Kelemen Hunor a Sic Feszten: hiteles és hozzáértő politikusokra van szükség
Az önkormányzatok eredményeiről, az RMDSZ- MPP együttműködésről és a parlamenti választásokra való felkészülésről beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton a Csomakőrösön megszervezett SIC Feszten a Választások előtt és után című előadásán.
Az önkormányzati választások konklúziói közé sorolta, hogy az RMDSZ nem volt képes a román pártoknál jobban mozgósítania a szavazókat. „Ez el kell bennünket gondolkodtasson, meg kell néznünk, hogy milyen többlettel tudunk a választóink fele fordulni annak érdekében, hogy a magyar részvétel meghaladja a román részvételt a parlamenti választásokon" - idézte a szövetségi elnököt az RMDSZ szombati hírlevele.
Egy másik konklúzió Kelemen szerint, hogy az erdélyi magyarságnak az a része, aki elment szavazni, továbbra is nagy mértékben, 85 - 86 százalékban a szövetség jelöltjeit támogatta. Az úgynevezett ellenzék a fennmAradó részen osztozott úgy, hogy a Magyar Polgári Párt gyakorlatilag megduplázta polgármestereinek a számát, az EMNP pedig azt a kettőt is elveszítette, amennyit 2012-ben nyert. "Ez is egy fontos konklúzió. Továbbá az is, hogy számunkra kedvező, hogy a megyei önkormányzat elnökeit a testület maga választja meg, így sikerült megszereznünk a harmadik székely megyét, Maros megyet, illetve Szatmáron és Biharban is mi vezetjük a megyei tanácsokat. Ez óriási lehetőség, ugyanakkor óriási felelősség is. Közigazgatási reformon innen vagy túl a megyei önkormányzatok hatásköre valószínűleg nem fog csökkenni, hanem éppen ellenkezőleg. A terv az, hogy a decentralizációt folytatni kell, újabb és újabb hatásköröket kapnak a megyei tanácsok” - részletezte Kelemen Hunor.
Hiteles és szakképzett jelölteket a parlamentbe
A szövetségi elnök az RMDSZ erős parlamenti frakciójának szükségességét hangsúlyozta a következő négy évben. Kelemen nagy változásokat ígér. „Számunkra az önkormányzati választások után a fő kérdés az, hogy mi szükséges a sikeres parlamenti választásokhoz, mire elegendő az, amit júniusban elértünk. Hogyan tudunk úgy felkészülni, hogy a decemberi választásokon megerősítsük az önkormányzati képviselet, mert az ő erejük nagymértékben attól függ, hogy van-e erős parlamenti frakció a hátuk mögött. Tetszik vagy sem, ebben az országban, és máshol is, egy önkormányzati képviselő nagymértékben függ a központi kormányzattól. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség új parlamenti frakcióiban nagyon nagy változás lesz, ebben a pillanatban úgy látom, hogy ezek legalább 50 százalékban megújulnak: a kérdés az, hogy a jelöltállítási folyamat során tudunk-e úgy cselekedni, hogy a magyar közösség érezze, részese a folyamatnak és a jelöltek valóban őt képviselik hitelesen, és a magyar ügy iránt elkötelezett szakemberek. Éppen ezért azt szeretnénk, ha mindenhol, ahol erre igény van, minél több embert vonjanak be a területi szervezetek a jelöltállítás folyamatába, ne két, három ember döntsön ebben a kérdésben. Az, hogy kormányon vagy ellenzékben leszünk, nem elsőszámú prioritás számunkra. Minket az foglalkoztat, hogy a magyar közösség biztonságát megerősítsük, ügyeit képviseljük” - magyarázta.
Az RMDSZ tövább erősíti együttműködését az MPP-vel
További folyatása lesz az MPP-vel történő együttműködésnek - erősítette meg Kelemen Hunor. Elmondta, a szövetség nyert az MPP-vel 2014 óta tartó együttműködésből. „Számszerűen nem tudjuk, hogy ez az összefogás hány magyar embert mozgósított, de az a tény, hogy két magyar politikai szereplő, a szövetség és az MPP megegyezett, egy irányban akar menni, ugyanazokat a politikai eszközöket akarja használni céljai elérésére - ez utóbbi pedig pozitív üzenet az erdélyi magyar emberek számára. Ezt az együttműködést akarjuk tehát továbbvinni. Az MPP-vel egyébként ezelőtt egy hete találkoztunk, megállapodtunk abban, hogy az együttműködésünket megerősítve, közösen indulunk a parlamenti választásokon az RMDSZ színeiben, de úgy, hogy a polgáriak megőrzik politikai identitásukat. Össze kell hangolnunk választási programunkat, üzeneteinket, a munka ilyen értelemben elkezdődött. Két biztos befutó helyet ajánlottunk fel, ebből egy helyet Kovászna megye már felajánlott, a kérdés az, hogy a második Maros vagy Hargita megyéből kerül ki, erről döntést augusztus végén hozunk” - ecsetelte a szövetségi elnök.
Az RMDSZ elégedetlen a technokrata kormánnyal
Kelemen Hunor elmondta, a Cioloș-kormány több intézkedése miatt elégedetlen a kabinet munkájával. Megemlítette, hogy a mai napig várat magára a mezőgazdasági támogatások kifizetése, ugyanakkor Csíksomlyónak az UNESCO szellemi világörökség listájára való felterjesztésével is gondok vannak.
„2011-ben a kulturális tárcánál elindítottuk azt a dossziét, amely Csíksomlyónak az UNESCO szellemi világörökség listájára való felterjesztését illeti. Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, formálisan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam, jelen esetben Románia, bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja. Én ezért nagyon dühös vagyok: nem azért, mert az én miniszterségem alatt született kezdeményezést akarják visszavonni, hanem azért, mert nem értem az e mögött lévő rációt, ha van egyáltalán" - fogalmazott Kelemen Hunor.
Elmondta, nehezményezi, hogy indoklás nélkül került ki az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból két magyar szakember, Guttman Szabolcs és Csók Zsolt.
"És folytatom a sort: nem hozza létre a kormány lassan 10 hónapja azt a magyar pedagógusképző intézetet, amelyre a költségvetésben ott van a pénz, a törvény előírja, a kormányhatározat hónapok óta elkészült. Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum. Ezek miatt vagyok én dühös a technokrata kormányra, és fontosnak tartottam részletezni ezeket az elmúlt napokban megjelent álhírek és téves magyarázatok korrigálásaként. Ehhez kapcsolódik még egy friss hír: a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen banit sem juttatott a megyei önkormányzatokhoz, és megdöbbenve olvastam Cioloș nyilatkozatát, hogy ő erre büszke. Ilyen még soha nem fordult elő ebben az országban, és lesznek olyan önkormányzatok, ahol szeptembertől nem tudnak egyszerűen fizetéseket adni az amúgy is megalázóan alacsony bérért dolgozó alkalmazottaknak. Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” - mondta a szövetségi elnök.
maszol.ro

Keresztény lovas tábor Szentegyházán
A Marosvásárhelyi Előre Sportegyesület, a radnótfájai egyházközség, valamint a Marossárpataki Újjászületés Egyesület közösen szervezte meg Szentegyházán augusztus első hetében a IV. keresztény lovas tábort. A hét napon át zajló, mozgássérülteknek szóló eseményen közel 100 személy vett részt Maros, Hargita és Szatmár megyéből. A nagyszabású eseménynek a mozgatórugói, éltetői ezúttal is a közismert és közkedvelt Marosvásárhelyi Jancsó István és Kovács Szabolcs voltak, akiknek szívügyük a fogyatékkal élő személyek sorsának könnyebbé tétele, így mindezért kitartóan munkálkodnak. A tábor jelszava és tematikája ezúttal az összetartozás volt, amelyet a tapasztaltak és a látottak alapján a szervezők nagyon is találó módon választottak. Az összetartozást a tábor hét napján, a hétfő reggeli elindulástól a vasárnap délutáni hazaérkezés pillanatáig mindvégig érezni lehetett. Mi, enyhébb vagy súlyosabb mozgáskorlátozott személyek összetartozunk és összetartunk! S nem csupán mi, hanem a bennünket sokszor önfeláldozóan, lelkesen, határtalan türelemmel, szeretettel gondozó hozzátartozóink és szívélyes önkénteseink is! A szervezők nap mint nap igyekeztek érdekes és változatos programokat, tevékenységeket nyújtani a résztvevőknek. Mindez sikerült is… A táborban nagy hangsúlyt fektettek az élménylovaglásra, a gyógymasszázsra, valamint a különféle úgynevezett kiscsoportos beszélgetésekre és foglalkoztatásokra. A szentegyházi lovas táborban a napi kétszeri élménylovaglás hatalmas népszerűségnek örvendett a mozgáskorlátozottak körében. A lovaglás óriási és feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára! Erről Simon András marossárpataki lótulajdonos, Dohi Zoltán Szatmárnémeti misszionárius, Kovács Szabolcs, valamint hozzáértő és segítőkész lovászai gondoskodtak. Ugyanakkor hathatós és elengedhetetlen segítséget nyújtott az élménylovaglás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében Fekete Attila, Gáspár András, valamint lelkes munkatársa, Renáta. Mindhárman a Marosvásárhelyi hegyimentő-szolgálat alkalmazottai, akik immár második éve, hogy a táborozók élménylovaglását elősegítik. A sérült személyek nagyra értékelték a gyógymasszást is. Duda Mária-Magdolna kiváló masszőz vezetésével Márkos László, Szekeres Kinga, valamint Nagy Mónika remekül egészítették ki a gyógymasszázst végző csapatot. A táborozók lelki feltöltéséről Székely György radnótfájai református lelkipásztor, Rád András önkéntes, valamint Kádár Zoltán- János református teológus gondoskodott.
Továbbá nagyon örvendetes tény, hogy a radnótfájai egyházközség ifjai önkéntesekként – noha kezdetben kissé félénken, ám a napok múlásával egyre bátrabban és lelkesen – bizonyították segítőkészségüket, hathatós támaszt nyújtva a rászoruló mozgássérülteknek. Szinte tökéletes volt az összhang és a harmónia. A kiscsoportos beszélgetések nyíltak és őszinték voltak. Kiemelendő tény, hogy mindez az ifjaikra is érvényes. Olyan kiváló és lelkes csoportvezetők álltak melletünk, mint Székely György, Dohi Zoltán, Rád András, Kádár Zoltán-János és Fehér Árpád. Mindenki felszabadultan érezte magát. Ami talán a legfontosabb, az a gátlások megszűnése volt. Mindez hatalmas feloldódást és megkönnyebbülést jelent számunkra… Örömmel és óriási megelégedéssel tapasztaltam, hogy a tábor ideje alatt rengeteg ismeretség és igaz barátság szövődött. Ez alkalommal számtalan szívmelengető és követendő példát láthattunk, ami az önzetlen segítőkészséget bizonyítja: egy mindössze tizenöt esztendős ifjú lelkesen, ám ugyanakkor példamutató módon gondozott egy har-minchárom éves tolókocsiba kényszerült sérültet. Egy alig tizenkét esztendős fiúcska készséggel teljesítette súlyosan mozgássérült nagybátyja minden kérését.
Hálás köszönet Jancsó Istvánnak, továbbá Kovács Szabinak, az elkötelezett táborrendezőnek, aki szívvel-lélekkel munkálkodott a rendezvény sikerének érdekében, Budai Evódiának, a Barnabás Alapítvány elnök asszonyának a hathatós támogatásért, Joó Erikának és Joó Zoltánnak a kiváló körülmények biztosításáért.
Támogatóink: a Maros megyei Tanács, a Communitás Alapítvány, tizennyolc kiváló csernátoni család, kereskedelmi cégek, valamint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyétől 13 egyházközség, a Marosi Református Egyházmegyétől 14 egyházközség, a Küküllői Református Egyházmegyétől 23 egyházközség, valamint a Görgényi Református Egyházmegyétől 10 egyházközség.
Szabó Antal-Loránd
Népújság (Marosvásárhely)

Testvéri panasz Bukarestnek a marosfői nyári egyetemen
Éles kritikával illették a Bukaresti hatóságok nemzetpolitikáját a szomszédos országokban élő román közösségek képviselői Marosfőn. A Timok-völgyi vlachok szerint a román diplomaták többet ártanak nekik, mint segítenek.
„Megkérem a Bukaresti külügyminisztériumot, hívja haza a Szerbiában szolgálatot teljesítő diplomatáit, akik rengeteg kárt okoznak nekünk!" – hangzott Predrag Balașevic, a szerbiai románok és vlachok kulturális egyesülete alelnökének felhívása a határon túli románok 14. marosfői nyári egyetemének nyitónapján.
Az Agerpres hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a hétfő este tartott nyitóelőadások résztvevői hevesen bírálták a Bukaresti hatóságokat amiatt, hogy úgymond magukra hagyták a külhoni románokat, és nem támogatják ezeknek a közösségeknek a fennmAradását. Predrag Balașevic arról számolt be, hogy miközben a 350 ezer lelkes Timok-völgyi vlachok nem részesülnek román nyelvű oktatásban, nincsenek iskoláik, templomaik, sajtóorgánumaik, a román állam képviselői kifejezetten akadályozzák a közösség vezetőinek identitásmegőrző tevékenységét.
„Oda jutottunk, hogy a Timok-völgyi románok minden abbéli reményüket elvesztették, hogy a sorsuk valaha jobbra fordulhat. Már semmilyen elvárásunk nincs Romániával szemben" – idézte az Agerpres Balașevicet. A szerbiai románok képviselője amiatt is elmarasztalta a Bukaresti hatóságokat, hogy nem szabták a szomszédos állam uniós csatlakozása feltételéül az ott kisebbségben élő románok jogainak tiszteletben tartását.
„Szerbiai románokként támogatjuk az ország EU-integrációját, ám azt szeretnénk, hogy ennek a folyamatnak a részeként mi is részesülnénk a kisebbségeket megillető minimális jogokból: legyenek román iskoláink, sajtónk és anyanyelven misézhessünk" – foglalta össze követeléseiket Balașevic. A marosfői szabadegyetem tavalyi kiadásán egyébként Bojan Alexandrovici Timok-völgyi ortodox pap azzal a meglepő kéréssel fordult a Bukaresti hatóságokhoz, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy összefüggő, átfogó stratégiát a határon túli román közösségek nemzeti identitásának megőrzése és fejlesztése érdekében, vagy egyszerűen „fénymásolják le" Magyarországnak a külhoni magyarok nemzeti identitása megőrzéséről és fejlesztéséről szóló stratégiáját.
Daniel Tecu, az Európai Románok Szervezeteinek Szövetsége (FADERE) elnöke többek között arra panaszkodott, hogy a külföldön élők levélszavazását biztosító törvény elfogadása ellenére továbbra is nehezen élhetnek szavazati jogukkal a külhoni románok. Felrótta azt is, hogy számukra továbbra sem állítanak ki vagy újítanak meg személyi igazolványt a külképviseleteken, e célból haza kell utazniuk, ahol napokig kell sorban állniuk az okmányokért.
Larisa Axinia, az Olaszországi Románok Egyesületének alelnöke elmondta: oda jutottak, hogy nagyobb megértésben és támogatásban részesülnek az itáliai, mint a Bukaresti hatóságok részéről. Mások azt rótták fel, hogy a határon túli románok főosztályának tevékenysége „a nullával egyenlő", továbbá hogy az anyaország nem finanszírozza a közösségek identitásmegőrzését célzó programokat.
A mandátumát egy hónapja betöltő Maria Ligor külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter a marosfői szabadegyetemen elismerte a felsorolt problémák terén tapasztalható hiányosságokat. Megígérte a külhoni románok képviselőinek, hogy a következő időszakban „szakértői átváltozáson" megy majd keresztül a határon túli románok főosztálya, ugyanakkor módosítják a közösségek finanszírozásának módját is. A Hargita megyei Marosfőn egész héten zajló nyári egyetemet a határon túli román közösségek vezetői számára szervezik évről-évre a térségben működő román civil szervezetek a Bukaresti külügyminisztérium támogatásával.
Elfelejtett ígéretek
Bogdan Aurescu volt külügyminiszter a marosfői szabadegyetem részvevőihez intézett tavalyi üzenetében arról biztosította a határon túli román közösségek vezetőit, hogy a Bukaresti tárca „felelősséget visel a román értékek megőrzéséért, az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás ápolásáért, és a más államok területén élő román közösségek jólétéért". A tárcavezető fontosnak tartotta a román állam minél hathatósabb segítségnyújtását, hogy a határon túli román közösségek fontos szerepet kapjanak a román állam és országaik kapcsolatainak a fejlesztésében. Cristian Diaconescu volt külügyminiszter szintén tavaly felvetette: Bukarestnek Magyarország példájára első lépésként román igazolványt kellene adnia a határon túli románoknak, mégpedig az állampolgárság egyfajta „előszobájaként". Különben Victor Ponta volt az első román miniszterelnök, aki – szerb kollégája, Alekszandar Vucsics társaságában – két évvel ezelőtt ellátogatott a Timok-völgyi románokhoz. Bár Vucsics akkor azt ígérte, hogy 2015-től bevezetik a román nyelvoktatást az ország észak-keleti régiójának elemi és középiskoláiban, ez azóta sem történt meg. Így Ponta abbeli meggyőződése is üres szólamnak bizonyult, miszerint a Timok völgyében „száz év múlva is beszélni fogják a román nyelvet".
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

XIX. századi hagyomány újraélesztése
Nagykorú a Szejkefürdői Unitárius Találkozó
A múlt hét végén került sor a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, mely hozzávetőleg háromezer unitárius felekezethez tartozó hívet vonzott a Hargita megyex településre.
A találkozó idei mottója A szeretet a világ éltető lelke, amelyet Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója Jézus tanításának tolmácsolójaként hirdetett. A Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Kecskés Csaba lelkipásztor megkeresésünkre elmondta, az augusztus második szombatján megrendezett találkozó a szeretet jegyében zajlott, és sikeresenek mondható. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Marosi Unitárius Egyházkör szervezte az immár hagyományossá vált találkozót.
Amint az esperes kifejtette, a múlt szombati együttlétet – mely valóban a szeretet és az együtt imádkozás jegyében zajlott –, a nagykorúság jelzője is megilleti. Tavaly óta az úrvacsoraosztás is a találkozó része, amit az erdélyi hat egyházkör felváltva szolgáltat. Ez alkalommal a szejkefürdői szertartáshoz a Marosi Egyházkör adományozta az úrvacsorai jegyeket: a kenyeret és a bort. Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkésze, illetve Orbán Árpád a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Előd ürmösi lelkész igehirdetését követően Kecskés Csaba, a kövesdombi egyházközség lelkésze bemutatta a Marosi Egyházkört, azt követően pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész, hitéleti és missziói előadó- tanácsos úrvacsorai beszédet mondott. Az úrvacsoraosztásnál hat sátorban három- három lelkész szolgált a Marosi Egyházkörből. Ezt követően került sor Orbán Balázs sírjának megkoszorúzására, ahol Kilyén Ilka színművész egyéni előadóműsorával örvendeztette meg a jelenlévőket.
Amint az esperes kifejtette, ez alkalommal a kulturális műsort is a Marosi Egyházkör biztosította: a szabadtéri színpadon fellépett a Szabédi Unitárius Egyházközség kórusa és a Fürge Lábak néptáncegyüttes, a jobbágyfalvi férfikórus, valamint a szentgericei lányok üveges tánca szórakoztatta a jelenlévőket. Énekvezér Orbán Gyöngyike és Szabó Júlia volt.
A Marosi Egyházkör műemlék templomairól dr. Furu Árpád tartott előadást, Nemes Gyula helytörténész pedig a nagyernyei Kelemen családról értekezett. Amint kérdésünkre a Marosi Egyházkör esperese kifejtette, a szejkefürdői találkozó gyökerei a homoródi unitárius búcsúra nyúlnak vissza. A Homoród mentén, az egykori Udvarhelyszék déli részén a Nagy- és Kis-Homoród patak hosszanti völgyeiben fekvő aprófalvas településfüzérek lakói nagyrészt unitárius vallásúak. A XIX. századból fennmAradt feljegyzések szerint a két Homoród mente unitárius vallású hívei az aratás befejeztével évente hálaadó ünnepségre és közös imádkozásra gyűltek össze. Ez a második világháborút követően megszűnt és a kommunizmus éveiben is szünetelt. Tizennyolc évvel ezelőtt élesztették újra Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkipásztorának ötlete nyomán, aki konfirmandusaival rendszeresen ellátogatott Orbán Balázs síremlékéhez, és a környék természeti szépsége és kisugárzása magával ragadta a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör akkori esperesét, így kezdődött a rendszerváltás után a szejkefürdői unitárius találkozók hagyományának újraélesztése – mondta el kérdésünkre a Marosvásárhelyi Kecskés Csaba lelkipásztor.
A Küküllődombói Unitárius Egyházközség gondnoka, Szabó Zsuzsánna kérdésünkre kifejtette, a Kis-Küküllő menti csapat számára rendkívüli élmény volt a délelőtt 11 órától késő délutánig tartó együttlét. Amint említette, a gyerekek játszósátrában és az ifjúsági sátorban a Marosi Egyházkör fiataljai a házigazdák ifiseivel tevékenykedtek. Mint jelezte, számukra felemelő érzés volt együtt imádkozni a szabadban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre még több unitárius vesz részt a hagyományosan megrendezendő találkozón. "Remélem, hogy kinövi magát a rendezvény, és az unitárius hívekben tudatosul, hogy augusztus második szombatja a szejkefürdői együtt imádkozás napja, és arra az időpontra nem terveznek más programot, így évente gyarapodni fog a résztvevők lélekszáma" – hangsúlyozta Szabó Zsuzsánna ny. matematikatanár.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Megoldást keresnek Hargita megyében az oktatás hiányosságaira
A rossz iskolai és vizsgaeredményekre, valamint a fiatalok elvándorlásának megfékezésére vonatkozó felmérés eredményét mutatta be csütörtökön Hargita megye Tanácsának Fejlesztési Ügynöksége. Az adatokat a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel közösen elemezték ki.
A szakoktatás minél szélesebb körben való terjesztésében, a tanügy helyi és rendszerszintű átalakításában, valamint a lokális megoldások keresésében látják a probléma megoldását – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón a Csíkszeredai megyeházán. Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség munkatársa felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az érettségi eredmények tükrében vizsgálni a helyzetet hibás megközelítés, ugyanis ezek nem szolgálnak hiteles képpel az oktatás helyzetéről.
„Romániában a nyolcadik osztályt elvégző diákok mintegy 20 százaléka választja a szakoktatást, míg Németországban ez az arány 70 százalék. Ebből is látszik, a tanügyet úgy kellene átalakítani, hogy az iskola elvégzésével a diák azonnal munkába tudjon állni, ennek egyik feltétele a jól működő gyakornoki program” – ismertette az felmérés után kialakult képet Barabás Csaba.
Görbe Péter főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy az érettségi eredmények és a munkavállalás között nincs szoros összefüggés, mivel sok esetben a diákok maguk sem tudják, hogy milyen irányba indulnának el. Emlékeztetett: az érettségi után ország szinten román nyelv és irodalomból nyújtják be a legtöbb óvást a diákok, Hargita megyében erre még rátesz egy lapáttal az a sajátos helyzet, hogy itt nehezebben megy a tantárgy tanulása. Jó, de rosszul kivitelezett megoldásnak tartja az iskola utáni érettségi felkészítők bevezetését, mivel a diákok érdeklődése a tanév végének közeledtével folyamatosan lankad.
Amíg a rendszer ilyen, addig ezek a kérdések minden évben felvetődnek, véli Ferencz Salamon Alpár korábbi főtanfelügyelő, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke. „Helyben és a rendszer szintjén is változtatásokra van szükség. Rövidtávon a tananyag követelményeinek csökkentésére és átalakítására van szükség. Törvénymódosítással kell bevezetni a differenciált érettségit, hogy a szakiskolában tanulóktól ne ugyanolyan lexikális tudást várjanak el, mint az elméleti iskolák diákjaitól” – fejtette ki meglátásait a szakbizottság elnöke.
A polgármesterek felelőssége
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a döntéshozók részéről is felelősségvállalást vár el, mivel a helyi tanácsok, a polgármesterek döntésén múlik, hogy milyen szakosztályokat indítanak az iskolában. Fel kell mérni, hogy az adott településeken milyen hiányszakmák vannak, és azok alapján indítani az osztályokat.
„A megyei tanácsnak nem hatásköre befolyásolni az oktatás menetét, de segíteni próbálunk, támogatjuk a mesterembereket, a tanárok átképzését. Példának okáért, a gyengébben teljesítő elméleti iskolák biológiatanára könnyűszerrel átképezheti magát mezőgazdasági szaktanárrá, vagy a fizikatanárok műszaki tantárgyak oktatójává. Lesznek erre, valamint a fiatalok szakképzésére irányuló pályázatai a megyei tanácsnak” – jelentettek ki Borboly.
A tanácselnök figyelmeztetett, hogy a törvénymódosításokra nem sok értelme van várni, mivel azok folyamatosan történnek, és annak ellenére, hogy az RMDSZ a Boc-kormány idején nagyon sokat feltett egy jó oktatási törvény elfogadtatására, a jogszabály a későbbiekben többször is hátrányosan módosult, így ma már közel sem áll ahhoz, ami a kezdetekben volt.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Erdélyt szétlopkodják – állítják a Székelyföldi románok szószólói
Az előadók által törvénytelennek ítélt visszaszolgáltatásokkal a románságot kiszorítják Erdély nagyvárosainak történelmi központjából, a két legjelentősebb román párt pedig sportot űz abból, hogy melyik borul jobban térdre az RMDSZ előtt, és ilyen kontextusban nem meglepő, hogy Erdélyt szétlopkodják – ilyen és hasonló kijelentések hangzottak el csütörtökön a 16. Marosfői Nyári Egyetemen, a Székelyföldi románság hagyományossá vált Hargita megyei táborában.
„Ellopott Erdély”. Nem magyar rendezvényen találkozhattunk ezzel a felütéssel, hanem a Marosfői Nyári Egyetem csütörtök délutáni előadásán, amelyet „törvénytelen” restitúciók témájában tartottak. A téma kivesézését Ioan Pop Sabău egyetemi tanár vitaindítójával kezdték, aki először az Ellopott Erdély-projektet ismertette: Marcel Bărbătei újságíróval 2013-ban, Gyulafehérvárról indították el a mozgalmat, mert szerintük rengeteg épületet, területet – köztük erdőt – törvénytelenül szolgáltattak vissza többek között „fantom-közbirtokosságoknak” vagy „úgynevezett magyar hagyományokkal rendelkező egyházaknak”.
„Az illegális restitúció ellen tiltakozunk, amely a román érzelem ellen történik. Erdély városközpontjaiból kiszorítják a románságot, ebbe az RMDSZ is besegít, a román állam pedig túlzott jóindulattal viszonyul a kérdéshez. A Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt sportot űz abból, hogy melyik borul jobban térdre az RMDSZ előtt” – fogalmazott Pop Sabău.
Az egyetemi tanár elmondta, alapvetően pesszimista, de azért a mozgalmuknak már vannak megvalósításaik. „Ma már beszél a média erről a kérdésről, amely korábban tabunak számított. Az úgynevezett magyar hagyományokkal rendelkező egyházak nagy mennyiségű épületet és területet igényeltek vissza és egyre többet kapnak meg az államtól. Ugyanakkor 46 ezer hektár törvénytelenül visszaszolgáltatott erdőt már visszajuttattunk a román államnak” – részletezte.
Mircea Bărbătei megjegyezte: a román állam a visszaszolgáltatások szempontjából nem államként viselkedik. Az állam helyett egyének döntenek, és mások mellett Mircea Duşa korábbi védelmi minisztert is megnevezte, mint aki felelős Erdély „ellopásáért”. Az újságíró főként az erdőlopásokról beszélt, amelynek művelőiként a politikusok mellett a közbirtokosságokat is megemlítette.
Az előadás közben a Marosvásárhelyi Unirea Elméleti Líceum épületének a visszaszolgáltatásáról rövidfilmet mutattak be, majd további felszólalások után a hallgatóságot is bevonták az eszmefuttatásba.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Nem fizet a tanügy, alig van matektanár
Nagymértékű hiány tapasztalható a matematika szakos tanárok körében Hargita megyében, és úgy általában Székelyföldön. A probléma már az ezredforduló óta fennáll, a legtöbb – főképp vidéki – iskola állandó hiánnyal küzd, sok esetben kénytelenek visszahívni a már nyugdíjazott oktatóikat – fejtette ki érdeklődésünkre Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő.
Ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb frissen végzett Székelyföldi diák jelentkezik matematika szakra az egyetemeken. Az országban egyedülinek számító Kolozsvári magyar nyelvű matematika tagozaton az évenkénti ötven meghirdetett helyből jó esetben is csak húsz telik be.
Egyre kevesebb fiatal választja ezt a pályát, mivel egyrészt – ahogy az iskolások eredményein is látszik – nagyon sokat kell tanulnia és dolgoznia egy számtantanárnak, tehát nagymértékű elhivatottság szükséges a szakmához, másrészt pedig ha valaki elvégzi a matematikaszakot az egyetemen, azt követően pedig szétnéz a munkaerőpiacon, hamar rájön, hogy sokkal jobban lehet keresni más, matematikai tudást igénylő szakmákkal (például az informatikai vagy a banki foglalkozások terén), mint egy kezdő tanári állással – magyarázta a tanfelügyelő. „Tehát, ha valaki matematikai szakirányt választ a felsőfokú tanulmányaiban, ebbe pedig sok időt és energiát fektet bele, akkor legtöbb esetben olyan pályát választ, amely a tanügynél jobban fizet” – összegzett Hodgyai.
„A kilencvenes évek előtt sokkal nagyobb elismertségük volt a reál tantárgyaknak – fizika, kémia, matematika –, mint napjainkban. Épp ezért is sokkal jobban el volt látva matematika szakos tanárokkal Hargita megye. Viszont ez a kilencvenes évek után megfordult, és inkább a humán tantárgyakra tevődött a hangsúly. Nyilván, az ideális állapot szerint egy normális egyensúly kellene legyen a két irányzat között” – fejtegette Hodgyai. Nem beszélve arról – fűzte hozzá –, hogy akkoriban a tanügyi pálya biztosabb megélhetést jelentett, mint ma. „Manapság ez részben megváltozott, az általam vizsgált statisztikai adatok szerint például 2000 és 2010 között száz matematika szakos tanárral lett kevesebb Hargita megyében” – számolt be a tanfelügyelő.
„A hiány egyik megoldása lehetne, ha a környékünkön is lenne matematika szakos tanári képzés. Egyelőre erre magyar nyelven csak Kolozsváron van lehetőség, bár ott is sokkal kevesebben jelentkeznek, mint a meghirdetett helyek száma. Több megbeszélést is folytattunk a Sapientia egyetemmel, hogy Csíkszeredában is legyen ilyen képzés, mivel vannak olyan jó képességű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára nagyon jó lehetőséget teremthetne ez a szakirány. Viszont nem egyszerű új szakot elindítani” – taglalta Hodgyai László.
Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának dékánja kérdésünkre közölte, több kerekasztal-megbeszélést is folytattak a matematikai szakirányú képzés elindításával kapcsolatban, viszont erre jelenleg nincs lehetőség, de a jövőben még változhat a helyzet. „Mivel ez egy teljesen új típusú képzés lenne, viszonylag kis diáklétszámmal tudna csak működni, mi pedig csak akkor tudunk elindítani egy új szakot, ha legalább tíz jelentkező van. Nem beszélve arról, hogy ha itt is indulna ilyen képzés, megosztaná az amúgy is kevés diákkal üzemelő Kolozsvári magyar nyelvű matematika szakot” – mondta Makó.
„Valóban reális probléma ez. Városon még egyelőre nem érzékelhető, vidéken viszont már egyre nagyobb gondot jelent a matematikatanárok pótlása. Hosszabb távon igencsak negatívan hathat a tantárgy tanítására” – vélekedett a dékán. Ennek okán – fűzte hozzá – az egyik megoldás az lehetne, ha egy ösztöndíjrendszerű kiegészítést kapna az a személy, aki a matematikatanári pályát választja.
Valóban létező problémáról van szó – fogalmazott a hiánnyal kapcsolatos kérdésünkre Bálint Gergely, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium matematika szakos tanára és egyben igazgatója. Mint közölte, bár térségükben jelenleg mindenhol megfelelő számú matematika szakos pedagógus van, tavaly és tavalyelőtt problémát jelentett a szóban forgó tanári hely betöltése az általa irányított intézményben. Mindemellett pedig, jövő tanévtől ő is nyugdíjba vonul, és egyelőre nem tudja, hogy lesz-e jelentkező a megüresedett posztjára.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Kézimunka Szent István korából
Bekerült a Székelyföldi Értéktárba a gyergyószentmiklósi Gránátalma Egyesület úrihímzés-újraélesztő tevékenysége, a termékek pedig az ígéret szerint nemsokára a hungarikumok sorába kerülhetnek – mondta el Kisné Portik Irén néprajzkutató, a hét eleje óta zajló Gránátalma-tábor vezetője.
Mint fogalmazott, az emberben legbelül van a szépség, meg kell találni a módját, hogy ez a felszínre kerülhessen, erre pedig jó lehetőség a hímzés. A mostani, tizenharmadik táborban hozzálátnak a századik úri hímzéses kézimunka kivarrásához. „Bővült az alkotóink köre, Remetétől Dánfalváig vannak belső és külső munkatársaink” – mondta el a táborvezető, aki huszonhat méter vásznat rajzolt meg előre. Ezekből függönyök lesznek a Sándor-ház ablakaira, arra a helyiségre, amelyben az úrihímzés-kiállítás és a vetett baldachinos ágy is található.
A varróasszonyok korára való tekintettel félnaposak a tábori tevékenységek. Persze megszusszanásra is szükség van, ilyenkor a támogatóktól kapott finomságokból falatoznak, illetve ismerkednek egy-egy minta történelmi hátterével. „Szeretnénk, ha évente legalább két tábort tudnánk szervezni. Egyre bonyolultabb vonalvezetésű és kivitelezésű kézimunkákat készítünk” – mondta a néprajzkutató. Az úri hímzéseknek a lelke a lapos öltés – tudtuk meg –, de a lapos öltésnek huszonvalahány típusát tartalmazzák csak azok a kézimunkák, amiket már elkészítettek a gránátalmások.
Tizenketten vannak a táborban, de harmincon felüli az egyesületi tagok száma a külső bedolgozókkal együtt. Ez még nőni fog, Háromszékről és Udvarhelyről is csatlakoznak majd. A néprajzkutató arra is kitért, hogy magyar nyelvterületen az úri hímzések adatoltsága Szent István király koráig nyúlik vissza, és hogy Európában nekünk van a legrégebbi ilyen típusú hímzésünk a koronázási palástban: ezt Gizella királyné vezetésével német, görög és magyar apácák hímezték a székesfehérvári zárdában. Van adat arra is, hogy 1004-ben a pápának ajándékba Gizella királyné egy úri hímzéses terítőt varrt.
„Ezek olyan adatok, amelyek azt igazolják, hogy nemcsak egyéni, ügyes kezű varróasszonyok voltak, akik a stafírunghoz készítettek egyedi hímzéseket, mindig voltak műhelyek is. Többnyire apácák körében, de a feljegyzések szerint férfiak is részt vettek az alkotásban, illetve a tudás átadásában. Például a magyar mintakészlet exportálódott francia, német, angol műhelyekhez is” – fejtette ki Kisné Portik Irén.
Úgy fogalmazott, a Gránátalma Egyesület kései utóda ezeknek a műhelyeknek, mert itt is az történik, hogy egymástól tanulnak, és olyan asszonyok jönnek ide, akiket ez hihetetlenül érdekel. Mint már arról korábban beszámoltunk, július végén a Tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében alakult meg a Székelyföldi Értéktár Bizottság. A Kovászna, Hargita és Maros megyei négy-négy képviselő, valamint az Élő Erdély Egyesület elnöke jelentette be a bizottság létrejöttét. A Magyar Országgyűlés által elfogadott hungarikumtörvény határon túli kiterjesztése teszi lehetővé a települési, megyei, térségi, tájegységi értéktár bizottságok alapítását Erdélyben, a három székely megye önkormányzati elnökei erre alapozva kezdeményezték a székely értékek feltérképezését, leltárba vételét, dokumentálását, megőrzését, hasznosítását, népszerűsítését.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Székelyderzs, az elherdált világörökség
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu, 1999-ben került fel a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomást tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, hogy jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet: napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre.
„Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen. A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
Megtudom, hogy Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt a derzsi templom 1,015 millió lejt kapott felújításra a Művelődési Minisztériumtól az Országos Műemlékvédelmi Program keretében. A templomot körülvevő várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség.
A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, amely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd. A lelkész tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház és egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, s így nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: „A mezőgazdasági kifizetési ügynökségtől (APIA) kapott támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus. Ugyanakkor, bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”.
Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja pedig Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, amelyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már a lelkész, akinek 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel a erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbálkozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert koradélután Udvarhelyre kell menniük. Kb. fél óra múlva az erődtemplomban nézelődöm, amikor szól az idegenvezető, hogy lefújták az ebédet, mivel vendéglátóimnak a tervezettnél korábban kell a városba indulniuk.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültetniük sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. „Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, amelyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst.
„Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve: alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Erősség, de nem prioritás
A megyei önkormányzat számára Székelyderzs nem tartozik az idegenforgalmi prioritások közé, legalábbis ezt sugallja Hargita Megye Turizmusfejlesztési Stratégiája. A 287 oldalas tanulmányban négyszer szerepel Székelyderzs, egy grafikonon és három, általánosságokat tárgyaló szövegkörnyezetben. A dokumentum a megyei turisztikai erőforrásainak erősségei közé sorolja a világörökséghez tartozó erődtemplomot, ugyanakkor minimális teret szentel neki. A szerzők a Kulturális látványosságok: erődtemplomok és egyéb vallási építmények című nyúlfarknyi fejezetben foglalkoznak érdemben Derzzsel, azt javasolva, hogy a megye templomait ne egymással versengve, hanem egységes turisztikai ajánlatként népszerűsítsék. A dokumentum készítői meglepő szintű tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, azt állítva, hogy „az énlaki templom szintén világörökségi akkreditálás alatt áll”. Ekkora baki egy ilyen tanulmány kissé kínos.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy a dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakosságszámhoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik.
A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árusít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. „Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász.
„Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, aholy Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget.
A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem azért, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket, akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő.
Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet és tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember.
Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. „Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú például várólistán van, de jelölését a szakértői kormány – ismeretlen okokból – vissza akarja vonni.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Racionális vagy irracionális?
Avagy szükség van-e összefogásra Maros megyeben
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt megerősítette együttműködési szándékát, ennek megfelelően zajlik a felkészülés az idei parlamenti választásra, nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Bíró Zsolt elnökkel folytatott Csíkszeredai egyeztetést követően.
Az RMDSZ két biztos befutó helyet ajánlott fel a Magyar Polgári Pártnak. Az együttműködés végleges pontjait augusztus végén rögzíti a Szövetségi Állandó Tanács. Azt máris tudni, hogy a Háromszéki RMDSZ egy helyet felajánlott az MPP-nek, a másodikról egyelőre nem született döntés. Az RMDSZ Maros megyei elnöke minap egy rádióinterjúban azt mondta, hogy a Maros megyei Területi Állandó Tanács egyöntetűen ellenzi, hogy a Polgári Párt itt indítson jelöltet.
Az ügyben mindkét pártvezetőt megkerestük.
Bíró Zsolt: az összefogás nem korlátozható földrajzilag
– A Magyar Polgári Párt elfogadja a felajánlott két helyet, vagy ragaszkodik a három befutó helyhez?
– Az egyeztetések folytatódnak, úgyhogy ezzel kapcsolatosan most nem kívánok nyilatkozni. Mi mindenképpen három befutó helyet kértünk, ezzel indultunk a tárgyalások kezdetén.
– Mi a véleménye az RMDSZ megyei elnökének kijelentéséről, amely szerint az összefogást ott kell támogatni, ahol ennek racionalitása van, ez pedig az MPP esetében sokkal fontosabb Hargita megyében, mint Maros megyeben. Illetve, Hargita és Kovászna megyében indokolt olyan összefogást összekovácsolni, amelynek eredményeként magasabb lesz a parlamenti választásokon a részvételi arány.
– Az összefogás, azt gondolom, indokolt minden esetben. Nem lehet megyéhez kötni ezt a kérdést. Ha összefogásról beszélünk, akkor a mi megítélésünk szerint teljes körű összefogásra van szükség, hiszen országos választásokra készülünk, és minden egyes szavazat számít mind a tömbmagyar vidéken, mind a szórványban. Ezért nem feltétlenül szerencsés arról beszélni, hogy vannak helyek, ahol indokolt, és vannak helyek, ahol indokolatlan az összefogás. Az összefogás mozgósító erővel bír, az összefogást várja el tőlünk az erdélyi magyar közösség mind Maros, mind pedig Hargita és Kovászna megyében, a Partiumban vagy éppen Belső-Erdélyben.
Ugyanakkor tulajdonképpen Brassai Zsombor saját magának is ellentmond, hiszen korábban Maros megye tekintetében is teljes körű összefogást szorgalmazott mind a megyei, mind a Marosvásárhelyi választás tekintetében, és a Magyar Polgári Párt Maros megyeben részese volt ennek az összefogásnak. Maros megyeben egyértelmű mozgósító ereje volt, elég, ha a megyei listára gondolunk, ahol a korábbi 13 helyett 15 fős lett a megyei önkormányzat magyar frakciója, ahol Soós Zoltán az összefogásnak köszönhetően tudta mozgósítani a magyar választókat, és a Magyar Polgári Párt teljes mértékben kivette a részét mind Marosvásárhely, mind Maros megye tekintetében ebből az összefogásból. De beszélhetnénk Maroskeresztúrról, ahol szintén az összefogásnak köszönhetően sikerült leváltani hosszú idő után a román polgármestert.
Úgyhogy az RMDSZ megyei elnökének ezeket a kérdéseket is a figyelmébe ajánlanám. Még egyszer mondom, nem korlátozható az összefogás földrajzilag egy-egy megyére.
Brassai Zsombor: az ésszerű összefogást támogatom minden esetben
– Ön azt nyilatkozta, hogy Maros megye szintjén eddig nem egyeztettek arról, hogy esetleg itt kapna befutó helyet a Magyar Polgári Párt, illetve, hogy a Maros megyei Területi Állandó Tanács egyértelmű álláspontja az, hogy az összefogást ott kell támogatni, ahol ennek racionalitása van, azaz Hargita és Kovászna megyében.
– A Polgári Párttal nem egyeztettünk, mert nem a megyei szintre tartozik az egyeztetés. Országos szinten, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) fog erről dönteni. Viszont a megyei szervezet állandó tanácsa tárgyalt erről a kérdésről, és egyöntetűen azt kérjük a SZÁT- tól, hogy támogatva az ésszerű összefogást, egy olyan megyében indítsa az MPP jelöltjét, ahol a pártnak van támogatója, tehát ésszerű összefogni és közös listán indulni. Maros megyehez képest Hargita vagy Kovászna megyében sokkal nagyobb a támogatottsága a Magyar Polgári Pártnak, ez az önkormányzati választások eredményéből is világosan látszik.
– Itt egy kicsit önmagával kerül ellentmondásba, elnök úr, mert a helyhatósági választások alkalmával éppen önszorgalmazta az összefogást, és ennek az összefogásnak az eredményeként jutott be az MPP jelöltje a megyei önkormányzatba...
– Pontosan. Én összefogáspárti vagyok, az ésszerű összefogást támogatom minden esetben. Az önkormányzati választások alkalmával egyértelmű, hogy fontos volt az összefogás, és fontos volt az, hogy közös listákon induljunk. Viszont amikor két bejutó parlamenti helyről beszélünk, akkor meg kell keresni azt a megyét, ahol valóban van hatása az összefogásnak. Maros megyeben éppen az önkormányzati választások eredményei mutatják azt, hogy lényegesen kisebb hatása van, mint Hargita vagy Kovászna megyében. Ebben semmi ellentmondás nincsen.
– A legutóbbi kijelentésére, miszerint Maros megyeben nem lenne racionális egy MPP-s jelölt bejuttatása a parlamentbe, azt is kérdezhetnénk, hogy túl sok talán a jelölt és kevés "a fóka" azaz a befutó hely?
– Ez spekuláció. Az a jó, ha sok jelölt van, az a jó, hogy a jelöltek megméretkezhetnek. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a Területi Állandó Tanács tárgyalta a kérdést, és egyöntetűen ellenzi azt, hogy a Polgári Párt itt indítson jelöltet. Nem az én véleményemről van szó, persze vállalom a véleményemet azzal együtt, amit elmondtam, de a lényeg az, hogy a megyei állandó tanács egyöntetűen elutasítja.
*
Szeptember 12-ig lehet jelentkezni a parlamenti választásokra. A jelöltség feltétele, hogy a jelentkező legyen RMDSZ- tag, illetve rendelkezzék valamelyik helyi vagy területi szervezet ajánlásával. Ha nem rendelkezik ezzel, akkor 1.500 támogató aláírást kell összegyűjtenie. Szeptember 19-én az úgynevezett bővített Területi Képviselők Tanácsa rangsorolja majd a jelölteket.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Csökkent a katedra vonzereje
Nem vonzó a pedagógusi pálya a fiatalok számára, ez pedig az illetékesek szerint leginkább a matematika szakos tanári helyek, illetve a műszaki oktatói állások betöltésekor látszik meg. Nekik ugyanis jóval könnyebb jól fizető állást találni más területen, mint humán beállítottságú társaiknak. Az oktatási rendszerben tapasztalható utánpótláshiány a minisztériumot is foglalkoztatja, de Király András államtitkár szerint helyben kell megoldani a problémát.
Városon még nem érződik annyira, ám vidéken egyre nagyobb gondot jelent a tanári állások betöltése. A legnagyobb hiány a matematika szakos tanárok körében tapasztalható, és elsősorban Hargita megyében okoz gondot. A probléma már az ezredforduló óta fennáll, főképp a vidéki iskolák szembesülnek az állandó hiánnyal, sok esetben kénytelenek visszahívni a nyugdíjazott oktatókat – fejtette ki lapunknak Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő.
Hozzátette, ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb frissen végzett Székelyföldi diák jelentkezik erre a szakra az egyetemeken. Az országban egyedülinek számító Kolozsvári magyar nyelvű matematika tagozaton az évente meghirdetett ötven helyre jó esetben is csak húszan jelentkeznek.
Pénzesebb állást találnak
Egyre kevesebb fiatal választja a tanári pályát, mivel egyrészt nagyon sokat kell tanulni és dolgozni, tehát nagymértékű elhivatottság szükséges a szakmához. Másrészt ha valaki elvégzi a matematika szakot, és szétnéz a munkaerőpiacon, hamar rájön, hogy sokkal jobban lehet keresni más, matematikai tudást igénylő területeken (például informatikai vagy banki foglalkozások terén), mint kezdő tanárként, magyarázta a tanfelügyelő. „Ha valaki matematikai szakirányt választ a felsőfokú tanulmányaiban, ebbe pedig sok időt és energiát fektet be, akkor legtöbb esetben olyan pályát választ, amely a tanügynél jobban fizet” – összegzett Hodgyai.
Rámutatott, a kilencvenes évek előtt sokkal nagyobb elismertségük volt a reál tárgyaknak, mint napjainkban. „Viszont ez a kilencvenes évek után megfordult, és a humán tantárgyakra került a hangsúly. Az ideális állapot szerint normális egyensúly kellene legyen a két irányzat között” – fejtette ki Hodgyai. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy régen a tanügyi pálya biztosabb megélhetést jelentett. „Manapság ez részben megváltozott, az általam vizsgált statisztikai adatok szerint például 2000 és 2010 között száz matematika szakos tanárral lett kevesebb Hargita megyében” – számolt be a tanfelügyelő.
Úgy vélte, a hiányra megoldás lehetne, ha a Székelyföldön is lenne matematika szakos tanári képzés. „Egyelőre erre magyar nyelven csak Kolozsváron van lehetőség, bár ott is sokkal kevesebben jelentkeznek, mint ahány hely lenne. Több megbeszélést is folytattunk a Sapientia egyetemmel, hogy Csíkszeredában is legyen ilyen képzés, mivel vannak olyan jó képességű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára nagyon jó lehetőséget teremthetne ez a szakirány. Viszont nem egyszerű új szakot elindítani” – taglalta Hodgyai László.
Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai karának dékánja kérdésünkre közölte, több megbeszélést is folytattak a matematikai szakirányú képzés elindításáról, de erre jelenleg nincs lehetőség, viszont a jövőben változhat a helyzet. „Mivel ez egy teljesen új típusú képzés lenne, viszonylag kis diáklétszámmal tudna csak működni, mi pedig csak akkor tudunk elindítani egy új szakot, ha legalább tíz jelentkező van. Nem beszélve arról, hogy ha itt is indulna ilyen képzés, megosztaná az amúgy is kevés diákkal üzemelő Kolozsvári magyar nyelvű matematika szakot” – mondta Makó.
Ugyanakkor elismerte, hogy reális problémáról van szó. „Városon még egyelőre nem érzékelhető, vidéken viszont egyre nagyobb gondot jelent a matematikatanárok pótlása. Hosszabb távon igencsak negatívan hathat a tantárgy tanítására” – vélekedett a dékán. Szerinte az egyik megoldás az lehetne, ha egy ösztöndíjrendszerű kiegészítést kapna az a fiatal, aki a matematikatanári pályát választja.
Nem opció a tanári pálya
„Nem jelent gondot a tanárhiány, a matematika szakos pedagógusok már több éve betöltik a katedrát, de hosszú távon csökkenni fog a jól felkészült tanárok száma” – mondta Laczkó György, a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója. Kifejtette, a tanári pálya elvesztette presztízsét az alacsony fizetések miatt, így néhány kivétellel már csak azok választják a pedagógusi szakmát, akik nem találtak más állást a munkapiacon.
„Kevesen választják a tanári pályát azok közül, akik az egyetemen reál tantárgyakat tanulnak. Az utóbbi évek felmérései alapján a végzőseink sem gondolnak egyáltalán erre a lehetőségre. Tavaly is megkérdeztük a tizenkettedikeseket, és kiderült, egyik sem választaná ezt a hivatást” – magyarázta, hozzátéve, hogy ennek hosszú távon súlyos következményei is lehetnek, hiszen ha lesz is utánpótlás, az nem lesz minőségi.
Gondban a műszaki oktatás is
Az utánpótláshiány Kovászna megyébe is kezd begyűrűzni, hiszen egyre több pedagógus megy nyugdíjba, közölte lapunkkal Kiss Imre főtanfelügyelő. Mint mondta, a térségben egyelőre elenyésző a szakképzetlen helyettesítők száma, csupán elvétve, a kis falusi iskolákban fordul elő. Azonban gondot jelent, hogy a tanárok élnek azzal a jogukkal, hogy tízévente kivehetnek egy év fizetetlen szabadságot, sokan ez alatt az idő alatt jobban fizetett állás után néznek, vagy külföldön próbálnak szerencsét, ám a helyettesítésüket meg kell oldani.
Háromszéken a legnagyobb gondok a szaktantárgyak oktatása terén vannak, a gazdasági tantárgyakra még találnak szakembert, ám a műszaki tárgyak oktatása folyamatosan nehézséget okoz az iskoláknak, mesélte az illetékes. Kiss Imre szerint szinte lehetetlen faipari vagy építészeti mérnököt találni, aki havi 1400 lejért vállalja a diákok tanítását, hiszen ezeknek a szakembereknek általában vagy jobban fizetett állásuk, vagy saját vállalkozásuk van. Példaként elmondta, hogy a Sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában már négy éve hirdetik az építőmérnök-oktató állást, és nem jelentkezik senki, így aztán utolsó pillanatban visszahívják a nyugdíjas mérnököt, aki bevállalja a diákok oktatását, részletezte Kiss Imre.
Kolozs megye kivétel
Kolozs megyeben is inkább a szakiskolákban érzékelhető a szakemberek hiánya, mondta a Krónikának Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Mint mesélte, tavaly ezen a területen voltak gondjaik, de végül megoldották, nem mAradt betöltetlen állás, legfeljebb az fordult elő, hogy egy mesterember másfél normával dolgozott. „Ezen a területen azonban valóban jó lenne, ha többen jelentkeznének” – értékelt Török Zoltán.
A szakember szerint azonban eddig a megyében egyetlen iskolánál sem volt rá példa, hogy szakképzetlenekkel töltsenek be tanári állásokat. Az azonban jellemző, hogy a vidéki iskolákba nem jelentkezik elég tanerő, mivel a legtöbben Kolozsváron szeretnének elhelyezkedni. „Annak köszönhetően, hogy Kolozsvár egyetemi központ, nem küszködünk olyan gondokkal, mint más megyék. Tavaly matematikából, fizikából, kémiából, biológiából nem is kellett megyei szintű versenyvizsgát szerveznünk, mert augusztus végéig valamennyi állást elfoglalták” – magyarázta Török Zoltán.
Király András: helyben kell megoldást találni
A pedagógusok, a szakoktató mesterek, mérnökök hiánya az Oktatási Minisztériumot is foglalkoztatja, a kérdés tegnap is felmerült a Mircea Dumitru miniszter által összehívott megbeszélésen, mondta el lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár szerint a gondok orvoslása egy hosszabb folyamat, az utánpótlást csak úgy lehet biztosítani, ha sikerül helyreállítani a pedagógusi szakma becsületét, ha lesz politikai akarat arra, hogy az oktatók munkáját tisztességesen megfizessék.
Elsősorban a vidéki tanintézetekből, az elszigetelt falusi iskolákból kapnak értesítést arról, hogy ha nyugdíjba megy egy tanár, vagy más pályát választ, akkor nehezen találják meg az utódját, ez a városi iskolákra nem jellemző. A szakpolitikus szerint az lenne az ideális, ha minden közösség ki tudná termelni a saját értelmiségi rétegét, a fiatalok a tanulmányaik befejezése után visszatérnének a szülőfalujukba, és ott folytatnák a munkát.
Király András ugyanakkor rámutatott: a szaktárcának nincs beleszólása az állások elosztásába, betöltésébe, azt a versenyvizsgák eredményeinek alapján a tanfelügyelőségek intézik, tehát szerinte helyben kell megoldást találni. Kifejtette, a minisztérium igyekszik egyszerűsíteni a bürokratikus folyamatokat, így a vizsgákat is, de „egy bizonyos szint alá nem mehet”. Úgy vélte, az elméleti pályára lépőket nagyobb megbecsülés kellene övezze, és ez már a középiskolában megkezdődhet, ha a terveknek megfelelően visszavezetik a felvételit. „Ezzel felértékelődhet az elméleti oktatás, hiszen jelenleg még átmenő jegy sem szükséges ahhoz, hogy egy gyerek bejusson elméleti középiskolába” – mondta Király András.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Törvénytervezet: négy „szuperközsége” lenne Hargita megyének
Maros megye öt, Hargita megye négy, Kovászna megye pedig két „szuperközséggel” rendelkezne, ha a parlament elfogadja a települések új közigazgatási besorolásáról szóló törvénytervezetet, amelyet nemrég bocsátott közvitára a fejlesztési minisztérium.
A jogszabályt már korábban ismertettük. E szerint a kormány létrehozna egy új közigazgatási egységet, a „rurális pólusnak” nevezett községeket. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
A „rurális pólus” besorolás elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek, mert a törvénytervezet szerint támogatást kapnak majd a központi költségvetésből infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére.
A jogszabály által lefektetett kritériumok szerint 183 ilyen „szuperközség” lenne az országban. Maros megyenek öt (Mezőbánd, Mezőcsávás, Görgényszentimre, Déda, Ratosnya), Hargita megyének négy (Gyergyóholló, Korond, Parajd, Zeteleka), Kovászna megyének két (Uzon és Bodok) rurális pólusa lenne.
maszol.ro

Héger József emlékére
Élete 81. évében elhunyt Héger József, a MOGYE nyugalmazott adjunktusa, angol szakos nyelvtanára. 1936. január 8-án született a Hargita megyei Galócáson. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, egyetemre a Babes-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán járt, 1962-ben szerzett tanári képesítést. Ugyanebben az évben került a MOGYE Idegen Nyelvek Tanszékére, ahol az angol nyelv előadójaként (előbb mint tanársegéd, nyugdíjazása előtt mint tanszékvezető adjunktus) dolgozott 2000-ig. Tanári tevékenységét odaadással, lelkiismeretesen gyakorolta. Zárkózottsága komolyságát és megbízhatóságát leplezte, amellyel kivívta tanítványai és tanártársai elismerését. 38 évfolyam növendékeivel ismertette meg az angol orvosi és gyógyszerészeti szaknyelv alapjait, elméleti és gyakorlati viszonylatban egyaránt. Generációkat tanított és nevelt, készített fel az angol nyelvű szakirodalom értésére, a nemzetközi tudományos és szakmai porondon való érvényesülésre.
Emlékét őrizzük, nyugodjon békében!
A MOGYE magyar tagozatának vezetősége nevében dr. Nagy Előd rektorhelyettes
Marosvásárhely, 2016. augusztus 23.
Népújság (Marosvásárhely)

Népzenei műhelymunka Csernátonban
A Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében vasárnaptól szombatig zajlik a felsőcsernátoni Hanna Panzióban a hatodik Mozsika népzenei műhelymunka.
Mágori István, a művelődési központ munkatársa elmondása szerint a népzenei tábor hosszú távú célja népzenénk, néptáncaink, népszokásaink ápolása, megőrzése, éltetése és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, rövid távú célként pedig a népzeneápolást, a népzenei együttesek megalakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki. A napi nyolcórás műhelymunka során a harminchat, zömében Hargita és Kovászna megyei tanuló kétféle tevékenységen vesz részt: népdalokat tanulnak István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára vezetésével, illetve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon zajlik népzeneoktatás. A legfiatalabb résztvevő hatéves, a legidősebb huszonéves. Visszatérő résztvevő az Amerikai Egyesült Államokban élő Orbán Anna. A népdaloktatás kis csoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a résztvevők a műhelymunka első napjaiban egyesével vagy hangszerenként elosztott kis csoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak. Ezt követően a műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A résztvevők két tájegység – Sóvidék és Vajdaszentivány – zenéjét tanulják meg kezdő és haladó szinten, zenei ismeretüknek megfelelően. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai (Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, ifj. Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom) és Román Hunor (hegedű) vezeti. A műhelymunka során szerzett ismereteket a résztvevők a rendezvény zárónapján egyéni, illetve közös előadás keretében mutatják be egymásnak, illetve a nagyközönségnek.
Idén a gálaestet rendhagyó módon nem a Hanna Panzió udvarán, hanem a Kézdivásárhelyi Borudvarban rendezik pénteken 18 órakor az Őszi sokadalom részeként, ennek szervezői pedig a művelődési központ, a megyei önkormányzat, a Kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület és Hegedűs Ferenc vállalkozó, a Borudvar tulajdonosa.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román mise Magyarbékásban, egyetlen magyar Damukon
Magyarbékás és Damuk a szórványok szórványa, a Szent Miklós egyházközség legtávolabbi fíliája. Ide tartozik Háromkút is, ott kéthetente van szentmise, a két messzebbre eső közösséghez havonta egyszer jár a lelkipásztor. Simó Ferenc kisegítő lelkész a szórványszolgálatos, hozzá csatlakoztunk.
Ha Gyergyószentmiklósról nézzük, hátborzongató, hogy van két olyan, egyházilag hozzá tartozó település, ahová csak havonta jut el a pap. Rettenetesnek keresztelhető az a tény is, hogy a magyar emberek ott románul hallgatják Isten igéjét. De ha közelebb megy hozzájuk a szentmiklósi, rádöbben, a legkisebb jelentősége annak van, hogy a Mi Atyánk vagy a Tatăl nostru csendül-e fel a templomban.
Vasárnap reggel kilenckor már ott álltunk a damuki templom előtt, miután a Gyilkostó és szoros kanyarjain túljutottunk, a főútról letértünk, majd autónkat elhagyva a hegytetői istenházához harántolva fellihegtünk. Igen, itt a templom közel van az éghez, kész zarándoklat egy-egy szentmisére menés, temetés.
Mindössze pár hívőre várunk, megfogyatkoztak. Ide járnak a görög-katolikusok is egy páran, de még így is, pappal, sofőrrel alig érjük el a tizenegy fős létszámot. Csoda-e, ha a lelkipásztornak van ideje mise közben mindenkivel kezet fogni, béke veledet kívánni, mégsem húzódik többórásra a szertartás. Az egykori hívek közül sokan a másvilágra, sokan külföldre költöztek, olyan sem egy van, aki baptistának állt át. Úgy tudják a „mAradékok” azért, mert őket nem fenyegeti a halál. Akik ide jönnek, az élettel vannak elfoglalva.
Egy család érkezik felfelé a hegyen. Idősebb házaspár három gyerekkel. Öt kilométerről jönnek. A férfi le-lemArad, benne van a korban, s a hamarabb odaérkező élete párja tudatja is velünk, megrendezte egészségét a sok kaszálás. Ő Bara Béla, az egyetlen magyar.
„Én ott születtem Gyimesközéplokon, Farkaspallónál nőttem fel. Megnősültem, s még hét évet Pallónál laktunk, de amikor apósom itt Damukon elhalt, lejöttünk ide. 1975-ben. Azóta itt lakunk. Még van egy magyar a faluban, Rakottyásból jött, itt lent, a gödörben lakik, de más nincs. Én vagyok az egyetlen római katolikus. Egyedül nekem nem misézhet a pap magyarul, megszoktam a románt. Mit csináljunk, a többiek nem értenek magyarul.”
Gyóntatással kezdődik a szertartás. A hét elsőáldozott hívő kivétel nélkül igényt tart erre. Simó Ferenc azt mondja, ez minden hónapban így történik. Az idősebb asszonyok a sekrestyei gyóntatószék felé igyekezve papírcetlit szorongatnak kezükbe. Az összetűrt füzetlapból kikandikálnak az egylejesek. Misét akarnak mondatni, annak árát viszik a papnak. Egészségért, gyógyulásért, a gazdaságért kérnek ilyenkor közbenjárást. Jó lelkek, más káráért „feketemisét” itt nem szoktak kérni.
Bara Béla felesége is megy, meggyónik, majd mise közben el-elmorzsol egy-egy könnycseppet. Áldozás után nem bírja fékezni magát, hiába próbál tekintettel lenni az arcát simogató kislánykára, kitör belőle a zokogás. A kis templomban, ahol a jobboldali padsorokban a férfiak ülnek, balról pedig a fehérnépek, sűrűn hullanak a könnycseppek, nincs ember, ki könnyeivel ne küszködne, ne szipogna. Együttérzés jele ez.
A házaspár két fiúgyermeknek adott életet. Mára mindkettő halott. Egyik betegségben, másik balesetben vesztette életét. Egyik fiú után egy unoka van, édesanyjával idegenbe költözött. A másikat felesége még éltében elhagyta, s hagyta a három gyermeket is. A két nagyobb fiút, és az akkor másfél éves kislányt. Aztán megtörtént a tragédia, a kicsik apa nélkül, a nagyszülőkre mAradtak. Bara Béla és felesége tisztességgel nevelte a gyerkőcöket, a kicsike nyugdíjt gazdálkodásból pótolva. Nemrég megérkezett az anya. Visszaköveteli a gyermekeit, vinné magával mind a hármat jelenlegi életébe, Spanyolországba.
Bírósági ügy lett az igényből, és nem nyomott a latban, hogy az anya elhagyta egykor kicsinyeit, az sem, hogy a gyerekek a nagyszülőkhöz ragaszkodnak, hogy az egyik fiú olyan ügyes focista, hogy ingyen kapott kosztot, kvártélyt Piatra Neamțon. Döntés, fellebbezés, majd újabb döntés erősíti: az anya viheti gyermekeit. „Hogy vehetnék el őket tőlem? Erőszakkal? Nem adom. Ilyen nem létezhet” - mondja Bara Béla, és bízik Istenben-emberben, hogy megmAradhat kicsike családja egy fedél alatt.
Továbbindulunk, Magyarbékás irányába. Hajdanán Damuk Magyarbékásnak volt a filiája, nagy plébánia is van ott, s bár régen nincs helyben lakó pap, nem áll üresen az ingatlan. Bérbe adta az egyház, kvártély fejében a lakók csinosítják az épületet. Hiba nincs az egyezségben – így tűnik kívülről, hisz új cserepek a tetőn, néhány nyílászárót is termopánra cseréltek már.
Egy udvaron van a plébánia, templom és temető. Délben kezdődik a mise, a templom búcsúünnepe ez, Szent István napja. Hogy kevesen vagyunk-e vagy sokan, nézőpont kérdése. Szám szerint huszonnyolcan, görög- és római katolikusok együtt hallgatjuk: „Szfântul Ștefan, regele Ungariei...”, azaz Szent István, Magyarország királya.
Simó Ferenc lelkipásztor prédikációjában a történelmi tények mellé fűzi a szentség fogalmának ismertetését is. A szent élet, mint mondja, nem egy történelem ködébe veszett, pár személy által birtokolható előjog, hanem a mai valóság része.
Pisszenés nélkül hallgatták lelkipásztorukat a hívek, mint mondták, egymás között csak mosolygós papként emlegetik. Mert ugyan ritkán jön, de akkor kedélyesen szóba áll velük, leül asztalukhoz, meghallgatja bajaikat. Hozzám pártol egy asszony, és be is mutatkozik: csángó-féle vagyok. Nem gyimesi, nem is moldvai. Hargitában született, csak így jelöli meg világra jöttének helyét. Aztán olyan férjet kapott, aki az italt nála többre értékelte. RámAradt a bú s a sok kapálás. Elment Bukarestbe, „servitoare” lett. Férjet is kapott, mint mondja, olyant, amilyent ott kaphatott: románt. Harminc év együttélés feledtette a múltat és a magyar nyelvet. Annak is története van, miért él Magyarbékásban. Itt van a lányának egy lakása. „Leányom kiment Olaszországba. Hiúba aludt, most háza van. Az itthoni lakása üres, én kócsolom.”
Megértik egymást? – kérdez ránk egy idős asszony tiszta magyarsággal. Ő itt az egyetlen személy, aki színtiszta magyar származásában és nyelvében egyaránt. Kilencven esztendős, s mint mondja, kicsit nehezére esik a menés újabban, eddig semmi baj nem volt a „szerkezettel”. Simon Rozália ő, aki a legtöbbet tud az egyházközségről, hiszen fél évszázadon át kántor és mindenes volt, nemrég adta át öccsének az orgonálást.
„Itt születtem magyar családban. Kilencen voltunk testvérek. Háború előtt még olyan sokan voltunk itt magyarok, hogy a templompadok tele voltak. Akkoriban volt még helyben lakó lelkipásztor is, a katonapap, Ambrus Szaniszló” – sorolja a tényeket, mint akinek az idő nem kezdte ki a memóriáját.
A háború romlást hozott. A katolikus templomot is kiürítették. Nagy szerencse, hogy egy román pap amit összeszedhetett, megőrizte, az ortodox templomban tartotta, tőle vehette át a javakat a '60-as években Dani Gergely plébános és Bodó Péter lelkipásztor. Bodó Péter segített a templom újra-berendezésében, ő járt vissza rendszeresen a magyarbékásiakhoz, damukiakhoz is. Három napba is beletelt az utazása az akkori közlekedési feltételek mellett, s ha megérkezett, a plébánián hált meg egy-két éjszakát.
Ma már a görökkatolikusokkal együtt sem sikerül megtölteni a templomot, még a búcsús szentmisén sem. De ennek is van előnye, legalább mindenkit meg lehet hívni utána ebédre. Mert a plébániaudvarban hosszú, terített asztal várt mindannyiunkat.
Rózsika néni csak mesélte a templom múltját, aztán rátért a sajátjára is. Gyereke neki nem született. De a szomszédban volt egy többgyerekes család, s köztük egy ügyes kislány, aki a többieknél is szívesebben volt Simonéknál. Tizenegy éves volt Lenuța, amikor Rózsika néni férjétől őt kapta születésnapi ajándékba: örökbe fogadták. „Olyan jól süt és főz, érzéke van hozzá. Azt mondják, én tanítottam, de nem kellett őt tanítani. Azt is mondják, hasonlít hozzám. Hát ezt a csodát” – lelkendezik a kilencven éves néni, és jön is fogadott lánya, nem másért, csak hogy az anya arcát megsimogassa, kívánságát kitudakolja.
Lenuța nem beszél magyarul, azt mondja, hibásan ejtené a szót, s restellné miatta magát. Mint ahogy románul kínálja a csorbát Laci is, ő főzte nagy izgalommal, mert ekkora adagot még sosem készített. Jóllakatnak aztán töltött káposztával, többféle süteménnyel, és a kávé mellett annyira oldódik a hangulat, hogy még a cölibátus kérdését is megpendítik lelkipásztoruknak. Ragasztott nevéhez híven csak mosolyog Simó Ferenc, majd búcsúzáskor mindenkihez szól egy jó szót. Hogy meglátja, jobb lesz, bízzon Istenben, legyen lelkében béke, imádkozzon, mi is imádkozunk érte. És ha kicsi időre is, de az emberek mosolyra váltanak, törpül a bánat. Mert az örömnek és gyásznak, a léleknek, ha közelről nézzük, nincs nemzetisége.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Mi, a köztörvényesek és „ők”
Alig több mint három hónap alatt nyugdíjba vonult a helyi és megyei rendőrség vezérkara, ugyanezt tette az udvarhelyi főügyész is. Távozókról vagy jót, vagy semmit, de azért halkan megjegyzem, hiába az agyonhivatkozott bűnözési statisztika – melyben, ugye, Hargita megye és Udvarhely mindig „túlteljesít” –, azért van/lenne mit a most nyugdíjazottak fejére olvasni. Nem teszem, mert megrögzött pozitivistaként reménykedem: tisztább és tökös(ebb) rendőrségi-ügyészségi vezetőkre várok, akik a titkosszolgálatokkal közösen nem annak rendelik alá a (helyi!) bűnüldözést, illetve a közbiztonság kérdését, hogy (mi, Székelyföldi magyarok) mennyire is jelentünk nemzetbiztonsági kockázatot – szerintük.
Ideje végre kinyitni Pandora szelencéjét, már csak azért is, mert rég ismerjük a benne rejlő „titkokat”! Bizalmatlanság volt, van és lesz Székelyföldön, így Udvarhelyen is. A rendőrség, ügyészség és bíróság működésére mindig is kihat, hogy még valamiféle román nemzetbiztonsági szempontokat is figyelembe kell venni. Nekik. Mi meg, az akaratunkon kívüli magyarok, e rendszer tárgyai (máshol csak sima állampolgárok!) szintén bizalmatlanok vagyunk. Pont azért, amiért nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetünk. Azért, mert vagyunk, olyanok amilyenek, nem mellesleg őshonos „mások”. Szerintük persze „jövevények”, de ez most mellékszál…
Délibábot kerget, aki azt hiszi, hogy a közeljövőben gyökeresen változna a helyzet. Most, hogy az USA atomfegyvereinek is otthont ad Románia – meg nem erősített hírek szerint –, emberi és közösségi jogainkat még nehezebb lesz érvényesíteni, mert ezután a geopolitika még inkább közbeszól. Nincs az az amerikai vagy Soros-pénzekből eltartott jogvédő(?) szervezet, amely ezután fajsúlyosabban állna ki mellettünk. Valljuk meg, eddig se vitték túlzásba, de ez legyen az ő saruk. De akkor miként tovább – legalábbis közbiztonsági fronton?
Ó, nem várunk nagy dolgokat, dehogy. Amúgy is rá vagyunk utalva, el kell fogadnunk a román(iai) igazságszolgáltatást úgy, ahogy van. Nincs más, bíznunk kell benne, mert ez az egyetlen út. Alternatíva márpedig nincs, és nem is lesz. (Az álomkergetők most hagyjanak!)
Francokat akarok geopolitikai elemzésekbe bocsátkozni. Én csak a Székelyföldi közbiztonságról, illetve saját, tehát magyar köztörvényeseinkről beszélek. A közbiztonság kérdését le kéne már választani az előbbiekben érintett román(iai) nemzetbiztonsági kurzusról, netán gyakorlatról. A titkosszolgálat helyi korifeusainak, de a rendőrségnek is ideje lenne belátni, hogy saját maguk és központi/más küldetésük szempontjából is visszaüthet, ha helyi köztörvényeseket szerveznek be besúgóknak, akik cserébe „előjogokban”, netán elnézőbb bánásmódban részesülnek, ha lyukra futnak. Az ilyen „elnéző kegyességekkel” csak hergelik a törvénytisztelőket, azokat is, akiktől adó formájában a fizetést kapják – jó na, az ún. Székelyföldi „veszélyeztetettségi juttatásokon” túl. Ki kell mondani végre, hogy eddig ez és így zajlott, ezt a gyakorlatot kéne „normális” mederbe terelni.
Persze én is túl vagyok már délibábkergető korszakomon. Mégis, most van némi esély arra, hogy a majdani rendőrségi, ügyészségi vezetők leszámoljanak az eddigi gyakorlattal. Hogy pitiáner, egybites bűnözőknek legyenek előjogaik csak azért, mert sikerül megvezetniük a szerveket s néha odadobnak egy-két koncot, valakit saját bűntársaik közül. Várom a végleges kinevezéseket, várom első lépéseiket, és azt is, hogy a közbiztonság kérdéséhez miként viszonyulnak. Hogy vajon az újonnan kinevezettek mennyire hódolnak be a szép statisztikáknak és áldozzák be saját hivatástudatukat – már ha van/lesz nekik olyanjuk...
Akkor is bizakodón várom, ha krónikus álmodozónak tűnnék. Írni és álmodozni ugyanis szabad. Még
Szőke László
Székelyhon.ro

Ezt a székely kaput megmentették – de még hogy!
Százhúsz éve állíttatott, magyar állami támogatásból igényesen felújított székely kaput adtak át vasárnap délelőtt Csíkmadarason.
A Hargita megyéért Egyesület a megyei tanáccsal közösen 2015–2016-ban kilenc Hargita megyei székely kapu felújítását végezte és végzi el a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hatmillió forintos támogatásából. A kapuk egyike a csíkmadarasi Juhász Ferenc portája előtt áll.
A hagyományos székely falukép egyik fő elemét sikerült megmenteni – hangzott el a vasárnapi átadón. A jelenlegi tulajdonos dédapja, Juhász János Gábor által 1896 májusában állíttatott galambos, faragott díszekkel ékesített, zsindellyel födött székely kaput Antal Tibor helyi faragómester „varázsolta újjá”.
Az ünnepi eseményen jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, köszöntőjét Nyirő József soraival kezdte: a székely ház dísze és koronája a székely kapu, amely élővé válik azzal, hogy a székely, amikor kifaragja, a lelkét leheli belé, majd Isten nevét vési rá szelíd, áldozatos betűkkel.
„Az eredeti kapu éppen a honfoglalás ezredik évfordulóján, az 1896-os évben állíttatott, ez egy olyan szimbólum, amelyet most megerősítettünk. A székely kapu ugyanúgy, mint a székely zászló, himnusz, népviselet, tájszólás vagy gasztronómia hozzátartozik ehhez a földhöz. Amikor ezeket megerősítjük, akkor azt próbáljuk igazolni a világnak és önmagunknak, hogy büszkék vagyunk identitásunkra, szeretnénk kitartani ezen a vidéken” – szólt a jelenlévőkhöz, hozzátéve, „a magyar kormány részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt az identitást meg tudják erősíteni, és ha ebben a küzdelemben segítségre van szükség, mi a célok mellé állunk”. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke beszédében kiemelte, „ez a kapu biztos lábakon áll, senki, egyetlen intézmény sem tudja elvitatni, lebontatni, bírósági pereket indítani és mindenféle egyéb közigazgatási cirkuszokat elrendelni ellene”.
Antal Tibor fafaragómester székely testvéreinek üzenve figyelmeztetett: „Jaj, annak, aki csak azért állít székely kaput, mert a komájának is az van!” Mint mondta, „a székely kapu érték, értéket hordoz, és nem divat”.
Juhász Ferenc tulajdonos, Potápi Árpád János államtitkár, Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök és Bíró László polgármester egyezményt írt alá, amelyben a porta székely kapujának birtokosa köszönetét fejezi ki a támogatásért, illetve kötelezi magát, hogy a kaput a madarasi székely közösség építészeti és népművészeti értékeként védi és óvja.
Az ünnepség végén Antal Tibor faragómester a felújított kaput egy csokor virággal avatta fel, majd Borboly Csaba egy festett kis ládával ajándékozta meg az államtitkárt.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Gyenge eredmények a pótérettségin
A pótérettségire feliratkozott közel nyolcszáz Hargita megyei vizsgázó közül alig harminc százaléknyian értek el átmenő osztályzatot a vizsgasorozaton. Ez elmArad a tavalyi eredményektől. Hétfőn kifüggesztették az idei pótérettségi-eredményeket.
Hargita megyében idén 799 diák jelentkezett a pótérettségire, közülük 678-an vettek részt a vizsgákon. Az első, román nyelv és irodalom írásbelin egy Csíkszeredai vizsgázót puskázás miatt kizártak – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől. Az óvások előtti eredmények azt mutatják, hogy a vizsgázók 29,20 százalékának sikerült átmenő osztályzatot szereznie. Ez némileg kevesebb, mint tavaly, ugyanis a múlt évben 30,09 százalék volt az átmenési arány az augusztusi szesszióban. A tételsorokkal kapcsolatban Bartolf elmondta, hogy azok a szaktanfelügyelők véleménye szerint közepes nehézségűek voltak.
A csíkszéki iskolákat tekintve a legjobb eredményeket az idei pótérettségin a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanulói érték el, a legrosszabbakat pedig a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola végzősei.
Udvarhelyszéken 280-an jelentkeztek a pótérettségire, a vizsgaközpont a Kós Károly Szakközépiskolában volt. Az átmenési arányokat tekintve a legjobban az udvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum pótérettségizői teljesítettek, a leggyengébben pedig a zetelaki középiskola, illetve a keresztúri Zeyk Domokos Műszaki Líceum diákjai.
Maros megyeben még rosszabb az átlag
Maros megyeben 23,03 százalékos volt az átmenési arány a pótérettségin, azaz a jelentkezők nagy része most sem szerzett érettségi oklevelet. Összesen 1151 diák iratkozott be az érettségi valamelyik vizsgájára, és 964 tanuló jelent meg a próbákon. Ebből mindössze 143 jelentkezőnek sikerült az érettségije – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől. A magyar anyanyelvű diákok körében pedig 26,61 százalékos volt az átmenési arány Maros megyeben – derült ki a tanfelügyelőség adataiból.
Három jelentkezőt ugyanakkor kizártak másolás miatt a pótérettségi román írásbeli vizsgájáról Maros megyeben, ők az okostelefonjuk használatával próbáltak csalni, de a felügyelő tanárok lefülelték őket. Más írásbeli vizsgán nem történt hasonló incidens – vagy legalábbis senkit nem kaptak rajta csaláson.
Az óvásokat hétfőn este nyolc óráig lehet letenni, aztán augusztus 30–31-én kerül sor a dolgozatok újrajavítására, a végleges eredményeket szeptember elsején függesztik ki.
Az országos átmenési arány is alacsony
Országos szinten a pótérettségiző diákoknak alig 24 százaléka szerzett átmenő átlagjegyet az augusztusi szesszión. Az Oktatási Minisztérium az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményében rámutatott: az augusztus 16. és 26. között zajló pótérettségin közel 35 ezren jelentek meg a vizsgákon, közülük pedig 8300 tanulónak sikerült oklevelet szereznie.
Dósa Ildikó, Hajnal Csilla, Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

A második bécsi döntést kutatja Lăcătuşu
Megemlékeztek kedden Sepsiszentgyörgyön a második bécsi döntésről, a magyarellenességéről híres Ioan Lăcătuşu kezdeményezésére.
A Lăcătuşu által vezetett Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ szervezett egy konferenciát, ahol azt mutatták be, milyen hatással volt a térségben élő románok életére a második bécsi döntés, amikor Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott bécsi döntés 76. évfordulóján a Kovászna megyei ortodox parókiákon talált dokumentumokat hoztak nyilvánosságra. Ioan Lăcătuşu a sajtónak úgy nyilatkozott, nagyon nehéz dolga volt, nem mAradhatott közömbös a románok akkori drámája iránt, s hozzátette, az említett dokumentumokat azért hozzák nyilvánosságra, hogy az azokban foglaltak „többé soha ne történhessenek meg”.
Hangsúlyozta, ezekkel a rendezvényekkel nem irritálni akarnak, és a nemzetiségek közötti együttélést sem akarják rontani, de úgy véli, meg kell érteniük a történteket, csak így akadályozhatják meg, hogy újra előfordulhassanak. Lăcătuşu előszeretettel kutatja ezt a korszakot, korábban emlékművel akarta megjelölni azoknak az ortodox templomoknak a helyét, melyeket a bécsi döntés után leromboltak. Mint mondta, Hargita és Kovászna megyében 25 ortodox és görögkatolikus templomot és kápolnát, valamint tucatnyi haranglábat és keresztet gyújtottak fel, romboltak le.
Arról nem beszélt, hogy a harmincas évek végén székely közbirtokossági erdőkből vitték el a fát, a székelyeket erőszakkal vitték dolgozni, hogy ezek a kápolnák, templomok megépüljenek, a többség a bécsi döntésig el sem készült.
Bíró Blanka |
Székelyhon.ro

Erdők és keresztek – Jelen időben az Úz völgyéről
Nem csendes az Úz völgye hétköznapokon sem. Nagyüzemben folyik a még állami tulajdonban levő erdőkben a favágás, láncfűrész sikolt bele a favontató traktorok, rönkszállító tehergépkocsik mélyebb hangjába. A csíkszentmártoni szoros felől a patakmedret dúlják a törpeerőmű csöveit lefektető munkagépek, a kiszélesedő völgyben legelő juhok bégetése szinte nem is hallik. Látszólag békés a táj. Látszólag. Mert, mint mindenhol Erdély-szerte, itt is zajlik a múlt átírásának fizikai folyamata. És az Úz völgyének birtoklásáért a háború ma is tart – bár most nem fegyverekkel kell küzdeni a kétszer is véráztatta földért.
„Odaesett” erdők
1944. augusztus 26-án a szovjet hadsereg ezen a völgyszoroson át lépett először magyar földre. A támadás dátuma lett a mára már zarándoklattá válott úz-völgyi megemlékezés napja, az első világháborús haditemetőben a rendezvényt Csíkszentmárton szervezi. Az a község, amelyhez mindig is tartozott az Úz völgye – most is, papíron. Mert a valóságban sem a tömérdek erdő, sem az egykori laktanyák felett nem a szentmártoniak rendelkezhetnek.
Az 1968-as megyésítéskor Csíkszentmárton második határrészét – több mint 6000 hektárnyi erdőt – Bákó megyehez csatolták. A megyehatárokat Bukarestben rajzolták meg, beleszólásuk az akkor alakuló Hargita megye elöljáróinak valószínűleg nem volt, bár lehet, nem is volt fontos számukra annak a pár ezer hektárnak a hovatartozása, hiszen akkor minden az állam kezelésében volt.
Csakhogy ennek az oda nem figyelésnek később súlyos ára lett, a 2000-es földtörvény megjelenését követően csak kínkeserves peres eljárással tudta a csíkszentmártoni közbirtokosság visszaszerezni a szomszéd megyébe szakadt erdeinek java részét, a csíkcsekefalvi közbirtokosságnak azonban több mint 1500 hektárnyi erdője ott mAradt, és azon már nem is lehet segíteni – magyarázza Gergely András szentmártoni polgármester.
Még ennél is nagyobb gond, hogy az 1783-ban II. József által a székely határőrezredek támogatására adományozott havasok, a Csíki Magánjavak több mint tízezer hektárnyi erdőbirtokának is nagy része Bákó megyebe „esett”, az sem került vissza a jogos tulajdonosához. Az állami vagyon része mai napig, és ki tudja, kinek osztják majd ki, mert nálunk az osztogatás nagy divat – jegyzi meg keserűen Gergely András.
Aberrált helyzetek
Az egykori Úz-telep nyomait lassan elrejti a természet, egyetlen háznak van csupán állandó lakója. Két új épület is megjelent a völgyben, a csíkszentmártoni közbirtokosság kantonháza már elkészült, a két község határát képező Sóvető patakán túl a csíkcsekefalviaké most épül. De hiába vetette meg a lábát a két közbirtokosság, Bákó megye az Úz völgyének ezt a kis belteleki részét is megkérdőjelezi, Dormánfalva minden áron a magáénak akarja.
Csíkszentmárton a jelenleg a Bákó megyei táborigazgatóság tulajdonában levő, enyészetre ítélt egykori kaszárnyaépületeket is szerette volna átvenni.
– El is indult valamilyen folyamat, mondja a polgármester, de sorra megtorpedózták, olyan kifogással, hogy nem biztos a település helyzete, és én törvényszéki végzéssel igazoljam, hogy ez a terület a községé. Hiába, hogy a 2-es törvény mellékletében írja, hogy Csíkszentmárton területe Úz völgye. Ilyen aberrált helyzetekbe próbálnak kényszeríteni, és ez mind arra utal, hogy egyszerűen nem akarják annak a kezelésébe adni az épületeket, aki biztosan hasznosítaná. Ha a közeljövőben nem kerülnek jó kezekbe, összeomlanak, és akkor megint egy nagy értékkel leszünk szegényebbek. Én tudom, hogy ez nekik semmit nem jelent, sőt, alig várják, hogy eltűnjön, de nekünk hihetetlen nagy érzelmi kötődésünk van nemcsak a tájhoz, hanem ehhez az épített örökséghez is.
A völgy felső felében még állnak a gerendából épített laktanyák, néhánynak ablakai betörve, másokon az elcsúszott palalemez alatt már korhad a tetőszerkezet. Egyetlen kaszárnyában laknak csupán, az úzi megemlékezés napján mindig a tábor udvarán parkol a csendőrség autója.
– Jó, hogy felépült a két közbirtokossági kantonház, mert legalább valamilyen gazdája van a völgynek, bár mi csak mutatjuk, hogy vagyunk, mert a hagymakupolás honfoglalás zenéje nagyon erős és egyre erősödik – összegez Gergely András.
Az egész völgy egy hatalmas temető
A temetőben csend van, mintha az élet zaja kívül rekedne. Az út felől székely kapun át lehet belépni, két felén új, kőből és fából épült kerítés fut – egyelőre csak ezen az oldalon, a teljes körbekerítés még várat magára. A kaput is, a kerítést is a szentmártoni önkormányzat építtette pályázati pénzekből, illetve adományokból. A szegedi Meritum Egyesülettel ápolt jó kapcsolatuk eredményeként kerültek fel a kerítésre a magyar, román, német és orosz nyelvű, az első és második világháború úz-völgyi eseményeit leíró tájékoztató táblák.
A sírkertben az elmúlt évek során az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület állított fakereszteket. Példaértékű az, ahogyan az egyesület „belekeveredett” a temetőgondozásba. Vásárhelyi Gábort a kíváncsiság hajtotta az Úz völgyébe, 2006-ban vett részt először az augusztus 26-i megemlékezésen. Aztán két év múlva már az akkor alakulóban levő egyesület több tagjával, családostul vett részt a zarándoklaton, és akkor fogalmazódott meg bennük: tenniük kell azért, hogy megőrződjék mindazok emléke, akik az első világháború folyamán az erdélyi harctereken, ez esetben az Úz völgyében életüket adták a haza védelmében.
– Akkor még a temetőben az ott járók hagytak kis faágakból készült kereszteket, nemzeti színű szalaggal átkötve, idézi fel Vásárhelyi Gábor. Megható volt, de tudtuk, hogy több kell ide, mint kis faágból készült szimbolikus kereszt. Összeadtuk a zsebpénzünket, abból készíttettük el az első ötven keresztet. Aztán támogatásra is leltünk, magánszemélyek, közbirtokosságok járultak hozzá tervünk ivitelezéséhez, ennek eredménye a temető mai kinézete. De a munkának még nincs vége, ez egy életre szóló feladat, küldetés. Ez olyasvalami, mint mikor valaki az egyik őse sírját ápolja évtizedeken át, majd a következő generációra örökíti a gondozást.
Az egyesület az évek során 650 keresztet állított az 1916–1918 közt az Úz völgyében elesett és eltemetett magyar és német katonáknak. Állítottak egy kettős apostoli keresztet mikóújfalusi andezitből az 1944. augusztus 26-án betörő orosz csapatoknak áldozatul esett magyar katonák emlékére, és egy Lengyelországból idekerült eredeti német vilmoskeresztet is elhelyeztek a temetőben, olyant, amilyen 1914-ben rendszeresítve volt az elesett német katonák sírjainak megjelölésére. – Hogy hány katona lehet eltemetve Úz völgyében? Az adatok néhol homályosak, pontos számot nem tudni. Van egy 650 nevet tartalmazó veszteségi listánk, de a temetőben több mint ezer sírhantot számoltunk meg, és nem minden hantot lehetett beazonosítani, hiszen a háborút követően az Úz völgyében élő lakosság is jónéhány sírra rátemetkezett. Nem beszélve azokról, akikkel robbanás végzett, őket a gránáttölcsérekbe temették el. Még van két hősi temető a völgyben, a Kőkertnek nevezett helyen és a Veresvíz-pataknak az Úz patakába való beömléséhez közel. Ezek mind első világháborús haditemetők. A második világháborúban elesettekről úgy tudjuk, hogy nem az úzi temetőben vannak eltemetve, de ezt konkrét bizonyítékokkal nem tudjuk alátámasztani. Az akkori frontharcosoktól tudjuk, hogy az elesetteket haláluk helyén temették el utólag, hiszen a betörő oroszok elől még a polgári lakosság is elmenekült a völgyből, és amikor visszatértek, már az előrehaladott bomlásban lévő testeket kellett elhantolniuk. Elmondható hát, hogy az Úz és környéke egy hatalmas temető. Pénz és taps nélkül
Az egyesület tagjai családostul az augusztus 26-át megelőző két hetet az Úz völgyében töltik. Mindig van és mindig lesz ott tennivaló, mert nem elég felállítani a kereszteket, folyamatosan karban is kell tartani azokat, hiszen amennyire varázslatos az Úz völgye nyáron, amikor épp nem tombol orkán erejű vihar, télen épp annyira zord ott az időjárás – mondja Vásárhelyi Gábor. És akad munkájuk Erdély-szerte másutt is, hiszen több ezer temető, temetőparcella, hősi sír várja, hogy valaki felfedezze és rendbe hozza őket.
– El kell mondani azt is, hogy ez a fajta „hazafias munka” elég keveseket vonz, sokan rótták fel nekünk, hogy miért nem mással foglalkozunk. Nem beszélve arról, hogy a pénz nagyon behatárolja a mozgásunkat, mert bár a tagság ingyen dolgozik, ez még nem elégséges ahhoz, hogy egy sírkertet rendbe tegyünk. De bízunk abban, hogy a jó Isten kirendeli mindazt, ami szükséges munkánk folytatásához. Az egyesület tagságát a Magyar Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya hadisír-gondozói jelvénnyel tüntette ki, Vásárhelyi Gábornak, az egyesület elnökének pedig a Magyar Hadisír-gondozásért Kitüntető Cím ezüst fokozatát adományozták 2014. május 21-én az Erdélyben hősi halált halt magyar honvédek emlékének megőrzése, valamint sírjaik felkutatása, felújítása érdekében végzett többéves kiemelkedő munkásságáért.
– Nem pénzért és tapsért tesszük, amit teszünk, hanem azért, mert mi, erdélyiek – és ezt nem csak az egyesületünk tagjaira értem – mind katonaősök leszármazottjai vagyunk, akiknek szent feladata volt a haza védelme. És most a mi kötelességünk azért az áldozatért, amit értünk hoztak életükkel, vérükkel, hogy megtanítsuk a mai és a jövő nemzedéket a haza szeretetére, az ősök és hősök tiszteletére. Mert milyen nemzet lennénk, ha nem lenne gyökerünk, amely ehhez a vérrel áztatott szülőföldhöz köt?
Váry O. Péter
Háromszék
Erdély.ma

Korodi „a veszélyes törvénytervezet” és „az erdélyi valóság” viszonyáról beszélt
A közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezet hiányosságaira, ellentmondásaira hívta fel a figyelmet Korodi Attila parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a tervezet nem felel meg „a mai erdélyi valóságnak”.
A fejlesztési minisztérium által nemrég közvitára bocsátott törvénytervezet – amely által új közigazgatási besorolást kapnának a romániai települések – apropóján hívta össze a sajtó képviselőit Korodi Attila képviselő Csíkszeredában. A két hete zajló közvita kapcsán levont következtetéseket fontosnak tartotta ismertetni, mivel „a minisztériumi laboratóriumban készült elemzések nagyon nehezen fordíthatók le jó értelemben Hargita, illetve Erdély több megyéjére”.
A politikus továbbment, veszélyesnek nevezte a törvénytervezetet, mivel meglátása szerint hiába hogy számokkal dolgozik, mégis szubjektív: a kormány, a minisztérium például meghatározott olyan küszöbszámokat, amelyeknek nincsenek magyarázatai sem a cikkelyekben, sem a mellékletekben – ezek sok esetben pedig ellentmondásos besorolásokhoz vezetnek. Például Gyergyóhollót mint lehetséges vidéki fejlesztési pólust jelölték meg, habár nem teljesíti még a községek számára előírt legkevesebb 1500 állandó lakost sem.
A vidékfejlesztési pólusokkal kapcsolatban kifejtette, ennek a besorolásnak az elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek és a körülöttük levő kistérségnek, mert általa – a központi költségvetésből – támogatást kaphatnak infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések lehetnek, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
Hargita megyében négy község tölthetne be ilyen szerepet: Parajd, Korond, Zetelaka és Gyergyóholló – ezt azonban aránytalan, hiszen Parajd és Korond nagyon közel esik egymáshoz, illetve Parajd közel van Szovátahoz is. Ahogy előbbire, úgy arra sincs magyarázat, hogy miért mAradtak ki Hargita megye esetében olyan fontos kisrégiók, mint Székelykeresztúr környéke vagy a Gyimesek, de a politikus Alcsík és Felcsík esetében is – a Csíkszeredától távol eső települések miatt – szükségesnek látja ezt a besorolást.
Arra is rámutatott a képviselő, hogy egy hírportál felhívta a minisztérium figyelmét: a felhasznált adatok régiek, elavultak. Ezek a számok alapján a törvénytervezet a városokat jogállásuk szerint hét, a községeket két csoportba sorolná – a lakosság, a kórházak, oktatási intézmények száma, az infrastruktúra fejlettsége szerint. Mindezek mellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Amely községek ezt nem teszik meg 2025 végéig, és nem felelnek meg az előírásoknak, a kormány indítja el valamelyik nagyobb, szomszédos településsel való összeolvasztásukat – részletezte többek között példákkal alátámasztva Korodi Attila.
„Ezzel a törvénytervezettel ki sem szabadott volna jönni közvitára. Nagyon rossz adatokkal dolgoznak, nem jó időszakot vettek figyelembe. Továbbá olyan határértékeket határoznak meg, amelyek lebontva a helyi lakosságra nem tükrözik a törvénynek a szándékát, jellegét” – emelte ki. Helyette a 2025 utáni időszakra nagyon kormányorientált eszközrendszert épít ki arra, hogy újraszervezzék a községi hálózatokat. S miközben látszólag a kisrégiós összefogást támogatja, Hargita megyében a vidékfejlesztési pólusokat például nagyon rosszul lehetne elhelyezni – summázta a politikus.
A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a törvénytervezet szövegében rövid, mellékleteiben hosszú, ugyanakkor több esetben pontatlan, kiegészítésre szorul. Az RMDSZ-es megyei tanácsosok már dolgoznak a törvény
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Székely jelképekről Skóciában
Glasgowban, Skócia legnagyobb városában tartott előadást a székely címer alakulásáról a világ minden tájáról összesereglett heraldikusoknak dr. Szekeres Attila István. A címertani munkásságáról Hargita megyében is ismert történész számol be a 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus eseményeiről és dióhéjban összefoglalja előadását.
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált (angolul: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)– ez a barokkos körmondat volt dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke által a skóciai Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadásának címe. A jeles esemény 2016. augusztus 11-én zajlott Skócia legnagyobb városában, Glasgowban. A kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta. Az előadó beszámolója szerint a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban, Glasgow előtt Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg adott otthont a rendezvénynek.
Mint írja, a kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. Megjegyezte, hogy a sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetés számára, hogy előadása felkeltette a szervezők érdeklődését és meghívták a rangos szakmai rendezvényre. „Valami olyan érzés, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára” – írta Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kongresszuson való részvételének célját így határozta meg az előadó: a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A beszámoló szerint a mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgowi Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órában mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. Előadásában Szekeres Attila István kifejtette, hogy a heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Mint írja, a régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyasoltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is. A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellékcímerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi plébániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
Az előadó kitért arra, hogy a nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken. Szó esett a „székely nemzet pecsétjéről” is, amelyről Barcsay Ákos fejedelemsége idején, az 1659. május 24.–június 15. között Szászsebesen tartott országgyűlésen határoztak. A III. cikkely rendelkezik a pecsétekről: „bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, az erdélyi vármegyéké, a másik, a székelységé a harmadik, a szász natióé, a negyedik az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé. (…) A pecsétek ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környűlvaló irása: Sigillum Partium Hungariae Transylvaniae annexarum. (Magyarország Erdélyhez csatolt részeinek pecsétje). Hivatalosan ekkor törvényesítették a székely rendi nemzet jelképeit: a napot és a holdsarlót – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a három erdélyi rend bélyegzőjét együttesen használták, azokkal hitelesítettek dokumentumokat. (A Partiumé nem készült el, a törökök elfoglalták Nagyváradot.)
Az előadó kitért arra is, hogy a székely nemzet pecsétnyomóját ezüstből készítették. Belsejében barokk kartusba foglalt fektetett ellipszis – lenyomatában –, jobbról megszemélyesített, sugárzó naparc, balról szintén megszemélyesített, szintén sugárzó, növekvő holdsarló. A pecsétnyomó szélén körbefutó vésett körirat: SIGIL. NATIONIS SICULICÆ. LO ERDELIORSZAGÆ HA. A latin szöveg – SIGIL[lum] NATIONIS SICULICÆ – jelentése: a székely nemzet pecsétje. A mellette levő magyar szöveg töredékének kiegészítése a szász nemzet bélyegzőjére került. Azon a latin szöveg – SIGIL. NATIONIS SAXONICÆ – a mellé került magyar felirat a következő: ROM NEMZETBOL AL. Összeolvasva, megfejtve: HÁROM NEMZETBŐL ÁLLÓ ERDÉLYORSZÁGÉ. Ebből is látható, hogy a pecséteket együttes használatra szánták.
Szekeres Attila István kitért a szimbólumok színvilágára is. Rávilágított arra, hogy a székely nemzet címerének mázai a szokásjog alapján alakultak ki, hiszen természetes volt, hogy az égitesteket kék mezőbe helyezzék, s a nap arany-, a hold meg ezüstmázat kapott. A mázakat jó száz évvel később, 1765-ben jelenítették meg abban az adománylevélben, melyben Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt. Az 1765. november 2-án kiállított dokumentumban a címert megfestették. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi, ám ekkor a holdat megfordították, s a szokástól eltérően fogyóként ábrázolták. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. A már ismert, 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert. Napos-holdas pecsétábra jelenik meg számos Székelyföldi településnek a XIX. század közepe táján vagy a XIX. és XX. század fordulóján készült bélyegzőjén, hol címerpajzsban, hol anélkül.
A napot és holdat mint székely jelképpárost tartalmazó Erdély-címert szerkesztették be az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe negyedik mezőként – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta, hogy a királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként. Ezáltal, közvetve bár, de Románia mai címere székely jelképeket is tartalmaz. A törvényhozás visszahelyezte a királyi koronát a sas fejére – az erről szóló 2016/146-os törvény július 19-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben – jegyezte meg.
A romániai magyar közösség autonómiaharcát zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlésén határozott saját jelképeiről: címerről, zászlóról. A címer kék pajzsban két sarkán álló nyolcágú arany csillag és növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló aranysávval vízszintesen vágott fektetett kék téglalap, amelynek felső sávjában az árbóc felől, a heraldikai jobb oldalon egy két sarkán álló nyolcágú arany csillag és egy növekvő ezüst holdsarló látható. A címert a székely közösség címeréből ihletődve, a zászlót 17. század eleji székely hadizászlók mintájára tervezte Kónya Ádám művelődéstörténész. Ezeket a szimbólumokat a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld jelképeivé nyilvánította – vázolta az előadó a székely jelképek legújabb kori történelmét, mondván, hogy a címert kevésbé, ám a zászlót gyakran használják. Mint mondta, a román hatalom üldözi a székely jelképeket, a székely zászló kitűzéséért bírságokat rónak ki az állam hivatalnokai, ezért a Székelyföldön, de egész Erdélyben is a többségében magyarlakta vidékeken egyre szaporodnak a székely zászlók, ünnepeinken, történelmi megemlékezéseinken és főleg tiltakozó megmozdulásainkon egyre gyakrabban lehet zászlóerdőt látni.
A székely zászlót az állandósult használat hitelesítette, a jelkép a romániai magyarság autonómiatörekvésének szimbólumává vált – zárta a glasgowi 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadását dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Hargita Népe (Csíkszereda)

A „SZÉKELY TERRORIZMUS” ÉS A ROMÁN „DEEP STATE”
„Tavaly december 1-jén majd’ minden román tévécsatorna a nap híreként futtatta, hogy Kézdivásárhelyen letartóztattak egy „terroristát”, és lelepleztek egy szélsőséges magyar szervezetet, amely a román nemzeti ünnepre tervezett elkövetni terrorista jellegű támadást. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kézdivásárhelyi képviselőjéről, Beke Istvánról van szó, aki ellen a román titkosszolgálat, a SRI közreműködésével fogalmazódott meg a „terrorizmus” vádja, lényegében egyetlen kiindulópont, néhány lehallgatott telefonbeszélgetés alapján. Ezekben a mozgalom tagjai arról ötleteltek – olykor csúfondáros felhangokkal, mert sejtették, hogy lehallgatják őket –, milyen hatása lehetne a december elsejei, odavezényelt felvonulókra, ha petárdával felrobbantanának egy szemeteskukát. Újra kirajzolódott a román közvélemény két pólusa, ami a már megszokott – kialakult értelmezői pozícióknak megfelelő – módon nyilvánult meg. Egyrészt megjelent az a többség, amelyet ismét „felháborított” az „úgynevezett” székelyek „arroganciája” és „örökös békétlensége”, „románellenessége”; másrészt megszólalt az a „semleges” és „szkeptikus” véleményformáló csoport, amely a történtekben csupán a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság) és a SRI ( Román Hírszerző Szolgálat) machinációit látja. Utóbbiak óvatosan azt javasolták, várjuk meg a nyomozás eredményét: ha majd az arra jogosultak, azaz a hatóságok megállapítják a „tényeket” a maguk semleges tisztaságában, az majd alkalmas lesz rá, hogy eloszlasson minden gyanút. Csakhogy a későbbi Székelyföldi tüntetések – amelyeket a központi hatóságok egyszerűen negligáltak (a SRI kivételével) – súlyos dologra mutattak rá: a helyi közvélemény (a „HarKov” világa, ahogy a román médiumok Hargita és Kovászna megyét külön, egzotikus társadalomként megnevezik) nem bízik a hatóságok semleges működésében. Az azóta tartó és folytatódó tüntetések, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen ezt az endemikus bizalmatlanságot tükrözik, miközben a román közvélemény mindezt a „terrorizmus támogatásaként” értelmezi …”
Bakk Miklós
Élet és Irodalom

Most akkor hányan is vagyunk Hargita megyében?

Csángó Fesztiválra gyűltek össze Gyimesközéplokon
Negyvenedik alkalommal szervezték meg vasárnap a Csángó Fesztivált Gyimesközéplokon. A rendezvényen több mint 200 fellépő műsorát tekinthették meg a résztvevők, továbbá egyéb programokkal is készültek a szervezők.
Az egynapos fesztivál reggel a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a moldvai csángó vendégek fogadása és az archív filmfelvételek megtekintése következett a II. Csángó Fesztiválról (1977) a megállói kultúrházban, továbbá fotókiállítás megtekintésére is lehetőség nyílt a Hagyományőrző Házban. Délben a résztvevők felvonultak az ünnepi szentmisére a gyimesközéploki Mária-Magdolna Plébániatemplomba, ahol moldvai csángó szentes énekeket hallhattak. A szentmisét szekeres felvonulás követte a szabadtéri színpadhoz, amely a gyimesközéploki futballpályánál kapott helyet, itt tartották a rendezvény hivatalos megnyitóját.
A megnyitón elsőként Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere szólt a résztvevőkhöz. Beszédében felelevenítette a rendezvény múltját, kiemelve, hogy kezdetekkor nem is Csángó Fesztivál volt a neve, a ’70-es, ’80-as években a Megéneklünk Románia égisze alatt futott a rendezvény, és az volt a különlegessége, hogy Hargita megye különböző folklórcsoportjai léptek színpadra. Csángó arculatát, jellegét végül a kilencvenes évek elején kapta a mai Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezésének köszönhetően.
„Nagy kitartásra és összefogásra volt szükség, de ebbe az akarat mindig nagy szerepet vállalt, és vállal ma is. Örököltük ezt a rendezvényt, ahogy ezt a gazdag népzenei- és néptánchagyományt is, ami a Gyimesek völgyében a mai napig megtalálható. Ma már nyíltan és szabadon léphetünk színpadra, ki ki a maga hagyományos táncával és népdalaival” – tette hozzá Gergely.
A polgármester után Kőrösi Viktor Dávid konzul beszédében a testvériség fontosságát hangsúlyozta. „Testvérek vagyunk a Nagyboldogasszonyban, és testvérek vagyunk a magyar nemzetben függetlenül attól, hogy lent Moldvában vagy kint Erdélyben, a Gyimesekben, Székelyföldön vagy éppen Magyarországon élünk. Ősi magyar hitünk és csángós anyanyelvünk végérvényesen és elválaszthatatlanul összeköt bennünket” – emelte ki Kőrösi. Nagy Bercel, a Budapesti Miniszterelnökség főosztályvezető-helyettese is köszöntötte a jelenlévőket.
A fellépésekkel párhuzamosan meg lehetett tekinteni Ádám Gyula fényképész fotókiállítását a megállói kultúrházban és a régi fotók kiállítását a Hagyományőrző Házban. A turisztikai információs irodában sakkversenyt szerveztek, tizenegy személy nevezett be a megmérettetésre. A győztesek házigazdához méltóan mind gyimesközéplokiak voltak: a harmadik helyen ifj. Tankó István végzett, második lett Gábor Szilárd, az első díjat pedig id. Tankó István vihette haza. A szervezők elmondása szerint a rendezvényre több mint ezer személy látogatott ki.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója kiemelte, a kultúra megőrzése a központ és egyben a rendezvény fő célja. „Jó, hogy meg tudtuk tartani a Csángó Fesztiválnak azt az oldalát, amely a helyi kultúrát mutatja be. Ezt az irányt követi az egyesület is. Azért kellenek ilyen jellegű rendezvények, hogy meg tudjuk mutatni az értékeinket, ugyanakkor ez egy találkozó is, a moldvai magyarok így érezhetik leginkább azt, hogy ők is meg vannak szólítva” – emelte ki az igazgató. A rendezvényen felléptek a sötétpataki Hagyományőrzők, a hidegségi Hagyományőrző Tánccsoport, a Budapesti Zurgó zenekar, a külsőrekecsini Hagyományőrzők, a gyimesfelsőloki Kesice, a somoskai Hagyományőrzők, a Csíkszeredai Borsika Néptáncegyüttes, László Erzse, Legedi László, Botezatu Viktoria és Szarka Mária Magyar Örökség-díjasok, Antal Tibor népdalénekes, Földesi Imre és Földesi Erzsébet népdalénekesek, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Tánccsoport, valamint közreműködött Ségercz Ferenc és barátai.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Kultúrát őriz a gyimesközéploki Csángó Fesztivál
Negyvenedik alkalommal szervezték meg a Csángó Fesztivált Gyimesközéplokon, a vasárnapi rendezvényen több mint 200 fellépő műsorát tekinthették meg a résztvevők.
A szervezők szerint több mint ezren voltak kíváncsiak az egynapos fesztiválra, amely a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a moldvai csángó vendégek fogadása és az archív filmfelvételek megtekintése következett a II. Csángó Fesztiválról (1977) a megállói kultúrházban.
Délben a résztvevők felvonultak az ünnepi szentmisére a gyimesközéploki Mária-Magdolna Plébániatemplomba, ahol moldvai csángó szentes énekeket hallhattak. A szentmisét szekeres felvonulás követte a szabadtéri színpadhoz, amely a gyimesközéploki futballpályánál kapott helyet, itt tartották a rendezvény hivatalos megnyitóját. A megnyitón elsőként Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere szólt a résztvevőkhöz. Felelevenítette a rendezvény múltját, kiemelve, hogy kezdetben nem Csángó Fesztivál volt a neve, a '70-es, '80-as években a Megéneklünk Románia égisze alatt futott a rendezvény, amelynek keretében Hargita megye különböző folklórcsoportjai léptek színpadra
Csángó arculatát, jellegét végül a kilencvenes évek elején kapta a mai Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezésének köszönhetően. „Nagy kitartásra és összefogásra volt szükség, de ebben nagy szerepe volt és van ma is az akaratnak. Örököltük ezt a rendezvényt, ahogy ezt a gazdag népzenei- és néptánchagyományt is, ami a Gyimesek völgyében a mai napig fellelhető." – tette hozzá Gergely. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai konzulja beszédében a testvériség fontosságát hangsúlyozta. „Testvérek vagyunk a Nagyboldogasszonyban, és a magyar nemzetben függetlenül attól, hogy Moldvában vagy Erdélyben, a Gyimesekben, Székelyföldön vagy éppen Magyarországon élünk" – emelte ki Kőrösi.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója kiemelte, a kultúra megőrzése a központ és egyben a rendezvény fő célja. „Jó, hogy meg tudtuk őrizni a Csángó Fesztiválnak azt az oldalát, amely a helyi kultúrát mutatja be. Ezt az irányt követi az egyesület is. Azért kellenek ilyen jellegű rendezvények, hogy meg tudjuk mutatni az értékeinket, ugyanakkor ez találkozó is, a moldvai magyarok így érezhetik leginkább azt, hogy ők is meg vannak szólítva" – emelte ki az igazgató. A rendezvény keretében meg lehetett tekinteni Ádám Gyula fényképész fotókiállítását a megállói kultúrházban és a régi fotók kiállítását a Hagyományőrző Házban.
Iszlai Katalin
Krónika (Kolozsvár)

A megelőzést nem szabad félvállról venni – beszélgetés Dr. Veress Alberttel – Ki időt nyer, életet nyer
A tragikus esetek megelőzéséért fáradhatatlanul dolgozóknak először adják át idén novemberben a dr. Veress Albert Csíkszeredai pszichiáter által alapított Pro Vita Veress-díjat. Az öngyilkosság megelőzésének szeptember 10-i nemzetközi világnapja kapcsán a téma kiemelkedő szakértőjével az újonnan alapított díj mellett a megelőzésről és a hátramAradottak lelki gondozásáról is beszélgettünk.
– Hogyan született meg a Pro Vita Veress-díj ötlete, és kiket tartanak díjazásra érdemesnek?
– Az ötlet azért született meg, hogy az embereket az öngyilkosság megelőzése és az öngyilkosságot megkísérlők kezelésére irányuló munkában való részvételre, illetve beavatkozásra biztassuk. Meglátásunk szerint az 500 eurós díj kellőképpen motivál, hogy az ügy érdekében tegyenek. Az alapgondolat egyébként onnan jött, hogy térségünk az 1900-as évek elejétől – amióta erre vonatkozó statisztikai felmérések rendelkezésre állnak – az országos élbolyban található. A díjjal elsősorban a megyében történő öngyilkosságok csökkentését céloztuk meg, de az emberélet országos és nemzetközi szinten is emberélet. A Cry for Help Alapítvány – amelynek keretében létrehoztuk a díjat – egyik alapcélja a depresszió felismerése, ezáltal az öngyilkosság megelőzése, az elmeosztály infrastrukturális, valamint ott dolgozó munkacsoport kohéziójának fejlesztése. A díjjal felhívjuk a figyelmet arra, hogy segíteni, bátorítani nemcsak a szakemberek tudnak, hanem a papok, a közigazgatásban dolgozó emberek, sőt bárki, aki késztetést érez erre.
– Nemcsak Ön díjaz, hanem Önt is elismerésben részesítik. Szeptember 10-én a Székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvány emlékéremmel jutalmazza.
– Általában én szoktam díjakat adni, ezért is lepett meg kellemesen, hogy az alapítvány vezetősége rám gondolt. A díjat az egészségügyben dolgozó szakemberek kapják meg kiemelkedő tudományos munkájukért. Nagy megtiszteltetés ez számomra.
– Térjünk át az Ön fő kutatási területére, az öngyilkosságot elkövető személyek vizsgálatára. Milyen Hargita megyére vonatkozó adatokat ismerünk?
– 1995-től 2005-ig követtem az öngyilkosság megyei alakulását – öngyilkossági kísérleteket és elhalálozást is. Ebből született a doktori tézisem is annak idején, tehát az alaptéma adott volt. Amikor elkezdtem a kutatást, nem gondoltam, hogy mekkora darázsfészekbe nyúlok. „Beleőszültem”, amikor láttam, hogy Hargita megye az első-második helyen van az országos statisztikában. Felsősófalva, Orotva és Balánbánya a vezető települések. 1998-ban követték a legtöbb öngyilkosságot Hargita megyében, ekkor 43 százezrelékes volt ez a mutató, először léptük át a magyarországi átlagot, ott 38 százezrelékes volt a ráta. Akkor 245 ember vetett véget az életének Hargita megyében, ami ugye kiteszi egy kisebb falu lakosságát.
– Mi lehet a magyarázat az itteni magas öngyilkossági arányra?
– Nem nagyobb az arány, mint bármelyik más magyarlakta térségben. Voltak erre vonatkozó felmérések az amerikai és az ausztrál emigrációban élő magyarok között. Azt figyelték meg, hogy a három egymástól távol eső területen a magyar népesség körében szinte azonos volt az öngyilkossági ráta. A román lakossággal összehasonlítva a férfiak esetében háromszor, míg a magyar nők kétszer többen vetnek véget saját életüknek. Viszont fontos kiemelni, hogy nem az öngyilkosság öröklődik genetikailag, hanem a depressziós hajlam. Az öngyilkosságnak pedig – az alkoholizmus mellett ez az egyik kiváltó oka. Az általam 25 év alatt gyűjtött adatok feldolgozásával kiderült, hogy az öngyilkosok kétharmada depressziós volt, 54 százalékuk valamilyen módon kapcsolatba hozható az alkoholfogyasztással: részeg állapotban követte el, krónikus ivó volt, vagy az alkoholizmusából következően agysorvadásos máj- vagy szívbetegségben szenvedett. A térségünk pedig alkoholfogyasztás terén is első-második helyen volt már a huszadik század elején. Ha ezeket az adatokat összevetjük, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyart öngyilkos nemzetként jellemzik. De a biológiailag kimutatható ok, az a depresszióra való hajlam.
– Melyek azok a társadalmi és korcsoportok, amelyek a legveszélyeztetettebbek?
– Három különböző korosztályhoz kapcsolódó minták alapján követnek el öngyilkosságot. A 25–35 év és a 45–55 év közötti, valamint a 85 év felettiek csoportjáról beszélhetünk. Utóbbi kis létszámú korcsoport, ezért a kevés öngyilkosság megemeli a rátát. Az okok között szerepel pedig a biológiai és testi adottságok, a szociális és a társadalmi háttér is. A munkanélküliségnek és a szerepvesztés miatti frusztrációnak köszönhetően is sokan önmaguk ellen fordulnak. A fiataloknál a szerelmi bánat, vizsgán való sikertelenség a legfontosabb frusztrációk. Mindez a spiritualitás és az életfelfogás tekintetében nyilvánul meg. Van példa ugyanakkor becsületbeli vagy politikai öngyilkosságra is. A falvakon élők inkább meghalnak, a városiak kísérleteznek. A fiatalok inkább kísérleteznek, az idősek meghalnak. A románság inkább kísérletezik, a magyarság inkább meghal, ez az általános szabály. Nemek szerinti megoszlás alapján a legvédettebb kategória a román nőké, a leveszélyeztetettebb a magyar férfiaké, ez az én felmérésem végkicsengése.
– Hogyan tudunk tolakodás nélkül segíteni, ha a környezetünkben öngyilkosságot fontolgató emberről szerzünk tudomást?
– A legfontosabb az, hogy szánjunk időt a beszélgetésre, mint barát, kolléga, szomszéd. Próbáljuk meg felvillantani az alagút végén a fényt, amit ő a fekete szemüvegével nem lát. A mi gondolataink másként működnek, a jelképes magasabb dombról jobban belátjuk a teljes síkot, amin adott esetben az öngyilkosságra készülő személy áll. Ha pedig mi nem tudunk segíteni, akkor elküldhetjük az illetőt egy arra hivatott szakemberhez, legyen az pap, tanár, pszichológus vagy pszichiáter. Ha valaki saját magán tapasztalja, hogy baj van, őneki is meg kell adni a kezdő lépéshez szükséges energiát, amellyel el tud indulni a szakember ajtajához. Nagyon fontos, hogy ne úgy viszonyuljunk hozzá, mint aki csupán fenyegetni akar azzal, hogy öngyilkos lesz. Ezeket a jeleket mindig komolyan kell venni, és úgy kell hozzáállni, hogy ezt akár valóban meg is teheti. Téveszme az, hogy aki fenyeget, az nem teszi meg!
– Az egymásra figyelés tehát minden szinten fontos.
– Igen. És nemcsak az orvosoknak kell ezt tenniük, mivel ez biológiai, pszichológiai és szociális jelenség is, tehát a társadalom minden rétegének ki kell vennie a részét ebből a küzdelemből. Nem feltétlenül kell valamilyen szervezethez fordulni, egyszerűen csak oda kell figyelnünk a társunkra. Az a legegyszerűbb, ha segédkezet nyújtunk neki szóban és együttérzéssel. Ha ezt megtettük, akkor már irányíthatjuk az illetőt a megfelelő szakemberhez vagy terápiás szervezethez. Ebben nagy szerepe van a segélyhívó telefonos szolgálatnak is, amely lehetőséget ad arra, hogy az, aki felhívja, kibeszélheti magából a lelki fájdalmat teljesen anonim módon. Varró Jánost – aki azt mondja, hogy ki csatát nyer, az koronát nyer – parafrazálva, én azt mondom, aki időt nyer, az életet nyer. Ha az öngyilkosjelölt túllendült azon a kritikus ponton, amikor úgy látja, hogy nincs tovább, akkor az életét meg tudjuk menteni.
– Melyek azok a figyelmeztető jelek, amikor közbe kell lépnünk?
– Az érdeklődési kör megváltozása: aktív emberből életunttá, zárkózottá válik, élete céltalanságáról beszél. A hobbi elveszítése, életmódbeli, akár ruházkodásbeli változás is intő jel lehet. Az időseknél jellemző a kiürült fészek-szindróma, amikor a gyermekeik elmentek és már nem látják értelmét az életüknek. Ha valakinek volt már öngyilkossági kísérlete – még akkor is, ha az figyelemfelkeltő cselekedet volt –, ugyanúgy figyelmeztető jelként kell értelmezni, hiszen lehetséges, hogy a következő kísérlete halállal végződik.
– Van olyan általános személyiségjegy, amely az öngyilkosságra hajalmos embereket jellemzi?
– Nincsenek ezt befolyásoló személyiségjegyek. Az esetek kétharmadában depressziós betegek követnek el öngyilkosságot, azok, akiket ilyen tünetekkel már kezeltek. Sok esetben a pszichológiai boncolás során derül ki, hogy az illetővel ilyen jellegű gondok voltak. Nem kizárt lehetőség azonban, hogy akik kezelést kapnak, a gyógyulás jeleit mutatják, és amikor már mindenki azt hiszi, hogy meggyógyult, kiengedik a kórházból, végül mégis véget vet az életének. Vannak tehát kivédhetetlen esetek is.
– Milyen érvekkel tudunk meggyőzni valakit, hogy ne legyen öngyilkos?
– Mindig a személyes esetéből kiindulva kell keresni a lehetséges indokokat. Nincs egységes recept. Én azt szoktam kérdezni, hogy miért kíméli a postást? Nem akarja, hogy kivigye önnek a nyugdíjat? Miért akarja, hogy a házastársa más emberrel élje fel az összekuporgatott vagyont? Miért akarja, hogy a gyermekei más valakit szólítsanak anyának vagy apának? A hétköznapi élet felől kell elindulni, hiszen ezek az érvek a legkézzelfoghatóbbak.
– A hátramAradt családtagoknak hogyan lehet feldolgozni egy ilyen esetet? Miként tudunk segíteni nekik?
– Sokat jelent a katolikus egyház nemrég hozott enyhítése, amelyben kimondják, hogy a papoknak lehetőségük van az öngyilkosokat is a szokványos ceremónia szerint eltemetni. Ezt Jakubinyi érsek körlevele is megerősítette, hozzátéve, hogy a helyi közösség szokásait figyelembe véve teheti a pap ezt meg. Sajnos vannak olyan közösségek, amelyekben az öngyilkosokra a régi beidegződések szerint tekintenek. Az ördöggel való cimborálásuk beépült a köztudatba. Elég a családnak a veszteség fájdalma, valamint a bűntudat, főleg akkor, amikor az öngyilkos nem hagy búcsúlevelet. Ha ehhez hozzákapcsolódik a vallási tiltás, valamint a közösség megvetése, akkor a hátramAradottak még nehezebben viselik a gyász terhét. A pszichológiai támogatással hozzásegítjük őket a gyorsabb felépüléshez. A feldolgozatlan bűntudat, hogy megakadályozhatta volna, illetve, hogy nem tett-e olyant, amivel előidézte az öngyilkosságot, nagy veszélyforrás. Fontos odafigyelni rájuk, hiszen a hozzátartozóban sokkal nagyobb az öngyilkosságra való hajlam.
Márk Boglárka
Hargita Népe (Csíkszereda)

Borboly Csabától csak elhatárolódni lehet
Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának RMDSZ-es elnöke csütörtökön kijelentette, hogy Kína példaértékűen bánik a kisebbségekkel. A teljességgel vállalhatatlan kijelentéstől még Kovács Péter is elhatárolódik.
Borboly Csaba Ninghszia Huj Nemzetiségi Autonóm Területre, Hargita megye testvérrégiójába érkezett másfél napos látogatásra. Csütörtökön a tartomány fővárosában, Jincsüanban tartott Sister City Forum nevű rendezvényen vett részt, ahol kijelentette: Kína példaértékűen bánik az etnikai kisebbségeivel – emlékeztet az RMDSZ házilapja, a Maszol.ro.
Borboly vállalhataltan, az igazságot teljesen nélkülöző kijelentése még az RMDSZ ügyvezető elnökének, Kovács Pétert is sokkolta, aki a Transindex balliberális portálnak nyilatkozva igyekezett elhatárolódni párttársától: „Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nem az RMDSZ álláspontját képviseli ebben a kérdésben. Ha csak a tibeti helyzetet tekintjük, akkor nem lehet azt állítani, hogy Kína tiszteli az etnikai kisebbségeit. Ez akkor lesz igaz, amikor maguk a kisebbségek állítják ezt. Ugyanez a helyzet Romániában is: az állam hivatalos álláspontja szerint az ország egy kisebbségvédelmi modell. Ezzel mi, magyarok nem tudunk egyetérteni!” – jelentette ki Kovács Péter.
Borboly Csabát egyelőre az RMDSZ által finanszírozott sajtóorgánumok sem tudták elérni.
itthon.ma//erdelyorszag

Biró Zsolt és Kulcsár Terza József mehet a parlamentbe
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Kulcsár Terza József, a párt Kovászna megyei szervezetének elnöke szerepel majd befutónak számító helyen az RMDSZ jelöltlistáin az év végén tartandó romániai parlamenti választásokon – döntötte el pénteken a párt bővített elnöksége Makfalván. Amint Biró Zsolt pártelnök az MTI-nek elmondta, a párt országos elnökségének bővített ülésén rangsorolták a jelölteket, és elfogadták annak az együttműködési megállapodásnak az előre egyeztetett szövegét, amelyet a párt az RMDSZ-szel köt meg a jövő hét folyamán. Biró Zsolt elmondta, a román választójogi törvény nem teszi lehetővé, hogy koalíciós szerződést kössenek, hiszen koalíció esetén a választási küszöb olyan mértékben megemelkedne, hogy azt a magyar pártok koalíciója nem tudná átlépni. Ezért az MPP jelöltjei az RMDSZ jelöltlistáján mérettetnek meg a választásokon.
Hozzátette: erre az teremt lehetőséget, hogy az RMDSZ érdekvédelmi szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Így az MPP tagjai anélkül lehetnek az RMDSZ-nek is a tagjai, hogy le kellene mondaniuk a párttagságukról. Biró Zsolt azt is elmondta, hogy az RMDSZ jelöltlistáján parlamenti mandátumot szerző polgári párti politikusok az RMDSZ frakciójában fognak tevékenykedni.
Pénteken ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa is, amely arról döntött, hogy a szövetség Kovászna megyében és Udvarhelyszéken ajánl fel egy-egy befutónak számító helyet az MPP jelöltjeinek – közölte a Maszol.ro portállal Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az államfő december 11-ére tűzte ki a parlamenti választásokat. Ezeken a romániai választók megyei pártlistákra adhatják majd le szavazataikat. Kovászna és Hargita megyében az elmúlt 26 év választásain csaknem valamennyi parlamenti mandátumot az RMDSZ jelöltjei szerezték meg.
MTI
Erdély.ma

Összevont osztályok helyett utaztatás
Mintegy száz gyermekkel többen kezdik hétfőn az iskolát Hargita megyében, mint az előző tanévben, viszont a Székelyvarsághoz tartozó Nagykúton már csak elemi osztályok mAradnak. Udvarhelyszéken több iskolában új igazgatóval rajtol a tanév, Székelyudvarhelyen pedig további két iskolában nem lesz aligazgató.
Az előzetes becslések szerint idén 52 211 gyermek kezdi meg az iskolát hétfőn Hargita megyében, ami nagyjából százzal több, mint az elmúlt évben – tudtuk meg Luka Lászlótól, a Hargita megyei Tanfelügyelőség munkatársától. Az adatok egyelőre nem véglegesek, csupán az intézmények előzetes becsléseiből lettek kikalkulálva – egészítette ki Luka, hozzátéve, hogy a hónap második felében lehet majd konkrétumokkal számolni.
Udvarhelyszéken nem működnek idéntől összevont osztályok, de a nagykúti József Attila Általános Iskolában csökkent a gyereklétszám, jelenleg tizenhatan tanulnak négy osztályban, így az ottani ötödik–nyolcadik osztályos diákokat iskolabusszal viszik a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába – tudtuk meg Görbe Péter főntanfelügyelőtől. Az oktatás minőségén rontott az a módszer, amikor a hetedikesek az ötödikesekkel együtt tanultak, így – tekintettel arra, hogy a szállítóeszköz adott – sokkal jobb megoldásnak bizonyul, hogy mindenki a maga korosztályával együtt tanul.
Új intézményvezetők
A szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolában András Izabella lett az új igazgatónő, ugyanakkor a Mártonffi János Általános Iskola új aligazgatóval, Fülei Évával kezdi a tanévet. A zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskolában Ábrán Enikő az új intézményvezető, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola új igazgatója pedig Biró Zsolt lett. A homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskolát Kertész Hajnalka vezeti, míg aligazgató Oláh Csepregi Eszter lett. Felsőboldogfalván Fülöp Áron az idei tanévtől az igazgató, Somorai Árpád az aligazgató, míg a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskolában Jakab Gabriella tölti be az igazgatóhelyettesi tisztséget. Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor és Orbán Balázs általános iskolákban idéntől nem lesz aligazgató, hiszen a törvény szerint húsz osztálynak kellett volna indulnia ahhoz, hogy ez a poszt megmAradhasson – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro