Első protestáns országos olimpia Nagyenyeden
Nagyenyeden tartották az első protestáns tantárgyverseny országos szakaszát. Korábban az iskolai vallásolimpia ökumenikus jelleggel zajlott, az idén viszont két csoportban, külön került sor az országos megmérettetésre. Kolozsváron éppen a napokban találkoztak a hittanvetélkedő versenyzői, a református, evangélikus és unitárius vetélkedőre pedig a hét első napjaiban Nagyenyeden gyűltek össze a diákok, 13 megyéből több mint százan. A díjakban sem fukarkodtak a szervezők, összesen hatvan díjat osztottak ki a legügyesebbeknek.
Nem is lehetett jobb választás a szervezők részéről, mint 2017. április 24. és 26. között, 500 évvel a reformáció után Nagyenyeden szervezni a protestáns felekezetek I. országos tantárgyversenyét. Abban a városban, amelyben teljes pompájában áll a majdnem 400 éves Bethlen Gábor nevét viselő református kollégium, és amely mindig is fontos szerepet játszott a protestantizmus életében, mert fogékony volt a megújulás szellemére. Igazolja ezt a tény, hogy a reformáció elveinek Erdélybe érkezésekor Enyed városa csatlakozott a reformációhoz, még ha nem is volt nyilvánvaló a különbség a lutheri és a kálvini konfessziók között. Nagyenyed protestáns várossá lett. A két reformátori irány szétválásakor szintén Nagyenyed ad helyet annak a zsinatnak, amely a szétválást kimondta 1564-ben és ezzel szervezetileg is létrejött az Erdélyi Református Egyház. Nagyenyed ma sem maradhatott ki a protestáns felekezetek életének fontos pillanataiból…
Erdély 13 megyéjéből 112 diák érkezett Nagyenyedre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessen. A protestáns egyházakat képviselő református, evangélikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Fehér Megyei Tanfelügyelőség és a Nagyenyedi Református Kollégium szervezte. A rendezvény ünnepi megnyitójára április 24-én hétfőn délután került sor a BGK dísztermében, a tulajdonképpeni versenyt keddre, a díjkiosztó záróünnepséget szerdára tűzték ki. Az ünnepélyes megnyitón meghívottak, szervezők, lelkészek, diákok hallgatták a buzdító ünnepi beszédeket. Az igehirdetési szolgálatot Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese végezte az olimpia vezérgondolataként megfogalmazott bibliai ige alapján: „Célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3, 14) A résztvevőket köszöntötte Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének igazgatója, Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének tanácsosa, Eugenia Marcela Dărămus, Fehér megyei főtanfelügyelő, Nicolae Bolea szaktanfelügyelő, Nagy Tímea kisebbségi tanfelügyelő, Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. Püsök Sarolta, az olimpia országos bizottságának elnöke ünnepi beszédében ez a vezérgondolat 1Kor 14, 13 volt: „Hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt”. Ennek alapján kifejtette, hogy a nevelésnek a teljes személyiségre ki kell terjednie: érzelmi, értelmi és akarati nevelésről beszélt. A jelenlevőket köszöntötte Iulia Adriana Oana Badea, Nagyenyed polgármestere is, és végül Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, a rendezvény házigazdája. Az ünnepi megnyitón fellépett a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense nevű régizene-együttese, vacsora után pedig a marosvásárhelyi Gordonka zenekar koncertje zárta a napot. Kedden a verseny izgalmai után a diákok Torockóra kirándultak, meglátogatták a torockószentgyörgyi várat, este megnézték a Ficfa Zenekar és a Fügevirág Néptánccsoport előadását, majd a táncházban mulatoztak. A szerdai eredményhirdetés és díjkiosztó között Mit jegyeztél meg az ittléted alatt? címmel tudásbörzét és kvízt szerveztek. Bízunk abban, hogy a diákok és tanárok számára nemcsak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét volt a Nagyenyeden töltött három nap.
Lőrincz Ildikó, vallástanár / Szabadság (Kolozsvár)

Indul az ötödik évad a Codespring Mentorprogramjában
Ahol mindenki nyer: diákok tapasztalatot, tanárok támogatást, a cég jó munkatársakat
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Informatika Tanszéke és a Farkas Gyula Szakkollégium meghívására a Codespring csapata nagy örömmel mutatta be idén is Mentorprogramját körülbelül száz érdeklődő diáknak – tájékoztat a cég közleményében. A terem zsúfolásig megtelt első- és másodéves diákokkal, olyan nagy volt az érdeklődés, hogy egyeseknek csak a földön jutott ülőhely.
Brem Walter, a cég ügyvezető igazgatója bemutatta az 1998-ban Kolozsváron alapított, 2009 óta Székelyudvarhelyen is jelen lévő Softechet, a Codespring tulajdonosát. Röviden vázolta a fontosabb mérföldköveket, és bemutatta a piaci trendeket és rendeket. Többek között arra biztatta a diákokat, hogy ne adják fel a tanulást egy vonzónak tűnő állás miatt, hanem használjanak ki minden olyan lehetőséget, mint a Mentorprogram, hisz ennek keretében elméleti tudásuk is gyarapodik, és a gyakorlatban is megtapasztalhatják, hogyan működik a csapatmunka egy szoftverfejlesztő cégnél.
Simon Károly projektmenedzser a Mentorprogram szintjeit, eddigi eredményeit foglalta össze néhány mondatban. A képzések a fejlesztési módszerekre, eszközökre és technológiákra fókuszálnak, összesen körülbelül 150 órában, több szinten: szakmai gyakorlatok, csoportos projektek, államvizsga dolgozatok, illetve magiszteri disszertációk megírásában nyújtott támogatás.
A Mentorprogram kiemelkedő hozadéka, amelyre a diákok mellett a cég is, a projektet irányító pedagógusok is rendkívül büszkék, néhány piacképes szoftver. Ezek közül az Argus félautomata fotózási alkalmazást, a Legendárium navigátort és a nagyon népszerű FestivApp okostelefonos alkalmazást emelnénk ki.
Az ötödik éve működő Mentorprogram keretében több mint 80 diák vett részt eddig. Sok 10-es záróvizsga és sikeres projekt mellett a tudományos diákköri konferenciákon is bemutatott projekteket díjazták, többet publikáltak is. Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a Codespring fiatal munkatársai közül több mint húszan a Mentorprogram kedvezményezettjei voltak diákkorukban.
Szabó Zoltán és Nagy Roland mesteris diákok a mentorprogramban résztvevő veteránok szemszögéből mesélték el, hogy számukra miért volt jó részt venni a projektben. Kelemen Bálint, a Mentorprogram koordinátora bemutatta azt a három projektet, amely az elmúlt félévben született, majd a jelentkezési feltételeket, elérhetőségeket, határidőket ismertette, hogy mindazok, akik kedvet kaptak a Codespringnél gyakornokoskodni, megtehessék. Az esemény folytatásaként diákok, mentorok és a cég jelenlegi vezető szoftverfejlesztői a Bulgakovban folytatták a beszélgetést, illetve a diákok számára kiírt, jelentős díjakkal honorált kvízjátékra is sor kerül.
A Mentorprogram működtetésével, a szoftverprojektek kivitelezéséhez biztosított infrastruktúrával és a tapasztalt szakemberek bevonásával a Codespring folytatni szeretné tehetséggondozó munkáját. Az együttműködésből minden fél nyer: a diákok tapasztalatot, gyarapodó szakmai életrajzot, a pedagógusok támogatást komplex oktatómunkájukhoz, a cég pedig kreatív és felkészült, gyakorlati tapasztalattal is rendelkező fiatal szoftverfejlesztőket. (További részletek a Mentorprogramról: https://edu.codespring.ro/) Szabadság (Kolozsvár)

Magyar akciócsoport a román egyesülési centenárium aláásására?
Biztonságpolitikai és kommunikációs szakemberekből álló csoportot hozott létre a Román Akadémia, amelynek az orosz propaganda felderítése és kielemzése mellett az állítólagos románellenes magyar „információs hadviselés" leleplezése is a feladata lesz.
Kutatócsoportot hozott létre a Román Akadémia az orosz és az állítólagos magyar propaganda ellen. Az Információs Hadviselést és a Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium (LARICS) névre keresztelt, szerdán bemutatott testület élére Dan Dungaciu marosvásárhelyi születésű szociológust, geopolitikust, volt külügyi államtitkárt nevezték ki, aki az akadémia politikatudományi és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézetét is vezeti.
A kutatócsoport tagjai közé biztonságpolitikai és kommunikációs szakértőket is beválogattak, többek között Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminisztereket, Iulian Chifu volt államfői biztonságpolitikai és külügyi tanácsadót, Antonia Colibăşanut, a Stratfor korábbi elemzőjét, illetve újságírókat is. Feladatuk az Oroszország által Romániában és Európában alkalmazott kommunikációs propaganda feltérképezése, elemzése és leleplezése lesz. Ioan Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora ugyanakkor a rendezvényen kijelentette: a Magyarország által alkalmazott propaganda ellen is fel kell lépniük.
Bár a propaganda-hadviselést elsősorban Oroszországhoz kötik, a rendezvény résztvevői szerint Magyarország is alkalmazza Románia ellen, hogy ezáltal valósítsa meg Erdéllyel kapcsolatos elképzeléseit. Dan Dungaciu szerint a destabilizációt célzó propaganda ott a leghatékonyabb, ahol csekély az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom. Megjegyezte ugyanakkor, hogy legalábbis kezdetben nem az úgynevezett „fake news", azaz álhírek felderítésével foglalkoznak majd, mivel az igencsak homályos fogalom. Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora felszólalásában a Magyarország által Románia ellen terjesztett állítólagos propagandával foglalkozott. Szerinte Budapest „kommunikációs és információs hadviselést" folytat Románia ellen, amely jövőre készül megünnepelni az erdélyi románok által 1918-ban megszervezett gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulóját.
Pop szerint Magyarországon állami hivatalt – ő osztályként (departament) emlegette – hoztak létre a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából megtartandó rendezvények megszervezésére. A történész azt állította, hogy ez a budapesti „különleges főosztály" kampányt kezdeményez a nagy román egyesülés közelgő 100. évfordulója megünneplésének aláásására. A rektor arról beszélt, hogy Magyarország az erdélyi identitásra, illetve az egykori létező autonóm Erdélyi Fejedelemség létezésének kihangsúlyozására építi kommunikációját, és az általa „információs háborúnak" nevezett állítólagos műveletek mibenlétéről is beszélt.
A történész szerint ennek a propagandastratégiának a része az autonómia történelmi megalapozottságának a hangoztatása, illetve annak a hangsúlyozása, hogy a történelmi Magyarország „szent föld." Pop szerint a magyar „propaganda" azt terjeszti, hogy a románok nem rendelkeznek ősi történelemmel, a vlah népnév pedig nem azonos a románnal.
A rektor az általa Budapestnek tulajdonított kommunikációs panelek között megemlítette azt is, amely szerint Erdély nem Románia, hiszen még száz éve sem tartozik Romániához, miközben történelme teljes időtartama alatt Magyarországhoz tartozott, így a Magyarországhoz fűződő történelmi kötelékei is erősebbek, mint a Romániához fűződő kapcsolatok.
Pop szerint a magyar „propaganda" része az is, hogy románul Hunyadi Jánost Ioannak kellene nevezni, nem pedig Iancunak, hiszen az eredeti neve János volt, de Budapestnek tulajdonítja azt a kezdeményezést is, hogy Kolozsvár román elnevezéséből tüntessék el az 1974-ben Ceaușescu által odabiggyesztett Napoca elnevezést. A BBTE rektora szerint Magyarország nemzetközi szinten azt terjeszti: az erdélyiek 1918-ban valójában nem is akartak Romániával egyesülni. Mindennek ellensúlyozására szükségesnek nevezte a „komoly oktatást", amely azonban szerinte mára már hiánycikké vált.
Különben a Pop által hivatkozott „kormányhivatal" nem más, mint a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 néven tavaly létrejött kutatócsoportja, amelynek célja monográfiákkal, konferenciákkal, dokumentumközlésekkel, idegen nyelvű publikációkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a tudományos közösség és a magyar közvélemény jobban megismerje az 1920-as trianoni békeszerződés pontos körülményeit. Lapunk úgy tudja, a kutatócsoport levélben ismertette valós tevékenységét a kolozsvári rektorral, felhívva a figyelmét, hogy számos állítása nem felel meg a valóságnak.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Költő, író és kávéház tulajdonos
Beretvált fenegyerek
Az erdélyi magyar irodalom egyik fenegyereke, Orbán János Dénes költő, prózaíró volt a vendége annak a közönségtalálkozónak, melynek az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székháza adott otthont szerda este. Egykori mentora, Sántha Attila költő vele folytatott beszélgetése során arra is fény derült, hogy miként lett vendéglőtulajdonos, és miért van szükség az Íróakadémiára.
Kopacz Attila intézményvezető köszöntő szavai után a két alkotó elárulta, Orbán János Dénes költői tehetségét Sántha Attila fedezte fel, és első verseit is ő közölte a kolozsvári Echinox általa szerkesztett magyar oldalain. A továbbiakban pedig más, eddig nem ismert részletek is nyilvánosságot kaptak az irodalmi pályafutásának 25. évfordulóját ünneplő Orbán életéből. Így többek között megtudhattuk, hogy a számára 2002-re nyomasztóvá vált siker és elismerés hatására ideiglenesen hátat fordított az irodalmi szereplésnek, és Kolozsváron létrehozta a mára már fogalommá vált Bulgakov irodalmi kávéházat, amit 2014-ig irányított.
Janus Pannonius (1434–1472) megkedvelése egy újabb fordulatot váltott ki belőle, ennek nyomán olyannyira beleásta magát első költőnk életébe, hogy hamarosan könyvet fog írni. A nagy műveltségű férfiú ugyanis nem csak alkotó, pécsi püspök és az ország egyik leggazdagabb főura volt, hanem Mátyás király bizalmasa, és tíz éven keresztül híres titkosszolgálatának vezetője is. Az általa Budapesten vezetett Íróakadémia létét viszont azért vállalta és tartja fontosnak, mert esélyegyenlőséget próbál teremteni, áthidalni a távolságokat, és legyűrni a szociális helyzetből adódó akadályokat a Kárpát-medencei magyarság körében.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Utcát neveznek el „Csipike apukájáról”, Fodor Sándor íróról Csíkszeredában
Ugyan szoborállításra a közeljövőben nincs kilátás, de utcanévvel állít emléket Fodor Sándornak Csíkszereda önkormányzata. A Csipike mesefigura „apukájaként” ismert író tiszteletére készülő gesztus érdekében csütörtökön történt előrelépés.
Egyhamar nem teljesülhet azok vágya, akik szoborállítást kérvényeztek Csíkszereda önkormányzatától egy március végén keltezett beadványban. Viszont elkészült csütörtökön a hivatalos irata annak a gesztusnak, mely révén a közeljövőben utcanév fogja őrizni a Csíkszeredában, pontosabban Somlyón született József Attila-díjas író emlékét– tudta meg a Maszol Füleki Zoltán alpolgármestertől.
Kérdésünkre az elöljáró emlékeztetett rá: kiindulva abból, hogy a Márton Áron szoborcsoport Csíkszereda terén történt tavalyi felavatását is tízéves előkészület előzte meg, nem látja gyakorlatilag kivitelezhetőnek, hogy az önkormányzat belátható időn belül megvalósíthassa a helyi kulturális személyiségek által kérvényezetteket, tételesen, hogy olyan szobrot állíttasson a város közterületen, mely megformázná azt, ahogyan a padon ülő író átöleli mesehősét, Csipikét.
A Kolozsvárott élő, öt éve ugyanott elhunyt Fodor Sándor Csipikéről, a törpéről szóló meseregény-sorozatának első részét 1966-ban jelentette meg. Mindmáig a gyerekek kedvenc olvasmánya, és számos bábszínházi és színházi gyerekelőadást ért meg feldolgozása, a könyvet pedig több nyelvre is lefordították.
Az irodalmi pályafutását novellistaként kezdő Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyón. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, majd 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt. 1982-ben megkapta a Román Írószövetség nagydíját. Magyarországon 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki.
Az ötlet stílusában felsorakozik azon népszerű, köztéri szoborstílusok sorába, amelyek legendás magyar írókat a megérinthetőségük, vagy mellé ülhetés lehetőségének megteremtésével teszik még népszerűbbé. Ilyen például Egerben, az Érsekkertben látható Bródy Sándor és Gárdonyi Géza írópáros szobra – lévén Gárdonyi Géza Bródy Sándor unszolására telepedett le Egerben -, melynek felállítását Alexander Brody, az író unokája is támogatta. Ilyen a szintén padon ülő Weöres Sándor szobra Szombathelyen.
Gellért Edit / maszol.ro

Horaţiu Pepine: Újra a magyarkérdésről
A képviselőházban tíz nappal ezelőtt megszavazott egyik törvény arra kötelezi a jelentős számú magyar lakossággal rendelkező régiókban lévő kórházakat, hogy magyarul tudó egészségügyi személyzetet is alkalmazzanak. Érdekes, hogy bár az ellenzék is megszavazta a törvényt, utólag több NLP-s (Nemzeti Liberális Párt), NMP-s (Népi Mozgalom Párt) és MRSZ-es (Mentsétek Meg Romániát Szövetség) képviselő óvást nyújtott be az alkotmánybíróságon arra hivatkozva, hogy a törvény egy liberális állam szemszögéből nézve elfogadhatatlan különbségeket tesz az állampolgárok között. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor demagógiával és magyarellenességgel vádolta meg őket: „Az NLP, az MRSZ és az NMP alkotmánybírósági óvása kisebbségekkel szembeni ellenséges viselkedést képvisel.”
Ha belemegyünk a jogi részletekbe, a végén már semmit sem fogunk érteni. Azt azért el kell mondani, hogy az EU-csatlakozás előkészítésének időszakában elfogadott román törvények – általános megfogalmazásban – egy sor kedvezményt írnak elő a nemzeti kisebbségek számára ott, ahol a lakosság legalább 20 százalékát teszik ki. A küszöbről nagy vita volt annak idején, mert éppen egy olyan város maradt ki belőle, mint Kolozsvár, amelynek a múlt évszázad második felében bekövetkezett demográfiai változása jelentősen lecsökkentette a magyar lakosság arányát, holott az korábban többségben volt. Ez a magyarázata annak, hogy miért éppen a történelme során a magyar kultúrához annyira szorosan kötődő Kolozsváron nincsenek kétnyelvű feliratok. A román törvényalkotó úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a kérdés történelmi dimenzióját, és csak a jelenlegi etnikai struktúrát veszi figyelembe. Ez a megközelítés azonban teljesen értelmezhetetlenné teszi a város kulturális örökségét. Gheorghe Funar adminisztrációjának korszakában a város központja olyan régészeti ásatások terepévé vált, amelyekkel 2000 évvel ezelőtti, a római korszakhoz tartozó leleteket akartak újra napvilágra hozni, hogy azokkal homályosítsák el a XIV. századi katedrálist, és némileg minimalizálják jelenlétét. Bár a következő adminisztrációk szerencsére lezárták az ásatási helyszínt, felfogva, hogy ez hibás irány, mégis folytatták annak a szerepnek a kisebbítését, amelyet a magyarok töltöttek be a város felépítésében. Még a volt Bolyai Tudományegyetemen (a jelenlegi Babeş–Bolyai Tudományegyetem) sem lehet alapítói nyelvén feliratot találni. Ez furcsa, és különösen az a meglepő, hogy a város művelt románjai nem fogják fel: éppen maga a kultúra kötelezné őket a magyar feliratok elfogadására. A politika erőviszonyok kérdése, és a románok e téren letették a garast, de a kultúrának az az erénye, hogy megfoghatatlan kritériumok szerint rendezi újra a dolgokat. Végül szigorúan a törvény lényegére visszatérve, az a lakosság ötödének kritériumán kívül előírja a legalább 5000 főnyi magyar lakos esetében is annak alkalmazását. Ez az új elem, és ugyancsak ez a botrány forrása is. A liberálisok és a többi ellenzéki előbb megszavazta a törvényt, majd ráébredtek, hogy olyan kritériumot fogadtak el, amelynek értelmében – lassan-lassan – Kolozsváron és más nagyobb erdélyi városokban is a törvény a kisebbségben lévő magyarok javára dolgozna. Pontosan ott, ahonnan az utóbbi évtizedekben a magyarok kezdtek elvándorolni. Gyakorlatilag kerülő úton visszatérünk a két évtizeddel ezelőtti vitákhoz. Nem tudjuk, hogy mi a magyarok véleménye a kérdésről, miként azt a történelmi érzést sem tudjuk megtapasztalni, amely őket szembeállítja és mégis összeköti a románokkal. Viszont javaslatot tehetünk arra, hogy egy, a múlt évszázad harmadik évtizedében történt epizódból kiindulva mit kellene a többségben lévő románoknak tenniük. Az erdélyi románok 1918 után, természetesen egy rendkívüli nemzeti győzelemből fakadó lelkesedés hatása alatt, megkezdték a régi intézmények felszámolását és új, román intézmények felállítását. A Bolyai Tudományegyetem is a célkeresztjükbe került. Az erdélyi románizmus egyik jelentős harcosa, Onisifor Ghibu visszaemlékezéseiben elmeséli, mennyire fel volt háborodva, hogy – többek között – Nicolae Iorga határozottan ellenezte a magyar tudományegyetem felszámolását, arra hívva fel az erdélyiek figyelmét, hogy még nem rendelkeznek olyan intellektuális forrásokkal, melyek alapján a magyar intézménnyel legalább azonos szinten lévő román egyetemet hozhatnának létre. Ugyanez volt a véleménye a bukaresti kormány tagjainak is, akik mind Nyugaton végezték tanulmányaikat. A román politikai elit akkor felfogta, hogy a román nemzeti győzelem legitimitása nem nyerheti el a világ szemében a teljes elfogadottságot, ha egy régi civilizáció lerombolóiként mutatkoznak meg. Következésképpen annak az epizódnak az a tanulsága, hogy a történelmi ellenségek kulturális sikereivel szembeni tisztelet a jó irány, amely nemcsak a világ elismerését szavatolta, de a saját kulturális emancipációt is. Bár azóta sok minden megváltozott, továbbra is a – többek között magyar – történelmi örökség iránti tisztelet a helyes irány. Márpedig, ha a mai román politika képes ezt alaposan megérteni, akkor meglehet, hogy a részletkérdésekre is képes lesz majd jobb megoldásokat találni. dw.com; Főtér; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarságtörténet-oktatás Erdélyben: olimpia egy felnőtté vált tantárgyból
Beszélgetés dr. Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi tanárral
Április 20. és 22. között zajlott Csíkszeredában az I. Magyarságtörténeti Olimpia országos szakasza, amelyet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete szervezett. A hatodikos és hetedikes magyar diákok számára meghirdetett vetélkedőn ötven csapat versengett az ország tizenkét megyéjéből. Az esemény a maga nemében rendkívülinek számít, egy régi terv megvalósulása. A tantárgyverseny ötletéről, a magyarságtörténet oktatásának perspektíváiról dr. Rüsz-Fogarasi Enikővel, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékán-helyettesével, a Magyar Történeti Intézetének egyetemi tanárával beszéltünk.
– A nemrég megrendezett magyarságtörténeti olimpia első alkalommal került megrendezésre, bár magát a tantárgyat immár húsz éve oktatják az iskolákban. Milyen volt a tantárgyverseny megszervezéséig és kivitelezéséig vezető út?
– A magyarságtörténet oktatása a 6. és 7. osztályos diákok számára valóban már húsz évre tekint vissza, azóta használják a máig érvényben lévő, László László és Vincze Zoltán történész-pedagógusok által szerkesztett tankönyvet (László László – Vincze Zoltán, A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai – Tankönyv a VI. és VII. osztályosok számára, 1997). Az egyetemi oktatásban a magyarság története jóval később vált hivatalos tantárggyá, elsősorban Toader Nicoară egyetemi tanár segítségének köszönhetően. A tantárgyolimpia ötlete nagyon sokáig puszta remény volt. Elsősorban azért tartottuk fontosnak, szükségesnek, mert a diákok hajlamosak a magyarságtörténetet, mint melléktantárgyat értelmezni, szemben a „rendes történelemnek” nevezett világtörténelemmel vagy román történelemmel. A magyar diákok a nyelvi akadályok miatt sajnos ritkán jutnak be az országos történelemversenyre, ráadásul dolgozataikat a bizottság számára mindig lefordítják román nyelvre, amely olykor hátrányos helyzetbe hozta a magyar diákokat.
Mivel országos tantárgyversenyt a minisztérium csak tíz megye részvételével tud szervezni, ez a kitétel számunkra sokáig akadályt jelentett. Az idén megrendezett verseny közvetlen előkészületei legalább hat éven át folytak, míg végül a Hargita megyei tanfelügyelőség a Magyar Történeti Intézethez fordult, hogy vállalja ő a verseny megszervezését, lebonyolítását. Nagy Gabriellának, az oktatási minisztérium tanácsosának nagy szerepe volt abban, hogy az évek óta dédelgetett tervünket, az országos magyarságtörténeti olimpiát megszervezhettük.
A tantárgyverseny dossziéját elkészítő és azt a minisztérium elé terjesztő bizottságnak nagyon kellett iparkodnia, nehogy lekéssék az országos versenykalendárium véglegesítését, ebben az esetben ugyanis az idén sem rendezhettük volna meg történelmi tantárgyversenyünket. Szerencsére február végére a minisztérium elfogadta javaslatunkat, így április 1-re kihirdethettük a magyarságtörténeti tantárgyverseny megyei szakaszát. Bár az ország 16 megyéjében tanítanak magyarságtörténetet, az országos szakaszra csak 12 megye nevezett be, igaz, a legváltozatosabb településekről, és – nagy örömünkre –, kistelepülésekről is sikeres csapatok érkeztek. Eltérően a többi országos tantárgyversenytől, ebben az esetben két tagból álló csapatok jelentkezhettek: a csapat egyik tagja az „íródeák”, azaz a verseny első, írásos feladatait oldotta meg, míg a második részben egy rövid, négy perces drámajátékot kellett előadniuk. A Csíkszeredában, április 20. és 22. között megrendezett verseny zsűrijében és szervezőbizottságában több megye neves történelemtanára volt jelen: László László, Már István, Fazakas Gábor, Kedei Előd, Wolf Ágnes, Váradi Éva-Andrea. Szintén a bizottság tagja volt a BBTE több oktatója, Nagy Róbert és Tóth Szilárd, valamint jómagam, mint a bizottság elnöke.
A verseny nem csak a nagyszámú, mintegy száz résztvevőnek, de a bizottságnak is rendkívüli élmény volt. A diákok a második, a szabadon választott témájú drámajáték formájában előadandó feladatot rendkívül szellemesen oldották meg, bár alig két hét állt rendelkezésükre a megyei és az országos megmérettetés között. Emese álmát például három csapat is előadta. Az egyik csapat egy ritka, csángó vidékeken fönnmaradt legenda-változattal mutatta be az ősmagyar mítoszt, mások Károly Róbert személyébe bújtak, aki feltámadva a jelenkori Magyarországra érkezik és a 14. századi viszonyokat próbálja megtalálni a kortárs társadalomban.
Az országos megmérettetésen hat csapat képviselte Kolozsvárt, négyen a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból, kettő pedig a Református Kollégiumból. Kivételesen jól teljesítettek a kistelepülések, elsősorban Dicsőszentmárton és Szilágycseh csapatait érdemes kiemelni, akik kiváló eredménnyel végeztek, utóbbiak két díjat is hazavittek.
A tantárgyversenyt követően kiértékelésre került sor a történelemtanárok körében. A zsűrivel és országos bizottsággal együtt úgy döntöttünk, hogy a nagy sikernek örvendő drámajátékot jövőre is megtartjuk, hiszen ez nagyon kreatívan mutatja be a magyarság történetének momentumait, mind a diákok, mind a zsűri számára különleges élmény.
– A jelenleg is érvényben lévő tankönyv idén lesz húsz éves. Milyen alternatívákat használhatnak jelenleg a történelemtanárok?
– A László László és Vincze Zoltán által szerkesztett tankönyv a maga korában rendkívül jól megírt és a kor szakirodalmára épülő kötet volt. Nehézkes szövege miatt azonban nem igazán gyerekbarát munka, így mára számos helyen revízióra szorul, tehát új tankönyv megírása rendkívül sürgős igénye és tartozása a romániai magyar oktatásnak. Ezt felismerve született néhány alternatíva, például a Szabó Csaba és Váradi Éva-Andrea által írt román nyelvű magyarságtörténet vagy a nemrég megjelent és sajnos botrány övezte székelyföldi segédkönyv. Utóbbi sajnos néhány pontjában szintén módosításra szorul, ugyanakkor meglehetősen sok hadtörténeti részt tartalmaz. Egy, a romániai magyar diákoknak szánt tankönyv szerzőinek igyekezniük kell olyan munkát kiadni, amely nemcsak a Székelyföld, de a bánsági, partiumi és közép-erdélyi magyarság múltjáról is szól.
– A tantárgyverseny számos megye történelemtanárát egyesítette egy közös cél érdekében. Szükségesnek látja-e az Erdélyi Magyar Történelemtanárok Egyesületének létrehozását?
– Egy ilyen jellegű szervezet megalapítása már rég megfogalmazódott, de sajnos soha nem valósult meg. Ennek több objektív oka volt, de mára úgy érzem, hogy felnőtt egy olyan fiatal és dinamikus történelemtanár-nemzedék Erdélyben, amely képes lenne egyesületbe tömörülni, és például a most megszervezett tantárgyverseny ügyét, vagy akár további, ehhez hasonló méretű rendezvényeket felvállalni, megszervezni. Bár egyelőre ezzel kapcsolatban konkrét ötletek nem születtek, megemlítendő, hogy Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Teleki Oktatási és Módszertani Központja az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 2017. április 22–23-án tudományos konferenciát szervezett a romániai magyar közoktatásban, oktatási intézményekben történelmet, honismeretet, helytörténetet, helyismeretet tanító történelemtanároknak. Az eseményt akár egy ilyen, az erdélyi magyar történelemtanárokat tömörítő egyesület első lépéseként is értelmezhetjük, amely keretében reméljük, hogy még szorosabbá fűzi a romániai magyar történelemtanárok kapcsolatát.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

11. Adj, király, katonát! vetélkedő – MindentEldöntő Kolozsváron
Szombaton, április 29-én tizenegyedik alkalommal került megrendezésre az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő döntője Kolozsváron. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett eseményen összesen 50 diák mérkőzött meg a dobogós helyekért. A döntőre érkező diákok a korábban megszervezett regionális elődöntőkről jutottak tovább a végső szakaszra. A vetélkedőbe idén becsatlakozott Délvidék is, ahonnan 6 óbecsei diák érkezett a döntőre.
A regisztrációt követően a diákok csapatokba, családokba szerveződtek és hét próbán keresztül kellett összemérjék tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat. A vetélkedőre érkező több, mint száz résztvevőt Fancsali Barna a MIT elnöke köszöntötte, majd Bertóti Johanna énekes és dramaturg adott elő megzenésített verseket. A versenyt egy három tagból álló zsűri pontozta: Bertóti Johanna (szerző, Napsugár Kiadó), Rácz Mária (unitárius lelkész, Kolozsvári Belvárosi Unitárius Egyházközség) és Kondor Ádám (református teológiai hallgató, Protestáns Teológiai Intézet).
Az előzetesen kiosztott mesefüzet anyagára épülő vetélkedő idei döntőjének a szegény ember volt a témája. A feladatokat Fülöp Júlia az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke állította össze, illetve a műsort is vezette. A feladatok megoldása során egyaránt volt szükség a tárgyi tudásra, leleményességre, ügyességre és csapatmunkára.
A 11. kiadás mesefüzetében meghirdetett mesepályázat nyerteseinek nevét ugyancsak a döntőn tették közzé. Ezek a mesék a 12. kiadás mesefüzetében fognak megjelenni.
A szervezőket a döntőn az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapata és a János Zsigmond Unitárius Kollégium vezetősége segítette. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székelyföldi Legendárium támogatták. Erd.ma

Udvarhelyen csírázik a Hagyományok Háza erdélyi hálózata
A magyar folklórhoz kerülhettek közelebb azok, akik a hétvégén a székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartott Hagyományok Háza napokon vettek részt.
A magyar népmesékről, táncokról, kézművességről és népzenéről tanulhatott az a több mint félszáz résztvevő, akik a magyarországi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi rendezvényére regisztráltak. A Hagyományok Háza azért jött létre, mert többen arra a felismerésre jutottunk, ha valamit nem csinálunk, akkor a paraszti, kisközösségi kultúra el fog tűnni – avatta be a jelenlévőket Kelemen László, a magyarországi intézmény főigazgatója. A másik két ráismerés, ami elősegítette az intézmény létrejöttét, az volt, hogy a gyűjteményekből, a „holt” anyagból nehezebb tanulni, mint az élő forrástól, ugyanakkor Kelemen László szerint az intézményi forma a különböző mozgalmakat jobban megőrzi, ezért is akarták megalapítani a Hagyományok Házát.
„Nehéz dolog a huszonegyedik század hajnalán új intézményt alapítani, hiszen már minden van, már mindent kitaláltak, már mindenre van múzeum. Igen ám, de ezek olyanok, mint az egyiptomi szarkofágok, a turisták elcsodálkoznak ott, hogy milyen szép az a kultúra, de nem él ott semmi. Nekünk az volt a dolgunk, hogy azt, ami oly kedves nekünk, továbbéltessük” – magyarázta. Az igazgató szerint kezdettől fogva Kárpát-medencei jellege volt az intézménynek, Udvarhelyre is szeretnének jönni, hiszen szerinte emblematikus hely a táncházmozgalom történetében. Az erdélyi helyzet speciális, itt jóval többen vagyunk magyarok, hatalmas a terület és nagy az örökség, amit őrizni kell, ezért négy helyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron kezdtük el a hálózatosodást. Távlati cél az erdélyi Hagyományok Háza létrehozása – ismertette az igazgató. A terjeszkedéssel a magyar–magyar kapcsolatokat ápolnák a hajdani Magyarország területén, ugyanakkor a gyűjtéseket folytatnák, illetve a korábbi és helyi gyűjtéseket digitalizálnák és tennék közzé ingyenesen, hogy bárki számára hozzáférhető legyen.
„Az élő hagyomány átadása a harmadik és legfontosabb célunk. Ma már nemcsak szabadidős tevékenységeket tartunk, hanem kétéves felsőfokú végzettséget adó tanfolyamokat is” – hangsúlyozta. A képzéseket akkreditálnák Erdélyben is, és a klasszikus képzések mellett újakat vezetnének be, például a népi gyógyászatot. A főigazgató szerint a tudást nem importálni szeretnék Erdélybe, hanem inkább a helyi tudást akarják meghatározóvá tenni itt. Ezért nem ugyanazokat a tevékenységeket akkreditálták a Romániai Magyar Pedagógusszövetség segítségével. „Mindennek a kiemelt stációja a Hagyományok Háza napok székelyudvarhelyi kiadása, ezért jöttünk el mintegy hetvenen” – tette hozzá. Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere a pénteki megnyitón elmondta, hogy a városvezetés partner, „építő ember” akar lenni a Hagyományok Háza udvarhelyi hálózatának kiépítésében.
Veres Réka / Székelyhon.ro

Kelemen: az egészségügyi törvény kapcsán az ellenzék versenyt fut kisebbségellenességben
Az ellenzéknek, bár első körben megszavazta, végül túl sok volt a kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása, a civileknek viszont túl kevés. Legalább a kormánypártok nem gondolták meg magukat.
A képviselőház ellenszavazat nélkül fogadta el áprilisban az egészségügyi törvény RMDSZ által kezdeményezett módosítását, amely előírja, hogy azokon a településeken, amelyekben egy kisebbség aránya eléri a 20%-ot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása. Ezt követően azonban ellenzéki képviselők az Alkotmánybírósághoz fordultak a módosítás miatt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a törvénymódosítás menetéről, az ellenzéki pálfordulásról, a kormánypártok hozzáállásáról és a civilek által megfogalmazott kritikáról beszélgettünk A politika belülről legfrissebb kiadásában. A műsort, amelynek Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője a moderátora, vasárnap, április 30-án 17:30-kor közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió, hétfőn pedig az Erdély FM-en is meghallgatható. A beszélgetés első része alább olvasható, a második, az RMDSZ kongresszusáról, a női kvótáról, az új szlogenről és a FUEN kongresszusáról szóló részt hétfőn közöljük.
Balázsi-Pál Előd: Az utóbbi hetek egyik nagy témája az egészségügyi törvény módosítása volt. Menjünk végig ezen a folyamaton, és nézzük meg, mi történt, és miért van ilyen felháborodás körülötte. Kezdjük az elején: amikor egy törvénytervezet megszületik, az hogy történik, kik azok, akik dolgoznak rajta, mennyi idő az, amíg elkészül egy módosítási javaslat?
Kelemen Hunor: – Az elmúlt esztendőben volt néhány olyan eset – Nagyváradon egy, Kolozsváron egy másik – egészségügyi intézetekben, kórházakban, klinikákon, amikor románul jól nem beszélő embereket súlyos diszkrimináció ért. A gyakorlat azt mutatta, hogy ez így nem mehet tovább.
Másrészt pedig a Nyelvi Charta, amit Románia ratifikált, a kisebbségek chartája, pontosan előírja azt, hogy milyen területeken kell az anyanyelvhasználatot biztosítani. A Charta ugyan azt mondja, hogy az egészségügyi intézményekben, szociális intézményekben, igazságszolgáltatásban, közigazgatásban, oktatásban, kultúrában az anyanyelvhasználat természetes, de le kell fordítani ezt a mindennapok nyelvére. Ezért tavaly, még a múlt parlamenti ciklusban Kerekes Károly és néhány kollégánk elindította ezt a törvénykezdeményezést, ami azt jelentette, hogy létező törvényekhez olyan módosító javaslatokat iktattunk be, amelyek lehetővé tették azt, hogy az anyanyelvhasználat az egészségügyi rendszerben, illetve a szociális intézményekben biztosított legyen. Mert ez a természetes, ez a normális. Elindult a parlamenti vita, ami ebben az esetben a szenátusban kezdődött, és a képviselőház a döntőház. A parlamenti ciklus végén még csak a szenátusban volt a törvénytervezet, illetve ott hallgatólagosan elfogadták (azaz a rendelkezésre álló idő alatt nem szavaztak róla, ezért átkerült a képviselőházba – szerk.), és az új parlament kezdte el vitatni február végén ezt a törvénytervezetet a képviselőházban, a szociális bizottságban, az egészségügyi bizottságban, a költségvetési bizottságban. A szakbizottságokban, úgy, ahogy kell, végigvitatták. Volt némi halasztás, amíg meg tudtuk győzni a kollégákat, hogy szavazzák meg a román kollégák a bizottságban is. Meg kellett győzni őket, ez nem volt egy egyszerű történet, de meggyőztük, és plenáris ülésen húsvét előtt megszavazta a parlament.
- Mik voltak azok az érvek, amelyekkel meg lehetett győzni a román kollégákat?
– Egyrészt Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, másrészt a gyakorlati élet azt mutatja, hogy erre szükség van, harmadrészt ha van anyanyelvhasználatra alkotmányos előírás, és ez a közigazgatási törvényben a 20 százalékos küszöböt írja elő, akkor ezt így próbáltuk kivetíteni és továbbvinni ezekkel az érvekkel az egészségügyi rendszerben is. Itt még hátravan az igazságszolgáltatás, amire van törvény, de az igazságszolgáltatás rettenetesen menekül, ódzkodik attól, hogy alkalmazza a törvényt. Saját maga, aki a törvényt felügyeli és az igazságot szolgáltatja, nem alkalmazza a törvényt, mindig azzal bújnak ki, hogy nincs elég pénzük fordítóberendezésekre és tolmácsokra. Szóval az érveink racionális érvek voltak. A törvényességet, a jóérzést, a toleranciát, a párbeszédet, a már meglévő jogszabályokat hoztuk szóba, és sikerült meggyőzni a kollégákat, hogy megszavazzák a bizottságban, majd a plenáris ülésen. A frakcióvezetők között volt még egy egyeztetés, amikor kollégáink meggyőzték a liberális frakciót, meggyőzték az USR és a PMP frakcióvezetőit, hogy szavazzák ők is meg. Ezért történt az, hogy a végszavazáson a parlamentben nem volt ellenszavazat, egy-két tartózkodással átment ez a törvénytervezet, és az első pillanatban mi is azt gondoltuk, jóhiszeműen, hogy íme, egy olyan kérdés, egy olyan pillanat, amikor senki nem akar versenyfutást tartani magyarellenességből vagy kisebbségellenességből. Mert ez nem csak a magyarok számára biztosítaná az anyanyelv használatát, hanem más kisebbségeknek is, ugyanis bevittünk egy alternatív küszöböt is. Ez az újdonság az eddigi szabályozásokhoz képest, 5000 fős kisebbség esetében is lehet kérni az anyanyelvhasználatot egy településen. Például Konstanca városában ez lehetővé teszi azt, hogy a tatárok, törökök kérjék az anyanyelvhasználatot, vagy Temesváron akár a szerbek. Az etnikai arányokat nem tudom fejből, de más közösségek számára is lehetővé teszi, hogy az anyanyelvhasználatot a gyakorlatba ültetve kérjék, használják, éljenek vele.
- Valószínűleg mindenki számára meglepetés volt, hogy gyakorlatilag egyöntetűen szavazta meg a képviselőház ezt a törvénytervezetet, utána azonban több frakció is az alkotmánybírósághoz fordult. Mi állhat ennek a hátterében?
– Nehéz egyetlen motivációt keresni. Traian Basescu indította el ezt, azzal, hogy nem lehet elfogadni az alternatív küszöböt, azt, hogy Konstanca városában – ő konstancai – majd a törökök és tatárok is kérhetik, hogy anyanyelvükön beszélhessenek az öregotthonban vagy a sürgősségi klinikán. Kiadta az utasítást a frakciónak, földbe döngölte őket, hogy mért szavazták meg. Ő szenátor, tehát a képviselőházi szavazáson nem vehetett részt, a szenátusi hallgatólagos elfogadáskor pedig még nem volt szenátor, akkor még csak jelölt volt. A lényeg az, hogy utasítást adott a képviselőházi frakciónak, hogy támadják meg az alkotmánybíróságon. Ők ezt az utasítást nagy sebességgel végrehajtották, és megkeresték a liberálisokat és az USR-seket is, hogy írják alá ők is. A liberálisok közül nagyon sokan aláírták, az ideiglenes pártelnök is megrótta a kollégáit, hogy miért szavazták meg egy héttel korábban, másrészt hogy miért nem támadták ők meg, miért kellett nekik Basescuhoz igazodniuk. Ez volt az, amit én versenyfutásnak neveztem a kisebbségellenességben. Az USR-ből is aláírták néhányan, mert legyünk őszinték, ott is vannak jó néhányan nacionalisták. A nacionalisták – nem mondom azt, hogy egyenlő arányban – de terítve vannak a román pártokban mindenhol, és pontosan egy marosvásárhelyi, POL-gyökerekkel rendelkező USR-s is aláírta, hogy példát is tudjak adni.
Éppen a minap volt az együttes ülésen Basescuval egy aprócska szóváltásom. Amikor együttes ülése van a képviselőháznak és a szenátusnak, akkor egymás mellett ültünk, és mondta nevetve, hogy „rám soha ne számítsatok, mert mindig ellenem szavaztatok”. Én meg mondtam neki, hogy ez nem jelenti azt, hogy magyarellenesnek kellene lenni, mert magyarok szavazatával lett kétszer államelnök. Az igaz, hogy én egyszer sem szavaztam rá, de ettől mi még nagyon jól kormányoztunk együtt. Na, ezen egy nagyot kacagott a szokásos módján, de az biztos, hogy minden egyes olyan kérdésben, ahol betehet, be fog tenni ezután is. Látszik, hogy ő egy skorpió, ilyen a természete.
- De ha jól értem, ő nem magyarellenes megfontolásból támadta ezt a törvényt.
– Jó, én nem akarom mentegetni. A lényeg, hogy alkotmánybíróságon megtámadtak egy olyasvalamit, ami nem alkotmányellenes, ami természetes, amit a jóérzés diktál, és ez kisebbségellenes mindenestül. Magyarellenes, cigányellenes, zsidóellenes és így tovább, tatárellenes, törökellenes... Azonkívül eszméletlen butaságokat írtak az alkotmánybírósági keresetben, ha valaki azt elolvassa, szörnyülködhet, hogy milyen mondatokkal lehet az alkotmánybírósághoz fordulni. Én nem hiszem, hogy az alkotmánybíróságon ezzel a törvénnyel bármi probléma történne. Másrészt hozzátenném, hogy hétfőn-kedden gyorsan tájékoztattuk mind a Néppárt elnökét, Joseph Dault, mind a főtitkárt, Antonio Lopez-Isturiz White-ot, mert elfogadhatatlan az, hogy a néppárti kollégáink támadnak meg az alkotmánybíróságon egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek egy plusz lehetőséget teremt meg az anyanyelvhasználatra. Ez nem egy elfogadható gyakorlat, nem elfogadható elv, hogy néppárti kollégát egymást alkotmánybíróságon próbálják meg ellehetetleníteni. A másik dolog, hogy eddig még csak a PSD és a régi PNL támadott meg olyan törvényt, amely a kisebbségeknek anyanyelvhasználatot biztosított. Ez a tanügyi törvény volt, 2011-ben. Ehhez a mostanihoz azonban felsorakozott az ellenzék tokkal-vonóval, Basescu, Raluca Turcan, Nicusor Dan, mind a három ellenzéki pártból. Ezért mondom azt, hogy a tanulságokat is le kell vonni. Ebből egyértelműen arra a tanulságra lehet jutni, hogy a román pártok, függetlenül attól, hogy ideológiailag hol állnak – persze ez is egy bonyolult kérdés, hogy a liberálisok hol állnak ideológiailag – magyarellenessé, kisebbségellenessé válnak. És hogy magunkra számíthatunk, és arra a lehetőségünkre, hogy partnereket szerezzünk ideig-óráig a magyar érdekek mellé.
- Az RMDSZ a választások előtt sokszor hangsúlyozta, hogy szükség lenne arra, hogy ismét visszatérjen a parlamentbe vetett bizalom. Én megvallom, hogy elvesztettem a maradék bizalmamat is abban a pillanatban, amikor azok a képviselők, akik egyik nap megszavaznak egy törvénytervezetet, pár nappal később az alkotmánybíróságon megtámadják ugyanazt. Hogy lehet ezt egyáltalán felfogni, hogy ennyire változzon teljes képviselőcsoportoknak a véleménye pár nap alatt?
– Szinte azt mondhatnám, hogy Romániában ez nem is kellene, hogy meglepetést okozzon, mert ilyen még volt, csak talán nem kapott ekkora nyilvánosságot a magyar médiában, mert nem magyar ügyről volt szó. Talán még lesz ezután is ilyen, nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy a pártvezetők, akik a többséget adják, akik a kormányzáshoz szükséges többséget biztosítják, egy-egy időszakra képesek-e túllépni a mindenféle zsigeri vagy taktikai szempontokból végzett számításaikon, és képesek-e a közösségeket, a közügyeket előtérbe hozni, és úgy kormányozni. Mert amikor az ellenzékről van szó, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor a józan észnek a nyomát sem lehet föllelni a döntéseikben. Mert itt aztán tényleg nem értem, hogy pontosan mi lehetett a problémájuk. Csak azért, mert Băsescu kezdeményezte, a PNL is beszállt, hogy nehogy lemaradjon a kisebbség-ellenességnek nevezett versenyfutásba, és versenyeznek, hogy ki szakítja át elsőként ezt a szalagot. Ez érthetetlen. De gyakorlatilag számomra az a kérdés mindig, és ez, elismerem, egy nagyon pragmatikus megközelítés, hogy azok, akik kormányoznak, azok, akik a többséget biztosítják, képesek-e a józan mérlegelésre, a jó döntések meghozatalára, és képesek-e elkerülni a mindenféle egyéb kicsúszásokat, akár egyik, akár másik oldalon. Képesek-e nem úgy viselkedni, mint a fundamentalisták?
- Az ellenzéki pártok alkotmánybírósághoz való fordulását követően a kormánypártok részéről történt valamilyen változás az ehhez a törvényhez való hozzáállásban? Érezhető volt az, hogy esetleg ők is újragondolnák ezt?
– Nem, abszolút nem. Szóba sem került. Én azóta beszéltem már mindkét pártvezetővel, mindkét házelnökkel, mind Tăriceanuval, mind Dragneával, és ez a kérdés szóba sem került. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy ma nem ez, ami őket foglalkoztatja, és azt tudom mondani, hogy ez volt az első próbája az együttműködésünknek, amit tartalommal kell megtölteni a mi szempontunkból, a közösségi érdekek szempontjából. Nyilván ez előrevetíti azt is, hogy körülbelül mire számíthatunk, amikor a közigazgatási és az anyanyelvhasználatra vonatkozó módosításokat tartalmazó törvény a parlament elé kerül. Egy csomó más olyan ügy van, amelyekben vagy megegyezünk, vagy nem egyezünk meg. Van egy téma, amit már hetek óta jegelünk, mert mi nem egyeztünk bele, és, bár nélkülünk is meg tudnák hozni a döntést, nem hozzák meg. Hogy miben nem tudtunk megegyezni? A szenátusban van egy olyan törvénytervezet, hogy az önkormányzatoknál nem szükséges a kétharmados többség akkor, amikor vagyoni jellegű döntésekben határozatokat kell hozni. Mostanig ez szükséges volt, ezt akarják módosítani. Különösen azért, mert a nagyvárosokban nincs kétharmada senkinek, és az EU-s projektekhez nagyon sokszor olyan döntéseket kell hozni, amelyek vagyoni jellegű kérdéseket érintenek, és ezeket nem tudják meghozni, ezért csúsznak az Európai Uniós pályázatok. Mi egy olyan kompromisszumot akarunk, és ezt javasoljuk a jövő héten, hogy csak azokban a kérdésekben kelljen eltekinteni a kétharmadtól, ahol Európai Uniós pályázatról van szó. Mert Székelyföldet leszámítva ez bennünket nagyon sok helyen a partnereinkkel szemben gyengít, a tárgyalási pozícióinkat gyengíti. Mert velünk van kétharmaduk, nélkülünk nincs. Ha nincs szükség kétharmadra, akkor nincsen szükség ránk. Ez egy pragmatikus kérdés, viszont az Európai Uniós projekteket sem lehet emiatt jegelni, elhalasztani, ezért azt fogjuk javasolni, hogy amikor EU-s projektről van szó, akkor legyen megengedett az, hogy a fele plusz egy szavazat elegendő legyen a vagyoni jellegű határozatoknál.
- Az egészségügyi törvény módosítása kapcsán az RMDSZ kicsit úgy járt, mint a nyuszika a viccben, sőt, sokkal rosszabbul, mert miközben az ellenzéki pártoktól kapott egy taslit azért, mert van sapka a fején, egy kolozsvári civil szervezettől, az AGFI-tól meg azért kapott taslit, mert nincs sapka a fején. Ez a szervezet azt mondja, hogy valójában az egészségügyi törvény módosítása nem bővíti a nyelvi jogokat. Mi az RMDSZ álláspontja, másrészt mi a mechanizmus, ami ilyenkor történik, amikor egy ilyen jellegű kritika éri a szervezetet? Hogyan reagál a szervezet erre?
- Örülünk, hogy azért kritizálnak, mert tettünk valamit. Eddig nem volt semmi, azért meg nem kritizáltak. Én különösebben ezzel nem kívánok foglalkozni, minden építő kritikának helye van, engem nem zavar. Eddig ilyen probléma nem merült fel, mert az egészségügyben, a szociális intézményekben az anyanyelvhasználat nem volt lehetséges, illetve a nemzetközi kötelezettségvállalások lefordítása a gyakorlatra nem történt meg. Azokra a kifogásokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy nem elég részletes, és nincsenek szankciók, azt tudom mondani, hogy a törvény általában a keretet biztosítja, és nem részletezi. Kormányhatározatokra van szükség, az biztos, minden egyes törvény alkalmazásához. Ugye jogászoknak ezt nem kell különösebben magyarázni, nem kell magyarázni az egyszerű embernek sem, ő tudja, hogy van egy törvény, aztán jönnek kormányhatározatok, amelyek az alkalmazásának a részleteit szabályozzák, és ott kell mindazt majd beírni a kormányhatározatba, ami a törvényes kereteken túli gyakorlati alkalmazásban szükséges. Azt gondolom, hogy ez meg fog történni, de minden építő bírálatot szívesen meghallgatok. Amikor meg csak arról szól, hogy megint nincsen sapkád, nyuszika, akkor arra nem tudok mit mondani. Mi dolgozunk, tesszük, amit tennünk kell, és akkor bíráljanak, amikor tévedünk. Amikor meg hozzá tud tenni valaki valamit ahhoz, amit mi elvégeztünk, azt én nagyon jó néven veszem, bárhonnan jöjjön ez a bírálat, engem nem zavar. A munkamegosztásra egyébként nagyon nagy szükség lenne. A jó értelemben, és a jóhiszeműen végzett munkamegosztásra. Mert valóban, civil szervezetek nagyon sokszor el tudnak végezni olyan munkát is, amit egy politikai szervezet – számtalan okot fel tudok hozni, hogy miért – nem tud elvégezni. Másrészt viszont nem tud elvégezni egy civil szervezet olyan feladatokat, amelyeket egy parlamentben levő politikai szervezet el tud végezni. Ha van egy jóhiszemű, és a közös érdekeket szolgáló munkamegosztás, az az erdélyi magyar embereknek az ügyét segíti, ebben biztos vagyok. Hogy ezt ki lehet-e alakítani, illetve kivel lehet kialakítani, ez egy nagy kérdés.
- Most az alkotmánybíróságnak kell döntenie az egészségügyi törvény módosítása kapcsán. Hogyan történik az alkotmánybíróság döntése, teljesen zártkörű, ők egymás közt eldöntik, hogy mennyire megalapozottak azok az érvek, amelyeket az ellenzéki pártok jelen esetben felsoroltak, vagy esetleg meg is hallgatják a feleket?
– Pontos eljárásokat nem tudok. Ők kijelölnek egy raportőrt, aki elkészíti a jelentést, szakemberekkel is konzultál természetesen, hiszen ott van egy csomó olyan alkotmányjogász, segédbíró, meg mindenféle egyéb szakértő, akikkel ezt végignézik, és egy jelentés alapján vitatkoznak, érvelnek, döntenek. Voltak olyan esetek, amikor meghallgatták a feleket. Például amikor konfliktusról volt szó az intézmények között, államelnöki hivatal és parlament, kormány és parlament, kormány és államelnöki hivatal közt. Nem egyszer volt az, hogy bement Băsescu, bement Johannis, tehát az elmúlt években ez is egy gyakorlat. De az ülések nem nyilvánosak. A döntést az alkotmánybírók meghozzák, és utána nyilvánosságra kerül. De az alkotmánybíróságon nem szokás az, hogy bent ül a média, és az alkotmánybírósági ülést végigköveti. Nem tudom, hogy ki a raportőr, de én biztos vagyok abban, hogy ebben a törvényben alkotmányellenesség nincsen, hogy semmi olyat nem tesz, ami az alkotmány bármelyik cikkelyén túlmutatna. Így különösebben nem foglalkoztatott ez a kérdés, ki fog derülni rövidesen.
- Lehet tudni arról valamit, hogy az államfőnek mi az álláspontja, ugyanis neki is ki kell ezt még hirdetnie?
– Nem tudom, erről őt kell megkérdezni.
.- Kisebbségiként azért nem kellene probléma legyen ez számára. – Ne érjen minket meglepetés, adja az Isten! Transindex.ro

Interneten is böngészhető a Kogutowicz-féle etnikai térkép
A magyar térképtörténet talán leghíresebb darabja az a hatalmas etnikai térkép, ami a trianoni békeszerződésen lett volna a magyar delegáció csodafegyvere. A magyar térképek önhibájukon kívül csődöt mondtak, a győztesek szempontjai erősebbek voltak a valós nemzetiségi viszonyoknál.
A Bátky Zsigond és Kogutowicz Károly által tervezett térkép eredeti példánya csak a közelmúltban, majdnem száz év után került elő. A térkép digitalizálva, georeferálva most már interneten is böngészhető.
Az anyanyelvi viszonyokat az Iparművészeti Főiskola hallgatói heteken át festették fel a szobányi méretű óriástérképekre. A carte rouge legrészletesebb, 1:200000 arányú változata mindössze 23 példányban készült el. A 45 lapból álló alaptérképet nyomtatták, de a részletes etnikai arányokat jelző körök színei már kézzel kerültek fel. Ez nagyjából 100 000 apró jel kiszínezését jelentette.
Országos léptékben ilyen részletességű és méretarányú anyanyelvi térképet korábban nem csináltak
– mondta az Indexnek Segyevy Dániel.
A geográfusnak nemrég jelent meg könyve a Térképművek Trianon árnyékában címmel. Módszertanilag szerinte a térkép legfőbb újdonsága a népsűrűség és az anyanyelvi viszonyok együttes ábrázolása volt. „Ez az egyik legfontosabb megoldandó kérdése volt akkoriban ezeknek a térképeknek, hiszen egy egyszerű felületszínezés esetén egy sűrűn lakott város színfoltja jóval kisebb, mint a környező, akár más nemzetiségek által lakott vidéké. Ezt látni például Kolozsvárnál, ahol a kisebb magyar színfolt valójában jóval több lakost jelentett, mint a környező román területeket jelző foltok.”
A minden korábbinál részletesebb térkép négy hónapnyi munkával 1918 decemberére készülhetett el, elsősorban azzal a céllal, hogy a magyar szempontból kevésbé hátrányos határok érdekében meggyőzze a külföldi békedelegációkat. Erre azonban nem volt esély: hiába lettek meg vele gyorsan, a Kárpát-medence részletes etnikai térképét valószínűleg be sem mutatták a párizsi béketárgyalásokon.
A térkép egyszerűen túl részletes volt ahhoz, hogy a delegációkban ülő politikusok vegyék az üzenetét, számukra Teleki térképe túl precíz, gigantikus és kevéssé áttekinthető lett volna. Ezt feltehetően a magyar küldöttek is belátták, így a híres carte rouge-t eredetileg ki sem vitték. Teleki csak menet közben, Budapestről szállíttatott ki egyes, a Szeged környéki etnikai viszonyokat tükröző lapokat, bizonyítandó, hogy a magyar álláspontnak komoly tudományos háttere van. A teljes térkép háttéranyagként mégis ott volt Párizsban, de az amerikai delegátusok jóvoltából: az ő szakértőik, mielőtt a békekonferenciára utaztak volna, más térképek mellett ezt is átnézték, és a delegáció pecsétjei szerint el is vitték magukkal Párizsba.
A magyar delegáció Párizsba végül 26 másik térképészeti anyaggal együtt csak a kevésbé részletes, 1:300000 arányú, feleakkora térképet vitte magával. Ezek közül az antant politikusai csak Teleki hires vörös térképét nézték meg Apponyi Albert záróbeszéde közben.
„Apponyi Albert visszaemlékezései szerint az általa bemutatott vörös térképnek hatása lehetett arra, hogy a britek és részben az olaszok megkísérelték újból felvetni egyes határmenti területek, így a Csallóköz hovatartozásának kérdését” – mondja Ablonczy Balázs, az MTA „Lendület” Trianon Munkacsoportját vezető történész. Egy kisebb változatot Teleki a főtárgyaláson is elővett egy kritikus pillanatban. Amikor Lloyd George brit miniszterelnök a határon túlra kerülő magyar népesség nagyságát firtatta, Teleki melléülve mutatta meg a vörös színnel jelölt magyar területeket.
Ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek, mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását, azt „nem lesz könnyű megvédeni – idézik Magyarországon szívesen Lloyd George reakcióját; mely, mint tudjuk, hatástalan maradt.
Ahhoz képest, hogy a carte rouge-ről azért szokás tudni, meglepő, hogy a sokkal részletesebb, és utólag nagyobb nemzetközi hatást kiváltó hatalmas térképanyag lelőhelye időközben feledésbe merült. Ha a levéltárban a kezébe is akadt esetleg néha valakinek, valószínűleg nem azonosították be, a címlap ugyanis nem készült el. Amikor Segyevy elhatározta, hogy megkeresi az eredeti térképet, csak egy 1918-as cikkből tudott kiindulni, amiben volt néhány kivágat a térképből. Ezzel járta végig a szóba jöhető magyar térképtárakat, hogy összehasonlítsa a nála lévő ábrával a kikért térképeket. Két hónap után, 2014 nyarán találta meg azt, amit keresett. Időközben szerzett is egy példányt, amit hasonmás-kiadásként szeretne megjelentetni.
Bár ez nem kapott nagy hírverést, a nagyfelbontású carte rouge ma már az Arcanum térképes Mapire oldalán is fent van. A georeferálást végző Bartos-Elekes Zsombornak köszönhetően ez most szabadon böngészhető, és a lehető legpontosabban látszódnak benne az 1910-es, I. világháború előtti nemzetiségi viszonyok. Minden egyes falu, sőt, még a települések külterületeinek az etnikai arányai is pontosan kivehetők. A térkép ezt az úgynevezett pontmódszerrel vizualizálja: a nagyobb körök (az eredeti nyomtatott térképeken ezek 25 mm² -esek) ezer, a tizedakkora kisebbek 100 embert jelölnek, de mivel félkörök is vannak, a térkép 50 fős pontossággal jelenítette meg a Kárpát-medence népességét.
1910-ben Kolozsvár lakosságának 82 százaléka magyar anyanyelvűnek vallotta magát – most a város 15 százaléka magyar. (Abszolút számokban látszólag minimális a változás: akkor 51 ezer, most 49 ezer magyarról van szó, időközben azonban Erdély legnagyobb városa ötször akkora lett.)
A térkép készítői nem véletlenül választották a vöröst a magyarság jelölésére. Az élénk színnel a valóságosnál dominánsabbnak látszik a magyar arány, miközben az Erdély egészében már akkor is többségben lévő románok halványlila színe például árnyékban marad. Ez bevett optikai eljárás volt a korszakban. A térkép tudományosan rendkívül alapos, de közben egyértelműen politikailag motivált is - a szakmaiság és a manipulatív szándék egyszerre igaz rá.
„Én valójában ezeknél a térképeknél azt a nemzetközi kontextust vizsgálom, amelyben a térképek keletkeztek. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi volt a térképszerkesztők, illetve a megrendelők célja, és ez a térképeken miként köszön vissza” – mondja Segyevy Dániel.
Habár az 1918-as magyar térkép politikailag nem ért el semmit, az etnikai viszonyokat megjelenítő módszerét később a románok és a náci Németország térképészei is lemásolták, így valójában jóval nagyobb módszertani hatást fejtett ki külföldön, mint a híres carte rouge. 1940-ben készült például egy olyan német térkép, ami szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint a húsz évvel korábbi magyar, csak itt politikai megfontolásokból nem a magyarok, hanem a németek szerepeltek pirossal. Viszont ennek a térképnek már gyakorlati hatása is volt: a második bécsi döntésnél használták fel a németek Észak-Erdély új határainak meghúzásához.
Index.hu; http://itthon.ma/karpatmedence

Nagy Koppány Zsolt: Költőnek lenni rock’n roll, prózát írni pepecselés
Nagy Koppány Zsolt prózaíróval, műfordítóval, szerkesztővel beszélgetett László Noémi az Álljunk meg egy szóra című rendezvénysorozat áprilisi eseményén. Az udvarhelyi születésű író a 2000-es évek elején, Kolozsváron kezdte pályáját, ahonnan Budapestre költözött.
Nagy Koppány Zsolt első könyve 2000-ben jelent meg Arról, hogy milyen nehéz címmel az Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség gondozásában Kolozsváron. László Noémi kérdésére az író kifejtette, miért is nehéz az irodalmi érvényesülés, majd számos humoros történettel alá is támasztotta kijelentését: elmesélte, hogyan vásárolja fel saját köteteit különböző könyvesboltokban, majd bukik le mindig a kasszánál, avagy hogyan tévesztette őt össze a „híres-neves kolozsvári főszerkesztő” Dragomán Györggyel. Emiatt kapta a kötet ezt a címet, amelyről az író is bevallotta, nem a legsikeresebb választás volt, de kifejezi, mennyire aggályos ember, leírja megfelelési kényszerét. A kötet kapcsán Nagy Koppány Zsolt felelevenítette, milyen volt a 2000-es évek elején Kolozsvár, és hogyan teltek mindennapjai az Erdélyi Híradó sétatéri szerkesztőségében, hogyan aludt Szőcs Géza kötetein, valamint azt is, hogy milyen számítógépes játékokat játszódtak.
László Noémi Berszán Istvánt idézve elmondta: a fiatalok mostanában ismét felfedezték a verset, és inkább verseket írnak, nem prózát. Ezzel kapcsolatban arról kérdezte Nagy Koppány Zsoltot: szerinte mit könnyebb kezdőként írni, verset vagy prózát? „Költőnek lenni rock’n roll, míg prózát írni pepecselés” – fejtette ki az író álláspontját a kérdésről. Elmondta, gyermekkorában ő is verseket írt, ám kamaszként áttért a prózára, azóta is ebben a műnemben alkot, így nem tudja, kezdőként mi az egyszerűbb. Viszont kifejtette, a prózaírás frusztráló, hisz egy vers két sorban, néhány szóban megalkot egy teljes világot, míg a prózának ugyanerre többszáz oldalban van csak lehetősége. Az író elmesélte, egyszer ő is költőnek érezhette magát, amikor a Kalligram közölte Családi pör című versét, amelyet a Viperával támadt kliensre a strici című Indexes cikk ihletett, a felező tizenkettesekben írt verset fel is olvasta a beszélgetésen. Kiderült, novellát már csak határidőre tud írni, regényeket nyomás alatt, vagy Székelyudvarhelyen, apja orvosi rendelőjében.
Nagy Koppány Zsolt az est folyamán bevallotta, szereti magát is beleírni a regényeibe, saját frusztrációja miatt. – Elég fontos szerepük van a saját figuráimnak is a könyvekben, azért, hogy elébemehessek a kritikáknak. A nagy megfelelési kényszeremben meg akarom előzni azt, hogy más szidalmazhassa a könyveket. Ezért én létrehozok mindig egy szereplőt, aki hasonlít hozzám, ő mondja ki a legdurvább véleményeket a könyvről, én meg jót röhögök a markomba, hogy kitoltam a kritikusokkal – fűzte hozzá az író.
A meghívott bevallota, Térey Jánosnak köszönhető, hogy ő, mint erdélyi író a Magvető Kiadóhoz került. Térey jóindulatának tulajdonítható az ő irodalmi szocializációja, hiszen ő mutatta be Sárközy Bencének is, aki akkor a Magvető egyik szerkesztője volt. Mint elmondta, neki mutatta be a Jozefát néhány részletét. A Jozefát úr, avagy a regénykedés című, az Alexandra kiadónál megjelent kötete mintájára, a Nagyapám tudott repülni című novelláskötetet is két ciklusra osztotta. Ez volt az első könyve, amely a Magvető gondozásában jelent meg, a kötetet be is válogatták a Magvető novellárium sorozatba, ennek célja a novella irodalmi köztudatba való visszahozása volt.
A beszélgetés végén Nagy Koppány Zsolt mesélt a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél betöltött mentori szerepéről. Az író szerint a tehetséggondozó indulatokat, viharokat kavart, amelyeknek egy része valósak, kiemelte azonban, nem szabad elfeledni azt sem, hogy pályakezdőket is támadnak ezáltal, olyanokat, akik első alkalommal találkoznak az irodalmi élettel, ez pedig ugyancsak kérdéses erkölcsi szempontból. Az író szerint nem erkölcstelen amit csinál, hiszen szövegekkel foglalkozik. Ugyanezt belátta a Magvető kiadó is, és képesek külöbséget tenni a szépíró Nagy Koppány Zsolt és a mentor között.
Az est zárásaként levetítették Személyi figyelő című novellájából készült, azonos című rövidfilmet, Lakatos Róbert és Bálint Arthur rendezésében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Elsősorban vidéki iskolásoknak szóló Arany-vetélkedőt szervez az RMDSZ
Az RMDSZ Kulturális és Társadalomszervezési Főosztálya Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmával szeptembertől több hónapon át tartó Aranyfesztet szervez iskolásoknak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége partnerségével.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hetedikes-nyolcadikos diákoknak szervezik meg a programot, külön hangsúlyt fektetve a vidéki iskolákra. „A nagyvárosi iskolák minden más nagy versenyben szerepelnek, mi pedig úgy gondoljuk, hogy itt is vannak tehetséges gyerekek” – fogalmazott Hegedüs. A programhoz csatlakozik Demény Péter, Balázs Imre József, László Noémi, Kulcsár Árpád költő, Márton Evelin író – illetve egy meglepetés-szereplő is.
A versenyre öt fős csapatok jelentkezését várják. Molnár Bea szervező elmondta, a fesztivál három nagy egységből áll. Elsősorban egy országosan meghirdetett kvízből, amelyben 48 óra alatt mutathatják meg a csapatok, mit tudnak Aranyról. Ez szeptemberben, iskolakezdés után kezdődik. A csapatoktól bemutatkozó videókat is kérnek, amely nem pontszámgyűjtéshez kell majd, hanem az ismerkedést segíti elő. Ezt követően hat nagy feladatot kapnak: Arany egy napját kell elképzeljék, azt, hogy hol kocsmázna, írná a verseit és így tovább. Ugyanakkor írniuk kell szerelmes verset egy közéleti szereplőnek, harmadik feladatkén pedig levelet kell írniuk Arany költő barátjának - egy meglepetés-személynek, akik szintén csatlakozik a programhoz.
A továbbjutó csapatok októbertől novemberig kell elkészítsék a feladványokat – mondta el a vetélkedő másik szervezője, Újvári Dorottya. Például el kell játsszák Arany egy versét, amely a közösségi médiára is felkerül. A videó pontozása lájkversenyt jelent tulajdonképpen – hangzott el.
Novemberben egy másik feladatot is be kell küldeni: Arany egyik karakteréről kell karikatúrát készíteniük a csapatoknak, tetszőleges módszerrel. A döntő december 8-9. között zajlik majd Kolozsváron, 10-én pedig Aranygála lesz, ahol a továbbjutók találkozhatnak a zsűrivel. A felkért költők workshopokat, kreativitás-gyakorlatokat is tartanak a csapatoknak. Az elkészült videókat is bemutatják az eseményen, ahol látható lesz majd egy kiállítás is.
„Az Aranyfeszttel visszahozzuk a köztudatba, hogy ki is Arany János, miért tartjuk őt fontosnak. A több megyéből érkező csapatok megtanulják azt, hogy lehet kritizálni az irodalmat, újra lehet gondolni a saját meglátásunk alapján, és azt is, hogy mennyire fontos, hogy nekünk saját erdélyi magyar értékeink legyenek" – fogalmazott Hegedüs Csilla.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Elkezdődött a kolozsvári magyar egyetemisták megarendezvénye
Szerdán délben kezdetét vette a 24. KMDSZ Diáknapok és egyben az ezzel járó őrület is. Kolozsvár főterén egymást alig hallottuk, de a csapatok indulóit, dobveréseit és a megszokott üdvrivalgásait annál inkább.
Fél egy után már jócskán vonultak a csapatok a 13 órakor kezdődő főtéri megnyitóra. Indulóval, zászlóval és hatalmas energiával, jókedvvel.
A diáknapok idei témája az űrutazás. Ezt sok csapat komolyan is vette, próbálták valahogy beépíteni a ruhákba, sminkbe, kabalákba. Itt például egy asztronauta vonul.
„Boldogságot színlelni kár és vétek” – Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere így üdvözölte a diáktömeget, aki ezáltal a résztvevők felszabadultságára utalt.
Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese többek között azért szurkolt, hogy a meleg, napos idő a diáknapok teljes idejére kitartson.
Magyarul köszönt és kívánt jó szórakozást a BBTE diáktanácsának vezetője, Cătălin Hădadea. Óriási taps fogadta a gesztust.
A megnyitó után elkezdődött a „csípős” flashmob, azaz mindenki rákapcsolódott a Paprika Rádióra, ahonnan a szerkesztők mindenfélére utasították a diákokat.
Majd mindenki lerótta tiszteletét Mátyás király előtt.
Ezt követően pedig a csapatok lepihentek egy pár percre. Szükség lesz a napokban az energiára – gondolhatták a Paprika Rádiósok.
Tasi Annabella / maszol.ro

Tanári és művészi munkájában egyaránt örömét lelte
Orbán István gyűjteményes kiállítása a Minerva-házban
Sok jó művész, író, pedagógus van, olyanok azonban, akiket mindhárom kategóriában számon tartanak, jóval kevesebben vannak. Orbán István „az ő táborukat gyarapítja”, jegyezte meg Németh Júlia műkritikus a 2016 áprilisában elhunyt képzőművész-tanár gyűjteményes kiállításának szerda délutáni megnyitóján Kolozsváron. A Minerva Művelődési Egyesület és a Művelődés Galéria szervezésében létrejött eseményen ugyanakkor bemutatták a Művelődés Egyesület által megjelentetett, A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegző albumot.
A kiállítást méltató műkritikus szerint Orbán István grafikái összetéveszthetetlenek, „a fehér és a fekete ellentétét békévé oldja a szürkék megannyi variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja”. Németh Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavaly elhunyt művész az évek során a Barabás Miklós Céh tevékenységében is részt vállalt, minden csoportos kiállításon szerepelt munkáival, ugyanakkor egyéni kiállítással is jelentkezett, de tanárként bemutatta báthorys diákjainak a rajzait is.
Művészek ritkán jó tanárok, a jó tanár nemcsak tanít, tudást ad át, hanem nevel is, kezdte beszédét Timár Ágnes, a Báthory István Líceum igazgatója, aki Orbán István tanári munkásságát méltatta a megnyitón. – Ahhoz, hogy jó nevelők legyünk, nyitott szemmel kell járnunk a földön, figyelnünk, meglátnunk és megértenünk az emberi természetet és az emberi lelket – jegyezte meg az igazgatónő. Úgy vélte, nehéz a tanári és a művészi hivatást összegyeztetni, de Orbán István ebben is kivételt jelentett, egész tanári pályafutása alatt soha nem érezték „a művész türelmetlenségét, aki a nebulók tanítására, nevelésére pazarolja tehetségét és idejét”. Az igazi nevelők figyelmével és szeretetével fordult diákjai felé, és betegségében sem hagyta cserben őket, fűzte hozzá. – Ugyanakkor, mint a Báthory-líceum tanára, felelősségének érezte, hogy feltámassza a nagy múltú iskola, a piarista gimnázium rajziskolájának hagyományát, nemcsak felkutatva és megőrizve annak tárgyi örökségét, de bekapcsolva intézményünket az iskolai képzőművészet egyetemes vérkeringésébe. Orbán Istvánnak köszönhető a Klubgaléria újraindítása is, több mint húsz kiállítást szervezett négy év alatt, közben pedig évente megszerkesztette a Báthory-naptárat, megszervezte a Báthory-napok hagyományossá vált kiállítását, és számtalan versenyre benevezte diákjait. Örömét lelte munkájában, büszke volt iskolájára, diákjaira – sorolta a képzőművész-tanár érdemeit Timár Ágnes igazgató.
A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegező monografikus albumról Szabó Zsolt, a kötetet megjelentető Művelődés Egyesület munkatársa beszélt, megemlítve, hogy a kiadványban igyekeztek mindenben a művész által leírt, elmondott vagy inkább csak szuggerált szándékát követni, ebben a munkában pedig óriási részt vállalt Orbánné Balaskó Erzsébet, aki a legapróbb részletket is igyekezett kideríteni, tisztázni az utalásokat.
A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Minerva-ház emeleti termeiben (Napoca/Jókai utca 16 szám), munkanapokon, 11 és 16 óra között.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Emberközelbe hoznák Kolozsvár történelmét
Könnyen megismerhetővé, megszerethetővé akarja tenni a kincses város történelmét a fiatal művészettörténészek által működtetett Korzo Egyesület. Újvári Dorottya, a szervezet tagja a Krónikának elmondta, szombattól kezdődően egészen szeptember végéig minden hétvégén szerveznek tematikus, a város épített örökségét és történelmét népszerűsítő, a figyelmet a műemlékek védelmére felhívó sétákat.
Emberközelbe akarja hozni, könnyen megismerhetővé és megszerethetővé szeretné tenni a kincses város történelmét a Korzo Egyesület, amely május elejétől egészen szeptember végéig tematikus városnéző sétákkal várja hetente az érdeklődőket – mondta el a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész, az egyesület tagja.
Mátyás királytól a szocialista örökségig
A 2014-ben alapított egyesület és a város történelmének, a műemlékek védelmének népszerűsítését célzó projekt egyik ötletgazdája úgy fogalmazott, eddig szétszórtan, különböző eseményekhez kapcsolódóan tartottak tematikus sétákat, mostantól azonban rendszeresen, minden szombat délután bemutatják az érdeklődőknek a kincses város történelmének egy-egy szeletét.
A másfél-két órás tematikus séták keretében az érdeklődők megtudhatják többek közt, hogy hol működtek az első mozik, milyen szórakozási lehetőségekkel kecsegtetett a kincses város a 19. században, vagy milyen módon emlékeztek meg Mátyás királyról az eltelt évszázadokban. A régiek mellett új séták is indulnak majd, amelyek többek közt a reformáció korszakának „lenyomatát” mutatják majd be, valamint a Mărăşti és Györgyfalvi negyed szocmodern épített örökségét.
A reformáció 500 éves jubileuma apropóján azt szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek, hogy Kolozsvár mennyire fontos helyszíne volt a hitújítás korszakának. A nyáron sorra kerülő tematikus séta keretében a korszak ma is látható emlékeit mutatjuk be, valamint azt is, hogy miként hatott a város életére, hogy új vallások jelentek meg a katolikus mellett. Megismertetjük a hitújításnak a templomokban látható nyomait, azt, hogy miként alakult át a berendezés, hogy a Farkas utcai templom miként lett katolikusból reformátussá, de kitérünk a korabeli felekezeti iskolák megjelenésére is. Azt is ismertetjük, hogy miként hatottak egyes történelmi korszakok a város lakosságára, szeretnénk felfedeztetni az érdeklődőkkel az egyes épületek, terek mögött rejlő történeteket. Az egyesület projektjeinek ugyanakkor természetesen az is a célja, hogy a műemlékek emberközelbe hozásával, megismertetésével, megszerettetésével elérjük: ne rongálják az emberek az épületeket, rá szeretnénk irányítani a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára” – fogalmazott a Újvári Dorottya.
A gyalui várkastély korszakai
A Korzo Egyesület, amelyet öt fiatal művészettörténész működtet, a tematikus sétákkal elsősorban a kincses városi lakosokat célozza, de a Kolozsvárra látogató turistáknak is tartanak általános városismertetőt. A séták elsősorban felnőtteknek szólnak, de megkeresésre diákcsoportokat is beavatnak a város történelmébe, a gyerekek számára munkafüzetet jelentettek meg, A 700 éves város címmel. Ezen a héten, szombaton 5 órától a Kiváltság teszi a várost? – Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról című tematikus sétán lehet részt venni, amely a középkori, koraújkori városi életet eleveníti fel a közönség bevonásával, a találkozót a Karolina téren, a ferences templom előtt tartják. A jegy 12 lejbe, diákoknak, nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül. A 700 éves város című munkafüzet is ugyanezt a korszakot mutatja be játékosan a kisebbek számára.
Újvári Dorottya kiemelte, a Kolozsvártól 17 kilométerre fekvő Gyalu várkastélyát, a 15. századi épületegyüttest is részletesen bemutatják az érdeklődőknek május 27–28-án a Várkert Fesztivál keretében. „Építészettörténeti szempontból különleges és bonyolult a gyalui kastély, többek közt azt szeretnénk megismertetni a közönséggel, hogy az egyes korszakokban mit tettek hozzá az épületegyütteshez, hogyan változtattak rajta” – fogalmazott a szakember.
A kastély első írásos említése 1428-ból való, kezdetben a nagyváradi, majd a gyulafehérvári római katolikus püspökség tulajdonát képezte, az évszázadok során több ízben gazdát cserélt. A kastélytól nyugat és északnyugat felé az 1970-es évektől végzett ásatások során római falak kerültek felszínre. A tematikus sétákról, programokról bővebb információ a Korzo Egyesület honlapján található.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Ismerjük meg a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom aktivistáit, akiktől a Musai-Muszáj is sokat tanult
A Maszol tudósítója saját szemével győződhetett meg arról, hogy nyelvhasználati kérdésekben sok tekintetben hasonló cipőben járnak az erdélyiek és a felvidékiek. A témát Kovács Balázzsal, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) egyik munkatársával jártuk körül.
Hasonlóképpen Romániához, a szlovák hatóságok nem, vagy csak nagyon nehezen adják be derekukat a magyar közösség kérésére, ezért a civil szervezetek, bátor aktivisták feladatuknak érezték, hogy megzavarják az állóvizet.
A legprofibbak ebben a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) aktivistái voltak, akik 2011-es megjelenésükkel „helyzetet teremtettek”, akcióikra Pozsonyban, Budapesten, de még Kolozsváron is felkapták az emberek a fejüket. A fiatalok évekig névtelenségbe burkolózva matricázták végig a dél-szlovákiai településeket, helységnévtáblákat, vasúti táblákat kétnyelvűsítettek. Az anonimitásból tavaly egy olyan akció végén léptek ki, amikor a szlovák rendőrség igazoltatta több tagjukat.
Kovács Balázzsal, a KDSZ munkatársával a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban ültünk le beszélgetni. Érdeklődésünkre, hogy milyen tisztséggel nevezhetjük meg, azt a választ kaptuk, hogy a mozgalom bázisdemokratikus alapon működik, tehát mindenki „tag”.
- Kérlek, mutasd be egy pár mondatban az erdélyi olvasóknak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalmat. Mikor, hol, milyen célokkal alakult?
- A KDSZ alapjai 2011-ig nyúlnak vissza, amikor több, fiatalokból álló csoportosulás elkezdett a nyelvhasználati téren aktivizálódni. Az egyik ilyen első kezdeményezés a matricázás volt, amikor számon kérő matricákat helyeztünk el azokon a közintézményeken, ahol hiányoztak a magyar feliratok. Volt ezekből bőven. Egy másik csoportosulás felmérte a magyar nyelvhasználat állapotát a közszférában, részletesen dokumentálták a helyzetet. Ebben a kezdeti időszakban, a Radicsova-kormány alatt voltak kényes ügyek a helységnévtáblák körül, mert továbbra sem lehetett kihelyezni a magyar helységnévtáblát azokon a településeken, amelyek valamilyen szlovák nemzetébresztő vagy szlovák nemzeti nagyságról kapták a nevüket. Sztálingrádhoz hasonlóan személyről kapták a nevüket, ezek mind a második világháború utáni reszlovakizációnak voltak az eredményei, azoknak a személyeknek egyébként semmi közük nincs az adott településhez. Így lett például Párkányból Stúrovo vagy Stúrváros (Ludovít Stúr a 19. századi szlovák nemzeti ébredés egyik központi alakja volt – szerk. megj.). A KDSZ ezeken a településeken gerillaakciók keretében helyezett ki helységnévtáblákat.
Ami a tagságunkat illeti, a KDSZ keltető fészke a különböző ifjúsági mozgalmak, elsősorban a Diákhálózat volt, ami egy fiatal, magyar, értelmiségi, egyetemista ernyőszervezet. Gyakorlatilag, aki aktív tagja a KDSZ-nek, annak döntő többsége ebből a közegből került ki.
A KDSZ elsősorban abban különbözik az eddigi érdekérvényesítő módszerektől, hogy azt a logikát próbálja megvalósítani, hogy ne reaktívak legyünk, ne csak akkor lépjünk fel, amikor valamilyen veszteség éri a közösséget, amikor offenzívában van a szlovák nemzetállam a maga teljes súlyával, hanem mi magunk vessünk fel témákat, nyissunk új frontokat, agendákat, és legyünk kezdeményezőek, proaktívak.
- Miért volt szükség a KDSZ-re? Miért nem tagozódtatok be valamelyik politikai szervezet, párt ernyője alá, váltatok annak az ifjúsági szervezetévé?
- Alapvetően tudni kell, hogy a 2008 utáni szlovákiai magyar politika bipolárissá vált, két oszlopúvá. Nyilván ez számos összeveszéssel járt, meg általános közéleti apátiát váltott ki, ami egyébként tovább súlyosbodott.
Egyrészt van feszültség a politika és a civilszféra között, de talán a döntő okot én inkább abban tudnám látni, hogy a nyelvhasználat egy pártok feletti ügy, közösségi magyar ügy, és ez olyan embereket is cselekvésre sarkall, akik nem feltétlenül pártos keretek között képzelik el magukat. A másik dolog, amiért fontos volt a civil alapozás, hogy a nyilvánosság számára hitelesebb így, nem vádolhatnak minket azzal, hogy csak azért csináljuk, mert politikai tőkét akarunk kovácsolni ebből. Ez egy eléggé fontos szempont volt, meg akkor valóban nem voltak ilyen megfontolások, hogy kirakunk néhány táblát és indulunk a választásokon, és milyen jó lesz. Ami pedig a pártokat illeti, ott is látszanak különböző diszfunkcionális zavarok, ami miatt a pártpolitika a vonzerejét is elvesztette, de ezt szerintem erdélyinek nem kell bemutatni.
- Miért a névválasztás? Miért Dél-Szlovákia és nem Felvidék? Nem akartátok fölöslegesen irritálni a szlovákokat?
- Ha megfigyeled a kommunikációnkat, akkor láthatod, hogy mi ezt a kettőt szinonimaként használjuk. Nem volt mögötte olyan megfontolás, hogy ez a píszíbb, és hogy ne provokáljunk vele senkit, tényleg egyenértékű fogalmaknak tartom a kettőt. Nagyon nem értünk egyet azokkal a véleményekkel, amelyek azt mondák, hogy csak az egyik a fogalmat kell használni, és a kettő kizárja egymást, és ebből ilyen ideológiai vitát folytatnak. Ezekbe az ideológiai vitákba nem megyünk bele. Annak, hogy a magyar nyelvhasználatnak mekkora a tere a Felvidéken, egyáltalán nem azon fog múlni, hogy most egy szervezet, ami ezért kiáll, konkrétan milyen névvel illeti magát.
- A mozgalom mögött kik állnak? Kik az alapítók, a „nagy bölcsek, a tagok?
- Ez egy mozgalom, nem hierarchikusan megszervezett a tagság. Nyilván van egy keménymag, akik a kezdetektől ott vannak. Mindenki 35 év alatti, a KDSZ gyakorlatilag bázisdemokratikus alapon működik, van egy levelezőlistánk, ott zajlik a folyamatos kommunikáció. Harminc-negyven ember van benne. Teljesen ad-hoc alapon működik, nem hierarchizált szervezet, nincs szóvivője, nincs vezetője, nincs elnöke, nincsenek alelnökei. Van egy tagsága, és amióta nem vagyunk anonimek – ez 2016-os fejlemény –, ha valaki nyilatkozik a szervezet nevében, akkor az illető tagként van aposztrofálva.
- Mit tesztek akkor, ha jelentkezik nálatok egy fiatal, hogy „tetszik a munkátok, szeretném én is kitenni a falumban a magyar helységnévtáblát”? Hogyan toboroztok tagokat?
- Ez informális csatornákon működik, azokat, akiket be szoktunk szervezni projektekbe, általában már ismerjük. Az egyik ilyen gyűjtőhelye a felvidéki fiataloknak a Gombaszögi Nyári Tábor, ahol ezek a fontos kapcsolatok kiépülhetnek.
Nyilván vannak olyanok, akik felajánlják a segítségüket, nekik matricákat küldünk postai úton. Vagy vannak olyanok, akik anyagilag járulnak hozzá a projektek sikerességéhez, Pay Pal-on keresztül is lehet támogatni a KDSZ-t.
- Egy normál év mennyibe kerül, mekkora a mozgalom költségvetése?
- Változó. Idén például még semmilyen nagyobb szabású projektet nem vittünk véghez. Az idei tevékenységünk nagyjából abból állt, hogy a közlekedési minisztériummal levelezünk a vasúti kétnyelvűség kapcsán. Nyilván, hogy egy-egy nagyobb akciónak anyagköltségei vannak, ezekhez természetesen megfelelő intézményi háttér kell, a táblákat profik állítják elő, olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak. Így például az ekeli vasútállomás felújításakor, ahol építőanyagot, szerszámokat kellett beszerezni
- Személy szerint évek óta figyelem a munkátokat, ezért pár évvel ezelőtt, amikor nálunk Erdélyben megjelentek a Musai-Muszáj és az Igen, tessék! mozgalmak, akkor számomra a hasonlóság szembeötlő volt. Volt, van kapcsolat a két mozgalom között? Fordultak hozzátok tanácsért?
- Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy igyekszünk a tudást, amit megszereztünk átadni másnak. Az első kapcsolatfelvétel diákszervezeti szinten történt, és ennek keretében én is néhány hónapot töltöttem Kolozsváron 2014-ben.
- Ekkoriban jelent meg a város határában az első, gerillaakció keretében kitett háromnyelvű helységnévtábla. Volt köze hozzá?
- Igen.
- Értem. Milyennek látszik a Felvidékről most az erdélyiek munkája?
- Mind az Igen, tessék!, mind a Musai-Muszáj magas fokú professzionalitásról tesz bizonyságot nap, mint nap. Elképesztő energiákat ölnek bele a munkájukba, és ami nagyon fontos, hogy szakmailag is alátámasztott a tevékenységük. Látszik, hogy van mögötte egyfajta jogászi látásmód, ami elengedhetetlenül fontos, hogy amikor a hatóságokkal szemben érvelsz, akkor az megalapozott legyen, és kellő jogi alapja legyen annak, amit te mondasz és ne csak a levegőbe beszélj.
A másik, ami szerintem az Igen, tessék!-nek a hatalmas előnye, hogy képes volt struktúrát kialakítani maga köré. Van egy iroda, ahol alkalmazottak dolgoznak, ahova az önkéntesek bejárhatnak, és a munkájuk piaci alapon is működőképes. Tehát nem arról van szó, hogy valamilyen külső forrásokból felduzzasztott akármi lenne, ami ún. társadalmi missziót valósít meg. Azt valósít meg, de képesek voltak ezt piaci alapokra helyezni, ami szerintem példátlanul jó és mintaszerű dolog.
- Térjünk vissza rátok. Gondolom, hogy a munkátokat nem nézik jó szemmel a szlovák hatóságok. Érzitek a „megkülönböztetett figyelmüket”?
Évekkel ezelőtt volt egy projektünk Kelet-Szlovákiában, amelyben a hiányzó helységnévtáblákra hívtuk fel a figyelmet. Az egyik tagunk nem a megfelelő helyen parkolt és ennek apropóján behívták a rendőrségre, ahol arról kezdték el faggatni, hogy mi köze van a táblák kihelyezéséhez, és hogy kiket ismer a mozgalomból. Egy idő után komikussá vált a dolog, mert a tagunkat elkísérte a rendőrségi kihallgatásra egy jogász-munkatársunk, aki a jegyzőkönyv felvétele után elkérte azt és a rendőrök által hibásan írt szlovák szöveget elkezdte kijavítani. Piros tollal. Aztán arra is figyelmeztette a rendőröket, hogy ha szándékukban áll még benntartani a munkatársunkat, akkor kezdhetik melegíteni a vacsorát, mert a törvényben elő van írva, hogy ha valakit beviszel kihallgatásra, és eltelik egy bizonyos idő, akkor vacsorát kell neki adni. A rendőrök életükben először hallottak erről, és akkor elengedték. Nem volt az ügynek következménye, de próbáltak minket felmérni, tapogatóztak.
- Mikorra tehető a lelepleződés dátuma?
- Kifejezetten nem vágyik arra az ember, hogy a rendőrséggel meggyűljön a baja, mert ennek komoly anyagi következményei vannak, amit senki sem vállalna szívesen. 2016-ban, közvetlenül a választások előtt Dunaszerdahelyen egy közlekedési táblát helyeztünk ki, amikor a rendőrök tetten értek minket a helyszínen.
Érdekes módon nem abba kötöttek bele, hogy illegálisan állítottunk fel egy – jogi értelmezés szerint megtévesztő – közlekedési táblát, hanem abba, hogy túlságosan közel álltunk meg az autókkal az út széléhez. Közlekedési bírságot szabtak ki ránk, amit abból az 50 euróból fizettünk ki, amit percekkel korábban kaptunk egy családtól, amely megállt mellettünk. Az apuka megörült nekünk, hogy mi vagyunk azok, akik állítják ezeket a táblákat, kinyitotta a pénztárcáját és a kezembe nyomott 50 eurót.
A rendőrségnek mi szóltunk, hogy állítottuk ezt a táblát, és kérdeztük, nincs ezzel probléma? Ott a helyszínen és később se mondtak semmit. Azt gyanítom, hogy a választások előtt nem voltak érdekeltek abban, hogy a magyar választókat mobilizálják.
- Mi változott azt követően, hogy kiléptetek az anonimitásból?
- Gyakorlatilag a taktika az nem változott. Az anonimitás több okból sem volt tartható. Egyrészt egyre szélesebb körben lett nyilvánvaló, hogy kik csinálják ezt, és egyfajta ilyen kétarcúság volt a dolog, a sajtónak gyakorlatilag az összes képviselője már tudta, és ez maliciózus megjegyzésekre adott okot, hogy játsszák itt az anonimet, miközben nem is azok. Másfelől, 2016-ban négy tagunk indult a választásokon a Magyar Közösség Pártjának (MKP) színeiben, egy külön formációt alkotva. Ezt lehetővé teszi az úgynevezett preferenciaszavazatos választási rendszer. Ebben a helyzetben azt mérlegeltük, hogy ne hamis ígéretekkel, hanem olyannal kampányoljunk, amit letettünk az asztalra. Nincs ebben a politikai megmérettetésben semmiféle szégyellnivaló, sőt büszkék vagyunk tagjainkra, akik egyébként szépen is szerepeltek.
- Ha már a magyar pártokkal ápolt viszonyra terelődött a szó… Kikérik a KDSZ véleményét kétnyelvűségi kérdésekben?
- A véleménykikérés talán túlzás…. De a viccet félretéve, van, illetve lennie kell egy egészséges feszültségnek a pártok és a civilszféra között leginkább abból kifolyólag, hogy a pártokat folyamatosan szembesíteni kell ígéreteikkel és kihívások elé kell őket állítani. Tipikus példája ennek a vasúti kétnyelvűség ügye, ami ugye Romániában már 25 éve megoldott kérdés, legalábbis, ami az állomásneveknek kihelyezését illeti. Nálunk ez is hiányzott. És meg vagyok győződve arról, hogy soha nem került volna a szlovákiai magyar érdekérvényesítés középpontjába ez a kérdés, ha a civil szféra – nemcsak a KDSZ – nem karolja fel az ügyet és egyfajta szinergiaként nem érzik a pártok, hogy foglalkozni kell a kérdéssel.
2017. április 21-én magyar nyelvű vasúti helységnévtáblákat lepleztek le Dunaszerdahely és Révkomárom vasútállomásain. A szlovák kormány döntése értelmében további 52 felvidéki, zömében magyarok lakta település vasútállomását kétnyelvűsítik a következő időszakban. A szlovák vasúti helységnévtáblák magyar nyelvű megfelelőinek kihelyezéséről egy miniszteri rendelettel idén februárban hozott döntést a szlovák szaktárca. A döntés alapján 55 szlovákiai település vasútállomására helyeznek ki magyar - illetve egy esetben ruszin - nyelvű helységnévtáblát a szlovák mellé. A mostani táblakihelyezés az első látható eredménye annak az évek óta tartó küzdelemnek, amelyet különböző felvidéki magyar szervezetek folytatnak a közlekedési kétnyelvűség megvalósítása érdekében Szlovákiában. Érsek Árpád, a szlovák kormány közlekedésügyi minisztere a dunaszerdahelyi vasútállomáson tartott ünnepélyes táblaleleplezésen rámutatott: a magyar nyelvű táblák kihelyezése annak köszönhető, hogy az ezzel kapcsolatos tervek a kormányprogram részévé váltak. Hozzátette: reményeik szerint a kétnyelvűsítés folyamata folytatódni fog.
- Akkor most elégedettek vagytok azzal, hogy 54 vasútállomásra kikerül a magyar helységnévtábla is?
- Foglalkozni ugyan foglalkoznak a kérdéssel, de nem mindegy hogy hogyan. Szembetűnő a kormányban levő Most-Híd megfelelő szakmai felkészültségnek a hiánya. Például a második Fico-kormány alatt kétszer terjesztettek be a törvénymódosítást a vasúti kétnyelvűség érdekében: mind a kétszer nagyon rossz volt a törvény, mert nem kötelező jelleggel írta volna elő a kétnyelvű táblák kihelyezését, hanem lehetőséget biztosított volna rá. Márpedig ti is tudjátok a Kolozsvár magyar helységnévtáblája körüli cirkuszból, hogy ami lehetőség, az gyakorlatilag az is marad.
Áttörés most azért tudott történni, mert a harmadik Fico-kormányban magyar személy került a közlekedési tárca élére és bár a törvényi keret azóta sem változott, és egy meglehetősen veszélyes precedenssel a miniszter rendeletet adott ki arra, hogy márpedig kiteszik ezeket a táblákat. Ez a Híd kampányígérete volt és bekerült a kampányprogramba is.
- Nem verte ki a biztosítékot a döntés a szlovák nacionalista körökben? Akik ugye most ott ülnek a hídasok mellett a kormányban.
- Az a kompromisszum született közöttük, hogy a Most-Híd nem kommunikálja hangosan és látványosan a táblák kihelyezését, mert a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt törzsválasztóit ez eléggé irritálja. Egyébként ennek ellenére az SNS-es kötődésű hírportálokon azzal riogatták az olvasókat, hogy visszajönnek a Horthy-idők, és a Horthy-korszakbeli elnevezések kerülnek ki újra a szlovák állomásokra. Szóval, volt egy fajta nacionalista retorika. De ahova ki akarok lyukadni: a törvény azt tartalmazza, hogy a vasútállomásokra lehet kihelyezni magyar nyelvű táblákat, viszont nem rendelkezik a vasúti megállókról. A kettő között az a különbség, hogy az állomás egy nagyobb fajta egység, ahol több sín van egymás mellett, és képesek a vonatok sínt váltani. A megállók esetében egy kisebb egységről beszélünk, ezeket nem tartalmazza a törvény.
További problémát okozott, hogy nincs központi minisztériumi lista arról, hogy melyek az állomások és melyek a megállók. Mi összeírtuk, hogy melyek az érintett állomások, ahová ki lehetne tenni a táblát jelen keretek között, de ők nem tudják megerősíteni, hogy ezek valóban állomások-e vagy sem. Van erre egy belső norma, hogy mi az állomás, a vasúti normarendszerben, de nincs definitív lista, vagy nem találják, vagy nem akarják megtalálni. Mindenesetre látszik, hogy próbálják szűkíteni, hogy minél kevesebb helyre kelljen kitenni. A közlekedésügyi miniszter büszkén nyilatkozik arról, hogy 54 magyar állomásnevet lehet most kitenni, miközben jóval többet lehetne, de nem voltak képesek A-tól Z-ig végigvinni. Mi ezt a munkát elvégeztük, el is küldtük több mint egy hónapja, választ nem kaptunk rá.
- Uniós szinten próbáltok-e a támogatókat szerezni?
- A vasúti kétnyelvűség ügyében a állásfoglalást kértünk az Európai Bizottságtól, napirendre vették a Petíciós Bizottságban. Tartottunk is erről egy prezentációt Brüsszelben, ez egy jó eszköz lett volna arra, hogy a nyomást növeljük a szlovák hatóságokra, de az uniós döntési procedúra annyira lassú, hogy időközben a dolog meghaladta önmagát, mert most már látszik, hogy állami szinten elindult valami. A vasúti kétnyelvűséget az utóbbi idők nagy áttörésének tartom, azzal együtt is, hogy vannak különböző fogyatékosságai, de ezeket meg kell próbálni egyszerűen kiküszöbölni, mert hogyha csinálunk valamit, akkor csináljuk meg rendesen.
- A kétnyelvű feliratok terén komoly tapasztalattal rendelkeztek, de dolgoztok-e például azon, hogy a magyar nyelvet a közhivatalokban is használni lehessen?
- Szlovákiában adhatsz be kérvényt magyarul, nyilván egyfajta jogtudatosság is kell ehhez. De ezek csak a helyi jellegű ügyekre vonatkoznak, mert amikor magasabb szinten zajlik az ügyintézés, például megyei szinten, akkor már nem lehet. A megyei központok mind északon vannak, ott a magyar nyelvi küszöb nem érvényes, ott nem éri el a magyarság számaránya a 20 százalékot. Szintén nem működik közvetlenül az állammal szembeni magyar ügyintézés. Hosszú távon az lenne a megoldás, ha a magyar nyelv egyenrangú státust nyerne, és hivatalos nyelv lenne ott, ahol a magyarok számottevő arányban élnek.
- A felvidéki magyarlakta települések mondhatni csak egy köpésnyire vannak Magyarországtól, amely könnyű menekülési útvonalat biztosít a szlovák nyelvvel küszködők számára.
- Magyarország valóban perverzül közel van, és ez veszélyes, még azzal együtt is, hogy gazdaságilag rosszabb helyzetben van Szlovákiánál. Sokaknak problémájuk van a szlovák nyelvtudással, mert – hasonlóan Romániához – olyan módszerrel tanítják a magyar iskolákban, amivel nem tudják elsajátítani. S ha nincsenek meg ezek a nyelvi készségek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a munkaerőpiacon érvényesülni tudjanak, akkor az nagy hátrányt jelent, és nyilván az is abba az irányba vezeti őket, hogy Magyarországon próbáljanak szerencsét.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro

Találkoztam a boldogsággal én, kisebbségi volt és optimista
Brüsszelben konferenciázott május 3-4-én az európai őshonos kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN. Mit konferenciázott, ünnepelt. Na jó, meg készült a munka folytatására.
Ennyi otimista kisebbségivel még soha sehol nem találkoztam, mint most Brüsszelben, komolyan. Se egyszerre, se eddig úgy összesen. És milyen jó ez így. A sztori röviden: az Európai Unió 2013 óta lehetővé teszi állampolgárai számára, hogy európai polgári kezdeményezéssel éljenek, azaz olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyekkel aztán foglalkoznia kell az Európai Bizottságnak. Ezzel a lehetőséggel élt az RMDSZ kezdeményezésére a FUEN is, amely 11 pontba csomagolta Minority SafePack (MSPI) néven azokat a javaslatait, amelyek uniós szinten garantálhatnák az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek jogvédelmét.
Csakhogy az EB nem volt hajlandó befogadni a csomagot, arra hivatkozva, hogy annak több pontja sem kompetenciája. A kezdeményezők (akik egyébként magánemberek, és nem az ernyőszervezet – elvégre POLGÁRI kezdeményezésről van szó) azonban nem hagyták ennyiben az ügyet, és az EU luxemburgi bíróságához fordultak. Eközben, mint a mesében, teltek-múltak az évek, de aztán idén egyszerre nagyon sok minden történt (lásd még: ünneplés): a luxemburgi bíróság az MSPI kezdeményezőinek adott igazat, aztán rá pár hétre, áprilisban az EB is beadta a derekát, tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, amelynek az lett a vége, hogy az eredeti 11 pontból kilencet elfogadott (azoknak, akik azt szokták nézni, hogy a pohár félig üres: kettőt nem fogadott el).
Ha ez egy mese volna, akkor itt már a hetedhét országra szóló lakodalomnál és a boldogan éltek, míg meg nem haltaknál tartanánk, de a FUEN még nem ihat a medve bőrére, mert ez még csak a kezdet. Vagy egy mérföldkő, ahogy a konferencián mondták (pedig a kontinentális Európa méterben számol). Ugyanis ahhoz, hogy az EB érdemben is foglalkozzon a javaslatokkal, először össze kell gyűjteni egymillió aláírást, minimum hét uniós tagállamból, aztán, ha ez sikerült, még meg is kell győzni az EB-t, hogy ne csak foglalkozzon a javaslatcsomaggal, hanem szülessenek is jogszabályok belőle (lásd még: a munka folytatása).
Szóval kettős szerepe volt a brüsszeli találkozónak. Mivel a kezdeményezők, támogatók, jóakarók most találkozhattak először ekkora számban a MSPI befogadása óta, elkerülhetetlen volt az ünneplés, de bőven volt itt szó a munka folytatásáról is. Amely munka egyébként két hét múlva Kolozsváron folytatódik, a FUEN május 17-21. között tartó kongresszusán, és lesz benne ünneplés is, ugyanis szimbolikusan itt fog elkezdődni az egymillió aláírás összegyűjtése. Azért csak szimbolikusan, mert az uniós szintű aláírásgyűjtés szeptemberben indul, hogy lehessen rendesen előkészíteni, reklámkampánnyal, tudatosító akciókkal, helyi szervezetek bevonásával. Egyébként az aláíráshoz szükséges, országonként változó űrlapok elkészültek az EU 27 hivatalos nyelvén, és pár hét múlva az online aláírást lehetővé tevő rendszer is elindul.
De ezeknél a technikai részleteknél sokkal fontosabb dolgok is történtek Brüsszelben. A legeslegfontosabb, hogy az Európai Parlament nem is olyan régen megválasztott elnöke, Antonio Tajani elvállalta a konferencia védnökségét, és még jól meg is üzente, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést, és bármikor kopogtassanak bátran az ajtaján. Azt hiszem, uniós szinten ennél komolyabb támogatót nem igazán lehet szerezni, és azért ez előrevetít egy-két dolgot, meg jó kis jelzés lehet az EB-nek is, hogy tessék már komolyan venni ezt a dolgot. A másik fontos dolog, ami történt, az a kezdeményezőkből, résztvevőkből áradó őszinte (ha nem lenne pejoratív egy politikusra nézve, azt mondanám, már-már naiv, gyermeki) lelkesedés, amely ellen nem igazán lehet védekezni, és amely, ha egy pillanatra is megérint, egyértelművé válik számodra, hogy az MSPI szlogenjéül szolgáló You are not alone nem egy Michael Jackson, Olive vagy ATB dal (attól függően, ki éppen mikor ért a popzenehallgatós korába), hanem egy teljesen igaz üzenet. Ezek az emberek, akiket talán csak annyi köt össze, hogy kisebbségiek, őszintén szeretik egymást, és hisznek a közös célban. A munkavacsorán mellém ült egy késve érkező szakállas, középkorú dániai német, és pár perc múlva már úgy csevegett velem, mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
Furcsa lehet ez az áradó optimizmus egy kelet-európainak, aki leginkább ahhoz van szokva, hogy a kisebbségek csak akkor szólalnak meg, ha a többség bántja őket. Erre eljön Brüsszelbe, és rinyakórus helyett csupa ragyogóan optimista embert talál. És milyen szép az, amikor valaki nem feltétlenül azért optimista, mert esetleg neki jobb lesz ezután (a nyugat-európai kisebbségek elég szép aránya köszöni szépen, jól van), hanem azért, mert tudja, hogy egy uniós szabályozás segíthetne azokon a kisebbségeken, akik nála rosszabb helyzetben vannak. Ez tényleg szolidaritás.
No, de biztosan vannak olyanok, akik kíváncsiak arra is, mi hangzott el Brüsszelben, nekik bemásolom a közleményt, én sem írhattam volna meg szebben (ez most egy belső poén, úgysem értitek):
Támogatja a Minority Safepack kezdeményezést az Európai Parlament elnöke
Minden európai polgárnak egyenlő jogokat kell élveznie, ezért messzemenően támogatja az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek európai polgári kezdeményezését az Európai Parlament elnöke – derült ki a FUEN május 4-i brüsszeli konferenciáján. Az EP-elnök tanácsadója, Marcus Warasin tolmácsolta Antonio Tajani üzenetét, amelyben támogatásáról biztosította az MSPI kezdeményezőit. „Európa elsősorban az európai polgárokról, és nem a tagállamokról szól. Ezért fontos a polgári kezdeményezés intézménye. Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok: minden uniós állampolgárnak joga van ahhoz, hogy képviselve legyen az EP-ben, és hogy azonos jogokat élvezzen” – üzente az Európai Parlament elnöke, hozzátéve: a sokszínűség elfogadása nélkül nem létezik egység sem. Ha segítségre van szükségük, ne tétovázzanak kopogtatni az ajtaján – üzente a kezdeményezőknek.
Öt éve ugyanitt, az Európai Parlamentben indult útjára a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, a Kisebbségi Intergroup és a FUEN megbeszélésén – nyitotta meg Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a FUEN brüsszeli konferenciáját. Az esemény házigazdája szerint a Minority Safepack egy hosszú út után győztesként tér vissza az EP-be, miután az Európai Bizottság egy hosszadalmas jogi procedúrát követően idén áprilisban befogadta a kezdeményezést.
A csütörtöki, Hit the Road – a Minority Safepack és az Európai Parlament című konferenciát szerda este egy munkavacsora előzte meg, Winkler ennek egyik gondolatát is felidézte: „szolidaritásra van szükség, és ha folytatjuk a FUEN ernyője alatt elkezdett összefogást, nemcsak az aláírások lesznek meg, hanem széles körű támogatást tudunk szerezni kezdeményezésünknek.” Nils Torvalds EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke szerint „ez egy nagyszerű pillanat, amelyre a gyerekeink és az unokáink is emlékezni fognak. Sok munka van még hátra, de minél többet dolgozunk, annál hosszabb távú lesz a hatás is” – fogalmazott, hozzátéve: a MSPI-re nem elég 7 országból gyűjteni aláírásokat, hanem 28 országból kell, hiszen minden tagállam polgárait meg kell szólítani. Vincze Loránt FUEN-elnök szerint az MSPI történelmet írt azzal, hogy az első olyan polgári kezdeményezéssé vált, amely pert tudott nyerni az EU bíróságán az Európai Bizottsággal szemben. Az MSPI körüli kisebbségi szolidaritás folyamatosan erősödött, és mára az Unió nemzeti kisebbségeinek és nyelvi csoportjainak közös céljává vált – mondta a FUEN elnöke a kezdeményezés történetét felelevenítő előadásában.
„Kezdeményezésünk nem árt senkinek, nem vesz el semmit a tagállamoktól és a többségtől. Ellenkezőleg: hozzájárul a többség és kisebbség közti jobb megértéshez. Ez az EU 60 milliónyi kisebbségének felajánlása, amely megoldásokat kínál, és amellyel párbeszédet kezdeményezünk” – üzente Vincze az MSPI ellenzőinek.
„Azt akarjuk, hogy a kisebbségi jogok váljanak az emberi jogok részévé, esélyegyenlőséget akarunk elsősorban anyanyelvünk használatában. Csak akkor fogadhatnánk el, hogy a kisebbségi jogok kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozzanak, ha nem tapasztalnánk nap mint nap a kisebbségi jogok megsértését, a közösségi szimbólumok használatának tiltását, egyes kisebbségek létezésének tagadását, közösségek számbeli csökkenését és az anyanyelv diszkriminálását több tagállamban. Ezek a történések megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy az EU-nak kell a védelmezőnek és támogatónak lennie" – szögezte le. Hans Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke szerint az ernyőszervezet közel száz tagszervezete szolidáris közösséget alkot, amelyben senki nem érezheti magát kisebbségben. Az MSPI kapcsán a kezdeményező bizottság elnöke elmondta: a kisebbségben élőknek is ugyanazok a vágyai, mint a többségieknek. „Önbizalomra, megbecsülésre vágyunk, és arra, hogy jól érezzük magunkat otthonunkban. Ebben sokat segíthet a jogalkotás is, de arra is szükség van, hogy empatikusak és szolidárisak legyünk, és merjük felvállalni különbözőségünket. Az egységet a sokszínűségben kell keresni” – vélekedett.
„A FUEN tagszervezetei arról a szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein” – mondta el a brüsszeli konferencián Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az MSPI kezdeményező bizottságának alelnöke hozzátette: „a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket.”
Berényi József, az MKP volt elnöke szerint az MSPI arról szól, hogy az Európai Unió térjen vissza ahhoz a kilencvenes években alkalmazott logikához, amely fontosnak tartja a veszélyeztetett kisebbségek védelmét. Meglátásában ennek az ügynek az Európai Parlament kell a zászlóvivője legyen, mert az Európai Bizottság eddig nem a nyitottságáról tett tanúbizonyságot - utalt arra, hogy az EB első körben elutasította az MSPI bejegyzését. Daniel Alfreider, a dél-tiroli néppárt alelnöke, olaszországi parlamenti képviselő elmondta: „a különböző helyzetekből adódóan nem létezik egyetlen megoldás a kisebbségek problémáira, de most először van egy közös célunk, határok nélkül. A kezdeményezés lehetőséget nyújt az egyéni tapasztalataink megosztására és a jó gyakorlatok átemelésére” – vélekedett.
A polgári kezdeményezések jogi megközelítéséről szóló panelt követően a rendezvény másik házigazdája, Sógor Csaba foglalta össze zárszavában a konferencia tapasztalatait. „A Minority Safepack európai polgári kezdeményezés a civil társadalom szerepéről, annak erőteljes megjelenítéséről szól, hiszen a politika nem létezhet civil társadalom nélkül. Az út, amely előttünk áll, nem lesz sima, nehézségekre lehet számítani, de biztosak vagyunk abban, hogy ezeket a csatákat meg lehet és meg kell vívni, hiszen a mi felelősségünk és hivatásunk, hogy egyenlő jogokat biztosítsunk az EU minden polgára számára. Erős háttérországunk van: a FUEN ernyője alatt, Antonio Tajani elnök úr támogatásával, az EU-s intézmények segítségével ezt a célt el tudjuk érni” – mondta el az RMDSZ EP-képviselője. A konferencia zárásaként a házigazdák meghívták a résztvevőket a FUEN kongresszusára, amelyre május 17-21. között Kolozsváron kerül sor.
Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

A „szalonképtelenség” élő erdélyi klasszikusa (Beszélgetés Orbán János Dénes költő-irodalomszervezővel)
A kilencvenes évek kultuszköltője volt, egyetemi tananyag, egy időre mégis kiszállt a mindennapi irodalomból. A mai magyar irodalom legvisszhangosabb szervezője, Orbán János Dénes újra ifjonti tűzben ég, a partvonalon elfoglalt helyéről pedig előbb-utóbb regény születik.
– Soha nem számított tájba simuló típusnak, de azért aligha arról álmodott, hogy egyszer ön ellen tüntet a magyar irodalom egy része…
– Kis híján felröhögtem, amikor meghallottam az ellenem, illetve az általam irányított íróakadémia ellen készülő tüntetés hírét. Vajon mit mondott volna megboldogult édesapám, hogy fia akkora hatást gyakorolt a kortárs magyar irodalomra, hogy tüntetnek is ellene – futott végig bennem. Amikor belevágtam ebbe, tudtam, mi vár rám, biztos voltam benne, hogy lesznek, akik ekkora projektet, illetve a rá szánt pénzösszeget nem hagyják szó nélkül. A mai világ amúgy is arra tart, hogy ha valaki a teljes vagyonát egy árvaházra hagyná, a nyilvánosság tíz százaléka akkor is valami sanda szándékot vélne a háttérben. Számítottam a támadásokra, a karaktergyilkossági kísérletekre, a digitális gyűlölet megnyilvánulásaira.
– Fel lehet készülni egy ilyen harcra?
– Nem először vívok hasonló csatát. Akkor is heves ellenkezések voltak, amikor a kilencvenes évek második felében az Előretolt Helyőrség berobbant az erdélyi magyar irodalomba. Néhai Tempfli József püspök kiátkozott bennünket az egyházból Sántha Attilával együtt az ifjúság irodalom útján való megrontásáért. Ma is tartom: adná az Isten, hogy az ifjúság az irodalom által romoljon meg. Amikor 1995-ben ellentét alakult ki Markó Béla – akkor a Mentor Kiadóban és a Látó folyóiratban volt érdekelt – és az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője, Szőcs Géza között, többedmagammal utóbbihoz csatlakoztam. Sokan politikai állásfoglalásként kezelték, holott arról volt szó, hogy Szőcs Géza kínált a fiatal íróknak rokonszenvesebb ajánlatot. Úgy, hogy kormánytámogatás sem volt.
– Mi volt a gond akkoriban?
– A nevünkhöz fűződő irodalmi paradigmaváltás része egyféle irodalmi-szexuális forradalom volt, ami az erdélyi közönség konzervatívabb részének nem tetszett, bár az ifjúság rajongott értünk. Ez aránylag hamar megváltozott, amint konszolidálódtunk, megkerülhetetlenné váltunk, kiderült, hogy nem csak a szájunk nagy, de műveket is leteszünk az asztalra. Épp az idősebb írók álltak a pártunkra Szilágyi Istvántól Kányádi Sándorig, ezt követően ritka hosszú irodalmi béke „tört ki” Erdélyben. A másik konfrontálódás az L. Simon László által kitalált Fiatal Írók Szövetsége 1998-as megalakulásához köthető. Tehetséges, de akkor még névtelen fiatal írók tömörültek köréje, ő megkeresett, hogy társuljak, mert az Előretolt Helyőrség akkor olyan befutott fiatal írókkal dicsekedhetett, mint Sántha Attila, László Noémi, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, György Attila és Molnár Vilmos. Amúgy akkor is a József Attila Kör lobogtatta legfőképpen a politikai térnyerés és favorizálás veszélyét.
– A lázadó, polgárpukkasztó, pár évre kocsmárosba is átcsapó Orbán János Dénesen fogtak az idők, vagy elmentek mellette?
– Húsz év alatt változik az ember. Általában az szokott bekövetkezni, hogy az ifjonti tűz kihuny, az ember professzionálisabb, egyre kevésbé lelkes. Volt néhány évem, amikor csömört éreztem az irodalmi életben zajló dolgok iránt, ezért is vágtam bele a vendéglátásba. Talán azért is, mert addig túl könnyen pottyant az ölembe a siker, s bár nem akarom letagadni a tehetségemet, jó adag szerencse is kellett a kilencvenes évek díj- és elismerésözönéhez. Amit a kilencvenes évek első felében véghezvittünk, azt a bizonyos irodalmi-szexuális forradalmat, más is megcsinálta volna előttünk, csakhogy őket nem hagyta a cenzúra. Mi viszont leírhattunk bármit, és le is írtuk. Ehhez mind-mind szerencse is kellett. Most viszont újra azt az ifjúi tüzet érzem magamban, a polgárpukkasztó attitűd nem múlt el belőlem.
– A Swedenborg kávéház vagy a Janus Pannonius-apokrifek „szalonképtelensége” valóban ezt jelzi. Nem gondolt arra, hogy többnyire másként nyilvánul meg egy húszesztendős fiatal, és másként egy konszolidált negyvenéves?
– A huszonéves feladata, hogy lázadjon és végrehajtsa az irodalom legnagyobb forradalmait, lásd Janus Pannonius, Petőfi, Ady. Olyat kell tenniük, hogy utánuk már ne lehessen visszatérni a megelőző korok gyakorlatához. Sajnos, mi, a kilencvenes évek nemzedéke voltunk a legutóbbi paradigmaváltó generáció. Azóta megszelídült az irodalom, és ez nem jó, mert ha állóvízzé alakul, unalmassá válik.
– A legvadabb patak is megszelídül néha, s ha újabb akadály kerül az útjába, megint „megmérgelődik”… – Szőcs Géza kifejezésével élve: ezt a jelenséget figyeljék a hidrokurtizánok.
– Nem szembesült azzal a jó szándékú intelemmel, hogy negyvenévesen ideje megkomolyodni? – Nem, de ne feledjük, hogy én Faludy György tanítványának számítok, aki még kilencvenen túl is fenegyerekeskedett. Szívesen konszolidálódnék, csak lenne már kinek átadni a stafétabotot. Mert szomorú, de még mindig a mi nemzedékünknek kell időnként felháborodottan felbukkannia, hogy megmozduljanak az irodalom állóvizei. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges és jó írók, de olyanok nem jelentkeztek, akiknek színre lépésekor azt érezzük: megváltoztatják a világot. Amióta a polkorrektség az irodalmi prérit is dominálni kezdte, a fiatalok nem mernek leírni bizonyos dolgokat, attól tartva, hogy az irodalomhatalmat birtokló – publikációk, díjak és ösztöndíjak fölött rendelkező – idősebbek az útjukba állnak. Ez az öncezúrára kényszerítés pedig gyilkos tud lenni. Bár én adott pillanatban kultuszköltőnek számítottam, és egyetemi tananyagnak, olvastam későbbi visszhangokat, miszerint szexista vagyok. Ez a polkorrekt terror oda vezetett, hogy ma nem nagyon találunk merész erotikus lírát felvonultató fiatalt, pedig a nemiség a mai fiatalok életének is központi témája. Ugyanez érvényes a közéleti, filozófiai, lélektani témákra is. Olyan fiatalok érzik máris, hogy veszíteni valójuk van, akiknek egyelőre még semmijük sincs.
– A harmadik, éppen aktuális csatája honnan eredeztethető?
– Már egészen fiatalon foglalkoztatott a tehetségkutatás, a kolozsvári egyetemisták Bretter György irodalmi körének elnökeként pedig feladatom volt keresni költészettel kacérkodó tehetséges fiatalokat. Az irodalmi jövőre érdemeseket pedig felkarolni, hozzásegíteni az első publikációkhoz, debütkötethez, „így járt” például az egyik legjegyzettebb költőnk, Szálinger Balázs. Ugyanakkor sok olyan írói, művészi sorsot láttam, amely az anyagiak hiánya miatt ment félre. Mindezt mélységesen igazságtalannak éreztem. Ezen helyzetek felszámolását célozza az a javaslatcsomag, amelyet a magyar miniszterelnök kulturális főtanácsadója – akinek munkaköri leírása, hogy előremutató tervezeteket közvetítsen a Miniszterelnöki Hivatal felé –, Szőcs Géza elé vittem. Közel másfél év után alakult meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó, annak első elemeként pedig az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Tényleges tevékenységünk 2016 júniusában kezdődött.
– Milyen megoldásokat kínál ez a csomag?
– Például a kárpátaljaiaknak szánt külön pályázati rendszert, amely a helyi jövedelmek többszörösét jelentő ösztöndíjak elérését teszi lehetővé. Figyelünk azokra az ismertté vált, de egzisztenciális értelemben támogatásra szoruló fiatalokra is, akik eddig ilyen-olyan munkahely mellett „félállásban” hozták létre alkotásaikat. Egy egyéves ösztöndíjért még nagyon kevesen adják fel állásukat, de egy hároméves ösztöndíj már elég lehet ahhoz, hogy ne kényszerüljenek újra visszahúzó állásokba. Ezeket a mentorokat azért is képezzük, hogy egy idő után a legjobbak átvegyék a helyünket, munkaszerződéses oktatóként illeszkedjenek a rendszerbe.
– Megpróbálták megismertetni célkitűzéseiket, netán érdekeltté tenni a projektben azokat is, akik ma hangosan kifogásolják a KMTG létét? Akár az „urambátyámozás” vádját is kivédendő... – Muszka Sándor barátom és írókollégám mondta: ezekkel vitatkozni olyan, mint ha a rádióval beszélnél. Mi mindenkit, mentort és pályakezdőt egyaránt pályázati úton vettünk fel, az első körös pályázati feltételeknek pedig a fiatal írószervezetek szinte valamennyi tagja megfelelt. Arról nem tehetek, hogy egyesek úgy érezték, feltétlenül bojkottálniuk kell a kezdeményezést.
– Van e tevékenységnek mérhető, számon kérhető dimenziója?
– A tavaly karácsony előtt megjelent Enumeráció című antológiában közel 700 oldalon már az íróakadémia valamennyi mentora és pályakezdője szöveggel jelentkezett. Ennyi idő alatt senki sem várhatta el, hogy debütkötetek sokaságával dobbantsunk, ahhoz esetenként három év tanulás sem elegendő. Ennek ellenére idén ősszel kettővel előrukkolunk, jövőre pedig további négy-öttel. Mentoraink és oktatóink írásra is szerződtek, így karácsonyig húsz körüli lesz a könyvtermésünk, ami tárgyszerűen is bizonyíthatja az íróakadémia létjogosultságát. Idei projektünk irodalmi-kulturális melléklet előállítása, amelyet azokhoz a napilapokhoz kívánunk csatolni hétvégi mellékletként, amelyek igényt tartanak rá. Igényes irodalmi portál létrehozása is szándékunkban áll.
– Mindezt egy szinte teljes egészében Erdélyből származó csapat irányítja. Találkozott már az „erdélyi maffia” bélyeggel?
– Csak félig szánom viccnek: nem tehetek róla, hogy rendkívül tehetséges emberekkel barátkozom. Az is diszkrimináció lenne, ha azért szorulna ki valaki egy kezdeményezésből, mert történetesen a projektvezető barátja. Ők nélkülem is megállnák a helyüket. Persze nem vitás, egy ilyen csatába csak akkor megy bele az ember, ha vannak harcostársai. Mi nyitottak voltunk, másokat is szerettünk volna bevonni az oktatásba, de visszautasítottak. Vagy mert kétségeik voltak, vagy ki akartak maradni egy esetleges politikai balhéból. Igyekszem egyfajta erdélyi felsőbbrendűséggel nézni a folyamatot, és időnként hüledezem, miként lehetséges ilyen mértékű megosztottság, hogy vérre menőnek kezelnek dolgokat, amelyek amúgy nem vérre mennek. Létünk, művészetünk lényegét ugyanis nem ezek határozzák meg, még ha a minőségét részben igen is. Nézelődöm, és időnként beszólok a partvonalról, ahonnan a legjobb a rálátás a terepre. Még az is lehet, hogy egyszer egy regény születik belőle.
Orbán János Dénes
Költő, prózaíró, irodalomszervező. Brassóban született 1973. július 4-én. Iskoláit szülővárosában járta, Kolozsváron szerzett magyar–angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998–2014 között igazgatója. 2006–2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. A Magyar Idők napilap kultúrrovatának vezetője. Több műfajban is publikál: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás, publicisztika. Díjak, kitüntetések: a Romániai Írók Szövetségének debütdíja (1996), Faludy György-díj (1999) és Petőfi-díj (2000) a Hivatalnok-líra című kötetért (1999), Budapest Költőversenyének Fő- és közönségdíja (2000), Herder-ösztöndíj (Kertész Imre jelölésére, 2000), József Attila-díj (2002), a Romániai Írók Szövetségének Koós Károly-díja (2007), Magyarország Babérkoszorúja díja (2014).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házi kedvencek a BBTE pszichológia karának előadásain
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Oktatástudományok Karán az elsőéves hallgatóknak megengedték, hogy az állatpszichológia előadásokra magukkal vihessék kutyusaikat és cicáikat, hogy ez által méginkább megismerjék az állatok viselkedését.
Alina Rusu egyetemi docens elmondta: az állatok jelenléte azért is kedvező, mert a hallgatók nem aggódnak amiatt, hogy házikedvenceik otthon várnak rájuk, így még jobban figyelnek tanáraikra. A diákok magukkal vihetik állataikat a pszichopedagógiai tanácsadás elnevezésű mesteri szak Állatterápiával a speciális igényű személyekért című előadásra is. Az egyetemi oktatók szerint a hallgatók nagyon figyelnek, senki sem unatkozik, és senkit sem zavar az állatok ottléte. A szaktanulmányok szerint az állatok eddig is hozzájárultak az egyén figyelmének növeléséhez és a jó közérzetéhez. Ugyanakkor az állatok is szocializálódnak, amikor idegen emberek és állatok között töltenek el néhány órát.
– Azt tapasztaltam, hogy a fentebbi előadásokon a hallgatók sokkal aktívabbak, és jobban teljesítenek. Továbbá nőtt azon hallgatók száma is, akik beiratkoztak a választható tantárgy előadásaira. Általában 150-200 hallgató vesz részt az órán, nemcsak a pszichológia karról, hanem a történelem-filozófia, a fizika karról is, de jönnek állatorvos hallgatók is – tette hozzá Rusu. Az egyetemi oktató szerint az egyetem adminisztrációs alkalmazottainak is tetszik az ötlet, gyakran érkeznek kutyusokat és a cicákat simogatni.
– Úgy vélem, hogy a BBTE vezetősége rájött arra, hogy ez az előadás és az a tény, hogy Kolozsváron egyre népszerűbb az állatterápia, hozzájárul a pozitív és vonzó oktatási környezet kialakításához – magyarázta az egyetemi oktató.
Egy elsőéves pszichológushallgató azt nyilatkozta: neki és öt hónapos kutyájának is hasznára vált, hogy magával viheti az egyetemre. A gazdi nem idegeskedik azért, hogy a kutyusa egyedül van otthon, a kutya pedig jól megvan a többi kutyával. Az előadásokat türelmesen végighallgatja, és csak egyszer ugatott, amikor az előadás során egy olyan filmet tekintettek meg a hallgatók, amelyben kutyák ugattak. Ugyanakkor sokkal könnyebb elsajátítani az állatok viselkedéséről szóló ismereteket, ha a gyakorlat is alátámasztja azt, amit az előadó mond.
Egy másik hallgató a kétéves macskáját és öregebb kutyáját hozta el az előadásra. Örömmel mondta el, hogy a Tomi névre hallgató cica engedi, hogy a hallgatók megsimogassák, ugyanakkor szabadon járkál a teremben, és a kutya is jól érzi magát. Szabadság (Kolozsvár)

Az elvándorlás képlékeny valósága
„Csak becsült adatok vannak a romániai kitelepülőkről, így a szakemberek számára is nehéz megfogni ezt a valóságot” – állítja Horváth István szociológus, egyetemi tanár. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője szerint az elvándorlás társadalmi-gazdasági hatásai már most érzékelhetők, bizonyos falvaknak az elöregedése és az egyes szektorok munkaerőhiánya egyre látványosabb, de hosszú távon a nyugdíjrendszer is megsínyli az exodust. Mivel sokan magyar állampolgárként szerepelnek a kimutatásokban, az erdélyi magyarok esetében nehezebb nyomon követni a folyamatot.
– Vannak pontos adatok arról, hogy hány román állampolgár él külföldön? – Arról, hogy mennyi romániai él külföldön, nincs, csak arról, hányan vannak bejegyezve, hogy külföldön tartózkodhatnak. Különböző országokba belépve tartózkodási engedélyt kell szerezniük, be kell jelentkezniük a lakossági nyilvántartóba, ha három hónapnál hosszabb időre mennek akár munkavégzés, akár rokonlátogatás céljából. Arról vannak adatok, hogy hol hány román állampolgárt jegyeznek be egy évben, és ezt hányan újítják meg. De arról, hogy pontosan hányan mennek ki, és mennyit maradnak, nincs. Tehát hozzávetőleges adatok vannak, melyekkel a nagyságrendeket meg tudjuk becsülni. A becsült szám jelenleg 3,8 millió. – Ezek szerint azokat, akik pár hónapot dolgoznak külföldön, visszajönnek, majd újra kimennek, nem is tartják nyilván? – Az idénymunkát csak akkor lehet követni, ha szervezeten keresztül történik. Ezeket az európai statisztikai hivatal nem jegyzi, szerinte nem számítanak „bevándorlónak”. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik egy adott ország területén. Vannak országok, melyek jelzik, hány idénymunkás fordult meg náluk – aki 3–9 hónapot dolgozott –, de ez nem feltétlenül jelenik meg az Eurostat statisztikáiban. – Mi a helyzet a külföldön született gyerekekkel, róluk van pontos kimutatás? – Ezt jobban lehet követni, ugyanis a külföldön született gyereket, ha az egyik szülő nem az illető ország állampolgára, be kell jegyezni a román konzulátuson ahhoz, hogy utána haza lehessen hozni. És általában bejegyzik, mert ha elmulasztják, annak negatív következményei vannak. A külügyminisztériumnak naprakész adatai lehetnek erről. – Mivel magyarázható a román állam és az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatai közötti eltérés? – Nem egyértelmű, mit jelent az, hogy kivándorolt, ugyanis különbözik a román állam és az Eurostat meghatározása. A román állam szerint kivándorolt az a személy, aki az állandó lakhelyét külföldre helyezte. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik ott. A meghatározásbeli különbség okán nehéz megfogni ezt a valóságot. Minek tekinthető az, aki két éve él Angliában, és ott születik gyereke? Haza fog térni, nem fog? Az Eurostat szerint bevándorló Angliában, a román hatóságok szerint nem biztos, hogy kivándorló, hiszen nem biztos, hogy az állandó lakhelyét áthelyezte. Ha megteszi, az egy gesztus. Akkor olyan változások történtek az életében, melyek után már ottani lakosnak tekinti magát. Tehát egy képlékeny valósággal állunk szemben. Vannak számok, amelyekhez tudunk viszonyulni, de hogy azon belül mi van, nehéz megfogni. – Vannak elemzések arról, hogy az elvándorlás hatására demográfiailag hogyan változik a romániai társadalom? – Elemzések vannak. Tudjuk, hogy 2002-ben kezdődött, és 2007-ben nagyon megnőtt a termékeny korosztályok kivándorlása. Később beindult egy szekunder kivándorlás, hozzátartozók, szülők is kimentek, de ez a kategória demográfiailag nem termékeny. A 3,8 millió kivándorlónak a zöme a termékeny, fiatal korosztályhoz tartozik, így gyerekeik nem itthon születnek meg. Valamennyien közülük visszajönnek – ezt indirekt módon tudjuk követni, ha az iskolába beíratják, és problémák vannak, mert nem tud jól románul. De nagyon kis szeletet látunk ebből is, így nem tudunk következtetni. Nagyon nehéz megfogni ezt a jelenséget. Ami biztos, hogy a 3,8 millió kintlevőség zöme termékeny korú, fiatal, és ez jelentősen csökkenti az itthon született gyerekek számát.
– Mennyire lehet már látni ennek a jelenségnek a társadalmi-gazdasági hatásait? – Bizonyos értelemben lehet látni, de gyakorlatilag nincs amit kezdeni a számokkal. A legutóbbi népszámlálás ugyanis regisztrálta mindazokat, akik nem váltottak állandó lakhelyet, így ezek alapján nagyon nehéz bármilyen típusú számítást végezni. Nem tudjuk, hogy a népszámláláskor nyilvántartottak közül hányan vannak ténylegesen itthon jelen pillanatban, a regisztrált és a valós számok között van némi eltérés. Másodsorban a munkaerőpiacon is látni a hatást: elkezdődött egy olyan típusú munkaerőhiány, mely bizonyos szektorokban inkább megnyilvánul. A vendéglátó- és szállodaiparban jelentős, mivel ezekre a szakemberekre nagy a kereslet különböző célországokban. De problémák vannak az infrastrukturális beruházások, az autópálya-építés terén is. – Milyen hosszú távú társadalmi és gazdasági hatások várhatók? – A hatásait próbáltuk elemezni, én is részt vettem egy ilyen nemzetközi projektben. Ami látványos kezd lenni: bizonyos falvak elöregedése, elszegényedése. Egyre több az olyan település, ahol a középkorú népesség hiányzik, csak öregek vannak. Ehhez hozzátartozik az infrastrukturális elszegényedés is: megszűnnek a beszállító vállalatok, mert már nem kifizetődő, az egészségügyi ellátás, a gyerekszám csökkenése miatt az iskola fenntarthatósága is problémás. A nyugdíjrendszer fenntartása is gondot jelent, hiszen egyre kevesebb a befizető. Az 1967–68-ban születtek kiemelkedő számot jelentenek, így tíz év múlva ugrásszerűen meg fog nőni azok száma, akik nyugdíjba vonulnak, ami jelentős megterhelést jelent majd. Kérdéses, hogy a fakultatív magánnyugdíj rendszerével hogyan lehet majd a pótolni a kiesést. – A kormány intézkedései, például, hogy a közszférában növelik a béreket, mennyire jelenthetnek visszatartó erőt a jövőben? – Egyre inkább olyan fiatalok mennek el, akik itthon soha nem vállaltak munkát. A problémát lassan az jelenti, hogy a munkaerőpiacra beilleszkedő rétegek inkább kint keresnek állást. Mert a hazai munkaerőpiac nagyon gyenge minőségű munkát kínál, a magánszféra nem jelent hosszú távú stabilitást. Egyre többen félig feketén kapják a fizetést, a munkahelyek minősége romlik. Így egyre vonzóbbak a stabilitást, biztonságot nyújtó külföldi lehetőségek. A közszférában történő változások kevésbé mérvadóak, kevesen vannak, akik ide irányulnának, az emberek inkább kilépnek. De a közszféra megerősítése is számít, hiszen egy felmérésből tudom, hogy a tanítók elmennek külföldre dolgozni idénymunkásként. Ez jelentős probléma a tanügyi vagy az egészségügyi rendszer működtetésében. A közszférában történő változások is érintenek bizonyos réteget, de nem a tömeget. Azoknak, akik most lépnek be a munkaerőpiacra vagy van munkahelyük, de a helyzetük nem stabil, olyan intézkedések kellenének, mint a minimálbér növelése. Sokkal nagyobb stabilizáció és perspektivikus megerősítés szükséges, a jelenlegi intézkedések csak részben, nagyon kis mértékben támogatják az itthonmaradást. Ugyanakkor a szívóhatás is egyre inkább növekedni fog. A nyugati országokban lassan nyugdíjba mennek azok a generációk, melyek a II. világháború utáni bébibummot képviselték, így bizonyos szektorokban megnő a munkaerőigény. Akármennyire próbálták a migránsokkal pótolni, ez még nem perspektivikus, és kérdéses, hogy mennyire sikeres. Még mindig van egy munkaerőpiaci igény Nyugaton, és még mindig le vagyunk maradva nemcsak a bérezést, hanem a munkahelyek biztonsága és a perspektivikus alkalmazás jegyében történő tervezést illetően, így nagy valószínűséggel középtávon, 10–15 évig még fennmarad ez a jelenség.
– Lehet tudni, hogy a különböző régiókban hogyan alakul a kitelepülők aránya? – Vannak hozzávetőleges adatok. Vannak régiók, melyek viszonylagos stabilitásnak örvendenek. Bár onnan is jelentős az elvándorlás, a belső vándorlásból nyernek. Ilyen Bukarest és Kolozsvár, a Bánság, Dél-Erdélyben Nagyszeben és Brassó, illetve Konstanca. Kevésbé élik át az általános népességfogyást, eléggé stabil növekedést mutatnak. Vannak régiók, ahol mind a kivándorlás, mind az országon belüli elvándorlás nagyon nagy. Ilyen Moldova észak-keleti része, és a déli részből Teleorman, Ialomiţa. Erdélyben közepes szinten helyezkednek el a székely megyék. Veszteségek vannak, de nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a felsoroltak. – Mennyire változnak ezek a tendenciák az erdélyi magyarság esetében? – Az erdélyi magyarság szempontjából van két érdekesség. Egyrészt az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarság később kezdett el bekapcsolódni abba az elvándorlási hullámba, hogy hosszú és bizonytalan távú bevándorlónak számítson. 2002-ben még a Magyarország vagy Nyugat irányú alkalmi, időszakos munka jelentette a tipikus elvándorlást. Most már növekszik azok aránya, akik a romániai átlagnak megfelelően viselkednek. De még mindig picit le vagyunk maradva, mert sokkal később kezdődött a folyamat. Székelyföldön azonban intézményesült az időszakos munkavállalás, a visszatérő migránsok rendszere, akik évi 3–9 hónapot töltenek külföldön. Itt kisebb számban, de Dél-Erdélyben és Erdély más részein különböző román hálózatokhoz kapcsolódva a magyarok is ugyanolyan arányba vándorolnak ki, mint a többség. – Tekintve, hogy a folyamat később kezdődött, megtörténhet, hogy a jövőben tetőzni fog, és ugyanaz a tendencia fog érvényesülni, mint a többségnél? – Nem kizárható, hogy hosszú távon kiegyenlítődik. Mindenféle statisztikai spekulációk vannak arra, hogy ezt kövessük, ugyanis mivel az erdélyi magyarok többsége magyar állampolgár is, ekként szerepel különböző országok statisztikáiban, egyre nehezebb. Más módszerekkel, közvélemény-kutatásokkal, más típusú adatfelvétellel próbálkozunk. Készítettünk pár ilyen kutatást, a legutóbbi adatok fel sincsenek dolgozva. Ezek alapján mondtam az általános trendeket. Rákérdeztünk arra is, hogy a családból, a háztartásból vannak-e kint élők, de ez is egyre nehezebb. A háztartás már nem jó viszonyítási egység, ugyanis sokan vannak, akik nem tartoznak ilyen közösséghez. Például Németországban él és dolgozik, valamilyen itthoni lakcímen be van jelentve, de a házat már eladták, vagy bérbe adták.
– Az utóbbi időben főleg a székelyföldi önkormányzatok tettek kísérletet arra, hogy hazacsalogassák a külföldön dolgozókat, vagy legalább az itthoniakat rávegyék, hogy ne menjenek el. Mennyire sikeresek ezek a kezdeményezések? – Két ilyen kísérletet ismerek, mivel megkerestek, és adatokat, tanácsot kértek. Itt a célközönség egyértelmű volt: informatikai klasztereket felépíteni, és megpróbálni visszavonzani azokat, akiknek van hálózatteremtő kapacitásuk, vagy a tapasztalt munkaerőt megszólítani, visszavonzani. Ezeknek van realitása, kérdéses, hogy tömegek esetében mennyire lehetséges. Hiszen itt többről is szó van, például az első lakhelyteremtés. Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában az ilyen típusú közpolitikák nem elég jók, és az önkormányzatoknak nincs elegendő forrása. Vannak kezdeményezések, amelyek rövid- vagy középtávon egy réteget vissza tudnak vonzani, de ez nem fog tömegeket jelenteni. – Európai szinten van követendő példa? – Vannak példák, Lengyelországban már jelentős, tömeges visszatérés jellemző, holott Románia után a legtöbb kivándorlót kibocsátó ország volt. Nálunk is elképzelhető ez, csak kérdés, hogy az elvándorlásra vonatkozóan lehet-e közpolitikákat csinálni, vagy ez teljesen a munkaerőpiaci kereslettől függ. Olyan európai országot, ahol az állami, önkormányzati közpolitikák hatására történt volna tömeges visszavándorlás, nem ismerek, olyat, ahol a munkaerőpiaci változások hatására történt viszont igen.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Érseki aggodalom: két év múlva eltűnhet a vásárhelyi katolikus iskola
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint két éven belül kikerülhet a marosvásárhelyi katolikus iskola az oktatási hálózatból, mivel az illetékesek halogatják az ügy megoldását.
Két éven belül megszűnhet, illetve eltűnhet az iskolahálózatból a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium – figyelmeztetett a Mediafax hírügynökség szerint Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki szerint az illetékes hatóságok folyamatosan elterelő tevékenységet folytatnak a probléma tényleges megoldása helyett.
Jakubinyi a pénteken Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az ügyben Miguel Maury Buendía bukaresti apostoli nuncius segítségét is kérték, aki egyeztetett Teodor Meleșcanu külügyminiszterrel, a tárcavezető pedig állítólag ígéretet tett arra, hogy az igazságügyi minisztérium kivizsgálja az esetet. Az érsek emlékeztetett: a vásárhelyi tanintézetet két évvel ezelőtt, törvényes úton hozták létre, most viszont a korrupcióellenes ügyészség (DNA) megkérdőjelezte az eljárás legalitását azzal, hogy semmisnek vette a megyei és a helyi tanács, valamint a tanfelügyelőség vonatkozó okiratait.
Újabb tanácshatározatok a vásárhelyi iskola megmentéséért
Három határozatot is elfogadott csütörtökön a városi önkormányzat a katolikus iskola ügyének rendezése érdekében, azonban továbbra sem világos, hogy az újabb intézkedések törvényesek-e,
Folyamatosan halogatják a megoldáskeresést, a szándék eléggé egyértelmű – az iskola két év múlva eltűnhet az oktatási rendszerből” – figyelmeztetett Jakubinyi György, aki úgy vélte, az ügy holtpontra jutott. Azt is felháborítónak találta, hogy miközben a hivatalos érvelés szerint a vásárhelyi iskolába járó diákok szüleit nem kihallgatták, hanem mindössze tájékoztatták, az érintettek mégis megfélemlítve érezték magukat. „A szülőktől azt kérték, hogy támadják az iskolát és a templomot, amiért a gyermekük állítólag két évig egy fantomiskolába járt” – idézte a Mediafax hírügynökség a gyulafehérvári érseket. Jakubinyi egyébként a romániai és moldovai köztársaságbeli katolikus püspökök találkozóján vett részt Kolozsváron.
Jakubinyi György: jövő héten hívjuk meg Ferenc pápát Csíksomlyóra Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a jövő héten küldi el a meghívót Ferenc pápának, hogy a szentatya Csíksomlyón találkozzék magyar híveivel. Az érsek kizártnak tartja, hogy a pápa Erdély és Románia egyesülésének centenáriumán érkezzen az országba. Krónika (Kolozsvár)

Az európai kisebbségi szolidaritás központja lesz néhány napra Kolozsvár
Az Európai Bizottság által immár bejegyzett Minority SafePack kisebbségi javaslatcsomag a romániai magyarságtól, az RMDSZ-től indult, ezért is született az a döntés az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), hogy egy hét múlva szimbolikusan a FUEN kongresszusán, Kolozsvárról indítsák el az aláírásgyűjtést. A petíciós kampányról, a polgári kezdeményezés kilátásairól Vincze Loránt FUEN-elnököt kérdeztük a témáról tartott brüsszeli konferencia után.
- A konferencián többször elhangzott, hogy mérföldkőhöz érkezett az európai őshonos kisebbsége ügye. Mi indokolja ezt a megfogalmazást?
- A Minority SafePack polgári kezdeményezés bejegyzésével az Európai Bizottság gyakorlatilag kimondta, hogy az európai őshonos kisebbségek védelme érdekében el kell indítani az uniós szintű jogalkotást. Másrészt ez az első polgári kezdeményezés, amely pert nyert a luxembourgi törvényszéken, és amelynek a kezdeményező bizottsága alkut kötött az Európai Bizottsággal. Ez szerintem hatalmas fejlemény, hiszen a 90-es évek elejétől Európában gyakorlatilag nem történt a kisebbségvédelemben törvénykezési szinten előrelépés, az Európa Tanács jogi eszközeivel, a kisebbségi keretegyezménnyel vagy a nyelvi chartával megállt a törvénykezés ezen a területen. Ezen tudunk most közösen lendíteni. A kör lezárult, mert itt, az Európai Parlament épületében vetettük papírra a Minority SafePack javaslatcsomaggal kapcsolatos első ötleteket, és most a bejegyzést követően, íme, itt tanácskoztunk ismét, és arról a stratégiáról beszéltünk, hogy miként gyűjtjük össze az egymillió aláírást. Erdélyben is lezárul majd a kör, hiszen az ötlet az RMDSZ-től, a romániai magyarságtól származik, s majd a FUEN-kongresszuson indítjuk látványosan útjára Kolozsváron az aláírásgyűjtést.
- Milyen lépések vannak még hátra addig, amíg sikerül rábírni az Európai Bizottságot a jogalkotás beindítására?
- Lehet, hogy most már a nehezén túl vagyunk. Négy évet elvesztegettünk azzal, hogy perelni kellett Luxemburgban, végül szerencsére győztünk. Most már határidőkkel dolgozunk. Közel egy év áll rendelkezésünkre, 2018 március végéig kell összegyűjtenünk egymillió aláírást legkevesebb hét tagállamból. Ezt követően egy hónapja lesz az Európai Bizottságnak arra, hogy megvizsgálja az aláírások hitelességét, és további három hónap, ameddig majd döntést kell hoznia a jogalkotásról. Ez egy konzultációs folyamat lesz az Európai Parlamenttel közösen, a kezdeményezők bevonásával, amelynek a végén azt reméljük, hogy az Európai Bizottság elkezdi a konkrét jogalkotást.
- Miért éppen Kolozsváron szervezik a FUEN következő kongresszusát és milyen jelentősége van ennek?
- Szimbolikus döntés volt a FUEN-ben, hogy Erdélyben tartja a következő kongresszusát. Sok kezdeményezés az elmúlt esztendőkben az RMDSZ-től, a romániai magyarságtól indult, legfőképpen a Minority Safepack kezdeményezés. Emellett most már 23-24 éve tagja az RMDSZ a FUEN-nek, és még nem volt kongresszus Erdélyben, tehát itt az alkalom, hogy megmutassuk Erdélyt, a magyarságot, szokásainkat, kultúránkat az odautazó kisebbségi szervezetek képviselőinek, meghívottainknak. Az Európai Tanácstól, az Európai Parlamenttől, az ENSZ-től lesznek majd meghívottak a kongresszuson, túl azon, hogy a tagállamok, régiók is elküldik majd képviselőiket erre a rendezvényre. Remélem, hogy az európai kisebbségi szolidaritásból merítünk majd erőt arra, hogy egy jó aláírásgyűjtési kampányt kezdjünk Erdélyben, de máshol is Európában.
- A konferencia több felszólalója annak a jelentőségét méltatatta, hogy az Európai Parlament elnökének védnöksége alatt zajlott a rendezvény, és Antonio Tajani támogatja a Minority SafePacket. Ez miért fontos fejlemény a kezdeményező bizottság számára?
- Nem volt eddig jellemző, hogy az Európai Parlament elnökei kedvezően viszonyuljanak a kisebbségi témához. Egyáltalán a politikai hangulat nem volt olyan soha az Európai Parlamentben, hogy ez a téma napirenden lett volna. Mára már az Európai Néppárt programjában is szerepel a kisebbségi kérdés, tehát innovatívnak számít ilyen szempontból, a liberálisok mindig támogatták ezt a témát, a zöldek is, az autonomista és a regionális pártok is, de a szocialisták például az elmúlt években nagyon hallgatnak róla. Az EP korábbi elnöke, Martin Schulz sosem válaszolt a megkereséseinkre, találkozókat kértünk tőle és mindig elutasította. Ám ahogy hivatalba lépett, Antonio Tajani kinevezett egy kisebbségi témákkal foglalkozó dél-tiroli tanácsadót. Hozzáállása teljesen pozitív volt. Azt mondta, hogy nyíltan is támogatja a Minority Safepack kezdeményezést, foglalkoztatják az őshonos kisebbségek problémái.
- A konferenciát megelőző munkamegbeszélésen felmerült, hogy a Minority Safepack kezdeményezői készítsék el maguk az uniós szintű kisebbségvédelmet szabályozó törvénytervezeteket, amelyeket az Európai Bizottság figyelmébe ajánlanak majd. Mi szól mellette, és mi szól az ellen, hogy így járjanak el?
- Ha nemcsak címszerűen fogalmazzuk meg azokat a témákat, ahol jogalkotást szeretnénk, hanem a konkrét jogszabályok is meghatározzák az elemeit ennek a keretnek, az Európai Bizottságnak arra kell már reagálnia, tehát nem kell elkezdenie gondolkodni azon, hogy is nézzen ki a jogszabály. A törvénytervezetek elkészítése ellen szól, hogy részben behatárolja az Európai Bizottság mozgásterét, és voltaképpen önmagunk számára is behatároljuk a mozgásteret. Inkább arra mozdulna el az opciónk, hogy készítsük elő a tervezeteket, éppen amiatt, hogy a kisebbségi törvénykezés az EU-ban nagyon kezdetleges vagy nem létező, tehát könnyű újat alkotni benne, érdemes lenne ezt alaposan előkészíteni.
- Az egymillió aláírás összegyűjtése szükséges, de nem elégséges feltétele a jogalkotás beindításának. Három polgári kezdeményezésnek már sikerült összegyűjteni az aláírásokat, de nem jártak eredménnyel. Milyen eszközökkel lehet rábírni az Európai Bizottságot, hogy indítsa be a jogalkotást?
- Nagyon számít az, hogy milyen támogatás van mögöttünk. Ha nagy európai intézmények, például az Európai Parlament, vagy a tagállamok, Németország, Dánia, Magyarország azt mondja, hogy ezzel fontos lenne foglalkozni, az már egy plusz érv szerintem. Fontos a témaválasztás is. Az előző három polgári kezdeményezés témája szűk szakpolitikára vonatkozott. Például a vízhez való jog maximum egy jogszabályon múlik, mi meg egy elég széles spektrumát vetettük fel uniós kompetenciáknak, programoknak, irányelveknek, amelyeket bővíteni kellene. Ez nagyobb késztetést jelent a Európai Bizottság számára is arra, hogy kezdjen a kezdeményezéssel valamit. A miénk tulajdonképpen az első politikai kezdeményezés, amely elkezdi az aláírásgyűjtést.
- Nem kedvezőtlen a légkör most a kezdeményezés számára? Arra gondolok, hogy a Brexit után az Európai Unió válságba került, és más kérdések foglakoztatják most az EU döntéshozóit.
- Szerintem ez EU-nak ez az útkeresése kedvez az ügyünknek. Az uniós polgárok éppen azt vetik Brüsszel szemére, hogy eltávolodott az emberektől. Az Európai Bizottságnak alkalma lesz bizonyítani, hogy közelebb hozza az EU-t a polgárokhoz, hiszen éppen ez a célja a polgári kezdeményezés intézményének is.
- Szintén a konferenciát megelőző munkamegbeszélésen hangzott el, hogy az aláírásgyűjtésre különféle buktatók leselkednek. Melyek lennének ezek?
- Minden tagállamnak van egy nemzeti hatósága, amelyik az aláírások hitelesítésével foglalkozik, és ezeknek a hatóságoknak országonként eltérő követelményeik lehetnek. Nem érzem bukatónak ezeket. Jól elő kell készíteni az aláírásgyűjtést, és akkor nem lesz gond. A nyitott kérdéseket tisztáznunk kell az Európai Bizottsággal is és a tagállamok illetékes hatóságaival is.
- A konferenciára visszatérve: miért a Hit the Road volt a címe?
- Azért mert terepezni kell. Az aláírásgyűjtés terepezésről szól, ki kell menni az emberek közé, ha nem is egyenként, de gyakorlatilag minden embert meg kell szólítani egy üzenettel, fel kell kelteni az érdeklődését, és rávenni arra, hogy támogassa aláírásával ezt a kezdeményezést. Minden ilyen jellegű kampány az érzelmekre hat. Meg kell találnunk azokat a jó témákat, amelyekkel az erdélyi magyarokat meggyőzzük, hogy írják alá a kezdeményezést, de győzzük meg az erdélyi románokat is a támogatásról. Ez már egy új üzenetet. Szerencsénk van, hogy van kilenc javaslat, abból jól lehet mazsolázni olyanokat, amelyek vonzóak Erdélyben is.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro

A korral lépést tartó 25. Bolyai Nyári Akadémiát szerveznek idén
Többszörösen is fontos évfordulót ünnepel a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Ezek közül a legfontosabb, hogy idén huszonötödször szervezik meg a Bolyai Nyári Akadémiát. A július 9–29. között zajló rendezvénysorozat különlegessége, hogy idén a játék, a játszva tanulni, illetve a tanulva játszani lesz a központi témakör.
Az idei felhozatalról, valamint az újdonságokról Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, valamint Ferencz Salamon Alpár, az akadémia koordinátora számolt be a sajtónak hétfőn Csíkszeredában.
A szövetség elnöke visszaemlékezett a 25 évvel ezelőtti első akadémiára, illetve az RMPSZ egy évvel korábbi indulására is. De a pedagógusok számára létrehozott Magiszter című folyóirat indulásának 15 éves évfordulóját is idén ünneplik. A Bolyai Nyári Akadémiát a Kárpát-medencében ekkor beinduló, társ-pedagógusszervezetek által kezdeményezett hasonló rendezvények inspirálták: egy évvel korábban indította a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a nyári továbbképzés-sorozatát. Burus Siklódi Botond elmondta, hogy a névválasztást a Bolyai Tudományegyetem újraindításának sikertelensége adta. Azóta pedig a székelyföldi helyszínek mellett igyekeztek Erdély, a Partium és a Bánság területére is elvinni az akadémiát, így többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Aradon is volt már akadémia.
Az akadémia 25 éves jubileuma, az elnök szerint, az útkeresés lehetőségét kínálja az RMPSZ számára, új kihívások elé állítja a pedagógusokat, akiknek a megváltozott igényeknek való megfelelés, az egyre izgalmasabb témák tárgyalása került előtérbe. Ezzel a gondolattal szervezik meg a játék hetét az idei Bolyai Nyári Akadémián.
Ferencz Salamon Alpár, az akadémia programfelelőse az idei kínálatot ismertette. A kéthetes rendezvény első része Legyen a játék tanulás! elnevezést kapta, ugyanis ebben játékpedagógiai tematikus foglalkozásokat hirdetnek mintegy 200 pedagógus számára. A előadássorozat átfogó témájával az oktatási és nevelési folyamat gyermekközpontúságának szükségességét hangsúlyoznák, vagyis azt, hogy a játék eszköz, módszer, jelképes kulcs a gyermekhez, amelyet a tananyagközpontú oktatási rendszer egyelőre ellehetetlenít.
Az előadásokon a különleges kommunikációs eszközökkel, drámapedagógiával, élménypedagógiai módszerekkel, de a népi gyermekjátékok hasznával is megismerkedhetnek a résztvevők.
A július 9–29. között zajló képzésekre RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok online pályázhatnak június 16-ig. A 13 szekció 16 csoportjának jegyzéke, a pályázati felhívás és egyéb fontos információk a szövetség honlapján, a www.rmpsz.rooldalon érhetők el. A nyári akadémia megvalósulását idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy 17,1 millió forinttal támogatja.
Kovács Boglárka / maszol.ro

„Szépségtapaszban” bizakodhat a Bánffy-palota
A Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülésének egyik kiemelt fontosságú napirendi pontja volt a Bánffy-palota felújítására hivatott támogatás megszavazása. Kolozsvár legfontosabb, 1774–1785-ben felhúzott barokk épülete évtizedek óta elhanyagolt homlokzata és díszítőelemei omladoznak.
Két évvel ezelőtt éppen a Szabadság munkatársai fedezték fel, hogy a tető közelében álló jókora Héraklész-szobor előre dőlt, leeséssel fenyegetett, és azonnal értesítették a Művészeti Múzeum vezetőségét, így elkerülhetővé vált, hogy gyanútlan járókelők életébe kerüljön a mostoha állapot. Akkor a szobrot egy tartófémmel erősítették meg, de mindenki tudta, hogy az csak ideiglenes megoldás. Most már sürgős restaurálásra van szükség. Egy másik fontos határozattal, a várakozások szerint elhúzódott vita nyomán, amelyből érezni lehetett a politikai adok-kapok motívumot, a tanácsosok elfogadták az idei költségvetési tervezetet.
Még a Kolozs megyei tanácsülés előtt Vákár István alelnök a következőket nyilatkozta: „Nem várhatjuk azt, hogy az épített örökségünk tönkre menjen, csak azért mert a jogi helyzet megoldatlan, karbantartási javításokat megenged a törvény még akkor is, ha ezt a haszonélvező és nem a tulajdonos teszi, ugyanis a Bánffy-palota azon része, amelyben Művészeti Múzeum működik, nem a megyei tanács tulajdona. Sajnos, nem az épület teljes rehabilitációjáról beszélünk, hanem minimális és sürgős karbantartási beavatkozásokról. De úgy gondolom, hogy ez egy jó kezdet a teljes épület feljavítására”.
A legrosszabb helyzetben a műemlék épület nyugati és észak oldali homlokzata van. A munkálatok során ezeket a részeket javítanák fel, illetve a dekorációs elemek is megmentésre kerülnének. A javítások időtartamát két évre becsülik, és áfástól közel 5 millió lejbe kerül. A tegnapi ülésen az ellenzék felvetette: mi lesz a Bánffy-palotában székelő Művészeti Múzeum sorsa 2026 után? Mint ismeretes, a megyei önkormányzat az ingatlan egynegyedét birtokolja, viszont leghamarabb 2021. október 12-én az örökös személy tulajdonába kerül, azzal a bírósági ítélettel, hogy az épület funkcionalitását még öt évig meg kell őriznie. Alin Tişe megyei elnök szerint a végleges megoldás megvásárolni a részüket, amelynek érdekében meg kell vizsgálni a lehetőségeket, tájékoztatni kell mindenkit az eredményről, és el kellene kezdeni gyűjteni a pénzt erre az ügyre. A tanácsosok végül 33 igen és 1 tartózkodó szavazattal elfogadták a műemlék épület felszínes restaurálását.
A várakozásnak megfelelően több mint egy órát tartott a megyei önkormányzat 2017-es költségvetési tervének megvitatása és elfogadása. Alin Tişe elnök azért fakadt ki, hogy a megyei tanácsnak alárendelt vállalatok igazgatói ne cselekedjenek kényük-kedvük szerint, mert a felettes szerv nem az ő egyszerű szavazógépük, hanem többségi tulajdonos, amely határozatokkal irányítja jövőjüket. Ez főleg a Tetarom Rt. vezetőjének szólt. Szóba került, többek között, a Filharmóniának juttatott 24 millió lejes támogatás. Az intézmény béralapja (197 alkalmazottnak, melyből 170 zenész) ezzel nagyjából megközelíti a megyei tanácsét. Sajtóértesülés szerint korábban Marius Tabacu azt nyilatkozta, ez az összeg nem égbekiáltó, mivel rendkívül tehetséges muzsikusokról van szó.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

A magyar nyelv napjai Kézdivásárhelyen
Verseny és konferencia
Idén negyedszázados évfordulója van az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége megalakulásának. Ezt ünnepi műsorral, díjátadással, szakmai konferenciával, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedővel ünneplik. Mindez Kézdivásárhelyen zajlik május 11–14. között.
A konferencia és a verseny témája: a reformáció hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében. Pénteken 10 órától megnyitó a Vigadó Művelődési Házban, átadják a Sütő András Nyelvőrzés-díjat és a Tüzes Bálint-díjat; 16 órától kiállításmegnyitó az Incze László Céhtörténeti Múzeumban: A Vizsolyi Biblia 425 éve (a Budapesti Városvédő Egyesület kiállítása). 17 órától konferencia ugyanott (A reformáció hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében a következő előadásokkal:
– Ruszka Sándor (lelkész, Kézdivásárhely): Ha lett volna Luthernek Facebookja…
– A. Molnár Ferenc (professor emeritus, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem): A reformáció magyar bibliafordításainak és egyházi éneklésének hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében.
– Máthé Dénes (egyetemi docens, Kolozsvár): A reformáció szerepe irodalmi nyelvünk 16. századi formálódásában.
– Péntek János (ny. egyetemi tanár, akadémikus, Kolozsvár): A moldvai magyarok anyanyelvűsége az egyházújítás(ok) időszakában.
Szombaton 9.30-tól kirándulás a meghívottak és a konferencia résztvevői számára. 10 órától Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő a Gábor Áron Szakképző Líceumban, 16-tól városnézés, múzeumlátogatás, 18-tól bábszínház (a 4. osztályosok számára), 17.30-tól koncert a Vigadóban, 20-tól táncház a Gábor Áron-líceumban, zenél a Harai zenekar. Vasárnap 10-től záróünnepség. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szilágyság a hagymáját is az Európai Parlamentbe vitte, mi mégsem tudunk róla – riport
Hétvégén Zilahon kerül sor az RMDSZ 13. kongresszusára - így akarja a szövetség újra felhelyezni Szilágyságot az erdélyi magyar politika és közélet porondjára. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint a Maszolnak adott interjújában úgy fogalmazott: Szilágyság megérdemli, hogy oda vigyék a kongresszust, hiszen erős magyar közösség él ott, és vannak nagyon jó közösségépítő példáik. Megnéztük, tényleg így van-e. Riportutunk során öt településen fordultunk meg: Kraszna, Szilágyperecsen, Szilágybagos, Kárásztelek és Kémer.
2015-ben Szilágy megyében Kraszna volt a legvagyonosabb falusi település, 20 millió lejes bevétellel - olvasom a Maszolon Pengő Zoltán kollégám anyagában.
Emiatt is kíváncsian lesek ki az autó ablakán, nézem a rendezett utcákat, a felújított hivatali épületeket, a restaurált református templomot. Hogyan sikerült mindez? - kérdezzük krasznai utunk első állomásán, a polgármesteri hivatalban Bogya Miklós polgármestertől. Hát úgy, hogy abban az évben a legtöbb uniós és kormánypénzt sikerült bevonzani a községbe - érkezik a válasz a fiatal elöljárótól.
Hozzáteszi, az önkormányzat szinte minden pénzforrási lehetőséget megpróbál kihasználni, pályáznak, amikor csak lehet. Ebben az évben csak májusig három uniós pályázatot nyújtottak be: 7,5 kilométer közösségi aszfaltút kiépítésére, 14 kilométer hegyi, mezőgazdasági ut modernizálására, a községhez tartozó település, Hosszúasszó kultúrotthonának felújítására. Szintén uniós forrásból tervezik kibővíteni a már meglévő víz- és szennyvízhálózatot.
A polgármesteri hivatal folyosóján több álláshirdetésen is megakad a szemem. Nincs Krasznán munkanélküliség? - kérdezzük Bogya Miklóstól. „Aki komoly szándékkal szeretne dolgozni, annak van lehetősége. Folyamatosan keresnek például a községben mérnököket. Van egy építkezési vállalkozásunk, amely konkrétan vadássza a környékbeli szakembereket. Sok autószerelői műhely működik, ez több családnak is megélhetést nyújt. Mire megjelenik ez az anyag, már biztosan lesz egy újabb autószerelői műhelyünk” - süti el a poént a polgármester. Hozzáteszi, a teljes képhez hozzátartozik, hogy egész Szilágy megyében nagy gond a fiatalok elvándorlása, de jó hír, hogy az adatokból úgy tűnik, nem fogy Kraszna lakossága. Krasznán a magyar lakosság számaránya 80 százalék fölötti, a községi szinten (Kraszna, Máron, Ráton és Krasznahosszúaszó) ez az arány 60 százalék.
Krasznán külön akciócsoport segíti a helyieket abban, hogy vállalkozzanak, pályázzanak. Az akciócsoport karavánokat szervez, hogy mindenhová eljussanak az információk.
A községnek külön kórháza van
Hogy a község tényleg komolyan vette az uniós, illetve kormányzati lehetőségeket, az a kórházunkon is látszik. A pontra tett 42 ágyas krasznai krónikus kórház kellemes látványt nyújt a tiszta, zöld övezetben felújított épületeivel. A kórházban belgyógyászat, járóbetegellátó és rehabilitációs központ működik, illetve egy 12 ágyas palliatív osztály, amely egyedülálló a megyében.
Nagy Erika kórházmenedzsertől azt is megtudjuk, hogy a helyiek rendszeresen adnak vért, így segítve a betegeket. A kórházmenedzser, amikor a befektetésekről faggatjuk, megkérdezi, elmondhatja-e, hogy Cseke Attila minisztersége idején kezdődtek a komoly pénzlehívások, abban az időben jelentős támogatást kaptak a felújításra: ekkor rehabilitálták a víz- és fűtési rendszert, illetve a rehabilitációs központot is ekkor tették pontra. Az utóbbi tíz évben közel egymillió eurós befektetést sikerült kieszközölni, a források nagy része uniós pénz.
A jövőbeli tervek között szerepel a termálvizes hidroterápia biztosítása a rehabilitációs központban. Az engedélyeztetés, amely nagyon nehéz procedúra, most zajlik - magyarázza Nagy Erika. Hozzáteszi, a vizet már sikerült bevezetni az épületbe, már csak az engedélyek hiányoznak.
Ha Kraszna, akkor bor
A kórházlátogatás után a Kishegynek vesszük az irányt, a polgármester, Bogya Miklós szerint egyenesen vétek lenne nem megkóstolni Kraszna vegyes fehér borát királyleányka alappal, melyet ezerfürtűvel, kevés muskotállyal, Blauburgerrel és egy kis furminttal bolondította meg. Tényleg vétek lett volna, a kolléganőm szavai magukért beszélnek:
A szőlőművelésnek a vidéken évszázados hagyománya van, nem véletlen, hogy Kraszna címerében a szőlőfürt is helyet kapott. Krasznán járja az a mondás, hogy a szőlőt két vész pusztította eddig: a filoxéra (szőlőgyökértetű) és a gengszterváltás (rendszerváltás), amikor tönkrementek a szövetkezetek, a falvak. A második vészt Kraszna is kiheverte, '90 után már nemes szőlőket telepítenek a község határában. A községben inkább a háztáji szőlőművelés zajlik, aránylag kis területeken, egyelőre még nem találtak olyan befektetőt, amely több hektáron művelné meg szőlőt, a gazdákban pedig akkora nyomot hagytak az átkos kényszerszövetkezetei, hogy egyelőre még nem tömörültek - meséli a falugazda, Vincze Sándor. A gazdák elsősorban a királyleanykával, a muskotállyal foglalkoznak, de már szőlőfajtákkal is kísérleteznek.
Festett kazettás templomban élőben közvetített istentisztelet
Hogy a szőlőművelés tényleg évszázados hagyományokra nyúlik vissza, a község központjában álló felújított református műemléktemplom kazettás mennyezete is bizonyítja. Az eredetileg katolikus templom, amelynek központi része 1380-1400 között épült gót stílusban, a fakazettás mennyezetét 1736-ban kapta, a virágdíszítések között pedig természetesen a szőlőfürt is látható. A reformáció térhódításával folyamatosan bővítették a templomot.
A templom teljes felújítása 2007-ben kezdődött el: restaurálják a kazettás mennyezetet, újratatarozzák az épületet, felújítják a padokat, bevezetik a padlófűtést, parkosítják, kicserélik a tetőt. A restaurálás 2014-ben fejeződött be a közel 3300 lelkes gyülekezet adományából. Hogy a híveknek meghálálják a nagylelkűséget, a templomot kamerákkal látták el, és az istentiszteleteket videóra veszik, hogy később az interneten is visszanézhetők legyenek.
Ha a Szilágyságban ilyen gazdag magyar települések vannak, ennyi látnivalóval, vajon miért került ki a látómezőből? - fordulunk kíváncsian vendéglátóinkhoz. A magyarországi televíziók szinte kizárólag Székelyföldre koncentrálnak, a magyarországi buszok ritkán érintik a megyét, ugyanakkor nem igazán van Szilágyságnak helyi magyar sajtója az egy szál hetilapon, a Szilágyságon kívül - jön néhány magyarázat. A szilágysági utunkat végigkísérő Szász Tamara, az megyei RMDSZ kommunikációért felelős referense hozzáteszi, dolgoznak azon, hogy legalább online felületen friss hírekkel tartsanak lépést az eseményekkel, programokkal.
A község, ahol a Nőszervezet is tevékeny
A borkóstolás után ebédelni megyünk, ott találkozunk az RMDSZ Nőszervezet krasznai elnökével, Bogya Annával. A névazonosság nem véletlen, a szervezet elnöke a polgármester felesége. „Csakhogy én sokkal hamarabb voltam a nőszervezet elnöke, mint a férjem polgármester” - jegyzi meg viccesen. Bogya Miklós 2016-ban lett a község elöljárója, a nőszervezet pedig már négy éve működik a községben. A szervezet munkájának fő irányát az jótékonykodási akciók jelentik, lelkes és aktív csapat dolgozik azon, hogy akit lehet, felkaroljanak - tudjuk meg.
A nőszervezet munkája négy évvel ezelőtt startolt a Mosolygós karácsonyi vásárral, amely több száz embert megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát. A programok között bálok, gyerekprogramok is szerepelnek, és csaknem minden rendezvény bevételét jótékony célokra fordítják. „Négy év alatt több mint száz családot tudtuk egy kicsit megsegíteni. A legnagyobb sikerünk az volt, amikor sikerült teljesen lecserélni egy egész háztetőt. A házban egy egyedülálló édesanya lakik beteg gyermekével. Azóta is nagyon hálásak” - meséli.
Ebben a pillanatban látjuk elérkezettnek az időt, hogy megkérdezzük, mit csinálnak a nők a Krasznai Férfiak Napján. https://www.facebook.com/krasznacrasna/?ref=bookmarks „Pihennek. Mivel a férfiak napját általában karácsony és szilveszter között tartják, a nők ezen a napon pihenik a fáradalmakat” - mondja visszafogottan Bogya Anna.
Ahol a hagymával Giunness-rekordot döntöttek
Kraszna után Szilágyperecsen a következő állomásunk. Ahogy begördülünk az autóval a takaros községbe, feltűnően sok hagymaárust pillantunk meg. A gazdák, gazdasszonyok a házuk előtt értékesítik a zöld- illetve a felfont száraz hagymát. Oda is sietünk az első gazdasszonyhoz.
„A mi hagymánk nagyon híres, mert nem csípős - mondja büszkén Kerezsi Mária. - A hagymánkkal a rekordok könyvébe is bekerültünk. Felfontuk a hagymát hosszan, itt ni, a főúton. Itt volt a televízió, a sajtó, nagy városokból is jöttek, hogy lássák, Brassóból, Konstancáról, Kolozsvárról, mondhatom, hogy egész Romániából jöttek a hagymafesztiválra. Az iskolánk udvarán van is egy nagy hagymaszobor".
A rövid ízelítő után sietünk a polgármesterhez, Bonchidai Csabához, hogy megtudjuk, mikor és hogyan került be a község a Rekordok Könyvébe, és ha ilyen mozgalmas itt a hagymafesztivál, vajon mit tartogatnak az idei kiadásra. Útközben viszont újabb meglepetés ér: Bagoly Rebeka tanítónő beinvitál a saját kertjébe, hogy megtudjuk, hogyan művelik meg a híres perecseni hagymát. Hát így:
Bagoly Rebekától megtudjuk, kétféle hagymával foglalkoznak Perecsenben: az édes hagymával, amelyet palántából nevelnek, és a csípősebb fajtával, amelyet dughagymából nyernek. A hagyma értékesítése egyelőre kis tétekben történik, a környékbeli nagyvárosok piacaira viszik ki a helyiek a háztáji termesztésből megmaradt fejeket. Mivel itt sem tömörültek a gazdák szövetkezetekbe, az olcsó külföldi hagyma kezdi kiszorítani a perecseni csemegét. „A városiak megveszik az olcsó, külföldi hagymát. Nem hiszik el, hogy a külföldi nem olyan finom, nem olyan egészséges, mint a perecseni. Sok perecseni emiatt kezd lemondani arról, hogy hagymát műveljen” - hívja fel a figyelmet a tanítónő.
Úgy nem válhatunk egy a vendéglátóinktól, hogy ne kérjünk el néhány helyi, hagymás étel receptjét. Íme:
A perecseniek előszeretettel esznek előételként hagymakarikát párolva, de a hagymapogácsa is népszerű, elkészítése nagyon hasonlít a krumpli-, illetve a tepertős pogácsához. A hagymaleves elkészítése a hagyma megtisztításával kezdődik, ezeket beletesszük egy fazékba, és jól megfőzzük. A léhez tojást és tejet adunk, kihabarjuk, és így tálaljuk. Egy másik különlegesség a sült hagyma tojással és sok szalonnával. A zöldhagymás pogácsa hasonlít a hagyományos hagymapogácsához, annyi különbséggel, hogy a hagyma szára is belekerül a kelt tésztába, amelyet aztán betesznek a sütőbe. Rengeteg hagymát használnak a bográcsoshoz is. A savanyúságok szintén elképzelhetetlenek hagyma nélkül.
Winker Gyulát is provokálták
Miután kapunk ajándékba egy öl zöldhagymát Bagoly Rebeka ágyásából, a polgármesteri hivatalba sietünk. Bonchidai Csaba polgármester azzal fogad, hogy közli, megpróbálták elérni, hogy oltalom alatt álló eredet-megjelölést kapjon a perecseni hagyma az Európai Unióban, nem sok sikerrel. A polgármester úgy tájékoztat, a gondot az jelentette, hogy az eredeti faj a maga speciális tulajdonságaival eltűnt, mivel a magok keveredtek. Így stratégiát váltottak, és a kolozsvári agronómiai egyetemmel karöltve azon dolgoznak, hogy a hagyma oltalom alatt álló földrajzi jelzést kapjon. Ezt az elöljáró megítélése szerint másfél éven belül el is tudják majd érni. Amennyiben erre sor kerülne, rögtön könnyebben menne a csemege értékesítése.
Felelevenítette, hogy Szilágyperecsenben az első hagymafesztivált 2007-ben szervezték meg, és nem kis attrakcióval robbantottak: a helyi termesztők egy 45 ezer hagymából álló, 4 518 méter hosszúságú koszorút fontak, a fonat szó szerint behálózta a település utcáit - ezzel Szilágyperecsen bekerült a Rekordok Könyvébe. A rekordállítás nem állt meg itt: a teleülésen álló hat méter magas hagymaemlékmű szintén világrekordnak számít. Tavaly a hagymafesztiválon újabb rekordkísérlet zajlott: több mint 1500 személy egyszerre sütött nyárson szalonnát, amihez hagyma is járt.
„Idén leállunk az ilyen kísérletezéssel, de az őszi hagymafesztiválra azért tartogatunk meglepetést - mondja a polgármester. Parasztolimpiát akarunk szervezni, ha már Budapesten leszavazták az olimpia megszervezésének lehetőségét. Tehát parasztolimpiával próbálkozunk idén, de nem bunkóknak”. Bonchidai Csabát már nem tudjuk meggyőzni arról, hogy többet is eláruljon a parasztolimpiáról, így csak abban reménykedünk, hogy sikerül elmennünk az eseményre.
Mielőtt zárnánk a beszélgetést, megkérjük a polgármestert, mesélje el, hogyan került az Európai Parlamentbe a perecseni hagyma: „A 2010-es EP-kampányban azzal provokáltuk Winkler Gyula képviselőt és jelöltet, hogy megkérdeztük, mit ígér Szilágyságnak, ha sikeres lesz a kampány. Ő erre azzal válaszolt, ha fel tudunk mutatni valamit Szilágyságról, szívesen várnak Brüsszelbe. Éltünk is a lehetőséggel, és úgy döntöttünk: megismertetjük Brüsszelt a hagymás étkekkel, a népviseletünkkel és a népzenénkkel. Előkerültek tehát a régi abroszok, és a szilágysági népviseletbe öltött hölgyek szilágysági népzenére kínálták a szilágysági étkeket”.
Búcsúzóként a polgármester elmondja, a fenti akciók célja az, hogy mindenki érezze jól magát Perecsenben, és értékelje a helyit. „Nem elég most már az, hogy elmondjuk a fiataljainknak, ha ki is mentetek külföldre, gyertek haza. Bizonyítanunk is kell, értelmet kell adni, hogy miért jöjjenek haza. Csupán azzal a lelki beszéddel, hogy ne hagyjátok a szülőföldet, nem fogjuk elérni a célunkat, ha nem próbálunk az életkörülményeken javítani, hogy itthon érezzék magukat a fiatalok” - mondja a polgármester.
Oborocea Mónika / maszol.ro

Váratnak magukra a háromnyelvű kolozsvári helységnévtáblák
Úgy tűnik, hogy az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet, a FUEN jövő héten kezdődő kolozsvári kongresszusáig nem kerülnek ki a már több mint egy hónapja végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletben rögzített háromnyelvű helységnévtáblák. Ennek kapcsán az igen rangos európai szintű rendezvényen felszólaló polgármestertől azt próbáltuk megkérdezni – sikertelenül –, hogyan történhet meg, hogy a törvény által előírt 30 napon belül nem sikerült dűlőre vinni a dolgot, holott a szükséges iratok nagy részét éppen az általa vezetett intézménynek kell kibocsátania. Ugyanakkor arra lettünk volna kíváncsiak, számára vajon nem visszás, hogy szót kap a kisebbségek jogaiért küzdő nemzetközi szervezet rendezvényének ünnepélyes megnyitóján, holott egy hónap alatt nem volt képes kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat? Az ügyben viszont megszólalt Oláh Emese, Szőcs Izabella és Sándor, Vincze Lóránt és Bethlendi András.
Bár számításaink szerint tegnap lejárt a határidő a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, egyelőre minden jel arra mutat, Emil Boc polgármester nem hajlandó eleget tenni a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítélet kitételeinek. Az elöljáró április 7-én, pénteken rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy nem szándékszik élni a fellebbezésre vonatkozó törvényes jogával, így a fellebbezési határidő lejártától (április 10., hétfő) számított 30 napon belül ki kellett volna helyeznie a román, magyar és német nyelvű feliratokat a város bejáratainál. Bár a városvezető jövő héten, pontosabban május 18-án, csütörtökön felszólal a FUEN kolozsvári kongresszusán, minden valószínűség szerint az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet nemzetközi értekezletéig nem lesznek többnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron. Egyesek szerint ez minimum visszás helyzetet teremt, mások pedig úgy ítélik meg: ez a szó szoros értelmében blamázs az egész helyhatóság számára és a városházának a jogállamról alkotott véleményére nézve.
Az ügy kapcsán lapunknak nyilatkozva Oláh Emese alpolgármester elmondta: egyelőre az engedélyeztetési folyamat zajlik. A román nyelvű sajtónak április végén kifejtette: egy-másfél hónap leforgása alatt az önkormányzat eleget tesz a bírósági ítéletben foglaltaknak. „Ez egy nagy lépés a közösségünk számára” – fogalmazott.
Minority Rights: türelmi időben Emil Boc
Bár közigazgatási bíróságok működését szabályozó, 2004-ben elfogadott 554-es számú törvény harminc napban állapítja meg az önkormányzatokra vonatkozó végleges és visszavonhatatlan, illetve írásban megindokolt és kiközölt bírósági ítéletek végrehajtási határidejét, Szőcs Izabella, a magyar közösség jogaiért harcoló és a számunkra kedvező eredményt elért Minority Rights Egyesület képviselője „türelmi időt” adna Emil Bocnak. – A jogszabály szerint amennyiben a fellebbezési határidő lejárta után eltelik 30 nap, a felperes kérheti a közigazgatási bírság kirovását. Az imént említett törvény értelmében ezzel a közigazgatási egység vezetője vagy a kötelezett személy büntethető. A bírság a bruttó minimálbér 20 százaléka, azaz 290 lej. Egyelőre úgynevezett türelmi időt szavaztunk meg neki, de amennyiben a FUEN-kongresszusig nem intézkedik, akkor a kényszervégrehajtás mellett dönthetünk – nyilatkozta Szőcs Izabella.
Forrásaink szerint a közigazgatási bírságot nem egy alkalommal, hanem minden egyes késedelmi napra szabhatja meg a bíróság, amennyiben a felperes ilyen igénnyel fordul hozzá.
Komikusnak tartja a helyzetet Szőcs Sándor. A Minority Rights Egyesület vezetője a Szabadságnak azt mondta: vicces, hogy környezetvédelmi engedély szükséges a helységnévtáblák kihelyezésére, holott azok semmivel sem szennyezik többel a természetet, mint a meglévők. – Építkezési engedély?! Tulajdonképpen a régiek lecseréléséről van szó. A bürokratikus útvesztőket több más esetben is tapasztaltuk, a polgárok ennek a szenvedő alanyai. Egyenesen nevetséges, hogy az önkormányzat nem tudja házon belül elintézni azokat az engedélyeket, jóváhagyásokat, dokumentumokat, amelyeket éppen neki kell kiállítania. Olyan ez, mintha az általam vezetett ügyvédi irodát köteleznék valamire, s nem vagyok képes felszólítani saját magamat, hogy bocsássam ki az iratot – élcelődött a kolozsvári ügyvéd.
Vincze Lóránt: érdeklődünk a polgármesternél
Vajon mi okból nem sikerült még kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat Kolozsváron? – tette fel lapunk megkeresésére a retorikus kérdést Vincze Lóránt. A FUEN elnöke értésünkre adta: szép gesztus lenne, ha a polgármester érvényt szerezne a bírósági ítéletnek a jövő héten kezdődő magas rangú nemzetközi kisebbségvédelmi konferencia megnyitójáig. – Nem tudom, mi húzódik meg a háttérben. Lehet, technikai okok akadályozzák a folyamatot, lehet, közbeszerzési eljárás szükséges, s ha igen, akkor ez több mint harminc nap. A táblák ügye addig nincs megoldva, ameddig fizikailag nem kerülnek a település bejárataihoz. Az ítélet és az indoklás nem megfellebbezése egy jó szándékú döntés, üdvözlendő lépés, de csak akkor mondhatjuk, hogy pont került ennek az ügynek a végére, amikor a megcsillannak a napfényben a helységnévtáblák – fogalmazott az elnök.
A FUEN magas rangú tisztségviselője hangsúlyozta: szerinte mindenképpen előrelépés az, hogy Boc nem fellebbezte meg a magyar közösség számára kedvező ítéletet. – Ki kell helyezni a táblákat, ez egyértelmű – szögezte le. Hozzátette: amennyiben a külföldi vendégek érdeklődnek az ügy iránt, tájékoztatják őket a részletekről, mi több, Boctól meg fogják kérdezni, mi a helyzet.
Kivár a Musai-Muszáj
Az igen látványos és figyelemfelkeltő akciói miatt Emil Boc döntésének meghozatalában meghatározó szerepet játszó civil akciócsoport egyelőre a „jóhiszeműség vélelmével” előlegezi meg a polgármestert.
– Emlékezetem szerint az április eleji sajtótájékoztatóján a polgármester egy-másfél hónapot mondott a kivitelezés kapcsán. Hogy a törvény maximum harmincat mond? Még alakulhat a dolog. Egyelőre semmilyen akcióval nem készülünk – jelentette ki Bethlendi András, a mozgalom frontembere.
Megfigyelők szerint amennyiben a városvezető valóban nem szerez érvényt a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletnek, éppen a FUEN-kongresszus az alkalom, amely teret biztosít Emil Boc határozott és erélyes számonkérésére, és a törvények tiszteletére és betartására vonatkozó jogállam intézményei és jogszabályai által megszabott határidők betartásának felrovására.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron vendégszerepel a Vígszínház
A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a budapesti teátrum közti hagyományos előadáscsere keretében júniusban újra két előadással vendégszerepel Kolozsváron a Vígszínház, olvasható az intézmény közleményében.
Június 1-jén, csütörtökön este 7 órától a Stúdióban látható a Hallgatni akartam című monológ, Hegedűs D. Géza előadásában, Marton László rendezésében. A Hallgatni akartam című művet Márai Sándor az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének.
Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak.
Június 2-án, pénteken a nagyteremben a Kovács D. Dániel által rendezett Don Juan vendégszerepel, szintén este 7 órától. Don Juan a sokfélében az egyedit, a végesben a végtelent keresi. Tettben és gondolatban is olyat mer, amit senki más. Megszállottan tör egyre nagyobb és nagyobb célok felé. Arra kíváncsi, hogy mit engedhet meg magának, meddig mehet el, hogy hol az a bizonyos határ. Az előadás főszerepét Hajduk Károly játssza, Sganarelle, Don Juan szolgálója Hegedűs D. Géza. Szabadság (Kolozsvár)

Halhatatlanná vált Lukácsovits Magda, a Hit festője
Május 7-én, a Boldog Gizella búcsú ünnepén, mindenki, aki a búcsún részt vett, imádkozott – halála előtt pár órával – Lukácsovits Magdáért, akinek a munkája ékesíti az első magyar királyné tiszteletére felszentelt arad-gáji katolikus templomot.
Meghalt, tehát már halhatatlan.
„Lukácsovits Magda a hitet festette a történelmi Erdély egész területén elvégzett felbecsülhetetlen értékű egyházművészeti munkájáért nemcsak én, de valamennyi egyházmegye elismeréssel és hálás köszönettel tartozik neki.
A kiállítás- és életmű-albumbemutatóra készített meghívó első oldalán címként ez áll: FIDEM PINXIT – A HITET FESTETTE. A tőmondat szó szerint igaz.
Mindvégig bőven termő alkotói munkássága jó hátterét Istentől kapott rendkívüli talentuma mellett az őt mindenben (hozzáértően!) segítő diakónus-férj (Hatzack Idmar) és a két életvidám gyermek, s az unokák, vagyis a nagy család jelentette – mondta Jakab Gábor Kolozsváron 2014. október 27-én elhangzott méltatásában, Lukácsovits Magdáról, aki folyó év május 7-én visszaadta lelkét a Teremtőjének. Nyugati Jelen (Arad)