A hagyományteremtés útján
Negyedik évadára készül a Bánsági Vándorszínház
Az utóbbi néhány évben fogalommá nőtte ki magát a Temes és Arad megyei települések körében a Bánsági Vándorszínház, amely évről évre egyestés, ingyenesen megtekinthető előadással lepi meg a Bánság szórványtelepüléseinek lakóit.
A 2014-ben, Aszalos Géza temesvári színművész kezdeményezésére alakult vándortársulat idén is egy zenés vígjátékot állít színpadra, ezúttal Nóti Károly szövegei nyomán. A nyolcfős csapat bázisául július 31. és augusztus 19. között idén is a Temes megyei Végvár település szolgál, ahonnan a bemutatót követően augusztus 20-án indul a turné. A 14 napos körút során 14 településen kerül bemutatásra a Vándorszínház előadása. Újdonságnak számít idén, hogy a csapat már nem csak Temes, illetve Arad megyei településeket látogat meg, de szélesítve a kört, Kassó-Szörény megyébe, Resicabányára is ellátogat.
A csapat összetétele az előző évhez képest részben módosult, Aszalos Géza rendező, Orbán Enikő dramaturg és Albert Alpár díszlet-, jelmeztervező mellett Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze, Hodu Péter szegedi színművész, Pignitzky Gellért friss diplomás színész, Sosovicza Anna és Benczi Tekla színész szakos hallgatók vesznek részt az idei előadás színpadra állításában. 
A tavaly óta a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működő színházi projektet idén a Temes megyei Önkormányzat támogatja. 
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Méltányosan kezelnék, finanszíroznák a kisebbségi adást
Törvény garantálja ezután a közszolgálati tévé és rádió kisebbségi műsorainak finanszírozását – jelentette be az RMDSZ. Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője szerint a jogszabály kiindulópontnak nem rossz, de az alkalmazhatóság még nem világos, és leghamarabb jövő évtől számíthatnak a pozitív változásra.
„Ettől az évtől megváltozott a köztévé és közrádió finanszírozása, a két médiaintézményt állami költségvetési forrásokból tartják fenn, nem a rádió- és tévéilletékből, mint eddig. Ilyen körülmények között az RMDSZ számára fontos volt, hogy törvény által biztosítsuk a kisebbségi műsorok és szerkesztőségek finanszírozását. Ezért a vonatkozó törvényhez olyan módosító indítványt fogalmaztunk meg, amely garantálja a közrádió és -tévé kisebbségi adásainak pénzügyi hátterét” – jelentette ki Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője az RMDSZ tervezetéről, amelyet döntéshozó kamaraként fogadott el a szenátus. A Krónika megkeresésére Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, a törvény kiindulópontnak nem rossz, alkalmazása kimondottan hasznos lenne a magyar szerkesztőségek számára. „Jelen pillanatban Romániának majdnem 15 százaléka valamilyen kisebbséghez tartozik, illetve más anyanyelvet vallott magáénak a legutóbbi népszámláláskor. Ez az arány a közszolgálati rádióra levetítve – a tévé esete más – megfelelő, vagyis az adásidő és a kisebbségek számának aránya nagyjából megegyezik, és nem vet fel különösebb problémát a mi szempontunkból. Van Kolozsváron egész napos magyar adás, Vásárhelyen 18 óra, ami 24 órásra fog bővülni, Bukarestben, Temesváron, Resicán is a magyar műsor és az adásidő nagyjából tükrözi a valós igényeket. A lefedettség szempontjából vannak gondok, de ez külön kérdés, amiről a törvény nem szól” – mondta Szász Attila. Kifejtette, az anyagiakat illetően nem lehetnek elégedettek, a konkrétan kisebbségi nyelven készülő adásokra fordított összeget pedig neház kvantifikálni. „Amikor például veszünk egy számítógépet, szoftvert, autót a rádió számára, akkor azt nem a magyar, német vagy román szerkesztőségnek vesszük, hanem a rádiónak. Amit kvantifikálni lehet, az a tartalomgyártásra, fizetésekre és jogdíjara fordított összeg. A törvény újabb érv lehet arra vonatkozóan, hogy méltányosan kell támogatni a kisebbségek nyelvén készülő műsorokat, erre hivatkozás a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája és a keretegyezmény, viszont a törvény alkalmazhatósága továbbra is kérdéses számomra. Mindazonáltal örülök, hogy egy érvvel több van a kezünkben, amikor azt mondjuk, hogy nem kapunk arányosan támogatást a rádió összköltségvetéséből” – fogalmazott Szász Attila. Utalt arra is, hogy a rádió jelenleg igazgatótanács nélkül működik, úgy tűnik, hogy októberig nem is lesz igazgatótanács, mert jövő héttől kezdődik a parlamenti vakáció, a törvény pedig jó esetben jövőtől lenne alkalmazható: a 2018-as költségvetési évtől várható, hogy a kisebbségi műsorokra külön költségvetési keretet kelljen meghatározni.
„A szakbizottsági munkálatok során kezdeményeztük, hogy a vonatkozó jogszabály tegye lehetővé azt is, hogy ezután a köztévé és -rádió éves költségvetésében külön tételként szerepeljen a kisebbségi műsorok finanszírozása. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a közszolgálati televízió és rádió igazgatótanácsa a rendelkezésre álló pénzt a területi stúdióknak utalta ki, az azonban nem volt külön költségvetési tételben megszabva, hogy ebből mennyit kell a kisebbségi adásokra fordítani. Ez ahhoz vezetett, hogy számarányunkhoz képest jóval kevesebb pénzt kaptak a magyar nyelvű műsorok, mint kellett volna” – olvasható az RMDSZ honlapján Turos Lórándnak, a szenátus kulturális bizottsága alelnökének nyilatkozata. A Szatmár megyei szenátor arról is beszámolt, a szakbizottsági vita során sikerült azt is elfogadtatni, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeket is vegyék figyelembe a közszolgálati rádió és tévé műsorrácsának összeállításakor. „Jelenleg a műsorszerkezetet a hatályos romániai törvények és uniós irányelvek alapján állítják össze. Ha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények is mérvadóak lesznek e tekintetben, az azt jelenti, a kisebbségi nyelvi charta is jogalapul szolgálhat ezután a köztévében és a közrádióban a kisebbségi műsorok létére, fejlesztésére” – fogalmazott Turos. Az RMDSZ jogszabálya az államfő kihirdetésére vár. Kis Judit / Krónika (Kolozsvár)

Időigényes folyamat a magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozása
Noha a tanügyi törvény 2011 óta garantálja, csak most nyílt lehetőség a magyar nyelvű erdélyi pedagógus-továbbképző központ létrehozására, az illetékesek szerint pedig a tényleges munka elkezdéséig még éveket kell várni.
Legalább két évet kell még várni arra, hogy létrejöjjön a kifejezetten a magyar oktatóknak szánt erdélyi pedagógus-továbbképző központ. Bár tisztázták az intézmény jogi hátterét, és a szükséges anyagi források is rendelkezésre állnak, az érintett felek hosszas egyeztetéseknek néznek elébe, továbbá a gyakorlati tennivalókat is tisztázni kell, például, hogy melyik város adjon otthont a központnak.
Cseke Attila, a létesítmény létrehozását kezdeményező RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Krónikának arról számolt be: már két-három éve elindították a folyamatot, de akadtak buktatók. Az oktatási minisztérium költségvetésében két éve létezik keret a központ megalapítására és működtetésére, a következő lépés pedig a jogi háttér tisztázása volt, ami június végén végre megoldódott, miután a szenátus döntéshozó kamaraként elfogadta a szövetség vonatkozó törvénymódosító javaslatát.
Cseke Attila rámutatott: amint Klaus Johannis államfő kihirdeti, a jogszabály hatályba lép, akkor mehetnek tovább – a következő lépésben egy kormányhatározatra van szükség a továbbképző központ tényleges megalakulásához. A frakcióvezető hangsúlyozta: a gyakorlati tényezőkről természetesen egyeztetni fognak a pedagógusokkal, becslése szerint pedig még legalább két évet kell várni arra, hogy a tevékenység beinduljon. Jelenleg nem biztosított az anyanyelvi képzés
Cseke lapunknak kifejtette: az intézmény azért is fontos, mert a hazai közoktatási rendszer különböző továbbképző tanfolyamokat ír elő a pedagógusok számára, jelenleg azonban nincs mód arra, hogy ezeket egy helyen, szervezetten, anyanyelvükön végezzék el. Helyszínként egyelőre Nagyvárad jött szóba, kiszemeltek egy önkormányzati tulajdonban levő ingatlant, amelyet azonban még át kell alakítani, illetve fel kell újítani. „Lépésről lépésre haladunk előre. Most elfogadtuk a törvénymódosítást, ha az érvénybe lép, akkor a központ megalakításáról szóló kormányhatározatra összpontosítunk” – összegzett a nagyváradi szenátor.
A humánerőforrás-fejlesztő központ megalakítására régóta vár az erdélyi magyar pedagógustársadalom, így annak létrehozása óriási előrelépést jelentene – vélekedett Burus-Siklódi Botond. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a központ egyike lenne a létfontosságú, a magyar nyelvű oktatást támogató háttérintézményeknek, amelyek létjogosultságát a 2011-es tanügyi törvény ugyan garantálja, de mindeddig nem sok valósult meg ezekből a gyakorlatban.
„Szakmailag is, de üzenetében is fontos, hogy a magyar nyelvű közoktatást és a pedagógusokat szolgáló saját továbbképző központunk legyen. Nem általános, más kisebbségeket is integráló intézményre, hanem a magyar kisebbség saját, önálló intézményére van szükség. Ez a tanügyi törvény alapján is jár nekünk, és nem a többi kisebbség ellenében kinyilvánított elvárásunk” – szögezte le az RMPSZ elnöke.
„Ideje, hogy a román állam is hozzátegye a részét”
Burus-Siklódi Botond emlékeztetett: az RMPSZ a kilencvenes évek eleje óta szervez továbbképző programokat a tanítók és tanárok számára, idén ünnepli például fennállásának 25 éves évfordulóját a Bolyai Nyári Akadémia.
Eddig viszont nagyrészt a magyar kormány támogatásából gazdálkodtak, Burus-Siklódi szerint pedig „ideje, hogy a román állam is hozzátegye ehhez a minket megillető, a szakmai munkát és előrehaladást segítő részét a különböző intézmények létrehozásához és működtetéséhez. A tanügyi szakember hangsúlyozta: a központ beindítása előtt egyeztetni kell a szakma képviselőivel, a pedagógusokkal, a képzésben és továbbképzésben érdekelt egyetemi, főiskolai oktatókkal, az egyetemeink keretében működő pedagógiai intézetek illetékeseivel.
Az RMPSZ elnöke ugyanakkor nem sietné el a helyszínválasztást: úgy vélte, a központnak és fiókintézményeinek otthont adó települések kijelölésénél figyelembe kell venni, számszerűen hogyan oszlanak el az egyes régiókban a romániai magyar nyelvű oktatásban tevékenykedő pedagógusok, illetve nem szabad megfeledkezni a szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyegyenlőségének biztosításáról.
A romániai magyar tanítók és tanárok egyébként közel 160 ezer gyermek oktatásáért felelnek.
Közel két évtizede működik a német nyelvű központ A kifejezetten egy kisebbség számára létrehozott pedagógus-továbbképző központ nem új keletű Romániában, a román és a német állam közötti egyezmény részeként ugyanis közel két évtizede, 1999 óta működik ilyen jellegű német nyelvű intézmény.
A medgyesi székhelyű központ számos térségben, többek között Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Szatmárnémetiben, Temesváron és Resicabányán működtet fiókintézményeket. Hat alkalmazottat foglalkoztatnak, külön szakember felel az óvodai, az elemi, az általános és a középiskolai németnyelv-oktatásért. A központ honlapján elérhető információk szerint nemcsak az oktatási minisztériummal, illetve az ennek alárendelt intézményekkel, hanem németországi intézetekkel is együttműködnek.
Bíró Blanka / Kónika (Kolozsvár)

A Partium sem marad ki a magyar óvodaépítési programból
Több településen óvodát korszerűsít vagy újat épít a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a magyar állam támogatásával. A 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési programból 1,4 milliárd lej jut a nagyváradi székhelyű egyházkerületnek. Mint korábbanmegírtuk, az Erdélyi Református Egyházkerület 2,8 milliárd forintot kapott a keretből, és a többi erdélyi történelmi egyház szintén kap a támogatásból.
A KREK tervei szerint Nagykárolyban, Nagyváradon, Mezőtelkiben, Resicabányán, Szatmárnémeti és Kraszna látja majd a projekt előnyét. Megkeresésünkre Farkas Zsolt egyházkerületi tanácsos elmondta, összesen tíz helyszínen kívánnak óvodaépítési, illetve -bővítési munkákba fogni.
„Ezek közül van olyan település, ahol eddig nem létezett egyházi óvoda, de olyan is, ahol már létezik, de az épület nem megfelelő, mert túl kicsi vagy régi, több csoport indítására alkalmatlan, esetleg a szabványoknak képtelen megfelelni. Olyan település is van, ahol a meglévő épületet javítjuk, korszerűsítjük, szereljük fel” – magyarázta a tanácsos.
Tájékoztatása szerint három helyen már működő intézményben kell új épületet építeniük, itt új csoportok indulnak, illetve a szabványoknak is megfelelnek majd az épületek. Négy helyen pedig teljesen új intézmény beindítását tervezik, három helyen javítanak és a felszerelésen bővítenek.
Mint korábban megírtuk, óvodát épít Krasznán a KREK által a Szilágysomlyói Református Egyházmegye, amelynek alapkőletételére július 8-án került sor, a reformáció 500. éves évfordulója alkalmából szervezett Egyházmegyei Gyülekezeti Napon. Az intézményt az egyházmegye, Kraszna Község Polgármesteri Hivatala és a helyi iskola közösen működteti majd és tartja fent.
A helyszínek kiválasztásánál egyértelműen a szükséglet és a fenntarthatóság volt az, ami döntött – mondta el Farkas Zsolt. „Ebbe tartozik az, hogy az illető egyházközség képes-e működtetni az intézményt, illetve a környezet lehetővé teszi-e, vagy legalábbis nem akadályozza a beruházást és a működést” – magyarázta.
Hogyan lesz ez fenntartható?
A tanácsos szerint a fenntarthatóságot két faktor befolyásolja: az egyik a szükséges gyereklétszám biztosítása, ami a településeken adott, a másik pedig az anyagi források bevonása, amelyek tekintetében az érintett egyházközségekkel egyeztetéseket folytat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Elmondása szerint ez is biztosítottnak tűnik.
Mint azt megtudtuk, mostanáig a megfelelő telkek, illetve az engedélyek beszerzésénél szembesültek problémákkal, hiszen egy óvoda építése sokkal nagyobb körültekintést igényel. „A beépíthetőség, illetve a hivataloknál megkövetelt dokumentumok néha fejtörést okoznak, eddig azonban nem ütköztünk komolyabb akadályba. Ahol a beruházás a telek adottságai miatt nem megvalósítható, ott másik telek után kellett néznünk” – mondta el a tanácsos.
Az év végéig mindenhol szeretnének építkezési engedéllyel rendelkezi. Vannak helyszínek, ahol már belátható időn belül kézhez kapják az engedélyeket, természetesen ott a munkálatnak is hamarabb nekifognak. A következő esztendőben mindegyik településen szeretnék befejezni az építkezést.
Volna még igény óvodaépítésre
Érdeklődésünkre az egyházkerület tanácsosa azt is elmondta, ha lesz rá támogatás, a projektet folytatják, hiszen vannak még települések, ahol lehetne óvodaindításban vagy -fejlesztésben gondolkodni.
„Településneveket nem említek, viszont több olyan megkeresés érkezett gyülekezeteinkből, hogy szeretnének részt venni a projektben. Természetesen alaposan meg kell vizsgálni ezeket és amennyiben fenntarthatónak és indokoltnak bizonyul, lépünk” – tette hozzá Farkas Zsolt.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Országos Helyi Fejlesztési Program: tucatnyi székely község nem kért támogatást
Valamennyi Hargita és Kovászna megyei infrastruktúra-fejlesztési pályázatot elfogadta az illetékes minisztérium, ám abszolút értékeben – Ilfovot leszámítva – így is a két székelyföldi megye kapta országosan a legkevesebb pénzt. Az összeg tán nagyobb is lehetett volna, de 17 székelyföldi önkormányzat nem kért támogatást.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében a két székely megyéből benyújtott valamennyi pályázat megkapja az igényelt támogatást. Hargita megyéből 139 pályázat érkezett a fejlesztési minisztériumhoz, ezekre összesen 507 millió lejt utalnak majd ki. Kovászna megyéből 105 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok. A megyei tanács által kiadott tájékoztató szerint Háromszéknek 437 millió lej jut.
A székely megyéknek juttatott pénzösszeg valószínűleg nagyobb is lehetne, ám Háromszékről öt, Hargita megyéből pedig tucatnyi önkormányzat nem vette a fáradtságot, hogy akár egyetlen pályázatot is benyújtson. A pozitív példa Dobolló, a háromszéki községnek 12 pályázatra sikerült támogatást szereznie. Élen jár Csíkszereda és Sepiszentgyörgy is: mindkét megyeszékhelynek egyenként 10 projektét támogatják. Erdélyben egyetlen olyan település van még, ahonnan ennyi sikeres pályázat érkezett, a Bihar megyei Élesd városa. Maros megyéből 171 pályázatot támogatnak a PNDL keretében, 737,5 millió lej értékben.
Korábban a román sajtó alapján tévesen írtuk azt, hogy lakosságarányosan Hargita és Kovászna megye kapta a legkevesebbet helyi fejlesztésekre. A penzcsinalok.ro kiszámolta, hogy Kovászna megye a kormányzati alapból kapott, egy főre jutó pénzek alapján a 19. helyen, Hargita megye a 23. helyen áll az országos listán.
A regionális fejlesztési minisztérium összesen 30 milliárd lejt oszthat szét infrastrukturális fejlesztésekre: utak korszerűsítésére, víz- és csatornahálózat kiépítésére vagy modernizálására, oktatási-, egészségügyi-, illetve közigazgatási intézmények építésére, felújítására. A projekteket 2020 végéig kell kivitelezniük az önkormányzatoknak.
A legtöbb pénzt Suceava megye kapja
A pénzből 2017. és 2020. között országosan összesen 9500 projektet finanszíroznak, közöttük 2500 bölcsödét és óvodát, 2000 iskolát valamint egyéb létesítményeket. A legtöbb pénzt Suceava megye kapja, közel 929 millió lejben,vagyis 206, 3 millió euróban részesül. A moldovai megye települései 254 beruházás megvalósítására nyújtottak be projekteket. Az összeg egy részét, csaknem 47 milliárd lejt a Văleni-Stănișoara-Iesle út felújítására fordítják.
A második helyen, 883 millió lejjel – 196,2 millió euróval – Krassó-Szörény megye áll, ahol a tervek szerint 181 fejlesztést valósítanak meg. Az összegből több mint 46 millió lejt utcák és járdák felújítására fordítanak, Măgura, Bocșa Montana, Vasiov, Bocsa Română és Neuwerk településeken.
Krassó-Szörény megyében a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával a két nagy párt, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok megosztották egymás között a tisztségeket. A szociáldemokraták megszerezték a megyei tanácselnöki tisztséget, míg a nemzeti liberálisok soraiból került ki Resicabánya polgármestere.
882 millió lejjel még dobogós lett a szociáldemokraták által uralt Vaslui megye, ahol 256 pályázat kap támogatást. Az összegből 33,5 millió lejt a Băcani-Băltățeni-Cepești-Radăești-Coroiești-Bogdănița-Schitu megyei út felújítására költenek.
A negyedik helyet Liviu Dragnea pártelnök megyéje, Teleorman megye foglalja el, amely 170 projektre kapjaa a számára kiutalt 875,6 millió lejt. Ebből 32 milliót a megyei tanács kap a Rădoiesti-Săceni megyei út felújítására. A megyeszékhely, Alexandria polgármestere egyébként a harmadik mandátumát szociáldemokrata Victor Drăgușin, de a megyei tanácsot is a szociáldemokraták uralják.
Mehedinți megye 849 millió lejt kap a 174 projektjére, ebből 41,2 millió lejt szintén megyei útfelújításra fordítanak. A megye maga is a szociáldemokraták kezében van, Turnu Severin polgármestere, valamint a megyei tanácstagok többsége ennek a pártnak színeit képviseli.
De jelentős pénzekben részesül a Kárpátokon túli Botoșani megye (847,8 millió lej), Iași megye (831 millió lej), Bacău megye (827 millió lej), Olt megye (823 millió lej), valamint Dolj és Ialomița megye (813-813 millió lej).
Erdélyben Szilágyság áll az élen
A kormány a legszűkmarkúbb az erdélyi megyékkel szemben volt. Brassó megye például csak 587 millió lejt kapott a 112 projektjére. Ebből a pénzből 41,2 millió lejt Fundáta és Sernye falu úthálózatának felújítására fordítanak. A megyében egyébként a nemzeti liberálisok szerezték meg a megyei tanácselnöki és Brassó polgármesteri tisztségét.
Szeben megye 557 millió lejben részesül, ebből 109 projektjüket kell majd megvalósítaniuk. Közel 100 milliárd lejt ebben a megyében is megyei utak felújítására fordítanak, pontosabban a Pókafalva-Alamor-Széptelek közötti utat teszik majd járhatóbbá. A megyei tanácsot tekintve a nemzeti liberálisok vannak túlsúlyban, Nagyszeben polgármesteri tisztségét pedig a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője tölti be.
Erdélyből Szilágynak sikerült a legtöbb pénzt lehívnia, 767 millió lejt. A legaktívabb két magyar többségű község, Szilágyperecsen és Varsolc volt, mindkettő hat sikeres pályázattal büszkélkedhet. Temes 751 millió lejt kap a program keretében, Bihar pedig 750 milliót. Erdélyből, Hargita és Kovászna mellett Kolozsba, Fehérbe, Aradba és Szatmárba kerül még kevés pénz, 670 és 625 millió lej közötti összegek.
Országos szinten a legkevesebb pénz, 374 millió lej, az amúgy igen fejlett Ilfov megyének jutott.
Pengő Zoltán, Bogdán Tibor / maszol.ro

Hiánypótló vándorszínház a bánsági szórványban
Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei szórványtelepülésekre viszi el előadását augusztusban a Bánsági Vándorszínház, amelynek vezetője, Aszalos Géza színművész beszélt a kezdeményezésről a Krónikának.
Tizennégy bánsági szórványtelepülésen mutat be ingyenes színházi előadást augusztus második felében a Bánsági Vándorszínház. A negyedszerre szervezett fellépéssorozat újdonságának számít, hogy idén a csapat már nemcsak Temes, illetve Arad megyei településeket látogat meg, de szélesítve a kört Krassó-Szörény megyébe, Resicabányára is ellátogatnak.
A kilencfős csapat bázisául július 31. és augusztus 19. között a Temes megyei Végvár település szolgál, ahonnan a bemutatót követően augusztus 20-án indul a 14 napos turné.
Aszalos Géza, a kezdeményezés ötletgazdája a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Krónikának elmondta, a vándortársulat ötlete onnan származik, hogy pár éve részt vett a Vajdasági Tanyaszínház turnéján.
„Már akkor, négy éve felötlött bennem, hogy a vándortársulat a Bánságban is működhetne. Ezelőtt négy évvel Molnár Zsolt akkori parlamenti képviselővel együtt indítottuk a Bánsági Közösségért Egyesület égisze alatt, amelynek célkitűzése, hogy hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményeket biztosítson a környékbeli magyaroknak.
Két éve a vándorszínház tagjai által alapított Tarisznyás Egyesület szervezi a fellépéseket, a színdarabokat így azok láthatják, akik különben nem jutnak el színházi előadásokra” – fejtette ki Aszalos Géza,
Hozzátette, a csapat tagjai főiskolai hallgatók és színészek, akik a turné idejére kiköltöznek egy tanyára vagy faluba, 3-4 hét alatt együttműködnek, értékhordozó produkciót hoznak össze és mutatnak be. A vándorszínház egyik fő támogatója a temesvári színház, amely a jelmezeket, hang- és fénytechnikát is biztosítja.
„A csapatban vannak olyan tagok, akik a kezdetektől részt vesznek a vándortársulat munkájában és persze újak is érkeznek. A közönség részéről pedig pozitív reakciók érkeznek, évről évre eljönnek megnézni az előadást – ez jelenti a visszajelzést számunkra, hogy jó, amit csinálunk.
Ugyanakkor a részt vevő főiskolások – idén a kolozsvári és vásárhelyi főiskolán tanuló hallgatók csatlakoztak hozzánk – számára is egyedi élményt jelent a vándorszínház, hiszen a kőszínházakban nem tapasztalhatják meg ezt a fajta színházcsinálást: itt a csapattagok önellátóak, a díszletet ők maguk készítik. Ilyenkor reggel utazunk, a helyszínen felépítjük a díszletet, előadás után lebontjuk, aztán utazunk tovább, ez pedig természetesen gazdagítja a csapattagok színházcsinálási tapasztalatait” – mondta Aszalos Géza. Hozzátette, tavaly Rejtő Jenő-bohózattal léptek a szórványtelepülések közönsége elé, ami jó választásnak bizonyult, így idén is egy zenés vígjátékot állít színpadra, ezúttal Nóti Károly szövegei nyomán, Majd a jegenye címmel.
A csapat összetétele az előző évhez képest részben módosult, Aszalos Géza rendező, Orbán Enikő dramaturg és Albert Alpár díszlet-, jelmeztervező mellett Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze, Hodu Péter szegedi színművész, Scurtu Dávid, Zétényi Lina, Sosovicza Anna és Benczi Tekla színész szakos hallgató is részt vesz az előadás színpadra állításában. A tavaly óta a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működő színházi projektet idén a Temes Megyei Tanács támogatja.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Negyedik szórvány-turnéjára indul a Bánsági Vándorszínház
„A végváriak teljesen befogadtak bennünket!”
Augusztus 19.–szeptember 2. között bánsági (és partiumi) szórványtelepüléseken turnézik a Bánsági Vándorszínház társulata, a Tarisznyás Egyesület szervezésében. Az immár negyedik alkalommal újraalakuló társulat, Aszalos Géza színművész vezetésével ezúttal Nóti Károly Majd a jegenye című zenés vigjátékát mutatja be három megye 15 településén. A Nyugati Jelennek Aszalos Géza rendező nyilatkozott a Vándorszínház idei turnéjának újdonságairól:
„Idén egy település erejéig sikerült háromra bővíteni az általunk meglátogatott megyék számát, Arad és Temes megyei települések mellett Krassó-Szörény megye székhelyén, Resicabányán is bemutatjuk legújabb előadásunkat. Sok új tagja van a csapatnak, zömmel első éves főiskolások a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemről. Istenigazából csak ketten vannak a régiek közül, Hodu Péter, aki három éve tagja a társulatunknak és Mihály Csongor, aki a kezdetektől velünk van, immár negyedik éve. A többiek Sosovicza Anna, Benczi Tekla, aki amatőr diákszínjátszóként már volt velünk az első évben, Scurtu Dávid és Zétényi Lina, aki valójában nem is színész, hanem teatrológus hallgató. A csapat tehát felfrissült, de újdonság az is, hogy az előző évhekhez képest egy hónappal csúszott a turné, mert a temesvári színházzal sokat turnéztunk a nyári szabadság alatt.” Aszalos Gézától azt is megtudtuk: a végvári főhadiszálláson már célegyenesbe érkeztek az előkészületek, az utolsó próbák a Sportcsarnokban zajlottak, mert kint kibírhatatlan meleg volt. Augusztus 18-án pénteken a végvári piactéren tartanak egy előbemutatót, ahol szombaton 21 órától lesz a Nóti Károly-darab bemutatója.
„A Majd a jegenye című darab egy rövidke kis bohózat, amely a kiegyezés utáni boldog békeidők korszakában született – nyilatkozta Aszalos Géza –, ez egy kulturális szempontból rendkívül pezsgő időszak volt, amikor sok remekmű született, különböző szerzőktől, köztük van Nóti Károly is. A Majd a jegenye egyfelvonásos bohózatot kibővítettük más Nóti-jelenetekkel, és megspékeltük ugyanebben a korban született népszerű slágerekkel. Olyan dalokat válogattunk, amelyeknek a szövege passzol a darabunkhoz, a kialakult helyzethez.” A Vándorszínház idei előadásának rendezője Aszalos Géza, dramaturg Orbán Enikő, jelmez- és díszlettervező Albert Alpár.
A szombati végvári bemutató után a Temes megyei Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr és Máriafölde lesznek a szórványturné következő állomásai. Augusztus 30-án az Arad megyei Kisiratoson, 31-én Kisjenőben és szeptember 1-jén Nagyzerinden vendégszerepel a Vándorszínház, majd végül szeptember 2-án Resicabányán kerül sor a turnézáró előadásra.
„Szeptember 3-án visszatérünk Végvárra, hogy összeszedjük a holminkat, és elbúcsúzzunk a vendéglátóinktól, akik már teljesen befogadtak bennünket, minden tőlük telhető figyelmességgel, étellel-itallal segítettek bennünket, és ezért nagyon hálásak vagyunk” – mondta befejezésül Aszalos Géza.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Végvári vándorkomédiások
Bánsági Vándorszínház társulata negyedik éve indult útnak, hogy augusztus 19. és szeptember 2. között tizenöt bánsági és partiumi településen bemutassák legújabb produkciójukat. Nóti Károly Majd a Jegenye című jelenetéből Orbán Enikő dramaturg írt egyfelvonásos zenés vígjátékot, az előadást Aszalos Géza a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezte. A díszleteket és jelmezeket Albert Alpár tervezte. Simon Judit az idén is ott volt Végváron, a bemutatón.
A nyár elején, Temesváron Aszalos Géza színművész és Orbán Enikő dramaturg azon izgultak, hogy idén nyáron hogyan fér bele a programjukba a Vándorszínház, hiszen a Csiky Gergely Színházban még júliusban is dolgoztak. Előadásaikat külföldi fesztiválokra, vendégszereplésre hívták. Persze büszkék rá, hogy munkájukat elismerik, s a temesvári magyar színházat a legrangosabbak között jegyzik itthon és külföldön, de a Vándorszínház is útnak kell induljon. Várják őket Végváron és a többi településen. Már kora tavasszal kérdezgetik, mikor és milyen előadással érkeznek. Igazi ünnepi esemény arrafelé a színház.
Tavaly óta a Tarisznyás Egyesület működteti a Bánsági Vándorszínházat, ez az egyesület főtevékenysége. A pénz egyre kevesebb, de mindig van annyi, hogy elkészüljön az előadás, mellyel Thália szekerén bejárják Arad és Temes megye szórványtelepüléseit. Aszalos Géza örömmel újságolja: idén Krassó-Szörény megyeszékhelyére, Resicabányára is meghívták a truppot. A tél végén telefonáltak, nehogy kimaradjanak. Hallottak a Vándorszínházról, és szeretnék, ha náluk is szerepelnének. Mennek boldogan, hiszen az a cél, hogy minél több szórványtelepülésre vigyenek színházat. A többi nem számít – mondja nevetve Aszalos.
Kettőjüknek idén sem lesz szabadságuk, már negyedik éve nem is gondolnak hagyományos értelemben nyaralásra. Nekünk ez a nyaralás – mondja a mindig mosolyogó Orbán Enci, aki szerint a szükségből is örömet kovácsolnak. Tavaly óta ugyanis lemondtak a catering szolgálatról, a panziókról. Maguk főznek, és ott töltik az éjszakát, ahol éppen helyet kapnak. Idén „befektettek” néhány felfújható matracba, mert korábban akadt olyan település is, ahol a puszta padlón aludtak a színpadon.
A befektetés kifejezésen elmosolyodok, mert a helyzet az, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb a pénz. Aszalos Géza mondja, nagy bajban lettek volna, ha a Temes Megyei Tanács nem siet a segítségükre. Olyan támogatást szavaztak meg a Vándorszínháznak, amellyel biztonságban elindulhatnak. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) már tavaly sem kaptak pénzt, idén a Bethlen Gábor Alaptól sem nyertek egy vasat sem. A magyarországi intézmény közölte, hogy forrás hiányában nem támogatja őket. Maradt tehát a megyei önkormányzat, és mint minden évben a Csiky Gergely Színház, valamint a települések, ahol várva várt vendégek.
„Mondjad, mire van szükséged, és vigyed” – ezt szokta mondani Balázs Attila a temesvári magyar színház igazgatója, amikor Aszalos bejelenti: indulnak Végvárra és onnan tovább. Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr, Máriafölde az útirány, majd tovább Arad megyében Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind következik. Az utolsó állomás az új helyszín, Resicabánya. A Csiky Gergely Színháztól érkezik a mikrobusz, az utánfutó, a jelmezek, a díszlethez szükséges anyagok, a világosító és hangberendezések.
Csapatmunka a piactéren
Végváron első látásra szinte semmi sem változott tavaly óta. Aztán kiderül, hogy mégis: nagyobb lett a szeretet, több az adomány. A társulat az iskolaudvarban próbál, a bentlakásban rendezkedtek be. Ez itt még luxuskategóriának számít, külön háló- és fürdőszoba áll a lányok és fiúk rendelkezésére, ágyban alusznak, a tágas, immár jól felszerelt konyhában főznek maguknak. Amikor megérkezünk, még tombol a kánikula, az árnyékban is nehéz meglenni, nemhogy a tűző napon.
A konyhát a végváriak szerelték fel, a hűtőszekrénytől a tűzhelyig mindent ők hoztak, hogy a színészek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Az épület ütött-kopott, a folyosón a tavalyi esőktől beázott a mennyezet, az idén viszont rendesen kiszáradt.
A bemutató napja van, előző este már tartottak egy előbemutatót, mert a szomszéd faluban lakodalom van, sokan mennek Végvárról is, de az előadást látni akarták. Így hát a társulat nyílt főpróbát tartott. Jó sokan voltak, mesélik.
A társulat éppen szusszan egyet, mielőtt elkezdik építeni a piactéren a díszletet. Pompás pillanat, hogy megismerkedjek az új tagokkal. Sosovicza Anna, Scurtu Dávid, Benczi Tekla színisek, Tekla korábban diákszínjátszóként vett részt a munkában. Zétényi Lina teatrológus hallgató, de úgy gondolta, színészként is kipróbálja magát. A régiek barátként üdvözölnek. Hodu Péter a szegedi színház művésze, harmadik éve vándorol Aszalosékkal. Mihály Csongor alapember, immár kolléga a Csiky Gergely színházban. Velük van a másik alapember, Albert Alpár a temesvári teátrum díszlet- és jelmeztervezője.
A tagok mindegyike pontosan tudja, mi a feladata, nemcsak a színpadon, de a színpadtér, a jelmezek előkészítésében. Még velük van Alpár, aki segít nekik, és figyeli, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga. A díszlet is közös munka, Alpár és a társulat tagjai az iskola udvarán szabták, festették, varrták. A Majd a Jegenye díszlete olyan, mint a puzzle, apró darabokból kell minden előadás előtt összerakni. Merthogy minden bele kell férjen a nem túl nagy méretű utánfutóba. A fiúk és Aszalos a tűző napon szerelnek, a piacteret csak előadás előtt fél órával éri el az árnyék, konkrétan, amikor már esteledik. Lassan minden a helyére kerül, a lányok a jelmezekkel és kellékekkel foglalkoznak. A fény és hang kezdetektől a Csongor feladata. A fiúk fegyelmezetten, de jókedvűen végzik a munkájukat. Megérkezik Nándi és Béla is, ők a mindenkori helyi segítők. A piactéren szól a zene, mintegy másfél órával az előadás előtt minden kész van. Áll a szép és funkcionális díszlet, a jelmezek előkészítve, a színészek, valamint a rendező és dramaturg elmennek zuhanyozni és készülni az előadásra. Utóbbi kettő egyben világosító, hangosító, kellékes, szóval a színpad mindenesei.
Senki nem azzal kezdi a közel két hónapos megfeszített munkát, hogy mennyi a gázsi, hanem azzal, hogy mi a feladat.
Gondolatok szúnyogokról és szórványról
A barátnőimmel Mihály bá’ „bárjának” árnyékos teraszán ülünk, hideg üdítőt kortyolgatunk és nézzük, ahogy a Vándorszínház társulata dolgozik. Vacsora csak előadás után lesz, de az iskolaudvaron már készül a bográcsos. Pillanatra odajön hozzánk Enci, majd Géza. Boldogok és – bár nem vallják be – büszkék is magukra, mert befogadták, szeretik őket a szórványban.
Mesélik, hogy a végváriak szinte mindennel ellátják őket, hoznak zöldségeket, gyümölcsöt, az állatorvostól mennyei sajtot kaptak, a község asszonyai kalákában főzik a vacsorát, néha ebédet is. Befogadták őket.
Vándorkomédiás elődeikhez híven minimális igénnyel érkeznek a településekre: egy tér, ahol felállíthatják a színpadot, hely, ahol aludhatnak, vacsora, és egy 220 voltos áramforrás. A gázsi az előadás utáni kalapozásból kerül ki, azt osztják el egymás között. Örömmel újságolják, az idén már ebédet is ígértek nekik néhány településen, annyira várják őket.
Miközben az árnyékban pihegünk a melegtől, félünk, idén is megesznek majd a szúnyogok. Tavaly nagyon megszenvedtük a kis vérszívók jelenlétét. Arról az emberfeletti munkáról beszélgetünk, amit szinte ingyen végeznek a Vándorszínház tagjai. Ezek a fiatalok olyan helyekre visznek előadást, ahol generációk nőttek úgy fel, hogy nem tudták, mi az, hogy színház. Általuk ismerték meg ezt a varázslatot. A bánsági, aradi, krassó-szörényi településeken Aszalosék előtt évtizedekig nem lépett fel színtársulat, még amatőr sem. Mialatt erről beszélgetünk, eszembe jutnak az évente meghirdetett szórványprogramok, a magyarság és magyar közösségek megmaradásáról szóló ünnepi szónoklatok. A Vándorszínház ünnepi külsőségek és politikusok nélkül a magyar szót viszi olyan településekre, ahol ez hiánycikk. Magyar szerzők darabjait játsszák magyarul, magyar zenével. Közösséget fejlesztenek, nem csak azzal, hogy a települések magyarjainak a színház közös élményét nyújtják, hanem azzal is, hogy magyarok együtt várják őket, a falvak közössége teremti meg az előadáshoz szükséges minimális feltételeket, és az asszonyok közösen főzik a vacsorát. Közösségformálók az előadás utáni együttlétek, a beszélgetések is. A Bánsági Vándorszínház az élő magyar szót viszi a szórványtelepülésekre, nem csak őrzi, hanem teremti a hagyományt. A hagyományt, hogy évente, egy nyári estén színházba lehet menni. Igaz, őket nem lehet felavatni, szalagot elvágni, beszédet mondani.
Aszalosék nem az elöljárókkal tartják a kapcsolatot, hanem a közösségi munkát vállalókkal. Végváron az iskolaigazgató, máshol egy tanár, megint máshol a lelkész, másutt egy vállalkozó segít nekik. Kisbusszal, utánfutóval érkeznek, naphosszat dolgoznak az esti ünnepi pillanatokért. Semmit sem várnak el, csak teszik a dolgukat, mert úgy gondolják, ez a feladatuk.
Vissza! Vissza!
Amint a padok és székek a helyükre kerültek, az első sort megtöltik a gyerekek. Kicsik és nagyok jó másfél órát várnak, hogy kezdődjön az előadás. A felnőttek zöme is korán érkezik, hogy jó helyet kapjon. A szúnyogok úgy döntöttek, augusztus 19-én este, a Majd a Jegenye előadását nem nézik meg, úgyhogy mi is békében várjuk a kezdést, vakarózás nélkül nézzük a produkciót. Az idő is kegyes, enyhe szél fújdogál, csak annyi, hogy kissé lehűtse a levegőt, de ne tegyen kárt a díszletben.
Kigyúlnak a reflektorok, megszólal a zene, kezdődik az előadás. A nézők elcsendesülnek, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok mosolyognak, örülnek a színháznak. Az előadás könnyed és pajkos, a dramaturg ügyesen rakta össze a Nóti jelenteket, és nem derül ki, melyik szövegrész született saját kútfőből. A fiatal színészek tehetségesek, táncolnak és énekelnek, ülnek a poénok. Mihály ismét megcsillogtatja a humorát, Hodu hódító, Scurtu remekül mozog, Sosovicza, Benczi és Zétényi bűbájosan komédiáznak. Minden énekszámot tapssal jutalmaz a közönség, a végén vastapssal köszönik meg az előadást. Vissza! Vissza! – kiabálják néhányan, a közönség még maradna, egy hölgy megjegyzi, túl rövid volt, még nézték volna. Mindenki tesz a kalapba és nehezen szánják rá magukat, hogy hazamenjenek.
Păştean Erika, iskolaigazgató megköszöni a társulatnak, hogy Végvár a főhadiszállásuk, hogy ott próbálnak. A község nevében kéri őket, jöjjenek jövőre is, mert ők már ide tartoznak, végváriaknak tekintik őket. Jónéhányan végignézik, ahogy leszerelik és összepakolják a díszletet.
Az iskolaudvaron elkészült a gulyás, az egyik szakács az igazgatónő férje.
A végvári asszonyok megterítik a hatalmas konyaasztalt, a birkagulyás finom, a savanyúság, a túrós sütemény mennyei. A társulat boldog, jól sikerült az előadás és a kalapba is elég szép summa gyűlt össze. Ezt csak később számolják meg és osztják el. Még átmegyünk Mihai bá’hoz, aki egy láda sörrel kedveskedik. Aszalos az asztalnál megköszöni a társulatnak a munkát és figyelmezteti őket: ne maradjanak fenn sokáig, mert másnap indulás!
A Vándorszínház szeptember 2-án Resicabányán tartja az idei utolsó előadást, 3-án visszatérnek Végvárra összepakolni és elbúcsúzni. A diákoknak még maradt pár nap vakáció, Aszalos, Orbán, Mihály és Hodu másnap a kőszínházban kezdi a munkát, hiszen indul az új évad. erport.ro

Bánsági fotótörténetek – milyen kincsek lapulnak az Ön padlásán?
A XIX. század első felének egyik nagy felfedezése a fényképezés volt. Pár évtized múlva a gépek és az üveglemezek (később a tekercsfilmek) olcsósága és könnyű kezelhetősége miatt a fotózás széles körben elterjedt. A városokban megjelentek a műtermek és a hivatásos fényképészek, illetve a hatodik művészet után érdeklődők is könnyen beszerezhettek gépeket saját használatra. Aztán megjelentek a különböző fotóklubok, melyek a technikai és esztétikai ismeretek átadása mellett a vitáknak is fórumot biztosítottak. A második világháború után a filmkészítés lett népszerű elsősorban a 16 és 8 mm-es filmek és kamerák elterjedésével. Többek között Aradon, Temesváron és Resicabányán is működtek amatőr fotó- és filmklubok.
A kolozsvári Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében működő Erdélyi Audiovizuális Archívum régi bánsági fényképeket és filmeket keres annak érdekében, hogy megőrizzék, adatolják és közkinccsé tegyék. Nemcsak a hivatásos fényképészek hagyatéka után érdeklődnek, hanem (az amatőr vagy professzionális) csoportok, magánszemélyek kollekcióit is szeretnék feldolgozni. A cél az, hogy az üveglemezre vagy filmtekercsre készült régi képeket megtisztítsák és beszkenneljék. Következik az adatgyűjtés, kutatás és feldolgozás. Az eredeti képeket utána visszaadják, de kérés esetén megfelelő körülmények között tárolni is tudják.
A projekt koordinátora, dr. Blos-Jáni Melinda két érdekesebb példát is elmesélt az utóbbi évekből. Az egyik a kolozsvári Orbán Lajos hagyatéka, aki a két világháború között kedvtelésből fotózott és filmezett. Ezeken a kincses város 80 évvel ezelőtti képe elevenedik meg. Érdekes volt átnézni a Hargita megyei Maroshévíz régi műtermének a hagyatékát is, aki üveglemezre fényképezte a műtermében megfordulókat. A kolozsvári kutatócsoport kezén átmentek családi fényképek, érettségi találkozós albumok, a forradalomkor készült fotók, illetve amatőr és professzionális csoportok képei, filmjei, videói is. A képekből kiállításokat, vetítéseket szerveztek, illetve újságcikkek, tudományos dolgozatok születtek a témában. Idővel egy online képarchívumot is szeretnének indítani.
Az Erdélyi Audiovizuális Archívum a Bánság fotótörténetét szeretné a következő években kutatni, feldolgozni. Amennyiben a padláson, pincében, szekrényben, polcon, ládában vagy albumban régi fotókat őriz, vagy adatokkal tud szolgálni régi bánsági fotósokról, filmesekről, ossza meg velünk!
Temesvári kapcsolattartó: Keresztes Péter, telefonszám 0740-325-927.
Az egyesületről és az általuk szervezett eseményekről itt olvashat: http://film.sapientia.ro/hu/erdelyi-audiovizualis-archivum. Nyugati Jelen (Arad)

MAGYAROK A TÉREN: CIVILEK ÉS NEMZETPOLITIKA
Magyar Napok, fesztiválok a Kárpát-medencében – és folytatva a sort: ünnepségek, megemlékezések, falunapok, azaz egy közösség összetartozásának megnyilvánulásai. Ezek változatairól, a nemzetrészenkénti sajátosságokról szóltak annak a kerekasztalnak a résztvevői, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság Stratégiai és Tájékoztatási Főosztálya hívott össze a Magyarság Házának új otthonába, a Duna Palotába.
A beszélgetést vezető Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója bevezetőjében rámutatott arra, hogy amikor egy kisebb-nagyobb közösség birtokba veszi egy-egy ünnepi alkalomra településük közterét, akkor a hétköznapokból való kiszakadás, a hagyományok ápolása, az együttlét öröme mellett kisebbségi létben az a szándék is megjelenik, hogy megmutassák létezésüket, értékeiket a többségi társadalomnak. Tapasztalataikról, az egyedi és az általános tanulságokról kérdezte az egyes régiók képviselőit, akik közül sajnos nem jött el a Felvidéké.
A leglátványosabb megmozdulásról Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója számolhatott be. A 2010-es induláskor 5 nap alatt 100 program zajlott le, ma már nyolc napig tart 500 programmal, a Főtér, mint helyszín mára kiegészült a Farkas utcával, a Romkerttel és a Sétatérrel, a résztvevők száma pedig megtízszereződött. Természetesen Erdély, a Partium, a Bánság szinte minden kisebb-nagyobb helységében tartanak fesztiválokat, falunapokat, emléknapokat, még a szórványvidékeken is. A számtalan jelző csak azért nem használható, mert az a könyv, amelynek címe: Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015, igenis megszámolta, és pontos jegyzéket mellékel a kiadvány végén. Eszerint 200 városnap és 300 falunap, tehát helyi közösségek által kezdeményezett és szervezett kisebb-nagyobb rendezvény tudatta a román többségi társadalommal a magyar kisebbség jelenlétét.
Az Évkönyv szerkesztője Bodó Barna politológus egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke a „miénk a tér” érzés kialakulásáról, a tér birtokbavételének fokozatairól írta a kötet bevezető tanulmányát, de a kerekasztal résztvevőjeként is rámutatott néhány fontos szempontra. Például arra, hogy a kiindulópont mindig az az igény, hogy a kisebbség megpróbál saját emlékjeleket kitenni. Ennek megnyilvánulásai 1990-től erősödtek fel, de a gátszakadást a 2000-es évek jelentették. A két véglet a kétszázezer látogatót vonzó Kolozsvári Magyar Napok, illetve a szórványvidéki Resicabánya 800 fős magyar közössége által tartott városnap. Baj, hogy a sajtó eklektikusan foglalkozik ezekkel az eseményekkel, sokszor csak a gazdasági részét látja és nem a kérdést a maga dimenziójában. Gondot jelenthet, ha a politika ki akarja sajátítani a közösségi rendezvényt, vagy ha a helyi elitek versengésének terepévé válik.
Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója beszámolt arról, hogy Kárpátalján a helyi nevezetességekhez kapcsolódó falunapot, fesztiváltípust az ukránok nem ismerik. Ezek a közösségek által szervezett események 2010-től inkább valamilyen történelmi eseményre vagy személyiségre építenek, ilyen Ugocsában a Kurucfeszt, Ungváron Bercsényi, a beregi Zászlóbontás Rákóczit idézi, de a legbüszkébb a huszti Bethlen-napra, amelyet a 8%-os magyar kisebbség kezdeményezett azon a településen, ahonnan az ukrán nacionalista mozgalmak szoktak indulni. Az első évben a jóindulatú ukrán polgármester „jobb a békesség” jelszóval Huszt legeldugottabb részére engedélyezte rendezvényüket, és elutazott arra az időre. A negyedik évben – látva a sikert, a magyarországi támogatókat – már odaadta a Főteret, maga is részt vett az ünnepségen, s most októberben az ötödik Bethlen-napokat már a többségi lakosság is várja.
Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Intézet igazgatója, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a zentai ünnepség friss élményével érkezett, elmondta, hogy Zentán, ahol mindig magyar önkormányzat volt, olyan jeles eseményt kerestek, amely mindenki számára elfogadható. Így lett 1997-ben a zentai csata, a török hódoltság alóli felszabadító harc 300. évfordulója az ünnep, s onnan indulhatott el egy pozitív folyamat a közösségi lét megnyilvánulásaiban, amelynek többségét elsősorban a tömbmagyarság által lakott területen, tehát a bácskai településeken rendezik. Ezekben összekapcsolódik a szakrális és a népi kultúra és az irodalomtól a gasztronómiáig minden, ami erősíti a magyarságtudatot, de amelybe igyekeznek bevonni az itt kisebbségben élő szerb lakosságot is.
Miközben zajlottak a hozzászólások, a vetítőn peregtek az idei fesztiválok képei, s így legalább villanásokban megjelent a Felvidék is: Fülek, az Eszterlánc Országos Gyermeknéptánc Fesztivállal, a Felvidéki Juniális, a Peredi Falunap, a Bátorkeszi Borfesztivál, a Gimesi Művelődési Tábor, Martos, Gombaszög, Komáromi Napok.
Ám a kerekasztal beszélgetés vége felé szót kért a hallgatóság soraiban ülő Komlóssy József erdőmérnök, a FUEV korábbi alelnöke, hogy elmondja, amit már sokszor megtapasztalt, hogy az embereket nemcsak az azonos nyelv vagy a szülőföld köti össze, hanem összetartja az azonos értékrend is. Ő most jött Selmecbányáról, ahol az 1735-ben alapított Bányászati Tanintézet, később Bányászati és Erdészeti Akadémia (Trianon után Sopronba költözött) emlékére az egykori diákhagyományokat felelevenítve, évente tartanak ünnepséget. Bánya- és erdőmérnökök, kohómérnökök: csehek, morvák, lengyelek, németek, szlovákok és persze magyarok hajdani egyenruháikban vonulnak fel a régi diákdalokat énekelve. Négy évvel ezelőtt még a magyarokat sörösüvegekkel dobálta meg a helyi lakosság, most ők aratták a legnagyobb tapsot. S amikor a Szent Katalin templom ökumenikus szertartásán felhangzottak magyarul a zsoltárok és egyházi énekek, és mindenki együtt énekelt, akkor úgy érezte, hogy Selmecbánya egy napra ismét magyar lett – fejezte be rövid, de érzelemgazdag beszámolóját Komlóssy József.
Az eszmecsere zárszavában Kántor Zoltán mint moderátor és Bodó Barna a kérdés kutatója a fesztiválok hozadékait sorolták: egy-egy ilyen jeles nap már az elszármazottak naptárában is úgy szerepel, mint amihez igazítaniuk kell a jövő évi szabadságukat; év közben is egyre több a rendezvény, mert a közönség, a közösség igényli; az elszármazottakban feltámad az érzés, hogy tegyenek valamit közösségük javára. De a legfontosabb az előkerült értékek tovább örökítése, és az, hogy kialakul a közösséghez tartozás új dimenziója az emberekben.
Cservenka Judit / Felvidék.ma; Erdély.ma

Thália szekerén a Bánság döcögős útjain
Vándorszínész őseik hagyományát folytatják a Temesváron alapított Bánsági Vándorszínház tagjai, akik felvállalták, hogy segítenek életben tartani a Bánságban élő maroknyi magyarságot és annak kultúráját.
Ki ne tudná, hogy Petőfi és Arany János életük egy bizonyos szakaszában vándorkomédiásként járták a hazát, hogy a szép magyar beszédet, a kultúrát terjesszék a legelhagyatottabb vidékeken is. Nem véletlenül mondják, a színész „felül Thália szekerére”, hiszen a színházat jó ideig azok a társulatok jelentették, akik faluról falura, városról városra járva szórakoztatták a nagyérdeműt.
Hivatástudat, szakma, közönség és közösség iránti alázat – ezek jellemzik a Bánsági Vándorszínház tagjait is, akik saját szabadidejüket áldozzák fel annak érdekében, hogy a kultúrát eljuttassák a vidék legeldugottabb, magyarok által lakott településeire is.
A vándorszínház megalapításának alapgondolata már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a fennállásának idén negyvenedik évfordulóját ünneplő Vajdasági Tanyaszínház mintájára – meséli Aszalos Géza, a vándortársulat rendezője és egyik alapítója (portrénkon). Aszalos Géza színművész, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja két alkalommal (2007 és 2012 nyarán) is részt vett a Vajdasági Tanyaszínház próbafolyamatában és turnésorozatán, ahonnan azzal a határozott elképzeléssel tért vissza, hogy vajdasági mintára a bánsági igényekre és specifikumokra koncentrálva létrehozza a vándorszínházat. A temesvári színművész felismerte, hogy a bánsági és vajdasági szórványközösségek helyzete sok szempontból hasonlónak mondható. A magyar nyelv, kultúra és identitástudat rohamos háttérbe szorítása hasonlóképpen jelen van mindkét területen. „E folyamatnak a lassítására, valamilyen szintű visszafordítására vállalkozik a vándorszínház-program azáltal, hogy olyan közösségeket, településeket látogat meg, ahol lassan már nincs másfajta lehetőség a magyar nyelv és kulturális örökség használatára” – mondja Orbán Enikő, a vándorszínház dramaturgja. „A Bánsági Vándorszínház működése egyszerre állandó és ideiglenes. Állandó, hiszen 2014 óta minden évben útra kel, és aktuális előadásával körbeutazza a Bánságot. Ideiglenes, hiszen a tagok »civil munkája« (minden résztvevő valamelyik hazai vagy külhoni magyar színház munkatársa vagy főiskolai hallgató) az év tíz hónapjában, szeptembertől júniusig máshová köti őket” – teszi hozzá.
Kezdeti kudarcból maradandó siker
Az első próbálkozások sorra kudarcot vallottak anyagi és logisztikai támogatottság hiányában, de Aszalosék nem adták fel terveiket.
Végül 2014 tavaszán a Bánsági Közösségért Egyesület segítségével elindult a Bánsági Vándorszínház első évada. A színház alappillérei: Aszalos Géza színművész, aki az utóbbi három évben magára vállalta a rendezői feladatokat, Orbán Enikő dramaturg, aki a szöveg mellett a turné megszervezéséért és a pályázatok megírásáért felel, valamint Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező. Mindhárman a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház munkatársai. Az egyes évadok színészei között egyesek visszatérő tagok, akik első perctől az elképzelés mellett álltak, mások csupán egy-egy évadra csatlakoznak a társulathoz. Vegyes társaság, hiszen vannak közöttük már végzett színészek, bábszínészek, főiskolás hallgatók és amatőr diákszínjátszók is. Orbán Enikő elmondta, a vándorszínház híre szájhagyomány útján terjed a főiskolások és a fiatal színészek között, így aztán ritka az, amikor a szervezőknek kell jelentkezőket toborozniuk.
Manapság kissé hihetetlennek tűnik, de egyes vidékeken az emberek még életükben nem láttak színházi előadást. Ez azzal magyarázható, hogy a rendszerváltás előtt a színházak még kijártak úgymond tájolni, aztán ez a tevékenységük – különféle okokból – megszűnt. És van ennek még egy oka, amire Orbán Enikő dramaturg hívja fel a figyelmet: a Bánságban a legtöbb település elveszítette magyar nyelvű iskoláit, óvodáit és így azokat a tanárokat és pedagógusokat is, akik lehetőség szerint alkalmat tudtak volna biztosítani a fiatalabb generációknak a színház megismerésére. A Bánsági Vándorszínház felvállalta azt, amit csak kevesen: szabadtéri előadások ingyenes megtekintését teszi lehetővé olyanok számára, akik évtizedek óta nem láttak színházi előadást. E mellett lehetőséget teremt a helyi közösség számára az egymással való találkozásra, teret és időt nyit a beszélgetésre, emlékezésre, tervezésre. Végvár, az előretolt helyőrség
Minden vándortársulatnak kell egy ideiglenes otthon, ahol megpihen, felkészül, erőt gyűjt a következő próbatételre. A Bánsági Vándorszínház ezt az 1500 lelket számláló, többségében magyarok lakta, Temesvártól mintegy 40 kilométerre levő Végvár községben találta meg. Az alapító tagok eredeti elképzelése szerint a társulat bázisa minden évben más szórványtelepülésen lett volna, ezzel is hangsúlyozva vándorszínház jellegét. „Sajnos bebizonyosodott, hogy bármennyire szeretné egy-egy település felvállalni a házigazda szerepét az egyre fogyatkozó szórványban, kevés az olyan, amely megfelelő körülményt és lehetőséget tud nyújtani a csapatnak” – vélekedik Aszalos Géza. Végvár viszont ideális környezetnek bizonyult: az elmúlt három évben a község lakói, elöljárói egyaránt befogadták és példaértékűen támogatták a csapatot. A szervezők hosszú távú tervei között szerepel egy saját bázis kialakítása és létrehozása, de anyagi támogatás hiányában ezt még nem sikerült megvalósítani.
Végvárról indul tehát a társulat a turnéra, Temes és Arad megye településeit járja, de idén először Krassó-Szörény megye is bekerült az útvonalba, miután a csapat meghívást kapott Resicabányára. Mindenhol szeretettel fogadják őket, a társulat pedig az előadásokért cserébe mindössze szállást és vacsorát kér. De aludtak már kultúrházakban a földön, családoknál elszállásolva, óvodában, egyházi bentlakásban, panzióban, tornateremben is. Mindez annyira nagyszerű élmény volt számukra, hogy senkinek sem jutott eszébe panaszkodni a kényelmetlenségekért.
A Bánsági Vándorszínházat működtető Tarisznyás Egyesület alapító tagjai, illetve a társulat főszervezői a temesvári színház alkalmazottai, így az egyesület és a színház vezetősége közötti viszony igencsak jónak mondható. Ezáltal pedig sikerült megoldani a szállítást is: a vándorszínház kibéreli annak kisbuszát, utánfutóját és ezzel szállítja a szereplőket, valamint a díszletet.
Egyre nagyobb az érdeklődés
A tagok minden évben olyan előadásokkal készülnek, amelyek könnyed szórakozást nyújtanak, de művészi értéket is képviselnek. Így mutatták be többek között Petőfi Sándornak A helység kalapácsa, Rejtő Jenő Rózsa, a lovag vagy Nóti Károly Majd a Jegenye című vígjátékát. A színészek minden esetben élőben, mikroporttal énekelnek, csak a zenei alap megy felvételről. A zene sok tekintetben kulcsfontosságú, hiszen hidat teremt a színpad világa és a néző között, befogadhatóvá, ismerőssé téve az amúgy is vígjátéknak megírt előadást.
A nézettséggel kapcsolatban a szervezők elmondták: a nézőszám évről évre növekszik, ami a projekt létjogosultságát, népszerűségét és talán körvonalazódó eredményességét is tükrözi.
A kezdeti időkhöz viszonyítva 2017-ben a legtöbb településen megháromszorozódott a nézők száma, ami bizonyos települések esetében 70–80 főt jelent, máshol százas nagyságrendekről beszélhetünk” – tájékoztat a társulat dramaturgja. A miniévad öt hétig tart, és a tervek szerint jövőre a turné újabb településekkel bővül majd.
Alig akad támogató
Bár működésükkel nyilvánvalóan nemes célt szolgálnak, a színház támogatását kevesen vállalják fel. A csapatnak és a résztvevőknek az egyik legnagyobb szívfájdalma az, hogy bár négy év alatt sikerült hagyományt teremteniük, a kevés támogatás nem tud biztonságos fejlődést, előrelépést biztosítani. Működésük első két évében az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala biztosította a túléléshez szükséges költségvetést, tavalyelőtt a Bethlen Gábor Alap, idén pedig a Temes Megyei Tanács támogatta a projektet. Egyedül a temesvári színház vállalta fel a mindenkori partnerséget, és technikailag példaértékűen támogatja az egyesület munkáját. Dicséretes, hogy temesvári magyar magánszemélyek hozzájárulásukkal segítik a csapatot, de egy minimális állandó támogatás hiánya sajnos ellehetetleníti a továbblépést. Márpedig a 23 település meglátogatása bebizonyította: a társulat mindent megtesz, hogy kiérdemelje létjogosultságát. A felkeresett települések magyar elöljárói és lakosai csakis élvezői lehetnek e projektnek, nem pedig fenntartói.
„Az évek során kialakított személyes kapcsolatok biztatóak, számos településen sokszor magánemberként vállalják közösségi vezetők, hogy önköltségből vendégül látják a csapatot. Egy közösségi program viszont nem szólhat személyes kapcsolatokról” – véli Aszalos Géza ötletgazda. Hozzáteszi, meg kell találni e településeken azokat az embereket, akik a kultúráért, a helyi közösségért, egy cél érdekében hajlandóak áldozni szabadidejükből, és összefogva a még megmaradt magyar közösséget politikai, vallási hovatartozástól függetlenül segítenek megtartani a bánságban élő magyarság kultúráját. Bármi történjék is, a vándorszínház alapítói által létrehozott Tarisznyás Egyesület munkája a projekt végeztével is folytatódik. Igyekeznek olyan programokat létrehozni, amelyek főként a fiatal generáció színházi neveléséhez járulnak hozzá.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

HALÁLOS ÁLDOZATOKAT KÖVETELT AZ ÍTÉLETIDŐ ROMÁNIÁBAN
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Románia nyugati részén: Temes megyében a vihar öt, Beszterce-Naszód megyében két ember halálát okozta, egy ember pedig az Arad megyei Menyházán (Moneasa) vesztette életét az óránként száz kilométeres sebességet is meghaladó sebességű szélben.
A Temes megyei áldozatok közül ketten Temesváron, hárman pedig a tőle harminc kilométernyire lévő Buziásfürdőn vesztették életüket, csaknem ötvenen pedig megsérültek – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Elena Megherea, a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Az áldozatok életét a rájuk zuhant fák oltották ki, egy férfit pedig egy leszakadt hirdetőtábla ütött agyon.
A vihar jelentős károkat is okozott a megyében: a több mint ötven tövestől kiszakított fa és a letört ágak autókat rongáltak meg, villanyvezetékeket szakítottak el. A szél háztetőket rongált meg, teherautókat borított fel, Temesvár belvárosa órákra áram- és vízszolgáltatás nélkül maradt.
Heves szélvihar okozott károkat vasárnap délután Aradon is: a szél tetőket tépett le, fákat döntött ki, reklámtáblákat borított az útra. A megyében Menyházán a legsúlyosabb a helyzet: itt egy nő meghalt, amikor egy kidőlő fenyőfa maga alá temette, az üdülőtelepre vezető út pedig járhatatlan, a szél ugyanis tucatnyi fát döntött az úttestre.
Besztercén a városi parkban, Lonkafalván (Borleasa) pedig egy hídon halt meg egy helyi lakos: minkettejüket kidőlt fa ütette agyon. Bethlenben (Beclean) a kórház tetőszerkezetét rongálta meg a szél. Gondok voltak a Kolozs megyei Bánffyhunyad sürgősségi kórházában is, amely egy időre áram nélkül maradt. A Beszterce-Naszód megyét Moldvával összekötő főút járhatatlanná vált az útra borult fatörzsek miatt.
Bihar megyében 45 település áram nélkül maradt, a Hunyad megyei Alsólapugyon (Lapugiu) hatvan ház tetejét tette tönkre a vihar. Máramaros megyében a katasztrófavédelemnek kellett kimenekítenie húsz turistát, akik egy hegyi felvonón rekedtek.
Ítéletidő tombolt Krassó-Szörény megyében is: Resicabányán egy panelház teraszának tetőzetét szakította le és fákat döntött ki a szél. Vasárnap estig narancssárga (másodfokú) viharriadó van érvényben Erdély-szerte: a meteorológiai szolgálat szerint a széllökések az óránkénti 90 kilométeres sebességet is elérhetik.
Klaus Iohannis államfő sajtónyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését az ország nyugati részét sújtó, emberéleteket követelő ítéletidő miatt, együttérzéséről biztosítva az áldozatok hozzátartozóit és mielőbbi felépülést kívánva a sérülteknek.
MTI; Erdély.ma

Nyolcan meghaltak, többen megsérültek az Erdélyen végigsöprő viharban
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Erdély számos megyéjében, a hatóságok szerint a vihar nyolc ember halálát okozta.
Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt. Ketten Temesváron, hárman a tőle harminc kilométernyire fekvő Buziásfürdőn vesztették életüket, több tucaton pedig megsérültek – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Elena Megherea, a Temes megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Sajtóbeszámolók szerint ugyanakkor az Arad megyei Menyházán is életét vesztette egy nő, amikor rádőlt egy fa, Beszterce-Naszód megyében pedig ketten lelték halálukat a rájuk zuhanó faágak miatt. A vihar jelentős károkat is okozott: a tövestől kiszakított fák és letört ágak autókat rongáltak meg, villanyvezetékeket szakítottak el.
Heves szélvihar okozott károkat vasárnap délután Aradon is: a szél tetőket tépett le, fákat döntött ki, reklámtáblákat borított az útra. A Temes megyei katasztrófavédelem kora esti összesítése szerint a megyében ketten meghaltak, 48-an pedig megsérültek, a sebesültek között hat gyerek van.
Jelentős a kár
Ítéletidő tombolt Krassó-Szörény megyében is: Resicabányán egy panelház teraszának tetőzetét szakította le és fákat döntött ki a szél. Kijutott a szélsőséges időjárásból Kolozsváron és környékén is, ahol ugyancsak háztetőket rongált meg, fákat tépett ki tövestül az orkán erejű szél. A kincses városban háromnegyed órán keresztül szünetelt az áramszolgáltatás az ítéletidő miatt.
Szamosújváron az Ana Ipătescu Líceum tetőzetét is megrongálta a viharos időjárás, Liviu Pop oktatási miniszter bejelentése szerint hétfőn a tanintézetben szünetel az oktatás. Krónika (Kolozsvár)

Mit kapott Románia Erdélytől? (Visszajelzés)
Olvasom a Háromszék 8173. számában a Mit kapott Erdély Romániától? című írást, és felmerült bennem a kérdés, hogy mit kapott Románia 1918-ban Erdély megszerzésével. Nem lenne haszontalan ezt alaposan dokumentált módon (csakis valós, hivatalos adatokra és dokumentumokra alapozva) a nyilvánosság elé tárni, kezdve a területtől és az adminisztrációtól.
Volna mit felsorolni: gazdasági téren a bányászat (arany, ezüst, réz, vas, ércek, szén, kő, só, egyéb altalajkincsek, például földgáz stb.), a különböző iparágakban jól működő gyárak (Vajdahunyadtól Resicáig a fémkohászat, erdélyi városokban a gépipar, fafeldolgozás, nálunk a textilgyár, dohánygyár), a fejlett, sokszínű manufaktúra, a közúti és vasúthálózat (utóbbi teljes gépparkkal), oktatási téren az olykor több száz éves, neves és jól felszerelt iskolák, mindenféle középület, és még lehetne folytatni a sort. Mindezek felleltározása, feldolgozása, rendszerezése és közzététele hatalmas feladat, sok munkát, szaktudást, embert, időt igényel, ami nyilván meghaladja a Háromszék szerkesztőségének lehetőségeit, de talán akad más, aki erre vállalkozna... Végül egy táblázatban lehetne összefoglalni, hogy mije volt Romániának 1918-ban, és mit kapott Erdéllyel. Nos, ha nem sért törvényt, és kivitelezhető a javaslatom, munkára fel!
Zelch Ervin, Barót / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély hizlalta Nagy-Románia gazdaságát az egyesülés után
A trianoni békeszerződéssel Romániához csatolt területek infrastrukturálisan és iparilag is jóval fejlettebbek voltak az Ókirályságnál.
Az első világháború előtt Románia gyengén fejlett agrárállam volt, annak ellenére, hogy Moldva és Havasalföld 1862-es egyesítését, s főleg I. Károly trónra lépését követően erőteljes modernizációs folyamaton ment keresztül. Ennek eredményeként fél évszázad alatt az ország bruttó hazai terméke közel megnégyszereződött, a megalakulás évének 2,26 milliárd dollárjáról 1914-re 8,19 milliárdra nőtt.
A román gazdaság fejlettségi szintjét hűen érzékelteti, hogy a világháború kitörésének évében az egy főre jutó GDP 1054 dollár volt, míg Magyarországon, amely a monarchia harmadik legfejlettebb régiója volt, az osztrák-német- és a cseh tartományok mögött, meghaladta a 2000 dollárt.
Igaz, hogy a GDP-t, mint a gazdasági teljesítmény mérőszámát csak az 1930-as évek elején alkották meg, ám a gazdaságtörténészek viszonylagos pontossággal ki tudják számolni korábbi időszakokra is, ha azokból elegendő statisztikai adat áll rendelkezésre. 1914-ben a román GDP-nek csupán negyedét adta az ipar, 60 százaléka a mezőgazdaságból származott. Magyarországon az ipar 27, a mezőgazdaság pedig 40 százalékkal járult hozzá a bruttó hazai termékhez.
Megugrott a GDP az egyesülés után
A világháborút követően a Magyarországtól és Oroszországtól elcsatolt tartományokkal együtt Románia területe 137 ezer négyzetkilométerről 295 ezer négyzetkilométerre, lakossága pedig 8 millió főről 18 millióra nőtt. A GDP szintén megugrott, 1920-ban meghaladta a 18 milliárd dollárt.
A fejlődés azonban látszólagos volt, az egy főre eső GDP ugyanis negyedével, 761 dollárra esett vissza. A háború katasztrofális hatással volt a gazdaságra, 1919-ben az ipari termelés például csak fele volt az öt évvel korábbinak. Hosszú távon ugyanakkor a területi gyarapodás nagy lendületet adott a fejlődésnek, s a pluszt elsősorban az Ókirályságnál lényegesen fejlettebb Erdély és a Bánság jelentették.
A vasúti hálózat hossza két és félszeresére nőtt, 4200 km-ről 11 ezer km-re. Az ipar termelési kapacitása 235 százalékkal lett nagyobb, köszönhetően annak, hogy olyan iparosodott városok kerültek román fennhatóság alá, mint Temesvár, Nagyszeben, Brassó és Resicabánya. Erdély annexiójának eredményeként olyan, korábban nem létező gazdasági ágazatok jelentek meg a Román Királyságban, mint a színesfémkohászat és a nemesfém-feldolgozás, de jelentősen megerősödött a kohászat, a vegyipar, a fafeldolgozás és az építőanyag-gyártás is.
Nagy ütemben nőtt a gazdaság
1923 után, a nagy világválság kitöréséig a román gazdaság átlagosan évi 5,4 százalékkal nőtt, ami a világviszonylatban a legmagasabbak közé tartozott. 1936-ra az ország Európa első számú, s a világ hatodik legnagyobb kőolaj-kitermelője lett, 8,7 millió tonnával, a földgáz- és aranykitermelésben pedig kontinentális szinten második, a Szovjetunió, illetve Svédország mögött.
A gazdasági fejlődéshez hozzájárult a földreform is, melynek eredményeként másfél millió család 6 millió hektár földhöz jutott. A harmincas évek második felére Románia lett Európa legnagyobb kukoricatermesztője, búzatermesztésben pedig a negyedik helyen állt. Ez a nagy termőterületnek volt köszönhető, a világháború után ugyanis a megnövekedett országban a mezőgazdasági művelés alá vont összterület 6,5 millió hektárról 14,5 millió hektárra nőtt. A mezőgazdaság viszonylag elmaradott volt, 1925-ben Romániában búzából 860 kg volt a hektáronkénti termésátlag, míg Magyarországon és Jugoszláviában 1260 kg.
1939-ben a GDP 23,19 milliárd dollárt tett ki, dupláját az 1920-as értéknek, az egy főre eső mutató pedig 1242 dollárra emelkedett. Annak ellenére, hogy a két világháború közötti Romániát agrárállamként tartja számon a köztudat, tény, hogy 1938-ban az ipar, a szállítás és az építőipar már nagyobb arányban járult hozzá a bruttó hazai termékhez, mint a mezőgazdaság. Pengő Zoltán / maszol.ro

Mihez kezdtek a románok az ölükbe hullott műemléki örökséggel? (A nagy egyesülés centenáriuma)
Alexandru Diaconescu történészprofesszor az épített és egyéb örökség állapotáról
„Ki aggódja magát halálra a centenárium miatt?” – kérdezi prof. dr. Alexandru Diaconescu, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem Karának oktatója. Saját maga adja meg a választ, mert nincsenek sokan: „a vén kutya a hosszú útba döglik bele, az ostoba a másokért aggódva, az értelmiségiek pedig általában bonyolult erkölcsi vívódásokba. Csak a politikusok nem halnak bele soha a szégyenbe, sem az istenfélésbe!” – ez volt a kolozsvári NCN tévéadó november végi, Célkeresztben (În vizor) című műsorának tanulsága.
Már csak egy év van a centenárium megünnepléséig, és minden bizonnyal hamarosan láthatunk majd katonai parádékat, hazafiaskodó beszédekkel megtűzdelt, ünnepélyes ceremóniákat, népi együtteseket és „művészeti brigádokat” és főleg sok-sok tűzijátékot. De azt tudnunk kell, hogy az esemény az elmúlt száz év felülvizsgálatára is késztet: mi, románok miként irányítottuk Erdélyt ezen idő alatt.
Virágzó arany-, szén- és vaskitermelést, nagy acélipari központokat (Vajdahunyad, Resicabánya és Pusztakalán) vettünk át, megörököltünk egy európai szintű vasúti struktúrát és versenyképes gördülőanyag-ipart (aradi Astra, szatmárnémeti Unio, kolozsvári Atelierele), sőt, még egy aradi gépkocsigyárat is, a nyolc évszázados történelmi városok soráról, Erdély gazdag és változatos mezőgazdaságáról nem is beszélve. Nem rám tartozik gazdaságpolitikánk értékelése. Engem a kulturális örökség, a történelmi műemlékek, a régészeti lelőhelyek és nem utolsósorban a múzeumok érdekelnek, amelyek közvetlenül tükrözik a múltunkat, és meghatározzák az itt, nálunk, Erdélyben kifejlődött civilizációt. Komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi lett az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeumból? Hol vannak a Mikó Imre gróf által ránk bízott tárgyak? Hova tűnt Erdély Nemzeti Történelmi Múzeuma? És a Bánságé meg a Partiumé? A bukaresti vagy a iaşi-i nemzeti múzeumról ne is beszéljek. Hihetetlen, de már egyik sem rendelkezik állandó kiállítással, egyik sem látja már el a rábízott kulturális feladatot! Mi lett a nagy régészeti lelőhelyekkel, mint a római Sarmisegethuza, ahol a dévai Régészeti Társaság már 1881-ben elkezdte az ásatásokat? És a dák Sarmisegethuzával? Milyen állapotban vannak Erdély kastélyai?
Jules Verne Kolcvára és ugyanannak a Kendeffy családnak a malomvízi kastélya, valamint az őraljaboldogfalvi – mindhárom a Hátszegben található. A Szamos-völgyben mi lett a csinos kapjoni Haller-palotából, a szentbenedeki Kornis-kastélyból vagy a bonchidai, nemeszsuki, válaszúti nemesi rezidenciákból, a gyalui kastélyból? Mind egészben voltak 1918-ban, egészben voltak 1945-ben is. Mit számít, hogy magyarok! „Mindaz, ami a portámon van, az enyém, és gondoskodnom kell róla, fel kell nevelnem, táplálnom kell” – tartja a népi bölcsesség. Miként bántunk ezzel az örökséggel?
E mérleg során nagyon sok kultúrával és örökséggel kapcsolatos kérdést kell megvizsgálnunk. Van még egy évünk, össze tudunk még tákolni valamit, vagy „szőnyeg alá söpörjük a szemetet”? Valószínűleg majd besöpörjük, de nem lehet elrejteni! Bűzleni fog! A mi kötelességünk, a román és különösen az erdélyi értelmiségiek kötelessége megvitatni ezeket a kérdéseket. Amúgy a romániai művelődésügyi minisztériumot éveken keresztül Kelemen Hunor úr, Hegedüs Csilla asszony és az RMDSZ más képviselői irányították. Ők saját nemzetük és saját lelkiismeretük előtt tartoznak felelősséggel. De az erdélyi megyék műemlékeiért felelős többieknek mi a mondanivalójuk? Valószínűleg beszédekkel és tűzijátékokkal bombáznak majd bennünket.
Az első kérdés az erdélyi kastélyok öröksége
Két példát említek (kényelmességből), a szentbenedeki Kornis-kastélyt és a kapjoni Haller-palotát, bár a Kolozs megyei helyzet Maros, Fehér és Hunyad megyére is jellemző. Mint a viccbeli, akit bezárnak húsz évre egyedül két golyóval, és a végén meglepetésre egyik sincs meg, mi is azt válaszoljuk: „Nem tudom, az egyik elveszett, a másik elromolhatott.” A személytelen megfogalmazásból az következik, hogy a válaszoló egyáltalán nem érintett az eltűnésükben. Az internet több mint egy évtizede vádló cikkekkel, iszonyatos beszámolókkal és e műemlékek megmentésére vonatkozó kétségbeesett felhívásokkal van tele. Nemcsak a magyar értelmiségiek háborodtak fel, de a románok is – még sok Kárpátokon túli is – hevesen és megalapozottan tiltakoztak a szóban forgó kastélyok romosodása ellen.
A szentbenedeki Kornis-kastélyt, amelyet „unikornisos kastélyként” is ismernek, 1573 és 1593 között építették reneszánsz stílusban, és 1600 környékén került a Kornis család tulajdonába. Kornis Zsigmond a család legismertebb tagja, akiből Erdély gubernátora lett. Az 1680–1720 közötti időszakban barokk stílusú felújítást hajtott végre, amivel az épületegyüttes megnövekedett és elegánsabb lett. Kornis Zsigmond nagy támogatója volt a művészeteknek, az épület központi részének felső emeletén lévő szalon adott helyet az első erdélyi komolyzenei koncerteknek.
Szintén az ő nevéhez kötődik az erdélyi román egyház egyesülése Rómával, amit a buzgó katolikus Kornis Zsigmond minden erejével támogatott a kálvinista magyarok többségével szemben, akik a maguk oldalára igyekeztek állítani a románokat. A görögkatolikus egyház az, amely aztán újra felfedezte a románok római eredetét, és tanult emberein, az úgynevezett Erdélyi Iskolán keresztül döntő módon hozzájárult a román nemzet emancipációjához. A reformátusokkal folyó versengés közepette került sor a füzesmikolai könnyező ikon csodájára, és Kornis gróf közvetlen szerepet vállalt az eseményekben. Mivel nem tarthatta meg az eredetit, kőmásolatok készítését rendelte el, amelyeket magyarázó szöveggel együtt a kapu főhomlokzatára helyeztetett. Az egyik domborművet sajnos a közelmúltban ellopták, a másikat a jobb megőrzés érdekében a dési múzeumba szállították. A bejáratnál elhelyezett, a Kornis családot jelképező híres unikornisok sem úszták meg a tolvajok mohó dühét. A család másik jelentős tagja Kornis Károly volt, akinek a XX. század elején nem kevesebb, mint 9000 kötetes könyvtára volt, köztük nagyon ritka kiadásokkal, valamint egy természetrajzi gyűjteménye, de mind szétszóródott a kommunizmus hatalomra jutása után. Utóda, Kornis Zsigmond neoklasszicista stílusú iskolát épített a falunak, amelyet hivatalosan is a helyi közösségnek adományozott. A forradalom után mégis visszaszolgáltatták, és most lepusztul, a helyi hatóságok magára hagyták, hogy restaurálása helyett néhány éve egy újabb épületet húzzanak fel.
A „kagylós kastélyként” is ismert kapjoni Haller-kastély az erdélyi barokk stílus, majd a rokokó gyöngyszeme volt. A palotát Haller János építette, valószínűleg egy korábbi épületre, aki az 1734–1755-ös időszakban Erdély gubernátora volt. Kezdetben a kastély barokk stílusú volt, de 1771 előtt rokokó díszítésekkel egészítették ki, amelyek a kolozsvári Mária-oszlopot is készítő osztrák szobrász, Anton Schuchbauer munkái. A belső díszítéseket a kolozsvári Veress Mátyás készítette a XVIII. század végén. Egy tűzvészt követően, 1920 után a többszintes barokk tetőzetet egyszerűbbre cserélték. A kastély állapota 1948 után fokozatosan leromlott. Az 1956-os építészeti felmérés még számos, mára eltűnt részletet tartalmaz. Ez rendkívül hasznos lehet egy jövőbeni restaurálás alkalmával. A Haller-palota most igen romos állapotban van. A Kornis-kastéllyal együtt történt 2010-es felvétele a történelmi műemlékek listájára formális, valós következmények nélküli aktus volt. A leszármazottak nem rendelkeznek a restauráláshoz vagy tatarozáshoz szükséges pénzügyi forrásokkal. A költségek jóval meghaladják egy új épület költségeit, csak a szaktanulmányok egy vagyonba kerülnek, megvalósításuk még inkább.
Másrészt a megyei tanács, még ha vissza is vásárolná a romokat (talán a Tulajdonalapon keresztül), nem rendelkezik egy hatékony restaurálás szükséges eszközeivel. Csak egy, a hajdani Történelmi Műemlékek Igazgatóságához hasonló, jelentős szakértőket összefogni és európai pénzeket lehívni képes országos szerv tudná megmenteni az ilyen épületeket. A jelenlegi középkori, megyés rendszerben, amelynek forrásai még a helyi újgazdagokat is alig-alig tudják kielégíteni, nem lehet igazán hatékony programokat lefolytatni. Ziar de Cluj; eurocom.wordpress.com; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi Domokos: Szemből, halál
Öt óra. Itt a végső pillanat.
Héjjasfalva felé szaladva szalad
ki lovon, ki az apostolokén –
mint e huszonhat és fél éves legény.
– Potomság! – mondja. – Vagy talán nem is?
Hisz fut bálványa, az öreg Bem is,
aki szíve felől hordotta volt,
bár nem értett egy sort se soha, sort,
verssort, amelyet „oh, mon fils” rovott –
nem harci dobot
helyettesítőt – éppen csak a tett
válott igévé. S elvégeztetett.
Mert tett a szó, ó, tett, igen,
csak orra bukik macskaköveken,
s nem fegyver, csak fegyvernyi gondolat
buktatja orra jobb egek alatt.
S akkor a fiú hirtelen megáll
(a civil őrnagy) -: Hát szemből, Halál!

Évváltáskor mindig nagyon sokan gondolnak Petőfi Sándorra. Az új év első napján a költő marosvásárhelyi szobránál meghitt ünneplésre szoktak összegyűlni a magyarok. Az idei decemberben Marosszentgyörgy is hasonló emlékhelyet teremtett magának. Bálint Károly szobrászművész impozáns köztéri művét a község központjában ünnepélyes keretek között december 9-én avatták fel. A bronz mellszobor és a népes részvétellel lezajlott ünnepi mozzanat fotós felvillantásával, valamint Szilágyi Domokos versével tisztelgünk a Múzsa oldalain a 195 esztendővel ezelőtt született halhatatlan lírikus és szabadságharcos emléke előtt. A szenvedélyes Petőfi-kutató, a burgenlandi Tarjányi József jelezte a minap, mekkora örömmel értesült az újabb Petőfi-szobormás megjelenéséről. Mint írja, világszerte évente két-három Petőfi-szobor kerül köztérre. Idén március 15-én Resicabányán leplezték le a Magyar Művelődési Ház homlokzatán azt a márvány emléktáblát, amelybe Petőfi Sándor arcmását, Hunyadi László bronzplakettjét ékelték be. Népújság (Marosvásárhely)