Számadáskor Sepsibükszádon
Az egyre fogyó esztendő mintha összegzésre késztetné a közszférában munkálkodókat, a községvezetést, az oktatókat, a föld megművelőit, az egyháziakat – végül is mindenkit, akinek mérlegelnie kell: mi történt, milyenek voltunk ebben az esztendőben? A Csomád lábánál sincs ez másképp, sőt, felgyorsultak a mindennapok. A kistérség vendéglátói készülnek a csoportok fogadására, asztalhoz ülnek, hogy szó essen arról: mit hoz a küszöbön álló új esztendő, merre húz majd a mérleg nyelve?
Adventi csonka hét
Az ünnepek közeledte felgyorsította a keresztény embert. A községvezetésnél munkaorvos tette tiszteletét, az iskolások karácsonyi műsort, pásztorjátékot próbáltak, a gazdaember az új esztendő kiadásait körvonalazza. Bakó Ferenc plébános betegeknek, ágynak esetteknek nyújtott lelki segítséget az annyira fontos kitartáshoz. Minden gondot áthatott az ünnepvárás hangulata.  Bükszádon két hétig megszaporodik a harangszó. A plébános tájékoztatása szerint karácsony nagyszombatján 17 órakor kezdődik a gyerekmise, azt követi az angyaljárás-csomagosztás. Pásztorjátékot mutatnak be az VII–VIII. osztályos tanulók és a Mikes Ármin-iskola vegyes csoportja Kerestély Zita hitoktatójuk és Bacsó Emília segítségével. Gyóntatás után veszi kezdetét a karácsonyesti szentmise. Az első három ünnepen – vasárnap, hétfőn és kedden – 11 és 18 órakor misére szólnak a harangok, a gyerekek miséjét naponta 13 órakor tartják. Péntekre esik a Szent Család ünnepe, amely egyre gyakoribb Háromszék-szerte. A hívekben tudatosul, hogy 2017-et Szent László-évnek jelentette be a Szentatya, Szent László emléke sok-sok szállal kapcsolódik Háromszékhez is. „A nemzetünkre nehezedő megpróbáltatások lelkivilágunkat terhelik, felnőtt oktatási csoportjainkban is szó esik ezekről, ahol imádkozunk a Szűzanyához, hogy adjon erőt a nehézségek áthidalásához, összetartozásunk erősítéséhez” – mondotta a plébános.
Teendők a közéletben– Miként alakult a sepsibükszádi helyi tanács a választások után? Mi a hír a Csomád alatt? – kérdeztük Bács Csaba polgármestert.
– Elmondhatom, hogy megújult és fiatalodott is a tizenegy tagú községi tanács, amelynek tagjaival nekem együtt kell dolgoznom. Az RMDSZ színeiben hat tanácstagunk van, három személy képviseli a közösséget a Magyar Polgári Párt színeiben, kettő pedig független képviselő. Jó az együttműködés mindkét politikai pártképviselet tagjaival. Anélkül, hogy bárki mondaná, mindenik ráébredt arra, hogy mi mindnyájan egy pártot, Sepsibükszádot képviseljük, a települést kell segítenünk az elkövetkező négy esztendőben. Sikeresen megszerveztük a falunapokat, együtt voltunk, és szorosabbra kötöttük baráti kapcsolatainkat testvértelepüléseinkkel, Berhidával, Vasaddal, és alakulófélben egy újabb kapcsolat a kárpátaljai Gát településsel. Különféle tervezeteket készíttettünk. Az iskola mögötti területen szeretnénk a jelenlegi pályát átalakítani multifunkcionális műgyepes sportpályává. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmánya, és várjuk a jövő évben megjelenő uniós kiírásokat. Annyira fontos ez a sportmozgalom, a fiatalság és tanulóink számára, hogy ha nem lesz ilyen jellegű kiírás, kénytelenek leszünk önerőből is megpróbálni kivitelezését. A jövő évben mindenképpen el kell végeznünk az Ábrahám Árpád nevét viselő felső óvoda szerkezeti és tetőtéri megerősítését. Ha minden igaz, érkezik egy utánfutóval ellátott traktor, amelyet közbeszerzésen sikerült saját pénzünkből megvásárolni, s nagy segítségünkre lesz a település területén – mezőkön, erdőkön és más területeken – végzendő munkálatokban. Az erőgépre és a tulajdonjogilag még nem rendezett, nem véglegesített földterületek rendezésére alkalmas személyt, szakembert kell alkalmaznunk. Utóbbi állásra harmadszori meghirdetés után sem jelentkezett senki. Lenne még jócskán tisztáznivaló, egy sor birtoklevelet kell kiállítani. A nyájak betakarodásával megnövekedett a kóborló kutyák száma, kénytelenek leszünk befogni és kutyamenhelyekre szállíttatni őket. 
Csokornyi érték a község szívében
Az utóbbi időkben megnőtt az érdeklődés a helyi üvegművesség múltja iránt. Sajnos, erről is csak résztanulmányok születtek, egy szintézis felette szükséges lenne. Bekopogtattunk a Mikes Ármin Általános Iskolába, ahol igazi nagyheti pezsgés fogadott.
– December 22-én, pénteken tartjuk az iskolai karácsonyt – újságolták örömmel a tanulók –, kigyúl a suliban a fény, s lehet, hogy egy kis csomagot is kapunk. December 26-án 19.20-kor kezdődik a bükszádi fúvószenekar karácsonyi koncertje.
– Kérem, mutassa be a hutaüveg-gyűjteményt, és szeretnénk megismerkedni az eszperantót tanuló gyerekekkel is – kértük a minket fogadó pedagógust.
Boér Rózsika igazgató készséggel mutatta be a tárlókban őrzött hutakincseket, a helyi üvegművesség remekeit. A vidéket egykor összefüggő lomberdők borították. A bükkösök vetették meg az alapját a bükszádi üvegiparnak. Legelőbb Almásra és a Zsombor-tetőre telepítettek üveghutát. Ezt a helyet nevezték Alsó üvegcsűrnek, s bizonyára gróf Mikó Ferenc (megh. 1755) alapította. S hogy 1756-ban már létezett, mi sem bizonyítja jobban, mint a később Sepsibükszádra került, Ano 1756 feliratú kis „huta-harang”. Zsomborból gróf Mikó Miklós költöztette a hutát 1782-ben a mai falu helyére. A gyártelep Bükszád központjában volt. Körülötte alakították ki a huta munkásai a fiatal települést. A gyár kisebb-nagyobb megszakításokkal 1918-ig működött. A legegyszerűbb befőttesüvegektől és lámpacsövektől a színes, csiszolt és festett üvegremekekig mindent előállított. Különösen szép üvegholmit és szecessziós festésű színes vázákat őriznek innen a Székely Nemzeti Múzeumban. Itt élt és működött az erdélyi üvegművesség legkiválóbb mestere, Sovánka István (1858–1944), aki 1908-ban került ide, és emelte magas szintre a bükszádi üvegművességet. Az üveggyárnak ma már csak egyetlen épülete áll. Az iskola épülete gróf Mikes Ármin vadászkastélya volt. Ma a kis intézmény az ő nevét viseli.
– A zabolai Mikes család támogatta, támogatja iskolánkat – mondta az igazgató. – Tanulóink tánccsoportját és kísérőjüket rendszeresen meghívják a zabolai nyári tánctáborba, és fizetik annak költségeit. Az ott megtanult táncokat itthon a falunapi műsorban be is szokták mutatni. A Mikes grófok legtöbbször a bükszádi templombúcsún is tiszteletüket teszik. Tanulóink közül sokan megtanulták az eszperantót, s Mihai Trifoi nyugalmazott nyelvszakos tanár szorgalma révén most is tanulják, rendszeresen részt vesznek a nemzetközi eszperantótalálkozókon, -kongresszusokon.  – A tanár úr szabad idejében tanítja az eszperantót, bejár az iskolába, tavaly nyáron is végig tanított. Én egy év alatt elég jól megtanultam ezt a nyelvet, nem nehéz – mondotta Szakács Kriszta nyolcadik osztályos tanuló. – Négyen voltunk külföldi kongresszuson: Darvas Kamilla, Flori Felicia Ilie, Valentin Ciucă és én. Szlovákiába, Nyitrára vitt el a tanár úr, s onnan Magyarországra, mind a két helyen kurzusokon vettünk részt. Nagyon jó volt, hasznos volt, és kedvesen fogadtak.
Vendégeket várnak
– Lesz-e vendég az év farkán? – érdeklődtünk a bükszádi Anna Panziónál.
– Telt ház lesz – tudtuk meg Gyöngyösi Józseftől. – Belföldi vendégek foglaltak szállást. A helyi készítmények mellett lesz részük lovas szánkózásban és tábortűzben is.
– Mi csak a szállást biztosíthatjuk az érkezőknek – tájékoztatott a Bella Panzió tulajdonosa, Jungvert Ildikó. – Korszerű konyha áll rendelkezésükre, és szívük szerint készíthetik a szilveszteri és újesztendei ételeket.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyhez hű marad
Székely zászló a román parlamentben 
A Károli Gáspár által lefordított magyar nyelvű Bibliára és a székely zászlóra tett kézzel tette le a román parlamentben a hivatali esküt Kulcsár-Terza József megválasztott képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének elnöke. Az új és újraválasztott szenátorok és képviselők tegnap estek át a ceremónián.
„A hivatalos szövegen túlmenően, gondolatban arra esküdtem, hogy Erdély földjéhez hű leszek, és minden erőmmel annak népét fogom szolgálni. A parlament plénuma előtt magyarul is kijelentettem: erre esküszöm, Isten engem úgy segéljen!” – közölte a háromszéki képviselő. Úgy véli, egy demokratikus országban természetes dolognak kellene lennie az anyanyelv- és a nemzeti szimbólum használatának. „Nekünk, magyaroknak, székelyeknek pedig van anyanyelvünk, vannak szimbólumaink, himnuszunk, kultúránk, vallásunk”, nyomatékosította a honatya, aki szerint ezekről a kérdésekről nyíltan kell tárgyalni, „az igazságot ki kell mondani”.
Benkő Erika is letette tegnap a parlamenti esküt. A háromszéki RMDSZ-képviselő tájékoztatása szerint az elkövetkezőkben a kisebbségi és emberjogi bizottságban fog dolgozni, valamint az európai ügyek bizottságának lesz az alelnöke. „Mindkét bizottságban lehetőségem lesz arra, hogy közösségünk érdekében dolgozzam. Ismételten köszönöm a közösség bizalmát. Hajrá, Székelyföld!” – írta közösségi oldalán. 
Mint beszámoltunk, Háromszékről három képviselőt és egy szenátort küldött a törvényhozásba az RMDSZ (Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József és Fejér László személyében), a másik két parlamenti mandátum pedig a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártnak (PMP) jutott (Octavian Goga és Gheorghe Baciu). 
Kiss Edit Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Árpád-kori emlékeink
Magyarok is laktak Marosszéken 
A Székelyföld településtörténete címet viselő előadássorozat harmadik részeként László Keve marosvásárhelyi régész volt a Székely Nemzeti Múzeum vendége, aki marosszéki kutatásai eredményeit ismertette az érdeklődőkkel.
A szakembertől megtudhattuk, hogy Marosszékről eddig csupán három középkori oklevél került elő. A legrégebbi 1264-ben keletkezett, és Nyárádtőre vonatkozik, a másik 1291-ben, és Forum Siculorum név alatt Marosvásárhelyt említi, míg az 1293-as Marosszentkirályt és Náznánfalvát. Az eddigi kutatások során a vidéken 28 Árpád-kori régészeti objektumot sikerült feltárni, melyek között egyetlen vár, a 11. századból származó malomfalvi található. Ezzel szemben 12, különböző típusú templomot ismerünk a 13. századból. A 14. században Nyárádszentlászlón épített és most is álló Isten házát egy kisebb méretű fölé emelték, a mellette talált két sír keletkezése pedig 1150–1210, illetve 1170–1220 közé tehető.
Az ásatások során előkerült kerámia típusa, mintázata és anyagának vizsgálata alapján megállapították továbbá, hogy ezeket a kora Árpád-korban készítették, de 1020 és 1050 közötti időszakból származó háziállatok csontjaira is akadtak. Ugyanakkor a hajkarikák és az I. László (1077–1095) uralkodása alatt vert pénzérmék is egyértelműen korai magyar jelenlétre utalnak.
Összegzésképpen, az eddig feltárt régészeti anyag alapján: amint Háromszék és Csíkszék, úgy Marosszék esetében is kijelenthető, hogy – amennyiben elfogadjuk azt a hipotézist, miszerint a székelyek csak a 12-13. századtól kezdenek megtelepedni ezen a vidéken – itt már a székelyek letelepedése előtt létezett egy magyarok által lakott vármegyei településhálózat. Vagy „azok” a magyarok már székelyek lennének?
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nyelvhasználati performansz a háromszéki „Megyeinfón”
Nyelvhasználati pert nyert a háromszéki önkormányzat a Dan Tanasă által képviselt egyesülettel szemben.
A Kovászna megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor a csütörtöki tanácsülést követő „Megyeinfón” letakart magyar és angol feliratokkal érzékeltette, hogy milyen lenne az élet a térségben, ha Dan Tanasă elképzelései érvényesülnének. Bejelentette, hogy a brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében az önkormányzat és a megyei tanácselnök hivatalos levelezésében és a közérdekű feliratokon a román mellett használhatja a magyar és angol nyelvet.
Tamás Sándor felidézte, hogy 2013-ban Dumitru Marinescu akkori prefektus felszólította Kovászna megye tanácsát és a tanácselnököt, hogy hivatalos levelezésében a fejléces papíron ne használja a magyar és angol nyelvet, álláspontja szerint csak román nyelvűek lehetnek a fejléces dokumentumok.
A prefektus átiratára a háromszéki önkormányzat nem válaszolt, mondta Tamás Sándor, aki szerint ezt követően a Dan Tanasă által vezetett egyesület pert indított a háromnyelvű fejléces papírok és közérdekű feliratok használata ellen. A Kovászna megyei törvényszék ugyan alapfokon arra kötelezte az önkormányzatot, hogy csak román nyelvű fejléces dokumentumot használjon, de a fellebbezést követően a brassói Táblabíróság jogerősen az önkormányzat javára döntött.
amás Sándor a csütörtöki „Megyeinfón” levette a fehér papírt, amivel letakarták a magyar és angol feliratokat és rámutatott, hogy ritka ez a győzelem. Újságírói kérdésre válaszolva a tanácselnök elmondta: az elmúlt négy évben a háromszéki prefektúra nyelv és szimbólumhasználati ügyekben mintegy 120 pert indított a megyei tanács és háromszéki települések önkormányzatai ellen. Ezen perek mintegy 90 százalékát az önkormányzatok elveszítik, mondta Tamás Sándor, aki szerint azt tapasztalják, hogy már nem államigazgatási eszközökkel, hanem bírósági úton próbálják korlátozni a nyelv és szimbólum használatot.
Kovács Zsolt maszol.ro

Jótékonyság a MERT-nél
A 2013-ban alakított Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) egyéb tevékenységei mellett kiemelten figyel a szociális problémákra, a hátrányban levőkre. Idén több szegény, nehéz helyzetben levő családot, nagycsaládost és tűzkárosultakat is meglátogattak – számolt be lapunknak Nagy Gábor Levente elnök és ifj. Miklós András egyesületi tag.
Állandó segítő partnereik a D-Toys játékgyár, a Diószegi pékség és a Servint cég, idén csatlakoztak  hozzájuk a román posta sepsiszentgyörgyi alkalmazottai is. Így sikerült pénzt, ruhát, élelmet, játékot és tartós élelmiszereket gyűjteni, amelyeket házhoz vittek a rászoruló családoknak. Vannak többgyermekes családok, ahol naponta meg kell küzdeniük az élettel. A szülők még aktív munkavállalás mellett sem tudnak kellő anyagi biztonságot nyújtani a családnak, sok helyen gond a mindennapi kenyér is.
Az év folyamán összegyűlt ruhákból és cipőkből több helyre adományoztak. Így a szörcsei családnak, ahol nemrég leégett a ház: Bitai Gabriellának és 12, 15 éves lányainak vittek nagyobbacska csomagot. Csernátonba a tízgyermekes Bujdos családot élelmiszerrel és játékokkal, ruhákkal örvendeztették meg. Egy másik csernátoni családnál, Pakóéknál múlt vasárnap temették el az édesapát, aki az erdőn munkabalesetben hunyt el. Ott a hat gyermekből öt beteg. Egy Angliában élő háromszéki hölgy, Kis Ildikó felvállalta az egyesületen keresztül egy gyermek iskoláztatását. A sepsiszentgyörgyi tizenegy gyermekes Bodor családot második éve segítik élelmiszerrel és játékokkal, év közben is. Hétfőn jártak a sepsibükszádi tűzkárosult Terza családnál. Ott a falu összefogott értük. Az édesapa műtött beteg, nehéz fizikai munkát nem szabad végeznie. Talán az ottani hét gyermek örvendett a legjobban a jótékonysági szállítmánynak.
Mindezekről szerdán a Sepsi Rádió Szociális háló rádióműsorában is beszélgettek, ahol Majláth Szabó Attila műsorvezető vendégei voltak. Örömmel osztották meg, hogy jövőtől 10–15 tagú ifjúsági csoporttal bővül az egyesület, így még több lehetőség lesz jót cselekedni a rászorulókkal.
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (VI.)
Vasárnap a sétatéren járt a tiltakozó művésztanár. A hétfő további érdekes találkozásokat tartogatott.
December 18., vasárnap. Ilyen-olyan egyházi kifogásoknak engedve, végül is nem a hidelvei református templom, illetve a főtéri római katolikus templom előtti térségben folytattam tiltakozásomat, hanem a Farkas utcai református templomi istentisztelet után a Sétatér színház felőli bejárati részén állapodtam meg.
A Farkas utcai templomban tíz órakor kezdődött vasárnapi istentiszteleten szolgáló Kató Béla püspök prédikációjának vezérfonalát, a Lukács evangéliumából vett, simeoni hűséggel kapcsolatos történet képezte. „És ímé, vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az  Izrael vigasztalását, és a Szentlélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.” Útban a Sétatér felé a prédikáció üzenetén töprengtem, miszerint a mai ember nem tud türelmesen várakozni, nemhogy valamely világmegváltó történésre, de egyszerű, hétköznapi jelentőségű dolgokra sem.
A nem zsidó származású, foglalkozását tekintve köztudottan orvos Lukács evangélistáról ugyanakkor már kevesebben tudják, hogy festő is volt. Ezért is tartják a mai napig a festőművészek védőszentjének. Mindezeken tűnődve akasztom a parki bejárathoz érkezve a nyakamba azon transzparenst, amely éppen a művészet és a művészeti nevelés jövője iránti aggodalmam mementójaként, egy tizenhatos lélekszámú, és két hónappal a tanév kezdés után kegyetlen embertelenséggel megszüntetett képzőművészeti ötödik osztály ügyét kívánja közismertté tenni, illetve védelmébe venni.
Az iskolai és más feladatokat elvégezve, és ugyanakkor kitartóan helytállni immár három hete a mínusz alatti hidegekben, bizony emberpróbáló kihívás. Ezért is talált szíven talán a szokottnál erősebben a szóban forgó ige üzenete. Vajon egy kicsit én magam is Simeon lennék, amikor heteken, hónapokon, sőt éveken keresztül kitartóan (küzdve) várakoztam, hogy egyszer majd révbe jut a képzőművészeti tagozat sorsa? Vagy ezen hasonlítgató gondolat már önmagában véve is istenkáromlás lenne?
Lehet egyáltalán manapság nemhogy hősnek lenni, de bár legalább (valamelyest) embernek megmaradni?
Önvallató, lelkiismeret-furdalástól sem mentes kérdés, amelyre szinte lehetetlen választ találni. Legfennebb csak biztathatja az emberfia önmagát, hogy talán az igazság oldalán áll, ha tizenhat lélekben kárvallott, eredeti szándékától erőszakkal eltérített gyermek ügyéért szót emel. És cselekszi mindezt legjobb tudása és keresztyéni hitvallása szerint, miszerint „amit a legkisebbel teszitek, azt velem teszitek!”
A vasárnapi tapadós hidegben alig látni a máskor oly forgalmas parkban embert, egy-egy sétálón vagy edzésszerűen szaladón kívül. Kezdetben csak néhány gerle jő-megy körülöttem, egy kis táplálék után csipegetve. Beszélni volna kedvem egy hétköznapi Szent Ferencként hozzájuk, hogy megosszam velük, mi végre álldogálok köztük én, aki éveken keresztül itt laktam családommal a sétatér közvetlen közelében, és ahol felnőttek a gyermekeim. A két fiam, akik közül a nagyobbik, Előd maga is a képzőművészeti tagozaton végzett, mostanság pedig a filmrendezői szakon mesterizik.
Eltűnődve aztán a képzőművészeti tagozatos tanári múltamon, előtolakszanak a különböző évfolyamú rajzosztályos tanítványaim, akik közül immár többen képzőművészek, formatervezők, művészettörténészek, filmrendezők, műépítészek vagy éppen valamelyik képzőművészeti egyetem egyik-másik szakán végzik tanulmányaikat. Sokan közülük, ha találkozunk, rám köszönve megállítanak egy kézfogás erejéig, bárhogyan is sietnek. Nekik sem könnyű az életük, de tudomásom szerint kivétel nélkül itthon, a szülőföldjükön keresik boldogulásukat. Többjüknek már az Apáczai Galériában is volt egyéni vagy csoportos tárlata.
Persze, hogy belém ivódtak ezek az arcok, hiszen nem volt tanév, hogy négy-öt napra, olykor akár egy hétre ne vigyem a tanítványaimat alkotótáborozásra, jórészt pályázati úton szerzett anyagi források révén: Györgyfalvára, Mákóba, Sztánára, Válaszútra, a háromszéki Csernátonba vagy éppen legutóbb a csángóföldi Lujzikalagorba. Nem is beszélve az ugyancsak évenkénti autóbuszos körutakról! Hadd lássák, tapasztalják meg életközelből is azon régiók hétköznapjainak életvitelét, szellemi arculatát, amelyeket az adott tanév során a képzőművészeti órákon tanulmányoztunk! Hadd ismerkedjenek Erdély különböző régióinak ránk hagyott néprajzi, kulturális, történelmi örökségével! Hadd ismerjék meg a szülőföld egy-egy szeletkéjét, melynek ők is örökösei, még ha vannak is olyanok, akik mindezt elvitatják!
De beszélhetnék a különböző díjkiosztó ünnepségekre tett külföldi és belföldi, olykor két-három napos kiruccanásainkról is, amikor nemcsak egyéni, de kiemelt csoportos díjakban részesültünk. (Nemegyszer akár  magam is, mint felkészítő tanár...).
Mit tudnak mindezekről azon oktatásügyi tótumfaktumaink, akik az elmúlt tizenhat év alatt semmilyen, a képzőművészeti tagozat által szervezett rendezvényen (tárlatok, szimpóziumok, konferenciák, iskolák közötti rajzversenyek, albumbemutatók stb.) nem méltattak arra, hogy megtiszteljenek bennünket jelenlétükkel, ezáltal is bátorítva ezen sok-sok erőfeszítéssel létrehozott és fenntartott képzőművészeti tagozatot? Sőt, inkább ellenkezőleg! Minden lehetőséget megragadtak, hogy felszámolják ezen, az Apázai-líceum számára annyi elismerést hozó, a vizuális képességek kiművelésével foglalkozó, hiánypótló oktatási vonalat. (Finnországban pl. tavaly, ezen ország hivatásos képzőművészeinek ex libris szövetsége rendezett a tagozat növendékei által készített könyvjelekből kiállítást Helsinkiben, melynek bemutatására a szövetség szaklapja külön teret szentelt, kiegészítve egy kiváló minőségben kivitelezett, többoldalas katalógussal.)
Mindezeken tűnődve, a sétatéri gerlék társaságában, hirtelen (szinte a semmiből), mint egy mai hittérítő próféta állít elém Crăciun Ioan, aki valamelyest Dosztojevszkij hőseinek egzaltált alakjait idézi fel bennem. Megszállott szombatistaként sehogyan sincs megbékélve ezzel a mai, csak a pénz után rohanó, lelkileg, szellemileg meghasonlott világgal. Meg se kell szólalnom, mert azt is elmondja, amit netán én szeretnék közölni. A legvégén pedig azzal összegzi az amúgy gondolatgazdag, szinte prédikációnak is beillő beszédét, hogy magának a Sátánnak a műve, ahogyan elbántak ilyen rút istentelenséggel a transzparens szövegében  feltüntetett gyermekekkel.
Közben Csernátonból felhív telefonon az unokatestvérem, Dénes, aki az ősz eleji tárlatnyitóval egybekötött otthonlétem óta tud az elhíresült szóban forgó osztálymegszüntetési esetről, annak előzményeiről is. Aggódik értem, nehogy bajom történjen. Amint mondja, szorítanak értem a falusfeleim is. Néhányuknak a tavaly nyáron történt ott táborozásunk idején alkalma nyílt megismerkedni nemcsak a képzőművészeti tagozat jórészével, hanem a helytörténeti múzeumban kiállított Mesés Székelyföld téma köré csoportosuló linóleummetszeteikkel is. Mostanság viszont sajnos, a nyáron még a béke szigetének tűnő Csernátont is felkavarta a polgármesternek, Bölöni Dávidnak az állásából való felfüggesztése...
A délutáni órákban kezd élénkülni a sétatér. Egyre inkább feltünedeznek a sétáló vagy éppen sietős emberek. Ismerősöm bicajozik felém, Vizi Sándor egyetemi kosárlabda-tanár, a hátsó ülésen bukósisakkal a fején kisfia, aki a lánytestvére társaságában maga is résztvett a tegnapi: Adventi várakozás / Jézus élete című rajzversenyen. Néhány perc erejéig megbeszéljük Sándorral az Apáczai-líceumban kialakult áldatlan helyzetet. Jól értesült a történtekről, hiszen a felesége, Kata, maga is elszenvedője az ügynek, annál is inkább, mivel az V.B oszijaként alkalma volt megsiratni ezen, immár kialakult és erőszakkal felbomlasztott, szeretetre vágyó és szeretetre méltó gyermekközösséget.
Jól átfázva, hazafelé készülődve szedelőzködöm, miközben az eddig kitartó társaim, a gerlék is magamra hagytak... (Mint ahogyan az utóbbi időben többen is az ismerőseim, kollégáim közül, akik jóformán kerülik a velem való találkozást, már telefonon vagy email-en sem igen „zaklatnak”. Hogy miért van ez így, inkább csak sejteni lehet!)
Minden csalódottságom ellenére próbálom erősítgetni magam, hazafelé tartva így advent negyedik vasárnapján (a Gyermekre várakozón), hogy mégis jó volna hinni, miszerint az építő szándék a visszahúzó hatalmakon végül felülkerekedik. És talán mindebben megerősíthet minket, az ügyben érdekelt letudottakat a Simeonnal kapcsolatos, vasárnap délelőtti igehirdetésben megfogalmazódó türelmes várakozás példája.
December 19., hétfő. Többen is már rám kérdeztek, rám kérdeznek a képzőművészeti V.B osztály feloszlatását elítélő, és annak újraindítási lehetőségeit firtató szimpatizáns érdeklődők közül, hogy miért nem nyilvánulnak meg az ügyben érdekelt apáczais kollégák, hiszen számukra se lehet közömbös a kialakult áldatlan helyzet, s nem tanácsos (köztudottan!) a szemetet a szőnyeg alá seperni. Néhány nappal ezelőtt az iskola lépcsőjén felfelé menet nagyjából ugyanezt a kérdést szögezte nekem az egyik kolléganőm is, sajnálkozását fejezve ki, hogy magamra maradtam. De vajon miért nem önmagának tette és teszi fel ezen kérdést, hiszen akár személy szerint ő maga is kinyilváníthatná nemtetszését a tanfelügyelőségnek a nemzetiségi oktatásunkat sújtó hatalmi túlkapását illetően!
Persze, magam is el-eltöprengek ezen előállt, megmagyarázhatatlanul furcsa helyzeten, de az igazság az, hogy amikor belevágtam az egyszemélyes japánsztrájkba, melyet november 28.óta sztrájkőrség formájában is immár három hete a belváros különböző pontjain folytatok, tisztában voltam, hogy akciómat magányosan kell véghezvinnem. Az persze más kérdés, hogy menetközben kisebb-rövidebb időszakra (reményeimet felül múlva!) többen is mellém állva szolidarizáltak vagy érdeklődésükkel kitüntetve, támogatásukról biztosítottak.
Tulajdonképpen már az, hogy végül is nem szigetelődtem el, illetve a különféle, előre nem látható esetleges provokációk vagy erőszakos fellépések miatt (tagadhatatlanul, ezen lehetőségek is benne voltak a pakliban!) nem kellett felfüggesztenem a város különböző pontjain folytatott tiltakozó akciómat, már ez is eredménynek számít. Az pedig, hogy a magyar nyelvű, de (valamelyest) a román sajtó is figyelemmel követte sztrájkőrségemet, lehetővé tette, hogy a két transzparensen románul és magyarul megfogalmazódó tiltakozó felirat magyarázatot kapjon olyanok számára is, akik kívülállóként másképpen nem ismerhették volna meg az ügy hátterét. Vagyis azon elsődleges elvárásom, hogy érzékenyítsem a közvéleményt az V.B képzőművészeti osztály megszüntetésébe torkolló embertelen tanfelügyelőségi eljárással kapcsolatosan tulajdonképpen eredménnyel járt.
Az persze más kérdés, hogy mindez mire lesz majd elegendő? Egyáltalán elérhető-e az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatára felvételt nyert, de két hónappal a tanévkezdés után bekövetkezett erőszakos osztályfelszámolás miatt az elért eredményeiktől megfosztott gyermekek „kártalanítása” a szóban forgó V.B osztály második félévtől való újraindítása révén? Továbbá: a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a következő tanévre szóló beiskolázási tervébe hajlandó-e beiktatni egy újabb V. osztályt, ezáltal biztosítva a tizenhat éve az Apáczai-líceumban jogfolytonosan létező képzőművészeti tagozat továbbműködésének a lehetőségét?
Tiltakozási akcióm kedvező visszhangjára többek között az is rávilágít, hogy a Szabadság napilap főszerkesztője, Újvári Ildikó is mellém állt a Mátyás-ház előtti téren folytatott tiltakozásom idején, felöltötte a fehér karszalagot és az egyik transzparenst, ily módon is kitartásra buzdítva, valamint arról biztosítva, hogy ezután is rendszeresen beszámol az általa irányított napilap az V.B osztály sorsával kapcsolatos fejleményekről, illetve ezen ügyet felkarolni hivatott sztrájkőrségemről. Amint mondja, mindezek mellett azért is kijött hozzám, hogy ne csak külső, az üggyel szimpatizáló szemlélőként kövesse az eseményeket, hanem hogy életközeli tapasztalatot szerezzen, immár „belső ügyeletesként” is „az utca embereinek” viszonyulásáról.
A fennforgó gyermekellenes eset jogi hátterének kivizsgálásában való közbejárását ajánlja fel az időközben velem szolidarizáló Antal Debora József (kovásznai illetőségű földim) jogászhallgató, aki lépéseket kíván tenni a C.S.D. (Comisia de Supraveghere a Democrației), vagyis a demokratikus jogokat felügyelő tanács irányába. Ugyanis, amint közölte, közeli kapcsolatot tart fenn e szervezettel. Elmondása szerint nem kizárt, hogy akár eredménnyel is járhat ilyen irányú közbelépése.
A déli órákban, hószállingózás közepette felém közelít Gabor Vasile nyugdíjas, aki a hazai  társadalmi és politikai viszonyok elkeserítő helyzetéről folytat diskurzust. Elmondása szerint nem tartotta érdemesnek bármelyik pártra is leadni a szavazatát, mert egyik politikai pártban sem bízik. De azért kitartásra biztat, mert amint mondja, talán az alulról jövő civil kezdeményezések, mint amilyen (kicsiben) az enyém is, valamelyest jó irányba árnyalhatják a pillanatnyilag meglehetősen sötétnek tűnő képet.
Ilyen értelemben fejti ki gondolatait az aradi Buftea Gabriela román nyelv és irodalom szakos tanár, akinek a meglátása szerint a tanfelügyelőség a megelőző diktatórikus rendszerből átöröklődött, idejétmúlt bürokratikus intézmény, amelynek mihamarabbi felszámolása üdvös lépés lenne, másképpen egyre hatékonytalanabbá és formálisabbá válik a romániai oktatás.
A művészeti nevelés háttérbe szorítottságról fejti ki véleményét Vajnai Noémi konzervatóriumi csellószakos hallgató, aki a S. Toduță Zeneművészeti Főgimnázium tanáraként is érzékeli e negatív folyamatot. Elmondása szerint nagyon sajnálná, ha megszűnne az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozata, amely köztudottan egyedüli a maga nemében egész Közép-Erdélyben. Biztat ugyanakkor, hogy minden tőlem telhetőt tegyek meg az ügy érdekében, hogy utólag ne vádolhasson senki...
Miközben tovahalad, a gondolatfonalat göngyölítgetem magamban, megállapítva, hogy tulajdonképpen kétségbeesésemben szántam el magam ezen tiltakozó akcióra, mivel képtelen lettem volna passzív szemlélője lenni a képzőművészeti tagozat kilátástalan helyzetbe való taszításának. Számomra ugyanis e képesség-kibontakoztató oktatási vonal egyben a művészettel, illetve a művészeti neveléssel való „eljegyzettségem” egyik fokmérője is...
Ha meggondolom ugyanis, félennyi erővel is elláthattam volna a tanári munkámat lényegében ugyanennyi, szinte nevetséges fizetésért. Tehát semmiképpen nem a magam számára összeügyeskedett, akármilyen tagozat életben tartásáért harcoltam és harcolok teljes erőmből immár tizenhat éve, ahogyan egyesek (rosszakaróim, irigyeim?) netán vélnék, hanem azon esélyért, hogy nemzetközösségünk tehetséges gyermekei anyanyelvükön tanulva bontakoztathassák ki képzőművészeti tehetségüket. Vagyis ne kerüljenek ilyen téren se hátrányba! Következésképp, hogy elemükben érezhessék magukat gyermekeink köznevelésünk ezen területén, ezzel is elősegítve közösségi otthonteremtési igyekvésünket. Mert mi más lehetne időszerűbb hívó szó, mint hogy teremtsünk végre otthont a hazában! (Hiszen köztudottan erre intettek és cselekvő módon erre buzdítottak nagy elődeink is a maguk idején: Kós Károly, Márton Áron…)
Ezért is jó volna, ha nagyobb fokú empátiával fordulnánk közös ügyeink felé, mert amint Jablonovszki Ildikó megállapítja beszélgetésünk során: gyáva népnek nincs és nem is lesz hazája! Hozzátéve: mennyire elkeserítő volt megtapasztalnia a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziummal kapcsolatos tüntetésen a résztvevők kiábrándítóan alacsony számát!
Most, amikor írom a mai történésekkel kapcsolatos feljegyzésemet, rezignáltan tűnődöm azon közömbösségen, hogy a sajtón kívül egyetlen szakmai vagy kulturális civilszervezet sem érdeklődött az ügy iránt, illetve nem tartotta érdemesnek védelmébe venni mindazon tizenhat gyermeket, akikkel ennyire embertelen és pedagógia-ellenes módon bántak el oktatásrendszerünk mai képviselői! Persze, lehet továbbra is hallgatni, de ha jól belegondolunk, amely társadalomban ennyire semmibe veszik a gyermekek hajlam szerinti önkiteljesedéshez való jogát az ügyben érdekelt tanügyi szervek, bizony nem túlzás attól tartani, hogy más ehhez hasonló (és olyanabb!) szörnyűségek is megtörténhetnek! És feltehetően ezen felismerés mentén eshetett meg, hogy a kolozsvári magyarság mellett a románság is annyi beleérzéssel viszonyult és viszonyul tiltakozásom figyelemfelhívó üzenetéhez. Szabadság (Kolozsvár)

Díjazták a Minerva kötetét is
Tibori Szabó Zoltán és Újvári Mária A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája (1920–1948) című kötetét is díjazta kedd délutáni ünnepségén az Octavian Goga Megyei Könyvtár. A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki a legjobbakat, munkájuk során 70 kiadó által küldött 1549 művet értékeltek.
A Minerva Művelődési Egyesület kiadójának gondozásában napvilágot látott kötet mellett Goia Laura Ion Pop Reteganul – bibliografie (Şcoala Ardeleană Kiadó) című könyve is elismerésben részesült az irodalomtörténeti kategóriában, a néprajzi munkák közül pedig Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek: dolgozatok háromszéki népszokásokról (Kriza János Néprajzi Társaság) című munkájára esett a választás. Szépirodalom kategóriában két magyar vonatkozás is van, az egyik Kovács Katalin Arc(más)ok árnyékában (Avalon Kiadó), míg a másik Balázs Imre József Erdélyi magyar irodalom-olvasatok (Egyetemi Műhely Kiadó) című kötete. Elismerésben részesült továbbá Papp Kinga műve, a Tollforgató Kálnokiak, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójánál jelent meg (kalandozások Erdély történetében), valamint Kelemen Attila Magyar–Norvég szótár; Ungarsk–Norsk ordbok (Napoca Star Kiadó) című munkája (útikönyvek és szótárak idegennyelv-tanuláshoz).Tizennégy kategóriában díjazták a legjobbakat az ünnepségen, a kortárs román irodalom népszerűsítéséért a Limes Kiadót jutalmazták, a regionális és országos örökség és a kultúra népszerűsítéséért pedig a Casa Cărţii de Ştiinţă és a Şcoala Ardeleană tevékenységét ismerték el.Immár tizedik alkalommal díjazták a Kolozs megyében megjelent kiadványokat, tavaly többek között Asztalos Lajos és Papp Annamária 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása (Exit Kiadó), Kántor Lajos Domokos Géza kockázatai (Polis) és Demeter ZsuzsaKöltői tradíció és könyvkiadás (Erdélyi Múzeum-Egyesület) című munkája is a legjobbak közé került.
 Szabadság (Kolozsvár)

A Balassi Intézet karácsonyi ajándéka (Csoportos kiállítás a Bástya-házban)
A debreceni grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének csoportos kiállítása az Árkosi Kulturális Központ utolsó, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának pedig az első tárlata ebben az évben – mondta Kopacz Attila, az Árkosi Kulturális Központ vezetője tegnap este a Bástya-házban, átadva a szót Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek, Damokos Csaba dizájnernek, és Szebeni Zsuzsának, a Balassi Intézet új helyi vezetőjének, akik megnyitották a tárlatot.
Bár rajzosztályba járt, és a legjobban a grafikát szerette, szakmailag nem igazán tudja méltatni a kiállítást – mondta Tamás Sándor –, ezzel együtt azonban azt gondolja, hogy a képzőművészet a lélek tolla, és bizonyos értelemben rokonság van a jó grafikus és a jó politikus között, mert a lélek megnyilvánulása kell legyen mindkettő hivatása. Hit nélkül álnokság, felszínes boronálás a munkájuk, csupán a hit tud olyan mély barázdákat szántani, amilyenek a Bástya-házban kiállított grafikákon is érződnek. A hittel való alkotás persze nagyon veszélyes, mégis csak így érdemes – tette hozzá a tanácselnök –, ezért azt kívánja Szebeni Zsuzsának is, hogy hittel vágjon bele az előtte álló évek munkájába Háromszéken, ahol erős alapokon áll a kulturális élet. A nemrég zárult és több fontos eseményt is magában foglaló negyedik Grafikai Biennálé után elmondható, hogy grafikai szempontból Szentgyörgy nagyon jó helyzetben van – mondta Damokos Csaba, a Képzőművészeti Szövetség helyi elnöke –, és ezt a gazdag kínálatot bővíti ez a mostani együttes kiállítás is. A debreceni művészek munkái azt bizonyítják, hogy egy adott környezet még a 21. században is meg tud határozni egy bizonyos trendet – fogalmazott, s kifejtette: a grafika igazi túlélő műfaj, mely a barlangrajzoktól napjainkig mindig sok mozgásteret engedett az alkotóknak. Örüljünk annak, hogy a Bástya-ház révén a városban még több kiállítótér van, és fogadjuk szeretettel a Balassi Intézet karácsonyi ajándékát – tette hozzá. 
Szebeni Zsuzsa végezetül megköszönte az illetékeseknek, hogy ebben a zsúfolt adventi időszakban is segítséget nyújtottak a kiállítás megszervezésében. Hangsúlyozta, hogy ilyenkor próbál visszanyúlni a klasszikus műfajokhoz, ami ezúttal azért is fontos, mert Sepsiszentgyörgyön, az alternatív művészet fellegvárában, ez színesítheti a palettát. Kijelentette, igyekszik majd segítséget nyújtani a helyi kulturális értékek gyarapításában, ahogy eddig is tette.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamás Sándor: az új kormány prioritásként kell kezelje a decentralizációt
A decentralizáció kell legyen az új kormány legfontosabb célkitűzése – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. A választásokat és a kormányalakítást értékelve kifejtette, a győztes Szociáldemokrata Pártnak (PSD) is érdeke a decentralizálás, ezt különben kockázat nélkül megteheti, hiszen „bepirosodott az ország, nemcsak a parlamentben van kényelmes többségük”.
A decentralizáció kell legyen az új kormány legfontosabb célkitűzése – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. A választásokat és a kormányalakítást értékelve kifejtette, a győztes Szociáldemokrata Pártnak (PSD) is érdeke a decentralizálás, ezt különben kockázat nélkül megteheti, hiszen „bepirosodott az ország, nemcsak a parlamentben van kényelmes többségük”. A háromszéki politikus emlékeztetett, a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) egyezményébe is belefoglalták a decentralizálást célkitűzésként. „Az RMDSZ meghallgatta, amit az emberek mondtak, nem léptünk kormányra a szociáldemokratákkal, de igyekszünk megoldani a problémákat. A parlamenti együttműködés kétoldalú, a kormánykoalíciónak is szüksége van az RMDSZ-re, hiszen a többségük törékeny. Nekünk ebből a legtöbbet kell kihozni, és a közösség számára néhány fontos döntést el kell fogadtatni” – szögezte le Tamás Sándor.
A tanácselnök elmondta továbbá, az RMDSZ-nek nagy elvárásai vannak Liviu Dragnea pártelnökkel és Sevil Shhaideh kormányfőjelölttel szemben, hiszen mindketten ismerik az önkormányzatok működését: Shhaideh fejlesztési igazgató volt Konstancán, Dragnea pedig a Teleorman megyei tanács elnöke volt, és különben már korábban is kezdeményezte a decentralizációt. A régiósítással kapcsolatban Tamás úgy fogalmazott: „aki időt nyer, életet nyer, ezt a 98 év alatt többször megtapasztalhattuk”. Rámutatott, az RMDSZ kétszer is megakadályozta a romániai magyarság számára kedvezőtlen régiósítást, most pedig úgy érzi, le fog lassulni ez a folyamat. A háromszéki politikus ugyanakkor úgy értékelte, a Szociáldemokrata Párt politikailag okos döntést hozott Sevil Shhaideh jelölésével, aki szerinte szakmailag felkészült kormányfő lesz. Tamás Sándor egyébként személyesen ismeri a kormányfőjelöltet.
Bíró Blanka | Krónika (Kolozsvár)

Centenáriumi rendezvények háromszéki módra
Kovászna Megye Tanácsa legutóbbi ülésén elfogadta az 1918. december 1-jei „nagy egyesülés” és az első világháború befejezése századik évfordulójához kapcsolódó, a következő két évben zajló rendezvénysorozatának kerettervét.
A közgyűlés egyöntetű szavazattal fogadta el a határozattervezetet. Tamás Sándor tanácselnök újságíróknak kifejtette: amúgy is minden évben a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat finanszírozza a december 1-jei rendezvényeket, s ha már ez így van, alkalmazkodnak a centenáriumi előkészületek programjához. Különben a kormány által e célra létrehozott testület már érdeklődött, és kért egy megyei programelőzetest. Az elnök hangsúlyozta, oda fognak figyelni, merthogy nekünk is közünk van az első világháborúhoz, nekünk is részünk volt benne, Háromszéken jelentős események történtek 1916 és 1918 között. Ezeket kell felidézni, ezekről kell megemlékezni, és ezeket kell megjelölni. Időt és anyagi támogatást szánnak arra, hogy felújítsák első és második világháborús emlékműveinket, minden településen van legalább egy ilyen. 
A megemlékezések tulajdonképpen már megkezdődtek. Ősszel Zalánpatakon első és második világháborús, valamint 1848–49-es hősökre emlékeztek. Továbbá Márton Áron püspökre, hiszen ő Ojtozban volt katona, aztán Kézdivásárhelyen Kratochvil Károlyra, a Székely Hadosztály parancsnokára.  A Székely Hadosztály kérdését hangsúlyosabban fogják kezelni, mondotta Tamás Sándor, jelezve, hogy öt évvel ezelőtt Kovászna és a magyarországi Fejér megye támogatásával könyv jelent meg a hadosztályról. Sok mindenre lehet számítani a következő két évben. Kiadványokat, konferenciákat terveznek, Románia egyesülés utáni címerével foglalkozó kötetet adnak ki és konferenciát szerveznek a témában, mert mi itt tudjuk, hogy Románia címerét háromszéki heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József alkotta, de a nagyközönség ezt a tényt nem ismeri.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érdemleges munkát végezni (Új vezető a Balassi Intézet élén)
Mondhatni, az angyal hozta el. Hiszen mire mindenféle adminisztrációs és diplomáciai – román és magyar részről egyaránt felállított – akadályon sikerült túllépnie, lassan eljött a karácsony. De végül is az a fontos: a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete hosszú szünet után – korábbi vezetőjének, Lakatos Mihálynak a megbízatása tavaly augusztusban járt le – folytathatja tevékenységét, immár Szebeni Zsuzsa irányításával.
Szebeni Zsuzsa 1970-ben született Kolozsváron, irodalom–filozófia szakon végzett, színháztörténész. Egy ösztöndíjjal került Budapestre, házassága, majd munkája oda kötötte. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referenseként pályázta meg a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségét, ami azért fontos, mert – bár munkája színházközpontú volt – húszéves muzeológiai háttérrel jószerével minden Kárpát-medencei kulturális intézményt sikerült megismernie. Munkássága Háromszéken sem ismeretlen, több, a Székely Nemzeti Múzeumban is bemutatott kiállítás kurátora volt, és néhány általa szervezett tárlatnak utóélete is lett: a 2010-es Bánffy-kiállításnak köszönhetően készült el a Székely Nemzeti Múzeumban az a Csaba királyfi-vitrálium, amelyet még Bánffy Miklós tervezett, vagy a 2008-as Ignácz Rózsa-kiállítást követően nyílt az írónőnek emlékszobája Kovásznán, a Kiss Manyi-kiállítás után Zágonban. A Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének frissen megyeszékhelyünkre költözött vezetőjét terveiről kérdeztük.
– Mi ösztönözte arra, hogy a fiókintézeti vezetői tisztségét megpályázza? Mi volt ebben a kihívás?
– Úgy kerüljek vissza Erdélybe, hogy érdemleges munkát végezhessek. A Bánffy-emlékév és a Koronázási emlékévnek az a része, amit sikerült eddig vinnem, megerősített, hogy a munka, amelyet végzek, talán nem haszontalan. Főleg az motivált, hogy úgy éreztem, valamilyen szinten folytatni tudom a húsz éve elkezdett munkát, de az én elképzelésem a kultúráról az utóbbi tíz évben érett be inkább, és itt nagyobb lehetőségem nyílik kitalálni azokat a komplex elképzeléseket, amelyeket szeretnék megvalósítani. És azért is mertem ezt a pályázatot elkészíteni, mert olyan kutatási területem van – a századforduló művészete, ezen belül az erdélyi Helikon –, amely további kiteljesedésre ad lehetőséget, és Sepsiszentgyörgy olyan város, ahol a színházi kultúra, a mozgásművészet, a képzőművészet virágzik. Tehát azt hiszem, sok területre tudjuk ezeket a programokat bevinni, kicsit gazdagítani, illetve olyan mezsgyékre vinni, amelyek eddig esetleg nem kaptak különlegesebb hangsúlyt. – Színházi emberként programelképzelései is színházközpontúak?
– Nem, pontosan azért, mert Erdély, ha nem a magyar nyelvterület egyik legjobb színháza működik Sepsiszentgyörgyön, és nyilván nekik nagyon konkrét és szilárd elképzelésük van a színházról. Ehhez én legfennebb egy kisebb szelettel tudok hozzájárulni, színháztörténeti témákra gondoltam, ezek általában nagyon sikeresek és népszerűek. 
– Pályázatában általános tervet kellett leadnia elképzeléseiről, ellenben, úgy tudom, az első évre, tehát 2017-re már a konkrét programok is megvannak.
– Vannak kiemelt, súlyozott programjaink, és fontos szempontként előtérben tartom a történelmi és művészeti témákban is a női szerepvállalást. Vannak olyan programok, amelyek szeretném, ha rendszeresek lennének. Ilyenek a könyvbemutatók, de a könyvbemutatókat egy picit bővíteni szeretném. Például a tavalyi év gasztrosikerkönyve volt Alexandre Dumas szakácskönyve, ennek bemutatását  főzésbemutatóval színesítjük. Vagy a Karády Katalinról szóló kötetet sanzonesttel szeretnénk összekötni, a Mesélő jelmezek című színháztörténeti alapmunkát divatbemutatóval. Ha nem is minden hónapban, de legalább öthetenként szeretnénk egy-egy könyvújdonságot bemutatni.
– Intézetvezetőként Sepsiszentgyörgyön egy képzőművészeti kiállítás szervezőjeként mutatkozott be.
– Nagyon nehéz az alternatív művészetéről híres Sepsiszentgyörgyre képzőművészeti területen érdekességet vagy újdonságot hozni, de megpróbáljuk. A debreceni Ajtósi Dürer Kör grafikusainak a kiállítása egy klasszikus műfaj tovább élésének a példája, Magyarországon is ritkaságnak számít ez az anyag, és úgy gondoltam, hogy az adventi időszakhoz illik egy ilyen témájú tárlat. A jövő év egyik fontos eseménye lesz a Gazda József által Kós András szobrászművészről írott kötethez kapcsolódó kiállítás: Kós Andrásnak azokat a munkáit mutatjuk be, amelyek korábban nagyközönség elé nem kerültek. Aztán olyan területre is „tévedtem”, amely nekem alapszakom volt, de soha nem voltam filozófus: van egy gyönyörű Hamvas Béla-tárlat, amely szeptemberben kerül ide, és én nagyon fontosnak tartom, hogy itt is megismerjék, mert az egyetemes magyar értékeket mutatja be. – Hamvas Béla az Ön elődjének, Lakatos Mihálynak is szívügye volt, hiszen az első román Hamvas-fordítás kiadását ő segítette elő. Ön tervez könyvkiadást? 
– A nők Háromszéken is hősök című őszi programunk az első világháborúhoz kapcsolódó női szerepvállalásról fog szólni, ezzel bővítjük is a Balassi Intézet Magyarországon és Bukarestben is nagy sikerrel bemutatott kiállítását, de a kutatási eredmények kötetben is megjelennek. A már említett Kós András-kötetet szintén együttműködésben adjuk ki, tervezzük Bornemissza Elemérné Szilvássi Carola – ő volt Bánffy Miklós múzsája – háborús naplójának a kiadását, és valószínűleg ugyancsak az egyik őszi kiállításunk alkalmával jelenik meg a H. Müller Ilona alkalmazott grafikusról szóló kötet. – Más kiemelt programok?
– Célul tűztük ki a csomakőrösi emlékszoba felújítását korszerű követelményeknek megfelelően a Kőrösi Csoma Sándor Emléknapokra, és ehhez kapcsolódóan egy nagyobb szabású rendezvénysorozatot is tervezünk. Illetve, aki engem ismer, az tudja, hogy előbb-utóbb gróf Bánffy Miklósba is belefutunk: mostanára összegyűlt egy tekintélyes anyag, mintegy ötven publikálatlan fotó a nevezetes Bánffy-ménesről, a Székely Vágtához kapcsolódóan szeretnénk ebből létrehozni egy szabadtéri tárlatot.
– Átbarangoltunk művészetekről más tudományok irányába: történelem, sport. E területeken is szándékszik programokat szervezni?
– Szeretnék olyan történészeket meghívni, akik érdekes témákkal foglalkoznak, egyelőre Ablonczy Balázsnak az előadása körvonalazódik. Van egy másik téma, amely a jeles történelmi évfordulóhoz kapcsolódik, bár inkább irodalom: Makkai Ádámnak van egy kitűnő verses műsora, amelyet sikerült még az ’56-os emlékév kapcsán meghívnom, és szeretném, hogy minél több helységbe eljusson ez a Budapesten nagyon sikeres előadás.
– Zene?
– Folytatni kívánom azt a kitűnő együttműködést, amely a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ és a dzsesszegyüttesek között működik. Az emlékévekhez kapcsolódóan – bár már zárjuk a Bartók-emlékévet –: van egy kitűnő Bartók-kiállítás, azt szeretnénk itt is bemutatni, koncerttel összekötve, és ugyanígy kívánatos lenne a Kodály-emlékévet is méltóképpen ünnepelni – kiállítással és a hozzá kapcsolódó zenei programsorozattal. És ha minden jól megy, akkor egy kitűnő zenetörténész-menedzser, Zsoldos Dávid is eljön, illetve valószínűleg előadást is tart majd Sepsiszentgyörgyön. S talán a Magyar Állami Operaház székelyföldi turnéja is megvalósul.  – A sepsiszentgyörgyi fiókintézet elsősorban Székelyföld szolgálatára jött létre, ellenben elődei, Hadnagy Miklós és Lakatos Mihály is sokkal tágabb kitekintésben gondolkodtak, és amennyiben lehetett, odafigyeltek a szórványra is.
– Ez a tervem nekem is, elsősorban Brassóra és Szebenre szeretnék figyelni, de bárhová elviszünk programokat, ahol van fogadókészség. Ha van olyan rendezvényünk vagy olyan kiállításunk, amelyet meg lehet helyi alkalmazással valósítani, szeretném, ha kisebb településekre is eljutna. Egyes átfogó programok pedig egész Erdélyre kiterjednek.
– A Bukaresti Magyar Kulturális Központ nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a magyar kultúrát a román közönséggel is megismertesse, megszerettesse. Igaz ugyan, hogy Székelyföldön magyar többség van, de azért jelentős románság is él itt. Megszólításukra van elképzelése?
– Minden kiállításunkat, ha kivonatosan is, de lefordítjuk román nyelvre, éppen azért, hogy a román közönség is hozzájusson. Nemsokára megjelenik Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiája román nyelven, Marius Tabacu fordításában, szeretném ezt is minél szélesebb közönség elé vinni. Volt ebből egy ízelítő, egy német-román felolvasás Kolozsváron, amely kitűnően sikerült, tehát azt hiszem, lesz fogadókészsége a kötetnek. Azt gondolom, fontos, hogy amikor szükséges, biztosítsuk a román fordítást, a plakátjainkon is megjelenjenek román nyelven az információk, ugyanis ha csak egy-két érdeklődő is figyel fel egy rendezvényünkre, de lényeges, hogy ők is tudomást szerezzenek arról, mi is történik tulajdonképpen egy ilyen magyar kulturális központban.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem kell a könyvet temetni
Remek évet zárt a Bod Péter Megyei Könyvtár 
Nem temethető a könyv, az unokáknak sem kell elmagyarázni majd, mire szolgál a kemény táblák közé szorított sok lap – vonhattuk le a végkövetkeztetést Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei könyvtár igazgatójának évértékelőjéből.
Örvendetes, hogy nem csökkent a látogatók száma, és minden korosztály, ízlés, olvasói réteg megtalálta-megtalálja a maga olvasmányait. A könyvtár évek óta követi stratégiáját: Könyvkelengye programjával a legkisebbeknél kezdi az olvasóvá formálást, a Varázskuckó, a Csodalámpa Olvasóklub az óvodásokat–kisiskolásokat célozza meg, a csernátoni olvasótábornak és azt megelőző vetélkedőnek a gimnazisták jelentik a célcsoportját, az ifjaknak-felnőtteknek pedig kortárs irodalmi találkozók, a keresett művek szerzőivel való beszélgetőestek jelentik az élményt, ami visszatéríti őket a könyvek házába.
– Népszerűek a könyvtárlátogatók körében a több művészeti ágat ötvöző rendezvények, például a megzenésített versek, de az útikönyveket, tudománynépszerűsítő műveket is keresik. Megnőtt a kereslet a hangoskönyvek iránt, de nálunk nincs nagy szakadék az írott és digitális anyagok iránti kereslet között.  Mindaddig, amíg az emberben van kíváncsiság, érdeklik az élet dolgai, kell a tükör, kell az agyat, szívet, lelket megdolgoztató olvasmány – vallotta meggyőződéssel az intézményvezető.
Mivel az olvasókkal való kapcsolatot az emberi tényezőkön túl az anyagiak is befolyásolhatják, jó szoftvert is beszereztek, amely megkönnyíti a katalogizálást, a könyvtárlátogatók kiszolgálását, és a könyvállomány bővítésére is van pénz. Azonban a könyvtár egyik szárnyának a 95%-os befejezettségi állapotánál elakadtak a felújítási munkálatok, mert a minisztériumból jövő pénzeket menet közben másképp kellett elszámolni, és miután egyes költségek kifizetetlenül maradtak, a kivitelező leállt a munkálatokkal. Az még eldöntetlen kérdés, hogy mit lehet saját erőből befejezni, vagy folytatódik-e egyáltalán a belső felújítás, de elégtételt jelent, hogy az intézmény működése zavartalan volt, bár a munkatársak kreativitására és türelmére maximális szükség volt, értékelte a csapatmunkát az igazgató.
– A jövőben is folytatódik a két éve vásárolt szkennerrel a digitalizálás, elsősorban a helyi sajtóé, ezt szeretnénk a kulcsszavas keresés számára is elérhetővé tenni, mint történt az a 19. századi Nemere folyóirat három évfolyamával, igaz, hogy az Országos Széchényi Könyvtár keretprogramján belül. Ezzel párhuzamosan zajlik a helytörténeti kutatás is, Demeter Lajos kolléga egyszemélyes intézményként végzi a munka oroszlánrészét – mondta el Szonda.
Szinte minden héten valamilyen rendezvényre hívott a könyvtár: találkozók, koncertek, Háromszéki TÉT-estek sorjáztak.
– Idén, a befogadottakat is figyelembe véve, szinte 50 rendezvényünk volt, ez nagymértékben a jó partnerségeknek is köszönhető, ilyen évek óta tartó jó viszonyunk van a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesülettel és Múzeummal. Más intézmények is, amelyeket megkerestünk, hogy fogadják egy-egy vendégünket, szervezzenek előadóestet vagy író–olvasó találkozót, viszonozzák felkéréseinket. Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán is jó kapcsolatokat ápolunk. De nem szeretnénk rendezvényszervezésbe átcsúszni, a könyvek legyenek reflektorfényben, a rendezvények is zömmel ezt szolgálják. Úgy érezzük, ez a küldetésünk, és ebben jól haladunk – zárta évértékelőjét Szonda Szabolcs. 
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ahol a lélek és a vas melegsége összekovácsolódik
Forog a kő, s mi mellette vagyunk
Székelyföld. Háromszék. Erdővidék… Aki nem székelyföldi, nem biztos, hogy hirtelenjében könnyen be tudná határolni a fentebb felsorolt tájegységeket – és nem csak a besorolással van ez így, hanem vélhetően nem is ismeri ezt az egyébként Kovászna megyéhez tartozó vidéket, annak rejtett – vagy csak kevésbé ismert – szépségeit. Így volt ez sokáig velem is, de ma már tudom: a többszáz éves templomok, páratlan természeti kincsek, kastélyok, gyógyfürdők, múzeumok, neves családok sok esetben már felújított kúriái mellett érdemes még egy dolgot a látogatni való helyek sorába felírnia annak, aki arra „téved”: azokat a műhelyeket, ahol a hagyományos népi mesterségek talán utolsó művelői dolgoznak úgy, ahogyan azt elődeiktől tanulták. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) maroknyi csapatával a Háromszék Megye Turizmusáért Egyesület és a Kovászna megyei önkormányzat meghívására volt alkalmunk megtekinteni az olaszteleki kovácsmester műhelyét és a kisbaconi vízimalmot is.
„Én még ilyen tiszta műhelyben nem jártam”
– Nagy György vagyok, kovács, hagyományos technikával kovácsolok – mutatkozik be a messzi földön ismert kovácsmester, amikor bevezet a mai kornak megfelelő, de mégis hagyományos műhelybe, amelynek láttán egyik kolléganőm álmélkodva jegyzi meg: „én még ilyen tiszta kovácsműhelyben nem jártam!”
Pedig a műhely tényleg műhely, nem csak afféle „múzeum”: mint megtudjuk, mindig van munka úgy másfél-két évre előre…
– Ez egy hagyományosan működő műhely, olyan, mint amilyen 100 évvel ezelőtt volt funkcióban. De azt ma már nem tudjuk elvárni, hogy az ember erejét ne helyettesítsük a villanyáram erejével. A szerszámok a falon ugyanazok, mint 100 évvel ezelőtt, annyi a különbség, hogy a fújtató most már nem bőrfújtató, amit az inas kezel, hanem egy kisebb ventilátorocska fújja a levegőt, izzasztja a parazsat. Az üllő is száz évnél idősebb, azt írja rajta: Resicza Aczél – folytatja műhelyének bemutatását a kovács –, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében készült, és azt tudni kell, hogy a legjobb minőségű kovácsüllőket készítették valamikor Resicán. Ezen az üllőn készültek a csíksomlyói kegytemplom vasmunkái is, Máté Jenőcsíkkozmási kovács által – teszi hozzá később.
Semmi lézer, semmi flexelés
S miután valamelyest megismerkedtünk a műhellyel, azt is jó lenne tudni – újságíróként nem mozgunk túl otthonosan e témában –, hogyan különböztetjük meg a hagyományos technikával készült kovácsoltvasat a többitől. Sejti ezt Nagy György is, kérdezni sem kell, s már mutatja is:
 – A falon ott van egy gótikus ajtópánt, teljesen hagyományos technikával készült, sehol nincsen flexelés, sehol nincsen reszelés, csak az a felület, ami nem a régiségtől alakul ki, hanem a kovácsolástól – magyarázza, majd rendre emeli le és adja kezünkbe a falon lógó kovácsoltvas tárgyakat. Mint megtudjuk, legtöbbjüket kiállításra készítette, többeket Budapesten, a Hagyományok Házánál zsűriztett a nép iparművésze címért, amihez 35 tárgyat kell lezsűriztetni. – Már megkaphattam volna, de a helyzet az, hogy én nem tartottam ezt annyira fontosnak, hogy most tűzön-vízen át meglegyen… Ahogy az idő s a lehetőség engedi – mondja szerényen, majd a másik falra mutat, amelyen tömött sorokban állnak a különféle szerszámok. – A szerszámokat is magam készítem. A kovács valóban többgenerációs szakember… vannak dolgok, mint például a kovácsolás is, amikről beszélnek a tárgyak. Minél több a generáció, annál több a szerszám. Mert minden munkához általában új szerszámot kell készíteni, mivel egyediek, nem sorozatgyártásban készülnek. És akkor a szerszámok örökké szaporodnak. Itt az általam készített szerszámok vannak, hátul pedig az édesapámtól örököltek.
Nem összepotyolni, hanem kovácsolni!
Aztán a munkaasztalhoz lépünk, ahol egy korlát készül éppen.
– Elő van fúrva, összeszegecselésre előkészítve. Nincs lézer, semmi modern technika, csak a hagyományos: a hátulján látszanak a kivágások és a szétnyitások – mutatja. – A baj az, hogy ma a kovácsolásban pontosan az ellenkezője történik, mint ami kellene. Mert a formavilágban foggal-körömmel ragaszkodunk a régi formákhoz, viszont a technológiában, ahol ragaszkodni kellene a hagyományokhoz, ott nem. Bevisznek mindenféle modern technológiát, a lézervágástól a villanyhegesztésig, pedig csak tűzből szabadna dolgozni, úgy, mint valamikor. Pedig a formákat kellene fejleszteni; a népi kovácsolástól a barokk, a reneszánsz, a szecesszió mindig így fejlődött, de sajnos most nagyon holtponton van – összegez.
Aztán, a fentieket bizonyítandó, ismét az általa készített darabokat mutatja.
– Kovácscégér. Itt is meg lehet nézni a felületeket, mennyire tisztán látszik a kovácsolás. Nem összepotyolva van, mint egy-egy helyen, ahol úgy akarják bizonyítani, hogy kovácsolt, hogy a vasat össze-vissza kopácsolják. Ez pedig egy hagyományos ajtópánt modernebb formával, ha meg tetszenek nézni a díszített felületeket, össze van szegecselve a kettő, itt vannak a szegecsfejek... Itt van egy kovácsolt csengőtartó, a levéldísz ki van kovácsolva. S itt van elrejtve – nehogy valaki összetévessze a dolgot, mindig elásom jó mélyre –, na, itt van, amit általában ma kovácsolt vasnak neveznek, amit a kereskedelemben lehet kapni. Így, távolról, ugye mutat. Még ha felhegesszük egy ilyen díszes csigára, akkor is mutat. De amikor ezt és a hagyományost egymás mellé tesszük, tessenek megfogni a két anyagot, és megnézni a különbséget. A kettőnek a tapintása is egészen más, nem beszélve a formavilágról. Itt a lélek és a vasnak a melegsége megjelenik, abból pedig éppen az hiányzik, a lélek s a melegség.
Ahogy a nagykönyvbe megírták
Nagy György egyedül dolgozik, ha kell, a felesége segít – például amikor festeni kell, vagy hosszabb anyagnak a végét kell megtartani. 
– Sokkal jobb lenne, ha egy vagy két ember még lenne a műhelyben. De sajnos, én nem tudok átnézni azon, ha egy tárgyban hiba van. Na, most ha alkalmazott vagy segítség van, akkor ezzel szembesülni kell. Anyagilag biztos jobb lenne, ha két emberrel, hárommal dolgoznék, mert több lenne a jövedelem. De a szakma szeretete nagyobb, mint a pénzé.
– A családban van, aki továbbvigye a szakmát?
– Két kislányom van…
De ez cseppet sem zavarja, s mi is viccelődve „nyugtatgatjuk”: ha a feleség is segít, akkor talán majd a lányokat is be lehet fogni.
Balázs Bence
Szabadság (Kolozsvár)

Több a házasságkötés, de továbbra is fogyunk
Nem túl biztatóak a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak adatai: bár a házasságkötések száma növekedni látszik, a születések száma alulmarad az elhalálozásokhoz képest, még úgy is, hogy a statisztika torzít: minthogy a kórházak városokban működnek, az újszülöttek számában általában a környező falvakban élő családok gyermekei is szerepelnek. Mindez azt jelenti, hogy folytatódik a hosszú évek óta tartó trend: fogyunk.
Sepsiszentgyörgyön többen házasodtak
Sepsiszentgyörgyön 1128 születést anyakönyveztek tavaly, ebből kimondottan 2016-ban és a városban születettek száma 1079, a többiek vagy 2015 végén születtek, ám bejegyzésük áttolódott, vagy külföldön jöttek világra, és átírták – tudtuk meg Fekete Rénától, a megyeszékhelyi városháza anyakönyvi irodájának vezetőjétől. A születések száma a kistérségre érvényes, az átírások kimondottan Sepsiszentgyörgy közigazgatási területét érintik. Nem minden sepsiszentgyörgyi kismama szül itthon, vannak, akik máshová mennek, például Brassóba, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, s míg be nem zárt a sepsiszentkirályi magánkórház, oda is.Tavaly 854 elhalálozást anyakönyveztek, jórészt helybelieket, de akadt más illetőségű is közöttük. A házasságkötések száma 331 volt, emellett 10 egyszerűsített válást is intéztek a polgármesteri hivatalban.
Az utóbbi évek statisztikája a következőképpen mutat: 2013-ban 1038 születést jegyeztek, 2014-ben 1036-ot, 2015-ben 1011-et, 2016-ban 1128-at. Az elhalálozások száma 2013-ban 755, 2014-ben 812, 2015-ben 800, 2016-ban 854. A házasságkötéseké 2013-ban 325, 2014-ben 305, 2015-ben 300, 2016-ban 331. Az egyszerűsített válások száma 2013-ban 17, 2014-ben 11, 2015-ben 16, 2016-ban 10 volt.
ErdővidékenSzékelyszáldobos szaporodik
Az előző esztendőkhöz hasonlóan a térségben jelentős roma lakossággal rendelkező Székelyszáldobos és Magyarhermány szaporodik a leginkább. Emellett a korábbi évekhez képest Baróton nőtt az elhalálozások száma.
Toma Évától, a baróti városháza anyakönyvvezetőjétől megtudtuk: 2016-ban összesen 144 születést, 117 elhalálozást és 43 esketést jegyeztek, egyszerűsített válásra nem került sor a polgármesteri hivatalban. A születések száma egész Erdővidékre értendő, hiszen Baróton van szülészet, és törvény értelmében ott anyakönyvezik az újonnan világra jötteket. Az elhalálozások és esketések Barót közigazgatási területét (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érintik. A szülő nők területi megoszlása a következő: 52 Bardoc község, mindannyian székelyszáldobosiak (tavaly 49-en jöttek világra), 36 Bacon község, közülük 23-an magyarhermányiak (tavaly 24), 46 Barót közigazgatási területe,  ebből 15 külföldi születés átírása, Vargyas 5 és a fennmaradó 5 Ajta, Bölön és a Brassó megyéhez tartozó, de szomszédos Ágostonfalva község területéről származik.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93, 2010-ben 67, 2011-ben 98, 2012-ben 121, 2013-ban 143, 2014-ben 140, 2015-ben szintén 140, 2016-ban 144 születést jegyeztek be. A baróti elhalálozások száma 2011-ben 109, 2012-ben 100, 2013-ban 94, 2014-ben 88, 2015-ben szintén 88, 2016-ban 117, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, 2015-ben 39, 2016-ban 43.
„Statisztikailag gyarapodott” Kovászna
Kovászna lakossága is csak statisztikai szempontból gyarapodott az elmúlt évben: hetvenhét halálesetet jegyeztek az anyakönyvi hivatalnál, ezzel szemben 132 újszülöttnek állítottak ki születési bizonyítványt. A számadatok azonban itt is csalókák: ugyan kovásznai anyakönyvbe jegyeznek be minden gyereket, aki a városi kórház szülészeti osztályán látja meg a napvilágot, de ide nemcsak a fürdővárosból érkeznek szülni anyák. Az intézmény szolgáltatásait előszeretettel veszik igénybe a környékbeli – lényegében az egész orbaiszéki – településeken lakók is, így a kovásznai újszülöttek között sokan vannak zágoniak, kommandóiak, barátosiak vagy más falubeliek is. A házasságkötések tekintetében „jól teljesítettek” a kovásznaiak. Tavaly kereken ötven pár esküdött örök hűséget egymásnak, ezzel szemben csupán két házaspár lépett a válás útjára – az anyakönyvi hivatal adatai szerint.
Nőtt az elhalálozások száma Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 490 újszülöttet, 236 elhalálozást és 103 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy az előző évhez viszonyítva csökkent az újszülöttek száma, ellenben nőtt az elhalálozásoké. Tavalyelőtt 502-en születtek, 204-en hunytak el és 112 pár mondta ki a boldogító igent. A válásokról nincs pontos kimutatás.Mint minden esztendőben, a születések száma azért ilyen magas, mert a Felső-Háromszéken született babákat mind a kézdivásárhelyi városházán veszik nyilvántartásba. Az anyakönyvvezető szerint az újszülöttek fele-fele arányban helybeliek, illetve kézdiszékiek, sepsiszentgyörgyiek.Kovács Mária azt is elmondta, hogy a régi magyar keresztnevek – az Anna, Izabella, Stefánia, Eszter, Iringó, Fruzsina, illetve a Zsolt, Levente, Csaba, Imre, Hunor, Gergely, Iván, Géza, Magor – mellett tavaly gyakori volt a Jázmin, Zsanett, Maja, valamint a Dániel, Alpár, a szokatlanabb keresztnevek között az irodavezető az Amirát, a Leonardót és a Palitot említette, hangsúlyozva, hogy Winnetou vagy Zorro névre már nem keresztelnek.
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BOKOR GÁBOR,  IOCHOM ISTVÁN, SZEKERES ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromfalu: Pürkerec
Több szál köti Háromszékhez ezt a barcasági csángó települést. Pürkereciek is telepedtek Sepsiszentgyörgyre, jelenlegi lelkészüknek is itt ringatták bölcsőjét, de a pürkereci születésű Gobbi Hilda-díjas színművészt, Barkó Györgyöt sem hagyhatjuk ki, aki 1950-ben a Székely Mikó Kollégium diákja volt. Pürkerec Tatrang községhez tartozó, magyar evangélikusok által is lakott falu a Bodzavámi-hegyvonulat déli lába alatt.
Látogatás a parókián
Hankó Szilamér fiatal lelkipásztor az azóta már lepergett advent hangulatában fogadott. Felesége, a tiszteletes asszony szakképzett vallástanárként a gyermekekkel próbálta az ünnepi műsort, délután a boricások gyakoroltak az imaház udvarán, hogy gazdagabbá tegyék a karácsonyt. Az evangélikus hívek száma meghaladja a félezret, s csodák csodája, a népszaporulat is növekvő, mi több, konfirmációs csoport is van. Hankó Szilamér sepsiszentgyörgyi és kolozsvári segédlelkészi szolgálata után a népszokásairól híres Szeben megyei Oltszakadáton folytatta munkáját, onnan hívta meg elődje, tiszteletes Mátyás Lajos helyébe a gyülekezet. Túl azon, hogy az eklézsia javai még nincsenek új telekkönyvön, van fenyőerdő-, legelő- és kaszálóvagyona is az egyháznak. A lelkész előd minden ingatlant kijavíttatott – mondta az új lelkész, akinek szolgálata alatt épült fel a ravatalozó az egykori kántori lakás (ma imaház) udvarán. Háromfaluban sajátos módon, megosztottan alakul az iskolai oktatás. Pürkerecen csak román iskola működik – tájékoztatott a lelkész –, Zajzonban csak magyar, és az említett két falu cigány gyerekei mind Tatrangba járnak.
Háromfalu gazdag hagyományokban. Ez a megállapítás igaz Pürkerecre is, ahol a fiatal fiúk nagyon intenzíven művelik-gyakorolják a boricatáncot. Idén is nagyon aktívak voltak – jegyezte meg a lelkész, Fejér Norbert, a vatáf (a boricásokat tanító, gyakoroltató személy – szerző megj.), s ami jó, a legfiatalabbak is bekapcsolódnak, hogy legyen jövőre is tartalék. Egy másik helyi hagyomány a húsvéti tojásírás jellegzetes hétfalusi mintakinccsel. A helybeli Fejér Jolán a pürkereci tojásíró, aki a közismert hétfalusi tojásíró, Barkó Etelka tanítványa volt. Úgy éreztük, hogy a pürkereci eklézsiában nincsenek nagy gondok, s a fiatal lelkész bátran léphet jeles papelődjei sorába, folytatva a nemes végvári harcot.
Beszélgetés a vatáffal
Fejér Norberttel szerencséjük van a pürkereci boricásoknak, mert ragaszkodik a hagyományokhoz, és kitartással állt a csoport élére – tájékoztattak a helybeliek, és megmutatták, hol lakik. A boricatáncot nem lehet egykönnyen elmagyarázni, gazdag irodalma van, s nem panaszkodhatnak kedvelői, ugyanis több alkalommal láthattuk őket a képernyőn is. Egy bizonyos: archaikus vonásokat őriz, eredete messze visszanyúlik a hétfalusi csángó magyarság múltjába, összekapcsolódik a termésvarázslás szokásaival is. Annyit azonban – másoktól tanulva – el kell mondanunk olvasóinknak, hogy „a borica kimondottan a Brassó környéki, hétfalusi csángók táncos szokása, amit régebben egész farsangban, a múlt század hetvenes éveitől már csak karácsony másnapján jártak. A borica kifejezetten férfitánc. A színes szalagokkal díszített boricatáncosok térd alatt csörgőt, a lábbelin pedig csörgős sarkantyút viseltek, s csákány vagy lapocka egészítette ki felszerelésüket. Az álarcos »kuka« kelléke a derékra erősített kolomp, az oldalukra övezett fakard és a kézben tartott korbács volt. Vonuláskor a csoport élén haladó »tebetartó« vitte a tebét, amely fenyőfa hegye aranyozott gyümölcsökkel. A vatáf és első legény vezetésével mentek házról házra, s a vatáf parancsszavaira járták az udvaron négyrészes kötött körtáncukat: a motívumok gyarapodó ismétléséből álló egyes, kettes, hármas boricát és a gyors török boricát. Amíg a többiek táncoltak, a kukák tréfáltak, mókáztak, s igyekeztek a gazdától valamit – ami éppen a kezükbe kerül – elemelni. Ezt a gazda pénzzel kiváltotta. A négy néma álarcos kuka pantomimikus játékához tartozott a birkózás, az egyik halottnak tette magát, a többiek feldarabolták, elsiratták, majd korbácsaikkal életre fújták. Hasonló motívum a csallóközi farsangi hagyományban is ismert. A román călușerrel rokon, tartják egyes kutatók, s a téli napforduló ünnepköréhez tartozó termésvarázslás és az avató rítus elemeit őrző szokást több néprajzkutató is tanulmányozta.”– Tavaly fogtam neki a borica tanításának – kezdett mondandójába Norbert. – Engem Fejér Gyuri tanított, de ő már megházasodott, családja van, és kiállt belőle. Sajnos, pillanatnyilag megapadt a létszám, de jöttek újak is, s így velünk, a régebbiekkel együtt karácsonykor tizennégyen léptünk fel. Ragaszkodunk a boricához, mert – ahogy hallottam – az első világháború után beszüntették, aztán a hetvenes-nyolcvanas években ismét beindult, s a rendszerváltás után fellendült. A ruházat gond, mert eredetinek kell lennie. Mi a régi boricásoktól szoktuk elkérni, s ha több kellene, akkor az új belépő gyerekek szülei próbálnak segíteni. A boricás öltözetek nem minden faluban egyformák. A tatrangiak gyapjúszvettert viselnek, nálunk fekete nadrág, bőrcsizma, fehér ing és fekete lájbi a viselet, fejünkön bundasapka.Megszólal a múlt
Olvasom, hogy 1785-ben a felséges császár fejvesztés terhe mellett hatóságilag betiltotta a hétfalusi csángók boricatáncát. Ugyan biza, miért bántotta őt a csángó fiúk ártatlan tánca? – kérdezem magamban. Lám, azóta éppen 231 esztendő pergett le a történelem kerekén, a császárt már el is felejtették, de a boricát ma is járják olyan lelkes vatáfok kitartása révén, mint a tatrangi Kajcsa Zoltán vagy a pürkereci Fejér Norbert.
Háromfalu népe – mert ez a téma is lassan történelem – csekély terjedelmű termőterülete miatt kevés gabonát termelhetett mindenkor, leginkább kőbányászatból és mészégetésből tartotta fenn magát – írta Csángó krónikájában Beke György, aki felesége révén kötődött a hármas településhez. Pürkerec meszesei híresek voltak valaha, kóboros szekereikkel bejárták a szomszédos megyéket. Mindenütt ismerték őket, s ők a legjobban a környék fogadóit. Pürkerecnek volt a legtöbb katlanja, itt építtetett katlant magának Zajzon és Tatrang is. Beke ottjártakor még egy-két katlan működött, az is csak akkor, amikor a pürkereci téesznek mész kellett. Lassan kihalt ez a mesterség, nem működnek már a pürkereci mészégető katlanok, megdrágult a fa, s az ipari mennyiségben gyártott mész megálljt intett az ősi mesterségnek. Se kőbányászat, se mészégetés, hozzá még megcsappant a brassói üzemek száma is, kevés a munkahely, élj meg, pürkereci csángó – hallatták hangjukat a helybeliek, de láttuk-éreztük, mintha szégyellnének panaszkodni...
Elpusztíthatatlan emlékek maradtak meg fenn, a falu határában: nem mások ezek, mint szerves eredetű, felső jurakori mészkősziklák. Úgy kell elképzelni, mint a mazsolát a kalácsban: óriási sziklaként bekerültek a későbbi Thetys-tengerbe és az abból kigyűrődött, krétakori – tehát ezeknél fiatalabb, későbbi – homokkőüledékekbe. Az ilyen mészkőtömböket, amelyek mifelénk is ismertek (Szemerján, Árkoson, Vargyason), olisztolitoknak (óriás zárványféleségek) nevezzük, és megkövült, több mint százmillió éves korallokat és kövült rákfajokat őriztek meg számunkra. Nagy és hatalmas méretű lehetett a Jura-tenger, amelynek vizéből ez a fajta mészkő keletkezett. Jó azonban, hogy tudnak erről a pürkereciek, s azt is tudják, hogy védeni, nem tördelni kell: védett sziklák, földtörténeti emlékek!
Pürkerecen született Rab Samu (1900–1987) kőfaragómester is, aki „nyáron követ faragott, télen pedig verset”, s akivel e sorok írója is beszélgetett halála előtt Pürkerecen. Próbálta rímbe szedni a hétfalusi jellegzetes csángó kifejezéseket, szólásmódot, kiejtést. A pürkereciek még emlékeznek rá, de már a háza sincs meg a faluban.
Kopogtattunk Mátyás Lajos nyugalmazott helybeli evangélikus lelkész lakásán, aki édesapját, Mátyás Bélát követte a lelkészek sorában. Pürkereci lelkipásztor volt Argay György is, a későbbi evangélikus püspök. Mátyásék temetésre készültek, beszélgetésünk így sajnos rövidre sikerült. A tiszteletes asszony egy jegyzetet adott át: ebből böngésszen – mondta –: falu- és egyháztörténeti dolgok. A nyugdíjas házaspár két vendégházat tart fenn a faluban. „Inkább szállást biztosítunk – mondták –, a konyhaművészet fárasztó munka.”Szemelgetésünk közben tudtuk meg, hogy Pürkerec neve Ulászló magyar király idején jelent meg első írásos formájában 1498-ban, hogy Pürkerec katolikus kisközössége régen a csernátfalusi Szent Mihály-eklézsiához tartozott, hogy kerek 570 esztendeje alakult meg itt az evangélikus egyházközség, amelynek mai, harmadik temploma 1883-ban épült, de megtartott valamit a régi templomokból is.
1631-től ismert a helybeli lelkészek neve, közöttük a Dévai Mártoné, aki nagyajtai unitáriusból lett evangélikus lelkipásztor, Mátyás Béla, Mátyás Lajos édesapja pedig 41 évig ápolta-ügyelte a pürkereci magyarság identitástudatának megőrzését.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Üres az igazgatói szék néhány iskolában
Beiktatása napján lemondott a hétfőtől ideiglenesen kinevezett igazgató a sepsiszentgyörgyiBerde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában, ezért szerdán újabb jelöltre tett javaslatot az iskola nevelőtanácsa, amit ma iktatnak a megyei tanfelügyelőségen. Ha az újabb kinevezés zöld utat nyer, akár hétfőtől lehet igazgatója a megyeközpont Ág utcai szakközépiskolájának.Gazdag Ildikó tizenhat évig vezette a Berde Áron-iskolát, nem jelentkezett az októberi versenyvizsgára, ezért a Mircea Dumitru korábbi oktatási miniszter idejéből származó módszertan szerint nem volt jogosult a tisztség további betöltésére. A versenyvizsgán egyedül Szőcs Emese, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola igazgatója pályázta meg a szóban forgó szakközépiskola igazgatói székét, ugyanakkor a Colan-iskola vezetéséért is vizsgázott, mindkét esetben sikeresen, de végül korábbi tanodáját választotta, így a Berde Áron-iskola igazgató nélkül maradt. A tantestületnek december 21-ig kellett javaslatot tennie a vezetői állás betöltésére, felkérésre Gyönös Erika közgazdász-tanár vállalta a feladatot, de amint kiderült, hogy Pavel Năstase új tárcavezető pénteken módosította a korábbi módszertant, amely szerint azok a korábbi igazgatók és aligazgatók is kinevezhetőek a betöltetlen helyekre, akik nem versenyvizsgáztak, illetve megbuktak a megmérettetésen, azonnal visszalépett, már hétfőn iktatta lemondását a megyei tanfelügyelőségen. 
Az iskola nevelőtestülete a tanári kar javaslata alapján Gazdag Ildikó korábbi igazgatóra szavazott, az érintett elvállalta a jelölést, ha a tanfelügyelőség rábólint, az augusztusra meghirdetett versenyvizsgáig ő lesz az iskolavezető. Helyettesre itt nincs lehetőség, jogszabály szerint ehhez legkevesebb huszonnégy osztálynak kellene működnie, jelenleg tizennyolc osztálya van az iskolának. Gazdag Ildikó lapunknak elmondta, egyelőre nincs, aki aláírja az iskola hivatalos dokumentumait, de a napokban nincs határidős iratcsomó, amint megkapja az ideiglenes kinevezést, átveszi a feladatokat.
Hasonló a helyzet a kézdivásárhelyiBod Péter Tanítóképzőben, ahol senki nem jelentkezett a versenyvizsgára, a módszertani megszorítások miatt végül Len Rita vállalta az igazgatói teendőket, de amint hétfőn megtudta, hogy a korábbi igazgató is kinevezhető (aki nem vett részt a megmérettetésen), azonnal visszalépett, ennek nyomán Len Csaba korábbi igazgatót javasolta a tantestület a vezetői tisztségre. Sorsa szintén hétfőn dől el a megyei tanfelügyelőségen. A sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban némileg más a helyzet, Csurulya Edit korábbi igazgató nem versenyvizsgázott, az ideiglenesen kinevezett Berekméri Annamária ellenben kitart döntése mellett, és tanév végéig betölti az igazgatói tisztséget, azt még nem tudni, hogy az augusztusi versenyvizsgára jelentkezik-e.
A háromszéki középiskolák többségében maradtak a régi vezetők, akik versenyvizsgával vagy anélkül irányítják tovább az intézmény tevékenységét, ahol váltás történt, ott az órarenden is igazítani kellett, mert a helycsere több pedagógust érintett.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

21. századi rabszolgatartók
Háromszékiek is csapdába estek 
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) aradi munkatársai egy német és egy román állampolgárt tartóztattak le, amint éppen igyekeztek elhagyni Románia területét. A két vádlottról kiderült, hogy különböző megyékből, többek között Háromszékről is toboroztak nőket és férfiakat, majd rabszolgasorsban tartották őket.
Január ötödikén helyezték 24 órás előzetes letartóztatásba M. C. G. H. Albert német, illetve K. Eva román állampolgárokat (egyes információk szerint szeretők voltak): előbbit emberkereskedéssel, a nőt pedig cinkossággal vádolták. A nyomozás során kiderült, hogy az 56 éves, német férfi a 40 éves cinkostársa segítségével 2014 és 2015 júliusa között nőket és férfiakat toborozott mezőgazdasági munkára Arad, Temes, Szucsáva, Kovászna megyékből. Harminc személyt csaltak lépre hamis ígéretekkel, majd Németországban tartották őket rabszolgasorsban: különféle mezőgazdasági (eperföldön) és háztartási munkákra kényszerítve.
A vádlottakat idén január 4-én kapták el a kolozsvári reptéren, még mielőtt elhagyhatták volna az országot. A letartóztatásuk pillanatában közel 32 ezer eurót találtak náluk, ezt az összeget – amely a hatóságok szerint az illegális tevékenységekből származott – lefoglalták. Január 6-án az Arad Megyei Törvényszék 30 napos előzetes letartóztatásukról döntött. 
Érdeklődtünk a Kovászna megyei rendőrségen, hogy hány háromszéki személy esett csapdába, ám azzal hárítottak, hogy az ügy az aradi ügyészség „fennhatósága alá” tartozik. Az aradi DIICOT-tól lapzártáig – az ígértekkel ellentétben – nem kaptunk választ erre az egyszerű kérdésre. 
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Télikabát a kerítésen
Egyre nagyobb a szükség, egyre több a dolga a segélyszervezeteknek, határon innen és túl. Felértékelődőben a mindenkori segítő emberek, hiszen ők mozgatják, működtetik, töltik meg tartalommal és lélekkel az efféle mozgalmakat. Télen, fagyban és hóesésben még több a nélkülöző, sokasodik a tennivaló, ilyenkor számít igazán, ha mindazok, kik megtehetik, meleg ruhával, főtt étellel segítenek a rászorulókon.
Sepsiszentgyörgyön, az unitárius egyházközség kerítésén napok óta kiaggatott ruhák, fölöslegessé vált télikabátok díszelegnek azért, hogy akinek hasznára válik, leakaszthassa és elvihesse. Hiszen az otthoni ruhásszekrények egy részében sokasodnak, gyűlnek az évek óta nem használt ruhadarabok, s bizony vannak, nem is kevesen, kiknek még turkálós meleg ruhára sem telik. Ezért a templom bejáratánál most rendhagyó módon találkozik a kínálat a kereslettel, a fölösleget felajánlók jóvoltából a szükséget érzők találhatnak maguknak valót, ami esetlegesen jobb az eddigi elnyűtt, kopott ruhadaraboknál. Kabát, sapka, sál, kesztyű, minden, mi ilyenkor nélkülözhetetlen. A mozgósító, a kezdeményező az unitárius egyház, illetve annak segélyszervezete, a Gondviselés Segélyszervezetháromszéki csapata. Ez mindenképpen figyelmet érdemel, nem csak azért, mert a Magyar Unitárius Egyház éppen tegnap, a vallásszabadság emléknapján ünnepelte születésnapját. Hasonló, Szabad Fogas nevű ruhafelajánlást Erdély más városaiban is tartanak e napokban, Kolozsváron szintén unitárius kezdeményezésre, ám másutt más felekezetek is bekapcsolódtak e szabadtéri ruhagyűjtésbe. Ennek kapcsán akár az is végiggondolható, otthonainkban mennyi a használatlan ruhadarab, mi az, ami szükséges, s mi az, mi évek óta csak kacat, s bizony, az is érzékelhető, hogy sokszor a kevesebb még a ruhatárban is több. Ha lehetősége nyílna rá, bizony, az egészségesen gondolkodó ember a fölösleget oda irányítaná, irányíthatná, ahol nagy úr a szükség.A Gondviselés Segélyszervezet itteni fiókja karácsony óta folyamatosan lendületben, azt megelőzően ugyanis újra élelmiszergyűjtést kezdeményeztek. Még nem teljesen szokványos, de egyre gyakoribb kép: megyeszékhelyi, központi élelmiszerüzlet, bejáratánál unitárius segédlelkész köszönti a belépőt. Diszkréten cetlit nyom a kezébe, s megjegyzi, ha úgy gondolja, a felsorakoztatott élelmiszerek, tisztálkodószerek valamelyikét megvásárolhatja, s adományként a gyűjtőkosárba helyezheti, ők még szenteste előtt eljuttatják majd azoknak, akik egy-egy konzervnek is módfelett örülnek. És az üzletben lassan, de biztosan telik a kosár. Ám a Gondviselés Segélyszervezet Háromszéki Fiókszervezetének tavalyi, talán legnagyobb megvalósítása mégis az, ahogyan felkarolták a baróti, tűzkárosult Bács családot, s önzetlen adományozók segítségével október közepétől karácsonyig új hajlékot teremtettek a régi, porig égett helyén. Vagyis minden támogató hozzáadott néhány téglát az új építményhez.Egy felajánlott tégla így válik értékesebbé, mint egy egész épületsor. Ezt tudják, ebben hisznek a Gondviselés Segélyszervezet működtetői, valójában ez hajt minden segítőt. A sok kicsi sokra megy elve egyszerre eredményes és megható, miközben mind a felajánló, mind az adományt fogadó elégedett. És milyen egyszerű, szinte banálisnak tűnő, hogy bárki ki-, illetve leakaszthat egy-egy kabátot a sepsiszentgyörgyi unitárius templom bejáratánál, ám emögött is következetes munka húzódik: és éppen ez a legnehezebb, hogy valaki, valakik megszervezzék, hogy az adomány azokhoz  kerülhessen, akik igazán örülnek neki.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mellettünk élő értékteremtő (Búcsú László Attilától)
Alig másfél évvel ezelőtt, amikor az általa alakított Cantus Firmus vegyes kar fennállásának harmincötödik évét ünnepeltük, e hasábokon megjelent bő interjú elején magyarázkodnom kellett: miért is nem a KARNAGY (így, nagybetűvel) születésnapján köszöntjük László Attilát, a mestert?
Most, amikor csendben távozol közülünk, döbbenek rá, hogy az sem történt véletlenül. Hiszen legtöbbször épp a mellettünk, velünk együtt élő és alkotó egyéniségek válnak oly mértékben minden- és ünnepnapjaink részévé, hogy észre sem vesszük: kondult egyet az idő órája felettük. Pedig ők azok, akik elöl járnak, elöl állnak. Az „elöl állásnak” minden hozadékával. Márpedig László Attila egész aktív életében szó szerint elöl állt, az általa (is) teremtett közösségek előtt. Közösségeket, és nem kórusokat írok, mert ő már kora ifjúsága óta tudta, hogy az együtt éneklés nem csupán az éneklők, hanem a hallgatók között is láthatatlan hálót fon, közösséget teremt. Még akkor is, ha a kötelező penzum miatt a lélek óhajától messze eső repertoár kényszerét elkerülni nem lehet.
Most, amikor Attila bácsi fölött a végső földi óra kondult, mi is tudjuk: ez csak a tanár, a szervező, a karnagy, a zeneszerző termékeny életútjának a vége, ami ebből fakadt és fakad, nem földi idővel mérhető. Leginkább az általa vezetett kórusokban él tovább a „vezérdallam”, de minden olyan együttesben is, amely – közvetve vagy közvetetten – az ő szervező- és művészi munkájából (is) fakad. Hiszen abban, hogy Háromszék és jelesen Sepsiszentgyörgy talán – bár ilyen statisztikát bizonyára nem vezetnek – a négyzetméterre eső kórusok tekintetében világelső, László Attila úttörő szerepe meghatározó. 
Így most nem csupán az általad évtizedekig irányított Magyar Férfidalárda és az általad alapított Cantus Firmus közössége búcsúzik, hanem mindenki, aki a kóruséneklés vírusától „megfertőződött” szűkebb és tágabb pátriánkban. Isten nyugtasson minden, általad is búcsúztatott dalos társaddal együtt. 
Bár e nyugalom is viszonylagos, hiszen bizonyára az égi mezőkön is tovább éneklitek a Jeligét...
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Adótörvénykönyv-módosítástól a munkaerőhiányig (Visszapillantó)
Szokásunknak megfelelően, idén is visszapillantunk az elmúlt esztendő legfontosabb gazdasági eseményeire, amely szintén az adótörvénykönyv jelentős módosításával kezdődött, majd az év folyamán egyre inkább a képzett munkaerő hiányára panaszkodtak a vállalkozók.
JanuárAdótörvénykönyv. Már az év első napjától érvénybe lépett az új adótörvény, amely nagyon sok változást hozott a cégek, illetve jogi személyiséggel rendelkező egyéni vállalkozások tekintetében. Számszerűen több mint száz olyan módosítás szerepelt a 2015/227-es törvény által jóváhagyott hatalmas terjedelmű jogszabályban, amely az adók és illetékek rendszerét átírta. A legfontosabb módosításokat Benkő Pál adószakértő segítségével ismertettük.Repülőtér. Év végére elkészül a vidombáki repülőtér – nyilatkozta a Brassó megyei tanács alelnöke. Claudiu Coman leszögezte, hogy ötmillió eurós kölcsönt vettek fel, aktualizálni kell a megvalósíthatósági tanulmányt, egymillió euróba kerül a még szükséges területek kisajátítása és előkészítése, megkapták a villamos áram vezetéséhez szükséges engedélyeket. Továbbra is függőben a kifutópálya területének átvétele, a vitatott 200 hektár sorsát újabb kormányrendelettel rendezik – szögezte le Coman. Mint ismeretes, eddig csupán a repülőtér 2,85 kilométeres, 45 méter széles kifutópályája épült meg, amelyet 2014 őszén adtak át. Ma már tudjuk, az igéretből nem lett valóság.
Közel a hamburgerhez. „A vendéglátóipar úgy jött képbe, hogy míg az építőszakmában dolgoztam, gyakran ebédeltem a városban, mindig rohanni kellett, és nem találtam egy igazi gyorséttermet – nyilatkozta lapunknak Bunta Álmos. – Fontos volt számomra, hogy valami új legyen és kézműves termék, amit helyben állítunk elő. Így esett a választás a hamburgerre” – mondta a fiatal vállalkozó, aki néhány évvel korábban építőmérnöki diplomával érkezett haza Debrecenből. FebruárAkarunk dolgozni. A foglalkoztatottsági aránynál (az alkalmazottak aránya az aktív lakosság körében) Kovászna megye 55,8 százalékkal országos szinten a 9. helyen áll – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az Európai Unió pedig célként határozta meg, hogy 2020-ig az arány érje el a 70 százalékot (Románia esetében a cél 60 százalék). Mindebből az látszik, hogy az itt lakók akarnak dolgozni, és dolgoznak is, még ha kevés pénzért teszik is ezt – mondotta a polgármester.Húsz év. „Szervezkedni, társulni nem kötelező, de megéri. Lehet dolgozni egyedül is, de egy sor lehetőség miatt érdemes társulni, együttműködni, kapcsolati hálót építeni” – nyilatkozta Bagoly Miklós, a húszéves Asimcov, vagyis a Kovászna Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke.Rugalmasabb pályázás. Miközben a régi ciklusban, függetlenül a támogatás intenzitásától, a vállalkozónak teljes mértékben kellett finanszíroznia a beruházást, és visszaigénylési kérelemmel tudta lehívni a megfelelő pénzeket (utófinanszírozásos rendszer), most előre le lehet hívni akár ötven százalékban is az elnyert összegeket – közölte az új költségvetési ciklus uniós pályázatai kapcsán lapunk kérdésére Bartis Botond, a Goodwill Consulting tanácsadó és pályázatíró cég  értékesítési igazgatója. 
Szalmaláng. A maksaiDeszke János és felesége, DalmaSzékelyföldön elsőként kezdett szalmából fűtőanyagot készíteni. A D&D szalmabrikettgyár bemutatásakor a fiatal vállalkozók elmondták: a sikeres pályázathoz vakmerőség, kitartás és persze szülői támogatás kell.MárciusAz újrakezdő. Három évvel ezelőtt még teljes kiárusításon gondolkozott, ma egy lassan, de biztosan épülő vállalkozást vezet – írtuk Dónáth Lajosról, a kökösi Gulyás csárda tulajdonosáról. A lassú építkezés hívének korábbi vállalkozói próbálkozásait a válság kettébe törte, de sikerült felállnia. 
Képzés. Harmadik szakaszához érkezett a kézműveseknek szánt üzleti képzés. A  KézMűvész Egyesület szervezésében 2015 tavaszán indult a tematikus felkészítő, ekkor 34 kézműves nyert bepillantást a marketing és design alapjaiba. 
Bemutatkoztak a fővárosban. Háromszéki fiatal vállalkozók is bemutatkoztak a Bukarestben szervezett üzleti konferencián. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) társszervezésében zajló eseményen a startup-szimuláció keretében egyebek mellett egyedi kerékpárokat, újszerű bútordarabokat, online áruházat mutattak be. A húszéves Roby sajt. Sok munka, kitartás kellett, hogy az egyre nehezebb körülmények között működő tejtermékpiacon megmaradjon az étfalvi kis üzemben készített sajt. Csutka Attila tulajdonost nem hátráltatták meg a nehézségek, fejlesztette vállalkozását, ma már négyféle, kézműves minőségű, hagyományos termékként bejegyzett sajtot forgalmaz. Munkájában Róbert fia segíti, a könyvelést felesége, Mária Magdolna végzi. Igazi családi vállalkozásról beszélhetünk – mutattuk be a két évtizedes vállalkozást.SzékelyföldBudapesten. Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás, 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata.Verseny. A szolgáltatási elképzelések voltak túlsúlyban a sepsiszentgyörgyi Junior Bussiness Club által hatodik alkalommal megszervezett Üzleti Tervek Versenyén. A színes palettán zeneipari közvetítő vállalkozástól játszóterek korszerűvé tételén át, az energiafelhasználás optimizálását célzó üzleti terven keresztül egészen a turisztikai szolgáltatásokra irányuló pályamunkáig sok minden megtalálható volt, de olyan kevésbé elterjedt elképzelést is bemutattak, mint a hálózatépítés.
ÁprilisKülhoni vállalkozók éve. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálta, a külhoni vállalkozók felkarolását célzó program keretében mentorok segítségével célirányos fejlesztési konzultációk zajlottak Sepsiszentgyörgyön. A tematikus év részeként a program keretösszege 750 millió forint, 525 millió forintot pályázati célra fordítanak, 3–6 millió forint támogatást kaphatnak a vállalkozások.Díjeső. Három díjjal tért vissza a legjelentősebb országos pék- és cukrászipari kiállításról és versenyről, a Gastropanról Diószegi László és csapata. A sepsiszentgyörgyiek kenyere, péksüteménye a második, illetve harmadik helyre volt elegendő, Farkas Ferenc ételszobrászati remeke viszont kategóriájában kiérdemelte a zsűri legmagasabb elismerését.Pálinkadíj. A Potio Nobilis brand újabb nemzetközi sikereket ért el Európa talán legrangosabb seregszemléjén, a Destillatán, amelyen 11 ország 129 főzdéje vett részt.  A főzde megkapta a Höchste Qualitat minősítést, 4,25 pontot érve el a maximális 5-ből. A különböző kategóriákban a sepsiszentgyörgyi pálinkakülönlegességeket nem kevesebb, mint 14 éremmel jutalmazták.MájusMinimálbér. A hónap első napjától 1,1 millió hazai alkalmazott bruttó bére 1050 lejről 1250 lejre nőtt.
Egységár a vendéglőben. Berszány Tibor, egyebek mellett a Bertis üzletek tulajdonosa a Szent György Napokra időzítette a Central vendéglő megnyitását. Az új vendéglátóipari egység érdekessége az úgynevezett egységáras büféasztal. „Nekem az az elméletem, hogy mindig egyet lépjünk előre, mert a megállás már lejtmenet egyben” –  mondta a vállalkozó.Astra-csőd. A Bukaresti Táblabíróság jogerősen elrendelte a csődbe jutott Astra biztosító felszámolását. A biztosítási garanciaalap (FGA) közölte, hogy ezzel teljesültek a kárigények kifizetésének jogi feltételei. A Hotnews szerint a garanciaalap 60 ezer káraktát vett át az Astrától mintegy 650 millió lej értékben. A felszámolást elrendelő jogerős végzéstől számítva a károsultaknak még 90 nap állt rendelkezésükre, hogy kérjék a kártalanítást.Parafa dugó. Romániában három cég vezeti a parafa dugók és egyéb -termékek piacát. Egyikük székhelye Kovásznán van, a RobyCom Kft.-t tulajdonosa, Augustin Sasu mutatta be.Turisztikai klaszter. Miután Kovászna, Hargita és Maros megye huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezetének nem sikerült bejegyeztetni a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséget, a kezdeményezők, intézmények, civil szervezetek, vállalkozók új megoldásként klaszterbe tömörültek, hogy a térség turisztikai vonzerejét szakszerűbben használhassák ki – számolt be Albert Zoltán megbízott vezető.JúniusÉdler folytathatja. Újabb négy évre Édler Andrást választották a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparakamara élére. Ugyanakkor megválasztották a 17 tagú vezetőtanács tagjait is.Fejlesztés. Nagyjából ötmillió eurós beruházást zár a német tulajdonú, négy háromszéki nadrággyárat működtető Ready Garment Technology Kft. A befektetéseket, a hétéves bevezetést kívánó új üzleti modellt, a jövőbeni terveket Dieter Bock, a németországi anyavállalat többségi részvényese mutatta be. Kiderült egyebek mellett, hogy az egyik legnagyobb kihívásuk az egyre hangsúlyosabb munkaerőhiány. Több pénz a civileknek. Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a személyi jövedelemadó két százalékáról rendelkezők száma – közölte a pénzügy. 2004 és 2010 között a felajánlható összeg abszolút értékben csaknem négy és félszer lett nagyobb, míg az adófizetők több mint tízszer akkora összeget utaltak át 2010-ben, mint 2004-ben. A 2011. évi adóból átirányított összeg először haladta meg az egymillió lejt Háromszéken, ahol a következő három esztendőben a befizetők száma gyakorlatilag nem változott, míg az összeg kismértékben növekedett 2014-ig, amikor több mint négyszeresére, valamivel 5,6 millió lej fölé ugrott. Mindez olyan körülmények között, hogy az adófizetők mintegy fele él ezzel a lehetőséggel.(folytatjuk)
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születésnapi beszélgetés Albert Ernő néprajzkutatóval
Csak a fiatalok látnak öregnek
Néhány nappal ezelőtt, január 14-én ünnepelte 85. születésnapját Albert Ernő tanár, néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató. Csíkdánfalván született, az egyetem elvégzése óta Sepiszentgyörgyön él. Munkássága Csíkhoz és Háromszékhez egyaránt kötődik. Albert Ernő e-mailen válaszolt kérdéseimre.
– 85 év – sok vagy kevés? Elégedett, ha visszatekint?
– Ha a számot nézem, azt mondom, sok. Ha visszatekintek eddigi életemre, terveimre, megvalósításaimra, akkor kevésnek tartom. Azért tartom kevésnek, mert végzős diákként, kezdő tanárként bőven jelöltem meg magamnak feladatokat, de abból keveset tudtam megvalósítani. Pedig igyekeztem. Amikor Konsza Samu, az iskola volt tanára és igazgatója, egyben néprajzkutató 80. születésnapját ünnepeltük tanárokkal és diákokkal együtt, akkor 35 éves voltam, és azt gondoltam: tanárként, kutatóként mily eredményesen dolgozott, dicsőséget szerzett az iskolának, a megyének, illő méltó módon köszönteni – bár sem tanítványa, sem tanártársa nem voltam. Azt is megállapítottuk: milyen szép kort élt meg, megérdemli a pihenést, hisz öregember. Aztán karjába vett az idő, gyors léptekkel száguldott velünk is, s amikor bekopogtunk a 80 évesek ajtaján, azt mondtuk, mi nem is vagyunk olyan öregek, mint akit akkor ünnepeltünk. S még ráadatott most újabb öt év, s most is azt mondom – bizonyára a fiatalok látnak öregnek, magunkat nem érezzük annak.
– Minden interjúalanyomtól megkérdezem: honnan az indíttatás? Milyen családban született? Mi határozta meg csíkdánfalvi gyermekéveit?
– Édesapám nagycsaládban született, tizenketten voltak testvérek, kilencen hetven éven felüli életkort éltek meg. Nagyanyám gyakran siratta a három korán elhalt gyermekét. Amikor 74 éves korában, 1947-ben nagyapámat temettük, a rokonok, a barátok, az ismerősök mellett ötvenkét unokája és dédunokája kísérte az utolsó útra. Az elemi iskolában, a mi osztályunkban hárman tanultunk unokatestvérekként. Amikor csépléskor a rokonság összegyűlt nagyapóék udvarán, nagy ricsajt csaptunk, szaladgáltunk, kicsi volt számunkra a nagy udvar. Nagyobb unokatestvéreim sok mindenre megtanítottak. Szüleim iparosok voltak, közvetlenül nem éltem a földműves emberek életét, annál inkább tetszett, amikor megismertem a kialakított szokások törvényeit. Mert Dánfalván, és a többi felcsíki községben is, kialakított életforma szerint éltek az emberek, s annak betartását egymástól is megkövetelték. Dánfalvától soha nem szakadtam el teljesen, a mindennapjait mindig is követtem. Most elszomorít a népesség csökkenése: 1977 és 1992 között a község lakossága 212 fővel lett kevesebb.
– Ön többször, több helyen is vallott életéről, ezért minden életszakaszáról nem kérdezek most részleteket, de a gimnáziumi éveiből – ha tegyük fel, öt mondatban kellene megfogalmaznia, mit emelne ki?
– Csíkszereda s a gimnázium számomra a város megismerését jelentette. Dánfalván petróleumlámpa fényénél tanultunk, a bentlakásban eleinte rácsodálkoztunk a villany fényére. Aztán a nagy épület titkaiba is bepillanthattunk. Később a nagyobb diákoktól hallottunk a népi írókról, magunk is egymásnak adtuk azokat a könyveket, amelyeket városi osztálytársainktól kaphattunk. E könyvek hatására egyszerre másként kezdtünk látni a világba. Utolsó éveinkben szerveztük az iskola kultúréletét: soktagú tánccsoportunkat Kovács Dénes tanár úr tanította. Színdarabokat tanultunk be, külön magyar és külön világirodalmi kört alakítottunk. Irodalmi törvényszéken ismertettünk ifjúsági regényt. Magunkkal viaskodtunk a hirtelen jött átalakulási folyamatokban. De mindenképpen alkotni, tenni akartunk. 1950-ben úgy búcsúztunk az iskolától, hogy senki azt sem mondta: fél kalap! Régi, úri, elavult szokásnak tekintették a kicsengetési ünnepséget, pedig előző évben még szépen búcsúztak a diákok, mi is nagyon készültünk rá. Nem számoltam meg az öt mondatot. De legalább még néhány ezer hátravan, ha mindent el kellene mondani arról, mit jelentett számomra Csíkszereda s a gimnázium.
– Kacérkodott az újságírással is, végül magyartanár lett, testvére, Albert Antal viszont újságíró volt. Az Önök ifjúkorában, az 1950-es években nem az volt az újságírás, mint korábban, vagy mint mondjuk 1968 vagy 1990 után. Mi az, ami vonzhatta vagy eltántoríthatta a fiatalt?
– Érettségi után újságírónak készültem. Felvételi jellegű cikk után értesítettek, hogy induljak Bukarestbe, a Magyar Szó szerkesztőségébe. A reggeli vonattal Szeredáig utaztam, onnan a késői gyorssal számítottam Bukarestbe jutni. Alig szálltam fel a vontara Dánfalván, levél érkezett a bátyámtól, amiben azt írta, hogy jobbnak látná, ha egyetemen tanulnék, állásban van, ő is tud segíteni. Édesanyám, hogy megakadályozza továbbutazásomat, gyalog indult utánam a 20 kilométeres távolságból, s amikor Szeredában megtalált, mutatta bátyám levelét. Nem akartam szószegő lenni, de édesanyám annyira sírt, hogy nem engedhettem egymagára haza, így a Dánfalva felé induló vonaton melléje ültem. A további körülményekre most nem térek ki. Egy hét múlva indultam Kolozsvárra felvételizni a magyar szakra. Az egyetemen új világ tárult elénk. Az előző év hallgatói határozott új ifjúságnak mutatkoztak be, mindent tudtak az új világról, mi pedig nem találtuk helyünket. Közben céduláztam a nyelvészeti katedrán a moldvai nyelvjárást Domokos Pál Péter A moldvai magyarság 1941-ben kiadott könyve felhasználásával. Négy éven át pénzt is kaptam érte. Néptáncok, népköltészet gyűjtésébe is bekapcsolódtunk, az egyetem tánccsoportját szerveztem. Közben éjjelenként vagonokból áruk kirakására vállalkoztunk. A bentlakási szobánk kis szemináriumi estéket jelentett. Egy szobában laktunk Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral. Viták vitákat értek: bíráltunk, elégedetlenkedtünk, lázadoztunk. Az egyetem elvégzésekor Faragó József ajánlására felvettek volna a Folklór Intézetbe, de én tanítani akartam. Szívem szerint a moldvai csángómagyarokhoz mentem volna, de ott éppen akkor, 1954-ben szüntették meg a magyar iskolákat, így végül Sepsiszentgyörgy mellett döntöttem.
– Mit jelentett az Ön számára a tanítás?
– Az első pillanattól kezdve örömet találtam az irodalmi, nyelvtani órákban. Tanárságom során végig arra törekedtem, hogy térjek el a kialakított sablonoktól, a kérdező, a felelő, a jegyadó, az összefoglaló mozzanatoktól. Arra törekedtem, hogy tanulóim önálló feladatok elvégzésére vállalkozzanak. Lehetett látni, hogy nekik is örömet jelent az ilyen kihívás. Bevezettük, hogy mindegyik tanuló készítsen nagyobb lélegzetű dolgozatot kedvelt írójáról, vagy írja meg a szülőfalujában látottakat, szokásokat. A feladatot év elején beszéltük meg, a dolgozatnak év végére kellett elkészülnie. Dolgozat született ily módon például Háromszék várairól és vártemplomairól. Két tanulóm végigkerékpározta a megyét, fényképeket, rajzokat készítettek, a várak történetéhez adatokat gyűjtöttek, két év alatt négy kötetben mutatták be alkotásukat. Egy másik tanuló Bethlen Gáborgyergyószárhegyi gyermekkoráról készített dolgozatot. Jó alkalomnak kínálkozott a város utcáinak névadói című dolgozat készítése arra, hogy egyrészt a tanulók megismerjék jelentős személyiségek életét, róluk fényképeket keressenek, és a város térképét is elkészítsék. Bár hosszú időn át egy vagy két osztályban tanítottam, az évek során közel ezer dolgozat készült el. A jelenkori írókról szóló dolgozatok készítői íróktól kértek segítséget írásaik elkészítéséhez. Az írók pedig szívesen írták életrajzukat, tanácsaikat. Fokozatosan mintegy száz ilyen levél gyűlt össze, amely jelentős dokumentuma a XX. századi irodalomnak. Közöttük található Illyés Gyula, Passuth László, a L’Umanité egyik szerkesztője, Kós Károly, Horváth István, Sütő András, Kányádi Sándor és még sok író és művész levele. Gyakran emlegettük az iskola diákfolyóiratát, a Gyökereket. Ez a folyóirat 1966-ban jelent meg, és 1980-ban a 47. szám után betiltották. Jó lehetőséget kínált a tanulók önálló megnyilatkozásaira, mindennapi életük bemutatására.
– Hosszú ideig volt – kisebb megszakítással – az 1-es számú Líceum (Székely Mikó Kollégium) igazgatója. Hogyan jutott ideje a kutatásra, a gyűjtésre?
– Elsősorban tanárnak, majd igazgatónak kellett lennem. De már egyetemi hallgató koromban hozzákezdtem szülőfalum népköltészetének összegyűjtéséhez. A gyűjtőmunkát Sepsiszentgyörgyre érkezésemtől kezdve folytattam, és ebben segítettek tanulóim is. Amikor az iskolának az ötvenes évek végén sikerült magnetofont szereznünk, azzal végeztük a gyűjtést. Hatalmas népköltészeti anyag gyűlt össze. Mintegy háromezer felvételünk található hangszalagon. Ezt Budapesten 150 CD-re másolták át. Sikernek tekinthetjük a Háromszéki népballadák és A halálra táncoltatott leány című köteteket, az Édesanyám sok szép szava címűt, Albert Mátyás és Tamás Katalin gyimesi csángók életrajzát, meséit, hiedelemmondáit, a Dánfalváról és Felcsíkról szóló három kötetet, az 1848-as forradalomról és a madéfalvi veszedelemről szólót. Készítettem két szöveggyűjteményt is a középiskolák magyar irodalmának tanításához. Összesen huszonöt kötetem, mintegy százötven tanulmányom és számos kisebb írásom jelent meg.
– Van kedvenc balladája?
– A Kőmíves Kelemen balladát kedvelem a leginkább, még ha nehéz is választani. Talán azért emelném ki, mert gyűjtéseink során azt tudtuk gazdagítani a leginkább, és új elemek létezését is be tudtuk mutatni. 1902-ben Horger Antal azt írta, hogy Csíkban senki nem ismeri. Öt év múlva Bartók Béla több új változatát vette fonográfra, lejegyezte Kodály Zoltán is. Magam egészen 1971-ig folyamatosan kutattam hollétét, ekkor Ditróban csodálatos szépségű változatára bukkantam. Később Háromszéken a cigányok őrizte változatokkal lehetett bővíteni ismereteinket. A részletek kerülésével azt írom le csupán, hogy míg 1973-ig a népköltészeti kutatás az egész magyar nyelvterületen 46 változatát ismerte, amelyek között Csíkból 13, Háromszékről két szöveget és dallamot jegyeztek le, addig napjainkban Csíkból 22-t, Háromszékről 30-at ismerünk. Így tehát 2016-ra a változatok ismeretének száma 99-re emelkedett, nagyrészt a csíki és háromszéki gyűjtések eredményeként. Két eddig ismeretlen motívumra is sikerült rátalálnunk: az egyik háromszéki szöveg szerint a kőművesek bécsi tornyot építenek, néhány változatban pedig az építők kardot húznak, és úgy esküsznek, hogy kinek felesége hamarabb érkezik, feláldozzák.
– Hogyan telnek nyugdíjaséként a napjai?
– Folytatom a kutatásokat. Ehhez ma már a számítógép kezelése nélkülözhetetlen. Amíg korábban napok elteltek, amíg például Daczó Katalinnal közös dolgainkról beszélgethettünk, addig az üzenet két perc alatt megérkezik, s a következő két percben már a válasz is szállhat Csíkszereda felé. De ugyanez mondható mondjuk Kanadáról. Ott folyóiratot szerkesztő volt tanítványom, ha cikket kér, még aznap lebonyolítható, ő pedig amikor megjelenik az írás, azonnal postázza a világhálón. Vagy: a nyolcvanas években, ha szükségem volt valamely itt nem található könyvre, Kolozsvárra kellett utaznom, hogy jegyzeteljek. De az 1940-es években megjelent nyelvészeti folyóiratot még az egyetemi könyvtárban sem adták a kezünkbe – az évszám nem tetszett. Mostanság, ha valamit el kell olvasnom, a világhálón megkereshetem. Hajnalonként a számítógép segítségével elolvasom a háromszéki, csíki, kolozsvári, magyarországi újságokat. Gyakran dühöngök, amikor pert indítanak például a székely zászlóért, a kétnyelvű hivatalos iratok kibocsátásáért is vagy a községházáért. Talán azért is, hogy tudjanak rólunk, mostanság gyakran leírom: Székelyország. Ha megrettennek az autonómia hangoztatásától, akkor idézhetjük az 1506-os évet, amikor Székelyországnak nevezték területünket. Vagy arról nem hallottak, hogy 27 000 lakosú terület külön országként szerepel? De más teendőm is van. Feleségem három éve eltörte a lábát, azóta a bevásárlás rám vár. Addig azt sem tudtam, merre van az üzlet, most már az elárusítók mind ismernek…
– Min dolgozik most?
– Szeretném megjelentetni a Gyergyóditróban gyűjtött népköltészetet – külön kötetben, valamint a madéfalvi veszedelemhez kapcsolódó, eddig ismeretlen, közel száz levéltári iratot. Naponta dolgozom egyik kedves emléket idéző könyvön, amelyben az 1694-es tatárbetörést szeretném megörökíteni. Amikor a tatárok megtámadták Csíkot, és fel akarták gyújtani a csíksomlyói templomot és scholát is, mintegy 200 csíki diák élet-halál harcra vállalkozott. Ők a lakossággal közösen sikerrel akadályozták meg ezt. Ezt szeretném megírni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Fizetésemelés, de miből? (Gondban az önkormányzatok)
A január első napjaiban tisztségébe lépett új kormány első intézkedéseinek egyike a helyi közigazgatásban, valamint az intézményekben dolgozók bérének emelésére vonatkozott, január 6-ai ülésén a kabinet sürgősségi rendelet formájában február elsejétől húsz százalékkal növelte a közalkalmazottak bérét, és ugyanakkor döntöttek arról, hogy a következő hónaptól ötven százalékkal nagyobb fizetést kapnak az „előadás-szervező közintézményekben dolgozó művészek és műszaki személyzet”. Háromszéken mindkét intézkedés az önkormányzatok költségvetését terheli, a megyei tanácsnál, a négy magyar város és néhány község vezetőjénél érdeklődtünk arról: mekkora terhet ró rájuk az SZDP-s választási ígéret gyors valóra váltása, lesz-e fedezetük a megemelt fizetésekre.
Több mint tízmillió lejes többletkiadás
Kovászna Megye Tanácsa és a fenntartásában levő intézmények tavalyi költségvetésében a személyi kiadások összesen 30,6 millió lejt tettek ki. A mostani fizetésemelésekkel ez a tétel ebben az évben 40,97 millió lejre növekszik – közölte érdeklődésünkre Henning László, a megyei tanács alelnöke. Ez nem tartalmazza a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház bérköltségeit, ugyanis azt az egészségbiztosító pénztártól kapja.Az alelnök néhány példával is szolgált. A Háromszék Táncegyüttes esetében, ahol ötvenszázalékos a fizetésemelés, a tavalyi 1,3 millióról idén 1,98 millió lejre emelkedik a béralap. A hidvégi idősek otthonánál, ahol a kórházakra érvényes emelést alkalmazzák, 0,94 millióról 1,6 millióra nő.
A kiszámolt többletkiadás jelentős összeg, közel 10,4 millió lejt tesz ki. De ez nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert közvetett költségek is lesznek. Így például a kórház esetében az egészségbiztosítótól kapott összegnek egyre nagyobb hányadát teszi ki a bérköltség, ez mostanra 87–88 százalékra emelkedett, ezért a megyeházának kell biztosítania bizonyos dologi kiadásokat, beruházási költségeket. Ezért a kórházi béremelés is, közvetve bár, de befolyásolja a megyei költségvetést.
Sepsiszentgyörgyön még számolnak
Közel egy hete, múlt pénteken kérte Sepsiszentgyörgy polgármestere azon számítások elvégzését, amelyekből kiderülne, hogy a kormány által megemelt bérek összesen mennyivel terhelik meg a város költségvetését, de egyelőre még nincs eredmény. Talán azért, mert túl sok az ismeretlen tényező – véli Antal Árpád, és sorol is néhányat: a különböző intézkedések hiányosságai, ellentmondásai, a szövegek többféle értelmezhetősége miatt azt sem tudni pontosan, hogy a hivatalnokoknak járó húsz- és a színházi alkalmazottaknak járó ötvenszázalékos béremelést a jelenlegi vagy a megemelt minimálbérre érti a kormány, és ez a végeredmény szempontjából egyáltalán nem mindegy. Pedig fontos lenne tudni, mert ettől is függ, hogy milyen, mekkora beruházásokat terveznek az idén. Az elöljáró azt is elmondta: noha a megyeszékhelyen sokkal több béremelést kell kiszámolni, mint egy kisebb településen, erre sincs több emberük, egy személyre hárul az egész feladat.
Száztíz barótit érint
A baróti polgármesteri hivatal a húszszázalékos fizetésemeléssel járó kiadásokat februárban biztosítani tudja. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt reméli, az új költségvetés már márciusban elkészül, s abban akkora többlet szerepel majd, hogy a fizetésalap biztosítása érdekében nem kell máshonnan elvenniük.
Elvileg a kórház, az általános és középiskola is a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmény, de az ott dolgozók fizetését eddig is az egészségügyi pénztárral való szerződésből, illetve az oktatási minisztériumtól kapták, azaz az ő esetükben a törvénymódosítás nem ró pluszfeladatot az önkormányzatra. Az intézkedés a hivatalnál, a bölcsődénél dolgozókat, a város által fizetett beteggondozókat, s még néhány hónapig – míg a város új vállalata, az Er-Aqua Rt. veszi át a feladat ellátását – a vízszolgáltató alkalmazottjait, azaz bő száztíz embert érint. „A törvény egyértelmű, februártól mindenki megkapja a húsz százalékkal magasabb fizetést. Személy szerint abban reménykedem, hogy az új költségvetés mielőbb elkészült, és lesz elég mozgásterünk, hogy ezt a többletet ne máshonnan – legfőképp a beruházásoktól – kelljen elvennünk” – nyilatkozta a városvezető.
Orbaiszéken nem lesz gond
Nem okoz gondot az orbaiszéki polgármesteri hivataloknak a kormány által megszabott fizetésemelések folyósítása. Sem Kovásznán, sem Zágonban nem tartják tehernek a fizetésemelést, annak ellenére, hogy még semmit nem tudni az állami költségvetés tételeiről.A kovásznai városháza gazdasági igazgatója, Bagoly Zsolt érdeklődésünkre elmondta: a hivatal alkalmazottjainak fizetését saját bevételeikből biztosítják. Szó sem lehet arról, hogy gondok merüljenek fel. A törvény is azt írja elő, hogy a fizetések juttatásának prioritást kell élvezniük, bármilyen beruházás csak a fizetésalap elkülönítése után valósítható meg – szögezte le az igazgató. A tanügyi és egészségügyi alkalmazottak fizetését az állami költségvetésből leosztott pénzekből fizetik. Erről még korai beszélni, hiszen egyelőre semmit nem lehet tudni az idei büdzséről – mondta Bagoly Zsolt.
Ha a kormány fizetésemelést rendelt el, ahhoz a szükséges pénzt is nyújtaniuk kell. A tanács által fizetett bérek egy részét állami költségvetésből biztosítják, tehát több pénzt kell kiutalniuk, ez a kormány kötelessége. Költségvetés azonban egyelőre nincs, pedig számos beruházást, javítást tervbe vettek a községben, azonban még nem tudják, milyen pénzekből gazdálkodhatnak – értékelte Kis József zágoni polgármester. Hozzátette: ha a választási ígéreteket betartják, nem lesz baj.
Kézdivásárhelyen is nőnek a fizetések
Február elsejétől a kézdivásárhelyi városháza alkalmazottjainak a fizetése húsz százalékkal nő – tudtuk meg Bokor Tibor polgármestertől –, ami azt jelenti, hogy a növekedést márciusban érzik majd meg, és kivételt képez a polgármester, alpolgármester és az összes önkormányzati képviselő, akiknek a fizetése nem módosul. A Kézdivásárhelyi Színházat a Vigadó Kulturális Alapítvány működteti, rájuk nem vonatkozik az ötvenszázalékos fizetésemelés, de amúgy sincsenek főállásban színművészek – hangsúlyozta az elöljáró. Arra a kérdésünkre, hogy a városházán a polgármesteré-e a legnagyobb fizetés, Bokor Tibor válasza nemleges volt, Zátyi András jegyző fizetése nagyobb, és véleménye szerint a helyi rendőrség főnöke is többet fog kapni, mint ő.
Szekeres Attila, Demeter J. Ildikó, Hecser László, Bokor Gábor, Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Több mint erdélyi, több mint magyar”
Erdély- és Partium-szerte kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Gazdag kulturális felhozatallal: kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik Erdély- és Partium-szerte a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Vasárnap adják át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, a magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez megkülönböztetett módon hozzájárulnak. Vasárnap 17 órától a sétatéri Kaszinó épületében tartandó díjátadó gálán az RMDSZ idén is három jeles erdélyi magyar művészt méltat. Az eseményen ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, a gálát Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista előadóestje zárja.
Irodalmi estek és Szoborerdő Háromszéken
Háromszéken is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket. A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között, pénteken 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár társszervezésében arra a közönségtalálkozóra és felolvasóestre, amelynek meghívottjai Andrei Dósa és Robert G. Elekes brassói költők. Beszélgetőtársaik a rendezvényen Adrian Lăcătuş irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen a nyelvek és kultúrák egymás mellett éléséről, azok egybehangol(ód)ásáról, identitásról és alkotói énről is szó lesz.
Szintén pénteken, 13 órától a Kovásznai Művelődési Központban a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes és a kovásznai HANGfoglalás együttes közös koncertjére kerül sor, közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor- gimnázium diákjai. Alkalmi Szélhárfa címmel a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Székely Nemzeti Múzeum társszervezésében kerül sor Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők irodalmi estjére szombaton 18 órától.
Kézdivásárhelyen tárlatnyitóval ünnepelnek: Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály, a helyi Nagy Mózes-gimnázium rajztagozatának első-, illetve második generációs növendékei, a Kosztándi és Vetró házaspár tanítványai negyven évvel első iskolai kiállításuk után közös tárlatot mutatnak be Szoborerdő címmel. A kiállítás szombaton 18 órától nyílik a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A közös iskolai évek óta életútjaik elváltak: Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházán él, Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója. Bár mindketten egyéni útjukat járják, művészetükben ennyi év távlatából is felfedezhetők hasonlóságok.
Ignácz Rózsa írónő emlékezete
A Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja a szentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házzal január 22-én 18 órakor vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetést tart Oláh Katalin filmrendezővel, valamint Csukás Sándor operatőrrel, az Ignácz Rózsáról, valamint az Erdős Renééről szóló dokumentumfilmek alkotóival. Ignácz Rózsa életének és munkásságának megismerésével bepillanthatunk az irodalmi élet mellett a színház világába is. Ignácz Rózsa könyvei elsősorban az erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Már első írásainak megjelenését követően a magyar prózaírás egyéni stílusú folytatójaként üdvözölték méltatói. Kodolányi János így jellemezte: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg.”
Bányatemetések Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen színházi előadásokkal is ünneplik a kultúra napját: a nemzeti színház közölte, sikersorozatuk utolsó állomásához érkeztek a „Bányák”, azaz Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című színműveinek előadásai a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió színrevitelében.
A Bányavirág című színművet Sebestyén Aba rendezésében 2011. október 9-én mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A premier előtt a szerző így írt ajánló soraiban: „Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. (...) A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab.”
A Bányavakság premierjére szintén a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió koprodukciójában került sor 2012. szeptember 23-án. Az előadás ismertetője szerint a korrupció és a nacionalizmus két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, mert nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A két előadásnak összesen 130 alkalommal tapsolhatott a közel 20 ezer néző Bukaresttől Pécsig 23 különböző városban. A Bányavakság „előadás-temetésére” szombaton 20 órától, a Bányavirágéra vasárnap 20 órától várják a nagyérdeműt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Gittai István költőt köszöntik Nagyváradon
Nagyváradon is több kultúranapi rendezvény várja a közönséget. Gittai István költőt legújabb kötetének bemutatójával köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A Bihar megyei Tóti községben született költő Budapesten él. A Várad folyóirat egyik alapítóját a kerek évfordulón Létesszencia című, a Várad és a Holnap Kulturális Egyesület közös gondozásában megjelent kötetével ünneplik. A hetven számozott példányban is elkészült könyv bemutatóját – a magyar kultúra hete részeként – január 20-án, pénteken 18 órától tartják a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban. A szerzőt Szűcs László méltatja, közreműködik Szabó Eduárd színművész.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit kultúranapi koncertjét vasárnap 18 órától láthatja-hallhatja a közönség a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyén. Szintén a PKE ad otthont Szabó Réka képzőművész egyéni tárlatának, amely a vasárnap 17 órától nyílik meg, a kiállítást dr. Onucsán Miklós képzőművész, a PKE docense méltatja. Szabó Réka az egyetem képzőművészeti szakának végzettje, munkáiban mindig igyekszik valamilyen eszmét is megjeleníteni, soha nem elégszik meg a látvánnyal. Betű és kép között elmosódnak a határok, a jelentés a betűkből álló képből és a képnek alárendelődő betűkből áll össze.
Kölcsey-díjakat adnak át Aradon
Hagyományosan a magyar kultúra napján, január 22-én adják át az aradi Kölcsey Egyesület Kölcsey-díjait, amelyekkel olyan személyiségek tevékenységét ismerik el, akik az Arad megyei magyar közösségért, kultúrájáért tettek érdemlegeset. A Kölcsey Egyesület a legrégebbi aradi magyar civil szervezet, a Kölcsey-díjat pedig 2004 óta adják át. Idén a Pro Urbe-díjas Cziszter Kálmán építésznek, aradi szaktekintélynek, az RMDSZ volt megyei és helyi önkormányzati képviselőjének a város épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért, valamint az aradi származású Piroska házaspárnak, Katalinnak és Istvánnak, a város színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájáért adják át az elismerést.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Mellőznék az RMDSZ-t?
A PSD kitart Cucu prefektus mellett 
Az RMDSZ nem tarthat igényt vezető tisztségekre a dekoncentrált intézményeknél, jelentette be a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezetének elnöke. Horia Grama ugyanakkor megerősítette korábbi nyilatkozatát, hogy a megye jelenlegi prefektusa továbbra is élvezi a helyi PSD támogatását.
Horia Grama egy sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a PSD–ALDE kormánykoalícióval az RMDSZ csupán egy parlamenti együttműködést kötött, tehát a magyar szövetség nem tagja a kormánynak, így nem fogalmazhat meg igényt a prefektusi tisztségre vagy a dekoncentrált intézmények vezetésére.
Ami pedig e posztokat illeti, Grama hozzáfűzte, a PSD nem tervez „forradalmat”, de minden intézmény szintjén végeznek egy elemzést, és ott, ahol azt állapítják meg, hogy gondok vannak, új igazgatók kinevezését fogják javasolni.
Ugyanakkor nyomatékosította, hogy Sebastian Cucu prefektus – aki 2014 decemberétől van tisztségben –, a megyei PSD bizalmát élvezi. Grama ebben a kontextusban az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának nevezte azt, hogy a megyének továbbra is „román kormánymegbízottja legyen”, aki egyensúlyt teremthet, illetve meggátolhatja a többségében RMDSZ-színű helyi közigazgatás „esetleges visszaéléseit”. A szociáldemokrata politikus szerint az lenne a természetes, ha Hargita és Maros megyékben is román prefektusok lennének. 
Az RMDSZ háromszéki képviselői több ízben is felhívták a figyelmet, hogy miközben a megye prefektusai „egyetlen rajzszeget sem hoztak a megyébe”, több tucat pert indítottak a háromszéki önkormányzatok, közösségek ellen, amelyekben a székely zászlót vagy éppen az anyanyelvhasználatot támadták. 
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Megvédjük embereinket!”
Megünneplik a székely szabadság napját 
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kivétel nélkül az összes olyan perét megnyerte, amit a hatóságok indítottak a székely szabadság napján szervezett megemlékezések miatt, ami azt bizonyítja, hogy törvényes úton járunk – hangoztatta pénteki sajtóértekezletén Izsák Balázs, és hozzátette: a megemlékezés idén március 10-én is megtartják.
Az SZNT elnöke azt mondja: 2016-ban rekordszámú bírságot kiróttak a marosvásárhelyi megemlékezés résztvevőire, rendbontás, csendháborítás, engedélyezetlen felvonuláson való részvétel és egyéb okokkal, és ezek közül, ami perre került, mindeniket megnyerték.
– Továbbra is számítunk embereink munkájára, és ha kell, megvédjük őket a hatóságokkal szemben – hangsúlyozta Izsák Balázs. 
Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki irodavezetője jelezte: március 10-én (pénteken), a forgatókönyv a tavalyihoz hasonló: a Turul-madárnál tartott sepsiszentgyörgyi ünnepség után indulnak a buszok Marosvásárhelyre.
Az SZNT elnöke elmondta: a szervezet a 2009. szeptember 5-i Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatának megfelelően erősíteni szeretné a széki identitást. 
– A történelmi székely autonómia a székek autonómiájára épül. Ebben tér el az SZNT autonómia- statútuma a román kormányétól, és az ehhez nagyon hasonlító RMDSZ–Magyar Polgári Párt tervezettől. Mi ugyanis azt a történelmi tényt erősítjük, hogy az autonóm Székelyföld alapvető közigazgatási egységei nem a megyék, hanem a székely székek, amelyek a székely önkormányzatok társulásával jönnek létre – magyarázta Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke tájékoztatást tartott a szervezetnek az Európai Bizottság ellen folyó pere alakulásáról is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Alárendelik a Kós Károly-líceumot (Nehéz döntés Sepsiszentgyörgyön)
A minisztériumnak még rá kell bólintania, de helyi szinten véglegesnek tekinthető a Kós Károly-szaklíceum alárendelése a Puskás Tivadar-szaklíceumnak: a sepsiszentgyörgyi tanács tegnap újabb heves vita után tizenegy szavazattal öt ellenében, egy tartózkodás mellett jóváhagyta a 2017–2018-as tanév beiskolázási tervét, és ebben az a legfontosabb változás a jelenlegi állapothoz képest, hogy megszűnik a Kós Károly nevét viselő középiskola jogi önállósága, ősztől a Puskás Tivadar Szakközépiskolához tartozik az intézmény. A városvezetés szerint ez nem jelenti egyetlen meglévő osztály felszámolását sem, tanárokkal és diákokkal együtt költöznek át a központból a Horgász utcába.
A tanács ülései nyilvánosak, de ritkán fordul elő, hogy a sajtó képviselőin kívül más is beüljön a terembe – most azonban hatan is voltak, és olykor hangosan reagáltak az elhangzottakra. A tervezetet Sztakics Éva alpolgármester terjesztette elő, ellenvéleményeket ezúttal is Bálint József (EMNP) és Rodica Pârvan (SZDP) hozott fel, és – bő negyed órán át – a Kós Károly-iskola igazgatója, Komán László. Utóbbiak a líceum önállóságának megtartása mellett érveltek, több ízben is: Bálint József szerint az utóbbi időben nőtt a felszámolásra ítélt líceum diákjainak létszáma és javult teljesítménye is, Rodica Pârvan pedig tapsot is kapott, amikor kijelentette, valami helyi furfang lehet a határozat megfogalmazásában, hiszen mit ér neve megtartásával az az intézmény, amelynek jogi önállósága megszűnik? Strukturálják be a Mikót a Mikesbe vagy fordítva!Sztakics Éva erre a város óvodáira hivatkozott, amelyeket nevük megtartása mellett már évekkel ezelőtt egy-egy iskolához csatoltak. Véleménye szerint nem attól lesznek jó iskolák a városban, ha minden 300 diákra külön igazgató figyel, a Kós Károlyt pedig nem felszámolni akarják, hanem – osztályai megtartásával – integrálni egy másik iskolába, ahol jobb körülményeket tudnak biztosítani a szakképzésnek. Egy iskola sem tűnik el, sőt: új iskolát akarnak létrehozni a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen-líceum elemista diákjainak. A cél az, hogy észszerűbben, igazságosabban gazdálkodjanak, és egyenlő feltételeket biztosítsanak minden gyermek számára. A Kós Károly-iskola lefelé ívelő pályán van, a 2012/13-as tanévben 600 tanulója volt, most pedig mindössze 350, és a fejkvóta alapú finanszírozásnál (ami tavaly 133 ezer lej volt) valamivel többet (138 ezer lejt) kellett az önkormányzatnak hozzátennie, nagyrészt fenntartási költségekre (gáz- és villanyszámlákra), nem az oktatás minőségének emelésére. Nyugaton 1200–2000 diák tartozik egy-egy szakiskolához, és ezek jól működnek, a végzősök könnyen el tudnak helyezkedni – ezt a modellt kívánják meghonosítani.
A vitához Adrian Cochior (SZDP) és Miklós Zoltán (RMDSZ) is hozzászólt, előbbi a képzett munkaerő, utóbbi az ellenzők racionális érveinek hiányát hangoztatta. A „feltett és meg nem válaszolt kérdésekre” Komán László, a Kós Károly-líceum igazgatója próbált kimerítően felelni. Elmondta, hogy januárban versenyvizsgával foglalta el tisztségét abban az iskolában, ahol húsz éve tanít, és alig két hét múlva a Háromszék napilapból értesült az önkormányzat átszervezési terveiről. Mivel teljesítik az önálló iskolához szükséges törvényi feltételeket, más iskolába való beolvasztásukat a tanári kar és a szülői bizottság is elutasítja, és minden törvényes eszközzel harcolni fog ellene: már iktatták kérésüket a polgármesteri hivatalban, segítséget kértek a prefektustól, és tüntetni is készülnek. Tudatta, hogy a létszámfogyás megállt, a következő tanévre 205 diák képzését kérték tőlük a városbeli cégek, és az újonnan indított húsfeldolgozás szakra is 70–75 jelentkező várható. Az érettségi eredményeik valóban gyengék, de a tavalyi 30 százalék a tavalyelőtti eredmény megkétszereződését jelenti, tehát a javulás tagadhatatlan; újabban díjakat is hoznak különböző tantárgyversenyekről, vetélkedőkről. Az európai uniós előírások szerint a középiskolák 60 százalékában szakmát kell oktatni, és csak 40 százalékában elméleti ismereteket; ez 2003 és 2006 között így is volt, most azonban 52–48 százalékos az arány, azaz egy munkást és egy értelmiségit képeznek Sepsiszentgyörgyön, ami nem nevezhető reális igazodásnak a munkaerő-piaci elvárásokhoz. A múlt század nyolcvanas éveiben ugyanitt 5–6 elméleti osztály volt, és mintegy 40 szakiskolai, utóbbiakat azonban lassan elsorvasztották, arra viszont nem terjed ki a városháza által megrendelt szakmai tanulmány, hogy milyen negatív következményei lesznek a Kós Károly-iskola beolvasztásának: mi lesz a kis létszámú speciális osztályokkal, a más osztályokba integrált speciális igényű diákokkal, a nem pedagógiai munkaerővel, sőt, arra sincs biztosíték, hogy megmarad az ácsok, víz- és gázszerelők, kőművesek, konfekciósok képzése a Puskás Tivadar-líceumban, pedig e szakmákban munkaerő-hiány mutatkozik. Az átszervezést egy „ötcsillagos” elemi iskola létrehozásával indokolják, de a Kós Károly-iskolában csak tíz tanterem van, a hozzá tartozó hátsó épületek eléggé elhanyagolt állapotban vannak, ráadásul ott a kosarasok és a sportiskola székháza is – sorolta. Komán László felhívta a figyelmet arra, hogy az átszervezéshez a helyi és a regionális fejlesztési szervek véleményét, a speciális oktatást illető döntésekhez pedig a megyei tanács jóváhagyását is ki kell kérni, ami most nem történt meg, ráadásul a határidőkből is kifutottak. Végül kijelentette: a törvények nem kötelezik az önkormányzatot az iskola megszüntetésére, vegyék tekintetbe, hogy oda is 100 százalékban magyar gyermekek járnak, ha nem is elitek, de ők is a mieink. Beszédét Reményik Sándor Templom és iskola című versének felolvasásával zárta. Minderre újból Sztakics Éva felelt: érzi és érti az aggodalmakat, de a városnak egy egész iskolai hálózatot kell fenntartania, észszerűen gazdálkodva, és mindenütt egyenlő feltételeket biztosítva. A beiskolázási terveket a tanfelügyelőség fogadja el, nem az önkormányzat, amely a minőségi oktatásban érdekelt. Nem öröm senkinek, hogy öt év alatt 941 fővel csökkent az iskolás gyermekek száma – két és félszer annyival, mint amennyien a Kós Károlyban tanulnak – Sepsiszentgyörgyön, de ez a helyzet, ezt kell a lehető legjobban kezelni. Hangsúlyozta: nem kívánják a meglévő, működő szakképzést megszüntetni, munkaerőre szükség van, de azt is látni kell, hogy Romániában alig haladja meg a húsz százalékot a felsőfokú végzettek aránya, miközben az Európai Unió célja 2020-ra 40 százalék...
Ezek után került sor a szavazásra: előbb a Kós Károly-líceum önállóságának megőrzésére vonatkozó javaslatról – ezt elvetették –, végül az egész beiskolázási tervezetről: ezt elfogadták. Az ügy azonban nem zárult le, a Kós Károly vezetősége folytatja a megmaradásáért vívott küzdelmet.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem csitul a háromszéki zászlóvita – Leltárba veszik az adományzászlókat
Hosszas vita után elfogadta csütörtökön a Kovászna megyei önkormányzat azt a tanácshatározatot, melynek értelmében leltárba veszik a Magyar Polgári Párt által tavaly a megyeházának adományozott amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlót – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.
A román tanácsosok több kifogást is megfogalmaztak, többek között azt, hogy a székely zászlón lévő nap és hold nagyon hasonlít Magyarország címerére.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, az önkormányzatoknak több mint száz perük van a kétnyelvűséggel és a zászlók kitűzésével kapcsolatban. Emlékeztetett: míg a román hatóságok tiltják a székely zászló felvonását hivatalos épületekre, más zászlókat elfogadnak: Bukovina lobogóját például díszünnepségen vonták fel, Moldva zászlaja pedig Neamţ várában lobog – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Megyeinfó: Kiteljesíteni a kulturális erőteret
Beszélgetés TAMÁS SÁNDORRAL, Kovászna Megye Tanácsának elnökével. A megyei utak korszerűsítése, az egészségügy fejlesztése, valamint a szövetkezeti társulások támogatása mellett egy szellemi erőtér kialakítását kezeli prioritásként a megyei önkormányzat az előttünk álló időszakban – egyebek mellett ez derült ki a Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Tamás Sándorral folytatott beszélgetésből.
– A megyei önkormányzat több jelentős eredményt hozó évet zárt decemberben. Általánosan milyennek értékeli 2016-ot?
– Annak ellenére, hogy kissé „zavaros” volt különböző választások, nagypolitikai fordulatok miatt, valamint az állam represszív intézményei részéről sok településen – Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron – nagyon komoly akciók zajlottak a magyar közösség, illetve vezetői ellen, a fejlődés nem állt meg. Kétségtelen, hogy „békeidőkben” jelentősebb eredményeket lehet elérni, lásd a 2015-ös évet, amikor csúcsra sikerült járatni a megyei önkormányzat működését. Azt folytattuk a tavalyi évben. Nehéz értékelni hónapok vagy akár egy év távlatában, mivel több megvalósítás valójában egy hosszabb folyamat végét jelenti, például az út-, híd-, kórházépítés esetében. Utóbbi Az egészségügy talpra állítása jelszó alatt nyitott fejlesztési fejezetünk nagy lépése volt. Gyakorlatilag tíz év építőtelepi állapot után tartunk ott, hogy a megyei sürgősségi kórház épületének korszerűsítése lezárult, és havonta újabb és újabb, minden tekintetben az aktuális elvárásoknak megfelelő osztályt mutathatunk meg a közösségnek és adhatunk át használatra. Az elmúlt év nagy eredményei közé sorolható a Középajtát Apácával összekötő betonhíd felépítése is. 
Amit a legnagyobb megvalósításnak tekintek, az nem a vas és a beton, nem a fizikai építkezés körébe tartozik, hanem egy olyan közösségszervezési tevékenység, amelynek konkrét gazdasági haszna van: a Kézdi Lacto Tejfelvásárló és Értékesítő Szövetkezet létrehozása. Ezért elsősorban a gazdákat illeti köszönet, viszont néhányan a háttérben – mondhatni szürke eminenciásként – támogattuk kapcsolatrendszerrel és anyagi téren is a kezdeményezést. A kényszer is szülte ezt a megvalósítást, egy nagyfelvásárló egyik napról a másikra felmondta a nyersanyag átvételét. A szövetkezet létrehozásával mintegy kétszáz felső-háromszéki gazdának biztosítottuk a jövőjét. Mindig azon az állásponton voltunk, hogy egy közösséget nem vassal és betonnal lehet építeni, hanem szolidaritással, jó projektekkel, amelyeknek gazdasági haszna is van. Ez nem azt jelenti, hogy a fejlesztési kérdések ne bírnának fontossággal, hiszen mindannyian jobb körülmények között szeretünk élni. Az ilyen, erős helyi identitással is erősített kezdeményezéseket – hiszen az elsők a székelykeresztúriak voltak ebben, majd a csíkszépvíziek, illetve kisebb kapacitással Illyefalván is hasonló történik – szeretnénk kiszélesíteni a megyében az idei évben. Célunk ugyanakkor, hogy a szövetkezeti szinten történő összefogás a minőségbiztosítás mentén is megtörténjen. Mai napig az, hogy valamire azt mondják, székely termék, egyfajta biztosíték is a minőségre, és ezt szeretnénk megőrizni, illetve javítani. Emellett egy közös márka létrehozásában is gondolkodunk.
– A negatívumokról is szólnunk kell, melyek voltak azok?– A legnagyobb problémát a közbeszerzési előírások jelentik. Ötleteink vannak, anyagi fedezettel is rendelkezünk, viszont az egész közbeszerzési rendszer egyrészt lassítja egy beruházás megvalósítását, másrészt a legolcsóbb ajánlat elfogadásának kötelezettsége miatt rengeteg fejfájást okoz. Volt rá példa, hogy egy munkálatot az eredetileg meghirdetett ár feléért kellett odaítélni a kivitelezőnek, majd ezt követően mindenkinek azon főtt a feje, hogy sikerül-e  befejezni, illetve minőségileg silányabb lesz-e a végeredmény. Ez ellen mi nem tudunk tenni, ez országos rendszer, az viszont kétségtelen, hogy jobban tudnánk gazdálkodni, ha szélesebb körű lenne az önrendelkezés. Erre nézve egy pozitív példa, hogy 2010-ben, Cseke Attila minisztersége idején valós decentralizáció történt az egészségügyben. Kijelenthetjük: Háromszéken a megyei önkormányzat és a megyei sürgősségi kórház vezetősége jobb gazdái az intézménynek, mint amilyen az állam volt.
– Térjünk át a 2017-es évre. Milyen elképzelésekkel vág neki a megyei önkormányzat?
– Vannak hosszú és rövid távú terveink is, de jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni. Sajnos, tisztában vagyunk azzal, hogy ebben az országban 98 éve nem működnek normálisan a dolgok, így terveinket sokszor fölülírják a mindennapok. Nagyívű megvalósításokon vagyunk túl, de ezek egy része további munkát igényel: ide tartozik a megyei utak korszerűsítése, de említhetjük a lécfalvi integrált hulladékkezelőt is, amelynek működtetését meg kell oldanunk. A megyei utakat illetően  folytatjuk a beruházásokat, így június 30-ig befejezzük az Illyefalva–Brassó megye határa között húzódó közel kilenc kilométeres út felújítását, elindítjuk a közbeszerzési eljárást a Nagyborosnyó–Nagypatak–Bodzaforduló szakasz korszerűsítésére – erre a közelmúltban írtunk alá egy 20 millió lejes támogatási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Szintén az idén elindítandó tervek közé tartozik a Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti útszakasz rendbetétele. Ennek hosszú pereskedés után tudunk nekilátni. Nagy kérdés a hulladékkezelő telepünk beindítása. Tudjuk, hogy az országban harminc ilyen létesítményt építettek meg, ezek közül egy sem működik. Ez nagyon furcsa helyzet, a lehetőségeket nagyon bekorlátozták a működtetés odaítélése terén, de úgy látom, az egészet előbb-utóbb sikerül kiegyenesíteni.Beszélnünk kell a kommandói iskoláról. Amennyiben ebben az országban rendesen működne minden, kijelenthetném: tartani tudjuk a határidőket, és év végéig meg is valósítjuk, s a sajnálatos esemény után, hogy leégett a régi iskola, új tanoda születik. Mi azon leszünk, hogy ez megvalósuljon. Itt megemlíteném, hogy lezárult a közbeszerzése annak a beruházásnak, amely révén a megyei önkormányzat háromcsillagos – télen, nyáron használható – központot épít Kommandón. Ez is ezen a területen kap helyet. 
– Létezik-e prioritásként megfogalmazható célkitűzés?
– Amit én a legfontosabb célkitűzésnek látok: tovább fejleszteni Székelyföldön a kulturális, szellemi erőteret, mivel ha nincs erős és összeforrott kulturális közösség, amely otthon érzi magát itthon, kinek építjük az utat, hidat, kórházat? Ennek szükségességét egyrészt az adja, hogy világossá vált: tovább erősödik egyfajta román nacionalizmus Románia fennállásának századik évfordulója kapcsán. A kapcsolódó ünnepségek már elkezdődtek, és ez csúcsosodni fog, nekünk pedig kötelességünk kimondani, hogy amennyiben hátat fordítunk, le fognak taposni, éppen ezért kell szembefordulnunk. Tisztességesen el kell mondani, hogy közel száz évvel ezelőtt mit ígértek, és ennek mi az aktualitása, még akkor is, ha vad reakciókat szül Bukarestben. Emellett fel kell mutatni mindazt, amit a magyarok tettek Románia érdekében az elmúlt száz évben, azaz egy erős pozitív üzenetet. Az érdekünk az, hogy megtaláljuk a tisztességes problémamegoldás útját a románsággal – száz év konfliktus után –, mivel mi is ezen országban élünk, még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik. És ehhez azon bukaresti, létező irányzathoz kell ösvényt vernünk, amely hasonlóan vélekedik.
– Önkormányzatként mekkora a mozgástér ennek az üzenetnek a megfogalmazásában?
– Rendelkezünk kulturális intézményekkel, és kulturális feladataink is vannak. Ennek kapcsán említettem a kulturális erőtér kiteljesítését. Ne feledjük, az elmúlt száz évben sikeresen irtották az erdélyi magyar kulturális műhelyeket, központokat, kapcsolatrendszereket, mecénásokat. Most feladatunk, hogy megerősítsük azokat a még létező szellemi műhelyeket, kulturális központokat, embereket, akik szellemi hátországot jelentenek. Elvékonyodott a kapcsolatrendszer a politikum és az erdélyi szellemi elit között. Meg kell találnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel a kapcsolatrendszert újra tudjuk építeni, illetve a szellemi elithez tartozó fiatalokat megszólíthatjuk.
– A szellemi erőtér fejlesztésének jó eszköze lehet a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó Gyárfás Jenő Képtár, de említhetnénk a kézdivásárhelyi egykori katonanevelde épületét is, noha ott elsősorban a városi önkormányzat léphet...
– A nehezebb a képtár esete, két évbe telt, amíg visszakerült a megye vagyonkezelésébe, megtörtént a szakmai felmérés is, rendelkezünk a szükséges forrásokkal, következik a közbeszerzés. A felújítást be fogjuk fejezni. Az egykori katonaneveldét illetően: felújítására a városi önkormányzat pályázott a Regionális Operatív Program keretében. Elviekben rendben lenne minden, még nem dobták vissza a pályázatot. Rossz tapasztalataink ott is vannak. Igyekszünk odafigyelni, vigyázni, hogy mások lehetőleg ne gáncsolják el a jó pályázatainkat. A helyi önkormányzatokat egyébként eddig is igyekeztünk segíteni a nagyobb ívű elképzeléseik megvalósításában. A legfrissebb ilyen terv, hogy létrehozzuk a Székely Határőrség Múzeumát.
(Fizetett hirdetés)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zászlóháború újratöltve
„Bukovinában lehet, mert az egy romániai tartomány” 
Nem kevesebbet állítottak a megyei tanács tegnapi soros ülésén a román tanácsosok, mint azt, hogy Gura Humoruluiban azért lehet felvonni Bukovina zászlóját, mert az egy romániai tartomány.
Újratöltötték a zászlóvitát a megyei tanács tegnapi rendes ülésén. A napirenden szerepelt ugyanis a Magyar Polgári Párt egy határozattervezete, amely arról szólt, hogy a tanács fogadja el azt az öt zászlót, a székelyt, a magyart, a németet, az izraelit és az amerikait, amelyeket Kulcsár-Terza József adományozott a testületnek. A román tanácstagok egymás szavába vágva magyarázták, hogy az nem lesz jó, mert mi lesz, ha „számon kéri valaki”, és miért pont ezek, és miért nem mások, vagy miért nem az Európai Unió összes zászlója, és így tovább.
Tamás Sándor, aki ugyan „nem akart Kulcsár-Terza ügyvédje lenni” felemlegette, hogy mivel indokolta az adományozó a döntését, és hogy egyébként máshol, például Gura Humoruluiban, katonai tiszteletadás mellett, egyházi és közméltóságok jelenlétében fel lehet húzni Bukovina zászlóját, Neamţi várára is ki lehet tűzni Moldva lobogóját, ám mi, ezt nem tehetjük meg a székely zászlóval.
„Ez azért van, mert Bukovina egy romániai régió” – vágta rá Florentina Teacă szociáldemokrata tanácsos. Tamás Sándor csak a fejét kapkodta. „Mert Háromszék hol lenne? Eddig ugyanis abban a tévhitben voltam, hogy ez is Románia része” – mondta a tanácselnök. 
Mielőtt a román tanácstagok újabb magas labdákat adtak volna fel a tanácselnöknek, Sabin Calinic megpróbálta normálisabb kerékvágásba terelni a vitát. Indítványozta, hogy most ne döntsenek a székely zászlóról, amelyen szerinte „a magyar királyi címer egyszerűsített változata van”, hanem halasszák el, és készítsenek elő egy új tervezetet, amellyel az unió összes zászlóját kitűzik, de a testület elutasította a kezdeményezést, és öt ellenszavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta a határozattervezetet. 
E. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Film a Szoboszlai-perről
1956-os vándorkiállítás Szentgyörgyön 
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében – a magyarországi 1956-os Emlékbizottság támogatásával – az 1956-os szabadságharc erdélyi vonatkozásait bemutató vándorkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, a Míves Házban ma 18.30-tól. A kiállítás a legfontosabb erdélyi ‘56-os csoportokat mutatja be, majd a forradalom leverését követő megtorlásokat.
A 20. századi magyar történelem kiemelkedő eseményeként számon tartott 1956-os szabadságharcnak tavaly volt a 60. évfordulója, melynek során számos megemlékezésre és változatos programra került sor szerte a Kárpát-medencében. Az 1956-os Emlékbizottság által meghirdetett emlékév programjai 2017-ben is folytatódnak, több helyszínen. Az EMNT által tavaly ősszel elindított vándorkiállítás idén ért el Háromszékre. A kiállítás az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit, a különböző pereket, szervezkedő csoportokat mutatja be. Az anyagot dr. Lönhárt Tamás, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jelenkor Története és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének egyetemi adjunktusa állította össze. A megnyitót követően levetítik a Szoboszlai-perről készített 30 perces dokumentumfilmet. 
A Míves Házban otthonra lelő vándorkiállítást Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke nyitja meg. Az ‘56-os események erdélyi vonatkozásairól Rab Sándor (Székely Mikó Kollégium) és Nagy Éva (Plugor Sándor Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy) történészek tartanak rövid felvezetőt. Házigazda: Kátai Zsuzsánna, az EMNT sepsiszéki elnöke.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)