Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1997. november 24.
Nov. 22-én sokan elzarándokoltak Adyfalvára, azaz Érdmindszentre, a költő szülőfalujába, hogy tisztelegjelek emléke előtt, halálának 120. évfordulója alkalmából. A Kárpát-medence minden részéből érkeztek, Pozsonytól Nagybecskerekig, Kassától Aradig, Pápától Kézdivásárhelyig. Az ünnepség szervezői között volt a Kölcsey Kör /Szatmárnémeti/. A korábbi emlékezésektől eltérően most istentisztelet vezette be az ünnepséget. A vendégek alig negyede fért be a kis református templomban ahol Tőkés László püspök hirdetett igét. Az ünnepséget Muzsnay Árpád, a Kölcsey Kör elnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Buhoi, a falu polgármestere üdvözölte a megjelenteket. Beszédet mondott Riedl Rudolf prefektus, Tabajdi Csaba államtitkár, George Vulturescu költő is hitet tett Ady Endre életműve mellett, majd Tőkés László, és Riedl Rudolf prefektus, Dobos László, a Magyarok Világszövetsége kárpát-medencei elnöke, Tőkés László református, Tempfli József katolikus és Mózes Árpád evangélikus püspök és Varga Domokos budapesti író. A koszorúzók között volt, többek között,.Bitay Károly kolozsvári főkonzul is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26., Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./ Nov. 22-én Nagykárolyban, Ady egykori iskolájánál koszorúztak. Visnyai Csaba, a helybeli RMDSZ-elnök, Oprea Dorei, Nagykároly polgármestere és Végh Balázs Béla tanár, a Nagykároly és Vidéke szerkesztője mondott beszédet. A koszorúzók között voltak a két helyi társaság /Kaffka Margit Művelődési Társaság és Pietas Keresztény Kulturális Egyesület/ képviselő is. /Szatmári Friss Újság, nov. 24./
1998. január 13.
Nagykároly tanácsa tavalyi nov. 17-i ülésén arról döntött, hogy a város 28 utcája új nevet kapjon, olvasható Boros Ernő tudósításában. A román nacionalista sajtó felháborítónak tartotta, hogy az új elnevezések között magyar utcanevek is voltak. Az 1992-es népszámlálálás szerint a városnak több mint 50 %-át magyarok és svábok lakják, ennek ellenére Nagykároly 157 utcájából 137 román és csak 18 magyar, továbbá 2 német nevű. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./
1998. január 22.
Egyetlen szervezet vagy hivatal sem tesz annyit Szatmár megyében a cigánygyermekek felkarolásáért, mint a római katolikus egyház keretében működő Caritas. Vezetőjének, Schupler Tibor atyának már-már szenvedélye a velük való törődés. Évek óta kiválóan működik Erdődön és Nagykárolyban a cigányóvoda, a csedregi és túrterebesi romagyerekek iskola előtti oktatása. A Caritas segítségével szakképzett nevelők tanítják a gyermekeket. A Caritas segítségével óvodahálózat létesül, Sárközújlakon és Szakaszon az elmúlt napokban indult be 20-20 gyermekkel, Petén február elsejétől. /Sike Lajos: Program cigánygyermekekért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./
1998. március 8.
Febr. 13-án rendezték meg Szatmárnémetiben a VIII. Ökumenikus Kórustalálkozót. Gutmann Mihály tanár, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke mondta a bevezetőt. A városban működő Kölcsey Kör, személy szerint Muzsnay Árpád buzgalmának köszönhetően évente megismétlődik ez a rangos rendezvény. Tizenhat kórus lépett fel, a Krisztus Király Kórus /Nagybánya/, a református dalárda /Bogdánd/, a Láncos templom vegyes kara /Szatmárnémeti/, a református dalárda /Koltó/, a Mons Medius vegyes kar /Felsőbánya/, Kis Szent Teréz templom kórusa /Szatmárnémeti/, a magyar baptista gyülekezet vegyes kara /Szatmárnémeti/, Sancta Trinitas vegyes kara /Nagybánya/, a református egyházközség vegyeskara /Nagybánya/, a Zárdatemplom vegyes kara, a Solemnis ortodox vegyes kar /Szatmárnémeti/, a Kalazanci Szent József templom vegyeskara /Nagykároly/, a Német Demokratikus Fórum vegyes kara /Szatmárnémeti/, a Hollósy Simon vegyes kórus /Máramarossziget/, a székesegyház kórusa /Szatmárnémeti/. /Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./
1998. július 4-5.
Hatvanéves lenne Szilágyi Domokos, akire jún. 26-27-én kétnapos ünnepséggel emlékeztek az EMKE, a Kölcsey Kör /Szatmárnémeti/ és a Szatmár megyei Művelődési Felügyelőség jóvoltából, mert annak vezetője, George Vulturescu, maga is költő. Szatmárnémetiben, a katolikus pasztorációs központban irodalmi tanácskozással kezdődött az emlékezés /Szilágyi Domokos Napok/. Az EMKE alelnöke, Muzsnay Árpád megnyitója után a Bécsből jött Szépfalusi István, az ottani Bornemissza Péter Társaság titkára vezette a tanácskozást. Előadást tartott többek között Kádár Ferenc nagykárolyi költő, Kereskényi Sándor, Csirák Csaba, a Szent-györgy Albert Társaság társelnöke, majd Illyés Kinga műsora következett, este megkoszorúzták Szilágyi Domokosnak a megyei kórház előtti parkban álló szobrát. Másnap Nagysomkúton, a költő szülőházában megnyitották a Szilágyi Domokos emlékszobát. Az emlékszoba további emlékeket vár mindenkitől. /Sike Lajos: Irodalomtörténeti pillanat Nagysomkúton. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4-5., Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 27./
1998. augusztus 10.
Markó Béla Szatmárnémetiben közösségi fórumon találkozott a megye lakosaival. A fórumon ott volt többek között Riedl Rudolf, a megye prefektusa, Varga Attila, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, Erdei Líviusz megyei főtanfelügyelő-helyettese, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Markó Béla elmondta, hogy a jelenlegi román politikai elit gyermeteg, nem tekinthető minden esetben tárgyalóképes partnernek. Az RMDSZ kormányban való részvételével szólásszabadságát és külföldi mozgáslehetőségét is korlátozta. Nagykároly polgármestere a határátkelők ügyét hozta szóba, kitérve a forgalomtól elzárt Nagykároly-Mátészalka vasútvonalra is. A kettős állampolgárságról felesleges beszélni, mert magyar részről ezt nem kínálták fel. Markó Béla élesen bírálta azokat a pártvezetőket, akikkel egyszer már sikerült egyezségre jutni, de ezek álláspontjukat nem érvényesítik pártjukban. Ezzel a tanügyi megállapodásra utalt, melyet sorra megszegnek a koalíciós társak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./
1998. szeptember 5.
Nagykárolyban szept. 5-én nyitották meg a Petőfi Sándor-Szendrey Júlia kiállítást. /Nagykároly és Vidéke (Nagykároly), szept. 30. - hetilap, kiadja az RMDSZ, főszerkesztő: Silimon-Várday Zoltán. - V. évf. 39. sz./
1998. szeptember 30.
Bánhegyesi Csilla Márta folytatásokban kezdte közölni Nagykároly sajtójának a történetét. /Bánhegyesi Csilla Márta: Nagykároly és Vidéke, egy kisvárosi hetilap története. = Nagykároly és Vidéke (Nagykároly), szept. 30. - hetilap, kiadja az RMDSZ/
1998. október 14.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMEB/ szervezésében a negyedik honismereti konferenciát tartották meg okt. 9-11-e között Sarmaságon, melynek az 1848/49-es szabadságharc eseményeinek és emlékműveinek bemutatása volt a fő témája. A PBMEB 1993-ban alakult, működési területe a bánsági Arad, Temes és Krassó-Szörény, valamint a partiumi Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyékre terjed ki, tagjai helytörténeti, néprajzi kutatómunkát végeznek, műemlékeket, emlékhelyeket leltároznak felés ismertetnek, honismereti dolgozatokban számolnak be munkájukról, melyeket évi vándorgyűléseken terjesztenek elő. Az idein közel félszáz dolgozatot terjesztettek elő. Benedek Zoltán /Nagykároly/ két eltűnt szoborról és szétvert emléktáblákról értekezett. Nagykárolyban a jelenlegi városközpontban, a szökőkút mellett állt Kölcsey Ferenc szobra, Kallós Ede alkotása, a milleniumi évfordulón, 1896-ban állították fel. 1938-ban lefejezték a szobrot. Ugyancsak Nagykárolyban állt Kossuth Lajos szobra a mai is Kossuth-kertnek nevezett parkban, szintén Kallós Ede munkája, a szobor 1939-ben eltűnt, akárcsak a Petőfi-emléktáblák. A PBMEB kiadásában jelennek meg a Partiumi Füzetek, szerkesztője Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, a legújabb füzet Bessenyei István református tiszteletes Sarmaság című munkája. /Fejér László: Partiumi honismereti konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./ A honismereti konferencián Dánielisz Endre az 1901-ben Nagyszalontán felállított Kossuth-szobor ledöntésekkel tűzdelt kálváriáját ismertette, Vajda Sándor Borosjenő várának történetét foglalta össze. /Honismereti konferencia. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 20./ Előadást tartott többek között Béres József /Máramarossziget/, Bokor Irén /Érmihályfalva/, Erdei János /Szilágysomlyó/, Fazekas Lóránd /Szatmárnémeti/, György Irén /Szalacs/, Hitter Ferenc /Felsőbánya/, dr. Jósa Piroska /Nagyvárad/, Kordics Imre /Nagyvárad/, Kovách Géza /Arad/, Major Miklós /Szilágynagyfalu/, Magyari Etelka /Arad/, Osváth Sára /Sarmaság/, Pávai Gyula, Puskel Péter /mindketten Aradról/, Székely Antal /Ombód/, rajtuk kívül Erdőközi Zoltán /Lelle/ Szilágy megye iskolahálózatáról tartott előadást. /Péter I. Zoltán: IV. Partiumi honismereti konferencia. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 27./
1998. október 15.
A Nagykároly és Vidéke hetilap 1994 ősze óta jelenik meg. Az RMDSZ kiadásában, 2000 példányban megjelenő hetilapnak az elmúlt években változtak a szerkesztői, főszerkesztői. Jelenleg Simon-Várday Zoltán a főszerkesztő, a hetilapnak eddig 210 száma jelent meg. /Ünneplő hetilap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./
1998. október 20.
Egy éve indult meg a Partiumi Füzetek sorozat a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely /PBMEB/ kiadásában. A sorozat szerkesztője a PBMEB elnöke, Dukrét Géza. Megjelent a sorozat hatodik kiadványa, Bessenyei István Sarmaság című kismonográfiája. Az ötödik volt a közismert Benedek Zoltán munkája: A nagykárolyi Károli Gáspár református templom. /Fejér László: Partiumi Füzetek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./
1998. október 25.
Okt. 11-én Nagykárolyban a Fatimai Szűzanya-templomot Reizer Pál szatmári érsek kegytemplommá nyilvánította. Sokan zarándokolnak el ebbe a templomba. A templomban levő Fatimai Szűzanya-szobrot Svájcból kapták. /Keresztény Élet (Budapest), okt. 25. - VI. évf. 43. sz./
1998. november 20.
A Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség, a Kölcsey Kör és az EMKE nov. 20-án és 21-én kilencedik alkalommal rendezi meg az Ifjú szívekben élek Kárpát-medencei vetélkedőt és érmindszenti zarándoklatot. A rendezvényről Muzsnay Árpád számolt be a Szatmári Friss Újság hasábjain. A vetélkedőre eddig 17 csapat jelezte részvételi szándékát. Szatmárról a Kölcsey Ferenc Kollégium, a Református Gimnázium és a Hám János Szemináriumi Líceum, valamint a Nagykárolyi Hepaj csapata vesz részt a vetélkedőn. Magyarországról a budapestiek, a debreceniek, a hajdúnánásiak, a nyíregyháziak és a sátoraljaújhelyiek, Jugoszláviából a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület csapata, Erdélyből a kolozsváriak, a marosvásárhelyiek, a nagyváradiak, a nagybányaiak és a kézdivásárhelyiek mutatják be műsorukat. Bár készültek, az árvíz miatt mégsem vesznek részt a kárpátaljaiak. A zsűriben olyan személyiségek lesznek mint: Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok új elnöke, Indig Ottó, az Ady Társaság elnöke, Porkoláb Albert tanár, Kovács Ferenc rendező, Tóth-Páll Miklós színművész és Görbe István tanár. Nov. 21-én elzarándokolnak az érmindszenti Ady Múzeumhoz és szoborhoz. Az eseményt . Kányádi Sándor verseiből összeállított műsor zárja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
1998. november 30.
1994 óta ezres példányszámban lát napvilágot a Nagykároly és Vidéke Évkönyv. Az 1999. éviben sok érdekesség van. Az 1848-49-es szabadságharcról szóló írások mellett a nyolcvan évvel ezelőtt született halk szavú költőtanárra, Fényi Istvánra emlékeznek, továbbá Nagykároly és környéke nevezetességei kaptak helyet az évkönyvben. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 30., /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3., Postafiók rovat/
1998. december 11.
A Szent-Györgyi Albert Társaság /Szatmárnémeti/ által kiadott Szatmári Füzetek hatodik kötete nem is füzet, négyszáz oldalas, egészségügy-történeti dolgozatokat tartalmaz. A szerkesztő Csirák Csaba. A füzetben olvasható dr. Szabó Ferenc monográfiája dr. Lükő Béláról, az európai hírű szatmári sebészről. Dr. Szabó Csaba nem élhette meg a munka megjelenését. A dolgozatokból kiemelkedő dr. Németi János nagykárolyi történésznek Nagykároly város egészségügyi ellátásának történetéről szóló írása. /Könyv a szatmári gyógyítókról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
1998. december 12.
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a baróti Kájoni Consort régizene-együttes. A helyi Gaal Mózes Közművelődési Egyesület keretében működő együttest külföldön is jól ismerik. Az ünnepségen Deák Endre, a nagykárolyi Collegium régizene-együttes vezetője méltatta a baróti együttes tevékenységét. /Tízéves a Kájoni Consort. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./
1999. február 3.
"A szatmárnémeti RMDSZ jan. 29-én tartott közgyűlésén Kabai István, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke kijelentette: A tagság hangulata rossz, mint minden romániai magyaré, mint a legtöbb románé! Az okok ismertek: gazdasági csőd, politikai és társadalmi bizonytalanság, az újabb bányászjárás keltette félelem, a szélsőségek előretörése. A koalíciós egyeztetés nemcsak fent, hanem lent is rosszul működik, mert az RMDSZ-nek járó 23 igazgatói és igazgatóhelyettesi posztból mindössze 9-et sikerült elfoglalni. Az önkormányzatban a partnerek összevissza szavaznak, de számunkra fontos kérdésekben nem úgy, mint ahogy előzőleg ebben megegyeztek. Így eredményt jogaink érvényesítésében alig sikerült elérni. Szatmárnémeti bejáratánál ma sincs kétnyelvű tábla. (A krónikás nem érti, miért nem tanulnak a károlyiaktól, ott eleve román-magyar-német táblát javasoltak, és gond nélkül megvalósult. A három nyelvet nemcsak bizonyos tradíció, hanem az is indokolná, hogy egyre több német cég települ a városba!) Lesz viszont Hám János-szobor, méghozzá a régi főtéren, közvetlenül a római katolikus katedrális előtt! Csak hát erre Muzsnay Árpád volt megyei elnök azt mondhatja: ő négy szobrot akkor állított, amikor az RMDSZ ellenzékben volt. Kiverekedte, kiverekedték. S akkor most, amikor kormányban vagyunk, miért megy némely dolog még nehezebben? Az egyik felszólaló azt mondta: azért, mert a városi szervezetben kevés a dinamikus és kezdeményező egyéniség, aki, ha elindít valamit, végig is viszi. A kezdeményezés hiányával magyarázható, hogy a Szatmárnémetihez aránylag közel lévő Debrecen és Nyíregyháza mind ez ideig nem indított a városban kihelyezett egyetemi, főiskolai kart, jóllehet volna rá igény, hisz évente két osztályra való magyar fiatal megy innen anyaországi egyetemekre, s akik itthon maradnak, az aradi Goldis magánegyetem szatmári tagozatára járnak. Miért ne adhatnák inkább ezt a pénzt a Kossuth Lajos Egyetem ide helyezendő karának fenntartására, s ráadásul még anyanyelvükön is tanulnának! Sajnos, erre a felvetésre nem reagált az RMDSZ városi vezetése. Sok szó esett a közgyűlésen az ifjúságról, képviselői közül csak néhányan voltak jelen. Pécsi Ferenc parlamenti képviselő a civil szervezetek és alapítványok markánsabb jelenlétét, megmutatkozását szorgalmazta. Varga Attila megyei elnök többek között arról beszélt, hogy a szervezeti keretet erősíteni kell. Ám a legötletesebb hozzászólás kétségtelen az egyik "veterán" RMDSZ-esé, a Medve Sándoré volt, aki az új, immár országosan egységes tagsági könyvet felmutatva azt javasolta: legyen ajánlólevél az anyaországban! Amolyan nemzettagsági igazolvány, vízumjogossági igazolás, de ha kell, arra is alkalmas, hogy felmutatója kedvezményes jeggyel juthasson be például a Magyar Nemzeti Múzeumba!? Kíváncsiak lennénk, milyen visszajelzést kap egy ilyen javaslat az anyaországból? /"Az új RMDSZ-tagsági könyv legyen ajánlólevél az anyaországban!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./"
1999. március 9.
Kerekes Gábor sikeres nyomdaipari vállalkozó, néhány hete a Román Fejlesztési Ügynökség alelnöke. Ördögh I. Béla kérdéseire válaszolva felvázolta életútját. 1958-ban született Marosvásárhelyen, Kolozsváron szerzett mérnöki diplomát, közben megszerette a táncházat. Az egyetem elvégzése után Nagykárolyba helyezték. 1988-ban Németországba távozott. Amikor bejelentette szándékát, az Alsó-Zsilvögyébe, Turcenibe kellett mennie dolgoznia, ott megismerte a nyomort. Az emberek délben héjában főtt krumplit ettek. Németországban számítástechnikát tanult, az 1989-es változás után /1990-ben/ hazatért. Kolozsváron telepedett le, Bajor Andor kérésére kezdett a nyomdászattal foglalkozni. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./
1999. március 11.
"A nagykárolyi magyar fiatalság lélekszáma apad. A születési és elhalálozási statisztika, a megnövekvő vegyes házasságok statisztikája szintén az apadást jelzi, mi a teendő, hangzott a kérdés. Tőkés László püspök szerint: "Tudomásul véve a szociális-és gazdasági körülményeket, azt ami van, a realitást, az elcsüggedés, belenyugvás, létbizonytalansági vergődés helyett változtatniuk kell magatartásukon, váljanak a társadalmi megújulást képező változások főerejévé." Az oktatási helyzet megoldása a tanügyi autonómia. A gazdasági nehézségek tapasztalhatók, a diszkrimináció létezik, a kivándorlás azonban nem jelenthet megoldást. "A megoldás: nagyobb türelemre, odaadásra, szívósságra, lelkesedésre van szükség, hogy az emberek sorsukon változtassanak." Hogyan látja az erdélyi magyarság jövőjét? - tette fel a kérdést Nagy Ágnes. "A legfontosabb a HIT. Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek. Ahol HIT volt, ott EREDMÉNY. Érdemes volna összeállítani a leltárát annak, hogy Erdélyben a hívő, cselekvő emberek mi mindent valósítottak meg." /Nagy Ágnes: Beszélgetés Tőkés Lászlóval, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./"
1999. április 2.
Jún. 10-én Kaffka Margit születésnapján, Nagykárolyban szeretné leleplezni a Kaffka Margit Társaság az írónő mellszobrát. A szobrot Deák Ernő nagyváradi szobrászművész készíti. /Nagykároly. Kaffka Margit-szobrot állítanak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 2./
1999. május 3.
Az 1992-es januári népszámlálás szerint a 26 363 összlakosságú Nagykárolyban a 40,93% román és 51,72% magyar anyanyelvű lakosból az áprilisban újságra előfizetők száma a következő: Szatmári Friss Újság 1070 példány, Romániai Magyar Szó 93, Gazeta de Nord-Vest 200, Informatia Zilei 150, Adevarul 70, Evenimentul Zilei 30. Az arányokat tekintve, fölösleges a kommentár. Igaz, hogy csak postai megrendelésekről van szó. Mert például a Nagykároly és Vidéke hetilap példányszáma 2000, ami a nagykárolyi olvasói igény kielégítését tekintve fölényesen lepipálja valamennyi más sajtóterméket. /Kétszer annyi. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./
1999. május 8.
Április 23-án tartotta Nagykárolyban, az RMDSZ-székház Kaffka Margit termében a Bíró Lajos Ökológiai Társaság nagykárolyi fiókszervezete Nagykároly és környéke ökológiai felmérésével kapcsolatos összejövetelét. A felmérésből kiderült, hogy elképesztő a városban felhalmozódott szemétmennyiség helyzetének megoldatlansága, a védettnek tekintett dendrológiai park, a Károlyi-kastélykert állapota. - A középiskolások számára szervezett Kitaibel Pál Nemzetközi Ökológiai Verseny március 20-án Sepsiszentgyörgyön megtartott országos döntőjében az egyik nagykárolyi tanuló jó eredményt ért el, ebben szerepe volt Benedek Zoltán /a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnöke/ segítségének. /Nagy Ágnes: Ökológiai felmérés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
1999. május 11.
A nagykárolyi városi tanács és a Kaffka Margit Művelődési Társaság elhatározta Károlyi Sándor /1668. március 20. - 1743. szeptember 8./ szobrának felállítását, jelentette be Kovács Jenő polgármester. /Szobor Károlyi Sándornak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./
1999. május 14.
"Ismeretes, hogy a kormányrendelettel 15 ingatlant juttat vissza a romániai magyar történelmi egyházaknak. A gyulafehérvári érsekség visszakapja azt a csíksomlyói iskolaépületet, amelyben jelenleg a járványkórház működik. El is készült már a részben használt épület átadási-átvételi protokollja. Gyulafehérváron a katolikus teológia visszakapja a Képzőművészek Szövetsége használta épületet; megvan hozzá a prefektúra beleegyezése. Déván visszakerül eredeti tulajdonosához a ferencrendiek kolostora; jelenleg árvaház működik benne ferencrendi szerzetesek irányításával. A szatmári katolikus püspökség két épületet kap vissza: Nagykárolyban a Szent László konviktust, amely jelenleg használatlan; valamint Szatmárnémetiben a római katolikus konviktust, jelenleg az Unio szaklíceuma működik benne nagyon kevés diákkal. A váradi római katolikus püspökség tulajdonába visszajut Nagyváradon a Szent József kórház használatlan épülete, valamint a misericordiánus kórház épülete, amelyet jelenleg a megyei egészségügyi igazgatósága használ. A temesvári római katolikus püspökség Temesváron visszakapja a katolikus líceum épületét, amelyet részben az egyetem Elektrotechnika Kara használ, valamint a Miasszonyunk kolostort, amelyben jelenleg javítóműhelyek vannak. A Királyhágó környéki református egyházkerület tulajdonába kerül újra a zilahi református művelődési ház, jelenleg a városi művelődési ház; valamint Barátkán a református egyház tanácsterme a helyi kórház használatából. Az erdélyi református püspökség visszakapja Kolozsváron a Farkas utcai Református Kollégium régi, megrongálódott, s csak részben használt épületét, valamint Marosvásárhelyen a református leánylíceum épültét; a marosvásárhelyi városi tanács gondoskodik az épületben működő jogi személyek elköltöztetéséről. Az unitárius egyház visszakapja Kolozsváron a püspöki székhelyt; az evangélikus egyház pedig Nagyváradon a parókia könyvtárának épületét. /Zsehránszky István: A 15 visszaadott ingatlan. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./"
1999. május 24.
Máj. 23-án a nagykárolyi és szatmárnémeti evangélikus gyülekezetekben Mózes Árpád, az Erdélyi Evangélikus Egyházkerület püspöke tartott pünkösdi istentiszteletet. A püspök kifejtette, hogy az erdélyi lutheránus egyház szórványegyház. Köztudomású, hogy az erdélyi magyar evangélikusok előbb a szászokhoz, majd a magyarországi püspökséghez tartoztak. A Barcaságon kívül - ahol nagyobb tömbben élnek a hívek -, nagy a szórványosodás. . Ezért a lélekszám meghatározása is szinte lehetetlen. Tény az, hogy a három egyházmegye 44 anya- és 116 leányegyházközséget foglal magába, melyek közül három szlovák, egy pedig - Bukarestben - román gyülekezet (ez a világon az egyetlen román lutheránus egyházközség). Olyan nagy egyéniségeket adott a magyarságnak az evangélikus egyház, mint Apáczai, Bartalis, Reményik, Kossuth és Petőfi stb. Sepsiszentgyörgyön az evangélikusok nemrég új templomot építettek. A lelkészutánpótlással nincsenek gondok, sőt, lassan több lett a végzett lelkész, mint amennyi az egyházközségek száma. Június 15-16-án ismét összeül a zsinat, hogy új szervezeti szabályzatot alkosson. Erre nagy szükség van, mert a legutóbbi zsinatot 1948-ban tartották, és máig az ott elfogadott, politikai beütésektől sem mentes kánon van érvényben. /Fodor István: Ft. Mózes Árpád, evangélikus püspök: Szórványban élve, de lelkiekben gazdagon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 24./
1999. május 26.
Nagykárolyban a Római Katolikus Líceum ősztől egy osztállyal bővül. A tanintézmény 1993-ban indult be, akkor kapott helyet a Iuliu Maniu Iskolaközpontban, a volt vármegyeháza épületében, ahol annak idején Kölcsey Ferenc vármegyei főjegyzőként dolgozott. Ez év áprilisában megkapta a jóváhagyást a szatmári tanfelügyelőségtől a Kalazanczi Szent József Líceum név felvételére. Egyébként a név latinosított változatát kérték, hogy ez senkit se zavarjon: Josephus Calazantius. A felvételin hittani ismeretekből is kell vizsgázni, természetesen vallási hovatartozás szerint. Visnyai Csaba zenetanár, igazgató szerint a többi nagykárolyi középiskolában nem fordítanak megfelelő figyelmet a nevelésre, előnyben részesítve az oktatást. /Egy osztállyal bővül...= Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
1999. május 28.
Nagykároly központi parkjában június 13-án avatják Kaffka Margit írónő bronzból öntött mellszobrát, Deák Árpád fiatal szobrász alkotását. Ugyancsak ő készítette a téren álló Károli Gáspár-szobrot is. A parkban áll Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1846. szeptember 8-i nagykárolyi találkozásának emlékére állított Petőfi szobor. A Kaffka Margit Művelődési Társaság tervbe vette, hogy a piarista gimnáziumba járt Ady Endrének is szobrot állítanak, akár csak a kisdiákként vele egy szobában lakó Pop Aurel festőművésznek. Ezek, s a volt vármegyeháza épületében egykor főjegyzőként dolgozó Kölcsey Ferenc szobra irodalmi-művészeti parkká avatják Nagykároly szívét. /Irodalmi-művészeti park épül Károlyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
1999. május 29.
Reizer Pál megyéspüspök május 28-án felszentelte Nagykárolyban a Fényi István Ifjúsági Klubot és könyvtárat. A klubot 10 millió lejes beruházással újította fel a Pietas Keresztény Kulturális Egyesület, ismertette a klub létrejöttének történetét Visnyai Csaba, az Egyesület elnöke, aki egyben a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója is. A könyvtárban az alapvető irodalmi műveket lehet olvasni, de mód van ezek kikölcsönzésére is. /Reizer Pál püspök felavatta a nagykárolyi Fényi István ifjúsági klubot és könyvtárat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 29./
1999. június 1.
A Nemzeti Kisebbségi Tanács sajtótámogatásának elosztása céljából jún. 1-jén az RMDSZ bukaresti székházában ülésezett az RMDSZ és az EMKE által létrehozott sajtókuratórium. A sajtókuratórium döntése értelmében a következő lapok, folyóiratok és kiadványok részesülnek támogatásban: Székely Hírmondó, Magyar Kisebbség, Hírharang (Szilágysomlyói 1-es sz. Általános Iskola), Szilágyság, Csinguru (MAKOSZ), Tentamen (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), Csíky Csuky (Csíky Gergely Líceum diáklapja), Juventus (Bartók Béla Líceum diáklapja), Hírhordó és AESZ-füzetek (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége), Cimbora, Partium (a Partiumi és a Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság honismereti lapja), Arménia (Pro Armenia Alapítvány), Hóstáti Híradó (Hóstáti Gazdák Egyesülete - a kolozsvári Szabadságban megjelenő havi melléklet), EMT - Műszaki Szemle, EMT - Firka, Perspektíva (KMDSZ), Erdélyi Gazda, Világnézet (Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákújsága), Korunk, Magropress (Korunk Baráti Társasága), Diákabrak, Géniusz, Kalotaszeg, Székelyföld, Könyvesház (a Művelődés melléklete), Napsugár, Szivárvány, Művelődés, Erdélyi Híradó (havi RMDSZ-melléklet a Szabadságban), Besztercei Híradó, Helyzetkép (a Gátaljai RMDSZ lapja), Bányavidéki Új Szó, Jelen, Bakancs (a Mikes Kelemen Líceum diáklapja), Kellék (Pro Philosophia Alapítvány), Erdélyi Kórus, Erdélyi Gyopár, Parallaxis (Collegium Transsylvanicum Alapítvány), Máramarosi Hírnök (Hollósi Simon Művelődési Egyesület), Keresztmetszet (Temes megyei RMDSZ melléklete a Heti Új Szóban), Látó, Helikon, Duma, Mi - magunkról (a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége), Matematikai Lapok, Nagykároly és Vidéke, Szászrégen és Vidéke, Kisküküllő, Krasznai Újság, Szigeti Turmix, Pulzus (MMDSZ lapja), TDK-füzet (TMD), Hírmondó (Maros megyei RMDSZ melléklete a Népújságban), Moldvai Magyarság, A Hét, RMSZ Törvénytár. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 2. - 1486. sz./
1999. június 4.
Az egyházi oktatás az egyetlen olyan iskolatípus, ahol világnézetet is próbálnak a diákoknak tanítani, egyfajta alternatívaként a keresztény világnézetet is bemutatni, nyilatkozott Visnyai Csaba, a nagykárolyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója. Iskolájuk vállalja, hogy a keresztény erkölcsi rendre épülő világnézetet tartja az egyedüli járható útnak. A líceumban heti két hittanóra van, és kapcsolatokat építenek ki más, hasonló iskolákkal Erdélyben és külföldön is. A budapesti piarista gimnáziummal például diákcserét tervezünk jövő esztendőtől, s ezek elé tematikát tűzünk ki. - Az egyház, egyelőre csak papíron, de visszakapta a Szent László Konviktus épületét, melyet fel kell újítani. Szeptemberben egy reál és egy teológiai humán osztályt szeretnének indítani. /Gui Angéla: Az egyházi iskola világnézetet is közvetít. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 4./