Tasi József István képzőművész készít ugyan festményeket, kiállításokat is rendez belőlük, de az igazi műfaja, melyben legvisszhangosabb sikereit aratta eddig, az installáció. Legújabb ötletét, amelynek a Táplálék címet adta, Ionela Mihuleac iasi-i képzőművésszel valósította meg, a munka Temesváron a Héliosz Galériában látható. /Szekernyés Irén: A műalkotás szellemi táplálék. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

A Marosvásárhelyen zajló interetnikai fesztivál alkalmából főiskolai hallgatók az erdélyi kisebbségi színházakat vették számba. Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi magyar színházi társulat. Jelenleg repertoárszínházként működik, Tompa Gábor vezetésével. Az előadások nagy részét szinkronfordítással a román közönség is megtekintheti. A Temesvári Csiky Gergely Állami Színház egy épületben működik a román és német nyelvű színházzal, valamint a Román Operával. A magyar társulatnak néhány hete új igazgatója van Szász Enikő személyében. A színháznak két játéktere is van, nyáron pedig a Ferencesek Udvara nyújt lehetőséget a szabadtéri előadásokra. A színészet Nagyváradon is régi hagyományokra tekint vissza. Az államosítást követő években is erős társulat működött Nagyváradon, melynek hatása mind a mai napig érződik. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatát Meleg Vilmos vezeti. A Szatmárnémeti Északi Színháznak két társulata van: a román társulat és a Harag György Társulat, a magyar, az utóbbinak Lőrincz Ágnes az igazgatója. A színházhoz tartozik még egy 100 férőhelyes stúdióterem is. A Harag György Társulat az elmúlt években nagyon sok fiatal színészt szerződtetett. A sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos művészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre. 1987-től román tagozat is működik. 1992-ben a két tagozat különvált, s a Tamási Áron Állami Magyar Színház és az Andrei Muresanu nevét viselő román nyelvű színház közös székhelyen ugyan, de jogi és költségvetési szempontból egymástól független művészeti intézményként működik. 1998-tól a színház neve Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, azóta Bocsárdi László vezeti a magyar társulatot. A csíkszeredai székhelyű Csíki Játékszín 1999 szeptemberében nyitotta meg kapuit, Parászka Miklós vezetésével. A Csíki Játékszín befogadó színházként is tevékenykedik, így olykor Csíkszeredában több társulat előadását lehet megnézni, mint más erdélyi városokban, de nem csupán egyszeri alkalommal, hanem előadás-sorozatokban. 2004. március 4-én nyitották meg stúdiószínházi termüket, a Hunyadi László színművészről elnevezett kamaratermet. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az erdélyi magyar színházak nem hagyományos törekvéseket képviselő társulata, az egyetlen, amely hangsúlyozottan alternatív színházi programmal tevékenykedik. 1984–1990 között amatőr kísérleti színházként működött, Bocsárdi László vezetésével; 1990. szeptember 1-jétől kapott intézményesített formát Figura Stúdió Színház néven. Jelenleg Béres László az igazgató. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – mint a városi művelődési ház hivatásos tagozata – az önkormányzat támogatásával 1998. november 6-án tartotta színházmegnyitó előadását, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával. Az önálló jogi státusz elérésének érdekében több lépést is tettek, eddig g eredménytelenül. Repertoárszínházként (népszínházi hagyományokat követnek) működik, de kísérleti jellegű előadásoknak is helyet ad. Romániában működik két német nyelvű hivatásos társulat és egy zsidó színház. 1876-ban Jászvárosban (Iasi) Avram Goldfaden művész és író a saját társulatával bemutatott előadásaival a világ első hivatásos zsidó színházának alapjait fektette le. A második világháború után 1948-ban a bukaresti Zsidó Színház állami intézmény lett. Az Állami Zsidó Színház számos nemzetközi turnén vett részt, ugyanakkor szervezője a jiddis nyelvű színházak fesztiváljának (1991, 1996, 2000). Az erdélyi szász kultúra a temesvári és a nagyszebeni német társulatoknak köszönhetően jelen van a színházi életben is. A Temesvári Állami Német Színházat 1953-ban hozták létre és a mai napig működik. Nagyszebenben 1788-ban épül fel Dél-kelet-Európa első kőszínháza, amelyben német nyelvű előadásokat tartottak. A kommunizmus idején több évig nem hangozhatott el német szó a nagyszebeni színpadon, azután 1956-tól folyamatosan dolgozik a Radu Stanca Színház német társulata. 1992-től Temesváron, 1997-től Nagyszebenben képeznek német nyelvű. /Turoczki Emese, Madaras Orsolya, Kádár-Dombi Katalin és Papp Ida Júlia, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói: Színházak, társulatok.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

Mostanában divat elítélni a kommunizmust. Az államnak nincs világos programja a kommunizmus visszaéléseit kutatók finanszírozására. Megjelent az Ion Iliescu-féle Forradalom Intézménye, később a kormány által alakított, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézmény. Ezek mind-mind pénzt kapnak. Már több mint tíz ilyen intézet van, például a Iorga, a jászvárosi Xenopol, a kolozsvári Baritiu, a Totalitarizmust Tanulmányozó Országos Intézet, a Száműzetés Emlékére Intézet, a Forradalom Intézete, a kormány bizottsága, az államelnök bizottsága, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ ... Ezek átfedik egymást és nem hatékonyak. Tariceanu egy bizottságot hozott létre 60 milliárd lejes büdzsével, hogy „előkészítse a kommunizmus perének a bizonyítékait”. Erre replikázott Basescu a kommunista diktatúrát kivizsgáló „elnöki bizottsággal”. /Mózes Edith: Jó „biznisz”. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 2./

Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszternek a Realitatea TV-ben ismét meg kellett magyaráznia Bécsben tett megjegyzését: osztrák üzletemberek úgy jöjjenek Romániába, mintha egy otthoni tartományba akarnának befektetni. Ezt a román sajtó úgy tálalta, hogy Ungureanu eladta az országot Ausztriának, következésképpen hazaáruló, amit az is bizonyít, hogy európai fórumokon kiáll a kisebbségi törvény és a Gozsdu Közalapítvány mellett. Márciusban Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke a külügyminiszter lemondását követelte. Miért támadják ennyire Ungureanut? Válaszként Barabás István idézte a Lettre Internationale román kiadásának 1998/26-os számát, melyben Ungureanu – akkor a iasi-i Tudományegyetem tanára és külügyi államtitkár – tanulmányt közölt a következő címmel: Milyen jövőjük van a jelenkori román történelmi mítoszoknak? Néhány gondolata már merényletnek hathatott a szélsőséges nacionalizmus számára, talán ezért van az iránta tanúsított ellenszenv. Tanulmányában azt írta: „A történelmi mítoszoknak nagyon jól meghatározott helyük van a historiográfiában: olyan formában szabják át a történelmet, hogy a múlt kényelmessé és elviselhetővé váljék, hogy feloldjanak a vétkek alól, megszabadítsanak a lelkiismeret-furdalástól. És ugyancsak a mítoszok segítenek egy nemzetnek megbékülni saját bűneivel. Stephen Fischer Galati professzor 1979-ben a témának szentelt New York-i konferencián tételesen kimondta: a történelmi mitológia arra hivatott, hogy a 19. és 20. század román államának vezetői számára biztosítsa a legitimitást. Ebből a tételből kiindulva, a mítoszok két fajtáját határozta meg úgy, ahogy azok a romantikus román történészek laboratóriumaiban klónozással megszülettek. Kifelé arra hivatottak, hogy igazolják a románok történelmi jogát Besszarábia, Bukovina, az egész Bánát és Dobrudzsa területéhez. Befelé pedig megfigyelhető politikusoknak az a törekvése, hogy érveiket a román nemzet forradalmi és nemzeti hagyományaival támasszák alá. A történelmi jogok ugyanis szerintük az ősöktől (trákok, dákok, dák-rómaiak) származnak, ezért minden területnek, amelyet ők is laktak, Románia határain belül kellene lennie – így született meg az első világháború után Nagy-Románia. Ez a momentum a nemzeti történelem csúcsa, mert föltette a koronát a sok évszázados harcokra, amelyeket a románok szüntelenül vívtak rosszindulatú szomszédaikkal... A román történészek számára a nacionalizmus egyet jelent a nemzeti öntudattal. A román nacionalizmus egész sor mítoszt szült. Ilyen például az a tétel, miszerint a román nacionalizmus gyökerei a dák-római ősökig nyúlnak vissza, hogy Mihai Viteazul nacionalista beállítottságú volt, és hogy tudatosan vallotta a románok jogát Erdélyhez. A román történészek pátosszal beszélnek a múlt nagy személyiségeiről, sokuk számára a román múlt egyet jelent a román öntudattól áthatott elődök életrajzával.” /Barabás István: Balkáni bosszú. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./

Több mint ötszáz aláírást tartalmazó nyílt levelet juttattak el Mihail Hardau oktatási miniszterhez a kolozsvári, bukaresti, jászvásári és temesvári egyetemek kutatói. Ebben azt kérik, tartsa tiszteletben azon előírásokat, melyek kötelezik, hogy az oktatási tárca költségvetéséből biztosítsa a tudományos kutatásnak szánt három százalékot. /Nagy-Hintós Diana: Elégedetlenek a kutatók. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./

Romániában a történetírást a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb mértékben fertőzte meg a mítosz, az egyoldalúság, a manipulatív érdek. Amikor e mítoszok közül egyiket-másikat román tudósok megpróbálták lebontani, a felhördülés hatalmasnak bizonyult. Jó példa volt erre Lucian Boia Istorie si mit in constiinta romaneasca (Történelem és mítosz a románság tudatában. Editura Humanitas, Bukarest, 1997.) című könyve, ugyanígy a romániai holokausztnak a román történelemírás által tagadott valóságait összegező ún. Wiesel-bizottság jelentése (Comisia Internationala pentru Studierea Holocaustului in Romania [A Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság], Raport final [Zárójelentés]. Editura Polirom, Iasi, 2005.). Ellentmondásos a román történetírásban dr. Petru Groza megítélése. Magyarul is remekül beszélt, Budapesten szerzett doktorátust, miniszter volt a Trianont követő időszak több román kormányában, képviselő a bukaresti parlamentben Dúsgazdag volt az 1930-as években. Később balra sodródott, az Ekés Frontnak nevezett, a kommunistákhoz közel álló parasztmozgalom vezére lett, baloldali és zsidókat pártoló tevékenységéért 1943-ban bukaresti börtönbe került, onnan 1945. március 6-án egyenesen „az első demokratikus román kormány” kormányfői székébe ült, majd 1952-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a Nagy Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, azaz államfő lett. Két könyv jelent meg róla az elmúlt években a bukaresti Compania Kiadónál. Az első könyv (Petru Groza, Adio lumii vechi! [Agyő, régi világ!]. Editura Compania, Bukarest, 2003. – a következőkben: Groza, 2003.) Petru Groza memoárjait tartalmazza. A második könyv Dorin-Liviu Bîtfoi fiatal történész munkája, Groza politikai életrajza (Dorin-Liviu Bitfoi, Petru Groza, ultimul burghez. O biografie [Petru Groza, az utolsó nagypolgár. Egy életrajz]. Editura Compania, Bucuresti, 2004. – a következőkben: Groza, 2004.). A hatvanas években azt mondták, róla: kommunista. Később, a kilencvenes évek elején, pedig: nem volt kimondott kommunista. Petru Groza a Piskihez nagyon közel fekvő Bácsi faluban született 1884-ben, régi ortodox (görög keleti) papcsaládban. A szászvárosi Református Gimnáziumban magyar tanult, ahol 1903-ban érettségizett. Ezt követően jog- és gazdaságtudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, s 1907-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Később az erdélyi románok autonómiájáért küzdő Román Nemzeti Pártban politizált, részvevője volt az Erdély Romániával történő egyesítésével végződő politikai akcióknak. Román nemzetisége miatt a magyarok sokszor megalázták, ezt soha nem tudta elfelejteni. Mégis vallotta, hogy a két nép megbékéléséért harcol. Groza 1919 végén utazott Bukarestbe, hogy az egyesülés utáni Nagy-Románia első, alkotmányozó nemzetgyűlésében képviselője legyen. Megdöbbentette a regáti korrupció, az erkölcstelen élet, a mocsok és a szegénység. Fő céljának tekintette, hogy a Regátot a „nyugatias” erdélyi szintre felemelje. Erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, ezért kivonult a politikából, évekre visszavonult dévai ízlésű villájába. A baloldali eszmék híve lett, 1933-ban a dévai központú Ekés Front elnökévé választották, s így közelebb került a Kommunista Párthoz. Ion Antonescu marsall, a román diktátor idején őrizetbe vették, ezután lett az új rendszerben miniszterelnök. A kommunisták nem szerették: benne az osztályát eláruló nagypolgárt látták. Groza kijelentette: az erdélyi magyarok legyenek nyugodtak, mert Románia és Magyarország között nemsokára létrejön a vámunió, és a határokat el fogják törölni. Groza miniszterelnökként 1947 után aktívan részt vett a történelmi román pártok felszámolásában, a magyarokkal történt leszámolásban, a kommunisták választási csalása fölött szemet hunyt. A kommunista vezetők nem mozdították el Grozát, mert tudták, hogy az erdélyi tömegek tisztelik, ezért fölfelé, a pusztán dekoratív államfői székbe buktatták. Maradék befolyását az egykori polgári osztály azon exponenseinek börtönből való kiszabadítására fordította, akik iránt valamennyi tiszteletet érzett. Szobrait 1990-ben Románia-szerte ledöntötték, a dévait és a székelyudvarhelyit is, a róla elnevezett erdélyi város pedig visszakapta régi nevét: Stei (Vaskohsziklás). /Tibori Szabó Zoltán: A nagypolgárság kommunistája, a kommunisták nagypolgára. Petru Groza történelmi szerepének átértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., folyt.:15., 16./

Radikális nézetei miatt Toroczkai Lászlót több országból, így Romániából is kitiltották már. Ő nem radikális, hanem egyszerűen magyar, vallja. Ezt nem csak Budapesten meri kinyilvánítani, hanem a Délvidéken, Kárpátalján vagy akár Erdélyben. Ezért meghurcolták, volt része veszedelemben. Legalább négy állam titkosszolgálata figyeli az általa alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tevékenységét. Nemrég úgy döntöttek: június 4-én Trianonban, a békediktátum aláírásának helyszínén emelnek szót a magyarságot ért igazságtalanság ellen. Toroczkait Lászlóval a Vármegyés a véres úton című könyvének kézdivásárhelyi bemutatóján készített interjút a hetilap. A HVIM öt esztendeje tiltakozik június 4-én. Tudatosítani akarják a magyar lakosságban, hogy a trianoni békediktátum évfordulója nemzeti gyász, amikor a kereskedelmi televízióban nem szabadna vígjátékokat sugározni. Bátran ki kell állni az igazunkért, a nemzetközi közvéleményt is a magyar nemzet ügye mellé szeretnék állítani, vallja. Június 2-án gyülekeznek a budapesti Regnum Marianum templom helyén levő keresztnél. Autóbusszal mennek Versailles-ba, a Kis-Trianon palotában folytatják a demonstrációt. Mintegy 500-600 tüntető indul el autóbuszokkal. A titkosszolgálatok működnek, ezt bizonyítja, hogy egy francia szervezet máris ellentüntetést jelentett be Versailles-ban. Persze a francia hatóságok nem adtak rá engedélyt, de a furcsa az, hogy míg a Kárpát-medencében is kevesen tudnak erről a megmozdulásról, már akadnak olyanok Franciaországban, akik ellentüntetést szerveznek. A román vagy a szerb titkosszolgálatok munkája lehet ebben. Az elszakított részekről is jönnek fiatalok. A Kis-Trianon palotában a magyarság köztiszteletnek örvendő személyiségei fognak felszólalni, Erdélyből Tőkés László püspök, Délvidékről Andrási Attila színházi rendező, Felvidékről Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke. Június 4-e idén pünkösdre esik, amikor sok százezer magyar Csíksomlyóra zarándokol. Ez azt jelenti, hogy Európa két, egymástól eléggé távol eső szegletében egyszerre fog a magyar fohász felhangzani. Toroczkai László mostani idelátogatásakor két órát vesztegelt a nagylaki határátkelő őrszobáján. A román határőrség szervei nem voltak hajlandók megindokolni, miért állították félre az autót, illetve miért szedték ízekre. Az egyik könyvét elkobozták. Egyébként romániai kitiltása alatt végig Erdélyben tartózkodott, a párjánál. Ezt valószínűleg a határőr figyelmetlenségének köszönheti. Toroczkai áprilisban megnősült, felesége Jászvásáron élt, a templomi esküvő idejét a nyár végére halasztották. Szegeden fognak lakni. Toroczkai aljasnak tartja, hogy a családját sem hagyják békén. Számos fenyegetés éri szüleit Szegeden, valószínűleg azért, mert az ő címükre van bejegyeztetve a Hatvannégy Vármegye Alapítvány székhelye. /Dimény Haszmann Árpád: Aki nemcsak Budapesten mer magyar lenni. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), máj. 26./

Az Adevarul című bukaresti lap sorozatban mutatja be a romániai egyházakat. A június 9-én megjelent oldal címe: A római katolikus egyház. Ennek nevében nyilatkozik Ioan Robu bukaresti érsek, akiről a mellékelt rövid életrajzból megtudjuk: 1944-ben született moldvai katolikus családban, 1968-tól pap. 1983-ig a iasi-i Teológiai Intézet rektora volt. 1984-ben lett püspök, 1990-ben érsek. Nyilatkozatában a romániai katolikusok számát 1,4 millióra becsüli, de sokan hagyták el az országot, ennek következményeként nyugaton egyre több „a román nyelvű katolikus közösség”. A kommunista rendszer üldözöttjei közül csak néhai Vladimir Ghicát és Durkovici püspököt említette. Egy szót sem ejtett arról, hogy Romániában él 850 ezer magyar, valamint nagy számú német, szlovák és bolgár katolikus, arról sem, hogy létezik a Jakubinyi György vezette gyulafehérvári érsekség és több püspöksége. Említés sem történik az erdélyi múltról, Márton Áron legendás alakjáról, Majláth Gusztávról, Jakab Antalról, de arról sem, hogy a kutatás számára miért hozzáférhetetlen ma is a bukaresti püspökség levéltára. A Dosarele Istoriei 2003/9-es számában viszont Ovidiu Bozgan bukaresti egyetemi tanár tanulmányt közölt A római katolikus egyház a kommunista Romániában címmel. Ebben bemutatta a Szent István által 1103-ban létesített váradi püspökséget, kitért az 1111-ben alapított gyulafehérvári püspökség történetére, majd sorra vette Temesvárt, Szatmárt, és végül megemlítette: XIII. Leó pápa 1883-ban létrehozta a bukaresti, majd egy év múlva a iasi-i püspökséget is. A kommunista rendszer az egyház javait államosította, az 1948. évi 1111 parókiából 1988-ra 637, az 1317 papból 1982-re 685 maradt. A szerző nagy teret szentelt Márton Áronnak: életútjának, börtönéveinek, harcainak, amelyek egyháza és a romániai magyarság túlélést szolgálták. Bemutatta Csíksomlyó fontosságát a katolikus ellenállásban; a pünkösdi búcsúkon minden hatósági bojkott ellenére is, 12-15 ezer zarándok vett részt. Minderről Robu érsek nem tett említést. Hargita Népe, 2006. június 5.: Június 3-án több mint 300 ezer hazai és külföldi zarándok vett részt a csíksomlyói búcsún. A szentmise kezdetén Jakubinyi György érsek mondott fohászt: „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!” Hangsúlyozta: az idei csíksomlyói zarándoklat célja megegyezik az Erdő Péter bíboros-prímás által meghirdetett nemzeti imaév szándékával. /Barabás István: Bukarest és Csíksomlyó között. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

A moldvai csángókról értekeztek a hónap elején, magyarországiak, romániaiak – Teleki Alapítvány, Pro Európa és a moldvai csángómagyarok szervezetei. Az értekezlet színhelye a nemrég épült csángómagyar közösségi ház volt Pusztinában. A házat az értekezlet alkalmával felszentelte egy katolikus püspök, a munkácsi Majnek Antal. Ez már újdonság: Csángóföldön értekezlet a csángómagyarokról, nacionalista izgatás és ellentüntetés nélkül. És Csángóföldön házszentelés magyarul. A moldvai csángók legnagyobb kincse, az általuk megőrzött, ma már máshol sehol sem beszélt régi magyar nyelv rohamosan apad, akárcsak a beszélőinek száma. A moldvai csángók ma már román-magyar kétnyelvű közösséget alkotnak, amelyben az öregek beszélik még az egyedülálló nyelvi és kulturális kincseket őrző régi magyar nyelvjárást, a közép generációból is még néhányan értik és esetleg beszélik apáik nyelvét, a fiatalok viszont már szinte kivétel nélkül „román egynyelvűként szocializálódnak” – állapította meg az egyik tudós hozzászóló. Zsehránszky István szerint a kétnyelvűség többet ér az egynyelvű elszigeteltségnél – nyelvi szigetállapotnál. Amikor a csángók nyelvi életbentartásáért küzdünk, lényegében a kétnyelvűséget kell erősítenünk, hangsúlyozta. Ez a bákói-pusztinai értekezlet első nagy tanulsága, amit a jelenlévők hallgatólagosan elfogadtak. Csupán az egyik egyházi személy, a moldvai katolikus püspök küldötte berzenkedett, mondván, hogy ő csak románul tud, és mint vívmányt állította ezt. Pedig, mint kiderült, maga is a Csángóföld szülöttje... Ő elítéli azokat, akik más nyelvet is használnak, mindenekelőtt azokat, akik a csángómagyar nyelvjárást beszélik. Az értekezleten megfogalmazott igényt, miszerint „harmonikus és kölcsönös kétnyelvűséget kell teremteni”- nem fogadja el. Ez mutatja, hogy Iasi-ban és Bukarestben semmi sem változott a csángók – a leghűségesebb moldvai katolikus hívek! – megítélésében. A iasi-i püspök továbbra sem hajlandó engedélyezni azt, hogy a csángók anyanyelvén – tehát magyar nyelven – is tartsanak istentiszteletet az általuk lakott moldvai falvakban. Annak ellenére sem, hogy a csángók számtalanszor kérték ezt. Még a legutóbbi egyházmegyei zsinatra is elvitték a kérésüket, de mindhiába. Iasi és Bukarest hajthatatlan. A pápai nuncius is ismeri a csángók kérését, de nem szólhat bele a helyiek dolgába. Ezért ők a nacionalista kurzust megvalósító hatóságok cinkosai. Továbbra is kitartóan kell kérni a csángók számára és a csángók által a magyar nyelvű istentiszteletet minden lehetséges fórumon. A kérés megoldása érdekében segítséget kell kérni a romániai kisebbségi hivataltól, a diszkrimináció elleni tanácstól, a nép ügyvédjétől, az egyházügyi hivataltól, az emberi jogok érvényesítéséért küzdő hazai és külföldi civil szervezetektől, akár az Európa Tanácstól is stb. /Zsehránszky István: Hajtani kell a malmot! = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

Június 29-én Iasi-ban konferencia keretében emlékeztek meg a romániai holokauszt nyitányáról. A szovjetellenes háború kitörése után egy héttel, 1941 júniusa végén kezdődtek el a moldvai atrocitások. Ion Antonescu parancsára elkezdődött a iasi-i pogrom, majd Transznisztria felé elindultak a halálvonatok. A kánikulai hőségben az egyes állomásokon a zsúfolt tehervagonokból 2071 holttestet emeltek ki. Következtek az ogyesszai, a transznisztriai haláltáborok, ahol zsidók újabb tízezrei pusztultak el. Jean Ancel izraeli kutató Preludiu la asasinat – Pogromul de la Iasi című monográfiája szerint a romániai, besszarábiai, bukovinai, transznisztriai atrocitásoknak mintegy 330 ezer zsidó áldozata volt, beleértve az ugyancsak 1941-ben, a török partok közelében elsüllyesztett Struma hajó 700 romániai zsidó menekültjét is. Simcha Iacobovici izraeli-kanadai, Emmy-díjas rendező filmet forgatott a Struma utasainak pusztulásáról. 2000. december 8-án Simcha Iacobovici az Evenimentul Zileinek nyilatkozott. „A jelek szerint Romániában a holokauszt tagadása általánosan elfogadott, mellékes jelenség. A románok úgy tesznek, mintha ezek az atrocitások soha nem történtek volna meg.” Magyar Nemzet, 1998. november 3.: Randolph L. Braham, a New York City University professzora, a világ leghíresebb holokauszt-kutatóinak egyike, Román nacionalisták és a holokauszt című könyvének budapesti megjelenése alkalmából nyilatkozta: „Miután észleltem, hogy román nacionalisták elferdítik a holokauszt romániai történetét, kötelességemnek éreztem, hogy megírjam az igaz történetet. Hangsúlyozom, nem a román nép, nem általában a román történészek ellen írtam, hanem a szélsőségesek ellen, akik azt terjesztik, hogy Romániában nem volt holokauszt, a románok csakis embereket mentettek, zsidóüldözés csak a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélyben volt. Ezzel az állítással szembe lehetett és lehet állítani a román humanizmust a magyar barbársággal, politikai tőkét lehet kovácsolni a meghamisított tényekből. Ceausescu lekicsinyelte a romániai áldozatok számát; téziseit átvették a nacionalista történészek, s a nyolcvanas évek második felében már nyíltan Antonescu marsall rehabilitálásáért folyt a küzdelem.” /Barabás István: A holokauszt román forrásvidékén. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár legújabb könyvében /Transilvania mea (Az én Erdélyem), Polirom Kiadó, Iasi/ részrehajlás nélkül, csak írott forrásokra támaszkodva, azt bizonyítja, hogy Erdély azoké, akik lakják, ahogy őseik is együtt éltek e tájakon. A Barátok és ellenségek című fejezet példákkal mutatja be, románok és magyarok hogyan vélekedtek egymásról a múltban. A román és magyar nemzetkép-kutatásnak hatalmas irodalma van, a szerző állításait Makkai László, Köpeczi Béla, Lucian Boia, Alina Mungiu, Mitu Melinda, Makó Mária, Miskolczy Ambrus, Magyari-Vincze Enikő és mások munkáira alapozza. Bemutatta, hogy a sovinizmus mérge nem erdélyi találmány, hanem jelen van egész Európa múltjában: török és görög, orosz és lengyel, német és francia, angol és ír épp úgy szapulta egymást az idők folyamán, mint román és magyar. A maga idején magyargyűlöletben senki sem múlta felül Alexandru Papiu-Ilariant (Marosvásárhelyen líceum viseli nevét). A mai Vatra Romaneasca egyesület ideológiája alighanem az ő munkáiból ihletődött, ugyanis ilyeneket írt le: igazi román hazafi csak magyarellenes lehet; a magyarok barbárságának az az oka, hogy jövevények Erdélyben, tehát nem európaiak, mint a románok, hanem mongol leszármazottak, míg a románokban tiszta római vér csörgedez. Az 1830-as években, tehát béke idején magyar szerzők műveiben a románok barbár jövevények voltak, akik juhaikkal a Balkán-félszigetről szivárogtak be Erdélybe, hogy itt a magyarok európai civilizációjának jótéteményeiben részesüljenek. Dóczy József 1830-ban egy bécsi tanulmányában megállapította, hogy a vlachok lusták, babonásak, műveletlenek. 1848 tavaszán, amikor a Habsburg-ház ellen szükség volna az erdélyi románok segítségére, Pálffy Albert a Márczius Tizenötödike hasábjain már így lelkesedett a románokért: „Csendes, békés, szelíd, hálás nép... Zöme a hegyekben él, a magyarság iránt semmifajta ellenséges érzelmeket nem táplál.” /Barabás István: Egymásra mutatva. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

21,6 millió volt Románia lakosságának lélekszáma 2006. január elsején, ezen belül a magyarok aránya 6,6 százalék – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozott adataiból.  A 2002-es népszámlálás adatait felidézve közlik, hogy a románok 19,4 milliót tesznek ki, azaz az összlakosság 89,5 százalékát. A nemzeti kisebbségek aránya 10,5 százalék, összlétszámuk 2,3 millió. A legnépesebb nemzeti kisebbségi közösséget Romániában a magyarság alkotja 6,6 százalékkal, létszáma 1 431 800. Második helyen a romák állnak 2,5 százalékkal (535 100). Őket követik a német ajkú­ak, 0,3 százalékot alkotva (59 800). Az összes többi nemzeti kisebbség az or­szág lakosságának 1,1 szá­zalékát teszi ki. Vallási megoszlás szempontjából a romániai lakosság több mint 80 százaléka ortodox, utánuk következnek a római katolikusok és a reformátusok. A lakosságnak több mint fele (55,2 százalék) városon él. Bukarestben 1 930 390 ember él. Bukarest után a legnépesebb városok: Konstanca (306 200), Iasi (306 000), Temesvár (303 200), Craiova (299 200) és Kolozsvár (297 600).  /Másfél millió alatt a magyarság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./

Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) részévé válna a gyulafehérvári római katolikus teológia – erről folytat megbeszéléseket Kolozsváron Jakubinyi György érsek, Marton József, a BBTE keretében működő Római Katolikus Hittudományi Kar dékánja és Oláh Zoltán, a papnevelde rektora Andrei Margával, a BBTE Akadémiai Tanácsának elnökével. „A kérdés nagyon régóta terítéken van, de az érsek úr sokáig hallani sem akart róla – mondta el Potyó Ferenc általános érseki helynök. – Óriási terhet jelent a teológia fenntartása, és ezért a többi egyház már megtette ezt a lépést. Ugyanakkor az sem mellékes szempont, hogy a papjaink államilag elismert oklevelet kapnának, és nem kényszerülnének abba a megalázó helyzetbe, hogy egy hittanárképzőt végzett fiatallal szemben hátrányos megkülönböztetésben részesüljenek a hitoktatás terén.” Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint nincs szó a függetlenség feladásáról. „Ha a híveink nem tudják fenntartani a papképzést, akkor tartsa fenn az állam, mert azokat a javainkat, amelyekből valaha fenntartottuk a teológiát, elvették, és nem adták vissza” – jelentette ki. Az érsek hangsúlyozta: a görög katolikusok már 15 éve a BBTE keretein belül képezik papjaikat. Kiemelte, jelenleg valamennyi romániai egyház valamilyen állami egyetem keretén belül képezi papjait, kivételt ez alól csak a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, illetve a gyulafehérvári és a Iasi-i katolikus teológia képez. A teológia fenntartása Potyó Ferenc elmondása szerint évente mintegy hétmilliárd régi lejbe kerül. Mivel jelenleg magánegyetemként működik, a költségvetést saját forrásokból kell fedeznie az egyháznak. Az elképzelés szerint az integráció után a papnevelde megőrizné függetlenségét, viszont a jelenlegihez képest „stabilabb” tanári gárdát kellene biztosítania. Igaz ugyan, hogy a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola a pápai Lateráni Egyetemhez affiliált, de egyelőre csak bacchalaureátusi oklevelet adhat, licenciátust nem, így azok a fiatal papok, akik mélyebb teológiai ismereteket szeretnének elsajátítani, csak külföldi tanulmányút részeként szerezhetik azt meg. Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke veszélyesnek, az egyházi oktatás számára hátrányosnak, következésképpen nagyon alaposan meggondolandónak ítélte meg a gyulafehérvári római katolikus teológiának a Babes–Bolyai Tudományegyetembe (BBTE) való beolvadási elképzelését. /Gazda Árpád, Lukács János: Gyulafehérvár – Veszíthet önállóságából a katolikus papnevelde. = Krónika, Erdély.ma, júl. 28./

Statisztikai léptékben nézve pár ezer 1956-1959 között letartóztatott ember, több mint ezer kicsapott egyetemista, súlyos börtönbüntetések, húsz halálos ítélet történelmével szembesíti hamarosan Romániát egy Bukarestben készülő, Varga Andrea történész által koordinált kiállítás. Eredeti, egyedi, romániai '56-os dokumentumok bemutatásával készül megismertetni a közönséggel a kommunista/szocialista korszak történéseit az a vándorkiállítás, melynek anyagát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) archívuma alapján készítenek elő jelenleg Bukarestben. A tervezett állomásokon Craiova, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Iasi, Brassó, Bukarest – a korszak bemutatásának célközönsége egyrészt a diákság, és célja a tudatosítás, a tolerancia is – mutatott rá Varga Andrea projektvezető, történész. A magyarországi események ugyanis jelentős rokonszenvhullámot keltettek a romániaiak, elsősorban az erdélyi magyarság körében. Ezért a Szekuritáte kíméletlenül lépett fel a magyar közösség ellen, részben az etnikum rendszerhez hű tagjainak segítségével. 1956-ban erős magyarok iránti szimpátiahullám volt megfigyelhető a román diákság részéről is, de ezt később, sajnos, nem sikerült életben tartani. Mindent egybevetve, a magyar közösségek részéről a szervezők több mint 30 ezres látogatói létszámra számítanak. A kor hangulatának érzékeltetése céljából a kiállítási tárgyak mellett az ötvenes évek vizuális-akusztikai emlékeiből is ízelítőt nyújtanak korabeli újságcikkek, hirdetések, a kor slágerzenei számai, hazafias énekek, vagy híradórészletek a rádió archívumából. A kiállítást októberben Brüsszelben egy Románia csatlakozásáról szóló rendezvényen, majd novemberben Budapesten a második magyar-román közös kormányülésen is bemutatják /Gergely Edit: Szembenézés a rácson át. Romániai '56-os dokumentumokból készül áttörő, interaktív vándorkiállítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./

Kellemes meglepetésben volt részük a csíksomlyói országos katolikus ifjúsági találkozó résztvevőinek, ugyanis valamennyi jelen lévő román ajkú püspök magyarul is köszöntötte a kétnyelvű szentmisék résztvevőit – közölte dr. Nagy-György Attila, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye ifjúsági lelkésze. Mint mondta, a latin és görög szertartású szentmisék, valamint a délelőtti foglalkozások két nyelven zajlottak, hozzájárulva a találkozó kitűzött célja megvalósításához, a kiengesztelődéshez. Kétezerszáz regisztrált résztvevője volt az idei – harmincadik – jubileumi Csíksomlyói Ifjúsági Találkozónak (CSIT), amely ugyanakkor a tizedik Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak biztosított keretet. Ez volt az első CSIT, amely országos találkozó jelleget öltött. Több katolikus egyházmegye püspöki vagy segédpüspöki szinten képviselte magát a rendezvényen, csupán Roos Márton temesvári, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Robu Ioan bukaresti érsek nem tudott részt venni a találkozón, de jelen volt a foglalkozásokon dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József püspök, Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök, Petru Gherghel iasi-i püspök és Aurel Perca segédpüspök, Anton Cosa kisinyovi püspök, valamint az öt görög katolikus egyházmegye püspöke. A megjelent román görög katolikus fiatalok meglepve tapasztalták, hogy magyar ajkú görög katolikusok is vannak, ugyanis kárpátaljai magyar görög katolikus pap is tartott foglalkozásokat. A kiengesztelődés volt az idei találkozó témája. /Sarány István: Magyarul is köszöntő román püspökök. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 28./

Nagyenyeden a természetrajzi, valamint történelmi múzeum megalakulásának 210. évfordulóját ünnepli a város. A múzeum alapításának az 1796-os évet tekintik, amikor Benkő Ferenc professzor külön választotta a Bethlen-könyvtárban őrzött tekintélyes gyűjteményt a könyvtár anyagától. Alapítási dokumentumként a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban őrzött A ritkaságok és természeti dolgok Múzeuma címet viselő, Benkő Ferenc 1796-ban kézzel írt leltára szolgál. A mai Románia területén elsőként a székelyudvarhelyi múzeum 1772-ben, majd a nagyszebeni 1790-ben, a iasi-i Természetrajzi Múzeum és a bukaresti Nemzeti Múzeum 1834-ben, a balázsfalvi Természettörténeti Múzeum 1850-ben, a kolozsvári Erdélyi Múzeum 1859-ben létesült. Mint természetrajzi múzeum azonban a nagyenyedi vitathatatlanul az első az országban. A Bethlen Kollégium 1948-ban történt államosítása után 1950-ben a múzeumot kettéválasztották. A Történelmi Múzeum a Fejedelmi Palotába (vár) költözött. Az akkor átvett kb. 7000 tárgy jelenleg 30 000-re bővült, főleg az ásatások során előkerült leletekkel. A Természetrajzi Múzeum a Kollégium épületében maradt és a Fenichel-gyűjteménynek köszönhetően, tudományos értéke alapján a bukaresti Grigore Antipa után a másodikként tartják számon az országban. Az Erdélyi Református Egyházkerület mindkét múzeumot visszaigényli, az államosításkor készült leltár eltűnt. Az 1950-es kettéváláskor készült és megőrzött leltár szerint valamennyi tárgy a román állam tulajdonát képezi. A Bethlen Dokumentációs Könyvtár államosítási leltára viszont minden további nélkül előkerült, így az átadás is zökkenőmentesen megtörtént. /Takács Ildikó: 210 évesek az enyedi múzeumok. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./

Csángómagyar küldöttség járt a Vatikánban, a pusztinai Szent István Egyesület képviselői: Nyisztor Tinka néprajzkutató, az egyesület elnöke, Tamás Magdolna énekes és Csobán Magdolna mesemondó. A delegáció kihallgatáson vett részt a Szentszéknél és petíciót nyújtott át a moldvai csángók anyanyelvű vallásgyakorlatának érdekében. A budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület vendégeiként, megszakítva hazafelé tartó útjukat, a küldöttség tagjai október 9-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A delegációt a Püspöki Kongregáció prefektusának, Giovanni Battista Re bíborosnak a titkára fogadta, majd Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkár. „Meglepett, hogy a minket fogadó vatikáni tisztségviselők milyen sok információval rendelkeznek a csángókról, még azt is tudta a bíboros titkára, hogy Pusztinán magyar ház épült” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Nyisztor Tinka. /Guther M. Ilona: Csángó küldöttség a Szentszéknél. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./ – A Vatikánban a iasi-i püspökségről azt a tájékoztatást kapták, hogy Pusztinán egyedül én tudok magyarul – idézte fel a történteket Nyisztor Tinka. A küldöttség számára az is világossá vált, hogy nemrég vatikáni közbenjárásra cserélték le a pusztinai plébánost és káplánt. A szeptember elején történt lelkészcsere következtében a faluba magyarul jól beszélő fiatal papok kerültek. Mindketten jelezték, csak a iasi-i engedélyt várják, készek elkezdeni a magyar misézést. Addig is megengedik, hogy a mise előtt a rózsafüzért magyarul mondják, és magyarul énekeljenek. /Gazda Árpád: Vatikánban lobbizott a magyar miséért a pusztinai csángó közösség három képviselője. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./

„Elképesztőnek tartom, hogy Hargita és Kovászna megyéből egyetlen szabadalmi kérés sem érkezett. Hol van a híres székely furfang?” – vetette fel az ÚMSZ-nek Varga Gábor, az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal (OSIM) elnöke. A két székely megye nem jeleskedett találmányokban az idén. Idén a legtöbb oltalom kérést – 230-at – Bukarestben nyújtották be, míg vidéken Iasi, illetve Kolozs megye 39 kérelemmel tartozik a „közvetlen élmezőnybe”. /Kiss Előd Gergely: Varga Gábor: hol a székely furfang? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

November 5-én és 6-án Kolozsváron az AIDRom ökumenikus bizottság szervezésében zajlott az Ökumenikus tájékoztatás az egyházi sajtóban című a tanácskozás. A beszélgetés moderátora a házigazda, Kovács István tiszteletes volt, aki ismertette a tanácskozásnak otthont adó Bethlen Kata Diakóniai Központ működését, a református egyház által működtetett szociális hálót, és természetesen az egyház sajtótermékeit. A görögkeleti egyházat képviselő Nicolae Dima jászvásári diakónus a moldovai egyházrész által működtetett sokrétű tájékoztatási eszközöket mutatta be. Gerhild Cosoroaba az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházat, a Nagyszeben környéki szász evangélikusokat képviselte, és bemutatta a hosszú múltra visszatekintő Kirchliche Blaettert, és a többi egyházi kiadványt. Az ország egyik legjelentősebb ökumenikus kiadványa, a hetente megjelenő Viata Cultelor. A vaskos és tartalmas kiadványt egyetlen ember, a hajlott korú Vera Maria Neagu szerkeszti és terjeszti. A görög katolikus egyház sajtóirodáját és lapját Daniel Avram lelkész mutatta be. A résztvevők egyöntetű elismeréssel nyilatkoztak a www.catholica.ro internetes hírforrásról. /(ercsey): Ökumenikus sajtó-tanácskozás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

Két román nyelvű kötetet mutattak be november 16-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén, az esemény két nyelven zajlott, az érdeklődök között egyaránt jelen voltak románok és magyarok. Emilia Comisel – Francisc László: Constantin Brailoiu, partizan al etnomuzicologiei fara frontiere (Constantin Brailoiu, a határok nélküli etnomuzikológia partizánharcosa, Eikon Kiadó, Kolozsvár, 2006) című kötetét dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár ismertette. Emilia Comisel rengeteg levelet, dokumentumot gyűjtött össze, amelyeknek egy részét – főként a magyar vonatkozásúakat – dr. László Ferenc dolgozta fel a kötetben. Dr. Tánczos Vilmos, a Néprajz tanszék egyetemi docense ismertette Daniel Hrenciuc: Maghiarii in Bucovina 1774–1941 (Princeps Kiadó, Iasi, 2006) című munkáját. A szerző a bukovinai székelyek sorsát mutatta be, kezdve a madéfalvi mészárlással egészen az öt magyar bukovinai falu létrejöttéig. Tánczos Vilmos a bibliográfiából hiányolja a bővebb magyar nyelvű források tanulmányozását, viszont mintaszerűnek tartja, hogy a szerző fontos szerepet szánt könyvében a bukovinai magyar falvak és iskolák demográfiai bemutatásának. /Birtalan Ágota: Népzenével fűszerezett könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

„Korai volt az öröm, a pusztinai templomban továbbra sem imádkozhatunk magyarul, és magyar nyelvű misére sem tudom, mikor kerülhet sor” – közölte Nyisztor Tinka, a Pusztinai Szent István Egyesület elnöke december 3-án a csíkszeredai csángónapon. Nyisztor Tinka két hónapja harmadmagával járt a Vatikánban, magyar nyelvű misére kérve engedélyt a Szentszéktől. Akkor úgy tűnt, útjuk eredményes volt: hazatérve szóbeli engedélyt kaptak Petru Gerghel iasi-i katolikus püspöktől a magyar nyelvű misézésre, illetve arra, hogy bármikor imádkozhatnak magyarul a templomban. „A püspök már nem tiltja nyíltan a magyar nyelv használatát, ám engedélyt nem ad a misére, és a magyar imádkozást is akadályozni igyekeznek a papok. Legutóbb, november 20-án a plébános iskolás gyerekeket küldött a templomba, hogy a magyarul imádkozó asszonyokat kikiabálják onnan – számolt be Nyisztor Tinka. – Egyik nap engedélyt kapunk a püspöktől, amiről másnap a helybeli plébános már nem tud. Többször telefonon kényszerültünk egyeztetni a püspökséggel, időnként még a bukaresti nunciatúrát is fel kellett hívnunk, míg engedélyt kaptunk egy-egy magyar imádságra.” A plébános újabban havonta csak egyszer engedélyezné a magyar imádkozást. A magyar misét kérőket folyamatosan provokálják, fenyegetik. Nyisztor kifejtette, a szóbeli sértegetéstől a fizikai bántalmazásig minden megesett azóta, hogy a Vatikánból hazatértek: őt magát a templomban ütötte meg Daradics István kántor, számon kérve rajta, hogy miért nem jó neki a román nyelvű mise. Hozzáfűzte, idős falubeli asszonyt is ért már olyan szóbeli bántalom az utcán, hogy emiatt infarktussal szállították kórházba. Nyisztor Tinka a történtek miatt három személy ellen feljelentést tett a rendőrségen. Petru Gerghel püspök nyolc éve nem járt Pusztinán, az elmúlt héten a faluba várták, végül mégsem jött el. /Kovács Csaba: Nincs ima magyarul. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./

Hírek szerint nemsokára Pusztinába látogat Petru Gherghel, a Iasi-i Római Katolikus Püspökség püspöke. A pusztinai hívek jelentős része évtizedek óta követeli az egyházi szertartások engedélyezését magyar anyanyelven is templomukban, nincs kizárva, hogy a püspök meghozza a várva várt ajándékot, miszerint legalább vasárnap és ünnepnapokon engedélyezi egy-egy szentmise magyar nyelven történő megtartását. Ugyanakkor Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület vezetőjének megkeresésére Benchea Augustin, a pusztinai plébános nem tudta (vagy nem akarta) megerősíteni a hírt, miszerint Pusztinába látogatna püspöke. Sérelmeik orvoslása érdekében a pusztinai hívek egy csoportja október elején küldöttséget menesztett a Vatikánba, ahol fogadta őket a Püspöki Kongregáció prefektusának, Giovanni Battista Re bíborosnak a titkára és Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkára is. Vatikánban nagyon meglepődtek, amikor megtudták, hogy a pusztinai hívek magyar nyelvű misét akarnak, s nem ,,csángó nyelvű” misét, amint előzőleg tájékoztatta őket Petru Gherghel püspök. /Erőss Péter: Feljön a pusztinai magyarok csillaga? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./ A jászvásári római katolikus püspök, Petru Gherghel betűrendi sorrendben látogatja végig a kerület plébániáit, és akkor megy Pusztinába, amikor ábécé szerint ez a falu következik – szögezte le Cadar Cornel püspöki tanácsos. Az egyházfő múlt héten Ploskucénybe látogatott, következik a többi p betűs település, néhány hét múlva Pusztinára is sor kerül. /(fekete): Kánoni vizitáció, és nem több. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./

Magyarország újabb romániai konzulátust létesített: december 14-én Iasi-ban avatták fel a legújabb diplomáciai képviseletet. Az Adrian Christescu marosvásárhelyi üzletember által vezetett konzulátuson nem adnak ki vízumot, szerepe inkább reprezentatív. A budapesti kormány képviseletét a konzulátus Vrancea, Iasi és Vaslui megye térségében fogja ellátni. A iasi-i konzulátus Magyarország negyedik diplomáciai képviselete Romániában. Az előző hármat Kolozsváron, Csíkszeredában és Konstancán nyitották meg. /Farcádi Botond: Magyar konzulátust avattak Iasi-ban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 15./

A Országos Audiovizuális Tanács (CNA) legutóbbi ülésén műholdas sugárzásra adott engedélyt a Román Televízió területi – kolozsvári, temesvári, craiovai és iasi-i – stúdióinak, továbbá a közszolgálati rádió George Enescu zenei csatornájának és a Temesvári Rádiónak. A kolozsvári televízió műsora az eddigi földi sugárzással nyolc, a temesvári stúdió adása pedig négy megyében volt elérhető. Bardocz Sándor, a kolozsvári stúdió magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, hetente továbbra is kétórás magyar nyelvű adással jelentkeznek, azonban attól tart, hogy a műholdas szórás valójában nem feltételez nagyobb lefedettséget. A regionális stúdiók adásait ugyanis a kábelszolgáltatóknak nem kötelességük felvenni a kínálatukba. Ugyanez érvényes a temesvári stúdió esetében is – erősítette meg Gáspárik Attila, a CNA alelnöke. /Rostás-Péter Emese: Regionális műsorok műholdon. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./

Az ígéretek ellenére továbbra sem használhatják anyanyelvüket a csángó-magyarok vallásgyakorlás közben Romániában. A hosszas kérelmezés és a Szentszéknél történt tavalyi látogatás ellenére még a templomi imát is csak román nyelven mondhatnak a moldvai Pusztinában. Nyisztor Tinka, a moldvai csángók szóvivője arról számolt be az Erdély Ma című internetes lapnak, hogy a iasi-i egyházmegye püspöke nem engedélyezte sem a magyar misét, sem a magyar nyelvű imádságot. November elsején, halottak napján is csak a bukaresti pápai nuncius beavatkozásának hála lehetett magyar ima a pusztinai templomban. Pusztinában a helyi plébános annyit ajánlott fel a csángóknak, hogy havonta egyszer lehet magyar imaóra a templomban, de erről is le akarta beszélni őket, majd kijelentette, hogy magyarul csak otthon lehet imádkozni, tájékoztatott a Magyar Nemzet. /Továbbra sem imádkozhatnak a csángók magyarul. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 16./

A romániai magyarság autonómiatörekvései elleni kirohanásokkal, 19. századi román politikusok díszbeszédeinek felelevenítésével emlékeztek január 24-én országszerte Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésére. Az ünnepségek központi helyszíne Iasi volt. Gheorghe Nichita, Iasi város szociáldemokrata polgármestere az erdélyi magyarság autonómiatörekvései ellen intézett heves támadást. Saját bevallása szerint beszéde után Bogdan Olteanu a képviselőház liberális elnöke gratulált neki. Nichita a december elsejei ünnepségen is támadta a Székely Nemzeti Tanácsot, szélsőségességgel vádolva a szervezetet. /Farcádi Botond: Ünnepi beszéd az autonómia ellen. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

„Nem a pénztelenség az oka annak, hogy A Hét hónapok óta nem jelenik meg nyomtatott formában” – szögezte le Parászka Boróka, a 2006 augusztusa óta csak internetes változatban megjelenő kulturális hetilap főszerkesztője. Szerinte Romániában a tízezer alatti példányszámú lapok terjesztését nem lehet megfelelően biztosítani, ezért kellett lemondaniuk a nyomtatott változatról. Három évvel ezelőtt indult újra a hetilap, melyet a Rodipet Rt. terjesztett, de még ma is jelentős összeggel tartozik a szerkesztőségnek, sőt, a megrendelők listáját sem volt hajlandó átadni. A főszerkesztő hangsúlyozta, hogy az utóbbi három évben a román művelődésügyi minisztérium nem nyújtott normatív támogatást a tulajdonában lévő lapnak, a többi hasonló kiadvány mögül is kihátrált. A szerkesztőség ezt követően vált le a minisztériumról, és mára sikeresen pályázó egyesületet hozott létre. A Hét korábban soha nem működött ilyen változatos tartalommal – állította Parászka. Szerinte a romániai napi-, heti- és havilappiacon talán egyetlen kiadvány, a szintén Marosvásárhelyen megjelenő Látó igazolja tartalmával a létét. A többi – ideértve a régi és az új évfolyamú A Hét hetilapot – szakmailag súlyosan kikezdhető. Jelenleg az internetes formátum mellett nemrég elindítottak egy mellékletet, ez A Hét művészeti melléklete, illetve Hetedszép címen mintegy ezer-ezer példányban negyedévente lát napvilágot. A jövőben az A Hét nemcsak lapkiadóként, hanem kultúraszervező, kultúraterjesztő műhelyként és civil fórumként is kíván működni. Idén a 2006-ban megkezdett Hetedszép Találkozások című sorozat keretében, amelyet a szegedi József Attila Körrel közösen szerveznek, szándékaik szerint a magyar irodalom legjavát hoznák olvasóközelbe. A Hét továbbá könyvműhelyként is működne. A szerkesztőség egy uniós projekten dolgozik, amelyre a iasi-i Polirom Kiadó munkatársait és a pozsonyi Kalligram Kiadó szerkesztőit kérték fel partnerként. A cél egy többnyelvű kulturális portál létrehozása. A lap on-line változatát Székely Csaba irányítja. Nő-, gyerek- és romajogokkal foglalkozó rovatot működtetnek, de szavazni lehetett az RMDSZ „euróbársonyszékért” versengő jelöltjeire vagy többet megtudni Britney Spears szexuális forradalmáról. A honlap látogatottságáról Parászka nem kívánt nyilatkozni. /Szucher Ervin: A Hét virtuális jövőképe. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

Tíz év után először látogatott Pusztinába a jászvásári római katolikus püspök, kánoni vizitációra érkezett a színmagyar csángó faluba. A február 24-25-én tartott szentmisék keretében Petru Gherghel kijelentette, a templomban nem csak románul lehet imádkozni és olvasót mondani, hanem más nyelven is. A püspök hangsúlyozta, hogy Pusztina és a pusztinai emberek méltóak templomuk védőszentje, Szent István király nevéhez. Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke szerint az is jelzés értékű, hogy a püspök azoknak a papoknak a nevével együtt emlegette Benke Szilvesztert, aki már 1990-ben ígérte, hogy eljön az idő, amikor lesz magyar mise Pusztinában, és emiatt azonnal elhelyezték. Nyisztor Tinka aláírásokkal alátámasztott levelet adott át az egyházfőnek, amelyben kérik a magyar misét, hangsúlyozva, hogy nem dialektusban, hanem irodalmi magyar nyelven kívánják hallgatni a szentmisét. Nyisztor Tinka szerint értékelni kell a nyitást, és folytatni kell a harcot a magyar mise ügyéért. /Fekete Réka: Nyitott a magyar mise iránt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./