Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
2001. június 26.
"A Nastase-kormány és a Nagy-Románia Párt együttes fellépése a hazai magyarság és Magyarország ellen nem véletlen. A magyar státustörvény ürügyén a kormány az RMDSZ-szel folytatott egyeztetések után az erdőterületek visszajuttatásának témakörében a megállapodással ellentétes törvénytervezet jóváhagyását terjesztette a parlament utolsó ülésszaka elé. Ha nem lett volna a státustörvény, akkor valami egyéb "jött volna közbe", s az erdők elorzásának szentesítését úgyis nyélbe ütik, állapította meg Sylvester Lajos. Azért kellett először a sajtó és nem a diplomácia útján akkora ricsajt csapni, hogy ezt a törvényt nyélbe üssék. Az RMDSZ a kormány támogatásával eljutott addig, hogy az uralkodó kormánypárt azzal a párttal együtt szavazott együtt, amely Vadim személyében az RMDSZ betiltását, a magyarság képviselőinek az országból való kitiltását, a román-magyar határ lezárását, a hadsereg mozgósítását foglalta programba. /Sylvester Lajos: Ki tesz rossz fát a tűzre? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 26./"
2001. június 27.
"A háromszéki kisérettségizők mindössze 62,4 százaléka tett sikeres vizsgát az idén: a közel háromezerből kevesebben mint kétezren. A leggyengébb eredmények a román vizsgán születtek, majd a földrajzon, de magyar nyelv és irodalomból sem jeleskedtek a vizsgázók. A leggyengébb eredményeket azoknál a központoknál jegyezték, ahol többnyire a falusi iskolák végzősei vizsgáztak. Az első eredmények után több mint hatszázan fellebbeztek, de csak százhatvanegyen kapták meg az átmenő jegyet. /Országosan az utolsó helyeken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./"
2001. június 30.
"Jún. 30-án ér véget Árkoson, a Szentkereszty-kastélyban az ötnapos műemlékvédelmi tudományos ülésszak, amelyet a művelődési és egyházügyi minisztérium műemléki igazgatósága szervezett. Az épített örökség integrált védelme témájú konferencián előadást tartott dr. Szabó Bálint kolozsvári egyetemi tanár. Szabó professzor tíz évig dolgozott a térség legjelentősebb nemzetközi műemlékvédelmi konferenciájának életre hívásán. A jövőben visszavonul a szervezésből, és új kutatási területet választott. Számítógép segítségével modellezik azokat a történeti épületszerkezeteket, amikor hatékonyan, és megfelelő minőségben próbálnak beavatkozni. Ezzel szeretne foglalkozni a továbbiakban. /Az értékvédelemnek hasznot kell hoznia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./"
2001. július 2.
"A sepsiszentgyörgyi Reform Tömörülés elnöksége levelet intézett a Háromszéki Területi RMDSZ-szervezet vezetőségének, személyesen Albert Álmos elnöknek, amelyben kifejtette, hogy "aggasztónak tartja a VIII. osztályt végzett háromszéki tanulók képességvizsgájának lesújtó eredményét (országos összesítésben a legutolsók között) és azt a felületességet is, ahogyan az oktatásért felelős háromszéki magyar tisztségviselők az előállt helyzethez viszonyulnak. Úgy gondoljuk, hogy az idei képességvizsga eredménytelensége a háromszéki oktatás egészének minőségét jellemzi, megkérdőjelezve ezáltal a magyar középiskolai osztályok indításáért folytatott munka értelmét, sőt, az önálló magyar egyetem létrehozhatóságát is. /Levél képességvizsga-ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./"
2001. július 2.
"Zágoni Művelődési Központban jún. 30-án Kiss Manyira, a XX. századi magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjára emlékeztek születésének 90., halálának 30. évfordulóján. Az ünnepségen Szebeni Zsuzsa, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense szervezésében az OSZMI fotótárában őrzött felvételek reprodukcióiból kiállítást nyitottak meg, mely ezentúl a Kiss Manyi-emlékszoba állandó kiállításának anyagát gazdagítja. Ugyanakkor kiállították azt a zongorát is, amelyen Kiss Manyi gyermekkorában zongorázni tanult. /Kiss Manyira emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2001. júl. 2./"
2001. július 3.
"Júl. 2-án Futásfalva ünnepi díszben várta a Sarlós Boldogasszony-búcsúra ide zarándokoló, ezernél is több kézdiszéki, sepsiszéki, erdővidéki, barcasági, székelyvarsági, korondi, moldvai csángómagyar és anyaországi római katolikus hívőt. Szűz Mária, oltalmazd Háromszék népét! - állt a templom előtti székely kapu közelében kifeszített transzparensen. A zarándokok egyházi zászlók alatt, énekszóval vonultak a szentmise színhelyére. Az egyházi méltóságok mellett RMDSZ-es politikusok - Puskás Bálint Zoltán szenátor, Birtalan Ákos és Tamás Sándor képviselők - is megjelentek. A szentmise után Tamás József segédpüspök millenniumi és országzászlót nyújtott át Tifán Lajos plébánosnak. A püspöki áldást követően az eddigi hagyományokhoz híven az engesztelő körmenet a Golgota felé indult. A közel egy kilométeres útszakaszt egyházi zászlók alatt, énekszóval és imádkozva tették meg a zarándokok. A futásfalvi székely ruhás fiatalok a fatimai kegyszobor hű mását vitték magukkal egy virágokkal feldíszített talapzaton. A Szent István-éneket a hagyomány szerint idén is a moldvai csángómagyarok énekelték el. /Iochom István: Sarlós Boldogasszony fogadalmi búcsú Futásfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./"
2001. július 6.
"A Kovászna megyei tanfelügyelőség döbbenettel vette tudomásul az idei képességvizsga gyenge eredményeit, ezért részletes elemzést készít. Kovászna megyében a vizsgázók alig 62,4 százalékának sikerült a kisérettségije, de egyes iskolák eredményei ennél is lesújtóbbak. Három falusi iskolában /Dálnok, Maksa és Felsőrákos/ egyetlen diák sem ment át, 44 általános iskolában - a 87-ből - a vizsgázók több mint fele megbukott. Legjobb eredményt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumban jegyezték, 92 tanulóból csak egynek nem sikerült a vizsgája, sorban következik a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen és a Mihai Viteazul Líceum, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont, a megyeközponti Székely Mikó Kollégium. Keresztély Irma főtanfelügyelő úgy értékelte, hogy az előzetes felmérések már részben jelezték a hiányosságokat, reménykednek abban, hogy a próbavizsga és az igazi kisérettségi közötti három és fél hónap elég lesz tanár és diák számára, hogy a hiányosságokat bepótolják. Szándékunkban áll olyan elemzést végezni, amely iskolák szintjén tantárgyanként foglalja össze a vizsgaeredményeket. Azért is gyengék az eredmények, mert idén először nagyon szigorú európai szabvány szerint értékelték a dolgozatokat; a másik három tárgy eredményeit a román nyelv és irodalom vizsga eredménytelensége húzta vissza. A pedagógusok nagy része kényszerből, kötelességből dolgozik, az órák megtartása után mellékkereset után szalad, falun pedig sietnek a földet megművelni. /(fekete): Képességvizsga-eredmények. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./"
2001. július 6.
"Megnyugtatni kívánván a közvéleményt, a prefektus kijelentette, a Lábas Házat megkapja a megye vagy Sepsiszentgyörgy, ha eljött az ideje. A határozattervezet szövegét azért nem lehetett eddig elkészíteni, mert amíg a levéltár el nem költözik, korai lenne. Elkészült viszont annak a kormányhatározat-tervezetnek a fogalmazványa, mely a Keleti-Kárpátok Múzeumának tulajdonába adja székhelyül a művelődési felügyelőséget. /Lábas Ház-hír. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./A Keleti-Kárpátok Múzeuma román múzeum, célja a székelyföldi vidék román jellegének bizonyítása."
2001. július 10.
"Kihelyezett RMDSZ-frakcióülésre került sor júl. 9-10-én Kovászna fürdőn, amelyen a szövetség képviselői, szenátorai és az ügyvezető elnökség tagjai az elmúlt parlamenti ülésszak tevékenységét elemezték. Toró T. Tibor képviselő arról tájékoztatott, hogy az ő elemzése heves vitát váltott ki a jelenlevők között. A képviselőházi frakcióból néhányan azt szerették volna, hogy szülessen meg az a cselekvési prioritáslista, amelynek összeállítására a Szövetségi Képviselők Tanácsa még januárban bizottságot hozott létre, de ez soha sem ült össze. Ezért a jól kigondolt stratégia érvényesítése helyett a taktikázás jellemezte az RMDSZ elmúlt félévi parlamenti jelenlétét. A mostani kötetlen beszélgetés sem volt jó alkalom arra, hogy ezt a szemléletet meghaladják. Toró ismertette elemzését az elmúlt félévről és a hibákból tanulva kereste az előrelépés útjait. Szerinte az RMDSZ szerződéses, konstruktív szerepet vállalt, oda kell figyelnie egyrészt a törvényhozásra, de legalább annyi energiát kell fordítania önmaga, valamint közössége építésére is. Ilyen stratégiai kérdésnek számít elsősorban a tulajdon kérdése. Vannak eredmények, áttörésről azonban nincs, az egyházi és közösségi tulajdon máig rendezetlen. Stratégiai fontosságú a közösségi autonómia problematikája is - hangoztatta Toró. Most egyesek azt mondják, ez zsákutca, a megoldás pedig a különböző egyezségek a román politikai elittel. Toró szerint a közösségi autonómiáról el kell kezdeni a dialógust a parlamenti pártokkal. A dolgokról beszélni kell, a dialógus elvezethet a megoldáshoz. /Székely Kriszta: Toró: Továbbra is prioritás a közösségi autonómia. Csoportterápia-hangulat a kovásznai frakcióülésen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./ Több kérdésben is élénk vita volt. Többen vitatták Markó Béla megállapítását, mely szerint a Szövetség a körülményekhez képest eredményes időszakot zárt. Toró T. Tibor négyoldalas elemzést osztott ki a jelenlévőknek, melyben a visszásságokra figyelmeztetett. A képviselő sérelmezte, hogy az RMDSZ autonómiaprogramja öt éve lekerült a napirendről. Értékelése szerint újabban az RMDSZ-vezetés igyekezete arra irányul, hogy a közösséget meggyőzze: az autonómia járhatatlan út, a mindenkori kormánnyal való egyezkedés által lehet a legtöbb eredményt elérni. Állításai élénk reakciót váltottak ki. Puskás Bálint és Verestóy Attila szenátor, valamint Borbély László és Márton Árpád képviselő egyaránt amellett érvelt, hogy az autonómia elemeit tulajdonképpen már sikerült elérni, ezeket mozaikkockákként kell összerakni. A közjogosítványok közé sorolták egyebek mellett a közigazgatási törvény előírásait. Birtalan Ákos és Tamás Sándor nem értett egyet a szövetségi elnök azon megállapításával, hogy a földtörvény módosítása nem érinti hátrányosan az erdélyi magyarságot. Véleményüket szintén írásban osztották szét. Markó Béla szakértői véleményekre hivatkozva igyekezett cáfolni a két háromszéki képviselőt. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a politikai érveket szakszerűen, az érzelmi elemek kizárásával kell megfogalmazni. /Gazda Árpád: Eltérő értékelések. Zárt ajtók mögött tanácskoztak az RMDSZ-frakciók. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./"
2001. július 16.
"Napvilágot látott Kisgyörgy Zoltán és Dukrét Lajos: Baróti-hegység és Bodoki-havasok című könyve. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó /Csíkszereda/ Erdély hegyei sorozatának 16. kötete a történelmi Háromszék két hegyvonulatát írja le. A táj turisztikai objektumai - mint a világhírű fürdőhelyek (Málnás-, Bálványos-, Sugás-, Uzonkafürdő, Előpatak), a történelmi nevezetességű Szárazajta, a barcaszentpéteri növényrezerváció, az árkosi Szentkereszti-kastélyt övező dendrológiai park, a Rétyi-nyír, az illyefalvi gyermekfalu stb. - a hegyekbe vezető turistaösvények mellett is sok látványosságot ígérnek az idelátogatóknak. /Új Könyv. Kisgyörgy Zoltán és Dukrét Lajos: Baróti-hegység és Bodoki-havasok. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./"
2001. július 19.
"Júl. 17-én a védelmi miniszter vizitelt Háromszéken. A tárcavezető a hegyivadász-alakulat számára hozott megnyugtató üzenetet: a hadsereg reformja nem érinti a háromszéki állományt, itt nem lesz létszámcsökkentés. Sőt, a tiszti iskolák végzősei közül újak érkezésével is számolnak. Ismeretes, a helyi román civil szerveződések vezetői ismételten kérték az övezetben lévő egységek állományának megtartását. /(Flóra Gábor): Gyorstalpaló szemlézések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./"
2001. augusztus 4.
"Az 1999-ben, 59 évesen elhunyt Plugor Sándor grafikusművész munkáiból nyílt kiállítás júl. 26-án Budapesten, az V. kerületi Galériában. Miklóssy Mária, az özvegy és alkotótárs a Háromszék művészeként mutatja be Plugor Sándort. /Plugor Sándor grafikusművész alkotásai a Budapest Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./"
2001. augusztus 9.
"Hétvégén zárult a sepsiszentgyörgyi Nemere Természetjáró Kör hagyományos táborozása, a Kakas Zoltán vezette Baó-Baó tábor, amely immár 34. "kiadását" érte meg. A környezetvédő és néprajzi kis táborozók a közismert természetvédelmi övezetben, a Lassúág "otthonában" vertek tanyát, bejárva a környéket, az élővilág ritkaságaival ismerkedhettek meg. Természetközelben élve megtanulták a környezetet óvni, ápolni is. A táborozáson a háromszékiek mellett ezúttal részt vettek a szórványból érkező iskolások is. /Harmincnegyedszer is siker. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"
2001. augusztus 10.
"Felsőcsernátonban aug. 5-én leleplezik Bod Péter szobrát - Bocskay Vince alkotását -, előtte az istentiszteleten Pap Géza, az erdélyi református egyházkerület püspöke hirdet igét. - Angyalos is hazavárja szülötteit, aug. 4-én ünnepi istentisztelet, millenniumi zászlóátadás, majd millenniumi emlékmű leleplezése van műsoron. Kézdiszentléleken lesz a negyed évszázados Perkő Táncegyüttes nosztalgiaelőadása, majd koszorúzással tisztelegnek a hősök emléke előtt. /(Flóra Gábor): Emlékállító falunapok Háromszéken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 4./ Aug. 4-én Felsőcsernátonban millenniumi falutalálkozóra került sor. Az ünnepségsorozat tudományos ülésszakkal kezdődött, ahol Csernáton nagy szülöttének, Bod Péternek életéről, munkásságáról volt szó. A falunap csúcspontját aug. 5-én egy újabb Bod Péter-szobor leleplezése jelentette, a felsőcsernátoni református templom kertjében. Ezek után Csernátont joggal nevezhetjük a szobrok falujának, mert a szovátai Bocskai Vince szobrászművész által készített mellszobor immár a hatodik ilyen jellegű műalkotás a településen. A falutalálkozón megjelentek a Csernátonból elszármazottak, s a kétnapos ünnepségen részt vettek a Bod család Magyarországon, ill. Ausztráliában élő leszármazottai is. Csernátonban ez a második Bod Péter-szobor, az elsőt 1972-ben készítette Gergely István kolozsvári szobrászművész (ez a Haszmann Pál Múzeum kertjében található). A műalkotás leleplezése után ünnepi beszédek következtek. Tamás Sándor képviselő, Farkas Sándor egyházmegyei főgondnok, Németh Csaba szenátor, Szabó Vendel, Sármellék (Csernáton egyik testvértelepülése) polgármestere méltatta Bod Péter munkásságát. Gajdó Delinke színművésznő szavalata után Hegedűs Zsuzsanna budapesti református lelkipásztor verses-dalos előadása következett. /-bartos-: Falutalálkozó Felsőcsernátonban". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 10./"
2001. augusztus 12.
"Környezet és nevelés címmel tartották meg július 6-16. között Illyefalván, a budapesti Sándor-kör (ökumenikus pedagógus szervezet) és a Kárpát- medencei Háló szervezésében azt a pedagógus-továbbképző tábort, amelynek célja a nevelők nevelése és a kölcsönös felelősség tudatosítása volt. A tábor előadói és résztvevői, erdélyi, magyarországi, felvidéki és vajdasági pedagógusok, illetve jövendőbeli pedagógusok voltak. A művészeti környezetről tartott előadásában Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem néprajztanára hangsúlyozta, hogy a művészeti nevelés mellőzése a csupán száraz tudományosságra és elméletre beállítódott iskolai oktatásban káros hatással lehet a gyermeki lélekre. Mezey Katalin költő és Oláh János író-szerkesztő az irodalmi környezetről szólva szomorúan állapították meg, hogy az utóbbi évtizedekben az irodalom mint érték háttérbe szorítódott, és valóban értékes művek, fontos szerzők maradnak ki az iskolai oktatásból, a színházakban mellőzik a színvonalas magyar drámát, a könyvesboltokból kiszorulnak a magyar verseskötetek, hiszen többnyire csak a divatos külföldi regényekre van igény. A tábor témái között a magyar történelem is helyet kapott: Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék szerkesztője előadása és Molnár Imre budapesti értekezése révén. A nyelvi környezetről, a hagyományok átörökítésének fontosságáról beszéltek Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora, Mucsányi János, a Duna TV szerkesztője és Tánczos Vilmos, a BBTE néprajztanára. Elek István magyarországi író és politikus a politika ismeretének mint a világban való eligazodás eszközének fontosságát emelte ki. /Deák Tünde Klaudia: Pedagógustábor környezetünk érdekében. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 12./"
2001. augusztus 16.
"Aug. 19-én, Sepsiszentgyörgy tartják a millenniumi záróünnepséget. A vártemplomi gyülekezet és a Szent Gellért-plébánia hívei az alkalomhoz méltó ünnepi körmenetre indulnak, élükön a Kelemen Antal vezényelte rétyi Kováts András Fúvószenekarral. A menethez a Mikó Imre-szobornál csatlakoznak az állomási római katolikus, a belvárosi református és evangélikus gyülekezetek, miközben a millennium tiszteletére első alkalommal megkondul az unitárius templom tornyába nemrég felszerelt harang. Valamennyien betérnek a Szent József-plébánia udvarára, ahol sor kerül a Szent István tiszteletére emelt millenniumi emlékmű felszentelésére. Ezután a menet a temető fölötti domboldalra halad, ahol felavatják a szemerjai csata emlékművét. Az avatóünnepélyen Albert Álmos polgármester beszéde után dr. Egyed Ákos történész-akadémikus az 1849. július 23-i szemerjai csatáról beszél. /Millenniumi záróünnepség Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./"
2001. augusztus 16.
"Lisznyó valamikori népes református gyülekezete alig 200 lelkesre zsugorodott. Ebben az esztendőben már csak egyetlen konfirmandus állt az úrasztala mellett. A templom meszelése egyre sürgetőbb - tájékoztatott Derzsi György lelkipásztor - , de mert műemlék, a munkálatok elvégzése bonyolultabb és költségesebb. /(kgy. z.) [Kisgyörgy Zoltán]: Élő egyház Lisznyóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./"
2001. augusztus 16.
"Megjelent Demeter Lajos A hazáért /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című könyve. A sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár munkatársa évek óta kutatja-leltározza a város és a hozzá tartozó temetőkben nyugvó negyvennyolcas hősök és résztvevők sírhelyeit-nyugvóhelyeit. /(Kgy. Z.) [Kisgyörgy Zoltán]: A szemerjai csatára emlékezünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./"
2001. augusztus 17.
"Sorra születtek meg a millenniumi emlékművek, kopjafák Háromszéken. Két szilfából faragott remekmű immár egy hete ott ékeskedik, hármashalomba ágyazva, Kovászna református nagytemplomának kertjében. /Flóra Gábor: Az ezredév. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./"
2001. augusztus 17.
"Aug. 15-én a millenniumi záróünnepség, a Szent Korona esztergomi felmutatásának napján Sylvester Lajos rákapcsolt a Magyar ATV-re. A műsor döbbenetes volt. Trunkó Barnabás, Beregi Péter, Selmeczi Tibor Juszt László szokásosan bujtogató noszogatására beszéltek. Selmeczi az ilyenféle ünnepségeket debilisnek, primitívnek és infantilisnak nevezte. Sylvester tapasztalhatta, hogy ez a minősíthetetlenül cinikus, alpári hang másokat is felháborít. A nevezett pesti urak például csak azt látták, hogy Budapesttől Esztergomig a Duna mindkét partján rendőrkordon biztosította a Szent Korona szállítását. Valójában az élőadás mutatta, hogy az emberek integetve, távcsövekkel, ünnepi hangulatban követték a korona útját. /Sylvester Lajos: Lump becsmérlések. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 17./ "
2001. augusztus 18.
"Bikfalván az évek óta pusztuló faluháza és a vele egy épületet alkotó művelődési otthon tetőzetét tüneményes idő alatt kijavította egy 16 önként jelentkező fiatalból és szakemberből álló munkacsoport. A lélekszámában egyre apadó falu és református gyülekezetének tagjai tele vannak panasszal, anyagi gonddal. /(kisgyörgy): Mi újság Bikfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./ "
2001. augusztus 24.
"Aug. 27-ig közel kétszázötven fiatal református vesz részt Alsócsernátonban a második Ifjúsági Keresztény Egyesület /IKE/-találkozón. Idén ünnepelik a nyolcvan évvel ezelőtt Erdélyben alapított IKE-t, és ugyancsak nyolcvan évvel ezelőtt Csernátonban szervezték meg az első IKE-konferenciát. Erdély minden részéből és az anyaországból is érkeztek ifjak. Irodalmi, honismereti, teológiai, ifjúsági, társadalmi előadások hangzanak el. Aug. 23-án Farkas Árpád költő, a Háromszék főszerkesztője volt a tábor előadója. /(Iochom): IKE-tábor Csernátonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./"
2001. augusztus 24.
"Ivácson József jogász, a szenátus emberi jogi bizottságának tanácsosa elmondta, hogy védence nevében a Héjja Dezsőt védő Frunda György halasztási kérést nyújtott be a bukaresti törvényszékre. Azzal érvelt, hogy a börtönbüntetés végrehajtásának elhalasztásáért benyújtott kérést nem lehet érdemben letárgyalni, mivel Héjját aug. 22-én nem szállították a fővárosba. Frunda György nem volt jelen az aug. 23-i tárgyaláson. /(Dévai): A tárgyalás elnapolását kérték. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./"
2001. augusztus 28.
"Nemrég Segesváron rendeztek egy tudományos összejövetelt, ennek legalább annyi haszna volt, hogy Asztalos Ferenc képviselő elmondhatta, hogy a tanügyben jelentős előrelépések történtek ugyan 1990 óta, de az országban 7,1 százalékos arányban jelen lévő magyarság gyerekei 5%-ban vannak jelen a magyar tannyelvű elemi iskolákban, a gimnáziumi oktatás 4,5, a középiskolai 3,8, a szakoktatási 2,6, a technikumi 2,1%, s az egyetemi oktatásban 4,3 százalékban vannak jelen a magyarok. (Utóbbiak - száma mintegy húszezer fő - nagy része román nyelven tanul.) Dáné Károly Maros megyei tanfelügyelő ugyanott elmondta, hogy 19 vegyes tannyelvű iskolának egyetlen magyar igazgatója van, 16 líceumból kettőt igazgat magyar. A román lapok szerint a temesvári Lenau Líceum igazgatója, Ludwig Holzinger elegánsan replikázott: Európában ma nem választják szét etnikai alapon az iskolákat. Ez a segesvári nemzetiségi ünnep egyébként eklatáns példája annak, hogy az őshonos, Erdélyben élő magyarságot egyesek az országban elismert 14 nemzetiség egyikének tartják. Nastase kormányfő új elmélettel rukkolt elő: a magyarság szövetkezik azokkal az erdélyi románokkal, akik az ország föderalizálását óhajtják, Erdély és más régiók másságát hangsúlyozzák, s ezek ellen kell felvenni a harcot. /Sylvester Lajos: Szétszaggatják vagy föderalizálják? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./"
2001. augusztus 29.
"II. János Pál pápa a múlt évben a kácsikai templomnak a Basilica Minoris titulust adományozta, ami a kiemelt búcsújáróhelyeknek dukál. Száz prelátus vett részt a hat: román, latin, lengyel, német, ukrán, és a magyar nyelven celebrált misén. A résztvevők számát százezerre becsülik, az Adevarul hírszolgálata a más országokból érkezők kapcsán Franciaországot, Olaszországot, Németországot és Lengyelországot említette. Magyarországot, Erdélyt nem. Jelen volt többek között Ghiorghi Prisacaru, a román szenátus külügyi bizottsága magyarbarátnak éppen nem mondható elnöke. Az ünnepségen a moldvai csángómagyarságot Petre Ghergheli jászvásári főpap ,,képviselte". Természetesen annak jegyében, hogy a moldvaiak román katolikusok. A kácsikai búcsúval, sok más szervezett mozgalommal a csángómagyarok Európa Tanácsban elfoglalt státusát ellensúlyozták, figyelmeztetett Sylvester Lajos. Politikusaink és főleg római katolikus főpapjaink felfigyelnek-e erre? - tette fel a kérdést. Limbacher Gábor ír tanulmányt Moldvai magyarok kácsikai búcsújárása Nagyboldogasszony ünnepekor címmel. (Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére, Lakatos Demeter Egyesület, Budapest, 1993.) A szerző két alkalommal vett részt a kácsikai Nagyboldogasszony napi búcsún (1985, 1990). A moldvai csángók számára az utóbbi évtizedekben valószínűleg új vallási szokásként alakult ki papjaik ösztönzésére a nagyboldogasszonyi kácsikai búcsújárás. Elképzelhető a magyar kapcsolatokat éltető csíksomlyói orientáció felváltására irányuló egyházi-politikai szándék a kácsikai búcsújárás ösztönzésében. Magyarán: a csíksomlyóival szemben egyféle ellenbúcsú van-e kialakulóban? /Sylvester Lajos: Szucsávai kolomposok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./"
2001. augusztus 29.
"Hazaérkezett Budapestről Bölön község héttagú küldöttsége, amely Pesterzsébet (Budapest XX. kerülete) önkormányzatának meghívására vett részt a millenniumi ünnepségeken. Aláírták azt a szándéknyilatkozatot is, melynek alapján felújítják Pestszenterzsébet és Bölön 1942-ben kötött testvértelepülési kapcsolatát, s ezt az ősz folyamán mindkét helyen szentesíteni szándékoznak. Addig is a pesterzsébetiek könyvadománnyal gazdagítják a bölöni óvoda, a Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola és a község könyvtárát, a cukorszint méréséhez szükséges fogyóanyagot küldtek a körorvosi rendelő számára. Terv született a tanulók kölcsönös nyaraltatására, és szándék arra, hogy anyagilag segítsenek a községközpont utcahálózatának javításában. Ingyenesen szerelik és rákötik a világhálóra a Pesterzsébettől kapott tíz számítógépből álló rendszert, és így beindulhat az iskola informatikalaboratóriuma. A hét végén lezajlott Bölöni Ifjúsági Fesztivált a nyárutón és az őszelőn újabb közművelődési események követik, köztük a Bölöni Farkas Sándor-napok. /(kisgyörgy): Mi újság Bölönben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./"
2001. szeptember 1.
"Aug. 31-én Ivácson József jogász, a szenátus emberi jogi bizottságának tanácsadója Románia elnöki hivatalánál iktattatta Héjja Dezső, Paizs Ottó és Reiner Antal egyéni kegyelmi kérését. A másik két elítélt - Filip Orbán Daniella Kamilla és ifj. Konrád János - magyar állampolgár, ezért számukra nem kértek kegyelmet. Az Agache család tagjai, özvegye és a néhai őrnagy négy gyermeke - Agache Andrei Ovidiu, az ötödik gyermek nem óhajtott ebben részt venni - június 14-én iktattatták az elnöki hivatalnál a család Románia elnökéhez, a politikai osztályhoz és a civil társadalomhoz címzett nyílt levelét, amelyben az esetleges elnöki kegyelem ellen tiltakoznak. Tamás Sándor parlamenti képviselő közölte: az orvosszakértői intézet csak augusztus 30-án küldte el a Héjja Dezső egészségi állapotának felülvizsgálatához szükséges iratát a törvényszékhez, és az csak jövő héten kerülhet a csíkszeredai börtön parancsnokságához. Csíkszeredából Bukarestbe csak hetente egyszer, szerdai nap szállítanak rabokat, és nem biztos, hogy a következő tárgyalás időpontjáig, szept. 20-ig sikerül Héjja Dezsőt megvizsgálni. /Agache-ügy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./"
2001. szeptember 1.
"Sepsiszentgyörgyön, a helyi tanács ülésén aug. 31-én használták először a tolmácsgépet, melyet a Ferencváros adományozott Sepsiszentgyörgynek. Azonban a román tanácstagok tüntetőleg elutasították a használatát. A román anyanyelvű képviselők nem voltak hajlandóak feltenni a fülhallgatót. A soros ülésvezető, Pirvan Rodica képviselő hajthatatlannak bizonyult, amikor a magyar tanácstagok határozottan kérték, hogy anyanyelvükön mondhassák el álláspontjukat. Így hát egyfajta ,,süketek párbeszédje" alakult ki a tanácsban. A legnagyobb vitát a tanácsülésen az egyházak támogatása váltotta ki. Fűtéstámogatásra templomonként tízmillió lejt kérnek a katolikus, ortodox, evangélikus, unitárius és református lelkészek. Az ülésen kiderült, hogy nem minden ortodox templom lelkipásztora kért pénzt a tanácstól, s a ,,kimaradtak" testületileg is megjelentek az ülésen. A román ülésvezető nacionalista irányba akarta eltolni a vitát. Végül a tíz templom megkapta az egyenként tízmilliós fűtéstámogatást, s a csalódott ortodox pópák a képviselői testületet megátkozva távoztak. /Sepsiszentgyörgy. Technika és hitvita. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./"
2001. szeptember 1.
"Újabb nagy értékű könyvszállítmány érkezett Háromszékre. A többtonnányi ajándékcsomagban az oktatást segítő könyvek találhatók. A néhány éve elindított akció mostani szállítmányából Erdővidékre, Felsőháromszékre, valamint a Csíkszeredában működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek hoztak könyveket a magyarországi támogatók. Az akció során eddig Erdély minden vidékére szállítottak könyveket. A Duna Televízió, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány, valamint a Pro Hungaris Alapítvány közös vállalkozásának célja a magyar nyelvű oktatást segítő könyvekkel, felszerelésekkel ellátni az iskolákat, népi főiskolákat. A kezdeményezés fő mindenese, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke és igazgatója, Földes István korábban mentőautókat, kórházi, illetve orvosi felszereléseket, parabolaantennákat, számítógépeket, színes televíziókészülékeket kísért és szállított el rendeltetési helyére Erdélybe: fogarasi, brassói, nagybányai, dévai, kőhalmi és székelyföldi iskolák, egyházak, népfőiskolák, faluközösségek vehették át az ajándékot. A mostani, két év alatt immáron 14., vadonatúj kötetekből álló szállítmány több mint 20 millió forintot ér. A csomagokban irodalmi szöveggyűjtemények, háziolvasmány-kötetek, tankönyvek, elektrotechnikai, gépészeti, mezőgazdasági, környezetvédelmi szakoktatáshoz szükséges könyvek, orvosi szakkötetek találhatók. Földes István és Gaál Sándor, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának tanára elmondta, mindezeket a tanulók kiegészítőként használhatják a hazai tankönyvek mellett. Aug. 30-án a csernátoni falumúzeumba szállították azt a 4600 könyvet, amelyet a felsőháromszéki iskolák kapnak meg. Erdővidék iskolái 5000, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 6600 kötettel lett gazdagabb a mostani szállítmányból. /(benkő): Adomány Háromszékre. Könyvet a gyermekeknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./"
2001. szeptember 4.
"Pusztinán, a legmagyarabb moldvai csángó faluban karácsony és húsvét mellett a Szent István-búcsú a legnagyobb ünnep. Illetve lenne, ha hagynák. Szept. 1-jén, a búcsú napján egyetlen szó sem esett a pusztinai templomban Szent Istvánról azon a misén, melyen Perca Aurel jászvásári római katolikus segédpüspök 164 fiatalt bérmált meg. Délután közel százan vettek részt a Nisztor Tinkáék udvarán tartott magyar nyelvű misén, melyet sokadik alkalommal a csíkszentmiklósi Gergely Géza plébános tartott. A szabadtéri misére érkezőket egy Isten hozott feliratú táblával köszöntötték, amit az alkalomra Pusztinára érkező háromszéki fiatalok készítettek Bálinth Zoltán árkosi közösségszervező kezdeményezésére, és a mise helyszínén lobogott a két esztendővel ezelőtt egy budapesti családtól adományba kapott magyar egyházi zászló is, egyik oldalán a Szent István gyermekei felirat áll, másikon Pusztina-Pustiana. Ezt a zászlót mindaddig két család őrzi, míg a nagytemplomban méltó helye lesz. /(fekete): Pusztinai Búcsú Szent István nélkül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./"