Márton Áron arcai
Több új művel gazdagodott a bucsini művésztelepen a Márton Áron-ikonográfia. A 2015. július 24–augusztus 2. között megrendezett XI. Vadárvácska Alkotótábor előre bejelentett szellemisége a nagy püspök egyénisége, példája, eszmei és hitvilága volt, s az a 19 művész, aki idén az évről évre újdonságokkal előrukkoló erdei szálláson dolgozott, hamar rá is hangolódott a témára. Ebben az is segítette őket, hogy közelebbről megismerkedhettek Márton Áron életének, munkásságának gyergyói vonatkozásaival, felkeresték a püspök szülőfaluját, Csíkszentdomokost, bejárták gyermekkorának élménynyújtó színhelyeit, hosszasan időzhettek a helybeli emlékmúzeumban, ahol alaposan betekinthettek mindabba, ami az erdélyi katolikus egyházfő példás szolgálatával, helytállásával kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy a Gyergyóalfaluban nyílt táborzáró kiállítás ennek jegyében a szokásosnál is jobban megérintette a közönséget. Az idei alkotó együttlét tematikus jellegét meghatározó házigazda, Gál Mihály és a művészeti vezető, Balázs József festőművész elképzelése e szellemiséghez méltó munkákkal teljesedett ki. Ezt Nagy Miklós Kund művészeti író is hangsúlyozta a tárlatnyitón, aki a művésztelepen született alkotásokat méltatva kiemelte: bár egyazon személyiség, azonos téma és sok közös ihletforrás ösztönözte munkára a művészeket, a végeredmény mégis kellőképpen színes, változatos lett, mindenki igyekezett, hogy saját útját, alkotói elképzeléseit, önmaga stílusát, műfaja jellegzetes jegyeit követve vetítse ki magából azt, amit számára a téma, a Márton Áron-i példázat sugall. Természetes, hogy ez esetben a művészi igényesség talán még hangsúlyozottabban, elevenebben élt a táborlakókban, mint máskor. Ki-ki a maga módján rajzolta, mintázta meg a népéért, hitéért tántoríthatatlanul kiálló Márton Áron arcát, idézte fel immár legendássá vált bérmaútjait, megpróbáltatásokkal teli börtönéveit, a lenyűgöző egyéniségéből sugárzó fényt, a szülőföldjében és népében rejlő erőt, energiát, amiből ő is táplálkozott. A művészeknek komoly kihívást jelentett mindez, hiszen el akarták kerülni a sztereotípiákat, nem a könnyebb megoldások vonulatán akartak végigmenni. Keményen megdolgoztak ezért, de nem feledhették a sokat idézett püspöki jelszót: "Non recuso laborem."
Kétségtelen, hogy Bálint Károly érdemelte ki a legnagyobb elismerést. Olyan kivételes teljesítményt nyújtott a 80 éves szobrászművész, amilyenre talán sokkal fiatalabb kollégái sem lennének képesek: erőltetett menetben, reggeltől késő estig dolgozva, öt nap alatt agyagból megmintázta, majd gipszbe öntötte, kiállításra alkalmassá finomította Márton Áron méretes mellszobrát. Ihletett művét remélhetőleg rövidesen bronzba nemesítve illő környezetbe, köztérre helyezik valahol. De a kiállított festmények, grafikák, plasztikák, textíliák is megérdemlik, hogy minél több ember elé kerüljenek. Gyergyóalfalu után a csíkszentdomokosiak láthatják az anyagot. Pár hónap múlva Marosvásárhelyre is eljut. Ez már szinte magától értetődő, annál is inkább, mivel ezúttal is Vásárhelyről érkezett a legtöbb táborozó. Bandi Kati, Barabás Éva, Bálint Károly, Datu Victor, Gergely Erika, Major Gizella, Nagy Dalma, Sajgó Ilona névsorából állt össze az itteniek csapata. Miholcsa József Marossárpatakot, Orbán Endre, Ráduly Piroska Csíkszeredát, Ferencz Erzsébet, Forró Ágnes Kolozsvárt, Csutak Levente, Jakabos Olsefszky Imola Brassót, Holló Barna Nagyváradot, Ciobanu Gyula Gyergyószentmiklóst, Balázs József, Szakács Eszter Gyergyóalfalut képviselte. A helyiek, a táborszervező Sövér Elek Alapítvány és Gyergyóalfalu polgármesteri hivatala átfogó katalógusban is szeretnék megörökíteni a XI. Vadárvácska műtermését. Eddigi kiadványaik tanúsítják, hogy ennek a tervnek a megvalósítása sem lehetetlen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvártól Nápolyig, San Diegóig
Ahol a 20–21. században magyar írók éltek, élnek, szerte a nagyvilágban.
A Kolozsvári Magyar Napok kiemelkedő irodalmi eseményére kerül sor augusztus 20-án du. 4 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Jókai/Napoca utca 16. szám alatti, emeleti előadótermében: bemutatjuk a Valahol van egy város című ünnepi könyvet. Meghívott szerzőink beszélnek élményeikről: András Sándor a Budapesttől az Egyesült Államokig vezető útról, Csapody Miklós Sopronról és Selmecbányáról, Markó Béla és Kelemen Hunor Erdélyről és Bukarestről, Láng Zsolt Marosvásárhelyről és Berlinről. Lászlóffy Aladár címadó versét, Esterházy Péter, Dragomán György és Szörényi László prózáját Bíró József színművész előadásában hallhatja a közönség. Házigazda: Kántor Lajos.
Szabadság (Kolozsvár)

Aktuális – Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait.
A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális fesztivál a Kolozsvári Magyar Napokon
Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! Ezzel a jelmondattal rendezik meg idén már harmadik alkalommal a Mimesis Fesztivált a Kolozsvári Magyar Napok keretében – jelentették be a szervezők hétvégi sajtótájékoztatójukon.
Az Origo Kulturális Egyesület és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének ezúttal is az egykori New York szálló (Continental) ad otthont.
Márkos Tünde, az Origo Kulturális Egyesület elnöke elmondta, kezdetben performansznak indult a fesztivál, de idén már 38 képzőművész állít ki augusztus 17. és 24. között a New York szállóban. Hozzáfűzte, a helyszínt illetően paradox a helyzet: azt szeretnék, hogy minél hamarabb újítsák fel a belvárosi műemléképületet, de mivel ez idén is elmaradt, ezért a Kolozsvári Magyar Napok újra birtokba veheti majd. Mint részletezte idén az erdélyi és magyarországi magyar alkotók mellett román képzőművészek is részt vesznek a kulturális rendezvényen.
A fesztivál megnyitóját hétfőn 17 órakor tartják, a tárlatok mellett könyvbemutatók, beszélgetések, koncertek, és különböző zenei műfajokat felvonultató bulik is helyet kapnak a New Yorkban. Ezúttal Facebook közösségi oldala is lesz a rendezvénynek, itt lehet majd nyomon követni az épp aktuális eseményeket. A második emeleti tárlatokat egészen este 8 óráig lehet látogatni.
Márkos Tünde kifejtette, a fesztivál idei kulcsszava a ringlispíl (körhinta). A sajtótájékoztatón mellékelt közlemény szerint az átszerkesztett kifejezés tartalmazza a „kör” és a „spíl”, avagy „játék” fogalmakat. Így a fesztiválon résztvevők képzőművészek többek közt arra reflektálnak, hogy az egyén, vagy akár az egész közösség ugyanazokat a rutinszerű köröket futja a társadalomban, amelyek körhintaként működnek és „a rajta ülő fokozatosan elveszti reflexiós készségét a körforgás közepette”.
Továbbá: „a történelmi, társadalmi, gazdasági, interperszonális körülmények és függések hálójában az egyén, a közösség gyakran anélkül játszik, hogy játszani szeretne. Így válik a pozitív előjelű játék negatív konnotációkkal terhes játszmává. Azért játszmázunk, mert a ringlispílen kívül látszólag nincs más tere a játéknak” – avatnak be a rendezvénysorozat tematikájába a szerevezők.
Tárlat Könczey Elemér karikatúráiból
A Kolozsvári Magyar Napok nulladik napjának várva várt pillanata Könczey Elemér Deadline című kiállításának hétvégi megnyitója volt, annál is inkább, mivel a grafikusművész, karikaturista, lapunk munkatársa a rendezvény arculatának kidolgozója, Oszkár „szülőatyja”. A fullasztó hőséget kreatív módon próbálták elűzni a szervezők: a művész alkotásaival illusztrált legyezőkkel fogadták a résztvevőket.
A megnyitón a Könczeyhez szakmailag legközelebb állók foglalták össze röviden a kiállítás legfontosabb tudnivalóit. „Több éjszakát töltöttem Könczy-vel, mint saját felesége”, nevettette meg Lucian Năstasă-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója a jelenlévőket. A grafikus nem zárkózott el az érdeklődők kérdéseitől sem. A képek elérték kívánt hatásukat: egy-egy őszinte mosolyt csaltak a jelenlévők arcára.
Krónika (Kolozsvár)

Színházsátor és miniévad a Kolozsvári Magyar Napokon
A kincses városbeli állami magyar színház társulata idén is aktívan vesz részt a 6. Kolozsvári Magyar Napokon.
A nagy népszerűségnek örvendő Színházsátor újra megnyitja kapuit a Farkas utcában, augusztus 20-23. között gyerekeket és felnőtteket egyaránt sokszínű programokkal vár majd.
A gyerekek csütörtök délelőtt a Dzsungelmulatságon A dzsungel könyve musical szereplőivel közösen igazi dzsungellé változtathatják a sátrat – lesz zene, tánc és arcfestés is. Pénteken interaktív felolvasószínházat tartanak: Madách Imre kevésbé ismert Civilizátor című darabját olvassák fel a társulat tagjai, a nézők aktív közreműködésével, Kövesdy István rendezésében. Szombaton pedig Albert Csilla és Dimény Áron olvasnak fel részleteket Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéből.
Szintén szombaton kerül sor a Livingroom beszélgetéssorozat egyéves születésnapjának megünneplésére. Ezúttal Bodolai Balázs ötletgazdát faggatja Balla Szabolcs és Vajna Noémi. A beszélgetést követően kerti partit szerveznek, ahol a tavalyi évhez hasonlóan a társulat tagjai most is ínycsiklandó főztjeikkel várják a látogatókat. Vasárnap meglepetésekkel teli garázskvíz várja a színházrajongókat, a programok szünetében pedig a látogatók lazító perceket tölthetnek a Szusszanóban, egy színházi újság vagy könyv társaságában.
A Színházsátor programjait a Bethlen Gábor Alap támogatja. A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a színház műsorra tűzi az elmúlt évad kiemelkedő előadásait is, így szerdától vasárnapig összesen hét előadást láthatnak majd a rendezvényre látogatók: szerdán délután 5 órától a #hattyúdal című előadás (rendező: Sinkó Ferenc) lesz látható a Stúdióban, fél 7-től pedig a Békéscsabai Jókai Színház vendégelőadása, a Béres László által rendezett Bernarda Alba háza a Nagyteremben.
Csütörtökön Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című előadása lesz műsoron délután 5-től a Stúdióban, pénteken pedig Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak a nagyteremben. Szombat délelőtt 11-től A dzsungel könyve musical, délután 4-től pedig Bogdán Zsolt „...függök ezen a zord élet-párkányon..." című Ady-estje látható.
A miniévadot vasárnap délután 5 órai kezdettel zárja Az öreg hölgy látogatása című, Tompa Gábor által rendezett előadás. Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-43198), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (6.)
„Felemelkedésem” és „bukásom”
Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en.
A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt.
A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is.
Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban.
Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak.
A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől.
Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el.
2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet.
Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását.
Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított.
Bolyai-ünnepségek
2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte.
Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta.
Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni?
A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral.
Diákcserék
Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz.
Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt.
A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt.
Egyeztetés a magyar karokról
2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket.
Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment.
Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk!
Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót And­rei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szo­vátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére.
Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá.
A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.”
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is.
Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás.
Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt:
„Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.”
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást.
A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár.
17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja.
18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél.
19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

A megújulásról beszélt Németh Zsolt Kolozsváron
A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.
Németh Zsolt a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán felidézte, hogy a reformáció annak idején „újrafogalmazta Európát és a magyarságot", és Trianon után a magyarság is képes volt arra, hogy „újrafogalmazza Erdélyt". A politikus úgy látta, hogy az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van. Németh Zsolt elmondta, az idei magyar napokra román-magyar politikai nyilatkozatháború közepette kerül sor.
„Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk" – jelentette ki a külügyi bizottság elnöke. A hétfő esti nyitógála szónokai és előadói a nehéz sorsú kárpátaljai népekre irányították a figyelmet. A nyitógála előtti köszöntő beszédében Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke kijelentette, nem az az erős közösség, amelyik le tudja győzni a másikat, hanem az, amelyik segíteni tud a másiknak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykor a romániai Ceausescu-diktatúra bukása. Hozzátette, a kolozsvári gesztusban nem is annyira a kárpátaljai iskolások számára szervezett adománygyűjtés a fontos, hanem az, hogy érezhetik az erdélyiek szolidaritását.
A nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorát mutatták be a Kolozsvári Magyar Opera zsúfolásig megtelt termében.
Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra
Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra, és úgy tűnik, ezt már nemcsak az anyaországtól, hanem Erdélytől is megkapja – mondta Németh Zsolt az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Németh Zsolt gratulált a rendezvény szervezőinek, hogy ezen az ünnepi eseményen gondoltak arra, hogy „Kárpátalján most nem ünnepelnek, hanem gyakorlatilag háborús helyzet van", amikor olyan helyzetben van egy magyar nemzetrész, mint a kilencvenes években a délvidéki magyarok voltak.
Rendkívül nagy szükségük van a szolidaritásra a kárpátaljai magyaroknak, és úgy látszik, ezt már Erdélytől is megkapják – mutatott rá.
Németh Zsolt arról is beszélt, hogy mintegy négymillió euróból felújították a kolozsvári Farkas utcai református templomot, amely – mint mondta – a Kárpát-medence és egész Délkelet-Európa legjelentősebb egyhajós gótikus temploma, és amely most ismét eredeti fényében pompázik, úgy, ahogyan azt annak idején Mátyás király megálmodta.
Több hasonló projekt is megvalósult a városban az elmúlt időben, ami azt bizonyítja, hogy Kolozsvár valóban Erdély fővárosa, és a város megújul – vélekedett. Hozzátette: e megújulási folyamat része a most kezdődött rendezvény is.
MTI
Erdély.ma

A normalitás hangja
Mikor már azt hittük, a jövő évi választások előtt immár kampány üzemmódba kapcsolt romániai pártok miatt aligha találkozunk majd a normalitás hangjával a bennünket érintő magyar ügyekben, a legfőbb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt legalább részben rácáfolt aggodalmunkra. Hétvégi állásfoglalásukban ugyanis egyértelműen Victor Ponta kormányfőt teszik felelőssé a magyar–román kapcsolatok zátonyra futtatásáért.
Persze, meglehetősen kései e reakció, a magyar–román diplomáciai botrány ugyanis múlt hét elején, közepén tetőzött. Kicsit mintha félve is vállalnák fel: nem az alakulat valamely frontembere állt elő azzal, hanem közleményben reagált a főtitkár. Ráadásul kínosan próbálnak egyensúlyozni, hiszen igen határozottan sietnek leszögezni: ellenzik az etnikai autonómiát (jelentsen az bármit), és az is igaz, hogy elsősorban legfőbb politikai ellenfelüknek, Victor Pontának kívánnak odacsapni, semmint a magyaroknak üzenni.
Mindezek ellenére több szempontból figyelemre méltó, hogy a reakció egyáltalán megszületett. Mindenekelőtt azért, mert hozzászoktunk már ahhoz, hogy kampányban vagy az azt megelőző időszakban valahányszor magyar ügy kerül terítékre, a román politikusok egymást felülmúlva igyekeznek megvédeni a hazát, gyakorta nyílt verseny zajlik, melyben az lesz a befutó, aki erőteljesebben szidja a magyarokat – ezt a trendet tűnik megszakítani a liberálisok állásfoglalása, és ez mégiscsak kedvező fejlemény számunkra. Annál is inkább, mert nem kis politikai kockázatot vállaltak ezzel, lám, Victor Ponta máris lecsapott az üzenetre, szolgalelkűeknek, aljasoknak titulálva az ellenzékieket, egyfajta apokalipszist helyezve kilátásba arra az esetre, ha ők kerülnek majd hatalomra. Az is nagy igaz­ság – és jó lenne, ha ezt Európában is mind többen belátnák –, amit a liberálisok megjegyeznek közleményükben, éspedig hogy azért nincs szélsőséges párt Romániában (legalábbis számottevő támogatottságot felmutató, tesszük hozzá), mert nacionalizmusban és populizmusban senki nem tud versenyre kelni a szociáldemokratákkal. De nemcsak számunkra, erdélyi magyarok számára pozitív a liberálisok üzenete, hanem a budapesti kormány számára is. Visszaigazolja ugyanis azt, amit Orbán Viktor és a magyar kormány az elmúlt időszakban többször is jelzett: a két szomszédos állam kapcsolatai a 2012-es kormányváltás után romlottak meg, nem Budapesten kell a bajok okát keresni, hanem Bukarestben. Igen fontos tehát a legfőbb ellenzéki alakulat állásfoglalása, a normalitás hangjának hitelességét azonban megkérdőjelezik azok a jogfosztások, amelyekre erdélyi nagyvárosokban – például Marosvásárhelyen, Kolozsváron – megválasztott saját polgármestereik vetemednek, valahányszor kétnyelvű feliratokról, táblákról, nyelvi jogok biztosításáról van szó.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mátyás, az igazságos
Nézegetem a sokadik merénylet áldozatává lett, bronzból készült kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot, a már gyerekkoromtól csodált Fadrusz-művet. És mint mindig az utóbbi negyedszázadban, ahányszor napocai dákoromán hazafiak román táblákkal próbáltak változtatni a magyar emlékműszobrászat kiemelkedő alakja, az ösztöndíjjal Bécsben tanult egykori lakatosinas fő művén, keserűség és bánat kerít hatalmába.
Igen, ezt a sokszor megrongált, megalázott, hét évig készült szoborcsoportot tartja a szakma Fadrusz János fő művének, amely korának neobarokk pátoszát elkerülve, a főalak összefogott mintázásával erőt és monumentalitást fejez ki.
Nem tudjuk, ki volt a két évvel ezelőtti Mátyás-szoborrongálás elkövetője. Ki hajlította el a király bal sarkantyúját, vagy kik törték le az egyik bronzzászló rúdját. S mert az emlékműrongálók kilétét sosem derítik ki a rend őrei, nem szűnik elmémben a magányos tűnődés: milyen szüleik lehetnek, milyen az iskola, ahol tanultak, a baráti közösség, ahol, akik közt szórakoznak? Szidhatom ismeretlenül, hogy gyáva gazember, aki pénzért vagy hazafias érzelmektől vezérelve ilyent tesz? Napilapban megjelent fényképről figyelem Nagy Benjámin restaurátor mestert, aki minden szakmai tehetségét kamatoztatva próbálja megtisztítani nemcsak a talapzatot ért, lefolyó barna festéktől az emlékművet, szemcseszórásos technológiát alkalmazva. És szurkolok neki Székelyföldről, hogy kitűnő „sebészorvosként” tudja „meggyógyítani” az igazságos királyunkat ért sebeket. E gondolatok kíséretében emelem le a polcról mindhárom, Mátyásról szóló könyvemet, hátha valamelyikben említenének olyan emberi vagy uralkodói hibát, amiért gyűlölni kellene vagy haragudni rá. Nos, figyelmesen olvasva sem találtam bennük olyan utalásokat, „tévedéseket”, amelyeket Magyarország, a magyarság országa és nemzete kárára és ellenére tett. (Kiss Dénes: Így élt Mátyás király, Móra Kiadó, 1990; Fenyvesi László: Mátyás király fekete serege, Zrínyi Kiadó, 1990; Harsányi Zsolt: Mátyás király életregénye, Corvina Kiadó, 2014.) Elfogultságom bizonyítékaként idézek Kiss Dénes jól dokumentált kötetéből: „Szinte minden kérdést meg tudott oldani, amit a magyar királynak meg kellett oldania, kivéve egyet. Hogy méltó hitvest ültessen maga mellé a trónra. Ha valami tehát jóvátehetetlen s végérvényesen az, az a királyné végzetes személye...”
„Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” De hát végül is mi volt Mátyás király igazsága? Mert igenis volt saját, külön, emberre-királyra szabott igazsága! Az életben, a hétköznapokban megfoghatatlanok az általános igazságok. Mátyás igazsága a tudás, a műveltsége volt. Ez pedig alighanem örök emberi igazság, hogy a tudás hatalom. Ezt felismerni Mátyás király életművében nem nehéz.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fókuszban Makovecz Imre munkássága
A magyar organikus építészet egyik legjelentősebb képviselőjének, Makovecz Imrének a munkásságára fókuszál a Megtörtént és megtörténhetett volna című kiállítás, amely vasárnap délután, a Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt meg az Erdélyi Történeti Múzeumban, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Makovecz Imre Alapítvány, az intézmény és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös szervezésében. Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja – akitől a tárlat alapötlete is származik – felidézte, hogy egy időben Kolozsváron, Vargyason, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is épültek templomok, ravatalozók, amelyeket a budapesti születésű, világhírű szakember tervezett.
– Mivel jogosítványa nem volt, én voltam többször a sofőr, így közben ezeknek az épületeknek a létrejöttét is volt alkalmam végigkísérni. Egyre több emberrel találkoztam, akikkel ma is tartom a kapcsolatot, ez is egy személyes kötődés, amiért örültem, hogy ide kerül a tárlat – hangsúlyozta Csernyus. Utalt arra, hogy elsőként Budapesten, a Vigadóban mutatták be a kiállítást, 1500 négyzetméteren, ezúttal ennek a töredéke látható. Bár az életmű-kiállítás egy darabig várat még magára, az igény, hogy minél több embernek bemutassák Makovecz Imre munkásságát, továbbra is meghatározó. Lehetőségeik szerint pedig ahhoz a településhez is igyekeznek némiképp illeszteni az anyagot, ahol kiállítást szerveznek. Kolozsvárról lévén szó ezúttal Kós Károly személyében találták meg a közös pontot, így először itt tekinthető meg (a hátsó terem egyik tárlójában) Makovecz háromoldalas szövege, amelyet mestere halálának másnapján írt saját kezűleg –, mellette pedig egy fénykép is látható kettejükről.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Kastély Erdélyben: nem hagyhatjuk, hogy múltunk romokban heverjen
Ne féljünk innovatív megoldásokkal élni műemlékeink hasznosításában, hiszen az a feladat, amelyet mi felvállalunk, értékeink átörökítését jelenti gyermekeink számára, új munkahelyeket teremt, igazi közösségi ügyként pedig a nemzeti összetartozás érzését erősíti – fogalmazott tegnap Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
A PONT Csoport által kezdeményezett Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek elnevezésű konferencia első kiadásának megnyitóján a szövetség ügyvezető alelnöke azt is hangsúlyozta, a műemlékvédők feladata az erdélyi magyar társadalom kultúrája iránti igényének növelése kell hogy legyen.
„Húsz évvel ezelőtt egy kis baráti társaság úgy gondolta, hogy a bonchidai Bánffy-kastélyt meg kell menteni. Mostanra már tudom, kissé laikusan közelítettük meg az akkori siralmas helyzetet: mindenképp tenni akartunk valamit, akkor még nem tudtuk, hogy hogyan és miből fogjuk finanszírozni a projektet, az viszont világossá vált, nem hagyhatjuk: múltunk romokban heverjen” – mondta a konferenciát megnyitó beszédében Hegedüs Csilla a 6. Kolozsvári Magyar Napok második napján.
Szabadság (Kolozsvár)

Kultivál – izgalmas világok találkozása
Újságíróként valóságos kincsesbányának bizonyult a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál, amely péntek délutántól szombat estig Kolozsvárra költöztette a Kárpát-medence négy régióját (Erdély, Felvidék, Muravidék, Vajdaság), hogy a különböző térségek képviselői magyar vonatkozású értékeikből, hagyományaikból mutassanak be néhányat. A fellépő tánccsoportok, zenekarok, énekesek, színjátszók, hagyományőrzők és hangszeres együttesek műsorait látva-hallva elégedetten nyugtázhattuk, hogy érdemes volt betérni a Bánffy-palota udvarára, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal rendezvényére, amelynek lebonyolítását az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vállalta; a résztvevőkkel elbeszélgetve pedig fokozódott a felismerés: jól döntöttünk, elvégre izgalmas „világokba” nyerhettünk bepillantást.
A pénteki hivatalos megnyitó, valamint tárlatmegnyitók után másnap délben rádiós kolléganőmmel, Gergely Zsuzsával vágtunk neki a kultiválódásnak. Az anyanyelvi licitbajnokság kiváló alapként szolgált ahhoz, hogy a hőség közepette oldódjon a hangulat, s kicsit közelebb kerüljünk több olyan résztvevőhöz, akik a nap folyamán színpadra léptek. Miközben a verseny alatt azon tanakodtunk, hogy vajon melyik hónap régi magyar neve lehet a Kisasszony hava, vagy épp megpróbáltuk meggyőzni egymást, hogy Deák Ferenc volt a nemzet prókátora, s taktikáztunk, hogy a másik két csapatnál több pontot gyűjtsünk lehetőleg minél kevesebb zsetonért, szinte észrevétlenül barátkoztunk össze, csapattársakkal és ellenfelekkel egyaránt. A lelkesedésünk aztán a játék végeztével sem hagyott alább, egy kis pihenő után, a szükséges eszközökkel felszerelkezve indultunk el, ki-ki a maga útján-módján, hogy szóba álljunk a vendégekkel. n színpadra léptek. Miközben a verseny alatt azon tanakodtunk, hogy vajon melyik hónap régi magyar neve lehet a Kisasszony hava, vagy épp megpróbáltuk meggyőzni egymást, hogy Deák Ferenc volt a nemzet prókátora, s taktikáztunk, hogy a másik két csapatnál több pontot gyűjtsünk lehetőleg minél kevesebb zsetonért, szinte észrevétlenül barátkoztunk össze, csapattársakkal és ellenfelekkel egyaránt.
Csepei Áronról még nem tudtam, honnan érkezett és mivel foglalkozik, csak annyit, hogy ő is hozzájárult a csapatunk győzelméhez; azzal kezdi, hogy a barátnője a Szederinda hagyományőrző citeraegyüttesben játszik, ha most a színpadra pillantok, őt is ott látom. Megjegyzi továbbá, hogy délelőtt megnézte a Váróterem Projekt paraFabulák című előadását, amelyben az unokatestvére, Csepei Zsolt is játszik, így a fiatalember „első körben” mindjárt két személy révén is kapcsolódik a fesztiválhoz. A barátnőjével már korábban is tervezték, hogy a nyáron látogatóba jönnek Kolozsvárra, most pedig a kellemest a hasznossal is összekapcsolhatták a Kultiválon. Sok mindent megtudok még Áronról: Szilágy megyéből, az egykori alkotótáboráról híres Ippről származik, idén ősztől pedig Marosvásárhelyen kezdi az egyetemet, kertészmérnöki szakon. A szőlőtermesztésbe családi „vonalon” csöppent bele, évente 1500-1700 liter bort készítenek; nagy a család, szeretik a vendégségeket, szeretnek mulatni, úgyhogy jól jön ilyenkor a finom nedű, de még eladni is jut, hogy valamennyire megtérüljön a ráfordított munka. Nem lesz bő termés, viszont erősebb és zamatosabb lesz a bor – nyugtázza, amikor a szárazság következményeiről faggatom.
Tizenhárman jöttek Felvidékről, főként az Érsekújvári járásból – magyarázza Kovács Tamás, a Csemadok területi választmányának titkára, és bemutatja a társaságot: a dzsesszes hangulatot teremtő Gardenö–Góra duó és az Egy pohár citrom verséneklő zenekar Párkány környékéről, a Rozmaringág citerazenekar pedig a járás másik feléből, Szímőből érkezett. Tamás 2011 óta csatlakozott a felvidéki magyarság legnagyobb létszámú kulturális szervezetéhez, jelenleg az alapszervezetek munkáját segíti, pályázatokat ír, programokat szervez helyi és járási szinten egyaránt. Mint mondja, a városokban, falvakban működő alapszervezetek folyamatosan teszik a dolgukat, szinte minden héten van valamilyen összejövetelük, ahová egymást is meghívják. A Kultiválra készülődve arra törekedtek, hogy a néphagyományok mellett a modern művészeteknek is teret szenteljenek, így bizonyosan több fiatalt meg tudnak szólítani. Jól érzik magukat Kolozsváron, sok hasonló gondolkodású személlyel találkoztak, és bíznak abban, hogy lesz folytatása a fesztiválnak.
Járási titkárok mellett korabeli ruhába öltözött hölgyek is jártak-keltek szombaton a Bánffy-palota udvarán: adott pillanatban Juhász Csilla, a kolozsvári Passeggio táncegyüttes vezetője, koreográfusa állt meg az asztalunknál, s miközben rácsodálkozom igényes viseletére, elárulja, hogy 15-16. századi, valamint barokk táncokat adnak elő – de csak a vajdasági, zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület táncbemutatója után, hogy időrendi sorrendben utazhassunk századokon át. Utóbbiak harci bemutatóval is készültek, a szünetben pedig rám is időt szakítottak. Tizenegy évvel ezelőtt alakult az egyesület, vezetője és a vitézek kapitánya Nagy Abonyi Péter. De nem mindegy, melyik, hiszen egyszerre két személy is ezt a nevet viseli a csapatból, a nagyobb főnököt Nagyaként, a kisebbet pedig Pegyaként becézik. Nagyától mindjárt a bakócsuklyára emlékeztető piros fejfedőjéről érdeklődöm, amit a táncban viselt, de hamar megtudom, nem a hóhértól „kölcsönözte” a ruhadarabot, az általában sötét színű, és nem is csak a fej tetejét fedi. Amit most láttunk, inkább hagyományos, hétköznapi viselet, a középkorban férfiember nem nagyon jelent meg fedetlen fővel. Nagya arról is szót ejt, hogy ezúttal „csökkentett létszámban”, nyolcan érkeztek, köztük a legfiatalabb hadra fogható vitézük, Bence is, aki idestova két éve tagja a csapatnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Tiszavirág életű „magyar” Kolozsvár
Rövid életűnek bizonyult az új kolozsvári jegyautomatákon magyarul feltüntetett Kolozsvár elnevezés: a 6. Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája idején a magyar opera előtt található jegykiadóról „eltávolították” a magyar feliratot, vagyis a tábla alapszínével azonos festékkel ráfestettek. Értesüléseink szerint nem ez az egyedüli hely, ahol már nem olvasható magyarul a város neve.
Szabadság (Kolozsvár)

KMN – Újrafogalmazott magyar közösség
A kárpátaljai magyarsággal vállalt szolidaritás, az összefogás, a megújulás és a normalitás fontosságát hangsúlyozták a 6. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) nyitógáláján felszólaló közéleti szereplők.
Mint minden évben, hétfőn este is telt ház előtt nyitották meg a Kolozsvári Magyar Operában az egyhetes rendezvénysorozatot.
Gergely Balázs főszervező megköszönte a támogatóknak a rendezvénysorozat megszervezéséhez nyújtott segítséget. Kifejtette: az a tény, hogy immár hatodik alkalommal köszönthetik a távolról érkező résztvevőket, azt jelzi, hogy a magyar napok hagyományt teremtett, ennek keretében „megmutathatjuk a többségi társadalomnak kultúránkat és értékeinket”.
Ugyanakkor emlékeztetett: feladatuknak érzik a fontos magyar ügyek támogatását, így az idei rendezvény fókuszába a háború sújtotta kárpátaljai magyarság megsegítését állították. „Nem az az erős közösség, amely a másikat le tudja győzni, hanem az, amely képes megsegíteni testvéreit” – jelentette ki Gergely Balázs. Elmondta, hogy a 6. Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt bárki adakozhat a Kárpátalján élő magyarság számára a rendezvény több pontján felállított urnáknál, sms-ben vagy banki utalással.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke köszöntőbeszédében a széleskörű civil és politikai összefogás erejét hangsúlyozta, amelynek köszönhetően „a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt előtérbe kerül a város magyar jellege”.
A rendezvény sikerét szemléltetve rámutatott: kezdetben a román városvezetés tartózkodással fogadta az egyhetes magyar kulturális rendezvény ötletét, nem értették, hogy miért nem elég a hivatalos városnapok keretében megmutatni a magyar sajátosságokat. Ehhez képest immár Kolozsvár önkormányzata is kiemelt rendezvényként kezeli a rangos kulturális eseményt, „melyet nem szabad alárendelni kicsinyes érdekeknek”, hangsúlyozta Csoma Botond.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja beszédében rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok az élni akarás jele, erről árulkodik az a több mint 500 programpont is, melyek közül a fesztiválozók válogathatnak.
Emil Boc polgármester üzenetét Gheorghe Şurubaru alpolgármester olvasta fel, kifejtve: a városvezetés büszke Kolozsvár kulturális sokszínűségére, a város minden közösségnek az otthona kell hogy legyen.
„A mi kezünk ki van nyújtva”
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Kolozsvári Magyar Napoknak a teljes erdélyi magyarságot megmozgató hatását emelte ki, rámutatva, ennek mintájára immár Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban is önálló rendezvénysorozata van a helyi magyarságnak.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke a magyarság teljes megújulásának szükségességéről értekezett. Történelmi párhuzamot vont a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán a jelenkorral.
Kifejtette: a reformáció annak idején „újrafogalmazta Európát és a magyarságot”, míg Trianon után a magyarság képes volt arra, hogy „újrafogalmazza Erdélyt”. Az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van, jelentette ki Németh Zsolt, aki nem hagyta szó nélkül az elmúlt időszakra jellemző román–magyar nyilatkozatháborút sem.
„Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk” – szögezte le az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke megköszönte a szervezők, illetve az erdélyi magyarok szolidaritását emlékeztetve, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykoron a romániai Ceauşescu-diktatúra bukása.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében a bukaresti politikum legutóbbi magyarellenes megnyilvánulásaira emlékeztetett, kifejtve: nem felejthetjük el, hogy még mindig nem biztosítottak nyelvi jogaink, ilyen körülmények között pedig csodaszámba megy a KMN sikertörténete.
Akad még tennivaló
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezzel szemben a Funar-korszakot átvészelő kolozsvári közösség erejére emlékeztetett, rámutatva: végül a román közösség visszautasította a szélsőséges nacionalizmusáról ismert Gheorghe Funart. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a normális légkör megteremtése terén akad még tennivaló, emlékeztetve, hogy nemrég festékkel öntötték le a Mátyás-szoborcsoportot, és lekaparták az egyik jegyautomatáról a nemrég kitett Kolozsvár feliratot.
„Immár azért kell küzdenünk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mottójában szereplő trendiség után a rend is helyreálljon, és a Mátyás-szobrot ne csak letakarítsák a rongálás után, hanem az elkövetőket a lehető leggyorsabban állítsák elő, és szolgáltassanak igazságot az igazságos Mátyás királynak” – fogalmazta meg elvárásait Kelemen Hunor.
A politikusok beszédeit követően a Magyar Állami Népi Együttes mutatta be a Mihályi Gábor rendező-koreográfus által színpadra állított Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című előadást.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

MN – Tárlat nyílt a kincses városbeli magyar színjátszás kezdeteiről
Folyamatosan működött magyar nyelvű színjátszás Kolozsváron 1792 óta, és igencsak magas színvonalon – fejtette ki Egyed Emese egyetemi tanár, irodalomtörténész Az első 50 év. A kolozsvári hivatásos magyar színjátszás színlapjai című tárlat megnyitóján.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében az Akadémiai Könyvtárban kedden nyílt, színházplakátokat és korabeli dokumentumokat felvonultató kiállítás a kincses városbeli magyar színjátszás első fél évszázadát mutatja be az Akadémiai Könyvtár, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete és az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum szervezésében.
Egyed Emese, a tárlat kurátora elmondta, az 1792 és 1842 között megjelent színházi plakátok állnak a kiállítás középpontjában. Mint részletezte, a színházplakátok tulajdonképpen a 19 században terjedtek el, a Kolozsvári Magyar Napok idején reggel 9 órától délután 3 óráig látogatható tárlat anyagában összesen mintegy negyven darab látható: a legrégebbi 1793-ból, míg a legkésőbbi 1842-ből származik.
A falragaszokból nemcsak az derül ki, hogy milyen darabokat játszott a színház egykoron, de az is, hogy milyen alkalomból. Például egy jótékonysági előadás plakátja is látható a tárlaton, illetve megtekinthető egy kevésbé ismert Katona József-darab bemutatóját hirdető színlap, de találunk előadást két nyelven – magyarul és németül – népszerűsítő falragaszt is.
A kiállítás ugyanakkor a szakirodalom részét képező dokumentumokat is felsorakoztatja, sőt zenei részlege is van, amelyet Sófalvi Emese rendezett. Úgy fogalmazott, nem volt egyszerű összeállítani a zenei részt, hiszen abból az időből alig maradtak fenn kották.
A Kolozsvári Magyar Napok gazdag kulturális programokat kínál egész héten az érdeklődőknek. Szerdán többek közt Kuncz Aladár Kolozsváron címmel tartanak beszélgetést Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tanulmányi igazgatója részvételével, megnyitják az erdélyi műemlékek dokumentációs vándorkiállítását, bemutatják a Liza, a rókatündér című színes, magyar romantikus vígjátékot Balsai Mónika, a film főszereplője és Ujj Mészáros Károly, a film rendezője jelenlétében.
A színházkedvelőknek is kedveskednek a szervezők: szerdán Federico García Lorca Bernarda Alba háza című darabjából készült előadást láthatja a nagyérdemű a Békéscsabai Jókai Színház előadásában, Béres László rendezésében.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

KMN – Megmentett emlékhely
Átadták báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola felújított síremlékét kedden, a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Házsongárdi temetőben.
Az avatóünnepségen Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a bejegyzés alatt levő Carola Egyesület alapítója méltatta az 1876 és 1949 között élő Szilvássy Carolát, aki a 20. század eleji erdélyi közélet több kiemelkedő egyéniségének – köztük Bánffy Miklósnak – volt a múzsája.
„Egészen magával ragadó személyiség volt: kulturált, intelligens, nyelveket beszélő. Sokat tett a közösségért, a kultúráért, az irodalomért. Színdarabot is írt és rendezett, maga is szerepelt. Emellett példamutató életet élt a közösségért. Nagyszeben ostroma idején ő menekített ki ágyútűzben Bánffy Miklóssal és Bethlen Istvánnéval a Tereziánumból hetven kisdedet az ápolóikkal együtt. Bátor asszony volt. Nőegyletet vezetett, karitatív tevékenységet végzett. A házát és vagyonát is karitatív célokra ajánlotta fel" – ecsetelte a közmédiának adott nyilatkozatában Lévai Anikó.
Hozzátette, Szilvássy Carola érdemes arra, hogy ma is példakép legyen a lányok és asszonyok számára. Lévai Anikó közölte: maga is az egyik példaképének tekinti. Megjegyezte, hogy Szilvássy Carola nem volt hajlandó a társadalmi konvenciókat követni, de ezt nem öncélúan, hanem a közösség szolgálatában tette. Hozzátette: a Carola Egyesület bejegyzését egy barátnői társaság indította el Szebeni Zsuzsa színháztörténész, muzeológus vezetésével.
Szebeni Zsuzsa a közmédiának elmondta, a Szilvássy Caroláról szervezett tavalyi kolozsvári kiállítás után merült fel, hogy fel kell újítani síremlékét, amely a Bánffy-kripta szomszédságában egészen belesüllyedt a földbe.
A muzeológus szerint a síremlék hűen tükrözi Szilvássy Carola szellemét. Ő ugyanis vagyonát nem saját nyughelyére, hanem jótékonykodásra fordította. A magyar napok keretében kedden bemutatták egyébként Szilvássy Carola Az erdélyi főúri konyha titkai című receptkönyvének új kiadását is.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Nyitva vagyunk
Hozzájárulni ahhoz, hogy Kolozsvár régi címeréhez méltóan a nyitott kapuk városa maradjon – a szervezők számtalan nemes szándéka közül talán ez az a felvállalt cél, amely igazán különlegessé teszi a Kolozsvári Magyar Napokat.
Még ma, Erdély egyik legnépszerűbb rendezvénysorozatának hatodik kiadása közben is megmagyarázhatatlannak tűnik, bő egy hét erejéig mitől érezzük annyira természetesnek, magától értetődőnek azt az otthonos, baráti légkört, azt az egymás iránt tanúsított érdeklődést, megértést, tiszteletet és szeretetet, ami a Főtérre és környékére telepedik ilyenkor, onnan pedig beszivárog a munkapadok, íróasztalok, panellakások és kertes házak rejtett zugaiba is.
Miként lehetséges, hogy bár előre tudjuk, milyen csalfán fog tapsra serkenteni a kincses város polgármesterének üzenete, mi mégis jólesően szopogatjuk a hamiskás multikulti vitamint? Minek tudható be, hogy politikusainkban végre nem a pártot látjuk, hanem az embert, és nem az ellentábort, hanem a közös célt? Ilyenkor hogy tudnak egy asztalnál jókat kacagni saját magukon az amúgy a közélet mocskát egymás falára szüntelenül hányó kommentlovagok? Hogy hogy nem hallani a fenekük alá Nagy-Magyarország-forma tócsát izzadó tragikák hőzöngését ugyanúgy, mint a nemzetietlenné kikupált divatmajmok nyivákolását?
Talán a nyitott kapuknak köszönhető, amelyeken bárki beléphet, ám aki ezt megteszi, hamar észreveszi magán, hogy a hétköznapokban gondosan kimunkált másságával, különbözőségével, kivagyiságával ezúttal nem sokra megy. Mintha az ünnep huncut izgalommal várt szabadsága olyasféle titkos kötőerőt kölcsönözne a küszöbön átlépőknek, amely válogatás nélkül ugyanabba az irányba húz mindenkit: a normalitás felé.
Az odavezető út a Kolozsvári Magyar Napok alatt egy csapásra lerövidül, így azok is könnyen bejárhatják azt, akik máskor rendre elvesznek valahol. Az egymásra találás öröme pedig olyan közösségi élménnyel ajándékoz meg, amely a nyitott kapukon kívül is emlékeztetni fog a hovatartozás kérdésére adható, igazán megnyugtató válaszra.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ elégedetlen a kormánnyal, de nem tekinti prioritásnak a leváltását
Elégedetlen az RMDSZ a Ponta-kabinet tevékenységével, ám nem tartja prioritásnak egy új kormány megalakítását, mert a jelenlegi kormánynak stabil parlamenti többsége van – jelentette ki Kelemen Hunor hétfő este Kolozsváron.
Az Agerpres által idézett szövetségi elnök azt mondta: a szövetség a hatalomra jutásnál most fontosabbnak tartja a felkészülést a jövő évi választásokra. „Nyilván, ha egy kormány eredményei nem felelnek meg az elvárásoknak, akkor távoznia kell. Mi úgy látjuk, hogy sem gazdasági, sem politikai szempontból nem lenne tragédia, ha a Ponta-kabinet szünetet tartana” – fogalmazott a politikus.
Kelemen emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ a kormányváltást csakis demokratikus keretek közt, új parlamenti többség kialakításával tartja elképzelhetőnek, jelenleg azonban ez nem lehetséges, mert a Ponta-kabinetnek stabil parlamenti többsége van, a miniszterelnök pedig a jelek szerint nem kíván lemondani.
Az RMDSZ elnöke elmondta, elégedetlenek a kormány tevékenységével, elsősorban a befektetések hiányát és az uniós alapok gyenge abszorpciós rátáját kifogásolják. „A befektetések a gazdasági fejlődés, a munkahelyteremtés alapját képezik, és azt látjuk, hogy idén nem történtek költségvetési beruházások, nem beszélve az uniós alapok gyatra lehívásáról” – nyilatkozta Kelemen Hunor.
maszol.ro

Hivatalosan is megkezdődtek a Kolozsvári Magyar Napok
A hétfő esti nyitógálával hivatalosan is elkezdődött 6. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat. A köszöntőbeszédek után a budapesti Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című előadását mutatták be a sétatéri színházban.
"Kicsit talán túl magabiztosak, túl optimisták vagyunk, pedig most sincs minden rendben" - emelte ki beszédében Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, aki a rendezvény támogatásáért köszönetet mondott a magyar kormánynak, intézményeknek, egyházaknak, iskoláknak, a megyei és városi tanácsnak, valamint "a legtöbb kicsi támogatást" adó vállalkozói szférának.
Az idei rendezvény központi témája a kárpátaljai, ukrajnai helyzet, hiszen az erős közösség nem az, amelyik legyőzi a másikat, hanem amelyik segíteni tudja azt - emelte ki a szónok.
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke arról beszélt: a civil szféra és a politikum komoly összefogásából jött létre a KMN, mindenki számára világos volt, hogy kicsinyes érdekeknek nem szolgáltatható ki a rendezvény. A politikus emlékeztetett, az első Magyar Napokkal szemben még érezhető volt szkepticizmus a román városi tanácsosokban, mindössze szimbolikus összeget utaltak ki a támogatására, mára ez azonban változott.
Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja elmondta, élni akaró, életerős közösség a magyar, a mostani rendezvény pedig impozáns, így a hazatalálás, legalábbis az otthonosság érzetét fokozhatja. "A rendezvények azonban véget érnek, így arra van szükség, hogy nekünk, akik a kincses városban élünk, minden évben Magyar Napunk legyen - amikor beszélgetünk, álmodunk, imádkozunk. Ajánlata szerint a rendezvény lezárásakor tudatunkban és emlékünkben ne zárjuk le a Magyar Napokat" – mondta a diplomata.
Gheorhe Surubaru, Kolozsvár alpolgármestere Emil Boc üzenetét tolmácsolta, aki nem lehetett jelen a nyitógálán. Üzentében a polgármester Kolozsvár multikulturalitására hívta fel a figyelmet, arra, hogy Cluj/Kolozsvár/Klausenburg "mindannyiunk számára az otthont jelenti".
A politikum összefogása nélkül nem jöhetett volna létre a KMN, örvend, hogy szervezeteik, tagjaik, de tulajdonképpen minden erdélyi magyar politikai magyar párt jelen van a rendezvéy szervezésében - mondta el Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke.
Megújulás előtt
Németh Zsolt, Magyarország külügyi bizottságának elnöke kiemelte: a Farkas utcai templom újjáavatása hatása alatt van egy napja, meggyőződése szerint pedig ez az esemény a megújulás folyamatába tartozik. Nemcsak Kolozsvár újul meg, tette hozzá, hanem Budapest is. „Ha kinézek az Országgyűlés ablakán, sok mindent láthatok onnan, többek között a Mátyás templomot is - amikor pedig a Farkas utcai templomot avatták, a budapesti épületet láttam lelki szemeim előtt, hiszen azt is bástya őrzi, és Mátyás király alapította mindkettőt" – jelentette ki a magyarországi politikus.
Az elmúlt napokban zajló diplomáciai vitákról elmondta: a kezük nyújtva van, várják "azt a vezetést, amely a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján készen áll a román-magyar együttműködésre." Hamarosan a reformáció ötszázadik, a trianoni döntés századik évére emlékeznek, ezek az évfordulók újabb kérdéseket vetnek fel a megújulásról, amelynek most is kényszere alatt vagyunk - emelte ki Németh Zsolt.
Kárpátaljai hangok
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszédében kitért arra, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor a szövetség létrejött, első ízben az erdélyi magyaroknak gyűjtöttek. Azóta fordult a kocka, és örvend annak, hogy a rendezvényen a kárpátaljai magyarok számára is gyűjtést szerveztek.
A gála előadásáról elmondta, reméli, hogy az Ukrajnában is játszott műsor megérttette az emberekkel, hogy együttműködve kell megőrizni a kulturális értékeket. A kárpátaljai magyarság nem fél felvállalni magyarságát, és hálás köszönet jár az erdélyi magyarok támogatásáért - zárta beszédét.
"Még mindig nem biztosítják elemi jogainkat, Kolozsvár értékeit folyamatosan és szisztematikusan rombolják" - figyelmeztetett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki a szászok és zsidók likvidálásáról is megemlékezett. A KMN félévtizedes tüneményes felfutása csodaszámba megy, Erdély több példával is tanított élni akarást – vélekedett.
Trend és rend
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke kifejtette, Kolozsvár mindig befogadta az embereket, a teljesítmény számított, a város ettől volt erős. A magyar kultúra, történelem jegyzi, hogy teljesítményből közösségi szinten is volt pozitív példa, ez a közösségi teljesítmény adta meg a kolozsvári magyaroknak az erőt, hogy a nehéz idők ellenére is büszkén vállalják a múltat. "A magyarok mellett a romná többség hosszú idő után, de visszautasította Funart, azt a nacionalizmust, ami az itt élő magyar közösséget a kilátástalanságba kergette" - fogalmazott a politikus.
Kelemen Hunor szerint trendiség mellett a rendre is szükség van, arra, hogy a Mátyás-szobor összefestőit meg is büntessék, igazságot szolgáltassanak Mátyásnak. "Akkor lesz erős a kolozsvári román közösség is, amikor megbünteti a hasonló cselekményeket" – hangsúlyozta.
A politikus kijelentette: a KMN számára azt jelenti, hogy a magyar közösség élni akar, össze akar tartani, szolidáris akar lenni. "A kárpátaljai magyar közösség iránti szolidaritásunk van most előtérben, a reménységüket, erejüket pedig így tudjuk megerősíteni. Ez a szolidaritás a kolozsvári magyarság részéről a Magyar Napokat hatodik alkalommal hozta létre, ez a rendezvény pedig a jövő felé mutat" - tette hozzá Kelemen Hunor.
A beszédek után a budapesti Magyar Állami Népi Együttes előadását mutatták be.
maszol.ro

Megnyitották a Kolozsvári Magyar Napokat
A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke hétfő este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.
Németh Zsolt a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán felidézte, hogy a reformáció annak idején "újrafogalmazta Európát és a magyarságot", és Trianon után a magyarság is képes volt arra, hogy "újrafogalmazza Erdélyt". A politikus úgy látta, hogy az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van.
Németh Zsolt elmondta, az idei magyar napokra román–magyar politikai nyilatkozatháború közepette kerül sor.
"Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk" – jelentette ki a külügyi bizottság elnöke.
A hétfő esti nyitógála szónokai és előadói a nehéz sorsú kárpátaljai népekre irányították a figyelmet.
A nyitógála előtti köszöntőbeszédében Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke kijelentette, nem az az erős közösség, amelyik le tudja győzni a másikat, hanem az, amelyik segíteni tud a másiknak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykor a romániai Ceausescu-diktatúra bukása. Hozzátette, a kolozsvári gesztusban nem is annyira a kárpátaljai iskolások számára szervezett adománygyűjtés a fontos, hanem az, hogy érezhetik az erdélyiek szolidaritását.
A nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorát mutatták be a Kolozsvári Magyar Opera zsúfolásig megtelt termében.
Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt kiállítás
Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt hétfőn kiállítás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületében a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Magyar szemmel a Kárpát-medencében kiállításon Balázs Attila, Czeglédi Zsolt, Komka Péter, Máthé Zoltán, Koszticsák Szilárd, Kovács Tamás, Varga György, Molnár Edvárd, Baranyi Ildikó, Veres Nándor, Kátai Edit és Haáz Sándor felvételein mutatja be a határon túli magyar közösségek ünnepeit és hétköznapjait. A képeket tájegységenként csoportosítva állították ki az egyetem stúdiótermében.
Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangoztatta, hogy a nemzeti hírügynökség fotósai csupa olyan pillanatot örökítettek meg, amelyekről a Kárpát- medence országain keresztül-kasul száguldó politikusok lemaradnak. Hozzátette, a képek nemcsak a tájegységek örökségét, hanem ezek jövőjét is mutatják.
Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának igazgatója kijelentette, a nemzeti hírügynökség méltán büszke a fotósaira. Megemlítette, hogy Czeglédi Zsolt és Konka Péter egy-egy képét az Európai Sajtófotó-ügynökség (EPA) már most az év derekán beválogatta az Év fotója sorozatába. Hozzátette, a képanyagot Kolozsvárról Szabadkára viszik, ahonnan remélhetőleg "Kárpát-medencei karrierútra megy".
Az igazgató arra a képsorozatra hívta fel a figyelmet, amelyik a háború sújtotta Ukrajnában "a félelem közepette bulizó" ungvári fiatalság "féktelen életörömét" örökíti meg.
"Az ember az elcsatolt nemzetrészeket látogatva Karinthy Frigyesnek azt a gondolatát látja maga előtt, amelyben arról ír kisfiának, hogy milyen szörnyű csodája az életnek, amikor a betegnek amputálják a kezét, lábát, és utána még napokig hetekig érzi, hogy a levágott rész tovább él. Nem tudunk szabadulni, soha nem tudunk szabadulni ettől a fájdalmas gondolattól, én most mégis Ady Endre szavaival nyújtom át ezt az anyagot: Mégis győztes, mégis új és magyar" – fogalmazott Gazsó L. Ferenc.
Tonk Márton, a Sapientia dékánja arról beszélt, hogy jó helyre jött a kiállítás, hiszen a Sapientia egyetem kolozsvári karán fotó és filmművészet szak is működik.
Népújság (Marosvásárhely)

Egy nő, aki megelőzte korát: Szilvássy Carolára emlékeztek
Felújították a szabadszellemű, erős közösségtudatú arisztokrata sírját
Bánffy Miklós Milóth Adrienne-jére, a lelkes, elragadó, művészet- és irodalompártoló, élénk közéleti szerepet és felelősséget vállaló báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carolára (más névváltozatban Karola) emlékeztek tegnap a Házsongárdi temetőben.
A neves erdélyi arisztokratának a talaj szintje alá süllyedt sírját a Házsongárd Alapítvány újíttatta fel, a Carola Egyesület támogatásával, és a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében adták át. – Erős, példamutató asszonyokra mindig szüksége van városnak, közösségnek és hazának; ilyen egyéniség volt Szilvássy Carola is: ha róla olvasunk, szinte várjuk, hogy kicsapódjon az ajtó és belépjen, sugározva magából azt a fizikai és lelki erőt, amely egész életét és munkásságát jellemezte – emelte ki Lévai Anikó, Orbán Viktor magyar miniszterelnök felesége, a Carola Egyesület alapító tagja. Tegnap délután Szilvássy Carola Az erdélyi főúri konyha titkai című receptkönyvének új kiadását is bemutatták.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója elmondta: a sír felújítása egy hónappal ezelőtt kezdődött el, Nagy Benjámin kőrestaurátor irányítása alatt: a földbe süllyedt kőkeretet ki kellett emelni, meg kellett alapozni és tisztítani. A bárónét a református diakonisszák temették, földbe süllyedt sírjára Gaal György művelődés- és helytörténész hívta fel a figyelmét.
A Tusnádfürdőn szervezett, idei, 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár bejelentette: Erdélyt illetően főként a magyar történelmi egyházak tulajdonában levő ingatlanok felújítására és fejlesztésére ítélt meg támogatásokat a magyar kormány, és a legnagyobb összeget, több mint 940 millió forintot a református egyház tulajdonában levő, Bornemissza-Szilvássy ház felújítására szánták.
Szabadság (Kolozsvár)

Színlapok, grafikák, portrék a kor színészetéről (1792–1842)
Színlapok állnak az akadémiai könyvtár előcsarnokában tegnap délelőtt megnyitott kiállítás középpontjában. A Kolozsvári Magyar Napok részeként megnyílt, Az első 50 év. A kolozsvári hivatásos magyar színjátszás színlapjai című tárlat egy színházi kultúra új szakaszára (1792–1842) és egy sajátos nyomtatványtípusra összpontosít. Az Akadémiai Könyvtár, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete és az Erdélyi Történeti Múzeum által szervezett kiállítás kurátora Egyed Emese egyetemi tanár, a megnyitón közreműködött a THÉ Trupp Egyetemi irodalmi színpad néhány tagja.
Az erdélyi magyar színlapok nyomtatott változatai (bár kisebb számban vannak kétnyelvűek is) a magyar nyelvű hivatásos színjátszás kezdeteihez köthetők. Kolozsvárt 1792 december 17-én volt az első hivatásos magyar színházi bemutató a ma az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek székhelyt adó Rhédey-palota egyik termében.Később más-más színhelyeken is volt előadás, 1821 márciusától főleg a Farkas utcai „kőszínházban”. Marosvásárhelyre, Váradra, Debrecenbe, sőt távolabb a Kolozsvárt kialakított műsorrendet vitték a társulatok – magyarázta a megnyitón Egyed Emese.
Szabadság (Kolozsvár)

Kávéházi beszélgetés Kuncz Aladár munkásságáról
Száz évvel azután, hogy Kuncz Aladár írót, szerkesztőt, kritikust és fordítót, a francia kultúra elkötelezett hívét – a többi Franciaországban tartózkodó magyarral együtt – internálták, nemes célt tűzött ki maga elé a hagyaték egy részét őrző budapesti Országos Széchényi Könyvtár és a kolozsvári székhelyű Kriterion Könyvkiadó: nevezetesen azt, hogy összegyűjtik és kiadják a szerző teljes életművét. Azt szeretnék, hogy 2018-ig, az erdélyi magyar kisebbségi irodalom születésének évfordulójáig a teljes sorozat napvilágot lásson. A tervezett nyolc könyvből eddig kettő jelent meg, a Fekete kolostor után a novellákat, karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket, drámát tartalmazó Egy márványdarab.
A Kolozsvári Magyar Napok részeként, az egykori New York Szállóban tegnap délben tartott beszélgetés jó alkalmat kínált arra, hogy a következő kötetekről is szó essen; Filep Tamás Gusztáv eszmetörténész – aki Boka László irodalomtörténésszel közösen szerkeszti a sorozatot –, kifejtette: a Felleg a város alatt című regény után jövőre jelenik majd meg A magyar irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta című monográfia, 2017-re pedig tanulmányokat, kritikákat tartalmazó köteteket terveznek. Két kiadvány várható 2018-ra is, a Kuncz Aladár levelezése és a Tanulmányok, esszék Kuncz Aladárról.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Sokféle művészet a New York Szállóban
A Kolozsvári Magyar Napok idejére ismét „benépesült” művészettel a hajdani New York (ma Continental) Szálló, az Origo és a Kincses Kolozsvár Egyesületek által közösen szervezett Mimesis fesztiválon.
A 38 erdélyi és magyarországi alkotó mindegyike úgy lakta be a rendelkezésére bocsátott szobát, teret, falrészt az első és második emeleten, ahogyan jónak látta, és persze amire kinek-kinek tellett – a különböző stílusjegyek, koncepciók és megvalósítások pedig egészen más világokat tárnak fel az érdeklődők előtt. Széles a skála, a meglehetősen minimalista megoldásoktól kezdve egy-egy frappáns ötletből fakadó kivitelezésen át a jóval több időt, szakmai tudást és tehetséget igénylő alkotásokig „terjed” a kínálat, eredeti és kevésbé sikeres megoldások egyaránt születtek.
(F. ZS.)
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvárt vissza!
Színt vallott a kolozsvári román nyelvű sajtó a jegyautomatákon (egyelőre homályos körülmények között) elhelyezett magyar felirat kapcsán: a helyi média (végre) úgy értékeli, nem ördögtől való magyarul kiírni, hogy Kolozsvár. Csakhogy a román sajtó által is normalitásnak tekintett Kolozsvár-felirat kamu. Van is, pontosabban volt is, nincs is. Ha közelebbről megnézzük, kiderülhet, hogy igencsak gyanús körülmények között került oda. Netán valakinek a súlyos mulasztása miatt. A nyulat viszont kiugratta: úgy tűnik, a többség annak örült volna a legjobban, ha a Kolozsvár felirat marad.
Szombaton a Musai–Muszáj örvendező közleményt küldött szét a sajtónak, amiért a polgármesteri hivatal a Kolozsvár feliratot is kihelyezte a város új jegyautomatáira. Pedig dehogy. Vagyis felirat volt, de minden jel arra utal, hogy nem a városháza gondoskodott azokról. Az alpolgármester asszony is azt mondja, erről nem született döntés, a helyszíneléseinkből pedig az látszik valószínűnek: a plakátra a magyar városnevet utólag ragasztották fel – az eredeti reklámfelület nem sérült az eltávolítás által, és világosan látszik Kolozsvár betűinek a nyoma. A helyi román sajtó kiemelten közölte a hírt, többen a normalizálódás jeleként értékelték. Azért egyelőre csak óvatosan örülnék annak, hogy egyes lapok még az ékezetet is előkeresték Kolozsvár á betűjére...
Csak találgathatjuk, hogyan kerültek oda Kolozsvár betűi is Cluj alá. Amelyeket aztán a helyi közszállítási vállalat egy túlbuzgó alkalmazottja a rendőrség szeme láttára végtelen türelemmel lekapargatott. Tavaly a Most–Acum Mozgalom a szabad nyelvhasználatért civil szervezet hasonló eljárással egy szintén tiszavirág életű Kolozsvár-Klausenburg feliratot helyezett el a város bejáratánál, és egy Kolozsvár Polgármesteri Hivatala feliratot a sétatéri házasságkötési filagóriában. Ezúttal még az sem biztos, hogy nem valami partizánakció során került be a balkáni „alapossággal” megszerkesztett, sietősen aláírt hivatalos dokumentumokba Kolozsvár. Akár még az sem zárható ki teljesen, hogy éppen a közszállítási vállalat rendelte volna ilyennek a feliratot, elvégre állítólag a jegyautomata menürendszere magyar nyelven is elérhető lesz, ám a szállítók igazgatója egyelőre bosszankodik és óvatoskodik, vagyis nem tisztázta a felirat ügyét. Nem lehetetlen, hogy utólag észrevették a Kolozsvár felirat hiányát, és – az önkormányzat? a megrendelő? az alpolgármester? – elrendelte a pótlást.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Honnan lett, hova lett Kolozsvár?
Semmi sem biztos, sőt, még annak az ellenkezője sem – állapítható meg a még üzembe sem tett jegyautomatákra kihelyezett, majd hétfőn eltüntetett magyar nyelvű „Kolozsvár” felirat kapcsán.
– Semmi jel nem mutat arra, hogy a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) jegyautomatáira valaki utólag tette volna fel a Kolozsvár feliratot. Tudtam arról, hogy az automaták menüi három (román, magyar és angol) nyelvűek lesznek, de a jegykibocsátók feliratozásáról nem született döntés. A jegyautomaták magyar nyelvű feliratozásáról a Musai-Muszáj csoport közleményéből szereztem tudomást. Kolozsváriként megrökönyödve állok a magyar felirat eltávolítása előtt, és Emil Boc polgármester hivatalos álláspontját várom az ügyben, aki jelenleg nem tartózkodik az országban – nyilatkozta lapunknak Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere.
K. O., N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

KMN – Egy emblematikus helyszín arcai
Jubileumi ünnepséget szervezett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége kedden. Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet.
A kincses városbeli magyar adás 25. évfordulóját a Képben Vagyunk! elnevezésű rendezvénysorozattal: visszatekintéssel és beszélgetésekkel tették emlékezetessé.
A Tranzit Házban bemutatták az idén jauárban elhunyt Kötő József dramaturgról, színháztörténészről, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagjáról szóló In Memoriam Kötő József című portréfilmet. A szerkesztő, Víg Emese a színháztörténész fiával, Kötő Zsolttal – aki egyben a film operatőre is –valamint Miklós Sándor képvágóval beszélgetett a félórás portré készítési körülményeiről.
A rendezvény során felidézték Kötő József emberi és szakmai teljesítményeit, szellemi hagyatékát. Víg Emese elmondta, nem feltétlenül egy életrajzi adatokat felsorakoztató filmet szeretett volna készíteni.
„A célkitűzésem az volt, hogy Kötő Józsefnek, az embernek mutassam be a morális portréját. Annak az embernek az életét, aki gyerekkorától kezdve élete végéig azt az utat kereste, amely a legkevesebb megalkuvással, illetve ezek ellenére, de a morális szempontok megőrzésével a közösség javát szolgálja" – mutatott rá Víg Emese.
Dokumentumfilm a Főtér alakulásáról
Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet, amely a kincses város főterének alakulásáról szól az elmúlt 25 év társadalmi, politikai és kulturális folyamatainak tükrében. A filmet a kolozsvári televízió magyar adásának huszonötödik születésnapját ünneplő esemény keretében tekinthette meg a közönség.
A szerkesztőség egyik tagja, Bardocz Sándor összeállításában a film azt követte végig, hogy közvetlenül a forradalom kitörésétől egészen 2014-ig milyen átalakulásokon és megpróbáltatásokon ment át a Főtér, hogyan és milyen áron nyerte el mostani formáját, arculatát. Archív felvételekről így antikommunista tüntetőket, majd a rendszerváltás legelső üdvözlőit is felvillantja, aztán az erősen magyarellenes Funar-éra megsemmisítésre elszánt hadjáratát, a hadjárat elleni hadjáratot, a hadjárat elleni hadjárat elleni hadjáratot és így tovább.
A filmben az is látható, hogy a Főtér, a kolozsvári magyarság emblematikus helyszínének sorsa politikai kereszttűz és etnikai háborgások áldozatává válik, és egyre kevésbé maradnak szem előtt a tér mint organikus entitás prioritásai. A földalatti római romok utáni ásatás, a szoboregyüttes renoválása, a Főtér arculatának teljes modernizálása csak néhány fontos mozzanat, amelyet Bardocz filmje felsorakoztat.
Hangulatok, fotók, részletek
A Kolozsvár hangulatai fotópályázat munkáit díjazták kedd délután a Főkonzulátus előcsarnokában. A pályázat lehetőséget teremtett bárki számára, hogy bemutassa alkotásait, képzettségtől és tapasztalattól függetlenül lehetett nevezni. A zsűri (Kántor Lajos, László Miklós, Székely Sebestyén György, illetve Găină Dorel) olyan, a kincses városhoz kötődő fényképek beküldését várta, amelyek nem csupán a város látképét, hanem hangulatát is visszaadják.
A jelenlévőket köszöntő Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy fogalmazott, számára nemcsak a helyszín miatt különleges a rendezvény, hanem azért is, mert mindvégig részese lehetett a szervezésnek. Kifejtette, szerinte a képek hangulatát akkor érezhetjük át, ha a részletekre összpontosítunk, mint a borús égbolt vagy az épületek elhelyezése a képen.
Mint elhangzott, a képek csupán részletek a város mindennapjaiból, és a nézőre bízzák a történetek további alakítását. A kiállításmegnyitó résztvevői nemcsak egymással osztották meg véleményüket, hanem ezzel segítettek a tizennégy fotós egyikének, hogy a közönségdíj szerencsés nyertese legyen.
A nagyérdemű Horváth László Lángoló ég című fotóját kedvelte leginkább, a zsűri döntése alapján dicséretben részesült Tudoran Klára és Kántor László. Harmadik helyen végzett Horváth László, második helyezést Pálfi Horváth Áron ért el, a fotópályázat győztese pedig Miklóssy Gyula lett.
Vendégcsalogatók a múltból
Ha valaki véletlenül abban a tévhitben élne, hogy a marketing és a reklámszakma újkeletű dolog, mindenképp látogasson el a Diákművelődési Ház első emeleti galériájába. A Kolozsvár Városi Művelődési Ház és az Egykori Kolozsvár Egyesület szervezésében nyílt kiállítás olyan kétnyelvű plakátokat mutat be, amelyek a kincses városban voltak kifüggesztve a két világháború között.
A javarészt harmincas évekből származó falragaszok szolgáltatások egész sorát reklámozzák, például fürdőt, csemegeboltot, szűcsmestert, hentesárut. A plakátok jellegzetessége, hogy tömören és frappánsan vendégcsalogatók, és valamennyiükön két nyelven, magyarul és románul is szerepel a reklámozó szöveg. A kiállítás nemcsak azért érdekes, mert bepillantást nyújt a két világháború közötti város üzlet- és szolgáltatáshálózatának működésébe, hanem a korabeli reklámgrafikai trendeket is rögzíti.
Csütörtökön is gazdag kulturális program várja a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit: bemutatják a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2015–2016-os kiadását, beszélgetést tartanak A modern kolozsvári színházi élet kialakulásáról, az 1870-es évek színházi mindennapjairól a Klasszikus Magyar Irodalom- és Színháztöréneti Kutatócsoport szervezésében.
A XIX. ODFIE színjátszó-találkozó díjnyertes csapatának az előadását láthatja a nagyérdemű az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében, bemutatják a Valahol van egy város című kötetet, a rendezvény házigazdája Kántor Lajos, a könyv szerkesztője.
Krónika (Kolozsvár)

Romsics Ignác: A Horthy-kultusz és az ellenkultusz is még sokáig fennmarad
Talán még soha nem kellett befogadnia akkora tömeget az Erdélyi Múzeum Egyesület konferenciatermének, mint szerdán, amikor a Korunk Akadémia „Történelem és emlékezet” sorozatának keretében Romsics Ignác történész tartott előadást Horthy Miklósról. A tömegen még a különleges nyomulási technikával rendelkező televíziós operatőrök sem tudták átvágni magukat, és a lépcsőházban, az ablakon leskelődve is sokan hallgatták az előadást a magyar történelem kétségkívül legmegosztóbb alakjáról.
A nagy érdeklődés előzménye, hogy a román sajtóban – tévesen fordítva le a „Horthy Miklós emlékezete” címet, ahogy a Kolozsvári Magyar Napok programjában is szerepel – az jelent meg, hogy a KMN szervezői az önkormányzat pénzén „megemlékezést” (comemorare) tartanak a román álláspont szerint háborús bűnös kormányzóról. „Erdély elfoglalásáról a kolozsvári városháza pénzén fogunk megemlékezni”, háborgott Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a Ziarul Faclia napilapszerzője pedig abbéli csodálkozásának adott hangot, hogy a hatóságok engedélyt adtak az előadás megtartására, holott Romániában törvény tiltja „a fasiszta ideológia és jelképek terjesztését.” Ezért Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője bevezető beszédében fontosnak tartotta kihangsúlyozni magyar és román nyelven is, hogy a közönség nem megemlékezést, hanem történelmi előadást fog hallani az egykori kormányzóról.
Nos, a szimultán románra is fordított előadás valószínűleg csalódást okozott a szenzációt szimatoló sajtósoknak, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia tagja ugyanis tudományosan tényszerű prezentációval készült, mellőzve mindenféle politikai vagy erkölcsi állásfoglalást.
Pontokba szedte Horthy életrajzának adatait, kitért azokra a mozzanatokra, amelyek még hajóparancsnokként elindították a személye körül kialakult kultuszt. Beszélt a fehérterrorról, amelynek során Horthy emberei a parancsnok tudtával több mint ezer embert (a Tanácsköztársaság vezetőit, támogatóit, baloldali értelmiségieket stb.) végeztek ki bírósági ítélet nélkül. Ez volt az első olyan eseménysor, amely megosztotta a magyar társadalmat vele kapcsolatban.
„Két Horthy-kép alakult ki a magyar társadalomban: mindazok, akiknek érdekeit sértette a Tanácsköztársaság, mert például a vagyonukat államosították vagy elvettek tőlük valamit, azok úgy tekintettek Horthyra, mint egy ország-megmentőre. Ők bálokat szerveztek, amikor bevonult egy-egy városba, ünnepelték. Mindazok viszont, akiken a bosszú csattant, a fehérterror elszenvedői vagy csak a két forradalom résztvevői voltak, úgy gondoltak Horthyra, mint gyilkosra. Ez utóbbiak táborához tartozott például Illyés Gyula és Móricz Zsigmond is” – mondta a történész professzor.
Romsics Ignác két verset is felolvasott és korabeli karikatúrákat is bemutatott a két ellentétes tábor álláspontjának illusztrálására: egyikben dicsőítik, másikban pocskondiázzák a Nemzeti Hadsereg parancsnokát, Horthyt – pedig ekkor még csak 1919-et írtak…
A történész beszélt az „ideiglenesnek” szánt kormányzóvá választásáról, királyával, a Svájcba menekült IV. Károllyal való szembefordulásáról, ami ismét megosztotta a magyar társadalmat, hisz sokan nem tudták neki megbocsátani, hogy lövetett saját uralkodójára, aki őt annak idején parancsnokká tette. „Uborkafára felkapaszkodott” alaknak tartotta sok magyar főnemes, a királypártiak csakúgy, mint a baloldal.
Ő viszont egyre tudatosabban és egyre populistább módszerekkel építette saját kultuszát, amelynek biztos társadalompszichológiai alapul szolgáltak a bécsi döntéseket követő terület-visszacsatolások és az eufórikus hangulat a magyar lakosság körében. 1938-ban, 70 éves korában kultusza már tetőfokára hágott, Romsics korabeli Horthy-irkát (a kormányzó portréjával díszített iskolai füzet), Horthy aláírásával ellátott karácsonyi üdvözletet és Aba-Novák Vilmos ez évben készült, szegedi freskóját is bemutatta, ez utóbbinak domináns alakja szintén a kormányzó. Ez sem volt elég: 400 oldalas „történelmi” könyv jelent meg, amely azt bizonyította, hogy valójában az Árpád-ház nem halt ki, leszármazottja maga Horthy Miklós.
A csillogó felszín mögött azonban sötét dolgok történtek. Megjelentek a zsidótörvények, és Horthy kormányzóként mindegyiket aláírta. Közben a család nagy kedvet kapott arra, hogy a kormányzói státust állandósítsa, így Habsburg Ottó hazatérését megakadályozták, 1942-ben pedig Horthy elérte, hogy fiát, Istvánt kormányzó-helyettessé válassza a parlament, így biztosítva az utódlást a dinasztián belül.
Horthy István azonban repülővel lezuhant a keleti fronton, így a család az akkor még csak egyéves fiacskája, ifjabb Horthy István nagykorúsodásáig akarta biztosítani a folytonosságot. Ebben a törekvésükben azonban sem a római katolikus egyház, sem a magyar főnemesség nem volt partnerük. Közben a magyar parlament által hozott, de Horthy által aláírt zsidótörvények mélységes felháborodást váltottak ki nemcsak a zsidó közösségből, hanem a velük szimpatizáló magyar lakosságból is.
A történelem kegyetlen fintora, hogy Horthy nagyváradi bevonulását például egy gazdag váradi zsidó vállalkozó finanszírozta, rövid idővel azelőtt, hogy a kormányzó aláírta a zsidókat diszkrimináló törvényt…
Ezután sorozatosan jöttek a rossz döntések: 1941 júniusában Magyarország a Horthy döntése nyomán lépett be a második világháborúba, anélkül, hogy Németország kifejezetten kérte volna rá – mondta a történész. Jött a Don-kanyari katasztrófa, majd jött a döntés, hogy a német csapatokat barátként fogadja, nem megszállókként. Horthy ezután kinevezte Sztójayt miniszterelnöknek, ő maga pedig visszavonult a Várba és hetekig nem törődött semmivel.
Közben Európa legnagyobb zsidó közösségét, a magyarországit és észak-erdélyit elkezdik nagyon gyorsan deportálni. Nyolcszázezer ember életéről van szó, és Horthy hagyja, hogy a Sztójay kormány eleget tegyen Hitler követelésének. A vidéki zsidóság 70 százaléka és a budapesti 30 százaléka lágerekben volt már, amikor 1944. július elején végül parancsot adott, hogy állítsák le a deportálásokat. „A jóindulatú értelmezések szerint ekkor kapta kézhez az auschwitzi jegyzőkönyveket, és ekkor tudta meg, mi történik a deportáltakkal” – tette hozzá Romsics. Addigra azonban már 445.000 ember vesztette életét a lágerekben.
Szálasinak, a nyilaskeresztesek vezetőjének úgy adta át a hatalmat, hogy a Gestapo elrabolta kisebbik fiát, Miklóst, így kényszerítve Horthyt a lemondásra. Német, majd amerikai fogságba került, majd Bajorországban, s legvégül Portugáliában élt emigrációban.
Anyagilag többek közt a Vatikán segítette, és – itt jön a történelem másik nagy fintora – olyan zsidó családok, akik a Horthy támogatásával menekültek el Magyarországról 1944 júliusában, és vagyonukat is sikerült kimenekíteniük.
Halála után az új politikai rendszer a történelem legsötétebb figurájának kiáltotta ki, majd a 89-es rendszerváltás óta sokan próbálják újjáéleszteni a kultuszát. 1993-ban, az Antall-kormány idején történt meg újratemetése szülővárosában, Kenderesen. Azóta sokan látogatnak el a sírhoz, mindig van rajta friss koszorú vagy virág – fogalmazott Romsics. Kultuszát főleg menye, István özvegye ápolta 2013-ban bekövetkezett haláláig.
Ahol Horthy-szobrot emelnek, vagy Horthy-utcát neveznek el, ott garantáltan két szembenálló táborra szakad a lakosság, a tüntetőket és ellentüntetőket rendőrkordon választja el egymástól, mindkét oldalon tetőfokra hágnak az indulatok. „Folyik a Horthy-kultusz és a Horthy-ellenkultusz építése is. És nagy a gyanúm, hogy ez legalább a következő egy-két évtizedben nem fog változni” – mondta Romsics Ignác.
maszol.ro

Feliratháború Kolozsváron
„Szomorúan értesültünk arról, hogy a Kolozsvár feliratot nem a polgármesteri hivatal helyeztette ki az új buszjegy-automatákra, hanem ismeretlen tettesek állnak a büszkén emlegetett többnyelvűség mögött” – írja a Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport mai közleményében, miután a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal hivatalosan is bejelentette, hogy nem ő helyezte fel a Kolozsvár feliratú öntapadósokat.
A Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport az ismeretlen tetteseknek gratulál, a polgármesteri hivatalt pedig kétszeresen is elmarasztalja. Egyrészt mert elkeserítőnek találja, hogy még mindig csak kullogni mernek a többnyelvűség kérdésében ahelyett, hogy irányt és példát mutatnának a kolozsváriaknak, másrészt mert megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a városháza szerény szótlansággal fogadta a magyar és román közösség gratulációit, amíg a sajtó nem szegezte neki a kérdést, hogy ki felelős a többnyelvű feliratokért. Az ügy további fejleménye, hogy valakik újra felírták magyarul az új automatákra a város nevét. (Transindex)
ELSŐ HELYEN A ROMÁNOK. A romániai gyerekek a legboldogabbak a világon, őket követik a kolumbiaiak, a dél-koreai és a brit gyerekek pedig a legboldogtalanabbak a The Children’s Society nevű brit jótékonysági szervezet jelentése alapján, amelyet a Sky News tett közzé. A tanulmány szerint, amelyben tizenöt ország gyerekei vettek részt, a dél-koreaiak a legkevésbé elégedettek az életükkel, náluk pedig csak egy fokkal boldogabbak a brit gyerekek. Arra a kérdésre, hogy általában elégedetlenek-e az életükkel, Romániában csak százból egy gyerek válaszolt igennel, Nagy-Britanniában viszont tizennégyből egy. A tanulmány arra is rámutat, hogy a brit lányok utolsó előtti helyen vannak a saját kinézetükkel kapcsolatos önbizalom tekintetében, ők a lehetséges tíz pontból átlagban 7,3-ra értékelték saját megjelenésüket. A román lányok itt is elsők lettek, ők átlagban 9,4 pontot adtak maguknak. (Mediafax)
MEGFIGYELIK A GYERMEKEKET. A kormány szigorúbb megfigyelés alá helyezi a külföldön tartózkodó román vendégmunkások gyermekeit, mivel egyre nagyobb gondot okoz az otthon hagyott fiatalok felügyelete, közülük sokat nagyszülők vagy rokonok nevelnek, miután mindkét szülőjük külföldön vállalt munkát. A hatóságok tavalyi statisztikája szerint nyolcvanháromezer olyan gyerek él az országban, akinek legalább egyik szülője külföldön tartózkodik. A szigorítás arra vonatkozik, hogy az illetékes állami hatóságnak miként kell eljárnia a kiskorúak megfigyelésében. A kiegészítő intézkedések országosan egységes nyilvántartási és megfigyelési eljárásokat írnak elő. A gyermekek azonosítása érdekében bevonják az iskolákat, és időszakosan ellenőrzik, hogy az otthon maradt gyerekek megfelelő felügyelet alatt vannak-e. Az állami hatóság képviselőinek ezenkívül követniük kell a gyermekek tanulmányi eredményeit, és pszichológustól is tanácsot kérhetnek, ha felmerül a gyanú, hogy valamelyik megfigyelt érzelmileg sérült. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vetítéssel, beszélgetéssel ünnepeltek a tévések
Bódis András a fűben ül, mellette az RMDSZ széki elnöke, akit Szabó P. Istvánként mutat be – rögvest érkezik a korrekció az alany részéről: Sós P. Istvánnak hívják. Maksay Ágnes egy ágyról köszönti a nézőket, két külföldi férfi társaságában, Csép Sándor pedig egy következő beszélgetés felvezetőjében azt kérdezi Csávossy Györgytől: „ihletadó-e a forradalom?” Az archívumból ilyen és hasonló pillanatok, komoly és ma már viccesnek tűnő helyzetek is bekerültek abba a filmbe, amelyet Orbán S. Katalin szerkesztő készített a Kolozsvári Televízió magyar adásának 25. évfordulójára, s amelyet kedden délután tekinthettek meg az érdeklődők a Tranzit Házban. A filmben a jelenlegi szerkesztők is megszólalnak, kedvenc műsoraikról, a televíziózás iránti szenvedélyükről, a technika és a lehetőségek fejlődéséről mesélnek, ugyanakkor górcső alá veszik azt is, hogyan, miben tudnának eredményesebben működni.
A vetítés előtt Pákai Enikő főszerkesztő kifejtette: elszánt emberek jóakaratából jött létre a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége, akik a rendszerváltás pillanatában tudták, mit kell tenniük, és tették is a dolgukat. – Az a pillanat, amikor létrehoztak egy tévéstúdiót az erdélyi közösség érdekében, erőt kell hogy adjon nekünk is a továbblépéshez. Szerkesztőségalapító főszerkesztőnk, Csép Sándor megtanított bennünket hittel szolgálni a közösséget, az erdélyi magyarságot, és megtanított arra, hogy tartós hidakat igyekezzünk építeni a többségi lakosság felé. Ezzel a tanítással végeztük a munkánkat az elmúlt 25 évben, és ennek tudatában szeretnénk dolgozni a továbbiakban is – hangsúlyozta. Mint mondta, a visszatekintés mellett arra is lehetőséget teremt a mostani alkalom, hogy előre nézzenek; még akkor is, ha kiszámíthatatlan és bizonytalan ez a jövő, megpróbálnak bizakodóak maradni, új lehetőségeket keresve, hogy az üzenetük még több emberhez eljusson.
Szabadság (Kolozsvár)