Legyen történészeink találkahelye Barót
Ma zárul Baróton, az Erdővidék Múzeumában zajló első Magyar örökség honismereti szabadegyetem és tábor. Öt nap alatt közel harminc előadást, tucatnyi foglalkozást tartottak, kiállítások nyíltak, dokumentumfilmeket vetítettek. Az eseményből hagyomány lesz: évről évre Erdővidéken találkozhatnak a székelység, az összmagyarság és a társnemzetek történelmének, hagyományainak kutatói.
Az anyaországi, mongóliai, brit és nem utolsósorban a hazai előadók jóvoltából többek között szó esett a honfoglaláskori vaskohászatról, nyelvünk és őstörténetünk gyökereiről, a mongol hegykultuszról, a magyar–török nyelvi kapcsolatról, a csíki székely krónikáról, a hun hagyományokról és a Kárpát-medencében végzett genetikai kutatásokról is. A tábor szervezője, Demeter László örömét fejezte ki, hogy neves kutatókat sikerült a rendezvénynek megnyernie, de sajnálja, hogy az erdővidékiek érdeklődése elmaradt: többen érkeztek Kolozsvárról, Kovásznáról vagy éppen távolabbi településekről, de a helyiek közül csak kevesen tértek be Erdővidék Múzeumának udvarára, így előadásonként mindössze 20–50 személy vett részt. „Csupa nagy név, csupa érdekes téma – a történelmünk iránt érdeklődőket mégsem sikerült úgy megszólítanunk, ahogy szerettük volna. Abban bízom, az elkövetkezendőkben a barótiak és az Erdővidék távolabbi szegleteiben élők is felfedezik, milyen remek szakemberekkel találkozhatnak itt, s jelenlétükkel is rangossá teszik az eseményt” – mondotta Erdővidék Múzeumának vezetője.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdasági vaskupola
Háromszéki önkormányzati vezetők vetették fel az idei tusnádfürdői szabadegyetemen, hogy az anyaországnak virtuális magyar rakétapajzzsal kellene óvnia a Székelyföldet, pontosabban őket, mivel egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk a román hatóságok részéről.
Csak találgatni lehet, mely hatóságokra céloztak a kérdésükkel Orbán Viktorhoz forduló elöljárók. Talán a titkosszolgálatnak a térségben kifejtett fokozott jelenlétére, amelynek kapcsán a román hírszerzés főnöke éppen hétfőn ismerte el, hogy az autonómia megvalósításának megakadályozását célozza. Vagy éppenséggel a korrupcióellenes ügyészségre, amely egyre több erdélyi magyar politikust vett célkeresztjébe.
A miniszterelnök szerint inkább olyan vaskupoláról lehetne beszélni, amelyre ha valaki ránéz, azt látja, nem érdemes lyuggatni, és vastagsága az anyaország gazdasági helyzetének javulásával nőhet. Nem véletlen, hogy a kormányfő a gazdaságot említette. Miközben az anyaországi nemzeti erők 1989 óta egyre hangsúlyosabb nemzetpolitikát képviselnek, az elmúlt huszonöt év nagy hiányossága, hogy Budapest nem tekintett egységes gazdasági térként a Kárpát-medencére.
Bár a státustörvény, a könnyített honosítás vagy a külhoni magyarok iránti felelősségvállalást rögzítő alkotmány révén az Orbán-kormányok jelentősen kitágították a nemzetpolitika kereteit, továbbra is várat magára az elcsatolt nemzetrészek gazdasági „visszafoglalása”. A magyar cégek többsége sajnos nem látta be, mekkora lehetőségekkel – és persze nyereséggel – kecsegtet olyan régiókban befektetni, ahol elenyészőek a nyelvi korlátok. Miközben a Székelyföld jelentős idegenforgalmi potenciállal bír, például Kovászna megyében Magyarország mindössze a 8. helyet foglalja el a gazdasági jelenlét tekintetében.
Örvendetes, hogy az elmúlt évben öszszesen 21 milliárd forintot fordított az anyaország határon túli célokra, Magyarország gazdasági megizmosodásához viszont alapvetően az járulna hozzá, ha a nemzetpolitikán belül erőteljesebbé válna a gazdaságpolitika. Ennek jelei már mutatkoznak a nemzetpolitikai államtitkárság és a külgazdaságot előtérbe helyező külügyminisztérium keretében, így reménykedhetünk egyfajta gazdasági vaskupola kiépülésében.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Falunapok Erdővidéken
Bardoc, Nagyajta és Bibarcfalva is ünnepelt
A hétvégén három erdővidéki település is falunapot szervezett, ezen kívül honvédtalálkozó és BMW-találkozó is volt Baróton, úgyhogy aki arra szánta el magát, hogy kimozduljon otthonról, akadt program bőven, amiből válogatni lehetett.
A nagyajtai falunapok első, szombati napját felemelő ünnepi hangulat jellemezte: az összetartásban mindig is jeleskedő település nagyszámú magyarországi látogatót fogadott (Alsónémedi testvérfaluból), de a Gazdag Miklós Polgári Daloskör újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozóra hazai vendégek is érkeztek.
A 600 éves unitárius vártemplom falai hat kórus tagjainak énekét visszhangozták. Fellépett a baróti Zathureczky Gyula Kórus, az alsónémedi (Magyarország) református gyülekezeti kórus, az alsónémedi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Énekkar, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a küküllődombói Kisgyörgy József Unitárius Dalkör, valamint a vendéglátó Gazdag Miklós Polgári Daloskör, melynek vezetője, Péter Géza a találkozó végén emléklapokat, emlékszalagokat adott át.
A templomot övező várfal egyik bástyájában ötletes módon kiállítást rendeztek be fiatalok. Fekete Hunor, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja elmondta, két osztálytársával, Oláh Melindával és Vajna Ráhel Annával együtt úgy gondolták, megörökítik képeken Nagyajta régi épületeit, építészeti érdekességeit. A grafikák, valamint a pasztell-, tus- és olajfestmények azt tükrözik, hogy épített örökségünk szépsége nemcsak az idősebb, de a fiatalabb nemzedék fantáziáját is magával tudja ragadni.
Rendhagyó mozzanatát képezte a falunapnak az iskolában megnyílt fotókiállítás is: dr. Lugosfalvy Ervin magyarországi természetfotós 84 darab fényképe hét témakörbe csoportosítva mutatta be a nézőknek a természet nagyszerűségét, annak egy-egy apró részletben elrejtett csodáját. A művészt és munkásságát Barabás Mihály nyugalmazott tanár méltatta, de köszönetet mondott a kiállítónak Bihari Edömér polgármester is.
Bardocon vasárnap a helyi sportegyesület fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték, ugyanakkor megemlékeztek Lőrincz Zsigmondról, Kovászna város néhai polgármesteréről, a helyi focicsapat önzetlen támogatójáról is. Erről bővebben sportrovatunkban számolunk be.
Nagy sikernek örvendtek Bibarcfalván is az immár másodjára megszervezett falunapok, több mint tizenöt tagú szervezőcsapat munkálkodott azért, hogy az ünneplés teljes és sikeres legyen. Elsősorban a helyi értékek seregszemléjét tartották szem előtt.
Szombaton Könnyű gyújtást! mottóval kistraktor felvonulást tartottak a helyi gazdák, s mint azt egyikük, Józsa Ferenc elmondta, ez rendkívül hangulatosra sikeredett: a székely lobogók alatt vonuló gépeket sokan megcsodálták. Ő maga egy házilag „gyártott”, egyhengeres, kelet-német dízelmotorral és Skoda kapcsolószekrénnyel felszerelt masinával rukkolt ki, az ötlet, hogy felvonuljanak, Benedek Dávidtól, a helyi Állattartó Gazdák Egyesületének elnökétől származott.
Vasárnap délután a falu sportpályán megjelent helyieket, valamint a magyarországi Biharugra településről érkezett több mint félszáz vendéget Lázár-Kiss Barna polgármester is köszöntötte, hangsúlyozva, számára is öröm, ha a mindennapi gondoktól függetlenül akad egy nap, amikor a falu együtt tud ünnepelni, kikapcsolódni, szórakozni.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mindszenty-szobrot avattak (Kovászna)
Nem zavarta a kovásznai katolikusokat a tegnapi zuhogó eső, méltóságteljesen vettek részt templomuk búcsúján, melyen egyúttal Isten háza megépítésének 100. évfordulóját is ünnepelték. Zsúfolásig megtelt a templom, sokan csak állva hallgathatták a szertartást. Az ünnepi misét ft. Tamás József segédpüspök celebrálta. Szent István életútját méltatta (a templom is Szent Istvánnak van felszentelve), kiemelve erős hitét, kitartását, összefogó erejét.
A templom százéves fennállása is mutatja, hogy erős a kovásznai katolikus közösség, kitart hite mellett – méltatta nt. Kovács Gábor plébános, címzetes esperes. A nap nagy eseménye a templomkertben felállított Mindszenty József-szobor leleplezése volt. A bíboros egész alakos szobrát a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend állíttatta, a lovagok eszmei atyjuknak tekintik Magyarország utolsó hercegprímását. A szoborállítást Imreh János lovagrendi kancellár kezdeményezte, a költségek jelentős részét is felvállalta. Alkotója a dombóvári Varga Gábor, a talapzatot Kakas Árpád lovagrendi kincstárnok készítette el. A Mindszenty-szobor Márton Áron egész alakos emlékműve mellé került. A Szent Gellért Erdélyi Lovagrend és a kovásznai Szent István Egyházközség a frissen avatott szoborral állított méltó emléket a XX. század sokat szenvedett főpásztorának, a mártír sorsú Mindszenty József bíborosnak.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kovásznai civil szervezetek vására
Helyet biztosított a Civil szervezetek vásárának a helyi önkormányzat a Kovászna Városnapok programkínálatában, így azt első alkalommal szervezheti meg a Fiatalok Kovásznáért Szervezet szeptember 5 és 7 között a fürdővárosban.
A Civil szervezetek vásárának első kiadása a kovásznai központi parkban, közvetlenül a kézművesek mellett kap helyet idén a városnapok idején. Pál Nándor, a FIKOSZ tagja, valamint a rendezvény ötletgazdája elmondta, hogy sokan felfigyeltek az akcióra, hiszen bár rengeteg más településen létezik már hasonló megmozdulás, amelyek nagy népszerűségnek is örvendnek, a fürdővárosban újdonságnak számít az itt működő összes szervezet összegyűjtése, és bemutatása. A terv megszületéséhez hozzájárult az ötletgazda végzettségi területe is, hiszen jelenleg a civil szervezetek menedzsmentjét tanulmányozza. Mint elárulta, meggyőződése, hogy egy erős közösséget nem csupán a helyi gazdasági szint milyensége határozza meg, hanem a közösségi erő is, ezt az ügyet pedig a civil szféra szereplői, az egyesületek is hivatottak felkarolni.
Mint ismeretes, egyre több civil szervezet jelent meg az elmúlt években a településen, továbbá ezek egyre nagyobb és színvonalasabb rendezvényeket szerveznek. Mindennek ellenére még mindig nem épült be teljesen a köztudatba ezek létezése és munkássága. „Szeretnénk megismertetni és közelebb hozni a szervezeteket a kovásznai polgárokhoz” – magyarázta a FIKOSZ tagja, aki hozzátette, idén kisebb méretű megmozdulást terveznek, amelyen csak a fürdőváros egyesületei vesznek majd részt, viszont amennyiben sikeres lesz elképzelésük, szeretnék kiterjeszteni jövőre Orbaiszékre vagy akár megyei szintre is az akciót.
Az ötletgazda kifejtette: jelenleg még zajlanak az egyeztetések, a vásáron megközelítőleg tíz szervezet részvételére számítanak, ezek közül a legtöbb a kulturális területen tevékenykedik munkája során. Az egyeztetéseket követően összeállítanak egy állandó programot. A szervezet tagjai beszélgetéseket is szerveznének, kiemelve itt a karrier az önkormányzatokban és a civil szférában témák köré felépülő értekezéseket. Pál Nándor elmesélte, a sátrak tematikája mindennap fog változni, ugyanakkor az állandó programok mellett szórakoztató, interaktív tevékenységekkel is készülnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro

Ünnepel Kovászna
Tegnap délután megkezdődtek a vasárnapig tartó Kovásznai Napok. A képtárban teltházas érdeklődés mellett megnyílt Fazakas Tibor (balról) vajdahunyadi festőművész első kovásznai egyéni tárlata, aminek keretében tempera-, akvarell- és grafikai munkái tekinthetők meg egy hónapon át. Ugyanakkor a sör- és egyéb árusok is megérkeztek a városközpontba, lapzártakor még szerelték sátraikat.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jókívánság Jóistennek
Az egész a nyugtalansággal kezdődik mindig, és ott is végződik. Az író sosem megy nyugdíjba. Istenek tartják őt fogva, hiszen azért teremtették, hogy prédikáljon, hát bevetik naponta a küzdelmekbe.
Nézem a lapot az asztalon, a Brassói Lapok kiadványa, kimondottan Székelyföld „beporzására”. Kérdezem, mire jó az, hiszen ezen a tájon nem sok, de pár lap dolgozik erejéhez, képességeihez mérten. És már össze is fut a lényeg a szájakban, hogy hiszen nem Székelyföldet, hanem igenis Barcaságot kellene ellátniuk magyari tájékoztatóval! Ott, Brassóban még több mint 30 ezer magyar él e román riadalomban. Szólni ugyan tudnának, de mindenki fél, mindenki fél. És félelemben nem lehet élni, teremteni, változtatni – jobbra vágyni és törni.
Szól a kétdiplomás szerkesztő a szórvány, a maga szülőföldje nevében. Jaj, de nagyon akarom nagybetűvel írni ezt a sátáni tulajdonnevet: szórvány! Nemcsak Brassó, Barcaság, de tova Fogaras vidéke-világa, aztán Viktóriaváros magyarsága, szemben véle Románújfalu, s tovább Bürkös, Kóbor, Nagymoha szent magyar földje, Szakadát, Dombos, aztán Segesvár magyarsága. Magam láttam sírni a református lelkészt, amint Szkercisóra utolsó magyarját temette.
És már velünk jajong Fogaras Babits áldott szellemével, Szeben magyarsága. És már összeálltunk ismét mentőkülönítményként. De miért nem vállalja a Háromszék lap, a Székely Hírmondó, miért nem a marosvásárhelyi újság, Hargita Népe a küldetést? Egy kocsi, benne három riporter. Rendszeresen. É terjeszteni szórványban, Barcaságban, Szászföldön is a lapot? Nemes feladat, beszéljük meg, emberek. Fogyna a lap is, ébredne ravatalán a szórvány, nagybetűs fekete angyalunk. Nekünk a tekintetünk túl kell, hogy röptessen a magunk templomtornyánál. Ahogy a sepsiszentgyörgyi unitárius hitközség tartja a kapcsolatot Zsilvölgye maradék magyarságával. És igen Háromszék, Kovászna megye vezetői is, hallom, és adom tovább. Nem egy napra születtünk, s nem is egy évezredre. Ezt hinnie kell Szilágyság, Dél-Erdély, Bánság magyarságának is. Hogy legyen az Istennek örökké magyarja.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarnyelv-tudást követeltek Szatmárban
Szatmár megye prefektusánál tett panaszt egy fiatalember, mivel állítólag azért nem vették fel egy önkormányzati posztra, mert nem tud elég jól magyarul.
Eugeniu Avram kormánymegbízott fogadóóráján a panaszos, Radu Dorel Ciupcea elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy helyette a vizsgára jelentkezett másik érdeklődőt alkalmazták a krasznabélteki polgármesteri hivatalba közönségszolgálati felelősnek, mivel állítása szerint vetélytársa kisebb jegyet kapott, és mindössze annyi volt az előnye vele szemben, hogy jól beszélt magyarul.
A prefektus kifejtette: amennyiben a felvételi kritériumok között szerepelt a magyar nyelv ismerete, úgy véli, az eljárás a jogszabályoknak megfelelően történt, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják az esetet.
Ciupcea egyébként állítása szerint kommunikáció szakon végzett, és magyarul is ért valamennyit, kifejezni viszont nem tudja magát. Úgy vélte,esetében nem probléma, hogy nem beszéli a magyart, mivel szükség esetén kérhette volna nyelvismerettel rendelkező kollégái segítségét. Hozzátette: feljelentést tesz a Köztisztviselők Országos Ügynökségénél (ANFP), valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD).
Lapunknak Kovács Jenő krasznabélteki jegyző kifejtette: tökéletesen nyugodt az eljárás szabályossága tekintetében, állítva, hogy – a helyi román nyelvű sajtóban megjelentekkel ellentétben – igenis szerepelt a magyar nyelv ismeretére vonatkozó feltétel a meghirdetett pályázatban. Rámutatott, az eljárásukhoz megkapták a Köztisztviselők Országos Ügynökségének jóváhagyását is, így nem férhet kétség ahhoz, hogy betartották a törvényt.
„Fel is hívtak Bukarestből a magyar nyelvre vonatkozó feltétel miatt, én pedig elmagyaráztam nekik, hogy a község lakosságának körülbelül 30 százaléka magyar, így jogos az elvárás. Nem is problémáztak tovább emiatt” – fejtette ki Kovács Jenő. A jegyző elmondása szerint egy legfelsőbb bírósági döntésre hivatkozott, mely tisztázza, milyen esetekben lehet feltételül szabni egy kisebbségi nyelv ismeretét.
A bíróság szerint – mely egy Kovászna megyei feljelentés nyomán tárgyalta a kérdést, mivel valaki panaszt tett, hogy a megyei közpénzügyi hatóság igazgatói állására vonatkozó kiírásban is szerepelt követelményként a magyar nyelv ismerete – egyébként kizárólag a közönségszolgálatosok esetén követelhető meg a nyelvtudás azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot.
Kovács Jenő rámutatott, Krasznabélteken épp ilyen munkakörbe kerestek embert, így indokoltan kérhették a magyarnyelv-tudást.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)

Visszahozták Erdélyt a vízügyi térképre
A nagyváradi származású RMDSZ-es politikus, Pásztor Sándor vízügyi mérnök április óta tölt be államtitkári tisztséget a szakminisztériumban. Az Erdély Online-nak adott interjújában arról beszélt, milyen erdélyi beruházásokra sikerült pénzforrásokat kieszközölnie.
- Melyik volt a legproblémásabb erdélyi magyar megye vízügyi szempontból? - Az augusztusi költségvetés-kiigazításnak köszönhetően végre sikerült Erdélybe is komoly pénzösszegeket juttatni a magyar vezetésű önkormányzatoknak, és remélhetőleg megoldódnak olyan fontos vízügyi beruházások, amelyek két-három évvel ezelőtt leálltak. A legproblémásabb megye ebből a szempontból Hargita megye volt. Július végén tipikus példaként egy nagyon komoly árhullám vonult végig, amely a román sajtóban semmilyen médiafelületet nem kapott. Egy szombat éjjel kiöntött a Farkaslakán átfolyó Nyikó patak, és nyolc települést érintve végigsepert mindenhol. Vasárnap reggel odaérkeztem Bukarestből és azóta sikerült elérnem azt, hogy jelen pillanatra 3,7 millió lej lett kiutalva, külön sürgősségi kormányrendelettel az itteni helyiségeknek. Már elindult a kivitelezés és a Nyikó patakot teljes mértékben rendezzük ebből a pénzből. Közben júliustól Marosvásárhely környékéről odaösszpontosítottuk a megfelelő munkagépeket, hogy megakadályozzuk ezáltal a további problémákat. Őszintén bevallom, el kellett jussunk miniszterelnöki szintig, hogy érvényesítsük az akaratunkat.
Szükségtározó
- Csíkszeredánál is komoly gondok adódtak az elmúlt periódusban…
- Júniusban jártam Korodi Attila miniszterrel Csíkszereda környékén és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a 2012-es kormányváltás óta mintha ollóval vágták volna el, minden munkálat leállt. Mindenki elvonult, azt mondták nincs több pénz, s nem folytatódott semmilyen munkálat. Nem törődtek azzal, hogy nagyobb esőzéseknél Csíkszereda egy-egy részét folyamatosan elönti a víz. Azért, hogy a Bihar megyei olvasók is jobban értsék: ez a rész egy körülbelül párhuzamos völgy a Csíksomlyó felé vezető úttal. Úgy sikerült segíteni, hogy Csíkszereda fölött létre fogunk hozni egy kisebb szükségtározót, így megóvjuk a várost az árvizektől. Idén a tervezésre kiutaltunk 200 ezer lejt, hogy jövőre elkezdődhessen a kivitelezés. Csíkszereda környékén szép számban indulnak munkálatok, mert nagyságrendileg 3-3,5 millió lejt sikerült szerezni, hogy elsősorban a helyi jellegű problémákat megoldhassuk a környék településein. Maroshévíznél volt még komoly gondunk, és a Magyaros patak rendbetételére sikerül több mint 2,5 millió lejt juttatni.
- Mivel szembesültek?
- Azzal szembesültünk, hogy az elhanyagolt munkálatok miatt a településeken végigfolyó patakok jelentősebb esőzésekkor elárasztják a házakat, így folyamatosan károkat és jelentős problémákat okoznak az embereknek. Terveink szerint a közeljövőben végre elkezdődhetnek a Hargita megyei munkálatok is. A munkálatok folytatásával biztosítjuk, hogy az emberek érezzék és tudják, hogy államtitkári szinten van Bukarestben valakijük, aki akar és tud is nekik segíteni.
- Mi a helyzet Kovászna megyében?
- Kovászna megyében is van jó néhány jelentős munkálat. Folytatódnak a Kászon patak szabályozási munkálatai. A Barót környékére sikerült körülbelül 3 millió lejt kiutalni, hogy az ottani, az Olttal kapcsolatos vízügyi problémák megoldódjanak.
Kalotaszeg
- Nemrég közleményt kaptunk a sajtóirodájától arról is, hogy Kalotaszentkirályon is komoly beruházás várható…
- Mint említettem, figyelemmel kísérem azokat a magyarságot érintő munkálatokat Erdélyben, amelyek évek óta állnak. Az egyik ezek közül a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon van. A települést hosszában szeli át a Kalota patak és ezt próbáljuk teljes mértékben árvízvédelmi szempontból rendbe tenni. Nem titkoltan azért is fontos ez a munkálat, hogy egy ilyen számunkra fontos helységnek a központi része még szebb legyen. Kalotaszentkirály mellett építünk egy tározót, amely nem csak árvízvédelmi szempontból lesz fontos, hanem turisztikai és környezeti szempontból is. Külön problémát jelentett még, hogy ahol kiépül a tó, az emberektől felvásárolták a telkeket, de több mint két éve semmilyen kifizetést nem történt a számukra, most viszont kiutaltunk erre a célra is pénzeket.
- Erdély fővárosában, Kolozsváron mi történik vízügyi szempontból?
- Április óta vagyok Bukarestben, most pedig ugye szeptembert írunk a naptárban. Átvettem egy mások által előkészített, ki merem mondani, nem Erdély-központú büdzsét, mely rendkívül alacsony volt, és figyelmen kívül hagyott egy csomó félig vagy alig elkezdett, kritikus helyzetű beruházási területet Erdélyben, Brassótól Máramarosig. Úgy gondolom, nagyon fontos mindenkinek az, hogy például 10 millió lej fölötti összegeket tudtunk kiutalni Kolozsváron arra, hogy a repülőtéri építkezéseket befolyásoló vízügyi munkálatokat folytatni tudják. Ugyanis olyan szerencsétlen helyzetben voltak, hogy a Szamos folyását kell eltéríteni ahhoz, hogy ott kifutópályát lehessen kialakítani. Erdély csak botladozott 2012-2014 között, hol jött pénz vízügyi befektetésre, hol nem, de inkább nem. Most viszont próbálunk segíteni olyan területeken, ahol úgy érezzük, hogy megakadtak a dolgok. Visszatérve azonban a költségvetéshez: ez az említett, számunkra hátrányos elv szerint lett összeállítva, és el kellett telnie egy félévnek ahhoz, hogy olyan típusú átalakításokat sikerüljön végezni, illetve többletpénzeket behozni kemény lobbi tevékenység árán, melyek által tudunk segíteni Erdélynek vízügyi szempontból is.
Sorban lenni
- A Partiumi vízügyi munkálatokra a közelmúltban egy külön sajtótájékoztatón beszélt, melyről honlapunk is beszámolt, de mi a helyzet a Bánságban?
- A Bánságban a Temesvár és a román-szerb határ közötti Bega-szakaszra körülbelül 1 millió lejt juttattunk. A Bega medre ezen a szakaszon nagyon el van iszaposodva. Sikerült pár hónap alatt az erdélyi vízügyi munkálatokat országos szintűre emelni és az árvízvédelmi szempontból mellőzött Erdélyt újból rárajzolni Románia vízügyi térképére. Nekünk is ott kell lenni abban a sorban, ahol Románia többi része áll.
Szolidaritási alap
- Nagyon sok komoly árvízvédelmi esemény volt az idén, de ezek szerencsére javarészt elkerülték Erdélyt, talán az említett Nyikó patakot kivéve. Románia déli részén rengeteg probléma volt, sokat tartózkodtam ezen a részen. Nagyon sok bajbajutott, tényleg mindenét elvesztő embert láttam. Ezért most azon is dolgozunk, hogy Románia lekérje az Európai Uniótól azt a szolidaritási alapot, mely arról szól, hogy amikor a nemzeti költségvetésnek több mint a 0,6 százalékát kármentesítésre kell fordítani, akkor ez a típusú támogatás alanyi jogon kérhető. Ezen dolgozunk most. Elég bonyolult a procedúra, kimondottan az árvíz sújtotta településeket érinti. Most vagyunk a folyamat végén, meglátjuk, hogyan sikerül ezt kivitelezni, de reményeink szerint körülbelül egy-másfél hónapon belül választ kapunk a kérdéseinkre az Európai Uniótól – nyilatkozta hírportálunk Pásztor Sándor vízügyi szakállamtitkár.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Összenő, ami összetartozik?
Két-három éves kilengés után ismét tisztulni látszanak a vizek a romániai magyar politikában, a sokfelé szakadás, ellenségeskedés, acsargás után talán-talán kialakul a két pólus, és értelmetlen haragszomrádok helyett az érdemi vita is elkezdődhet.
Minden jel azt mutatja, hogy végre egyesülni próbál az úgynevezett nemzeti oldal, az RMDSZ ellenzéke. El kellett telnie jó pár évnek, számos kudarcra volt szükség ahhoz, hogy rájöjjenek, egymást legyúrni, a másikat felszámolni nem tudják, csak gyengítik a tábort, s a hasznot a nagy közös vetélytárs, az RMDSZ fölözi. Túl kellett lépni személyes sérelmeken, sértettségen, mely egy adott pillanatban odáig fajult, hogy sokkal inkább a hasonló elveket valló másikat látták ellenségnek, kivel szemben akár a kezdeti ellenféllel, az RMDSZ-szel is társulni lehetett. Csalódások, kudarcok egész sorára volt szükség, hogy végre valamiféle megvilágosodásként eljussanak a felekhez Tőkés szavai: „egy tőről fakadnak, összetartoznak”. Egyelőre még csak a szándék körvonalazódik, a Néppárt elnökének, Toró T. Tibornak nyári felhívására jó két hónapos késéssel érkezett a polgáriak válasza, nem is legfelső szinten – Bíró Zsolt egyelőre hallgat –, a két legerősebb, a Hargita és Kovászna megyei szerveztek elnökei fogalmazták meg. Mint mondották, a háttérben zajlottak azért egyeztetések, és ha a politikai akarat létezik – márpedig létezik, állítják –, akkor nem lehet akadálya a megállapodásnak. Erre utal az is, hogy a semlegességére mindeddig oly kényes Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke múlt héten nyíltan kiállt a Néppárt államelnökjelöltje, Szilágyi Zsolt mellett. Pedig mostanáig az SZNT az MPP-nek volt „stratégiai partnere”.
Ha hinni lehet a nyilatkozatoknak, egyértelmű jelzéseknek, hamarosan az erdélyi „nemzeti oldal” újraegyesülésének lehetünk tanúi. Kár az elvesztegetett évekért, a fölöslegesen eltékozolt energiáért, de jobb később, mint soha. Ha a közeljövőben megszületik az egyezség, és akár pártszövetségként, akár egyik vagy másik párt színeiben újraegyesül az EMNP és MPP, lesz idejük felkészülni az 2016-os önkormányzati választásokra, és ami még fontosabb, sokkal hathatósabban szállhatnak be az autonómiastatútumról szóló közvitába, akár súlya is lehet érveiknek, elképzeléseiknek. Ha nem sikerül megállapodniuk, néhányak önfejűségén ismét elbukik a megegyezés, akkor akár pártjaik temetésére is készülhetnek, évekre, akár évtizedekre ellehetetlenítik a képviselt elvek, eszmék érvényesülésének lehetőségét. Ez pedig több lenne mint hiba, ez már bűn. A megbocsáthatatlanok közül való.
Farkas Réka, v

Kovászna is kéri az autonómiát
Kovászna helyi tanácsa is napirendre tűzi azt a Székely Nemzeti Tanács által javasolt határozattervezetet, melyben kérik a Székelyföld nevű, autonóm státussal bíró régió megalakítását. Az autonómiapárti határozatban kérik továbbá a kisebbségi jogok biztosítására vonatkozó nemzetközi vállalások betartását, illetve azt, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség részaránya meghaladja a tíz százalékot, annak nyelve is legyen hivatalos. Ha a kovásznai tanács elfogadja a határozatot, azt közlik a prefektúrával, elküldik az EU Régiók Bizottságának, az Európa Tanács parlamenti gyűlésének, az ENSZ Emberjogi Tanácsának. Thiesz János polgármester elmondta, a tervezet elkészítésekor odafigyeltek a jogi procedúra betartására, így azt kifüggesztették a városházán, bárki hozzászólhat. A tervezetet mind a tizenegy RMDSZ-es városatya aláírta, a tervek szerint az októberi ülésen szavaznak róla.
Székelyföldön eddig 33 önkormányzat fogadott el hasonló határozatot. Háromszéken Sepsiszentgyörgy, Barót és Kézdivásárhely mellett Vargyason, Uzonban, Kökösben és Kommandón mondtak igent a határozatra – tudtuk meg Gazda Zoltántól, a Sepsiszéki Székely Tanács elnökétől.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami a tankönyvekből hiányzik
Többet tudnak a tízéves gyermekek a Fekete-tengerről, mint saját városuk folyójáról, a messzi hegyekről, mint falujuk dűlőiről, távoli nevezetességekről, mint településük hírességeiről. Mert ezekről nem írnak a tankönyvekben, alig van személyes kötődése a kisdiáknak a tanultakhoz, tanítottakhoz.
Márpedig amit szemünkkel látunk, amely patak csobogásának hangját halljuk, akinek sírján, emlékhelyén elhelyeztünk egy koszorút, azt jobban megjegyezzük, arra az ismeretre később jobban építhetjük a többit, a távolabbit.
Ezt ismeri fel időnként egy-egy tanító, aki tudja, hogy a szülőföld szeretetét, eleink emlékének tiszteletét kicsi korban kell megtanítani, és viszi tanítványait a lakóhelyükhöz közeli történelmi helyszínekre, a vidéket jól belátható magaslatokra, múzeumokba, emlékházakba. A napokban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium negyedikes diákjai indultak útnak Gál Éva tanítónő vezetésével, hogy felfedezzék Háromszék egyes csodáit. Gábor Áron nyomdokain Kököstől Bereckig idézték meg az ágyúöntő emlékét, és folytatják útjukat Zabola, Gelence, Csomakőrös, Kovászna, Nagyborosnyó, Zágon és a Rétyi-nyír útvonalon, esténként visszatérnek a zabolai Csipkésbe, hogy összegezzék a látottakat, hallottakat, és berajzolják a tanítójuk által készített túrafüzetbe az aznap bebarangolt vidék térképét.
Ilyen pedagógusokra, ilyen honismereti barangolásokra van szükség, hogy mindaz, ami hiányzik a tankönyvekből, pótolható legyen.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ambrus Attila: Szórványra is figyelj
Brassó a magyar próza térképén ma is fehér foltnak számít. A barcaságiaknak is. Legfennebb azzal került be az irodalom- és eszmetörténetbe, hogy a Cenk alatti városban írta le Németh László a kisebbségi idegbajt és az ebben a kórban szenvedő zárványi ember három típusát. A dohogót, aki minden sérelmet számon tart, aki szinte örül az újabb és újabb igazságtalanságnak, s a sérelmet azért növeszti apokaliptikussá, hogy ne lásson lehetőséget arra, amire ereje nincsen. A lojálist, a hatalom támaszát, aki minden kis többségi gesztusban vagy pesti vállveregetésben a megdicsőítő élet felkínált lehetőségét látja. A szervezőt, aki szerint, ha fenn akarunk maradni, az anyagi létünket kell rendezni, a gazdasági függetlenségben majd fészket talál a szellem is, aki hősnek képzeli magát, noha minden kisebbségi hősiesség: neurózis. Ezeknek a kisebbségi embertípusoknak a leírása után a nemzeti író levonta a szomorú következtetést: az erdélyi magyarságnak nincs komoly hadrendje, amelybe beállni férfipróba, mert egy nagy eszme sem fut a körében szét.
Németh László szerencsére tévedett.
Ahogyan az is hibázik, aki a mai Brassó megyét a magyar irodalom térképén üres tartományként jelölné. Az jár a legközelebb az igazsághoz, aki terra incognitának tarja a Barcaságot. Így járt el a román irodalomtörténész, Vasile Şelaru is, aki összeállította a Barcasági írók és gondolkodók enciklopédiáját. A magyar írókról avatatlanoktól informálódott, ezért az első kiadás mindössze tucatnyi és szinte kivétel nélkül tucatszerzőt említett meg.
Eléggé felelőtlenül elvállaltam, hogy a lexikon második kiadására összeállítom a mai Brassó megye területén született, élt, alkotó és elhunyt magyar író lajstromát, életrajzát, életművének listáját. Felelőtlen vállalás volt, ugyanis nem gyanítottam, hogy 139 személyiségről kell kartotékokat készítenem.
Közülük most csak hármat említek: a Kossuth-díjas Sánta Ferencet (akinek sikerült átadnunk szülővárosa, Brassó az ajándékát: a kovásznai származású Csutak Levente grafikáját az Ötödik pecsét írójáról), Nyirő Józsefet és Ignácz Rózsát.
Nem csupán a barcasági, de az erdélyi olvasó is csak az elmúlt húsz-huszonöt évben fedezte fel a három jelentős szerzőt. Az ismeretlenség oka mindhármuk esetében azonos: az irodalmi kanonizáció, amely igyekezett eltemetni a kánonnak mindenben meg nem felelő életműveket. Ahogyan Jókai Anna Ignácz Rózsa irodalmi száműzetéséről írta: „Az irodalom történetéből agyonhallgatással próbálják kitörölni. A politikai diktatúra a politikai vétkeket néha – kellő vezeklés után – megbocsátja. A világlátás másságát azonban soha.”
Sánta Ferenc elbeszélés kötetének (Isten szekerén – Stúdium, Kv), illetve esszégyűjteményének megjelenése a reveláció erejével hatott a szülőföldjén. Felfedezhettünk egy XX. századi humanista szerzőt, aki kíméletlen kritikát mondott a kóros korról, amikor élt. Nyirő József újrakanonizációja is megtörtént. A szülőfalu Székelyzsombor az évente megtartott Nyirő-ünnepségek révén is ápolja az író emlékét, ezek mediatizálása is hozzájárul ismertségének növekedéséhez. Ignácz Rózsa barcasági felfedezésére azonban még várnunk kell.
Noha Ignácz Rózsa és Nyirő József egyaránt beemelte a fogarasi, erzsébetvárosi, illetve a székelyzsombori és alsórákosi tájat, embert, életérzést a magyar irodalomba, előbbi munkássága jobbára ismeretlen ott, ahol az írónő gyermek- és fiatalkorának egy részét töltötte.
Igaz, nem teljesen ismeretlen. Fogarason, a nemrég felújított református iskolaépületben, amely ma magyar közösségi házként várja a kultúrára vágyó magyarokat, illetve az anyanyelvüket, őseik történelmét, népüknek irodalmát megismerni akaró gyerekeket – akik csak román tannyelvű iskolába járhatnak, mert a magyar oktatás megszűnt, amikor még hetven magyar diák volt a városban – nos, a magyar közösségi ház tanácstermét Ignácz Rózsa teremnek nevezték el. Szász Tibor református lelkész pillanatig sem mondott le arról, hogy a város jelentős társadalmi szerepet vállaló lelkészének, Ignácz László esperesnek és lányának, az író-színművész Rózsának életét és munkásságát népszerűsítse, emlékét őrizze.
A lelkész az elmúlt években az Árva Bethlen Kata hagyaték, a református templom ápolására, megőrzésére fordította energiái, anyagi tartalékai jó részét. A felújított templom átadása, a hálaadó istentisztelet október 5-én lesz. Értesüléseim és reményeim szerint az elkövetkező években fokozott figyelmet szentelnek Fogarason az Ignácz család örökségének feltárására, megőrzésére és megismertetésére. Ehhez a kezdeményezéshez, erőfeszítéshez a Brassói Református Egyházmegye is csatlakozik.
A húsz éven át Kovásznán szolgált, majd 1918-ban püspöki kinevezéssel Fogarasra átirányított, a Magyar Párt megbízásából bukaresti képviselőséget is vállalt református lelkész apának, Ignácz Lászlónak (a püspök-író Makkai Sándor sógora) jelentős szerepe volt Rózsa íróvá válásában, ahogyan kulcsszerepe volt ebben Fogarasnak is.
Rózsa kilencéves volt, amikor a családjával a gazdag történelmi múltú  kisvárosba költözik, ahol a vár a középkori magyar királyság s az erdélyi fejedelemség fölemelő és gyászos eseményeire emlékeztet: II. Endrétől Nagy Lajosig és Mátyás királyig, Bethlen Gábortól Apafi Mihályig vezetnek a  birtokadományozások, a várépítések. És ennek a több évszázados történelemnek részesei, szereplői a havasalföldi és az erdélyi románok, illetve a szászok.
Amikor Ignácz Rózsa Fogarasra érkezik, a kisváros már alig hasonlít arra a csendes, szinte nyomasztóan néma településre, amely Babits Mihály tanári éveiben volt, s amelyről ma már egyre több Babits-kutató állítja, filozófikus gondolkodóvá és költővé avatta a Nyugat későbbi mesterét.
Ikerpályáimon című önéletrajzi írásában Ignácz Rózsa visszaemlékezik arra, hogy az 1910-ben Mikszáth Kálmán alapította gimnázium homlokzatára felkerül a Liceul Radu Negru felirat. Egyetlen drámai mondatban írja le, hogy a város magyar lakosságának fele, köztük mintegy ezer hivatalnok 1918 és 1920 között elhagyja a várost. Megemlíti azt is, hogyan ismerkedik meg Babits verseivel, regényével, illetve hogyan veti össze Babits kora Fogarasáról alkotott képét az új valósággal.
A gyerek Rózsa a felgyorsuló történelem tanúja, miként annak is, hogy az ország urai és a város lakói gyorsan kicserélődnek. A várba ezerkétszáz fogoly katonát hoznak, az ellenálló székely hadosztály volt tisztjeit és közlegényeit. Később polgári internáltak jönnek a helyükbe. A helybeli magyar polgárság összetétele megváltozik: távoznak a régi hivatalok és velük a tisztviselők, maradnak a cipészek, szabók, bádogosok, szűcsök. És marad a változás előtt éppen csak megérkezett református lelkész és családja. Ignácz Lászlóék, a kilencéves Rózsával. Bizonytalanság és sorsvállalás, kétségbeesés és abból fakadó teremtő cselekvés: a megszűnt magyar állami iskola helyébe magyar nyelvű református gimnázium teremtése, a háromezer fogarasi magyar áldozatvállalásából. Ignácz László aktív közreműködésével.
A gyermek- és serdülőkori indíttatás, a fogarasi élmény egy életre szól, Ignácz Rózsa prózáját, legalábbis az első évtizedét döntően meghatározza.
A húszas évek fogarasi élménye nélkül aligha írhatta volna le a két világháború közötti erdélyi – és a mai erdélyi – valóságra is leginkább jellemző sorokat: „…a temetőben a sírfeliratok magyarok, és arról beszélnek, hogy nem is olyan régen itt egy más nép élt, nem az, amelyik most uralkodik. A múlt, ó a múlt, a történelem, erősen kísért az új urak boldog életében, erősen háborgatja biztonságérzetüket. Pedig a huszadik században nincsenek – nem lehetnek kísértetek. A technika századában az a jelszó, hogy mindent gyártani lehet. Múltat is. Történelmet is. Csak okos emberek kezébe kell letenni a várospolitika irányítását.”
Ignácz Rózsa szociológiai éleslátásról tanúskodó írásait ma is haszonnal forgathatnák idősek és fiatalok. Nála a mai napig senki nem érzékeltette szemléletesebben a Budapestre vágyakozó magyar fiatalok és a román királyságból betelepedők dilemmáit, a Bukarestbe kitelepedők  „kis minoritár” lányok vagy jövendő román feleségek sorsát. A folyamat ma sem ért véget, csak Budapest mellé felsorakoztt opcióként London, Bécs vagy Sidney.
Felfedezéséhez azonban szükség van a rekanonizációjára, ami ellentétben Nyirővel és Wass Alberttel, tovább késik. De talán már a rekanonizáció is kevés. A mai középiskolások – a jövő olvasói – ma (valamilyen furcsa félreértés folytán) nem hallanak Szabédi Lászlóról, Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Bözödi Györgyről, Nyirő Józsefről, Ignácz Rózsáról. Az erdélyi magyar irodalomról sem, mert a legújabb iskolák szerint ilyen nem létezik. Pedig van, ahogyan van zsiráf is, hiába bizonygatja a komájának a góbé, hogy ilyen állat nincs.
Külön tantárgyként kellene megszerettetni az erdélyi magyar irodalmat a középiskolában, mert rólunk beszél, nekünk szól, nyújt eligazítást a kisebbségi sor(s)ban, kelt bennünk megválaszolásra váró kérdéseket, melyek a cselekvésre is késztetnek. Mert a miénk. Akárcsak Ignácz Rózsa, a kovásznai-fogarasi: az erdélyi író.
maszol.ro

Újabb Csoma-szobor Kovásznán
A névadó mellszobrát avatták tegnap Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Líceum udvarán. Éltes Barna alkotását a Pro Csoma Sándor Egyesület állította Kovászna Megye Tanácsának hathatós támogatásával. Becsek Éva iskolaigazgató ünnepi beszédében a nagy tudóst idézte: Ami boldogság van a világon, az mind a másoknak nyújtott szolgálatból ered! Hozzátette, Csoma Sándor hídverő volt népek és kultúrák között, élete példát mutat a ma sokszor türelmetlen, társát meghallgatni nem tudó vagy nem is akaró embernek. Henning László, a megyei tanács alelnöke kihangsúlyozta: a szoborállítás annak a szimbóluma, hogy nálunk is lehet lépni, eredményt felmutatni, ha az ember mer.
Azt kívánta a jelenlevőknek, hogy merjenek felnőni Kőrösi Csoma Sándorhoz. Thiesz János, Kovászna város polgármestere elmondta, az iskola 25 évvel ezelőtt a legmegfelelőbb emberről választott nevet az intézménynek.
Csoma tudományos munkája azt jelzi számunkra, hogy kitűzött céljainkért harcolnunk kell, mert a kitartó munka meghozza gyümölcsét. A tudós lámpás szerepet tölt be nekünk és orbaiszékiek életében, hiszen szükségünk van olyan iránymutatókra, akikre fel tudunk nézni, akiknek egész életútját csodálni tudjuk.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott: Kőrösi azt testesíti meg, amivé mi, székelyföldi magyarok szeretnénk válni. A város harmadik Csoma-szobrát t. Molnár Barna református lelkipásztor áldotta meg. A rendezvényen közreműködtek az iskola diákjai.
Szekeres Attila
Háromszék
Erdély.ma

Kivételezett az ortodox egyház
A kovásznai Tündérvölgyben lévő Fenyő Szállodával lepte meg az „angyal” a Hargita-Kovászna Ortodox Püspökséget tavaly karácsonyra.
A korábban az állami protokollalaphoz tartozó ingatlan sürgősségi kormányrendelettel került az egyház vagyonkezelésébe, átvétele óta jelentős felújítási munkálatokat végzett az új tulajdonos. A sürgősségi kormányrendeletet a brassói táblabíróságon és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is megtámadták. Brassóban az ügyet hétfőn tárgyalták, a döntés szerint az alkotmánybírósághoz továbbították a dossziét.
A 2013/114-es sürgősségi kormányrendelet állami magántulajdonból, az állami protokollalap kezeléséből ugyancsak állami magántulajdonban, a felekezetek államtitkárságának, célirányosan Hargita és Kovászna megye Ortodox Püspökségének kezelésébe adta a szállodai célokra épült ingatlant. Parkkal, sportpályákkal, legelővel, borvízforrással, mofettával, kezelőközponttal együtt. A kormány adománya szemet szúró, felháborító, megkülönböztetett módon emeli ki az ortodox egyházat, hisz a helyi történelmi felekezetek hasonló ajándékban nem részesültek – véli Gazda Zoltán. Elhatározta, jogi úton támadja meg a sürgősségi kormányrendeletet. Sikerült további húsz magánszemélyt (kovásznaiak és sepsiszentgyörgyiek), mellettük a kovásznai két református egyházközösséget, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház kovásznai filiáját is meggyőznie az ügy fontosságáról (szerette volna, ha a katolikus egyház és az önkormányzat is a felperesek között van, de ezt nem vállalták – jegyezte meg Gazda), és pert indítottak a brassói táblabíróságon. A hétfői tárgyaláson a bírák úgy döntöttek, az ügyet az alkotmánybírósághoz továbbítják. A felperesek brassói ügyvédje szerint ez jó jel, azt mutatja, ténylegesen foglalkoznak az üggyel – mondotta Gazda. Elégedetlenek a válasszal
A perrel párhuzamosan a Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT) is panaszt tettek. A hivatal írásos válaszában tudatja: nem tartják diszkriminatívnak a sürgősségi kormányrendeletet, mivel nincs viszonyítási alapjuk. Ugyanakkor azt is leírták: tudják, hogy az ügyben jogi eljárást is kezdeményeztek, az igazságszolgáltatásra bízzák a döntést. Alátámasztásként így fogalmaztak: úgy vélik, hogy az ortodox egyház – a román állam alapvető intézménye – lényeges szereppel bír a román identitás megőrzésében. Ugyanezzel a mondattal támasztották alá a tulajdonosváltás szükségességét a megtámadott jogszabályban is. Az ODT válasza nem elégítette ki a panaszosokat. A huszonegy magánszemély részéről újabb beadványt, fellebbezést iktattak, bővített átiratban. Nem valószínű, hogy az ortodox egyház ellenében kapjanak választ, de az ügyet semmiképp nem hagyják abba. Mivel magánszemélyekként tettek panaszt, további lépésként a Strasbourgi Emberjogi Bizottsághoz is fordulhatnak – körvonalazta a lehetséges fejleményeket Gazda. Titok Sepsikőröspatakon
Az ODT-tól kapott válaszlevélhez csatolták azoknak az ingatlanoknak a listáját, melyeket az ortodox egyház kapott vagyonkezelésébe. Gazda pontatlannak, hiányosnak ítéli meg a listát, melyben öt létesítményről van szó. Egy-egy Gorj, Suceava és Ialomiţa megyében, kettő Kovászna megyében. Mint kiderült, a Fenyő Szálló tavalyi átruházása mellett 2011-ben, a 2011/902-es kormányrendelettel egy sepsikőröspataki ingatlant is megkapott az ortodox egyház. Utánanéztünk, az ingatlan korábban a Román Hírszerző Szolgálat kezelésében volt. 595 négyzetméteres telekből, kétszintes, 44,5 négyzetméter alapterületű, 89 négyzetméter teljes felületből álló ingatlanról van szó. 2011. március 10-én (296-os sz. átirattal) kérte a püspökség az ingatlant a hírszerzőktől hátrányos helyzetű családok elszállásolása, szociokulturális tevékenységek céljára. A kérés gyorsan megoldódott, április 28-án a 490. sz. átirattal az egyház elfogadta, hogy kormányhatározat döntsön az ingatlan átruházásáról. A kormányhatározat szeptember elejére meg is született. Minderről hivatalos iratok tanúskodnak, az viszont szinte hihetetlen, hogy az átruházásról semmit nem tudnak még ma sem Kőröspatakon. Tegnap Ana Diana Panaite jegyzőnőt kérdeztük – ő 2011-ben is tisztségben volt –, de azt mondta, nem tud róla, hogy az ortodox egyháznak adminisztrációban lévő vagyona lenne Kőröspatakon, a községi nyilvántartásban sem szerepel. Kisgyörgy Sándor polgármester is meglepődött: semmit nem tud községbeli ortodox egyházi fennhatóságú tulajdonról, mi több, azt sem sejtette, hogy korábban a hírszerző szolgálat kezelésében volt a község egyik ingatlanja... Mindennek utána kell járnia – jelentette ki. Újabb adomány
Az ortodox egyház kegyeit továbbra is keresi a kormány. Az elnökválasztási kampány dandárjában, a hétfői Hivatalos Közlönyben (745. sz.) jelent meg a 866-os határozat, mellyel Moldova és Bukovina Érseksége ingyenesen kapott tulajdonba a Ceahlău községhez tartozó Durău faluban hat villát és egy polivalens termet. A villák egyenként több mint 150 négyzetméteresek, a terem 4500 négyzetméter. Az ingatlanok eddig a felekezetek államtitkárságának kezelésében voltak, 1990-től az illető érsekség ingyenes használatában: idősek és ellátás nélküli személyek védelmére szakosodott létesítmény alapítására, ahol közhasznú kulturális eseményekre is sor kerülhet. Ezek az események a közmorál erősítését, a nemzeti és felekezeti megbékélést hivatottak szolgálni. A polivalens termet országos és nemzetközi ökumenikus központ működtetésére használhatta eddig is az érsekség – adta hírül a központi sajtó.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Felemelkedni és gyarapodni
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta. 
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben. 
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk. 
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket. 
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kegyeleti hely Kovásznán
A Mária évében dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek október 18-án szabadtéri szentmisét mutatott be, és felszentelte a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis életvédő társaság által készíttetett Magzat keresztútját, mely a meg nem született gyermekeknek állít emléket Kovásznán, a Timár utca 39/C szám alatt.
A kegyeleti és kiengesztelődési hely XV kőből készült stációból áll a Kovács család Cserekertjében, a Piliske-Barta oldalban. A szentmise után dr. Kovács Zita gyermekorvos, az életvédő társaság elnöke részletesen ismertette a kegyeleti hely létrejöttének történetét, azt a rendkívüli eseménysorozatot, amely ezt indokolttá tette, és mindenkinek megköszönte a segítségét, aki anyagilag, háttérimával vagy bármilyen más formában segítette. László Károly színművész gyermekcsoport kíséretében kis előadást mutatott be Igent az életre! címmel. 
A rendezvényen részt vett Potyó Ferenc érseki helynök, Kovács Gábor esperes-kanonok, kovásznai házigazda, msg. Csató Béla pápai káplán, Bartos Károly kézdisárfalvi plébános, Faragó István kőhalmi plébános, Péter Sándor nyugalmazott plébános és Bazsó-Dombi Attila görög katolikus parókus. A cégtáblakő talapzatába három, Medjugorjéból hozott követ ragasztottak, ahonnan az inspiráció jött. A  sepsiszentgyörgyi Caritas által készíttetett tulipános kapu az életet jelképezi. Az eseményt közvetítette a Mária Rádió és a Duna Televízió. 
Az életvédő társaság célja, hogy ezentúl hetente, minden szerdán 16–17 óráig elvégezzék a keresztutat, melyre az érdeklődőket imádkozni, kiengesztelődni hívják. Bármikor egyénileg is látogatható, és szeretnék bekapcsolni a Mária Útba.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenki kalendáriuma
Ismerkedjünk Háromszék természeti kincseivel
Hamarosan a Székely Nemzeti Múzeumban is meg lehet vásárolni a több mint két héttel ezelőtt napvilágot látott Háromszék természetkalendáriumát. A 260 oldalas kiadvány már beszerezhető Baróton is, Erdővidék Múzeumában, nemsokára pedig Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Kolozsváron is kapható lesz a megye természeti kincseit – a teljesség igénye nélkül – bemutató értékes kötet.
A most megjelent kötetnek van egy „kistestvére” is, amelyet tavaly februárban mutattak be. Nagy Tünde, a bővített kiadvány szerkesztője elmondta, már a kicsi készültekor felmerült egy terjedelmesebb könyv kiadásának ötlete, mivel nagyon nehéz volt kisméretű formátumban, 50 oldalba belesűríteni Háromszék természeti értékeit. A Háromszék kis természetkalendáriumát 500 példányban, ingyenesen terjesztették, iskoláknak is jutott belőle, illetve olyan diákoknak osztották szét, akik a természettudományok területén jó eredményeket értek el, versenyeken jól szerepeltek.
– A mostani 260 oldal is a teljesség igénye nélkül állt össze. Ide egyrészt azok a fajok kerültek be, amelyekkel gyakrabban találkozhatunk, mindez hónapokra leosztva, másrészt egy pár ritka faj is helyett kapott, amelyeknek leginkább a nyomaival találkozhat a természetjáró, mint például a hiúz. De ott van a mocsári béka is, meglehetősen ritkaságszámba megy, hogy valaki lencsevégre kapja ezt a kétéltűt párzási időszakában, amikor azúrkék nászruhát „ölt” – tájékoztatott a háttérmunkáról Nagy Tünde.
A kiadvány elsősorban ismeretterjesztő jelleggel és céllal készült, hangsúlyt fektettek arra, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsák. Ez a törekvés elsősorban a nyelvezetben jelenik meg, hiszen a kalendárium anyagait a három szerző – Dombi Szilvia Helga, Gaál Zsuzsanna és Majos Andrea Aranka – olvasmányosan, élvezhetően írta meg. A Háromszék természetkalendáriuma ezer példányban jelent meg, 26 fotós és hobbi-természetbúvár 445 alkotását lehet megcsodálni benne; ők 95 százalékban háromszékiek. Az ötlet megszületésétől a kész kötetig több mint egy év telt el, hiszen az egyes fajok fotózása időigényes feladatnak számított, a természetfotózás köztudottan sok türelemmel, a megfelelő pillanat kivárásával jár.
A kalendárium 65 lejért Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Művelődési Központ Szabadság tér 2. szám alatti székházában is megvásárolható, hétköznapon 9 és 15 óra között. Támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Fundamentum Egyesület. A könyv megjelenését a Bethlen Gábor Alap finanszírozta, kiadója a Háromszék Vármegye Kiadó. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Igen az autonómiára
Kovászna város tanácsának többsége is elfogadta az autonómiaigényt kinyilvánító határozattervezetet, mely szerint kérik a Székelyföld nevű, önálló státussal bíró régió megalakítását; igénylik Románia kormányától a kisebbségi jogok biztosítását érintő nemzetközi vállallások betartását; kérik, azokon a településeken, ahol a kisebbség részaránya meghaladja a tíz százalékot, az illető kisebbség nyelve is váljon hivatalossá.
A döntést az RMDSZ-frakció 11 igen szavazatával fogadták el, a román pártok képviselőinek öt voksa ellenében. A tervezetet korábban a polgármesteri hivatalban függesztették ki, bárki hozzászólhatott, véleményt mondhatott – de senki nem élt ezzel a joggal. Az ülésen egy képviselő úgy értékelte, ha nincs hozzászólás a tervezethez, senkit nem érdekel, tehát vissza kell vonni azt, Thiesz János polgármester viszont úgy látta, az, hogy senki nem szólt hozzá a tervezethez, azt jelenti, hogy mindenki elfogadja. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke érdeklődésünkre elmondta: ismerete szerint eddig 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el hasonló határozatot. Gazda hangsúlyozta: az SZNT fontosnak tartja, hogy a kovásznai határozat is eljusson a prefektúrához, az EU Régiós Bizottságához, az Európa Tanács parlementi gyűléséhez, az ENSZ Emberjogi Tanácsához. Szükség van arra, hogy a székelység autonómiaigénye minél szélesebb körben ismert legyen – hangsúlyozta az elnök.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Széljegyzet a szegénységünkről
A bukaresti lapok, de még inkább a politikusok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a székelyföldi megyék az ország legszegényebb megyéi. Grafikonok jelennek meg, bemutatva az adatokat, amelyek igazolják állításaikat, legutoljára például azt, hogy az országos nettó kereset Hargita megyében a legalacsonyabb! Ami igaz is. Hogy milyen céllal írják mindezt, tudjuk. Viszont az okokról, hogy ez miért van így, már keveset írnak. A napokban például kisebb botrányt okozott, amikor kiderült, hogy a kiflit és tejet egyenesen Tordáról hozzák. Emlékeznek még a híres „borvíz útja” programra? Mit gondolnak, ott ki volt a főpályázó? Talán Hargita megyei cég? Vagy egy olyan megyéből való, ahol borvizet sem láttak? Döntsenek önök, kedves olvasóim. Szinte törvényszerű, hogy a legtöbb ilyen pályázatot olyan cégek nyerik meg, amelyek az ország más megyéiből kerülnek ki. Ők megnyerik a pályázatokat, lefölözik a pénzt, majd újabb pályázatot hirdetnek az alvállalkozók számára, amelyek majd elvégzik a munkát. A pénz töredékéért. És ezek vagyunk mi! Vagyis a Hargita vagy Kovászna megyei cégek.
De ott van például a borvíztöltők ügye is. A borszéki tulajdonosi köre ismert. Többnyire bukarestiek.  Kevésbé ismert viszont a Kovásznán lévő borvíztöltöde tulajdonosi köre. Mit gondolnak, ott ki a tulajdonos? Nos, a kovásznai borvíztöltő bérlője vagy tulajdonosa a Moldovai Köztársaságból érkezett. Ahelyett, hogy Kovászna városa lenne a tulajdonos. Ezt jelenti, ha nem rendelkezünk saját erőforrásainkkal. És persze az 500 ezer lejes évi forgalmat lebonyolító cégek Bukarestbe adóznak. Hogy az olyan stiklikről ne is beszéljünk, amilyenek a privatizáció idején történtek. Amíg a nagyprivatizáció zajlott, egy kormányhatározattal kötelezték a közjegyzőket, hogy a privatizáció során keletkezett bevételeiket állami számlára utalják...
És lehetne sorolni napokig az ilyen történéseket. Pedig én nem is vagyok „szakmabeli”. Vagyis vállalkozó, aki nap mint nap ilyen törvényekbe ütközik. A nagyobb cégek, amelyek „adtak magukra”, bukaresti irodákat tartottak s tartanak fenn. Mert másképp nem boldogultak, boldogulnak. Ezernyi csatornán folyik el az itt megtermelt jövedelem. És így lett Ilfov megye meg Bukarest az ország leggazdagabb vidéke. A nyugati megyék pedig azért, mert a magyar infrastruktúrát használják. Magyarország határ menti megyéi a legszegényebbek, mert az olcsóbb munkaerő okán mindenki itt telepedik meg. Belső-Erdély pedig stagnál. S ha azt hiszik, hogy véletlenül történik mindez, akkor ki kell mondani, nem. Tudatosan történik, ahogy már történt a két világháború között is. Amikor az erdélyi megyék a moldvaiakénak vagy havasalföldiekének többszörösét adózták. Voltak megyék, amelyek a tízszeresét. Huszonöt év elteltével ott tartunk, ahol a rendszerváltás előtt is voltunk, itt a legrosszabbak a közlekedési viszonyok. Az autópályák – amelyek a fejlődést jelentenék – elkerülnek, ahogy az országos fejlesztések is. Ráadásul a szemünkbe is mondják, hogy szegények vagyunk! Mintha mi tehetnénk róla. Mintha mi ezt nem tudnánk
Lőrincz György
Székelyhon.ro

Háromszéki RMDSZ-vezetők: Mocskos kampány volt
Megköszönte a Kelemen Hunorra leadott szavazatokat és a jelenlétet is az RMDSZ háromszéki területi elnöke, és külön kiemelte a legjobban teljesítő településeket, ugyanakkor kemény kritikát is megfogalmazott a magyar versenypárt ellen. Tamás Sándor a tegnapi kiértékelőn az eddig történtek összegzése mellett a következő időszak teendőit is felvázolta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pedig kiegészítette az elhangzottakat.
Ahogy azt előre jeleztük, Háromszéken a választási részvétel magasabb volt, mint a 2009-es elnökválasztáson, illetve az idei EP-választásokon: ezúttal 79 469-en szavaztak a megyében, ami 43,12 százalékos arány. Ebből 38 773 voksot Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kapott, ez az érvényes választólapok 50,41 százaléka. Kovászna mellett Árkos, Sepsibodok, Előpatak, Málnás, Réty, Kommandó, Zágon, Esztelnek és Kézdialmás lakossága szavazott 50 százalék fölötti létszámban – közölte Tamás Sándor.
Az EMNP jelöltjére, Szilágyi Zsoltra 7619-en pecsételtek abban a megyében, ahol 31 ezer támogató aláírást gyűjtött be, még abban a mindössze két erdélyi faluban is alulmaradt, ahol EMNP-s a vezetés: Maksán Kelemen 284, Szilágyi 60, Nagyborosnyón Kelemen 593, Szilágyi 80 szavazatot kapott; ez becsületbeli kérdés, és ebben is megbukott a Néppárt.
A háromszéki magyar voksok 84 százalékát Kelemen Hunorra adták le, és csak a maradék 16-ot Szilágyi Zsoltra. Többévi teljesítményt nézve pedig még rosszabb a helyzet: 2007-ben, amikor megjelent az RMDSZ ellenzéke, az EP-választáson versenytársként fellépő Tőkés László még mintegy 32 ezer szavazatot kapott, a 2008-as helyhatósági választásokon az RMDSZ versenypártja 22 ezret, 2012-ben a helyhatóságin 19 400-at, a parlamentin 10 ezret – sorolta Tamás, aki szerint a számok is bizonyítják, hogy nem lehet folyamatosan széthúzásra alapozni, nem lehet a Székelyföldet duzzogva építeni. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a magyar ellentábort, de e beszédes kudarcok sorozata után remélhetőleg belátják tévedésüket, és a józan eszükre hallgatnak. A kampány alatt tartózkodtak a visszavágástól, noha az EMNP folyamatosan szapulta az RMDSZ-t, „a válaszadás ideje azonban vasárnap este kilenckor eljött”, és a székelyföldi magyarok nagy többsége „a józan ésszel és bátorsággal fölvértezett” jelöltre szavazott. A kampány nem volt jóízű, méltatlan támadások érték az RMDSZ-t, amiért az ellenjelöltet terheli a legnagyobb felelősség, hiszen a főleg az utolsó héten folytatott mocskos kampány egyik következménye az, hogy a magyarok egy része távol maradt, más része pedig román jelöltekre voksolt – fejtegette Tamás Sándor, aki azt is kétségbe vonja, hogy a Szilágyi indulását támogató 31 ezer aláírás valós, hiszen a valóságban negyedannyian sem álltak mögötte. Az emberek érzik, hogy ki mond igazat, és be is bizonyosodott, hogy a parlamenti választáson hangoztatott 6:3-as elmélet is öncsalás volt, a nagy garral beharangozott Mikó Imre gazdaságfejlesztési tervből sem született bár egy megvalósítás, most pedig a kétséges támogatottság ássa alá a néppárti vezetők szavahihetőségét. Nem helyes az út, amelyen jártak – szögezte le a megyei RMDSZ-elnök, és hangsúlyozta: értékválasztás történt, az RMDSZ jelöltje komoly esélyt kapott arra, hogy Székelyföld ügyét képviselője, a következő időszakban erre kell összpontosítani. A székely emberek méltóságát infrastrukturális fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel, az egészségügyi rendszer korszerűsítésével, biztonságos társadalmi berendezkedés megteremtésével, a jövő előmozdításával lehet visszaadni, ez a következő feladat – mondta végül.
Antal Árpád főként a kampányról beszélt, amelyhez hasonlóan mocskos, negatív küzdelmet legutóbb a 2008-as helyhatósági választásokon látott – ez esetben viszont meglepte, hiszen bizonyos értelemben tét nélküli a magyar verseny a román elnökválasztáson. Szerinte semmi értelme nem volt az utolsó napok szórólapozásának, plakátfestésének, falfestésének – olyanforma cselekvés ez, amikor az egyik csapat 8:1-re vezet (és ez a jelenlegi RMDSZ–EMNP arány), a 89. percben azonban a vesztésre állók még megpróbálják eltörni a nyerő csapat kapitányának a lábát. Antal is úgy véli, hogy a magyar–magyar verseny inkább demobilizáló, mint mobilizáló hatással volt a magyar választókra, ennek ellenére fontosnak tartja végiggondolni, hogy milyen együttműködést lehet tető alá hozni az erdélyi magyar szervezetek között. Újra kell gondolni a viszonyt, elsősorban a Székely Nemzeti Tanáccsal, mert Izsák Balázs elnök az utóbbi napokban civilből pártpolitikussá lépett vissza – vagy előre, kinek-kinek tetszése szerint –, és ezzel az elmúlt években betöltött szerepét tovább már nem tudja hitelesen képviselőni. Ez nagy kár, mert „mi az elmúlt években a lövészárkok betemetésén dolgoztunk”, és ezt a lehetőséget kompromittálta az SZNT. Antal szerint a hitelét vesztett Néppárttal sem lesz könnyű egy ilyen lejárató kampány után egy asztalhoz ülni – kínos helyzet, hogy támogatóik háromnegyede nem szavazott Szilágyira, s még kínosabb, ha a támogatói aláírások nem valódiak –, de távlatilag nem zárkóznak el tőle.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Híres lett a műkedvelők fesztiválja
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Kórustalálkozó Kovásznán
Az ének közösségformáló ereje
Vasárnap 14. alkalommal tartották meg a helyi kórusok találkozóját. Ezúttal a központi református templom adott otthont a rendezvénynek, a házigazda a belvárosi református egyházközség férfidalárdája volt.
A zsúfolásig megtelt templomban hat kórus lépett fel. Először az Antal Ernő vezette háziak énekeltek, őket a Kercsó Ferenc által irányított katolikus vegyes kar, a Gyerő Katalin által vezetett ifjúsági énekkar és a Hozsánna kamarakórus, Szántó Kinga karnagy Pastorala kórusa, valamint a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kórusa, a Schola Patrona Hungarorum követte.
Antal Ernő és Balogh Zoltán esperes kérdésünkre elmondták, örülnek, hogy a fürdővárosban aktív a kórusmozgalom, és az egyházi rendezvények mellett, a különböző ünnepségeken is szerepelnek a kóristák. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Segítség érettségizőknek
Ingyenes felkészítőt tartanak januártól Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a megyeközponti Amőba Alapítvány közös szervezésében érettségi előtt álló diákoknak románból és matematikából. Az ötvenöt órás programot szombatonként szervezik négyórás tömbökben.
Tavaly először szervezett az Amőba hasonló felkészítőket, akkor csak Sepsiszentgyörgyön hatvan diák számára. Bereczki Barna, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, elsősorban azokat a végzősöket fogadták, akik a próbaérettségin 3-asnál nagyobb jegyet értek el románból és matematikából, közülük többen nyárig hetesre javítottak. Idén bővítik a programot a megye négy városára, tizenegy, egyenként tizenöt-húsz tagú csoport indítását tervezik januártól. December 16-án felmérik a jelentkezők készségeit, és karácsonyig összeállítják a csoportokat, hogy az új évben elkezdhessék a felkészítést. Az első órákon a tanulás módszertanával ismertetnék meg a diákokat, mert a szervezők szerint az iskolában nem igazán készítik fel a tanulókat arra, hogyan tanuljanak hatékonyan. A felkészítőn érettségi tételeket oldanak meg, a tevékenységek interaktívak, a diákok a szülők beleegyezésével vehetnek részt a programban. A jelentkezéseket december 16-áig fogadják az office@amoba.ro e-mail címen, illetve az említett négy város magyar középiskoláiban.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vitéz lélek Kovásznán
Ismét színpadon a Pokolsár Egyesület
Új darabbal lép színpadra a kovásznai Pokolsár Egyesület egykori diákszínjátszókból álló csoportja: péntek este fél nyolctól a fürdővárosi Művelődési Központban mutatják be Tamási Áron Vitéz lélek címet viselő „komoly játékát”.
A harminc év után újra szereplő egykori diákszínjátszók tavaly Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjával mutatkoztak be először a közönségnek. Az akkori darabot, akárcsak a jelenlegit, Gazda József rendezte, aki diákkorukban a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpadot vezette.
Ambarus Gábor, a Pokolsár Egyesület titkára kérdésünkre elmondta: reméli, ez a produkció is legalább akkora népszerűségnek örvend majd a fürdővárosban, mint az előző. A Vitéz lélek című művet a kovásznai fellépést megelőzően bemutatták már Pákéban és Cófalván, ahol elnyerte a közönség tetszését.
Szereplők: Ferencz Botond, Kovács Zsolt, Szántó István, Ferencz Kinga, Szász Attila, Tökbandi Rita, Berecki Árpád, Fejér Enikő, Madarasi Rita, Tökbandi Barna, Opra László, Fejér Előd és Ráduly Attila. Rendező: Gazda József, a rendező munkatársa Berecki Árpád. A belépő a helyszínen, illetve a művelődési házban vásárolható meg.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újból belevágnak a Kőrösi-múzeum alapításába
Lendületet vehet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-emlékmúzeum létesítése. A kezdeményezők újból gyűjtésbe kezdenek, úgy vélik, karácsony környékén beindulhat az adományozás, ami a következő hónapokban is folytatódhat. Ha minden jól alakul, jövő évben akár tető is kerülhet az épületre – ez esetben már könnyebb lesz az építkezés folytatása. A Csoma-múzeum alapításának lépéseiről Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke és Thiesz János, Kovászna polgármestere számolt be lapunknak.
A Csoma-múzeum alapításának gondolatáról először a Kőrösi Csoma Sándor-emlékkönyv első kötetében olvashattunk, de a múzeum, emlékhelyek létesítésének szándéka szerepel az 1990-ben alapított Kőrösi-egyesület célkitűzései között is az évente megrendezendő Kőrösi-konferencia megszervezésével egyetemben. Eredetileg Kovásznára képzelték el az emlékmúzeumot, de az események úgy adták, hogy a Kelet-kutató szülőfalujában, Csomakőrösön, szülőházának feltételezett helyén épülhetett meg az emlékház.
Kovásznán a belvárosi református egyház ajánlott fel telket az ingatlan megépítésére, a megkötött, szimbolikus értékű, hosszú távú bérleti szerződés száz évre szól – idézte fel Gazda József. A múzeum terve is elkészült. Több műépítész neve szóba került, Gazda elsőként Makovecz Imrét kérte fel a munkára, a tervező azonban nemet mondott. Korábban több tervet készített erdélyi megrendelésre, az épületek egyike sem épült fel. Megfogadta: amíg ezek nem valósulnak meg, nem tervez több erdélyi épületet. Segítségére azonban számíthattak: a Makona tervezőcégénél dolgozó Csernyus Lőrincet ajánlotta a terv elkészítésére, saját irányítása mellett. A Csernyus-terv meg is született. Közben elkezdődött a pénzgyűjtés. Különböző értékű téglajegyeket bocsátottak ki. A Magyarok Világszövetsége segítségével a világ negyven országában folyt a népszerűsítés. Az eredmény azonban elmaradt a várakozásoktól. Csak annyi pénz gyűlt össze, amiből elkészülhetett az alap egy része, némi téglát, faanyagot vásároltak, leelőlegeztek 12 tonna cementet. Csalódást hozott számára a téglajegyakció sikertelensége – vallotta be Gazda. Időközben, 1997-ben környékbeli vállalkozók segítségével felépült Csomakőrösön az emlékház – Kovásznán viszont pénzhiány miatt teljesen leállt a munka. Öt-hat évvel ezelőtt, Lőrincz Zsigmond polgármestersége idején volt egy újabb lobbanás, de érdemi előrelépés nem történt. Budapesten is alapítványt hoztak létre, ott egymillió forint került a bankszámlára.
Most Thiesz János polgármester kezdeményezte a múzeumlétesítés munkájának folytatását. Átnézte a már elkészült tervekre alapozott költségvetést, és belátta: azt az összeget nehéz lesz összegyűjteni – tájékoztatott. Ezért javasolta, javítsák át a tervet, szűkítsék a költségvetést. Az elképzelést elfogadta a Kőrösi-egyesület. Szász Veress Attila kovásznai műépítészt kérték fel a módosításra. Az új terv elkészült, mégpedig ingyen, a múzeum létesítéséhez hozzájáruló adományként. A 345 négyzetméteres épület és a környező park, kerítés a költségvetés szempontjából nem elérhető: 150–160 ezer euróra van szükség. Az újratervezés során lemondtak az épület emeletére tervezett Gazdáné Olosz Ella-emlékszobáról, a vendégfogadást lehetővé tevő szobákról, fürdőkről. Thiesz új ötlettel rukkolt elő: az alagsorban építsék meg Csoma Sándor tibeti szobájának mását. Gazda jónak találta az elképzelést, elmondta, bár járt abban a szobában, de sajnos az ott készült fényképei elvesztek. Zanglában relikviaként őrzik a 2 x 2,5 méteres „lyukat”. Csak különleges alkalmakkor, jeles vendégek számára nyitják ki, különben pecsétes lakat áll a bejáraton.
A pénzszerzés módozatairól is szó esett a megbeszélésen. A Kőrösi-egyesület kapcsolatrendszerének felhasználásával gyűjti a forrásokat, a polgármesteri hivatal és az egyesület közösen keresi meg a lehetséges adományozókat. Felkutatják a pályázati lehetőségeket, a testvérvárosoktól, egyházaktól is támogatást kérnek. A Csoma-konferenciák „kivitték” Csoma Sándort a világba, bíznak benne, ez is támasz lehet, hogy segélykérésük értő fülekre találjon. Az érkező pénzek külön számlára kerülnek, ezeket csak pontos elszámolás alapján használják majd fel. A leendő múzeum berendezésének egy része már elkészült. Az UNESCO a Kőrösi Csoma Sándor-életutat a világörökség részévé nyilvánította – ez alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia keleti részlege vándorkiállítást indított útjára. Ha elkészül a múzeum, a kiállítás anyaga itt ér utolsó, végső állomására. A terv sikere, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-múzeum megszületése az adományoktól függ. Kovászna, Háromszék, Erdély, Magyarország, az egész világ magyarsága hozzájárulhat az eredményhez.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az elesettség relativitása
Románia lakosságának közel felét fenyegeti a szegénység
Az Eurostat közleménye szerint az Európai Unió lakosságának 24,5 tized százalékát, 2013-ban több mint 122 millió embert érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség. 2013-ban öt olyan tagállam volt, ahol a lakosságnak több mint harmada él szegénységben. Bulgáriában 48, Romániában 40,4, Görögországban 35,7, Lettországban 35, Magyarországon 33,5 százalék volt ez az arány.
 Kézdivásárhelyen jelenleg 80 család kap családi pótlékot – ez akkor jár, ha az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az 530 lejt. A családtagok bevételétől függően ez az összeg 33 és 260 lej között mozog. Szociális segélyben 40 egyedülálló személy vagy család részesül. Ennek értéke 142 lej, de ha a jogosultnak más juttatása is van, akkor ebből az összeg kivonódik. A szociális kantinban 27 személy étkezik rendszeresen, ők a napi két adag ételt díjmentesen kapják, vagy jövedelmük függvényében egy részét kifizetik. Egyet számoltunk: például egy négygyerekes család, ahol az egyik szülő sem dolgozik, és az egyik gyermek két év alatti, 486 lej szociális támogatást vehet fel, emellett pedig a szociális konyhán havi 1260 lej értékben kapnak ételt.
Szegények a szegények?
A témával kapcsolatban megkérdeztük Tankó Vilmost, a sepsiszentgyörgyi Közösségfejlesztési Igazgatóság, ismertebb nevén a szociális iroda vezetőjét, aki elmondta, az UNESCO szerint globális szinten az tekinthető szegénynek, aki naponta kevesebb, mint 2 euróból kénytelen megélni. 
– Ha ebből a szemszögből közelítjük meg a szegénység kérdését, akkor sok nélkülöző ember van a megyeközpontban. Egy másik kategória a szociális segélyen élőké, ez Sepsiszentgyörgyön mintegy 250 családot jelent, de legalább ugyanennyi család azért nem részesül támogatásban, mert például lejárt a személyi igazolványuk, vagy nem fizették ki a büntetésüket – válaszolta Tankó.
Szegények, akik családi pótlékban részesülnek, ilyenek például a gyereküket egyedül nevelő édesanyák. Viszont az is egy szegénységi mutató, ha valaki fűtéstámogatásban részesül.
A kovásznai helyzet
A kovásznai polgármesteri hivatal szociális irodájának alkalmazottjától, Bartha Noémitől megtudtuk, mintegy nyolcvan család (ami közel 500 személyt jelent) részesül szociális támogatásban, ők javarészt romák (bár sokan nem annak vallják magukat). Fűtéspótlékra pedig az előző évek standardjai szerint körülbelül 800 család számít. A fürdővárosban a szegény gyerekeket a Kiwanis Klub kovásznai szervezete is szokta segíteni, ők különböző jótékonysági akciókat szerveznek, például városnapokon saját készítésű kézműves tárgyakat, begyűjtött ruhákat árusítanak, és az összeget a rászoruló gyerekek megsegítésére fordítják.
A szegénység árnyalatai
A szegénységet sokféleképpen lehet értelmezni Baróton és környékén is, konkrét képet kapni róla pedig alighanem lehetetlen. Ha puszta számadatokra hagyatkozunk, Baróton és a hozzá tartozó falvakban 78 család jogosult családi pótlékra, ami azt jelenti, ennyi gyermekes családban az egy főre eső jövedelem kevesebb, mint 530 lej. További 93 család szociális támogatást kap, ennyiben tehát alacsony a jövedelem vagy nincs egyáltalán. De hol kezdődik a szegénység, és ki a szegény? Azok, akiknek a napi betevőre sem futja, vagy azok, akik nem tudnak megfelelőképpen ruházkodni, netán azok, akik nem tudják közköltségeiket rendesen fizetni? Vagy azok, akik egy szűk tömbházlakásban kénytelenek lakni, vagy esetleg, akik nem engedhetnek meg maguknak évente legalább egyszer egy kirándulást sem?
A városban van, aki azt tartja, ha már nem lesznek a bányásznyugdíjasok, akkor lesz igazán jaj Barótnak, akkor fog majd a szegénység szembeötleni. Egyelőre a pénztelenség miatt egy élelmiszerbolt sem volt kénytelen bezárni, a szerdai használtruha-piacon a tumultus viszont mintha arra utalna, az embereknek már csak olcsó cikkekre van pénzük. Tény: hajléktalan nincsen a városban, a lakásárak alacsonyak (ez a pénztelenség jele), ám személygépkocsi egyre több furikázik az utakon.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A cenzor pillantása
 A cenzor – civilben a Központi Bizottság sajtóosztályának alkalmazottja – rám emelte tekintetét, majd szó nélkül felállt, és a megbízott főszerkesztő társaságában kivonult a vágóból. Az eset 1980-ban történt a TVR bukaresti magyar adásának szerkesztőségében. Pár hónapja vettek fel riporternek, s legyűrve a mostoha körülményeket – közvetlenül belépésem után a korábbi főszerkesztőnek mennie kellett, és minden támasz nélkül maradtam –, végre egy ember elé való riportot sikerült produkálnom. A kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceumról szólt, okos diákok és három tanár szólalt meg benne, köztük Fábián Ernő és Gazda József, kisebbségi nyelvhasználati gondokat is szóvá téve. Ezt „vizionálta” P. elvtárs, s bár nekem lesújtó pillantásán kívül egyéb nem jutott, véleményéről hétfőn értesültem, mikor riportom adásba ment, de úgy megvágva, megcsonkítva, hogy ráismernem is nehéz volt, s csak azt sajnáltam, hogy a nevem alatt sugározták azt, ami csak az enyém nem volt már.
Ez volt első közvetlen találkozásom a kommunizmusbeli „sajtószabadsággal”, az alkotmány szavatolta szólásszabadsággal, mindközönségesen a totalitarizmus cenzúrájával. Pár hónapon belül aztán be kellett látnom, olyan fordulat következett be az amúgy is aggasztó pártpolitikában, hogy az egy kezdő riporter kibontakozását nem teszi lehetővé, úgyhogy iparkodtam átnyergelni a nyomtatott sajtóra, s nagy szerencsémre egy másodvonalbeli, tehát kevésbé megfigyelt lapnál viszonylag jobb körülmények között kidogozhattam a magam stílusát és riporttípusát. A tévéadást rá négy évre valóban felszámolta a diktatúra, addig pedig halálra sanyargatta, s bizony már nem volt titok, hogy a kisebbségi kérdésben a kondukátor és a rendszer a totális jogfosztás és elüldözés felé vette az irányt.
Mindezt annak kapcsán idéztem fel, hogy az adást pár bátor ember ’89 decemberében ismét feltámasztotta, azóta is megvan, s a minap ünnepelte fennállásának kerek évfordulóját. Léte ma sem gondoktól mentes, de mai gondjai más természetűek. Kívánjunk munkatársainak jó munkát, helyeselve ama törekvésüket, hogy a hetvenes évek legjobb tradícióit is folytatni akarják – mai helyzetünk ugyanis ezt messzemenően indokolja.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A becsületesség és kitartás napjai
Számtalan eset szemlélteti, hogy a történelem sűrűjébe kerülő emberek egy része alig tehet róla, hogy nagy pillanatok nagy tanújává vagy egyenesen alakítójává vált. Gazda Árpád újságíró sem tartja magát hősnek, ám miközben nem tagadja, hogy időnként nagyon félt, ma is jó érzéssel eleveníti fel a becsületesség és kitartás napjait.
„A temesvári események tanulságaként mostanában leginkább az jut eszembe, hogy soha nincs vesztett ügy. Mert ha volt reménytelen helyzet, a temesvári napok egyértelműen azok voltak. Tőkés László és a körülötte lévő néhány ember azonban a lelkiismeretére és a szívére hallgatva, nem pedig előnyöket és hátrányokat mérlegelve ment előre a megkezdett úton, és lám, meglett az eredménye.”
Tháliától rádióig
Hogy ez az út a Ceauşescu-rendszer bukásához vezet, csak akkor tudatosodott a szereplőkben, amikor már bekövetkezett a bukás. Gazda Árpád szerint egyszerűen tisztességes, jó dolgokat akartak csinálni, amit a rendszer nem akart engedni. Számára a reformáció ünnepére 1988 őszén összeállított Dsida-előadással – amelyben a Thália Egyetemi Színpad néhány tagja is részt vett – kezdődött az a történet, amelynek során Tőkés László környezetébe sodródott, majd maradt. Egészen pontosan az előadás adventi megismétlését tartotta megengedhetetlennek a hatalom, a helyzetet pedig Szilágyi Zsolt – Tőkés László mai kabinetfőnöke, az EMNP korábbi államelnökjelöltje – temesvári garzonlakásában összegyűlve tárgyalta meg nyolc tháliás. Az igazi tét az volt, hogy vajon negatívan befolyásolja-e a Thália jövőjét az esetleges engedetlenség. „Demokratikus úton, szavazattal 6:2-arányban határoztunk úgy, hogy lesz második előadás.”
Esti egyetemre járó munkásként, templomba járó emberként ismerkedett meg Gazda Árpád a fiatal Tőkés László lelkésszel. „Hozzá szinte bármikor be lehetett térni, leülni, jókat beszélgetni a világ dolgairól. Nekem, az akkor nemrégen nagyvárosba kerülő, nyiladozó értelmű és érdeklődésű embernek nagyon fontosak voltak ezek a lehetőségek. Egymást vittük oda hozzá, így alakult az a mag, amely László ösztökélésére összerakta ezt a Dsida-előadást.” Az adventi fellépés valóban a Thália időleges betiltásához vezetett, és e botrány kapcsán hangzott el 1989 májusában első ízben Tőkés neve a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában. A meghurcolt diákok védelmezőjeként a lelkész levelet írt Papp László püspöknek, akinek válasza azonban durván elutasító volt, amelyben megrója lelkészét, hogy templomi szereplésre használta fel a diákokat. Elevélváltást olvasták be a rádióba, innen kezdődött Tőkés személyének magyarországi mediatizálása.
A lelkész környezetében lévők természetesen tudtak Tőkés egyéb közéleti szerepvállalásairól is, hiszen az ő temploma igazi közéleti fórumot jelentett. Gazda szerint épp abban rejlett Tőkés forradalmisága, hogy semmiből nem csinált titkot. Az istentiszteletek végén a hirdetések címszó alatt beszámolt a gyülekezet tagjainak arról is, hogy az esperesi ülésen nyilatkozatot fogadtak el a falurombolás ellen, vagy éppen két nappal korábban beidézték a Szekuritátéra, ahol erre és erre próbálták rávenni. A Szekunak minden bizonnyal gondot jelenthetett ez az általános beavatás, hiszen gyakorlatilag lehetetlen volt azonosítani, ki juttatja ki az információkat a Magyar Rádiónak a több száz templomba járó közül. „A nyilvánosság eszközének tudatos alkalmazása mellett sok információt vissza is tartott, bizonyára azért, hogy szélsőséges helyzetben ne sodorjuk bajba sem őt, sem magunkat. Így például nem tudtunk a Panoráma-interjú elkészültéről, de arról sem, milyen módon jutnak ki a vele kapcsolatos információk külföldre. Később, amikor napokon keresztül vertek és vallattak a rendőrségen, majd a börtönben, szinte hálásan gondoltam erre az óvatosságára.”
Egy kilakoltatás tanúi
A temesvári parókiáról való elhelyeztetése után Tőkés László tulajdonképpen illegálisan maradt a gyülekezet lelkésze. Furcsa dolgok következtek, érkezett például az új lelkész istentiszteletet tartani, ám Tőkés öt perccel hamarabb megkezdte azt, már a szószéken állt, amikor utódja belépett a templomba. Felszólították a parókia elhagyására, amit elutasított, ebben az ügyben aztán bírói határozat született a kilakoltatásról, amelynek határidejét 1989. december 15-ében szabták meg. A december 10-i istentiszteleten Tőkés hívta a gyülekezetet, hogy legyen tanúja a kilakoltatásnak.
„December 13-án megfenyegetett a Szekuritáté. Két hete már nem lehetett bejutni Tőkéshez, valaki viszont élelmiszercsomagot akart általam bejuttatni a házba. Sikerült is, de csak nagy konfliktus árán. Ahogy az épülethez értem, az ott parkoló autóban figyelő szekusok visszaráncigáltak az utcára, kiabáltak velem, igazoltattak. Akkor viszont megjelent az ablakban Tőkés Edit, aki velük kezdett kiabálni, hogy hagyjanak békén. Visszaültek a kocsiba, én meg feldobtam a zsákot az ablakba. Megfenyegettek, hogy ezt még megkeserülöm. Másnap, december 14-én a munkahelyemen kerestek, de én az egyetem miatt előzőleg fizetés nélküli szabadnapot vettem ki arra a napra, így nem találtak ott.”
Gazda nem tartozott az elsők közé, akik december 15-én a paplak elé érkeztek. Tőkés időről időre megjelent az ablakban, megköszönte a szolidaritást. A tömegben egyszer csak megjelent másodmagával Temesvár polgármestere, hogy tárgyaljon a lelkésszel. A bent elhangzó mondandók hitelességét igazolandó néhány embert magukkal is vittek a lakásba, közöttük volt Gazda Árpád is. „Tőkés életkörülményei felől érdeklődtek, majd megígérték, hogy beüvegezik az ablakokat, hozatnak fát, orvos láthatja a várandós Tőkésnét. Cserébe azt kérték, hogy László küldje haza az embereket. Mire ő azt válaszolta: a tömeg csak akkor megy el, ha eltekintenek a kilakoltatástól. Estére ugyan kiürült a tér, másnap én már korábban visszamentem, rögtön bementem a lelkészi lakásba, és az egész napot ott töltöttem.”
Börtön után, tévé előtt
A Tőkés melletti szolidaritás december 16-án alakult át rendszerellenes tüntetéssé, a Ceauşescu-ellenes szlogenek azonban aggódással töltötték el a bentlévőket. „Azt hittük, szekusprovokációról van szó, s a kilakoltatási ügy könnyen rendszerellenes izgatási üggyé változhat.”
Éjjel kettő körül határozták el, hogy megpróbálnak pihenni, a Tőkés-házaspár már két napja nem aludt, iszonyú fáradtak voltak. Előtte még megbeszélték, hogy ha megpróbálják rájuk törni az ajtót, felmenekülnek a templomba. „Ahogy elkezdődött az épület ostroma, egy létra segítségével menekültünk fel a sekrestyébe, Lászlóval, a feleségével és a sógorával, de elég hamar betörték a templom ajtaját, és elvittek bennünket. Már a kisbuszban elkezdtek verni, ez folytatódott a Szekuritaténál, ahol néhány katona vert tovább. Meglepően hangozhat, de nem fájt a verés. Ma sem tudom, miért nem: a magas adrenalinszint miatt, vagy a hit segített, hogy igazam van, én állok a jó oldalon. A 19-i nap volt a legnehezebb, akkor tíz órán keresztül vallattak, vertek és fenyegettek, hogy innen kezdve ilyenek lesznek a napjaim. Akkor nagyon féltem, hogy ilyen körülmények között meddig bírom még, elérkezik-e az a pillanat, amikor már olyat is kimondok, amit nem akarok.”
A maratoni vallatás után visszavitték a szobába, közben megkérdezték: mit akarsz, Magyarországra akarsz menni? „Végigfutott rajtam: 18 év börtönbüntetés vagy Magyarországon élni. S akkor azt mondtam, hogy igen, mennék. Visszavittek a szobába, lefeküdtem, s miközben rettegtem a további verésektől, a lelkiismeretemet is bántotta, hogy azt mondtam, ki akarok menni Magyarországra. Én, akit úgy neveltek, hogy itthon kell megtalálnom a boldogulásomat, megfutamodok. Ezt éreztem, és patakzottak a könnyeim...”
December 20-án változott a börtönőrök hangneme, a délutáni órákban már az is elhangzott, hogy talán kiengedik. Este aztán rabszállító autóval harmincas csoportokban kivitték a börtön utcájának végén lévő körforgalomig, s ott szabadon bocsátották őket. „Hazamentem, bekapcsoltam a magyar tévét, épp a Panoráma ment, amelyben Chrudinák Alajos tárcsázott valakit Temesvárról, aki beszámolt a helyzetről. Csalódásként értem meg, hogy még mindig csak Temesváron zajlanak az események. Úgy döntöttem, hazamegyek Kovásznára.”
A vonat 21-én reggel kigördült a temesvári nagyállomásról, majd megállt a kisebbik, déli állomáson. Hét szerelvény vesztegelt ott, tele dorongokkal felfegyverzett oltyánokkal, akiket a temesvári huligánok szétverésére hoztak. „Lehúzták az ablakokat, mi van Temesváron, érdeklődtek, mi meg elmondtuk nekik, hogy szó sincs huligánokról, forradalom van. A Ceauşescu-házaspár elmenekülését már én is otthon, Kovásznán néztem a tévében.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)