Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. március 8.
Mankót kérő öregotthonok
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre. „Csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás” – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre, ugyanis nagyon kevés az ilyen jellegű állami intézmény.
Az Economica.net kormányforrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy tavaly 900 idős személy várt arra, hogy helyet kaphasson valamelyik állami otthonban. Ráadásul Hargita, Prahova és Gorj megyében egyetlen ilyen intézmény sem működik, az idős személyek csupán az egyházi és civil szervezetek által működtetett otthonokba kérhetik felvételüket.
Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint 2014-ben 2,35 millió 70 év feletti személy élt Romániában, közülük 10 600 öregotthonban. A munkaügyi minisztérium tájékoztatójából kiderül, hogy tavaly 246 öregotthon működött az országban, ezek közül 105 volt állami, összesen 7019 férőhellyel. Azonban jóval több ilyen intézményre lenne igény, derül ki a statisztikából, ugyanis 900 személy volt várólistán.
A gazdasági portál beszámolója szerint az állami öregotthonok zöme a helyi költségvetésből kapja a támogatást, ehhez járul hozzá a lakók által befizetett összeg. Az államkasszából csak szükség esetén utalnak ki pénzt számukra, amikor a helyi büdzsé szűkösnek bizonyul. Tavaly például a működésükhöz szükséges pénzkeret 64 százalékát biztosították a helyi költségvetésből, 25 százalékát a lakók által befizetett díjból, és csupán 7 százalékát állami támogatásból, derül ki a minisztérium adataiból.
Hiányolt állami támogatás
A Hargita megyei öregotthonokat civil szervezetek és egyházak hozták létre, tartják fenn. Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Székelyudvarhelyen és Lókodon működik öregotthon, illetve Maroshévízen is létesített az önkormányzat egy pályázat részeként szociális központot, amelyben egy kisebb kapacitású öregotthon is helyet kapott.
„Legnagyobb problémájuk ezeknek az otthonoknak, hogy nem részesülnek megfelelő állami finanszírozásban, pályázhatnak ugyan egy minimális összegre, 250 lejre, de ez az ellátási költségnek az egytizede. Ezekbe az otthonokba csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás" – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Elmondta, a megyei önkormányzatnak nem volt lehetősége pályázni öregotthon létrehozására, és a fenntartási költségekre sem lenne biztosítva a kormánytámogatás. Ez volt az ok, amiért a régi öregotthonok fogyatékkal élőket ellátó központokká alakultak, mivel ezek részesülnek az áfa-visszaosztásból támogatásban.
Kolozs megyében egyházi és állami tulajdonban is vannak öregotthonok, mondta a Krónikának Vákár István, a megyei tanács alelnöke. „Hogy ez elég-e vagy sem, az kérdés. Az egyházi intézmények esetében úgy tudom, amellett hogy az idősek befizetik a nyugdíjukat, még a hozzátartozóiknak is fizetni kell. Az állami tulajdonú öregotthonok hátrányos helyzetűeket fogadnak be, itt nincs, amit elvenni, az állam állja a költségeket" – magyarázta az elöljáró.
Önerőből gazdálkodnak
A Caritas Catolica által működtetett várad-rogériuszi idősek otthonát irányító Nagy Andrea szerint jelenleg két szabad helyük van az amúgy 34 személy befogadására alkalmas intézményben – a másik nagyváradi létesítmény, a Szent Márton Idősek Otthona 33 férőhelyes. Tapasztalata szerint van érdeklődés, de a túljelentkezés nem gyakori. Az áraik ugyanis nem alacsonyak, a kétágyas szobákért havi 1600 lejt, az egyágyasakért legkevesebb 1800 lejt kell fizetniük azoknak, akiknek a szociális háttere nem teszi lehetővé a kedvezményes ellátást. „Egyre kevesebb a külföldi támogatás, ezért kénytelenek vagyunk önerőből megoldani a fenntartást" – magyarázta az illetékes. Rámutatott, most először tudtak megpályázni minisztériumi támogatást, de az elnyert összeg csak minimálisan fedezi a költségeket.
Az viszont megállapítható, hogy Bihar megyében egyre több az idősek otthona és ezek a magas árak ellenére is egyre népszerűbbek. „Nagyobb az érdeklődés, mint 5–10 évvel ezelőtt. A hozzátartozóknak egyre kevesebb ideje van vagy külföldön dolgoznak. Ez a leghumánusabb és legbiztonságosabb megoldás az idősek elhelyezésére" – ecsetelte Nagy. Elmondta, vannak olyan nyugdíjasok is az otthonban, akik már nyugati minta szerint, a társaság miatt, a magány egyensúlyozása végett költöztek be. „Igyekszünk programokat szervezni számukra. A lakók társaságba járnak, érkeznek hozzájuk látogatók, römipartikat tartanak" – mesélte.
Tervezgetnek Makfalván
A Maros megyei Makfalván külföldi pályázati források lehívásával tervez öregotthont létesíteni az önkormányzat és a református egyház. Az otthon építéséhez az egyház ajánlott fel egy egyhektáros területet a falu szélén, és a felépítendő létesítmény is az egyház tulajdonát képezné, működését pedig egy egyesületre vagy alapítványra bíznák, mesélte Vass Imre, a község ügyvezető polgármestere. Elmondta, sok idős van a községben és a környező településeken, akiknek hozzátartozóik messze laknak, így az otthonba költöznének.
Barabás Hajnal, Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

2016. március 10.
Népszerű a faipari képzés Erdőszentgyörgyön
Három helyett két magyar osztály marad
Két magyar osztályt (faipari valamint közélelmezés-turizmus) indítana az ősszel az erdőszentgyörgyi iskolaközpont. A filológia, azaz az egyetlen elméleti osztály indítását nem hagyta jóvá a megyei tanfelügyelőség, de az iskola vezetősége még reménykedik, hogy visszakapják a diákok körében is népszerű osztályt.
Tóth Domokos iskolaigazgató ottjártunkkor sajnálkozva tette szóvá, hogy nem indíthatnak magyar nyelvű elméleti líceumi osztályt, bár a filológia profil igen népszerű volt a környékbeli diákok körében, és a felméréseik szerint az elkövetkező tanévben is meglenne a szükséges gyereklétszám három magyar osztály indításához. A jelenlegi helyzet úgy fest, hogy a 2016–2017-es tanévben a magyar tagozaton két osztály indul: egy közélelmezés és turizmus profil, ami négyéves képzést feltételező technológiai líceumi osztály, valamint egy hároméves képzést nyújtó faipari szakmai osztály. A megyei tanfelügyelőségtől ígéretet kaptak, hogy amennyiben Segesváron nem sikerül elindítani az oda tervezett, újabb magyar tannyelvű osztályt, akkor Erdőszentgyörgy visszakapja a filológiát.
Jelenleg az erdőszentgyörgyi iskolaközpontban hároméves szakképzésben működik egy szépségápolás profilú tizedik és egy faipari profilú kilencedik osztály. Az intézményvezető szerint 2006–2014 között nagy volt az érdeklődés a szépségápolási képzés iránt, viszont a 2014–2015-ös tanévre csak 17-en jelentkeztek, és végül 15 fős csoport maradt. Emiatt a 2015–2016-os tanévre már egy faipari (asztalos) szakosztály indítására kértek jóváhagyást, ugyanis Erdőszentgyörgyön működik egy bútorgyár, így szükség van szakképzett asztalosokra.
– Kellemes meglepetésünkre 24 fős létszámmal el tudtuk indítani ezt az osztályt, Balavásártól Makfalváig az egész térségből érkeztek jelentkezők. A szakmai gyakorlatot a helyi bútorgyárnál végzik, és eredetileg az is volt az elképzelés, hogy azok a fiatalok, akik a gyakorlat során jól teljesítenek, szorgalmasak, esetleg végzés után munkahelyhez jussanak az üzemben – mutatott rá az intézményvezető.
Az iskolában van egy jól felszerelt szépségápoló szalon, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik, és pályázatot nyújtottak be a Bethlen Gábor Alaphoz – 2,5 millió forint értékben lehet pályázni –, és amennyiben elnyerik a támogatást, egy saját asztalosműhelyt alakítanának ki az iskolában, ahol a faipari szak diákjai a gyakorlatot végezhetnék. A közélelmezés-turizmus szak tanulói a gyakorlati órákat a tanintézet alagsorában kialakított konyhában végzik, Dénes Edit technológia- tanárnő irányításával, ugyanakkor a makfalvi Gerendás Panzió is felvállalta, hogy lehetőséget biztosít számukra a szakma gyakorlati részének az elsajátítására. Dénes Edit elmondta, a konyhán való segédkezéstől a felszolgálásig mindent kipróbálnak.
Tóth Domokos iskolaigazgató ottjártunkkor elmondta, hogy sajnos mind kevesebb a gyerek Erdőszentgyörgyön, a 2012–2013-as tanévben 1042, a 2014–2015-ösben 1024 volt, míg a 2015–2016-os tanévben már csak 905 gyerek van. Bözödön is ugyanezt tapasztalják, jelenleg 15 óvodás, 35 elemi iskolás és 21 öt-nyolc osztályos diákjuk van.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

2016. március 17.
Akadozó magyar–magyar tárgyalások Maros megyében
Úgy tűnik, az összefogást szorgalmazó hangzatos kijelentések ellenére magyar–magyar verseny lesz Maros megye azon településein is, ahol a politikai pluralizmus veszélybe sodorhatja a választási sikert.
Néhány hónappal ezelőtt az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is arról igyekezett biztosítani a választópolgárokat, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság aránya nem garantálja valamelyikük biztos győzelmét, nem szállnak versenybe egymás ellen.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke a Krónikának szerdán elmondta, minden jel arra utal, hogy a megyében van néhány olyan település – Jedd, Maroskeresztúr, Szászrégen, Vajdaszentivány, Bonyha, Beresztelke vagy akár Mezőbánd –, ahol összefogással nyerhetne a magyarság.
„Van, ahol tudatosult a kisebb pártokban, hogy a politikai pluralizmus az adott településen hátrányt jelent, és van, ahol a személyi ambíciók fölülírják az észszerűséget" – állapította meg a politikus, aki szerint néhány településen az MPP, de főleg az EMNP csak azzal a szándékkal készül jelöltet indítani, hogy gáncsolja el a szövetség emberét. Rámutatott: Maroskeresztúron például legutóbb szintén a megosztottság és mintegy húsz szavazat miatt úszott el a polgármesteri szék, most hasonló helyzet körvonalazódik.
Hasonló a forgatókönyv Vajdaszentiványon is, ahol három magyar készül megmérkőzni egymással és a román ellenjelölttel. Jedden, ahol szintén reális esély mutatkozik a polgármesteri szék visszaszerzésére, az MPP segítene az RMDSZ-nek, de az EMNP támogatása kérdéses. „Ugyanez a helyzet Szászrégenben, ahol szintén a néppártosok döntésétől kell tartanunk" – adott hangot aggodalmainak az RMDSZ megyei vezetője. Brassai úgy tudja, az etnikailag vegyes lakosságú településeken csupán Bonyha az, ahol nem lesz „egészségtelen konkurencia".
Biró: számtalan sérelem gyűlt fel
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke nem rejti véka alá, hogy saját alakulata is polgármestert állítana például Maroskeresztúron vagy Vajdaszentiványon, ahol egy-két tucatnyi szavazaton múlhat a magyar siker, mint ahogy egyébként 2012-ben is történt. „Ezek mind olyan községek, ahol kötelező érvényű lenne a magyar–magyar együttműködés és összefogás. Továbbra is folynak a tárgyalások az RMDSZ-szel, és remélem, hogy végül sikerül egyezségre jutnunk. Mint ahogy abban is bízom, hogy egyes településeken a szövetség a mi jelöltünket fogja majd támogatni" – nyilatkozta lapunknak az MPP vezetője.
Kérdésünkre, hogy a sokat hangoztatott összefogás nevében az alakulat elnökeként hogyan tudja visszafogni a helyi MPP-sek ambícióit, Biró Zsolt elismerte, hogy nyolc év háborúzás után nem könnyen. „Helyi szinten számtalan sérelem gyűlt fel, ezeket nagyon nehéz kezelni. Jó volna, ha nemcsak a politikai bölcsesség, de a magyar közösség iránti felelősségtudat is felülkerekedne" – fejtette ki.
Egyébként a megyei szervezet elnökválasztásán jelen lévő Biró kijelentette, hogy a Nyárád és a Küküllő menti településeken, akárcsak a Felső-Maros menti magyar szigetek esetében helye van a versenynek. Az említett térségekben az MPP önállóan indul – tette hozzá az országos elnök.
Biró szerint a polgáriak célja minél több helyi tanácsosi hely megszerzése, mert csak általuk tudják képviselni a választóikat. „Ahol lehet, önállóan indulunk, másutt partnereinkkel közösen, de a cél minden esetben ugyanaz: képviselni és nem megosztani magyar közösségünket" – nyomatékosította a Makfalván szervezett pártgyűlésen Biró Zsolt.
Tőkés András: elég a maszatolásból
Tőkés András, az EMNP Maros megyei alelnöke szerint nincs miért meglepődni azon, hogy vidéken egyre többen jelzik, szeretnének megmérkőzni a helyhatósági választásokon. Szerinte az RMDSZ által hirdetett együttműködés „nem több virtuális összefogásnál vagy maszatolásnál". „Eddig is hajlandóak voltunk, a továbbiakban is tárgyalnánk az összefogásról, de csak akkor, ha a felek mindent írásban vállalnak, különben kár erre időt pazarolni" – szögezte le Tőkés András.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2016. május 6.
Csillaglövő
A szeretet talajából…
A hármasfalui Sándor János fafaragó, nyugalmazott tanár egyik faragott képének a címe A csillaglövő, ami azt jelképezi, hogy ha valamit nagyon akar az ember, akkor képes megvalósítani – még a csillagot is le tudja lőni. Műhelyében és helyi kiállításán csodás faragásokat láthattunk, de keze munkáját dicséri a székely-szentistváni kultúrotthon előtt az aradi vértanúk emlékére felállított tizenhárom kopjafa is.
Vésője alatt népballadák elevenednek meg, kifaragta a Kárpát-medencét, a magyar hazát, amelyben minden magyar benne van, a Felvidéktől Erdélyig, a Délvidéktől Kárpátaljáig, a Bocskai- címert, a kis magyar címert, tányérokat népmesei és balladai motívumokkal. Ilyen például az Alfától ómegáig, rajta a keresztre feszített Krisztussal (jelenleg a pécsi múzeumban található). Keze alól Krisztus áldozatának számos jelképe került ki, van pünkösdjelkép, virágvasárnap-jelkép, bibliai jelenet, a négy evangélista szimbolikus képe.
A Fába faragva a történelmi Magyarország címerei a Magyar Nemzeti Könyvtárban című, háromnyelvű – magyar, német, angol – kötetben találhatók meg a Széchényi Múzeumban kiállított, a történelmi Magyarország faragott címereinek fényképei.
A faragott csodákat bámulva különösen megkapott az egyik kép, amely egy puskatusra feszített Krisztust ábrázol. A művész szerint azt jelképezi, hogy az emberiség a háborúk által keresztre feszíti önmagát a sátán, a gonosz erők hatására. A fában egy nagy fekete szív is látszik, amely a gonoszságot, az ördögi gondolatokat jelenti, amik által az emberiség háborúkkal pusztítja önmagát. Ezzel jár az éhínség, ezért van a keresztre feszített gyomra a gerincére rászáradva.
Megfaragta a tavasz jelképét is, amikor az avarból kilép az új élet, és szerelmes kis lepkék röpködik körül, és erre a szeretetre, örömre a Nap, a fény, az istenség adja az áldását. Számos faragás központi eleme az életfa, mint ahogyan gyakori elem a Nap és a Hold is. Mint mondta, a fényről van szó, de nemcsak a fényről, mert a Nap és a Hold nemcsak a fényt jelképezik, a Nap férfi-, a Hold női jelkép. A kettőt együtt ábrázolja, mert amint a jó a rossztól nem választható el, a nő és a férfi is egymáshoz tartozik.
Székely András Bertalan méltatása szerint "élet-fafaragásai a szeretet talajából nőnek ki – gyökerük sok esetben maga a szív –, termésük a szeretetmag, amelyre két szerelmes madár száll le, fölötte pedig az áldást osztó nap sugározza minden élet lényegét, a fényt. Pávái csőrén kivirágzik az élet, kiéneklik a szeretetüket, átadván egyik a másiknak, jelképezvén a folytonosságot, amely természetszerűleg jut el Istenhez".
"Isten felszólítására nem lehet néma maradni"
Sándor János nyugalmazott tanár. Homoródvárosfalván született, évtizedekig tanított, kultúrházat vezetett, tavaly nyáron a makfalvi gyermek-alkotótáborban vezette be a környék gyermekeit a fafaragás tudományába. A fa és a faragás szeretetét édesapjától örökölte.
1961-ben került Hármasfaluba, frissen végzett pedagógusként helyezték ide, helyettes tanárként dolgozott itt több mint tíz évet, később átszervezés miatt Cséjére került újabb tíz évre, majd Makfalvára helyezték, ahol faragni is tanította a gyermekeket, és minden tanév végén kiállítást rendezett a gyermekek munkáiból.
Idejének nagy részét a műhelyében tölti. Legsürgősebb munkái közé tartoznak azok a kopjafák, amelyeket a szolgálati idő alatt elhunyt három makfalvi polgármester és kibédi alpolgármester emlékére állítanak fel. Ezeket május 7-én, a székely majálison avatják fel. Kopjafákat készít a székely vértanúk emlékére is, amelyek felállítását augusztus 20-ára tervezik. Ezeken kívül magánrendelései is vannak.
Ottjártunkkor éppen egy fogyatékosokkal foglalkozó debreceni alapítványnak, A fény felé elnevezésű civil szervezetnek készített egy faragást, a feltámadás és újrakezdés szimbólumát. Egy életfát ábrázol, rajta egy főnixmadárral, amely az ölében tart egy fogyatékos embert. A főnixmadár a napba néz, összeég és hamvaiból újra feltámad. A munka a feltámadás, az újrakezdés jelképe.
Művészi hitvallását ekképp fogalmazta meg: a gyümölcshozó fák kapaszkodnak, gyökereikkel egyre csak kapaszkodnak a szülőföld megtartó és tápláló rögeihez. Gyökereiben újul meg a fa. Az elszáradó ágak bogos anyagot ajándékoznak az örökkévalóságnak, hogy legyőzhessük általuk is az enyészetet, az elmúlást. E mellett az ajándék mellett nem tud elmenni a művész anélkül, hogy ne róná be az évgyűrűkbe mulandó élete nyomait. Talán másoknak is jelentenek valamit e jelek, hisz az elmúlás megtartó, élő hittel vértez fel mindannyiunkat. Isten felszólítására nem lehet néma maradni. Ha a fa erezetébe írta be a Gondviselő üzenetét, akkor számunkra közkincsként tolmácsolja a megszólított művészi lélek ezen üzenetet, olvashatóvá, érthetővé teszi, olvassák ez évgyűrűk. Lélekszólító imádságait olvassák, e fába faragott imádságokat, mint néma, szívünkben melegen dobogó csendes könyörgéseket.
Művészetének elismeréseként Bocskai- díjjal tüntették ki, meghívást kapott a hannoveri világkiállítás magyar pavilonjába, a bicentenárium alkalmából megfaraghatta az Országos Széchényi Könyvtár számára a történelmi Magyarország hatvanhárom vármegyéjének címerét. 2014-ben Makfalva község díszpolgárává avatták.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 9.
Székelyföld egy és oszthatatlan!
VIII. Székely majális
Még az inkább borult, mint derült idő, majd a hirtelen lecsapó jégeső sem vette el azok kedvét, akik szép számban voltak jelen szombaton Makfalva Székely Tanácsa, a makfalvi református egyházközség, a Makfalvi Polgármesteri Hivatal és aWesselényi Miklós Egylet szervezésében megtartott VIII. székely majálison.
A reggeli napsütésben toborzóval indult a nap Makfalva központjában, majd zeneszóval, lovas huszárokkal, sokan székely népviseletbe öltözve vonultak a majális helyszínére.
Ünnepi megnyitó beszédében Kiss Károly református lelkész, Makfalva Székely Tanácsa elnöke kiemelte, hogy minden közösségi rendezvénynek az a célja, hogy felébressze a megtartás erejét. Véleménye szerint a szétszakítottságot kellene megszüntetni, ami előbb-utóbb megvalósul, ha tesznek érte.
"Az év végéig az autonómiának elkötelezett önkormányzatok száma lépje túl a százat!"
Vass Imre megbízott polgármester a maga és a szervezők nevében kívánt jó mulatást, kellemes időtöltést minden résztvevőnek. Egyben arra kért mindenkit, ne feledje, hogy a szórakozáson túl a makfalvi majálisnak fontos üzenete is van a székelyek és a nagyvilág számára.
Felidézte, hogy két évvel ezelőtt épp ezen a helyen olvasta fel Kiss Károly, Makfalva Székely Tanácsának elnöke a második makfalvi felhívást. Ez a felhívás a székely önkormányzatokhoz szólt, azt kérve tőlük: "tegyék láthatóvá a nagyvilág számára: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is". Hangsúlyozta, hogy amikor ez a felhívás elhangzott, akkor még mindössze négy önkormányzat fogadta el az előbb említett határozatot. Ebben a pillanatban eljutottak a 62. határozathoz, idén január 28-án Korond önkormányzata szavazott egyhangúlag az elfogadás mellett. Kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy a második makfalvi felhívás ösztönzően hatott a székely önkormányzatokra. Makfalva Székely Tanácsa és a makfalvi önkormányzat nevében megerősítette: ennek a folyamatnak folytatódnia kell, hogy még az év vége előtt az autonómiának elkötelezett önkormányzatok száma túllépje a százat.
Határozottan fel kell lépni, a jog útján jogorvoslatért fordulni
Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszédében hangsúlyozta: fontos összegezni időnként a közéleti történéseket, a székely szabadság napját, az azt követő megtorló intézkedéseket, illetve a tavaly októberben Székelyföld határai kivilágítását követő büntetéseket, amelyeket az elmúlt napokban helyezett hatályon kívül a marosvásárhelyi bíróság.
Az elnök ezekkel a jogorvoslati eljárásokkal kapcsolatban tartotta szükségesnek emlékezni. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséből idézve fogalmazta meg a VIII. székely majális üzenetét: "…már körbe lángol/ erdőtűz gyufaszálból/, mert, amikor ledobtad/, el nem tiportad". Vagyis, amikor a diktatúra lángjai körülöttünk itt-ott fel-fellángolnak, akkor erkölcsi kötelesség a leghatározottabban fellépni ellenük, hiszen a romániai hatóságokban működnek a diktatúra reflexei, különösen akkor, amikor a magyarság jogköveteléseiről van szó. "Amikor szembefordulunk Bukarest asszimilációs politikájával, a csendőrség, a rendőrség, pénzügyőrség, és bármelyik román hatóság képes politikai rendőrségként működni. Ilyen esetekben nagyon határozottan fel kell lépni, a jog útján jogorvoslatért fordulni a bíróságokhoz, mert ha fel is lobbannak ezek az apró lángjai a diktatúrának, a diktatúra intézményrendszere már nem működik úgy, mint ’89 előtt. Az a rendszer egyszer már összeomlott, és lehet teret szerezni a jognak és az igazságnak. Tehát úgy gondolom, az egyik legfontosabb üzenete ez lehet ma a makfalvi székely majálisnak pár hónappal a székely szabadság napja után".
Az SZNT elnöke arra is kitért, hogy május 10-én (holnap) hirdet ítéletet Luxemburgban az EU bírósága abban az ügyben, amelyben az SZNT panaszt nyújtott be az Európai Bizottság ellen, miután az EB elutasította az általuk indítványozott európai polgári kezdeményezést.
Izsák Balázs kijelentette: "Bízom abban, hogy megnyerjük ezt a pert, hiszen nekünk van igazunk. Mi egy olyan kezdeményezéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, amely beleillik a jogalkotási hatáskörébe. Nem valósak a Bizottság érvei, amelyben azt próbálta bizonygatni, hogy ez a hatáskörén kívül esne. Európai szinten is működnie kell a jog intézményének, nekünk pedig erkölcsi kötelességünk mindent megtenni, hogy érvényt szerezzünk a jogos törekvéseknek, és kihasználjuk a jog kínálta lehetőségeket".
A rendezvényen felolvasták Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott üzenetét.
A nap egyik kiemelkedő momentuma a Makfalva és Csákvár közötti testvértelepülési szerződés aláírása és a két település zászlócseréje volt.
Fellépett a zoltáni fúvószenekar, a Hat Szent Csók táncegyüttes, a püspökladányi táncegyüttes, a farkaslaki férfikórus, a Tigers taekwondo sportklub, a Mezőhavas zenekar és népdalénekesei, Bányai Márton, a Nótasztár győztese, Újvári Marika magyarnóta-énekes, a Kéknefelejcs nótatársulat Ábrám Tibor vezetésével, Budai Beatrix magyanóta-énekes, Csókás Bertalan, Lichtmannegger Tibor. Délután Csíkszentgyörgyi János és Mári, Sziki Károly – Zám Andrea, az Ajándék együttes, a One More. Minute, a Desperádo zenélt. Este tíz órától kezdődött az Erdélyi mulató c. rendezvény.
Műsorvezető Kozsik József színész volt. Gulyásfőző verseny, kirakóvásár és huszártánc színesítette az eseményt.

2016. június 10.
Ízelítő az új Székely Népből
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 17.
Megállapodás: nem vitatkoznak kampányban az autonómiáról a pártok
Az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek pénteken megállapodtak egymással arról, hogy a romániai őszi parlamenti választások kampányában az autonómia iránti egységes szándéknak a kinyilvánításán túl nem folytatnak vitát egymással a megvalósítás részleteiről.
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Autonómia-Kerekasztal Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére ülésezett Kolozsváron. Az ülésen részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselőinek az MTI-hez eljuttatott közös nyilatkozata szerint az autonómia valamennyi szervezet közös ügye, ezért nem kívánnak egymással vitát folytatni a megvalósítás részleteiről a választási kampány időszakában.
Az aláírók kinyilvánították: elfogadhatatlannak tartják az Európai Bíróság elutasító ítéletét a Székely Nemzeti Tanácsnak a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címet viselő európai polgári kezdeményezése ügyében. „A szubszidiaritás elvének megfelelően támogatunk minden olyan döntési mechanizmust, ami az embereket közvetlenül érintő döntések esetén megadja számukra a beleszólás lehetőségét” – áll a dokumentumban.
Az aláírók reményüket fejezték ki, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és az RMDSZ által közösen előterjesztett, Minority Safe Pack címet viselő európai polgári kezdeményezés luxembourgi tárgyalása során tekintetbe veszik az európai polgárok döntéshozatalhoz fűződő jogait.
Kijelentették: támogatják a gyergyószentmiklósi, a gyergyóújfalui, a makfalvai és a székelyderzsi polgármesterek azon beadványát, amelyben felhívják az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Monitoring Bizottságának a figyelmét a romániai helyi önkormányzatiság és regionalizmus visszásságaira. Az aláírók üdvözölték az erdélyi Vincze Lóránt megválasztását a számbeli kisebbségben élő európai nemzeti közösségek érdekeit képviselő FUEN elnöki tisztségébe.
„A Nemzeti Összetartozás Napja után és az 1956-os forradalom és szabadságharc közelgő 60 éves évfordulója előtt összetartozásunkat és egymás iránti szolidaritásunkat fejezzük ki” – áll a dokumentumban, amelyet az RMDSZ részéről Székely István ügyvezető alelnök, az EMNP részéről Zakariás Zoltán alelnök, az MPP részéről Kulcsár Terza József, a párt önkormányzati tanácsának az elnöke, az EMNT részéről Borbély Zsolt Attila alelnök, az SZNT részéről pedig Izsák Balázs elnök írt alá.
MTI
Székelyhon.ro

2016. július 5.
Árus: panaszokat kell tenni az Európa Tanácsnál
Az összes Hargita megyei önkormányzat által elfogadott autonómia-határozatot érvénytelenítette a bíróság – közölte pénteken Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa. Árus Zsolt SZNT tisztségviselő szerint Bukarest célja, hogy az Európa Tanács ne is szerezzen tudomást a Székelyföldi törekvésekről.
A kormánymegbízott emlékeztetett, hogy Hargita megyében 42 település önkormányzata fogadta el a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is. A határozatot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésére fogadták el az önkormányzatok 2014-től kezdődően. A városok közül a gyergyószentmiklósi, Csíkszeredai, Székelyudvarhelyi, székelykeresztúri, Tusnádfürdői és szentegyházi önkormányzat tett eleget az SZNT felkérésének, a többi érintett önkormányzat községeket jelent. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadta meg egyenként az önkormányzati döntéseket, arra hivatkozva, hogy azok alkotmányellenesek.
Az SZNT gyergyószéki szervezetének vezetője, Árus Zsolt szerint, ilyen bejelentés már korábban is elhangzott, a prefektus célja megüzenni a polgármestereknek meg önkormányzatoknak, hogy ne is próbálkozzanak, mert lám semmi értelme, a bíróságon úgyis mindig a prefektus nyer. Árus szerint ez összefüggésben van azzal, hogy június 28-án Strasbourgban az Európa Tanács egy testületének ülésén, négy Székelyföldi polgármester kérésére, napirenden szerepelt a romániai zászlótörvény.
A Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi, Egyed József gyergyóújfalvi, Vass Imre makfalvi és Zoltáni Csaba székelyderzsi polgármesterek által megfogalmazott beadvány megtárgyalását végül októberre halasztották mert az összes romániai küldött testületileg távol mAradt. Árus Zsolt szerint ettől függetlenül, újból bizonyítást nyert, hogy van keresnivalója a Székelyföldi jogsértések miatt hangjukat hallatóknak az Európa Tanácsnál, mert ez a testület, a hozzá intézett kérésekkel érdemben foglalkozik.
„A Bukaresti hatalom éppen ezért azt szeretné elérni, hogy ilyen megkeresések ne is szülessenek, ennek a jegyében született a prefektusi »tájékoztatás« is” – szögezi le Árus. Szerinte a Bukaresti hatalom célja az, hogy több ilyen határozat ne érkezzen az Európa Tanácshoz Romániából.
Az SZNT tisztségviselője szerint az önkormányzatok le kell vonják a következtetést, hogy ez helyes, eredményekkel kecsegtető út, tovább kell hát menni rajta. „Bármilyen jogsértést követ el a központi hatalom, bármilyen módon korlátozza a helyi autonómiát és a közösségek jogait, igenis erről panaszt kell tenni az Európa Tanácsnál és kérni kell, hogy az lépjen közbe”. Árus megjegyzi: Székelyföldön több tíz magyar többségű önkormányzat van, amelyik még nem fogadta el a petíciós határozatot, Gyergyószéken is kettő. Azokat továbbra is arra buzdítják, hogy tegyék meg ezt a lépést.
Gergely Imre

2016. augusztus 4.
Merre tart a Magyar Polgári Párt?
Ősszel parlamenti választások lesznek, ezért tágabb összefüggésben tekinthetünk a Székelyudvarhelyi és szentegyházi jobbrafordulás eredményére. Mindkét városban a Magyar Polgári Párt jelöltje győzött, de az Erdélyi Magyar Néppárttal való összefogás segítségével. A koalíció létrejöttét kemény küzdelem előzte meg, hiszen az MPP-nek együttműködési szerződése van az RMDSZ-szel.
Az MPP utolsó helyen végzett a pártok versenyében a helyhatósági választásokon, feleannyi szavazatot gyűjtve, mint riválisa, a néppárt. A polgármesterek vonatkozásában sokkal jobb eredményt tud felmutatni, de ez nem a párt elismertségének, hanem a személyek egyéni kiválóságának, népszerűségének következménye. Győzelmekről nyilatkoznak a párt vezetői, de gyorsan elfelejtik, hogy csak Székelyföldi vonatkozásban a Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei tanácsból kimAradt a szervezet, nulla az eredmény. Maros megyeben pedig alig létezik, Makfalva az üdítő kivétel. Az eredmények értékelése fontos, hiszen a tét nem kevés: akik összehozták a paktumot az RMDSZ-szel, bejutó parlamenti helyek várományosai lehetnek az RMDSZ listáin, a sajtóban előzetesen kiszivárgott hírek szerint. Jelen írásom nem titkolt célja, hogy a párt kongresszusát megelőzően nyilvánosság előtti vitát kezdeményezzek. A következmények nélküli politizálás, az elhallgatás vagy a győzelmekről harsogó kommunikáció helyett a hibák kijavítására, felelős magatartásra, tiszta beszédre lenne szükség.
Lassan lejár a 2012 őszén, az akkori parlamenti választásokat néhány héttel megelőző Országos Tanácson (OT) megválasztott elnökség mandátuma. A Biró Zsolt elnök nevével fémjelzett négyéves időszak legfontosabb ténykedése az RMDSZ-szel megkötött két megállapodás, amely a párt életében éles fordulatot jelentett, hiszen politikai ellenfélből szövetséges partnerré változott az MPP. A tagság többsége nehezen tudta követni a radikális félfordulatot, ezt a március tizediki Marosvásárhelyi füttyszó és hurrogás híven kifejezte, de a szervezeti gyengülés, a szavazók elfordulása, a helyhatósági választások eredményében minden kétséget kizáróan megmutatkozott. A közelgő kongresszus (OT) feladata lesz többek között a politikai irányvonal jóváhagyása, a tisztújítás és a több helyen alkalmatlan, néhol egyenesen antidemokratikus alapszabály megváltoztatása. Csak példaként említem azt a szabályzati előírást, amely szerint az elnök javasolja az elnökség tagjait megválasztásra és fordítva, az elnökség tehet javaslatot az elnök személyére.
Az RMDSZ reformja nélkül nem lehet változás
Az MPP jövőjéről szóló elemzés során nem lehet megkerülni a többi politikai szereplőt, különösen nem lehet az RMDSZ-t figyelmen kívül hagyni. Az erdélyi magyar politika újratervezése ma már alig halasztható probléma, hiszen az RMDSZ-re szavazó választópolgárok lassan, de biztosan elfogynak. A magyar parlamenti képviselet az 5 százalékos bejutási küszöb szélén tántorog. Bár létezik a 6-3-as mentőöv, mégis változásra lenne szükség az RMDSZ háza táján is. Erre sajnos kevés az esély, ugyanis a pártként működő szövetség betagozódott a romániai pártstruktúrába: nagyon sok ember és szerveződés egzisztenciálisan függ a párttól, ami a hatalom gyakorlásának természetes velejárójaként, évtizedek alatt kialakult. A pártot feltehetően a háttérbe vonult „erős” emberek irányítják, azok, akik az elmúlt 25 évben meghatározták az erdélyi magyar képviselet sorsát. A „pénzzel, paripával, fegyverrel” rendelkező mamutszervezettel szemben megalakuló két új párt nem igazán tudta felvenni a versenyt, ráadásul a magyarországi testvérpárt vitatható, ingadozó magatartása csak rontott a helyzetükön. A magát „kapocsként” megfogalmazó, de csak az RMDSZ-szel szövetkező MPP-re inkább a beolvadás sorsa vár, a néppárt „mindenáron” ellenzékisége pedig nem igazán népszerű a magyarság egyre romló politikai kilátásai miatt, hiszen összefogásra lenne szükség a parlamenti bejutáshoz, az autonómiaküzdelemhez és még sok más ügy sikere érdekében.
Húsz évvel ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz erdélyi magyar választói regiszter, nem lesznek belső választások, az RMDSZ pártként betagozódik a román hatalmi struktúrába és kormányba. Aki ezt nem vállalta, mehetett ellenzékbe, vagy leléphetett. Ezért jelentek meg a pártok. Itt állunk most 2016-ban, és az RMDSZ szeretné folytatni a már kipróbált kormányzati, kijárásos, balkáni utat a közben fiatalított vezetőkkel az élén, az „ahogy lehet” praktikus filozófiája alapján. Erre ösztökélik saját érdekcsoportjai, a hozzájuk hűséges sajtóorgánumok, a hatalom monopóliuma és a román politikai elit megszokott rendje.
A többpártrendszer szelleme a palackból kiszabadult, nem lehet többé visszatuszkolni az egységes RMDSZ-be. Lehetséges megoldásnak tartanám, ha az RMDSZ átalakulna tényleges Magyar Szövetséggé, a nevében és a tartalmában is! Az összes pártok – a jelenlegiek és a jövőben létrejövők is – belső koalíciós alapon működnének együtt a politikai versenyben. A Székelyudvarhelyi és a szentegyházi példa helyhatósági sikere ebbe az irányba mutat: az együttműködésnek, a koalíciónak nincs ma már alternatívája, hiszen az összefogást sugallja a választók felé, választói elvárásnak tesz eleget. Az RMDSZ-t ma már sokan azonosítják a lejáratott, mohó román politikai elittel, ezt a képet a párt sajtója sem képes tisztára mosni, ez viszont választói távolmAradást okoz, így a helyzet további romlása borítékolható. Új „gúnyát” kellene felvenniük, egy tisztábbat. Most csupán remélni lehet, hogy soraikban egyre több, olyan tehetséges politikus lesz, aki felismeri a változtatás szükségszerűségét.
Kétes önállóság az RMDSZ árnyékában
Az MPP–RMDSZ paktum egyben identitásvesztést okozott a tagság körében. Nagy kérdés, hogy a jelenlegi vezetőknek a gyenge választási eredmény miatt sikerül-e ezen az úton megtartani a pártot. Az elvi- és érdekpolitizálás összeegyeztetése nem kis feladat, hiszen a választók árgus szemekkel figyelik az eseményeket. Az erdélyi magyar közvélemény elég lesújtó véleménnyel van politikusai teljesítményéről, hiszen közülük többek belevegyültek a korrupt Bukaresti politikába. Az MPP erkölcsi megítélésének nem használt a szövetséggel való együttműködés. Bíró Zsolt pártelnök elhíresült, kiszivárogtatott „spága” elszólása híven tükrözi a jelenlegi magyar politikai elit zömének be nem vallott, de gyakorolt magatartását. Az sem véletlen, hogy az RMDSZ-es autonómiastatútum létrehozásában vállalt szerepe miatt a marosszéki Székely Tanács megvonta tőle a bizalmat, az MPP elnöke elvesztette a SZNT-ben betöltött alelnöki tisztségét. Az említett statútum döcögő, inkább látszatközvita közepette, a SZNT mellőzésével a mai napig várja parlamenti benyújtását, holott nagy szükség lenne az egységes fellépésre az újabb romániai régiósítás tervek miatt.
Az MPP önállósága, identitása nagyon kérdőjelessé vált a baráti RMDSZ-es vállveregetés közepette. Az MPP-nek a szövetség meleg paplanja alá való bebújás helyett egészen más politikai utat kellene járnia. A jövőben változtatni kellene a párt szövetségi politikáján, vissza kell téríteni a pártot az alapvető értékeihez, amely az egész magyar politikai rendszer reformját célozza. Ebben a folyamatban kézenfekvő politikai szerep kínálkozik a párt számára, hiszen a jobboldali összefogás zászlóshajója is lehetne. Az RMDSZ korifeusai csak akkor szánják el magukat változtatásra, újratervezésre, ha egy ütőképes „nemzeti oldal” jön létre, amely erőt képvisel, mert csak annak az üzenetét értik meg. Székelyudvarhely és Szentegyháza üzenete egyben a választók üzenete az RMDSZ irányába. A megfogyatkozó választói kedvet növelheti, ha távoznak a porondról az olyan vitatott személyiségek, akikre esetenként korrupció vagy tisztességtelen meggazdagodás árnyéka vetült. Következésképpen, az erdélyi magyarság érdeke lenne egy demokratikus, átlátható politikai intézményrendszer létrejötte, a hitelesség visszaszerzése erkölcsi megtisztulással, egységes fellépés a Székelyföldi autonómia ügyében. Az MPP-nek akár pozitív szerepe is lehetne ebben a folyamatban, hiszen csak a nyitottság, az egyenes, tiszta beszéd, a valós- és nem a színlelt- összefogás mozgósíthatja a kiábrándult szavazókat.
Thamó Csaba
A szerző tanár, az MPP Hargita megyei képviselője volt 2008–2016 között
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. augusztus 19.
Székelyszentistváni ünnepség
Makfalva község önkormányzata, Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva történelmi egyházai augusztus 20-án 22. alkalommal tartják meg államalapító királyunk ünnepét. Az ünneplők 9.45 órakor találkoznak a csókfalvi unitárius templomnál, majd 10 órakorsor kerül a zászlóavatásra, a polgármester köszöntőjére. 10.30 órától fényképalbumot mutatnak be, majd dr. Raffay Ernő történész tart előadást. 12 órától ökumenikus istentisztelet lesz a székelyszentistváni templomban, majd 13 órától Péter Ferenc megyei tanácselnök, Izsák Balázs, az SZNT és Bíró Zsolt, az MPP elnöke mond ünnepi beszédet, ezt követően felavatják a székely vértanúk emlékére állított kopjafákat. 14 órától borkóstoló és bográcsolás lesz, fellép a Hatszentcsók néptánccsoport, énekel Mátyus Vilmos és zenekara.

2016. augusztus 21.
A magyar államiságot ünnepelték Hármasfaluban
Szinte maratoni hosszúságú ünnepség heszíne volt szombaton Hármasfalu, ahol országalapító szent királyunk ünnepén felhúzták a Székely zászlót, majd Szent István előtt tisztelegtek, végül a Makk-féle összeesküvés 1854. évi áldozatai tiszteletére állított kopjafákat lepleztek le.
Csókfalván szombat délelőtt fúvószene mellett gyülekeztek az ünneplők az unitárius templom melletti világháborús emlékműnél. Tőkés Lóránt lelkésztől tudjuk, hogy ezen a helyen Orbók Gyula lelkész 1941. július 28-án nemzetiszín zászlótartó rudat emeltetett, amelyre „megváltó szent csodaként” felvonták a nemzeti lobogót. Vass Imre makfalvi polgármester azzal biztatta az ünneplőket, hogy mindennek eljön egyszer az ideje. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hisz mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, „vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét”, Székelyföldet, a hegyeinket, a Kis-Küküllőt, és egymást, akik még megmAradtak székelynek, magyarnak a zivataros évszázadok alatt.
A székely zászló felvonását és megáldását követően a templomban Tőkés Lóránt lelkész bemutatta az önkormányzat támogatásával nemrég megjelent kiadványát. Az Apáink arcában című füzetben csókfalvi régi fényképek gyűjteménye a falu múltjának, kultúrájának egy kis lenyomatát mutatta be. Ma mindennapi dolog a fotózás, de száz éve annál hatalmasabb értéke volt egy fényképnek, amely egy életben egyszer vagy épp egy emberi élet utolsó perceiben készült – hívta fel a figyelmet a gyűjtő.
Ezután az ünneplők nemzetiszínű és székely zászlók vezetésével a székelyszentistváni templomba vonultak, ahol az ünnepi alkalomból Boldizsár Ferenc katolikus lelkész méltatta Szent István örömünnepét, „amikor másképp dobban a szívünk”.
A dalárda előadása után a templomkertben álló szobornál Szabó Árpád megyei tanácsos kifejtette: Szent István olyant alkotott, aminek ezer év távlatából is mindenki hódol, és nekünk is ez a kötelességünk. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy István létrehozta a magyar államot és azt közjogi alapokra helyezte, ezért lehetett Magyarország évszázadokon át a nyugati civilizáció védelmezője.
Magyarország üzenetét Farkas Balázs Csíkszeredai konzul tolmácsolta: Szent István államot alapított, felvette a nyugati kereszténységet, megteremtette a jövő szilárd alapjait. Az ő bölcs belátása és tevékenysége arra is figyelmeztet bennünket, hogy fel kell ismerni a közös nemzeti érdeket, és ezekről világnézettől, meggyőződéstől függetlenül meg kell tudni egyezni.
Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után az ünneplés a szemközti Barátosi-udvarháznál folytatódott, ahol a helyi gazdakör helyet adott három kopjafa felállítására. A Makk-féle összeesküvésben való részvétel miatt Marosvásárhelyen kivégzett Török János, Horváth Károly, Gálfi Mihály neveit jelző oszlopok állnak itt ezután, de ez emlékeztet a többi négy Székelyföldön kivégzett vezetőre, és azokra, akiknek halálos ítéletét várfogságra változtatták, közöttük a szentistváni Musnai Pálra, aki tíz évig raboskodott. A három oszlopot a helyi Sándor János fafaragó mester készítette a gazdakör, Nemes József elnök és Csonta Ferenc tanácsos kezdeményezésére.
Gligor Róbert László

2016. augusztus 22.
Isten áldja Önöket, Isten óvja a Nemzetet!
Szent István-napi rendezvények Hármasfaluban
,,Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót, amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek. Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltószó leszek a pusztában..."
Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolataival köszöntötte Vass Imre, Makfalva község polgármestere a csókfalvi unitárius templom előtt, a turulmadaras háborús emlékműnél egybegyűlteket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepén.
Székelyföld autonómiája is eljön egyszer…
Vass Imre hangsúlyozta: "Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kell hogy viselje nemzete érdekét, felelősséget kell érezzünk egymás iránt, ennek a felelősségnek a terhét vállalnunk kell hittel, erkölcsös lélekkel".
Kijelentette: minden idő eljön egyszer, csak tudni kell rá várni. Székelyföld önrendelkezése, autonómiája is eljön egyszer, csak küzdeni kell érte nap mint nap, kitartóan és egységesen.
Emlékeztetett, hogy nemrég törvényszéki végzéssel vétették le a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót, az Atosfalva, Szentistván, Csókfalva helységnévtáblákat, de – ígérte – újabb és újabb zászlók fognak megjelenni a község területén, s más formában, székely furfanggal a helységnévtáblák is vissza fognak kerülni a helyükre. Ebben a küzdelemben kérte Makfalva község minden polgárának a támogatását.
Vass Imre egyebek mellett kijelentette: "A mai napon azért gyűltünk itt össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egybe tartott minket itt, a Kárpát-medenceében. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hiszen mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét: Székelyföldet. Vigyázzuk a hegyeinket, a Kis-Küküllő mentét, községünket, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk székelynek, magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt".
A beszédet követően felavatták a piros-fehér- zöld zászlórudat, amelyre a polgármester és Csonta Ferenc, a történelmi vitézi rend tagja felvonta a székely zászlót. Áldást mondott Tőkés Lóránt unitárius, Kiss Dénes református lelkész, valamint Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor.
Albumbemutató és történelmi előadás
A székely és magyar himnusz eléneklése után a rendezvénysorozat az unitárius templomban folytatódott, ahol Tőkés Lóránt bemutatta az Apáink harcában, csókfalviak régi felvételeken – több mint 50 régi fényképet és hét bejegyzést tartalmazó – fotóalbumot, majd Raffay Ernő történészprofesszor tartott előadást 1916 – román betörés Erdélybe címmel.
Az előadás után az egybegyűltek a fúvószenekar kíséretében, székely zászlókat lengetve, gyalog vonultak a székelyszentistváni református templomba, ökumenikus istentiszteletre, amelyen Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor hirdetett igét. Hatalmas ünnepnek nevezte Szent István ünnepét, amikor minden magyarnak "másképp" dobban a szíve, hisz "magyar államiságunkat köszönhetjük neki". István titkának az imát nevezte. Királyunk kapcsolatban az egyházzal, megerősítette azt, amit apja, Géza elkezdett, a keresztény kultúrkör kiépítését. Arra intette a híveket, hogy Istvánhoz hasonlóan bölcsességet kérjenek Istentől, mert az építés nemcsak István feladata volt, a miénk is: tovább kell építeni az országot, a nemzetet, a hazát.
Kopjafaavatás
Az istentisztelet végén fellépett a hármasfalui ökumenikus dalárda, majd a templom udvarán található Szent István-szobor koszorúzására került sor. Beszédet mondott a megyei tanács részéről Szabó Árpád, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A himnusz eléneklése után leleplezték a székely vértanúk emlékére felállított, a Sándor János által készített kopjafákat Székelyszentistvánon, Erdély egyetlen településén, mely államalapító nagy királyunkról kapta a nevét.
A délután a kikapcsolódásé volt, a rendezvénysorozat borkóstolóval, bográcsozással, valamint a helyi Hatszentcsók néptánccsoport műsorával folytatódott. Fellépett Mátyus Vilmos és zenekara.

2016. szeptember 3.
Láthatáron a huszonötödik
Jövőre jubilál a makfalvi Nagy Pál Képzőművészeti Alkotótábor. Augusztus 28-án a helyi művelődési házban nyílt kiállítással a XXIV. táborozás ért véget. Ez a megye legrégebbi nyári művésztelepe, az alkotókat 1979-ben hívták össze először a Maka vára alatti nagyközségbe. Akkor az oda igyekvő Nagy Pálék tragikus balesete szakította félbe a kezdeményezés szépen eltervezett kibontakozását, és az ilyenszerű szervezkedéseket keményen ellenző hatalom is megtette a magáét, a tábor igazán csak a rendszerváltás után válhatott azzá, aminek a tervezői elképzelték, de a művésztelep az eltelt közel negyedszázadban valóban a település és a Makfalvát övező kisrégió egyik legismertebb megvalósításává vált. Főnixsorsú, hiszen úgy alakult, hogy mindegyre elveszítette nagy lendülettel és hivatástudattal tevékenykedő működtetőit, ami miatt léte többször is veszélybe került, de mindig akadtak olyanok, akik az ügy mellé álljanak, és valamivel gazdagítsák azt, amit elődeik elkezdtek. Évről évre gyarapodott a tábor, a nyaranta kapunyitó makfalvi műgyűjtemény pedig folyamatosan bővíti bemutatandó értékeit. A Wesselényi Művelődési Egylet a főszervező, Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, aki az indulástól szíve-lelke volt az ügynek, a fiatalokat is bevonta a szervezésbe, Péterfi Levente alelnök fáradhatatlan a tábori teendőkben. Ők ketten már a 25. összejövetelre gondolnak, kiadványban is szeretnék felmutatni mindazt, amit művészeti vonatkozásban sikerült létrehozniuk.
Az idei alkotó együttlét is eredményes volt. Már előtte rendbe tették a makfalvi kollekció válogatott anyagát felvonultató Pincegalériát. Nyitva a Kusztos Endre-emlékszoba is. A Nagy Pál Alkotótábor pedig munkára serkentő, ihlető környezetet teremtett a meghívásra jelenlétével válaszoló 18 művésznek. A mindenkit saját példájával ösztönző festő, grafikus, a vitalitásával fiatalabb kollégáit is megfertőző Kusztos Endre, a tábor meghatározó személyisége személyesen már nem lehetett jelen, de szelleme, közismert igényessége mindvégig éreztette hatását. A természet, a szülőföld vonzásában, a modern világ, az életmód változásával eltűnőben levő ősi értékek megörökítésének a jegyében dolgoztak a festők, grafikusok, szobrászok, népművészek, akik úgy érzik, ilyen vonatkozásban még sok feladat vár rájuk a továbbiakban. A tárlatnyitón erről társai nevében is szép hitvallást tett Sz. Kovács Géza. Ő Segesvárról tér vissza minden augusztusban Makfalvára. Mások Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Tordán, Kolozsváron, Komáromban, Debrecenben, Székelykeresztúron, a község szűkebb környezetében éltetik magukban a tábori élményeket, és dolgozzák fel később a vázlataikat. A többség törzsvendég, rokoni, baráti, lelki kapcsok kötik őket Makfalvához. Érthető, hogy a kiállított munkákból szétsugárzó érzelmi töltet is megérinti a nézőket. A táj, a Küküllő mente látványvilága, a népélet jellegzetességei, a helyi népművészet, az emberi karakterek általában a primer élmények kivetüléseként jelennek meg a falakon, talapzatokon, de biztos, hogy az itt megfordulók később feldolgozandó, elmélyültebb, áttételesebb alkotásaiban is testet öltenek majd. Talán a népművészet masszívabb jelentkezése is egy olyan sajátosság, amivel a makfalvi tábort felruházhatjuk. Ez is olyan vonás, ami vonzó színekkel, formákkal, ízekkel telíti az idei termést, akárcsak az előzőeket is. A mostani kínálat Bálint Zsigmond, Doszlop Lídia, Joó Dénes, Kádár-Dombi Péter, Kalló László, Károly-Zöld Gyöngyi, Kedei Zoltán, ifj. Kovács Árpád, Kováts Mátyus Erzsébet, Láng Eszter, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Orbán Irén, Réthi Botond, Sándor János, Suba László, Sz. Kovács Géza, Vass Mária munkáiból állt össze tetszetős, derűs mozaikká. (nk)

2016. szeptember 10.
Biró Zsolt és Kulcsár Terza József mehet a parlamentbe
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Kulcsár Terza József, a párt Kovászna megyei szervezetének elnöke szerepel majd befutónak számító helyen az RMDSZ jelöltlistáin az év végén tartandó romániai parlamenti választásokon – döntötte el pénteken a párt bővített elnöksége Makfalván. Amint Biró Zsolt pártelnök az MTI-nek elmondta, a párt országos elnökségének bővített ülésén rangsorolták a jelölteket, és elfogadták annak az együttműködési megállapodásnak az előre egyeztetett szövegét, amelyet a párt az RMDSZ-szel köt meg a jövő hét folyamán. Biró Zsolt elmondta, a román választójogi törvény nem teszi lehetővé, hogy koalíciós szerződést kössenek, hiszen koalíció esetén a választási küszöb olyan mértékben megemelkedne, hogy azt a magyar pártok koalíciója nem tudná átlépni. Ezért az MPP jelöltjei az RMDSZ jelöltlistáján mérettetnek meg a választásokon.
Hozzátette: erre az teremt lehetőséget, hogy az RMDSZ érdekvédelmi szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Így az MPP tagjai anélkül lehetnek az RMDSZ-nek is a tagjai, hogy le kellene mondaniuk a párttagságukról. Biró Zsolt azt is elmondta, hogy az RMDSZ jelöltlistáján parlamenti mandátumot szerző polgári párti politikusok az RMDSZ frakciójában fognak tevékenykedni.
Pénteken ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa is, amely arról döntött, hogy a szövetség Kovászna megyében és Udvarhelyszéken ajánl fel egy-egy befutónak számító helyet az MPP jelöltjeinek – közölte a Maszol.ro portállal Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az államfő december 11-ére tűzte ki a parlamenti választásokat. Ezeken a romániai választók megyei pártlistákra adhatják majd le szavazataikat. Kovászna és Hargita megyében az elmúlt 26 év választásain csaknem valamennyi parlamenti mandátumot az RMDSZ jelöltjei szerezték meg.
MTI
Erdély.ma

2016. október 26.
Gyúljanak ki az autonómia fényei Székelyföldön!
A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére ezentúl október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja lesz. Ennek jegyében felhívással fordultunk a világ keresztény magyar gyülekezeteihez, hogy idén október 30-án szentmiséken, istentiszteleteken imádkozzunk Székelyföld területi autonómiájáért. Szintén felhívásban, de személyes megkereséssel is kértük Székelyföld önkormányzatait, vállalkozóit, civil szervezeteit, hogy ugyanezen a napon 17,30 órától, őrtüzekkel, fáklyákkal, gyertyákkal világítsák ki Székelyföld minden települését, nyomatékosítva az autonómia iránti elkötelezettségünket, s tiltakozva a román kormány erőszakos – számunkra hátrányos – a közigazgatás átszervezését célzó tervei ellen. Levélben kértük partnerségre a politikai pártokat, szervezeteket, senkitől nem érkezett visszautasítás. Sőt, például Csíkszéken az RMDSZ közleményben is támogatta az eseményt, s ezt erősítik meg a politikai pártok közös sajtótájékoztatójával is. A rendezvényeken elhangzik a Székely Nemzeti Tanács által elkészített kiáltvány is, melyet román és angol nyelven eljuttatunk a hazai, illetve nemzetközi szervekhez, diplomáciai kirendeltségekhez.
A teljesség igénye nélkül néhány helyszínt emelünk ki, azzal az általános érvényű kéréssel, hogy a résztvevők az őrtüzek mellé is vigyenek fáklyákat, gyertyákat, és minél több, a román hatóságok által üldözött székely zászlót.
Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban a 48-as emlékmű előtt gyúlnak gyertyák, Székelyföld térképét is gyertyákkal jelenítjük meg, majd ezt követően a Míves Házban nemzetközi kiállítás nyílik Alkalmazott autonómia címmel.
Sepsiszentgyörgyről élő kapcsolásban jelentkezik a Magyar Televízió is, miként a farkaslaki Gordon tetőről és Makfalváról is. A Kovásznához tartozó Csomakőrösön, miként a tavaly is, gázolajas fűrészporral kirakott Székelyföld térkép fog lobogni az őrtűz mellett, de máglyák fognak fényleni a történelmi helyszíneken is, az Óriáspince-tetőn, a Perkőn, vagy a zabolai Halom-tetőn és az ozsdolai Hilib-tetőn. Baróton a Milleneumi parkban gyúlnak fel az autonómia fényei. Marosszéken Makfalva mellett a község minden településén tüzek gyúlnak. Csíkszeredában a Mikó vár melletti parkolóban állítanak máglyát, de fénybe borul a gyönyörű Gyimesek völgye és a csíki medence is. Székelyudvarhelyen a Bethlen-negyedi parkban gyúlnak gyertyák, Székelykeresztúron a Jézuskiáltónál lobban lángra az őrtűz. A helyszínek listáját az esemény Facebook-oldalán lehet megtekinteni. A szervezők méltóságteljes tüntetésre kérik a résztvevőket, valamint arra is, hogy tartsák be a tűzrendészeti előírásokat.
Kiáltsuk együtt: Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Gazda Zoltán,
megbízott főszervező Erdély.ma

2016. november 15.
Színjátszó fesztivál Erdőszentgyörgyön
Közösségformáló játék
24. alkalommal ad otthont Erdőszentgyörgy a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszó fesztiválnak. A hét végén, péntektől vasárnapig zajló rendezvényt a Bodor Péter Művelődési Egyesület a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjával közösen szervezi a helyi kultúrotthonban, támogatók: a Maros Megyei Tanács, Erdőszentgyörgy városi tanácsa, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ. Az évtizedek során hagyományossá vált fesztivál részleteiről Kovrig Magdolnát kérdeztük.
– Amikor csaknem két és fél évtizeddel ezelőtt elindítottuk ezt a fesztivált, elsősorban a helyi és környékbeli színjátszókat szerettük volna megszólítani. Időközben aztán a régiek elmaradtak, helyettük újak jöttek. A szászrégeni színjátszókkal a legrégebbi a kapcsolatunk, ők szinte minden fesztiválunkon jelen voltak, most is többen – gyermek-, ifjúsági és felnőttcsoporttal – jönnek. Régóta tartjuk a kapcsolatot a magyarországi, celldömölki Soltis Lajos Színházzal is, amely egy majdnem hivatásosnak számító társulat. Természetesen őket is várjuk, akárcsak a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Társulatot, a mezőkövesdi színjátszó egyesületet, a makfalvi, csíkfalvi gyermekeket, a nyárádgálfalvi két csoportot. Visszatérő vendégünk lesz a szovátai Szarkafészek felnőttszíntársulat és a dicsőszentmártoni csoport. A Kolozs megyei Magyarfenes színjátszói viszont első alkalommal érkeznek hozzánk. A fesztiválon az erdőszentgyörgyi két gyermekcsoport, illetve a két nagyobb csoport – az 5–8. osztályosoké és a középiskolásoké – is mutat be előadást.
– Beszéljünk egy kicsit a programról.
– Péntek délután 3 órakor kezdünk a felújított erdőszentgyörgyi kultúrotthonban. Ekkor a gyermekcsoportok, diákszínjátszók lépnek közönség elé, este pedig a mezőkövesdiek szórakoztatnak. Szombaton szintén 3 órai kezdettel a felnőttcsoportoké a színpad. Vasárnap már délelőtt elkezdődnek az előadások, ekkor az erdőszentgyörgyi és a csíkfalvi színjátszók szerepelnek. A produkciókat korcsoportonként értékeli a szakavatott zsűri.
– Mi a legfontosabb célja, üzenete ennek a fesztiválnak?
– Elsősorban a műkedvelő színjátszás színvonalát igyekszünk évről évre emelni. A színjátszás fontos szerepet kap a szép magyar beszéd művelésében és a személyiségfejlődésben is. A többi színjátszó csoporttal nemcsak ezen a fesztiválon, hanem más hasonló rendezvényeken is találkozunk, egy kis közösség formálódott belőlünk az évek során.
Nagy Székely Ildikó

2017. február 9.
Biró Zsolt: most esélytelen az autonómiastatútumról szóló vita
A Magyar Polgári Pártnak az RMDSZ listáján tisztséget nyert két parlamenti képviselője hat irodát nyit Székelyföldön. Továbbá lapunk azt is megtudta, hogy az autonómia kérdését érdemben szeretnék tárgyalni, amire a mostani helyzetet nem tartják alkalmasnak.
Mindhárom székelyföldi megyében két-két parlamenti képviselői irodát tervez nyitni a Magyar Polgári Párt. Erről Biró Zsolt pártelnök számolt be lapunk érdeklődésére. Megtudtuk, Kulcsár-Terza József Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Csíkszeredában, míg Biró Zsolt Marosvásárhelyen, Makfalván és Székelyudvarhelyen fogadja majd a lakosság észrevételeit, javaslatait.
„Marosvásárhelyen a prefektúra, azaz a régi városháza épületének 82-es szobájában lesz az irodám. Emellett Makfalván is főleg a Küküllő-mentiek rendelkezésére állunk, a településen eddig Borbély László működtetett képviselői irodát. Továbbá fontosnak tartom, hogy az MPP fellegvárának számító Székelyudvarhelyen is legyen a pártelnöknek irodája. Mindezek hamarosan megnyílnak” – mondta érdeklődésünkre a képviselőház oktatási bizottságában tevékenykedő Biró Zsolt.
Lapunk továbbá arra is kíváncsi volt, hogy mikor várható az RMDSZ-MPP autonómiatervezet benyújtása a parlamentbe, illetve az önrendelkezés témáját mikor tervezik a képviselők elé vinni. „Az autonómiát sosem tehetjük zárójelbe. Minden lépés, amely a valós decentralizációt szolgálja, az az önrendelkezés irányába is elmozdulást jelent. Emellett kétség nem férhet hozzá, hogy az autonómiastatútumot is iktatni kell, de annak nincs sok értelme, hogy az MPP képviselői akár naponta iktassák és minden alkalommal vita nélkül lesöpörjék az asztalról. Akkor kell ezt letenni, amikor valamennyi esély mutatkozik arra, hogy erről valós politikai vitát folytassunk, legalább a szakbizottságokban, de miért ne, a plénumban is. Így elmondhatnánk, hogy mit értünk kulturális autonómia alatt, mit jelentene a területi autonómia, és mindezt miért tartjuk fontosnak” – fogalmazott a Vásárhelyi Hírlap kérdésére Biró Zsolt.
Ami a Btk. és a perrendtartás módosítását, valamint az emiatt kialakult helyzetet illeti, Biró Zsolt elmondta, ez a gond nem újkeletű, hiszen az elmúlt kormányok összesen 156 alkalommal módosították a rendelkezéseket.
A kormánypártokkal kötött megállapodás pedig erre nem vonatkozik, hanem a magyarságot érintő kérdéseket és infrastrukturális beruházásokat érint. „Ezekben a kérdésekben még nem történt olyan, amiért fel kéne rúgnunk a megállapodást. Amikor majd például a marosvásárhelyi iskolaügyekben nem lesz előrelépés, akkor felülvizsgáljuk az egyezséget” – ismertette a parlament magyar frakciójának álláspontját Biró.
Hétvégén kongresszust tart az MPP
A hétvégén Szatmárnémetiben kongresszust tart az MPP, amelynek legfőbb napirendi pontja a teljes körű tisztújítás és az alapszabály-módosítás. Az eseményre nyolc megyéből mintegy 90 küldöttet várnak, valamint erdélyi és magyarországi meghívottakat. A szervezéssel megbízott Salamon Zoltán, az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke szerint a kongresszus ünnep és munkaülés is egyben, amelyet a számadás, a mérlegkészítés és az új kihívások alakítanak. A pártelnöki tisztségre egyedül Biró Zsolt pályázik, és egy új testület létrehozását is kezdeményezik, amely a párt választott tisztségviselőiből – polgármesterek, tanácsosok, parlamenti képviselők – áll majd.
Gáspár Botond

2017. február 11.
MPP-tanácskozás: újraválasztották Biró Zsoltot
Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán február 11-én, szombaton.
Biró Zsolt egyedüli jelölt volt a tisztségre, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot. Kongresszusi beszédében Biró Zsolt ahhoz kért felhatalmazást a küldöttektől, hogy az erdélyi magyar politikai párbeszéd mélyítésén és bővítésén dolgozzon, és ebbe mindenkit bevonjon, „aki erre készen áll”.
Úgy vélte: az eddigi eszköztelenségéből kilépő pártnak az lesz a feladata, hogy a 15 polgármestere által vezetett településeken javítsa az emberek életkörülményeit, a bukaresti parlamenti jelenléte által pedig hozzájáruljon a romániai magyar érdekképviselet hatékonyságának növeléséhez és a román–magyar kapcsolatok javításához. Meglátása szerint az MPP hatékony eszköz lehet abban, hogy több mint negyedszázad után Romániában is lezáruljon a posztkommunizmus kora, hogy „a 89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból az ország végre jogállammá váljon”.
Úgy vélte: a párt ahhoz is hozzájárulhat, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatban a magyaroknak megígért teljes nemzeti szabadság Székelyföld területi autonómiájában és az erdélyi magyar kulturális autonómiában öltsön testet. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Székelyföldön nem a jogelméletileg legjobb, hanem a „lehetséges legjobban és legegységesebben támogatott autonómiatörvény-tervezetre van szükség”.
„Az RMDSZ-nek azt ígérjük, hogy miként a politikai versenyben, úgy a politikai együttműködésben is mindig kiszámíthatóak leszünk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra számíthat részünkről, hogy nem fogjuk elkövetni velük szemben azokat a hibákat, amelyeket ők követtek el az MPP-vel szemben” – fogalmazott Biró Zsolt.
Biró Zsolt szerint „kutyakötelesség” megtalálni annak a módját, hogy az erdélyi magyar többpártrendszer ne gyengítse, hanem erősítse a nehéz kisebbségi sorban levő magyarságot. Úgy vélte: mára egyértelművé vált, hogy azok is tévedtek, akik „ördögtől valónak gondolták, ha mások megbontják a politikai egységet”, és azok is, akik „azt gondolták ördögtől valónak, ha valakik képviseleti kizárólagosságra törekednek”.
Arra is emlékeztetett, hogy a korrupció elleni harc az MPP soraiból szedte az első ártatlanul meghurcolt magyar áldozatot. A bíróság ugyanis jogerős ítéletben mentette fel a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Rácz Károly volt kézdivásárhelyi polgármestert, akinek azonban kettétörte politikai pályáját az ellene indított eljárás. A felszólaló küldöttek sorában Kulcsár Terza József parlamenti képviselő bejelentette: törvénytervezetben készül kezdeményezni, hogy március 15. is legyen munkaszüneti nap Romániában.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta: ellene is eljárást indított a DNA egy városházi tisztviselő feljelentése alapján. Megjegyezte, a feljelentője zsarolásként értelmezte, hogy ő a város érdekét próbálta érvényesíteni. „Azt mondom az EMNP vezetőinek, hogy gondolják át az elmúlt időszakot, és legyen meg bennük az az alázat, hogy egy sorba kell állnunk, Székelyföld jövőjét együtt kell építenünk. (...) Összefogás, alázat nélkül nincs eredmény” – üzente az EMNP meghívottként jelen levő alelnökéhez, Zakariás Zoltánhoz szólva Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.
A kongresszus megválasztotta a párt öt alelnökét, és az alapszabály módosításával létrehozta az országos választmányt, amelyben az elnök és az alelnökök mellett a párt színeiben megválasztott polgármesterek és a megyei szervezetek elnökei kaptak helyet. Az országos tanács posztumusz vasakarat díjjal tüntette ki a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Márton Zoltánt, a párt volt alelnökét, a Maros megyei Makfalva volt polgármesterét.
kronika.ro

2017. február 20.
Vass Áron, a makfalvi szobrász
Egy méltatlanul elfeledett székely szobrászt ajánlok a tisztelt olvasók figyelmébe, akit az állatszobrai tettek leginkább híressé. Az ember azt hinné, hogy a padlások már nem rejtegetnek kincseket, miközben minap a Mester egyik eddig ismeretlen munkájáról törölgette a port Csonta Ferenc csókfalvi barátom.
Először ismerkedjünk meg az alkotóval. Vass Áron Makfalván született 1891. január 17-én, Vass Lajos és Albert Julianna 13. (!) gyermekeként. Iskoláit a makfalvi Wesselényi-féle népiskolában végezte, ahol hat osztály abszolválásáról szerzett bizonyítványt. A továbbtanulás vágya ez időben igen nagy volt benne, de szülei hazarendelték a Székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskolából. Ezt követően csak az olvasás maradt számára az egyetlen vigasz és kitörési lehetőség, de a szobrászkodást sem hagyta abba, folyamatosan alkotott, kitapasztalta a különböző anyagokban rejlő lehetőségeket, szerszámokat vásárolt és kísérletezett a formákkal. Nem látogatott műtermeket és nem vett órákat nagy mesterektől. Igazi művészeti iskolája a nagy természet volt, a maga örök szépségeivel, mestere pedig a veleszületett tehetség. Állatszobrai mellett, melyek nevét ismertté tették, kompozíciós témákkal is foglalkozott mint Medvetáncoltató, Szántó székely, Székely fazekas, Üstfoltozó cigány. Az 1920-as évektől kezdődően több városban volt kiállítása: Kolozsvár, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Torda. Szobrai azonban eljutottak Olaszországba, Hollandiába és Argentínába is. A Ferguson traktort és jó cimboráját, a csókfalvi Csonta Endre komáját 1934-ben "fogalmazta" szoborba, de az alkotás sokáig a padlástérben húzódott meg. Nem csoda, hiszen a kulákvilág igencsak megtépázta Endre barátját, pedig keménykötésű székely gazda volt, aki egykönnyen nem adta fel a harcot az elvtársakkal szemben. A mester eredetileg a traktor mellett állva mintázta meg lelki jó barátját. Időközben a kíváncsiskodó gyerekkezeknek köszönhetően az agyagból készült kormányos kidőlt a gép mellől. Az alkotás restaurálásra szorul, de így is egy remekmű. A padlás kidobta magából, hogy mások is lássák.
Ki tudja, hány nagyszerű alkotás várja még a padlások zegzugában, hogy újra láthassa a nagyközönség!? A Mester, a makfalvi állatszobrász viszont nagyobb hírverést érdemelne. Vass Áron életének 89. évében, 1979. október 24-én hunyt el Makfalván.
Balázs Árpád
eloszekelyfold.com

2017. március 30.
Nemsokára lesznek hármasfalusi táblák
Ha nem tetszett a kétnyelvű, lesz egynyelvű
Még nincsenek kivitelezve, de nemsokára lesznek új falunévjelző táblák Hármasfaluban – tudtuk meg Makfalva község polgármesterétől.
Vass Imre néhány nappal ezelőtt megkeresésünkre megerősítette: rövid időn belül magyar nyelvű helységnévtáblákat szerelnek fel a ma Hármasfaluként emlegetett települést alkotó, egykor önálló három faluja határán. Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva nevét a kommunista hatalom törölte el, de az emberemlékezet számontartja, sőt most is ezeket a neveket használják a Kis-Küküllő menti emberek. A községvezetés 2014-ben hivatalos, kétnyelvű táblákat függesztett ki a három falu határán, de rendőrség jelzésére az útügyi ható- ságok kérték ezek eltávolítását olyan nevetséges indokokkal, hogy megtévesztőek, elvonják a gépkocsivezetők figyelmét, s foszforeszkáló fényük miatt is közlekedési szempontból veszélyesek. Mivel ezt nem tette meg a községvezetés, a megye prefektusa beperelte az önkormányzatot, így tavaly végül eltávolították a táblákat, de nem mondtak le arról a szándékukról, hogy az egykori faluneveket kifüggesszék. Vass Imre szerint fából kivitelezett, az előző táblákhoz hasonló méretű, szépen kidolgozott, zsindelytetővel ellátott fatáblákat helyeznek ki, hogy azok ne legyenek sem „megtévesztőek”, sem „veszélyesek”, és mindezt turisztikai tájékoztatás céljából teszik, továbbá egy kis műanyag táblát is elhelyeznek a tartóoszlopon, amelyen tudatják, hogy ezeket a falunevezeket mikor és hogyan „tüntette el” a hatalom. A közel három évvel ezelőtt kihelyezett tábláktól eltérően a mostani feliratok viszont már csak magyar nyelvűek lesznek – tette hozzá az elöljáró, aki elmondta: egy erdőszentgyörgyi mesterrel tárgyaltak a kivitelezésről, s bár még nem véglegesítették a tábla alakját, kinézetét, hamarosan hozzálátnak a kivitelezéshez. Ugyanis a helyi lakosság számontartja ez irányú ígéretüket, úgy ahogy a népszavazást is, amelyet azért írnának ki, hogy a három település hivatalosan visszakapja az egykori nevét. Erre a lépésre azonban még nem került sor, mivel az utóbbi időben a kelleténél is több munkát, pályázatot vállalt be az önkormányzat, ezért egyelőre a népszavazás kérdése kissé eltolódott, de erre is időt fognak szakítani – magyarázta Vass Imre. A kommunista hatalom eltörölte, de az emlékezet számontartja a faluneveket

2017. május 12.
Legendák előadás-sorozatába kezd a Bekecs
Tündérek, ördögök, székelyek, mondák
Jövő héten tartja legújabb darabjának bemutatóját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes: a Legendák kertjében című produkcióval legalább akkora sikerre számítanak, mint amit tavaly a Hamupipőkével elértek.
Új produkcióval lép közönség elé a Bekecs táncegyüttes, tavalyi mesejátéka után ezúttal a legendákhoz nyúlt. Egyik kolléga ötlete volt, hogy felkeressék a Székelyföldi Legendáriumot, és egy ilyen jellegű előadást készítsenek – árulta el Benő Barna Zsolt együttesvezető. Úgy gondolták, a Hamupipőke után időszerű lenne helyi, minket jellemző dolgot keresni forrásként, amiből mesét lehet építeni. Egyrészt, hogy a gyerekek megismerjék a helyi meséket, legendákat, hogy rájöjjenek, a világ nemcsak Andersen meséiből áll, másrészt ezek a történetek, legendák itt vannak körülöttünk.
Az előadás öt legendára épül: Tündérek gyülekezőhelye (Makfalva), Paladomb tündérei (Nyárádszentimre), Isten széke, Az Ördög-tó (Libán) és a Gyilkos-tó mondája. Ezek egymásba kapcsolódnak, egy cselekményszálon futnak, az első négy adja az előadás egyik részét, a Gyilkos-tó mondáját pedig jobban kibontották.
Nincsenek főszereplők
A munkát novemberben kezdte el a csapat, Ivácson László sepsiszentgyörgyi rendező-koreográfus kéthetente utazott Szeredába, ilyenkor két-három napot dolgoztak reggeltől estig, közben más előadásokat is tartottak, csoportjaikat oktatták. Így a darab április végére készült el teljesen, viszont egy kissé megkéstek a jelmezek készítésével, ugyanis az elismert felvidéki Furik Rita jelmeztervező, aki érdekes világot teremtett, betegség miatt egy ideig nem tudott kiutazni, hogy a varrodák munkáját segítse, ezért kénytelenek voltak az előadásokat is eltolni, ugyanis az új jelmezeket meg kell szokni, ugyanúgy a jelenetek közötti átöltözések sem egyszerűek. A zenét Molnár Szabolcs, a Heveder együttes egyik prímása alkotta, de a Legendárium rajzfilmzenéjét is használják. A darabban tíz lány és nyolc fiú vesz részt, és annyira alkalmazkodniuk kell egymáshoz, hogy ha már két szereplő hiányzik, a darabot nem lehet előadni. Nincsenek főszereplők, de van két visszatérő, a Fülöp Eszter alkotta tündér, illetve a negatív elemet megtestesítő Mészáros Zoltán, aki főördögöt, káplárt, zsiványt is játszik, aztán van egy székely ember, egy róka és Eszter (Gyilkos-tó mondája), a többiek tömegszereplők, tündérek, ördögök, mulatozók, erdőjelenet alkotói.
A több történet összekapcsolása nyomán egy nagyon színes előadás született, amely remények szerint a közönség tetszését is elnyeri. Ez az első darab, amit hivatásos együttesként visz színpadra a Bekecs.
Nyilvános próba a bemutató előtt
A darab nyilvános főpróbáját kedden tartották Szovátán, ahol félezernél több gyerek követhette végig két előadásukat. Mivel interaktív előadásról van szó, a bemutató előtt mindenképp főpróbára volt szükség, hogy kiderüljön, miként reagálják le az egyes jeleneteket a nézők, a gyerekek, a hiányosságokat pedig kiküszöbölhessék - magyarázta Benő Barna. A bemutatóra május 15-én kerül sor Nyárádszeredában, ekkor és másnap is két-két előadást tartanak, ahová a helyi és bekecsalji iskolásokat is meghívták. A Nyárád alsó folyásán élők május 30-án Nyárádkarácsonban láthatják a darabot, 31-én pedig Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő középső folyásánál élők. Marosvásárhelyen május 24-én és 25-én 10 és 12 órától két-két előadás lesz a Maros Művészegyüttes előadótermében, június 6-7-én újabb két-két fellépés, amelyből egyik este 7 órától, hogy a felnőttek is láthassák a darabot, hiszen a mondáknak, legendáknak a felnőttek számára is van mondanivalójuk. A darabot a nyáron valószínűleg bemutatják a Tusványoson is, de hazai és magyarországi fesztiválokra is elviszik. Szeretnének erdélyi és székelyföldi turnékat szervezni, és nemcsak a nagyvárosok színházaiban, hanem számos község színpadján is látható lenne. Ezt viszont saját költségvetésből nem tudják megoldani, a jegyeket pedig elérhető szinten (8-10 lej) szeretnék tartani, így feltétlenül támogatókra van szükségük. A tavaly hetven előadást ért meg a Hamupipőke című darabjuk, a Legendák kertjében-nel is legalább ennyire számítanak, de lehet, hogy ennél is többször bemutatnák. Ahol a tavaly felléptek a Hamupipőkével, mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptak, ezért azokra a helyekre ezt a darabot is elviszik, de például Székelyudvarhely körzetében a múlt évinél több előadást terveznek.
Show helyett legenda
Benő Barna bevallotta: eredetileg nem ezt a darabot képzelték el, nem legendákat szerettek volna feldolgozni, hanem Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteményét, de mindenképp örül, hogy a legendákhoz nyúltak, mert ennek a darabnak sokkal mélyebb mondanivalója van, míg a másik darab inkább show-előadás lett volna. Sokat dolgoztak, de az első visszajelzések jók, a gyerekek élvezik, a felnőttek pedig sírtak az előadáson. Kérdésünkre, hogy a Hamupipőke után a Legendák kertjében című darabot mesejátékként, táncjátékként vagy táncszínházként lehet-e meghatározni, Benő elmondta: ennek eldöntését a nézőkre bízza: legendákat dolgoz fel és mesél el a tánc nyelvén.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 23.
Székely majális kilencedszer
Szórakozás és emlékeztetés
Kilencedik alkalommal rendezte meg szombaton Makfalván a helyi önkormányzat, a református egyházközség és a Székely Tanács a Székely majálist. A kedvező időjárás sokakat kicsábított a szabadtéri helyszínre, ahol egész napos szórakozást biztosítottak a szervezők.
A reggeli órákban Makfalva központjában tartottak toborzót a zoltán-étfalvi fúvósok, majd délelőtt 10 órakor méltó pillanattal kezdődött a rendezvény, megkoszorúzták a község elhunyt polgármestereinek emlékére állított emlékoszlopot. Ezután a tömeg lovasok, a fúvósok és hatalmas székely zászlót vivő fiatalok vezetésével a falun végigvonulva ért a majális helyszínére, a Ziegler-kertbe. Makfalva polgármestere, Vass Imre lapunknak elmondta: a rendezvény célja a hagyományok ápolása, tiszteletben tartása, de ugyanakkor ilyen ünnepi hangulat közepette is megerősíteni az emberekben a jelmondatokat, miszerint Marosszék Székelyföld része, és Székelyföld egy és oszthatatlan. A rendezvény a községvezető szerint évről évre bővül, és mindaddig megszervezik, amíg elérik céljukat, Székelyföld területi autonómiáját.
Autonómia a kettétört Európában
Gábor Áron Árpád helyi református lelkész megnyitóbeszédében mindannyiunk sérelmének nevezte, hogy egymástól elválasztó országhatárt kell átlépni, ha magyarországi barátainkkal akarunk találkozni. Ehhez jön erdélyi kisebbségi sorsunknak mindennapi küzdelme, próbája, aggodalma is holnapunkat, megmaradásunkat illetően. Ebben a helyzetben üzeni Isten az ünneplőknek és küzdőknek, hogy a reformáció 500. évében is a magyar és székely embernek az Ő igéjére kell tekintenie. A mi harcaink sokszor emberfelettinek tűnnek, és ebben is csak Istenhez fordulhatunk segítségért – figyelmeztetett a lelkész.
Az ünneplőket köszöntötte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is. A kettétört Európa keleti fele meg akarja őrizni identitását, keresztény gyökereit, és el kell viselnie a hajdani nyugati gyarmatbirodalmak támadásait. Magyarországot ma azért támadják, mert Kelet-Európa hangja lett, szerepe felértékelődött, és a keleti országok természetes szövetségesek. Romániának sincs más útja a megmaradásra, és ezen a Románián belül kell megőriznie Székelyföldnek is a regionális identitását, székely öntudatát – emlékeztetett a politikus. Izsák rácáfolt azokra a hangokra, amelyek azt mondják, hogy a székely autonómiatörekvés kifulladt, kiemelve, hogy ez csak erősödik, bár vezetői ki vannak téve büntetéseknek, a hatóságok üldöztetésének, „de a székely autonómia zászlaját felelmeljük és előre visszük”. Az SZNT nem tér le a 2003-ban választott útról, zászlaja mutatja az irányt, és Székelyföld autonómiastatútuma „világosan leírja, hogy mit akarunk” – emelte ki Izsák, aki szerint a jövőben az autonómia központjait át fogják helyezni a székely székekbe, és ebben az értelemben megerősödik Makfalvának Marosszékben betöltött ebbéli szerepe.
Vass Imre polgármester büszke arra, hogy a makfalvi székely majális mintájára már Budapesten is székely majálisokat szerveznek, de meggyőződésének adott hangot, hogy a makfalvi rendezvény nemcsak a szórakozásról szól, emlékeinkben nemcsak a kikapcsolódás marad meg, hanem az itt elfogadott két kiáltvány is, és megerősít minket abban, hogy az eddig tettek nem voltak hiábavalók. „Mondjuk ki ismét, hogy Marosszék Székelyföld része, Székelyföld egy és oszthatatlan, és valóra fogjuk váltani Székelyföld területi autonómiáját” – hangsúlyozta Vass.
Programok és finom falatok
A továbbiakban a szórakoztatás vette át a színpadot, ahol fúvós- és népi zenekarok, magyarországi vendégek mutatták be műsorukat, a vajdaszentiványi Takács Mihály néptánccsoport négyféle táncot hozott, fellépett a marossszentgyörgyi Vadrózsák is, délután pedig elismert nótaénekesek. Este a könnyűzene kapott főszerepet, a napot a Titán együttes fellépése koronázta meg. A nap folyamán kézművestermékeket lehetett vásárolni a téren, tizenhét bográcsban főztek gulyást, de rostonsültet is lehetett kóstolni, a gyerekeket ugrálóvár, az érdeklődőket íjászat várta, de motoros bemutatóval is gazdagodott a program, s nagy érdeklődés közepette bemutatót tartott a községbeli gyerekeket is foglalkoztató szovátai Tigrisek taekwondo sportegyesület.

2017. június 21.
Elcsendesültek az iskolák
A hét végén lezárult a tanév, elcsitult a diákzsivaj az iskolák udvarán. A tanintézmények egy részéből pénteken, máshol már egy héttel azelőtt elballagtak a végzős nyolcadik osztályosok.
„Az idő, amit talán máig jóformán nem éreztetek, ma titeket szólít. Amiről mostanáig azt hittétek, hogy csak másokkal történhet meg, az elkerülhetetlen bizonyosság lett” – figyelmeztette az elballagó diákokat Csíkfalván Balogh Tünde igazgató, Kerekes József lelkész pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik nyílik meg. „Ahol az ember egyszer gyökeret ereszt, ahonnan legmélyebb önmaga származik, ott mindig biztonságra, otthonra talál. Ez az iskola volt második otthonotok éveken keresztül, jelentsen hát gyökeret egy életen át! Szárnyaitok megerősödtek az elmúlt évek alatt. Próbáljátok most ki őket! Röpítsenek magasra titeket! A középiskola új helyet és új lehetőségeket rejt magában, ahol felfedezitek magatokban a tehetséget, tudást. Ez az első lépcsőfok az Élet, a felnőtté válás felé” – üzente a végzős diákoknak Balogh István polgármester.
A megye számos iskolájában már egy héttel korábban elballagtak a nyolcadikosok, máshol múlt csütörtökön és pénteken. Néhány vidéki iskolában utánanéztünk annak, hány diákkal működtek a nyolcadik osztályok. Nyárádszeredában 78, a szovátai Domokos Kázmér iskolában 52, az S. Illyés Lajos Általános Iskolában 47, Erdőszentgyörgyön 30, Gyulakután 27, Ákosfalva községben 25, Kerelőn és Kerelőszentpálon 22, Búzásbesenyőben, Makfalván és Lukafalván 19-19, Jedden és Székelyszentistvánon 17-17, Nyárádköszvényesen és Balavásáron 15-15, Nyárádremetén, Csíkfalván, Karácsonyfalván és Szénaverősön 14-14, Székelysárdon és Somosdon 13-13, Jobbágytelkén, Koronkán, Kenden és Sóváradon 12-12, Nyárádmagyaróson és Nagyteremiben 9-9, Kelementelkén és Márkodban 8-8, Nyárádgálfalván 6, Szentháromságon és Bözödön 4-4 nyolcadik osztályos járt iskolába, míg Kebeleszentiványon egyetlen tanuló.
Nem szabad nem meglátni az érem másik oldalát sem, hisz az örömbe üröm is vegyül minden évben. Kérdésünkre kiderült: nem mindenki kezdte el hétfőn az országos felmérő vizsgákat, hiszen vannak olyan tanulók, akiknek a nyár még tanulnivalót és a pótvizsga izgalmát is tartogatja, de akad osztályismétlő és egy lezáratlan helyzetű diák is a megkérdezett tanintézetekben. Nagyteremiben, Nyárádmagyaróson, Márkodban, Makfalván, Székelyszentistvánon és Búzásbesenyőben minden diák megméretkezhet a héten zajló vizsgákon, míg Nyárádgálfalván a végzősök több mint fele, Ákosfalva községben 48, Csíkfalván és a szovátai Domokos Kázmér iskolában 43, Jedden 35, Gyulakután 30 százalék nem jelentkezhetett rá.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ Népújság (Marosvásárhely)

2017. június 22.
Célkeresztben a közösségi jelképek: Maros megyében is „vadásznak” a zászlókra
A székely és magyar zászlók, valamint a Székelyföld egységét hirdető – hetek óta levett – molinó eltávolítására szólított fel Maros megye prefektusa számos elöljárót. Lucian Goga a román lobogó tiszteletére inti a polgármestereket. A Krónikának nyilatkozó elöljárók elmondták: háromnapos határidőt kaptak.
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket.
A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is, követelése nyomatékosításaként idézte a jogszabályból, hogy „az állampolgároknak tisztelniük kell a román zászlót és a nemzeti himnuszt, és nem követhetnek el semmiféle olyan cselekedetet, amely sértené ezeket”.
Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”. A prefektus fotósai polgármesterek irodájában is fényképeztek – az éppen távollevő községvezető tudta és beleegyezése nélkül. Háromnapos határidőt kaptak a magyar polgármesterek
Varga József, Gyulakuta polgármestere arról számolt be: három napot kapott arra, hogy a havadtői kultúrotthon homlokzatáról és saját irodájából eltávolítsa a székely zászlót.
„Eleget tettem az utasításnak, mert a prefektus büntetéssel fenyegetőzött. Sajnos nincs akkora zsebem, hogy ki tudjam fizetni a bírságot, illetve a Goga által emlegetett napi ezerlejes kamatot” – panaszolta az elöljáró. Varga József értesülései szerint Lucian Goga feljelentés alapján kezdett intézkedni. A Küküllő menti polgármester úgy véli: barátságtalan gesztusával a kormánymegbízott nemcsak őt, hanem Gyulakuta mintegy ötezer magyar lakóját is megsértette.
Makfalván nemcsak a művelődési ház homlokzatára kitűzött lobogó szúrta a prefektusi „vizsgálóbizottság” tagjainak szemét, hanem a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő országút fölé kifeszített molinó szövege is. „Székelyföld egy és oszthatatlan” – állt a banneren, amit a hagyományos, idén május 20-án tartott Székely Majálisra helyeztek ki. A feliratot már rég leszedték, amikor Lucian Goga május 29-én átiratban fenyegetőzött. A tavalyi majálison a csendőrség tagjai járták a falut, és számolták, hány székely zászló került ki a házakra. Most a molinóba akadtak bele. Az az érzésem, hogy ebben az országban ez a legnagyobb gond, más problémákra nem is jut idő” – fakadt ki Vass Imre polgármester. Lucian Goga nem először kerül összetűzésbe Makfalvával: néhány éve a községhez tartozó Hármasfalut alkotó, egybeolvadt települések hagyományos nevének kiírása ellen indított hadjáratot, amelynek eredményeképp a polgármester tavaly kénytelen volt leszereltetni a kommunista rendszer által feledésre ítélt Atosfalva, Székelyszentistván és Csókfalva nevét megörökítő táblákat. A kormánymegbízott egyébként nevetséges indokkal járta ki a táblák eltávolítását, amelyek szerinte veszélyeztették a forgalom biztonságát.
A prefektus mostani, a székely és magyar zászlókra vonatkozó felszólításának gyulakutai kollégájához hasonlóan Vass Imre is a tetemes pénzbírságtól tartva tett eleget. Vass azonban leszögezte: a makfalviak nem tűrik az efféle megaláztatásokat, a következő ünnepnapon ismét kitűzik a közösségi jelképeket, aztán a prefektus felszólításáig „ottfelejtik” azokat.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését”
Hasonlóan vélekednek a közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödön is, ahol a tavalyi falunapok alkalmával tűzték ki a magyar és a székely zászlót a községháza egykori épületére. A prefektusi felszólítás nyomán a jelenleg vendégházként használt épületről eltávolították a közösségi jelképeket, de Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere lapunknak arról számolt be: amennyiben a bözödiek úgy döntenek, a két zászlónak ott a helye, az önkormányzat megpróbál megoldást találni.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését. A falunak van egy külön tanácsa, amit ott megszavaznak, azt az erdőszentgyörgyi önkormányzatban mi is felvállaljuk” – szögezte le Csibi. Lucian Gogának legutóbb a marosvásárhelyi Dózsa György úton kihelyezett magyar utcanévtáblákon akadt meg a szeme: a prefektus ezek eltávolítására szólította fel a polgármesteri hivatalt, mert szerinte a kétnyelvű táblák kihelyezésére nincs törvényes alap.
Indoklásként a 2015. május 28-án hozott 150-es önkormányzati határozatot hozta fel, amely azonban – amint arra többek között a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) felhívta a figyelmet – nem az utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozott, hanem arra, hogy 30 utcának feltüntetik a köznyelvben máig is használt hagyományos nevét is. Amikor erre figyelmeztették, a prefektus úgy reagált: az, hogy a Dózsa György út nem szerepelt a határozat mellékletében, azt jelenti, hogy nem volt meg az a szándék az önkormányzat részéről, hogy ebbe az utcába is kétnyelvű feliratok kerüljenek. Krónika (Kolozsvár)

2017. július 20.
Magánterületen álló magyar jelképeket támad Maros megye prefektusa
Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül.
Miután az elmúlt hetekben eltávolíttatta a magyarlakta településeken a város- és községházákról a székely, valamint a magyar zászlót, Maros megye prefektusa most a magánterületeken felhúzott kisebbségi jelképek ellen indított hadjáratot, jogászok szerint azonban ezzel átlépi hatáskörét. Lucian Goga kormánymegbízott ezúttal egyházakat, pártszervezeteket, sőt magánvállalkozókat utasított arra, hogy három napon belül távolítsák el székhelyükről a magyar közösségi jelképeket. A prefektust azonban érdekes módon csak a székely és a magyar zászló zavarja, ugyanis egyetlen szállodának sem küldött felszólítást, hogy vonják be az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Törökország vagy Izrael lobogóját.
Az egyház nem a prefektus alárendeltje
Vass Imrét, Makfalva polgármesterét például arra utasította Lucian Goga, hogy a helyi református templom előtt álló rúdról vonják le a székely zászlót. Az elöljáró viszont válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a prefektus által vadászott jelkép az egyház tulajdonában levő területen lobog. „Polgármesterként nem tudok beleszólni, és nem is akarok” – szögezte le lapunknak Vass. A gyülekezet új lelkésze, a 2016 őszén Makfalvára érkezett Gábor Áron Árpád ugyanakkor rámutatott: a zászlórúd és a lobogó a világháborús emlékmű része, amihez az államhatóságnak egyébként sincs semmi köze, hiszen magánterületről van szó. A lelkésznek esze ágában sincs levenni a zászlót annál is inkább, mivel nem ő vonta fel, hanem elődjétől „örökölte”.
Nem számít a jogerős ítélet
Ennél is különösebb, hogy Erdőszentgyörgyön azokat a zászlókat szedetné le a prefektus a szintén egyházi tulajdonban lévő RMDSZ-székházról, amelyek törvényes kihelyezéséről már jogerős ítélet született. A per éppen azért indult, mert a kormánymegbízott 5000 lejes pénzbírságot szabott ki „az úgynevezett székely zászló” és „a minden magyarok zászlajának” kitűzése miatt. A Maros megyei törvényszék azonban tavaly novemberben megállapította, hogy a prefektus hibásan hivatkozott a 2001/1157-es számú kormányrendeletre, hiszen az más országok hivatalos lobogójára vonatkozik, és nem terjeszthető ki önkényesen például a székely zászlóra és a nem hivatalos, címeres piros-fehér-zöld lobogóra. „Van egy végleges, visszavonhatatlan ítélet, amit a prefektus képtelen elfogadni. Ismervén Lucian Gogát, én már tavaly ősszel megjósoltam, hogy újabb kifogást próbál majd találni. Szerintem ismét pereskedni fogunk: döntsön hát a bíróság” – nyilatkozta a Krónikának Csibi Attila polgármester.
Az erdőszentgyörgyi városháza ügyvédje, Menyhárt Gabriella is egyetért azzal, hogy minden bizonnyal újabb bírósági eljárásra fog sor kerülni, ugyanakkor arra is számít, hogy a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă is belép a perbe. Értesüléseink szerint Lucian Goga feljelentés alapján az elektronikai cikkek és tartozékok gyártásával foglalkozó Elektromaros cég tulajdonosait is felszólította arra, hogy székhelyükről távolítsák el a piros-fehér-zöld zászlót. Minden bizonnyal sem a feljelentést tevő személy, sem a kormánymegbízott nem jött rá arra, hogy az épületen nem a magyar, hanem az olasz zászló lobog, különben érthetetlen, miért éppen az olasz tulajdonban lévő vállalkozást szúrták ki, miközben német, holland, svájci, brit, amerikai befektetők tulajdonában lévő cégek háborítatlanul használhatják országuk lobogóját. Az Elektromarosnak továbbított fenyegetés egyébként megtette hatását: a tulajdonos eltávolította Olaszország zászlaját.
Jogászok: mi köze a prefektusnak a magánterülethez?
Jogászok véleménye szerint valós demokráciában a kormány helyi megbízottjának aligha lehet köze a magánterületen lengő zászlókhoz. A szakemberek abban is egyetértenek: a prefektus akciója egyértelműen azt mutatja, hogy Goga nem tartja tiszteletben a jogerős bírósági ítéleteket, holott zászlóügyben két ilyen döntés is született Maros megyében. Az egyiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) képviselve Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nyerte: az eljárást annak nyomán indították, hogy a megyeszékhely rendőrségének vezetője elrendelte az EMNT Klastrom (Mihai Viteazul) utcai székházára kitűzött székely zászló bevonását.
A marosvásárhelyi törvényszék jogerősen kimondta, hogy a székely lobogó nem minősíthető reklámzászlónak, mint amire hivatkozva a hatóság elrendelte a kisebbségi jelkép eltávolítását. A nagyváradi Menyhárt Gabriella az RMDSZ erdőszentgyörgyi szervezetét képviselte a Lucian Goga által 2016-ban indított zászlóperben. A partiumi jogásznak sikerült bebizonyítania, hogy a prefektusnak nincs jogi alapja beleszólni abba, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet magánterületen a román zászló mellett a közösség másik két jelképét, a magyar és a székely lobogót is kitűzte.
A prefektus most is a törvény tiszteletben tartására és a magyar jelképek eltávolítására szólít fel, holott pontosan ő az, aki nem tartja tiszteletben a jogerős ítéletet. Pedig az még ránézve is kötelező” – fogalmazott a Krónikának Menyhárt Gabriella. Az ügyvéd úgy véli: jogállamban mindenképp erős aduásznak kell számítania a néhány hónappal ezelőtt hozott jogerős ítéletnek az esetleges újabb perben. Kincses Előd eközben a zászlótörvény előírásaira hívta fel a figyelmet, a jogszabály ugyanis kifejezetten a román lobogó kitűzési szabályairól rendelkezik, és nem vonatkozik a kifogásolt zászlókra. Jó lenne, ha a prefektus megtanulná azt, amit egy elsőéves jogász is tud: minden szabad, amit a törvény nem tilt” – magyarázta Kincses.
A számos kisebbségi jogvédelmi perben szerepet vállaló ügyvéd hozzátette: kíváncsian várja, hogy a prefektus a villák, panziók, hotelek és szállodaláncok tulajdonosait is felszólítsa más országok hivatalos zászlóinak eltávolítására, hogy a vendéglátók csak a román és az EU-s lobogóval köszönthessék az érkezőket.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag

2017. július 25.
Legendák kertje Nyárádszeredában
Utoljára lép fel Legendák kertjében című előadásával Nyárádszeredában a Bekecs néptáncegyüttes. A produkcióra július 28-án, pénteken este 8 órától kerül sor. A szóban forgó előadásról Ivácson László a következőképpen írt: a Székelyföldi Legendárium, mely közel 180 legendát és mondát tartalmaz, adja az alapját a mi előadásunknak. Célunk, hogy ezt a gazdag örökséget továbbadjuk. Éppen ezért az eddigi kiadványok mellett szeretnénk bemutatni a színpadon is ezt a szép legendáriumot, ezzel együtt megismertetve a Székelyföld szépségeit. Előadásunkhoz innen válogattunk féltucatnyit, és olyan füzérbe fonjuk, hogy egy kerek egész történetet alkossanak.
A gyerekek előtt élőben bontakozik ki egy képzeletbeli meseország, a történelmen túli Székelyföld. Olyan történetekkel ismerkedhetnek meg, amelyek földrajzi helyszínekhez, településekhez, történelmi személyekhez kötődnek. Tartalmuk a történelmi valóság és a képzelet sajátos ötvözete. Ezekben a legendákban és mondákban őseink mesélnek ünnep- és mindennapjaikról, eljuttatva a mai kor gyermekéhez küzdelmeik, örömeik varázslatos és egyben tanulságos krónikáját.
Az előadásunk feladata, hogy mindezt közérthetően, a népi játékok, a mondókák, a rigmusok, a ráolvasások, a népdalok, a népzene és nem utolsósorban a néptánc eszközeivel, a mai kor követelményeinek megfelelően mutassa be a gyerekeknek. Az előadás interaktív jellege aktívan bekapcsolja a gyerekeket a történet alakításába, együtt barangolják be Székelyföldet (a tündérek és lüdércek világát) az előadókkal, segítve őket a próbatételek megoldásában, ők a kincsesláda őrzői, feladatot kapnak, hogy megőrizzék annak kulcsait az ördögök elől, segítenek a székely bácsinak kirakni egy óriás kirakós játékot, amely kijuttatja őt a pokolból, együtt nyitják ki a legendásládát és együtt választják ki a következő legendát, amelyet a színpadon majd előadunk. Ugyanakkor az előadás arra is törekszik, hogy a felnőtteket is visszacsalogassa a mesék, a csodák, az álmodozás világába. Álmodozni pedig mindenki tud és szeret. Nem titkolt célunk az sem, hogy a helyi legendákat, történeteket promováljuk, hogy a közönség megismerje őket, és szorgalmazzuk, hogy nagyobb figyelmet szenteljen nekik, így gyermekeik ezeket is megismerjék a világi, jól befutott idegen eredetű mesék mellett.
Olyan népi mesékről, mondákról, legendákról van szó, amelyek konzerválódtak az évszázadok folyamán, és világirodalmi művekben sem fordulnak elő. Eljött az ideje, hogy bemutassuk mindenkinek ezeket a legendákat, mondákat, és ezeken keresztül szülőföldünket. Előadásunkban a következő legendákat és mondákat dolgozzuk fel: Tündérek gyülekezőhelye – Maka várának legendája, Makfalva, Maros megye. Paladomb tündérei – a Nyárádszentimre határában lévő domb, Maros megye. Istenszéke – a Kelemen havasok délnyugati részén található hegy, Maros megye. Az Ördög-tó mondája – a Libán-tető közelében található tó, Hargita megye. A Gyilkos-tó mondája – a Békási-szoros gyöngyszeme, Hargita megye.
Ezek a történetek oktató jellegűek, leleményességről, kitartásról, szeretetről, furfangos észjárásról, hősiességről, történelmi pillanatokról, bátorságról szólnak. Itt, Székelyföldön, szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, szentnek legendája van. A történetek az itt élő nép emlékezetében maradtak fenn, a szülők szájhagyomány útján továbbadták gyerekeiknek. Népújság (Marosvásárhely)

2017. július 31.
Díszpolgárokat avattak Nyárádszeredában
A hét végi városnapok nyitómomentumaként ünnepélyes tanácsülés keretében díszpolgári címeket és kitüntetéseket nyújtott át a városvezetés.
A 85 éves dr. Jakab Sámuelt volt diákjai kezdeményezésére tüntette ki az önkormányzat mindazért, amivel munkássága révén meghonosította az egyetemi szellemiséget Nyárádszeredában. Az 1989-es rendszerváltás után halaszthatatlan szükségként jelentkezett a romániai felsőfokú anyanyelvű agrároktatás felélesztése, és az akkori helyzetet mérlegelve Nyárádszeredára esett a választás. Jakab Sámuelnek és társainak köszönhetően siker koronázta a kezdeményezést, és 1993-ban a kisvárosbasn elindulhatott a kertészmérnöki képzés a budapesti Szent István egyetem, később a Corvinus egyetem keretében. Jakab Sámuel az erdélyi oktatás vezetője és dékánja volt 2016-ig, megértően szigorú nevelő és jó irányító. A kertészképzés az első években Szeredának pluszjövedelmet jelentett, hiszen megjelentek a településen az egyetemisták Erdély minden szegletéből. Később a helyiek és környékbeliek is „felébredtek”, beiratkoztak az intézménybe, és sikeresek lettek. Az erdélyi magyarságnak ez a kertészképzés egy lehetőséget jelentett az itthonmaradásra, a megélhetésre. A végzettek csupán 5,2%-a, azaz 461 végzősből 24 hagyta el az országot, a többi itthon maradt, és itt boldogul. De a távozók is megállják a helyüket külföldön, ott is súlya van a Szeredában szerzett diplomának – méltatta Jakab Sámuel érdemeit Tóth Sándor polgármester a díszpolgári cím átnyújtásakor.
A másik kitüntetettet Moga Petre tanácsos mutatta be: Jeleru Teofil Győző 1988–1994 között a rend őre volt Szeredában, és azzal szerezte meg a közösség elismerését, hogy háromféle embert ismert, és ennek megfelelően viselkedett velük. 1990-ben, a márciusi események során fellépett az agresszió ellen, hogy Szeredában ne kerülhessen sor gyújtogatásra, mint a szomszédos Jobbágyfalván. Azokban a napokban Dászkel László későbbi polgármesterrel együtt járták a falvakat, hogy megelőzzék a konfliktushelyzeteket. Odaadásáért, komolyságáért, a közösség érdekében végzett munkájáért kapta meg ő is a díszpolgári címet, amelyet könnyekkel küszködve vett át, és csak annyit tudott mondani: „Köszönöm mindenkinek! Itt maradtok a szívemben!” Jakab Sámuel érdeklődésünkre elmondta: Nyárádszereda nagyon sokat köszönhet a kertészoktatásnak, és ő is Nyárádszeredának. Bár soha nem a kitüntetésekért, díjakért dolgozott, nagyon örül az elismerésnek és az évek során itt megismert embereknek. Ugyanakkor a városvezetés kitüntető oklevelet adott át Dászkel László volt polgármesternek és tanácsosi csapatának is, akik 1997 júliusában immár harmadszorra tették ki a főtérre Bocskai István fejedelemnek a református templomban őrzött mellszobrát. Az első, demokratikusan választott önkormányzat „derék had” volt, amelynek – és a helyi református egyháznak is – köszönhetően ismét a talapzatán áll az egyetlen győztes magyar szabadságharc vezérének szobra. Így Dászkel László mellett kitüntetést kapott Csizmadia György, Bíró László, Szabó László, Nagy Jenő, Miklósi Károly, Kicsi Elemér, Magyari Sándor, Bartók József, Molnár Sándor, Trifan Nicolae, Novák Dezső, Asztalos János, valamint néhai Bereczki Viktor és Aszalós Sándor családja. Köszönő szavaiban Dászkel László rámutatott: a szobor visszaállításának kérdése már az előző polgármester, Incze Barna idejében napirendre került, ő és csapata másfél év alatt tudta megszerezni az engedélyeket és felállítani a szobrot. Kérdésünkre Bartók József, aki 1990-től 2016-ig volt helyi tanácsos, bevallotta: nagyon örül az elismerésnek. Nemcsak az volt nehéz, hogy az engedélyeket megszerezzék, a szobrot pedig kihozzák a templomból és a helyére állítsák, hanem a református egyházat is meg kellett győzni, hiszen az jogosan féltette az addig őrzött bronzalkotást. De akkor az önkormányzat úgy érezte, képes nemcsak kitenni, hanem meg is őrizni a szobrot. Ma is mindig megáll a szobor előtt, ha arra jár, és visszaemlékszik azokra a felemelő pillanatokra.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

2017. augusztus 16.
Jubilált a makfalvi alkotótábor
Vasárnap díjak átadásával és az idei alkotások megtekintésével zárult a huszonötödik alkalommal megrendezett Nagy Pál-alkotótábor Makfalván.
Az ünnepség istentisztelettel kezdődött a református templomban, igét hirdetett Szilágyi Tamás székelyabodi lelkész, Bányai Borbála, Bányai Orsolya (Makfalva) és Lengyel Károly (Szászrégen) pedig zenés összeállítással lépett fel. Ezt követően a kultúrotthonban folytatódott a rendezvény, ahol a résztvevők megtekinthették az idei táborban készült munkákat. Péterfi Levente helyi pedagógus, Vass Imre polgármester és Nagy Miklós Kund művészeti író méltató beszéde után Kusztos Endre-hűségdíjat adtak át azoknak a művészeknek, akik a leghosszabb ideje részt- vevői a tábornak: Kedei Zoltán, Bálint Zsigmond, Nagy Dalma (Marosvásárhely), Sz. Kovács Géza (Segesvár). Az idei alkotótáborban dolgozó 17 művész munkáját oklevéllel, emlékplakettel, emlékkönyvecskével díjazták, de a szellemi támogatók és szervezők is díjat vehettek át: Nagy Kemény Géza (Nagy Pál fia), Tar Mihály alpolgármester, Szilágyi Tamás lelkész, Tőkés Brigitta, a Wesselényi Művelődési Egylet elnöke, Péterfi Levente alelnök, Fülöp Irén tiszteletbeli tag, Vass Imre polgármester, Bányai Borbála, Bányai Orsolya, Lengyel Károly. Nagy Miklós Kundot a tábor szellemi támogatásáért és Kusztos Endre emlékére egy Kusztos-képpel jutalmazták meg. A kerek évfordulóra a szervezők egy kis emlékkönyvecskét is megjelentettek. A 25. alkalommal megrendezésre került képzőművészeti tábor története ennél sokkal hosszabb időre nyúlik vissza. Fülöp Dénes történelem-magyar szakos tanár kezdeményezésére már az 1960-as évektől képzőművészeti tárlatok nyíltak, amelyeket az Irodalmi Színpad tevékenységei egészítettek ki, és lassan megteremtették egy évről évre megszervezendő alkotótábor igényét. Az első tábornyitásra 1979. június 16-án került volna sor, de ezt csírájában fojtotta el a Makfalvára igyekvő Nagy Pál, Kemény Zsuzsa és D. Varga Katalin tragikus halála. Az 1980-as évek diktatúrájában már nem lehetett tábort szervezni, végül 1992-ben sikerült ott folytatni, ahol megálmodták azt még az 1970-es évek végén, Makfalván. 1992-től kisebb-nagyobb megszakításokkal működik a tábor. Ennek a kezdeményezésnek 1996-os haláláig szíve- lelke Fülöp Dénes volt, majd halálát követően felesége, Fülöp Irén tanárnő lépett a helyébe és vitte tovább a lángot. 1999-ben, halálának 20. évfordulója tiszteletére az alkotótábor felvette Nagy Pál nevét. Az idei, jubileumi tábor megszervezéséért minden- képp köszönet jár Tőkés Brigitta tanárnőnek, a Wesselényi Művelődési Egylet elnökének, aki a Bethlen Gábor Alapnál pályázott sikeresen, Tar Mihály alpolgármesternek a szervezési munkáért, valamint a makfalvi önkormányzatnak és Vass Imre polgármesternek a szellemi és anyagi segítségért. Kérdésünkre Vass Imre elmondta: az önkormányzat fontosnak tartja a tábor évenkénti megszervezését és fenntartását, hisz ma is a falu szellemi felemelkedését segíti, és öregbíti Makfalva hírnevét. Az önkormányzat mindig partnere volt ennek a kezdeményezésnek, a rendszerváltás előtt Kálmán Imre és Szőcs Pál néptanácselnökök, 1990 után Zsigmond Kálmán, Kutasi Zoltán, Zsigmond Vencel és Márton Zoltán polgármesterek. Fülöp Irén úgy véli, 1990 után tapasztalatok és anyagiak hiányában merész vállalkozásnak bizonyult az alkotótábor évenkénti megszervezése, mégis sikerült. A lakosság figyelmének, az értelmiségiek odaadásának, az elöljárók támogatásának megszületett a gyümölcse: ma már van Pincegaléria, Kusztos Endrének, Sándor Jánosnak és Suba Lászlónak állandó tárlata, ez utóbbi szobrai díszítik a köztereket is. A makfalvi és erdélyi magyarság erős és mélyreható gyökereket eresztett, hogy itthon maradhasson. Ebben a gyökér- és nemzettudat- formálásban, a szellemi örökség ápolásában és gyarapításában igazi társak voltak a művészek, akik megláttatták velük a szépet, a becsülendőt, az értéket. „Így erősödött bennünk a hit, az életigenlés, a szülőföld szeretete. Általuk elmélyült lelkünkben az itthon vagyok, az együvé tartozás semmihez sem hasonlít- ható, közösségmegtartó érzése” – fogalmazott a nyugalmazott pedagógus.

2017. augusztus 29.
Etno-art stílus: népi hagyományból posztmodern
15 év után ismét Magyarlapádon a művészeti mozgalom
A Magyarlapádi Szórványkollégiumban került sor augusztus 21-27 között a helyi néphagyományokból ihletődő művésztáborra, az Ethnika Kulturális Alapítvány és a Magyarlapádi Református Egyházközség szervezésében. A Bantta Annamária képzőművész, rajztanár irányításával alkotó marosvásárhelyi művészetis diákok legszebb munkáikat a bentlakásnak adományozták.
Az ETNO-ART táborok ötlete Molnár Dénes marosvásárhelyi grafikusművész nevéhez kötődik, kezdeményezése mára már igazi mozgalommá nőtte ki magát. Először Makkfalván szerveztek ilyen táborokat a 2000-es évek elején, napjainkban – a művész emlékére rendszeresen szerveznek a Mezőségen (például Mezőpaniton, Mezőbergenyén, Mezőmadarason) és Erdély más vidékein, sőt Magyarországon is. Általában az egyházak segítenek a szervezésben, Fehér megyébe Borbándi Erika magyarlapádi lelkésznő által került a mozgalom.
Egyéni jelleg a népi formavilágból
Az ETNO-ART táborok célja a művészet segítségével megörökíteni a népi hagyományokat, és a helyi értékeket tanulmányozva, azokból ihletődve posztmodern, etno-art stílusú alkotásokat létrehozni. Mostanában minden táborfogadó faluból begyűjtik az alkotásokat és Marosvásárhelyen kiállítást szerveznek, így próbálják felhívni a közönség figyelmét a népművészeti értékekre, a művészeket pedig a „csak tiszta forrásból” való merítésre ösztönözni. Az etno-art mozgalom másik fontos célkitűzése a fiatal képzőművészek támogatása, lehetővé tenni számukra, hogy különböző tájegységek népi kultúrájával ismerkedjenek meg, az erdélyi népművészetben való elmélyülés pedig jelenjen meg saját alkotásaikban is, legyen ebből egyéni mitológia.
Magyarlapádon egyszer rendeztek ilyen tábort, 2002-ben, akkor a helyi művelődési otthon fogadta a kiállítást. Idén a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum 11. osztályos diákjai látogattak el a népzenéjéről, néptáncairól és szőlőtermeléséről híres faluba, ahol a helyi közösség tárt karokkal várta őket. A vendégek is boldogan soraik közé fogadták a helybeli gyerekeket, ami hiánypótló jellegű, Magyarlapádon teljesen hiányzik az iskolán kívüli képzőművészeti nevelés. Boldogan fedezték fel együtt a környéket, a helyi népviseletet, gasztronómiát, szövést-fonást, az építészeti stílusjegyeket.
Van benne valami „igazi lapádi”
Egy – Lapádon szokatlanul csendes – tábor mindennapjaiba nyerhettünk bepillantást az elmúlt héten. A népzenétől, néptánctól hangos falu ezúttal mély nyugodtságot sugárzott, míg a fiatalok alkotásai készültek, az idő maga is mintha kitágult volna.
„ Nagyon sok időt szánunk arra, hogy a diákok ráhangolódjanak a falura, megtalálják a számukra legkedvesebb témát, hiszen a művészet időigényes. Kilátogatunk olyan helyekre is, ahova az átlagos turista nem megy el”- mesélte lelkesen Bantta Annamária táborvezető. Többször is terepszemlét tartottak, elsétáltak a rózsaföldekre és a szőlőlugasokba, a kilátóhoz és meglátogatták a fugadi Bánffy-kastélyt. A helyi Pirospántlikás Zenekar táncházat szervezett számukra, ahol a lányok gyorsan meg is tanulták a lapádi körtáncot.
Mindezen benyomások lenyomatait a gyerekek munkáiban is felfedezhettük. Ottjártunkkor például a csoport egy része A lapádi hegytetőn...kezdetű népdalt rajzolgatta, egy textil-design szakos lány a helyi női népviseletet mai, a mindennapokban hordható ruhává alakította át rajzpapíron, a pontozó pedig egy domborműben jelent meg. Tájképek, csendéletek, grafikák, dekoratív- és figurális kompozíciók, szobrok, fafaragások ... mindenikben ott volt valami „igazi lapádi”.
A szép alkotásokat a szórványkollégium csűrjében állították ki, a vasárnapi istentisztelet után bemutatták őket az érdeklődőknek. A kedves fogadtatásért cserébe, minden diák egy alkotást a szórványkollégiumnak adományozott. Jóvoltukból az épületbelső otthonosabbá, esztétikusabbá vált és ez nagy lelki elégtételt jelentett számukra. A fiatal művészek kitűnően érezték magukat Lapádon, jövőre újból eljönnének, többedmagukkal.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 6.
Marosszék, a mostoha
Minden bizonnyal ma, az aradi vértanúk emléknapján is székely ruhában szavalnak, koszorúznak Marosszéken.
De a lelkület teljesen más, mint Hargita vagy Kovászna megyében. Még mindig, de már nem annyira, mint 50 éve, 27 éve, 15 éve, vagy éppen tavaly.
Nemrég megkérdeztem a nyárádmenti származású nagymamámat, hogy ő székely vagy sem. Határozottan állította: ő nem székely, hiszen a székelyek a megyehatáron „túl”, Hargita és Kovászna megyében élnek. Ugyanilyen határozottan állította a következő kérdésemre válaszként, hogy a szülei székelyek voltak.
Magas, bajuszos, harisnyás székely volt az apja, mert akkor még a Nyárádmentén is székelyek termettek. És ha a küküllőmenti mamámat faggattam volna ugyanerről, hasonló választ kaptam volna.
A dédszüleim tehát székelyek voltak, a nagyszüleim már nem. Mert közben a világ megváltozott, jöttek a mást tanító román iskolaigazgatók, a felocsúdásnyinál nem hosszabb kicsi magyar világ és az újabb „határátkelés” – természetesen nem a nagyszüleim keltek át a határon, hanem a határ rajtuk –, autonóm magyarok, majd marosmagyarok, végül magyarajkú románok és a jó ég tudja, még mik nem lettek. Aztán rendszerváltás után végre megint magyarok. De székelyek már nem.
Nemzedékük felnevelte a szüleink nemzedékét, akik majd bennünket, és ebből az évszázados identitás-katyvaszból megörököltük, hogy székely ruhában konfirmáltunk és elsőáldoztunk, a lakodalmak alkalmával elénekeltük a székely himnuszt, de nem voltunk tudatosan székelyek.
Már az elemi iskola vége felé jártam, amikor kezdett kialakulni bennem a székely öntudat. Ebben az időszakban „futószalagon” jöttek a falumonográfiák, és egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor olyanokat olvastam a saját falumról, hogy „az részesülhetett nyílföldben, aki igazolni tudta a székely nemzethez való tartozását”. Igazolni ma is sokan tudnák, de kevesen érzik.
Ez az identitásválság feloldódni látszik. Elvitathatatlan érdeme van ebben az MPP marosszéki helyi szervezeteinek – az élen Makfalvával –, mint ahogy elvitathatatlan felelőssége van az RMDSZ korábbi Maros megyei vezetőinek is, amiért ennyire megkésett ez a folyamat. Örömmel látom, hogy mára a politikai hovatartozás már nem „feltétele” a székelységnek, és az utóbbi tíz évben Ákosfalvától Szovátáig valamennyi helyi önkormányzat kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy Marosszéket – többségében – székelyek lakják.
Még rengeteg a munka, mert a helyieknek nehéz elhinniük, hogy ismét székelyek. Úgy gondolom, hogy Hargita és Kovászna megyének kötelessége odafigyelnie erre, és elősegítenie az eltorzult marosszéki identitás megtisztítását. Óriási – és csak remélni tudom, hogy visszatérő – lehetősége a Székelyföldnek, hogy végre mindhárom megyét székely tanácselnök vezeti. Ha ebben az önkormányzati ciklusban élni tud Hargita és Kovászna megye Marosszék „visszacsatolásával”, az bizony sokat lendíthet az egységes Székelyföld megerősödésében.
A közelgő Székelyföld Napokra Maros megye székelyföldi része becsülettel, lelkiismeretesen készül. Ezt nemcsak a vezetőinknek kell észrevenniük, hanem minden Hargita és Kovászna megyei lakosnak – hatványozottan azoknak, akik nem értik, hogy a marosvásárhelyiek miért nem kapcsolódnak be a Székely Szabadság Napjába.
Ugye, milyen fájó, amikor a debreceni rácsodálkozik, hogy milyen jól beszélünk magyarul? Holott jóformán a szerencséjének köszönheti, hogy a határt előtte húzták meg és nem lett ő is romániai magyar, akire a miskolci csodálkozhatna rá a nyelvtudásáért. Ha ismerős az érzés, akkor érezzünk nagyobb felelősséget a marosszékiekért. Hiszen ha az a fránya megyehatár 20-25 km-t nyugatra tolódott volna, akkor ma már a küküllő- és nyárádmentiek is székelyek lennének. Nem így történt. Az identitásbeli elmaradás jogos, a felzárkóztatásban való segítségnyújtás pedig kötelező. Kovács Hont Imre / Hargita Népe (Csíkszereda)