Megfogalmazni az egységes székelyföldi kínálatot (Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség)
Huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezet írta alá Kovászna, Hargita és Maros megyéből a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség létrehozására vonatkozó szándéknyilatkozatot május végén Székelyudvarhelyen. A száraz hír mögött újszerű, hosszú távra tervező, a térségi turisztikai vonzerőt szakszerűbben kihasználni kívánó gondolkodás sejlik fel. Mindezekről Albert Zoltánt, a készülő ernyőszervezet ideiglenes vezetőségének háromszéki tagját kérdeztük. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületben már igyekeztünk ezt a szemléletet érvényesíteni, példa erre a Székelyföldi katalógusunk – mondta kérdésünkre a szakember. A turista ugyanis nem különálló szolgáltatást keres, hanem a térségben fellelhető programokat, vagyis összetett szolgáltatási csomagot. Albert Zoltán szerint a desztináció-menedzsment fejlesztése abban is áll, hogy minden, a turisztikában érdekelt szereplő bekapcsolódhat, a panzióstól az önkormányzatig, klaszterszerű képződmény alakul ki, ahol a funkciók jól kiegészítik egymást. Ha egy térség ilyen ajánlatokkal jelenik meg a piacon, sokkal nagyobb hatékonysággal értékesíthető turisztikai potenciálja – érvelt. Mindezen információkat persze a közös reklám juttathatja el a fogyasztóhoz, példa erre a svájci folyamatos reklámhadjárat, amely piros-fehérbe öltözteti a kínálatot.
Albert Zoltán úgy véli, hogy a kezdeményezésnek azért lehet sikere, mert alulról építkezik. Vagyis maguk a szereplők jutottak el oda, hogy szükség van egy ilyen, egyébként csak hosszú távon sikerekkel kecsegtető ernyőszervezet munkájára, amely az egész székelyföldi kínálatot igyekszik megfogalmazni és felmutatni. S bár régen él az igény, a tudatosítási szint most ért el oda, hogy ne egy-egy szelet jelenjen meg a piacon, hanem integrált megközelítés. Ez egyébként költségkímélő is, főként ami a reklámot illeti, nem beszélve a biztosítható magas szakmai színvonalról. A kezdeményezést a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, az Aquasic Egyesület, a Csomád-Bálványos Turisztikai Közösségfejlesztési Egyesület, a Bodvaj, valamint a Háromszéki Panziósok Egyesülete is támogatja, de nyitott minden, a turisztikában érintett szereplő számára. A székelyudvarhelyen megválasztott öttagú ideiglenes vezetőség, amelynek tagjai minden székelyföldi kisrégiót képviselnek, szeptemberig vállalta, hogy kidolgozza az alapszabályzatot, illetve tisztáz egy sor fontos működési kérdést, mint például a szövetség fenntartása. Ez utóbbi kérdés miatt fontos lenne, hogy az önkormányzatok is érdeklődjenek a szervezet iránt, hiszen például az úgynevezett hoteladót, amely a helyi költségvetést gazdagítja, ilyen közös célok megvalósítására lehetne használni. Albert Zoltán szerint ez a forrás nem csupán a felhasználás szempontjából, hanem önkorrekciós céllal is működtethető lenne, vagyis az a település, amely többet tud bevenni a turisztikai szolgáltatásokra kivetett hozzájárulásból, többet is költhetne például a turizmust erősítő infrastrukturális beruházásokra.
A székelyföldi turisztikai szervezetek, cégek, intézmények már 2009 óta foglalkoznak a közös, regionális turisztikai érdek-képviseleti csoport létrehozásának a gondolatával. A közös szervezet a turizmusban érdekelt egyesületek, alapítványok ernyőszervezete lesz, szövetségként tömöríti a két és fél megyében, Székelyföldön mint turisztikai desztinációban működő szakmai és vállalati, civil, valamint önkormányzati turisztikai szervezeteket. A Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség célja tehát egy turisztikai együttműködési hálózat kiépítése és erősítése a romániai és a nemzetközi piacokon hasonló profilú, valamint ifjúsági, szociális, kulturális, vallási, gazdaságfejlesztési, környezetvédelmi és természetjárást pártoló civil szervezetekkel, de a tervek között szerepel a szakmai képzések támogatása és a turisztikai szolgáltatások minőségének javítása és bővítése.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti Összetartozás Napja: A felvidéki és az erdélyi magyarok helyzetéről tanácskoztak Pozsonyban
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Pozsonyban mutatták be az Érintkezések, Magyar utazók és felfedezők című kiállítást június 3-án, a Csemadok felvidéki magyar kulturális szervezet székházában. A kétnyelvű – angol és magyar – tárlat anyagát Sógor Csaba EP-képviselő szervezésében legelőször Brüsszelben, majd Kovásznán és Lendván is láthatta a közönség.
- Június 4-én sok gyászra emlékezünk, de ez a nap arra is alkalmat teremt, hogy büszkén gondoljunk vissza azokra az elődjeinkre, akik magyarként komoly tetteket vittek véghez nem csak európai, de világviszonylatban is – mondta Sógor Csaba, aki szerint kiemelten fontos, hogy a külhoni magyarság meg tudja mutatni, hogy milyen értékekkel rendelkezik, miért érdemes támogatni és védeni ezt a közösséget. – Ez a kiállítás is ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta.
A tárlat bemutatását követően közéleti beszélgetésre került sor, melynek keretében az RMDSZ-es képviselő Csáky Pál MKP-s kollégájával közösen több aktuális kérdésről is értekezett. Többek között szó volt a felvidéki és a romániai magyarság helyzetéről: a képviselők egyetértettek abban, hogy napjaikban, amikor már nem nehezedik nemzetközi nyomás Romániára és Szlovákiára az EU-hoz, vagy a NATO-hoz való csatlakozási szándékuk miatt, egyik ország sem foglalkozik kellőképpen a kisebbségvédelmi kérdések megnyugtató rendezésével.
Csáky Pál elmondta: a felvidéki közösség felnéz az erdélyiekre, az erdélyi szellemi bordázat erősebb, mint Szlovákiában. Sógor Csaba ennek kapcsán úgy fogalmazott: Erdély mindig is sokszínű volt kulturálisan, ahol tovább élt a rendi társadalom. – Mind a felvidéki, mind az erdélyi magyarok számára fontos, hogy továbbra is nyitott tudjon maradni a párbeszédre, de emellett képes legyen hagyományait őrizni, értékeit felmutatni. Az egyik legnagyobb kihívás közösségeink számára a létszámfogyatkozás megállítása, erre kell megtalálnunk a megfelelő eszközöket, védenünk és segítenünk kell a tömbmagyarság mellett a szórványközösségeket is – fejtette ki. Csáky Pál és Sógor Csaba egyetértettek abban, hogy kiemelt jelentősége van a külhoni magyar közösségek fennmaradása szempontjából egy erős anyaországnak, amely a közösségek mögött áll.
Közlemény
Erdély.ma

Vesszen Trianon!
Megemlékezések Kézdi- és Orbaiszéken
Az elmúlt évek szokásához híven, délelőtt a vráncsai határnál levő emlékjelnél, délután Kézdivásárhelyen és Kovásznán emlékeztek meg a trianoni diktátum gyászos évfordulójáról. Mindhárom helyszínen több tucatnyian vettek részt határon innen és túlról, jóllehet a délutáni rendezvényeket elverte az úrnapi zápor.
Az ozsdolai RMDSZ, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Kézdiszéki Tanács, a Székely Nemzeti Tanács szervezte megemlékezésen, Kovászna és Vráncsa megyék határánál, a Szabó Ottó által faragott emlékjelnél Lukács Attila RMDSZ-elnök beszélt, az iskolások kulturális műsort mutattak be, majd az esemény koszorúzással és a nemzeti imák eléneklésével ért véget.
Kézdivásárhelyen zömében a HVIM és a Történelmi Vitézi Rend tagjai vettek részt a szakadó esőben zajló felvonuláson. Az egykori Székely Katonanevelde előtti téren, a heves esőzés miatt meglehetősen rövid ideig tartó rendezvényen több szónok szólalt fel a magyarságot 1920. június 4-én ért igazságtalanság miatt, amit egyébként a résztvevők több utcán végigvonulva, a „Vesszen Trianon”-t és „Hungáriát” skandálva az egész város tudtára is adtak. A civilizáltan vonuló menetet a csendőrség mikrobusza is végigkísérte.
Kovásznán közel százan mentek el, a rossz idő miatt a vajnafalvi református templomban megtartott, főhajtásra. Jelen volt többek közt Thiesz János polgármester, a magyar önkormányzati képviselők, a politikai pártok képviselői, a helyi HVIM, a Vitézi Rend orbaiszéki szervezete. Beszédet mondott Ilyés Botond történelemtanár. Szavalt Orbán Klára diáklány, közreműködtek a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ fiataljai. A rendezvény a székely és magyar himnusz eléneklésével, és koszorúzással zárult.
(lob, nasza)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Két székely – dokumentumfilm
Marossy Géza és Lukács Csaba filmje 2014-ben készült. Két székellyel, Amerikában és Erdélyben
Látszólag homlokegyenest ellenkező irányba indul el a két székely ember (jellemző módon mindketten a „káoszelmélettől”), s teremtenek mindketten egy-egy olyan világot, amelyre érdemes odafigyelni. Egyikük, igazi posztmodern felfedező módjára, a tudomány számára szűz területeket tár fel – az egész emberiség hasznára és épülésére, a másik a hagyományt építi át a múltból a jövőbe –, hogy példát és utat mutasson kiútkereséssel bajlódó szűkebb közössége számára. Mindkettőjükre büszke, mindkettőjüket sikeres embernek tartja az őket kibocsátó székelyföldi közösség. De vajon mindeközben milyen életet élnek, megtalálták-e a boldogságukat? Hiszen a siker nem külső ajándék, hanem belső lelkiállapot kérdése…
2015. június 16-19. között kerül sor Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Kolozsváron LUKÁCS CSABA rendező és MAROSSY GÉZA operatőr Két székely című dokumentumfilmjének bemutatójára. A vetítések után a két szerző közönségtalálkozón vesz részt.
A vetítések és közönségtalálkozók időpontjai és helyszínei:
2015. június 16. (kedd) – Csíkszereda, Sapientia EMTE előadóterme, 18 óra;
2015. június 17. (szerda) – Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum Bartók-terme, 20 óra;
2015. június 18. (csütörtök) – Kovászna, Városi Művelődési Ház, 18 óra
2015. június 19. (péntek) – Kolozsvár, Sapientia EMTE előadóterme, 18 óra.
A rendezvény fő szervezője és támogatója: Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja, Sepsiszentgyörgy. Szervezőpartnerek és támogatók: Csíkszeredában – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Sepsiszentgyörgyön – MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, Székely Nemzeti Múzeum, Kovásznán – Városi Művelődési Ház, Fábián Ernő Népfőiskola, Kolozsváron – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kincses Kolozsvár Egyesület.
Lakatos Mihály
Székelyhon.ro

Erdélyi tehetségnap másodszorra
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által a házigazda bentlakásának dísztermében megtartott rendezvényen több mint harminc fiatal mutathatta meg kimagasló képességeit Erdély minden szegletéből.
Az erdélyi tehetségápolást egyre több tényező nehezíti, hiszen a tehetséges fiatalokon kívül mind a tanároknak, mind a közösségnek, a döntéshozóknak is áldozatot kellene hozniuk azért, hogy személyre szabott támogatást biztosítsanak nekik – foglalták össze szombaton Székelyudvarhelyen, az Erdélyben immár másodszor megtartott tehetségnapon.
Dalokat, táncokat, meséket, verseket és érdekes tudományos előadásokat láthattak a részvevők a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József-dísztermében: ebben az évben itt gyűltek össze a fiatal tehetségek Erdély minden tájáról, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) meghívására. A rendezvényen Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója, Hargita megye tanfelügyelősége képviseletében Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, illetve András Szilárd, az ETT elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
Beszédeikben rávilágítottak arra, hogy a közoktatás jelenlegi irányelvei (például a vizsgacentrikusság) nem tesznek jót az iskolai tehetséggondozásnak, hiszen a tehetség kibontakoztatásához szükséges fejlesztés egy adott szint fölött csakis személyre szabottan működhet. A ráfigyelés helyett azonban inkább megfigyelik a diákokat, tanárokat, s elhatalmasodik a bizalmatlanság az oktatási rendszerben, miközben az állam egyre költséghatékonyabb megoldásokra törekszik – fejtette ki Varga László.
Mint elhangzott, a tehetség kibontakozását más, emberi tényezők is nehezíthetik – a tanárok motiválatlansága a felkészítéssel járó pluszmunka iránt, a rengeteg előírás, ami körülményessé teszi az iskolán kívüli tevékenységek megszervezését, a tehetséges gyerekek eltérő viszonyulása saját képességeikhez stb. Ezt ellensúlyozandó jött létre 2010-ben az ETT, amelynek célja nem csak támogatni, de tehetséggondozási hálóban is összehozni a kiemelkedő képességű diákokat – mondák el, hozzátéve, elvük, hogy mindenki tehetséges valamiben. A rendezvény fővédnöke, Barabási Albert László hálózatkutató nem lehetett jelen, de a szervezők tolmácsolták üzenetét a fiataloknak.
Székelyudvarhelyen kívül Csíkszeredából, Kovásznáról és a nagyobb erdélyi városokból, még Temesvárról is érkeztek ambiciózus fiatalok, hogy a legkülönfélébb témákban és műfajokban bemutatkozzanak. Mosolyt csalt az arcokra a kovásznai Molnár Gergely, aki Orbán János Dénes Misimackó című humoros írásából adott elő egy részletet, eredeti székely akcentussal, nagyon kifejezően. Székelyudvarhely diákjai több témakörben is színpadra álltak: a jelenlévők többet megtudhattak a környéken fellelhető, mindmáig hasznosítatlan alternatív fűtőanyagokról és üzemanyagról, a Vargyas-szoros élővilágáról és annak védelméről, láthatták a diákok által készített kreatív játékprogramokat és programozott Lego-robotot. A gálaműsort a gimi Gereben Néptáncegyüttese szolgáltatta, de Hermann Gusztáv Mihály történész jóvoltából városnéző körsétán is részt vehettek a vendégek.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Ballagás a Szent Imre Kollégiumban
Nemrég ünnepelte tízéves évfordulóját a marosvásárhelyi Szent Imre Kollégium. Közel száz egykori lakó érkezett vissza az ország minden területéről az intézmény ünnepére.
A 2014–2015-ös tanévben is 109 egyetemista és középiskolás iratkozott be Maros, Hargita, Kovászna, Szatmár, Fehér és más megyékből. A kollégium lakói közül a legtöbben az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzik tanulmányaikat, 45-en. Őket követik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai, 22-en. A város egyetemei mellett a művészeti, pedagógiai, a Bolyai Farkas líceum középiskolásai is erősítik a kollégium közösségét.
Ebben az évben tizennyolc ballagó diák viszi magával a kollégiumban tanultakat. Akárcsak egykori társaik, ők is egy életre megjegyezték a bentlakás minden kis szegletét, emlékét, és vele együtt minden barátságot, amely itt köttetett.
Kétnapos rendezvénnyel vett búcsút ballagó lakóitól a Szent Imre Kollégium. Első este az elballagók énekelve vonultak végig a kollégium három szintjén, majd másnap az intézmény udvarán hálaadó szentmisére került sor. A ballagás keretében a fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy felelevenítve az itt töltött éveket, megosszák itt maradó társaikkal, hogy milyen élményekkel, tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. A kollégistáknak tanácsot, maguknak célokat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a kollégium biztonságot nyújtó falain túl hogyan kamatoztassák majd az itt tanultakat.
Bár a kollégium most búcsút vett tizennyolc diáktól, az itt maradók szeptemberben visszatérnek a második otthonukba, és barátsággal várják új társaikat.
Gyakorlatilag a mostani nevelők is a Mustármag kollégium közösségében nevelődtek ki, sajátították el azt a szellemiséget, melyet most továbbvisznek az elballagók is. Év közben közös hétvégékkel, kirándulásokkal, zarándoklatokkal, zenei misszióval, vendégelőadásokkal, filmvetítésekkel mélyítették el az itt tanultakat. A leendő kollégistáknak pedig van arra lehetőségük, hogy bekapcsolódhassanak egy nagyjátékfilm megalkotásába, melyet Márton Áron életére alapozva készítene el a Mustármag közösség.
A közösségben élni vágyók a következő telefonszámon érdeklődhetnek: 0744-997- 042, illetve e-mailen a kapcsolat@mustarmag.info címen tehetik fel kérdéseiket. További információt a www.mustarmag.info webhelyen találhatnak.
Kányádi Orsolya
Népújság (Marosvásárhely)

Mélyszegénységben élő székelyföldieken segít a Gyulafehérvári Caritas
A mélyszegénységben élők feltérképezésére, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására vállalkozott a székelyföldi megyékben a Gyulafehérvári Caritas.
United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért elnevezésű projektet kedden ismertették Csíkszeredában. Az egy éven át zajló program Hargita, Kovászna és Maros megyei szociális intézmények, civil szervezetek összefogásával valósulhat meg a Norvég Alap 1,3 millió lejes támogatásával, amelyből 10 százalék a Caritas önrésze.
„Hargita megye 237 településéből 102 olyan falu, ahol háromszáznál kevesebben élnek, ahol az élet minősége alacsony, nincsenek szolgáltatások, nincs kiépített infrastruktúra” – sorolta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Hozzátette: reméli, hogy a projekt során készülő felmérések megállapításai segítenek megoldást találni a problémáikra.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy a kis lélekszámú településeken nemcsak az anyagi, hanem az emberi erőforrás hiánya is problémát okoz, nincsenek olyanok, akik a közösség problémáit szakszerűen tudnák kezelni.
Kifejtette, a mélyszegénységben élők gyakran a törvénytelenségek kapcsán kerülnek a figyelem központjába, ezért örvend a kezdeményezésnek, amellyel többek között egészségügyi és szociális szempontból igyekeznek az érintettek helyzetén segíteni.
Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója hangsúlyozta, hogy a problémák kezelése a közösségek szintjén az állami és önkormányzati intézmények és a civil szervezetek közötti jó együttműködéssel lehet hatékony.
A három megyét átfogó pályázatot Ludescher László projektvezető, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója ismertette. Elmondta, céljuk az úgynevezett szociális kirekesztettség veszélyének felmérése, amelyet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológusai végeznek el, továbbá egy olyan fórumot hoznak létre, amelynek résztvevői a három megyében érintett intézmények és szervezetek képviselői. Szemináriumot is szerveznek majd, amelyen a felmérések eredményeit tárgyalják meg.
A szegénységi gócpontok feltérképezését követően kiválasztanak 15 olyan települést, amelyek a leginkább érintettek, például ahol nagyobb roma közösségek élnek, hiszen ők azok, akikre a leginkább jellemző a mélyszegénység. Ezeknek az önkormányzatoknak a munkatársait tanulmányútra viszik, illetve közösségfejlesztő tréningen vesznek részt.
Ugyanakkor megyénként egy-egy településen mélyebb beavatkozást is végeznek, azaz konkrét problémakezelést vállalnak, összetett szociális stratégiát dolgoznak ki, illetve olyan integrált projekteket dolgoznának ki, amelyekkel a következőkben pályázhatnak uniós forrásokra. Az egyéves futamidejű programnak 340 kedvezményezettje van, az önkormányzatok munkatársai, intézmények és civil szervezetek képviselői, illetve a hátrányos helyzetben lévő közösségek vezetői, tagjai.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)

Színházi hétvége
Sikeres volt a KASZIT
Szombaton az amatőr színjátszásé volt a főszerep, a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) rendezésében hat színjátszó csoport részvételével tartották meg az első Kovásznai Amatőr Színjátszó Találkozót (KASZIT).
A kovásznai művelődési központban tartott egész délutános eseményen a Pokolsár Egyesület (Kovászna), a Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport (Szászrégen), a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (Kovászna), a Dömdödöm (Nagykároly), a Búzavirág színjátszó ifi egylet (Bibarcfalva) és a Pódium (Kovászna) lépett a világot jelentő deszkákra.
Dimény Hunor Attila FIKOSZ-elnök lapunknak kifejtette, ideje volt tető alá hozni a helyi művelődési ház, valamint a Kovászna Megyei Tanács által támogatott rendezvényt, hiszen a fürdővárosban három színjátszó csoport is működik. A szervezésből kivette a részét Pál Lajos, a Pódium csoportvezetője is, aki elmondta, több helyen vendégszerepeltek, és számított rá, hogy azok, akiknél jártak, ezúttal eleget tesznek a meghívásnak.
A szervezők remélik, hagyományt teremthetnek a KASZIT-ból, és jövőre még több jelentkezőt várnak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szociális térképet készítenek a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért
A Norvég Alap támogatásával Kovászna, Hargita és Maros megyében kutatják fel a szociális kirekesztés veszélyének kitett közösségeket és azokat a lehetőségeket, amelyek révén lehetséges a hátrányos rétegek felzárkóztatása. A programot a három megye önkormányzata, valamint szociális ellátási és gyermekjogvédelmi igazgatósága a Gyulafehérvári Caritasszal közösen valósítja meg, a felméréseket a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológiai kara végzi – ismertették a pályázat lebonyolítói a Sepsiszentgyörgyön tartott tájékoztatón.
A több mint 1,3 millió lej értékű projektet 90 százalékban támogatja a Norvég Alap, a tízszázalékos önrészt a Caritas teszi hozzá. A program elsődleges kedvezményezettjei a szociális ágazatban dolgozó szakemberek, az ebben érdekelt közintézmények alkalmazottai, a társadalmi integráció területén tevékenykedő civil szervezetek és a pályázat egyéves futamideje alatt fejlesztésre kiválasztott közösségek szociális feladatokat vállaló önkéntesei. Ők különböző szintű képzésekben részesülnek annak érdekében, hogy növeljék munkájuk hatékonyságát.
A tájékoztatón Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója elmondta, céljuk, hogy a legégetőbb társadalmi kérdések megoldásába vonják be az érintett közösségek tagjait, ne nélkülük döntsenek arról, hogy mire van szükség az adott településen. Ludescher László, a szervezet szociális ágazati felelőse ismertette a program egyes lépéseit, amelyek alapját az a felmérés képezi, amelyet a BBTE szociológus hallgatói végeznek el a szegénységi gócpontok felkutatására, valamint az érintett közösségekben rejlő erőforrások feltérképezésére.
A második lépésben egy régiós és hat megyei szociális hálózatot terveznek meg, ahol konkrét megoldási javaslatokat rögzítenek a szociálisan hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért. Ez legalább tizenöt olyan önkormányzat bevonását jelenti a programba, ahol a roma lakosság aránya meghaladja az 5 százalékot, majd kiválasztják azt a három önkormányzatot, ahol a megoldásra váró gondok mellett a helyi erőforrások is megvannak ahhoz, hogy kimozdítsák a közösséget a jelenlegi mélypontról.
Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke hangsúlyozta: a kezdeményezés előkészítője olyan pályázatoknak, amelyek konkrét fejlesztési tervek megvalósítását célozzák, és a három megye szociális térképének elkészítése kiindulópontja a jövőbeni stratégiák megalapozásának.
Fekete Réka
Háromszék
Erdély.ma

Művészet mint hobbi
Mindig nagy tisztelettel adóztam azoknak a pedagógus-társaimnak, akik a mindennapi iskolai feladatokon túl vésőt, kalapácsot és egyéb eszközöket vettek kezükbe, s belevésték a fába, vászonra vetítették álmaikat, vágyaikat. Különösen nagy együttérzéssel szoktam követni azoknak a tornatanároknak ilyen irányú foglalatosságát, akik a sportpálya, tornaterem mellett szinte hivatásszerűen élik meg művészi hajlamukat, s bizony többen közülük a hivatásosokat is lepipáló önzetlenséggel és őszinteséggel hajolnak a kezük alatt megelevenedő fa, kő, márvány fölé, s próbálják belőle kibontani az abban általuk felfedezett világot.
Balázs Antal nyugalmazott tanító nevét kopjafái tették közismertté, a gelencei Kelemen Dénes, ugyancsak nyugdíjba vonult tanító faragótudományát és ízlését sokfelé állított, kisebb és nagyobb méretű kapuk mutatják. Nemes Emil tanító nemrég lepett meg egy csodálatos faragott órával, de az ő keze munkáját dicséri a Kós Károly Szakképző Líceum főkapuján belüli felirat is. Ravasz Erzsébet matematikus újabb és újabb színekkel lep meg rajzlapjain, Molnár János kovásznai informatikatanár nemzetközi hírnévnek örvendő színjátszócsoportot verbuvált. Kevesen tudják, hogy a Mikes Kelemen Főgimnázium bejárati díszes kapuját egy sporttanár, Szőcs Levente faragta, s ugyancsak tornatanár, Kiss István készítette a Gödri Ferenc Általános Iskola elé a bejárati kiskaput. És sorolhatnám tovább. Persze, nem csupán ennyire futja a sporttanárok sokrétű, órákon túli elfoglaltságából, hiszen sokan közülük jól zenélnek, van, aki nagy elismerésnek örvendő művésztánccal gyönyörködteti a tánckedvelőket.
És most itt van ez a lenyűgözően szép kiállítás! Nem is akárhol, hanem a sportiskola tanácskozó termében. És nem is akármivel lépett elénk a kiállító, Dobolyi Gyula sporttanár: ezek már nem a megszokott kopjafás alkotások, nem is kapuk vagy sulykolók, hanem azoknál többet nyújtó, talán megmunkálásukban is igényesebb remeklések. Ez már igazi faszobrászat, a kiállító több évtizedes gyötrődésének, faimádatának, a gyönyörködtetés kényszerének szüleményei. Az elvont szobrászat formajegyeit könnyű felismerni, ám éppen ezért ragad magával a közszemlére állított, gondolatébresztő alkotások mindegyike.
Egyik-másik Jecza Péter mély gondolatokat hordozó, annak idején nagy feltűnést keltő márvány-műremekeit juttatja eszünkbe, de fellelhetjük a népi fafaragászat közkedvelt elemeit is. Címmel nem látta el ugyan egyik munkáját sem, így hát a néző, a látogató fantáziájára bízza a titkok megfejtését. Mindjárt a terem közepébe állított, óriási körtefagyökérből kialakított furcsa alakzat akár jelképeként is felfogható egészen eltorzult világunknak, annak az összevisszaságnak, amelyben élnünk kell. Ennek mintegy ellentéte a csodálatos gólya, amely a remény, az újjászületés, a jövő hordozója lehet.
A kidolgozandó fa alakja adja a lehetőséget arra, hogy bizonyos utalásokat, érzelmeket közvetítő formát kialakítson a művész. Ezt már ő jegyzi meg, s megtudjuk tőle azt is, hogy valamelyik csíki falu egyik csűrjében sorakoznak munkái, s a kibontásra váró, egyelőre holt nyersanyagok is. No meg a Kós Károly Szakképző Líceum műhelyének előcsarnokában vigyázza a jövőt gipszbe merevítve a Kós Károlyról készített, küzdelmet és helytállást sugalló mellszobra.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elfogadta a képviselőház a választási törvény módosítását
Megszavazta szerdán a bukaresti képviselőház a parlamenti választásokat szabályozó jogszabály módosítását, amelynek nyomán ismét országos pártlistákra szavazhatunk majd, és amelynek nyomán olyan alternatív küszöböt vezettek be, amely kedvező lehet a regionális pártok számára.
Mivel a szenátus már korábban rábólintott a jogszabályra, az elfogadottnak minősül, és Klaus Johannis államfőhöz kerül kihirdetésre. A módosítást 273 képviselő szavazta meg, ellene 10 voksolt, nyolcan tartózkodtak. A módosítás többek között a pártlistákhoz való visszatérést és a parlament létszámának csökkentését javasolja.
A tervek szerint minden 73 ezer polgárra jut egy képviselő, és minden 168 ezer lakosra egy szenátor. A parlamentben 330 képviselő – köztük 18 kisebbségi és négy, a határon túli románok által bejuttatott honatya ül majd –, valamint 134 szenátor, köztük kettő a határon túli románok képviseletében. A parlamenti küszöb ötszázalékos marad.
A regionális pártok képviselethez jutását az RMDSZ javaslata nyomán ugyanakkor alternatív küszöb is könnyíti. Így a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át az ötszázalékos küszöböt.
A két pártból álló választási szövetségek számára a küszöb nyolcszázalékos, a három pártból álló koalícióké kilenc, míg a négy vagy több politikai alakulat összefogásával létrehozott választási szövetségnek az országos szinten leadott voksok tíz százalékát kell megszerezniük.
A külföldön élő választópolgárok a számukra – előzetes regisztráció alapján – megszervezett szavazókörzetekben személyesen adhatják majd le voksukat négy képviselőre és két szenátorra. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban nem levélben szavaznak majd a külföldön élő román állampolgárok.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban rámutatott: az, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, pozitív diszkriminációt jelent az olyan – átlagosnál kisebb lakosságú – megyék esetében, mint Kovászna, Szilágy vagy Tulcea megye.
Mint ismeretes, a 2012-es parlamenti választásokat követően felháborodást keltett, hogy a 2008 előtt elfogadott, az egyéni választókerületes rendszert az arányossal sajátos módon kombináló választási törvény nyomán jelentős mértékben nőtt a parlament létszáma, mivel a választókerületüket megnyerő honatyák mellett minden párt megkapta a rá országosan leadott szavazatok arányának megfelelő képviselői és szenátori mandátumot.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a szavazást követően elmondta: a szövetség megszavazta a módosításokat, mivel sokkal jobbnak tartja, mint az eddigit, bár még vannak hiányosságok. „Vannak problémák és kételyek” – hangoztatta Márton.
Az egyik ilyen probléma, az, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán, amely megkönnyítette a pártbejegyzést, már három személy is bejegyeztethet egy pártot. Így több kis párt is létrejöhet, azonban mivel a parlamenti bejutási küszöb továbbra is magas, a polgárok nagy része – akik ezekre, a magas bejutási küszöb miatt a törvényhozásból kimaradó – pártokra voksolnak, képviselet nélkül maradhat.
Arra is rámutatott, hogy a választás menetének tervezett elektronikus ellenőrzésével is komoly problémák lehetnek. Ha ugyanis akkor is ugyanúgy összeomlik a rendszer, mint ahogy az egészségügyi kártyák bevezetése nyomán, „az tragikus lesz a román demokrácia számára”.
Márton úgy vélte, az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson képviselethez a parlamentben. Szerinte az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, azt pedig kizártnak tartja, hogy két, egymással versengő magyar politikai alakulat is átlépje az alternatív választási küszöböt. Úgy vélte, a parlamenti képviseletet veszélyeztető helyzetet teremt az, ha több magyar párt verseng majd a közösség szavazataiért.
Kifejtette: Hargita és Kovászna megyében akár két párt is teljesítheti a 20 százalékot, de Maros megye már „limiten van”, és nincs még egy olyan megye, ahol a magyarság aránya meghaladja a 40 százalékot. Fennáll viszont a veszélye annak, hogy egyik magyar párt sem éri el a parlamenti küszöböt, vagy a magyar frakciója kisebb lesz a többi (kedvezményesen képviselethez jutó) kisebbség 18 fős frakciójánál – mondta.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Levelekkel „bombáznák” a Kovászna megyei prefektust
A himnuszéneklés kapcsán fogalmazott meg egy beadványt a Magyar Polgári Párt-, illetve az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete a Kovászna megyei kormánymegbízotthoz. Az űrlapot bárki kitöltheti, mindegyiket egyenként iktatják, így a prefektus mindenkinek külön levélben kell válaszoljon.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke elmondta, a prefektus megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság által a himnuszperben hozott határozatot, és alapfokú újratárgyalást kér. Az MPP helyi vezetője ugyanakkor kitért arra is, nem ért egyet ezen kéréssel, hiszen egy ország himnuszának eléneklését úgy a romániai, mint az Európai Unió által biztosított törvénykezés is jóváhagyja. „Arra megy ki a játék, hogy a Magyar Polgári Pártot és, ami még súlyosabb: magyar himnuszunkat megalázzák” – jelentette ki Kulcsár-Terza, hozzátéve: ennek szellemében fogalmaztak meg egy levelet, amelyben a romániai és a nemzetközi jogszabályokra, továbbá a bírósági határozatra hivatkoznak, magyarázatot kérve a prefektustól. Az a szándékunk, hogy minél többen aláírják a levelet, ezeket összegyűjtjük, eljuttatjuk a kormánymegbízottnak, aki mindenkinek személyesen kell válaszoljon harminc napos határidőn belül – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. Az ívet különben magyar nyelven fogalmazták meg, mint Kulcsár-Terza fogalmazott: a háromszékieknek joguk van saját anyanyelvükön fordulni a prefektushoz.
„Eljött az az idő, amikor a magyar politikai szervezetek értelmes ügyekben össze kell fogjanak, és amikor nem az a fontos, hogy ki hány százalék szavazatot kapott különböző megmérettetéseken” – jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, aki hozzátette: egyre inkább visszatért a múlt szelleme, és nem, hogy újabb jogokat nem akarnak adni a magyar közösségnek, hanem a meglévőket is el akarják venni. Több példát is mondott Tamás Sándor ez utóbbit illetően: hat hónappal a rendezvény után indítottak eljárást a himnusz eléneklése miatt, a Bod Péter Megyei Könyvtár ügyében kilenc hónapot vártak a kiírás azon pontjának megtámadására, miszerint a vezetőnek kötelező ismernie a magyar nyelvet, illetve utalt a kovásznai Dr. Benedek Géza szívkórház nevének megváltoztatási szándékára is.
„Ellenünk összehangolt, Bukarestből kiinduló támadásról van szó” – magyarázta az RMDSZ háromszéki vezetője, hangsúlyozva: nem lehet nemleges válaszokra építeni Székelyföldet, ezért szükségek a magyar pártok összefogása fejlesztési és nemzetpolitikai ügyekben egyaránt. „Felháborítónak tartom, hogy 2015-ben bármely ország himnuszának eléneklése gondot okoz. Romániában megtehetik, mert hatalmukban áll, de ez nem azt jelenti, hogy övék az ország, ez az ország minden román állampolgáré, beleértve minket is, és nem kérünk mást, mint azt, ami bárhol az Európai Unióban normálisnak számít” – fejtette ki Tamás Sándor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetősége nem kíván az akcióhoz csatlakozni, mint üzenik: nem áll szándékukban az MPP akcióiban segédkezni, amíg partnerséget ápolnak az RMDSZ szervezetével, ennek ellenére azonban az EMNP két megyei önkormányzati képviselője kiáll az ügy mellett. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben tevékenykedő megyei önkormányzati képviselő kifejtette: „a Székelyföldön élők nem engedhetik meg a pártoskodást, hiszen egységben az erő”.
Az űrlapot különben legkésőbb július 20-ig lehet kitölteni, ezeket a baróti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kovásznai RMDSZ irodákban naponta 8 és 16 óra között, míg az MPP megyeszékhelyi irodájában naponta 9 és 13 óra között lehet igényelni. Az említett két párt színeiben tevékenykedő polgármesterekhez is lehet fordulni, valamint helyi és megyei önkormányzati képviselőktől is igényelhető az indítvány. Emellett a dokumentum elektronikus formában is letölthető az RMDSZ háromszéki szervezetének hivatalos honlapján. Az űrlapot tehát az említett irodákba lehet eljuttatni, ugyanakkor személyesen is be lehet nyújtani a Kovászna megyei kormányhivatalhoz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Óriás román zászlót vontak fel Csíkszeredában
Gabriel Oprea ideiglenes román miniszterelnök jelenlétében vontak fel pénteken egy 28 négyzetméteres román zászlót Csíkszeredában a Hargita megyei rendőrség épülete előtt.
Gabriel Oprea a román zászló ünnepe alkalmából mondott beszédében katona neveltetésére hivatkozva emelte ki a nemzeti értékek jelentőségét. Utalt a geopolitikai helyzetre és azokra a külső kihívásokra, amelyek közepette Romániának helyt kell állnia. Említést tett arról a véráldozatról, amelyet Erdélyben és a világon bárhol a románok hoztak a nemzeti terület megvédéséért.
„Csak együtt, vallási, etnikai hovatartozástól, vagy politikai nézetektől függetlenül szolgálhatjuk az országot, védhetjük állampolgárait, megmutatván, hogy valódi románok és valódi európai állampolgárok vagyunk" – jelentette ki az ideiglenes román miniszterelnök. Gabriel Oprea azt is elmondta: „az állami intézmények a demokratikus állam tartópillérei, és egy olyan modern államban, mint Románia, csak ezek hivatottak a nemzeti szimbólumok terjesztésére és védelmére".
Mircea Dusa védelmi miniszter rövid beszédében megemlítette, hogy a miniszterelnökkel együtt jelen akart lenni Csíkszeredában, a megye legnagyobb román lobogója felvonásánál.
A hét méter hosszú és négy méter széles zászlót Kovászna és Hargita ortodox püspöke szentelte meg a ceremónia előtt. Az ünnepség a csíkszeredai, és más városokból érkezett mintegy négyszáz katona felvonulásával végződött.
A székelyföldi Hargita megye székhelyén, a 38 ezer lakosú Csíkszeredában a lakosság 81 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.
hirado.hu / MTI
Erdély.ma

A szakiskolai helyek fele üres
Háromszéken egyedül a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában jegyeztek túljelentkezést a hároméves szakiskolai osztályok számára szervezett, tegnap zárult iratkozási időszakban, a 672 meghirdetett helyből közel háromszáz üresen maradt, ezekre augusztusban még lehet jelentkezni.
Annak ellenére, hogy a tavaly újraindított hároméves szakképzésben tanuló diákoknak a kormány havi kétszáz lejes támogatást nyújt, ami alanyi jogon jár mindenkinek, aki rendszeresen látogatja az iskolát, még mindig alacsony az érdeklődés, és éppen azokra a szakokra kevés a jelentkező, amelyek területén a legnagyobb a szakemberhiány – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Az elöljáró abban bízik, a nyolcadikosok pótvizsgája után még lesz annyi jelentkező, hogy a szakiskolai helyek 70–80 százaléka beteljen. Háromszéken közel háromszáz általános iskolai végzős bukott meg idén egy vagy két tantárgyból, a pótvizsgákat augusztusban tartják, azt követően a diákok még jelentkezhetnek bármilyen kilencedik osztályba, ahol helyek maradtak üresen. A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint az első szakaszban minden hely betelt a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási szakközépiskolában a fodrász–manikűrös–pedikűrös, illetve az elárusító szak iránt is nagy volt az érdeklődés. A baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában a helyek harmada maradt üresen, míg a megyeközponti Kós Károly és Puskás Tivadar, a kézdivásárhelyi Gábor Áron, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor és a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában a szakiskolai helyek alig 25–30 százalékát foglalták el. A munkaerőpiacon folyamatosan keresett a jó festő-mázoló, gépjárműszerelő, parkettező, csempéző, fűtésrendszer-szerelő szakember, mégis ezekben az osztályokban maradt a legtöbb üres hely, de a hegesztő-, asztalos-, mezőgazdasági gépész-, villanyszerelő-osztályok némelyikébe sem jelentkezett senki.
Az Apor Péter Szakközépiskolában a meghirdetett ötvenhat helyre közel százan iratkoztak, az autószerelői és a pincér–élelmiszer-ipari elárusító szakon is túljelentkezést jegyeztek, emiatt június 30-án felvételit tartanak a VIII. osztályban tanult technikai ismeretek tantárgyból. Dezső Vencel iskolaigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, a jelentkezők többsége a Kézdivásárhely környéki falvakból származik, úgy tűnik, a fiatalok megértették, hogy egy jól elsajátított szakmával könnyebben boldogulnak, mint a diplomával.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?
A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni.
Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel.
Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló).
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is.
További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31).
Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.)
Transindex.ro

Semjén Zsolt fogadta Biró Zsoltot
Tegnap közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a Magyar Polgári Párt, amelyben arról számol be, hogy Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök- helyettes hivatalában fogadta Biró Zsoltot, a szervezet elnökét, akit Kulcsár-Terza József MSZEF- elnök is elkísért a budapesti megbeszélésre.
A közlemény szerint a Magyar Polgári Párt politikusai tájékoztatták Semjén Zsoltot az erdélyi magyar politikai helyzetről, illetve a romániai belpolitika aktuális kérdéseiről, az erdélyi magyarságot ért jogsérelmekről, az autonómiaküzdelem előmeneteléről. Semjén Zsolt a magyar nemzetpolitika célkitűzéseiről, a magyar kormány terveiről tájékoztatta erdélyi vendégeit.
Biró Zsoltot a találkozó részleteiről kérdeztük.
– Beszéltünk az erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről, köztük a legaktuálisabbról, a híres himnuszperről, amelynek újabb fejleményei is vannak. A kovásznai prefektus megtámadta a himnusz éneklését szavatoló bírósági döntést, és jelenleg másodfokon újra pereskedünk a román kormánymegbízottal. Megemlítettük, hogy a román trikolór napján óriás piros-sárga-kék lobogót húztak fel Csíkszeredában, valójában erődemonstrációt tartottak, amit a Magyar Polgári Párt egyértelműen a székely–magyar közösség ellen irányuló provokációként értékel. Beszéltünk az oktatás helyzetéről, elsősorban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről, az erdélyi magyar belpolitikai helyzetről, az RMDSZ-szel a felelős politizálás jegyében történő együttműködésről, a nemzeti szempontok maximális figyelembevételével. Ugyanakkor szó esett a 2016-os választási esztendő kihívásairól és arról, hogy ezeket a felelősen gondolkodó erdélyi magyar pártoknak szem előtt kell tartaniuk ahhoz, hogy a magyar közösség érdekeit maximálisan szolgáló politikai szempontokat érvényesíteni tudjuk.
– A román belpolitikai helyzet kapcsán miről volt szó?
– A DNA-s "történetektől" kezdve a miniszterelnök törökországi operációjáig sok mindent átbeszéltünk.
– A közlemény szerint az autonómiaküzdelem jelenlegi állásáról is beszéltek.
– Tájékoztattuk a miniszterelnök-helyettest arról, hogy mi volt a szempontunk az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások során, és hogy az egyik sarkalatos kérdés az autonómia képviselete volt. Tájékoztattuk, hogy az autonómiatervezet kapcsán felállított közös bizottság elvégezte a munkáját, az utolsó simítások következnek a tervezettel kapcsolatosan, és továbbra is szorgalmazzuk, hogy az őszi ülésszak elején a parlament asztalára kerüljön, mert ezáltal tematizálódik a kérdés a közvéleményben. Ami fontos a román közösséggel folytatott közvita során is.
– Kinek a kezdeményezésére jött létre ez a találkozó?
– Már egy hete Budapesten vagyok. A múlt héten részt vettem a KMKE szakpolitikai munkacsoportjának az ülésén, ahol EU-s pályázati lehetőségekről volt szó, és éppen a jogvédelmi kérdések voltak napirenden. Tegnapelőtt pedig ugyancsak egy KMKE-munkacsoport autonómiaügyben ülésezett. Az önkormányzati munkacsoportban Kulcsár-Terza Józseffel, az MPP Kovászna megyei elnökével, a Megyei Szervezetek Egyeztető Fórumának elnökével vettünk részt, és ha már Budapesten jártunk, találkozót kértem a miniszterelnök-helyettes úrtól.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Én Udvarhelyhez tartozom
Itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm Székelyudvarhelyen – kezdte a beszélgetést Tömöry Péter –, s még akkor is, ha Kolozsváron anyakönyveztek. A sokoldalú alkotóval életútjáról, megvalósult álmairól és elképzeléseiről beszélgettünk. A több műfajban és több művészeti szakterületen is jelentőset alkotó művésszel udvarhelyi tartózkodásai alkalmával beszélgettünk. Nem Udvarhelyen született, de itt töltötte életének első meghatározó tíz esztendejét. A kincses városban látta meg a magyar világot 1943. július 11-én. Tíz éves koráig Székelyudvarhelyen élt szüleivel és testvéreivel együtt. A család később Kolozsvárra költözött. Székelyföldre a diplomaszerzés után került vissza (1966), Sepsiszentgyörgyre, ám az ottani tartózkodás nem tartott túl sokáig, hiszen a marosvásárhelyi rendezői tanulmányok után útja Bukarestbe vezetett (1974), ahonnan Magyarországra (1978), majd több ottani állomás után Németországba vezetett az útja (1989). Jelenleg Bonn, Veszprém és Székelyudvarhely – felváltva – egyaránt otthonának számít. Német nyelvterületen Peter Wallner néven publikál. Száznál több színpadi művet, több rövid- és dokumentumfilmet, tévéjátékot rendezett, románból magyarra, németből románra, franciáról magyarra, magyarról románra fordít verseket, színműveket és esszéket. Nagyon korán felfedezte a ma már világhírű Matei Vişniec, Párizsban élő román drámaíró különleges tehetségét, több művét fordította és rendezte magyar színházakban. Az ő bátorságának és hozzáállásának köszönhető – magyar és német nyelvterületen egyaránt – Szolzsenyicin egyetlen színpadi munkájának viszonylag korai bemutatása…Tömöry Péter íróval, költővel, rendezővel, a különleges sorsú, több műfajban is jelentőset alkotó szerzővel először a Míves Emberek Sokadalmán találkoztunk Székelyudvarhelyen, majd a G. Café teraszán beszélgettünk, a Szentimre utcában. Ez az interjú néhány fontosabb mozzanatot idéz a lassan ötvenéves pálya állomásairól.
– Talán kezdjük a gyökereknél. Honnan származik az apai ág, honnan az anyai, és hogyan kerül a család Székelyudvarhelyre?
– Én székelyudvarhelyinek tartom magam, bár nem itt születtem, hiszen annak idején engem felvittek „születni” Kolozsvárra. Édesanyám torjai, édesapám debreceni származású. Édesapám a második bécsi döntés után pályázott tanári állásra a székelyudvarhelyi református kollégiumban, ahol akkor tanítóképző is működött.
Édesanyám már korábban itt tanított, ő még a régi román világban végzett matematika-fizika szakot. Az anyai nagyapám korán meghalt, így a torjai birtokot el kellett adni. A család felköltözött Kolozsvárra, ahol a nagyanyám bátyja lakott, aki a híres Dermata-gyár vezetőtanácsának elnöke volt. Olyan ember, aki Svájcban tanulmányozta a munkások szociális körülményeit, azt, hogy ott mit tesznek a dolgozók szociális integrálásáért, aki szolgálati lakásokat építtetett az alkalmazottaknak, aki kulturális, szociális és egészségügyi programokat szervezett a munkásoknak, bár soha nem vallotta kommunistának, talán még szociáldemokratának sem magát. Jogvégzett ember volt, s igen népszerű az akkori Kolozsváron. Soha nem volt politikailag elkötelezett, de 1945 után mégis retorzió érte, még Nagy István, az író is támadta, de nem sokáig, mert az államosított Dermata munkásai azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben az igazgatójukkal udvart sepertetnek, akkor ők nem veszik fel a munkát a szocialista építés érdekében. Egyébként a múlt század harmincas éveiben emelt szolgálati lakások ma is megvannak, bár azóta a Dermata sok változáson esett át, s mára teljesen elsorvadt… Szóval, édesanyám a nagybátyja segítségével végezte el az egyetemet, s aztán visszatért a Székelyföldre… Édesapám egy kézműves család sarja, az apja, nagyapja kovács volt Nagylétán – az egy nagyközség Biharban, Debrecen mellett, közel a mai román határhoz –, aki aztán az 1800-as évek végén családjával Debrecenbe költözött. Édesapámat keményen nevelték.
Azt tartották a nagyszüleim, hogy a debreceni református gimnázium túl laza, túl gyenge, igen erősen liberális, így édesapámat katolikusként nevelték, katolikus iskolákba járatták, ami aztán őt egyáltalán nem akadályozta a későbbiekben, hogy beiratkozzék a református teológiára, de emellett elvégezte a bölcsészkart is, és pszichológiából doktorált. Mindemellett országos hírű sportoló is volt, atletizált, kiválóan vívott és futballozott… Kilencvenhét évet élt, de még ennél is több életerő volt benne, hiszen kilencven fölött járt, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett, és tulajdonképpen az akkor szerzett sérülései, a részleges bénulása okozta korai halálát… Segédlelkészként szolgált apám két helyen is Debrecen környékén, de amikor a visszatért területeken állásokat hirdettek, ő azonnal a tanítást választotta. Neki családi kötődése nem volt ugyan a Székelyföldhöz, csak elhivatottságot érzett, kötelességnek érezte az itteni szolgálatot. Udvarhelyen akkor egy igen sokrétűen rétegződött kistársadalmat talált, s abban egy nagyon művelt református és katolikus tanári társaságot.
Ott ismerkedtek meg és házasodtak össze heves udvarlás után. Édesanyám egy idő után engedett az ostromnak, hiszen vége-hossza nem volt az éjjelizenének, ami zavarhatta az iskola rendjét, hiszen ő bent lakott a református kollégium egyik szolgálati lakásában. Én 1943. július 11-én születtem, tulajdonképpen nászéjszaka-gyerek vagyok, a Hargitán fogantam a Csoma Pista bácsi házában, a házasságkötés dátuma alapján könnyű kiszámolni azt a napot. Az öcsém egy évvel később. Egy csodálatos helyen, valóságos tündérvilágban éltem tízéves koromig. Ha valaki megkérdi, mindig azt mondom, hogy az életem első tíz éve, a székelyudvarhelyi gyermekkor határozta meg egész későbbi életemet, itt eszméltem, itt tanultam meg azt a szép magyar beszédet, amelyre máig büszke vagyok. Egyébként tízéves koromig meg voltam győződre tízéves arról, hogy mi ugyan Romániában élünk, ahol bizonyára vannak románok is, de azért mindenki tud magyarul! Hatalmas kisvilág volt a miénk, barátaimmal, a tanítók, a tanárok gyerekeivel csatangoltuk be a katolikus temető, a Pap-kert, a Varga-patak, a Csere utca közti területet, de ki nem hagyhatom a kalandok felidézésekor a cigánygyerekeket, a Csapai-fiúkat sem, akikhez ugyancsak szoros kapcsolat fűzött. Ez egy szilajon megélt gyermekkor volt. Nekem itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm, ez az első „akadémiám” is ugyanakkor, hiszen minden lényeges az ember első tíz életévében vésődik be a lelkébe. Én azóta is református székely embernek tartom magam, akinek az a dolga, hogy szolgáljon, s minél többet tegyen népe javára. Én ma is így élek.
– Az 1940-es évek második fele azonban már nem ilyen volt. Talán a legszűkebb családi körben fennmaradt a hagyományos polgári-értelmiségi értékrend, kifelé viszont más arcot kellett mutatni. Mi történt a családotokkal ebben az időben?
– Édesanyámat semmi bántódás nem érte, ő a régi román impérium alatt szerzett diplomájával megmaradhatott az állásában. Édesapámnak sokkal bonyolultabb volt a helyzete, hiszen ő a magyar időben levente-oktató volt, majd tartalékos tisztként bevonult a hadseregbe, szovjet fogságba került, ahonnan csak négy év múltán szabadult. Egyébként nekem voltak róla halvány emlékeim, de öcsém számon kérte anyánktól, amikor visszajött, hogy ki az az idegen bácsi az ágyában? Ráadásul magyar állampolgárként került vissza, hiszen addigra lezajlottak az automatikus honosítások, úgyhogy egy jogi hercehurca következett, megtörtént a családegyesítés, de őt, mint reakciós-klerikális elemet, nem engedték tanítani. Könyvelőként helyezkedett el a helyi Alimentaránál, de egy idő után letartóztatták, s ki is rúgták. Voltak emberek, akik túllihegték a rendelkezéseket, nagyon meg akartak felelni a pártnak, s a Magyarországról itt maradt betelepedőket, mint amilyen apám is volt, még inkább igyekeztek ellehetetleníteni. Kőhalomba került, ahol egy tanítványa révén sikerült elhelyezkednie.
De ez sem tartott sokáig, folyton jelentgettek, hiszen az ateista nevelés dacára is mi minden vasárnap ott ülünk a református templomban, és a szüleink javíthatatlanoknak látszottak, akik fertőzik az ifjúságot a keresztyéni magatartásukkal. Volt egy jóindulatú pártaktivista, a családunk barátja, aki figyelmeztetett minket, hogy mi készül ellenünk, és tulajdonképpen az ő segítségével tudtak a szüleink aztán elköltözni és letelepedni Kolozsváron.
– Ott már hagyták a szüleidet a tanügyben dolgozni?
– Édesanyámat igen. Édesapámat soha. Ő mindig valamilyen szövetkezetnél talált magának elég alantas és rosszul fizető hivatalnoki állást, de ez különösebben nem bosszantotta, hiszen továbbra is sportolt, s ez által igen sok helyre bejutott, a pártos emberek közül is sokan tisztelték és becsülték.
– A Dermata akkor állami kézben volt, gondolom, a nagybácsi is hátrányos helyzetbe került?
– Így van, már nem volt olyan beosztásban, hogy lényeges segítséget kapjunk tőle, de a szüleim azért feltalálták magukat ebben a környezetben is. Mindenekelőtt azt észlelték, hogy az öcsémmel mi nem beszéljük az állam hivatalos nyelvét, úgyhogy gyorsan román iskolába írattak.
Én az ottani volt református gimnáziummal szemben levő román általánosban végeztem az ötödik és a hatodik osztályt. Ennyi elég is volt, mert került egy kiváló tanárnő, doamna Benga – a keresztnevére már nem emlékszem –, aki valamiért megszeretett, és elkezdett engem külön tanítani. Hosszú Eminescu és Coşbuc verseket hagyott fel, s én azokat kiválóan megtanultam, sőt jó szavaló lettem hamarosan. Annyira megfogant bennem a tudás magva, hogy még az egyetemen is abból éltem, azokra a nyelvtani elemzésekre emlékeztem, amelyeket Benga asszonnyal tanultunk. Ez a tanárnő egyébként aromán származású volt, akit a Dunától déli vidékről telepítettek be Moldvába, Besszarábiába, aztán onnan jött át Kolozsvárra, s korábban egyetemi előadótanárként dolgozott, de úgy látszik, hogy rossz volt a „vérvonala”, akárcsak nekünk, vélhetően a sorsközösség kötött minket össze, de az biztos, hogy neki sokat köszönhetek. Hetediktől immár visszamentem a magyar iskolába, ott érettségiztem az Ady-Şincai Líceumban. Magyar-román szakra felvételiztem. Akkor találták ki, hogy jó lenne a nemzetiségieknek, ha az ország nyelvét és anyanyelvet egyaránt jól ismerő tanáraik és kutatóik lennének. Meg is hirdettek abban az évben, amikor érettségiztem negyven magyar-román helyet a Babeş-Bolyai Egyetemen. Az volt az elképzelés, hogy mind a két szak főszak lesz, de szép lassan a magyar elsorvadt, úgyhogy én román szakos tanárként végeztem.
– Az egyetemen kerültél kapcsolatba a szépirodalommal vagy később, már a diplomaszerzést követően?
– Az úgynevezett második Forrás-nemzedék tagjai – más egyetemi szakokon ugyan – mind kollégáim voltak: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Áros Károly, Király László, Csíki László.
Ekkortájt, az 1963 és 1965 közötti időszakról beszélek – már túl voltunk az első publikációkon és éppenséggel a világ megváltásával foglalkoztunk, mint ifjú titánok.
– A legenda szerint a Forrás második nemzedéke, mint eléggé markáns és viszonylag összetartó irodalmi csoportosulás a Madarasi Hargitán jött létre? Állítólag egy közös kiránduláson fogalmazódott meg a gondolat. Legalábbis ezt vallja , aki ugyancsak tagja ennek a csoportnak.
– Igen, Czegő is „tag” volt, s a mai napig benne van ebben a társaságban. Volt ugyan egy kirándulás a Hargitára, de én oda végül nem jutottam el. Azt tartom, hogy a Forrás második nemzedékét tulajdonképpen Raffai elvtárs alapította. A keresztnevére ma már nem emlékszem. Ez az ember akkortájt az Új Idők című Brassóban megjelenő politikai hetilapnak volt a főszerkesztője. Arról volt szó 1964-ben, 1965-ben, hogy az Új Időkből napilap lesz, és ő jó tollú munkatársakat szeretett volna a lapja köré csoportosítani. Arra kért, hogy amikor végzünk, válasszuk majd tanárként Brassó tartományt, mert akkor ő onnan könnyebben be tud minket vinni a szerkesztőségbe. Ez a régió akkor nem volt része a Maros Magyar Autonóm Tartománynak, hatalmas, két-három mai megyényi terület volt, odatartozott Kézdi- és Sepsiszék jelentős magyar többségű lakossággal, de a szórvány is, maga Brassó, a Barcaság, a Királyföld, el egészen Segesvárig. Egy itteni terjesztésű magyar napilapnak valóban megvolt a létjogosultsága, ám 1968-ban bekövetkezett a megyésítés, s ez a közigazgatási forma megszűnt, úgyhogy akkor már Sepsiszentgyörgy lett a cél, a nehezen összehozott Kovászna megye székhelye. Dali Sándort vezényelték át az Ifjúmunkástól, hogy szerkesszen ott megyei lapot. A Megyei Tükör is kezdetben hetilap volt. A mi kis társaságunk testületileg oda került. Én a sepsiszentgyörgyi könnyűipari szaklíceum román szakos tanáraként működtem egy ideig. Zsehránszky Pista Illyefalvára, Farkas Árpi Kovásznára, Magyari Lajos Segesvárra, Czegő, aki öt évvel idősebb volt, s kicsit megkésve végezte az egyetemet, ő Málnás-fürdőre került, Csíki Laci is ott volt valahol.
Egyedül Király szakadt el tőlünk, akit felvettek az Utunk szerkesztőségébe gyakornoknak. Úgyhogy Szentgyörgy környezetében voltunk, és kezdetben tanárként írtunk újságot, másodállásban. Ez volt a hőskor. Meg is kérdezte Király Károly, a megyei párttitkár Dalitól, hogy mit kezd ennyi költővel? Figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy nem elég az, hogy mindannyian költők, de kivétel nélkül ott vannak az állambiztonságiak látóterében, mindeniknek dossziéja van a szekuritáténál! A fáma szerint erre Dali azt mondta, hogy pontosan ezért, illetve amiatt, „mert újságírásunknak szüksége van a költészetre, és költészetünknek is az újságírásra”. Úgy éltünk és működtünk Sepsiszentgyörgyön, mint a vadkutyák, tele voltunk ifjúi lendülettel és tenni akarással. Amíg hetilap voltunk, addig hatalmas irodalmi mellékletekkel jelentünk meg. Úgy éreztük, hogy mi vagyunk a székelység ébresztői. Emlékszem, hogy volt a Petőfi évforduló, az 1848-49-es forradalomra való emlékezés lehetősége, s bizony elég éles hangon engedtek akkor megszólalni. Szép sorjában megjelentek a köteteink… Én verset publikáltam először. Engem elsősorban költőnek tartanak. Először az Ifjúmunkásban jelentem meg, majd az Egyetemi Lapokban, Debrecenben, az Utunkban 1963-ban, aztán folyamatosan publikáltam, még az Előre, a Falvak Dolgozó Népe is kérte a tőlem a kéziratokat. Az akkori régi vágású szerkesztők valósággal kihegedülték az emberből a szövegeket. Sepsiszentgyörgyön azonban kezdett engem a színház megfertőzni. Ez egy új szerelem volt. Szívesen írtam verset, de a líra iránt mindig volt bennem egyfajta szemérem, mert az volt az érzésem, hogy a versek által levetkőzöm. A Banditák nyomában című riportregényem (1969) folytatásokban jelent meg a Megyei Tükörben. A „székely betyárok” legendáriuma igen élénken jelen volt akkortájt a háromszéki köztudatban. Dézsi-Jeges-Pusztai jóvoltából én annyira népszerű lettem – nyilvánvaló, hogy nem lehetett azt megírni, hogy ők tulajdonképpen a rendszer ellenségei voltak, talán az utolsó betyárok –, a történeteket adagolni kellett. Kéthetente, összesen huszonhat epizódban jelent meg, s így kitartott egy éven át.
Népszerűségem vetekedett a Elekes Gyurka bácsiéval, aki a harmincas években legalább háromezer oldalon publikálta a Szívek harcát. Benne voltam az irodalomban, az irodalmi köztudatban, csak éppen képtelen arra, hogy adminisztráljam magam és az életművem. Nem szerettem kiadókhoz járni, szerkesztőségekben kilincselni. Aztán csak felkérésre adtam irodalmi munkát közre, pedig folyamatosan írtam, és most is napi rendszerességgel írok; évtizedek óta naplót is vezetek. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy a Tamási Áron Színház már akkor bemutatta a színművemet, s nekem, aki tudatosan készültem a költői pályára olyan Forrás-kötetem van, hogy abban dráma és próza, novellafüzér található, és én abban az időben komoly visszhangot kiváltó esszéket is írtam… Időközben Marosvásárhelyen beiratkoztam a rendező szakra, mert akkor volt erre lehetőség és – mivel elfogadták a bölcsészkari vizsgáim egy részét – két év alatt színházi rendezői szakképesítést is szereztem. És ráadásul: nem színházhoz, hanem a televízióhoz kerültem.
– Az egy teljesen más világ. Le kellett költöznöd Bukarestbe?
– Bukarestben éltem pár éven keresztül. A Román Televízó magyar szerkesztősége, Bodor Pál vezetésével akkortájt egy fontos szellemi műhely volt. A központi vezetés egy kicsit elengedte a gyeplőt, pénzt, lehetőséget is biztosítottak. Ráadásul Bukarestben én bekerültem az ottan világszínvonalú színjátszás körforgásába is. Dan Micu barátom, aki korábban Marosvásárhelyen dolgozott, bevitt a Nottara Színházhoz, ahol a legnevesebb színművészek és rendezők dolgoztak.
Néhány szép évet töltöttem el ott, de 1978 tájékán érezni kezdtem a levegőtlenséget, úgy tűnt, hogy itt nagy baj lesz, mert a kormányzat erősen szorongatja a művészeteket. Az akkori feleségem kettős állampolgár volt, úgyhogy kihasználva a lehetőséget, magyar konzuli útlevelet kértem és kitelepedtem Magyarországra. Nagyon nehezen sikerült, s érdekes módon nem azért, mert a hatóságok betartottak, hanem amiatt, hogy szerették volna, ha a Bulandra Színházban is rendezek. Engem a művészi világ kedvelt Bukarestben és többen is akadályoztak a távozásban, szerették a munkámat, a rendezői stílusomat és a módszereimet, de a szorongás, a menekülési kényszer jóval erősebb volt bennem.
– Melyik tevékenység, a színházi munka vagy az irodalom művelése vált dominánssá ebben az életszakaszban?
– Nagyon hosszas lenne ezt most részletezni. Mostanság visszatértem a prózához, a regényíráshoz és az önéletíráshoz is. Naplót mindig vezettem. Sorra kerül ennek az életszakasznak a feldolgozása is. Egyértelműen a színház világa vonzott Magyarországon is. A debreceni színház volt az első állomás. Bényi József vett a szárnyai alá. Debrecen nekem második szülővárosom, hiszen gyermek- és diákkoromban még éltek a nagyszüleim, akiket Kolozsvárról rendszeresen látogathattam. Emlékszem, apámat temetésekre se engedték kiutazni. Tulajdonképpen én oda „repatriáltam”. Az ottani egyetemi lapban már diákkoromban is többször publikáltam, úgyhogy szerzőként sem voltam ismeretlen. Nagy fájdalmam volt, hogy nem rendezőként, hanem dramaturgként foglalkoztattak. Eszembe jutott, hogy a Temesváron tartott nemzetiségi színházi fesztiválon a saját darabomat rendeztem nem sokkal azelőtt, s az ott hatalmas siker volt, mindenféle díjat megnyert, úgyhogy azt én magyar színpadra is alkalmaztam. A következő színházi állomás Kecskemét volt. Ott egy évig rendező voltam, aztán a következő szezontól főrendező lehettem. Addig éreztem ott jól magam, amíg Jancsó Miklós oda nem került Budapestről, akivel egyáltalán nem tudtam szót érteni, ő teljesen rákényszerítette a társulatra a maga ma is vitatható és megkérdőjelezhető koncepcióját. Én Csíki László-, Páskándi-, Tolnai Ottó-darabokat mutattam be. Talán az is baj volt, hogy „tiszta forrásból” érkező, más levegőjű műveket és szerzőket vittem színre? Az is gond volt, hogy én „magyarosítani” akartam Pannóniában! A gulyáskommunizmus fénykorában megrótták azt, aki a magyarság sorskérdéseivel, aki a nemzeti tematikával foglalkozott.
Veszprémbe azzal a feltétellel mentem át, ha lakást kapok. Rendes méretű szolgálati lakást adtak, úgyhogy végre méltó módon elhelyezhettem a könyvtáramat és azt a népi bútort is, ami édesanyám számára készült Székelyudvarhelyen 1933-ban. Veszprémből két év múlva aztán eltávolítottak, pedig azelőtt igazgatónak szerettek volna kinevezni. Nem politikai oka volt a távozásomnak, hanem szemléletbeli, bár volt akkortájt bajuk velem a belügyeseknek ott is, minden megtörtént, ami ezt motiválta, s hívogattak a szervek, és házkutatásban is volt részem. Zalaegerszegre kerültem, s onnan aztán át Ausztriába. Ez az időszak eléggé közel volt már a rendszerváltoztatáshoz, 1988-at írtunk. Arra gondoltam, hogy ott közel a határ, s ha minden kötél szakad, akkor átmegyek Ausztriába, s onnan át Nyugat-Németországba. Át is jutottam.
– Miért éppen német nyelvterületre?
– Elsősorban azért, mert arra gondoltam, hogy amennyiben nem boldogulok a magyarok közt, akkor a németek kultúrája sokkal tágasabb és szabadabb. Nekem jól ment a német. Gyermekkorunkban, mint „deklasszált elemek”, mint „úri gyerekek” a testvéreimmel mindannyian külön francia- és németórákra jártunk. Csakazértis. Én Sepsiszentgyörgyről minden télen feljártam Brassó Pojánára, ahol profi síoktatóként működtem, hiszen megvolt hozzá a felkészültségem.
Ott rendbetettem a német nyelvtudásomat, rengeteg német turistával találkozhattam, meg ott voltak még a szászok is. Apám egyébként, aki rengeteg sportágban kiváló volt, hozzájárult ahhoz, hogy mi is gyakoroljunk ezt-azt, amihez kedvünk és tehetségünk volt. Sízésben igen komoly eredményeim voltak, de a húgom még jelentősebb karriert futott be, őt nemcsak országos szinten, hanem a nemzetközi mezőnyben is jegyezték, román bajnok volt többször, s hosszú ideig benne volt világszinten a legjobb százban. El kell mondanom, hogy 1988-ban a családunk nagy része, az apám, az öcsém, a húgom már Németországban élt. Jót tett, hogy németet is tanultunk, illetve az is, hogy debreceni, kálvinista gyökereink mellett megvolt a német „vérvonal” is, hiszen bizonyítani tudtuk, hogy az egyik nagyapa németes hangzású nevét magyarosította, s éppen ebből a szándékból maradt ránk az anyai ágról való nevünk, amelyet a mai napi visel a család. Ennek köszönhető, hogy mi kvázi szabadon masírozhattunk át a határon, akárcsak a drága pénzen megvásárolt szászok és svábok. Hosszú készülődés után, még Zalaegerszegen világpremierként színpadra állíthattam Alexander Szolzsenyicin egyetlen egészestés színpadi művét, A kopasz és a lágerkurva, avagy A munka köztársasága című darabját, amely igen szép sikerrel futott. Erről az előadásról tudott egy nyugat-berlini színház igazgatója. Az történt, hogy átvette a darabot és megkért, hogy rendezzem. Úgyhogy, amikor kint maradtam Ausztriában, mint politikai menekült, kéthetes procedúra után szabadan járhattam-kelhettem, és hamarosan mint német állampolgár, ingáztam Zalegerszeg és Berlin között. Kétségtelen, hogy egy izgalmas és szép időszaka volt ez is az életemnek. Utána egy év szabadúszás következett, egészen addig, míg Bonnban találtam egy kis stúdiószínházat, amelynek a vezetését elvállaltam. Az Euro Theater Central Bonn vezető-rendezője vagyok.
Tíz éve úgy élek, hogy időm egy részét Németországban töltöm, inkább a téli hónapokat, a többit pedig megosztva Veszprém és Erdély között. Visszaköltöztem Veszprémbe, vettem ott egy házat, úgyhogy azt a helyet tekintem most igazi otthonomnak. Időnként vállalok Magyarországon is egy-két rendezést, de manapság inkább az írásnak élek.
– Székelyudvarhelyen is dolgoztál 1990 után. Vannak még terveid, amelyeket itt szeretnél megvalósítani?
– Két darabomat mutatta be a Tomcsa Sándor Színház, én rendeztem a Máréfalvi Mirákulomot, és egy egy alkalommal egy várjátékot. Hogyha hívnak, szívesen jövök. Egyébként olyan ötletem is támadhat, amit itt tudok megvalósítani. Rendezőként nem vagyok túl termékeny. Betöltöttem a 70. életévemet – szerencsére nem érzem ennek a következményeit, de ez már egy tisztes kor –, s be kell vallanom, hogy rendezőként sosem voltam nagyon termékeny, egy évben nem voltam képes soha három darabnál többet színpadra vinni, s ezután sem szeretnék. A mennyiség nálam a minőség rovására megy.
– Mostanában erősebb az írói véna?
– Igen. Egyértelműen erősebb. Több megkezdett kéziratom van. Többnyire próza, de vers is akad. Egyébként volt olyan időszakom, hogy elfelejtettem adminisztrálni bizonyos kéziratokat. Most az is előkerült, amire csak halványan emlékeztem. Egy 1973-ban megkezdett nagyregényt folytatok. Ebből negyven oldal hiányzik.
– Biztos, hogy ennyi?
– Igen! A zárófejezet már megvan. Minden nap írok. Két-három sort. Olykor csak szavakat. Ezt a regényre mondom, a napló, az rendesen halad, ahogy telik az élet. Öt megjelent kötetem van, több műfajban, de külön verseskönyvem még nincs, holott én folyton költőnek készültem és ma is elsősorban annak tartom magam. De van tizenhárom színpadi művem, ennyit előadtak, és ötlet szintjén is van még pár.
– Melyik műfajt érzi a legközelebbinek?
– Én magam vagyok a legkedvesebb, a leginkább ismerős és izgalmas figura.
– Hol érzed magad igazán otthon?
– Útközben. Ezt annak idején Gálfalvi Gyurkának is kifejtettem [„… véleményem szerint az otthon fogalma – csakúgy, mint a szülőföldé – nem kötődhet egyetlen helységhez. Ezért szívesen fogalmazok így: idevalósi vagyok. Ezt akarom minden munkámmal bizonyítani.” In: Gálfalvi György: Marad a láz? – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.Tömöry Péter, 94. old.] Irodalmi munkásságomra és emberi hitvallásomra a mai napig érvényes ez az evidencia.
A beszélgetést lejegyezte Simó Márton
Székelyhon.ro

Népfőiskola Kovászna kulturális életéért
Csomakőrösön tartotta közös évzáró rendezvényét a kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub. Érdekes előadások, könyvbemutató fűszerezte a programot, az eseménynek a református egyház imaterme adott otthont.
A kolozsvári Boér Imre A megújult Zangla címmel tartott élménybeszámolót, a zanglai palotaerődben lévő Kőrösi Csoma Sándor emlékszoba felújításának körülményeit ismertette. A közönség azt is megtudhatta, hogy a munkálatok anyagi szükségleteinek előteremtésében komoly részt vállalt a Csoma Szobája Alapítvány.
Gazda József nyugalmazott tanár Az nem lehet… címmel értekezett Vörösmarty Mihály munkásságáról. A rendezvényen bemutatták a kovásznai Tóth Mónika Soványít hiányod című verseskötetét – az ifjú költő nemcsak magyarul, törökül és angolul is ír. Az évzárón közreműködött Pap Elek, Bencze Józsa Otília, Balog István, Deák Gellért Gedeon, mindannyian a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói.
„Szeretnénk hinni, hogy a Fábián Ernő Népfőiskolának és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klubnak pozitív szerepe van Kovászna társadalmi és kulturális életében” – mondta el érdeklődésünkre Gazda József. A havi egy alkalommal tartott összejöveteleken általában 30–60 fős hallgató közönség vesz részt, bárki legyen is a meghívott előadó, a városnak nem kell szégyenkeznie az érdeklődők hiányáért. Általában középkorúak, idősebbek látogatják a rendezvényeket, sajnos a legmagasabb műveltséggel rendelkező kovásznaiak távol maradnak, ritka, hogy tanár vagy orvos vegyen részt, igaz, a pedagógusok többsége ingázó – értékelte Gazda József.
Nt. Balogh László esperes, a népfőiskola vezetőjének véleménye szerint a hallgatóság gerincét a belvárosi református egyházközösség nőszövetségének tagjai teszik ki. Igyekeznek a helyi iskola tanulói közül is megszólítani egy-egy korcsoportot, örvendenek, mikor aktív értelmiségiek is időt szakítanak egy kis művelődésre. A megyei tanács támogatásával a Kós Károly Akadémia előadásai is eljutnak Kovásznára a népfőiskola programjaira – mondta a lelkész. Jövőbeni terveit ecsetelve elmondta: olyan értékeket szeretnének felmutatni, melyek a magyarság megmaradásának kérdésével kapcsolatosak, nemcsak közvetlen környezetünkből, hanem Magyarországról is hívnak előadókat.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szigetekben vagy egységben?
Száznegyvenöt éves lesz a háromszéki kórusmozgalom
1971-ben egy évszázados kórusmozgalmat ünnepeltek Kovászna megyében: akkor Erdély több mint száz karnagya szakmai találkozóval tisztelte meg az évfordulót, de a jól sikerült rendezvény folytatását a következő évben betiltotta a kommunista vezetés. A közelgő 145. évforduló kapcsán utánanéztünk mennyire egységes a háromszéki kórusmozgalom.
Az első dokumentált adatunk Szentkatolnáról 1871-ből származik, legalábbis László Attila karnagy szerint, aki a Korunk 1972/5. számában összefoglalta a 19. század végének háromszéki adatait. Tóth Szabolcs Barnabás a 2012–2013-as Acta Siculica kiadványban a Székely Mikó Kollégium kórusát tekinti az első fecskének, az 1870-es évek elejére téve a megalakulásukat. Mivel a dokumentumok foghíjasak, vagy még egészében feltáratlanok, egyelőre a szentkatolnai mérföldkövet tekintjük kiindulópontnak, így jövőben a 145. évfordulót ünnepelhetjük.
Az elsők között szerepel Kovászna is, ahol 1872-ben polgári dalárdát alapítottak, és tudjuk, hogy 1971-ben hét énekkarban már 540-en énekeltek. Barót sem maradt le, ott 1874-ben alakították meg a férfidalárdát. A kézdivásárhelyiekről pontos adatunk nincs, de elmondható, hogy itt 1873-ban már hagyománya volt a dalárda báljának. A bodoki dalegylet 1872-ben, a zabolai 1873-ban lép színre.
A fennebb említett két tanulmányból kitűnik, hogy 1880 után, egymás sikerein felbuzdulva, alakultak meg a legkisebb településeken is a dalárdák. Jellemző a korra, hogy nem ritkán jótékony céllal szerveztek előadásokat, bálokat. A tagok 1918 után kisebbségi önszerveződési lehetőségként élték meg az együtténeklést, de az 1937–1940 között érvényes gyülekezési tilalom miatt sok helyen már nem alakultak újra a kórusok. Egy másik csúcs a 1980-as évekre esik, a Megéneklünk, Románia fesztiválok idejére, amikor a tanügyi dolgozóknak kötelességük volt kórusokat verbuválni.
A 20. század elejétől, a tiltások dacára, többfelé is szerveztek találkozókat, de ezek egy része idővel abbamaradt. A jelenlegi találkozók közül a legrégebbi a zágoniaké, nekik 1970 óta sikerül folytonosságot fenntartaniuk.
A kérdésre, hogy szükség lenne-e egy összefogó szervezetre, vagy mindenki saját örömére énekeljen, bonyolult a válasz. Fórika Balázs kézdivásárhelyi karnagy számításai szerint jelenleg 52 csoport létezik a megyében, közülük hat csak időszakosan lép fel. Azt mondja, miután az 1990-ben megalakult Háromszéki Magyar Zenei Társaság két évvel később megszűnt (ennek célját képezte a mozgalom összefogása), a ma aktív csoportok egymás munkáját csak felületesen ismerhetik, sokan egyáltalán nem találkoznak egymással.
A rövid életű társaság kezdeményezője, László Attila nyugalmazott karnagy szerint az összefogó szakmai találkozók haszna nyilvánvaló, viszont a szervezés nem csekély erőbevetést igényel, és kérdés, ki merné ezt magára vállalni. Fórika úgy fogalmazott, elsősorban elhatározás kérdése az összefogás, mert a semmivel össze nem hasonlítható közösségélmény, a bajtársias légkör megteremtése az, ami a kórusmozgalmakat mindmáig élteti. Elsősorban tehát nem anyagi akadályai vannak a szervezkedésnek, hanem az idő- és motivációhiány nyomja rá a pecsétjét a lehetőségek kibontakozására.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Falunap új székely kapuval (Dálnok)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cser­­szegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az igazi Nemes
Újságírói munkám egyik nagy kihagyásának tartom, hogy soha nem készítettem Vele interjút. Főleg az utóbbi időben készültem e kihagyást jóvátenni, közben viszont betegség gyötörte, s az sem adatott meg számomra, hogy utolsó útjára elkísérjem. Távol voltam, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, s bár a kilencvenegy évet túllépte, mégis úgy érzem, túl korán ment el. Azt tudom, rengeteg mondanivalója lett volna még, tanácsokat osztogathatott volna, s egyik alkalommal, a kapujuk előtt álldogálva, azt jegyezte meg, bizony nem kíváncsiak már mindarra, amit ők, a korosabbak megtapasztaltak, s amiből talán sokat tanulhatnának a fiatalabbak.
Megkésve bár, de mégis szólnom illik a Tanárról, aki annak a pedagógusnemzedéknek volt a tagja, amely a múlt század ötvenes–hetvenes éveiben meghatározó szereplője tudott lenni Háromszék társadalmának. Nem csupán oktatási, nevelési ügyekben voltak ők hivatottak véleményt mondani, de példamutató alakítói tudtak lenni mindannak, ami körülöttük történik. A hivatást kétségtelenül ők másképpen értelmezték, mint manapság szokás.
Igen, Nemes Antal nemcsak nevében volt nemes. Ha játszadozni akarnék a szavakkal, talán azt is megkockáztathatnám, hogy amolyan jó értelemben vett dzsentri volt ő, nem a leszegényedett nemesek fajtájából, hanem a viselkedésben, magatartásban, szórakozásban, társasági életben, széptevésben volt kiemelkedő jelenség. Nem egyszerűen csak személyiség, hanem benne megtestesült mindaz, amit a kiváló pedagógusról el szoktak, és el is kell mondanunk.
Nem palotában született Nagyernyén, ebben a Marosvásárhely közeli faluban, nem is egyke volt ő, hanem nyolcgyerekes család sarja, s amikor kedve volt a meséléshez, mindig elmagyarázta, melyik testvére mire vitte. Valahogy úgy voltam ezzel a történettel, mint tanártársa, a már néhány éve elhunyt lemhényi Dani Árpád esetével, akik tizenhatan voltak testvérek, s mindegyikük egyetemet végzett. A Nemes Tóniék családjában ugyancsak sok volt a tanult ember, s ha abból indulunk ki, amit ő felmutatott, ráhúzható a sikeres jelző erre a családra is.
Tanult tehát, mert a jövőhöz tanulni kellett, s amikor a múlt század ötvenes éveinek elején Sepsiszentgyörgyre került, hamar feltalálta magát, megtalálta a helyét az iskolákban, ahol tanított, ahol igazgató volt, a tanfelügyelőségen, ahol főleg az anyanyelv iránti elkötelezettséget kérte számon pedagógus kollégáitól. Akkoriban más becse volt az ilyen horderejű tanárnak, s ha példákat kellene mondanom, akkor az ő korosztályából hirtelen Nagy Béla, Kiss Lázár, a Czompó-házaspár jut eszembe Kézdivásárhelyről, Györgypál Lajos, Simon János, Zakariás Attila Barótról, Dudás János Kovásznáról, Bodó Jenő, Rácz Lajos, Rácz Gábor Sepsiszentgyörgyről… Ők és mellettük még sokan mások nemcsak az iskolában parancsoltak rendet már megjelenésükkel, hanem településükön is.
Szülőfalum volt tanítójáról maradt fenn a szájról szájra továbbadott történet, hogy a faluházban rendezett összejövetelen, ha hangosan vicogtak, rendetlenkedtek a fiatalok vagy a részegek, ő csak felállt, s abban a percben mindenki elhalkult. Ilyen tiszteletre méltó, már puszta megjelenésével csendet, rendet parancsoló ember volt Nemes Antal is (1924–2015).
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vonzóbbá vált a székely turizmus
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. Az idegenforgalmi mutatók azonban javultak az elmúlt hetekben, állítja Daragus Attila, az országos faluturisztikai egyesület alelnöke, aki szerint a háromszéki panziók jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek.
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. A legfrissebb felmérés szerint – amely első sorban az év első hat hónapjának adatait veszi figyelembe – a turisták mintegy 40 százaléka Brassóba érkezett, 21,8 százalékuk Maros megyébe, 18,5 százalék Szeben megyébe, Fehér és Hargita megye 7,6, illetve 7,4 százalékkal szerepel, míg Kovászna megye 4,7 százalékkal a sereghajtó. Ez az arány június óta egészen biztosan javult Kovászna megye esetében, ekkor érkeznek ugyanis a gyógykezelésre beutalt vendégek. A tartós kánikulának köszönhetően is növekedett a háromszéki panziók forgalma, jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek ezek a vendéglátó-ipari egységek – tudtuk meg Daragus Attilától, az Antrec országos faluturisztikai egyesület alelnökétől, aki szerint az elmúlt évektől eltérően nemcsak az ország déli megyéiből, hanem külföldről is több vendég érkezett. „Nem tudjuk, mi a magyarázata az érdeklődésnek, de örülünk neki. Az már hagyománynak számít, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú és a tusnádi szabadegyetem ideje alatt Tusnádfürdő száz kilométeres körzetében minden szálláshelyet lefoglalnak, ettől függetlenül azonban igyekszünk testre szabott programokkal, minőségi szolgáltatásokkal csábítani a turistákat, és az árakat sem növeltük tavalyhoz képest” – mondta Daragus. Az sem meglepő a szakember szerint, hogy a látogatók egy részét a gyógyturizmus vonzza, ők a borvízforrásokat, a mofettákat keresik, de sokan érdeklődnek a történelmi vagy az irodalmi vonatkozású emlékhelyek iránt, Dózsa György, Gábor Áron vagy éppen Benedek Elek szülőházát keresik fel. „Előrelépésnek számít, hogy tavaly Bálványos felé leaszfaltozták az utat, idén azonban pénzhiány miatt nem folytatták a munkálatokat a Szent Anna-tó irányában, de úgy tűnik, ez nem tartotta távol a vendégeket” – magyarázta a faluturisztikai egyesület alelnöke.
Turistavonzó csíkszeredai városnapok
A csíkszeredai turisztikai információs iroda vezetője, György Piroska munkatársunk kérdésére elmondta, nem tudnak pontos vagy hozzávetőleges információkkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ebben az időszakban hány turista fordul meg a megyeszékhelyen, abban azonban egészen biztosak, hogy legtöbben nyáron keresik fel a várost, a vakáció ideje alatt. „Úgy látjuk, hogy a városnapoknak egyre nagyobb szerepe van az idegenforgalomban” – vélte György Piroska. Ezt azzal magyarázta, hogy a most hétvégén zajló városnapi rendezvénysorozat idejére mondhatni megteltek a szálláshelyek, ami azt jelzi, hogy ilyenkor megnövekedik a turisták száma a városban. „Ami meglepő, hogy egyre több idegenül beszélő turista fordul meg az irodánkban. Már nemcsak Magyarországról, hanem más európai országokból is egyre többen érkeznek Csíkszeredába” – mondta az irodavezető. Mint mesélte, beszéltek olyan külföldi turistával is, aki elmondta másodszor tér vissza vidékünkre, mert legutóbbi látogatásakor nem tudott mindent megnézni.
Szentkép, hűtőmágnes
Csíkszeredában egyébként rendszerint a pünkösd idején fordul meg a legtöbb turista: a csíksomlyói búcsúra több százezren látogatnak, közülük sokan a városi és környékbeli panziókban keresnek szállást. Urbán Erik ferences templomigazgató elmondta, amellett, hogy növekszik a látogatók száma, örvendetes, hogy egyre több a fiatal zarándok. Szerinte feltehetően azért növekedett a kegyhelyre látogatók száma, mert beindultak a magyarországi, határon kívüli kirándulások programjai. „Sokan érkeznek Magyarországról, és számos helyi látogatónk is van. Tavaly Japánból és Ausztráliából is volt vendégünk” – sorolta Urbán Erik. A csíksomlyói ferences kolostor épületében egy kegytárgybolt is működik. Itt Gergely Izabella eladótól, a Szociális Testvérek Társaságának tagjától megtudtuk, leginkább a helyi jegyeket magán viselő tárgyakat vásárolják a turisták. „Szentképeket, hűtőmágneseket szoktak vásárolni, de szoktam ajánlani nekik a Csíksomlyóról szóló könyveket is, nagyrészük többnyelvű” – magyarázta az eladó. Mint mondta, leginkább a zarándokok keresik fel a kegytárgyboltot. Főként azokat a tárgyakat vásárolják, amelyeken a csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor mása látható.
Udvarhely „csupán” tranzitváros
Noha érdeklődőkben nincs hiány, Székelyudvarhely továbbra is tranzitvárosnak számít idegenforgalmi szempontból. A rövid városnézést követően a turisták többsége inkább a környékbeli települések felé veszi az irányt – tudtuk meg a Tourinfo irodában. A városháza által működtetett iroda egyébként négynyelvű turisztikai tájékoztatóban mutatja be Székelyudvarhely és térsége épített örökségét, történelmi múltját, kulturális programjait és a különböző kikapcsolódási lehetőségeket. Megtudtuk, naponta akár kétszázan is érdeklődnek a nyári időszak alatt Székelyudvarhelyen, az Emlékezés parkja melletti turisztikai irodánál. „Nemcsak turisták, hanem olyan helyiek is igénylik az útikalauzokat és térképeket, akik vendégeiknek mutatnák be a várost” – tudtuk meg Bálint Júlia irodavezető-helyettestől. Az információkat igénylő turisták zöme magyarországi, és általában csoportosan, idegenvezetővel jönnek a városba, de számos egyéni látogató is érdeklődik. Persze távolabbról is „kiszúrják” a székely anyavárost, legutóbb spanyolországi turisták igényeltek útbaigazítást, de gyakoriak például a skandináv vendégek is. Bálint Júlia elmondta, főként a történelmi városrész érdekli leginkább a látogatókat, a Székely Támadt-várat, a templomokat és a Haáz Rezső Múzeumot nézik meg legtöbben. Az iroda munkatársa szerint általában a szabadidős tevékenységek és a hagyományos mesterségek érdeklik a turistákat, így nagyon sokan a korondi fazekas élményműhelyt látogatják meg, de többen választják a szintén korondi lovas-szekeres körutat is, melynek keretében különböző műhelyekbe látogathatnak el. A népi örökség iránt érdeklődők a környékbeli tájházakat is felkeresik, emellett nagyon népszerű a turisták körében a zeteváraljai víztározó és a székelyderzsi erődtemplom is. Bálint Júlia elmondta, általában a turisták útvonalától függően ajánlják a látogatnivalókat. „Székelyudvarhely még mindig nem célpont” – jelenti ki az irodavezető-helyettes, hozzátéve, próbálnak tenni a város tranzitjellege ellen, főként rendezvényekkel igyekeznek lekötni a turistákat.
Népszerű a szekér, de a terepjáró is
„Naponta akár harmincan is betérnek a turisztikai információs irodába, de ennél sokkal több turista érkezik a faluba, jelenleg is szinte teljes mértékben el vannak foglalva a szálláshelyek” – mondta el érdeklődésünkre Sztojka Beáta, a farkaslaki Tourinfo Iroda munkatársa. Az irodavezető szerint a községet többnyire magyarországi turisták látogatják, míg Parajdra számos román ajkú, de orosz vendég is ellátogat. Távolabbról érkező külföldiek is megfordulnak Tamási Áron szülőfalujában, zömében holland és német lakókocsis turisták, akik kempinghelyet keresnek. A Farkaslakára érkezőket leginkább a szekeres túrák, valamint a Fehér-Nyikó forrását felfedező terepjárós túrák vonzzák, továbbá népszerű úti cél a Gordon-hegyen található Jézus szíve kilátó.
Magyarországról jönnek a legtöbben
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research 2013-ban tett közzé egy átfogó felmérést a székelyföldi turizmusról, mely szerint a régióba látogatók 24 százaléka magyarországi, de ez az arány a különböző turisztikai célpontok esetében nagyon nagy mértékben különbözik. A legfontosabb célpontok Kovászna, Szováta és Tusnádfürdő. A gyógyturizmusáról nevezetes Kovásznán gyakorlatilag nincsenek magyarországi turisták, de Szovátára is meglehetősen kevesen látogatnak. Ezzel szemben például Udvarhelyszéken, Zetelakán, Parajdon, Székelyudvarhelyen, a Gyergyói-medencében többségben vannak az anyaországi kirándulók. A tanulmány szerint egy turista egy nap alatt átlagosan 350 lejt költ el székelyföldi látogatása alkalmából, ebbe a szállás, étkezési és egyéb költségek is beletartoznak, viszont az utazást nem foglalja magában.
Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Az utolsó vízdrágítás
Hat év alatt két és félszeresére dagadt a víz ára Sepsiszentgyörgyön, és nemsokára újra megdrágul, de ez már az utolsó növekedési részlet lesz, ezentúl csak az éves inflációhoz igazítják hozzá a legfontosabb számlánkat. A Közművek honlapjának adata szerint jelenleg 3,58 lej a víz és 2,7 a szennylé köbmétere, összesen tehát 6,28 lejt fizetünk. Szeptembertől várhatóan 3,79 lejbe kerül ezer liter vezetékes víz, és 3,12 lej lesz a szennycsatornadíj, azaz összesen 6,91 lejt kell kifizetni minden elhasznált köbméter után. A küszöbön álló mintegy tízszázalékos áremelésről a megyeszékhelyi Közüzemeknél érdeklődtünk, és Kozsokár Attila igazgatóhelyettes részletesen beszámolt a döntés hátteréről.
A Sepsiszentgyörgy város tulajdonában levő vállalat 2010-ben kezdte „reális növekedés” szerint emelni az árakat, amire a a vízhálózat korszerűsítéséről szóló pályázata kötelezettséget vállalt. A regionális vízszolgáltatóvá vált cég 2012-ben egységesítette a víz- és 2013-ban a szennycsatornadíjakat azokon a településeken, ahol – a részt vevő önkormányzatok által alapított Aquacov Közösségfejlesztő Egyesületen keresztül – átvette a szolgáltatást. Ez nem az egész megyét jelenti, hanem négy várost (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló) és – egyelőre – hat községet (Bodok, Gidófalva, Uzon, Zágonbárkány, Szentkatolna és Kézdiszentlélek); további hat önkormányzattal jelenleg tárgyalásokat folytatnak. Az áraknak az európai szolidaritási elv szerint egy szolgáltatón belül egyformáknak kell lenniük, noha a körülmények településenként különböznek. Ez lényegében a falvak támogatását jelenti, mert egy megfelelő rendszert ötszáz fogyasztóval gazdasági és műszaki szempontból nehezebb fenntartani, mint ötvenezerrel, a falvakon befizetett vízdíj még a berendezések működtetésére elhasznált villamos energia árát sem fedezi – magyarázta Kozsokár, aki szerint a köbméterenként 1–2 lejes vízdíj (van ilyen az Aquacovhoz nem csatlakozott helyeken) nem a reális költségeket tükrözi, valószínűleg más forrásból is pótolnak a vízszámlába. Egy kicsit visszásnak hat, de a környezetszennye­zés kivédésére megépített új hálózatok nagyon energiaigényesek, az eddigi egy-két átemelő állomás helyett tíz továbbítja a vizet; még a szakembereket is meglepte, hogy egy kisebb falu ötvenezer lejes vízfogyasztására hetvenezer lejes villanyszámlát kaptak.
A megyében jelenleg csak a sepsiszentgyörgyi derítőállomás rendelkezik saját, biogázalapú áramfejlesztővel, de ebből csak a telep szükségleteinek négyötödét tudja előállítani. Mégis, országszinten a 33., a szomszédos megyék közül pedig az utolsó helyen állunk, ami a víz árát illeti, eddig minden alkalommal a lehető legkisebb mértékben drágított rajta a Közüzemek – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Elismerte, hogy a munkabérek nem emelkedtek ilyen arányban (2009-ben még 1,89 lej volt a víz- és 0,87 a csatornadíj, azaz összesen 2,76 lejt fizettünk köbméterenként!), de azt is elmondta: ez az utolsó ilyen jellegű áremelés, jövő évtől már csak az inflációval igazítják ki a vízdíjakat, évente egyszer. Ezzel a részlettel valószínűleg két hónapot nyerünk: szabály szerint júliustól kellett volna az új tarifát alkalmazni, de a bürokrácia miatt megkésett az eljárás, így szeptembertől számláznak majd többet a vízfogyasztásért.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csökken a románok száma Székelyföldön
A székelyföldi románok létszámcsökkenésének hatásaira figyelmeztetett a 13. marosfői nyári egyetemen felszólaló Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke.
A püspök szerint a székelyföldi románok számbeli fogyása dominóhatást vált ki, mely sokszorosan sújtja a román közösséget. Szerinte ez a jelenség veszélyezteti a román oktatási intézmények működését, és a fiatalok elveszítik a személyes és szakmai fejlődés lehetőségét, ez pedig a térség gazdaságára is kihat. A képzetlen fiatalok ugyanis nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és nem tudnak pályázni az Európai Unió által biztosított pénzforrásokra.
„Ha a térség turisztikai látványosságairól beszélünk, román identitásképző értékekről is beszélünk, amelyeket ápolni, restaurálni kellene. (...) Nagy szükség van a befektetésekre és munkahelyek létrehozására a térségben, mert ezek hiánya etnikai hovatartozástól függetlenül sújtja az itt lakókat" – jelentette ki Kovászna és Hargita ortodox püspöke.
Andrei Moldovan szerint a fiataloknak nem autonómiaelméletekre van szükségük, hanem a régió valós gazdasági potenciáljának a kihasználására. A püspök úgy vélte, a határon túli román közösségek vezetői számára szervezett marosfői tábor jó alkalom arra, hogy a külhoni románok mellett a székelyföldi románok helyzetére is ráirányítsa a bukaresti hatóságok figyelmét.
Andrei Moldovant februárban választotta Kovászna és Hargita püspökévé az ortodox egyház zsinata. Beiktatása előtt az Andrei Fagarasanul nevet használta.
MTI
Erdély.ma

Folyamatosan bővülő kínálat
Jelentős adomány a könyvtárnak
Sikeresen pályázott Kovásznán a városi könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap könyvtámogató programjában, aminek következtében jelentős mennyiségű könyvet kaptak. Ugyanakkor a Márai-programtól is jelentős támogatást várnak.
Bede Ágnes könyvtárvezetőtől megtudtuk, a sikeres pályázat eredményeként 600 ezer forint értékben 208 kortárs irodalmi könyvet kaptak. Ugyanakkor idénre még várják az évente támogató Márai-program könyvadományát is.
Idén újdonságnak számít, hogy a városi könyvtárban kisiskolások részére olvasásnépszerűsítő tevékenységet rendeznek: összeállítottak egy listát Ajánlott olvasmányok címmel, és amint a könyvtárostól megtudtuk, az apróság igencsak érdeklődik az ott megnevezett olvasmányok iránt.
A számítógépekkel és internet-hozzáféréssel ellátott könyvtárba a fürdővendégek is betérnek, főleg az internethasználat és az újságok elolvasása miatt, de létszámuk apadt az előző évekhez képest. A városi könyvtár keddtől péntekig 9–17 óra között, szombaton pedig 9–14 óráig várja az érdeklődőket.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szent Istvánra emlékezik Háromszék népe
Szent István királyra, az államalapítóra emlékezik térségünk népe ma és a hét végén. Szentmisék, templombúcsúk, szentbeszédek, protestáns igehirdetések és szószéki szolgálatok elevenítik fel az ünnep üzenetét. A hét derekán és végén számos oltáron gyújtják meg az emlékidézés gyertyalángját, százak és ezrek ünnepelnek, különösképpen ott, ahol a templom névadója Szent István: a kézdiszentléleki Perkő-hegyen, Kovásznán, Mikóújfaluban, Sepsiszentkirályban és Árkoson.
Ismét zeng a Perkő
Háromszék oltára ez a hegy, a búcsújárók találkozóhelye. Idén a búcsú ma 10 órakor kezdődik a kézdiszentléleki Szent István-szobornál. Ha esik az eső, elmaradhat az ünnepi műsor, akkor csak koszorúzás lesz, és várhatóan nem kerül sor a búcsús körmenetre sem, a déli harangszókor kezdődő ünnepi szentmisét az erődtemplomban tartják. Az ünnep szónoka Bodó Imre tb. főesperes, szentszéki tanácsos, plébános. A mise után, 16 órakor hagyományőrző néptáncfesztivál kezdődik, időközben bárki ellátogathat a közeli Kiskászonba a Búcsújárók emlékházához, ahol a vidék egyetlen szakrális témájú gyűjteményét őrzik, és azt az egyedi Szent Istvánt-ábrázolást, amelyen István felajánlja a Szent Koronát Máriának. Estbe hajolva, 20 óra után zenekari koncertekkel ér véget a régi hagyományokra visszatekintő búcsús ünnep.
Közös ima Kovásznán
Orbaiszék történelmi központjában, az 1922-ben Szent Istvánra felszentelt templomban augusztus 16-án, vasárnap már kigyúltak a gyertyák az ünneplőbe öltöztetett oltáron, amelyet a Szent Király szobra díszít Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet társaságában, ekkor tartották az István-napi templombúcsút. Az ünnepi szónok Szabó Lajos kanonok sepsiszentgyörgyi plébános volt, és ez alkalommal ünnepelték a Kovásznához kötődő Bartos Károly egykori sepsiszentgyörgyi segédlelkész 25 éves jubileumát – tájékoztatott Kovács Gábor plébános, címzetes esperes, és elmondta, hogy Szent Istvánra emlékező szentmiséket tartanak a megszokott időben a barátosi és a kommandói filiákban is. A hívek a helybeli Szent Gellért Lovagrend szervezésében közösen vesznek részt a mai perkői búcsún.
Búcsú Mikóújfaluban
Az Oltfej e településén is hagyományosan nyúlik vissza az István-napi templombúcsú, ugyanis a jelenlegi templom védőszentje is Szent István. A búcsús mise 17 órakor kezdődik, de ezt megelőzően zajlik a gyermekek rózsafüzér-mondása. A kerület papsága és a hívek jelenlété­ben mondja el a szentbeszédet Bilibók Géza új tusnádfürdői plébános, a szentmise főcelebránsa pedig Hajdú János, a sepsi-barcasági főesperesi kerület főesperese, sepsiszentgyörgyi plébános lesz. Ebben az évben az augusztus 20-ai búcsús ünnepet szombaton és vasárnap a tizedik falunapi ünnepségekkel zárják. Szombaton bemutatják Mikóújfalu monográfiáját, amelyet a Háromszék Vármegye Kiadó jelentetett meg, s amelyben a mikóújfalusi katolikus egyház története is olvasható. A mai búcsút a Mária Rádió a helyszínről közvetíti.
Falu őrzi Szent István király nevét
Sepsiszentkirályban a helybeli római katolikus kisközösség kápolnájában a Szent István-napi búcsús mise augusztus 22-én, szombaton 11 órakor kezdődik. Hagyomány már, hogy a misén részt vesznek a falu protestáns lelkészei is. Ünnepi szónoknak Benedek Károlyt, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom új káplánját kérte fel Kacsó Sándor, az illye­falvi mater plébánosa. Ezt követően vasárnap ugyancsak 11 órakor a helybeli református templomban Kacsó plébános, Bustya János református és Adorjáni Levente unitárius lelkész méltatja a Sepsiszentkirály számára különösen fontos ünnep üzenetét.
Szentmise Árkoson
Árkos katolikus közössége lélekszámában megnövekedett. Kápolnáját a báró Szentkereszty család építtette 1824–25-ben Szent István tiszteletére. A filia a sepsikőröspataki anyaegyházhoz tartozik. A hívek áldozatkészsége, közmunkája révén ebben az évben bővítették, templommá nagyították az egykori kápolnát. A búcsú augusztus 23-án, vasárnap 16 órakor lesz – tájékoztatott Duka Antal gondnok –, az ünnepi szentbeszédre T. Gábos Zoltán málnásfürdői plébánost kérték fel. Az árkosi búcsú szeretetvendégséggel zárul.
A megye többi katolikus templomában is ünnepi szentmisén emlékeznek az államalapító királyra.
Ünnep Sepsiszentgyörgyön
A Szent József belvárosi templomban és az azt övező templomkertben tartják az államalapító mellszobránál. A szentmise 18 órakor kezdődik, ezt követően megszentelik és kiosztják az új kenyeret. Protestáns templomainkban augusztus 23-án, vasárnap a délelőtti istentiszteleteken beszélnek a lelkészek augusztus 20-a jelentőségéről, közvetítik híveiknek annak messziről érkező, de egyre időszerűbb üzenetét, és részt vesznek a Szent József-plébánia esti szertar­tásán.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nevek, ha hamisan visszhangzanak
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én ugyancsak fanyalgok, ha elkezdik magyarázni nekem szűkebb pátriám, Erdélyország helységneveit. Mert igaz, hogy nem voltam ott az alapításuknál – mármint a településekéinél – de néminemű ismereteket átörökítettek nekem egykor szüleim, valamivel későbbecske tanáraim, s még később, sakál-koromban újdondász kollégáim. Ezért aztán fölöttébb furcsállom, amikor szembesülök azzal, hogy a történelmi hangzásokat is hordozó keresztnevemről elnevezett, Szászkézdhez tartozó Zoltán falucskának manapság úgy mondják, hogy Mihai Viteazu. Még ha Vitéz Zoltánnak mondanák, csak-csak lenyelném valahogy, de hogy lemihályozzák... Érdekes. A Kovászna megyei Étfalvazoltán (1900 előtt még csak Zoltán volt, oszt’ egyesült Étfalvával, amúgy Gidófalva része, ott Sepsiszentgyörgytől hét kilométernyire) államnyelven is Zoltan (így, ékezet nélkül, de mégiscsak Zoltán), s érdekes módon senkit nem zavar. A mi Zoltánunkat elmihályosították. Vagy ott van a 683 esztendős Mezőbodon. Annak a hivatalos neve Papiu Ilarian. Egyszerűen azért, mert Papiu apja ott volt ortodox lelkész, anyja ott van eltemetve az iskola kerítése mellett. Aztán Marosvécs is Erdély idegen nevet kapott. 1974-ig jól elvolt a Vécsre hajazó Ieciu névvel, akkor aztán eldöntetett, hogy egy 17–18. században élt havaselvi fejedelmi család nevét kapja. Mezősámsond sem volt jó Sámsondként, Şincai lett belőle. Ugyanúgy, mint Bodonból Papiu. Csatófalvából, az egykori Domáldból (lásd: Bolyaiak), vagy Hundorfból is a jellegtelen Viişoara lett. Csak sejteni tudom, hogy mi köze lehet a falunak a szőlőhöz (a pónyik almával már jobban elboldogulnék). No, de ne is próbáljunk ott rációt találni, ahol nincsen.
Jó ha tudjuk, hogy mi volt ezeknek a településeknek az eredeti neve, jó, ha használjuk ezeket a neveket, amíg még vagyunk, amíg még vannak utódaink, s jó, ha megtanítjuk rá őket is. Mert ha nem, máshonnan tanulják. Például abból az internetes kiadványból, amelyik a minap elkezdte magyarázni az erdélyi helységneveket. Nem rosszindulatból magyarázott félre, egyszerűen csak tudatlanságból. Legalábbis merem remélni, hogy így történt. Merthogy aszongya az inkriminált internetes portál nagyot dobbantani óhajtó szerkesztője, hogy az erdélyi megyék nevei mögött minden alkalommal egy-egy történet áll. Ez még akár igaz is lehetne, ha nem volna hamis. Fehér megyét például a várfalak fehér kövei, az erdélyi gyula tisztség (itt jön be Gyulafehérvár) teremtette fehérré. Eddig még hagyján. De Aradnál már meglódul a képzelete. Mert nem talál egy történetet rá, behoz trák, dák meg távolabbi (svájci, francia, krétai) botcsinálta analógiákat, s amikor belefárad, egyszerűen feladja. Bihar megye attól bihar – szerinte – mert a szerb vihorból származik, de az is lehet – siet megfelelni az elvárásoknak –, hogy a trák-dák vár, a Biharea nevéből származik (bi = kettő, harati = vinni). Még szerencse, hogy az indusokkal nem akar mindenáron rokonítani. Brassó is dák eredetű, oktat: a bîrsa dák szó metatéziséből (hangátvetéséből) lett brassó – állítja. Kolozs a latin clusium (fallal körülvett város) németbe való ültetéséből Klausenburggá vált, és íme, itt is van a város, amiből kilett neki a Kolozs. Ezek után már szinte természetes, hogy Kovászna az indoeurópai kavoSNa szó származéka. Hargita pedig a sémi har – domb, és a török Ağrı összeolvadásából lett az, ami. A Szeben – Cibin (szláv sviba) eredetnek ad egy alternatívát – lehet ugyanis, hogy a szeben szó a dák cebonie/cedonie szebenné való alakulása, vélekedik.
Nos, ezért kell újra megtanulnunk, észben tartanunk és továbbadnunk a neveket, amelyekre megtanítottak bennünket szüleink, tanáraink, hogy az ilyen tévelygő etiomókusoknak ne dőlhessenek be ártatlan utódaink.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Érdekellentétek nehezítik a Székelyföld autonómiájáért folyó küzdelmet
Magyarországról nézve sem érdektelen az a vita, amelyet az erdélyi, partiumi magyar közösségek folytatnak Székelyföld autonómiájáról. A többség elfogadja a székely tömbmagyarság törekvését az önigazgatás megvalósítására, de sok fenntartás is megfogalmazódott a szórványmagyarság részéről. Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezetének elnöke, Tamás Sándor Kovászna, Borboly Csaba Hargita megyei RMDSZ-elnökök és Bognár Zoltán politológus a Communitas Alapítvány szervezésében.
Székelyföld autonómiája csak akkor fog megvalósulni, ha a románok és a központosító politikát folytató Bukarest elfogadja. Szomorú, hogy még mindig elég keveset tudnak a románok az autonómiáról, és azt gondolják, hogy a cél Székelyföld Magyarországhoz csatolása. Nem mellékes kérdés mindeközben, hogy mit gondolnak az autonómiáról a Székelyföldön kívül élő erdélyi magyarok. Nem egyértelműek ugyanis az érdekek.
Legyen nagyobb a szelet kenyér!
A beszélgetés során többször megfogalmazódott, hogy még mindig nagyfokú ismerethiány jellemzi a székelyföldi autonómiatörekvésekről szóló közbeszédet. Vélhetően ezért gondolták úgy a szervezők és az előadók, hogy az előadás nagy részében jól működő európai példákkal foglalja össze törekvésük lényegét Tamás Sándor székely politikus. Ebből következett, hogy talán kevés idő maradt az ütközőpontok kibeszélésére, a közönség éles kérdése legalábbis rávilágítottak arra, hogy nemcsak a román társadalom részéről merül fel vitapont.
Tamás Sándor azt hangsúlyozta, a területi autonómia egy eszköz a székelyeknek arra, hogy a közügyekben nagyobb döntési szabadsággal rendelkezzenek a helyi közösségek, mert így hatékonyabban tudják megoldani az őket érintő gazdasági, kulturális és szociális problémákat. „Az autonómia lényege, hogy legyen nagyobb az a bizonyos szelet kenyér és így jobban éljünk” – érzékeltette azt a problémát, hogy jelenleg szinte minden fejlesztési kérdésben Bukarest dönt. Azt szeretnék elérni, hogy a személyi jövedelemadó 95%-a Székelyföldön maradjon, a magyar is hivatalos nyelv legyen a közügyek intézésében és etnikai arányosság valósuljon meg a költségvetési intézményekben. Tamás Sándor összegzésében nem feledkezett meg a románoknak járó jogok felsorolásáról sem, külön hangsúlyozva, hogy az autonómia eléréséhez a magyarok összefogása mellett szükség van a román félre és nemzetközi segítségre is.
Érdekellentét a tömbmagyarok és szórványmagyarok között
Az autonómiaformákat kutató Bognár Zoltán politológus mondta ki először a beszélgetés során, hogy számos olyan, a magyarságnak fontos kulturális és oktatási intézmény működik Kolozsváron, amelyeknek konkurenciát támaszthatnak hasonló intézmények a sikeres székelyföldi önrendelkezés megvalósulása után. A szakember álláspontja szerint ezért megállapodásra lenne szükség a felek között. Borboly Csaba pedig ezen a szálon maradva arra irányította rá a figyelmet, hogy egyetlen romániai magyar párt sem foglalt állást egyértelműen, pontosan hogyan töltené meg tartalommal az autonómiát. Azt sem hallgatta el, hogy az autonómiával járó decentralizáció „lehet jó Székelyföldnek, kicsit Szatmárnak, de az erdélyi, partiumi magyarság másik felének a teljes kiszámíthatatlanság jut vele” – ismerte el a szórványmagyarság problémáját.
Akkor miért is lenne jó Kolozsvárnak a székelyföldi autonómia?
Borboly Csaba szerint mindenesetre valamennyi Romániában élő magyarnak segíthet, ha értelmes párbeszéd alakul ki magyarok és románok között Székelyföldön az autonómiáról. Székelyföld továbbá turisztikai különlegesség és erőforrás az országnak – emelte ki.
Tamás Sándor székely politikus álláspontja szerint Székelyföld hátországot biztosít Kolozsvárnak, például sokan jönnek továbbtanulni a kincses városba. (A közönség soraiban ülő székely hallgatók nem fogadták teljes örömmel, hogy egy hátország polgárai lennének.) További előnynek nevezte a háromszéki tanácselnök, hogy a Székelyföldön élő román fél is hasonló álláspontot képvisel a gyakorlati problémákról, hiszen ugyanúgy rossz rájuk nézve is a túlzott központosítás. „Ha világosan beszélünk, van elfogadottságunk és támogatásunk" – szűrte le ennek fényében Tamás Sándor.
hirado.hu
Erdély.ma

A második bécsi döntés 2.
Bevonulás Háromszékre
A magyar hadvezetés már szeptember első napjaiban felvázolta az erdélyi bevonulás forgatókönyvét, melyben a Tiszántúlon felvonultatott csapatoknak majdnem egésze részt vett. A légvonalban mintegy 375 kilométer mély terület megszállását a döntés időpontjától számított 14 nap alatt, tehát szeptember 13-áig be kellett fejezni.
Az első csapatrészeknek – a magyar 1. hadsereg miskolci VII. hadteste – vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy vezérletével szeptember 5-én Técsőnél (Máramarossziget felett) kell átlépniük a határt, majd Naszód, Óradna és Beszterce elérése után Szászrégennél kettéválva (Marosvásárhely, Sóvidék, Székelyudvarhely, Barót, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Zágon, illetve Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon, Csíkkozmás, Kászonújfalu vagy Kászonjakabfalva, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Bereck, Sósmező vonalon) nyomulnak elő Székelyföldre. A jelentősebb erdélyi városok közül Nagyváradot 6-án, Kolozsvárt 11-én vették birtokukba a magyar 1. és 2. hadsereg kijelölt alakulatai. Marosvásárhelyre szeptember 10-én a Gyorshadtest, majd szeptember 15-én a szekszárdi 12. gyalogdandár vonult be vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezényletével. A háromszéki bevonulásban részt vevő magyar 1. hadsereg 1940. március 10-én alakult Szolnokon nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok parancsnoksága alatt. Alárendeltségébe tartozott a miskolci VII. és a kassai VIII. hadtest (az előbbi parancsnoka szotyori Nagy Gyula altábornagy, vezérkari főnöke vitéz felsőtorjai Kozma István vezérkari ezredes), valamint a vitéz lófő dálnoki Miklós Béla tábornok parancsnoksága alatt álló Gyorshadtest. Ennek két gépkocsizó dandárja, a budapesti 1. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Major Jenő tábornok), illetve a munkácsi 2. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Heszlényi József tábornok), valamint két lovasdandárja (a nyíregyházi 1. és a kecskeméti 2.) volt.
Miután a rossz útviszonyok, a gyakori torlódás, az utánpótlás elmaradása, az emberek és lovak kimerültsége miatt félő volt, hogy a magyar csapatok nem tudják a bevonulást időben végrehajtani, nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok utasítására Székelyföld megszállására a dálnoki Miklós Béla tábornok vezette Gyorshadtestet küldték előre. Az 1. gépkocsizó dandár, a lovasság egy része Major Jenő tábornok és Zsombolyai Béla ezredes irányításával szeptember 11. és 13. között a Marosvásárhely, Korond, Székelyudvarhely, Oklánd útvonalon haladt, szeptember 12-én belépett a már erdővidéki Vargyasra, majd onnan a Barót, Nagybacon, Málnásfürdő, Málnás vonalon továbbmenve 13-án felszabadítják Sepsiszentgyörgyöt. Itt szétválva egyfelől Illyefalva–Kökös, Uzon–Bikfalva, másrészt Réty, Nagyborosnyó, Zágon, illetve Réty, Barátos, Kovászna, Kommandó a haladás iránya A 2. gépkocsizó dandár Heszlényi József tábornokkal az élen a Szászrégen, Gödemesterháza, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon vonalat követte. Innen a csapatok két irányba haladnak: egy rész Csíkkozmás, majd Kászonjakabfalva érintésével szeptember 13-án Szárazpatakon át belép Felső-Háromszékre, és Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre érkezik. A másik Tusnádfürdőn, Sepsibükszádon, majd a Nagy-Csomád déli lejtőin, Torján át jut Kézdivásárhelyre. Innen a felszabadítók Nyujtódot, Lemhényt, Berecket, illetve Ojtozt elhagyva a történelmi Magyarország legkeletibb helységébe, Sósmezőre érve befejezik Észak-Erdély visszafoglalását. A szeptember 12–13-án érkező gyorsalakulatok általában csak a kijelölt útvonalakon levő településeken haladtak át. A VII. hadtest csapattestei viszont – amelyek a bevonuló honvéd hadsereg zömét képezték, és melyből a helyőrségi alakulatokat állították össze, különböző útvonalakon csak szeptember 20–21-ére érkeztek meg Háromszékre és szóródtak szét a megye településein, így rendezvényekkel egybekötött ünnepélyes fogadásukra csak ezekben a napokban kerülhetett sor. (Jegyezzük meg, hogy a megszállást követő három hónapban, november 26-áig három szinten szervezett katonai közigazgatás alatt állt Észak-Erdély. A határvédelem megszervezése mellett a hadsereg gondoskodott a közigazgatás és oktatás újjászervezéséről, a lakosság ellátásáról és biztonságáról, valamint a szociális ügyek kezeléséről.)
Sepsiszentgyörgyre az egri magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezred a Csíkszereda, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Málnás, illetve Oltszemnél szétválva a Zalán, Kálnok, Kőröspatak, Árkos országúton haladva szeptember 21-én vonult be szotyori Nagy Gyula altábornagy vezetésével, majd oszlott szét a megye déli és délnyugati helységeibe.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világítsuk ki Székelyföld határait!
Ötvenhat önkormányzat, remélhetőleg 2000–2500 önkéntes, szervező, 200–250 ezer résztvevő, Székelyföld határvonalán számos helyen meggyújtott tüzek, reflektorok fénycsóvái, ökumenikus istentiszteletek, kulturális műsorok, összetartozást erősítő közösségi élmény, világos és egyértelmű üzenet: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható – nagyjából így összegezhető a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, október 24-én esedékes, Világítsuk ki Székelyföld határát nagyszabású megmozdulás lényege.
A román kormány közigazgatási átszervezésről szóló tervei elleni különleges tiltakozó megmozdulás előkészületeiről számolt be tegnap Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS elnöke. Elkezdték a konkrét szervezőmunkát, Gazda Zoltánnal, a sepsiszéki székely tanács elnökével bejárták a sepsiszéki, orbaiszéki határtelepüléseket – megfordultak Illyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán –, találkoztak a polgármesterekkel, lelkészekkel, egyházi vezetőkkel, és ismertették elképzelésüket. Izsák Balázs elmondta: igyekszik személyesen eljutni mind az 56 határtelepülésre, hogy beszámoljanak a megmozdulás céljairól, illetve tájékozódjanak a helyi közösségek terveiről.
Eddigi tapasztalatai alapján jó a fogadtatása az akciónak, lelkesedést tapasztalt a helyi közösségek képviselői részéről, több ötlet, javaslat is felmerült a találkozókon. Gazda Zoltán hangsúlyozta: a Székelyek nagy menetelésének egyértelmű és pontos forgatókönyvétől eltérően ezúttal a helyi közösségek kezdeményezése a meghatározó. Fontos, hogy ők álmodják meg és valósítsák meg a rendezvényt.
A tervek szerint 56 határ menti település közül legalább 40-ben szerveznek megmozdulást, délután fél hatkor ökumenikus istentiszteletek zajlanak majd, de kulturális műsorok, egyéb akciók is színesíthetik az összejövetelt, majd a résztvevők elindulnak azokra a helyszínekre, ahol egy később meghatározandó időpontban óriásmáglyát gyújtanak, vagy ahol a járművek fényszórói elé szerelt tükör segítségével világítják meg Székelyföld határait. Azt pontosan nem tudják még, hány helyen lobban fel a láng: az eredeti elképzelés szerint kilométerenként kellett volna tüzet vagy egyéb fényforrást biztosítani.
Ez azonban kivitelezhetetlen, településenként két-három pontnál több helyszínen nem nagyon tudnak őrtüzet gyújtani, de arra törekednek majd, hogy erdős hegyes vidéken például minden csúcsot világítsanak ki. Továbbá arra számítanak, hogy több ezer járművel kapcsolódnak be a rendezvénybe, ezek pedig könnyen mozdítható fényforrások. A fő cél amúgy sem az, hogy a rekordok könyvébe kerüljünk vagy afféle kuriózumként tálalják az akciót, sokkal fontosabb az a közösségi élmény, amely biztosítja egyúttal azt az autonómia eléréséhez szükséges tudást is, hogy merre húzódnak Székelyföld határai – mondta Izsák Balázs.
Bíznak abban, hogy az akcióval sikerül elérni a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, a magyarországi közmédiát már megkeresték azzal a kéréssel, hogy élő közvetítés révén is segítsen a rendezvény népszerűsítésében. Tájékozódnak, keresik a megoldást arra is, hogy műholdas felvételeken örökítsék meg azokat a pillanatokat, amikor fénylenek Székelyföld határai. Azt kívánják jelezni: ez az a régió, amelyet a közigazgatási átszervezés során sem beolvasztani, sem felosztani nem lehet, és amely számára autonóm státust kérnek.
Mivel egy időben több tucat helyszínen zajlanak rendezvények – kisebb távolságot kell tehát utazniuk azoknak, akik nem határ menti településen laknak – arra számítanak, még több ember kapcsolódik majd be az akcióba, mint a Székelyek nagy menetelésébe, amikor Kökös és Bereck között 120–150 ezren vonultak fel Székelyföld autonómiájáért. Ha településenként ötezer emberrel számolunk, akkor 200–250 ezer résztvevőre számíthatunk, igaz, sokkal több szervezőre, önkéntesre is szükség van – magyarázta Izsák Balázs.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)