Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 20.
Helytállni a szeretetben
„Jó látni évről évre, hogyan fejlődnek, szépülnek, bomlanak, mint a virágok, ezek a gyönyörű gyermekek, és jó közösen megtapasztalni, hogy bár vannak gondjaink, nehézségeink, a szeretet képes felülírni, megoldani ezeket” – mondta Kovács István unitárius lelkipásztor, a Pro Adopt Egyesület elnöke, két örökbe fogadott gyermek apukája az örökbe fogadó családok idén tizenegyedik alkalommal tartott éves találkozójának megnyitóján a Benedek-mezei táborban.
A szombaton tartott rendezvényen mintegy háromszázan vettek részt, a főszervező Clementina Trofin lapunknak elmondta, hogy Kovászna, Maros, Hargita, Fehér, Ilfov és más megyékből is érkeztek vendégek. Örömét fejezte ki, hogy minden évben egyre nagyobb a létszám, és ez a közösség úgy tud együtt ünnepelni ezen a napon – amelyet általában a június 2-ai örökbefogadás napjához közeli időpontban tartanak –, mint egy nagy család, félretéve a közöttük lévő etnikai, felekezeti, társadalmi különbözőségeket. Idén A vidámság karneválja címmel tartották a rendezvényt, a gyermekek nagy része és a felnőttek közül is néhányan színes jelmezekbe öltöztek, és miután sorra bemutatkoztak és jelmezeiket is bemutatták, valamennyien oklevelet kaptak a főszervezőtől, aki a megyei gyermekvédelmi igazgatóság örökbefogadással foglalkozó szociális munkása, és aki a Pro Adopt Egyesületben önkéntesként szervezi ezeket a találkozókat. A megnyitón Gheorghe Pintilie ortodox és Kovács István unitárius lelkész is fontosnak tartotta megköszönni Clementina Trofin lassan húsz éve végzett elkötelezett munkáját, aki mostani jelmezéhez hűen úgy lépett be mindannyiuk életébe, mint egy jótündér, hisz általa találkozhattak először gyermekeikkel.
A rövid megnyitó és a jelmezesek felvonulása után a gyerekek csakhamar játszótérré változtatták a Benedek-mezőt, örülve egymás társaságának és a verőfényes napsütésnek, miközben szüleik kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettek, megosztva egymással a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat, sajátságos gondjaikat és örömeiket is. Természetesen sor került a már hagyományos közös fotózásra és lufieregetésre is, majd az ebéd elfogyasztása után lassan fogyatkozni kezdett a társaság. Amint Szász Katalin Melinda, a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Hivatal aligazgatója lapunknak elmondta, idén augusztustól megváltozik az örökbefogadási törvény. Ezután a bizonylattal rendelkező családokat és a rendszerben lévő, örökbe fogadható gyermekeket nem a bukaresti, központosított rendszerben működő szoftver egyezteti majd egymással, hanem mindenhol a megyei igazgatóság hatáskörébe kerül át ez a feladat. Egyelőre csak reménykedni tudnak abban, hogy ez az örökbefogadási eljárás könnyítését célzó intézkedés valóban eredményesebbé teszi munkájukat, és minden érintett nyer majd belőle.
A legtöbb esetben lehetetlen volna kideríteni, hogy pontosan hol és mikor történtek azok a törések, tévedések, amelyek nyomán ennyi élet pecsételődött meg végérvényesen, de az egyértelmű, hogy akik évről évre megjelennek ezen a találkozón, mindnyájan azon munkálkodnak, hogy szeretetükkel helyrehozzanak valamit abból, ami elromlott. Az elhangzottak azt bizonyítják, hogy néha nagyon nehéz, mégis örömteli ez a kihívás. „Hiszem, hogy nem véletlenül kerültünk ebbe az élethelyzetbe, hogy mi egy olyan pluszt kaptunk a Gondviselőtől, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy helytálljunk a szeretetben” – mondta egy anyuka az egyik csoportos beszélgetésen.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Jó látni évről évre, hogyan fejlődnek, szépülnek, bomlanak, mint a virágok, ezek a gyönyörű gyermekek, és jó közösen megtapasztalni, hogy bár vannak gondjaink, nehézségeink, a szeretet képes felülírni, megoldani ezeket” – mondta Kovács István unitárius lelkipásztor, a Pro Adopt Egyesület elnöke, két örökbe fogadott gyermek apukája az örökbe fogadó családok idén tizenegyedik alkalommal tartott éves találkozójának megnyitóján a Benedek-mezei táborban.
A szombaton tartott rendezvényen mintegy háromszázan vettek részt, a főszervező Clementina Trofin lapunknak elmondta, hogy Kovászna, Maros, Hargita, Fehér, Ilfov és más megyékből is érkeztek vendégek. Örömét fejezte ki, hogy minden évben egyre nagyobb a létszám, és ez a közösség úgy tud együtt ünnepelni ezen a napon – amelyet általában a június 2-ai örökbefogadás napjához közeli időpontban tartanak –, mint egy nagy család, félretéve a közöttük lévő etnikai, felekezeti, társadalmi különbözőségeket. Idén A vidámság karneválja címmel tartották a rendezvényt, a gyermekek nagy része és a felnőttek közül is néhányan színes jelmezekbe öltöztek, és miután sorra bemutatkoztak és jelmezeiket is bemutatták, valamennyien oklevelet kaptak a főszervezőtől, aki a megyei gyermekvédelmi igazgatóság örökbefogadással foglalkozó szociális munkása, és aki a Pro Adopt Egyesületben önkéntesként szervezi ezeket a találkozókat. A megnyitón Gheorghe Pintilie ortodox és Kovács István unitárius lelkész is fontosnak tartotta megköszönni Clementina Trofin lassan húsz éve végzett elkötelezett munkáját, aki mostani jelmezéhez hűen úgy lépett be mindannyiuk életébe, mint egy jótündér, hisz általa találkozhattak először gyermekeikkel.
A rövid megnyitó és a jelmezesek felvonulása után a gyerekek csakhamar játszótérré változtatták a Benedek-mezőt, örülve egymás társaságának és a verőfényes napsütésnek, miközben szüleik kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettek, megosztva egymással a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat, sajátságos gondjaikat és örömeiket is. Természetesen sor került a már hagyományos közös fotózásra és lufieregetésre is, majd az ebéd elfogyasztása után lassan fogyatkozni kezdett a társaság. Amint Szász Katalin Melinda, a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Hivatal aligazgatója lapunknak elmondta, idén augusztustól megváltozik az örökbefogadási törvény. Ezután a bizonylattal rendelkező családokat és a rendszerben lévő, örökbe fogadható gyermekeket nem a bukaresti, központosított rendszerben működő szoftver egyezteti majd egymással, hanem mindenhol a megyei igazgatóság hatáskörébe kerül át ez a feladat. Egyelőre csak reménykedni tudnak abban, hogy ez az örökbefogadási eljárás könnyítését célzó intézkedés valóban eredményesebbé teszi munkájukat, és minden érintett nyer majd belőle.
A legtöbb esetben lehetetlen volna kideríteni, hogy pontosan hol és mikor történtek azok a törések, tévedések, amelyek nyomán ennyi élet pecsételődött meg végérvényesen, de az egyértelmű, hogy akik évről évre megjelennek ezen a találkozón, mindnyájan azon munkálkodnak, hogy szeretetükkel helyrehozzanak valamit abból, ami elromlott. Az elhangzottak azt bizonyítják, hogy néha nagyon nehéz, mégis örömteli ez a kihívás. „Hiszem, hogy nem véletlenül kerültünk ebbe az élethelyzetbe, hogy mi egy olyan pluszt kaptunk a Gondviselőtől, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy helytálljunk a szeretetben” – mondta egy anyuka az egyik csoportos beszélgetésen.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 23.
Muzsnay Árpádról egy kicsit másként
A 75 éves Muzsnay Árpád életének néhány olyan mozzanatáról beszél a vele készített interjúban, ami bizonyára sokak számára ismeretlen. Köszöntésére ma, a Mihai Viteazul utca 32. alatti Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont dísztermében kerül sor, 17 órakor.
— Sokan kérdezik öntől, miért kötődik ennyire ahhoz a házhoz, amelyikben él.
— A válasz egyszerű. Nem volt párttitkár nagybátyám, nem volt sohasem nagy fizetésem — a nyugdíjamról ne is beszéljek —, és így nem volt lehetőségem jobbat szerezni. Számomra, és a lakók egy része számára — bár voltak, akik mindent megtettek és megtesznek, hogy elkorhadt gerendákkal körbevéve a város szégyeneként, romhalmaznak tűnjék az az épület, melyet az általuk egykor vezetett intézmény munkatársainak hanyagsága és gondatlansága megrokkantott — részben még mindig lakható. Persze áldatlan állapotok és körülmények között. Nekem szülőházam. De ami annál több: a Zárda épületével szemben lévő egykori Rácz-ház olyan történelmi emlék, amilyet Európa e térsége egyetlen városa sem tud felmutatni. Ha toleranciáról beszélünk, különösen Szatmárral kapcsolatosan, akkor ez az épület vitathatatlan bizonyíték. Hiszen az 1860-as években az épület régi részében működött Szatmárnémeti első zsidó leányiskolája. Máramarossziget, Nagyvárad vagy akár a térségünkben szintén komoly zsidó közösséget magáénak tudható Kisvárda nem tud felmutatni hasonló — még álló, rendbe tehető — épületet, pedig ezekben a városokban is működtek zsidó iskolák. Ez bizonyítja azt is, hogy a szatmáriak mindig adtak az oktatásra. Akkor senkit sem zavart, hogy épp a Zárdával szemben felépült egy másik felekezet vagy etnikum tanintézete. Én még gyerekkoromban az épület padlásán találtam héber könyveket. Csak később jöttem rá arra, hogy a szatmári zsidók tudatában voltak, hogy ez az épület valamikor az övék s kultúrájuk egy része volt, ezért jöttek oda előszeretettel lakni. A második világháborút megelőzően négy, azt követően pedig a múlt század hatvanas éveiig legkevesebb három zsidó család lakott ott. A deportálásból csak egy család jött vissza, gyerek nélkül, mert ő odaveszett. Felber Etelka néni későbbi sógornőjével kalandos úton érkezett haza Auschwitzból, a férje pedig szovjet hadifogságba került munkaszolgálatoskét menekült meg, és engedték haza 1947-ben. Ezzel a családdal szüleim és én nagyon jó viszonyt ápoltunk. Ortodox zsidók voltak, szombatonként én gyújtottam be a tüzet és segédkeztem olyan dolgokban, amit nekik azon a napon nem volt szabad. A nénit — valószínű — emlékeztettem az odaveszett, velem egy évben született Zoltán fiára. Sokszor mesélt Etelka néni nekem a szatmári magyar zsidókról a sógora kapcsán is, kit szintén Zoltánnak hívtak, Felber Zolinak — találkoztam is vele többször —, aki magyarságára sokat adó, magyar keresztnevére büszke, jó labdarúgója volt városunknak. Emlékszem, Etelka néni hívta fel a figyelmemet Markovits Rodionra, Zelk Zoltánra, akikről úgy beszélt mint egykori személyes ismerőseiről.
— Milyen volt a gyerekkora?
— Nekem a háborút követő nyomorúság, a ma már sokak által hallomásból sem ismert pontrendszer, az alapvető élelmiszerekért való — sokszor — félnapos sorban állások ellenére is, úgy érzem, szép gyerekkorom volt. Nem a rendszernek, hanem az engem körülvevő, velem kapcsolatba került kitűnő embereknek köszönhetően, akik meghatározták életemet, és mintha ma, háromnegyed századdal születésemet követően a kezemet fognák, bátorítanának. Az irodalom és a kultúra szeretetét elsősorban anyámtól örököltem. Ő mindig büszke volt arra, hogy református létére városunk legjobb iskolájának, a számtalan kiváló pedagógust foglalkoztató Zárdának volt tanulója. Az első világháborút követően például olyan magyar szakos tanárnője volt, aki diákjainak — a lányoknak — 1920-ban, a Zárdában Ady Endréről beszélt, a legnagyobb szeretettel és elismeréssel. Anyám irodalomkedvelő volt, talán a budapesti Veress Pálnéban „fertőződött” meg — hiszen, amíg a Petőfi Társaság tagja, de különben kiskereskedő nagyapám anyagi lehetősége megengedte, abba az iskolába járatta a lányát. Édesanyám szerette, sokszor idézte Ady Endrét, József Attilát, Mécs Lászlót, Reményik Sándort. Lényegében a könyv gyűjtésének szenvedélyét is tőle örökölhettem. Kistisztviselő apámmal a két világháború között megjelent s olcsón megvásárolható világ- és magyar irodalmi klasszikusok sorozatait gyűjtötte. Igaz, akkor lehetett vigécektől részletre könyvsorozatokat vásárolni. De könyvei között nem egy Nyírő József-, Tamási Áron-, Herczeg Ferenc-, Somogyvári Gyula- és Zilahy Lajos-kötet is volt — tükrözve a századelő szatmári magyar irodalmi ízlését. Jó néhány olyan könyv is akadt köztük, melyeket a népi demokrácia éveiben a padláson rejtegettünk lekvárosszilkékben — onnan keltek majd lábra, valószínű az ócskasorra, valamelyik jó szomszédnak köszönhetően. A könyv nálunk a legértékesebb ajándékok egyike volt — ma is féltve őrzöm a karácsonykor kapottakat.
Mindig mérvadónak tartottam édesanyám véleményét. Kezdő tanárként, mikor hazaérkeztem, az aznap megérkezett újságokkal várt. Ki volt készítve, mit érdemes — szerinte — feltétlenül s elsőként elolvasnom. Minden akkor megjelent romániai központi magyar nyelvű újságra, sőt, édesapámnak köszönhetőn, ki a postán, s ott egy ideig a sajtóterjesztésnél is dolgozott, néhány magyarországi lapra is előfizettünk — míg a cenzúra engedte. Sokat köszönhetek ugyanakkor egykori tanáraimnak is, akik a jelen és a jövő pedagógusainak mintaképei lehetnének. Az ő érdemük, hogy az államosítást követően a szatmári oktatás nem csupán megőrizte, de jelentősen növelte addigi színvonalát. Példamutatóan fátylat tudtak borítani a felekezeti és egyéb különbségekre, ellentétekre. Megszűntek Szatmárnémeti neves egyházi iskolái, de létrejött egy szellemiekben nagyon komoly, kiváló tanárokat foglalkoztató állami fiú- és leánylíceum, amelyekben a legjobb református és római katolikus tanárok oktattak. Ők — és ez igaz a reál érdeklődésű tanárainkra is — nagyon erős, irodalom és történelem iránti érdeklődést neveltek belénk.
— Ön nem tanárnak készült, de nem is újságírónak.
— Mint minden fiatal, én is sok minden szerettem volna lenni. Érdeklődtem például a színművészet iránt. Szerencsém volt, hogy nagyon fiatalon érettségiztem — még 16 éves sem voltam, s ezért egy évet itthon maradtam. Még a színháznál is dolgoztam Harag György igazgatása alatt. Segédkellékese voltam a ma klasszikusként emlegetett egykori társulatnak. Szerencsére már a marosvásárhelyi felvételi előtt rájöttem arra, hogy nem is vagyok én olyan nagy tehetség, mint amilyennek képzeltem magamat, és már akkor elkezdtem a felkészülést a bölcsészkarra. A sikertelen színi vizsgát követően azonnal a magyar nyelv és irodalom szakra jelentkeztem, és jutottam be az elsők közt. Bolyaisként kezdtük — az első évfolyam végén egyesítettek az egykori Babeş-sel. De ez a történet külön beszélgetés témája lehetne…
— Amikor kihelyezték Kiskolcsra, mennyire ismerte a falusi életet?
— Nem nagyon, bár szoros kapcsolat fűzött gyerekkoromban Árva Bethlen Kata szülőfalujához, a Küküllő menti Bonyhához. De ott lényegében mindig vendég voltam — kívülálló. Kiskolcsot azonban még annyira sem ismertem, mint Bonyhát, holott egyik osztálytársam, Csomai Miklós annak a falunak a szülötte volt. Egyszerűen az volt a helyzet, hogy tanulmányi eredményeim alapján harmadikként választottam helyet az egyetem elvégzése után. Lehetőségem lett volna Szászmedgyesre menni. Ez volt a legrangosabb hely a két kutatói státus mellett, amit az 1963-ban végzett magyar szakosoknak felkínáltak. Én haza akartam jönni Szatmárnémeti közelébe. Így választottam Kiskolcsot mint olyan települést, amelyiket abban az időben Szatmárnémetiből nap mint nap legkönnyebben meg lehetett közelíteni. Egyik kedves tanárom fel is rótta nekem, amiért nem Medgyest választottam. De úgy vélem, megértette válaszomat, érvelésemet. Nekem itt, a szülőföldemen még a kövek is mesélnek. Ismerem ennek a vidéknek a történelmét, itt érzem otthon magamat. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben szűkebb pátriám lakosai mellett, amikor csak tehettem, mindenki figyelmét igyekeztem felhívni arra, hogy Szatmárnémeti és vidéke milyen sokat adott a magyar kultúrának. Anyanyelvünk, amit köz- vagy irodalmi nyelvként ismerünk, használunk és gyakorlunk. Károli Gáspárnak, valamint Kazinczy Ferencnek köszönhetően a szatmári nyelvjáráson alapszik. És ki kinek a nyelvén írta meg legszebb imánkat, az összmagyarság himnuszát?! De ne folytassuk ezt a témát. Erről köteteket lehetne mondani, írni.
— A ma embere, főként a fiatalok tudatában vannak ennek?
A Magyar Páneurópa Unió és a Konrad-Adenauer-Stiftung 2005-ben Eötvös-díjat adományoztt Muzsnay Árpádnak
— Hadd kérdezzek vissza: tudatosítjuk-e egyáltalán bennük? Sokan azzal mentegetőznek, hogy nincs benne a tananyagban. Véleményem szerint nem is muszáj s képtelenség is, hogy minden benne legyen a tananyagban. Régebben sem volt, de a tanáraink és a szüleink megtanították nekünk, felhívták, amire csak lehetett a figyelmünket. Holott nem csekély veszéllyel járt akkoron. Az iskolai és azon kívüli oktatásra és a nevelésre óriási felelősség hárul abban, hogy valaki tudatában legyen, tudatosuljon benne: honnan származik, s tudja azt, hogy mit köszönhet, mivel tartozik elődeinek, és adósa a jövő nemzedéknek, annak a szűkebb vagy tágabb közösségnek, melynek tagjai közé született és amelyhez tartozónak vallja magát. Valamilyen csodabogárként néztek egyszer rám, amikor felvetettem: miért ne lehetne például magyar irodalomból olyan érettségi dolgozatot íratni, amelyik az illető iskola egykori növendékéről, annak kultúránk terén végzett munkássága jelentőségéről szólna? Hogyan ismerjük meg és értékeljük kellően történelmünket és kultúránkat, ha közvetlen környezetünkkel kapcsolatos ismereteink hiányosak és felületesek? Móricz Zsigmond Sáraranya jut eszembe: észre sem vesszük, lábbal tapossuk a sárba értékeinket.
— Újságíróként is a szerencsésebbek közé tartozott. Ez hogy sikerült?
— A tanügyből 1973 elején helyi tudósítóként az Előre nevű napilaphoz szerződtem. Ma már áldott szerencsének tekintem, hogy egyik cikkem miatt alig másfél év után a Falvak Dolgozó Népéhez „passzolt át” az országos napilapunk teljhatalmú főszerkesztője. Olyan hetilaphoz kerültem, amelyiket a cenzúra nem piszkálgatott különösebben, s amelyik olyan egykori munkatársakkal büszkélkedhetett, mint Kacsó Sándor, Asztalos István vagy Sütő András, kollégája lehettem ugyanakkor Cseke Péternek, Zágoni Attilának, Ferenczes Istvánnak vagy a kiváló agronómus szak- és közíró Nagy Miklósnak, hogy csak néhányukat említsem. Abban az időben például mi nemegyszer közvetve, de írtunk a falurombolásról. Nem támadó jelleggel, hanem olyan megközelítésben, hogy milyen értékeket képvisel és mutathat fel egy-egy kis település. Máriás József, a Falvak Dolgozó Népének is írogató kiváló szatmári újságíró indította be lapunkban a Kicsi falvak nagy problémái című nagy sikerű riportsorozatunkat. Ezek az írások a kis települések, a kis közösségek megmentését voltak hivatottak szolgálni, szóltak a kis településeink tervezett oktalan felszámolása ellen. „Falvaknépésként” nekem főleg Szatmár, Máramaros, Szilágy és Maros megye volt a „vadászterületem”, ez utóbbiban a Kis-Küküllő menti falvakat jártam és azokról írtam. Elsősorban is a kulturális és társadalmi kérdéseket feszegettem, már amennyire ezt meg lehetett tenni abban az időben egy agrárlapnak tekintett sajtótermékben. Szerettem a terepjárást, mert lehetőségem volt elbeszélgetni az emberekkel, dokumentálódnom a helységek történetéről.
— Miben látja a magyarság jövőjét?
— Kisebbségben élő magyarságunk jövőjét az önálló intézményeink teljes körű létrehozásában látom. Ez például — Szatmár megyére vonatkoztatva — fontos lenne a színház vonatkozásában is. Ha visszagondolok arra, hogy amikor én középiskolás voltam, működött megyeszékhelyünkön egy nagyon erős önálló magyar fiúlíceum és egy nagyon erős lánylíceum, és ezekkel párhuzamosan létezett a Mihai Eminescu román fiúlíceum és a D-na Stanca román leánylíceum, az messzemenően hasznos volt a város és a megye alkotta mindkét nemzeti közösség számára. Egészséges és becsületes versenyre sarkallta őket: tanárokat, diákokat egyaránt. Valamilyen kis csíráját látni vélem most a Kölcsey és az Eminescu esetében, de ez még nem az igazi. Bántó és bénító a még mindig erős központosítási törekvés és annak kikényszerített gyakorlata. Szabad kezet kell adni a művelődési életnek s az oktatásnak egyaránt, és nem szabad spórolni sem az egészségügyön, sem a tanügyön, sem pedig a kultúrán. Mindhárom messzemenő támogatása egy olyan távlati befektetés, ami később kamatostól megtérül.
Egy közösség jövője tagjai mindegyikétől függ. A múlt, jelen és a várható jövő ismeretétől éppúgy, mint a létet garantáló egyéni hozzáállástól. Nem véletlen, hogy művelődéssel foglalkozóként tanácsolhatom: törekedjék mindenki szülőföldje és kultúrájának, családja történetének megismerésére. A család és a szülőföld története ugyanis kicsiben a nemzet, az ország története. Az én nemzedékemet népszolgálatra nevelték. Én hittem és ma is hiszek értelmében, és tiszta szívből ajánlom a nemes értelemben vett népszolgálat gyakorlását napjaink politikusainak is. Egykori egyetemi tanárom, Balogh Edgár igyekezett belénk nevelni, hogy azt, amit kaptunk: az ingyen tanulás lehetőségét s azt, hogy egy közösség értelmiségéhez tartozóaknak tudhatjuk magunkat, vissza kell adnunk. Ténykedésünket közösségünk érdekei, céljai kell hogy meghatározzák. Azokat kell szolgálnunk, akik szárnyra bocsátottak és lehetőséget teremtettek arra, hogy tanuljunk, hogy dolgozhassunk. „Ki a köznek él, annak élni érdemes!” — választotta jelmondatául az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az a művelődési szervezet, melynek tagjaként több száz rendezvényt szerveztem az elmúlt negyedszázadban. Az élet értékes ajándéka számomra, hogy a népszolgálat fontosságának hitében és gyakorlásában társként sokakat érezhettem mindig magam mellett. A jövő attól is függ, hogy az utánunk következők közösségben tudnak-e majd gondolkodni és cselekedni — jobban és eredményesebben, mint a mi nemzedékünk.
Elek György
frissujsag.ro
A 75 éves Muzsnay Árpád életének néhány olyan mozzanatáról beszél a vele készített interjúban, ami bizonyára sokak számára ismeretlen. Köszöntésére ma, a Mihai Viteazul utca 32. alatti Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont dísztermében kerül sor, 17 órakor.
— Sokan kérdezik öntől, miért kötődik ennyire ahhoz a házhoz, amelyikben él.
— A válasz egyszerű. Nem volt párttitkár nagybátyám, nem volt sohasem nagy fizetésem — a nyugdíjamról ne is beszéljek —, és így nem volt lehetőségem jobbat szerezni. Számomra, és a lakók egy része számára — bár voltak, akik mindent megtettek és megtesznek, hogy elkorhadt gerendákkal körbevéve a város szégyeneként, romhalmaznak tűnjék az az épület, melyet az általuk egykor vezetett intézmény munkatársainak hanyagsága és gondatlansága megrokkantott — részben még mindig lakható. Persze áldatlan állapotok és körülmények között. Nekem szülőházam. De ami annál több: a Zárda épületével szemben lévő egykori Rácz-ház olyan történelmi emlék, amilyet Európa e térsége egyetlen városa sem tud felmutatni. Ha toleranciáról beszélünk, különösen Szatmárral kapcsolatosan, akkor ez az épület vitathatatlan bizonyíték. Hiszen az 1860-as években az épület régi részében működött Szatmárnémeti első zsidó leányiskolája. Máramarossziget, Nagyvárad vagy akár a térségünkben szintén komoly zsidó közösséget magáénak tudható Kisvárda nem tud felmutatni hasonló — még álló, rendbe tehető — épületet, pedig ezekben a városokban is működtek zsidó iskolák. Ez bizonyítja azt is, hogy a szatmáriak mindig adtak az oktatásra. Akkor senkit sem zavart, hogy épp a Zárdával szemben felépült egy másik felekezet vagy etnikum tanintézete. Én még gyerekkoromban az épület padlásán találtam héber könyveket. Csak később jöttem rá arra, hogy a szatmári zsidók tudatában voltak, hogy ez az épület valamikor az övék s kultúrájuk egy része volt, ezért jöttek oda előszeretettel lakni. A második világháborút megelőzően négy, azt követően pedig a múlt század hatvanas éveiig legkevesebb három zsidó család lakott ott. A deportálásból csak egy család jött vissza, gyerek nélkül, mert ő odaveszett. Felber Etelka néni későbbi sógornőjével kalandos úton érkezett haza Auschwitzból, a férje pedig szovjet hadifogságba került munkaszolgálatoskét menekült meg, és engedték haza 1947-ben. Ezzel a családdal szüleim és én nagyon jó viszonyt ápoltunk. Ortodox zsidók voltak, szombatonként én gyújtottam be a tüzet és segédkeztem olyan dolgokban, amit nekik azon a napon nem volt szabad. A nénit — valószínű — emlékeztettem az odaveszett, velem egy évben született Zoltán fiára. Sokszor mesélt Etelka néni nekem a szatmári magyar zsidókról a sógora kapcsán is, kit szintén Zoltánnak hívtak, Felber Zolinak — találkoztam is vele többször —, aki magyarságára sokat adó, magyar keresztnevére büszke, jó labdarúgója volt városunknak. Emlékszem, Etelka néni hívta fel a figyelmemet Markovits Rodionra, Zelk Zoltánra, akikről úgy beszélt mint egykori személyes ismerőseiről.
— Milyen volt a gyerekkora?
— Nekem a háborút követő nyomorúság, a ma már sokak által hallomásból sem ismert pontrendszer, az alapvető élelmiszerekért való — sokszor — félnapos sorban állások ellenére is, úgy érzem, szép gyerekkorom volt. Nem a rendszernek, hanem az engem körülvevő, velem kapcsolatba került kitűnő embereknek köszönhetően, akik meghatározták életemet, és mintha ma, háromnegyed századdal születésemet követően a kezemet fognák, bátorítanának. Az irodalom és a kultúra szeretetét elsősorban anyámtól örököltem. Ő mindig büszke volt arra, hogy református létére városunk legjobb iskolájának, a számtalan kiváló pedagógust foglalkoztató Zárdának volt tanulója. Az első világháborút követően például olyan magyar szakos tanárnője volt, aki diákjainak — a lányoknak — 1920-ban, a Zárdában Ady Endréről beszélt, a legnagyobb szeretettel és elismeréssel. Anyám irodalomkedvelő volt, talán a budapesti Veress Pálnéban „fertőződött” meg — hiszen, amíg a Petőfi Társaság tagja, de különben kiskereskedő nagyapám anyagi lehetősége megengedte, abba az iskolába járatta a lányát. Édesanyám szerette, sokszor idézte Ady Endrét, József Attilát, Mécs Lászlót, Reményik Sándort. Lényegében a könyv gyűjtésének szenvedélyét is tőle örökölhettem. Kistisztviselő apámmal a két világháború között megjelent s olcsón megvásárolható világ- és magyar irodalmi klasszikusok sorozatait gyűjtötte. Igaz, akkor lehetett vigécektől részletre könyvsorozatokat vásárolni. De könyvei között nem egy Nyírő József-, Tamási Áron-, Herczeg Ferenc-, Somogyvári Gyula- és Zilahy Lajos-kötet is volt — tükrözve a századelő szatmári magyar irodalmi ízlését. Jó néhány olyan könyv is akadt köztük, melyeket a népi demokrácia éveiben a padláson rejtegettünk lekvárosszilkékben — onnan keltek majd lábra, valószínű az ócskasorra, valamelyik jó szomszédnak köszönhetően. A könyv nálunk a legértékesebb ajándékok egyike volt — ma is féltve őrzöm a karácsonykor kapottakat.
Mindig mérvadónak tartottam édesanyám véleményét. Kezdő tanárként, mikor hazaérkeztem, az aznap megérkezett újságokkal várt. Ki volt készítve, mit érdemes — szerinte — feltétlenül s elsőként elolvasnom. Minden akkor megjelent romániai központi magyar nyelvű újságra, sőt, édesapámnak köszönhetőn, ki a postán, s ott egy ideig a sajtóterjesztésnél is dolgozott, néhány magyarországi lapra is előfizettünk — míg a cenzúra engedte. Sokat köszönhetek ugyanakkor egykori tanáraimnak is, akik a jelen és a jövő pedagógusainak mintaképei lehetnének. Az ő érdemük, hogy az államosítást követően a szatmári oktatás nem csupán megőrizte, de jelentősen növelte addigi színvonalát. Példamutatóan fátylat tudtak borítani a felekezeti és egyéb különbségekre, ellentétekre. Megszűntek Szatmárnémeti neves egyházi iskolái, de létrejött egy szellemiekben nagyon komoly, kiváló tanárokat foglalkoztató állami fiú- és leánylíceum, amelyekben a legjobb református és római katolikus tanárok oktattak. Ők — és ez igaz a reál érdeklődésű tanárainkra is — nagyon erős, irodalom és történelem iránti érdeklődést neveltek belénk.
— Ön nem tanárnak készült, de nem is újságírónak.
— Mint minden fiatal, én is sok minden szerettem volna lenni. Érdeklődtem például a színművészet iránt. Szerencsém volt, hogy nagyon fiatalon érettségiztem — még 16 éves sem voltam, s ezért egy évet itthon maradtam. Még a színháznál is dolgoztam Harag György igazgatása alatt. Segédkellékese voltam a ma klasszikusként emlegetett egykori társulatnak. Szerencsére már a marosvásárhelyi felvételi előtt rájöttem arra, hogy nem is vagyok én olyan nagy tehetség, mint amilyennek képzeltem magamat, és már akkor elkezdtem a felkészülést a bölcsészkarra. A sikertelen színi vizsgát követően azonnal a magyar nyelv és irodalom szakra jelentkeztem, és jutottam be az elsők közt. Bolyaisként kezdtük — az első évfolyam végén egyesítettek az egykori Babeş-sel. De ez a történet külön beszélgetés témája lehetne…
— Amikor kihelyezték Kiskolcsra, mennyire ismerte a falusi életet?
— Nem nagyon, bár szoros kapcsolat fűzött gyerekkoromban Árva Bethlen Kata szülőfalujához, a Küküllő menti Bonyhához. De ott lényegében mindig vendég voltam — kívülálló. Kiskolcsot azonban még annyira sem ismertem, mint Bonyhát, holott egyik osztálytársam, Csomai Miklós annak a falunak a szülötte volt. Egyszerűen az volt a helyzet, hogy tanulmányi eredményeim alapján harmadikként választottam helyet az egyetem elvégzése után. Lehetőségem lett volna Szászmedgyesre menni. Ez volt a legrangosabb hely a két kutatói státus mellett, amit az 1963-ban végzett magyar szakosoknak felkínáltak. Én haza akartam jönni Szatmárnémeti közelébe. Így választottam Kiskolcsot mint olyan települést, amelyiket abban az időben Szatmárnémetiből nap mint nap legkönnyebben meg lehetett közelíteni. Egyik kedves tanárom fel is rótta nekem, amiért nem Medgyest választottam. De úgy vélem, megértette válaszomat, érvelésemet. Nekem itt, a szülőföldemen még a kövek is mesélnek. Ismerem ennek a vidéknek a történelmét, itt érzem otthon magamat. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben szűkebb pátriám lakosai mellett, amikor csak tehettem, mindenki figyelmét igyekeztem felhívni arra, hogy Szatmárnémeti és vidéke milyen sokat adott a magyar kultúrának. Anyanyelvünk, amit köz- vagy irodalmi nyelvként ismerünk, használunk és gyakorlunk. Károli Gáspárnak, valamint Kazinczy Ferencnek köszönhetően a szatmári nyelvjáráson alapszik. És ki kinek a nyelvén írta meg legszebb imánkat, az összmagyarság himnuszát?! De ne folytassuk ezt a témát. Erről köteteket lehetne mondani, írni.
— A ma embere, főként a fiatalok tudatában vannak ennek?
A Magyar Páneurópa Unió és a Konrad-Adenauer-Stiftung 2005-ben Eötvös-díjat adományoztt Muzsnay Árpádnak
— Hadd kérdezzek vissza: tudatosítjuk-e egyáltalán bennük? Sokan azzal mentegetőznek, hogy nincs benne a tananyagban. Véleményem szerint nem is muszáj s képtelenség is, hogy minden benne legyen a tananyagban. Régebben sem volt, de a tanáraink és a szüleink megtanították nekünk, felhívták, amire csak lehetett a figyelmünket. Holott nem csekély veszéllyel járt akkoron. Az iskolai és azon kívüli oktatásra és a nevelésre óriási felelősség hárul abban, hogy valaki tudatában legyen, tudatosuljon benne: honnan származik, s tudja azt, hogy mit köszönhet, mivel tartozik elődeinek, és adósa a jövő nemzedéknek, annak a szűkebb vagy tágabb közösségnek, melynek tagjai közé született és amelyhez tartozónak vallja magát. Valamilyen csodabogárként néztek egyszer rám, amikor felvetettem: miért ne lehetne például magyar irodalomból olyan érettségi dolgozatot íratni, amelyik az illető iskola egykori növendékéről, annak kultúránk terén végzett munkássága jelentőségéről szólna? Hogyan ismerjük meg és értékeljük kellően történelmünket és kultúránkat, ha közvetlen környezetünkkel kapcsolatos ismereteink hiányosak és felületesek? Móricz Zsigmond Sáraranya jut eszembe: észre sem vesszük, lábbal tapossuk a sárba értékeinket.
— Újságíróként is a szerencsésebbek közé tartozott. Ez hogy sikerült?
— A tanügyből 1973 elején helyi tudósítóként az Előre nevű napilaphoz szerződtem. Ma már áldott szerencsének tekintem, hogy egyik cikkem miatt alig másfél év után a Falvak Dolgozó Népéhez „passzolt át” az országos napilapunk teljhatalmú főszerkesztője. Olyan hetilaphoz kerültem, amelyiket a cenzúra nem piszkálgatott különösebben, s amelyik olyan egykori munkatársakkal büszkélkedhetett, mint Kacsó Sándor, Asztalos István vagy Sütő András, kollégája lehettem ugyanakkor Cseke Péternek, Zágoni Attilának, Ferenczes Istvánnak vagy a kiváló agronómus szak- és közíró Nagy Miklósnak, hogy csak néhányukat említsem. Abban az időben például mi nemegyszer közvetve, de írtunk a falurombolásról. Nem támadó jelleggel, hanem olyan megközelítésben, hogy milyen értékeket képvisel és mutathat fel egy-egy kis település. Máriás József, a Falvak Dolgozó Népének is írogató kiváló szatmári újságíró indította be lapunkban a Kicsi falvak nagy problémái című nagy sikerű riportsorozatunkat. Ezek az írások a kis települések, a kis közösségek megmentését voltak hivatottak szolgálni, szóltak a kis településeink tervezett oktalan felszámolása ellen. „Falvaknépésként” nekem főleg Szatmár, Máramaros, Szilágy és Maros megye volt a „vadászterületem”, ez utóbbiban a Kis-Küküllő menti falvakat jártam és azokról írtam. Elsősorban is a kulturális és társadalmi kérdéseket feszegettem, már amennyire ezt meg lehetett tenni abban az időben egy agrárlapnak tekintett sajtótermékben. Szerettem a terepjárást, mert lehetőségem volt elbeszélgetni az emberekkel, dokumentálódnom a helységek történetéről.
— Miben látja a magyarság jövőjét?
— Kisebbségben élő magyarságunk jövőjét az önálló intézményeink teljes körű létrehozásában látom. Ez például — Szatmár megyére vonatkoztatva — fontos lenne a színház vonatkozásában is. Ha visszagondolok arra, hogy amikor én középiskolás voltam, működött megyeszékhelyünkön egy nagyon erős önálló magyar fiúlíceum és egy nagyon erős lánylíceum, és ezekkel párhuzamosan létezett a Mihai Eminescu román fiúlíceum és a D-na Stanca román leánylíceum, az messzemenően hasznos volt a város és a megye alkotta mindkét nemzeti közösség számára. Egészséges és becsületes versenyre sarkallta őket: tanárokat, diákokat egyaránt. Valamilyen kis csíráját látni vélem most a Kölcsey és az Eminescu esetében, de ez még nem az igazi. Bántó és bénító a még mindig erős központosítási törekvés és annak kikényszerített gyakorlata. Szabad kezet kell adni a művelődési életnek s az oktatásnak egyaránt, és nem szabad spórolni sem az egészségügyön, sem a tanügyön, sem pedig a kultúrán. Mindhárom messzemenő támogatása egy olyan távlati befektetés, ami később kamatostól megtérül.
Egy közösség jövője tagjai mindegyikétől függ. A múlt, jelen és a várható jövő ismeretétől éppúgy, mint a létet garantáló egyéni hozzáállástól. Nem véletlen, hogy művelődéssel foglalkozóként tanácsolhatom: törekedjék mindenki szülőföldje és kultúrájának, családja történetének megismerésére. A család és a szülőföld története ugyanis kicsiben a nemzet, az ország története. Az én nemzedékemet népszolgálatra nevelték. Én hittem és ma is hiszek értelmében, és tiszta szívből ajánlom a nemes értelemben vett népszolgálat gyakorlását napjaink politikusainak is. Egykori egyetemi tanárom, Balogh Edgár igyekezett belénk nevelni, hogy azt, amit kaptunk: az ingyen tanulás lehetőségét s azt, hogy egy közösség értelmiségéhez tartozóaknak tudhatjuk magunkat, vissza kell adnunk. Ténykedésünket közösségünk érdekei, céljai kell hogy meghatározzák. Azokat kell szolgálnunk, akik szárnyra bocsátottak és lehetőséget teremtettek arra, hogy tanuljunk, hogy dolgozhassunk. „Ki a köznek él, annak élni érdemes!” — választotta jelmondatául az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az a művelődési szervezet, melynek tagjaként több száz rendezvényt szerveztem az elmúlt negyedszázadban. Az élet értékes ajándéka számomra, hogy a népszolgálat fontosságának hitében és gyakorlásában társként sokakat érezhettem mindig magam mellett. A jövő attól is függ, hogy az utánunk következők közösségben tudnak-e majd gondolkodni és cselekedni — jobban és eredményesebben, mint a mi nemzedékünk.
Elek György
frissujsag.ro
2016. június 27.
Csutak Vilmos-díj tehetséggondozásért
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést.
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár.
Szakács Ágnes
A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg.
Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján.
Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre.
A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is.
Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja.
Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci!
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke
Kakasi Zsolt
Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar.
Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással.
Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének.
Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum
Gazda József
Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által.
Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára.
Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést.
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár.
Szakács Ágnes
A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg.
Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján.
Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre.
A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is.
Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja.
Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci!
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke
Kakasi Zsolt
Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar.
Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással.
Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének.
Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum
Gazda József
Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által.
Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára.
Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 27.
Az RMDSZ a megyei koalíciós tárgyalások egyik nyertese
Bár nem értek el túl jó eredményt a június 5-i önkormányzati választásokon, az RMDSZ és a PMP számos vezető tisztséget szerzett a megyei tanácsokban, miután ez a két szervezet képezte a mérleg nyelvét – írta a Mediafax hírügynökség vasárnap az ország 41 megyéjében lezajlott koalíciós tárgyalások eredményeit összegezve.
A Traian Basescu volt államfő vezette PMP kilenc, míg az RMDSZ nyolc megyében lett része a helyi többségnek. Mindkét szervezet helyi érdekei alapján állt vagy a PSD, vagy a PNL mellé. A koalíciós tárgyalásoknak a pártok jövőbeni együttműködése mellett a vezető tisztségek elosztása volt a tétje. Az idén ugyanis már nem közvetlenül a szavazópolgárok, hanem a megyei önkormányzati képviselőtestület tagjai választottak maguk közül elnököt és alelnököket a megyei tanácsok élére.
Míg a közvetlen választási rendszerben 2012-ben az RMDSZ-nek csak a két magyar többségű megyében, Hargitában és Kovásznában sikerült megnyerni a tanácselnök-választást, az idei, közvetett rendszerben további három megyében – Maros, Szatmár és Bihar megyében – sikerült támogatást szereznie a román pártoktól ahhoz, hogy magyar tisztségviselőt válasszanak a megyei önkormányzat elnökévé. A Mediafax szerint a szövetség a koalíciós tárgyalások legfőbb nyertese: csak kettővel lesz kevesebb megyei elnöke, mint a liberálisoknak, ahhoz képest, hogy az RMDSZ megyei listái a voksok öt, míg a liberálisoké a szavazatok 30 százalékát kapta országos szinten.
"Azokban a megyékben, ahol a liberálisokkal szövetkeztünk, a szociáldemokraták haragszanak ránk, ott pedig, ahol a PSD-vel alkotunk többséget, a PNL haragszik" – idézte a Mediafax Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, aki szerint a korábbi tapasztalatok és a pártok együttműködési készsége alapján helyi szinten döntöttek arról, kivel szövetkeznek.
Arra a kérdésre, hogy a megyei koalíciós tárgyalásoknál befolyásolta-e az RMDSZ döntését az év végén megrendezendő parlamenti választások perspektívája, Kelemen Hunor nem-mel válaszolt, hozzátéve, hogy ha ezt vették volna figyelembe, akkor mindenütt a PSD vagy a PNL mellett kellett volna elkötelezniük magukat. Kifejtette: a június 5-i eredményeket véve alapul a PSD-nek és szövetségeseinek a (nem magyar) kisebbségi frakció támogatása nélkül is valószínűleg meglesz a többségük a parlament mindkét házában, úgyhogy nem szorulnak az RMDSZ támo- gatására. A jelenlegi parlament mandátuma decemberben jár le, a választásokat várhatóan november 20-án rendezik meg.
Népújság (Marosvásárhely)
Bár nem értek el túl jó eredményt a június 5-i önkormányzati választásokon, az RMDSZ és a PMP számos vezető tisztséget szerzett a megyei tanácsokban, miután ez a két szervezet képezte a mérleg nyelvét – írta a Mediafax hírügynökség vasárnap az ország 41 megyéjében lezajlott koalíciós tárgyalások eredményeit összegezve.
A Traian Basescu volt államfő vezette PMP kilenc, míg az RMDSZ nyolc megyében lett része a helyi többségnek. Mindkét szervezet helyi érdekei alapján állt vagy a PSD, vagy a PNL mellé. A koalíciós tárgyalásoknak a pártok jövőbeni együttműködése mellett a vezető tisztségek elosztása volt a tétje. Az idén ugyanis már nem közvetlenül a szavazópolgárok, hanem a megyei önkormányzati képviselőtestület tagjai választottak maguk közül elnököt és alelnököket a megyei tanácsok élére.
Míg a közvetlen választási rendszerben 2012-ben az RMDSZ-nek csak a két magyar többségű megyében, Hargitában és Kovásznában sikerült megnyerni a tanácselnök-választást, az idei, közvetett rendszerben további három megyében – Maros, Szatmár és Bihar megyében – sikerült támogatást szereznie a román pártoktól ahhoz, hogy magyar tisztségviselőt válasszanak a megyei önkormányzat elnökévé. A Mediafax szerint a szövetség a koalíciós tárgyalások legfőbb nyertese: csak kettővel lesz kevesebb megyei elnöke, mint a liberálisoknak, ahhoz képest, hogy az RMDSZ megyei listái a voksok öt, míg a liberálisoké a szavazatok 30 százalékát kapta országos szinten.
"Azokban a megyékben, ahol a liberálisokkal szövetkeztünk, a szociáldemokraták haragszanak ránk, ott pedig, ahol a PSD-vel alkotunk többséget, a PNL haragszik" – idézte a Mediafax Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, aki szerint a korábbi tapasztalatok és a pártok együttműködési készsége alapján helyi szinten döntöttek arról, kivel szövetkeznek.
Arra a kérdésre, hogy a megyei koalíciós tárgyalásoknál befolyásolta-e az RMDSZ döntését az év végén megrendezendő parlamenti választások perspektívája, Kelemen Hunor nem-mel válaszolt, hozzátéve, hogy ha ezt vették volna figyelembe, akkor mindenütt a PSD vagy a PNL mellett kellett volna elkötelezniük magukat. Kifejtette: a június 5-i eredményeket véve alapul a PSD-nek és szövetségeseinek a (nem magyar) kisebbségi frakció támogatása nélkül is valószínűleg meglesz a többségük a parlament mindkét házában, úgyhogy nem szorulnak az RMDSZ támo- gatására. A jelenlegi parlament mandátuma decemberben jár le, a választásokat várhatóan november 20-án rendezik meg.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 27.
Magyarországi támogatás a kutyfalvi egyházközségnek
Műemlékmentő léleképítők
Csütörtökön Maros megyébe látogatott a Magyar Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárságának küldöttsége. A látogatás kiemelt célja anyagi támogatást nyújtani a megyén vasárnap este végigsöprő tornádószerű vihar nyomán a toronyrész nélkül maradt kutyfalvi református templom tornyának újjáépítéséhez.
A 15. században épült gótikus templom kiemelt jelentőségű műemlék, amelynek középkori jegyei mindmáig fennmaradtak. A 2008-ban felújított templomot a június harmadik vasárnapján a megyén végigsöprő vihar súlyosan megrongálta, a toronysisak lezuhant, az épület beázott.
A magyarországi kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár a Rómer Flóris Terv vis maior keretéből azonnali segítséget javasolt a kutyfalvi református templom számára. Amint Puskás Imre, a miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, a külhoni magyar vonatkozású épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére elindított program 200 millió forintos éves keretének felosztása részben egyedi döntés, részben nyílt felhívás alapján történik, de rendelkezésre áll egy kisebb keret is, amely a műemlék épületeket ért hasonló jellegű természeti katasztrófák esetén teszi lehetővé az azonnali beavatkozást. A Rómer Flóris Terv a Kárpát-medence épített örökségének megóvását szolgálja, a magyar kormány tavaly indította el, gazdája a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkársága. A program – melynek lebonyolítását a Teleki László Alapítvány segíti – célja a magyar épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére irányul. "A legnagyobb közösség, amelyhez tartozunk, és amely identitásunk talapzata, a magyar nemzet. Ez a nemzet azonban nemcsak magyarországi, hanem Kárpát- medencei. Nem dönthetünk úgy, hogy gondoskodjon ezekről a műemlékekről az illető állam, amelynek a területén ma találhatóak. Hiszen ami nekünk a lelkünk egy mozaikja, az másnak legfeljebb csak művészettörténeti érdekesség. Azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a helyi közösségek kötelessége óvni értékeiket, mert ehhez gyakran már nem csak az anyagi erő, de a közösség is hiányzik. A magyar kormány elhatározása, hogy egy- egy helyszínen néhány millió forintos támogatásból megőrizzük a jövőnek évszázados értékeinket. Meggyőződésünk, hogy aki követ ment, az lelket épít" – hangsúlyozta a kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.
(Rómer Flóris Ferenc, a program névadója 1815–1889 között élt. Régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok, a magyar régészettudomány, művészettörténet és műemlékvédelem egyik megteremtője, a magyar régészet atyja.)
Ideiglenes védőtető a toronyra
Puskás Imre helyettes államtitkár, illetve a helyszíni terepszemle és a kárfelmérést végző budapesti és a kolozsvári püspökségről érkezett szakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy egyelőre gyors beavatkozásra van szükség a toronysisak nélkül maradt épület állagmegóvása érdekében. Fontos, hogy az elkövetkező hetekben ideiglenes védőtető kerüljön a torony fölé – amelynek elkészítési költségeit egymillió forintra becsülik – , a tervezést követően pedig a végleges toronysisaknak az elkészítésére, illetve a teljes épület felújítására is sor kerülhet, hangzott el a helyszínen. Ugyanakkor a magyar kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár elképzelhetőnek tartja a templom művészettörténeti felmérését is, amely révén új értékeket tárhatnak fel. Amint kérdésünkre kifejtette, a Rómer Flóris Terv célja kis közösségeket kiszolgáló műemlék épületek, templomok felújítási költségeinek a felvállalása, ezért a magántulajdonban lévő kastélyok, udvarházak felújítását nem tudják felvállalni. A döntések előkészítését a program bírálóbizottsága támogatja, amelynek elnöke dr. Puskás Imre, akitől azt is megtudtuk, hogy az idén Erdélyben harmincnál több műemlék templom állagmegóvásához nyújt anyagi támogatást a magyar kormány. A programról bővebben a www.romerterv.hu honlapon lehet tájékozódni.
Célszerű a teljes felújítás
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki tanácsosa kifejtette, elsősorban egy védőtető felállítása a fontos – az esőzések okozta beázások megakadályozására – mindaddig, amíg elkészül a terv, a teljes dokumentációt és a felújítási engedélyeket megkapják. A szakember szerint a templomhajó belső cementpadlózatának felbontása és szakszerű felújítása is időszerű volna. Több tízezer euró lehet a kár, amelynek egy részét a biztosítónak fedeznie kell. Az Erdélyi Református Egyházkerület összes temploma ugyanis egységes csomagként biztosítással rendelkezik hasonló természeti csapásokra is – mondta el felvetésünkre a szakember.
Lukács Vilmos István református lelkész megköszönte a magyar kormány segítségét, amelyet a Facebook közösségi oldalon közzétett felhívásra való gyors reagálás eredményének tulajdonított, és hangsúlyozta, hogy az anyagi segítségen túl a kutyfalvi református közösség számára rendkívül fontos, hogy a bajban sokan együtt éreznek velük.
Közösségi összefogás
A község polgármestere is megköszönte Puskás Imre helyettes államtitkárnak a magyar kormány által nyújtott támogatást, amely révén a református templom tornyának a helyreállítása megvalósulhat, ugyanakkor a magyar küldöttséget az engedélyeztetések felgyorsításáról biztosította. Kérdésünkre Suta Ilie polgármester elmondta, hogy a két legérintettebb településen, Marosdátoson hét, Kutyfalván pedig öt családi házat kell teljesen vagy részlegesen újjáépíteni. Lakóikat rokonok, ismerősök fogadták be, remélhetőleg sikerül sorsukról is gondoskodni. Egyelőre a Rotary Club Maris ajánlotta fel négy családi ház újjáépítésének a teljes finanszírozását. A magasfeszültségű villanyoszlopok kidöntése nyomán a környékbeli települések lakossága vasárnap estétől áramszolgáltatás nélkül maradt, ezt hétfőn éjjel a három nagy teljesítményű generátorral 70%-ban sikerült orvosolni. Amint kérdésünkre kifejtette, a kárfelmérést Marosdátoson kezdték, ahol a kutyfalvinál is súlyosabb károk keletkeztek, négy napon belül összesíteniük kell és e hónap 29-éig a kormányhivatalba továbbítani, ahol a katasztrófa sújtotta övezet gyorssegélyezésének mértékéről döntenek. A termőföldeken keletkezett károkat a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei mérik fel, a területalapú támogatások károsult igénylői számára elengedhetetlen az önkormányzat által kiállított igazolás, illetve a Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség által láttamozott helyszínelési jegyzőkönyv.
Csütörtöki terepszemlénk során meggyőződhettünk arról, hogy az elmúlt három nap alatt a tulajdonosok ingatlanaik nagy részét újrafedték, mint elmondták, saját költségen vásároltak tetőcserepet vagy melléképületeikről helyeztek át ideiglenesen ép darabokat a lakóházaik tetőzetére. Azonban még akadt olyan családi ház, amelyen nyoma sincs a kárelhárításnak, nem tudni, tulajdonosai hol tartózkodnak.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
Műemlékmentő léleképítők
Csütörtökön Maros megyébe látogatott a Magyar Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárságának küldöttsége. A látogatás kiemelt célja anyagi támogatást nyújtani a megyén vasárnap este végigsöprő tornádószerű vihar nyomán a toronyrész nélkül maradt kutyfalvi református templom tornyának újjáépítéséhez.
A 15. században épült gótikus templom kiemelt jelentőségű műemlék, amelynek középkori jegyei mindmáig fennmaradtak. A 2008-ban felújított templomot a június harmadik vasárnapján a megyén végigsöprő vihar súlyosan megrongálta, a toronysisak lezuhant, az épület beázott.
A magyarországi kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár a Rómer Flóris Terv vis maior keretéből azonnali segítséget javasolt a kutyfalvi református templom számára. Amint Puskás Imre, a miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, a külhoni magyar vonatkozású épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére elindított program 200 millió forintos éves keretének felosztása részben egyedi döntés, részben nyílt felhívás alapján történik, de rendelkezésre áll egy kisebb keret is, amely a műemlék épületeket ért hasonló jellegű természeti katasztrófák esetén teszi lehetővé az azonnali beavatkozást. A Rómer Flóris Terv a Kárpát-medence épített örökségének megóvását szolgálja, a magyar kormány tavaly indította el, gazdája a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkársága. A program – melynek lebonyolítását a Teleki László Alapítvány segíti – célja a magyar épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére irányul. "A legnagyobb közösség, amelyhez tartozunk, és amely identitásunk talapzata, a magyar nemzet. Ez a nemzet azonban nemcsak magyarországi, hanem Kárpát- medencei. Nem dönthetünk úgy, hogy gondoskodjon ezekről a műemlékekről az illető állam, amelynek a területén ma találhatóak. Hiszen ami nekünk a lelkünk egy mozaikja, az másnak legfeljebb csak művészettörténeti érdekesség. Azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a helyi közösségek kötelessége óvni értékeiket, mert ehhez gyakran már nem csak az anyagi erő, de a közösség is hiányzik. A magyar kormány elhatározása, hogy egy- egy helyszínen néhány millió forintos támogatásból megőrizzük a jövőnek évszázados értékeinket. Meggyőződésünk, hogy aki követ ment, az lelket épít" – hangsúlyozta a kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.
(Rómer Flóris Ferenc, a program névadója 1815–1889 között élt. Régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok, a magyar régészettudomány, művészettörténet és műemlékvédelem egyik megteremtője, a magyar régészet atyja.)
Ideiglenes védőtető a toronyra
Puskás Imre helyettes államtitkár, illetve a helyszíni terepszemle és a kárfelmérést végző budapesti és a kolozsvári püspökségről érkezett szakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy egyelőre gyors beavatkozásra van szükség a toronysisak nélkül maradt épület állagmegóvása érdekében. Fontos, hogy az elkövetkező hetekben ideiglenes védőtető kerüljön a torony fölé – amelynek elkészítési költségeit egymillió forintra becsülik – , a tervezést követően pedig a végleges toronysisaknak az elkészítésére, illetve a teljes épület felújítására is sor kerülhet, hangzott el a helyszínen. Ugyanakkor a magyar kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár elképzelhetőnek tartja a templom művészettörténeti felmérését is, amely révén új értékeket tárhatnak fel. Amint kérdésünkre kifejtette, a Rómer Flóris Terv célja kis közösségeket kiszolgáló műemlék épületek, templomok felújítási költségeinek a felvállalása, ezért a magántulajdonban lévő kastélyok, udvarházak felújítását nem tudják felvállalni. A döntések előkészítését a program bírálóbizottsága támogatja, amelynek elnöke dr. Puskás Imre, akitől azt is megtudtuk, hogy az idén Erdélyben harmincnál több műemlék templom állagmegóvásához nyújt anyagi támogatást a magyar kormány. A programról bővebben a www.romerterv.hu honlapon lehet tájékozódni.
Célszerű a teljes felújítás
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki tanácsosa kifejtette, elsősorban egy védőtető felállítása a fontos – az esőzések okozta beázások megakadályozására – mindaddig, amíg elkészül a terv, a teljes dokumentációt és a felújítási engedélyeket megkapják. A szakember szerint a templomhajó belső cementpadlózatának felbontása és szakszerű felújítása is időszerű volna. Több tízezer euró lehet a kár, amelynek egy részét a biztosítónak fedeznie kell. Az Erdélyi Református Egyházkerület összes temploma ugyanis egységes csomagként biztosítással rendelkezik hasonló természeti csapásokra is – mondta el felvetésünkre a szakember.
Lukács Vilmos István református lelkész megköszönte a magyar kormány segítségét, amelyet a Facebook közösségi oldalon közzétett felhívásra való gyors reagálás eredményének tulajdonított, és hangsúlyozta, hogy az anyagi segítségen túl a kutyfalvi református közösség számára rendkívül fontos, hogy a bajban sokan együtt éreznek velük.
Közösségi összefogás
A község polgármestere is megköszönte Puskás Imre helyettes államtitkárnak a magyar kormány által nyújtott támogatást, amely révén a református templom tornyának a helyreállítása megvalósulhat, ugyanakkor a magyar küldöttséget az engedélyeztetések felgyorsításáról biztosította. Kérdésünkre Suta Ilie polgármester elmondta, hogy a két legérintettebb településen, Marosdátoson hét, Kutyfalván pedig öt családi házat kell teljesen vagy részlegesen újjáépíteni. Lakóikat rokonok, ismerősök fogadták be, remélhetőleg sikerül sorsukról is gondoskodni. Egyelőre a Rotary Club Maris ajánlotta fel négy családi ház újjáépítésének a teljes finanszírozását. A magasfeszültségű villanyoszlopok kidöntése nyomán a környékbeli települések lakossága vasárnap estétől áramszolgáltatás nélkül maradt, ezt hétfőn éjjel a három nagy teljesítményű generátorral 70%-ban sikerült orvosolni. Amint kérdésünkre kifejtette, a kárfelmérést Marosdátoson kezdték, ahol a kutyfalvinál is súlyosabb károk keletkeztek, négy napon belül összesíteniük kell és e hónap 29-éig a kormányhivatalba továbbítani, ahol a katasztrófa sújtotta övezet gyorssegélyezésének mértékéről döntenek. A termőföldeken keletkezett károkat a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei mérik fel, a területalapú támogatások károsult igénylői számára elengedhetetlen az önkormányzat által kiállított igazolás, illetve a Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség által láttamozott helyszínelési jegyzőkönyv.
Csütörtöki terepszemlénk során meggyőződhettünk arról, hogy az elmúlt három nap alatt a tulajdonosok ingatlanaik nagy részét újrafedték, mint elmondták, saját költségen vásároltak tetőcserepet vagy melléképületeikről helyeztek át ideiglenesen ép darabokat a lakóházaik tetőzetére. Azonban még akadt olyan családi ház, amelyen nyoma sincs a kárelhárításnak, nem tudni, tulajdonosai hol tartózkodnak.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 27.
Követni fogják a magyar tanácsosokat, hogy használják-e anyanyelvüket az üléseken
Az anyanyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel az RMDSZ és választott képviselőinek figyelmét a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).
A Barabás Miklós által jegyzett levélben emlékeztetik az RMDSZ ügyvezető elnökét, Kovács Pétert, hogy a szövetség önkormányzati listáján induló minden jelölt nyilatkozatot írt alá, amelyben vállalja, hogy megválasztása esetén saját hatáskörében eleget tesz a nyelvi jogok érvényesítésének, szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását. A CEMO felkéri Kovács Pétert, hogy hozza nyilvánosságra a nyilatkozatokat, amelyeket a Maros megyei és marosvásárhelyi RMDSZ-es képviselők, polgármesterek aláírtak, és ismertesse azok tartalmát. Amennyiben ezek a nyilatkozatok nem születtek meg, mihamarabb készüljenek el, az érintettek írják alá, s a szövetség kövesse, hogy betartják-e a benne foglaltakat vagy sem.
„A CEMO is monitorizálni fogja mind a Maros megyei, mind a marosvásárhelyi RMDSZ-es elöljárókat, tanácsosokat, akik az elmúlt évtizedekben jócskán alulteljesítettek az anyanyelvhasználati jogok alkalmazása terén (is). Monitoring tevékenységünk részeként szervezetünk tagjai feliratozott pólókban jelen lesznek a városi és megyei tanácsüléseken, és követni fogják, hogy a magyar tanácsosok használják-e vagy sem anyanyelvüket az üléseken. Amennyiben ez nem valósul meg, hatósági eljárásokat fogunk kezdeményezni, és jogi eszközök révén próbáljuk meg rávenni az RMDSZ-es tanácsosokat, a polgármesteri hivatalt és a megyei tanács vezetőségét az anyanyelvhasználati jogok gyakorlati és valós alkalmazására” – olvasható a közleményben.
A CEMO tagjaként Barabás Miklós már a pénteki városi tanácsülésen jelen volt, s viselte a „Magyar nyelvű felszólalás???” feliratú pólót.
Simon Virág
Székelyhon.ro
Az anyanyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel az RMDSZ és választott képviselőinek figyelmét a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).
A Barabás Miklós által jegyzett levélben emlékeztetik az RMDSZ ügyvezető elnökét, Kovács Pétert, hogy a szövetség önkormányzati listáján induló minden jelölt nyilatkozatot írt alá, amelyben vállalja, hogy megválasztása esetén saját hatáskörében eleget tesz a nyelvi jogok érvényesítésének, szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását. A CEMO felkéri Kovács Pétert, hogy hozza nyilvánosságra a nyilatkozatokat, amelyeket a Maros megyei és marosvásárhelyi RMDSZ-es képviselők, polgármesterek aláírtak, és ismertesse azok tartalmát. Amennyiben ezek a nyilatkozatok nem születtek meg, mihamarabb készüljenek el, az érintettek írják alá, s a szövetség kövesse, hogy betartják-e a benne foglaltakat vagy sem.
„A CEMO is monitorizálni fogja mind a Maros megyei, mind a marosvásárhelyi RMDSZ-es elöljárókat, tanácsosokat, akik az elmúlt évtizedekben jócskán alulteljesítettek az anyanyelvhasználati jogok alkalmazása terén (is). Monitoring tevékenységünk részeként szervezetünk tagjai feliratozott pólókban jelen lesznek a városi és megyei tanácsüléseken, és követni fogják, hogy a magyar tanácsosok használják-e vagy sem anyanyelvüket az üléseken. Amennyiben ez nem valósul meg, hatósági eljárásokat fogunk kezdeményezni, és jogi eszközök révén próbáljuk meg rávenni az RMDSZ-es tanácsosokat, a polgármesteri hivatalt és a megyei tanács vezetőségét az anyanyelvhasználati jogok gyakorlati és valós alkalmazására” – olvasható a közleményben.
A CEMO tagjaként Barabás Miklós már a pénteki városi tanácsülésen jelen volt, s viselte a „Magyar nyelvű felszólalás???” feliratú pólót.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. június 28.
Pásztor Sándor lett a Bihar megyei tanács elnöke
Az RMDSZ-es Pásztor Sándor választotta meg elnöknek keddi alakuló ülésén a Bihar megyei tanács. A két alelnök a szociáldemokrata párti (PSD) Ioan Mang és a Demokraták és Liberálisok Szövetsége (ALDE) színeiben megválasztott Traian Bodea lett. A liberálisok (PNL) megjelentek az ülésen, de az elnök megválasztása előtt botrányosan kivonultak.
Verekedés éppen nem tört ki, de lökdösődés és ordibálás volt a Bihar megyei tanács keddre harmadjára összehívott alakuló ülésén. Claudiu Pop prefektus köszöntése után az ülést a korelnök RMDSZ-es Szabó István vezette. A mandátumigazolás során kiderült, hogy a PNL-s Florina Şchiop visszalépett, helyét a listán következő Ovidiu Bezi foglalta el. A mandátumigazolás, a frakcióvezetők megválasztása – az RDMSZ Pásztor Sándort választotta – és az eskütétel gond nélkül lezajlott.
A tanácselnök megválasztása következett. Szabó István az RMDSZ-s Pásztor Sándor, Ionel Avrigeanu a liberális Mircea Mălant jelölte. Utóbbi szívhez szólónak szánt szavakkal mondta, hogy a választóik miatt fogadja el a jelölést, bár tudja, nem választják meg.
Ordibálás, lökdösődés
A botrány a szavazólapok kiosztását követően kezdődött. A liberálisok azzal vádolták a PSD-s Stela Babăut, hogy már az asztalnál voksolt, és szavazatát megmutatta, így sérült a szavazás titkossága. Dacian Foncea PNL-s tanácsos ordítva, az ülésvezető és a megyei tanács jegyzője, Carmen Soltănel szavába is többször kérte új szavazás elrendelését, majd, mikor ez nem sikerült, és a tanácsosok az urnához vonultak, lökdösődés alakult ki.
Emiatt később Anamaria Tiron tanácsos panaszt is tett, mint mondta, Foncea egy adott pillanatban el akarta vinni az urnát. Látva, hogy az ordítozásuk nem jár eredménnyel, a PNL-sek kivonultak a teremből, ezzel kiváltva ott lévő szimpatizánsaik tapsát.
Az ülés ezt követően folytatódott. Pásztor Sándor megválasztását a 18 jelen lévő tanácsos támogatta. Az ülésvezetést átvevő RMDSZ-es tanácselnök elmondta, sajnálja a kialakult helyzetet, és mindent megtesz a normalizálásáért. Ezt később nyilatkozatban is elismételte. Azt is hangsúlyozta: fontos nyereség, hogy hosszú kihagyás után ismét magyar ember vezetheti Bihar megyét.
Pásztor Sándor az RMDSZ ötödik tisztségviselője, akit megyei önkormányzati elnökké választottak. A két magyar többségű megyén - Hargitán és Kovásznán - kívül a román pártokkal kötött egyezségek alapján az RMDSZ Szatmár, Maros és Bihar megyében szerezte meg a megyei önkormányzati elnöki tisztséget.
Az alelnököket, Ioan Mangot és Traian Bodeát szintén 18-18 szavazattal választották meg, a szakbizottságok összetételének jóváhagyását azonban Pásztor Sándor javaslatára elnapolták a következő tanácsülésre.
Miért álltak össze a PSD-vel?
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábbi nyilatkozata szerint azonban a PNL "nem sok választási lehetőséget hagyott" az RMDSZ-nek. "A liberálisok 70 százalékos többséggel nyertek Nagyváradon, ott nincs igazán szükségük ránk, csak dekoratív szerepünk lehetne. Ilie Bolojan polgármester mellett nagyon nehéz lenne dolgozni úgy, hogy nincs szüksége ránk. Biztos vagyok benne: csak azért ajánlották fel az alpolgármesterséget, hogy megszerezzék a megyei tanácselnöki posztot, de a kollégáim inkább abban voltak érdekeltek, hogy megszerezzék a megye vezetését, mert egy megyei tanácselnök már egyenrangú félként tárgyalhat a város polgármesterével" - magyarázta a Bihar megyei RMDSZ döntését Kelemen Hunor a Mediafax hírügynökségnek.
maszol.ro
Az RMDSZ-es Pásztor Sándor választotta meg elnöknek keddi alakuló ülésén a Bihar megyei tanács. A két alelnök a szociáldemokrata párti (PSD) Ioan Mang és a Demokraták és Liberálisok Szövetsége (ALDE) színeiben megválasztott Traian Bodea lett. A liberálisok (PNL) megjelentek az ülésen, de az elnök megválasztása előtt botrányosan kivonultak.
Verekedés éppen nem tört ki, de lökdösődés és ordibálás volt a Bihar megyei tanács keddre harmadjára összehívott alakuló ülésén. Claudiu Pop prefektus köszöntése után az ülést a korelnök RMDSZ-es Szabó István vezette. A mandátumigazolás során kiderült, hogy a PNL-s Florina Şchiop visszalépett, helyét a listán következő Ovidiu Bezi foglalta el. A mandátumigazolás, a frakcióvezetők megválasztása – az RDMSZ Pásztor Sándort választotta – és az eskütétel gond nélkül lezajlott.
A tanácselnök megválasztása következett. Szabó István az RMDSZ-s Pásztor Sándor, Ionel Avrigeanu a liberális Mircea Mălant jelölte. Utóbbi szívhez szólónak szánt szavakkal mondta, hogy a választóik miatt fogadja el a jelölést, bár tudja, nem választják meg.
Ordibálás, lökdösődés
A botrány a szavazólapok kiosztását követően kezdődött. A liberálisok azzal vádolták a PSD-s Stela Babăut, hogy már az asztalnál voksolt, és szavazatát megmutatta, így sérült a szavazás titkossága. Dacian Foncea PNL-s tanácsos ordítva, az ülésvezető és a megyei tanács jegyzője, Carmen Soltănel szavába is többször kérte új szavazás elrendelését, majd, mikor ez nem sikerült, és a tanácsosok az urnához vonultak, lökdösődés alakult ki.
Emiatt később Anamaria Tiron tanácsos panaszt is tett, mint mondta, Foncea egy adott pillanatban el akarta vinni az urnát. Látva, hogy az ordítozásuk nem jár eredménnyel, a PNL-sek kivonultak a teremből, ezzel kiváltva ott lévő szimpatizánsaik tapsát.
Az ülés ezt követően folytatódott. Pásztor Sándor megválasztását a 18 jelen lévő tanácsos támogatta. Az ülésvezetést átvevő RMDSZ-es tanácselnök elmondta, sajnálja a kialakult helyzetet, és mindent megtesz a normalizálásáért. Ezt később nyilatkozatban is elismételte. Azt is hangsúlyozta: fontos nyereség, hogy hosszú kihagyás után ismét magyar ember vezetheti Bihar megyét.
Pásztor Sándor az RMDSZ ötödik tisztségviselője, akit megyei önkormányzati elnökké választottak. A két magyar többségű megyén - Hargitán és Kovásznán - kívül a román pártokkal kötött egyezségek alapján az RMDSZ Szatmár, Maros és Bihar megyében szerezte meg a megyei önkormányzati elnöki tisztséget.
Az alelnököket, Ioan Mangot és Traian Bodeát szintén 18-18 szavazattal választották meg, a szakbizottságok összetételének jóváhagyását azonban Pásztor Sándor javaslatára elnapolták a következő tanácsülésre.
Miért álltak össze a PSD-vel?
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábbi nyilatkozata szerint azonban a PNL "nem sok választási lehetőséget hagyott" az RMDSZ-nek. "A liberálisok 70 százalékos többséggel nyertek Nagyváradon, ott nincs igazán szükségük ránk, csak dekoratív szerepünk lehetne. Ilie Bolojan polgármester mellett nagyon nehéz lenne dolgozni úgy, hogy nincs szüksége ránk. Biztos vagyok benne: csak azért ajánlották fel az alpolgármesterséget, hogy megszerezzék a megyei tanácselnöki posztot, de a kollégáim inkább abban voltak érdekeltek, hogy megszerezzék a megye vezetését, mert egy megyei tanácselnök már egyenrangú félként tárgyalhat a város polgármesterével" - magyarázta a Bihar megyei RMDSZ döntését Kelemen Hunor a Mediafax hírügynökségnek.
maszol.ro
2016. június 28.
Gyorsan jött a vihar, de a segítség is
Feltették az ideiglenes védőtetőt a vihar által megrongált kutyfalvi református templomra – tudtuk meg Lukács Vilmos István helyi lelkésztől.
Mindenképpen be kellett fedni a kutyfalvi református templom tornyát, miután a június 19-i vihar letépte az istenháza védősisakját, fedő nélkül hagyva a tornyot. Az épület az akkori erős szélt követő záportól beázott, s a további károkat megelőzendő vált sürgőssé a beavatkozás.
Helyi, Maros megyei és anyaországi segítség érkezett Kutyfalvára, Magyarország kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, Puskás Imre megígérte, hogy az Erdélyi Református Egyházkerülettel közösen a legrövidebb időn belül kiutalják a védőtető elkészítéséhez és felszereléséhez szükséges összeget.
Lukács Vilmos István helyi lelkész örömmel jelezte, hogy a védőtető hétfőn elkészült, így a sárga viharriasztás előtt sikerült befedni az istenházát, és megóvni a beázástól a műemlék templomot.
Simon Virág
Székelyhon.ro
Feltették az ideiglenes védőtetőt a vihar által megrongált kutyfalvi református templomra – tudtuk meg Lukács Vilmos István helyi lelkésztől.
Mindenképpen be kellett fedni a kutyfalvi református templom tornyát, miután a június 19-i vihar letépte az istenháza védősisakját, fedő nélkül hagyva a tornyot. Az épület az akkori erős szélt követő záportól beázott, s a további károkat megelőzendő vált sürgőssé a beavatkozás.
Helyi, Maros megyei és anyaországi segítség érkezett Kutyfalvára, Magyarország kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, Puskás Imre megígérte, hogy az Erdélyi Református Egyházkerülettel közösen a legrövidebb időn belül kiutalják a védőtető elkészítéséhez és felszereléséhez szükséges összeget.
Lukács Vilmos István helyi lelkész örömmel jelezte, hogy a védőtető hétfőn elkészült, így a sárga viharriasztás előtt sikerült befedni az istenházát, és megóvni a beázástól a műemlék templomot.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. június 29.
Pásztor Sándor lett a Bihar megyei tanácselnök
Az RMDSZ jelöltjét, Pásztor Sándort választotta elnökévé keddi alakuló ülésén a Bihar megyei tanács. A korábban vízügyi államtitkári tisztséget betöltő politikus a magyar érdekképviselet ötödik tisztségviselője, akit megyei önkormányzati elnökké választottak. A két magyar többségű megyén – Hargitán és Kovásznán – kívül a román pártokkal kötött egyezségek alapján az RMDSZ Szatmár, Maros és Bihar megyében szerezte meg a megyei önkormányzati elnöki tisztséget.
A testületben relatív többséggel rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi bojkottja miatt a Bihar megyei tanács csak a harmadik összehívásra tudta megtartani alakuló ülését. Pásztor Sándort a Szociáldemokrata Párt (PSD) és szabadelvű szövetségese, az ALDE támogatásával választották meg. Ha a PNL tanácsosai a harmadik összehívásnál sem jelentek volna meg, elveszítették volna mandátumukat. A keddi ülést ezért már nem bojkottálták, ám a szavazáson tiltakozásképpen nem vettek részt.
A 35 tagú Bihar megyei tanácsban a PNL 17, a PSD 9, az RMDSZ 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 mandátummal rendelkezik. A PNL, amelynek egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy maga állítson elnököt, a választói akarat megcsúfolásának minősítette, hogy a kisebb támogatottságú pártok összefogtak ellene.
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábbi nyilatkozata szerint azonban a PNL „nem sok választási lehetőséget hagyott" az RMDSZ-nek.
„A liberálisok 70 százalékos többséggel nyertek Nagyváradon, ott nincs igazán szükségük ránk, csak dekoratív szerepünk lehetne. Ilie Bolojan polgármester mellett nagyon nehéz lenne dolgozni úgy, hogy nincs szüksége ránk. Biztos vagyok benne: csak azért ajánlották fel az alpolgármesterséget, hogy megszerezzék a megyei tanácselnöki posztot, de a kollégáim inkább abban voltak érdekeltek, hogy megszerezzék a megye vezetését, mert egy megyei tanácselnök már egyenrangú félként tárgyalhat a város polgármesterével" – magyarázta a Bihar megyei RMDSZ döntését Kelemen Hunor a Mediafax hírügynökségnek.
A június 5-i önkormányzati választások után az RMDSZ nem kötelezte el magát országos szinten a román jobb- vagy baloldal mellett: a Szövetségi Állandó Tanács a területi szervezetekre bízta a koalíciós egyezmények megkötését a helyi igények és lehetőségek függvényében. Az RMDSZ nyolc megyei tanácsban lett része a helyi többségnek.
A települési önkormányzatokban kötött megállapodások nyomán első ízben választottak magyar alpolgármestert Temesváron Farkas Imre személyében, megerősítették alpolgármesteri tisztségében Bognár Leventét Aradon, és magyar alpolgármestert választottak a Maros megyei Szászrégenben, Márk Endre, illetve Marosludason Kis István személyében.
MTI
Erdély.ma
Az RMDSZ jelöltjét, Pásztor Sándort választotta elnökévé keddi alakuló ülésén a Bihar megyei tanács. A korábban vízügyi államtitkári tisztséget betöltő politikus a magyar érdekképviselet ötödik tisztségviselője, akit megyei önkormányzati elnökké választottak. A két magyar többségű megyén – Hargitán és Kovásznán – kívül a román pártokkal kötött egyezségek alapján az RMDSZ Szatmár, Maros és Bihar megyében szerezte meg a megyei önkormányzati elnöki tisztséget.
A testületben relatív többséggel rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi bojkottja miatt a Bihar megyei tanács csak a harmadik összehívásra tudta megtartani alakuló ülését. Pásztor Sándort a Szociáldemokrata Párt (PSD) és szabadelvű szövetségese, az ALDE támogatásával választották meg. Ha a PNL tanácsosai a harmadik összehívásnál sem jelentek volna meg, elveszítették volna mandátumukat. A keddi ülést ezért már nem bojkottálták, ám a szavazáson tiltakozásképpen nem vettek részt.
A 35 tagú Bihar megyei tanácsban a PNL 17, a PSD 9, az RMDSZ 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 mandátummal rendelkezik. A PNL, amelynek egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy maga állítson elnököt, a választói akarat megcsúfolásának minősítette, hogy a kisebb támogatottságú pártok összefogtak ellene.
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábbi nyilatkozata szerint azonban a PNL „nem sok választási lehetőséget hagyott" az RMDSZ-nek.
„A liberálisok 70 százalékos többséggel nyertek Nagyváradon, ott nincs igazán szükségük ránk, csak dekoratív szerepünk lehetne. Ilie Bolojan polgármester mellett nagyon nehéz lenne dolgozni úgy, hogy nincs szüksége ránk. Biztos vagyok benne: csak azért ajánlották fel az alpolgármesterséget, hogy megszerezzék a megyei tanácselnöki posztot, de a kollégáim inkább abban voltak érdekeltek, hogy megszerezzék a megye vezetését, mert egy megyei tanácselnök már egyenrangú félként tárgyalhat a város polgármesterével" – magyarázta a Bihar megyei RMDSZ döntését Kelemen Hunor a Mediafax hírügynökségnek.
A június 5-i önkormányzati választások után az RMDSZ nem kötelezte el magát országos szinten a román jobb- vagy baloldal mellett: a Szövetségi Állandó Tanács a területi szervezetekre bízta a koalíciós egyezmények megkötését a helyi igények és lehetőségek függvényében. Az RMDSZ nyolc megyei tanácsban lett része a helyi többségnek.
A települési önkormányzatokban kötött megállapodások nyomán első ízben választottak magyar alpolgármestert Temesváron Farkas Imre személyében, megerősítették alpolgármesteri tisztségében Bognár Leventét Aradon, és magyar alpolgármestert választottak a Maros megyei Szászrégenben, Márk Endre, illetve Marosludason Kis István személyében.
MTI
Erdély.ma
2016. június 29.
Alkuk idején
Az RMDSZ a politikai alkudozás nagymestere – ezt most, az önkormányzati választások után ismét bebizonyította. A szövetség nem szerepelt fényesen a nagy júniusi megmérettetésen – ez tény, még akkor is, ha vezetői az ellenkezőjét hirdetik –, ám ennek dacára majdnem annyi megyében társultak a többségi koalícióhoz, mint a 30 százalékot elérő Nemzeti Liberális Párt. Nyolc megyében részesei a hatalomnak, és ez hárommal több, mint négy évvel korábban. Örömteli a hír, ám jó volna tudni, nekünk, magyaroknak mit hoz e remek lehetőség.
Hargita és Kovászna megye „magyar kézben” volt és maradt – ez senki számára nem meglepő, RMDSZ-es vezetője lesz Maros, Bihar és Szatmár megyének is, és alelnöki tisztséget nyertek Arad, Brassó és Szilágy megyében. Volt, ahol a szociáldemokratákkal, máshol a liberálisokkal sikerült kiegyezniük, minden bizonnyal a jobb ajánlat billentette a két nagy politikai vetélytárs egyikéhez vagy másikához a mérleg nyelvének szerepében tetszelgő szövetséget. Csakhogy azt már megtapasztalhattuk a hasonló kormányzati alkuk során: egyik román párt sem híres szavatartásáról, és a vidéken papírra vetett egyezségek megvalósításának esélye semmivel sem nagyobb, mint a bukarestieké. Néhány helyen, például a Kolozs megyei Szászfenesen már meg is szegték a megállapodást, a titkos szavazás kibuktatta a magyar alpolgármester-jelöltet.
Egyelőre elsősorban tisztségekről szól a fáma, arról tudni, hol, hány vezetőfunkciót sikerült megkaparintani. Ahol mégis kiszivárgott valami, az nem túl kecsegtető, Kolozs megyében például máris kiderült, hogy a magyar feliratokat szavatoló megállapodás a gyakorlatban egész másról szól, nem vállalják ezek kirakását a felek, csak ígérik, hogy szorgalmazzák, és határidő sem szerepel, így egy-két-tíz vagy akár ötven év is eltelhet, amíg a kincses város bejáratánál magyarul köszönti az érkezőt a település neve. Ismerjük az ilyen jellegű egyezményeket, hozadékukat, s megtapasztaltuk az RMDSZ többszöri kormányzati próbálkozásai során, hogy a magyar szempontból legfontosabb kitételek valahogy mindig a halogatás és feledés homályába vesztek. Politikai alkukat kötni fontos és szükséges. Jó az is, hogy az RMDSZ nem központilag határozta meg, melyik párttal egyezkedhetnek a helyiek, rájuk bízta, akik jobban ismerik tárgyalópartnereiket és a lehetőségeket. Csakhogy az is jó volna, ha ezek a paktumok nemcsak vezető tisztséget hoznának néhányaknak, hanem pontot tennénk két és fél évtizede húzódó magyar ügyek végére, beruházásokhoz juttatnák a mostohagyerekként kezelt magyar településeket, normalitást hoznának a szórványban, illetve tömbben élő magyarok számára. És akkor nemcsak az RMDSZ, nemcsak magas hivatalba került emberei, de a magyar közösség is nyertese lehetne a júniusi választások utáni alkuknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ a politikai alkudozás nagymestere – ezt most, az önkormányzati választások után ismét bebizonyította. A szövetség nem szerepelt fényesen a nagy júniusi megmérettetésen – ez tény, még akkor is, ha vezetői az ellenkezőjét hirdetik –, ám ennek dacára majdnem annyi megyében társultak a többségi koalícióhoz, mint a 30 százalékot elérő Nemzeti Liberális Párt. Nyolc megyében részesei a hatalomnak, és ez hárommal több, mint négy évvel korábban. Örömteli a hír, ám jó volna tudni, nekünk, magyaroknak mit hoz e remek lehetőség.
Hargita és Kovászna megye „magyar kézben” volt és maradt – ez senki számára nem meglepő, RMDSZ-es vezetője lesz Maros, Bihar és Szatmár megyének is, és alelnöki tisztséget nyertek Arad, Brassó és Szilágy megyében. Volt, ahol a szociáldemokratákkal, máshol a liberálisokkal sikerült kiegyezniük, minden bizonnyal a jobb ajánlat billentette a két nagy politikai vetélytárs egyikéhez vagy másikához a mérleg nyelvének szerepében tetszelgő szövetséget. Csakhogy azt már megtapasztalhattuk a hasonló kormányzati alkuk során: egyik román párt sem híres szavatartásáról, és a vidéken papírra vetett egyezségek megvalósításának esélye semmivel sem nagyobb, mint a bukarestieké. Néhány helyen, például a Kolozs megyei Szászfenesen már meg is szegték a megállapodást, a titkos szavazás kibuktatta a magyar alpolgármester-jelöltet.
Egyelőre elsősorban tisztségekről szól a fáma, arról tudni, hol, hány vezetőfunkciót sikerült megkaparintani. Ahol mégis kiszivárgott valami, az nem túl kecsegtető, Kolozs megyében például máris kiderült, hogy a magyar feliratokat szavatoló megállapodás a gyakorlatban egész másról szól, nem vállalják ezek kirakását a felek, csak ígérik, hogy szorgalmazzák, és határidő sem szerepel, így egy-két-tíz vagy akár ötven év is eltelhet, amíg a kincses város bejáratánál magyarul köszönti az érkezőt a település neve. Ismerjük az ilyen jellegű egyezményeket, hozadékukat, s megtapasztaltuk az RMDSZ többszöri kormányzati próbálkozásai során, hogy a magyar szempontból legfontosabb kitételek valahogy mindig a halogatás és feledés homályába vesztek. Politikai alkukat kötni fontos és szükséges. Jó az is, hogy az RMDSZ nem központilag határozta meg, melyik párttal egyezkedhetnek a helyiek, rájuk bízta, akik jobban ismerik tárgyalópartnereiket és a lehetőségeket. Csakhogy az is jó volna, ha ezek a paktumok nemcsak vezető tisztséget hoznának néhányaknak, hanem pontot tennénk két és fél évtizede húzódó magyar ügyek végére, beruházásokhoz juttatnák a mostohagyerekként kezelt magyar településeket, normalitást hoznának a szórványban, illetve tömbben élő magyarok számára. És akkor nemcsak az RMDSZ, nemcsak magas hivatalba került emberei, de a magyar közösség is nyertese lehetne a júniusi választások utáni alkuknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 29.
Hármasfalu: levették, de visszahelyezik a falunévtáblákat
Eleget téve a jogerős bírósági ítéletnek, a mai Hármasfalut alkotó, a kommunista diktatúra által felszámolt három település – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva – nevét jelző táblákat leszerelte az önkormányzat. A lakók azonban nem adják fel a harcot.
„Nem volt mit tennünk, másodfokon is elveszítettük a prefektus által indított pert. Ha nem teszünk eleget a jogerős ítéletnek, napi ezer lejes büntetést kellett volna fizetnünk” – indokolta meg a döntést Vass Imre, a település frissen megválasztott polgármestere. Maros megye egyetlen polgárpárti elöljárója azonban tudja, miként lehetne úgy szentesíteni a három történelmi nevet – Csókfalvát, Székelyszentistvánt és Atosfalvát –, hogy azon sem a jelenlegi, sem a következő prefektus ne találjon fogást.
Mivel a magyarellenes lépéseiről elhíresült kormánybiztos, Lucian Goga azt kifogásolta, hogy a fehér alapon, zöld betűkkel feltüntetett falunevek megtévesztik a gépkocsivezetőket, az önkormányzat más megoldáshoz folyamodik. „Ha csakugyan megtévesztő volt a helységnévtáblára hasonlító felirat, elkészítjük más formában. Szépen, díszesen, fakeretbe helyezzük, hogy még véletlenül se zavarja meg a sofőröket, mint ahogy a prefektus úr kifogásolta” – mondta el Vass.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro
Eleget téve a jogerős bírósági ítéletnek, a mai Hármasfalut alkotó, a kommunista diktatúra által felszámolt három település – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva – nevét jelző táblákat leszerelte az önkormányzat. A lakók azonban nem adják fel a harcot.
„Nem volt mit tennünk, másodfokon is elveszítettük a prefektus által indított pert. Ha nem teszünk eleget a jogerős ítéletnek, napi ezer lejes büntetést kellett volna fizetnünk” – indokolta meg a döntést Vass Imre, a település frissen megválasztott polgármestere. Maros megye egyetlen polgárpárti elöljárója azonban tudja, miként lehetne úgy szentesíteni a három történelmi nevet – Csókfalvát, Székelyszentistvánt és Atosfalvát –, hogy azon sem a jelenlegi, sem a következő prefektus ne találjon fogást.
Mivel a magyarellenes lépéseiről elhíresült kormánybiztos, Lucian Goga azt kifogásolta, hogy a fehér alapon, zöld betűkkel feltüntetett falunevek megtévesztik a gépkocsivezetőket, az önkormányzat más megoldáshoz folyamodik. „Ha csakugyan megtévesztő volt a helységnévtáblára hasonlító felirat, elkészítjük más formában. Szépen, díszesen, fakeretbe helyezzük, hogy még véletlenül se zavarja meg a sofőröket, mint ahogy a prefektus úr kifogásolta” – mondta el Vass.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro
2016. június 30.
Megérkezett az uniós segély
Maros megyében 125 ezer személynek jár élelmiszercsomag
A héten kiosztják Marosvásárhelyen a hátrányos helyzetű személyeknek az Európai Unió által biztosított élelmiszercsomagokat. Maros megyében 125 ezer, a megyeszékhelyen 10 ezer jogosultat tartanak számon.
Tegnap a marosvásárhelyi Bodoni utcai lerakatnál rendkívül civilizáltan és szervezetten zajlott az élelmiszercsomagok kiosztása. Az érintetteket előzőleg értesítették, hogy melyik napon hány órakor jelenjenek meg a helyszínen, hogy átvegyék a nekik járó csomagot, így nem kellett sorba állni, zsúfoltságnak nyoma sem volt. Sokan taxiba ültek, de akadtak kisnyugdíjasok, akik kis szekérrel vitték haza az alapélelmiszereket.
Maros megyében 125.919 személy részesül élelmiszerekben a kis jövedelműek és hátrányos helyzetűek megsegítését célzó program keretében. A szabályzat értelmében a 450 lej alatti jövedelemmel rendelkezőknek jár a csomag. A jogosultak nagy része, azaz 10 ezer személy Marosvásárhelyen él, ezt követi Szászrégen 6.487 személlyel, Mezőbánd 3.935 és Dicsőszentmárton 3.861 hátrányos helyzetű személlyel. Az élelmiszereket június folyamán szállították ki a városok és vidéki önkormányzatok által megjelölt raktárhelyiségekbe, vannak települések, ahol már ki is osztották az erre jogosultaknak, ahol még nem, ott az elkövetkező időszakban kerül erre sor.
A kedvezményezettek két élelmiszercsomagot kapnak, amiben összesen 4 liter olaj, 2 kg cukor, 2 kg liszt, 4 kg puliszkaliszt, 2 kg rizs, két tasak szemes bab, két csomag száraztészta, 2 doboz marhahúskonzerv, 2 doboz májpástétom és 2 doboz paradicsompaszta van – közölte lapunkkal Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője. A megyeközpontban péntekig osztják az élelmiszercsomagokat, naponta reggel 8 és du. 6 óra között.
Az érintetteket előzőleg arra kérték, idejében jelezzék, ha az előírt időpontban nem tudnak megjelenni, hogy átvegyék a csomagot, ellenkező esetben ugyanis azt a segély visszautasításának tekintik. Major Márta elmondta, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben nagy hőség volt, bizonyos élelmiszereket nem lehet hosszú ideig tárolni. Utólag jelzik a Maros Megyei Prefektúrának, hogy hány csomag maradt meg, és ők majd eldöntik, hogy mi lesz ezeknek a rendeltetése.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
Maros megyében 125 ezer személynek jár élelmiszercsomag
A héten kiosztják Marosvásárhelyen a hátrányos helyzetű személyeknek az Európai Unió által biztosított élelmiszercsomagokat. Maros megyében 125 ezer, a megyeszékhelyen 10 ezer jogosultat tartanak számon.
Tegnap a marosvásárhelyi Bodoni utcai lerakatnál rendkívül civilizáltan és szervezetten zajlott az élelmiszercsomagok kiosztása. Az érintetteket előzőleg értesítették, hogy melyik napon hány órakor jelenjenek meg a helyszínen, hogy átvegyék a nekik járó csomagot, így nem kellett sorba állni, zsúfoltságnak nyoma sem volt. Sokan taxiba ültek, de akadtak kisnyugdíjasok, akik kis szekérrel vitték haza az alapélelmiszereket.
Maros megyében 125.919 személy részesül élelmiszerekben a kis jövedelműek és hátrányos helyzetűek megsegítését célzó program keretében. A szabályzat értelmében a 450 lej alatti jövedelemmel rendelkezőknek jár a csomag. A jogosultak nagy része, azaz 10 ezer személy Marosvásárhelyen él, ezt követi Szászrégen 6.487 személlyel, Mezőbánd 3.935 és Dicsőszentmárton 3.861 hátrányos helyzetű személlyel. Az élelmiszereket június folyamán szállították ki a városok és vidéki önkormányzatok által megjelölt raktárhelyiségekbe, vannak települések, ahol már ki is osztották az erre jogosultaknak, ahol még nem, ott az elkövetkező időszakban kerül erre sor.
A kedvezményezettek két élelmiszercsomagot kapnak, amiben összesen 4 liter olaj, 2 kg cukor, 2 kg liszt, 4 kg puliszkaliszt, 2 kg rizs, két tasak szemes bab, két csomag száraztészta, 2 doboz marhahúskonzerv, 2 doboz májpástétom és 2 doboz paradicsompaszta van – közölte lapunkkal Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője. A megyeközpontban péntekig osztják az élelmiszercsomagokat, naponta reggel 8 és du. 6 óra között.
Az érintetteket előzőleg arra kérték, idejében jelezzék, ha az előírt időpontban nem tudnak megjelenni, hogy átvegyék a csomagot, ellenkező esetben ugyanis azt a segély visszautasításának tekintik. Major Márta elmondta, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben nagy hőség volt, bizonyos élelmiszereket nem lehet hosszú ideig tárolni. Utólag jelzik a Maros Megyei Prefektúrának, hogy hány csomag maradt meg, és ők majd eldöntik, hogy mi lesz ezeknek a rendeltetése.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 30.
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Bágyoni Szabó István íróval, költővel
Felénk siető égi postások
– A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre?
– Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt…
– Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”?
– Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához.
– Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált…
– Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani.
– 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál.
– Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem.
– A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma?
– A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra…
– Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek?
– Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”.
– Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada?
– Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő!
– Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal?
– Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek.
– Min dolgozol jelenleg?
– Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg.
Székely Ferenc
hargitanepe.eu
Felénk siető égi postások
– A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre?
– Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt…
– Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”?
– Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához.
– Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált…
– Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani.
– 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál.
– Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem.
– A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma?
– A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra…
– Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek?
– Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”.
– Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada?
– Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő!
– Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal?
– Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek.
– Min dolgozol jelenleg?
– Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg.
Székely Ferenc
hargitanepe.eu
2016. július 1.
Elég volt a kifogásokból: másfél évtized után tényleges kétnyelvűséget követelnek
Tiszteletet a közösségnek címmel indít kampányt a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Maros megyeben, melynek keretében harminc olyan vidéki település önkormányzatát szólítja fel a kétnyelvűség teljes alkalmazására, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 60 százalék körül mozog.
Amennyiben egy közösség anyanyelvét nem tisztelik, (…) akkor ezt a közösséget sem tisztelik” – olvasható többek között annak a harminc Maros megyei frissen beiktatott polgármesternek címzett levélben, melyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom szétküldött. A civil aktivisták azokat a vidéki településeket választották ki, ahol a magyarság számaránya legalább hatvan százalék körül mozog. A harminc település közül huszonhetet RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, egynek az élén polgári párti elöljáró áll, míg a másik községben szociáldemokrata, a harmadikban független jelölt nyert.
A CEMO-sok lényegében arra kérik az elöljárókat, hogy kezdjék el lefordítani az önkormányzatok által elfogadott vagy kibocsátott valamennyi határozatot, a jövőbeli közgyűlések napirendjét tartalmazó összehívót, valamint a város-, illetve községházán használt formanyomtatványokat.
„Nem elég kiharcolni a kétnyelvűséget, annak alkalmazásáért is felelősséget kell vállalni” – jelentette ki Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a Románia által modellértékűnek tartott, sokat emlegetett közigazgatási törvény kibocsátásától a polgármestereknek lényegében másfél évtized állt rendelkezésükre, hogy megtegyék ezeket a lépéseket, de sokan közülük mindmáig csak részlegesen alkalmazzák a rendelkezést.
Szigeti reméli, azok után, hogy a választásokat megelőzően az RMDSZ az anyanyelv kötelező használatáról nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, a polgármesterek, helyetteseik és az önkormányzati képviselők tartják magukat a felvállaltakhoz. „Nem afféle ostorcsattogtatást akarunk, de a polgármesterek válaszától függ, hogy milyen irányba indulunk tovább” – figyelmeztetett Szigeti Enikő. A romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt a CEMO az idei év első félévében már több mint hetven peres és hatósági eljárást indított állami intézmények ellen.
A civilek szerint nem elfogadható mentség az, amihez a magyar polgármesterek is gyakran nyúlnak, miszerint a költségvetés nem teszi lehetővé a törvény biztosította kétnyelvűség alkalmazását. Erre mutatott rá a tavasszal a Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő Koronka egyik román nemzetiségű tanácsosa, Daniel Cheşa is, aki bebizonyította, hogy a közérdekű információk magyar nyelvre való fordítása nem jelent különösebb anyagi megterhelést egy közigazgatási egységnek.
Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy előtt
Noha a kétnyelvűség területén még rengeteg kell korrigálni a Marosvásárhelyi városházán, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, Szigeti Enikő szerint a statisztikák arról tanúskodnak, hogy Székelyföld egykori fővárosában még mindig jobb a helyzet, mint a két magyar többségű megye székhelyén, Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. A CEMO felmérései szerint az említett két település polgármesteri hivatalában ugyan sokkal többen beszélnek magyarul, mint a Marosvásárhelyi városházán, viszont a magyarra fordított dokumentumok aránya lényegesen kisebb.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Tiszteletet a közösségnek címmel indít kampányt a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Maros megyeben, melynek keretében harminc olyan vidéki település önkormányzatát szólítja fel a kétnyelvűség teljes alkalmazására, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 60 százalék körül mozog.
Amennyiben egy közösség anyanyelvét nem tisztelik, (…) akkor ezt a közösséget sem tisztelik” – olvasható többek között annak a harminc Maros megyei frissen beiktatott polgármesternek címzett levélben, melyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom szétküldött. A civil aktivisták azokat a vidéki településeket választották ki, ahol a magyarság számaránya legalább hatvan százalék körül mozog. A harminc település közül huszonhetet RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, egynek az élén polgári párti elöljáró áll, míg a másik községben szociáldemokrata, a harmadikban független jelölt nyert.
A CEMO-sok lényegében arra kérik az elöljárókat, hogy kezdjék el lefordítani az önkormányzatok által elfogadott vagy kibocsátott valamennyi határozatot, a jövőbeli közgyűlések napirendjét tartalmazó összehívót, valamint a város-, illetve községházán használt formanyomtatványokat.
„Nem elég kiharcolni a kétnyelvűséget, annak alkalmazásáért is felelősséget kell vállalni” – jelentette ki Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a Románia által modellértékűnek tartott, sokat emlegetett közigazgatási törvény kibocsátásától a polgármestereknek lényegében másfél évtized állt rendelkezésükre, hogy megtegyék ezeket a lépéseket, de sokan közülük mindmáig csak részlegesen alkalmazzák a rendelkezést.
Szigeti reméli, azok után, hogy a választásokat megelőzően az RMDSZ az anyanyelv kötelező használatáról nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, a polgármesterek, helyetteseik és az önkormányzati képviselők tartják magukat a felvállaltakhoz. „Nem afféle ostorcsattogtatást akarunk, de a polgármesterek válaszától függ, hogy milyen irányba indulunk tovább” – figyelmeztetett Szigeti Enikő. A romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt a CEMO az idei év első félévében már több mint hetven peres és hatósági eljárást indított állami intézmények ellen.
A civilek szerint nem elfogadható mentség az, amihez a magyar polgármesterek is gyakran nyúlnak, miszerint a költségvetés nem teszi lehetővé a törvény biztosította kétnyelvűség alkalmazását. Erre mutatott rá a tavasszal a Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő Koronka egyik román nemzetiségű tanácsosa, Daniel Cheşa is, aki bebizonyította, hogy a közérdekű információk magyar nyelvre való fordítása nem jelent különösebb anyagi megterhelést egy közigazgatási egységnek.
Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy előtt
Noha a kétnyelvűség területén még rengeteg kell korrigálni a Marosvásárhelyi városházán, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, Szigeti Enikő szerint a statisztikák arról tanúskodnak, hogy Székelyföld egykori fővárosában még mindig jobb a helyzet, mint a két magyar többségű megye székhelyén, Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. A CEMO felmérései szerint az említett két település polgármesteri hivatalában ugyan sokkal többen beszélnek magyarul, mint a Marosvásárhelyi városházán, viszont a magyarra fordított dokumentumok aránya lényegesen kisebb.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. július 1.
Portik Vilmos kilépett az EMNP-ből
Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a Marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint „nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját”.
Portik Vilmos Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat, és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta. A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja. Hozzáteszi: régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új Marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja „azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák, amire huzamosabb ideje készülnek”. A Brassói Toró Tamás furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről a sajtóból kellett értesülnie: „Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek” – nyilatkozta.
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének közleményét. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten mAradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” – véli a Hargita megyei politikus, az EMNP volt országos választmányi elnöke. A Kolozsvári Gergely Balázs tudomásul vette a Néppárt határozatát, amelyről szintén a sajtóból értesült, de nem kívánta kommentálni.
(Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a Marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint „nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját”.
Portik Vilmos Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat, és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta. A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja. Hozzáteszi: régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új Marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja „azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák, amire huzamosabb ideje készülnek”. A Brassói Toró Tamás furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről a sajtóból kellett értesülnie: „Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek” – nyilatkozta.
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének közleményét. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten mAradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” – véli a Hargita megyei politikus, az EMNP volt országos választmányi elnöke. A Kolozsvári Gergely Balázs tudomásul vette a Néppárt határozatát, amelyről szintén a sajtóból értesült, de nem kívánta kommentálni.
(Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 2.
Néptánctábor követi a népzenetábort Nagykárolyban
Felpörögtek az események a Nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület háza táján. Jövő héten kerül sor a népzenetáborukra, amit július 11–16. között az első Nagykárolyi Néptánctábor követ.
Egyre-másra követik egymást az események a rekettyések háza táján. Míg gőzerővel készülnek a hétfőn kezdődő III. Nagykárolyi Népzenetáborra, már javában folynak az előkészületei a július 11–16. között első alkalommal megrendezésre kerülő Nagykárolyi Néptánctábornak.
Székely Sára, a Rekettye Kulturális Egyesület vezetője a néptánctábor részleteiről nyilatkozott lapunknak.
„A néptánctábor ötlete egy Majer Rajival folytatott beszélgetés során született. Annak idején ő indította újra a táncházmozgalmat Nagykárolyban, s bár már évek óta nem él a városban, rendszeresen visszajár a rendezvényeinkre és mindig hozza a csapatát is. Raji akkor azt javasolta, hogy szervezzünk egy közös tánctábort, s az elképzelést a megvalósítás követte, így alig két hét múlva sor is kerül az első néptánctáborunkra. Egy napközis táborról van szó, melynek szintén a Szent László Közösségi Ház lesz a helyszíne. Annak ellenére, hogy a táborozók aludni hazatérnek majd, olyan igazi néptánctábort szervezünk, mint amilyenen mi magunk is részt szoktunk venni Erdély vagy Magyarország más részein, hagyományos programokkal, rendezvényekkel együtt. Lesz néptánc, minden mennyiségben, élőzene a Csillagocska együttes jóvoltából — ők Nagyváradról érkeznek majd hozzánk. Három korcsoportban zajlik a táncoktatás: a legkisebb rekettyéseket Benedek Árpád és párja oktatja majd, ők szintén Nagyváradról érkeznek és nem ismeretlenek a rekettyések számára. A középső csoportot, a Kis Rekettyét Majer Raji és Kati tanítja majd, míg a nagyokat Varga Norbert Zenga oktatja. Illetve lesz népi énektanárnőnk Bodó Emese személyében és három kézművesmesterünk, akik foglalkoznak majd a gyerekekkel. Papp Emese Kolozsvárról érkezik hozzánk, ő nemezszakértő, Sepsiszentgyörgyről Demeter Miklós jön hozzánk, aki népijáték- és hangszerkészítő, Maros megyeből pedig egy szalmakalap készítő mestert várunk. Délelőtt és délután, napi 4–5 órában tanulnak majd táncolni a résztvevők, s ezen a programon kívül az élőzenés táncházat is megszervezzük, a tábor minden estéjén, mely a műfaj minden kedvelője előtt nyitott esemény lesz. Idősek, fiatalok egyaránt jöhetnek majd a táncházba. Egy nap kirándulást is betervezünk, valamint számtalan szabadtéri játékkal készülünk a gyerekeknek, hogy mindenki találjon a maga számára megfelelő foglalkozást.
A táborban elsősorban a rekettyések vesznek részt, de néhány helyet fenntartottak azoknak, akik szeretnének közelebbi kapcsolatba kerülni a népzenével és néptánccal. Erre a táborunkra sajnos nem kaptunk támogatást, így a részvétel egy minimális összegbe belekerül. Ugyanakkor most is nagyon sok segítséget kapunk a gyermekek szüleitől, akik segítenek majd rendet rakni, mosogatni, így egy igazi, szülőket is összekovácsoló rendezvény lesz ez a tábor, mellyel szintén hagyományt szeretnénk teremteni Nagykárolyban” — fejtette ki Székely Sára.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro
Felpörögtek az események a Nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület háza táján. Jövő héten kerül sor a népzenetáborukra, amit július 11–16. között az első Nagykárolyi Néptánctábor követ.
Egyre-másra követik egymást az események a rekettyések háza táján. Míg gőzerővel készülnek a hétfőn kezdődő III. Nagykárolyi Népzenetáborra, már javában folynak az előkészületei a július 11–16. között első alkalommal megrendezésre kerülő Nagykárolyi Néptánctábornak.
Székely Sára, a Rekettye Kulturális Egyesület vezetője a néptánctábor részleteiről nyilatkozott lapunknak.
„A néptánctábor ötlete egy Majer Rajival folytatott beszélgetés során született. Annak idején ő indította újra a táncházmozgalmat Nagykárolyban, s bár már évek óta nem él a városban, rendszeresen visszajár a rendezvényeinkre és mindig hozza a csapatát is. Raji akkor azt javasolta, hogy szervezzünk egy közös tánctábort, s az elképzelést a megvalósítás követte, így alig két hét múlva sor is kerül az első néptánctáborunkra. Egy napközis táborról van szó, melynek szintén a Szent László Közösségi Ház lesz a helyszíne. Annak ellenére, hogy a táborozók aludni hazatérnek majd, olyan igazi néptánctábort szervezünk, mint amilyenen mi magunk is részt szoktunk venni Erdély vagy Magyarország más részein, hagyományos programokkal, rendezvényekkel együtt. Lesz néptánc, minden mennyiségben, élőzene a Csillagocska együttes jóvoltából — ők Nagyváradról érkeznek majd hozzánk. Három korcsoportban zajlik a táncoktatás: a legkisebb rekettyéseket Benedek Árpád és párja oktatja majd, ők szintén Nagyváradról érkeznek és nem ismeretlenek a rekettyések számára. A középső csoportot, a Kis Rekettyét Majer Raji és Kati tanítja majd, míg a nagyokat Varga Norbert Zenga oktatja. Illetve lesz népi énektanárnőnk Bodó Emese személyében és három kézművesmesterünk, akik foglalkoznak majd a gyerekekkel. Papp Emese Kolozsvárról érkezik hozzánk, ő nemezszakértő, Sepsiszentgyörgyről Demeter Miklós jön hozzánk, aki népijáték- és hangszerkészítő, Maros megyeből pedig egy szalmakalap készítő mestert várunk. Délelőtt és délután, napi 4–5 órában tanulnak majd táncolni a résztvevők, s ezen a programon kívül az élőzenés táncházat is megszervezzük, a tábor minden estéjén, mely a műfaj minden kedvelője előtt nyitott esemény lesz. Idősek, fiatalok egyaránt jöhetnek majd a táncházba. Egy nap kirándulást is betervezünk, valamint számtalan szabadtéri játékkal készülünk a gyerekeknek, hogy mindenki találjon a maga számára megfelelő foglalkozást.
A táborban elsősorban a rekettyések vesznek részt, de néhány helyet fenntartottak azoknak, akik szeretnének közelebbi kapcsolatba kerülni a népzenével és néptánccal. Erre a táborunkra sajnos nem kaptunk támogatást, így a részvétel egy minimális összegbe belekerül. Ugyanakkor most is nagyon sok segítséget kapunk a gyermekek szüleitől, akik segítenek majd rendet rakni, mosogatni, így egy igazi, szülőket is összekovácsoló rendezvény lesz ez a tábor, mellyel szintén hagyományt szeretnénk teremteni Nagykárolyban” — fejtette ki Székely Sára.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro
2016. július 2.
Több tucatnyi eljárást indított a Marosvásárhelyi Cemo a romániai kisebbségi nyelvi jogok érvényesítéséért
Több tucatnyi eljárást indított a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) nevű szervezet a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és annak több alárendelt intézménye ellen az anyanyelvhasználati törvények hiányos alkalmazása vagy annak megtagadása miatt – közölte pénteken Szigeti Enikő, a civil szervezet ügyvezető igazgatója.
Az erdélyi civil szervezet évek óta figyelemmel követi a nyelvi jogok biztosításának gyakorlatát Romániában, kiemelten Maros megyeben. Szigeti Enikő az MTI-nek elmondta: a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és annak alárendelt intézményei ellen több eljárást indítottak. A romániai diszkriminációellenes tanácsnál támadták meg például a hivatal által meghirdetett több tucatnyi állást, amelyeknél követelményként kellett volna megszabni a magyar nyelvismeretet, de a hivatal ezt elmulasztotta. A Marosvásárhelyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség személyzetpolitikája miatt is eljárást indítanak, ugyanis kevés a magyarul tudó helyi rendőr, és az intézmény a feliratozásban sem tartja tiszteletben a kétnyelvűséget – magyarázta.
A civil szervezet szintén a diszkriminációellenes tanácsnál tett feljelentést mintegy 35 vegyes – román és magyar – tannyelvű Marosvásárhelyi iskola és óvoda ellen, ahol a közös terek feliratozása, a közérdekű tájékoztatás csak román nyelvű, ami sérti a magyar diákok jogait. Közölte, hogy eddig egy-két iskola esetében sikerült elérni a magyar nyelvű feliratok kihelyezését, de rendszerszinten nem történt változás. Ezzel a peres eljárással most azt akarják elérni, hogy az iskolák szabályzatában is megjelenjen a kétnyelvűség gyakorlata.
A Cemo a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülésének figyelemmel követését Maros megyere is kiterjesztette, és mintegy 30 olyan polgármesteri hivatalhoz nyújtott be előzetes tájékoztatási kérelmet, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 60 százalékot. A nyelvi jogok alkalmazása Maros megyeben változó képet mutat – magyarázta az ügyvezető igazgató, hiszen vannak nagyon jó példák, de vannak nagyon rosszak is. A válaszok függvényében dönt a Cemo arról, hogy mely települések ellen indít eljárást – tette hozzá.
A Cemo az év elején jelentette be, hogy úgynevezett stratégiai pereket indít a Marosvásárhelyi, a Szatmárnémeti és a Nagyváradi polgármesteri hivatalok ellen a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt. Szigeti Enikő közölte, hogy ősszel jutnak el a bírósági szakaszba ezek a perek. Hozzátette: úgy döntöttek, hogy a nemzeti jogorvoslati lehetőségek kimerítése előtt, vagyis a már elindított romániai stratégiai perekkel párhuzamosan a strasbourgi emberjogi bíróságot is megkeresik a Marosvásárhelyi utcanévtáblák ügyében. Szigeti Enikő szerint hat hónap múlva derül ki, hogy a strasbourgi bíróság befogadja-e a keresetüket, és elindulhat-e a rövidített eljárás.
erdon.ro
Több tucatnyi eljárást indított a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) nevű szervezet a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és annak több alárendelt intézménye ellen az anyanyelvhasználati törvények hiányos alkalmazása vagy annak megtagadása miatt – közölte pénteken Szigeti Enikő, a civil szervezet ügyvezető igazgatója.
Az erdélyi civil szervezet évek óta figyelemmel követi a nyelvi jogok biztosításának gyakorlatát Romániában, kiemelten Maros megyeben. Szigeti Enikő az MTI-nek elmondta: a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és annak alárendelt intézményei ellen több eljárást indítottak. A romániai diszkriminációellenes tanácsnál támadták meg például a hivatal által meghirdetett több tucatnyi állást, amelyeknél követelményként kellett volna megszabni a magyar nyelvismeretet, de a hivatal ezt elmulasztotta. A Marosvásárhelyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség személyzetpolitikája miatt is eljárást indítanak, ugyanis kevés a magyarul tudó helyi rendőr, és az intézmény a feliratozásban sem tartja tiszteletben a kétnyelvűséget – magyarázta.
A civil szervezet szintén a diszkriminációellenes tanácsnál tett feljelentést mintegy 35 vegyes – román és magyar – tannyelvű Marosvásárhelyi iskola és óvoda ellen, ahol a közös terek feliratozása, a közérdekű tájékoztatás csak román nyelvű, ami sérti a magyar diákok jogait. Közölte, hogy eddig egy-két iskola esetében sikerült elérni a magyar nyelvű feliratok kihelyezését, de rendszerszinten nem történt változás. Ezzel a peres eljárással most azt akarják elérni, hogy az iskolák szabályzatában is megjelenjen a kétnyelvűség gyakorlata.
A Cemo a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülésének figyelemmel követését Maros megyere is kiterjesztette, és mintegy 30 olyan polgármesteri hivatalhoz nyújtott be előzetes tájékoztatási kérelmet, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 60 százalékot. A nyelvi jogok alkalmazása Maros megyeben változó képet mutat – magyarázta az ügyvezető igazgató, hiszen vannak nagyon jó példák, de vannak nagyon rosszak is. A válaszok függvényében dönt a Cemo arról, hogy mely települések ellen indít eljárást – tette hozzá.
A Cemo az év elején jelentette be, hogy úgynevezett stratégiai pereket indít a Marosvásárhelyi, a Szatmárnémeti és a Nagyváradi polgármesteri hivatalok ellen a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt. Szigeti Enikő közölte, hogy ősszel jutnak el a bírósági szakaszba ezek a perek. Hozzátette: úgy döntöttek, hogy a nemzeti jogorvoslati lehetőségek kimerítése előtt, vagyis a már elindított romániai stratégiai perekkel párhuzamosan a strasbourgi emberjogi bíróságot is megkeresik a Marosvásárhelyi utcanévtáblák ügyében. Szigeti Enikő szerint hat hónap múlva derül ki, hogy a strasbourgi bíróság befogadja-e a keresetüket, és elindulhat-e a rövidített eljárás.
erdon.ro
2016. július 3.
Harmincezer birtoklevélre várnak Maros megyeben
Negyed évszázada jelent meg a 18-as számú földtörvény, ennek ellenére nem elhanyagolandó azok száma, akik mindmáig reményvesztetten várnak a birtokba helyezésre. A földterületek visszaszolgáltatásának végeláthatatlan folyamatáról, a késlekedések okairól, a gondok megoldásának lehetőségeiről Szer Pálosy Piroska György Sándor földmérő szakemberrel és Nagy Zsigmond megyei alispánnal beszélgetett.
A rendszerváltást követően törvénymódosítás törvénymódosítást követett, 1991-ben hetek, hónapok alatt kellett ész, rajz, azonosító nélkül piacra dobni több tízezer birtoklevelet, így a nagy összevisszaságban 25 év alatt sem sikerült a folyamat végére érni, és most szakemberek, földtulajdonosok vagy azok örökösei saját bőrükön tapasztalják a rendszer hiányosságait. Az 1991. évi 18-as számú földtörvényt követően az állam jókora összegeket utalt ki a földosztó bizottságok tevékenységére, ezért a helyi tanácsoknak most már nem áll módjukban újabb állami támogatást igényelni az egykor el nem végzett munkákra. 2000-ben az 1-es számú törvénnyel – melynek értelmében az eredeti földterületeket kellett visszaszolgáltatni – megpróbálták ugyan a 18-as földtörvény hiányosságaiból adódó gondokat orvosolni, nem sok sikerrel. A 2013. évi 165-ös törvény a föld-visszaszolgáltatást volt hivatott felgyorsítani, ugyanis 2016. január elsejéig minden birtoklevelet ki kellett volna állítani. Ezt az időpontot meghosszabbították még egy évvel, ám a szakemberek szerint jelen körülmények közt így is kivitelezhetetlen. Ahhoz ugyanis előbb parcellázási tervek elkészítésére, újbóli földmérésre és rengeteg adminisztratív munkára lenne szükség. A törvény előírásai értelmében pedig a vissza nem szolgáltatott területek a Nemzeti Földalapba kerülnek majd.
Ajándékterületek – törvényesen
Olvasói panaszok nyomán próbáljuk a birtokba helyezésért felelős helyi önkormányzatok álláspontját megérteni, a rosszhiszeműséget kizárva a labirintusból kivezető szálakat megtalálni, ezért az Agy Top Kft. ügyvezetőjét, György Sándort kértük meg, kalauzoljon el a földtörvények változó világában.
– Mi a magyarázata annak, hogy mindmáig sokan a megszabott határidőben benyújtott kérvényezésük ellenére sem kaptak birtoklevelet?
– A rendszerváltás utáni föld-visszaigénylések idején rengeteg birtoklevelet állítottak ki tévesen, amelyek kijavítása lassan majdhogynem lehetetlen. A nagy összevisszaság egyik kiindulópontját épp a 18-as számú földtörvénnyel okozták, mivel a „helyreállítás” mellett a „létesítés” címszó is bekerült a törvénybe. Ennek értelmében akár 10 ha-t is kaphattak olyanok – vidéki értelmiségiek, mezőgazdasági szakemberek stb. –, akiknek az adott településen sosem volt földterületük. Az említett törvény a visszaszolgáltatás mellett lehetővé tette a „földosztogatást” is „létesítés/constituire” címszó alatt, és ez párhuzamosan zajlott a visszaszolgáltatással, holott logikusan a visszaszolgáltatás befejeztével kellett volna a fennmAradó földterületekből „ajándékozni”. Az egykori földosztó bizottságok tagjai nem vették figyelembe a szakemberek tanácsát, kihasználták a törvény adta lehetőségeket, és visszaélések is szép számban történtek. 1991-ben a megyei prefektúra levéltárából a régi gazdasági lajstromokat leszállíthatták a helyi önkormányzatokhoz, akkor még azokból is lehetett tájékozódni, majd a kérvényezett és jóváhagyott földterületek papírjai újra visszakerültek a prefektúra levéltárába. Gond az is, hogy kevesen élnek azok közül, akiktől a rendszerváltás előtt elállamosították a földeket, akiknek alá kellene írniuk az okiratokat, az örökösök előkerítése pedig legtöbbször akadályokba ütközik. A 2000 és 2004 közötti birtokba helyezések magukon viselik a földtörvények alkalmazásáért felelős helyi földosztó bizottságok felületes munkáját, a szakemberhiányt is. Akkor a parcellák azonosítása nélkül adták ki a birtokleveleket, közülük sok kiegészítésre, javításra szorul, ezt pedig a tulajdonosnak kell kérnie. Előfordult, hogy különböző törvények alapján ugyanarra a területre több birtoklevelet is kiadtak különböző személyeknek. Ahhoz, hogy a területeket telekkönyvezzék, a parcellázási tervek átvételekor összeállított dokumentációnak tartalmaznia kell a tulajdonosok személyazonossági okmányainak másolatait, melyek sok esetben hiányoznak.
Felmérések, telekelések – saját költségre
– Mi a teendője annak, aki az eltelt huszonöt év után végre hivatalos eljárással birtokba szeretné venné ősei földjét, de az önkormányzati elöljárók rosszhiszeműségből vagy tudatlanságból ezt megakadályozzák? – A legjárhatóbb út az, ha bírósági végrehajtóhoz fordul, és segítségével kérvényezi az okiratokkal bizonyítható tulajdonjogot. A bírósági végrehajtó révén a tanácsot, valamint a földosztó bizottság mindenkori elnökét, a polgármestert bíróságra lehet idézni. Fontos, hogy nyoma mAradjon minden kérvényezésnek, ellenkező esetben szándékosan vagy anélkül, de süllyesztőbe kerülhetnek bizonyos kérvények. Sok tanácsnál elegánsan megoldották, ha nem is rendezték teljes mértékben a birtoklevelek helyzetét, legalább tudják, hogy hányadán állnak. Az országos kataszterezési program sem szolgál sok reménnyel, mert amellett, hogy a parcellákat beazonosítják, a hagyatéki tárgyalások, elosztások újabb bonyodalmakkal járhatnak. Sajnos, olyat nemigen találni, hogy a papíron lévő adatok egyeznének a dűlőkben lévő földmennyiséggel – hangsúlyozta a szakember.
– Vannak esetek, amikor egy-két hektáros terület birtokba helyezési eljárását azzal utasítják el, hogy a telekeléshez több tíz hektáros dűlőt kell felméretnie a tulajdonosnak, ami nagyon sokba kerülhet. Miért kell a teljes dűlőt felméretnie egy magánszemélynek?
– Azokon a területeken, ahol hiány mutatkozik, az egész dűlőt fel kell újra mérni annak érdekében, hogy egy-két parcellát behelyezzenek, ami valóban költséges egy magánszemélynek, de ezt a tanács nem finanszírozhatja. Akinek már be van telekelve a földterülete, az nem mond le néhány árról sem, így mArad az egyetlen járható út, a teljes dűlő felmérése saját költségre vagy több tulajdonos társulva, ahhoz, hogy a szóban forgó földterületet beilleszthessék. A sok bonyodalom közepette még így sem biztos, hogy a következő lépés sikeres lesz, ezért olyan szakemberekhez kell fordulni, akik otthonosan mozognak ezen a területen, illetve kimondottan erre szakosodtak. Az országos ingyenes kataszterezési program sem fogja megoldani a magánszemélyek földterületei körüli jogi vitákat.
A földtörvények bonyolították a visszaszolgáltatást
A birtoklevelek kibocsátásának lemAradását Nagy Zsigmond alprefektus abban látja, hogy a helyi földosztó bizottságok szintjén nem dolgoznak a megfelelő ritmusban, az okok pedig sokrétűek. Egyrészt azok a mezőgazdasági szakemberek, akik a '90-es években elkezdték a munkát és ismerték a földterületek elhelyezkedését, az illető települések helyzetét, lassan nyugdíjba vonultak, és a helyükbe kerülő fiatalabb generáció olyan új helyzetbe csöppent, amivel nem tud mit kezdeni. Az eltelt 25 év alatt több földtörvény született, ami a helyzetet sok esetben túlbonyolította. A prefektusi intézmény megpróbált az önkormányzatok segítségére lenni a tavalyi 45-ös számú megyei földbizottsági határozattal, amelyben pontosították, hogy a különböző aktacsomók, amelyek a megyei földosztó bizottság asztalára kerülnek, milyen dokumentumokat kell tartalmazzanak. Erre azért volt szükség, mert a főispánságra nagyon sok hiányos aktacsomó érkezett, amelyet visszafordítottak a polgármesteri hivatalokba. Akár a kataszteri hivatalhoz, akár a megyei bizottsághoz letett dossziénak kötelező módon tartalmaznia kell a következő nyilatkozatot is: „Az aktacsomóban található okiratok hitelességéért, helyességéért, eredetiségéért és meggyőző erejéért teljes felelősséget vállalunk”. Ezt az önkormányzatok nehezményezik, mert alá kell írja a bizottság, a polgármester és a közigazgatási egység titkára.
– Azon földterületek tulajdonosai, akik visszaigényelték egykori tulajdonukat, de mindmáig nem kaptak birtoklevelet, reménykedhetnek még? Van-e valamilyen jellegű határidő megszabva? – Azok a földtulajdonosok, akik éltek a négy földtörvény adta lehetőség bármelyikével, és kérvényt tettek le, amelynek függelékét a főispáni hivatal annak idején érvényesítette is, meg kell kapják a birtoklevelet. Most lehetőség van részleges birtoklevelet (Titlu parţial) is kiadni, de annak előfeltétele a kataszteri hivatal által láttamozott parcelláris terv. Azok, akik egyáltalán nem adtak le kérvényt, elveszítették a visszaszolgáltatáshoz való jogukat. Mindenik földtörvény határidőket szabott meg, mindenik hatályvesztő határidő volt, aki akkor nem igényelte vissza a földjét, most már nem kérvényezheti. – Mit tehet az, aki 25 év elteltével már nem tudja bizonyítani, hogy adott le visszaigénylési kérvényt?
– Minden kérvénynek nyoma kellett mAradjon, azokat ugyanis iktatták. A 18-as törvénnyel benyújtott kérvényekre mindenki kapott egy igazolást, „Adeverinţă”, amellyel bizonyítani tudja, hogy mekkora területre jogosult. Amennyiben a volt tulajdonos vagy annak örökösei nem kapnak választ arra a kérdésre, hogy ennyi idő alatt miért nem rendeződött a helyzet, a közigazgatási bírósághoz fordulhat(nak), ami az idős, vidéki emberek számára bonyolult lehet. Sajnos, a legnehezebb kérések mAradtak a végére, főképp ott, ahol a földterületek helyzete összekuszálódott.
– Miért szünetelt 2013 és 2014 augusztusa között a birtoklevelek kiadása?
– A birtoklevelek kiadását azért állították le, mert amíg nem készült el mindenik közigazgatási egységen belül a földmérleg, amely megállapította, hogy mennyi a tartalék, egyáltalán van-e pluszterület ,vagy hiány mutatkozik, addig nem lehetett újabb birtokleveleket kiadni. Tavaly februárig minden önkormányzat le kellett tegye a kataszteri hivatalokhoz a földmérlegét, így most újra lehet reménykedni abban, hogy felgyorsul a birtoklevelek kibocsátása.
– Mire számítson az igénylő, amennyiben az illető településen földterülethiány van?
– A földörvényekkel 10 ha-t, majd 50 ha-t adtak vissza, a 18-as törvény azonban olyanokat is feljogosított területigénylésre, akik nem rendelkeztek földterülettel, így az eredeti tulajdonosoknak az utólag megjelent törvények ellenére sem volt már miből osztani. Akiknek nem mAradt, azok felkerültek valamelyik kárpótlási listára. A 165-ös földtörvény értelmében ott, ahol van földtartalék, abban a sorrendben, ahogy a kérvényeket letették, a volt tulajdonosok vagy azok örökösei természetbeni kárpótlásban kellene részesüljenek. Ahol nincs földtartalék, vagy ahol nem jut mindenkinek, ott a helyi bizottság össze kell állítson egy aktacsomót, ami a prefektúrán keresztül felkerül Bukarestbe az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatósághoz.
„A helyi önkormányzatoknál van a megoldás”
– Mi a teendő abban az esetben, ha rosszhiszeműség vagy egyéni érdekek állnak a háttérben, és szándékosan elfektetik az aktacsomót, a földtulajdonos pedig kiszolgáltatott helyzetben van? – Mindenképp a polgármesteri hivatal kötelessége összeállítani az aktacsomót, amit vagy a kataszteri hivatalhoz, vagy a megyei földosztó bizottsághoz továbbítanak. Amennyiben a földtulajdonos úgy érzi, hogy szándékosan késleltetik a birtokba helyezését, panaszt tehet le a helyi polgármesteri hivatalhoz, ahonnan 30 napon belül a törvény értelmében választ kell kapjon. A prefektusi hivatalhoz is lehet panaszt letenni, online petíció benyújtására is lehetőség van a hivatal honlapján, a főispáni hivatal pedig felszólítja az illető polgármesteri hivatalt, hogy oldja meg a birtoklevél kiadását vagy esetenként a birtokba helyezést. Szintén a helyi bizottság kell összeállítsa azt a dokumentációt, amely a prefektusi rendelet alapjául szolgál azokban az esetekben, amikor a tulajdonos birtoklevelet kér az államosított belsőségre. Nincs kompromisszum, vagy teljes az aktacsomó, vagy sem. Mielőtt a megyei földosztó bizottsághoz kerülne a dosszié, egy jogászokból álló technikai bizottság alaposan áttanulmányozza, sokszor 3-4 oldalas szakvéleményezést készít, és amennyiben nem megfelelő, nem kerül a bizottsághoz, hanem visszaküldik az illető önkormányzathoz, ebből is sok késlekedés származik. Egyébként december 31-éig több mint harmincezer birtoklevelet kellene kiadni a megyében. A megyei főispáni hivatal keretében működik ügyfélfogadási iroda (Compartiment pentru informare si relaţii publice), amelyet az Enescu utcából nyíló hátsó bejáraton lehet megközelíteni. Az esetleges gondokat ott lehet megbeszélni, az ügyfélfogadás az utolsó eszköz. A prefektusnak kedden 10 órától, az alprefektusnak szerdán 10 órától van ügyfélfogadása, erre az előbb említett irodában kell feliratkozni. e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Negyed évszázada jelent meg a 18-as számú földtörvény, ennek ellenére nem elhanyagolandó azok száma, akik mindmáig reményvesztetten várnak a birtokba helyezésre. A földterületek visszaszolgáltatásának végeláthatatlan folyamatáról, a késlekedések okairól, a gondok megoldásának lehetőségeiről Szer Pálosy Piroska György Sándor földmérő szakemberrel és Nagy Zsigmond megyei alispánnal beszélgetett.
A rendszerváltást követően törvénymódosítás törvénymódosítást követett, 1991-ben hetek, hónapok alatt kellett ész, rajz, azonosító nélkül piacra dobni több tízezer birtoklevelet, így a nagy összevisszaságban 25 év alatt sem sikerült a folyamat végére érni, és most szakemberek, földtulajdonosok vagy azok örökösei saját bőrükön tapasztalják a rendszer hiányosságait. Az 1991. évi 18-as számú földtörvényt követően az állam jókora összegeket utalt ki a földosztó bizottságok tevékenységére, ezért a helyi tanácsoknak most már nem áll módjukban újabb állami támogatást igényelni az egykor el nem végzett munkákra. 2000-ben az 1-es számú törvénnyel – melynek értelmében az eredeti földterületeket kellett visszaszolgáltatni – megpróbálták ugyan a 18-as földtörvény hiányosságaiból adódó gondokat orvosolni, nem sok sikerrel. A 2013. évi 165-ös törvény a föld-visszaszolgáltatást volt hivatott felgyorsítani, ugyanis 2016. január elsejéig minden birtoklevelet ki kellett volna állítani. Ezt az időpontot meghosszabbították még egy évvel, ám a szakemberek szerint jelen körülmények közt így is kivitelezhetetlen. Ahhoz ugyanis előbb parcellázási tervek elkészítésére, újbóli földmérésre és rengeteg adminisztratív munkára lenne szükség. A törvény előírásai értelmében pedig a vissza nem szolgáltatott területek a Nemzeti Földalapba kerülnek majd.
Ajándékterületek – törvényesen
Olvasói panaszok nyomán próbáljuk a birtokba helyezésért felelős helyi önkormányzatok álláspontját megérteni, a rosszhiszeműséget kizárva a labirintusból kivezető szálakat megtalálni, ezért az Agy Top Kft. ügyvezetőjét, György Sándort kértük meg, kalauzoljon el a földtörvények változó világában.
– Mi a magyarázata annak, hogy mindmáig sokan a megszabott határidőben benyújtott kérvényezésük ellenére sem kaptak birtoklevelet?
– A rendszerváltás utáni föld-visszaigénylések idején rengeteg birtoklevelet állítottak ki tévesen, amelyek kijavítása lassan majdhogynem lehetetlen. A nagy összevisszaság egyik kiindulópontját épp a 18-as számú földtörvénnyel okozták, mivel a „helyreállítás” mellett a „létesítés” címszó is bekerült a törvénybe. Ennek értelmében akár 10 ha-t is kaphattak olyanok – vidéki értelmiségiek, mezőgazdasági szakemberek stb. –, akiknek az adott településen sosem volt földterületük. Az említett törvény a visszaszolgáltatás mellett lehetővé tette a „földosztogatást” is „létesítés/constituire” címszó alatt, és ez párhuzamosan zajlott a visszaszolgáltatással, holott logikusan a visszaszolgáltatás befejeztével kellett volna a fennmAradó földterületekből „ajándékozni”. Az egykori földosztó bizottságok tagjai nem vették figyelembe a szakemberek tanácsát, kihasználták a törvény adta lehetőségeket, és visszaélések is szép számban történtek. 1991-ben a megyei prefektúra levéltárából a régi gazdasági lajstromokat leszállíthatták a helyi önkormányzatokhoz, akkor még azokból is lehetett tájékozódni, majd a kérvényezett és jóváhagyott földterületek papírjai újra visszakerültek a prefektúra levéltárába. Gond az is, hogy kevesen élnek azok közül, akiktől a rendszerváltás előtt elállamosították a földeket, akiknek alá kellene írniuk az okiratokat, az örökösök előkerítése pedig legtöbbször akadályokba ütközik. A 2000 és 2004 közötti birtokba helyezések magukon viselik a földtörvények alkalmazásáért felelős helyi földosztó bizottságok felületes munkáját, a szakemberhiányt is. Akkor a parcellák azonosítása nélkül adták ki a birtokleveleket, közülük sok kiegészítésre, javításra szorul, ezt pedig a tulajdonosnak kell kérnie. Előfordult, hogy különböző törvények alapján ugyanarra a területre több birtoklevelet is kiadtak különböző személyeknek. Ahhoz, hogy a területeket telekkönyvezzék, a parcellázási tervek átvételekor összeállított dokumentációnak tartalmaznia kell a tulajdonosok személyazonossági okmányainak másolatait, melyek sok esetben hiányoznak.
Felmérések, telekelések – saját költségre
– Mi a teendője annak, aki az eltelt huszonöt év után végre hivatalos eljárással birtokba szeretné venné ősei földjét, de az önkormányzati elöljárók rosszhiszeműségből vagy tudatlanságból ezt megakadályozzák? – A legjárhatóbb út az, ha bírósági végrehajtóhoz fordul, és segítségével kérvényezi az okiratokkal bizonyítható tulajdonjogot. A bírósági végrehajtó révén a tanácsot, valamint a földosztó bizottság mindenkori elnökét, a polgármestert bíróságra lehet idézni. Fontos, hogy nyoma mAradjon minden kérvényezésnek, ellenkező esetben szándékosan vagy anélkül, de süllyesztőbe kerülhetnek bizonyos kérvények. Sok tanácsnál elegánsan megoldották, ha nem is rendezték teljes mértékben a birtoklevelek helyzetét, legalább tudják, hogy hányadán állnak. Az országos kataszterezési program sem szolgál sok reménnyel, mert amellett, hogy a parcellákat beazonosítják, a hagyatéki tárgyalások, elosztások újabb bonyodalmakkal járhatnak. Sajnos, olyat nemigen találni, hogy a papíron lévő adatok egyeznének a dűlőkben lévő földmennyiséggel – hangsúlyozta a szakember.
– Vannak esetek, amikor egy-két hektáros terület birtokba helyezési eljárását azzal utasítják el, hogy a telekeléshez több tíz hektáros dűlőt kell felméretnie a tulajdonosnak, ami nagyon sokba kerülhet. Miért kell a teljes dűlőt felméretnie egy magánszemélynek?
– Azokon a területeken, ahol hiány mutatkozik, az egész dűlőt fel kell újra mérni annak érdekében, hogy egy-két parcellát behelyezzenek, ami valóban költséges egy magánszemélynek, de ezt a tanács nem finanszírozhatja. Akinek már be van telekelve a földterülete, az nem mond le néhány árról sem, így mArad az egyetlen járható út, a teljes dűlő felmérése saját költségre vagy több tulajdonos társulva, ahhoz, hogy a szóban forgó földterületet beilleszthessék. A sok bonyodalom közepette még így sem biztos, hogy a következő lépés sikeres lesz, ezért olyan szakemberekhez kell fordulni, akik otthonosan mozognak ezen a területen, illetve kimondottan erre szakosodtak. Az országos ingyenes kataszterezési program sem fogja megoldani a magánszemélyek földterületei körüli jogi vitákat.
A földtörvények bonyolították a visszaszolgáltatást
A birtoklevelek kibocsátásának lemAradását Nagy Zsigmond alprefektus abban látja, hogy a helyi földosztó bizottságok szintjén nem dolgoznak a megfelelő ritmusban, az okok pedig sokrétűek. Egyrészt azok a mezőgazdasági szakemberek, akik a '90-es években elkezdték a munkát és ismerték a földterületek elhelyezkedését, az illető települések helyzetét, lassan nyugdíjba vonultak, és a helyükbe kerülő fiatalabb generáció olyan új helyzetbe csöppent, amivel nem tud mit kezdeni. Az eltelt 25 év alatt több földtörvény született, ami a helyzetet sok esetben túlbonyolította. A prefektusi intézmény megpróbált az önkormányzatok segítségére lenni a tavalyi 45-ös számú megyei földbizottsági határozattal, amelyben pontosították, hogy a különböző aktacsomók, amelyek a megyei földosztó bizottság asztalára kerülnek, milyen dokumentumokat kell tartalmazzanak. Erre azért volt szükség, mert a főispánságra nagyon sok hiányos aktacsomó érkezett, amelyet visszafordítottak a polgármesteri hivatalokba. Akár a kataszteri hivatalhoz, akár a megyei bizottsághoz letett dossziénak kötelező módon tartalmaznia kell a következő nyilatkozatot is: „Az aktacsomóban található okiratok hitelességéért, helyességéért, eredetiségéért és meggyőző erejéért teljes felelősséget vállalunk”. Ezt az önkormányzatok nehezményezik, mert alá kell írja a bizottság, a polgármester és a közigazgatási egység titkára.
– Azon földterületek tulajdonosai, akik visszaigényelték egykori tulajdonukat, de mindmáig nem kaptak birtoklevelet, reménykedhetnek még? Van-e valamilyen jellegű határidő megszabva? – Azok a földtulajdonosok, akik éltek a négy földtörvény adta lehetőség bármelyikével, és kérvényt tettek le, amelynek függelékét a főispáni hivatal annak idején érvényesítette is, meg kell kapják a birtoklevelet. Most lehetőség van részleges birtoklevelet (Titlu parţial) is kiadni, de annak előfeltétele a kataszteri hivatal által láttamozott parcelláris terv. Azok, akik egyáltalán nem adtak le kérvényt, elveszítették a visszaszolgáltatáshoz való jogukat. Mindenik földtörvény határidőket szabott meg, mindenik hatályvesztő határidő volt, aki akkor nem igényelte vissza a földjét, most már nem kérvényezheti. – Mit tehet az, aki 25 év elteltével már nem tudja bizonyítani, hogy adott le visszaigénylési kérvényt?
– Minden kérvénynek nyoma kellett mAradjon, azokat ugyanis iktatták. A 18-as törvénnyel benyújtott kérvényekre mindenki kapott egy igazolást, „Adeverinţă”, amellyel bizonyítani tudja, hogy mekkora területre jogosult. Amennyiben a volt tulajdonos vagy annak örökösei nem kapnak választ arra a kérdésre, hogy ennyi idő alatt miért nem rendeződött a helyzet, a közigazgatási bírósághoz fordulhat(nak), ami az idős, vidéki emberek számára bonyolult lehet. Sajnos, a legnehezebb kérések mAradtak a végére, főképp ott, ahol a földterületek helyzete összekuszálódott.
– Miért szünetelt 2013 és 2014 augusztusa között a birtoklevelek kiadása?
– A birtoklevelek kiadását azért állították le, mert amíg nem készült el mindenik közigazgatási egységen belül a földmérleg, amely megállapította, hogy mennyi a tartalék, egyáltalán van-e pluszterület ,vagy hiány mutatkozik, addig nem lehetett újabb birtokleveleket kiadni. Tavaly februárig minden önkormányzat le kellett tegye a kataszteri hivatalokhoz a földmérlegét, így most újra lehet reménykedni abban, hogy felgyorsul a birtoklevelek kibocsátása.
– Mire számítson az igénylő, amennyiben az illető településen földterülethiány van?
– A földörvényekkel 10 ha-t, majd 50 ha-t adtak vissza, a 18-as törvény azonban olyanokat is feljogosított területigénylésre, akik nem rendelkeztek földterülettel, így az eredeti tulajdonosoknak az utólag megjelent törvények ellenére sem volt már miből osztani. Akiknek nem mAradt, azok felkerültek valamelyik kárpótlási listára. A 165-ös földtörvény értelmében ott, ahol van földtartalék, abban a sorrendben, ahogy a kérvényeket letették, a volt tulajdonosok vagy azok örökösei természetbeni kárpótlásban kellene részesüljenek. Ahol nincs földtartalék, vagy ahol nem jut mindenkinek, ott a helyi bizottság össze kell állítson egy aktacsomót, ami a prefektúrán keresztül felkerül Bukarestbe az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatósághoz.
„A helyi önkormányzatoknál van a megoldás”
– Mi a teendő abban az esetben, ha rosszhiszeműség vagy egyéni érdekek állnak a háttérben, és szándékosan elfektetik az aktacsomót, a földtulajdonos pedig kiszolgáltatott helyzetben van? – Mindenképp a polgármesteri hivatal kötelessége összeállítani az aktacsomót, amit vagy a kataszteri hivatalhoz, vagy a megyei földosztó bizottsághoz továbbítanak. Amennyiben a földtulajdonos úgy érzi, hogy szándékosan késleltetik a birtokba helyezését, panaszt tehet le a helyi polgármesteri hivatalhoz, ahonnan 30 napon belül a törvény értelmében választ kell kapjon. A prefektusi hivatalhoz is lehet panaszt letenni, online petíció benyújtására is lehetőség van a hivatal honlapján, a főispáni hivatal pedig felszólítja az illető polgármesteri hivatalt, hogy oldja meg a birtoklevél kiadását vagy esetenként a birtokba helyezést. Szintén a helyi bizottság kell összeállítsa azt a dokumentációt, amely a prefektusi rendelet alapjául szolgál azokban az esetekben, amikor a tulajdonos birtoklevelet kér az államosított belsőségre. Nincs kompromisszum, vagy teljes az aktacsomó, vagy sem. Mielőtt a megyei földosztó bizottsághoz kerülne a dosszié, egy jogászokból álló technikai bizottság alaposan áttanulmányozza, sokszor 3-4 oldalas szakvéleményezést készít, és amennyiben nem megfelelő, nem kerül a bizottsághoz, hanem visszaküldik az illető önkormányzathoz, ebből is sok késlekedés származik. Egyébként december 31-éig több mint harmincezer birtoklevelet kellene kiadni a megyében. A megyei főispáni hivatal keretében működik ügyfélfogadási iroda (Compartiment pentru informare si relaţii publice), amelyet az Enescu utcából nyíló hátsó bejáraton lehet megközelíteni. Az esetleges gondokat ott lehet megbeszélni, az ügyfélfogadás az utolsó eszköz. A prefektusnak kedden 10 órától, az alprefektusnak szerdán 10 órától van ügyfélfogadása, erre az előbb említett irodában kell feliratkozni. e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2016. július 4.
Erdélyi turizmus: Brassó megye a legnépszerűbb
Brassó megyeként és városként egyaránt az első számú idegenforgalmi célpont Erdélyben. A másik véglet a Szilágyság: a teljes megyébe alig valamivel több turista látogatott el, mint Tusnádfürdőbe.
Bármily meglepő is, Románia első számú idegenforgalmi célpontja Bukarest, ahol az elmúlt évben 1,72 millió turista töltött el minimum egy éjszakát. Az biztos, hogy a fővárosba látogatók tetemes hányada nem kéjutazásra ment a Dâmbovița partjára, hanem üzleti útra, esetleg ügyintézés céljából valamelyik hivatalba, ugyanakkor tény, hogy a főváros lóhosszal előzi meg a második leglátogatottabb megyét, Konstancát, ahol az Országos Statisztikai Hivatal adati szerint 1,02 millióan fordultak meg.
A külföldi vendégek számát tekintve még nagyobb a különbség, Bukarestbe ugyanis 991 ezren érkeztek a határon túlról, míg a tengerparti megyébe csupán 58 ezren, ami sokat elmond a román tengerpart vonzerejéről.
A harmadik legnépszerűbb megye Brassó, ahova 2015-ben 992 ezren látogattak el, köztük 117 ezer külföldi. Brassót egy másik erdélyi megye, Maros követi, 490 ezer turistával, akik közül 90 ezer érkezett idegenből, majd Prahova, Szeben és Kolozs következnek, 465 ezer, 436 ezer és 428 ezer látogatóval. Az erdélyi megyék közül Bihar tartozik még a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, 340 ezer látogatóval.
Hargita megye ugyanannyi turistát vonzott, mint Máramaros, 152 ezret. Kovászna megyének van még hova fejlődnie a turizmus tekintetében, évi 97 ezer vendéggel az országos rangsornak a második felében tanyázik. Az erdélyi megyék közül Szilágyra voltak kíváncsiak a legkevesebben, mindössze 37 ezren, ezek egytizede volt külföldi.
Călărași és Teleorman megyékben idegenforgalom tulajdonképpen nem létezik, előbbiben tavaly 17, utóbbiban 13 ezren fordultak meg. A külföldi látogatók tekintetében országos viszonylatban Szeben megye áll a harmadik helyen, Bukarest és Brassó után, 109 ezer turistával, majd Temes és Maros következik, 91 ezer, illetve 90 ezer fővel.
Félmillió turista Brassó megyében
Az erdélyi városok közül Brassó a legnépszerűbb, 514 ezer látogatóval, bel- és külföldieket is beleértve, majd Szeben (320 ezer), Kolozsvár (319 ezer), Marosvásárhely (180 ezer) és Nagyvárad (163 ezer) következik. A 2014-hez viszonyított legnagyobb arányú, 20 százalékos növekedéssel Kolozsvár büszkélkedhet, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt az Untold fesztiválnak. Segesvár egymaga több turistát vonzott, 94 ezret, mint a teljes Szatmár megye.
Az erdélyi üdülőhelyek és faluturisztikai célpontok közül valószínűleg a Félix-fürdőt kereste fel a legtöbb vendég, 105 ezer. Azért csak valószínűleg, mert a statisztikában csak közigazgatási egység szintjéig van bontás, s Szentmártonhoz a Félixfürdőn kívül a Püspök (Május 1) –fürdő is hozzátartozik, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek között pontosan milyen arányban oszlottak meg a látogatók.
Szováta második helye azonban megkérdőjelezhetetlen, 105 ezren üdültek tavaly a Székelyföldi fürdővárosban. Herkulesfürdőn 95 ezren, Tusnádfürdőn 31 ezer, Tordán 14 ezer, Parajdon 13 ezer, Bálványoson és Torockón 10 ezer, Borszéken pedig 5000 szállóvendég volt. A falusi turizmus két legkedveltebb erdélyi célpontja a Brassó megyei Törcsvár és Mócs, 67 ezer, illetve 53 látogatóval.
A valós számok minden bizonnyal lényegesen nagyobbak a hivatalos statisztikai adatoknál, az idegenforgalomban ugyanis a becslések szerint elképesztően magas a feketegazdaság aránya.
Pengő Zoltán
maszol.ro
Brassó megyeként és városként egyaránt az első számú idegenforgalmi célpont Erdélyben. A másik véglet a Szilágyság: a teljes megyébe alig valamivel több turista látogatott el, mint Tusnádfürdőbe.
Bármily meglepő is, Románia első számú idegenforgalmi célpontja Bukarest, ahol az elmúlt évben 1,72 millió turista töltött el minimum egy éjszakát. Az biztos, hogy a fővárosba látogatók tetemes hányada nem kéjutazásra ment a Dâmbovița partjára, hanem üzleti útra, esetleg ügyintézés céljából valamelyik hivatalba, ugyanakkor tény, hogy a főváros lóhosszal előzi meg a második leglátogatottabb megyét, Konstancát, ahol az Országos Statisztikai Hivatal adati szerint 1,02 millióan fordultak meg.
A külföldi vendégek számát tekintve még nagyobb a különbség, Bukarestbe ugyanis 991 ezren érkeztek a határon túlról, míg a tengerparti megyébe csupán 58 ezren, ami sokat elmond a román tengerpart vonzerejéről.
A harmadik legnépszerűbb megye Brassó, ahova 2015-ben 992 ezren látogattak el, köztük 117 ezer külföldi. Brassót egy másik erdélyi megye, Maros követi, 490 ezer turistával, akik közül 90 ezer érkezett idegenből, majd Prahova, Szeben és Kolozs következnek, 465 ezer, 436 ezer és 428 ezer látogatóval. Az erdélyi megyék közül Bihar tartozik még a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, 340 ezer látogatóval.
Hargita megye ugyanannyi turistát vonzott, mint Máramaros, 152 ezret. Kovászna megyének van még hova fejlődnie a turizmus tekintetében, évi 97 ezer vendéggel az országos rangsornak a második felében tanyázik. Az erdélyi megyék közül Szilágyra voltak kíváncsiak a legkevesebben, mindössze 37 ezren, ezek egytizede volt külföldi.
Călărași és Teleorman megyékben idegenforgalom tulajdonképpen nem létezik, előbbiben tavaly 17, utóbbiban 13 ezren fordultak meg. A külföldi látogatók tekintetében országos viszonylatban Szeben megye áll a harmadik helyen, Bukarest és Brassó után, 109 ezer turistával, majd Temes és Maros következik, 91 ezer, illetve 90 ezer fővel.
Félmillió turista Brassó megyében
Az erdélyi városok közül Brassó a legnépszerűbb, 514 ezer látogatóval, bel- és külföldieket is beleértve, majd Szeben (320 ezer), Kolozsvár (319 ezer), Marosvásárhely (180 ezer) és Nagyvárad (163 ezer) következik. A 2014-hez viszonyított legnagyobb arányú, 20 százalékos növekedéssel Kolozsvár büszkélkedhet, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt az Untold fesztiválnak. Segesvár egymaga több turistát vonzott, 94 ezret, mint a teljes Szatmár megye.
Az erdélyi üdülőhelyek és faluturisztikai célpontok közül valószínűleg a Félix-fürdőt kereste fel a legtöbb vendég, 105 ezer. Azért csak valószínűleg, mert a statisztikában csak közigazgatási egység szintjéig van bontás, s Szentmártonhoz a Félixfürdőn kívül a Püspök (Május 1) –fürdő is hozzátartozik, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek között pontosan milyen arányban oszlottak meg a látogatók.
Szováta második helye azonban megkérdőjelezhetetlen, 105 ezren üdültek tavaly a Székelyföldi fürdővárosban. Herkulesfürdőn 95 ezren, Tusnádfürdőn 31 ezer, Tordán 14 ezer, Parajdon 13 ezer, Bálványoson és Torockón 10 ezer, Borszéken pedig 5000 szállóvendég volt. A falusi turizmus két legkedveltebb erdélyi célpontja a Brassó megyei Törcsvár és Mócs, 67 ezer, illetve 53 látogatóval.
A valós számok minden bizonnyal lényegesen nagyobbak a hivatalos statisztikai adatoknál, az idegenforgalomban ugyanis a becslések szerint elképesztően magas a feketegazdaság aránya.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2016. július 5.
Hegedüs Csilla: társadalmi nyomás alakul ki az épített örökségért
Kézzelfogható hatása van az RMDSZ ügyvezető elnöksége által szervezett Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezésnek, egyfajta társadalmi nyomás alakul ki ezen a téren – mondta el Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök a Maszolnak adott interjúban.
Június 30. és július 3. között közel száz fiatal táborozott az Örökségünk őrei kalotaszentkirályi táborában. Milyen élményekkel gazdagodtak?
Az Örökségünk őrei kezdeményezésben résztvevő iskolák nyertes csapatait hívtuk meg, így aztán jelen voltak dévai, Nagyenyedi, besztercei, Kolozsvári és kalotaszentkirályi diákok. Meg akartuk nekik köszönni a részvételt, hogy kiválóan védték az épített örökségünket, és éppen azért, hogy ezt még hatékonyabban tegyék a jövőben, szerveztünk egy kommunikációs napot is számukra Maksay Ágnes rendező, forgatókönyvíró, a Video Pontes stúdiótól Csép Gergő és Péter Anna, Krippán Kinga, a Paprika Rádió műsorvezetője, Benedek István és Tamás Ágnes kommunikációs szakemberek segítségével.
Milyen feladatot kaptak tőlük a táborlakók?
Azt kellett kitalálniuk, hogy szerintük hogyan fog kinézni Kalotaszentkirály száz év múlva. Nyolc csapat alakult, amelyekben összekevertük a diákokat, így megtapasztalhatták azt is, hogy milyen együtt dolgozni, közös arculatot tervezni vadidegen emberekkel. Rövid filmet is készítettek az elképzeléseikről, rádiós anyagot készítettek és online kommunikációt is tanultak. Számomra ugyanakkor nagy öröm volt, hogy amint beosztottuk a csapatokat, rögtön elkezdtek ötletelni, és érdekes elképzelések születtek, a helybeliekkel is jól működtek együtt.
Ez tökéletesen talál az Örökségünk őrei koncepciójával, hiszen az a cél, hogy megismertessük és megszerettessük a fiatalokkal az épített örökséget, ami az életük részévé válna. Ezt hozta a kalotaszentkirályi tábor is a feladatok mellett a kirándulással, tábortűzzel, filmnézéssel, csokievéssel és minden egyébbel, ami ehhez hozzátartozik.
Hogyan folytatódik a projekt?
Ősztől újra elindítjuk a kezdeményezést elsősorban a szórványmegyékben, mert az RMDSZ főtitkársága 2011-ben elfogadta a szórvány cselekvési tervet, amelynek része az Örökségünk őrei. Hunyad, Fehér, Beszterce és Kolozs megyeben biztosan folytatjuk ezt, Szeben és Brassó megyében szeretnénk felélénkíteni a projektet, ugyanakkor nagy öröm számunkra, hogy Maros megye és Csíkszereda jelezte, hogy szeretnének bekapcsolódni.
Egy iskolai éven keresztül zajlik majd a tevékenység, a tábort is meg szeretnénk szervezni, mert a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola kiváló gazdának bizonyult, nagy szeretettel fogadtak, a helybéliekkel együtt.
Mindaz, ami az egy év alatt megszületett ötletként, hogyan foganatosítható a jövőben?
Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata örökbe fogadta az Uránia épületét, és ezáltal olyan sikeresen felhívták a figyelmet az értékeire, hogy a polgármesteri hivatal – Horváth Anna alpolgármester támogatásával – úgy döntött, megvásárolja az épület földszintjét. A fiatalok elkezdték visszahozni a köztudatba, hogy mennyire fontosak ezek az épített örökségek, és csak arra gondoljunk, hogy nekik vannak testvéreik, szüleik, nagyszüleik, akik szintén bekapcsolódhatnak. Nagyon-nagyon sokan megjelentek támogatóként, segítőként. Lassan kezd kialakulni az a nyomás, amely miatt kénytelenek lesznek a városvezetők kiállni az épített örökségek mellett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
Kézzelfogható hatása van az RMDSZ ügyvezető elnöksége által szervezett Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezésnek, egyfajta társadalmi nyomás alakul ki ezen a téren – mondta el Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök a Maszolnak adott interjúban.
Június 30. és július 3. között közel száz fiatal táborozott az Örökségünk őrei kalotaszentkirályi táborában. Milyen élményekkel gazdagodtak?
Az Örökségünk őrei kezdeményezésben résztvevő iskolák nyertes csapatait hívtuk meg, így aztán jelen voltak dévai, Nagyenyedi, besztercei, Kolozsvári és kalotaszentkirályi diákok. Meg akartuk nekik köszönni a részvételt, hogy kiválóan védték az épített örökségünket, és éppen azért, hogy ezt még hatékonyabban tegyék a jövőben, szerveztünk egy kommunikációs napot is számukra Maksay Ágnes rendező, forgatókönyvíró, a Video Pontes stúdiótól Csép Gergő és Péter Anna, Krippán Kinga, a Paprika Rádió műsorvezetője, Benedek István és Tamás Ágnes kommunikációs szakemberek segítségével.
Milyen feladatot kaptak tőlük a táborlakók?
Azt kellett kitalálniuk, hogy szerintük hogyan fog kinézni Kalotaszentkirály száz év múlva. Nyolc csapat alakult, amelyekben összekevertük a diákokat, így megtapasztalhatták azt is, hogy milyen együtt dolgozni, közös arculatot tervezni vadidegen emberekkel. Rövid filmet is készítettek az elképzeléseikről, rádiós anyagot készítettek és online kommunikációt is tanultak. Számomra ugyanakkor nagy öröm volt, hogy amint beosztottuk a csapatokat, rögtön elkezdtek ötletelni, és érdekes elképzelések születtek, a helybeliekkel is jól működtek együtt.
Ez tökéletesen talál az Örökségünk őrei koncepciójával, hiszen az a cél, hogy megismertessük és megszerettessük a fiatalokkal az épített örökséget, ami az életük részévé válna. Ezt hozta a kalotaszentkirályi tábor is a feladatok mellett a kirándulással, tábortűzzel, filmnézéssel, csokievéssel és minden egyébbel, ami ehhez hozzátartozik.
Hogyan folytatódik a projekt?
Ősztől újra elindítjuk a kezdeményezést elsősorban a szórványmegyékben, mert az RMDSZ főtitkársága 2011-ben elfogadta a szórvány cselekvési tervet, amelynek része az Örökségünk őrei. Hunyad, Fehér, Beszterce és Kolozs megyeben biztosan folytatjuk ezt, Szeben és Brassó megyében szeretnénk felélénkíteni a projektet, ugyanakkor nagy öröm számunkra, hogy Maros megye és Csíkszereda jelezte, hogy szeretnének bekapcsolódni.
Egy iskolai éven keresztül zajlik majd a tevékenység, a tábort is meg szeretnénk szervezni, mert a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola kiváló gazdának bizonyult, nagy szeretettel fogadtak, a helybéliekkel együtt.
Mindaz, ami az egy év alatt megszületett ötletként, hogyan foganatosítható a jövőben?
Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata örökbe fogadta az Uránia épületét, és ezáltal olyan sikeresen felhívták a figyelmet az értékeire, hogy a polgármesteri hivatal – Horváth Anna alpolgármester támogatásával – úgy döntött, megvásárolja az épület földszintjét. A fiatalok elkezdték visszahozni a köztudatba, hogy mennyire fontosak ezek az épített örökségek, és csak arra gondoljunk, hogy nekik vannak testvéreik, szüleik, nagyszüleik, akik szintén bekapcsolódhatnak. Nagyon-nagyon sokan megjelentek támogatóként, segítőként. Lassan kezd kialakulni az a nyomás, amely miatt kénytelenek lesznek a városvezetők kiállni az épített örökségek mellett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2016. július 6.
Törvényértelmező hatóságot szorgalmaz Antal Árpád
Romániában megbénult a közigazgatás, az államigazgatás, ezt kellene sürgősen feloldani, fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. Az elöljáró részt vett a hét elején a Bukaresti önkormányzati konferencián, melyen véleménye szerint számos értékelhető stratégia elhangzott – többek közt a régióátszervezés és a decentralizáció is terítékre került –, ám kérdés, hogy ezekből mit lehet majd megvalósítani.
„Óvatos vagyok, mert az elmúlt években azt tapasztaltam, ha Bukarestben a decentralizációról harsognak, utána mindig központosítás következik” – jegyezte meg Antal Árpád. Úgy véli, a már évekkel ezelőtt kidolgozott decentralizációs törvénycsomag megoldás lehetne, azzal kellene továbblépni, tisztázva az alkotmánybíróság forrásokra vonatkozó kifogásait. Antal szerint előrelépés lehet, ha ágazatonként megvalósítják a hatáskörök és a források átcsoportosítását, de még akkor is gondot jelent, hogy egy-egy területet tucatnyi törvény szabályoz, így nehéz olyan döntést hozni, hogy az ne ütközzön valamelyik törvény egy cikkelyével, vagy éppen egy rendelet valamelyik mellékletével, részletezte a polgármester.
Szerinte a konferencián résztvevő önkormányzati alkalmazottak egyetértettek abban, hogy a rendszer jelenleg abban érdekelt, hogy ők minél kiszolgáltatottabbak legyenek. „Ott tartunk, hogy sem Bukarestben, sem máshol az országban senki nem mer vállalni egy döntést, vagy aláírni bármit” – mondta a polgármester. Antal éppen ezért javasolta a konferencián, hogy hozzanak létre egy kormányzati intézetet, egy hatóságot, amely a törvényértelmezési kérdésekben állást foglal, és az álláspontját elfogadják az ellenőrző szervek.
„Jelenleg bármelyik minisztériumhoz fordulnak a közigazgatásban dolgozók, azt a választ kapják, hogy járjanak el a törvény értelmében, és vállalják a felelősséget. Furcsa lehet ez a javaslat, de Románia nem egy normális ország. Ha az ellenőrzések során valakit el akarnak kapni, akkor biztosan megteszik a számtalan jogszabály valamilyen előírása alapján. Ezért lenne szükség egy mindenki által elfogadott, kötelező érvényű törvényértelmezésre” – mutatott rá Antal Árpád.
Az önkormányzati konferencián elhangzottakat kommentálta keddi hírlevelében Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki pozitívumnak tartja, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök a rendezvényen elhangzott beszédében a régióátszervezésről szóló társadalmi vita újraindítását sürgette. Kovács Péter szerint az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül csupán külső szemlélője mAradhat a folyamatnak.
A politikus hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja. „A közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági-fejlesztési régiókat kell átalakítani” – mondta Kovács Péter. Emlékeztetett: az RMDSZ törvényjavaslata 16 gazdasági-fejlesztési régiót javasol, köztük a Székelyföldi térséget magában foglaló Hargita, Kovászna, és Maros megye, illetve a partiumit tömörítő Szatmár, Szilágy és Bihar megye is különálló fejlesztési régiót alkotna. Az ügyvezető elnök szerint a mostani nyolcrégiós felosztás miatt az ország elesik az európai uniós forrásoktól, régión belül a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a konferencián közigazgatási régiók létrehozását szorgalmazta, és reményét fejezte ki, hogy a novemberi parlamenti választás után célegyenesbe kerülhet a régióreform – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Romániában megbénult a közigazgatás, az államigazgatás, ezt kellene sürgősen feloldani, fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. Az elöljáró részt vett a hét elején a Bukaresti önkormányzati konferencián, melyen véleménye szerint számos értékelhető stratégia elhangzott – többek közt a régióátszervezés és a decentralizáció is terítékre került –, ám kérdés, hogy ezekből mit lehet majd megvalósítani.
„Óvatos vagyok, mert az elmúlt években azt tapasztaltam, ha Bukarestben a decentralizációról harsognak, utána mindig központosítás következik” – jegyezte meg Antal Árpád. Úgy véli, a már évekkel ezelőtt kidolgozott decentralizációs törvénycsomag megoldás lehetne, azzal kellene továbblépni, tisztázva az alkotmánybíróság forrásokra vonatkozó kifogásait. Antal szerint előrelépés lehet, ha ágazatonként megvalósítják a hatáskörök és a források átcsoportosítását, de még akkor is gondot jelent, hogy egy-egy területet tucatnyi törvény szabályoz, így nehéz olyan döntést hozni, hogy az ne ütközzön valamelyik törvény egy cikkelyével, vagy éppen egy rendelet valamelyik mellékletével, részletezte a polgármester.
Szerinte a konferencián résztvevő önkormányzati alkalmazottak egyetértettek abban, hogy a rendszer jelenleg abban érdekelt, hogy ők minél kiszolgáltatottabbak legyenek. „Ott tartunk, hogy sem Bukarestben, sem máshol az országban senki nem mer vállalni egy döntést, vagy aláírni bármit” – mondta a polgármester. Antal éppen ezért javasolta a konferencián, hogy hozzanak létre egy kormányzati intézetet, egy hatóságot, amely a törvényértelmezési kérdésekben állást foglal, és az álláspontját elfogadják az ellenőrző szervek.
„Jelenleg bármelyik minisztériumhoz fordulnak a közigazgatásban dolgozók, azt a választ kapják, hogy járjanak el a törvény értelmében, és vállalják a felelősséget. Furcsa lehet ez a javaslat, de Románia nem egy normális ország. Ha az ellenőrzések során valakit el akarnak kapni, akkor biztosan megteszik a számtalan jogszabály valamilyen előírása alapján. Ezért lenne szükség egy mindenki által elfogadott, kötelező érvényű törvényértelmezésre” – mutatott rá Antal Árpád.
Az önkormányzati konferencián elhangzottakat kommentálta keddi hírlevelében Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki pozitívumnak tartja, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök a rendezvényen elhangzott beszédében a régióátszervezésről szóló társadalmi vita újraindítását sürgette. Kovács Péter szerint az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül csupán külső szemlélője mAradhat a folyamatnak.
A politikus hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja. „A közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági-fejlesztési régiókat kell átalakítani” – mondta Kovács Péter. Emlékeztetett: az RMDSZ törvényjavaslata 16 gazdasági-fejlesztési régiót javasol, köztük a Székelyföldi térséget magában foglaló Hargita, Kovászna, és Maros megye, illetve a partiumit tömörítő Szatmár, Szilágy és Bihar megye is különálló fejlesztési régiót alkotna. Az ügyvezető elnök szerint a mostani nyolcrégiós felosztás miatt az ország elesik az európai uniós forrásoktól, régión belül a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a konferencián közigazgatási régiók létrehozását szorgalmazta, és reményét fejezte ki, hogy a novemberi parlamenti választás után célegyenesbe kerülhet a régióreform – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. július 6.
Örökségvédelem és hagyományőrzés egy szórványközösségben (VII. Hungarikum napok Nagyszebenben)
Szebenben nem érezzük egyáltalán, hogy háttérbe szorulnánk, és azt sem, hogy másodrendű állampolgárok lennénk. Élhetünk kultúránknak, anyanyelvünknek, hagyományainknak, és ez senkit sem zavar – vallja Józsa Benjamin nyugalmazott nagyszebeni magyartanár, akivel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által július 1–3. között szervezett VII. Hungarikum Napok szabadtéri programjain találkoztunk. A közel százhektáros Astra falumúzeumban tapasztalt nyüzsgés, a szebeni magyar napoknak is nevezett rendezvényen gyakran hallott román szó, a gulyásfőző verseny vegyes csapatai bizonyították a mondottakat – ebben a közegben anyanyelvétől függetlenül valóban egyenrangú mindenki.
A magyar kultúra értékeinek bemutatása, jelentőségének hangsúlyozása céljával szervezett Hungarikum Napok az Ars Hungarika fesztivál mellett a nagyszebeni magyar szórvány legkiemelkedőbb eseménye. Mindkettőnek a HÍD egyesület a szervezője, de a nagyszebeni önkormányzat és civil szervezetek, önkéntesek támogatása nélkül egyik sem lehetne sikeres. Serfőző Levente, a HÍD elnöke lapunknak elmondta, úgy állítják össze az évi kulturális programokat, hogy mindenki találjon benne magának valót, az is, aki a komoly, nehezebb műfajokat kedveli, és az is, aki pusztán találkozásra, kikapcsolódásra vágyik.
Ez a szemlélet a VII. Hungarikum Napok esetében is érvényesült: első nap a híres Szolnoki Gulyásfesztiválról szóló fotókiállításon fogadták az érdeklődőket a patinás Tanács Toronyban, a Thalia nagyteremben pedig a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának évzáró műsorából látott részleteket a közönség, valamint nóta-, operett- és musical-összeállítással fellépett a Kolozsvári Operettisimo együttes. Második napra szervezték a szabadtéri programokat, amelyek vasárnap is folytatódtak, amikor a kulturális ínyencségek műsorfolyamát fotókiállítással és könyvbemutatóval gazdagították. A református templom galériájában báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, a szegények pártolója, Bánffy Miklós múzsája pályaképét bemutató fényképkiállítást nyitottak meg. A Hungarikum Napok záróestéjén bemutatták Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című könyvét, amely a szerző szórványban készült riportjainak egy részét tartalmazza, és amelyet hídnak szánt az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak.
Transylvanicum versus hungarikum
Az örökségvédelem érdekében történő összefogás volt a témája a Transylvanikum versus hungarikum című minikonferenciának, amelyen a magyarországi hungarikumtörvény alapján tavaly létrehozott Erdélyi Értéktár Bizottság és a Szeben, Maros és Brassó megyei örökségvédelmi civil szervezeteket tömörítő TransylvaNet Föderáció mutatkozott be. Az Astra – Erdélyi Népi Civilizáció Múzeuma alig egy hónapja átadott multikulturális pavilonjában tartott tanácskozáson Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság tagja ismertette a helyi, regionális és erdélyi értéktárak jelentőségét és az azokat kezelő bizottságok működését. Elmondta, kevesebb mint egy év alatt száznegyven javaslat érkezett felvételre az értéktárba, ebből kilencvenöt erdélyi, a többi helyi érdekeltségű.
Utóbbi közé tartozik a négy eddig regisztrált Háromszéki érték: a Jancsó-udvarház és a Szent Imre római katolikus műemlék templom Gelencéről, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese és Kézdivásárhely történelmi központja (forrás: a Kriza János Néprajzi Társaság digitális értéktára,http://www.kjnt.ro/ertektar/erdelyi/kovászna).
Széman Péter lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a Hungarikum Napok is nagy értékeink közé tartozik, hisz nagyon jó példája, hogy miképpen lehet szórványban is megőrizni a hagyományokat. Eugen Vaida, a húsz Szeben, Brassó és Maros megyei örökségvédelmi szervezetet tömörítő TransylvaNet Föderáció elnöke hangsúlyozta, feladatuknak tartják az értékőrzést, amelynek szabályozásához jó törvényre van szükség, a terepen végzett konzultációk, közmeghallgatások alapján kívánnak törvénykezdeményezéseket megfogalmazni. Úgy látja, az államnak segítenie kell az épített örökség tulajdonosait, hogy karbantarthassák, felújíthassák az értékes ingatlanokat, amelyek megőrzése közös felelősség. Vaida elmondta: együttműködést javasolt az örökségvédelmi szervezetek között, bővíteni szeretnék a TransylvaNetet, mert szerinte közös összefogással több eredményt lehet elérni. A magyar közösség szempontjából fontos jelentségre hívta fel a figyelmet Mirela Iancu, az Astra múzeum marketingfelelőse. Elmondta, a kommunista időkből úgy örökölték, hogy a falumúzeum több száz éves parasztházai, ipari létesítményei (szám szerint közel négyszáz – szerk. megj.) mind a román népi kultúra képviselői, holott ez nem igaz, és nekik az utóbbi években sikerült ezt a történelmi tévedést kiigazítaniuk, feltüntették a házak valós identitását, és létrehozták a nemzeti kisebbségek sétányát, ahová három szász házat is telepítettek, mert korábban egy sem volt. Az ország legnagyobb skanzene ma nyitott a rendezvények számára is, mesterségbemutatókat, múzeumi foglalkozásokat tartanak, hogy minél közelebb hozzák a népi kultúrát, a népi örökséget a mai emberhez – mondotta.
Gulyástól a kőlevesig
Készítsünk vajas pogácsatésztát, nyújtsuk ki, kenjük meg töpörtyű- és gulyáskrémmel, hajtogassuk össze, ismét nyújtsuk ki, daraboljuk pogácsaszaggatóval, kenjük be a tetejét gulyáskrémmel és süssük szép pirosra – így készül a Csányi Sándor-féle gulyáspogácsa. A magyar gulyáskirály saját találmányát mi is megkóstolhattuk a Hungarikum Napokon, a kemencében sült pogácsa nagyszerűen bevezet a gulyás ízvilágába, amiben bőségesen volt része a falumúzeum egyik szegletében megszervezett gulyásfőző verseny közönségének. A híres Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője lapunknak elmondta, a magyar éttermekből egy kicsit kiszorult a gulyás, viszont ez az étel a magyarságtudatunkat erősíti. Szerinte a gulyásfőző versenyeknek éppen az a célja, hogy ezt a tudatot és a magyar gasztrokultúrát erősítsék.
Míg közel húsz bográcsban rotyogott a főként marhahússal készített étel, a gyermekek a kőlevesről szóló bábjátékon mulattak, majd mindannyian megkóstolták a meséből szőtt kőlevest. Az üstök alatti tüzek füstjében észrevettük a Torja csapata feliratot, rögtön kérdeztük, hogy kerülnek a Háromszéki gulyásfőzők a Hungarikum Napokra. Kiderült, a torjaiak Nagyszebenben kaptak néhány évvel ezelőtt jól jövedelmező munkát egy régebb odatelepedett falustársuknál, most összeálltak, és bíznak abban, övék lesz a legfinomabb gulyás.
A kézművesek során is találkoztunk Háromszékiekkel: ott volt a bodosi mézeskalácsos, a Sepsiszentgyörgyi csontfaragó, a kovásznai fafaragó, a sepsiillyefalvi kovács. Standjuknál gyakran hallottunk román szót, alig sikerült elcsípni szebeni magyar embereket, akik elmondhatják, mit jelentenek számukra a Hungarikum Napok. A Balavásáron született, több évtizede nagyszebeni Borsai István szerint ilyenkor látszik meg, hogy ki vallja magát magyarnak, Páskuly Ibolya pedig azt mondta, ez a legjobb találkozóhelyük, ahová minden magyar eljön, mert a városban szaladnak az emberek a dolguk után, nincs idejük egymásra. Török-Szász Annát még a Németországban élő leánya is felhívta, nehogy kihagyja a Hungarikum Napokat, nem is mAradt otthon, láthatóan jól érezte magát a falumúzeumban tartott majálison.
Igaza van Józsa Benjaminnak, aki szerint a háromezer főnyi (kétszázaléknyi – szerk. megj.) szebeni magyar lakosság nagyon lelkes, „különösen, amióta két kultúrszervezetünk van, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a HÍD, amelyet Serfőző Levente vezet, azóta megpezsdült a szellemi élet”.
Felzárkózni és megmAradni
Templomban, könyvesboltban, kiállító- és előadóteremben, multikulturális pavilonban, az ország legszebb és leggazdagabb falumúzeumában három nap alatt több ezren fordultak meg, magyarok és románok, hazaiak és külföldről hazaérkezettek.
Lapunk számára Sefőző Levente főszervező összegezte a Hungarikum Napok lényegét: „Szórványban minden műfajt meg kell mutatni, hisz a magyar kultúra egészéhez tartozunk, oda próbálunk felzárkózni és megmAradni a Kárpát-medencei körforgásban, és ahhoz, hogy ezt megtehessük, ébren kell tartanunk értékeinket, hagyományainkat. A nagyobb eseményekkel nem csupán a magyar közösséget kell megszólítani, hisz Nagyszebenben rengeteg a vegyes házasságban élő magyar ember, aki ilyenkor büszkén fogja meg a párját és gyermekeit, akiket lehet, hogy nem sikerült megtanítania magyar nyelvre, de most megmutathatja, ő milyen kultúrából származik. Egyesületünk neve nem véletlenül HÍD, eseményeinkkel próbálunk híd lenni kultúrák és nemzetiségek között.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szebenben nem érezzük egyáltalán, hogy háttérbe szorulnánk, és azt sem, hogy másodrendű állampolgárok lennénk. Élhetünk kultúránknak, anyanyelvünknek, hagyományainknak, és ez senkit sem zavar – vallja Józsa Benjamin nyugalmazott nagyszebeni magyartanár, akivel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által július 1–3. között szervezett VII. Hungarikum Napok szabadtéri programjain találkoztunk. A közel százhektáros Astra falumúzeumban tapasztalt nyüzsgés, a szebeni magyar napoknak is nevezett rendezvényen gyakran hallott román szó, a gulyásfőző verseny vegyes csapatai bizonyították a mondottakat – ebben a közegben anyanyelvétől függetlenül valóban egyenrangú mindenki.
A magyar kultúra értékeinek bemutatása, jelentőségének hangsúlyozása céljával szervezett Hungarikum Napok az Ars Hungarika fesztivál mellett a nagyszebeni magyar szórvány legkiemelkedőbb eseménye. Mindkettőnek a HÍD egyesület a szervezője, de a nagyszebeni önkormányzat és civil szervezetek, önkéntesek támogatása nélkül egyik sem lehetne sikeres. Serfőző Levente, a HÍD elnöke lapunknak elmondta, úgy állítják össze az évi kulturális programokat, hogy mindenki találjon benne magának valót, az is, aki a komoly, nehezebb műfajokat kedveli, és az is, aki pusztán találkozásra, kikapcsolódásra vágyik.
Ez a szemlélet a VII. Hungarikum Napok esetében is érvényesült: első nap a híres Szolnoki Gulyásfesztiválról szóló fotókiállításon fogadták az érdeklődőket a patinás Tanács Toronyban, a Thalia nagyteremben pedig a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának évzáró műsorából látott részleteket a közönség, valamint nóta-, operett- és musical-összeállítással fellépett a Kolozsvári Operettisimo együttes. Második napra szervezték a szabadtéri programokat, amelyek vasárnap is folytatódtak, amikor a kulturális ínyencségek műsorfolyamát fotókiállítással és könyvbemutatóval gazdagították. A református templom galériájában báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, a szegények pártolója, Bánffy Miklós múzsája pályaképét bemutató fényképkiállítást nyitottak meg. A Hungarikum Napok záróestéjén bemutatták Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című könyvét, amely a szerző szórványban készült riportjainak egy részét tartalmazza, és amelyet hídnak szánt az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak.
Transylvanicum versus hungarikum
Az örökségvédelem érdekében történő összefogás volt a témája a Transylvanikum versus hungarikum című minikonferenciának, amelyen a magyarországi hungarikumtörvény alapján tavaly létrehozott Erdélyi Értéktár Bizottság és a Szeben, Maros és Brassó megyei örökségvédelmi civil szervezeteket tömörítő TransylvaNet Föderáció mutatkozott be. Az Astra – Erdélyi Népi Civilizáció Múzeuma alig egy hónapja átadott multikulturális pavilonjában tartott tanácskozáson Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság tagja ismertette a helyi, regionális és erdélyi értéktárak jelentőségét és az azokat kezelő bizottságok működését. Elmondta, kevesebb mint egy év alatt száznegyven javaslat érkezett felvételre az értéktárba, ebből kilencvenöt erdélyi, a többi helyi érdekeltségű.
Utóbbi közé tartozik a négy eddig regisztrált Háromszéki érték: a Jancsó-udvarház és a Szent Imre római katolikus műemlék templom Gelencéről, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese és Kézdivásárhely történelmi központja (forrás: a Kriza János Néprajzi Társaság digitális értéktára,http://www.kjnt.ro/ertektar/erdelyi/kovászna).
Széman Péter lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a Hungarikum Napok is nagy értékeink közé tartozik, hisz nagyon jó példája, hogy miképpen lehet szórványban is megőrizni a hagyományokat. Eugen Vaida, a húsz Szeben, Brassó és Maros megyei örökségvédelmi szervezetet tömörítő TransylvaNet Föderáció elnöke hangsúlyozta, feladatuknak tartják az értékőrzést, amelynek szabályozásához jó törvényre van szükség, a terepen végzett konzultációk, közmeghallgatások alapján kívánnak törvénykezdeményezéseket megfogalmazni. Úgy látja, az államnak segítenie kell az épített örökség tulajdonosait, hogy karbantarthassák, felújíthassák az értékes ingatlanokat, amelyek megőrzése közös felelősség. Vaida elmondta: együttműködést javasolt az örökségvédelmi szervezetek között, bővíteni szeretnék a TransylvaNetet, mert szerinte közös összefogással több eredményt lehet elérni. A magyar közösség szempontjából fontos jelentségre hívta fel a figyelmet Mirela Iancu, az Astra múzeum marketingfelelőse. Elmondta, a kommunista időkből úgy örökölték, hogy a falumúzeum több száz éves parasztházai, ipari létesítményei (szám szerint közel négyszáz – szerk. megj.) mind a román népi kultúra képviselői, holott ez nem igaz, és nekik az utóbbi években sikerült ezt a történelmi tévedést kiigazítaniuk, feltüntették a házak valós identitását, és létrehozták a nemzeti kisebbségek sétányát, ahová három szász házat is telepítettek, mert korábban egy sem volt. Az ország legnagyobb skanzene ma nyitott a rendezvények számára is, mesterségbemutatókat, múzeumi foglalkozásokat tartanak, hogy minél közelebb hozzák a népi kultúrát, a népi örökséget a mai emberhez – mondotta.
Gulyástól a kőlevesig
Készítsünk vajas pogácsatésztát, nyújtsuk ki, kenjük meg töpörtyű- és gulyáskrémmel, hajtogassuk össze, ismét nyújtsuk ki, daraboljuk pogácsaszaggatóval, kenjük be a tetejét gulyáskrémmel és süssük szép pirosra – így készül a Csányi Sándor-féle gulyáspogácsa. A magyar gulyáskirály saját találmányát mi is megkóstolhattuk a Hungarikum Napokon, a kemencében sült pogácsa nagyszerűen bevezet a gulyás ízvilágába, amiben bőségesen volt része a falumúzeum egyik szegletében megszervezett gulyásfőző verseny közönségének. A híres Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője lapunknak elmondta, a magyar éttermekből egy kicsit kiszorult a gulyás, viszont ez az étel a magyarságtudatunkat erősíti. Szerinte a gulyásfőző versenyeknek éppen az a célja, hogy ezt a tudatot és a magyar gasztrokultúrát erősítsék.
Míg közel húsz bográcsban rotyogott a főként marhahússal készített étel, a gyermekek a kőlevesről szóló bábjátékon mulattak, majd mindannyian megkóstolták a meséből szőtt kőlevest. Az üstök alatti tüzek füstjében észrevettük a Torja csapata feliratot, rögtön kérdeztük, hogy kerülnek a Háromszéki gulyásfőzők a Hungarikum Napokra. Kiderült, a torjaiak Nagyszebenben kaptak néhány évvel ezelőtt jól jövedelmező munkát egy régebb odatelepedett falustársuknál, most összeálltak, és bíznak abban, övék lesz a legfinomabb gulyás.
A kézművesek során is találkoztunk Háromszékiekkel: ott volt a bodosi mézeskalácsos, a Sepsiszentgyörgyi csontfaragó, a kovásznai fafaragó, a sepsiillyefalvi kovács. Standjuknál gyakran hallottunk román szót, alig sikerült elcsípni szebeni magyar embereket, akik elmondhatják, mit jelentenek számukra a Hungarikum Napok. A Balavásáron született, több évtizede nagyszebeni Borsai István szerint ilyenkor látszik meg, hogy ki vallja magát magyarnak, Páskuly Ibolya pedig azt mondta, ez a legjobb találkozóhelyük, ahová minden magyar eljön, mert a városban szaladnak az emberek a dolguk után, nincs idejük egymásra. Török-Szász Annát még a Németországban élő leánya is felhívta, nehogy kihagyja a Hungarikum Napokat, nem is mAradt otthon, láthatóan jól érezte magát a falumúzeumban tartott majálison.
Igaza van Józsa Benjaminnak, aki szerint a háromezer főnyi (kétszázaléknyi – szerk. megj.) szebeni magyar lakosság nagyon lelkes, „különösen, amióta két kultúrszervezetünk van, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a HÍD, amelyet Serfőző Levente vezet, azóta megpezsdült a szellemi élet”.
Felzárkózni és megmAradni
Templomban, könyvesboltban, kiállító- és előadóteremben, multikulturális pavilonban, az ország legszebb és leggazdagabb falumúzeumában három nap alatt több ezren fordultak meg, magyarok és románok, hazaiak és külföldről hazaérkezettek.
Lapunk számára Sefőző Levente főszervező összegezte a Hungarikum Napok lényegét: „Szórványban minden műfajt meg kell mutatni, hisz a magyar kultúra egészéhez tartozunk, oda próbálunk felzárkózni és megmAradni a Kárpát-medencei körforgásban, és ahhoz, hogy ezt megtehessük, ébren kell tartanunk értékeinket, hagyományainkat. A nagyobb eseményekkel nem csupán a magyar közösséget kell megszólítani, hisz Nagyszebenben rengeteg a vegyes házasságban élő magyar ember, aki ilyenkor büszkén fogja meg a párját és gyermekeit, akiket lehet, hogy nem sikerült megtanítania magyar nyelvre, de most megmutathatja, ő milyen kultúrából származik. Egyesületünk neve nem véletlenül HÍD, eseményeinkkel próbálunk híd lenni kultúrák és nemzetiségek között.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 6.
Az RMDSZ továbbra is 16 régió létrehozását támogatja
"Az RMDSZ álláspontja nem változott, továbbra is azt mondjuk, a közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági- fejlesztési régiókat kell átalakítani. Törvényjavaslatunk szerint Románia 16 gazdasági-fejlesztési régióval kell működjön: ebből Hargita-Kovászna-Maros megyek Székelyföld különálló régióként, Szatmár-Szilágy-Bihar megyék Partium külön régióként. Ez nem csak pénzügyi, gazdasági megoldásból, hanem a magyar érdeket is figyelembe véve a legjobb megoldás" – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kedden annak kapcsán, hogy a miniszterelnök bejelentette, a kormány hamarosan napirendre tűzi a régiókról szóló társadalmi vitát.
Az ügyvezető elnök szerint a mostani 8 régiós felosztás miatt az ország elesik az európai uniós forrásoktól, szétfejlődés tapasztalható régión belül, a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak. Kovács Péter elmondta, az őszi választás tétje az, hogy az új parlament alakulásakor ott tudnak-e lenni és jó irányba tudják-e befolyásolni a régióátszervezést, vagy csak külső szemlélői lesznek a döntésnek, amely Románia gazdasági fejlődését 10-20 évre jelentősen meghatározza.
"Bízunk abban, hogy megfelelő súllyal ott leszünk, és ha nem is tudjuk elfogadtatni teljes mértékben elképzelésünket, de fékezni fogunk, meg fogjuk akadályozni, hogy a szélsőséges változatok megvalósulhassanak. Sokszor már ez is nagy eredmény!" – hangsúlyozta.
Az RMDSZ nem tartja rossznak, hogy most kezdődik a régióátszervezésről szóló társadalmi vita, hiszen választási kampányban a pártok be tudják mutatni saját elképzeléseiket, kampányban pedig a közvélemény is jobban odafigyel a témára. A jelenlegi szakértői kormány nem határozhat az új régiók kialakításáról, ezért a döntés valószínűleg jövő év elején, a társadalmi vita és a parlamenti választás után várható.
Népújság (Marosvásárhely)
"Az RMDSZ álláspontja nem változott, továbbra is azt mondjuk, a közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági- fejlesztési régiókat kell átalakítani. Törvényjavaslatunk szerint Románia 16 gazdasági-fejlesztési régióval kell működjön: ebből Hargita-Kovászna-Maros megyek Székelyföld különálló régióként, Szatmár-Szilágy-Bihar megyék Partium külön régióként. Ez nem csak pénzügyi, gazdasági megoldásból, hanem a magyar érdeket is figyelembe véve a legjobb megoldás" – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kedden annak kapcsán, hogy a miniszterelnök bejelentette, a kormány hamarosan napirendre tűzi a régiókról szóló társadalmi vitát.
Az ügyvezető elnök szerint a mostani 8 régiós felosztás miatt az ország elesik az európai uniós forrásoktól, szétfejlődés tapasztalható régión belül, a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak. Kovács Péter elmondta, az őszi választás tétje az, hogy az új parlament alakulásakor ott tudnak-e lenni és jó irányba tudják-e befolyásolni a régióátszervezést, vagy csak külső szemlélői lesznek a döntésnek, amely Románia gazdasági fejlődését 10-20 évre jelentősen meghatározza.
"Bízunk abban, hogy megfelelő súllyal ott leszünk, és ha nem is tudjuk elfogadtatni teljes mértékben elképzelésünket, de fékezni fogunk, meg fogjuk akadályozni, hogy a szélsőséges változatok megvalósulhassanak. Sokszor már ez is nagy eredmény!" – hangsúlyozta.
Az RMDSZ nem tartja rossznak, hogy most kezdődik a régióátszervezésről szóló társadalmi vita, hiszen választási kampányban a pártok be tudják mutatni saját elképzeléseiket, kampányban pedig a közvélemény is jobban odafigyel a témára. A jelenlegi szakértői kormány nem határozhat az új régiók kialakításáról, ezért a döntés valószínűleg jövő év elején, a társadalmi vita és a parlamenti választás után várható.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 6.
RMDSZ ügyvezető elnök: a magyarság erős képviselet nélkül külső szemlélője mAradhat a romániai régióátszervezésnek
Az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül külső szemlélője mAradhat csupán a folyamatnak – hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke arra reagálva, hogy a Bukaresti kormány ismét napirendre tűzte a régiókról szóló társadalmi vitát.
A szövetség keddi hírlevele a politikust idézve arról írt, hogy az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja. “A közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági- fejlesztési régiókat kell átalakítani” – mondta Kovács Péter.
Emlékeztetett: az RMDSZ törvényjavaslata 16 gazdasági-fejlesztési régiót javasol, köztük a Székelyföldi térséget magába foglaló Hargita, Kovászna, és Maros megye, illetve a partiumit tömörítő Szatmár, Szilágy és Bihar megye is különálló fejlesztési régiót alkotna. Az ügyvezető elnök szerint a mostani nyolc régiós felosztás miatt az ország elesik az Európai Uniós forrásoktól, régión belül a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak.
Az RMDSZ nem tartja rossznak, hogy a régióátszervezésről ismét társadalmi vitát kezdeményeztek, hiszen választási kampányban a pártok be tudják mutatni saját elképzeléseiket, kampányban pedig a közvélemény is jobban odafigyel a témára. Megjegyezte: a jelenlegi szakértői kormány nem határozhat az új régiók kialakításáról, ezért a döntés valószínűleg a jövő év elején, a társadalmi vita és a parlamenti választás után várható.
Kovács Péter szerint ez a társadalmi vita is az év végi parlamenti választások tétjét jelzi. “Bízunk abban, hogy megfelelő súllyal ott leszünk, és ha nem is tudjuk elfogadtatni teljes mértékben elképzelésünket, de fékezni fogunk, meg fogjuk akadályozni, hogy a szélsőséges változatok megvalósulhassanak. Sokszor már ez is nagy eredmény” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Romániában főleg a kialakítandó régiók számától és méretétől függ az, hogy a magyarlakta térségek milyen súllyal vehetnek részt a regionális döntéshozatalban. 2013-ban a Ponta-kormány olyan (alkotmánymódosítással megvalósítható) regionális felosztást javasolt, amely a jelenlegi fejlesztési régiókat ruházta volna fel közigazgatási hatáskörrel. A tervet – amelynek megvalósulása esetén a legnagyobb magyar tömb, a székelység is kisebbségbe kerülne az úgynevezett Központi régióban – azért nem léptették életbe, mert a kormány időközben elvesztette az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többségét.
erdon.ro
Az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül külső szemlélője mAradhat csupán a folyamatnak – hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke arra reagálva, hogy a Bukaresti kormány ismét napirendre tűzte a régiókról szóló társadalmi vitát.
A szövetség keddi hírlevele a politikust idézve arról írt, hogy az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja. “A közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági- fejlesztési régiókat kell átalakítani” – mondta Kovács Péter.
Emlékeztetett: az RMDSZ törvényjavaslata 16 gazdasági-fejlesztési régiót javasol, köztük a Székelyföldi térséget magába foglaló Hargita, Kovászna, és Maros megye, illetve a partiumit tömörítő Szatmár, Szilágy és Bihar megye is különálló fejlesztési régiót alkotna. Az ügyvezető elnök szerint a mostani nyolc régiós felosztás miatt az ország elesik az Európai Uniós forrásoktól, régión belül a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak.
Az RMDSZ nem tartja rossznak, hogy a régióátszervezésről ismét társadalmi vitát kezdeményeztek, hiszen választási kampányban a pártok be tudják mutatni saját elképzeléseiket, kampányban pedig a közvélemény is jobban odafigyel a témára. Megjegyezte: a jelenlegi szakértői kormány nem határozhat az új régiók kialakításáról, ezért a döntés valószínűleg a jövő év elején, a társadalmi vita és a parlamenti választás után várható.
Kovács Péter szerint ez a társadalmi vita is az év végi parlamenti választások tétjét jelzi. “Bízunk abban, hogy megfelelő súllyal ott leszünk, és ha nem is tudjuk elfogadtatni teljes mértékben elképzelésünket, de fékezni fogunk, meg fogjuk akadályozni, hogy a szélsőséges változatok megvalósulhassanak. Sokszor már ez is nagy eredmény” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Romániában főleg a kialakítandó régiók számától és méretétől függ az, hogy a magyarlakta térségek milyen súllyal vehetnek részt a regionális döntéshozatalban. 2013-ban a Ponta-kormány olyan (alkotmánymódosítással megvalósítható) regionális felosztást javasolt, amely a jelenlegi fejlesztési régiókat ruházta volna fel közigazgatási hatáskörrel. A tervet – amelynek megvalósulása esetén a legnagyobb magyar tömb, a székelység is kisebbségbe kerülne az úgynevezett Központi régióban – azért nem léptették életbe, mert a kormány időközben elvesztette az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többségét.
erdon.ro
2016. július 7.
Megtizedelte a magyar diákokat a románvizsga a kisérettségin
A román közeg hiányával és a sajátos románnyelv-oktatás bevezetésének további késésével indokolják az illetékesek a képességvizsgán részt vett magyar diákok román nyelv és irodalomból szerzett gyenge eredményeit. Az oktatási minisztérium által szerdán közzétett végleges – az óvások elbírálása után módosított – eredmények szerint az idei „kisérettségin" a nyolcadik osztályt végzett vizsgázók 75,1 százaléka, mintegy 111 ezer nyolcadikos szerzett átmenő jegyet. A szaktárca szerint a megmérettetésen az általános iskolát végzettek 96,7 százaléka jelent meg. Országos szinten román nyelv és irodalomból a vizsgázók 82,2 százaléka kapott átmenő jegyet, matematikából 67,4 százalékuknak, anyanyelvből pedig 90,8 százalékuknak sikerült ötösnél nagyobb jegyet szerezni. A román eredmények a zömében magyarok által lakott megyékben lettek a leggyengébbek, a lista legvégén a székely megyék kullognak: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 48,4, Kovásznában 34,9 százaléka nem írta meg az ötös átmenőt. Nem sokkal jobb a helyzet a partiumi megyékben sem, Szatmár megyében a vizsgázók 31,2, Biharban 22,5, Szilágyban 22 százaléka bukott meg románból, Maros megyeben 26,7 százalék nem kapta meg az átmenőt.
Egyébként meglepő, hogy a székely megyékhez hasonló gyenge eredmények születtek románból más, zömében románok által lakott megyékben is, a bolgár határ melletti Giurgiuban például a vizsgázók 36,1 százaléka bukott meg. Igaz, a matematika eredmények sem lettek sokkal fényesebbek: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 41,4, Kovásznában 30,1, Biharban 37,5, Szatmárban 36,4, Szilágyban 34,5, míg Marosban 39,7 százaléka bukott meg. Magyar nyelv és irodalomból ellenben sokkal jobban teljesítettek a tizenévesek, Hargita megyében 12, Kovásznában 5,8, Biharban 10,8, Szatmárban 14,6, Szilágyban 5,7, Marosban 9,7 százalékos az ötös átmenőt el nem ért diákok aránya.
Fontos lenne a román közeg
A magyar diákok többet kellene beszéljenek vagy olvassanak románul, akkor eredményesebbek lehetnek a vizsgákon – szögezte le a Krónikának Teodora Popescu, a Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium romántanára. A Gyulafehérvári származású, román nemzetiségű pedagógus szerint Kolozsváron általában jobbak az eredmények, mint a többségben magyarlakta megyékben, és szerinte ez is azt bizonyítja, hogyha a gyerek használja a nyelvet, jobban elsajátítja azt. „Ha nem beszélnek románul, nincsenek román barátaik, akkor valójában heti három-négy alkalommal 45 percet hallják, beszélik a nyelvet. Ez nem elég ahhoz, hogy meg is tanulják" – hangsúlyozta lapunknak Teodora Popescu.
A romántanár tapasztalatai szerint erre az is bizonyíték, hogy a magyar gyerekeknek általában szegényes a román szókincsük, helytelenül írnak és sokszor a kiejtésük is hibás. Azoknak a diákoknak, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy hétköznapi szinten használják a nyelvet, román gyerekekkel barátkozzanak, önszorgalomból kellene többet foglalkozniuk a románnal, például otthon sokat kellene románul olvasniuk, összegzett Teodora Popescu.
Hiányolják a sajátos románnyelv-oktatást
A román nemzetiségű kollégájukkal szemben a magyar pedagógusok másként látják a kérdést, szerintük ugyanis a román nyelv sajátos oktatása könnyítené meg a magyar diákok számára annak hatékony elsajátítását. Példaként felhozzák, hogy a Székelyföldi vagy más, többségében magyarlakta vidéken élő diákok gyakran jobban beszélnek angolul, illetve más idegen nyelven, mint románul.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a román nyelv oktatása kapcsán rámutatott: négy évvel ezelőtt nemcsak az előkészítő osztályban, hanem ötödik és kilencedik osztályban is el kellett volna kezdeni az oktatási reformot. A román nyelv oktatására minden szinten sajátos programot és tantervet kellett volna bevezetni, így minden életkorban eszerint tanulhatnának a más anyanyelvű diákok, és ennek köszönhetően eredményesebbek lehetnének a román vizsgákon – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
A román közeg hiányával és a sajátos románnyelv-oktatás bevezetésének további késésével indokolják az illetékesek a képességvizsgán részt vett magyar diákok román nyelv és irodalomból szerzett gyenge eredményeit. Az oktatási minisztérium által szerdán közzétett végleges – az óvások elbírálása után módosított – eredmények szerint az idei „kisérettségin" a nyolcadik osztályt végzett vizsgázók 75,1 százaléka, mintegy 111 ezer nyolcadikos szerzett átmenő jegyet. A szaktárca szerint a megmérettetésen az általános iskolát végzettek 96,7 százaléka jelent meg. Országos szinten román nyelv és irodalomból a vizsgázók 82,2 százaléka kapott átmenő jegyet, matematikából 67,4 százalékuknak, anyanyelvből pedig 90,8 százalékuknak sikerült ötösnél nagyobb jegyet szerezni. A román eredmények a zömében magyarok által lakott megyékben lettek a leggyengébbek, a lista legvégén a székely megyék kullognak: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 48,4, Kovásznában 34,9 százaléka nem írta meg az ötös átmenőt. Nem sokkal jobb a helyzet a partiumi megyékben sem, Szatmár megyében a vizsgázók 31,2, Biharban 22,5, Szilágyban 22 százaléka bukott meg románból, Maros megyeben 26,7 százalék nem kapta meg az átmenőt.
Egyébként meglepő, hogy a székely megyékhez hasonló gyenge eredmények születtek románból más, zömében románok által lakott megyékben is, a bolgár határ melletti Giurgiuban például a vizsgázók 36,1 százaléka bukott meg. Igaz, a matematika eredmények sem lettek sokkal fényesebbek: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 41,4, Kovásznában 30,1, Biharban 37,5, Szatmárban 36,4, Szilágyban 34,5, míg Marosban 39,7 százaléka bukott meg. Magyar nyelv és irodalomból ellenben sokkal jobban teljesítettek a tizenévesek, Hargita megyében 12, Kovásznában 5,8, Biharban 10,8, Szatmárban 14,6, Szilágyban 5,7, Marosban 9,7 százalékos az ötös átmenőt el nem ért diákok aránya.
Fontos lenne a román közeg
A magyar diákok többet kellene beszéljenek vagy olvassanak románul, akkor eredményesebbek lehetnek a vizsgákon – szögezte le a Krónikának Teodora Popescu, a Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium romántanára. A Gyulafehérvári származású, román nemzetiségű pedagógus szerint Kolozsváron általában jobbak az eredmények, mint a többségben magyarlakta megyékben, és szerinte ez is azt bizonyítja, hogyha a gyerek használja a nyelvet, jobban elsajátítja azt. „Ha nem beszélnek románul, nincsenek román barátaik, akkor valójában heti három-négy alkalommal 45 percet hallják, beszélik a nyelvet. Ez nem elég ahhoz, hogy meg is tanulják" – hangsúlyozta lapunknak Teodora Popescu.
A romántanár tapasztalatai szerint erre az is bizonyíték, hogy a magyar gyerekeknek általában szegényes a román szókincsük, helytelenül írnak és sokszor a kiejtésük is hibás. Azoknak a diákoknak, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy hétköznapi szinten használják a nyelvet, román gyerekekkel barátkozzanak, önszorgalomból kellene többet foglalkozniuk a románnal, például otthon sokat kellene románul olvasniuk, összegzett Teodora Popescu.
Hiányolják a sajátos románnyelv-oktatást
A román nemzetiségű kollégájukkal szemben a magyar pedagógusok másként látják a kérdést, szerintük ugyanis a román nyelv sajátos oktatása könnyítené meg a magyar diákok számára annak hatékony elsajátítását. Példaként felhozzák, hogy a Székelyföldi vagy más, többségében magyarlakta vidéken élő diákok gyakran jobban beszélnek angolul, illetve más idegen nyelven, mint románul.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a román nyelv oktatása kapcsán rámutatott: négy évvel ezelőtt nemcsak az előkészítő osztályban, hanem ötödik és kilencedik osztályban is el kellett volna kezdeni az oktatási reformot. A román nyelv oktatására minden szinten sajátos programot és tantervet kellett volna bevezetni, így minden életkorban eszerint tanulhatnának a más anyanyelvű diákok, és ennek köszönhetően eredményesebbek lehetnének a román vizsgákon – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. július 7.
Ellenzi az RMDSZ a régiós közigazgatási szintet
Változatlan az RMDSZ álláspontja a régiósítással kapcsolatban, ezért a szövetség úgy véli, hogy a közigazgatási régiók bevezetése jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítsanak fel a megye és az országos szint közé. Az RMDSZ ehelyett a gazdasági fejlesztési régiók átalakítását szorgalmazza.
Minderről Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilatkozott. Emlékeztetett, hogy a szövetség egy törvénymódosítást terjesztett be, amely szerint a jelenlegi nyolcról 16-ra kellene növelni a gazdasági fejlesztési régiók számát. Ezek között Hargita, Kovászna és Maros megyeknek különálló régiót kellene alkotniuk, akárcsak Szatmár, Szilágy és Bihar megyéknek.
Szabadság (Kolozsvár)
Változatlan az RMDSZ álláspontja a régiósítással kapcsolatban, ezért a szövetség úgy véli, hogy a közigazgatási régiók bevezetése jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítsanak fel a megye és az országos szint közé. Az RMDSZ ehelyett a gazdasági fejlesztési régiók átalakítását szorgalmazza.
Minderről Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilatkozott. Emlékeztetett, hogy a szövetség egy törvénymódosítást terjesztett be, amely szerint a jelenlegi nyolcról 16-ra kellene növelni a gazdasági fejlesztési régiók számát. Ezek között Hargita, Kovászna és Maros megyeknek különálló régiót kellene alkotniuk, akárcsak Szatmár, Szilágy és Bihar megyéknek.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 7.
Július 21-én hirdetnek ítéletet Izsák Balázs ügyében
Tegnap tárgyalta a Marosvásárhelyi bíróság Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének a székely szabadság napi felvonulás miatt kiszabott csendőrségi büntetési ügyét. Kincses Előd, a Siculitas ügyvédje elmondta, hogy érdemben letárgyalták az ügyet, a bíróság az ítélethirdetést július 21-re halasztotta.
Egy nappal korábban tartott sajtótájékoztatóján az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság június 20-án jogerős döntést hozott, amely szerint Marosvásárhely polgármestere nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i felvonulást.
Elmondta, hogy a Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is az SZNT-nek adott igazat abban a perben, amelyet az SZNT elnöke, Izsák Balázs által vezetett Siculitas szervezet indított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, és nem láttamozta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i felvonulást.
Ugyanis a hatályos törvények és az alaptörvény értelmében Dorin Floreának a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni, ami nem történt meg.
Kincses Előd kijelentette: – A prefektus állásfoglalása, illetve a csendőrségi túlkapások, bírságolások arra a valótlanságra alapoztak, hogy a székely szabadság napi felvonulás és tüntetés nem volt engedélyezett megmozdulás, annak ellenére, hogy sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést.
A március 10-i eseményeket megelőzően az SZNT elnöke és Kincses személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal. Bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet, ám a csendőrség nem vette figyelembe, és a csendőrök közel száz résztvevőt bírságoltak meg, köztük olyanokat is, akik nem vettek részt a felvonuláson, sőt olyanokat is, akik az esemény idején nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Mi több, szervezőknek nevezve őket, büntetést róttak ki arra az ötven önkéntesre is, akiknek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségen a rendezvényt megelőzően, és akiknek a feladata a csendőrség segítése volt a közrend biztosításában – mondta el az ügyvéd.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Tegnap tárgyalta a Marosvásárhelyi bíróság Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének a székely szabadság napi felvonulás miatt kiszabott csendőrségi büntetési ügyét. Kincses Előd, a Siculitas ügyvédje elmondta, hogy érdemben letárgyalták az ügyet, a bíróság az ítélethirdetést július 21-re halasztotta.
Egy nappal korábban tartott sajtótájékoztatóján az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság június 20-án jogerős döntést hozott, amely szerint Marosvásárhely polgármestere nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i felvonulást.
Elmondta, hogy a Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is az SZNT-nek adott igazat abban a perben, amelyet az SZNT elnöke, Izsák Balázs által vezetett Siculitas szervezet indított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, és nem láttamozta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i felvonulást.
Ugyanis a hatályos törvények és az alaptörvény értelmében Dorin Floreának a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni, ami nem történt meg.
Kincses Előd kijelentette: – A prefektus állásfoglalása, illetve a csendőrségi túlkapások, bírságolások arra a valótlanságra alapoztak, hogy a székely szabadság napi felvonulás és tüntetés nem volt engedélyezett megmozdulás, annak ellenére, hogy sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést.
A március 10-i eseményeket megelőzően az SZNT elnöke és Kincses személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal. Bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet, ám a csendőrség nem vette figyelembe, és a csendőrök közel száz résztvevőt bírságoltak meg, köztük olyanokat is, akik nem vettek részt a felvonuláson, sőt olyanokat is, akik az esemény idején nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Mi több, szervezőknek nevezve őket, büntetést róttak ki arra az ötven önkéntesre is, akiknek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségen a rendezvényt megelőzően, és akiknek a feladata a csendőrség segítése volt a közrend biztosításában – mondta el az ügyvéd.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 11.
Jó volt „gézengúznak” lenni Nyárádszentlászlón
Több száz gyermek és szülő töltötte a hétvégét a Nyárád mentén, a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében első alkalommal zajlott Gézengúz fesztiválon. Nem csak Maros megyeből, hanem Csíkszeredából, Udvarhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról és Magyarországról is jöttek fesztiválozók a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzióhoz, amelynek udvarán péntektől vasárnapig folyamatosan történt valami érdekes.
A sátorozók már pénteken birtokba vették a terepet, az igazi sokaság azonban szombat délre érkezett. De már a délelőtti órákban beindult az élet a kézművesműhelyekben, a társasjátékos asztalnál, a legkisebbek hatalmas puha fotelekkel és kirakósokkal teli játszószobájában és a – talán legnépszerűbbnek bizonyuló – ügyességi fajátékoknál. A karikadobáló, gólyalábakon egyensúlyozó, fakalapáccsal diót törő, békát ugrató, lovacskázó, kuglizó gyermeksereg minden próbatétel után petákokat kapott, amelyeket a különféle műhelyekben, illetve a körhintánál válthatott be. A legtöbb petákra – egyenként hétre – az agyagozás, korongozás, szobrászkodás, hinta kipróbálásához volt szükség, öt petákért rongybabát készíthettek, bútort festhettek, háromért óriásbuborékot eregethettek a gyermekek. Dobszó a diófa alatt
A Nidus Waldorf Egyesület sátránál kötési technikák tanulásával és sógyurmázással indult a nap, délben pedig Hána László zenész és a köréje gyűlt apróságok dobszóval adták meg az együttlét ritmusát. A Védem téren Máté Székely Dalma rendőrnő a biztonságos közlekedésről beszélt a nagyobb „gézengúzoknak” és szüleiknek, később a témához kapcsolódó rajzfilmet is megnézte a társaság. Itt találkoztunk egy háromgyermekes, Udvarhelyről érkezett édesanyával, aki elárulta, leginkább azért nyerte el tetszését a fesztivál, mert úgy érzi, itt biztonságban szórakozhatnak gyermekei. Az ötéves Lacika és a négyéves Tamáska pedig egyetértett abban, hogy a petákgyűjtögetés a legizgalmasabb, aznap reggelre sikerült is hat-hat petákot szerezniük. Egy Marosvásárhelyi édesanya, Bernadett gyermekei is leginkább a petákozást élvezték, harmadik osztályt végzett nagylánya rövid idő alatt tíznél több játékpénzt gyűjtött, és szerzeményét az agyagozásnál használta el.
– Valaki itt hagyta a szarvasát – figyeltünk fel később egy plüssjátékot talált kisfiú hangjára.
– Hagyd ott, onnan viszi majd el a „gazdája”, ahol hagyta – szólt rá édesanyja, és a gyerek engedelmesen visszatette a helyére az elvesztett játékot, aztán a fajátékok felé vette az irányt.
Még kérek... Olvassunk mesét... Mikor kezdődik a mesehősös játék?... Menjünk hintázni, papírszínházba – hallhattuk lépten-nyomon az ezernyi kérést. Mégsem éreztük zajosnak a fesztivált, a hatalmas udvar mintha felszippantotta volna a zsivajt, és az árnyékban beszélgető, kávézó, söröző felnőttek számára inkább valami időn kívüli, nyugodt szigetnek tűnt a gyermeknép uralta tér.
Földi és égi ajándék
Amint azt a fesztivál Facebook-oldalán is közhírré tették, ezen a hétvégén nemcsak szórakozni, lazítani, jókat beszélgetni lehetett, a bejárat közelében levő információs sátornál egy nehéz anyagi helyzetben élő háromgyermekes szentlászlói család számára adakozhattak is a jelenlevők. A szervezőktől megtudtuk, hogy már a második nap délelőttjére többen adtak le élelmiszert, konzerveket, olajat, laskát, illetve ruhaneműt a család megsegítésére.
A délutáni órákban a szabadtéri mókát félbeszakította az eső, a benti helyiségekben, a Cseperedők sarkában, a Védem téren viszont annál népesebb társaság szórakozott. A nap végére tervezett Póra Zoli-koncertet is az épületben tartották. Jó kedvben persze itt sem volt hiány, ráadásul kárpótlásként a rendelkezésre álló tér beszűküléséért nemsokára teljes pompájában ragyogott fel a szivárvány Szent-lászló egén.
A „gézengúzok” mulatozása a meghirdetett program szerint vasárnap is folytatódott. Estére aztán a peták- és élménygyűjtésben kifáradt gyermekek és a természet közelségében feltöltődött, boldog felnőttek indultak hazafelé.
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Több száz gyermek és szülő töltötte a hétvégét a Nyárád mentén, a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében első alkalommal zajlott Gézengúz fesztiválon. Nem csak Maros megyeből, hanem Csíkszeredából, Udvarhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról és Magyarországról is jöttek fesztiválozók a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzióhoz, amelynek udvarán péntektől vasárnapig folyamatosan történt valami érdekes.
A sátorozók már pénteken birtokba vették a terepet, az igazi sokaság azonban szombat délre érkezett. De már a délelőtti órákban beindult az élet a kézművesműhelyekben, a társasjátékos asztalnál, a legkisebbek hatalmas puha fotelekkel és kirakósokkal teli játszószobájában és a – talán legnépszerűbbnek bizonyuló – ügyességi fajátékoknál. A karikadobáló, gólyalábakon egyensúlyozó, fakalapáccsal diót törő, békát ugrató, lovacskázó, kuglizó gyermeksereg minden próbatétel után petákokat kapott, amelyeket a különféle műhelyekben, illetve a körhintánál válthatott be. A legtöbb petákra – egyenként hétre – az agyagozás, korongozás, szobrászkodás, hinta kipróbálásához volt szükség, öt petákért rongybabát készíthettek, bútort festhettek, háromért óriásbuborékot eregethettek a gyermekek. Dobszó a diófa alatt
A Nidus Waldorf Egyesület sátránál kötési technikák tanulásával és sógyurmázással indult a nap, délben pedig Hána László zenész és a köréje gyűlt apróságok dobszóval adták meg az együttlét ritmusát. A Védem téren Máté Székely Dalma rendőrnő a biztonságos közlekedésről beszélt a nagyobb „gézengúzoknak” és szüleiknek, később a témához kapcsolódó rajzfilmet is megnézte a társaság. Itt találkoztunk egy háromgyermekes, Udvarhelyről érkezett édesanyával, aki elárulta, leginkább azért nyerte el tetszését a fesztivál, mert úgy érzi, itt biztonságban szórakozhatnak gyermekei. Az ötéves Lacika és a négyéves Tamáska pedig egyetértett abban, hogy a petákgyűjtögetés a legizgalmasabb, aznap reggelre sikerült is hat-hat petákot szerezniük. Egy Marosvásárhelyi édesanya, Bernadett gyermekei is leginkább a petákozást élvezték, harmadik osztályt végzett nagylánya rövid idő alatt tíznél több játékpénzt gyűjtött, és szerzeményét az agyagozásnál használta el.
– Valaki itt hagyta a szarvasát – figyeltünk fel később egy plüssjátékot talált kisfiú hangjára.
– Hagyd ott, onnan viszi majd el a „gazdája”, ahol hagyta – szólt rá édesanyja, és a gyerek engedelmesen visszatette a helyére az elvesztett játékot, aztán a fajátékok felé vette az irányt.
Még kérek... Olvassunk mesét... Mikor kezdődik a mesehősös játék?... Menjünk hintázni, papírszínházba – hallhattuk lépten-nyomon az ezernyi kérést. Mégsem éreztük zajosnak a fesztivált, a hatalmas udvar mintha felszippantotta volna a zsivajt, és az árnyékban beszélgető, kávézó, söröző felnőttek számára inkább valami időn kívüli, nyugodt szigetnek tűnt a gyermeknép uralta tér.
Földi és égi ajándék
Amint azt a fesztivál Facebook-oldalán is közhírré tették, ezen a hétvégén nemcsak szórakozni, lazítani, jókat beszélgetni lehetett, a bejárat közelében levő információs sátornál egy nehéz anyagi helyzetben élő háromgyermekes szentlászlói család számára adakozhattak is a jelenlevők. A szervezőktől megtudtuk, hogy már a második nap délelőttjére többen adtak le élelmiszert, konzerveket, olajat, laskát, illetve ruhaneműt a család megsegítésére.
A délutáni órákban a szabadtéri mókát félbeszakította az eső, a benti helyiségekben, a Cseperedők sarkában, a Védem téren viszont annál népesebb társaság szórakozott. A nap végére tervezett Póra Zoli-koncertet is az épületben tartották. Jó kedvben persze itt sem volt hiány, ráadásul kárpótlásként a rendelkezésre álló tér beszűküléséért nemsokára teljes pompájában ragyogott fel a szivárvány Szent-lászló egén.
A „gézengúzok” mulatozása a meghirdetett program szerint vasárnap is folytatódott. Estére aztán a peták- és élménygyűjtésben kifáradt gyermekek és a természet közelségében feltöltődött, boldog felnőttek indultak hazafelé.
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2016. július 11.
Búcsú Szabó Miklóstól
Folyó év július 9-én, 84 éves korában elhunyt Szabó Miklós, a történelemtudományok doktora, ny. tudományos főkutató. Tudományos tevékenységét levéltárosként kezdte, főiskolai tanárként folytatta, és tudományos főkutatóként több évtizeden át tanulmányozta múltunk forrásait. Az erdélyi magyar oktatás- és elittörténet, pontosabban az erdélyi diákok külföldi egyetemjárásának a feltárása terén végzett kimagasló eredményei szellemi műveltségünk történetének példaértékű megvalósításai.
Miki, ahogy szólítottuk mindnyájan, ismerősei és barátai, nemcsak szakmabeli kolléga volt, hanem jó barát is. Ismeretségünk túlnőtt a levéltáros–kutató viszonyon. Évek hosszú során több alkalommal dolgoztunk együtt kutatási tervek megvalósításán, kéziratok szakvéleményezésén, szakmai megbeszélések szervezése és lebonyolítása terén, valamint tanulmánykötetek szerkesztésén. És tettük mindezt kollégaként és jó barátként.
Ezen soraimmal búcsúzom tőled, mivel távollétem megakadályoz abban, hogy ravatalodnál mondhassam el búcsúszavaimat. És önkéntelenül eszembe jutnak az együtt töltött alkalmak, megismerkedésünk, sűrű szakmai és baráti beszélgetéseink. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor kezdő levéltárosként hasznos tanácsokat kaptam tőled, a tapasztalt levéltárostól. És mindig úgy éreztem, hogy szakmai eszmecseréink tanulságosak voltak számomra. Rendezvényeink, kutatási témáink tervezésénél, elgondolásaink megbeszélésénél véleményedre, helyes meglátásaidra mindig számíthattunk.
Forráskiadásaid a ma és a jövő kutatói számára nélkülözhetetlen adatbázisokká váltak. A dolgozataidon végig nyomon követhető igényességed példaképpen áll előttünk. A tudományos kutatómunkát folytattad akkor is, amikor ezen tevékenység útjába számtalan akadályt gördített a múlt század nyolcvanas éveiben a totalitarista rendszer. Tudományos munkásságod 1990 után kiterebélyesedett. Sikerült befejezned az erdélyi diákok külföldi egyetemjárását összefoglaló többkötetes munkát.
Sajnos az utóbbi években megrendült egészséged megakadályozott terveid mAradéktalan megvalósításában. De nem feledjük, hogy hittel és az eredményeiddel szemben érzett felelősséggel tetted mindazt, amit a tudományművelés terén végeztél. Ennek megfelelően jártad végig a nemegyszer göröngyösnek bizonyult tudományos pályát.
Ami mAradandóan tanúskodik e földön végzett munkád értékéről, ami fenntartja emléked, az a szellemi alkotásod. Munkásságod eredményét hasznosan gyümölcsöztethetjük nemcsak mi, hanem utódaink is.
Miki barátom, munkádat becsülettel bevégezted, adjon neked békés nyugodalmat a drága anyaföld!
Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus
Szabó Miklós /Sáromberke, 1932. nov. 13. – Marosvásárhely, 2016. júl. 9./
Főbb művei
Szabó Miklós-Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521-1700 /Szeged, 1992/
Szabó Miklós, Simon Zsolt, Szögi László: Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 között 1-2. /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/
Szabó Miklós-Szögi László: Erdélyi peregrinusok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998/
Sáromberke 1319–1994 (társszerzők Berekméri István, Nagy Géza, Tonk Sándor, Kolozsvár, 1994);
Búzásbesenyő (társszerző Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1995);
Mesél a múlt. Csíkjenőfalva 800 éves története (társszerző Jakab Sámuel, Marosvásárhely, 2001);
A Maros megyei magyarság történetéből (társszerző, társszerkesztő, Marosvásárhely, 1997);
Marosvásárhely történetéből (társszerző, társszerkesztő Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1999)
Népújság (Marosvásárhely)
Folyó év július 9-én, 84 éves korában elhunyt Szabó Miklós, a történelemtudományok doktora, ny. tudományos főkutató. Tudományos tevékenységét levéltárosként kezdte, főiskolai tanárként folytatta, és tudományos főkutatóként több évtizeden át tanulmányozta múltunk forrásait. Az erdélyi magyar oktatás- és elittörténet, pontosabban az erdélyi diákok külföldi egyetemjárásának a feltárása terén végzett kimagasló eredményei szellemi műveltségünk történetének példaértékű megvalósításai.
Miki, ahogy szólítottuk mindnyájan, ismerősei és barátai, nemcsak szakmabeli kolléga volt, hanem jó barát is. Ismeretségünk túlnőtt a levéltáros–kutató viszonyon. Évek hosszú során több alkalommal dolgoztunk együtt kutatási tervek megvalósításán, kéziratok szakvéleményezésén, szakmai megbeszélések szervezése és lebonyolítása terén, valamint tanulmánykötetek szerkesztésén. És tettük mindezt kollégaként és jó barátként.
Ezen soraimmal búcsúzom tőled, mivel távollétem megakadályoz abban, hogy ravatalodnál mondhassam el búcsúszavaimat. És önkéntelenül eszembe jutnak az együtt töltött alkalmak, megismerkedésünk, sűrű szakmai és baráti beszélgetéseink. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor kezdő levéltárosként hasznos tanácsokat kaptam tőled, a tapasztalt levéltárostól. És mindig úgy éreztem, hogy szakmai eszmecseréink tanulságosak voltak számomra. Rendezvényeink, kutatási témáink tervezésénél, elgondolásaink megbeszélésénél véleményedre, helyes meglátásaidra mindig számíthattunk.
Forráskiadásaid a ma és a jövő kutatói számára nélkülözhetetlen adatbázisokká váltak. A dolgozataidon végig nyomon követhető igényességed példaképpen áll előttünk. A tudományos kutatómunkát folytattad akkor is, amikor ezen tevékenység útjába számtalan akadályt gördített a múlt század nyolcvanas éveiben a totalitarista rendszer. Tudományos munkásságod 1990 után kiterebélyesedett. Sikerült befejezned az erdélyi diákok külföldi egyetemjárását összefoglaló többkötetes munkát.
Sajnos az utóbbi években megrendült egészséged megakadályozott terveid mAradéktalan megvalósításában. De nem feledjük, hogy hittel és az eredményeiddel szemben érzett felelősséggel tetted mindazt, amit a tudományművelés terén végeztél. Ennek megfelelően jártad végig a nemegyszer göröngyösnek bizonyult tudományos pályát.
Ami mAradandóan tanúskodik e földön végzett munkád értékéről, ami fenntartja emléked, az a szellemi alkotásod. Munkásságod eredményét hasznosan gyümölcsöztethetjük nemcsak mi, hanem utódaink is.
Miki barátom, munkádat becsülettel bevégezted, adjon neked békés nyugodalmat a drága anyaföld!
Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus
Szabó Miklós /Sáromberke, 1932. nov. 13. – Marosvásárhely, 2016. júl. 9./
Főbb művei
Szabó Miklós-Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521-1700 /Szeged, 1992/
Szabó Miklós, Simon Zsolt, Szögi László: Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 között 1-2. /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/
Szabó Miklós-Szögi László: Erdélyi peregrinusok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998/
Sáromberke 1319–1994 (társszerzők Berekméri István, Nagy Géza, Tonk Sándor, Kolozsvár, 1994);
Búzásbesenyő (társszerző Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1995);
Mesél a múlt. Csíkjenőfalva 800 éves története (társszerző Jakab Sámuel, Marosvásárhely, 2001);
A Maros megyei magyarság történetéből (társszerző, társszerkesztő, Marosvásárhely, 1997);
Marosvásárhely történetéből (társszerző, társszerkesztő Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1999)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 11.
Plüssállatként kezelt medvék
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. Korodi Attila képviselő, volt környezetvédelmi miniszter szerint a kormány „plüssállatként tekint a medvére”. Emlékeztetett, csapatával kidolgozott egy, a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozó javaslatcsomagot, de hiába nyújtották át a jelenlegi illetékeseknek, nem történt előrelépés. Eközben Etéd községben az elmúlt időszakban hét háztartásból rabolt el jószágokat a nagyvad, mely a népszerű üdülőhelyeken is rendszeresen feltűnik.
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a nagyvadak, elsősorban a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. A testület csütörtökön rendkívüli ülésen fogadta el a miniszterelnöknek címzett levelet, melyben többek között arra is rámutatnak, hogy a nagyvadakra vonatkozó európai szabályozás nincs összhangban a sajátos romániai viszonyokkal.
A Székelyföldi megyében az elmúlt időszakban egyre több medvetámadásról számolnak be a gazdák, ezért a kormányfőhöz intézett levélben többek között a vonatkozó törvények módosítását kérik, rámutatva: a nagyvadak elleni védekezés súlyos anyagi megterhelést jelent a gazdáknak, ezért a vadkárok megtérítésére külön állami alapra lenne szükség. A testület elsősorban a gyorsabb beavatkozás, illetve kárrendezés érdekében kéri Dacian Cioloş támogatását az emberéleteket veszélyeztető nagyvadak kérdésében. Hangsúlyozzák, nemcsak Hargita megyei problémáról van szó, Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Kovászna, Maros és Neamţ megyében is nagyobb a medvepopuláció az előírtnál.
A Cioloşhoz intézett levélben konkrét javaslatokat is megfogalmaznak, például azt ajánlják, hogy amennyiben egy személy vadállat okozta sérülés miatt munkaképtelenné válik, váljon lehetővé az előre hozott nyugdíjazása, részesülhessen szociális juttatásban, valamint ingyenes kórházi kezelésben. Továbbá azt is kérik, hogy vadkár esetén a tulajdonos közvetlenül fordulhasson kárfelmérő szakemberhez, és annak jelentése alapján a polgármester láttamozásával együtt továbbíthassák a kártérítési igényt a központi hatóságnak vagy az adott vadászterület kezelőjének, azt pedig elfogadható határidőn belül bírálják el.
Borboly Csaba tanácselnök a szavazás előtt emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban a megyei testület sokat foglalkozott a kérdéssel, ő maga pedig az Európai Unió Régiók Bizottságának tagjaként személyesen is felszólalt a kérdésben. Kifejtette: a Brüsszeli illetékes főigazgatóság akkor jelezte: Romániának sokkal nagyobb a mozgástere a kérdésben, mint amennyit kihasznál. A tanácselnök elmondta, Hargita megyében a medvepopuláció négyszerese a korábbinak, ezt a problémát pedig kezelni kell.
Korodi: a kormány plüssállatnak hiszi a medvét
A kormány „plüssállatként tekint a medvére”, és nem tesz semmit az egyre nagyobb riadalmat keltő gond megoldása érdekében – jelentette ki lapunknak Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter. „Örülök, hogy a Hargita megyei önkormányzat újra és újra jelzi ezt a problémát, de pesszimista vagyok. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter Brüsszelben a harmadik világ környezetvédelmi problémáival foglalkozott, itthon úgy kezeli a medvekérdést, mint egy plüssállatos történetet” – fogalmazott a Krónikának a Hargita megyei honatya.
Emlékeztetett, környezetvédelmi miniszterként csapatával kidolgozott egy javaslatcsomagot a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozóan. A szakmai anyagban a legeltetés, az erdészet, a vadászat, a mezőgazdaság és a településfejlesztés viszonyrendszerében vizsgálták a védett vad korlátozását, illetve egy cselekvési táblázat is készült, melyről kikérték a zöldszervezetek, a vadásztársaságok és a többi érintett véleményét. Ezt az anyagot átadták a mostani minisztériumnak, mondta Korodi, ahol néhány munkacsoportot létrehoztak ugyan, de érdemi előrelépés nem történt.
Az RMDSZ-es képviselő szerint abban bíztak, hogy Viorel Lascu biodiverzitásért felelős államtitkár, aki barlangászként a hegyek embere, megérti és kézbe veszi az ügyet, de ez sem történt meg. Mint mesélte, az általuk készített akcióterv több területet szabályozna, az erdeigyümölcs-begyűjtéstől a legeltetésig, de ezeket különböző kormányhatározatokkal, miniszteri rendeletekkel kellett volna kötelező érvényűvé tenni.
Mégsem az Unió a mumus?
Korodi Attila akkori elképzelése szerint ráadásul nemcsak korlátozásokat vezettek volna be, hanem a szükséges pénzügyi hátteret is biztosították volna például villanypásztorok felszerelésére a medvék tranzitzónájában, a kritikus helyeken, és több erdőfelügyelőt is alkalmaztak volna. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós vállalások tulajdonképpen csak a vadászati szempontból meghatározott kilövési kvótában korlátozzák a kormányt, de ezek is sokat lazultak, másrészt a medvekérdés nem kimondottan a kilövési engedélyt jelenti.
A vadgazdálkodás, a mezőgazdaság, az állattartás vagy éppen a vadgyümölcs-gazdálkodás területén kell sorozatos döntéseket meghozni, hogy a medve természetes környezetében találjon elegendő élelmet, és ne a települések közelében, a mezőgazdasági területeken kutasson eleség után, magyarázta. Hozzátette, emellett összetett tanulmányokat kellene végezni, hogy pontosan meghatározzák, mekkora medvepopuláció él Romániában. Bár ezek költséges mérések, van rá uniós támogatás, viszont e téren sem lépett a szaktárca, fejtette ki a volt környezetvédelmi miniszter.
Visszajár a nagyvad Etédre
Hargita megyéből az elmúlt időszakban számos medvetámadást jelentettek, csak az elmúlt héten például tíz háziállatot ölt meg a medve Etéd község három településén. A kárfelmérésen jelen lévő vadőr szerint legalább két nagyvad garázdálkodott a térségben. Siklódon este tíz óra körül tört be a medve Szilveszter Ilonka portájára, beszakította a disznóól hátsó, beszögezett ajtaját, majd az elkerített részen lévő süldők közül az egyiket elragadta – emlékezett vissza a múlt keddi esetre a károsult.
Mint mondta, amint meglátta a nagyvadat, rögtön sikoltozni kezdett, mire az állat továbbállt prédájával. A falubeliek és családtagjai siettek a 73 éves asszony segítségére, és üldözőbe vették a medvét: hangoskodtak, illetve lámpáztak a ragadozóra, ám az nem ijedt meg. Végül egy mellé dobott petárda robbanására engedte el az akkor már döglött sertést.
Szilveszter Ilonka és élettársa, Jánosi István elmondták, naponta lehet látni medvét Siklódon, az sem ritka, hogy nappal. Disznójuk elpusztítása után is többször látták házuk körül a ragadozót, amely rendszeresen este tíz és éjfél között érkezik. „Amikor szürkül, már a hideg is ráz, hogy érkezik a medve a másik süldőért” – mondta feldúltan az asszony. A medve garázdálkodása után villanypásztort vásároltak, remélve, hogy az majd távol tartja.
Az elmúlt napokban összesen hét háztartásból rabolt el jószágokat a medve, Siklódon, Etéden és Küsmödön okozott károkat – közölte a község polgármestere. Szőcs László elmondta, a bejelentések szerint a vad kilenc disznót és egy juhot ragadott el, ezért a hivatal azt javasolta a vadásztársulatnak, kérjen kilövési engedélyt a minisztériumtól. „Úgy látjuk, a medveállomány jóval nagyobb a község környékén, mint az elmúlt években bármikor. Nem vagyunk a ragadozó léte ellen, de előbb-utóbb emberre fog támadni, ezt pedig szeretnénk elkerülni” – magyarázta.
Nagy a medvepopuláció
Az etédi kárfelméréseken jelen lévő Sánta Mihály, a székelykeresztúri Hubertus Vadász- és Sporthorgásztársulat vadőre elmondta, jelenleg 50–60 medve él a környéken, miközben 20 lenne az ideális. Hangsúlyozta, nem voltak telepítések az elmúlt években, a megnövekedett medvepopuláció a természetes szaporulatnak tudható be. Sánta Mihály szerint két medve is garázdálkodik a községben, ellenük csak a villanypásztor nyújthat védelmet, így arra biztatják a gazdákat, hogy azzal védjék jószágaikat. Szőcs László polgármester arra kérte a gazdákat, hogy 48 órán belül jelentsék a vadkárokat, különben nem tudnak állami kártérítést igényelni. „Az elmúlt évben leadott igénylések túlnyomó részét kifizette a minisztérium, így idén is jó esély van a kárpótlásra” – mondta.
Sánta hozzátette, sokan azért nem jelentik a ragadozók okozta károkat, mert nem bíznak a kártérítés megítélésében. Ennek ellenére fontosnak tartja, hogy a gazdák hivatalos panaszt tegyenek, hisz azok alapján döntenek a minisztériumban a kilövési engedélyekről. A vadőr addig is folyamatosan járja a falvakat, tájékoztatva az embereket arról, hogy mit tehetnek jószágaik védelméért, illetve az esti órákban riasztólövéseket is lead ott, ahol rendszeresen látnak medvét. „A problémák megelőzése és az emberek biztonsága a legfontosabb” – jelentette ki Sánta. Elmondta, a nagyvadak ebben az időszakban azért mennek be a portákra, mert még nem érnek a gyümölcsök, illetve a gabonafélék, így azokkal nem tudnak táplálkozni, a háziállatok pedig könnyű prédát jelentenek. Noha a vadásztársulat etetőket helyezett ki az erdőben, az nem elég a medvék étvágyának csökkentésére. A vadőr szerint ráadásul az erdőkben folyamatos a fakitermelés, ami megriasztja a nagyvadakat.
Az elmúlt időszakban egyébként nemcsak falvakból, hanem népszerű üdülőhelyekről is érkeztek bejelentések medvékről. A minisztérium nemrég rendelte el egy anyamedve és két bocsa áttelepítését Tusnádfürdőről, miután azok naponta bejártak a telepre, ahol a turisták enni adtak nekik. De szemtanúk szerint rendszeresen látni a nagyvadat a Szent Anna-tónál is, egy hete pedig Buşteni-ban támadt egy medve egy sátorozóra, de fel szokott tűnni a Prahova-völgy más látogatott üdülőtelepén is.
Bíró Blanka, Fülöp-Székely Botond, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. Korodi Attila képviselő, volt környezetvédelmi miniszter szerint a kormány „plüssállatként tekint a medvére”. Emlékeztetett, csapatával kidolgozott egy, a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozó javaslatcsomagot, de hiába nyújtották át a jelenlegi illetékeseknek, nem történt előrelépés. Eközben Etéd községben az elmúlt időszakban hét háztartásból rabolt el jószágokat a nagyvad, mely a népszerű üdülőhelyeken is rendszeresen feltűnik.
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a nagyvadak, elsősorban a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. A testület csütörtökön rendkívüli ülésen fogadta el a miniszterelnöknek címzett levelet, melyben többek között arra is rámutatnak, hogy a nagyvadakra vonatkozó európai szabályozás nincs összhangban a sajátos romániai viszonyokkal.
A Székelyföldi megyében az elmúlt időszakban egyre több medvetámadásról számolnak be a gazdák, ezért a kormányfőhöz intézett levélben többek között a vonatkozó törvények módosítását kérik, rámutatva: a nagyvadak elleni védekezés súlyos anyagi megterhelést jelent a gazdáknak, ezért a vadkárok megtérítésére külön állami alapra lenne szükség. A testület elsősorban a gyorsabb beavatkozás, illetve kárrendezés érdekében kéri Dacian Cioloş támogatását az emberéleteket veszélyeztető nagyvadak kérdésében. Hangsúlyozzák, nemcsak Hargita megyei problémáról van szó, Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Kovászna, Maros és Neamţ megyében is nagyobb a medvepopuláció az előírtnál.
A Cioloşhoz intézett levélben konkrét javaslatokat is megfogalmaznak, például azt ajánlják, hogy amennyiben egy személy vadállat okozta sérülés miatt munkaképtelenné válik, váljon lehetővé az előre hozott nyugdíjazása, részesülhessen szociális juttatásban, valamint ingyenes kórházi kezelésben. Továbbá azt is kérik, hogy vadkár esetén a tulajdonos közvetlenül fordulhasson kárfelmérő szakemberhez, és annak jelentése alapján a polgármester láttamozásával együtt továbbíthassák a kártérítési igényt a központi hatóságnak vagy az adott vadászterület kezelőjének, azt pedig elfogadható határidőn belül bírálják el.
Borboly Csaba tanácselnök a szavazás előtt emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban a megyei testület sokat foglalkozott a kérdéssel, ő maga pedig az Európai Unió Régiók Bizottságának tagjaként személyesen is felszólalt a kérdésben. Kifejtette: a Brüsszeli illetékes főigazgatóság akkor jelezte: Romániának sokkal nagyobb a mozgástere a kérdésben, mint amennyit kihasznál. A tanácselnök elmondta, Hargita megyében a medvepopuláció négyszerese a korábbinak, ezt a problémát pedig kezelni kell.
Korodi: a kormány plüssállatnak hiszi a medvét
A kormány „plüssállatként tekint a medvére”, és nem tesz semmit az egyre nagyobb riadalmat keltő gond megoldása érdekében – jelentette ki lapunknak Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter. „Örülök, hogy a Hargita megyei önkormányzat újra és újra jelzi ezt a problémát, de pesszimista vagyok. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter Brüsszelben a harmadik világ környezetvédelmi problémáival foglalkozott, itthon úgy kezeli a medvekérdést, mint egy plüssállatos történetet” – fogalmazott a Krónikának a Hargita megyei honatya.
Emlékeztetett, környezetvédelmi miniszterként csapatával kidolgozott egy javaslatcsomagot a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozóan. A szakmai anyagban a legeltetés, az erdészet, a vadászat, a mezőgazdaság és a településfejlesztés viszonyrendszerében vizsgálták a védett vad korlátozását, illetve egy cselekvési táblázat is készült, melyről kikérték a zöldszervezetek, a vadásztársaságok és a többi érintett véleményét. Ezt az anyagot átadták a mostani minisztériumnak, mondta Korodi, ahol néhány munkacsoportot létrehoztak ugyan, de érdemi előrelépés nem történt.
Az RMDSZ-es képviselő szerint abban bíztak, hogy Viorel Lascu biodiverzitásért felelős államtitkár, aki barlangászként a hegyek embere, megérti és kézbe veszi az ügyet, de ez sem történt meg. Mint mesélte, az általuk készített akcióterv több területet szabályozna, az erdeigyümölcs-begyűjtéstől a legeltetésig, de ezeket különböző kormányhatározatokkal, miniszteri rendeletekkel kellett volna kötelező érvényűvé tenni.
Mégsem az Unió a mumus?
Korodi Attila akkori elképzelése szerint ráadásul nemcsak korlátozásokat vezettek volna be, hanem a szükséges pénzügyi hátteret is biztosították volna például villanypásztorok felszerelésére a medvék tranzitzónájában, a kritikus helyeken, és több erdőfelügyelőt is alkalmaztak volna. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós vállalások tulajdonképpen csak a vadászati szempontból meghatározott kilövési kvótában korlátozzák a kormányt, de ezek is sokat lazultak, másrészt a medvekérdés nem kimondottan a kilövési engedélyt jelenti.
A vadgazdálkodás, a mezőgazdaság, az állattartás vagy éppen a vadgyümölcs-gazdálkodás területén kell sorozatos döntéseket meghozni, hogy a medve természetes környezetében találjon elegendő élelmet, és ne a települések közelében, a mezőgazdasági területeken kutasson eleség után, magyarázta. Hozzátette, emellett összetett tanulmányokat kellene végezni, hogy pontosan meghatározzák, mekkora medvepopuláció él Romániában. Bár ezek költséges mérések, van rá uniós támogatás, viszont e téren sem lépett a szaktárca, fejtette ki a volt környezetvédelmi miniszter.
Visszajár a nagyvad Etédre
Hargita megyéből az elmúlt időszakban számos medvetámadást jelentettek, csak az elmúlt héten például tíz háziállatot ölt meg a medve Etéd község három településén. A kárfelmérésen jelen lévő vadőr szerint legalább két nagyvad garázdálkodott a térségben. Siklódon este tíz óra körül tört be a medve Szilveszter Ilonka portájára, beszakította a disznóól hátsó, beszögezett ajtaját, majd az elkerített részen lévő süldők közül az egyiket elragadta – emlékezett vissza a múlt keddi esetre a károsult.
Mint mondta, amint meglátta a nagyvadat, rögtön sikoltozni kezdett, mire az állat továbbállt prédájával. A falubeliek és családtagjai siettek a 73 éves asszony segítségére, és üldözőbe vették a medvét: hangoskodtak, illetve lámpáztak a ragadozóra, ám az nem ijedt meg. Végül egy mellé dobott petárda robbanására engedte el az akkor már döglött sertést.
Szilveszter Ilonka és élettársa, Jánosi István elmondták, naponta lehet látni medvét Siklódon, az sem ritka, hogy nappal. Disznójuk elpusztítása után is többször látták házuk körül a ragadozót, amely rendszeresen este tíz és éjfél között érkezik. „Amikor szürkül, már a hideg is ráz, hogy érkezik a medve a másik süldőért” – mondta feldúltan az asszony. A medve garázdálkodása után villanypásztort vásároltak, remélve, hogy az majd távol tartja.
Az elmúlt napokban összesen hét háztartásból rabolt el jószágokat a medve, Siklódon, Etéden és Küsmödön okozott károkat – közölte a község polgármestere. Szőcs László elmondta, a bejelentések szerint a vad kilenc disznót és egy juhot ragadott el, ezért a hivatal azt javasolta a vadásztársulatnak, kérjen kilövési engedélyt a minisztériumtól. „Úgy látjuk, a medveállomány jóval nagyobb a község környékén, mint az elmúlt években bármikor. Nem vagyunk a ragadozó léte ellen, de előbb-utóbb emberre fog támadni, ezt pedig szeretnénk elkerülni” – magyarázta.
Nagy a medvepopuláció
Az etédi kárfelméréseken jelen lévő Sánta Mihály, a székelykeresztúri Hubertus Vadász- és Sporthorgásztársulat vadőre elmondta, jelenleg 50–60 medve él a környéken, miközben 20 lenne az ideális. Hangsúlyozta, nem voltak telepítések az elmúlt években, a megnövekedett medvepopuláció a természetes szaporulatnak tudható be. Sánta Mihály szerint két medve is garázdálkodik a községben, ellenük csak a villanypásztor nyújthat védelmet, így arra biztatják a gazdákat, hogy azzal védjék jószágaikat. Szőcs László polgármester arra kérte a gazdákat, hogy 48 órán belül jelentsék a vadkárokat, különben nem tudnak állami kártérítést igényelni. „Az elmúlt évben leadott igénylések túlnyomó részét kifizette a minisztérium, így idén is jó esély van a kárpótlásra” – mondta.
Sánta hozzátette, sokan azért nem jelentik a ragadozók okozta károkat, mert nem bíznak a kártérítés megítélésében. Ennek ellenére fontosnak tartja, hogy a gazdák hivatalos panaszt tegyenek, hisz azok alapján döntenek a minisztériumban a kilövési engedélyekről. A vadőr addig is folyamatosan járja a falvakat, tájékoztatva az embereket arról, hogy mit tehetnek jószágaik védelméért, illetve az esti órákban riasztólövéseket is lead ott, ahol rendszeresen látnak medvét. „A problémák megelőzése és az emberek biztonsága a legfontosabb” – jelentette ki Sánta. Elmondta, a nagyvadak ebben az időszakban azért mennek be a portákra, mert még nem érnek a gyümölcsök, illetve a gabonafélék, így azokkal nem tudnak táplálkozni, a háziállatok pedig könnyű prédát jelentenek. Noha a vadásztársulat etetőket helyezett ki az erdőben, az nem elég a medvék étvágyának csökkentésére. A vadőr szerint ráadásul az erdőkben folyamatos a fakitermelés, ami megriasztja a nagyvadakat.
Az elmúlt időszakban egyébként nemcsak falvakból, hanem népszerű üdülőhelyekről is érkeztek bejelentések medvékről. A minisztérium nemrég rendelte el egy anyamedve és két bocsa áttelepítését Tusnádfürdőről, miután azok naponta bejártak a telepre, ahol a turisták enni adtak nekik. De szemtanúk szerint rendszeresen látni a nagyvadat a Szent Anna-tónál is, egy hete pedig Buşteni-ban támadt egy medve egy sátorozóra, de fel szokott tűnni a Prahova-völgy más látogatott üdülőtelepén is.
Bíró Blanka, Fülöp-Székely Botond, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)