Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Partium
1842 tétel
2003. szeptember 16.
"A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját. Megünnepelték egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját. Köszöntéseket Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, Forró László lelkipásztor mint házigazda, Tőkés László püspök, Nagy Gizella, Bihar község polgármestere, Matekovits Mária, az EMKE alelnöke, Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke, Diószegi László, a Teleki László Közalapítvány ügyvezetője, Soós Lőrinc, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese mondtak. Dukrét elnök beszámolójában röviden ismertette a tíz év eseményeit, eredményeit: kilenc konferencia, kilenc pályázati kiírás, 23 kötet a Partiumi Füzetek sorozatában, tizenegy honismereti tábor, tizenhárom emléktábla. Ezt részletesen bemutatja az erre az alkalomra megjelent évkönyv, amely az említett sorozat legfrissebb kiadványa. Ezt követte a Fényes Elek-díjak kiosztása: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza és post mortem Benedek Zoltán (Nagykároly) az idei kitüntetettek. Tempfli József és Tőkés László püspökök támogatását a Fényes Elek-díj bronzplakettjeivel köszönte meg az egyesület. A tudományos ülésszak, a hagyománynak megfelelően, a környék megismertetésével kezdődött. Dukrét Géza a Hegyköz vidékét mutatta be, Forró László Hegyközkovácsi helytörténetéről és mai helyzetéről tartott előadást. A konferencia fő témája a Rákóczi-szabadságharc 300 éves évfordulója volt. A következő előadások hangzottak el: Hajdú Jenő: A nagyságos fejedelem szülőháza, dr. Szénássy Zoltán (Révkomárom): Kuruc világ Komárom megyében, Hitter Ferenc (Felsőbánya): Pintye havasi betyár vagy Rákóczi kuruca 1703 augusztusában, Fazekas Loránd (Szatmárnémeti): A majtényi fegyverletétel emlékoszlopa, Pálkovács István (Temesvár): II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak útja a Bánságban - 1906, Nagy Aranka (Nagyvárad): Mányoki Ádám - II. Rákóczi Ferenc arcképfestője. Az Érmellék borospincéit, borászati eszközeit bemutató kiállítás Sófalvi István fotóművész nevéhez fűződik. Szept. 6-án A20. század öröksége, emlékezete című témakör keretében zajlott, a következő előadásokkal: Halász Péter (Budapest): A második évezred öröksége - Gondolatok a hagyományról, Kupán Árpád (Nagyvárad): A nagyváradi szabadkőművesség szerepe Nagyvárad 20. század eleji felvirágoztatásában, Puskel Péter (Arad): Az aradi Szabadság-szobor feltámadása, Sándor István (Arad): Felállítás előtt az aradi Szabadság-szobor, Matekovits Mária, Matekovits Mihály (Arad): Fogalom - árnyékkal. Gondolatsor az aradi Szabadság-szobor esztétikájáról, Pávai Gyula (Arad): Fischer Aladár, az Aradi Katolikus Gimnázium igazgatója, Nánási Noémi (Érmihályfalva): Máté Imre - egy küzdelmes költői pálya, Csanádi János (Kisjenő): Nagyzerind szellemi nagykorúsodásának erőforrásai, Tácsi Erika (Temesvár): A temesvári Bartók Béla Líceum, a 20. század teremtménye, Krestyán Ilona (Temesvár): Az iparosképzés helyzete Temesváron a 20. század elején, Pásztai Ottó (Nagyvárad): A nagyváradi vegyipar története, Jancsó Árpád (Temesvár): A Béga hajózó csatorna csegéző műve, Bessenyei István (Segesvár): Az önpusztító fegyver. Az előadásokat közgyűlés követte. Szept. 7-én, vasárnap szakmai kiránduláson vettek részt a megjelentek, magyarországi Árpád-kori templomokat látogattak meg. A PBMEB idei évkönyve a Partiumi Füzetek sorozat 23. tagja, Dukrét Géza szerkesztésében. A több mint 400 oldal első fele a civil szervezet történetét, eseménykrónikáját, adatbázisát tartalmazza, a másik fele pedig 21 honismereti, helytörténeti tanulmányt a bizottság tagjainak tollából, igen változatos tematikával. A kiadvány a Bihar Megyei Tanács támogatásával jelent meg A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról címmel. /D. G.: Felmutatás, értékmentés, öntudatápolás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 16./"
2003. szeptember 19.
"Fényes Elek-díjjal tüntette ki post mortem, a tavaly elhunyt Benedek Zoltán nagykárolyi tanárt, tudománynépszerűsítő írót a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. A szóban forgó szervezet szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját, amelyen egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját is megünnepelték. Ennek keretében került sor a Fényes Elek-díjak kiosztására. Az idei kitüntetettek: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza (Nagyvárad) és Benedek Zoltán (Nagykároly). /(boros): Benedek Zoltán post mortem Fényes Elek-díjas. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 19./"
2003. szeptember 20.
"Harminc évvel ezelőtt fiatal énekesnő került a Kolozsvári Magyar Operához: Kirkósa Júlia, aki hamarosan az intézmény vezető magánénekese lett. Jól sáfárkodott tehetségével: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint tavalyi szerepei, hiszen most is sikeres fellépéseket tudhat maga mögött: gondoljunk csak az idei Kriza-gálára. Gazdag pályája nyugdíjasként sem zárult le teljesen: tovább énekel, tanít, doktorál. Kirkósa Júlia elmondta, hogy minden fellépés élményszámba ment. Szinberger Sándor akkori igazgató-főrendező elve a fokozatosság volt: a pályakezdő énekesnek kisebb szerepeket kell adni, nem "mélyvízbe dobni", mert az nyomot hagyhat egész pályáján. Kirkósa csak az 1989-es rendszerváltás után kapta meg első kategóriás minősítését, ez a legmagasabb művészi fokozat. Többször fellépett Bukarestben az ottani Operaházban, többször külföldön. Jelenleg írja doktori disszertációját, témavezetője dr. Angi István, a Gh. Dima Zeneakadémia professzora. Tíz évvel ezelőtt kezdődött tanári pályája Kolozsváron a Zeneakadémián, de ez tőle független okok miatt abbamaradt. Hatodik tanévét kezdi Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Kirkósa Júlia az ittmaradás híve, még akkor is, amikor itt mindenért kétszer annyit kell dolgozni. /Hintós Diana: Három sikeres évtized a Kolozsvári Magyar Operánál. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./"
2003. szeptember 22.
"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalakulását nov. 29-re tervezte a tanács felállításával megbízott kezdeményező testület. A szept. 20-án Szilágysomlyón szervezett újabb fórumon bejelentették a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) októberre tervezett megalakulását is, valamint a résztvevők állásfoglalást fogadtak el az októberre tervezett alkotmánymódosítás kapcsán, azt javasolva a romániai magyaroknak, hogy nemmel szavazzanak az alaptörvényre kiírt referendumon. Az EMNT többszáz tagú, területi alapon szerveződő testület lesz, amely az elképzelések szerint a helyi nemzeti tanácsok képviselőiből tevődik majd össze. A tervek szerint minden magyarlakta településnek lesz helyi nemzeti tanácsa, illetve képviselője az EMNT-ben. A SZNT is alulról szerveződik, a testületek székely területi és széki nemzeti tanácsokból tevődnek majd össze. Az SZNT megalakulását október 26-ra tűzték ki. Mindezt a Tőkés László püspök által idén kezdeményezett fórummozgalom ötödik állomásán, a Szilágysomlyón szervezett Szilágysági Fórumon jelentették be. A korábbi találkozókat Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön tartották.A testület az aradi Szabadság-szobor és a Bolyai Egyetem ügyében is állásfoglalást fogadott el, amelyben követelik az aradi emlékmű haladék és feltétel nélküli felállítását, valamint a kommunista hatalom által önkényesen felszámolt kolozsvári Bolyai Egyetem maradéktalan helyreállítását. A testület Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő személyében új ügyvivő elnököt is választott, mivel Toró T. Tibor korábbi elnök negyedéves mandátuma lejárt. Az aradi Szabadság-szobor ügyét illetően Tőkés László megállapította: a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ közötti megállapodás előírja nemcsak az aradi emlékmű visszaállítását, de a Babes-Bolyai Tudományegyetemen az önálló magyar karok létrehozását is. "Látnivaló, hogy e minimális érdekeinket sem tudja érvényesíteni az opportunista, elvtelenül egyezkedő RMDSZ-vezetőség" - mondta a püspök, aki szerint a magyarságnak bizonyos kérdésekben nem szabad megalkudnia. Székelyföld esetében területi autonómiáról beszélünk, a Partiumban egyértelműen a személyi elvű autonómia érvényesíthető. A püspök megfogalmazása szerint a román és a magyar sajtó "egyaránt mostohán bánik" a mozgalommal, az RMDSZ pedig "lejárató propagandát" folytat. A mostani találkozót a legutóbbi összejövetelhez képest jóval kisebb érdeklődés övezte: míg Sepsiszentgyörgyön annak idején hétszáz résztvevő jelent meg, Szilágysomlyón mindössze kétszázan gyűltek össze. Tőkés László szerint most azért voltak a szokásosnál kevesebben, mert a szövetség hivatalos vezetése megfélemlítette a mozgalommal szimpatizálókat. Sárközi Zoltán, a Nagyváradi Polgári Egyesület elnöke a fórumon bejelentette: a szatmárnémeti polgári egyesülethez hasonlóan saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. /Borbély Tamás: Lankad a fórummozgalom iránti érdeklődés. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ A szilágysomlyói fórum résztvevői azt javasolják a romániai magyarságnak, hogy az alkotmánymódosításról okt. 19-re hirdetett népszavazáson voksoljanak nemmel. Erre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete tett javaslatot a fórumnak. Tőkés László püspök leszögezte: "Az erdélyi magyarság Trianon óta soha nem fogadta el Románia nemzetállami meghatározását. A mostani igen szavazat áttételesen ezt jelentené". Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő hozzátette: "Az igen szavazattal ráadásul lehetőséget adnánk a kormánypártnak arra, hogy úgy tüntesse fel: az erdélyi magyarság elfogadta az alkotmányt, és benne a nemzetállami meghatározást. Viorel Hrebenciuc, a kormánypárt alelnöke épp a Krónikának nyilatkozva már a parlamenti szavazást is így állította be."Sárközi Zoltán, a Bihar Megyei Polgári Egyesület elnöke kijelentette, egyesülete mindenképpen jelölteket állít a közelgő helyhatósági választásokon. Tőkés András a bejegyzés alatt álló Maros Megyei Polgári Mozgalom nevében jelentette ki: jelöltjeik a Magyar Polgári Szövetség színeiben mérkőznek meg az RMDSZ-szel az önkormányzati tisztségekért. /Gazda Árpád: Nemet javasolnak az alkotmány népszavazásán. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./"
2003. október 2.
"Aradon tartják első egyeztetésüket az RMDSZ ellenzékének számító politikai erők. 2002. febr. 6-án alakult meg az RMDSZ képviselőházi frakciója keretében a Polgári Szárny kilenc képviselővel /Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly/. A Polgári Együttműködés Tanácsa (PET) 2002. máj. 25-én, a marosvásárhelyi Vártemplomban alakult meg az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, a Reform Tömörülés és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ból kizárt képviselőinek együttműködési nyilatkozata alapján. A PET a későbbiekben nem tevékenykedett. "A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) valamennyi székelyföldi településen indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő, az MPSZ elnöke. - Azt is fontolgatjuk, hogy Erdély olyan településein, ahol legalább 15 százalékos a magyarság aránya, szintén indítsuk jelöltjeinket." Szász Jenő elmondta, az Udvarhelyért Polgári Egyesületből alakult Magyar Polgári Szövetség annak lehetőségét is mérlegeli, hogy Kolozsváron is beleszóljon a helyhatósági választások kimenetelébe. Szász Jenő úgy vélte, Kolozsváron az MPSZ csak azokat a magyarokat mozgósítaná, akik amúgy nem mennének el szavazni. Szász hangsúlyozta: megegyezés született, hogy a Maros megyei Polgári Mozgalom jelöltjei szintén az MPSZ színeiben indulnak majd.A Magyar Polgári Szövetség megalakulását ez év márc. 31-én jelentették be; a székelyföldi polgári körök és egyesületek alulról szerveződő ernyőszervezeteként határozta meg önmagát. A nyolctagú vezető testület által irányított MPSZ-ben a hat székely széket (Csík, Udvarhely, Sepsi, Gyergyó, Kézdi és Maros) nyolc személy képviseli. Szász Jenő közölte, a legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. "Székházgondjaink vannak a területi szervezeteknél; irodákra van szükségünk ahhoz, hogy az adminisztrációt működtethessük. A pénzek ugyanakkor kizárólag az RMDSZ-hez érkeznek; mindennek ellenére bizakodóak vagyunk" - jelentette ki az MPSZ elnöke. "A Polgári Mozgalom az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta Tőkés András, a Maros megyei szervezet elnöke. A Polgári Mozgalom a civil társadalom részeként kívánja kifejteni tevékenységét, hivatalos bejegyzése folyamatban van. A mozgalomnak megyeszerte 36 polgári kör a tagja, közülük a legkisebb tíz, a legnagyobb 41 személyből áll; Tőkés 600 körülire becsülte a Polgári Mozgalom tagjainak számát. A mozgalom azokon a Maros megyei településeken veszi fontolóra az önálló jelöltállítást, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot. Alternatívát szeretnének nyújtani a megye magyarságának a választásokon, anélkül azonban, hogy a magyar tanácsosok és polgármesterek számát veszélyeztetnék. A Polgári Mozgalom jan. 25-én alakult meg a Maros megyei Kiskenden huszonegy Maros megyei polgári kör képviselőinek részvételével. Előkészítői, elsősorban Tőkés András marosvásárhelyi tanár, a magyarországi polgári köröket tekintették mintának. Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára központi fekvésű ingatlanját ajánlotta fel a Polgári Mozgalom székházának, ezt két hét múlva avatják fel, ezután pedig állandó irodaszolgálatot biztosítanak. A Magyar Polgári Egyesület neve elé csak helymeghatározásként szokták odatenni a "nagyváradi" szócskát, magyarázta a 2003 februárjában bejegyzett egyesület elnöke, Sárközi Zoltán. Bihar megyei településeken kívánnak jelölteket állítani a helyhatósági választásokon "ott, ahol megtehetjük, és nincs veszélyben a magyar önkormányzatiság" - jelentette ki Sárközi Zoltán. Az alkotmánymódosítási népszavazáson a nemre biztatják az erdélyi magyarságot. A szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesületet ez év elején jegyezték be hivatalosan Pro Civitate Egyesület néven. A szervezet elnöke, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő idén szeptemberben azt állította, Szatmár megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 35-40 százaléka eltávolodott az RMDSZ-től, és ez indokolja a Magyar Polgári Egyesület (MPE) létrehozását. Az MPE Pécsi szerint úgy nyújt alternatívát, hogy közben a rájuk szavazók ahhoz is hozzájárulnak: több magyar nemzetiségű tanácsost és polgármestert juttassanak mandátumhoz. Pécsi hangsúlyozta: az egyesület nem osztja meg a magyarságot. A Pro Civitate soraiba az augusztusban rendezett Szatmárnémeti Fórum során 450-en csatlakoztak, taglétszáma azóta ezerre duzzadt. Sepsiszentgyörgyön márc. 28-án tartotta alakuló ülését a Polgári Frakció. A Polgári Frakciót tíz sepsiszentgyörgyi RMDSZ-tanácsos alakította meg, akik kiváltak az RMDSZ városi tanácsi frakciójából, mely összesen 17 tagú (a sepsiszentgyörgyi tanácsnak 21 tagja van). A csoport később Kovács István unitárius lelkész, majd Kovács István állatorvos kiválásával nyolctagúvá vált. A frakciót Tulit Attila vezeti, aki a sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalomban és a Székely Nemzeti Tanács szervező munkájában is komoly szerepet vállal. A frakcióvezető leszögezte: a megalakulandó Székely Nemzeti Tanács nem indul a választásokon, közképviseleti testületként egyetlen célt fogalmazott meg, a székelyföldi autonómiastátus parlamenti elfogadtatását. A Polgári Mozgalom azonban az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indít jelölteket. Nem alakította még ki álláspontját az önkormányzati választások tekintetében a Reform Mozgalom. Szilágyi Zsolt elnök jelezte, nem is állt szándékukban, hogy a mozgalmat a bíróságon is bejegyezzék. A képviselő elismerte, a Reform Mozgalomnak már nem sikerült azt a politikai súlyt megőriznie, amit egykor a Reform Tömörülés RMDSZ-platform jelentett. Legfontosabb tevékenysége a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezése volt. Úgy vélte, ennek ellenére szükség van a mozgalomra, mert közvetíthet a az RMDSZ belső ellenzéke és a szövetségen kívüli ellenzék között. A Reform Mozgalom megalapítását márc. 8-án Marosvásárhelyen határozták el a Reform Tömörülés hatodik kongresszusának küldöttei azt követően, hogy a platform a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után kialakult helyzet miatt feloszlatta önmagát. Az alakuló ülés arról döntött, hogy a legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy közép-erdélyi és egy partiumi-bánsági regionális tanácsot hoznak létre. Szilágyi elismerte, a regionális tanácsok megalakítása jövőre marad. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete /EMNT KT/ márc. 14-én a kolozsvári fórumon alakult meg. Akkor a fórummozgalmat elindító Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára 19 tagját választották meg. A kezdetektől András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Wanek Ferenc neve szerepelt a névsorban. Utólag Bodó Barna és Somai József kilépett e testületből, amely az írásban kért javaslatok alapján a már megválasztott személyek szavazatával 31 tagúra bővült. Ápr. 27-én, a székelyudvarhelyi fórumon csatlakozott a testülethez Andrássy Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Egyed József, Izsák Balázs, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Sándor József, Sántha Pál Vilmos, Tófalvi Zoltán és Tulit Attila. Székelyudvarhelyen választották meg az öttagú ügyvivő testületét is, melynek soros elnöke Toró T. Tibor lett, tagjai Boros Zoltán, Márton Zoltán, Szász Jenő és Szilágyi Zsolt. Wanek Ferenc lemondása nyomán a testület Bencze Tiborral egészült ki 31 tagúra. A székelyudvarhelyi fórum résztvevői közfelkiáltással fogadták el azt a határozatot, mely szerint Tőkés Lászlót az erdélyi magyar nemzeti közösség tiszteletbeli elnökévé nyilvánították. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) által szervezett szilágysomlyói fórum állásfoglalásban javasolta az erdélyi magyarságnak, szavazzon nemmel az alkotmánymódosításra kiírt népszavazáson. Az ügyvivő testület soros elnökévé aug. 22-én választott Szilágyi Zsolt feloldhatónak érezte az abban rejlő ellentmondást, hogy képviselőként megszavazta az alkotmánymódosítási törvényt, az ügyvivő testületben viselt tisztsége alapján viszont annak népszavazási elutasítására biztatja a közösséget. A képviselő Szilágysomlyón sokadszor hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem vesz részt az önkormányzati választásokon. Ez az autonómia-statútumokat majdan kidolgozó és elfogadó erdélyi magyar parlament szerepét kívánja betölteni. A Székely Nemzeti Tanács gondolata 2003. jún. 21-én merült fel a Csíkszeredában lezajlott, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai júl. 8-án, Csomafalván megalakították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kezdeményező Testületét. A testület által kiadott közlemény szerint rendeltetésüknek tekintik elősegíteni a széki nemzeti tanácsok megalakítását, és összehangolni ezek tevékenységét a Székely Nemzeti Tanács létrehozása érdekében. Az SZNT feladata lesz utóbb a Székelyföld autonómia-statútumának a véglegesítése, és annak benyújtása Románia parlamentjéhez a törvényerőre emelés céljából. Aug. 5-én az SZNT kezdeményező testülete Sepsiszentgyörgyön elhatározta a Települések Székely Tanácsai küldötteinek kijelölését, melyre okt. 12-éig kerül sor. A nyolc Széki Székely Tanács - Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Marosszék, Csíkszék, Gyergyószék, Udvarhelyszék és Bardóc-Miklósvárszék - megalakításának tervezett időpontja okt. 19-e. Emellett a Székely Nemzeti Tanács közvitára bocsátja a székelyföldi autonómia statútumát. A kezdeményező testület munkadokumentumként elfogadta a Csapó József által kidolgozott Székelyföld Autonómia Statútumának tervezetét, s felkérte a volt RMDSZ-szenátort a testület szóvivői teendőinek ellátására. /Erőegyesítésre készül a romániai magyar ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 6.
"Észre kell vennünk, hogy mégiscsak csoda történt. A tervek szerint első körben felépül az egyetem főépülete, s a mintegy ezer diákot befogadó épület több mint 7,5 ezer négyzetméter hasznos területen látja el funkcióit. Távlatilag a campus a kiegészítő rendeltetésre megépítendő két épülettel valamint egy sportpályával is bővülni fog... Itt a helyszínen Hollanda Dénes úr és lelkes csapatának munkáját dicséri a kétéves előkészítést koronázó mai ünnepség" - hangzott el okt. 4-én Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökének beszédében Marosvásárhely és Koronka határában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának helyet adó épület alapkőletétele alkalmával. Az eseményen részt vettek a Sapientia Alapítványt létrehozó erdélyi magyar egyházak vezetői, illetve azok megbízottai, a magyar kormány képviselői, az RMDSZ tisztségviselői, az egyetem oktatói, diákjai, meghívottak és számos érdeklődő. Este a belvárosi Keresztelő Szent János plébániatemplomban tartották meg a marosvásárhelyi karok évnyitó ünnepségét. A magyar kormány üdvözletét tolmácsolva Bálint-Pataki József kijelentette: "Mindannyian egyetértünk abban, hogy az anyanyelvű felsőoktatás kérdésének megoldása olyan, halasztást nem tűrő feladat, amelyet csak közös munkával, összefogással lehet megvalósítani. Ebben aktív szerepet vállalt a mindenkori magyar kormány. Ezért dolgozott több száz értelmiségi Erdély-szerte immár több mint 12 esztendő óta." A Sapientia Kuratóriumának nevében Kató Béla elnök mondotta el, hogy "bár kénytelenek voltunk Marosvásárhely központjából - ahol egykor iskoláink voltak és vannak -, kiköltözni a város végére új bástyát, új falakat, új várat építeni, mégsem lehetünk szomorúak, mert ezen a helyen minden megadatik majd ahhoz, hogy jó körülmények között fejlődhessen tudományos életünk, és tanuljanak diákjaink." Szilágyi Pál, a Sapientia rektora a négy pilléren nyugvó EMTE fejlődését és szerkezetét bemutatva (18 szakon 1500 körüli a diákok száma, a partiumi testvéregyetemen 2500 hallgató tanul), kiemelte, hogy egy egyetem felépítésének fontos szerepe lehet a szellemi élet fellendítésében, a fogyatkozó magyarság kulturális erejének megsokszorozásában. Tempfli József katolikus, Pap Géza és Tőkés László református püspökök, valamint a többi történelmi egyház vezetőinek megbízottai áldásukat adták az épülő egyetemre. Végül Hollanda Dénes dékán helyezte el a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusának alapkövét. A Magyar Köztársaság mindent megtesz, hogy a ma még gyermekcipőben járó egyetem európai színvonalra emelkedjen - hangzott el az ígéret Szabó Vilmos államtitkár beszédében. Végül felolvasták a Duna Televízió értékes könyvajándékáról szóló adományozó levelet. /(bodolai): Elhelyezték a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusának alapkövét. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./"
2003. október 7.
"Minden eddiginél több szakkal és hallgatóval kezdi meg az idei évet Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), jelentette be a tanévnyitó alkalmából Kovács Béla rektor. A 2003/2004-es tanévben 927 hallgatója lesz a PKE-nek, köztük 365 elsőéves, akik 14 szakon tanulnak. Az előző évhez képest a szakok száma hárommal bővült, 2001-hez képest pedig megduplázódott. Idén 122 végzős köszönt el az intézménytől, kiknek túlnyomó többsége becsülettel megállta helyét az államvizsgán. A zenepedagógia és menedzsment szakok hallgatói átlagon felüli teljesítményt nyújtottak, valamennyien sikerrel államvizsgáztak. Az idei tanévben a PKE kezdeményezni fogja az intézmény mint egész, valamint azon belül két szak, a vallástanár-szociális munkás és vallástanár-német nyelv és irodalom végleges akkreditálását. A 2004/2005-ös tanévben további két szak, a zenepedagógia és a menedzsment kaphat végleges akkreditációt. Kovács Béla elmondása szerint 2003-ban a PKE újabb felsőfokú oktatási intézményekkel kötött együttműködési szerződést, legutóbb a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel. Tolnai István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadója arról szólt, újabb telket és ingatlant sikerült megvásárolni a PKE főépületének szomszédságában. Ez utóbbiban diákszállást alakítanak ki, mivel az egyetem jelenlegi kollégiumi kapacitása - mintegy 260 férőhely - nem elégíti ki az igényeket. /Pengő Zoltán: Fejlődő egyetem. Megnyitották a tanévet a PKE-n. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./ Az anyaországi támogatások megduplázásra volna szüksége a Sapientia-EMTE-PKE erdélyi magyar egyetemi hálózatnak a jelenlegi 1,85 milliárd forint helyett, mert az új tanévben a működési költségek fedezésére sem lesz elegendő az 50 millió forinttal még meg is kurtított támogatás. Az ingatlanberuházások és infrastrukturális fejlesztések nélkül nem tartható fenn a rendszer - hangzott el a tanévnyitón. A három irányban építkező: tanítóképzésre, közgazdaságtanra és művészetekre szakosodott PKE-nak 145 tanára van: 15 professzor, 30 docens és több, mint 40 adjunktus és arra is figyelnek, hogy a fiatal tudományos értelmiségnek teret adjanak. Nagyváradon 2500 diák számára alkalmas Egyházi Művelődési Központot kívánnak idővel létrehozni, amelynek jelentős része az egyetemmel, az Arany János Kollégiummal, az új rektori hivatallal már elkészült. A Lorántffy Zsuzsanna Középiskola eddig használt épületét várhatóan az egyetem kapja meg. /(Balla Tünde): Tanévnyitó a Partiumi Keresztény Egyetemen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./"
2003. október 7.
"A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, Hodossy Gyula dunaszerdahelyi költő, könyvkiadó volt a nagyváradi Könyvtári Esték évadkezdő rendezvényének vendége Nagyváradon, a Lorántffy-központban. Csűry István a Felvidék és a Partium testvérvonzalmáról, Barabás Zoltán költő-szerkesztő Hodossy legfrissebb könyvéről (A szerető önfegyelem) beszélt a dedikálással zárult író-olvasó találkozón. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 7./"
2003. október 13.
"Lakatos Péter, a Partium platform nevében és az aradi Szabadság-szobor kapcsán mondotta, hogy a román nacionalisták nem várt segítséget kaptak attól az Erdélyi Nemzeti Tanács nevét lejárató, farizeus ügyvivő asztaltársaságától, mely a Medgyessy-Nastase találkozó előestéjén nyílt levelet írt. Kónya-Hamar Sándor így fogalmazott: a protokollum mindig azok között köttetik, akik nem hajlandók egymást vállalni. Ilyen vagy olyan megfogalmazások bekerülnek a papírba, melyekből megvalósul valami, aztán azt keservesen védeni is kell. A Székely Nemzeti Tanács plakát-ügyében, sokkal keményebben föl kellett volna lépni, nem elég rendőri túlkapásról beszélni. Borboly Csaba, az Új Erő Platform képviseletében kérdezett: azok, akik úgy hiszik, hogy nincs helyük a mostani RMDSZ-ben, megtagadják a szatmári kongresszus határozatait? Kelemen Kálmán, a Kereszténydemokrata platform elnöke arról szólt, hogy az RMDSZ-ben egyesek szeretnének tulipán-bárók, tulipán-hercegek lenni. Évek óta folyik és sokan türelmesen tűrték azt a kettőséget és azoknak a kettőségét, akik belül úgy játszottak, mintha kívül lennének, kívül úgy, mintha belül lennének, és megint egy harmadik változatra gondoltak. A kérdés az, hogy a Nemzeti Tanács szervezők rendelkeznek-e olyan elszántsággal, mint annak idején a román memorandisták? Ha igen, a történelemben nincs megtiltva senkinek, hogy vértanúvá váljék. Verestóy Attila a Székelyföld platform nevében leszögezte: az egységbe nem lehet mindenkit belezsúfolni. Aki nincs ellenünk, az még velünk lehet, de fogjuk fel, hogy aki ellenünk van, az nincs velünk. Kelemen Atilla, Novum Forum platformvezető, aki szeptember első napjaiban részt vett az Európa Tanács ülésén, elmondta, hogy ott Nastase az első kérdést Eörsi Mátyás liberális képviselőtől kapta, s az ez volt: Miért nem állhat a Szabadság-szobor? Szerinte az RMDSZ ezt a kérdést is meg fogja oldani. Winkler Gyula, a Szórvány platform nevében úgy vélekedett, el kell érni, hogy a jövő évre is minél többet bevihessenek a költségvetésbe azokból az igényekből, melyeket a helyi önkormányzatok az RMDSZ felé megfogalmaztak. Takács Csaba ügyvezető elnök kérte: azokkal az RMDSZ tisztségviselőkkel szemben, akik kétkulacsos politikát folytatnak, a szövetség határozottan alkalmazza saját alapszabályzatát. Rengeteg hozzászóló volt.Nagy Benedek: Cinikus, piszkos játék folyik a Székelyföldön és a székelységgel, visszaélnek temperamentumával, politikai tájékozottsági szintjével. /(Bögözi Attila): SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./"
2003. október 22.
"Nagyváradon a város tudós püspökei közül idén dr. Széchenyi Miklósra (1868-1923) emlékeztek okt. 18-án a Posticum Ifjúsági Központban. Dr. Sándor Gábor győri teológiai tanár ismertette Széchenyi püspök életét, Fodor József vikárius beszélt Széchenyi Miklós tizenkét évig tartó váradi püspökségéről, aki Trianon után próbálta összetartani az egyházmegyét. Széchenyi Miklós művelődéstörténeti szerepének bemutatását dr. Fleisz János történész. Hangsúlyozta, hogy az ötödik alkalommal szervezett konferenciasorozat a régi Nagyvárad jeles szülötteinek, tudós egyházfőinek emlékét hivatott ápolni. Végezetül Dukrét Géza, a Partumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke mutatta be a 25. Partiumi Füzetként megjelent Nagyvárad tudós püspökei című gyűjteményes kiadványt. /(Balla Tünde): Széchenyi Milós, Várad tudós püspöke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./"
2003. október 24.
"Koszorúzással, gyertyákkal tisztelegtek Erdély-szerte az 1956-os forradalom hősei és eszméje előtt. Csíkszeredában a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Hargita megyei szervezete tartott megemlékező ünnepséget. Szilágyi Árpád, az Egyesült Államokból Romániába visszatelepedett volt politikai fogoly szavalta el Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét. A Székely Károly Szakközépiskolában 1956-tal kapcsolatos dokumentumokból, fényképekből és könyvekből álló tárlat nyílt. Az akciókról és a megtorlásról tartott érdekfeszítő előadást okt. 22-én Nagyváradon Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi újságíró, az erdélyi 56 kutatója, valamint Pákh Tibor budapesti ügyvéd, aki aktív részese volt a budapesti eseményeknek, emiatt 1971-ig ült a Kádár-rezsim börtöneiben. Mindketten egybehangzóan domborították ki a magyar 56 egységét, nemzeti jellegét és történelmi jelentőségét, kifejtve: még ma is "erőteljes posztkommunista maszatolás" folyik az események és főleg a megtorlások körül, ugyanis a diktatúra verőlegényei, pribékjei, vérbírái, foglárjai, "átnevelő tisztjei" közül sokan élnek, vagy leszármazottaik révén részesei a hatalomnak. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Magyar Polgári Egyesület és az Ifjúsági Polgári Egyesület szervezésében a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében rendezett emlékesten Szerefi Ilona népdalokat énekelt, Beregszászi Olga pedig régi magyar katonanótákat adott elő saját gitárkísérettel. Tőkés László püspök megköszönte az előadók szolgálatát, és reményteljes, öntudaterősítő, felemelő nemzeti ünnepet kívánt a jelenlévőknek. Sepsiszentgyörgyön a Volt Politikai Foglyok Szövetsége koszorúkat helyezett el a város temetőiben, főhajtással tisztelegve az elhunyt bajtársak sírhantjánál. Délután az Erzsébet parkban található 56-os kopjafánál gyűltek össze, a megemlékezésen részt vettek a történelmi egyházak, az RMDSZ városi szervezete és a Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács képviselői is. Török Ferenc, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének helyi elnöke beszéde után az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság elnöke, Józsa Csaba nyílt párbeszédre hívta meg Sepsiszentgyörgyre, november negyedikére az RMDSZ csúcsvezetőségét, a polgári körök képviselőit és Toró T. Tibor parlamenti képviselőt. A megemlékezés alatt két rendőr figyelte az egybegyűltek minden mozdulatát, a rendőröket nem nyugtalanította, hogy valaki "bozgor" bekiáltással próbálta megzavarni a kegyeletteljes emlékezést. Baróton a Baróti Szabó Dávid Középiskola diákszövetségének és a városi művelődési ház Fókusz Klubjának vendége volt a forradalom vérbefojtását követő megtorlás két politikai elítéltje. Az úgynevezett Dobai-perben 20 évre ítélt Varga László nyugalmazott marosvásárhelyi református lelkész előadásában az 1956-os események és a megtorlás hátterét vázolta fel 56 előzményei és következményei című előadásában. Sorstársa, a Szoboszlay-perben 25 évi börtönre ítélt Lőrincz Károly a meghurcoltatás több mozzanatát elevenítette fel. Kézdivásárhelyen a református temetőben levő, az 56-osok emlékére emelt kopjafánál az emlékezőket Bokor Tibor, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke köszöntötte, aki beszédében 1956 fontosságát hangsúlyozta. Lőrincz Károly volt elítélt reményét fejezve ki, hogy minél többen, minél többször ünnepelik meg a magyar forradalmat. "Vissza kellene hozni annak a napnak a varázsát, mert az emlékezésen túl október 23-a a szomorúságot is jelenti számomra, amikor látom, hogy Magyarországon megosztottság övezi az 1956-os megemlékezéseket" - ezt Dávid Gyula foglalta össze a kolozsvári Heltai Klubban az okt. 23-i megemlékezésen. A Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET) elnöke, András Imre az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság nemrég elhunyt tiszteletbeli elnökére, Kacsó Tiborra emlékezett. Az emlékezők hozzátették: az akkori hóhérokban van annyi erkölcstelenség, hogy 1956 magyar forradalmát és szabadságharcát magukénak tudják, és az áldozatokkal együtt ünnepelnek. Mózes Árpád evangélikus püspök sajnálta, hogy 1956 erdélyi történéseiről és a megtorlásról nagyon kevés szó esik, emiatt a fiatalabb nemzedék mit sem tud a történtekről. /A nemzet legnagyobb összefogására emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./"
2003. október 28.
"A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszentgyörgyi alakuló ülése sikeres volt. A meghívott RMDSZ-tisztségviselők közül a csúcsvezetőség nem jött el, a hazai törvényhozásból Vekov Károly és Szilágyi Zsolt vett részt az alakuló ülésen. A székelyföldi fórumot külföldről többek között Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a Fidesz-MPSZ elnöke, Éva Maria Barki bécsi emberjogi aktivista és Ágoston András, a vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke üdvözölte. Az SZNT elnökévé dr. Csapó I. József volt RMDSZ-szenátort választották, aki a vele készült beszélgetésben elmondta: személyi elvű autonómia-statútumomát az SZKT 1996 nyaráig vitatta meg, és egyetlen szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy végleges szöveggé váljon, amit a törvényhozás elé lehetett volna terjeszteni. Erre azonban nem került sor. A székelyföldi autonómia-statútum az 1996 nyaráig még működő Székelyföldi Egyeztető Tanács napirendjén szerepelt többször, és ebben az esetben is végső szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy az RMDSZ hivatalos dokumentumaként a parlament elé jusson, de erre sem kerülhetett sor. 1996 óta egyetlen RMDSZ-fórum sem foglalkozott többé az autonómia-statútumokkal. Az SZNT határozata értelmében Csapó autonómia-statútuma munkadokumentum, amelynek véglegesítésére a SZNT az állandó bizottságot, a szakbizottságokat, valamint a székely székeknek a tanácsait hatalmazta fel. Az autonómia-tervezetet a román törvényhozáshoz történő eljuttatásával párhuzamosan továbbítják az Európai Unió (EU) parlamentjének, illetve az Európa Tanácsnak (ET) is. Az ET nemrég hozott 1334-es határozata megfogalmazza azt, hogy a régió sajátos hatáskörrel való felruházása a demokratikus eszköze annak, hogy az ott élő nemzeti közösség önazonosságát megőrizhesse, hogy a teljes és tényleges egyenlőséget élvezze. A SZNT által megfogalmazott igény az EU tagországaiban is honos. A Regionális Európai Autonómia-charta előírásai szerint a régió autonómiájának kiépítésére több szomszédos vidék is társulhat. A legutóbbi Szilágysomlyói Fórumon nyilatkozat született a partiumi magyarság autonómia igényéről a regionális és a személyi elvű autonómia elnyerésére. A Partiumban, illetve Kolozsvár környékén Csapó öt olyan régiót említett, amelyek polgárai jogosak lennének ilyen önkormányzás megfogalmazására: a Nagyszalonta környéki Erdőhát, a nagyváradi és a Várad melletti Hegyköz, az Érmellék, a Szilágyság és Kalotaszeg. Mindezek önrendelkezési törekvése szervesen illeszkedik az Európa-szerte érvényes jogszabályokhoz. /Makkay József: Csapó: Napirenden Kalotaszeg autonómiája is. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./"
2003. október 28.
"Ötödik alkalommal rendezte meg Szilágycsehben Bogya György aligazgató a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált. A versenyen Szatmár, Máramaros és Szilágy megyei csapatok vettek részt. Idén egyetlen zilahi csapat sem jelentkezett. A zsűriben tagjai között jelen volt vett Nagy Gyula, Szatmárnémetiben tanító pedagógus, akinek köszönhető a diákszínjátszó fesztiválok elindítása. A zsűri értékelése szerint első díjat kapott a nagybányai Németh László Gimnázium Filemile nevet viselő csoportja. Második helyen a marosvásárhelyi Csepűrágók, a harmadikon pedig a krasznai Tinikomédiások végeztek. Versenyen kívül lépett fel a székelyudvarhelyi Vitéz lelkek csoport. /J. L.: Szilágycseh. "Vitézeket" is nevel a diákszínjátszás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ "
2003. október 29.
"Magyarországnak törlesztenie kell a határon túl élő sok millió emberrel szembeni adósságából, kötelessége, hogy hathatósan segítse a kisebbségi magyarság megmaradását szülőföldjén, e közösség identitásának megőrzését, kultúrájának fejlesztését - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök Csíkszeredában, ahol okt. 28-án beszédet mondott a Márton Áron Főgimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium épületében. Másfél évtizede már a magyarországi politikai élet semmilyen tényezője nem vonta kétségbe, hogy Magyarországnak kötelessége minél hathatósabban segíteni a kisebbségi magyarságot szülőföldjén való megmaradásában, identitásának megőrzésében, kultúrájának fejlesztésében, szögezte le az államfő. Mádl Ferenc emlékeztetett: többéves folyamat eredményeként a határon túli magyarság közvetlen anyagi támogatása is szilárdan beépült a magyar költségvetésbe. Hozzáfűzte, hogy ma már számos olyan határon túli magyar intézmény van, amelynek támogatása rendszeressé és kiszámíthatóvá vált. Példaként említette a szónok az Apáczai-, valamint az Illyés Közalapítvány által folyósított összegeket, az olyan intézmények támogatását, mint a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem. Elismerően szólt a karitatív szervezetekről, így a magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és sok más egyházi és magánkezdeményezés tevékenységéről. Felhívta a figyelmet az új veszélyekre is, például arra, hogy az új körülmények között erodálódnak a hagyományos közösségek, identitásuk is csorbul a globalizációs folyamatok miatt. Csedő Csaba polgármester beszámolt a magas rangú vendégnek a 83 százalékban magyar ajkú város múltjáról, jelenéről és jövőbeni lehetőségeiről. /Mádl Ferenc a Székelyföldre látogatott. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./"
2003. október 29.
"A Székelyföldi Frakció már jó fél esztendővel azelőtt létezett, mielőtt a Székely Nemzeti Tanács szervezése elindult volna. Verestóy Attila szenátor kezdeményezte a megalakítását. A Székelyföldi Frakció tizennyolc tagú, havonta összeülnek. A frakció Székelyföld regionális értékeinek összehangolt és egységes megfogalmazását, érvényesítését vállalta az SZKT-n belül, az RMDSZ struktúráiban. Jelenleg Hargita és Kovászna megye képviselete jelenik meg a frakcióban. Maros megyének külön frakciója van, a Novum Forum. Ők is területi, régiós szinten szerveződtek. Az SZKT-ban még van még a partiumi és a szórvány frakció. Verestóy szerint a Székely Nemzeti Tanács kísérlet az RMDSZ, a romániai magyarság egységes képviseletének megszüntetésére. /Oláh István: "Könnyű nektek ott a tömbben" avagy a székelyföldiség lényege. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./"
2003. november 5.
"Kincses Előd fejtette ki véleményét a nemzeti tanácsokról. Az RMDSZ csúcsvezetése azt sulykolja, hogy nincs más választás, kizárólag csak az apró lépések politikája. A közbirtokossági erdőket visszaszolgáltató törvényt "Lupu"-törvénynek hívják és a Sapientia egyetemet az Orbán- kormány hozta létre, továbbfinanszírozását pedig a Medgyessy kormány állja, fenntartásához a romániai magyarság adólejei nem járulhatnak hozzá. A kis lépések politikáját kritizáló Tőkés László, elmozdított tiszteletbeli elnök egyetemügyben és szoborügyben is sikeresebb volt. Beindította a Sulyok István Főiskolát (új nevén: Partiumi Egyetem) és felállíttatta Bethlen Gábor szobrát, a Szabadság-szobrot pedig - protokollum ide vagy oda, nem sikerült visszaállítani. Kincses Előd hangsúlyozta: Nem szabad lemondani a romániai magyar külpolitikáról. A romániai magyar külpolitika hiánya és az önfeladó belföldi politizálás vezetett oda, hogy külföldön az a hamis látszat alakult ki, hogy a romániai kisebbségi politika "mintaszerű". A plakátragasztók elleni alkotmánytipró fellépés, az aradi Szabadság-szobor fasiszta emlékműként való megbélyegzése stb. mutatja, hogy a román hatalom kisebbségi politikáján továbbra sem hajlandó érdemben változtatni. Nem szabad lemondani az autonómia létrehozásáról. A svájci euroképviselő, Andreas Gross EU-s autonómia-javaslata után Mikko Elo finn képviselő többedmagával olyan keretszabályozást terjesztett elő Strasbourgban, amely útmutató lehet a területi, kulturális és helyi autonómiák létrehozásában. /Dr. Kincses Előd: Miért jöttek létre a Nemzeti Tanácsok? = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./"
2003. november 13.
"Fodor Sándor nem fogadta kitörő örömmel a székely nemzeti tanácsok és a magyar nemzeti tanácsok megalakulását. Ha az RMDSZ mellett még egy (komolyan vehető) hazai magyar politikai tömörülés indulna a választásokon, ez megosztaná a romániai magyar szavazókat - és egyik se jutna be a parlamentbe. Vezetőik azonban kijelentették: nem lépnek fel a parlamenti választásokon az RMDSZ ellen. A Székely Nemzeti Tanács, vagy Kalotaszegen, Biharban a Partium magyarlakta vidékein megalakuló Magyar Nemzeti Tanács hasznos munkát végezhet a maga területén. A székely tanácsok alakulása azonban figyelmeztethetné az RMDSZ-t: nem hasznos dolog, ha a szervezet vezetői szinte kivétel nélkül "nyugdíjas állás"-nak tekintik tisztségüket. Egyelőre az RMDSZ-vezetők rendíthetetlenül ragaszkodnak státusukhoz (székükhöz). Fodor javasolta, hogy azok a magas rangú RMDSZ-tisztségviselők, akik a diktatúra idején is ilyen-olyan tisztségeket töltöttek be (akár csak szakmaiakat is), immár vonuljanak tisztességgel vissza. Úgy, ahogy ezt a hazai magyar könyvkiadásban, művelődési életben elévülhetetlen érdemeket szerzett Domokos Géza tette. /Fodor Sándor: Még egyszer a Székely Nemzeti Tanácsról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./"
2003. november 13.
"Dr. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke is részt vett a tudományos társaság nagyváradi fiókszervezetének magyar tudomány-napi konferenciáján, ismertette az egyesület célkitűzéseit. Az EME 1700 tagot számlál, s várhatóan módosulni fog az elnevezése, a tudományos társaság megnevezést is hozzákapcsolják. Nov. 21-22-én szerveznek Tudományosság Erdélyben címmel konferenciát az EME nov. 23-ai születésnapja alkalmából, amin hangsúlyt kap a régiókutatás. A Partiumi Keresztény Egyetem /PKE/ tudományos műhelyét dr. Szilágyi Györgyi rektor-helyettes és dr. Flóra Gábor dékán-helyettes ismertette. A rektor-helyettes kifejtette, hogy a doktori fokozatok elnyerésében igyekeznek támogatni az ifjúságot, három kutatócsoportjuk is működik. Flóra Gábor szerint a határon túli kutatók hátrányos helyzetben vannak az anyaországiakhoz képest, mivel bizonytalan a pénzforrásuk. Kutatói állások felkarolására is szükség volna, ezzel biztosíthatnák az erdélyi kutatók helyben maradását. A magyarországi ösztöndíjasok többnyire kint maradnak. A PKE számára előrelépést jelenthet az EME-vel kötött együttműködési egyezmény. Dr. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének /BINCISZ/ elnöke a szervezet ismertetésén kívül elmondta: erős központra, ugyanakkor rugalmas struktúra kialakítására van szükség a kutatásban az önállóság megteremtéséhez. János-Szatmári Szabolcs, az EME nagyváradi fiókszervezetének elnöke úgy vélekedett, hogy az EME kapcsolataival a kutatásban segítheti a fiatalokat. Az EME társadalomtudományi és bölcsészettudományi szakosztályának nov. 7-8-án szervezett konferenciáján majdnem húsz előadás hangzott el: a szabadság, az identitás, a társadalomba való illeszkedés, a kisebbségi létformához és az egyén problémájához kapcsoló aktuális kérdésekről. /Balla Tünde: Az erdélyi valóság talaján - a tudományos műhelyekről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ "
2003. november 15.
"Dr. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke e vele készült interjúban kitért arra, hogy az erdélyi magyar tudományos utánpótlás alakulása jól halad. A Babes-Bolyain, a Sapientián és most már számos más egyetemen is tanulnak magyarok. A gond az: hogy minél több fiatalt itthon tudjanak tartani, megélhetést biztosítani számukra, olyan szervezetekbe tömöríteni őket, melyek kapcsolódnak a magyar és román tudományossághoz. Fontos lenne az ösztöndíjak mennyiségének növelése. A középgeneráció teljesen hiányzik. Van olyan 86 éves professzor, akadémikus, aki öt emberrel foglalkozik rendkívül szigorúan. - Közösség nélkül az egyén soha nem boldogult és ezután sem fog. - A Partium kicsit más, mint Erdély, Bánát is, mint Partium, vagy Erdély, a Székelyföld, ezek sajátosságok, értékek és a régiókutatás ezt igyekszik hasznosítani. - A magyarságnak nagy tapasztalata van a túlélésben, az önösszeszedésben. /Balla Tünde: Közösségeink nélkül nem leszünk önmagunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./"
2003. november 15.
"Angi István zeneesztéta, filozófus, egyetemi előadótanár a napokban töltötte 70. életévét. A Gh. Dima Zenekonzervatóriumban enciklopédikus tudásával lenyűgözte tanítványait, akiket mindig bátorított, kutató munkára ösztökélt. Ennek érdekében rendszerint saját, hihetetlenül gazdag könyvtárát is "közhasználatra" bocsátotta. Angi István Kézdivásárhelyen elvégezte a mezőgazdasági középiskolát, onnan ment egyetemre, és két évet elvégzett, amikor Nagy István zeneprofesszor felfedezte őt, akkor kezdődött a zenei képzése, közben elvégezte az agronómia szakot. Zsurka Péternél hegedült tovább. Volt kamarazene-együttese is, vonósnégyese. Angi István az egyetemen esztétikával kezdett foglalkozni gyakornokként, később kiküldték Moszkvába, s ott doktorált esztétikából. Azóta főleg zeneesztétikával foglalkozik, elméleti vonalon, emellett állandó kapcsolatban maradt az élő zenével. Most, vén fejjel is a Schola Gregoriana Monostorinensisben énekel, mert nem bírta ki, hogy ne énekeljen. Zeneesztétika mellett más diszciplínákkal is foglalkozik, zeneretorikával, modern művészetelméletekkel és zenepszichológiával. Első tanulmánykötete 1975-ben látott napvilágot Zene és esztétika címen. Hosszabb szünet után, 2001-ben az Ariadné-sorozatban jelent meg Az esztétikum zeneisége, a Korunk Baráti Társaság segítségével. Most jelent meg legújabb kötete "A zenei szépség modelljei" címmel. Zenei téren Kiss Elek volt a hegedűtanár, aki Marosvásárhelyen elindította őt, azután Nagy István karmester, hegedűművész-professzor egészen az államvizsgáig irányította tevékenységét. - Angi István 45 éve tanít esztétikát. Tanít a Babes-Bolyai Egyetemen, a Sapientián és a Partiumi Egyetemen. A munkát nagyon korán, hajnalban elkezdi. Sajnos, a Zeneakadémián ma sincs magyar zeneoktatás, de a Babes-Bolyai Egyetem teológiai-didaktikai fakultásán, a református karon létrejött egy zenei "modul", azaz a hitoktatók második szakként felvehetik a zenét. Ezenkívül a Nagyváradi Partium Egyetem már a harmadik-negyedik zenetanár generációt bocsátja útra! /Kulcsár Gabriella: A holnap maga a reménybe fogant várakozás, Beszélgetés dr. Angi István zeneesztétával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./"
2003. november 19.
"A romániai magyar közszolgálati televízióstúdióknak juttatott külön hullámhossz, a Kolozsvári Televízió új sugárzási lehetősége, a marosvásárhelyi területi stúdió beindítása mind a romániai magyar televíziózás bővülő lehetőségeit vetíti előre. A Kolozsvári Televízió nem 20-25, de 300-600 kilométeres körzetben fogható majd a közeljövőben földi antennával, legalábbis erről szól az Országos Audiovizuális Tanács nov. 13-i döntése, és ezt erősítette meg alelnöke, Gáspárik Attila is. Idevágnak a több lábon álló erdélyi magyar televízió megteremtését célzó tárgyalások is Markó Béla és Medgyessy Péter között. A közszolgálati televízió bukaresti és kolozsvári magyar műsorait jelen pillanatban az 1-es és a 2-es műsoron lehet vételezni. Mindkét kolozsvári kábeltévé-szolgáltató, az Astral és az UPC, kínálatában helyet kap a Duna TV és az m2-es magyarországi közszolgálati adók műsora. Vajon elég-e ez Erdély egyik legnagyobb, egyazon településen élő magyar közösség igényeinek, hogy amíg magyarul legfeljebb négy (ebből is csak a két egész napos) műsor közül válogathatnak, addig román nyelven 30 különböző műsor van. A Partiumban és a Székelyföldön - de magyarlakta falvak sokaságában szerte Erdélyben néhány magyarországi kereskedelmi adó is fogható. A Székelyföldön pedig azokat a nyugati adókat, amelyek román fordítást is biztosítanak, behozták magyarul is. Például úgy, hogy, mondjuk, a Discoveryt románul feliratozzák, de magyar szinkronnal hallgatható. Kolozsvár lakosságának jelezni kell a kábeltévé-szolgáltatóknak, hogy több magyar nyelvű műsort akarnak. Az ügyet felvállalhatná a Kolozsvár Társaság. /Balló Áron: A magyar tévénézés esélyei Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./"
2003. november 24.
"Nov. 22-én Érmindszenten tizennegyedik alkalommal rendezték meg a hagyományos Ady-zarándoklatot. Nyilvános vita alakult ki a szervezéssel kapcsolatosan az EMKE alelnöke, Muzsnay Árpád főszervező és Tőkés László püspök között. A nézeteltérés oka az volt, hogy az EMKE és az RMDSZ tasnádi szervezete által szervezett hagyományos zarándoklat mellett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület saját programokat hirdetett meg erre a napra, amelyekben viszont a szervezők nem kívántak partnerek lenni. Az RMDSZ megyei vezetői és - Pécsi Ferencet kivéve - parlamenti képviselői nélkül zajlott le az idei Ady-zarándoklat. Az érmindszenti református templomban Gellért Gyula hirdetett igét. Tőkés Lászlópüspök mondott üdvözlő beszédet, majd átadta a gyülekezetnek a művelődéstörténeti ritkaságnak számító Váradi Bibliának tavaly, a magyar kormány támogatásával újranyomott példányát. A templomban dr. Indig Ottó előadásával folytatódott az ünnepség. Az emlékünnepségen Muzsnay Árpád főszervező, az EMKE alelnöke sajnálatosnak nevezte azt, hogy míg a zarándoklat az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság egyik rangos kulturális eseményévé vált, addig egyesek most ki akarják sajátítani az ünnepséget, azzal, hogy "rászerveznek" az eredeti elképzelésre. Ady szellemi hagyatékát nem sajátíthatja ki sem felekezet, sem politikai irányzat - jelentette ki Muzsnay, majd köszöntötte a főbb meghívottakat: Szentpéteri Istvánt, a magyar kolozsvári főkonzulátus konzulját, Schönberger Jenő szatmári megyés püspököt, illetve a szatmárnémeti baptista gyülekezet és zsidó hitközség vezetőit, Vékás Zoltánt és Décsei Miklóst. Tőkés László visszautasította azt az állítást, hogy az egyházkerület rászervezett volna a rendezvényre, majd felolvasta az RMDSZ Szatmár megyei szervezete állandó bizottsága nyilatkozatát és Muzsnay Árpád egy levelének részletét: nem értenek egyet azzal, hogy Matolcsy György volt magyarországi miniszter a szobor előtt tartson előadást. Tőkés László emlékeztetett: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatot nyert a Széchenyi-terv keretében az Ady Művelődési és Gyógyfürdőközpont megvalósítására, de az RMDSZ elvette a 320 millió forintos támogatást az egyházkerülettől. A tavalyi alapkőletétel momentumát is felidézte - amelyen az RMDSZ-tisztségviselők nem vettek részt. Muzsnay Árpád elmondta: az, hogy a püspök kifejthette véleményét azt bizonyítja, nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a szervezők nem engednek szóhoz jutni bizonyos személyeket. Ezután folytatódott a műsor. George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője Ady költészetéről beszélt, majd Schönberger Jenő püspök következett. Végül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület folytatta meghirdetett rendezvényét a tervezett Művelődési és Gyógyfürdőközpont alapkövénél felállított emlékjelnél. /Fodor István: Ady-zarándoklat - 2003: Vitába szállt egymással a szervezés kapcsán Muzsnay és Tőkés. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./ A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében felavatták az emlékjelet, melyet az egyházkerület igazgatótanácsa az Ady Művelődési és Gyógyfürdőközpont tervezett helyén állított. Amíg nem tisztázódik a helyzet, az egyházkerület kezdeményezésére létrehozzák a Partiumi Írótábort, jelentették be. A tábor számára már megrendeltek több mint 10 faházikót Székelyföldről, hogy Ady szülőfaluja a mai magyar irodalom egyik partiumi központjává váljon. A nagyméretű pannón magyar és román nyelven az alábbi szöveg áll: "Ezen a helyen épül meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az érmindszenti és gencsi társegyházközségek és az Érkávás községi önkormányzat kezdeményezésére az anyaország támogatásával az Ady Zarándokhely és Partiumi Írótábor, költőóriásunk emlékének ápolására, szülőföldjének felemelkedésére. Bár az építkezés megkezdését politikai rosszakarat megakadályozta, Ady Endre szelleme és mai hódolóinak akarata végülis győzni fog. Érmindszent, 2003. november 22."Aláírásgyűjtést kezdeményezett az egyházkerület, amelyben a csatlakozók azt kérik: az eredeti tervek szerint valósuljon meg az Ady-központ, azaz kerüljön vissza a kezdeményezőhöz a pályázati pénz. A zarándoklat napján az ívet több, mint 700 személy írta alá. /Fodor István: Emlékjel a meg nem valósult Ady-központ helyén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./Tőkés László püspök nov. 21-ei sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkészült a perirat, vagyis az érmindszenti Ady-zarándokhely ügye jogi útra terelhető, de még nem érett meg a "helyzet" a perindításra. Továbbra is folytatni akarják politikai háttér lobbytevékenységüket azért, hogy az Ady-központ a bölcsőhelyen felépüljön. Az ügy előzménye, hogy az egyházkerület a korábbi magyar kormányhoz nyújtott be pályázatot a központ létrehozásáért, ami a püspök szerint pozitív elbírálást nyert, de a támogatási szerződést nem velük kötötte meg az új kabinet, mert a Mecénás Alapítvány Nagyváradon építendő Ady-központjának tervét találták kivitelezhetőnek. Méltányos megoldást várnának a magyar kormánytól, az érmindszentiek érdekében nincs joguk lemondani egy szerzett jogról, közölte Tőkés László a sajtótájékoztatón. A Gencsen nemrég összegyűlt 500 aláírást pedig a magyar kormányhoz fogják eljuttatni. /(Balla Tünde): Elkészült a perirat az Ady- zarándokhely ügyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./"
2003. november 24.
"A mezőgazdaság fejlesztésével szeretné elősegíteni a partiumi magyarság szülőföldön maradását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A partiumi mezőgazdaság felvirágoztatása lehetséges módozatainak kidolgozására az egyházkerület bizottságot állított fel néhány évvel ezelőtt, Csapó I. József volt szenátor vezetésével. Csapó elmondta, az elkészült tanulmány integrált fejlesztést javasol, melynek része a háztáji gazdaságok családi farmokká való átalakítása, körzeti gépállomások és kis feldolgozóüzemek létesítése, valamint egy marketingiroda felállítása. Az egyházkerület egyúttal hozzákezdett az anyagi függetlenségét biztosítani hivatott egyházközösségi farmok létesítéséhez, e célból az elmúlt években közel harminc sikeres pályázatot nyújtott be az Új Kézfogás Alapítványhoz. Az elnyert pénzek folyósítása folyamatban van, mostanáig mintegy 600 hektár földet sikerült megvásárolni, mondta Tőkés László. Negatívumként említette a püspök, hogy elakadt a körzeti gépállomások létrehozása. Csapó I. József reméli, jövőre sikerül beindítani a mezőgazdasági szakemberek képzését a Partiumi Keresztény Egyetemen. A Pro Universitate Partium Alapítvány már előre szerződést kötött több egyházközséggel, melyek hozzájárultak, hogy az egyetem rendelkezésére bocsássanak egy 53 hektárnyi területet a hallgatók gyakorlati képzését és a kutatást szolgáló farm létrehozására. /Pengő Zoltán: Alapítványi pénzen vásárol földet az egyház. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 24.
"Nov. 22-én A rendezés művészete című színháztudományi konferenciának adott otthont a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem. Román és magyar nyelven folytak az előadások, melyek a színháztudomány majd minden területét lefedték. A magyar nyelvű előadásokon a rendezésről neves előadók beszéltek: dr. Gajdó Tamás, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, Kovács Levente, a Színművészeti Egyetem tagozatvezető tanára, Egyed Emese (Babes- Bolyai Tudományegyetem) a XIX, dr. Ungvári Zrínyi Ildikó (MSZE) , János-Szatmári Szabolcs (Partiumi Keresztény Egyetem), Tar Gabriella (doktorandus, BBTE), dr. Farkas Ibolya (MSZE), Ilyés István (doktorandus, BBTE), Balási András (MSZE), Bartha Katalin (doktorandus, BBTE) a korai Makrancos hölgy-előadásokkal foglalkozott, míg Gyéresi Júlia (MSZE), Killár Katalin (MSZE), Papp Éva (MSZE), Selyem Ildikó (MSZE) és dr. Béres András (MSZE). Könyvbemutatóra is sor került: dr. Béres András Kincses Elemér Csatorna című drámakötetét, dr. Lázok János és dr. Cristian Stamatoiu a Symbolon című folyóirat 2003/1-es számát ismertette. /Nagy Botond: Tudományos ülésszak a rendezés művészetéről. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./"
2003. november 29.
"Megbeszélést tartott nov. 28-án Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora. A tanácskozáson Tőkés László püspökön és Andrei Marga rektoron kívül jelen volt Bíró András professzor, Buzogány Dezső, a teológiai-didaktikai tanszékről, valamint Néda Árpád és Serban Agachi prorektorok. A megbeszélésről Tőkés László püspök nyilatkozott a Szabadságnak. - A BBTE komoly támogatást nyújt a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE) elsősorban az államvizsgák lebonyolításában, de általában is kedvezően viszonyul hozzánk - mondotta a püspök. A BBTE sok oktatója tanít a nagyváradi egyetemen, továbbá fontos szerepe van az akkreditáció kérdésében is. Kedvezően viszonyul a partiumi és az edélyi magyar tudományegyetemhez, egészében véve tehát szövetségesünknek tartjuk a rektor urat - fejtette ki Tőkés László. Szó esett arról is, hogy a BBTE keretében kihelyezett tanítóképzés fog zajlani majd Nagyváradon. - Mi az önálló magyar egyetem hívei vagyunk, a rektor pedig a multikulturális egyetem révén kifogja a szelet a mi vitorlánkból - fejtette ki Tőkés Lászó. /Köllő Katalin: Margával találkozott Tőkés László. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"
2003. december 2.
"Immár egy éve annak, hogy a Szövetség belső ellenzékének számító Reform Tömörülés RMDSZ-platform felszámolta önmagát és mozgalommá alakult. A Reform Mozgalom az egyik fő kezdeményezője volt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításának. Az RMDSZ legutóbbi kongresszusán hozott határozataival, amellyel bárki szankcionálható, akinek valami köze van az EMNT-hez, választás elé állította az embereket: RMDSZ vagy EMNT. Toró T. Tibor Temes megyei képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének egyik ügyvivője a vele történt beszélgetésben kifejtette: a válságot a felületes elemző hajlamos hatalmi harcra visszavezetni. Az "eredendő bűn" 1992-re tehető, amikor megfogalmazták, hogy az ország területi integritását tiszteletben tartó belső önrendelkezés elve alapján élni kívánnak a közösségi önkormányzáshoz való joggal. Ez a Kolozsvári Nyilatkozatban megfogalmazott nemzetpolitikai program: a közösségi autonómiák különböző formáinak törvény útján való létrehozása és működtetése, erre az RMDSZ parlamenti képviselői a Szent Mihály-templom oltára előtt nyilvános esküt tettek. Azonban az RMDSZ vezetői erről még érdemi dialógust sem kezdeményeztek a román társadalommal, szóba sem hozták tárgyalásaik során. A belső ellenzék kritikája erre vezethető vissza. A csúcsvezetés elkezdte az autonomisták kiiktatását a döntéshozatalból. Ez a folyamat Szatmárnémetiben tetőzött, a párt legutóbbi kongresszusán. A Reform Tömörülés több száz alapszabálymódosító indítványból álló csomagot nyújtott be. Eredményt nem ért el. Ezért döntöttek a platform felszámolásáról. A Reform Mozgalom ideje talán a parlamenti választások előtt jön el. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, vagy az annak önálló résztestületeként már megalakult Székely Nemzeti Tanácsot nem lehet az RMDSZ alternatívájaként értelmezni. Az EMNT célja nem ellentétes az RMDSZ programjában megfogalmazott stratégiai célokkal. Az RMDSZ-nek a legjobb tudása szerint fel kell vállalni az EMNT által megfogalmazott nemzetstratégiai célokat. A Magyar Polgári Szövetség a Székelyföldön vagy a Magyar Polgári Egyesület a Partium tömbrészében jelenthet valós alternatívát a közösségétől eltávolodott területi RMDSZ-vezetők gyakorlatával szemben, viszont a szórványközösségek esetében imperatívusz az egységes fellépés a választásokon, és ez csakis a létező RMDSZ-szervezetek keretében lehetséges. - Adódhatnak nézetkülönbségek, mint ahogyan történt ez a SZNT elnöke, dr. Csapó József nevével fémjelzett székelyföldi autonómia-statútum és a Bakk Miklós politológus által koordinált szakértői testület által kidolgozott jogszabálytervezetek között. Toró. T. Tibor úgy érzi, sikerül elérni a kritikus tömeget, amely beindítja az autonómia láncreakcióját. Bízik abban is, hogy a következetes autonómiapolitika ismét a magyar érdekképviselet fősodrába kerül. /Székely Kriszta: Az autonómia háttérbe szorulása hívta életre az EMNT-t - állítja Toró. T. Tibor, a EMNT kezdeményező testületének ügyvivője. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"
2003. december 2.
"Nov. 29-én tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron, tisztújítást is tartottak. Dr. Kötő József leköszönő EMKE-elnök kifejtette: az EMKÉT-t a kultúra intézményesítésének szándéka vezérelte. Az EMKE saját székházba került, saját munkatársi gárdával. Ugyanakkor megalakult a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Könyvescéh, a Dalosszövetség, a Népfőiskola stb. Az intézményesítés területén a másik fő szempont a Magyar Ház láncolatának kiépítése. Példaként említette a zilahi, és a visói Magyar Házat, saját székházzal. Javasolta az alapszabályzat korszerűsítését. A vezetőség együttműködési megállapodást írt alá az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével és a Temesvári Nőszövetséggel. A tisztújításra eredménye: elnök - Kötő József, ügyvezető elnök - Dáné Tibor Kálmán, elnökségi tagok - Guttman Mihály, Zahoránszky Ibolya, Tófalvi Zoltán, Beder Tibor. Alelnökök, régiók szerint: Bánság - Matekovits Mária; Partium - Muzsnay Árpád; Belső Erdély - Ábrám Zoltán; Székelyföld - Ördög-Gyárfás Lajos. Társadalmi és civil kapcsolatok tartása: Szép Gyula. Gazdasági funkcióba visszaválasztották Katona Rékát, az ellenőrző bizottság két tagja pedig Takács Gyula és László Edit közgazdászok. A díjkiosztás során tizennégyen vehették át a közművelődési egyesület kitüntetéseit. /Köllő Katalin: Régi-új elnöke van az EMKÉ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"
2003. december 4.
"A magyarság megosztásának tekintetében nem rózsaszínű a jövőkép, vélekedett Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács régiókról szóló kerettörvény tervezetére reagálva. Meglehet, jószándékkal íródott az autonómia-statútum, de a gyakorlati életben alkalmazhatatlan, mert a tömbmagyar székelyföldi és a szórványban levő partiumi megyék lehetőségei az autonómia-építésre teljesen mások. Tulajdonképpen csak Székelyföldön lehet megvalósítani az autonómiát, ezért Lakatos Péter úgy vélekedett, hogy az önkormányzatokat kellene jobban megerősíteni, több jól képzett magyart bevonni a munkába, kialakítva az eurorégiókat, mert hosszú távon ez ad esélyt a magyarság fejlődésére. Az RMDSZ és a Reform Tömörülés viszonyát tisztázó megbeszéléseken a Magyar Polgári Egyesület nem zárta ki azt sem, hogy önálló jelöltet indít a közelgő helyhatósági választásokon, ezért látja megosztottnak lehetőségeinket az elnök. A legutóbbi választmányi ülésen kilátásba helyezték a szövetség munkáját gátló belső ellenzék megregulázását, ezzel kapcsolatban Lakatos Péter elmondta, hogy az Operatív Tanács megkezdte az egyeztetéseket, s a dec. 20-i választmányi ülésen hozzák nyilvánosságra az eredményeket. /(Balla Tünde): Autonómiáról Váradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./"
2003. december 4.
"Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatási Közalapítvány (EÖKIK) vezetője, Törzsök Erika, exkluzív interjút adott a lapnak az alapítvány tevékenységéről. November 28-án a budapesti Kossuth Klubban egynapos konferenciát szervezett az EÖKIK a határon túli magyarok által lakott régiók gazdasági átalakulásáról. Az elhangzott előadások (a partiumi, erdélyi, felvidéki, vajdasági helyzet elemzései) egy hosszabb kutatómunka tanulságait foglalták össze, amelyet Réti Tamás vezetett. Következtetéseik - amelyek majd egy kötetben látnak napvilágot - a magyar kormány, a politikusok, közgazdászok, potenciális befektetők számára fogalmaznak meg tennivalókat. Törzsök Erika szerint a státustörvénnyel való bíbelődés és a kettős állampolgársággal kapcsolatos vita - pótcselekvés. Sürgősebb a gazdasági fejlődés elősegítése, a kitörési pontok felmutatása. Králik Lóránd, az Erdélyi Riport munkatársa a Partium helyzetével, az ezt alkotó öt megye elemzésével foglalkozott. Rámutatott: a máramarosi bányászat visszafejlődése, az idegenforgalmi lehetőségek kiaknázatlansága, az utak rossz állapota stb. miatt Máramaros megye elmaradt akár a szomszédos Szatmár mögött is, ahol a gépipar, cserealkatrész-gyártás jelen van. Bihar megyében több az idegenforgalmi lehetőség, miközben Félix-fürdő kapacitásának csak a 30-40 %-át használják ki. Arad megyéből eltűnt az élelmiszeripar, megmaradt a vagongyár. Temes megye Románia gazdasági motorja, ahol virágzik az elektrotechnika, az elektronika. A magyar cégek a Partiumban az idegenforgalomban, gyógyturizmusban, élelmiszeriparban, gyümölcsfeldolgozásban, mezőgazdaságban, autópálya-építésben, a hátrányos helyzetű övezetek fellendítésében vehetnének részt. Tibori Szabó Zoltán, a kolozsvári Szabadság és a budapesti Népszabadság munkatársa a Központi Fejlesztési Régióval: Szilágy, Beszterce-Naszód, Kolozs és Fehér megyével foglalkozott, rámutatva a komoly egyenlőtlenségekre. Az egész térségbe 1990 óta mindössze 330 millió dollárnyi működő tőke érkezett külföldről, és abból 221 millió Kolozs megyében telepedett meg. A térség legelmaradottabb övezete Beszterce-Naszód és Fehér megye, utóbbiban még mindig bizonytalan a verespataki aranybánya helyzete. Kolozs megyében csak a MOL jelenléte miatt mutatható ki nagyobb mennyiségű magyar tőke. A Székelyföld elemzői, Szabó Árpád és Sánduly Edit (Sapientia Egyetem) megállapították: habár három szakértői csoport is foglalkozik a térség gazdasági stratégiájával, ezekből még nem állt össze egy hosszú távú, székelyföldi gazdasági fejlesztési elképzelés. Az autópályák ezután is elkerülik Hargita és Kovászna megyét. A szántóföld gyenge minőségű, viszont kiaknázandó az idegenforgalom, a gyógyturizmus, az ásvány- és termálvíz. Vannak kitörési pontok: például a hagyománnyal nem rendelkező Székelyudvarhelyen több kis nyomda működik, a romániai reklám- szórólapok 90%-a (!), a magyarországi tankönyvek egy része Udvarhelyen készül. Sánduly Edit szerint a térség további fejlődése szempontjából igen káros, hogy Romániában recentralizáció zajlik. A legújabb intézkedések drasztikusan megnövelik a prefektúrák, kormányhivatalok szerepét, egy sor feladatot, hatáskört visszavesznek az önkormányzatoktól. Hargita megyében az utóbbi időben felére csökkent az önkormányzati alkalmazottak a száma. Székelyföldön az életképes vállalkozásokat kell támogatni. A szlovákiai kutatók - Ádám János Imre, Reiter Flóra, Morvay Károly, Tuba Lajos - rámutattak, hogy a magyarok által lakott vidékek életszínvonala messze elmarad például Pozsony és környékétől. A szlovák gazdaság az utóbbi években valóságos csodát produkált. Optimista hangnemben nyilatkozott Süli János is, Kassa óvárosának polgármestere. Elmondta: Romániával ellentétben Szlovákiában adminisztrációs decentralizálás, jelentős önkormányzati reform zajlik. Tóth Attila, a kassai Novitech Kft. vezetője, nemzetközileg elismert közgazdász egy olyan HUNG-ARC elnevezésű, kárpát-medencei projektet mutatott be, amelyet Törzsök Erikával együtt dolgoztak ki. A magyarországi Huszka Beáta doktorandus Szerbiáról és külön a Vajdaságról készített elemzése szerint a magyarországi tőke szinte teljes mértékben kimaradt a szerbiai, vajdasági privatizációból. Pásztor István, a vajdasági kormány alelnöke drámai képet festett a vajdasági magyarok helyzetéről - éppen a magánosítás szempontjából. Bagóért keltek el igen jelentős mezőgazdasági vállalatok, melyek a magyarok lakta területen működtek, szerb üzletemberek vásárolták fel őket, céljuk a magyar lakosság ellehetetlenítése. Pásztor István szerint "vagyonában él a nemzet", ezért "érthetetlen, hogy a szerbiai gazdasági neokolonializmus most zajló folyamatában miért nem vesz részt a magyar állam, a magyar tőke, miért hagyják elszaladni az utolsó vonatokat"... Ötven millió eurót érő vállalkozások 1,5 millió euróért kerülnek szerb kézbe a Vajdaságban, a tulajdonosok majd megválogatják a bedolgozók körét, a csődbe ment helyi magyar vállalkozók kénytelenek lesznek elvándorolni. Összegzésként Törzsök Erika kifejtette: nem elég a magyar kormány részéről arra koncentrálni, hogy az Illyés és más közalapítványok kiket mennyivel támogatnak a határon túli magyarok közül. Nemzeti stratégiára van szükség, amely az "olasz példára" hasonlíthatna. 1992-ben az olasz kormány olyan innovációs törvényt fogadott el, amely azóta is meghatározza az olasz tőkének a kelet- európai térségbe való áramlását, működését. /Máthé Éva: EÖKIK-konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./"
2003. december 5.
"Dr. Péntek János egyetemi tanár, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető tanára, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke a kézdivásárhelyi Siculus Rádió vendége volt. Elmondta, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) kérésére indult a tanszéken az újságíróképzés. Három év után a képzés próbált önállósulni. Nagyváradon beindult az Ady Endre Sajtókollégium magánoktatási formaként, majd kapcsolódott a Partiumi Keresztyén Egyetemhez. Később a kolozsvári egyetemen önálló újságírói szak indult. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezett képzést Illyefalván a rádiók és a televíziók munkatársainak. Ennek a lényege a beszédtechnika volt. Péntek János azt várja, hogy merjenek a lapok, rádióadások "helyiek lenni". Nem kell félni attól, hogy provinciális lesz az újság vagy a rádió azért, mert helyi dolgokkal foglalkozik. A megyei lapnak, a Háromszéknek megvan az a nagy előnye, hogy a sepsiszentgyörgyi írók és költők, Farkas Árpád és társai, a huszadik század második felének rangos írói, költői odaálltak a lap mellé. Annak idején Magyari Lajos a legnehezebb műfajjal, a vezércikkekkel tudott naponta újat mondani. A Háromszék napilap nyelvileg, stilárisan karakterisztikus és színvonalas. Sylvester Lajos írásai kemények szókimondóak, a politikai-gazdasági elemzések szakszerűek és olvasmányosak.A kisebbségi sajtó túlságosan is protokolláris, udvarias. Újra vannak tabutémák és tabuként kezelt nevek, személyek. A tények mélyebb feltárása hiányzik. /Dr. Szőcs Géza: A szóért, szavunkért, nyelvünkért! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./"