Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
2016. november 8.
Kegyetlen tisztogatás volt
Az eseményt megelőző napok zord időjárása után november 4-én, talán Isten áldásaként, ragyogó napsütés fogadta azt a mintegy 150 tisztelgőt, aki a nemzeti gyásznapon felkereste az egykori barcaföldvári 2. számú gyűjtő- és elosztótábor területén található tömegsírt, és megkoszorúzta a föléje emelt emlékművet.
2000 óta immár tizenhetedik alkalommal gyűltek itt össze a Háromszékről, Királyföldről és Barcaságról érkező zarándokok, emlékezni és emlékeztetni azokra a román hatóságok által idehurcolt személyekre, akiknek 1944 és 1945 októbere között csak azért kellett elpusztulniuk, mert magyar anya szülte őket.
Elsőként Nagy József hidvégi református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, majd az emlékhely létrehozásának ötletgazdája és megvalósítója, Ungvári Barna András, egykor Hidvégen, jelenleg Uzonban szolgáló református lelkipásztor szólt hozzájuk. Azoknak a sanyarú időknek a történéseit, melyekben emberek ezreit lehetett elhurcolni csupán származásuk okán, egy 1944. november 11-én keltezett folyamodvány részletének felolvasásával hívta elő a feledés homályából.
A Maros megyei Magyar Népi Szövetség által a prefektushoz felterjesztett levélben többek között ez áll: „A közigazgatás megszervezőinek nagy része a bosszú gondolatával jött ide. Rajtunk akarják megbosszulni azokat a sérelmeket, amelyeket elkövettek rajtuk. A fegyverszüneti szerződés II. pontjára hivatkozva a román hatóságok sajátos értelmezésük alapján letartóztatják és internáló táborok felé irányítják mindazokat a férfiakat, gyakran asszonyostól, csecsemőstől, akik a magyar vagy román hadseregből megszöktek, eldobva a Szovjetunió felé irányított fegyvert, valamint a német és a magyar hadsereggel elhurcolt, és most Észak-Erdély valamelyik részéből visszatért lakosságot.”
Az évek során kialakult szokásához híven igehirdetés után Ungvári tiszteletes egy túlélő szavainak a felolvasásával is felelevenítette az akkor történteket. Ezúttal a miklósvári Miklós Péter visszaemlékezéséből idézett, a Benkő Levente újságíró, történész által összegyűjtött anyagot tartalmazó könyvből.
„Hazaértünk, de nemsokára összeszedtek minket a román csendőrök. Azt mondták, hogy papírt csinálnak arról, hogy katonák voltunk. Minden faluból vittek, nemcsak Miklósvárról” – számol be az elhurcolásáról, a későbbiekben pedig azt is megtudhatjuk tőle, hogy a szomszédos Lügeten is volt a földvári tábornak egy alegysége. Benkő Levente a levéltárakban búvárkodva eddig 79 ott elhunyt magyar áldozatot azonosított, akiknek a tiszteletére ez év október 22-én sikerült emlékkövet állítani.
Az elkövetkezőkben a brassói magyar történelmi egyházak jelen lévő képviselői, Csibi József belvárosi római katolikus plébános, valamint Szász Ferenc unitárius lelkipásztor imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért, majd koszorúzás következett. Ennek során Brassó városa önkormányzatának képviseletében Toró Tamás, Bölön polgármestere, Barcaföldvár és Hidvég RMDSZ-szervezete, az énekléssel is besegítő ürmösi unitárius dalárda, a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, Márton Árpád parlamenti képviselő, a Háromszéki és Történelmi Vitézi Rend tagjai, valamint magánszemélyek helyezték el a kegyelet virágait.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 10.
Megnyitotta kapuját a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Huszonkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit csütörtökön a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár – számol be Antal Erika a szekelyhon.ro-n. A megnyitóra idén is valami különlegességgel készültek a szervezők, amelyen Vizi Imre vásárra írt olvasást népszerűsítő dala is elhangzott. A vásár négy napja során, november 10. és 13. között több színházi előadásra és egy gyerekkoncertre is sor kerül. Erdély színházi életében különlegességnek számít a budapesti Nemzeti Színház vendégszereplése. A magyarországi társulat Ingmar Bergman Szenvedély című darabjából készült előadásával látogat Marosvásárhelyre.
Ugyancsak nagy várakozás előzi meg a Tompa Miklós Társulat Retromadár blokknak csapódik, majd forró aszfaltra zuhan című, Radu Afrim rendezte előadását is. Az elmúlt évek hagyományához igazodva idén is lesz felolvasószínház pénteken este 20 órától, ezúttal a marosvásárhelyi születésű Kiss Csaba A főnyeremény című drámáját Király István dolgozta fel. Ez utóbbira jegyek még vásárolhatók a Nemzeti Színház jegypénztárában és a biletmaster.ro honlapon. Idén sem feledkeznek meg a gyerekekről sem, az egész napos könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódó gyerekprogramok mellett szombaton 11 órától Varró Dániel és az Eszter-lánc Mesezenekar várja a legkisebbeket.
A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vásár ne csak egy könyves szemle legyen, hanem egy szellemi központ is, ahol író és olvasója egymásra találhat. Talán egyik évben sem volt jelen annyi kiemelkedő kortárs szerző, mint idén. A legelismertebb írók, költők mellett, mint Fekete Vince, Jánk Károly, László Noémi, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Závada Pál – és a sor még folytatható lenne –, az első kötetes szerzők is kiemelt figyelmet kapnak.
Több irodalmi estre is sor kerül. November 10-én csütörtökön 17 órától A mai magyar próza értékei címmel a külön standdal is jelenlévő Magvető Kiadó szerzői, Grecsó Krisztián, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos és Závada Pál mutatkoztak be a Kultúrpalota Kistermében. Pénteken 17.30-tól pedig A mai magyar vers közéletisége címmel Demény Péter, Fekete Vince, Kántor Péter, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Parti Nagy Lajos osztja meg gondolatait a Nemzeti Színház Kistermében.
Idén a vásár fővédnöke a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár, így szombaton este fél hattól ugyancsak a színház Kistermében a Háromszéki szerzők estjére kerül sor Fekete Vince, Dimény Árpád, Tamás Kincső és Szonda Szabolcs részvételével.
Új helyszínnek és új programnak számít a Nemzeti Színház főpáholya előtt berendezett Irodalmi Kávéház, amely a kötetlen beszélgetések mellé forró teát és kávét kínál, illetve érdekes irodalmi beszélgetéseket is – írja a szekelyhon.ro.
Erdély.ma
2016. november 10.
Feljelentették a magyargyűlölő szurkolókat
A hatóságoknak és a sportkluboknak is erőteljesebben kell fellépniük a sportban tapasztalható magyarellenességgel szemben – szögezi le tegnapi állásfoglalásában a Háromszéki Területi RMDSZ.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a Román Kosárlabda-szövetség fegyelmi bizottsága klubonként 500 eurós büntetést szabott ki november 7-én a kolozsvári és a jászvásári sportegyesületnek a magyarellenes rendbontások miatt. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elnöke, Benkő Erika ezt igen csekélynek tartja „ahhoz a felfokozott magyargyűlölethez képest, amelyről az illető csapatok szurkolói tettek bizonyságot”, és úgy véli, a kosárlabda-szövetségnek, a sportkluboknak és a hatóságoknak is sokkal erőteljesebben fel kell lépniük a sportrendezvényeken egyre terjedő idegengyűlölettel szemben; épp ezért feljelentést tett a kolozsvári és jászvásári meccsen történtek miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
A közleményben Miklós Zoltán, a Sepsi-SIC kosárlabdaklub elnöke felháborodását fejezi ki, hogy „csapatunk folyamatos támadásoknak van kitéve azért, mert székelyföldi magyar csapatként az ország legjobbja”; üdvözölte a kirótt bírságokat, és arra kérte a háromszéki szurkolókat, hogy magyarellenes provokációkra ne válaszoljanak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Lezárult az iskolaigazgatók versenyvizsgája
A háromszéki iskolák több mint fele továbbra is ideiglenesen kinevezett aligazgatóval működik majd, 40 százalékukban pedig az igazgatóknak sem lesz egyelőre négy évre szóló kinevezése, mivel egyes helyeken az adott tisztségekre nem volt jelentkező, máshol a pályázónak nem sikerült a versenyvizsgája.
A szerdán zárult három próba összesített ideiglenes eredményeként a kilencvenhárom versenyvizsgázóból hatvannyolcan zárták sikeresen a megmérettetést. A nyolcvanegy igazgatói tisztség közül hatvanötöt pályáztak meg, a versenyvizsga eredményeként csak negyvenkilencet (60,49%) sikerül betölteni, a negyvenkét aligazgatói helyből huszonhatra volt jelentkező, közülük tizenkilenc (45,23%) iskolában töltheti le négyéves mandátumát a sikeresen vizsgázó. Az írásbelin hatan buktak, a szakmai önéletrajzot elemző próbán tizenhatan estek ki, a menedzseri tervet minden továbbjutó sikeresen mutatta be. Az elért pontszámokat november 18-án teszik közzé, 21. és 23. között lehet fellebbezni, a végleges eredményeket december 9-én hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Ne engedjük, hogy packázzanak velünk!
Megdöbbentette és felháborította a világ magyarságát, hogy Tamási Zsolt Józsefet, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatóját hatvannapos bírósági felügyelet alá helyezte az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A történtekhez való viszonyulás jogos és indokolt, ugyanis Tamási egyetlen bűne, hogy magyar szellemiségű, ugyanakkor hitet, erkölcsi tartást és tudást adó intézmény megalapozásán dolgozott.
Ártatlanságához nem fér kétség, ugyanis a törvény értelmében egy iskola létrehozásáról az illetékes önkormányzat és a tanfelügyelőség dönt, márpedig ezt esetünkben mindkét intézmény jóváhagyta. Akkor mi a gond az iskolaalapítással, és főleg mi köze hozzá az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek? Ők ugyanis a közpénzek elköltésének módját, illetve az ebben szerepet játszók feddhetetlenségét hivatottak ellenőrizni. Hiszen a korrupció megvesztegetést, közéleti romlottságot, jogosulatlan előnyhöz juttatást jelent. Ennek tudatában viszont felelősségteljesen kijelenthető, a DNA átlépte a hatáskörét!
A többi hasonló mellett ez a történet is azt bizonyítja, hogy az utóbbi időben politikai tisztogatásra és a jogaink mellett kiálló vezetőink megfélemlítésére használják ezt a jobb sorsra érdemes és Romániában sajnos fölöttébb szükséges intézményt. Az is világos továbbá, hogy a mostani lépéssel az erdélyi magyar nemzetrész anyanyelven történő tanulási jogát akarják csorbítani egy olyan városban, melynek az elrománosításán fáradoznak évtizedek óta.
Éppen ezért megnyugtató, hogy a történtek miatt, valamint az iskola megmentése érdekében a katolikus egyház szombaton 15 órától tüntetésre szólít Marosvásárhelyre, és ugyanakkor Erdély-szerte tiltakozó megmozdulásokra kerül sor. Az is örvendetes, hogy ez ügyben a három magyar párt képes volt közös nevezőre jutni Háromszéken, és együtt biztatnak a sepsiszentgyörgyi megmozduláson való részvételre. Jó lenne minél nagyobb számban ott lenni, mert ellenkező esetben ismét gyengének, valamint súlytalannak találtatunk, és továbbra is kénye-kedve szerint fog packázni velünk a román hatalom.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 15.
Házkutatást tartott a DNA a zágoni polgármesternél
Házkutatást tartott szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Kis József zágoni polgármester otthonában és a községházán, ezt követően a háromszéki elöljáró fiának a lakásán is vizsgálódtak – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.
Kis József a Krónikának elmondta, visszamenőleg tizenkét évre kérték ki a visszaszolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat. Magánszemélyeknek, közbirtokosságoknak visszaszolgáltatott mezőgazdasági területekről, legelőkről, erdőkről is kérték a bizonylatokat. Az elöljáró lakásán szintén tulajdonjogot igazoló dokumentumokat nézték át, de leltárba vették vadászfegyvereit, és az ingóságait is. Szerdán kora estére a házkutatást befejezték, ám a községházán még tartott az iratok vizsgálata.
„Minden dokumentumot lemásolnak, jegyzőkönyvet készítenek, ezért tart hosszabb ideig a folyamat” –tájékoztatott a polgármester. „Nálam rend van. Minden dokumentum a helyén, az archívumot is rendben tartjuk. Se nekem, sem a polgármesteri hivatal alkalmazottainak nincs mitől tartanunk” – szögezte le Kis József. Felidézte, kedden hajnalban, hat óra körül érkeztek a vádhatóság emberei, körbevették a házát.
Kis József szerint politikai ellenfelei próbálják lejáratni, úgy tudja, már egy ideje jelentgetik. Úgy véli, azok jelentették fel, akik a választási kampányban ellenfelei voltak. „Én ma éjjel is jobban alszom, mint akik feljelentettek” – mondta. Kis József elmondása szerint már évek óta készül arra, hogy lecsapnak rá a vádhatóság nyomozói. Hozzátette, most már megnyugodott, mert ha lezárul a kivizsgálás, bebizonyosodik az ártatlansága. „Nagy a felhajtás. Sokan érdeklődtek, hogy elvittek-e. Nem vittek, és nem is visznek. Mindent rendben találtak” – mondta a polgármester.
Kis József tizenhat éve polgármester, 2000-ben indult első ízben az önkormányzati választásokon, előtte sikeres vállalkozó volt. Mikes Kelemen szülőfaluja a háromszéki nagyközségek közé tartozik, több mint ötezer lakossal, a románság aránya mára meghaladja az 50 százalékot – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. november 15.
Újabb kutatások – új megvilágítás (Háromszék középkori településtörténete)
Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdései címmel tartott vetített képes előadást Fehér János erdővidéki művészettörténész Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezennel új előadás-sorozat indult – mondotta felvezetőjében a házigazda szerepét betöltő Tóth-Bartos András, a múzeum történésze. Az intézmény és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében zajló előadás-sorozat Székelyföld középkori történetének legújabb kutatási eredményeit igyekszik bemutatni Sepsiszentgyörgyön. Jövő héten Csíkszék, azután Marosszék és Gyergyószék településhálózatával ismerkedhetünk meg.
Írott forrásaink még vannak
Fehér János elmondta, Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit az elpusztult Dobó falut tárgyaló könyvében (Dobó – Egykori település a Kormos mentén. Erdővidéki Történelmi Adatok 1. A Dobó-Valál Egyesület kiadása, Barót, 2014) felvázolta, mostani előadásában igyekszik bemutatni a Három Széket – nem Háromszéket, hangsúlyozta, mert ezek a középkorban és kora újkorban is még külön entitások voltak. Levéltári források újraértelmezésével, újak felkutatásával igyekezett megközelíteni a kérdést, főképp írott forrásokra támaszkodva. Úgy tűnik, mintha a kutatás lemondott volna az új okleveles források feltárásáról, a szakemberek nagy része is a Székely oklevéltár régi sorozatának köteteire és más, esetenként több mint száz évvel ezelőtt megjelent oklevélgyűjteményekre támaszkodik csupán; gyakran hallani, hogy újat már csak a régészeti ásatások hozhatnak. Ezzel az állítással vitába szállt: a régészet szerepe a középkori településtörténet témakörben nélkülözhetetlen, eredményei nélkül nagyon beszűkülnének az értelmezési lehetőségek, ám a legfontosabb problémákat az okleveles források nélkül szintén nehéz lesz megoldani. És bizony, ismeretlen középkori írott forrásaink is vannak még, és az eddig közölteket is felül kellene vizsgálni, a meglévő közlések kritikai kiadását is jó lenne megvalósítani. Előadásában több eleddig ismeretlen középkori dokumentumot (pl. orbaiszéki településekre, személyekre vonatkozó 15. századi iratokat), középkori oklevelekről készült újkori kivonatokat is bemutatott. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy szükség van az egyes oklevelek kritikai vizsgálatára: újra és újra meg kell vizsgálni a hitelesként elfogadott írott források valódiságát (ugyanis számolni kell az oklevél-hamisítványokkal), illetve esetenként a korábban hamisnak nyilvánított dokumentumok kapcsán is újra kell gondolni az elmarasztaló ítéletet. Hamis információk a köztudatban
Arról is szólt, hogy sok esetben a korábban tévesen közölt okiratok alapján a ma embere bizony hamis információkkal is él. Például idén is megjelent a sajtóban is, hogy Kézdikőváron, az egykori Peselneken régen besenyők éltek. Valójában azonban ruténekről van szó: gróf Kemény József egy általa még 1846-ban közölt 1324. évi oklevél egyes szavait hibásan olvasta, és a „rutenorum” kifejezés helyett a „bicenorum” (besenyők) változatot közölte. Utóbb pedig még további két hamisítvánnyal igyekezett igazolni tévedését. A történész szakma már a 20. század elején korrigálta a tévedést, azonban a helytörténeti jellegű irodalomba, a köztudatba a hibás változat ivódott be. Fehér János más téves információkra is rávilágított: a helytörténeti kérdésekkel foglalkozók közül sokan készpénznek veszik a Székely oklevéltár 1872 és 1934 közötti köteteibe foglalt adatokat, és pl. egyszerű, lábjegyzetbe helyezett véleménynyilvánításra alapozva településünnepeket is szerveznek. Ezeknek a közösségépítő, identitáserősítő hatása kétségtelen, ám nem árt tudni azért, hogy éppenséggel mit is ünnepelünk: főként az egyes települések úgynevezett születésnapi évfordulói eredményezhetnek torz önképet a helyiek tudatában is, hangsúlyozta az előadó. Példát is felhozott: félreértelmezett oklevél alapján 2011-ben Nagyajta megünnepelte a falu fennállásának 800. évfordulóját, miközben a szakma már régen kimutatta, hogy a II. András által a német lovagrend rendelkezése alá bocsátott terület (Barcaság) határait rögzítő oklevélben szereplő „castrum Noilgiant/Noialt” nem Nagyajtára, hanem Szászugrára és az ott található középkori várra vonatkozik. Mellesleg Nagyajtán mindmáig nem ismerünk 12–13. századi várat sem, az unitárius templom eleddig előbukkant legkorábbi részletei is a 13–14. század fordulójára tehetők.
Településszerkezet Fehér János hangsúlyozta, az egyházi és világi területi igazgatási egységek földrajzilag nem mindig fedték egymást. Kiemelte, hogy az Erdővidék megnevezés előbb csupán a régi Miklósvárszék területére volt értendő, az 1654-ben megalakult Erdővidéki Református Egyházmegye révén terjedt ki aztán a régi Bardocszék területére is (ennek református egyházközségeit ekkor szintén az Erdővidéki Református Egyházmegyébe foglalták). Bardoc fiúszék közigazgatásilag Udvarhelyszékhez tartozott, a kis törvényhatóságot Vargyas-vidékként (districtus Vargyas) is említették már a 16. században, sőt, egy ideig a Vargyasszék és Bardocszék párhuzamos megnevezés is érvényben volt. 1635 után, amikor is a fiúszék kiváltságait oklevélbe foglalták, a Bardocszék megnevezés terjedt el.
Szóba került a Székelyföldbe ékelődött enklávék kérdése is (enklávé – olyan terület, amelyet teljes egészében más jogállású terület vesz körbe). Ilyen a Kézdivásárhely melletti, a régi (Felső-) Fehér vármegyéhez tartozó Peselnek és Kézdiszárazpatak térsége is, de a Hidvég környéki, ún. Székföld is Fehér vármegyei terület volt.
Az egyházigazgatás szempontjából mindmáig a legfontosabb középkori forrás az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzék. Háromszéki viszonylatban a középkorban itt az erdélyi egyházmegyéhez tartozó Kézdi főesperesség (a régi Kézdiszék, illetve az itt található Fehér megyei enklávé plébániáit foglalta magába) és a fehérvári főesperesség Sepsi esperesi kerülete (a régi Sepsiszék, az ún. Székfölde, illetve Miklósvár és Bardocszék egyes plébániái) jöhet szóba. Az orbaiszéki települések nem szerepelnek a pápai tizedjegyzékben. A kérdésre, hogy miért, egyelőre még nem sikerült megnyugtató választ adni. Fehér János fejtegette, megtörténhet, hogy más egyházi főhatóság alá tartozott: pl. a szomszédos Barcaságról tudjuk, hogy ekkor az esztergomi érsek joghatósága alatt állt; vagy az egykori, ún. milkói egyházmegyéhez (Moldva déli és Havasalföld keleti részét is magába foglalta) való tartozás is felmerülhet. Az előadó kiemelte, hogy míg Sepsi- és Kézdiszék plébániái esetében esperességekről (archidiaconatus) van szó az oklevelekben, Orbaiszéken a református esperest még a 18. században is dékánnak nevezték a helyiek (az esztergomi egyházmegyéhez tartozó erdélyi területi egységeket is dékánátusok alkották). Orbaiszék első írásos említéseként a szakirodalom is egy 1419-es oklevélre hivatkozik, ami szintén tévedés (ezt már korábban mások is észrevették), mert a szóban forgó oklevél eredetijében csak Sepsi- és Kézdiszék jelenik meg. Az előadó saját kutatásai eredményeként felmutatott egy oklevelet, amely szerint 1454. május 22-én Kovásznán az orbaiszéki székelyek közgyűlést tartottak Kosztolányi Ozsvát székely alispán jelenlétében. Egy 16. századi másolatban maradt fenn egy másik, eleddig szintén ismeretlen oklevélszöveg is, ezt 1455. október 20-án Hunyadi János bocsátotta ki Nyujtódon, gyakorlatilag Cófalva keletkezésének körülményeire derít fényt: a település, amelyet az oklevél Cófalva alias Jánosháza (Czohffalwa alio nomine Janoshaza) megnevezéssel illet, a középkorban minden jel szerint Telekhez tartozott, és alapítójának az oklevélben is szereplő Có János (quondam Joannes Czoh) tekinthető. Ha valaki forrást keres, talál – tette hozzá a művészettörténész. Kitért a kora újkor idején elpusztult/felhagyott, de oklevelek által említett Damokosfalva és Borcfalva nevű orbaiszéki településekre is (ilyenek a többi szék területén is előfordulnak, a kérdéskör bővebb kifejtésére sajnos már nem maradt elegendő idő).
Korai felirat Zalánban
Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész, könyvtáros közlései alapján Fehér János megvizsgálta a zaláni református templomot is. Bemutatta a késő román korra, gótika elejére tehető déli, kőből faragott kapuzatot (13. század vége), amelyet minden jel szerint két korábbi portálé elemeinek kombinálása révén alakítottak ki a templom 1820-as években bekövetkező bővítésekor. Ekkor a helybeli lelkész a bontás idején előkerülő korábbi feliratot is bemásolta az eklézsia jegyzőkönyvébe. Ebből a feliratból (hitelességéhez nem férhet kétség) derül ki többek közt, hogy a zaláni templomot 1319-ben szentelte fel Szent Mihály arkangyal tiszteletére Benedek erdélyi püspök (azaz nem sokkal korábban, legtöbb néhány évtizeddel előbb épülhetett maga a templom is). A zaláni felirat így egyike a legrégebbi ismert erdélyi feliratoknak, ami nem mindennapi dolog. Demeter Lajos az elmúlt évtizedekben két ízben is közölte az eklézsiai jegyzőkönyv eme adatát, de a művészettörténeti szakirodalom gyakorlatilag ma sem ismeri – mondotta az előadó. Mindemellett a felirat az egyházi igazgatás kérdéskörére vonatkozóan is adatot szolgáltat: a pápai tizedjegyzékek keletkezése előtt Zalán és nyilván a sepsiszéki plébániák már az erdélyi egyházmegyéhez tartoztak, legalábbis erre utal az a tény, hogy az erdélyi püspök szentelte fel a zaláni, akkor egyértelműen katolikus templomot.
A művészettörténész továbbá említette még azt is, hogy a nemrég megjelent háromkötetes, a Székelyföld története című kiadványban sem tisztázták, hogy hamis-e vagy sem az az oklevél, amely 1426-ban Berecket román településként említi (villa valachalis Bereczkfalva). Ez a nyitva hagyott kérdés azonban nem egészséges a magyar és a román történészek közti kapcsolatot illetően sem: a szóban forgó oklevélbe (amelynek a valódiságát a jelek szerint először tulajdonképpen egy román történész, Maria Holban kérdőjelezte meg) foglaltakból kiindulva ugyanis pl. román őstelepek létét is hangoztatják a területen. A hitelességét illetően sok szempontból gyanúsnak számító oklevél bővebb elemzésére szintén nem maradt idő.
Az előadó időhiány miatt már csak érintőlegesen említette még Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550, illetve 555 éves évfordulóját (itt azért hangsúlyozva azt is, hogy egyes 2011. évi promóciós anyagokon a „legalább 550 éve város” kifejezést is látta) amit 2011-ben, illetve az idén is ünnepeltek; bemutatva egy eleddig szintén ismeretlen, 1427-ben kelt oklevelet is, melyben a település már oppidumként (ún. mezővárosként) szerepel.
Mint kiderült, a témakörben nagyon sok még a kérdés, a megbízható válasz jóval kevesebb. Fehér János jelezte készségét az elmaradt részletek pótlására is, igény esetén.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 15.
Összefogtak a vidékért
November 11-én Székelyudvarhelyen tartotta tizenegyedik beszámoló és tisztújító kongresszusát a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE). Közel kétszáz küldött, vendég és érdeklődő jelenlétében aláírt megállapodással kezdte el munkáját a 172 éve bejegyzett Erdélyi Gazdasági Egylet szellemét továbbvivő országos érdekvédelmi egyesület kongresszusa.
Az Összefogás az erdélyi vidékért nevű dokumentum a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megállapodása, hogy együttműködnek egymással és minden csatlakozni kívánó szervezettel, egyesülettel vagy intézménnyel, amely felelősen gondolkodik az erdélyi vidék jövőjéről, általában a vidékről mint a nemzet fennmaradásának biztos zálogáról. A dokumentum megalapozza az erdélyi vidékért, Erdély jövőjéért történő összefogást, az erdélyi vidékfejlesztési stratégia megalkotása és kivitelezése érdekében történő együttműködést, az önkormányzatok, szakmai civil szervezetek és intézmények vidékfejlesztési tevékenységeinek összehangolását.
A tíz megyei szervezet küldöttei újraválasztották az RMGE-t 2000 óta vezető Sebestyén Csabát országos elnöknek. Ügyvezető elnök lett Zágoni Szabó András Aradról, alelnökök Bodó Géza, az Udvarhelyszéki egyesület elnöke és Szentmiklósi Zoltán, Bihar megye jelöltje. A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete a továbbiakban is a családi kis- és középgazdaságok képviseletét vállalja, hisz abban, hogy a nemzet fennmaradása a vidék, a falu túlélésén múlik, hogy a föld nemzeti erőforrásunk legdrágább kincse, és mindent meg kell tenni, hogy a helyi közösségek tulajdonában maradjon; hogy a vidék gondja nemcsak a falu, nemcsak a vidéki lakosság, hanem az egész társadalom felelőssége is, és megmaradása érdekében az egész társadalmat mozgósítani kell – írták az RMGE tájékoztatójában.
A szervezet országos vezetőségében Kovászna megyét Kinda Zalán képviseli. Érdeklődésünkre elmondta, az országos választás után Háromszéken is tisztújítást kell tartani, a megyei elnök mellett a régiókat – Felső-Háromszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Erdővidék – alelnökök képviselik a megyei szervezetben.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 16.
Biofaluvá válhat Esztelnek és Gelence
Egy sikeres, Biovill nevű nemzetközi pályázatnak köszönhetően a közeljövőben két háromszéki település, Esztelnek és Gelence energiafüggetlen mintafaluvá válhat – mondta Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Biomassza Innovációs Klaszter elnöke pénteken Esztelneken a művelődési házban megtartott konferencián. A projekt révén zöldenergiával járulnának hozzá Esztelnek és Gelence energiaszükségletének biztosításához, egyelőre a középületek fűtését oldanák meg biomasszával. Esztelneken már egy éve biomasszával fűtik a községházát, a művelődési otthont, az ifjúsági klubot és az Angustia Egyesület székhelyét. Erre a jól működő rendszerre kapcsolnák rá a közeljövőben a Nagy Mózes-iskola épületét, valamint a ferences kolostort, Gelencén pedig az összes középület fűtését biomasszával oldanák meg.
Az eseményen a projekt résztvevői mellett Ion Vişa egyetemi tanár, a brassói Transilvania Egyetem volt rektora, Daniel Coşniţă, a romániai klaszterszövetség elnöke és Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi vállalkozó is jelen volt.
A Biovill program részeként Romániából, Macedóniából, Szlovákiából, Szlovéniából és Horvátországból választottak ki egy-két települést, amelyek energetikailag független mintafaluvá válhatnak. A legnagyobb érdeklődés Romániából volt, hiszen Kovászna, Hargita, Brassó, Kolozs és Ialomița megyéből összesen tizennyolc falu adta le pályázatát. Háromszékről Sepsibodok, Sepsikőröspatak, Gidófalva, Gelence, Bereck, Lemhény, Bölön és Esztelnek. Közülük választották ki szigorú pontozási rendszer alapján Esztelneket és Gelencét, mert itt adott a lehetőség a biomassza előállítására. A program költségvetése 1,99 millió euró.
Vajda Lajos elmondása szerint a Green Energy Klaszter a német partnerekkel közösen pályázott, a projekt lényege, hogy német és osztrák modelleket alkalmazzanak Kelet-Európában is. „Mindenképpen népszerűsítenünk kell, hogy ez a rendszer hatékony és megszervezhető. Nemcsak energetikailag fontos, hanem szociális szempontból is: például ha a fahulladékot gyűjtjük, vágjuk, patakmedret, zöldövezetet tisztítunk, vagy a legelőtakarításból származó hulladékot gyűjtjük, azt kézi erővel kell megoldani. Tehát egy társadalmi problémát is tud kezelni. A lényeg az, hogy az energiát ne csak megvegyük, így elköltve a pénzt: körkörös gazdaságról beszélünk, és nemcsak a gazdasági hatásokat elemezzük, hanem a környezeti, szociális szempontokat is. Mert például a fahulladék felhasználása a környezet védelme szempontjából is fontos” – mondotta a klaszter elnöke. A Biovill programot Vajda Boglárka, a klaszter munkatársa mutatta be. A tanácskozáson jelen levő Fejér László Ödön parlamenti képviselő örömét fejezte ki, hogy Esztelnek és Gelence képviseli Romániát egy európai uniós finanszírozású bioenergia programban. A képviselő úgy értékelte, hogy ez követendő példaként szolgálhat más önkormányzat számára is, hiszen az energetikai önállóságot biztosíthatja, amely eredményeképp a pénzük helyben maradhat. Varga Attila községmenedzser vetített képes előadáson számolt be Németországban szerzett tapasztalatairól.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 16.
Vendégünk volt a veszprémi szerzőpáros
Vasárnap a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom gyülekezeti termében mutatta be két új irodalmi fotóalbumát a háromszékiek számára rég ismert szerzőpáros: Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla.
Pontosabban szerzőhármasról is beszélhetünk, mert az albumokban írásaival is szerepel lányuk, Soós Andrea, aki novemberi könyvbemutató útjukon válogatott verscsokorral szórakoztatta a közönséget Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Szovátán, Csíkszeredában, Csíkszentdomokoson, Kászonaltízben, városunkban, Brassóban és Négyfaluban. A könyvszeretők és a földrajzosok számára is öröm volt, hogy láthatták az Erdély – Kárpátok koronája sorozat utolsó és harmadik albumát, a Keleti-Kárpátokat, képzeletben bejárták a hegyvonulat szórványvidékét. Bemutatták a természeti szépségeket, várakat-várromokat, gyönyörű hegytömböket, szorosokat. Zágon, Ojtoz, a Sósmező, Úz-völgye és a Csíki-havasok, a Gyimesek, a Békás-Nagyhagymás Nemzeti Park csodái, a Kelemen- és a Radnai-havasok elevenedtek meg Váradi Péter Pál fotóművész vetítővásznán, a felesége veretes szövegeinek kíséretében. Bepillantottak a pusztán maradt, szomorú sorsú bukovinai székelyek hajdani hazájába is, falvaik mai életébe. A friss album előszavát a gyimesbükki Deáky András tanár, a Gyimesi-szoros „határőre”, az ajánlást a gyimesfelsőloki Berszán Lajos atya írta. Munka közben határozták el, hogy külön színes albumban mutatják be sok évre menő kutatómunkájukat, az eddig megjelent mintegy 42 honismereti fotóalbumot, mindazt, amit Erdélyben gyűjtöttek és veszprémi otthonukban kiadványokban rögzítettek. Erdély – Hattyúdalocska – Életünk – útjaink ennek az albumnak a címe, amelyből senki nem maradt ki azok közül, akik szívükből-lelkükből segítségükre voltak gyűjtőmunkájukban, s akik közül már sokan a túlsó parton vannak. A szövegeken és a képeken túl helyet kaptak ezekben a kortárs történelem epizódjai, 1956, 2005. december 4-e. Az album lemezmellékletet tartalmaz: a szerzőpáros legkedveltebb erdélyi költőktől származó verseit Soós Andrea tolmácsolásában hallhatjuk, ráadásként a Prima Primissima díjas Perjés Klára Erdélyben készített, Arcvonások című interjúját a szerzőkkel. Péter Pálék meglepetést is szereztek barátaiknak, hallgatóságuknak: 2017-es falinaptáruk címe Tamási Áron emléklapok – ezzel tisztelegnek Tamási Áron születésének 120. évfordulóján. Kérdésünkre elmondták, nem értek munkájuk végére, vannak még elképzeléseik. Folytatni szándékoznak az erdélyi Mezőség bemutatását Wass Albert, Makkai Sándor és Sütő András nyomába szegődve. Dédelgetett tervük, hogy Anna-báloktól a Szent Anna tóig címmel az Erdélyt szerető-járó Jókai Mórról is albumot szerkesszenek. Akik a havas-zimankós idő miatt nem juthattak el a vasárnapi bemutatóra, az albumokat az evangélikus lelkészi hivatalban és az illyefalvi Kida-központban vagy az erdélyi városok református lelkészi hivatalainál beszerezhetik.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 19.
Soltész Miklós szerint megfélemlítik a romániai magyarokat
Soltész Miklós szerint Marosvásárhelyen a Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt indított korrupcióellenes eljárás révén a magyarság megfélemlítése zajlik.
A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára minderről Sepsiszentgyörgyön beszélt egy péntek délelőtti sajtótájékoztatón, amelyet Kulcsár Terza József képviselőjelölttel, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete elnökével közösen tartott.
Az államtitkár általában helyesnek találta a korrupció üldözését, azoknak a leleplezését, akik törvénytelen eszközökkel szereznek vagyont, de úgy vélte: „le lehet bénítani egy önkormányzatot, le lehet bénítani egy országot, ha mindenki retteg", és a felelősök nem merik aláírni a közbeszerzési döntéseket. Az államtitkár többek között ezért is tartotta rendkívül fontosnak, hogy az RMDSZ és az MPP közösen indulnak a választásokon. Megjegyezte: Kárpátalján és a Délvidéken eredményes volt az összefogás, és reményei szerint Erdélyben is az lesz.
Soltész úgy vélte, Magyarországnak egyre jobbak a kétoldalú kapcsolatai Szlovákiával és Szerbiával, és ennek következtében az ott élő magyarok helyzete is javult. Fontosnak tartotta a kapcsolatteremtést a román politikával és a román egyházakkal is, hogy az ottani magyarságról is „lekerüljön a teher". Soltész Miklós azt is megemlítette, hogy Magyarország nem teherként, hanem sokkal inkább az országot építő közösségekként tekint az ott élő nemzetiségekre. Hozzátette: az elmúlt hat év során két és félszeresére emelték a magyarországi nemzetiségek támogatását. Nyomatékosította: fontosnak tartják, hogy a magyarországi románság megőrizze nemzeti identitását, mert ezzel Magyarországot erősíti. „Reméljük, hogy ezt Románia is fontosnak tartja" – jelentette ki az államtitkár.
Kulcsár Terza József, az RMDSZ és az MPP közös képviselőjelöltje köszönetet mondott az államtitkárnak az anyaországi támogatásért, és megjegyezte, hogy reményei szerint eljön az idő, amikor az erdélyi magyarság meg tudja hálálni az anyaország törődését. A politikus a nemzeti ügyekben való összefogás fontosságát hangsúlyozta. Megjegyezte: még ha hétköznap más-más pólót is viselnek, olykor fel kell ölteni a nemzeti mezt.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Soltész Miklós az erdélyi magyar egyházak helyi képviselőivel találkozik Háromszéken, és a magyar kormány pályázati forrásairól tájékoztatja őket. Az államtitkár szombaton Gyimesfelsőlokra utazik, ahol részt vesz az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium Szent Erzsébet napi ünnepségén.
MTI
Erdély.ma,
2016. november 19.
Alkalmi versek, időszerű prózák (Bogdán László kettős könyvbemutatója)
Egyszerre megjelent verses- és prózakötetét mutatta be tegnap Bogdán László, a Háromszék főmunkatársa – rendhagyó helyen, rendhagyó időpontban, rendhagyó módon. A kettős könyvbemutató helyszínéül ugyanis a Sugás vendéglőbeli törzsasztalát választotta déli egy órakor, és könyveit – ő, aki az évtizedek során számtalan könyv bemutatását vállalta – maga ismertette.
A szűk körű könyvbemutatón felvezetőben Kopacz Attila a Tinta Kiadó képviseletében elmondta, a Ha mégis visszamennék verses- és Az önpusztítás módozatai prózakötet a kiadónak a sepsiszentgyörgyi szerzők műveit megjelentető elkötelezettsége révén kerülhet az olvasó kezébe. Utalva a nemrég véget ért Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra, hozzátette, a könyvterjesztés jobb megoldásán dolgozik, és ismertette azt is, hogy közelebbről a kiadó által megjelentetett könyvek elektronikus változatban is megvásárolhatóak lesznek.
A Ha mégis visszamennék kötet „alkalmi” verseket tartalmaz – mondta el Bogdán László. Az utóbbi években ugyanis Vaszilij Bogdanov „költőtársa” verseit „fordította” leginkább, de közben saját néven is írt verseket – olyan témájúakat, amelyek azt a hiányt pótolják, amelyek az orosz költő maszkjában nem tűnnek fel. És hogy pesszimista kicsengésűek lennének versei? Egyik olvasója felvetésére azt válaszolta: az irónia távol tartja a pesszimizmust. Az önpusztítás módozatai negyven év prózaköteteiből és kötetekben meg nem jelent írásaiból készült válogatás, összegyűjtésüket és kiadásukat többek közt az indokolja, hogy most időszerűbbek, mint mikor írta őket, mondta Bogdán László, hozzátéve: mindenik elbeszélésben – mint egész életében is – arra keresi a választ: mi a valóság tulajdonképpen.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 19.
Török József és tizenegy társa golgotajárása (Ötvenhat Erdélyben)
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.” (Albert Camus: A magyarok vére, 1957. október 23.) „1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek és a szabad nemzetek krónikáiban. A bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, és bármekkora áldozatot követelnek.” (John F. Kennedy: Nyilatkozat 1960. október 23-án.)
Nem véletlenül idézek két, ma is időszerű vallomást az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc világtörténelmi jelentőségéről. A román kommunista diktatúra és kinyújtott vasökle, a Securitate – a pártpropaganda és szolgalelkűvé tett sajtója minden eszközt felhasználva igyekezett meggátolni, hogy a magyar forradalmat egekbe emelő vallomások eljussanak Románia állampolgáraihoz, kezdettől fogva ellenforradalomnak minősítette a Magyarországon történteket! – a magyar forradalom eszméit a legveszélyesebbnek tartotta, görcsös igyekezettel próbálta megakadályozni, hogy átterjedjenek Romániába, és belső ellenállást váltsanak ki a lakosság, elsősorban a romániai magyarság soraiban. Ennek abszurd drámába illő bizonyítéka, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméivel való teljes azonosulásáért a Török József nevével fémjelzett „galócási csoport” tizenkét tagját 1966. május 14-én ítélték el súlyos börtönévekre. 1966-ban a párt- és kormánypropaganda szerint Romániában nem voltak politikai foglyok, ezért a politikai elítéltek közbűntényes minősítéssel, de azoktól szigorúan elkülönítve töltötték büntetésüket a hírhedt nagyenyedi börtönben. A Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 14-én kihirdetett ítélete szerint Török József csoportja ellen a vád: „rendszerellenes szervezkedés felforgató szervezet létrehozásával”, „kapcsolatba léptek olyan magyar állampolgárokkal, akik részt vettek az 1956-os ellenforradalomban”, és „a tőlük kapott feladatok végrehajtására hozták létre a szervezetüket”. A csoport letartóztatására 1965. november 11-e és december 28-a között került sor. Az elsőrendű vádlottat, Török József Bukarestben tanuló műegyetemi hallgatót és Török István Józsefet 12 év börtönbüntetésre, Csatlós Jenőt és Francz Károlyt 8–8 évre, Zakariás Dezsőt 7 évre, Bajkó Istvánt 6 évre, Gegő Bélát és Kulpinszky Istvánt 5–5 évre, Mózes Károlyt 4 évre, Halász Józsefet, Hompoth Ferencet és Mezey Árpádot 3–3 év börtönbüntetésre ítélték.
Török József 1990 elejétől a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke. Ebben a minőségében – mondjuk ki végre! – a romániai magyar politikai elítéltek közül a legtöbbet tette azért, hogy rab- és sorstársai bátor kiállása, meghurcolása, szenvedése, ragaszkodása a szülőföldhöz örökre bevésődjön a kollektív emlékezetbe. A 2010-ben felavatott, 774 politikai elítélt nevét feltüntető emlékpark, majd a kommunizmus áldozatainak méltó emléket állító emlékház – az erdélyi Terror Háza – Török József legfontosabb műve. Külön érdem: a hely, ahová a romániai magyarok ellen indított politikai perek dokumentumait fogjuk összegyűjteni, a szabadságszerető és azért bármilyen áldozatra képes háromszéki székelyek szeretett városában, Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor nevét viselő művészeti líceum tőszomszédságában található.
A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió egyik fontos célcsoportját alkották a magyar oktatási intézmények tanárai és diákjai, valamint a magyar nyelvű szak- és tanonciskolák tanulói. A sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága és a Kossuth Kör, a brassói központú, de zömmel háromszéki tagsággal büszkélkedő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a gyergyószárhegyi „Fekete Kéz”, a Puskás Attila és a Kacsó Tibor nevével fémjelzett tanár-diák perekben az összesen 223 erdélyi magyart négy életfogytiglani kényszermunkával és 2600 év börtönbüntetéssel sújtották. 1965-ben és 1966-ban is sor került magyar diákok, illetve fiatal szakmunkások elleni kirakatperekre. Az Erdélyi Ifjúság nevet viselő csoportban és Török József csoportjában összesen 19 személyt ítéltek el 131 év börtönbüntetésre. Az önmagában is különleges per az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemességének egyik erdélyi bizonyítéka: 1964 augusztusában a Gyergyósalamáson 1927-ben háromgyermekes munkáscsaládban született, tanítóképzőt végzett, majd a második világháború után Magyarországon rekedt Török Sándort felkereste testvére, Török István József és másod-unokatestvére, Török József. Két hétig laktak Török Sándornál. „Beszélgetéseik során – olvasható a Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 18./14-es számú ítéletében – megismerték Szőnyi Gyulát is. Török Sándor és Szőnyi Gyula – akiket az 1956-os ellenforradalomban való részvételükért Magyarországon elítéltek –, azt mondták a vádlottaknak (Török István Józsefnek és Török Józsefnek – T. Z.): ők már létrehoztak egy felforgató szervezetet, amelynek valódi célja egy újabb ellenforradalom kirobbantása, és azzal bízták meg őket, hogy amikor visszatérnek a Román Szocialista Köztársaságba, alakítsanak egy hasonló, magyar nemzetiségű, nacionalista-soviniszta érzelmektől vezérelt elemekből álló szervezetet, amelyik a megfelelő időpontban harcot indít a hazánkban meglévő társadalmi rendszer erőszakos megdöntéséért és Erdély Magyarországhoz való csatolásáért.” A gyergyósalamási születésű Török Sándor periratát, elítélésének és a börtönből való szabadulása utáni életének történetét Eörsi László A „Baross Köztársaság”. A VII. kerületi felkelő csoportok című, a budapesti L’Harmattan Könyvkiadónál 2011-ben megjelent kötetében ismertette. Budapest belvárosában a Baross téri csoport állt legtovább ellen a szovjet csapatoknak. Ők voltak Budapest harmadik legnépesebb ellenállócsoportja a legnagyobb kerületben, akik Nickelsburg László műszerész keménykezű vezetésével a forradalom első napjaiban tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes Nemzetőrségbe. A legnagyobb számban a Baross téri csoport vette ostrom alá a Köztársaság téri pártszékházat, és részük volt az ostromot követő leszámolásokban is. November 4-én este, amikor a szovjet csapatok szétlőtték a bázisukat, szétszóródva még öt napon át, 1956. november 9-ig folytatták a harcot az iszonyatos túlerőben lévő szovjet csapatokkal. Sokan közülük a Péterffy Sándor Kórházban a még hetekig tartó politikai ellenállást választották. A kádári retorzió az erzsébetvárosi kerület ellenállóira csapott le a legkegyetlenebb módon: a vérbírák 37 halálos ítéletet hoztak, közülük senki sem kapott kegyelmet, kivégezték őket!
Török Sándor 1956. október 27-én részt vett a Petőfi-szobornál tartott tüntetésen, majd október 30-án csatlakozott az Illés István és Szőnyi Gyula által szervezett Magyar Forradalmi Ifjúsági Párthoz, amely lefoglalta az ÁVH Izabella utca 62. szám alatti épületét. Török Sándor az ifjúsági párt héttagú intézőbizottságának a titkára lett, ő intézte a kapcsolatfelvételt más forradalmi pártokkal és csoportokkal. 1956. november 4-én csatlakozott a Hársfa utcai rendőrkapitányságon lévő csoporthoz. Az Eötvös utcai csoportnál és a Royal Szállóban is tevékenykedett. 1956. november 8–9-én tette le a fegyvert. (Eörsi László: im., 409. oldal.)
Török Sándor Bónis Lászlóval megalakította a Függetlenségi Frontot, amely később Magyar Ifjúsági Függetlenségi Front néven vált ismertté. 1956. november 30-án körlevélben vették fel a kapcsolatot a forradalmi szervezetekkel. Török Sándor röpcédulákat gyártott és sokszorosított. A Kádár János vezette kormány 1956 decemberében rendelettel feloszlatta a forradalmi bizottságokat, Török Sándort 1956. december 17-én letartóztatták. „Azért fogtam fegyvert, mert úgy tudtam, hogy a szovjetek azért jöttek Magyarországra, hogy visszaállítsák a Rákosi-rendszert” – vallotta a kihallgatásakor. Halász Pál bíró tanácsa 1957. október 18-án hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. 1958. január 27-én a Borbély-tanács jogerőre emelte az első fokon hozott ítéletet. 1962. március 6-án szabadult Török Sándor. 1966. január 11-én ismét letartóztatták összeesküvésre irányuló előkészület és folytatólagosan elkövetett izgatás vádjával. Bimbó István tanácsa ezúttal négyéves börtönbüntetést szabott ki Török Sándorra. 1968. szeptember 10-én Vágó Tibor tanácsa másfél évre enyhítette az ítéletet. Szabadulása után raktárvezető lett a Budapesti Fűtőerőműveknél. 2001-ben hunyt el.
Nem nehéz összefüggést találni Török Sándor második ítélete és a Török József csoportja elleni koncepciós per között. A román és magyar állambiztonsági szervek együttműködtek a belső ellenzék elhallgattatásában, akár fizikai likvidálásában is. A szocialista Románia igazságszolgáltatása szerint: „a legelvetemültebb magyarországi ellenforradalmárok voltak a felbujtóik”. Török István József és Török József 1964. augusztus 15-e és szeptember 1-je között tartózkodott Magyarországon. A román vádhatóság szerint Török Sándor kérkedve ismertette az „ellenforradalom” alatti tevékenységét, s közölte a két „román állampolgárral”, hogy „a politikai elítéltek a szabadulásuk után is összetartanak, fel vannak készülve a rendszerváltoztatásra, amely lehetővé teszi számukra, hogy a hatalom a kezükbe kerüljön. Felszólította az erdélyi rokonokat: hozzanak létre Erdélyben is ilyen illegális szervezetet, készüljenek fel a rendszerváltozásra.” 1964. szeptember 1-jén tértek vissza Romániába. A vádirat szerint az utasításoknak megfelelően „azonnal hozzáfogtak a felforgató szervezet létrehozásához, amelynek célja a Romániában létrejött társadalmi rendszer erőszakos megdöntése, Erdély Magyarországhoz való csatolása”. 1964. szeptember 1-je és 1965 augusztusa között tíz tagot szerveztek be (őket a perben el is ítélték! – T. Z.), sikertelen volt Antal Ferenc és Orosz Lajos beszervezése. Török József a beszervezés során arról is beszélt, hogy a magyarországi „ellenforradalmároktól”, Török Sándortól és Szőnyi Gyulától később fegyvert is kapnak. A vádhatóság meglódult fantáziája szerint: a fegyvereket Magyarországról ejtőernyősök hozzák, akik leereszkedve a Kelemen-havasokba, átadják a csoport tagjainak. Török József terve a vádirat szerint az volt, hogy az akcióba lépés kezdetén megtámadják a milíciaőrsöket, valamint a Securitate és az RMP székházát. Kérte a csoport tagjait, hogy minél több magyar fiatalt szervezzenek be. A hatóságokat azzal próbálta átverni, hogy elsősorban a párt- és IMSZ-tagokat szervezte be, maga is a Román Kommunista Párt tagja volt. Több titkos gyűlést tartottak Csatlós Jenő lakásán. Az egyiken elhatározták, hogy megkeresik a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyvert is. Török József tagsági díj bevezetését és a szervezet működéséhez szükséges pénzügyi alap létrehozását, hűségeskü és írásos kötelezvény megfogalmazását javasolta. Rendszerellenes magatartásuk kialakítása érdekében rongyossá olvasták A budapesti Kossuth rádió ostroma című, titokban behozott „ellenforradalmi kiadványt”. Hasonló támadásokat terveztek a párt- és állami szervek ellen. Olyan „nacionalista és soviniszta” műveket terjesztettek, mint A magyar nép ezeréves története, Magyarország története című kiadvány négy kötete vagy Az erdélyi ezredek a világháborúban és Nagy Imre és bűntársai összeesküvése című könyvek. Török József a katonai szolgálatát teljesítő Csatlós Jenőt is arra biztatta, magyar bajtársai köréből minél több új tagot toborozzon. Török József intenzív levelezést folytatott a Budapesten a Csengeri utca 72. szám alatt lakó nagybátyjával, Török Sándorral, akinek beszámolt a szervezet létrehozásáról, kifejtett tevékenységükről. Bár virágnyelven fogalmazta meg, a tárgyalások során a Securitate által kifogott levelek a legfontosabb bűnjelekké váltak. A büntető törvénykönyv 209. szakasza 1. pontja, valamint az 58. és a 157. szakasz alapján a Bukaresti Katonai Törvényszék Török Józsefet tizenkét év szigorított fegyházbüntetésre és hét év jogvesztésre ítélte. Ugyanakkor a teljes személyi vagyonát elkobozták, ami az 1965. november 13-i házkutatási és elkobzási jegyzőkönyv szerint mindössze két öltönyből, egy nagykabátból és egy pár bakancsból állott. A Securitatét foglalkoztatta a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyver és robbanóanyag kérdése. Ezért a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi különítménye újabb házkutatást tartott Török József szülői házának padlásán. Nem találták meg az elrejtett dinamitot. Erről a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi igazgatósága átiratban számolt be a Kolozs tartományi igazgatóságnak 1967. március 8-án. Török József ekkor a nagyenyedi börtönben raboskodott. A román és a magyar állambiztonsági szervek 1963 utáni szoros együttműködését – amit neves történészek is tagadnak! – bizonyítja: amikor Török Sándort és Szőnyi Gyulát az 1966/3260-as számú perirat alapján újra elítélték, a magyar legfelsőbb bíróság a Budapesti Fővárosi Bíróságot új eljárásra utasította, előírva, hogy Török István József és Török József román állampolgárokat tanúként a Fővárosi Bíróság vagy legalább egy román bíróság hallgassa ki. A Fővárosi Bíróság 1967. augusztus 4-én – a román katonai főügyészség útján – be is idézte őket az 1967. szeptember 25-re kiírt tárgyalásra. Erre a beidézésre érkezett egy román nyelvű válaszlevél a Maros–Magyar Autonóm Tartomány Maroshévíz rajoni igazgatóságától: a tanúként beidézettek a nagyenyedi börtönben vannak („fiind încarcerat de către Penitenciarul Aiud”). Török Sándor és Szőnyi Gyula említett ítéletéből idézek: „Török István és Török József román állampolgár tanúkat a bíróság szabályszerűen idézte, vétívük vissza is érkezett, a tanúk azonban a kitűzött tárgyalásra nem jelentek meg, így személyes meghallgatásukat a bíróság nem tudta foganatosítani. Ezek után a bíróságnak vizsgálnia kellett azt a körülményt, hogy a két román állampolgár tanúnyomozati írásos vallomását melyik vádlott vonatkozásában és milyen mértékben vonhatja értékelési körébe a tényállás megállapításánál.” A levéltári kutatásnak kell kiderítenie: a magyar vagy a román állambiztonsági szervek „súgtak” előbb a másiknak? Az eddigi kutatásokból az valószínűsíthető: a Securitate tájékoztatta előbb a magyarországi állambiztonsági szerveket, abban a reményben, hogy egy nagy, Magyarországra és Romániára kiterjedő magyar irredenta szervezetet lepleznek le, semmisítenek meg. A Török József dossziéjának vezérvonala: a gyárban, a sepsiszentgyörgyiek körében irredenta megnyilvánulásai vannak.
Török József 1944. január 10-én született Gyergyósalamás községben. Gépmunkás volt a galócási faipari kombinátban. 1965 őszén sikeresen felvételizett a bukaresti műegyetem elektrotechnika karára. Itt tartóztatták le 1965. november 11-én. 1974. november 14-én szabadult a nagyenyedi börtönből, rokona, Török István József november 12-én. Török József többé nem folytathatta tanulmányait a bukaresti műegyetemen. Mindketten Sepsiszentgyörgyön találtak menedéket és megélhetést: István a bútorgyárban, József az autóvillamossági vállalatnál dolgozott betanított munkásként, 1975-től szerszámlakatosként. A Securitate Török Józsefet a szabadulása után „Turcul” (Török) fedőnéven követte. A vaskos dossziékból kibomlik Sepsiszentgyörgy és Háromszék legújabb kori történetének ismeretlen fejezete. Az ügynökhálózat kiválóan működött, a célkeresztbe került személyek minden lépését követték, a mai ember számára hihetetlen logisztikát hoztak létre, mozgósítottak. Romániában 1956 nem 1956-tal kezdődött, és nem is végződött 1956-tal. A magyarellenes retorzió „utórezgéseit” máig érezzük, mindennapjaink részévé váltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 19.
Mi, hol, mikor?
Raffay Ernő Háromszéken
November 20-án, vasárnap 12.30 órától Torján a sportcsarnok előtti téren magyar és német honvédek emlékére tartott kopjafaavatón mond beszédet a neves történész. Elmulasztott lehetőségek címmel 17 órától Kézdivásárhelyen a Gyűjtemények Házában, s november 21-én, hétfőn 18 órától pedig Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tart előadást. November 22-én, kedden 18 órától Baróton a Milano étteremben Erdélyi román betörés című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A rendezvények szervezője a Magyar Erdélyért Egyesület.
XXIV. Erdővidéki Közművelődési Napok
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és Erdővidék Múzeuma szervezésében november 21–27. között kerül sor az Erdővidéki Közművelődési Napokra. A hétfői program: Baróton a városi művelődési ház nagytermében 19 órától a kolozsvári Operettissimo együttes előadása.
Megemlékezés Köpecen
A református templomban vasárnap 11 órakor kezdődő istentiszteleten igét hirdet Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor, majd előadást tart a barcaföldvári fogolytáborról. Emléktáblát avatnak a földvári fogolytáborban elhunyt és raboskodott köpeci magyar foglyok emlékére, azt követően megnyitják a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást.
Székföldi Magyar Napok Hidvégen
A megyei önkormányzat által hagyományteremtő szándékkal elindított Székföldi Magyar Napok utolsó rendezvényére ma 18 órától Hidvégen kerül sor. A program: a kultúrházban 18 órától köszöntőbeszédek, népdalok, szavalatok és tánc a hidvégi elemi iskolások, az illyefalvi Já(t)cint ifjúsági színjátszó csapat, a gyergyói Szín-kron színjátszók, Ráduly-Baka Rebeka és a Százlábú néptáncegyüttes előadásában. 20 órától a magyar bálon a Bacardi Music zenekar játszik.
Közönségtalálkozó Berecz Andrással
November 23-án, szerdán 18 órától a Sepsi Rádió Szociális Háló rovata második alkalommal szervez közönségtalálkozót Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglőben, amelynek meghívottja Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 21.
Háromszéki kórusfesztivál
Hét kórus adott találkát az Eufónia Kulturális Egyesület meghívására a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban. A sorrendben tizenhatodik Háromszék Kamarakórus Fesztivál elsősorban a helyi együttesek seregszemléje, amelyen meghívottként ezúttal egy fiatal kolozsvári együttes mutatkozott be.
Ha azt szeretnénk, hogy valami spontánul sikerüljön, akkor azt jól elő kell készíteni – kezdte rövid példabeszédét Makkai Péter református lelkész, aki a János Jelenések könyvét idézve a kórusok munkáját méltatta, az előadás előtti sok gyakorlást, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy – akár a mennyei kórus által előadott Mózes és a bárány éneke – megszólaljon a mű. Az együttesek három-négy kórusművel jelentkeztek. A bemutatkozásokat a házigazda Pro Musica kamarakórus kezdte. Sipos Zoltán karnagy a nemrég elhunyt Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész, karmester emlékét idézte meg. Fellépett továbbá a kovásznai Pastorale Szántó Kinga, a sepsiszentgyörgyi Laudate Lőfi Gellért, a Kriza János Unitárius Dalárda Dénes-Karácsony Gabriella, a Vox Humana Szilágyi Zsolt Herbert vezetésével, valamint a szákelyudvarhelyi Musica Sacra kamarakórus Rózsa Imre irányításával. A kamarakórusok hangversenyét – amelyre egyre nagyobb számú közönség kíváncsi – a kolozsvári Melodeus zárta, akik Demeter Vincze András vezetésével és sok egykori sepsiszentgyörgyi diákkal a soraikban modern darabok előadásával új, fiatalos színt hoztak.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 22.
Székely határőrök nyomában
Úz völgye, Bátos, Stájerország, Lendva, Répecelak s a bölön–árkosi Nagy-hágó. Gyerekkorom idején a hosszú téli estéken erről az útszakaszról, a második világháborúból visszatérő útjuk kálváriájáról sokat mesélt apánk. Részletek csak akkor kerültek elő, amikor egy-egy falusfelével „talált a szó”, s felelevenítették közös háborús élményeiket: ritkábban a hangszerkészítő Duka Jani bátyámmal, gyakrabban Gelei Ferenccel, akikkel megjárták a nagy utat.
Apám, Kisgyörgy Béniám (1896–1971) 1916 és 1928 között az első világháború galíciai frontharcosa, ezt követően orosz hadifogoly, szabad orosz és magyar állampolgár volt, megszenvedte az első világháborút Murmanksztól Odesszáig. Romániában, szülőföldjén nem fogadták: „Vörös-Oroszországból érkezett foglyokra nincs szükség!” – mondták 1928-ban a budapesti román követségen. Végül is hazatért, de a sepsiszentgyörgyi Siguranţán mindennap jelentkeznie kellett. Csak nagyanyám tudta elintézni a korrupt politikai rendőrfőnök feleségénél árkosi bivalytejjel, friss tojással és levágott libával, hogy ne kötelezzék a mindennapos jelentkezésre.
Peregtek az évek, és a második bécsi döntés után újabb behívót hozott címére a postás. A sepsiszentgyörgyi régi víztartály előterében – ma már puszta hely – barakktábor épült, ott láttam apámat először magyar katonaruhában 1944 tavaszán. Negyvennyolc éves volt. Nyolcéves gyermekként annyit értettem meg, hogy viszik a háborúba. Időlegesen Árkoson voltak kiképzésen, abból az időből maradt fenn katonacsoportképük. Július végén kapták a parancsot, indultak az Úz völgyébe. Apámat, a 11. székely határőrzászlóalj katonáját őrvezetőként a zászlóaljparancsnok, vitéz Serfőző János alezredes legényének tette. Onnan még jött egy-egy üzenet, a továbbiakról már csak hazaérkezése után mesélt a családnak, barátainak. Anyámmal, testvéröcsémmel nélkülözések közepette vártuk a háború végét gyermekkorunk színterén, az árkosi Geréb utcában. Háború volt, szükségállapot. Amikor az orosz katyusák szólni kezdtek Moldvában, az elmenekült tisztesek után apáméknak is menniük kellett. Nem részletezzük, hogyan alakult nyugat felé tartó „esztelen menekülésük” az ausztriai határszélig. Amikor sokadmagukkal, háromszéki idősebb katonákkal szembetalálták magukat a stájer Alpokkal, kijelentették: egy tapodtat sem megyünk tovább, s megfordultak.
A répcelaki pihenő
Visszatérésük egy emlékezetes mozzanatát volt alkalmam felidézni egy dunántúli út alkalmával, és csodák csodája, felkereshettem azt a helyet, ahol hazafelé tartó útjuk során, immár magyar földön, napokig emberségben volt részük.
– Répcelakon napokig pihentünk – valahogy így mesélte apám. – Többedmagammal megszálltunk egy tágas udvarban. A háziasszony emberségesen ennünk adott, tető volt a fejünk felett, pihentünk, mert hosszú és nehéz volt a gyalogút Lendvától odáig. Nagyon tetszett nekem a répcelaki háziasszony tájszólása. Szalmacsutakokkal hevítette a kemencét, sütni készült. Mi árkosiakul csodálkoztunk, mert felénk ez másképp megy. Látta, hogy bámultuk, ránk szólt. Há maguknál nem fülik a kementszt szómával? Nem, feleltük. Há mivel? – kérdezte újra. – Száraz faággal, hevítővel! – feleltük. – Jaj igen, annak mifelénk pisili a neve! Olyan nekünk most nincsen. Soha nem felejtem ezt a beszélgetést: az almának azt mondták, óma, a szalmának szóma, a cipő talpának tópa! Az is magyar volt, mint a mi dialektusunk... Dr. Csáky Csaba kedves szárligeti barátunk egy Répcelakot jól ismerő asszonysággal vette fel a kapcsolatot, aki vállalkozott, hogy érdeklődik a régi eseményről. Az idős répcelakiak segítségét kérte. Csodával határos, hogy sikerült nyomára akadni a hetven esztendővel ezelőtti történetnek! – Felkerestem egy idős asszonyt, Galambosné Nagy Gabriellát, aki abban az időben fiatal lányka lehetett, tehát emlékezhetett, és érdekes: emlékezett is a háborús időkre. Arra is, hogy szomszédságukban sok székely katona szállt meg annak idején. Ott laktak Nemes Lászlóéknál, akik pékek voltak, s volt ott kemence is! Ott állandóan sütötték a kenyeret! No, kedves Zoli bácsi, az lehetett az a ház, ahol a katonák, édesapjáék állomásoztak annak idején – közölte örömömre Halász Istvánné Éles Erzsébet, Böbe asszony.
Visszatérés, hazafelé
– Amikor a nyomunkban voltak az oroszok, mi már Ausztria földjén, a stájer Alpokban jártunk, éhesen, meggyötörve, fáradtan, gondolataink az itthoniakon, rajtatok. Mentsen meg minket, Béni bácsi, sze’ maga jól tud oroszul, hátha nem esünk ismét fogságba – biztattak társaim. Megfordultunk szembe az ellenséggel – mesélte apám.
De adjuk át a szót annak, aki résztvevője volt a visszatérésnek, egy akkor fiatal leventéből verbuvált katonának, néhai Soós Ferenc kökösi lakosnak, aki a történteket elmesélte néhai Sylvester Lajos újságíró kollégámnak. A visszaemlékezés megjelent az Úz-völgyi hegyomlás 1996-os dokumentumkötetben: „Lendvánál (ma 11 000 lakosú város Északnyugat-Szlovéniában – szerk. megj.) egy orosz járőr érdeklődött tőle, hogy milyen csapat ez. Mondtuk, hogy az alakulat meg akarja adni magát, mert idegen érdekekért nincs, amiért harcolni. Kijöttek az orosz tisztek, Kisgyörgy bácsi volt a tolmács, a puskákat összeszedték és a fákhoz verték a katonák. A szuronyt s a derékszíjat meghagyták. Tiszteletadásul. Fegyvertelenek voltunk, hagyták, hogy menjünk tovább. Felzárkózva, gyalog jöttünk egészen Rumig (1200 lakosú nagyközség a Rába partján Vas megyében). Kíséret nélkül. Rumtól az oroszok kísértek Sárvárig. Ott kiszedték a tiszteket közülünk a zászlóstól kezdve, mi mentünk neki a Balatonnak, onnét Dunaföldvárnál átjöttünk a Dunán. Kecskeméten, ha nem lett volna tolmácsunk, lehet, hogy az oroszok minket is lekapcsolnak, s vittek volna fogságba” – idézte fel Soós Ferenc.
Legyengülve, tetvesen, tele vérkelésekkel, feltört lábakkal indultak hazafelé Kecskeméttől vonattal. A zűrzavaros helyzet miatt nem volt bátorságuk bemenni a brassói vasútállomásra, könnyen elfogták volna a Maniu-gárdisták, s akkor irány Földvár. Apácán leszálltak a vonatról, a bölöni erdőn keresztül, nagy hóban indultak Árkosra. S mert együtt jöttek sok alsó-háromszékivel, az árkosiak figyelték a toronyból, s amikor megjelentek a Nagy-hágó havas oldalában, meghúzták a harangokat. Mindenki könnyezett. Anyánkkal nagyapám háza előtt vártuk forró teával, pánkóval. 1945 kora tavasza lehetett. Meztelenül jött be a házba, tetűvel tele ruháját elégettük.
– Nem kellett fegyverrel harcolnom az Úz völgyében – emlegette gyakran. – Megszenvedtem ezt a háborút is. Száz háromszékit hoztam haza, orosznyelv-tudásommal megmentettem a második hadifogságtól...
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 22.
Dalkörök találkoztak
16. Háromszék Kamarakórus Fesztivál
Pénteken, a megyeközponti Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében, a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban tartották a 16. Háromszék Kamarakórus Fesztivált, amelyen két megyén kívüli kórus is részt vett.
Makkai Péter református lelkész köszöntötte a szép számú közönséget, majd Sipos Zoltán karnagy, a házigazda Pro Musica kamarakórus vezetője Kocsis Zoltán, a nemrég elhunyt budapesti karmester emlékét idézte fel. A házigazda kórus mellett fellépett: a sepsiszentgyörgyi Laudate Lőfi Gellért, a Kriza János Unitárius Dalárda Dénes-Karácsony Gabriella, a Vox Humana Szilágyi Zsolt Herbert, a kovásznai Pastorala Szántó Kinga, a székelyudvarhelyi Musica Sacra kamarakórus Rózsa Imre és a kolozsvári Melodeus Demeter Vincze vezetésével.
Kérdésünkre Sipos Zoltán elmondta, a 21 éves Pro Musica jelenleg 35 tagból áll, akik életkora huszonévestől egészen hetven éven túliig terjed. A karnagy szerint az utánpótlással sem lesz gond, mivel Sepsiszentgyörgyön erdélyi viszonylatban is kimagasló a kórusélet. Úgy véli, egy ilyen találkozó jó alkalom arra, hogy a kórusok ne csak egymásnak, hanem a közönségnek is bemutathassák repertoárjukat.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 22.
Aggasztó a külföldön dolgozó székelyföldi szülők gyerekeinek sorsa
Aggasztóan nagy azon háromszéki gyerekek száma, akiknek szülei külföldön dolgoznak. Zágoni Imola, Kovászna megyei nevelési tanfelügyelő elmondta, október folyamán készítettek egy felmérést, amelyből kiderült, hogy 1923 gyereknek egyik vagy mindkét szülője külföldön tartózkodik, így őket az itthon maradt szülő vagy pedig rokonok, nagyszülők nevelik.
Zágoni Imola tájékoztatása szerint Háromszéken 270 olyan gyereket azonosítottak, akinek mindkét szülője külföldön van. 1487 esetben az egyik szülő ment külföldre, a másik itthon maradt gyerekeivel. A háromszéki tanfelügyelőség adatai szerint a legtöbb szülő Bodzafordulón és környékén hagyta itthon gyermekét.
A nevelési tanfelügyelő elmondta, arra ösztönzik az iskolákat, hogy külön foglalkozzanak ezekkel a gyerekekkel, szervezzenek foglalkozásokat, az osztályfőnökök, nevelési tanácsadók, pszichológusok tartsanak egyéni vagy csoportos tanácsadást a gyerekeknek és az őket felügyelő felnőtteknek is. Ezeken a találkozókon beszélnek a gyerekek jogairól és kötelezettségeiről, életkori sajátosságaikról, a felnőtteknek pedig konfliktuskezelést és kommunikációs technikákat tanítanak.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumban és a bodzafordulói iskolában mentorprogramokat is indítottak, amelynek keretében a rendezett családi háttérrel rendelkező diákok meghívják a magukra hagyott társaikat, közös családi programokat szerveznek. Emellett a pedagógusok is tartanak családlátogatásokat, segítenek a házi feladatok megoldásában. Több iskola is megengedi, hogy a külföldön tartózkodó szülők gyerekei délutánonként használják az iskola számítógépeit és internetét, hogy kapcsolatba tudjanak lépni szüleikkel.
Az iskolai hiányzások mutatják, egyedül van a gyerek
Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő szerint az iskolai hiányzások szoros összefüggésben vannak a külföldön dolgozó szülők gyerekeinek helyzetével. A Kovászna megyei diákok októberben összesen 130.000 tanóráról hiányoztak, ezek jelentős része igazolatlan. A főtanfelügyelő rámutatott, hogy a legtöbb hiányzás az elemi iskola előkészítős és első osztályos diákjai körében van.
Kiss Imre magyarázata szerint sokan szeptemberben beíratják gyerekeiket iskolába, és mivel még kicsik, magukkal viszik külföldre. Előfordul, hogy decemberben hazajönnek és télen járatják iskolába a gyerekeket, majd tavasszal ismét magukkal viszik. Ezek a gyerekek osztályismétlők lesznek, mivel annyi hiányzást gyűjtenek össze, hogy nem lehet őket lezárni - magyarázta a főtanfelügyelő. Elmondta, ha egy diák négy évvel nagyobb, mint lehetséges osztálytársai, már nem lehet beírni, ezért csak a „második esély” program révén járhatják ki az iskolát.
maszol.ro
2016. november 24.
Székelyföld településtörténete
A Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében új kutatásokon alapuló előadás-sorozat zajlik Sepsiszentgyörgyön. Elsőként Háromszék településtörténetéről értekezett Fehér János művészettörténész, múlt csütörtökön Botár István régész Csíkszéket mutatta be, ma László Keve régész Marosszékről tart előadást, majd Gyergyószék következik.
Botár István elmondta, Székelyföld rákfenéje, hogy hiányoznak a középkori írott források, emiatt a régészeti kutatások jelentik az egyik legfontosabb forrást. Előadásában körüljárta annak kérdéskörét, mikortól beszélhetünk Csíkszékről, ugyanis a korábbi szakirodalom szerint a 13. és 14. század fordulóján telepedtek be oda a székelyek. Mellőzik Kniezsa István 1941-ben megjelent megállapítását, miszerint „Csík és Kászon a 12. század közepe előtt még nem székely, hanem más magyarság területe”. Székelyföld kutatásának első írott forrása az 1332–1337 közötti pápai tizedjegyzék. Ebben Csíkszéken tizenöt templomos falut említenek. Az előadó hangsúlyozta, nem ennyi település volt Csíkszéken, ez a templomos falvak száma, hiszen sok esetben 2–3 falu épített közös templomot. Egy 1324-ből származó oklevél adatai árnyalják a korabeli székely örökségről tanultakat, miszerint itt nem érvényesült a királyi jog. Tehát akkor még volt itt magánbirtok. Csíkszék közvetlen közelében az Aporoknak és a Mikóknak volt birtoka.
Minden kutatott templom esetében van a gótikánál korábbi elem, minimum 13–14. századiak. Csobotfalván a csíksomlyói Szent Péter- és Pál-templom tövében feltárt gyereksír alatt még két sírt találtak. Minimum két korabeli emberöltőnek kellett eltelnie azok között, mert szándékosan nem ástak egy meglévő sírba. Tehát a kőtemplomnak a 13. században állnia kellett. Az ásatások során talált cserépedények formája, mintázata, valamint ékszerek összehasonlításával megállapította, hogy Csíkszék a 12. században lakott volt. Cserépbogrács majd mindenhol előkerült, ezek alapján a magyarokat e korai megtelepülési rétegből kizárni nem lehet. Sarkantyú, zabla, kardmarkolat, keresztvas került elő, arra utalnak, hogy a lakosság egy bizonyos része katona, mégpedig nehézfegyverzetű, a korabeli vármegyei szervezet határvédői. A katonaság is, a várak is nemesek jelenlétére utalnak. A 14. században Csíkszéken még lehettek olyan vármegyei enklávék, mint amilyenek Háromszéken későig fennmaradtak, Csíkban ezek korán eltűntek, a csíkiak nem tűrték meg maguk között a velük nem azonos státusban lévőket, ezért nincs a várakban 14. századinál későbbi lelet. Összegzésként elmondható, hogy a 12. században legalább részben magyar határőrök éltek Csík térségében, amely a 13. században településhálózattal rendelkezett. A tatárjárás utánra tehető a székelyek betelepedése. A helynevek alapján a 13. századnál korábbi székely betelepülést Csíkszék és Háromszék esetében nem tartja valószínűnek a régész. A késő középkorban alakult ki a máig fennmaradt településhálózat.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 24.
Kulcsár Terza József feljelentette a prefektúrát
A magyar közösség szimbólumainak, zászlajának és himnuszának folyamatos támadása miatt a legfőbb ügyészségen tett feljelentést a Kovászna megyei prefektúra ellen Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, aki szerint a tettek kimerítik az emberiség elleni bűncselekmény fogalmát.
A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a bíróság alapfokon a prefektúrának adott igazat, és visszavonatta az önkormányzatnak adományként adott székely zászlót elfogadó tanácsi határozatot. Az indoklás szerint a székely nép alkotmányosan nem létezik, a székely zászló kitűzése pedig etnikai konfliktust gerjeszt.
Kulcsár Terza a feljelentést a büntetőtörvénykönyv 439-es számú cikkelyére hivatkozva fogalmazta meg: eszerint az emberiség elleni bűncselekménynek számít, ha valaki egy közösséget megfoszt jogaitól. Mint kifejtette: a kereset nyomán az ügyészségnek ki kell őt hallgatnia, így a kormányhivatal minden túlkapásáról be fog számolni, és tanúkat is keres, ha szükséges. „Nem valaki ellen tettem feljelentést, hanem valamiért: hogy Romániában működjék a demokrácia, ne alkalmazzanak kettős mércét, tartsák be a törvényeket” – hangsúlyozta Kulcsár Terza. Hozzátette: ha Romániában nem szolgáltatnak igazságot, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. november 24.
Szilágyi Zsolt: eljön még a mi időnk
Hosszas viták után az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége néhány hete úgy döntött, nem indul, de nem is támogat független jelölteket az idei parlamenti választásokon. Az EMNP elnökét, Szilágyi Zsoltot többek között arról kérdeztük, pártja mit javasol választóinak.
– A néppárt független jelöltek támogatásával készült a decemberi parlamenti választásokra. E mögött volt konkrét terv, voltak jelöltek?
– Természetesen minden lehetőséget számba vettünk és a jelöltek már melegítettek is. Több helyen beindult az aláírásgyűjtés, sőt, volt, ahol már össze is jöttek a szükséges számú aláírások.
– Becsléseik szerint hány megyében lett volna esélye az EMNP-nek arra, hogy függetlenként induló jelölteket juttasson be a bukaresti törvényhozásba?
– Megfelelő jelöltekkel és egy húzós kampánnyal több megyében is jó eséllyel szálltunk volna harcba. A legesélyesebb nyilván Hargita és Kovászna megye volt, egy független jelölt esetében ugyanis bármely megyében az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot kell elérni. Ez Hargita megyében a képviselőjelöltek esetében az érvényes szavazatok 20 százaléka, Háromszéken pedig 25%. A korábbi választási eredményeink alapján tehát elsősorban ebben a két székely megyében szállhattunk volna jó eséllyel versenybe. Simán megtörténhetett volna az is, hogy mi visszük el a székelyföldi „román” mandátumokat...
– Hogyan született meg a döntés arról, hogy mégse induljanak a decemberi választásokon?
– Az indulást illetően több héten át folyt az elemzés a párton belül. Minden elméleti lehetőséget komolyan megvizsgáltunk, koalíciót, listás indulást, függetlenek támogatását. Az aktív erdélyi magyar választók 15–20 százaléka támogat bennünket, ez egyeseknek sok, másoknak kevés. Egy tudatos, jól informált, szilárd értékvilággal és kialakult világképpel rendelkező szavazóbázisról van szó. Nyilván megkérdeztük azokat, akiknek véleménye számunkra fontos. Amikor világossá vált, hogy anyaországi partnereink nyíltan segíteni fogják az RMDSZ kampányát, el kellett döntenünk, hogy mit tegyünk. A nagy többség amellett volt, hogy ne menjünk szembe szövetségeseinkkel még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy most, ebben az esetben valószínűleg tévednek. A politika fonák és visszás helyzeteket tud produkálni, az ember viszont igyekszik elkerülni a barátjával való hadakozást. Én magam az elnökség döntését bölcs és alaposan átgondolt döntésnek tartom.
– Vajon mennyire csalódottak a néppárt szavazói?
– A néppárt értékrendje nem változott, továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaprogramját tekintjük irányadónak. A választás szabadsága sem szűnt meg, még akkor sem, ha most nehéz helyzetben van egy nemzeti érzelmű autonomista szavazó... Az erdélyi magyar politika továbbra is kétpólusú. Az MPP az RMDSZ tenyeréből eszik, és tőle függ mind az önkormányzatokban, mind máshol. Fontos tehát, hogy a több mint 230 önkormányzati képviselőnkkel és a megyei és helyi szervezeteinkkel közösen adjuk vissza a reményt azoknak, akik ´89-ben velünk harcoltak és örültek annak, hogy az egypártrendszernek vége. Nekik azt üzenem, ne csüggedjenek, eljön még a mi időnk!
– Az RMDSZ egyes tisztségviselői szerint a néppárt visszalépése az ő érdemük, mert figyelmeztették a magyarországi kormánypártokat az erdélyi magyarság megosztásának veszélyeire. Mekkora szerepe volt a néppárt döntésében annak, hogy ezt Budapestről is kérték?
– Ha az ember mindent elhinne, amit mondanak, előbb-utóbb azt gondolná, hogy a nap nem kel fel, ha ők nem intézik el ezt Bukarestben. Kampányban vannak, ilyenkor nyilván mindenfélét mondanak. Sokkal jobb lett volna, ha abban segítenek, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola papírjai rendben legyenek. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét már nem is mondják, a csángókat sem, az autonómia pedig egyenesen „nem időszerű” nekik. Ez a szomorú valóság. Egyébként döntésünk erdélyi bejelentése után két héttel Toró T. Tibor és Zakariás Zoltán alelnökökkel együtt tájékoztattuk Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárt álláspontunkról. Ez nem volt egy elhallgatott esemény, sajtótájékoztatót is tartottunk.
– Verestóy Attila az RMDSZ-lista esetében az összefogás listájáról beszél. Ez mennyire elfogadható, mennyire támogatható a néppárt számára?
– Verestóy Attila szenátor neve és tevékenysége nem a közösségünk, hanem más érdekét szolgálja. Ezért olyan fontos Bukarestnek, hogy ő és a hasonló érdeket szolgáló magyar politikusok mindenképpen ott legyenek. Ezért módosították oly módon a választási törvényt, hogy vagy az öt százalékkal vagy pedig surranópályán (négy megyében húsz százalékkal), de mindenképpen bekerüljenek. Ha ezt nézzük, akkor a választás tulajdonképpen tét nélküli, hiszen az RMDSZ mindenképpen bekerül a román törvényhozásba. Éppen ezért hiteltelen az a riogatás, amit folytatnak. Két-három évet leszámítva majd húsz éve vannak kormányon, most pedig meg akarnak bennünket védeni Bukaresttől. Hiteles ez? Ők a bukaresti hatalom részei, itthon pedig erdélyinek akarnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy az említett szenátor már a kampányban elkezd tárgyalni a kormányba lépésről. De az MPP-nek is tisztáznia kéne: tényleg azért kell a bukaresti képviselet, hogy ott kiismerjék, kinek kell „spágát adni”, ahogy Biró Zsolt fogalmaz?!
– Önök jelezték, hogy csak azokat az RMDSZ-jelölteket tudnák támogatni, akik nem csak a kampányban autonómiapártiak. Nyilvánosságra hozzák ezeket a neveket?
– A választók nyilván tudják, hogy választókerületükben kik azok az RMDSZ-jelöltek, akik következetesen kiálltak az autonómia mellett, és ha kellett, több ízben is beadták az autonómiatervezeteket. Vagy hogy kik azok, akik a MOGYE ügyét vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét kormánykoalíciós feltételként szabták. És biztosan azt is tudják, hogy kik azok a mostani jelöltek, akik a kormányzatban való részvétel feltételeként például a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását kérik. Ön ismeri őket?
– Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter egyik sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a néppárt visszalépése alapot adhat egy későbbi RMDSZ–EMNP tárgyalásra a jövőbeni közös indulásokhoz, akárcsak a Magyar Polgári Párt esetében. Hogyan tekint egy ilyen együttműködés elé?
– Mikor úgy éreztük, hogy a közösség sorsa a tét, eddig is mindig kezdeményeztük a párbeszédet. A közösség érdeke és nem valakinek a visszalépése képezheti a párbeszéd alapját. Egy méltányos tárgyalásra ezután is nyitottak vagyunk.
– Milyen esélyt lát arra, hogy létrejöjjön az önök által régóta szorgalmazott erdélyi magyar–magyar kerekasztal?
– Ez már 2009 óta létezik: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum a mi javaslatunkra indult 2009-ben, az RMDSZ-nek viszont nem érdeke, hogy működjön. Mi többször kértük az összehívását. Bármikor készen állunk a folytatásra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a néppárt akár román pártok jelöltjeit is támogassa a mostani választásokon?
– Mi nem támogatjuk az átszavazást. A helyzet most az, hogy funkciójában, politikájában az RMDSZ nálunk ugyanazt a vonalat viszi, mint felvidéken a Híd-Most. Ott vegyes pártnak hívják, itt nem. Ezért van értelme a létezésünknek. Ha nehéz is felvenni a versenyt román állam által nekik biztosított és a közösségi nyilvánosság előtt el nem számolt eurómilliókkal, és még akkor is, ha két-három év alatt nem sikerült áttörést és a romániai magyar egypártrendszer gyökeres megváltozását elérnünk, nem szabad feladni. Dolgozni kell. A választás személyes kérdés. A részvétel és a szavazási opció is lelkiismereti kérdés.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. november 25.
A politika színpadán
A politikus is ember, A politika színpadán című beszélgetőkönyv (társszerző: Ágoston Hugó) pedig arra vállalkozik, hogy bemutassa azt Borbély Lászlót, aki huszonhat éven át a politika fősodrában volt, alakítva azt, több kormányban dolgozott államtitkárként, miniszterként.
A kötetet szerda este mutatták be a Tein Teaházban. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök felvezetőjében azt hangsúlyozta: bár sokat vitatkozott Borbély Lászlóval, hasznos, hatékony, eredményes politikusnak tartja. Ambrus Attila újságíró kérdéseire válaszolva Borbély László mesélt gyermek- és fiatalkoráról, temesvári egyetemistaéveiről, diákszínjátszói pályájáról, a tenisz iránti vonzalmáról. De felelevenített néhány történetet a zűrzavaros kilencvenes évekből is, amikor bányászok özönlöttek be a parlamentbe, s amikor mégiscsak elhangzott a bukaresti Nép Házában, hogy éljen vitéz Horthy Miklós. (farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 27.
Kövér Szentgyörgyön: az RMDSZ nem kerülhető meg
Az RMDSZ–MPP-listának kampányol Erdélyben Kövér László. A magyar Országgyűlés elnöke, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöke vasárnap háromnapos körútja első állomásán, a Sepsiszentgyörgyön tartott sajtóbeszélgetésen kifejtette: megelőzi a kérdéseket, és tisztázza, miért éppen ő próbál segíteni a választási kampányban.
Kifejtette, semmit nem bánt meg, nem von vissza abból, amit valaha is mondott az erdélyi magyar politikával kapcsolatban, nem tagadja meg az MPP-t, melynek továbbra is tiszteletbeli elnöke, azonban nem bonyolódik a múlt értelmezésébe. „A történelmileg új helyzet parancsolóan veti fel az együttműködés szükségességét nemcsak az erdélyi magyar belpolitikában, hanem Magyarországon is" – jelentette ki.
„Nagy bajnak kellett bekövetkeznie, hogy egy asztalhoz üljünk" – utalt a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel való találkozására Kövér László. Hozzátette, baj van, de lehetőségek is vannak, és ezeket meg kell ragadni, ha azt akarjuk, hogy a következő 25 évben az erdélyi magyar képviselet sikeresebb legyen, mint eddig volt. Magyarországról nézve úgy tűnik, az erdélyi magyarság helyzete az elmúlt 26 évben soha nem volt ennyire rossz, a 2000-es évek elején a román–magyar államközi kapcsolatok is sokkal jobbak voltak, holott a világ változásai miatt most szükség lenne a jobb viszonyra.
„A történelmi átok ellenére, az ellentéteken felülemelkedve kell együttműködni" – fogalmazott Kövér, a magyar–szerb viszonyt említve pozitív példaként. Elmondta, a magyar kormány abban érdekelt, hogy a romániai választások eredményeképpen olyan kormány kerüljön hatalomra, amely akarja a kétoldalú együttműködést.
Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) téved, ha azt gondolja, hogy az RMDSZ-t támogatják, a cél az erdélyi magyarság minél erősebb képviselete. „Ha az EMNP az RMDSZ-t tartja a probléma forrásának, rossz a megközelítésük. A probléma fókuszában a hatékony képviselet kell legyen, az RMDSZ pedig nem kerülhető meg" – jelentette ki Kövér László. Hozzátette, a következő időszakban több fideszes politikus is ellátogat Erdélybe, és ugyanezt fogják mondani. A vasárnapi beszélgetésen Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök is jelen volt, akik felidézték: nyolc éve még Háromszéken volt a két párt között a legnagyobb az ellenállás, és most eljutottak oda, hogy onnan indult az összefogás – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. november 29.
Mindenki felelős a változásért (Kövér László Háromszéken)
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke vasárnap délután a Székely Nemzeti Múzeumban tartott közéleti fórumon vett részt, ahol az RMDSZ helyi vezetői, képviselő-, és szenátorjelöltjei és az MPP jelöltjei mellett az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetői is jelen voltak. A házelnök mások mellett az anyaország további feltétlen támogatásáról biztosította a megjelenteket, nem kerülte viszont a kritikus hangvételt sem, legyen szó az RMDSZ eddigi útjáról, illetve a közösség hozzáállásáról.
A fórum első felében Kövér László az eseményt megelőző sajtóbeszélgetésen már elhangzott meglátásait ismételte, az erdélyi magyar pártok összefogását illetően, némileg bővítve mondandóját. Az Országgyűlés vezetője ez alkalommal a román politikusoknak és államvezetésnek a magyarokkal szembeni hozzáállását is bírálta, kifejtve korábban már hangoztatott álláspontját, mely szerint értelmetlen és elfogadhatatlan pótcselekvésnek tekinti, hogy egy ország polgárainak meghatározó hányadát csak azért, mert más nyelven beszélnek, más kultúrával bírnak, illetve egykoron egy másik ország polgárai voltak, potenciális nemzetbiztonsági fenyegetésként kezeljék. A házelnök szerint ez a körülmény, az elmúlt években az erdélyi magyar politikai életben lezajlottakkal közösen egyértelművé teszi, hogy „egy potenciálisan ellenségnek bélyegzett közösség számára luxus, hogy a közösség egyik csoportja potenciális ellenségnek tekintse a másik csoportját”, azaz eljött az idő félretenni az ellentéteket. „Ép elmével nem lehet más utat kínálni az erdélyi magyarságnak, mint az összefogás útját, különösen, miután minden más utat kipróbált már” – jelentette ki, mintegy összegzésként Kövér László. A Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként – akárcsak a sajtóbeszélgetésen – részletes magyarázattal is szolgált az MPP által képviselt, a választás szabadságára alapozó kezdeményezésnek nyújtott támogatást illetően, amint azt is újból elmondta: reméli, az összefogás folyamata nem áll le, és ennek valamely formában az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint a Székely Nemzeti Tanács is része lehet a közeljövőben. Az erdélyi magyar pluralista politikai berendezkedés kapcsán Kövér László úgy vélte: voltak olyan megvalósítások, melyek sikerként könyvelhetők el, így még a polgári alakulat megalakulása előtt Tőkés László függetlenként jutott be az Európai Parlamentbe, illetve a 2008-as önkormányzati választásokon az MPP által elért eredmény, viszont az azóta eltelt idő tapasztalatai alapján be kell látnia: a jelen körülmények között csak a közösség egységes képviselete jöhet szóba.
Kövér László felszólalásában az RMDSZ-szel való eddigi viszonyára is kitért (nem nagyon keresték eddig egymás társaságát), és felidézte azt az elmúlt hetekben tartott két találkozót a szövetség azon vezetőjével, „akivel az elmúlt 26 évben inkább kerülték a találkozást”. Az új helyzetet ecsetelendő, a házelnök egy elhangzott mondatot idézett: „nagyon nagy bajnak kellett történnie, hogy mi egy asztalhoz ültünk”. Kövér László ugyanakkor nem rejtette véka alá véleményét az RMDSZ eddigi politizálásáról. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Kövér László kifejtette: a szövetség vezetőinek egyik legnagyobb bűneként könyveli el, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban ahelyett, hogy „értelmes, demokratikus konfliktusvállalásra felkészítették volna a közösséget, ahelyett, hogy azt mondták volna, álljatok mögénk”, inkább elaltatták a közösséget, azt ígérve, hogy ők majd kialkudják a közösség jogait. „Ebből láthatjuk, hogy nem lett semmi, illetve lehet, hogy kialkudtak valamit, csak az nem az volt, amire a közösségnek szüksége volt” – tette hozzá. A kérdezőktől érkező felvetésekre, melyek szerint milyen változást hozhat december 11-e, illetve mit lehet kezdeni azzal, hogy a közösséget egyre inkább a fásultság, a csalódottság jellemzi, Kövér László kifejtette: az erdélyi magyar közösség problémái sokkalta mélyebben gyökereznek, semmint azt a politikusok egyedül meg tudnák oldani. Az Országgyűlés elnöke szerint senki más nem fogja „kikaparni a gesztenyét” az erdélyi magyarságnak, ha a közösség maga nem lép fel érdekei érvényesítéséért. A házelnök ugyanakkor arra is kitért, hogy konfliktus- és áldozatvállalás nélkül ez nem megy, utalva itt a kis lépések politikájára is. Kövér László úgy vélte, egy nemzeti közösség sorsát három tényező határozza meg: a helyi erő (szellemi, lelki és gazdasági egyaránt), az anyaország támogatása, valamint a nemzetközi helyzet, de csak az utóbbi kettőtől várni a megoldást, a valóságtól elszakadt gondolkodásra utal. Példaként az albánokat említette, akik hittel és kitartással a délszláv konfliktus közepette mind Macedóniában, mind Koszovóban kétségbevonhatatlan eredményeket értek el (önálló albán egyetem, a demográfiai arányok számukra kedvező megváltoztatása). Kövér László ugyanakkor azt is nyomatékosította: az elmúlt negyedszázad elhibázott nemzetpolitikájáért mindenki egyformán hibás, ideértve az anyaországot is. A cél az lenne, hogy az elkövetkezendőkben el lehessen mondani, az erdélyi magyarság valóban mindent megtett, hogy számára jobb legyen, az anyaország hathatós segítségével.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 29.
Átadták a Domokos Géza-díjakat
A Domokos Géza (1928–2007) író, a bukaresti Kriterion Kiadó alapító igazgatója, az RMDSZ első elnöke, parlamenti képviselő szellemi hagyatékának ápolására létrejött Domokos Géza Egyesület fennállásának ötödik esztendejét ünnepli. Ez alkalomból díjátadó gálát tartottak péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az egyesület céljai közé tartozik a névadó értékrendszerének és elveinek megismertetése, a művelődési sokszínűség a nemzeti önazonosság megőrzése mellett, a nemzetiségek, nemzetek közötti párbeszéd, a különböző kultúrák párbeszédének, egymás gazdagításának, kölcsönhatásának támogatása és bátorítása. Először került sor a Domokos Géza-díj és az egyesületi díj átadására. Előbbivel szervezetek, intézmények, közösségek, programok, tervek, témák jelességét kívánják elismerni, utóbbi díj az egyesület tevékenységét segítő természetes személyek munkáját jutalmazza. A díjtárgy talapzatra helyezett, ferdén álló stilizált lúdtoll, kivitelezője Damokos Csaba. Az eseményen Kalamár György színész konferálása mellett Domokos Péter, az egyesület elnöke, a névadó fia adta át az elismeréseket.
Domokos Géza-díjban részesült a kolozsvári Apostrof román nyelvű irodalmi folyóirat, melyet Mircea Dinescu költő, írószövetségi elnök indított el Marta Petreu főszerkesztésében 1990-ben. Az évek során a lap számos közös rendezvényen állította középpontba a román–magyar irodalmi kapcsolatok kérdéseit, a közös múlt közös mozzanatait. A díjat Czégely Erika szerkesztő vette át, és felolvasta a főszerkesztő köszönőlevelét. Marta Petreu jelezte, Domokos Géza volt az, aki a megszűnésre ítélt folyóiratot egykoron megmentette, ő volt akkor a „csoda” – fogalmazott. Az, hogy a lap a 26. évfolyamát éli, azt jelzi, hogy szerkesztői „elég normálisak” – tette hozzá. Díjazták a rákbetegek depressziós és szorongásos tüneteinek feltérképezésére szolgáló stresszmérő applikációt kifejlesztőket. Az APSCO nemcsak a hangulatot méri, hanem jelzi, hogy mikor kell lelki támaszt kérni, megyékre, városokra lebontva ajánl a közelben lévő önsegítő csoportokat vagy szakembereket az igénylőknek. A díjat Lukács Ignác, az APSCO-aplikáció kutatócsoportjának alelnöke vette át. Elmondta, a program magyarul is elérhető, és székhelyüket áthelyezték Székelyföldre. Kifejtette, mindannyian kettős állampolgársággal jövünk a világra, az egészség, illetve a betegség állampolgárságával, és csak rajtunk múlik, melyiket választjuk.
A Bukaresti Magyar Kulturális Központ 1992-ben nyitotta meg kapuit. Célja rendezvényei útján erősíteni és bővíteni a Románia és Magyarország közötti kulturális kapcsolatokat. A díjat Kósa András László, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatója vette át. Elmondta, hogy tavaly kerekasztal-beszélgetést szerveztek Domokos Géza munkásságáról.
A Leader-program keretében 2010-ben alakult Alutus Helyi Akciócsoport az Olt menti térség önkormányzatainak, legaktívabb vállalkozóinak és civil szervezeteinek szövetsége. Célja támogatni a vidéki gazdasági kezdeményezéseket és hozzájárulni a térség társadalmi fejlesztéséhez. A szervezetnek szánt díjat Demeter János elnök vette át, aki szerint a legnehezebb a bizalom megszerzése volt a vidéki gazdák körében, s úgy érzi, ezt sikerült elérni, egy picit fellendíteni a vidéki életet. A Székely Mikó Kollégiumban alakult Tehetségpont célja támogatni a saját és a környező falvak iskoláinak tehetséges diákjait. A reáltudományok, a sport, a zene, az idegennyelvek szakterületén kiemelkedő eredményt elérő tanulók szakmai irányítását az iskola tehetséggondozást felvállaló tanárai végzik. A programnak szánt elismerést Krecht Gyöngyvér, a Tehetségpont vezetője vette át. Jelezte, a program idéntől része az európai tehetséggondozó hálózatnak.
A Junior Business Club 2010-ben indította az Üzleti Tervek Versenyét, melynek célja, hogy az erdélyi magyar fiatalok hiteles üzleti tervet tudjanak készíteni, illetve partnereket, befektetőket találjanak elképzeléseik eléréséhez. A programnak ítélt díjat Karácsony Zsolt, a Junior Business Club elnöke vette át. Kiemelte, Kárpát-medencei kiterjesztésű programjukra a legtöbb pályázat Háromszékről, azon belül Sepsiszentgyörgyről érkezett.
A Polgár-Társ Alapítvány és a MOL Románia által indított Zöldövezet Program díját Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány elnöke vette át, akinek mintegy 200 ezer embert, főleg ifjakat sikerült megmozgatni, 75 ezer fát, 65 ezer virágot ültettek, 45 hektár zöld területet létesítettek, illetve újítottak fel. Domokos Géza-díjjal jutalmazták Baász Imre művészeti szervezői tevékenységét, a Kálnoky Alapítványt, a Magyar Emberi Jogokért Alapítványt, ám részükről a gálán nem jelent meg senki. Utóbbi levélben köszönte meg az elismerést. Domokos Géza Egyesület-díjat kapott két fotós, Gáspár Antónia Kamilla és Toró Attila, akik a szervezet tevékenységét dokumentálták.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 29.
A lánglelkű csángó költő szülőfaluja, Zajzon
A sors úgy adta, hogy nem sűrűn ugyan, de alkalomadtán jeles eseményeken vehettem részt a háromfalusi Zajzonban: 1959-ben Rab István válogatott versei különkiadásának megjelenésekor, Oláh Kati lakodalmán bor- és borvízkóstolón, 1982-ben Rab életútjának, munkásságának jó ismerőjét, Bartha Judit magyartanárt keresve, majd a költő második szobrának avatóján és harangkutató körúton. Utak hozadéka is lehetne szomszédolásunk címe.
A jelen a fontos
Zajzon településnek veretes szép története van, de most valóban a jelen a fontosabb. A település majdnem összeépült Tatranggal, Háromfalu községközpontjával. Igazi csángóvilág fogad itt is, házai jellegzetes barcaságiak. A három falu múltja, csakúgy, mint Háromszéké, visszanyúlik a legrégebbi századokig. A Magyarós (Cărpiniș) felől érkező előtt feltűnik a Muszka-asztal emlékfenyvessel borított magas tektonikai tanúhegye, a hegy mélybe süllyedt orma, amely arról is tanúskodik, hogy „a negyvennyolcas szabadságharc idején fenn a lapos hegytetőn ütötte fel hadiszállását az ellenség, és azt parancsolta: az élelmet, lisztet és vágómarhát a hegytetőre vigye fel a falu népe”. Csoda, hogy a történelem viharait túlélték itt a csángó magyar testvéreink, megőrizték nyelvüket, szójárásukat, ősi táncukat, a jellegzetes zajzoni boricát, népviseletüket, magyar evangélikus vallásukat! Annak ellenére, hogy a három faluban ma már kisebbségben él a magyarság, a római katolikus vallású székelyvéckei Kiss József tizenhat éven át, négy mandátum idején kormányozta a nagyközséget, keze nyomát mindenütt látni. Bár hosszú ciklusának végére ért idén, mégis őt kérdeztük, mit tett e település érdekében az elmúlt időszakban. Nemcsak Brassóval ápolt viszonyát, hanem a község előnyös földrajzi fekvését is kihasználta, ugyanis sikerült rácsatlakoztatni arra a történelmi vízvezetékre, amely hajdan a derestyei sörgyárat, később a Cenk alatti város tetemes részét látta el jó minőségű ivóvízzel, a Csukás-hegytömb lábánál feltörő karsztforrások vizével, amely a masszívumot felépítő kőzetek föld alatti természetes üregeiben-tárolóiban elraktározódik, s mint ilyen, kiapadhatatlan. Ebből részesül most Háromfalu három települése is. Ha van ivóvízhálózat, kanalizálás is szükségeltetik – mondotta Kiss József. A fővezetéknek egy része már a földben, s Farkasvágó térségében megépült egy nagy befogadóképességű, korszerű szennyvízderítő. Az infrastruktúrának az utak-utcák is részei, azzal azért állnak rosszabbul, mert aszfaltozni itt is csak a teljes szennyvízcsatorna-hálózat lefektetése után lehet. Nagy eredmény azonban, hogy mindhárom településen biztosított a földgázellátás. A környék nem szegény hasznosítható ásványi kincsekben sem: igen jó minőségű a vidéken található mészkőféleség, de ott, a Kárpát-kanyar lábánál feltörő kiváló összetételű zajzoni ásványvíz is, amelyet a jelenben is palackoznak, s amelyet mint természetes gyógytényezőt ezrek vettek igénybe hajdan, a sajnos ma már nem működő gyógyfürdőben. Zajzonfürdőt meglepő részletességgel mutatta be a Barcaságot ismertető Orbán Balázs. „Valamikor az egész Monarchia egyik legkedveltebb fürdőhelye volt – írja dr. Kovács Lehel István, az EKE elnöke, Hétfalu krónikása. – Csinos villáival, fürdő-szállodájával Előpatak, Borszék és Tusnád után Zajzon a negyedik helyen állt a fürdővendégek preferencialistáján. Mára szállodáját lebontották, forrásvizeit befogták, és bukaresti kocsik szállítják eladásra multinacionális hipermarketekbe...” Háromfalu altalajában igen értékes, többnyire lúgos kénhatású vizek raktározódnak. A jelenlegi palackozott víz Zizin néven kerül kereskedelmi forgalomba, csökkentett az ásványisó-tartalma, és utólag dúsítják szénsavval. A palackozóüzemnél helybeliek keresik meg kenyerüket.
Ha a múlt, akkor a csángó költő
Milyen jó, hogy a rendszerváltás után közelebb került alakja, költészete a ma élőkhöz. Aki a Rab István (1832–1862) nevét viselő négyfalusi középiskola diákja/végzettje, míg él, őrzi emlékét. Kőrösi Csoma Sándor nyomába akart lépni, sikertelenül, pedig nemhogy beszélte a török nyelvet, hanem tanította is. Versírásba kezdett, vesztére, mert bekapcsolódott a Táncsics-mozgalomba, így került a budai várbörtönbe, ott írta legszebb börtöndalait. 1862-ben, 30 éves korában hunyt el egy brassói kórházban. A brassói központi evangélikus temető felszámolása okán újratemették szülőfalujában, Zajzonban. Negyedszázaddal ezelőtt megkerestem emléktáblával megjelölt szülőházát is – meglepett, hogy apró iskolás gyerekek vezettek oda –, már nem a rokonok laknak benne. Az emléktáblát a Brassó megyei magyar tantestület állíttatta 1887-ben, édes anyanyelvünkön a költő négysorosa olvasható ma is rajta: „Fényes teremben nem neveltek, / Szegény anya szegény életre szült. / A régi jó idők elteltek, / Hol a világ még szegényt is becsült.” A költő emlékét a helybeli egyházközség és iskola, számos hétfalusi csángó magyar értelmiségi és tollforgató, személyesen Bartha Judit nyugalmazott magyar irodalom szakos tanár, Rab-díjas pedagógus ápolta, ápolja. Társaságában kerestük fel anno Rab Samu bácsit, aki elmondta, hogy „a hétfalusi Rabok mind rokonok. Az öregek mesélték, hogy tatár fogságból hazavergődött a család egyik tagja, akkor ruháztak fel minket a Rab ragadványnévvel.” Genealógiai szenvedélyemnek lelkemre hódolhattam, amikor közösen állítottuk össze a Rab család törzsfáját.
Kiegészítésekkel szolgált idegenvezetőnk, a falu szülötte, a Sepsiszentgyörgyön élő Bartha Jánosné Szász Ilona gyógyszerész, a költő oldalági rokona. Ő mutatott be az 1982-ben 97 éves özvegy Fehér Istvánné Szász Annának, aki elmondta, hogy az emléktáblával megjelölt mai ház helyén állt a költő eredeti, alacsony kőből épült szülőháza, és megfejtette azokat az iniciálékat is, amelyek a ház oromfalán akkor is és most is olvashatók: az SZJ Szász János, az OA Orbán Anna, az építtetők monogramja. Szász János apja Rab István húgának, Máriának volt a fia. Anna néni a családi szekrényajtó belső fillungján megmutatta a 16 éves Rab István ceruzával írt, halvány négysorosát: „Áldozd fel hazádért / Éltedet s véredet, / Feledni rab-láncát / Segítsd nemzetedet!” A napokban tett zajzoni látogatásunkkor virágot helyeztünk a lánglelkű költő síremlékére. Új, a régivel azonos sírkövét Szabó Lajos zajzoni kőfaragó mester készítette hazai homokkőből. Jobban esik otthoni kő alatt a pihenés, felirata így hangzik: „Nemzete s neve rab vala / De szabad a lelke s dala.” A jeles csángó szobrász, Istók János szobrot is készített a költőről, ami soha nem ért el a faluba. 2012-ben, születésének 180. és halálának 150. évfordulója alkalmából emlékkonferenciára gyűltek össze az életét-munkásságát ismerő kutatók. Többek között megtekintették a helybeli evangélikus gyülekezeti házban berendezett Rab István dokumentációs kiállítást, a falu jeles szülöttjéről életének-munkásságának egyik legjobb ismerője, a már említett Bartha Judit beszélt. A kiállítás anyaga biztonságban van a gyülekezeti házban – tájékoztatott ifj. Domokos Jenő evangélikus lelkipásztor. Ekkor avatták fel második mellszobrát, Bácsfalu után szülőfalujában, alkotója a tatrangi születésű Vasile Mocanu, aki akkor a bukaresti képzőművészeti egyetem harmadéves hallgatója volt.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 3.
Magyarok a székelyek előtt
A Magyar Királyság vármegyei rendszere magában foglalta Székelyföldet is, még a székelyek betelepedése előtt magyar népesség (is) élt e tájon – összegezhető a Székelyföld településtörténete előadás-sorozat első három rendezvénye. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségével létrejött előadás-sorozat során Háromszék településtörténetéről Fehér János művészettörténész értekezett, Csíkszéket Botár István régész mutatta be, legutóbb, csütörtökön László Keve régész Marosszékről tartott előadást, december 15-én Gyergyószék településtörténete következik Demény Andrea gyergyószentmiklósi régész előadásában.
László Keve, a Maros Megyei Múzeum munkatársa a Felső-Maros vidékét kutatta, abból írta doktori dolgozatát, az előadásra abból szemlézte a kimondottan Marosszékre vonatkozó elemeket. Főként a Csittfalván, Marosszentgyörgyön és Nyárádszentlászlón végzett ásatások, kutatások eredményeit dolgozta fel. Csittfalván volt az egyetlen kora Árpád-kori marosszéki vár, Nyárádszentlászlón az egyetlen  Árpád-kori bazilikális templom, azaz a főhajón kívül két oldalhajóval ellátott épület. Ez kakukktojásnak számít Székelyföldön, ugyanis az általános templomforma a hajó és szentély, amely az Árpád-korban egyenes vagy köríves végződésű. Az előadó bemutatta a feltárt cserépedény-darabokat és hajtűket, valamint a radiokarbonos kormeghatározási eredményeket, amelyek a 12. század második felére tehető marosszéki székely betelepedés előtti időkre keltezik a leleteket. (Csíkszék és Háromszék esetében a 13. századra tehető a székelyek betelepedése – jegyezte meg korábban Botár István.)
László Keve említette, hogy a szocialista korban nem lehetett Árpád-korra vonatkozó kutatásokat végezni, csak a római kort tanulmányozni. Azt, hogy mennyivel többet tudunk most, mint harminc évvel ezelőtt, illusztrálja, hogy Lukács Antal egy 1984-ben írt tanulmányában még csak két bográcslelőhelyet jelölt meg a Felső-Maros vidékén, de most már 38-at ismerünk. A három előadás összegzéseként az est házigazdája, Sztáncsuj Sándor József régész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa elmondta, még mindig nagy a hiátus Székelyföld területén, de most már nyilvánvaló, ez annak tudható be, hogy nem folytak itt kutatások. Még sok a tennivaló, de már látszanak eredmények. Egyértelmű következtetésként vonható le, a székelyek előtt számolni kell a magyar népelemmel itt, Székelyföldön, majd a két népelem együttélésével is.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 3.
Brassói szurkolók a szentgyörgyieknek: „Kifelé a magyarokkal az országból!”
Incidensek követték a Brassói FC és Sepsi OSK közötti szombati másodosztályú mérkőzést. Elhangzott a „Kifelé a magyarokkal az országból!” skandálás is.
A pályán kívül folytatódott szombat délután a Brassói FC és Sepsi OSK közötti,döntetlennel végződött mérkőzés lefújása után a két szurkolótábor „összecsapása”. A csendőrök beavatkozására volt szükség ahhoz, hogy a mintegy 500 fős sepsiszentgyörgyi galeri tagjainak ne essen bántódása.
Az OSK egyik szurkolója a Maszolnak elmesélte, a mérkőzés után a stadionhoz közeli parkolóba, az autóbuszaikhoz igyekeztek, és a brassóiak utánuk mentek. „Néhányan közülünk befutottak közénk, hogy sálat lopjanak vagy megüssék valamelyikünket. A csendőrök egy brassóit elvezettek, majd el is engedtek” – idézte fel a történteket.
A sepsiszentgyörgyi szurkoló elmondta, a brassóiaknak végül sikerült szerezniük egy „trófeát”, egy kommandói mozgássérült drukkernek lopták el az OSK-sálját. „Benyúltak a mozgássérült számára átalakított gépkocsi ablakán, és leszedték a nyakáról a sálat” – mesélte a férfi.
Mint megtudtuk a mérkőzés alatt a brassóiak kibontottak egy óriási trikolórt a lelátókon, a szünetben pedig hógolyókkal dobálták a szentgyörgyieket. Nem hiányoztak a „Kifelé a magyarokkal az országból!” skandálások sem. A háromszékiek ezekre tapssal és „bravó!” kiáltássokkal reagáltak. A parkoló fele menet több száz torokból elhangzott a „Ria, ria, Hungária!” skandálás is.
Cs. P. T. maszol.ro
2016. december 4.
„Egy csepp magyarság" Plojesten
A közel 150 éves múltra visszatekintő szerény számú plojesti magyar közösség tagjait kereste fel a háromszéki elöljárók egy csoportja. A regáti város nagyrészt vegyes házasságban élő magyarjai hetente összegyűlnek a református templomban, hogy találkozzanak ismerőseikkel, és magyarul imádkozzanak. Halász Csaba, református lelkész szerint a plojesti gyülekezet 150 évvel ezelőtt született: néha beteg, néha haldoklik, de nem hal meg, „élnivalója” van. Bíznak abban, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete az összmagyarságnak csak jó lehet. „Reméljük, tudják majd segíteni gyülekezetünket, például az öregeknek való pihenőotthon létrehozásával, vagy a gyülekezeti hely támogatásával, ahova örömmel jönnek a hívek, hiszen a magyar emberek többsége egy héten egyszer a református templomban hall magyar szót” – tette hozzá.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a Székely-Szórvány Programhoz hasonlóan megyeközti partnerséget ajánlott Háromszék és a Prahova megyei magyar közösség között, elsősorban kulturális vonatkozásban.
Az RMDSZ Prahova megyei szenátorjelöltje, Vántza Tibor kihangsúlyozta: „Fontosnak tartjuk, hogy ott is, ahol kisebb magyar közösségek élnek eljuttassuk az RMDSZ üzenetét, hiszen számunkra ezek a közösségek is olyan fontosak, mint a tömbben élő magyarok.”
A székelyudvarhelyi születésű Coman Vilhelmina ötven éve él Plojesten. Elmondta, ha az RMDSZ bekerül a parlamentbe, azt szeretné, hogy fordítsanak több gondot a Regátban élő magyarokra. „Sok városban vagyunk magyarok, de el vagyunk veszve, elég nehéz sorsunk volt, de itt kellett élnünk” – mondta. Erdély.ma
2016. december 5.
Folytatják a háromszékiek a szórvánnyal való együttműködést
Szorosabbra fűzik jövő évtől az együttműködést Kovászna és Hunyad megye között, a közös programokról, illetve a tervekről két helyszínen, Déván és Lupényban egyeztettek a háromszéki önkormányzat illetékesei, valamint a Hunyad megyei RMDSZ-es politikusok – számolt be közleményében a szövetség. 
A megbeszéléseken ugyanakkor civil és szakmai szervezetek, a történelmi egyházak, nyugdíjas klubok, a nőszervezet képviselői, valamint pedagógusok is részt vettek, akik az elmúlt években aktívan részesei voltak a székely–szórvány partnerségnek, vagy ezután szeretnének bekapcsolódni.
Széll Lőrincz, az RMDSZ Hunyad megyei képviselőjelöltje kifejtette: több pillérre szeretnék helyezni a partnerséget, a céljuk az, hogy a székely–szórvány programban résztvevő iskolák, egyházak és civil szervezetek közvetlen kapcsolatban legyenek egymással, és közösen pályázzanak. A hétéves múltra visszatekintő együttműködés keretében a továbbiakban is olyan projekteket valósítanának meg, amelyek mind a háromszéki, mint a Hunyad megyei magyar közösség javára válik.
Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke úgy fogalmazott: fontos, hogy a két közösség megismerje egymás értékeit, ezért javasolták, hogy mindkét helyszínen szervezzenek bemutató rendezvényeket. Hozzátette: továbbra is kiemelten támogatják a Hunyad Megyei Magyar Napokat és a Zsil-völgyi Magyar Napokat. Széll Lőrincz egyébként a parlamenti választásokon is számít a háromszékiek segítségére, mint rámutatott: többéves kihagyás után lehetőség nyílik arra, hogy Hunyad megyének ismét legyen parlamenti képviselője, ehhez pedig a visszaosztott szavazatok is nagyban hozzájárulhatnak. Krónika (Kolozsvár)