Nyílt levél Marosvásárhely polgármesterének
Polgármester úr! Tulajdonképpen nem várok magyarázatot arra, hogy az Emil Boc vezette Kolozsváron miért lehet egy egész héten át a város főterén magyar napokat tartani.
Tudom, nem lehet megmagyarázni. Ugyanezen okokból azt sem kérem, hogy elmagyarázza mit jelent a multikulturalitás és hogy kerül az asztalra a szegregáció csizmája. Ezt is nehéz lenne hihetően megérvelni. Ennél sokkal könnyebb az 1990-es évek márciusi eseményeivel riogatni a közvéleményt, újra meg újra kiengedni a palackból a szellemet. Ezen felüll, azt sem tudná elmagyarázni, hogy ezek után jó esélyekkel aspirálhatunk az Európa Kulturális fővárosa címre.
Engedelmével, teszek egy kísérletet, megpróbálom én elmagyarázni Önnek, hogy a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti. Kérem, értse meg: nem a kultúrák összemosása, asszimilációja, hanem egymás melletti léte. Kolozsváron azért lehet magyar napokat tartani, mert a város vezetése tudja, hogy a magyar kultúra csak akkor valódi hozzáadott értéke a városnak, ha ezt megfelelő hangsúllyal jelenítik meg. Kolozsváron, ha összemosnák a magyar és a román kultúrát egy színpadon, egy fedél alatt, akkor mindkettő veszítene arcéléből. Nem házasítják a körtét az almával, mert abból értéktelen hibrid lesz.
Tartok attól, hogy nem egyről beszélünk. Mi a nemzeti kultúrák egymás melletti létezéséről, avagy a multikulturalitásról beszélünk, Ön pedig szegregációval riogat, vagyis politizál. Ne tegye, polgármester úr! Új idők járnak, 2013-at írunk, Románia is ratifikált egy sor nemzeti kisebbséget védő EU-s jogszabályt, a vásárhelyiek nem akarnak a kilencvenes évek áldatlan vitáihoz visszatérni. És azt is értse már meg végre, hogy a vásárhelyi magyarok nem akarnak asszimilálódni sem! Ahogy Kolozsvárnak, úgy Vásárhelynek sem lenne jó, ha a magyar kultúra, mint hozzáadott érték elhalványodna.
Ön megsértette a vásárhelyi magyarokat! Ezt, mint a magyar kisebbség érdekeiért felelősséget vállaló RMDSZ elnök, nem söpörhetem szőnyeg alá. Emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább fele részben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyar másodrangú polgárként van Marosvásárhelyen kezelve. Elfogadhatatlan!
Tisztelettel,
Brassai Zsombor
erdon.ro

Kolozsvári magyar napok – Közösen húzta meg a harangot Kelemen Hunor és Tőkés László a nyitógálán
Közösen húzta meg Bálint Tibor kolozsvári író emlékharangját a Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája végén hétfő este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A közös harangozásra Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője kérte fel az egymást gyakran bíráló politikusokat, megjegyezvén, hogy a Kolozsvári Magyar Napok az egyetlen olyan hely, ahol néha találkoznak.
Köszöntőbeszédében Tőkés László örvendetesnek tartotta, hogy Marosvásárhellyel ellentétben – ahol a polgármester nem engedélyezte a magyar napok megszervezését a város főterén – Kolozsváron lehet magyar napokat tartani. Hozzátette azonban, hogy a magyar napok mellett arra van szükség, hogy a közösségnek magyar jövője legyen. Úgy vélte, a magyarság 24 évvel a romániai rendszerváltozás után sem találta meg a jövőbe vezető utat. Példaként említette, hogy Mátyás király uralkodása alatt Kolozsváron a szász és a magyar közösség megosztotta a hatalmat. Évente váltották egymást a szász és a magyar bírók a városban. Hozzátette, a magyarság ma is ilyen autonómiát, ilyen hatalommegosztást képzel el. Tőkés azt is megemlítette, egy föderális berendezkedésű Romániában még “a visszacsatlakozó Moldova is elférne”.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy teljesítménye alapján Kolozsvár a legerősebb erdélyi magyar város. Kolozsvárt pedig a befogadó jellege tette erőssé. Kérdésnek tartotta, hogy tud-e a közösség élni Kolozsvár erejével. Kelemen Hunor megemlítette, a magyarság önbizalmát ezer esztendő történelme erősíti. Úgy vélte, ma a bizalmat kell megerősíteni. A megelőlegezett egymás iránti bizalom szerinte a közösséget is erőssé teszi.
A nyitógálán Gheorghe Ioan Vuscan, Kolozs megye prefektusa arról beszélt, hogy a politikai diskurzus radikalizálódása ellenére Kolozsvárnak példát kell mutatnia a román-magyar együttélés területén. Horea Uioreanu, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke a román és a magyar kultúra hasonlóságára hívta fel a figyelmet, “közös bölcsőjükről” tett említést.
A gálát a kolozsvári és a környéki néptánc és népzenei együttesek fellépései tették ünnepélyessé. Amint a mikrofonhoz hívott Kallós Zoltán, Kossuth díjas néprajzkutató elmondta: “addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk, és magyarul táncolunk”.
erdon.ro

A hatvanéves Szőcs Gézát köszöntötték Kolozsváron
A Kolozsvári Magyar Napok keretében köszöntötték szerda este a Bulgakov irodalmi kávéházban Szőcs Géza költőt hatvanadik születésnapján.
Orbán János Dénes költő bemutatta az SZ. G. 60 – Album amicorum című könyvet, amelyet Szőcs Géza barátai írtak születésnapjára. Mint Orbán János Dénes felidézte, Szőcs Gézának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az 1990-es években alapjaiban megváltozott az erdélyi magyar irodalom. Ő biztosította ugyanis az Előretolt helyőrség című irodalmi lap megjelenésének a feltételeit.
A lap szerkesztését olyan fiatalokra bízta, akik "azonnal elkezdtek garázdálkodni" – idézte fel Orbán János Dénes. "Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak" – tette hozzá. Azt is Szőcs Géza érdemének tekintette, hogy amikor elfogyott a pénze, mecénásokat talált a folytatáshoz. E mecénások között a születésnapra kiadott könyv két támogatóját, Nagy Elek vállalkozót és Böszörményi Zoltán író-vállalkozót említette.
Méltatója szerint a Szőcs Géza által kirobbantott erdélyi "irodalmi pörgés" visszahatott Magyarországra, és az ottani irodalmat is serkentette.
Az est meglepetésvendége Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége volt, aki az ünnepelt következetességének és becsületességének a példájaként mesélte el, hogy Szőcs Géza csak azzal a feltétellel vállalta az előszó megírását a szakácskönyvéhez, ha "végigeszi" a receptek alapján készített ételeket. "Nekem kötelező volt az egészet lefőznöm" – tette hozzá, általános derültséget kiváltva.
Lévai Anikó elmondta, abból jött rá, hogy Szőcs Géza a másokkal folytatott beszélgetésekből nyeri egy-egy művéhez az ötleteket, hogy némelyik írásban a saját, korábban elmesélt történeteire ismert.
Szőcs Géza a Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, idén megjelent könyvéből olvasott fel. Elmondta, a könyvben elmesélt történetek "Erdély képzeletbeli arcát ragadják meg, teli valóságelemekkel". Afféle szamizdat irodalomnak nevezte kétkötetes művét, amely nem vásárolható meg a könyvesboltokban, amelyről nem írnak a kritikusok.
Megjegyezte továbbá, ez az első olyan könyve, amelynek a Jánosi Andrea által tervezett látványa teljes mértékben megfelel az általa elképzelteknek.
Maszol.ro

Böjte Csaba útja
A párbeszéd és a kiegyezés évét hirdette meg Böjte Csaba ferences szerzetes az államalapítás ünnepén tartott szentmiséjén.
Aki Böjte Csabát ismeri, jól tudja, inkább javaslatról, mintsem kötelezettségről lenne szó, amit egyrészt azért érdemes megfontolni, mert ünnepi pillanatban, az országépítő Szent István napján ajánlotta figyelmünkbe, másrészt sokan tudják, a felhívás megfogalmazójának minden szava komolyan vehető, bizonyosság erre egész élete, cselekedeteinek láncolata. Hiteles, építkező ember, kit méltán és elfogulatlanul említhetünk a nemzet kovászaként, nem csak az új kenyér napján. A Baranya megyei Birján római katolikus templomában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője azt mondta, szeretné, ha a világ tizenötmillió magyarja úgy döntene, veszekedés, torzsalkodás, rágalmazás helyett „a keze, a nyelve, a szíve, az agya egyetlen célt szolgálna, Isten akaratát”. „Szent István napján fogalmazzuk meg vágyunkat, hogy a közösségépítés, a családok összetartása, a béke, a holnap építésének tüzében akarunk élni!” – hangoztatta, Jézus, Szent István, Szent László és Bethlen Gábor példáját, illetve az általuk járt utat említve, amelyen ha végigmegyünk, akkor az szerinte a Kárpát-medence felvirágzásához vezet. Nem kell ahhoz sem elfogult hívőnek, sem túlzottan idealistának lenni, józan paraszti ésszel is belátható, követésre érdemesül Böjte nézete, miszerint az a család és közösség érhet el eredményeket, amely képes megbocsátani másoknak, ezért ki kell tudnunk engesztelődni önmagunkkal, embertársainkkal, velünk élő más nemzetekkel, felekezetekkel, közösségekkel is. Ennél hangzatosabb mondatokra nincs is szükség, hiszen kis magyar világunkban, e Kárpát-medencei zilált térben igen elhasználtak már a jelszavak. A ferencesek egyszerűségét, az élet mindenkori lényegét lenne jó látni, a holnap után a holnaputánt is, mai kényszerek mellett távlatokat. Nekünk, magyaroknak, székelyeknek valahogyan másképp kellene élnünk, gondolkodnunk, cselekednünk, „hiszen kard által vész mind, ki kardot ragad”. S ha már az újra a figyelem középpontjába kerülő István, a király rockoperából idézünk, az is egyértelmű, a megmaradásért valakinek, valakiknek „le kell győzni a sötétséget”. Hétköznapibb, honi gondjaink tekintetében pedig megkerülhetetlen a kérdés, mutatkoznak-e már csírái a remélt párbeszédnek, kiegyezésnek? Vezet-e valahová Tőkés László és Kelemen Hunor kolozsvári közös harangozása, háromszéki viszonylatban lesz-e következménye Tamás Sándor államalapító királyunk „üzeneteként” hangoztatott kijelentésének, miszerint értékesebb az összefogás, mint a megosztás? Egyelőre annyi bizonyos, Böjte Csaba járható útra tett ajánlatot. Szerencsés lenne élni e lehetőséggel.
MÓzes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk
Hivatalosan is elkezdődtek a IV. Kolozsvári Magyar Napok
„Ha lehunyom a szemem, és a szülőföldemre gondolok, a külvárosokra és a belvárosi utcákra, a Házsongárdra meg a hóstáti negyedre, az Írisz-telepre és a Csillaghegyre, a Kálvária-templomra és a Rabok-kertjére, gyöngéd képek vonulnak tova előttem, mint tavaszi félálomban, s ilyenkor látom igazán, hogy mi mindenre is emlékszem” – Bálint Tibor író Egyszer én is harangoztam című írásának fenti soraival, Váta Lóránd színművész tolmácsolásában nyitották meg tegnap este hivatalosan is az immár negyedik alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napokat. A Kolozsvári Magyar Operában megtartott ünnepi gála a huszadik születésnapját ünneplő kolozsvári Zurboló Néptáncegyüttes Postakert című táncjátékával – Könczei Csongor koreográfiájában – folytatódott, majd Gergely Balázs főszervező és Kallós Zoltán, a Corvin-lánc kitüntetettje, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató mondott köszöntőbeszédet.
Szabadság (Kolozsvár)

Református templomok madártávlatból
Madártávlatból tekintett le Magyari Hunor és Juhász Ábel Kolozsvár református templomaira, szám szerint tizenkettőre, a fényképezőgép segítségével megörökített pillanatképeket pedig óriásmolinók segítségével tárták az érdeklődők elé azon a kedd délutáni kiállításmegnyitón, amelynek a főkonzulátus rendezvényterme adott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok keretében zajló esemény házigazdája, Magdó János főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: nagy szükség lenne egy teljes, az erdélyi magyar műemlékeket, az épített örökséget összesítő jegyzékre, amely egyben azt is rögzíti, hogy kinek a tulajdonában vannak és milyen állapotban, ezáltal könnyebben át lehet tekinteni azt is, hogy mely létesítmények igényelnek sürgős segítséget az állagmegőrzés, illetve restaurálás terén.
A megnyitón jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is, aki felszólalásában kifejtette: különleges alkalom ez a fotókiállítás, hiszen ilyen távlatból ritkán – vagy egyáltalán – nem láthatjuk ezeket a templomokat, így ezáltal mi is egy kicsit felemelkedhetünk. A püspök elmondta: az egyházkerület tizenöt egyházmegyéjének minden templomáról készült egy-egy felvétel, ezeket háromkötetes díszkiadásban jelentetik meg, 2014 júliusában fogják majd bemutatni a kiadványt Sepsiszentgyörgyön.
A két szerző bemutatására Bibza Gábort, a kolozsvári egyházmegye esperesét kérték fel, aki többek között hangsúlyozta: Magyari Hunor és Juhász Ábel – előbbi fotográfus, utóbbi református lelkész – szabadidejükben fényképeznek, kiállításokat szerveznek, és ha lehetőségük adódik rá, akkor fotóalbumokat is kiadnak. – Közel 750 templomot fényképeztek le, kialakult tehát bennük egy sajátos látásmód, ezt szeretnék nekünk is megmutatni. A 12 kolozsvári református templom – ráadásként pedig a teológiai intézet – egyfajta csomópont is a közösség számára – jegyezte meg az esperes. Az óriásmolinókon látható felvételekről Ferenczy Miklós lelkész beszélt, minden templomhoz hozzáfűzve egy-egy rövid történeti részt, majd Szántai János olvasta fel írását.
A rendezvény végén a két szerző is megosztott néhány gondolatot a jelenlévőkkel. A kiállítás három hétig tart nyitva.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)

Ellenpontokról Kolozsváron
Harminc év távlatából tekinthettek vissza a Ceauseşcu-rezsim utolsó, legvadabb éveinek történéseire Az Ellenpontok szamizdat folyóirat kolozsvári vonatkozásai címmel szervezett kerekasztal-beszélgetés meghívottjai, Marius Tabacu és Józsa Márta. Mindketten aktív résztvevői voltak azoknak a többé-kevésbé szervezetten működő ellenállási mozgalmaknak az erdélyi magyar értelmiségiek körében, amelyek a Romániában zajló durva emberjogi visszaélésekről, az erdélyi magyarság marginalizálásának veszélyéről igyekeztek tájékoztatni itthon és külföldön egyaránt.
Ez az igény hívta életre 1982-ben az Ellenpontok szamizdat folyóiratot is, amelynek rövid, alig egyesztendős élete alatt nyolc szám jelent meg. A Securitate 1982 novemberében tartóztatta le a kiadvány „kemény magját”: Tóth Károly Antalt, Tóth Ilonát Szőcs Gézát, Ara-Kovács Attilát és Keszthelyi Andrást. A lapban névvel, álnévvel vagy névtelenül több erdélyi értelmiségi is közölt, nagy részük az állambiztonsági szervek zaklatásának következtében emigrálni kényszerült.
Ez a sors várt a „hagyományosan illegalista” családból származó Józsa Mártára is. A ’80-as években alig húszéves fiatal lány részt vett az Ellenpontok terjesztésében, a Securitate retorzióinak 1983-as emigrálása vetett végett. Az elmúlt időszakban a Magyar Televízió egyik sikeres szerkesztőjeként vált ismertté.
A ’80-es években zenei pályája kezdetén álló Marius Tabacu számára a Lăncrănjan-ügy volt az, ami világossá tette a bukaresti hatalom magyarságpolitikájának vonalvezetését. Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Vallomás Erdélyről) című durván magyarellenes könyvének megjelenése felháborodást váltott ki az erdélyi magyarok körében, és nem csak! Két, egymástól független tiltakozó memorandum is született, az egyiket Szőcs Géza és Marius Tabacu kezdeményezte. Tabacu személyesen vitte Bukarestbe, a Központi Bizottság titkárságára a beadványt, ahol iktatták. A Lăncrănjan-ügy miatt is a hatóságok figyelmébe kerülő Tabacu-családnak hosszú évekig kellett a zaklatásokat elviselni: több mint tízszer volt nála házkutatás, folyóiratokat, könyveket, leveleket, kéziratokat koboztak el, megfigyelték, telefonját lehallgatták. Szekus dossziéja 6000 oldalt tesz ki.
A zord időket felelevenítő kedd délutáni beszélgetést furcsa derűs hangulat lengte be: nem volt szó dekonspirációról, szenvedés-történetekről, „hősképzésről”, két olyan ember beszélt, akik – bevallásuk szerint – nem tettek mást, mint „igyekeztek egyenesbe hozni magukat saját lelkiismeretükkel”. (Talán innen a nyugodt derű, az önmagukkal „egyenesben” levő emberek nyugodt derűje…) A felidézett történetek az állambiztonsági szervek „hétköznapjaira”, működésére mutattak rá, annak minden abszurditására, embertelenségre. A megfigyeltek életének legintimebb pillanatait rögzítő, az életükbe gyakorlatilag „beleköltöző” spiclik jelentéseiből derült fény arra a gépezetre, amit 1989 előtt a Securitate jelentett. És amely ma is érezteti jelenlétét, cinikusan ma is üzen.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Kampányforgatag
Az interetnikus viszonyok szempontjából homlokegyenest ellentétes utat járt be az elmúlt évtizedekben Kolozsvár és Marosvásárhely.
A kincses város 2004 után sikeresen túltette magát a Gheorghe Funar által szított "nemzetiségi tűzfészek" tituluson, és mára eljutott oda, hogy a magyarsággal amúgy nem túl barátságos viszonyt ápoló helyi román pártvezérek vagy a helyi román sajtó is egyaránt fontosnak tartják méltatni a Kolozsvári Magyar Napokat. Egy olyan, alig négyéves múltra rendezvény vívja ki a város többségi lakosságának elismerését, amelynek megrendezése ellen tíz esztendővel ezelőtt még minden eszközzel, a lehető leghangosabban tiltakozott volna szinte a teljes kolozsvári románság.
Jelenleg viszont Vásárhelyen próbálnak mindenáron keresztbe tenni egy hasonló magyar kezdeményezésnek. Dorin Florea azonban kerüli Funar harsány, de primitív nacionalista érveit, inkább európai mázzal leöntött, kisstílű balkáni húzásokkal próbálja már születése pillanatában ellehetetleníteni a Forgatagot.
Funar ma már csak akkor szerepel a hírekben, ha éppen megpuccsolja főnökét egy nacionalista zsebpárt elnöki tisztségéért, Vásárhely ura viszont szemmel láthatóan hosszabb távra tervez – és tudja, hogy ehhez majd még szüksége lehet néhány ezer magyar szavazatra. Ezért nem lép fel teljesen nyíltan a Forgatag ellen, hanem inkább szintén magyar szereplőket felvonultató ellenrendezvénnyel próbálja elcsábítani annak potenciális közönségét. Nem ő az első a történelemben, aki megosztás révén akar uralkodni.
Az egyre népszerűbb és sikeresebb magyar napokkal Kolozsvár már kiállta a próbát, a magyar közösség számára már csak egy rossz emlék a funari frusztráció. Vásárhelynek viszont meg kell küzdenie a pitiánerebb eszközökkel, de azonos célokat követő Floreával, akinek eddig populista módszerekkel sikeresen "eladott" jó városgazda képét igencsak elhalványítaná egy több ezer embert megmozgató, sikeres magyar rendezvénysorozat.
Az önkormányzati választások ugyan még nagyon messze vannak, de a kampány már javában zajlik
Boros Miklós
Krónika (Kolozsvár)

Szekerek, nyelvek, otthonok
Ha a román nyelv oktatásával kapcsolatos véleménye visszhangra nem talál, egy maradt volna a Romániában élő ismeretlen külföldi állampolgárok közül. A Székelyföldön élő, nyelvoktatási menedzsmenttel foglalkozó angol Andrew Hockleyval erdélyi élményeiről beszélgettünk.
– Mindjárt az elején idézzük fel: mit is javasolt abban blogbejegyzésben, ami aztán románul és magyarul újságcikként is megjelent?
– Mindenekelőtt: fontosnak, sőt alapvetőnek tartom, hogy valamennyi román állampolgár tudjon románul. Az én gyermekeim és máséi, akiknek úgynevezett első nyelve a magyar, és magyar oktatásban részesülnek, jól meg kell tanulniuk románul. Ez volt az alapvetésem, majd kifejtettem, hogy a rendszer voltaképpen hogyan akadályozza ezt meg. Nem második nyelvként tanítja ugyanis a nem román anyanyelvűeknek, pedig nyilvánvalóan az. Sőt a lányom esetében harmadik nyelv, mivel ő magyarul és angolul beszél. Nagyon jó módszerek vannak a második nyelv oktatására, ám ezeket nem alkalmazzák itt, úgy tesznek, mintha nem is léteznének olyan román állampolgárok, akiknek nem anyanyelve a román. A világ legtöbb országában felmerül hasonló probléma, ám a világ legtöbb országában nem így oldják meg.
– Milyen mintákkal találkozott hasonló esetekben?
– Angliában bevándorlók vannak ilyen helyzetben, míg itt történelmi okai vannak annak, hogy oly sok gyereknek nem román az első nyelve. De ha más is a helyzet, a megoldásnak többé-kevésbé ugyanannak kellene lennie: léteznie kellene a kifejezetten második nyelvként való oktatásnak, és nem azt kellene elvárni, hogy valamennyi román állampolgár Ion Creangát olvasson. Anyanyelvtől függetlenül mindenkinek képesnek kell lennie a román kommunikációra, a románul való érvényesülésre a munkaerőpiacon. Nem kellene viszont mindenkinek román irodalmat tanulni a kötelező oktatás részeként, és ugyanazokat az elvárásokat – például érettségi vizsgát – teljesíteni román nyelv és irodalomból, mint a román anyanyelvűeknek. Ezért azok a kisebbségiek, akik nem olyan vegyes környezetben élnek, ahol a mindennapok részeként elsajátíthatnák az ország nyelvét, csak frusztráltak és dühösek lesznek a román nyelvvel kapcsolatban, ráadásul anyanyelvi keretek közé szorulnak. Ez a rendszer a gyerekeket is cserben hagyja, de az országot is visszaveti, szóval igazán jelentős a probléma.
– Hasonló reakciókra számított a véleménye közzététele után?
– A blogbejegyzésem kapcsán a legtöbb reakció pozitív volt, az újságcikk után pedig mindenféle reakciók érkeztek. Számomra egyébként nagyon meglepő volt, hogy milyen felkapott lett a téma, hisz amiről írtam, előtte sem volt titok, sőt. A szenzációt valószínűleg az okozta, hogy az én véleményem volt. Mert ha magyar írta volna, azt mondják rá, hogy csak panaszkodik, ha pedig román mondta volna, elsikkad a kérdés.
– Ezek után adódik a kérdés: hogyan került éppen Erdélybe?
– Mint sok hasonló esetben, a párom miatt. Amikor feleségemet, Erikát megismertem, épp Amerikában éltem, de ha jól számolom, tíz országban laktam már. Nagy-Britanniában születtem, de éltem Spanyolországban, az Egyesült Arab Emírségekben, Thaiföldön, Olaszországban, Törökországban, Portugáliában, majd ismét Olaszországban. Aztán Amerikába költöztem, majd Óceániában, a Mikronéziai Szövetségi Államokban laktam két éven át, majd hat évre újra Amerika következett, de hat hónapig Palesztinában is éltem. S végül idejöttem. A munkám főleg abból áll,hogy menedzsmentkészségeket tanítok nyelvoktatással foglalkozóknak, nyelviskolák menedzsereinek, tanulmányi igazgatóinak vagy akadémiai vezetőknek. Ennek köszönhetően továbbra is sokat utazom, először ugyanis személyes találkozások alkalmával többnyire Románián kívüli helyszíneken oktatok, majd visszajövök, és a munkám további részében ugyanazokat a hallgatókat on-line képzem.
– Voltak elvárásai, elképzelései azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz itt az élete?
– Azt hiszem nem, viszont azt sem gondoltam volna, hogy valaha Romániába fogok költözni. Egynek tartottam a kelet-európai országok közül, nem tudtam róla túl sokat. Hallottam például Ceausescuról és a forradalomról, de csak nagy általánosságban. Azt hiszem, mi, nyugatiak Kelet-Európát nagyon iparosítottnak és szennyezettnek tartjuk. Talán kicsit engem is befolyásolt ez.
– Mivel számos országban jár, illetve élt már, aligha érte különösebb kulturális sokk nálunk. Mégis, milyenek voltak az első benyomások?
– A legelső dolog, amit észrevettem – és azt hiszem, mindenkinek ez tűnik föl először – a lovas szekerek voltak. Vezetés közben megpakolt szekereket kerülgetni az elején igencsak meglepő volt. Ennél nagyobb „kulturális sokk” tényleg nem ért. Az viszont nagy különbség, hogy az országokban, ahol eddig éltem, angoltanárként dolgoztam, volt körülöttem egy szintén angol vagy legalábbis angolul beszélő közösség. Itt viszont egy Csíkszereda melletti kis faluban, Csíkbánkfalván élünk, vagyis körülöttem nem olyan emberek élnek, akiknek hozzám hasonló élményei, tapasztalatai volnának.
– Ezen a vidéken érhették még a szekerekhez hasonló apró meglepetések...
– Nem sokkal azután, hogy ideköltöztem, a feleségem megkért, hogy menjek el a közeli boltba kenyérért és tejért. Még egyáltalán nem tudtam magyarul vagy románul. A kenyeret könnyen megtaláltam, a tejért viszont hiába tettem tűvé a helyiséget, sehol nem leltem. Hazamentem, mondván, hogy nincs tej. Feleségem persze kételkedett, ezért együtt mentünk vissza az üzletbe. Odament a hűtőhöz – amit előtte én is átnéztem –, benyúlt, és kivette a tejet. Zacskósat… Előtte soha nem gondoltam volna, hogy a tejet műanyag zacskóban is lehet tartani, én dobozt, üveget vagy flakont kerestem. Azt sem tudtam elképzelni, hogyan tároljuk majd ezt otthon, de megtanultam, hogy a zacskós tejhez van külön tárolóedényünk.
– Elsősorban milyen nehézségekkel kellett megküzdenie külföldiként Romániában?
– Akadtak bürokratikus kérdések, ráadásul amikor Romániába költöztem, az ország még nem volt az Európai Unió tagja, ezért bonyolultabb volt a helyzetem. Nem tartózkodhattam itt évi hat hónapnál többet, és maximum három hónapot egyhuzamban. Ezért tartózkodási engedélyt kellett kérnem, aminek igénylése igencsak problémás volt. Szabadúszóként ugyanis nem álltam szerződéses viszonyban egyetlen itteni céggel sem, szabadúszó viszont csak akkor lehettem, ha már van tartózkodási engedélyem. Kölcsönösen feltételezték egymást a követelmények, amelyeket így lehetetlen volt teljesítenem. Ha Erikát akkor elveszem feleségül, megoldotta volna a helyzetet, de kicsit még korai lett volna. Végül alapítottunk közösen egy céget, így jutottam tartózkodási engedélyhez.
– És a nyelvvel, jobban mondva nyelvekkel hogyan boldogult?
– Magyarul viszonylag tűrhetően beszélek, románul kevésbé. Elég jól értem viszont a román nyelvet, mivel jól beszélek spanyolul, valamennyit franciául, illetve portugálul, és ezekhez eléggé közel áll a román. A román híreket nézve tudom, miről van szó, de mivel nem gyakorlom a nyelvet – itthon magyarul és angolul beszélek –, a beszéd nagyon nehéz. Elég bizarr, amikor Bukarestben vagy Iasi-ban románul beszél hozzám valaki, és én értem, de nem tudok válaszolni. Egy ideig egyébként elég érdekesen beszéltem románul, úgynevezett „feliratos románt” használtam. A filmeket román felirattal néztem, így gyakoroltam, de ez persze még nem jelentette, hogy ki is tudom ejteni a szavakat. Egyszer például azt akartam mondani, hogy „sajnálom”, amire mindig azt írta a felirat, hogy „imi pare rau”, s én valahogy úgy ejtettem ki, hogy „imi pé rá”… Persze, hogy nem értették. Azóta megtanultam, hogy mindenki egyszerűen csak úgy mondja: „scuzaþi”. Tudok magyarul vásárolni, de ha többen vagyunk egyszerre, nehéz követnem a beszélgetést. Elég nagy kihívás a nyelv, főleg, hogy a falunkban nem nagyon beszélnek angolul. Köszönünk egymásnak a szomszédokkal, de elég korlátozott a kommunikációnk többek között azért is, mert más az életünk. Ráadásul elég erős tájszólásban beszélnek: értem a szavakat, hisz azokat tanultam meg, de a hangsúly, az akcentus nagyon megnehezíti a dolgomat.
– Mit szeret leginkább Erdélyben?
– Elsősorban az élet nyugodt ritmusát, hogy az emberek nem rohannak mindenhova. Lehet, hogy ez Kolozsváron már nincs így, itt viszont igen, és ez nagyon tetszik. Szeretem a gyönyörű tájat, az embereket és az életmódjukat.
– Az otthon szó mit jelent önnek?
– Az otthon itt van: a környék, Csíkszereda és Csíkbánkfalva. Már huszonhat éve nem élek Angliában, ezért nincs túl erős kötődésem Nagy-Britanniához. Erdély egyébként is hihetetlenül szép pontja a világnak, és meglepő számomra, hogy nem ismerik jobban. Boldog vagyok, hogy itt élhetek, csak a nacionalizmus zavar. Természetesen értem, miért van szükség arra, hogy az emberek a nemzeti identitás mentén határozzák meg magukat, de azt hiszem, a torzsalkodás nem vezet sehová, sőt visszavet. Erdély és történelme valóságos multikulturális modell lehetne. Tudom, hogy az én vállaimat nem nyomják ugyanazok a történelmi terhek, hisz az én nemzetemet sosem fenyegették. Ezért aztán kiváltságos helyzetből, de azt mondom: felejtsétek el a különbségeket, voltaképpen egyformák vagytok!
Andrew Hockley
Angliában született 1966. március 2-án. Oktatási menedzser, tanácsadó, tanárképző. Több országban dolgozott angoltanárként, majd oktatási menedzserként. 2004 óta él Romániában, ám nemzetközi szinten aktív tanárképzőként továbbra is a világot járja. Társszerzője a From Teacher to Manager: Managing a Language Teaching Organization (2008) és szerzője az Educational Management (2007) című köteteknek. A www.szekely.blogspot.ro címen elérhető a Csíkszereda musings (Csíkszeredai tűnődések) című blogja. Ennek egyik bejegyzését jelentette meg román fordításban az Adevărul című napilap ªcoala în Secuime: literatura, da, româna practică, ba. Cum vede un englez predarea limbii române pentru unguri? (Székelyföldi iskola: román irodalom igen, beszélt román nyelv nem. Hogyan látja egy angol a román nyelv oktatását a magyarok számára?) címmel.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Harangok, ha konganak
Együtt rángatta meg Tőkés László és Kelemen Hunor Bálint Tibor emlékharangjának kötelét, mintegy hivatalosan is megnyitva ily módon a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát. Mielőtt bárki is a nagy erdélyi magyar megbékélés jelképes gesztusaként kategorizálná az aktust, sietek leszögezni: elsősorban nem ebben a tekintetben éreztem szimbolikusnak a kongatást. Ha nagyon akarjuk, persze ebben is, hiszen szükségünk van minden egységet, erőt demonstráló, vagy legalább azt célzó mozdulatra, a harangzúgás azonban most valami másra hívja fel a figyelmet.
Elsősorban arra, hogy napjainkban mennyire magára maradt Erdélyben jó szándékával és dicséretes megvalósításaival a kolozsvári magyar városünnep – az egészen más státusú székelyföldi városnapokat leszámítva. Miután túlélte a funari évtized jégkorszakát, a kolozsvári magyar közösség örvendetes módon fedezte fel újra önmagát, fogadtatta el szándékait, oszlatta el az előítéletek java részét. Ma Erdély-szerte várt és számon tartott rendezvénysorozat szolgálja a közösségerősítést, s az sem verte ki a biztosítékot, hogy tavaly hetvenévnyi szünet után ezrek énekelték a Főtéren a Himnuszt.
A harang most elsősorban Marosvásárhelyért szól, Székelyföld hajdani fővárosának központjából ugyanis egyelőre a városvezetés kiszorítani igyekszik a készülődő magyar ünnepet. Persze minden város más, a közhangulatról, aspeciális érzékenységekről, a többségi-kisebbségi viszony törékenységéről nem is szólva. Kétségbevonhatatlan: lélekszáma Vásárhelyen még egyensúlyborító tényező szintjén tartja a magyarságot, ami részben megmagyarázza a reménybeli Székelyföld kormányzói szerepére önjelöltként pályázó Dorin Florea „óvatosságát”.
A vezetői által magára hagyott vásárhelyi magyarság árvasága kandikál ki a helyzetből. A tényleges lélekszámánál sokkal kisebb közösségi erő vívja sziszifuszi harcát, amelyben a magyarság egyes vezetői még mindig a minél kisebb veszteséggel járó kompromisszum elvét képviselik. A „jár nekünk, mert otthon vagyunk” öntudatossága egyelőre csak nyomokban jelenik meg az önkormányzati érdekképviseletben – egyenes következményeként húsz esztendő érdekközpontú politizálásának.
Szól hát a harang, s miközben zúgása mellett belakjuk a Főteret, készülünk mihamarabb hazatérni a Rózsák terére is. Mert hiszünk benne, hogy Marosvásárhely is visszatér. Egyelőre „csak” a normalitás állapotába, majd együtt, közösen a nemzetegység tartományába.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ukrajna felé próbál terjeszkedni az Igen, tessék! erdélyi anyanyelvi mozgalom
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Az ukrajnai román közösség felé próbál terjeszkedni az anyanyelvhasználat szorgalmazására alakult Igen, tessék! erdélyi mozgalom – jelentették be csütörtök délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott pódiumbeszélgetésen a mozgalom vezetői.
A mozgalom azt próbálja sajátos eszközökkel szorgalmazni, hogy a vegyes lakosságú települések kisebbségi lakói bátran használják anyanyelvüket a kereskedelemben. Munkája eredményeként immár mintegy 200 kolozsvári üzlet ragasztotta ki bejáratára az Igen, tessék! matricát, ami azt jelzi, hogy az illető üzletben magyarul is beszélnek.
Bethlendi András a mozgalomnak jogi támaszt nyújtó, tavasszal bejegyzett egyesület ügyvezetője az MTI-nek elmondta, immár fel is vették a kapcsolatot olyan ukrajnai román csoportokkal, amelyek a nyelvi jogokért küzdenek, hogy segítsék a hasonló ukrajnai mozgalom beindítását. A román kisebbségiek felé történő nyitással azt szeretnék jelezni, hogy az anyanyelvhasználat kérdése nem sajátosan magyar ügy.
Az ügyvezető elmondta, a mozgalom az elmúlt évben havilapot indított, amelyet 15 ezres példányszámban ingyenesen juttatnak el a Kolozsvár környékén élő magyar anyanyelvű olvasókhoz. Ebben példák bemutatásával a tudatos anyanyelvhasználatra biztatják olvasóikat, ugyanakkor hirdetési lehetőséget is ajánlanak partnereiknek. A Kolozsvári Magyar Napokra tízezres példányszámban nyomtattak ki ingyenes Kolozsvár-térképet, amelyen a magyar nyelvű kiszolgálást vállaló kereskedelmi egységeket is feltüntették.
A mozgalom képviselői elmondták, korábbi tapasztalatuk szerint bátrabban kapcsolódtak be a mozgalomba magyarul beszélő alkalmazottakat foglalkoztató román vállalkozók. A magyar vállalkozók közül sokan attól tartottak, hogy román ügyfeleket veszítenek, ha nyíltan vállalják a magyar nyelvhasználatot. Egy közelmúltban végzett felmérés során azonban a mozgalom partnereinek 95 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem származott hátránya a matrica kiragasztásából.
MTI

Felszámolják a megyei mentőszolgálatot (Régiósítás fű alatt)
Hét regionális szolgálatba szervezi át az egészségügyi tárca az országban jelenleg működő negyven megyei mentőszolgálatot – az erre vonatkozó tervezetet tegnap bocsátotta közvitára az egészségügyi tárca.
Az átszervezés alapkoncepciója az a 2009-ben kidolgozott modell, mely révén összevonták a fővárosi, valamint az Ilfov megyei mentőszolgálatokat. A középrégió mentőszolgálatát például a Maros megyei átszervezésével, illetve a Fehér, Szeben, Brassó, Hargita és Kovászna megyei felszámolásával hozzák létre, székhelye pedig Marosvásárhelyen lesz. Az átszervezésre vonatkozó kormányhatározat érvénybelépésével a megyei mentőszolgálatok személyzete – azonos bérezéssel – a regionális szolgálatokhoz kerül át. A Hotnews portál szerint az adminisztratív posztok egy részét megszüntetik. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány július 24-i ülésén döntött a megyei pénzügyi igazgatóságok régiósításáról, az intézkedést az országos adóhivatal átszervezésére vonatkozó kormányhatározat szabályozza. Victor Ponta kormányfő rámutatott: a regionális központok kijelölésekor azokra a városokra esett választásuk, melyek a legnagyobb számú adófizetővel rendelkeznek. A július végén elfogadott határozat értelmében Kolozsváron, Brassóban, Temesváron, Craiován, Jászvásáron, Ploieşti-en, valamint Bukarestben működnek a regionális pénzügyi központok.
(dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincses városi térhódítás
Minden várakozást felülmúlt a Kolozsvári Magyar Napok látogatottsága: a negyedik alkalommal megszervezett egyhetes rendezvénysorozat első négy napján több ezren voltak kíváncsiak a programokra.
A szervezők és a csendőrség becslése szerint a szerda esti Csík zenekar koncertjét több mint 15 ezren követték a főtéren, és a becslések szerint ez a szám megduplázódhat a vasárnap esti István, a király rockoperán. Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője-ötletgazdája a Krónikának elmondta, a korábbi években csak a csúcsnapokon volt jellemző, hogy ekkora tömeg összegyűljön a Szent Mihály-templom előtti téren.
„Egyértelműen pozitív a mérleg, ami a látogatottságot illeti, és remélhetőleg minden eddigi csúcsértéket felülírunk a hétvégén. Szívből örülünk annak, hogy a Kolozsvári Magyar Napok négy év alatt a Kárpát-medencei magyar közösségünk egyik legnagyobb és legértékesebb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, ezt igazolják a részvételi adatok és az a sok pozitív visszajelzés, amit a résztvevőktől kaptunk" – mondta Gergely Balázs.
Ez az István nem az az István
A félreértések elkerülése végett egyébként a szervezők közleményben szögezték le: a Kolozsváron bemutatandó István, a király nem azonos az Alföldi Róbert által rendezett, augusztus 20-án Szegeden előadott produkcióval. A magyar napokon bemutatásra kerülő „változatot" Zsuráfszky Zoltán rendezte. A több mint 80 fellépős darab főpróbája miatt egyébként a szombati Tankcsapda-koncertet a szervezők a sportcsarnok előtti térre költöztetik, ugyanott kerül sor a Knock Out jubileumi koncertjére is.
A vasárnapi előadás miatt a főtéri színpadot ki kell majd bővíteni, s a hatalmas érdeklődés miatt lezárják majd a Deák Ferenc (Eroilor) és a Jókai (Napoca) utcát is. Gergely Balázstól megtudtuk, a Deák Ferenc utcában hatalmas kivetítőt szerelnek fel, hogy azok is követhessék az István a királyt, akik nem juthatnak közel a színpadhoz. Az előadás idejére továbbá az idős, illetve mozgáskorlátozott vendégek számára 500 ülőhelyet tartanak fenn. Ezek elfoglalása érkezési sorrendben történik, ezért a szervezők azt javasolják, hogy érkezzenek meg idejében a helyszínre.
A szervezők továbbá azt tanácsolják, hogy kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne menjenek a tömeg sűrűjébe, a kiskorúakat pedig valamilyen formában – karszalag, papírfecni, stb. – „szereljék fel" a gyerek nevével, illetve a szülők telefonszámával. A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat (például táblákat, zászlórudat stb.) hozni.
Családias fesztivál a Farkas utcában
Gergely Balázs elmondta továbbá, elsősorban a családok utcája az idei Kolozsvári Magyar Napokon a Farkas utca, hiszen a rendezvénysorozat bejáratott fesztiválutcáját a családi, ifjúsági programok helyszínének szánták. Hozzáfűzte, emiatt ragaszkodott hozzá, hogy Fekete Emőke, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagja kettős minőségben, mint felesége is jelen legyen a fesztiválutca megnyitóján. A politikus házaspár most először szerepelt együtt a nyilvánosság előtt.
„Köszöntöm a jelenlevőket, és még egyszer köszöntöm a kedves feleségem" – hangsúlyozta fesztivál családi jellegét a Gergely Balázs az eseményen résztvevők derültségére. Fekete Emőke ugyanakkor kifejtette: örül annak, hogy amit négy évvel ezelőtt elkezdtek a KMN szervezői, az ennyire kiteljesedett. „Akkor is abban gondolkodtunk, hogy korosztálytól függetlenül mindenkinek szóló programokat szervezzünk. Ennek az lett az eredménye, hogy a család minden tagja megtalálja a számára leginkább érdekes kiállítást, kerekasztal-beszélgetést vagy koncertet" – mondta Fekete Emőke.
A megnyitóbeszédek után a Bálványosi Intézet szemléletes infografika-kiállítása nyílt meg: magyarul és románul egyaránt megtekinthetik az érdeklődők, hogy mi a hasonlóság, és mi a különbség Erdély és Svájc között. A Farkas utcában egyébként már szerdán gőzerővel folyt a munka, ottjártunkkor javában építették a sátrakat. A hivatalos megnyitó időpontjában már működtek a lacikonyhák és sörcsapok is, de a szinte megszámlálhatatlanul sok kézművesportékát kínáló stand előtt is szép számmal láthattunk érdeklődött. A Postakertben a széki Szalmakalap előadásában, a Zurboló táncegyüttes közreműködésével elevenítették fel azt a régi hagyományt, miszerint a széki cselédet vasárnaponként itt rophatták a táncot.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A 60 éves Szőcs Gézát köszöntötték Kolozsváron
Sok érdeklődő gyűlt össze szerda este a Bulgakov kávéház teraszán a Szőcs Géza költő, politikus 60. születésnapjára szervezett irodalmi rendezvényen, amelynek moderátorai Orbán János Dénes és Farkas Wellmann Endre voltak.
Szőcs Géza Carbonaro álnéven írt, kétkötetes Ha polip szuszog Kolozsvárott című művét is bemutatták az est során, Orbán János Dénes költő, író pedig az Sz. G. 60 – Album amicorum című kiadványt ismertette, amelyet Szőcs Géza barátai írtak a költő tiszteletére. Orbán János Dénes kiemelte Szőcs Géza szerepét abban, hogy az 1990-es években alapjaiban megváltozott az erdélyi magyar irodalom. Ő biztosította ugyanis az Előretolt helyőrség című irodalmi lap megjelenésének a feltételeit. Az irodalomtörténészek is aláírják, hogy 1995-ben – Szőcsnek is köszönhetően – váltás történt a magyar irodalomban – az új nemzedék már 150 irodalmi díjat és több mint 100 kötetet tudhat maga mögött.
Az est meglepetésvendége Lévai Anikó, Orbán Viktor magyar miniszterelnök felesége volt, aki szintén felköszöntötte a költőt. A Ha polip szuszog Kolozsvárott első kötete huszonnégy történetet tartalmaz amely a szerző szerint „Erdély képzeletbeli arcát ragadják meg, teli valóságelemekkel” Ezeket a történeteket annak idején Sziveri János költőnek mesélte el, aki korának kiemelkedő alkotója volt, fiatalon meghalt. Beteljesületlen álma és vágya volt Sziverinek, hogy eljusson Erdélybe. Enyhítve barátja vágyódást, Szőcs Géza színes történeteket kezdett el mesélni Erdélyről és Kolozsvárról. Huszonöt év elteltével a költő arra gondolt, hogy ezeket a történeteket összegyűjti Kötetben adja ki. A második kötet inkább Sziverihez kapcsolódó dokumentumokból, kéziratokból és fényképekből áll. Szőcs kiemelte Jánosi Andrea képzőművész illusztrátori munkáját.
Oroszhegyi Tünde
Krónika (Kolozsvár)

Kossuth-díjas zenészek a kincses városban
Óriási közönségsikernek bizonyult szerda este a Csík zenekar és barátai fellépése, a Kolozsvári Magyar Napok első főtéri nagy koncertjén megtelt nézőkkel a Főtér.
Egyikük az előadás vége felé meg is jegyezte: ha labdarúgó mérkőzés lenne a Kolozsvári Magyar Napok, akkor a Csík zenekar koncertje az ötödik percben rúgott gólnak felel meg, azaz kezdésnek pazar.
A Kossuth-díjas magyarországi népzeneegyüttes meghívottja a szintén Kossuth-díjat nyert Földes László “Hobó” és Lovasi András volt, akik élen jártak a jó hangulat megteremtésében. Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar több mint másfél órás műsora azok számára is bőven tartogatott meglepetéseket, akik rendszeresen ellátogatnak Csík Jánosék erdélyi koncertejeire. Hobó két dal között József Attila verseket szavalt, elővezették a kultikusnak számító Kex együttes Elszállt egy hajó a szélben című slágerét, Lovasi András szólólemezéről pedig az Apa övének a csatja című, ritkán játszott dal is megszólalt, mi több, az egyik erdélyi népdal-összeállítás alkalmával színpadra invitálták Erdély egyik legismertebb prímását, a kalotaszegi Fodor “Neti” Sándort is.
A koncertet megelőző közönségtalálkozón Szabó Attila, a Csík zenekar gitárosa és hegedűse úgy nyilatkozott: szeretnek Erdélybe járni, hiszen az a muzsika, amit játszanak eredeti formájában a leginkább itt maradt fenn. A Kolozsvári Rádió szervezte eseményen ugyanakkor a kincses város érdeklődő közönsége megtudhatta, a Csík zenekar Lovasi András javaslatára kezdett el könnyűzenei feldolgozásokkal foglalkozni, az első világzenei elemeket is tartalmazó lemezük a Senki nem ért semmit rögtön sikert aratott.
A három éve feloszlott Kispál és a Borz együttes basszusgitárosa és frontembere elmondta, 2001-ben – amikor épp a szólólemezét készítette – találkozott a Csík zenekar zenészeivel, a környező balkáni népzenét játszó együttesek példáját emlegetve győzte meg őket, hogy nyissanak a könnyűzenei műfajok felé. Majorosi Marianna a zenekar énekese az alternatív rockdalok feldolgozása kapcsán elmondta: a dalok megformálásával nem volt gondja, hiszen technikailag ez nem jelentett nagyobb kihívást a népdalokénál. Hozzáfűzte, kisebb nehézsége a szövegekkel támadt, hiszen Lovasi András vagy Kiss Tibor szövegeivel szemben a népdalok szövege jóval egyszerűbb. A beszélgetés során elhangzott, a rockmuzsika és a népzene közti átjárást Szabó Attila biztosította a zenekarnak, hiszen gitárosként ő korábban rockzenész is volt, nem mellesleg hat éves korától hegedül. Ugyanakkor néhány kulisszatitokba is betekintést kaphattunk.
Majorosi Marianna például elárulta, hogy a legnépszerűbb feldolgozásukban – Quimby: Most múlik pontosan – azért nem szerepel fúvós hangszer is, mert amikor elkészítették a dal népzenei változatát, a fúvósuk fáradt volt és inkább aludni ment. Azt is megtudhattuk, hogy sikerüknek köszönhetően ma már a könnyűzenét játszó zenekarok keresik fel őket, hogy dolgozzák fel egyik-másik dalukat. Érdekességként megemlítették, hogy az egyik videómegosztó oldalon, a Most múlik pontosan az egyik erdélyi hozzászóló régi erdélyi népdalnak nevezte, sőt esküdni mert rá, hogy többször hallotta otthon.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

„Az építők felfelé, mi, régészek lefelé dolgozunk"
„Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel." Beszélgetés Mihálka Nándor nagyváradi régésszel.
– Pályaválasztása összefügg-e azzal, hogy 1990 után sokan „vetették rá magukat" a történelemre, gondolván, hogy végre szabad a gazda?
– Jóval előbb, az általános iskolában szerettem meg a történelmet, illetve talán még hamarabb, hiszen édesapám is történelmet végzett, s ha később nem is gyakorolta, az otthoni könyveink jó része történelmi témájú. De ha pontosan meg akarnám ragadni a döntésem pillanatát, akkor az mindenképpen Gárdonyi regényének, az Egri csillagoknak az elolvasásához köthető. Az általános iskolában, a volt 9-es, jelenleg Szacsvay Imre nevét viselő iskolában nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek jelen pillanatban is a történelemismeretre, de az igazi „sokkhatás" a gimnáziumban ért, ahol Anderkó Katalin tanárnő irányításával több vetélkedőn is részt vehettem, úgyhogy adódott az én pályaválasztásom. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szüleim rám bízták, azt mondták, legyen minden úgy, ahogy én döntöm el. Hogy részükről szabad kezet kaptam, föl sem merült, hogy az itthoni, nagyváradi egyetemen tanuljak tovább. Vagyis természetes választás volt Kolozsvár is.
– Az egyetemen azt kapta, amit várt, vagy megjelent a „nem ilyen lovat akartam" érzés?
– Mindenképpen azt kaptam, amit vártam, és örömmel vettem, hogy már az elején szűkíthettem az érdeklődésemet, ilyen tág területen ugyanis képtelenség mindennel foglalkozni, minden iránt érdeklődni: már az egyetemen is inkább a középkor felé fordultam. Hogy ez az Egri csillagok miatt volt-e, vagy mert a kollégák többségét a jelenkor, a mai problémák érdekelték, nem tudom, de azt hiszem, hogy engem elsősorban a középkor közhelyszerű „sötétsége" érdekelt, az, hogy a mai világnál meseszerűbb, ugyanakkor a középkori magyar világ mondhatni sokkal ismertebb, illetve megismerhetőbb. Mi még nem fogtuk ki a bolognai rendszert, de már mi is sokan voltunk, úgyhogy tanárainknak nem sok ideje jutott külön foglalkozni egy-egy diákkal. Majdnemhogy autodidaktaként készültünk, vagyis a tanároktól megkaptuk az irányelvet, a könyvészetet, az viszont már rajtunk múlt, hogy mennyire ássuk bele magunkat egy-egy témába, mennyit olvasunk hozzá. És természetesen voltak olyan igazi tanáregyéniségek is, akik nem engedték túl szabadon száguldozni a csikódiákokat, mindig a helyes irány felé tartották a gyeplőt. Így emlékszem vissza Tonk Sándor professzorra és Rüsz-Fogarasi Enikő tanárnőnkre. Nagyon sokat tanultam tőlük.
– Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy minden olajozottan, szinte magától értetődően alakult. A problémák a mai, szabadnak nevezett világban, a tanulmányok elvégeztével szoktak kezdődni. Életrajzi adataiból úgy tűnik, hogy e téren sem akadtak gondok.
– Friss végzettként az élet kapujában bizony én is nézelődtem erre meg arra, azt gondolván közben, hogy akkor most merre is? Egyetemistaként nem sokan töprengenek azon, milyen is lesz a munkahelyük, de a diákéveknek vége lett. Azokat az éveket jól meg kell élni, aztán meg...? Hát igen, megjelent előttem is a nagy kérdőjel. Egyben biztos voltam: tanár nem akarok lenni. Harmadéven tartottuk a pedagógiai gyakorlatokat és én már a második óra után tudtam, hogy nincs bennem egy szemernyi tanári véna sem. Tehát a végzés után szóba sem jött a tanítás, közbe jött viszont ismét a „törvényszerű véletlen": a váradi vár. Így kerültem a műemlékvédő alapítványhoz, ahol mai napig dolgozom. Egyébként a várral kapcsolatos első emlékeim a 90-es évek elejéhez kötődnek, amikor a barátaimmal arrafelé bicikliztünk, kívülről fel lehetett a falakon mászni és megnézni, mi is történik odabent. Jó nagy gödröket láttunk, illetve mi akkor gödröknek láttuk a már megkezdett ásatásokat. Tény, hogy bennem úgy maradt meg, mint valami nagyon furcsa, érdekes világ. És ez ma sincs másképp, amikor szinte-szinte ott lakom, mivel a nap nagy részét ott töltöm.
– Egy ideje egyre többet lehet hallani-olvasni a vár felújításáról, jobban mondva már 90 után beszéltek a szándékról, de rögtön a mondat végén arról is, hogy sajnos, nincs rá pénz. Ezek szerint lett pénz?
– Részben igen, vagyis az első, a legfontosabb alaplépések megtételéhez igen. Nagyon komoly, négy évig tartó dokumentáció után 2010-ben elnyertünk egy uniós pályázatot. Régészek, művészettörténészek, építészek, mérnökök dolgoztunk együtt a pályázat összeállításán, és nyertük el a 8 millió eurós támogatást. A teljes felújításra talán még ötször ennyi sem volna elég, de konkrétan megvan, mire lehet ezt felhasználni a 2015. augusztusi határidőig. A lényeg az, hogy sikerül megőriznünk a várat a pusztulástól, mert ha még sokáig tanakodunk, és várjuk a jó szerencsét, összedőlt volna. A cél, hogy minél előbb bekerüljön a turisztikai körforgásba, és lassan önfenntartóvá váljék, mint az egri és a gyulai vár. Ez a mi esetünkben kb. tizenöt-húsz év múlva jöhet számításba úgy, hogy közben folyamatosan nőjön a turisták száma. Nagyon jó példa számunkra az említett két vár, az egri és a gyulai, mert nagyon szépen felújították, nagyon jól karbantartják, és nagyon nagy turistaforgalmat képesek fogadni. Nálunk jelenleg a csatornázási munkálatok folynak, természetesen régészeti felügyelettel. A város vezetése igyekszik a figyelem előterében tartani a várat: a negyedévenkénti sajtótájékoztatóknak éppen az a céjuk, hogy a váradi polgárok is napirenden legyenek a felújítás ütemével. A munkálatokban nagyon sok intézmény vesz részt a befektető polgármesteri hivatal és a három kivitelező cég és a régészeti feltárásokat irányító múzeum mellett – márpedig ennek az egésznek olajozottan kell működnie, nehogy elakadjon a munka. A figyelemfelkeltés másik eszköze a különböző rendezvények: a várnapok (ez július elejéről az idén átkerült a Nagyváradi Ősz műsorkínálatába), a majálisok, ifjúsági és gyermekprogramok, újabban pedig a 2010-ben átadott nyári színház előadásai. A vársáncban szép parkot alakítottak ki, sokan viszik oda a városba látogató rokonokat, barátokat, de kellemes kikapcsolódásként is kezdenek odaszokni a váradiak. A színházat is szeretik, elsősorban a fiatalság, olyannyira, hogy bár 750 férőhelyes, legtöbbször százzal többen jönnek, felülnek a falakra, vagy ahová tudnak. Jómagam a felújítási munkában elsősorban a dokumentálással foglalkozom, részt veszek a régészeti feltárásokban és a nyári meleg, por, a téli nyirkosság, sár ellenére tiszta szívből mondom, hogy nagyon élvezem. Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel. És a munkánk másik fontos jellemzője: az építők, felújítók felfelé dolgoznak, mi, régészek lefelé. Minket az a cél motivál, hogy a középkori várból a legtöbbet be tudjuk mutatni a közönségnek. A vár igazi értékei ugyanis a föld alatt vannak: eddigi legnagyobb elégtételünk volt a középkori püspöki székesegyház feltárásának az elkezdése. Mondogattuk is eleget, hogy ezért érdemes volt annyi port beszívni. Ezzel az épülettel kapcsolatban az az érdekesség, hogy a 16. századtól kezdve folyamatosan bontották, majd Bethlen Gábor döntötte el végleg, hogy le kell bontani. A vár új stratégiai elrendézésében nem lett volna szerepe, s egy ágyútüzes támadás esetén összedőlt volna. Az építőanyagot újra felhasználták a fejedelmi palota és a Bethlen-bástya megépítéséhez. 1912-ben készült egy összesítő rajz, mely a székesegyház addig feltárt és hipotetikus alaprajzát ábrázolja, de miután tavaly részlegesen feltártunk egy kápolnát, ezt újra kell gondolni. A kápolnát egyébként a 15. század második felében építették hozzá a székesegyház északnyugati tornyának északi oldalához. Jelenleg a középkori vár nyugati kapujának feltárásán dolgozunk, szeretnénk konkrétan megállapítani, hogy néztek ki a középkori védművek, hiszen ezeket ki kell majd rajzolni az új padozaton, a leletanyagot mentjük, fel szeretnénk tárni, milyen átépítések folytak, vagyis a szó szoros értelmében minél több információt akarunk „kibányászni" a régészeti szelvényekből, mert ahogy mondtam, a középkori püspökvár igazi értékei még a föld alatt vannak.
– Ez az úgymond „láthatatlanság" nem csapda? Gondolok itt ugyanannak a történelmi eseménynek a más és más szempontból való értékelésére.
– Szerencsére a váradi vár esetében ilyen „értelmezési" különbség szóba sem jöhet, semmit nem lehet eltussolni, megváltoztatni, mivel nagyon széles körben ismert tényekről-eseményekről kapunk újabb híreket a leletekből. Gondolok itt arra, hogy 1557-ig itt volt a püspöki székhely, majd a végvári rendszer legfontosabb erődítményeként átépítve működött tovább, 1660 és 1692 között török fennhatóság alatt állt, a Habsurg-uralom idején pedig kaszárnyává fokozták le. 1945 után a belügyminisztérium egysége lett, 1990 és 2006 között pedig megindult az enyészet rombolása. Már beszéltünk arról, hogy a felújítási szándék ellenére gyakorlatilag semmi sem történt – a pénzhiány miatt. A bérlők lelakták a várat, semmi érdekük nem lévén az állag megőrzésére. Na de ennek szerencsére vége, bátran mondhatom, hogy haladunk a munkával. A 2015-ös határidőig természetesen nem tudunk mindent feltárni, hiszen 9 hektár az összterülete, de a fontosabb helyszíneket megfigyeljük, dokumentáljuk, és ha lesz rá fedezet, a feltárást folytatni lehet.
– A várba látogató turisták milyen mértékben ismerik a történetét? Kapnak-e ismertetőket, reklámanyagokat?
– Ahogy az máshol is előfordul, egy-két tájékozott turista mellett a legtöbben tájékozatlanok. Egyelőre még nincsenek ismertető kiadványaink, majd ha az elsődleges felújitással végzünk, azok is lesznek. Sokszor kalauzolok én is csoportokat: körülbelül tiz percben elmondom a vár rövid történetét, kezdve onnan, hogy Szent László alapította, akit aztán itt temettek el, és avattak szentté, röviden összefoglalva a már említett fontosabb eseményeket.
– Az elmondottakból egy nagyon szép, változatos, inkább hivatásnak, mint szakmának mondható régészpálya körvonalazódott. Mégis megkérdezném, hisz fiatal emberrel beszélgetek, gondolt-e változtatásra, pályamódosításra?
– Voltak esetek, hogy átvillant: nem volna rossz az építőmunka sem, az építészet, az építőmérnökség, de ilyenkor mindig beugrik az ellenérv is, a számokkal való barátságtalan viszonyom. Soha nem értettem hozzá, annyira nem, hogy tudat alatt talán még ez is hozzájárult a pályaválasztáshoz. Nagy elvágyakozásra nincs is szükség, ugyanis a munkámnak a történelem mellett a művészettörténet és a régészet is szerves része, s bár ezek a szakterületek inkább csak járulékosak, de egyre járatosabb leszek a folyamatos, intenzív önképzésnek köszönhetően. Hosszabb távú terveim között szerepel, hogy a teljes felújítás alatti kutatásból egy nagyobb mérvű kiadványt állítanánk össze, a szakemberek és a nagyközönség számára.
– Ismer olyan frissen érettségizetteket, akik ugyanolyan elkötelezettek a középkori történelem iránt, mint amilyen elszántsággal Mihálka Nándor jelentkezett a kolozsvári egyetemre?
– Épp a napokban találkoztam egy jövendő kollégával: nálunk jártak a tamásváraljai IKE-sek, egyikük most jutott be a régészetre. Elmondtam neki, hogy én legelőször egy Nagykároly melletti ásatáson döbbentem rá, hogy ez a munka nem untatna soha, illetve azt is, milyen fontos az önképzés, s hogy nekünk milyen szerencsénk van a sok, könnyen hozzáférhető magyarországi és hazai bibliográfiával. Próbáltam fokozni a szakma iránt amúgy is meglévő érdeklődését azzal, hogy a bőséges leletanyagból egyre lejjebb és lejjebb haladva milyen sok új történet bontakozik ki, milyen analógiákkal dolgozunk, egyszóval milyen csodálatos világ bukkan elő munkánk nyomán – a föld alól.
Mihálka Nándor 1980. szeptember 8-án született Bukarestben, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban érettségizett, 2004-ben pedig elvégezte a kolozsvári egyetem történelem szakát, azóta a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnál dolgozik.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Infografikai sajtófal Erdély történelmi esélyéről
Erdély történelmi esélye – infografikai sajtófal projektet mutatta be tegnap délután Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Bálványos Intézet képviseletében Bakk Miklós egyetemi tanár, Ilyés Szilárd-Zoltán ügyvezető igazgató és ifj. Toró Tibor tudományos munkatárs. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban nemrég bemutatott infografikát ezúttal a Farkas utcában helyezték el, és két nyelven – magyarul és románul – ajánlották az érdeklődők figyelmébe.
Az infografikai sajtófalat azzal a céllal állították ki, hogy közös gondolkodásra hívják az embereket – fejtette ki beszédében Ilyés Szilárd-Zoltán. Mint mondta, az infografika kevésbé ismert műfaj, amelynek segítségével közérthetőbb, leegyszerűsített, úgymond emészthetőbb formában lehet kifejezni egy adott mondanivalót.
Bakk Miklós úgyszintén megerősítette, hogy a kiállítással kollektív gondolkodás elindítását szeretnék indítványozni. Alapvetően arra keresik a választ, hogy az átalakulóban lévő Európában, illetve a regionalizálódó Romániában, hol van Erdélynek a helye. Bakk Miklós szerint Erdély olyan történelmi és szociális kohézióval rendelkező földrajzi egység, amelynek egyfajta sajátos státust kell biztosítani. „Erdély egyfajta miniatűr Európa, ahol jelen van mindaz, ami Európa egészét jellemzi, és Svájccal állítható párhuzamba” – fejtette ki. Ifj. Toró Tibor hozzátette: az adott témában animáció is készült, amelyet a magyar napok keretében szintén bemutatnak. Az infografika folyamatosan fejleszthető műfaj, amelynek első szakaszát sikerült most bemutatni – mondta el Toró.
P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)

Az egységről és a magyar-magyar versenyről vitázott az RMDSZ és az EMNP alelnöke
A romániai magyarság egységéről és a közösségen belüli magyar-magyar versenyről is vitázott Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett pódiumbeszélgetésen. A jó hangulatú, de pengeváltásoktól sem mentes beszélgetésen Borbély László – utalván arra, hogy az EMNP vezetői az RMDSZ-ben kezdték a politizálást – újra a szövetség soraiba hívta az ellenzékieket. „Gyertek vissza. A romániai magyarság azt várja, hogy összefogjunk" – fogalmazott az RMDSZ alelnöke.
Borbély László úgy vélekedett, nem érzékelhető olyan különbség a magyar szervezetek céljai között amely indokolná a különállást. Arra kérte vitapartnerét, sorolja fel azokat a sarkalatos kérdéseket, amelyeket az EMNP másképpen lát mint az RMDSZ.
Szilágyi Zsolt az RMDSZ autonómiához való viszonyulásával magyarázta a különállást. Kijelentette, a román parlamentben csak akkor került szóba az autonómia, amikor a mai EMNP-s politikusok – még az RMDSZ színeiben – törvénytervezeteket nyújtottak be. „Miért nem az RMDSZ frakció nyújtotta be ezeket a tervezeteket?" – tette fel a kérdést a politikus.
Úgy vélekedett, ma nem az a kérdés, hogy ismét egy szervezetbe tömörül-e az erdélyi magyarság, hanem az, lesz-e összefogás a magyar szervezetek között. „Mi elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a domináns párt. Az RMDSZ-nek azt kellene elfogadni, hogy nincs egyedül" – fogalmazott az EMNP alelnöke.
Borbély azzal érvelt, hogy rendkívül nehéz kisebbségi pozícióból érdeket érvényesíteni a parlamentben. „Egy kritikát elfogadok: nem tudtuk mindeddig megfogalmazni a magyarok egységes területi autonómia-statútumát". Hozzátette, az RMDSZ szakemberei dolgoznak a törvénytervezet szövegén, az két hónap múlva el is készül. Szívesen megvitatják a tervezetet az EMNP-vel is – tette hozzá.
Az MTI kérdésére, hogy milyen forgatókönyvet tartanának jónak annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság a 2014-es választásokon is a számarányát meghaladva juttasson képviselőket az Európai Parlamentbe, Szilágyi kijelentette: az EMNP mind a magyar-magyar versenyt, mind az összefogást lehetségesnek tartja. Hozzátette, a verseny 2014-ben sokkal kockázatosabb lenne, mint 2007-ben volt, amikor Tőkés László független jelöltként jutott be, az RMDSZ listájáról pedig két jelölt szerzett mandátumot. Borbély a kérdésre azokat a negatív tapasztalatokat sorolta fel, amelyeket az RMDSZ azt követően gyűjtött, hogy 2009-ben Tőkés Lászlót tette az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös jelöltlistája élére. „Nem a mi dilemmánk, hogy Tőkés László azóta két pártot hozott létre ellenünk. Ilyen körülmények között nem tudjuk elfogadni, és nem bízunk meg benne" – jelentette ki Borbély László.
MTI
Erdély.ma

Balogh: A magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén – az István, a király rockopera előadásának bemutatója előtt vasárnap.
Balog Zoltán a Kolozsvár főterére egész Erdélyből összegyűlt – a szervezők bejelentése szerint közel ötvenezres – tömeg előtt elmondta: "a magyar kultúrát nem lehet kivonni Kolozsvár életéből, Erdély történetéből, Románia történetéből". Hozzátette, Románia történetéből Temesvárt, és Temesvár magyar hősének az érdemét sem lehet kivonni. Ezzel arra a romániai politikai vitára utalt, amely Tőkés László román állami kitüntetésének a visszavonásáról szól.
Balog Zoltán kijelentette, soha nem szabad lemondani arról a kultúráról, hitről, könnyről, reményről, amit Kolozsvár jelent. A magyar napokat "a mi időnknek" nevezte, és fontosnak nevezte, hogy "minden nap a miénk is" legyen. A miniszter szerint a Kolozsvári Magyar Napok Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát, és kifejezte reményét, hogy minél több hasonló rendezvény legyen "mindenütt, ahol a magyar kultúrának, múltja, jelene és jövője van".
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a magyar közösségnek azért, hogy vele együtt sikerült az utóbbi tíz évben európaivá alakítani a várost. Hozzátette, két közös cél is egyesíti a kolozsvári közösségeket: a város már elnyerte a 2015-ös évre az Európa ifjúsági fővárosa címet, és azért küzd, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. A polgármester – Románia korábbi miniszterelnöke – úgy vélte, a város ereje a többkultúrájúságában rejlik. Kijelentette, olyan város építésén dolgozik, amelyben mindenki otthon érezheti magát.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere azt hangsúlyozta, a magyar napok nem a tolerancia jegyében megtűrt, elviselt eseményként zajlanak Kolozsváron. "Ma már egymás kultúrájának az ízlelgetésével, az egymásból építkező közösségek bölcsességével ünneplünk együtt erdélyi magyarok és románok" – fogalmazott az alpolgármester.
Hozzátette: "talán elegen vagyunk ahhoz, hogy az összetartásnak, összetartozásnak az erejét és értelmét felmutassuk". A tömeg lelkesen megtapsolta Gergely Balázs főszervező bejelentését, hogy közel ötvenezren vannak a főtéren.
MTI

Balog Zoltán: a magyar kultúra nélkül Kolozsváron nem lehet jövőt építeni
A magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron – jelentette ki a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén, az István, a király rockopera előadás előtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a Kolozsvár főterére egész Erdélyből összegyűlt – a szervezők bejelentése szerint közel ötvenezres – tömeg előtt elmondta: „a magyar kultúrát nem lehet kivonni Kolozsvár életéből, Erdély történetéből, Románia történetéből". Hozzátette, Románia történetéből Temesvárt, és Temesvár magyar hősének az érdemét sem lehet kivonni. Ezzel arra a romániai politikai vitára utalt, amely Tőkés László román állami kitüntetésének a visszavonásáról szól.
Balog Zoltán kijelentette, soha nem szabad lemondani arról a kultúráról, hitről, könnyről, reményről, amit Kolozsvár jelent. A magyar napokat „a mi időnknek" nevezte, és fontosnak nevezte, hogy „minden nap a miénk is" legyen. A miniszter szerint a Kolozsvári Magyar Napok Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát, és kifejezte reményét, hogy minél több hasonló rendezvény legyen „mindenütt, ahol a magyar kultúrának, múltja, jelene és jövője van".
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a magyar közösségnek azért, hogy vele együtt sikerült az utóbbi tíz évben európaivá alakítani a várost. Hozzátette, két közös cél is egyesíti a kolozsvári közösségeket: a város már elnyerte a 2015-ös évre az Európa ifjúsági fővárosa címet, és azért küzd, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. A polgármester – Románia korábbi miniszterelnöke – úgy vélte, a város ereje a többkultúrájúságában rejlik. Kijelentette, olyan város építésén dolgozik, amelyben mindenki otthon érezheti magát.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere azt hangsúlyozta, a magyar napok nem a tolerancia jegyében megtűrt, elviselt eseményként zajlanak Kolozsváron. „Ma már egymás kultúrájának az ízlelgetésével, az egymásból építkező közösségek bölcsességével ünneplünk együtt erdélyi magyarok és románok" – fogalmazott az alpolgármester.
Hozzátette: „talán elegen vagyunk ahhoz, hogy az összetartásnak, összetartozásnak az erejét és értelmét felmutassuk". A tömeg lelkesen megtapsolta Gergely Balázs főszervező bejelentését, hogy közel ötvenezren vannak a főtéren.
MTI
Erdély.ma

„Hálás a szívünk, zengjen az örömünk”
Az István, a király rockopera bemutatójával zárultak a 4. Kolozsvári Magyar Napok
Harangkondulással kezdődtek, és harangszóval értek véget tegnap este a 4. Kolozsvári Magyar Napok. A rendezvénysorozatra a Zsuráfszky Zoltán rendezte István, a király című rockopera tette fel a koronát, amely a Szent Mihály-templom harangjának kondulására indult. A délutáni borús, esős időjárás után estére „felkelt a napunk”, a Mátyás király lovas szobránál összegyűlt több ezres sokadalom történelmi pillanatokat élhetett át, hiszen Erdély fővárosának szívében először csendülhettek fel élőben a Szörényi–Bródy szerzőpáros híres rockoperájának akkordjai. A zárógálán a magyar kormány képviseletében beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Emil Boc és Horváth Anna, Kolozsvár polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője. A szervezők idén is gondoskodtak tűzijátékról, amely szintén felejthetetlen élményt jelentett a fesztiválozóknak.
Szabadság (Kolozsvár)

Fesztivál – Hova tovább, Kolozsvár?
Hova tovább Kolozsvár? címmel került sor kerekasztal-beszélgetésre pénteken a TIFF-ház teraszán. A moderátor, Szalma György, a kolozsvaros.ro internetes újság főszerkesztője Horváth Anna alpolgármestert, Vass Attila közgazdászt, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodájának vezetőjét, és Czilli László építészt kérdezte a kincses város gazdasági kilátásairól.
Vass Attila elmondta: további ipari parkok létesítésére van szükség, az itt tanuló diákság ugyanakkor hatalmas munkaerő-potenciált jelent. Horváth Anna azt nehezményezte, hogy a jelenlegi törvénykezés nagyon kevés lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy a befektetőket adócsökkentésben vagy adókedvezményben részesítse. – Bukarestnek nem érdeke, hogy a vidéki önkormányzatok adókedvezményt biztosítsanak a cégeknek. Ha ezen túlléphetnénk, akkor már csak az önkormányzatok rátermettségén múlna az új cégek, vállalatok vonzása – magyarázta az alpolgármester. Elmondta: a 2014-2020-as időszakra érvényes és készülőfélben lévő városfejlesztési stratégiában arra törekszik az önkormányzat, hogy Kolozsvár vonzó célpontja legyen a fiataloknak.
Czilli László építész kifejtette: a betondzsungel-lakónegyedeket is élhetőbbé lehetne tenni a parkolóhelyek megoldásával, és a meglévő zöldövezetek felújításával.
A jelenlévők egyetértettek abban, hogy Kolozsvár turisztikai szempontból nem célpont, hanem átutazó város. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, fesztiválokat, sporteseményeket kell szervezni, korszerű kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Fesztviál – Sabin Gherman: az autonómia erősíti az államot
Az autonómia erősíti azt az államot, amelyik megadja azt – jelentette ki a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen Sabin Gherman kolozsvári újságíró, a Transilvania Live! televízió népszerű műsorvezető-szerkesztője.
Sabin Gherman az egyetemi autonómia törvénybe foglalását hozta fel példának, mondván, hogy a román oktatás nyert a felsőoktatási intézmények önállóságával. Az újságíró szerint Olaszország is erősödött azzal, hogy öt régiójának adott különleges státust. Sabin Gherman szerint Romániában környezetvédelmi okokból a Duna-deltát, kulturális okokból a Székelyföldet, szociális, gazdasági okokból pedig a Zsil-völgyi szénmedencét kellene különleges jogállású régióvá alakítani.
Sabin Gherman szerint Erdélyben erősen él az erdélyiség tudata, az csak a politikusokból hiányzik. A népszerű televíziós szakember szerint fényes jövője lehetne egy olyan erdélyi pártnak, amelyiket közösen vezetnek románok, magyarok és németek, és amely az erdélyiséget helyezi politikája középpontjába. Megjegyezte, 1998-ban, amikor az Elegem van Romániából című röpiratát megfogalmazta, azonnal 4,6 százalékos népszerűségre tett szert. Hozzátette, 2012 végén már 25 százalékon mérték azoknak az arányát, akiknek úgymond elegük van Romániából. Úgy vélte, egy erdélyi párt gyorsan szert tehetne legalább 10 százalékos népszerűségre. Hozzátette, ennek egyelőre a román párttörvény jelenti az akadályát, amelyet úgy fogalmaztak meg, hogy eleve lehetetlenné tegye a regionális pártok megalakulását. Jelezte azonban, hogy az erdélyi eszme képviselői akár egy már bejegyzett, de tevékenység nélküli párt felélesztésével is megjelenhetnének a romániai politikai porondon.
Sabin Gherman szerint „Romániában is nagy szükség lenne egy Orbán Viktorra”. A kolozsvári újságíró szerint Románia vezetői megannyi kompetenciát szó nélkül átengednek az Európai Uniónak és a nemzetközi pénzintézeteknek, viszont jottányit sem engednek át a hatalmukból a saját népüknek.
Szabadság (Kolozsvár)

Fesztviál – Döntetlen Borbély–Szilágyi kupadöntő
Sportról és politikáról beszélgetett Eckstein-Kovács Péter moderálásával Borbély László RMDSZ-es és Szilágyi Zsolt EMNP-s politikus vasárnap délután a TIFF-házban.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a két egykori teniszpartner, Borbély és Szilágyi, ezúttal is tartja magát a fair play-hez és barátságos beszélgetést folytat.
Egyik fél sem adott pontos választ Eckstein első (beugrató) kérdésére, hogy ki volt a romániai női kézilabdacsapat „Görbicz Anitája” az 1970-es években? Szintén sporttal folytatta: felmerült Bölöni László marosvásárhelyi futballista neve, aki nem fogadta el az RMDSZ felkérését, hogy marosvásárhelyi polgármesterjelöltként induljon a 2012-es önkormányzati választásokon.
A Bölöni Lászlóval kapcsolatos emlékeik felelevenítése után a futballról áttértek egy sokkal veszélyesebb „sportágra”, a politikára.
A felek megállapodtak abban, hogy mindkét párt közös gondja a romániai magyarok távolmaradása a szavazások alkalmával. Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök elmondta: a tavalyi parlamenti választások előtt az ügyészség zaklatta a néppártiakat, ezért, véleménye szerint, az RMDSZ okolható. Borbély László „back handje” következett, az RMDSZ politikai elnöke azt hánytorgatta fel, hogy Tőkés László, miután 2009-ben az RMDSZ listavezetőjeként bejutott az EP-be, „rögtön létrehozott egy pártot az RMDSZ ellen”. A tavalyi parlamenti választásokkal kapcsolatban megjegyezte: óriási volt a veszély, hogy az RMDSZ tavaly nem jut be a parlamentbe.
– Ti tudtátok, hogy nincs esélyetek bejutni a törvényhozásba, mégis indultatok. A romániai magyarság azonban úgy érezte, hogy 23 év után is megbízik az RMDSZ-ben. Most az a cél, hogy a 2014-es EP-választásokra minél több szavazót visszahozzunk, és ne feledjük: jön a 2016-os választási év – mondta Borbély.
Elfogadjuk, hogy nem az EMNP a domináns párt, de az RMDSZ-nek is el kell fogadnia, hogy nincs egyedül a pályán, és ne viselkedjen úgy, mintha erről nem lenne tudomása – mondta Szilágyi. Véleménye szerint a romániai magyarságot nem csak összefogással, hanem versenyhelyzettel is lehet mozgósítani, mindkettőre bizonyíték a 2007-es és a 2009-es EP-választás.
Szilágyi elmondta: az EMNP még mindig várja Kelemen Hunor válaszát arra a július eleji néppárti levélre, amelyben párbeszédet javasoltak. Válaszában Borbély László arra emlékeztette a politikust, hogy az EMNP-levél után egy nappal a néppárt elnöke, Toró T. Tibor sajtótájékoztatón jelentette be a július 20-i néppárti tüntetést, ezért szkeptikus a további kommunikációt illetően. Borbély László szerint a két párt között nincs áthidalhatatlan ellentét a romániai magyarság fontos kérdéseit illetően, majd visszahívta az RMDSZ-be a néppártiakat.
Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ-ben az „első törést” az okozta, hogy a szövetség nem állt ki az autonómia mellett.
– A néppártiak azt szeretnék, ha a román és az európai parlamentbe, továbbá az önkormányzatokba minél több magyar politikus jutna be, ám a szövetség érdeke az, hogy ezek a politikusok RMDSZ-esek legyenek – közölte a politikus.
Borbély László csak azt a bíráló észrevételt tartotta jogosnak, miszerint az RMDSZ eddig nem fogalmazta meg a magyarok területi autonómiájának statútumát, de a kulturális autonómia törvénytervezetét már 2005-ben benyújtották a parlamentbe, csak nem volt politikai akarat annak megszavazására. A területi autonómiára vonatkozó RMDSZ-álláspontot két hónapon belül véglegesítik – jelentette be a politikus, majd hozzátette: az autonómia kérdésében először a román politikusokat kell meggyőzniük. Nehezményezte, hogy a román társadalom a centralizáció felé halad, és nélkülözi a szubszidiaritást.
Arra a kérdésre, hogyan látják a 2014-es EP-választásokon való részvételt, Borbély azt válaszolta: az EMNP nem akar érdembeli tárgyalást folytatni az RMDSZ-szel. Az elmúlt három évben a néppárt mindent megtett a romániai magyarság erejének gyengítése érdekében. Szilágyi Zsolt elismerte, hogy a 2014-es EP-választás rizikósabb lesz, mint az eddigiek, de bízik abban, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon, amelynek vezetőségében RMDSZ-es és a néppárti politikusok vesznek részt, meg tudnak egyezni az együttműködésről.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Mosolyogj, Mátyás király!
Ha megpróbálnám képzeletben előhívni azokat a fotókat, amiket az a szorgalmas kislány készített mondjukból a Kolozsvári Magyar Napok valamelyik estéjén a Főtéren, azt hiszem, szép nagy tabló kerekedne ki. Játék-fényképezőgépével előbb a fogócskázókat követte kitartóan, majd a padon pihegő nagyszülőkre kattintgatott. Vaktában nyomogatta a kioldó gombot, megörökítve ismerős, ismeretlen alakokat, jókedvűeket, nosztalgiázókat, és, gondolom, elkapott közömbös vagy épp fanyalgó arcokat is, hiszen így élethű a kolozsvári összkép. Istenemre mondom, hogy amikor a szobrot „fokuszálta”, és odakiáltott a magasba, hogy „motyojogj, Mátyás király!”, a vén uralkodó, tán életében először, tényleg mosolyra húzta a száját. Meg kell hagyni, jó oka volt a derűre ezekben a napokban.
A leglátványosabb téma a fotós szemének – és nem csak! – az esténként együtt csápoló, táncoló három nemzedék „produkciója” lehetett. A pillanatfelvételeken bizonyára felfedeznénk nagyon sok volt osztálytársat távoli vidékekről, akik körében immár szokássá vált, hogy a magyar napok idejére időzítsék hazalátogatásukat. „Hazavergődnek” azok is, akik bár itt élnek közöttünk, lélekben elsodródtak az elmúlt évtizedek sűrűjében. Kisebb-nagyobb csoportok érkeztek Magyarországról, akik közül többen talán épp a magyar napok alkalmával jártak először Erdélyben. És felbukkannak azok a kolozsvári románok is, akik számára a Thorma-kiállítás legalább annyira jelent kulturális csemegét, mint számunkra. Hogy a Házsongárd látogatói, vagy a templomtoronyba felkapaszkodók közt egyre több román szót hallani, már nem számít meglepetésnek a negyedszerre megrendezett KMN-en. Egy-két kommentet leszámítva, a helyi román média részéről mindvégig nagy volt az érdeklődés egyes programpontok iránt, részletesen tudósított a rendezvényekről. Merthogy a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával épp lehet találni fanyalogni valót, a legrosszabb benne mégiscsak az, ha az ember kimarad belőle.
Kolozsvár eddig sem hiányolta a minőségi kulturális rendezvényeket. A Kolozsvári Magyar Napok azonban „műfaját tekintve” elsősorban olyan tömegrendezvénynek számít, amely nem csak az elithez, nem csak bizonyos korosztályokhoz szól, hanem sikerül egyre szélesebb körben bevonni a közös programokba a város teljes magyar közösségét. A KMN jelentősége és sikere épp abban áll, hogy lehetőséget teremt a Kolozsváron élő valamennyi magyar számára, hogy be(vissza)kapcsolódhasson ebbe a sokszínű közösségbe, amelyben meg kell hogy találja helyét mindenki: ismertek, ismeretlenek, jókedvűek, fanyalgók, de még a közömbösek is. Ha a fesztiválon megfordulók úgy érzik, az idei KMN elérte célját, akkor a fáradhatatlan szervezők újabb sikert könyvelhetnek el.
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)

Borbély-Szilágyi pengeváltás
A romániai magyarság egységéről és a közösségen belüli magyar-magyar versenyről is vitázott Borbély László az RMDSZ politikai alelnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen, vasárnap.
A pengeváltásoktól sem mentes vitán Borbély László – utalván arra, hogy az EMNP vezetői az RMDSZ-ben kezdték a politizálást – újra a szövetség soraiba hívta az ellenzékieket. "Gyertek vissza. A romániai magyarság azt várja, hogy összefogjunk" – fogalmazott az RMDSZ alelnöke. Borbély László úgy vélekedett, nem érzékelhető olyan különbség a magyar szervezetek céljai között amely indokolná a különállást. Arra kérte vitapartnerét, sorolja fel azokat a sarkalatos kérdéseket, amelyeket az EMNP másképpen lát, mint az RMDSZ.
Szilágyi Zsolt az RMDSZ autonómiához való viszonyulásával magyarázta a különállást. Kijelentette, a román parlamentben csak akkor került szóba az autonómia, amikor a mai EMNP-s politikusok – még az RMDSZ színeiben – törvénytervezeteket nyújtottak be. "Miért nem az RMDSZ frakció nyújtotta be ezeket a tervezeteket?" – tette fel a kérdést a politikus. Úgy vélekedett, ma nem az a kérdés, hogy ismét egy szervezetbe tömörül-e az erdélyi magyarság, hanem az, lesz-e összefogás a magyar szervezetek között. "Mi elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a domináns párt. Az RMDSZ-nek azt kellene elfogadni, hogy nincs egyedül" – fogalmazott az EMNP alelnöke.
Borbély László azzal érvelt, hogy rendkívül nehéz kisebbségi pozícióból érdeket érvényesíteni a parlamentben. "Egy kritikát elfogadok: nem tudtuk mindeddig megfogalmazni a magyarok egységes területi autonómiastatútumát". Hozzátette, az RMDSZ szakemberei dolgoznak a törvénytervezet szövegén, az két hónap múlva el is készül. A politikus kijelentette, szívesen megvitatják a tervezetet az EMNP-vel is.
Krónika (Kolozsvár)

Ötvenezren záróbuliztak Kolozsváron István, a királlyal
Rendőrségi becslések szerint ötvenezren tekintették meg a kincses város főterén a 4. Kolozsvári Magyar Napokat lezáró István, a király rockoperát és az azt követő tűzijátékot. Az előadást megelőzően Balog Zoltán, a magyar erőforrások minisztere, Emil Boc polgármester, Horváth Anna alpolgármester és Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője szólalt fel.
A magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén – az István, a király rockopera előadásának bemutatója előtt vasárnap. Balog Zoltán a Kolozsvár főterére egész Erdélyből összegyűlt – a szervezők bejelentése szerint közel ötvenezres – tömeg előtt elmondta: "a magyar kultúrát nem lehet kivonni Kolozsvár életéből, Erdély történetéből, Románia történetéből". Hozzátette, Románia történetéből Temesvárt, és Temesvár magyar hősének az érdemét sem lehet kivonni. Ezzel arra a romániai politikai vitára utalt, amely Tőkés László román állami kitüntetésének a visszavonásáról szól.
Balog Zoltán kijelentette, soha nem szabad lemondani arról a kultúráról, hitről, könnyről, reményről, amit Kolozsvár jelent. A magyar napokat "a mi időnknek" nevezte, és fontosnak nevezte, hogy "minden nap a miénk is" legyen. A miniszter szerint a Kolozsvári Magyar Napok Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát, és kifejezte reményét, hogy minél több hasonló rendezvény legyen "mindenütt, ahol a magyar kultúrának, múltja, jelene és jövője van".
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a magyar közösségnek azért, hogy vele együtt sikerült az utóbbi tíz évben európaivá alakítani a várost. Hozzátette, két közös cél is egyesíti a kolozsvári közösségeket: a város már elnyerte a 2015-ös évre az Európa ifjúsági fővárosa címet, és azért küzd, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. A polgármester – Románia korábbi miniszterelnöke – úgy vélte, a város ereje a többkultúrájúságában rejlik. Kijelentette, olyan város építésén dolgozik, amelyben mindenki otthon érezheti magát.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere azt hangsúlyozta, a magyar napok nem a tolerancia jegyében megtűrt, elviselt eseményként zajlanak Kolozsváron. "Ma már egymás kultúrájának az ízlelgetésével, az egymásból építkező közösségek bölcsességével ünneplünk együtt erdélyi magyarok és románok" – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette: "talán elegen vagyunk ahhoz, hogy az összetartásnak, összetartozásnak az erejét és értelmét felmutassuk".
A tömeg lelkesen megtapsolta Gergely Balázs főszervező bejelentését, hogy közel ötvenezren vannak a főtéren.
Maszol.ro

Kötetek a Sétatérről a Kárpát-medence minden irodalmi zugába
A Kolozsvári Magyar Napokon nemhogy sok volt a rendezvény, de irodalmi rendezvény is rengeteg volt, így tartottam tőle, hogy nem lesz közönségünk. Ehhez képest minden irodalmi esemény teltházzal folyt, amit nagyon köszönök a résztvevőknek – mondta László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke azon a hármas könyvbemutatón, ami a KMN utolsó ilyen jellegű rendezvénye volt az idén.
A Sétatér Egyesület nemrég alakult, célja a Kárpát-medencei irodalomban rejlő kulturális kapcsolatok kialakítása, közös, esetenként többnyelvű kötetek kiadása magyarországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai stb szerzők együttműködése révén – mondták el a Bulgakov Irodalmi Kávéházban szervezett találkozón a kezdeményezők.
A Bulgakovban Papp Attila Zsolt beszélgetett az első három Sétatér-kötet szerzőivel, azaz László Noémivel a Föld, Király Zoltánnal a Szívtűzoltóautó és György Attilával a Bestiarium Siculorum című könyvekről, amelyek grafikai terveit Könczey Elemér készítette.
A Föld jelenti a bolygót, amelyen élünk, de a hantot is, és azt az állapotot is, amikor valaki földet ér. De talán leginkább az az értelme érvényes a kötetbe összegyűjtött versekre, ami a létezés határaira vonatkozik – mondta el László Noémi legújabb kötetének címéről. Csoda, Káprázat, Képzelet… – a költőnő vallomása szerint rengeteg “giccsesen érzelmes” jelenségről próbált meg elfogadható, sőt földhözragadt hangnemben beszámolni, és ezzel a kötettel talán sikerült lezárnia a “nagy szavak” fejezetét pályafutásában. “Talán most már sikerül megszabadulni tőlük és a jövőben más dolgokra odafigyelni” – tette hozzá László Noémi.
Kirúgta az ágyából a Politikát, mert az kurva és hazug, mégis hangsúlyosan megjelenik a közéletiség Király Zoltán verseiben – mondta Papp Attila Zsolt a Szívtűzoltóautó című kötetről. “A kötet egyik felét akkor írtam, amikor a helyhatósági kampány zajlott, és én hihetetlen undort éreztem mind a politikum, mind a közélet iránt” – jelentette ki a szerző.
A kötet visszatérő szereplője egy bizonyos I, ennek kapcsán Király Zoltán csak annyit mondott: különös kapcsolatot alakított ki Istennel, amelyben nincs közvetítő. “Néha szoktunk beszélgetni”, tette hozzá.
György Attila kötete, a Bestiarium Siculorum írásai először blogbejegyzésekként láttak napvilágot. A Könczey Elemér által illusztrált prózakötet kiemelkedően szórakoztató és kellemes olvasmány, vélekedett a moderátor.
A “székelyek állatai” csaknem mind nélkül fiktív, mégis mindenki által sokat emlegetett állatok: a rézfaszú bagoly, a miacsemeristennyila, a fába szorult féreg – vagy a marito contendus seklericus, vagyis a székely mintaférj.
Papp Attila Zsolt kérdésére, hogy lehet-e pontot tenni a „bestiák” sorának végére, vagy lesz folytatása is a könyvnek, György Attila csípősen azt válaszolta: még egy állatfaj portréját biztosan megrajzolja a jövően és az a mediator literatus (vagyis az irodalmi rendezvények moderátorának típusa) lesz.
A Sétatér-köteteket ezer-ezer példányban nyomtatták ki egyelőre, és például a Bocskai Ház (Sapientia egyetem épülete) könyvstandjánál lehet megvásárolni őket.
Maszol.ro

Piktorok, lüdércek, egyebek
Tizennyolcadik alkalommal gyűltek össze képzőművészek a zsoboki alkotótáborban. Alapítói – az Essig házaspár – még két esztendeig működtetnék a több funkciót betöltő nyári műhelyt, a huszadik találkozót követően a fiatalabb nemzedék gondjaira bíznák. Szilágyi Aladár riportja Essig József és Mészáros Ödön felvételeivel.
A bánffyhunyadi állomáson két művészküllemű férfiú várakozik rám. Zsobok felé haladtunkban megtudom, hogy a gépkocsit vezető Buglya Sándor személyében a jeles filmrendezőt, operatőrt, a Sapientia Egyetem tanárát tisztelhetem, a másik táborlakóban pedig Orbán István kolozsvári grafikust, a Báthory István Líceum rajztanárát. Három esztendeje, amikor az Alszeget jártam, alulról, Váralmás felől közelítettük meg, most pedig Sárvásár végiben balra kanyarodva ereszkedünk lefelé a gödörfaluba, mely szláv eredetű nevét is azért kapta, mert valóban egy katlan fészkébe rejtőzött el. Azon az úton gördülünk, amelyiket a Molnár Irma helybeli lelkipásztor és férje, Molnár János teológiai professzor kezdeményezésére részint önerőből, részint nyugati támogatással építettek a 90-es években, hogy Zsobok a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő országútról is elérhető legyen. A húsz esztendő múltán is járható kövesút a megyehatárt képező vaspályán túl hirtelen aszfaltra vált. Szilágy megye felvállalta, hogy a saját szakaszát korszerűsítse, Kolozs megye nem. A Ríszegtető fara alatt haladtunkban István megállást kér, néhány perces domboldali portya után gazdag vadvirágzsákmánnyal tér vissza, a csokor minden szála más-más színben pompázik. További időmúlatásom idején nem egyszer látom, hogy a táborlakó művészek körében divatozik a virággyűjtés. A zsoboki határ gyakori botanizálásra csábítja a piktorokat.
A tábori műítész Amikor befordulunk a tábor lakóinak szállást és műhelyt adó Bethesda gyermekotthon udvarára, egy teremtett lelket sem látok, mindenki elvonult dolgozni valahová. Szerencsémre, a folyosó árkádjai alatt elsőként Banner Zoltán művészettörténésszel futok össze, Kalotaszeg két legjelesebb fafaragó mestere, a bánffyhunyadi Kudor István és a helybeli Gál Potyó István társaságában. Zoltán barátomat rögtön le is foglalom magamnak, hiszen tudomásom szerint fontos szerepet tölt be az alkotótábor életében.
„Ez most a tizennyolcadik alkalom, amikor a harmadikat rendezték, az alapító Essig Klára felkért, jöjjek, nézzem meg: kik vannak itt, mit csinálnak, és egyáltalán, mi a véleményem arról, hogy ne mind csak a Székelyföldön forgolódjanak a művészek, hanem itt, Kalotaszegen is működjön egy művésztábor. Ez egybeesett azzal a mozgalommal, amit a Molnár János és Irma lelkészházaspár kezdeményezett, aminek a koronája a Bethesda gyermekotthon, az ehhez kapcsolódó mezőgazdasági és ipari létesítményekkel együtt. A szomszédos Farnason öregotthont működtetnek, itt malom is van és kenyérgyár, sajtgyártó kisüzem, fóliás zöldségtermesztés. Az, hogy Zsobok, az egyik legelmaradottabb alszegi falu úgy kiemelkedett, hogy Kalotaszentkirály mellett a legizgalmasabb élet zajlik itt, főleg nekik köszönhető. A kétszázvalahány lelkes faluban hetven embernek adnak munkát. Klárika levélben kért fel a részvételre, el is jöttem. Az elején elsősorban a kolozsvári rajztanár kollégáira támaszkodott, lévén, hogy ők könnyebben ide mozgósíthatók. Magyarországról is igyekezett táborlakókat toborozni, onnan kezdetben jobbára amatőrök jelentkeztek. Amikor megérkeztem, csak két ismerős, hivatásos képzőművésszel találkoztam, Soó Zöld Margit jött el akkor meg Fodor Éva, Fodor Sándor író felesége. Mondtam is Klárinak, ez nagyszerű dolog, de ide a profikat kell meghívni, hogy amit itt alkotnak, Kalotaszegen, ne csak a saját kis körükbe jusson el, kerüljön be a hazai és magyarországi művészeti élet vérkeringésébe. Jöttem minden évben hűségesen, az amatőrök lassan elmaradoztak. Végül is a tábornak profi jellege lett, de azok a rajztanárok, akik tényleg kiállító művészek, továbbra is jönnek. Aztán megfordult itt Jakobovits Miklóstól Tóth Lászlón keresztül Árkossy Istvánig és Kádár Tiborig sok jeles művész – hogy hirtelen említsek néhány nevet. Eddig több mint százhúszan tanyáztak itt. Volt, aki egyszer vagy kétszer jött el, és van, aki rendszeresen visszajár. A szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy ha ide jelentkezik valaki, annak, amit itt alkot, „köze” legyen Kalotaszeghez. Essig Klára most Kolozsvárról távirányítja a tábort, ahogy tudja. Régóta betegeskedik, úgyhogy hősies dolog volt, hogy tegnap kijött a megnyitóra, a férje, Essig József fotóművész helyettesíti tulajdonképpen.
Nekem az a tisztem, mindenek előtt, hogy amikor vége a táborozásnak, megnyissam a kiállítást itt, a díszteremben, vagy a kultúrházban. Az egy társadalmi esemény a faluban, mert rendszerint istentisztelet után tartják, a falu népe átvonul, és megnyitjuk a tárlatot. A dolgom másik, gyakorlatiasabb része, hogy a két munkát, amit a táborlakók itt hagynak a gyűjtemény számára, értékeljem – euróban most már. Ez a kollekció tulajdonképpen a levegőben lóg, hiszen nincs hol kiállítani állandó jelleggel. A képek végül is jó helyen vannak, ennek az épületnek minden szobájában, a parókián és a farnasi öregotthon falain, meg Essigék lakásában, ahol egy pincegalériát alakítottak ki. Régebben úgy volt, hogy vasárnap, amikor véget ért a tábor, megnyílt a kiállítás, kürtőskaláccsal, köményes pálinkával, volt egy kis zene, éneklés, estefelé nekiálltunk, leszedtünk mindent, és másnap, hétfőn Kolozsváron az evangélikus egyház galériájában újból megnyitottuk, immár a szélesebb közönség számára. Három éve nem ott tartják, hanem a magyar színház előcsarnokában, egy-egy színházi vagy opera bemutató alkalmával.
Igazából minden órám le van kötve, mert amikor már elkészült néhány kép, megkérnek, nézzem meg. Nem vagyok igazán kritikus alkat, nem is tartom magamat igazán műítésznek. De elbeszélgetek velük, kiderül, hogy mit szeretek, mit nem. Természetesen nem lehet itt tíz-tizennégy nap alatt főműveket alkotni. Az a két kép, ami itt marad, annak befejezett munkának kell lennie. Ha több alkotás van, azt is megkérdik, hogy melyiket hagyják itt? Természetesen, a legjavát választom ki, annak ellenére, hogy a gyűjteménynek még most nincs állandó helye. Igen fontos volna, azt kellene még megszervezni, hogy a tizennyolc év alatt felgyűlt munkák javát, mondjuk, ötven képet egy vándorkiállítás keretében Magyarországon is bemutathassák.”
Banner Zoltánnak sietnie kell, hiszen amióta Békéscsabára költözött, egyre-másra tárlatokat kezdeményez, főleg erdélyi vagy Erdélyből átszármazott képzőművészek munkáiból, megnyitja őket, ír róluk. Legutóbb Péterfy László szobrászról készített monográfiát. Minden évben megjelenik egy erdélyi művészről szóló monográfiája. Legalább ötévente egy-egy tekintélyesebb, átfogó jellegű művészettörténeti kötetet is kiad. A sorozatot 1990-ben kezdte, az Erdélyi magyar képzőművészet a 20. században címmel. A jelenleg 81 esztendős, fáradhatatlan szerző bevallja: „Már készülök a hármaskönyvem harmadik kötetére. Mire nyolcvanöt éves leszek, a művészettörténészi pályám emlékeit írom meg, az ars poeticámat, aminek a lényege az, hogy nem csak transzilvanista irodalom van, hanem transzilvanista művészet is.” Beszélgetésünk végén az is kiderül, hogy tavaly, éppen a nyolcvanadik születésnapja körül tartották Békéscsabán a Költészet napját, és őt is felkérték: mondjon néhány verset a 24 órás versmaratonon. „Szavalatom hallatán a helybeli színház igazgatója, Fekete Péter azt mondta: neked még ebben az évben szervezek egy előadóestet! Már rég nem vállalkoztam ilyesmire, mert éreztem, hogy ez engem nagyon megvisel. De összejött a dolog, és azóta újra fellépek, nem győzök eleget tenni a felkéréseknek.” Ilyenformán az örökifjú Banner Zoltánt újra elcsábította régi, nagy szerelme, az előadóművészet…
Műhelyről műhelyre Arról már előzetes tájékozódásom során tudomást szereztem, hogy Zsobokon immár évek óta a festőtábor mellett – azzal egy időben – fotóművészeti, ritkábban filmes tábort is szerveznek. Igaz, ők kevesebb napot töltenek itt, éppen tegnap távoztak. Azt már magától értetődőnek tartom, hogy a grafikus Essig Klára fotósként és tévéoperatőrként is excelláló férje, Essig József az egyik fő kezdeményezője ezeknek az alkalmaknak. Viszont mindebben jelentős, mentori, szakirányítói szerepet tölt be az engem ideszállító Buglya Sándor, aki 2004 óta a Sapientia Tudományegyetem fotó-filmművészet-média szakának vezető tanára. A tanár úr nemcsak a tanítványait hozza el Zsobokra, szakmai gyakorlatra, hanem a fotográfia és a filmművészet iránt fogékony középiskolásokkal is foglalkozik. József és Sándor nem kis megelégedésére, a most lezárult alkalomra sikerült nyolc magyarországi művészt, a Felföldi Fotográfusok Szövetsége csapatát meghívniuk, akik Kalotaszegnek a déli részét fényképezték, Tordaszentlászló, Kiskapus vidékét. Amikor szerre meglátogatom a műhelyekként fungáló osztálytermeket, nem kis meglepetésemre, Buglya Sándort „in flagranti” kapom egy festőállvánnyal meg egy ecsettel. Kiderül, hogy piktorként is „jogosan” tartózkodik Zsobokon. Éppen egy tájképen dolgozik, két műhelytársa állingál mögötte, azon frissiben véleményezik a félig kész alkotást. Itt természetes gyakorlat, hogy nem csupán Banner úr, hanem ők maguk is megbeszélik egymással a dolgaikat. A szakmai eszme- és véleménycsere alól legfeljebb csak azok képeznek kivételt, akik igénylik a magányt az alkotáshoz, vagy akik valahol a faluban, a határban bolyongva dolgoznak. A táborzáró kiállítás idején viszont ők sem mentesülnek az elbírálás alól.
Sándorral egy teremben buzgólkodik másik fogadóm, Orbán István grafikusművész is. „Kolozsvárról jöttem, második alkalommal vagyok itt, először 1998-ban, amikor a harmadik tábort tartották. Kíváncsi voltam, mi minden történt itt az elmúlt másfél évtized alatt, sok az új arc, de vannak emberek, akik törzstagoknak számítanak. 1975-ben diplomáztam, tagja vagyok a Barabás Miklós céhnek. A megélhetés érdekében rajztanári munkát is kell végeznem, a Báthory líceumnak vagyok a tanára, az egy nagyüzem, ezerkétszáz gyerekkel, ott van egy saját galériánk is, a Klubgaléria, ahol rendszeresen havonta újabb és újabb kiállításokat szervezünk, meghívott képzőművészek munkáiból. Rám mindenképpen inspirálólag hat ez a közösség. Egymáshoz bejárunk, megnézzük, ki, mit csinál, hogy dolgozik, mikkel kísérletezik. Összeülünk, beszélgetünk, anyagot hozunk, katalógusokat, egyebet, amit kicserélünk egymás között. Mindenképpen konstruktívan hat ránk a környezet is, egymás közelsége is. Most, ha jól számolom, huszonnégyen vagyunk, Magyarországról is jöttek kollegák.” István két kiadvánnyal ajándékoz meg. Az érszalacsi születésű, portugál földön fényes pályát befutott, odakint elhalálozott Balaskó Nándor szobrász és egyetemi tanár munkásságának két szegmentumát, aktjait és rajzait bemutató albumot Orbán István rendezte sajtó alá, és előszavazta. Ha valaki, akkor ő alaposan ismeri a művész életművet, hiszen Balaskó Nándor az apósa volt…
A faragott fa illata Korábbi ígéretemhez híven, ellátogatok Gál Potyó István alszegi portájára is. A tágas udvartér megannyi épülete tanúsítja, hogy itt a faanyagot szerető, a megmódolásához művészi fokon értő emberek laknak. Ahogy benyitok a hátsó traktus földszintjének szerény műhelyébe, egy, a szemközti sarokban ékeskedő fali tékán akad meg a tekintetem. Bármelyik hajdani céhlegény örömest vállalhatná magáénak ezt a harmonikus díszítésű remeket. De számomra, nagyváradi polgár számára, a rogériuszi református templom belterének famunkái képezik a „referenciát” Potyó mester produktumait illetően, hiszen két esztendeig faragta annak minden darabját, a szószéktől az úrasztaláig, a mózesszéktől a padelőkig.
„Most éppen kapufélfákat faragok, a Varjúvárnak. Felújítások kezdődtek el Kós Károly házánál. Egy autóbehajtó kaput és egy gyalogkaput faragok. Nagyapámat ugyancsak Gál Potyó Istvánnak hívták, ő volt Kalotaszeg leghíresebb mestere. Kós Károly idejében élt, ő készítette a Varjúvárhoz és a szentimrei nyaralóhoz a teljes bútorzatot annak idején. Bár apám nem folyatta a szakmát, én a génjeimben hordoztam a fa szeretetét. Gyerekkoromban is már próbálgattam apró munkákat, nagyapám sajnos, meghalt, amikor én tíz éves voltam, de a munkái megmaradtak. Néhány szerszáma és néhány mintája is. Ennek alapján kezdtem el faricsgálni, és miután megnősültem, Bánffyhunyadra költöztünk, ott megismerkedtem a Kudor családdal. Nagyon nagy hatással volt rám ez a jeles faragódinasztia, olyan szép dolgokat láttam náluk, hogy muszáj volt nekilássak faragni. Először hobbi szinten, utána váltottam. A kolozsvári népművészeti iskolának volt egy osztálya, ahol várfalvi meg körösfői faragó volt a tanárunk, elvégeztem két évet, de többnyire autodidakta módon tanultam. Összegyűltünk nyolcan-tízen faragni szerető emberek, mindenki hozta, amiket talált, régi faragásokat, s abból inspirálódtunk.
A rogériuszi templomot nagy élvezettel, szívvel-lélekkel csináltam, akár itt, a zsoboki templom fakazettás mennyezetét, a nagypetri imatermet, a vajasdi templomot, Hunyad megyében, épp úgy, mint az ugyancsak Bihar megyei Jankafalvát. A fiammal dolgozom együtt, 2000-ig nem győztünk a megrendeléseknek eleget tenni. Magyarországon is volt néhány nagyobb munkám, borospincéket, és egy modern irodaház belsejét borítják a faragásaim.”
Gál Potyó István a művésztábor mintájára faragótábort rendez minden évben. „Egy időben párhuzamosan ment a festőtáborral, meglátogattuk egymást, egymás előadásaira átjártunk, de mostanában az később működik, mint a miénk. Van nekünk, népművészeknek egy egyesületünk, a Bokréta Kulturális Egyesület, ennek a keretében van faragó, bútorfestő, varró-hímző tábor. Az utóbbi az idén elmaradt, de a faragót és a bútorfestőt megtartottuk. Most volt a tizedik alkalommal. Általában tíz, tizenöten vagyunk. A bútorfestők Mákófalván, a fafaragók itt, az én portámon találkoznak. Kolozsvárról is jönnek, a környékről, de a legtöbben Magyarországról. Sikerült ide édesgetnem a faluból is néhány gyereket. Remélem, lesz utánpótlás, mert most egy kezem is sok, hogy előszámláljam: hányan faragunk Kalotaszegen…”
Lüdércek pedig nincsenek Az esti irodalmi rendezvénynek riporterségem a meghívottja, néhány könyv mellett lapjainkat, az Erdélyi Riportot és a Váradot is bemutatom, megtisztelő partnerem Egyed Emese professzor asszony, irodalomtörténész, költő. Immár hagyomány a szerzői estek tartása, az örökös moderátor szerepét Emese vállalta el. Vele és gyerekkori barátommal, Essig József táborszervezővel a kései órákban ülünk le beszélgetni. Emese asszonynak is szívügye Kalotaszeg, Zsobok. Egymást kiegészítve mesélik, hogyan sikerült összemelegedniük egy reménybeli partnerrel,Barcsay Tamás Kanadában élő honfitársunk személyében. A történelmi család sarja sikerrel igényelte vissza ősei gyalui kastélyát. A részben tűrhető állapotban lévő, hatvan szobás épület jelentős, multifunkcionális központtá válhatna. Úgymond, még mielőtt teljesen megnyugtatóan rendeződött volna a grófi ingatlan jogi helyzete, az örökös támogatásával, a helybeli alpolgármester közreműködésével „birtokba vették” és „felavatták” a kastélyt: Ott szervezték meg a fentebb emlegetett nyolc jeles magyarhoni fotóművész kiállítását, az önkormányzat vezetője pedig népi tánccsoporttal, énekesekkel, muzsikusokkal tette ünnepélyesebbé a tárlat megnyitását. Jóska barátom hosszan sorolja, hány kudarc érte az Essig család, illetve a bánffyhunyadi Kós Károly Egyesületpróbálkozásait, hogy itt, Zsobokon vagy egyebütt tető alá hozzanak egy kalotaszegi gyűjteményt, ahol a képeknek, a faragásoknak, a festett bútoroknak, a kézimunkáknak is helye volna. Talán a gyalui kastély lehetne a megfelelő hely?… Egyed Emese, aki már három könyvet írt az irodalmár Barcsayakról, felajánlotta a segítségét Barcsay Tamás történésznek: kutatásait a családja történetével foglalatoskodó tisztelt kolléga rendelkezésére bocsátja.
Nem tudok a riportom végére pontot tenni addig, míg egy passzus erejéig nem idézem fel Emese asszony „zsoboki intrádáját”, amint jön velem szemben, elegáns, fehér lenvászon ruhában, széles karimájú szalmakalapban, a karján egy hatalmas csokor mezei virággal. „Ez a liláskék a gémorr – magyarázza –, ez a sárga az orbáncfű, az zsálya, amaz meg mogyorós lednek, bürköt is szedtem, sárga vadhagymát, fehér galajt és mentát. A galajt alabástromon találtam, az alabástrom kő fehéren vakított a zsoboki réten, talajréteg nem volt rajta, csak egy nagy virágbokor. Erős illata van. A minerálé és a vegetária ugyanazt a fehér színt kínálta.” Emese az anyatejjel szívta magába ezeket az ismereteket, hiszen az édesanyja botanikus volt.
Hajnalban tovább csámborgok az Egellő sikátorán, ahová tegnap Emese elkísért, a temetőkertet megmutatni. A domboldalon szépségesen szeszélyes rendben, lábon álló, félig vagy teljesen eldőlt két-háromszáz éves, faragott, feliratos sírkövek – érdemes lenne alaposan végigkutatni. Emeséről tudom, hogy a helynevek szerelmese, hiszen tavaly ilyentájt versbe szőtte Zsobok legszebb neveit, Tűnődés tengerfenéken címmel. Jelentem: elmerészkedtem egészen az általa emlegetett Ördögkosara aljáig, de egyetlen lüdérccel se találkoztam. Pedig a vers szerint ez az apró katlan a „lüdérctánc helye” volna. Talán nem a megfelelő órában érkeztem oda…
erdelyiriport.ro

Elkészült az autonómia vitaanyag románul. Nincs kivel megvitatni?
Elkészült egy román nyelvű vitaanyag Székelyföldről, a területi autonómiáról, ám az erősödő magyarellenes hangulatban nem találnak hiteles vitapartnereket, jelentette be Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ helyi elnöke szerint jelenleg nincsen olyan román párt, amelyiknek a bizalmi indexe Sepsiszentgyörgyön meghaladná a 2-3 százalékot.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint az Székelyföld régió-marketing célja pozitív jövőképet felvázolni a székelyeknek, és lebontani a románok előítéleteit. Antal Árpád a Sláger Rádió kérdésére kifejtette, a román médián keresztül lehetne Székelyföldről pozitív üzeneteket célba juttatni, ám a román sajtó magyarellenes ezért komoly anyagi erőfeszítésekre van szükség.
Antal Árpád példaként említette, hogy elkezdett levelezni egy őt Mongóliába majd Magyarországra küldő vaslui-i emberrel. Összesen 73 levelet váltottak, többek között szóba került a székelyek szerepe a vaslui-i csatában, végül sikerült jobb belátásra bírni az illetőt. „Nem tudok mindenkit egyenként meggyőzni, de meg kell értetnünk a románokkal, hogy a Székelyföld- és a magyarellenesség a manipuláció, a félretájékoztatás, a Ceausescu-féle történelemoktatás következménye.”- magyarázta Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró leszögezte: romániai magyar politikusként változtatniuk kell stratégiájukon, hogy mesterségesen készült falakat lebontsák, erre alkalmasok az olyan rendezvények, mint a csíksomlyói Búcsú, vagy a Kolozsvári Magyar Napok.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma