Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Makfalva (ROU)
213 tétel
2013. október 28.
Izsák: előbb-utóbb figyelembe kell venni az emberek akaratát
A Maros megyei Makkfalváról csütörtökön indult el az a szekér- karaván, amely 36 településen áthaladva, csaknem 150 kilométert megtéve érkezett meg a Székelyek Nagy Menetelésének egyik helyszínére. A székelyek nagy menetelésén a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indultak el székely zászlós menetoszlopok a szomszé- dos települések felé, amelyek – egymással találkozva – több mint 50 kilométeres összefüggő oszlopot alakítottak ki. A Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, az autonómiát népszerűsítő felvonulás szervezésében valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet részt vett.
Izsák Balázs, az Székely Nemzeti Tanács elnöke az M1 A Lényeg című műsorában azt mondta: Romániában nincsen diktatúra, az ország az Európai Unió tagállama, egy demokratikus jogállam, ahol előbb-utóbb az állampolgárok akaratát, véleményét figyelembe kell venni. Mint mondta, bízik abban, hogy ez megtörténik, még akkor is, ha márciusi beadványukra nyolc hónapja késik a válasz. Az Európai Unióban a statisztikai régiók kijelöléséről szóló uniós rendelet kimondja, hogy a NUTS 2. régióknak – amely Romániában a fejlesztési régióknak felel meg – figyelembe kell venni a történelmi, kulturális körülményeket is; ezt Európában Romániát kivéve mindenhol figyelembe vették, így született Dél-Tirol, Baszkföld vagy Katalónia is. Romániában a középfejlesztési régióba belekényszerítették Székelyföldet, ezen változtatni kell – szögezte le Izsák Balázs, hozzátéve, hogy már a szervezés is közelebb hozta az erdélyi magyar pártokat.
hirado.hu / M1 A Lényeg
Erdély.ma
2013. december 5.
Lakó Péterfi Tünde nyílt levele Dorin Floreanak, Marosvásárhely jelenlegi polgármesterének
Polgármester úr! Lakó Péterfi Tünde vagyok, az a nő, akit ön hormonzavarosnak nevezett. Marosvásárhelyi polgár vagyok. Jómagam ugyan nem önre szavaztam, tehát az én akaratomon kívül foglalja el azt a széket, amely feljogosítja arra, hogy a városunkat vezesse, hogy a lehető legjobbat cselekedje annak érdekében, hogy fejlődjön, hogy a polgárok megelégedésére a lehető legnagyobb nyugalomban, békességben teljenek napjaink. Azt gondolom, többedmagammal, hogy ön erre a tisztségre méltatlan. Ön többszörösen megsértette a város lakóit, román és magyar anyanyelvűeket egyaránt, mi több, legutóbb a fogyatékkal élőket is! Kérdéssel és kéréssel fordulok önhöz. A kérdésem a következő: mint Marosvásárhely polgármestere, hogy engedheti meg magának azt a modort, amit tanúsít a város polgárai iránt? Mi jogosítja fel arra, hogy sértegessen embereket, nemzeteket? Ön a magyar gyerekeket, akik magyar iskolába járnak, fogyatékosoknak nevezte a sajtó előtt. Ezzel nem csak a magyarokat sértette meg, hanem a jóérzésű román polgárokat és a fogyatékkal élőket is. Mint azt ön is tudja, ez nem az első eset. Hol kiemelten egy-egy személyt sérteget, hol egész közösségeket.
Nekünk, marosvásárhelyi polgároknak jogunkban áll önt felelősségre vonni. A sértegetésekért, a város élő, egészséges fáinak a kivágásáért, a városkép rombolásáért, és azért mert a feladatát nem látja el kellőképpen, nem veszi figyelembe a polgárok elégedetlenségét, és amennyiben ezt szóvá merészeli tenni valaki, ön azonnal ellenőrizetlenül bántó hangnemet használ az illetővel szemben, mi több sértő jelzőkkel illeti őt.
A kérésem pedig a következő: Kérem vegye figyelembe, hogy kiderült: alkalmatlan a város vezetésére, vonja le a következtetéseket, és mondjon le, adja át a helyét egy olyan embernek, aki kellőképpen ellátja ezt a nehéz, de nemes feladatot. Ennek a levélnek az aláírói mind egyetértenek velem, és ezt ön nem hagyhatja figyelmen kívül!
Lakó Péterfi Tünde, marosvásárhelyi polgár
Levelemhez csatolom ifj. Ifj: Kovács Árpád makfalvi polgár levelét, kérésére:
Engedelmükkel, magamra vettem Florea úr „fogyatékos” jelzőjét, mert hát nem csak magyar vagyok hanem mozgássérült is (ezt a magyar mivoltomnak köszönhetem?). Sosem jutott volna eszembe, mint ahogy nem tartom magam fogyatékosnak se. Ha fogyatékosság magyarnak lenni, én azt nagyon szívesen vállalom. De szerintem inkább az utal fogyatékosságra, hogy egy polgármester ilyen kijelentést enged meg magának, és ezt mindkét minőségemben is. Az persze nem fogyatékosság, hogy kivágatunk minden fát Marosvásárhelyen, mondván hogy kell a hely. Ha paranoiás lennék azt gondolnám azért csinája, hogy semmi ne emlékeztessen Bernády városára. De én nem vagyok paranoiás. Nem úgy mint ö urasága. Ha megsértettem rója fel nekem!
ifj. Kovács Árpád, Makfalva
Lakó Péterfi Tünde személyesen fogja gyűjteni az aláírásokat a fenti levelére, holnap, december 6-án 16:00 órától a Városháza előtt, de itt is alá lehet írni:
http://erdely.ma/alairas.php?al_id=17
Erdély.ma
2013. december 15.
.Megszorított magyar oktatás
Tömegesen veszíthetik el állásaikat a pedagógusok a 2014-2015-ös tanévtől, az oktatási minisztérium ugyanis jövőtől nem hajlandó többet fizetni azoknak az iskoláknak a költségeit, amelyekben a fejkvóta nem elegendő a béralap biztosításához. Ez osztályok, sőt, iskolák összevonásához is vezethet. Maros megyében azonban a megszorítások nélkül is sok az összevont osztály, és még a marosvásárhelyi lakótelepeken is kérdéses, hogy lesz-e elegendő diák a magyar osztályok indulásához.
Osztályok, sőt iskolák összevonásához vezethetnek a megszorítások
A pedagógusok szerint az összevonások főként a kisebbségi oktatást veszélyeztetik, azonban Király András államtitkár úgy véli: ez a veszély nem áll fenn. Elmondása szerint Remus Pricopie tanügyminiszter ígéretet tett az RMDSZ parlamenti frakcióinak, hogy a kisebbségi oktatás nem szenved kárt. Ezt ígéri Maros megyében lllés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is: szórványvidékeken megmaradnak az összevont osztályok, ezért fognak küzdeni. „Minden település egyedi eset, ezért mindenütt az iskolaigazgatók, a helyi önkormányzatok és a tanfelügyelőség segítségével próbáljuk megoldani a helyzetet” – mondta Illés Ildikó. Szerinte a legtöbb összevonásra a vidéki településeken kell számítani, ahol azt kell figyelembe venni, hogy fenn tudják-e tartani az iskolát, vagy megengedhetik-e maguknak az iskolabuszt, amellyel más települések tanintézeteibe járhatnak a gyerekek. A főtanfelügyelő-helyettes kijelentette, mindent megtesznek azért, hogy minden gyermek helyet kapjon valamilyen tanintézetben.
A pedagógusok helyzetével kapcsolatban Illés Ildikó elmondta, nem feltétlenül a megszorítások miatt lesz kevesebb állás. „Sajnos meg fog szűnni néhány tanári állás, azonban nem így tevődik fel a kérdés. Például magyar nyelv és irodalom szakos tanárból hiány van, viszont nagyon sok a magyar tagozatos tanítónő, míg kevés a román tagozatos. Nagyon kiéleződött a verseny, volt olyan időszak, amikor szakképzetleneket is alkalmaztunk, most azonban a szakképzettek közül sem jut mindenkinek hely” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
A vidéki iskolákat fenyegeti az összevonás
A megye több településén is érdeklődtünk az iskolák helyzetéről. A szovátai S. Illyés Lajos Általános Iskolában jelenleg kiegyensúlyozott a helyzet Kovács Rozália igazgató szerint. „A létszámot nézve nem kell megijednünk a megszorításoktól, egyetlen óvodás csoport szűnhet meg a következő tanévtől. A tanári állások szempontjából is nagy a verseny nálunk” – jelentette ki az intézményvezető. A környező falvakból többen járnak Szovátába iskolába, a szakadáti elemi osztályok például már évek óta az S. Illyés Lajos iskolához tartoznak.
Makfalván párhuzamos osztályok összevonására kerülhet sor, ami néhány pedagógus állásának megszűnését jelentheti. A helyi általános iskola igazgatója, Albert Csilla elmondta, most készítették el a jövő tanévre szóló beiskolázási tervet, minden attól függ, hogy jóváhagyják-e.
Szovátához hasonló helyzetben van Nyárádszereda is, a Deák Farkas Általános Iskola igazgatója, Nagy Eszter Gizella szerint itt sem lesznek nagy változások. A gondok itt is a környező településeken vannak, ilyen például a nyárádgálfalvi helyzet.
A Székelyhonnak Karácsony Károly nyárádgálfalvi polgármester elmondta, előreláthatóan jövő ősztől a szentháromsági 5–8. osztályos diákokat iskolabusszal a községközponti Szentiváni Mihály Általános Iskolába hozzák majd, összevonva a felső tagozatot. Nyárádgálfalván jelenleg 12, Szentháromságon 10 diák van, így épp egy osztályra valóan lesznek. „A szülőkkel is folyamatosan egyeztetünk erről, hogy értsék meg, erre szükség van, és természetesen iskolabusszal hozzuk majd a diákokat, így különösebb nehézséget nem jelent majd az iskolaváltás. Tőlünk nagyon sok diákot elszippant Nyárádszereda, ezért is kell összevonni a két felső tagozatot” – mondta a községvezető.
Lakótelepi magyar osztályok is veszélyben vannak
A főtanfelügyelő-helyettes a Marosvásárhely környéki falvakban és a város lakótelepein működő magyar osztályokat tartja veszélyeztetettnek. „A környező falvak elöljárói vagy tehetősebb lakói városi iskolákba járatják gyermekeiket. Úgy gondolom, hogy mindenki saját környezetében kell nevelkedjen és tanuljon. Ezzel a mentalitással leszegényítik a magyar osztályokat vidéken, és azok a szülők, akik nem vihetik a városba a gyerekeiket, kénytelenek lesznek román osztályba adni őket” – mondta Illés Ildikó.
A marosvásárhelyi szülők igyekeznek az úgynevezett elit iskolákba járatni gyermekeiket. A város színvonalas középiskoláiban elemi osztályok is indultak az évek során, az ezekbe való bejutás nagy versenyt alakított ki a diákok körében is. „Emiatt a lakótelepeken működő iskolákban egyre kevesebb lesz a magyar diák, akik pedig hátramaradnak ezekben a tanintézetekben, kénytelenek lesznek asszimilálódni” – jegyezte meg a főtanfelügyelő-helyettes.
Becze Dalma
Székelyhon.ro
2014. február 5.
Márton Zoltán: nem mindegy, hogy „románoznak”, vagy szavazati jogot adnak
A magyarországi országgyűlési választásokról és a regisztrációról Makfalva polgármesterét, az MPP színeiben mandátumot szerzett Márton Zoltánt kérdeztük.
– Fontosnak tartja-e a regisztrációt?
– Jómagam regisztráltam és bárkinek szívesen segítek, aki elakad, vagy esetleg neki sem fog az elektronikus regisztrálásnak, mondjuk „gépallergia” miatt. Ez egy lehetőség, és egyben amolyan névsorolvasás is. A regisztráltak létszámából komoly nemzetpolitikai következtetéseket lehet majd levonni. – Részt vesz-e a választásokon? Miért fontos ez?
– Természetesen részt kívánok venni, hogy visszaigazoljam ennek a szerzett, vagy inkább biztosított jognak a szükségességét. Az más kérdés, hogy a külhoni szavazatokat én egy kicsit másként értékelném, de úgy vélem, ez egy kezdet és rajtunk is múlik, hogy bal, vagy jobb lábbal lépjük az elsőt. – Hogy látja, Erdély, Székelyföld, Makfalva viszonylatából, milyen kapcsolata van Magyarországgal?
– Magyarország, Erdély és a Székelyföld csak jó kapcsolatot ápolhat egymással. Ez nem kívánságműsor, hanem létszükséglet. Amikor nemzeti kormány van Budapesten, akkor ez hatványozottan érvényes. Nekünk, makfalviaknak nagyon jó kapcsolataink vannak Magyarországon, de ez annyira természetes, hogy szinte álságos is ezzel dicsekedni. Püspökladány testvértelepülésünk, de tagja vagyunk a Kárpát-medencei Szentkirály Szövetségnek is, a község Székelyszentistván nevű faluja által. Természetesen a korábbi személyes és baráti kapcsolataink most a község javát is szolgálják, de ez megint természetes, hiszen egy nemzet vagyunk.
– Terveit, a község fejlődését befolyásolja-e a budapesti kormány, számít-e az ottani helyzet?
– Mivel már hagyománnyá lett, hogy lecsípnek a megyei költségvetés osztása során a makfalvi „osztalékból”, magyarországi támogatásokból is pótolnunk kell a hiányt. Mi vagyunk Maros megye egyetlen nem RMDSZ-es magyar önkormányzata és ezt a lakosoknak „nyilvánvalóan” érezniük kellene. A jó magyarországi kapcsolataink mindenképpen előnyt jelentenek, amelyek nem mindig pénzben hoznak hasznot. Támogatásainkat általában a nyílt pályázati rendszerből sikerül megszereznünk, de vannak magántámogatóink, akik nem politikai alapon, hanem a személyes, vagy a közösségi szimpátia mezsgyéjén segítenek bennünket. Minden anyagi nyomorúságtól függetlenül, nem lehetünk közömbösek a magyarországi helyzet iránt, legyen az politikai, társadalmi vagy gazdasági természetű. Nem lehet mindegy nekünk, hogy „23 millió románoznak”, amikor rólunk van szó, vagy szavazati jogot biztosítanak a számunkra.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,
2014. február 18.
Összefogást szorgalmaznak ismert erdélyi személyiségek
Az erdélyi magyarság fennmaradásának és megerősödésének legfőbb zálogát a Kós Károly által közel egy évszázada meghirdetett, az egész Erdélyt átszövő közösségi autonómia jelenti – áll a több ismert erdélyi magyar értelmiségi által megfogalmazott keddi felhívásban.
A magyar politikai elit akkor tudja elérni ezt a célt, ha egységesen tesz azért, hogy megszerezze a magyar közösség feltétlen támogatását, és maga mellé állítsa a demokratikus román értelmiséget, valamint a mérvadó európai intézményeket – olvasható a felhívásban, amely leszögezi, hogy az elvszerű és racionális magyar–magyar, illetve román–magyar kapcsolatépítés érdekében továbbra is szükség van egy hiteles, erős és demokratikus európai képviseletre.
A felhívást megfogalmazók meggyőződése, hogy szükség van az egyházi és civil szervezetek támogatására, a politikai alakulatok választási koalíciójára és minden erdélyi magyar választópolgár bizalmára, valamint szavazatára – mert a nemzeti érdeknek előbbre valónak kell lennie a pártérdekeknél.
Meggyőződésük továbbá, hogy az erdélyi magyarság európai képviseletét a jövőben is annak a Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament korábbi alelnökének kell fémjeleznie, aki a magyar közösség világszerte ismert és elismert egyénisége, és aki már a 80-as évektől ellenáll minden politikai nyomásnak és megfélemlítésnek.
Aláírók:
Dr.Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár Dr. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár Bíró Edit, Udvarhely Városi Székely Tanács elnöke Boros Zoltán zeneszerző, ny. tévészerkesztő Dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár Dr. Brassai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár Dr. Csiszár Anna orvos, ny. előadótanár Csinta Samu újságíró Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia-EMTE rektora Demény Attila zeneszerző, rendező Dr. Farkas Csaba fogorvos Ferenczes István költő Fodor Imre, Marosvásárhely ny. polgármestere Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézetvezetője Fülöp Lajos tanár, ny. múzeumigazgató Gazda József író Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány elnöke Dr. Geréb Zsolt teológus, ny. egyetemi professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora György Attila író Dr. Hollanda Dénes ny. egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem volt dékánja János Szabolcs egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora Dr. Juhász Tamás teológus, ny. egyetemi professzor, a Protestáns Teológiai Intézet volt rektora Kallós Zoltán néprajzkutató Katona Ádám tanár, az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke Kónya Hamar Sándor író, filozófus, volt parlamenti és európai parlamenti képviselő Dr. Kincses Előd ügyvéd Dr. Kincses Mária ny. egyetemi tanár Kincses Elemér rendező, író Kozsik József színművész László János üzletember Lászlóffy Zsolt zeneszerző Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Lakó Péterfi Tünde civil- társadalmi aktivista Márton Zoltán, Makfalva polgármestere Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja Murádin Jenő művészettörténész, egyetemi tanár Nagy Pál ny. ideggyógyász főorvos Nagy László unitárius lelkész Dr. Pálosi Csaba állatorvos Dr. Papp Kincses Emese író, publicista Dr. Péntek János akadémikus, nyelvész, ny. egyetemi tanár Pillich László közíró Sánta Imre református lelkész Somai József közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke Székely Attila ny. régész-tanár Szőcs Géza költő Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem megbízott elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár
Székelyhon.ro,
2014. február 19.
Székelyföld jogállása: nincs összhang a polgármesterek között
Megosztotta a székelyföldi települések polgármestereit a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi autonómiát célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az SZNT egy korábbi, közösen kidolgozott forgatókönyv alapján fogalmazta meg felhívását az autonómiaigény ilyen formájú kinyilvánítása érdekében arra az esetre, ha a régiós népszavazásról szóló tanácshatározatokat a prefektusok „elkaszálják”. Meglátása szerint azonban jogilag nem helytálló, hogy az önkormányzatok „tanácshatározatban felszólítják valamire a kormányt”. A sepsiszentgyörgyi polgármester úgy véli, a tanácsi nyilatkozat lenne formailag elfogadható, a székelyföldi önkormányzatok nyilatkozatban kötelezhetnék el magukat az autonómia mellett.
A Krónika által megkérdezett háromszéki polgármesterek támogatják az autonómiaharcot, ám meglátásuk szerint egységesen kell lépni és olyan formában, ami kivitelezhető, és utólag nem támadható meg.
Berde József, Gidófalva polgármestere lapunknak elmondta, a következő megyei polgármester-találkozón kell napirendre tűzni a kérdést, majd abban a formában, ahogyan ott eldöntik, egyszerre kell lépni, hogy valóban hatásos legyen a megmozdulás.
Bács Benke László, Maksa néppártos polgármester leszögezte: székely magyarként minden autonómiaharcot támogat, de olyan határozatot kell kidolgozni, amelyet nem tud azonnal megtámadni a prefektúra.
Ráduly István, Uzon község polgármestere emlékezetett, az uzoni önkormányzat az SZNT minden felhívására pozitívan válaszolt, az autonómiaküzdelem minden formáját felvállalta. „Nem mondhatom meg előre, ez alkalommal miként fog dönteni a testület, de a határozatot napirendre tűzzük” – nyilatkozta lapunknak Ráduly István.
„Az önrendelkezés kérdését napirenden kell tartani”
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere érdeklődésünkre elmondta, korábban, három-négy évvel ezelőtt, már fogadtak el hasonló témában határozatot, de akkor a prefektúra elgáncsolta a tanács kezdeményezését. „Az autonómia kérdésével foglalkozni kell, támogatom az ilyen jellegű akciókat” – hangsúlyozta a polgármester, de szerinte előbb a románságot kell meggyőzni, mert másképp nehéz lesz eredményeket felmutatni.
Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere az SZNT felhívásának kapcsán elmondta, még nem kapták meg Izsák Balázs levelét. „Ha hivatalok levelezőlistájára küldenék a felhívást, akkor minden önkormányzat biztosan megkapná. Annak ellenére, hogy hozzánk nem jutott el a nyílt levél, elindítottuk a tervezet előkészítését, de még várunk az előterjesztésével” – mondta Becze.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere leszögezte: egyetért Izsák Balázs SZNT-elnök önkormányzatokhoz címzett nyílt levelének tartalmával, az általa képviselt kezdeményezéssel az önkormányzat és támogatja az akciót. Mezei szerint a tervezet elfogadása közelebb viheti ezt a térséget ahhoz, hogy az itt élő székelység érdekeit hatékonyabban lehessen képviselni, hogy konkrét lépések is szülessenek a többéves elképzelés megvalósítása irányába.
A kezdeményezés azonban Mezei János szerint nem jelent azonnali megoldást. „A határozattervezet napirendre tűzése előtt egyeztetnünk kell a polgármesterekkel, hiszen helyi testület csak és kizárólag olyan döntéseket hozhat, amelyek a saját adminisztratív területére érvényesek. Meg kell találnunk azt a formát, amely az országos törvényes előírások értelmében testületi döntés tárgyát képezheti. Amint ez megtörténik, azonnal napirendre tűzzük a kezdeményezést” – mondta Mezei.
Tartanak a prefektúra beavatkozásától
Maros megyében a polgármesterek nagyon jól tudják, hogy egy ilyen tanácsi határozatot a prefektúra azonnal megtámadna, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy jelenleg fel kell-e vállalni a harcot, vagy sem.
A megye egyetlen polgári párti polgármestere, a Makfalva élén álló Márton Zoltán szerint ez egy olyan lépcsőfok, amit nem szabad átugorni. „Nem hogy tartok a prefektus ellenlépésétől, biztos vagyok benne, hogy megtámadja a tanácshatározatot. Ettől függetlenül mi még ebben a hónapban meghozzuk a döntést” – szögezte le az MPP-s polgármester. Szerinte nemcsak a többségben lévő polgári tanácsosok, hanem az RMDSZ képviselői is meg fogják szavazni a kezdeményezést. „Nagyot csalódnék az RMDSZ-es kollégákban, ha valamiféle felsőbb utasításra szívük és eszük ellen döntenének” – tette hozzá.
Erdőszentgyörgyön szinte biztos, hogy az RMDSZ képviselői igent mondanak az SZNT felhívására. A kisváros polgármestere, Csibi Attila elmondta, még nem egyeztetett a frakcióval, de biztosra veszi, hogy tagjai kiállnak az önrendelkezés gondolata mellett. „A prefektus, ha akarja, megtámadja, de nekünk az a dolgunk, hogy tegyünk meg mindent a Székelyföld autonómiájáért” – fejtette ki a 2012-ben választott polgármester.
„Pótcselekvés, látszatmegoldás”
Sokkal óvatosabb álláspontra helyezkedett Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere, aki leszögezte: még kivár a határozattervezet napirendre tűzésével, hisz egyelőre nem egyeztetett senkivel. Szerinte előbb a magyar pártok és szervezetek kellene egyezségre jussanak, és csak utána lenne érdemes lépni. Meglátása szerint így a prefektusi gáncsoskodások ellenére is gördülékenyebben haladna az ügy.
Simon István kerelőszentpáli RMDSZ-es polgármester nem ismeri Izsák levelét, de különösképpen nem is érdekli. „Ha Izsák Balázs küld valamiféle papírt, megköszönöm, és ennyi. De nekem ő ne diktáljon, van egy elnököm, azt Brassai Zsombornak hívják, én vele tárgyalok” – nyilatkozta lapunknak Simon, hozzáfűzve, hogy a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő Kerelőszentpál a múltban Kisküküllő vármegyéhez tartozott, ezért sok köze nincs Marosszékhez.
Az elöljáró szerint egyetlen település sem ér el semmit egy ilyen önkormányzati határozattal, amit a bíróság amúgy is érvénytelenít. Simon István emlékeztetni kívánt arra a több évvel ezelőtt hozott döntésre, amikor a térség vezetői elhatározták, hogy megalakítják a székelyföldi önkormányzatok társulását, de a hatalom csírájában elfojtotta a kezdeményezést. A szentpáli polgármester szerint a „fölöslegesen hozott tanácshatározatok” helyett az RMDSZ vezetőinek a fellépésére volna szükség. „Ők kellene valami olyasmit kitaláljanak, ami át is megy a törvénykezésen” – vélekedett Simon István.
Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere egyenesen látszattevékenységnek nevezte a tervezett akciót. „Szerintem ez a kezdeményezés biztos, de fölösleges út a közigazgatási bíróságra annak, aki elfogadja. Ebben a formában nem lesz sikeres, ez csupán látszattevékenység” – fogalmazott kérdésünkre válaszolva. Ugyanakkor elmondta: február 27-én, csütörtökön tartják a következő tanácsülést, azt megelőzően szakbizottság keretében is megbeszélik a képviselő-testület tagjaival a témát. Az itt hozott döntés értelmében döntenek a tervezet sorsáról.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban. Hozzátette, az álláspont kialakításánál jelentős súlylyal esik majd latba, hogy miképpen véleményezi a tervezetet az RMDSZ keretében működő Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, többször is tárgyalt a tervezett önkormányzati határozatokról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és kétségei vannak afelől, hogy ez-e a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani.
Az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. „Ha csupán arra jók ezek a határozatok, hogy az önkormányzatok elfogadják, aztán a prefektus megtámadja, a közigazgatási bíróság pedig érvényteleníti ezeket, akkor pótcselekvés az egész” – állapította meg Kelemen Hunor.
Összeállításunk szerzői: Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 7.
Magyar szobrászat Erdélyben
Nem az aggodalmas nemzetiségi önmeghatározási kényszer okán szerepel címünkben a „magyar”: a történelmi hűség kötelez a kiemelésre, miszerint egész középkori művészetünk névtelen szoborfaragói magyar mesterek voltak, sőt a 13–16. századi kolozsvári, nagyváradi, gyulafehérvári és csíki kőfaragó műhelyek talán magyarországi építkezéseknek is dolgoztak; s noha a Kolozsvári testvérek, Márton és György európai érvényű (ám majdnem nyomtalanul elpusztult) életműve után, az 1373-as Szent György-lovasszobor térplasztikai forradalmát követően majd négyszáz évig nem találkozunk más, hasonlóan jeles magyar művésznévvel (jeles művekkel azonban igen), a barokkban jeleskedő Hoffmayer Simon, Nachtigall János és Schuchbauer Antal német neve mögött a 18. századi magyar plasztika képviselői rejtőzködnek; a folytonosság pedig a 19. századi s az egész egyetemes magyar szobrászatra jellemző visszaesést követően (Csűrös Antal s a reformkortól megélénkülő építkezések épületplasztikai szükségleteit kiszolgáló mesteremberek tevékenységében, mégis, nyilvánvalóan) megszakí(tha)tatlan az első világháborúig. Attól kezdve napjainkig az erdélyi magyar szobrászat felívelése páratlan jelenség az azonos sorsú közép-európai régióban.
Ezenközben virágzik egy német jellegű, szász középkori, majd újkori szobrászat, egészen a második világháború után a romániai művészeti főiskolákon végzett, de a hetvenes évektől kivándorolt nemzedékig (olyan kiváló alkotószemélyiségekkel, mint például Ingo Glass és Peter Jacobi). S ugyancsak a 20. században, az előző századok névtelen, népi-naiv templomépítő faragómestereinek az utódai „az erdélyi román szobrászat” tanulmánycímre sarkalló (de tudomásunk szerint ugyancsak meg nem írt, meg nem rajzolt) vonulattal gazdagítják az egyetemes román és persze az „egyetemes erdélyi” plasztikát. (Csupán jelzésként említenénk a ma már klasszikusoknak számító, alapító személyiségek közül Romul Ladea, Ion Vlasiu és Cornel Medrea nevét.)
A téma („magyar szobrászat Erdélyben”) azonban ennél is összetettebb, ha arra gondolunk: hány erdélyi születésű tehetség kereste boldogulását az 1920 utáni nyolcvan év alatt Magyarországon (például Borsos Miklós, Dabóczy Mihály, Megyeri Barna), Bukarestben (például Fekete József, Balogh Péter és mások) vagy messzebb külföldön (például Borbereki Kovács Zoltán, Étienne Hajdú István, Kemény Zoltán, bukaresti évei után Román Viktor és mások); mert akkor ezek az életművek miként kapcsolódnak az erdélyi szobrászat fejlődési-állapotbeli mozzanataihoz, kell-e kapcsolódniuk s miért, illetve: az egész huszadik századi regionális esemény- és stílustörténet mennyiben érdekes az egyetemes s ezen belül az összmagyar szobrászat képe, alapvető értékei, tendenciái szempontjából.
Végül: a „semmitmondó”, kincstárinak tűnő címadás és kérdésfelvetés már csak azon egyszerű oknál fogva is indokolt, mert az erdélyi magyar szobrászat – Romániában található. S könyvnek tervezett tanulmányom jelenlegi, inkább csak tematizáló, vázlatjellegű változatában megállapításaim és kijelentő mondataim is elsősorban kérdéseknek tekinthetők, még ha a kérdőjelekkel igyekszem is takarékoskodni. Ebben a változatban mindenképpen a 20. századi s kiemelten az utolsó fél évszázad, tehát a kortárs erdélyi szobrászat jelenségeit, problematikáját szeretném érinteni. Az előzmények, a művészettörténeti háttér azonban oly gyönyörű, hogy sajnálom kikapcsolni a reflektort, mielőtt esetleg velem tartó olvasóim figyelmét néhány pillanatra erre ne irányítanám.
Az erdélyi művészettörténet legkiválóbb kutatói, az alapművek szerzői – Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Entz Géza, László Gyula, Keöpeczi Sebestyén József, Bíró József, B. Nagy Margit, Dávid László, Kovács András stb. – elsősorban az építészeti örökség emlékanyagát és stílustörténeti mozzanatait vették számba, tárták fel, rendszerezték és elemezték. A szobrászat, a festészet s az iparművészet többnyire csupán az alapkutatásokkal elválaszthatatlanul összefüggő témaként szerepel műveikben; illetve a gazdag egyházi festészet (freskók, szárnyas oltárok, festett mennyezetek stb.) nagyobb hangsúllyal, különösen Kelemen Lajos és László Gyula esetében. Nem azért, mert nem szándékoztak volna például a szobrászat történetével is foglalkozni, hanem mert az épített hagyaték kutatása, a leletmentés- és feldolgozás (esetleg helyreállítás) mindig sürgős volt, s ha ennyi nagy tekintélyű szakember is alig tudta az évszázadokon át örökké tragikus történelmi események romjaiból kimenteni a művészettörténeti rekonstrukcióhoz szükséges elemeket, akkor a plasztikai tevékenység majd évezredes történetének a kutatására is egy-két „egész embernek” kellett volna, kellene életét áldoznia. (Ez egyébként nem „erdélyi elmaradottság és adósság”, hiszen magyarországi viszonylatban is csak egy-egy korszaknak, műcsoportnak, vonulatnak vagy személyiségnek volt/van ilyen érdeklődésű kutatója, s például éppen a 20. század szobrászati képe sem állt össze egyetlen antológiává.)
Magam is csupán elindultam az eddigi erdélyi szakirodalom szobrászati vonatkozásainak az összesítése felé, de egy-egy idézet fénye máig meghatározza tájékozódásunkat:
Entz Géza: „A középkori művészetben a szobrászat és festészet különösen vidéki műemlékeknél, nem tekintve a szárnyas oltárokat, szinte kizárólag az építészettel kapcsolatban jelenik meg. Kiváltképpen a plasztika veszíti el önállóságát, és alig emelkedik túl az építészeti díszítés keretein.”1
Balogh Jolán: a Kolozsvári testvérek, „Márton és György […] művészete a jövő fejlődés irányát jelző, úttörő jelenség. Azok a problémák, melyekkel ők foglalkoztak: az álló alak, az ágaskodó lovas és a lépő lovas szobrászi megfogalmazása a renaissance legfőbb problémái lesznek a következő századokban.” „Az emlékek hosszú során figyelhettük meg […] a renaissance formák meghonosodását […] és e folyamatban a helyi mesterek formafelfogásának mind erősebb megnyilvánulását. Mennyi logika és mennyi ízlés mutatkozik mindkét irányú átformálásban! Mennyire érzékenyek voltak a helyi mesterek a múlt hagyományai iránt, és ugyanakkor mily nagy fogékonyságot tanúsítottak az új stílussal szemben.”2
B. Nagy Margit: „Ha Kolozsvár város levéltárának áttekintése után a barokk mesterkörről az eddigieknél valamivel többet is tudtunk mondani, nem tagadhatjuk, hogy mestereink tevékenységével kapcsolatosan még sok kérdőjel meredezik a kutató előtt. […] Azonban világosan kitűnik, hogy a XVIII. század folyamán Kolozsváron valóban jelentős mestergárda alakult ki, mely a század vége felé haladva mindinkább kiterjesztette hatáskörét a távolabbi vidékekre is.”3
Bíró József: „Erdély klasszicista kori szobrászata az előző korszakokhoz képest hanyatlást mutat; a barokk kor nagy mestereihez fogható művészt nem ismerünk. Alig egynehány szobrász nevét hozta felszínre a kutatás, ki Erdélyben született, s itt is dolgozott, de műveik értéke sem emelkedik az átlag fölé; a jelentősebb feladatokat jórészt külföldi mesterek kapják.”4 (A Kolozsváron 1883-ban megnyílt első csoportos erdélyi képzőművészeti kiállítás anyagában egyetlen szobrászati mű sem szerepelt.)
A romanika, a gótika, a reneszánsz és a barokk ismeretlen (de a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a korabeli építészettel egyenrangú műveket létrehozó) szobrászai sorának névtelenségét oldja fel a 19. és 20. század fordulóján Köllő Miklós (Gyergyócsomafalva, 1861 – Budapest, 1900), aki alig lép be a 20. századba, máris távozik, Istók János (Bácsfalu, 1873 – Budapest, 1972), akinek egyetlen szobrát sem állították fel idehaza, és Kolozsvári Szeszák Ferenc (Kolozsvár, 1881 – Arad, 1919), tünékeny, rövid élete alatt reánk hagyva a nagyszalontaiArany Jánost a Csonkatorony falán.
Már-már úgy tűnik, hogy az 1867-es kiegyezés s a magyar állami újjászületés nyomán sarjadt szellemi-közművelődési önrendelkezés hulláma Erdélyben is kiegyenlíti a nemzeti összetartozás plasztikai kifejezése terén évszázadok alatt felhalmozódott adósságokat: Kolozsváron 1902-ben felavatják az egész magyar nyelvterület legszebb Mátyás király-szobrát, s ugyancsak Fadrusz János Wesselényi-emlékművét meg Tuhutum-oszlopát Zilahon, Köllő Miklós segesvári szobrával (ma Kiskunfélegyházán) megszületik az első hiteles Petőfi, marosvásárhelyi Kossuthjával és Margó Ede 1907-ben Nagyváradon felállított Szacsvay-emlékművével pedig talán itt is elkezdődne az egész Kárpát-medencét behálózó szabadságharc-emlékművek kultusza. A trianoni békeszerződés azonban túl magas küszöböt állított e folyamatok útjába ahhoz, hogy az erdélyi társadalom érvényesíteni tudta volna igényeit a történelmi és kulturális identitását erősítő emlékhelyek kialakítására, s hogy az erdélyi városok is a „szobrok városaivá” válhattak volna, mint a magyarországiak, éppen az első világháborút követő évektől kezdve.
És mégis, néhány „nagy kezdeményező”, Gallasz Nándor (Temesvár, 1893 – Temesvár, 1949), Szervátiusz Jenő (Kolozsvár, 1903 – Budapest, 1983), majd Fekete József (Vajdahunyad, 1903 – Nagyvárad, 1979), Izsák Márton (Galócás, 1913), Kós András (Sztána, 1914), valamint néhány lelkes, szorgalmas kismester, például Sarkadi Sándor (Dobra, 1887 – Szatmárnémeti, 1959), Szabó Vera (Kiskunfélegyháza, 1890 – Kolozsvár, 1966), Vágó Gábor (Belényes, 1894 – Szeged ?), Csapó Sándor (Szabadka, 1913 – Szatmárnémeti, 1979) és mások két világháború közötti, áthidaló-közvetítő tevékenysége nyomán 1945 után megtörténik „a nagy robbanás”, egy olyanplasztikai kultúra kibontakozása, amelyben az évszázadokon át halmozódó mesterség-, anyag- és formatapasztalat, a háziipar és a népi tárgykultúra szűk lehetőségeibe fojtott alkotó lelemény és önkifejező kényszer igazolódott s találta meg végső értelmét.
E „robbanás” jelentőségét, méreteit és minőségi mutatóit egyelőre (jelen tanulmány keretében) pusztán egy névsor tényszerű közreadásával idézném fel; akik valamennyire jártasak az elmúlt ötven év művészeti-kiállítási életében, csupán egy név olvastán is fel tudják idézni a hozzá kapcsolódó művészi élményeiket; a kevésbé tájékozottak számára pedig talán éppen a „mennyiségi mutató” kelthet érdeklődést a téma iránt. A fentebb említett „nagy kezdeményezőket”, akiknek a munkássága természetszerűen átnyúlik a második világháború utáni időszakba (sőt ekkor kulminál), nem vettem fel ebbe a felsorolásba, de az életkori, nemzedéki időrendet következetesen érvényesítem:
Orgonás András (Urgendotte-Michigan, USA, 1909 – Temesvár, 1990)
Kósa Huba Ferenc (Losonc, 1910 – Kolozsvár, 1983)
Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912 – Kolozsvár, 1997)
Csorvássy István (Szászrégen, 1912 – Marosvásárhely, 1986)
Szobotka András (Temesvár, 1916 – Temesvár ?)
Balaskó Nándor (Érszalacs, 1918 – Tauberbischofsheim, 1996)
Márkos András (Kolozsvár, 1919 – Kolozsvár, 1972)
Vetró Artúr (Temesvár, 1919 – Kolozsvár, 1992)
Balogh Péter (Micske, 1920 – Bukarest, 1994)
Timár Margit (Livezény, 1923 – Brassó, 1995)
Löwith Egon (Kolozsvár, 1923)
Szederjesi András (Nagymedesér, 1926)
Orbán Áron (Boldogfalva, 1927 – Székelyudvarhely, 1978)
Puskás Sándor (Kolozsvár, 1928)
Nagy Géza György (Sajószentandrás, 1928)
Kulcsár Béla (Marosvásárhely, 1929 – Marosvásárhely, 1976)
Székely József (Erdőszentgyörgy, 1929)
Gyerkó Mária (Rákos, 1930)
Szervátiusz Tibor (Kolozsvár, 1930)
Kondrák Károly (Újszentanna, 1930)
Tirnován Ari-Vid (Segesvár, 1933)
Németh Antal (Sepsibükszád, 1933)
Lőrincz Lehel (Türe, 1933)
Hunyadi László (Dombó, 1933)
Tőrös Gábor (Torda, 1934)
Bálint Károly (Lőrincfalva, 1934)
Korondi Jenő (Marosvásárhely, 1935)
Farkas József (Nagysármás, 1936)
Péterfy László (Nyárádselye, 1936)
Orlowski-Balogh Edit (Topánfalva, 1936)
Demeter Vilmos (Mezőzáh, 1936)
Venczel Árpád (Korond, 1937)
Román Viktor (Homoródszentmárton, 1937 – Saron-sur-Aube, 1995)
Szakáts Béla (Székelyudvarhely, 1938)
Jecza Péter (Sepsiszentgyörgy, 1939)
Kotsis Nagy Margit (Csíkszereda, 1939)
Gyenge Imre (Középajta, 1939 – Nagyszeben, 1986)
Gergely István (Csíkkozmás, 1939)
Kovács Ernő (Marosvásárhely, 1940)
Fekete Jozefina (Gyulafehérvár, 1941)
Suba László (Makfalva, 1941)
Dienes Attila (Marosvásárhely, 1942)
Kádár Károly (Tancs, 1943)
Váró Márton (Székelyudvarhely, 1943)
Lugosi László (Zilah, 1944)
Ferencz Ernő Lajos (Csíkszereda, 1944)
Krupiczer Antal (Kapnikbánya, 1944)
Kiss Levente (Gyergyóalfalu, 1944)
Baróthy Ádám (Marosvásárhely, 1945)
Zagyva László (Bayerisch Eisenstein, 1945)
Petrovits István (Kökös, 1945)
Domokos Lehel (Avasfelsőfalu, 1945)
Tornay Endre András (Zetelaka, 1946)
Burján Emil (Gyergyószentmiklós, 1947)
Balázs János (Nagybánya, 1947)
Várvédő István (Nagybánya, 1947)
Benczédi Ilona (Korond, 1948)
Kocsis Előd (Abafája, 1948)
Vetró András (Temesvár, 1948)
György Albert (Lövéte, 1949)
Bocskai Vince (Szováta, 1949)
Bodó Levente (Lövéte, 1949)
Rozsnyay Béla (Marosvásárhely, 1949)
Adorjáni Zoltán (Szászrégen, 1949)
Adorjáni Endre (Kolozsvár, 1950)
Dóczy András (Csíkszereda, 1951)
Robotos Júlia (Bukarest, 1951)
Vincefi Sándor (Bukarest, 1952)
Horváth Ödön (Marosvásárhely, 1953)
Miholcsa József (Marosvásárhely, 1953)
Egyed Judit (Nagyvárad, 1954)
Gyarmathy János (Nyárádszereda, 1955)
Székely János Jenő (Kolozsvár, 1956)
Ercsei Ferenc (Szászrégen, 1956)
Nagy Ödön (Marosercse, 1957)
Kovács Géza (Marosvásárhely, 1958)
Lakatos Pál (Kispeleske, 1960)
Vargha Mihály (Kézdivásárhely, 1961)
Kocsis Rudolf (Köröskisjenő, 1963)
Sánta Csaba (Szováta, 1964)
Kolozsi Tibor (Gyergyóditró, 1965)
A leltárak üdvös voltáról. Mindenképpen fontosak számunkra a leltárak, mert állandóan veszteségeink, hiányaink vannak, és nem minden veszteséglista tételei, értékei fejezhetők ki valutában. Azt például természetesnek tartjuk, hogy a művészeti múzeumok, a múzeumok képtári részlegei, a köz- és magángyűjtemények fenntartása és működtetése elképzelhetetlen leltárkönyvek és a műtárgyakról készült „személyi lapok”: a kartonok nélkül. Értékőrzőbb pénznemekkel megáldott országokban a szakmailag felbecsült érték megjelölése sem hiányzik ezekből a kimutatásokból.
Nekünk a köztéri (bel- és kültéri) plasztikai művekről azonban nincs leltárunk, vagy csak esetenként tartják nyilván értéküket. Tehát a legsürgősebben számba kell vennünk, hogy a már említett, 1914 előtti térszobrainkon kívül vannak-e és hol állnak még a helyükön, esetleg más helyszínen művészi értékű emlékművek ebből az időszakból. Ha csak áthelyezték őket (urbanisztikai rendezés, útépítés vagy a többségi nemzeti ideológia érvényesítése okából), azt is nyilván kell tartanunk és figyelemmel kísérnünk további sorsukat. Zala György aradi Szabadság-emlékműve már „szabadlábon” várakozik újbóli felavatására; Gyergyócsomafalva pedig már megtisztelte szülöttjét, Köllő Miklóst a hajdani Kossuth-szobor másával, amelyet Sánta Csaba öntött bronzba a megőrződött makett felnagyításával. Ezeknél a példáknál sokkal jellemzőbb sajnos az itt következő három megrázó idézet az első világháború előtti köztéri emlékművek sorsáról. Kölcsey Ferenc szobrát 1897-ben leplezték le Nagykárolyban. „A kispiac mellett, a Károlyi-kert kapuja előtt terült el a nagyvásártér, mindjárt a kastélykert után. A gyönyörű parkhoz kapcsolódott az a kis kert, amelyben a szobrot felállították. A költő fedetlen fővel ül egy karosszékben. […] A talapzaton egy táblán a Himnusz egy versszaka volt bevésve. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrát Kallós Ede mintázta meg, ércbe Párizsban öntötték. […] A harmincas években (1936?) a »Vasile Lucaciu« líceum félrevezetett diákjai egyik éjjel (a rendőrség »éber« felügyelete mellett) lefejezték, majd a megcsonkított szobrot a városháza pincéjébe vitték le. Az 1940-es bécsi döntés után a Regátba távozó városi adminisztráció, jogtalanul, a város tulajdonát képező szobor maradványait magával vitte, és valahol beolvasztották.”6 „A Kőkereszt városunk egyik legrégibb műemlék értékű keresztje. A róla elnevezett téren áll. […] 1760–1790 között állították fel. […] Az 1959-es év egyik éjszakáján kegyetlen kezek talapzatáról eltávolították és ismeretlen helyre hurcolták a régi keresztet. Nyoma veszett. […] 1992 tavaszán a Római Katolikus Plébánia kérésére Tamás István székelyudvarhelyi neves kőfaragó mester díjmentesen faragta ki terméskőből a Kőkereszt ma is látható változatát.”7 „1923-ban eltávolították Kossuth, Bem és II. Rákóczi Ferenc szobrát, a Petőfi-oszlopon lévő domborművet, majd 1923-ban felállították az Ismeretlen Katona, 1924-ben a latinitás (Lupa capitolina), 1930-ban Avram Iancu szobrát…”8
A rendszerváltás óta megjelent, egyébként nagyon hasznos útikalauzok, kalendáriumok, „séták” szövegeiből valósággal ki kell mazsoláznunk a köztéri emlékművek előfordulását, adatait (ha egyáltalán helyet kapnak bennük), de egyik általam ismert kiadványban sem szerepelnek külön fejezetként.
Mielőtt az általunk óhajtott és elkezdett térszobrászati kataszter elkészülne, azt máris leszögezhetjük: a 19. század közepétől az első világháborúig terjedő időszak történelmi, irodalmi, kulturális és vallási jellegű emlékművei elsősorban nem a térplasztika ágazati-szakmai-művészeti problémáinak a kivetülései és megoldásai, tehát nem a szobrászat néz szembe bennük önmagával, hanem a társadalom tart tükröt lelkiismerete elé. (Ez a jelenség, persze később, 1990 után, amikor erre újra lehetőség nyílik – megismétlődik, de ezt a „tiszteletadást” már „saját kezűleg” celebrálhatja; a feladatot elvégző erdélyi szobrász kezét pedig már nem kötik ideológiai vagy politikai feltételek, s képzeletét a 20. századi európai szobrászat tapasztalatai vezérlik.) Tehát „olyan művészeti ág termése, teljesítménye feltáratlan, amelynek alkotásai a nagy nyilvánossághoz szólnak, s amely művészeti ág alapvető jellemzője – léte, tartalma, kifejezése és hatótere révén – a közösségi jelleg s ugyanígy a viszonylagos állandóság”.9
Amikor átlépjük a bűvös 1920-as „határt”, ez a közösségi ösztönzés is megbénul, meg kell bénulnia, hiszen még a világháborúban elesett halottjainknak sem állíthatunk jelet, akik éppen az új államhatalmat beiktató szövetségesek ellen harcoltak. Templomok belső vagy külső falán, cintermeiben, temetőkertjeiben elhelyezett emléktáblákkal s főleg falun róják le kegyeletüket az élők, a megcsonkult családok a helység hősi halottjai iránt.
Pedig éppen ez az esemény s majd a második világháború eleven emléke az, ami újabb s minden eddiginél erősebb közösségi igényt támaszt köztéri emlékhelyek kialakítására, s ennek a két fellobbanásnak az energiája ragadja magával a magyarországi szobrászatot egy általános stiláris megújulás távlatai felé (persze nem elsősorban a világháborús emlékművek vonatkozásában), hiszen már korábban is, de főleg a centenáriumi (1848–49, Petőfi), millecentenáriumi (honfoglalás) és millenniumi (államalapítás, Szent István, kereszténység felvétele) események aktualitását meghaladó plasztikai jelek egész sora emelkedett ki a földből azokban az években, amelyek – akármi lesz a szobrászat mint művészeti ág sorsa az elkövetkezendőkben – a magyarság számára mindig meggyőzőbben fogják az együvétartozást, a világ számára pedig a magyar nemzeti karakter megérzését szolgálni, mint a változó szemléletű történelemkönyvek, a szépségversenyek vagy a szakácsművészeti bemutatók.
A kontraszt érzékeltetése végett azt mondhatnánk, hogy reánk, az erdélyi magyar társadalomra meg éppenséggel a jeltelenség lesz a jellemző az utókor számára, ha csak a trianoni békeszerződés utáni két évtizedet tekintenénk mérvadónak.
De a sommázás még így sem indokolt, ha a két világháború közötti időszak (ismétlem: egyelőre még szerző előtt is homályban lappangó) szerény terméséből csupán például a korszak egyetemes magyar szobrászatát tekintve is az újító, iskolát teremtő személyiségek közé tartozó Szervátiusz Jenő csíkmenasági világháborús emlékművét (kő, 1939) vagy Gallasz Nándor domborművét emeljük ki, amely a hajdani temesvári Munkásotthon homlokzatát díszíti (kő, 1925), és a volt Iparkamara számára faragott Négy évszak allegorikus figuráit.10
Félek ugyan a riasztó eredménytől, de akárcsak az 1920 előtt avatott köztéri szobrok esetében, a két világháború közötti korszak termésének a teljes felmérése is olyan feladat, amely nem tűr halasztást.
Hiszen az nemcsak művészettörténeti, hanem legalább olyan mértékben társadalomlélektani és nemzetiségtörténeti (nemzetrésztörténeti) jelenség és adalék, hogy míg a Trianont követő bénultság egyik pillanatról a másikra radikálisan elvágta a Kárpát-medenceszerte megindult szoborállítási folyamatot, addig az 1940–1944 közötti „visszaállítás”, illetve a közterek művészi elfoglalásának új hulláma továbbgyűrűzött a háborút közvetlenül követő években is, egészen addig, amíg a Magyar Népi Szövetség politikai befolyása védelmet nyújtott a zsenge és rövid életű erdélyi demokrácia keretei között kibontakozó nemzetiségi közművelődés számára. Ez a helyzet gyakorlatilag 1944–1960 között kedvezett az emlékművek születésének, s ekkor is, újra, elsősorban a közigazgatási, közhangulati tényezőktől viszonylag távolibb, függetlenebb vidéki, községi és főleg homogén etnikai környezetben.
Tulajdonképpen még a háború alatt, 1943–44-ben készíti el Bandi Dezső a helybéli ácsokkal közösen, farönkökből és faszobrokból komponált abásfalvi és ravai háborús emlékműveket.11Ugyancsak 1943-ból való a Marosvásárhelyről elszármazott Dabóczy Mihály trachitból faragott Kőrösi Csoma Sándora a várkertben. 1947-ben pedig a „kisszobrász” Benczédi Sándor még monumentalistaként lép az erdélyi művészet színpadára a mezőteremi Benkő-síremlékkel és az ugyancsak világháborús emlékhely gyanánt szolgáló, de máig érvényes tartalmi és formai üzenetet hordozó, korondi Falu-emlékkővel.
Az ötvenes évek „legnagyobb” szobrászati eseményei a Budai Nagy Antal parasztfelkelése emlékművének avatása 1957-ben Bábolna hegyén, amelynek domborművű kompozícióját Kós András faragta kőbe, valamint Izsák Márton – Csorvássy István közös Bolyai-szobra. (Pontosabban: Bolyai János és Bolyai Farkas szobra, Marosvásárhely, 1956–57). Ady Endre születése nyolcvanadik évfordulójának köszönhetően (amelyet még hivatalos, országos megemlékezések kísértek, „törvényesítettek”) Nagyváradon (Vetró Artúr, 1960) és Zilahon is (Balaskó Nándor, 1957) mellszobrot állítanak az emlékét őrző múzeum, illetve hajdani iskolája elé. 1958-ban Kulcsár Béla kitűnő Dózsa György-feje kerül a sepsiszentgyörgyi textilművek kultúrháza előtti parkba; ez annál fontosabb mozzanata témánknak, mert éppen Kulcsár tekinthető az 1944 utáni erdélyi magyar monumentális köztéri szobrászat első meghatározó személyiségének, egy olyan térplasztikai nyelv kezdeményezőjének, amely rövid és tragikus pályájának minden állomásával – 1961: Ajtay Éva síremléke (márvány, életnagyság); 1967: Ijásznő (bronz, 350 cm); 1974: a színház tér térkompozíció (bronz, 170 x 500 x 67 cm); 1975: Szárhegyi Madonna (travertin, 150 x 265 x 100 cm) meg a Pillangó (ugyancsak a gyer-gyószárhegyi szoborparkban, márvány, 40 x 35 x 45 cm) és 1976-ban, halála évében: az agyagfalvi székely nemzetgyűlés és az 1848-as felkelés emlékműve, amelyet végül Hunyadi László és Kiss Levente átfogalmazásában állítanak fel 1990-ben – közelebb vitt a kilencvenes évek feladataihoz. Kulcsár úttörő szerepéhez csupán Tőrös Gábor hetvenes évekbeli műveinek a modernsége mérhető, különösen a nagybányai közigazgatási palota belső terét díszítő kompozíciója (bronz, 1975), az 1978-ban készült, sportcsarnokbeli Tornászlány és a csíkszeredai Jégpalota előtti térben álló, inox acéllemezből hegesztett Jégkorongozók. (E tanulmány írása közben kaptam kézhez legújabb, fantasztikus munkájának, az Axis Mundi című bronz „pillérszobrának” a fotóját, amely a nagybányai villamossági Vállalat belső terét díszíti. Magassága 350 cm.)
Még ha lassanként modorossá válik is állandó elhárító gesztusom, újra le kell írnom: e vázlat keretében csak az elvégzendő elemzések kulcskérdéseit s az egész tematika kiinduló pontjait jelezhetem. Kihagyva tehát a közbenső műveket és jelenségeket, egy újabb (de ugyancsak megszakadt) vonulatra hívnám fel a figyelmet: a Szervátiuszok munkásságára. Szervátiusz Tibor az 1967-es évben készült szamosúj-vári szökőkúttal (réz) és a kolozsvári Magyar Színház előcsarnokában elhelyezett Móricz Zsigmond-mellszoborral éppen csak elkezdi az 1972-től Magyarországon folytatott, rendkívül termékeny belső és külső téralakító szobrászi pályáját; viszont az ő segítsége nélkül nem születhetett volna meg Szervátiusz Jenő két irodalmi tárgyú „menhír”-oszlopa: Tamási Áron síremléke, a „fekete kő” Farkaslakán (trachit, 1971–72) és a Jókai-emlékmű, a „fehér kő” Pápán (1978).
Puskás, illetve már jó ideje Kolozsvári Puskás Sándor (érdekes, ma már Szervátiusz Tibor is nevébe vonta a „kolozsvári” megjelölést) indulását ugyancsak megkülönböztetett monumentális és dekoratív érzékről tanúskodó térplasztikák avatták emlékezetessé („fűszobrai”, az Erdélyben először általa művelt domborított-hegesztett lemezplasztikák, például a kolozsvári Telefonpalota 1971-es külső faliplasztikája, Delly Ferenc 1967-es síremlékének gyönyörű nőalakja, a csíkzsögödi Nagy Imre-emlékház udvarán 1969-ben elhelyezett Ijásznő és Szejkevizes lány stb.), a keményedő diktatúra éveiben azonban ez a vonulat is megszakadt.
Végül a rendszerváltozás előtti időszak – visszatekintve ma már ugyancsak vívmányként tekinthető két megvalósítását említenénk: Márkos Andrásnak a költő születésének 150. évfordulója alkalmából, utolsó éjszakájának színhelyén, Székely-keresztúron felállított, egész alakos, másfélszeres életnagyságú Petőfijét (bronz, 1973) és Jecza Péter kompozíciós elemei révén monumentális térszobrászati rangú Bartók-mellszobrát -- (bronz, 1973).
A hetvenes években a „rácsokon” átcsúszott, fennebb említett művek meg a román tengerparti üdülőzóna kiépítése során magyar szobrászoknak juttatott megrendelések (Balogh Péter, Román Viktor, Vetró Artúr, Puskás és mások), valamint az igényesen kivitelezett politikai emlékművek ritkuló példáitól eltekintve (például Izsák Márton – Csorvássy István Katonaszobra Marosvásárhelyen 1964-ből vagy Balogh Péter A román katona emlékműve 1975-ből Sepsiszentgyörgyön) a rendszerváltozásig jelentős mű már nem születik. Ezenközben viszont két alapvető változás hangolja át a köztéri szobrászat funkcióját és stílusát: egyrészt az erdélyi városok urbanisztikai képének az erőszakos elidegenítése, másrészt, ezzel ellentétes, tehát pozitív folyamatként a korszerű szobrászi nyelv, a modern európai szobrászat trendjeit követő plasztikai kultúra kialakulása az egyre népesebb magyar szobrásznemzedékek kezén. Ennek a kitűnő (és például a Magyarországra áttelepedett vagy idegenbe emigrált művészeink megbecsültségében is lemérhető) plasztikai kultúrának azonban a hetvenes és nyolcvanas évtizedben hiányzanak a kulturális „beágyazódáshoz”, tehát a megvalósuláshoz szükséges politikai és anyagi feltételei. Ezért is távoztak Erdélyből (Romániából) olyan fontos személyiségek, mint például Szervátiusz Tibor, Román Viktor (sajnos ő most már örökre), Tornay Endre András, Adorjáni Endre, Vincefi Sándor, Benczédi Ilona, Dienes Attila, Tirnován Ari-Vid, György Albert, Domokos Lehel, Lugosi László, Székely János Jenő, Lakatos Pál, Zagyva László, Váró Márton, Ferencz Ernő Lajos és mások.
A köztéri szobrászat alkotásai, mint említettük, már eleve a történelmi és művelődési önazonosság tudatának a feltöltekezési alkalmaiként szolgáltak/szolgálnak minden időkben. S nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Ezért igyekezett a nacionalista román impérium a kezdetek kezdetétől, tehát 1920-tól eltüntetni, kicserélni a mi tudatunkat erősítő műveket – a saját nemzeti tudatát formáló emlékjelekkel. 1989 után először nyílik lehetőség a hét évtizeden át halmozódó veszteségek, hiányok pótlására, méghozzá immár nem az anyaországból importált művészekkel és művekkel (sőt inkább a tendencia megfordulásának lehetünk tanúi, elég ha csupán Bocskai Vince Gyulán látható, nagy hatású Apor Vilmos-alakjára gondolunk), s az önkormányzati elv meg a civil társadalom szerveződési mozgalma szinte teljes szabadságot biztosít téma, rendeltetés és stílus dolgában.
Most azonban, mintegy a rendszerváltás áraként – a szegénység szab gátat az öntörvényű monumentalitás és a térszobrászati funkciók érvényesülésének; az elmúlt évtized feszített ütemű emlékezetfelfrissítő akciói révén (pozitív értelemben) gomba mód szaporodó emléktáblákban, plakettekben, portré- és mellszobrokban, tehát ebben a gazdag „köztéri kisszobrászatban” valóban csak a legsürgősebb közösségi feladat: a történelmi-művelődéstörténeti-erkölcsi igazságtétel ölthetett testet. Az életünket és művészetünket megsarcoló 20. századnak csak az utolsó 5–6 esztendejében (s legtöbb esetben a magyar államtól vagy civil szervezetektől származó alapítványi és millenniumi pályázati pénzek segítségével) valósulhattak meg az egész alakos nagyszobrászat olyan, az emlékező főhajtás gesztusán túlmutató, valóban urbanisztikai jelentőségű s a kortárs erdélyi magyar plasztika sajátos erényeit sugalló emlékei, mint például Vargha Mihály berecki Gábor Áronja (1992), Hunyadi László Orbán Balázsa (Székely-udvarhely, 1994), Bocskai Vince Bernády Györgye (Marosvásárhely, 1994) és Mikó Imréje, valamint Gergely István Lorántffy Zsuzsannája Nagyváradon (1998).
Külön fejezet: hogyan váltak az emléktáblák plakettjei, a portrék, mellszobrok, valamint a belső és külső téri nagyszobrok révén, mégis, a „szobrok városaivá” az erdélyi városok és kisebb települések az utolsó évtizedben.
Külön fejezet: miként válhat egy-egy szobrászi pálya meghatározó elemévé egy-egy város és/vagy egy egész tájegység plasztikai feladatainak, szükségleteinek a felvállalása úgy, mint például Vetró András esetében Kézdivásárhely és Kézdiszék. (Több tucat különböző méretű és műfajú munkája közül csak jelzésként emeljük ki: Széchenyi István, 1991; Turóczi Mózes, 1993; Bálint Gábor, Szentkatolna, 1994; Ábrahám Árpád és Jókai Mór, Torja, 1994; Bem József, 2000 stb.)
Külön fejezet: az erdélyi magyar kiállítási, tehát kisszobrászat stílusvonulatok szerinti elemzése.
S még más részletkérdések mellett és után arra is választ kellene adni: vajon a kortárs szobrászat védőgyűrűjében könnyebb-e megélni, továbbélni az erdélyi magyar történelem, kultúra és valóság terheit, feladatait és távlatait?
Jegyzetek
1. A középkori székely művészet kérdései. Erdélyi Múzeum 1943/2. füzet. 323.
2. Az erdélyi renaissance. I. Erdélyi Tudományos Intézet. Kolozsvár, 1943. 25. és 106.
3. Reneszánsz és barokk Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1970. 252.
4. Erdély művészete. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása. Bp. (1944) 150.
5. Reményeim szerint csak azok maradtak ki a névsorból, akik a művészeti életbe még be sem léptek, vagy az elmúlt 7–8 évben végzettek, akiknek a műveivel még nem találkozhattam.
6. dr. Németi János: A hajdani Kölcsey-szoborról. Nagykároly és Vidéke Évkönyv. 1998. 66.
7. Péter Attila: Keresztek Székelyudvarhelyen. Haáz Rezső Kulturális Egyesület. Székelyudvarhely, 1994. 22–24.
8. Fodor Sándor (S.) – Balás Árpád: Marosvásárhelyi útikalauz. Impress Kiadó. Marosvásárhely, 1996. 10.
9. Wehner Tibor: Köztéri szobraink. Gondolat Kiadó. Bp., 1986. 7.
10. Gallasz Nándor neve egyetlen magyar művészeti lexikonban sem szerepel.
11. Ennek ellenére Bandi Dezsőt nem soroltam a szobrászok közé, hiszen az ő művészi és közművelődési tevékenysége, szerepe sokkal szélesebb körű.
Banner Zoltán (Korunk)
nagybanya.ro,
2014. május 4.
VI. Székely Majális – Felhívás a székelyföldi önkormányzatokhoz
Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással a nagy nyilvánossághoz. Felelősséggel a székelyek autonómiaigénye iránt, felismerve, fontos, hogy ennek az igénynek határozott, céltudatos képviselete legyen az Európai Parlamentben, felkéri Székelyföld önkormányzatait, hogy határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára.
Amint azt a Székely Nemzeti Tanács ez év február 12.-én kiadott felhívása megfogalmazza, tegyék láthatóvá a nagyvilág számára, a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is.
Üdvözöljük azokat az önkormányzatokat, amelyek megtették már ezt a lépést. Elismerés illeti Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy, Gyergyóújfalu önkormányzatait, és örömmel és büszkeséggel tehetjük hozzá Makfalva önkormányzatát, amely ez év április 30.-án egyhangú szavazással a határozatot szintén elfogadta.
Közelednek az európai parlamenti választások. Ilyenkor a jelölő szervezetek, a pártok, de a választók figyelme is az Európai Unióra irányul. Az elvégzett, vagy elvégezhető feladatokra, azokra a lehetséges eszközökre, amelyeket a brüsszeli jelenlét kínál. Most döntik el sokan, van-e értelme szavazni, esetleg másokat is rábírni a részvételre.
A szóban forgó önkormányzati határozatok a részvételre ösztönöznének mindenkit. A választásokig, akár rendkívüli tanácsüléseken adott a lehetőség arra, hogy ezeket a határozatokat másfélszáz székely önkormányzat elfogadja. Ezáltal értelmet nyerhet a sokszor megkérdőjelezett, vagy hitetlenséggel kísért jelenlét a brüsszeli Európai Parlamentben. Most nincs verseny, az erdélyi magyar szervezetek együttesen tudnak mozgósítani, ha ezt hitelesen tehetik. A mozgósítás hitelessé pedig attól válik, ha konkrét küldetésre, feladatra épül. Ilyen küldetés, ilyen feladat érvényt szerezni annak a közösségi akaratnak, amelyet éppen ezek az önkormányzati határozatok jelenítenek meg.
Nincs veszteni való idő, kérjük az önkormányzati határozatok elfogadását még a választások előtt! Ha a választók majd azt látják, hogy nem az elhárító halogatás, nem az ígéretek kampánya folyik, hanem a bátor és határozott politikai cselekvésre kerül a hangsúly, akkor Tőkés Lászlóval együtt nem három, és nem négy, de öt képviselője is lehet az Európai Parlamentben az erdélyi magyarok, és ezen belül a székelyek ügyének.
Nagyon nagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felelőssége, hiszen ő állítja a jelölteket, és az ő önkormányzati tisztségviselői alkotják a többséget Székelyföld legtöbb községében és városában. Tehát a határozatok elfogadására vonatkozó döntés az ő kezében van. A választások napján viszont a döntés a választóké!
Jelen felhívást itt, az VI. Makfalvi Székely Majálison aláírásra megnyitjuk minden, Székelyföldön állandó lakhellyel rendelkező polgár számára.
Makfalva 2014. május 3.
Kiss Károly
Makfalva Székely Tanácsának elnöke. Erdély.ma
2014. május 11.
Az SZNT felhívása a gondolkodó székelyekhez
Február tizenkettedikén felhívásban kértük Székelyföld önkormányzatait, hogy egy határozat elfogadásával egységesen nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek autonómia iránti igényét, és tegyék láthatóvá „a nagyvilág számára, amit a prefektusi önkény a népszavazások meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.” Az elkészített tervezet arra is kitér, hogy „ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.”
A nyilvánosságra hozott határozattervezet voltaképpen egy folyamodványt tartalmaz Románia kormányához, amelyben az önkormányzat a helyi közösség nevében kéri a fentieket. A felkérésnek eddig négy önkormányzat tett eleget: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy és Makfalva. Elhangzottak elhárító kifogások, ezekre adunk választ az alábbiakban, és kérünk minden érintettet, Székelyföld lakóit elsősorban, gondolkozzanak el a kifogásokon és a válaszokon.
1. Egy székelyföldi önkormányzati vezető szerint fölösleges kinyilvánítani újra és újra a közakaratot, hiszen mindenki tudja, mit akarunk. Hamis. A közakarat kinyilvánításának leghitelesebb módja a népszavazás. Hivatalos népszavazás a felsorolt célok mellett nem történt, ezt a prefektusok megakadályozták. Még az RMDSZ által kezdeményezett népszavazást is megakadályozták, pedig az csak annyit javasolt, hogy Kovászna, Hargita és Maros tartozzon egy fejlesztési régióba. Székelyföld bedarálásának veszélye nem múlt el, és vele szemben nincs hivatalos hivatkozási alapunk, a kormány, a törvényhozás, és a nagyvilág előtt!
2. Gyakran elhangzik az is, a prefektusok ezeket a határozatokat is meg fogják támadni a közigazgatási bíróságon, tehát értelmetlen ezeket elfogadni. Hamis. Míg a népszavazásra vonatkozó határozatokhoz volt egy hozzárendelt feladat, maga a népszavazás, amely nélkül a határozat önmagában semmit nem ér, a folyamodvány elfogadására vonatkozó határozat önmaga a végcél: a választottak nyilatkoznak a választók nevében. Másfélszáz önkormányzati határozat ugyanazt fejezi ki, mint a népszavazás. Ezt a prefektusok, vagy a bíróság minősítheti, meg nem történtté azonban nem tehetik.
3. Mások azt mondják, nem jó ezt a kérdést a kampányban felvetni. Hamis. A kampányban, amikor a közfigyelem a közéletre irányul, a határozatok egyöntetű elfogadása mozgósítani képes a választókat. Csak abban az esetben nem felel meg ez az időszak, ha nincs meg a határozatok elfogadásához szükséges politikai akarat, hiszen ez demobilizálja a választókat, mert politikai akarat hiányában a képviselet öncélú, értelmetlen.
4. Volt, aki azzal érvelt, hogy a székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el. Válasz: aki ilyent mond, az nem olvasta el a tervezetet, hiszen annak nem is tárgya a törvény elfogadása. Az valóban a parlament hatásköre, ám erre vonatkozó kérést, a közösség nevében bátran megfogalmazhat a helyi tanács.
5. Végül: a polgármesterek nem tudják pontosan, mit kell tenni. Válasz: Akár rendkívüli tanácsülésen elfogadni a Székely Nemzeti Tanács honlapján elérhető minta szerint a határozatot (a nyitó oldalon az „Önkormányzatok az autonóm Székelyföldért feliratra kell kattintani). Ez kimondottan csak akarat kérdése.
Meggyőződésünk, hogy minden székelyföldi önkormányzat jóhiszeműen közelíti meg a kérdést, és amint sikerült eloszlatni a félreértéseket, ezek a határozatok megszületnek és eljutnak a határozat 3. pontjában megjelölt címzettekhez.
Marosvásárhely, 2014. 05. 10.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma
2014. május 15.
„Közvita” előtt az RMDSZ Székelyföld-törvénye
Elemzésünk az Erdélyi Napló felkérésére készült, amely a Mensura Transylvanica elemző csoport szakértőit kérte fel az RMDSZ által készített és a lap birtokába jutott székelyföldi autonómiastatútum értékelésére. A dokumentumok tulajdonképpen két, részben egybevágó változatban tartalmazzák az autonómiaelképzelést. Mindkét román nyelven készült tervezet a Statut special al Ținutului Secuiesc címet viseli. Az első 92 cikkelyből áll, preambulummal is rendelkezik, a második 98 cikkelyt tartalmaz és preambulum nélküli, továbbá egyes pontjai alternatívákat is megfogalmaznak. Elemzésünk az első változatot veszi alapul, és három fő kérdésre terjed ki: a) az alkotmányos alap és a közjogi beágyazottság problematikája; b) a tervezet/elképzelés összevethetősége a dél-tiroli modellel (tekintettel arra, hogy az RMDSZ vezetői többször Dél-Tirol autonómiájára hivatkoztak, mint követendő példára; c) a korábbi tervezetekkel való párhuzamok.
Az új székelyföldi autonómiatervezet elkészítésének terve 2013. május 26-án, az RMDSZ XI. csíkszeredai kongresszusán merült fel. A záró sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elnök „egy eddigieknél részletesebb tervezet” kidolgozását és parlamentben való benyújtását helyezte kilátásba. A terv 2013. novemberében került újból napirendre, amikor Kovács Péter főtitkár bejelentette egy autonómia-szakbizottság felállítását, amelynek célja a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének kidolgozása. A tervezetet 2013. decemberében szándékozták nyilvánosságra hozni, a nyilvános vitára pedig ezt követően került volna sor. A két másik erdélyi magyar párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is felajánlotta együttműködését az autonómiastatútum kidolgozásában, ezt azonban az RMDSZ elutasította. Az autonómia-szakbizottság összetétele nem került nyilvánosságra, a sajtóhírekből kiolvashatóan azonban szinte bizonyos, hogy egyik meghatározó tagja Márton Árpád képviselő lett.
A tervezet decemberi közzététele elmaradt, az RMDSZ vezetői a késlekedést 2014. januárjában a feladat „bonyolultságával” magyarázták. Ekkor a törvénytervezet benyújtását a parlament tavaszi ülésszakára tervezték, míg a nyilvános vitát a februári hónapra. Mindezt Borbély László alelnök is megerősítette, az autonómiatervezet nyilvánosságra hozatalát, valamint a nyilvános vitát azonban a „jogi szempontok és a feladatkörök” tisztázásának okán csak február végére látta megvalósíthatónak. Ezzel egyidőben Kelemen Hunor taktikai okokkal magyarázta az újabb késedelmet, arra hivatkozva, hogy a benyújtandó tervezetet az alkotmánymódosító törvénnyel is összhangba kell hozni. A tervezet végül 2014. márciusában készült el, de továbbra sem került nyilvánosságra. A szöveget eddig csak az MPP kapta meg az RMDSZ és az MPP által megkötött együttműködési megállapodás értelmében pártközi egyeztetés céljából. A tervezet véglegesítését közös munkacsoport végzi, ebbe 2014. április 10-én Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, Márton Zoltánt, Makfalva polgármesterét, valamint Kulcsár Terza Józsefet, az MPP háromszéki elnökét delegálta az MPP. A munkacsoport RMDSZ-es tagjainak nevét továbbra sem ismerhetjük. Az RMDSZ-tervezet közjogi beágyazottsága
Közismert, hogy az RMDSZ Székelyföld-stratégiájában első lépésként a Székelyföldi Fejlesztési Régió létrehozása szerepel. Ez jelentené azt a „területi precedenst”, amelyre alapozva Székelyföld, mint politikai-közigazgatási régió is kialakítható majd. Ezt célozta az RMDSZ törvényjavaslata, amelyet a fejlesztési régiók átalakítása érdekében – 16 új fejlesztési régió kialakításával – készítettek el (az úgynevezett Csutak-terv).
A mostani, nyilvános vitára ígért tervezet megpróbálja e stratégia két egymást követő lépését összevonni: létrehozni egy fejlesztési társulást (Hargita, Kovászna és Maros megye részvételével), ugyanakkor azt valamiféle „sajátos státussal” is felruházni. Ennek érdekében a tervezet egyrészt „sajátos státust” biztosít Hargita, Kovászna és Maros megyének (1. fejezet, 1. cikk), másrészt átruház ebből valamit a három megye részvételével létrejövő közhasznú társulásra (amely azonban a 215-ös számú, helyi közigazgatásról szóló törvény 11. cikke alapján jogi értelemben nem közjogi jellegű, hanem magánjogi társulásnak számít), és azt nevezi „régiónak”. Tehát a Székelyföld régió megyék magánjogi közhasznú társulásaként jön létre, amelyet azonban a kormány különböző közigazgatási jogosítvánnyal ruház fel.
Ez a közjogi „öszvérmegoldás” azonban több szempontból is problematikus. A régiónak ugyanis nincs közvetlenül választott tanácsa, illetőleg a régió döntéshozó testülete a résztvevő megyék képviselő-testületeinek tagjaiból áll (23. cikk). Ezért aztán gyengébb a legitimitása, és konfliktushelyzetet szülhet az is, hogy a régió tanácsában és a megyék tanácsaiban ugyanazok a képviselők ülnek, akiknek viszont különböző szinteken, tehát különböző nézőpontokból kell ugyanazon kérdésekről döntéseket hozniuk.
Hatáskörének nincs alkotmányos garanciája. Ez a törvény szövegében is megjelenik: a 14. cikk (3) és (5) bekezdése szerint az állam nem csupán delegálhat, hanem el is vonhat hatásköröket. Ez viszont megkérdőjelezi a társulás autonómiáját.
Tisztázatlan a statútum alkotmányos jogállása is. A preambulum a Gyulafehérvári Nyilatkozatra és az 1945. évi Nemzetiségi Statútum elveire alapozza a tervezetet. Utóbbi hivatkozás önmagában is kuriózum, mert a Nemzetiségi Statútumnak nincsenek olyan elvei, amelyek ma ne lennének jelen a nemzetközi kisebbségi jogban, illetve az alkotmányban – az 1945-ös törvénynek ma egyetlen hivatkozásra érdemes része van, ez az anyanyelvhasználat szabályozása az igazságszolgáltatásban. Továbbá a 83. cikk szerint a statútumot az alkotmányos törvényeknek megfelelő eljárással lehet módosítani. Viszont a román alkotmány 73. szakasza szerint az alkotmányos törvények tárgya csupán az alkotmány módosítása lehet, elfogadásuk pedig minősített, kétharmados, illetve háromnegyedes többséget feltételez. Következésképpen ez a cikkely önmagában is alkotmánymódosítást igényel. A statútumnak ugyanakkor nincs semmilyen alkotmányos alapja, ezért az idézett előírásai nem rendelkeznek külön garanciával, legfeljebb annyival, amennyit egy sarkalatos (organikus) törvény biztosíthat.
A fentiekből következően hasznos lenne, ha a statútum nyilvános vitájához kapcsolódóan az RMDSZ nyilvánosságra hozná a megfelelő alkotmánymódosító javaslatait is.
Az RMDSZ-tervezet és a dél-tiroli modell
A szövetség vezetői többször is arról nyilatkoztak, hogy a készülő statútum a dél-tiroli autonómia meghatározó mintáját követi. Ez számos vonatkozásban meg is valósult a tervezetben, például a régióelnök választásának váltásos rendszerében (a 27. és a 33. cikk), a határozathozatalban biztosított „etnikai vétóban” (a 49. cikk), a régió hivatalos kétnyelvűségében (a 80–82. cikkek, bár az ezt szabályozó XIV. fejezetnek helyesebb lett volna a Régió hivatalos nyelvei és nem a Magyar nyelv használata címet adni, ami önmagában is a magyar nyelv „nem éppen egyenlő” voltát sugallja), az oktatásban alkalmazott tanárok anyanyelvének jelentőségében (17. cikk) vagy a Székelyföld számára biztosított EP-mandátum tekintetében (72. cikk).
A tervezet azonban nagyon elnagyolt a dél-tiroli modell egyik kardinális jelentőségű kérdésében. Ez az úgynevezett „etnikai kvóták” alkalmazása a közalkalmazotti-köztisztviselői szférában. A statútumtervezet 71. cikke csak általánosan rendelkezik arról a közalkalmazotti körről, amelyben érvényesíteni kell az etnikai arányosság elvét, de hasznos lenne az érvényesítés konkrét mechanizmusát is beépíteni a statútumba, mivel az identitásválasztás és -kinyilvánítás, továbbá a nyelvi kompetenciák ellenőrzésének egyik legfontosabb (politikailag leginkább érzékenynek tekintett) kérdéséről van szó. A nyelvcsoport-arányos foglalkoztatás – amint a dél-tiroli modell története is mutatja – számos olyan technikai kérdést vet fel, amely súlyos konfliktust generálhat. Következésképpen az olyan kérdéseket mint a közalkalmazotti „etnikai kataszter” naprakészen tartása, a vizsgabizottságok összetétele, az ezzel kapcsolatos jogorvoslati utak stb. hasznos lenne a szabályozás magasabb szintjén is megjeleníteni.
Következtetések Az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezete Hargita, Kovászna és Maros megye társulásos (fejlesztési) régiójának a kialakítását, valamint „sajátos státussal” való felruházását fogalmazza meg. Ennek érdekében a három megye is sajátos státust nyer, és a fejlesztési társulás „sajátos státusa” a megyék „sajátos státusára” épül. E megoldási javaslat azonban közjogilag meglehetősen problematikus.
Az RMDSZ-tervezet jóval kevesebb hatáskört biztosít a székelyföldi régió számára, mint az SZNT vagy az EMNP tervezete. E mögött valószínűleg az a stratégiai megfontolás rejlik, hogy a hatásköri jogosultságokat sikeresebb „menet közben”, a régió autonómiájának a „fejlesztésével” elérni. A tervezett régió beillesztése a román alkotmányjogi keretekbe meglehetősen bizonytalannak, nemcsak politikai, hanem közjogi szempontból is kivitelezhetetlennek tűnik. Ezért a nyilvános vita eredményes lefolytatásához az RMDSZ-nek ki kell dolgoznia és mellékelnie kell a tervezethez a saját alkotmánymódosító opcióit, illetve alternatíváit is.
Párhuzamok korábbi tervezetekkel
Az 1989 után kibontakozó erdélyi magyar autonómiamozgalomnak 2005–2006-ig két nagy szakasza volt a tervezetek tekintetében. Az első szakaszban (1990–1996) készült tervezeteknek elsősorban politikai identitást formáló és ideológiai szerepük volt: megalapozták az RMDSZ átfogó mozgalmi jellegét, kijelölték a belső csoportok közötti határvonalakat, ugyanakkor hozzájárultak a kisebbségi kollektív jogok romániai megjelenítéséhez is. A második szakaszba a 2003 után napvilágot látott tervezetek tartoznak, ezeket az immár RMDSZ-en kívül szerveződő ellenzék, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tűzte napirendre. Szerepük a politikai küzdelem újratematizálása volt: politikai szempontból ekkor az autonómia kérdése vált az RMDSZ és ellenzéke (MPP, EMNT, majd EMNP) közötti szembenállás fő választóvonalává. Mindkét szakasz tervezeteire jellemző, hogy közpolitikai tartalmuk némiképp szegényes maradt. Egy újabb, harmadik szakaszról beszélhetünk 2012-től, amelyet alapvetően két kihívás határozott meg: a kormányzat által szorgalmazott regionális reform, valamint a székely autonómiatörekvések mozgalmi összetevőjének megerősödése (az SZNT tevékenysége, a Székelyek Nagy Menetelése stb.), amelytől az RMDSZ immár nem tekinthetett el.
Jelenleg három olyan, jogi formátumban is megfogalmazott tervezet létezik, amelynek szerepe lehet az esedékes nyilvános vitában: az SZNT Székelyföld-statútuma, az EMNT-EMNP kerettörvény-tervezete a régiókról, valamint az RMDSZ itt vizsgált Székelyföld-statútuma. Az előbbi kettő nyilvános, az utóbbi pedig még csak munkadokumentum formájában létezik. Az RMDSZ-tervezet és az SZNT statútumjavaslata közötti legfontosabb különbségek: – az SZNT-tervezet a történelmi Székelyföldre vonatkozik, közjogi megfogalmazása pedig a dél-tiroli, illetve a spanyol autonóm közösségi statútumok mintáját követi; – az RMDSZ-tervezet Hargita, Kovászna és Maros megye társulására épít (tehát a történelmi Székelyföldnél nagyobb területre vonatkozik), és e társulást ruházza fel közigazgatási kompetenciákkal; – mindkét tervezet esetében hiányzik a román alkotmányos kerethez való illesztés pontosabb meghatározása. Az EMNP-kerettörvénye és az RMDSZ-tervezet:
– Az EMNP-kerettörvény többféle régiós hatáskört különböztet meg: az állammal megosztva gyakorolt, valamint az állam által átruházott hatásköröket. Ezeket a régió statútumába foglalják, amelyet a parlament egyoldalúan nem módosíthat. – Az RMDSZ-tervezetben a három megye és a megyék társulása kap többlethatásköröket. Ezek gyengébbek, mint a kerettörvényben megszabottak, és garanciális elemekkel sem rendelkeznek. Azaz sarkalatos törvénnyel átalakíthatók, illetve megszüntethetők. – Az RMDSZ-tervezet pénzügyi fejezete sokkal kidolgozottabb, mint a másik kettőé.
Székelyföld speciális státusa
A birtokunkba került, román nyelven íródott munkapéldányból szerkesztőségi fordítás alapján közlünk részleteket.
Preambulum Figyelembe véve a helyi közigazgatás és a közszolgáltatás decentralizációját; tudomásul véve a román nép képviselőinek 1918. december 1-jén, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen vállalt kötelezettségeit arról, hogy „oktatását, önkormányzatát és igazságszolgáltatását minden nép saját nyelvén és saját emberein keresztül biztosítja”; elfogadva azt a tényt, hogy a helyi közigazgatás intézményei minden demokratikus rendszer alapját képezik; tudatában annak, hogy az állampolgároknak az európai uniós tagországok demokratikus alapelve szerint joga van részt venni a közügyek rendezésében, és ez a jog legjobban az emberekhez közeli, széles hatáskörrel felruházott helyi önkormányzati rendszer intézményein keresztül gyakorolható, a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó 1945/86-os törvény alapján, Románia Parlamentje elfogadja az alábbi jogszabályt.
1. cikkely: Az egységes és oszthatatlan Romániában, az alkotmány által garantált helyi autonómia elve alapján, valamint az 1945/86-os törvény és a jelenlegi statútum szellemében, a Kovászna, Hargita és Maros megyéből álló Székelyföld speciális jogállást kap. 11. cikkely: A 2001/215-ös, a helyi közigazgatást szabályozó törvény 11. cikkelyének 1. és 2. bekezdése értelmében, a jelen jogszabály alapján szavatolt hatáskörökkel, regionális fejlesztési projektek valamint közösségi szolgáltatások céljából Kovászna, Hargita és Maros megye részvételével közjogi és magánjogi fejlesztési társulás jön létre. Az ebben részt vevő helyi önkormányzatok törvényhozó és végrehajtó szervei a jelen törvény értelmében megőrzik önrendelkezésüket. 17. cikkely: A Székelyföldhöz tartozó megyékben a román és a magyar nyelvű elemi, gimnáziumi és középiskolai oktatásban csak azok a tanárok vehetnek részt, akiknek anyanyelve az oktatás nyelve. A második nyelvet csak olyan tanár oktathatja, akinek ez az anyanyelve. A második nyelv tanítása az elemi oktatás második osztályától kötelező. A német és a cigány nyelv oktatása az elemi, a gimnáziumi és a középiskolai intézményekben a szülők kérésére történhet olyan településeken, ahol a kisebbségek számaránya ezt szükségessé teszi. Amennyiben a német vagy a cigány kisebbség számaránya a településen eléri a 20 százalékot, a román vagy a magyar nyelvű iskolákban a németet, illetve a cigány nyelvet is tanítani kell. Székelyföld területén egyetemet csak a régió vagy a megye beleegyezésével lehet alapítani. 23. cikkely: Székelyföld önkormányzatának vezető tanácsa a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzati képviselőkből áll.
25. cikkely: Székelyföld vezető tanácsa – a három megyeszékhelyen felváltva – évente három ülésszak keretében fejti ki tevékenységét.
27. cikkely: Székelyföld vezető tanácsa egy elnököt és három alelnököt választ. Az elnök és az alelnökök kétéves időtartamra választhatóak. Ha az első periódusban az elnök a magyar közösség soraiból származik, a következő kétéves mandátumot a román közösség tagja nyeri el. Az egyik alelnöknek kötelezően más nemzetiségűnek kell lennie, mint az elnöknek. 33. cikkely: Székelyföld elnökségi jogkörét az elnök és a három alelnök gyakorolja. Az elnökség nemzetiségi összetételét arányaiban tükröznie kell Székelyföld önkormányzata nemzetiségi összetételének. 48. cikkely: Székelyföld regionális önkormányzata, valamint a megyei önkormányzatok által elfogadott jogszabálytervezeteket a területileg illetékes prefektusi hivatalhoz kell eljuttatni. Amennyiben a prefektus ezt 30 napon belül nem támadja meg a helyi közigazgatási bíróságon, ezek közlésre kerülnek és érvénybe lépnek.
49. cikkely: Amennyiben egy törvénytervezet a különböző nemzetiségekhez tartozó egyének egyenlőségét vagy kulturális és nemzetiségi önazonosságtudatának szabadságát sérti, Székelyföld Területi Önkormányzatának érintett nemzetiségi csoportja a tervezetről saját csoportjában kérhet külön szavazást. Ha ennek a szavazásnak az eredményét a többség nem fogadja el, illetve figyelmen kívül hagyja az önkormányzat keretében működő nemzetiségi csoport kétharmadának a kérését, a kisebbségi csoport harminc napon belül az Alkotmánybírósághoz fordulhat. 50. cikkely: Székelyföld önkormányzatának és a három megye önkormányzatának törvényei Székelyföld Hivatalos Közlönyében jelennek meg román és magyar nyelven. A jogszabály a megjelenést követően hét nappal lép érvénybe, kivéve azokat az eseteket, amikor a törvény más terminust ír elő. A Hivatalos Közlöny egy példányát elküldik a területileg illetékes prefektusnak. 71. cikkely: Székelyföld területén a közalkalmazotti státusra civil állásokat hoznak létre a közszolgáltatások szükségleteinek függvényében. Ez az előírás nem vonatkozik a belügyi, a közbiztonsági és a honvédelmi intézmények számára. A közszolgáltatásokban dolgozó alkalmazottak nemzetiségi összetételének tükröznie kell a megye nemzetiségi összetételét a legutolsó népszavazás adatai alapján.
A nemzetiségek arányszáma szerint meghatározott közalkalmazotti állások betöltése a megüresedő állások függvényében történik.
72. cikkely: Székelyföldnek joga van a képviselethez mind az Európai Parlamentben, mind Románia Parlamentjében. A székelyföldi önkormányzat döntése értelmében joga van kirendeltségeket működtetni az Európai Unió intézményei mellett.
Mensura Transylvanica. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. június 1.
Kökös is igent mondott az autonómiára
Kökös község önkormányzata Háromszéken másodikként fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt, a Székelyföld jogállására vonatkozó határozatot – tájékoztatott Gazda Zoltán, az SZNT sepsiszéki elnöke.
A kökösi így a kilencedik székelyföldi település, amely igent mondott az autonómiára. Az SZNT felkérésének elsőként Gyergyószentmiklós tett eleget, majd a tervezetet Gyergyóújfaluban, Gyergyószárhegyen, Makfalván, Kápolnásfaluban, Székelyderzsen és a háromszéki Uzonban is megszavazták.
A dokumentum értelmében a helyi önkormányzati képviselők kifejezésre juttatják azon igényüket, hogy a többi 152 székelyföldi önkormányzattal közösen egyetlen, önálló közigazgatási régióba akar tartozni, amelynek különleges jogállását sarkalatos törvény szabályozza, és ahol az állam nyelve mellett a magyar is hivatalos nyelv. A határozatokról a tervek szerint értesítik a hazai és az európai uniós döntéshozókat.
Gazda Zoltán portálunknak elmondta, elektronikus postán minden önkormányzatnak elküldték a tervezetmodellt, és kérték, hogy tűzzék napirendre a dokumentumot. „Egyetlen elöljáró sem ellenezte, mindannyian úgy nyilatkoztak, támogatják a kezdeményezést. Mikóújfaluban például a júniusi tanácsülésen vitatják meg” – mondta az SZNT sepsiszéki elnöke.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro
2014. június 12.
Székelykeresztúr is a Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni
Székelykeresztúr önkormányzata elfogadta azt a határozatot, amelyben kinyilvánítja akaratát, hogy Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni.
A Székely Nemzeti Tanács felhívása nyomán az udvarhelyszéki kisváros sorrendben immár a tizedik, amely egyhangú szavazással fogadja el a határozatot, Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Kökös után.
Izsák Balázs SZNT-elnök, február 12-én Másfél száz székely önkormányzat nyilvánítsa ki akaratát! című, a székely önkormányzatoknak intézett nyílt levelében kérte fel a testületeket, hogy egységesen nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösség autonómia iránti igényét, és tegyék láthatóvá a nagyvilág számára, amit a prefektusi önkény a népszavazások meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata. Erdély.ma
2014. június 14.
Hírsaláta
MÁR TÍZ TELEPÜLÉS SZÉKELYFÖLDET AKAR. Székelykeresztúr önkormányzata elfogadta azt a határozatot, amelyben kinyilvánítja, hogy Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni. A Székely Nemzeti Tanács felhívása nyomán az udvarhelyszéki kisváros sorrendben immár a tizedik, amely egyhangú szavazással fogadja el a határozatot Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Kökös után – áll a Székely Nemzeti Tanács tegnapi közleményében.
A FOCI-VB-T SEM NÉZHETJÜK MAGYARUL. Nem sikerült megállapodnia az MTVA-nak a román közszolgálati televízióval, így a téli olimpiához hasonlóan a brazíliai labdarúgó-világbajnokság mérkőzései sem lesznek elérhetőek az M1, illetve M2 közvetítésében Románia területén. Az MTVA közleménye szerint a környező országok közül Szlovéniával és Romániával nem sikerült megállapodniuk, miután tárgyalófelük általános kereskedelmi érdekre hivatkozva nem tette lehetővé a magyar adások kódolás nélküli sugárzását. (Transindex) VITA NÉLKÜL. Felháborodott az építészi kamara és a civil szféra egy csöndben megszületett miniszteri rendelet láttán: kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben a fejlesztési tárca vezetőjének ama rendelkezése, amely megkerülhetővé teszi a nyilvános vitákat a városrendezési tervek elfogadásának különböző szakaszaiban. Gyakorlatilag egy négyéves jogszabály egyetlen cikkelyét törölték, azt, amely úgy szólt, hogy amennyiben a városrendezési tervek elfogadási szakaszaiban nem tartanak nyilvános vitákat, a dokumentáció jogilag érvénytelen. Ezt a zavarosban halászni szerető „befektetők” életét megkönnyítő rendeletet természetesen nyilvános vita nélkül, csöndben fogadták el, a civil szféra oldalán álló jogászok már kilátásba helyezték megtámadását a közigazgatási bíróságon. (Népújság)
MEGDÉZSMÁLT TEHERVAGONOK. Tavaly 900 millió lej értékű árut loptak el tehervagonokból. A Cotidianul cikke szerint elsősorban az állomásokon, rendező-pályaudvarokon veszteglő tehervonatokat dézsmálják a tolvajok, de már rendszeres az is, hogy mozgó vonatból fújják meg az árut. Elsősorban az üzemanyagot vagy nyersolajat szállító tartályvagonokra hajtanak, de kiemelt célpontoknak számítanak a gabonaszállítmányok is. Mivel lopják a sínek melletti biztonsági elemeket is, Dan Şova miniszter elképzelése szerint ezeket betoncsőbe fektetve legalább egyméteres mélységben ásnák le. A leginkább dézsmáltnak a konstancai kikötő körüli vágányok számítanak, pedig azokat magáncég is őrzi. Erdélyben főleg a dési és a piski rendezőpályaudvarokon csapolják meg a tehervagonokat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 16.
Prefektusi körlevél: ne fogadjanak el autonómiapárti határozatokat
Körlevélben szólította fel Kovászna megye prefektusa a megye polgármestereit és jegyzőit, hogy ne fogadjanak el autonómiapárti önkormányzati határozatokat.
A kormány Kovászna megyei képviselőjének hétfői keltezésű levelét az autonómiapárti határozatok elfogadását kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) illetékese juttatta el az MTI-hez.
Ebben Marius Popica prefektus az Uzoni önkormányzat Memorandum című határozatára utalt, melyben a település a Székelyföld területi egységhez való tartozását kérte. A prefektus a határozatot petíciónak tekintette, és közölte, a petícióírás az állampolgárok alapvető joga, nem pedig a helyi hatóságoké. Hozzátette, a helyi önkormányzatok jogkörei nem terjednek ki arra, hogy programszerű dokumentumokat fogadjanak el az ország területi közigazgatási rendszerére, hivatalos nyelvére vonatkozóan. Marius Popica arra kérte a megye önkormányzatait, hogy „a törvénytelenségek elkerülése végett" ne fogadjanak el autonómiapárti határozatokat, az önkormányzatok jegyzőit pedig felszólította, ha mégis napirendre kerülnének efféle határozatok, ne ellenjegyezzék azokat.
A március végén kinevezett prefektus hétfőn sajtótájékoztatót is tartott Sepsiszentgyörgyön, amelyiken kijelentette: valamennyi perben, amelyet elődei a székely zászló hivatali kitűzése ellen indítottak, a jogerős ítéletek a prefektus álláspontját támasztják alá. Hozzátette, az ítéleteket végre kell hajtani.
Az SZNT február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el.
Az SZNT által elkészített határozattervezetet eddig Hargita megyében Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Maros megyében pedig Makfalva önkormányzati testülete fogadta el.
MTI. Erdély.ma
2014. június 18.
Támad a hargitai prefektus (Önkormányzati határozatok az autonómiáért)
Négy település autonómiapárti határozatát támadta meg a közigazgatási bíróságon Hargita megye prefektusa. Adrian Jean Andrei tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Gyergyóditró, Gyergyószárhegy, Gyergyóújfalu és Gyergyószentmiklós autonómiapárti határozata ellen nyújtott be törvényszéki keresetet. Álláspontja szerint ezek a határozatok azért érvénytelenek, mert az önkormányzatoknak nincs törvényi felhatalmazásuk ilyen döntések meghozatalára.
A prefektus szerint a határozatok súlyosan sértik Románia alkotmányát, amelynek értelmében az ország közigazgatása községekbe, városokba és megyékbe szerveződik. A Székelyföld területi autonómiájához szerinte alkotmánymódosításra van szükség. „Minden efféle kezdeményezés megalapozatlan és törvénytelen” – jelentette ki Adrian Jean Andrei. Hozzátette, számít arra, hogy az elkövetkező időszakban más önkormányzatok is hoznak hasonló határozatokat. „Szeretném tudatni, hogy ezek a kezdeményezések törvénytelenek, és minden olyan határozatot, amely egy a törvény által nem szentesített közigazgatási egység létrehozására vonatkozik, meg fogok támadni a törvényszéken. (...) A prefektusi hivatal a törvény betartását szavatolja, ez nem lehet vita vagy egyezkedés tárgya” – mondta a prefektus.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz, arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el. Az SZNT által elkészített határozattervezetet eddig Hargita megyében Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Maros megyében pedig Makfalva önkormányzati testülete fogadta el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 19.
Az autonómia: cél és eszköz
A román politikum hangadói sokféleképpen nyilatkoztak az elmúlt negyed évszázadban az autonómiáról. Nevezték középkori megoldásnak – miközben csak Európában több mint féltucat autonómiaváltozat működik közmegelégedésre –, a román egységes nemzetállam felbontására irányuló kísérletnek, az elszakadás felé tett első lépésként. Egyvalami volt közös ezekben a nyilatkozatokban: az elutasítás. Ebben egységes az úgynevezett jobb- és baloldal, ebben egyet gondol Traian Băsescu és Victor Ponta. Utóbbi nemrégiben választ adott a Székely Nemzeti Tanácsnak a Székely Szabadság Napján megfogalmazott memorandumára, s láss csodát, kategorikus, elutasító választ. Miközben ugyebár az RMDSZ miniszterelnök-helyettest is adva a kormánynak, a legmagasabb szinten legitimálja ezt a hatalmi garnitúrát.
Kérdések...
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azóta nyílt levélben vonta kérdőre az RMDSZ elnökét, hat pontban, hat kérdésben sűrűsítve mondanivalóját. A politikában igen gyakori, már-már megszokott hímezést-hámozást elkerülve a lényegre kérdezett rá: egyeztette-e Ponta az elutasító levél tartalmát az RMDSZ-szel? Természetesen arra is, hogy mit kíván tenni az RMDSZ a kollektív jogokra és a területi autonómiára vonatkozó, és Románia által elfogadott 1201-es ajánlás életbe léptetésével kapcsolatban, annak érdekében, hogy Székelyföld egységes fejlesztési régióvá váljon az európai fórumok idevágó ajánlásainak megfelelően – az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról. A kérdések között az is szerepelt, hogy az RMDSZ rá tudja-e venni koalíciós partnerét a székely jelképek üldözése befejezésére, hogy a kormány maradéktalanul tegyen eleget az Európa Tanács Rasszizmus- és Intoleranciaelleni Bizottsága (ECRI) jelentésben megfogalmazott kéréseknek/felszólításoknak, amelyek kitérnek a székely zászló ügyben tanúsított kettős mércére. Végül pedig Izsák Balázs rákérdezett a lényegre egy székely autonómiát támogató, a kanadai kormány mobilizálását célzó akcióra adott kedvező kanadai válasz ürügyén: elég erős-e az RMDSZ arra, hogy előmozdítsa a területi autonómia ügyét, vagy igényt tart a nemzetközi közösség, a világ demokratikus államai támogatására?
Kelemen Hunor reakciója – egy egyenes választ leszámítva, amelyben elmondja, hogy a kormányfőnek nincs előzetes egyeztetési kötelezettsége ilyen esetekben, s így nem meglepő módon ezúttal sem egyeztetett partnerével – sajátosan keveri a valótlanságokat a mellébeszéléssel.
Szerinte megoldott „az anyanyelv használata a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy az egészségügyben, az oktatási törvény, (…), az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása”.
Érdekes, a köznapi polgár mást tapasztal, hall és olvas. Az anyanyelvhasználat korlátozottságáról köteteket lehetne írni. Kellene is, ez lenne többek között az RMDSZ feladata ahelyett, hogy kormányról legitimáljon egy olyan hatalmat, amelynek uralma alatt magánterületről viszik el Wass Albert szobrát, zaklatják az RMDSZ-szel szemben álló magyar párt támogatóit, üldözik a székely zászlót, hogy csak a legfrissebb és legbotrányosabb eseményeket említsem. Az oktatási törvénynek az RMDSZ programja és az erdélyi magyarság létérdekei szerint tartalmaznia kellett volna az állami magyar egyetem működésére vonatkozó passzusokat, nem szólva a kulturális autonómiáról.
...valódi válasz nélkül
S hogy megoldott kérdés az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása? Tényleg? Akkor miről szól a Mikó-ügy és az a végeláthatatlan lista, amely a még vissza nem szolgáltatott magyar közösségi javakat tartalmazza a Batthyaneumtól a temesvári Magyar Házig? Olyan ráolvasásszerű kommunikációs technika ez Kelemen részéről, mint amikor Gyurcsány Ferenc azt állította, dübörög a magyar gazdaság, vagy mint amikor Frunda György a kétezres évek elején nem átallotta kijelenteni a Népújság hasábjain, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosítva van az erdélyi magyarság számára. Csak a pontosság kedvéért: a kulturális autonómia azt jelenti, hogy a közösség visszakapja a központi költségvetésből az általa befizetett adó kultúrára szánt hányadát, amit saját kebeléből választott testület döntéseinek megfelelően a maga belátása szerint költ el, megszervezve oktatási intézményrendszerének teljes vertikumát. Továbbá azt is, hogy döntően maga határoz a felnövekvő nemzedékek alapvető szocializációját, világnézetét, identitás-kapaszkodóit meghatározó tananyagról.
Megtudhattuk Kelemen Hunor válaszából azt is, hogy az RMDSZ nemzetközi síkon mi mindent tett az autonómiáért – érdemes lenne megkérdezni, hogy akkor mit keresett Frunda György a román nagykövet társaságában a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács elnökénél történt meghallgatásán, s miért cáfolta az SZNT képviselői által eladott jogsérelmeket –, valamint azt is, hogy az autonómia megteremtésének útja a „többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd”. Nyilván ezért történhetett meg, hogy a parlamenti jegyzőkönyvek szerint az RMDSZ sztárszenátorainak szájából éveken át nem hangzott el hivatalos ülésen az autonómia szó, s alighanem ez magyarázza azt is, hogy távol maradtak az autonómiáról szóló szavazástól.
Másik út
A Székely Nemzeti Tanács ehhez képest következetesen arra törekszik, hogy intézményesen felmutassa az autonómiára vonatkozó közakaratot, és azt nemzetközi fronton népszerűsítse. Ezt célozta a területi autonómiáról szóló mozgóurnás népszavazás, ezt célozta a Székely Önkormányzati Nagygyűlés – amely megszervezési módjának és az RMDSZ-szel való célorientált együttműködésnek a kérdésében e jeles testület tanúsíthatott, volna nagyobb rugalmasságot – és ezt szolgálta az a felhívás is, miszerint a székely önkormányzatok fogadjanak el olyan határozatot, amelyben kinyilvánítják arra irányuló akaratukat, hogy a Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni. Eddig ilyen tartalmú határozatot tíz település önkormányzata fogadott el, sorrendben Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, legutóbb pedig Székelykeresztúr.
Mindebből világossá válik a lényeg. A magyar érdekekben és értékekben, magyar jövőben, nem pedig egyéni klikkérdekekben gondolkodók számára az autonómia egyszerre cél és eszköz. Cél, amit el kell érni, hogy eszközként szolgálhassa a megmaradást.
Az RMDSZ számára viszont az autonómia hivatkozási alap, programpont, ami eszköz arra, hogy e párttá silányodott szövetség négyévente választói támogatást szerezzen. Ez az alapvető nagy különbség az SZNT, az EMNT és az EMNP, valamint az RMDSZ között.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. június 25.
Strasbourgban is felfigyeltek (Autonómiapárti önkormányzati határozatok)
Minden székelyföldi önkormányzati testületben, ahol legalább egy tanácstaggal rendelkezik, kérni fogja az autonómiapárti önkormányzati határozat elfogadását a Magyar Polgári Párt az elkövetkező napokban – jelentette be Biró Zsolt MPP-elnök tegnap Marosvásárhelyen, hangsúlyozva a határozatok nemzetközi vonzatait.
A Székely Nemzeti Tanács ugyancsak tegnap közölte, hogy a Maros megyei Makfalva önkormányzata egyszerre kapott levelet a Székelyföld autonómiáját szorgalmazó határozatot a közigazgatási bíróságon megtámadó prefektustól és Strasbourgból az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától. Utóbbiban közlik Márton Zoltán polgármesterrel: a Kongresszus Helyi Önkormányzatok Kamarájának Bürója megvizsgálta a dokumentumot, és elküldik Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesnek, hogy megadják a lehetőséget álláspontja kifejtésére. A Székelyföld autonómiáját kérő határozatot eddig a következő önkormányzatok fogadták el – mind egyhangú szavazással –: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr és Gyergyóalfalu. Gyergyószentmiklós után Makfalva a második önkormányzat, amely visszajelzést kapott az Európa Tanácstól a tájékoztatásképpen megküldött határozatra. Az SZNT szerint ezáltal is beigazolódik, hogy annak elfogadása, illetve nemzetközi megismertetése komoly és megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremt a közigazgatási reform során ahhoz, hogy a 153 székelyföldi önkormányzat egy közigazgatási egységbe kerüljön, és hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az évek óta sürgetett hivatalos párbeszéd Székelyföld autonóm jogállásáról. Éppen ezért szükséges, hogy minél több önkormányzat szavazza azt meg – áll az SZNT tegnap kiadott közleményében. Aki tagadja az autonómiához való jogot, az 1918. december elsejét kérdőjelezi meg – szögezte le tegnapi sajtótájékoztatóján Biró Zsolt, aki szerint ezen határozatok elvi nyilatkozatot jelentenek arról, hogy Székelyföld létezik, az adott település pedig annak része, ezt nem lehet bíróságon vitatni. Ezt tudják a prefektusok is, akik levelet küldözgetnek az önkormányzatoknak, hogy azokat „lebeszéljék”, de tudják azt is, hogy jogilag nem kifogásolható egy ilyen elvi nyilatkozat. Jelentősége viszont annál nagyobb. Az MPP elnöke kitért arra is, hogy Victor Ponta miniszterelnök válasza a március 10-i petícióra, bár elutasító, mégis üdvözlendő, hiszen áttörést jelent: ez az első alkalom, amikor Románia kormánya választ küldött ebben a kérdésben, ez azt is jelenti, hogy esély van a párbeszédre. Tartalmilag mindenképpen vitatkozni kell a kormányfővel, aki nemzetközi szerződés hiányáról beszél, de megfeledkezik arról, hogy az Európa Tanács 1993. évi 1201-es számú ajánlásának életbeültetésére Románia ígéretet tett, amikor 1997-ben ET-tagságot kért és kapott. De ennél is fontosabb a román közösség saját vállalása: 1918. december elsején a Gyulafehérvári nyilatkozatban ígéretet tettek arra, hogy az együtt élő népeknek joguk van az önrendelkezéshez, ez erkölcsileg is kötelez.
Elemzik az RMDSZ–MPP együttműködést
Biró Zsolt arról is beszélt, hogy az MPP és az RMDSZ vezetői jövő héten közösen elemzik, milyen mértékben teljesültek a két párt által márciusban aláírt együttműködési megállapodás kitételei. „Felelős politikát ígértünk, felelősen viszonyulunk a nemzeti kérdésekhez, ez azt is jelenti, hogy időről időre meg kell vizsgálni, sikerült-e tartalommal is feltölteni a keretegyezményünket. Három hónap és egy kampány tanulságai után ezt mindenképpen meg kell tennünk” – mondotta. Hozzátette: hiányérzetük és fenntartásuk leginkább az autonómiatervezet kapcsán van, ezért a találkozó alkalmával az MPP átnyújtja majd az ezzel kapcsolatos elképzeléseit.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 25.
Elő akarják-e mozdítani az autonómia ügyét?
A Kovászna és a Hargita megyei kormánybiztosok újbóli, ezúttal az autonómiapárti határozatok ellen irányuló akciója, a székely önkormányzatoknak körlevélben kiküldött intése ismét előtérbe helyezte Székelyföld autonómiaügyét.
A román hatalom integrált meghiúsítási stratégiájának részeként érkeztek karöltve a Ponta-kabinetet és a kormánykoalíciót erősítő, kirakatbábu-szerepet betöltő RMDSZ majd-identikus válaszlevelei is a Székely Nemzeti Tanács március 10-én, a székely szabadság napján közfelkiáltással elfogadott autonómiakiáltványára, illetve petíciójára.
A Kézdivásárhelyen minap meghiúsult zászlófelvonás, valamint a Gábor Áron-szobor melletti tartórudak eltávolítása olaj volt a székely–székely konfliktus tüzén és hab a román hatalom tortáján. Mit látnak Pontáék Bukarestből?
Elsősorban azt, hogy nincs és nem is körvonalazódik konszenzus a magyarok között. Látják egyfelől a székelyek igényeit és törekvéseit Izsák Balázs személyében igencsak vokálisan képviselő SZNT-t, másfelől az erdélyi székely magyar közösség érdekképviseleti szervezetéből hamisítatlan román párttá degradálódott és devalválódott RMDSZ-t és mindenkori vezetőit, akikre a Dâmboviţa-parti politikai latrinában való 25 évnyi lubickolás rendkívül káros hatással volt: elfelejtették küldetésük célját, román ajkú kollégáikhoz hasonlóan állandóan változó aktuálpolitikai érdekeik szerint és azok sikeres megvalósítása érdekében cselekszenek és szónokolnak, a lelkiismeret-furdalás legkisebb jelét sem mutatva áldozzák fel az erdélyi és székelyföldi magyarság érdekeit, sőt, ha kell, önmagukat is arcul köpik – lásd az RMDSZ sajtóirodája által kiadott, Izsák Balázsnak címzett válaszlevelet, amelynek csak a nyelve magyar, a szelleme már nem. Ennél, a folyton fortyogó magyar–magyar feszültségeknél és az RMDSZ autonómiacsárdásánál viszont súlyosabb ránk nézve az, amit az önkormányzatok félénk (nem)felzárkózása és a harmatgyenge civil támogatás üzen Pontáéknak.
Az SZNT februárban kérte fel nyílt levélben az önkormányzatokat az autonómiapárti határozat szövegének elfogadására. Összesen 153 székely önkormányzatot. Ebből eddig Maros megyében Makfalva, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Hargita megyében pedig Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr önkormányzati testülete fogadta el azt. Összesen tíz székely önkormányzat. Nem túl jó arány, mondhatni, siralmas, és ha ehhez hozzátesszük, hogy az autonóm Székelyföldet követelő petíciót aláírók száma messze elmarad a nagy menetelésen részt vevő 150 ezertől, még zavarosabb képet kapunk a valós székely népakaratról, arról, hogy mit is akar – vagy nem akar – a székely. Autonómiát? Nos, a székelyek nagy menetelése megmutatta, hogy igen. A fenti adatok viszont teljesen másról árulkodnak, és ezt Pontáék is látják, és minden adandó alkalommal láttatják Bukarestből. Mi látszik ebből a zűrzavarból a nyugati kancelláriákban? Az, hogy az RMDSZ kormányon van. Kisebb-nagyobb szünetekkel immár 25 éve. Ebből az Európa-szerte szinte egyedi pozícióból az RMDSZ elő tudja-e mozdítani az autonómia ügyét? – tette fel a kérdést Izsák Balázs. Tudja-e, tudja-e – akarja-e: ez itt a kérdés!
Kerekes Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 25.
A nemzetközi közvélemény figyelmét kívánják felhívni
A következő napokban-hetekben a Magyar Polgári Párt székelyföldi területi szervezetei, ahol az SZNT által kezdeményezett, Székelyföld autonómiáját támogató határozattervezetek még nem kerültek napirendre, benyújtják a határozatokat a helyi tanácsosokhoz. Egy olyan elvi határozatról van szó, amely arról szól, hogy 153 székelyföldi önkormányzat kimondaná, hogy a leendő Székelyföld közigazgatási egységhez, Székelyföld fejlesztési régióhoz kívánnak tartozni. Ezt a határozatot már 11 településen elfogadták, döntő többségükben az MPP által vezetett önkormányzatok. Az elsőként elfogadott határozat Gyergyószentmiklós város nevéhez fűződik, és azt is örömmel állapítottuk meg, hogy Gyergyószentmiklós már választ is kapott az Európa Tanácstól, nyilatkozta sajtótájékoztatón Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Az elnök szerint ezeknek a határozatoknak éppen az a lényege, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívják erre a kérdésre, ezáltal is megmutatva, hogy "Székelyföld autonómiájából nem engedünk, és ez az a cél, amit az elkövetkezendő időszakban radikálisabban is fogunk kérni, hiszen prefektusi vétók születtek Hargita és Kovászna megyében ebben a kérdésben".
A prefektusi vétóknak gyakorlatilag nincs semmiféle jogi következménye, leveleket küldtek, nem bíróságon támadták meg, mondta az elnök, ezért a Magyar Polgári Párt önkormányzati frakciói minden egyes közigazgatási egység szintjén a következő napokban ezzel fognak foglalkozni, jelentette ki az MPP elnöke, hogy ahol még nem terjesztették be, ott ezek a határozatok mindenképpen a helyi tanácsok asztalára kerüljenek.
"Ha egy román politikus azt mondja, hogy a magyar közösségnek nem jár az autonómia, akkor gyakorlatilag 1918. december 1-jét kérdőjelezi meg"
Az MPP elnöke beszélt arról is, hogy a március 10-i tüntetés alkalmával megfogalmazott petícióra hosszú idő után válasz érkezett Románia miniszterelnökétől. Bíró Zsolt üdvözölte ezt a választ, még akkor is, ha az elutasító, mert szerinte "ez egy olyan áttörést jelent, ami mindenképpen pozitívumként értékelhető, hiszen az első olyan alkalom, amikor Románia kormánya hivatalos választ küld. Biztató jel, hogy elkezdődhet a párbeszéd ebben az úgymond kényes témakörben". Kifogásolta ugyanakkor, hogy a miniszterelnök arra hivatkozik, hogy Románia semmilyen nemzetközi szerződésben nem vállalt kötelezettséget, és semmilyen nemzetközi egyezmény nem írja elő, hogy autonómiát kellene biztosítani Székelyföld számára. Emlékeztetett, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlása előírja ezt, illetve felhívta a figyelmet az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári kiáltványra, amely tételesen kimondja, hogy az együtt élő népeknek joguk van az önrendelkezéshez. "Vissza kell térni a december elsejei nyilatkozathoz, ha egy román politikus azt mondja, hogy a magyar közösségnek nem jár az autonómia, akkor gyakorlatilag 1918. december 1- jét kérdőjelezi meg. Azt gondolom, hogy folyamatosan erre kell hivatkoznunk, elsősorban akkor, amikor autonómiát kérünk" – jelentette ki.
***
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata tegnap délután közleményt adott ki, amely szerint Makfalva önkormányzatát arról tájékoztatta a Maros megyei prefektus, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon a Székelyföld autonómiáját támogató határozatot. Ezzel egy időben a makfalvi önkormányzat levelet kapott Strasbourgból, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától, amelyben közlik Márton Zoltán polgármesterrel, hogy a Kongresszus Helyi Önkormányzatok Kamarájának Bürója megvizsgálta a dokumentumot, és úgy döntött, hogy megküldi Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesnek, hogy megadják a lehetőséget álláspontja kifejtésére. A közlemény teljes szövegét mellékelten közöljük.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 25.
Európa tanácsi lépések a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyében
Makfalva önkormányzatát arról tájékoztatta a Maros megyei prefektus, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon a Székelyföld autonómiáját támogató határozatot. Ezzel egy időben a makfalvi önkormányzat levelet kapott Strasbourgból, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától, amelyben közlik Márton Zoltán polgármesterrel, hogy a Kongresszus Helyi Önkormányzatok Kamarájának Bürója megvizsgálta a dokumentumot, és úgy döntött, hogy megküldi Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes úrnak, hogy megadják a lehetőséget álláspontja kifejtésére.
A Büró elhatározta, hogy továbbítja a levelet a Kongresszus Monitoring Bizottságának, amely a következő ülésén tárgyalja meg azt, július harmadikán Kisinyovban.
A határozatot eddig tizenegy önkormányzat fogadta el, mind egyhangú szavazással: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr és Gyergyóalfalu. Gyergyószentmiklós után Makfalva a második önkormányzat, amelyik visszajelzést kapott az Európa Tanácstól a tájékoztatásképpen megküldött határozatra. Ezáltal is beigazolódik, hogy annak elfogadása, illetve nemzetközi megismertetése komoly és megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremt a közigazgatási reform során ahhoz, hogy a százötvenhárom székelyföldi önkormányzat egy közigazgatási egységbe kerüljön, és hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az évek óta sürgetett hivatalos párbeszéd Székelyföld autonóm jogállásáról. Éppen ezért szükséges, hogy minél több önkormányzat szavazza azt meg.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata. Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 27.
Csíkszereda az autonómia ügye mellett
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki soros ülésén elfogadta a Székely Nemzeti Tanács által javasolt, a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet.
A Magyar Polgári Párt képviselői, illetve Veress Dávid RMDSZ-es önkormányzati képviselő, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki szervezetének elnöke terjesztették be az SZNT felhívására alapuló határozattervezetet. A Székely Nemzeti Tanács arra kéri a 153 székelyföldi önkormányzatot, hogy határozatban fejezzék ki igényüket, hogy egyetlen, önálló közigazgatási régióba akarnak tartozni, amelynek különleges jogállását sarkalatos törvény szabályozza, és ahol az állam nyelve mellett a magyar nyelv is hivatalos. Az ülés utolsó napirendi pontjaként előterjesztett határozati javaslatot ellenszavazat nélkül fogadta el a testület.
Szétküldik a határozatot
Veress Dávid képviselő szerint ezzel az igény kinyilvánítása megtörtént, és Csíkszéken elsőként Csíkszereda jelezte az autonómia iránti elkötelezettségét. „Reméljük, példánkat követni fogják a csíki települések is, és egyre többen leszünk a 153 székelyföldi önkormányzat között azok, amelyek helyi határozattal is bizonyítani tudják, szükségük van az önrendelkezésre, az autonóm Székelyföldre”. Hozzátette, a határozatot eljuttatják a parlamenthez, az Európa Tanácshoz, és több más európai intézményhez, olyan választ remélve, mint amilyent Makfalva önkormányzata kapott az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától, és ha így lesz, akkor ezzel kapcsolatban a román kormánynak is meg kell fogalmaznia álláspontját.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2014. július 10.
Gyászlobogó a türelmetlenség ellen
Lekerült hat zászló az RMDSZ erdőszentgyörgyi székházáról, amelynek homlokzatára tiltakozásképpen Egy az Isten felirattal ellátott gyászlobogót tűztek ki.
Az akciót maga Csibi Attila Zoltán, a szervezet erdőszentgyörgyi elnöke, a Maros megyei kisváros polgármestere adta hírül az egyik közösségi oldalon.
Mint kiderült: az ügy hátterében a magyarellenességéről elhíresült Dan Tănasă áll, aki folyamatosan feljelentéseket tesz a magyar közösségek vélt vagy valós „túlkapásai” ügyében, amelynek nyomán a prefektúrák ügybuzgóan vizsgálatot indítanak, a legtöbb esetben tetemes pénzbírsággal fenyegetőzve.
Tavaly a makfalvi templomkertből került le a nemzetiszín lobogó, idén februárban a csíkfalvi polgármesteri hivatal homlokzatáról távolították el a magyar nyelvű Községháza feliratot, most pedig az erdőszentgyörgyi Rhédey Claudia térről hiányoznak a zászlók.
„Öt évvel ezelőtt választottak az erdőszentgyörgyi RMDSZ elnökévé. Másnap kitettem a szervezet székházára a román, a magyar, a székely, az Európai Unió, az RMDSZ és a város zászlaját. Két évvel ezelőtt választottak polgármesternek, azóta képviselem településünk érdekeit etnikai és felekezeti hovatartozás nélkül, segítek románnak, magyarnak, embernek, hisz ez a hivatásom, ezt választottam és ezért választottak meg. Magyarként születtem, neveltek és élek, s teszem ezt úgy ma is, hogy közben tudom tisztelni a más nemzethez tartozó közösséget. Nem fáj és nem háborgat semmilyen negatív érzés, ha nem a saját nemzetem lobogóját látom kitűzve épületekre – jelentette ki Csibi Attila. – Nagyon fáj viszont az, hogy azért támadnak, mert magyar vagyok, mert szeretek magyarul gondolkodni és magyarul érezni. Mert szeretem nemzetem lobogóját, és bármikor büszkén vállalom nemzeti színeinket”.
A polgármester, aki megelégelve az állandó támadásokat, úgy döntött, egyelőre nem harcol tovább a prefektúrával, és levette az összes zászlót a székházról. „Helyettük ma már egy fekete zászló lobog egy hónapig, azt hirdetve, nincsen ma sem helye a megbékélésnek, az egymás iránti kölcsönös tiszteletnek népek és népek között. Csak remélni merem, hogy ez változhat valaha! Nekünk, magyaroknak dolgoznunk kell, sokkal többet, mint másoknak, és közben állandóan bizonyítani, hogy nem gyűlölünk senkit, csak meg szeretnénk őrizni hagyományainkat, értékeinket, nemzeti öntudatunkat” – közölte az elöljáró.
Megkeresésünkre Csibi Attila elmondta: mintegy másfél éve folyamatosan támadások érik a főtéri székházon kihelyezett zászlók miatt, az utóbbi időben a prefektúra részéről is több felszólítást kapott. Legutóbb hétfőn, amelyből kiderül, hogy Dan Tănasă tett feljelentést az erdőszentgyörgyi szervezet ellen.
Az alprefektus felszólítja a szervezetet, huszonnégy órán belül távolítsa el a székházról Magyarország zászlaját, ellenkező esetben 2500–5000 lej közötti pénzbírságra számíthat a prefektus ellenőrző bizottsága részéről. Kérdésünkre, hogy egy hónap után mi lesz a levett zászlók sorsa, Csibi Attila kijelentette: kész arra, hogy valamennyi visszakerüljön a helyére, akár büntetés árán is. A gyászlobogó kitűzésével olyan üzenetet fogalmazott meg, amire szándéka szerint mindenki felkapja majd a fejét. Ezzel a lépéssel csupán azt kívánja elérni, hogy a román és magyar politikusok is figyeljenek fel a kérdésre, hisz Hargita és Kovászna megyében is hasonló gondok vannak a zászlók körül.
Az ügy kapcsán Brassai Zsombor úgy véli, a prefektus „túllihegi a kérdést”, hiszen hosszú évekig ott lobogott a zászló a szentgyörgyi épületen. Az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint a kormánymegbízott lépése csak tetézi a politikum részéről az utóbbi időben érkező negatív megnyilvánulásokat.
Emlékeztetett több román politikus kijelentésére, miszerint elképzelhetetlen, hogy Maros megyének magyar prefektusa legyen. „Ezzel a politikum megsérti a magyar közösséget, hiszen annak tagjai is ugyanolyan tisztességes állampolgárok és adófizetők, mint a románok. Azzal, hogy az alprefektus a zászló kérdését feszegeti, felelőtlen lépést tesz, és fokozza az etnikai feszültséget a megyében” – szögezte le kérdésünkre Brassai.
Popică: elsőbbséget a román nyelvnek!
Az új háromszéki prefektus szemét is szúrják a magyar feliratok. Marius Popică hivatalos átiratban felszólította Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, gondoskodjon róla, hogy minden köztéri feliraton a román szöveg legyen az első, és csak azután a magyar. A kormánymegbízott egy 2012-ben született jogerős bírósági végzésre hivatkozik, miszerint valamennyi feliraton a román szövegnek kell szerepelnie elsőként.
A korábbi prefektus már a polgármester megbírságolása érdekében is pert indított, amit azonban tavaly decemberben a Kovászna megyei törvényszék okafogyottá nyilvánított, arra hivatkozva, hogy az elöljáró időközben kicserélte a városháza bejáratánál található táblát, és a háromnyelvű turisztikai irányjelzőket leszerelték. Popică ezúttal újabb „hibás táblákat” fedezett fel, a vasútállomás környékén egy reklám-, a központban egy turisztikai pannón, a helyi buszmegállókban pedig a tájékoztató táblákon szerepel elöl a magyar felirat.
Gligor Róbert László, Krónika (Kolozsvár)
2014. július 10.
Napirendre tűzte az Európai Tanács a székelyföldi önkormányzati határozatokat
Az Európai Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának bürója megbízta a kongresszus megfigyelő bizottságát, hogy tárgyalja meg azokat a határozatokat, amelyek a székelyföldi önkormányzatoktól sorra érkezve hitet tesznek egy autonóm Székelyföld létrejötte mellett – tájékoztat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálata.
A július harmadikai ülésén megtárgyalt kérdést követően a bizottság levélben kérte fel Románia illetékes miniszterét, hogy fejtse ki a témában a kormány álláspontját. Ezekről a büró tájékoztatta Gyergyószentmiklós és Makfalva polgármesterét is, akik elutaztak Kisinyovba a bizottság ülésére, hogy ott szóban is tájékoztatást adhassanak a küszöbön álló közigazgatási átalakítás veszélyeiről.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere közös levélben fordultak a megfigyelő bizottság elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy a bizottság legközelebbi kihelyezett ülését tartsa Sepsiszentgyörgyön, hogy legyen lehetőségük a helyszínen tájékozódni.
A fejlemények azt bizonyítják, hogy a bizottság tisztában van a helyzet súlyával, s az annak megfelelő figyelmet szenteli neki. Indokolt esetekben számítani lehet a nemzetközi szervezetek figyelmére, következésképpen Románia nem hajthatja végre a közigazgatási átszervezést a vállalt kötelezettségei megszegésével.
Azért, hogy Székelyföld esélyei tovább javuljanak, továbbra is elengedhetetlen, hogy azok az önkormányzatok, amelyek még nem fogadták el a határozatot, tűzzék azt haladéktalanul napirendre, majd elfogadásuk után postázzák az összes megadott címre. A nemzetközi fórumok további fellépése nagy mértékben függ attól, hogy a közeljövőben még hány határozatot kapnak kézhez – hívja fel a figyelmet az SZNT.
Székelyhon.ro
2014. július 14.
Autonómiahatározatot fogadtak el székely önkormányzatok
Tizenöt székely önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kifejezte az autonómia iránti igényét – közölte hétfőn a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény emlékeztet, öt hónappal ezelőtt fordultak felhívással Székelyföld önkormányzataihoz, hogy határozatban nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek igényét az autonómiára. Eddig Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Szentegyháza önkormányzatai tettek eleget ennek a felkérésnek, és egyhangú szavazással elfogadták a határozatot. Az SZNT szerint ezzel a tizenöt székely önkormányzat a pártpolitikai viták fölé emelte Székelyföld autonómiájának és egységének ügyét. „A szavazáson részt vevő és a határozatot megszavazó román nemzetiségű önkormányzati képviselők megértették, hogy a határozatoknak sem tartalma, sem célja nem irányul sem a székelyföldi románság, sem Románia ellen, viszont olyan közös célt fogalmaz meg, amely Székelyföld minden lakójának egyformán a javát szolgálja" – olvasható a közleményben.
Az SZNT emlékeztet, hogy az elfogadott határozatok eljutottak Románia kormányához és parlamentjéhez, az Európa Tanácshoz, az Európai Unióhoz és az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. Ugyanakkor az érintett romániai megyék prefektusai közigazgatási bíróságon támadták meg az elfogadott határozatokat, és „fenyegető figyelmeztetésekkel próbálták visszarettenteni a határozatok elfogadásától a többi önkormányzatot".
Izsák Balázs szerint a folytatás letéteményese és felelőse a többi 138 székely önkormányzat, amelyek felerősíthetik a folyamatot, és új lendületet adhatnak azon fórumok munkájának, amelyek érdemben elkezdtek foglalkozni Székelyföld ügyével. Ezért ismét kérnek minden érintett önkormányzatot, legyen határozott és bátor, s minél hamarabb döntsön a javasolt határozat elfogadásáról, tájékoztatásul pedig továbbítsa romániai és nemzetközi fórumoknak.
Az SZNT elnöke felkérte a civil szervezeteket is, ne hagyják magukra az önkormányzatokat ebben a küzdelemben. „Átfogó mozgalmat kell indítani a román kormány közigazgatási reformterve ellen és Székelyföld területi autonómiájáért" – olvasható a közleményben.
MTI, Erdély.ma
2014. július 14.
Székelyföldi autonómia pártpolitika felett
A Székely Nemzeti Tanács öt hónappal ezelőtt intézett felhívást Székelyföld önkormányzataihoz, hogy tanácsi határozatban nyilvánítsák ki autonómia- és összetartozás-igényüket. Eddig tizenöt település tett ennek eleget, közülük továbbra is csak egy Maros megyei.
Továbbra is csupán egy Maros megyei település, Makfalva önkormányzata fogadott el határozatot arról, hogy az autonóm Székelyföld régióhoz akar tartozni közigazgatásilag, ahol a román mellett a magyar is hivatalos nyelv, és ebbéli kérését eljuttatta a bukaresti és az Európai Uniós hatóságokhoz is. Az SZNT öt hónappal ezelőtti felhívásának eddig összesen tizenöt önkormányzat tett eleget: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Szentegyháza. A Székely Nemzeti Tanács arra kérte a települések vezetését, hogy „határozatban nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek igényét az autonómiára, és tegyék láthatóvá a nagyvilág számára: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni”.
„Ezzel a tizenöt székely önkormányzat a pártpolitikai viták fölé emelte Székelyföld autonómiájának és egységének ügyét. A szavazáson részt vevő és a határozatot megszavazó román nemzetiségű önkormányzati képviselők megértették, hogy a határozatoknak sem tartalma, sem célja nem irányul sem a székelyföldi románság, sem Románia ellen, viszont olyan közös célt fogalmaztunk meg, amely Székelyföld minden lakójának egyformán a javát szolgálja. Az elfogadott határozatok eljutottak Románia kormányához és parlamentjéhez, az Európa Tanácshoz, az Európai Unióhoz, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez” – tájékoztatott közleményében az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Továbbá megtudtuk, hogy az uniós hatóságok is napirendre tűzték az ügyet, vagyis egyre ismertebb lesz Székelyföld autonómia-igénye: az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága július 3-i kisinyovi ülésén, amelyen jelen volt Makfalva és Gyergyószentmiklós polgármestere is, a kérdés érdemi tárgyalását elhalasztották, hogy a bizottság alaposabban tájékozódni tudjon. Továbbá válaszok érkeztek Románia kormányától és parlamentjétől, amelyekben a határozatok elemzésére, mérlegelésére fogalmaztak meg ígéretet, de ezzel párhuzamosan az érintett megyék prefektusai közigazgatási bíróságon támadták meg az elfogadott határozatokat, és fenyegető figyelmeztetésekkel próbálták visszarettenteni a határozatok elfogadásától a többi önkormányzatot.
„A folytatás letéteményese, felelőse a többi 138 székely önkormányzat. Ők azok, akik felerősíthetik a folyamatot, és új lendületet adhatnak azon fórumok munkájának, akik érdemben elkezdtek foglalkozni Székelyföld ügyével. Ők azok, akik a kezdeményezés súlyát akkorára növelhetik, hogy a többi megszólított nemzetközi szervezet is felfigyeljen a székely kérdésre. Meg kell érteniük, hogy az ő megszólalásuk ebben a kérdésben rendkívül fontos és nélkülözhetetlen. A szavuk súlyosabb, hitelesebb, meggyőzőbb, mint bármelyik politikusé, közéleti szereplőé. Együttes megszólalásuk Székelyföld akaratával szembesíti a megszólítottakat, akik innen kezdve velünk együtt felelősek Székelyföld és a székelyek jövőjéért” – áll a közleményben, amely kitér a civil szervezetek szerepére is: levélben fordulhatnak a fórumokhoz, kezdeményezhetnek egy adott községben vagy városban aláírásgyűjtéseket a prefektusok által megtámadott önkormányzati határozatok védelmében, és ezeket is továbbíthatják a fórumokhoz.
„Átfogó mozgalmat kell indítani a román kormány közigazgatási reformterve ellen és Székelyföld területi autonómiájáért” – zárta közleményét Izsák Balázs.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro
2014. augusztus 5.
Rajt az EMI-táborban
Lehet-e Nyírő József- vagy Wass Albert-műveket nyilvánosan felolvasni? Háború zajlik Ukrajnában, hogyan érinti ez a kárpátaljai magyarokat? Autonómia – kérdések és témák, amelyek terítékre kerülnek a kedden kezdődő, 10. EMI-táborban.
Épül az előadósátor, folynak az EMI-tábor előkészületei, ezt láthattuk hétfőn Borzonton, a Dorka panziónál. A szervezőket „kézről kézre adták” máris a különböző hatóságok, a rutinellenőrzésekkel engedélyek meglétét vizsgálva. Ez korántsem meglepő, az EMI vezetői megszokták, hogy kiemelt figyelemmel tekintenek rájuk a hivatalos szervek. Minden rendben találtatott, a helyszín megfelel a tábor követelményeinek. A nagyszínpad és a sörsátrak a kezdésre a helyükön lesznek. Jöhetnek a táborozók.
Vissza- és előretekintés a nyitónapon
A tábor ezúttal is fontos közéleti-nemzetpolitikai előadásoknak, kerekasztalnak ad helyet, az előadósátorban neves történészek, politikusok, közgazdászok szólalnak majd meg. Kedd délután azonban még a „háziaké” lesz a főszerep. Az ötkor történő hivatalos megnyitó után 6-kor kezdődik az EMI-tábor – ahogy volt és ahogy lesz című kerekasztal, ahol az elmúlt tíz évre tekintenek vissza, és persze a jövő terveiről is szót ejtenek az egykori és mostani szervezők. Ha az előadósátorban kedden még nem is lesznek nagy nevek, a nagyszínpadon már igen. Az első esti bulit a Pokolgép és a Nevergreen együttes biztosítja, este 8, illetve 10 órától.
Ami a héten igazán érdekes lehet
Sorbán Attila Örs főszervező Raffay Ernő, Szántai Lajos, Vona Gábor, Hetesi Zsolt nevét említette, mint olyanokat, akik előadását valószínűleg nagy figyelem övezi majd, de minden napra jut olyan program, amelyet mindenképpen érdemes követni, amit kár lenne kihagyni.
Szerdán délután 4-től Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik kerekasztal, ahol mindhárom erdélyi magyar párt tisztségviselői megszólalnak, így Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP), Sorbán Attila, Hargita megye tanácsosa (EMNP).
Csütörtökön 12-től tartja előadását Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője. Pénteken délután 4-től Nemzetpolitikai kilátások és törekvések témában Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere (Fidesz) és Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Szombat „Autonómianap” lesz, amelyet idén is az SZNT szervez közösen az EMI-vel. Itt délelőtt 10-kor Az autonómiatörekvés állomásai 2014-ben címmel zajlik kerekasztal, amelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztja meg gondolatait. Táborzáróként délután 6-tól ökumenikus istentisztelet lesz, Böjte Csaba atya, Fülöp Júlia unitárius lelkész és Krizbai Imre református lelkész hirdet igét.
Koncertek: változatos kínálat
Kedden a Pokolgép és a Nevergreen, szerdán az Ismerős Arcok és a Leander Rising, csütörtökön az Atilla Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe, Varga Miklós, valamint a Beatrice, pénteken a Hot Jazz Band és a P. Mobil, szombaton pedig a Road és a Kárpátia koncertezik. A koncertek este 8 és 10 órakor kezdődnek mindennap. Emellett a kisszínpadon is számos együttes lép fel esténként, illetve éjszakánként. Itt koncertezik például a Transylmania vagy a Bagossy Brothers Company is
Hasznos tudnivalók
Az EMI-táborba a korábbi évekhez hasonlóan menetrend szerinti járatok viszik az érdeklődőket Gyergyószentmiklósról. Fontos tudni, hogy visszafelé a városba éjfélkor és 2 órakor is indul busz a tábor helyszínéről. A táborba a napi belépő 21, a heti belépő 93 lejbe kerül, a belépés 7 év alatti gyermekeknek ingyenes, 14 év alatt pedig csak a jegy ellenértékének felét kell fizetni.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 5.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 11.
Mindenkinek tennie kell az autonómiáért (Tizedik EMI-tábor)
Harmadszor szenteltek egész napos előadás-sorozatot az autonómia témájának az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Borzont mellett tartott nyári táborában. A szombati előadás-sorozat Székelyföld autonómiaküzdelmének néhány állomását tekintette át, majd breton és baszk meghívottak ismertették a régiók helyzetét.
A nemzeti gondolkodású ifjak táborában Az autonómiatörekvések állomásai 2014-ben című panelben nagyszámú érdeklődő hallgatta meg az előadók, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke előadását, majd vitáját. Ferencz Csaba, lapunk munkatársa moderátorként három nagyobb témakört javasolt.
A felvetett témák: fordulópont volt-e a székelyek nagy menetelése az autonómiaküzdelemben, kiszabadítható-e, ki kell-e szabadítani a pártpolitikai logikából az autonómiatörekvéseket, és milyen lépéseket terveznek idén a szervezetek annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk az autonómiához. Izsák Balázs röviden összefoglalta az SZNT megalakulása óta eltelt évtized eredményeit. Az SZNT elnöke szerint a küzdelem öt szinten zajlott, elsősorban az érintett közösségben kellett és kell tudatosítani fontosságát, megfogalmazni és felmutatni az önrendelkezés iránti igényt és akaratot, de a székely közösségek számára jelenleg legmagasabb hatalmi szintet jelentő önkormányzatok felelőssége és mozgástere is jelentős. Fontos továbbá, hogy a román közvélemény és politika, a magyarországi nemzetegyesítés rendszere, illetve az európai fórumok napirendjén is szerepeljen a székelyek ügye – szögezte le Izsák Balázs, aki szerint a különböző megmozdulások, akciók több szinten is éreztetik hatásukat. Az SZNT elnöke bejelentette: mindeddig huszonhét önkormányzat fogadott el autonómiapárti határozatot, a folyamat – Tulit Attila SZNT-alelnök megfogalmazása szerint – immár a székely önkormányzatok nagy menetelésének is nevezhető. Izsák ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a már elfogadott határozatokat sorra támadják meg a prefektusok, fel kell készülni arra, hogy a közösségek, ha kell, maguk álljanak ki a határozatot felvállaló vezetőik mellett. Bíró Zsolt hangsúlyozta, hogy a pártpolitika, annak eszközei nem elhanyagolhatóak az autonómiaküzdelemben, és ígérte, hogy ennek jegyében hamarosan Marosszéken is több településen a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői kezdeményezik az autonómihatározatok elfogadását. Az MPP elnöke ugyanakkor bejelentette, az RMDSZ-szel közösen alakított autonómia-munkacsoport befejezte munkáját, hamarosan közvitára bocsátják a statútumtervezetet. Bíró úgy vélte, a székelyek nagy menetelése rendkívül fontos esemény volt, ám utólag nem sikerült teljes mértékben az abból fakadó lehetőséget kihasználni. Toró T. Tibor mérföldkőnek nevezte az októberi megmozdulást, amely nemcsak hatásos, a hazai és európai közvélemény és politika ingerküszöbét elérő esemény volt, hanem akcióegységet teremtett a politikai és civil szervezetek, az egyházak között, és ez alkalommal maga a közösség vált politikai tényezővé. Az EMNP elnöke szerint az erdélyi magyar politikában a törésvonal nem a különböző szervezetek között, hanem az autonomista és a kollaboránsok, a román hatalomba beépülők között húzódik, ezért minél hamarabb tiszta vizet kell önteni a pohárba. (Ebből vita is támadt, hiszen Bíró Zsolt reakciójában nem a törésvonalak kijelölését, hanem a minél hatékonyabb együttműködést nevezte prioritásnak.) Toró ugyanakkor felidézte a romániai magyarság háromszintű autonómiakoncepcióját, amely ma is az egységes autonómiaküzdelem elvi alapja lehet, s amelynek szerves része Székelyföld autonómiája. A rövid előadásokat követő kérdések során kiderült, egyetlen, Székelyföld autonómiájára vonatkozó elképzelés létezik, a Székely Nemzeti Tanácsé. Toró T. Tibor kijelentette, büszke arra, hogy egyike lehetett azoknak a képviselőknek, akik ezt a tervezetet benyújtották a román parlamentbe. Bíró Zsolt úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ-szel alkotott munkacsoport szintén az SZNT koncepcióját vette alapul. A vitára egyébként a szervezők az RMDSZ-nek is küldtek meghívót, ám a szövetség képviselője nem jött el a táborba. Az autonómiaküzdelem nemzetközi színterének jellegzetes történéseiről számolt be egy másik beszélgetésben Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke és Márton Zoltán, Makfalva MPP-s polgármestere, akik ismertették a Regionális és Helyi Önkormányzatok Európai Kongresszusa Monitoringbizottságának kisinyovi gyűlésén történteket, és beszéltek a várható fejleményekről és feladatokról. Magyar Anna, a monitoringbizottság tagjaként vett részt a kisinyovi ülésen, és segítette, hogy az autonómiapárti önkormányzati határozatok ügye napirenden maradjon. A magyar politikus leszögezte, Brüsszel nem fog autonómiát biztosítani Székelyföldnek, ennek ellenére arra biztatta az erdélyi szervezeteket, hogy használják ki az Európa Tanács, de más nemzetközi fórumok által nyújtott lehetőségeket is. Márton Zoltán hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy legalább száz önkormányzati határozatot még a monitoringbizottság őszi ülése előtt elfogadjanak, és a dokumentumokat továbbítsák is a bukaresti hatalomnak és a különböző európai fórumoknak. Márton arra biztatta polgármester kollégáit, hogy győzzék le a „két kilométer aszfalt”-szindrómát, s akár annak árán is, hogy kevesebb pénzt kapnak, nyíltan álljanak ki az autonómia mellett. A nap másik két előadásában Lainé Yves breton politikus beszélt a bretonok történelméről, jelenlegi helyzetéről, a franciaországi központosított igazgatásról, majd Jose Felix Merladet, a Baszk Nemzeti Párt külügyi kabinetjének tagja Baszkföld rendkívül dinamikus fejlődését mutatta be. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy mindezeket a gazdasági sikereket autonómia nélkül nem tudták volna megvalósítani. (Dánél)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 19.
Egymás mellett, egymást erősítve
Szent István-nap Székelyszentistvánon
Az államalapító királyunkról, Szent Istvánról elnevezett egyetlen székelyföldi településen, Székelyszentistvánon vasárnap rendezték a hagyományos Szent István-napi megemlékezést és falunapot. Az ünnep alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten Kiss Dénes református, Tőkés Lóránt unitárius lelkipásztor és Vitus Lajos római katolikus plébános szolgált.
Tőkés Lóránt a honfoglalás és az államalapítás jelentőségét méltatta, rávilágítva, hogy ezerszáz éves Kárpát-medencei megmaradásunk az élni akarásunk bizonyítéka. Ez a tény feljogosít arra, hogy dicső történelmünkből táplálkozva pozitív jövőképet vázoljunk közösségünk számára.
A helyi vegyes kórus műsorát követően az első székelyföldi Szent István-szobor állításának történetéről Kiss Dénes református lelkipásztor vetített képes előadását nézhették meg az ünneplők. Az istentisztelet után megkoszorúzták a templomkertben felállított Szent István-szobrot.
A református egyház nevében Szász János és Lőrinczi Gyula szentistváni és csókfalvi megyebírók koszorúztak, az unitárius egyház nevében Tőkés Lóránt lelkész és Faluvégi József volt főgondnok, a római katolikus egyház koszorúját Vitus Lajos plébános és Csonta Ferenc gondnok helyezte el, koszorúzott továbbá a gazdakör nevében Nemes József, a Szent István iskola nevében Albert Csilla igazgató, Bartalis Ibolya, az RMDSZ hármasfalui szervezetének elnöke. A történelmi magyar egyházak, a helyi civil szervezetek és a gazdakör képviselői mellett Makfalva község nevében Márton Zoltán polgármester és Vass Imre alpolgármester, a Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök és Csonta Ferenc, a települési székely tanács elnöke, míg a Magyar Polgári Párt nevében Biró Zsolt országos és Muszka Árpád helyi elnök koszorúzott.
"…Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség"
A koszorúzási ünnepség utáni oldottabb hangulatú, a "gulyáságyúk" védelmében zajló programrészt Márton Zoltán polgármester nyitotta meg. Rövid üdvözletében a Szent István király Imre herceghez írott intelmének az alázatra vonatkozó, örök érvényű és kevesek által betartott passzusát idézte, miszerint: "…semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség".
Kiemelte, hogy az autonómiáért folytatott küzdelemben mindenkinek helye, szerepe és felelőssége van. "Segíteni kell a szorgalmas angyaloknak, hogy eredménnyel olajozzák odafönn a csillagok tengelyét és idelenn degenyegezni kell az idő kerekét, hogy könnyebben forduljon végre a javunkra."
Ezek után felkérte Izsák Balázst mint "fő degenyegezőt", hogy köszöntse az ünneplő közösséget.
Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs felvezetőjében az alapokról, Szent Istvánról, az államalapításról szólt, majd áttért a napi aktualitásokra. Elmondta, hogy a magyarság a kereszténység felvételével tulajdonképpen a nyugati keresztény civilizáció legkeletibb részévé vált. Ez jelenleg is így van. "Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint, ezért van szükség autonómiára. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, ne sikerüljön letérítenie senkinek arról az útról, amelyen több mint tíz éve elindultunk", jelentette ki egyebek között a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Egy a nemzet!
Köszöntőbeszédében Biró Zsolt az autonómia melletti kiállást méltatta. "Makfalva községre, Hármasfalura és ezen belül Székelyszentistvánra mindig úgy tekintünk, mint az autonómiaharc marosszéki bástyájára. Itt tűzték ki először a székely zászlót, Marosszéken itt fogadták el elsőként a székelyföldi autonómiahatározatot. A történelem kereke forog – hallottuk az igehirdetés alatt is. Néhány éve itt nem szólhattunk, kirekesztettek, de a következetes kiállásunk meghozta gyümölcsét. Ma nem a kirekesztésről, hanem az egység fontosságáról kell beszélnünk. Egy a nemzet! – fogalmazhatjuk meg a magyar államalapítás ünnepén, és jó érzéssel tölt el, hogy ma tényleg elmondhatjuk: viharos évtizedek után ma az állampolgárság kiterjesztésének köszönhetően közjogilag is a magyar nemzet részei vagyunk. Érezzük a gondoskodást, az odafigyelést. (…) A román külügyminiszter autonómiát tagadó kijelentéseire érkező válasz több mint jelzésértékű számunkra. Az anyaország immár nem mostohaanyaként viszonyul hozzánk. Az autonómia melletti kiállás, annak támogatása evidencia, és ez az egyik feltétele küzdelmünk sikerének. A másik tényező viszont a mi kezünkben van! Közösen kell felmutatnunk az autonómiaigényünket itthon is, mindannyian, közéleti szereplők, politikusok és civilek egyaránt. Egymást nem kirekesztve, hanem kiegészítve, egymás mellett, egymást erősítve. Legyen ez az idei augusztus 20-i ünnepség legfőbb üzenete Székelyföldön", mondta az MPP elnöke.
A falunap szabadtéri műsorral folytatódott.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 4.
SZÉKELYFÖLDI LÉLEKÉPÍTÉS
Cseke Péter–Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, / egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor: Noé bárkája felé) Az erdélyi magyar szellemi élet művelői, a népi hagyományok ápolói elé programot adó költő 1973-ban versbe kristályosodott szavai termékeny talajba hullottak. Gondoljunk csak a bukaresti Kriterion Könyvkiadónak a két világháború közti Erdély magyar irodalmát újra köztudatba emelő könyveire, a gazdag népszokásokat feldolgozó tudományos igényű kötetekre. 1990 után az értékmentő munka fokozott lendülettel folyt tovább, hisz ledőltek a tiltás falai, a hagyományainkat feldolgozó, értékmentő munka - az Erdélyi Múzeum, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, sok más országos és helyi érdekű kulturális fórum, kiváló szakembereink, tudósaink kutató munkájának köszönhetően - új lendületet nyert, a minden behajtásának, behordásának igényével látott munkához. És ebben a törekvésben valóban „semmi sem fölösleges", Noé bárkájában - szellemi kincsestárunkat megjelenítő metaforában -mindennek helye van, elődeink minden törekvésének, amely a léleképítést, a nemzeti identitás erősödését, tudatosítását segítette, megmaradásunk, jövőnk ügyét szolgálta.
Ilyen megmentésre, felélesztésre utaló „szó"-ként értelmezhető a Csíksomlyói Székely Népfőiskola, melynek létrejöttére, szolgálatára Cseke Péter jeles erdélyi művelődéstörténész hívta fel a figyelmet a Székelyföld 2002/12-es számában. Az elmélyült kutatómunka gyümölcse a szerzőt is további munkára ösztönözte; Burus János csíkszeredai tanár, néprajzkutató személyében pedig olyan munkatársra talált, akinek ugyancsak szívügye lett a népfőiskola múltjának feltárása, közkincs-csé tétele. A közös munka gyümölcse a Csíksomlyói Székely Népfőiskola kötet.
Csíksomlyóról lévén szó, mi sem természetesebb, mint hogy a kötet szerzői az olvasót a hely szellemiségét meghatározó Szűzanya-szobor ihlette verssel és egy, a somlyói búcsút és a kegyszobor történetét felidéző írással adjanak lelki indíttatást az olvasónak. Ferenczes István Ave mundi Domina című költeménye a kegyszobor spirituális kisugárzását érzékelteti, strófazáró soraiban az egyetemes egyház nyelvén köszönti a nemzeti Mária-kegyhelyet megszentelő, megszemélyesítő, Csíksomlyót világhírnévre emelő égi Édesanyánkat - Ave mundi Regina, O Madonna virgina, Stella Maris Maria, Salve mundi Domina -, akihez évente százezrek zarándokolnak el Erdélyből, Magyarországról, a diaszpórában élő magyarság soraiból.
Kovács Imre írása a csíksomlyói pünkösdi búcsú és a kegyszobor történeti hátterét tárja az olvasó elé: a katolikus vallás megvédéséért a közeli Tolvajos tetőn 1567-ben lezajlott csata emlékét, az 1450 és 1543 között faragott csíki Máriaszobrok, különösképpen a csíksomlyói kegyszobor leírását. „...hársfából készült, 227 cm magas. Mária lábai alatt a fél földgömb, azon sarlós hold, ennek közepén fekvő emberfej - a tagadás képviselője. A kegyszobrot tetőtől talpig aranyos sugárkéve ragyogja körül. Az obszerváns ferences kegyeletet és gyakorlatot őrzi, a Napba öltözött Asszonyt."
A népfőiskolák létrehozásának gondolata Dániában fogant meg. Kezdeményezője Nicolai Frederik Severin Grundtvig (1783-1872) dán evangélikus püspök volt. A nemzeti identitást erősítő, a szellemi felemelkedést, a felnőttképzést szolgáló első intézményt 1844-ben nyitották meg. Magyarországon a századfordulón születtek hasonló intézmények, kezdetben szabad líceumok formájában. A népfőiskolák a harmincas években jöttek létre, többségükben az egyházak szervezésében. Közéjük tartozott a Kerkai Jenő SJ által 1936-ban létrehozott KALOT - a Katolikus Legényegyletek Országos Testülete -, amely „a falusi ifjúság keresztény szellemben való nevelését" tűzte zászlajára, jelmondata pedig - „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!" - a hit, műveltség, család, haza fogalomkörében, eszményében kívánta a magyar falut súlyos elmaradottságából kiragadni, fölemelni, a tehetséges, tanulni vágyó, vállalkozó szellemű ifjúságot fölkarolni. E szervezetnek lett a testvéregyesülete a KALÁSZ, amely a lányok nevelését szolgálta, a KALÁKA népfőiskolák keretében.
Cseke Péter gazdagon adatolt, sok bibliográfiai hivatkozással alátámasztott tanulmányából megtudhatjuk, hogy Erdélyben a 19. században jöttek létre azok az oktatási intézmények - a Tessedik Sámuel alapította nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskola 1803-ban; a Wesselényi Kollégium Makfalván, 1835-ben -, amelyek a falusi ifjúság szakmai, szellemi felemelkedését szolgálták. Ugyane céllal jött létre a székelykeresztúri unitárius és a radnóti katolikus (1931), a kézdivásárhelyi katolikus (1932) téli gazdasági iskola, indult a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium szervezésében a csombordi gazdasági iskola, 1935-ben. A harmincas években a dán népfőiskolák erdélyi kisugárzásaként jött létre, Balázs Ferenc unitárius lelkész kezdeményezésére, a mészkői népfőiskola.
Kerkai Jenő kezdeményezése 1940-ben Erdélyben is csakhamar gyökeret vert. 1941-ben a KALOT égisze alatt megnyílt a Csíksomlyói Székely Népfőiskola, melynek létrejöttét Teleki Pál miniszterelnök is támogatta, első igazgatójául Magyar Ferencet nevezte ki. Azzal párhuzamosan szervezte meg Zakariás Flóra szociális testvér a csíksomlyói Székely Leánynépfőiskolát, ugyancsak 1941-ben. Három hónapos tanfolyamaik résztvevői elméleti oktatásban és a zöldségtermesztés, a konyhakertészet, a tejgazdaság, a háztartásvezetés, a népi hagyománykincs elsajátításán alapuló oktatásban részesültek. Cseke Péter tanulmánya az előbbire fókuszál, több éves kutatás eredményeként azt mutatja be az olvasóknak. E tanítás tartalmára és céljaira világít rá Kerkai Jenő Móricz Zsigmondnak 1940 októberében írt levele: „Legfőbb célunk, hogy népfőiskolánkkal a magyar élet- és sorskérdéseket szolgáljuk, és a minden tekintetben egységes magyarság ügyét előbbre vigyük. Népfőiskolánk tananyaga, menete és szelleme ezeknek a céloknak az elérését szolgálja." A címzett tájékoztatása nem véletlen, hisz a népi írók - Móricz Zsigmond mellett Németh László, Veres Péter - maguk is erőteljesen szorgalmazták a falusi ifjúság szellemi képzését, népfőiskolák szervezését, létrehozását, támogatását.
A tanulmány részletesen ismerteti az 1940-41 telén indított oktatás anyagi és szellemi előkészületeit, az ott tanító szakemberek toborzását, alkalmazását. A népfőiskola otthona megtervezésére Kós Károlyt kérték fel, az építkezés vezetésére a csíkpálfalvi Ferencz S. Imre építészmestert. Az erdélyi építészeti motívumokkal ékesített épületbe 1942 őszén költözhettek be az addig a helyi iskolában tanuló növendékek. Jeles tanáraik sorában ott találjuk Szervátiusz Jenő szobrászművészt, aki a fafaragó-tanfolyamot vezette. Molnár István a népi táncművészetet oktatta. Mátéffy Győző és Ferencz Lajos tanárok az általános műveltséget nyújtó tárgyakat adták elő. Köllő Bonifác világnézeti előadásokat tartott. P. Hajdu Leánder hit- és erkölcstant, Részegh Mária zöldkeresztes nővér egészségtani, Kozán Imre agrármérnök pedig mezőgazdasági ismereteket tanított. Kötelező érvényűtanterv nem készült. A tízhónapos tanfolyam alatt a szakmai, népi mesterségeket felkaroló oktatás és a szellemi műveltség elmélyítése mellett arra törekedtek, hogy a hallgatóikat faluvezetésre, közművelődés-szervezésre is kiképezzék. Az itt végzett tanítványok - emeli ki Cseke Péter - „a szellemi otthonteremtés előfutárainak bizonyultak szülőhelyükön".
Sajnos a háború - az oktatók katonai behívói, az épületek katonai célokra való igénybevétele, a front közeledte - lehetetlenné tette az ígéretes kibontakozást, sőt, külső okok és körülmények, az 1942-es és 1943-as évek fénykora után, a népfőiskola megszűnéséhez vezettek.
Lesz-e folytatás? A tanulmány záró soraiban ennek a lehetősége is fölmerül: „P. András Imre SJ, az újjászervezett KALOT elnöke felhívással fordult a romániai magyar katolikus egyházak vezetőihez: támogassák az egyesület újraindítását Erdélyben."
A kötet második részében Burus János tanár a „somlyói idő" - a KALOT-és a KALÁKA-mozgalom székelyföldi léleképítés - dokumentumaival egészíti, teljesíti ki a népfőiskoláról rajzolt képet. Ő vállalta fel - Kányádi Sándor versétől indíttatva - e dokumentumok összegyűjtését, átmentve azokat a jelenbe, kiemelve a feledésből, abban a reményben, hogy egy reményteli újabb indulást élő hagyományként segítse a jövőépítésben. A sokrétű, változatos, a népfőiskola életébe betekintést engedő iratok közül külön figyelemre méltó Magyar Ferenc igazgató 1942. június 23-án keltezett körlevele, a hallgatók - Ferencz Imre, Ambrus Károly, István Lajos, Dánél Károly -visszaemlékezései. Mit vittek magukkal Csíksomlyóról? Ambrus Károly emlékeiből idézünk: „Mint szomjas föld az esőt, virág a napfényt, fű a harmatot, úgy ittuk be az ott hallottakat. Kitárult előttünk egy új, csodálatos világ. Most is a fülemben cseng igazgatónk figyelmeztetése: »Fiúk, soha ne feledkezzetek meg három dologról: tiszta fej, tiszta szív, tiszta kéz!«". Mindmáig érvényes erkölcsi útravaló!
Burus Jánosban is ott él az újraindulás reménye. Erre nem csupán András Imre SJ felhívása ad alapot, hanem az újraindított KALOT egyéves évfordulóján, 2003 szeptemberében tartott rendezvény, valamint a Múlt, jelen, jövő címmel kiadott ismertető füzet is, amely programot adott az induló és tervezett tevékenységeknek, továbbá a 2011-ben megnyitott KALOT-KALÁKA emlékkiállítás és emlékest. „Önmagunk megmentésének mozgalma volt" - sűríti egy mondatba a népfőiskola jelentőségét Daczó Katalin újságíró. Csatoljuk hozzá a mi reményeinket: lesz is! Legyen ez a kötet az újraindulás termékenyítő, szárba szökkentő, cselekvésre buzdító katalizátora. Nagy, nagyon nagy szükségünk van rá, hogy ezáltal is visszafordítsuk az erdélyi magyar falvak hanyatlási folyamatát! Erdélyi magyar egyházainknak külön-külön vagy ökumenikus alapon is van, lennie kell annyi erőnek, hogy ezt a feladatot - az elődök példáján és önfeláldozó munkáján fölbuzdulva - fölkarolják. A kötetet a Népfőiskolai Társaság figyelmébe ajánljuk. Mindenképp megérdemelné, hogy újabb, bővített kiadásban és nagyobb példányszámban jusson el az olvasók és a szakemberek asztalára!
A kötet dokumentumértékét növeli a korabeli fényképek közreadása.
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Máriás József, Keresztény Szó (Kolozsvár)