Tragikus sorsforduló és neuralgikus pont
Nagyvárad- Szerdán este a második félév első előadásával folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben című modulja. Ezúttal dr. Szász Zoltán professzor, az MTA Történettudományi Intézetének ny. igazgatója tartott előadást.
Az egybegyűlteket köszöntő Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke bejelentette: a nagy sikerre való tekintettel a Szacsvay Akadémia immár „exportcikké” lett, hiszen a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal kötött megállapodás értelmében a Váradra eljövő meghívottak ezentúl Kolozsváron és Marosvásárhelyen is megtartják majd előadásaikat.
Bevezetőjében dr. Szász Zoltán egyetemi oktató arról beszélt: Trianon a tatárjárás utáni magyar történelem legtragikusabb sorsfordulója, és a mai napig a társadalmi-politikai közgondolkodás neuralgikus pontja maradt. Az alapképlete nagyjából mindenki előtt ismert, a háború utolsó évében a Központi Hatalmak egyre több verességet szenvedtek bizonyos hadszíntereken, és az Osztrák-Magyar Monarchia belülről is meggyengült, majd felbomlott. Nemzetiségi tanácsok alakultak, melyeknek tagjai más államszerkezetben képzelték el a jövőjüket. A történelmi Magyarország különböző részeit megszállták a szomszédok, a Versailles-i békerendszer pedig a saját íze szerint új állapotokat rögzített úgy, hogy a történelmi Magyarország megszűnt. De mi vezetett idáig? A szarajevói merénylet után a monarchia úgy döntött, hogy büntetőhadjáratot indít Szerbia ellen, a nyomozás szálai ugyanis Belgrádba vezettek. Ezt gróf Tisza István magyar miniszterelnök konzekvensen ellenezte, mert tisztában volt azzal, hogy fennáll az orosz beavatkozás veszélye, és nem lehetett tudni, mi lesz a szomszédos államok magatartása.
A későbbi viták során azonban német nyomásra feladta addigi álláspontját, és belenyugodott a történtekbe. Ez azért érdekes, mert az összeomláskor, amikor már az Antant szinte teljes győzelmet aratott, és felmerült a háborús felelősség kérdése, a győztes hatalmak kiemelten két személyiségre hárították ezt, II. Vilmos német császárra és Tiszára. A történész meglátásában a katonai verességek döntő oka a monarchia felbomlása volt, és minden más olyan nézet, mely kizárólag a nemzetiségi mozgalmakra helyezi a hangsúlyt, hamis vagy téves. Úgy fogalmazott: paradox módon a monarchia túl erős volt ahhoz, hogy az első csapások hatására összeomoljon. Német segítséggel egy ideig talpon maradt ugyan, de kivérzett. 1918 novemberében Padovában fegyverszüneti katonai megállapodás született, közben pedig forradalmak törtek ki, és az elszakadásban érdekelt nemzetiségi tanácsok alakultak, melyeknek előzménye az volt, hogy a birodalom osztrák felét föderalizálták, a magyar kormány azonban ebbe nem egyezett bele. Tisza elismerte: Károlyinak igaza volt, a háborút elveszítették, a cél a békekötés kell legyen. Szavainak nagy pszichológiai hatása volt a katonák körében. Szász Zoltán megítélésében tehát az őszi rózsás forradalom katonai forradalom volt, s vezetett Károlyi Mihály miniszterelnökségéhez. A frontról hazatérő katonák csinálták, ők lázadtak, vetettek véget a régi időknek.
Tanácsköztársaság
Az Antant-barát Károlyinak ezt a helyzetet kellett volna kezelnie, rendet, békét teremtenie, és ugyanakkor megőriznie az ország egységét, mert az emberek ebben reménykedtek. Idővel azonban megváltó helyett bűnbak lett belőle. Tisztességes volt, de nem politizált jól, mert mindenkinek próbált megfelelni. Külön fegyverszünetet kötött, ami demarkációs vonalakat határozott meg, melyeken túl a magyar közigazgatás megmaradt volna. Ugyanakkor előírta, hogy le kell szerelni a magyar katonákat, és az ország minden pontját megszállhatják a szövetségesek, ha a francia parancsnok úgy akarja. Közben Jászi Oszkár, a nemzetiségi ügyek minisztere kantonrendszert dolgozott ki Erdélynek, Károlyi pedig kétségbeesett hangú, túlzottan értelmiségi szövegű kiáltványt intézett az ország népeihez. Ekkor már túl voltak a két szakaszban zajlott aradi tárgyalásokon, melyen erdélyi román vezetők és magyar elöljárók vettek részt. Ezután a Román Nemzeti Tanács demagóg kiáltvánnyal fordult Európa népeihez, december 1-jére pedig nagygyűlést hívtak össze Gyulafehérvárra. Károlyinak nem volt elég serege a román előrenyomulás megakadályozására, és az országban különben is antimilitarista hangulat uralkodott. Egyetlen jelentős magyar haderő, a Székely Hadosztály létezett, viszont ettől az úri elit tagjai, később pedig a Tanácsköztársaság vezetői is féltek.
Egyes történészek szerint Párizsban a világtörténelem legszakszerűbb békekonferenciájára került sor, melyen több mint 5000 személy vett részt, akik a magyar legenda ellenére értettek a szakmájukhoz, magyarázta a professzor. A Partium hovatartozásának meghatározásánál érdekes módon jelentős szerepet játszott a stratégiai horderejűvé avanzsált vasút, ugyanis az Antant intervencióra készült Szovjet-Oroszország ellen. Károlyi lemondott, pozícióba került Kun Béla, és létrejött a Tanácsköztársaság, mellyel a győztes hatalmak először hajlandóak lettek volna tárgyalni, azonban a szélsőséges baloldali diktatúra ártott Magyarország hírnevének. A helyzetet bonyolította, hogy Szegeden ellenforradalmi erőként kezdett kibontakozni a Horthy-rendszer, Bécsben az emigráns magyar arisztokraták áskálódtak, és a szociáldemokraták is abban reménykedtek, hogy megbukik a Tanácsköztársaság.
Román-Magyar Unió
Dr. Szász Zoltán arra hívta fel a figyelmet: kevésbé ismert tény, hogy 1919 júniusában felmerült egy román-magyar unió terve, pedig a korabeli sajtó ezt még 1932-ben is felidézte. Ennek lényege az volt, hogy Magyarország és Románia lépjen valamilyen, pontosan meg nem határozott államszövetségbe, melynek értelme az lett volna, hogy a román hadsereg megdönti a Tanácsköztársaságot, Magyarország pedig gazdasági közösséget alakít ki Romániával, mely hitelt nyújt számára. Erről szerződéstervezet is készült, mely kiküszöbölte volna a területi vitát. A keverékállam a jövőbeli fejlődés lehetőségét villantotta fel, Románia számára pedig azért lett volna előnyös a megállapodás, mert elkérte volna Békéscsabát is Magyarországtól. Az elképzelésről sajnos kevés hivatalos irat maradt fenn, pedig a korabeli napi jelentésekben rengetegszer említették. Magyar részről Bethlen, román oldalról pedig Ioan Erdélyi román ügyvéd szorgalmazta ezt.
Bűnbakok és hősök
Az előadó szerint a háború kérdésében egyszerre bűnbak és hős a meggyilkolt Tisza István, ő a háború igazi politikai áldozata. Károlyi Mihály sok szerencsétlen lépést tett ugyan, de tisztességtelent egyetlent sem, peche viszont, hogy a történelem túllépett rajta. Bűnbak lehetne Kun Béla is, ha a nagyhatalmak komolyan vették volna, a Tanácsköztársaság viszont sok kárt okozott. Ugyanez elmondható Horthyról is, ha arra gondolunk, hogy a rezsimjének első évére úgy tekintett az Antant, mint egy pokolian konzervatív berendezkedésre, sötét reakciós időszakra.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Tragikus sorsforduló és neuralgikus pont
Nagyvárad. Szeptember 11-én, szerdán este a második félév első előadásával folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben című modulja. Ezúttal dr. Szász Zoltán professzor, az MTA Történettudományi Intézetének ny. igazgatója tartott előadást.
Az egybegyűlteket köszöntő Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke bejelentette: a nagy sikerre való tekintettel a Szacsvay Akadémia immár „exportcikké” lett, hiszen a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal kötött megállapodás értelmében a Váradra eljövő meghívottak ezentúl Kolozsváron és Marosvásárhelyen is megtartják majd előadásaikat.
Bevezetőjében dr. Szász Zoltán egyetemi oktató arról beszélt: Trianon a tatárjárás utáni magyar történelem legtragikusabb sorsfordulója, és a mai napig a társadalmi-politikai közgondolkodás neuralgikus pontja maradt. Az alapképlete nagyjából mindenki előtt ismert, a háború utolsó évében a Központi Hatalmak egyre több verességet szenvedtek bizonyos hadszíntereken, és az Osztrák-Magyar Monarchia belülről is meggyengült, majd felbomlott. Nemzetiségi tanácsok alakultak, melyeknek tagjai más államszerkezetben képzelték el a jövőjüket. A történelmi Magyarország különböző részeit megszállták a szomszédok, a Versailles-i békerendszer pedig a saját íze szerint új állapotokat rögzített úgy, hogy a történelmi Magyarország megszűnt. De mi vezetett idáig? A szarajevói merénylet után a monarchia úgy döntött, hogy bűntetőhadjáratot indít Szerbia ellen, a nyomozás szálai ugyanis Belgrádba vezettek. Ezt gróf Tisza István magyar miniszterelnök konzekvensen ellenezte, mert tisztában volt azzal, hogy fennáll az orosz beavatkozás veszélye, és nem lehetett tudni, mi lesz a szomszédos államok magatartása.
A későbbi viták során azonban német nyomásra feladta addigi álláspontját, és belenyugodott a történtekbe. Ez azért érdekes, mert az összeomláskor, amikor már az Antant szinte teljes győzelmet aratott, és felmerült a háborús felelősség kérdése, a győztes hatalmak kiemelten két személyiségre hárították ezt, II. Vilmos német császárra és Tiszára. A történész meglátásában a katonai vereségek döntő oka a monarchia felbomlása volt, és minden más olyan nézet, mely kizárólag a nemzetiségi mozgalmakra helyezi a hangsúlyt, hamis vagy téves. Úgy fogalmazott: paradox módon a monarchia túl erős volt ahhoz, hogy az első csapások hatására összeomoljon. Német segítséggel egy ideig talpon maradt ugyan, de kivérzett. 1918 novemberében Padovában fegyverszüneti katonai megállapodás született, közben pedig forradalmak törtek ki, és az elszakadásban érdekelt nemzetiségi tanácsok alakultak, melyeknek előzménye az volt, hogy a birodalom osztrák felét föderalizálták, a magyar kormány azonban ebbe nem egyezett bele. Tisza elismerte: Károlyinak igaza volt, a háborút elveszítették, a cél a békekötés kell legyen. Szavainak nagy pszichológiai hatása volt a katonák körében. Szász Zoltán megítélésében tehát az őszi rózsás forradalom katonai forradalom volt, s vezetett Károlyi Mihály miniszterelnökségéhez. A frontról hazatérő katonák csinálták, ők lázadtak, vetettek véget a régi időknek.
Tanácsköztársaság
Az Antant-barát Károlyinak ezt a helyzetet kellett volna kezelnie, rendet, békét teremtenie, és ugyanakkor megőriznie az ország egységét, mert az emberek ebben reménykedtek. Idővel azonban megváltó helyett bűnbak lett belőle. Tisztességes volt, de nem politizált jól, mert mindenkinek próbált megfelelni. Külön fegyverszünetet kötött, ami demarkációs vonalakat határozott meg, melyeken túl a magyar közigazgatás megmaradt volna. Ugyanakkor előírta, hogy le kell szerelni a magyar katonákat, és az ország minden pontját megszállhatják a szövetségesek, ha a francia parancsnok úgy akarja. Közben Jászi Oszkár, a nemzetiségi ügyek minisztere kantonrendszert dolgozott ki Erdélynek, Károlyi pedig kétségbeesett hangú, túlzottan értelmiségi szövegű kiáltványt intézett az ország népeihez. Ekkor már túl voltak a két szakaszban zajlott aradi tárgyalásokon, melyen erdélyi román vezetők és magyar elöljárók vettek részt. Ezután a Román Nemzeti Tanács demagóg kiáltvánnyal fordult Európa népeihez, december 1-jére pedig nagygyűlést hívtak össze Gyulafehérvárra. Károlyinak nem volt elég serege a román előrenyomulás megakadályozására, és az országban különben is antimilitarista hangulat uralkodott. Egyetlen jelentős magyar haderő, a Székely Hadosztály létezett, viszont ettől az úri elit tagjai, később pedig a Tanácsköztársaság vezetői is féltek.
Egyes történészek szerint Párizsban a világtörténelem legszakszerűbb békekonferenciájára került sor, melyen több mint 5000 személy vett részt, akik a magyar legenda ellenére értettek a szakmájukhoz, magyarázta a professzor. A Partium hovatartozásának meghatározásánál érdekes módon jelentős szerepet játszott a stratégiai horderejűvé avanzsált vasút, ugyanis az Antant intervencióra készült Szovjet-Oroszország ellen. Károlyi lemondott, pozícióba került Kun Béla, és létrejött a Tanácsköztársaság, mellyel a győztes hatalmak először hajlandóak lettek volna tárgyalni, azonban a szélsőséges baloldali diktatúra ártott Magyarország hírnevének. A helyzetet bonyolította, hogy Szegeden ellenforradalmi erőként kezdett kibontakozni a Horthy-rendszer, Bécsben az emigráns magyar arisztokraták áskálódtak, és a szociáldemokraták is abban reménykedtek, hogy megbukik a Tanácsköztársaság.
Román-Magyar Unió
Dr. Szász Zoltán arra hívta fel a figyelmet: kevésbé ismert tény, hogy 1919 júniusában felmerült egy román-magyar unió terve, pedig a korabeli sajtó ezt még 1932-ben is felidézte. Ennek lényege az volt, hogy Magyarország és Románia lépjen valamilyen, pontosan meg nem határozott államszövetségbe, melynek értelme az lett volna, hogy a román hadsereg megdönti a Tanácsköztársaságot, Magyarország pedig gazdasági közösséget alakít ki Romániával, mely hitelt nyújt számára. Erről szerződéstervezet is készült, mely kiküszöbölte volna a területi vitát. A keverékállam a jövőbeli fejlődés lehetőségét villantotta fel, Románia számára pedig azért lett volna előnyös a megállapodás, mert elkérte volna Békéscsabát is Magyarországtól. Az elképzelésről sajnos kevés hivatalos irat maradt fenn, pedig a korabeli napi jelentésekben rengetegszer említették. Magyar részről Bethlen, román oldalról pedig Ioan Erdélyi román ügyvéd szorgalmazta ezt.
Bűnbakok és hősök
Az előadó szerint a háború kérdésében egyszerre bűnbak és hős a meggyilkolt Tisza István, ő a háború igazi politikai áldozata. Károlyi Mihály sok szerencsétlen lépést tett ugyan, de tisztességtelent egyetlent sem, peche viszont, hogy a történelem túllépett rajta. Bűnbak lehetne Kun Béla is, ha a nagyhatalmak komolyan vették volna, a Tanácsköztársaság viszont sok kárt okozott. Ugyanez elmondható Horthyról is, ha arra gondolunk, hogy a rezsimjének első évére úgy tekintett az Antant, mint egy pokolian konzervatív berendezkedésre, sötét reakciós időszakra.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Akadozik a nyelvi jogok alkalmazása
Románia 2007-ben ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, bár az erről szóló törvény egyértelmű, alkalmazása mai napig akadozik. Az Európa Tanács (ET) szakértői csoportja a nyáron tájékozódott a charta előírásainak betartásáról, a kormány és az érintett minisztériumok mellett a nemzeti kisebbségek szervezeteinek véleményére is kíváncsiak voltak.
Az RMDSZ felkérésére Márton Árpád képviselő az igazságszolgáltatásban tapasztalható helyzetet térképezte fel, és a tapasztaltak alapján törvénymódosítást is kezdeményezett: hat jogszabályt kell kisebb-nagyobb mértékben kijavítani, hogy egyértelműen és minden szinten érvényesíthető legyen az anyanyelv használatának joga.
Az ET szakértői csoportja kérdőívet küldött az érintett intézményeknek, szervezeteknek, melyben elsősorban a legutóbbi, három évvel ezelőtti ellenőrzés óta történt változásokról érdeklődnek. Az igazságszolgáltatásra vonatkozó fejezetben 13 kérdést tettek fel, s mint kiderült, csupán kettő esetében egyértelműen pozitív a válasz, a többinél csak részben vagy egyáltalán nem biztosított a charta előírásainak alkalmazása.
Az európai dokumentum előírja, hogy a kisebbségekhez tartozó személynek a büntető eljárásban, a polgári vagy közigazgatási eljárásban egyaránt joga van költségmentesen anyanyelvén felsorakoztatni érveit szóban és írásban. A büntető eljárás esetében ez a jog érvényesíthető, a másik két esetben azonban nem, nagyon sok helyen nem fogadják el a magyar kérést, dokumentumot, illetve fizetni kell a fordításért.
Márton Árpád módosító javaslata lehetővé tenné, hogy mindenhol biztosítsák a magyar nyelv használatát, ne az érintetteknek kelljen fizetniük a hitelesített fordításért, tolmácsért. Az indítvány azt is tartalmazza, hogy az állam köteles megfelelő személyzetet biztosítani ehhez, hisz legtöbbször erre hivatkozva utasítják el az ilyen jellegű kérést. Lehetővé kellene tenni, hogy a bírák záróvizsgájuk előtt nyelvvizsgát tegyenek valamelyik kisebbségi nyelvből – mondotta a képviselő. Érvelése szerint azokon a bíróságokon, amelyek körzetében 20 százaléknál nagyobb a magyarság aránya, kellene lennie legalább két, magyarul is tudó bírónak, ügyésznek, s a kisegítő személyzet soraiba is alkalmazni kellene magyar nyelvet ismerőket, ez tenné lehetővé a törvény zökkenőmentes alkalmazását. Számításai szerint ezt három táblabíróságon (Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Brassóban), hat megyei törvényszéken és 16 helyi bíróságon kellene alkalmazni. Márton Árpád elmondta, nemcsak az igazságszolgáltatásban vannak gondok a charta alkalmazásával, de számos fennakadás tapasztalható a közigazgatásban és más ágazatokban. Ezekre mind felhívták a szakértők figyelmét. Azt nem tudta megmondani, hogy a vizsgálatnak milyen következtetései, következményei lesznek, elkészül egy jelentés, azt továbbítják az Európa Tanácsnak, amely eldönti, milyen intézkedést tart szükségesnek.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Új elnök a MÚRE élén
Rácz Éva személyében új elnököt választott Gyergyószárhegyen a hét végén összeült Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tisztújító közgyűlése.
A Kolozsvári Rádió 39 éves munkatársa a szervezet addigi elnökét, az újabb mandátumért versenybe szálló Karácsonyi Zsigmondot győzte le hét szavazattal. A Marosvásárhelyen megjelenő Népújság főszerkesztője húsz éven keresztül foglalt el különböző tisztségeket az újságíró-szervezetben. Legutóbbi mandátumaiban ügyvezető elnökként, majd 2010-től mostanig elnökként dolgozott. Utódja, még megválasztása előtt kifejtette, hogy a tisztség esetleges elnyerése rendkívüli megtiszteltetést, ugyanakkor kihívást jelentene számára. Rácz – aki az egyesület első női elnöke – legfőbb célja hitelesen képviselni a hazai magyar újságírói társadalmat.
Szakmai díjakat adtak át
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének közgyűlése után a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében idén is átadták a nívódíjakat. Az írott sajtóban Ujj János (aradi nyugalmazott újságíró), az audióvizuális médiában Kacsó Edit (TVR, bukaresti magyaradás) részesült elismerésben. A Hargita megyei önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ különdíját Bajna György (Gyergyószentmiklós), az Oltyán László-emlékplakettet Bodolai Gyöngyi (Marosvásárhely) vehette át.
A szakmai szervezet vezetője tizenhét évvel ezelőtt került a pályára, mint a szatmárnémeti Samtelrádió és televízió munkatársa. A MÚRE új elnöke az utóbbi tíz évből közel nyolcat töltött különböző megyei- illetve kormányhivatalokban. RMDSZ színekben Szatmár megye önkormányzati képviselője volt, majd dolgozott a kormány főtitkárságán, vezetett szenátori irodát és tanácsos volt az egészségügyi tárcánál Cseke Attila minisztersége alatt. Miután 2012-ben Nagyváradon polgármester-választási kampányt is vezetett, Rácz Éva visszatért a sajtóba. Kérdésünkre, hogy mit tenne, ha ismét politikai felkérést kapna, a MÚRE új elnöke leszögezte, hogy élete következő tíz évét Kolozsváron és lehetőleg a sajtóban szeretné eltölteni. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy az eddigi politikai kötődései ellenére mind szervezeti elnökként, mind rádiós újságíróként tárgyilagosan fog valamennyi erdélyi magyar politikai párthoz illetve sajtótermékhez viszonyulni.
Írott sajtóért felelős alelnöknek Vajda Györgyöt (Népújság), audiovizális alelnöknek Kacsó Sándort (TVR, bukaresti magyaradás) választották. A becsületbíróság elnöke a továbbiakban is Mózes Edith (Népújság) maradt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Díjazták a temesvári Vagabondót a FuxFeszten
A legjobb produkció díjjal jutalmazták a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Vagabondó című előadását Nagyváradon, a FuxFeszten – tájékoztatott hétfőn a társulat.
A szeptember 11-15. között első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Hivatalos Bábszínházak Fesztiválján szerepelt a Peter Pashov és Zheni Pashova által rendezett, Karel Čapek szövege nyomán készült Vagabondó bábelőadás. A romániai magyar bábszínházak számára szervezett versenyfesztiválon 11 társulat 17 előadással lépett fel, melyek közül a hat tagú szakmai zsűri (Urbán Gyula, író, rendező, Bartal Kiss Rita, rendező, színész, tervező, Jankó Szép Yvette, fordító, tanár, Kozsik Ildikó, bábszínész, teatrológus, Varga Ibolya, rendező, tanársegéd és Horányi László színész, rendező) a versenyben lévő produkciók közül a temesvári előadásnak ítélte oda a legjobb produkció díját.
A Vagabondó egy fiatal fiú története, aki apja halálos ágyánál ígéretet tesz arra, hogy folytatva a családi hagyományt, ő maga is rablónak áll majd. A naiv lelkű Vagabondó számára azonban ez a feladat sokkal nehezebbnek bizonyul, mint gondolta, így kalandjai során többször válik kifosztottá, mint fosztogatóvá.
A fesztivál keretén belül a zsűri különdíját a Kire ütött ez a gyerek című előadás, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák bábszínház produkciója kapta. Az Erdélyi Riport által felajánlott díjat Simon Judit újságíró, a Riport Kiadó igazgatója adta át, a legjobb bábos alakításért, a kolozsvári Puck bábszínház bábszínészének: György Lászlónak.
A legbábosabb produkció díját egy magyar gyerekeket támogató aradi csoport ajánlotta fel. A díjat Szőke Kavinszki András művészeti igazgató adta át. Ezt az elismerést a marosvásárhelyi Ariel bábszínház Mirkó királyfi című előadásáért kapta. A legjobb látvány díját a Szigligeti Színház nevében Czvikker Katalin főigazgatónő adta át a nagyváradi Lilliput Társulat Kormos képpel mutogat című előadásáért.
maszol.ro

„Tiszta” Romániát! (9. – Megtorlások Észak-Erdélyben)
A magyar–román megállapodás
Észak-Erdély átadására – magyar–román katonai megállapodás – részletesen kidolgozott terv alapján kerül sor. Ennek célja megteremteni a feltételeket, amelyek biztosítják a békés újraegyesítést Magyarországgal.
A bizottság 1940. szeptember elsején és másodikán Nagyváradon dolgozta ki a területátadás irányelveit. A légvonalban 375 kilométer mélységű régió átadásának időpontja a bécsi döntés napjától, augusztus 31-től számítva két hét. A román hadseregnek 1940. szeptember 13. délután 6 óráig kell átadnia Észak-Erdélyt a magyaroknak. A szeptember 2-i megegyezés alapján a magyar csapatok a katonai megszállást szeptember 5-én kezdik, így valójában Észak-Erdély átvételére 9 nap áll a rendelkezésükre. A honvédség előrehaladását akadályozzák a rossz és gondozatlan utak, a hegyvidéki terep, de tartani kell az előre megállapított óránkénti négy kilométeres ütemet.
A terv szerint a magyar csapatok az előnyomulást reggel 7 órakor kezdik, a román haderő utóvédje pedig két órával a magyarok megérkezése előtt üríti ki a sorra kerülő települést. A tolmácsok, az összekötő tisztek – a nemzetközi megegyezések szellemében – fehér karszalaggal ismerhetőek meg, zászlókkal jelzik, biztosítják a magyar és a román csapatok közti kapcsolatot. Ők tájékoztatják a két csapattestet az eseményekről. Az átadásra ítélt terület fölött – szeptember 5. és 13. között – repülővel nem szabad átrepülni, vízzel elárasztani, az állami és magánjavakat a magyar államnak teljes épségben kell átadni. Hazabocsátják a román hadseregben szolgáló észak-erdélyi, magyar állampolgárrá vált személyeket. A visszavonuló román csapatoknak megtiltják a rekvirálást. A román hadsereg vállalja, hogy eltávolítja az úttorlaszokat, leszereli a hidak, műszaki zárak robbantására szolgáló robbanó anyagokat, felszedi az aknákat, a lakosságtól begyűjti a fegyvereket. A „megszálló csapatoknak fegyveresen ellenálló polgári személyek a nemzetközi megegyezések szerinti elbánásban részesülnek, őket a magyar hatóságok franktirőröknek (szó szerint: szabad lövészeknek, lényegében partizánoknak) tekintik”. Az idézett előírás hozzásegít az ippi és az ördögkúti tragikus események jobb megértéséhez.
A megállapodást nem tartják be
A megszállás tervét 1940. szeptember 3-án küldik ki a magyar és a román csapatoknak. E megállapodásra szükség van, mert a vasgárdisták gyűlöletkeltése miatt előre látható, hogy lesznek fegyveres támadások és fosztogatások. Észak-Erdély békés úton való átadásának előfeltételeit a román fél nem (mindig) teljesíti. A civil lakosságnál fegyverek maradnak, ez lehetővé teszi a magyar csapatok elleni orvtámadások, fegyveres rajtaütések szervezését. A román csapatok gyakran rekvirálnak, fosztogatnak. Már a magyar katonai bevonulás kezdete előtt is sor kerül rablásokra. Ennek illusztrálására bemutatunk néhány konkrét példát. A román katonák Bihardiószegen – szeptember 2-án – a vagyonukat védelmező magyarokra támadnak, két személyt meggyilkolnak. Ugyanezen a napon a Szatmárnémetiből Darviba haladó úton folytatják erőszakoskodásaikat és a rablásokat. Rálőnek a tiltakozó magyarokra, hárman megsebesülnek, és ketten életüket vesztik. Szeptember 5-én a Nagyváradról kivonuló román csapatok két magyar nemzetőrt ölnek meg. A román katonaság a gyűlöletkeltéstől sem riad vissza. Nagybányán a visszavonuló román harckocsi átgázol a honvédség fogadására állított diadalkapun.
A megtorlás a megfélemlítés eszköze
A megtorlás – háborús körülmények közt – a megfélemlítés eszköze. A rögtönítélő bíráskodással kapcsolatos törvények alkalmazását Werth Henrik – a magyar királyi honvédvezérkar főnöke – 1940. szeptember 13-án terjeszti ki Észak-Erdélyre. Rögtönbíráskodásra csak akkor kerülhet sor, ha a hatósági közegek, így a hadsereg ellen is szándékos gyilkosság készül, és ebből a célból lőfegyvert, robbanóanyagot (bombát, pokolgépet, kézigránátot stb.) használnak. Rögtönítélő eljárás alá kerül a „honvédelem érdekét veszélyeztető rongálás” és annak kísérlete is.
A megtorlás lehetőségét a román–magyar katonai egyezmény is előírja. Ez nem magyar találmány! Így például Ion Antonescu marsall 1941. október 23-án rendeletben utasítja a keleti fronton előrehaladó, Besszarábiát megszálló hadsereget arra, hogy alkalmazzon kemény megtorlást, ha a csapatokat bármilyen támadás éri. Minden meggyilkolt román vagy német tisztért 200, a közkatonákért pedig 100 kommunistát és zsidót végezzenek ki. Mivel Észak-Erdélyben is több helyen sor kerül a hadijog megsértésére, orvtámadásokra, kialakul a hisztéria és rémhírkeltés, a magyar honvédség néhány alegysége Ippen és Ördögkúton él a megfélemlítés eszközével. Ennek célja a további orvtámadások megszüntetése, a félelemkeltés. Mivel ez túlméretezett volt, a honvéd hadvezetés kivizsgáltatja a körülményeket, a kiváltó okokat és a felelősöket hadbíróság elé állítják.
A magyar hadsereg nem volt fasiszta
A korábbi évtizedekben kiadott kiadványok hallgatnak arról, hogy a vasgárdista propaganda miatt Észak-Erdély bizonyos régióiban a települések átadására feszült, ellenséges légkörben kerül sor. Nem emlegetik, hogy 1940. szeptember 6-án Romániában a hatalmat Antonescu marsall és a Vasgárda veszi át. A szélsőségesen idegengyűlölő fasiszta mozgalomnak nagyszámú erdélyi támogatója kerül, tartani lehet attól, hogy Észak-Erdélyben fegyveres ellenállást szerveznek. A magyar honvédség 1940. szeptember hetedikétől kezdve kénytelen „teljes harcszerű viszonyok között” vonulni. Ettől kezdve a partizánakciók, az orvtámadások szervezőinek felelőssége provokálni a harckészültségben haladó hadsereget. A román szakirodalom többsége erről egy szót sem ír. Még az olyan kiegyensúlyozottnak tűnő kiadvány is, mint a Dictatul de la Viena (A. Simion, 1972) hallgat arról, hogy a román civil lakosság vasgárdista elemei partizán módon, felelőtlenül golyószóróznak, tüzelnek, lövöldöznek egy teljes fegyverzetben, hadrendben menetelő, román–magyar közös megegyezés alapján haladó honvédségre.
A kiadványok többsége csak fasiszta-horthysta megszálló hadseregről tud, és azt állítja, hogy ezrével gyilkolják, kínozzák ok nélkül az ártatlan és békés románokat. Az olyan uszító és magyarellenes kiadványok, mint például a Teroarea Horhysto-fascistă în nord-vestul României (Horhysta-fasiszta terror Északnyugat-Romániában), 1985-ben megjelent kiadvány is csak a magyar katonaság „békés lakosság” elleni kegyetlenkedéseit ecseteli, természetesen uszító jelleggel. Nem emlegetik a honvéd csapatok elleni váratlan fegyveres orvtámadásokat. Csak az Ördögkút környéki orvtámadásokban 24 magyar katona vesztette életét. E kiadványok objektivitását megkérdőjelezi az is, hogy horthysta-fasiszta magyar hadsereget emlegetnek. Nem célunk bizonygatni, hogy 1940-ben nincs fasiszta magyar hadsereg, azt sem, hogy Horthy Miklós, Magyarország kormányzója nem volt fasiszta, lényegében annak áldozata. Egy szóval sem tagadjuk, sőt, messzemenően elítéljük az Ippen és Ördögkúton történteket. De azt is valljuk, hogy a megtorlásokról egyoldalú képet nem szabad rajzolni. Állítjuk, hogy további alapkutatások által, valamint az előzmények ismeretében árnyaltabb kép tárulhat elénk. Az ellentmondásos adatok alapján az áldoztok száma két-háromszáz főre tehető. Összehasonlításul: 1941. október 22-én, amikor Odesszában a megszálló román haderőt partizántámadás éri, Antonescu elrendeli a megtorlást. Ez alkalommal 60 ezer zsidót gyilkolnak le – olvashatjuk Randolph L. Braham Román nacionalisták és a holocaust című könyvében. Az ippi megtorlás előzményei
„A magyar hadvezetés már a bevonulás első napjaiban tapasztalhatta, hogy az egyik legellenségesebb vidék a Szilágyság (…) a vasgárdista mozgalomnak is erős bázisa volt. Mivel Iuliu Maniu szülőhelye, Badacson község is itt található, e vidék egyben a fanatizált Maniu-gárdák melegágyának is tekinthető.” E megállapítást azért idézem – az Erdély a hadak útján 1940–1944 című tudományos igénnyel megírt műből, mert hozzásegít annak megértéséhez, hogy miért Ippen és Ördögkúton kerül sor a nagyobb méretű megtorlásokra. Hogy Szilágy megye volt a fanatikus vasgárdista magyarellenes mozgalom erdélyi bázisa bizonyítja az a tény, hogy a tizenegy észak-erdélyi megyében a halállal végződő atrocitások felét (47,44 százalékát) itt követik el. Ilyen téren a székely megyék átlaga 3,61 százaléka a szilágyságinak. Mindez egyértelműen mutatja, hogy ahol kismértékű a magyar katonaság elleni provokáció, partizántámadás, ott a katonai beavatkozások, felelősségre vonások, büntetések száma is elenyésző. A magyar katonai bevonulás Erdély nagy részén nemcsak békésen zajlik, hanem diadalmenetben is. A magyar lakosság örömmel fogadja a felszabadítókat.
Az Ippen elkövetett megtorlás előzményeihez tartoznak a román katonák atrocitásai, az orvlövészek, az orvtámadások, a rémhírek és az így gerjesztett hisztéria. A szeptember 7. utáni napokban az itt felvonuló budapesti 2. gyalogdandár alakulataira lőnek. Szeptember 11-én a Szilágyszegről Szilágygörcsön felé menetelő 32/I. zászlóalj parancsnoka arról értesül, hogy a közeli Debren nevű községben katonai ellenállásra lehet számítani. A községbe küldött járőröket valóban ellenséges hangulatú lakosság fogadja. Egy Tyerján Alexa nevű férfi nemcsak nyilvánosan becsmérli a honvédséget, hanem megtámadja Tóth János gyalogos járőrt, aki önvédelemből kénytelen fegyverét használni.
A szilágysomlyói járás katonai vezetője szeptember 13-i jelentésében arról számol be, hogy Alsó-, Felsőkaznacs, Márkaszék, Porcz, Lesmér, Somály és Kémer környékén fegyveresek garázdálkodnak. A II. hadtest vezérkari főnökét is arról értesítik, hogy a Szilágysomlyó melletti erdőkben mintegy 80–100 fős fegyveres banda tanyázik. Egy esetleges partizánakció elhárítására a 2. gyalogdandár parancsnoka kénytelen elrendelni e terület átfésülését, és a 32. gyalogezred katonáiból karhatalmi egységet szervez. Délután 5 órakor újabb hír borzolja a kedélyeket. Szilágysomlyó és Szilágynagyfalu közt a közeli erdőből többször tüzet nyitnak a távbeszélőt lefektető járőrre. Épp ez idő tájt érkezik a Bedő Zsolt főhadnagy parancsnoksága alatt álló karhatalmi század Szilágyippre, hogy házkutatásokat tartson, begyűjtse a lakosságnál lévő fegyvereket. A honvédeket Nagyfaluban az a hír fogadja, hogy egy almáskosárba rejtett pokolgépes merényletben három magyar katona életét vesztette. Ez rémhír a javából, de akkor ezt nem tudhatta senki. A félretájékoztatás szerint egy honvéd lőszeres kocsira a helybeliek almával teli kosarat tesznek fel, amelybe pokolgépet rejtettek, tehát partizánakcióra került sor. Lényegében a szabálytalanul tárolt – a margittai román laktanya pincéjében talált – kézigránátok robbannak fel szeptember 7-én a VI. hadtest 11/1. géppuskás századának lőszeres kocsiján. A gránátok a hepehupás úton élesítődnek, a robbanáskor halálosan megsérül a lőszertisztes és a kocsihajtó. A honvédek elleni provokációk, a rémhírek hozzájárulnak a honvédség elkeseredéséhez, a bosszú hangulatának kialakulásához. Ilyen előzmények árnyékában kerül sor az ippi atrocitásokra és nagyszámú ártatlan ember halálára.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanácskozás a magyar oktatásról
Az elmúlt hétvégén, szeptember 19–21. között Nagyvárad adott otthont a Magyar oktatásért felelős tanfelügyelők és módszertanosok országos tanácskozásának
A tanácskozás ünnepi megnyitójára szeptember 20-án reggel került sor. A résztvevőket elsőként Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes köszöntötte. Beszédében kiemelte az anyanyelvi oktatás fontosságát, hozzátéve, hogy „nekünk kell felkészítenünk a felnövekvő nemzedéket mindarra, amit a társadalom visz eléjük. Törekednünk kell arra, hogy minél erősebbek legyünk, és hogy ez a konferencia is hozzájáruljon a kitűzött céljainkhoz”. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, a képviselőház oktatási szakbizottságának a tagja beszédében kitért arra, hogy a romániai tanügyben a legnagyobb problémát a folyamatos változtatások jelentik, egyes módszerek kipróbálására nincs elég idő, hiszen évenként vezetnek be újításokat. „A jelenlegi tanügyi törvényben a kisebbségi oktatás esetében az elmúlt huszonhárom év legjobb törvényi kereteit tudtuk kialakítani, a feladat most már ezen törvények gyakorlatba ültetése lesz”. A képviselő beszélt még az ingázó diákok bérletdíjának visszatérítéséről, és egyéb problémákról.
Előadások
Az ünnepélyes megnyitón többek között jelen volt Szőcs Domokos az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztályának vezérigazgatója is, aki szintén köszöntötte a résztvevőket, valamint dr. Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Államtitkári Kabinetjének igazgatója, aki Király András oktatási államtitkár nevében is köszöntötte a tanácskozáson résztvevőket. A megnyitót követően Nagy Éva Látni, hallani a szöveget. A szöveg kommunikativitása a romániai magyar audiovizuális médiában című könyvének bemutatójára került sor. Nagy Éva könyvében kitér a romániai magyar televíziós és rádióadások szövegeinek hibáira, magyartalanságaira, a típus hibákra, ezek okaira, és az ezekkel kapcsolatos problémák orvoslására. A könyvbemutatót követően dr. Dósa Zoltána Babeş – Bolyai Tudományegyetem tanára tartott előadást A puskák az élethez és az iskolai tudás címmel, az evolúció során kialakult öröklött tudás kérdésének boncolgatására fektetve a hangsúlyt. Az előadásokat követően a pedagógusok csoportokra osztva különböző tematikájú szekcióüléseken vettek részt, a tanácskozás harmadik napján pedig ellátogattak a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Szakközépiskolába.
Nagy Noémi
erdon.ro

Magyar Örökség-díjas az EKE
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnöksége szombaton vehette át a Magyar Örökség-díjat Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében székely ruhába és kalotaszegi népviseletbe érkeztek a képviselők.
A magyar örökség szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe immár bejegyezték az Erdélyi Kárpát-Egyesületet is. Az ajándék és kitüntetés tulajdonképpen kötelesség, mely az Erdélyt átfogó, természetjárást, honismeretet és környezetvédelmet fő tevékenységének tartó egyesületet további munkára készteti.
A Magyar Örökség és az Európa Egyesület által szervezett, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott hetvenkettedik ünnepségen tüntették ki az EKE-t, amit a gyergyószentmiklósi lakhelyű országos elnök, Dezső László és a héttagú küldöttség népviseletben köszönt meg. A díjra javaslatot tevő, a kuratórium egyik Erdélyt képviselő tagja, Veres Kovács Attila nagyváradi lelkész elmondta: „1995 óta, amióta Farkas Balázs és Makovecz Imre kitalálta a Magyar Örökség-díjat, kárpótolandó mindazokat, akik az elmúlt rendszerben nem nyerhettek elismerést, a bíráló bizottságban és kuratóriumban a Kárpát-medence, illetve a nagyvizeken túli magyarság képviselőit is beválasztották. Erdélyből Benkő Samu akadémikust és személyemet hívták. A mi dolgunk, hogy az Erdélyben fellelhető, örökségre számot tartó, átörökítendő értékeket felhozzuk ide az akadémia gyönyörű dísztermébe, és itt legyen közkinccsé téve, hogy ne csak egy régiónak, hanem azáltal, hogy bekerül a magyarság szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe, az egész nemzetnek kincse legyen. Hát így került sor az EKE-re is, és így erdélyi ünnep volt az akadémián”. A lelkész hozzátette, hogy „az EKE feladata e díj tulajdonosaként, hogy látható jelét adja, részesült ebben a nagyon magas polgári kitüntetésben. Ez egy megtisztelő cím, látható jele a magyar koronát ábrázoló jelvény, amit a mindenkori elnöknek a nyilvánosság előtt viselnie kell. Úgy kell ápolni tündérkertünket és minden kincsét, hogy az továbbra is magyar örökség legyen”.
Az ünnepségen elhangzó laudációt Dávid Gyula irodalomtörténész írta, az egyesület érdemeit 1892-től kifejtett tevékenységével támasztva alá, Erdély, mint tündérkert ismertetésének, közkinccsé tételének fontosságát hangsúlyozva. Dezső László országos elnök így fogalmazott: „Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 15 bástyája és közel kétezer tagja, valamint pártolóink és támogatóink nevében mondok köszönetet mindazoknak, akik érdemesnek tartották egyesületünket e magas kitüntetésre, igazolva, hogy az EKE öröksége a Magyar örökség. Bízom benne, hogy a kitaposott ösvények kövezéséhez fog hozzájárulni e díj is, megerősítve mindazt, hogy az évszázados munkát folytatni kell, hisz tennivalónk van bőven.”
A szombati ünnepségen díjat vehetett át az Évezredes népi gyógyászat képviselőjeként a Csíkkarcfalván élő Macalik Ernő biológus, gyógynövényszakértő is, aki az EKE kiadványa, az Erdélyi Gyopár munkatársa. „Megdöbbenéssel fogadtam a díj hírét, sok időnek el kellett telnie, hogy magamhoz térjek. Én nem érzem úgy, hogy a rangos tudósok, művészek közé besorolhatok. A döntést viszont elfogadom, lehet, hogy egyszer hozzászokok. Tény, hogy amikor az ember a hetvenedik évéhez közeledik, nem árt neki egy kicsi lökés: dolgozz, fiú, dolgozz még! Lényegében ez jó értelemben vett terheket ró rám, sok mindent kell tennem még, hogy bizonyítsam: megérdemlem ezt a díjat. Nem lehet megállni. De nem is szeretnék, amíg a Fennvaló meg nem állít. Mert az élet tulajdonképpen mozgás.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Precedens a jogfosztásra – és a szótlanság vétke
Segélykiáltással felérő állásfoglalást fogalmazott meg Varga Andrea, miután támadások érték a nagyváradi Bihoreanul lapban. A Bukarestben élő történész a nagyváradi premontrei kanonokrendet jelenleg tizennégy perben képviseli a román állammal szemben. Írását az alábbiakban közöljük. (A történész korábban felhívást is megfogalmazott a restitúcióról.)
Nem. Egyáltalán nem egy frusztrált nőszemély, egy spirituális megszállott kapálódzása a sötét éjben… Nem egy hívő lélek megszállottsági rohama. Kérdés csupán, vagy kérdéssor, melyre – úgy látszik, senki és sehol, kitartó ideje már – semmiféle választ nem adnak a „hivatalosak”, semmiféle megnyilatkozást nem tesznek az avatottak és felhatalmazottak, semmiféle kísérletet nem reszkíroznak meg az evidensen érdekeltek, s még a mögöttük álló intézményi érdekek sem látszanak belátóak vagy motiváltak lenni. Kérdések sora, melyek nem közpolitikai, és még kevésbé sajtónyilvánossági hepciáskodásban konkretizálhatók, hanem levéltári és történeti dokumentumokkal, jegyzőkönyvekkel, megmaradt iratokkal igazolható birtokviszonyokat, kisajátításokat és jogtalanságokat bizonyítanak, s ekként egy érdektávolságát korrektül tisztázó bíróság döntésére tarthatnak igényt. És tartanak is, mert az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról az európai ajánlások, uniós joggyakorlat és nemzetközi jogi kötelezettségvállalás alapján lehet csupán beszélni, nem pedig magánvéleményekben, kényszerképzetekben és lapos mocskolódásokban, blogokban, vagy akár tévinformációkat és félismereteket tartalmazó sajtócikkekben.
Nem, nem arról van szó a Premontrei Rend nagyváradi és környéki birtokainak visszajuttatásával, hogy új Kanonok-sort kellene életre kelteni. „Csupán” arról, hogy a tulajdon szentsége része az emberi és állampolgári jogoknak, akkor is az, ha nem volt (mert nem lehetett) korábban az. Ennek belátásához nem főszerkesztői, újságírói, besúgói kinyilatkoztatások vagy olvasói blogok vezetnek, hanem a kérdés jogszerű kezelése. Ehhez viszont most már az is kell, hogy tisztázódjék az egyházak és az állam/helyhatóság/önkormányzat/egyházközösség érdekeltsége, és a külföldi állampolgárként egymaga (egyedül és értő partnerek, szolidáris társegyházak és jogérvényes képviselettel rendelkező testületek nélkül) küszködő jogi képviselő ne kelljen hogy egyedül állja a teljes hitszélességgel ellene hömpölygő ellenáradatot. Panasz nélküli szóval, puszta tényként állítható, hogy a premontrei tulajdonok esetében nem Varga Andrea Tünde „magánbulijáról” van szó, vagy jogi képviselői alkalmasságáról, hanem arról is, hogy ez a tulajdon történeti és mai értelemben is 1) magyar tulajdon, 2) egyházi vagyon, 3) közhasznú tevékenységek (iskola, kórház, kollégium, fürdő, stb.) szolgáltatása volt működésének lényege, s ami tulajdonfosztását illeti, semmivel sem kevésbé nevezhető károsultnak, mint a Mikó Kollégium esetében vagy más ingatlanok státuszváltozása esetében nyilvánvaló jogtalanságok során megtörtént.
A kérdés mindemellett nem pusztán uniós jogi, nemzeti törvénykezési, gazdasági érdekeltségi vagy jogi személyiségek alapjogait sértő törvénytelenség, avagy ennek történetileg igazolható eljárási cseleinek kitett emberek, papok és hívők kérdése. Éppúgy kérdése magának a Katolikus Egyháznak is. Kérdése lehetne és érdekeltsége is a Püspöki Kari Konferenciának, a Mikó István Jogvédő Alapítványnak, a magyar egyházügyi politika irányítóinak, s társegyházaknak is. Annak tekintik-e? … Ha Áder János találkozik a Pápával, annak örvendünk… – de ha a kormányzat szimbolikus politikájának megfelelő „erdélyi vallási térben” történik jogfosztás, az már nem kormányzati téma, nem hír és nem közbenjárást lehetővé tévő helyzet?
Ha a Premontrei Rend ellen két hete lejárató kampány és karaktergyilkolászás folyik a helyi sajtóban (Bihoreanul, szeptember 10, szeptember 16.), az nem jogsérelem?
Ha a Rend jogi képviselőjét nyílt utcán bántalmazzák, akkor Tőkés László mellett egyetlen hang sem képes megszólalni ebben a szolidáris kisebbségi világban, az Európai Parlamentben, a magyar országgyűlésben, a vatikáni sajtóban, a társegyházak ökumenikus közösségeiben? Tényleg így érzi mindenki jól vagy jobban magamagát?
De hiszen ki nem gondolhatja végig, hogy ha egy sokszáz éves egyházi intézményt meg lehet fosztani a tulajdonától, akkor a többit is, akkor az átlagpolgárt is, akkor a falusi vagy nagyvárosi lakost is, a hivatalviselőt, a főszerkesztőt, a kifliárust is meg lehet fosztani? Tényleg nem látja át senki, hogy egy magyar állampolgárnak jut osztályrészéül az egyházi vagyon védelmének képviselete, a jogtalanságok reklamálása, a visszaélések felmutatása, a Romániára is kötelező, mert aláírt szerződésekbe foglalt nemzetközi törvények kötelmeire figyelmeztetés, a gyűlölet-bűncselekmények elviselése, a háborús hangulatot árasztó sajtócikkek olvasgatása, a pártos és nackós mocskolódások, zsarolások, fenyegetések leállítása… – s ez így abszurd?!
Nem. Nem hőzöngésről van szó. Értő szóról, szolidaritásról, a jog visszaperléséről. Nagyváradon is, Bukarestben, Rómában vagy Budapesten is. S aki erre nem reagál, aki hagyja a védtelen áldozattá válást a maga útján sodródni, az saját sorsát is megírja ezzel. Saját demokráciáját, saját hitét, saját intézményeit, saját lelkiismeretét is félredobja a szótlanság vétkével, a közöny pompájával koronázva. Lelke rajta… – de olyan sem marad majd, ki keresztet vet majdan sírjára. Ha lesz egyáltalán sírja.
Varga Andrea Tünde
Maszol.ro

Az RMDSZ megkezdi az aláírásgyűjtést a régiókról szóló népszavazáshoz
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csütörtökön kezdi el az aláírásgyűjtést Erdély hat megyéjében annak érdekében, hogy december 8-án a székelyföldi és partiumi megyékben helyi népszavazásokat lehessen kiírni a fejlesztési régiók átalakításáról.
A népszavazást megelőző lépések menetrendjét Kelemen Hunor, a szövetség elnöke ismertette szerdán egy kolozsvári sajtótájékoztatón. A menetrend szerint október 14-éig gyűjtik az aláírásokat, és a megyei önkormányzatok november 14-én határozhatnának a népszavazások kiírásáról.
A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától a népszavazáson azt kérdeznék meg: akarják-e hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra vonatkozna.
Kelemen Hunor elmondta, hogy a menetrend a törvényi előírások szigorú figyelembevételével alakult ki. A törvény szerint valamennyi megyében a választópolgárok öt százalékának kell aláírásával támogatnia a kezdeményezést ahhoz, hogy a megyei önkormányzatok kötelező módon napirendre tűzzék a kérdést.
Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy a székelyföldi megyékben sem akarták megspórolni az aláírásgyűjtést, hiszen a folyamat során tájékoztathatják a polgárokat a fejlesztési régiók átalakításának fontosságáról. Kelemen Hunor elmondta, a román pártok helyi vezetőivel folytatott korábbi tárgyalásokon kiderült, hogy mindenkinek érdekében áll a fejlesztési régiók átszervezése. Nagy kihívásnak mondta, hogy biztosítsák az 50 százalékos részvételt a népszavazásokon.
Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a népszavazás remélt sikere nyomatékot ad az RMDSZ fejlesztési régiókra vonatkozó korábban benyújtott törvénytervezetének, a régiók átalakításáról azonban Románia parlamentjének kell döntenie. Ha van rá politikai akarat Bukarestben, pár hónap alatt megváltoztatható a régiók jelenlegi rendszere – tette hozzá.
MTI
Erdély.ma

Nagyváradon megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottsága
A Magyar Rektori Konferencia pénteki nagyváradi plenáris ülésén megalakították a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottságát – tájékoztatta az ülés után az MTI-t János Szabolcs, a rendezvénynek otthont adó Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora.
János Szabolcs elmondta: a bizottságon keresztül a határon túli magyar felsőoktatási intézmények is véleményt nyilváníthatnak a felsőoktatással kapcsolatos magyarországi elképzelésekről. Hozzátette, erre az teremt lehetőséget, hogy a Rektori Konferencia a mindenkori oktatási kormányzat tanácsadójának számít Magyarországon.
A PKE rektora elmondta, hogy a nagyváradi tanácskozáson a különböző országokban működő egyetemek közös doktori és mesterképző programjaiban rejlő lehetőségeket is számba vették. „Ez azt jelenti, hogy a partnerintézmények a határ mindkét oldalán akkreditáltatják a képzéseket, és olyan oklevelet adnak a diákoknak, amelyet mindkét államban elismernek" – magyarázta a rektor.
A tanácskozást Répás Zsuzsanna, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte. A helyettes államtitkár arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy egy olyan ösztöndíjrendszer előkészítésén dolgoznak, amely lehetővé tenné a magyarországi oktatók külhoni egyetemeken való munkavállalását. „Azt tervezzük, hogy a jövő tanévtől beindulhat a pályázati rendszer" – tette hozzá az államtitkár.
A plenáris ülésen Tőkés László, a PKE elnöke köszönetet mondott a Magyar Rektori Konferenciának, hogy immáron harmadjára szervezi meg plenáris ülését a határon túl, és a magyar kormánynak azért, hogy a határok feletti nemzetegyesítés jegyében támogatja a magyar felsőoktatás rendszerének létrehozását.
MTI
Erdély.ma

Aki úgy ment el, hogy szívét mindig itthon hagyta
Beszélgetés a 75 éves Szász István Tas orvos-íróval
– Kezdjük a legrégebbi időkkel, az erdélyi szövérdi gyökerekkel. Kérem, meséljen erről. – Erdély zivataros múltjában a család útja már a „szövérdi gyökerekig” is hosszas volt. Visszatekintve, a férfiág vérvonala a XV. századig követhető. Izabella és Martinuzzi idejében keveredett egy minden valószínűség szerint vallon zsoldos Somosd környéki harci cselekményekbe, a mi szempontunkból bizonyára nem jó szándékkal, de feltehetően jó pénzért. Isten akaratából azonban, általa fel nem fogott bűnéért, eme – gondolom, nyalka – vitéz egy új székely család alapításával vezekelt. Súlyos sebesültként a község székelyei vették ápolásba, mégpedig egy helyileg jeles család, s főként annak szépséges leánya. A szerelmi történet elkerülhetetlen volt, s a derék „szabadfoglalkozású” zsoldosból a szép leány rabja lett. A házasság meg is köttetett, de amikor lustrába akarták venni, „kucifántos” neve és beszéde gondot okozott. Minthogy ama nyelvezet hasonlított némileg az erdélyi szászok beszédére, hát új nevet kapott, s lett belőle Szász. Egyébként a feljegyzések szerint hasonló sorsra jutott a különféle okokból a székelységbe vándorolt vagy szökött több erdélyi szász férfiú is. Ezért e név a székelységben nem számít ritkaságnak. Hősünk eredeti mesterségét nem hazudtolhatta meg, mert újabb vitézségéért hamarosan nemesi előnévhez jutott, mégpedig a somosdihoz. Somosdi Szász János, az alapító szépunokája veszi nőül a szövérdi Gál Máriát. A Gál család előneve Szövérdi. 1689-ben Apafi Mihály engedélyezi, hogy a közös utódok ezt az előnevet használják a somosdi helyett az ősi – kardra tűzött török fejes – „czímerük” alatt. A szövérdi generációk sorából aztán Szász József ükapám és testvérbátyja, István „rajzanak ki”, minthogy ükapám aranyosgyéresi református esperes, bátyja pedig Marosszék hites táblabírája lesz Tordán. Ez az a momentum, amikor a család szekerének rúdja egy új ág születése felé fordul. Esperes ükapám ugyanakkor a Nagyenyedi Református Kollégium egyik kurátora volt. Egyébként hatalmas ember lehetett, mert a „Nagy pap” néven emlegették, s fia, Ferenc dédapám is nevezetes volt termetéről és rendkívüli erejéről. – Ősei hogy kerültek a mezőségi Pusztakamarásra, Sütő András szülőfalujába, mivel foglalkoztak? – Az első szövérdi Szász, aki Pusztakamarásra került, a már említett nagy erejű dédapám, Szász Ferenc fia volt, aki enyedi diákként állt be Bem seregébe és járta véle a hadak útját, no és megkóstolta a bujdosók kenyerét is. Még a piski-hídi csatáról is voltak emlékei, de apja, a tántoríthatatlan radikális így sem bocsátotta meg a fegyverletételt. Nagyenyedi diáktörténet szerint a honvédek újratemetése alkalmával így prédikált: „Tisztelt csantak! A kik itt lenn nyugusztok, s tova túl a katallikusoknál, s a kik futattatok, ha futni kellett, s kuparagtatok Piskinél a híd alatt…stb.”. Dédapám erősen kötődött a szülőföldhöz, a honvágy hívta haza török és román földről. Álnéven lett molnárlegény a bogáti malomban. Történt azonban, hogy Londonba emigrált keresztapjának, Kemény Farkasnak a testvére, Gyula, aki a Nagyenyedi Kollégium mellett apjának kurátortársa volt, pusztakamarási birtokaira megfelelő vezetőt keresett. Ferenc dédapám átvette a kulcsokat, hogy aztán három év alatt felvirágoztassa az elhanyagolt gazdaságot. Isten akaratából Pusztakamarás csillaga ekkor ívelt felfelé. A tehetséges fiatalember eredményeit látva a báró és családja odaköltözött. Az udvarházból kastély lett, templom és iskola épült, s a falu ezáltal bekerült a kulturális vérkeringésbe. A palota helyén ma egy – egyébként igen barátságos – román gazda kaszál. Pusztakamarás, az alapító Szász Ferenc utódain keresztül, másfél évszázadon át – direkt vagy indirekt formában – jelen volt az erdélyi magyar tudományos, irodalmi, politikai és társadalmi élet palettáján. Ezekről az időkről számos történet él a családban. Részben fellelhetőek a Templomra szállt bánatmadár c. Kriterion-kötetben, illetve a Trianon sodrásában című család- és kortörténeti jellegű, két kiadást is megért könyvemben. – Kérem, vázolja a Hitel történetét, célját és küldetését, amely az Ön szülői házában, Kolozsváron, a család támogatását élvezve jelent meg. A sajtótörténet nagy Hitel-vacsorákról beszél, amit a Hitel nagyasszonya, az Ön édesanyja készített. Erre kisgyerekként emlékszik vissza vagy szüleitől hallotta a későbbiekben? – A Trianon utáni új, a Kárpátokat immáron akadálytalanul átlépő bizantin szellemű környezetben eszmélő magyarság első, ezt már jól megismerő, ebben szocializálódott generációja a harmincas évek közepén érkezik el oda, hogy a kisebbségi sorsban való túlélés technikáit szolgáló tudományos kutatásokra is felkészülten tekintsen a megmaradás akkor már tagadhatatlanul jelentkező kérdőjeleire. Makkai László püspök-író végzős fia és Venczel József hozzák létre a Hitel folyóiratot, de hat szám után a lap megszűnik, mert Makkai a „Nem lehet” kimondása után távozó édesapjával elhagyja Erdélyt. Venczel József azonban három hasonló gondolkodású barátjával: Albrecht Dezsővel, Vita Sándorral és Kéki Bélával létrehozzák az immáron sokkal igényesebb oktáv formátumú Hitelt, melyet utóbb a nagy Hitel néven emlegetnek. A lap támogatására szüleimet kérik fel, akik minden erejüket erre összpontosítva állanak a lap mellé. A családi ház lesz a Hitel otthona, anyám pedig a Hitel (együtt gondolkodó) háziasszonya. 1940-ig itt folyik a szerkesztők napi munkája, a szerkesztőségi ülések és a nagy Hitel-összejövetelek, melyeket anyám rendez, s melyek a szellemi élet akkor jeles eseményeiként maradtak fenn az emlékezetben. 1940 után a magyarországiakkal kibővült társaság számára az Erdélyi Kör leendő helyiségeit apám és Vita Sándor választják és bérelik ki, és anyám rendezi be azokat. A hely utóbb az Erdélyi Pártnak szintén otthont ad. A kemény mag továbbra is a Vulcan (akkor Cserei) utcai Szász villában dolgozik. Mindenre kiterjedő kutatásaim szerint a Hitel holdudvara a lap három korszaka alatt: 1935 (kis Hitel), 1935–1941 és 1941–1944 (nagy Hitel), összesen 220 értelmiségit tömörített maga körül Erdélyből és a magyar négy év alatt Magyarországról is. Tehát ez egy együttgondolkodó szellemi kör volt, melynek szellemi termékei a nemzetstratégiai kérdésekben a Hitel című nemzetpolitikai szemlében, illetve a társaság jelentős részét alkotó szépírók írásai a Hitellel munkamegosztásban dolgozó Helikonban és Pásztortűzben jelentek meg. Emlékeim kisebb részben gyermekkoriak, de kamasz- és ifjúkoromból, amikor már lap nem volt, de a hitelesek továbbra is oda jártak (vagy mi hozzájuk), meghatározóak. – Kik voltak a Hitel szellemszülei, és mi a véleménye, mért szűnt meg? – A négy főszerkesztő mellett legfontosabb munkatársai: Tamási Áron (a Vásárhelyi Találkozó megszervezése és lebonyolítása idején vezető szerepben), Kiss Jenő (1942–44 közt mint főszerkesztő-helyettes), Kós Károly, Szabó T. Attila, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Jékely Zoltán, a komoly problémák tárgyalása alkalmából a mindenkori négy magyar püspök vagy helyettese: elsősorban Márton Áron és Tavaszi Sándor, Mikó Imre, Szabédi László, Szenczei László, a Szervátiusz, Debreceni, Gy. Szabó illusztrátortrió stb. voltak. Az utolsó két hiteles: Jakó Zsigmond és Lőrinczy László nemrégen hunyt el. Most sajnos nem sorolhatok fel 220 nevet, de a Beszédes hallgatás című Kriterion-kötetemben pontos adatok olvashatók erről. Meg kell említeni a sajtótörténetben kissé túldimenzionált presztízs- vagy generációs vitát az Erdélyi Fiatalokkal, de ez mondhatni természetes volt, hiszen az ott felnevelkedett fiatalok végzés után szétszéledtek, s legjobbjaik éppen a Hitelhez csatlakoztak. Végül az 1940-ben megszűnő lap vezéregyéniségei: László Dezső és Jancsó Elemér szintén ezt tették, sőt később a „legmakacsabb” Jancsó Bélával is barátsággá oldotta kapcsolataikat a történelem. A Hitel nagyjai az új körülmények közt példájukkal és tudásukkal szótlanul járultak hozzá az új erdélyi magyar értelmiségi generáció felneveléséhez. A lap elfeledtetésének okai közt – mint erre kutatásaim során rájöttem – első helyen nem a korabeli baloldal által rájuk szórt rágalmak (a ma is ismert besározásos módszerek) szerepelnek, hanem véleményem szerint éppen azoknak az érdemeknek a kisajátítása vagy szükségszerű feledésre ítélése, melyek ennek a nem csupán írásra szakosodott, de a napi politika kockázatait is vállaló közösségnek tulajdoníthatók. A már említett Vásárhelyi Találkozó megszervezése a Hitel csoport érdeme volt, az őket ekkoriban vezető Tamási kezdeményezésétől az aprómunkán át az utólagos népszerűsítésig. 1940-ben a Hitel asztalánál született a Teleki Pál által aztán jórészt betartott javaslatcsomag az Észak-Erdélyben szükséges nemzetiségi politikára (a román nyelv oktatása, a hivatalnokok nyelvismerete, intézmények létrehozása, az egyház támogatása stb.). De ők készítették el a negyvenek memorandumát, s Teleki Gézával küldték el a kormányzóhoz, és a Faragó-féle békedelegáció útját előkészítők közt s a békedelegációban úgyszintén ott voltak. És közülük kerültek ki a 60 politikai fogoly megmentői. Ezeket a Gestapo orra előtt szabadították ki Dálnoki hadtestparancsnok tudtával és beleegyezésével és ugyanezen az úton (Bánffy Miklóssal is közreműködve) érték el, hogy Kolozsvár nyílt város legyen. Mindezeket a „felszabadulás” után a kommunista párt számára nem volt előnyös hangoztatni. Akkor mindenben, ami a múlthoz kötődött, a reakció erőit kellett látni, s ki kellett találni a párt „igaz” történetét. A lap emléke tehát a süllyesztőbe került a reá sütött bélyegekkel és érdemeinek kisajátításával együtt. – Ön 1938. július 15-én született Kolozsváron, a háború előtti forrongásban. 1954-ben érettségizik, de az orvosi egyetemet csak 1962-ben fejezi be, objektív okok miatt. Mért kellett megszakítania egyetemi tanulmányait? – Életem tanulással töltött időszaka kettős hátrányban telt. Az iskolában osztályellenség, az otthoni szomszédságban kisebbségi voltam. Előbbit a hallgatás, ez utóbbit inkább az aktív tekintélyszerző igyekezet útján kezeltem. Egyetemi felvételem feltétele a vörös diploma elérése volt, s ezt az akkori 10 osztályos oktatási rendben megszerezni komoly teljesítménynek bizonyult. A magyar iskolák ugyanis komolyan vették, míg a románok fogódzóként adományozták e lehetőséget diákjaiknak. Már ebben is tudták használni a vörös lepel alatti ügyeskedéseket nemzeti céljaik elérésére. A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen azonban még végzés előtt – 1959-ben – kifogtam az egyesítéssel járó bekeményítést. A félelemkeltéshez szükséges boszorkányüldözés szórásába kerültem több kiváló kollégámmal együtt, és minekutána nem tudtak minket felhasználni mások bűneinek bizonyítására, saját 56-os „bűnökre” hivatkozva rúgtak ki, megtoldva az „elvtelen szolidaritás” vádjával. Először egy borsabányai ólombányában, aztán építőmunkásként, illetve némi kiképzést követően mint ólomablak-keretező élmunkást vettek vissza. Két évvel a tervezett után így én is orvos lehettem. Hasznos évek voltak, nem törölném ezeket tapasztalataim értéktárából. A máramarosi hegyeket, alattuk a szocializmus építésének emlékműveivel, az ottani bányaromokkal és a kolozsvári magyar műemlék templomok ablakait, mikor alkalmam adódik rá, nosztalgiával nézegetem. Emlékezetes maradt Kolozsborsán Mazilu főorvos barátságos, csendőrpertus, négyszemközti vállveregetése: Kiváló fiú vagy, de egy dolgot meg kell értened. Ebben a városban nincs szükségünk magyarokra! – Mikor és miért telepedett ki Magyarországra, volt-e olyan pillanata az életében, amikor megbánta ezt? Sikerült átmentenie darabonként a Hitel kolozsvári relikviáit. Erről mit tud mondani? – Kértem a visszahonosítást. Az útlevelet több mint három év kísérletezést követően, a „Hitel ház” kvázi felajánlása után megadták. 1977-et írtunk. Nagy történeteim vannak ezekről az évekről, az akkori román és magyar állami hozzáállásról, és az akkori társadalom a maihoz még nem hasonlítható reakcióiról. A szívem örökké itthon maradt, de az áttelepülést racionálisan gondolkodva nem bántam meg. Itt sokkal több lehetőségem volt azt szolgálni, amit otthon lehetetlenné próbáltak tenni. Ez, tudom, nem általánosítható, de az én sorsom így alakult. Természetesen nehéz küzdelmek, munka, sikerek és csalódások árán. Tíz évig a Bakonyban készültem fel életem harmadik szakaszára. 1987-től a sorsomat tovább kísérő csodák egyike nyomán kerültem Leányfalura. A rendszerváltás éveiben sodródtam bele az egészségpolitika és a nemzetpolitika gyakorlati illetve publicisztikai jellegű sodrába. Áttelepülésem folyamán és utána azonnal elkezdtem a Hitel-emlékek átmentését. Az ezzel járó izgalmak minden alkalommal leírhatatlanok voltak. Aztán következett a restaurálás s végül az elhelyezés gondja. – 1994-től kezdődőleg több lapot indít Magyarországon. Melyek ezek a lapok? – A Hitel emlékeit több mint 15 év alatt hordoztam át a határon. Sorra restauráltattam minden darabot, s elkezdtem a rendszerező, majd a kutatómunkát. Mindezt el kellett helyezni valamilyen módon és felmutatni az utókornak, amely az 1930-as, '40-es éveknél is jobban rászorult ezekre az ismeretekre és példákra. Ezzel egy időben megszűnt szolgálati lakásom is. Lakás vagy ház kellett. És ekkor újabb csodák történtek. Csak néhányat említek meg. Barátom, Makovecz Imre ingyen megtervezte a kolozsvárihoz hasonló belvilágot idéző házat, és szinte mágikus szuggesztivitással biztatott a lehetetlenre – hiszen felépítéséhez csak nevetségesen kis forrásom volt. S ekkor – mint lassan már ismertté váló egészségpolitikai publicistát – a Phare program keretében felkértek, hogy pályázzak egy egészségpolitikai lap alapítására. Brüsszelben megnyertem a pályázatot, s ezt követően a helyi gazdasági szélhámosságokkal küzdve egyik lapot kellett létrehoznom a másik után. Én, mint szakmai főszerkesztő, a pénzügyekkel nem foglalkozhattam. Akik ezt tették, valamennyi sikeres lapból meggazdagodtak. Amint nőtt a tekintélyem, folyamatosan új meg új lapot sikerült alapítanom. Alapellátási hírlevél, Alapellátás, Orvosi Tükör, Szabaduló szakorvos. Közben a Látleletnek is főszerkesztője voltam. A főszerkesztői fix sem volt kicsi, és ebből épült fel fokról fokra a Hitel új otthona Leányfalun. Ezenközben az egészségpolitikában is sikerült eredményeket elérni és az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke lettem. Fontos megjegyeznem, hogy elveimhez szigorúan ragaszkodván az ötödik lapnál elvesztettem állásomat és soha többet nem volt ilyen „pénzforráshoz” szerencsém. Nem is kellett. A ház éppen ekkor készült el. Az anyagot sikerült gyönyörűen bemutatni. A gondviselés ennyit rendelt ki számomra és minden bizonnyal ezért. – Érdekes, hogy nagyon későn kezdett publikálni, de 2001-ben és 2002-ben nem kevesebb, mint hét könyve jelent meg. Ezek mind fiókban vagy valamelyik szerkesztőségben vártak kiadásra? – Első írásaim egészségpolitikai, alapellátás-szervezési írások voltak még itthon, de ezeket román kollégák nevén jelentették meg, ügyes húzásokat követően. Le is szoktam hamar az íródeákoskodásról. „Navétázás” közben a társaság gondjait orvoslandó vidám írásokat, bökverseket fabrikáltam. A magyarországi 10 év bakonyi „boldog száműzetés” és az engem körülvevő szeretet és megértés hangulatában, Pápakovácsiban köszöntött be a felismerés a Kádár-korszak gerincpuhító hatásainak veszedelméről. Ekkor kezdtem írogatni naplójegyzeteimet, verses kesergéseimet – az íróasztalnak. A Mozgó Világnak beküldött kéziratommal a „szervek” figyelmeztetését vívtam ki. Többet sehova sem küldtem. Ezután következett a Leányfalura költözés és a rendszerváltás forgataga. Azóta két végén égett életem jelképes gyertyája. Részben az Orvosi Kamara keretein belüli tisztségviselés és egészségpolitikai küzdelem, valamint publicisztika, másik oldalon a nemzetpolitikai publicisztikám töltötte ki minden szabadidőmet. Rovatom volt az Erdélyi Magyarság és az Átalvető (ez ma is él) oldalain, illetve közel 10 évig az Erdélyi Naplóban. Mára összesen több mint 80 lap és folyóirat közölte írásaimat, s ama 2001–2002-ben megjelenő hét kötet után az idén elérkeztem huszadik önálló kötetemhez. Közben számos antológiában és közösen megírt könyvben is megjelentek írásaim. A Magyar Írószövetség tagjai sorába emelt és beléptem az Irodalomtörténeti Társaságba. A Hitelről szóló kötetem hézagpótlónak bizonyult. Aztán megnyitottam Leányfalun a Hitel múzeumgalériát is. Nem hagyhatom ki azt sem, hogy 25 éve szervezem az országosan ismertté vált Erdélyi Művészek Leányfalun kiállítás-sorozatot, egy idő óta irodalmi estekkel egybekötve. Tavaly, támogatás nélkül, sikerült megszerveznem az Írószövetségben egy egynapos Hitel-konferenciát. Az erről szóló kötet és videóanyag sikeres pályázatra vár. Közben a kolozsvári Hitel és az örökséget felvállaló budapesti Hitel műhelyeit felterjesztettem Magyar Örökség Díjra és éppen a konferencián kaptuk meg a hírt Bakos Istvántól, hogy 2200 jelölt közül a Hitel elnyerte e magas kitüntetést. A díj ott függ a házi múzeum falán, Tamási, Kós és Márton Áron székei felett. Az idei könyvhétre jelent meg a Kairosz kiadónál huszadik kötetem. Ez is a Hitellel foglalkozik. – A Templomra szállt bánatmadár c. pusztakamarási helytörténeti kötetben igen alapos családtörténeti tanulmány szerepel. Ezt lehetne bővíteni még? – A családtörténet teljes feltárása hatalmas munka. Több száz oldalas anyag van a számítógépben írott, képes és táblázatos formában. A megtalált címerek száma száz feletti, a heraldikailag leírtak még ennyit tehetnek ki, de az említett két másik feladatra kellett koncentrálnom, s ennek folytatására csak akkor kerülhet sor, ha már úgy érzem, hogy a közösség számára fontos részt elvégeztem. Nyolc unokámat is szeretném ennek segítségével helytállásra, tartásra nevelni. Mert a cél soha nem a hivalkodás, hanem éppen az ellenkezője. Azt szoktam mondani, hogy ne feledjék: ezek az emberek, ha jött a hírhozó, olyan természetességel álltak fel a családi ebéd mellől és öltöttek kardot a haza védelmére, ahogyan ők elindulnak az éppen divatos bulizóhely meglátogatására. Csakhogy onnan igen gyakran nem volt hazatérés. – Élete folyamán szerzett díjak és elismerések? – Nem panaszkodhatok. Bár, mint mondják, a díjakat nem szerezzük, hanem azokat adják. A szakma tulajdonképpen majd minden ismert kitüntetését megkaptam. De ezek átvételekor minden esetben arról beszéltem a jelenlevőknek, hogy Erdélyből jöttem, s a küzdeni tudás képességét onnan hoztam magammal. Van többek között Hippokratész díjam (ma már a díjazó bizottság elnöke vagyok), megkaptam a millenniumkor a MOK média díját, háziorvosi életműdíjat, tiszteletbeli tagságokat és elnökségeket, címzetes főorvosságot, Leányfaluért emlékplakettet. De a Nemzeti Kötelék Kuratóriumától kapott Emléklap a hűségért, melyet 18 magyar értelmiséginek adományoztak a 2004. december 5. után végzett munkájáért, talán a legkedvesebb. – Kádár Tibor festőművész meg is festette a Hitel arcképcsarnokát. Kik vannak rajta és milyen volt az avató? – Az avató számomra felejthetetlen volt. Megpróbáltuk a kolozsvári fogadások hangulatát idézni. Az anyáméhoz valamennyire hasonlító büfét próbáltunk felállítani, s jelen voltak a magyar szellemi élet nemzetben gondolkodó vonulatának jelesei közül többen is. Szőcs Géza államtitkár nyitotta ki elsőnek a Kádár Tibor alkotta Triptichont. A képen a 220 hitelesből a legfontosabb 54 szerepel, a szerkesztők, az egyháziak, a főbb munkatársak, az illusztrátorok, a későbbi anyaországi csatlakozók, de az ellenfelekből is néhányan, s persze a gyökereket jelentő személyiségek, a ház, sőt még a családunk is. A múzeumot Istennek hála elég sűrűn látogató egyének és csoportok csodájára járnak. A „hitelesekre” vonatkozó anyagokat ma is folyamatosan gyűjtöm, szeretném kutathatóvá tenni az érdeklődők számára. – Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még átadni az olvasónak? – 75 évesen az ember jól átgondolja, hogy az ismeretlen hosszúságú maradékot mire fordítsa, pontosabban mire kell fordítania, hogy megfeleljen saját elvárásának: annak, amire eddigi életét is szánta. Ezért következő legfontosabb feladatom a Hitel 10 évének aktualizáló, mának szóló feldolgozása lenne. Ennek bevezető, egy évet átfogó tesztkönyve a most – a Kairosz kiadó felkérésére – megjelent Palackposta Erdélyből című breviárium. Mellette a múzeum jövőjének garantálása, annak bővítése, s ha még marad erő és idő, apám hagyatékának közlése, illetve a családtörténet befejezése és az erdélyi családi sírkertjeink megmentése Nagyváradon, Kolozsváron és Pusztakamaráson. Na és még szeretnék néhányszor sízni a Hargitán a nyolc unokámmal. Már valamennyien megtanulták ezt a lelkeket felszabadító, természethez láncoló, önbizalmat építő sportot. S mindezt úgy és azért, hogy az unokák (és mindnyájunk unokái) ezáltal is könnyebben eljuthassanak arra a pontra, amikor az ember rájön, hogy mi dolga van ebben a világban.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Fehér barátok kálváriája
Az első hazai premontrei monostort Váradhegyfokon, a mai Nagyváradon alapították még Szent Norbert életében. Ő 1080 körül született az északnémet-holland határ közelében, Genep várura fiaként. Életrajza látványos, pálfordulás-szerű megtérésről tudósít, amely után felszentelt papként szeretett volna élni xanteni kanonoktársaival, akiket azonban nem sikerült visszafordítani az eredeti szigorú kanonoki életformához. Ezért a pappá szentelése előtti napon minden vagyonát szétosztotta, majd a pápa engedélyével mezítlábas, darócruhás vándorprédikátor lett. Hat év után első követőjére, Hugóra bízta Prémontrét, mert magdeburgi érsekké választották, a rendje pedig rohamosan elterjedt Európában.
Az Árpád-korban a „fehér barátok” 40 monostorban szolgálták a magyar népet imádságukkal, lelkipásztori és hiteleshelyi (közjegyzői) tevékenységükkel. A 18. században, II. József rendeleteit követően a magyar premontreiek rendjük fennmaradása érdekében a ciszterekhez és a bencésekhez hasonlóan iskolák fenntartását is vállalták, jelentős pedagógiai tevékenységet folytattak. Trianon után a Nagyváradhegyfoki Premontrei kanonokrend egyházi vagyona is Romániához került.
Ghibutól a felfüggesztésig
A kanonokrend egyházivagyon-restitúciós pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onisifor Ghibu egyetemi tanárral kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Gyakorlati sikereket azonban csak 1931-ben, Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor programjához híven az erdélyi római katolikus egyház státus ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése melletti nyílt állásfoglalásra bírta rá a román kormányt.
Az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén a kolozsvári hatóságoknál ingatlanokat írtak át a román állam javára. A piarista épülettömb a közoktatásügyi minisztériumhoz került, egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig atanulmányi alap javára játszottak át, a bejegyzés szerint „a román állam kezelésében.” Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja az volt, hogy a román törvények értelmében az erdélyi katolikus státus „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, így Romániában ingatlanok tulajdonosa sem lehet.
Az 1866-ban rögzített eredeti beírás szerint a váradszentmártoni telekkönyv lapján „Szent István első vértanúról címzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” került bejegyzésre eredeti tulajdonosként. Onisifor Ghibu 1936-ban, csendőri kísérettel, a premontrei rend Nagyváradi Gimnáziumának épülettömbjét és telkét az augusztus 22-én kelt 1936/7818., illetve a 1936/6611-os végzés alapján a román államra testálta. Az önkényes bejegyzések ellen a váradhegyfoki és a jászóvári premontrei rend, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében három fellebbezés történt. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”, és a telekkönyvi bejegyzéseket. A nagyváradi törvényszék második fokú végzésében (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek. A román bírósági szerint a világegyház szerzetesrendjének nem ismerhető el a jogi személyisége, mivel Románia határain kívül is vannak szervezetei, és legtöbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban erélyesen tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött 1927-es konkordátum értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön is jogi személyek, és a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, ugyanakkor meg kell őrizni eredeti rendeltetésének megfelelően. A román külügyminisztérium kérésére 1939-ben a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárást felfüggesztették. A Szentszék és a román kormány tárgyalásai nem zárultak le, ugyanakkor megjelent egy rendelet, amelyben kimondták, hogy valamennyi ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztenek, és egyenként vizsgálják meg azokat.
Újraállamosítás
A második bécsi döntés után a magyar kormány miniszteri rendelkezésben kimondta, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta. 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés után a Szatmár-nagyváradi Egyházmegye a régi egyházmegyei határok keretében kettévált: ismét teljesen különálló, a püspökök személyében is elkülönített egyházmegyét alkotott, amelyekhez a bécsi döntés előtti, Trianon utáni magyarországi apostoli adminisztratúrákat is visszacsatolták. A Nagyváradi Egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi kollíziós magánjog követelményét alkalmazta. A magyar országgyűlés október elején fogadta el az 1940. évi XXVI. törvényt, amely „A román uralom alól felszabadult keleti és erdélyi országrészeknek a Magyar Szent Koronához való visszacsatolásáról és az országgal történő egyesítéséről” rendelkezett.
Az észak-erdélyi területek visszacsatolásával kapcsolatosan a magyar kormányzat a törvényhozás további rendezéséig megtehette mindazokat az intézkedéseket, amelyek a visszacsatolt terület közigazgatásának, törvénykezésének, közgazdaságának és általában egész jogrendszerének az ország fennálló jogrendszerébe való beillesztése érdekében szükségesek voltak. Mindaddig, amíg a törvényhozás vagy a visszacsatolási törvényben kapott felhatalmazás alapján erről a miniszterelnök másként nem rendelkezett, Észak-Erdélyben az 1940. augusztus 30-án érvényes jogszabályok maradtak hatályban, kivéve azokat, amelyek az állami főhatalom változása következtében nem voltak alkalmazhatók.
A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenítette a magyar kormány által hozott valamennyi, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot. A nagyváradi premontrei gimnáziumot – ma Mihai Eminescu Főgimnázium – az 1948/ 176-os dekrétummal államosították. A Premontrei Rend tulajdonában lévő Félixfürdőt 1948. november 28-án államosították újra.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Váradon alakult meg a HTMFIB
Ezúttal Nagyváradon tartotta soros ülését a kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények vezetőit tömörítő Magyar Rektori Konferencia. A tanácskozás a PKE-n zajlott, pénteken.
A térségünkbeli felsőoktatási intézmények irányítói, valamint a kárpát-medencei szakmai-tudományos intézmények képviselői üléseztek Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Most itt tartotta ugyanis aktuális plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia. Az ülés központi témája a Kárpát-medence magyar nyelvű felsőoktatási intézeteinek együttműködése, a közös képzések gyakorlata volt. Ebbe illeszkedő módon megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottsága (HTMFIB).
A tanácskozás sajtónyilvános részében Tőkés László, a PKE elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul helyreállítani a magyar oktatást, óvodától egyetemig. Ezért is kellett annak idején egyházi hátterű intézeteket is létrehozni. E hálózat ugyanakkor fejlődőben van – példaként említette, hogy a támogatások révén nemsokára megkezdődhet a PKE új főépületének építése. „A magyar és az európai integráció a felsőoktatás terén is egybeesik. Mondjuk ezt különösképpen azoknak, akik a magyar nyelvű kisebbségi felsőoktatásunk létjogosultságát megkérdőjelezik, rossz szemmel nézik, vagy éppenséggel visszafejlesztenék – mint például a Selye János Egyetemet –, vagy megszüntetnék – amiképpen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatával tennék –, vagy mindmáig akadályozzák önállósulását, ahogyan a Bolyai Egyetem helyreállítását is meggátolták” – jelentette ki beszédében A magyarországi kormány részéről Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Ő a nemzetpolitika felsőoktatásbeli megjelenüléséről értekezett. a magyar kormány további támogatásáról biztosította a jelen lévő felsőoktatási vezetőket. Ismertette azokat a kormányzati terveket, amelyek a külhoni és az anyaországi felsőoktatás közötti átjárhatóságot hivatottak biztosítani. Előadást tartott még mások mellett az ELTE, a Sapientia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság egy-egy képviselője is. Házigazdai minőségében dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mondott köszöntőt, bemutatva a PKE-t.
Létrejött a grémium
A tanácskozás második része során létrehozta a Magyar Rektori Konferencia a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottságát. Ezen keresztül a határon túli magyar felsőoktatási intézmények is véleményt nyilváníthatnak a felsőoktatással kapcsolatos magyarországi elképzelésekről. Hozzátette, erre az teremt lehetőséget, hogy a Rektori Konferencia a mindenkori oktatási kormányzat tanácsadójának számít Magyarországon. APKE rektora elmondta, hogy a nagyváradi tanácskozáson a különböző országokban működő egyetemek közös doktori és mesterképző programjaiban rejlő lehetőségeket is számba vették. “Ez azt jelenti, hogy a partnerintézmények a határ mindkét oldalán akkreditáltatják a képzéseket, és olyan oklevelet adnak a diákoknak, amelyet mindkét államban elismernek” – magyarázta a rektor. A plenáris ülést egyébként immár harmadjára tartották az anyaország határain túl.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Nyugdíjas kórustalálkozó Nagyváradon
A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete szeptember 27-én, pénteken délben hatodik alkalommal szervezte meg a nyugdíjas kórustalálkozót a váradi Ady líceumban.
Péntek délben megtelt a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum díszterme az érdeklődőkkel és a kórustagokkal. A VI. nyugdíjas kórustalálkozóra nem csak a megyéből, hanem Magyarországról is érkeztek meghívottak. A megjelenteket és a meghívottakat Szilágyi Ibolya, az egyesület elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy „találkozóink célja kezdettől fogva változatlan: verseny nélkül megmutatni egymásnak és a közönségnek, hogy a közös éneklés az idősebb korosztály számára is meghatározó önkifejezési lehetőség, amely örömet, jó kedvet teremt éneklőben és hallgatóban egyaránt. Amellett, hogy egy kórus közösségépítő, jelentős szerepet tölt be népzenei hagyományaink megőrzésében is”, majd megköszönte a kórus tagjainak és vezetőinek munkáját is. A kórustalálkozón elsőként a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Kórusa lépett fel Boros Beatrice vezetésével, őket követte a Romániai Magyar Nyugdíjasok Szövetségének Bíborka nevű kórusa Nagy Judit vezetésével. A továbbiakban fellépett a Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Népdalköre (vezető Fodor Pálné), a Székelyhídi Búzavirág Népdalkör (Béres Csilla), a Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesületének Hagyományőrző Népdalköre (Lovas Otília Szende), a Biharugrai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Népdalköre (Pacsika Istvánné) és a Debreceni Nyugdíjas Egyesület Őszidők Kórusa (Erdei Györgyné). A kórustalálkozó idén is jó hangulatban telt.
Nagy Noémi
erdon.ro

Biró Rozália az elnök
Az egyetlen jelöltet, Biró Rozália Bihar megyei szenátort választották az RMDSZ nőszervezetének elnökévé szombaton Kolozsváron, a szervezet első országos küldöttgyűlésén. Ügyvezető elnökké Nagy Emesét, Kelemen Hunor szövetségi elnök tanácsadóját választották. A küldöttgyűlés elfogadta a nőszervezet programját és alapszabályát, s megválasztotta a hét alelnököt is.
Biró Rozália 2004 és 2012 között Nagyvárad alpolgármestere volt, 2007-től a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke, 2012-től szenátor. Beszédében kijelentette, mind az RMDSZ-en belül, mind a romániai közéletben „kőkemény küzdelem vár a nőkre”. Azt is hozzátette, hogy a nőszervezetnek ezután kell megbeszélnie, milyen képviseletet kérnek a nőknek a szövetségben mindazért a munkáért, amit már eddig is „letettek a közösség asztalára”. Kijelentette: amiként a családot is a nők tartják össze, úgy kell a nőknek a közösséget is összetartaniuk. Biró Rozália elmondta, a nőszervezet feladata lesz, hogy bővítse a nők szereplési lehetőségeit az RMDSZ testületeiben. Hozzátette, körülbelül egy év múlva derül ki, hogy a nők mekkora erővel, mekkora közösségi támogatással rendelkeznek a szövetségen belül. Most még úgy ültek össze, hogy alig ismerik egymást, de egy év múlva már tudni fogják, kik azok a megfelelő tudással, adottságokkal, képességekkel rendelkező nők, akiket sikeresen elindíthatnak és támogathatnak a politikában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együttműködő egyetemek
Határon átívelő közös szakok indítását és akkreditálását tervezik a kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatási intézmények – nyomatékosította törekvéseit pénteken a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Nagyváradon megtartott plenáris ülése.
Mint arról beszámoltunk, a magyarországi szervezet és annak tanácskozási joggal bíró külhoni tagjai igyekeztek felmérni a térség perspektíváit, hogy az egységes magyar oktatás jegyében a határon átívelő együttműködésre összpontosítsanak. Feltérképezték mind az erdélyi, mind a felvidéki, délvidéki, illetve a kárpátaljai magyar egyetemek jelenlegi helyzetét és az adott országban hatályon lévő törvényeket, céljuk ugyanis, hogy olyan akkreditált képzéseket tudjanak majd kínálni, amelyeket abszolválva a hallgatók a határ mindkét oldalán elismert diplomát szerezhessenek.
„A konkrét együttműködés szintjén arra jutottunk, hogy leginkább mesteri és doktori szinten indokoltabb elkezdeni a közös képzések beindítását” – vonta le a konklúziókat a Krónikának János Szabolcs, a találkozónak otthont adó nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora. Emlékeztetett, középtávon az alapképzések közül ők a debreceni partneregyetemükkel közösen az agrárszakot szeretnék akkreditáltatni. „A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem már elkészítette a modellszerződéseket, hamarosan megkapjuk azt, és elkezdődhetnek a tanintézetek közötti konkrét tárgyalások” – mondta János. Hangsúlyozta, az ülés fontos részét képezte, hogy megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények bizottsága. „Ennek gyakorlati hozadéka az, hogy a külhoni oktatást érintő kormánydokumentumokat immár mi is véleményezhessük, hiszen a rektori konferenciának tanácsadó szerepköre van a magyar kormányban” – magyarázta az intézményvezető. Lapunk érdeklődésére amúgy jelezte, a megbeszélésen részvevők véleménye alapján a Kárpát-medencében az erdélyi magyar felsőoktatás áll a legjobban, a külhoni intézmények közül a romániai magyar egyetemeknek van a legjobb perspektívája.
Az MRK, mint ismert, ritkán ülésezik Magyarország határain kívül, éppen ezért köszöntőbeszédében Tőkés László, a PKE elnöke is megköszönte a szervezet kitekintését, illetve azt, hogy a magyar kormány a határok feletti nemzetegyesítés jegyében támogatja a magyar felsőoktatás rendszerének létrehozását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Szekus módszerekkel ijesztgetik az egyházakat?
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfoki premontrei rend és a váradi önkormányzat között az egykori premontrei gimnázium visszaigénylése kapcsán - tudtuk meg tegnap Fejes Rudolf Anzelm prépostprelátustól.
Az évszázados hagyományokkal rendelkező szerzetesrend hosszú évek óta harcol saját, a kommunizmusban elkobozott, államosított vagyonáért, és mint megtudtuk, mostanában egyre több furcsa, a bolsevik terror módszereire emlékeztető kellemetlenség éri mind a rend tagjait, mind azokat, akik mellettük állnak a pereskedésben. A premontrei szerzetesrendnek amúgy több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdőn, Püspökfürdőn és Váradszentmártonban), amelynek tulajdonjogát érvényes dokumentumokkal tudják is bizonyítani, azonban az elmúlt hónapok során nyilvánvalóvá vált, az egykori tulajdonosok bizonyítékát a román törvényhozók nem akarják figyelembe venni. A váradhegyfoki premontrei rendnek jelenleg tizenkét visszaigénylési pere van folyamatban.
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
Az egyik ilyen, évek óta húzódó visszaszolgáltatási ügy az Úri (ma Roman Ciorogariu) utcában levő egykori híres premontrei gimnázium, a mai Mihai Eminescu Főgimnázium épületének visszaigénylése. Az impozáns iskolát az önkormányzat nem akarja visszaszolgáltatni, s beletekintve a hosszas pereskedés kétségtelenül meghökkentő részleteibe, kiderül, hogy a történelemhamisítástól kezdve, a kommunista diktatúrában hozott szabályokra való hivatkozásig, semmitől sem riadtak eddig vissza, hogy a magyar szerzetesrendtől elrabolt épületet megtartsák. A helyi román bulvármédia pedig sajtóetikát és emberi jóérzést mellőzve gusztustalan és valótlanságoktól hemzsegő cikkekben támadja magát a rendet, a magyarokat, a főapátot, illetve azokat a jogi szakértőket, akik a gimnázium visszaszerzésében kollaborálnak az egyházzal.
Úgy tűnik, jogilag elfogadható érvek híján a megfélemlítés és lejáratás kommunista örökségét sem vetik meg az önkormányzat Szociálliberális Szövetséghez ( USL) tartozó vezetői, így eshet meg egy EU-tagállamban, hogy a rend megbízott jogászát megtámadták a nyílt utcán, amikor az levéltári kutatásokat akart végezni, majd ordenáré hangvételű cikkeket írtak róla az egyik helyi bulvárlapban. Tegnap megtudtuk, a váradhegyfoki premontrei szerzetesrend feljelentést tett a Bihoreanul nevű hetilap ellen, melyben olyan cikkek jelentek meg a közelmúltban a rendről, illetve a folyamatban levő perekről, melyek nemhogy kimerítik a becsületsértés fogalmát, de köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Többek között olvasható a lapban, hogy a rend végérvényesen elvesztette a félixfürdői ingatlanokat tárgyaló perét, és ez - mint a főapát elmondta - azért is hamis állítás, mert még csak nem is volt tárgyalás erről. Hogy honnan szedte a cikk írója ezt az állítását, esetleg előre közölték vele a majdani per előre meghozott döntését valami titkos(szolgálati) fülesek, egyelőre nem derült ki. De az is előfordult már, hogy egy-egy tárgyalás közeledtével sötétített ablakú autók kezdtek el ácsorogni a váradi premontrei rendház mellett, valakik árgus szemekkel figyelték, figyelik a főapátot, illetve a hozzá betérőket.
Feltámasztott kommunista paktumra hivatkoznak
Erről a perről tudni kell, hogy évekkel ezelőtt a szerzetesrend a bíróság elé terjesztett olyan bizonyítékokat, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni, mivel a rektifikáció jogi fogalma kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyházéból állami tulajdonba (kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül) egyszerűen törvénybeütköző. A per során kiderült, a váradi önkormányzat végül is semmivel nem tudta megcáfolni azt, hogy a gimnáziumépület a premontrei rendé, csupán azzal a gyanús kiadvánnyal, amelyet az egykori, szélsőségesen nacionalista-vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu írt, aki több magyarellenes megnyilvánulása mellett különösen hírhedtté vált azáltal, hogy a magyar történelmi egyházak vagyonait gátlástalanul átjátszotta a román kommunista pártnak. Az Ilie Bolojan vezette váradi önkormányzat ezt az irományt akarta eleinte dokumentumértékű bizonyítékként állítani a bíróság elé, azonban a pereskedés során kiderült, a vasgárdista víziókat felsorakoztató "remekművet" még a román törvényhozás sem tekinthette hitelesnek, hiszen azt annak idején pont a román királyság egykori jogászai nyilvánították semmisnek. Bolojanék ezt követően újabb hajmeresztő érvelésekkel álltak elő, többek között azzal, hogy a premontrei gimnázium sosem volt a váradi premontreieké, ugyanis az a francia forradalom idején csehszlovák (!) tulajdonba került, s mivel a kommunista érában, 1961-ben Románia és Csehszlovákia kommunista vezetői megállapodtak, hogy egymással szemben semmilyen követelésük nincsen, így a gimnáziumot sem lehet visszakérni. A több mint bizarr érvelés kiókumulálóit, úgy tűnik, cseppet sem zavarja, hogy azóta nemcsak a kommunista párt szűnt meg hivatalosan, de Csehszlovákia is felbomlott. Ezzel a laikus szemmel is nevetséges érveléssel azonban egyből kiviláglott, hogy a Ghibu-féle telekkönyv-átírásoknak soha semmi jogosultságuk nem volt, noha eddig az önkormányzat erre hivatkozott. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló lett az is, hogy a premontreiek már 1937-ben fellebbeztek Ghibu telekkönyv-módosítása, azaz hamisítása ellen, és ennek az ügynek a tárgyalása azóta sem ért véget, noha 1958-ig rendszeresen küldtek idézést a rendnek, amely akkor éppen be volt tiltva Romániában, így semmiképpen nem jelenhetett meg a bíróság előtt. Az 1937-es fellebbezés tehát nem évült el, mivel Románia csatlakozott az EU-hoz, a hasonló eseteket szabályozó jogharmonizáció szerint folytatni kell a pert, Európa legrégebb óta húzódó perét. Ha minden jól megy, nem történik újabb halasztás, november elején folytatódik Európa legrégebben húzódó pere. Hogy addig - titokzatos megrendelésre - hány magyarellenes és egyházgyalázó cikk jelenik még meg, és hány sötét ablakú "nosztalgiaautó" fog álldogálni "véletlenül" az Úri utcai rendház előtt, nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy a nemzetközi fórumok előtt is ismeretes furcsa romániai egyházi ingatlanügyek mikor fognak végre megoldódni, hiszen vitathatatlan, hogy amíg a kommunisták által elrabolt vagyonok nem kerülnek vissza egykori jogos tulajdonosaikhoz, addig nem beszélhetünk arról, hogy Romániában megszűnt az egykori vörös diktatúra és demokrácia van.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Senkálszky Endre születésnapjára
Senkálszky Endre 1939. szeptember 1-jétől tagja a kolozsvári magyar teátrumnak, amelynek igazgatója is volt a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, azaz a Színművészeti Főiskolán. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
Tanulmányait 1935–1937 között végezte Hetényi Elemér színiiskolájában. Szabadkai József, majd Jódy Kámly színtársulatában játszik (1937–1939), 1939-től a kolozsvári Thália, a Magyar Színház, a Nemzeti Színház, az Állami Magyar Színház tagja. 1948–1949 között a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatóhelyettese. Vendégként Szatmáron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen szerepel, Szatmáron és Nagyváradon rendez is. 1949–1954 között a Kolozsvári Színművészeti Főiskola előadótanára, 1964–1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. 1977. július 1-jén nyugdíjba ment, de megszakítás nélkül tovább játszott 2010-ig, kilencvenhat éves koráig, így hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt.
Senkálszky Endre, mindenki Bandi bácsija nyolcvankét éve lépett először színpadra. 1992-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház Örökös tagja. Együtt dolgozott többek között Janovics Jenővel, Harag Györggyel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral. A Kolozsvári Állami Magyar Színház több mint hatvanöt előadásában játszott.
Tíz évvel ezelőtt, 2003-ban a Magyar Játékszíni Társaság Életműdíjának átadásakor a következőket mondta: „Én hiszek abban a szigorú felelősségben, amivel az életnek, a közösségemnek tartozom. Én a színházat nem kellemes dolognak látom, hanem kemény, éber, fájdalmas keresésnek, a rend, a tisztesség, a világosság, az igazság keresésének. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő színháza, de felelősek vagyunk a jelenéért. Ránk az a nemes feladat hárul, hogy kimagasló művészi tettekkel tiltakozzunk minden megalkuvás ellen. Csak az lehet vesztes, aki feladja a harcot, hiszen felejthetetlen elődeinktől útmutató szilárd erkölcsi meggyőződést, hitet és biztatást kaptunk. Ők adták át stafétaként a gondolat, a lélek és a szó fáklyáját, hogy méltóképpen és méltósággal adhassuk át az utánunk jövőknek. Mert ennek a lángnak, a lélekbe öltözött hitnek, a gondolatba öltözött felelősségnek, a szóban, az édes anyanyelvben született lángnak soha nem szabad kialudnia.“
Nagyon boldog születésnapot kívánunk!
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyvárad: szecessziós-múzeumot terveznek a Darvas-házba
Kulturális központot, azon belül is egy kortörténeti múzeumot alakítana ki a nagyváradi önkormányzat a város egyik reprezentatív századfordulós épületében, a Darvas–La Roche házban.
A volt Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utcán, a megyeszékhely központjában lévő szecessziós épület ugyanis igen értékes műemléknek számít, hiszen azt még a Vágó-fivérek, László és József közösen tervezte, munkájuk pedig jól tükrözi sajátos építészeti stílusukat, amely a bécsi szecesszió geometrikus vonulatából inspirálódott.
A háromszintes (alagsor, földszínt, emelet) villa megrendelői Darvas Imre, helyi faipari nagyvállalkozó és felesége, Schutz Margit voltak, akik 1909. április 8-án kapták meg az építési engedélyt. Mai közismert nevét voltaképp a hátsó bejárat kapuja felett szereplő cégtábla adja, amelynek felirata – La Roche és Darvas Faipari Vállalat – alapján kiderül, hogy ez a letisztult homlokzatú, elegáns és korszerű ingatlan nem csak magánházként szolgált, hanem a váradi vállalkozó és a svájci bankár társa, Alfred La Roche közös részvénytársaságának irodái is ott működtek. Az épület kettős funkciója napjainkban is érvényes: a több lakásra osztott épület önkormányzati tulajdonban lévő felében 2001 óta a Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklub székhelye működik, míg a ház többi részében civilek élnek.
Az elmúlt évtizedek során az épület komoly hanyatlásnak indult, de most a polgármesteri hivatal szeretné kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, hogy uniós támogatásból renoválva ismét idegenforgalmi látványosság legyen. Ennek érdekében már szakvéleményt kért a jövőbeli beruházások feltérképezésére, a helyi tanácsosok pedig már az idén tavasszal rábólintottak a magántulajdonban lévő lakások felvásárlására. Az erre vonatkozó tárgyalások ugyan előrehaladott állapotban vannak, de még nem zárultak le. Lapunk érdeklődésére az önkormányzat illetékes osztálya jelezte: „ez egy szép terv, de a kivitelezése hosszadalmas”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Újabb halasztás a 77 éves perben
Újabb halasztást rendelt el szerdán a bukaresti legfelsőbb bíróság a nagyváradi székhelyű Várhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság immár 77 éve zajló, jogerősen soha be nem fejezett telekkönyvi törlési perének felülvizsgálati kérelmében.
A prépostság, mint beszámoltunk, az elveszett ügydosszié pótlását, vagy amennyiben az nem lehetséges, úgy a 1936-ban kezdődött per alapfokon történő újratárgyalását kéri, hiszen az annak tárgyát képező területek és ingatlanok tulajdonjogának tisztázása kulcsfontosságú a szerzetesrend restitúciós pereiben. 1936-ban ugyanis, az akkori tanügyminisztériumi megbízott, Onisifor Ghibu önkényesen átíratta a tanítással foglalkozó premontreiek több váradi, szentmártoni és félixfürdői tulajdonának telekkönyvi papírjait a román államra. Bár az egyházi rend már akkor megtámadta a váradi bíróság erre vonatkozó jóváhagyását, az ügy végül 1938-ban akadt el a legfelsőbb bíróságon. A most hatályon lévő törvények pedig csak az 1945 után államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkoznak, a joghatóságok pedig figyelmen kívül hagyják, hogy a kommunizmus idején a premontreiek vagyonát gyakorlatilag újraállamosították. Az ingatlanok visszaszolgáltatását megtagadják a premontreiektől, mivel az említett telekkönyvi papírokon az állam szerepel tulajdonosként.
Csakhogy Ghibu annak idején a ’34-es levéltári kutatásokra kapott engedély alapján írta alá a telekkönyvi rektifikációt, holott erre nem terjedt ki a felhatalmazása. Varga Andrea, a premontreiek jogi képviselője szerint ilyen körülmények között a vitatott dokumentum eleve érvénytelen, ám ennek tisztázása érdekében most kedden az igazságügyi minisztériumhoz fordult jogértelmezési kérelemmel. A szaktárcának harminc nap áll a rendelkezésére, de addig is jövő csütörtökön a legfelsőbb bíróság újra napirendre tűzi a telekkönyvi törlési per felülvizsgálati kérelmét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Naponta ezer aláírás Székelyföldért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt közreműködésével már egy hete gyűjti az aláírásokat a fejlesztési régiókról szóló népsza-vazáshoz.
Az összefogás sikerességét bizonyítja az a 7000 támogató, aki Kovászna megyében már ellátta kézjegyével a szövetség által megfogalmazott kérdőívet. „A megyében naponta ezer aláírás gyűl össze. Látszik, hogy kezdeményezésünk megegyezik az emberek véleményével. Mi mindannyian azt szeretnénk, amit az Európai Unióban pontosan értenek: mi mondjunk véleményt saját jövőnkről” – nyilatkozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
A december 8-ra tervezett népszavazáson azt kérdezik majd: akarják-e, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye, Marosvásárhely központtal, közös fejlesztési régiót alkosson? Az RMDSZ kezdeményezésére indult népszavazáson a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra fog vonatkozni.
Erdély.ma

Hovatartozás
Ha minden igaz, akkor három erdélyi – Hargita, Kovászna és Maros - , valamint három partiumi – Bihar, Szatmár és Szilágy - megye lakóit meg akarják népszavaztatni arról, milyen más megyékkel lennének szívsebben együtt egy fejlesztési régióban.
A kezdeményezés apropója az, hogy a bukaresti kormány fejébe vette: módosítja az ország közigazgatási felosztását, oly módon, hogy a jelenlegi megyéket különböző régiókban vonja össze. Mivel nem biztos, hogy a román irányítású hatóságok hajlandóak lesznek kiírni a referendumokat – lévén, hogy az RMDSZ kezdeményezte őket - , az alábbiakban vázolnám, hogy nagyváradi lakosként milyen megyékkel látnám szívesen egy régióban Bihart.
Sajnos Győr-Moson-Sopron, az angol Kent vagy Essex, illetve Franciaországból a Nizza székhelyű Alpes-Maritimes nem játszanak, mivel eléggé fantáziátlanul csak az ország közigazgatási határain belül engednek válogatni, pedig eléggé előkelő helyen lennének a preferencialistán. Ugyanezen okból nem jöhet szóba a nagybetűs Megye sem, ahol A gyűrűk ura című klasszikus szerint a hobbitok élnek, pedig néha kimondottan jól jönne, ha az ember baráti körébe olyan figurák tartoznának, mint Gandalf, a varázsló. Ezért maradnak az országon belüli megyék.
Legyen akkor Konstanca, mert kimondottan szeretem a tengert. Mondjuk, az Adriát sokkal jobban, mint a Fekete-tengert, de mivel Fiume ugyanúgy nem lehet opció, mint a festői Nizza és környéke, akkor legyen a román tengerpart. Aranyló homok, langyos tenger, gazellatestű, bikinis lányok, és a nagyváradihoz hasonlóan pezsgő éjszakai élet. A Jóisten is arra teremtette, hogy egy régióban legyünk.
Aztán ott van Prahova megye. Igaz, hogy hegyek meg hegyvidéki üdülők Biharban is vannak, de festői hegyvidékből sohasem elég, ráadásul itt készülnek az ország legjobb vörösborai. Ide vele!
De jöhet Hargita megye is. Már csak azért is, mert ebben az esetben az etnikai arány a mi javunkra billenne, meg aztán az asszony is onnan származik, és így közigazgatásilag is szentesítve lenne a frigy.
Persze most bizonyára sokan felkapták a fejüket, mondván: ez abszurd felsorolás, aminek semmilyen reális alapja sincs. Ez így is van. De azért nem sokkal abszurdabb, mint a Bukarest által ránk kényszeríteni akart frigy, amelyben azzal a Beszterce-Naszóddal vagy Kolozzsal kellene egy régiót alkotni, amelyekhez nem fűz sokkal több történelmi és kulturális szál, mint Prahovához vagy Konstancához.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

;;;?Az érmihályfalvi csoportra emlékeztek Váradon
Az 1956-os forradalmat követő koncepciós per során ártatlanul halálra, illetve hosszú börtönbüntetésre ítélt 31 áldozatáról emlékeztek meg szerdán a Nagyvárad-Velencén.
A megemlékezés első mozzanataként a velencei református templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet, ahol Bogdán István érmihályfalvi kanonok-esperes hirdetett igét Curaliuc Demeter római katolikus plébános és Farkas Antal református lelkipásztor közreműködésével. Bogdán István Máté evangéliumának Krisztus elítélésére vonatkozó része kapcsán az összetartás és az egyetemes értékek mellett való közös kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Az esemény második mozzanataként a maroknyi egybegyűlt emlékező a váradvelencei kultúrházba vonult, ahol az áldozatok leszármazottai, illetve az RMDSZ és a mihályfalvi önkormányzat képviselői megkoszorúzták az érmihályfalvi csoport emléktábláját. Itt Cseke Attila parlamenti képviselő elevenítette fel az ítélethozatal körülményeit, felsorolva azokat a „bűnjeleket”, amelyek alapján a csoport tagjait kemény börtönévekre, hármukat pedig halálbüntetésre ítélték. Ilyenek voltak például bizonyos otthoni házkutatások során előkerült régi levelek vagy valuta. Mint Cseke Attila hangsúlyozta, 1956 a köztudatban Magyarországhoz kapcsolódik, de ’56-nak Erdélyben és Partiumban is súlyos következményei, hősei és áldozatai is voltak mind a magyarság, mind pedig a románság körében. „Ötvenöt évvel az itteni ítélet után arra kell emlékeznünk, amikor ezt a 31 nevet végignézzük, hogy voltak és maradnak mindnyájan becsületes, tisztelettel kiálló magyar közösségi tagok” – tette hozzá Cseke Attila. A megemlékezés a himnusz közös eléneklésével végződött.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tőkés László: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről
Az önrendelkezésért és a kisebbségi jogokért való áldozat- hozatalt szorgalmazta vasárnap Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő az aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen – derült ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményéből.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a nagyvárad-olaszi református templomban tartott istentiszteleten mondott beszédében felidézte: 210 évvel ezelőtt született Nagyváradon Nagysándor József honvédtábornok, Damjanich János harcostársa, aki az aradi vesztőhelyen társaival együtt életét áldozta a szabadságért.
Az EMNT elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek egy korábbi nagyváradi látogatásán mondott beszédére utalva kifejtette: a magyarok számára a szabadság sohasem csak annyit jelentett, hogy fellázadnak valami ellen, hanem főképpen azt, hogy kiállnak valami mellett.
„Most annak jött el az ideje, hogy kiálljunk a magyar történelmi régiók felszabdalása, Erdély altalajkincsének elrablása, folyóink megmérgezése ellen" – fogalmazott Tőkés László utalva a verespataki vitatott ciántechnológiás aranybánya-beruházásra.
Hozzátette: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről, és áldozatokat kell hozniuk az önrendelkezésért, valamint az őket megillető kisebbségi jogokért.
Az istentiszteleten Nagy István teológiai professzor, a nagykőrösi tanítóképző nyugalmazott dékánja hirdetett igét. A résztvevők megkoszorúzták Nagysándor József honvédtábornok emléktábláját.
MTI
Erdély.ma

RMDSZ: összegyűlt a szükséges számú aláírás
Maros megyében összegyűlt a szükséges aláírás ahhoz, hogy polgári kezdeményezéssel tűzzék a Maros Megyei Tanács napirendjére a székelyföldi fejlesztési régió ügyében kért népszavazás ügyét – közölte szerdán az MTI-vel Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei elnöke.
Az RMDSZ által kezdeményezett, december 8-ára tervezett népszavazáson arról kérdeznék meg a székelyföldi megyék lakosságát: akarják-e, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? Maros megyében azért bizonytalan a kezdeményezés sikere, mert a megyének csak egy része tartozott a történelmi Székelyföldhöz, a magyarok a megye lakosságának a 37 százalékát teszik ki. Brassai Zsombor elmondta, immár 25 ezren írták alá a kezdeményezés íveit, a népszavazás ügyének a napirendre tűzéséhez pedig a Maros megyei lakhellyel rendelkező választópolgárok öt százalékának, azaz 24 245 személynek az aláírása szükséges.
Brassai Zsombor úgy vélte, a sikeres aláírásgyűjtés ellenére egyelőre kevés esély látszik arra, hogy a megyei önkormányzat kiírja a népszavazást. Az RMDSZ-nek román partnerek támogatását kellene megszereznie, ami egyelőre nem sikerült. A magyar szövetségnek csak 11 képviselője van a 34 tagú megyei önkormányzati testületben. Az RMDSZ korábban valamennyi román párt Maros megyei szervezetével párbeszédet kezdeményezett a kérdésről, de csak az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) tett eleget meghívásának. A párt korábban nem nyilvánított véleményt a kezdeményezésről, de a PDL országos alelnöki tisztségét is betöltő Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester szerdán élesen bírálta azt. Maros megyében összegyűlt a szükséges aláírás ahhoz, hogy polgári kezdeményezéssel tűzzék a Maros Megyei Tanács napirendjére a székelyföldi fejlesztési régió ügyében kért népszavazás ügyét – közölte szerdán az MTI-vel Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei elnöke.
Az RMDSZ által kezdeményezett, december 8-ára tervezett népszavazáson arról kérdeznék meg a székelyföldi megyék lakosságát: akarják-e, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? Maros megyében azért bizonytalan a kezdeményezés sikere, mert a megyének csak egy része tartozott a történelmi Székelyföldhöz, a magyarok a megye lakosságának a 37 százalékát teszik ki. Brassai Zsombor elmondta, immár 25 ezren írták alá a kezdeményezés íveit, a népszavazás ügyének a napirendre tűzéséhez pedig a Maros megyei lakhellyel rendelkező választópolgárok öt százalékának, azaz 24 245 személynek az aláírása szükséges.
Florea az Agerpres hírügynökségnek kijelentette, hogy az RMDSZ az aláírásgyűjtéssel „úgy tesz, mintha dolgozna", de amikor olyan intézkedéseket kellett volna megszavaznia a marosvásárhelyi városi önkormányzatban, amelyek ténylegesen régióközponttá alakították volna Marosvásárhelyt, akkor a magyar szövetség ellenezte ezeket. Brassai Zsombor meglepőnek tartotta Florea elutasítását, mert – mint megjegyezte – a polgármester korábban többször is a Marosvásárhely központú székelyföldi régió mellett foglalt állást.
Az RMDSZ-elnök úgy látta, a román pártok elutasító álláspontja ellenére van esély arra, hogy Maros megyében mégis kiírják a népszavazást. Ezt az aláírások nagy számával magyarázta. Hozzátette, az RMDSZ a hét végén összesíti az aláírásokat, és benyújtja azokat a megyei önkormányzatnak, de tovább folytatja az aláírásgyűjtést. „A törvény szerint 30 napos közvitára kell bocsátani a kezdeményezést, és csak ez után lehet a kérdést a tanács napirendjére tűzni. Mi ez idő alatt is folytatjuk az aláírásgyűjtést, és azt reméljük, hogy idő közben 75 ezerre tudjuk növelni az aláírások számát" – magyarázta Brassai Zsombor.
Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ra tervezett helyi népszavazások kiírása céljával. A székelyföldi megyék mellett a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében is gyűjtik az aláírásokat. Ott a tervezett népszavazás kérdése a Nagyvárad központú fejlesztési régióra vonatkozna.
MTI
Erdély.ma

Húszéves a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság
Húsz év már komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében. Elértük az érettség szintjét, amely mérlegkészítéshez kötelez. Így dióhéjban ismertetni szeretném egyesületünk legfontosabb tevékenységeit.
Egyesületünket 1993-ban alapítottuk, 12 alapító taggal. 2006-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt működött mint Bizottság, egyesületi státusban. 2007. március 13-án lett a bíróságon bejegyezve mint önálló jogi személy, megőrizve a folytonosságot.
A társaság létszáma állandóan változott. A húsz év alatt 208-an voltak tagok, amelyből 26-an elhunytak. Jelenleg 114 munkatárssal rendelkezünk: történészek, néprajzosok, tanárok, orvosok, lelkipásztorok, műemlékes szakemberek, honismereti nevelők. 13 Arad, 60 Bihar, 3 Kolozs, 2 Máramaros, 9 Szatmár, 5 Szilágy, 11 Temes megyéből, 1 Gyimesközéplokról, 1 Segesvárról és 9 Magyarországról.
Legfontosabb tevékenységünk a helytörténeti kutatómunka, amely szoros kapcsolatban van a műemlékvédelemmel. Feladatunk a kistérségek és az egyes települések történetének kutatása és közzététele, műemlékeinek felmérése, ismertetése és védelme.
A kutatómunka és a felmérő programok eredményeinek ismertetése évente két rendezvényen történik: márciusban a Partiumi Honismereti Találkozón és szeptemberben a háromnapos Partiumi Honismereti Konferencián. Minden évben előre meghatározzuk a kutatás témáját. De ez csak a fő téma, ezek mellett megjelennek mindig az előző kutatási programok témái is, mert többen vannak, akiknek egy meghatározott kutatási területük van, vagy csak egy tájegységben kutatnak.
A Partiumi Honismereti Konferencia immár hagyományos és elismert mind belföldön, mind külföldön. Átlagosan 80 ember vesz részt a Partiumból, a Bánságból, Kolozsvárról, Magyarországról. Vándorkonferencia, hogy bekapcsoljuk a különböző vidékeket a közös kutatómunkába. A konferencia helytörténeti kutatómunkánk és műemlékvédő tevékenységünk legmagasabb fóruma. Ekkor tartjuk az évi közgyűlést is, ekkor osztjuk ki a Fényes Elek-díjakat azoknak, akik kimagasló munkát fejtettek ki a helytörténeti kutatómunkában és az egyesületi élet szervezésében. Eddig tizennyolc konferenciát szerveztünk. Az idei, a 19. konferencia fő témái voltak: a Partium és a Bánság egyházi műemlékei; Nagy személyiségeink emlékezete; Kollektív értékek folytonossága – hagyományaink.
E rendezvényeken elhangzó tanulmányokat, dolgozatokat igyekszünk közzétenni. A rövidebb anyagokat időszakos honismereti lapunk, a Partium ismerteti. A nagyobb méretű anyagokat a Partiumi füzetek könyvsorozatában tesszük közzé.
Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el Partium néven. Könyvkiadásunk megkezdése előtt, időszakos lapunk évente 2–3 számban, majd 1997 után egy-egy szám jelent meg, négyszáz példányban. Főbb rovatai: történelem, helytörténet, műemlékeink–műemlékvédelem, művelődéstörténet, néprajz–népismeret, képzőművészet, személyiségeink, tájleírás, hírek–események.
Könyvkiadásunk 1997-ben indult el Partiumi füzetek néven a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az „oral history” módszerének alkalmazása. 1997-től napjainkig 74 kötet jelent meg. 1998–2002 között 18 kötet jelent meg elég nehéz körülmények között. Az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. Ez volt a hőskor. 2003-tól kezdve a Bihar Megyei Tanács támogatja könyvkiadásunkat az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Eddig megjelent 16 falumonográfia, 19 történelmi és néprajzi jellegű kötet, 18 műemlékekkel foglalkozó, 11 nagy személyiségeinkről, négy kötet temetőinkről, öt iskolatörténet. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenöt kötetet, ebből ötöt a Jubileumi Rákóczi Évek sorozatában. A sorozat szerkesztője alulírott, beíró Farkas Piroska, szöveggondozó Mihálka Magdolna. Könyveink az elején a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készültek, majd az Europrint nyomdában. Néhány éve a Litera Print Nyomdában készülnek, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a tulajdona. Nyugodtan állíthatjuk, hogy e könyvkiadás egyesületünk sikersorozata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Az ifjúság bevonására 1992–2005 között 13 honismereti tábort szerveztünk, amelynek keretében délelőtt állagmegőrző munkálatokat végeztünk, délutánonként honismereti előadásokat tartottunk a környék földrajzáról, történelméről, népi hagyományairól, irodalmáról.
Jelentős eredménynek könyvelhetjük el, hogy egyesületünk 23 emléktáblát készíttetett és avatott fel. Mivel ezek nagyon fontosak nemzeti önazonosságunk megerősítésében, ezért fontosnak tartom ezek felsorolását:
1992-ben a fenesi Bélavár falán;
1993-ban Réven, a Zichy-barlang feltárásának 90. évfordulója alkalmából; Szentjobbon, a Szent Jobb tiszteletére, közösen Tempfli József megyéspüspökkel, valamint Sólyomkő várának falán;
1994-ben Réven Márton Gabriella, Ady első váradi szerelme emlékére; Kulcsár Andor lelkipásztor tiszteletére; Nagyváradon Biró József művészettörténész és festőművész, Érsemjénben pedig Fráter Lóránd, a nótáskapitány tiszteletére;
1995-ben: megfogalmaztuk és megcsináltattuk a vártemplomban elhelyezett Szent László-emléktáblát;
1997-ben: Nagyváradon K. Nagy Sándor író, jogász, a helytörténeti kutatás úttörője tiszteletére. A tábla felerősítésére majd később került sor. Aradon emléktáblát avattunk Lóczy Lajos földrajztudós tiszteletére;
2001-ben Csokalyon Fényes Elek földrajztudós tiszteletére, halálának 125. évfordulója alkalmából;
2002-ben Gálospetriben emléktáblát, emlékszobát avattunk Sass Kálmán mártír lelkész tiszteletére;
2003-ban Réven Karl Handl, a barlang felfedezőjének tiszteletére, közösen a Pro Rév egyesülettel;
2005-ben Érköbölkúton ifj. Gyalókay Lajos, a Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet alapító tagja és titkára, Zsibón II. Rákóczi Ferenc tiszteletére, a zsibói csata emlékére;
2006-ban Érmihályfalván Zelk Zoltán költő emlékére;
2007-ben Erdőhegyen (Kisjenő – Arad megye) dr. Balogh Ernő egyetemi tanár, Nagyváradon Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2008-ban: Érmihályfalván Kuthy Lajos író tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2009-ben: Biharfélegyházán és Micskén Jakó Zsigmond akadémikus tiszteletére, közösen az Erdélyi Múzeum Egyesülettel;
2011-ben Micskén Miskolczy Károly nemzetőr, országgyűlési képviselő tiszteletére.
De ezek mellett aradi tagtársaink számos emléktáblát avattak a Csiky Gergely Iskolaközpontban. Emléktáblákat és más emlékjeleket avattak Szatmár- és Szilágy megyében is. Minden megyében állagmegőrző tevékenységeket szerveztünk, főleg emlékjeleinknél, temetőinknél.
Ugyanakkor, minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveztünk. Felsorolni is nehéz lenne.
Fontos megvalósításunk volt a honlapunk elkészítése, amelyet immár bárki megtekinthet a világhálón a www.pbmet.ro címen.
Sokrétű tevékenységeink elismeréseként egyesületünk és egyes tagjaink számos kitüntetést kaptak. Így egyesületünk megkapta a Pro Partium-díjat, a Podmaniczky-díjat és a Kós Károly Állami Díjat. Ezek mellett számos díszoklevelet, amelyeket most nem sorolok fel.
Egyesületünk 2001-ben megalapította a Fényes Elek-díjat, amelyet azok kapnak meg, akik kimagasló eredményt értek el a helytörténeti kutatómunkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben. 2005-től olyan személyiségeknek is ítéltük oda, akik saját településükön példamutató módon végezték hagyományőrző tevékenységüket, mint Balázsi József, Érsemjén polgármestere, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere, Gellért Gyula, bihardiószegi református lelkipásztor, Flóris János, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány alapító elnöke Isaszegről, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános.
Természetesen ezt az eredményt csak közösen tudtuk elérni. Ezért szeretném most megköszönni minden társamnak önzetlen, odaadó tevékenységét.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A magyar megmaradás fundamentuma és szimbóluma
Tordai út Óvár felőli végében magasodik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új otthona. Az öt és hatemeletes épületegyüttest október 3-án ünnepélyes keretek között adták át a jelenleg négyszáz fős akadémiai közösségnek.
A fagyos reggel nyomait még hűen őrző belső udvaron a meghirdetettnél kicsit korábban vágta át a nemzetiszínű szalagot Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese, Dávid László a Sapientia EMTE rektora és Tonk Márton, az egyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, ám a pillanat így is ünnepélyes volt. Az előzetes tervekkel ellentétben Orbán Viktor miniszterelnök sportbalesete következtében nem vett részt a Sapientia kolozsvári karának otthont adó épület ünnepélyes átadásán, Lévay Anikó, a miniszterelnök felesége tette tiszteletét az eseményen. A történelmi egyházak vezetői megáldották az oktatási intézmény épületét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke – aki egyúttal a Sapientia Alapítvány elnöke is – a 111. zsoltár örök igazságát elevenítette fel: Timor Domini principium sapientiae, vagyis az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete. Az alapítóegyházak további képviselői mellett a magyar kormány is népes küldöttséggel volt jelen, ami egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az ötmillió eurós költségvetésű építkezés kilencven százalékát az anyaországi kormány állta.
Az ünnepélyes épületavatást egyébként az idén második alkalommal megrendezett, Egyetem Napja elnevezésű sapientiás piros betűs napra időzítették. Az emelkedett esemény további jellegzetessége volt, hogy valamennyi meghívottat akadémiai címének megfelelően köszöntöttek. A friss faillatot árasztó kétszáz férőhelyes aulában uralkodó komoly és kimért hangulat a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeinek és barátaiknak kilenctagú együttese oldotta két könnyed zeneszámmal: a Loose Neckties Society ráadásul a Ladánybene 27 nevű együttes Kell egy ház című számát is átdolgozta kicsit: „a sapis szív örökké dobog”.
Ünnepi beszédében Tonk Márton az egyetem szellemi alapjainak fontosságát hangsúlyozta. „Mivel hisszük, hogy immár erős a fundamentum, két évvel ezelőtt eljött annak is az ideje, hogy valódi falakat is építsünk, hogy saját otthonába költözhessen a kar. Köszönet illeti Magyarország kormányát, akik az egyetemalapítással és töretlen támogatásukkal hozzájárultak a Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda tengelyen zajló önálló erdélyi magyar felsőoktatás újbóli megteremtéséhez, és ezen épület felépítéséhez is. De köszönet illeti Magyarország minden adófizető polgárát, nemzettársainkat is. Merjük hinni, hogy döntő többségük saját elhatározásából is támogatólag cselekedett volna” – fogalmazott a dékán.
Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke egyértelműsítette: ha a református egyház nem kapja vissza az egyetem épületének helyt adó 11 áras telket, nem találtak volna központi helyszínen megfelelő területet, ugyanis minden korábbi vásárlási kísérlet meghiúsult, amikor kiderült az építkezés célja. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora beszédében szükséges lépésnek nevezte a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem jelen állás szerinti működését mindaddig, míg létre nem jön az államilag támogatott önálló magyar egyetem. „Bár tudjuk, hogy a körülmények játéka folytán itthon, Erdélyben még nem igazán lehet államinak nevezni, de a közszolgálati jelzőt már bizonyosan kiérdemli. Az önálló magyar oktatás itt és most már kilépett az áhított lehetőségek közül, valóság, és mindenkori életünk, sőt, hamarosan a múltunk része lesz” – fogalmazott Dávid László.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességnek nevezte magyarságunk megőrzését és felmutatását. „Ha nincs egyetem és nincs magyar oktatás, akkor nem lesz olyan magyar értelmiségi, aki a közösség érdekeit hangsúlyosan meg tudja jeleníteni. A közösség megmaradása nem lehetséges értelmiség nélkül, ez pedig nem lehetséges anyanyelvi oktatás nélkül, ezért a Sapientia a magyar megmaradás fundamentuma és szimbóluma” – fogalmazott Semjén.
A második Egyetem Napján posztumusz Bocskai-díjat adtak át Tonk Sándornak, a Sapientia első rektorának – a díjat özvegye vette át –, szintén Bocskai-díjban részesült Szilágyi Pál professzor, az egyetem egykori rektora. Dr. Bege Antal, 49 évesen elhunyt matematikus, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar docense post mortem tiszteletbeli professzori címben részesült, míg dr. Tapodi Zsuzsannát, a csíkszeredai Gazdasági és Humántudományi Kar docensét kiváló oktatói díjjal tüntették ki.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közbeszéd tárgya lett az autonómia
– Játsszunk el a gondolattal: hol tartana ma az erdélyi magyarság, ha megszületik a tíz évvel ezelőtt megalakított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozóinak eredeti elképzelése, az erdélyi magyar parlament?
– Az elképzelés természetesen nem volt rossz, de a kezdeményezőknek hamar rá kellett ébredniük, hogy kivitelezhetetlen, miután a folyamatosan érkező meghívások, felkérések ellenére az RMDSZ nem vett részt a munkálatokban. Ez végül is nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács tíz évvel ezelőtt éppen amiatt jött létre, hogy felvállalja és hangsúlyossá tegye az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit. Azt, amiről az akkor már több éves kormányzati szerepvállalást maga mögött tudó RMDSZ lemondott. Ha akkor létrejön a széles konszenzusos alapokon nyugvó erdélyi magyar parlament, ma egyértelműen előbbre tartanánk.
– A hétvégén tartandó nagyváradi kongresszusra készülődve hogyan jellemezné a szervezet elmúlt tíz esztendejét?
– Úgy gondolom, az EMNT-t létrehozó kezdeti célkitűzés, az autonómia tematizálása már az első években megvalósult: az autonómiát sikerült az erdélyi magyar közbeszéd részévé tennünk. Nyilván nem volt könnyű periódus – emlékezzünk a Székely Nemzeti Tanáccsal felmerült konfliktusokra –, önmagában azonban az első öt év is igen termékeny időszaknak bizonyult. Tőkés László elnöksége mindvégig markánsan meghatározta az EMNT irányvonalát, elsősorban azzal a kiállásával, hogy mindhárom erdélyi magyar autonómiaforma kialakításában oroszlánrészt kell vállalnunk. 2008-ig az ellenzék intézményes testületeként működtünk, a szervezet 2010-es átszervezéséig az EMNT reprezentatív erdélyi magyar autonómiatestületként határozta meg magát.
– Mi hiányzott ebből a keretből?
– A politikai cselekvés lehetősége: rájöttünk, hogy civil pályán nincsenek eszközeink a politikai kiállásra. Az EMNT küldöttgyűlése határozta el az új párt bejegyzését. A kezdeményező csoport 2011 őszén jegyezte be az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), ezzel pedig az EMNT-re civil-politikai mozgalmi szerepkör hárult.
– Az EMNT-ről sok embernek inkább Erdély egyik legsikeresebb, legtöbb embert megmozgató rendezvénye, a Kolozsvári Magyar Napok jutnak eszébe, mint az évekkel ezelőtt lefolytatott politikai viták. Ez a szervezet igazi arca?
– Vitathatatlan, hogy az EMNT 2010-es újjászervezése és a Néppárt bejegyzése után új területek nyíltak meg. A párttal és a közösen vállalt politikai irányvonallal tagadhatatlanul erős szövetségi, partnerségi viszonyban vagyunk, a mai szervezet azonban sokkal színesebb civil tevékenységet vállal fel, mint korábban. A Kolozsvári Magyar Napok sikertörténet, mint ahogy az ennek mintájára szerveződő többi városnap is. Rendezvényeinkkel széles tömegekhez jutunk el, olyanokhoz is, akik nem vevők a politikai üzenetekre. Mindezt úgy tesszük, hogy közben hűek maradunk eredeti célkitűzésünkhöz, az autonómia gondolatához. Rendezvényeinknek egyértelmű üzenete van: erősítjük a közösségi önbizalmat, az önszerveződést, az összefogást.
– Amiben már helyenként partner az RMDSZ is...
– Kolozsvár esetében egyértelműen így van, Nagyváradon és Marosvásárhelyen ez az együttműködés még hiányzik vagy sántít. Úgy gondolom, az idő nekünk dolgozik: a politikamentessé tett rendezvényeink iránt mindenhol nagy az érdeklődés.
– Lehet-e apolitikus egy olyan szervezet, amelyről mindenki tudja, hogy a Néppárt első számú szövetségese?
– Azért látni kell, hogy Erdély immár legnagyobb civil-politikai szervezete néhány éve emberek tízezreit mozgatja meg, és rendezvényeinkre pártállástól függetlenül sokan eljönnek. Ezeknek a tömegrendezvényeknek annyi közük van a politikához, hogy a főszervezőről esetleg tudni lehet, hogy néppártos. A párttevékenység Erdélyben előítéletekbe ütközik, ezért tartottam fontosnak az EMNT civil megerősödését. Kulturális események szervezése mellett szórakoztató és szolgáltató szerepkört is ellátunk. A Demokrácia Központokban folyó honosítási iratcsomók előkészítése például hatalmas munkát jelent.
– A sajtó egy része azzal vádolta meg önöket, hogy az Orbán-kormány kegyeltjeként külön pénzforrásokhoz jutnak. Mennyire jó ma EMNT-alkalmazottnak lenni?
– A mintegy száz EMNT-alkalmazott többsége igen kemény munkát végez a honosítási dossziék összeállításában. Az Erdélyből magyar állampolgársághoz jutók iratainak 80 százalékát mi állítjuk össze. Nem titok, szerződés keretében ennek finanszírozását a magyar kormány vállalja. Rendezvényeinkre éppúgy pályázunk, mint bárki más. A sikeressé vált városnapokra egyre több helyi vállalkozó ad pénzt, de sikeresen pályáztunk a Román Kulturális Alapnál is. Külön pályázatíró csapatunk van, és az is tény, hogy a pénzek zöme Magyarországról érkezik. Az EMNT alkalmazotti csapata kötelező munkaprogramja után is gyakran dolgozik, nem beszélve a több ezres erdélyi önkéntestábor munkájáról, ők a rendezvényszervezésben partnereink.
– Mit szeretne megváltoztatni az EMNT-ben?
– Nem működik az évekkel ezelőtt létrehozott kilenc szakbizottság. Tevékenységüket szeretnénk újjászervezni, hiszen több szakterületen is szükség van szakértői véleményekre. Egy-két éven belül a nagyvárosokban is csökken a honosítási munka intenzitása, így a Demokrácia Központokra egyéb feladatokat is ki szeretnénk osztani. Adósságnak tartom a román értelmiséggel autonómiaügyben folytatott lehetséges párbeszéd elmaradását: e témában novemberben konferenciát szervezünk. A decentralizáció és a régióátszervezés ügyében még hosszú ideig eltart a vita, ebből is szeretnénk kivenni a részünket.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A második bécsi döntéshez vezető útról
Nagyvárad- Szerdán este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben modulja. L. Balogh Béni főlevéltáros, a Limes főszerkesztő-helyettese tartott előadást a második bécsi döntésről.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. A második bécsi döntés diplomáciai előtörténetéről szóló előadását két idézettel indította L. Balogh Béni. Arra hívta fel a figyelmet: Bibó István szerint sok szempontból jó volt a döntés, de megbékélést nem hozott, Szegfű Gyula pedig Mohácshoz hasonlította Trianont, így meglátásában jogos volt az ezt követő felháborodás. Ezt a levéltáros azzal egészítette ki: nem a párizsi békeszerződés alapelveivel volt a baj, hanem azzal, hogy ezeket következetlenül és cinikusan alkalmazták, a vitás kérdésekben a nagyhatalmak nem Magyarország javára döntöttek, és főleg a stratégiai szempontok domináltak. Utólagos bölcselkedésként, 90 év távlatából viszont megállapítható: a korabeli politikum és a közvélemény helytelenül reagált a trianoni szerződésre, mert fatális véletlennek tartotta, nem mérlegelte, hogy Magyarország a vesztes országok közé tartozott, és ezért ennek megfelelően büntették. Emellett a vezető elit az 1920 utáni két évtizedben elmulasztotta elmondani azt: nagy igazságtalanság érte a magyarságot, de azért ne álmodozzon, mert a Nem, nem, soha! kijelentésnek és az ezer éves határ visszaállításának nincs realitása, ehelyett inkább etnikai revíziót kellene akarni. Jellemző, hogy a harmincas években Gömbös Gyula miniszterelnök tervei közt sem a történeti Magyarország helyreállítása szerepelt, de ezt elfelejtette közölni a nyilvánossággal, holott nem félni kellett volna a közvéleménytől, vagy idomulni hozzá, hanem tudatosan alakítani ezt.
Külpolitikai dilemmák
A korszak egyik legnagyobb személyisége az erdélyi származású Bethlen István volt, akit reálpolitikusként jellemezhetünk, irányításának betudhatóan állt talpra gazdaságilag az ország. Mussolini fasiszta volt, de őszintén szimpatizált Magyarországgal. Vele ellentétben az 1933-ban hatalomra jutott Hitler nem, mert a magyar népet se tartotta árjának, mégis a sors furcsa fintora, hogy az ő kegyének köszönhető a második bécsi döntés. Lord Rothermere angol sajtómágnás 1927-ben a lapjában együtt érző cikket jelentetett meg a kárvallott Magyarországról, melynek hatására megalakult a Magyar Revíziós Liga, az élén a délvidéki Herczeg Ferenccel. A második bécsi döntés idején miniszterelnök Teleki Pál antiszemitizmusa miatt nem vállalható, viszont egyebekben sok mindenben neki volt igaza. Ő volt a revízió egyik bajnoka, földrajztudósként elvégezte ennek elméleti megalapozását. Nem akarta Erdély ajándékba kapni Hitlertől, szerencsétlenségére azonban pont ez történt- magyarázta L. Balogh Béni.
1939-ben visszakerült Kárpátalja, 1940 nyarán pedig az addig inkább Romániát támogató Berlin pálfordulást hajtott végre, valószínűleg Románia külpolitikai elszigetelődése miatt. A Szovjetunió ultimátumot intézett hozzá, hogy negyvennyolc órán belül adja át Besszarábiát. A magyar diplomáciának kapóra jött a kivonulás, úgy látta, itt az alkalom a saját igényei bejelentésére, és üzent Bukarestnek, hogy tárgyalni akar Erdély sorsáról. 1940 augusztus 16-24. között Berlin nyomására Szörényváron tárgyalt egymással a magyar és a román fél, de az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. A sikertelenséget tapasztalva augusztus 23-án Magyarország elhatározta: amennyiben nem változik a helyzet, megtámadja Romániát. Elkészültek a részletes katonai tervek, melyekről Hitler is tudomást szerzett, ezért elhatározta, hogy személyesen kézbe veszi az ügy megoldását. Állítólag augusztus 27-én két munkatársának a jelenlétében saját maga rajzolta be az új határokat, két nap múlva pedig Bécsbe megbeszélésre hívta a két küldöttséget, melynek tagjai nem tudtak arról, hogy kész tények elé fogják állítani őket. Végül Romániában két koronatanácsi gyűlés is elfogadta, hogy meghajolnak a végzet előtt, de ugyanakkor a román politikusok úgy gondolkodtak, hogy ha el is veszítik Észak-Erdélyt, ez csak egy ideiglenes állapot, s végül ismét nekik lett igazuk…
A fél ország
A szakember arra hívta fel a figyelmet: a visszacsatolt Észak-Erdély 43 ezer négyzetkilométeren terült el, így tulajdonképpen a felét tette ki a 93 ezer négyzetkilométernyi Magyarországnak. A Románia része maradt Dél-Erdély 60 ezer négyzetkilométeres területű volt, fél millió magyar lakossal és rengeteg ásványtalaj-kinccsel, így Magyarország tulajdonképpen Erdély kisebb és szegényebb felét kapta vissza, és 2,5 millió lakost, akiknek 52,1 százaléka magyar nemzetiségű volt. Míg Trianon után Magyarország 93 ezer négyzetkilométeren terült el és körülbelül 9,3 millió lakosa volt, addig a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék egy részének visszacsatolása után 1941 végén 171 ezer négyzetkilométert tudhatott magának, közel 15 milliós lélekszámmal. Ugyanakkor Románia Besszarábia, Észak-Bukovina, Dél-Dobrogea és Észak-Erdély elvesztésével mintegy 100 ezer négyzetkilométerrel és 6,8 millió lakossal lett szegényebb.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro