Kiállítás-megnyitóval ünnepelték a hét végén Kolozsváron a Bulgakov kávéház ötödik születésnapját. Az irodalmi rendezvényeknek, tárlatoknak otthont adó művészkocsma, egyetemista-találkahely ünnepén főként olyan művészek állították ki műveiket, akik már több ízben szerepeltek itt egyéni vagy csoportos tárlattal: Kovács Amália, Kudor Duka István, Szabó András, Ferenczy Botond, Veres Szabolcs, Betuker István és Juhos Sándor. /Szülinapi tárlat a Bulgakovban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

Mégsem nevezik ki az ANL-ügynökség regionális vezetőjévé Boros János jelenlegi kolozsvári alpolgármestert. Az utóbbi hetek belpolitikai történései arra késztették az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét, hogy újragondolja ezt a kérdést. A szövetségnek nem érdeke elveszíteni a szóban forgó tisztséget. /Alpolgármester marad Boros János. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Az előzetes ígéret ellenére nem hirdette ki a kolozsvári városháza a Mátyás-szoborcsoport restaurálási dokumentációjának elkészítésére vonatkozó pályázatot. Boros János alpolgármester a Kolozsvár Társaság megfogalmazott közleményére reagált: „két-három napon belül meghirdetjük a pályázatot. ” „Még nem került rá sor, valami módosításokat kellett eszközölni a tervezeten” – magyarázta a lap újabb megkeresésére az alpolgármester. Boros elmondta, nem volt ideje utánanézni a dolognak. Boros elmagyarázta: „a városházának ez csak egy projekt a sok közül, a magyaroknak fontos, de nekik már nem annyira. ” Egy hete nyilatkozatban riasztotta az illetékeseket és a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport rendkívüli – „hatóságok által tétlenül” nézett – állagromlásáról a Kolozsvár Társaság és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). /Stanik Bence: Mátyás-szobor: a városházának nem fontos? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Június 18-án országszerte 228 000 nyolcadikos gyerek kezdte el a szokásos szakaszzáró, közismertebb nevén kisérettségi vizsgát. Kolozs megyében 6 509 gyerek végezte el idén a nyolcadik osztályt, a magyar iskolákban végzettek száma 766. Kolozsváron 425, kisebb városokban 156, míg vidéki iskolákban 185 tanuló állt rajthoz. /Nagy-Hintós Diana: Nem volt túlságosan nehéz a román írásbeli vizsga. Bizakodó diákok és tanárok a kisérettségi első napján. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Wagner Péter Szászföldet bemutató grafikai tárlata látható Kolozsváron. Elsősorban a magyar vonatkozású emlékeket, a magyar zenét és táncot, a magyar falvakat, templomokat és házakat keresték Erdélyben. – „Mint építészhallgató és az építészettörténet nagy rajongója azonban nem mehettem el az erdélyi szász városok és az erődtemplomok mellett” – írta Wagner Péter építész, grafikus A szászok földjén Erdélyben /Europrint Kiadó, Nagyvárad/ című albuma előszavában. A kiadvány grafikáinak egy része a kolozsvári Reményik Sándor Galériában tekinthető meg. /Rostás-Péter Emese: Házak, templomok változó időben. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./

Gazda József a Tűz októbere című interjúkötetét mutatták be június 15-én Kolozsváron, a Bulgakov kávéházban. A meghívott másfajta megközelítésben beszélt az 1956-os forradalom eseményeiről. A kötet alulnézetből láttatja a kommunista megtorlást, elhelyezi térben és időben, ami történt. A meghívott beszámolt utazásairól, élményeiről, a magyar emigránsokkal való kapcsolatteremtésről. Gazda József elmondta, a téma már az 1970-es években foglalkoztatta, a gyűjtési folyamat, a beszélgetés az emberekkel ekkor kezdődött el. Ezek a munkák nem is interjúk, inkább beszélgetések, állapította meg a szerző. Jaj mik történtek, jaj mik is történtek című kötete, amely 1997-ben látott napvilágot 1100 ilyen beszélgetést tartalmaz. Javarészt ezek a munkák a Ceusescu-korszak idején készültek. Nagyon kevés interjúalanya zárkózott el a beszélgetéstől, készek voltak nyilatkozni ‘56-os élményeikről. /Varga Melinda: Kegyetlenül őszinte kötet 1956-ról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Az elmúlt hetekben Kolozs és Bihar mellett Kovászna, Hargita és Maros megyében kampányolt a kolozsvári rendőriskola annak érdekében, hogy minél több magyar anyanyelvű fiatal jelentkezzen az idei felvételi vizsgára. A 150 meghirdetett helyre – nemzetiségtől függetlenül – máris 2300-an nyújtották be jelentkezésüket, és a határidő csak a jövő hét végén jár le. A túljelentkezés a magyar anyanyelvűek számára jelent hátrányt, hiszen a bejutásért többek között román nyelvtanból kell jobbaknak lenniük, mint a román anyanyelvűeknek. 2004-ben megszületett a kolozsvári Rendőrképző Iskola, amelyen évről évre több a magyar fiatal, bár összességében arányuk továbbra is rendkívül alacsony. A kolozsvári rendőrképzőben – kormányhatározat alapján –idén először különítettek el helyeket kisebbségeknek: a romák képviselői 5 helyet pályázhatnak meg. /Balázs Bence: Székelyföldről toboroz magyar fiatalokat a rendőriskola. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Június végéig ki kell költöznie Kolozsvár központjában lévő székhelyéről a kolozs-szamosújvári görög-katolikus püspökségnek, mivel az épületet visszaszolgáltatták a volt tulajdonosoknak, a Bánffy grófok utódainak. Daniel Avram, a püspökség szóvivője elmondta, a kilakoltatás 170 személyt érint. Több irodát, a líceum osztálytermeit, és a görög-katolikus kollégium bentlakásának szobáit is ki kell üríteni június 30-áig. A püspökség szóvivője szerint a helyzet „botrányos”, mivel a restitúciós törvényt kétféleképpen ültetik gyakorlatba, és a görög-katolikus egyház a vesztes. A püspökség 1991 óta működik az említett székhelyen. /Költöznie kell a püspökségnek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Duna-menti közös történelmünk máig is legérzékenyebb fejezete 1848-49. Köztéri tábla hirdeti Kolozsváron, a Biasini-ház falán, Petőfi Sándor emléktáblája alatt 1848-49 román áldozatainak állítólagos mérlegét: 40 000 halott, 240 felégetett és elpusztított falu. Ezt a magyar nemesi önkény számlájára írják (különben egész nemzetként is megkapjuk a magunkét, például Baba Novac szobrának uszító feliratán). Ezzel szemben az osztrák császári felmérések szerint a román áldozatok száma 4425 fő. 1857-ben, egy másik statisztika szerint 5405 személy. Utóbbi forrás 18 ezer főre becsülte Erdély lakosságának a teljes veszteségét. Összesen 18 ezer áldozat, csatákban és csatákon kívül, ebből 40 ezer román! És ezt 2007 nyarán, Kolozsváron szó nélkül tudomásul vesszük. Nem hivatkozunk bécsi, pétervári, pesti és hazai levéltárak anyagainak az összevetésére. Egy szava sincs hozzá a „jogvédő” politikának, vállukat vonogatják a megszólított civil szervezetek: „nem jött el még erre az idő”. A július elejére esedékes román-magyar konzultáció napirendjén az ilyen köztéri feliratok eltávolítása még véletlenül sem szerepel. /Krajnik-Nagy Károly: Itt az idő! Vagy ráérünk arra még? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

”Hogy mi történt 1956-ban? Hogy mi történt? Megkérdeztem az embereket. Tégedet, őt, őket. Titeket kérdezlek meg, nemzettársaim. Titeket, magyarokat itt és ott, szerte a nagyvilágban. Mert ötvenhat általad, általam, általunk, általatok vált sorsunk részévé. ” Ez áll a fenti alcímmel napvilágot látott ‘56-os könyv, Gazda József A Tűz októbere – 1956 magyar sorsokban /Püski Kiadó, Budapest/ címet viselő könyvében, melyet a kolozsvári Bulgakov kávéházban mutatott be június 29-én Benkő Levente. Gazda József nemcsak a kárpát-medencei ‘56 kronológiáját tekinti át részletesen, hanem el is helyezi térben és időben az eseményeket. Végigkíséri, hogyan roppantották össze a magyarság gerincét a XX század második felében. „Alulnézetből” mutatja be a forradalom és szabadságharc eseményeit és a kommunista diktatúrát, azaz „oral history”-val egészíti ki a krónikát, a levéltárakból hiányzó történeteket és sorsokat ismertet. „Bár a vallomás-mozaikkockákat igyekeztem a történések időbelisége és színhelye szerint egybefűzni, e könyv célja elsősorban mégsem ezerkilencszázötvenhat eseményeinek a dokumentumszerű, hiteles felidézése. Inkább egy nagy betekintés a lelkek birodalmába. Egy nagy betekintés azokba a sorsokba, melyek valamiképpen ötvenhat függvényében alakultak, formálódtak” – mutatta be a könyvet maga az író, aki nemrégen ünnepelte hetvenedik születésnapját. A most bemutatott közel hatszázötven oldalas könyv háromszáz egykori 56-os sorsát ismerteti (megszólal köztük Wittner Mária és Rácz Sándor is), ezen történetek begyűjtéséhez a fél világot bejárta a kutató, azokat a helyeket, ahol elűzött szabadságharcosaink élnek. Gazda József keserűen jegyezte meg: magyarnak lenni csak a Kárpát-medencében jelent hátrányt vagy szégyent, legfőképpen a Csonkaországban. Könyvének előszavában így ír a szerző az 56-osokról: „A nemzet története: szenvedések története. De e szenvedések nélkül mit érne a lét? Mit érne a nemzet? A magyar lét részévé vált történelme során a szenvedés. Ti sem voltatok különbek, kedves barátaim, ti, e könyvben megszólalók, mint a tatárjárás korának népe, mint a török hódoltság korának a népe, a nagymajtényi síkon letört zászlónak a népe. Mint Kossuth és Széchenyi népe. Mint Trianon népe. Néha felemeljük a fejünket, felkelünk a szenvedések ellen, és szenvedéssel fizetünk érte. És mégis: mennyivel szebb így, mint sorsunkba beletörődve élni. Valahogy így tudtunk megmaradni is. ” /Bagoly Zsolt: Gazda József, megmaradásunk krónikása. 1956 magyar sorsokban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

Bemutatták Kolozsváron Marosán Tamás Legyőztem az egészséget! /Grinta Kiadó, Kolozsvár című humoreszk-kötetét. Az utóbbi húsz-harminc év kultúrájában ritkaságnak számít a jó humorista – jelentette ki Bréda Ferenc, az est moderátora. Ezt a műfajt Bajor Andor, Sinkó Zoltán művelték régebben, most pedig Marosán Tamás első kötetével jelentkezett. Marosán Tamás 1996 és 1997 között a Mutáns című szatirikus lap társszerkesztője és kiadója volt. 1999 és 2006 között az Erdélyi Református Egyházkerület jogtanácsosa. A Kolozsvári Rádió Körhinta műsorának külső munkatársaként is dolgozik. /Varga Melinda: A humor fékpedálja az Angyalokban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Június 21-én kezdődik Kisvárdán a XIX. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja. A június 21-e és 30-a közötti magyarországi rendezvényen 26 előadást láthat a közönség négy szomszédos ország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna 14 magyar színházának, továbbá a kolozsvári és a marosvásárhelyi egyetem, valamint az Újvidéki Színművészeti Akadémia művésznövendékei előadásában. A június 21-én tartandó ünnepélyes megnyitó után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Gombrowitz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját mutatja be. /Köllő Katalin: Rajtol a kisvárdai színházfesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

A Romániában már több mint egy évtizede kutató magyar történész, Varga Andrea azt kéri, hogy rehabilitálják az 1956-os magyarországi forradalom egykori romániai szimpatizánsait, elítéltjeit és kivégzettjeit. Emlékeztetett arra, hogy június 26-án lesz Teodor Margineanu, a 25 éves „ismeretlen hős” kivégzésének ötvenedik évfordulója. Margineanu 1956-ban a Szabad Európa Rádió kommentárjait hallgatta az eseményekről, ő is hasonló mozgalomról álmodott. Rábeszélte tizenkét sorkatonatársát és a helyi tanítónőt, hogy forradalmi tanácsot hozzanak létre. Úgy gondolták, hogy december 19-ről 20-ra virradó éjjel maguk mellé állítják a besztercei borgóprundi laktanya tisztjeit, majd az ottani páncélos hadosztályt is. Kolozsvárra tankokkal vonultak volna be, hogy az egyetemistákat és a környékbeli parasztságot is szolidaritásra bírják. A hadnagyot 1957. június 26-án a román kommunista igazságszolgáltatás kivégeztette. Varga Andrea szerint erről a hősről és romániai sorstársairól semmit sem tudnak Magyarországon és Romániában az emberek. /Román ötvenhatosok rehabilitálását kérik. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./

Június 18-án Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában bemutatták a 111 vers erdélyi költőnőktől című kötetet és Szász István Tas Beszédes hallhatás Avagy három Hitel és ami utána következett című, a kolozsvári Hitel című folyóirat történetét feldolgozó kiadványt, a Kriterion Könyvkiadó szervezésében. Az antológia szerkesztője Egyed Emese, a verseket Katona Éva válogatta. Szász István Tas szülei adtak otthont annak idején a Hitel szerkesztőségének. /(köllő): Versantológia és Hitel-történet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

Évfordulós tisztelgések, kiállítások és emlékkötetek, konferenciák és koszorúzások évada volt a 2006-os év. A kései utókor tud majd pontos adattárat készíteni a történések és emlékezések teljes köréről. Láthatóvá válik viszont a hiányérzetek lajstroma, az elmulasztott gesztusok univerzuma. A határon túliak 1956–61-es felelősségre vonásáról, meghurcolásáról van szó. Magyarokról és szlovákokról, lengyelekről és románokról, csehekről és ukránokról egyaránt. Romániai látogatása során Sólyom László köztársasági elnök is kitüntetésben részesített három magyar és két román résztvevőt, koszorúzott a snagovi emlékhelyen, találkozón vett részt Kolozsvárott az ‘56-os tetteikért elítélt öregekkel vagy az egykor vád alá helyezett és azóta föl sem mentett más szereplőkkel. A rehabilitálás csupán formális gesztus. Akit életfogytiglan meghurcoltak, annak a rehabilitálás iránti bizalma, ellátottsága dokumentumokkal egyenes arányban csökken a hátrányos helyzetben eltöltött évtizedekkel. Akinek családtagját megvádolták, lecsukták, megkínozták, esetleg kivégezték, lelkiállapota miatt esélytelen szembeszállni a képviseleti intézmények adminisztrációjával. Azoknak, akik ez életutak krónikásai, dokumentátorai, nem lehet megpihenniök. A magyar–román kétoldalú kapcsolatformálás intézményes világában is ki kellene alakítani a közös, munkamegosztásra épülő partnerkapcsolatokat. Voltak kiállítások, kötetek születtek, de ez nem elég. Az egykor megkapott szolidaritást viszonozni kellene. Mert ami román volt a tettekben, kiáltványokban, utcai harcokban és megtorlásban, az nem kis hányadában mégiscsak magyar volt. Egyetemes érték. /Varga Andrea történész: Mitől román, ha magyar? Mert egyetemes? = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

Felbolygatta a kedélyeket Neagu Djuvara Thocomerius – Negru Voda. Un voivod cuman la inceputurile Tarii Romanesti című legújabb könyve. Ebben a 90 éves történész leszögezte: a havasalföldi vajdaság alapítója, a román nemzet „atyja”, a legendás Negru Voda-ként ismert Basarab egyáltalán nem volt román, hanem kun. Ráadásul a párizsi Sorbonne egyetemen tanult Djuvara nemcsak a honalapító uralkodót, hanem a korai havasalföldi arisztokrácia zömét is etnikailag kunnak, kisebb részben pedig szlávnak határozta meg. Sőt, a dákoromán eredet kapcsán is felvetett kérdéseket: a rómaiakkal szemben elvesztett háború után a dákok további sorsa homályos, távolról sem olyan egyértelmű. A rómaiak által behozott katonák és telepesek nem voltak színtiszta itáliai latinok, hanem a többnemzetiségű birodalom balkáni, illetve közel-keleti részéről származnak. A nép a könyvet nemzetrombolásnak tekinti, mert a „kizárólagos dákoromán eredet”, s a „kontinuitás minden négyzetcentiméteren” című mítoszokat sulykolták beléjük. A kommunizmus nacionalista agymosásának nyomai nem tűnnek el. Különösen azoknál, akik a mai napig meg vannak győződve arról, hogy például Kolozsvár vagy Nagyszeben történelmi hagyatéka kizárólag román, amelyhez a magyaroknak vagy szászoknak semmi köze sem lehet. A visszajelzések azonban nem olyan visszautasítóak, mint tíz évvel ezelőtt, amikor megjelent Lucian Boia „Istorie si mit in constiinta romaneasca” című híres műve. A történelmi mítoszok akkori rombolását még egyértelműen nemzetárulásnak tekintették, akárcsak az ifjú kolozsvári történész, Sorin Mitu 1999-es tárgyilagos tankönyvét. /Chirmiciu András: Történelmi forradalom. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 22./

Dóczy András a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kós András, Vetró Artur és Korondi Jenő tanárai irányításával végezte a szobrász szakot 1976-ban, ezt követően egy évig rajztanárként dolgozott Csíkszentsimonban, majd a tanulók házánál vezetett szobrászkört. 1983-tól szabadfoglalkozású, visszatért az apai örökséghez, a kőfaragás gyakorlásához. Mindez közeledést jelentett a szobrászat felé, ugyanis szobrok talapzatának elkészítéséhez, megtervezett műemlékek kivitelezéséhez egyre gyakrabban vették igénybe szobrászkollégák. A rendszerváltás után nyílt alkalom számára a monumentális munkák elkészítésére. A 2000-ben Nagyváradon felállított Millenniumi-emlékmű elkészítésénél méltó társa Bocskay Vincének és Gergely Istvánnak. A kézdivásárhelyi világháborús emlékművet Bocskayval és Sántha Csabával együtt állították fel. Az aradi szabadságszobor hiányzó kőoszlopait, darabjait is tőle rendelték meg. Az elmúlt évben két 1956-os emlékműnek a társszerzője: a nagyváradi emlékmű esetében Gergely István tervéhez társul kivitelezőként, Sepsiszentgyörgyön Varga Mihály és Sántha Csaba nevéhez adta a magáét, kivitelezőként. A kilencvenes években készült márványszobra a Monospetriben felállított Madonna-kompozíció, pályázaton pedig díjat nyert Márton Áron portréja. A június 23-án Csíkszentsimonban felállítandó Szent László király szobor teljesen az ő alkotása, a szobor és a talapzat is. Talapzatostól három méter magas a szobor. /Ferencz Imre: Szobor és talapzat. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./

Elhunyt K. Jakab Antal kolozsvári irodalomtörténész /Marosvásárhely, 1942. júl. 26. – Kolozsvár, 2006. jún. 20./, a Helikon folyóirat irodalmi szerkesztője, tudatta a Magyar Írószövetség. A romániai magyar kritikus és esszéíró 1942-ben Marosvásárhelyen született, pályafutása során az Utunk, a Korunk és a Helikon munkatársa volt. A magyar nyelv és irodalom szakon végzett irodalomtörténész nevéhez fűződik más munkák mellett A névmás éjszakája esszékötet, az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 antológia, egy Dsida Jenő válogatáskötet, valamint több irodalmi szöveggyűjtemény. /Elhunyt K. Jakab Antal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./

Nyolcvanéves korában elhunyt Szabó Zoltán nyelvész /Hosszúaszó, 1927. febr. 18. – Kolozsvár, 2007. jún. 19./ egyetemi tanár, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények című folyóirat főszerkesztője. Stilisztikai tárgyú és szövegtannal foglalkozó szakmunkái a magyar nyelv- és irodalomtudomány területén kimagasló alkotásoknak számítanak, a hazai bölcsészképzés szerves részét képezik. Könyvei, mint A kalotaszegi nyelvjárás igeképző-rendszere (1965), Kis magyar stilisztika (1968), Kis magyar stílustörténet (1970), A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai (1977), A szövegvizsgálat új útjai (1982), A magyar szépírói stílus történetének fő irányzatai (1998) méltán szolgáltak rá a szakma és a közönség elismerésére. Szabó Zoltánt június 22-én kísérik utolsó útjára Kolozsváron, a kismezői temetőben. /Elhunyt Szabó Zoltán nyelvész. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

Az Erdélyi Gazda folyóirat júniusi számában az enyedi borversenyről Sebestyén Katalin főszerkesztő írt, Balogh Gábor egykori kolozsvári agráregyetemi tanárra Farkas Zoltán, Kádár Zsomborra (1926–2007) pedig dr. Benke József emlékezett. Méhészeti anyagokat Veress Endre és Székely István közölt. A kolozsvári Korunk júniusi száma a közigazgatási reformmal foglalkozott. Kozma Csaba Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat, Székely Kriszta pedig Kisebbségi sajtó Európában címen írt a folyiratban. /Lapról lapra. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Gazdovits Miklós nagy munkát végzett, ennek eredménye Az erdélyi örmények története /Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006./ című összegzése. Terjedelmes munkája nem csak a száraz történelmi tényeket ismerteti, hanem az ehhez kapcsolódó legendákat, mítoszokat, hiedelmeket is, az örmények vallását, kultúráját, írásmódját, nyelvét is. A szerző részletezte az egyes helységekben (Beszterce, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Szamosújvár stb.) letelepedő közösségek további sorsát. /Sándor Boglárka Ágnes: Örmény gyökerek és sorsok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Június 21-én megkezdődött kisvárdai XIX. Határon Túli Színházak Fesztiválja, a megnyitón Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke rámutatott, voltak kétkedők, akik szerint a rendezvény gettóba zárja a határon túli magyar kultúrát, de bebizonyosodott, hogy nem lett igazuk. A nézők elsőnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját tekinthették meg, Alexandre Colpacci rendezésében. Este a kolozsváriak előadása aratott nagy közönségsikert, a társulat a Jákobi és Lájdentál című produkciójával vendégszerepelt a fesztiválon. /Köllő Katalin: Startolt a kisvárdai színházi fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./

Megnyílt Kosztándi B. Katalin tárlata. Kosztándiné Bálint Katalin szülőfaluja Székelyvarság. Innen költözött családja végül Malomfalvára. Kosztándiné Bálint Katalin a kolozsvári képzőművészeti főiskolán folytatta tanulmányait. Később férjével, Kosztándi Jenővel Kézdivásárhelyen telepedtek meg. Kosztándi B. Katalin életművében a hó, a téli táj mindegyre visszatérő motívum. /Jánó Mihály: Szél, havas táj felett (Kosztándi B. Katalin tárlata). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./

Elhunyt Korondi Jenő szobrászművész. Ritkán adatik meg, hogy művész és életmű olyan tökéletes összhangban álljon egymással, mint esetében. Erkölcsös, tiszta ember volt, s ezt az erkölcsi tisztaságot sugározzák alkotásai, írta róla Németh Júlia. Korondi Jenő tisztaságkereső-találó világának szereplői, a kecsesen hajladozó nádszál-testek vagy éppenséggel a termékenységet megszemélyesítő, hangsúlyosan robusztus szoborcsoportok az elvonatkoztatott szépség-tisztaság-anyaság ideál megtestesítői. /Németh Júlia: In memoriam Korondi Jenő (1935–2007). Az emberi és művészi tisztaság jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./ Korondi Jenő szobrászművész, egyetemi tanár az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céh alapító tagja volt. Szerepet vállalt a vezetőségben, a kiállítások szervezésében, rendezésében. Élete minden mozzanatát átitatta és végigkísérte az igényesség iránti vágy. Korondi Jenőtől nem lehetett soha becsmérlő, lebecsülő vagy indulatos megjegyzést hallani. A zsarnoksággal is szembeszállt: nem volt hajlandó kompromisszumokra, nem tett engedményeket a felsőfokú művészeti oktatást elsorvasztó politika irányában. Alkotói tevékenysége utolsó tizenegynéhány évét a Kereszt útja stációi megalkotásának szentelte. A stációk domborműben való megfogalmazását megvalósította, de az általa elképzelt végleges anyagban életében már nem láthatta. Kolozsi Tibor búcsúztatta június 18-án Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben. /Kolozsi Tibor: Búcsú a Mestertől. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./ Korondi Jenő (Marosvásárhely, 1935. okt. 8. – Kolozsvár, 2007. jún.)

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében 1996 óta működik Római Katolikus Teológia Kar. Azóta a nyolcadik végzős évfolyam ballagott, idén június 17-én a Piarista templomban bemutatott hálaadó szentmise keretében. Dr. Marton József professzor, a kar dékánja, dr. Nóda Mózes kancellár és tanszékvezető a liturgika oktatója, dr. Holló László erkölcsteológia-tanár, a Státus szakkollégium kezdeményezője és éltetője, aki egy személyben a Státus alelnöke, dr. Zamfir Korinna biblikus, dr. Jitianu Liviu dogmatikatanár, Kopacz Magda pedig a főtitkár, aki az adminisztrációs munka dandárját végzi. /Nóda Mózes: Hivatásotok: legyetek profik! = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 24./

Háromszék – Kézdiszék, Sepsiszék, Orbaiszék – olvasható azon a hármas kopjafán, amelyet június 23-án avattak fel Gelencén a Bodor György Művelődési Ház udvarán. Az eseményt a nyolcadik alkalommal megszervezett Gelencei Napok keretében szervezték; az avatóünnepséggel egy időben a nemrég megalakult Szent László cserkészcsapat 11 tagja is letette az esküt. A kopjafaegyüttest a gelencei Both fivérek, László és Imre a csernátoni tájmúzeum vezetője, Haszmann Pál irányításával készítették el. Többek között a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja, valamint a kolozsvári Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat lépett fel, számos koncert és sportrendezvény zajlott. /Bartos Lóránt: Kopjafaavató Gelencén. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./

Kolozsváron Az emberi piramis. Beszélgetések a pártállami diktatúráról című rendezvénysorozat III. részének meghívottja Tamás Gáspár Miklós Kolozsvárról elszármazott filozófus volt, akivel Magyari Nándor László beszélgetett. Tamás Gáspár Miklós úgy vélte, az emberek emlékezetében két fontos emlék él a pártállam időszakából: a titkosszolgálatok hatalma és a nacionalizmus. A vendég szerint nem sokat jelent az, hogy a volt szekus tisztek, központi bizottsági titkárok, pártaktivisták ma a rendszer vezetői között vannak. Azzal érvelt, hogy bár a személyekben megnyilvánuló kontinuitás erkölcsileg elfogadhatatlan, az nem strukturális kérdés, így abból nem következhet a rendszer kontinuitása. Másfelől undorítónak tartja, hogy az 1989 előtti titkosszolgálati emberek bármilyen szerepet is játsszanak napjainkban. Kijelentette: „Nekünk nem elsősorban az ezzel-azzal besúgásra kényszerített ügynökökre kell haragudnunk, hanem a Szekuritáté és a kommunista pártok vezetőire. ” Eckstein-Kovács Péter és Könczei Csilla azért bírálták a vendéget, mert szerintük túlságosan elméleti síkra terelte a beszélgetést, s keveset szólt a konkrétumokról, saját egykori romániai tapasztalatairól. Selyem Zsuzsa a szekusok és besúgók viszonyát taglaló értékeléssel szállt vitába. A vendég azonban hajlíthatatlan maradt. – Az erkölcsi felelősségből több jut annak, akinek nagyobb volt a hatalma. – mondta. Az igazi vita a beszélgetés befejezése után, a Tranzit Ház udvarán következett, ahol többen is vitatták Tamás Gáspár Miklós azon véleményét, miszerint súlyosabb erkölcsi felelősség terheli a rendszer vezetőit és működtetőit, mint pedig az egykori besúgókat. /T. Sz. Z. : Ellenségeink rémtetteinél jobban fáj barátaink árulása? TGM a Tranzit Házban a múlt feltárásának ellentmondásairól beszélt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./ Az Erdélyből a ‘70-es években Magyarországra költözött közíró beszélgetőtársa Magyari Nándor László volt, aki szerint a múlt átbeszélése mindenkinek hasznos. /Stanik Bence: Szekus „vég” Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

„A traumatikus múlt sohasem évül el, a feltárása ezért mindig időszerű marad” – jelentette ki Könczei Csilla kutató azt követően, hogy a kolozsvári Tranzit Kávéházban lezajlott Az emberi piramis elnevezésű projekt harmadik kerekasztal-beszélgetése a kommunizmusról. Szerinte bár Európa-szerte és a román nyelvű sajtóban is meglehetősen gyakran tematizált és kutatott kérdéskör a kommunista rendszer titkosított szerkezete, illetve története, „az erdélyi magyar kisebbség a mai napig próbálja elodázni az ezzel való szembenézést, azt a hamis látszatot keltve, hogy annak idején nem volt részese a rendszernek, hanem csak az áldozata”. A szakember szerint „ahogyan nem hozhatjuk fel érvként az idő múlását és a feledést a holokauszt vagy a világháborúk alatt történt egyéb bűnök feltárásával szemben, nem intézhetjük el az 1989 előtti időszak értékelését azzal, hogy már túl sok idő eltelt azóta”. A múlt elhallgatása szoros összefüggésbe van azzal, hogy a pártállami rendszer működési mechanizmusainak a feltárása sérti azoknak az érdekeit, akik átmentették magukat a régi elitből a maiba. /Benkő Levente: Sohasem késő. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

Az erdélyi magyarság népesedési perspektíváiról készítettek átfogó tanulmányt kolozsvári társadalomkutatók a Szülőföld Alap és a Communitas Alapítvány támogatásával. Csata István szociológus és Kiss Tamás szociológus-demográfus, az RMDSZ Ügyvezető Elnökség demográfiai munkacsoportjának tagjai, a tanulmány szerzői Csíkszeredában tartottak előadást. Az erdélyi magyar népesség számának 20-30 éves időtávra való előrevetítésével a céljuk az, hogy adatokkal szolgáljanak az erdélyi magyar intézményeknek a döntések meghozatalában. A kutatás egy három szinten elvégzett népesség-előreszámítás. Egyfelől vonatkozik a teljes erdélyi magyar népességre, másodszor a megyék népességére, és harmadszor a 42 oktatási régió népességét számították ki 20-30 évre előrevetítve. Megdöbbenést keltett az az adat, miszerint a magyar népesség száma Erdélyben 2022-re 1 332 000, 2032-re pedig 1 008 000 fő lesz. Ez 30 év alatt összességében 29,6 százalékos fogyást jelent. A romániai népesség elég nagy mértékben csökken, ugyanakkor a magyar népesség csökkenése az országosnál nagyobb arányú. Egyrészt azért, mert a magyar lakosságra hangsúlyozottabban jellemző az elöregedés, mint az ország teljes lakosságára, másrészt az asszimiláció is közrejátszik. A román népesség csökkenése előrevetítve 30 évre 16 százalékos, szemben a magyarság 29 százalékos fogyásával. Ha Temes megye példáját ragadjuk ki a tanulmányból, nagyon kedvezőtlenek a népességi kilátások. A nagymértékű elvándorlás (1992–2002 között 9,9 ezrelékes) és a kedvezőtlen természetes szaporulat (–10,6 ezrelék) következtében 2032-ben a magyarok száma várhatóan a 2002-es érték 50 százalékát sem éri el. A magyar lakosság aránya 4,5 százalékra csökken (2002-ben 7,6 százalékos volt). A csíki régió, a Gyimesekkel és a Kászonokkal kiegészítve: Csík lakossága 120 952 fő, 85 százalékban magyar, 37 % lakik városon, az átlagéletkor 37,7 év. A termékenység és a születéskor várható élettartam is meghaladja az erdélyi magyarokat jellemző átlagot. Húsz év alatt 10,5, a 30 év alatt 15,8 százalékkal esik vissza a népesség. 2032-ben a migrációs veszteség feltehetően 10,3 ezer lesz. A legkedvezőbb a helyzet a Székelyföldön. Ennek egyik magyarázata a falusi népesség nagyobb aránya, kisebb az elvándorlás, magasabb a gyerekvállalási kedv. Székelyföldön fogy a legkevésbé a magyar népesség. Ezzel szemben a dél-erdélyi megyékben: Brassó, Szeben, Hunyad, Krassó-Szörény, vagy a Bánságban a magyar népesség várhatóan megfeleződik a 2002-es népszámlálási adatokhoz képest. 1989 és ‘93 között volt a legnagyobb születésszám-csökkenés, négy év alatt 10 ezerrel csökkent a születések száma. Az elemi iskolákat ez a hullám az 1996–97-es tanévben, a középiskolákat a 2004–05-ös tanévben érte el, míg az egyetemeket 2009 és 2013 között éri el. Az egyetemista korú népesség 37 százalékkal, 18 700-ról 11 800-ra csökken, tehát mintegy 7000 magyar egyetemistával lesz kevesebb, mint most van. Az oktatási régiókra való előreszámítás segít a döntésben, hogy hol érdemes szórványkollégiumot vagy iskolát megerősíteni, fenntartani, hova érdemes, illetve nem érdemes beruházni. A Sapientia–EMTÉ-n és a Babes-Bolyai Tudományegyetemen párhuzamos építkezés folyik, helyenként olyan társadalomtudományi, illetve humán szakokkal, amelyek esetében a fiatalok nem igazán tudnak a szakmában elhelyezkedni. /Oláh-Gál Elvira: Interjú Csata István és Kiss Tamás szociológusokkal. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 26./

Hatályon kívül helyezte a kolozsvári táblabíróság a Kolozs megyei törvényszéknek azt a május 10-i ítéletét, amellyel elutasította a perújrafelvételt a Wass Albert-ügyben, tájékoztatott Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd. A perújrafelvételt Wass András – az író fia – képviseletében kezdeményező jogász szerint „a túlpolitizált Wass-ügyben most végre korrekt, kimondottan szakmai ítélet született”. Ennek nyomán az őszre várható tárgyaláson eldől, hogy lesz-e vagy sem perújrafelvétel. „A kolozsvári táblabíróság ekkor ugyanis elvi döntést hozhat arról, hogy mind a régi, mind az eddig ismeretlen, nemrég előkerült bizonyítékokat figyelembe véve tárgyalja újra Wass Albert perét, és bebizonyosodjék, hogy semmilyen bizonyíték nincs, amely összefüggésbe hozná Wass Albert személyét az 1940. szeptemberi vasasszentgothárdi és omboztelki gyilkosságokkal” – magyarázta Kincses Előd. /Benkő Levente: Perújrafelvételre várva. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./