néhai polgármester kezdeményezte, de csak most kerülhetett ki a nyomdából – mondta el a Kovászna régészeti múltja című kötet szerzője, Székely Zsolt a Fábián Ernő Népfőiskolán tartott bemutatón. A tündérvölgyi várrommal kapcsolatban kifejtette: a vár eredetéről sokan, sokféleképpen vélekednek, ő a dák eredet mellett áll ki. A bronzkortól létező várat a második század elején rombolták le római haderők. Folytonossága akkor szűnt meg, amikor megkezdődött a komollói római erődített tábor építése. A dák eredet miatt viszont nem kell haragudnunk – jegyezte meg. Egy kevésbé ismert kovásznai várromról is beszélt, mely a Sóstótetején, egy stratégiailag nagyon jól megválasztott helyen található. Először a két világháború között megjelent helyrajzi könyvben tesznek róla említést. Régészeti ásatások itt nem történtek, a kutatók csupán bejárták a helyszínt. A régészettudomány feladata ennek a helynek a feltárása. Kovászna múltjáról szólva a szerző azt is elmondta, nem mindig volt Orbaiszék központja, ugyanis Zabola előbb viselhette ezt a titulust. Kovászna felső részéről, Vajnafalváról pedig kiderült, hogy az egykor a Vajna család birtoka volt, ők adták el a földet havasalföldi románoknak. Az, hogy a város és a megye neve egyezik, több félreértést is szült – derült ki a könyvbemutatón –, a ’68-as megyésítéskor Bukarestből az elvtársak Kovásznára érkeztek Sepsiszentgyörgy helyett, hiszen úgy vélték, ha Kovászna a megye neve, akkor székhelye is Kovászna kell hogy legyen.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra lobog a székely zászló Sepsiszentgyörgy központjában
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai a Sepsiszentgyörgyön korábban eltávolított székely zászló apropóján új helyszínen helyeztek el egy más kék-arany lobogót. A szervezet tagjai a székely szimbólumok használatára is buzdítanak, mivel „az nem önkényuralmi jelkép”.
Az alig két hete eltávolított székely zászlóra, valamint a székely szimbólumok használata miatti büntetésekre mintegy válaszként tűzték ki a HVIM tagjai vasárnap délelőtt a lobogót a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjának tetőzetére. Mint fogalmaznak, az MPP által a parkban állított „óriás székely zászló is el lett tüntetve pár héttel ezelőtt, a mozgalom tagjai ezért most kiraktak egyet a közelbe. Ha azt is leveszik, legközelebb három vagy négy helyen fog a parkban a zászló lobogni”. Nem csupán kitűzték a kék-arany lobogót, hanem a székely szimbólumok hétköznapi használatára is buzdítják a régióban élő magyarságot. „A kék-arany lobogó nem önkényuralmi jelkép, nem is tiltott szimbólum, hanem az őshonos székely nép szimbóluma, akik a szabadságukért küzdenek” – jelentették ki a HVIM tagjai. Hozzátették, „mi nem fogunk sem félni, sem elmenni innen, a végsőkig harcolunk a jogainkért, megmaradásunkért, szabadságunkért”.
Mint ismeretes, a Kovászna megyei prefektusok folyamatosan szólították fel a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt az elmúlt időszakban, hogy távolítsák el a székely zászlót az Erzsébet parkból. Az ezt elrendelő jogerős bírósági döntés még tavaly április végén született, tetemes pénzbírságot helyezve kilátásba. Éppen ezért a lobogót állító MPP helyi vezetői február elején úgy döntöttek: bevonják a székely zászlót, és nem hárítják az ezzel járó felelősséget másra, azonban nem is mondanak le róla, építkezési engedélyt váltanak ki rá, ám annak megszerzése egy hosszabb procedúra lesz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Nehéz helyzetben a Diakónia (Csökkent az állami támogatás)
A többi segélyszervezethez hasonlóan a tavalyinál jóval kevesebb állami támogatással kezdte az esztendőt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány, az idősgondozó szolgálatra 116 ezer lejjel kaptak kevesebbet, mint egy évvel korábban, a fogyatékkal élőket foglalkoztató központ pedig állami támogatás nélkül maradt.
Lapunk érdeklődésére Tóth Anna, az otthoni idősgondozó szolgálat vezetője elmondta, négyszázhúsz ellátottra pályáztak, de az elnyert finanszírozásból csak kétszázharmincnégyen részesülhetnek támogatásban. Az alapítványnak nem áll szándékában csökkenteni a gondozottak számát, ezért a hiányzó összeget többek között azoktól az önkormányzatoktól próbálja megszerezni, amelyekkel szerződéses viszonyban áll, néhány polgármesteri hivatal már pozitívan válaszolt, és megemeli a támogatást. A Diakónia Háromszék negyvenkét falujában és három városában lát el idős betegeket, egyedül élő öregeket, a rendszeresen (hetente 1–5 alkalommal) gondozott személyeken kívül ötszáz háztartásban segédkeznek havonta egy-két alkalommal. A szervezet szociális mosodát, segédeszköz-kölcsönzőt és távfelügyeletes jelzőrendszert működtet, Baróton és Sepsiszentgyörgyön nemrég létrehozta a nyugdíjasok körét, tavaly decemberben gyászfeldolgozó önsegítő csoportot indított.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány másik tevékenységi területe, a fogyatékkal élők foglalkoztatása már tavalytól csökkentett állami támogatással működik, a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház nappali foglalkoztatottjai után 2014-ben személyenként 170 lej helyett csak 40 lejt kaptak, a többit az alapítványnak kellett kigazdálkodnia. Makkai Péter egységvezető lapunknak elmondta, januártól teljes egészében állami támogatás nélkül működik a központ, a harmincöt foglalkoztatott hozzájárulásán kívül a szükséges összeget a védett egységben dolgozó tizenkét fogyatékkal élő teremti elő. Bár tavaly a Diakónia beadványára válaszolva az országos diszkriminációellenes tanács javasolta az állami és alapítványi, valamint egyesületi gondozóközpontok részfinanszírozásának egységesítését, ha azok azonos szolgáltatást nyújtanak, és tájékoztatta az érintetteket, hogy kilencven napig követi a vonatkozó intézkedések meghozatalát, a finanszírozás egybehangolása máig sem történt meg, és amíg az állami ellátóegységek normatív támogatásban részesülnek, a civil szervezeteknek pályázniuk kell a központi költségvetésből folyósított részfinanszírozásra. A forrásmegvonás érinti az összes segítő tevékenységet folytató civil szervezetet (kivétel a Vöröskereszt, amely korábban sem részesült állami támogatásban), a Caritas háromszéki szervezete például az igényelt összeg kevesebb, mint felét kapta meg, ami azt jelenti, hogy az alapítványok, egyesületek új programokat nem indíthatnak, de még a működő szolgáltatásaik egy része is veszélybe került.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ügyvezetőt választott a CIVEK
Új elnökséget választott múlt szerdai közgyűlésén a 39 háromszéki civil szervezetet tömörítő Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK), ugyanakkor határozat született az ügyvezető elnöki tisztség bevezetéséről is – tájékoztattak közleményükben. Az érdekérvényesítést, valamint a civil szervezetek megerősítését felvállaló szervezet élére Bereczki Kingát választották, akit munkájában alelnökként Tulit Zsombor és Sütő Mária Rita segít.
A 2009-ben megalakult kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület elnökét, Ráduly Attilát a CIVEK ügyvezető elnökévé választották, feladata a szervezet éves programtervének összeállítása, év végén pedig a megvalósításokról is be kell majd számolnia. Az immár kilenc éve tevékenykedő CIVEK tavaly több sikeres programot is lebonyolított Háromszék-szerte. Egyebek mellett önkéntesek bevonásával felújították a 19 települést érintő, azok nevezetességeit, természeti értékeit népszerűsítő Sepsi Zöld Utat, megyeszékhelyi és kézdivásárhelyi Civil Sétány rendezvényükön pedig térségünk egyesületeivel, alapítványok és különböző profilú szervezetek tevékenységével ismerkedhettek az érdeklődők. (dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogy ne feledjük
Ne feledd, hogy román vagy! – szólt házunk előtt a dalszöveg a hangszóróból sok-sok decibeles hangerővel, s az ablakból végignéztem, ahogy Sepsiszentgyörgy egyik főutcáján sok-sok méteres óriástrikolórt vittek kifeszítve Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóján. Előttük pópák sora haladt, s még előbb zászlót tartó, népviseletbe öltözött lovasok vezették a felvonulást. A pár százas menetet rendőrautók fogták közre, gyalogos rendőrök kísérték kétoldalt, a csendőrség mindjárt két kisbuszt is felvonultatott mögöttük.
A felszólítás, miszerint nem szabad szem elől téveszteni, hogy „román vagy”, nyilván nem nekem szólt, lévén, hogy én másnak vallom magam, s sokan mások sem vehetik magukra, mi több, a város lakosságának háromnegyede sem, akik velem osztoznak közösségi érzésükben és hovatartozásukban. S akik szintén meghatódnak azon, ha március 15-ét sikerül ünnephez méltóan megülni, miként teszik most azok, akik büszkeséggel eltelten állnak ki az ablakba, és integetnek, vagy fényképezik a menetet, elvégre megörökítésre méltó a pillanat a látvány. Nincs mindennap január 24-e, nem lehet unos-untalan egyforma emelkedett érzéssel gondolni arra, hogy a román egységtörekvések fontos fordulópontja volt az a bizonyos januári döntés, mikor is közös uralkodót választott Moldva és Havasalföld népe, s ezzel a román nemzet közelebb került ama vágya teljesüléséhez, hogy egy állam határai közt tudja azokat, akik egy nyelvet beszéltek, egy eszmény lelkesítette őket.
A nemzetek ama népcsoportok, melyek közelebb visznek az általános emberihez való felemelkedéshez, közösségi és humánus lehetőségeink kibontakozásához segítenek hozzá, okvetlen nagy és kihagyhatatlan kollektív élmény- és erőforrást jelenetnek, olyan művelődésteremtő tényezők, melyek a nemzetek majdani zavartalan együttélésének lehetőségével is kecsegtetnek. Hogy ehhez egymás elleni sokszor véres küzdelmeiken keresztül vezet az út, az sajnos évszázadok óta gyakorlat, s nyilván az eszme egyoldalú felfogásából származó hiba, de mintha megcsillanna már néha-néha a remény, hogy egy integráltabb világban ez másként lesz, és e közösségek a soknemzetiségű és -nyelvű emberiség békés alkatrészeiként borítják elénk a még bennük rejlő gazdagság tartalmait.
Egyelőre ablakom alatt arra figyelmeztettek, nem tartozom hozzájuk. Ilyen menethez bajosan csatlakozhatom. Majd esetleg akkor, ha megtanulják, hogy valódi mivoltomban szólítsanak meg.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

17 országban használható a Székelyföldi Diákigazolvány
Egyre népszerűbb a Székelyföldi Diákigazolvány, a SIC Card, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyében már 5000 középiskolás vagy egyetemista használ kedvezményes szolgáltatások igénybe vételére. Az akciót kezdeményező sepsiszentgyörgyi Centrum Studiorum Egyesület elnöke, Zsigmond József rámutatott: a diákigazolvány felmutatásával kedvezményesen lehet belépni kulturális intézményekbe, rendezvényekre, szórakozóhelyekre, de árkedvezményt biztosít orvosi szolgáltatásoknál, vásárlásnál, közszállítási járműveken és turisztikai szolgáltatóknál is.
A kártya használatával kedvezményeket biztosító több mint 200 intézmény, partner listáját a www.diákigazolvany.ro honlapon lehet követni, a SIC Card használói átlag 10 százalékos kedvezményt kapnak.
A diákigazolvány program számára már 17 országból sikerült partnereket találni, akik hajlandóak voltak kedvezményeket biztosítani a székelyföldi fiataloknak. Ugyanakkor fontos mérföldkőhöz érkezett a több mint két éve működő program, hiszen a napokban egy háromszéki diáknak átnyújtották az 5000-ik igazolványt.
A székelyföldi diákigazolvány az első az országban, melyet 7 és 35 év között, kisiskolások és egyetemisták egyformán igényelhetnek. Az igazolvány a www.diakigazolvany.ro vagy a www.siccard.ro háromnyelvű honlapon igényelhető.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

A székelyek előtt Székelyföldön
Botár István csíkszerdai régész volt a vendége a Székely Akadémia előadás-sorozat legutóbbi rendezvényének. Pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében vetített képes bemutatót tartott a csíki egyházszervezet és településhálózat kialakulásáról, régészeti ásatások eredményeivel nyomatékosítva a térség Árpád-kori történetéről szóló megállapításait. Az est házigazdája Kádár Gyula történész volt.
A települések korát az 1332–1337 között összeírt pápai tizedjegyzékek alapján „szokás” említeni, ám így torz képet kapunk, mondotta az előadó, aki hangoztatta, ez alapján csupán a plébániákat térképezhetjük fel, de a templomokat több település közösen építette, melyek közül csak egyet vezettek be a jegyzékbe. Sőt, olyan is van, amit fel sem vettek, a plébános esetleg „elrendezhette”, hogy ne kelljen adót fizetni. Erre példa Csíkmenaság és Csíkszentimre, ahol régészeti kutatás kimutatta Árpád-kori templom létét, de nem szerepelnek az összeírásban. Kiindulópontként az 1334-es pápai tizedjegyzéket vette az előadó, mivel azon nyomon követhető az összeírás útvonala északról dél felé, Gyergyótól Tusnádig. Ennek alapján térképet állított össze a létező plébániákkal és a templomokat építő településekkel. Jól látszik, a templom nem mindig egy település közepén áll, mint ahogyan annak helyét utólag a „nagy könyvben” megírták, hanem több egykori település között. Például a szentsimoni plébániatemplom Csatószeg területén van, a Csíkrákosi Göröcsfalván.
Botár István néhány székely mítoszt is lerombolt. Székelyföld őslakói nem a székelyek. A 13. századig máshol éltek, a Dunántúlon, Biharban, Belső-Erdélyben. Előttük, már a 11–12. században településhálózat alakult ki, a 12. században templomokat építettek a térségben. Legenda, hogy a székely települések lakói a hegyekből húzódtak volna le a mai helyükre. Fent nincsenek nyomok, de annál inkább a mai települések mellett, ahol Árpád-kori lelelteket találtak. S ezt a logika is alátámasztja, hisz lent könnyebb a megélhetés, jobban terem a föld. Mítosz a székely tízesekben való településszerkezet is, hiszen a tízes társadalmi, gazdasági, hadi szervezet. Az ún. tízesek java része önálló falu volt a középkorban, a településrészt szeg-ként vagy szer-ként különböztették meg. Felvetődött a kérdés: milyen nemzetiségű népesség lakta az Árpád-korban Székelyföldet? Mindenképpen a Magyar Királyság területén belüli keresztény népesség, melynek templomaik voltak, és szinte biztos, hogy vármegyei szervezetben éltek. Elég nagy számban került elő kard, sarkantyú, lószerszám, katonáskodásra utaló lelet, amelyek nehézfegyverzetre utalnak, s ez találó, hiszen a Kárpát-medence keleti határán helyezkedik el, és védelmi szerepet játszott. Az ásatások nyomán előkerült cserepeknek nincs nemzetisége, de valamiről árulkodnak. Egyesek, mint amilyen a cserépbogrács, a magyarokhoz köthetőek. Bátrabb megközelítéssel az is kijelenthető, hogy többségében magyar anyanyelvű népesség lakott a későbbi Székelyföld területén, habár szlávok is voltak. Ők a tatárjárás vagy egy nem dokumentált betörés következtében felhagyták a térséget, melyre később beköltöztek a székelyek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hallgatás fala
Kiállítás-sorozat Erdély öt városában
Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron is bemutatják az 1989-es forradalmi eseményeknek emléket állító Hallgatás fala című kiállítást.
A február 20. és március 10. között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett kiállítás-sorozat nem előzmények nélküli: a forradalom 25. évfordulója alkalmából előzőleg már bemutatták Brüsszelben, Budapesten, Temesváron, Nagyváradon és Menyőben. A látványos kiállítás, amely már eddig is számos érdeklődőt vonzott, a Ceausescu-rendszer megfélemlítő és elnyomó politikáját, a kommunista diktatúra kegyetlenségeit és a rendszerváltozás – különös tekintettel a temesvári eseményekre – történéseit mutatja be.
A Hallgatás fala kiállítás Marosvásárhelyen február 20-tól a Kultúrpalotában (nyitva tartás: 10-18), február 24- től Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban (nyitva tartás: 9-18), február 27-től március 1-ig Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum emeleti Bástya termében (nyitva tartás: 9- 17), Sepsiszentgyörgyön március 4-től a Míves házban (nyitva tartás: 9-18), valamint Kolozsváron március 9-10-én, a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti stúdiótermében (nyitva tartás: 9- 16) ingyenesen tekinthető meg.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Népújság (Marosvásárhely)

Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségek
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László önvizsgálatra szólítja a 25 éves RMDSZ-t
Öntömjénezés helyett erkölcsi és politikai önvizsgálatra szólította fel a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-t kedden Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Nagyváradi sajtótájékoztatóján egykori alapítóként üdvözölte a két és fél évtizede működő szövetséget, ugyanakkor megjegyezte, az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre. Emlékeztetett, negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseik közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott állami magyar egyetem újraindítása.
„Pár napja még Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ismerte el, hogy ezek a célok nem valósultak meg, de hozzátette, hogy az ilyen fontos eredményekhez hosszabb időre van szükség. Én úgy gondolom, hogy 25 év épp elég hosszú idő, furcsállom, hogy Kelemen Hunor ilyen türelmes” – fogalmazott Tőkés, aki szerint az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a „neptuni politika”, hanem egyre elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és a felsőoktatás terén.
Példaként említette: Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, fel akarják számolni a magyar gyógyszerészképzést, kétnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen pedig betiltják a székely szabadság napján tervezett felvonulást.
„Ezek szöges ellentétben állnak az RMDSZ kampányszerű ünnepelgetésével, amellyel az elmúlt két évtizedben elveszített kétharmadnyi szavazatát próbálja visszaszerezni. Dicső múltjával próbálja feledtetni és igazolni sivár jelenét” – állapította meg az EMNT-vezető. Szerinte a változtatásra jó alkalmat adhat a szövetség áprilisi kongresszusa.
Meggyőződése ugyanis, hogy a párt kisiklásához az 1993-ban még a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) által is elítélt neptuni tárgyalások vezettek, így az akkor mandátum nélkül a hatalommal tárgyaló és ezáltal a magyarságnak károkat okozó, anyagi javakért cserébe „lepaktáló” Borbély Lászlónak „nincs mit keresnie” a szövetség alelnöki tisztségében.
Ugyanakkor Frunda György volt RMDSZ-szenátorról is megjegyezte: nem érti, kinek a nevében tölti be kisebbségi tanácsadói szerepét Victor Ponta miniszterelnök mellett. Ezzel együtt újságírói kérdésre leszögezte, megállapításai nem állnak kapcsolatban azzal, hogy a parlament a héten szavaz Borbély László korábbi környezetvédelmi miniszter mentelmi jogának megvonásáról.
Rámutatott, ő eddig is támogatta a valós korrupciós ügyek feltárását az RMDSZ berkeiben, ugyanakkor különbséget kell tenni a megalapozott vádak és az etnikai meghurcoltatás között. Utóbbinak szerinte Markó Attila esett áldozatul.
Tőkés László nem először bírálta a két említett RMDSZ-politikust, akik Tokay György egykori romániai kisebbségügyi miniszterrel együtt az úgynevezett „neptuni” tárgyalócsoport tagjaiként az akkor még egységes magyar érdekképviselet „mérsékeltként” emlegetett szárnyának meghatározó politikusai voltak a Tőkés László vezette „radikális szárnnyal” szemben.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Enyhén csökken Háromszék lakossága
Év 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
Születés 2252 2337 2287 2249 2027 2180 2125 2122
Házasságkötés 2475 1343 1296 1075 857 900 978 1216
Elhalálozás 2418 2486 2526 2555 2321 2449 2318 2355
Hivatalosan 228 196 személyt tartanak nyilván Kovászna megyében. A megyei lakosság-nyilvántartó tavalyi adatai szerint 1928-an hivatalosan külföldön tartózkodtak, 538-an lakcímet változtattak, 345 ember címe ismeretlen, 19-en fogdában vagy börtönben ültek, 39 ember sorsa ismeretlen, minden valószínűség szerint elhunytak.
Az anyakönyvezést hét polgármesteri hivatalban végzik. Sepsiszentgyörgy körzetéhez 103 987 ember tartozik, Kézdivásárhelyhez 46 287, Kovásznához 27 328, Baróthoz 22 636, Bodzafordulóhoz 19 240, Gelencéhez 5144, Ozsdolához 3574. Tavaly összesen 2122 születést, 1216 házasságkötést és 2355 elhalálozást anyakönyveztek, a polgármesteri hivatalokban 15 válást hivatalosítottak. Háromszéki polgárok 15 névváltoztatási kérelmet adtak be, mindeniket megoldották. Az elmúlt évben 24 román állampolgárságot (vissza)szerzett ember telepedett le a megyében. Tavaly 26 256 személyazonossági kártyát állítottak ki. Ezek 67,7 százaléka igazolványcsere, 17,82 százaléka lakcímcsere, 9,36 százalék kiskorúaknak kiállított első igazolvány, 5,22 százalék időleges igazolvány. Az anyakönyvezési táblázatot tanulmányozva megállapítható, hogy az utóbbi években a születések száma alacsonyabb az elhalálozásokénál, tehát negatív szaporulattal számolunk. A házasságkötések száma 2008-ban esett vissza jelentősen (2475-ről 1343-ra), a mélypontot 2011-ben érte el (857), azóta enyhe növekedés tapasztalható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Versmondó- és népdaléneklő verseny Sepsiszentgyörgyön
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) ez év február 20–22. között Sepsiszentgyörgyön szervezi a XVIII. Versmondó- és népdaléneklő versenyét. A rendezvényre közel száz olyan fiatalt várunk, akik életük valós részét képező értékének tekintik a verssel és a népdallal való foglalkozást, s az ilyen rendezvényeken gazdagodásként élik meg a népi kultúrával, illetve a nemzeti irodalommal való közös, ünnepi találkozást. A versmondóknak két verssel kell készülniük: az egyiket teljesen szabadon választhatják, míg a másikat József Attila, Farkas Árpád vagy Czegő Zoltán versei közül kell választaniuk. A népdalosok öt, szabadon választott népdallal készülnek. Az alább ismertetett programterv szerint az ünnepi megnyitót pénteken, február 20-án, 17 órától tartjuk, a rendezvény pedig vasárnap délben ér véget. Az ODFIE honlapján (www.odfie.hu) további részletek olvashatóak.
A rendezvény fő támogatói: a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, az Ifjúsági Caritas Egyesület. A rendezvény szervezői az alábbi elérhetőségekkel állnak az érdeklődők és a sajtó rendelkezésére: Antonya Ilona (az ODFIE alelnöke, főszervező): 0756420119, antonya_ilona@yahoo.com; Popa Ilona (az ODFIE főtitkára): 0746205016, odfie@odfie.com
Az ODFIE Elnöksége
Nyugati Jelen (Arad)

Marosvásárhelyen a Hallgatás fala
Az 1989-es forradalom 25-ik évfordulójára korabeli fényképekből és dokumentumokból összeállított, a Hallgatás fala című kiállításnak ad helyet pénteken a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A délelőtt megnyitott tárlatot este hatig lehet megtekinteni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vándortárlaton ismerteti a rendszerváltás történetének dokumentumait, az azt megelőző korszakot is ismertetve. Az egyedi hangulatú kiállítás a Hallgatás fala nevet viseli, hiszen falak között kanyarog a néző és kap ízelítőt abból, ami 1944 és 1965 között történt Romániában, arról, hogy hogyan alakult meg szovjet beavatkozással a baloldali kormány, amit az ellenzéki pártok vezetőinek bebörtönzése követett, illetve létrejött az egypárti uralom.
Aki élt abban a korban, élő emlékei vannak a Ceaușescu-éráról. Aki később született, fotók, dokumentumok által kaphat betekintést a diktátor mindennapjaiba, az egyház helyzetébe, a nélkülözésekbe, amelyek 1971-től kezdődően a nyolcvanas évek végére vált a legelviselhetetlenebbé. Mert félni kellett a diktatúrában, nem szabadott megszólalni, erre alapult a rendszer – hangsúlyozta Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje.
Végignézve a tárlatot, az ember azt gondolná, törvényszerű volt a forradalom kitörése, ami nem győzhetett volna, ahogy Cseh Gábor, az EMNT helyi elnöke fogalmazott, a magyar és román összefogás nélkül, a temesvári kiskatonák nélkül, akik szembe mertek fordulni a parancsot adó hatalommal.
A tárlat az 1989-es, Tőkés László által kirobbantott forradalomról szóló részletes beszámoló után a Közép-Kelet európai helyzetet is átfogja, fotókban ismerteti a fontosabb, a rendszerváltásban szerepet vállaló személyiségeket: Gorbacsov, Lech Walesa, Vaclav Havel, Orbán Viktor.
Nem marad ki a felsorolásból az 1990-es fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi esemény sem, illetve az 1990 és 2006 közötti Románia, majd a 2007-es európai uniós csatlakozás eseménye sem.
A kiállítást szakmailag Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója méltatta, rámutatva, hogy a hivatalos adatok szerint 1500 áldozata volt a romániai diktatúrának, a valóságban ennél is több.
A vándortárlat következő állomása Székelyudvarhely, ahonnan Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre majd Kolozsvárra szállítják.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Az impériumváltás évei Háromszéken (1918–1920)
1918 végén a Székelyföld volt az a régió, ahol a román hatalomátvétel a legkorábban bekövetkezett. Az impériumváltás és az azt követő román berendezkedés eseményei ma már egyre több helytörténeti munka tárgyát képezik. A magyar, illetve a román történetírás eltérő viszonyulása az impériumváltás történetéhez, a gyakran felbukkanó sztereotípiák, mítoszok szükségessé teszik a majdnem száz évvel ezelőtt lezajlott események további kutatását.
A budapesti események, az őszirózsás forradalom, illetve a fegyverszüneti tárgyalások híre a háromszéki közvéleményt is izgalomba hozta. 1918. november 3-án megalakult Háromszék Vármegye Nemzeti Tanácsa, melynek elnöke dr. Király Aladár főispán, a titkára pedig Zayzon Ferenc főgimnáziumi tanár lett. A következő napon a vármegyeházán megtartott népgyűlésen döntés született a vármegyei tanács kiegészítéséről 35 taggal, valamint a nemzeti tanácsok megalakításáról járási szinten. Ezek a következők voltak: I. Kézdivásárhely, elnök: dr. Silveszter Ferenc gimnáziumi tanár; II. Kézdivásárhely járás, Megyaszay Mihály felsőcsernátoni református lelkész; III. Orbai járás, Szombathy István; IV. Nagyborosnyói szolgabírói kirendeltség, Kovács Árpád református lelkész; V. Sepsi járás, dr. Kiss Árpád ügyvéd; VI. Nagyajtai járás, dr. Ferenczy Géza. (Székely Nép – továbbiakban SzN –, 1918. nov. 6.) A hazatérő katonák, a háborús évektől megviselt lakosság egy része megpróbálta kihasználni a zavarodott helyzetet, így egyre több fosztogatásra, összetűzésre került sor, főleg a falvakban. Veszélyes helyzet alakult ki Előpatakon és Árapatakon, ahol a két falu román lakossága november 6-án és 7-én több embert megtámadott és kirabolt. (SzN, 1918. nov. 9.) A Háromszéki Nemzeti Tanácsnak, amelybe korábban több görög-keleti lelkészt is bevontak, gyors és erélyes intézkedések révén – 1918. november 6-án a vármegye területén statáriumot rendeltek el – sikerült a helyzetet normalizálnia. November 10-én megalakult a nemzetőrség első két százada. Ugyanakkor a nyugalom fokozottabb biztosítása érdekében a Nemzeti Tanács lovas őrjáratok felállítását is elrendelte. Az 1918. november 13-án Belgrádban megkötött katonai konvenció, mely előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Szamos folyásától keletre, valamint a Maros vonalától délre eső erdélyi és bánsági területeket, valamint Bácskát és Drávaközt, nyilvánvalóvá tette, hogy a román megszállás elkerülhetetlen. Az első román egységek már november 12-én kezdtek beszivárogni Székelyföldre. A Kézdivásárhelyi Nemzeti Tanács november 18-ai jelentésében arról számol be, hogy a határ román oldalán nagyszámú haderőt vonultattak fel, és időnként román járőregységek jelennek meg magyar területen. A magyar kormány csak november végén tett néhány erőtlen lépést a román egységek beszivárgásának megfékezésére, így több erdélyi városba, köztük Sepsiszentgyörgyre karhatalmat rendeltek. Ezek az intézkedések azonban nem bizonyultak eredményesnek. A Miniszteri Fegyverszüneti Bizottságnak küldött jelentés szerint Szentgyörgyön már a magyar lakosság körében is toborzott a román hadsereg, természetesen eredménytelenül. (Raffay Ernő: Erdély 1918–1919-ben, Magvető Kiadó, Budapest, 1987, 135–140., 336.) Többen követelték, hogy a Nemzeti Tanács még a románok bejövetele előtt ürítse ki a katonai raktárakat, és az ott felhalmozott értékeket árusítsa ki a lakosságnak, az innen származó bevételt pedig fordítsa a nemzetőrség fenntartására. Az őszirózsás forradalom egyik következménye volt a szociáldemokrata mozgalom megerősödése is. November 14-én a Szociáldemokrata Párt sepsiszentgyörgyi tagozata a városi díszteremben tartott népgyűlést. A Daragics József elnöklete alatt lezajlott gyűlésen több felszólaló élesen támadta a városvezetést, valamint a Nemzeti Tanács működését. A gyűlésen határozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy a Nemzeti Tanács tagjainak fele a munkásság köréből kerüljön ki, illetve adjanak át egy elnöki tisztséget. A határozat visszautasítása esetére kilátásba helyezték a polgári pártokkal és a nemzetőrséggel való kapcsolat megszakítását. (SzN, 1918. nov. 16.) November végén a még meg nem szállt területek küldöttei tartottak népgyűlést Kézdivásárhelyen, ahol a következő határozati javaslatot fogadták el: ,,1. A székely nemzet ragaszkodik Magyarország területi épségéhez, a nemzetiségek önkormányzata mellett és fenntartandó államegységhez. 2. Bármely eshetőségre is készen állva már most megállapítja, hogy a székelység jóval a honfoglalás előtt, mint szabad nemzet, itt székelt a Keleti-Kárpátok lábánál, és hazaszerető őseinket mint ilyen fogadta, velük a történelem folyamán testvéri kapcsolatba lépett, azonban sajátos nemzeti egyéniségét, tiszta jogegyenlőségen felépült népuralmi alkotmánytervezetét – úgyszólván végig a ’48-as teljes unióig – híven megőrizte. 3. Ez alapon minden erejéből tiltakozik a magyar egységből való kiszakítás, idegen államtesthez való csatolás gondolata ellen is. 4. Másfél ezer éves léte történelmi jogának birtokában Isten és a nagyvilág ítélőszéke, a békekonferencia előtt ezennel bejelenti igényeit az önrendelkezési jog alkalmazása tárgyában. 5. E tekintetben csatlakozik az Országos Székely Nemzeti Tanácshoz, s felkér minden székelyt, hogy igaz érdekeink megvédelmezésére haladék nélkül egybeseregeljék.” (Mikes Imre: Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1996, 152–153.) Háromszék tényleges katonai megszállására 1918. december első felében került sor. Sepsiszentgyörgyön az első román egységek – 120 főnyi katona Dumitru Ţigojan százados vezetése alatt – 1918. december 6-án jelentek meg. Azonnal lefoglalták a katonai raktárakat, elrendelték a fegyverek beszolgáltatását, a nemzetőrség feloszlatását. A Székely Nemzeti Múzeum épületét, amelyben már 1917 márciusától katonai járványkórház működött, a román katonaság hasonló célokra foglalta le. Néhány nappal később a vármegye másik városát, Kézdivásárhelyt is megszállták a Csíkszereda felől érkező román alakulatok. A román hadsereg első alakulatainak megjelenése a vármegye székhelyén elkeserítette a lakosságot. Egyesek fegyvert fogtak a megszálló csapatok ellen. December 17-én egy Mihály István végrehajtó által vezetett csoport és a román katonák között fegyveres összetűzésre került sor. A vérengzést végül dr. Király Aladár főispán személyes közbelépése akadályozta meg. A csoport vezetőjét a rendőrség letartóztatta, majd átadta a román parancsnokságnak. Erre az incidensre hivatkozva a román parancsnokság bevezette a cenzúrát, a 20 órai zárórát, megtiltotta a vendéglőkben az alkohollal való kiszolgálást, és elrendelte, hogy az idegeneknek be kell jelentkezniük a hatóságoknál. (SzN, 1918. dec. 18)
MÁR ISTVÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megoldáskeresés (Őrkői gondok)
Néhány esztendeje Alsórákos nevétől visszhangzott a romániai média: a faluban a „fehér” – magyar és román – és a cigány közösség között olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy összetűzésekre is sor került, már-már lincshangulat uralkodott. A rendfenntartókat többször csapatostul kellett kihívni, napokig-hetekig sűrűn járőröztek, ez idő alatt viszonylag csend volt a faluban, aztán ahogy visszavonultak, újból minden kezdődött elölről.
És egy ideje Alsórákos neve eltűnt a hírekből: ismét csend van a faluban. Gondjaikat a helyiek sajátos módon oldották meg, miután látták-tapasztalták, az egyenruhások jelenléte csupán törékeny tűzszünet: az önkormányzat és a közbirtokosság összefogott, felbérelt jó néhány Afganisztánt és a világ egyéb, békésnek nem mondható helyét megjárt volt katonát, akik rövid idő alatt rendet teremtettek a faluban. Nem modell ez a megoldás, Sepsiszentgyörgy városvezetése sem szeretné, hogy ehhez a módszerhez kelljen folyamodnia, de az tény, hogy az őrkői gondokat kezelni kell. Erről egyeztettek a napokban a városházán. A rendfenntartó közegek – megyei, városi, helyi rendőrség, területi közrendészeti hatóság, csendőrség –, a gyermekjogvédelmi igazgatóság, valamint civilek bevonásával zajlott megbeszélésen Antal Árpád polgármester elmondta, bízik abban, hogy Sepsiszentgyörgynek nem kell az alsórákosi példát átvennie, hanem a hatóságokkal sikerül megoldást találniuk. A rendőrség szerint Sepsiszentgyörgy biztonságos város, súlyosabb bűnesetek nem vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő, persze, azt el kellett ismerniük, hogy kisebb gondok azért akadnak, és ezeket is kezelni kell. Véleményük szerint jó döntés volt a város területéről kitiltani a szekereket, ezzel az intézkedéssel máris számottevően csökkent a lopások száma, de azt is el kellett mondaniuk, hogy sok esetben a törvénykezés köti kezüket. És a polgármester szerint is frusztráló az az egyenruhások számára, ha például a valamilyen kihágásért megbírságolt cigány a rendőr szeme láttára tépi össze a jegyzőkönyvet: ilyen esetben tehetetlenek a hatóságok. És az utóbbi években egyre inkább a rendfenntartók munkáját nehezítő törvények vagy törvénymódosítások születtek, melyek őket akadályozzák, és nagyobb szabadságot biztosítanak a bűnözőknek – panaszolták a rendőrök. Adta magát tehát az első megoldási lehetőség: minden intézmény képviselőiből egy munkacsoportot alakítsanak, mely egy hónapnyi idő alatt törvénymódosítási javaslatokat dolgoz ki, amit majd a polgármester – merthogy az ilyen jellegű gondok országosan jelentkeznek – a Municípiumok Országos Szövetségének támogatásával terjeszt fel a parlamentnek. De ez a hosszú távú megoldási lehetőség, és rövid távon is szükségesek az intézkedések: ennek érdekében határoztak arról, a rendőrség és csendőrség erősíti pozícióját az Őrkő környékén, több járőrcsoportot alakítanak, sűrűbbé teszik jelenlétüket. A rendőrség egyébként tudja, melyek a problémás családok vagy egyének, hiszen nem mindenki, aki a városszéli lakótelepen él, hajlamos a bűnözésre: ez utóbbiak száma pár tucatnyi csupán, rájuk az elkövetkezőkben külön figyelnek. Őket amúgy a közösség is elítéli, hiszen miattuk a kollektív bűnösség stigmáját kell viselniük. Ez adta aztán a polgárőrségszerű civil szervezet létrehozásának ötletét, melybe a cigányok képviselőit is bevonnák. A rövid távú megoldások között az Őrkőn lévő térfigyelő rendszer bővítését, illetve a közvilágítás korszerűsítését említette még a polgármester, azt ígérte, idén azokban a környékbeli utcákban is megoldják az éjszakai kivilágítást, melyek felújítását még nem tervezték
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelytermék-botrány – Visszakoznak a fogyasztóvédők
Dagad a botrány a sepsiszentgyörgyi fogyasztóvédelem táján: sokan felháborodtak, miután kiderült, hogy az elvileg a háromszéki vásárlók érdekeiért létező megyei intézmény vezetője kifogásolja a Székely ízek feliratú termékeket. Tegnap a megyei kereskedelmi kamara is állást foglalt az ügyben, a fogyasztóvédelmisek pedig kijelentették: maradhat a reklámszöveg.
Bírságot nem a Székely ízek felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt osztott a fogyasztóvédelmi hivatal – hangsúlyozta Mircea Diacon igazgató, aki azonban továbbra is úgy véli: nem tudhatjuk, milyen ízű a székely, az ételek édesek, savanyúak vagy keserűek lehetnek. Elismerte, hogy nincs olyan törvény vagy szabályozás, amely tiltaná a székely ízeket, de leszögezte: a termékeket kísérő címkék tartalmáról pontos és jól meghatározott rendelkezések vannak, a reklámnak máshol kell megjelennie. Arról, hogy létezik Román ízek felirattal ellátott termékcsalád is, nem tudott, és a Krónika napilapnak adott nyilatkozatára – amelyben kijelenti, hogy nemsokára székely illemhely és székely temető is lesz – sem kívánt emlékezni; ehelyett főnökéhez utasított, mert őt már túl sokan hívták a székely ízek miatt, még Magyarországról is.
A brassói székhelyű regionális fogyasztóvédelmi felügyelőséget irányító Sorin Susanu – akit a Csíkszeredában megszervezett hagyományos termékvásáron kirótt büntetések miatt két évvel ezelőtt már az országos diszkriminációellenes tanács is vizsgált – óvatosabban fogalmazott: ő maga nem volt jelen a kérdéses ellenőrzésen, de úgy értesült, hogy nem a felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt bírságoltak. A maga részéről nem lát semmi kifogásolnivalót a székely ízek elnevezésben, mert „mindenki a maga reklámjával”, csak azzal nem ért egyet, hogy lejárt vagy egészségre káros élelmiszert forgalmazzanak. Hentesáruról volt szó, az különösen kényes, romlandó termék – magyarázta. Hozzátette: korábban valahol már árultak „erdélyi ízű” élelmet is, és kaptak olyan lakossági panaszt, hogy nem tudják értelmezni a jelentését, de úgy véli, hogy ez nem befolyásolja a minőséget.
Minden kereskedőnek érdeke, hogy megtalálja az általa forgalmazott termék eladási módját, és ahogy egyesek a Román ízek felirattal teszik ezt (például a Mega Image üzletláncnál többtucatnyi élelmiszert árulnak így), ugyanúgy a székelyföldi lakosok is büszkék lehetnek a hamisítatlan székely ízekre. Ez regionális termékstratégia, amit az egész világon alkalmaznak – tudatja a megyei kereskedelmi kamara tegnap kiadott közleménye. A Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóhoz címzett állásfoglalásban a kamara elnöke, Édler András leszögezi: egy ilyen elnevezés csak akkor megtévesztő, ha például a Román ízek felirat egy görög terméken található.
Ha nem erről van szó, a fogyasztóvédelemnek nem kellene beleavatkoznia a cégek reklámpolitikájába, főként a jelenlegi, gazdasági szempontból bizonytalan helyzetben, amikor a vállalkozóknak inkább az állami intézmények támogatására van szükségük, mint zavarkeltésre vagy cselekvési szabadságukat korlátozó intézkedésekre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Könyv Dobón át egész Erdővidékről
Nem fukarkodott a dicséretben a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Botár István vargyasi művészettörténész Fehér János legújabb, Dobó – Egykori település a Kormos mentén című könyvének szombati bemutatóján. A fiatal régész ajánlásában úgy fogalmazott, a kilencszáz oldalas, több jelentős levéltár adatait felhasználó kötet nemcsak Erdővidék és Háromszék, de Erdély történelmének jobb megismeréséhez is hozzájárul.
A könyvbemutatóra a Rózsa vendéglőben elkerített rész szinte kicsinek bizonyult a mintegy százhúsz vendég befogadására, és jól fogytak az olcsónak nem mondható – száz lejt kóstálva is csak a nyomdai költséget fedező – könyvek is.
Elsőként Derzsi Sámuel vállalkozó, a Dobó-Valál Egyesület elnöke röviden szólt az általuk támogatott, több éven keresztül zajló dobói régészeti feltárásokról, majd a most megjelent kötet anyagi támogatóinak mondott köszönetet. Hangsúlyozta, ha továbbra is élvezik ezt a fajta önzetlen segítséget, jó bő lesz a tervezett, Erdővidéki történelmi adatok címet viselő sorozatuk. Botár István is az erdővidékiek összefogását dicsérte, mondván: itt, a Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda által lesajnált szegény vidéken nem falunapokat támogatnak vagy éppen vágtáznak, hanem az értéket pártolják. Fehér János tervezett sorozatáról szólván kijelentette, megvalósulása esetén akár Orbán Balázs életművével is egyenrangúvá válhat. A most napvilágot látó kötetet nehéz, de érdekes olvasnivalóként jellemezte: izgalmas a vidék múltja iránt érdeklődő szakemberek számára, de több fejezet megragadhatja a civileket is, hiszen az évszázadokkal ezelőtti peres anyagok által emberi sorsok bontakoznak ki, megadatik a betekintés a régmúlt világ mindennapjaiba. „A kötet címe hazudik egy kicsit: csak Dobót említi, de sokkal többet ad, hiszen általa megismerhető Erdővidék és Háromszék középkori berendezkedése” – mondotta. Fehér János a kötet születéséről beszélt. Az alapját adó, rossz állapotban, szakadtan és vízfoltosan fennmaradt peres iratokat Székelyudvarhelyen találta meg, előbb csak átírását és rövid előszóval ellátva történelmi forrásként való közlését vette tervbe. Ám kíváncsisága nem hagyta nyugodni, s a gyulafehérvári püspöki levéltárban kutakodott tovább. Ott olyan adatokat talált, melyek magyarázatot adnak a falu elhagyására, fény derült önvédelmi stratégiájukra, megismerhetővé vált a Danielek birtokszerző szándéka, de a bárói család befolyásának csökkenése is, melyek miatt tovább kellett gondolnia szándékait. A tervezett sorozatról szólva kijelentette, az elmúlt tizenkét év kutatásaival felvértezve elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy akár településenként, akár témánként Erdővidék teljes középkori keresztmetszetét elkészítse.
Az Erdővidéki történelmi adatok második kötete, a Bölöni unitárius templomvár augusztus végén kerül ki a nyomdából.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az esélytelenség krónikája (Trianonról Sepsiszentgyörgyön)
A trianoni békeszerződés előzményeivel, a magyar nemzet számára tragikus végkifejlethez vezető út állomásaival ismerkedhettek meg szerda este az érdeklődők a Magyarország Kulturális Központja szervezésében lezajlott, A magyar nemzet története című előadás-sorozat újabb állomásán. A Székely Nemzeti Múzeumban dr. Zeidler Zoltán egyetemi docens sorolta a tényeket, melyek kétségtelenné tették: az első világháborút lezáró párizsi béke legnagyobb vesztese a magyarság volt, vezetői 1918 nyarától számítva tulajdonképpen teljes esélytelenségben próbálták menteni a menthetőt.
A budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem oktatója valamivel több, mint másfél órába sűrítve beszélt a közel száz-tagú hallgatóságnak a frontok összeomlását követő közel két év (1918 nyara–1920 június 4-e) összes olyan eseményéről, döntésekről, lépésekről, amelyek végül a versailles-i Nagy Trianon Palotában a Magyarország szempontjából minden téren hatalmas veszteséget okozó egyezmény aláírásához vezettek. A száraznak tűnő történelmi tényeken túl az előadó kitért olyan részletekre is, amelyek nem feltétlenül tartoztak az események fősodrához, mégis meghatározó szerepük volt mások mellett Magyarország megítélésében a győztes antant hatalmak részéről. Ezek közül kiemelendő egyrészt Franciaország, illetve Nagy-Britannia alapállása az egész háború utáni rendezés folyamatában, amit előbbi esetében a hegemóniára való törekvés, a német erőfölény megtörése Európában, utóbbi esetében pedig a kontinensen fenntartandó hatalmi egyensúly igénye jellemzett elsősorban, valamint mindkét nagyhatalom esetében a bolsevizmus elterjedésétől való félelem. Ehhez társult továbbá a háború okozta traumák összessége, amely mindenik résztvevőt érintette. Zeidler Zoltán akkurátusan sorolta fel mindazokat a tényezőket is, amelyek mintegy ráerősítettek erre az „induláskor” már jellemző, a nagy háború veszteseivel szembeni ellenséges hangulatra. Ezek közül Magyarország szempontjából talán a leglényegesebbek a már elszakadási nyilatkozatok formájában is jelentkező nemzetiségi mozgalmak voltak, melyek kiteljesedése már a 19. században elindult a Nagy-Románia, Nagy-Szerbia, csehszlovákizmus, délszláv egység elméleteinek megerősödésével, és amelyek már 1918 őszétől jelezték, hogy elérkeztek az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjai. Szintén fontos tényezők voltak a katonai összeomlást követő belső történések – néphatalom, bolsevik forradalom, ellenforradalom.
A egyetemi oktató a vizsgált korszak magyar kormányai, a Wekerle Sándor vezette háborús kabinetet váltó, Károlyi Mihály irányította szociáldemokrata, majd a Tanácsköztársaság hozta népbiztosi testület lépéseit, kezdeményezéseit – különbéke, fegyverszüneti egyezmények – bemutatva tökéletes képet festett arról, hogy mennyire esélytelen helyzetből indult a magyarság 1918 decemberétől számítva. A dátumok, egyezmények, az antant hatalmaknak a vesztesek eltiprását célzó viszonyulását tükröző lépések, a szomszédos államok ellenséges, sőt, erőszakos fellépései kivétel nélkül bizonyítják, a végkifejlett csakis ez lehetett, Magyarország feldarabolása. És ebbe pont az érintetteknek nem adatott meg a beleszólás lehetősége, hiszen a Párizsba utazó magyar békedelegációt, noha meghallgatták –Apponyi Albert miniszter tolmácsolásában –, a békeszerződést érintő bírálatokat, tiltakozásokat viszont főképp francia tiltakozásra szinte figyelembe sem vették, újratárgyalásukról végül lemondtak.
Az előadó arra is kitért: a győztesek önkényes döntése volt mindaz, ami a párizsi tárgyalóasztalok mellett 1919-ben és 1920-ban történt, és ennek ékes bizonyítéka az is, hogy az erdélyi románok Gyulafehérvári Nyilatkozatából is igen kevés előírást tartottak fontosnak átvenni. A győztesek által vehemensen elutasított népszavazások nem véletlenül képeztek szálkát főképp a franciák szemében, hiszen a későbbi, kisebb területeken megtartott 11 voksolás –lásd Sopron – egy kivétellel bebizonyította: az utódállamokhoz csatolt területeken élők bizony szívesebben maradtak volna Magyarország polgárai, akár etnikumtól függetlenül is.
Nagy. D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kulcsszó az együttérzés
Frontvárosi román–magyar „kerekasztal-megbeszélés”
Frontváros-e Sepsiszentgyörgy? Igaz-e a magyar vezetők azon állítása, hogy tovább folyik a Ceauşescu-féle beolvasztási politika, és veszélyben a magyar megmaradás? Vagy inkább egyes román szervezetek kijelentései fedik a valóságot, és Székelyföldön a magyar többségű önkormányzatok felülírják a román törvényeket, illetve megpróbálják a társadalom szélére szorítani a román etnikumú lakosokat. A két közösség három–három markáns képviselőjének véleményét gyűjtöttük össze a magyar–román viszonyról, kizárva azokat, akik szerint „Székelyföld nem létezik”, de azokat is, akik szerint „Székelyföld nem Románia”.
Bár Traian Băsescu volt államfő kedvenc kiszólása az volt, hogy az országban egységesen kell alkalmazni a törvényeket, és ezért Sepsiszentgyörgynek éppen annyi autonómia jár, mint Caracalnak, Háromszéken mégsem azok a törvények érvényesek, mint Románia többi részén.
Vörös posztó a hatalom szemében
Csak a példa kedvéért: a Kovászna megyei prefektus azzal az érveléssel semmisítette meg Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlaját, hogy Romániában „a településeknek és megyéknek csak címerük lehet, zászlajuk nem”. Az erről szóló végleges és visszavonhatatlan döntést a brassói ítélőtáblán mondták ki, abban az intézményben, amely előtt büszkén leng Brassó megye zászlója, és ablakából jól rá lehet látni Brassó város zászlójára is a polgármesteri hivatal előtt.
Ugyanakkor el kellett távolítani Románia és az Európai Unió zászlója mellől a székely zászlót, jóllehet használatát semmi nem tiltja. Az viszont szó szerint benne van a törvényben, hogy „idegen országok zászlóját csak hivatalos küldöttség látogatása alkalmával lehet felvonni”, de az Egyesült Államok zászlója, amely a Sepsiszentgyörgyön áthaladó országút mellett, a tejgyár elé olyan rég ki van tűzve, hogy lassan fakult, nem zavar senkit.
„Egyetlen hivatalos nyelv a román”
Az is érdekes, hogy minden önkormányzat levelezhet, ahogyan csak akar, de a Kovászna megyei tanácsnak akkor sem lehet háromnyelvű fejléces papírja, ha legfelül románul írja az intézmény nevét. Ennek kapcsán a prefektus úgy fogalmaz, hogy „az egyetlen hivatalos nyelv a román, és magyarul nem lehet feltüntetni a megnevezést”, az angol nyelvről pedig nem nyilatkozik.
A prefektúrának, amelynek a törvényesség betartása fölött kellene őrködnie, egyetlen magyar jogásza vagy középszintnél magasabb tisztségben lévő alkalmazottja sincs, és az iktatóban is, ahová egy kérést, beadványt be kell nyújtani, kizárólag a román nyelvet használják.
Önkormányzatok nem dönthetnek településük jövőjéről
A prefektus gyakorlatilag az összes magyar többségű település önkormányzatával perben áll. Hol azért, mert az önkormányzat „magyar világban” épített műemlék épületén azt írja, „községháza”, hol azért, mert a művelődési otthonon magyar felirat van, amelyeket – a demokrácia nagyobb dicsőségére – több helyen letakartak.
Gond az is, ha egy önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott határozatot arról, hogy egy Székelyföld nevű régióhoz kíván tartozni. Az azóta már leváltott prefektus úgy vélte: az önkormányzatnak nincs hatásköre településük jövőjéről dönteni. Mint mondta: nem tartozik hatáskörükbe törvénymódosítások kezdeményezése, és nem változtathatják meg az ország területi felosztását sem.
A tulajdonjog sem szent
Nem véletlen az sem, hogy hiába vontak élőláncot, hiába tüntettek hetekig, hiába tiltakozott több tízezer ember, éppen Sepsiszentgyörgyön statuáltak precedenst arra, hogy az sincs biztonságban, aminek tulajdonjogát már visszaállították, hiszen példátlan módon újraállamosították a Székely Mikó Református Kollégium épületét, miközben egy 89 szobás kovásznai szállodát az ortodox egyháznak ajándékozott a román kormány.
És akkor még nem szóltunk a közlemúltról, amikor ötezer lejre bírságolták meg a Magyar Polgári Pártot, mert köztéren el merészelték énekelni a magyar himnuszt, és megbírságolták a kézdivásárhelyi polgármestert, mert úgymond nem öltöztette kellőképpen piros–sárga–kékbe városát a román nemzeti ünnepre.
A román hatalom viszonyulása
Ugyanakkor hónapok óta nem sikerül előrelépni az újfasiszta ideológiájú Új Jobboldal ügyében, amely idegengyűlölő jelszavakat üvöltözve vonult végig december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin.
A román kormány nem sajnál sem pénzt, sem energiát arra, hogy egyértelművé tegye: hiába van számbeli többségben a magyarság Háromszéken, a hatalom a románoké. Ezt tükrözi az is, hogy az elmúlt 25 évben Bukarest egyetlen nagy értékű állami beruházást hajtott végre Sepsiszentgyörgyön: felépítette a régió legnagyobb csendőrlaktanyáját.
Román vélemények
A Háromszéken élő románok abban a furcsa helyzetben vannak, hogy a többségi nemzet részeként kisebbségben élnek Székelyföldön. Sokan megpróbálják meglovagolni ezt a helyzetet, és „áldozatként” tüntetik fel magukat, akiknek jogait lábbal tiporja a többségi magyarság. Másokban tudatosult, hogy itt különleges helyzet van, amit a magyarokkal együtt kell megoldani, ám – érthető módon – ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy nemzeti identitásukat megőrizhessék.
„Azt kell hangsúlyozni, ami összeköt”
Állandó vita tárgyát képezi a nemzeti ünnepek megünneplése. A sepsiszentgyörgyi rendezvényeket az utóbbi időben Vasile Tămaş előpataki ortodox pópa szervezi, aki szokatlanul mérsékelt hangot üt meg, mint ahogyan legutóbb is tette a két román fejedelemség egyesülésének január 24-i évfordulóján.
– Igyekeztem, hogy tiszta ünnepet szervezzünk, amelyen mindenki jól érzi magát. Rendszeresen jelen vagyok a magyarok ünnepein, és örömmel tölt el, ha például könyvbemutatóimon részt vesznek magyar barátaim. Az ilyen ünnepségeken példát kell mutatnunk egységből, mert látjuk, hogy a 21. század széthúzást, népek és országok szétesését hozta. Nem vonhatók kétségbe egyik vagy másik népnek a történelmi értékei, egyformán szeretettel kell beszélni január 24-ről, március 15-ről vagy december 1-ről, azt hangsúlyozva, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, és a történelem tisztázását a szakemberekre kell hagyni. Lassan nevetségessé válunk azzal, hogy állandóan onnan indítunk, hogy ki volt itt hamarabb Erdélyben. Azt gondolom, hogy a legelső, aki itt volt, egész biztosan Isten volt, és ő azt a sorsot szabta nekünk, hogy itt éljünk egymás mellett – vallja az ortodox lelkész.
Engedélyezném: viseljék, hordják, tűzzék ki
A zászló- és szimbólumhasználatot Marius Obreja szenátor törvénymódosítással oldaná meg.
– Az én javaslatom nem csak engedélyezné, hanem védené az összes népcsoport szimbólumát, és lehetőséget adna arra, hogy minden korlátozás nélkül viseljék, hordják, kitűzzék, természetesen azzal a feltétellel, hogy – ugyancsak a tisztelet jeleként – mindig ott legyen mellette a román nemzeti jelkép is, és hasonló módon lehetne eljárni a himnuszok esetében is. Nem lehet elvárni a románoktól, hogy mondjanak le nemzeti ünnepükről, még akkor sem, ha a magyaroknak esetleg mást jelent december elseje, de találhatnánk közösen egy olyan napot, amit fenntartások nélkül mindenki meg tud ünnepelni. Mindent összevetve azt gondolom, ebben az országban tíz éven belül jeltősen javulni fog az életszínvonal, és akkor ezek a problémák maguktól megoldódnak – vélekedik a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szenátora.
Tisztelet a melletted élő embernek
A Vox populi című román–magyar párbeszédet is kezdeményező Mădălin Guruianu azt mondja: a legfontosabb egymás kultúrájának kölcsönös megismerése, és a másik fél iránt tanúsított tisztelet.
– Bátorítani kell azt, hogy minél több közös rendezvény legyen, szinkrontolmácsos könyvbemutatók, koncertek, feliratozott színházi előadások, sportesemények, iskolai tevékenységek, bármi. Pénzalapot kell elkülöníteni kölcsönös fordítások elkészítésére, hogy ismerjük meg egymás kultúráját, mert enélkül nem alakulhat ki őszinte párbeszéd, és párbeszéd nélkül nem oldódnak a görcsök. Másfelől, amíg a helyi tanácsban egyfolytában csak utcákról, szobrokról és zászlókról beszélünk, addig nem lesz haladás. Nem állítom, hogy ezek nem fontosak, de állapodjunk már meg abban, hogy ezek vannak, és lépjünk tovább. Ezeket a dolgokat csak kölcsönös tisztelettel lehet megoldani, mert sem a tiltás, sem az asztaldöngetés nem vezet sehová. Amúgy a kölcsönös tisztelet jele volna az egymás ünnepein való részvétel, amely tisztelet és megbecsülés esetenként nem feltétlenül az adott napnak vagy évfordulónak szólna, hanem a melletted élő embernek – vallja a sepsiszentgyörgyi tanácsos.
Magyar vélemények
Bár kétségtelen, hogy lehetnének nyitottabbak a háromszéki románok a magyar igények, akár az autonómiatörekvések iránt, tény az is, hogy a magyar szervezetek sem próbálják megszólítani a helyi románokat, hogy közösen dolgozzák ki azokat a garanciákat, amelyek megnyugtatóan rendeznék a román kisebbség sorsát egy tényleges magyar önkormányzás alatt. A magyar vélemények egy kerekasztal mellett hangzottak el, ezért a résztvevők tudtak egymás kijelentéseire válaszolni.
„Frontváros vagyunk”
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az a folyamat, amit Ceauşescu idejében indítottak el, most is folytatódik.
– Közismert az a kommunista párt archívumából származó dokumentum, amely szerint 1977-ben Marosvásárhelyen a lakosság 62 százaléka volt magyar nemzetiségű, és le volt írva, hogy hány, konkrétan 7600 román családot kell betelepíteni a következő öt évben ahhoz, hogy az arányokat meg lehessen változtatni. Nyilván, ’89 előtt más eszközökkel rendelkezett a hatalom, ipart tudott költöztetni, tömbházakat tudott építeni, lakosságot tudott mozgatni. Én azt állítom, hogy ez a szándék nem, csak az eszközök változtak meg, és emiatt sokkal lassabban haladnak. Nem ugyanolyan mércével mérnek Románia 40 megyéjében, mint Hargita és Kovászna megyében, de azon belül is más mércével mérnek Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön, mint Hargita megyében. Ezért képletesen azt lehet mondani, hogy Sepsiszentgyörgy frontváros.
Nemcsak a nemzeti román stratégia a hibás
Bíró Béla egyetemi tanár nem tartja elfogadhatónak az „ostromlott vár” elméletét.
– Sütő András mondta annak idején, hogyha én ostromlott várban élek, akkor én az ostromlókkal egyszerűen szóba sem állhatok, mert akkor elárulom a várost. És ez a dolog nem így áll. Itt ostromlók és ostromlottak, mindannyian a váron belül vagyunk, és egymással mindenképpen beszélnünk kell. Nem kell elfogadnunk a másik a véleményét, de a meg kell hallgatni és figyelembe kell venni. Hogy Sepsiszentgyörgy ebbe az állapotba került, abban nem csak a nemzeti román stratégia a hibás. Sepsiszentgyörgyön komoly problémák vannak, például a Székely Hírmondó napilapban időnként olyan románellenes és antiszemita írások jelennek meg, ami egyszerűen megengedhetetlen, és ez nekünk árt, az ostromlók munkáját segíti elő. Önmagunkra is kellene egy kicsit figyelni. (Örömmel vennénk, ha a tanár úr néhány példával előhozakodna, hogy értsük, mire is gondol, mert megítélésünk szerint a Székely Hírmondóban nem jelent meg egyetlen „antiszemita” vagy „románellenes” írás sem – a szerk.)
Engednünk kell?
Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár azon a véleményen van, hogy nem azokat az embereket kellene meghallgatni először, akik meredeken, radikálisan, nemzeti színekben fogalmaznak, hanem a moderáltakat, akikkel lehet beszélni.
– Leülni mindenkivel le lehet, és mindenkivel kell beszélni, kompromisszumokat kell kötni, de a kompromisszum nem azt jelenti, hogy én visszavonulok, és feladom az álláspontomat, hanem azt jelenti, meghallgatom, és figyelembe veszem a másik álláspontját. Azzal együtt, hogy fönntartom a saját magamét. Senkinek nincs joga az önnön álláspontját másvalakire ráerőltetni – érvel Bíró Béla.
Antal Árpád szerint azonban nehéz olyanokkal egyezségre jutni, akik tagadják a létünket.
– A gond az, hogy Székelyföldön az ultraradikális románok kisajátították maguknak a románság képviseletét, s ezt a mérsékeltek hagyták. Tehát gyakorlatilag azok képviselik a románokat, akik azt mondják, hogy Székelyföld nem létezik, székelyek nem léteznek, és az, hogy mi, magyarok egyenlők vagyunk a románokkal, az azt jelenti, hogy jogunk van románul beszélni, mint nekik, jogunk van románul tanulni, mint nekik, és így tovább.
A nemzetközi helyzet nem kedvez nekünk
Bíró Béla a kölcsönösségben látja a megoldást: amit elvárunk a másiktól, azt magunktól is várjuk el.
– Erőszakkal semmit nem lehet elérni, ezt Ukrajna példája is tanúsítja. Ott is csak egy lehetőség maradt: Ukrajna valamiféle föderalizálódása, vagy legalább autonóm struktúrák kialakítása az orosz kisebbség számára. Ha ez a megoldás bekövetkezik, az a mi sorsunkat is befolyásolja. Ebben a pillanatban a nemzetközi csillagzat rendkívül kedvezőtlen számunkra. A nemzetközi politika olyan helyzetbe hozta a román politikát, hogy ma velünk gyakorlatilag bármit megtehet, anélkül, hogy az nemzetközi felzúdulást okozna. A párizsi merénylet olyan kisebbségellenes hangulatot teremtett, hogy bármit megtehetnek velünk. A nemzetközi közvélemény félre fog nézni. Addig nem szabadna nekünk dolgokat erőltetni, amíg ez a helyzet egy kicsi nem ülepedik le – véli.
Óvatosnak, okosnak kell lenni
Antal Árpád nem ért egyet a visszavonulással, éppen ellenkezőleg, úgy gondolja, a politikai helyzet kedvező számunkra.
– Van egy bevándorlóellenes, de nincs kisebbségellenes hangulat, és mindaz, ami Ukrajnában történik, az valójában annak következménye, hogy az új ukrán hatalom kisebbségellenes lépéseket tett. Persze, az is igaz, hogy az oroszok és az amerikaiak ürügyként használták ezt arra, hogy akár katonailag is fellépjenek. Ebben a geopolitikai helyzetben tehát nagyon fontos, hogy sokkal óvatosabbak legyünk, de ez nem azt jelenti, hogy vissza kell lépni, csak azt, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a párbeszédre. Tehát óvatosnak, okosnak kell lenni, de úgy, hogy továbbra is fenntartsuk: a törvényeket, az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, és nem fordítva. A valóság pedig az, hogy itt élünk, a szülőföldünkön élünk, és nem vagyunk bevándorlók. Egy dolgot nagyon határozottan, mindig el kell mondani: közel száz évvel ezelőtt a nagyhatalmak úgy döntöttek, Erdélyt Romániának adják. A területtel együtt Románia közösségeket is kapott. Románia felelőssége olyan törvények elfogadása, amelyek alapján ezek a közösségek szülőföldjükön, román állampolgárként jól érzik magukat. Ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor nagyon hamar tudunk megoldásokat találni. Ha onnan közelítjük meg, hogy Románia a románoké, akkor nem lesz megoldás. A kulcsszó az együttérzés, óvatosság, párbeszéd.
Erdély Romániához akar tartozni
Bíró Béla szerint az, hogy a nagyhatalmak Erdélynek adták Romániát, megint egy olyan mondat, amit nem gondoltunk át. Mert valóban adták, de ha nem adták volna, ha tökéletes demokratikus választáson dönthetett volna Erdély népe arról, hogy Magyarországhoz vagy Romániához akar tartozni, akkor is Erdély ma Romániához tartozna. Teljesen demokratikusan, teljesen jogosan, teljesen igazságosan.
– Azt se felejtsük el, hogy a magyar kormány pontosan olyan hajlíthatatlanul elutasított minden olyan román követelést, mint ahogy azt ma a román kormány utasítja el. Ha mi ezen fel vagyunk háborodva, akkor nem árt visszatekinteni, és önmagunkat nézni, amikor mi csináltuk velük azt, amit ma ők csinálnak velünk.
Mi tegyük meg az első lépést
Cziprián-Kovács Loránd úgy véli, Antal Árpád joggal várja el, a kormány gondoskodjék arról, hogy a magyar kisebbség jobban érezze magát Romániában, de ugyanakkor nem érti, hogy ennek érdekében a polgármester miért nem teszi meg az első lépést, hogy a román kisebbség itt, Sepsiszentgyörgyön biztonságban érezze magát?
– Ha meglenne az első magyar gesztus, akkor már lehetne erre hivatkozni, hogy igen, a román kormány hasonlóan járjon el – érvelt.
Antal Árpád viszont úgy látja, már nagyon is sok gesztust tettek ez irányba.
– Sepsiszentgyörgy volt az első város Romániában, amely biztosította a kulturális autonómiát a románság számára. Azokban a kérdésekben, amelyek a román kultúrát, a román oktatást érintették, a 21 tagú helyi tanácsban a négy román nemzetiségű tanácsosra bíztuk a döntést. Amit ők eldöntöttek, a többi 17 magyar nemzetiségű képviselő elfogadta. Sokkal több gesztust tettünk mi a román közösség irányába, mint amennyit a román állam tesz felénk. De amúgy nagyon rossz párhuzamot állítani Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a román kormány között. Mások az eszközök, más világban élünk. Jelen pillanatban Székelyföldön az önkormányzatok jelentik a magyarság védőbástyáit. A románság az államigazgatáshoz tartozó intézményekben, a prefektúrán, a militarizált intézményekben „erős”, ahol – bár a lakosság háromnegyede magyar – csak elvétve találni néhány magyar alkalmazottat. Én holnap hajlandó vagyok – itt, nyilvánosan kijelentem – az egyik alpolgármesteri tisztséget felajánlani a román közösségnek, mi több, vállalni merem, hogy a megyei tanácsnál is azonnal kapnak egy alelnöki széket, ha az etnikai arányosságot az állami intézményekben, a rendőrségen, csendőrségen, igazságszolgáltatásban biztosítják – jelentette ki Antal.
Kétségtelen, hogy egyelőre igen távol vannak az álláspontok, de közeledés csak akkor várható, ha ezeket higgadtan, őszintén, érzelmi túlfűtöttség nélkül sikerül a két félnek egymással előbb ismertetnie, megértetnie, és később, talán valamennyit a sajátjából is engedve, elfogadnia.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Felkészülni a jövőre (Szakoktatás)
A háromszéki szakoktatás jövőbeni stratégiájának körvonalazása, valamint a magyar állam által támogatott, a külhoni magyar szakképzés éve program pályázati lehetőségeire való felkészülés volt a célja a tegnapi találkozónak, amelyet a megyei önkormányzat kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön tartottak iskolák, a megyei tanfelügyelőség, a vállalkozók és a megyeközponti városvezetés képviselőinek részvételével.
A találkozónak az volt a célja, hogy megegyezzenek a szakoktatás fejlesztési irányvonalaiban, meghatározzák, milyen területen kell szakembereket képezni a jövőben a megyében. „Megszületett a döntés, hogy ezeket a gondolatokat, ötleteket össze kell majd hangolni, hogy a megyei stratégiai fejlesztés érdekében olyan irányokat határozzanak meg és olyan képzéseket indítsanak, amelyek a munkaerőpiacot, a vállalkozói szférát, a kis- és középvállalkozókat teszik érdekeltté, de ugyanakkor új vállalkozókat csalogassanak Háromszékre. A javaslatokat összesítették, egy hónap múlva döntenek a szakoktatás háromszéki fejlesztési irányáról.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új egyetem születik – A Sapientia Sepsiszentgyörgyön
Befejezték az épület külső tatarozását, a belső felújítást a jövő héten elkezdik, az ideiglenes akkreditációt májusban remélik, és ha ez megvan, idén nyáron már lehet felvételizni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyön induló agrármérnöki szakára.
Az oktatási minisztériummal folytatott közel másfél éves egyeztetés után tavaly a sepsiszentgyörgyi önkormányzat átadta ingyenes használatra a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek azt az épületet, amelyben korábban a Gámán János Szakközépiskola működött. Mivel az ingatlan a város tulajdona, a külső felújításokat és az udvarrendezést az önkormányzat vállalta, és ez több mint kétmillió lejbe kerül – tájékoztatott Sztakics Éva alpolgármester. Lapunk érdeklődésére elmondta, a helyi vállalkozónak már novemberben át kellett volna adnia a munkálatokat, de az épület csak most lett kész, az udvarrendezés tavaszra marad.
Teljesen felújították a főépületet, szigetelték, nyílászárókat cseréltek, korszerűsítették a műhelyeknek, garázsoknak helyet adó helyiségeket, megépítettek egy második lépcsőházat, amelybe terv szerint liftet szerelnek, ez törvényes követelmény a többszintes felsőfokú oktatási intézmények számára. Ez ellenben csak az épület váza, a belső átalakítás, szerelés ezután következik. Székely Gyula, a Sapientia rektorhelyettese a Háromszéknek elmondta, tizenhat laboratóriumot, egy amfiteátrumot, két szemináriumtermet, az egyetem számítógéprendszerét kiszolgáló szerverszobát, könyvtárat és irodahelyiségeket hoznak létre. A munkálatokat jövő héten kezdik és májusig szeretnék befejezni, akkor kellene ideiglenes akkreditációt elnyerniük ahhoz, hogy már idén felvételit hirdessenek. Ha az engedélyt megkapják, a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szak szerepelhetne abban a júniusi kormányrendeletben, amely közli a jövő tanévtől indítható felsőoktatási szakokat, és ősztől kezdődhetne a képzés.
Az ideiglenes akkreditáció feltételeinek biztosítása reményt ad arra, hogy a jövő tanévtől magyar nyelvű agrármérnöki képzés indul Sepsiszentgyörgyön, tervezik erdőmérnöki szak beindítását is, három sikeresen végző évfolyam után pedig a végleges akkreditáció is megszerezhető. Fekete Réka
Háromszék
Erdély.ma

Amikor a sajtó szítja a gyűlöletet – Vox Populi Sepsiszentgyörgyön
Sokszor, sokan elmondták, így már-már közhelynek számít, hogy az etnikumközi feszültségeket, az idegengyűlöletet voltaképpen szavazatokat vadászó politikusok gerjesztik. De vajon milyen szerepet játszik ebben az üzeneteiket a nyilvánosság felé közvetítő sajtó? Miként viszonyul a román média a mássághoz, a magyarokhoz, hogyan befolyásolja ez a két nemzetiség együttélését?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel az értelmes magyar–román párbeszédet szorgalmazó és annak helyet adó Vox Populi második rendezvényén kedd este a sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében. A körülbelül félszáz érdeklődő jelenlétében zajló vitán Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és a marosvásárhelyi Marius Cosmeanu, a România liberă napilap munkatársa osztotta meg gondolatait, a fordítást a házigazda Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár biztosította.
Kik vagyunk mi és kik ők?
Bevezetés gyanánt Kozma Csaba egyetemi tanár doktori disszertációja egyik fejezetéből közölt néhány érdekes adatot. Azt vizsgálta, a romániai magyar sajtóban megjelent írások alapján milyen a közösség énképe, és milyen a másokról alkotott kép, az ellenségkép, illetve miként változtak ezek az idők során. Kutatásában az Előre és a Romániai Magyar Szó, illetve a Megyei Tükör és a Háromszék lapszámait tanulmányozta 1988-tól 2004-ig, választási ciklusok szerint. A közösség magáról, illetve másokról alkotott képét a tartalomelemzés módszerével vizsgálta a címekben előforduló szavakra fókuszálva.
A rendszerváltás előtt a mi fogalmához értelemszerűen a szocialisták, kommunisták, a kommunista párt, a munka társult, egyáltalán nem meglepő módon Nicolae Ceauşescu neve igen gyakran előfordult, lapszámonként legalább két címben. Az ellenségképhez olyan fogalmak társultak, mint a kapitalizmus, nyugat, tőke stb. Az 1989-es változást követően, 1990-ben a mi-tudathoz a magyarság, a demokrácia, a szabadság, a forradalom fogalma kapcsolódik, illetve a Nemzeti Megmentési Front és az RMDSZ, továbbá Tőkés László neve. Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események nyomán az ellenségképhez a magyarellenes, nacionalista, Vatra, Securitate, bányászjárás fogalmak kapcsolódnak.
1990 és 1992 között elkezd felfelé ívelni az RMDSZ címbéli előfordulása, mint a közösség énképének egyre meghatározóbb része, az ellenségképet továbbra is a Vatra, Gheorghe Funar, a román nacionalizmus uralja. 1992 és 1996 között tart a korábbi folyamat: az RMDSZ folytatja „előretörését”, Markó Béla, Tőkés László neve fordul elő gyakran. A negatív jelentésekhez egyre inkább társul a román, a nacionalizmus, a Nagy-Románia Párt, feltűnik a prefektus, illetve az olyan szociális gondok, mint a sztrájk stb. 1996 és 2000 között a korábbi irányvonalak erősödnek, fordulat a 2000-es és 2004-es választási ciklusban következik be: az énképhez elkezd társulni a Magyar Polgári Szövetség, illetve az ellenségképnél most először feltűnik az RMDSZ is.
Radikalizálódik a román média
Ambrus Attila szerint ismét rossz irányba tartanak a dolgok, nehéz időszakát éli a román média, korábban mérvadónak, befolyásosnak tartott lapok tűntek el az elmúlt években, a komoly sajtó visszaszorulóban, helyüket a virtuális térben kialakuló média és az úgynevezett hírtelevíziók veszik át, pszeudo-újságírók, agitátorok, adott esetben fedett ügynökök dolgoznak és avatkoznak be. A román média radikalizálódása egyik oka az utóbbi időben felerősödött magyarellenes megnyilvánulásoknak – szögezte le az előadó. Meglátása szerint az 1989-es változást követően számos újságíró, aki addig kénytelen volt betartani a rendszer által előírt szabályokat, nacionalista retorikát kezdett használni.
A román média politikai szólamokat propagált, és négy tévhitet, hamis mítoszt terjesztett, amelyeknek a magyarok is célpontjaivá váltak. Az összeesküvés-mítosz lényege, hogy valakik minduntalan ellenünk konspirálnak, az ellenség pedig csak az lehet, aki más. A megmentő mítoszához tartoznak a hamis próféták, akik e félelmeket eloszlatják, hamis reményt táplálnak – tipikus példaként említette a România Mare lapot, illetve a Nagy-Románia Párt vezetőjét, Corneliu Vadim Tudort. Az aranykor mítosza a román sajtóban a két világháború közötti időszakot jelenti, azt állítják be a román demokrácia fénykorának, megfeledkezvén arról, hogy ugyanabban az időszakban alakult meg például a Vasgárda. Az egység mítosza azt jelenti, hogy a román államnak minden időkben és minden körülmények között egységesnek kell maradnia.
Ambrus Attila szerint az RMDSZ kormányra kerülése után úgy tűnt, változott valamelyest a román média viszonyulása a magyarsághoz, ez azonban visszafordulni látszik. Közben a romák kerültek a középpontba: a román médiában a romaellenesség terjedt el, és most ugyanazokat az eszközöket a magyarok ellen vetik be. Sekélyes információk jelennek meg a másik közösség kulturális értékeiről, hagyományairól, kétpólusúvá redukálják a világot, jó és rossz oldalra, a magyarok ez utóbbira kerülnek, hiányos, ellenőrizetlen információkat terjesztenek – mindez megfigyelhető például a román média torzszülötteinél, a hírtelevízióknál, ahol híreket nem közölnek, csak félretájékoztatnak. A többséggel tart a román sajtó
Azért időszerű az emberekben kialakult sajtóképről is szólni, mert lám, a politikusokhoz hasonlóan újabban médiamogulok, médiatulajdonosok ellen is ügyészségi eljárás folyik, némelyikük rács mögé került – hívta fel a figyelmet Marius Cosmeanu, megjegyezve: Romániában valamiképpen összekapcsolódik ez a két világ, a politikai elit és a média. Ráadásul mindkettő magatartásában kontinuitás tapasztalható 1918-tól mostanáig a mássághoz való viszonyulását illetően.
A román állam például az Erdéllyel való egyesülés után számos nemzeti kisebbséget „kapott”, az ország lakosságának harmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozott – róluk gondoskodni nemcsak erkölcsi kötelessége lett volna, de ki is aknázhatta volna az etnikai sokszínűségben rejlő értéket. Az állam azonban az európai szinten is egyedi helyzetet nem tudta maga javára fordítani, az asszimiláció útját választotta, és ma a lakosság alig tizede valamely nemzeti kisebbség tagja, miközben több közösség eltűnt vagy az eltűnés szélére került: például a szász, a zsidó közösség, a törökök stb.
A homogenizálási törekvések kapcsán példaként említette a Román Kommunista Párt dokumentumát, amely Marosvásárhely elrománosításának tervéről szólt. Erről a román sajtó sem nagyon beszél, miként nem ismert számos nagy román történelmi és kulturális személyiség magyarokhoz való kötődése sem: hogy Lucian Blaga, Ioan Slavici kiválóan beszélt magyarul, hogy Avram Iancunak magyar szeretői voltak stb. A România liberă munkatársa – aki korábban a Cotidianul napilapnak is dolgozott – úgy látja, a román sajtó provinciális – hajlamos tudomást sem venni a világban zajló fontos eseményekről, nem foglalkozik a régió, Közép-Kelet-Európa ügyeivel –, szórakoztat, cirkuszt kreál. Ő azért nem megy el a hírtelevíziók stúiójába, mert amikor például magyar ügyről van szó, meghívják Gheorghe Funart vagy Vadim Tudort is.
A média másik problémája, hogy mindig a többséggel tart, mindig elutasítja a másságot. Ez nem csupán etnikai kérdésekben nyilvánul meg, de az élet minden területén, vallási ügyekben – a neoprotestáns, adventista románokról például tudomást sem vesznek – is. Némi derűlátásra ad okot, hogy a társadalom bölcsebb, mint a média és a politikum – erről tanúskodik az államfőválasztás, és az internetes világban is olyan projektek születnek, amelyek reményt keltőek lehetnek, vélekedett Cosmeanu.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma

A „másság” megjelenítése a médiában
A román és magyar médiában kialakult ellenségképet elemezte a Vox populi vitafórumán Ambrus Attila és Marius Cosmeanu újságíró kedden Sepsiszentgyörgyön.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője elárulta, a sajtó fogalma alatt a „komoly sajtót” érti, míg a média szót inkább negatív értelemben használja.
„Az elmúlt napok, hetek magyarellenes cselekedeteinek egyik oka a román nyelvű sajtó radikalizálódása és nacionalizmusa. Eltűntek a standokról a komoly lapok (…) és pszeudo-újságírók, politikai agitátorok, sőt fedett ügynökök blogolnak bele a többség-kisebbség viszonyába” – mondta a Brassói Lapok főszerkesztője. Hozzátette, mindennek eredményeként Oroszországot követően Magyarország számít a második legellenszenvesebb országnak a románok körében. Véleménye alapján az 1989-es változást követően a szocialista lapok, rádiók, televízió csatornák nacionalista retorikára váltottak, amely a demokráciára való áttéréstől kialakult félelem miatti bűnbak keresése okán tört felszínre. Négy mítosz létezéséről beszélt, amelyeket a román sajtó újságírói a kisebbségekkel kapcsolatban terjesztettek: az összeesküvés-mítosza, azaz mindenki ellenünk van, a nemzetmentő-mítosz, amely a közösségi félelmeket és reményeket fejezi ki, az aranykor-mítoszt, amely a két világháború közti időszakot jelöli meg, mint a demokrácia csúcsát, továbbá az egység-mítoszt, amely Románia egységességét szorgalmazza.
Ambrus elmondta azt is, hogy a 2000-es évek derekán a romániai sajtó annak megfelelően viseltetett a magyar kisebbség iránt, ahogyan az éppen kormányon levő párt is. A szociológusok megállapították, hogy a 21. század első évtizede a „romáké”, így a magyarellenes írások helyett egyre több romaellenes anyag jelent meg a központi román sajtóban.
Marius Cosmeanu, a România Liberă munkatársa előadásában kifejtette, már 1918-ban kezdődtek a problémák, amikor a lakosság harminc százaléka nem román nemzetiségű volt. Mint magyarázta, ezt a lehetőséget a román államnak nem sikerült kihasználnia, folyamatosan a nemzetállamiságra törekedett, és így mára már csupán tíz százalékra csökkent a nem román nemzetiségű kisebbségek aránya. Kissé felháborodottan jegyzi meg, hogy bár Romániában él az Európai Unió két legnagyobb kisebbsége, mégsem tudják kihasználni az ebben rejlő lehetőséget. A másságot nem csupán a román és magyar közösségekre érti, hiszen, mint fogalmaz, a siketek, a betegek, a mélyszegénységben élők is egy-egy kisebbséghez tartoznak, ám tapasztalatai alapján ezeket a területeket a román médiában dolgozók gyakran elfelejtik.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Magyartanár Frumószán – Máthé Kriszta varázsráncos szeretetszoknyája
Ha Máthé Krisztát olvasod, amint a csángó hétköznapokról ír, azonnal autóba vetnéd magad, hogy meglásd, megtapasztald, megéld azt a csodát. Pedig moldvai éveik alatt sokszor a folyóból merték a vizet, gyertyával világítottak, és félméteres hóban kifogyott a tüzelőjük. Apróka leányecskájukkal sokszor hazafutottak volna abból az életből. Aztán mégis visszatértek, és otthonukká varázsolták. Máthé Kriszta titka alighanem éppen abban rejlik, amit ő maga írt le egyszer: van neki egy varázsráncos szeretetszoknyája...
Írásait – melyekből péntekenként lapunk Apróka eszponka című rovatában olvashatnak – százak megosztják, kedvelik, és a hozzászólásokban elismerés, már-már áradozás, sok szeretet és biztatás áramlik felé, meg valamiféle sóvárgás is, ami talán a leginkább annak szól, hogy minden küzdelem ellenére úgy tűnik, Kriszta a helyén van Frumószán – amire mindannyian vágyunk a saját életünkben. De idáig hosszú és göröngyös út vezetett 2006-tól. A mélységekről és magasságokról Krisztával e-mailben „beszélgettünk”.
Tíz nap alatt változott az életünk
– Magyartanár voltam Egerpatakon, Sepsiszentgyörgy mellett egy pici faluban, kemény munka volt, kezdő tanárként megfeszített tempóban okosítottunk maréknyi gyereket, hogy bejussanak a városi iskolába továbbtanulni. Két év után váratlanul behívtak Sepsiszentgyörgyre egy líceumba, nem volt kihívás. Tanév végére kezdtem azon gondolkodni, hogy az újságírói diplomámmal is kezdenem kellene valamit, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, bántott, hogy júniusban sem tudtam még az összes tanítványom nevét. Szeretetre és megbecsülésre vágytam, szabad munkára, messze a papíron előre gyártott válaszoktól. 2006. augusztus végén egy kedves kis sepsiszentgyörgyi iskolai munkaszerződéssel a zsebemben találkoztam egy régen nem látott lánnyal, aki a kosteleki életükről mesélt, a varázslatról, a munka értékéről, a szabadságról. Bőszen emlegette Hegyeli Attilát, aki összetartja a csapatot.
Aznap délután kihívtam a páromat, Neagu Adriánt, egy pizzára a városba, elmeséltem a vágyamat, hogy menjünk Csángóföldre. Ő erről úgy mesél, olyan komolysággal kezdtem a mondandómba, hogy azt hitte, el akarom hagyni. Másnap Hegyeli Attila hívott, majd találkoztunk. Hamarosan ellátogattunk Frumószára, majd felmondtam a szentgyörgyi munkaszerződésemet, és 2006. szeptember elsején szó szerint kutyástól-macskástól Frumószára költöztünk. Tíz nap alatt változott az életünk.
Teljes gyerekkoromat átölelte egy gyimesi csángó származású fiú barátsága, ismertem hát ezt a temperamentumot, ami rám várt itt Moldvában. Ismertem, szerettem, értékeltem és tudtam kezelni.
Presztízskérdést a magyarórákból!
– Nem vártam semmire, én csak azt éreztem, hogy jó lesz. Otthon tömbházban laktunk, itt egy apróka szolgálati lakást kaptunk, fával fűtött világ ez, jó erős is a melege. Egy csapathoz tartoztunk, amit Hegyeli Attila vezetett a maga utánozhatatlan módján. Én védve éreztem magam, aminek a mozgatórugója nem volt más, mintsem annak a felismerése, hogy mindenkinek nehéz, külön kihívás a moldvai magyar oktatás. Akkoriban tanártalálkozók voltak havonta, összeültünk, jókat panaszkodtunk, sírtunk, nevettünk, barátok lettünk, elosztottuk a javainkat, segítettünk egymáson. Jó volt.
A frumószai román iskolában nem örvendtek nekem. Most már pontosan értem is az okát. Én magától értetődőnek kezeltem, hogy ha jövök, akkor végzem a dolgomat, de nem kaptam bizalmat, teret ahhoz, hogy dolgozhassak. Én lassan mérgelődök, sokáig bírtam a mellékszerepet a saját életemben, aztán egyszer kiborultam, hazamentem, majd azzal a világos tervvel tértem vissza harmadnap, hogy presztízskérdést varázsolok a magyarórákból. Vagyis hogy kiemelő, felemelő legyen magyarórára járniuk a gyerekeknek. Sikerült! Így aztán lassan termem is lett, elismerést is hozott iskolán belül a kitartó és érthető mód, ahogy én tanítok.
Út a feketelistára
– 2012 tavaszán váratlanul kipenderítették Hegyeli Attilát a csángó oktatási programból. Én még gyermeknevelésin voltam, akkor másfél éves volt a leányecskánk. El sem tudtam képzelni, mit csinálhatott, azt sem értettem, miért nem áll ki a maga igaza mellett.
Gyorsan lépett színre a RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Csíkszeredából, jó szándékkal jöttek, kineveztek egy koordinátort, az egyetlent, aki vállalta, hogy Hegyeli nyomába lép(ne). Kemény munka a miénk, amit a fűtött irodákból nem lehet látni, főleg a Kárpátok másik feléről. Az új vezetőség soha nem jött ki a helyszínekre, a kommunikáció gyakorlatilag megszűnt, nem figyeltek oda ránk, úgy éreztük, értéktelennek tekintik a munkánkat. Voltunk páran, akiknek ez nem tetszett, s ennek hangot is adtunk, ez meg nekik nem tetszett.
Gyorsan kerültünk fel a feketelistára, nem csak mi ketten Adriánnal. A régi csapat két részre szakadt, egyesek alkalmazkodtak az új rendszerhez, a másik része pedig vagy harcolt, vagy szép csendben befejezte a tanévet és hazament, csömörrel, fájdalommal a szívében. Fájdalmat okoznánk a részletekkel, hogy mi lett a falujukból, hogy egyre kevesebb a gyerek, nincsenek új helyszínek, kevesebb az iskolai óraszám. Minek bántani a lelküket, minek? Persze papíron minden rendben van…
Nincs tűzifa
– Megszorítások következtek. Nem érkezett ki a frumószai tanároknak a házfenntartási támogatás, nem rendezték a ház adóját. Én nem szóltam bele sokáig, hiszen gyereknevelésin voltam, míg az első télen meg nem éreztem a csontig hatoló fagyot és annak a riasztó érzését, hogy nem lesz tűzifánk. Akkor hívtam fel az RMPSZ titkárnőjét és kiáltottam ki a lelkemet, rúgva egy jó nagyot önbecsülésemen azzal, hogy követeltem a jussunkat, a száraz tűzifát.
„Nem volt fánk, amivel tüzeljünk. Hetekig nem ’utalódott’ át a pénz, amivel venni kellett volna.
Hétköznap volt, Adrián Bákó városába ment intézkedni, Attila az iskolában volt.
Megállt egy szekér a kapunk előtt. Hosszú, havas fával volt megrakva. Kabátot, sapkát, sálat adtam a lányomra, majd az ölembe vettem és kimentünk az udvaron toporgó két ember (értsd: férfi) elé.
Mondom, hogy nincs pénzünk, nem tudunk fizetni és ígérni sem tudok semmit, így megértem, ha máshova viszik a fát. Egy szuszra mondom, valahogy túl kell esni a dolgon. Mindkettőjük gyerekei járnak magyarórára. Közben süllyednék el szégyenemben, de elvonja figyelmemet a kicsi ház tornácán árválkodó csutak. Az egyetlen fadarab, amivel rendelkezünk… Átszalad az agyamon, hogy nem voltam-e túl bátor az előbbi kijelentéssel, mi lesz, ha tényleg továbbállnak a fával?
– Majd fizetnek, mikor tudnak! – mondja foga közt az egyik ember, a másik nyitja a kaput.
– Isten fizejse! – mondom s indulok be a házba, mert nagyon hideg szél fúj, kicsi lányom orra meg nagyon piros.
Beérve a házba arra gondolok, hogy haza kéne menni. Elmenni innen, de azonnal, nem szégyenkezni. S cseng a telefon, s most is, mint annyiszor, egy épp jókor hívó keresztszülő hallgatja végig, hogy bizony olykor nem könnyű az életünk Moldvában. A beszélgetés végére megnyugszom, csendben nézem az ablakból a lerakott fákat, pár centi hó hullt már rájuk.
Megint csepegni fog a tűzben a fa, s lassan sötétedik, fel kéne vágni még…
2012 decembere
Frumósza”
Magyartanárok bolti hitellel
– A házfenntartási pénz gyakori elmaradozása miatt mindkét magyartanár bácsi hitelre vásárolt a helyi boltban. Megesett, hogy a teljes fizetést elvitte a bolt, másnap ismét hitelre vásároltunk. Akkor gondolkodtam azon, hogy haza kéne menni. Lejárt a gyereknevelési itthon töltendő időm, nem tudtam, hogy akarok-e vagy fogok-e tudni ilyen körülmények között dolgozni. Aztán betértek a csillogó szemű gyerekek a magyar házba, s nem volt szívem azt mondani nekik, hogy mennék, messze mennék innen.
Lányunk kétéves születésnapján 13 órát utaztam a kollégámmal, O. Attilával, hogy munkaszerződéssel térjünk vissza mindketten a nagy Csíkszeredából. December 7-én. Kisbusszal, vonattal, stoppal, gyalog, barátot megkérve, hogy Csicsóból hozzon be, mindennel mentünk, hogy mindkettőnknek munkája legyen legalább júniusig. Fájdalmasan megalázó volt. Mi úgy indultunk neki az útnak, hogy ha nem kapunk mindketten munkaszerződést, akkor együtt mondunk fel. Megtettük volna. Nagy összetartó erő a közös nyomor.
2012. december 8-tól mindhárman dolgoztunk, így: jómagam a támogatási háttérrel és az újonnan érkező gyereket tanítottam a magyar házban, Adrián a gyakorlati órákat végezte: bútorfestés, filmklub, internet óra, O. Attila az iskolában tanította szakképzetlen tanárként a magyart heti 18 órában, és szakképzett kémia szakosként a kémiát 6 órában. A faluban szerettek, mint mindig.
2013 nyarán O. Attila elment Frumószáról, ismét én lettem a szakképzett magyartanár a frumószai iskolában, továbbra is heti 18 órával, a magyar terem visszajárt, ismételten, kérés nélkül kaptam meg, szeretettel fogadtak.
Se villany, se víz – meséssé változtattuk az életünk
– 2013. augusztus utolsó napjaiban érkeztünk vissza Frumószára a nyári vakáció vége felé, kíváncsian vártuk az új életünket, kisleánykánk óvodába készült, én iskolába, nagy változás ez egy életben. Festeni akartunk, rendbe rakni a házat, ahogy ilyenkor szokás. Megérkeztünk, s nem volt villany, de villanyóra sem. Jeleztük az RMPSZ könyvelőjének, hogy oldják meg a dolgot, hiszen nekünk nem jár a házfenntartási pénz, így ők kellett volna a számlákat intézzék. Hazamentünk.
Szeptember 1-jén visszatértünk, de nem volt villanyóra, sem másnap, sem harmadnap, 22 napig… Se villany, se víz. De volt egy óvodába készülő lányecskánk. Az első nap rendkívüli feszültségben telt, akkor éjjel nem aludtam. Másnaptól pedig meséssé változtattuk az életünket. Nagyokat nevettünk a nagy mosdótálban fürdetett lánykánkkal a nagyszoba közepén, nevettünk az autónk akkumulátorára csatlakoztatott két pici égő mellett a vacsora alatt, megtanultunk hamar feküdni, zseblámpával a kézben olvasni az esti mesét, a Tázló patakára járni vízért. Nem tehettük rá ezt a súlyt egy pici gyerekre, ezt nem érdemli egy sem a világon. Képzeld, mosolygok, amikor ezt írom, életem egyik legnagyobb feladata volt ép ésszel kimászni ebből.
Amikor már két hete nem volt villany és víz a magyar házban, s már óvodába-iskolába jártunk, körlevelet írtam magyarországi támogatóinknak, hogy azonnal állítsák le a támogatásukat irányunkba, hiszen nem ér át a Kárpátok ezen felére a frumószai gyerekek magyar oktatására szánt támogatásuk. Hirtelen és azonnal megapadt a támogatás.
2013 őszén Adriánnak postai úton felmondtak, akkor már megkezdte a nyolcadik tanévét itt a frumószai magyar házban. Így maradtunk egy állami fizetéssel és egy RMPSZ-essel, amit én kaptam, házfenntartási pénz nem járt, de volt 100 gyerekünk, akik szerettek hozzánk járni, és volt tiszta lelkiismeretünk, nem csak papíron.
2014 júniusában közölte az RMPSZ vezetősége, hogy nem kíván velem együtt dolgozni. Máig nem tudom, miért. Így kerültünk Budapestre, született meg a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft., saját könyvelővel, könyvvizsgálóval, kell ez egy Moldvában magyarul tanító párnak, ha csak így lehet dolgozni, hát így lehet.
2014 szeptemberében egyikünknek sem volt munkaszerződése, kilencedik évünket kezdtük, folytattuk Moldvában. Életemben először a helyi román tannyelvű iskola igazgatónőjétől kértem segítséget, hogy vizsgázhassak a magyartanári helyre. Sikerült.
Sokáig Luca négyéves koráig terveztem az ittlétet. Azóta látom, hogy simán maradhatunk, ami kimarad a román tannyelvű iskolából, azt pótoljuk itthon. A mi leányecskánk kétesztendős korától átjár magyarórára, ami nem nehéz, hiszen egy küszöb választja el a gyerek- és hálószobánkat az osztályként szolgáló szobától. Ha valaki tudja, az én vagyok, hogy milyen könnyen okosítható.
– Pillanatok, amikor úgy érezted, ezt nem szabad tovább csinálni...
– Pillanataink, amikor menni akartam… 2012 telén szülői felelőtlenségnek tartottam, hogy tűzifa nélkül ért a reggel, ölemben egy kisgyerekkel, míg otthonomban minden adva lett volna, ami kell. Az Adrián felmondásának érkezésekor, mikor kezembe nyomta a postás a felmondólevelet október 15-én. 2014 szeptemberében a villany-víz nélküli 22 napos időszak első napján, akkor… Utoljára akkor. Érkezett egy hét akkor az életemben, amit nem ismétlek meg soha. Meg akartam mozgatni a világot, hogy a ránk mért igazságtalanságokat számon kérjem. Szinte hároméves volt akkor a lányunk, egy hét alatt tanult meg számítógépen játszani, egyedül aludni el, míg az anyja épp fájdalmát kiabálta szanaszét az éterben telefonját szorongatva. Épp egy hét volt… Látod, most nem mosolygok…
Egyszer csak kinyomtam a telefonomat s többet nem kértem segítséget. Ölembe vettem a lánykánkat, egy mozdulattal kikapcsoltam a számítógépet, ágyba vittem, mesét olvastam, aludva hagytam az ágyunkban, útban az iskola felé pedig megfogadtam, hogy soha többet nem engedem, hogy más vezethesse a mi életünket.
Szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon
– Én érzésből tanítok, nagyon szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon, én is gyakran mosolygok. Szeretem a magyar nyelvet tanítani a gyerekeknek, ezt mind érezzük. Itt Frumószán más világ van, az esetek nagy részében a gyerek kéri szüleit, hogy írassák be magyarórára, mert szeret járni, nem a szülő óhaja ez. Épp ezért tartós is ez a kötődés. Érzik, tudják az anyanyelvük értékét.
A moldvai magyar nyelvű oktatás két formában történik. Az egyik a falvakban házakban, magyar házakban történő magyarórák. A nagyobb falvakban pedig, illetve ahol lelkesebbek, kitartóak a gyerekek és a tanárok, van a hivatalos román tannyelvű iskolában is magyaróra, amit pontosan magyar anyanyelvi órának nevezünk.
Fontos, rendkívül fontos a magyarországi civil szféra támogatása, ami a keresztszülős program keretén belül bonyolódik. Önállósodásunk óta rengeteget írok az itteni életünkről, egyre többen tudnak rólunk, sok új támogatónk lett, megtiszteltetés ez számunkra.
– Mi lenne most a néhány legsürgősebben szükséges segítség?
– Az RMPSZ érkezése után Adrián kitalálta, hogy meg kéne építeni a kinti osztálytermet abból a faanyagból, amit az előző években érkezett támogatásokból vásároltunk. Fel is húzta az épületet, ami jelenleg egy fedett színpadnak néz ki, tavasztól késő őszig ott tanulunk a gyerekekkel. Kicsit szellős ugyan, de nem volt más megoldás. Ezt a termet szeretnénk ezen a nyáron befejezni, hogy fűthető legyen, és rendes osztálykinézete legyen. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy végre többen beférhessenek az iskolán kívüli órákra, hogy táncolhassunk a teremben, hogy ne tapossunk folyton egymás lábára.
– Meddig lehet folytatni ezt a munkát?
– Ameddig hisz még az ember lánya, fia a valódi értékekben, s azoknak befogadásában, átadásában, addig.
Luca lányunkat figyeltem a hétvégén, bárhol megélünk vele, olyan lett, pont amilyenre számítottam a frumószai élet összes hozadékával. Ez neki alap, nekem, nekünk szülőknek pedig végtelen öröm.
A velünk megesett történetek, tapasztalatok követni fognak minket bárhova, ahova eljutunk. Képzeld el, amikor Lucának arról mesélünk majd nagykorában, hogy milyen volt az első napja az óvodában. Egy életre erőt adunk neki, erőt és hitet önmagában. Szülőkként ennél nagyobb feladatunk nincs is.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Összetartozás és városünnep
Erdélyi magyar színházak előadásai láthatók a Szent György Napok kultúrhetén, s ez már önmagában is ünnep. Nemcsak azért, mert erre fesztiválokon kívül egyre kevesebb a lehetőség, hiszen költséges társulatokat felvonultatni, hanem mert régi idők vendégjátékainak emlékét is idézi egy kicsit. Azon persze lehet és érdemes alaposan eltöprengeni, miként és hogyan érhető el, hogy Sepsiszentgyörgy városünnepe igazi sajátos, székely íz legyen és az is maradjon. Összességében, nem csak kulturális vonatkozásban.
Már az is jelentős lépés, hogy végre elbúcsúzhatunk a bóvliárusok fekete seregétől, a kézművesek mellett vásárba hozzák portékáikat az erdélyi könyvkiadók is, s úgy tűnik, a szervezők jó érzékkel ismerték fel, a gagyi a kulturális kínálatból is kiszorítandó. Ne keresgéljünk régi, áporodott emlékeink között: az bizonyosan apró betűvel kerül majd a város emlékkönyvébe, hogy egykor bizony ezrek fogadták – jobb híján – a nyolcvanas, kilencvenes évek levitézlett diszkókirálynőjét és a hozzá hasonló élő kövületeket. Köszönjük, feledjük, egyszer s mindenkorra elég volt: Sepsiszentgyörgy nem a popzene matuzsálemeinek elefánttemetője.
Miként az is téves, hogy ilyenkor a színházban is az úgynevezett – ám valójában nehezen meghatározható – tömegigényt kellene kiszolgálni, ezért aztán hozták is szívfacsaró előadásaikat a budapesti produkciós irodák. Tévedés volt: minőség és szórakoztatás teátrumban sem egymást kizáró fogalmak. Jó hír azonban, hogy idéntől a kultúrhéten kizárólag erdélyi magyar színházi társulatok lépnek színpadra, mi több, a Kolozsvári Magyar Opera is elhozza egyik közkedvelt musicaljét, s ez bizony frissen és ritkán érkező véráram. Mert a temesvári, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi színházak előadásai egyben piciny, kulturális kapcsok e térségek felé, melyek az erdélyi, székelyföldi magyar összetartozás élményét is erősíthetik.
És talán ez a kulcsszó: a Szent György Napok kulturális palettájának jó érzékű, egészséges színezésével egyrészt felmutatható, nyitottak vagyunk a mindenkori minőségre, az újra, a lendületesre, mindarra, ami vezet valahová; másrészt, újólag megerősíthető a magyar szolidaritás igénye: igen, Sepsiszentgyörgy kíváncsi arra, miként teremtenek magyar nyelvű színházat – és nemcsak teátrumot, hanem kultúrát, életet – másutt, tőlünk kissé távolabb, ám hozzánk mégis közel.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Úz-völgyi hadinapló
Tegnap délután a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Kisgyörgy Tamás grafikus, a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó igazgatója, a könyv szerkesztője bemutatta a T 1224 Úz völgye, 1944. augusztus 2. – szeptember 19. című kötetet, édesapja Úz-völgyi eseményekről szóló naplóját, melynek a hadtörténészek szerint az a nagy érdeme, hogy napi pontossággal, percről percre örökíti meg az eseményeket, és így az egyetlen hiteles és pontos kordokumentum az Úz-völgyi eseményekről.
A találkozó második felében a sepsibesenyői születésű, jelenleg Málnás községben élő Páll Samu bácsi, Úz-völgyi veterán idézte fel az akkori háborús eseményeket és szibériai hadifogságát. A találkozó végén a könyv szerkesztője és Samu bácsi dedikált. (iochom)
Tegnap délután a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Kisgyörgy Tamás grafikus, a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó igazgatója, a könyv szerkesztője bemutatta a T 1224 Úz völgye, 1944. augusztus 2. – szeptember 19. című kötetet, édesapja Úz-völgyi eseményekről szóló naplóját, melynek a hadtörténészek szerint az a nagy érdeme, hogy napi pontossággal, percről percre örökíti meg az eseményeket, és így az egyetlen hiteles és pontos kordokumentum az Úz-völgyi eseményekről.
A találkozó második felében a sepsibesenyői születésű, jelenleg Málnás községben élő Páll Samu bácsi, Úz-völgyi veterán idézte fel az akkori háborús eseményeket és szibériai hadifogságát. A találkozó végén a könyv szerkesztője és Samu bácsi dedikált. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)