Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagyszeben (ROU)
1024 tétel
2009. november 14.
„A nagyszebeni szászok esete érdekes példája annak, amit reményeink szerint mi, magyarok soha nem fogunk megtapasztalni és azt szeretném, hogy a későbbi nemzedékek se éljék meg: az ott élő román társadalom ugyanis csak aztán kezdte értékelni a városban élő szászokat, hogy sikerült tőlük megszabadulnia” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje. Úgy véli: a ‘70-es és 80-as években Kolozsvárra érkező, mára a város román nyelvű politikai életét meghatározó személyek mind a mai napig nem tudnak mit kezdeni az itteni értékekkel, terekkel, kultúrával: ennek következtében „eltüntetni, megszüntetni kívánják ezeket”. Kelemen a mentalitásváltás jelét látja: napjainkban a románok másként viszonyulnak a magyarokhoz, mint a ‘90-es években. A kisebbségi jogokat ma már nem kötik olyan szorosan az ország egy részének elvesztéséhez. /Ferencz Zsolt: Kelemen: mentalitásváltás tapasztalható. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 25.
Több elvi feltételt tartalmazó politikai egyezmény megkötését szabták feltételül a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) annak érdekében, hogy az elnökválasztás második fordulójában a szabadelvűek Mircea Geoanat, a PSD jelöltjét támogassák. Az RMDSZ arról határozott, hogy szorosabbra fűzi kapcsolatait a liberálisokkal. Mindhárom fél szorgalmazza, hogy minél hamarabb jussanak egyezségre. A liberálisok egyik feltétele az, hogy Klaus Johannis nagyszebeni polgármester legyen a miniszterelnök. Mircea Geoana jelezte, hogy elfogadja a polgármester személyét. Traian Basescu államfőjelöltnek kicsi az esélye a győzelemre az elnökválasztás második fordulójában – írták a lapok. /PSD–PNL–RMDSZ-koalíció körvonalazódik. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./ A liberálisok farvizén surranhat be az RMDSZ abba a jövendő, Klaus Johannis vezette kormányba, amelynek felállítására Mircea Geoana szociáldemokrata elnökjelölt vállalkozott. Az RMDSZ-re utalva Geoana kifejtette: egyelőre csak PSD–PNL-együttműködésről van szó, a többi lehetőségről december 6. után tárgyalnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács még nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy szerintük a két jelölt közül melyiket kell támogatni a második fordulóban, s nem reagált a megkötött RMDSZ–PNL-egyezségre sem. Tőkés László EMNT-elnök a szavazás napján azt nyilatkozta: a magyar szavazóknak nincs kik közül választaniuk, a két román jelölt egyformán rossz alternatíva. /(Cs. P. T.): Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt: Farvízen surran az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./ Az „Egyezmény Románia válságból való kijuttatásáért” címet viselő PSD–PNL-megállapodásban a felek többek között leszögezték: azért tartják fontosnak az együttműködést, mert ötéves mandátuma során Traian Basescu káoszba taszította az országot, amelynek nincs legitim kormánya. A megállapodás jórészt gazdasági elemeket tartalmaz, átláthatóság és hatékonyság a közpénzek elköltése során, az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartása, az igazságügyi reformfolyamat folytatása, a közigazgatási decentralizáció, a hátrányos helyzetű rétegek – fiatal családok, nyugdíjasok és alacsony jövedelműek – támogatása, a mezőgazdaság és az állam korszerűsítése. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) aláírt megállapodást az RMDSZ-szel. A megállapodás szövege: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között. Tekintetve véve azt, hogy: a két politikai alakulat közös kormányzati tapasztalattal rendelkezik; a 2008-as választások után ketten alkották a parlamenti ellenzéket; a jelenlegi politikai válságban egy új többségre és egy stabil kormányra van szükség. A két politikai alakulat együtt fog működni a következőkben: – egy program kidolgozása a romániai válság megszüntetése érdekében; – az alkotmányos reform elindítása; – az intézményes és törvényhozási reformok folytatása, beleértve a nemzeti kisebbségi jogok területét is; – a közigazgatási reform folytatása a döntéshozatal decentralizációja céljából; – stabil kormányzás biztosítása, egy transzparens parlamenti többség támogatásával; – olyan államelnökjelölt támogatása, aki garantálja az állam intézményei közötti megfelelő együttműködést; – Klaus Johannis jelölésének támogatása Románia Kormányának miniszterelnöki tisztségébe. A Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség együtt vesznek részt egy új kormány létrehozásában. Bukarest, 2009. november 24. Nemzeti Liberális Párt, Crin Antonescu; Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Markó Béla. /Balogh Levente: Megállapodást írtak alá a liberálisok a szociáldemokratákkal. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./
2009. december 2.
A Magyar Polgári Párt Hargita megyei szervezete közleményben utasította el Klaus Johannis támogatását.,,A nagyszebeni polgármester a háttérben megbúvó posztkommunista erők trójai falova – áll a közleményben –, aki 2004-ben az RMDSZ-szel, Verestóy Attilával és a Nastase–Hrebenciuc vezette szociáldemokratákkal közösen akadályozta meg a Magyar Polgári Szövetség indulását a helyhatósági választásokon. ” Az MPP emlékeztetett, hogy az akkor Német Fórum színeiben induló polgáriak ellen Klaus Johannis törvényszéki eljárást kezdeményezett. Azért sem lehet szavazni a Johannist támogató szövetségre, mert a szebeni polgármester elutasítja az autonómiát – szögezte le az MPP közleménye. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./
2009. december 7.
Elégedettség volt a Mircea Geoana szociáldemokrata államfőjelöltnek kedvező exit poll eredmények bemutatása után az RMDSZ bukaresti kampányközpontjában. „A magas részvétel azt bizonyítja, nagy volt a tét, és szükség volt a változásra. Gratulálok Mircea Geoana úrnak a várható győzelemért, az RMDSZ őt támogatta, mert ő volt az az elnökjelölt, aki kiállt Klaus Johannis nagyszebeni polgármester miniszterelnök-jelöltsége mellett” – fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az RMDSZ készen áll – a Nemzeti Liberális Párttal kötött egyezség értelmében – a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. „Székelyföldön viszonylag kevesen mentek el szavazni, és ez várható volt, de az az 1-2 százalék, amit Mircea Geoana magyar oldalról szerzett, eldöntötte a szavazás eredményét, az államfő kilétét” – jentette ki Kelemen Hunor. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kifejtette, „lelkiismerete nem engedte meg”, hogy a szociáldemokrata párt államelnökjelöltjére, Mircea Geoanára szavazzon. /S. M. L. : „A magyar szavazatok döntöttek” = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./ A romániai magyarok többsége nem érzékelte a romániai elnökválasztások második fordulójának a tétjét, mivel nem volt magyar jelölt, ezért volt alacsonyabb a magyar lakosság körében a szavazási kedv – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó gratulált Mircea Geoananak, aki az exit poll becslések szerint megnyerte a választást. Markó közölte: csak a végleges választási eredmény közzététele után kezdik el a tárgyalásokat a szociáldemokratákkal. /Markó: a romániai magyarok nem érzékelték az elnökválasztás súlyát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./
2009. december 7.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke elmondta: lelkiismerete nem engedte meg, hogy a szociáldemokrata párt államelnökjelöltjére szavazzon, ezért két rossz közül a kisebbet kellett választania. Nem jelent szemléletváltozást Klaus Johannis, mert a szebeni polgármester kirakatember, akit még ha ki is neveznek Geoana győzelme esetén, az kérészéletű miniszterelnökség lesz. Romániában nem működik az Obama-effektus – ez csak látszat, és csak Románia nemzetközi hitelének a fényezésére szolgál – hangoztatta Tőkés. Az EMNT elnöke szerint e látszat gerjesztésében, sajnos, az RMDSZ is cinkosságot vállal. Szerinte akkor sem jutottak semmire, amikor Markó Béla miniszterelnök-helyettes volt, hiszen ő csak függeléke volt a kormánynak. Ez képzelhető el Johannis esetében is. /Tőkés: Romániában nem működik az Obama-effektus. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./
2009. december 8.
A december 6-án, vasárnap tartott elnökválasztás második fordulójának hivatalos végeredménye szerint nem az exit poll becslések által győztesnek hirdetett Mircea Geoana győzött. A szociáldemokrata jelöltet megelőzte Traian Basescu államfő, aki 70 048 szavazattal kapott többet. Basescu a voksok 50,33 százalékát gyűjtötte össze, Geoana pedig csak a 49,66 százalékát. A szociáldemokraták bejelentették, hogy megóvják a választás eredményét „választási csalások” miatt. Az EBESZ megfigyelői szerint a választás a nemzetközi szervezet normáinak megfelelően zajlott. Klaus Johannis búcsút vett a szociáldemokrata-liberális koalíciótól, és bejelentette, hogy Nagyszeben polgármestere marad. Traian Basescu jelenlegi államfő kapta a legtöbb, 5 275 808 szavazatot, Mircea Geoana 5 205 760 voksot gyűjtött. A két jelöltet 70 048 szavazat választotta el egymástól. Basescu főleg Erdélyben és Bánságban nyert, Geoana pedig főleg a moldvai és a regáti megyékben. /B. T. : Hetvenezer szavazaton bukta el Geoana az államfőséget. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./ Traian Basescu régi-új államelnök szerint semmiség volt legyőznie Mircea Geoanát. Az államfő külön köszönetet mondott a határon túl élőknek, ahol fölényesen megnyerte a választásokat, az ott begyűjtött száztízezer szavazat biztosította számára a végső győzelmet. Crin Antonescu PNL-pártelnök és Ludovic Orban alelnök ismételten kizárták a PD-L-vel való együttműködést. „A romániai magyarság Traian Basescura szavazott a romániai elnökválasztáson, de nem érezte magáénak a voksolást, miután két rossz között kellett választania” – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke emlékeztetett arra, hogy a két jelölt egyike sem kínált semmit a magyaroknak. Ezért volt az EMNT álláspontja az, hogy az emberek a lelkiismeretük szerint szavazzanak – tette hozzá. Tőkés László úgy vélte, hogy a választási győztes Basescunak viszonoznia kell a magyar voksokat, és felül kell vizsgálnia Székelyföld politikáját. Tőkés ismét összefogásra szólította a magyarságot, az RMDSZ-t pedig arra, hogy hagyjon fel egypárti politikai filozófiájával és gyakorlatával, amely „végérvényesen megbukott”. Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette, az exit pollok szoros, de egyértelműen Mircea Geoana szociáldemokrata jelöltnek kedvező eredményt mutattak, ezért kétségtelenül igazuk lehet azoknak, akik megkérdőjelezik a választások eredményét, tisztességességét. Az RMDSZ-nek újra kell gondolnia a taktikáját”– mondta Markó Béla. /Salamon Márton László: Még öt év Basescuból. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2009. december 8.
Húsz megyét nyert meg Basescu jelenlegi államelnök, huszonegyet és Bukarestet Mircea Geoana. Akárcsak az első fordulóban, most is Erdélyben és a Bánságban kapta a legtöbb szavazatot az elnökválasztásokon a jelenlegi államfő, akinek a székelyföldi voksok többségét is sikerült elnyernie. Traian Basescut az ellenjelöltjénél többen támogatták a gazdaságilag fejlett, Erdélyen kívüli megyékben (Prahova, Ilfov, Konstanca) is. Basescu államfő Arad (63,2 százalék), Kolozs (62,77), Szeben (61,11) és Fehér (60,22) megyékben kapta a legtöbb szavazatot. A szociáldemokrata jelölt, Mircea Geoana támogatottsága Vaslui (59,99), Hunyad (59,81), Arges (58,83) és Teleorman (58,80) megyében volt a legmagasabb. Basescu szavazattöbbséget szerzett a magyarok lakta Hargita és Kovászna megyében a második fordulóban is. Annak ellenére, hogy az RMDSZ csatlakozott a Klaus Johannis nagyszebeni polgármester-kormányfőjelölt mögé felsorakozó koalícióhoz, és arra kérte tagságát és szimpatizánsait, hogy Mircea Goanára szavazzak. Végül Traian Basescu Hargita megyében a szavazatok 56,4, Kovászna megyében pedig az 59,8 százalékát szerezte meg. Borboly Csaba, az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsának elnöke szerint a romániai magyarság alacsony részvétele azzal magyarázható, hogy sem Geoanának, sem pedig Basescunak nem volt a magyarságot megszólító, tematikus kampánya. Kovászna megyében Traian Basescu több mint 13 ezer szavazattal kapott többet ellenjelöltjénél. Háromszéken rendkívül alacsony volt a választási részvétel. A háromszéki RMDSZ elnöke, Tamás Sándor ezt azzal magyarázta, hogy a magyarok számára nem volt közvetlen tétje ennek a választásnak. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ javaslata ellenére a háromszékiek többsége Traian Basescura szavazott. /Fleischer Hilda, Kovács Zsolt: Fleischer Hilda, Kovács Zsolt: Erdély Traian Basescura szavazott. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2009. december 8.
2000 óta szinte minden évben sikerült beindítani egy-egy új utánpótláscsoportot. A segesvári Kikerics Néptáncegyüttes csaknem 170 tagot számlál, hat csoportba szerveződve óvodásoktól a középiskolásokig. 2008-tól a marosvásárhelyi Varró Huba, a Maros Művészegyüttes táncosa oktatja az ifjakat. – A segesvári Kikerics Kulturális Egyesület 2009-es évi mérlege igen gazdag – mondja Borbély-Kiss László. Gazdagították anyagi eszköztárukat, fesztivált szerveztek, több önálló előadást tartottak, és számos néptáncfesztiválon vettek részt a tánccsoportok. Alaptevékenységük a magyar néptánc gyerekek körében történő népszerűsítése. Az elmúlt esztendő során tucatnyi önálló előadást tartottak Nagyszebentől Marosvásárhelyig. Nagy élmény volt, hogy felléptek a németországi Görlitzben, az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület jóvoltából. /Bölöni Domokos: Több mint misszió. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2009. december 10.
December 8-án a Kolozs megyei és a kolozsvári MPP vezetősége ünnepélyes keretek között átadta azt a könyvadományt, amelyet a tagok illetve a kisvállalkozók ajánlottak fel a szebeni és a medgyesi magyar iskolák részére. /Könyvadomány magyar iskoláknak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2009. december 19.
Kétnyelvű, német–román versantológia jelent meg a nagyszebeni Hora Kiadónál /Transilvania mon amour/, Dieter Schlesak munkája. A költő, esszéista, regényíró Schlesak negyven éve települt át Németországba, jelenleg Stuttgartban és az olaszországi Aglianóban él. Szoros kapcsolatot tart szülőföldjével, Segesváron évente fesztivált rendez. Az író a romániai német irodalom kiemelkedő alakja. A kötet sok erdélyi költőt szólaltat meg, a románok mellett pár magyart, így Balla Zsófiát és Szőcs Gézát is. /(nk): Szerelmük, Erdély. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./
2009. december 29.
Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.
2010. január 7.
Szórványtengely-műhelyt szerveznek Vízaknán
Újság és könyv a szórványban címmel Szórványtengely-műhelyt szervez január 9-én 12 órai kezdettel a Szeben megyei Vízaknán a Világhírnév Kiadó. A rendezvény célja a Nagyszeben és Medgyes árnyékában élő magyar szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése és gyökereztetése.
A 20. vándorműhely a Kiskapus (Copsa Mica) - Balázstelke (Blajel) - Fehéregyháza(Albesti) - Vízakna (Ocna Sibiului) - Mihályfalva(Boarta) - Oltszakadát(Sacadat) szórványvonal magyar kisiskoláinak jelenét hivatott feltérképezni. A szervezők fel szeretnék hívni az erdélyi magyar társadalom figyelmét arra, hogy az iskolabuszok, illetve az empátia hiánya miatt ezen iskolák most is parányi tagozatai olyan kicsivé zsugorodnak néhány éven belül, hogy a magyar gyerekek már eleve román tagozatra ítéltetnek.
A rendezvény programja:
1.Rész - Hattyúdalok (30 perc)
- Kis Csaba, Balázstelke: Megoldódott: azaz vége, lehúztuk a rolót
- Zsebe Attila, Mihályfalva: Saját pénzünkön szállítjuk a gyerekeket...
- Tamás Tünde, Kiskapus: Ha lenne mikrobusz...
- Jakab István, Oltszakadát: Próbálunk megmaradni
- Vízakna: Még dörögnek az ágyúk, még élünk
- Fehéregyháza: Mi magyar tagozatra járunk...
2.Rész - Könyv és szolgálat (30 perc)
A Világhírnév Kiadó legújabb könyveinek bemutatása. Balázs János (RTV magyar nyelvű adása) Csabákra várva című riportkötetét Tamási Attila (Bányavidéki Új Szó) és Szabó Csaba (Kolozsvári TV) méltatja; Ambrus Attila (Brassói Lapok) Gótvárosi levelek című média-esszé kötetét Mihály István (Kolozsvári Rádió) mutatja be. (közlemény) Forrás: Transindex.ro.
2010. január 11.
Több Szeben megyei magyar iskolára vár a biztos bezárás
Pedagógusok, újságírók és közéleti személyiségek gyűltek össze meglepően nagy számban január 9-én a Szeben megyei Vizakna református gyülekezeti termében, hogy a 20.Szórványtengely-műhely keretében közösen vázolják fel a Medgyes és Nagyszeben árnyékában tengődő, maroknyi óvodást-elemistát tömörítő magyar tagozatos kisiskolák jövőképét. A kolozsvári Világhírnév Könyvkiadó által szervezett civil műhely kettős könyvbemutatóval zárult: a Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának médiaesszé-kötetét Mihály István kolozsvári rádiós szerkesztő mutatta be, az RTV bukaresti munkatársának Balázs Jánosnak szórványriport-kötetét pedig Tamási Attila nagybányai újságíró valamint Szabó Csaba mozgalomalapító méltatta.
A rendezvény első felében Kiskapus, Mihályfalva, Oltszakadát, Balázstelke, Ágota, Bürkös és Vizakna felelős pedagógusai mutatták be a parányi tagozatok jelenlegi helyzetét. A felsorolt települések zömében 2-3 éven belül „lehúzzák a rolót" (Bürkösön és Balázstelkén ez már meg is történt), viszont azon gyerekek további sorsára, akik utolsó előtti generációnak számítanak e vonatkozásban semmiféle forgatókönyv nem született még, így ezek eleve román tagozatra itéltetnek. Keresztes Kálmán megyei tanfelügyelő és Szederjesi György medgyesi iskolaigazgató hangsúlyozta: ha medgyesi iskola mikrobuszt kapna, jónéhány magyar gyereket lehetne magyar tagozatok felé irányítani. A vitába Benedek Zakariás Nagyszebeni RMDSZ-elnök is bekapcsolódott, aki a fórom túlzott borúlátását kifogásolta, majd kijelentette: a nagyszebeni magyarságnak van egy ún.tartalék iskolabusza, de ez a jármű nem jelenthet általános gyógyírt a gondokra. Varró Sándor nagyszebeni szórványbentlakás-működtető lelkész a körképet pontosította: a nagyszebeni bentlakás főleg azokat várja, akik ott lakni akarnak.
A jelenlévők egyetértettek: az ilyen jellegű, kifejezetten civil hangulatú tanácskozásokra igencsak szükség van, hiszen a szétszórt magyarlakta települések nemigen tudnak egymás gondjairól, és sok esetben olyan információk hiányában vergődnek hónapokig (lásd a szebeni „tartalékbusz" esetét), amelyek lényegesen változtathattak volna egy-egy magyar elemistacsoport sorsán.
A rendezvény második részében a kultúra került rivaldafénybe. Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője elmondta: olyan publicisták köteteinek kiadását és népszerűsítését vállalta fel, akiket egykoron szépirodalmi pályakezdőkként is számon tartottak.
– Az ötödik illetve hatodik kötetét mutatjuk be a Fehér Holló sorozatnak – mondta -, és mind tapasztalják, megadjuk a módját. Tudjuk, hogy az eldugott szórványtelepüléseken nemigen tartanak valódi könyvbemutatót a kiadók, ugyanis attól félnek, kevesen jönnek el, és akik betévednek kendővel-kalappal, nemigen fognak majd dedikáltatni. Mivel mi Fehér Hollók vagyunk, hát eljöttünk – mosolygott a kiadóvezető, és őszinte örömmel summázta, hogy a teremben az érdeklődők száma lassan túlhaladta a százat, és a régió református-lutheránus papsága (Zsebe Attila, Kiss Csaba, Jakab István, Varró Sándor, Molnár Endre és a házigazda Csíki Loránd) szinte testületileg vonul fel, és kapcsolódik be aktívan a rendezvénybe.
A két ünnepelt szerző – Ambrus Attila és Balázs János – meghallgatta laudációját, majd „virágcsokroktól roskadozva" vallottak szakmájukról, sajtós hivatásukról. A rendezvény a Szórványhűség-díj átadásával zárult. A díj ez egyszer vizaknai gyerekrajz-sorozat volt olyan házakról, amelyeket a gyerekek szeretnének majd a faluban építeni – ha nagyok lesznek. A téma nem volt véletlen, ugyanis a díjazott Túróczi Béla közösségépítő-vállalkozó építkező céget vezet. A közössége iránt meseszerűen elkötelezett vállalkozó „vette a lapot". – Ezek a rajzok értékes vázlatok lesznek majd akkor, ha újabb lakótelepet tervez a cég... – mosolygott a díjazott, aki Wesselényi Miklós-emlékplakettet is átvehetett.
Az egybegyűltek éltek a 12o éves vizaknai dalárda jelenléte adta lehetőséggel, és Petőfi, valamint a „Négy nap dörgött az ágyú" emlékére közösen elénekelték a Távolból-t. – Kis lak áll a nagy Duna mentében... – zúgott a dal tucatnyi és tucatnyi torokból. Sokan „haza gondoltak", hiszen olyan közösségépítők is eljöttek Vizaknára, akiknek hajnali négykor kellett indulni, hogy délire a rendezvényre érhessenek.
(A Szórványtengely-mozgalom ezennel mond köszönetet Csiki Loránd helybéli tiszteletes úrnak, a helyi szervezőknek és a dalárdának – de azoknak a média-intézményeknek is, akiknek nem derogál a mozgalom műhelyeinek rendszeres népszerűsítése).
Schneider Tamás. Forrás: erdély.ma
2010. január 18.
Húszéves az RMDSZ
Romániában a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet
Húsz esztendő múltán el kell készítenünk a magunk mérlegét, végig kell gondolnunk, hogy mit tettünk jól, mit tettünk rosszul ezekben az években, de alapvetően azt kell legelőször is megkérdeznünk egymástól: van- e okunk az akkori döntést, hogy szövetséget hozzunk létre, ma megkérdőjelezni, vagy esetleg idejétmúltnak tekinteni. Sokan fáradtak el ezen a húszesztendős úton, sokan imádják ma már az aranyborjút, és némelyeknek talán van valós okuk is arra, hogy ne érezzék magukénak ezt a szervezetet. Mindezt végig kell alaposan gondolni, de egyvalami biztos: az egyik legnagyobb érték, amit a romániai magyar közösség létrehozott ebben a két évtizedben, az éppen a szövetség eszméje, hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ huszadik születésnapján.
A Himnusszal kezdődött, szavalattal, nótacsokorral és népi tánccal ért véget a gálaműsor, amellyel szombat délután a Kolozsvári Magyar Operában ünnepelte megalakulásának húszéves évfordulóját az RMDSZ. Az eseményen, amelyen a Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész által készített emlékplakettek átadására is sor került, a szövetség vezető tisztségviselői és egykori alapítói mellett kb. 700 hazai és határon túli meghívott vett részt.
A remény volt a legfőbb vagyonunk
Temesvár, majd Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Arad, Szeben és más városok decembere bebizonyította, hogy egyvalamit rendkívül gyorsan vissza tudtunk szerezni: a reményt. Vissza tudtuk szerezni, illetve meg sem halt igazán, ez maradt ezek szerint legfőbb vagyonunk. A kirobbanó remény, a mindent elsöprő szenvedély, a hatalmas hit, hogy mégis meg lehet itt maradni magyarnak, és mégis újjá lehet építeni ezt az országot, és ezen belül a magyar közösséget. Bukarestben és Erdély különböző városaiban napok alatt jött létre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, napok alatt iratkoztak be több százezren ebbe a szervezetbe, amely azóta is él, dolgozik, képviseli a magyar közösség érdekeit. Tisztelettel gondolok azokra – jelentette ki Markó Béla –, akik ezt a kollektív tudást érvényesítették, és ezt az akaratot felmutatták.
Rámutatott: sok vitájuk volt azóta, ma is van éles véleménykülönbség közöttük, de Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bebizonyította: ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet. Fejet hajtott az RMDSZ első elnöke, Domokos Géza emléke előtt, hiszen, mint mondta, "ereje, egyensúlyérzéke, hitelessége nélkül talán másképpen alakult volna a küzdelmünk", és tisztelettel emlékezett Sütő Andrásra is.
Az RMDSZ a romániai politikai élet legstabilabb, legállandóbb politikai szervezete
A továbbiakban arra figyelmeztetett, hogy el kell készíteni húsz esztendő mérlegét, de az alapvető kérdés az, hogy van-e ok megkérdőjelezni az RMDSZ létrehozását. Egyvalamit biztosnak nevezett: azt, hogy az egyik legnagyobb érték, amit a romániai magyar közösség létrehozott ebben a két évtizedben, az éppen a szövetség eszméje. "Az a politikai erő, amelyet ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni sem itt, Romániában, sem Magyarországon, sem a Kárpát- medencében vagy egész Európában. Ott vagyunk az önkormányzatokban, ott vagyunk a román parlamentben, a román kormányban, de megfelelő súllyal jelen vagyunk Magyarországon is, teljes jogú tagjai vagyunk az Európai Néppártnak és más nemzetközi szervezeteknek. Ma, amikor az indulás lázas, euforikus, illúziókkal telített napjaira emlékezünk, arra is rá kell jönnünk, hogy az RMDSZ a romániai politikai élet legstabilabb, legállandóbb politikai szervezete, mi sem nevet, sem programot nem változtattunk azóta, és ez egyedül csak rólunk mondható el".
Csak a szolidaritás hiánya bomlaszthat
Felhívta a figyelmet, hogy bár sokan próbálják bomlasztani a szervezetet, senkinek sem sikerülhet, "csak nekünk, ha nem vagyunk elég szolidárisak". Véleménye szerint sem Európa, sem a nagyvilág nem méltányolta mindeddig, hogy az erdélyi, a Kárpát-medencei magyarság húsz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy politiaki eszközökkel akar a helyzetén változtatni, ám fontos döntés volt, és "ma a térség is, Európa is másképpen nézne ki, ha mi nem úgy politizáltunk volna, ahogy politizáltunk".
A rendezvényt Ioan Oltean, a Demokrata-Liberális Párt alelnöke, Cristian Diaconescu a Szociáldemokrata Párt alelnöke, Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Gémesi Ferenc, a magyar miniszterelnöki hivatal államtitkára, Harrach Péter, a Fidesz-KDNP alelnöke, Csapodi Miklós, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, valamint Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség volt elnöke üdvözölte.
Az ünnepi rendezvényen fellépett ifj. Márkos Albert hegedűművész (zongorán kísért Lászlóffi Réka), Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, Demeter Panni népdalénekes és a Bogáncs táncegyüttes.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. január 27.
Erősödő régió
Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatai a jövőben szorosabban fognak együttműködni – ebben állapodtak meg az utóbbi két megye szakemberei a múlt hét végi tanácskozáson.
A megyeközi találkozón felvetett közös projektek, stratégiai célkitűzések konkrétabbak, hosszú távra szólnak, ezért is más a mostani, mint a korábbi megbeszélések. Érezhető az erősebb, határozottabb és céltudatosabb összefogási szándék, amely Székelyföld fejlesztésére irányul. Önkéntelenül is az autonómia kérdése jut eszembe, ami ugye az államfői nyilatkozatok szerint soha nem valósul meg Erdélyben! Önkormányzati vezetőink ezzel szemben megmutatják, hogy igenis, lehet szó szoros régiók közötti együttműködésről, nagylélegzetű közös projektekről, beruházásokról. Lehetnek egységes elképzelések a székelyföldi települések közös arculatának kialakítására, a nemzeti öntudatot erősítő kulturális rendezvények megszervezésére, gazdasági- turisztikai tervek kidolgozására. E három megyei önkormányzat együttes ülésen egyidejűleg hozhat azonos határozatokat, közösen pályázhat uniós alapokra. Ha a kompetenciákat, felelősségeket leosztják és betartják, akár működhet is a már-már autonómia...
A régiós együttműködés főleg nagyobb szabású terveknél kiemelten fontos, és itt elsősorban az infrastrukturális beruházásokra gondolok. Köztudottan elhanyagolt, fejletlen a (megye)végeken az útinfrastruktúra, közműhálózat nincs vagy alig van, a turisztikai lehetőségek kihasználatlanok. Az egyik legfontosabb probléma a marosvásárhelyi repülőtér működtetése lenne, amiben elsősorban Hargita és Maros megye volna érdekelt. A korábbi próbálkozások kudarca sokba került nekünk: összefogás és kemény közös lobbi híján fejlődhetett látványosabban a kolozsvári, nagyszebeni repülőtér, komoly konkurenciát jelentve a marosvásárhelyinek.
A megyei önkormányzatok vezetőiben talán mára már végre megérett a gondolat: érdekeik sok – a legtöbb! – esetben egybeesnek, legyen szó kultúráról, gazdaságról, turizmusról, oktatásról vagy környezetvédelemről. A régió dinamikájának változnia – élénkülnie – kell, és remélhetőleg fog is, de csak akkor, ha a kezdeti lendület nem vész el az érdekcsoportok, hiúságok harcában.
Antalfi Imola. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 6.
Lapozó
Húsz év Helikon
Húszéves a kolozsvári irodalmi hetilap, a Helikon. Részlet az idei első szám vezércikkéből: "A lapelőd, az UTUNK szerkesztőségébe katonákat kvártélyoztak be ’89 karácsonyán, onnan kimenekítettünk két öreg írógépet, valamennyi papírt s indigót és egy doboznyi reprót s képet, hogy szöveget illusztráljunk velük, ha lesz még valaha szöveg… Ezen kellékekkel áthurcolkodtunk a főtér sarkára a nagy könyvüzlet fölé, s ott az írószövetség kolozsvári fiókjának egyik szobájában "nekiláttunk" az új folyóirat megalapításának. Ez akkor ott, a tó-tágast álló rendszerváltó valóságban lezajlott másfél-, két fertályóra alatt. Elköszöntünk két öregharcos kollégától, megegyeztünk abban, hogy leendő folyóiratunk milyen névre hallgasson, és máris elkezdtük amúgy egy álltó helyünkben fölvázolni, mit fogunk az első számban közölni. Hogy aztán hogy találunk gazdát, hol és ki fogja nekünk kinyomtatni, milyen pénzből, milyen papírra, ki és hol fogja terjeszteni, hogy azt végül el is olvassa valaki? – ilyesmikről egy szó nem esett, hisz az efféle gond immár csak arra jó, hogy ócska szegényszagú aggodalmakat teremjen, márpedig erre most semmi szükség, hiszen mi életünkben ma először olyan folyóiratszámot fogunk szerkeszteni, melynek a megjelentetését nem kell cenzornak jóváhagynia. Mert nincs cenzor; többé nincs cenzúra." (Szilágyi István főszerkesztő) * És egy írás az első Helikonból: "Tiszta nevek kellenek, mondta új lapunk főszerkesztője. Nem lepődnék meg tehát, ha visszautasítaná jelen kéziratomat. Ugyanis az én nevem bemocskolódott, mert hallgatva és szabadlábon éltem túl a Ceausescu-korszakot. Hála az Istennek, élnek közöttünk olyanok, akiknek a neve nem szennyeződött be e sötét években. Doina Cornea, Cs. Gyímesi Éva, Mircea Dinescu, Kányádi Sándor, Király Károly, Sütő András, Tőkés László és Tőkés László és Tőkés László. És sokan mások. És vannak aztán olyan nevek, amelyeknek kimondása azzal a kockázattal jár a gyanútlan beszélőre, hogy nem a saját nevét mocskolja be, hanem a száját. Egyetlen példát említenék. Az egyetlen példa: Hajdu Győző és Victor. (Tudok kettőig számolni. Ez a 2 ember ugyanaz. Ez az a 2 ember, aki egyebek mellett arra vetemedett, hogy a Szózatot is beleszője a Kondukátorhoz intézett hűségnyilatkozatába.) Neki nem ér a neve. És a többi hasonszőrűé sem. Sokaké. Hadd soroljak fel azonban végezetül még néhány tiszta nevet. Arad, Arad, Arad, Brassó, Brassó, Brassó, Bukarest, Bukarest, Bukarest, Kolozsvár, Kolozsvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyszeben, Nagyszeben. És Temesvár és Temesvár és Temesvár. És sokan mások." (K. Jakab Antal: Tiszta nevek)
B.D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 13.
200 éve született Barabás Miklós festőművész
Kétszáz éve, 1810. február 10-én született Barabás Miklós, az első magyar festő, aki művészetéből tudott megélni.
Az erdélyi Kézdimárkosfalván, református székely családban született. A nagyenyedi kollégiumban kezdett arcképfestéssel foglalkozni, majd Nagyszebenben tanult festészetet. Elsajátította a litográfia (kőnyomat) fortélyait, e technikával készült képei egész élete során keresettek maradtak. 1829- ben Bécsbe utazott, hogy festészetet tanuljon a Képzőművészeti Akadémián, de néhány hónap múlva hazatért.
Barabás 1831-ben Bukarestbe költözött, ahol keresett arcképfestő lett, bejáratos volt a bojárok köreibe. Két év múlva itáliai tanulmányútra indult, Velencében a híres skót tájképfestőtől, William Leighton Leitch-től elleste a vízfestés technikáját, s természetábrázolását is újfajta szemlélet kezdte jellemezni.
Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása című képét, amellyel 1835-ben Pesten nagy sikert aratott. Élete hátralevő részében kisebb megszakításokkal Pesten élt, s munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város az ország művészeti központja lett.
A legmaradandóbbat az arcképfestés terén alkotta, tökéletes technikájához kiváló kapcsolatteremtő képesség járult. Mivel mindenkiben meglátta és érzékeltette a vonzó tulajdonságokat, felkapott művésszé vált, olyannyira, hogy Magyarországon először ő tudott megélni képeinek bevételéből.
Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, jelentős Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét ábrázoló munkája, de Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Petőfi Sándorról is készített portrét. Igen szorgosan dolgozott, művei között volt olajfestmény, rajz, akvarell, életkép, tájkép, megfestette a Lánchíd alapkő-letételét, illusztrált irodalmi lapokat, évkönyveket, sőt elvállalt boltcégért is.
Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig sorakoznak aprólékosan megfestett portréi. A politikától azonban távol tartotta magát, az ötvenes években Ferenc Józsefet is megfestette. Önéletrajzában így írt: "Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem."
Barabást sokat bírálták, amiért hosszú pályája során nem fejlődött, semmit nem változott. A reprezentatív portréfestés híve volt, és ebben a műfajban tökéleteset alkotott, csoportképei, életképei ugyanakkor kissé merevek és kompozíciói is mutatnak hiányosságokat.
Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, ennek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1836-ban levelező tagjainak sorába választotta. 1859-ben ő kezdeményezte a Képzőművészeti Társulat megalakítását, 1862-től haláláig annak elnöke is volt, 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1898. február 12-én halt meg Budapesten. Legkiemelkedőbb alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
Székely-Benczédi Endre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 19.
Közös kormányülésből minicsúcs
Tavaly a romániai, idén a magyarországi választások miatt csúszik a kormányülés
A magyarországi választások után tartják a már egyszer elhalasztott következő román–magyar kormányülést. A korábbi egyezség szerint Románia lenne a házigazda, ám Pécs is felmerülhet helyszínként.
Egyelőre ismeretlen időpontban és helyszínen, az év második felében tartják meg a romániai választások miatt már egyszer elhalasztott soron következő közös román–magyar kormányülést. Ezúttal a közelgő magyarországi választások miatt halasztanak a felek – közölte tegnap Magyarország bukaresti nagykövete.
„A közös kormányülések fontosak és folytatódni fognak. A következő ülésre azonban csak az áprilisi magyarországi választások után kerülhet sor, romániai helyszínen, de a pontos időpont egyelőre nem ismeretes” – jelentette ki Füzes Oszkár.
A diplomata tájékoztatása szerint ettől függetlenül hamarosan román–magyar „mini közös kormányülés” helyszíne lesz Budapest: február 24–26-án Emil Boc kormányfő néhány minisztere társaságában Budapestre látogat, ahol Bajnai Gordon miniszterelnökkel és a magyar kormány egy részével is találkozik.
Emil Boc a Visegrádi csoport országainak energetikai biztonságról szóló február 24-i csúcstalálkozójára hivatalos, és azt követően részt vesz az április 25–26-án szintén a magyar fővárosban zajló „Duna-csúcson” is.
Niculescu Tóni külügyi államtitkár szerint érthető a kormányülés újabb halasztása. „A magyar fél is megértően fogadta, amikor Bukarest szintén a választásokra hivatkozva halasztást kért. Egyik félnek sem érdeke, hogy egy ilyen jelentős diplomáciai eseménybe a kampány is beleszóljon” – magyarázta az ÚMSZ-nek az államtitkár.
Korábban román részről Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes szervezte az eseményt. RMDSZ-es utódja a tisztségben, Gáti István az ÚMSZ-nek azt mondta: mandátuma kezdete óta nem kapott ilyen jellegű megbízatást a miniszterelnöktől.
Mint ismert, a két fél korábban abban egyezett meg, hogy a soron következő kormányülést 2009. október 10-én tartják, s Románia lesz a házigazda. Akkor diplomáciai vita is kibontakozott a felek között az esemény helyszíne miatt, mert Bukarest ragaszkodott ahhoz, hogy a román fővárosba hívják a magyar minisztereket. Ezzel a magyar fél nem értett egyet.
Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár akkor lapunknak azt nyilatkozta: Budapest erdélyi helyszínhez – elsődlegesen Kolozsvárhoz – ragaszkodna. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint az RMDSZ kormányra kerülésével már enyhült Emil Boc álláspontja, a miniszterelnök végül egyetértett azzal, hogy a kormányülést a kincses városban tartsák, ne Bukarestben.
Az elöljáró azonban úgy tudja: ennek ellenére a következő helyszín nem Kolozsvár lesz, hanem Pécs. „A 2007-es kormányülést Nagyszebenben, Európa kulturális fővárosában tartottuk, a 2008-ast Szegeden. Utána úgy egyeztünk, hogy a 2009-es találkozót Kolozsváron, a 2010-est Pécsett, Európa kulturális fővárosában tartjuk. Nincs kőbe vésve az, hogy a következő ülés házigazdája mindenképpen Románia legyen” – magyarázta lapunknak Kolozsvár alpolgármestere.
„Magyarország Románia legjobb szomszédja”
„Magyarország Románia legjobb szomszédja” – hangsúlyozta tegnap Füzes Oszkár magyar nagykövet. A diplomata az ÚMSZ kérdésére úgy fogalmazott, a kétoldalú kapcsolatok terén Románia elsőszámú partnere Magyarország.
Füzes néhány nappal azután nyilatkozik igen pozitívan a két szomszédos ország kapcsolatáról, hogy Balázs Péter magyar külügyminiszter, az RMDSZ kormányzati szerepét méltatva, a Romániában kormányra lépett magyar kisebbségi szervezetet nevezte meg, mint a román–magyar államközi viszony javulásának legfőbb tényezőjét.
Cs. P. T., S. M. L. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. március 14.
Nemzetek egymás mellett és ellen az 1848-49-es forradalom idején
A Kárpát-medencei nemzetek közös történeti múltjának egyik legkritikusabb pontja a történeti Magyarország magyar és nem magyar nemzetei közötti kapcsolat. Az 1848-as év mérföldkő ebben a folyamatban.
1848 történései az utókor számára is megkerülhetetlenek, az eltérően értelmezett események, nemzeti célokban megmutatkozó ellentétek újra és újra visszaköszönnek nemzedékről nemzedékre. A román, szerb vagy szlovák nemzet történeti emlékezetében az 1848-as magyar forradalom nem egy nagyszerű, dicső szabadságharcként jelenítődik meg, hanem a magyar uralkodó nemzetállam megvalósítási kísérleteként.
Számukra az 1848-as mozgalom a nemzeti függetlenség, az anyanyelvért vívott küzdelem példája, amelyet éppen a magyar nemzet ellen kellett folytatniuk. Kossuth Lajos és a magyar politikusok a nemzetiségek szemszögéből a magyar nemzeti türelmetlenség, a nacionalizmus megtestesítői. A magyarok számára viszont a nemzetiségek vezetői, mint például a román Avram Iancu, a bécsi udvar kiszolgálói, akik hátba támadva a magyar szabadságharcot, siettették annak elbukását.
Az 1848-as események eltérő megítélésére jó példa a közelmúltban az aradi Szabadság-szobor visszaállítása körüli vita vagy a marosvásárhelyi Kossuth Lajos utcanév körüli bonyodalmak. A szoborcsoport visszaállításának, valamint a Kossuth Lajos utcanév elfogadásának az ellenzői érveiket az 1848-as szabadságharc magyar történetírástól eltérő értelmezésére építik.
Az 1848 márciusában kibontakozó forradalmi hullám elindította a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok önállósodási mozgalmát. A társadalmi és nemzetiségi kérdés összefonódása eltakarta a magyar liberális elit elől a különböző népek nemzeti ébredésének jelentőségét. 
A magyar elit, miközben az egységes magyar nemzetállam megteremtésére törekedett, szembe került az éppen a magyar nemzeti mozgalom által elindított kárpát-medencei nemzetiségi mozgalmakkal. A nemzetiségek a társadalmi kérdések rendezésében elismerték a forradalmi magyar kormány erőfeszítéseit, de a magyar nemzetállam létrejöttében az itt élő népek eltűnésének veszélyét vagy nemzetté alakulásának megakadályozást látták. 
Erdély esetében is nyomon követhető ez a félelem. Az erdélyi szászok, akik a lakosság 11 százalékát képezték, területi autonómiájuk és kiváltságos helyzetüknek elvesztésétől tartottak. Az erdélyi románok, akik 58 százalékkal Erdély többségi nemzetét képezték, azt szerették volna elkerülni, hogy Erdély és Magyarország uniójával kisebbségi sorba kerüljenek. 
1848. március 15. a Kárpát-medencei népek egyetértését ígérte. Minden nemzet örömmel fogadta a bécsi és a pesti forradalom hírét, a szabadságjogokat meghirdető márciusi 12 pontot.
A kezdeti lelkesedést hamarosan felváltották a társadalmi és nemzetiségi szinten megfogalmazott várakozások. Mindegyik nemzet kérte önálló nemzetként való elismerését, az általa többségében lakott megyékben nyelvének használatát a kultúra és a közigazgatás minden szintjén.
Nemzetiségi oldalról a magyar forradalomhoz való kapcsolódás eltérő. Függött attól, hogy az illető nemzet a saját nemzettudatának fejlődésében éppen hol állt, mennyire jutott túl nemzetté válásának kulturális szakaszán. Ugyanígy a nemzetiségi vezetők politikai helyzetértékelése is számított. 
Meghatározó volt ugyanakkor az illető nemzetiség területi elhelyezkedése. A szórványban élő nemzetiségek a magyar forradalom mellett foglaltak állást. Tudni kell, hogy a reformkorban elindított jogkiterjesztő és nemzeti liberális politikának köszönhetően egyes nemzetiségeknél, mint az örmények, zsidók, svábok vagy a szórványban élő románok, szerbek, horvátok, szlovákok körében megindul egy önkéntes asszimilációs folyamat. Például az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tizenhárom tábornok közül hárman német, ketten örmény, egy-egy szerb, horvát és osztrák nemzetiségűek voltak. 
A Kárpát-medencei románok az 1848-1849-es események idején megoszlottak: a tömbben élő erdélyi románok a forradalom ellen, míg a magyarországi románok a magyar forradalom mellett foglaltak állást.
Az erdélyi románok kezdetben elismerték Erdély és Magyarország uniójának történelmi szükségletét, de nem fogadták el annak megvalósulását addig, míg a román nemzetet nem ismerik el „bevett nemzetként”. 
A románság ugyanis sérelmezte, hogy Erdély vezetése a középkorból fennmaradó három rendi-politikai nemzet (ebben az értelemben a nemzet kifejezés nem etnikai csoportot jelentett), a magyar, a székely és a szász kiváltsága. A balázsfalvi román nagygyűlésen megfogalmazódott az erdélyi románok önálló nemzeti programja.
Kérték a román nemzet elismerését, a román nemzet számarányának megfelelő arányos képviseletet az országgyűlésben és a helyi közigazgatásban, a jobbágyfelszabadítást. Továbbá azt is kérelmezték, hogy az unió kérdéséről addig ne tárgyaljanak, míg a román „nem válik alkotmányos és szervezett a törvényhozás házában tanácskozó és határozati, szavazati joggal felruházott nemzetté.” 
A román-magyar konfliktus kirobbanását az is siettette, hogy a magyar nemes és a román jobbágy közötti társadalmi vita nemzeti színezetet kapott. Az erdélyi országgyűlés nem tette meg a románok felé azt a gesztust, hogy elismerje a románokat negyedik bevett nemzetként, még mielőtt megszünteti a középkori rendi nációk rendszerét. A román parasztok között továbbra is fennmaradt a jó császár mítosza, aki szerintük már rég meg akarta szüntetni a jobbágyságot, csak ebben a magyar nemesek akadályozták. Az erdélyi császárhű hadsereg, majd a bécsi udvar, kihasználva a magyar-román ellentétek fokozódását, sikeresen kijátszotta egymás ellen az erdélyi nemzetiségeket. Az erdélyi császárhű erőkre támaszkodva megszerveződtek a román nemzetőrségek, Nagyszebenben pedig megalakul a románságot lépviselő Román Nemzeti Komité. 
1848 szeptemberében a harmadik balázsfalvi népgyűlésen az erdélyi románok a fegyveres konfliktus mellett döntöttek. Erdély történetének tragikuma az itt élő nemzetek, magyarok, románok és szászok egymással való szembefordulása, az egymást pusztító polgárháború kitörése. A nemzetiségek engedtek Bécs csalóka szabadságígéretének, a magyar elit pedig képtelen volt kilépni a nemzetállam létrehozásáról szőtt álmából.
A Nyugati-Kárpátokban Avram Iancu, a „havasok királya” indított irtóháborút. Axentie Sever katonái Enyeden 800 személyt koncoltak fel és feldúlták a református kollégiumot és annak könyvtárát. A polgárháború szörnyű sebeket ejtett az itt élő nemzetek szívén, a gyűlölet könnyen megfertőzött mindenkit. 
A magyar-román konfliktusok idején is akadtak Erdélyben békeszigetek, ahol a helyi nemzetiségek kiegyeztek, hogy elhárítsák a vérontást. Példa erre Alvinc, ahol 1848. ősszén megszületett a Béke Kötés.
„… akármelyike is a magyarok közül valamely román lakót megtámadna, az olyan letett hite nyomán, keményen fog megbüntetni-ellenben ezen egyezésből és kötésből önként folj, miként a románok által se bántassanak a magyarok az Ő Felsége által megerősített törvényekben megírt büntetés terhe alatt.” 
Az erdélyi románokkal ellentétben a magyarországi románok a magyar forradalom mellett képzelték el a jövőt. Az itteni románság vezetői személyükben is kötődtek a magyar forradalom szabadság vívmányaihoz, közvetíteni próbáltak a magyar és az erdélyi román vezetők között. A román-magyar viszonyban voltak kísérletek a forradalom napjaiban a békejobb nyújtására, szövetségek kialakítására is. Bem József 1849 telén, Erdélybe érkezése után általános amnesztiát ígért. Brassóban Cezar Bolliac román forradalmi költő magyarbarát román lapot adott ki Espatriatul címmel.
Bolliac elítélte, hogy a románok Bécstől elámítva nem a közös ellenfél ellen, hanem a román jobbágyokat is felszabadító magyar kormány ellen fordultak. Ioan Dragoş bihari képviselő közvetíteni próbált Avram Iancu és Kossuth Lajos között, megkísérelte eloszlatni a Móc-vidéki románok bizalmatlanságát. A békítő törekvést azonban a politikai és katonai vezetőség közti összhang hiánya akadályozta. A katonai csatározások mellett az erdélyi román elit politikai síkon is Ausztria szövetségesévé vált. 
849 telén Andrei Şaguna ortodox püspök is kérte az orosz csapatok bevonulását Erdélybe. A román elit megfogalmazta az osztrák tartományok románságának önálló nemzetté való egyesítésének és román nemzeti közigazgatás megteremtésének óhaját.
A magyar kormány az 1849 májusának utolsó napjaiban kezdődő együttes orosz-osztrák támadás árnyékában legfontosabb feladatának a nemzetiségekkel való kiegyezést tekintette. Tárgyalások kezdődtek Pesten a Nicolae Bălcescu, havasalföldi forradalmár vezette román küldöttséggel. Az 1849. július 14-i szegedi magyar-román egyezmény, a Project de pacification garantálta a román többségű megyékben az anyanyelv használatát, akárcsak a nemzetőrségben, az oktatásban, a közigazgatásban, valamint elismerte a románokat külön nemzetként. Az egyezmény megteremtette a területi autonómia alapjait, amit nemcsak a románokra, hanem más nemzetekre is értettek ekkor. A magyar politikai elit egy év alatt felismerte, a Kárpát-medencében tarthatatlan a nemzetállam-koncepció
A pár nap múlva, 1849. július 28-án elfogadott nemzetiségi törvény kimondta, hogy a cél „minden népiségek nemzeti szabad fejlődésének” biztosítása. Amnesztiát hirdettek, s egyben nyitva tartották az utat a további meggyezés felé. Szintén ekkor született meg a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény.
A forradalom bukása azonban közel volt: a magyar csapatok rövid időn belül, 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert Világosnál az oroszok előtt. 
Kezdetét vette az osztrák terror. Az 1849. október 6-án kivégzett 13 tábornok a történelmi Magyarország és a magyar forradalmi hadsereg nemzetiségi sokszínűségét is jelképezte, amelynek tagjai hittek még az 1789-es francia forradalom idejében megfogalmazott Szabadság, Testvériség, Egyenlőség eszméinek megteremtésében a Kárpát-medence térségében. 
A magyar forradalmat és szabadságharcot két nagyhatalom egységes hadserege verte le. Nem a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, polgárháborúvá fajulása okozta a vereséget. A magyar szabadságharc sikeréhez azonban elengedhetetlenül szükség lett volna a kárpát-medencei nemzetiségekkel való viszony rendezésére.
A magyar elit hibáztatható azért, hogy nem tett meg mindent a nemzetiségekkel való kiegyezés érdekében és túlságosan későn született meg a nemzetiségi törvény. Viszont a nemzetiségek vezetőit is felelősség terheli:Bécs megosztó politikájának eszközévé váltak, megtévesztették saját nemzettársaikat, saját maguk vagy Bécs érdemeinek tüntetve fel a magyar kormány által érvényre léptetett társadalmi reformokat és a magyar nemességet annak megakadályozójaként állították be.
A nemzetiségek a magyar szabadságharc bukása után jutalmul ugyanazt kapták, amit a magyarok büntetésként. A bécsi udvar a kialakult új helyzetben hallani sem akart a nemzetiségek követeléseiről, autonóm törekvéséről. 
Az 1848–1849-es nemzetiségi konfliktusok elhintették az egymás mellett élő népekben az egymással szembeni bizalmatlanságot. Az elmúlt másfél évtized történetírása eltérően ítéli meg a kor eseményeit, eltúlozva egyes nemzetek áldozatvállalását. Itt utalnék arra a téves adatra, amelyet román történészek és politikusok többször hangoztatnak, amely szerint 40 000 román polgári áldozata lett volna az erdélyi polgárháborúnak.
A korabeli forrásokat figyelembe véve több történész rámutat arra, hogy a magyar, román, német áldozatok összesen érhették el ezt a számot. A történetírás és a politikai elit felelőssége az 1848-as forradalom hiteles ábrázolása és annak megakadályozása, hogy téves eszmék hatását ne lehessen ideológiaként olyan eseményekre felhasználni, mint az 1990-es marosvásárhelyi fekete március. 
Gidó Csaba. Forrás: Transindex.ro
2010. március 17.
Tisztába tenni a dolgokat
Kelemen Hunor a GDP-hez kötné a kulturális tárca költségvetését
Eddig havat lapátolt, ezután a kulturális örökség törvénykönyvét dolgozná ki a kulturális miniszter. Nagyinterjú.
A költségvetési vita során felmerült, hogy a kulturális minisztérium költségvetése feleljen meg a GDP 1 százalékának. Végül aztán nem lett ebből semmi. Miért?
Kelemen Hunor: – A felvetés a mi részünkről jött, de a képviselők rögtön ráharaptak és támogatták. Ez egyébként nem új ötlet, készséggel elismerem: '97-ben és '98-ban is próbálkoztunk ezzel, amikor én államtitkár voltam a kulturális tárcánál. Ezt a régi ötletet vettem elő, és a bizottságban többé-kevésbé vehemensen mindenki támogatta az elképzelést.
- Úgy gondolom, akkor lenne reális ez, ha sikerülne egy olyan törvényt életbe léptetni, mely előírja az 1 százalékot – ugyanúgy, ahogy a tanügyben már érvényben van egy hasonló törvény, nyilván nagyobb százalékkal.
- Nemzetközi szinten léteznek ilyen szabályozásra példák? Ez az 1 százalék általánosnak mondható?
– Ez nemzetközi szinten változó. Kevés olyan országot találni, mely a GDP 1 százalékánál kevesebbet fordít a kultúrára. Rendszerint 2 és 5 százalék között mozog ez a ráfordítás, ezt nyilván minden ország saját prioritásai függvényében állapítja meg.
A függetlenné vált Horvátországban a háború után például a GDP 4-5 százalékát fordították műemlék-felújításra. Mivel tudták, hogy a turisztikai szolgáltatásokhoz szükséges a szétlőtt, lerombolt műemlékek helyreállítása, ezért ezt tűzték ki prioritásként. Franciaországban éveken keresztül a kultúra digitalizálása volt prioritás, és emiatt nőtt meg a kulturális tárca költségvetése.
- Mivel foglalkoztál a kinevezésed óta eltelt hónapokban?
– Ha nagyon szabadon beszélnék, azt mondhatnám, hólapátolással foglalkoztunk. Próbáltuk átnézni a problémákat, és eddig csak problémákkal találkoztunk. Rengeteg elvarratlan szálat, számos megoldatlan problémát találtunk a tárcához tartozó intézmények körül.
- Ilyenkor mennyire előny vagy hátrány az, hogy a miniszter politikai karrierje kezdete óta valamilyen módon kultúrával kapcsolatos tevékenységet folytatott? Nem könnyebb ilyenkor egy rendszeren kívülről érkező ember dolga?
– Elődöm, Theodor Paleologu a rendszeren kívülről érkezett. Az, hogy korábban is kultúrával foglalkoztam, nem is hátrány, nem is előny. Olyan értelemben lehet előny, hogy engem nem lehet megvezetni a rendszerrel kapcsolatos kérdésekben. Ugyanakkor persze hátrány is lehet ez, hiszen az embernek lehetnek megcsontosodott nézetei. Én nem tartom magam ilyennek.
- Az igazi probléma nem az, hogy valaki a rendszeren kívülről vagy belülről érkezik, hanem az, hogy mennyire tudja átlátni és működtetni ezt a rendszert úgy, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzt hatékonyan költsék el? Mert a nagy kérdés, amikor kevés pénz áll rendelkezésre, az, hogy mire lehet azt fordítani a kötelező költségeken, a béreken és fenntartáson kívül?
- Mennyi marad a költségvetésben kultúrára előirányozott 689 millió lejből, miután a kötelező kiadásokat levonják?
– Ezt nem lehet pontosan megmondani, hiszen a kötelező kiadások után maradó összeg is sokfelé oszlik. A költségvetésnek több mint fele, 400 millió lej intézményfenntartásra, bérekre és egyéb kiadásokra megy el. További 60-70 millió lejt költünk műemlékek felújítására, ugyanakkor van néhány nem túl nagy beruházásunk is. Vannak aztán azok a hozzájárulások, melyeket különféle alapokba – például a Nemzeti Kulturális Alapba (AFCN) – fizetünk be. A filmhivatal (RADEF Romaniafilm) illetve a Román Szerzői Jogvédő Hivatal (ORDA) működését is mi biztosítjuk.
Szintén a költségvetés része néhány nagyberuházás – ezt azonban az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hosszú távú kölcsönéből fedezzük. Ebből a pénzből 15-16 objektumot újítunk fel: például a közelmúltban adtunk át Zilahon egy 19. századi, reprezentatív épületet. Nagyon szépre sikeredett a felújítás, 670-680 ezer euróba került. Az épület a kulturális igazgatóságnak valamint a megyei könyvtárnak fog otthont adni. Ennek a hitelnek az iránya előre megszabott, nem lehet másra költeni, mint ami a hitelszerződésben szerepel. Sőt, az ütemezés is igen szoros, az sem mindegy tehát, hogy meddig költjük el.
- Már a költségvetés összeállításakor voltak olyan hangok, miszerint a bevételi oldalt tekintve túlságosan optimista a költségvetés, a becsültnél kevesebb pénz fog befolyni. Előfordulhat, hogy egy költségvetési kiigazításkor megnyirbálják a kulturális tárca költségvetését?
– Remélem nem, de minden forgatókönyvet figyelembe kell venni. Annyit tudok, hogy 2010 januárjában a költségvetési bevételek csak egészen kevéssel maradtak alatta a 2009-es szintnek. Van egy pici eltérés, de nem akkora mértékű, ami ebben a pillanatban okot adna aggodalomra. A kérdés, hogy tudni fogjuk-e tartani a következő hónapokban a 2009-es szintet?
Én szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban hogy az év első 4-5 hónapjában lesz annyi pénz, amennyire kiadási oldalon szükség van. Főleg azért, mert a román kormánynak van egy sor 2009-ben vállalt kötelezettsége, kölcsöne, amit vissza kell fizetni. 2010 semmivel nem lesz könnyebb, sőt, bizonyos értelemben nehezebb lesz, mint 2009: a nyugdíj- és egészségügyi reformot, valamint a közigazgatás átalakítását elhalasztották a választások miatt.
2010-ben mindezeket a dolgokat meg kell oldani, ami elbocsátásokat jelent, ezért szociális oldalon idén nagyon nagy kiadásokkal számolunk. Továbbá olyan átszervezések következnek, melyek a bevételi oldalt ugyan később megerősítik, de az idei év első felében biztosan nem hoznak pluszbevételt. Én mindenesetre remélem, hogy a kulturális tárca költségvetése nem fog tovább csökkenni, mert akkor be is zárhatunk.
- A kötelező kiadásokon kívül melyek a prioritások idén?
– A kulturális tárcának van néhány projektje, melyet évek óta támogat, és ezeket továbbra is támogatni kell: ilyen a TIFF, az Országos Színházfesztivál (Festivalul Naţional de Teatru), az UNITER-gála, az Enescu-fesztivál illetve az Őszi Művészeti Fesztivál, valamint a Velencei Biennálé. A gond az, hogy ezekre a projektekre évek óta egyre kevesebb támogatást tudunk nyújtani. Főleg 2009-ben csökkent az erre fordítható pénzalapunk, és ez idén is ugyanazon a szinten marad.
Szeretnénk néhány regionális, országos kisugárzású magyar rendezvényt is felvenni ezek közé. Úgy gondolom, támogatni kellene a marosvásárhelyi AlterNative rövidfilmfesztivált, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, illetve a csíkszeredai Régizene Fesztivált. Sajnos a támogatásként nyújtott összegek picik lesznek, de úgy gondolom, fontos az egyensúly helyreállítása a támogatott román és magyar fesztiválok között.
Szeretnénk még a bukaresti Sala Palatuluiból egy olyan 3-5 ezer férőhelyes koncerttermet létrehozni, mely bármilyen zenekarnak magas szintű szolgáltatásokat, infrastruktúrát nyújt. Bukarestben nincs ilyen modern központ. Ha sikerül erre a projektre pénzt szerezni, akkor reméljük, hogy 2011-re, a következő Enescu Fesztiválra elkészül.
A közelmúltban jelent meg egy, a nyelvijogok.ro által szignált szöveg a Transindexen. A cikk szerzője arról ír, egy miniszteri rendelettel meg lehet szünteti a műemlékek feliratozására vonatkozó jogszabály visszásságait, ami például tavaly Kolozsváron problémát okozott. Kívánsz intézkedni ilyen irányban?
– A műemlékek feliratozásáról szóló, Răzvan Theodorescu által kibocsátott miniszteri rendeletet a tavasz folyamán módosítani fogjuk. Ebben a pillanatban azon gondolkozunk, miképpen lehet olyan döntést hozni, mely minden szempontból megfelel, hiszen már látszik, nem lehet egységesen kezelni a feliratok kérdését. A kérdésnek vannak ergonómiai vetületei is: nem lehet minden műemlékre 6-7 nyelven felírni a szükséges információkat.
- Ott, ahol magyar műemlék van, természetesnek tartom, hogy magyar nyelvű szöveg szerepeljen rajta. Kolozsvár esetében azt fogjuk mondani, teszem azt románul, magyarul, angolul és franciául kell szerepeljenek a feliratok. De mihez kezdjünk a német nyelvvel? Szebenben a német nyelvet természetesen feltesszük, ott az a kérdés, hogy a magyar nyelv felkerül-e vagy sem? Azon gondolkodunk tehát, hogy milyen kritériumok szerint választjuk egyik vagy másik nyelvet, illetve hogyan tüntetjük fel kezelhetően az információkat egy táblára?
Az arányokon tehát még dolgozunk, de ezen a rendeleten mindenképpen módosítani fogunk. Csak senki ne gondolja, hogy ez olyan, mint a mesében – veszem a varázspálcát, suhintok egyet, és attól a pillanattól kezdve működik.
- A kulturális minisztérium tavaly meghirdette, majd vissza is vonta pályázatait. Ez ügyben lesz valami fejlemény?
– Nem tartom kizártnak, hogy meghirdettek valamit, és aztán észbe kaptak, de nyilvános pályázatról nem tudok. Nyilvános pályázat egyébként idén sem lesz.
- Kis költségvetésű év lévén a törvényhozás terén lehet a minisztériumnak nagyobb mozgástere. Itt melyek a tervek?
– Idén a legnagyobb kihívás a kulturális örökség törvénykönyve lesz. Egy olyan törvénykönyvet állítanánk össze, mely tartalmazná az épített, tárgyi, szellemi és régészeti örökség védelméről szóló összes jogszabályt. Ezek a törvények jelenleg is léteznek, de mivel különféle időszakokban írták azokat, egy részük már elavult, illetve egy csomó minden nem illik össze. Ezt szeretnénk kiküszöbölni, és egységes kódexbe rendezni. Nagy munkáról van szó, amit márciusban indítanánk minisztériumi munkacsoportok szintjén, majd a közvita után szeptember-október folyamán lehetne benyújtani a parlamentbe.
Módosítani szeretnénk továbbá a közkönyvtárakra vonatkozó törvényt – erre vonatkozóan már javaslatokat is bekértünk. A szerzői jogvédelmi törvényt összhangba kell hozni az uniós rendelkezésekkel, illetve az év második felében a filmtörvényhez is hozzá fogunk nyúlni. Ott is egyszerűsíteni szeretnénk, nem akarjuk a feje tetejére állítani a dolgokat.
Lenne egy további elképzelésünk is a filmgyártásról, azonban ehhez a Pénzügyminisztérium segítségére is szükség van: az adózási szabályoknál kellene módosításokat eszközölni, hogy Románia ismét versenyképes lehessen filmgyártás terén Bulgáriával és Magyarországgal.
Tavalytól Bulgáriában nagy adókedvezményeket adnak a filmgyártásban érdekelt cégeknek, eziránt pedig az amerikaiak nagyon érdeklődnek. Ők ugyanis keresik az olyan országokat, ahol olcsóbban tudnak filmeket előállítani, mint Amerikában. Románia és Magyarország volt a filmgyártók kedvence éveken keresztül, de most úgy látszik, Bulgária nagyon meg fog ugrani, és Magyarország is fölzárkózik, Románia pedig lecsúszik, mivel nem biztosít fiskális juttatásokat. Ezen azért kellene változtatni, mert a külföldi forgatócsoportok nagy összegeket hagynak itt, néhány száz, de akár ezer embernek is munkát biztosítanak produkciós irodákon keresztül. Így az adókedvezmények áttételesen megtérülnek.
- Hosszú távon melyek a terveid?
– Hogyha teljes mandátumban, tehát 3 esztendőben gondolkozom, akkor egy olyan minisztériumot szeretnék magam mögött hagyni, ahol a dolgok tisztában vannak, az alárendelt intézmények működnek, hosszú távú programok működnek mind a kulturális örökség, mind a kortárs művészek támogatására. Szeretnék továbbá egy olyan törvényes keretet biztosítani a kulturális tárcának, mely hosszú évekre biztosítja a működés pénzügyi feltételeit – ez lenne a kulturális tárca költségvetésének GDP-hez való kötése. Ha mindezt 3 év alatt el tudnám végezni, akkor azt mondanám, rendben vannak a dolgok.
- A koalíciós tárgyalások egyik vezetője voltál. Hogyan működtek a tárgyalások, az RMDSZ kért bizonyos tárcákat, vagy a demokraták mondták azt, hogy ez vagy amaz a minisztérium legyen az RMDSZ-é?
– A minisztériumok elosztásáról szóló tárgyalásokat december folyamán még Markó Béla vezette, de én is jelen voltam. Politikai értelemben alkudoztunk a minisztériumok elosztásáról. Nem volt olyan, hogy valamit nem kértünk, de kaptunk, ugyanakkor mi többet kértünk, s nem mindig azt kértük, amit kaptunk.
Például a környezetvédelmet és a fejlesztési minisztériumot is kértük. A fejlesztésügyi minisztériumot végül nem kaptuk meg, de mivel az egészségügyi tárca nekünk második prioritásunk volt, ezért megkaptuk azt. Volt 2-3 listánk, mindegyiken három-három kategóriával, ezek függvényében alkudtunk. Nem kaptunk meg mindent, amit kértünk, de nincs olyan minisztériumunk jelenleg, amit ránk sóztak.
- Milyen szempontok szerint álltak össze a listák? A rendelkezésre álló politikus, szakember mennyire számított?
– Itt több fajta szempont van. Az egyik szempont, hogy kisebbségi ügyekben milyen tárcánál lehet előrelépni. A másik fontos kérdés, hogy melyek azok a tárcák, ahol olyan beruházásokat lehet elindítani, melyek a magyar közösségnek segítenek? Minden más e két fő szemponthoz adódik hozzá.
Nem mindig miniszteri pozícióban gondolkodtunk, arra törekedtünk, hogy minél nagyobb területet fedjünk le miniszterekkel és államtitkárokkal. Világos volt, hogy nehéz lesz megszerezni a gazdasági tárcát, viszont ott kialkudtunk egy államtitkárt, aki képes a kis- és középvállalkozások programjaiba besegíteni.
Én a honvédelmi minisztériumban is el tudok képzelni magyar minisztert, ugyanúgy, ahogy az igazságügynél vagy a külügynél. A hadügyet nem kértük, a külügy egy adott pillanatban megjelent a prioritások között, de nem az A kategóriában. Egy külügyminiszter ugyanis roppant fontos, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a külpolitikát az alkotmány szerint az államelnök vezeti.
Persze a szakemberek kérdése is szóba jött, de igazából nincs olyan minisztérium, ahova ne tudnánk miniszteri szinten olyan embert állítani, aki képes adminisztrálni azt. Hiszen miniszteri szinten nem az a fontos, hogy a tárcavezető az adott területen kiváló szakember legyen: az egészségügyi miniszterünk egy jogász, mint ahogy Borbély László és korábban Korodi Attila sem környezetvédelem szakon végzett.
Második-harmadik szinten, főképp az ügynökségek esetében már bonyolultabb a dolog, ugyanis oda nem árt olyan embert találni, aki szakember, illetve olyan menedzser, akinek köze van az adott területhez. Például ha a Tarom vezetéséről beszélünk, akkor nem egy tapasztalt pilótát keresünk, hanem egy olyan menedzsert, aki el tud vezetni egy nagyon komplex céget.
- A kinevezések miért késlekedtek?
– Nem késlekednek, ilyen gyorsan még sosem mentek a kinevezések. Tavaly a PSD és a PD-L még február és március elején is nevezett ki embereket. Azonnal elkezdődtek a kinevezések, ahogy megkötöttük a koalíciós egyezséget. Egyedüli kivétel az oktatási tárca, ahol azért volt egy 3 hetes késés, mert várni kellett egy, a minisztérium átszervezéséről szóló kormányhatározatra.
1996-ban, amikor államtitkár lettem, februárban neveztek ki, pedig a kormányzás novemberben kezdődött. Így tehát ez a normális ütem, sőt, a demokratákhoz képest még jól is állunk, mert ők sok esetben még a jelölendő személyekről szóló belső döntést sem hozták még meg.
- Hargita megyében született egy olyan megállapodás a PD-L-vel, miszerint a magyarság számaránya tükröződik az intézmények vezetésében. Mi a garancia, hogy ez nem borul, ha egy PSD-kormány következik?
– A Hargita megyei megállapodás nem tartalmazza az arányosság elvét, mivel nem magyar az intézményvezetők 84 százaléka. A megállapodás persze attól még nem rossz, de azért ne szédítsük egymást. Ami a garanciákat illeti, a politikában semmiféle garancia nem létezik az egyezségen túl. Az egyezség betartására vigyázni mindenkor azok felelőssége, akik épp vezető tisztséget töltenek be városban, megyében vagy országos szinten.
Ezért fontos az, hogy miután a politikai képviselet megkapta a megfelelő támogatást a közösség részéről, olyan helyzetbe tudjon kerülni, hogy képes legyen tárgyalni. Más garancia nincs: ez nem üzleti szerződés, ahol, hogyha egy kitételt nem tart be a szerződő felek egyike, akkor büntetés szabható ki.
- Azt mondják, a kisebbségi törvény elfogadására a következő 6 hónapban van esély. Ugyanakkor a PD-L-nek érdeke minél későbbre tolni a törvény elfogadását, mert ezzel sakkban tudja tartani az RMDSZ-t. Erről mi a véleményed?
– Azt látom, hogy a kisebbségi törvénynek 2010-ben, legfeljebb 2011 elején van esélye. Másfél évvel a választások előtt már valóban csökkenni fognak az esélyek. Abban reménykedem, hogy sikerül idén keresztülvinni ezt a törvényhozáson. A PD-L vezetőivel folytatott eddigi tárgyalásokból számomra nem úgy tűnik, mintha a demokraták fékezni akarnák a folyamatot. Persze mi a pártvezetőkkel tárgyaltunk, hogy mi van az alsóbb szinteken – és egy politikai pártban sok minden van az alsóbb szinteken – nem tudjuk.
Ami az RMDSZ sakkban tartását illeti, mi nem csak 3 évnyi koalícióról beszélünk. Ez persze már nem függ majd tőlünk, és bizonyos értelemben a PD-L-től sem fog függni. 2012-ben a jelenlegi elnöknek még lesz egy dobása: egy újabb miniszterelnököt fog nevesíteni. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, mi nem csak 3 évre tervezünk, amikor tárgyalunk, és vannak kérdések, melyekről úgy tárgyalunk, hogy hosszabb távra tervezzük a koalíciót. Ez persze ebben a pillanatban még nem több egy szándéknál.
- Látszik-e már, hogy Băsescunak melyek a további politikai szándékai az 5 év múlva lejáró elnöki mandátuma után?
– Az újságírók bizonyos értelemben jobban informáltak, mint egy politikus. Azt látom, Băsescu körül politikai értelemben nincs zaj, a PD-L pedig az elmúlt másfél hónapban normálisan viselkedett, a koalícióban nem voltak gondok. A demokratákkal nem volt több vitánk, mint ami egy koalíciós partnerrel természetes és megszokott.
Az államfő szándékait nem tudom megjósolni, de arra gondolok, más stratégiával kezdte második mandátumát, mint az elsőt. Őt ugyanis többet nem fogják elnöknek választani, ilyen politikai kihívás tehát őt már nem ambicionálja. Épp ezért talán kiegyensúlyozottabb és békésebb 5 esztendőre rendezkedett be, legalábbis egy normális államférfi így tervez, így építkezik utolsó mandátuma során. Persze nem tudom, hogy az ő fejében mi van.
S. Z. Forrás: Transindex.ro
2010. április 17.
Meglátni a múlt jövőjét
Beszélgetés Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével
A haladó hagyományok felkarolásának szándékával jött létre 1993-ban Nagyenyeden az erdélyi történelmi családok tagjait tömörítő Castellum Alapítvány. A szervezet a nemesi származású családok tagjainak nyilvántartásba vétele és a sorstársak felkutatása mellett a rászorulók segítését, a kulturális örökség ápolását, a jogi, gazdasági és erkölcsi érdekvédelem megszervezését is állandó feladatának tekinti. A jelenleg mintegy kétszáz tagot számláló egyesület a visszaszerzett ingatlanok ésszerű kihasználását szorgalmazza, és segítséget nyújt a mindeddig vissza nem szolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos jogi kérdésekben. Szívügyének tekinti a műemlékvédelmet, a fiatalok nevelését, megismertetését múlt értékeivel. Április 18-a, Műemléki Világnap alkalmából Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárával beszélgettünk.
– Az utóbbi tíz-húsz évben számos olyan kötet látott napvilágot, amely az erdélyi műemlékek bemutatására vállalkozott. Ezekből az érdeklődők megismerhették a műemlékek múltját, és sok esetben hányatott jelenükről is képet kaphattak. Hogyan látja, hol tartunk ma a műemlékvédelem terén Romániában, mennyire figyel oda az állam az épített örökségre?
– Vegyes helyzet tapasztalható mostanság a műemlékvédelem terén: kiemelt, az állam figyelmét jelentős mértékben felkeltő, ugyanakkor igen elhanyagolt műemlékek is léteznek az országban. Az állam többnyire a legjelentősebb műemlékekre áldoz (pl. Bonchida), illetve azokra, amelyek a hivatalosan elfogadott és tanított történelemmel, vagy a turisztikai trendekkel vannak összefüggésben (Vajdahunyad, Törcsvár). Bonyolítja a helyzetet, hogy a műemlék-kastélyok jó része visszakerült régi tulajdonosaihoz, akiknek pénzügyi lehetőségeit a helyreállítás várható költségei messze meghaladják. Örömmel tölthet el viszont az, hogy az erdélyi szász örökség jó kezekben van: a németországi támogatásoknak köszönhetően sokat közülük tökéletesen rendbe hoztak. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy 2007-ben Nagyszebent Európa kulturális fővárosának számított. Szomorú azonban, hogy mindeközben az európai építészeti értékeket és stílusokat magukon viselő más erdélyi kastélyok (Aranyosmeggyes, Bethlenszentmiklós, Kerelőszentpál stb.) romokban hevernek. És ezt nem csak mi, a Castellum Alapítvány munkatársai és tagjai sajnáljuk. A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem harmadéves diákjai 2007-ben széleskörű felmérést végeztek, számba véve a romos kastélyokat. Megdöbbentő eredményre jutottak: felmérésük szerint Erdélyben, a Bánságban, a Partiumban és Máramarosban kb. 500, művészettörténeti szempontból igen értékes nemesi lak dacol az idő múlásával, jó részük az előrehaladott romlás állapotában van. Egy pillanatra még a közvélemény figyelmét is fel tudták hívni a helyzet súlyosságára, sajnos azonban minden csoda három napig tart...
– A Castellum Alapítvány érthetően szívügyének tekinti az épületek, sírkertek, emlékhelyek, sírok, és más, műemlék-jelleggel bíró objektumok feltérképezését. Miként viszonyultak ehhez a feladathoz az elmúlt időszakban?
– Pénzügyi lehetőségeink sajnos eléggé korlátozottak, legfőbb bevételi forrásunkat a tagok pénzbeli hozzájárulása, valamint magyarországi, romániai közalapítványok és állami intézmények támogatása jelenti számunkra. 2002-ben teljeskörű felmérést szerettünk volna végezni az erdélyi kastélyok állapotáról, és a visszaszolgáltatási kérések helyzetéről, de anyagi okokból nem tudtuk tervünket valóra váltani. Mivel nyolc évvel ezelőtt le kellett mondanunk egy ilyen jellegű kutatásról, ma sem ismerjük pontosan az össz-erdélyi helyzetet. Az egykor tagjaink tulajdonát képező kastélyok és udvarházak helyzetéről, amelyeknek egy része időközben visszakerült jogos tulajdonosához, természetesen tájékozottak vagyunk. Mivel az alapítványi tagság önkéntes alapon működik, senkit nem kötelezünk, hogy bekapcsolódjon az általunk folytatott tevékenységekbe: aki bizonyítani tudja nemesi származását, saját maga jelentkezhet nálunk.
Korábban többen is azt hitték, hogy jogi személyként a Castellum képes lesz fellépni a restitúció érdekében. Ez azonban nem így működik, a restitúció az állam és a tulajdonos között zajlik, ilyen értelemben nekünk nincs beleszólásunk a jogi procedúrába. Ennek ellenére folyamatosan foglalkozunk tájékoztatással, jogászok bevonásával hívjuk fel az érdeklődők figyelmét a törvények előírásaira, buktatóira. 2002-ben volt egy törvénykezdeményezésünk, amely talán hozzásegített az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását rendező 2005/247-es számú restitúciós törvény lérejöttéhez.
– Az alapítvány másik fontos célkitűzése a kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. Mennyire lát esélyt arra, hogy a fiatalokat is megnyerjék az ügynek?
– Erdélyi viszonylatban jelentős ellentmondás tapasztalható a kulturális örökség továbbadása terén: miközben a fiatal nemzedékek, a jelenlegi és a nemrég volt tizenévesek egy része egyre inkább bekapcsolódnak a kozmopolita, világszerte elfogadott és ismert értékekre alapozó kultúrába, az itthoni fiatalságnak többsége szerencsére a folytonosság biztosítását tűzi ki célul. A hagyományápoló fiatalok, akik népdalokat tanulnak és büszkén adják elő azokat a különböző összejöveteleken, táncházba járnak, ismerik, szeretik és olvassák a magyar irodalmat, igyekeznek észrevétlenebbé tenni és valamilyen módon elfedtetni a másik oldal jelenléte révén megjelenő ellentmondásokat.
Természetesen az alapítvány is megpróbál részt vállalni ebből a tevékenységből. 2001 óta irodalmi esteket szervezünk, amelyeken olyan neves személyiségeket mutatunk be, akik a történelmi családokhoz tartoznak, és Erdély művelődési életében jelentős szerepet játszottak (Bánffy Miklós, Kemény János, Wass Albert, Vita Zsigmond, Kemény Zsigmond, stb.). Testvérszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületettel (EMKE) közösen 2004 októberében például Balassi Bálint-emléknapot tartottunk. Életút-beszélgetéseink keretében az idősebb Castellum-tagok eddigi pályájukról mesélnek, élettapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel. A Kolozsváron és Marosvásárhelyen szervezett teadélutánjaink célja pedig a családi kapcsolatok felelevenítése. Ezeken a rendezvényeken számos fiatal és gyermek vett részt az elmúlt években. Az alapítványon belül ifjúsági tagozat is tevékenykedik a történelmi örökség tudatosítása érdekében.
Időnként a Kemény Zsigmond Társasággal is vannak közös kezdeményezéseink: amikor arról volt szó, hogy halálának 60. évfordulóján újra kellene festeni Sényi László volt császári és királyi kamarásnak, a társaság titkárának sírfeliratát, a két szervezet képes volt együttműködni.
– Az alapítvány tagjai leginkább az évente egy alkalommal megszervezett összejöveteleken találkozhatnak és beszélgethetnek el egymással. Hogyan zajlik ez a program?
– A legjelentősebb ilyen jellegű, kétnapos rendezvényünk valóban a nyári találkozó, amelyet kezdetben Nagyenyeden tartottunk. 2000 óta, azt követően, hogy az alapítvány székhelye Marosvásárhelyre került át, Gernyeszegen gyülekezünk. Már most készülődünk az idei eseményre is: Erdélyből, Magyarországról, Nyugat-Európából és Amerikából jönnek tagtársaink. Az első nap az emlékezés jegyében zajlik, általában tudományos előadásokat hallgatunk, irodalmi szemelvények bemutatására kerül sor, másnap pedig ellátogatunk valamelyik kastélyhoz vagy templomhoz.
– A Castellum Alapítvány fokozott felelősségérzettel óhajt cselekedni az ország és a nemzet haladása érdekében. Hogyan viszonyul a mai modern világ a nemesi családok leszármazottaiból összetevődő Castellum Alapítvány tevékenységéhez, a nemesi címhez?
– Legtöbben rokonszenvvel követik tevékenységünket, pozitívan viszonyulnak hozzánk. Közben persze a történelem során vezető szerepet betöltő személyekkel szembeni elvárást is támasztanak irányunkba. A totalitárius korszakban ellenzékiséget jelentett, ha valaki kedvezően, adott esetben segítő szándékkal közeledett a nemesség leszármazottaihoz. Ez a fajta szemlélet a rendszerváltás után is megmaradt, de persze vannak e kérdésben másként gondolkodó egyének is.
– A Haller név is nemesi származásra utal. Hogyan honosodott meg a család Erdélyben?
– A család Németországból származik, felmenőim Mátyás király korában Budára, majd Erdélybe érkeztek. A legelső leszármazott, aki már Erdélyben élt, Haller Péter, Nagyszeben polgármestere és szász királybíró volt, az ő utódaiból alakult ki az erdélyi ág. Németek voltak, és fokozatosan magyarokká váltak, 1699. április 1-jén bárói, 1713. január 15-én pedig grófi rangot nyertek.
– Mit jelent az ön számára egy ilyen család sarja lenni?
– Jóleső érzéssel tölt el, ugyanakkor nagyon sok kötelezettséggel jár együtt: amikor az emberek tudomást szereznek erről a rangról, magas elvárásokat támasztanak birtoklója irányába. A közéletben korábban szerepet játszó személyek leszármazottjaként az ember emiatt felelősséget érez, igyekszik példát mutatni mások számára. A legszigorúbban gondolkodók ezt úgy értelmezték, hogy vissza kell szerezni a birtokot, a kastélyt, újra kell kezdeni a gazdálkodást vagy akár turisztikai célból a kastély közelében kell maradni. Ez valóban szép és a külvilág szemében példaértékű cselekedet lenne, de nem mindenkinek volt és van módja erre. Amikor a ‘89-es fordulat után elkezdődött a restitúció, a nemesi származásúak többsége életkorukkal magyarázhatóan és gazdasági tanulmányok hiányában nem kezdett el gazdálkodni. Szakmai és emberi helytállással, mások ügyéért való felelősségvállalással kell nekünk elsősorban példát mutatnunk a közösség számára.
– Hogyan kapcsolódott be az alapítvány tevékenységébe?
– Nagy szerepe volt ebben Torma Miklósnak, a Castellum korábbi ügyvezető elnökének. Igen megnyerő egyénisége volt. El tudta különíteni az örökérvényű értékeket azoktól az életforma-elemektől és kulturális formáktól, amelyek már nem hozhatók át a mai korba. Sikerült megtalálnia a hangot a kívülállókkal, a nem alapítványi tagokkal és a médiával is, egyszóval képes volt meglátni a múlt jövőjét. Ezen fáradozom én is nap mint nap, Torma Miklós halála óta utódjával, Ugron Zoltánnal.
– Az eddigi célkitűzéseken túl milyen más tervei vannak a Castellumnak a jövőre nézve?
– Felismertük a világhálón való jelenlét fontosságát, A meglévő weboldal mellett szeretnénk jobban működtetett, tevékenységünket még inkább tükröző internetes oldalt kialakítani. Jelentős előrelépéseket szeretnénk elérni a könyvkiadás tekintetében is: a tervbe vett kötet mindazt a szellemi anyagot foglalná magába, amely az utóbbi tíz évben a Castellum Alapítvány házatáján megfogalmazódott. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy semmit ne adjunk fel a már kialakult szokásokból és a tagok által elvárt módon tudjunk mindig tartalmat adni tevékenységeinknek. Jó hír, hogy magyarországi testvérszervezetünk, a Magyar Történelmi Családok Egyesülete (MTCSE) közbenjárásával idén március 27-én a Castellum is képviseltette magát a párizsi székhelyű Európai Nemesi Szövetség (La Commission d’ Information et de Liaison des Associations Nobles d’ Europe – CILANE) közgyűlésén: ott európai nyilvántartásba vették az alapítványt, bekerült az európai nemesi szervezetek közé, ezáltal pedig a nemzetközi körforgásnak is alakítója lehet a továbbiakban.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 10.
Megállapodás az IMF-el, zöld jelzés a jövedelemcsökkentésnek – Az államfő szerint el kell kerülni az ország jövőjének elzálogosítását
A kormány engedményeket kapott a Nemzetközi Valutaalaptól, hiszen a nemzetközi pénzintézet a hazai bruttó termék (GDP) 6,8 százalékát kitevő államháztartási hiányt engedélyezett a korábbi 5,9 százalék helyett. A kormány megszorító intézkedései azonban több kérdőjelet is felvetnek.
A hétvégén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége folytatta a tárgyalásokat a kormány, a szakszervezetek és az ellenzéki pártok képviselőivel. A szakszervezetek külön találkoztak az államfővel is, akit megpróbáltak meggyőzni a megszorító intézkedések átgondolásának szükségességéről. Kísérletük kudarcot vallott, hiszen a kormány elfogadta a Băsescu által csütörtökön bejelentett intézkedéseket, miszerint 25 százalékkal csökkennek a közalkalmazotti bérek, valamint 15 százalékkal a nyugdíjak és a munkanélküli segély, de az állami szubvenciók terén is jelentős megszorítások lesznek.
Az államfő a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások során megerősítette, hogy a fogyatékosoknak járó támogatásokat és a gyermekek után járó havi juttatást nem érintik a megszorítások. A szubvenciók megvonásáról és a tervezett bér- és nyugdíjcsökkentésről sem lehet azonban még sok konkrétumot tudni, hiszen az intézkedések részleteit a kormánynak ki kell még dolgoznia. Băsescu tegnap délutáni nyilatkozatában csak annyit mondott, hogy véleménye szerint egységesen, minden közalkalmazottal szemben alkalmazni kell a 25 százalékos bércsökkentést, amit a szakszervezetek elutasítanak. Szerintük nem egységesen, hanem differenciáltan kell alkalmazni a bércsökkentést, ami azonban Băsescu szerint kivitelezhetetlenné teszi a bércsökkentési intézkedést.
Az államfő hangsúlyozta, hogy ezeket az intézkedéseket a kormány dolgozta ki, és nem az IMF javasolta. Băsescu ezzel a kijelentéssel azokat a véleményeket akarta cáfolni, amelyek szerint az IMF lenne a hibás a jövedelemcsökkentések miatt. Az államfő érvelésében ismét hangsúlyozta, hogy a magánszférát nem lehetett tovább büntetni adóemeléssel, és ezért döntöttek a közszféra jövedelemcsökkentései mellett. Közölte továbbá, hogy 2007-től három év alatt az ország több mint 10 milliárd euró adósságot halmozott fel a költségvetési hiány fedezése érdekében, és újabb IMF-hitelmegállapodást kellene kötnie a kormánynak a washingtoni pénzintézettel, ha nem csökkentik a kiadásokat. Băsescu szerint a következő megállapodás keretében minimum 30 milliárd euróra lenne szüksége hazánknak, ami az ország jövőjének az elzálogosítását jelenti.
Băsescu Románia „elgörögösítése” ellen emelte fel a szavát, a görögországi helyzetet említve elrettentő példaként. Az államfő jelezte, hogy ő maga hajlandó a saját bérét az év végéig egy szolidaritási alapba folyósítani, de ezt egyelőre csak lehetőségként említette, és nem közölt konkrét részleteket egy ilyen kezdeményezésről.
Tegnap lapzártakor Emil Boc miniszterelnök nagyvonalakban ugyanazt mondta el, mint amit korábban már Băsescu bejelentett. A kormányfő azt hangsúlyozta, hogy 2008-ban emelte meg a kormány a nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket olyan mértékben, ami fenntarthatatlan. Boc szerint az államadósság a GDP 62 százalékra, vagyis a mostani érték kétszeresére nőne 2012-ig, ha nem csökkentik a kiadásokat.
Közölte, hogy a megtakarítás következtében beruházásokat hajtanak végre, így az idén 4 ezer ANL-lakást építenek, egymilliárd eurós programot indítanak a vidéki beruházásokra, 700 millió eurós programot környezetvédelmi beruházásokra. Megépítik, illetve befejezik Nagyszeben, Nagyvárad, Lugos, Kolozsvár, Jászvásár és Bukarest terelőútját, ezer házat építenek a vidéki tanároknak és orvosoknak, folytatják a roncsautó programot, az észak-erdélyi autópálya építését, valamint kifizetik az állami adósságokat a magáncégekkel szemben.
A szakszervezetek és az államfő közötti tárgyalásokon nem csak a megszorító intézkedésekről esett szó, hanem az új oktatási törvénytervezetről is, amely a képviselőház oktatási szakbizottságának az asztalán van. Băsescu bejelentette, hogy egyetért azzal a szakszervezeti javaslattal, miszerint a címzetes tanári posztok elnyerésére irányuló vizsgát ne iskolánként szervezzék – ahogy a jelenlegi oktatási törvénytervezetben szerepel – hanem városonként rendezzék meg.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)
2010. június 4.
Folytatódnak a tiltakozó megmozdulások
A jövő héten is folytatódnak a szakszervezeti tiltakozások, hétfőn mintegy 3000 személy részvételével szerveznek tüntetést Bukarestben, a parlament előtt, mikor a kormány felelősséget vállal a bér- és nyugdíjmegvonásokról szóló törvényekért, míg a jogszabályok megvitatásának napján 20 ezer személy vonul utcára – döntöttek csütörtökön az öt szakszervezeti tömörülés vezetői. A közszférában dolgozók ezen a napon általános sztrájkba lépnek, de egész héten több ezren tüntetnek a fővárosban. Amikor Emil Boc kormányfő a parlamentbe érkezik, a tüntetők elzárják a törvényhozás székhelyének öt bejáratát. Emellett minden megyében plakátokat ragasztanak ki a honatyák képével, arra buzdítva őket, hogy a lakosság érdekében szavazzanak.
Hiányolt szolidaritás
A tüntetések csütörtökön is folytatódtak, országszerte több ezer személy vonult utcára, így tiltakozva a kormány által tervezett megszorító intézkedések ellen. A szakszervezeti vezetők a prefektúrák elöljáróival tárgyaltak, továbbítva a tüntetők kifogásait. Szatmárnémetiben, az új főtéren a szakadó eső ellenére mintegy ezer ember követelte a Boc-kabinet lemondását. A négy szakszervezeti szövetség által megszervezett tüntetéshez a nyugdíjasok is csatlakoztak. Az öszszegyűlt tömeg a Le a kormánnyal!, Tolvajok!, Szolidaritás! jelszavakat skandálták, és transzparenseket, zászlókat lengettek. Mint Vasile Dârle, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés helyi elnöke elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne léptesse életbe a megszorító intézkedéseket, hisz a bérek és nyugdíjak megvonása nem lesz elégséges ahhoz, hogy kilábaljon az ország a válságból, s ősszel a kormány az adókat is növelheti. „Innen egyenes út vezet a lakosság fizetésképtelenné válásához, és az emberek fokozatosan elveszíthetik a fejük felől a tetőt” – mondta Dârle. Kifejtette, az intézkedés egyetlen pozitív hozadéka, hogy most először sikerült összefogni az összes szakszervezetet a kormány ellen, és ezek végre megmutathatják, mire képesek. Azonban pontosan a szakszervezeti tagok közötti széthúzást tette szóvá az egyik tüntető, Barkoczi Éva történelemtanár. A pedagógus szerint a tanárokra nem jellemző az összefogás, az érettségi bojkottja is elmaradt, pedig az összetartozás érzése nagyobb erőt adott volna számukra a sztrájkhoz.
Krónika-19. labdarúgó-világbajnokság, Dél-Afrika 2010
„Megégették” az államfőt
Csíkszeredában is mintegy ezer személy vonult utcára a kormány és az államfő lemondását kérve, a csütörtöki volt az elmúlt húsz év legnagyobb tüntetése. A tanárok feketébe öltöztek, mint mondták „a tanügy és az emberi jogok temetésére” jöttek. Dakó Éva, a CNSRL Frăţia megyei elnöke az államtitkárok számának csökkentését, és „a politikai klientúra megtisztítását” kérte. Kifejtette, figyelemmel követik majd, hogyan szavaznak az RMDSZ képviselői, hogy a következő választásokon „megfizettessék” ezt velük, hisz a szövetség „karöltve lopott a többiekkel”.
Brassóban több tüntető átvágta magát a csendőrségi kordonon, amikor a szakszervezeti vezetők bevonultak a prefektúrára, hogy Ion Gonţea kormánymegbízottal tárgyaljanak, de az érdekvédelmi elöljárók nyugalomra intették a mintegy kétezer sztrájkolót. Gheorghe Apostu szakszervezeti vezető azt kérte a prefektustól, hogy a megszorító intézkedésekről való szavazás előtt találkozhassanak a megye honatyáival. Nagyszebenben több mint 1300-an vettek részt a tüntetésen, de több mint ezren tiltakoztak a dévai prefektúra előtt is, ahol elégették Traian Băsescu államfő egyik választási molinóját, és pelenkákat dobáltak az épület elé. A tüntetésen a Zsil-völgyi bányászok mintegy száztagú delegációja is részt vett.
Pénteken sincs tanítás a marosvásárhelyi Bolyaiban
Órákon át tanácskozott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, valamint a vele egy épületben levő Református Kollégium mintegy 110 pedagógusa csütörtökön, akik a közoktatásban dolgozók szakszervezete (SLIP) megyei fiókjának elnökét, Cornel Cruceanut „számoltatták el”, aki szerintük a fejük fölött döntött, amikor lefújta a sztrájkot. „Szerdán délben a szakszervezet országos vezetőségétől írásos értesítést kaptam, miszerint a sztrájk véget ért. Ezt közöltem a tanárokkal is, akik délután megtudták, hogy sok helyütt folytatódik a munkabeszüntetés. Erre gyűlést tartottunk, ahol egyöntetűen megszavaztuk, hogy nálunk továbbra sem lesznek megtartva az órák” – mondta lapunknak Molnár Zoltán tanár, a gimnázium szakszervezetének vezetője. „Amelyik tanári közösség abbahagyta a sztrájkot, az magára vessen. Majd elégedjen meg azzal a bérrel, amit a kormány megad nekik. Mi nem hagyjuk abba a tiltakozást, hiszen nem értünk el semmit” – véli Haller Béla tanár. „A szakszervezet, amely lefújta a tiltakozó akciót, majd megadja nekünk azt a 25 százaléknyi bért, amit elvon a Boc-kormány?” – tette fel a költői kérdést Antal Gyöngyvér tanárnő. A Református Kollégium igazgatónője, Székely Emese a Krónikának elmondta: itt most már nemcsak a kormány, de a szakszervet is becsapja a tanárokat. „Semmi ok nem volt arra, hogy lefújják a sztrájkot. Nem értünk el semmit. Ha bekövetkezik a 25 százalékos bérelvonás, akkor 600 lej lesz a kezdő tanárok fizetése. Ez felháborító. Ezzel együtt jövő szerdán a ballagást mindenképpen megtartjuk.” – mondta az igazgatónő. Miután a megyei szakszervezeti elnök távozott az iskolából – akivel végül semmit nem sikerült tisztázni –, a tanárok úgy döntöttek, hogy a gimnáziumban és a kollégiumban pénteken sem lesz tanítás.
Gozner Gertrud, Máthé Éva, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2010. augusztus 26.
Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro
2010. szeptember 11.
Hitélet – Evangélikus-Lutheránus Egyetemes Lelkészértekezlet Kolozsváron
„A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig” témával, magyarországi részvevőkkel zajlott Kolozsváron az Egyetemes Lelkészértekezlet, amely csütörtökön ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a meghívottak részére az idei és a 2012-es Szélrózsa Ifjúsági Találkozóról, az ifjúsági munkáról, műemlék templomok és bútorzat restaurálásáról hangzottak el előadások.
Gáncs Péter magyarországi püspök: Merjünk cselekedni
„Számunkra minden istentisztelet ünnep, amikor elhelyezzük a lelki követ az épülő lelki templom falán. Az istentiszteletek alkalmával a betérők koldusként érkeznek, ám van esély arra, hogy megajándékozottként távozzanak.” – mondta a megnyitón Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Igehirdetésében Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke hangsúlyozta, hogy a magyar nem veszteségre ítélt nép, merjünk cselekedni, majd arról értekezett, hogy a mai ember életének centruma üres, amelyet bármilyen pótlék betölthet, ám életünk centruma Jézus Krisztus kell hogy legyen.
Kalit Eszter kolozsvári lelkészjelölt az ifjúságot célzó, és Magyarországon már eredményes Szélrózsa-mozgalom erdélyi hatásairól szólt.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja fiatal közösségnek nevezte az evangélikus egyházat, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a lelki vár megerősítése mellett a műemlékek, a várak megőrzése is fontos. „A lelki várvédelem összefonódik váraink, közösségeink védelmével. Legfontosabb erősségünk most a szolidaritás, ám ehhez a közösség vezetői, így az egyháziak segítségére is szükség van” mondta a konzul.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a demográfiai mutatókat ismertette: tavaly Kolozsváron 2600 gyerek született, ebből 370 magyar nemzetiségű. Értesülései szerint az új tanévben csak 229 magyar elsős van, tehát az elöregedés, a gyermektelenség visszatérő gondot jelent. Ilyen körülmények közepette csak üdvözölni lehet a Szélrózsa-mozgalomhoz hasonlók elindítását Erdélyben.
Az istentiszteleten közreműködött Horváth Zoltán (orgona), Jánosi Renáta (hegedű) és Mányoki Mária (ének).
Nagy-Hintós Diana
Ifjúsági fesztivál – Erdélyben is Szélrózsa?
A tökéletes lelkészről szóló ironikus írással köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zoltán püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente szervezett Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozóját ismertető előadás előtt, figyelmeztetve: építenünk és épülnünk kell folyamatosan. Gáncs Péter püspök kifejtette: a Szélrózsa találkozók áldása nem csak az együtt töltött három napban érezhető és mérhető.
Smidéliusz Gábor lelkész, Szélrózsa atya a Bayern München stadionhoz hasonlította a Szélrózsát: az a közös a kettőben, hogy a játékszabályok mellett mindkettő felfelé (is) nyit, felfelé is figyel. A találkozók egyik legfőbb célja bevonni az olyan fiatalokat is, akiknek egyáltalán nincs vagy csak kevés közük van egy élő hitű közösséghez. A rendezvények nagyrészt szabadtéren zajlanak, az ilyen terek ugyanis sokkal többet megengednek, több lehetőséget biztosítanak, mint egy templom. Hangsúlyozta a szervezői csoportok munkájának fontosságát, a szervezőcsapat folyamatos megújulásának jelentőségét. A fesztivál programjából a különféle tevékenységek – előadások, istentiszteletek, reggeli áhítatok, filmklub, tömegsport, ökológia, ügyességi vagy szellemi játék, kézműveskedés, Szélrózsa-óvoda, színházi előadások, több színpadon zajló koncertek – mellett említette a Perem sátort, amely a más programot nem találókat fogadja, az éjszakai mély beszélgetésekre lehetőséget adó Nikodémusok óráját, a civil szervezeteket, mozgalmakat, egyházi csoportokat bemutató Lehetőségek piacát.
Simon Ilona lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) elnöke és Domokos Jenő ifjúsági lelkész beszámolt arról, hogy míg 2000-ben Debrecenben a Szélrózsa találkozón mindössze 17 erdélyi fiatal vett részt, addig 2008-ban Kőszegre, majd 2010-ben Szarvasra három busszal indultak Erdélyből a fiatalok.
Az egyre növekedő lelkesedés láttán a szervezők a 2010-es találkozó előtt vezetőképzőt szerveztek, az erdélyieket is bevonták a fesztiválszervezésbe. Simon Ilona elmondta: nagy öröm volt számára, hogy a fiatalok egymásnak reklámozták a 2010-es találkozót, és olyanok is sokan eljöttek, akik nem tartoztak az ifibe, de kíváncsiságból részt akartak venni a Szélrózsán.
A 2012-es Szélrózsa találkozóra az eredeti tervek szerint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházzal együtt készülnek. Felvetődött önálló erdélyi Szélrózsa találkozó szervezésének ötlete 2013-ban, ahol a Magyarországról érkezőket is szívesen látnák. Helyszínként felmerült Sepsiszentgyörgy, ám döntés nem született.
Az első Szélrózsát 1996-ban, Váralján szervezték, mintegy 800 részvevővel, a 2000-es debreceni találkozó óta 1700–2100 között alakul a jelenlévők száma, 2008-ban Kőszegre már csaknem háromezren mentek el. A találkozót az idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, Szarvason.
Butyka Anna
Guttmann Szabolcs: Ki kell nyitni a templomokat
A jó szándék mellett sok esetben hozzá nem értés, tájékozatlanság vezérli azokat, akik műemléképületeket, régi bútorzatot restauráltatnának, így a végeredmény sokszor elszomorító, végzetesen destruktív is lehet. A lelkészértekezlet szervezői ezért tartották fontosnak meghívni Guttmann Szabolcs műépítészt, aki közel egy évtizedig Nagyszeben műépítésze volt, hogy a jó és rossz példákon keresztül hangsúlyozzák a restaurálási munkálatok minőségére való odafigyelés fontosságát.
A restaurálás, az értékek feltárásának legnagyobb akadálya a pénzhiány és a tulajdonviszonyok. Németországból sok segítség érkezett az evangélikus-lutheránus gyülekezetek restauráló kezdeményezéseinek támogatására, Nagyszebenben például mintegy 700 ezer eurót fektettek be kb. 150 épület restaurálásába. Guttmann Szabolcs röviden ecsetelte azt a hosszadalmas folyamatot, amely 2000-től napjainkig oda vezetett, hogy Nagyszeben főterén megint a templom a hangsúly.
A műemléképületek falain látható légkondicionáló berendezések, a műanyag nyílászárók a leglátványosabb semmibevételét jelzik mindannak az értéknek, amit egy-egy város teremt – vélekedik a szakember, szerencsés példaként említve a kolozsvári Báthory-líceum esetét, amely műanyag nyílászárókra és csempézett ablakpárkányokra kapott költségvetési támogatást, ám a munkálatok előtt az iskolaigazgató műépítész véleményét kérte. Így kevesebb ablakszem cseréjére futotta ugyan, ám sikerült megőrizni az épület jellegzetességét oly módon, hogy a beavatkozás ne tegye tönkre az iskolában nevelkedő következő generációk mentalitását sem. A sikerek között említette Guttmann Szabolcs az előadás helyszínéül szolgáló Reményik-galériát is: „van egy pince, amely úgy él, mint egy galéria”.
Az utóbbi évek talán legvitatottabb kolozsvári témája is terítékre került: a főtér. Mint mondta: a tér arra van, hogy ott emberek összegyűljenek. Említette azt a mintegy száz éve elindult folyamatot, amely zöldövezeteket alakított ki a városok terein, és ahol szerinte „mindenki meglehet a maga padján, de a közösségi élet megszűnik”. 2010-ben kiderül, hogy ez a tér négynapos magyar kultúrát tud befogadni, és szembesülünk azzal: de jó tágas ez a tér, kár volt annyit civakodni az ügyben.
Az előadó szólt a gyulafehérvári római katolikus püspöki rezidencia kapcsán kialakult feszültségről, amelyet a XX. századi tendencia szerint újabb és nagyobb ortodox székesegyházzal kellett tromfolni. A hajdani erődített várost lerombolta az urbanista törekvés, nagy nyitást alakítva ki az ortodox templom felé. A szakembereknek sikerült meggyőzniük a városvezetést arról: érdemes újra kiásni az ortodox templom előtti várárkokat, feltárva a csillag alakú erődített rendszert, az út pedig a hajdani várkapu alatt halad, a két templom közé.
A szakember hangsúlyozta: a restaurálási munkálatoknál figyelembe kell venni a természetes helyi folyamatokat (víz felszivárgása, elpárolgása stb.), így kell megválasztani a restaurálás módját, az anyagokat. Ajánlotta a gyógyvakolatot és a szilikátos festéket. Fontos megőrizni a templomnak a környezetével azonos jellegét. Guttmann Szabolcs többször hangsúlyozta: ki kell nyitni a templomokat, és meg kell mutatni értékeinket.
Kerekes Edit. Szabadság (Kolozsvár)
2010. szeptember 30.
Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)
2010. október 13.
„A BBTE példa arra, amit meg szeretnénk valósítani az Európai Unióban”
A díszdoktori cím átvételekor a német kancellár a kolozsvári egyetem multikulturalitását méltatta, majd a gazdasági válságról beszélt.
Babeş-Bolyai Tudományegyetem multikulturalitása annak példája, amit meg szeretnénk valósítani az Európai Unióban – kezdte beszédét Angela Merkel a díszdoktori cím átvétele után. A német kancellár méltatta a kolozsvári egyetem többnyelvűségét, kiemelve, hogy Erdélyben a románok, magyarok és németek békésen élnek egymás mellett. Markel elmondta, szívesen ellátogatott volna Nagyszebenbe is, azonban időhiány miatt a szász várost egy későbbi látogatásakor ejti útba.
A politikus kifejtette, büszke arra, hogy Erdélyben sok fiatal érdeklődik a német történelem és kultúra iránt. Németország és Románia viszonyát jó politikai és gazdasági kapcsolatok jellemzik: ez a délelőtti tárgyalásokon is látszott – mondta, utalva a Traian Băsescuval és Emil Bockal való bukaresti találkozójára.
Merkel a gazdasági válsággal kapcsolatban elmondta, az európai gazdaság új felépítésére van szükség. Az európai országok ugyanakkor csakis közös erővel győzhetik le a közös problémákat. „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy hasonló gazdasági válságok nem ismétlődnek meg. A gazdasági növekedést hatékonyan kell használnunk: fenntartható, és nem egy adósságokra alapozó növekedés szükséges” – fogalmazott a kancellár, hozzátéve, hogy az európai gazdaság új felépítéséről épp a napokban folynak tárgyalások.
A kancellár, miután lezajlott a ceremónia az egyetem Aula Magna dísztermében, Andrei Marga BBTE-rektorral tanácskozott. Ezt követően Marga a Német Intézethez kísérte Merkelt, ahol a BBTE német tagozatának tanáraival és diákjaival beszélgettek, majd a rektor a repülőtérre kísérte a kancellárt. Nyugati Jelen (Arad)
2010. október 20.
Könyvbemutató
Kolozsváron a Phoenix Könyvesház Főtér 23. szám alatti bemutató termében, 2010. október 14-én délután 17 órakor mutatták be Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról. Titkos jelentések, eddig nem publikált dokumentumok című könyvét.
A könyv ötletének kialakulását és keletkezését ismertette Dr. Pál – Antal Sándor levéltáros-történész, az MTA külső tagja, Koszta István publicista-író. A könyvről beszélt Csomafáy Ferenc újságíró. Az alábbiakban az általa elmondott szöveg szerkesztett formáját közöljük. Majd Koszta István ismertette azt a tudományos munkát, amit befektetett a könyv elkészítésébe. Házigazda a Phoenix Könyvesház tulajdonosa, Magyary Eszter volt.
Tisztelt hölgyek és tisztelt urak!
Van egy mondás: A jó könyv eladja magát. De a Budafoki pezsgő és borfesztiválon meggyőződhettem a jó bornak is, kell a reklám. Ezért gyűltünk itt össze.
Engem hírben értesítettek, hogy Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvét Budapesten 2010. június 4. a Nemzeti Összetartozás Napján, Vörösmarty téren a Püski pavilonnál dedikálja először. Másodszor az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatják be és dedikál is. Ezután következik az erdélyi körút Csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet, az előszót író Raffay Ernő mutatja be. Ezt követi a Kolozsvárról érkező megtisztelő meghívás nem is akármilyen helyről: a Román Akadémia Kolozsvári Gheorghe Baritiu Történeti Intézetének konferenciatermében (Kolozsvár, Kogălniceanu (Régi nevén Farkas) utca 12-14. I. emelet), ahol nemzetközi konferenciát tartanak. Erre az eseményre voltam meghívva.
Számomra itt az volt az érdekes, ismervén a történészeket, akik között általában két fajta van. Van nagyon jól felkészült és van nagyon, nagyon felkészült, aki végig okoskodja az eseményeket.
Az tűnt fel, hogy ez utóbbival nem találkoztam. A szakma rendkívül jól felkészült egyéniségei voltak ott, akik tényleg jól ismerik ezt a kort, de fogást a szerzőn nem találtak. Ez már sokat jelentett számomra. A rendezvény fővédnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a Román- Magyar Történész Vegyes Bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt. A moderátor Lucian Nastasă-Kovacs volt, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Ez mindet elmond.De jelen volt Szávay István történész- politológus, a Jobbik Magyarországért párt országgyűlési képviselő, aki szakdolgozatot írt Vajda Sándorról. Az eseményről írásban számoltam be, amelyet a Kolozsváron megjelenő Vasárnapban jelentettem meg. Azért, mert szerettem volna mind azt, ami ott elhangzott egy olyan lapban közölni, amelynek olvasó táborában vannak olyan személyek, akik kisebb vagy nagyobb hivő közösségek élén állanak. Mert maga a könyv üzenete olyan, hogy véleményem szerint föltétlenül el kell jusson azokhoz, akik higgadtan, indulat nélkül tudnak szembenézni azokkal a történelmi eseményekkel, melyek, befolyásolják mindennapi életünket. A terjedelmes anyagot a Vasárnap szerkesztői el helyezték a lapban. Köszönet érte. Ezzel teljesült az, amit Koszta István a kolozsvári könyvbemutató után kérdésemre, ami így szólt „Egy mondatban neked, mit mondott Vaida Voievod? Válasz: Olyan tudatos, népét szerető politikus szeretnék lenni, amilyen ő volt.
Tisztelt hölgyek és urak!
Meg kell, mondjam őszintén egy nagyon csalóka könyvet, vesznek kézbe. Oldalainak száma a fedőlappal együtt 314. De mivel 4 fajta kisbetűkkel nyomtatták, ha rendes megszokott nagyobb betűtípust használtak, volna akkor kb. 800 oldalas lenne a könyv, mely a maga nemében merem állítani a hatalmas könyvtárnyi irodalmat magába foglaló trianoni irodalomban is egyedi. Olvasás közben olyan kulisszatitkokat tudnak meg, melyet csak egy nagyon jó adottságú értelmes egyén, aki részt vett személyesen Párizsban január- november, tehát 11 hónapon keresztül, az úgy mond békekonferencián, melynek fővonala a koncon való osztozkodás volt. Tudatosan ezért robbantották ki az első világháborút. Azért, mert azok az országok, melyeknek nem jutott gyarmat és közben iparilag és gazdaságilag megerősödtek, most területeiket kibővítsék. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át, tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat– és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. Területszerzésben elvakult résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint anémet területszerzés illúziója is szertefoszlott.
A világ életét befolyásoló eseménysorról könyvtárnyi irodalom jelet meg. Levéltári szobák teltek meg dokumentumokkal, melyeknek nagy része titkosítva volt és véleményem szerint most is vannak titkos iratok, melyek elkerülték a kutató gárda figyelmét.
Koszta István könyv egy olyan szegmentumot választott témájául, amely az eddig megjelent irodalomban páratlan. Vajda Sándor az Osztrák- Magyar Monarchiában született. Az egykori Szolnok Doboka megyében, ma Kolozs megyében Alparéten. Magyar iskolában tanult. Kitűnő képességeinek is köszönhetően Bécsben szerez Doktori diplomát. Maga a gyógyítás nem igen érdekli, de a különböző politikai áramlatok annál inkább. Több nyelvet beszél, köztük a franciát anyanyelvi fokon. Rendkívül jó interperszonális képességekkel magáldott ember. Aki hamarosan a magyar országgyűlés tagja, ahol a parlamentben minden alkalmat megragad a Magyarországon élő románok érdekeinek kihangsúlyozására.
Politikai felkészültségét hamarosan Bukarestben is felismerik és ott is jelentős szerepet játszik el egészen oda, hogy a Párizsban tárgyaló román delegáció egyik legfontosabb tagja, aki írásban referált a Delegáció megbízott vezetőjének Ion Brăteanunak és a kormányzótanácsnak. Az általa megírt leveleket rejtjeles formában továbbítják a címzetthez. A könyvben közölt levelek, ebből rendkívül jól őrzött forrásból származnak. Ezért is bizonyos érdeklődésű emberek számára végtelenül értékesen vallanak azokról a tevékenységekről, melyeket a román delegáció egyik legfontosabb tagja megtett Párizsban a XX. szádad 1919-es évben. Ezekből a levelekből, melyekből, az első 1919. február 5. az utolsó 1920. február 23. között íródott kiderülnek, mindazok a cselekedetek, melyek annak érdekében történnek, hogy a háborút vesztes
státusban levő Románia, mely a párizsi tárgyalások kezdetén rosszabb tárgyalási pozícióban volt, mint a nagy ellenség, Magyarország végül is nyerő helyzetbe kerüljön.
A rendkívül nagyszámú Párizsban tárgyaló román delegáció minden erejével és főleg pénzével, ígéreteivel, fondorlatával, néhol gátlástalanságával elérte azt, amit akart. Mindezt messze menőleg bizonyítja azt, amit az eseményeken jelenlevő Vajda Sándor, aki ekkor már felvette új nevét Alexandru Vaida Voevod leveleiben többször is, leír. Az olvasó első kézből tudhatja meg egy néhány ember kivételével a nagyhatalmak képviselőinak fogalmuk sem volt arról, hogy amiről tárgyalnak tulajdonképpen hol is, fekszik a világtérképen. Nem túlzás a közölt anyagokból tökéletesen kiderül az a ragyogó mesterkedés, amivel bizonyos delegációk ki tudták harcolni azokat az előnyöket, melyek számukra fontos volt. Az események nagy része nem a különböző tárgyalásokon dőlt el, hanem a fehér asztalnál, ahol bőven volt mit fogyasztani. Csak a megjelent levelekből látszik milyen hatalmas pénzeket költöttek ilyen célokra. Vajda nem egy levelében pénzt kért a legkevesebb amire én emlékszem, az 800.000 dollár, de nem egy levelében a milliót, milliókat is túllépi. A könyv számomra még azért is érdekes, mert például elmondja, francia sajtó Románia számára, kedvező reklám anyagok közléséért 500.000 frankot kapott 1919-ben. A pénz nagyhatalom. Az ígérgetés manipulációs felhasználása rendkívül eredményes volt a konc, a zsebbe dugható dollár kötegek bárkinek jól jöttek. A könyv számomra egyik csemegéje az, amikor Koszta István egy 1919-ben írt levél, mellé tesz egy Vaida által 20 évvel később írt levelet ugyanarról az eseményről. Még egy csemege, amikor román hölgykoszorút visznek le a királynő vezetésével a Párizsban unatkozó diplomáciai testület szórakoztatására. Ennek a csoportnak még Kolozsvárról is volt tagja. A csemegéket tovább lehetne sorjázni. De benne van a könyvbe. Még van egy számomra nagyon fontos tényező. Dr. Páll- Antal Sándor levéltáros – történész. MTA külső tagja, akinek a munkája nélkül ez a könyv nem lenne olyan, amilyennek elkészült. Ebben az esetben láthatjuk, hogy egy jó levéltáros mennyire segítheti a kutató újságírót. Megmondván neki, mit hol kaphat meg. A többi már a szerzőn múlik, aki ebben a könyvében, ebben a tárgyban csúcsformát fut meg. Mert egy ilyen típusú könyv hozzá segíti az embert ahhoz, hogy egy bizonyos kis, de nagyon fontos szegmentumot tárjon fel egy világot átrendező eseményről.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro
2010. október 25.
STRATÉGIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizők
2010. november 9.
Magyar kulturális fesztivált tartanak Nagyszebenben november végén
November 25. és 28. között tartja a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda a dél-erdélyi térség kiemelt fontosságú magyar kulturális fesztiválját, az V. Ars Hungarica fesztivált.
A november 25-iki hivatalos megnyitó után a Nagyszebeni Balett Társulat gálaműsorával indul a négy napos rendezvénysorozat – olvasható a www.szeben.ro oldalon, a dél-erdélyi nagyváros térségének magyar honlapján.
November 26-án két fotókiállítást is megnyitnak. Az egyiken Alsócsernátonról láthatnak óriásfotókat az érdeklődők, a másik Nagyszebennel és Péccsel foglalkozik. Nagyszeben 2007-ben volt, Pécs az idén Európa egyik kulturális fővárosa. A Nagyszeben-Pécs, Párhuzamok a két EKF között címet viselő kiállítás megnyitóján videobemutatót is láthat a közönség.
A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda szervezésében megrendezendő fesztivál további programjai között szerepel még könnyűzenei gálaműsor, gyermekeknek divatbemutató, író-olvasó találkozó és több könyvbemutató is.
MTI, Erdély.ma