Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. május 15.
Elítélték a verekedő csendőröket
A bukaresti katonai táblabíróság végleges ítéletet hozott abban az ügyben, amelyet két gidófalvi fiatalember kezdeményezett 2010-ben öt csendőr ellen, akik a Szent György Napok alkalmával megverték őket. Korábban a kolozsvári katonai törvényszék elmarasztaló ítéletet hozott, ám ezt megfellebbezték. Az ítélet büntetőjogi része maradt, a csendőröket egyenként másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a polgári részen enyhítettek: Kolozsváron 20–20 ezer lej erkölcsi kártérítést ítéltek a szenvedő alanyoknak, Bukarestben az összeget megfelezték.
Csendőrök vertek ifjakat címmel lapunk 2010. április 28-i számában tájékoztattunk az esetről: péntekről szombatra virradó éjjel a megyeszékhelyi Szent György téren kissé spicces társaság távozott az egyik lacikonyhából. Egy parkolóból kiálló személygépkocsi fellökte a 22 éves Csulak Csongort, aki elesett, majd mérgében az autó szélvédőjére loccsantotta poharából a sört. A kocsi vezetője éles szóváltásba keveredett a sörös fiatalemberrel, amire felfigyelt a közelben tartózkodó csendőrjárőr, és közbelépett. Csulakot leütötték, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták, hogy bevigyék a székhelyre. Ezt látva, a 27 éves Fazakas Vincze Lajos közbelépett, Csulak és a csendőrök közé állt. Erre ketten őt is lefogták, az egyik karhatalmi gyomorszájon rúgta annyira, hogy nem kapott levegőt, majd mindkettejüket elszállították. Fazakas lapunknak elmondta: elvették tárcáikat, telefonjaikat elkobozták és kikapcsolták, a nyakából letéptek két ezüstláncot, amelyek el is vesztek. A kocsiban tovább folyt az ütlegelés. A csendőrség székhelyén egy nagy terembe vezették a két szabálytalanul őrizetbe vett fiatalembert. Ott már öten estek nekik, elsősorban Fazakasnak. Leütötték, hajánál fogva felemelték, és tovább verték. „Kikezdesz-e még a csendőrséggel?” — kérdezgették verés közben. Negyedórás ütlegelés után mindenféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket, az elveszett láncokon kívül értékeiket visszaszolgáltatták. A pórul járt fiatalok a megyei kórház sürgősségi osztályára mentek. Florián Zsuzsanna ügyeletes orvos megállapította, hogy mindketten erőszak áldozatai, Fazakas esetében a sérülések egész lajstromát sorolta fel, és átvilágításra küldte. A röntgenfelvétel alapján Florentina Moroiu szakorvos megállapította, hogy megrepedt egyik bordája, és a tüdeje is megsérült. Az áldozatok hétfőn a törvényszéki orvosnál jelentkeztek, a Carmen Barbu tisztiorvos által kiállított bizonylatban Csulak Csongor esetében hat sérülés szerepel, amelyek 2–3 napi orvosi kezelést igényelnek, Fazakas Vincze Lajos esetében tíz 7–8 nap alatt gyógyuló sérülést állapítottak meg. Az ifjak feljelentést tettek a brassói katonai ügyészségen. Az ügyet alapfokon a kolozsvári katonai törvényszék tárgyalta, s tavaly március 6-án meghozta ítéletét: az öt vádlott mindenikét másfél év feltételesen felfüggesztett börtönre ítélte. Fellebbezés után a bukaresti katonai táblabíróságra került az ügy. Kilenc halasztást követően május 8-án megszületett a végzés. Részlegesen helyt adtak a fellebbezésnek. Az öt vádlottnak a megyei csendőrséggel közösen 10 000 lej erkölcsi kártérítést kell kifizetnie a két megvert fiatalembernek. Ugyanakkor fejenként 236 lej perköltséget is meg kell téríteniük. A végzésben szerepel: Gal Ioan-Radu és Sinkler Adolf főtörzsőrmesterre, Orbán Gábor, Gheorghe Prodan, valamint a tartalékállományban levő Ionică Soare őrmesterre egyenként másfél éves felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki. Az általunk megkérdezett Fazakas Vincze Lajos és a fiatalemberek ügyvédje, Ilyés Eszter elégedett az ítélettel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A bukaresti katonai táblabíróság végleges ítéletet hozott abban az ügyben, amelyet két gidófalvi fiatalember kezdeményezett 2010-ben öt csendőr ellen, akik a Szent György Napok alkalmával megverték őket. Korábban a kolozsvári katonai törvényszék elmarasztaló ítéletet hozott, ám ezt megfellebbezték. Az ítélet büntetőjogi része maradt, a csendőröket egyenként másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a polgári részen enyhítettek: Kolozsváron 20–20 ezer lej erkölcsi kártérítést ítéltek a szenvedő alanyoknak, Bukarestben az összeget megfelezték.
Csendőrök vertek ifjakat címmel lapunk 2010. április 28-i számában tájékoztattunk az esetről: péntekről szombatra virradó éjjel a megyeszékhelyi Szent György téren kissé spicces társaság távozott az egyik lacikonyhából. Egy parkolóból kiálló személygépkocsi fellökte a 22 éves Csulak Csongort, aki elesett, majd mérgében az autó szélvédőjére loccsantotta poharából a sört. A kocsi vezetője éles szóváltásba keveredett a sörös fiatalemberrel, amire felfigyelt a közelben tartózkodó csendőrjárőr, és közbelépett. Csulakot leütötték, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták, hogy bevigyék a székhelyre. Ezt látva, a 27 éves Fazakas Vincze Lajos közbelépett, Csulak és a csendőrök közé állt. Erre ketten őt is lefogták, az egyik karhatalmi gyomorszájon rúgta annyira, hogy nem kapott levegőt, majd mindkettejüket elszállították. Fazakas lapunknak elmondta: elvették tárcáikat, telefonjaikat elkobozták és kikapcsolták, a nyakából letéptek két ezüstláncot, amelyek el is vesztek. A kocsiban tovább folyt az ütlegelés. A csendőrség székhelyén egy nagy terembe vezették a két szabálytalanul őrizetbe vett fiatalembert. Ott már öten estek nekik, elsősorban Fazakasnak. Leütötték, hajánál fogva felemelték, és tovább verték. „Kikezdesz-e még a csendőrséggel?” — kérdezgették verés közben. Negyedórás ütlegelés után mindenféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket, az elveszett láncokon kívül értékeiket visszaszolgáltatták. A pórul járt fiatalok a megyei kórház sürgősségi osztályára mentek. Florián Zsuzsanna ügyeletes orvos megállapította, hogy mindketten erőszak áldozatai, Fazakas esetében a sérülések egész lajstromát sorolta fel, és átvilágításra küldte. A röntgenfelvétel alapján Florentina Moroiu szakorvos megállapította, hogy megrepedt egyik bordája, és a tüdeje is megsérült. Az áldozatok hétfőn a törvényszéki orvosnál jelentkeztek, a Carmen Barbu tisztiorvos által kiállított bizonylatban Csulak Csongor esetében hat sérülés szerepel, amelyek 2–3 napi orvosi kezelést igényelnek, Fazakas Vincze Lajos esetében tíz 7–8 nap alatt gyógyuló sérülést állapítottak meg. Az ifjak feljelentést tettek a brassói katonai ügyészségen. Az ügyet alapfokon a kolozsvári katonai törvényszék tárgyalta, s tavaly március 6-án meghozta ítéletét: az öt vádlott mindenikét másfél év feltételesen felfüggesztett börtönre ítélte. Fellebbezés után a bukaresti katonai táblabíróságra került az ügy. Kilenc halasztást követően május 8-án megszületett a végzés. Részlegesen helyt adtak a fellebbezésnek. Az öt vádlottnak a megyei csendőrséggel közösen 10 000 lej erkölcsi kártérítést kell kifizetnie a két megvert fiatalembernek. Ugyanakkor fejenként 236 lej perköltséget is meg kell téríteniük. A végzésben szerepel: Gal Ioan-Radu és Sinkler Adolf főtörzsőrmesterre, Orbán Gábor, Gheorghe Prodan, valamint a tartalékállományban levő Ionică Soare őrmesterre egyenként másfél éves felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki. Az általunk megkérdezett Fazakas Vincze Lajos és a fiatalemberek ügyvédje, Ilyés Eszter elégedett az ítélettel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 16.
A DNA megtámadta a Borbolyékra vonatkozó bírósági döntést
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Marosvásárhelyi Területi Szolgálata szerdán megtámadta a Marosvásárhelyi Táblabíróságnak a Hargita megyei elöljárók ügyében hozott döntését. A DNA a korrupciós ügyek miatt hétfőn őrizetbe vett Borboly Csaba, Sófalvi László, Csiszér Botond-Benedek és Pálffy Domokos 29 napra szóló előzetes letartóztatását kérte, azonban a bíróság elutasította a kérelmet, 30 napos lakhelyelhagyási tilalommal szabadlábra bocsátotta a gyanúsítottakat, akik ez idő alatt nem gyakorolhatják tisztségüket.
A döntés immár a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék hatáskörébe tartozik.
Észrevettük, hogy 2005–2006-tól kezdődően perverz átalakulás következett be, voltak olyan esetek, melyek az 1989-ig uralkodó politikai rendőrségre emlékeztettek. Bizonyos ügyészek, főként a DNA tagjai, átvették a politikai rendőrség szerepét. Megállapítottuk, hogy nagyon sok esetben a döntések a nemzeti kisebbségek jogait vették célba, beleértve az anyanyelv használatának jogát a közigazgatásban, a helyi közösségek jelképeinek a használati jogát, és a tulajdonok visszaszolgáltatását is. Azért mondtam, hogy perverz átalakulás, mivel politikai rendőrség már nem létezik. Az igazságszolgáltatás döntéseit nem lehet kommentálni, de ezek a döntések nagyon sokszor csorbították a nemzeti kisebbségek jogait” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Kolozsváron tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Arra a kérdésre, hogy Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök letartóztatása véletlene-e, avagy sem, a Szövetség elnöke azt válaszolta, nem hiszi, hogy az akció véletlen volt. Hozzátette, „korrekt és igazságos” a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon döntése, hogy Borboly Csabát szabadlábon vizsgálják.
„Két és fél év alatt, amióta az ügy az ügyészségen van, meg lehetett volna tenni ezt a lépést hamarabb, de nem tették meg. Irracionális, hogy két és fél év után tette meg ezt a lépést. Meggyőződésem, hogy Borboly Csaba minden alkalommal törvényesen járt el, és a Hargita megyei tanácselnökként véghezvitt tettei nem szegték meg az ország törvényeit” – mondta még Kelemen, leszögezte, a bíróság végleges döntéséig minden ember ártatlan, és a vádlónak érvekkel kell alátámasztania vádjait.
„Nagyon sok embert meghurcoltak, mint, például, Nagy Zsoltot is. Félbetörték politikai karrierjüket, bemocskolták arculatukat, és senki nem kért elnézést tőlük emiatt. Az igazságszolgáltatás függetlensége nem egyenlő a felelőtlenséggel, nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz, amit akarsz, mivel állam vagy az államban” – szögezte le Kelemen.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Marosvásárhelyi Területi Szolgálata szerdán megtámadta a Marosvásárhelyi Táblabíróságnak a Hargita megyei elöljárók ügyében hozott döntését. A DNA a korrupciós ügyek miatt hétfőn őrizetbe vett Borboly Csaba, Sófalvi László, Csiszér Botond-Benedek és Pálffy Domokos 29 napra szóló előzetes letartóztatását kérte, azonban a bíróság elutasította a kérelmet, 30 napos lakhelyelhagyási tilalommal szabadlábra bocsátotta a gyanúsítottakat, akik ez idő alatt nem gyakorolhatják tisztségüket.
A döntés immár a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék hatáskörébe tartozik.
Észrevettük, hogy 2005–2006-tól kezdődően perverz átalakulás következett be, voltak olyan esetek, melyek az 1989-ig uralkodó politikai rendőrségre emlékeztettek. Bizonyos ügyészek, főként a DNA tagjai, átvették a politikai rendőrség szerepét. Megállapítottuk, hogy nagyon sok esetben a döntések a nemzeti kisebbségek jogait vették célba, beleértve az anyanyelv használatának jogát a közigazgatásban, a helyi közösségek jelképeinek a használati jogát, és a tulajdonok visszaszolgáltatását is. Azért mondtam, hogy perverz átalakulás, mivel politikai rendőrség már nem létezik. Az igazságszolgáltatás döntéseit nem lehet kommentálni, de ezek a döntések nagyon sokszor csorbították a nemzeti kisebbségek jogait” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Kolozsváron tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Arra a kérdésre, hogy Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök letartóztatása véletlene-e, avagy sem, a Szövetség elnöke azt válaszolta, nem hiszi, hogy az akció véletlen volt. Hozzátette, „korrekt és igazságos” a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon döntése, hogy Borboly Csabát szabadlábon vizsgálják.
„Két és fél év alatt, amióta az ügy az ügyészségen van, meg lehetett volna tenni ezt a lépést hamarabb, de nem tették meg. Irracionális, hogy két és fél év után tette meg ezt a lépést. Meggyőződésem, hogy Borboly Csaba minden alkalommal törvényesen járt el, és a Hargita megyei tanácselnökként véghezvitt tettei nem szegték meg az ország törvényeit” – mondta még Kelemen, leszögezte, a bíróság végleges döntéséig minden ember ártatlan, és a vádlónak érvekkel kell alátámasztania vádjait.
„Nagyon sok embert meghurcoltak, mint, például, Nagy Zsoltot is. Félbetörték politikai karrierjüket, bemocskolták arculatukat, és senki nem kért elnézést tőlük emiatt. Az igazságszolgáltatás függetlensége nem egyenlő a felelőtlenséggel, nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz, amit akarsz, mivel állam vagy az államban” – szögezte le Kelemen.
2013. május 16.
Arany János-díj dr. Weszely Tibornak
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 16.
Szili az együttműködés fontosságát hangsúlyozta
Erdélyi körútja első, kolozsvári állomásán Szili Katalin a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott előadást május 14-én a magyar nemzetpolitikáról.
Először Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja köszöntötte a jelenlevőket, majd arra emlékeztetett, hogy Szili előadásával lezárulnak a kar nyílt napjai. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a magyarországi politikusnak az intézmény iránt az elmúlt években tanúsított támogatását emelte ki. Szili Katalin előadásának alapgondolata arra vonatkozott, hogy a magyar nemzetpolitikának a kooperációra, az azonos értékkeresésre kell alapoznia oly módon, hogy az elősegítse az anyaország határain túl élő magyarság szülőföldön való maradását és boldogulását. Az előadás utáni beszélgetést Bodó Barna politológus moderálta.
– Szili Katalint nem kell bemutatni a jelenlevőknek: tartalmas szakmai és politikai pálya állt mögötte. Az elmúlt másfél évtizedben bebizonyította, hogy az egyetem mellett áll, mindentől függetlenül – mondta a dékán. Dávid László, a Sapientia rektora hiteles előadónak nevezte Szili Katalint, majd a magyarországi politikus főtanácsadóját, Kerényi Györgyöt méltatta, aki mindig bátorította a Sapientia vezetőségét, valahányszor erre szükség volt.
Szili Katalin előadásának első felében történeti visszatekintésben mutatta be a magyar kormány nemzetpolitikájának főbb irányvonalait az 1980-as évek végétől egészen napjainkig. Megtudtuk: a rendszerváltást követően Antall József miniszterelnöksége alatt a határon túli magyarság jogainak (autonóm döntéshozó szervek, állami finanszírozású magyar egyetem létesítésének elősegítése stb.) bővítésére és a jó szomszédsági viszonyokra helyezték a hangsúlyt. Az 1990-es évekre a stabilitás volt a jellemző: létrehozták a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), amelynek keretében megvalósult a nemzetpolitika terén a kooperáció.
– Habár 2004 és 2007 között a Kárpát-medencei magyarság nagy része uniós polgárrá vált, a magyar kisebbségek közösségi alanyiságát és önrendelkezését az euroatlanti integráció nem biztosította, helyenként még az igény megfogalmazásának jogát is megkérdőjelezték – hangoztatta Szili Katalin, majd a 2004. december 5-i népszavazást a nemzeti kooperáció mélypontjának nevezte. – A célunk az, hogy nemzetpolitikánk által biztosítsuk a szülőföldön való megmaradást, mind egzisztenciálisan, mind az oktatásban, a kultúrában, továbbá a civil és a hitéletben. Nagyon fontos, hogy legyen koherens nemzetpolitikai jövőképünk, határozzuk meg erre vonatkozó célkitűzésünket, amelyek átívelnek a kormányzati ciklusokon – hangsúlyozta a politikus.
Ami a magyar közösségek szülőföldön való megmaradását illeti, azt mondta: ez csakis a szomszédos európai nemzetekkel a demokrácia értékein nyugvó kölcsönös szolidaritásban való együttélés által valósulhat meg.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Erdélyi körútja első, kolozsvári állomásán Szili Katalin a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott előadást május 14-én a magyar nemzetpolitikáról.
Először Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja köszöntötte a jelenlevőket, majd arra emlékeztetett, hogy Szili előadásával lezárulnak a kar nyílt napjai. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a magyarországi politikusnak az intézmény iránt az elmúlt években tanúsított támogatását emelte ki. Szili Katalin előadásának alapgondolata arra vonatkozott, hogy a magyar nemzetpolitikának a kooperációra, az azonos értékkeresésre kell alapoznia oly módon, hogy az elősegítse az anyaország határain túl élő magyarság szülőföldön való maradását és boldogulását. Az előadás utáni beszélgetést Bodó Barna politológus moderálta.
– Szili Katalint nem kell bemutatni a jelenlevőknek: tartalmas szakmai és politikai pálya állt mögötte. Az elmúlt másfél évtizedben bebizonyította, hogy az egyetem mellett áll, mindentől függetlenül – mondta a dékán. Dávid László, a Sapientia rektora hiteles előadónak nevezte Szili Katalint, majd a magyarországi politikus főtanácsadóját, Kerényi Györgyöt méltatta, aki mindig bátorította a Sapientia vezetőségét, valahányszor erre szükség volt.
Szili Katalin előadásának első felében történeti visszatekintésben mutatta be a magyar kormány nemzetpolitikájának főbb irányvonalait az 1980-as évek végétől egészen napjainkig. Megtudtuk: a rendszerváltást követően Antall József miniszterelnöksége alatt a határon túli magyarság jogainak (autonóm döntéshozó szervek, állami finanszírozású magyar egyetem létesítésének elősegítése stb.) bővítésére és a jó szomszédsági viszonyokra helyezték a hangsúlyt. Az 1990-es évekre a stabilitás volt a jellemző: létrehozták a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), amelynek keretében megvalósult a nemzetpolitika terén a kooperáció.
– Habár 2004 és 2007 között a Kárpát-medencei magyarság nagy része uniós polgárrá vált, a magyar kisebbségek közösségi alanyiságát és önrendelkezését az euroatlanti integráció nem biztosította, helyenként még az igény megfogalmazásának jogát is megkérdőjelezték – hangoztatta Szili Katalin, majd a 2004. december 5-i népszavazást a nemzeti kooperáció mélypontjának nevezte. – A célunk az, hogy nemzetpolitikánk által biztosítsuk a szülőföldön való megmaradást, mind egzisztenciálisan, mind az oktatásban, a kultúrában, továbbá a civil és a hitéletben. Nagyon fontos, hogy legyen koherens nemzetpolitikai jövőképünk, határozzuk meg erre vonatkozó célkitűzésünket, amelyek átívelnek a kormányzati ciklusokon – hangsúlyozta a politikus.
Ami a magyar közösségek szülőföldön való megmaradását illeti, azt mondta: ez csakis a szomszédos európai nemzetekkel a demokrácia értékein nyugvó kölcsönös szolidaritásban való együttélés által valósulhat meg.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 16.
Erzsébet-program 500 erdélyi gyermeknek
Nyári pedagógus-továbbképzésekről, valamint az Erzsébet-program nyújtotta gyermektáborozási lehetőségekről tartott tegnap sajtótájékoztatót Csíkszeredában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Ismertették azokat a programokat, amelyeket Magyarországon szerveznek határon túli magyar oktatók számára, valamint az idei Bolyai Nyári Akadémia rendezvényeit. Az Erzsébet-táborban 500 szórvány és nehéz anyagi körülmények között élő gyermek vehet majd részt.
A meghirdetett tíz magyarországi továbbképzésre a határon túli magyar pedagógus-szövetségek közösen tettek javaslatot – áll az RMPSZ által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatójában. Azoknak a Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, Ukrajnában állandó lakóhellyel rendelkező, magyar nemzetiségű óvodapedagógusoknak, pedagógusoknak a jelentkezését várják, akik a 2012/2013-as tanévben magyar nyelven folytattak oktató-nevelő munkát. A továbbképzésre jelentkezni a www.rmpsz.ro oldalon található adatlap benyújtásával lehet 2013. június 7-ig.
A Bolyai Nyári Akadémiát idén július 7. és 31. között szervezik meg, a több helyszínen – Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Torockó, Szováta, Válaszút, Kolozsvár – és szekcióban zajló továbbképzés idei átfogó témaköre A tanulás tanulása. A témaválasztással az elméleti megközelítés mellett a pedagógusok módszertani, gyakorlati ismereteinek bővítését, hatékony alkalmazását kívánják segíteni a szervezők. A nyári akadémia képzéseire RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok pályázhatnak, a határidő 2013. június 7. További információkat a www.bnya.rmpsz.ro oldalon ígérnek a szervezők.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében 2013 nyarán is 500 erdélyi – elsősorban szórvány és nehéz anyagi körülmények között élő – gyermeknek biztosít táborozási lehetőséget két turnusban a magyarországi Zánkai Gyermek és Ifjúsági Táborban. Általános iskolás diákok 10 fős csapatai jelentkezhetnek (plusz egy kísérőtanár), akik a pályázat benyújtásának napján legalább 8 évesek és 2013. augusztus 31-ig nem töltik be a 15. életévüket. A diákok kell tudjanak magyarul. További feltétel: igazoltan vesznek részt a magyar nyelven történő iskolarendszerű/iskolarendszeren kívüli (alternatív) oktatásban, vagy a magyarság, a magyar kultúra fenntartásában, megőrzésében (pl. néptánccsoporton, cserkészeten, stb. keresztül) folyamatosan tevékenykednek. A teljes pályázati felhívást a www.rmpsz.ro honlapján olvashatják az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár)
Nyári pedagógus-továbbképzésekről, valamint az Erzsébet-program nyújtotta gyermektáborozási lehetőségekről tartott tegnap sajtótájékoztatót Csíkszeredában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Ismertették azokat a programokat, amelyeket Magyarországon szerveznek határon túli magyar oktatók számára, valamint az idei Bolyai Nyári Akadémia rendezvényeit. Az Erzsébet-táborban 500 szórvány és nehéz anyagi körülmények között élő gyermek vehet majd részt.
A meghirdetett tíz magyarországi továbbképzésre a határon túli magyar pedagógus-szövetségek közösen tettek javaslatot – áll az RMPSZ által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatójában. Azoknak a Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, Ukrajnában állandó lakóhellyel rendelkező, magyar nemzetiségű óvodapedagógusoknak, pedagógusoknak a jelentkezését várják, akik a 2012/2013-as tanévben magyar nyelven folytattak oktató-nevelő munkát. A továbbképzésre jelentkezni a www.rmpsz.ro oldalon található adatlap benyújtásával lehet 2013. június 7-ig.
A Bolyai Nyári Akadémiát idén július 7. és 31. között szervezik meg, a több helyszínen – Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Torockó, Szováta, Válaszút, Kolozsvár – és szekcióban zajló továbbképzés idei átfogó témaköre A tanulás tanulása. A témaválasztással az elméleti megközelítés mellett a pedagógusok módszertani, gyakorlati ismereteinek bővítését, hatékony alkalmazását kívánják segíteni a szervezők. A nyári akadémia képzéseire RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok pályázhatnak, a határidő 2013. június 7. További információkat a www.bnya.rmpsz.ro oldalon ígérnek a szervezők.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében 2013 nyarán is 500 erdélyi – elsősorban szórvány és nehéz anyagi körülmények között élő – gyermeknek biztosít táborozási lehetőséget két turnusban a magyarországi Zánkai Gyermek és Ifjúsági Táborban. Általános iskolás diákok 10 fős csapatai jelentkezhetnek (plusz egy kísérőtanár), akik a pályázat benyújtásának napján legalább 8 évesek és 2013. augusztus 31-ig nem töltik be a 15. életévüket. A diákok kell tudjanak magyarul. További feltétel: igazoltan vesznek részt a magyar nyelven történő iskolarendszerű/iskolarendszeren kívüli (alternatív) oktatásban, vagy a magyarság, a magyar kultúra fenntartásában, megőrzésében (pl. néptánccsoporton, cserkészeten, stb. keresztül) folyamatosan tevékenykednek. A teljes pályázati felhívást a www.rmpsz.ro honlapján olvashatják az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 16.
Tompa Andrea új kötetét mutatták be a Minervánál
A Korunk Akadémia, a Minerva Művelődési Egyesület és a Szépírók Társasága közös szervezésében szülővárosában, Kolozsváron olvasott fel tegnap délután Tompa Andrea Békés Pál-díjas író, színházkritikus, aki 2010-ben megjelent A hóhér háza című kötete után idén egy regénnyel ajándékozta meg az olvasókat.
Az érdeklődők, a Kalligram Kiadó gondozásában napvilágot látott Fejtől s lábtól című könyvének apropóján, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében találkozhattak a szerzővel, aki, mint mondta, megnehezíti némiképp olvasóinak dolgát az általa használt nyelvezet révén, ennek ellenére reménykedik abban, hogy a kitartóbbak örömöt és hitelességet találnak benne – Kolozsvár múltjával kapcsolatban is. Az íróval Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese, Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője, valamint Köllő Katalin, lapunk munkatársa beszélgetett. A részletekre visszatérünk.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
A Korunk Akadémia, a Minerva Művelődési Egyesület és a Szépírók Társasága közös szervezésében szülővárosában, Kolozsváron olvasott fel tegnap délután Tompa Andrea Békés Pál-díjas író, színházkritikus, aki 2010-ben megjelent A hóhér háza című kötete után idén egy regénnyel ajándékozta meg az olvasókat.
Az érdeklődők, a Kalligram Kiadó gondozásában napvilágot látott Fejtől s lábtól című könyvének apropóján, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében találkozhattak a szerzővel, aki, mint mondta, megnehezíti némiképp olvasóinak dolgát az általa használt nyelvezet révén, ennek ellenére reménykedik abban, hogy a kitartóbbak örömöt és hitelességet találnak benne – Kolozsvár múltjával kapcsolatban is. Az íróval Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese, Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője, valamint Köllő Katalin, lapunk munkatársa beszélgetett. A részletekre visszatérünk.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 17.
Megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat
Péntek este megérkezett a székelyföldi Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, amely 1100 zarándokkal indult útnak Szombathelyről, illetve Budapestről – tájékoztatta a Kárpáteurópa Utazási Iroda, a zarándoklat egyik szervezője az MTI-t.
A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult, majd a budapesti Keleti pályaudvaron összekapcsolódott a Székely Gyorssal és egyetlen, csaknem fél kilométer hosszúságú vonatként haladt tovább.
A vonatot a MÁV külön erre az alkalomra Hunyadi Mátyás arcképével feldíszített, fekete-aranysárga mozdonya vontatja, tisztelegve 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt.
A vonat útközben rövid időre megállt Kolozsváron, ahol utasai a helyi magyarsággal közös ünnepség keretében a vasútállomáson emlékeztek meg a város szülöttéről, Hunyadi Mátyásról.
A zarándokút különlegessége, hogy a 2008 óta évente közlekedő vonatot először vontatta végig az úton MÁV-mozdony Magyarországról a Székelyföldig.
Csíksomlyón, az ősi Mária-kegyhelyen 1567 óta gyűlnek össze minden év pünkösd szombatján a székelyek és a csángók, hogy teljesítsék őseik fogadalmát: szentmisével köszönik meg Szűz Máriának, hogy hitük szerint megsegítette őket a protestáns János Zsigmond erdélyi fejedelem ellen vívott csatában, amelynek kimenetelétől függött, hogy megőrizhetik-e katolikus vallásukat.
MTI
Erdély.ma
Péntek este megérkezett a székelyföldi Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, amely 1100 zarándokkal indult útnak Szombathelyről, illetve Budapestről – tájékoztatta a Kárpáteurópa Utazási Iroda, a zarándoklat egyik szervezője az MTI-t.
A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult, majd a budapesti Keleti pályaudvaron összekapcsolódott a Székely Gyorssal és egyetlen, csaknem fél kilométer hosszúságú vonatként haladt tovább.
A vonatot a MÁV külön erre az alkalomra Hunyadi Mátyás arcképével feldíszített, fekete-aranysárga mozdonya vontatja, tisztelegve 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt.
A vonat útközben rövid időre megállt Kolozsváron, ahol utasai a helyi magyarsággal közös ünnepség keretében a vasútállomáson emlékeztek meg a város szülöttéről, Hunyadi Mátyásról.
A zarándokút különlegessége, hogy a 2008 óta évente közlekedő vonatot először vontatta végig az úton MÁV-mozdony Magyarországról a Székelyföldig.
Csíksomlyón, az ősi Mária-kegyhelyen 1567 óta gyűlnek össze minden év pünkösd szombatján a székelyek és a csángók, hogy teljesítsék őseik fogadalmát: szentmisével köszönik meg Szűz Máriának, hogy hitük szerint megsegítette őket a protestáns János Zsigmond erdélyi fejedelem ellen vívott csatában, amelynek kimenetelétől függött, hogy megőrizhetik-e katolikus vallásukat.
MTI
Erdély.ma
2013. május 17.
67 éves intézményi múlt, félévszázados tanári pálya
Születésnapoztak a Köteles utcában csütörtökön, méghozzá az Egyetem Napja elnevezésű rendezvénysorozattal. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 67. évét ünnepelték, ugyanakkor kitüntették Kovács Levente rendezőt, aki az intézmény 67 évéből ötvenben tevékenyen vett részt.
Az intézmény minden év tavaszán megünnepli fennállásának évfordulóját az Egyetem Napja rendezvénysorozattal. Ilyenkor a Stúdió Színház szélesre tárja kapuit hűséges közönsége előtt, s velük együtt ünnepli, hogy 1954-ben központi utasításra, politikai okokból, de szerencsére a híres színházi triumvirátus – Szabó Lajos, Tompa Miklós, Kovács György – irányítása mellett a Kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyre költözött. A hatvanhetedik évfordulót muzsikaszóval, énekkel, vetítésekkel ünnepelték, valamint kitüntetésekkel.
A kortárs művészet kiválóságairól
Az intézmény rektora, Sorin Crişan elmondta, szokás az egyetem falai közt, hogy a születésnapot díszdoktori, valamint a Professor emeritus címek átadásával teszik ünnepélyesebbé. Az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet kap a nemzetközi rendezői művészet két kiemelkedő személyisége: Ascher Tamás, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, valamint Alexa Visarion, a Bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora.
„A kortárs művészet kiválóságainak adunk át díszdoktori címet, s az, hogy ők ezt elfogadták, azt jelenti, hogy értékelik azt a munkát, amely az egyetem falai közt zajlik” – hangoztatta az intézmény magyar karának dékánja, Koós Anna. A budapesti rendező, Ascher Tamás nem tudott most jelen lenni, ezért ő az őszi tanévnyitón veszi át kitüntetését. A nemzetközi hírnévnek örvendő Alexa Visarion rendező személyesen vette át a díszdoktori címét, valamint az egyetemi szenátus tagjainak járó tógát és kalapot.
Volt üldözött és hajcsár is
A díszdoktori címek mellett minden évben adományoznak Professor emeritus címet is, ez a legmagasabb kitüntetés, amelyet az egyetem saját tanárának adhat. Idén ezt az ötven éve a Kötelesen oktató Kovács Levente kapta.
A marosvásárhelyi professzor érdemeire Balási András, rektorhelyettes mutatott rá. Elmondta, Kovács Levente 44 előadást rendezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, 52-t a színiakadémián, de jutott 9 előadása Szatmárnémetibe, 8 Sepsiszentgyörgyre, 17 Nagyváradra is, hogy csak a legfontosabbak említsük. „Ötven év tanári pálya töretlen hittel és professzionalizmussal” – foglalta össze röviden Kovács Levente félszázados tevékenységét a rektorhelyettes. Hozzátette: a professzor nemcsak elméleti és gyakorlati tudást adott át több ezer tanítványának, hanem emberileg, lelkileg is támaszt nyújtott nekik.
Kovács Levente kitüntetésének átvétele után felemlegette, hogy volt ő minden ezen az egyetemen. „Gyakornokként kezdtem, tanítottam irodalmat, beszédtechnikát, magyar nyelvet, színészmesterséget, rendezést is. Mikor mit kellett, minden rést velem tömtek be. Voltam irányító és irányított, hajcsár és üldözött is” – fogalmazott a kitüntetett.
Szász Cs. Emese
szekelyhon.ro
Születésnapoztak a Köteles utcában csütörtökön, méghozzá az Egyetem Napja elnevezésű rendezvénysorozattal. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 67. évét ünnepelték, ugyanakkor kitüntették Kovács Levente rendezőt, aki az intézmény 67 évéből ötvenben tevékenyen vett részt.
Az intézmény minden év tavaszán megünnepli fennállásának évfordulóját az Egyetem Napja rendezvénysorozattal. Ilyenkor a Stúdió Színház szélesre tárja kapuit hűséges közönsége előtt, s velük együtt ünnepli, hogy 1954-ben központi utasításra, politikai okokból, de szerencsére a híres színházi triumvirátus – Szabó Lajos, Tompa Miklós, Kovács György – irányítása mellett a Kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyre költözött. A hatvanhetedik évfordulót muzsikaszóval, énekkel, vetítésekkel ünnepelték, valamint kitüntetésekkel.
A kortárs művészet kiválóságairól
Az intézmény rektora, Sorin Crişan elmondta, szokás az egyetem falai közt, hogy a születésnapot díszdoktori, valamint a Professor emeritus címek átadásával teszik ünnepélyesebbé. Az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet kap a nemzetközi rendezői művészet két kiemelkedő személyisége: Ascher Tamás, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, valamint Alexa Visarion, a Bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora.
„A kortárs művészet kiválóságainak adunk át díszdoktori címet, s az, hogy ők ezt elfogadták, azt jelenti, hogy értékelik azt a munkát, amely az egyetem falai közt zajlik” – hangoztatta az intézmény magyar karának dékánja, Koós Anna. A budapesti rendező, Ascher Tamás nem tudott most jelen lenni, ezért ő az őszi tanévnyitón veszi át kitüntetését. A nemzetközi hírnévnek örvendő Alexa Visarion rendező személyesen vette át a díszdoktori címét, valamint az egyetemi szenátus tagjainak járó tógát és kalapot.
Volt üldözött és hajcsár is
A díszdoktori címek mellett minden évben adományoznak Professor emeritus címet is, ez a legmagasabb kitüntetés, amelyet az egyetem saját tanárának adhat. Idén ezt az ötven éve a Kötelesen oktató Kovács Levente kapta.
A marosvásárhelyi professzor érdemeire Balási András, rektorhelyettes mutatott rá. Elmondta, Kovács Levente 44 előadást rendezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, 52-t a színiakadémián, de jutott 9 előadása Szatmárnémetibe, 8 Sepsiszentgyörgyre, 17 Nagyváradra is, hogy csak a legfontosabbak említsük. „Ötven év tanári pálya töretlen hittel és professzionalizmussal” – foglalta össze röviden Kovács Levente félszázados tevékenységét a rektorhelyettes. Hozzátette: a professzor nemcsak elméleti és gyakorlati tudást adott át több ezer tanítványának, hanem emberileg, lelkileg is támaszt nyújtott nekik.
Kovács Levente kitüntetésének átvétele után felemlegette, hogy volt ő minden ezen az egyetemen. „Gyakornokként kezdtem, tanítottam irodalmat, beszédtechnikát, magyar nyelvet, színészmesterséget, rendezést is. Mikor mit kellett, minden rést velem tömtek be. Voltam irányító és irányított, hajcsár és üldözött is” – fogalmazott a kitüntetett.
Szász Cs. Emese
szekelyhon.ro
2013. május 17.
A pénzügyi világ irányítja a gazdasági válságot
„Elég durva dolog azt mondani, hogy valaki irányítja a gazdasági válságot, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi."
Somai József
Kolozsvári közgazdász, szakíró, szerkesztő. 1931. augusztus 31-én született a Maros megyei Székelyszentistvánon. Marosvásárhelyen érettségizett, 1951 és 1955 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta tanulmányait. 1955–58 között a Kolozs Tartományi Pénzügyi Igazgatóság pénzügyi ellenőreként dolgozott, majd 1959 és 1989 között előbb a Bolyai, később az összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kari főtitkár, a Brassai Sámuel Gimnáziumban óraadó tanár. 1990-ben a Kolozs megyei polgármesteri hivatal főjegyzője, majd alpolgármestere, 1991 és 1995 között az RMDSZ szervezési titkára, majd országos szervezési alelnöke. 1995-től nyugalmazott közgazdász, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1996 és 2004 között a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület ügyvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, számos szakmai és közéleti elismerést kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Közgazdasági Társaság nagydíját, a tehetségek szolgálatáért Parnasszus-tagja, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemérmét. Április végén átvette a tavaly alapított Wekerle Sándor közgazdasági életműdíjat, amelyet a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályájával érdemelt ki.
– Miért épp a közgazdászpályát választotta?
– A választás nem volt hivatásszerű, építészmérnök szerettem volna lenni. De annak idején nem volt építészeti szak Kolozsváron, magyar nyelven meg egyáltalán nem... Színtiszta magyar faluból származom, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdtem az iskolát és az állami Bolyai-középiskolában végeztem. Sem ott, sem az egyetemen nem tanultunk meg jól románul, de a szakmát elsajátítottuk. Később rájöttem, szakmai képzettségünk annyira jó volt, hogy azokkal is felvettük a versenyt, akik románul tanultak az egyetemen. Friss végzősként kerültem a pénzügyhöz, ahol nem akadályozott a nyelvismeret a szakmában, viszont sok idő kellett, amíg tökéletesítettem a tudásomat, és már írtam is románul.
– Ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban még nem történtek meg a masszív többségi betelepítések?
– Amikor közgazdászhallgató voltam a Bolyai Egyetemen 1951 és 1955 között, Kolozsváron a magyarság aránya nagyobb volt, mint a többi nyelvet beszélőké összesen. Ez a hatvanas évek elején fordult meg, akkor még a lakosság fele magyar volt, aztán csökkenni kezdett a számarányuk főleg az építkezések miatt.
– Mit lehetett akkoriban kezdeni egy közgazdászoklevéllel? Hiszen ekkorra esik a kommunizmus legdurvább időszaka...
– Valóban kemény időszak volt, akkor tombolt a legerősebben a sztálinizmus Romániában. Szerencsére megvolt a szakma objektív háttere is, amire építeni lehetett. Az biztos, hogy a közgazdászok jobban ki kellett szolgálják a rezsimet, mint mások, például a természettudományban. Nekem azzal volt szerencsém, hogy a pénzügyben kaptam állást, így politikai tevékenységet nem kellett végeznem. Persze a dolog cirkusszal járt. Eredetileg az egyetemre kaptam kinevezést, így nyugodtan hazamentem a szülőfalumba, néhány hét elteltével viszont levelet kaptam, hogy a tartományi szövetkezeteknél fogok dolgozni. Nagyon rosszulesett, mert úgy volt, hogy a tanszéknek fogok dolgozni. Kiderült: abban az évben volt az első komolyabb karcsúsítás, megszorítás a Bolyai Egyetemen, közel negyven állást szüntettek meg, és persze elsősorban azokét, akiket még fel sem vettek. Új állás után kellett néznem, és Csendes Zoltán, a közgazdasági kar akkori dékánja – akivel véletlenül találkoztam a folyóson – megkérdezte, Marosvásárhely helyett nem akarok-e inkább Kolozsváron maradni. Mondtam, hogy szívesen, hiszen akkor már itt udvaroltam, mire ő beszélt a tartományi pénzügyi ellenőrök vezetőjével, és másnaptól alkalmaztak. Ilyen az élet: egy véletlen folyosói találkozás révén lettem kolozsvári.
– Gazdasági ismeretei lehetővé tették, hogy hosszú ideig sportvezetőként is dolgozzék. Ez a tevékenysége egyfajta kompenzáció volt azért, mert a kommunista rendszer nem engedte doktorálni?
– Számomra az volt, de nem kompenzációként kaptam ezt a feladatot. Tudniillik amikor az egyetemre kerültem, elég jó fogadtatásban volt részem az akkor már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tekintettel arra, hogy az Universitatea sportegyesületnek szüksége volt egy gazdasági szakemberre, felvettek a labdarúgó-szakosztályhoz. Ott ügyködtem négy évig, de nem szerettem, bár akkoriban elég jó volt a csapat, még az akkoriban Románia legjobb futballistájának tartott Viorel Mateianut is elhoztuk Bukarestből. Itt felvételizhetett a jogra, kapott egy szobát, és ezzel meg volt elégedve – ma egy ilyen labdarúgó milliókat kér dollárban. Nehéz volt leigazolni a tehetségesebb játékosokat, mert mindenki ragaszkodott hozzájuk, a szakosztály pedig mindenképp meg akarta szerezni őket. Nem szerettem azt a munkát, beleértve a pénzügyi stílust, de hogy mégis maradhassak az U-nál, szakosztályt kellett választanom. A röplabdát választottam, s maradtam közel 25 évig ennél a szakosztálynál, tíz évig alelnöke, majd 15 évig, 1990-ig az elnöke voltam. Ezt már szerettem, ugyanis a röplabda teljesen más, mint a foci, ezt inkább élvezetből űzték a diáklányok és fiúk. Persze szerettem futballozni is, 64 éves koromig játszottam hetente három órát nagypályán. Akkor hagytam abba, amikor az RMDSZ a rendszerváltás után elvitt Kolozs megyei alpolgármesternek; akkoriban a megyék vezetőit is polgármestereknek hívták.
– Milyen emlékei vannak arról az időszakról, amikor néhány hónapig a közigazgatásban is kipróbálhatta magát?
– Érdekes volt. Rögtön 1990 januárja első napjaiban fordultak hozzám, elvállalnám-e az alpolgármesteri tisztséget. A megye akkori vezetőségének magyar tagjai, Cs. Gyimesi Éva, Kónya Hamar Sándor javasolt. Nagyszerű élmény volt, hogy én kaptam meg a kulcsokat, hogy megnyissam az új megyei tanácsot, ugyanis a régi néptanács valamennyi vezetője megszökött. Akkor még csak megyei főjegyző voltam, majd a polgármester három hónapos együttműködés után kijelentette: „Jóska, te vagy az alpolgármester!" Tetszett a munkakör, éppen abban az időszakban kellett rendezni Kolozs megye ügyeit, elsősorban az intézmények élére kellett új vezetőket választani. Végül csak augusztusig maradtam, mert az RMDSZ-t mindenütt kidobták az önkormányzatok vezetőségéből, mert jött a Petre Roman-féle kormányzás, amikor a régi rendszer hívei új köntöst öltöttek.
– Ugyancsak 1990-ben megalakult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek alapító tagja volt.
– Roppant örültem, amikor azon a nyáron bejegyezték, a mai napig szeretem, ahogyan működik ez a szervezet. Megalakulásakor épp alpolgármester voltam, így különösebb szerepet nem tudtam vállalni az RMKT-ban, leszámítva a szervezet bejegyzését. Akkoriban a törvény előírta, hogy az újonnan alakult civil szervezeteket bíróságon kell megvédeni az ügyészek előtt, bizonyítva, hogy a társadalom számára is hasznos munkát végeznek. Nagy szükség volt a szakmai szervezet megalakítására, mert a közgazdászok a régi rezsimben inkább katonák, kiszolgálók voltak, ami a képzésre is kihatott. Miközben a kapitalista társadalmi rendnek teljesen más a gazdasági szabályrendszere, amelyet akkoriban nem ismertek a hazai közgazdászok. Magyar nyelvű közgazdászképzés nem volt, az ötvenes években a Bolyai Egyetemmel együtt megszűnt. Ráadásul a közgazdasági kart azzal az indokkal zárták be, hogy a Babeş Egyetemen sincs ilyen szak.
– Civil tevékenységének jelentős része az RMKT-hoz kapcsolódik, de sok minden mással is foglalkozott. Miért látta szükségesnek a civil szerepvállalást?
– 1990 után beleástam magam a civil társadalom kérdéseibe, kedvenc területem volt. Persze igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai munkámat, viszont fontosnak tartottam a civil társadalmi építkezést. Egyik legszebb társadalmi emlékem az RMKT működtetése, amelynek voltam alelnöke, elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke; a társaságnak ma székháza, két folyóirata és nagyon jó programja van. A közéleti tevékenységek közül jelenleg az épp idén tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület működtetése a kedvencem, amit nem is adok fel, amíg dolgozni tudok. Több mint ezer, szociálisan kilátástalan helyzetben élő, tehetséges erdélyi magyar diák kapott tőlünk ösztöndíjat. Nem is akármilyent, hanem százhúszezer forintnak megfelelő lejt egy iskolai évben. Jelenleg közel négyszáz középiskolás tanulót támogatunk.
– Számos díjat, elismerést kapott pályafutása során, legutóbb a Wekerle-életműdíjjal tüntették ki. Melyik elismerést tartja a legkedvesebbnek?
– A legfrissebbet, főként azért, mert tisztán szakmai elismerés. Utólag tudtam meg, hogy tizenkét személy közül választottak ki, ráadásul külhoni magyarként. Elégtételt jelent, hogy egy teljesen ismeretlen környezetben kiválasztanak egy kolozsvári közgazdászt. Szép ünnepségen vehettem át, amelyen jelen volt családom valamenynyi tagja, a feleségem és gyerekeim is.
– Közgazdászként elsősorban a szövetkezetek kérdése foglalkoztatja. Miért?
– Az RMKT-nál tíz évvel ezelőtt létrehoztunk egy kutatócsoportot, és azzal foglalkoztunk, hogy ismertessük az erdélyi magyar társadalommal milyen jelentőséggel bírtak kezdetben a szövetkezetek, egészen a szocialista állami szövetkezetek létrehozásáig. Négy-öt év munka után sikerült kiadnunk egy 450 oldalas kötetet, viszont szomorú vagyok, mert nem mondhatjuk ma sem, hogy a kiadvány nagy hatást gyakorolt volna a társadalomra. Holott azért csináltuk, hogy végre ébredjen fel a nép: ha a világnak jó a szövetkezet, akkor legyen nekünk is jó! Még akkor is, ha roszszak az emlékeink. Ha a japán vidék 80 százaléka szövetkezesített, akkor az nekünk nem lehet jó? Ide kapcsolódik a szociális szövetkezetek kérdése is, amelyekről nem is tudjuk, mi az. Pedig ezeknek Európában nagy múltja van, Olaszországban például mintegy harmincezret tartanak számon. Ezek lényege, hogy szövetkezetbe tömöríti a rászoruló társadalmi csoportokat. Ilyenek a munkanélküliek, a fogyatékkal élők vagy a visszailleszkedéssel küzdő, börtönviselt emberek.
– Jelentős szerepe volt a magyar–román közgazdasági szótár elkészítésében is. Miben látja a szakszótár legnagyobb hasznát?
– Azt tapasztaltuk, hogy középkorú közgazdászaink, akiket felkértünk, írjanak szakfolyóiratainkba, nem vállalják, mert román egyetemen tanultak, és nem ismerik a magyar terminológiát. Ennek az az oka, hogy 1960-tól 2000-ig nem volt magyar nyelvű közgazdaság-oktatás Romániában. Ez adta az ötletet, hogy készítsünk el egy szakszótárt. A román–magyart négyen, a magyar–románt pedig ketten állítottuk össze Fazekas Emesével. Négyezer példányt nyomtattunk, és nagyjából el is fogyott.
– Az évek óta tartó gazdasági válság közepette egy közgazdásznak fel kell tennünk a kérdést: Ön szerint mennyire kilátástalan a helyzet, mire számíthatunk?
– A gazdasági válságok időszakonként végigkísérték a kapitalista rendszert, az idők folyamán pedig típusuk szerint változtak. A jelenlegi abban különbözik a többitől, hogy van benne egyfajta irányítottság is. Elég durva dolog azt mondani, hogy ezt valaki irányítja, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi. Ez az önépítkezés tulajdonképpen oda vezet, hogy fiktív pénzügyi műveletek folynak a világban, és nincs kapcsolatuk a valódi termelői és fogyasztói világgal. És ebben benne van bizonyos szereplőknek az akarata is. Olyan érdekérvényesítésről van szó, amelyet nem zavar ennek az emberi háttere. Nem számít a humánum, az emberség, csak az, hogy egyesek kezében összpontosuljon a gazdasági világuralom. Maga a válság spontán jelenség ugyan, de emberi cselekvések bizonyos rendszere nyomán robbant ki. Ugyanakkor a pénzügyi világ legmagasabb szintű hatalma nem kiadó, egyesek kezében van, és ez az uralkodás sajnos egyelőre hosszan tartónak tűnik. Ezeket az üzleti érdekcsoportokat nem érdekli a válság, hiszen abból is hasznot lehet húzni. Nehéz évek előtt állunk. Azért is nehéz kiutat keresni, mert a fontos döntéseket nem az egyes államok hozzák meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
„Elég durva dolog azt mondani, hogy valaki irányítja a gazdasági válságot, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi."
Somai József
Kolozsvári közgazdász, szakíró, szerkesztő. 1931. augusztus 31-én született a Maros megyei Székelyszentistvánon. Marosvásárhelyen érettségizett, 1951 és 1955 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta tanulmányait. 1955–58 között a Kolozs Tartományi Pénzügyi Igazgatóság pénzügyi ellenőreként dolgozott, majd 1959 és 1989 között előbb a Bolyai, később az összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kari főtitkár, a Brassai Sámuel Gimnáziumban óraadó tanár. 1990-ben a Kolozs megyei polgármesteri hivatal főjegyzője, majd alpolgármestere, 1991 és 1995 között az RMDSZ szervezési titkára, majd országos szervezési alelnöke. 1995-től nyugalmazott közgazdász, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1996 és 2004 között a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület ügyvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, számos szakmai és közéleti elismerést kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Közgazdasági Társaság nagydíját, a tehetségek szolgálatáért Parnasszus-tagja, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemérmét. Április végén átvette a tavaly alapított Wekerle Sándor közgazdasági életműdíjat, amelyet a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályájával érdemelt ki.
– Miért épp a közgazdászpályát választotta?
– A választás nem volt hivatásszerű, építészmérnök szerettem volna lenni. De annak idején nem volt építészeti szak Kolozsváron, magyar nyelven meg egyáltalán nem... Színtiszta magyar faluból származom, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdtem az iskolát és az állami Bolyai-középiskolában végeztem. Sem ott, sem az egyetemen nem tanultunk meg jól románul, de a szakmát elsajátítottuk. Később rájöttem, szakmai képzettségünk annyira jó volt, hogy azokkal is felvettük a versenyt, akik románul tanultak az egyetemen. Friss végzősként kerültem a pénzügyhöz, ahol nem akadályozott a nyelvismeret a szakmában, viszont sok idő kellett, amíg tökéletesítettem a tudásomat, és már írtam is románul.
– Ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban még nem történtek meg a masszív többségi betelepítések?
– Amikor közgazdászhallgató voltam a Bolyai Egyetemen 1951 és 1955 között, Kolozsváron a magyarság aránya nagyobb volt, mint a többi nyelvet beszélőké összesen. Ez a hatvanas évek elején fordult meg, akkor még a lakosság fele magyar volt, aztán csökkenni kezdett a számarányuk főleg az építkezések miatt.
– Mit lehetett akkoriban kezdeni egy közgazdászoklevéllel? Hiszen ekkorra esik a kommunizmus legdurvább időszaka...
– Valóban kemény időszak volt, akkor tombolt a legerősebben a sztálinizmus Romániában. Szerencsére megvolt a szakma objektív háttere is, amire építeni lehetett. Az biztos, hogy a közgazdászok jobban ki kellett szolgálják a rezsimet, mint mások, például a természettudományban. Nekem azzal volt szerencsém, hogy a pénzügyben kaptam állást, így politikai tevékenységet nem kellett végeznem. Persze a dolog cirkusszal járt. Eredetileg az egyetemre kaptam kinevezést, így nyugodtan hazamentem a szülőfalumba, néhány hét elteltével viszont levelet kaptam, hogy a tartományi szövetkezeteknél fogok dolgozni. Nagyon rosszulesett, mert úgy volt, hogy a tanszéknek fogok dolgozni. Kiderült: abban az évben volt az első komolyabb karcsúsítás, megszorítás a Bolyai Egyetemen, közel negyven állást szüntettek meg, és persze elsősorban azokét, akiket még fel sem vettek. Új állás után kellett néznem, és Csendes Zoltán, a közgazdasági kar akkori dékánja – akivel véletlenül találkoztam a folyóson – megkérdezte, Marosvásárhely helyett nem akarok-e inkább Kolozsváron maradni. Mondtam, hogy szívesen, hiszen akkor már itt udvaroltam, mire ő beszélt a tartományi pénzügyi ellenőrök vezetőjével, és másnaptól alkalmaztak. Ilyen az élet: egy véletlen folyosói találkozás révén lettem kolozsvári.
– Gazdasági ismeretei lehetővé tették, hogy hosszú ideig sportvezetőként is dolgozzék. Ez a tevékenysége egyfajta kompenzáció volt azért, mert a kommunista rendszer nem engedte doktorálni?
– Számomra az volt, de nem kompenzációként kaptam ezt a feladatot. Tudniillik amikor az egyetemre kerültem, elég jó fogadtatásban volt részem az akkor már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tekintettel arra, hogy az Universitatea sportegyesületnek szüksége volt egy gazdasági szakemberre, felvettek a labdarúgó-szakosztályhoz. Ott ügyködtem négy évig, de nem szerettem, bár akkoriban elég jó volt a csapat, még az akkoriban Románia legjobb futballistájának tartott Viorel Mateianut is elhoztuk Bukarestből. Itt felvételizhetett a jogra, kapott egy szobát, és ezzel meg volt elégedve – ma egy ilyen labdarúgó milliókat kér dollárban. Nehéz volt leigazolni a tehetségesebb játékosokat, mert mindenki ragaszkodott hozzájuk, a szakosztály pedig mindenképp meg akarta szerezni őket. Nem szerettem azt a munkát, beleértve a pénzügyi stílust, de hogy mégis maradhassak az U-nál, szakosztályt kellett választanom. A röplabdát választottam, s maradtam közel 25 évig ennél a szakosztálynál, tíz évig alelnöke, majd 15 évig, 1990-ig az elnöke voltam. Ezt már szerettem, ugyanis a röplabda teljesen más, mint a foci, ezt inkább élvezetből űzték a diáklányok és fiúk. Persze szerettem futballozni is, 64 éves koromig játszottam hetente három órát nagypályán. Akkor hagytam abba, amikor az RMDSZ a rendszerváltás után elvitt Kolozs megyei alpolgármesternek; akkoriban a megyék vezetőit is polgármestereknek hívták.
– Milyen emlékei vannak arról az időszakról, amikor néhány hónapig a közigazgatásban is kipróbálhatta magát?
– Érdekes volt. Rögtön 1990 januárja első napjaiban fordultak hozzám, elvállalnám-e az alpolgármesteri tisztséget. A megye akkori vezetőségének magyar tagjai, Cs. Gyimesi Éva, Kónya Hamar Sándor javasolt. Nagyszerű élmény volt, hogy én kaptam meg a kulcsokat, hogy megnyissam az új megyei tanácsot, ugyanis a régi néptanács valamennyi vezetője megszökött. Akkor még csak megyei főjegyző voltam, majd a polgármester három hónapos együttműködés után kijelentette: „Jóska, te vagy az alpolgármester!" Tetszett a munkakör, éppen abban az időszakban kellett rendezni Kolozs megye ügyeit, elsősorban az intézmények élére kellett új vezetőket választani. Végül csak augusztusig maradtam, mert az RMDSZ-t mindenütt kidobták az önkormányzatok vezetőségéből, mert jött a Petre Roman-féle kormányzás, amikor a régi rendszer hívei új köntöst öltöttek.
– Ugyancsak 1990-ben megalakult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek alapító tagja volt.
– Roppant örültem, amikor azon a nyáron bejegyezték, a mai napig szeretem, ahogyan működik ez a szervezet. Megalakulásakor épp alpolgármester voltam, így különösebb szerepet nem tudtam vállalni az RMKT-ban, leszámítva a szervezet bejegyzését. Akkoriban a törvény előírta, hogy az újonnan alakult civil szervezeteket bíróságon kell megvédeni az ügyészek előtt, bizonyítva, hogy a társadalom számára is hasznos munkát végeznek. Nagy szükség volt a szakmai szervezet megalakítására, mert a közgazdászok a régi rezsimben inkább katonák, kiszolgálók voltak, ami a képzésre is kihatott. Miközben a kapitalista társadalmi rendnek teljesen más a gazdasági szabályrendszere, amelyet akkoriban nem ismertek a hazai közgazdászok. Magyar nyelvű közgazdászképzés nem volt, az ötvenes években a Bolyai Egyetemmel együtt megszűnt. Ráadásul a közgazdasági kart azzal az indokkal zárták be, hogy a Babeş Egyetemen sincs ilyen szak.
– Civil tevékenységének jelentős része az RMKT-hoz kapcsolódik, de sok minden mással is foglalkozott. Miért látta szükségesnek a civil szerepvállalást?
– 1990 után beleástam magam a civil társadalom kérdéseibe, kedvenc területem volt. Persze igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai munkámat, viszont fontosnak tartottam a civil társadalmi építkezést. Egyik legszebb társadalmi emlékem az RMKT működtetése, amelynek voltam alelnöke, elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke; a társaságnak ma székháza, két folyóirata és nagyon jó programja van. A közéleti tevékenységek közül jelenleg az épp idén tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület működtetése a kedvencem, amit nem is adok fel, amíg dolgozni tudok. Több mint ezer, szociálisan kilátástalan helyzetben élő, tehetséges erdélyi magyar diák kapott tőlünk ösztöndíjat. Nem is akármilyent, hanem százhúszezer forintnak megfelelő lejt egy iskolai évben. Jelenleg közel négyszáz középiskolás tanulót támogatunk.
– Számos díjat, elismerést kapott pályafutása során, legutóbb a Wekerle-életműdíjjal tüntették ki. Melyik elismerést tartja a legkedvesebbnek?
– A legfrissebbet, főként azért, mert tisztán szakmai elismerés. Utólag tudtam meg, hogy tizenkét személy közül választottak ki, ráadásul külhoni magyarként. Elégtételt jelent, hogy egy teljesen ismeretlen környezetben kiválasztanak egy kolozsvári közgazdászt. Szép ünnepségen vehettem át, amelyen jelen volt családom valamenynyi tagja, a feleségem és gyerekeim is.
– Közgazdászként elsősorban a szövetkezetek kérdése foglalkoztatja. Miért?
– Az RMKT-nál tíz évvel ezelőtt létrehoztunk egy kutatócsoportot, és azzal foglalkoztunk, hogy ismertessük az erdélyi magyar társadalommal milyen jelentőséggel bírtak kezdetben a szövetkezetek, egészen a szocialista állami szövetkezetek létrehozásáig. Négy-öt év munka után sikerült kiadnunk egy 450 oldalas kötetet, viszont szomorú vagyok, mert nem mondhatjuk ma sem, hogy a kiadvány nagy hatást gyakorolt volna a társadalomra. Holott azért csináltuk, hogy végre ébredjen fel a nép: ha a világnak jó a szövetkezet, akkor legyen nekünk is jó! Még akkor is, ha roszszak az emlékeink. Ha a japán vidék 80 százaléka szövetkezesített, akkor az nekünk nem lehet jó? Ide kapcsolódik a szociális szövetkezetek kérdése is, amelyekről nem is tudjuk, mi az. Pedig ezeknek Európában nagy múltja van, Olaszországban például mintegy harmincezret tartanak számon. Ezek lényege, hogy szövetkezetbe tömöríti a rászoruló társadalmi csoportokat. Ilyenek a munkanélküliek, a fogyatékkal élők vagy a visszailleszkedéssel küzdő, börtönviselt emberek.
– Jelentős szerepe volt a magyar–román közgazdasági szótár elkészítésében is. Miben látja a szakszótár legnagyobb hasznát?
– Azt tapasztaltuk, hogy középkorú közgazdászaink, akiket felkértünk, írjanak szakfolyóiratainkba, nem vállalják, mert román egyetemen tanultak, és nem ismerik a magyar terminológiát. Ennek az az oka, hogy 1960-tól 2000-ig nem volt magyar nyelvű közgazdaság-oktatás Romániában. Ez adta az ötletet, hogy készítsünk el egy szakszótárt. A román–magyart négyen, a magyar–románt pedig ketten állítottuk össze Fazekas Emesével. Négyezer példányt nyomtattunk, és nagyjából el is fogyott.
– Az évek óta tartó gazdasági válság közepette egy közgazdásznak fel kell tennünk a kérdést: Ön szerint mennyire kilátástalan a helyzet, mire számíthatunk?
– A gazdasági válságok időszakonként végigkísérték a kapitalista rendszert, az idők folyamán pedig típusuk szerint változtak. A jelenlegi abban különbözik a többitől, hogy van benne egyfajta irányítottság is. Elég durva dolog azt mondani, hogy ezt valaki irányítja, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi. Ez az önépítkezés tulajdonképpen oda vezet, hogy fiktív pénzügyi műveletek folynak a világban, és nincs kapcsolatuk a valódi termelői és fogyasztói világgal. És ebben benne van bizonyos szereplőknek az akarata is. Olyan érdekérvényesítésről van szó, amelyet nem zavar ennek az emberi háttere. Nem számít a humánum, az emberség, csak az, hogy egyesek kezében összpontosuljon a gazdasági világuralom. Maga a válság spontán jelenség ugyan, de emberi cselekvések bizonyos rendszere nyomán robbant ki. Ugyanakkor a pénzügyi világ legmagasabb szintű hatalma nem kiadó, egyesek kezében van, és ez az uralkodás sajnos egyelőre hosszan tartónak tűnik. Ezeket az üzleti érdekcsoportokat nem érdekli a válság, hiszen abból is hasznot lehet húzni. Nehéz évek előtt állunk. Azért is nehéz kiutat keresni, mert a fontos döntéseket nem az egyes államok hozzák meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 18.
Kolozsváron mutatkozik be a Szolnoki Művésztelep
Kiállításmegnyitó a Minerva-házban
A 111 éves múltra visszatekintő Szolnoki Művésztelep első alkalommal mutatkozik be Erdélyben, történelmi és kortárs anyagából összeállított kiállításon, amelynek megnyitójára május 23-án, csütörtökön délután 5 órakor a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület székházában (Jókai/Napoca utca 16. szám) kerül sor. Köszöntőbeszédet mondanak: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke; Dr. Kállai Mária Jász–Nagykun–Szolnok megyei kormánymegbízott. A kiállítást megnyitja: Murádin Jenő művészettörténész. A megnyitón elhangzik Beethoven G-dúr vonóstriójának 1. tétele Dénes Anna (hegedű), Király Erzsébet (brácsa) és Ortenszky Gyula (cselló) előadásában.
Verebes György művészeti vezető így fogalmaz a Szolnoki Művésztelepről: „Jelenlegi működését a folyamatos megújulás jellemzi, a múlt és a hagyomány iránti elkötelezettség és tisztelet jegyében. A 2002. évi újraalakulás óta eltelt időszakban számos neves képzőművész élt a lehetőséggel, hogy a rendelkezésre álló műteremlakásokban hosszabb–rövidebb ideig dolgozhasson. A művésztelep Kert Galériája időszakos tárlatok keretében mutatja be az itt folyó alkotómunka eredményeit, valamint a mai magyar és külföldi képzőművészet jeles alkotóinak munkáit, elhozva ezzel Szolnokra a jelen művészetének keresztmetszetét. A képzőművészeti események mellett zenei és irodalmi előadóestek, tánc- és mozgásszínház, filmvetítések, művészeti és egyéb kulturális témájú előadások, nemzetközi alkotótáborok, szakkörök és fiatal, pályakezdő képzőművészek felkarolása teszik teljessé a szellemi légkört. A Szolnoki Művésztelep történeti és kortárs képzőművészeti anyaga számos alkalommal kerül bemutatásra magyarországi és külföldi tárlatokon, öregbítve a város hírnevét és lehetőséget teremtve aktív kulturális kapcsolatok megteremtésére és fenntartására. Az elmúlt tizenegy esztendő időszakát az azóta sajnos elhunyt Meggyes László és Berényi Ferenc, továbbá Fazekas Magdolna, Hangay Szabó Lászó, Simon Ferenc mint állandó lakók, valamint Kiss Zoltán László, Dömény Boriska, Palkó Tibor, Katona Zoltán, Szalai Kata, Nagy Kriszta, Soós György Georgius, Varga Patrícia Minerva, Zsemlye Ildikó, Szabó György, Király György, Ágotha Margit, Rékassy Eszter, Heinrich Schorno, Meggyes László Vendel, Verebes György, Gránicz Tamás, Pogány Gábor Benő, Révi Norbert, László Dániel, Balogh Zsófia, Ulrike Franz, Benjamin Thaler, Uta Krauss, Anahita Razmi, Dóka Zoltán, Dóró Sándor, Barát Fábián, Szente-Szabó Ákos, Bullás József, Kerekes Elek, Kovács Jenő neve fémjelzi. A folyamatos alkotómunka mellett az egyre szélesebb körű kapcsolatok is biztosítékai a telep változatos, gazdag kulturális életének, amely méltó módon kötődik a nagy elődök által képviselt értékekhez, egyúttal korszerű arculattal jelenik meg a mai magyar és nemzetközi művészeti színtéren. Mindezek eredményeként két éve megalakult a Szolnoki Képzőművészeti Társaság, amelynek közel száz főt számláló tagsága tömöríti mindazon művészeket, akik szakmai, szellemi kapcsolatot ápolnak a teleppel, Szolnok várossal és térségével. A Kert Galéria igényes kiállítási programjával méltán tett szert országos hírnévre, az eseménydús, inspiratív, baráti légkör, a nyugalmat biztosító közeg pedig vonzóvá teszi a Szolnoki Művésztelepet az alkotók és művészet iránt érdeklődők számára egyaránt”.
Szabadság (Kolozsvár)
Kiállításmegnyitó a Minerva-házban
A 111 éves múltra visszatekintő Szolnoki Művésztelep első alkalommal mutatkozik be Erdélyben, történelmi és kortárs anyagából összeállított kiállításon, amelynek megnyitójára május 23-án, csütörtökön délután 5 órakor a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület székházában (Jókai/Napoca utca 16. szám) kerül sor. Köszöntőbeszédet mondanak: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke; Dr. Kállai Mária Jász–Nagykun–Szolnok megyei kormánymegbízott. A kiállítást megnyitja: Murádin Jenő művészettörténész. A megnyitón elhangzik Beethoven G-dúr vonóstriójának 1. tétele Dénes Anna (hegedű), Király Erzsébet (brácsa) és Ortenszky Gyula (cselló) előadásában.
Verebes György művészeti vezető így fogalmaz a Szolnoki Művésztelepről: „Jelenlegi működését a folyamatos megújulás jellemzi, a múlt és a hagyomány iránti elkötelezettség és tisztelet jegyében. A 2002. évi újraalakulás óta eltelt időszakban számos neves képzőművész élt a lehetőséggel, hogy a rendelkezésre álló műteremlakásokban hosszabb–rövidebb ideig dolgozhasson. A művésztelep Kert Galériája időszakos tárlatok keretében mutatja be az itt folyó alkotómunka eredményeit, valamint a mai magyar és külföldi képzőművészet jeles alkotóinak munkáit, elhozva ezzel Szolnokra a jelen művészetének keresztmetszetét. A képzőművészeti események mellett zenei és irodalmi előadóestek, tánc- és mozgásszínház, filmvetítések, művészeti és egyéb kulturális témájú előadások, nemzetközi alkotótáborok, szakkörök és fiatal, pályakezdő képzőművészek felkarolása teszik teljessé a szellemi légkört. A Szolnoki Művésztelep történeti és kortárs képzőművészeti anyaga számos alkalommal kerül bemutatásra magyarországi és külföldi tárlatokon, öregbítve a város hírnevét és lehetőséget teremtve aktív kulturális kapcsolatok megteremtésére és fenntartására. Az elmúlt tizenegy esztendő időszakát az azóta sajnos elhunyt Meggyes László és Berényi Ferenc, továbbá Fazekas Magdolna, Hangay Szabó Lászó, Simon Ferenc mint állandó lakók, valamint Kiss Zoltán László, Dömény Boriska, Palkó Tibor, Katona Zoltán, Szalai Kata, Nagy Kriszta, Soós György Georgius, Varga Patrícia Minerva, Zsemlye Ildikó, Szabó György, Király György, Ágotha Margit, Rékassy Eszter, Heinrich Schorno, Meggyes László Vendel, Verebes György, Gránicz Tamás, Pogány Gábor Benő, Révi Norbert, László Dániel, Balogh Zsófia, Ulrike Franz, Benjamin Thaler, Uta Krauss, Anahita Razmi, Dóka Zoltán, Dóró Sándor, Barát Fábián, Szente-Szabó Ákos, Bullás József, Kerekes Elek, Kovács Jenő neve fémjelzi. A folyamatos alkotómunka mellett az egyre szélesebb körű kapcsolatok is biztosítékai a telep változatos, gazdag kulturális életének, amely méltó módon kötődik a nagy elődök által képviselt értékekhez, egyúttal korszerű arculattal jelenik meg a mai magyar és nemzetközi művészeti színtéren. Mindezek eredményeként két éve megalakult a Szolnoki Képzőművészeti Társaság, amelynek közel száz főt számláló tagsága tömöríti mindazon művészeket, akik szakmai, szellemi kapcsolatot ápolnak a teleppel, Szolnok várossal és térségével. A Kert Galéria igényes kiállítási programjával méltán tett szert országos hírnévre, az eseménydús, inspiratív, baráti légkör, a nyugalmat biztosító közeg pedig vonzóvá teszi a Szolnoki Művésztelepet az alkotók és művészet iránt érdeklődők számára egyaránt”.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 18.
Gyászhír
A gyászoló család és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetősége a Krisztusra alapozott feltámadás reményében tudatja, hogy egyházunk egykori főpásztora,
főtisztelendő Mózes Árpád nyugalmazott püspök
2013. május 1-jén, életének 82. évében hazatért teremtő Istenéhez. Lelkipásztori pályáját Kolozsváron kezdte, majd Székelyzsomboron szolgált. 1956-os kiállásáért hat év politikai börtönt viselt. Szabadulása után nagykárolyi lelkészként a Temesvári Egyházmegye esperesévé választották, majd 1983-tól Aradon folytatta lelkipásztori és esperesi szolgálatát. 1992. július 24-től, 12 éven keresztül a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház főpásztora volt. Hitét, Istenbe vetett bizalmát mindvégig megtartotta, és féltő szeretettel pásztorolta a rábízottakat. Ravatalozására és az elbocsátó istentiszteletre a nagykárolyi evangélikus templomban, 2013. május 22-én, szerdán 11 órakor kerül sor, a temetési szertartás pedig ugyanezen a napon, 17 órától a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájában lesz megtartva. A viszontlátás reményében búcsúzunk az elhunyttól! Emléke legyen áldott!
A család kérése az, hogy egy szál virággal vegyünk búcsút elhunyt testvérünktől, a végtisztességtevéskor koszorúmegváltás címen a kihelyezett perselybe elhelyezett adományokat a kolozsvári evangélikus templom felújítási munkálataira ajánljuk fel.
Szabadság (Kolozsvár)
A gyászoló család és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetősége a Krisztusra alapozott feltámadás reményében tudatja, hogy egyházunk egykori főpásztora,
főtisztelendő Mózes Árpád nyugalmazott püspök
2013. május 1-jén, életének 82. évében hazatért teremtő Istenéhez. Lelkipásztori pályáját Kolozsváron kezdte, majd Székelyzsomboron szolgált. 1956-os kiállásáért hat év politikai börtönt viselt. Szabadulása után nagykárolyi lelkészként a Temesvári Egyházmegye esperesévé választották, majd 1983-tól Aradon folytatta lelkipásztori és esperesi szolgálatát. 1992. július 24-től, 12 éven keresztül a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház főpásztora volt. Hitét, Istenbe vetett bizalmát mindvégig megtartotta, és féltő szeretettel pásztorolta a rábízottakat. Ravatalozására és az elbocsátó istentiszteletre a nagykárolyi evangélikus templomban, 2013. május 22-én, szerdán 11 órakor kerül sor, a temetési szertartás pedig ugyanezen a napon, 17 órától a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájában lesz megtartva. A viszontlátás reményében búcsúzunk az elhunyttól! Emléke legyen áldott!
A család kérése az, hogy egy szál virággal vegyünk búcsút elhunyt testvérünktől, a végtisztességtevéskor koszorúmegváltás címen a kihelyezett perselybe elhelyezett adományokat a kolozsvári evangélikus templom felújítási munkálataira ajánljuk fel.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 18.
Pillanatok egy kolozsvári filmzeneszerző életéből
Ha a kolozsváriakat megkérdeznénk, hány kortárs filmzeneszerzőt ismernek, valószínűleg kevesen tudnának válaszolni. Pedig Fazakas Áron – a Györkös Mányi Albert Emlékházban megszervezett Zeneszó című rendezvénysorozat májusi vendége – Kolozsváron él és alkot. A Horváth Zoltán által moderált beszélgetésből megtudhattuk: hogyan lesz a Báthory-líceum volt tanulójából, aki gyerekként agysebésznek készült, sikeres filmzeneszerző és egyetemi oktató, Fazakas ugyanis a Sapientia EMTE kolozsvári karán oktat főállásban.
Horváth Zoltán először arról kérdezte interjúalanyát: a Báthory-líceum padjaiból hogyan került a kolozsvári zeneakadémiára? Fazakas elmondta: eredetileg agysebésznek készült, de az érettségi előtt pár hónappal felhagyott ezzel az elképzelésével, mivel látta, milyen a romániai kórházi világ… és a zeneakadémiát választotta. Számára nem volt teljesen idegen ez az irány, hiszen középiskolásként a Horea úti zeneiskolában tanult zongorázni. – A zenepedagógia szakon az első két évben arra összpontosítottam, hogy pótoljam be a hiányosságokat. Az akkor még ötéves alapképzés után a zeneszerzés szakon mesteriztem és zeneszerzésből doktoráltam Terényi Ede zeneakadémia professzor irányításával. Ede bácsi, akinek én voltam azt hiszem az utolsó doktorandusza, igazi klasszis: pontosan tudta, hogyan kell engem a jó irányba terelni. Remélem, hogy végül meg volt elégedve a munkámmal. A Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen 2012-ben fejeztem be zeneszerzés szakon posztdoktori tanulmányaimat – részletezte Fazakas.
Találóan jegyezte meg Horváth Zoltán, hogy Fazakas úttörő volt a romániai kortárs filmzene terén, aki „először bozótvágó késsel, majd szuperszonikus vágóeszközzel” haladt a zenészek által kevésbé ismert területen.
Első nemzetközi sikerét 2005-ben aratta, amikor egy dél-koreai négyperces reklámfilmhez kellett hat nap alatt zenét komponálnia. – Felhívott telefonon egy dél-koreai hölgy, aki azt mondta: az interneten meghallgatta korábbi, Sztalaktitek című művemet, és úgy gondolja: én vagyok a megfelelő ember. Azt sem hallgatta el, hogy a beküldési határidő hat nap múlva esedékes. Hat nap megfeszített munka után a hetedik nap elutaztam Kijevbe, ahol az ottani filharmonikusokkal és Cristian Sandu kolozsvári karmesterrel másfél óra alatt vettük fel a reklámfilm zenéjét. A komponálás során még arra is ügyelnem kellett, hogy amikor a filmben szereplő nagyzenekar lefele húzza a vonót, hosszabb hangot játszva, akkor a zenében is egy hosszabb hang következzen. A kijevi felvételkor nem várt akadállyal kellett szembenéznünk: az eredeti tempójelzést mutató digitális metronómhoz nem volt elem, ezért a zenekar egyik tagja végigutazta a várost, hogy szerezzen egy elemet, mivel ünnepnap volt, és az üzletek többsége be volt zárva – magyarázta.
Fazakas Áron elmondta: a kortárs filmművészetben megszűnik a zeneszerző autonóm művészi státusa; a nem folyamatosan hangzó zene pedig fontos dramaturgiai mondanivalóval rendelkezik. – A filmben nem csak a zene, hanem a csend is dramaturgiai eszköz. Ugyanakkor a film zeneszerzőjére, ahogy mondani szokás, „a kutya sem kíváncsi”, hiszen a zene csak egy kis fogaskerék a film gépezetében. A filmzene esetében nem beszélhetünk stiláris egységről, de nagyon fontos a pontosság, azaz a film és a zene közötti korrespondencia – hangsúlyozta Fazakas.
A beszélgetés során megtekinthettük az említett négyperces reklámfilmet, továbbá Horaţiu Damian kolozsvári román újságíró által 2010-ben készített A szerződés (Contractul) című rövidfilmet is, amelynek zenéjét szintén Fazakas Áron szerezte.
A hírnevet hozó Sztalaktitek című művet a Csíki Kamarazenekar tolmácsolásában és Ménesi Gergely budapesti karmester vezényletével hallgathattuk meg. Az alkotás a Duna televízióban is látható volt, a budapesti Bartók Rádió pedig élőben közvetítette.
Horváth Zoltán a Sapientiában folytatott oktatói tevékenységéről is kérdezte Fazakast, aki áldásos munkahelynek nevezte a fentebbi egyetemet, ahol filmzenét és filmhangot tanít. – Hallgatóimnak mindig azt mondom, hogy a legfontosabb az alkotói gondolat. Továbbá arra buzdítom őket, hogy tudjanak különbséget tenni értékes és értéktelen zene között, hiszen számomra csak ez a két kategória létezik. A jövő filmes szakembereinek tisztában kell lenniük a zenei fogalmakkal, hogy aztán filmjük zeneszerzőjének elmondhassák, hogy mit akarnak. Régi álmom az, hogy majd vénemberként ülök a karosszékben, és a tévében egy volt tanítványom filmjét mutatják. Erre én felkiáltok: az én tanítványom volt! – humorizált az előadó.
Fazakas kitért arra is, hogy most dolgozik egy hat kötetből álló szakkönyvsorozaton, amely nem csak a rendezőknek nyújt majd eligazítást, hanem a filmkedvelők számára is. E sorozat része egy háromnyelvű (román, magyar, angol) szakszótár is.
Felvételről meghallgattuk továbbá a Don’t catch the Mouse című fúvósötöst is, majd a hallgatók is feltehették kérdésüket a filmzeneszerzőnek.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Ha a kolozsváriakat megkérdeznénk, hány kortárs filmzeneszerzőt ismernek, valószínűleg kevesen tudnának válaszolni. Pedig Fazakas Áron – a Györkös Mányi Albert Emlékházban megszervezett Zeneszó című rendezvénysorozat májusi vendége – Kolozsváron él és alkot. A Horváth Zoltán által moderált beszélgetésből megtudhattuk: hogyan lesz a Báthory-líceum volt tanulójából, aki gyerekként agysebésznek készült, sikeres filmzeneszerző és egyetemi oktató, Fazakas ugyanis a Sapientia EMTE kolozsvári karán oktat főállásban.
Horváth Zoltán először arról kérdezte interjúalanyát: a Báthory-líceum padjaiból hogyan került a kolozsvári zeneakadémiára? Fazakas elmondta: eredetileg agysebésznek készült, de az érettségi előtt pár hónappal felhagyott ezzel az elképzelésével, mivel látta, milyen a romániai kórházi világ… és a zeneakadémiát választotta. Számára nem volt teljesen idegen ez az irány, hiszen középiskolásként a Horea úti zeneiskolában tanult zongorázni. – A zenepedagógia szakon az első két évben arra összpontosítottam, hogy pótoljam be a hiányosságokat. Az akkor még ötéves alapképzés után a zeneszerzés szakon mesteriztem és zeneszerzésből doktoráltam Terényi Ede zeneakadémia professzor irányításával. Ede bácsi, akinek én voltam azt hiszem az utolsó doktorandusza, igazi klasszis: pontosan tudta, hogyan kell engem a jó irányba terelni. Remélem, hogy végül meg volt elégedve a munkámmal. A Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen 2012-ben fejeztem be zeneszerzés szakon posztdoktori tanulmányaimat – részletezte Fazakas.
Találóan jegyezte meg Horváth Zoltán, hogy Fazakas úttörő volt a romániai kortárs filmzene terén, aki „először bozótvágó késsel, majd szuperszonikus vágóeszközzel” haladt a zenészek által kevésbé ismert területen.
Első nemzetközi sikerét 2005-ben aratta, amikor egy dél-koreai négyperces reklámfilmhez kellett hat nap alatt zenét komponálnia. – Felhívott telefonon egy dél-koreai hölgy, aki azt mondta: az interneten meghallgatta korábbi, Sztalaktitek című művemet, és úgy gondolja: én vagyok a megfelelő ember. Azt sem hallgatta el, hogy a beküldési határidő hat nap múlva esedékes. Hat nap megfeszített munka után a hetedik nap elutaztam Kijevbe, ahol az ottani filharmonikusokkal és Cristian Sandu kolozsvári karmesterrel másfél óra alatt vettük fel a reklámfilm zenéjét. A komponálás során még arra is ügyelnem kellett, hogy amikor a filmben szereplő nagyzenekar lefele húzza a vonót, hosszabb hangot játszva, akkor a zenében is egy hosszabb hang következzen. A kijevi felvételkor nem várt akadállyal kellett szembenéznünk: az eredeti tempójelzést mutató digitális metronómhoz nem volt elem, ezért a zenekar egyik tagja végigutazta a várost, hogy szerezzen egy elemet, mivel ünnepnap volt, és az üzletek többsége be volt zárva – magyarázta.
Fazakas Áron elmondta: a kortárs filmművészetben megszűnik a zeneszerző autonóm művészi státusa; a nem folyamatosan hangzó zene pedig fontos dramaturgiai mondanivalóval rendelkezik. – A filmben nem csak a zene, hanem a csend is dramaturgiai eszköz. Ugyanakkor a film zeneszerzőjére, ahogy mondani szokás, „a kutya sem kíváncsi”, hiszen a zene csak egy kis fogaskerék a film gépezetében. A filmzene esetében nem beszélhetünk stiláris egységről, de nagyon fontos a pontosság, azaz a film és a zene közötti korrespondencia – hangsúlyozta Fazakas.
A beszélgetés során megtekinthettük az említett négyperces reklámfilmet, továbbá Horaţiu Damian kolozsvári román újságíró által 2010-ben készített A szerződés (Contractul) című rövidfilmet is, amelynek zenéjét szintén Fazakas Áron szerezte.
A hírnevet hozó Sztalaktitek című művet a Csíki Kamarazenekar tolmácsolásában és Ménesi Gergely budapesti karmester vezényletével hallgathattuk meg. Az alkotás a Duna televízióban is látható volt, a budapesti Bartók Rádió pedig élőben közvetítette.
Horváth Zoltán a Sapientiában folytatott oktatói tevékenységéről is kérdezte Fazakast, aki áldásos munkahelynek nevezte a fentebbi egyetemet, ahol filmzenét és filmhangot tanít. – Hallgatóimnak mindig azt mondom, hogy a legfontosabb az alkotói gondolat. Továbbá arra buzdítom őket, hogy tudjanak különbséget tenni értékes és értéktelen zene között, hiszen számomra csak ez a két kategória létezik. A jövő filmes szakembereinek tisztában kell lenniük a zenei fogalmakkal, hogy aztán filmjük zeneszerzőjének elmondhassák, hogy mit akarnak. Régi álmom az, hogy majd vénemberként ülök a karosszékben, és a tévében egy volt tanítványom filmjét mutatják. Erre én felkiáltok: az én tanítványom volt! – humorizált az előadó.
Fazakas kitért arra is, hogy most dolgozik egy hat kötetből álló szakkönyvsorozaton, amely nem csak a rendezőknek nyújt majd eligazítást, hanem a filmkedvelők számára is. E sorozat része egy háromnyelvű (román, magyar, angol) szakszótár is.
Felvételről meghallgattuk továbbá a Don’t catch the Mouse című fúvósötöst is, majd a hallgatók is feltehették kérdésüket a filmzeneszerzőnek.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 19.
Románok tüntettek az autonómiáért Kolozsváron
Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül Szebenből, Medgyesről és Nagyváradról is érkeztek az előre bejelentett megmozdulásra.
„Autonómiát Erdélynek!”, „Kolozsvár, Erdély fővárosa”, „Föderális Romániát!” – hirdették a közel félórás tüntetésen felvonultatott transzparensek, ahol felolvastak egy, Románia régiósításával kapcsolatos nyilatkozatot is. A nemrégiben megfogalmazott kiáltvány Erdély önrendelkezése mellett foglal állást, valamint felhívja a figyelmet a tervezett régiósítás legfőbb veszélyére, vagyis a magyar közösség tudatos asszimilációjára a román többséggel szemben. A megjelentek – egyebek mellett – kifejezték határozott igényüket a regionális parlamenttel, az önálló, erdélyi költségvetéssel, a régió történelmi határainak tiszteletben tartásával és az elkobzott anyagi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatban is.
Az esemény szervezője Fancsali Ernő, székelyudvarhelyi születésű, de jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatokat tanuló egyetemista. Elmondása szerint, május 18-án volt két éve, hogy elkezdte szerkeszteni az Autonomy for Transylvania Facebook-oldalt, melynek mára már közel ötezer követője van. Az évforduló apropóján Fancsali úgy gondolta, ideje a virtuális térből kimozdulva, a mindennapi életben is hangot adni az erdélyiek autonómia-igényének. Ennek megfelelően egy Facebook-esemény mentén szerveződő tüntetők szombaton megjelentek a kolozsvári Széchenyi-téren (ma Mihai Viteazul-tér). A demonstráció főszervezője, a résztvevők alacsony létszáma ellenére is, sikeresnek ítélte a megmozdulást, melynek következő állomására június 15-én kerül sor Nagyszebenben.
A tüntetés rendőri biztosítás mellett, rendbontás nélkül ért véget.
vajma.info
Erdély.ma
Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül Szebenből, Medgyesről és Nagyváradról is érkeztek az előre bejelentett megmozdulásra.
„Autonómiát Erdélynek!”, „Kolozsvár, Erdély fővárosa”, „Föderális Romániát!” – hirdették a közel félórás tüntetésen felvonultatott transzparensek, ahol felolvastak egy, Románia régiósításával kapcsolatos nyilatkozatot is. A nemrégiben megfogalmazott kiáltvány Erdély önrendelkezése mellett foglal állást, valamint felhívja a figyelmet a tervezett régiósítás legfőbb veszélyére, vagyis a magyar közösség tudatos asszimilációjára a román többséggel szemben. A megjelentek – egyebek mellett – kifejezték határozott igényüket a regionális parlamenttel, az önálló, erdélyi költségvetéssel, a régió történelmi határainak tiszteletben tartásával és az elkobzott anyagi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatban is.
Az esemény szervezője Fancsali Ernő, székelyudvarhelyi születésű, de jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatokat tanuló egyetemista. Elmondása szerint, május 18-án volt két éve, hogy elkezdte szerkeszteni az Autonomy for Transylvania Facebook-oldalt, melynek mára már közel ötezer követője van. Az évforduló apropóján Fancsali úgy gondolta, ideje a virtuális térből kimozdulva, a mindennapi életben is hangot adni az erdélyiek autonómia-igényének. Ennek megfelelően egy Facebook-esemény mentén szerveződő tüntetők szombaton megjelentek a kolozsvári Széchenyi-téren (ma Mihai Viteazul-tér). A demonstráció főszervezője, a résztvevők alacsony létszáma ellenére is, sikeresnek ítélte a megmozdulást, melynek következő állomására június 15-én kerül sor Nagyszebenben.
A tüntetés rendőri biztosítás mellett, rendbontás nélkül ért véget.
vajma.info
Erdély.ma
2013. május 21.
Készüljünk közösen a Nemzeti Összetartozás Napjára!
Marosszék Székely Tanácsa 2013. május 27- én tartja soron következő ülését Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében 18 órai kezdettel. A Nemzeti Összetartozás Napjára készülve meg fogunk emlékezni a székelység történelmének közel egy évszázadáról, arról a korszakról, amely a kisebbségi sors terhével tette próbára népünket. A székelység, amelynek egész történelme szüntelen küzdelem volt a szabadságért, ez alatt a nehéz évszázad alatt is megőrizte többségét ősei szülőföldjén.
2010-ben a magyar Országgyűlés június 4-ét, a trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A gyász és emlékezés napja ezáltal a magyarok szolidaritásának, a jövőbe tekintő bizakodásnak a napjává is lett. A 2010. június 4- én hatályba lépő törvény kimondja: Az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.
A rendezvény díszvendége Egyed Ákos akadémikus, a Székely Nemzeti Tanács által Gábor Áron-díjjal kitüntetett kolozsvári történész, aki A székelyek helyzetének alakulása 1918 után címmel tart előadást.
Ezt követően a gyűlés napirendjén szerepel a felkészülés a Székely Nemzeti Tanács június 22-ére kitűzött gyűlésére, amely meg fogja választani a Székely Nemzeti Tanács elnökét.
A küldöttek meghallgatnak egy rövid beszámolót a széki tanács féléves tevékenységéről, majd elfogadják a következő időszak tevékenységi tervét.
Marosszék Székely Tanácsának minden ülése nyilvános és – mint eddig is – minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Csíki Sándor, Marosszék Székely Tanácsának elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
Marosszék Székely Tanácsa 2013. május 27- én tartja soron következő ülését Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében 18 órai kezdettel. A Nemzeti Összetartozás Napjára készülve meg fogunk emlékezni a székelység történelmének közel egy évszázadáról, arról a korszakról, amely a kisebbségi sors terhével tette próbára népünket. A székelység, amelynek egész történelme szüntelen küzdelem volt a szabadságért, ez alatt a nehéz évszázad alatt is megőrizte többségét ősei szülőföldjén.
2010-ben a magyar Országgyűlés június 4-ét, a trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A gyász és emlékezés napja ezáltal a magyarok szolidaritásának, a jövőbe tekintő bizakodásnak a napjává is lett. A 2010. június 4- én hatályba lépő törvény kimondja: Az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.
A rendezvény díszvendége Egyed Ákos akadémikus, a Székely Nemzeti Tanács által Gábor Áron-díjjal kitüntetett kolozsvári történész, aki A székelyek helyzetének alakulása 1918 után címmel tart előadást.
Ezt követően a gyűlés napirendjén szerepel a felkészülés a Székely Nemzeti Tanács június 22-ére kitűzött gyűlésére, amely meg fogja választani a Székely Nemzeti Tanács elnökét.
A küldöttek meghallgatnak egy rövid beszámolót a széki tanács féléves tevékenységéről, majd elfogadják a következő időszak tevékenységi tervét.
Marosszék Székely Tanácsának minden ülése nyilvános és – mint eddig is – minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Csíki Sándor, Marosszék Székely Tanácsának elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 21.
Elhunyt Guttman Mihály zenepedagógus
Hétfőre virradóra 87. életévében elhunyt Guttman Mihály zenetanár, karnagy, zenepedagógus, a kolozsvári állami filharmónia tagja.
Guttman Mihály, 1926. július 21-én született Petrozsényben. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Aradon érettségizett. 1945-ben érkezett Kolozsvárra, ahol a konzervatórium mellett a Bolyai-egyetem geológia-csillagászattan szakát is elvégezte szülei kérésére. Az akkor létesített Zeneművészeti Középiskola (a mai Sigismund Toduţă Zenei Gimnázium) igazgatója 1950 és 1958 között, emellett 1959 és 1975 között a kolozsvári filharmónia művészeti titkára volt. Többször vezényelte az Állami Magyar Opera (a mai Kolozsvári Magyar Opera), valamint a filharmónia (a mai Transilvania Filharmónia) zenekarát. 1994-ben ismételten megalakítja a Romániai Magyar Dalosszövetséget, amelynek tiszteletbeli elnöke. Néhai feleségével, a szintén zenetanár Takács Gabriellával négy gyerekük – Emese, Gabriella, Szabolcs és Zoltán – született.
„A népdaléneklés zenei anyanyelvünk, ha valaki nem érzi szükségét annak, hogy legalább egyszer életében egyetlen népdalt elénekeljen, a hiba mindazokra hárul, akik őt nevelték. Kodálynak tették fel azt a kérdést, hogy mikor ajánlott elkezdeni a gyermekek zenei nevelését, a válasza pedig egyszerű volt: kilenc hónappal a születés előtt, a fogamzás pillanatától” – vallotta egy 2011 végén lapunknak adott interjúban a zenével, zenei nevelés fontosságával kapcsolatban.
Krónika (Kolozsvár)
Hétfőre virradóra 87. életévében elhunyt Guttman Mihály zenetanár, karnagy, zenepedagógus, a kolozsvári állami filharmónia tagja.
Guttman Mihály, 1926. július 21-én született Petrozsényben. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Aradon érettségizett. 1945-ben érkezett Kolozsvárra, ahol a konzervatórium mellett a Bolyai-egyetem geológia-csillagászattan szakát is elvégezte szülei kérésére. Az akkor létesített Zeneművészeti Középiskola (a mai Sigismund Toduţă Zenei Gimnázium) igazgatója 1950 és 1958 között, emellett 1959 és 1975 között a kolozsvári filharmónia művészeti titkára volt. Többször vezényelte az Állami Magyar Opera (a mai Kolozsvári Magyar Opera), valamint a filharmónia (a mai Transilvania Filharmónia) zenekarát. 1994-ben ismételten megalakítja a Romániai Magyar Dalosszövetséget, amelynek tiszteletbeli elnöke. Néhai feleségével, a szintén zenetanár Takács Gabriellával négy gyerekük – Emese, Gabriella, Szabolcs és Zoltán – született.
„A népdaléneklés zenei anyanyelvünk, ha valaki nem érzi szükségét annak, hogy legalább egyszer életében egyetlen népdalt elénekeljen, a hiba mindazokra hárul, akik őt nevelték. Kodálynak tették fel azt a kérdést, hogy mikor ajánlott elkezdeni a gyermekek zenei nevelését, a válasza pedig egyszerű volt: kilenc hónappal a születés előtt, a fogamzás pillanatától” – vallotta egy 2011 végén lapunknak adott interjúban a zenével, zenei nevelés fontosságával kapcsolatban.
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 21.
In memoriam Guttman Mihály
(1926–2013)
Május 19-én lezárult egy sikerekben gazdag, tartalmas életút, amelynek központjában a komolyzene, és ezen belül a magyar kórusirodalom népszerűsítése, a közösség szolgálata és nem utolsósorban szeretett családja iránti gondoskodása állt. Guttman Mihály élete a kodályi eszme, azaz a zenei anyanyelvhez való ragaszkodás jegyében telt el.
Hatalmas szakmai tudása, kiváló memóriája, pontossága mellé rendkívüli emberség, szerénység és jóság társult. Misi bácsi mindent tudott, sőt, mindent jól tudott, és mindenkinek segített. Élete során oly sokrétű tevékenységet fejtett ki, amely más ember teljesítőképességét meghaladta volna, ám Misi bácsi mindent egymaga végzett el – tökéletesen.
Guttman Mihály 1926. július 21-én született Petrozsényben. Érettségi után került Kolozsvárra, ahol két egyetemet végzett el: a konzervatóriumot és az akkor még Bolyai Egyetem geológia–csillagászattan szakát. 1949-ben felkérték a kolozsvári Zeneművészeti Középiskola létrehozására, amelynek igazgatói tisztségét 1950–1958 között töltötte be. Az igazgatói teendők mellett azonban zenekart és kórust vezetett, kamarazenét tanított. 1959–1975 között a kolozsvári filharmónia művészeti titkára volt. Karmesterként többször vezényelte a magyar opera és a filharmónia zenekarát is. Az 1989-es rendszerváltozás után oroszlánrészt vállalt a Romániai Magyar Dalosszövetség újralétesítésében, amelynek tiszteletbeli elnöke volt. A tordaszentlászlói énekkart 1988–2009 között vezényelte.
Kiváló tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: Munka érdemrend (1954), Kulturális érdemrend (1969) és „Románia Csillaga” – lovagi rend (2000). Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Nagy István-díjjal jutalmazta (1998); a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Ezüst Gyopárral ismerte el több évtizedes munkásságát. Az anyaországban Kisebbségekért Díjat és Kóta Díjat kapott (2005). 1999. szeptember 29-én, Szent Mihály-napján Tordaszentlászló díszpolgárává avatták.
A komolyzene, és ezen belül a magyar kórusirodalom iránti elkötelezettségének tudható be a Romániai Magyar Dalosszövetség keretében kifejtett, szó szerint áldásos tevékenysége. Számtalan kórustalálkozón vett részt, és mindig örült, ha új, tehetséges énekkart és karnagyot dicsérhetett meg. Nekik is mindig lelkükre kötötte: ne hagyják veszni Kodály és Bartók örökségét!
Mi, hátramaradottak is megszívlelhetjük ezt az intelmét: még ha nem is tudjuk olyan fokon és intenzitással művelni, mint Ő…
Drága Misi bácsi, nyugodjék békében!
Nagy-Hintós Diana
Krónika (Kolozsvár)
(1926–2013)
Május 19-én lezárult egy sikerekben gazdag, tartalmas életút, amelynek központjában a komolyzene, és ezen belül a magyar kórusirodalom népszerűsítése, a közösség szolgálata és nem utolsósorban szeretett családja iránti gondoskodása állt. Guttman Mihály élete a kodályi eszme, azaz a zenei anyanyelvhez való ragaszkodás jegyében telt el.
Hatalmas szakmai tudása, kiváló memóriája, pontossága mellé rendkívüli emberség, szerénység és jóság társult. Misi bácsi mindent tudott, sőt, mindent jól tudott, és mindenkinek segített. Élete során oly sokrétű tevékenységet fejtett ki, amely más ember teljesítőképességét meghaladta volna, ám Misi bácsi mindent egymaga végzett el – tökéletesen.
Guttman Mihály 1926. július 21-én született Petrozsényben. Érettségi után került Kolozsvárra, ahol két egyetemet végzett el: a konzervatóriumot és az akkor még Bolyai Egyetem geológia–csillagászattan szakát. 1949-ben felkérték a kolozsvári Zeneművészeti Középiskola létrehozására, amelynek igazgatói tisztségét 1950–1958 között töltötte be. Az igazgatói teendők mellett azonban zenekart és kórust vezetett, kamarazenét tanított. 1959–1975 között a kolozsvári filharmónia művészeti titkára volt. Karmesterként többször vezényelte a magyar opera és a filharmónia zenekarát is. Az 1989-es rendszerváltozás után oroszlánrészt vállalt a Romániai Magyar Dalosszövetség újralétesítésében, amelynek tiszteletbeli elnöke volt. A tordaszentlászlói énekkart 1988–2009 között vezényelte.
Kiváló tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: Munka érdemrend (1954), Kulturális érdemrend (1969) és „Románia Csillaga” – lovagi rend (2000). Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Nagy István-díjjal jutalmazta (1998); a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Ezüst Gyopárral ismerte el több évtizedes munkásságát. Az anyaországban Kisebbségekért Díjat és Kóta Díjat kapott (2005). 1999. szeptember 29-én, Szent Mihály-napján Tordaszentlászló díszpolgárává avatták.
A komolyzene, és ezen belül a magyar kórusirodalom iránti elkötelezettségének tudható be a Romániai Magyar Dalosszövetség keretében kifejtett, szó szerint áldásos tevékenysége. Számtalan kórustalálkozón vett részt, és mindig örült, ha új, tehetséges énekkart és karnagyot dicsérhetett meg. Nekik is mindig lelkükre kötötte: ne hagyják veszni Kodály és Bartók örökségét!
Mi, hátramaradottak is megszívlelhetjük ezt az intelmét: még ha nem is tudjuk olyan fokon és intenzitással művelni, mint Ő…
Drága Misi bácsi, nyugodjék békében!
Nagy-Hintós Diana
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 21.
A művészi tökély jegyében
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 21.
Folytatódhat a román homogenizáció?
A kommunizmus idején elkezdett, a nemzetiségek beolvasztását célzó homogenizációs politika folytatásaként minősítik a Krónika által megkérdezett romániai magyar politikusok a kormány régiósítási terveit alátámasztó új szakértői tanulmányt.
Elfogadhatatlannak minősítik, és a kommunizmus idején elkezdett betelepítési politikának a folytatásaként jellemzik a romániai magyar politikusok azt a szakértői tanulmányt, amely a román kormány régiósítási terveit támasztja alá. Az akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló szakértői bizottság által jegyzett, a napokban nyilvánosságra hozott 56 oldalas tanulmány azt javasolja, hogy a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót alakítsák közigazgatási régióvá.
A javaslat szerint Erdély három régióra oszlik, és mind a Székelyföldet, mind a partiumi magyar tömböt román többségű régióban oldaná fel. A tanulmány szerzői úgy vélik, a jelenlegi gazdasági régiók hangsúlyosabb „működési potenciállal" rendelkeznek, mint a történelmi régiók vagy a 2-3 szomszédos megyét összefogó kisebb régiók. A szakértők többek között a megyék közötti elvándorlási irányokat és a vándorlások gyakoriságát figyelembe véve tekintették optimálisnak a jelenlegi régiófelosztást. Úgy vélik, Erdélyben Brassó, Kolozsvár és Temesvár képezhetné a központját a három jól körülhatárolható régiónak.
A tanulmány szerzői szerint a funkcionális szempontok azt kívánják meg, hogy a kisebb történelmi régiók (amilyen például a Székelyföld) nagyobb régiókba integrálódjanak. A kulturális különbözőségeket egyenesen a hatékony működést elősegítő tényezőként veszik számba. „A társadalmi-gazdasági működőképesség növelését a terület kulturális homogenitásának a csökkentése árán lehet elérni" – áll a tanulmányban. Az 56 oldalas tanulmány tulajdonképpen tudományos érveket sorakoztat fel azoknak a régióátalakítási elképzeléseknek az alátámasztására, amelyeket Liviu Dragnea, a közigazgatási régiók kialakításáért felelős miniszterelnök-helyettes már április elején megfogalmazott. Romániában jelenleg nyolc gazdasági fejlesztési régió működik.
A többségében magyarok lakta Hargita és Kovászna, valamint a mintegy felerészben magyarok által lakott Maros megye egy fejlesztési régióba tartozik, ugyanakkor ebben a régióban a magyar lakosság aránya csak körülbelül 30 százalék.
Kelemen: felháborító a tanulmány
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felháborítónak minősítette a csütörtökön közzétett szakértői tanulmányt. Rámutatott: a bizottság egy migrációs térkép alapján fogalmazta meg a következtetéseit, sok mindent figyelmen kívül hagyott, és sok mindent félreértelmezett. „A szöveg logikai buktatói nem magyarázhatók másképpen, mint hogy valakinek a politikai szándékához próbáltak egy áltudományos tanulmányt hozzáfércelni" – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Élesen bírálta azokat a passzusokat, amelyek a helyi identitások, kultúrák nagyobb régiókba való betagolásának a szükségességét magyarázták. Úgy vélte, a szövegben bújtatott formában Nicolae Ceauşescunak a nemzetiségek beolvasztását megcélzó, homogenizációs politikája jelenik meg. „Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy egy kormányzati portálon azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy a kulturális regionális identitásokat fel kell számolni, be kell olvasztani, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, és akkor majd jól fognak menni a dolgok" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Toró: nem lehet felülírni a közakaratot
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint nem lehet olyan tudományos érveket kreálni vagy egymás mellé sorakoztatni, melyek felülírnák a Székelyföldön tapasztalható közakaratot, hogy a térség sajátos jogállású, önálló fejlesztési és közigazgatási régió legyen. A pártelnök pozitívumnak nevezte, hogy a kormány megpróbálja tudományos igazolással alátámasztani elképzeléseit, mert a tudomány nyelvén könnyebb vitatkozni, mintha csak politikai érveket feszítenének egymásnak. „Szakértőink át kell tanulmányozzák a jelentést, de mindenképpen úgy tűnik, hogy politikai megrendelésre írt szöveggel van dolgunk, amely politikai cél igazolására született" – mondta lapunknak Toró T. Tibor.
Csutak István, az RMDSZ régiószakértője szerint a tanulmány hemzseg a csúsztatásoktól és a formai, tartalmi hibáktól. Úgy véli, a jelentésben nyilvánvaló homogenizációs szándék érhető tetten. Rámutatott: a tanulmányban megállapítják, hogy a jelenlegi régiók azért jók, mert a migrációs fluxusok a régiókon belül zajlanak. „Ha ez így igaz, akkor Románia néhány megyéjét a spanyol eperföldekkel kellene összekötni, mert a legerősebb migrációs fluxusok oda vezetnek" – jegyezte meg Krónikának a szakértő. Csutak szerint a tanulmányban szó nincs az EU kohéziós politikájáról vagy a közös agrárpolitikáról, viszont előfordul a szegénység elleni küzdelem, a város és a falu közötti különbségek eltüntetése, ami kísértetiesen emlékeztet a Román Kommunista Párt homogenizációs politikájára. Szerinte a jelentés alapján 25-30 év alatt „békés módszerekkel megoldódhatna a magyarkérdés".
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is úgy értékeli tegnapi blogbejegyzésében, hogy a régiósítási terv a kommunista diktátor betelepítési politikáján alapul. Izsák arra figyelmeztetett, hogy a kormány régiósítási elképzeléseit alátámasztó tanulmány a vándorlási áramlatokra hivatkozva ajánlja a magyarság számára kedvezőtlen, nyolcrégiós felosztást. Megemlíti, hogy a megyék közti nyilakat a 2002-es népszámlálás adatai alapján húzták meg, úgy, hogy a kiindulópont az egyének születési helyét, a nyíl hegye pedig állandó lakhelyüket jelöli. Az SZNT-elnök megállapítása szerint a tanulmány zömében azoknak a migrációjára épül, akiket a kommunizmus idején az etnikai arányok megváltoztatása céljával költöztettek más vidékekre.
Románok tüntettek az autonómiáért
Román ajkú tüntetők vonultak utcára Kolozsváron, Erdély pénzügyi önállósulását és egy elfogadható regionalizációs tervet követelve. A szombati megmozdulás résztvevői azt kérték, hogy az iskolákban Erdély valós történelmét tanítsák a diákoknak. „Azt szeretnénk, ha a gyerekeink többet tudnának meg Mátyás királyról és Hunyadi Jánosról, akik jelentősebb történelmi személyiségek voltak, mint az összes többi vezető együttvéve" – jegyezte meg Daniel Pâslaru besztercei tiltakozó.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
A kommunizmus idején elkezdett, a nemzetiségek beolvasztását célzó homogenizációs politika folytatásaként minősítik a Krónika által megkérdezett romániai magyar politikusok a kormány régiósítási terveit alátámasztó új szakértői tanulmányt.
Elfogadhatatlannak minősítik, és a kommunizmus idején elkezdett betelepítési politikának a folytatásaként jellemzik a romániai magyar politikusok azt a szakértői tanulmányt, amely a román kormány régiósítási terveit támasztja alá. Az akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló szakértői bizottság által jegyzett, a napokban nyilvánosságra hozott 56 oldalas tanulmány azt javasolja, hogy a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót alakítsák közigazgatási régióvá.
A javaslat szerint Erdély három régióra oszlik, és mind a Székelyföldet, mind a partiumi magyar tömböt román többségű régióban oldaná fel. A tanulmány szerzői úgy vélik, a jelenlegi gazdasági régiók hangsúlyosabb „működési potenciállal" rendelkeznek, mint a történelmi régiók vagy a 2-3 szomszédos megyét összefogó kisebb régiók. A szakértők többek között a megyék közötti elvándorlási irányokat és a vándorlások gyakoriságát figyelembe véve tekintették optimálisnak a jelenlegi régiófelosztást. Úgy vélik, Erdélyben Brassó, Kolozsvár és Temesvár képezhetné a központját a három jól körülhatárolható régiónak.
A tanulmány szerzői szerint a funkcionális szempontok azt kívánják meg, hogy a kisebb történelmi régiók (amilyen például a Székelyföld) nagyobb régiókba integrálódjanak. A kulturális különbözőségeket egyenesen a hatékony működést elősegítő tényezőként veszik számba. „A társadalmi-gazdasági működőképesség növelését a terület kulturális homogenitásának a csökkentése árán lehet elérni" – áll a tanulmányban. Az 56 oldalas tanulmány tulajdonképpen tudományos érveket sorakoztat fel azoknak a régióátalakítási elképzeléseknek az alátámasztására, amelyeket Liviu Dragnea, a közigazgatási régiók kialakításáért felelős miniszterelnök-helyettes már április elején megfogalmazott. Romániában jelenleg nyolc gazdasági fejlesztési régió működik.
A többségében magyarok lakta Hargita és Kovászna, valamint a mintegy felerészben magyarok által lakott Maros megye egy fejlesztési régióba tartozik, ugyanakkor ebben a régióban a magyar lakosság aránya csak körülbelül 30 százalék.
Kelemen: felháborító a tanulmány
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felháborítónak minősítette a csütörtökön közzétett szakértői tanulmányt. Rámutatott: a bizottság egy migrációs térkép alapján fogalmazta meg a következtetéseit, sok mindent figyelmen kívül hagyott, és sok mindent félreértelmezett. „A szöveg logikai buktatói nem magyarázhatók másképpen, mint hogy valakinek a politikai szándékához próbáltak egy áltudományos tanulmányt hozzáfércelni" – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Élesen bírálta azokat a passzusokat, amelyek a helyi identitások, kultúrák nagyobb régiókba való betagolásának a szükségességét magyarázták. Úgy vélte, a szövegben bújtatott formában Nicolae Ceauşescunak a nemzetiségek beolvasztását megcélzó, homogenizációs politikája jelenik meg. „Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy egy kormányzati portálon azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy a kulturális regionális identitásokat fel kell számolni, be kell olvasztani, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, és akkor majd jól fognak menni a dolgok" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Toró: nem lehet felülírni a közakaratot
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint nem lehet olyan tudományos érveket kreálni vagy egymás mellé sorakoztatni, melyek felülírnák a Székelyföldön tapasztalható közakaratot, hogy a térség sajátos jogállású, önálló fejlesztési és közigazgatási régió legyen. A pártelnök pozitívumnak nevezte, hogy a kormány megpróbálja tudományos igazolással alátámasztani elképzeléseit, mert a tudomány nyelvén könnyebb vitatkozni, mintha csak politikai érveket feszítenének egymásnak. „Szakértőink át kell tanulmányozzák a jelentést, de mindenképpen úgy tűnik, hogy politikai megrendelésre írt szöveggel van dolgunk, amely politikai cél igazolására született" – mondta lapunknak Toró T. Tibor.
Csutak István, az RMDSZ régiószakértője szerint a tanulmány hemzseg a csúsztatásoktól és a formai, tartalmi hibáktól. Úgy véli, a jelentésben nyilvánvaló homogenizációs szándék érhető tetten. Rámutatott: a tanulmányban megállapítják, hogy a jelenlegi régiók azért jók, mert a migrációs fluxusok a régiókon belül zajlanak. „Ha ez így igaz, akkor Románia néhány megyéjét a spanyol eperföldekkel kellene összekötni, mert a legerősebb migrációs fluxusok oda vezetnek" – jegyezte meg Krónikának a szakértő. Csutak szerint a tanulmányban szó nincs az EU kohéziós politikájáról vagy a közös agrárpolitikáról, viszont előfordul a szegénység elleni küzdelem, a város és a falu közötti különbségek eltüntetése, ami kísértetiesen emlékeztet a Román Kommunista Párt homogenizációs politikájára. Szerinte a jelentés alapján 25-30 év alatt „békés módszerekkel megoldódhatna a magyarkérdés".
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is úgy értékeli tegnapi blogbejegyzésében, hogy a régiósítási terv a kommunista diktátor betelepítési politikáján alapul. Izsák arra figyelmeztetett, hogy a kormány régiósítási elképzeléseit alátámasztó tanulmány a vándorlási áramlatokra hivatkozva ajánlja a magyarság számára kedvezőtlen, nyolcrégiós felosztást. Megemlíti, hogy a megyék közti nyilakat a 2002-es népszámlálás adatai alapján húzták meg, úgy, hogy a kiindulópont az egyének születési helyét, a nyíl hegye pedig állandó lakhelyüket jelöli. Az SZNT-elnök megállapítása szerint a tanulmány zömében azoknak a migrációjára épül, akiket a kommunizmus idején az etnikai arányok megváltoztatása céljával költöztettek más vidékekre.
Románok tüntettek az autonómiáért
Román ajkú tüntetők vonultak utcára Kolozsváron, Erdély pénzügyi önállósulását és egy elfogadható regionalizációs tervet követelve. A szombati megmozdulás résztvevői azt kérték, hogy az iskolákban Erdély valós történelmét tanítsák a diákoknak. „Azt szeretnénk, ha a gyerekeink többet tudnának meg Mátyás királyról és Hunyadi Jánosról, akik jelentősebb történelmi személyiségek voltak, mint az összes többi vezető együttvéve" – jegyezte meg Daniel Pâslaru besztercei tiltakozó.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 22.
Ki volt Mózes Árpád egykori evangélikus püspök? (1931–2013)
Két évszám közé sűrűsödik mindannyiunk élete. Ha személyesen ismerünk valakit, akkor gondolattartományunkban elraktározzuk élete fontosabb eseményeit, intellektusunk megőrzi személyes találkozásaink emlékét, érzelmeink pedig pontosan jelzik, mit jelentett valaki számunkra. Ha Mózes püspökre alkalmazzuk a fenti megállapítást, akkor könnyű életútját számontartani és személyiségét bemutatni azoknak is, akik közelebbről nem ismerhették.
A barcasági Krizba kedves hangulatú falujában látta meg a napvilágot 1931. július 25-én derék földműves családban. Édesanyját korai halála miatt hamarost elveszítette. Elemi iskoláit is itt végezte, majd pedig a római katolikus főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, Brassóban, 1950-ben. Jól megtanult románul is, de tanulmányait mindvégig magyar nyelven folytatta. A sikeres érettségi vizsgát követően a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika tanári szakára nyert felvételt. Egy év múltán kizárták édesapja kulákká, osztályidegenné minősítése miatt.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Főiskola hallgatói közé nyer felvételt, ahol 1952–1956 között folytatta tanulmányait, készülve a lelkészi pályára. Argay György szenteli lelkésszé. Egy évig püspöki titkárként szolgál Kolozsvárott, majd 1957-ben Székelyzsomboron választják meg parókus lelkésznek. Közben feleségül veszi Nagy Lívia tanítónőt, aki már teológus évei alatt szíve választottja volt. Itt éri utol a román államvédelmi hatóságok megfélemlítést keltő letartóztatási parancsa, majd hat évi börtön a Duna-delta vidékén kényszermunka programmal. Bírósági ítélete 18 évi fegyház volt alaptalan vádak alapján.
Csodával határos módon már korábban jelentkező és kórházban három hónapig kezelt ízületi gyulladása a zord börtönviszonyok között teljesen meggyógyult, és soha többé nem tért vissza. Orvosai nem tudtak erre az örvendetes jelenségre semmiféle szakszerű vagy tudományos magyarázatot adni. 1964-ben szabadult a fogság rettenetes rabságából, ahol 25 lelkésztársával együtt szenvedett és imádkozott. Ekkor láthatta meg először, s ölelhette magához a már hatéves kisfiát, akit édesanyja egyedül nevelt szerény takarítónői, majd könyvelői fizetéséből.
Lelkészi szolgálatot vállalhatott a Szatmár megyei kicsi gyülekezetben, Nagykárolyban, ahol 19 évet töltött, lelkiismeretes munkát végezve fiatalok és felnőttek között. 1979-ben a gyülekezetek bizalma esperesi tisztre emeli, 1983-ban pedig az egyházkerület egyik legnagyobb tekintélyű gyülekezete, Arad hívja meg lelkészének. Kilenc évi tevékenysége során a város kiemelkedő szépségű templomát renováltatta, jelentős külföldi támogatással. A gyülekezet lelki élete egyre erőteljesebbé és rendezettebbé vált. Itt éri a megtiszteltetés 1992-ben – immár a Romániában is bekövetkezett politikai változások után –, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház gyülekezetei a püspöki tisztre méltatják, s így elfoglalja kolozsvári püspöki székét. Egyidejűleg a gyülekezet püspök-lelkészévé is lesz, aki rendszeresen prédikál a nagy múltú fehér templom szószékén. 2004-ben vonul nyugalomba, és visszaköltözik egykori gyülekezete, Nagykároly üresen maradt parókiájába hitvesével együtt. A csendes kisvárosi légkörben ökumenikus nyitottsággal ápolja a protestáns és katolikus kapcsolatokat, gyakori vendég-igehirdető a református gyülekezetben. Megírja visszaemlékezését, különösen a börtönben töltött időszak történelemmé vált éveit és püspöki szolgálatának sűrű eseménysorát.
Tíz évvel ezelőtt egy Magyarországon végzett szívműtét visszaadta fizikai erejét és életkedvét. Rendszeresen látogatott az anyaországba, egészségügyi ellenőrzésre és rokoni látogatásra. Így történt ez április végén is. Ekkor azonban a hazautazás előtti éjszakán rosszul érezte magát, pirkadatkor bement az általa jól ismert szívklinikára. Itt vizsgálat közben rosszul lett, állapota egyre súlyosbodott, és az orvosi segítség kevésnek bizonyult életben tartásához. Sok szenvedést átélt szíve utolsót dobbant 2013. május elseje késő délutánján.
Ki volt Mózes Árpád püspök?
Megpróbált életű, hatéves börtönfogságban megérlelt hitű keresztény, aki soha nem lázadt Teremtője ellen, s nem kérdezte, miért engedte megtörténni mindezt az Isten. Fogolytársaival való közösségéről mindig hálával s elismeréssel beszélt. Egymásban tartották a szabadulás reménységét, és sok új ismerettel gazdagodtak professzor rabtársaik társaságában.
Jó emberismerettel megáldott, melegszívű lelkipásztor. Odaadással és szeretettel pásztorolta előbb híveit, majd a rábízott lelkipásztorokat.
Jó előrelátással szervező egyházi vezető. Örült, amikor a sepsiszentgyörgyi új evangélikus templom felépült, s körülötte megsokszorozódott a hívek száma.
Jó érzékkel vezette egyházkerületének gazdasági ügyeit, és az egyházi nyugdíjintézetet. Külföldi testvéregyházak pénzügyi támogatását nehéz időkben kérte, s biztosította a lelkészek anyagi megélhetését, a szórványban élő magyar evangélikusok gondozásához szükséges gépkocsit.
Több parókia és templom megújulása mögött segítő támogatása érvényesült.
Igaz magyar ember, aki szerette hazáját, örült a sokat ígérő, de erőszakkal levert 1956-os szabadságharc eredményeinek. Sokat fáradozott az erdélyi magyarság összetartásáért, a magyar kultúra megőrzéséért, és ízes, szép magyar nyelvünk fennmaradásáért. Személye Erdély-szerte nagy tekintélynek örvendett.
Szívesen prédikált és keresztény hitbeli meggyőződést sugárzó prédikációinak hatása sokáig él hallgatóinak s a gyülekezeteknek a szívében.
Egyházkormányzói tevékenységéből következően külföldi egyházi vezetőkkel gyakran találkozott, és kapcsolatait egyháza számára kamatoztatta. Magyarországi Evangélikus Egyházunkhoz is szoros testvéri és baráti szálak fűzték. Gyakran prédikált gyülekezeteinkben, s az együttműködés lehetőségeit kerestük a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok között. Itthon érezte magát Magyarországon, s a mindenkori kormányokkal intenzív kapcsolatot ápolt az erdélyi magyarság érdekében.
Közvetlen, kedves, jókedélyű, komoly magyar ember volt, aki nagyon szerette családját, gyülekezeteit, lelkésztársait, s mindnyájunkat, akikkel összehozta a Mindenség Ura. Derűt sugárzott tekintete, és reménységet hordozott megnyilatkozása.
Az élet és halál Ura rövid szenvedéssel járó halált jelölt ki néki. Legyen áldott emléke és minden elvégzett szolgálata Romániában, szerte a magyar rónán és külföldön.
Mózes Árpád temetése ma 17 órától lesz a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájából. A koszorúmegváltásból gyűlt pénzt a kolozsvári evangélikus templom felújítására ajánlják fel.
D. Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke
Szabadság (Kolozsvár)
Két évszám közé sűrűsödik mindannyiunk élete. Ha személyesen ismerünk valakit, akkor gondolattartományunkban elraktározzuk élete fontosabb eseményeit, intellektusunk megőrzi személyes találkozásaink emlékét, érzelmeink pedig pontosan jelzik, mit jelentett valaki számunkra. Ha Mózes püspökre alkalmazzuk a fenti megállapítást, akkor könnyű életútját számontartani és személyiségét bemutatni azoknak is, akik közelebbről nem ismerhették.
A barcasági Krizba kedves hangulatú falujában látta meg a napvilágot 1931. július 25-én derék földműves családban. Édesanyját korai halála miatt hamarost elveszítette. Elemi iskoláit is itt végezte, majd pedig a római katolikus főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, Brassóban, 1950-ben. Jól megtanult románul is, de tanulmányait mindvégig magyar nyelven folytatta. A sikeres érettségi vizsgát követően a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika tanári szakára nyert felvételt. Egy év múltán kizárták édesapja kulákká, osztályidegenné minősítése miatt.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Főiskola hallgatói közé nyer felvételt, ahol 1952–1956 között folytatta tanulmányait, készülve a lelkészi pályára. Argay György szenteli lelkésszé. Egy évig püspöki titkárként szolgál Kolozsvárott, majd 1957-ben Székelyzsomboron választják meg parókus lelkésznek. Közben feleségül veszi Nagy Lívia tanítónőt, aki már teológus évei alatt szíve választottja volt. Itt éri utol a román államvédelmi hatóságok megfélemlítést keltő letartóztatási parancsa, majd hat évi börtön a Duna-delta vidékén kényszermunka programmal. Bírósági ítélete 18 évi fegyház volt alaptalan vádak alapján.
Csodával határos módon már korábban jelentkező és kórházban három hónapig kezelt ízületi gyulladása a zord börtönviszonyok között teljesen meggyógyult, és soha többé nem tért vissza. Orvosai nem tudtak erre az örvendetes jelenségre semmiféle szakszerű vagy tudományos magyarázatot adni. 1964-ben szabadult a fogság rettenetes rabságából, ahol 25 lelkésztársával együtt szenvedett és imádkozott. Ekkor láthatta meg először, s ölelhette magához a már hatéves kisfiát, akit édesanyja egyedül nevelt szerény takarítónői, majd könyvelői fizetéséből.
Lelkészi szolgálatot vállalhatott a Szatmár megyei kicsi gyülekezetben, Nagykárolyban, ahol 19 évet töltött, lelkiismeretes munkát végezve fiatalok és felnőttek között. 1979-ben a gyülekezetek bizalma esperesi tisztre emeli, 1983-ban pedig az egyházkerület egyik legnagyobb tekintélyű gyülekezete, Arad hívja meg lelkészének. Kilenc évi tevékenysége során a város kiemelkedő szépségű templomát renováltatta, jelentős külföldi támogatással. A gyülekezet lelki élete egyre erőteljesebbé és rendezettebbé vált. Itt éri a megtiszteltetés 1992-ben – immár a Romániában is bekövetkezett politikai változások után –, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház gyülekezetei a püspöki tisztre méltatják, s így elfoglalja kolozsvári püspöki székét. Egyidejűleg a gyülekezet püspök-lelkészévé is lesz, aki rendszeresen prédikál a nagy múltú fehér templom szószékén. 2004-ben vonul nyugalomba, és visszaköltözik egykori gyülekezete, Nagykároly üresen maradt parókiájába hitvesével együtt. A csendes kisvárosi légkörben ökumenikus nyitottsággal ápolja a protestáns és katolikus kapcsolatokat, gyakori vendég-igehirdető a református gyülekezetben. Megírja visszaemlékezését, különösen a börtönben töltött időszak történelemmé vált éveit és püspöki szolgálatának sűrű eseménysorát.
Tíz évvel ezelőtt egy Magyarországon végzett szívműtét visszaadta fizikai erejét és életkedvét. Rendszeresen látogatott az anyaországba, egészségügyi ellenőrzésre és rokoni látogatásra. Így történt ez április végén is. Ekkor azonban a hazautazás előtti éjszakán rosszul érezte magát, pirkadatkor bement az általa jól ismert szívklinikára. Itt vizsgálat közben rosszul lett, állapota egyre súlyosbodott, és az orvosi segítség kevésnek bizonyult életben tartásához. Sok szenvedést átélt szíve utolsót dobbant 2013. május elseje késő délutánján.
Ki volt Mózes Árpád püspök?
Megpróbált életű, hatéves börtönfogságban megérlelt hitű keresztény, aki soha nem lázadt Teremtője ellen, s nem kérdezte, miért engedte megtörténni mindezt az Isten. Fogolytársaival való közösségéről mindig hálával s elismeréssel beszélt. Egymásban tartották a szabadulás reménységét, és sok új ismerettel gazdagodtak professzor rabtársaik társaságában.
Jó emberismerettel megáldott, melegszívű lelkipásztor. Odaadással és szeretettel pásztorolta előbb híveit, majd a rábízott lelkipásztorokat.
Jó előrelátással szervező egyházi vezető. Örült, amikor a sepsiszentgyörgyi új evangélikus templom felépült, s körülötte megsokszorozódott a hívek száma.
Jó érzékkel vezette egyházkerületének gazdasági ügyeit, és az egyházi nyugdíjintézetet. Külföldi testvéregyházak pénzügyi támogatását nehéz időkben kérte, s biztosította a lelkészek anyagi megélhetését, a szórványban élő magyar evangélikusok gondozásához szükséges gépkocsit.
Több parókia és templom megújulása mögött segítő támogatása érvényesült.
Igaz magyar ember, aki szerette hazáját, örült a sokat ígérő, de erőszakkal levert 1956-os szabadságharc eredményeinek. Sokat fáradozott az erdélyi magyarság összetartásáért, a magyar kultúra megőrzéséért, és ízes, szép magyar nyelvünk fennmaradásáért. Személye Erdély-szerte nagy tekintélynek örvendett.
Szívesen prédikált és keresztény hitbeli meggyőződést sugárzó prédikációinak hatása sokáig él hallgatóinak s a gyülekezeteknek a szívében.
Egyházkormányzói tevékenységéből következően külföldi egyházi vezetőkkel gyakran találkozott, és kapcsolatait egyháza számára kamatoztatta. Magyarországi Evangélikus Egyházunkhoz is szoros testvéri és baráti szálak fűzték. Gyakran prédikált gyülekezeteinkben, s az együttműködés lehetőségeit kerestük a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok között. Itthon érezte magát Magyarországon, s a mindenkori kormányokkal intenzív kapcsolatot ápolt az erdélyi magyarság érdekében.
Közvetlen, kedves, jókedélyű, komoly magyar ember volt, aki nagyon szerette családját, gyülekezeteit, lelkésztársait, s mindnyájunkat, akikkel összehozta a Mindenség Ura. Derűt sugárzott tekintete, és reménységet hordozott megnyilatkozása.
Az élet és halál Ura rövid szenvedéssel járó halált jelölt ki néki. Legyen áldott emléke és minden elvégzett szolgálata Romániában, szerte a magyar rónán és külföldön.
Mózes Árpád temetése ma 17 órától lesz a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájából. A koszorúmegváltásból gyűlt pénzt a kolozsvári evangélikus templom felújítására ajánlják fel.
D. Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 23.
Peteleivel kezdődtek a könyvnapok
Május 22–24. között 11–18, 25-én 11–13 óra között könyvvásár a Jelen Ház udvarán a II. Aradi Magyar Könyvnapok keretében.
Bár a hivatalos megnyitó május 22-én 18 órakor volt, 13 órakor a II. Aradi Magyar Könyvnapok keretén belül a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében dr. Urbán László beszélt a végzős diákoknak tartott előadást Petelei Istvánról.
Dr. Urbán László értékmentéssel foglalkozik, Petelei Istvánnak a budapesti 84. Ünnepi Könyvhétre megjelenő A Gyermek című novelláskötete anyagát 89 újságban találta meg, összesen 37 novellát.
Ma az egyetemi tankönyvekben meg sem említik Peteleit, pedig a 19. század egyik legnagyobb kisprózaírója volt. Elbeszélések, novellák, tárcák fűződnek nevéhez, néha Szunyog néven írta alá írásait.
1910-ben halt meg Kolozsváron elmegyógyintézetben, elmezavarra utaló idegláz már az egyetemi évei alatt jelentkezett az írónál, végül eljutott a teljes demenciáig. Közben voltak olyan időszakok az életében, amikor nem dolgozhatott.
Az egyetemet otthagyta, újságíró lett, ő maga megalapította a Kolozsvár című lapot, melynek fenntartása, működtetése nagymértékben hozzásegítette egészsége romlásához.
Petelei István az orosz írókon nevelkedett (Turgenyev, Csehov), szerette Shopenhauert, a pesszimista filozófust, írásai sötétek, nem volt egy vicces alkat, de azért születtek humoros alkotásai, egy legalábbis biztosan.
Az 1968. november 1-jei Katolikus Magyarok Vasárnapja című lapban megjelent Egy kacsa története című tárcáját Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője olvasta fel a diákoknak. A történet természetesen arról szólt, hogy hogyan születik egy hírlapi kacsa, azaz álhír, és hogy annak mekkora súlya van, volt akkoriban is.
Petelei már egyetemista korában megkapta a legnagyobb előmeneteli lehetőséget, lehetett volna professzor, de ő Erdélyt választotta tudatosan, határozottan és egyértelműen. Ő volt az az író, aki vidékről tudott nagyot alkotni.
Esztergályozott, famunkát végzett, gyönyörűen kötötte saját könyveit, illusztrálta – egyszóval ezermester volt.
Petelei István sikere abban rejlik, hogy „az emberi lelket tudta elérzékenyíteni, mindig pontosan ráérzett azokra az emberi, lelki rezdülésekre, amik az életben fontosak, lényegesek, és a belső tartalmat tárja fel. (…) Lehetett volna professzor, lehetett volna babérkoszorús díszíró, de ő Erdélyt választotta” – mesélte dr. Urbán László.
A II. Aradi Magyar Könyvnapok hivatalos megnyitója 18 órakor kezdődött a Jelen Ház nagytermében, majd dr. Urbán László az egybegyűlt közönségnek irodalomtörténészi munkájáról, közel 80 szerző, általa feltárt írásairól, az ily módon összeállt kötetekről beszélt.
Nyugati Jelen (Arad)
Május 22–24. között 11–18, 25-én 11–13 óra között könyvvásár a Jelen Ház udvarán a II. Aradi Magyar Könyvnapok keretében.
Bár a hivatalos megnyitó május 22-én 18 órakor volt, 13 órakor a II. Aradi Magyar Könyvnapok keretén belül a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében dr. Urbán László beszélt a végzős diákoknak tartott előadást Petelei Istvánról.
Dr. Urbán László értékmentéssel foglalkozik, Petelei Istvánnak a budapesti 84. Ünnepi Könyvhétre megjelenő A Gyermek című novelláskötete anyagát 89 újságban találta meg, összesen 37 novellát.
Ma az egyetemi tankönyvekben meg sem említik Peteleit, pedig a 19. század egyik legnagyobb kisprózaírója volt. Elbeszélések, novellák, tárcák fűződnek nevéhez, néha Szunyog néven írta alá írásait.
1910-ben halt meg Kolozsváron elmegyógyintézetben, elmezavarra utaló idegláz már az egyetemi évei alatt jelentkezett az írónál, végül eljutott a teljes demenciáig. Közben voltak olyan időszakok az életében, amikor nem dolgozhatott.
Az egyetemet otthagyta, újságíró lett, ő maga megalapította a Kolozsvár című lapot, melynek fenntartása, működtetése nagymértékben hozzásegítette egészsége romlásához.
Petelei István az orosz írókon nevelkedett (Turgenyev, Csehov), szerette Shopenhauert, a pesszimista filozófust, írásai sötétek, nem volt egy vicces alkat, de azért születtek humoros alkotásai, egy legalábbis biztosan.
Az 1968. november 1-jei Katolikus Magyarok Vasárnapja című lapban megjelent Egy kacsa története című tárcáját Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője olvasta fel a diákoknak. A történet természetesen arról szólt, hogy hogyan születik egy hírlapi kacsa, azaz álhír, és hogy annak mekkora súlya van, volt akkoriban is.
Petelei már egyetemista korában megkapta a legnagyobb előmeneteli lehetőséget, lehetett volna professzor, de ő Erdélyt választotta tudatosan, határozottan és egyértelműen. Ő volt az az író, aki vidékről tudott nagyot alkotni.
Esztergályozott, famunkát végzett, gyönyörűen kötötte saját könyveit, illusztrálta – egyszóval ezermester volt.
Petelei István sikere abban rejlik, hogy „az emberi lelket tudta elérzékenyíteni, mindig pontosan ráérzett azokra az emberi, lelki rezdülésekre, amik az életben fontosak, lényegesek, és a belső tartalmat tárja fel. (…) Lehetett volna professzor, lehetett volna babérkoszorús díszíró, de ő Erdélyt választotta” – mesélte dr. Urbán László.
A II. Aradi Magyar Könyvnapok hivatalos megnyitója 18 órakor kezdődött a Jelen Ház nagytermében, majd dr. Urbán László az egybegyűlt közönségnek irodalomtörténészi munkájáról, közel 80 szerző, általa feltárt írásairól, az ily módon összeállt kötetekről beszélt.
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 23.
Útválasztó előtt a ferences kolostort feltáró régészek
Kiderítették, hogy mi okozta a „kolozsvári Rómeó” halálát
Mint arról korábban már beszámoltunk, a kincses város óvári klastromában, a Ferenc-rendi zárdában a Régészeti és Művészettörténeti Intézet, valamint az Erdélyi Történeti Múzeum közösen végzett sokoldalú, felmérő jellegű régészeti kutatást annak érdekében, hogy az eredmények birtokában a tulajdonosi rend sikerrel pályázhasson egy alapos felújítási munka támogatására. Tegnap a kutatók két hónapnyi feltárásairól tartottak számvetésszerű bemutatót a sajtó képviselőinek, felfedve azt is, hogy mi okozta a „kolozsvári Rómeó és Júlia”-ként elhíresült pár férfi tagjának a halálát. A kutatók munkájának ez a szakasza egyébként lezárult, az épület házigazdái pedig, akik fedezték a költségeket és lehetőségeik szerint támogatták a kutatást, hamarosan dönteni fognak arról, hogy folytassák-e az ásatást a külső udvaron. Erre ugyanis kedvező feltétel kínálkozik: a műemlék épületben üzemelő iskola tanulói hamarosan nyári szünidőre vonulnak.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Kiderítették, hogy mi okozta a „kolozsvári Rómeó” halálát
Mint arról korábban már beszámoltunk, a kincses város óvári klastromában, a Ferenc-rendi zárdában a Régészeti és Művészettörténeti Intézet, valamint az Erdélyi Történeti Múzeum közösen végzett sokoldalú, felmérő jellegű régészeti kutatást annak érdekében, hogy az eredmények birtokában a tulajdonosi rend sikerrel pályázhasson egy alapos felújítási munka támogatására. Tegnap a kutatók két hónapnyi feltárásairól tartottak számvetésszerű bemutatót a sajtó képviselőinek, felfedve azt is, hogy mi okozta a „kolozsvári Rómeó és Júlia”-ként elhíresült pár férfi tagjának a halálát. A kutatók munkájának ez a szakasza egyébként lezárult, az épület házigazdái pedig, akik fedezték a költségeket és lehetőségeik szerint támogatták a kutatást, hamarosan dönteni fognak arról, hogy folytassák-e az ásatást a külső udvaron. Erre ugyanis kedvező feltétel kínálkozik: a műemlék épületben üzemelő iskola tanulói hamarosan nyári szünidőre vonulnak.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 23.
Tiltakozást szerveznek a Kétágú templom megmentése érdekében
Nyilvános tiltakozást szervez az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatala és a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség a kolozsvári Kétágú templom mögötti építkezés leállítása érdekében.
A tiltakozást elsősorban a Kétágú templom védelméért szervezik, amelynek közvetlen közelében, egy a műemlék mellé nem illő, a templom alapjaira is veszélyt jelentő sportkomplexum építését kezdte meg a megyei tanfelügyelőség és a Viitorul sportklub.
Terveik szerint a május 26-án, vasárnap délután hat órakor a Kétágú templom udvarán kezdődő tiltakozó megmozduláson a rövid liturgiai bevezető és beszéd után emberlánccal veszik körül a templomot. A Kató Béla püspök, Adorjáni László és Székely József lelkipásztorok valamint Kudor Pál-András főgondnok által aláírt közlemény szerint jelenleg még van esély arra, hogy a műemlék-templom mögött elkezdett építkezés terve módosuljon.
A román állam 1964-ben az akkori erőszakszervezet segítségével jutott a telek birtokába. Az egyházközség 1991-ben beindította a telek visszaigénylésének a folyamatát, 2003-ban pedig pert indított a telek kikényszerített adományozásának a megsemmisítése érdekében.
Miután Romániában minden szinten elveszítette ezt a pert, jogorvoslatért a Strassbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult. 2007-ben a Strassbourgi Emberjogi Bíróság is elutasította a kérést. „Jelenleg az oktatási minisztérium tulajdonában levő telken egy olyan terv megvalósulása körvonalazódik, amelynek következtében nem csak műemlék templomunk környezete sérül, de a felszín alatti munkálatok miatt környéke és állaga is veszélyeztetett" - áll a felhívásban.
2010-ben az egyházközség presbitériuma elvi belegyezését adta kolozsvári polgármesteri hivatal 484/2009. november 10-én kelt határozatában foglaltakra, amely jóváhagyja a szakbizottságok által előzetesen elfogadott övezeti és részletes urbanisztikai terveket. Ezek szerint egy sportkomplexum épül a telekre alagsor, földszint és egy emelet magassággal, valamint egy csatolt rész alagsor, földszint és három emelet magassággal, ez utóbbi a Malomárok partján.
Mint írják: ekkor még nem látták azokat a végleges terveket, amelyek alapján a polgármesteri hivatal 2011-ben építési engedélyt bocsátott ki. Ennek megfelelően nem is adták beleegyezésük az építkezés kezdetekor tudomására jutott módosított terv megvalósulásához. A terv módosulásáról egyébként az építőtelepen kifüggesztett tábláról szerzett tudomást, amelyen az alagsor, földszint és egy emelet magasságra ígért sportlétesítmény a templom ereszmagasságáig emelkedik.
A presbitérium ekkor a korábban adott elvi beleegyezést is visszavonta és erről értesítette az oktatási tárcát és Kolozs megye prefektusát. Döntéséről ugyanakkor tájékoztatta az összes illetékes intézményeket is. A tájékoztató beadványaira és a mellékelt 2437 aláírást tartalmazó ívre – a kolozsvári polgármesteri hivatalt leszámítva - a 30 napos határidőn belül nem kapott választ.
Mivel az építkezés megkezdése után derült ki, hogy a templom közelében épülő mélygarázs az ott levő források és a talajvizek útját alapvetően befolyásolja és ezáltal veszélyezteti a templom stabilitását is, ezért a presbitérium elhatározta a templom jelenlegi állapotának szakszerű felmérését, és a talajvíz elvezetési módjának a szakemberek által való felülvizsgálását kérte. Ugyanakkor egy olyan egyezmény elkészítését kezdeményezte, amelyben a beruházó és az engedélyt kibocsátó polgármesteri hivatal elkötelezi magát, hogy amennyiben a templom állaga sérül, annak a rend- behozásához szükséges minden költségét állni fogja.
Az épülő mélygarázs jelenlegi befejezetlen állapotban is 50 cm-el magasabb a templom telkének a szintjénél. Az egyházközség számára elfogadhatatlan bármilyen szintkülönbség, hisz az a templom épületére nézve állandó veszélyforrást jelent.
A közlemény aláírói szerint mivel a város arculatának a megőrzéséért elsősorban a kolozsvári polgármesteri hivatal felelős, a város vezetősége arra kellene törekedjen, hogy a „kulturális főváros" címért is pályázó Kolozsvár épített öröksége ezzel a műemléktemplomhoz nem illő épülettel ne sérüljön.
A presbitérium megállapítása szerint az a tény, hogy a bukaresti műemlékvédő bizottság bármikor felülírhatja a helyi műemlékvédelem döntéseit, azt igazolja, hogy a jelenlegi törvény nem alkalmas a műemlékek védelmére, ezért arra kéri a szakmát és a politikai szervezeteket, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy megfelelő törvény szülessen a templomok és műemlékek teljes védelmének a biztosítására.
Krónika (Kolozsvár)
Nyilvános tiltakozást szervez az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatala és a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség a kolozsvári Kétágú templom mögötti építkezés leállítása érdekében.
A tiltakozást elsősorban a Kétágú templom védelméért szervezik, amelynek közvetlen közelében, egy a műemlék mellé nem illő, a templom alapjaira is veszélyt jelentő sportkomplexum építését kezdte meg a megyei tanfelügyelőség és a Viitorul sportklub.
Terveik szerint a május 26-án, vasárnap délután hat órakor a Kétágú templom udvarán kezdődő tiltakozó megmozduláson a rövid liturgiai bevezető és beszéd után emberlánccal veszik körül a templomot. A Kató Béla püspök, Adorjáni László és Székely József lelkipásztorok valamint Kudor Pál-András főgondnok által aláírt közlemény szerint jelenleg még van esély arra, hogy a műemlék-templom mögött elkezdett építkezés terve módosuljon.
A román állam 1964-ben az akkori erőszakszervezet segítségével jutott a telek birtokába. Az egyházközség 1991-ben beindította a telek visszaigénylésének a folyamatát, 2003-ban pedig pert indított a telek kikényszerített adományozásának a megsemmisítése érdekében.
Miután Romániában minden szinten elveszítette ezt a pert, jogorvoslatért a Strassbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult. 2007-ben a Strassbourgi Emberjogi Bíróság is elutasította a kérést. „Jelenleg az oktatási minisztérium tulajdonában levő telken egy olyan terv megvalósulása körvonalazódik, amelynek következtében nem csak műemlék templomunk környezete sérül, de a felszín alatti munkálatok miatt környéke és állaga is veszélyeztetett" - áll a felhívásban.
2010-ben az egyházközség presbitériuma elvi belegyezését adta kolozsvári polgármesteri hivatal 484/2009. november 10-én kelt határozatában foglaltakra, amely jóváhagyja a szakbizottságok által előzetesen elfogadott övezeti és részletes urbanisztikai terveket. Ezek szerint egy sportkomplexum épül a telekre alagsor, földszint és egy emelet magassággal, valamint egy csatolt rész alagsor, földszint és három emelet magassággal, ez utóbbi a Malomárok partján.
Mint írják: ekkor még nem látták azokat a végleges terveket, amelyek alapján a polgármesteri hivatal 2011-ben építési engedélyt bocsátott ki. Ennek megfelelően nem is adták beleegyezésük az építkezés kezdetekor tudomására jutott módosított terv megvalósulásához. A terv módosulásáról egyébként az építőtelepen kifüggesztett tábláról szerzett tudomást, amelyen az alagsor, földszint és egy emelet magasságra ígért sportlétesítmény a templom ereszmagasságáig emelkedik.
A presbitérium ekkor a korábban adott elvi beleegyezést is visszavonta és erről értesítette az oktatási tárcát és Kolozs megye prefektusát. Döntéséről ugyanakkor tájékoztatta az összes illetékes intézményeket is. A tájékoztató beadványaira és a mellékelt 2437 aláírást tartalmazó ívre – a kolozsvári polgármesteri hivatalt leszámítva - a 30 napos határidőn belül nem kapott választ.
Mivel az építkezés megkezdése után derült ki, hogy a templom közelében épülő mélygarázs az ott levő források és a talajvizek útját alapvetően befolyásolja és ezáltal veszélyezteti a templom stabilitását is, ezért a presbitérium elhatározta a templom jelenlegi állapotának szakszerű felmérését, és a talajvíz elvezetési módjának a szakemberek által való felülvizsgálását kérte. Ugyanakkor egy olyan egyezmény elkészítését kezdeményezte, amelyben a beruházó és az engedélyt kibocsátó polgármesteri hivatal elkötelezi magát, hogy amennyiben a templom állaga sérül, annak a rend- behozásához szükséges minden költségét állni fogja.
Az épülő mélygarázs jelenlegi befejezetlen állapotban is 50 cm-el magasabb a templom telkének a szintjénél. Az egyházközség számára elfogadhatatlan bármilyen szintkülönbség, hisz az a templom épületére nézve állandó veszélyforrást jelent.
A közlemény aláírói szerint mivel a város arculatának a megőrzéséért elsősorban a kolozsvári polgármesteri hivatal felelős, a város vezetősége arra kellene törekedjen, hogy a „kulturális főváros" címért is pályázó Kolozsvár épített öröksége ezzel a műemléktemplomhoz nem illő épülettel ne sérüljön.
A presbitérium megállapítása szerint az a tény, hogy a bukaresti műemlékvédő bizottság bármikor felülírhatja a helyi műemlékvédelem döntéseit, azt igazolja, hogy a jelenlegi törvény nem alkalmas a műemlékek védelmére, ezért arra kéri a szakmát és a politikai szervezeteket, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy megfelelő törvény szülessen a templomok és műemlékek teljes védelmének a biztosítására.
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 23.
Magyarellenességre vágyom
Nálunk a magyarellenesség csak állítólagos. Tőkés László még áprilisban írt egy levelet Viviane Redingnek, amelyben felemlegette, hogy az utóbbi időben a román közéletben „újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés”.
És a biztos asszony azt válaszolta, hogy az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülönböztetést. Ha tiltja, akkor meg nyilvánvalóan ilyen nincs is, mert az unió országaiban betartják az uniós szabályokat. (Szerinte állítólag csak Magyarországon nem.) Különben sincs lehetőség arra, hogy minden állítólagosan előforduló jogsérelem esetén eljárjanak – nyilatkozá. Ez bizonyítja, hogy csak állítólagos a romániai magyarellenesség. Csak állítólag nem engedik sok helyen a székely zászló kitűzését, és csak állítólag akadályozzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem magyar karának működtetését. Csak állítólag működnek olyan tévécsatornák, ahol állandóan a magyarokat szapulják. Állítólag égettek magyar zászlót egy futballmérkőzésen, Kolozsváron. Állítólag törvénytelenek, és mindig megtámadják azokat a kiírásokat, amelyekben egy beosztás elnyerésénél olyan feltételt szab a versenyeztető, miszerint a versenyvizsgázónak ismernie kellene az ott többségben élő kisebbség nyelvét. Csak állítólag lesz olyan területi felosztás, ahol már mindenütt kisebbségben lesznek a magyarok. Csak állítólag támadták A székelység története című könyvet. Állítólag ellenőrizték a sepsiszentgyörgyi autonómiatanácskozást. Egy felmérésből az derült ki állítólag, hogy csak azért utálnak minket, mert: magyarul beszélünk, mert autonómiát akarunk, mert etnikai pártokat alakítottunk stb.... Állítólag volt, aki azt mondta, hogy ha magyarul akarunk beszélni, akkor menjünk Magyarországra. De olyanok is akadnak, akik Ázsiába küldenek, persze csak állítólag.
Állítólag mindezt csak mi állítjuk.
Lehet, hogy sokan utálnak bennünket, de hát mindenkit nem lehet szeretni. Ha sokszor szidnak vagy gyaláznak is minket, ahogy mondaná Reding asszony is: akinek nem (Red)inge ne vegye magára.
Olyan állítólagos cselekedetekkel meg aztán egyáltalán nem kell foglalkoznia az uniónak, amit sokszor hallunk a híradásokban, hogy a nem uniós Szerbiában verik a magyarokat, vagy hogy Kárpátalján sorozatosan meggyalázzák a vereckei honfoglalási emlékművet. Mindezt valószínű az irántunk való szeretetből teszik, nem magyarellenességből. Viszont például Magyarországon állítólag nemcsak állítólagos a zsidóellenesség és a cigányellenesség. Éppen ezért ezekkel a dolgokkal feltétlen kell foglalkozni. Magyarország olyannyira antiszemita, hogy ott rendezték meg a Zsidó Világszövetség kongresszusát, melyen Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmus ellen. Ezért szeretném, ha nálunk is lenne valami rendes magyarellenesség, nemcsak ilyen állítólagos, amit csak mi érzünk a saját bőrünkön, talán mert túl kényesek vagy csupán allergiásak vagyunk rá. Ha lenne rendes, becsületes magyargyűlölet, akkor a Magyarok Világszövetsége például Bukarestben megrendezhetné kongresszusát, és ott miniszterelnökünk, Victor Ponta meghirdethetné a zéró toleranciát a magyarellenesség ellen. Azon biztos felszólalna az európai biztos Viviane Reding, és elítélné az idegengyűlöletet is.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nálunk a magyarellenesség csak állítólagos. Tőkés László még áprilisban írt egy levelet Viviane Redingnek, amelyben felemlegette, hogy az utóbbi időben a román közéletben „újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés”.
És a biztos asszony azt válaszolta, hogy az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülönböztetést. Ha tiltja, akkor meg nyilvánvalóan ilyen nincs is, mert az unió országaiban betartják az uniós szabályokat. (Szerinte állítólag csak Magyarországon nem.) Különben sincs lehetőség arra, hogy minden állítólagosan előforduló jogsérelem esetén eljárjanak – nyilatkozá. Ez bizonyítja, hogy csak állítólagos a romániai magyarellenesség. Csak állítólag nem engedik sok helyen a székely zászló kitűzését, és csak állítólag akadályozzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem magyar karának működtetését. Csak állítólag működnek olyan tévécsatornák, ahol állandóan a magyarokat szapulják. Állítólag égettek magyar zászlót egy futballmérkőzésen, Kolozsváron. Állítólag törvénytelenek, és mindig megtámadják azokat a kiírásokat, amelyekben egy beosztás elnyerésénél olyan feltételt szab a versenyeztető, miszerint a versenyvizsgázónak ismernie kellene az ott többségben élő kisebbség nyelvét. Csak állítólag lesz olyan területi felosztás, ahol már mindenütt kisebbségben lesznek a magyarok. Csak állítólag támadták A székelység története című könyvet. Állítólag ellenőrizték a sepsiszentgyörgyi autonómiatanácskozást. Egy felmérésből az derült ki állítólag, hogy csak azért utálnak minket, mert: magyarul beszélünk, mert autonómiát akarunk, mert etnikai pártokat alakítottunk stb.... Állítólag volt, aki azt mondta, hogy ha magyarul akarunk beszélni, akkor menjünk Magyarországra. De olyanok is akadnak, akik Ázsiába küldenek, persze csak állítólag.
Állítólag mindezt csak mi állítjuk.
Lehet, hogy sokan utálnak bennünket, de hát mindenkit nem lehet szeretni. Ha sokszor szidnak vagy gyaláznak is minket, ahogy mondaná Reding asszony is: akinek nem (Red)inge ne vegye magára.
Olyan állítólagos cselekedetekkel meg aztán egyáltalán nem kell foglalkoznia az uniónak, amit sokszor hallunk a híradásokban, hogy a nem uniós Szerbiában verik a magyarokat, vagy hogy Kárpátalján sorozatosan meggyalázzák a vereckei honfoglalási emlékművet. Mindezt valószínű az irántunk való szeretetből teszik, nem magyarellenességből. Viszont például Magyarországon állítólag nemcsak állítólagos a zsidóellenesség és a cigányellenesség. Éppen ezért ezekkel a dolgokkal feltétlen kell foglalkozni. Magyarország olyannyira antiszemita, hogy ott rendezték meg a Zsidó Világszövetség kongresszusát, melyen Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmus ellen. Ezért szeretném, ha nálunk is lenne valami rendes magyarellenesség, nemcsak ilyen állítólagos, amit csak mi érzünk a saját bőrünkön, talán mert túl kényesek vagy csupán allergiásak vagyunk rá. Ha lenne rendes, becsületes magyargyűlölet, akkor a Magyarok Világszövetsége például Bukarestben megrendezhetné kongresszusát, és ott miniszterelnökünk, Victor Ponta meghirdethetné a zéró toleranciát a magyarellenesség ellen. Azon biztos felszólalna az európai biztos Viviane Reding, és elítélné az idegengyűlöletet is.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 24.
Rejtett szándékok, politikai kalandorság
A fejlesztési minisztérium és több szakmai szervezet honlapján megjelent, bő ötvenoldalas tanulmány súlyos hibáira hívta fel a figyelmet tegnap az RMDSZ három háromszéki politikusa. Klárik László szenátor, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, városi RMDSZ-elnök és Tamás Sándor megyeitanács-elnök, háromszéki RMDSZ-elnök egybehangzó véleménye szerint a kormány által megbízott régiósítási bizottságnak már a kiindulópontja is téves, megállapításai és következtetései nem helytállóak.
Enyhén szólva szervilis, de ennél nagyobb baj, hogy a jelenlegi hatalom rejtett szándékai is kilátszanak belőle, és ezek arra utalnak, hogy nem a szükségszerűség, hanem valamiféle politikai kalandorság áll az erőltetett régiósítási elképzelések mögött.
Huszonhárom éve ez az első fontos testület, amelynek nincs magyar tagja, és ami nagyobb baj, a kisebbségek védelme sehol nem szerepel emez ötven oldalon. Úgy tűnik, egy rossz politikai döntést próbálnak szakmailag alátámasztani, de ott folytatják, ahol Ceauşescu abbahagyta – mondta el bevezetőjében Antal Árpád, majd szociológusi kifogásait kezdte sorolni. Elsőként azt említette, hogy a tanulmány a migrációs folyamatokra próbál építeni, holott ezek valaminek, az elmúlt 20, 50, 100 év szociális, gazdasági, iparosítási politikáinak a következményei – hangsúlyozta, majd a belső migrációs térképet kezdte elemezni. Ez ugyanis igen érdekes: Erdélyből keletre és délre nincs számottevő lakossági kiáramlás, beáramlás azonban több ponton is, Erdélyen belül pedig Temesvár, Kolozsvár, Brassó vonzza az embereket. A felülről régióközponttá ütött Fehér megyéből is menekülnek az ott élők, kirívó ellentmondásban a fejlesztésre vonatkozó bukaresti állításokkal.
A kimutatásban amúgy Kovászna és Hargita megye közepesen fejlett vidékként szerepel, tehát nem a legszegényebbek között, ahogy ezt sokan hangoztatják; Erdélyben csak Szilágy megye áll viszonylag rosszul, a gyengén fejlett vidékek mindegyike a Kárpátokon kívül helyezkedik el. A migrációs nyilak arra is rámutatnak, hogy a kormány régiósítási terve csak tovább mélyítené a szakadékot, mert Bukarest az egész környéket magába szippantja, és a fővárostól délre csak szegénységi sivatag lesz, leginkább éppen Teleorman megyében, amelynek tulajdonképpeni vezetője, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a régiósítás egyik elszánt szószólója. A tanulmány tüneti kezelést ad, és olyan „empirikus” megállapításokat is tartalmaz, hogy a nem görögkeleti lakosságú települések gazdagabbak, a magyar többségűek pedig fejlettebbek. Ezt próbálják most tönkretenni, pedig a speciális helyzetű régióknak – esetünkben a Székelyföldnek – speciális megoldást kell ajánlani.
Franciaországban Elzász számára kivételt tettek, azt pedig még Traian Băsescu államfő is mondta, hogy Hargita és Kovászna egyben alkothatna egy kisebb régiót. Antal Árpád leszögezte: nem a régiósítást ellenzi az RMDSZ, hanem az átgondolatlan, öncélú átszervezést. Előbb legyen decentralizáció, aztán kisebb fejlesztési régió, amit végül fel lehet ruházni közigazgatási hatáskörökkel is, ám itt a szekeret a lovak elé fogták, a rejtett cél pedig a megyék felszámolása és a községek összevonása – vélekedett. Azt is elmondta, hogy a tervezett régiósítás ellen pontos forgatókönyvet dolgoztak ki, erről azonban nem árult el közelebbit.
Ha egy város Moldvában található, jelentősen nagyobb annak a valószínűsége, hogy szegény – idézte Klárik László a nevezett szakértői tanulmányt, amely ellen a szenátusban is felszólalt. Már a címében sem a régiók, hanem a közigazgatás átszervezése szerepel, és azt is beismerik a szerzők, hogy nem akarnak választ adni arra a kérdésre: jó-e, szükséges-e vagy sem az ország újrafelosztása. Valódi ok és szükségszerűség meghatározása, pontos adatok és valós helyzetet tükröző tanulmányok nélkül feje tetejére állítani Romániát nem más, mint politikai kalandorság, és ez a tanulmány ehhez szolgáltat muníciót, erőltetett tudálékossággal és óriási szakmai kompromisszumokkal. Azt ugyanis senki sem vitatja, hogy a hazai közigazgatás nehézkesen működik, és hogy ezen javítani kell, csakhogy a kormány nem abból indul ki, hogy felmérje a jelenlegi állapotokat, és a rosszul menő dolgokra jobb megoldásokat dolgozzon ki – elsősorban decentralizációval, a bürokrácia leépítésével, és csak végül a (szükségletek szerinti!) területi átszervezéssel –, hanem felülről hirdeti meg a régiósítást, mondvacsinált okokra hivatkozva. Az országon belüli migráció ugyanis alig 460 000 személyt érint, és ennek fele megyén belüli mozgás. Komolytalan hozzáállás a lakosság egy százalékának életmódjára építeni az egész országot érintő, több évtizedre kiható módosítást erőltetni – hangsúlyozta.
Klárik szerint a helyes folyamat megkíván egy reformstratégiát: fel kell mérni az állapotokat, a szükségleteket, meg kell nézni, hogy miért nem működik jól a közigazgatás, és mit kell tenni, hogy működjön. Az elképzeléseket közvitára kell bocsátani, hiszen ennél sokkal kisebb horderejű kérdésekkel is megteszik – végül szabályosan, törvényesen, demokratikusan parlamenti vita tárgyává kell tenni, az eredményt pedig helyi népszavazással megerősíteni (így minden térség lakossága maga döntene arról, hogy hova akar tartozni).
A régiósítást illetően semmiképp sem fogadható el, hogy a kormány parlamenti felelősségvállalással határozza meg az ország következő évtizedeit: a társadalom erővonalai mentén kell építkezni, alulról, nem felülről. Klárik azt is elmondta, hogy a mintának tekintett Franciaország bukaresti nagykövete szerint sem volt jó ötlet a saját régióik közigazgatási hatáskörökkel való felruházása: több gondot gerjesztettek ezzel, mint amennyit megoldottak, újabb adminisztrációs szint keletkezett, újabb adókkal és illetékekkel, a hibákért való felelősség viszont elvész a kormány, a régiók és a megyék vezetősége között. Klárik szerint tetten érhető a kisközségek anyagi ellehetetlenítésének szándéka, amit Tamás Sándor azzal magyarázott, hogy a központosított hatalmat könnyebb kézben tartani, valószínűleg ezért törekednek ennek megvalósítására. A mi partnereink: az alkotmány, a törvények és az emberek. Az erős öntudattal rendelkező székelyföldi lakosság még a diktatúrában is meg tudta akadályozni a számára kedvezőtlen átszervezést, és erre az erőre most is számítani kell, nem szabad a lakosság megkérdezése nélkül dönteni – mondta. A megyevezető konkrét, a konstancai román lakosság életét is megnehezítő példákkal is illusztrálta a tervezett régiósítás buktatóit, és megerősítette: nemcsak újabb ügyintézési szintet, hanem újabb adókat és illetékeket is hozna a megamegyésítés, ezért is kell mindent megtenni a megakadályozásáért.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma
A fejlesztési minisztérium és több szakmai szervezet honlapján megjelent, bő ötvenoldalas tanulmány súlyos hibáira hívta fel a figyelmet tegnap az RMDSZ három háromszéki politikusa. Klárik László szenátor, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, városi RMDSZ-elnök és Tamás Sándor megyeitanács-elnök, háromszéki RMDSZ-elnök egybehangzó véleménye szerint a kormány által megbízott régiósítási bizottságnak már a kiindulópontja is téves, megállapításai és következtetései nem helytállóak.
Enyhén szólva szervilis, de ennél nagyobb baj, hogy a jelenlegi hatalom rejtett szándékai is kilátszanak belőle, és ezek arra utalnak, hogy nem a szükségszerűség, hanem valamiféle politikai kalandorság áll az erőltetett régiósítási elképzelések mögött.
Huszonhárom éve ez az első fontos testület, amelynek nincs magyar tagja, és ami nagyobb baj, a kisebbségek védelme sehol nem szerepel emez ötven oldalon. Úgy tűnik, egy rossz politikai döntést próbálnak szakmailag alátámasztani, de ott folytatják, ahol Ceauşescu abbahagyta – mondta el bevezetőjében Antal Árpád, majd szociológusi kifogásait kezdte sorolni. Elsőként azt említette, hogy a tanulmány a migrációs folyamatokra próbál építeni, holott ezek valaminek, az elmúlt 20, 50, 100 év szociális, gazdasági, iparosítási politikáinak a következményei – hangsúlyozta, majd a belső migrációs térképet kezdte elemezni. Ez ugyanis igen érdekes: Erdélyből keletre és délre nincs számottevő lakossági kiáramlás, beáramlás azonban több ponton is, Erdélyen belül pedig Temesvár, Kolozsvár, Brassó vonzza az embereket. A felülről régióközponttá ütött Fehér megyéből is menekülnek az ott élők, kirívó ellentmondásban a fejlesztésre vonatkozó bukaresti állításokkal.
A kimutatásban amúgy Kovászna és Hargita megye közepesen fejlett vidékként szerepel, tehát nem a legszegényebbek között, ahogy ezt sokan hangoztatják; Erdélyben csak Szilágy megye áll viszonylag rosszul, a gyengén fejlett vidékek mindegyike a Kárpátokon kívül helyezkedik el. A migrációs nyilak arra is rámutatnak, hogy a kormány régiósítási terve csak tovább mélyítené a szakadékot, mert Bukarest az egész környéket magába szippantja, és a fővárostól délre csak szegénységi sivatag lesz, leginkább éppen Teleorman megyében, amelynek tulajdonképpeni vezetője, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a régiósítás egyik elszánt szószólója. A tanulmány tüneti kezelést ad, és olyan „empirikus” megállapításokat is tartalmaz, hogy a nem görögkeleti lakosságú települések gazdagabbak, a magyar többségűek pedig fejlettebbek. Ezt próbálják most tönkretenni, pedig a speciális helyzetű régióknak – esetünkben a Székelyföldnek – speciális megoldást kell ajánlani.
Franciaországban Elzász számára kivételt tettek, azt pedig még Traian Băsescu államfő is mondta, hogy Hargita és Kovászna egyben alkothatna egy kisebb régiót. Antal Árpád leszögezte: nem a régiósítást ellenzi az RMDSZ, hanem az átgondolatlan, öncélú átszervezést. Előbb legyen decentralizáció, aztán kisebb fejlesztési régió, amit végül fel lehet ruházni közigazgatási hatáskörökkel is, ám itt a szekeret a lovak elé fogták, a rejtett cél pedig a megyék felszámolása és a községek összevonása – vélekedett. Azt is elmondta, hogy a tervezett régiósítás ellen pontos forgatókönyvet dolgoztak ki, erről azonban nem árult el közelebbit.
Ha egy város Moldvában található, jelentősen nagyobb annak a valószínűsége, hogy szegény – idézte Klárik László a nevezett szakértői tanulmányt, amely ellen a szenátusban is felszólalt. Már a címében sem a régiók, hanem a közigazgatás átszervezése szerepel, és azt is beismerik a szerzők, hogy nem akarnak választ adni arra a kérdésre: jó-e, szükséges-e vagy sem az ország újrafelosztása. Valódi ok és szükségszerűség meghatározása, pontos adatok és valós helyzetet tükröző tanulmányok nélkül feje tetejére állítani Romániát nem más, mint politikai kalandorság, és ez a tanulmány ehhez szolgáltat muníciót, erőltetett tudálékossággal és óriási szakmai kompromisszumokkal. Azt ugyanis senki sem vitatja, hogy a hazai közigazgatás nehézkesen működik, és hogy ezen javítani kell, csakhogy a kormány nem abból indul ki, hogy felmérje a jelenlegi állapotokat, és a rosszul menő dolgokra jobb megoldásokat dolgozzon ki – elsősorban decentralizációval, a bürokrácia leépítésével, és csak végül a (szükségletek szerinti!) területi átszervezéssel –, hanem felülről hirdeti meg a régiósítást, mondvacsinált okokra hivatkozva. Az országon belüli migráció ugyanis alig 460 000 személyt érint, és ennek fele megyén belüli mozgás. Komolytalan hozzáállás a lakosság egy százalékának életmódjára építeni az egész országot érintő, több évtizedre kiható módosítást erőltetni – hangsúlyozta.
Klárik szerint a helyes folyamat megkíván egy reformstratégiát: fel kell mérni az állapotokat, a szükségleteket, meg kell nézni, hogy miért nem működik jól a közigazgatás, és mit kell tenni, hogy működjön. Az elképzeléseket közvitára kell bocsátani, hiszen ennél sokkal kisebb horderejű kérdésekkel is megteszik – végül szabályosan, törvényesen, demokratikusan parlamenti vita tárgyává kell tenni, az eredményt pedig helyi népszavazással megerősíteni (így minden térség lakossága maga döntene arról, hogy hova akar tartozni).
A régiósítást illetően semmiképp sem fogadható el, hogy a kormány parlamenti felelősségvállalással határozza meg az ország következő évtizedeit: a társadalom erővonalai mentén kell építkezni, alulról, nem felülről. Klárik azt is elmondta, hogy a mintának tekintett Franciaország bukaresti nagykövete szerint sem volt jó ötlet a saját régióik közigazgatási hatáskörökkel való felruházása: több gondot gerjesztettek ezzel, mint amennyit megoldottak, újabb adminisztrációs szint keletkezett, újabb adókkal és illetékekkel, a hibákért való felelősség viszont elvész a kormány, a régiók és a megyék vezetősége között. Klárik szerint tetten érhető a kisközségek anyagi ellehetetlenítésének szándéka, amit Tamás Sándor azzal magyarázott, hogy a központosított hatalmat könnyebb kézben tartani, valószínűleg ezért törekednek ennek megvalósítására. A mi partnereink: az alkotmány, a törvények és az emberek. Az erős öntudattal rendelkező székelyföldi lakosság még a diktatúrában is meg tudta akadályozni a számára kedvezőtlen átszervezést, és erre az erőre most is számítani kell, nem szabad a lakosság megkérdezése nélkül dönteni – mondta. A megyevezető konkrét, a konstancai román lakosság életét is megnehezítő példákkal is illusztrálta a tervezett régiósítás buktatóit, és megerősítette: nemcsak újabb ügyintézési szintet, hanem újabb adókat és illetékeket is hozna a megamegyésítés, ezért is kell mindent megtenni a megakadályozásáért.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma
2013. május 24.
„Politikai kalandorság” a régiósítás
Középtávon az a kormány célja, hogy megszüntesse a megyéket és összevonja a községeket, mondták csütörtöki sajtótájékoztatójukon az RMDSZ háromszéki politikusai, akik szerint veszélyes játék, politikai kalandorság a kormány régióátszervezési terve.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke és Klárik László szenátor egybehangzóan állították: közigazgatási reformstratégiára van szükség, be kell tartani a sorrendet, egyszer meg kell valósítani a decentralizációt, működő fejlesztési régiókat kell létrehozni, majd, ha ezek bizonyítottan működnek, fel lehet ruházni közigazgatási hatáskörrel őket.
Antal Árpád elmondta, a régiósításról megjelentetett szakértői jelentés egy rossz politikai döntést próbál szakmai érvekkel alátámasztani, ám már az elhibázott, hogy a migrációs folyamatokra próbálják az érvrendszert felépíteni. A történelmi régiók között, néhány várost leszámítva, nincs átjárás, Erdélyből még Bukarest felé sincs migráció, az erdélyiek csak a régión belül vagy Nyugat-Európa felé vándorolnak, ez keményebb, mint egy államhatár, mondta a politikus. Ugyanakkor rámutatott, Erdélyben a régiófelosztás abszolút nyertese Fehér megye, a szakjelentés logikája szerint vonzania kellene a betelepedőket, ennek ellenére éppen innen vándorolnak Hunyad és Kolozs megyébe. Temesvár, Kolozsvár és Brassó jelenti a nagy vonzerőt. Ha létrehozzák a tervezett ötmillió fős nagyrégiót Bukarest körül, a főváros elszippantja a fejlesztési forrásokat, és az ország déli része „elsivatagosodik", vagyis kialakul egy szegénységi sziget, mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró. „Speciális régióknak speciális megoldásokat kell találni, mint például Franciaországban Elzásznak. Székelyföld sajátos közigazgatási struktúráját, a széki berendezkedést még a megyésítés sem tudta tönkretenni" – magyarázta a polgármester.
Klárik László szerint politikai kalandorság az egész országot átszervezni, a feje tetejére állítani úgy, hogy az ezt alátámasztó tanulmány fel sem teszi a kérdést: ez jó vagy sem? A jelentést az erőltetett tudálékosság jellemzi, az intellektuális szervilizmus példája, vélte. Románia jelenlegi közigazgatási berendezkedése nem elégíti ki a mai társadalom igényeit, a hatékony adminisztráció akadálya a túlzott Bukarest-centrikusság és a bürokrácia, szögezte le. Tamás Sándor úgy vélte, a 68-as megyésítéskor is sikerült megvédeni a székelyföldi magyarság érdekeit, így most is érvényre kell juttatni a magyar álláspontot. Tudatosítani kell, hogy lesz regionális adó és illeték, hogy a 106 háromszéki háziorvosnak hetente fel kell majd utaznia a gyulafehérvári regionális központba, hogy a háromszéki gazdák tavaly 41 millió lej területalapú támogatást hívtak le, de ezt nem tudják majd megtenni, ha több száz kilométert kell utazniuk a formaságok miatt, mondta Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Középtávon az a kormány célja, hogy megszüntesse a megyéket és összevonja a községeket, mondták csütörtöki sajtótájékoztatójukon az RMDSZ háromszéki politikusai, akik szerint veszélyes játék, politikai kalandorság a kormány régióátszervezési terve.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke és Klárik László szenátor egybehangzóan állították: közigazgatási reformstratégiára van szükség, be kell tartani a sorrendet, egyszer meg kell valósítani a decentralizációt, működő fejlesztési régiókat kell létrehozni, majd, ha ezek bizonyítottan működnek, fel lehet ruházni közigazgatási hatáskörrel őket.
Antal Árpád elmondta, a régiósításról megjelentetett szakértői jelentés egy rossz politikai döntést próbál szakmai érvekkel alátámasztani, ám már az elhibázott, hogy a migrációs folyamatokra próbálják az érvrendszert felépíteni. A történelmi régiók között, néhány várost leszámítva, nincs átjárás, Erdélyből még Bukarest felé sincs migráció, az erdélyiek csak a régión belül vagy Nyugat-Európa felé vándorolnak, ez keményebb, mint egy államhatár, mondta a politikus. Ugyanakkor rámutatott, Erdélyben a régiófelosztás abszolút nyertese Fehér megye, a szakjelentés logikája szerint vonzania kellene a betelepedőket, ennek ellenére éppen innen vándorolnak Hunyad és Kolozs megyébe. Temesvár, Kolozsvár és Brassó jelenti a nagy vonzerőt. Ha létrehozzák a tervezett ötmillió fős nagyrégiót Bukarest körül, a főváros elszippantja a fejlesztési forrásokat, és az ország déli része „elsivatagosodik", vagyis kialakul egy szegénységi sziget, mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró. „Speciális régióknak speciális megoldásokat kell találni, mint például Franciaországban Elzásznak. Székelyföld sajátos közigazgatási struktúráját, a széki berendezkedést még a megyésítés sem tudta tönkretenni" – magyarázta a polgármester.
Klárik László szerint politikai kalandorság az egész országot átszervezni, a feje tetejére állítani úgy, hogy az ezt alátámasztó tanulmány fel sem teszi a kérdést: ez jó vagy sem? A jelentést az erőltetett tudálékosság jellemzi, az intellektuális szervilizmus példája, vélte. Románia jelenlegi közigazgatási berendezkedése nem elégíti ki a mai társadalom igényeit, a hatékony adminisztráció akadálya a túlzott Bukarest-centrikusság és a bürokrácia, szögezte le. Tamás Sándor úgy vélte, a 68-as megyésítéskor is sikerült megvédeni a székelyföldi magyarság érdekeit, így most is érvényre kell juttatni a magyar álláspontot. Tudatosítani kell, hogy lesz regionális adó és illeték, hogy a 106 háromszéki háziorvosnak hetente fel kell majd utaznia a gyulafehérvári regionális központba, hogy a háromszéki gazdák tavaly 41 millió lej területalapú támogatást hívtak le, de ezt nem tudják majd megtenni, ha több száz kilométert kell utazniuk a formaságok miatt, mondta Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 25.
Dél-tiroli autonómia: követendő példa Erdély számára
Bemutatták Martha Stocker A Mi történelmünk. Dél-Tirol 1914 és 1992 között című könyvét péntek délután Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. A könyv szerzőjét az esemény házigazdája Kelemen Hunor mutatta be, kiemelve, hogy az író történészként objektíven szemléli és ismerteti a tartomány történelmét, míg aktív politikusként egyszerűségre, közérthetőségre törekszik. Az RMDSZ elnöke megköszönte a szerzőnek, hogy lehetővé tette a könyv magyar nyelvre való fordítását, hasonlóképpen a fordítókat – Balogh F. Andrást és Daróczi Boglárkát – dicsérő szavakkal illette.
Hasonlóságok, közös vonások
A szövetségi elnök a könyv fontosságát abban látja, hogy az 1990-es évek elejétől az erdélyi magyarok példaértékűnek tartották a dél-tiroli autonómiát, ami 1992 óta még inkább fokozódott. „Nagyon sokat hallottunk róla, sokszor és sokat hivatkoztunk a dél-tiroli autonómiára, nemcsak magára az intézményes s politikai megoldásra, hanem arra az útra is, amely az autonómiáig vezetett. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ismertük pontosan a dél-tiroli autonómiát, illetve az odáig vezető utat. Ez nagyon sokszor bebizonyosodott az elmúlt esztendőben. Ezért úgy gondolom, hogy egyfajta hiánypótlás az erdélyi magyarok és a politikusok számára ez a könyv” – részletezte az elnök, aki fontos lépésnek nevezte ennek magyar nyelvre való fordítását. „Le kellene fordíttatnunk román nyelvre is. Biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk találni azokat a forrásokat és lehetőségeket, amelyek majd lehetővé teszik ezt. Fontosnak tartanám, hogy a román közvélemény is megismerje a dél-tiroli autonómiát, amely modellértékűnek tekinthető” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azért tartja modellértékűnek ezt az autonómiát, mert „ebben a néhány évtizedes dél-tiroli történetben sok-sok olyan momentum van, amelyek megfelelőjét valamilyen formában, Erdélyben is megtaláljuk”. Kelemen felhívta a figyelmet arra, hogy az első világháború és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása számunkra sem ismeretlen, illetve következmény nélküli történelmi esemény. „A békeszerződést követően hasonló dolgok történtek velünk is, mint a dél-tiroli osztrákokkal, német ajkú lakosokkal. A két világháború között ott is elkezdődött az olaszosítás, a homogenizálási törekvések. Az erdélyi magyarságnak is hasonló tapasztalatokban volt része” – mondta Kelemen Hunor. Tanulságosnak nevezte az autonómiáig vezető utat, ugyanis szerinte ebből olyan következtetéseket vonhatunk le, amelyeket az erdélyi autonómia-törekvés során is felhasználhatunk. A szövetségi elnök szerint érveket, módszert és technikát tanulhatunk, amelyet a dél-tiroli németajkú közösség hosszú évtizedeken keresztül, de sikeresen tudott alkalmazni az olasz hatalommal, amikor pedig nem sikerült eredményre jutni, akkor az osztrák kormánnyal, a kétoldalú tárgyalásoknak az elkezdésével, valamint olyan nemzetközi intézmények bevonásával, mint az ENSZ.
Az autonómiához vezető út
Martha Stocker, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke, a dél-tiroli néppárt alelnöke bemutatva a könyvet felelevenítette a múlt történéseit, ugyanakkor az előttük álló feladatokat is ismertette. Üdvözölte a szövetségi elnök azon ötletét, hogy román nyelvre is lefordítsák a könyvet, hiszen miután megírta, neki is az volt az első gondolata, le kell fordítani olaszra. Hangsúlyozta: könyvét azért indítja az első világháború pillanatától, az osztrák-magyar monarchia szétesésétől, amely sok európai kisebbség számára közös tapasztalat, mert fontos, hogy a fiatalok megismerjék a gyökereiket. Sok iskolába hívják történelemórára, amit nemcsak azzal indokol, hogy történész és gyakorló politikus egyben, hanem azzal is, hogy sikerült átfogóan, logikus és letisztult formában, tömören megírni a könyvet.
Rávilágított arra, hogy a két világháború közti időszak volt a népe számára a legrosszabb korszak, akkor tapasztalták meg azt az asszimilációs folyamatot, amely magába foglalta a helységnevek olaszra való változtatását, az olasz nyelv hivatalos nyelvként való bevezetését, illetve ekkor sok műemléküket elszállították, és azok helyére olaszokat helyeztek. Egy másik jelenség, hogy a német többségű dél-tiroli területeken az olasz fasiszta hatalom szerette volna, ha a németajkú csoport kisebbségbe kerül, és ennek érdekében olasz ajkú lakosokat telepítettek oda – magyarázta Martha Stocker. A következő nehéz pillanatot Hitlernek és Mussolininek köszönhették, amikor a dél-tiroli németeknek választaniuk kellett, hogy otthon maradnak és asszimilálódnak, vagy áttelepülnek valamely német ajkú országba. Annak ellenére, hogy a dél-tiroliak 86 százalékának szándékában állt áttelepedni, végül 75 ezren hagyták el a tartományt, amelyből 25 ezren a második világháború után visszaköltöztek.
A második világháború után önrendelkezésre törekedtek, és kérték, hogy Dél-Tirolt csatolják vissza Ausztriához, ami nyilván lehetetlen volt. Született azonban egy párizsi egyezmény Ausztria és Olaszország között, amely az alapja lett a mai dél-tiroli autonómia intézményének – részletezte. Az első autonómiaforma nemcsak Dél-Tirolra vonatkozott, hanem Trentino tartományra is, ilyenformán az olaszok voltak többségben, így a tartomány ugyan autonómiát élvezett, de a többségben lévő olaszok döntöttek mindenben, hiszen az első regionális parlamentben a német ajkú képviselők száma csupán 28,3 százalék volt. Ekkor az iparban a közigazgatásban csak olaszok találtak munkahelyet, és a lakásvásárlás is csak számukra volt megvalósítható, így a német fiatalok közül sokan mentek el Németországba, Ausztriába vagy Svájcba munkát keresni, és olaszok özönlöttek a tartományba.
Felkelteni a világ figyelmét
Az olasz kormány politikájának köszönhetően 1957-ben a Sigsmundskron kastélyában 35 ezer ember tüntetett azért, hogy a Dél-Tirol Tartományt leválasszák Trentinóról. „Nyilván az olasz kormány mindaddig nem hajlott arra, hogy megadja ezt a fajta autonómiát, amíg Ausztria fel nem vetette Dél-Tirol problémáját az ENSZ előtt – és tulajdonképpen ez volt a legfontosabb lépés ebben a történetben” – tette hozzá. A helyzetünket a világ előtt is láthatóvá kellett tenni, ezért a fiatalok szervezkedésbe kezdtek, és bombamerényleteket hajtottak végre. Azt viszont kiemelte, hogy ezek minden alkalommal oszlopok ellen elkövetett merényletek voltak, és nagyon fontos volt az emberélet tisztelete.
Olaszországban alakult egy vegyes olasz és dél-tiroli bizottság, amely kidolgozta a majdani autonómiát bevezető intézkedéseket, de ezeket minden alkalommal Ausztriának is jóvá kellett hagynia. Stocker abban látja a dél-tiroli autonómia erősségét, hogy a folyamatokat végig figyelemmel követte Ausztria, és kedvezőtlen intézkedések esetén a nemzetközi közvélemény elé léphetett volna. 1972-ben megszületett egy 137 intézkedést tartalmazó autonómiacsomag, amelyet a következő húsz évben gyakorlatba is ültettek. Ez alapján az olaszok módosították saját törvényeiket, illetve saját alkotmányukat is úgy, hogy 1992-re a dél-tiroliak elmondhatták: kulturális, illetve területi autonómiájuk lett.
„A történések természetszerűleg 1992 után is folytatódtak, ellenben én ezen a ponton befejeztem munkámat. Először is az autonómia-vita lezárása mérföldkőnek tűnt számomra, még ha az önrendelkezés kiteljesedése csak ezután következett’ – írja Martha Stocker könyvének utószavában. „Másodsorban nem könnyű a közelmúlt történéseit a ma és a jövő szempontjából megítélni, bizonyos történelmi távlatra van szükség. A harmadik érvem pedig arról szól, hogy politikusként része vagyok egy rendszernek, nagyon szorosan kapcsolódom a napi történésekhez, ezért esetemben hiányzik a megfelelő rálátás” – vallja be szerényen a szerző.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Nyugati Jelen (Arad)
Bemutatták Martha Stocker A Mi történelmünk. Dél-Tirol 1914 és 1992 között című könyvét péntek délután Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. A könyv szerzőjét az esemény házigazdája Kelemen Hunor mutatta be, kiemelve, hogy az író történészként objektíven szemléli és ismerteti a tartomány történelmét, míg aktív politikusként egyszerűségre, közérthetőségre törekszik. Az RMDSZ elnöke megköszönte a szerzőnek, hogy lehetővé tette a könyv magyar nyelvre való fordítását, hasonlóképpen a fordítókat – Balogh F. Andrást és Daróczi Boglárkát – dicsérő szavakkal illette.
Hasonlóságok, közös vonások
A szövetségi elnök a könyv fontosságát abban látja, hogy az 1990-es évek elejétől az erdélyi magyarok példaértékűnek tartották a dél-tiroli autonómiát, ami 1992 óta még inkább fokozódott. „Nagyon sokat hallottunk róla, sokszor és sokat hivatkoztunk a dél-tiroli autonómiára, nemcsak magára az intézményes s politikai megoldásra, hanem arra az útra is, amely az autonómiáig vezetett. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ismertük pontosan a dél-tiroli autonómiát, illetve az odáig vezető utat. Ez nagyon sokszor bebizonyosodott az elmúlt esztendőben. Ezért úgy gondolom, hogy egyfajta hiánypótlás az erdélyi magyarok és a politikusok számára ez a könyv” – részletezte az elnök, aki fontos lépésnek nevezte ennek magyar nyelvre való fordítását. „Le kellene fordíttatnunk román nyelvre is. Biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk találni azokat a forrásokat és lehetőségeket, amelyek majd lehetővé teszik ezt. Fontosnak tartanám, hogy a román közvélemény is megismerje a dél-tiroli autonómiát, amely modellértékűnek tekinthető” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azért tartja modellértékűnek ezt az autonómiát, mert „ebben a néhány évtizedes dél-tiroli történetben sok-sok olyan momentum van, amelyek megfelelőjét valamilyen formában, Erdélyben is megtaláljuk”. Kelemen felhívta a figyelmet arra, hogy az első világháború és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása számunkra sem ismeretlen, illetve következmény nélküli történelmi esemény. „A békeszerződést követően hasonló dolgok történtek velünk is, mint a dél-tiroli osztrákokkal, német ajkú lakosokkal. A két világháború között ott is elkezdődött az olaszosítás, a homogenizálási törekvések. Az erdélyi magyarságnak is hasonló tapasztalatokban volt része” – mondta Kelemen Hunor. Tanulságosnak nevezte az autonómiáig vezető utat, ugyanis szerinte ebből olyan következtetéseket vonhatunk le, amelyeket az erdélyi autonómia-törekvés során is felhasználhatunk. A szövetségi elnök szerint érveket, módszert és technikát tanulhatunk, amelyet a dél-tiroli németajkú közösség hosszú évtizedeken keresztül, de sikeresen tudott alkalmazni az olasz hatalommal, amikor pedig nem sikerült eredményre jutni, akkor az osztrák kormánnyal, a kétoldalú tárgyalásoknak az elkezdésével, valamint olyan nemzetközi intézmények bevonásával, mint az ENSZ.
Az autonómiához vezető út
Martha Stocker, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke, a dél-tiroli néppárt alelnöke bemutatva a könyvet felelevenítette a múlt történéseit, ugyanakkor az előttük álló feladatokat is ismertette. Üdvözölte a szövetségi elnök azon ötletét, hogy román nyelvre is lefordítsák a könyvet, hiszen miután megírta, neki is az volt az első gondolata, le kell fordítani olaszra. Hangsúlyozta: könyvét azért indítja az első világháború pillanatától, az osztrák-magyar monarchia szétesésétől, amely sok európai kisebbség számára közös tapasztalat, mert fontos, hogy a fiatalok megismerjék a gyökereiket. Sok iskolába hívják történelemórára, amit nemcsak azzal indokol, hogy történész és gyakorló politikus egyben, hanem azzal is, hogy sikerült átfogóan, logikus és letisztult formában, tömören megírni a könyvet.
Rávilágított arra, hogy a két világháború közti időszak volt a népe számára a legrosszabb korszak, akkor tapasztalták meg azt az asszimilációs folyamatot, amely magába foglalta a helységnevek olaszra való változtatását, az olasz nyelv hivatalos nyelvként való bevezetését, illetve ekkor sok műemléküket elszállították, és azok helyére olaszokat helyeztek. Egy másik jelenség, hogy a német többségű dél-tiroli területeken az olasz fasiszta hatalom szerette volna, ha a németajkú csoport kisebbségbe kerül, és ennek érdekében olasz ajkú lakosokat telepítettek oda – magyarázta Martha Stocker. A következő nehéz pillanatot Hitlernek és Mussolininek köszönhették, amikor a dél-tiroli németeknek választaniuk kellett, hogy otthon maradnak és asszimilálódnak, vagy áttelepülnek valamely német ajkú országba. Annak ellenére, hogy a dél-tiroliak 86 százalékának szándékában állt áttelepedni, végül 75 ezren hagyták el a tartományt, amelyből 25 ezren a második világháború után visszaköltöztek.
A második világháború után önrendelkezésre törekedtek, és kérték, hogy Dél-Tirolt csatolják vissza Ausztriához, ami nyilván lehetetlen volt. Született azonban egy párizsi egyezmény Ausztria és Olaszország között, amely az alapja lett a mai dél-tiroli autonómia intézményének – részletezte. Az első autonómiaforma nemcsak Dél-Tirolra vonatkozott, hanem Trentino tartományra is, ilyenformán az olaszok voltak többségben, így a tartomány ugyan autonómiát élvezett, de a többségben lévő olaszok döntöttek mindenben, hiszen az első regionális parlamentben a német ajkú képviselők száma csupán 28,3 százalék volt. Ekkor az iparban a közigazgatásban csak olaszok találtak munkahelyet, és a lakásvásárlás is csak számukra volt megvalósítható, így a német fiatalok közül sokan mentek el Németországba, Ausztriába vagy Svájcba munkát keresni, és olaszok özönlöttek a tartományba.
Felkelteni a világ figyelmét
Az olasz kormány politikájának köszönhetően 1957-ben a Sigsmundskron kastélyában 35 ezer ember tüntetett azért, hogy a Dél-Tirol Tartományt leválasszák Trentinóról. „Nyilván az olasz kormány mindaddig nem hajlott arra, hogy megadja ezt a fajta autonómiát, amíg Ausztria fel nem vetette Dél-Tirol problémáját az ENSZ előtt – és tulajdonképpen ez volt a legfontosabb lépés ebben a történetben” – tette hozzá. A helyzetünket a világ előtt is láthatóvá kellett tenni, ezért a fiatalok szervezkedésbe kezdtek, és bombamerényleteket hajtottak végre. Azt viszont kiemelte, hogy ezek minden alkalommal oszlopok ellen elkövetett merényletek voltak, és nagyon fontos volt az emberélet tisztelete.
Olaszországban alakult egy vegyes olasz és dél-tiroli bizottság, amely kidolgozta a majdani autonómiát bevezető intézkedéseket, de ezeket minden alkalommal Ausztriának is jóvá kellett hagynia. Stocker abban látja a dél-tiroli autonómia erősségét, hogy a folyamatokat végig figyelemmel követte Ausztria, és kedvezőtlen intézkedések esetén a nemzetközi közvélemény elé léphetett volna. 1972-ben megszületett egy 137 intézkedést tartalmazó autonómiacsomag, amelyet a következő húsz évben gyakorlatba is ültettek. Ez alapján az olaszok módosították saját törvényeiket, illetve saját alkotmányukat is úgy, hogy 1992-re a dél-tiroliak elmondhatták: kulturális, illetve területi autonómiájuk lett.
„A történések természetszerűleg 1992 után is folytatódtak, ellenben én ezen a ponton befejeztem munkámat. Először is az autonómia-vita lezárása mérföldkőnek tűnt számomra, még ha az önrendelkezés kiteljesedése csak ezután következett’ – írja Martha Stocker könyvének utószavában. „Másodsorban nem könnyű a közelmúlt történéseit a ma és a jövő szempontjából megítélni, bizonyos történelmi távlatra van szükség. A harmadik érvem pedig arról szól, hogy politikusként része vagyok egy rendszernek, nagyon szorosan kapcsolódom a napi történésekhez, ezért esetemben hiányzik a megfelelő rálátás” – vallja be szerényen a szerző.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 26.
Mintegy félezer ember vont élőláncot a kolozsvári „kétágú" református templom köré
Kolozsváron mintegy félezer ember vont élőláncot vasárnap délután az alsóvárosi „kétágú" református templom köré, tiltakozásul a műemléképület közvetlen szomszédságába tervezett sport- komplexum megépítése ellen.
A tiltakozáson a református, az evangélikus, az unitárius és a román görög-katolikus egyház képviselői és az építkezést korábban negatívan véleményező kolozsvári Térségi Műemlék- védelmi Bizottság képviselője szólaltak fel.
A tiltakozók által elfogadott petíció szerint a tervezett sportkomplexum „a félrevezetésre, a hazugságra, a hatalmi erőszakra készül felépülni". A Kató Béla református püspök által felolvasott petícióban „jó belátást" kértek Istentől a város és az ország elöljáróinak a helyzet orvoslásához.
Virgil Pop, a műemlékvédelmi bizottság titkára elmondta, a román kulturális tárca és a kolozsvári polgármesteri hivatal a törvények durva megszegésével engedélyezte az építkezés elkezdését. Hozzátette, a kialakult helyzet azért különös, mert nem magánbefektetők haszonszerzés céljával elkövetett törvénysértéséről, hanem közhivatalok „butaságból" elkövetett törvényszegéséről van szó.
A helyzetet ismertető Bányai József ügyvéd, az egyházközség presbitere elmondta, az elkezdett építkezés ma már nemcsak a templom látványát, hanem a műemléképület állagát is veszélyezteti.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a Viitorul Sportklub a templom mögött egy olyan közel félhektáros telket készül teljesen beépíteni, amelyet 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vett el az állam a református egyháztól. 1989 után az egyház peres úton próbálta visszaszerezni korábbi tulajdonát, a pert azonban jogerősen elvesztette.
A templom kereszthajójától mintegy tíz méterre épülő modern sportcsarnok és tanfelügyelőségi épület a tervek szerint mintegy húszméteres magasságig, a műemléktemplom ereszéig emelkedik majd a magasba.
MTI
Erdély.ma
Kolozsváron mintegy félezer ember vont élőláncot vasárnap délután az alsóvárosi „kétágú" református templom köré, tiltakozásul a műemléképület közvetlen szomszédságába tervezett sport- komplexum megépítése ellen.
A tiltakozáson a református, az evangélikus, az unitárius és a román görög-katolikus egyház képviselői és az építkezést korábban negatívan véleményező kolozsvári Térségi Műemlék- védelmi Bizottság képviselője szólaltak fel.
A tiltakozók által elfogadott petíció szerint a tervezett sportkomplexum „a félrevezetésre, a hazugságra, a hatalmi erőszakra készül felépülni". A Kató Béla református püspök által felolvasott petícióban „jó belátást" kértek Istentől a város és az ország elöljáróinak a helyzet orvoslásához.
Virgil Pop, a műemlékvédelmi bizottság titkára elmondta, a román kulturális tárca és a kolozsvári polgármesteri hivatal a törvények durva megszegésével engedélyezte az építkezés elkezdését. Hozzátette, a kialakult helyzet azért különös, mert nem magánbefektetők haszonszerzés céljával elkövetett törvénysértéséről, hanem közhivatalok „butaságból" elkövetett törvényszegéséről van szó.
A helyzetet ismertető Bányai József ügyvéd, az egyházközség presbitere elmondta, az elkezdett építkezés ma már nemcsak a templom látványát, hanem a műemléképület állagát is veszélyezteti.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a Viitorul Sportklub a templom mögött egy olyan közel félhektáros telket készül teljesen beépíteni, amelyet 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vett el az állam a református egyháztól. 1989 után az egyház peres úton próbálta visszaszerezni korábbi tulajdonát, a pert azonban jogerősen elvesztette.
A templom kereszthajójától mintegy tíz méterre épülő modern sportcsarnok és tanfelügyelőségi épület a tervek szerint mintegy húszméteres magasságig, a műemléktemplom ereszéig emelkedik majd a magasba.
MTI
Erdély.ma
2013. május 27.
Mindannyiunk öröksége a felújított kolostor
Vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és a közösségnek átadta a Kaplonyi kolostor felújított, emeleti részét a látogatható emlékszobákkal, valamint a 2700 darabos könyvtárral. A kolostor minden látogató előtt nyitva áll.
„A kaplonyi ferences monostor részleges felújítása és történelmi emlékhely kialakítása” projekt megvalósításával vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és átadták a felújított emeleti részt. Örökségmentésről és értékfelmutatásról van szó, hiszen a termek helyet adnak egy értékes egyházművészeti kiállításnak, egy autentikus ferences szobának, egy Károlyi emlékgyűjteménynek, valamint a kolostor könyvtárának is.
Az ünnepségen Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntötte a jelenlevő Magdó János kolozsvári magyar főkonzult, Adrian Ștef megyei tanács elnököt, Pataki Csaba szenátort, Mosdóczi Vilmos polgármestert, a további vendégeket, és megköszönte mindenkinek a támogatást, segítséget, hiszen közös összefogás eredménye a kolostor mostani állapota. „Ablakot vágtunk a múltba, mellyel betekintést nyerünk a ferencesek egykori életébe” – emelte ki köszöntőjében a püspökatya. A kaplonyi ferences kolostor szellemi örökség, mely megmenekült, és ellátogatva ide most lelkileg töltekezhetünk, építkezhetünk. Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnök beszédében a felújítást méltatta, és örömét fejezte ki, hogy a pályázatban ilyen eredményesen együtt tudtak dolgozni, majd röviden bemutatta a látnivalókat. A felújított kolostor első emeletén helyet kapott egy, az egykori ferences testvérek életének megfelelően berendezett, korhű szoba. A második szobába a Károlyi grófok arcképei, címere és az alapító oklevél kapott helyet. További két szobában a 2700 darabos könyvgyűjteménnyel ismerkedhet a látogató. Adrian Ștef megyei tanács elnök a műemlékek restaurálásának, és az épített örökségek előtérbe helyezésének fontosságát emelte ki.
Az elnök további támogatásáról biztosította a Püspökséget a hasonló projektekben. Magdó János főkonzul kihangsúlyozta az emlékek megőrzésének szükségességét a jövő építésének szempontjából, és örömének adott hangot, hogy élő közösség használja majd a felújított és berendezett termeket. Pataki Csaba szenátor, megszólalásában a kaplonyi kolostor történetét idézte fel, és rámutatott, az idők során mindenkinek tennie kellett azért, hogy a kolostor megmaradjon. Reményét fejezte ki, hogy a jövő generációi is vigyáznak majd örökségükre. A beszédeket követően Nm. Ft Schönberger Jenő püspök megáldotta a felújított termeket, majd a vendégek hosszan sétálva megtekintették azokat, és írtak a vendégkönyvbe.
A kiállítás
A kaplonyi ferences rendház egyházi, történelmi és kultúrtörténeti szempontból eddig is fontos turisztikai célpont volt, ezen jellege pedig a kialakított emlékszobákkal, könyvtárral és kiállítással tovább hangsúlyozódik. Sok látnivaló akad itt a múltat kutató és érteni akaró számára. A rendház emeleti részében kialakított kiállításban kapott helyet a „Szent Antal a gyermek Jézussal” című barokk festmény, amely egyike a kolostor korai berendezéséhez tartozó legkedvesebb kiállított tárgyaknak. Szintén a kiállítás tárgyaként szerepel a „Szeplőtelen fogantatás” szobor. Ugyanitt látható a „Szent Ferenc”-et ábrázoló 19. századvégi festett fafaragás és egy ritkaságszámba menő egyházi jellegű tárgy, az „Arma Christi”-kereszt, amelyen Krisztus szenvedéseinek eszközei láthatóak. A kiállítás leglátványosabb darabja egy gróf Károlyi Anna által 1756-ban adományozott úrmutató.
Szintén a felújított, emeleti részben található egy szerzetesi cella, a Károlyi szoba, és a ferences kolostor könyvtára, mely a kolostor alapításától egészen a 20.századig működött. Kialakulásakor valószínű, hogy az alapító Károlyi Sándor is besegített az első könyvek vásárlásánál. A későbbi possessorbejegyzések alapján fény derül gróf Károlyi Antal könyv adományaira is. Időrendben a legrégebbi könyvek 1722-ből származnak, de nagyon sok származik a Károlyi Ferenc által alapított Károlyi nyomdából is. A ma itt látható könyvtárban közel 2700 könyv és kézirat található, ezek 1900 előtti időszakból származnak. De a könyvtártermen belül látható még az a román stílusú ablak, mely feltehetően a 13. században épült bencés monostor egy megmaradt falrésze. Ez a falrész töredék a rendház felújítása során került napvilágra 2012 őszén, az állagmegőrzési munkák után pedig úgy rendezték köré a könyvtár elemeit, hogy bárki számára megtekinthető legyen
A kaplonyi ferences rendház részleges felújítását Magyarország Külügyminisztériuma támogatta a „Külföldi szervezetek számára külföldi magyar emlékhelyek és emlékek létesítése és felújítása” pályázati kiírás révén. Amint azt Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnöktől megtudtuk, a kolostor előzetes egyeztetés alapján mindenki előtt nyitva áll, a kriptával egy időben bárki megtekintheti.
frissujság.ro,
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
Vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és a közösségnek átadta a Kaplonyi kolostor felújított, emeleti részét a látogatható emlékszobákkal, valamint a 2700 darabos könyvtárral. A kolostor minden látogató előtt nyitva áll.
„A kaplonyi ferences monostor részleges felújítása és történelmi emlékhely kialakítása” projekt megvalósításával vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és átadták a felújított emeleti részt. Örökségmentésről és értékfelmutatásról van szó, hiszen a termek helyet adnak egy értékes egyházművészeti kiállításnak, egy autentikus ferences szobának, egy Károlyi emlékgyűjteménynek, valamint a kolostor könyvtárának is.
Az ünnepségen Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntötte a jelenlevő Magdó János kolozsvári magyar főkonzult, Adrian Ștef megyei tanács elnököt, Pataki Csaba szenátort, Mosdóczi Vilmos polgármestert, a további vendégeket, és megköszönte mindenkinek a támogatást, segítséget, hiszen közös összefogás eredménye a kolostor mostani állapota. „Ablakot vágtunk a múltba, mellyel betekintést nyerünk a ferencesek egykori életébe” – emelte ki köszöntőjében a püspökatya. A kaplonyi ferences kolostor szellemi örökség, mely megmenekült, és ellátogatva ide most lelkileg töltekezhetünk, építkezhetünk. Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnök beszédében a felújítást méltatta, és örömét fejezte ki, hogy a pályázatban ilyen eredményesen együtt tudtak dolgozni, majd röviden bemutatta a látnivalókat. A felújított kolostor első emeletén helyet kapott egy, az egykori ferences testvérek életének megfelelően berendezett, korhű szoba. A második szobába a Károlyi grófok arcképei, címere és az alapító oklevél kapott helyet. További két szobában a 2700 darabos könyvgyűjteménnyel ismerkedhet a látogató. Adrian Ștef megyei tanács elnök a műemlékek restaurálásának, és az épített örökségek előtérbe helyezésének fontosságát emelte ki.
Az elnök további támogatásáról biztosította a Püspökséget a hasonló projektekben. Magdó János főkonzul kihangsúlyozta az emlékek megőrzésének szükségességét a jövő építésének szempontjából, és örömének adott hangot, hogy élő közösség használja majd a felújított és berendezett termeket. Pataki Csaba szenátor, megszólalásában a kaplonyi kolostor történetét idézte fel, és rámutatott, az idők során mindenkinek tennie kellett azért, hogy a kolostor megmaradjon. Reményét fejezte ki, hogy a jövő generációi is vigyáznak majd örökségükre. A beszédeket követően Nm. Ft Schönberger Jenő püspök megáldotta a felújított termeket, majd a vendégek hosszan sétálva megtekintették azokat, és írtak a vendégkönyvbe.
A kiállítás
A kaplonyi ferences rendház egyházi, történelmi és kultúrtörténeti szempontból eddig is fontos turisztikai célpont volt, ezen jellege pedig a kialakított emlékszobákkal, könyvtárral és kiállítással tovább hangsúlyozódik. Sok látnivaló akad itt a múltat kutató és érteni akaró számára. A rendház emeleti részében kialakított kiállításban kapott helyet a „Szent Antal a gyermek Jézussal” című barokk festmény, amely egyike a kolostor korai berendezéséhez tartozó legkedvesebb kiállított tárgyaknak. Szintén a kiállítás tárgyaként szerepel a „Szeplőtelen fogantatás” szobor. Ugyanitt látható a „Szent Ferenc”-et ábrázoló 19. századvégi festett fafaragás és egy ritkaságszámba menő egyházi jellegű tárgy, az „Arma Christi”-kereszt, amelyen Krisztus szenvedéseinek eszközei láthatóak. A kiállítás leglátványosabb darabja egy gróf Károlyi Anna által 1756-ban adományozott úrmutató.
Szintén a felújított, emeleti részben található egy szerzetesi cella, a Károlyi szoba, és a ferences kolostor könyvtára, mely a kolostor alapításától egészen a 20.századig működött. Kialakulásakor valószínű, hogy az alapító Károlyi Sándor is besegített az első könyvek vásárlásánál. A későbbi possessorbejegyzések alapján fény derül gróf Károlyi Antal könyv adományaira is. Időrendben a legrégebbi könyvek 1722-ből származnak, de nagyon sok származik a Károlyi Ferenc által alapított Károlyi nyomdából is. A ma itt látható könyvtárban közel 2700 könyv és kézirat található, ezek 1900 előtti időszakból származnak. De a könyvtártermen belül látható még az a román stílusú ablak, mely feltehetően a 13. században épült bencés monostor egy megmaradt falrésze. Ez a falrész töredék a rendház felújítása során került napvilágra 2012 őszén, az állagmegőrzési munkák után pedig úgy rendezték köré a könyvtár elemeit, hogy bárki számára megtekinthető legyen
A kaplonyi ferences rendház részleges felújítását Magyarország Külügyminisztériuma támogatta a „Külföldi szervezetek számára külföldi magyar emlékhelyek és emlékek létesítése és felújítása” pályázati kiírás révén. Amint azt Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnöktől megtudtuk, a kolostor előzetes egyeztetés alapján mindenki előtt nyitva áll, a kriptával egy időben bárki megtekintheti.
frissujság.ro,
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2013. május 28.
Besztercei Magyar Majális
A besztercei önkormányzat, a George Coşbuc Kulturális Központ, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, a Pro Hereditatem Egyesület és Besztercei Madisz az elmúlt hétvégén rendezte meg a Besztercei magyar majálist.
A kétnapos rendezvény első napján a megyeszékhely központjában felállított színpadon rendre a marosludasi Hajdina, a téglási (Kárpátalja) Orhidea, a magyarországi Hajdina, a vajdaszentiványi Takács Mihály, a marosvásárhelyi Öregfenyők, a szamosújvári Kaláka, a széki Szalmakalap, a besztercei Vadrózsa, a tekei Tulipán, az almásmálomi Almavirág, a magyarországi Kaláris és a mezősámsondi néptáncegyüttes, továbbá a kétegyházai (Magyarország) Téglás Zenekar és a somorjai (Felvidék) Csalló Népművészeti Együttes lépett fel.
A Besztercei magyar majális a néptánccsoportok felvonulásával kezdődött, majd a Besztercei Helyőrség Fúvószenekara rendre lejátszotta Románia himnuszát, az Európai Unió himnuszát és Nemzeti Imánkat.
A rendezvényt a helybéli papok és lelkipásztorok közös imája nyitotta meg, majd beszédet mondott Creţu Ovidiu Teodor besztercei polgármester, továbbá Emil Radu Moldovan, a megyei tanács elnöke, Antal Attila, az RMDSZ besztercei szervezetének elnöke, Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce–Naszód megyei szervezetének vezetője, Seszták Oszkár, a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei közgyűlés elnöke, valamint a kolozsvári magyar konzulátus képviselője.
A hivatalos megnyitó után a meghívott együttesek előadása szórakoztatta az egybegyűlteket, de a főtéren a kulturális műsorral párhuzamosan kézműves vásárt is szerveztek.
A rendezvény második napjának színhelye a besztercei Schullerwald-erdő volt, ahol a jelenlévők megkóstolhatták a gulyásfőző versenyen készült ínyencségeket, majd megtekinthették a helybéli magyar óvodák és iskolák gyermekeinek és a csíkszeredai Zugtánc néptánccsoport fellépését. A rendezvényt, az ugyancsak csíkszeredai Role zenekar koncertje zárta.
RITI JÓZSEF ATTILA
Szabadság (Kolozsvár)
A besztercei önkormányzat, a George Coşbuc Kulturális Központ, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, a Pro Hereditatem Egyesület és Besztercei Madisz az elmúlt hétvégén rendezte meg a Besztercei magyar majálist.
A kétnapos rendezvény első napján a megyeszékhely központjában felállított színpadon rendre a marosludasi Hajdina, a téglási (Kárpátalja) Orhidea, a magyarországi Hajdina, a vajdaszentiványi Takács Mihály, a marosvásárhelyi Öregfenyők, a szamosújvári Kaláka, a széki Szalmakalap, a besztercei Vadrózsa, a tekei Tulipán, az almásmálomi Almavirág, a magyarországi Kaláris és a mezősámsondi néptáncegyüttes, továbbá a kétegyházai (Magyarország) Téglás Zenekar és a somorjai (Felvidék) Csalló Népművészeti Együttes lépett fel.
A Besztercei magyar majális a néptánccsoportok felvonulásával kezdődött, majd a Besztercei Helyőrség Fúvószenekara rendre lejátszotta Románia himnuszát, az Európai Unió himnuszát és Nemzeti Imánkat.
A rendezvényt a helybéli papok és lelkipásztorok közös imája nyitotta meg, majd beszédet mondott Creţu Ovidiu Teodor besztercei polgármester, továbbá Emil Radu Moldovan, a megyei tanács elnöke, Antal Attila, az RMDSZ besztercei szervezetének elnöke, Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce–Naszód megyei szervezetének vezetője, Seszták Oszkár, a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei közgyűlés elnöke, valamint a kolozsvári magyar konzulátus képviselője.
A hivatalos megnyitó után a meghívott együttesek előadása szórakoztatta az egybegyűlteket, de a főtéren a kulturális műsorral párhuzamosan kézműves vásárt is szerveztek.
A rendezvény második napjának színhelye a besztercei Schullerwald-erdő volt, ahol a jelenlévők megkóstolhatták a gulyásfőző versenyen készült ínyencségeket, majd megtekinthették a helybéli magyar óvodák és iskolák gyermekeinek és a csíkszeredai Zugtánc néptánccsoport fellépését. A rendezvényt, az ugyancsak csíkszeredai Role zenekar koncertje zárta.
RITI JÓZSEF ATTILA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 29.
Több a magyar kisdiák
Az eddig összesített beiskolázási adatok szerint országos szinten nőtt az előkészítő osztályba beíratott magyar gyerekek száma az előző évhez képest. A Krónikához eljutott minisztériumi adatok szerint előzetesen 9749 magyar nulladik osztályosra számítottak a tanintézetek, ehhez képest összesen 10 163 beiratkozási kérvényt regisztráltak, míg egy évvel korábban 8320 kisdiák ült be első alkalommal az iskolapadba.
A beiratkozási időszak lejártával derült ki, országos szinten 160 294 gyereket vettek előzetesen számba, a gyakorlatban viszont 172 192 beiratkozási kérvényt nyújtottak be, vagyis mintegy 12 ezerrel többet, mint amennyire az iskolák számítottak. A jelentkező gyerekek 80 százaléka szeptember elseje előtt tölti be hatodik életévét. Király András oktatásügyi államtitkár lapunknak azzal magyarázta a magyar diákok számának a növekedését, hogy immár nem a tanintézetekre van bízva a gyermekek „felkutatása", hanem a szülők jelentkeznek az iskolákban. Arra a kérdésünkre, hogy az elemi oktatásban is a tanintézetek hírneve alapján választanak-e a szülők, vagy a kicsiknél inkább a pedagógus hírneve a döntő azt mondta: tapasztalata szerint mindkét esetre van példa. „Előfordult, hogy nem belvárosi iskolába, hanem egy külvárosi iskola jó nevű tanítónénijéhez viszik inkább a gyermeket" – magyarázta Király.
Senkit nem utasítanak el
Hasonlóképpen vélekedik Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is, de tapasztalata szerint náluk inkább az jellemző, hogy pedagógus alapján választanak tanintézetet. A második beiratkozási szakasz lezárultával összesen 5156 gyermeket írattak be előkészítő osztályba, közülük 1271-en magyar tagozatban kezdik az iskolát, s mivel az idén még lehetséges volt, 744 kicsit egyenesen az első osztályba küldenek a szüleik – ismertette a partiumi megye adatait Kéry, aki lapunknak elmondta: pillanatnyilag még nem tudják, hogy lesznek-e olyan iskolák, ahol létszámhiány miatt nem fognak osztályt indítani, ám az magyar tagozatot biztosan nem fog érinteni. „Tizenkettes létszám alatt csak külön engedéllyel lehet osztályt indítani" – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, és hozzátette: a beiratkozások még korántsem zárultak le, hiszen épp a hivatalos határidő után kereste őt fel hét szülő aki még nem adta le a papírokat. „Senkit nem utasíthatunk el" – jelentette ki Kéry.
Nem csökken a 2013/2014-es tanévtől Szatmár megyében sem az előkészítő osztályok száma. Amint Szejke Otília, az elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, bár a beiratkozásra megszabott határidő már lejárt, május 30-ig a tanfelügyelőségen még átveszik azok kérvényeit, akik elmulasztották időben benyújtani a papírokat. Ezek sorsáról egy megyei bizottság dönt majd. Amint a tanfelügyelő elmondta, vannak még helyek, több olyan induló első, illetve előkészítő osztályt tartanak nyilván, ahol nem érték el a maximális diáklétszámot. Szatmár megyében ősztől 153 előkészítő osztály indul, ebből 96 román, 53 magyar és 4 német tannyelvű lesz. A beiratkozások terén hasonló a helyzet Szilágy megyében is, lapunk érdeklődésére Rozs Rita Éva kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: náluk sem csökken a magyar kisdiákok létszáma.
Felemás helyzet a Székelyföldön
Hargita megyében a tanfelügyelőség szerint sok iskolában az előre megszabott helyek számát növelni kellett. A gyerekeket be tudták íratni szüleik az iskolába, még ha nem is minden esetben abba a tanintézetbe, amelybe szerették volna. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő elmondta, az április 2–22. között lezajlott első szakaszban Hargita megyében összesen 3181 gyereket írattak be az előkészítő osztályokba, a május 8–17. közti második beiratkozási időszakban további 62 jövendőbeli diákot – mondta el Waczel Ferenc, a megyei tanfelügyelőség munkatársa. A szaktanfelügyelő azt is közölte, a beiratkozás során 15 Hargita megyei tanintézetben is növelni kellett az előkészítő osztályok előre meghatározott 25 fős létszámát, Székelyudvarhelyen például egy kivételével az összes iskolában, de néhány vidéki tanintézetben is szükség volt erre.
Kovászna megyében viszont az iskolák által számba vett gyerekek 94,66 százalékát beírták az előkészítő osztályokba. Keresztély Irma főtanfelügyelőtől megtudtuk, eszerint a beiskolázási tervet nem valósították meg, így kevesebb osztály alakul, mint amennyire számítottak: a 106 önálló előkészítő osztályból 104 indulhat el, a 74 szimultán osztályból pedig 73. Elmondta továbbá, a statisztikák nem megbízhatók, például Háromszéken 2600 olyan gyerek szerepelt a statisztikai adatokban, aki ebben az évben tölti a hat évet, a népszámlálás eredményei szerint azonban 2300-an vannak, míg az iskolák 2190 hatéves gyereket számoltak össze. Közülük a két fordulóban 2073 iratkozott be előkészítő osztályba, 1457 kisdiák, vagyis 70,28 százalék magyar tagozatra, és 616 a román tannyelvű iskolákba.
Következetes brassói magyarok
Brassó megyében várhatóan három 17 vagy 18-as létszámú magyar osztály jön létre – mindhárom a megyeszékhelyen –, míg falvakon, ahol megcsappant a gyereklétszám, a 2-3 előkészítős magyar kisdiák szimultán osztályban tanul majd az elsősökkel és a második osztályosokkal. Szabó Mária Magdolna, a Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta: Brassó megyére továbbra sem jellemző, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeket román iskolába íratják. Mint mondta, valószínű előfordul, hogy a magyar gyereket román óvodába járatják, majd román tagozaton folytatja az iskolai tanulmányait, de azokat a kicsiket, akik magyar óvodába járnak, általában magyar iskolába íratják. Az előkészítő osztályokra a beiskolázási tervet nagy vonalakban teljesítették, Brassó városában egyetlen betervezett osztály nem alakulhat meg, mert mindössze nyolc gyerek jelentkezett, őket átirányítják más tanintézetekbe létrejövő magyar osztályokba.
Kolozs megyében is zökkenőmentesen zajlottak le a beiratkozások az előkészítő és első osztályokba – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei főanfelügyelő-helyettestől. Érdeklődésünkre elmondta, a tervezett számban indulnak el a magyar nyelvű előkészítő osztályok, az előzetes tervekhez képest mindössze annyi változott, hogy Kolozsváron az Emil Isac Gimnáziumban a tervezett magyar tagozat nem indul el, mert csak nyolc gyerek iratkozott be, őket várhatóan a Brassai Sámuel Gimnáziumba irányítják át. Ezzel együtt a magyar tannyelvű előkészítő osztályok száma nem csökken, mert a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban a tervezett kettő helyett három előkészítő osztály indul.
Sikeres az RMDSZ „diáktoborzója"
A magyar nyelvű oktatás népszerűsítése érdekében az RMDSZ az idén is elindította a Minden magyar gyermek számít nevű kampányát, és bár pontos adatokkal még nem tudnak szolgálni, a programért felelős oktatásügyi főtitkárhelyettes sikeresnek véli az akciót. Magyari Tivadar eddig pozitív visszajelzéseket kapott a szórványból. A Krónika érdeklődésére elmondta: amikor például két héttel ezelőtt Nagyszebenben járt, a helyi pedagógusok tájékoztatása szerint érezhetően nőtt a magyar oktatás iránti érdeklődés. A kampány során igyekeztek tudatosítani a szülőkben azt, hogy nem jár hátránnyal az anyanyelven való tanulás. „Beszterce-Naszód, Szilágy és Temes megyében érezhető a javulás, a többi helyről még nem kaptunk visszajelzést" – mondta Magyari. Tapasztalata szerint csupán a rendszerváltás után, a magyar tanintézetek, illetve osztályok gyarapodása miatt volt látványos növekedés a magyar iskolákba való beíratások számában, ezt leszámítva viszont az ötvenes évek elejétől mostanáig nem voltak nagy ingadozások.
Kötelezővé tennék az óvodát is
Remus Pricopie oktatásügyi miniszter az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva jelentette be: egy-két éven belül Romániában kötelezővé válhat az óvodai oktatás is. „A tervek szerint a gyerekeket legkésőbb 5 éves korukig be kell íratni a nagycsoportba, így fel tudnak készülni a nulladik osztályra" – érvelt a tárcavezető. Pricopie rámutatott, több uniós tagállamban az óvodakötelességet négy éves kortól alkalmazzák. Mint ismert, az oktatási törvény jelenleg csak az iskolakötelesség korát szabályozza, ez pedig a hatodik életévet betöltött gyerekekre vonatkozik.
Krónika (Kolozsvár)
Az eddig összesített beiskolázási adatok szerint országos szinten nőtt az előkészítő osztályba beíratott magyar gyerekek száma az előző évhez képest. A Krónikához eljutott minisztériumi adatok szerint előzetesen 9749 magyar nulladik osztályosra számítottak a tanintézetek, ehhez képest összesen 10 163 beiratkozási kérvényt regisztráltak, míg egy évvel korábban 8320 kisdiák ült be első alkalommal az iskolapadba.
A beiratkozási időszak lejártával derült ki, országos szinten 160 294 gyereket vettek előzetesen számba, a gyakorlatban viszont 172 192 beiratkozási kérvényt nyújtottak be, vagyis mintegy 12 ezerrel többet, mint amennyire az iskolák számítottak. A jelentkező gyerekek 80 százaléka szeptember elseje előtt tölti be hatodik életévét. Király András oktatásügyi államtitkár lapunknak azzal magyarázta a magyar diákok számának a növekedését, hogy immár nem a tanintézetekre van bízva a gyermekek „felkutatása", hanem a szülők jelentkeznek az iskolákban. Arra a kérdésünkre, hogy az elemi oktatásban is a tanintézetek hírneve alapján választanak-e a szülők, vagy a kicsiknél inkább a pedagógus hírneve a döntő azt mondta: tapasztalata szerint mindkét esetre van példa. „Előfordult, hogy nem belvárosi iskolába, hanem egy külvárosi iskola jó nevű tanítónénijéhez viszik inkább a gyermeket" – magyarázta Király.
Senkit nem utasítanak el
Hasonlóképpen vélekedik Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is, de tapasztalata szerint náluk inkább az jellemző, hogy pedagógus alapján választanak tanintézetet. A második beiratkozási szakasz lezárultával összesen 5156 gyermeket írattak be előkészítő osztályba, közülük 1271-en magyar tagozatban kezdik az iskolát, s mivel az idén még lehetséges volt, 744 kicsit egyenesen az első osztályba küldenek a szüleik – ismertette a partiumi megye adatait Kéry, aki lapunknak elmondta: pillanatnyilag még nem tudják, hogy lesznek-e olyan iskolák, ahol létszámhiány miatt nem fognak osztályt indítani, ám az magyar tagozatot biztosan nem fog érinteni. „Tizenkettes létszám alatt csak külön engedéllyel lehet osztályt indítani" – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, és hozzátette: a beiratkozások még korántsem zárultak le, hiszen épp a hivatalos határidő után kereste őt fel hét szülő aki még nem adta le a papírokat. „Senkit nem utasíthatunk el" – jelentette ki Kéry.
Nem csökken a 2013/2014-es tanévtől Szatmár megyében sem az előkészítő osztályok száma. Amint Szejke Otília, az elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, bár a beiratkozásra megszabott határidő már lejárt, május 30-ig a tanfelügyelőségen még átveszik azok kérvényeit, akik elmulasztották időben benyújtani a papírokat. Ezek sorsáról egy megyei bizottság dönt majd. Amint a tanfelügyelő elmondta, vannak még helyek, több olyan induló első, illetve előkészítő osztályt tartanak nyilván, ahol nem érték el a maximális diáklétszámot. Szatmár megyében ősztől 153 előkészítő osztály indul, ebből 96 román, 53 magyar és 4 német tannyelvű lesz. A beiratkozások terén hasonló a helyzet Szilágy megyében is, lapunk érdeklődésére Rozs Rita Éva kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: náluk sem csökken a magyar kisdiákok létszáma.
Felemás helyzet a Székelyföldön
Hargita megyében a tanfelügyelőség szerint sok iskolában az előre megszabott helyek számát növelni kellett. A gyerekeket be tudták íratni szüleik az iskolába, még ha nem is minden esetben abba a tanintézetbe, amelybe szerették volna. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő elmondta, az április 2–22. között lezajlott első szakaszban Hargita megyében összesen 3181 gyereket írattak be az előkészítő osztályokba, a május 8–17. közti második beiratkozási időszakban további 62 jövendőbeli diákot – mondta el Waczel Ferenc, a megyei tanfelügyelőség munkatársa. A szaktanfelügyelő azt is közölte, a beiratkozás során 15 Hargita megyei tanintézetben is növelni kellett az előkészítő osztályok előre meghatározott 25 fős létszámát, Székelyudvarhelyen például egy kivételével az összes iskolában, de néhány vidéki tanintézetben is szükség volt erre.
Kovászna megyében viszont az iskolák által számba vett gyerekek 94,66 százalékát beírták az előkészítő osztályokba. Keresztély Irma főtanfelügyelőtől megtudtuk, eszerint a beiskolázási tervet nem valósították meg, így kevesebb osztály alakul, mint amennyire számítottak: a 106 önálló előkészítő osztályból 104 indulhat el, a 74 szimultán osztályból pedig 73. Elmondta továbbá, a statisztikák nem megbízhatók, például Háromszéken 2600 olyan gyerek szerepelt a statisztikai adatokban, aki ebben az évben tölti a hat évet, a népszámlálás eredményei szerint azonban 2300-an vannak, míg az iskolák 2190 hatéves gyereket számoltak össze. Közülük a két fordulóban 2073 iratkozott be előkészítő osztályba, 1457 kisdiák, vagyis 70,28 százalék magyar tagozatra, és 616 a román tannyelvű iskolákba.
Következetes brassói magyarok
Brassó megyében várhatóan három 17 vagy 18-as létszámú magyar osztály jön létre – mindhárom a megyeszékhelyen –, míg falvakon, ahol megcsappant a gyereklétszám, a 2-3 előkészítős magyar kisdiák szimultán osztályban tanul majd az elsősökkel és a második osztályosokkal. Szabó Mária Magdolna, a Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta: Brassó megyére továbbra sem jellemző, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeket román iskolába íratják. Mint mondta, valószínű előfordul, hogy a magyar gyereket román óvodába járatják, majd román tagozaton folytatja az iskolai tanulmányait, de azokat a kicsiket, akik magyar óvodába járnak, általában magyar iskolába íratják. Az előkészítő osztályokra a beiskolázási tervet nagy vonalakban teljesítették, Brassó városában egyetlen betervezett osztály nem alakulhat meg, mert mindössze nyolc gyerek jelentkezett, őket átirányítják más tanintézetekbe létrejövő magyar osztályokba.
Kolozs megyében is zökkenőmentesen zajlottak le a beiratkozások az előkészítő és első osztályokba – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei főanfelügyelő-helyettestől. Érdeklődésünkre elmondta, a tervezett számban indulnak el a magyar nyelvű előkészítő osztályok, az előzetes tervekhez képest mindössze annyi változott, hogy Kolozsváron az Emil Isac Gimnáziumban a tervezett magyar tagozat nem indul el, mert csak nyolc gyerek iratkozott be, őket várhatóan a Brassai Sámuel Gimnáziumba irányítják át. Ezzel együtt a magyar tannyelvű előkészítő osztályok száma nem csökken, mert a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban a tervezett kettő helyett három előkészítő osztály indul.
Sikeres az RMDSZ „diáktoborzója"
A magyar nyelvű oktatás népszerűsítése érdekében az RMDSZ az idén is elindította a Minden magyar gyermek számít nevű kampányát, és bár pontos adatokkal még nem tudnak szolgálni, a programért felelős oktatásügyi főtitkárhelyettes sikeresnek véli az akciót. Magyari Tivadar eddig pozitív visszajelzéseket kapott a szórványból. A Krónika érdeklődésére elmondta: amikor például két héttel ezelőtt Nagyszebenben járt, a helyi pedagógusok tájékoztatása szerint érezhetően nőtt a magyar oktatás iránti érdeklődés. A kampány során igyekeztek tudatosítani a szülőkben azt, hogy nem jár hátránnyal az anyanyelven való tanulás. „Beszterce-Naszód, Szilágy és Temes megyében érezhető a javulás, a többi helyről még nem kaptunk visszajelzést" – mondta Magyari. Tapasztalata szerint csupán a rendszerváltás után, a magyar tanintézetek, illetve osztályok gyarapodása miatt volt látványos növekedés a magyar iskolákba való beíratások számában, ezt leszámítva viszont az ötvenes évek elejétől mostanáig nem voltak nagy ingadozások.
Kötelezővé tennék az óvodát is
Remus Pricopie oktatásügyi miniszter az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva jelentette be: egy-két éven belül Romániában kötelezővé válhat az óvodai oktatás is. „A tervek szerint a gyerekeket legkésőbb 5 éves korukig be kell íratni a nagycsoportba, így fel tudnak készülni a nulladik osztályra" – érvelt a tárcavezető. Pricopie rámutatott, több uniós tagállamban az óvodakötelességet négy éves kortól alkalmazzák. Mint ismert, az oktatási törvény jelenleg csak az iskolakötelesség korát szabályozza, ez pedig a hatodik életévet betöltött gyerekekre vonatkozik.
Krónika (Kolozsvár)