Megjelent a Kincses Képeskönyv Sepsiszentgyörgyöt bemutató kötete
A Kincses Képeskönyv erdélyi városokat ismertető sorozatának legújabb kiadványa Sepsiszentgyörgyöt mutatja be. A képeskönyv megyeszékhelyi könyvbemutatója 2015. november 19-én, csütörtökön, 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban lesz. A rendezvényen a könyv szerzője, Zágoni Bálint és az illusztrátor, Jánosi Andrea mellett részt vesznek a kötet történész szakértői: Csáki Árpád, József Álmos, Nagy Botond, Sztáncsuj Sándor József, valamint Tóth-Bartos András is.
A nagy sikerű képeskönyvsorozat leginkább az iskoláskorúakat célozza meg, de az olvasmányos, mívesen illusztrált színes világ a mindenkori olvasó számára is élménydús barangolást nyújt az adott település múltjáról és jelenéről. Ezúttal Háromszék szívébe, Sepsiszentgyörgyre szólítja olvasóit a tizenegy fejezet, amely segít feltérképezni a város hétszáz éves múltját, elárulva többek közt azt is, miként festett a középkorban az éves sokadalom Szentgyörgyön, a XVIII. században miért nem örvendtek a város lakói a huszárezred éves hadgyakorlatainak, azt is megtudjuk, hogy Jókai Mór is többször megfordult a városban, és hogy milyen tornaversenyen bizonyultak a szentgyörgyi diákok az ország legjobbjainak. A kiemelkedő épületek, a Lábas Ház vagy a vártemplom mellett Sepsiszentgyörgy legendás alakjaival: Gábor Áron, Császár Bálint, ifjú Gödri Ferenc és Kós Károllyal is megismerkedhetünk az aprólékos rajzokon, „Tekintsd tehát a Kincses Képeskönyvet kedvcsinálónak, várostörténeti kutatásaid kiindulópontjának. Reméljük, hogy a könyv elolvasása után kedvet kapsz a város további történetei, kincsei után kutakodni.” – összegeznek a kiadvány alkotói ajánlójukban.
A szerzők munkáját helyi szakemberekből álló csapat segítette, akik a közösen kiválasztott témákhoz szakirodalmat ajánlottak, a képi világtörténelmi hitelességének kialakításában is segítették az illusztrátor munkáját, illetve szakmailag ellenőrizték a kéziratot – mondta el kérdésünkre Csáki Árpád történész. A kötet a helyszínen megvásárolható.
A sorozat első, Kolozsvárt bemutató könyve 2007-ben elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv versenyének fődíját. Ezt követően Marosvásárhely, Nagyvárad és Segesvár után, Visegrádról és Székesfehérvárról is kiadvány született.
A sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón a könyv alkotóival Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget, a meghívott Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
maszol.ro

„Ha nincsenek diákok, nincsenek oktatók” – Konferencia az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről
A romániai magyar felsőoktatás szakmai-szervezeti kérdéseit járta körül az Erdélyi Szövetség legutóbbi konferenciáján, amelynek védnöke és egyik előadója dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott volt.
A szakmaiság mellett az irodalom is helyet kapott a tanácskozása kezdetén: dr. Hévizi Józsa elnök köszöntő szavai után Rafain Enikő olvasta fel saját sorait szülőföldjéről, amelyet aztán dallal és verssel is kiegészített. „Erdély a kimeríthetetlen múlt. Az időnek kútja, melyből nem fogy ki soha a tartalom – szóltak a prózai mű sorai. – Mi, magyarok bárhol is éljünk a nagyvilágban szétszóródva, örökké összetartozunk.” Szót kapott Borhy Józsa, Hévizi Józsa édesanyja is, aki – a konferenciának helyt adó Szent Margit Gimnázium egykori diákjaként – nagy átéléssel mondta el Harmos Andor Visz az Isten című versét.
Dr. Szili Katalin megmaradásunk zálogaként emelte ki az erdélyi felsőoktatást, és jelképesnek tartotta, hogy e rendezvényre épp a Magyar Nyelv Napja és a Magyar Szórvány Napja között került sor. A miniszterelnöki megbízott egy néhány évvel ezelőtti személyes élményét osztotta meg Szlovákiából, ahol egy fiatal magyar tolmácslány már nem tartotta magát magyarnak, hiszen csak a nagyszüleivel beszélt a család anyanyelvén. Szili Katalin rámutatott: még ma is a kultúrák közötti különbségek válaszútján állunk. Vajon van-e homogén, centralizált európai kultúra, vagy a nemzeti sokféleség határozza meg a térséget? Nem kérdés, hogy Európa ez utóbbitól lesz erős, legfontosabb feladatunk tehát a szülőföldünk és identitásunk megőrzése. Ma már a fundamentumokig kell visszamennünk nyelvünk, kultúránk megőrzésében, s ebben az oktatásnak kulcsszerepe van. Az erdélyi és magyarországi egyetemek hallgatóinak 60%-a nem akar a szülőföldjén maradni – hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott asszony. S bár a mobilitás jó dolog, vonzóvá kell tenni a szülőföldöm maradás alternatíváját is. Szili Katalin saját feladatának az igények koordinálását tekinti, de hangsúlyozta: a megvalósítás menetét a helyi értelmiségi közösségeknek kell kidolgozni.
Hévizi Józsa ez utóbbi gondolathoz kapcsolódva a skót önkormányzás példája nyomán a gazdasági megerősödést emelte ki, továbbá az ezzel párhuzamosan erősítendő egyházi autonómia fontosságát, vagyis nagyobb mértékben kell támogatni a határon túli egyházakat. Dr. Vekov Károly nyugdíjas egyetemi tanár, történész-művelődéstörténész – egyben a konferencia egyik szervezője – „Visszapillantás az erdélyi magyarsággal szemben alkalmazott román politikára az elmúlt majd száz évben” címmel olvasta fel írását. Az előadás kevésbé a jelen oktatási problémáira koncentrált, inkább részletes történelmi áttekintést nyújtott a 19. századig visszamenően a román történelemről, fókuszában a magyarság elleni nyílt és burkolt politikai stratégiákról. A művelődéstörténész elemezte, hogyan állt a Habsburgok mellé a számszerűleg megerősödött, összefogó románság, és hogyan éleződött ki az első világháború idejére a román–magyar ellentét. A huszadik századi románosítás során fokozatosan és folyamatosan megfosztották a magyarságot szellemi-gazdasági javaitól, és egyre inkább teret hódítottak a nacionalista-soviniszta nézetek. Napjainkban ez a nyelvhasználat visszaszorításában, a médiumok korlátozásában, a kiadók ellehetetlenítésében érhető tetten. Fájdalmas tünet, hogy a magyar történelmet nem oktatják a középiskolákban, a történelmi hősöket átkeresztelik a tankönyvekben. A felsőoktatásban elszabotálják az állami finanszírozású egyetemek támogatását, felszámolják az etnikai csoportok intézményeit. Ahhoz, hogy ez a jelenleg sajnos sikeres stratégia más irányt vegyen, a román politika alapállásának kell megváltoznia – hangsúlyozta zárásképp az előadó.
Dr. Tonk Márton egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja „Romániai magyar felsőoktatás: helyzetkép és stratégiai kihívások” című előadásában megköszönte a kormánynak, amit a Sapientia Tudományegyetemért tett, hiszen az erdélyi magyarság létkérdése az iskola. Bár az oktatási „problémacsomag” keretei nem nemzetspecifikusak (a minőség–mennyiség problémájából fakadnak), az erdélyi magyarságnak speciális kihívásokkal kell szembenéznie. 1992 és 2011 között a magyar népesség 25%-kal csökkent Erdélyben, és ahogy a Sapientia egy kedves idős portása mondta egyszer a dékánnak: „Ha nincsenek diákok, akkor nincsenek dékánok, oktatók, de én, a kicsi kapus sem vagyok”. A 2010-ig kialakult magyar felsőoktatási hálózat hat pillérre támaszkodik: ezek a Babeş-Bolyai, a Marosvásárhelyi Orvosi, a Marosvásárhelyi Művészeti, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Protestáns Teológiai Intézet. Az utóbbi három magánegyetem, amely magyarországi támogatást élvez. E három intézményben és a magyarországi egyetemek kihelyezett szakjain lehet megvalósítani a legfontosabb nemzetpolitikai stratégiákat – hangsúlyozta az előadó. Dr. Tonk Márton grafikonokon mutatta be részletesen a hallgatói arányszámok alakulását az évek során, amely nemcsak a magyar diákok viszonylatában mutat radikális csökkenést. A statisztikák fő konklúziója, hogy olyan szakokat kell indítani Romániában, amelyek még nincsenek magyar nyelven. Nem kérdés, hogy az erdélyi magyarságnak joga van állami finanszírozású egyetemet működtetni. A reálpolitikai megoldást az intézmények összefűzése és a közös stratégia kialakítása jelenti.
A tanácskozás újabb részében nem kevésbé tanulságos statisztikákat láthattunk a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés múltjáról és távlatairól, amelyek szintén alátámasztották, hogy a demográfia ismerete nélkül nincs értelme felsőoktatási problémáról beszélni. Az idén hetven éves egyetem – amely egy bukaresti pártutasítás következtében 1962-ben lett vegyes nyelvű intézmény – számos problémával küzd. 2011-ben fogadta el a MOGYE az új chartát és 2012-ben született kormányhatározat az új kar alapításáról, de 2014-ben a magyar tisztségviselők lemondtak a be nem tartott egyezmény miatt. Jelenleg 23%-os az egyetemen a magyar oktatók aránya. Emellett jelentős fejlesztések is zajlanak az egyetemen: épül a gyógyszerészeti kar, sportlétesítmények és egyéb beruházások kapnak támogatást. A magyar lakosság születési arányszámának csökkenését, az asszimilációt itt is – mint más térségekben – csak a hagyományokra épülő értékrend, a családközpontúság, a szülőföldön való boldogulás segítése és főleg a gyermekvállalás állíthatná meg.
A konferencia befejező szakaszában Tolnay István, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Igazgatótanácsának elnöke az erdélyi-partiumi magyar nyelvű egyházi tanintézmények huszonöt évét tekintette át, a feltárult lehetőségektől a (rideg) valóságig. Az egyházi iskolák évszázadokon át hitbeli és nemzeti megmaradásunk zálogai voltak, kevés nép dicsekedhetett ennyi és ilyen jelentős tanintézménnyel. A trianoni tragédia súlyos következménye lett azonban az utódállamokban az egyházi magyar iskolarendszer összezsugorítása; majd az 1948-as államosítás után az elorozott református intézményekből csak néhány középiskolát sikerült újraindítani, törvényi háttér nélkül. (1918-ban az erdélyi iskolák közel háromnegyede még felekezeti volt.) A globalizáció és identitásvesztés szorításában különösen fontos az évszázados hagyományú erdélyi egyházi oktatás helyreállítása. Bár az idén tavasszal életbe lépett oktatási törvény jobb, mint az előzőek, a felekezeti oktatás szempontjából még mindig nem megnyugtató: továbbra is egybemossa a felekezeti és magánoktatást. Tovább kell tehát harcolni, ám jó jel, hogy több egyházközség új óvodák, iskolák indítására készül.
Befejezésképp dr. Bodó Barna – 2007-ig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszékének adjunktusa, jelenleg a Sapientia Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének munkatársa – a kisebbségi iskolaválasztás kérdéseiről beszélt. A kisebbségi lét nehézségeit vizsgálva érdemes kiemelni a nemzeti identitásválság formáit: a hétköznapi életből kiszorított identitást; annak negatívvá formált alkotóelemeit; illetve a legsúlyosabb formát, a rasszizmust. A választóvonal tömb és szórvány között az iskolaválasztás tekintetében a legmarkánsabb. A statisztikák azt mutatják, hogy tömbben sokkal többen választják az anyanyelvi iskolát. Bár az oktatás meghatározó az anyanyelv őrzésében és művelésében, az egész felelősség nem hárítható az iskolákra. A szülők felelősségének megvitatása általában nem szerepel az oktatással kapcsolatos napirendeken, és ezen a helyzeten a civil kezdeményezés sokat segíthetne. (Dr. Bodó Barna átfogó kutatása a Mozaik2011 – Magyar Fiatalok a Kárpát-medencében című tanulmánykötetben jelent meg.)
Az Erdélyi Szövetség hagyományos és megszokott vendégszeretetének köszönhetően a közönség és az előadók a szellemiek után egy kis harapnivaló mellett is megismerhették egymást.
Laik Eszter
irodalmijelen.hu

Felújított váradi templomok
Európai uniós támogatásból, a határon átnyúló együttműködési program révén újítottak fel három nagyváradi istenházát: a római katolikus vártemplomot, a református nagyvárad-újvárosi, illetve az ortodox Holdas templomot, valamint ez utóbbinak még két alárendelt parókiáját, ugyanakkor a támogatásból magyarországi részről három hajdú-bihari istenházának a felújítása is megvalósult. A részleteket tegnap délelőtt a Holdas templom konferenciatermében ismertették a sajtó képviselőivel.
Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester kifejtette, hogy e felújítások december 15-éig befejeződnek. Bár a nemzetközi projektben határidőként június 30. szerepelt, ezt sikerült meghosszabbítaniuk, mivel olyan jól gazdálkodtak, hogy még 200 ezer euró megmaradt, melyet a megyeszékhely római katolikus bazilikájának a felújítására fordíthattak. Ebből a külső vakolatot és a nyílászárókat újítják fel. Egyébként a Holdas templom renoválására, belsejének restaurálására az 1,7 millió eurós projektből – ebből 79,4 százalék vissza nem térítendő összeg, a többit az önkormányzat állja – 660 ezer eurót fordítottak.
Marius Moş, az önkormányzat nemzetközi finanszírozású projekt-menedzsment igazgatósága részéről mondott köszönetet a munkálatot végzőknek. Mint hangsúlyozta, a projekt részben a turisztika népszerűsítése, másfelől a nagyváradi kulturális sokszínűség és ökumenikus tolerancia jegyében is zajlik.
Az ortodox parókia papja, Cristea Teodor Dinu, mielőtt végigvezette volna a sajtó képviselőit a felújított és a turisták körében igencsak népszerű Holdas templomban, megköszönte a városháza képviselőinek a támogatást, illetve felsorolta, mi mindent újítottak fel és alakítottak ki az uniós támogatás révén. Például immár ingyenesen látogatható a Holdas templom tornyának híres holdforgató szerkezete is (ezt üvegburkolattal vonták be) naponta 7–19 óra között, illetve az újonnan kialakított, egyházi ereklyéket, kegytárgyakat bemutató múzeuma. A templomtoronyba kb. 130 felújított, fából készült lépcsőfok vezet, és a torony kiváló kilátóként szolgál a Szent László térre, akárcsak az újvárosi református templom keleti tornya is. A fűtési rendszert is kicserélték, és a látogatóknak modern illemhelyeket is kialakítottak. Létrehozták a román és magyar nyelven is elérhető www.punticrisene.ro honlapot turisztikai útmutatóként, melynek anyagait nyomtatott formában is terjesztik majd.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Valóságos időutazásnak lehetett szem- és fültanúja a nagyváradi Kiss Stúdió Színház közönsége kedden, amikor is Kiss Törék Ildikó színművésznő, több mint egy évtizedes kihagyás után ismét magára öltötte emblematikus szerepét Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámájában, melyet először 1978-ben mutatott be a nagyváradi színházban, majd kirobbanó sikerrel játszott negyed évszázadon át. Az egyszemélyes produkció mintegy 130 előadást ért meg és bemutatásra került számos Kárpát-medencei templomban is.
Ennek szellemében Veres Kovács Attila váradolaszi református lelkipásztor köszöntötte a közönséget, s bevezetőjében azokat az éveket idézte fel, amikor Kiss Törék Ildikóval körbejárták Szilágy, Szatmár és Bihar megyék református templomait, ahol Kocsis István sziklaszilárd hittel áthatott sorai a felolvasott igerész alátámasztásaként hangzottak fel a művésznő előadásában. Ugyancsak az Árva Bethlen Kata egyik emlékezetes jelenetét elevenítette meg Tőkés László 1990-es püspökké avatásán.
A keddi előadást követően határozottan kijelenthetjük, hogy Kiss Törék Ildikó alakítása ugyanolyan hiteles és erőteljes volt, mint valaha. A művésznő egy órán át szinte rabul ejtette a közönséget, melynek tagjai nyomon követhették Bethlen Kata sorscsapásoktól sújtott életének legjelentősebb mozzanatait – kezdve attól, hogy tizenhét évesen katolikus férjez kényszerítették, megözvegyülésén és gyermekeinek haláláig, melyeknek nyomán magára öltötte az „árva” jelzőt, egészen élete alkonyáig.
A Varga Vilmos rendezte előadásban minimális díszletet használtak, a művésznő mindössze egy-egy miniatűr kopjafa felállításával jelezte az elvesztett személyeket. Kiss Törék Ildikó az 55 perces előadás alatt szinte gyilkos iramot diktált nemcsak önmaga, hanem a közönség számára is, hiszen a különböző jelenetek között alig néhány másodperc alatt váltott át a legmélyebb gyászból és reményvesztettségből, a legtisztább gyermeki boldogságra és bizakodásra, feledhetetlen érzelmi hullámvasútra invitálva ezzel a hálás közönséget, amely az előadás végén hosszas vastapssal ünnepelte őt.
A keddi előadást a darab szerzőjének, Kocsis Istvánnak tiszteletére mutatták be, aki idén ünnepelte 75-ik születésnapját. Mint azonban megtudtuk, nem egyszeri előadásról volt szó. Kiss Törék Ildikó Bethlen Katája ezzel újjáéledt, és hamarosan több református templomban is bemutatásra kerül majd, illetve igény nyomán középiskolások is megtekinthetik majd.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szacsvay Akadémia évadzáró ülése
A RMDSZ Bihar megyei szervezete által létrehozott Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának idei évadzáró előadását tartják meg november 19-én, ma 18 órától a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében. A Kárpát-medence népei című történelmi modul idei utolsó értekezését Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője tartja meg Többség és kisebbség a 21. század elején címmel.
Az évadzáró előadás végén a szervezők kiosztják a rendszeres részvevőknek járó, Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész által ellenjegyzett okleveleket is. Ugyanakkor ismertetik a Szacsvay Akadémia jövő évi történelmi sorozatának témáját és programját.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Romániában ennyi jogod van, ha magyar vagy
Vagyis semmi. Sajnos még van ilyen, 2015-ben, az Európai Unióban. Igaz, a mioritikus változatról van szó.
Csaknem 100 évvel az összes etnikai kisebbségnek egyenlő jogokat ígérő Gyulafehérvári Kiáltvány után, no meg azután, hogy Románia kisebbségi elnököt választott magának, hazánk távol áll attól, hogy minden polgárának biztosítsa ezeket a jogokat. Exempli gratia: Liszkay Piroska asszony esete, akitől, miután a román kommunista állam megtagadta az oktatáshoz való jogot, ugyanezen állam, a Nagyváradi Bíróságon keresztül, megtagadja az anyanyelvhez fűződő jogát!
Fel szoktuk panaszolni, hogy a világba szétszéledt románokat üldözik az ottaniak és nem bánnak velük tisztelettel, de a sovinizmus és a fasizmus ma jobban dagasztja a román kebleket, mint Ceauşescu idejében (mely korszakból, különben, a nemzeti-kommunizmus vészterhes ideológiája is származik, melytől még jó sokíg nem fogunk megszabadulni). Ez főleg Erdélyben érzékelhető, ahol a három együtt élő nemzetiség érintkezése sok súrlódáshoz vezet, a hivatalosságok pedig, természetesen, mindig a többségiek pártját fogják, ahogy ahhoz 1918 óta hozzászoktak. (Annak ellenére, hogy önök állandóan mást hallanak egyes igazság manipulálására és torzítására szakosodott tévéktől és médiatrösztöktől, ezektől a sokszor bűzös nacionalizmusú instanciáktól.)
Az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Kiáltványban, melynek éppen a 100. évfordulóját készülünk megünnepelni, a Romániával való Egyesülést (így! – a szerk.) eldöntők ígéretet tettek arra, hogy egyenlő jogokat biztosítanak a megnövelt területű állam minden polgárának, de úgy tűnik, hogy ez – néha – üres szó, megvalósíthatatlan ideál maradt. Sőt, egy kisebbségi, nevezetesen szász elnök megválasztása e téren is reményeket keltett, de akárcsak más területeken, ezek is meddőknek bizonyultak. Hallatszik, Klaus Johannis?
Egy semmit sem bizonyító ítélet
És van még valami azzal kapcsolatosan, amit a továbbiakban be szeretnénk mutatni. Csaknem 9 év telt el a Románia Parlamentjében elhangzott nyilatkozat óta, melyben az ország akkori elnöke, Traian Băsescu hivatalosan is elítélte a hazánkban létezett kommunista rezsimet (2006. december 18.), magáévá téve egy Vladimir Tismăneanu vezette, a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Bizottság (sic!) nevet viselő testület által összeállított „Végleges” (?!) Jelentést. Milyen következményekkel járt ez az elítélés, mi történt konkrétan e csaknem egy évtizedes időszak alatt?
Megjelent néhány dokumentumokat és elemzéseket tartalmazó kötet, szintézisek és tankönyvek a kommunizmus történelméről, lépések történtek kommunizmusról szóló múzeumok létrehozásáért, bűnvádi nyomozás indult és bíróság elé került a Securitate néhány pribékje – sőt, közülük az egyiket, aki még nem halt meg, első fokon börtönbüntetésre is ítéltek – és sokat beszéltek a volt kommunistaellenes politikai foglyok életkörülményeinek javításáról, megnövelve a juttatásaikat, de ezek közül kevés dolog valósult meg.
Miközben sok különböző irányultságú és politikai befolyásnak engedelmeskedő, különböző pártokkal szimpatizáló, vagy éppenséggel azok tagságával rendelkező történész az áldozatok hátára kapaszkodva jutott előre, pénzért, tisztségekért, kitüntetésekért és ösztöndíjakért és/vagy könyveket írva és jelentetve meg azután, hogy részt vettek Traian Băsescu elnöki bizottságaiban, a kommunizmus áldozatai közül sokaknak nem nagyon változott a helyzete. Egy olyan országban, ahol a kommunizmust unalmas hivatalos diskurzusokban, nagy csinnadrattával (és elég sok pénzért) elítélték, az áldozatok, illetve a politikusok és közhatóságok mentalitása és viselkedése miatti kétségbeesésben újra utcára vonult széles közvélemény soraiban a megdöbbenés, a felháborodás, a frusztráció és a manipulálás az általános érzés, hiszen még mindig a korrupció, a visszaélés, az igazságtalanság és a felületességgel és az etnocentrikus nacionalizmus előítéleteivel keveredő rosszindulat uralkodik.
A politikai osztály összessége a kommunista „bűnös totalitárius rezsim” elítélése óta eltelt 9 év alatt képtelen volt kidolgozni és elfogadni legalább egy egyszerű törvényt a politikai ítéletek megsemmisítéséről, mely törvényhozási és jogi normával Románia adós volt és erkölcsileg maradt is a polgáraival szemben, és melyet más volt kommunista állam már rég elfogadott.
Igazság, kisírt szemek…
E helyzet ábrázolására a továbbiakban röviden bemutatunk egy esetet, mely nemcsak a politikusok és a tanácsadóik, az egész társadalmi-közigazgatási rendszer tisztviselői többségének közömbösségét és alkalmatlanságát mutatja be tökéletesen, hanem a romániai igazságszolgáltatás visszaéléseit és maliciózusságát 2015-ben, 8 évvel azután, hogy az országot felvették az EU-ba és annak ellenére, hogy még mindig érvényben van az Egyetértési és Ellenőrzési Mechanizmus (EEM).
Egy egyszerű asszony történetéről van szó, aki a román politikai elit által látszólag elítélt kommunista totalitárius bűnös rezsim áldozata lett, és akitől nemcsak az igazságot és a kommunizmus áldozata (politikai fogoly) minőséget tagadják meg, hanem a Románia alkotmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye által szavatolt elemi jogait is, sőt még egy emberséges bánásmódot és egy normális polgári hozzáállást is.
Liszkay Piroska (románul Paraschiva) egy Bihar megyei magyar családból származik. Apja 1961-ben halt meg a Poarta Albă börtönben, a Gheorghe Gheorghiu-Dej által vezetett román kommunista rezsim politikai ítélete nyomán.
Néhány évvel ezelőtt, amikor Liszkay asszony megpróbált igazságot tenni a politikai rabságban meghalt apjának, olyan bírók vakságába és elkeseredett ellenállásába ütközött, akiket nem tarthatunk másnak, mint túlzottan nacionalistáknak, ha nem éppenséggel sovéneknek. Ezáltal bebizonyosodott – és semmi sem tud az ellenkezőjéről meggyőzni –, hogy ha Romániában egy meghalt ember magyar volt, még akkor is, ha Poartă Albă-n, tehát a kommunizmus áldozataként halt meg, kétszer is börtönbe kerülve a kommunizmus itthoni bevezetése után, akkor minimális figyelmet és elismerést sem érdemel, vagy másképp mondva, Romániában semmit sem ér egy magyar élete, még akkor sem, ha antikommunista harcos volt. Miért mondom ezt? Éppen azért a diszkriminatív bánásmódért, amiben ez az öregasszony részesült a bíróságokra járó többi felpereshez képest.
Az állam elvett, és folytatja
Maga Liszkay asszony is közvetlenül megszenvedte a kommunista üldözést, ugyanis 15 évesen egy évet töltött a nagyváradi börtönben. Két évvel ezelőtt szintén megpróbált némi igazságtételt kapni azért, mert a román kommunista totalitárius elnyomó rezsim áldozata volt, de újra a jogi obskurantizmusba, egy olyan igazságszolgáltatás abszurd és csökönyös elutasításába ütközött, melyet a nyilvánvaló tények könyörtelennek és igazságtalannak, gondatlannak, erkölcstelennek és korruptnak mutatnak.
A román törvények szerint Liszkai asszony, egy volt politikai fogoly lányaként, a 118/1990. számú törvény alapján bizonyos díjmentességekre lenne jogosult, de megpróbálta közvetlenül a saját nevében, közigazgatási úton kérni ezeket a kárpótlásokat, éppen azért, mert a kommunista román állam miatt tudta csak az elemi iskolát elvégezni. Az eredmény: a Nagyváradi Nyugdíjpénztár szégyentelenül és túl sok magyarázat nélkül elutasította a kérvényét, de a döntés, természetesen, megtámadható volt a Bihar Megyei Törvényszéken. A Bihar Megyei Törvényszék tavaly, 2014-ben elutasította a kérését, arra hivatkozva, hogy nem tett előzetes panaszt, ami azt bizonyítja, hogy a bírók vagy nem olvassák el a peranyagokat, vagy teljes mértékben rosszindulatúak, vagy tudatlanok.
Az előrehaladott korú Liszkay asszony nem tud túl jól románul (nem is tanulhatott meg, hiszen a román állam, annak kommunista változata, tönkretette ifjúságát, börtönbe vetve és megfosztva őt a tanulási lehetőségtől) és még kevésbé járatos a jogban, de Nagyváradon, a törvény szerint joga lett volna magyarul szólni a bírósághoz, hogy legalább megérthesse a bíróság elvárásait és a tennivalóit. De a bíróság semmilyen segítséget nem nyújtott neki és nem teljesítette aktív szerepét, valójában mélységes és – joggal hihetjük, hogy éppen – etnikai származása miatt (de talán társadalmi, vagy vallási eredete miatt is) teljes lenézést és közömbösséget tanúsítva e peres féllel szemben.
Az egyik hős, a másik nyomorúságban
Reméljük, hogy legalább szerdán, 2015. november 18-án, a Nagyváradi Táblabíróságon zajló másodfokú tárgyaláson tisztességesebb bánásmódban, több emberségben és kevesebb gondatlanságban, előítéletbe, vak és értelmetlen nacionalizmusban lesz része.
Rendkívül relevánsnak tartjuk megemlíteni, hogy Liszkay Piroska asszonyt ugyanazon büntető törvénykönyvi cikkely alapján ítélték el, mint Petre Mihai Băcanu urat. Ennek ellenére óriási különbség volt abban, hogy milyen bánásmódban volt részük: Băcanu urat ma nemzeti hősnek tartják Romániában, Liszkay asszony viszont csak egy egyszerű, alig-alig írástudó magyar vénasszony, akinek az apját a Poartă Albă-i tömlöcben gyilkolták meg és aki nem érdemel semmit, még azt sem, hogy a bírók részéről megkapja a minimális figyelmet és segítséget ahhoz, hogy megértse, miért nem kap abszolút semmit az általa és a családja által a kommunizmus éveiben elszenvedett összes kín után.
Doinel Tronaru
Adevarul
foter.ro/cikk

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lefejezése (Ötvenhat Erdélyben)
A román kommunista hatalom által a Bolyai Tudományegyetem ellen indított per szerves részének tekintjük a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet (ez volt a hivatalos megnevezése!) hallgatói és tanárai megfélemlítésére, ellehetetlenítésére kezdeményezett retorziót, a letartóztatások, bebörtönzések 1958. március 15-e és 1959 novembere közötti sorozatát. Összesen huszonegy teológust, illetve időközben felszentelt fiatal lelkészt ítélt el a Kolozsvári Katonai Törvényszék. Négy csoportban ítélték el őket.
Az első csoport ellen az volt a vád, hogy a kolozsvári gimnazista Burchard Márta „rendszerellenes” verseit terjesztették. Alig töltötte be a tizenhetedik életévét, amikor 1959. március 15-én (a Securitate kéjes élvezettel választotta a letartóztatás időpontjaként március 15-ét! – T. Z.) a diáklányt letartóztatták. Két hónapi vizsgálati fogság után tiltott dokumentumok őrzésének, terjesztésének vádjával tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. A nők számára kijelölt csíkszeredai és arad-gáji börtönben raboskodott. Az utóbbiból szabadult 1962. szeptember 27-én. Szabadulása után érettségizett, két éven át egyetemre is járt, majd fényképészként választotta a kitelepedést Németországba. Burchard Márta ötvenhatos versei jelentették az ürügyet a kiváló kolozsvári tanárnő, Imre Magda letartóztatására. Valójában e letartóztatás, majd a súlyos börtönbüntetés is az erdélyi református egyház ellen irányult: Imre Magda édesapja, az 1947-ben a román állam által nyugdíjba kényszerített, sziklaszilárd és megingathatatlan jellemű Imre Lajos harminc éven át a gyakorlati teológia tanszékének nemzetközi hírnevű, korszak-meghatározó professzora volt, életművében az elmélet és a gyakorlat, a tudományos munka és a lelkipásztori szolgálat szorosan összefonódott. Nem véletlen, hogy egyetemes mércével mérhető munkásságáról, életművéről a holland Magda van der Ende írt nagyszerű doktori disszertációt!
Imre Magdát, Oláh Tibor színházi kritikus, műfordító feleségét 1959. április 4-én azért tartóztatták le, mert nem jelentette fel Burchard Mártát ötvenhatos versei miatt. A vád ezúttal is: tiltott írások, dokumentumok őrzése, terjesztése. S tíz év börtönbüntetés. Imre Magda nemcsak a csíkszeredai és aradi börtön embertelen világát ismerte meg – miközben a kosárfonást tanulgatta –, hanem a nagyváradi fegyház egyedi „atmoszféráját” is. Az 1964/411-es, amerikai nyomásra született törvényerejű rendelet alapján a szabadulásakor – 1964. április 15. – a büntetés le nem töltött részét ugyan elengedték, de a tanügybe soha nem kerülhetett vissza. Előbb fizikai munkásként, majd a kolozsvári Carbochim vállalat műszaki rajzolójaként, 1976-tól pedig az Erdélyi Református Egyházkerület nyugdíjpénztárának tisztviselőjeként kereste a kenyerét.
A teológuscsoport elsőrendű vádlottja a kiváló szónokként, tollforgatóként, professzorként ismert, nemrég elhunyt Péter Miklós biharvajdai helyettes református lelkész volt, akit 1959. március 22-én tartóztattak le. A Kolozsvári Katonai Törvényszék tiltott dokumentumok, iratok terjesztése vádjával tizennégy év börtönbüntetésre ítélte. Péter Miklós végig a szamosújvári börtönben raboskodott. A már említett 1964/411-es törvényerejű rendelet alapján szabadult 1964. augusztus 2-án. Belényesen, Érselinden, Mónospetriben, Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson volt helyettes lelkész, majd Pankotán és Bethlenben parókus lelkész. Az 1989. decemberi rendszerváltás után 2001-ig vallástanár a kolozsvári Református Kollégiumban, 2002-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem protestáns teológiai karán, 2002-től a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen docens, tanszékvezető tanár. Börtönemlékeit az Akik imádkoztak üldözőikért. Börtönvallomások, emlékezések című, 1996-ban megjelent kiadvány második kötetében közölte.
A protestáns teológusok második csoportjának perében az elsőrendű vádlott a rendszerváltás után a Hazáért és a Szabadságért 1956-os Emlékéremmel, a Bethlen Gábor- és Julianus-díjjal, posztumusz Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, alsósófalvi származású Fülöp Gábor Dénes református lelkész volt. Ebben a perben ítélték el Adorjáni Dezső evangélikus teológust és Böjte Sándor kolozsvári szerszámlakatost, Böjte Csaba édesapját. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában őrzött P(enal) 3427-es jelzetű perirat dokumentumait abszurd drámaként kell olvasnunk! 1959. július 7-én tartóztatták le Fülöp Gábor Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom akkori segédlelkészét. Kezét, lábát megbilincselve külön repülőgéppel (micsoda „luxus”!) szállították a kolozsvári repülőtérre, onnan a Securitate Árpád utcai börtönébe. A marosvásárhelyi Vártemplom lépcsőjén a letartóztatást Fényes Ferenc százados vezényelte le, aki a református felekezetű gyanúsítottak vallatására „szakosodott”.
„A Teológiát nagyon nagy ellenségnek tartották. Vallatóim kitaláltak egy hazug történetet, melyben valódi emberek szerepeltek, a barátaim és én is. Például Adorjáni Dezső teológustársam, zseniális zenészember, jó barátom volt. Azzal vádolták, hogy 1957. március 15-én a teológusok reggeli áhítatán a magyar himnuszt játszotta az orgonán. Valójában azon a reggelen a Farkas utcai világhírű műemlék templomban kántorizált. Hét évet kapott, csak azért, mert el akarták ítélni. A letartóztatások másik ürügyéül szolgált, miszerint a Nagy András teológiai professzor házában tartott bibliakörön a forradalom napjaiban állítólag arról beszéltünk, hogyan lehetne kiszabadítani a magyarországi foglyokat, akiket Budapest felől Kolozsváron át szállítottak a Szovjetunióba. Az én vádpontjaim között is szerepelt ez a bibliakör. Én viszont soha nem jártam Nagy András házában! Soós Ferencet, akit korábban iszonyú kínzások után halálra ítéltek, rá akarták venni, hogy tanúskodjék ellenem. Kicsikartak belőle egy hamis tanúvallomást, de amikor megbilincselten megjelent a tárgyalásomon, visszavonta azt, és védőtanúmmá lett. A fő vádpont ellenem az volt, hogy 1957. március 15-én imádkoztam a magyar népért és az októberi foglyokért azon a reggeli áhítaton, ahol Adorjáni Dezső a magyar himnuszt játszotta. Tizenegy év börtönbüntetésre, teljes vagyonvesztésre s ráadásul tízévi teljes társadalmi jogvesztésre ítéltek. Valójában 21 év büntetést kaptam” – mondta el e sorok írójának Fülöp G. Dénes. Sajnos, a per tárgyalásán Péter Miklós a vád tanúja lett!
A periratból egyértelműen kiderül: Fülöp G. Dénes ellen az egyik fő vádpont az volt: 1956. december 13-án részletes feljegyzéseket készített a már letartóztatott, később hét év börtönbüntetésre ítélt Balázs Imre és Tirnován Vid nyilvános tárgyalásán. Már-már röntgenszerűen beszámolt a koncepciós és magyarellenes perek döbbenetes hangulatáról. Bodor Ádámmal, a későbbi Kossuth-díjas íróval ketten vállalták – a megfélemlítések ellenére! – a tárgyaláson való részvételt. Fülöp G. Dénes pontosan lejegyezte az 1956. október 24-i, Mátyás király szülőházában megfogalmazott ötpontos diákszövetségi követelést is, így válik az általam megtalált dokumentum kortörténeti jelentőségűvé.
TÓFALVI ZOLTÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felavatták Zilahon az Ady Endre diákéveit bemutató emlékházat
Felavatták péntek délután az Ady Endre diákéveit bemutató emlékházat Zilahon – számolt be az RMDSZ hírlevele.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát az avatóünnepségen.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház.
„Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke felidézte: az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum. „A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta a politikus.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
maszol.ro

Zavarodottság és mellébeszélés az EU-ban
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László november 19-én este, a Magyar Állampolgárok Klubja rendezvénysorozat keretében.
Másnap, pénteken Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. Biztonságpolitikai szakértőként számos alkalommal megszólalt a médiában, írásai különböző sajtóorgánumokban voltak olvashatók. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke mutatta be őt a hallgatóságnak, majd fel is tett neki három kérdést, amelyek megválaszolása során Földi átfogó helyzetelemzéssel szolgált. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült.
Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, lásd a párizsi merényletsorozatot. Mivel a több százezres migránstömeg, ami az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
A Brüsszelből Budapesten át éppen megérkezett EP-képviselő, Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázni volt kénytelen: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Erdélyi képviselőnk beszélt arról a véleményterrorról, amely a migránskérdés biztonságpolitikai vonatkozásait feszegető, nemzetük és országuk, hitük és hagyományaik védelmében szót emelőket sújtja az internacionalista eurobürokraták részéről, akik a sajtónak is képesek befogni a száját. Amikor pedig gyilkolásig fajult a helyzet, akkor zavarodottság, összevisszabeszéd uralkodott el nyugaton, majd gyásszal próbálták elfedni a korábbi mulasztásokat és a felelősök keresését. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti kollektív tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. A bomlás jelei mutatkoznak a keresztény Európában, az Unió falán pedig repedések – értettek egyet Tőkés László és Földi László, majd a közönség soraiból érkezett kérdések hallatán is nyugtázhatták, hogy régiónkban sokkal tájékozottabbak a polgárok, mint bárhol másutt.
Ugyanakkor többen aggodalmaikat is megfogalmazták, mire mind a szakértő, mind a püspök kifejtette: a száraz szakmai és a politikai realitások ellenére is helye van a reménykedésnek, hiszen a saját és utódaink sorsáért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Tőkés László ebből kiindulva emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkban történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
itthon.ma//erdelyorszag

„Megerősítették kezüket a jóra”
Tizennegyedik alkalommal szervezték meg az Erzsébet-Katalin Jótékonysági Bált november 21-én este a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Idén a Csillagocska óvoda javára gyűjtöttek.
Immár tizennegyedik alkalommal szervezte meg hagyományos Erzsébet-Katalin Jótékonysági Bálját a váradi Csillagocska Alapítvány és a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség. A bálnak ezúttal is a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme adott otthont, amely idén is megtelt olyanokkal, akik együtt, közösségben szeretnének jót cselekedni, hozzájárulásukkal adni valamit magukból másoknak. Idén a legkisebb csillagocskákat, a Csillagocska Református Zeneóvodát támogatták a bálozók. A köszöntők sorában az est házigazdájaként dr. Pálfi József várad-réti lelkipásztor, a Csillagocska Alapítvány elnöke szólt először az egybegyűltekhez, kiemelve, hogy a jótékonysági bálok alkalmával a jelenlevők a kulturált szórakozás mellett minden évben nemes dolgot cselekszenek azáltal, hogy együtt, egy közösséget alkotva „megerősítik kezüket a jóra”(Nehémiás 2,18). „Életemnek, munkámnak is ez a gondolat az egyik mozgatórugója, hogy ha lehet, minél inkább tudjuk összekapcsolni, összehozni az embereket, hogy érezzék jól magukat együtt, úgy hogy annak legyen értéke, súlya és tudjanak is tenni valamit. Az egyre inkább atomizálódó közösségek idején hatalmas értéke van annak, ha meg tudjuk őrizni a baráti társaságokat, közösségeket” – mondta el Pálfi József.
Köszönetnyilvánítás
A lelkipásztor beszédében kiemelten köszöntötte Gál Helgát, a Magyar Külügyminisztérium bor- és gasztronómiai tanácsadóját, az est védnökét, Takács Péter kolozsvári konzult, Takaró Ritát a Tokaj Kereskedőház Zrt. igazgatóját, valamint a Kárpát-medence egyik legjelesebb borászát Konyári Jánost. Mindezek után Pálfi József megköszönte mindazoknak, akik az elmúlt hetekben azon fáradoztak, tevőlegesen, pénzzel, adománnyal vagy egy imával, hogy a bál sikeres legyen. Külön köszönetet mondott Konyári Jánosnak, aki borokat ajánlott fel az estre, Bartha Sándor dévaványai vállalkozónak, aki 25 gyermeket hívott meg Dévaványára, valamint Vassy Erzsébetnek és a Holló családnak, akik festményeket ajánlottak fel a jótékony cél érdekében. A beszédek rendjén Gál Helga védnöki tisztségében köszöntötte az egybegyűlteket, majd hivatalosan is megnyitotta a bált.
Gazdag programkínálat
Mint az elmúlt években, úgy idén is gazdag és változatos műsort állítottak össze erre az alkalomra. Az est sikeréhez kicsik és nagyok egyaránt hozzájárultak. Elsőként a nagyváradi Művészeti Líceum két diákja lépett fel: Ilisz Dominik zongorázott, majd Pálfi Boróka fuvolázott, őt Ferencz Mercedes kísérte zongorán. A komolyzenei programsor Thurzó Zoltán zongoraművész játékával ért véget. Az esten nagy sikert aratott Szóka Júlia operettprimadonna előadása, aki ismert operettrészleteket, dalokat énekelt. Táncos előadással készült a Csillagocska Néptáncegyüttes, amely kalotaszegi táncokat mutatott be. Idén sem hiányozhatott a programból a divatbemutató, ezúttal Cristina Breteanu divattervező ruhakölteményeit csodálhatták meg a jelenlevők, köztük a Nagyvárad Táncegyüttes Betyárvilág című előadásából ismert darabokat is. A rendhagyó divatbemutató elején a Nagyvárad Táncegyüttes és a Csillagocska Néptáncegyüttes hölgytagjai felvonultak a szebbnél szebb ruhákban, majd következett a Betyárvilág előadásának egy kis részlete, ami során a tánc mellett még több betyárruhát tekinthettek meg a jelenlevők. A műsor végeztével a bálozók vették birtokba a táncparkettet, az élőzenét a Sanzon Együttes és a Csillagocska Zenekar biztosította. A táncot már csak a tombolahúzás és a festményárverés szakította meg.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak Zilahon
Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak pénteken Zilahon.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát a november 20-án, pénteken megtartott avatóünnepségen. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház. „Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
„Az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben a folyamatban nagyon jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum, a két intézmény munkatársainak ezúton is megköszönöm hozzájárulásukat. A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az avatóünnepségen.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
Erdély.ma

Lakossági fórumok a migrációs válságról
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László, pénteken pedig Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében – tájékoztatott az erdélyi politikus sajtóirodája.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült. Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, mint a párizsi merényletsorozat. Mivel a több százezres migránstömeg, amely az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázta: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti Colectiv-tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. Tőkés László emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkba történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kitüntették Geréb Zsolt egyetemi professzort
Geréb Zsoltot, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Akadémia professzor emeritusát is kitüntették csütörtökön a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának tudományos, pedagógiai és szeretetszolgálati díjainak átadásakor.
A kolozsvári egyetemi tanár, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora az Aranygyűrűs teológiai doktor díjat vehette át.
Az elismeréseket Bogárdi Szabó István, a zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál világi elnök nyújtotta át a testület budapesti ülésén.
Az Év Könyve díjat idén Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja kapta A kánon többszólamúsága című könyvéért, amely a L'Harmattan és a Kálvin Kiadó közös gondozásában jelent meg 2014-ben.
A szeretetszolgálati munkáért odaítélhető Kiss Ferenc-díjat idén Baji Lászlóné Tatár Magdolna, a miskolc-tetemvári gyülekezet tagja kapta idős és fogyatékos emberek lelki gondozásáért. Az intézményes diakóniában szolgálóknak adható Juhász Zsófia-díjjal pedig Németi Imréné Halász Juliannát, a balmazújvárosi református egyházközség idősotthonának vezetőjét tüntették ki.
A pedagógusoknak járó Imre Sándor-díjat Sipos Kund Kötönyné, a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatója vehette át.
Krónika (Kolozsvár)

Élő hagyományai vannak az újságírásnak Nagyváradon
Irodalmi beszélgetéssel egybekötött, retrospektív Ady-kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután. Ezt megelőzően átadták a Bihar megyei Sajtódíjakat: a Bokor András Szakmai Díjat lapunk munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius kapta.
A 2012-ben alapított Bihar megyei sajtódíjak 2015. évi átadására került sor vasárnap délután a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. Házigazdai minőségében Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át a szót Rácz Évának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökének, aki köszöntőjében azt emelte ki: Nagyváradon – Ady-kötődése révén – valóban élő hagyományai vannak az újságírásnak. Méltatta az idei díjazottakat, majd megfogalmazta: a MÚRE-nek ünnep minden olyan pillanat, amikor az újságírók kerülnek a középpontba, és reményét fejezte ki, hogy a díjazottak arra fogják buzdítani a jövendő újságírókat, hogy érdemes dolgozni, ezt a munkát végezni.
A köszöntők után következett az ünnepi díjátadás. Az Iványi Ödön Pályakezdő Díjban idén egy fiatal, és fiatalokból álló csapat, az Ér hangja részesült. Munkájukat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke méltatta, kiemelve annak újszerűséget: az Ér TV révén a digitális médiában is helyt állnak, ugyanakkor havilapot is megjelentetnek, így több formában is értesülhetnek a közelben és távolban élők arról, hogy mi történik az Érmelléken. Ez pedig fontos azért, hogy az elszármazottak se szakadjanak el teljesen a szülőhelyüktől, fogalmazott az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Szakmai alázat
A Bokor András Szakmai Díjban idén a Bihari Napló munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius részesült. Laudációt Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője mondott, kiemelve: olyan munkatársunk kapta idén az elismerést, „aki az elmúlt évek alatt számtalanszor bizonyította megbízhatóságát, munkabírását, rátermettségét. Legyen szó híranyagokról, tudósításokról vagy interjúkról, közös ismérvük mindenkor a precizitás, a tájékozottság. Lelkiismeretességét talán csak egy dolog múlja fölül: szakmája iránti szeretete és alázata. Igen, alázata, mert manapság is nagy szükség van a szakmai alázatra, ezt azonban sajnos egyre kevesebben gyakorolják. Egyre több a felkészületlen, olvasatlan, önimádó «sztárújságíró, sztárriporter», akik nem öregbítik e sokat megélt szakma presztízsét… Ezért is emelem ki Tóni mindenkori hozzáállását, lelkiismeretességét, aki sztárallűröktől mentesen végzi a munkáját nap mint nap. Olyan zsurnaliszta ő, aki az adatújságírást veszi alapul, a tényekre, adatokra fókuszál. A magam részéről nagyon lényegesnek tartom ezt a törekvést, egy olyan környezetben, amikor sok sajtóterméknél a vélemények fontosabbak a tényeknél” – hangzott el a méltatásban.
Életműdíj
A harmadik elismerést, a Fehér Dezső Életműdíjat Simon Judit vehette át. Laudációt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője mondott, melyből kiderült: egy igen tevékeny életpályát méltathatunk. Simon Judit alapítója és munkatársa volt a Bihari Naplónak, a Krónikának, az Erdélyi Riportnak, a Brassói Lapoknak, bizonyított politikai újságíróként, és „akit nem interjúvolt meg, az nem is számít”. Emlékezetesek ugyanakkor portréanyagai, színházi kritikái is, és bár nem kötődik szorosan az újságíráshoz, de mindenképp említésre méltó, hogy társfőszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, illetve alapítója A Holnap Kulturális Egyesületnek.
A díjazottak az oklevelek mellett egy Deák Árpád munkáját dicsérő szobrocskát vehettek át, illetve a MÚRE által kiadott Nem magyarul magyarok című riportkötetet kapták ajándékba
Ady-kiállítás
Az est második felében Ady Endre alakját idézte meg – természetesen Nagyvárad vonatkozásában – kötetlen beszélgetés formájában Péter I. Zoltán helytörténész és Imre Zoltán múzeumigazgató. Egyben ez volt a nyitó alkalma a retrospektív Ady-kiállításnak is, amely, mint megtudtuk, sok olyan kincset tartalmaz, amelyek eddig úgymond „a padláson porosodtak”, és amelyeket a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével sikerült „feltérképezni”. Ilyen például Tabéry Géza egyik rajza, amelyet Emőd Tamásnak ajánlott, és amely azt az utcafrontot örökíti meg, ahol az Európa szálló is volt (amelyben Ady Endre köztudottan rendszeresen megszállt), illetve Léda egyik gyermekkori fényképe. Péter I. Zoltán kiemelte: a kiállítás anyagát újabban havonta cserélik, így érdemes rendszeresen eljönni, és megnézni az újdonságokat.
„Héjanász-viszony”
A kötetlen beszélgetés során főleg Adynak a nőkhöz, illetve Lédához fűződő kapcsolatáról esett szó, arról a „héjanász-viszonyról”, amelyet így jellemezhetnénk: amikor együtt voltak, nem bírták egymást, amikor pedig külön, nem bírták egymás nélkül. Mint megtudtuk, megismerkedésükben nemcsak a sors, hanem egy asszony, Fehér Dezsőné is szerepet játszott, Léda pedig nem csupán a szerelme és a múzsája volt Adynak, hanem a jobbkeze is a mindennapokban. A fiatal újságíró, aki kezdetben igen komplexusos volt az úrinőkkel szemben, és többnyire „nőcskéi” voltak, általa ismerte meg a „nőt”, hangzott el a beszélgetés során. Szó esett a párizsi évekről is, amikor Adyt főleg „az élet, az emberek, a pezsgés érdekelte”, illetve arról: a nagy költő tulajdonképpen szállodákban, szanatóriumokban élte le az életét, szülőházán kívül nem volt otthona addig, míg Boncza Bertával össze nem házasodtak. Egy, a költőnek a szabadkőművesekhez kapcsolódó viszonyát firtató kérdésre válaszolva Péter I. Zoltán megfogalmazta: Ady Endrét nem lehet „bekategorizálni”, kisajátítani. Egy zseni volt, tulajdonképpen maga a mindenség.
A beszélgetést követően koszorúzással zárult az est a Széchenyi téri (Traian park) Ady-szobor előtt.
Tököli Magdolna
erdon.ro

„Mesékkel helyükre kerülnek a dolgok”
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az Aranytoll című F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenyt. Változatos programok zajlottak a hétvégén, gálával ért véget a vetélkedő.
Maga a verseny szombat délelőtt zajlott: a különböző megyékből, valamint Magyarországról érkezett negyedikes diákoknak a megadott szavak alapján kellett mesét írniuk, a zsűri többek között az eredetiséget, kifejezőkészséget, ötletességet, fordulatokat értékelte. Amint a szombat esti gálaműsoron Zsigmond Emese zsűrielnök, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője elmondta, a meseíró gyerekek bebizonyították, hogy helyén van a lelkük, a történetekben ugyanis az igazság és a becsületesség győzedelmeskedett, nem hiányzott a humor sem és szinte mindenki nagyszerű helysírásról, gazdag szókincsről tett tanúbizonyságot. A zsűri tagjai voltak továbbá Alföldy Andrea, Búzási Noémi és Tankó Veronika Zita tanítónők.
Feszültség, oldás
A verseny után kézműves műhelyek zajlottak, majd városnézésre mentek a gyerekek és a pedagógusok, ezt követően pedig Ferge Béla budapesti zenetanár tartott kreatív zenei foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek. Szó esett arról, hogy a gyerekkorunkban hallott zene egész életünkre belénk vésődik, hogy a gyerekeknek nem „hígított művészetet” kell adagolnunk, hanem igazit, hogy a zene célja – amint az Yehudi Menuhin is megfogalmazta – az, hogy örömet szerezzen és egyúttal megmondja az igazat. A magyarországi pedagógus példákkal illusztrálta, hogy van zene, amely a világban lévő erőszakra mutat rá, de nem szerez örömet és csak részigazságot fejez ki, és van zene, mely mindent valószerűtlenül rózsaszínnek mutat be. A jó zene viszont feszültséget kelt és fel is oldja azt, dallammal, ritmussal és harmóniával – ez a kettősség egyébként egész életünkre jellemző, hangzott el. A műsor közös énekléssel folytatódott, a gyerekek vihart produkáltak különböző hangszerekkel, majd különböző zenei fogalommal ismerkedtek meg játékos módon.
Elismerés
Szombat délután díjkiosztó gálával folytatódott a vetélkedő. Tunyogi Katalin szervező, a Pertinax Egyesület vezetője elmondta: a verseny is a feszültség és az oldás jegyében zajlott, hiszen a meseírást szórakoztató programok követték, és egyetlen résztvevő sem megy el jutalom nélkül. A rendezvény támogatói között külön kihangsúlyozta a Bihar megyei Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, majd átadta a szót Szabó Ödön parlamenti képviselőnek, aki elismerő szavakkal illette az immár nagykorú meseíró verseny szervezőit, s kiemelte a vendéglátó szülőknek az érdemeit – ők a mai egoista világban ajánlották fel saját családi fészküket a más megyékből, illetve a határon túlról érkező gyerekek számára. A verseny jó hírneve nagyrészt nekik köszönhető, hangzott el. A mesevilág menekvés és egyben terápia, s a gyerekek alkotásai egyúttal társadalmunkról vallanak majd ötven, száz, vagy kétszáz év múlva, tette hozzá.
„Hazugság”
Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a testvériskola, illetve a diósdi lakosok üdvözletét hozta el, s megerősítve Szabó Ödön szavait kifejtette, hogy az önzőségen túl kell lépni, s ők itt Nagyváradon minden alkalommal a meleg, emberséges segítőkészséget tapasztalták. A gálaműsor fellépésekkel folytatódott – a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport többek között Küküllő-menti és kalotaszegi táncokat mutatott be, s fellépett a Francisc Hubic művészeti iskola balett csoportja, továbbá a Szacsvay Imre , valamint a diósdi Eötvös József általános iskola több diákja. Zsigmond Emese zsűrielnök felszólalása során kihangsúlyozta, hogy igazságszertettel mindent helyre lehet hozni, s hogy a mese egyik szerepe pont az, hogy segítsen helyre tenni a dolgokat, olyan „hazugság”, melynek szerepét csak a nagyon földhözragadt emberek nem értenek. „Azt kívánom, hogy ezekből a nagy-nagy hazugságokból pár év múlva a körülöttünk lévő világot helyre tevő igazságok legyenek”- mondta végül.
Nyertesek
A meseíró verseny az iskolai szakasszal kezdődött október elején, a határon átívelő döntőn pedig mintegy harminc negyedikes diák vett részt, Bihar megye mellett Arad, Hajdú-Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár megyékből, továbbá Pestről. A zsűri Dénes Pálma sepsiszentgyörgyi tanuló munkáját ítélte a legjobbnak, a második díjat Linzenbold Frida szatmárnémeti diák, a harmadik díjat pedig Máté Dóra szatmárnémeti diák nyerte el.
Neumann Andrea
erdon.ro

Népi játékok könyve
A játék az élet természetes velejárója, a valóság utánzata, a felnőtté válás folyamatának, a képességek kibontásának legjobb eszköze – fogalmaznak a szombaton a XXVII. Népzene- és Néptánctalálkozón bemutatott, hangzó és DVD-képanyaggal ellátott Népi játékok című könyv szerzői. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület oktatási segédjegyzet-sorozatának harmadik kiadványa két sepsiszentgyörgyi szerző, Benkő Éva és Prezsmer Boglárka közös munkája, zenei szerkesztő Benedek Árpád. Manapság játékként árusítják a kereskedelemben a különböző elektronikus szerkezeteket, amelyekkel a gyermek egyedül is eltölti az időt, virtuális szereplőket kíván legyőzni, és ha nem sikerül, frusztrálttá válik; ezzel ellentétben a közösségben megélt játék a valóság leképezése, nincs benne semmi hamis, és nyugtat – foglalta össze a könyvbemutatón a két, egymástól lényegesen eltérő játékvilág jellemzőit Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke hiánypótlónak nevezte a kiadványt, és ismertette: a néptáncról és a népzenéről szóló összefoglalók után ez a harmadik oktatási segédjegyzet, amit az egyesület adott ki.
Benkő Éva, a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító munkatársa, kézműves-szakoktató, játszóházi óvodapedagógus a kötet születéséről azt mondta: a pedagógusoknak tartott képzéseken és oktatási intézményekben azt tapasztalta, hogy gyakran szerves egységükből kiragadva, nem odaillően használják a népi gyermekjátékokat. Ezért gondolta, hogy érdemes szakszerű leírást adni a pedagógusok kezébe mindarról, amit a játékok nyújthatnak a gyermekeknek. Ehhez Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus segítségét kérte, aki a gazdag könyvészet feldolgozásában és a kötet szerkesztésében is részt vállalt.
Az oktatási munkakönyv első felében a szerzők ismertetik a népi játékok helyét a neveléstörténetben, kifejtik azok személyiségfejlesztő hatását, részletesen mutatják be a népi ünnepeket, jeles napokat és a hozzájuk kötődő szokásokat, a különböző vidékeken használt rigmusokat. Részletezik a népi játékok pedagógiai alkalmazását a játék kiválasztásától a szöveg és a dallam tanításán át a mozgás és a szabályok ismertetéséig. Melyik korosztállyal mit jó játszani, hogyan kell készülni előadásra, milyen az aprók táncháza – ezekről is írnak. A könyv második felében gazdag játéktárat nyújtanak a szülők, pedagógusok kezébe, konkrétan leírják a játékok menetét mondókák, kottával ellátott énekszövegek kíséretében. A szöveg- és dallamgyűjtemény zenei anyagát Benedek Árpád, a nagyváradi Csillagocska Református Zeneóvoda zenepedagógusa állította össze, és szintén ő dolgozta át a kottákat gyermekhangnemre.
A népi játékok oktatását segíti a kötet két melléklete: a csatolt CD a könyvben szereplő játékok dalanyagát tartalmazza, a DVD-n tizenkét népi játék képanyaga látható, amelyet a Százlábacska Néptáncegyüttes nyári táborában rögzítettek.
A Népi játékok könyv–CD–DVD hármasának megjelenését a román kormány etnikumközi hivatala támogatta, miáltal több mint félezer példányt juttatnak el ingyenesen oktatási intézményekbe, szakmai partnerként együttműködött a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A kötet megvásárolható utóbbi székházában, illetve a Romániai Magyar Néptánc Egyesületnél (a Míves Ház mellett).
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Schengen helyett szigorú határellenőrzés
Ha előre tudta volna, hogy Románia schengeni csatlakozása helyett szigorúbb határellenőrzéssel kell pár év múlva számolnia, olvasónk nem költözött volna Nagyváradról a határ túloldalán lévő Biharkeresztesre. Az ingázóknak nem tetszik a szigor.
Múltidéző vesztegléssel, autóik átvizsgálásával és okirataik tüzetes ellenőrzésével és szkennelésével kell számolniuk azoknak, akik a Bihar megyei borsi határátkelőnél próbálnak átjutni Magyarországra.
A román határrendőrség ideiglenes hatállyal bevezetett szigorításai egyelőre az ingázókat érintik a legrosszabbul, de hosszú távon akár messzemenőbb hatásai is lehetnek a vámnál jelentősen megnövekedett várakozási időnek. Arról ugyanis már többször beszámoltunk, hogy Románia uniós csatlakozását követően sokan költöztek el Nagyváradról alig pár kilométerre fekvő magyarországi településekre, de munkahelyük változatlanul a partiumi megyeszékhelyhez köti őket.
Így van ezzel a Krónika által megkérdezett Reni is, aki családjával nyolc évvel ezelőtt vásárolt házat a Váradtól 17 kilométerre fekvő Biharkeresztesen. Bevallása szerint ha előre tudta volna, hogy a schengeni övezeti csatlakozás helyett viszszatérnek a kilométeres sorok a borsi határátkelőnél, nem vállalkozott volna az ingázásra.
„Eddig öt perc alatt átértünk, most egy órát, másfelet várakozunk" – panaszolta. Elmondása szerint belépéskor gyorsabban haladnak, de visszafelé már időigényes. „Amikor naponta kétszer jössz-mész Keresztesre, akkor gondot jelent ez a megszigorított határellenőrzés. Főleg az iskolából hazafelé a fáradt gyerekkel" – ecsetelte. Mint azt ugyanis lapunkkal megosztotta, nemcsak jómaga jár be Nagyváradra dolgozni, hanem fia is ott jár iskolába. Reggelente romániai idő szerint negyed hétkor költi, hogy beérjenek.
Szerencséjükre a váradi iskolákban a pedagógusok többsége megértő, Teutsch Tünde tanárnő például hangsúlyozta: késés bármilyen ingázónál előfordulhat. Az osztályfőnök feladata, hogy ellenőrizze az okokat, és ha az valóban objektív – mint amilyen a határon való vesztegelés is –, akkor igazoltnak tekinthető.
Emlékezetes az is, hogy a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) nemrég indította újra a partiumi város és Biharkeresztes között közlekedő autóbuszjáratát, amelyet épp a folyamatos átjárás tette indokolttá, pár hete pedig a nagyváradi multinacionális cégek toboroztak alkalmazottakat a határ menti településen rendezett állásbörzén. A megkérdezettek ugyanis egyöntetűen jelezték: a határ nem jelent akadályt.
A menetrendszerű autóbuszjáratnak különben eddig pozitív volt a fogadtatása, az üzemeltető elmondása szerint ezer felett van az eladott jegyek száma. „Még nincsenek tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy a megszigorított határellenőrzés milyen hatással van a járatra, de ha valóban sokat kell majd a vámnál vesztegelni, akkor hosszú távon a járat nem lesz fenntartható. Senkinek sem fogja megérni az egyórás várakozás" – mutatott rá Labancz László, az NHKV illetékese.
Szerinte amúgy a szigorítást semmi sem indokolja a román–magyar határon. „Nem normális, hogy egy órát álljak a vámnál, mégiscsak az Európai Unióban vagyunk" – hangsúlyozta. A határrendőrség, mint ismert, pénteki hatállyal vezette be a szigorított ellenőrzést – a cél, hogy megelőzzék olyan személyek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük fenyegetheti Románia és a többi uniós tagállam biztonságát.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi helyzet mennyi ideig tart majd, így Lévay Enikő, Hajdúszoboszló önkormányzatának nemzetközi referense is csak abban bízik, hogy nem lesz rosszabb. Amikor ő hétvégén Romániából visszatért a magyarországi üdülővárosba, nem érezte túl hosszadalmasnak a várakozást.
„Ha valaki több napra utazik valahova, akkor bevállalja a megnövekedett ideig tartó ellenőrzést. Az idegenforgalom terén egyelőre nem is érződik, nem volt kevesebb az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt, de ha a mostaninál rosszabb lesz a helyzet, akkor már nemcsak az ingázóknak okozhat problémát" – állapította meg.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Románia és a „magyar elem”
Hogy a hazai primitív nemzeti elnyomás még keserűbb legyen számunkra, azt is megértük, hogy fiatalabb vagy idősebb román történészek, nem tudván elviselni a hazudozást, a tudományos történeti adatokat pakolják ki az asztalra. Amúgy százötven éve a hamis nemzettudat kialakítása és fölpuffasztása érdekében a román történészek és a nemzeti mitológia konyhaművészei olyan iramban gyártják a hamis „dokumentumokat”, mint manapság Törökországban a szír útleveleket.
Lucian Boia legújabb könyve, a Románia elrománosodása (Koinonia Kiadó, Kolozsvár, 2015, fordította Rostás-Péter István) előző, valóságot föltáró könyveinek csapásán halad. Igen kockázatos az út, bozótos, ám a külföldeken is számon tartott történészt már nem lehet elhallgattatni.
Az első világháború utáni új Európa és a párizsi békeszerződés (nekünk Trianon-diktátum) rettenetes következményeit épp ezekben a hónapokban, majd években (!) szenvedi a Közel-Kelet beözönlésével Európa. Ez lett belőle, és sok háború. Lucian Boia igazságtalannak tartja Trianont. Ami az 1918. december 1-jei gyulafehérvári „nemzetgyűlést” illeti, kijelenti, hogy Erdélyre Romániának nem volt történelmi joga.
Nála egy fejezetcím így hangzik: Történelem, ideológia, mitológia. Ezt nevezhetjük történelmi boszorkánykonyhának. És kimondja: Erdélyben a románok 1918-ban jobban örültek volna az autonómiának is Románián belül, és jobban egy föderatív Habsburg-monarchiában is, ugyanannak. Kijelenti, 1918-ban az összerántott népgyűlés nem pótolhatta a népszavazást. Ugyanis az erdélyi románok nem voltak ott jelen, s nem is akartak „egyesülni”. Az 1916-os erdélyi román betörést Boia árulásnak nevezi!
Távol áll tőlem, hogy a fordító munkáját illetéktelenül vizsgálnám. Rostás-Péter István nagyszerű munkájában néhol lábjegyzeteli a más fordítási lehetőséget. Ám én a címet első olvasáskor is „módosítottam” magamban, ilyenre: Románia elrománosítása. Ugyanis ez az elrománosítás mai napig is tart, mesterségesen, kar- és államhatalmi szinten. Mindezt magas szinten, népszámlálások számtalan (hamis vagy valós) adataival is bizonyítja a könyv.
Viszont 1859-ben még nem is volt Románia, csak Egyesült Fejedelemségek. A népszámlálások idején viszont csak állampolgárságuk és vallásuk szerint írták össze a lakosokat, nemzetiségük és anyanyelvük szerint NEM. Így sikkadnak el százezrek a magyarság, a zsidók, no meg a többszázezres cigányság körében. „Nagy-Románia átveszi az ó-királyság (fejedelemségek) centralizáló filozófiáját; szó sincs a régiós (nemzetiségi – Cz. Z.) sajátosságok tiszteletben tartásáról. Ezek az egyénítő jegyek mégis léteznek...” – írja a történész.
Boia úgy is fogalmaz, hogy a románok nem mindannyian ugyanazt a Romániát akarták. Megállapítása valós abban is, hogy az erdélyi, bánsági és másmilyen Kárpát-medencei románok közelebb álltak a nyugati, európai civilizációhoz, mint Olténia, Havasalföld. Na, hogyan is lehetett „annyi szerencsés fordulat” után (Boia és más román történészek megfogalmazása – Cz. Z.) egységes nemzetállamot elképzelni, mely ma is benne van tételesen az Alkotmányukban? És jött az „akcióprogram”: új román elemi iskolák és templomok létesítése, az „elnemzetietlenített” románság közhivatalokba való kinevezése, betelepítések, elsősorban Székelyföldön.
1935-ben jött az elképzelés és a valóság Sabin Manuilă fejéből: „A nyugati határ kérdését ennek a határnak 100 kilométeres körzetben való megtisztításával lehet megoldani, amit nem lehet másképp elképzelni, mint a magyar elem kiirtásával.” Eleddig sosem létezett román falvakat hoztak létre a határon, betelepítésekkel. Erre jött még a Ceaușescu-féle „zárt város” fogalma is, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad területére magyar nem költözhetett az 1960-as évektől, csak román. És ama központosítás ma is tart, az erdélyi, székelyföldi románok követelik szabadságjogaikat, mint kisebbségiek! Mindez nem cinizmus, hanem teljes nemzeti elnyomás, beolvasztás, a „magyar elem” kiirtása.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Érték még a könyv?
Október végén a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban immár második alkalommal rendezték meg az V–XII. osztályos diákok novellavetélkedőjét.
A Communitas Alapítvány által támogatott program célja az volt, hogy a 13 nagyváradi magyar oktatási intézményben tanuló közel 300 diákot olvasásra inspirálják. Célkitűzés volt ugyanakkor az önművelés igényének és szokásainak felfedezése, az együttműködésen alapuló csapatmunka örömének, szépségének átélése.
A versenyre benevező iskolák négyfős csapatokkal jelentkezhettek – minden évfolyamról egy-egy diák. Ebben a kategóriában összesen hat iskola diákcsapata képviseltette magát a versenyen: egy-egy csapat az Ady Endre, Szent László líceumokból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, egy a Loránffyból, a szervezők részéről, illetve a vidékről a borsi és a székelyhídi iskolák is képviseltették magukat egy-egy csapattal.
A vetélkedő célja az volt, hogy a diákok kreatívan gondolkodjanak az elolvasott művekről, egyéni olvasatokat hozzanak létre és értelmezéseiket bemutassák, megosszák társaikkal.
Örömmel nyugtáztuk a nagy érdeklődést, hiszen a gimnáziumi korcsoportban tizenöt csapat sorakozott fel a ,,lila csatamezőn”.
Végül, az eredmények alapján dicséretben részesült a lorántffys csapat, harmadik helyezést értek el a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai, második lett a Szent László líceum és első helyezést értek el az Ady Endre Líceum tanulói.
A rangsorolás a verseny jellegénél fogva nagyon nehéz volt, de a zsűri alapos munkája révén sikerült kiválasztani a legjobb négy csapatot: a Szacsvay Imre Általános Iskola Irkászok csapata részesült I. díjban, II. díjat a 11-es Általános Iskola Lila katonák csapata kapta, III. díjat szintén a 11-es Általános Iskola vehette át 2×2 Lotti csapatnévvel, a dicséret a bihari Gáspár András Általános Iskola diákjait illette, akik Vitaminbomba néven jelentkeztek
Bán Imola
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kálvin-emlékjelet avattak Nagyváradon
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Partiumi Keresztény Egyetem és a hollandiai Juhász István Alapítvány rendezte meg 2014. november 20-22. között a „Kálvini vonások a magyarok lelki arcán” című tudományos konferenciát a nagyváradi egyházkerületi székházban, amely jelenleg a PKE főépületeként is ismert.
A Kálvin-emlékévek bezárásaként tartották meg a többnyelvű nemzetközi szimpóziumot, hiszen Kálvin János születésének 500-ik évfordulója alkalmával két konferenciát és több kiállítást szerveztek egyházi és civil szervezetek támogatásával Nagyváradon. A konferenciát egy megemlékezés-sorozatba ágyazták bele, amely magába foglalt emléktábla-avatást, könyvkiadást, könyvbemutatót, kiállítást és kulturális programokat is.
A konferencia idején a budapesti Kálvin kiadó tartott könyvvásárt. A napi áhítatok mellett előadások és megbeszélések zajlottak, zenei momentumokkal lelkes előadók szolgáltak – az egyházi zeneirodalomtól a népies katonadalokig terjedő skálán.
A nagy reformátor bronzplakettjének avatását november 24-én koradélután tartották a konferencia záró momentumaként, a Partiumi Keresztény Egyetem panteonjában, ahol Deák Árpád képzőművész alkotását Gaál Botond debreceni és Eberhard Busch göttingeni teológiai professzorok leplezték le. Avatóbeszédet Tőkés László előző királyhágómelléki református püspök mondott, aki nemcsak Kálvin János reformátori munkásságát és szellemtörténeti jelentőségét domborította ki, hanem „magyarrá honosításának” folyamatát és fontosságát is, áll a Tőkés László EP képviselő, sajtóirodájának közleményében.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Átfogó monográfia a nagyváradi zsidóság történetéről
Igényes, átfogó monográfiaként ajánlotta Lőwy Dániel kötetét az egybegyűltek figyelmébe Mile Lajos főkonzul, mint mondta, leendő történészek, művészettörténészek, kutatók és mindannyiunk egyaránt hasznosan forgathatják; Az úri város zsidó lakosai. A nagyváradi zsidóság története című kiadvány a Magyar Unitárius Egyház gondozásában jelent meg, és hétfőn délután mutatták be a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében.
Bevezetőjében a főkonzul kifejtette, hogy a szerző szakmája szerint vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, a fizikai és kémiai tudományok doktora, emellett helytörténészként tevékenykedik, új könyve révén pedig történészi és írói adottságairól is tanúságot tesz. – Az 560 oldalas monográfiát lapozgatva a 13. századig megyünk vissza az időben, és természetesen szembesülünk azzal, hogy a zsidóságnak mennyire fontos szerepe volt Nagyvárad fejlődésében, főként a 19. században, a millennium időszakában és a 20. század elején. Ha megnézzük például a korabeli szecessziós épületeket, világos, hogy Nagyvárad fejlődése szempontjából meghatározó volt a zsidóság tevékenysége és élete, és ez érvényesült a gazdasági, a kulturális és szellemi élet egészében is – hangsúlyozta Mile Lajos. Hozzáfűzte: Lőwy Dániel munkája alaposan kitér a magyar szellemtörténet és történelem ezen területeire, és természetesen azokra az időkre is, amikor már korántsem volt zavartalan a város fejlődése és a zsidó közösség élete; bátorság és tárgyilagosság jellemzi a szerző hozzáállását, amellyel ezt az időszakot tárgyalja, ez is erénye a kötetnek.
A szerző elsőként arról beszélt, hogy a kötetet az Egyesült Államokban írta, olyan közegben, „ahol más nyelven beszélnek, másként gondolkodnak, sőt másként is éreznek”. – Szigetet képeztem a környezetemhez képest, egyféle belső migrációban éltem. Nyilvánvalóan az otthoni barátok, kollégák segítségére szorultam, hiszen nagyon sok dokumentációs anyaghoz nem volt hozzáférésem. Sokan elektronikus és postai küldemények révén segítettek, ugyanakkor lehetőségem nyílt a Washingtoni Holokauszt Múzeum könyvtárában és levéltárában kutatni. Ott egymillió oldalnyi magyar levéltári anyag kutatható – köztük a nagyváradi csendőrség, polgármesteri hivatal és főispáni hivatal levéltára –, leginkább Radu Ioanidnak köszönhetően. Ő már azelőtt kivitte az anyagot, hogy az amerikai–román szerződés ezt lehetővé tette volna – résztelezte Lőwy Dániel. Örömmel nyugtázta, hogy míg első, a kolozsvári zsidókról írt A Kálváriától a tragédiáig című kötetét az inkább református illetőségű Koinónia jelentette meg, mostani könyve az unitárius egyház kiadójának gondozásában látott napvilágot; bizonyítja ez, hogy egy közösség ügye ténylegesen magyar üggyé válhat.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Bűnbak-ország
Ezt én már megírtam. Többször is. Kivétel nélkül minden alkalommal hiába tettem. Elolvasták, bólogattak, azt mondták, igazam van, aztán folytatták, amit addig: mindegy, kiabálok tovább a pusztába. Eddig sem volt haszna, ezentúl sem lesz. Most éppen Czeglédi Zoltán tegnapi írása miatt kiabálok. Ugyanis felháborító és rosszindulatú irományról van szó, mely csak annyira viseli a tisztesség jelmezét, amennyire egy tanga jelmeznek minősül.
Tulajdonképpen arról szól, hogy a határon túli szavazók ne voksoljanak arra, miszerint Magyarországon vasárnap kötelező legyen a boltokat zárva tartani. Ha ezt mondaná és így, nem is lenne semmi baj, maximum megkérdezné a határon túli szavazó – és a logikusan gondolkodó olvasó is – hogy mi a fityfenének kéne ő pont a zárva tartásra szavazzon. De a szerző tovább megy. Jóval tovább, átlép minden határt, kivéve Magyarország határait – a logikáét és a kultúráét azonban hétmérföldes csizmával hagyja le. Lássuk csak, mit ír.
„Ha lesz népszavazás Magyarországon a vasárnapi boltbezárás kapcsán, határozottan arra kérlek titeket, maradjatok távol ettől. Direkt fogalmazok erősen: a cinikus pofátlanság csúcsa lenne, ha egy pozsonyi vagy kolozsvári kettős magyar megszavazná, hogy nálunk továbbra is legyenek zárva vasárnap a boltok, miközben ő nyugodtan vásárolhat otthon ezen a napon is.
Sokan mondják, hogy Magyarországnak komoly tartozása volt felétek a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás miatt. Nos, ezt a tartozást tavaly tavasszal letudtuk: ti dönthettétek el, hogy újra kétharmada legyen Orbán Viktornak. Egál. Ha viszont most beleártjátok magatok egy olyan dologba, amihez semmi közötök, ami tényleg nem érint titeket, akkor már azon az oldalon lesz tartozás. Ha csak kísérletet tesztek arra, hogy direkt kiszúrjatok velünk, ha nem értitek meg, hogy egy határon túli kettős magyarnak körömpiszoknyi köze sincs ahhoz, hogy én mikor vehetek itthon krumplit, akkor a vasárnapi boltbezárást gyűlölő, határon belüli magyar társadalom jogos haragját vonjátok magatokra. Itt és most be tudjátok bizonyítani, miért volt hiba nektek szavazati jogot adni. Épp elég baj az, hogy a szavazásra jogosultak veletek megnövelt létszáma miatt a népszavazás érvényességéhez szükséges részvételi küszöb még magasabbra kerül. Legyen világos: ehhez semmi közötök nincsen. Nem a ti dolgotok.”
Akkor vegyük szépen, sorra. Azt mondják, akiknek tetszik – nem tagadom, nagyon nem tartozom közéjük – hogy ez pusztán egy udvarias, logikus kérés. Hát, így nem kérünk semmit és senkitől. Így kizárólag provokálni lehet, méghozzá egy meglehetősen nagy, 1,2 milliós népcsoportot. Sem mentség, sem kifogás, sem magyarázat nem létezik erre a hangnemre, erre a csendőrpertura, engem pedig mentsen az, hogy nem is akarom mentegetni. A szerző egészen egyszerűen egy vastag, sértegetéstől és lealacsonyítástól sem mentes átoközönnel kijelölte, kiket lehet és kell majd hibáztatni, ha tartanak népszavazást a vasárnapi zárvatartásról. Teszi mindezt úgy, mintha analfabéta neandervölgyiekkel tárgyalna, egy brit cirkáló ágyúival a háta mögött. Nem kér: követel és fenyeget.
Azt tetszik mondani, hogy jogos az indulat?
Azt mondom, nem az.
Megelőlegez ugyanis egy kollektív bűnösséget. Ami ellen Magyarország oly sokat és oly hangosan szokott tiltakozni, ha a határain túl történik. Feltételezi, hogy az ügyben nem érintett határon túli magyar választók egyrészt el fognak menni szavazni egy olyan kérdésben, amihez valóban semmi közük, sőt, nekik is kényelmetlenséget okoz, ha erre járnak, másrészt feltételezi, hogy testületileg, kollektíve a zárva tartásra szavaznak.
Miért tennék?
Mert ők „olyanok”? Mert ők rosszindulatúak? Mert ők genetikusan kormánypártiak?
A magyar ellenzék – és minden demokratikusan gondolkodó ember – ordítva szokott tiltakozni az emberi közösségek, csoportok megbélyegzése ellen. Most tapsikál, igaz, nem mindenki, de akadnak szép számmal, akiknek ez tetszik. Azok, akik a mostani kormány gyűlöletkampányára csak ellen-gyűlölettel képesek reagálni, ha a kormány utálja a kisebbségeket, ők keresnek egy olyan kisebbséget, amit elvileg – hangsúlyoznám, elvileg! – kedvel a kormány és azt gyűlölik.
Hát, így aztán Magyarországon minden politikai oldalnak meglesz a maga zsidója, akit mindenért hibáztathat.
Akit üthet.
Aztán meg nem is olyan nagyon biztos, hogy egyáltalán lesz népszavazás ebben az ügyben. A szerző ezt a tényt is megelőlegezi, holott erősen kérdéses, hogy kiírják-e, ha kiírják, azon részt vehetnek-e határon túliak, ugyanis már a tavalyi, szerencsétlen országgyűlési választásokon is csak listára szavazhatott az, aki szavazott.
No, igen. Az, aki szavazott – és ezeknek aránya mintegy tíz százalék.
A rövid írás annak alapján állítja, hogy a határon túliak mindenképpen a zárvatartásra szavaznának, hogy tavaly ezen választók 95,4 százaléka voksolt a mostani kormánykoalícióra. És ebből következően ők hozták a nyakunkra a kétharmadot. Tehát vélelmezhető (jobban mondva, a szerző biztos benne), hogy most is a kormány pártját fognák.
Márpedig ez egészen egyszerűen nem igaz.
Azt, kérem, mint már annyiszor mondtam, az anyaország szavazta meg. Lássuk a számokat!
A 2014-es magyar országgyűlési választásokon 128 429 voksot adtak le külföldön, levélben. (116-tal többet, de nem számolom az érvényteleneket). Ebből a Fidesz-KDNP valóban 122 638-at kapott, tehát látszólag elsöprő többsége volt – de ne feledjük azt sem, hogy mintegy hárommillióan élnek határainkon túl, ezeknek a fele így vagy úgy jogosult szavazni. Nyugaton megnehezítették a voksolást, Keleten könnyítettek volna rajta, ha tudnak, tehát vegyük az egyszerűség kedvéért csak Romániát. Ott körülbelül 1,2 millió magyar él.
Ezeknek mindösszesen a tíz százaléka szavazott a mostani magyar kormányra.
Örülnék, ha az anyaországban is csak ennyien tették volna.
Ezért a tíz százalékért tekintik most bűnösnek, vétkesnek a maradék kilencvenet is, akik távol maradtak a magyar belpolitikától. Ezek miatt skatulyázzák be őket, illetik igaztalan vádakkal – míg meg nem haragszanak, és még a végén tényleg jobbra szavaznak majd páran a sok sértés után. Mind sosem fognak, az biztos – nem általános arrafelé a jobboldaliság, tanúsíthatom.
Az anyaországban ezzel szemben 4 918 934 fő szavazott. Ők választották meg az ellenzék számára maximálisan előnytelen törvény által szabályozott választáson a mostani rezsim vezetését – hogy tetszik azt képzelni, hogy 122 638 ember leszavazhatott volna majd’ ötmilliót? Mi több: ha ezek a választók történetesen az ellenzékre szavaznak, a határon túli voksokkal összebuherált egy, azaz egyetlen egy mandátum nem számított volna annyit sem, mint szúnyogsóhaj a monszunban.
De nem az ellenzékre szavaztak.
Most persze senki sem örül ennek – és elő lehet venni azt a hamis és általánosan elterjedt mítoszt, hogy a határon túliak szavazták meg nekünk a mostani kormányt. Megvan a bűnbak, hála Istennek, nem felelünk semmiért, minket, kérem elárultak… csakhogy ez nem igaz. Nézzünk szembe a tényekkel: mi magunk toltuk el, de nem kicsit, nagyon.
Mellesleg, ha az ellenzék nem kiált már jó előre farkast és keleti, sárga veszedelmet – hiszen számítottak a buktára, a bűnbakképzés már januárban megkezdődött, holott a választások csak április elején voltak – még szavazatokat is szerezhettek volna határon túl. Ha szépen szólnak, és nem ilyen csúnyán. Ugyanis ott sem szereti ám mindenki Orbán Viktort vagy Semjént. Sőt: tőlem, mikor tavaly szeptemberben Váradon jártam, a legtöbben azt kérdezték elsőnek, hogy nálunk mindenki megőrült-e ezzel a nacionalizmussal. Mondtam, hogy nem, nem mindenki, még nem, az majd csak jövőre lesz.
Vátesz voltam.
Nos, vonjuk meg a dolog mérlegét. A HVG tegnapi írása egy még ki sem írt népszavazás esetleg kedvezőtlen eredményéért ostorozza a határon túliakat, keresetlen, sőt, durva szavakkal.
És csodálkozik, ha ezt némelyek sértőnek találják.
Illetve – még csak nem is csodálkozik, az majd ma lesz. Egyelőre nem csodálkozik.
Én úgy gondolnám, ha a mai magyar ellenzék akár csak kicsit is szeretné magát demokratának nevezni, nem kéne a kollektív bűnösség elvét alkalmaznia, ráadásul tudatosan elhintett mendemondák és városi legendák alapján. Amelyeket nem mellesleg a kormánynak köszönhetünk – a magyar kormány tehát elérte, hogy mindenki elfogadja, szalonképesnek tartsa és alkalmazza is az ő nácoid módszereit.
A legendákat cáfolják a fentebb ismertetett számadatok, melyeket hivatalos forrásból idézek.
Ha és amennyiben egyáltalán tartanak népszavazást a vasárnapi zárvatartás ügyében (nem is merült fel eddig, hogy külföldről is részt lehessen rajta venni, sőt, ki sincs írva, én abban is kételkedem, hogy lesz), abban az esetben van arra esély, hogy az ellenzék ezt elbukja így vagy úgy, érdektelenség, passzivitás, hasonlók miatt: ezt a felelősséget hárítja előre a határon túliakra.
Tessék mondani, 2010-ben is a határon túliak választották meg a Fidesz-KDNP-t? Mert 2014-et már meg tetszettek magyarázni. De mi történt négy évvel korábban?
A magyar kormány pedig azt tenné a legbölcsebben, ha békén hagyna mindent, ami a határain túl zajlik, de nem fogja megtenni, míg az ellenzéket ezzel a módszerrel úgy tudja dróton rángatni, ahogy neki tetszik.
Zárszóként annyi: én sem azt mondom, hogy egy magyar belügyet külföldön szavazzanak meg, döntsenek el így vagy úgy. Erre különben esély sincs.
Én csak azt mondom – de azt mondom! – hogy előre eldönteni, ki lesz a vétkes az ügy bukásában, több, mint bűn.
Hiba.
És aki elköveti, így vagy úgy de felelni fog érte.
Legalább oly módon, hogy megbánja.
Szele Tamás
Huppa.hu
Krónika (Kolozsvár)

Születésnap – 85. születésnapján köszöntjük Murádin László nyelvészt
Bűvészinas a mesteréhez
Hogy tudományos kutatói munkája mellett hány nyelvművelő cikket írt és közölt az   Igazságból Szabadsággá változott kolozsvári napilapban Murádin László, nem tudnám megmondani, de hogy ezrek többszöröséről, sőt nagyon sokszorosáról van szó, annyi bizonyos. Hiszen 1958 óta heti rendszerességgel jelentkezik egy-egy nyelvi bűvészmutatvánnyal. S ez nem túlzás. Vajmi kevesen tudják ugyanis oly magas szinten megszólaltatni azt a fülünknek oly kellemes muzsikát szolgáltató „hangszert”, anyanyelvünket, mint ahogyan Ő teszi. Tudományos igényességgel, de ugyanakkor játszi könnyedséggel, eleganciával, ötletességgel, nem ritkán finom humorral is. Merthogy a magyar nyelvnek, anyanyelvünknek mestere, sőt bűvészmestere Ő. „Hókuszpókuszain” – ezt a címet adta legutóbbi, több mint 450 oldalas, gyűjteményes kötetének – nemzedékek nőttek fel, cizellálták nyelvtudásukat, beszédstílusukat, íráskészségüket.
És elégítették ki kíváncsiságukat. Méghozzá élvezettel, hiszen kit ne érdekelne egy-egy sajátos nyelvi fordulat, szállóige, szólásmondás története vagy akárcsak legegyszerűbb, állandóan használatos, hétköznapi szavaink eredete, kialakulásuknak, esetleg más nyelvekből való átvételüknek, meghonosodásuknak a módozata.
Németh Júlia
Hat évtizedes szakmai pálya
Murádin László élete és szakmai pályája talán leginkább abban kivételes, hogy a 20. század történelmi terelőfalai és akadályai ellenére szívósan haladt és megmaradt a maga által választott úton. Az pedig a sors és a történelem elégtétele, hogy a nagy munkái úgy valósultak meg az elmúlt negyedszázadban, ahogyan korábban elképzelni sem lehetett volna, kisebb írásainak java része pedig szintén gyűjteményes kötetekbe kerülhetett.  
Életének lexikális adatai: 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Iskoláit szülőfalujában, majd a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte. A Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1954-ben. Már egyetemi hallgatóként gyakornoka, rövid ideig tanársegéde a Magyar Nyelvészeti Tanszéknek. 1957-ben került át a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetébe.
Három területen végzett egészen kivételes munkát. Az erdélyi magyar nyelvi tájak terepmunkásaként 1959–1966 között gyűjtötte össze A romániai magyar nyelvjárások atlasza anyagát. A kutatásra kiválasztott falvak, a meglátogatott kutatópontok (136 település) átfogják a romániai magyarság egész lakóterületét, a mintegy 3400 kérdés pedig kiterjedt a hagyományos falusi élet teljes fogalomkörére, a szókészlet legfontosabb elemeire. A következő három évtizedben az anyag szerkesztésével foglalkozott (a kiadás reménye nélkül), és sorban közölte elemző tanulmányait, jórészt szintén az atlasz anyagából (ezekből utólag két kötete is megjelent: Nyelvjárási tanulmányok. Székelyudvarhely, 1996.; Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nagyvárad, 2010.). Az atlasz kiadása végül a Magyar Nyelvtudományi Társaság támogatásával, Juhász Dezső budapesti professzor és munkacsoportja közreműködésével vált lehetővé. A számítógépes technika órákra, napokra rövidítette le hónapok, évek munkáját. 1995-ben jelent meg az I. kötet, 2010-ben pedig az utolsó, a XI. (minden kötetben háromszáznál több nyelvtérkép!). Most már elmondható, és ezt elsősorban Murádin László nyugtázhatja nagy elégtétellel, hogy ez az atlasz egyedülálló a maga monumentalitásában, a kutatópontok számában, a nyelvi anyag egyöntetűségében és hitelességében. Méltó párja a 14 kötetes Erdélyi magyar szótörténeti tárnak. Nyelvjárástani munkásságáért a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1974-ben Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki, a Román Akadémia 1996-ban a P. Haşdeu-díjjal jutalmazta.
Péntek János
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató
Szerda délután Ars brevis vita idem című válogatott verseiből összeállított kötetét dedikálta a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban a nagyszalontai születésű Fábián Sándor. A Nagyváradon érettségizett költő 1961-ben Marosvásárhelyen szerzett orvosi diplomát, és ugyanebben az évtizedben jelentkezett első verseivel is.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kommunizmust idéző román ünnep Váradon
Kommunista címerrel ellátott román zászlót tűztek ki egy nagyváradi postahivatal bejárata mellé – jelezte olvasónk, aki szombaton fényképeken is megörökítette a manapság nem mindennapos látványt.
Váradi olvasónk szerkesztőségünkhöz eljuttatott üzenetében szóvá tette, hogy „a románság így készül nemzeti ünnepükre, miközben a mi lobogóinkat jogerősen reklámlobogóknak tekinti.”
„Két napja szépen lobog Nagyvárad egyik legnagyobb sugárútján a kommunista zászló, és a hatóság semmit sem tesz, de a székely zászló 30 percet sem loboghatott nyugodtan” – áll váradi olvasónk üzenetében.
Amint arról szeptemberben beszámoltunk, Valentin Todiraşcu független szenátor olyantörvénytervezetet dolgozott ki, amely büntetné a kommunista jellegű szervezetek, jelképek és cselekedetek népszerűsítését is.
A politikus arra a jogszabályra hivatkozik, amely a fasiszta jellegű szervezeteket, illetve a fasiszta személyiségek kultuszát tiltja, és leszögezi: a kommunista ideológia semmivel sem kevésbé elítélendő, mint a fasizmus, ezért egyenlő jogi besorolás szükséges.
A román képviselőház idén nyáron tiltotta be a legionárius és vasgárdista jelképek használatát egy törvénymódosítás elfogadásával. A Klaus Johannis államfő által kihirdetett jogszabály értelmében akár börtönbüntetéssel is sújthatják a háborús bűnösök, illetve a népirtás vádjával elítéltek emlékét ápoló személyeket.
Mivel Romániában hivatalosan betiltották Nicolae Ceauşescu kultuszát – 1989. december 25-én népirtás vádjával ítélte el a rögtönítélő katonai bíróság –, így a törvény értelmében büntethető a mai napig népszerű kommunista diktátor dicsőítése.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Figyelemfelkeltő akció Románia nemzeti ünnepén Nagyváradon
Két magyar férfi tartott figyelemfelkeltő akciót Románia nemzeti ünnepén a nagyváradi városháza előtti téren.
December 1-jén, Románia nemzeti ünnepén a magyarországi Jobbik párt Bihar megyei szimpatizáns csoportjának tagjai, Kéki Imre Krisztián és Molnár Csongor egy rövid akcióra készültek délután négy órakor a váradi városháza előtt. Az akció során kifeszítettek egy molinót, melyre az 1918. december 1-jén elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozat 3. cikkelyének két pontja volt felírva román és magyar nyelven. A magyar nyelvű szöveg ez volt: „Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1.) A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.
Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2.) Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének”. Kéki Imre Krisztián az akció kapcsán lapunknak a helyszínen elmondta: „A Gyulafehérvári Nyilatkozat harmadik cikkelyének két alpontja a kisebbségi jogokról szól, és ezzel teljes mértékben egyet is értenénk, ha betartanák, de mivel nem tartják be, ezért úgy gondoltuk, hogy egy molinóra ezt felírjuk, és kifeszítjük december 1-jén a városháza előtt, ezzel is mutatva, hogy erre kéne figyeljenek”.
Hatósági fellépés
Érdekes, hogy az akciózók éppen hogy csak megálltak a városháza előtt, és még el sem kezdték kitekerni a molinót, amikor felbukkant legalább féltucatnyi csendőr és néhány rendőr, akiket nyilván nem az akció szervezői értesítettek, és az egyik csendőr már messziről odakiáltott nekik: „Ne tekerjék azt ki, mert nincs semmi értelme”. Ezt követően a csendőrök körbeállták a molinót mégis kifeszítő két férfit, akiket igazoltattak jelen sorok írójával együtt.
A csendőrök tanulmányozták a molinót, azt kérdezgették, mit tartalmaz a magyar nyelvű felirat, amire az akciózók azt válaszolták, hogy az nem más, mint az alatta román nyelven olvasható szöveg magyar változata. A csendőrök a molinót összetekertették, majd néhány perc elteltével, miután lefordíttatták a magyar szöveget, és elvégezték a személyi kártyák ellenőrzését, elengedték a két fiatalt, de még ezt megelőzően az egyik csendőr elmondta nekik: amennyiben a jövőben bármilyen köztéri akciót kívánnak tartani, azt előzőleg be kell jelenteniük a csendőrségen.
Pap István
erdon.ro
Erdély.ma

Jubileumi tárlat Váradon
Idén húszéves a Nagybánya Tájképfestő Telep, ebből az alkalomból nyílik kiállítás december 4-én 6 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti kiállítótermében.
Az erre az alkalomra összeválogatott közel ötven alkotást bemutató tárlatot Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Bráda Tibor és Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművészek nyitják meg.
Kulturális misszió
A Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján, 1996 júliusában Tőkés László püspök kezdeményezésére Magyarláposon nyári alkotótelepet szervezett Véső Ágoston festőművész és néhai Lugosi Mihály helybéli lelkipásztor. Olyan kulturális missziót vállaltak ezzel, amely biztosította a magyar képzőművészet egyik legnagyobb teljesítményének, a világhírű nagybányai festészet hagyományainak továbbéltetését, valamint a Kárpát-medencei művészek közötti kapcsolatok ápolását. A Nagybánya Képzőművészeti és Kulturális Egyesület 2000-től a felsőbányai Bódi-tónál és környékén szervezte meg a Nagybánya Tájképfestő Telep alkotótáborát, mindvégig Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész szakmai irányításával. 2015. augusztus 31-én megnyitották Felsőbányán a festőtelep huszadik táborát, szeptember 12-én pedig a táborzáró ökumenikus hálaadó istentisztelet után tárlatot rendeztek a frissen megszületett munkákból. Ekkor hangzott el: festőtelep immár két évtizede végzi áldásos szolgálatát, ám a bizonyos körülmények és viszonyulások miatt ez a rangos partiumi művészeti intézmény még mindig nem kapta meg az őt megillető közfigyelmet. Sőt, noha a Nagybánya-jelenséget sokan az erdélyi művészet alfájának tartják, az mindmáig nem nyerte el méltó helyét az egyetemes és a magyar művészettörténetben.
erdon.ro

Fontos a magyar szakképzés
Hétfőn Huszár István, Várad RMDSZ-es alpolgármestere is részt vett Budapesten a külhoni magyar szakképzés évének zárókonferenciáján, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság rendezett.
Ezzel kapcsolatban Huszár István alpolgármester a Bihari Naplót arról tájékoztatta: a Magyarság Házában zajlott tanácskozáson Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára ismertette a Külhoni magyar szakképzés éve elnevezésű program eredményeit. Ennek lényege, hogy az államtitkárság partnerségben a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Földművelésügyi Minisztériummal a külhoni magyar diákok szakképzésének fejlesztését támogatta, mely célra 500 millió forintot különítettek el (tangazdaságok létrehozása, tanműhelyek felszerelése). A program elemeit úgy dolgozták ki, hogy segítség a határon túl élő magyar fiatalokat abban, hogy felnőttként a szülőföldjükön sikeresen boldoguljanak. A most véget ért tematikus év keretében felhívták a figyelmet a a szakképzés fontosságára, szándékaik szerint megalapozták a külhoni magyar szakképzés fejlesztését, összehangolták az ez irányba tett lépéseket. Reményeik szerint ugyanakkor hozzájárultak ahhoz is, hogy a Kárpát-medence vonzó és lehetőségeket nyújtó tér legyen a diákok, a pedagógusok, valamint a jövendő munkavállalók és munkaadók számára.
Fiatal vállalkozók
A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy Erdélyben- mely 120 millió forintot kapott- Kolozsváron és Temesváron történt a legnagyobb előrelépés az utóbbi időben a szakképzés területén, a leginkább visszamaradott térség pedig Sepsiszentgyörgy és környéke. Az elöljáró megjegyezte: végighallgatva az előadásokat, azt a következtetést vonta le, hogy az 1989-es változások után a „vírus mindenütt egyformán csapott le”, vagyis keletkezett légüres tér a szakoktatásban, mert minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke felsőfokú végzettséggel rendelkezzen. Sajnos azonban a megszerzett diplomával sokszor lehetetlen boldogulni. Ugyanakkor míg azelőtt minden nagyobb városban létezett ipar, illetve egy-egy gyárhoz hozzá volt rendelve valamilyen szakképző iskola, a rendszerváltás után ez megszűnt, és csak az utóbbi időben kezdtek rádöbbenni az illetékesek arra, hogy szakmunkásokra, szakképzett munkaerőre igenis szükség van. A tanácskozáson különben Potápi Árpád János bejelentette: azt szeretnék, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve legyen, vagyis támogatnák mindazokat, akik szakoktatásban részesültek, tehát van valamilyen szakmájuk, hogy elindítsanak egy saját vállalkozást. A pályázati kritériumok kidolgozása folyamatban van.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lefejezése, 3. (Ötvenhat Erdélyben)
Az unitárius tanárok pere
A Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet és közvetve az erdélyi unitárius egyház elleni megtorlásként – 1959. április 24-e és november 5-e között – tartóztatták le az unitárius tanárok néven ismert, hét kiváló teológusprofesszorból, kiváló lelkészekből álló csoportot.
Az elsőrendű vádlott Simén Dániel (Korond, 1903. február 7. – Kolozsvár, 1969. február 25.) teológiai professzor, főjegyző, azaz püspökhelyettes. A per előzménye: a Csifó Nagy László unitárius püspöki titkár köré csoportosult munkatársak sejtik, hogy beszélgetéseiket lehallgatják. Mivel nagy részük angliai–amerikai posztgraduális teológiai továbbképzésen vett részt, anyanyelvi szinten beszéltek angolul, így egymás között is angolul kezdtek beszélgetni. A szolgálatos szekus lehallgató- tiszt egyetlen szót sem értett a beszélgetésből. Ügynökre volt szükségük a csoportosulás leleplezésére! A választás Simén Dánielre esett, akit zsarolni lehetett azzal, hogy 1940 októbere és 1944. október 18-a között az Imrédy Béla volt miniszterelnök által alapított Magyar Megújulás Pártja kolozsvári csoportjánál Abrudbányai Fikker János, unitárius teológiai tanár, dékán után a helyettes vezető volt, 1940 után pedig az unitarizmus nemzeti vallássá válásának egyik fő ideológusa. Fordításában 1937-ben jelent meg magyar nyelven Simons Minot Egy modern Istenhit című műve. Ilyen zsarolási lehetőségek ismeretében az unitárius ellenzékre specializálódott Páll Ferenc szekus főhadnagy 1955. október 19-én kidolgozta, s a Kolozs tartományi Securitate főnöke, Nedelcu Mihail ezredes jóváhagyta a beszervezési tervet. Ennek alapján Simén Dánielnek a Securitate operatív tisztjei egy fiktív, hivatalos pecséttel, aláírásokkal ellátott ügyészségi idézést adnak át, hogy október 31-én jelenjen meg a nagyváradi ügyészségen és nyújtson tájékoztatást a Magyar Népköztársaságban letartóztatott volt pártbeli főnöke, Abrudbányai Fikker János tevékenységével kapcsolatosan. Simén Dániel számára mindez teljes mértékben elfogadható, úgy gondolkodik, Abrudbányai maga kérte, hogy tanúskodjék mellette. Az eredeti terv szerint a hírhedt „fekete kocsi” egészen Bánffyhunyadig követi a Kolozsvárról vonaton utazó Simén Dánielt, ott leszedik a vonatról, visszahozzák Kolozsvárra a Securitatéra és beszervezik. A Securitate nem vette figyelembe, hogy halottak napja következik, így Bánffyhunyadon nem tudták lekapcsolni a zsúfolt vonaton. Nagyváradig követték, ott ültették át a vászonfedelű terepjáróba, október 31-én 22 óra 30 perckor érkeztek meg a Securitate Árpád utcai székházába. Azonnal kihallgatták. Annyira aprólékosan kidolgozták a beszervezési tervet, hogy felesége, Aranka semmit sem sejtett férje letartóztatásáról. Simén Dánielt éjszaka, november elsején s másodikán délelőtt kilenc óráig kegyetlenül vallatták, nem hagyták aludni, nem adtak enni, vizet inni. Végül megtört, november 2-án – teljesen kimerülve az eszközökben nem válogató vallatásoktól – előbb saját kezével írta meg a beszervezési kötelezvényt, hogy csak úgy tud hozzájárulni a rendszer előtti rehabilitációjához, ha jelenti a püspökségen észlelt ellenséges tevékenységeket, melyek megpróbálják „aláaknázni” (sic! „încearcă sau vor încerca de a submina regimul existent în R. P. R.) a rendszert, és „Jóska” fedőnéven fogja aláírni jelentéseit. Ezt követően aláírta a beszervezési kötelezvény legépelt változatát is, majd ott, helyben megírta az első általános, senkinek sem ártó jelentését. (Mindezt azért tártam ilyen aprólékos részletességgel az olvasók elé, mert különösen a Székelyföldön nagy a tájékozatlanság az ügynökbeszervezések belső mechanizmusa körül.)
Simén Dániel a beszervezés sokkjából felocsúdva rájött, hogy múltbeli, a kolozsvári lapokban megjelent, többnyire kulturális tevékenységekről szóló írásaival továbbra is zsarolható, ezért azt a taktikát választotta, hogy megjelent a tartótiszt által kijelölt titkos találkozókon, de nem jelentett semmit. 1956. június 25-én Mureşan Ioan Kolozs tartományi szekus hadnagy már azt jelentette: „Jóska ügynököt 1955. november 2-án Székely Márton és Páll Ferenc főhadnagy szervezte be, de (…) a beszervezés után is megmaradt ellenséges elemnek, megállapították, hogy a népi demokratikus rendszer megveszekedett ellensége, ezért nem is akart információkat közölni arról a közegről, ahol állandóan jelen volt.” Már 1956. június 6-án megszületett a határozat: „Jóska ügynököt kizárjuk az informatív hálózatból.”
A Securitate csak ürügyre várt, hogy lecsapjon Simén Dánielre, megtorolja nevetségessé tett ügynöki „buzgóságát”. Erre megfelelő pillanat kínálkozott, mikor 1956. november elején a Protestáns teológián az „ellenforradalmat” elítélő nyilatkozat aláírásánál elutasító magatartást tanúsított. A másik ok a retorzióra: Simén Dániel vezetésével a fiatal teológusoknak, lelkészeknek stencilezett Prédikációs füzeteket állítottak össze. Budapestről a pestszentlőrinci unitárius lelkész felkereste Simén Dánielt, az asztalon meglátta a Prédikációs füzetek egy példányát, elkérte, mivel nagyszerűen tudja kamatoztatni lelkészi munkájában. De hazafelé a román vámosok, belügyesek Biharpüspökinél kiszúrták a gyanús című nyomtatványt. A lelkész elmondta: Simén Dániel teológiai professzortól kapta. Még azon éjjel megkezdték a letartóztatásokat.
Simén Dánielt a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1960. április 6-i tárgyaláson – egyházi kiadványok engedély nélküli sokszorosításáért – hét év börtönbüntetéssel sújtotta. Ugyanebben a perben Erdő János későbbi, 1995 és 1996 közötti erdélyi unitárius püspököt – a prédikációk engedély nélküli sokszorosításában való közreműködéséért – négy év, Lőrinczi Mihály teológiai tanárt – „az ellenforradalmat elítélő” szavazás bojkottálásáért – hét év börtönbüntetésre ítélték. Gellérd Imre kiváló siménfalvi unitárius lelkészt prédikációk engedély nélküli sokszorosításának vádjával ugyancsak hét év börtönbüntetéssel sújtották. Szabadulása után nem térhetett vissza gyülekezetébe, Homoródszentmártonban lett lelkész, ahol megírta doktori dolgozatát, de annak megvédését, a doktori cím elnyerését az állami egyházügyi hatóságok nem engedélyezték, még késes támadás is érte. Az állandó zaklatások elől 1980. január 3-án az öngyilkosságba menekült. Kiváló prédikációit ma a Teológián tanítják. Székely László hasonló formátumú lelkész volt Verespatakon. 1959. szeptember 24-én tartóztatták le, és nyilvános izgatás vádjával négy év börtönbüntetésre ítélték. Bálint Ferenc magyarszováti unitárius lelkész a tanárok perében öt év börtönbüntetést kapott. Ugyancsak ennek a pernek az áldozata Kelemen István, a Protestáns Teológiai Intézet főtitkára.
Az unitárius tanárok peréről dr. Gellérd Judit, Gellérd Imre lánya A Liberté foglya. Dr. Gellérd Imre (1920 – 1980) címmel írt vaskos kötetet. E sorok írója Az erdélyi unitárius egyház lefejezése című készülő kötetében – minden részletre kiterjedően, jegyzetekkel ellátva – külön fejezetben taglalja a teljes periratot.
Tófalvi Zoltán
Megjegyzés: A pontos cím: Gellérd Judit: A Liberté rabja - Dr. Gellérd Imre (1920 – 1980)/ Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet-UNIQUEST, Kolozsvár, 2005./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyváradra vitték Máramaros tájait
Többek között a sokszínűséget és a minőséget tartotta szem előtt Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész, amikor a Nagybánya Tájképfestő Telep elmúlt húsz évének közel ötszáz alkotása közül kiválasztotta azt a több mint negyven munkát, amelyek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) előcsarnokában január végéig tekinthetők meg.
A művésztelep szakmai vezetője a hétvégi megnyitón rámutatott: a felsőbányai tábor „dialógus-módszerrel” dolgozik, különböző stílusú festőket hívnak meg, vitatkoznak, egymástól tanulnak, de mindennél fontosabb, hogy ők nem a természetet másolják, hanem a természet által inspirálva vetik vászonra az érzéseket. Eddig összesen tizenkét ország mintegy százötven művésze vett részt a nyári alkotótáborukban, amely a nagy előd, a nagybányai festőtelep és -iskola hagyományait követi, újjáélesztve azt, amit annak idején a szocreál megpróbált a gyökerestől kiirtani.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh által szervezett jubileumi kiállítás megnyitójakor Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy püspöksége idején a Máramaros megyei Magyarláposon az ő kezdeményezésére jött létre az első nyári alkotótábor. Egyszeri alkalomra szánták a Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján – 1996 júliusában –, de a folytatás nem maradt el.
A Nagybánya Képzőművészeti és Kulturális Egyesület 2000-től a felsőbányai Bódi-tónál, illetve környékén szervezte meg a Nagybánya Tájképfestő Telep alkotótáborait. Az európai parlamenti képviselő azzal a reménnyel köszöntötte az egybegyűlteket, hogy az egyesület hamarosan székházat kaphat, így intézményesedhet a tábor.
Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész szerint a nagybányai festőtábor annak idején egész Magyarországon éreztette hatását. A festő nosztalgiával idézte fel a nagy elődök törekvéseit, kritikusan jegyezve meg: gondatlannak bizonyult az utókor az örökség kezelésében. „Nagyon nagy feladat vár az ifjúságra, hogy a felejtés folyamatát megállítsák, és úgy alakítsák a jövőt, hogy ennek a korszaknak méltó emléke maradjon az eredeti helyszínen” – vélte a festőművész.
Véső Ágoston hangsúlyozta, a kilencvenes évek végén nagyon nagy igény volt a hagyományok megmentésére, azóta pedig évről évre egy olyan alkotótábor várja a művészeket, ahol példamutatóan jók a kapcsolatok, szeretet és tisztelet sugárzik a részt vevőkből. A 20. alkotótábor egyébként szeptember 12-én zárult Felsőbányán.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)