Szándékos félrefordítás
Az „élet iskolájának” szerves része az iskolai élet is, amely – az oktatáson túl – számtalan mAradandó, nehezen kitörölhető emléket, élményt vagy sérelmet szerez-okoz a nebulóknak.
Az iskolapadban nevelkedő diákok gondolkodásmódja, környezethez való viszonyulása, személyisége és érzelmi világa rendkívül képlékeny, és ezzel sajnos vissza is lehet élni. Nem véletlen, hogy a román állam kisebbségekkel szembeni bánásmódja már a közoktatás legalsó szintjein megjelenik – hogy minél korábban tudatosuljon, ki az úr.
Az erdélyi magyarság folyamatos harcot vív iskoláiért – máshol tartunk, mint 25 évvel ezelőtt, ám a Maros megyei állapotok még mindig azt a nyíltan elnyomó többségi politikát idézik, amely idővel Bukarest számára is felvállalhatatlanná vált a „vigyázó” nemzetközi szemek előtt. A legújabb diszkriminációnak ismét egy sajátos törvényértelmezés nyújtja az alapot. Egy rendelet ugyanis előírja, hogy a vegyes tannyelvű intézmények igazgatójának vagy aligazgatójának kötelező módon ismernie kell az adott tanintézetbe járó kisebbségi diákok nyelvét, ám a megyei tanfelügyelőség szerint ez azt jelenti, hogy az igazgató nem lehet magyar, esetleg csak a helyettese.
A Maros megyei tanintézeteknek címzett, a törvény figyelmen kívül hagyását szorgalmazó felszólítás gond nélkül beleillik a kisebbségi oktatás elsorvasztását szolgáló intézkedések sorába. A magyar intézmények feltámasztását, önnálósulását, megerősödését, a kétnyelvűséget, az önazonosság megtartását minden „demokratikus” eszközzel megakadályozni kívánó hatalom ma is olyan embereket foglalkoztat a megyében, akik – munkaköri kötelességként – ott nyirbálják a magyar közösség jogait, ahol csak érik. Ez tény, számtalan intézkedés bizonyítja a többségi vezetők szándékosan rosszindulatú hozzáállását. Ez pedig egyértelműen rávilágít arra, hogy a magasabb diplomáciai szinteken békés együttélést, virágzó multikulturalizmust, a kisebbségi jogok Kánaánját hirdető nyilatkozatok aljas hazugságok.
Mert ha Bukarest valóban barátként, megkerülhetetlen, egyenrangú államalkotó tényezőként tekintene ránk, akkor ez már az óvodában, iskolában is megnyilvánulna – nemcsak a magyar, hanem a román anyanyelvű kicsik, diákok számára is. Hiszen legalább ezen a szinten el kellene kezdődnie az új generációk békéltető „átnevelésének”, amelyre jobb helyszínt nem is lehetne találni, mint Marosvásárhely és környéke. Ehhez képest éppen ez az a vidék, ahol még a Szertár feliratot is etnikai feszültséggerjesztésként „fordítják” románra.
Páva Adorján |
Krónika (Kolozsvár)

Kevésbé szennyező az Azomureş
Tizedére csökkent év eleje óta a Marosvásárhelyi Azomureş műtrágyagyár ammóniaszennyezése a Környezetvédelmi Ügynökség (APM) Maros megyei igazgatója szerint – idézi az MTI az Agerpres hírügynökséget.
Dănuţ Ştefănescu a prefektúra által szerdán szervezett tanácskozáson elmondta: a január elseje és augusztus 31. közötti időszakban csupán húsz esetben észlelték egy–egy félórás időszakra az ammóniaszennyezés megengedett határértékének túllépését, ez pedig jelentős fegyverténynek számít a 2015-ös évhez képest, amikor 160 hasonló esetet jegyeztek fel. Ştefănescu úgy véli: a javulás az elmúlt időszakban végrehajtott, a gyár a károsanyag-kibocsátásának csökkentését célzó fejlesztéseknek köszönhető.
Lucian Goga prefektus ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megyeszékhely Kolozsvár felőli bejáratánál működő üzemben a zajszennyezés visszaszorítása is prioritásnak számít. A kormánymegbízott arra utalt, hogy míg az elmúlt években az Azomureş főként a szinte folyamatos légszennyezése miatt került a figyelem középpontjába, az ipari kolosszus újabban fónikusan is árt Marosvásárhely és a környék lakóinak. Idén valósággal áradtak a panaszok a környezetvédőkhöz, akik méréseik során megállapították, hogy ezek túlnyomó része jogos, a gyár rendkívül zajszennyező.
A svájci Ameropa Holding AG érdekeltségébe tartozó nagyvállalat Románia 2007-es EU-s csatlakozásakor nyolcéves haladékot kapott arra, hogy az Unió által megszabott határértékek alá csökkentse a környezetszennyezést. A vállalat 2012-től kezdett környezetkímélő technológiákat alkalmazni, ezek bevezetésére 240 millió eurót fordított. A fejlesztések nyomán 2016 januárjában sikerült megszereznie a tíz évre érvényes integrált környezetvédelmi engedélyt.
Krónika (Kolozsvár)

Maros megyei RMDSZ-jelöltlista: színjáték volt az egész?
A Maros megyei RMDSZ rangsoroló küldöttgyűlésén alulmAradt jelöltek és a küldöttek egy része szerint színjáték volt a befutó képviselői és szenátori helyekről megtartott szavazás. Egyikük, Balogh József volt jelölaspiráns szerint a jelöltlisták nem a tagság, hanem egy szűk csoport akarata szerint alakultak.
Mint ismert, a 173 megyei küldött titkos szavazással döntött a befutó helyekről. A képviselőjelölti listán Vass Levente, Csép Andrea és Császár Károly került befutó helyre, Soós Zoltán a negyedik lett. A szenátori lista élére Novák Csaba Zoltán jutott, a második helyezett Jakab István csak nagy mozgósítás esetén számíthat mandátumra, Kozma Mónikáé a harmadik, Brassai Zsomboré a negyedik hely.
„Mindenki sunnyog”
„Sokan rossz szájízzel távoztak a szavazásról. Úgy érezték, színjáték volt, ami történt. De mindenki sunnyog, senki nem akar, vagy nem mer erről beszélni” – nyilatkozta a Maszolnak Balogh József, a Maros megyei szervezet volt ügyvezető alelnöke, aki képviselőnek jelentkezett, és 38 szavazattal a hatodik lett a listán.
A volt gernyeszegi jelöltaspiráns szerint ezekre a panaszokra utalhatott Kelemen Hunor szövetségi elnök is, amikor múlt pénteken a Maszolnak azt nyilatkozta: olyan jelzéseket kapott, hogy Maros megyeben nincs nyugalom a rangsoroló küldöttgyűlés után, sok a panasz a szavazás végeredményére. „Megpróbáljuk értelmezni, hogy ott mi történt, mert ami történt, magyarázatra szorul, és ezeknek valamiféle következménye kellene hogy legyen” – mondta akkor a szövetségi elnök.
Balogh József szerint a problémák ott kezdődtek, hogy a Területi Állandó Tanács nem egyezett bele a bővített küldöttgyűlés összehívásába. Ezt Brassai Zsombor megyei elnök javasolta a testület ülésén. „Az volt a javaslat, hogy 540 fős legyen a rangsoroló küldöttgyűlés. De ezt csak én támogattam, mindenki más, még az ügyvezető elnök és a Nőszervezet elnöke is leszavazta” – idézte fel a történteket a megyei szervezet volt ügyvezető alelnöke.
540 helyett 173 küldött
Elmondta: Brassaival együtt úgy tartották volna helyesnek, hogy a szenátor- és képviselőjelöltekről a kisebb települések képviselői is szavazhassanak. „Kistelepüléseknek is van falufelelősük, ha a helyi tanácsban nincs képviselőjük. Azt akartuk, hogy akár a fickópataki emberek is szólhassanak bele abba, hogy kiket küldünk a parlamentbe” – magyarázta. Végül az a döntés született, a küldöttgyűlést 173 személy részvételével tartják meg: a Maros megyei RMDSZ-es polgármesterek, alpolgármesterek, városi és megyei tanácsosok, a MIÉRT, a Nőszervezet és egy-két platform képviselője szavazhatott a jelöltekről.
Balogh József szerint a döntés hátterében az állt, hogy kis számú küldöttet könnyebb manipulálni. A küldöttgyűlésen pedig szerinte ez történt. „Nem véletlen, hogy azok a jelöltek kerültek befutó helyekre, akiket Markó Béla volt szövetségi elnök, Borbély László képviselő és Péter Ferenc megyei tanácselnök támogatott” – jelentette ki.
Balogh József elmondta, a küldöttgyűlés gyakorlatilag két táborra szakadt a szavazás előtt. Az egyik volt Markó-Borbély-Péter fémjelezte csoport, a másikba jómaga, Brassai Zsombor megyei elnök és Jakab István, illetve támogatóik tartoztak. Egyikük sem került befutó helyre a rangsoroláson. „Soha nem hittem volna, hogy a megyei elnök nem fog első helyre kerülni, hiszen megnyert egy választást. De mögöttünk nem állt senki” – jegyezte meg a volt gernyeszegi jelöltaspiráns.
„Nincs bizonyítékom”
Balogh József kitérő választ adott arra a kérdésünkre, hogy miként tudták a másik tábor mögött álló politikusok irányítani a küldöttek szavazását a rangsoroláskor. „Erre magam is kíváncsi lennék” – jelentette ki. Hangsúlyozta, jómaga tisztességesen járt el, egyetlen küldöttet sem hívott fel a szavazás előtt, pedig nagyon sok polgármesterrel dolgozott az évek során. Hozzátette, meri állítani, hogy a megyei elnök sem gyakorolt nyomást egyetlen küldöttre sem. Majd utalt arra, hogy Péter Ferenc megyei tanácselnök – tisztsége révén – "szoros kapcsolatban" van a küldöttgyűlésen is résztvevő polgármesterekkel.
Elismerte, arra sincs bizonyítéka, hogy a másik tábor mögött álló politikusok nyomást gyakoroltak a küldöttekre, és irányították a szavazásukat. Ugyanakkor megerősítette azt, amiről a Krónika számolt be korábban: a küldöttek egy részének le kellett fotózniuk a telefonjukkal a szavazatukat, hogy bizonyíthassák, azokat a személyeket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak. „Erre sincs bizonyítékom, de ez megtörtént” – jelentette ki.
Portálunk csütörtökön megkereste Péter Ferencet is, ám a Maros megyei Tanács elnöke – ígérete ellenére – nem nyilatkozott Maszolnak.
Brassai megtépázott tekintélye
Arról már korábban írtunk, hogy a Maros megyei küldöttgyűlés után Brassai Zsombor tekintélyét megtépázta, hogy utolsó helyen végzett a szenátorjelöltek rangsorolásakor. Sokan megkérdőjelezték az alkalmasságát a megyei elnöki tisztségre – erősítette meg a Maszolnak a Területi Küldöttek Tanácsának (TKT) elnöke. Kelemen Márton megerősítette azt is: aggodalmat keltett, hogy Brassai nem eléggé motivált már ahhoz, hogy teljes erőbedobással végigvigye a választási kampányt.
Brassai Zsombor akkor a Maszolnak azt nyilatkozta: nem érzi úgy, hogy a tekintélyét megtépázta a gyenge szereplése a rangsoroláson, és egyáltalán nem gondolkodik lemondáson. „Akkor hátat kellene fordítanom a szervezet annak a felének, aki a bizalmával megerősített, másrészt nagyon sokan kértek arra, hogy a rangsorolás eredményét ne bizalmi szavazásként fogjam fel, hanem folytassam az elnöki munkámat” – érvelt a politikus.
Cs. P. T.
maszol.ro

Se veled, se nélküled, Bukovina!
A monarchia egykori turisztikai ékkövében, a bukovinai Dornavátrán a kommunizmus évtizedei alatt szépszámú magyar értelmiségi közösség élt. Riportunkban néhány emberi sorsot mutatunk be. 
Dornavátra, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik gyöngyszeme, ha kopottan és romosan is, de arculatában és hangulatában valamit még mindmáig őriz a múlt század eleji hangulatából. Szinte száz éve kikerült a bécsi udvar szárnyai alól, de a központosított szocialista rendszer bukása óta Bukarest is elengedte a kezét. Nem a császári család látogatja a valamikor messze földön híres üdülőtelepet, és a negyed évszázada letűnt vörös korszak olcsó kezelési jeggyel érkező, pihenésre és gyógyulásra vágyó munkásosztálya is jócskán kezdett elmaradni, mégis a bukovinai városkát egyedi építészeti stílusa, lakóinak hagyománytisztelete, gyógyvizei, tiszta levegője, sípályái, a környék természeti szépségei most is vonzóvá teszik. Azok is nehezen tudnak megválni tőle, akiket a hetvenes-nyolcvanas években erdélyi magyar értelmiségiekként vetett ide a sors és a rendszer. Pedig kihelyezésük pillanatától egyetlen vágyuk volt: mielőbb hazatérni. A felsoroltakon kívül valami mégis ideláncolja – az egyszerű bukovinai lakók tisztelettudása és szeretete, ami általában mindenkinek szól, az emberileg és szakmailag nagyra becsült magyaroknak különösképpen.
Harminchét évnyi hegyen túli „száműzetés” után a Fazakas családnak 2015 nyarán teljesült az álma: végre hazatelepedhetett Erdélybe. A családfővel, Sándorral éppen a költözködés közepette ismerkedtünk meg, amikor a dornavátrai négyszobás tömbházlakásukat már csak egyetlen bútordarab, az ágy ékesítette. Ezért inkább a takaréklángra helyezett építkezési magánvállalkozása irodájában, a fertőzőkórház tőszomszédságában adtunk egymásnak találkát. Párja, a néhány héttel azelőtt nyugdíjba vonult Éva asszony ekkor már a marosvásárhelyi otthonukat csinosította és várta haza mérnök férjét.
Fazakasék az asszony kihelyezése, azaz 1979 ősze óta szomjazták a hazatelepedés pillanatát. Most, amikor már túl vannak a dobozoláson és a lakásra is sikerült vevőt találniuk, örömmel és mégis fájó szívvel hagyják el a Dornák vidékét. Ennek komoly oka és magyarázata van.
Magyar orvoskolónia
Amikor mintegy negyven évvel ezelőtt Fazakas Sándor és felesége, Éva, Dornavátrára került, az akkor még tizenötezer fős városkában mintegy száz magyar élt, akik közül szinte mindenkit a nacionalista-kommunista rendszer népvegyítő politikája taszított ki Erdélyből. „Közülük a legtöbb orvos volt, olyan, aki az egyetem elvégzése után nem választhatott erdélyi települést. A dornavátrai kórház szakembereinek nyolcvan százaléka magyar volt. Zömük Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Temesvárról származott, az igazgató a nagyváradi Bende Barna volt” – emlékszik vissza a 70-es évek keserűen édes állapotaira Fazakas Sándor. Nevek csendülnek fel: Csutak, Szabó, Bende, Záry, Molnár… Kivétel nélkül mindeniket egy-egy pozitív jelző követi. Egy bizonyos időszakban, a helyi kórházban csak két regáti gyermekgyógyász nem tudott magyarul, hisz az erdélyi román kollégáik beszélték mindkét nyelvet. A ’89-es fordulat után a bukovinai üdülővárosba helyezett magyarok többsége, amint tehette, hazaköltözött vagy nyugdíjba vonult. Ma legfeljebb húszan maradtak, orvos már csak egy van. A dornavátrai kórházban és a környékbeli falvak rendelőiben a magyar szakemberek helyét a Besszarábiából áttelepült orvosok vették át. Az itt ragadt Örmény Ferenc a ritka kivételek közé tartozik. „A rendszerváltás után inkább a tanügyisek előtt nyílt meg a hazatérés lehetősége. Köztudott, amíg Kolozs megyében a híres-hírhedt doamna Albu, a Vatra Românească alapítótagja vezette a közegészségügyet, magyar orvos szinte hiába is keresett állást. Szülővárosomban ma is csak megtűrtek a magyarok, az egyetemen adjunktusi rangnál feljebb nemigen viszik” – állapítja meg keserű szájízzel Örmény doktor, akit a városi kórház egyik kisebb, lepukkant épületében, a fertőzőn találunk. A kincses városból elszármazott férfi egyébként Szatmárnémetit hagyta ott kezdő orvosként Dornavátráért, hisz ez volt szülővárosához a legközelebb eső település, ahol 1987-ben szolgálati lakáshoz juthatott. Akkor még ő sem gondolta, hogy ilyen hosszú időre bútorozza be ide magát.
A dornavátrai magyar orvoskolónia másik oszlopos tagja, Fazakas Éva, a tavaly ugyan hazaköltözött, de mégsem tud elszakadni Bukovinától. Egy év után is, amikor teheti, vissza-visszamegy, orvosi köpenyt ölt és visszavárja régi pácienseit. Mert ők is várják „a magyar doktornőt”. Szomorúsággal vegyülő elégtétellel – vagy elégtétellel kavarodó szomorúsággal? – nyugtázza, hogy az utcán, üzletben, piacon mindegyre felismerik, és ugyanazt a kérdést szögezik neki: „miért hagyott itt bennünket, doktornő?” Nemcsak tisztelték és becsülték, de szerették is, mert a gyógyszereken kívül egy-egy jó szava is akadt a betegeihez. Mint meséli, soha nem rázott le senkit, munkaidőben és azon kívül szívesen elbeszélgetett mindenkivel. „Az emberek minden bújukkal-bánatukkal hozzám jöttek. Pályafutásom során én már békítettem is, családszétszakadásokat gátoltam meg. Büszke vagyok és boldog, hogy a Ceauşescu-korszakban dolgozhattam. Mert az medicina volt, amivel mi foglalkoztunk” – vág a dolgok közepébe Fazakas Éva, aki 1979. november elsejétől a tavalyi nyugdíjazásáig harminchét évig szolgálta a dornavátrai és dornakandreni betegeket. Meglepődést olvashat ki a szememből, így gyorsan magyarázattal szolgál. Mint mondja, az a munka, amit a mai, korszerűnek titulált egészségügyi rendszer követel a háziorvosoktól, szinte köszönő viszonyban sincs a gyógyászattal. Ugyanezt tapasztalta meg már évekkel ezelőtt tőlünk nyugatabbra, az anyaországban, meg a tulipánok hazájában. „Nem sokkal a fordulat után, amikor megadatott, hogy kijussunk Hollandiába, rögtön lakást és munkahelyet ajánlottak egy kisvárosban. Az ottani háziorvosnak, amikor zsúfolt napja volt, öt beteget kellett megvizsgálnia. Jobbára csak gépiesen kérdezett, számítógépen dolgozott, nyomtatványokat töltött ki. Nálam egy-egy lazábbnak mondható napon huszonöt beteg fordult meg a rendelőben vagy én az ő hegyen-völgyön túli otthonában. Budapesti látogatásomkor azt mondták, hogy a Thököly úton már hétfőtől átvehetem a rendelőt, ha maradok. Sem Hollandia, sem Magyarország nem kellett, én Marosvásárhelyre kívánkoztam vissza” – állítja büszkén az orvosnő, akivel immár szülőházában beszélgettünk el. Hasonló felfogást vall Örmény Ferenc is, aki úgy véli, a frissen végzett fiatal orvosok jobban tennék, ha itthon maradnának vagy némi külföldi tapasztalatszerzés után hazatérnének. Nem igaz, hogy Romániában nincsenek jól fizetett állások és korszerűen felszerelt kórházak – állítja.
Fazakas doktornő számára a hazatérés lehetősége leghamarabb 1990 tavaszán villant fel, amikor a dédai vasútállomáson véletlenszerűen összetalálkozott Rettegi Károllyal, a neves és befolyásos ortopéd főorvossal, aki önzetlen segítséget ígért elkeseredett kolléganőjének. A vásárhelyi márciusi véres események, a Maros megyei egészségügy élére került magyarellenes vezetők és Rettegi korai halála hamar szertefoszlatta a dédelgetett álmot. Beteljesülésére további negyed évszázadig kellett várnia. Kis, de széttartó közösség
Hogy lehetett magyarként ilyen hosszú időn keresztül Bukovinában élni? Van vagy egyáltalán volt Dornavátrán magyar közösségi, társasági, művelődési élet? Nincs – érkezik a határozott replika. „Nemigen jártunk össze akkor sem, amikor sokan voltunk, nem járunk össze most sem, amikor alig maradtunk. Társasági élet nem létezett, haveri körök nem voltak” – állítja Örmény Ferenc, aki mindezt az esetleges provokátoroktól és besúgóktól való óvakodásával magyarázza. Ő inkább a magányt, a természetet választotta, kirándult, olvasott és rádiót hallgatott. „Az esték a Szabad Európa és a Kossuth hallgatásával teltek el, igen, a magyar rádió nagyon jól bejött itt, a bukovinai havasokban” – meséli. Amikor meg hazament, kifacsartnak érezte magát. Fazakasék, ha tehették, szombaton délben kocsiba ültek és Marosvásárhelyig meg sem álltak. Az oda-vissza bő 350 kilométeres távot az elején minden egyes hétvégén megtették, majd a páros-páratlan gépkocsirendszámok szomorú korszakában kéthetente egyszer. „Nem volt, miért maradni. Hétköznapokon a kocsmában még találkozgattak az itt élő magyarok, de valós közösségi életről nem beszélhetünk” – erősíti Örmény véleményét Fazakas Sándor.
Egyébként a dornavátrai magyarok egymáshoz való kimért viszonyulásáról sokat elárul az is, hogy a két, hatvanas éveiben járó, egymástól egy kerítésnyire dolgozó értelmiségi férfinak az elmúlt három évtized alatt nem adódott alkalma pertut inni.
A vallás mint mentőöv
Az egyetlen közösségi élményt a havonta egyszeri alkalommal tartott vasárnapi istentisztelet jelentette. Hol marosvásárhelyi, hol kolozsvári lelkész toppant be Fazakasék szertartásra előkészített tömbházlakásába, de volt rá alkalom, hogy a Maros megyei Jeddről vagy a háromszéki Árkosról utazott a pap a Dornák birodalmába. A katolikusok valamivel szerencsésebb helyzetben voltak, hisz az 1905-ben épült templomukban rendszeresen látogathatták a miséket. A csángóföldi papok némelyike pedig néha-néha magyarul is hajlandó volt megszólalni – a szertartást követően.
Mivel a helyi iskolában csak román tagozat működött, a szülők vagy otthon, gyakran gyertyafény mellett, a nem könnyen beszerezhető magyar tankönyvekből tanították meg anyanyelvükön írni-olvasni a gyermekeiket, vagy, nagyobb korukban, hazaküldték Erdélybe, a nagyszülőkhöz.
A lelkészek a magyarnak nevelt gyermekek életében is fontos szerepet játszottak. Fazakasék lánya, Réka első osztályos volt, amikor sírva tért haza az iskolából, mert a vallástanár azzal riogatta az osztályt, hogy mindenki, aki nem ortodox, a gyehenna tüzén fog elégni. „A kislányom olyan szomorú és rémült volt, hogy nem tudtunk lelket verni belé. Aztán egyszer csak kopogott valaki az ajtón, egy bundasapkás férfi, akit addig soha nem láttunk. Sógor Géza volt, a bákói református lelkipásztor. Percek alatt összebarátkozott a gyermekeimmel, és megnyugtatta őket, mondván, hogy a jó emberek mind a mennyországba jutnak. Akkor és ott úgy éreztem, az Isten küldte hozzánk Sógor Csaba, jelenlegi EP-képviselő testvérét!” – meséli a csodának is beillő fordulatot Fazakas Éva.
A megszokhatatlan szép városka
Szintén afféle couleur localnak számított a Ceauşescu-éra legembertelenebb időszakából országszerte ismert takarékossági program. Míg az erdélyi városokban napi rendszerességgel vették el a meleg vizet, Dornavátrán hetente egyszer szolgáltatták, akkor is csak négy órán keresztül. „Aztán amint október végén, november elején beköszöntött a tél, egy csepp meleg víz nem folyt a csapból egészen áprilisig. A kályhán melegítettük, kézzel mostunk, egyszóval sokat kínlódtunk. Talán ezért sem volt időnk délutánonként, esténként találkozgatni és összejárni” – mondja Éva asszony. Ilyen körülmények között miként lehetett megszokni a vidéket? Nem lehetett megszokni – érkezik a határozott replika a férje részéről, akinek véleményét osztja orvoskollégája is, hozzátéve, hogy egyetlen megoldás létezik: alkalmazkodni kell a helyhez és a körülményekhez. Ennek dacára Örmény Ferenc nem siet vissza szülővárosába, mint ahogy Fazakas Sándor is sajnálja felcserélni a hegyek sugározta nyugodtságot és az erdők árasztotta friss levegőt Marosvásárhely zajára és vegyipari kombinátja csípős ammóniabűzére. Az első találkozásunk óta eltelt egy év alatt a család hazaköltözött, de a kétlakiságot nem adta fel. Fazakasék gyakran visszajárnak Dornavátrára – erőt meríteni a friss levegőből és az itteniek kedvességéből. Mert, ha az erdélyi magyarok nem is szokták meg a bukovinai kisvárost, az itteniek hamar elfogadták, sőt megszerették őket. „Magyarnak lenni itt Bukovinában soha nem jelentett rossz keresztlevelet. Az embert a tudása és hozzáállása alapján ítélték meg” – fejtegeti Örmény doktor. Fazakas Sándor az egyszerű ember vele született tiszteletét emlegeti. „Az itteniek jól tudták, hogy a magyarok jó szakemberek, meg is becsültek minket” – állítja.
Szintén a tisztelet jeléül nem egy idősebb román hajlandó volt magyarul is megszólalni. Szeretettel emlegetik, hogy felmenőik már 1775 óta a monarchiát szolgálták, ők meg kikérik maguknak, hogy bukovinaiak, semmiként nem moldvaiak. Egyébként az elmaradottnak és lustábbnak tartott regátiakat a mai napig is lenézik. „Dornakandren községen belül most is jól ki lehet venni, hol húzódott az osztrák határ. Akik az egykori monarchia területén élnek, valahogy igényesebbek, bölcsebbek, felvilágosultabbak. És rendkívül büszkék származásukra! Akik a Mária Teréziai határvonalon túl születtek, melegebb szívűek, kedvesebbek” – rangsorolja két, jól elkülöníthető kategóriába a környék románságát Fazakas doktornő.
Kezelésre szoruló építészeti örökség
Dornavátra építészeti stílusából is tisztán kivehető, hogy Trianonig vajmi kevés köze lehetett Moldvához. Fazakas Éva most is emlékszik arra a napra, amikor először tette be a lábát a városkába: november elseje, halottak napja volt, amikor a nyolcszáz méteres magaslatban fekvő települést már vékonyka hóréteg borította. „A csinos, monarchiabeli épületeivel olyan volt, mint egy hegyvidéki osztrák üdülőtelep” – idézi fel az első kellemes emlékét, amely a vidékhez köti. Építészmérnök férjének már csak a szocializmus „építése” jutott. Sok más betonskatulyától eltérően, az itt felhúzott turisztikai és gyógyászati egységeknek is van, vagy pontosabban volt némi egyéniségük. Fazakas Sándor tömbházakon, a postán, a víztárolón, valamint a központi parkban lévő újnak nevezett kezelőbázison és a két szállodán dolgozott. A harmadiknak a felhúzását a ’89-es fordulat törte derékba. Egy ideig az 1899-ben avatott kaszinó restaurálásában is kivette részét, azonban pénzhiány miatt az állam leállította a munkálatokat. A dualizmus idejében a bádeni kaszinó mintájára, eklektikus stílusban épített szórakozóhely, miután munkásklubként szolgálta a szocializmus dolgozó népét, a 90-es években állami ajándékként az ortodox egyház ölébe hullott, de amikor kiderült, hogy az A-kategóriás műemléképület megmentése mekkora anyagi áldozatot követel, a pópák túladtak rajta. A kaszinó jelenleg az önkormányzat tulajdonaként vár a megmentésre. „Legalább két évtizede sínylődik a kiürített, beázott, málladozó vakolatú épület. Amikor ide kerültem, még mozi, színház, sakkterem és kantin működött benne, a szép, boltíves pincéi pedig a fürdővállalat élelmiszerraktáraként szolgáltak. Ma már legfeljebb feredőnek lehetne használni az alagsort, annyira feltelt vízzel” – mondja Fazakas. Pedig fénykorában olyan hírességek is megfordultak itt, mint maga Ferenc József császár meg a trónörökös főherceg, Ferenc Ferdinánd, de tisztét tette a második világháború előtti és utáni román történelem néhány hírhedt alakja is, mint például Antonescu marsall, Corneliu Zelea Codreanu, a Vasgárda vezetője, majd a kommunista hatalom jeles képviselőiként Emil Bodnăraş és Gheorghe Gheorghiu-Dej államfő.
Dornavátra első kezelőbázisának épületét még sikerült megmenteni az enyészettől. Benne most gyógyszertár, üzletek és, szinte magától értetődően, kocsma működik. Mint ahogy a néhai osztrák mezőgazdasági miniszterről, Falkenheinról elnevezett, majd később Sentinela, Augusztus 23., majd ismét Sentinela névre átkeresztelt forrás műemlék épületében is kereskedelmi egység, szálló kapott helyet. „A gond az, hogy a fordulat óta, egyetlen kivétellel, ennek a városnak sosem volt egy becsületes, talpraesett polgármestere. Azon túl, hogy a parkot piskótakövezték és kicserélték a padokat, semmit nem mozdítottak a városban” – sajnálkozik Fazakas, akit szakemberként még inkább zavar mindaz, ami történik vagy pontosabban nem történik, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legszebb üdülőtelepén.
Bár a nyugdíjasok még mindig érkezgetnek kezelésre, és a sípályák is hoznak valamicskét a konyhára, a helyi hatalmasságok még mindig nincsenek tudatában, hogy egy idegenforgalmi aranybánya fölött basáskodnak. Dornavátra és vidéke olyan aranybánya, melynek kincseit képtelenek kiaknázni. Pedig az üdülőtelep és térsége jövője nem a fakitermelésről és -feldolgozásról, a megbukott sajtgyárakról, a bukdácsoló kőbányáról vagy a bezárás küszöbére került urániumbányáról szól. „A felmérések alapján Kovásznafürdő után az országban itt van a legtisztább levegő. Valamikor ezért rengeteg külföldi turista járt ide, ma már a hazaiakból is alig vannak” – fájlalja Fazakas Sándor. Felesége orvosként esküszik a dornavátrai kezelés hatásfokára. Mint mondja, főként a reumás- és érrendszeri megbetegedésekre az itteni tőzeg, mofetta, gyógyfürdő és a környék napsütötte hegyoldalaiból összegyűjtött gyógynövény a lehető legjobb. Ő maga is kipróbálta a természet csodáit, a különböző füveket, amelyeket az idősebbek mindmáig előszeretettel használnak. „A 80-as évek vége felé, amikor jóformán már a gyógyszerek is eltűntek, kénytelen voltam füvekkel, teákkal gyógyítani. Felkerestem néhány vidéki öregembert, olyanokat, akik jól ismerték a természet minden hasznosítható kincsét. Megtanultam tőlük, hogy ha nem áll rendelkezésünkre vegyi hatóanyag, nem tragédia; pótolni lehet a természet adta füvekkel.”
Nem azt kapták, amit otthagytak
A Bukovinában leélt mintegy négy évtized után Fazakasék most úgy érzik, nem azt a Marosvásárhelyt kapták vissza, amit annak idején ott hagytak. „A harminchat év minden egyes napján a visszatérés járt a fejünkben. Most mégis azzal szembesülünk, hogy ez a Vásárhely már nem az a Vásárhely. Kiürültek vagy megszűntek az emberi kapcsolatok, mindenki elvan magával, hajt a pénzért. Dornavátrán az idő is másként, sokkal lassabban pergett, szülővárosomban pedig nagyot változott a világ” – jut a szomorú megállapításra Fazakas Éva. Pedig a nyugdíjas házaspárnak megadatott, hogy a kisebbik gyermeke mellett legyen és az azóta világra jött két szép unokáját pátyolgassa. És mégis…
Örmény doktor még borúlátóbbnak tűnik; ő még csak nem is kívánkozik vissza fiatalsága városába. A Szamos-partján töltött hétvégék alkalmával volt alkalma megtapasztalni azt, amit Fazakas Évának Marosvásárhelyen. „Kolozsváron a mai napig megvan a családi házam, de nem sietem el a hazaköltözést. Az is lehet, hogy inkább Magyarországra telepednék át, hisz szülővárosom már nem a régi. Ez már nem az én Erdélyem, nem az én Kolozsvárom. Rengeteg söpredékkel töltötték fel. És nem csak a Monostor negyed jövevényeiről beszélek, jómagam olyanokat is láttam, akik húsvét másnapján kecskét legeltettek a Sétatéren. Az ilyenek közé menjek vissza?” – kérdezi, és ezzel megadja a választ is.
Ki tudja, még hány Örmény Ferenc, Fazakas Sándor, Fazakas Éva tengődik az ezeréves határon innen vagy túl, aki úgy érzi, tőle másodjára vették el fiatalságnak helyszíneit, Erdélyt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt… Szucher Ervin
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Véget vetnének a medveuralomnak Székelyföldön
Véget vetnének a medveuralomnak a Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megyei tanácselnökök. Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót Tamás Sándor háromszéki- és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, akik bejelentették, hogy Péter Ferenc, Maros megyei- és Adrian Veştea, Brassó megyei tanácselnökökkel közösen levelet írtak Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszternek, amelyben bemutatják a térség medvékkel kapcsolatos problémáit, illetve javaslatokat is megfogalmaznak a kérdés orvoslására. 
Tamás Sándor szerint azért fontos a megyei tanácselnökök álláspontja, mert szerintük az állatvédők eltorzítják a medvékkel kapcsolatos tényeket. Meglátása szerint a probléma rendezéséhez egyensúlyban kellene tartani az állatok, az emberek és a javak védelmét, mivel az év első felében kétszer több vadkárt jegyeztek mint az elmúlt év hasonló időszakában, de évről évre nő a medvetámadások áldozatainak száma is. 
Kovászna megyében papíron 650-700 medvét tartanak nyilván, de vadászok 1300-ra becsülik a háromszéki medvepopulációt, mondta Tamás Sándor, aki szerint Kovászna megyében évente 40-50 medvére adtak kilövési engedélyt, de évente 60-70 kilövésre lenne szükség. 
Hargita megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba szerint megdöbbenve értesült, hogy Brüsszelben nem is tudják, hogy az emberek életét is veszélyeztetik a barnamedvék, mivel Románia egyáltalán nem jelenti ezeket az eseteket. A vadkárokon túl ugyanis az a baj, hogy sok Hargita megyei településen, 18 óra után nem merik utcára engedni a gyerekeket, vagy nem merik megművelni a földeket, nem mernek kirándulni, mondta Borboly Csaba, aki szerint kérik a környezetvédelmi minisztert, hogy a törvénybe kerüljön bele az emberi élet védelme is mert jelenleg csak az anyagi károkat jegyzik.
Kovács Zsolt
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Az RMDSZ véglegesítette a bejutók névsorát
Megújul a szövetség parlamenti frakcióinak a fele
A magyar emberek a politika megújulását várják el az RMDSZ-től. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget akkor, amikor úgy döntöttünk: megújítjuk parlamenti frakcióinknak a felét. Olyan emberekkel veszünk részt december 11. után a törvényalkotás folyamatában, akik versenyképes tudással rendelkeznek, megvalósítható elképzelésekkel fel tudják vázolni, mit tudnak tenni azért, hogy az ország biztosabb alapokon álljon. A szövetség képviselő- és szenátorjelöltjei versenyképesek, meggyőződésem, hogy felkészültségükkel gazdagítani és befolyásolni tudják a parlamenti munkát – jelentette be Kovács Péter ügyvezető elnök október 3-án, hétfőn azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács a múlt hét végén véglegesítette a bejutónak tekinthető személyek neveit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin.
Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, hogy olyan jelöltek indulnak a szövetség színeiben, akik a magyar ügy elkötelezettjei, akik az RMDSZ alapelveinek megfelelően prioritásként kezelik a közösség gyarapodását, kiállnak a magyar emberekért Bukarestben is.
A székely–szórvány együttműködésre kitérve Kovács Péter elmondta: ahogyan négy évvel ezelőtt Háromszék vállalta, hogy a Brassó megyei Markó Attilát saját listáján indítja, ezúttal 2016-ban a Hargita megyei lista negyedik, biztosnak számító helyét a Szeben megyei Benedek Zakariásnak adja át a székelyföldi megye. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött a múlt hét végén, hogy megerősíti a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési szerződést: az MPP egy-egy jelöltje befutó helyen indul Maros és Kovászna megyében – ismertette.
Jó eredmény esetén befutónak tekinthető helyen a következő személyek szerepelnek:
Arad megye: Faragó Péter képviselőjelölt
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália képviselőjelölt, Cseke Attila szenátorjelölt
Brassó megye: Ambrus Izabella képviselőjelölt
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás képviselőjelölt, Verestóy Attila, Tánczos Barna szenátorjelölt
Kolozs megye: Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza József képviselőjelölt, Fejér László- Ödön, Miklós Zoltán szenátorjelölt
Maros megye: Vass Levente, Csép Andrea, Biró Zsolt képviselőjelölt, Novák Zoltán szenátorjelölt
Máramaros megye: Apjok Norbert képviselőjelölt
Szatmár megye: Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt, Turos Lóránd szenátorjelölt
Szilágy megye: Seres Dénes képviselőjelölt, Végh Sándor szenátorjelölt
Temes megye: Molnár Zsolt képviselőjelölt Népújság (Marosvásárhely)

Bizalomkereső egyetemi tanévnyitó
Elkezdődött hétfőn az állami egyetemeken a 2016/2017-es új tanév: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen három nyelven tartották a tanévnyitót, közben Klaus Johannis az egyetemi év kezdetét Temesváron ünnepelte, Dacian Cioloş pedig Kolozsvárra látogatott el.
Három nyelven nyitották meg hétfőn a 2016/2017-es új tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), igaz nem az elhangzott beszédeket fordították idegen nyelvre, hanem a felszólalók közölték mondandójukat más-más nyelven.
Ugyan a MOGYE szenátusának döntése alapján már múlt héten, szeptember 28-án megkezdték a tanítást, a hivatalos – rövid, lényegre törő – tanévnyitóra viszont csak hétfő délelőtt került sor a Kultúrpalota nagytermében. Az eseményen előbb a Gaudeamus, majd a román himnusz csendült fel, ezután következtek a felszólalók. Leonard Azamfirei rektor románul szólt főként az elsőévesekhez, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy az új tanévtől a felsőoktatási intézmény többet követel a hallgatóktól, de többet is fog nyújtani nekik.
Alkalmazkodni kell a rendszerhez
Nagy Előd rektorhelyettes magyarul tartotta meg beszédét, amelyben kifejtette: a gólyák túl vannak az első megmérettetésen, hiszen bejutottak a MOGYE-re, de a neheze csak ezután következik, hiszen a fiataloknak gyors ütemben kell folyamatosan igazodniuk a változó egészségügyi rendszerhez. Nagy szerint a szakma elsajátításának kihívásaival mindenkinek egyedül kell megküzdenie, a tanulásban, a helytállásban ugyanis „senki más nem illetékes rajtuk kívül”, a felnőtté válás időszakában pedig nemcsak egyénileg változnak, hanem másokat is formálnak. A rektorhelyettes megígérte az elsőéveseknek, hogy a felsőoktatási intézmény oktatói legjobb tudásuk szerint segítik majd őket az ismeretek megszerzésében, a szakma elmélyítésében.
Angolul köszöntötte a külföldi hallgatókat Angela Borda rektorhelyettes, aki az oktatói közösség nevében partnerséget ajánlott és kért az összes diáktól, hogy közösen tehessék emlékezetessé az ott eltöltött éveket.
Lucian Goga Maros megyei prefektus arról beszélt, hogy a MOGYE immár védjeggyé vált, így nemcsak országos, de nemzetközi szinten is ismert és elismert. Az ünnepség végén a román és a magyar diákszervezet, valamint az angolul tanuló külföldi diákokat képviselő hallgatók köszöntötték társaikat, akiket elszántságra, kitartásra és összetartásra biztatták.
Hétfőn tartották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanévnyitóját is: délelőtt a tagozatok közös rendezvényére került sor, majd 16 órakor kezdődött a magyar tagozat tanévnyitója, amelyen Néda Zoltán fizikus, a MTA külső tagja tartott előadást. A BBTE egyébként újdonsággal készül az új tanévre: december elejéig Mentor Klub címmel interaktív kommunikációs tréninget tartanak diákoknak.
Johannis: Temesvár kiváltságos helyzetben van
A 2021-es Európa Kulturális Fővárosa cím fontosságáról és a közszereplőket érintő plágiumbotrányokról is beszélt Klaus Johannis államfő a Temesvári Nyugati Tudományegyetem hétfői tanévnyitóján. Az államelnök egyrészt biztos benne, hogy a kulturális főváros projekt elsöprő sikerű lesz, szerinte ugyanakkor a megyei és helyi önkormányzatnak meg kell győznie a kormányt arról, hogy anyagilag és más formában is támogassák az akció kivitelezését.
„Ez az egyik legfontosabb dolog, ami történhet egy várossal – a projekt meg fogja változtatni Temesvárt. A megyeszékhely egyébként is kiváltságos helyzetben van, hiszen 1989-ben innen indult el a forradalom, 2021-ben pedig európai főváros lesz” – hangsúlyozta Johannis, aki egyébként Nagyszeben polgármestere volt, amikor a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az államfő szerint nincs bevált recept a sikerre, minden településnek valami egyedit kell megalkotnia.
Cioloş: bízni kell a rendszerben
Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitójára látogatott el, ahol az orvostanhallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: reméli, hogy amikor a fiatalok nekiállnak dolgozni, visszanyerik az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat, illetve ugyanehhez hozzásegítik az ország lakosait is. „Mindehhez elsősorban őszinteségre, egyenességre és bátorságra van szükség, hogy a dolgokat merjük nevükön nevezni” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: beszélni kell az egészségügyi rendszer problémáiról, de azt is el kell mondani, hogy mi az, ami jól működik.
Ingyenesen igényelhető az A kártya
Már igényelhetik a kincses városi egyetemisták a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által kiadott A kártyát, amely az új tanévben is ingyenes, viszont új arculattal, más szín- és formavilággal rendelkezik. A kártyával a diákok ingyenes buszbérletet válthatnak ki, és a KMDSZ partnercégeinél is kedvezményben részesülnek, ugyanakkor külföldön is használható. A hallgatóknak előbb regisztrálniuk kell az Akartya.ro honlapon, ahol egy fényképet is fel kell tölteniük magukról. Ezt követően a KMDSZ-irodában fel kell mutatni a személyi igazolványt és az aktuális tanévre lepecsételt ellenőrzőt, a harmadik lépés pedig a 2017. szeptember 30-áig érvényes kártya átvétele.
Szülinapot ünnepelt a Sapientia
Noha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán már szeptember közepén elkezdődött az új tanév, a magyar felsőoktatási intézmény is ünnepelt: hétfőn tartották az egyetem 15. születésnapját. A kétnapos rendezvénysorozat vasárnap kezdődött: a szervezők bográcsozásra, dokumentumfilm-vetítésre, a Házsongárdi temetőben vezetett sétára és koncertre várták az érdeklődőket, a hivatalos ünnepnapot pedig hétfőn tartották a Tordai úti főépületben, ahol felidézték, hogy az egyetemet 2001. október 3-án nyitották meg.
Dávid László rektor a kezdeti nehézségekről, az akkreditáció körüli bonyodalmakról, majd a sikeres jelenről beszélt. Dávid szerint a Sapientia ma már nemcsak a tudományos igényeket elégíti ki, hanem elismert márkává vált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke Barabási Albert László fizikust, hálózatkutatót idézte, aki évekkel ezelőtt úgy fogalmazott: a Sapientia EMTE kiváló kezdeményezés, hosszú távon kihívója lehet a nemzetközi egyetemeknek. A püspök azt is elmondta: a magyar állam mintegy 33 milliárd forinttal támogatta az egyetemet megalakulása óta, ennek jelentős részét infrastruktúra-fejlesztésre költötték. Kató Béla hangsúlyozta: a felsőoktatási intézmény komoly múltra tekint vissza, hiszen több generáció elballagott innen.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja kifejtette: a Sapientia ereje abban rejlik, hogy teljesítményét nem másokhoz mérten, hanem saját mércéjük szerint értékeli. A jubiláló felsőoktatási intézményt a magyar kormány részéről Grezsa István kormánybiztos köszöntötte, majd átadták az egyetem elismeréseit: a Bocskai István-díjat Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora és Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora vehette át, ugyanakkor a Sapientia nyugdíjba vonuló tanárainak is elismeréseket adtak át.
Gáspár Botond, Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea Krónika (Kolozsvár)|

Ha párt lesz a szövetség
Nincs könnyű dolga egy magát érdekvédelmi ernyőszervezetnek nevező alakulatnak, ha választásokra készülődik. Demokratikus felépítésével, döntéshozatali mechanizmusaival dicsekedne, de óhatatlanul előtérbe kerülnek a pártreflexek, a felső vezetés olykor diktatórikus határozatai elégedetlenséget váltanak ki az alsóbb szinteken. Így járt az RMDSZ is, és nem csitulnak a kedélyek, hol egyik, hol másik helyi szervezet ágaskodik, nem akarja lenyelni a központi diktátumot.
A megyei jelöltállító közgyűlések csak látszólag demokratikus voltába még beletörődtek valahogy a küldöttek, ám azt sehogy sem akarják elfogadni, hogy az így meghozott – olykor kikényszerített – döntéseik is semmivé váltak a felsőbb érdekek miatt. Nemcsak az MPP-vel kötött egyezség, Biró Zsolt befutó helyének biztosítása okozott zűrzavart, hanem a csereberék, a „jó emberek” áthelyezése, a „vállalhatatlanok” kigittelése is. Egyre nagyobb az elégedetlenség, sorra jelentkeznek a lázadók, fenyegetőzők, és miután Verestóy Attila kierőltette a legfelsőbb fórum, a Szövetségi Állandó Tanács döntésének módosítását – átpasszolta Birót a hargitai listáról a Maros megyeire –, a bukarestiek is joggal remélhetnek hasonlót. Az elnök közvetlen munkatársai pedig háboroghatnak, hogy ilyen engedetlen társasággal nem lehet dolgozni, hogy képzeli minden kis helyi vezető, hogy beleszólhat, befolyásolhatja azt, amit a nagyok akarnak. Csúcsosodik a tudathasadás, egyre jobban pártosodik a szövetség.  Bizonyára az eddigi jelöltállításokkor is voltak viták, ám mostanig ezek nem szivárogtak ki, és nem váltottak ki ily mértékű elégedetlenséget. Nem szerencsés így nekifutni a kampánynak, amikor amúgy is kritikus az ötszázalékos küszöb elérése. Hiába a fiatalokkal feldúsított lista, jó néhány nagy öreg – Verestóy Attila, Márton Árpád, Seres Dénes – elmozdíthatatlan, és néhány megyében, például Biharban egyetlen új ember sem került befutó helyre. Szépen hangzik, hogy az esélyes jelöltek több mint fele új a pályán, s az ígéret, hogy felkészült, versenyképes szakemberek, ha ennyi kérdőjel, ellenérzés, vita övezi a listaállítást, a majdani siker is kétséges. És egyre kevésbé hihető, hogy többletszavazatot hoz a nagy összefogás, az MPP-s jelöltek felkarolása, ha elnöküket szinte csak erőszakkal lehet lenyomni az egyik szervezet torkán.  Minden jel szerint az RMDSZ-nek nem egy másik magyar párttal kell megküzdenie az őszi választásokon, hanem az emberek elégedetlenségével, közönyével. Amíg belső rendszere csak áldemokratikus, nehezen tudja elhitetni, hogy alkalmas a demokrácia építésére, hogy ismét a huszonhat évvel ezelőtt megálmodott valós ernyőszervezetté válhat, amely minden magyart képvisel. Összefoghat zsebpártocskával, újíthat csapatán, ilyen körülmények között az elveszített bizalom visszaszerzéséhez ez még kevés.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem folytatja a politizálást a „kigolyózott” Jakab István
Négy nappal a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) döntése után sem értesítette senki Jakab Istvánt arról, hogy az RMDSZ miért törölte a Maros megyei szenátusi jelöltlista második helyéről – számol be Szucher Ervin a kronika.ro. 
A Bukarestben élő szakpolitikus még csak nem is gyanítja, miért kapta az övön aluli ütést. Kovács Péter, a szövetség főtitkára szerint a SZÁT-nak sok dolga volt, de hamarosan Jakab is megtudhatja, mit tartalmaz a testület – egyébként megfellebbezhetetlen – döntése.
Előre leosztott kártyák?
Jakab István a leginkább azt nehezményezi, hogy a pénteki döntés óta senki nem kereste meg, és nem magyarázta meg neki, miért ejtették a listáról. A megrökönyödése annál is nagyobb, mivel ennek semmiféle előjele nem volt. „Idén többször is elbeszélgettem Kelemen Hunorral, előbb februárban, majd márciusban, aztán a helyhatósági választások után, legvégül pedig a nyáron. Soha nem mondta, hogy ne jöjjek haza Brüsszelből, és ne gondolkodjak a parlamenti politizálásban. A szeptember 19-ei megmérettetés előtt viszont már több befolyásos Maros megyei politikus is üzent, hogy nem szívesen látnának a törvényhozásban. De ezek az üzenetek is másod-harmadkézből jutottak el hozzám” – mondta el lapunknak Jakab.
Kérdésünkre, hogy kinek állhatott útjában, neveket nem említett, csupán annyit mondott, hogy már augusztusban észlelte, hogy a kártyák előre le vannak osztva Novák Zoltánnak és Kozma Mónikának. Ilyen kontextusban rá és a megyei szervezet elnökére, Brassai Zsomborra a másik két jelölt magas rangú pártfogói valósággal ellenségként tekintettek, fogalmazott Jakab. Brassainak nem sikerült felrúgnia a papírformát, a négyük versenyében az utolsó lett, Jakab azonban sokak meglepetésére egy szavazattal megelőzte a favoritként induló Kozma Mónikát, és Novák után a második helyen végzett.
„Nem az a bajom, hogy nem voltam bizonyos körök kegyeltjei között, az a gond, hogy nem így kellett volna eljárniuk. Ha már vállalhatatlan vagyok, ahogy a sajtóban is megjelent, előre is szólhattak volna. Mert a mondvacsinált magyarázatok viccesek” – nehezményezte a szakpolitikus. A történtek ellenére Jakab István nem kívánja megfellebbezni a SZÁT döntését, hiszen már rég kifutott a 48 órás határidőből. „És egyáltalán kinek címezzem a fellebbezésemet? A kocka el van vetve, és nem péntek óta” – jelentette ki. Az elmúlt napokban felhívta az RMDSZ-t, és több személynél is próbált érdeklődni kiiktatása valós okairól; azonban minden illetékes visszakozott, és nem volt hajlandó elárulni semmit. Kelemen Hunort is megpróbálta elérni, de a szövetségi elnöknek nem volt ideje magyarázattal szolgálni. Jakab megítélésében a szeptember 19-ei szavazást követően Kelemen meg akarta mutatni, hogy a mendemondák ellenére a hatalma Maros megyére is kiterjed.
Nem szeretne Brüsszelben élni
Az állítólagos vállalhatatlanságáról a Környezetvédelmi Alap államtitkári rangú vezetője kifejtette: valóban van befagyasztott állása Brüsszelben az Európai Bizottságnál, amit versenyvizsgával foglalt el négyéves próbaidővel. A posztját tíz évre fagyasztották be, így bármikor visszatérhetne a belga fővárosba, de a következő éveit nem Nyugat-Európában képzelte el. „Talán az a baj, hogy szakpolitikus vagyok és nem megélhetési politikus, aki ha kiesik a parlamentből, nincs hova visszamennie?” – tette fel a költői kérdést.
A történtek dacára Jakab István nem fontolgatja kilépését az RMDSZ-ből, de tisztában van azzal, hogy a szövetség vezetése többé nem számít a munkájára. Egyébként az övön alulinak ítélt ütés után maga sem kíván az erdélyi magyar politika részese lenni. Mint mondta, miután a Cioloş-kormány leköszönése után lejár a Környezetvédelmi Alap élén betöltött igazgatói mandátuma, visszaköltözik Kolozsvárra vagy szülővárosába, Marosvásárhelyre.
Lapunk érdeklődésére, hogy a SZÁT miért nem közölte Jakab Istvánnal a személyével kapcsolatos döntést, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt mondta, hogy a testület nagyon sok döntést hozott, és még nem volt ideje kiközölni azokat. „Jakab István is hamarosan meg fogja kapni” – szögezte le Kovács. A pénteki határozat kötelező érvényű és megfellebbezhetetlen, tette hozzá. Jakab helyét egyébként mégsem a rangsor harmadik helyezettje, Kozma Mónika kapta, hanem a képviselői lista harmadik helyezettjének, Császár Károlynak ajánlották fel – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Fellegvári csapda
Csapdát állított önmaga számára az RMDSZ csúcsvezetése, amikor a szenátor- és képviselőjelölti rangsorolást formailag a helyi szervezetekre bízta, de utólag mégis átírta azt. Ráadásul a nyilvánosság előtt majd’ minden érintett – főleg a vesztes pályázók – a közös érdeket szem elől tévesztve kardoskodott saját valós vagy vélt igazsága mellett. Tény, hogy a négylépcsős döntéshozatali eljárás demokratikusnak ígérkezett. Sőt, a pártok működésében egyedülállónak is mondható. Első menetben a szövetségi képviselők arról döntöttek, hogy minden területi szervezet maga határozza meg, hogy az általánosan megfogalmazott kritériumok alapján miként rangsorolja a honatyai székre pályázókat. Ezt követően az állandó tanács tagjai heves vita után az ejtőernyősök szórásáról is határoztak. Így került – a Maros megyeiek nagy megkönnyebbülésére – Biró Zsolt az udvarhelyiek nyakába. Igen ám, de a Verestóyék küldöttgyűlése nem nyelte le a "békát". Ezért a negyedik menetben, a szövetség állandó tanácsának múlt pénteki gyűlésén, felborították a Maros megyeiek titkos szavazással felállított sorrendjét: Biró Zsolt kigolyózta a képviselői listán befutónak számító harmadik helyezettet, akit kárpótlásként áttettek a szenátori rangsorba másodiknak. A küldöttek által ide rangsorolt Jakabot pedig törölték a jelöltek sorából. Természetesen ezt értetlenkedve fogadták helyi szinten. De nemcsak ők, hanem az udvarhelyiek és a bukarestiek is elégedetlenek a SZÁT döntésével. Valójában nem a személyekkel van bajuk, hanem az eljárás zavarja őket. A szövetség újjátervezést ígérő vezetősége hitelének sokat ártott ez a csiki-csuki eljárás. Megtörténhet, hogy az a nyereség, amire az új arcok megjelenésével számítottak, elúszik egy ilyen át nem gondolt, kapkodó döntés miatt. Pedig nehéz lesz a választókat mozgósítani. A közösségben ismeretlen jelöltek szavazatgyűjtő képessége kiszámíthatatlan. Ezért fontos, hogy hiteles személyiségek legyenek, akik indulása nem a kulisszák mögötti alku eredménye. Akiknek van választói támogatottságuk. Tudnak mozgósítani. A most leköszönt "nagy öregeket" nehéz lesz lepipálni, bármennyire is "erodálódtak" az elmúlt évtizedekben. A szövetség csúcsvezetése is megérti talán egyszer, hogy a Maros megyei magyarság támogatása nélkül bukásra van ítélve az érdekképviselet. Tehát ahelyett, hogy akarva-akaratlanul folyamatosan mellékvágányra kényszerítik e közösséget, inkább vissza kellene adni elvesztett rangját. A fellegvári elitizmus és hatalombirtoklás elégedetlenséget szül. Van élet Kolozsvár falain kívül is. Sőt.
Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely)

Kegyeltek és kitagadottak
Felállította bábuit az RMDSZ a parlamenti választások sakktábláján. Amint az várható volt, a polgári gyalogok besorozása nem ment zökkenőmentesen, de a szövetség felső vezetése végül minden olyan figurának megtalálta a helyét a jelöltlistán, akit oda szánt.
A megméretkezők névsorának véglegesítése során egymásnak feszültek a belső erők, a személyes, helyi és országos érdekek; regionálisan is megmutatkoztak a súlycsoportbeli különbségek, illetve a tagok, szervezetek lojalitását is alaposan próbára tették.
Az RMDSZ ez esetben is politikai pártként viselkedett, a vétójoggal rendelkező Szövetségi Állandó Tanács múlt hétvégi döntéseit pedig csak az nem nyelte le, aki eddig más illúziókat kergetett. Hiszen egyértelmű volt: az MPP felnyalábolt fenyőágainak tüskéi valakit úgyis megszúrnak. Az udvarhelyszéki RMDSZ volt olyan erős, hogy elutasítsa a felső vezetés decemberi ajándékát, a marosszéki tulipánnak viszont már nem volt más választása: be kell fogadnia porzói közé Biró Zsoltot, a polgári párt elnökét.
A cserebere-akciók, az itt a piros, hol a piros játék során egy olyan szakember is kirostálódott, aki a helyi választmány eredeti rangsorolásán a Maros megyei szenátorjelölt-lista második helyére került. Jakab István gazdag romániai és brüsszeli vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy tudását a parlamentben kamatoztatná, ám a párt felső vezetése nemhogy elvette tőle az amúgy sikert nem garantáló helyet, de se szó, se beszéd, a listáról is törölte a megélhetési politikusnak messze nem nevezhető közgazdászt.
Természetesen, mint minden felső vezetésnek, a SZÁT-nak is joga van felülírni a helyi döntéseket, ha a helyzet felülnézetből úgy kívánja. Nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy a decentralizáció mellett vehemensen kardoskodó vezetők saját házuk táján esetenként semmibe veszik az alsóbb szintű határozatokat. A politikából kiábránduló Jakab esetében az a visszataszító, ahogyan bántak vele, illetve a megyei szervezettel: előzetes egyeztetés, figyelmeztetés nélkül „kilőtték” a jelöltet – aki utólag sem kapott magyarázatot –, és kész tények elé állították a marosszéki választmányt is (akárcsak a bukarestit, amely továbbra is tiltakozik befutó helyre rangsorolt képviselőjelöltjük lecserélése miatt).
A közösségi kommunikációs alapszabályokra fittyet hányó, ridegen kirekesztő eljárás arra világít rá, mi zajlik a Bukarestben jól megedződött magyar pártban az érdekvédelmi külcsín mögött. Lehet, nem mondtunk újat – csupán arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a kiskirályok, kegyeltek és kitagadottak világának térnyerése nagyon rossz dolog.
Páva Adorján Krónika (Kolozsvár)

Magyardellő, az élni akaró falu
Vadregényes környezetben fekszik a Maros által körülölelt kis magyar település, a Maros megyei Magyardellő. A pár éve immár hídon is megközelíthető falucskát kezdik felfedezni a fiatal családok, ami reményt ad arra, hogy az érintetlen környezetben fekvő település turistaparadicsommá válhat.
Virágvázaként öleli körbe a Maros a települést, miközben óvja és elrejti. Igazi vadregényes táj fogadja a Marosvásárhelytől alig 25 kilométerre fekvő Magyardellőn az oda tévedőt vagy vendéget. Pár éve csak gyaloghídon és a kompon lehetett megközelíteni. Emlékszem, itt utaztam először komppal, s nem ismerve a komp működését, azon csodálkoztam, hogy a fiatalember milyen könnyedén vontatja át a gépkocsikat úsztató vastálcát a Maros egyik partjáról a másikra. Azóta már megépült a híd, de a táj még mindig meseszerű. A hídról letérve viszonylag jó úton kell poroszkálni egy szűk kilométert a legelő szomszédságában, amelyen kecskék és lovak békésen legelnek egymás mellett. Az alig száz füstöt rejtő faluban ma is sok ház üresen áll, vannak olyanok, amelyben csak hétvégenként vagy nyaranként szellőztetnek, portalanítanak. Az utcák többnyire kihaltak, mindenki a maga portájával, dolgával foglalkozik. A legtöbb kert végében békésen hömpölyög a Maros, amely azonban sokszor volt haragos, de mindig megbékélt: az elmúlt években gátakkal szabályozták, hogy ne öntse el a dellőiek portáját. A kis falu egyetlen boltja két váltásban fogadja a vevőket, ebédidőben pár órára bezár, s délután nyit újra, hiszen mindig akad olyan, akinél elfogyott a só, a cukor vagy csak váratlan vendégek érkeztek, akiket illik megkínálni valami itókával. Az idősebbek hetekig nem mozdulnak ki a faluból: hova is mennének?
A helyiektől tudom, hogy a 1960-as években még színtiszta magyar település volt, Magyardellőt Kicsi–Magyarországnak nevezték. Utcái gyermekzsivajtól voltak hangosak, a templompadok nem kongtak az ürességtől. A hetvenes-nyolcvanas évektől azonban lassan, de biztosan apadásnak indult. Legtöbben a fő útvonalak mentén levő, biztos munkahelyeket és megélhetést biztosító településekre költöztek. A családi házakból lassan kihaltak az idős szülők, és sok házat megpróbáltak olcsón értékesíteni, de kevés talált új gazdára.
Gyermekként Dellő jelentette az életet
Az egykori Magyardellő hangulatát részben visszaadja Szász Gyöngyike, született Demeter, vallomása, akit arra kértem, hogy pár szóban foglalja össze, mit jelent számára szülőfaluja. Már évek óta Budapesten lakik, de valahányszor teheti, szívesen hazajön Erdélybe, és ilyenkor kilátogat Dellőre is. Szülei hétvégenként járnak haza a családi házhoz kertészkedni. Szász Gyöngyike legutóbb az augusztusban szervezett falutalálkozó alkalmából látogatott Dellőre, ahol emléklapot is kapott: kereken harminc évet töltött az idén.
„Számomra gyerekkoromban Dellő legfőképp a szabadságot jelentette. Nagyszüleim ott éltek, tehát a hétvégék és szünidők nagy részét ott töltöttem. Dellő volt az a hely, ahol lényegében felnőttem. Megtanulhattam azokat a dolgokat, amiről Móra Ferenc a Kincskereső kisködmönben vagy Tamási Áron az Ábel a rengetegben ír a vidékről, azaz a falusi életről. Ott követtem el életem csínytevéseit, mint például a csoportos szőlőlopást, a saját kertünkből való almalopást, az egész napos ingyenes strandolást a Marosban. Ott tanultam meg főzni, szilvás gombócot készíteni. Szombatonként Dellőn hagyománya volt a gulyásfőzésnek, és minden este puliszkát ettünk vacsorára hol paprikás mártással, hol hagymás tokánnyal, de volt olyan, hogy üstben főzött szilvalekvárt higítottunk vízzel, és azt mártogattuk puliszkával. Dellőnek köszönhetően ismerem levelükről a gyümölcsfákat, és tudom, mi a veteményezés, a kertészkedés. Itt tanultam meg kapálni, kaszálni, szénát forgatni vagy kukoricát, krumplit betakarítani. Tudom, mit és mennyit esznek a háziállatok. Hogyan kell tehenet, illetve kecskét fejni, kacsát tömni, tyúkot etetni. Otthon tanultam meg kenyeret dagasztani és sütni. Ma is a számban érzem ennek az ízét: milyen finom a frissen sült kenyeret a kútból mert vízzel enyhén meglocsolni és cukorral beszórni” – meséli Szász Gyöngyike, aki ma is hálásan emlékezik vissza gyerekéveire. Mint fogalmaz, igazából most döbben rá, hogy mennyire gazdag gyerekkora volt, mennyi tapasztalatot szerzett, mi mindennel felruházta egy életre ez a száz házból álló kis falucska.
Híd és árvízvédelmi rendszer
A kerelőszentpáli polgármester, Simon István nem vette le szemét és kezét a kihalófélben levő kis településről, Magyardellőről. Mindig úgy osztották a községi költségvetést, hogy abból ebbe a kis elzárt falucskába is jusson. 2006-ban készült el az új gyalogoshíd, de a gépkocsik, szekerek továbbra is komppal kellett megközelítsék a Maroson át a települést.
Minden további beruházás hatalmas összegeket igényelt, de rendre minden elkészült. 2011-ben befejezték a gátrendszert: a megfelelő magasságú töltésekkel immár sikerült megóvni a települést a gyakori árvízveszélytől, azelőtt ugyanis évente négyszer-ötször is kiöntött a Maros. Az árvízvédelmi rendszer elkészültével élhetőbb lett ugyan a település, de még mindig nehezen lehetett megközelíteni, a község tehát hozzálátott az addigi legnagyobb beruházásához, a Maroson átívelő hídhoz. A megyei önkormányzati támogatásból megépült híd látványosan megváltoztatta a falu hétköznapjait. Az addig jórészt parlagon heverő magyardellői földeket ma már szinte teljes egészében megdolgozzák. A Maros árterületén található kiváló minőségű, jó termőképességű földekre egyből nagy lett az igény, az erőgépek most már gond nélkül megközelíthetnek minden parcellát. „Az utóbbi években sokan bérelnek földet Magyardellőn, és ez gazdaságilag jótékony hatással van nemcsak a falura, hanem a községre is” – magyarázza a polgármester, aki azt is nagy megvalósításnak tartja, hogy sikerült bevezetni az ivóvizet a faluba.
Noha élhetőbb és lakhatóbb településsé vált, az előző évtizedek hatalmas elnéptelenedési trendjét az utóbbi tíz év masszív beruházásai sem tudták megváltoztatni. Gyerekhiány miatt nemcsak az iskola szűnt meg, hanem a néhány óvodás is Kerelőszentpálra ingázik. 2007-ben a márciusi ifjaknak állítottak kopjafát a református templom udvarára: egy évtizeddel ezelőtt még 140 lelkes volt a gyülekezet, de azóta is folyamatosan apad.
Munkalehetőség a községben
Az immár kényelmet nyújtó Magyardellőt azonban kezdik felfedezni az olyan fiatal családok, akik tiszta levegőre és csendre vágynak. Suba Csongor és felesége, Réka, két és fél éve költöztek ki a faluba. Megváltották Csongor nagyszülői házát, felújították és berendezkedtek. A feleség arról mesél, hogy férje kertészmérnök, így mindenképp falura akart költözni. Lévén, hogy ősei itt születtek, kézenfekvő volt Magyardellőre kitelepedni, annál is inkább, mert a falu közel van a városhoz. „Nagy szerencsénk volt, hogy miután kiköltöztünk, éppen elkészült a híd is, ami nagy segítséget jelent az olyan ingázóknak, mint én. Bár Marosvásárhely viszonylag közel van, mégsem lehet azt mondani, hogy egyszerű az ingázás. Magyardellőre nem jár ki busz, az időseknek és fiataloknak is egyaránt ki kell gyalogolniuk Kerelőszentpál főútjára, tőlünk mintegy másfél kilométerre, és többek között egy mezőn is át kell haladni, ahol juhnyájak és juhászkutyák vannak” – magyarázza a fiatalasszony. Az ingázás annak sem olcsó mulatság, aki kocsival teszi meg a megyeközpontig tartó távot, hiszen havonta legalább 400 lejbe kerül az üzemanyag. Ezt minimálbéres állás mellett nem lehet vállalni. Vendéglátóm szerint a munkaképes dellőiek nagy többsége mégsem Marosvásárhelyre ingázik, hanem a Kerelőszentpál határában működő kábelgyár alkalmazottja: a nagyvállalat saját kisbuszaival biztosítja a munkások szállítását.
Vadregényes táj és nagy csend
„Reggel olyan tiszta és friss a levegő, mintha a hegyekben ébrednél. Nagy a csend. A falut körbeöleli a Maros, így nyáron nagyon sokat csónakázunk. Aki meglátogat, azt is elvisszük egy-egy csónaktúrára. Ezt mindenki nagyon szereti. Sok mindent megtermelünk magunknak. Csongor nemcsak a saját kertünkben, hanem két szomszédos kertben is gazdálkodik, és ismerősöknek, barátoknak értékesíti a minimális vegyszerrel kezelt zöldségeket, de tartunk rucát is” – magyarázza mosolyogva a városi asszony.
Magyardellő jövőjét tekintve Suba Réka optimista: bár most sok az üresen álló ház, van már néhány fiatal család, akik megpróbálják kimozdítani a holtpontról a kis magyar közösséget. Ennek egyik példája a nemrég megszervezett falunap. A bemutatott színdarabnak olyan sikere lett, hogy máris Kerelőszentpálra és Búzásbesenyőbe hívták az előadókat. „Tudjuk, hogy kihalóban van a falu: az itt élő idős emberek mellett zömében öt-hat család jár hétvégeken haza. De Csongor unokatestvérei közül van már olyan, aki komolyan fontolgatja, hogy hazaköltözik családostól. Víz, gáz és villany van, hamarosan aszfaltutunk is lesz és megoldódik a csatornázás” – magyarázza bizakodóan Réka.
Sáfárkodni a talentumokkal
Csorbai Loránd református lelkész hét éve szolgál a gyülekezetben, fiatal feleségével együtt kinn lakik a parókián. Elismeri, hogy emberi számítások szerint nincs nagy esély arra, hogy Magyardellő újra Kicsi-Magyarország legyen, de optimista. „Noha a falu többsége idős ember, vannak kiköltöző fiatal családok és mintegy 15 gyerek. Magyardellő az anyaegyházközség, de már régóta kevesebben vagyunk itt, mint Kerelőszentpálon, ahol gyarapodik a református közösség. Most a dellői gyülekezethez 80-an tartoznak és a faluban 120-an laknak. Mivel közel van a város és érintetlen, szép a természet és ma már hídon is meg lehet közelíteni a falut, bízom benne, hogy még több fiatal család választja majd otthonaként Magyardellőt. Azt szeretnénk, ha a települést felvennék a Natura 2000-es természetvédelmi területek közé. Ezen a vadregényes tájon turisztikailag sok a kiaknázásra váró lehetőség. Szeretnénk csónaktúrákat beindítani, gyermekfoglalkozásokat szervezni. Meg kell találnunk azokat az utakat, amelyek fejlesztik Magyardellőt és helyben is megélhetést biztosítanak” – fogalmaz a református lelkész.
Az idei augusztus végi falunap keretében játszóteret avattak. Nem az uniós előírásoknak megfelelő gumiszőnyegest, hanem olyan tájba illőt. A bizakodás jele ez is. Ma 15 gyerek hintázhat, csúszdázhat és rúghatja a bőrt a falucska játszóterén. Meglehet, tíz év múlva már kicsi lesz a mostani játszótér, és újra gyermekzsivajtól lesznek hangosak a dellői utcák. Újra csapatostól fognak a kertek végéből a Marosba ugrani, lubickolni a gyermekek.
Simon Virág Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Betegellátás Maros megyében: kevés a szakember, zsúfoltak a kórházak
Felemás érzés fogja el az embert, ha belép a Maros megyei kórház épületébe: egyik épületszárnyból a másikba lépve vagy egyik emeletről a másikra haladva az ultramodern, nyugati színvonalú kórházi osztályról egy ajtónyitással rendkívül elhanyagolt körülmények közé kerül. A legkorszerűbb berendezéssel, a folyosón éjjel világító lámpákkal, puha szőnyeggel, korszerű mellékhelyiséggel találkozhatunk az egyik osztályon, míg a másikon rozsdás a vaságy kerete, az éjjeliszekrény fiókját alig lehet kihúzni, a vécé és a zuhanyozó szinte használhatatlan, a padlót is egykor jobb napokat látott linóleum borítja.
Kevés a szakember a sürgősségi osztályon
A sürgősségi rohammentő szolgálat a legprofibb felszereléssel, a legrátermettebb szakemberekkel fogadja a betegeket, külön részlegen a felnőtteket és külön a gyerekeket. Mindenki kedves, segítőkész, türelmes, azonban kevés a szakember, egy gipsz-cserére, vagy egy röntgenre órákat is kell várakoznia annak, akinek nem élet-halál közötti az állapota.
„Hamarabb, mint éjfél előtt ne is számítsanak arra, hogy sorra kerülnek” – magyarázza egy fehérköpenyes egészségügyi alkalmazott kedvesen, miután az ötéves páciens és hozzátartozója délután óta várakozik, hogy kicseréljék a gipszet a gyerek karján. Az illetékes ugyanis ép egy életmentő műtéten vesz részt, amikor lesz egy kis ideje, jön és megoldja a gipszcserét.
Annak ellenére, hogy a szolgáltatások nem túl gyorsak, több helyen is ott a háromnyelvű táblácska, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy itt nem fogadnak el hálapénzt.
Életmentő műtétet végzett az egyetemista
Műtétre készülve B. Sándor a sebésztől az altatóorvosig mindenkit megkeresett. „Utóbbi meg is lepődött, mondta, hogy csak legritkább esetekben szoktak a betegek az altatóorvosra is gondolni, a pénzt elvette, megköszönte, de allergiás tesztet nem végeztetett” – meséli kórházélményeit olvasónk, aki ennek következtében altatáskor lassan kezdett elfeketedni, mert az altatókoktél egyik komponensére allergiás volt. Az altatóorvos ettől szinte elájult, gégemetszést képtelen volt csinálni, mert másfél évtizede nem végzett ilyen műtétet. A sebész sem állt a helyzet magaslatán: ő bárhol vág, de torkot nem.
A műtőben ott téblábolt egy utolsó éves egyetemista, aki felajánlotta, hogy, ha senki nem csinálja meg a gégemetszést, ő megpróbálhatja – habár addig csak hullákon végzett ilyen beavatkozást. „A sebész erre úgy válaszolt, hogy ennek a betegnek már úgy is szinte mindegy, s a diák megcsinálta, és jól, így maradtam életben” – meséli olvasónk.
Sz. Géza rutinműtétre került kórházba. Azt mondták, hamar elvégzik, egy napig megfigyelés alatt még maradnia kell, aztán mehet haza. „A műtét előtt az altatóorvos 1500 lejt kért. Nekem egyhavi nyugdíjam alig ezer lej, inkább hazamegyek, aztán lesz ami lesz velem. Mire az orvos visszakérdez: elnézést, 150 lejt akartam mondani” – mesélte a volt beteg.
Hálapénz nélkül is lehet
A betegek között vannak, akik egyáltalán nem gondolnak arra, hogy hálapénzt adjanak az orvosnak. Erről mesél E.B., aki a neurológián feküdt két hétig, mialatt különböző vizsgálatokat végeztek, egyik szakrendelőből a másikba kísérték, a legújabb technikákat is kipróbálták rajta, mágneses rezonanciát egy hét alatt kétszer is végeztek, – anélkül, hogy mindezért bármennyire is „hálás” lett volna bármelyik orvosnak, nővérnek, ápolónak.
„Kedvesek voltak, segítőkészek, megalázónak éreztem volna, ha borítékot csúsztatok az orvos, vagy az ápoló zsebébe” – osztotta meg élményeit az egykori beteg, aki mindennel meg volt elégedve, „csupán” a mellékhelyiségekben érezte úgy, mintha ott megállt volna a fejlődés. „Úgy látszik, senkinek nem jutott eszébe, hogy a kórházban ápoltak is tisztálkodnának, mintha 30 évet repültem volna vissza az időben, mikor beléptem a zuhanyozóba” – mesélte.
Rendkívül jó körülmények vannak ellenben a Maros megyei kórház újszülött osztályán: kétágyas szobákban fekszenek a kismamák babáikkal együtt. Tisztaság, este diszkrét megvilágítás, éjjeli lámpa mindkét ágy fölött, külön fürdőszoba nyílik minden kórteremből, modern ágy és kiságy a kisgyereknek, mosdókagyló, szappan, fertőtlenítőszer. „Mindez olyan, mintha nem is Romániában lennénk” – magyarázta az anyuka, akit éppen meglátogattunk.
„Szégyellem magam a kollégáim helyett”
„Orvostársaim lejáratják a szakmát, hiteltelenné teszik az orvostársadalmat, megszegik a hippokratészi esküt. Szégyellem magma helyettük, felháborítónak tartom, ami nap mint nap történik” – fogalmaz érdeklődésünkre egyik orvos. A névtelenségét megőrizni óhajtó K.A. a megyei kórház alkalmazottja. Úgy látja: a betegnek elég a saját gondja, nem szabadna még hálapénzt is várni, vagy egyenesen kérni tőle.
„Nagyon jól tudom, mi folyik, hallom, hogy egyik-másik orvosnak mi a tarifája, és ha nem kapják meg rá sem néznek a betegre. Még megdöbbentőbb, hogy egyesek el is küldik a pácienst azzal, hogy csak akkor jöjjön vissza, amikor megvan a pénze” – magyarázza az orvos. Hozzátette: édesapja és nagyapja is orvos volt, mindkettőtől azt látta, hogy a hozzájuk forduló betegen segíteni kell a legjobb tudásuk szerint, anélkül, hogy fizetséget várnának.
Nagyberuházások a fejlesztések érdekében
2012 és 2016 között 5,45 millió lejt ruházott be a Maros megyei tanács a fennhatósága alá tartozó egészségügyi intézményekbe. Ebből 4 664 000 lej jutott a Maros megyei, 789 ezer lej pedig a dicsőszentmártoni kórháznak. A megyei kórházat különböző vizsgálati eszközökkel, orvosi felszereléssel látták el, a dicsői intézményben különböző korszerűsítéseket végeztek, illetve orvosi műszerekkel szerelték fel – tudtuk meg a Maros megyei tanács sajtóosztályától.
Egy másik beruházás, amire 2009-ben pályázatott a megyei önkormányzat és 2013-ig be is kellett fejezni, a megyei kórház felszerelését, az egészségügyi szolgáltatások bővítését célozta. A megítélt, több mint 11 millió lejt az orvosi szolgáltatások minőségének a javítására, a minőségi szakvizsgálatokra, orvosi eszközök beszerzésére, szakrendelők kialakítására és felszerelésére fordították.
Antal Erika maszol.ro

„Egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot”
A marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termében emlékezett meg a 167 évvel ezelőtt kivégzett 13 aradi vértanúra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete október 6-án.
„Mártírok születtek magyarságunk egén, a hit mártírjai, akik nemcsak önmagukban, nemcsak a közösségben hittek, hanem eleven hitű emberek voltak. Az élő hit mártírjait tiszteljük, akik hitüket a haza oltárán feláldozták” – mondta Balla József római katolikus lelkész, aki felolvasta Damjanich János 1849. október 5-ről 6-ra virradó éjszaka írott imáját. Péterffy Gyöngyvér Erős hittel című saját költeményét szavalta el, majd a Rendhagyó Történelemóra egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor ismertette a történelmi tényeket, kiemelve: „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell”.
Elmondta, Magyarország az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot egy új ország megteremtéséért vívta, a 200 ezres orosz és 66 ezres osztrák csapatokkal szemben csupán abban bízhattak, hogy képesek lesznek annyira lelassítani az előretörést, hogy Nyugat-Európa felfigyeljen a küzdelemre.
„A magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, mint ahogy ma is felismeri, és ha kell, nemcsak a maga szemszögéből, hanem egész Európa helyett felismeri” – fogalmazott Kocsics Lóránt Zsombor.
A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a Kultúrpalota nagytermében. A magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Gáspár Botond Székelyhon.ro 

„Erősítenünk kell a szabadság kultúráját!”
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából.
A központi rendezvényt – mint minden évben – Aradon tartották, ahol a program a hagyomány szerint szentmisével kezdődött a belvárosi római katolikus templomban, melyet Kovács Péter gyulai esperes-plébános, általános püspöki helynök celebrált. Ezt követően a megemlékezők a Szabadság-szoborhoz vonultak.
A megemlékezésen elsőként felszólaló Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy egyetlen európai nemzetet sem kímélt meg a történelem attól, hogy meg kelljen vívnia a maga szabadságharcát. „A nemzetté válás és a szabadság iránti vágy, valamint az abból fakadó szabadságharc párost alkotott a népek történelmében, különösen a francia forradalomtól kezdődően. Ez alól nem voltunk, nem is lehettünk kivételek mi, magyarok sem” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hangsúlyozta, az aradi 13 vértanú áldozatkészségének és mártírhalálának példája ma is aktuális a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarság számára. Kelemen Hunor szerint arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozata és emléke, hogy minden választásunkkal, minden cselekedetünkkel, nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság kultúráját, a szabadság feltétel nélküli szeretetét erősítsük.
Az Aradi Hírek portál tudósítása szerint Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként értékelik.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében azt emelte ki: a 21. századi kihívásokkal csak összefogással tudhat szembenézni Közép-Európa. „Nemcsak gazdasági, hanem látjuk a migrációs kérdést is, amelyekre nem lehet megfelelő választ adni egyenként, hanem feltétlenül szükséges az összefogás, minimum a térségbeli összefogás” – idézte a politikust az aradi hírportál. A Zala György alkotta emlékműnél megtartott megemlékezést követően 16 órakor a Vesztőhelyen tisztelegtek a vértanúk előtt, a program szerint pedig 18 órától az aradi állami színházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott című darabját mutatták be.
„Meg kell tanítani: emlékezni kötelesség!”
Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 résztvevő jelenlétében tisztelegtek a nemzeti gyásznapon a megyei könyvtár mögötti emlékparkban, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékére állított 13 kopjafát, Balázs Antal alkotásait. Elsőként a fafaragó mester – az emlékpark létrehozásának ötletgazdája – szólt az egybegyűltekhez, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „csak egy maroknyi polgár” érezte úgy, hogy részt kell vennie a megemlékezésen, „holott emlékeznünk kell azokra, akik a harcolni akarásban példát mutattak nekünk”. Balázs Antal arra kérte a pedagógusokat, hogy tanítsák meg a diákoknak, hogy emlékezni kötelesség.  A megemlékezés díszvendége, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az identitásunk megőrzéséért folytatott, közel 170 éve tartó harcról beszélt. Hangsúlyozta, míg a 19. századi forradalom idején az osztrák elnyomás ellen kellett küzdeni, ma a kozmopolita gondolkodás veszélyezteti a magyarságot. 
A nyárádszeredai magyarság a hagyománytól eltérő módon emlékeztek meg a kivégzett aradi vértanúkról csütörtökön délelőtt. A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel, így emlékeztették az arra járó helybelieket a nap fontosságára. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet alelnöke lapunknak elmondta: szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848-49-ben, mint 1956-ban a pesti ifjak. A délelőtt felállított pannónál sokan elidőztek, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat gyújtottak a helyszínen.
„Spekulánsok helyett Petőfikre van szükség!”
„Ma is az asztalra felpattanó, az igazságot kimondó és értékeinket megvédő, talpra magyar Petőfikre van szükségünk, nem pedig az áldemokrácia eszméi mögött megbújó spekulánsokra” – hangzott el a Maros megyei EMNT szerda esti megemlékezésén. A Deus Providebit Taulmányi Ház Szent Mihály termében megtartott rendezvényen Balla József római katolikus lelkész felolvasta Damjanich János vértanú-vezérőrnagy 1849. október 6-án hajnalban írt imáját.
A Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor a történelmi tényeket ismertette. „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell” – fogalmazott. Rámutatott, a magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, ezt teszi ma is „az egész Európa helyett”. A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az EMNT országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Krónika (Kolozsvár)

195 csapat jelentkezett a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasójátékára
A szervezők várakozását is felülmúlva összesen 195 csapat jelentkezett a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szeptember közepén meghirdetett olvasójátékára, és október 11-én kezdődik a könyvvásár főtámogatásával a Mélykvíz néven meghirdetett kocsmakvíz is. 
Az Olvasd el és játssz velünk! olvasójátékra 585 gyerek olvassa el a kijelölt könyveket, ami már önmagában is nagy eredmény a szervezők szerint. A játékos vetélkedőre nemcsak Maros megye városi és vidéki településeiről jelentkeztek, hanem szép számban iratkoztak fel Hargita és Kovászna megyei csapatok is. 
„Jó látni, hogy a két évvel ezelőtt először meghirdetett olvasójáték így kinőtte magát. Célom az volt, hogy a gyerekek olvassák a kortársakat, hiszen az utóbbi évtizedekben hihetetlen fellendült a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom. Hiszem, hogy a mai gyerekolvasók igényeit kielégítő friss, szórakoztató, de ugyanakkor igényes könyvekkel közelebb hozhatjuk a gyerekek szívéhez az irodalmat, és fellendíthetjük az olvasókedvüket" – hangsúlyozza a kezdeményezés célját Makkai Kinga.  Az október végén szervezett elődöntő nyertes csapatai a döntőben a könyves szemlén újra találkoznak. 
A marosvásárhelyi könyvvásár támogatásával indul október 11-én a marosvásárhelyi kocsmakvíz második évada is. A Mélykvíz néven elindított kocsmai vetélkedő december 13-ig minden kedden este nyolc órától kerül megszervezésre a Sörházban. 
A B. Szabó Zsolt által összeállított és levezényelt vetélkedőre három-öt fős csapatok jelentkezhetnek a Mélykvíz Facebook-oldalára írt üzenetben. 
A könyvvásár támogatóként való belépésével a kvízkérdések között megnő a könyvhöz, irodalomhoz köthető feladványok száma is, ezáltal is az olvasást, a könyves kultúrát népszerűsítve a fiatalok körében.  Káli Király István, a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője szerint a vásár és az erdélyi magyar kiadók számára nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett a középiskolás és egyetemista fiatalokat is megszólítsák, az olvasást népszerűsítsék körükben, hiszen „nincs olyan kincs, ami a könyvekből ne lenne kibányászható, és nincs derekabb aranyásó, mint egy ifjú ember.” 
A november 10. és 13. között megrendezett könyvvásáron egy Extra kvízre is sor kerül majd. (közlemény) Transindex.ro

"A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk"
Hatvanéves a Maros Művészegyüttes
Hatvan éve, 1956 őszén alakult az ország egyik legjobb hivatásos néptáncegyüttese, a Maros Művészegyüttes – akkoriban Állami Székely Népi Együttes néven, 134 taggal. Az együttes nevét 1959-ben Állami Ének- és Táncegyüttesre változtatták, 1970-től a marosvásárhelyi filharmónia égisze alatt működött tovább, ugyanezen évtől már Maros Művészegyüttes néven. Az intézmény 1980 májusától vált önállóvá, nevét mindmáig megtartotta. Ahogyan történetének töretlenségét is, hiszen bárhová is tartozott az elmúlt évtizedek alatt, koncepciója mit sem változott: a néptáncot, a népzenét kívánta magas művészi színvonalon népszerűsíteni, a különböző erdélyi régiók és nációk táncait, népszokásait bemutatni, azokat megőrizni és közismertté tenni. Az elmúlt évek alatt mindezek mellett pedig új területekre is merészkedni – a művészegyüttes utóbbi bemutatói között akadt nem egy táncszínházi produkció és rockballada is, az intézménytől megszokott és elvárt magas művészi színvonalon.
Az idei hatvanadik évforduló méltó ok az ünneplésre, és ezen ünneplés nem is maradt el: október 3-a és 9-e között gazdag programú eseménysorozat keretében emlékeznek a kezdetekre, éltetik a jelent és alapozzák meg a jövőt. A rendezvények között megtalálhattuk az együttes tagjai által felkészített, magyar és román műkedvelő népi együttesek produkcióit, találkozást és beszélgetést az együttes egykori, mai és soron következő tagjaival – Novák Ferenc "Tata" Kossuth-díjas koreográfus moderálásával –, illetve azok közös előadását, ősbemutatót, majd végszóként ünnepi gálaestet a Kultúrpalota nagytermében, a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával közös szervezésben. Mindezekről már korábban hírt adtunk, így csupán egy, de jelentős kérdést intéztünk Barabási Attila Csabához, a Maros Művészegyüttes vezérigazgatójához: túl a nyilvánvaló rendezvényeken, mit jelent számára, illetve az intézmény számára ez az évforduló? Milyen jelentést hordoz, milyen üzenetet rejt a ma és az eljövendő idő nemzedékeinek?
– Nekem elsősorban megtiszteltetés, hogy az együttes hatvanadik évfordulóján én vezethetem az intézményt, hogy a kollégákkal közösen megszervezhettük ezt az évfordulós rendezvényt – megtiszteltetés és hatalmas felelősség. Az együttes 1956-ban alakult ugyan, de a rendszerváltást követően én vagyok az első magyar nyelvű vezérigazgatója, a mostani program pedig gazdagabb, mint az ötvenedik évfordulón szervezett rendezvény-sorozat, amelyben aligazgatóként vettem részt. Büszke vagyok az együttes minden tagjára, büszke vagyok arra, ahogyan hozzájárulnak a népi kultúra terjesztéséhez. És büszke vagyok arra is, hogy nemcsak táncosként állják meg a helyüket, nemcsak a színpadon tevékenykednek, nemcsak az előadásokon láthatjuk őket, hanem oktatással is foglalkoznak. A népszerűsítéshez a színpadon kívül végzett munka is hozzájárul, Maros megyében pedig elég sok fiatal érdeklődik a népzene, a néptánc iránt. Ez a kollégáinknak, a táncosainknak is köszönhető – igen sok helyi műkedvelő együttest irányítanak különböző településeken. Az ezen együttesek előadásaiból álló estünkre idő hiányában csak tíz csoportot hívhattunk meg, holott sokkal többen vannak.
Az oktató és nevelő jellegű tevékenység mellett a Maros Művészegyüttesnek hatalmas múltja van, olyan története, amelyről nem egy, de akár hetven könyvet is lehetne írni. A múlt rendszerben mi voltunk az egyetlen hivatásos népi együttes – ma már szélesedett a kínálat, az országban öt hivatásos magyar tánccsoport létezik, de mi változatlanul az ország élvonalához tartozunk. Ezt a különböző premierek, fesztiválfellépések, vendégjátékok, kritikák és díjak is igazolják. Mindkét tagozatunk, mind a magyar, mind a román nagyon felkészült táncosokból áll, és hatalmas figyelmet fordítunk az utánpótlásra, mert a jövőt nekünk kell magunknak megalapoznunk. Csak akkor fog élni az együttes, ha lesz, aki folytassa a munkát, és úgy tűnik, az utánpótlás-probléma nálunk megoldódott. Az általunk e célból létrehozott Napsugár együttes immár 23 éve létezik, egykori tagjai közül sokan ma nálunk táncolnak. Akik pedig nem, akikből például tanárok, orvosok vagy akár mesteremberek lettek, azok gyerekeiknek adják tovább a népzene és a néptánc szeretetét. A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk. Ez a mottónk, amelynek helyességét az együttes újból felívelt népszerűsége is mutatja. Olyannyira, hogy a vasárnap esedékes gálaestünkre már egy héttel ezelőtt minden jegy elkelt – válaszolta Barabási Attila Csaba vezérigazgató.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor nem tudja, hogy tilos lefotózni a szavazócédulát
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének rangsoroló küldöttgyűlésén történteket kommentálva Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, nem ütközik törvénybe, ha valaki lefényképezi a szavazócéduláját. Holott ez kihágásnak számít, és pénzbüntetés jár érte.
Az RMDSZ elnöke a Maszolnak adott interjúban kommentálta a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) parlamenti jelöltlistákról hozott döntését, valamint az ezzel kapcsolatban megfogalmazott belső bírálatokat. A politikus kitért arra is, hogy – amint azt a Krónika feltárta – az alakulat Maros megyei rangsoroló küldöttgyűlésén a jelöltek, de főként a szavazni összehívott küldöttek egy részének fényképfelvételt kellett készítenie a szavazócédulájáról. A Krónika érdeklődésére többen is megerősítették: bizonyítékkal kellett szolgálniuk arról, hogy azokat a képviselő- és szenátorjelölteket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak.
„Olvastam magam is arról, hogy a küldöttgyűlésen fényképezték a szavazócédulákat. Elvártam volna, hogy erre vagy Brassai Zsombor (megyei RMDSZ-elnök – szerk. megj.) vagy Péter Ferenc (A Maros Megyei Tanács elnöke – szerk. megj.) reagáljon. Egyébként a szavazatok fényképezését egyetlen törvény sem tiltja. A parlamentben a titkos szavazást filmezi az összes televízió” – jelentette ki a portálnak Kelemen Hunor, hozzátéve: alapvetően nem látja súlyos problémának a küldöttgyűlésen történteket, de elvárt volna egy gyors reakciót.
Bár nem egyértelmű, hogy az RMDSZ-elnök pontosan milyen voksolásról beszél (például helyhatósági vagy államfőválasztásról, esetleg egy politikai alakulat belső megmérettetéséről), a hatályos jogszabályok igenis tiltják, hogy valaki lefényképezze a szavazócéduláját. A belügyminisztérium az idei, június 5-én rendezett önkormányzati választás előtt a hasonló esetek elkerülése érdekében felhívást intézett a lakossághoz, miszerint 600-tól ezer lejig terjedő pénzbüntetéssel sújtható, akit tetten érnek, miközben fotót vagy videofelvételt készít a dokumentumról szavazás közben. Ilyen szankcióra egyébként idén is volt példa: a rendőrség 600 lejes bírsággal sújtotta Șerban Huidu televíziós műsorvezetőt amiatt, hogy a nyári megmérettetésen feltöltötte a Facebook-oldalára a saját maga által lefotózott (amúgy szándékosan érvénytelenített) szavazólapot. Ugyanakkor a román Büntetőtörvénykönyv szerint hat hónaptól három évig terjedő letöltendő szabadságvesztéssel sújtható, aki bármilyen eszközzel megakadályozza a szavazati jog szabad gyakorlását. Mivel elvileg az RMDSZ belső rangsoroló küldöttgyűlése is ugyanolyan demokratikus aktusnak tekinthető, mint a helyhatósági vagy parlamenti választás, egyértelmű, hogy a Maros megyei küldöttek egy részét akadályozták szavazati joguk szabad gyakorlásában, amikor pártbeli feletteseik megszabták számukra, kire voksoljanak.
kronika.ro Erdély.ma

A volt főtanfelügyelőt is visszautasították
Nyilvánosságra hozták az iskolaigazgatói versenyvizsgára pályázók listáját, amelyet a Maros megyei tanfelügyelőség honlapján bárki megnézhet. Maros megyében jelentkezők közül huszonhármat utasítottak vissza valamilyen hiányzó okiratra hivatkozva.
Az oktatási minisztérium hétfőn úgy döntött, hogy lehetőséget ad a hiányzó iratok miatt visszautasított pályázóknak, hogy beszerezzék a dokumentumokat, erre egy napot adott. A vizsga időpontja nem változott, október 12-én kezdődik az írásbelivel – olvasható a tanügyminisztérium hivatalos közösségi oldalán.
A Maros megyei visszautasítottak között szerepel például a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatói tisztségére pályázó Bíró Emese, akinek a dossziéját azért utasították el, mert nem szerepelt az iratok között az az igazolás, amellyel bizonyítja, hogy nem volt megbüntetve az elmúlt négy évben (a 5080/2016-os számú tanügyi törvény 9-es cikkelyének első bekezdése alapján).
A dicsőszentmártoni iskola igazgatói posztjára pályázó Bichis Ioana Elvirat is visszautasították, ugyancsak  egy hiányzó igazolás miatt. A marosszentgyörgyi Szent György Általános Iskola igazgatói tisztségét megpályázó Csíki Angéla jelentkezését sem fogadták el a saját felelősségére megírt nyilatkozat hiánya miatt. Továbbá a Maros Megyei Neveléslélektani Központ igazgatói tisztségére pályázó Porkoláb Annamária jelentkezését sem fogadták el arra hivatkozva, hogy hiányzik a 2011/2012-es tanévre vonatkozó értékelése.
A visszautasítottak között szerepel továbbá Matei Dumitru városi tanácsos neve is – régebb főtanfelügyelő is volt Maros megyében – ,aki a Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatói tisztségére pályázott – olvasható a tanfelügyelőség iratában.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Bálint István és aligazgatója, Horváth Gabriella már nem pályáznak iskolavezetői tisztségekre, helyettük Hajdú Zoltán az aligazgatói, illetve Mátéfi István az igazgatói funkció betöltésére jelentkezett.
Az Európa Általános Iskola igazgatói tisztségéért ketten is versenybe szállnak: Mihaela Însurățelu, az intézmény jelenlegi igazgatója, illetve Angela Mare, az iskola volt igazgatója. Ketten pályáznak a Transilvania Kereskedelmi Szakközépiskola vezetői tisztségére is: Laslo Simion jelenlegi igazgató, illetve Sorina Mihaela Bălan, jelenlegi aligazgató, aki mindkét funkciót megpályázta.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro

Nehéz sorsú, tehetséges gyermekeket és fiatalokat támogatnak
Ösztöndíjat hirdet a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Székelyföldön élő, iskolai és felsőszintű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára.
A program alapját a Székelyföldi Tehetségalap biztosítja, amely a HKA kezdeményezésére jött létre 2015-ben háromszéki vállalkozók és neves közéleti személyiségek adakozásából. Az alapot a HKA kezeli, a pályázati program lebonyolításával viszont a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanácsot bízta meg.
A pályázat célja pénzbeli segítségnyújtás a Hargita, Kovászna vagy Maros megyei lakhelyű, 6–20 éves, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek és fiataloknak, hogy tanulmányaikat zavartalanabbul folytathassák – fogalmaznak a HKA munkatársai. A rendelkezésre álló keretösszeg 60 ezer lej. Az ösztöndíj mértéke ezer lej diákonként, az összeg folyósítása egyszeri banki átutalással történik november-december időszakban.
A pályázati anyagok beküldési határideje október 24-e, az összeállított iratcsomót postán kell eljuttatni. További információk a meghirdetést közzétevő alapítvány honlapján.
Bencze Melinda Székelyhon.ro

Közös gálaműsorral ért véget a 60. évforduló ünnepi sorozata
A megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő Maros Művészegyüttes magyar és román tagozata, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szintén 60 éve létrejött vegyeskara lépett színpadra vasárnap este a Kultúrpalotában, az egyhetes ünnepi sorozat záróakkordjaként.
Megtelt a Kultúrpalota nagyterme, ahol a 60 évvel ezelőtt megalakult Állami Székely Népi Együttesre, a Maros Művészegyüttes elődjére emlékeztek, díjazták az együttes egykori és mai vezetőit, a filharmónia kórusának a karvezetőjét, egykori és jelenlegi koreográfusokat, művészeti irányítókat.
Nagy ünnepre gyűltünk össze – fogalmazott Kilyén Ilka, aki műsorvezető társával, Liviu Pancuval közösen magyar és román nyelven szólította színpadra a fellépőket. Hatvan évvel ezelőtt a népzene és néptánc szolgálatában kezdte el működését az egykori népi együttes, abban az időben az egyetlen hivatásos együttes, amely a magyar folklór mellett a román, a szász és a cigány népi kultúra terjesztését, népszerűsítését is magára vállalta – hangzott el az ünnepi beszédek során.
„Fantasztikus hetünk volt, közel háromezer ember volt kíváncsi ránk, ami azt jelenti, hogy szeretik a Maros Művészegyüttest, sikerül olyan műsorokat színpadra állítanunk, amelyek elnyerik a közönség tetszését” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Barabási Csaba Attila igazgató, aki a színpadra lépve arra kérte a teremben levőket, hogy egy perc néma csenddel adózzanak azok – táncosok, zenészek, koreográfusok, művészeti vezetők – emlékének, akik már nincsenek az élők körében.
„Hét nap és hét éjjel ünnepeltünk mint a mesében” – fogalmazott Barabási, rámutatva a 60 esztendő jelentőségére, ami alatt „megszületett és felnőtt” az együttes és eljutott oda, ahová az alapító tagjai megálmodták. „Köszönjük mindazoknak, akik vállalták a munkát, azoknak az embereknek, akik sok-sok nehézséggel, ugyanakkor örömmel, lelkesedéssel tették a dolgukat” – mondta az igazgató.
Az Állami Székely Népi Együttes megalakulásakor zenekarral, tánckarral és kórussal is rendelkezett. A vegyeskar 1970-ben kivált az együttesből és a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniához csatlakozott, ami érthető is, hiszen egy szimfonikus zenekar nem működhet kórus nélkül – idézte a történteket magyar és román nyelven Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója, a kórus karvezetője, aki erre az alkalomra külön műsort állított össze és a vegyeskarral nyitotta meg az előadás-sorozatot.
Az ünneplőket Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is köszöntötte, hangsúlyozva, hogy mindkét intézmény nagyban hozzájárult Maros megye és annak kultúrájának a népszerűsítéséhez, hírnevének öregbítéséhez határokon innen és túl. „Büszkék vagyunk a multikulturalitásra, ami Maros megyét jellemzi, arra, hogy a Maros Művészegyüttes és a filharmónia sokat tett azért, hogy Románia kulturális térképén előkelő helyet foglaljunk el” – fogalmazott a megyei tanácselnök.
Az ünnepi műsor a román tagozat előadásával folytatódott, majd a magyar tagozat mutatta be az erre az alkalomra készített folklórműsorát, küküllőmenti és mezőségi táncokat. Énekelt Kásler Magda, a zenekart Moldován Horváth István, a tánckart Nagy Levente és Domokos Zsuzsanna vezette.
Antal Erika Székelyhon.ro

Gyöngykoszorú-találkozó Mezőbándon
A hagyomány arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához! E mottó jegyében tizenhárom évi szünet után Mezőbándon újraéledt a Gyöngykoszorú-találkozó mozgalom. A helyi Csipkebogyó tánccsoport és a református egyházközség közös erővel leheltek életet a rendezvénybe, tizenkét néptánccsoportot hívtak meg, s tették a találkozót a népi kultúra ünnepévé, amelynek legfőbb hozadéka az ősi hagyaték éltetése, gyerekek, fiatalok közösséggé kovácsolása a Székely-Mezőségen.
Csillagszemű gyermekekben gyönyörködünk
A találkozó a csoportok felvonulásával kezdődött, majd a református templomban istentiszteletet tartottak, ahol köszöntések hangzottak el. Lukácsi Szilamér, az egyházközség lelkésze hangsúlyozta, öröm, hogy van folytatás, hogy többéves vágyuk teljesült, hiszen tovább vihetik Böjthe Zoltán és Judit munkáját. Mezőbándon ma több mint 50 gyerek kapcsolódott be a néptáncoktatásba, a Csipkebogyó három csoportjába, sok a fiatal, a lelkes szülő, akik fontosnak tartják a hagyomány éltetését. A csoportokat Szabó Éva vezeti fáradtságot nem ismerő buzgalommal. Körülötte egy olyan közösség állt össze, amely összetart, s aminek gyümölcsei ma már nyilvánvalóak. Azon túlmenően, hogy a nagyszámú közönség gyönyörűségére táncolnak, egymástól is tanulhatnak a fiatalok, főként a székely-mezőségi régió táncaiból.
– Azért szerveztük a Gyöngykoszorú- találkozót, hogy felszínre hozzuk az igazgyöngyöket, támogassuk csillagszemű gyermekeinket, csodáljuk a mélyről fakadó rátermettségüket, s együtt örüljünk velük! Mutassuk meg Európának, hogy vannak gyökereink, amiből táplálkozzunk, van élő népi kultúránk, amit nem engedünk megtépázni. Addig vagyunk erősek ezeken a tájakon, amíg gyermekeink táncolnak, szól a szívből jövő népdal! – fogalmazott a lelkész a találkozó megnyitóján.
Köszönet a szülőknek, az édesanyáknak
Kilyén Ilka, Magyar Örökség díjas színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke főként a gyerekekhez szólt, hangsúlyozva, mennyire büszkék lehetnek arra, hogy megadatik nekik néptáncot tanulni. Olyan gazdag magyar néptánckincsünk, hogy egy emberélet nem lenne elég valamennyit elsajátítani. Ami a miénk, annak megőrzésére igyekezni kell, hogy az anyanyelv mellett a zenei anyanyelvünket, a mozgáskultúránkat is sajátjának érezze a felnövő nemzedék. Ennek a megtartása, továbbadása az ő feladatuk lesz – fogalmazott az EMKE elnöke, aki köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy szép ruhába öltöztetik és elküldik a gyermeket táncolni, és hogy áldozatot hoznak e mozgalom éltetéséért, amelyet Szabó György Pál és Szabó Éva indított el Maros megyében.
Erdély új nemzedékének zászlóvivői
– A magyar népi kultúrában valami olyan hatalmas erő és minőség van, ami újjá tud születni – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. – Biztos vagyok abban, hogy ti, fiatalok, akik gyönyörű népviseletet öltöttetek, akik megtanultátok a táncokat, a muzsikát, nem valami gyászmenetbe álltatok be, hanem ti vagytok Erdély új magyar nemzedékének a zászlóvivői. Minden táncotok, fellépésétek legyen az élet nagy öröme! – hangzott a biztatás.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ képviselőjelöltje a közösség erős érdekképviseletére hívta fel a figyelmet, akárcsak Böjthe Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke, aki a decemberi választásokon való részételre is buzdította a jelenlevőket.
A rendezvény résztvevőit a község elöljárói, Horváth Árpád alpolgármester és Radu Mircea polgármester is köszöntötték.
Tánc, mulatság, jókedv
A tánccsoportok a református közösségi otthon színpadán léptek fel. Bevezetőül Balázsi János, a falu kántora népdalokat énekelt. A színpadon a helyi Csipkebogyó csoportjait, a mezőmadarasi Árvalányhajt, a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoportot, a Csillagfény és a Szivárvány néptánccsoportot, a felfalusi Bíborkát, a szabédi Fürge Lábakat és a mezőbergenyei Kincsásót láthatta a közönség. Népdalt énekelt még Barabás Beatrix.
A fellépések mögött álló rengeteg munkát oklevéllel jutalmazták a szervezők.
Délután mindenki táncházba volt hivatalos, ahol jókedvvel, örömmel táncolhatott.
A helyi közösség, az asszonyok nagyon kitettek magukért, az eseményre nagy adag töltött káposztát főztek. Hat nagy fazékban 1800 töltelék rotyogott, amihez 65 kg húst használtak fel. A táncosok, a vendégek jóízűen falatoztak belőle. Ezenkívül házi sütemény, kalács és egyéb finomságok is kerültek az asztalra, ami ismét a helyiek összefogását, a közért tenni akaró hajlandóságát bizonyítja.
Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely)

Megmaradni és értéket teremteni a szülőföldön
A Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát gyarapító kilenc személyt tüntetett ki az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kitüntetést szeptember 15-én ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Csíkszeredai Főkonzulátuson Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki a kitüntetettek közösségért végzett példamutató munkáját értékelte az ünnepélyes átadás során.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át prof. dr. Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő, a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat tagja. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével prof. dr. Sipos Emese egyetemi tanárt, Dénes Mihályt, a Máltai Szeretetszolgálat tagját, Oláh Dénes római katolikus főesperest, Dimény András unitárius lelkészt tüntették ki. A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, a marosvásárhelyi Petry húsipari vállalkozás vezetője és Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa vehette át.
Megyénkből öten részesültek az elismerésben, az ő értékelésükről készült az alábbi összeállítás a Csíkszeredai Főkonzulátustól kapott laudációk alapján.
Dr. Csedő Károly professor emeritus a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának korábbi dékánja, a Farmakognózia és Fitoterápia Tanszék nyugalmazott tanszékvezető professzora, a Román Orvostudományi Akadémia rendes tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának tagja. Igazgatója és szakmai vezetője volt az általa alapított csíkszeredai Kájoni János Gyógynövénykertnek, amely szervesen kapcsolódik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen folyó oktatáshoz.
Dr. Csedő Károly professzor elsőként tárta fel Erdély gyógy- és fűszernövényeit minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt, munkásságának köszönhetően számos gyógynövény tudományos megalapozottsággal vált a mindennapi orvosi gyakorlat részévé; 1953 óta a mai napig is aktív előadója és kutatója a gyógynövényhatástannak és gyógynövényekkel való gyógyításnak. Kutatómunkájának eredményeit számos találmányban, gyógyteában, gyógynövénykivonatokat tartalmazó készítményben fellelhetjük. Tudományos publikációi több mint 300 közleményben és 20 könyvben jelentek meg, doktori tézisét "A romániai gyógyászati paprika hatóanyagainak a vizsgálata" tárgyban írta. Több nemzedéknyi gyógyszerészhallgató oktatása mellett 19-en szereztek PhD-fokozatot tudományos irányítása alatt a gyógynövényhatástan és gyógynövény-terápia témakörében.
Dr. Csedő Károly pályája során több elismerésben is részesült, 2007-ben kiválósági oklevéllel tüntette ki a Román és a Magyar Tudományos Akadémia közös kutatási eredményeiért. 2012-ben pedig az MTA Arany János-életműdíját vehette át. 1999-ben Csíkszereda város díszpolgárává avatták.
Ft. Oláh Dénes a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllői főesperesség főesperese 1957. január 31-én született Korondon. 15 éves volt, amikor úgy döntött, hogy a papi hivatást választja. Teológiai tanulmányait 1977 és 1983 között végezte, 1983. június 19-én szentelték pappá. Négy évig a kolozsvári Szent Mihály-templom segédlelkésze. Onnan Alsócsernátonba helyezték át, ahol 1990-ig szolgált. Ezt követte hat kihívásokkal teli év a Zsil völgyében, Petrozsényban. Ott tanulta meg a hálaadás és a közösségteremtés fontosságát.
1996-ban másodjára került vissza Kolozsvárra, ahol a Szent Péter-plébánia plébánosa lett, ahol 13 évig szolgált. 2009-ben helyezték át Marosvásárhelyre, előbb plébánosnak, majd főesperesnek, amely tisztségben 2012-ben öt évre újra megerősítették. 2014 pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsú szónoka volt.
Munkájában nagyon fontosnak érzi a lelki élet állandó ápolását. Vallja, hogy lelki háttér nélkül egy pap, de egy hivatalnok élete sem ér semmit. A legnagyobb kihívásnak a magukra maradt öregek, a szétbomlott családok megsegítését tartja. A plébánia tulajdonában lévő Deus Providebit Házban számtalan közösségi rendezvényt szervez. Oláh Dénes mint egyházi író is említésre méltó. A Vasárnap katolikus hetilapban megjelent prédikációi, alkalmi írásai, előadásai, tanulmányai több kötetben jelentek meg. Oláh Dénes papi jelmondata: "Itt vagyok, Uram, engem küldj!" (Iz 6,8). Izajás próféta szavait, vagyis az engedelmességet tartja papi hivatása alapjának.
Dr. Sipos Emese a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának volt dékánhelyettese, egyetemi tanár Marosvásárhelyen született 1966. január 24-én. Egyetemi tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte 1989-ben. 1995-től a MOGYE Gyógyszerészeti Karán tanársegéd, 1998-tól adjunktus, 2004-től docens, majd 2014-től egyetemi tanár. A kar aktív oktatói közül professzori címe jelenleg csak neki van.
A gyógyszerésztudományok doktori fokozatát 2001- ben nyeri el, 2002-től főgyógyszerész. Jelenleg az ipari gyógyszerészet és gyógyszerészeti menedzsment tanszékvezető tanára.
2008-tól a MOGYE Gyógyszerészeti Karának dékánhelyettese és egyben a magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás felelős vezetője egészen 2014 áprilisáig, míg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát érő sorozatos jogtalanságok miatt – a többi magyar tisztségviselővel együtt – úgy dönt, hogy tiltakozása jeléül lemond erről a tisztségről.
2015-ben a Gyógyszerészeti Kar akkreditációs folyamatában megbízzák a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának akkreditálásához szükséges dokumentáció összeállításával. Ezt el is végzi, de amikor az egyetem román vezetősége úgy dönt, hogy a román nyelvű gyógyszerészképzés programja esetében a végleges akkreditációhoz szükséges dokumentációt állít össze, őt viszont azzal a feladattal bízza meg, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának csak az ideiglenes akkreditációs dokumentációját készítse el, a kérést megtagadja azzal az indoklással, hogy nem jogos a két nyelven zajló oktatás ilyen megkülönböztetésű akkreditáltatása. Különösen nem indokolt a magyar nyelvű gyógyszerészképzés ideiglenes akkreditálása, amikor 1948-tól csak magyar nyelvű gyógyszerészképzés indult a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a román nyelvű képzés csak 1962-től kezdődött.
Ezzel a határozott kiállásával Sipos Emese megakadályozta, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programja csak ideiglenes akkreditációt kapjon. Ezen feladat megtagadásáért az egyetem román vezetése Sipos Emesét rektori fegyelmi megrovásban részesítette. Ezen büntetésre (és más formai okokra) való hivatkozással az egyetem román vezetői 2016 elején törölték őt a Gyógyszerészeti Kar magyar szenátusi és kari tanácsi jelöltjeinek a listájáról.
Asztalos Enikő néprajzkutató, a volt marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajz és népművészet szakának nyugalmazott tanára, a Kolozs megyei Magyarfodorházán született 1939-ben. Gyermekkorát a Mezőségen, ifjúkorát Kalotaszegen töltötte. A középiskoláit Kolozsváron végezte. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. Ugyanazon az egyetemen néprajzból I. tanári fokozati vizsgát tett. A Kriza János Néprajzi Társaságnak megalakulásától tagja. Pályafutása alatt hivatalosan 53 évig oktatott, amíg meg nem szűnt az állása.
A hagyománymentést és a népi kultúra legszélesebb körben való megismertetését rendkívül sokoldalú oktatói és közművelődési munkássága bizonyítja. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életének minden részével és a folklór minden műfajával. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett.
Nagy leleményességgel és szakértelemmel már a diktatúra éveiben iskolai néprajzi múzeumot alapít és szervez, amely nemcsak a magyar közösség számára létfontosságú az identitás megőrzésében, de ezáltal a román és roma tárgyi emlékeket is bemutatja. Munkája során számos díjnyertes gyűjtőcsoportot is szervezett mind tanulókból, mind felnőttekből.
Közművelődési tevékenységének gazdagságát azok a néprajzismertető és - terjesztő előadások is bizonyítják, amelyeket nőszövetségi összejöveteleken, falutalálkozókon, könyvtári eseményeken, népi gyermekjáték-vetélkedőkön fejtett ki. 1993–1998 között a Marosvásárhelyi Rádió néprajzi műsorának állandó, különböző tévéadók néprajzi témájú műsorainak gyakori előadója. 1993-tól a Maros megyei Népújság napilap Erdélyi néprajz című rovatának állandó szerzője, ahol ismeretanyagot és a legfrissebb gyűjtéseit közli.
A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Munkáiból eddig 12 könyvet adtak ki.
Petry Zalán Endre a Primacom Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Marosvásárhely és környékének közismert üzletembere, 1978-ban diplomázott sikeresen a bukaresti Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karán. Lévén egy tősgyökeres marosvásárhelyi mészáros-iparos-kereskedő család sarja, a rendszerváltás utáni esztendőben testvérével és az azóta elhunyt édesapjával megteremtik a Petry húsáruüzem újraalakításának és beindításának feltételeit. Az 1879-ben Petry Zsigmond által alapított létesítmény magánosítása, visszaállítása nem bizonyult könnyű feladatnak, de nem is volt kérdés, hogy ez a cél számára, így hát konokul hitt és dolgozott. Saját tőke felhasználásával megnyitotta az első manufakturális húsfeldolgozót és üzletet. 1996-ban pályázati tőke bevonásával Primacom néven kaput nyitott a ma is üzemelő, modern technikával felszerelt vágóhíd és húsáruüzem. Az áruforgalmazás folytonosságát, valamint a vásárlók egyre növekvő igényét kielégítendő, megfelelő üzletláncot hozott létre Marosvásárhelyen és Székelyföld városaiban. Újabban Kolozsvár is felkerült a Petry-üzletek sorába.
Az igényesen kialakított és barátságos üzletekben alapkövetelmény a kétnyelvűség, valamint a személyzet udvarias és megnyerő viselkedése, amely mindig a cég értékrendjei között szerepelt. A személyzet szakmai ismeretének gyarapítását a közelmúltban létrehozott Petry Akadémia is biztosítja.
A cég megalakulásának 25. évfordulójára Petry Zalán Endre megálmodott és létrehozott egy látványműhelyt és múzeumot. A múzeumban kiállított tárgyak, fényképek ápolják a gazdag és színes mészáros-hagyományokat és Marosvásárhely értékeit. Mindezeket a megvalósításokat az évek során a hivatalos szervek, a kereskedelmi kamara, az önkormányzat, a magyar kormány megfelelő módon értékelte, díjazta. 2016-ban a korábban említett Petry Látványműhely és Múzeum Magyar Termék Nagydíjban részesült, két másik PETRY ZSIGMOND- hentestermékkel együtt.
A Petry vállalkozás elsősorban azért sikeres, mert Petry Zalán Endre személye révén megőrizte a vállalkozás családi jellegét. Legszebb erényei közé tartozik az az ipar- és munkahelyteremtési ambíció, amellyel 250 alkalmazottnak kenyeret biztosít. Nem mellékes, hogy a dolgozók 90%-a magyar nemzetiségű.
Petry Zalán Endre szakmai életével mélyen összefügg hobbija is, ezért évek óta tagja a Kis- Küküllő Borlovagrendnek, valamint az Erdélyi Fehérasztal Lovagrendnek. Kedvenc mondása és életfilozófiája:  "Legnagyobb kaland megmaradni ott, ahol születtünk". Népújság (Marosvásárhely)

Külföldi munkavállalás: mintha négy év alatt kihalt volna három megye lakossága
A 2011. évi népszámlálás alkalmával a hivatalos statisztikák szerint 727 ezer román állampolgár tartózkodott egy évnél hosszabb időn át külföldön. Számuk a népszámlálást követő időszakban, 2015-ig további 700 ezerrel gyarapodott. Négy év alatt leforgása alatt Hargita, Kovászna és Szilágy megye teljes lakosságának megfelelő számú román állampolgár távozott külföldre munkavállalás vagy letelepedés céljából, és ez csak a hivatalos adat. A megyék 2012 és 2015 között becslések szerint átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt.
A romániai hivatalos adatok azonban távolról sem fedik le a valóságot. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2015-re időszerűsített migrációs adatai szerint a múlt évben 3,4 millió román állampolgár élt külföldön. A világszervezet adatait a célországoktól kapott kimutatásokra alapozta. Így például az olaszországi Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az országban 969 ezer román állampolgár élt. Persze, ez az adat sem pontos, hiszen számos be nem jelentett feketemunkás is dolgozik az országban, így az olaszországi románok száma mindenképpen meghaladja az egymilliót.
Római statisztikusok adatai szerint egyébként az országban 2014 végén több mint ötmillió külföldi állampolgár telepedett le hosszabb vagy rövidebb időre – ez az ötmillió Olaszország lakosságának 8,2 százalékát jelenti, miközben 2003-ben ez az arányszám mindössze három százalékos volt.
A migrációs térképen az első nagy változás 2007-ben következett be, amikor Románia az Európai Unió tagja lett. Ebben az évben az Olaszországban élő románok száma csaknem megkétszereződött, 342 ezerről több mint 625 ezerre emelkedett, 2014-ben pedig – nem hivatalosan – meghaladta az egymilliót.
Az illetékes olaszországi hatóságok felmérése szerint az országban élő idegen állampolgárok esetében a román vendégmunkások csaknem valamennyi olasz tartomány esetében többségben vannak, három tartomány kivételével, ebből kettőben az albánok, egyben pedig az ukránok alkotják a „kisebbségi többséget”.
A spanyol Munka- és Migrációügyi Minisztérium adatai szerint az országban 842 ezer román él, ám elismerik, hogy valójában a román állampolgárok száma itt is megközelíti az egymilliót.
Erdélyben Kolozs megye vesztette el a legtöbb lakóját
Romániában nincs olyan megye, ahonnan ne távoztak volna tízezres nagyságrendben külföldi munkavállalásra a lakosok. Becslések szerint a megyék 2012 és 2015 között átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt. Az erdélyi megyék közül Kolozs megye vezet: hivatalosan több mint 196 ezer alkalmazottja van, a külföldön dolgozók száma pedig megközelíti a 48 ezret.
Kolozs megyét Brassó megye követi: a 157 ezer alkalmazottat nyilván tartó megyében csaknem 46 ezren próbálnak szerencsét a határokon túl. A dobogó harmadik fokát a 209 alkalmazottal és 44 ezer külföldön munkát vállaló személlyel rendelkező Temes megye foglalja el. Bihar megyében 150 ezer foglalkoztatottat és közel 33 ezer külföldre távozott vendégmunkást tartanak nyilván, Máramaros megyében pedig a foglalkoztatottak és a külföldre távozók száma csaknem 92 ezer illetve 30 ezer.
A székelyföldi megyék esetében Kovászna megyéből csaknem 13 ezer lakos dolgozik a határokon túl, miközben a foglalkoztatottak száma valamivel több mint 45 ezer. Hargita megyében több mint 14 ezer vendégmunkás távozott külföldre, az alkalmazottak száma pedig csaknem 60 ezer. Maros megyében majdnem 119 ezer alkalmazottat és 31 ezer külföldön munkát vállaló személyt tartanak nyilván.
A több mint kétmillió lakossal rendelkező Bukarestből csupán az elmúlt négy évben 63 ezer személy távozott külföldre. Miközben országos szinten, a külföldi országok adataira támaszkodva könnyebb nyilvántartani a romániai vendégmunkásokat, addig a megyék esetében ez meglehetősen nehéz. A fogadó államok ugyanis csak a munkavállalók országát tüntetik fel, a megyéket természetesen nem. Így a statisztikusok voltaképpen csak nagyjából képesek felmérni a határokon túl szerencsét próbálók számát.
Veszteség az országnak
A Munka- és Társadalomvédelmi Országos Tudományos Kutató Intézet főtitkára, a közgazdasági tudományok doktora, Cătălin Ghinăraru szerint minden külföldön boldogulni kívánó román állampolgár veszteséget jelent az országnak, hiszen immár nem járul hozzá a bruttó nemzeti össztermék képzéséhez, tudásának, felkészültségének pedig más ország gazdaságai látják hasznát.
Ugyanakkor viszont fel kell mérni Románia reális helyzetét, lehetőségeit is: a román gazdaság jelenleg képtelen megfelelő számú munkahelyet teremteni, sőt, nem csupán a szakképzetlen, vagy közepes felkészültséggel rendelkező, de a magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkező 20 és 64 év közötti munkaerőt sem képes teljes mértékben foglalkoztatni – véli a főtitkár.
Ennek ellenére a romániai vállalatok mégis munkaerőhiánnyal rendelkeznek, mivel az általuk felkínált bérek viszonylag alacsonyak. Az alacsony bérektől, a nehéz munkakörülményektől menekülő román munkaerő tehát külföldön igyekszik boldogulni, és számításait nagyrészt meg is találja, hazatelepülésére tehát jó ideig nincs semmilyen lehetőség. maszol.ro

Kelemen Hunor: mindig birkózás van a parlamenti helyekért
A kvótanépszavazás erdélyi vonatkozásairól, az RMDSZ jelöltlistájáról, a helyi szervezetek elégedetlenségeiről és a választási érdektelenségről beszélgettünk A politika belülről műsorban.
- A magyarországi kvótanépszavazás a választókorú erdélyi magyaroknak mintegy 15-20 százalékát érinti közvetlenül – ennyien szerepelnek a választói névjegyzékben, tehát ennyien élhettek a szavazati jogukkal. Körülbelül a felük, mintegy 60-70 ezer személy élt ezzel a jogával. Ezeknek a számoknak a tükrében nem érzi úgy, hogy túldimenzionált volt a kvótanépszavazás tematizálása Erdélyben? 
- Ennyien gondolták úgy, hogy élni fognak a szavazati jogukkal, és mindig annak van igaza, aki elmegy szavazni, hiszen aki nem megy el, annak a véleményét nem ismeri senki. Aki elmegy, annak a véleményét ismerjük, akár egy politikai szavazásról van szó, akár egy referendumról. Ennél tovább én nem szoktam a választásokat és a szavazásokat kommentálni. Én azt tartom jónak, ha a szavazati jogát használja az ember, és él vele mindannyiszor, amikor erre szükség van, de természetesen ez egy személyes opció. 
Akinek nincs magyar állampolgársága, azt nem szabad ebbe beleszámolni, mert nem szabad a vadkörtét összekeverni a naranccsal. 
- A választókorú erdélyi magyarok 15-20 százaléka szavazhatott, ehhez képest hetekig csak erről szólt a közélet.
- Nyilván az tud erre a kérdésre válaszolni, aki fölnagyítja és ezt tematizálta. Én, amikor megkérdeztek, akkor véleményt mondtam, és az én véleményem ezzel kapcsolatban nem változott, vagyis, hogy a szavazati joggal élni kell. Nyilván a politikai elemzőknek a dolga eldönteni, hogy ez a szám sok volt vagy kevés. Én ezt nem akarnám túlkommentálni és felnagyítani, de minimalizálni sem ennek a jelentőségét. 
- Hamarosan azonban lesz egy választás, amely minden választókorú erdélyi magyart érint: a december 11-i parlamenti választások. Összeállt az RMDSZ végleges jelöltlistája a befutónak számító helyekre, és kívülről úgy tűnt, hogy elég nagy birkózás volt ezekért a helyekért.  - Minden alkalommal az van, legalábbis 1997-től, amióta jobban belelátok, vagy 2000-től különösen, amikor én is részt vettem egy előválasztáson, amikor a csíki régió két befutó helyéért kilencen – ha szabad így mondani – birkóztunk az előválasztáson. Mindig verseny volt valamelyik régióban, nem mindig egyforma verseny, de az a jó, hogy van verseny. És az a jó, ha egy versenyt követő helyzetet úgy lehet kezelni, hogy azok, akik nem kerültek befutó helyre, nem nyertek választást, továbbra is a csapat tagjai maradnak és a csapattal együtt dolgoznak. Ez nem mindig sikerül, de ilyen a politika, ilyen a verseny, akár a belső versenyről, akár a külső versenyről beszélünk, én nem tartom ezt egy katasztrófának, nem látom bajnak. 
Azt viszont én is látom, hogy a sok évi állapotokhoz képest ma nagyon nehezen lehetett jelölteket találni, mert mi az országban mindenütt jelölteket fogunk állítani. Több mint 200 ezer aláírást összegyűjtöttünk és mind a 41 megyében, illetve a külföldi választókerületekben is jelölteket fogunk állítani: ez azt jelenti, hogy Brăilán, Suceaván és Iaşi-ban is lesznek jelöltjeink. Eddig sokkal könnyebb volt jelölteket találni ezekre a nem befutó helyekre. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy aki ezt vállalja, az segíti a szövetséget, hogy legyen még erősebb a képviselet, azáltal, hogy ott is gyűlnek szavazatok. Tudja mindenki, hogy nem lesz ott képviselő belőle, de hozzájárulását adja a politikai választáshoz. Most nagyon nehéz embereket találni erre, mert a politikai osztálynak, a parlamentnek, a pártoknak a megítélése megromlott egyrészt, másrészt mondhatják azt, hogy mi segíteni akarunk, de miért hoztok olyan helyzetbe, hogy az életünket kitárjuk, és utána pedig halljuk, hogy ilyen vagy olyan megjegyzésekkel illetnek. Mert az természetes, hogy annak, aki bejut az önkormányzati testületbe, vagy bejut a parlamentbe, a vagyonnyilatkozata, az összeférhetetlenségi és mindenféle állapota a nagyközönség előtt, nyitott könyvként ott álljon, olvasható legyen, viszont annak a kérdése, aki nem szerez mandátumot, jogos. Ez a két oka annak, hogy sokkal nehezebben találunk jelölteket, ezt el kell készséggel ismerni, nem kell úgy tenni, mintha ez nem egy valós helyzet lenne. Én a belső versenyt Erdélyben a befutó helyekért nem tartom problémásnak, és fontosnak tartom, hogy van ilyen. 
- A SZÁT több esetben is átírta a helyi döntéseket. Miért volt erre szükség?
- Figyelembe kell venni a szövetség érdekeit, és nekem, mint az RMDSZ elnökének az a feladatom, hogy mindenekelőtt a közös érdeket, a szövetségi érdeket vegyem figyelembe, és ez felülírja időnként a partikuláris, helyi érdekeket. A közös érdeket kell figyelembe venni, és ebben a pillanatban három szempontot tudok mondani: az egyik, hogy évek óta azt mondják a választóink, hogy fogjatok össze a parlamenti választásokon, ne vitatkozzatok, nem az érdekel bennünket, hogy hogy tudtok ti, politikusok egymással vitatkozni, hanem, hogy a közösség dolgaira, a közös ügyekre találtok-e közös válaszokat. Ezt nevezik ők összefogásnak, nem mondják meg, hogy hogyan kell, hogyan akarják, ennek a technikai részleteivel nem foglalkoznak, de az empirikus tapasztalati tények és a kutatások is azt mutatják, és erre valamilyen választ kell nekünk adni. Mert nem elég azt mondani, hogy persze, persze, összefogunk, de a gyakorlatban nem valósítjuk meg. 2014-ben elindítottuk ezt az összefogást, és az aki velünk együtt akart dolgozni, annak lehetősége volt, hogy ezt az összefogást erősítse. A Magyar Polgári Párt erre vállalkozott, nekik sem volt könnyű, és nekünk is nagyon nehéz volt túllépni sok-sok esztendőn és sok helyzetből adódó konfliktuson és egyéb más ügyeken. És az az igazság, hogy sem a csíkszentdomokosi kultúrotthonban és sem a karcfalvi sarki kocsmában még olyan vitát nem hallottam a helyi közösségben, hogy egykulcsos legyen az adó vagy többkulcsos adórendszert akarnak, ez egy ideológiai vita lenne, de nem az ideológia osztja meg az embereket. Így aztán elindultunk az összefogás mentén, és elérkeztünk 2016-ba, amikor gyakorlatba kell ültetni ezt, és ez parlamenti helyeket is jelent, és azt gondolom, hogy nekünk a társadalmi elvárásra adott válaszunk a legfontosabb.  A másik, ami legalább ennyire fontos, hogy a belső szolidaritást erősíteni kell, mert el lehet mondani, hogy Marosvásárhely vagy Maros megye nélkül nincs meg az öt százalék, el lehet mondani, hogy Udvarhely vagy a Partium nélkül nincs meg az öt százalék, hiszen egyik a másik nélkül ma már nem életképes politikai értelemben, vesztes lesz, ha nincs meg a belső szolidaritás. Ugyanígy a szórvány nélkül sincsen öt százalék. 2012-ben volt 52 ezer szavazat, amely olyan megyékből jött, ahonnan nem sikerült képviselőt küldeni a parlamentbe az elmúlt években, de ezek a szavazatok mindig a kosárba mennek. Én azt mondtam, hogy a belső szolidaritást is erősíteni kell, mert ezek mindannyiunk érdekeit képviselik, nem egy partikuláris érdeket elégítenek ki, és azt mondtuk, hogy 27 év után eljött az ideje annak, hogy egy szórványképviselőt biztos befutó helyen kell jelölni, és ezt Hargita megye vállalta. 
Hargita megyének sem volt ez könnyű, hiszen két ilyen újítás volt 2016-ban, vagy ha nem is újítás, de mindenképp más döntést hoztunk, mint amihez hozzá volt eddig szokva a szervezet. A szövetség szervezeti kultúrája az volt, hogy alulról építkezik, alulról jön a döntés, azt mindenki elfogadja, és abba nem szól senki bele. A külső kritikusaink azt mondják, hogy ez nem jó, hisz így időnként sérül a nagy érdek, most meg azt hangoztatják, hogy miért nyúltunk bele. Ez a két vonat nem ártana, ha összeütközne a fejekben, és ebből valamiféle megvilágosodás születhetne.  Ezt a két érdeket említeném, a másik egy szakmai típusú szempont. A frakcióknak le kell tudniuk fedni minden szakbizottságot a szenátusban és a képviselőházban egyaránt, ez a szenátusban sokkal nehezebb, ugyanis ott kevesebb ember van, és mindenkinek két szakbizottságot kell vállalni. Nos, nem mindegy, hogy kit küldesz be a szenátus oktatási bizottságába, hiszen a szenátus oktatási kérdésekben döntőház. Mert mindannyian jártunk iskolába, néhányan egyetemre is, van több diplománk, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási kérdésekhez értünk. Nem mindegy, hogy kit küldesz a jogi és a közigazgatási bizottságokba, de lehetne sorolni az összes bizottságot, ezt is figyelembe kell venni. Egy nagy frakciónál, ahol ül 70-80 vagy 100 ember, ez nem probléma, de egy kis frakciónál, ahol van 18-20 ember, a szenátusban 9 ember kell lefödje a szakbizottságokat, ez óriási kihívás. Ezért előzetesen konzultáltam a megyei szervezetekkel, és megkértem őket, hogy ha tudjátok, akkor alakítsátok úgy a jelöltlistát, hogy szükségünk van ilyen és olyan típusú emberekre, és az esetek többségében a kollégák megértőek voltak, és értették azt a közös érdeket, amely bennünket vezérelt, és ilyen döntéseket hoztak. 
Minden jelöltállítást, jobbról vagy balról, felülről vagy alulról ér bírálat, ezt tudtuk, ez nem lepett meg bennünket, én azt hiszem, hogy jó döntéseket hoztunk a közösség és a közjó érdekében. 
- A SZÁT második körben úgy döntött, az MPP-elnök Biró Zsolt végül Maros megyében indul képviselőként, és a szenátusi listába is beleszóltak. Miért? 
- Maros megye ebben az esztendőben egy teljesen atipikus eset, mert mindenki a régi szenátorok és képviselők közül visszavonult, de nem volt előkészítve ez a visszavonulás. Nyilván ezt elsősorban nekik maguknak kellett volna előkészíteni és az utolsó száz méteren volt egy elég nagy fokú kapkodás. A Maros megyei helyzetet ismerve tudtam, hogy előállhat ilyen feszültség, és azt gondolom, hogy a lehetséges változatok közül még mindig a legjobb módon oldotta meg ezt a szervezet.  Az én javaslatom valóban az volt, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjét Maros megye adja. Az elmúlt két esztendőben Maros megye az együttműködésből példát mutatott, összmagyar előválasztást szerveztünk a polgármesteri választás előtt, ebben mindenki részt vett és nem hallottam egy Maros megyei kollégát sem, aki ezt kifogásolta volna. Maros megyében a megyei önkormányzati választáson indult a Magyar Polgári Párt, nem volt verseny, mint ahogy volt Hargita és Kovászna megyében. Kolozs megyében sem volt, ez a két megye az együttműködést kipróbálta, működtette, és mindkét megyében bejutott egy-egy MPP-s jelölt a megyei önkormányzatba. 2012 és 2016 között Maros megyében volt 13 képviselőnk, az együttműködésnek köszönhetően most van 15. Kolozs megyében volt eddig öt, most, hogy az MPP az RMDSZ listáján indult, van hét. Mindkét esetben a hetedik és a tizenötödik jelölt az MPP jelöltje. És lehet azt mondani, hogy nem az összefogás miatt van több képviselőnk, de a tények azt mutatják, hogy ott, ahol együttműködtünk, több képviselőnk van, és azt gondolom, hogy ott, ahol megvan az ilyen együttműködésnek a gyakorlata, ott kell ezt erősíteni, és az elmúlt két esztendőben Maros megyéből más hangot nem hallottam, csak azt, hogy össze kell fogni. 
A szenátusi listával is voltak mindenféle kifogások. Akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a Magyar Polgári Párt a Maros megyei harmadik helyet megkapja, akkor felmerült a lehetőség, hogy azt, akit harmadik helyre soroltak a képviselői listán, vigyék át a szenátusi lista második helyére. Én azt gondolom, hogy ez megint csak egy olyan döntés, amely a közös döntésünk volt, és ez egy elfogadható és jó döntés. 
- Három szervezet is elégedetlenkedik, egyrészt Udvarhelyszéken volt egy felhördülés, amikor első körben az a döntés született, hogy Biró Zsoltot az ottani helyen indítsa az RMDSZ, Maros megyében is voltak zúgolódások a lista átalakítása után, majd Bukarestben is. Hogyan lehet ezeket kezelni? 
- Párbeszéddel, nyugodtan, higgadtan, és amellett érvelve, hogy ezek a döntések a közös ügyet szolgálják. És lehet, hogy egy-egy partikuláris érdeket, sokszor egy-egy személy érdekeit sérthetik, de a közös ügyet szolgálják. 
- Az MPP esetében hatványozottan igaz, hogy konfliktusok vannak az országos és a helyi vezetés között. Sikerül majd mozgósítani az MPP-nek azokat a szervezeteit is, amelyek nincsenek jó viszonyban a központi vezetéssel? 
- Nem ismerem a belső viszonyaikat annyira, hogy én ezt taglalni tudjam, azt gondolom, hogy nekik is, és nekünk is a mozgósítást a legjobb tudásunk szerint, a legjobb szándéktól vezérelve kell végeznünk. Bízom abban, hogy több szavazat lesz, mintha nem együtt indultunk volna, és azt is tudom, hogy az adófizető polgárok nem tárgyak, nem szabad így nézni, hogy annyi szavazat ott volt, és az egy az egyben áttehető ide, mint ahogy az sem igaz, hogy a szavazókat egy az egyben össze lehet pakolni. Ilyen nincsen, és én azt gondolom, hogy az együttműködésnek és a közös ügy szolgálatának a lehetősége és a megvalósítása többeket mozgósíthat, mintha vita, feszültség és konfliktus lenne. 
- Nemcsak a magyar pártokat tartja lázban a közelgő választás, hanem a román politikum egészét is. Itt is elég sok változás történt, elég ha csak arra gondolunk, hogy Vasile Blagának le kellett mondania a PNL társelnöki tisztségéről, vagy ha arra gondolunk, hogy Klaus Johannis államfő egyre többet udvarol Dacian Cioloş miniszterelnöknek. Mi lehet Johannis fejében, amikor arról próbálja győzködni a miniszterelnököt, hogy jó lenne, ha részt venne a választásokon? 
- Bizonyára, hogy az az igény, vagy az az elképzelés vezérli, hogy legyen egy olyan lehetséges miniszterelnök-jelölt, akiről azt gondolja, hogy az ország kormányzását el tudja látni. De nem tudom, nem beszéltem Johannisszal, így nem szeretnék spekulálni. 
Számomra nem az a kérdés, hogy ki kinek mennyit udvarol, egyik vagy másik román párt hogy próbálja felkészíteni a szervezetét a választásra. Azt gondolom, hogy számunkra az a legnagyobb tét, hogy a választások után a politikai döntések visszakerülnek vagy sem a parlamentbe. Az a tét, hogy a politikai döntéseket a pártok és a parlament hozzák meg, vagy valahol egy nem egészen látható helyen születnek majd a döntések. A parlament vissza tudja szerezni az őt megillető helyét, akár a törvényhozásról beszélünk, mert ma a törvényhozásról beszélni nem biztos, hogy szabad és érdemes, hiszen nagyon sokszor kaotikus, és sürgősségi kormányrendeletek vitája és a populistábbnál populistább törvénytervezetek elutasítása történik. Hogy a végrehajtást ellenőrzi-e a parlament vagy sem, hogy be tudja-e ezt a funkcióját tölteni, mert ma nem ellenőrzi. Azért a parlamentáris demokráciában mégiscsak a parlamentnek kell ellenőriznie a végrehajtást és az erőszakszervezeteket. És az is tét, hogy a harmadik funkcióját, a reprezentativitást, a képviseletet el tudja-e látni. Ha ezeket nem tudja, akkor jogállamról és parlamentáris demokráciáról csak nagy fenntartásokkal beszélhetünk..  Ez az igazi nagy tét, mert 2017-től kezdődően, tetszik vagy nem tetszik, lesznek olyan változások, amelyek alapvetően meghatározzák Románia hosszú távú társadalmi folyamatait, és lesz egy centenárium, lesz egy európai uniós soros elnökség, és ezek mind olyan döntéseket feltételeznek, amelyekből ki lehet ugyan maradni, de ha rossz döntéseket hoznak, akkor ezt nem lehet mindennap újragondolni, megváltoztatni. Teljesen átírható mindaz, ami az elmúlt huszonhat esztendőben történt.  Én azt szoktam mondani, hogy az első negyedszázad után jelennek meg a tünetei annak a betegségnek, amellyel minden új demokratikus berendezkedés szembesül. És Romániában ez tapasztalható, mert akárhogy nézzük, Romániában az elmúlt szűk száz esztendőben nem volt még huszonöt esztendő úgy, hogy folyamatosan parlamentáris demokráciáról beszéljünk. Mert 1918-tól 1938-ig volt egy szűk húsz esztendő, amiben negyven kormány váltotta egymást, valódi parlamentáris demokráciáról abban az időszakban nem lehet beszélni, utána jött a királyi diktatúra, a második világháború, majd a kommunista diktatúra. Egy társadalom életében huszonöt esztendő nagyon kevés ahhoz, hogy az értékek megszilárduljanak, hogy a demokratikus berendezkedés működjön, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere működjön. Igazából ez a kérdés, hogy milyen irányba fogja a következő parlament az országot irányítani, ott születnek a döntések vagy sem. 
- A közvélemény kutatások szerint nagyon kevesen, a jogosultak kevesebb mint egyharmada akar élni a szavazati jogával. Mit lehet ezzel tenni? 
- Egyszer az okait kell megérteni, hiszen ez nem egy romániai sajátosság, sajnos így van a térségben mindenhol. Az elmúlt huszonhat évben az emberek sok mindenből kiábrándultak és sok mindenben csalódtak. Egy hatalmas düh van az emberekben. Nyilván, ha azt nézzük, hogy hogyan éltünk 89 előtt, akkor a változás óriási, de ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki a demokráciának, akkor kevés: mindenki azt gondolta, hogy ha nem is a bajor, de legalább a burgenlandi életszínvonalra sikerül feltornázni magunkat, és ez nem sikerült. A politikusok gyakran többet ígértek, mint amit meg lehetett valósítani, és az emberek csalódtak. Ehhez hozzá kell adni még egy gazdasági válságot és néhány korrupciós ügyet, amelyet láttak az emberek, és kell látni azt a leszakadó társadalmi réteget, amely jelentős mifelénk is, nemcsak Közép-kelet-Európa más államaiban.  Ha ezeket az okokat látjuk és értjük, és a politikusok ezt elismerik, és alázattal odafigyelünk, szolgálunk, mert ez a politika, a politikusoknak a közjót kell akarniuk, akkor azt gondolom, hogy előbb-utóbb ebből a hullámvölgyből ki lehet kerülni, de nem egyik napról a másikra.  A magyar részvétel az önkormányzati részvételhez hasonlóan alakulhat, nem hiszem, hogy sokkal fölé lehetne vinni, de természetesen meg kell próbálni. Hogy milyen lesz a romániai részvétel, ebben a pillanatban valóban alacsonynak ígérkezik, de megint csak azt tudom mondani: aki elmegy szavazni, az dönt arról, hogy milyen lesz a politikai osztály. 
- Hogyan módosul a törvényhozás dinamikája, ha többszereplős lesz a parlament? 
- Nem tudom, hogy hány szereplős lesz, ebben a pillanatban ezt nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a két nagy párt, a PSD és a PNL ott lesz, sőt biztos, hogy ott lesz az RMDSZ is. A PSD-nek az az érdeke, hogy az ALDE ott legyen, a PNL-nek, hogy az USR ott legyen. Azt látni kell, hogy a Dan Nicusor vezette USR-nek még nem sikerült összegyűjteni az országos induláshoz a szükséges aláírásokat. Másrészt azt gondolom, hogy a PMP nem fog bejutni, ott lesz a határon, de nem fog bejutni.  Sok mandátum kerül majd visszaosztásra, és ez kiegyenlítheti a versenyt. Én nem vagyok politikai elemző, nekem a célom, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarságnak az arányos képviseletet biztosítsa. Utána meg azt gondolom, hogy elboldogulunk. Az önkormányzati választások előtt is eltemettek bennünket, jobbról is, balról is, aztán kiderült, hogy azzal az eredménnyel, amit elértünk, képesek voltunk úgy tárgyalni, hogy az önkormányzati képviseletünk megerősödött. Szóval bármit lehet mondani, de hogy az öt kevesebb, mint a kettő, azt elég nehéz mondani. 
- Az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ mindenképpen bejut. Ilyen körülmények közt nincs akkor jelentősége az öt százalékos küszöb elérésének. Mennyire lesz hangsúlyos az öt százalékos küszöb emlegetése a kampányban? 
- Nem ezzel fogunk kampányolni, nem ez az üzenet, mert az erdélyi magyar embereknek a problémáira kell választ adni. Nyilván fontos, hogy az öt százalékot átlépjük, hogy az arányos képviseletet biztosítsuk, ezért szegmentált üzeneteink lesznek egyrészt, másrészt az erdélyi identitásnak, a transzilván értékeknek az előtérbe helyezése meg fogja határozni a kampányunkat és a politikai programunkat. 
De ismétlem: szegmentált üzeneteink lesznek, mert nem elég ma már azt mondani, hogy a magyar embernek a magyar pártra kell szavazni. Kell tudni valamit mondani a fiataloknak, a vállalkozóknak. Az erdélyi magyarok 49 százaléka ötezer lakosúnál kisebb településen él, tehát gyakorlatilag vidéki típusú választókkal kell nekünk valamilyen értelemben elfogadtatni azt, hogy szükség van a parlamentáris típusú berendezkedésre, s még mindig ott van legalább 15 százalék, azok az erdélyi magyar választók, akik 25 ezer lakosnál kisebb településeken élnek, tehát Keresztúrtól Kézdivásárhelyig, Gyergyószentmiklósig, Nagyszalontáig. Ezt is figyelembe kell venni, illetve azt is, hogy nagyon sokan mezőgazdaságból élnek, és hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja teljes egészében ’89 után történt, amelynek a viszonyítási alapja teljesen más, neki nincsen semmilyen közvetlen tapasztalata a diktatúra utolsó éveiről. 
- Ha már a különböző településtípusok szóba jöttek, van a Ciolos-kormánynak egy fontos dokumentuma, amelyet a napokban fogadott el a kormány, ez a területfejlesztési stratégia. Melyek azok a pontok, amelyeken gondok lehetnek ezzel a stratégiával? 
- Még mi sem láttuk a dokumentumot. Ez a technokrata kormány bájossága, hogy elfogad bármit anélkül, hogy a parlamenttel konzultálna. A parlamenti pártok nem látták, csak hallottak róla, ami bekerül a kormányülésre, arról lila gőze sincs senkinek. Hogyha abból indulunk ki, ami fel volt téve a minisztérium honlapjára, akkor az számunkra elfogadhatatlan, és nem fogjuk megszavazni, és ha lehetőségünk lesz változtatni, akkor meg fogjuk változtatni. 
Ugyanis a statisztikai hivatalból kivett adatokra épített reform elfogadhatatlan, nem veszi figyelembe a földrajzi, a történelmi, a társadalmi hagyományokat. Lehet azt mondani, hogy ötezer lakos alatt nem lehet közigazgatási egység, de akkor jó lenne, ha a statisztikai hivatalból vagy a minisztériumból valaki autóba ülne, és elmenne megnézni az udvarhelyszéki, a máramarosi vagy a szilágysági településszerkezeteket. Nem lehet úgy kezelni a társadalmat, hogy a statisztikai hivatalból kiveszem az adatokat, és körzővel és vonalzóval meghúzom a vonalat. De valaki megnézte, hogy például Udvarhelyszéken egy ötezer lakosú közigazgatási egység mekkora földrajzi területet fog felölelni?  Ezért is fontos, hogy politikai kormány legyen, amelyiknek van többsége és ellenzéke, és nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem működhet a parlamentáris demokrácia.  Ez a parlament már semmiképp nem fog dönteni erről a kérdésről, de másról sem, mert azt kell látni, hogy azok, akik nem lesznek befutó helyen, azok nem járnak már a parlamentbe. Azok pedig, akik befutó helyen lesznek, rövidesen elkezdik a kampányt. Ettől a parlamenttől már nem kell várni semmit, ez már a mandátuma végénél tart, néhány hét múlva lejár a mandátuma, alapvető stratégiai kérdésekben biztos nem fog dönteni. Transindex.ro 

Kultúrateremtő események a Székelyföld Napokon
Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa szervezésében hetedik alkalommal tartják meg október 12–23. között a Székelyföld Napokat. A szervezők célja, hogy e történelmi-kulturális régió, a maga sajátos értékeivel szélesebb körben ismert legyen.
A megyei önkormányzatokhoz csatlakozva művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek ajánlanak programokat a Székelyföld Napok keretében szerdától kezdődően.
„Közösen bebizonyítottuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, az élő népi kultúra dacára a Székelyföld nem skanzen, nem múzeumi környezet, amelyben népviseletbe bújt emberek énekelnek és táncolnak, s közben góbéságokat mondanak, hanem az itt élők saját értékeiket ismerve és éltetve a vidéket az egyetemes kulturális körforgásba bekapcsoló, mindenhol érthető elismerést kiváltó értékeket teremtenek (…) Rendezvényeink között előkelő helyet kapnak a kultúrateremtő események s mindaz, ami hozzájuk kapcsolódik. A szervezést, lebonyolítást pedig együtt munkálkodva végezzük, mert csak így lehet hatékony és célravezető a munka. Ezáltal is a Székelyföld láthatóbbá tételén fáradozunk, s osztozunk a jól végzett munka örömében” – írják a rendezvénysorozat honlapján a szervezők.
Események Csíkszéken
A rendezvénysorozat keretében mutatják be október 13-án 17 órától Halász Péter néprajzkutató a moldvai magyarsággal foglalkozó néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmazó Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... című kötetét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. 
Október 16-án a csíksomlyói kegytemplomban 11 órától a Száztagú Székely Férfikórus előadását lehet megtekinteni.
Október 17-én 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Párkapcsolati nehézségek címmel nyitott előadást tartanak a párválasztásról, a párkapcsolati nehézségekről, megoldási lehetőségekről, kompromisszumokról.
Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
A Székelyföld Napok keretében tartják a III. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, amelynek célja  kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra. A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, helyi művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében. Közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a szemle a figyelem középpontjába hozza a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket
Zenés mesejátékkal örvendezteti meg a közönséget a Csíki Kamarazenekar, a Georgius Kamarazenekar, Bon-bon matiné október 18-án 10 órától és október 19-én 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tuba Tóbiás című gyermekhangversenyre nem csak gyerekeket várnak a szervezők. Szintén október 18-án 18 órától a Székelyföld Galériában bemutatják a Székelyföld folyóirat októberi számát.
Október 20-án 11 órától az Ismerjük meg értékeinket elnevezésű, a Hargita megyei iskolák csapatai számára szervezett honismereti vetélkedő döntőjét tartják a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Ugyancsak 20-án a Megyeháza Galériában Színes világ címmel nyílik kiállítás 16 órától. Szintén ezen a napon 18 órától a Székelyföld Galériában átadják a Székelyföld folyóirat 2016-os díjait.
Október 21-én délelőtt 10 órától a Csíki Játékszín előtti téren játékos, ismeretterjesztő programon lehet részt venni, melynek címe: Ismerd meg a Csíki-havasok élővilágát és értékes öreg fáit!  Ugyancsak 21-én délelőtt 10 órától tartják az V. CSÁSZ Kupa minifoci-bajnokságot Székelyföld gyermekvédelmi központjai számára az Ilyés Róbert műfüves labdarúgópályán.
Október 21-én 14 órától Csíkszereda legszebb fáit lehet feltérképezni a Pogány-havas Kistérségi Társulás munkatársaival, indulás a Csíki Játékszín előtti térről. 16 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Menni vagy maradni? Címmel fókuszcsoportos beszélgetést tartanak a fiatalok jövőképéről. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 0266-310322-es telefonszámon.  18 órától a Csíki Csobbanóban a búvárok tartanak bemutatót. 19 órától a Csíki Moziban Az ember, aki fákat ültetett című filmet vetítik.
Október 22-én a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban a Hargita Megyei Kulturális Központ mindszenti fotótáborának anyagából nyílik kiállítás 16 órától. Szintén a Székelyföld Napok programjában találjuk az október 23-án Csíkszentléleken 10 órától kezdődő Idősek Napja rendezvényt.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Százötven rendezvény
Kezdődnek a Székelyföld Napok
Láthatóvá tenni Székelyföldet! – fogalmazta meg az idei Székelyföld Napok rendezvénysorozatának célját Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. Az október 12–23. között zajló kultúrateremtő eseményeket Hargita, Kovászna és Maros megye összefogásával szervezik meg.
Az idei Székelyföld Napok gazdag kínálatát tegnap sajtótájékoztatón ismertette Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, valamint a megyei önkormányzatok alárendeltségében működő kulturális intézmények képviselői. "Célunk láthatóvá tenni Székelyföldet, megismertetni e régió sajátos értékeit" – mondta Péter Ferenc, hangsúlyozva, Maros megye ezúttal is gazdag eseménykínálattal – mintegy húsz programmal – várja az érdeklődőket. A három megye nemcsak a Székelyföld Napokon működik együtt, a hétköznapokban is sok közös projektben partner – jelentette ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. "A kulturális programok lehetőséget nyújtanak arra, hogy megmutassuk értékeinket, hagyományainkat, szorosabbra fűzzük a civil szervezeteink, a kulturális és művészeti intézményeink közötti kapcsolatokat" – tette hozzá a tanácselnök.
Grüman Róbert jelzésértékűnek nevezte, hogy Maros megyét "visszakapcsolták" Székelyföld vérkeringésébe, mint mondta, "egységes Székelyföldben gondolkodunk". A Székelyföld Napok több alkotóműhelynek ad keretet. Negyvenegy ország részvételével megtartják a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely már a kezdetektől a grafika integráló szerepének megfogalmazását vállalta. Idén 504 képzőművész 1238 alkotásából 312 művet válogatott be kiállításra a szakmai zsűri, a tárlat megnyitójára október 12- én kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A III. Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle székelyföldi témájú dokumentumfilmek vetítésével az alkotók és a közönség között teremt kapcsolatot, a vetítések több településen zajlanak. A három megyében sorra kerülő főbb programokat Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója ismertették. Elhangzott, hogy Kovászna megyében több mint 50 rendezvény lesz 24 településen, idén a kisebb helységekben is szerveznek programokat (bábelőadásokat, filmvetítést, népi mesterségek napját, könyvbemutatót, néptáncelőadásokat). "Hargita megye büszke kulturális örökségére, de emellett meg szeretné mutatni természeti kincseit, agrárnapokat szervez" – hangsúlyozta Ferencz Angéla.
Barabási Attila elmondta, a 60 évvel ezelőtt megalakult Maros Művészegyüttes népdalokkal, néptáncokkal lesz jelen, az idei rendezvénysorozat részeként első alkalommal szerveznek népviselet- bemutatót. Ez előzi meg a VII. Székelyföld Napok Maros megyei ünnepélyes megnyitóját, amire október 12-én 18 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A megnyitón fellép a Maros Művészegyüttes, a Bekecs néptáncegyüttes, valamint a Napsugár ifjúsági néptáncegyüttes.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)

Hivatalos státust kér a magyar nyelvnek az RMDSZ
Hivatalos státust szorgalmaz a magyar nyelv számára az RMDSZ – derült ki hétfőn, amikor szövetség vezetői leadták a parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogató aláírásokat Bukarestben, a központi választási bizottságnál (BEC).
Romániában a választói névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió állampolgár legalább egy százaléka, vagyis 190 ezer választó támogató aláírása szükséges ahhoz, hogy egy párt vagy kisebbségi szervezet országos jelöltlistát állíthasson. A magyar érdekképviselet által gyűjtött csaknem 230 ezer aláírás közül több mint 226 ezret igazolt a BEC, így az RMDSZ az ország valamennyi megyéjében és a külföldi választókerületben is indíthat jelölteket. Kelemen Hunor elnök a jelen lévő újságíróknak megerősítette: az RMDSZ élni is fog ezzel a joggal a decemberi parlamenti választásokon.
„Az RMDSZ célja, hogy arányos képviseletet biztosítson az erdélyi magyarságnak és érvényesítse érdekeit a törvényhozásban, amikor – az RMDSZ által bírált – közigazgatási stratégiáról, az oktatási reformról, vagy az alkotmány módosításáról születik döntés" – idézte az MTI a politikust. Kelemen Hunor elmondta: az alakulat a regionális identitások erősödését, Erdély fejlesztését támogatja, a közösségi jogokat tartja a jövő zálogának, és a jelenlegi 20-ról 10 százalékra akarja leszállítani azt a lakosságarányt, amelynél egy kisebbségi közösség használhatja anyanyelvét a közigazgatásban. Az RMDSZ választási programjába az is bekerül, hogy a magyar is legyen hivatalos nyelv, ahol a magyarok élnek többségben.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: a szövetség frakciójának több mint fele megújul. Az RMDSZ jelöltlistáin két befutónak számító helyet átengedett a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a szeptemberben kötött együttműködési megállapodásuknak megfelelően. Az aláírások iktatásánál – az RMDSZ jelenlegi törvényhozói mellett – a BEC-nél Biró Zsolt, az MPP elnöke is megjelent, aki Maros megyében az RMDSZ-listán indul parlamenti képviselői tisztségért.
Az MTI kérdésére a pártelnök elmondta: az MPP is gyűjtött aláírásokat, a közös választási kampányból is kiveszi részét, ugyanakkor a párt saját arculatát is szeretné megjeleníteni. Biró Zsolt szerint az MPP és az RMDSZ programjában sok közös pont van, és kifejezte reményét, hogy később a parlamentben is megtalálják az együttműködés módját. Krónika (Kolozsvár)

Több település részese a Székelyföld Napoknak idén, mint a korábbi években
Összesen közel 150 programmal várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megyében a VII. Székelyföld Napok, amelyet október 12–23. között szerveznek meg. A 130 szervezőt és partnert felsorakoztató rendezvénysorozat részleteiről október 10-i, marosvásárhelyi közös sajtótájékoztatójukon tájékoztattak a három megye vezetői és fő programkoordinátorai, és bemutatták a két nyelven, magyarul és románul megjelent műsorfüzetet. A Kultúrpalota tükörtermében elhangzott, hogy az idén több település kapcsolódott be, mint a korábbi években, ami azt jelzi, hogy erősödnek a három megye települései közti kapcsolatok.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke házigazdaként elmondta, külön örömére szolgál, hogy idén Marosvásárhelyt választották a Székelyföld Napok sajtótájékoztatójának helyszínéül, és annak is, hogy a rendezvénysorozat közös szervezése által jó együttműködés alakult ki a szervezők, Maros, Hargita és Kovászna megye kulturális intézményei között. „A Székelyföld Napok célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térségünket. Igyekeztünk színvonalas és változatos eseményekkel bekapcsolódni a rendezvénysorozatba, a Maros megyei programban szerepelnek többek között néptánc- és kortárs tánc előadások, festészeti- és fotókiállítások, komolyzenei koncert, hagyományos- és mezőgazdasági termékek vására, illetve ebben az időszakban kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra is. A rendezvények szervezésében 16 intézmény és civil szervezet a partnerünk, többek között olyan nagy múltú intézmények, mint a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Filharmónia, a Teleki Téka, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja” – emelte ki a Maros megyei elnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a három megye együttműködése nem csak erre a másfél hétre, azaz a rendezvénysorozat időszakára korlátozódik, ugyanis a hétköznapokban is nagyon sok projektet, témakört visznek együtt. „Azt gondolom, kulturális téren autonómiánk van, kulturális intézményeink vannak, helyi és megyei erőforrásaink, sok értékes civilszervezetünk. Ezek tevékenységét senki és semmi nem korlátozhatja, tehát bátran felléphetünk közösen. Örvendek, hogy 70 település kapcsolódott be 150 programmal, nagyon széles partneri körrel. Igazi kalákás Székelyföld Napok lesznek. Hiszek a kalákában, abban, hogy ha mindenki odafigyel, és a legszebb dolgokat megosztjuk egymással, az erőt ad, bátorít és újabb célok megfogalmazásához vezethet” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása, hiszen várják a szebeniek, bukarestiek, brassóiak, kolozsiak, magyarországiak jelenlétét.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott: lassan tíz éve, hogy Székelyföldet a megyei és helyi önkormányzatok összehangolt munkával építik. „Hosszú ez a periódus, ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy elsősorban Maros megyében volt nehézkes a helyzet. Hosszú ideig csupán Szováta város volt stratégiai partner a közös építkezésben. Hangsúlyozni szeretném, hogy Székelyföldet mi – hiszen ebben a tekintetben is közös elképzeléseket táplálunk, kulturálisan és más tekintetben is – jellegében egyéni, de mindenképp befogadó helynek képzeljük el. Ebben a régióban helye van a többség művészeinek, alkotóinak, embereinek, és van helye a külföldieknek is. Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé” – mondta el.
A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is, amely idén is a rendezvénysorozat nyitó eseményének szervezője, erről beszélt Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. „Az idei megnyitó különlegessége, hogy szerda délután 5 órától szerveztünk egy előadást, amelyre minden Maros megyei magyar településről meghívtunk egy-egy népviseletbe öltözött párt, akik így személyesen fogják bemutatni a településük sajátos viseletét. A népviseleteket dr. Asztalos Enikő néprajzkutató fogja méltatni. Ezt követően este 7 órától kerül sor a nyitógálára, amelyen szintén láthatja a közönség a párokat, majd a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes ünnepi műsorát” – sorolta az igazgató.
Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és az emberek meg a civilszervezetek között, ami a Székelyföld Napok egyik hozadéka. „Hargita megyéből több mint negyven település kapcsolódott be, nagyon nagy az érdeklődés, de amit igazán kiemelnék, hogy a Székelyföld téma és a Székelyföld lépték egyre inkább megvalósul ebben a rendezvénysorozatban, és egyre inkább érzik azok is, akik bekapcsolódnak, milyen fontos ezt megfogalmazni és láthatóvá tenni Székelyföldet. Ahogy itt elhangzott, ez olyan térség, amelyben a kulturális gazdagság mellett szeretnénk megmutatni a természeti gazdagságot is. Ugyanakkor ősz van, és ilyenkor takarítjuk be javainkat, úgyhogy ez ünnep minden közösség számára” – jelentette ki figyelmünkbe ajánlva azokat a vásárokat és vigasságokat, amelyek a termény és annak gazdagsága köré csoportosulnak. Példaként említette a szépvízi és a szárhegyi káposztavásárt, amely már háromnapossá gazdagodott és terebélyesedett. „Rendezvényeinkre, amelyek helyi jellegűek is, de van néhány olyan kiemelkedő, amelyben mind a három megye egyformán benne van, egyformán küldtek be anyagokat, filmeket, képzőművészeti kiállításra anyagot, és valóban a szálak összefüggenek, egyre erősebbek, és közösen tudunk így ünnepelni” – tette hozzá az igazgató.
Kovászna megye 24 települése kapcsolódik be idén a Székelyföld Napokba, több mint ötven eseményre kerül sor – tudtuk meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársától, Mágori Istvántól. Hozzátette, hogy most már hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. A biennále számos kísérőrendezvénnyel is kiegészül. 
Érdemes megemlíteni a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, hiszen 15 filmet neveztek be idén: portrétól a mesterség bemutatókig, riportfilmekig széles a skála. Az Orbán Balázs-díj átadási ünnepségére is Háromszéken kerül sor, október 17-én. A székelyföldi megyék által létrehozott Orbán Balázs-díj az elmúlt öt évben joggal vált a régió legjelentősebb kitüntetésévé, hisz olyan személyek, szervezetek kapták, akiknek szellemisége, munkája élő örökség, követendő példa, mely révén elismerést és érdemet szereznek Székelyföldnek. A Kovászna megyei megyeszékhely ezenkívül idén házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is, október 13–16. között.
A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro honlapon. Erdély.ma

Toró ismét megjárná „a bukaresti poklot”
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének javaslatára Toró T. Tibor, az alakulat országos alelnöke függetlenként méretkezne meg Háromszéken a néppárt támogatásával – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. 
Ezt a párt helyi képviselői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön jelentették be, hangsúlyozva, hogy a megyei szintű döntést az országos elnökségnek is jóvá kell hagynia. Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei szervezetének elnöke rámutatott, az elmúlt választásokon folyamatosan 40 százalék körül mozgott a részvételi arány a megyében, és úgy érzik, a szavazók 58–59 százalékát még mindig lehet mozgósítani.
Toró T. Tibor jogilag független, de politikailag elkötelezett jelöltként határozta meg magát. Hangsúlyozta, az EMNP országos választmánya azért döntött úgy, hogy a megyei szervezetek függetleneket támogathatnak, mert egyszerre két magyar szervezet sem az 5 százalékos, sem az alternatív küszöböt nem tudja teljesíteni. „A konfrontatív stratégia szerintünk káros, ezért kerestünk olyan megoldást, amely révén alternatívát tudunk állítani azok számára, akik nem szoktak, és nem akarnak a tulipánra szavazni” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus úgy számol, hogy a független jelöltnek minden harmadik magyar szavazatot meg kellene szereznie, ez a részvétel függvényében 15–20 ezer voksot jelent. „Ez nem kevés, de nem is elérhetetlen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy jobban kell teljesítenie, mint négy évvel ezelőtt. Akkor Toró T. Tibor a nominális rendszerben 7300 szavazatot kapott a sepsiszékiektől. Újságírói kérdésre elmondta, az elmúlt időszakban több háromszéki személyiség vagy éppen néppártos politikus neve felmerült potenciális háromszéki jelöltként – a politikus Kovács István unitárius esperest, Bereczki Kinga civil aktivistát, Sánta Imre református lelkészt, és a néppártos Bálint Józsefet, Fazakas Pétert vagy Johann Taierlinget említette –, de végül olyan jelölt mellett döntöttek, aki „megjárta már a bukaresti parlament poklát”.
Toró három célt fogalmazott meg: visszahoznák a közéletbe az elfordult csalódottakat, megszereznék a háromszéki magyar közösség számára a negyedik képviselői mandátumot, amit eddig visszaosztás után a román pártok kaptak, és olyan képviselőt küldenének Bukarestbe, akit nem kötnek a háttéralkuk, és „élő lelkiismeretként” próbálja napirenden tartani az autonómia ügyét. Toró virtuálisan kezet nyújtott a háromszéki RMDSZ meghatározó személyiségeinek, Tamás Sándornak és Antal Árpádnak, hogy a kampány alatt „hagyják egymást békén”. Meglátása szerint nem érdemes különböző kódexeket aláírni, az adott szó, a gyakorlat számít. A fenyegetés, a riogatás helyett Toró szerint a közös kérdésekben – mint például Székelyföld szellemi határának a védelme, a régióátszervezés, az autonómia, vagy Székelyföld sajátos jogállása – akcióegységet kell létrehozni.
Az országos alelnök szerint Hargita megyében könnyebb lesz a néppárt által támogatott független helyzete, ahol minden negyedik magyar szavazatot kell megszerezni. Toró elmondta továbbá, hogy a Bihar és Maros megyei pártszervezetek foglalkoznak még komolyan a független jelölt támogatásának lehetőségével, azonban „ezekben a megyékben más a stratégia, hiszen a magyar közösség számaránya alacsonyabb, tehát nehezebb a feladat, de nem lehetetlen”. Szerinte ezekben a megyékben az önkormányzati választásokon több ezer szavazója volt a néppártnak, akik alternatíva hiányában, „félő, hogy a román pártok szirénhangjaira hallgatnak”. A néppárti politikus szerint a Szabad Emberek Pártja, és a Mentsük meg Romániát Párt (USR) próbálkozik a magyar voksok megszerzésével.
A független jelöltek nevesítéséről csütörtökön Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét is megkérdeztük, aki azt mondta, az országos elnökség várhatóan az elkövetkező napokban dönt az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma