A nyelv mint eszköz
Ha azt hitted, hogy elméleti líceumba jársz és férfiú létedre kosztümöt viselsz, nagyon tévedsz. Komoróczy György nyelvművelő elmagyarázza, miért.
„Az egészség nem ragályos, de ragályos a betegség". Újból és újból eszembe jut a múlt század jeles nyelvművelőjének, Halász Gyulának ez a mondata, mert számos kórokozókat hordozó szó, kifejezés, intézménynév háttérbe szorítja egészséges társait szerte a magyar nyelvterületen, olykor-olykor még a magyarországi közszolgálati médiumokban is.
A Kossuth Rádióban például az iskolanevek használatában azért alakulhatott ki egy bizonyos fokú összevisszaság, mert a határon túli tudósítók szóhasználata nem egységes, az elnevezések idehaza is eltérnek a normatív változattól, és a rádiónál – úgy tűnik – nincs nyelvi szűrő, ezért az adásba kerülő elnevezések nem egészen világosak minden hallgató számára. Valós példával élve: az említett rádió csíkszeredai tudósítója Márton Áron Gimnáziumról beszél (így jó, ma így helyes!), a marosvásárhelyi munkatárs Bolyai Farkas Elméleti Líceumot említ, a temesvári a Bartók Béla Líceum eseményeiről beszél, a brassói pedig az Áprily Lajos Főgimnázium gondjairól számol be... Egy és ugyanazon típusú iskola esetében. Ilyen szempontból nem jobb a helyzet Kolozsváron, Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben sem.
A fő baj a román nyelvi dominanciában keresendő, abban gyökerezik a fordítói hozzá nem értés, amelyet Erdély-szerte bátorít a román oktatási minisztérium iskolanevekről készült listája is. Abban sok rossz – rendszerváltás után született! – magyar iskolanév található (ezért volna jó a listát átdolgozni a kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékének közreműködésével). Eligazító általános szabályként kellene elfogadnunk a normatív változat egységének kialakítását és megőrzését (kivételekkel természetesen számolnunk kell). Nálunk a román iskolanév helyes magyar megfelelőjét kell megkeresnünk, azt a formát, amely megfelel ma az egységes normatív változatnak.
Az általános iskola nem gimnázium
Például a román liceul teoretic normatív magyar megfelelője a gimnázium, nem az elméleti líceum. A szaklíceum helyes megfelelője a szakközépiskola, a műszaki kollégiumé (colegiu tehnic): műszaki szakközépiskola. A magyar nyelvben a líceum csak 1945 előtt volt használatos, akkor egy bizonyos 'felekezeti leányközépiskolá'-t jelentett, ma azonban nincs ilyen iskolatípus sem Magyarországon, sem Romániában. Magyarországon a mai iskolanevek egyikében sincs benne a líceum. Az elméleti líceumot (és általában a líceumot), a szaklíceumot, a műszaki kollégiumot ma talán csak az erdélyi magyarok értik, ha értik.
Ma főgimnázium sincs az iskolanevek normatív változatai közt! Valakik úgy gondolták évekkel ezelőtt, hogy a román colegiul naţional legyen főgimnázium magyarul. Valójában rangsorolt, elit gimnáziumokról van szó, amelyek közt van 6 vagy 8 osztályos (azaz évfolyamú) iskola is, de az elnevezése gimnázium. Régen a 8 osztályos gimnáziumot valóban főgimnáziumnak nevezték, abban az időben volt algimnázium is (a 4 osztályosok), ezek azonban 1934-ben megszűntek.
Más példa: Şcoala gimnazială Petőfi Sándor Gimnázium. A magyar rész helyesen: Petőfi Sándor Általános Iskola, ugyanis a román gimnaziu nem azt a középiskolát jelenti, mint a magyar gimnázium.
Az iskolaneveken kívül még számos olyan elnevezés, kifejezés van nálunk forgalomban, amelyek a rossz fordítások miatt eltérnek a csaknem egységes normatív változattól. Ez pedig megnehezíti a magyarok közti szóértést. Nem kellene megfeledkeznünk a nyelvek közti különbözőségékről, és sokszor tévedés azt gondolnunk, hogy a román és a magyar szó alakra, külső formára is kell, hogy hasonlítson egymásra (liceu – líceum, gimnaziu – gimnázium, colegiu – kollégium stb.) Ilyenkor arra is gondolnunk kell, hogy
óriási különbség van a magyar nyelvi határ és országhatár közt!
Regionális közszolgálati rádióban többször is hallottam mostanában egyetem előtti oktatásról. Magyarul ezt egyszerűen közoktatásnak nevezzük. Ugyancsak a rádióban hallottam (többször is): akik a vizsgán elestek... Aztán kiderült a mondottak alapján: azokról volt szó, akik a vizsgán megbuktak ('elégtelen osztályzatot kaptak'), nem pedig azokról, akik mondjuk megbotlottak vagy elszédültek és elterültek a földön.
Még mindig a rádió: Bikinihez hasonló fürdőkosztüm volt rajta. Helyesen: fürdőruha. Noha az erdélyi magyarban román hatásra széltében-hosszában elterjedt a kosztüm szó helytelen használata (férfikosztüm, síkosztüm), az egységes irodalmi és köznyelvben két jelentése ismert: 1. Ugyanabból az anyagból készült rövid kabátból és szoknyából álló női öltözék. 2. Jelmez (a színházi életben). Nyelvünk szokása szerint tehát kosztümöt csak a nők viselnek, ők vehetnek magukra bikinihez hasonló fürdőruhát, a férfiak viszont fürdőnadrágban strandolnak, öltönyt viselnek, és mindkét nem síruhában sízik.
A szó szerinti fordítás miatt csaknem teljesen kiszorította a használatból a küldőpapír a beutalót, az igazságügyi bélyeg az illetékbélyeget, a perfúzió az infúziót, a reanimáló az intenzív osztályt, a gripa vagy grippa az influenzát. És még lehetne sorolni a megértést nehezítő példákat (tanács – önkormányzat, municípium – megyei jogú város stb.).
Leginkább mégis azon csodálkozom, hogy közszolgálati televízió főszerkesztője néptanácsot (!) emlegetett 2015 szeptemberében egy székelyföldi rádióműsorban (a táncosok a néptanács elől indulnak...). Számára talán fordítás közben az idő is megállt?! A fentiek tükrében talán egyre többen igazat adunk a neves írónak és nyelvművelőnek, Kolozsvári Grandpierre Emilnek:„A nyelv elsősorban az emberi érintkezés eszköze, és csak századsorban a tudomány tárgya".
KOMORÓCZY GYÖRGY
uh.ro

Apor-konferenciára került sor Csíkszeredában
Csíkszeredában az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesülete, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara megemlékező Tudományos Konferenciát szervezett Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat alkalmából „Apor Károly, a kiváló erdélyi jogász, közgazdász, születésének 200., Apor Vilmos, az első székely boldog halálának 70. évfordulója” címmel.
Apor Károly Apor Lázár erdélyi kancellár fia volt. Iskoláit Nagybányán kezdte, középiskolai és jogi tanulmányait 1835–1836-ban a pozsonyi jogakadémián, majd Bécsben végezte.
1837-ben az erdélyi udvari kancelláriánál gyakornokoskodott; a következő évben már Kolozsvárra, az erdélyi főkormányszékhez tették át és még azon évben Marosvásárhelyre, a királyi táblához joggyakornokul, 1842-ben pedig számfeletti táblai ülnökül kineveztetvén, az erdélyi országgyűlésnek is hivatalból tagja volt. Itt a konzervatív párthoz csatlakozott.
Az 1848–1849-es szabadságharcban mint nemzetőr vett részt, majd Bécsbe menekült. 1849 végén visszatért Erdélybe s törvényszéki szolgálatot vállalt. 1853-ban elnök lett a fogarasi törvényszéknél; 1854-ben a nagyszebeni törvényszékhez került előadónak, majd a marosvásárhelyi törvényszék elnökévé nevezték ki; 1857-ben az úrbéri törvényszéknek, 1860. július elején pedig a főtörvényszéknek lett elnöke. 1861. június 17-én az erdélyi törvényes királyi tábla elnökévé; végül 1869. május elején az újonnan fölállított marosvásárhelyi királyi ítélőtábla elnökévé nevezték ki.
Egyike volt Erdély legkitűnőbb gazdáinak, különösen a gyümölcs- és bortermelés terén. Az ország egyik első amatőr fényképésze volt.
Jelentős szerepe volt 1879-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság alakulásánál, amelynek első elnökévé választották.
Apor Vilmos boldoggá avatott magyar vértanú püspök Segesváron született, 1915-ben Nagyváradon szentelték pappá. 26 évesen nagy tekintélyre tett szert, amikor a román katonák túszszedő akciója után, az elfogott gyulai polgárok ügyében Bukarestbe utazott, s román királynénál kieszközölte a túszok szabadon bocsátását. 1918-ban nevezték ki plébánosnak. Kiemelten foglalkozott az egyház szociális felelősségével, gyermek-ínségkonyhát működtetett, számos közösséget hozott létre, templomot újított föl. 49 éves korában Gyulán szentelték püspökké.
A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben.
1945. március 28-án megkezdődött Győr ostroma. Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette. Április 2-án, húsvét hétfőn, hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Holttestét a győri kármelita templom kriptájában temették el. 1986. május 23-án a székesegyházban helyezték végső nyughelyére.
1997-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta.
Az eme.ro és a hu.wikipedia.org nyomán
Erdély.ma

A nagyváradi Posticum-ház
A nagyváradi Posticum keresztény szellemiségű kulturális központ és vendégház. Nemcsak földrajzi, kulturális és vallási, hanem a szó tágabb és átvitt értelmében is a „határok mentén” fekszik. Sziget a szárazföldön a szó és csend határán, amely sajátos helyzeténél fogva közvetítő szerepet tölt be nemzetek, kultúrák, vallások, különböző társadalmi csoportok és területek között.
A szervezet története
Ahogy jobbára történni szokott, a Posticum története is egyetlen emberrel kezdődött. Sok személy összefogása, ötlete, anyagi támogatása és kétkezi munkája kellett, amíg az álomból valóság lett, valójában azonban a megvalósulásig vezető rögös út felelősségének súlyát egyetlen személy, Rencsik Imre ifjúsági lelkész vállalta magára. Jogilag a szervezet KIM (Keresztény Ifjúsági Mozgalom) néven 1994-ben alakult meg, központja pedig Nagyvárad egyik kertvárosának lelkészi lakásában volt. A KIM – Ház gyorsan belopta magát a tizenéves fiatalok szívébe és kedvenc találkozóhelyükké lett. A szórakoztatáson és tartalmas kikapcsolódáson túl azonban a szervezet tanulmányi előmenetelükben is igyekezett segíteni a diákokat, nyelv- és informatikai tanfolyamokat szervezett, külföldi ösztöndíjakat közvetített számukra. Hamarosan egyértelművé vált, hogy nagyobb befogadóképességű, több fiatalnak és programnak helyet adó épületre van szükség, így az egyesület 1996-ban lerakta a jelenlegi ifjúsági és kulturális központ alapjait, amelyet Posticum néven 2000. május 21-én Exc. Tempfli József megyéspüspök úr szentelt fel a Varadinum ünnepségsorozat záró mozzanataként. Az épület tervezése és megalkotása során fő szempont volt az egyesület szellemiségének esztétikai megjelenítése, hogy a házba betérő fiatalok és az ide látogatók, mintegy ösztönösen ráérezzenek a Posticum küldetésére. A hosszas töprengések és vívódások közepette született épület egyedülálló architektúrája nyitottságot, kiegyensúlyozottságot, mértékletességet sugall, és spontán módon hasonló belső értékek felismerésére ösztönöz. A kultúrközpont mára Nagyvárad életének egyik sajátos színfoltja és meghatározó színtere lett, ahol nemcsak kikapcsolódni lehet, hanem bekapcsolódni is egy olyan szellemi-lelki környezetbe, amely igazabb, hitelesebb, emberibb életre sarkall.
A szervezet céljai
Meggyőződésünk, hogy a keresztény kultúra kétezer éves épületébe nem csak a főbejáraton keresztül vezet út, hanem van egy nem túl látványos, eldugott és sokszor jelentéktelennek tartott „hátsó ajtó” is (ez a latin posticum szó jelentése), amelyen keresztül éppúgy be lehet jutni a szentek szentjébe, a legszentebb szentélyébe. A Posticum az elmúlt évtizedekben különböző kulturális szolgáltatások és karitatív rendezvények széleskörű kínálatával igyekezett betölteni e hátsó ajtó szerepét. Sokrétű tevékenysége során azonban egyre inkább a belső energiaforrások fellelésére és ápolására irányult figyelme, így az idők jeleihez igazodva a hátsó ajtót egyre határozottabban a csenddel, a szemlélődő elmélyüléssel azonosította. A csend természetesen nem minden, „csak kapu”, de mindenkinek keresztül kell mennie rajta, aki a vallásosságot többnek akarja látni népi folklórnál, az egyházi és liturgikus szertartásokat pedig személytelen hagyományőrzésnél. Aki nem a csend kapuján lép be az Egyház kétezer éves épületébe, könnyen meglehet, hogy muzeális tárlatvezetéshez hasonló kulturális élményben lesz része, az Örökkévaló jelenlétének közvetlen megtapasztalása azonban hiányozni fog az életéből. Az élet pedig e tapasztalat hiányában előbb-utóbb elsekélyesedik, ellaposodik, megfakul és ízét veszti. Ezért a Posticum hátsó kapuja a jövőben elsősorban azok előtt áll nyitva, akik a mindennapokhoz nélkülözhetetlenül szükséges életadó erőforrást a csendes szemlélődésből, a kontemplatív életmódból szeretnék meríteni, és a tömegkultúra zajos útvesztőjében személyes életútjukra szeretnének rálelni. Hisszük továbbá, hogy nem csak egyénként, hanem vallási közösségekként is a meditatív szemlélődés útján járva fedezhetjük fel azt a minden világvallásban megtalálható közös forrást, amelyből merítve – a történelmi, kulturális és teológiai különbözőségek ellenére is – esélyünk lehet egymásra testvérként tekintő emberekből álló társadalmat teremteni.
Csernák Béla
Művelődés (Kolozsvár)

Historiográfiai mérleget vontak a Posticumban
Csütörtök délután kezdődött és szombaton ért véget a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézete által szervezett negyedik, az államszocializmus korszakához kötődő egyháztörténeti konferencia. A rendezvény három napja során, az összegyűlt szakemberek beszéltek többek közt a forrásadottságról, vagyis arról, hogy melyek azok a levéltári anyagok, amelyek ma hozzáférhetők, de szó esett a történészek szerepéről is. Ez előadások nyomán világossá vált, hogy a különböző felekezetek egyháztörténet-kutatói hasonló problémákkal szembesülnek, és hogy az egyháztörténeti kutatások még nem intézményesültek.
„Ahhoz, hogy nagyon szisztematikus kutatások legyenek, szükséges lenne egy akadémiai program elindítása, és szakosodott kutatóintézeteket kellene létrehozni. Ezt az űrt igyekszik betölteni kicsiben a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézete, amely igyekszik intézményes keretet biztosítani arra, hogy ennek a korszaknak a kutatói évi rendszerességgel összegyűljenek” – nyilatkozta a Reggeli Újságnak Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke.
A nagyváradi Posticum egyre stabilabb pontot jelent a szakemberek számára ebben az intézményi töredezettségben, az évi rendszerességgel megrendezett konferencián elhangzott előadások anyagát ugyanis kötetekben publikálják, a szaktalálkozón pedig egyre szélesebb körben képviseltetik magukat a történészek. Az idei konferencián részt vettek többek közt a Nemzeti Emlékezett Bizottságának és a Pécsi Egyháztörténeti Intézetnek kutatói is, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége (METEM) pedig már rendszeres partnernek tekinthetők.
A szakmai fórumon ugyanakkor új kutatási irányvonalak is megfogalmazódtak: tisztázásra szorul például a vidéki egyház története helyi közösségek szintjén, illetve a nemzeti- és felekezeti hovatartozás kérdése például a magyar görög-katolikus közösségek vagy a nagy búcsújáró helyek kapcsán.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az operett csillagai Háromszéken
A Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány főszervezésében tizennégy állomásos operett-turné valósul meg novemberben Erdély-szerte – jelentette be tegnapi kézdivásárhelyi sajtótájékoztatóján Lukács László, a rendezvény erdélyi munkatársa. A körút során a budapesti HungarOperett az operett csillagait hozza el Erdélybe, Székelyföldre. Háromszéken három városban vendégszerepelnek: november 11-én Kézdivásárhelyen, 12-én Sepsiszentgyörgyön, 16-án pedig Kovásznán lépnek fel.
Lukács László arról számolt be, hogy a rendezvénysorozat tavalyelőtt Kárpátalján útjára, tavaly pedig Szlovákia magyarlakta területein folytatódott. Idén nyáron kezdték el szervezni az erdélyi turnét, és az operett napja, október 24. környékére időzítették. Az állomáshelyekbe nemcsak nagyvárosokat – Nagyváradot, Kolozsvárt –, hanem közepes és kisebb erdélyi városokat is belefoglaltak. A jegyek ára nagyvárosokban legtöbb 35, kisvárosokban pedig 20, illetve 25 lej.
Azt is elmondta, hogy a HungarOperett társulat 2010-ben alakult a Magyar Operettszínház szatelit-tagozataként. A négy fellépő művész: Kollár Erik, Újvári Gergely, Kaján Katalin és Gats Éva, a tánckar is négytagú. Az előadás – tizenöt perces szünettel – két ötvenperces részből áll, és közel húsz dal – zömében Kálmán Imre- és Lehár Ferenc-mű – csendül majd fel. Lukács azt is hangsúlyozta, hogy a fellépők úgy álltak az ügy mellé, hogy nem magyarországi fellépti díjat kértek, de a turné összköltségvetése így is közelít a negyvenezer euróhoz. A teljes stáb tizennégy személyből áll, a turnét Földes István, a közhasznú alapítvány elnöke is végigkíséri.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bihar megyei ifjúsági szervezetek levéltára
Tőtős Áron történésznek köszönhetően, tehát egyéni és úttörő kezdeményezésre elkészült a Bihar megyei magyar ifjúsági civil szervezetek levéltára, aminek a Sas-palotában utolsó emeletén biztosítottak helyet, az RMDSZ-iroda felett. Jöhet a digitalizálás.
A szilágysomlyói származású Tőtős Áron 2009-ben került Nagyváradra, a középiskola elvégzése után. Már akkor érdeklődött a történelem iránt, ezért az alap- és mesterképzést az állami egyetem ezen szakán végezte, majd tavaly a doktori iskolát is elkezdte ugyanitt, illetve az idei tanévtől kezdve az ELTE hallgatója is. Már gólyaként fontosnak tartotta azt, hogy a civil életbe is bekapcsolódjon, például a diákoknak szervezett rendezvények által. Így került kapcsolatba a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel (NMD), ahol alapvetően a tanügyi szakosztályban fejtett ki tevékenységet, közösen kitalálták például a Nagyváradi Tudományos Diákköri Konferenciát, illetve számos más nagyobb eseményt is lebonyolítottak. Mivel 25 éves az NMD, felmerült annak az ötlete, hogy jó lenne a negyedszázad folyamán felgyűlt adatokat rendbe rakni, rendszerezni az átláthatóságuk érdekében. „Ugyanis amelyik irat nincs rendbe téve, az előbb-utóbb eltűnik, vagy a szemétbe kerül”- magyarázta lapunknak. Hozzátette: a levéltári dokumentumok rendbe rakásának pedig az az egyik fő előnye, hogy így biztos fennmaradnak. Ugyanakkor az is figyelemre méltó tény, hogy a legrégebbi dokumentumok, vagyis melyek rögtön 1990 után keletkeztek, öt éven belül már 30 évesek lesznek, és a vonatkozó törvény alapján ezáltal védett státuszt kapnak, tehát akár az állami levéltárba is bekerülhetnek, hogy mint történelmi kategóriájú iratok, elméletileg az örökkévalóságnak megőrizve, a jövő generáció számára is kutathatóvá váljanak.
Amúgy a törvényből kiindulva a dokumentumoknak alapvetően két fő kategóriáját különböztethetjük meg. Az egyik a történeti dokumentumok, melyek bármik lehetnek, de általában a közigazgatási intézmények, politikai jellegű vagy kulturális intézetek irattárai sorolandóak ide. De akár az újságok is történeti dokumentumok lehetnek egy bizonyos idő elteltével. Azok a dokumentumok pedig, melyek nem kerülnek be a levéltárba, hétköznapi papíroknak tekintendők. Egyébiránt a törvény értelmében az irattermelő intézményeknek lenne a feladatuk, hogy az irattáraikba a dokumentumaikat megőrizzék, illetve rendbe rakják, és számos kritérium rendelkezik arról, hogy hogyan kell kinézzen egy irattár.
Három lépcsőfok
Tőtős Áron ezen elvek mentén próbálta az elmúlt öt hónapban kialakítani a Bihar megyei magyar ifjúsági civil szervezetek (10 nagyobb, például NMD, MAKOSZ, NAMISZ, MIDESZ stb., és 70 kisebb) levéltárát. Összesen körülbelül 45-50 iratfolyóméternyi, vagyis több ezer anyagot gondozott- mely az ezután termelődő iratokkal természetesen folyamatosan bővülhet-, az eredmény pedig 2284 dosszié lett, melyből 1065 az NMD-é. Egyáltalán nem volt kis munka, hiszen minden egyes darab papír legalább háromszor átment a kezén. Először aszerint kellett csoportosítania az iratokat, hogy milyen szervezethez tartóznak, második körben pedig főbb kategóriákat alakított ki, melyeket római számokkal jelölt. Például egyik ilyen kategória a jogi dokumentumok, egy másik az adminisztratív dokumentumok, vagy a harmadik a rendezvények. De olyan is van, hogy sajtó, mely az újságcikkeket, beszámolókat, tudósításokat tartalmazza, illetve az adott szervezet által kiadott orgánumokat is. A harmadik szint pedig a darab szerinti rendezés volt, vagyis a sorrendbe rakásuk. Így például világosan látszik, hogy 1993-2014 között az NMD 223 rendezvényről maradt fenn írásos emlék. Volt olyan rendezvény, mely több iratot termelt, illetve szakszerűben volt kezelve iratügyileg, de sajnos olyanok is voltak, melyekről szóló dokumentumok az idők folyamán eltűntek. Lényeges adalék, hogy az iratok alapján az is nyomon követhető, hogyan alakul az NMD története.
Számítógépes adatbázis
Egy számítógépes adatbázis is készült emellett, excel-táblázat formájában, ahol az adott szervezet kulcsszó alapján rákereshet bármelyik említett kategóriára. A rendszerező folyamat egy szakasza tehát most lezárult (az irattár polcainak kialakításánál az NMD-sek, illetve Debreczeni Sándor volt elnök és csapata nyújtottak segítséget), azonban a munka még nem ért véget, hiszen a következő lépcsőfok az iratok digitalizálása kell legyen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Meg kell védeni a magyarságot
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Matyi Műhely Bábszínház újabb turnéja Arad megyében
Az igazságos Mátyás
A népszerű nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház november 10–13. között ismét Arad megyébe látogat, ezúttal Az igazságos Mátyás című zenés bábjátékot mutatja be.
Kemecsei Hunor akkor harmadikos kisdiák nyerte meg 2008-ban az M. M. Pódium által meghirdetett meseíró pályázatot. A meséből bábdarab lett Meleg Attila jóvoltából, amelyet a legmegfelelőbb helyen, a váradi várban mutattak be.
A történet eredeti címe: Mátyás király Váradon. Nyolc szín, nyolc cselekményes jelenet kapcsolódik össze az előadásban, amelyeket a regös éneke, valamint udvari zenék kovácsolnak egységes egésszé.
Nincs olyan magyar ember, aki ne hallott volna az igazságos Mátyásról, ezért az előadás alatt a gyermek nézők Mátyás diák cinkosai lesznek, hiszen nem leplezik le a fiatal királyt. Az előadás végére azonban vastapssal jutalmazzák a jóságos uralkodót, hiszen: Minden jó, ha a vége jó!
Éljen az igazságos Mátyás!
A turné fellép a következő helyeken: Nagyzerind, Ágya, Fazekasvarsánd, Arad /Csiky Gergely Főgimnázium/, Zimándújfalu, Majláthfalva, Pécska, – Gáj /Neuman Fivérek Ált. Iskola/, Kisiratos, Erdőhegy és Simonyifalva.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Születésnap – Köszöntjük a 80 éves Kozma Dezsőt
„Egy nemzeti irodalom a nemzet életének, lelkiismeretének része, megtestesítője”
Kozma Dezső irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, 1935 november 6-án született Középlakon. Köteteinek sora már helyére került a szakmában.
– Kezdjük ezt az évfordulós beszélgetést a külső, történelmi meghatározókkal. Olyan emberrel beszélgetek, aki az életét a II. világháborúval kezdte. Ez már önmagában külön téma lehetne. Öt-hat évesen az embernek sokkal fontosabb dolgai vannak, olyan istenigazából nagy elhatározás, nagy célok vezetik. De amikor annak rendje és módja szerint iskolába indultál volna, közbeszólt minden idők legnagyobb világkatasztrófája. Hol, hogyan élted át azokat az éveket, azt a több mint ezerhatszázhatvan napot, milyen nyomot hagytak az életedben?
– Már-már múltbavesző, mégis máig tartó élményeket éleszt bennem kérdésed. Természetesen a világot csak részben értő 5-6 éves gyermek megpróbál tájékozódni, eligazodni abban a környezetben, amelybe beleszületett. Különösen nem könnyű ez sorsformáló időben, még a mindennapok szintjén sem.
Egy magyar–román lakosú, szép fekvésű erdélyi faluban szereztem első tapasztalataimat: az egykori Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly Varjúvárától, Wesselényi Miklós és Ady Endre szellemét őrző Zilah, illetve Kolozsvár vonzáskörében. Mintha a település neve is jelképesen ezt fejezné ki: Kalotaszeg, a Szilágyság és Erdély művelődési központjának számító „kincses” város felé vezetnek az utak.
Négy elemis iskolánk és a református zsoltárok jelentették számunkra az első szellemi „útravalót”. S lélekben persze azok a minősítések, amelyeket az osztatlan iskola tanítója 1940 és 1945 között értesítőinkbe vésett: „jó”, „jeles”, „dicséretes”, „kitűnő”. Mindezek az épp akkor véget érő háborút követő történelmi fordulattal sem múltak el nyomtalanul. Iskolánkban azonban nem lévén további osztályok, magántanulóként, egyedül egy szál tanító segítségével kellett eligazodnom a könyvekkel egyébként sem bővelkedő szűkebb világomban. Az év végi kolozsvári számonkérő vizsgán mégse kellett szégyenkeznem, így aztán a következő szeptemberben velem is elindultak a szekerek a betű újabb birodalmába. Előbb Bánffyhunyadra, ahol a bentlakás volt „magán”, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt a kisváros környéki falvak tanulni vágyói számára otthonában bentlakást berendezni. Középiskolai éveimnek színhelye, Kolozsvár – Mátyás király szobrával, patinás épületeivel – nyitott könyvet jelentett egy falusi fiatalember számára. Érettségi után a Bolyai Egyetem előttem is kitárta kapuját, hogy aztán pár év múlva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban taníthassak magyar irodalmat.
Leegyszerűsítő szűkszavúsággal: ezek voltak a tágabban értelmezett kezdetek, a felkészülés útjelzői.
– 1956. Itt az országban, az akkori hatóságok az elítélteket a következő években egyenként, hosszabb-rövidebb idő után börtönözték be vagy bocsátották el. Édesapámat, édesanyámat politikai okokbál elbocsátották. Börtönben nem voltak, „csak" elbocsátották őket. 21 évesen mit éltél meg '56 következményeiből?
– Több mint fél évszázad távlatából (mai történelmi tudásunk birtokában) nem könnyű pár szóban elmondani, kolozsvári magyar szakos egyetemi hallgatókként – a rádió mellett szorongva, reménykedve – miként válhattunk érzelmileg részeseivé az általunk is világfordítónak vélt történéseknek. Sokszor elmondott szavak kívánkoznak ide: ritkán tapasztalható szabadságvággyal, aggódásaink közepette is megőrzött bizakodással, hittel, majd a felemelő érzelmeket követő tragikusan fájdalmas keserűséggel. „Egységből csoda született" – emlékezett az idei évfordulón az akkori feszült napokat tevőlegesen megélő Dávid Gyula. Ma nem titok az sem, hogy a korábban engedélyezett esemény (a magyar írók sírjai melletti tisztelgésünk a kolozsvári Házsongárdi Temetőben) november elsején már tiltottnak számított, veszélyes politikai megmozdulásnak, amit abban a pillanatban a bennünket vezető tanárunk, Dávid Gyula (ő mondta el) sem tudott, nem tudhatott. Hét évi börtönnel szenvedett meg érte. A verseivel jelentkező Páskándi Géza elítélésekor (ő is csaknem ennyi évet kapott) vádpontként szerepelt az is, hogy sürgette az oktatási rendszer reformját, a többi között azt, hogy a történelmi materializmus mellett más filozófiát is oktassanak az egyetemen.
Nem egy évfolyamtársamat meghurcolták, másokat kizártak az egyetemről. És jól ismertek a más szakokon, kolozsvári szellemi intézményekben az országszerte elkövetett megtorlások is. Rengetegen kerültek hosszú évekre börtönbe, többen az életükkel fizettek.
- Képzett, elsősorban a munkájával foglalkozó irodalomtörténész, egyetemi tanár számára milyen fordulatot jelentett 1989?
- Nem szükséges fejtegetnem, számunkra, számomra is hozott változást 1989. Legfeljebb arról lehetne most beszélni, hogy milyen mértékben, milyen módon. Kétségtelen: addig nem javallott, illetve kényes témák, elhallgatott írók is sorra kerülhettek előadásaimon, árnyaltabban lehetett megközelíteni egy-egy életművet, mint ahogy a különböző szemináriumi, államvizsgai és a továbbképzést szolgáló szakdolgozatok tematikája is bővülhetett. És a tudományos kutatómunkára tágabb lehetőségek nyíltak, bizonyos forrásokhoz nem kellett külön engedélyt kérni, hazai és külföldi (magyarországi) levéltárak is hozzáférhetőbbekké váltak. Személyesebbre fordítva beszélgetésünket: 1994-ben neveztek ki professzornak. (Jóllehet korábban megvoltak az ehhez szükséges szakmai feltételek. Huszonhárom évvel azelőtt, 1971-ben megkaptam a filológia doktora tudományos fokozatot, 1994-ig 12 önálló kötetem, két egyetemi kézikönyvem, számos kísérő szöveggel ellátott válogatásom magyar írók műveiből és több mint kétszáz tanulmány, szakközleményem jelent meg különböző folyóiratokban, lapokban. Elnézést a felsorolásért, nem valamiféle utólagos méltatlankodásból fakadóan teszem ezt, hisz az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy abban az időben egyáltalán nem volt könnyű a „ranglétrán” előrelépni, és talán a Tanszék sem siette el a felterjesztést – lehet, hogy csak puszta feledékenységből. Végső soron örültem, hogy professzor lettem.) 1996-ban a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesévé választottak, 1997-ben a doktori iskola keretében szakirányítással bíztak meg, majd konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Némiképp az általad említett fordulat következményének tekinthető az is, hogy kolozsvári nyugdíjazásom után a frissen alakuló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen még tíz évig (2003–2013) taníthattam magyar kultúrát, magyar irodalmat, és talán itteni dékáni működésemnek (az adminisztrációs munkát elvégzőknek köszönhetően) is volt valami értelme. És azt hiszem, nem puszta véletlen, hogy szakmai díjazásokban, kitüntetésekben csak 1990 után részesültem.
- Tudományos tevékenységedről néhány kérdést. Miért, hogyan lettél irodalomtörténész?
– Hogy mikor és miért lettem irodalomtörténész? Nehezen tudnám pontosan egy bizonyos időszakhoz, eseményhez kapcsolni, úgy vélem ugyanis, hogy egy ilyen elhatározás több tényezőtől függő. Közre játszhatott ebben az is, hogy mindig érdekelt a múlt, szerettem hallgatni a régi történeteket, nézegetni a régi épületeket, tárgyakat. Középiskolai történelemtanárom, Pataki József (később egyetemi professzor) csak fokozta bennem a tovatűnt korok iránti vonzalmat, kíváncsiságot. Évek múlva a kolozsvári egyetemi könyvtár rendszeres látogatójaként, régi könyveket, lapokat böngészve mindez „tudatosabbá”, „rendezettebbé” vált bennem, arra késztetett, hogy egy irodalmi mű, életmű vizsgálata alkalmával (természetesen az esztétikai értékek felfedezésével párhuzamosan) életre keltsem azt a történelmi, szellemi közeget, amelyekben ezek az alkotások megszülettek. Egyébként abban az időben a különböző – olykor inkább csak divat-szülte – elméletekhez nemigen juthattunk hozzá. Vagy ha igen, ezek az elméletek nemigen voltak vonzóak.
- Hogyan és miért éppen a 19. századot választottad?
- Fiatal tanársegédként, a 60-as években a magyar irodalom különböző korszakait szeminarizáltam, és volt időszak, amikor verstan, összehasonlító irodalom, irodalomelmélet és esztétika is szerepelt az óráim között. Mondanom sem szükséges, hogy a sokféle tantárgy nemcsak rengeteg időt vett igénybe, egyben nem kis próbatételt jelentett szakmai szempontból, ezért ritkán nyílt alkalom egy irodalmi áramlattal vagy életművel behatóbban foglalkozni. Azonban nyomban hozzáfűzném: ez a szerteágazó lefoglaltság nem ártott, sőt megkönnyítette később az egy területre, egy irodalmi jelenségre szorítkozó búvárkodásomat, oktatói működésemet. Lehet, hogy másképp nem vállalkoztam volna középiskolai tankönyvek írására.
– Éveken át főleg a 19. század magyar irodalmát szeminarizáltam, és ebből a korszakból merítettem doktori értekezésem témáját (Irodalom a kolozsvári századvégen). Így lettem viszonylag korán (majd professzorként is) irodalmunk egyik nagy korszakának előadója.
Talán nem szükséges a neveket felsorolni: Arany János, Madách Imre, Tompa Mihály, Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Vajda János, Mikszáth Kálmán, Gyulai Pál. Folytathatnám a századfordulón jelentkező és a századelőn kibontakozó nemzedékkel: Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Justh Zsigmond, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Petelei István, Thury Zoltán, Csiky Gergely, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Tömörkény István, Krúdy Gyula.
Nem kis erőfeszítést jelentett számomra szűkre szabott óraszámban mindezt bemutatni. Ezért éreztem szükségét előadásaimat nyomtatásban megjelentetni. (Magyar irodalom a XIX. század második felében, Bukarest, 1980; Magyar irodalom a századfordulón, Kolozsvár, 1978 ). Persze, közben ki-kirándultam a 20. századba és a világirodalomba.
– Új Európa van születőben – más kontextusban más a recepció. Ugyanaz a műalkotás ma más életet él. Csak egy példát, de klasszikusat, és éppen a 19. századból. Arany János A walesi bárdok című költeményét lefordították walesi nyelvre. A remekműnek eget-földet rengető sikere van. Voltak már más fordítások, más próbálkozások is – Zolman Péter angol fordítása stb. – de egyiknek sem volt ekkora sikere, ilyen hatása. Európa nyugati és keleti „fele" ma másképp, jobban figyel egymásra? Sőt, születőben egy egységesülő kontinens? Hogyan reagál a 21. század elméletírása? Mi mindent kell újraírni?
– Azt hiszem, kérdésed az irodalmon túlmutató választ igényelne. Már maga a különböző irodalmak kölcsönhatása, a műfordítások szerepe a nemzeti kultúrák közeledésében igen sokféleképp értelmezhető. Szószaporítás lenne újra és újra elmondani, hogy minden kor (így a mi 21. századunk is) megbirkózik jelenbe épülő örökségével, értékeivel. Különösképpen gond az, hogy egy olyan, a nemzet életéhez és szellemi örökségéhez szorosan kötődő alkotó, mint Arany János költői világa, kivételesen gazdag nyelve, annak sajátos ízei miként közvetíthetők kellő színvonalon más nyelvű olvasók számára. Önkéntelenül Kosztolányi Dezső szállóigévé vált szavai jutnak eszembe: fordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni. A többi között jórészt ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi időben megélénkültek a „kulturális modernség" és a szellemi kölcsönhatások körüli, különböző felfogásokat szembesítő viták. Ebben az „egymásra figyelésben" arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy nemzeti irodalom elsősorban (már csak nyelve okán is) a nemzet életének, történelmi és szellemi-irodalmi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének része, megjelenítője. Természetesen azoknak az egyetemes értékeknek is kifejezője, amelyeket már a reformkor nagyjai, Kölcsey, Vörösmarty megfogalmaztak. Mint ahogy figyelmet érdemlő, milyen közegben történnek meg ezek a találkozások, párbeszédek. A jeles irodalomtörténész, Horváth János vélekedése sok igazságot hordozó: az irodalom kétlaki növény, amelynek virágai a formák világában nyílnak, s a nemzeti irodalmak fejlődéstörténeti helyzetétől is függ, hogy melyik mikor fejti ki a maga egyediségét. Már ezért sem lehet a tolmácsolás, a szellemi értékek közvetítésének módja sem „röghöz kötött". Elég, ha a magyar irodalom több mint másfél évszázaddal ezelőtti „kulcsszavaira" gondolunk: haza és emberiség, népek hazája nagyvilág.
– Kötetek sorában foglalkoztál erdélyi magyar irodalommal. Gondoltál már egy teljes erdélyi magyar irodalomtörténet megírására? Eddigi tudományos tevékenységed mintegy előrejelzi...
– Az Erdélyben született magyar irodalom csakugyan foglalkoztatott (foglalkoztat), a régebbi és az első világháború utáni erdélyi (romániai) írókról, művekről több alkalommal írtam. Egy részük a szegedi székhelyű Madách Irodalmi Társaság kiadásában most megjelent válogatott írásaimban olvasható, a két háború közötti romániai magyar írókról készült közleményeim jórészt hazai folyóiratokban láttak napvilágot. Talán egyszer összegyűjtöm őket. Egyelőre megbízható irodalomtörténeti kézikönyvként ajánlom Pomogáts Béla többkötetes (2008–2010 között megjelentetett) kiváló irodalomtörténeti munkáját: Magyar irodalom Erdélyben.
– Bálint Tibor íróval sokat beszélgettünk a témáról: az író feladata, hogy megírja a maga korát. Ő a háború következményeit és a diktatúrát élte meg, hát két főműve a Zokogó majom és a Bábel tornya. Bálint Tibor írói feladatát elvégezte. Mire ösztönöz, illetve kötelez az irodalomtörténet-írás?
– Kétségtelen nem ritka, hogy egy alkotó el-mulaszthatatlan szükségét érzi, írói feladatának tekinti személyes élettapasztalait, élményeit írásaiban megörökíteni. Bálint Tibor valóban ezt tette. Némiképp módosítva kérdésed és a választ, bennem is felsejlettek korábbi élményeim újrateremtésére késztető gondolatok. Persze másképpen. Pédául úgy, hogy a magyar irodalom egyik nagy korszakáról több mint három évtizeddel ezelőtt megjelent egyetemi kézikönyvemet – azóta felgyűlt ismereteim alapján – továbbgondoljam, mintegy ötvözve az akkori és mostani élményeimet, gondolkodásmódomat. Nem föltétlenül tankönyvszerűen. A válogatott írásaimat tartalmazó, a Madách Irodalmi Társaság jóvoltából most megjelent gyűjteményes kötetem tulajdonképpen ilyen szándékkal is készült: szembesülni egykori, máig elkísérő élményeimmel. Azt hiszem, ez is szellemi léthelyzetek egyfajta újraélése.
– Európa történelmének utóbbi nyolc évtizede sok csodát és sok szörnyűséget produkált, sokszor ipari méretekben. Hamvas Béla, aki megélte mind a két világháborút, aztán a diktatúrát, politikai börtönt, aki életében egyetlenegyszer publikálhatott, „Óda a XX. századhoz" című esszéjében írja: mindezek után és csakis ezek után beérik az emberben egy bölcs derű. Az a derű pedig nem langyos jókedv, hanem túl jón és rosszon is az élet igenlése...
–Hamvas Bélához kapcsolódó kérdésedre – irodalmárként – a szintén hányatott életű, mellőzött Weöres Sándor jut eszembe, a saját belső világából oly mélyen merítő költő. Számomra ugyanis Hamvas szintén az egyén és a világ harmóniáját kereső, a lét értelmén töprengő alkotó, aki a mindennapok tapasztalataiból és az emberiség több évszázados tudományos teljesítményeiből, filozófiai kultúrájából alakítja ki, teremti meg (még nem teljesen feltárt) életművének világát. Kérdésed egyben másfajta hasonlóságra is emlékeztet: szellemi és testi megpróbáltatások közepette Hamvas Béla sem veszítette el tudósi tartását, jobbító szándékú hitét és „bölcs derűjét". Világszemléletét Patmosz című esszékötetében olvashatjuk: „Tudjuk, hogy az életnek célja nincs; értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak.”
- Min dolgozol most? Mik a terveid?
- Most éppen a Madách életművéről (jórészt erdélyi utóéletéről) megjelent írásaimat, a Madách
Imre Irodalmi Társaságban megtartott előadásaimat gyűjtöm össze. Mintegy bővíteni, kiegészíteni szeretném a 2003-ban Magyarországon kiadott gyűjteményemet. Elképzeléseim közül csak egyet említenék itt meg. Több évtizedes búvárkodásom folytatásaként könyvet szeretnék írni a korán elhunyt Török Gyuláról, akinek regényei, elbeszélései új színt jelentettek a 20. század első éveinek magyar prózájában. Remélem öröksége feltárásával sikerül erről másokat is meggyőzni.
Józsa István egyetemi oktató
Szabadság (Kolozsvár)

Határtalan toborzó Biharkeresztesen
Összesen mintegy kétszáz nagyváradi munkahelyet kínálnak fel betöltésre azon a pénteki állásbörzén, amelyet Biharkeresztes önkormányzatának kezdeményezésére, az Eurobusiness Park közreműködésével szerveznek a határ menti magyarországi városban.
A Borsi úton lévő ipari park öt nagybefektetője, az Emerson, a Celestica, a FAIST Mekatronic, a Plexus és a Shinheung Electronics vesz részt a toborzón, ahol különböző szakképzettséget igénylő állásokra várnak jelentkezőket.
„Remélem, hogy lesz érdeklődés, mi megtettük, amit tudtunk" – jelentette ki a Krónika megkeresésére Delia Ungur, az ipari parkokat üzemeltető és felügyelő váradi részvénytársaság vezetője. Elmondása szerint a határ túloldalán, de Nagyváradtól csak alig 17 kilométerre fekvő Biharkeresztes polgármestere és alpolgármestere kereste fel őket, és kérte a segítségüket az ottani magas munkanélküliségi ráta csökkentéséhez.
„Mi ennek igyekszünk most eleget tenni, és ez természetes, hiszen úgyis közös térségben élünk" – ecsetelte az Eurobusiness Park menedzsere. Hangsúlyozta, a vállalatok újonnan létrehozott munkahelyeket kínálnak fel, nem voltak előzőleg leépítések, és a betöltetlen állások bárki számára „nyitottak" lesznek. Érdeklődésünkre jelezte, hogy az állásbörzével vállalt munkájuk már része annak a feladatkör-bővítési törekvésnek, amelyet még augusztusban jelentettek be, és aktívabb munkaközvetítői tevékenységet is jelent.
Természetes átjárás
Azt még nem tudni, hogy az állásbörzének milyen fogadtatása lesz a magyarországi városban, azt viszont igen, hogy az önkormányzat illetékesei nagy reményeket fűznek a projekthez. „Mindez voltaképp egy véletlen találkozás eredménye. Nekik munkások kellenek, nálunk pedig sok a munkanélküli" – magyarázta lapunknak Barabás Ferenc.
Biharkeresztes polgármestere már amikor a két város közötti autóbuszjáratot szeptemberben újraindították, bízott abban, hogy a helyiek könnyebben találnak majd állást. Emlékeztetett rá, hogy a határ mentén már jelenleg is sokan vannak, akik Nagyváradról költöztek át, de munkahelyük változatlanul Bihar megyébe kötik őket. A mostani állásbörzén amúgy a Hajdú-Bihar megyei ipari és kereskedelmi kamara is jelen lesz, amely a magyarországi cégeket képviselve toboroz munkaerőt, Barabás pedig mindössze annyit szeretne elérni, hogy az emberek találjanak maguknak állást. „Hogy ez mennyire sikerül, abban már nem én döntök" – tette hozzá.
Köstner Dávid, Biharkeresztes aljegyzője is abban bízik, hogy a kezdeményezés olyan sikeres lesz, amekkora reményeket fűznek hozzá. „A közfoglalkoztatás csökkenti a munkanélküliség arányát, de a város célja, hogy a normális munkába visszavezesse a helyieket" – ecsetelte.
Rámutatott, hogy az Auchan bevásárlóközpont támogatásával a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) által újraindított autóbuszjárat hatalmas segítséget jelent. „Nemcsak a munka terén, hanem a mindennapi életben is segít, hiszen elég közel van egymáshoz a két város, folyamatos az átjárás" – magyarázta. Hozzátette, hogy szeretnének Biharkeresztes területén további megállókat is létesíteni, hogy a helyieknek ne kelljen nagy távolságokat megtenniük gyalog vagy kerékpárral akkor, amikor a váradi járattal kell utazniuk.
Nyitott kapuk
Az NHKV vezetője, Csuzi István azt már szeptemberben jelezte, hogy a határon túl közel hétszáz romániai állampolgár él, akik közül többen Nagyváradra járnak dolgozni, ezért ha lesz rá igény, akkor bővíteni fogják a járatok számát a reggeli órákban. Ez az igény érkezhet majd azon keresztesiek részéről is, akiknek pénteken sikerült, valamelyik vállalatnál elhelyezkedniük.
Az amerikai Emersonról tudni kell, hogy idén 80 millió eurós beruházással számolt nagyváradi gyártelepén, a kanadai Celestica pedig 3,5 millió lej állami támogatást kért a nagyváradi szolgáltatói központjához, ami nagyjából száz új munkahelyet teremt. A fent említett vállalatokkal egyetemben már korábban megvetették a lábukat a nagyváradi ipari parkban, és az Eurobusiness Park inasiskolájának működtetéséhez is hozzájárulnak.
Barabás Ferenc különben korábban említette, hogy az autóbuszjárat révén talán a biharkeresztesiek is részt vehetnek majd a váradi szakoktatásban. Ezzel kapcsolatban Delia Ungur lapunknak most jelezte, hogy erről már valóban tárgyaltak, de egyelőre semmilyen konkrét döntés nem született az ügyben. „Még tanulmányoznunk kell az erre vonatkozó oktatásügyi előírásokat, de nekünk nincs ellenvetésünk az ellen, ha a határon túlról is érkeznek hozzánk tanulók" – szögezte le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Horváth Károly nagyváradi születésű zeneszerző
Hatvanöt éves korában, rövid szenvedés után november 4-én, szerdán meghalt Horváth Károly nagyváradi születésű zeneszerző, előadóművész, a zalaegerszegi Griff Bábszínház korábbi igazgatója – közölte az intézmény az MTI-vel.
Tiszteletére a zalaegerszegi Griff Bábszínház a következő évadban ismét műsorra tűzi a Lúdas Matyi című meseoperát, amelynek a zenéjét Horváth Károly szerezte – mondta el a színház igazgatója az MTI-nek.
Szűcs István, aki a kezdetektől együtt dolgozott Horváth Károllyal, felidézte: a zalaegerszegi báb- és kőszínházban sok előadás kapcsolódik a zeneszerző nevéhez. Horváth Károly hosszú éveken át volt a Hevesi Sándor Színház zenei vezetője, 2007-től pedig öt esztendőn át töltötte be a bábszínház igazgatói posztját.
Zeneszerzőként új vonulatot indított el a bábszínház életében. Vezetése alatt több zenés, zenére épülő produkció született, köztük a Ludas Matyi című meseopera, a produkciót 2009-ben mutatták be először Zalaegerszegen. Generációk nőttek fel a zenés, bábos előadásokon, amelyekben zeneszerzőként közreműködött. A közönség értékelte ezeket a produkciókat, az előadásokat telt házzal játszották.
Horváth Károly 1950. október 25-án született Nagyváradon. A bukaresti zeneakadémián végzett, 1975-től a bukaresti televízió magyar adásának állandó munkatársa volt. Concorde és Táltos néven megalapította Erdély legelső folkegyütteseit. Nevéhez fűződik az első Siculus könnyűzenei fesztivál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok létrehozása.
A sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetőjeként (1975-1987) számos romániai magyar színház előadásaihoz ír színpadi zenét. Magyarországra 1987-ben települt át, 1987 és 1992 között a Mákvirág folkegyüttessel több világturnén vett részt.
Krónika (Kolozsvár)

Teltház fogadta Réhon József legújabb kötetét
„Írok, ahogy szoktam”
Bizony nem mindenkinek maradt ülőhely csütörtökön délután a Jelen Ház dísztermében, Réhon József legújabb, Fekete-fehér billentyűk című, 12. könyvének bemutatóján. Barátok, kollégák, egykori iskolatársak, volt diákok és sok-sok ismerős fogadta nagy érdeklődéssel és szeretettel a visszaemlékezéseket, elbeszéléseket és tárcákat tartalmazó kötetet, melyet Jámbor Gyula újságíró mutatott be a közönségnek. A Concord Media Jelen gondozásában megjelent, 31 (a szerk.: az író lottószámainak egyike) írást egybefogó kötetről a szerző azt mondta: nem egy közérdekű könyvről van szó, jól dokumentált, de könnyű olvasmánynak szánta, egy derűs „rétegkönyv”, melyet örülne, ha a fiatalok is kézbe vennének.
A kötet borítóját illusztráló Fritz Mihály képzőművész a bemutatón elmondta, régi tanár–diák barátság fűzi a szerzőhöz, így természetes volt számára, hogy segít a „direktor úrnak” a kötet előkészítésében. Az író szavaival élve, mintegy varázsigeként hathat a könyv borítójának belső oldalán szereplő ArVáKoBe „misztikus formula”, mely részben egyik barátjának ötlete, és valójában életének legfontosabb állomásait (Arad, Várad, Kolozsvár, Belényes), „érlelődésének” pillanatait érinti.
A Jámbor Gyula által feltett kérdésre, hogy mivel marad az olvasó e könyv után, az író azt mondta, úgy érzi, az általa megélt események, történetek talán valamilyen szinten gazdagíthatják mások életét. Karinthy versparódiájával – Szabolcska Mihály: Egyszerűség – példázva enyhe öniróniával hangsúlyozta, nincsenek írói ambíciói, de megtisztelve érzi magát, és hálás, ha elolvassák, amit írt. Van benne „odavetve” egy kis humor is, főszereplők a barátai, jótevői.
„Írok, ahogy szoktam – másképp nem is tudok –, a korábbiakhoz viszonyítva valamivel rezignáltabban, de még nem lemondóan! A nosztalgia a négyzeten, de lehet, hogy már a köbön szerepel. Az idősödő olvasó nem fog elszomorodni. Ha szándékomon múlik – a tehetségem véges –, a sorokból, remélem, kicseng: nem csúnya az élet! Már-már szép is lehet” – áll a könyv előszavában.
A hangulatos, humoros, könnyed bemutató az író dedikálásával zárult, előtte azonban Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület elnökségi tagja olvasott fel egy verses összeállítást, mellyel az életünk részét képező helyek, városok iránti szeretetet, tiszteletet, az emlékezés örömét kívánta érzékeltetni.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Horváth Károly zeneszerzőtől búcsúzik a Tomcsa Sándor Színház
Fájó szívvel búcsúzunk a november 4-én elhunyt Horváth Károlytól, munkatársunktól, barátunktól, a nagyváradi születésű zeneszerzőtől, előadóművésztől, aki a kezdetektől társulatunk mellett állt, szakmai és emberi szempontból egyaránt.
Egyike volt azoknak, akik a népszínház hagyományait továbbgondolva megálmodták a Tomcsa Sándor Színházat, és utat vágtak a hivatásos színjátszásnak Székelyudvarhelyen.
Így született meg a kilencedik erdélyi magyar hivatásos társulat, melynek első előadására ezelőtt 17 évvel, 1998. november 6-án került sor. Karcsi már a nyitóelőadás létrejöttében is közreműködött, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadását zeneszerzőként jegyezte.
Bár nem élt Udvarhelyen, mindvégig szívügye maradt a helyi színház, nem csak a megszületésénél bábáskodott, hanem első lépéseit is szerető figyelemmel kísérte, majd a későbbiekben is több alkalommal dolgozott együtt a társulattal, a mindenkori csapat folyamatosan számíthatott rá.
A színház fennállása óta több előadásban közreműködött: a Forgách András Jean Cocteau regénye nyomán készült feldolgozásában, a Vásott kölykökben; a Hamupipőke és a Csizmás Kandúr gyerekelőadásokban; Beaumarchais Figaro házasságában; a Tenesse Williams drámájából született Üvegfigurákban; de az ő nevéhez fűződik az Anna Karenina Pályaudvar, a Vőlegényfogó és az Ahogy tetszik zenéje is.
Az egykori és jelenlegi társulati tagok igazi csapatemberként emlékeznek rá, aki munkájával szemben mindig alázatos volt. A próbafolyamatok alatt rendkívül érzékeny, szerény emberként ismertük meg, aki csendes természete ellenére határozottan és céltudatosan végezte munkáját a produkció sikeréért.
Együtt élt és együtt lélegzett a csapattal. Egy jó emberrel, kedves baráttal és egy rendkívül jó szakemberrel lettünk szegényebbek. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak, hozzátartozóknak és barátoknak. Emléked velünk marad.
A Tomcsa Sándor Színház Társulata
Krónika (Kolozsvár)

Kikért szólnak a papok?
Csak úgy, dologidő tolongásában jut eszembe jó Püski Sándorunk. Mondhatnám azt is, hogy a bukaresti tüntetéssorozat reménykeltő hatása nyomán, hiszen Püski Sándor, a földműves család gyermeke (1910–2009) könyvkiadóként a magyar nemzeti reményt ápolta az Egyesült Államokban, majd Budapesten. Ő mondta 2000-ben: megengedhetem magamnak, hogy az új évezrednek két magyar költő prózájával együtt is nekivághassak. Mi voltunk azok, Döbrentei Kornél meg magam.
A bukaresti szivárgású reményeimet lelombozta kissé a hír, hogy a Székelyföldre dübörögve látogató fasisztoid román szervezetet, a Noua Dreaptăt hivatalosan is elfogadták pártként. Tehát indulhat fölfelé. Innen már csak egy ugrás a szlovákiai Nagydaróc, ahonnan kapom a hírt, hogy szlovák nyelven szlovák pap hirdeti az igét az egykor (1910-ben) színmagyar községben, magyaroknak…
Azon a bizonyos budapesti könyvbemutatón Püski Sándor óvott attól a veszélytől, mely ma is fenn áll: az elcsángósodástól. Nincs ebben semmi megalázó a csángómagyarok számára, inkább ránk, erdélyi, felvidéki – nem sorolom, nyolc országban szerteszét kergetett magyarok számára vészhelyzet az, amiben élünk.
Valamikori „még az én időmben” Kolozsvár, Marosvásárhely, Várad oltárnyivá nőtt-nemesedett a magyar kultúra számára. De a román szándék tagadta a ’70-es években a magyar szólást, hogy Isten malmai lassan őrölnek. Jött a bukaresti parancsolat, hogy a nevezett városok „zárt városokká” románosodtak: oda magyar nem költözhetett. Vásárhelyen már a magyar utcanevek is tilosak. És mivé leve Kolozsvár, Nagyvárad?
A csángók mai nap is küszködve kérik a magyar papok engedélyezését... Hol szunnyadnak, lám, a példa-keresztek, példalátványok?! Isten malmai mai napig sem őrölték meg az autonómia megteremtését. Ahhoz szükséges a mostani bukaresti tüntető tömeghez hasonló kiállás.
Jöjjön József Attila segedelmünkre egy sorával: „de az hol áll, hogy lássa, mint dobál halál...” Nem restellem a mostani bukaresti példát, de nem ám! Szó szerint az egész politikai, bűnös, harácsoló csürhe eltakarítását követelik. Nagy igazságok kimondásához nagy tömeg szükséges. Igaz, 1989 decemberében is lelkesedtünk, ki Pesten, ki Boldogfalván. Nemzeti eltakarításunk folyamatban van. Isten malmai nem nekünk őrölnek, s ilyen gyorsan. Nagydaróc, Klézse, Magyarigen, Bolya papjai kikért prédikálnak...
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Átszervezésekkel védenék a magyar iskolahálózatot
Miután RMDSZ-közbenjárásra sikerült elérni, hogy Ilie Bolojan nagyváradi polgármester ne szólhasson bele a beiskolázási tervbe, vagyis abba, hogy hány nulladik, ötödik és kilencedik osztály induljon Váradon – amire az önkormányzati vezetőnek nem is lett volna törvényes hatásköre –, a tanfelügyelőséggel kezdtek tárgyalásokat arról, hogy reálisan hány diák van, és hogy a jelenlegi törvény hány osztály indítását teszi lehetővé. A tárgyalások eredményeként az igényeket kielégítő terv készült el – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Szabó Ödön parlamenti képviselő. Hangsúlyozta, ebben a kérdésben folyamatosan konzultáltak a történelmi egyházak vezetőivel, vagyis Csűry István református és Böcskei László római katolikus püspökkel, valamint az érintett iskolaigazgatókkal a képviselendő álláspontról.
Megfelel az igényeknek a beiskolázási terv
A közös munka eredményeként a tanfelügyelőségről kikerült és a minisztériumba elküldött beiskolázási terv lefedi az iskolák igényeit – mondta el Szabó Ödön. Ennek megfelelően a tervbe 16 indítandó ötödik osztály került be a Bolojan által propagált 12 helyett, valamint szintén a reális igényeknek megfelelő számú előkészítő osztály. A középiskolai osztályokat illetően kisebb kompromisszum született: Nagyváradon és vidékén 24 osztály indítására volt igény az iskolák részéről, és végül 22 került a tervbe – de még ez is jóval több a polgármester által javasolt 18-nál. Az RMDSZ által felhozott legfőbb érv a témában az volt, hogy a tavalyi adatok szerint a Bihar megyei színmagyar oktatás nemcsak el tudja tartani saját pedagógusi hálózatát, hanem többletet is termel, míg a színromán, illetve romántöbbségű oktatás veszteséges. A román oktatási hálózat deficitjét (ami Bihar megyében az elmúlt évben 12,2 millió lej volt) pedig nem lehet a magyarokon megspórolni, főleg, ha figyelembe veszik azt is, hogy romániai szinten a kisebbségi oktatás az országos hálózatnak alig tíz százalékát teszi ki. Ezt a szakmai érvelést a tanfelügyelőség elfogadta, ezt követően azonban Bukarestben a minisztériummal is el kell majd fogadtatni.
Szakosztályokat venne át a Szent László és a Lorántffy
Szabó Ödön ugyanakkor kilátásba helyezte a váradi középiskolai hálózat jelentős átszervezését is a közeljövőbeli tervek kapcsán, melyre elmondása szerint már megállapodás született a történelmi egyházakkal is. A terv értelmében a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont a közgazdasági és szolgáltatási szakképesítés irányába mozdulna el, és ide kerülnének a jelenlegi szakoktatási rendszerben szétszórtan működő turisztikával és szolgáltatásokkal foglalkozó szakosztályok, míg a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium a műszaki oktatás irányába mozdulna el, és ide kerülnének a mechatronikai, elektrotechnikai osztályok, az Ady Endre Líceum pedig meglévő szakjait erősítené. Ugyanakkor arra is törekednek majd, hogy a művészeti líceumban, illetve más, nem szakoktatást nyújtó tanintézetben, ahol többnyelvű osztályok vannak, legalább három párhuzamos magyar osztály működjön évfolyamonként – tette hozzá Szabó Ödön. Ez katedrastabilitást és „erős” magyar diákságot eredményez, valamint ez biztosítja majd azt, hogy ne legyen a tanintézetekben – ahol többnyelvű osztályok vannak – érdek a magyar középiskolai osztályok elsorvasztása, vélekedett a politikus.
Szabó Ödön egy nagyon kemény beiskolázási kampány szervezésének a fontosságát is hangsúlyozta, hogy betöltésre kerüljenek a kiharcolt helyek – s ebben a szülők és pedagógusok szerepvállalását szorgalmazta. Az iskolák figyelmét pedig arra hívta fel, hogy ezen a téren ne méretezzék túl saját magukat, hiszen azzal „aszályra ítélhetik” a többi iskolát.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kelet-közép európai szolidaritás
A Közép-kelet-európai és a nyugat-balkáni országok szolidaritására van szükség a migránsválság ügyében, jelentette ki Nagyváradon Tőkés László.
Hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívást intézett az erdélyi magyarokhoz azt kérve tőlük, hogy támogassák aláírásukkal a Fidesz által a migráns ügyben kezdeményezett petíciót, mellyel az itteni magyarok is nemet mondanának a kvótarendszerre. A sajtótájékoztatón Tőkés László kifejtette, hogy folyik a migránsoknak a megsegítése Európában, de senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy mi lesz Európával értékeivel. Ebben a vonatkozásban újszerű az Orbán Viktor magyar miniszterelnök képviselte irányvonal – közölte Tőkés. „Ha az Európai Unió csak a demokratikus közakarat szavából ért, akkor fel kell mutatni neki ezt a közakaratot” – tette hozzá.
Keleti szolidaritás
Tőkés László a sajtótájékoztatón megelégedéssel nyugtázta, hogy a migránskérdésben példás a visegrádi országok – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – összefogása és szolidaritása, és Victor Ponta román miniszterelnök lemondása után Románia is felhagyott a Magyarországgal szembeni agresszív, konfliktuskereső magatartásával. Sőt, Áder János és Klaus Iohannis bukaresti találkozása után körvonalazódik egy pozitív elmozdulás az együttműködés irányába Románia és Magyarország között. A visegrádiak szolidaritásához kapcsolódhat a Románia, Bulgária és Szerbia által akotott csoport, ugyanakkor a várható politikai változások nyomán Horvátország és Szlovénia is, fejtette ki Tőkés László.
Érdekegyensúlyt
A politikus saját tapasztalataira hivatkozva kiemelte: Nyugat-Európa csak a migránsok érdekeit védi, viszont az Európai Parlament és az Unió más intézményei saját tagállamaiknak, és saját állampolgáraiknak az érdekeit is szem előtt kellene tartaniuk. „A migránsok és az európai polgárok érdekeinek szem előtt tartása minimum egyensúlyban kellene legyen az Unióban” – hangsúlyozta Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a sajtótájékoztatón felhívást intézett Klaus Iohannis államfőhöz, hogy zárja le a román-szerb zöldhatárt, mert már megjelentek Romániában az első embercsempészek, és várhatóan migránsok nagy tömege fog Romániába is érkezeni. Amennyiben pedig Magyarország lezárja a magyar-román zöldhatárt a bánsági szakaszon, akkor félő, hogy a migránsok Romániában maradnak. A kvótarendszer egy elhibázott döntés, ami semmit nem old meg, sőt, csak súlyosbítja a helyzetet, hiszen migránsok tömegei érkezhetnek Európába a közeljövőben, akik meghívásnak tekintik a kvótarendszer bevezetését – mondta Szilágyi Zsolt.
Pap István
KÖZLEMÉNY
Tőkés László és Szilágyi Zsolt közös sajtótájékoztatójáról
November 9-én a nagyváradi EP-irodában tartott magyar és román nyelvű sajtótájékoztatót Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Elöljáróban Tőkés László mélységes sajnálattal idézte fel a Bukarestben történt tragédiát, részvétéről biztosítva az elhunyt fiatalok hozzátartozóit, együttérző reménységgel bízva a súlyosan sérültek felépülésében. Megértését fejezte ki „a dühös utca” iránt, amely már torkig van a mai Romániában uralkodó közállapotokkal. A Gyászoljuk fiataljainkat, gyászoljuk országunk siralmas állapotát című politikai nyilatkozatában így fogalmazott: „Ennek a mérhetetlen tragédiának kellett bekövetkeznie, hogy a román forradalom szelleme újból feléledjen, és a román nép újból feleszméljen.” Ugyanakkor kifejtette: állhatatossággal és kitartással övezett polgári attitűddel, tudatos számonkéréssel kell elérnie az ország népének azt, hogy meginduljon a „második rendszerváltás”. Hiszen 26 évvel 1989 szabadító karácsonya után még mindig ott tartunk, hogy a poszkommunista ellenforradalmi berendezkedés igáját nyögjük, miközben hovatovább az ország egész népe látja: új rendszerváltozásra van szükség. „Az 1989-es forradalom harcosainak és hőseinek az áldozata kötelez. Ifjaink »tűzáldozata« szintén változásért kiált!” – áll a nyilatkozatban.
A migránsválság kapcsán erdélyi EP-képviselőnk kifejtette: üdvös az összmagyar és a körvonalazódó kelet-közép-európai szolidaritásvállalás, amely mind a nemzeti, mind az összeurópai érdekeket tartja mindenekelőtt szem előtt, miközben természetes és dicséretes az a szolidaritás, ami kontinentális szinten megmutatkozik az üldözött, elesett, háborúságot szenvedettek iránt. Ám miközben a nyugat-európai politikai körökben mindenki az Európát elözönlők sorsa és helyzete mentén aggodalmaskodik, senki nem kérdezi: mi lesz Európával, mi lesz az európai népekkel, nemzetekkel, érdekekkel és értékekkel. EP-képviselőként Tőkés László maga is azt tapasztalja, hogy mintha háttérbe szorulna azoknak a véleménye, akik választópolgárokként védelmet várnak a bizalmat kapott politikai osztálytól. E tekintetben inkább a balkáni és közép-európai államok együttműködése tűnik előremutatónak, ezen belül is üdvözlendő a román–magyar nézetazonosság. Gátat kell vetni az Európába történő beözönlésnek, nem megoldás az illegálisan bevándoroltak kvóta-rendszerű szétosztása és letelepítése, s ezzel Szilágyi Zsolt is egyetértett, mondván: nagymértékben biztonságpolitikai kérdés is a migráció, nem csupán társadalmi és humanitárius probléma. Az EMNP elnöke figyelmeztetett: újabb és újabb migrációs kihívások elé néz kontinensünk és az Unió, mivel eddig rossz válaszokat adott a felmerült kérdésekre.
Tőkés László ezt aláhúzva méltatta Magyarország és az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány migrációval kapcsolatos politikáját, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt teljes támogatásáról biztosítva azt. Közös felhívásban kérik az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni Fidesz-petícióhoz, amelynek címe: Védjük meg az országot! „Azt mondom, védjük meg a nemzetet, védjük meg értékeinket, védjük meg Erdélyt és Romániát, védjük meg őshonos nemzeti közösségeinket, és csatlakozzunk ehhez a felhíváshoz. Azt hiszem, hogy a demokratikus EU csak a demokratikus közakaratból ért. Nagy szakadék van a politikai osztály és a polgári társadalom között. Ezt a szakadékot be kell tömni, át kell hidalni” – magyarázta Tőkés László. Az unió vezetőihez intézendő Fidesz-petícióhoz való csatlakozás technikai részleteiről ezután döntenek.
Szilágyi Zsolt a bukaresti tűzvészre visszatérve kijelentette: szomorú, hogy egy ilyen tragédia kell ráébressze az országot a mai tarthatatlan állapotokra. Látszik ugyanakkor, hogy a hatalom ismét csak saját átmentésével van elsődlegesen elfoglalva, a különféle lemondások csak az elégedetlenségi hullám és a népharag lecsillapítását szolgálják. De még ha meg is szabadulnánk a Ponta-féle rezsimtől, ez csak egy esély lenne arra, hogy a szükséges változások beinduljanak, hiszen a romániai társadalmat a legmélyebb rétegekig megfertőzte és áthatja a korrupció, az inkompetencia, az erkölcsi válság. A konkrétabb intézkedéseket és politikai szándékokat firtató újságírói kérdésekre mind Tőkés László, mind Szilágyi Zsolt azt válaszolta: a politikai osztály teljes leváltását követelő demonstrálók nyilván tisztában vannak azzal, hogy itt azok menesztéséről és elszámoltatásáról van szó, akik az elmúlt negyedszázadban egymásnak adták a kilincset a különféle állami intézményekben, a közigazgatásban, a hatalmi struktúrákban. A kívánt rendszerváltozásnak egy alapos államreformmal kell párosulnia Romániában. Klaus Johannis államfőnek döntő szerepe lehet a kívánt folyamatok elindításában – vélte az EMNT elnöke.
Nagyvárad, 2015. november 9.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
N Y I L A T K O Z AT
Gyászoljuk fiataljainkat, gyászoljuk országunk siralmas állapotát
„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal” – ezekkel a keresetlen szavakkal buzdít Pál apostol a felebarátaink iránti együttérzésre és empátiára. (Rm 12,15)
1989 szabadító karácsonyán minden okunk megvolt az együttörvendezésre. Azóta azonban örömünk keserű csalódásra fordult – különösképpen mostanra, mikor egy egész ország gyászolja a bukaresti Colectiv-klubban tűzhalált halt fiataljainkat.
Victor Ponta bukott miniszterelnökünk a vádlottak padjára került. Vele együtt azonban az egész posztkommunista politikai osztályt vádolja az utca népe, amely – negyed század után – az állampolitikai rangra emelkedett „gyilkos korrupció” áldozataival együtt jobb sorsra érdemes országunk siralmas állapotát is gyászolja.
Ennek a mérhetetlen tragédiának kellett bekövetkeznie, hogy a román forradalom szelleme újból feléledjen, és a román nép újból feleszméljen.
Nem volt elég Ceaușescutól megszabadulni – hogyha rossz szelleme tovább kísért a román társadalomban. Maholnap Iliescu és Mǎgureanu is a vádlottak padján találja magát – de mit érünk vele, hogyha a korrupt posztkommunista rezsim tovább marad?!
Amiképpen Václav Havel mondta volt: új rendszerváltozásra van szükség, a posztkommunista ellenforradalmi berendezkedésnek is buknia kell! A román „Nemzeti Megmentési Front” politikai örököseivel együtt magyar szövetségeseiknek sincs keresnivalójuk egy igazi demokratikus Romániában.
Az 1989-es forradalom harcosainak és hőseinek az áldozata kötelez. Ifjaink „tűzáldozata” szintén változásért kiált!
Pál apostol szavai értelmében most „együtt sírunk a sírókkal”. Vigaszunk csak az lehet, hogyha kezünkbe vesszük és változtatunk a sorsunkon, hogy közös gyászunk közös örömre forduljon. Így legyen!
Nagyvárad, 2015. november 9.
Tőkés László
Tőkés László és Szilágyi Zsolt erdélyi EP-képviselők N Y I L A T K O Z A T A Nemzeti és kelet-közép-európai szolidaritásvállalás a migráció ügyében
Az Európai Unió országai példás együttérzést és szolidaritást tanúsítanak a mostoha sorsú háborús menekültek és a hazájukból elüldözöttek iránt.
A migránsválság által sújtott országoknak viszont az egymás iránti szolidaritásról sem szabad megfeledkezniük. Európa az önfeladás árán nem válhat a törvénytelen határátlépők és a migránsok inváziójának áldozatává.
Ezt szem előtt tartva, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt teljes támogatásáról biztosítja Magyarország és az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány migrációval kapcsolatos politikáját, ennek részeképpen pedig azt a cselekvő szolidaritást, mely országaink szuverenitásának, európai és nemzeti értékeinek a védelmében a Visegrádi Négyek, Románia és a nyugat-balkáni országok között formálódik.
Mélységes sajnálattal vettük tudomásul, hogy az EU belügyminisztereinek szeptemberi értekezlete minősített többségi szavazással további 120 ezer menekült kvóták szerinti elosztásáról döntött a tagállamok között. Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia akkori ellenszavazatával egyetértésben, nem tartjuk elfogadhatónak a kötelező betelepítési kvóta alkalmazását. Osztjuk a Fidesz azon álláspontját, hogy a betelepítési kvótarendszer ellentétes magyarságunk, valamint az Unió érdekeivel, jogtalan, mert ellentmond a nemzetközi egyezményeknek, értelmetlen, mivel meghívást jelent a további migránsoknak, végső soron pedig nem jelent megoldást a kialakult válságra, hanem csak tovább súlyosbítja azt.
Ennek megfelelően – a kvótarendszert visszautasító országok, köztük Románia álláspontjával összhangban – a Fidesz által útjára indított aláírásgyűjtéshez való csatlakozásra hívjuk fel erdélyi magyarságunkat. Polgári akaratnyilvánításunkkal ezenképpen védelmezzük mi is nemzeti és európai érdekeinket és értékeinket!
Nagyvárad, 2015. november 9.
Tőkés László, az EMNT elnöke
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke
erdon.ro

Lemondott a nagyváradi PKE rektora és igazgatója
Felajánlotta lemondását a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora és gazdasági igazgatója a felsőoktatási intézmény gazdálkodásában és pénzügyvitelében feltárt hiányosságok és szabálytalanságok miatt.
János Szabolcs és Berei Annamária távozását hétfőn hozta nyilvánosságra a nagyváradi egyetem irányítását ellátó alapítók tanácsa. A testület egyúttal elrendelte a korábban elindított belső kivizsgálások folytatását, és meghagyta a szenátusnak a súlyos helyzet rendezéséhez és megoldásához szükséges intézkedések megtételét.
A magyar állam által finanszírozott PKE-n tapasztalt hiányosságok és szabálytalanságok október elején kerültek nyilvánosságra. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetem alapítók tanácsának elnöke egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a 2008-ban akkreditált felsőoktatási intézmény tavalyi gazdálkodásában és pénzügyvitelében történtek rendellenességek, ugyanakkor az utóbbi évek folyamán a tanintézet jelentős adósságokat is felhalmozott.
A PKE-n kialakult, az alapítók tanácsa által aggasztónak nevezett helyzet tisztázása végett a stratégiai irányító és ellenőrző testület már idén februárban külső könyvszakértői kivizsgálást rendelt el, ezzel együtt pedig a gazdasági bizottságtól is átfogó jelentést kért az egyetem gazdálkodásáról.
Az alapítók tanácsa szeptemberben meghallgatta az egyetem gazdasági helyzetéről és gazdálkodásáról szóló könyvszakértői jelentést, továbbá a gazdasági bizottság, valamint a Sapientia-rendszert felügyelő programiroda igazgatójának helyzetértékelését.
Mindezek alapján kivizsgálást rendeltek el a felelősség megállapítása, valamint a kialakult helyzet orvoslása céljából, ugyanakkor jelezték azt is, hogy az egyetem gazdasági hátterét biztosító Sapientia Alapítvánnyal szorosan együttműködve kívánnak rendet teremteni a fennálló helyzetben. Mint ismert, a Sapientia Alapítvány a magyar állami normatív támogatásokat kezelő és felügyelő finanszírozóként biztosítja mind a PKE, mind a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem működését. A PKE évek óta az alapítvány révén kapja a magyar állami pénzeket, a támogatás tavaly 621 millió forint (8,7 millió lej) volt.
A hiányosságok feltárása nyomán a kolozsvári székhelyű Sapientia Alapítvány átvette a PKE pénzügyi tevékenységének, valamint a magyar államtól kapott támogatás kezelésének teljes ellenőrzését, ennek keretében ettől a tanévtől kezdődően a magyar állami pénzeket csak az alapítvány jóváhagyásával költhetik el a nagyváradiak.
A PKE alapítók tanácsának hétfői közleménye szerint a rektor és a gazdasági igazgató az eddigi kivizsgálás, illetve az elkészített szakértői jelentés következtetései alapján, a testülettel egyetértésben mondtak le tisztségükről.
Az alapítók tanácsa jelezte, elengedhetetlenül fontosnak tartja egy új pénzügyi és gazdasági terv kidolgozását, a Sapientia Alapítvánnyal kötött megállapodás meghagyásainak következetes végrehajtását és az egyetem fenntartójával való szoros együttműködést.
A hatályos tanügyi törvények és az egyetemi charta előírásainak megfelelően a PKE jó működésének személyi feltételeit a rövidesen összeülő szenátus hivatott biztosítani.
Szabadság (Kolozsvár)

Kiállítás a magyar emigrációról
A 17–19. század közötti törökországi magyar emigráció életébe nyújt bepillantást a november 12–17. között a nagyváradi várban látható fényképtárlat.
A fotókiállítás az egri Eszterházy Károly Főiskolán volt látható, mely dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem leköszönő rektora és dr. Verók Attila, az egri főiskola dékánhelyettesének személyes kapcsolatának és kezdeményezésének köszönhetően most Nagyváradra kerül, tájékoztatta a sajtót tegnap Huszár István Nagyvárad alpolgármestere. Mint elmondta, a nagyváradi polgármesteri hivatal társszervezője ennek a tárlatnak, melyet november 12-én délelőtt tizenegy órától nyitnak meg a nagyváradi vár L. épületében. A kiállítás ingyen látogatható november 17-ig naponta 9–17 órák között. Huszár István elmondta, hogy a polgármesteri hivatal meghívókat küld ki a magyar tanintézményekhez, illetve magyar-, és történelemtanárokhoz abban bízva, hogy minél többen látni fogják a tárlatot, mely Nagyváradról a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület székházába fog átkerülni.
A száműzetés mindennapjai
A nagyváradi kiállítás megszervezésében tevékenykedő Mihálka Nándor történész a tárlat kapcsán a sajtótájékoztatón tudatta, hogy egy több mint nyolcvan felvételből álló fényképkiállításról van szó. „Az egész kiállításnak az a koncepciója, hogy a 17. századtól kezdve a 19. századig a magyar jelenlétet dokumentálták Törökországban, Thököly Imrétől, Mikes Kelemenen és Rákócziékon át Kossuth Lajosig. A magyar emigráció jelenlétének helyszínei, emlékhelyei, valamint különböző dokumentumok felvételei lesznek láthatók, kezdve a rodostói Rákóczi laktól a Kossuth Lajos emlékszobáig és emlékházig, valamint a hozzájuk kapcsolódó egyéb épületek, utcák, paloták is láthatók, melyekben a kor szultánjai és pasái laktak”. Mihálka Nándor kifejtette, hogy érdekes dokumentumokról is készültek fényképek, többek között olyan levelekről, amelyek árulkodnak arról, hogy milyen úton-módon történt, és mennyibe került Kossuth Lajosnak a költöztetése egyik városból a másikba, melynek költségét egyébként a török állam teljes egészében magára vállalta. Mint mondta, a tárlaton feltárulnak a magyar történettudomány számára újdonságnak számító információk is, de ezek nem nagy volumenű felfedezések, hanem inkább a törökországi magyar emigráció mindennapjaiba nyújtanak mélyebb bepillantást. Külön érdekessége a kiállításnak az, hogy megmutatja azt, maguk a törökök miképpen viszonyultak a magyar emigrációhoz. A tárlat anyagából az derül ki, mondta Mihálka Nándor, „hogy a magyar emigráció jól érezte magát Törökországban, és rendkívül hálás is volt ezért, mert a törökök mindent elkövettek annak érdekében, hogy otthonosan és kényelmesen érezzék magukat magyarjaink Törökországban.”
Pap István
erdon.ro

Sepsiszentgyörgyi bírálat az EMNP vezetőinek
Diktatórikus vezetési stílussal, törvénytelen és szabályzatellenes döntések meghozatalával vádolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több országos vezetőjét a sepsiszentgyörgyi tagság egy része.
Szerdai sajtótájékoztatójukon a párt országos vezetősége által korábban feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet vezetői és tagjai dokumentumokkal, hangfelvételekkel alátámasztva hosszasan bizonygatták a vélt visszaéléseket, és bemutatták a kilépési nyilatkozatukat is.
Bedő Zoltán, az év elején feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke bejelentette, gondolkodik azon, hogy becsületsértés miatt bírósági eljárást indítson. A tájékoztatón részt vevők bejelentették, megalakítják a Magyarság Megmaradásáért Szövetség elnevezésű mozgalmat, ahova szívesen látják bármelyik magyar párt tagját, de ők nem méretkeznek meg a választásokon. Céljuk, hogy az évek során összekovácsolódott tagságot továbbra is összetartsák.
Bedő Zoltán felidézte, idén márciusban az őt sepsiszentgyörgyi elnöknek viszszaválasztó közgyűlést utólag érvénytelennek minősítette a párt országos vezetősége, arra hivatkozva, hogy nem volt meg a kvórum, holott a szabályzat értelmében a több mint egy éve tagsági díjat nem fizetőket kizárták, így az ülésen résztvevő 42 személyből álló testület Bedőék szerint döntőképes volt.
Később új közgyűlést hívott össze az országos elnökség, ám azon csak 12-en jelentek meg, így a sepsiszentgyörgyi szervezetet feloszlatták. Ezt a döntést a sepsiszentgyörgyiek megóvták a párt országos etikai és szabályzatfelügyelő bizottságánál, a nekik igazat adó testület vezetőit – a nagyváradi Kristófi Kristófot és a kolozsvári Bitai Lászlót – később olyan helyzetbe hozták, hogy végül kiléptek a pártból – állítja Bedő.
A sajtótájékoztatón részt vevők – Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár, Tompa György főorvos, megyei tanácsos, Váncsa Albert tanár, sepsiszentgyörgyi tanácsos, Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás tanár, Tréfás János vállalkozó – mindannyian megerősítették, törvénytelennek tartják az addig jól működő, egyik legerősebb helyi szervezet feloszlatását.
Bedő Zoltán szerint a pártot a háttérből továbbra is Toró T. Tibor volt elnök – jelenlegi alelnök – irányítja, akire szerintük első perctől jellemző volt a diktatórikus stílus. Toró T. Tibort szerda koraestig nem tudtuk elérni.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Ünnepel a Caritas Catolica
Nagyvárad- Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Szent Márton Idősek Otthonában abból az alkalomból, hogy az intézmény 20 éve működik, a Caritas Catolica pedig 25 éves múltra tekint vissza.
Exc. Böcskei László váradi római katolikus megyés püspök felidézte, hogy az 1989-es decemberi fordulat arra is lehetőséget teremtett, hogy az egyház is küldetésének megfelelően jelen tudjon lenni a társadalom életében, mely nem csupán a templomokban zajló megszentelő feladat, hanem a diakónia is annak érdekében, hogy minden időben segítséget, vigaszt és támaszt kínáljanak a rászorulóknak. 1990-ben a váradi egyházmegye is gyorsan lépett: előbb a segélycsomagok osztásánál, illetve a közvetítésben vállalt szerepet, majd a szeretetszolgálat különböző struktúrák létrehozásában konkretizálódott, az évek folyamán pedig tovább bővült, gazdagodott a Caritas tevékenysége. Így jutunk el a jelenbe, amikor evangéliumi küldetésének megfelelően az egyház igyekszik érzékenyen reagálni a szociális környezetben bekövetkező változásokra, a lehetőségeihez mérten, ugyanis arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Caritas mögött is sokan állnak- gondolunk itt főleg külföldi támogatókra és mindazokra az önkéntesekre is, akik szívügyüknek tekintik, hogy segítsenek a bajban levőkön. Ők így, együttesen azt közvetítik a külvilág számára: mindannyian felelősséggel tartozunk egymást iránt, hiszen ez keresztény hitünk egyik lényege- nyomatékosította a főpásztor. Haier Emma, a várad-szőllősi Szent Márton Idősek otthona vezetője arra emlékezett vissza, hogy a rendszerváltozást követően raktár működött az ingatlanban, 1995-ben avattak fel öregotthont és óvodát az épületben. 1999-2000-ben bővítették, és a törvények miatt, illetve azért, mert közben kiépült az egyházmegye iskolahálózata, az óvoda kiköltözött onnan. 2004-ben akkreditálták a szolgáltatásaikat, tavaly pedig egy újabb nagyobb szabású átalakításon ment keresztül az intézmény: például megfigyelőkamerákat szereltek fel, korszerűsítettek a mosdókat, és egy klubtermet is kialakítottak. Most már csak olyan lakóik vannak, akik külső segítség nélkül nem tudják ellátni magukat: Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedők, lebénult személyek. A helyek száma 39, és ugyanennyi kedvezményezettel foglalkoznak, vagyis telt ház van.
Számokban
Rajna József Caritas-igazgató elmondta: az egyesületük tagja a bukaresti székhelyű Caritas Konföderációnak, melynek 11 tagszervezete van (római és görög katolikus Caritasok egyaránt). 125 alkalmazottal és 30 önkéntessel dolgoznak, az egyházmegye több mint 10 településén: Nagyváradon kívül munkapontjaik vannak például Margittán, Tasnádon, Érmihályfalván, Nagyszalontán, Székelyhídon és Fugyivásárhelyen is. 106 idős személlyel foglalkoznak négy öregotthonban, 42 diáknak biztosítanak internátusi szállást. Emellett 60 személynek adnak naponta meleg ebédet a szociális kantinjukban Váradon, és 30-nak Margittán, és 7 házi gondozó központ könnyíti meg 250 páciens életét. A Kanonok sori rendelőintézetükben havonta közel 100 beteget látnak el, illetve ugyanakkor egy uniós projekt keretében 120 nőnek nyújtottak képzést a szociális szolgáltatások területén. Feladatuk van tehát bőven, ezért jó lenne, ha az állami költségvetésből nagyobb mértékben támogatnák a tevékenységeiket, s a helyi önkormányzat is értékelné őket.
Új ügyvezető igazgató
A sajtótájékoztatón röviden bemutatkozott Derzsi Ákos, aki október 1-től a Caritas új ügyvezető igazgatója. Korábban RMDSZ-es parlamenti képviselő és munkaügyi államtitkár volt, majd a könyvkiadás és nyomdászat területére nyergelt át. Ugyanakkor jelen volt két támogató is, Jaap Stellingwerf és Peter Beukenkamp, a hollandiai Kelet-Európáért Alapítvány részéről.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Beszélgetés dr. Túsz Ferenccel
„Ha belekezdesz valamibe, annak eredménye is legyen!”
– Beszélgessünk egy kicsit!
– Ha én egyszer elkezdek mesélni...
– „Ha én egyszer kinyitom a számat...”
– Nem szeretném, hogy dicsekvésnek vegyék, amit elmondok.
– Ne szerénykedj! November 15-én ünnepeled 75. születésnapodat. Biztosan sok mindenen átmentél életed során. Kezdjük elölről a visszaemlékezést. Hogy indult?
– Egész életem „peches események” sorozata. Itt, Aradon születtem 1940-ben. Apám – pincér volt – menekült az oroszok elől, és átmentünk Nagyváradra, ott született az öcsém. Amikor jött a front, elmenekültünk egészen Németországig. Apám állandóan részeg volt, anyám a gyerekekkel... Nagyon hiányzott neki az anyja, és visszajöttünk. Magyarországról szöktünk Romániába. De elkéstünk: már eltemették a nagymamát. Azt hiszem, jobban jártunk volna, ha Németországban maradunk...
– Elkezdtél iskolába járni.
– A Vegyes Líceumba írattak. Három év után kipakoltak onnan a Fürj utcai „akadémiára”. Negyediktől hetedikig oda jártam.
– Utána líceumba mentél?
– Ahhoz nem volt pénzünk. De itt volt a Fa- és Fémipari Szakközépiskola. Felvételi után felvettek az utolsó eresztésű magyar tagozatra. Épp hogy bekerültem; én voltam a huszadik. A félévi vizsgán már én lettem az első. Volt egy rajztanárunk, a Mureșan, az aztán megtanította a technikai rajzot. A mai napig nagy tisztelettel emlékezem erre az emberre... Az első év után aztán jött a minisztériumi határozat: a Fa- és Fémipari megszűnik. Döntenem kellett, hogyan tovább. Ott maradtam az inasiskolában. Rosszul tettem. Borzasztó gyenge praktikatanárunk volt.
– Hogy kerültél a líceumba?
– Bebolondítottak, hogy lépjek be az UTA evezősklubjába, tizenhét évesen. Abban az évben megnyertük az országos bajnokságot. Közben rájöttünk, hogy jó lenne, ha leérettségiznénk. Beiratkoztam az esti líceumba. Ott volt a Ficzay meg a Fábián... A Fábián szuper ember volt; a Fa- és Fémipariban is tanított. Otthon ki sem kellett nyitnom a tankönyvet, olyanok voltak az órái.
– Én is tőle tanultam meg a fizikát... A tanulás mellett dolgoztál is?
– Az inasiskola elvégzése után bementem a vagongyárba. Héttől háromig a gyár, egytől kettőig a sportkantinban bezabáltam, háromkor felültem a biciklire, következett az evezés a Maroson a Hármas-szigetig és vissza, öttől kilencig az esti líceumban. Soha sem hiányzott senki! Mindenki mindig ott volt az órákon.
– Az estiben.
– Ma meg sokan a délelőtti órákra sem mennek el... Mi negyvennégyen érettségiztünk és tizenöt közülünk főiskolát végzett. A lányomék is negyvennégyen végeztek, nappaliban. És ketten kerültek be.
– Hogy érezted magad a gyárban?
– Én ott nagyon boldog ember voltam. Apám elintézte, hogy a szerszámműhelybe vegyenek fel. Abban a műhelyben rengeteget tanultam. Ott dolgozott a gyár melósainak a krémje. Most is azt tartom, hogy mindenkitől lehet tanulni valamit, nem számít, hány osztálya van... Három évig maradtam ott. És leérettségiztem.
– Onnan mentél egyetemre.
– Egy barátommal átutaztam Temesvárra, hogy felvételizzek az elektromechanikára, levelezésire. Románul kellett vizsgáznom, én magyarul tudtam az anyagot. De hát fizikából meg matekból nincs sok szöveg, inkább képletek, levezetések, rajzok...
– Nem volt túl nehéz levelezésin elektrotechnikát végezni?
– Ment a dolog keményen. Harmadévben kihoztak egy rendeletet: megszűnik a levelezési. Át kellett iratkoznom a nappalira. Letettem tíz különbözeti vizsgát, és elvégeztem az utolsó három évet. Szerencsémre a gyártól kaptam havonta 875 lej ösztöndíjat; anyám hétszázat keresett. Fociztam is; onnan is jött egy kis pénz. Nem voltak anyagi gondjaim.
– Az államvizsga után visszajöttél a vagongyárba?
– Az nem volt olyan egyszerű. Paroșeni-re helyeztek. Pedig az aradi vagongyár ösztöndíjasa voltam. Visszautasítottam a felajánlott lakást, és a katonai szolgálat befejezése után elintéztem, hogy visszakerüljek Aradra.
Gépesítés, robotizálás, automatizálás
– Hogyan kerültél kapcsolatba a hegesztéssel?
– Először a szerszámműhelyből felkerültem a tervezési osztályra. Rengeteg újítást adtam be. Egyszer nagyra becsült főnököm, Chevereșan, hogy fizetésemelést adhasson, bejelentette, létrehoznak egy hegesztési főosztályt, amelynek én leszek a technológus irodafőnöke. Nagyobb fizetéssel. Nekem viszont fogalmam sem volt arról, hogyan kell hegeszteni. Elkezdtem lejárni a hegesztőkhöz ellesni tudományukat, majd elvégeztem egy egyetem utáni hegesztő szakmérnöki képzést, Temesváron. Hamarosan kineveztek hegesztési főmérnöknek.
– Utána továbbléptél.
– Nem tudtam nyugodni, és elkezdtem kicsit komolyabb dolgokkal foglalkozni: gépesítés, robotizálás, automatizálás. Szerencsém volt, hogy amikor terveztem egy robotot, azt meg is építettük, és működött. Akkor felbátorodtam, és elvégeztem a robottechnika egyetem utáni képzést, Temesváron, Kovács professzornál. Letettem az államvizsgát. Este felhívott az öreg és felajánlotta, hogy iratkozzam be a doktorátusra. Akkor én már tanársegéd voltam a vagongyár mellett működő üzemmérnökin. Addig győzködött az öregúr, míg beadtam a derekamat, és jelentkeztem a felvételire. Sikerült.
– Nem lehetett könnyű dolgod.
–Nyolc évet kínlódtam, míg sikerült elnyernem a műszaki tudományok doktora címet. Közben tanítottam a Vlaicu Egyetemen; szükségük volt hegesztési szakemberre. Kilencvenháromtól teljes normával átmentem az egyetemre. 2006-ban nyugdíjaztattak. És utána megszűntették a hegesztés szakot.
– Hogy sikerült megkapnod a professzori címet?
– Miután ledoktoráltam, docens lettem. Több publikációm és tíz szakkönyvem jelent meg. Két évre rá versenyvizsgáztam, és professzor lettem.
„Közvetlenül nyugdíjazásom után rettentően éreztem magam”
– Hogy telnek nyugdíjas éveid? Méla nyugalomban, vagy aktívan?
– Közvetlenül nyugdíjazásom után rettentően éreztem magam.
– Én is. De kezdem megszokni.
– Az járt a fejemben, hogy már nincs rám szükség; mi a túrót fogok csinálni egész nap?... Három nap múlva felhívtak a Feroneriától. Szakmai tanácsra volt szükségük. Utána még többször kérték a segítségemet. És hívtak hidat építeni Nagyváradra, hegesztett szerkezetet kiegyengetni Ploiești-en, vagy vagonoldalfalakat kijavítani Pașcani-ban. Ezenkívül, régóta szerződésem volt a Nemzeti Hegesztési Intézettel; Aradon és a megyében én tesztelem a hegesztőket. De jelenleg is óraadó tanár vagyok a Kolozsvári Műszaki Egyetemen. Temesváron, a Nemzetközi Hegesztőmérnöki Kurzuson tanítok; akkreditált vizsgáztató vagyok. És elnöke az Aradi Magyar Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Központjának. (CEDIMMAR).
„Sohasem vizsgáztattam írásban”
– Úgy tudom, hogy a sport sem áll távol személyedtől.
– 1970-ben beszálltam az úszóversenyek szervezésébe. Addig nemigen volt ilyesmi. Hamarosan én lettem a szakosztályvezető, aztán a Megyei Úszó- és Vízilabda-szövetség elnöke és vízilabda-játékvezető is... Egyszer Nagyváradon kiürítettem a nézőtér első három sorát. Kérdezte a válogatott edzője, miért tettem ezt. Egyszerű volt a válaszom: „Azért, mert a negyedik sorból nem tudnak leköpni...”
– Azt hallottam, hogy az egyetemen rendkívül igényes, szigorú tanár voltál, a vizsgáidon nem mentek át simán a diákok...
– Az volt az elvem, hogy ha belekezdesz valamibe, annak eredménye is legyen. Nem az volt az érdekes nekem, hogy elvégezzék az egyetemet azok, akik oda jártak, hanem az, hogy mi lesz belőlük. Van olyan egykori tanítványom, aki az Egyesült Államokban doktorált, a másik meg a legnagyobb kanadai vagongyár hegesztési-robot részlegének az igazgatója.
– Hogy folytak ezek a kemény vizsgák?
– Sohasem vizsgáztattam írásban. Mindig azt mondtam, hogy a képletek, a diagrammák beszélnek. Csak meg kell tudni szólaltatni őket... A szigorúsággal azt értem el, hogy egyre kevesebben jelentkeztek a hegesztésre.
– Szerintem, ebben a szülők is ludasok voltak.
– A szülőnek úgy kell irányítania a gyereket, hogy azt csinálja, amit szeret. Mert akkor nagyobb a hatásfok. Másodsorban, azt kell sugallni a gyereknek, hogy abban, amit szeret, ő legyen a legjobb. Akkor sohasem lesz munkanélküli.
Büszkén vállalom, hogy magyar vagyok”
– Beszélgetésünk következő témaköre: közélet, politika. Voltál alprefektus, háromszor municípiumi tanácsosnak választottak... Jó volt ez neked? El tudtál- e érni vele valamit?
– Mint kisebbségi, mindig úgy éltem és dolgoztam, hogy olyasmit csináljak, amire azt tudja mondani a többség, hogy azt csak az a „bozgor” tudja megcsinálni. Így akartam népszerűsíteni a magyarságomat. Mert büszkén vállalom, hogy magyar vagyok.
– Mikor iratkoztál be az RMDSZ-be?
– Még az elején, amikor neves szakembereket gyűjtöttek össze oda. Azért, hogy harcoljunk valamiért, hogy elérjünk valamit... Nem szeretek sokat dumálni, de ha elkezdem a dumát, legtöbbször kitör a balhé... Első konfliktusom akkor pattant ki, amikor Z. elvtárs írt egy újságcikket a Vatra Românească nacionalista szervezet nevében, ellenem. Mert a gyárban aláírattam a kollégákkal egy nyilatkozatot, amely szerint „a magyar iskola a magyaroké”. Válaszoltam egy mérsékelt hangú cikkben. De nem hagyták abba a szemetelést; még hónapokig tartott a támadássorozat. S következtek az éjszakai telefonhívások, fenyegetések... A hatalmas stressz hatására a feleségem cukorbeteg lett.
– Nem törtél meg, tevékenykedtél tovább a politikában.
– ’96-ban államtitkárnak akartak kinevezni, nem mentem. Majd elvállaltam az alprefektusi állást, itthon. Azt mondta akkor Tokay: „Mi nem azért hozunk ide embereket, hogy doktorok legyenek, mi azokat nevezzük ki, akiknek már megvan a doktorátusa.”
„Nem voltak nagyravágyó törekvéseim”
– Jelenleg milyen közéleti tevékenységet végzel?
– Elnöke vagyok a Kulturális Autonóm Tanácsnak (KAT). Rengeteg a kérdőjel… Azt gondolom, egy kis felvilágosító, népszerűsítési munkát kellene végeznünk a románság részére, hogy kiderüljön, kik vagyunk, milyen a történelmünk, kik a tudósaink, milyen íróink, költőink vannak.
– A tanügyi bizottságnak nem vagy tagja?
– Dehogynem! De nemigen hívnak el a gyűléseikre. Részt vettem az új tanügyi stratégia kidolgozásában is. Elméletben… Az iskoláról most ennyit…
– Más… Álmaid, amelyek megvalósultak, álmaid, amelyek nem valósultak meg?
– Sohasem voltak álmaim. Nem voltak nagyravágyó törekvéseim. Szerettem minél jobban megcsinálni azt, amibe belefogtam. Sohasem utasítottam vissza senkit.
– Hogy állsz az egészségeddel?
– Nyomom minden reggel az 50-50 fekvőtámaszt, illetve hasizom-gyakorlatot. Az örömfocizást nemrég abbahagytam. Pedig nagyon élveztem. Régebben jó volt a társaság.
– Akarsz-e valamit említeni a családodról?
– Minden évben egyszer-kétszer kocsiba ülünk, vagy repülőre szállunk, lányomékkal, unokáimmal együtt. És önfeledten vakációzunk. Mindenki mindenkit szeret. Remélem!
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Arany nyelvét ünneplik Erdély-szerte
Idén több erdélyi és partiumi helyszínen is megünneplik a magyar nyelv napját. Miután október 13-án a képviselőház is rábólintott az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által közösen kezdeményezett jogszabályra, idéntől Romániában is a magyar nyelv hivatalos napja november 13.
A törvényt szerdán hirdette ki Klaus Johannis államfő. Magyarországon egyébként 2011 óta ünneplik hivatalosan november 13-án a magyar nyelv napját, 1844-ben ezen a napon fogadták el ugyanis a magyart államnyelvvé tevő törvényt.
Új havilap Váradon
Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ a Szacsvay Akadémiával közösen kétnapos rendezvénysorozattal készül. Csütörtökön a magyar nyelv használatáról tart előadást a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Horváth István, rávilágítva, hogy a közéletben és a közigazgatásban miképpen állunk az anyanyelvhasználattal, milyen lehetőségeink és kötelességeink vannak azt illetően, hogy anyanyelvünkön kommunikálhassunk.
Az előadó beszél majd néhány jól ismert kezdeményezésről is – például a kolozsvári Igen, tessék! egyesületről –, amelyeknek az a céljuk, hogy a többnyelvűséget, de kiváltképp a hivatalos román mellett a magyar nyelv használatát segítsék elő az üzleti szférában.
Pénteken, a magyar nyelv napján a Tessék kérem, Nagyvárad! című kulturális-közéleti havilap próbaszámát ismertetik, amely a kolozsvári Igen, tessék! mozgalomhoz hasonló célokat tűzött maga elé. A készítők Nagyvárad épített öröksége, kulturális élete mellett érdekes és fontos személyiségeket is bemutatnak majd a lapban, amelyben teret kapnak azok a váradi vállalkozások is, amelyek kétnyelvű, román és magyar ügyfélszolgálatot működtetnek, vagy szolgáltatásaik elérhetők magyarul is.
Ugyancsak pénteken este Benkő Péter, Mikó István és Rusz Milán magyarországi színművész előadásában tekinthető meg az a különleges előadás, amellyel a magyar filmvilág egyik csillagának, Jávor Pálnak állít emléket. A debreceni Mandala Dalszínház előadásának címe: Jávor Pali utolsó mulatása.
Diákok az anyanyelvről
Kolozsváron a Georgius Aranka Társaság szervezésében ünneplik a magyar nyelv napját. Az Apáczai Csere János Elméleti Gimnáziumban este hat órától Lőrincze Lajos nyelvészre emlékeznek, majd anyanyelvi játék kezdődik (kor)határok nélkül.
Marosvásárhelyen csütörtökön 13 órától a helyi RMDSZ Nőszervezete és a Római Katolikus Gimnázium diákjai ünnepi előadásra hívják az érdeklődőket. „A magyar nyelv napját velünk együtt ünneplők a magyar nyelv eredetéről, anyanyelvünk szépségéről, nyelvünk költőiségéről hallhatnak, valamint egy rövid filmösszeállítást is megtekinthetnek arról, hogy mit olvasnak szívesen a mai fiatalok, milyen számukra a jó könyv. Előadóink gyerekszemmel, diákésszel közelítik meg mindazt, amit a felnőttek többnyire másként látnak. Az előadást versek és táncok is színesítik” – áll a meghívóban.
Nagybányán, a veresvizi Krisztus Király-plébánia Don Bosco Termében pénteken 17 órától fellép a Németh László Elméleti Gimnázium kórusa, majd szabad beszélgetésre kerül sor az iskola igazgatójával, Váradi Izabellával a magyar nyelv jelenéről és jövőjéről.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ székhelyén pénteken 18 órától kerül sor a Képről szóra – szóról képre, avagy a művészetek nyelve című eseményre, melynek alkalmával a szárhegyi művészeti központ gyűjteménye által ihletett írások kiállítására és felolvasására kerül sor, rálátást nyújtva az irodalom és képzőművészet találkozására. Az eseményen a gyergyószentmiklósi Dr. Kercsó Attila Irodalmi Kör működik közre.
Ünnep Tamási szülőfalujában
A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Farkaslakán ünnepel, lehetőséget teremtve a helyi és környékbeli fiatalok és iskoláskorú gyermekek számára, hogy ezen a napon meglátogassák Tamási Áron szülőházát, az író testvére, Ágnes néni udvarán felújított kultúrcsűrt, illetve a Tamási Áron Művelődési Házat.
A résztvevők pénteken délben megkoszorúzzák az író sírját, majd meglátogatják a szülőházat Tamási Erzsébet fia, Sipos Mátyás kalauzolásával. Ezt követően Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője kalauzolja végig az érdeklődőket a Tamási Áron Alkotóházon, majd felolvasást tartanak irodalmi művekből a helyi művelődési házban.
Krónika (Kolozsvár)

Tessék, kérem! Nagyváradon
Tessék, kérem! címmel debütál pénteken, a magyar nyelv napján az az ingyenes nagyváradi közösségi havilap, amely a kolozsvári Igen, tessék! projektből kiindulva a kétnyelvű, román–magyar ügyfélszolgálatot egyaránt biztosító helyi vállalatok számára akar pluszreklámfelületet biztosítani.
A tízezer példányszámban nyomtatott nulladik lapszám kiadását az RMDSZ kezdeményezésére a Varadinum Alapítvány vállalta fel, ezúttal kizárólag a Szacsvay-szobor felújítását támogató cégek kaptak benne reklámhelyet. A tartalmat önkéntesek ingyen állították össze.
Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke szerint a 24 oldalas, magazin jellegű kiadvány nem akar a helyi lapok konkurenciája lenni. Az újság mellett jövőre egy kisokos megjelentetését is tervezik, amelyben a magyar nyelvű ügyfélfogadást is biztosító kisiparosokat, szolgáltatókat, vállalkozókat gyűjtik össze. Ez utóbbiban való megjelenés várhatóan ingyenes lesz, miközben a lapban való hirdetési felület díjszabásait a későbbiekben határozzák meg.
„Nem szabad militáns pártlap legyen. Nem is úgy szerepel benne a szövetség. Arra a célra lesz kampánylapunk” – közölte Szabó. Ennek ellenére a Tessék, kérem! nulladik száma például Cseke Attila képviselőt mutatja be családapaként, és leközli a szövetség által kezdeményezett konzultációs kérdőívet is.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Visszatérnek a lazarista szerzetesek Váradra
Szerda este Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállításmegnyitót tartottak a Püspöki Palotában, mely tavaszig tekinthető meg.
Az egybegyűlteket Böcskei László megyés püspök köszöntötte. Felidézte, hogy a 2014. november 30. és 2016. február 2. között zajlott Megszentelt Élet Évében az elmúlt hónapokban számos olyan rendezvényt szerveztek, melyek a kolostorokban és rendházakban élőkre hívta fel a figyelmet, a mostani azonban több ennél, hiszen arról szól, mit tettek az elmúlt évszázadokban, illetve tesznek még napjainkban is a váradi egyházmegye területén élő szerzetesek és nővérek, hozzájárulva ezáltal a társadalmi, kulturális, szociális és intézményi fejlődéshez. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója úgy vélte, talán a „rendben vagyok, földön járok, égre nézek” mondat lehetne a legtalálóbb mottója a szimpóziumnak.
A konferencia első előadója dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános volt, aki a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységéről beszélt. Többek közt megtudtuk tőle, hogy a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Szerzetesközössége 151 éve tevékenykedik Erdélyben. A rendet Paul Jozef Nardini atya alapította- akit sanyarú gyermekkora szociálisan érzékennyé tett- Pirmasensben, a székhelyet 1869-ben tették át Mallersdorfba. A kolostori élet alapja Szent Ferenc Harmadik Rendjének szabályzata, a nővérközösség pedig a Szent Család oltalma alatt áll. Erdélybe 1864. november 19-én érkezett az első hat nővér Nagyszebenbe, az intézmény fejlődése, koedukációs oktatási rendszer kialakítása céljából. Nagyváradon az egészségügy és az oktatás területén tevékenykedtek, 1895-ben Schlauch Lőrincz püspök kérvényezte, hogy a megyei kórházban vegyék át a betegek ellátását. 1897. január 1-től 15 nővér 250 beteget gondozott naponta, és a kórház kapacitása és a betegek száma évről évre nőtt. 1903. október 1-jétől a helyi gyermekkórházban is átvették a betegápolást, kezdetben 20 beteg mellett 5 nővér dolgozott, de számukra egyre gyarapodott. 25 év eredményes munka után az anyaház vissza akarta vonni a nővéreket, de néhányan még itt maradtak. Ezzel párhuzamosan közben Bognár István apátkanonok 3 nővért kért a szeminárium konyhájába, akik 1898. november 1-jétől elkezdték a munkát. Az I. világháború után Széchenyi Miklós püspök feloszlatta a papi szemináriumot, de utódja, Bjelik Imre újraindította, és szintén nővéreket kért a háztartás vezetésére. A II. világháború utáni 1948-as államosításkor a kongregáció intézményes befagyasztása is megtörtént, zaklatásokra került sor az iskoláikban, és kilakoltatták a nővéreket, akik annak ellenére, hogy le kellett tegyék a szerzetesi habitusukat, a külső formák hiányában is igyekeztek eleget tenni hivatásuknak. 1989 után az itt élő nővérek házukat a kongregációnak ajándékozták, melyet renováltak, és 1999 augusztusában felszenteltek. Jelenleg a Dózsa György utcai Kis Szent Teréz Házban 4 nővér gondoz 12 gyermeket, illetve 2012. október 11-én Böcskei László megáldotta a Brassói utcai Szent Ferenc Napközi Otthont.
Vincés nővérek
Barta Szabolcs lazarista szerzetes rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatja be. Felvezetőjében arról beszélt, hogy lett az alapító, 19 évesen pappá szentelt Páli Szent Vince törtető, pénzéhes és karrierista fiatalemberből olyan személyiség, akit Franciaországban a szegények atyjaként, és a szeretet apostolaként tiszteltek. 1617-ben alapította a Szeretetegyesületet (mely a Caritas elődjének is nevezhető), 1625-ben a Missziós Társaságot (lazaristák), 1633-ban pedig a Szeretet Leányai Társulatot (vincés vagy irgalmas nővérek). Előbbiek működési területe a missziók, a papság képzése, valamint a szegényekkel, rászorulókkal való foglalkozás, utóbbiaké a betegápolás, az oktatás-nevelés és a karitatív szolgálat volt. 1878-ban Grazból indult egy nővércsoport Nagyváradra Nogáll János kanonok, későbbi püspök meghívására. Szolgálati helyük lett a Szent Vince Intézet, az Inmaculata Intézet, a velencei iskola, a Szent László Intézet, a Szent József kórház, a Katalin-telep, valamint Szentjobbon és Bélfenyéren is tevékenykedtek. A kommunizmus évtizedei után 1990-ben újrakezdték, 1996-ban költöztek be új tartományi házukba a Mioriţei utcában, ahol jelenleg 12-en élnek. A lazaristák 1940-ben érkeztek Váradra, a Katalin -telepre, ahol korábban a vincés nővérek végeztek lelkipásztori munkát. Népmisszióval, hittanoktatással foglalkoztak, pártfogolták a szegényeket és a munkásembereket. 1997-ben az utolsó lazarista atya is elhagyta Váradot, idén nyáron azonban a tartományi gyűlésen úgy döntöttek, jövőre visszatérnek a Katalin-telepre. Az amúgy váradi születésű Barta Szabolcs atya néhány napja már meg is érkezett, jelenleg a Szent László plébánián akkomodálódik.
Oklevelek
Az előadások végén Exc. Böcskei László megyés püspök oklevelekkel és az egyházmegye érdemérmének bronz kiadásával ismerte el a szerzetes és nővérközösségek tevékenységét. Ezt követően pedig megnyitották a Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című kiállítást, melyhez Lakatos Attila kulturális referens fűzött néhány gondolatot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Áskálódás, hitelrontás, hisztériázás a PKE nehézségei kapcsán
A romániai magyar sajtóban egyre-másra jelennek meg olyan írások, amelyek a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem „súlyos” helyzetét ecsetelik, miközben a felsőoktatási intézet illetékesei higgadtan nyilatkoznak. Magyarországon a balliberális oldal a kormány elleni támadásra használja fel az egyetem gazdasági nehézségeit.
Még a bulvártól és a kültelki hírlapírástól távolabb álló kolozsvári Krónika is olyan vészjósló beszámolókkal állt elő, amelyekben úgy röpködnek a számok, adatok, minősítések és konklúziók, hogy azok mögött nem állnak sem nevek, sem dokumentumok. Az „értesülés-publicisztika” eklatáns példája a Nagy adósság a partiumi egyetemen címmel frissen megjelent és széles körben átvett összefoglaló, amelynek leglényegesebb mondata ez: „Lapunk szerette volna reagáltatni a kialakult helyzetre a PKE vezetőit. János Szabolcs rektortól, illetve az alapítók tanácsa alelnöki, valamint az egyetem igazgatótanácsa elnöki tisztségét betöltő Tolnay Istvántól azonban egyaránt azt a választ kaptuk, hogy közös megegyezés alapján csak a szenátus november 18-ai ülése után nyilatkoznak.” A szerkesztőség ezzel gyakorlatilag beismeri, hogy semmit sem tudott meg, mégis mindent megírt…
A sajtóbeszámolók azt próbálják sugallani, hogy a magyar állam nem a megfelelő helyre adja évek óta azt a támogatást, amit az egyházi hátterű erdélyi egyetemnek ad. Merthogy arra sokan másoknak is fáj a foguk.
A PKE Alapítók Tanácsa pár órával ezelőtt kiadott közleményében sietett leszögezni: az egyetemen az oktatói, nevelői és tudományos munka, sőt az építkezés is rendben, fennakadások nélkül zajlik, és ez a jövőben is így lesz. A rövid tájékoztató kommüniké szó szerint így hangzik: „A Partiumi Keresztény Egyetem Alapítóinak Tanácsa ezúton hozza a nyilvánosság, a szülők és a hallgatók tudomására, hogy az egyetemen kialakult válságos helyzet kezelése folyamatban van. Az egyetem szenátusának november 18-ra kitűzött ülése várhatóan újabb lépést fog jelenteni a helyzet normalizálásának irányába. Eredeti küldetésének eleget téve, az Alapítók Tanácsa továbbra is azért munkálkodik, hogy az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat első magánegyeteme a jövőben is stabil, megbízható és fejlődő intézménye legyen erdélyi közösségünknek. Amint azt az új épületszárny befejezésének közelgő időpontja is üzeni, az átmeneti válságos idők múltán sikeresen folytatódhat az oktatás, építkezés és a tudományos munka.” Az Alapítók Tanácsának nevében jegyzi Tolnay István alelnök.
R. B. M.
itthon.ma//erdelyorszag

Sajtótájékoztatót tartottak aktuális politikai kérdésekről
November 13-án magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt a helyszíne Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi központi irodája. Képviselőnk, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Csomortányi Istvánnal, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökével együtt tájékoztatta a médiát az EMNT és az EMNP stratégiai együttműködésének irányelveiről és pászmáiról, a két szervezet legutóbbi országos küldöttgyűlésein elfogadott határozatok nyomán.
A civil és a politikai szféra partnerségének egyre hangsúlyosabbá kell válnia a nemzeti-polgári oldalon a lassan közeledő választások fényében, mind Erdélyben, mind Partiumban – fogalmazta meg Tőkés László, majd bemutatta az EMNT kézdivásárhelyi küldöttgyűlésén elfogadott cselekvési-intézkedési terv programpontjait. Ezek legtöbbje valamilyen módon az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseinek keretei közé illeszkedik, de olyan is van, amely a Nemzeti Együttműködési Rendszerbe.
A továbbiakban erdélyi EP-képviselőnk az aktuális romániai politikai helyzetet tekintette át, szerinte a kialakult válság legfontosabb üzenetét Klaus Johannis államelnök fogalmazta meg, amikor is egyértelműen fellépett a korrupcióellen, tisztulásra, sőt „nagytakarításra” szólítva fel a pártokat. Ezzel egyetértve Tőkés László felhívta a figyelmet: a korrumpálódott, lezüllött, utálatossá vált, a közbizalmat eljátszott politikai osztálynak sajnos része az az RMDSZ is, amely az erdélyi magyarság fölött inkább uralkodni akar, semmint azt szolgálni. A Csomortányi Istvánnal közösen kiadott Nyilatkozat jórészt azt az álságos helyzetet világítja meg, amelyben az RMDSZ megpróbálja kívül helyezni magát azon a belpolitikai válságon, amelynek ő maga is egyik okozója. Az EMNT elnöke, a Néppárt védnöke külön kiemelte: a jövő évi választásokra készülve mind a tanács, mind a párt harcot hirdet az általános korrupció ellen, de az erdélyi magyar közélet és politika megtisztulásáért is küzdeni fog. Partiumban, illetve Biharban ezen a téren különösképpen sok a tennivaló – húzta alá Tőkés László.
A Néppárt megyei elnöke több példával is illusztrálta, hogy az RMDSZ mind országos, mind helyi szinten többször kezdeményezett vagy támogatott olyan akciókat, amelyek a polgári demokratikus fejlődést gátolták és a jogállamiságot sértették, vagy olykor „csak” a jóérzést és tisztességet. Az EMNT elnökével egyetértve szólította fel maga is az RMDSZ-t, hogy a szervezet belső megtisztulása révén tegye lehetővé a választási összefogást ott, ahol a magyar érdek ezt megköveteli majd.
Az összefogás és szolidaritás szép példájaként idézték fel a sajtótájékoztatón az október 24-i őrtűzgyújtást, amely ugyan Székelyföld határainak kivilágítását célozta, de a partiumi és a határon túli helyszíneken azonos időpontban fellobbant őrtüzek a nemzeti együvé tartozást is sikeresen demonstrálták.
A migrációs válság várható eszkalációja kapcsán ismételten leszögezték: meg kell védeni Európát, országainkat és nemzeteinket azon veszélyektől, amelyek ezzel a jelenséggel együtt járnak. Románia számára is követendő példát mutat az intézkedések tekintetében Magyarország – mondta Csomortányi István, míg Tőkés László ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodahálózatában bárki aláírhatja azt a petíciót, melyben a Fidesz kezdeményezéséhez csatlakozva határozottan elutasítja az illegálisan bevándoroltaknak az uniós tagállamokra való ráerőltetését egy kvótarendszer alapján. Mind a magyar, mind a román állampolgársággal rendelkezők leadhatják kézjegyeiket a lakhelyükhöz legközelebb eső EMNT-irodában. A szervezők ugyanakkor remélik, hogy önkéntesek is segíteni fogják az aláírásgyűjtést.
tokeslaszlo.eu/cikk

Magyaros gólyabál a Szent Lászlóban
November 12-én, csütörtökön délután magyaros gólyabált tartottak a váradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban. Táncból és jókedvből nem volt hiány.
Magyaros népi motívumokkal, zenével és tánccal tarkított gólyabált tartottak a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban november 12-én, csütörtökön délután. A szervezők – a X. A, B és C osztályok Kele Tünde, Kovács Márta és Catona Valeria osztályfőnökök vezetésével – idén is kitettek magukért mind a témát, mind a kivitelezést tekintve. A gólyabált a szervező osztályok néptánca nyitotta meg, majd Vakon Zsolt püspöki titkár szólt pár szót a jelenlevőkhöz, ezt követően pedig az est főszereplői, a kilencedikes gólyapárok is a színpadra léptek és bemutatkoztak a nézőknek: a Pénzes közből Pál Izabella és Dávid Erik érkezett (IX. A – közgazdaságtan szakosztály), a Templom sorról Majoros András és Kiss Szilvia (IX. B – humán-teológia), a Molnár tanyáról Barabás Boglárka és Jakab Elek Yastin (IX. C – turisztika és közélelmezés), a Fakanál dűlőről pedig Gergely Gergő és Erdődi Evelin (IX. D – szakács képzés). A gólyapárok mellett a kilencedikes osztályok egy osztálylogót is kellett készítsenek őszi terményekből, valamint egy osztályindulót is írtak, ezeket a bálon be is mutatták.
Feladatok
Ezt követően a feladatok során a gólyapárok már csak saját ügyességükre, leleményességükre, tudásukra és kreativitásukra számíthattak. Az egyik feladatban például a lányok tengerit morzsoltak, míg a fiúk tengeri csutkából tornyot építettek, egy másik próba során pedig megadott szavak – például stelázsi, ipam, lájbli, kovártély, firhang, bokály, köpülő, véka, pruszlik – felhasználásával verset kellett írjanak. A szószüret feladatnál a lányok egy fakanállal kellett kipukkasszák a lábosfedőkhöz erősített lufikat, amelyekben különböző szavakat rejtettek el a szervezők. A feladat második részeként ezeket a szavakat (hokedli, gang, dűlő, guzsaly, pendely, suba szín stb.) kellett értelmezzék, hogy mit is jelentenek. A konyhai tudásukról is számot adhattak a diákok: a gólyalányok majonézt kevertek, míg a fiúk tojásfehérjét vertek fel. Végezetül az utolsó próbán a lányok csujogattak, a fiúk legényest táncoltak. Természetesen idén sem maradhatott el a gólyák eskütétele, a gólyatanárok felavatása és a tombolahúzás.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Vita Consecrata a nagyváradi barokk palotában
Nyolc évszázad szerzetesrendi történelmét és művészetét dolgozza fel az a kiállítás, amelyet szerdán délután nyitottak meg a nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében.
A Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című, konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállítás az egyházmegye területén tevékenykedő férfi és női rendek lelkiségét, sokrétű tevékenységét dolgozza fel a középkortól napjainkig, tájékoztat az egyházmegye sajtószolgálata.
A konferencián dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységét, Barta Szabolcs lazarista szerzetes pedig rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatta be.
Amint rámutatnak, az első bencések 11. századi szentjobbi megtelepedése és Szent István jobbjának Biharba hozatala óta, a reformáció és a török hódoltság 1557-től 1692-ig tartó 135 évét kivéve folyamatos volt a szerzetesek jelenléte az egyházmegyében. A különös beccsel bíró Szent Jobb ereklyének maga Szent László király emeltet monostort a Berettyó vidékén.
Általános tapasztalat, hogy Árpád-házi királyaink kereszténység iránti fogékonysága az Európában megjelenő szerzetesrendeket sok esetben már alapítóik életében Magyarországra vonzza, s ezek kisvártatva megjelennek a váradi egyházmegyében, amely a mai határainál jóval kiterjedtebb volt, Kalotaszegtől a mai Békés megyéig terjedt, tájékoztatnak. Kolostorok tucatjai létesültek, a bencések nyomán a premontreiek, a johanniták, a domonkosok, a ferencesek, a pálosok és az Ágoston-rendiek is megtelepedtek Biharban.
„1557 és 1660 két jelentős dátum nemcsak az egyházmegye és a szerzetesrendek, hanem a Körösök és Berettyó vidékének teljes lakossága életében. Fráter György püspök halálával megerősödnek a protestáns mozgalmak és száműzik a római katolikus vallást Biharból, majd Várad várának behódolása 30 évnyi török uralmat, s ezzel a települések pusztulását, a régió kiüresedését, a keresztény értékek megsemmisülését hozza. A törökök 1692. évi váradi kivonulásakor hálaimát mondó Benkovich Ágoston püspök a ragyogó középkori Várad helyén pusztaságot talál” – írják a tájékoztatóban.
Új szerepkör a visszatérőknek
A városba visszatérő szerzetesrendek új szerepkört kapnak, ők látják el az oktatási-nevelési és szociális-egészségügyi teendőket, de korszakformáló tudományos felfedezések is születnek. A bihari egyházmegye területén az újkorban 11 rend tevékenykedett, Debrecenben a piaristák, Váradon a kapucinusok és az irgalmasok, a nőnevelésben élen járó orsolyiták, a vincések és a mallersdorfi ferences nővérek, vagy a városba a közeljövőben visszatérő lazaristák.
Az előadásokat követően Böcskei László megyéspüspök okleveleket és az Egyházmegyei érdemérem bronz kivitelezését adta át az egyes szerzetesrendek képviselőinek, köszönetül tevékenységükért, amelyet Isten dicsőségére és embertársaik javára végeztek a múltban, és végeznek ma is. A főpásztor hangsúlyozta, hogy a szerzetesrendek nem újonnan telepedtek meg Nagyváradon, hanem a kommunista rendszer tilalmai miatt felfüggesztett szerzetesi élet folytatásáról van szó.
Lelkiség és közösségért folytatott munka
„Elbeszélni saját történelmünket nem más, mint dicséretet és köszönetet mondani Istennek minden adományáért” – idézi Ferenc pápa szavait az ismertető, amelyekkel a szentatya 2014. adventjének első vasárnapján megnyitotta a megszentelt élet évét. „A megszentelt élet évében rájuk emlékezünk, akik lelkiségükkel, hitükkel és a közösségért folytatott munkájukkal írták be magukat az egyházmegye, s főként Nagyvárad történetébe” – mutat rá a sajtókommüniké.
Emlékeztet, hogy az egyházmegye papjai, szerzetesei és hívei év elején a görög katolikus egyházzal közösen ülték meg a megszentelt élet világnapját, majd évközben sorra látogatták a rendházakat, közös elmélkedésekkel, lelkigyakorlatokkal erősítették egymás hitét és hivatását, rendezvényeikkel pedig betekintést adtak az érdeklődőknek a kolostorok zárt világába, a szerzetesek tevékenységébe.
A Vita Consecrata szerzetesrend-történeti kiállítás jövő év tavaszáig látogatható, a tárlat zárásaképp a premontrei rendet bemutató előadásra kerül sor.
Krónika (Kolozsvár)

PKE: kezelik a válságos helyzetet
Folyamatban van a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen kialakult válságos helyzet kezelése – hívta fel a figyelmet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Tolnay István, a felsőoktatási intézmény alapítói tanácsának alelnöke.
Rámutat, a helyzet normalizálódását a szenátus november 18-ai ülésétől várják. „Eredeti küldetésének eleget téve, az Alapítók Tanácsa továbbra is azért munkálkodik, hogy az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat első magánegyeteme a jövőben is stabil, megbízható és fejlődő intézménye legyen erdélyi közösségünknek" – áll a közleményben, amely „átmeneti válságos időknek" nevezi az egyetem nehézkes anyagi-pénzügyi helyzetét. A Krónika úgy tudja, a nagyváradi felsőoktatási intézmény adóssága meghaladja a 3,5 millió lejt.
Krónika (Kolozsvár)

Tanulságos színházi előadás Ágyán
A Végítélet korhű képe a diktatúráról
Szombaton este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében bemutatták Ágyán Székelyhidi Ágoston Végítélet című egyfelvonásos színművét. A rangos színészgárda emlékezetes estét nyújtott azoknak, akik eljöttek a kultúrotthonba, a Meleg Vilmos által rendezett előadásra. A színdarab 1989 decemberében, Temesváron játszódik. A nyolcszereplős darab a december 16-i történéseket állítja a középpontba, az akkori eseményeket dolgozza fel. A dráma helyszíne egy temesvári kocsma a forradalom előestéjén. A kocsmában jelen van a kocsmáros, aki egyben a Securitate besúgója is (Dánielfy Zsolt, Debrecen), a vallatótiszt (Horányi László, Esztergom), az apa (Varga Vilmos, Nagyvárad), a feleség (Kiss Törék Ildikó, Nagyvárad), a zürichi újságíró (Szíki Károly, Eger), a biliárdozó (Meleg Vilmos, Nagyvárad), továbbá egy vendég (Csutak Miklós, Nagyvárad) és egy orvos (Miske László, Debrecen). Az előadás alatt átélhettük a 80-as években zsarolással besúgónak beszervezett átlagos romániai polgár tragédiáját, amikor választania kellett a saját és családja biztonsága, és a becsület között.
Az előadáson jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli elnöke is, aki az előadás végén rövid beszédben visszaemlékezett, hogyan élte Ő át az akkori eseményeket.
A kultúrotthonban az ágyaiakon kívül többen eljöttek Kisjenőből és Nagyzerindről is megtekinteni darabot. Az előadás végén több néző is kifejtette: ilyen és ehhez hasonló színdarabokat érdemes lenne minden középkorú és idősebb erdélyinek megnéznie, hogy emlékezzen arra, hogyan is éltünk ezelőtt 25-30 évvel, a fiataloknak azért kellene megnézniük, hogy megtudják, milyen világban éltek szüleik és nagyszüleik.
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)