Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
2008. április 2.
Hat vitás megyehatára van jelen pillanatban is Hargita megyének, közölte Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, hangsúlyozva: ez sokkal inkább az érintett községek határvitája. A legismertebb határvita az Úz-völgyi, ahol a két település közötti határ, Csíkszentmárton és Dormánfalva (Darmanesti), illetve Bákó és Hargita megye határai képezik a vita tárgyát. Egy másik cifra helyzetű település Gyimesközéplok, ahol közel ötszáz ember közigazgatási hovatartozása felemás. A szóban forgó félezer embernek a személyi igazolványa Középlokra szól ugyan, de az adót már a Neamt megyei Danuc községbe fizetik. A Gyilkostó üdülőteleptől a Békási-szoros irányában fekvő terület tulajdonjoga mai napig kérdéses a gyergyószentmiklósi önkormányzat számára. Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő több éve igyekszik tisztázni a helyzetet. A hivatalos román térképek szerint az egész Békási-sziklaszoros Neamt megyéhez tartozik. A gyergyószentmiklósi önkormányzat egy korábbi katonai térképpel tudja bizonyítani, hogy a terület megyésítés előtt a mai Hargita megye területéhez tartozott – ezt a kataszteri hivatal viszont nem fogadja el bizonyítéknak. A Gyilkostó-övezet mellett Hargita megyében a Gyimesek vidékén Csíkszék, Keresztúr mellett Háromszék folytat határvitákat. Tamás Sándor parlamenti képviselő nemrégiben jelezte, több ezer ozsdolai, gelencei, berecki, zabolai közbirtokosság, magánszemély, egyház, önkormányzat károsult az 1968-as megyésítések során. A Vrancea megyéhez csatolt területek visszaszerzésére irányuló követeléseket Tulnici település földosztó bizottsága eddig folyamatosan visszadobta. Az ozsdolai közbirtokosság ügye már Strasbourgba került jogorvoslásra. /Gergely Edit, Horváth István, Illyés Judit: Forró megyehatárok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./
2008. április 4.
Háromszéken és Csíkszéken tart még a Magyar Polgári Párt jelöltjeinek kiválasztása. Nem indít jelöltet az MPP csíkszeredai szervezete az RMDSZ által szervezett előválasztáson – jelentette be Bíró Dénes, a nemrégiben megalakult helyi szervezet elnöke. „Az MPP jelöltjei részt fognak venni az önkormányzati választáson, de nem az RMDSZ által szervezett komédián” – hangoztatta Bíró, aki az előválasztások formáját bírálta, mivel az nem adja meg a lehetőséget a lakosságnak, hogy megyei tanácselnököt, alelnököt, polgármestert és alpolgármestert válasszon, csupán a tanácsosi listán szereplők helyezéseiről dönthetnek. Hasonlóképpen nyilatkozott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Gazda Zoltán, az MSZP sepsiszéki elnöke is. Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki területi szervezetének elnöke közleményben cáfolta az elhangzottakat. Hangsúlyozta, valamennyi polgár számára megadatott a lehetőség, hogy jelöltesse magát települése polgármesteri tisztségére, illetve megyei tanácselnök- vagy alelnökjelöltnek is. /Támadásba lendült az MPP. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./
2008. április 4.
A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium Háromszék egyik legrangosabb iskolája. A gimnázium az 1990–1991-es tanévtől költözött jelenlegi helyére. Az intézmény oktatói-nevelői munkáját is anyagi támogatásban részesítő Mikes Kelemen Alapítvány finanszírozásában készült el 1993-ban a névadó Zágoni Mikes Kelemen szobra. A 136 férőhelyes kollégium a város más iskoláiban tanuló lányoknak is otthont nyújt, vakációban pedig turisztikai központként működik. A gimnáziumban ebben a tanévben 1300 diák tanul, elemi szinten 16 osztály, az 5–8-as ciklusban 18, gimnáziumi szinten pedig 16 osztályban zajlik a tevékenység. Kiemelt hangsúlyt fektetnek a nyelvtanulásra. Az iskola valamennyi nyolcadik osztályt végzett tanulója tovább tanul. Osonó nevű diákszínjátszó körük már több országos első díjat szerzett, az erdélyi magyar színjátszás egyik legfontosabb utánpótlás-bázisaként emlegetik. Több mint 50 ezer kötettel rendelkező könyvtárukra is büszkék. Élénk nemzetközi kapcsolatrendszert is ápolnak, az iskola 34 hazai és külföldi testvériskolával tart kapcsolatot. Az iskola 1874-ben nyitotta meg kapuit, első igazgatója Málik József, a kor jeles pedagógusa, pedagógiai szakírója, lapszerkesztője volt. Az iskola az első világháború után felekezeti tulajdonba került, az 1948-as államosításig a református egyházhoz tartozott. Az államosítás után ismét állami elméleti líceum lett, majd 1983-tól ipari líceum. Az 1990–1991-es tanév végén a színmagyar gimnázium létrehozása érdekében zajló helyi tárgyalások eredményeként az iskola helyszínt változtatott, a régi székhely ma a román nyelvű Mihai Viteazul Főgimnáziumnak ad otthont. A Mikes Kelemen Gimnázium jelenlegi igazgatója Jancsó Árpád tanár. /Kovács Zsolt: A „vándorló” iskola. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./
2008. április 5.
,,...kiöregedve és elhagyatva, a székelység ittlétének, múltjának és jelenének élő bizonyítéka a falu” ― ez volt volt Hlavathy Károly fotóművész beszédének alapmotívuma a KépVIDÉK Alkotócsoport Háromszéki képek ― 2007 című kiállítása megnyitóján. A KépVIDÉKesek 2001 óta járják Háromszék településeit, megörökítve barázdás arcokat és ráncos tenyereket, düledező kúriákat, hogy létrehozzanak egy Háromszék falvait bemutató fotóarchívumot. /Váry O. Péter: Kiöregedve és elhagyatva. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./
2008. április 7.
Április 6-án ülésezett az RMDSZ Kovászna megyei egyeztetőtanácsa, dönteni kellett: Demeter János vagy Tamás Sándor legyen-e a szövetség megyeitanácselnök-jelöltje. A 21 leadott szavazatból 19 volt érvényes, 11-en Tamás Sándort, 8-an Demetert támogatták. Az RMDSZ Állandó Tanácsa nevesíti majd a háromszéki elnökjelöltet. /Tamás Sándor több szavazatot kapott (Függőben az RMDSZ tanácselnökjelöltje). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./
2008. április 10.
Tisztségéről való leköszönése küszöbén osztotta meg egyik legfőbb gondját Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere a nyilvánossággal. Négy mandátumán végighúzódó célja volt, hogy a fejlesztés elfogadható útjait kutassa fel szülővárosa számára. El kellett kerülni az erőszakos betelepítés folytatását, ez megváltoztatta a település arculatát a hetvenes és nyolcvanas években. Az integráció jelenleg előrehaladott, sok háromszéki kis- és közepes vállalkozó kimondottan a brassói piacra, megrendelésre termel. A választott helyhatóságnak nem kell a kezdeményező szerepkörtől idegenkednie, állapította meg a cikkíró. Egyetemet végzett fiataloknak kellene munkahelyet teremteni itthon. /B. Kovács András: Ne titkolózzunk, ha nem muszáj. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./
2008. április 12.
Kőszegen 59 éves korában, súlyos betegségben elhunyt Tornay Endre András zetelaki születésű, Ferenczy-díjas, Munkácsy-díjas szobrászművész, akinek emlékét több, Háromszéken elhelyezett alkotása, köztük a köpeci 1848–49-es emlékmű és a sepsiszentgyörgyi sportcsarnok elé nemrég visszahelyezett térplasztikai alkotás (fotó) őrzi. /Sylvester Lajos: Tornay Endre szobrászművész halálára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./
2008. április 16.
Zsuffa Levente jelenleg független polgármester indul Kovásznán az MPP színeiben újabb mandátum megszerzéséért, jelentették be a párt megyei szervezetének alakuló ülésén. A háromszéki falvak egy részében sikerült véglegesíteniük a jelöltállítást. /Farkas Réka: Megnevezték az MPP polgármesterjelöltjeit. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./
2008. április 17.
Háromszéken a meghirdetett harmincegy iskolaigazgatói tisztségre tizenöten, míg a huszonegy aligazgatóira csupán hárman jelentkeztek. /(fekete): Nem vonzó az igazgatói szék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./
2008. április 18.
Értékes templomi orgonát kap adományként Sepsiszentgyörgy. A helyi Vox Humana kamarakórus karnagya, Szilágyi Zsolt kapcsolatai révén sikerült megszereznie a németországi Steyer város katolikus templomának szétszedés előtt álló orgonáját. Az alig 30 éves elektromos templomi orgona értéke 1,5 millió euró, de Szilágyi Zsolt karnagy közbenjárására sikerült elérni, hogy a németországi település önkormányzata Sepsiszentgyörgynek adományozza a hangszert. Albert Álmos polgármester elmondta: az egyezség szerint a háromszéki megyeszékhelynek 100 ezer euróért számolják el az orgonát, az 1,4 millió eurós különbözetet adománynak szánják. Az orgonát a sepsiszentgyörgyi Gyár utcai katolikus templomban szerelik fel. /Kovács Zsolt: Orgona Sepsiszentgyörgynek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 18./
2008. április 19.
Megdöbbentő, hogy a háromszéki óvodák és iskolák nagy hányada nem kíván változtatni a román nyelv jelenlegi oktatási módján, sőt, olyan magyar iskolaigazgató is akad Sepsiszentgyörgyön, aki kéri, hogy kötelezően román nyelven tanulják a magyar diákok a románok történelme és Románia földrajza tantárgyat VIII. és XII. osztályban. A két hónapos közvita nyilvános találkozóin éppen ennek ellenkezőjét hangoztatták az óvoda- és iskolavezetők, úgy tűnt, változtatni akarnak a jelenlegi állapotokon: a magyar gyermekek tömegesen buknak el a vizsgákon többnyire azért, mert nem tudnak románul. /Fekete Réka: Mit is akarunk az oktatásban? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./
2008. április 19.
Meghalt Tornay Endre szobrászművész /Zetelaka, 1949. júl. 21. – Kőszeg, 2008. ápr. 7./ Zetelakán a család tizenharmadik gyermekeként született meg, a legkisebb gyermek vált a leghíresebbé. 1973-ban a kolozsvári egyetem szobrászati karán kitűnő eredménnyel államvizsgázott. Rövid ideig Sepsiszentgyörgyön dolgozott, majd 1976-ban Balassagyarmatra költözött, később családjával Kőszegen telepedett le. A kilencvenes években Munkácsy-díjjal tüntették ki. /Bocskay Vince: A szobrászt Tornay Endrének hívták. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./ Kőszegen 59 éves korában, súlyos betegségben elhunyt Tornay Endre András zetelaki születésű, Ferenczy-díjas, Munkácsy-díjas szobrászművész, akinek emlékét több, Háromszéken elhelyezett alkotása, köztük a köpeci 1848–49-es emlékmű és a sepsiszentgyörgyi sportcsarnok elé nemrég visszahelyezett térplasztikai alkotás őrzi, emberi tartása sokak számára példakép marad. /Sylvester Lajos: Tornay Endre szobrászművész halálára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./
2008. április 22.
Április 22-e az önkormányzati jelöltek és jelöltlisták leadási határideje, az RMDSZ 21-én kézbesítette a dokumentumokat a helyi, illetve megyei választási irodáknak. Az RMDSZ mindenütt az előválasztásokon kialakult listákat adja le, az egyetlen számottevő módosulás az, hogy Borbély Károly informatikai miniszter visszalépett, s nem pályázza meg a Hunyad megyei tanácselnöki tisztséget. Maros megyében 55 polgármesterjelölt indul az RMDSZ-színekben, és 74 községben érdekelt a tanácsosi listákon – fogalmazott Kelemen Atilla megyei elnök. Háromszéken az RMDSZ jelöltlistáján az első Demeter János jelenlegi tanácselnök, a második Tamás Sándor – aki a megye tanácselnöki tisztségére pályázik –, harmadik helyen Baka Mátyás, a megyei tanács egyik alelnöke szerepel. A megyei tanácsosi listán 38 jelölt neve sorakozik. /Cs. P. T., I. J., L. I. : Jelöltiktatás: ketyegő óra. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2008. április 24.
Az RMDSZ számos jelenlegi polgármestere, önkormányzati képviselője függetlenként vagy a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben száll versenybe a helyhatósági választásokon. Legtöbben az előválasztásokon elszenvedett vereség miatt döntöttek így, annak ellenére, hogy előzőleg írásbeli ígéretet tettek, miszerint nem indulnak a szövetség ellen. A legismertebb Vajda Lajosnak, a Kovászna megyei tanács alelnökének az esete, aki azzal indokolta döntését – függetlenként pályázza meg a megyei tanácselnöki tisztséget –, hogy folytatni szeretné az elkezdett projekteket. Döntése miatt az RMDSZ megvonta tőle a politikai támogatást, és az alsó-háromszéki szervezet ügyvezető alelnöki tisztségéről is le kellett mondania. Az MPP-s elöljárók nem látnak semmi kivetnivalót abban, hogy valaki RMDSZ-es politikus volt, mielőtt a polgári alakulatba beállt volna. Maros megyében csak a vidéki településeken fordul elő, hogy leköszönő RMDSZ-es önkormányzati képviselők függetlenként, vagy az MPP színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. A polgári párt megyei elnöke, Ráduly Levente szerint ebben nincs semmi kivetnivaló. Ráduly 2000 és 2004 között maga is a szövetség színeiben nyert marosvásárhelyi tanácsosi mandátumot. Csíkszéken két leköszönő RMDSZ-es elöljáró is függetlenként indul a polgármesteri tisztségért, a csíkszentmihályi André Mihály és a csíkpálfalvi Szőcs Béla. Gyergyószentmiklóson Kontesveller József leköszönő alpolgármester és Blénessy Géza tanácsos indul függetlenként. Az előbbi Weil Gyulával szemben maradt alul az előválasztásokon. Blénessy Géza az előválasztások során nem került befutóhelyre. Háromszéken is előfordult, de nem jellemző, hogy az RMDSZ-től nagyszámban igazoltak volna át jelöltek az MPP listáira. Bihar megyében két leköszönő RMDSZ-es polgármester, a székelyhídi Gyurcsik Zoltán és a hegyközpályi Papp György indul függetlenként a választásokon. Mindketten alulmaradtak az előválasztáson. Szatmár megyében két községben indul a polgármester-választáson olyan személy, aki alulmaradt az előválasztáson. Szabó Elek, Egri leköszönő polgármestere függetlenként száll harcba a tisztségért, Hadad községben a másodikként végzett Kulcsár Csaba kifogásolta az előválasztások menetét, és úgy döntött, az MPP színeiben indul. /”Dezertőrök” kihívása. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./
2008. április 30.
Háromszék mindenek felett – ezzel a jelmondattal indította kampányát Orbaiteleken Tamás Sándor, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje. Évek óta tudatosan készül erre a tisztségre, mondta. Olyan elnök kíván lenni, aki képes a magyar szervezetek összefogására. „Ha mindkét tábor programjában van tíz-tíz megoldásra váró kérdés, és ezek közül négy megegyezik, akkor ezeket kell először megoldanunk” – hangsúlyozta. /Farkas Réka: Együttműködés Háromszékért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./
2008. április 30.
Eldugott települése a Zabola községhez tartozó Székelypetőfalva a felső-háromszéki Mezőföldnek. Háromszéken még két, székely előtaggal rendelkező falu található: Székelyszáldobos és a szintén mezőföldi Székelytamásfalva. Petőfalvának 168 lakosa van, lakosság fele magyar cigány, elöregedett a település. Akárhol leásnak, borvizet találnak, mégsem húzhat belőle hasznot a petőfalvi ember, mert nincs borvíztöltő, sem gyógyfürdő. A feltörő borvíz alakította ki a Petőfalvi Fortyogót. A hideg strandfürdőt a két világháború között építették, s most pályázati úton felújították. Hiányzik egy jó út, most kezdenek aszfaltozni. Közel a faluhoz sepsiszentgyörgyi régészek majdnem háromszáz sírból álló kora középkori magyar temetőt tártak fel, ez mutatja, hogy itt már a XII. század közepén szervezett magyar település létezett. Székelypetőfalva zöme római katolikus. Lelki gondozásukat Péter Sándor plébános végzi, aki nemrég vette át az imecsfalvi anyaegyház vezetését. /Kisgyörgy Zoltán: Boszorkánykonyha a föld alatt. Templom a Mezőföld közepén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./
2008. május 7.
Háromszéken ma legalább három rádióadó és külön újság sulykolja hetek óta, hogy az RMDSZ-jelöltek (mellesleg médiatulajdonosok és -bérlők) az igaziak, ők ragadják majd ki a megyét a tespedésből. Tizennyolc évi önkormányzati szereplésnek ez radikális önkritikája. A másik oldalnak nincs rádiója, sem saját helyi sajtóterméke, kevésbé ismert jelöltjei és programja bemutatására jóval szűkösebbek a lehetőségei. Az ellenfél dörzsölt. Az a felhívás például, hogy ezt vagy azt az ünnepet ne használják kampánycélokra, mosolyogni való. Ahol sok ember összegyűl, ott lehet a választó figyelmét felhívni. /B. Kovács András: Általános érdek az MPP jó szereplése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 7./
2008. május 8.
Elindította megye szintű kampányát Háromszéken a Magyar Polgári Párt. Kovács István, a szervezet tanácselnökjelöltje lelkész-politikus szerint az MPP programja radikális össztársadalmi változásokat, alkotmány-módosítást helyez kilátásba. Csinta Samu, Sepsiszentgyörgy MPP-polgármesterjelöltje bejelentette, a párt városfejlesztési stratégiája nyolc pontban foglalja össze azokat a tennivalókat, így gazdaság, egészségügy, oktatás, közművelődés, kultúra, sport, közbiztonság és ifjúság témakörök köré építettek programot. Az MPP ezentúl heti rendszerességgel megjelenő kampányújságot juttat el a háromszékiek postaládájába. Az MPP Sepsiszentgyörgyre várja Tőkés László EP-képviselőt. A Bihar megyei MPP kampány-nyitóján Biró Rozália, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere is jelen volt. Elsőként Orbán Mihály országos alelnök szólalt fel. Biharban az MPP-nek 12 helyi szervezete alakult, 8-an a polgármesterségért, 320-an pedig tanácsosi tisztségért szállnak ringbe. /Illyés Judit, D. Mészáros Elek: Mától Tőkéssel erősít az MPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2008. május 10.
Egy hónapja, hogy a kultúrház és a Hadnagy-kúria szomszédságában, Dálnok központjában új katolikus templom építésébe fogott az alig százlelkes gyülekezet. Május 9-én az ablakokig felhúzott épületben kerülhetett sor az alapkő és az alapító okiratok ünnepélyes elhelyezésére. A csernátoni egyházközség filiájának apraja-nagyja eljött az ünnepségre, amelyen a rövid szertartást a bérmaúton Háromszéken tartózkodó dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. A mintegy száz férőhelyes templomot Molnár István tervezte. /Ferencz Csaba: Új katolikus templom épül Dálnokon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./
2008. május 13.
A Flagellum Dei – Isten ostorai nevet viselő motorosklub május 9-11-e között a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ katrosai szabadidőközpontjában szervezte meg az első székely hagyományőrző találkozót, melyen háromszáz hazai és magyarországi motoros vett részt. A klubot 2006-ban alapították háromszéki és Hargita megyei motorosok. Rancz Dezső, alias Szittya, a klub vezetője elmondta: első találkozójukon a helyi székely hagyományokra fektették a hangsúlyt. Most a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes mutatkozott be, majd esténként rockegyüttesek szórakoztatták a motorosokat. A találkozó ideje alatt a torjai Pethő Sándor a kopjafafaragás, az ugyancsak torjai Borbándi Barna pedig az íjászat rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket. Május 10-én a csíksomlyói búcsúra szerveztek motoroszarándoklatot. /Iochom István: A motorosok és a székely hagyományok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 13./
2008. május 14.
A térség kulturális fővárosává kell tenni Sepsiszentgyörgyöt, fogalmazták meg kulturális programjukat a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi jelöltjei. Csinta Samu polgármesterjelölt kifejtette, hogy a városmarketing leghatékonyabb eszköze a művelődés. A háromszéki önkormányzatoknak meg kellene vásárolniuk a területükön lévő vadászházakat, protokollvillákat és az azokhoz tartozó területeket, jelentette ki Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, független tanácselnökjelölt. /Kovács Zsolt: Csinta Samu kultúrvárost akar. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./
2008. május 16.
Kiemelkedő fontosságúnak nevezte Kovács István unitárius lelkész, az MPP megyei tanácselnök-jelöltje a május 13-i, Orbán Viktorral folytatott tanácskozást. Szász Jenő pártelnökkel és három másik megyeielnök-jelölttel együtt Budapesten találkoztak a Fidesz vezetőivel. Orbán történelmi fontosságúnak nevezte az MPP bejegyzését, és kidolgozott keretprogramját nemcsak az erdélyi magyarság, de a Kárpát-medencei összmagyarság szempontjából is stratégiai jelentőségűnek tartja. A Fidesz természetes szövetségesének tekinti az MPP-t – tájékoztatott Kovács István. Orbán Viktor tájékozott volt az erdélyi, székelyföldi helyzetről, megfogalmazása szerint, ha elnyerik Hargita megye és Háromszék megyei önkormányzati vezető tisztségeit, mivel ez ,,Erdély szívét jelenti”, bízni lehetne abban, hogy érvényesülnek a nemzeti értékek, a keresztény gondoskodás és az autonómia ügye lényeges lépést tenne a megvalósítás felé. /Farkas Réka: Háromszéken kampányol Orbán Viktor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 16./
2008. május 16.
Szakmai konferenciával és kiállítással kezdődött május 15-én a „Háromszéki turisztikai napok” rendezvénysorozata. A hivatalos megnyitón Albert Álmos polgármester a turizmus fontosságáról beszélt, Demeter János megyei tanácselnök pedig kiemelte, hogy idén a nemrég létrehozott Kovászna Megyei Turizmusért Egyesület a fő szervező. /Ferencz Csaba: = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 16./
2008. május 20.
Május 17-én Sepsiszentgyörgyön első alkalommal szerveztek Turul Hagyományőrző Napot. Az árkosi múzeum anyagából kiállítást lehetett látogatni, népdalt tanultak, kézműves-foglalkozásokkal ismerkedtek meg, de volt gólyaláb-vetélkedő és táncház is Az eseménynek a Turlulmadár Ifjúsági Iroda adott otthont, a résztvevőket Kovács István unitárius lelkész köszöntötte. Furus Levente szervező elmondta: ezentúl minden évben megszervezik a rendezvényt, céljuk, hogy a gyerekek és az ifjak megismerkedjenek múltunkkal, kultúránkkal, a kézművesmesterségekkel. Nemes Előd, az EMI háromszéki vezetője szerint a három ifjúsági szervezet – a cserkészek, az Erdélyi Magyar Ifjak és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet ― közötti együttműködés is jobbá válik hasonló rendezvények következtében. /Farcádi Botond: Jókedvű ismerkedés (Turul Hagyományőrző Nap) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./
2008. május 22.
A parlamenti pangás időszakában, miközben a képviselők és szenátorok nagy része az önkormányzati választási kampánnyal van elfoglalva, újabb három, a nemzeti kisebbségek számára hátrányos törvénytervezettel rukkolt elő a Nagy-Románia Párt, jelezte Márton Árpád képviselő. Az egyik jogszabály a magyar nemzetiségű állampolgárok Romániával szembeni lojalitását hivatott szavatolni, és egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, melyen hűségesküt tennének a magyar képviselők és szenátorok. A másik törvény a Kovászna és Hargita megyébe települő románok számára nyújtana kedvezményeket, a harmadik, a legveszélyesebb pedig a szenátusban megbukott, de a képviselőháznak kell kimondania a döntő szót. Ez a jogszabály az RMDSZ kisebbségi törvényének mintájára, annak több cikkelyét szövegszerűen átvéve készült, de belekerült néhány, a nemzeti kisebbségek számára rendkívül hátrányos tétel, és eltűnt teljesen a kulturális autonómiáról szóló fejezet. A román összefogás magyar kérdésekben nem új keletű. A képviselő aggasztó jeleket tapasztalt a kampány során. Háromszék megye déli harmadában már többségben van a románság, és egyre több a brassói, bukaresti betelepülő. Területeket vásárolnak fel, lakónegyedek építését tervezik, elsősorban pénzes román vevők számára. /Farkas Réka: Elrománosodhat Háromszék? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./
2008. május 22.
Az 1848-as szabadságharc idején a délvidéki válság kezelésére Magyarországra vezényelt székely határőröknek ,,rossz volt a sajtója”, azaz rossz hírüket keltette elsősorban Mészáros Lázár honvédelmi miniszter, s ezt a csorbát igyekezett kiköszörülni néhány történész. A székely határőrök a magyarországi hadszíntéren 1848-ban című tanulmánykötet bemutatóján Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban Csikány Tamás és Kedves Gyula magyarországi hadtörténészek a háromszéki és a csíki zászlóaljak magyarországi szereplését ecsetelték, kiemelve: a hiteles kép az, hogy a székelyek az adott körülmények között teljesítették a rájuk bízott feladatot. Az est házigazdája Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész a kötet társszerzője. /Albert Levente: A székelyek helytálltak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./
2008. május 24.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje nyílt levélben köszöntötte a Sepsiszentgyörgyre látogató Orbán Viktort. Antal Árpád leszögezte: Székelyföldön az önkormányzati választások talán már fontosabbak a helyi közösségek életében, mint akár az országosak, mert a székely autonómia ügyét csakis erős és elkötelezett önkormányzati háttérrel lehet sikerre vinni. A román pártok a szélsőséges politikai alakulatokkal is összefogtak a magyar jelöltek ellen. Így történt ez Háromszéken is. Tavaly novemberben kevesen hitték, hogy az európai parlamenti választások során mind az RMDSZ, mind Tőkés László független jelölt mandátumot szerezhet a magyar szavazók mozgósításával. „Ez mégis sikerült, többek között a te sodró erejű, mozgósító jelenlétednek köszönhetően” – írta Antal. Most azonban a román összefogás jelöltje okozhat meglepetést, mert tizennyolc év után először, elveszíthetik a magyarok Háromszék vezetői tisztségét. Antal azt kéri, hogy Orbán Viktor minél nagyobb választási részvételre buzdítsa nemzettársait. /Orbán Viktort Antal Árpád is köszönti. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./
2008. május 24.
A közvélemény-kutatások alkalmasak a választók manipulálására, elbizonytalanítására. Az RMDSZ minap közzétett felmérése szerint Háromszéken, győzelemre áll mind a szövetség, mind tanácselnök- és polgármesterjelöltje. Ezzel a közléssel az RMDSZ híveit megerősíti, az ellentábort összezavarja. /Simó Erzsébet: A közvélemény-kutatás és a győzelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./
2008. május 26.
,,Mindig olyan embereket kell kitüntetnünk bizalmunkkal, akiknek megvan az egy igazsága. Ha jól értem én a XXI. század eleji Kárpát-medencei magyarság sorsát, akkor ezt az egy igazságot úgy hívják, hogy autonómia. Az autonómia azt jelenti, hogy megmaradunk annak a nemzetnek tagjaként, amelybe születtünk, az autonómia vastagabb kenyeret, magasabb fizetést, több munkahelyet jelent. Az autonómia sikeres Kárpát-medencei magyar közösséget jelent, de az autonómia önbecsülést is jelent” – emelte ki Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön az MPP választási nagygyűlésén. A szervezők tájékoztatása szerint a kampánygyűlésre érkezők közt több mint tízezer fenyőmagos borítékot osztottak szét. A fenyőmag mellett rövid üzenet is szerepelt: ,,Mi ültetjük a fát, nem vágjuk. Június elsején szavazz a fenyőre, szavazz a jövőre. ” Szász Jenő, az MPP elnöke, idézte Dávid Ferencet: ,,Senkit ne kényszerítsenek arra, amit a lelke el nem fogad”. Az unitárius egyház alapítója 440 évvel ezelőtt ezekkel a szavakkal alapozta meg az erdélyi vallásbékét és lelkiismereti szabadságot.,,Erdély változást akar, Háromszék változást akar, Sepsiszentgyörgy változást akar, és önök változtatni fognak” – hangoztatta Szász Jenő. Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje szerint a változást akarók sokan vannak. Kovács István unitárius lelkész, az MPP megyei tanácselnök-jelöltje megállapította: Közönybe és reménytelenségbe süllyedtünk, sok százezren elmenekültek innen, a ,sugárzó, jövőbe vetett hitet, a bizakodást akarják visszahozni. Orbán Viktor több millió jó szándékú magyar ember üdvözletét hozta, akiket érdekel, akik figyelnek arra, mi történik a határokon túl, és akik azt kívánják, hogy jövő vasárnap jól döntsenek az erdélyi magyarok.,,Megtanultuk már Tőkés László kampányában, az EP-választásokon is, hogy annyi jövőnk, annyi erőnk van, amennyit meg tudunk mutatni, ha elmegyünk választani” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Kitért arra, hogy a székelyföldi magyarság az elmúlt hónapokban történelmi tettek sorát hajtotta végre: az autonómia-népszavazást, Tőkés EP-képviselővé választását és az MPP bejegyeztetését sorolta ezek közé. Hangsúlyozta: „Nekem nem tisztem sem itt, sem Budapesten, hogy igazságot tegyek jelöltek és pártok között. Az én tisztem segítséget nyújtani a döntésben, de szavazni, választani az itt élők joga”. Hangoztatta, hogy új egységet kell létrehozni, egy versengő, többszólamú, a különbözőségeket, az egymással vitatkozó nézeteket sokkal szabadabban felszínre hozó egységet. /Farkas Réka: Egyetlen igazság: az autonómia (Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 26./
2008. május 27.
Évek óta készül erre a feladatra, mondta Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei tanácselnök-jelöltje, „nem úgy mint az ellenjelöltem, aki egyik hétről a másikra határozta el magát”, tette hozzá. Tamás Sándor tudja, hogyan kell megszervezni egy megyét, tudja, hogyan kell Bukarestből és Brüsszelből támogatási pénzeket Háromszékre és a régió településeire hozni. A területi autonómia kérdése nyilván a román törvényhozásban fog eldőlni, de a kezdeményezésnek Székelyföldről kell kiindulnia, vallja. Létrehozzák a két megye tanácsának együttes ülését. Szeretné összefogni a két magyar politikai szervezetet. Új egységet kell kovácsolni. / Illyés Judit: Új magyar egységet kovácsolna. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./