Csak húsvét után érkezhet a segély
Valószínűleg húsvétra sem kapja meg az európai uniós élelmiszertámogatást a több mint ötvenezer Hargita megyei rászoruló. Habár tavaly már január elején elkezdték osztani az alapélelmiszereket tartalmazó dobozokat, idén az országos közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt feltehetően csak áprilisban kerülhet erre sor.
„Csomagok még nincsenek, és azt sem tudjuk, mikor lesznek” – fogalmazott érdeklődésünkre Biró Edit, a csíkszeredai városháza szociális osztályának vezetője. Elmondta, két hete kaptak egy átiratot a Hargita megyei prefektúrától a jogosultak körének bővítése kapcsán. A prefektúrák felügyelik ugyanis a program lebonyolítását, az élelmiszercsomagok kiosztását pedig a helyi önkormányzatok végzik.
Azt viszont a prefektúra illetékese sem tudta megmondani, hogy mikorra várható az élelmiszercsomagok kiosztása. Mint kiderült, még nem zárult le a kiosztandó termékek biztosításával, kiszállításával kapcsolatos országos közbeszerzési eljárás, amelyet az európai alapok lehívását irányító minisztérium bonyolít le. Mivel a versenykiírás eredményét megfellebbezték, és az óvások lezárásáig még várni kell, így nem sok esély van arra, hogy ebben a hónapban kiosszák az élelmiszercsomagokat. A prefektúra munkatársa a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy április közepén kerülhet sor erre.
Újdonság a tavalyi feltételekhez képest, hogy 400-ról 450 lejre emelték a nyugdíjak és segélyek felső határát az európai uniós élelmiszercsomagra jogosultak esetében. A listákat a polgármesteri hivatalok állítják össze a különböző intézmények (nyugdíjpénztár, munkaerő-elhelyező ügynökség stb.) által leküldött adatok alapján. Ebbe az önkormányzatok megbízottjai még belefoglalhatják a jövedelem nélkülieket is, akik nem szerepelnek munkanélküliként, nyugdíjasként vagy más kedvezményezettként a nyilvántartásban.
Hargita megyében tavaly 51 261 személy részesült az élelmiszersegélyben, a jogosultak listájának bővítésével pedig idén ennél jóval többen kaphatják meg az uniós csomagokat. A csomagok tartalma hasonló lesz, mint a tavaly: négy liter olaj, két kilogramm cukor, két kilogramm liszt, négy kilogramm puliszkaliszt, két tasak 400 grammos száraztészta, két disznópástétom, két marhakonzerv, két kilogramm rizs, egy paradicsomsűrítmény és egy paszulykonzerv.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Szintfelmérők: alacsony az átmenési arány Hargita megyében
A tavalyihoz képest rosszabb eredmények születtek a Hargita megyei nyolcadikos tanulók országos szintfelmérésén. A vizsgák eredményeit csütörtökön közölték az iskolákban.
A román nyelv és irodalom vizsgára 3057 tanuló iratkozott, ebből 2971 jelent meg, és mindössze 37 százalékuk érte el az ötös vagy a fölötti jegyet. Matematikából ugyancsak 3057-en iratkoztak, 2976-an jelentek meg a vizsgán, itt pedig még kevesebb, a vizsgázók 28 százaléka kapott átmenő jegyet. Magyar nyelv és irodalomból már jobb a helyzet, 2569 tanuló iratkozott, 2486 jelent meg és 78 százalékuk írt ötöst vagy annál nagyobb jegyet – derül ki a tanfelügyelőség összesítéséből.
A próbavizsgák idei eredményei elmaradnak a tavalyiakhoz képest. Tavaly románból 44, matematikából 30, magyarból 85 százalék ért el átmenő minősítést.
Hargita megyében idén a két legjobban teljesítő magyar iskola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium volt. A csíkszeredai tanintézetek közül a Petőfi Sándor Általános Iskolában és a Nagy István Művészeti Középiskolában értek el az átlagosnál jobb eredményt a diákok – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, a tanfelügyelőség illetékesétől.
A próbavizsgákat február 22–24. között szervezték meg, a céljuk pedig a diákok felkészítése a nyári záróvizsgákra.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Házkutatási nagyüzem erdélyi megyékben
Két nagyobb ügyben is házkutatásokat tartottak szerdán erdélyi megyékben, a vizsgált bűncselekmények elkövetői összesen 20 millió lejjel károsíthatták meg a költségvetést. 
Kora reggel érkezett a hír, hogy 169 Maros megyei rendőr 117 csendőr támogatásával összesen 82 házkutatást tart Hargita, Kovászna, Kolozs, Brassó, Galac, Szeben megyében és Bukarestben olyan személyeknél, akiket adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítanak.
A nyomozás során kiderült, hogy 2014–2015-ben több, Maros és Hargita megyei személy magyar állampolgárok közvetítésével három fantomcéget hozhatott létre, amelyek révén fiktív dokumentumokat bocsátottak különböző cégek rendelkezésére, hogy utóbbiaknak ne kelljen áfát és profitadót fizetniük a román államnak, és el is sajátították az így megmaradt pénzösszeget.
A cégek létrehozása után a magyar állampolgárok hazatértek, a cégeket pedig a gyanúsított személyek használták fel a bűncselekményekre. A tetteik nyomán okozott kár értéke megközelíti a 15 millió lejt. Az előzetes bejelentések értelmében a házkutatások nyomán több mint harminc személyt állítottak elő kihallgatásra.
Nem sokkal később közölte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), hogy marosvásárhelyi irodájának ügyészei házkutatást végeznek a Halászati Főigazgatóság brassói regionális központjánál, 5 millió lejre becsült kárt okozó adócsalás és pénzmosás ügyében. Maros, Kolozs, Hargita és Brassó megyében összesen 31 helyszínen vizsgálódtak, ezek közül az egyik közintézmény székhelye, a többi pedig kereskedelmi társaság, illetve magánlakás. Igazságügyi források szerint a közintézmény a Halászati Főigazgatóság brassói regionális központja volt. A nyomozók 2014 és 2016 között elkövetett, európai uniós pénzek lehívásával kapcsolatos  adócsalás és pénzmosás ügyében vizsgálódnak.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Zaklatják Böjte atyát
Nagyüzemi módszereket kérnek számon 
Aki netán úgy gondolná, Romániában könnyű jó dolgokat véghezvinni, annak mondjuk bátran a szemébe, hogy téved. Most éppen a dévai Szent Ferenc Alapítványt kezdték vegzálni olyasmivel, amit a törvényes előírások egyébként nem kérnek. A jó hír viszont az, hogy egy magánszemély, az énekes Ákos 50 millió forinttal segíti Böjte atya gyermekeit.
Hatósági ellenőrzésekre panaszkodik Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője. A ferences szerzetes a Hargita megyei intézmények legutóbbi megbeszélésén elmondta, a székelyföldi megyében az elmúlt időszakban számos ellenőrzést hajtottak végre a hatóságok az alapítvány által működtetett otthonokban, miközben más megyékben nem voltak hasonló vizsgálatok.
Nem jó az emberközeli
„Hargita megyében a konyhák modern felszerelését kérik, amire nincs anyagi lehetőségünk, ugyanakkor más megyékben nem tapasztaltam ezt a szintű ellenőrzést” – idézte Böjte Csabát a Hargita Megyei Tanács közleménye.
Hozzátette, hogy eközben a hatóságok arra akarják rávenni őket, hogy az alapítvány „nagy vendéglátó-ipari konyhákat, mosodákat hozzon létre, ahol a gyermekeket vendéglátási normák szerint szakképzett szakácsok látják el”. „Ne kérjenek olyant, amit a törvény sem kér” – jelentette ki az atya.
A ferences szerzetes arra is kitért, hogy az iskolai tananyag elsajátítása mellett fontosnak tartja, hogy a háztartásba is bevonják a gyerekeket, a hátrányos helyzetből érkezők megtanuljanak ételt készíteni, a házat kitakarítani, hiszen ezekre otthon nagyrészt nincs lehetőségük. „Ezért ragaszkodunk ahhoz (bár anyagilag sokkal egyszerűbb lenne egy nagy központi mosodában a gyermekek ruháit kimosni), hogy a kicsik a nevelőjükkel tanulják meg saját ruhájukat kimosni, kivasalni, rendben tartani. Ahhoz is ragaszkodunk, hogy tanuljanak meg bevásárolni, ételt készíteni, önmagukat fenntartani” – mutatott rá a szerzetes.
Ákos adománya
Hogy valamennyire feledje a gondokat Böjte atya, kedd este a budapesti Andante Borpatikában Kovács Ákos zenész ötvenmillió forintos támogatást nyújtott át a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, hogy támogassa az ott zajló gyermekmentő munkáját.
Csaba atya a csekk átvétele után elmondta: „Ez a legnagyobb egyéni adomány a dévai Szent Ferenc Alapítvány történetében. Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani gyermekkacagássá, jó magyar szóvá. Ez a támogatás az anyaotthonaink, gyermekvédelmi központjaink számára váratlan tavaszi angyaljárás. Isten fizesse!”
Egyesek kapcsolatot sejtenek Ákos nagylelkű adománya és aközött, hogy a zenész megegyezett a Magyar Telekommal. A cég közleményben tudatta, „a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sokéves, eredményes közös munkát”.
Mint ismeretes, a mobilszolgáltató azután bontotta fel váratlanul és egyoldalúan szponzori szerződését Ákossal, hogy az előadó támadások kereszttüzébe került egy úgymond „nőgyűlölő” kijelentése miatt. Az énekes szerint szavait kiforgatták, azóta pedig többen is helyreigazítást közöltek az ügyben. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Régészek tartottak rendhagyó történelemórát Csíkszeredában
Mi a vesztegintézet? Hol van Kustaly Vára? Kik voltak a csíksomlyói gótok? – e három kérdést feszegette péntek délelőtt Csíkszeredában az adott helyszíneken 2015-ben kutató régész. A Rendhagyó történelemóra című rendezvény Hargita Megye Tanácsa támogatásával zajló kutatásokat tártak fel a közönségnek.
Közel kétszáz középiskolás diák és Hargita megyei szakemberek jelenlétében tartották meg Hargita Megye Tanácsa aulájában a Rendhagyó történelem című előadássorozatot pénteken. A hagyományossá vált bemutatókhoz a közös nevezőt a megyei önkormányzat programja adja, mely révén régészeti kutatásokat támogatnak – ez alkalommal a 2015-ben folytatott munkálatokról számoltak be a szakemberek. Házigazdaként a jelenlévőket Borboly Csaba elnök és Barti Tihamér alelnök köszöntötte.
Elsőként a Gyergyószentmiklós melletti, „piricskei vesztegintézet” régészeti kutatásait részletezte Demjén Andrea, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum régésze. Megtudhattuk: 2009-ben feltárás zajlik Piricskén a gyergyói múzeum szakemberei vezetésével. Itt körülbelül 50 évig – Gyergyótölgyesre költöztetéséig – üzemelt az az egészségügyi tábor szervezésű „vesztegintézet”, megállóhely. Itt történt a Moldvából Erdélybe érkező, illetve innen Moldvába tartó kereskedők ellenőrzése, illetve a járványos betegségek megfékezése érdekében az átutazók vesztegeltetése.
A régész elmondta: eredeti tervtől eltérően kellett kutatnia, mert a terület tulajdonosával nem tudtak megegyezni a kutatáshoz szükséges fák kivágásáról. A megyei önkormányzat minden évben támogatta a feltárást, ahol nyaranta folytatják az ásatásokat az 1806-ig működő vám és vesztegzár területén, ahol az erődítmény a 17. század végén épült. Írott források szólnak arról, hogy az erődítményt 1694-ben kezdték el építeni az osztrákok. A munkacsapat diákokat is bevon a feltárásba, akik egy hetet a feltárás helyszínén törtnek, belekóstolva a régész-életbe.
Kustaly váráról kevesen tudnak, és maguk az udvarhelyiek is alig ismerik – jelezte ismertetőjében Sófalvi András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső múzeum régésze. Mint elmondta: projektjükben a turisztikai hasznosításán gondolkodtak az Udvarhelyszék és Bardócz-szék között, a Rika-erdő gerincének nyergében található Kustaly várának.
Egy olyan feltárásról lévén szó, melyről egyáltalán nem léteznek írásos források, a talált cserepek nyomán igyekeztek megfejteni a titkát. „Még nem vagyunk felnőve ahhoz, hogy a romokat ripsz-ropsz helyreállítsuk” – figyelmeztetett a régész. Mint mondta, ha szakma a régészeti munkálatot el is végzi, annak a fenntartása, gyakorlatilag a falak kezelése, karbantartása, nem történik nagyon sok esetben meg Erdélyben. Mint rámutatott: ők a „köztes megoldást” választották, háromnyelvű turisztikai táblákkal jelezvén a feltárás jellemzőit.
A csíksomlyói, Fodor-kerti ásatások eredményeit bemutatva Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze gyakorlatilag elmagyarázta a diákközönségnek, hogyan zajlik egy régészeti ásatás, miért távolítják el eleinte a termőtalajt. A felügyelete alatt évek óta zajló csíksomlyói kutatások eredményei bizonyítják: a gótok folyamatosan és sűrűn lakták ezt a települést. 
G. E. maszol.ro

Mankót kérő öregotthonok
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre. „Csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás” – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre, ugyanis nagyon kevés az ilyen jellegű állami intézmény.
Az Economica.net kormányforrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy tavaly 900 idős személy várt arra, hogy helyet kaphasson valamelyik állami otthonban. Ráadásul Hargita, Prahova és Gorj megyében egyetlen ilyen intézmény sem működik, az idős személyek csupán az egyházi és civil szervezetek által működtetett otthonokba kérhetik felvételüket.
Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint 2014-ben 2,35 millió 70 év feletti személy élt Romániában, közülük 10 600 öregotthonban. A munkaügyi minisztérium tájékoztatójából kiderül, hogy tavaly 246 öregotthon működött az országban, ezek közül 105 volt állami, összesen 7019 férőhellyel. Azonban jóval több ilyen intézményre lenne igény, derül ki a statisztikából, ugyanis 900 személy volt várólistán.
A gazdasági portál beszámolója szerint az állami öregotthonok zöme a helyi költségvetésből kapja a támogatást, ehhez járul hozzá a lakók által befizetett összeg. Az államkasszából csak szükség esetén utalnak ki pénzt számukra, amikor a helyi büdzsé szűkösnek bizonyul. Tavaly például a működésükhöz szükséges pénzkeret 64 százalékát biztosították a helyi költségvetésből, 25 százalékát a lakók által befizetett díjból, és csupán 7 százalékát állami támogatásból, derül ki a minisztérium adataiból.
Hiányolt állami támogatás
A Hargita megyei öregotthonokat civil szervezetek és egyházak hozták létre, tartják fenn. Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Székelyudvarhelyen és Lókodon működik öregotthon, illetve Maroshévízen is létesített az önkormányzat egy pályázat részeként szociális központot, amelyben egy kisebb kapacitású öregotthon is helyet kapott.
„Legnagyobb problémájuk ezeknek az otthonoknak, hogy nem részesülnek megfelelő állami finanszírozásban, pályázhatnak ugyan egy minimális összegre, 250 lejre, de ez az ellátási költségnek az egytizede. Ezekbe az otthonokba csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás" – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Elmondta, a megyei önkormányzatnak nem volt lehetősége pályázni öregotthon létrehozására, és a fenntartási költségekre sem lenne biztosítva a kormánytámogatás. Ez volt az ok, amiért a régi öregotthonok fogyatékkal élőket ellátó központokká alakultak, mivel ezek részesülnek az áfa-visszaosztásból támogatásban.
Kolozs megyében egyházi és állami tulajdonban is vannak öregotthonok, mondta a Krónikának Vákár István, a megyei tanács alelnöke. „Hogy ez elég-e vagy sem, az kérdés. Az egyházi intézmények esetében úgy tudom, amellett hogy az idősek befizetik a nyugdíjukat, még a hozzátartozóiknak is fizetni kell. Az állami tulajdonú öregotthonok hátrányos helyzetűeket fogadnak be, itt nincs, amit elvenni, az állam állja a költségeket" – magyarázta az elöljáró.
Önerőből gazdálkodnak
A Caritas Catolica által működtetett várad-rogériuszi idősek otthonát irányító Nagy Andrea szerint jelenleg két szabad helyük van az amúgy 34 személy befogadására alkalmas intézményben – a másik nagyváradi létesítmény, a Szent Márton Idősek Otthona 33 férőhelyes. Tapasztalata szerint van érdeklődés, de a túljelentkezés nem gyakori. Az áraik ugyanis nem alacsonyak, a kétágyas szobákért havi 1600 lejt, az egyágyasakért legkevesebb 1800 lejt kell fizetniük azoknak, akiknek a szociális háttere nem teszi lehetővé a kedvezményes ellátást. „Egyre kevesebb a külföldi támogatás, ezért kénytelenek vagyunk önerőből megoldani a fenntartást" – magyarázta az illetékes. Rámutatott, most először tudtak megpályázni minisztériumi támogatást, de az elnyert összeg csak minimálisan fedezi a költségeket.
Az viszont megállapítható, hogy Bihar megyében egyre több az idősek otthona és ezek a magas árak ellenére is egyre népszerűbbek. „Nagyobb az érdeklődés, mint 5–10 évvel ezelőtt. A hozzátartozóknak egyre kevesebb ideje van vagy külföldön dolgoznak. Ez a leghumánusabb és legbiztonságosabb megoldás az idősek elhelyezésére" – ecsetelte Nagy. Elmondta, vannak olyan nyugdíjasok is az otthonban, akik már nyugati minta szerint, a társaság miatt, a magány egyensúlyozása végett költöztek be. „Igyekszünk programokat szervezni számukra. A lakók társaságba járnak, érkeznek hozzájuk látogatók, römipartikat tartanak" – mesélte.
Tervezgetnek Makfalván
A Maros megyei Makfalván külföldi pályázati források lehívásával tervez öregotthont létesíteni az önkormányzat és a református egyház. Az otthon építéséhez az egyház ajánlott fel egy egyhektáros területet a falu szélén, és a felépítendő létesítmény is az egyház tulajdonát képezné, működését pedig egy egyesületre vagy alapítványra bíznák, mesélte Vass Imre, a község ügyvezető polgármestere. Elmondta, sok idős van a községben és a környező településeken, akiknek hozzátartozóik messze laknak, így az otthonba költöznének.
Barabás Hajnal, Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 

Irány Székelyföld (Turisztikai vásár Budapesten)
Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata – tájékoztatott  a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A budapesti Hungexpo kiállítótérben tartott turisztikai vásáron ismét bebizonyosodott, hogy a magyarországiak számára kedvelt úti cél Székelyföld. A standot látogatók főként falusi szálláshelyek, szervezett programok, gyermekbarát szállások, szabadidős tevékenységek, mofetták és gyógykezelések felől érdeklődtek. Kíváncsiak voltak a kulturális rendezvényekre, és igen érdeklődtek az Ezer Székely Leány Napjáról és a csíksomlyói pünkösdi búcsúról. Dombora Lehel, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója szerint olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a több ezer szóróanyag, katalógus kevésnek bizonyult. A háromszéki borvizes fürdőket működtető Aquasic Egyesület jóvoltából ásványvizeket kóstolhattak meg a látogatók, és gyógykezelési lehetőségekről tájékoztatták őket. Sokan érdeklődtek kiépített kempingekről, ám ez egyelőre hiánycikk Székelyföldön, pedig számos megfelelő helyszín kínálkozik e célra.
A stand látogatói a budapesti Székely Fesztivál felől is kérdezősködtek. A májusi rendezvényen szintén részt vesznek a kiállítók, az alkalmat kihasználják, hogy újabb turistákat Székelyföldre csalogassanak. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „neoceauşiszta” ideológia feltámadása
Ami az úgynevezett „nemzeti kisebbségek” védelméről szóló nemzetközi és nemzeti normák romániai be (nem) tartását és meg (nem) valósítását illeti, a 2015-ös év kimondottan szégyenteljes volt. Több tucat nyilvánvalóan önkényes közbelépés és döntés született kormánymegbízottak, polgármesteri hivatali felügyelők, bírók stb. részéről –alkotmányos szlogenekkel („Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam”) alátámasztva, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a Románia által évekkel ezelőtt aláírt és ratifikált szerződéseket és chartákat –, melyek különösen az erdélyi és még inkább a székelyföldi magyarok közösségében szinte általános elégedetlenséget és a központi hatóságok képviselőivel szembeni növekvő feszültségeket okoztak.
A kérdéses visszaélésekről gyakorlatilag semmit sem írnak a román nyelvű központi sajtóban, ezzel szemben számos inkrimináló anyag jelenik meg a magyarok jogos óhajairól. Ebből a nacionalista propagandaízű médiacenzúrán/embargón és egyoldalú „tájékoztatáson” alapuló publicisztikai gyakorlatból az következik, hogy a médiában és a közhatóságoknál nincs elég információ a „nemzeti kisebbségekkel” kapcsolatos sajátos jogszabályokról. Továbbá nincs elég publicisztikai vagy politikai akarat, hogy az etnikai közösségeket úgy mutassák be, amilyenek: történelmi nyelvi és kulturális közösségekként, melyek gyökeret vertek az általuk jelenleg lakott térségekben, több száz vagy akár több mint ezer éves közösségekként (mindegyikük régebbi vagy sokkal régebbi mint maga… Románia), melyeknek – ebből következően – számbeli arányuktól függetlenül elméletben és a gyakorlatban is ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel kellene rendelkezniük, mint a többi etnikai közösség. Mi lenne ha...
Ha Románia átültetné a gyakorlatba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a Románia és Magyarország közötti jó szomszédságról és együttműködésről szóló szerződést – melyeket már több éve aláírtak és ratifikáltak –, akkor az erdélyi etnikumok közötti kapcsolatok képe összehasonlíthatatlanul jobban festene. Konkrétan:  – szinte kivétel nélkül két-, három- vagy négynyelvű felirataink lennének az összes (németek/szászok vagy magyarok által alapított és más nemzetiségek által is lakott) erdélyi városban és számtalan faluban/községben; – az összes nemzetiség nyelvét, kultúráját és történelmét az iskolákban minden etnikai csoportnak tanítanák; – a köztisztviselők a rendőrség kötelékében, a titkosszolgálatoknál, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a kihelyezett szolgáltatásokban mindenféle nemzetiségből származó alkalmazottak lennének, akik beszélik a „kisebbségi” és regionális nyelveket, a kérdéses nyelvek használata pedig a mindennapos gyakorlat része lehetne;
– az állami médiában arányosan jelennének meg a „kisebbségi” témák; a filmekben, a tévésorozatokban, a zenedarabokban stb.; 
– a magyar nyelvű egyetemek/karok tényként léteznének és nem csak óhajként vagy viszály okaként (lásd a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi egyetem létrehozásának elutasítása);
– a nemzetiségek jelképei (zászlók, címerek) és ünnepnapjai szabadon megjelenhetnének és nem kellene tartani a kormánymegbízottak, bírók és/vagy nacionalista bloggerek és bérkommentelők zaklatásától; – azonnal véget érnének a nacionalista diverziók, az etno-demográfiai ügyködések, a médiamanipulációk és a „laboratóriumi” gyűlölet, melyeket a titkosszolgálatokon vagy más „hard” intézményeken (rendőrség, hadsereg stb.) belüli nacionalista és etnokratikus csoportok utasítására találnak ki és terjesztenek;
– összességében az (igazi kölcsönös megismerésen, tiszteleten, egy többetnikumú társadalmon belüli jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos konszenzuson alapuló) egyetértés élvezne elsőbbséget;
– nagyrészt megszűnnének az egyes „kisebbségiek” részéről tapasztalható nacionalista megnyilvánulások, lásd például azokat a székely fiatalokat, akik jelenleg bizonyos nacionalista, potenciálisan irredenta magyarországi mozgalmak körül csoportosulnak; Kik a kerékkötők?
Ne bújjunk az ujjunk mögé: némi érzékelhető előrelépés ellenére Románia még mindig messze áll attól, ami akkor lehetne, ha átültetné a gyakorlatba a vonatkozó nemzetközi és nemzeti kötelezettségek összes rendelkezését – és, sajnos (mások számára „szerencsére”), nem is tűnik úgy, hogy olyan állammá szeretne válni, amely tényleg minden lakosát képviseli. Vajon kik azok, akik általában ellenzik azon normák alkalmazását/betartását, melyekről itt szó van? Azt hiszem, nagyrészt azokról van szó, akik más, különösen a politikai pluralizmussal, az emberi jogokkal, a részvételi civil társadalommal, a korrupcióellenességgel, a diszkriminációmentességgel, a Közép- és Kelet-Európával való szinkronba kerüléssel kapcsolatos területeken is ellenezték vagy ellenzik a törvények alkalmazását.
Másképp mondva – és a múltba is visszatekintve: azoknak van a „magyarokkal” „valami bajuk”, akiknek hajdanán a szászokkal/svábokkal is gondjuk volt, amíg még többen voltak, akiknek 1990-ben gondjuk volt az Egyetem téri tüntetőkkel vagy akár azokkal is, akik 1989. december 17–22-én és az ezt követő napokban és hónapokban kivonultak az erdélyi/bánsági városok és Bukarest utcáira. Míg a demokratizálás és a politikai pluralizmus terén némiképp javult a helyzet – bár még mindig vannak gondok a jogállamiság működésével –, a „nemzeti kisebbségek” védelme terén még viszonylag az út elején, vagy legjobb esetben is a felénél járunk, és számos jel arra mutat, hogy a román hatóságok NEM akarnak annál előrébb lépni, mint ameddig eljutottak. Ellenkezőleg, szemmel láthatóan hajlamosak visszavonni a már megadott (indokolt) vagy megvalósításra váró jogokat. Mottójuk: Ha amúgy sincsenek szankciók, akkor miért tartanánk be az ígéreteinket? Hová vezet ez?
Ugyanúgy, ahogy az emberi jogok korlátozása és a közvélemény fontos döntések meghozatalában való részvételének elutasítása, például a nagy (a környezetre és a helyi közösségekre nézve felesleges és ártalmas kulcsszavak: Verespatak, Chevron, Schweighofer, Kronospan stb.) beruházások esetében utcai megmozdulásokhoz, kollektív elégedetlenséghez, valamint az érintettek diskurzusainak és szándékainak radikalizálódáshoz vezetett, a „nemzeti kisebbségekre” vonatkozó normák betűje és szelleme hű betartásának elutasítása elkerülhetetlenül ugyanolyan következményekkel fog járni, vagy jár máris. 
Ugyanolyan ok ugyanolyan hatást vált ki.
Más szóval: aki azt várja el, hogy a magyarok ne merészeljék kifejezni elégedetlenségüket/felháborodásukat a nacionalista-magyarellenes mátrixszal szemben, amelybe számos közhatóság és a média egy része belekényszeríti őket, ugyanígy azt is követelhetné, hogy Newton törvényét kizárólag az almákra alkalmazzák, a körtékre nem…
És most azoknak, akik őszintén azt hiszik, hogy Románia állítólag „modell” a „kisebbségek” ügyében. Közismert, hogy Romániában egyetlen területen SEM tartják be a törvényeket a betűjüknek és szellemüknek megfelelően, amikor a nem alkalmazásuk (jogtalan) előnyöket biztosíthat egyes kiváltságosoknak (lásd a fentebb említett cégek gazdasági tevékenységeit). Akkor, kérdezem, miért hiszik, hogy a törvényeket éppen a „kisebbségek” esetében alkalmaznák következetesen, sőt, példás módon?  Sőt: Alapos okunk van azt hinni, hogy a „kisebbségek” és a történelmi régiók ügye az utolsó helyek valamelyikén szerepel a politikai-közigazgatási döntéshozók prioritásainak listáján. Egy „neoceauşiszta”/„neoszekus” áramlat feltámadásának és érvényesítésének vagyunk tanúi, amely afelé tendál a törvények megsértésével, hogy megvalósítsa a nemzeti-kommunista korszak fő etnodemográfiai projektjét: a többetnikumú régiók, különösen Erdély etnikai megtisztítását, illetve asszimiláción és emigráción keresztül az elrománosítását. Mondom ezt, látván: 
– hogy Kolozsváron egy régi-jelenlegi polgármester, volt KISZ-vezető (Kommunista Ifjak Szövetsége – a szerk.) elkeseredetten ellenzi kétnyelvű táblák elhelyezését a város bejáratainál, ugyanakkor kollektív skizofrén módon megpályázza „Cluj-Napoca” nevében az „európai” kulturális fővárosi címet; – hogy Marosvásárhelyen az „importált” polgármester azzal büszkélkedik, hogy az etnikai mérleget sikerült a magyarok rovására kibillenteni (a Magyarországgal kötött szerződés egyértelmű rendelkezéseinek megsértésével!);
– azokat az etnikai-demográfiai statisztikákat, melyek azt mutatják, hogy a magyar lakosság legalább 20 százalékkal (!) csökkent az utóbbi 25 évben, miközben a románok aránya „csak” 10 százalékkal lett kevesebb;
– hogy Csíkszeredában megtartanak a tisztségében, rendőrkapitánnyá neveznek ki és rekordméretű bért fizetnek egy volt nemzeti-kommunista pribéknek, Moldovan Radu Sandunak;
– hogy 2015-ben, szintén Csíkszeredában, börtönérett politikusok egy csoportja – Mircea Duşă, Gabriel Oprea, a már „híres” Moldovan Radu Sandu – jelentős anyagi és emberi forrásokat, különleges csapatokat, a honvédelmi minisztérium járműveit és buszait mozgósította azért, hogy néhány ázott katona menetelése közben felhúzzák „Hargita megye legnagyobb trikolórját”! …
Mindezt akkor, amikor a Kovászna megyei kormánymegbízott bepereli azokat a polgármestereket, akik Románia zászlója mellett(!) ki merik tűzni a székely zászlót is;
– mert olyan félkatonai alakulatok jönnek létre, mint Bogdan Diaconu politikai etnoimposztor Karóbahúzó Vlad Gárdája, melyeknek kimondottan Székelyföld is a célpontjuk;
– látva, hogy Déván (!) lebontották egy hajdani magyar fejedelem nemrég felállított köztéri emlékművét – mindezt „banális adminisztratív okokból”, hogy egy élő klasszikust idézzek (utalás Klaus Iohannisra – a szerk.), egy „jóakaró” polgár közbenjárására;
– Dan Tanasă nacionalista-troll blogger tevékenységét – meglepetések meglepetése! – éppen a szekus-kleptokrata Dan Voiculescu alapítványa részesíti jutalomban.
És tovább lehetne folytatni a mindennapos zaklatások sorát, melyek a „Beszélj románul, mert Romániában vagy!” szlogennel kezdődnek…
A fentiekből az következik… szigorúan LOGIKUSAN, hogy a „kisebbségi” jogrend betű- és szellemhű alkalmazása Románia számára is a jogállamiság megerősítését, a törvény uralmát, polgáriságot, európaiságot, meritokráciát jelenti – az ország minden lakójának javára. Ugyanakkor, szintén szigorúan LOGIKUSAN az is következik, hogy az erdélyi (és nem csak itteni) őshonos nemzetiségek legitim és szükséges jogaiért való szerepvállalás jogos és szükséges polgári, európaiassági és jogállamvédelmi lépés.
Én magam szerepet vállalok ebben (is), és azt tanácsolom más polgárjogi aktivistáknak is, hogy hatoljanak be erre a kevésbé feltárt, de mindnyájunk számára nagyon is releváns területre: a kollektív identitások, a „fejlett szintű” etnikumok közötti megértés és együttélés, regionalizmus, politikai transzilvanizmus terepére. Ez távolról sem annyira nehéz és „aláaknázott” terület, ahogy azt azok az etnoimposztorok sugallják, akik kisajátították e témában a tömegeknél fogadókészségre számító diskurzust (szemben a tudományos, „elit”, a történelmi igazsággal és a mai tényhelyzettel szinkron és összeegyeztethető diskurzussal, ld. Boia, Mitu, Djuvara). A megoldás továbbra sem más, mint az írott és íratlan törvények – jóhiszemű – alkalmazása, aminek révén csak nyerhetünk – mindnyájanuár Regionalizmus = európaiasság = polgáriság = hazafiság – íme, ez a mágikus képlet „Erdély kérdésére” – és talán egész Romániára vonatkozóan is.
Hans Hedrich
(neuerwEg.ro/Főtér.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lesújtó a gazdasági helyzet a Székelyföldön
Lesújtó Hargita megye, illetve az egész Székelyföld helyzete gazdasági szempontból, Csíkszeredába például az elmúlt 25 évben nem áramlott be tőke – hívta fel a figyelmet Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A szakember úgy véli: a kialakult helyzet egyrészt annak tudható be, hogy az önkormányzatok nem foglalkoztak hatékonyan a vállalkozásfejlesztéssel, ugyanakkor a rendkívül hiányos országos vállalkozói politika is hozzájárult ehhez.
Balási szerint az egyik legnagyobb gond a kiszámíthatatlanság, például egyik napról a másikra változhat a jogi személyek által befizetendő adónemek nagysága. „A vállalkozó maholnap odakerül, hogy csak azzal tud foglalkozni: be tudja-e fizetni a különböző illetékeket az államkasszába. Azt senki nem kérdi meg, hogy milyen áron, milyen kockázatot vállalva teszi ezt, esetleg mit tudna segíteni a vállalkozónak az önkormányzat” – magyarázta az iparkamara elnöke.
Balási Csaba elmondása szerint Hargita megyében körülbelül nyolcezerre tehető az adószámmal rendelkező vállalkozók száma, közülük pedig körülbelül hatezer nem nyereséges. „Magasak az adókulcsok, ráadásul az ellenőrző hatóságokkal nagyon rossz a kommunikáció. Kérdés, hogy érdemes-e vállalkozni ilyen körülmények között?” – panaszolta. A szakember hangsúlyozta: vállalkozásbarát politikára lenne szükség, az önkormányzatok például adókedvezménnyel támogathatnák a cégeket, vagy térítésmentesen bocsáthatnának rendelkezésükre telkeket, cserébe például azért, hogy legalább tíz személyt alkalmazzanak a következő évtizedben.
Székelyudvarhely a legjobb a térségben
Balási tájékoztatása szerint Csíkszereda különösen rosszul áll: a megyeszékhelyen mindössze 120 olyan cég működik, amelynek éves forgalma meghaladja a 100 ezer eurót. A megyében ugyanakkor Székelyudvarhely van a legjobb helyzetben, az iparkamara elnöke szerint ugyanis ott hatékonyabban zajlott a rendszerváltás után az állami vállalatok privatizálása, ezek jelentős része ugyanis ma is megélhetést biztosít a helyieknek. Csíkszeredáról ez nem mondható el: a megyeszékhelyen is működött például bútorgyár, amely megszűnt, ezzel szemben az udvarhelyi – hasonló kapacitású – faipari vállalat jelenleg is havi egymillió eurós forgalmat bonyolít le.
Balási Csaba arra is kitért: ha a megyében működő vállalkozások számát és összforgalmát összehasonlítjuk más, hasonló lélekszámú régiókkal, Hargita megye mindig a lista utolsó harmadába kerül. Rámutatott: a befektetők elsőként azt veszik figyelembe, hogy a beruházás helyszínére mennyi idő alatt lehet eljutni egy adott nagyvárosból, egyelőre pedig a Székelyföld mindegyik települését körülményes megközelíteni. „Noha a Székelyföld az ország szívében található, a legközelebbi használható reptér is távol esik, az infrastruktúra pedig hiányos. Nagyobb beruházásokat rendszerint autópályák környékén valósítanak meg” – magyarázta a szakértő.
Hozzátette: a térség gazdasága az utóbbi 25 év eredménytelen munkája miatt került a jelenlegi helyzetbe, politikai párttól függetlenül mindenki másodlagos problémaként tekintett a Székelyföld fejlődésére. Szerinte ugyanakkor a helyi szakképzés is hiányos, ennek orvoslására az intézmények, iskolák és vállalkozók közötti egyeztetésekre lenne szükség. „Ha megjelenne egy komoly vállalkozó, aki gyárat létesítene és 3500 alkalmazottra lenne szüksége, vajon Székelyföld képes lenne-e biztosítani ennyi, valamilyen szinten képzett szakembert?” – hívta fel a figyelmet az iparkamara elnöke.
A jogi személyeknek csak fele aktív
Az országos cégbíróság (ONRC) statisztikáiból eközben az derült ki, hogy a Hargita megyében bejegyzett jogi személyeknek alig fele aktív, a többi pedig gyakorlatilag csak papíron létezik. Az adatok szerint tavaly a megyében 1201 jogi személyt jegyeztek be, százzal többet, mint 2014-ben – országos szinten ez a 34. helyre volt elegendő, ugyanis Bukarestben például közel 19 ezer új céget regisztráltak, a második helyen álló Kolozs megyében pedig hatezret.
A Hargita megyében újonnan alapított vállalkozások többsége a kereskedelemben és a mezőgazdaságban tevékenykedik. A cégbíróság összeállításából az is kiderült, hogy 2015-ben 85 cég ellen zajlott csődeljárás, míg egy évvel korábban 271 jogi személyt fenyegetett fizetésképtelenség, tavaly ugyanakkor 1346 céget töröltek a jegyzékből, 2014-ben ennél valamivel kevesebbet, 1089-et.
Mituleci Katalin, a Hargita megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője további adatokat bocsátott rendelkezésünkre, ezekből az derült ki, hogy tavaly összesen 129 437 adófizetőt tartottak nyilván, ezek közül 10 849 cég, egyesület vagy alapítvány, 416 közintézmény, a többi más típusú jogi személy, illetve magánszemély. Az igazgató elmondása szerint hozzávetőleg 5500-ra tehető az aktívan működő cégek száma a megyében. Mituleci Katalin azt is elmagyarázta: ahhoz, hogy folyamatosan csökken a fizetésképtelen jogi személyek száma, az is hozzájárul, hogy a cégek egyre óvatosabbak, ellenőrzik, hogy milyen vállalkozással fognak együtt dolgozni.
Barabás Hajnal, Veres Réka. Krónika (Kolozsvár)

Mi a baj Tőkés Lászlóval?
Mint köztudott, Klaus Johannis államelnök visszavonta Tőkés László Románia Csillaga elnevezésű állami kitüntetését. Az érintett találóan mutatott rá, hogy ugyanazért büntetik most, amikor állítólag szólásszabadság van, mint anno a Ceauşescu-rendszerben: ki meri mondani a politikai hatalom propagandájától eltérő véleményét.
Emlékezetes, hogy a kitüntetésvisszavonás méltatlan, abszurd és igazságtalan hercehurcája azután indult el, hogy Tőkés László fel merte vetni azt a gondolatot, hogy Magyarországnak Ausztria és a dél-tiroli német közösség mintájára védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyi magyarság felett. E követelés egyébként az autonómiaprogrammal és a magyar állampolgárság kiterjesztésével együtt része volt a nemzeti radikálisnak nevezett, valójában „mindössze” távlatokban, autonóm magyar jövőben gondolkodó RMDSZ-en belüli politikai tábor célkitűzésrendszerének. A különbség csak annyi, hogy míg az autonómiát 1992. október 25-én, a külhoni magyar állampolgárság célkitűzését pedig 2000 őszén felvállalta a hivatalos RMDSZ-politika, a védhatalmi státust nem.
Végső soron mi a baja a román államhatalomnak Tőkés Lászlóval? A válasz egyszerű. Tőkés László püspökké választása után nem elégedett meg az egyházi szolgálattal, hanem általános jellegű közösségi érdekvédő szerepet akart vállalni. Kitölteni azt a mozgásteret, amit a történelem számára biztosított. Elment a falig, s pont annyira semmibe vette a kockázatokat, saját egyéni érdekmegfontolásait, mint a „Kárpátok géniuszának” uralma alatt. Valójában ugyanazt tette, mint évekkel korábban, 1989 előtt.
Akkor arra volt lehetőség, hogy táncházat, közösséget szervezzen, maga köré gyűjtse az ifjúságot, a nemzeti gondolkodást, a magyar ökuménét hirdesse, 1989 után viszont lehetőség nyílt arra is, hogy a közösség sorsát leghatékonyabban és legmélyrehatóbban befolyásoló társadalmi dimenzióban, a politikában is részt vegyen. Hivatástudattól, nemzeti elkötelezettségtől vezérelve élére állt az erdélyi magyar szabadságtörekvéseknek az RMDSZ-en belül, fittyet hányt a farizeus, képmutató, szemforgató érdekemberek érvelésére, akik nagyon is jól megfontoltan igyekeztek őt a politikától távol tartani. Az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként 1992 végéig közvetíteni próbált a két tábor között, vélhetően abból kiindulva, amit a bukaresti paktumozgatók, a tájba simulók magukról állítanak mindmáig, hogy ők is ugyanazt akarják, csak más úton, más eszközökkel. 1992 nyarán, a Hargita megyei listahamisítás idején viszont bebizonyosodott, hogy nem erről van szó. Midőn a román hatalom nemzetstratégiáját kiszolgáló politikusok kimaradtak a szabályszerű választmányi döntések során a képviselői és szenátori listákról, Domokos Géza és emberei átgyalogoltak írott és íratlan normákon, fittyet hánytak az alapszabályzatra, a demokrácia előírásaira. Megalakították a „Hargita megyei RMDSZ-t”, amely azóta sem létezik, csak arra volt jó, hogy formális legitimitást biztosítson az elnöki jóváhagyással szervezett helyi puccsnak, melynek során a román hatalom ízlésének megfelelő listát állítottak össze. Világossá vált, hogy itt nem a magyar ügy és a demokrácia különböző megközelítéséről van szó, hanem egyik oldalon azok állnak, akik Bukaresttől a minél nagyobb távolságot tartják célszerűnek és önálló erdélyi jövőben gondolkodnak, a másik oldalon pedig egy vegyes társaság, melyben ott vannak a kommunista rendszerrel kiegyezett korábbi „hivatalos magyarok”, akik el sem tudják képzelni életüket a román elit szolgálata nélkül, vagy az új rendszerben egyéni karrierlehetőséget látó tiszta múltúak, akiknek többségét nem a közösségszolgálat eszméje fűtötte, hanem az érvényesülési vágy.
Ezek után állt Tőkés László az autonomisták élére, s harcolt minden presztízsét és tekintélyét latba vetve 1992. október 24-én és 25-én a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásáért. Sikerrel.
Az autonómiagondolat előmozdítójának szerepét mindmáig vállalja. Ha kellett, gazdagon adatolt tanulmányokban leplezte le a neptuni tárgyalássorozat taktikailag és stratégiailag egyaránt önsorsrontó mivoltát, politológusokat és jogászokat megszégyenítő feszes logikával megírt tárcákban lépett fel a magyar érdekek félreseprésével megkötött magyar–román alapszerződés ellen. Figyelmeztetett arra, hogy meg kell kérni a kormányzati szerepvállalás árát, különben esélyünk nem lesz előrébb lépni az autonómia ügyében, az RMDSZ-politika kisiklása után fórummozgalmat szervezett a pályakorrekció érdekében, figyelmeztetett az RMDSZ által sikerként kommunikált etnodiszkriminatív tanügyi törvény magyarellenes élére. Majd miután az RMDSZ ad acta tette az erdélyi magyar parlament nagyszabású, 1993-ban megfogalmazott vízióját, az autonomista erők összefogásával külön szervezet alapításába fogott 2003 februárjában. Amikor az autonomisták pártja, az MPP saját elnökének foglyává vált és belső visszaélései már az RMDSZ mindennapi gyakorlatát is megszégyenítették, védnökséget vállalt egy új, a belső demokráciát és a nemzeti érdeket egyaránt képviselő párt felett. Mindeközben kőkemény konoksággal mutatott rá azokra a jelenségekre, melyek a magyar jövőt veszélyeztették.
Ez a baj Tőkés Lászlóval. Hogy nem vállalta a csendes mamelukszerepet, hanem szemébe merte mondani a mindenkori hatalmasoknak az igazságot. Vagy ahogy a szállóigévé vált mondás tartja róla: „sosincs igaza, mindig csak igaza volt.”
Johannis ezzel a gesztusával öngólt lőtt. Hogy mekkorát, azt az is mutatja, hogy olyan meghatározó román értelmiségi, mint Vladimir Tismăneanu is élesen bírálta lépését, rámutatva arra, hogy a történelemhamisításon túl is fonák helyzet, hogy Johannis – akiről nem tudni, mit csinált 1989 előtt – Tőkés Lászlótól megvon egy kitüntetést, aki viszont helytállásával hozzájárult ahhoz, hogy Temesvár megmenthesse a románok becsületét és büszkeségét. Nem véletlen, hogy e lépés ellen tiltakozók között harcostársain és független gondolkodású román értelmiségieken –  Florina Vaipan, Gabriel Bădescu, Marius Ghizelan – kívül ott találjuk politikai ellenfeleit is, legyen szó az egykori SZDSZ prominensről, Tamás Gáspár Miklósról, az RMDSZ elnökéről, Kelemen Hunorról vagy éppenséggel a fő ellenlábas Markó Béláról.
Hatalmas öngól volt ez a román hatalom részéről, mert nincs olyan ép morális érzékkel megáldott ember, aki a tények ismeretében e kérdésben ne Tőkés Lászlónak adna igazat, aki ne látná, hogy ebben a visszataszító hatalmi manőverben ki hol áll, hogy a kitüntetésétől megfosztott hős a történet erkölcsi győztese.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagy falat a hargitaiaknak a sofőrvizsga
Hargita megye országos szinten az utolsók között van a sikeresen sofőrvizsgázók arányát tekintve. Tavaly közel 14 ezren próbálták megszerezni a gépjárművezetői engedélyt az elméleti próbán. A gyakorlati vizsgán mindössze 4488-an szereztek jogosítványt.
A hatályos törvények ugyan biztosítják, hogy a valamely kisebbséghez tartozó román állampolgárok anyanyelvükön, a Romániában huzamosabb ideig tartózkodó külföldiek pedig nemzetközi nyelven írhassák meg a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tesztet, az viszont már nincs szabályozva, hogy a gyakorlati vizsgát milyen nyelven lehet vagy kell lebonyolítani, ez pedig gyakran félreértésekhez vezet.
Egy magyarországi, a román nyelvet nem ismerő, Csíkszeredában vizsgázott tanuló például arról számolt be, hogy a gépjárművezetői engedélyhez szükséges gyakorlati megmérettetésen az autó hátsó ülésén lévő személynek kellett fordítania a vizsgáztató utasításait, emiatt rendkívül nehéz volt a feladatra koncentrálnia. Egy sikeresen vizsgázó férfi ezzel szemben arról számolt be: annak ellenére, hogy nem tud jól románul, a vizsgáztató utasításait mégis értette, hiszen az igyekezett tagoltan, jól érthetően beszélni vele.
A Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője, Adrian Pănescu elmondta, két Csíkszeredában élő magyar állampolgár is azzal a kérdéssel kereste meg őket, hogy vizsgázhatnak-e magyar nyelven. Ezeket továbbították az illetékes minisztériumnak, de azóta sem kaptak onnan választ. A jogszabály szerint külföldiként valamelyik nemzetközi nyelven tölthetik ki az elméleti tesztet, arra azonban már nem tér ki, hogy a gyakorlati vizsgán is kötelező lenne számukra több nyelven beszélő vizsgáztatót biztosítani.
Bár az elméleti vizsga magyar nyelven is lehetséges, a vezetési képességek tesztelésekor a vizsgáztató rendőrnek nem kell tudnia magyarul. Mint a szóvivő magyarázta, belügyminisztériumi rendelet szabályozza a vizsgáztatási eljárást, amely nem tér ki arra, hogy a vizsgáztató rendőrnek kell-e beszélnie vagy értenie az adott kisebbség nyelvén. A jelenlegi eljárás szerint a gyakorlati vizsga többnyire román nyelven zajlik. Arra a kérdésünkre, hogy ez ellent mond-e a közlekedési törvénykönyv előírásának, Adrian Pănescu azt válaszolta, hogy nem, mert ez nincs leszabályozva az alkalmazási normákban.
Mint a prefektusi hivatal illetékesétől megtudtuk, mindössze négy rendőr vizsgáztat Csíkszeredában, közülük ketten ismerik a magyar nyelvet. Az elméleti vizsgán a Hargita megyei tanulók 80 százaléka választotta a magyar nyelvű tesztet. Mint megtudtuk, sok magyar anyanyelvű választja a román nyelvű kérdőívet, mert nem tartják megfelelőnek azok magyar fordítását. 2015-ben Hargita megyében összesen 13 968 személy vizsgázott elméletből, közülük 6989-nek sikerült a tesztje. A gyakorlati vizsgákon 2015-ben viszont mindössze 4488-an szereztek végül hajtási jogosítványt.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Varga Mihály Székelykeresztúron: a román kormány tartassa be a kisebbségi jogokat
MTI - Minden fórumon fel kell az ellen lépni, hogy a román hatóságok akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, és gátolják az erdélyi magyar közösség azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit anyanyelvén, a maga által választott névvel illesse, szimbólumait szabadon használja – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Székelykeresztúron.
A magyar tárcavezető azt mondta: a román kormánytól azt várják, hogy tartassa be az általános emberi és kisebbségi jogokat, hogy folytathassuk a közös munkát: a fejlesztéseket, egy igazi közös közép-európai tér kialakítását.
Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a következő években Közép-Európában lesz az európai gazdasági növekedés központja, ezért a magyar kormány komoly figyelmet fordít a Kárpát-medencei régió gazdasági előrejutására, olyan együttműködés kialakítására, amely előnyös országaink számára. Az egymásra utaltság, a közös érdekek azonban nem írhatják felül azt az elvárást, amellyel Magyarország a tavaly ősszel hivatalba lépett új román kormány működésével szemben támaszt - mutatott rá a tárcavezető.
Magyarországnak egyértelmű, hogy közös érdek a kétoldalú kapcsolatok rendezése - közölte a miniszter. "Most, amikor Európa egy emberöltő óta nem látott biztonságpolitikai kihívással, a migránsok áradatával néz szembe, minden korábbinál erősebb kötelezettség országaink számára az összefogás, az együttes politikai cselekvés" - tette hozzá.
A miniszter beszélt arról, hogy Petőfi lelkesedésével, Széchenyi megfontoltságával és Kossuth tenni akarásával az elmúlt években olyan döntéseket hozott a magyar kormány, amelyekkel kivívta Magyarország helyét Európában.  Mint mondta: a kormány rendbe tette és növekedési pályára állította a gazdaságot, valamint visszaadta a határainkon túl élő magyarságnak a nemzethez tartozás jogát.
A Hargita megyei településen tartott megemlékezésen a miniszter azt mondta: 1848-ban elődeink azért harcoltak, hogy Magyarország, a magyarság a szabad nemzetek közösségének egyenjogú tagja lehessen. Hozzáfűzte: azt akarták, hogy Pesten és ne Bécsben hozzanak rólunk döntéseket.
"Ma sem gondoljuk másként, ezért valljuk, jogunk van ahhoz, hogy magunk döntsünk Magyarország alaptörvényéről", önálló és a magyarság érdekeit szolgáló gazdaságpolitikát folytassunk - fogalmazott.
A miniszter szerint nemzetünk ünnepén hangsúlyosan kell kimondanunk, "nem kívánunk mást, mint 168 évvel ezelőtt: mi, magyarok békében, biztonságban és félelem nélkül akarunk élni".
Szólt arról, hogy egykor a forradalmat támogató tömegben ott voltak az erdélyi emberek is, nemcsak a magyarok, hanem mindenki: a szolgaság ellen lázadók, a szabadságért lelkesedők és a jövőért harcolók. Mint mondta, a közös cél a polgári berendezkedés megteremtése volt, ezért március 15-e a modern és független Magyarország születésnapja is. maszol.ro

Székelyzászló-ügy – Újabb pert indított Hargita megye prefektusa
Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa a törvényszéktől kérte annak a decemberben megszavazott megyei önkormányzati határozatnak a megsemmisítését, amely a székely zászlót tette meg Hargita megye hivatalos jelképévé.
A bukaresti kormány megyei képviselője szerdán nyilatkozott újabb bírósági keresetéről az Agerpres hírügynökségnek. Andrei elmondta: elfogadhatatlannak tartja, hogy egy olyan megyében, ahol románok és más etnikumú lakosok is élnek, az „úgynevezett székely zászló" a román állam egy közigazgatási egységének hivatalos jelképévé váljon. A prefektus szerint a megyei tanács erre vonatkozó határozata több jogszabályt is sért, ezért – miután a választott testület nem tett eleget a visszavonást sürgető felszólításának – közigazgatási bíróságon indított eljárást ellene.
A prefektus felidézte: a Hargita megyei közgyűlés nem először hozott ilyen döntést: a testület már 2009-ben határozatba foglalta, hogy a székely zászló legyen a megye hivatalos jelképe, a Maros megyei táblabíróság azonban ezt a döntést 2012 szeptemberében jogerősen megsemmisítette.
Az önkormányzat azt követően hozott újabb határozatot a megyezászlóról, hogy Romániában tavaly külön törvényt hoztak a települések és megyék saját zászlóinak megalkotásáról és használatáról. A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román tanácsosok azt kérték, hogy a – világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó – lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták. A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fogadta el saját szimbólumaként: ezt az SZNT 2009-ben egész Székelyföld jelképévé nyilvánította. A román hatóságok az utóbbi években perek tucatjait indítva igyekeztek megakadályozni, hogy a közösségi szimbólumot a székelyföldi intézményekre is kitűzzék, ezzel nagyban hozzájárulva az újonnan alkotott jelkép ismertté válásához és elterjedéséhez. MTI
Erdély.ma

Berlinben is bemutatkozott a Székelyföld
A Székelyföld létezik és vonzó a külföldi turisták számára – vonja le a következtetést az RMDSZ sajtóosztálya hétfői közleményében, amelyben arról ad hírt, hogy idén első alkalommal a régió is képviseltette magát a március 9–13. között rendezett berlini nemzetközi turisztikai expón.
Kiderült, Hargita megye önálló pultja az egész régiót megjelenítette a világ legnagyobb turisztikai vásáraként számon tartott eseményen, amelyen idén több mint tízezer kiállító vett részt.
Az ötnapos rendezvény különlegessége a szövetség közleménye szerint, hogy három napon át a szakmai kapcsolatok kiépítésére nyílt lehetőség, míg az utolsó két napban a széles közönség is betekintést nyerhetett a Székelyföld vonzerejébe a Hargita Megyei Tanács által életre hívott Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás által összeállított részletes és tematikus katalógus által.
A beszámoló szerint a látogatók folyamatosan özönlöttek, és nagy volt az érdeklődés a megye iránt: „Svájc, Lengyelország, Ausztria, Csehország, Portugália, Németország csupán néhány azon országok közül, amelyekből érkeztek cégképviselők, és elbeszélgettek a megye képviselőivel”.
„Nagy lehetőség ez térségünk vendéglátói számára” – idézi a közlemény Borboly Csabát, a Hargita megyei közgyűlés elnökét, aki szerint így felfigyelhetnek a Székelyföldre a külföldi turisták és az utaztatásában érdekelt cégek. „Így is lehet a Székelyföld érdekeit képviselni, a Székelyföldért dolgozni. Nyugodtan, célorientáltan, békében kézzelfogható, jövedelmező eredményeket érhetünk el” – fogalmazott Borboly. Krónika (Kolozsvár)

Prefektusi zászlófóbia Hargita megyében
Megtámadta a Hargita megyei törvényszéken Adrian Jean Andrei prefektus a megyei önkormányzat tavaly decemberben elfogadott határozatát, amelynek értelmében a kék-arany székely zászlót a megye lobogójává választották.
A kormánymegbízott szerint az önkormányzat képviselőtestülete által elfogadott határozat alkotmányellenes és több jogszabályt is megsért, mivel a testület „nem vette figyelembe a megye teljes lakosságának az érdekeit”.
Adrian Jean Andrei a Maros megyei táblabíróság 2012-ben hozott jogerős ítéletére hivatkozik, amely érvénytelenítette a Hargita Megyei Tanács 2009-ben már elfogadott, a székely zászlót a megye hivatalos lobogójává nyilvánító határozatát.
„Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács a közigazgatási egység legfontosabb döntéshozó szerveként ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosára. A székely zászló csupán egyetlen nemzet jelképeit tartalmazza, és nem reprezentatív a megyei teljes lakosságára nézve. A négy évvel ezelőtti bírósági döntés nem írható felül egy újabb, hasonló tárgyú határozat elfogadásával” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Adrian Jean Andrei prefektus. 
Amint arról korábban beszámoltunk, a megyei tanácsban többséggel rendelkező RMDSZ-frakció és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselete támogatta a döntést, a Magyar Polgári Párt (MPP) tanácsosai azonban tartozódtak a december 12-ei szavazáson, mivel szerintük a megye nem sajátíthatja ki a székely lobogót.
A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román tanácsosok azt kérték, hogy a – világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó – lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták.
Az önkormányzat döntését korábban a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) is élesen bírálta: a szervezet szerint a határozat megsérti a román közösséget és megkérdőjelezi a román államnak a térségben gyakorolt autoritását. 
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Segítik a gazdákat: fórumokat tartanak Hargita megyében
Tájékoztató fórumokat szervez a gazdáknak a támogatási, illetve pályázási lehetőségekről a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE), az RMDSZ és a Hargita Megyei Mezőgazdasági  Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA).
„A Székelyföldön nem volt könnyű a gazdaembereknek sosem. A megtermelt javak gyakran alig, vagy nem is fedik azt az erőfeszítést (anyagiakban vagy munkában), amit meg kell tenni a megélhetésért” – magyarázta Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor csütörtökön, miért fontos segíteni a gazdáknak az európai uniós vagy egyéb támogatások megszerzésében. Véleménye szerint így olyan értéket tudnak adni a világnak, amely máshol „már csak brosúrákban létezik” a vegyipar miatt. „Az itteni termékek minőségét kell értékelnie a fogyasztónak. Sajnos még a világ ezt nem értékeli” – fogalmazott.
„Nemcsak gazdasági jellegűek lesznek a tájékoztatások, hiszen a gazdák nemcsak mezőgazdasági terméket állítanak elő, hanem rengeteg közjót is: a tájat, a környezetet és a hagyományaik őrzését” – hangsúlyozta eközben Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke. Szerinte nem a gazdák dolga, hogy figyeljék az európai uniós pályázatokat, vagy hosszú nyomtatványokat töltsenek ki, nekik a termeléssel kell foglalkozniuk. Éppen ezért próbálják tanácsokkal segíteni őket a megrendezendő fórumokon.
Elmondta, a szaktárcák nem rendelkeznek elég szakemberrel, illetve megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudják látni. „Olyan szempontból jó csapat az RMDSZ, az RMGE és az APIA, hogy nemcsak a gazdáknak a szakmai érdekvédelme valósul meg, hanem a politikai képviselete is” – fejtette ki Sebestyén. Hozzátette, a politikumnak is kell látnia a gazdák helyzetét, a támogatási rendszert, hogy annak hibáit kijavíthassák.
„Olyan is van, hogy befektetések terén a gazda hozzájuthat kilencvenszázalékos támogatáshoz, csak van egy csomó szabály, amit be kell tartania. Erre meg kell őket tanítani, illetve fel kell hívni a figyelmet a lehetőségekre, és el kell mondani, hogy milyen intézményeknél érdeklődhetnek, kik segíthetnek a pályázatok megírásában” – hangsúlyozta az RMGE elnöke, hozzátéve, hogy ebben nagyon fontos a polgármesteri hivatalok közreműködése is. Az első tájékoztatót az oklándi kultúrotthonban tartják péntek délelőtt tíz órakor, ugyanazon a napon délután egykor a szentábrahámi kultúrotthonban találkoznak a gazdákkal. Az oroszhegyi fórumot vasárnap délben tartják, szintén a kultúrotthonban.
Haschi András, a mezőgazdasági ügynökség Hargita megyei vezetője eközben azt emelte ki, hogy a gazdák nem az APIA-tól, hanem az államtól kapják a támogatásokat, intézményük csak az erre szolgáló eszköz szerepét tölti be.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)

A nyelv és a törvény
A nyelvünk és ezáltal az egész magyarság elleni támadással Diaconu átlép egy fontos határt
Egy román parlamenti képviselő a közelmúltban törvénytervezetet nyújtott be a bukaresti képviselőházban, amelyben gyakorlatilag egy 2001-ben elfogadott közigazgatási törvény megváltoztatását kéri. Méghozzá radikális módon, illetve mértékben. A 2001-es törvény kétnyelvű (gyakorlatilag román-magyar) föliratozásra kötelezi a közintézményeket minden olyan településen, ahol a kisebbség lélekszáma eléri vagy meghaladja a húsz százalékot.
A javaslat ezt egyszerűen megszünteti, sőt nemcsak a föliratozást, hanem minden magyar nyelvű kommunikációt az intézményekben, hatóságoknál, egyéb hivatalos szerveknél, és az önkormányzatokban is. Tehát például a nyolcvanöt százalékban magyarlakta Hargita megyében (hasonló az arány a teljes székely régióban és több más helyen is Erdélyben), például a székelyudvarhelyi városházán, ahol sokan nem is tudnak jól románul, és az üléseket, értekezleteket döntően magyarul tartják, a törvényjavaslat értelmében nem lehet többé megszólalni magyarul.
El is viccelte a kérdést a helyi tévében megszólaltatott honatya, aki szó szerint viccesnek (tehát képtelenségnek és megvalósíthatatlannak) ítélte a kezdeményezést. Úgy látszik, nem tudja, hol van a képtelenségek határa Romániában, pedig neki tudnia kellene. Vagy csak kínjában viccelődött, mint ahogy a sötétben félelmében fütyörészik az ember. És akkor a magyar nyelvű rádiózásról és televíziózásról nem is beszéltünk. Holott a javaslat minden kommunikáció betiltásáról szól, úgyhogy elfogadásával következhetne a sajtó, a könyvkiadás, majd az oktatás és így tovább, míg legvégül csak románul kérhetne, mondjuk, kenyeret a magyar vásárló a magyar boltostól. A rendőr meg ott állna és bírságolna. Rémálom? Ne legyünk ebben biztosak. Normális esetben a képviselőház egy emberként utasított volna el egy ilyen javaslatot, esetleg udvariasan megkérve a beterjesztőt arra, hogy kezeltesse magát a pszichiátrián. Kicsit durvább változatban: lehetőleg sürgősen adja vissza a mandátumát, és keressen magának más foglalkozást.
De nem. A képviselőház még egy csöndes ejnye-bejnyét sem hallatott, nem csodálkozott, helyette a maga nevében hallgatólagosan elfogadta a javaslatot, majd döntéshozatalra fölküldte a szenátusnak.
A fölterjesztő neve Bogdan Diaconu. Országgyűlési képviselőként kilépett korábbi pártjából, és megalakította a Partidul Romania Unitát, vagyis az Egyesült Románia Pártot, amelynek az elnöke. Szélsőséges és durva magyarellenességéről ismert országszerte. Nézeteit rendszeresen terjeszti a parlamentben, a Facebookon, a sajtóban és a blogjában. Többek között úgy véli, hogy be kellene tiltani az RMDSZ-t, Magyarországot pedig egy újabb Trianonnak kellene alávetni, vagyis további területeket kellene elvenni tőle.
Romániában eddig nem keltett túl nagy föltűnést, hiszen vannak elég sokan mások is, akik hasonló nézeteket vallanak és nyíltan hangoztatnak. Itt azonban egy kicsit többről van szó.
A nyelvünk és ezáltal az egész magyarság elleni támadással Diaconu átlép egy fontos határt, egy olyan határt, amit a Ceausescu-érában is többnyire csak óvatosan kerülgettek. Nem kívántak fölöslegesen provokálni, mert tudták, hogy mit jelent számunkra a nyelvünk. A törvényjavaslat nem csak a romániai magyarságot sújtja és lehetetleníti el az életét, hanem súlyosan károsítja az amúgy sem felhőtlen magyar román viszonyt.
Pordány László. Magyar Hírlap

Csíksomlyói árva csibészek
Fennállásának huszonöt éves évfordulóját ünnepelte a csíksomlyói Csibész Alapítvány. A Gergely István (Tiszti) római katolikus plébános kezdeményezésére az egyházi keretben 1990-ben megszületőárvagyerek-gondozás elsősorban azokat a fiatalokat érintette, akik 18. életévük betöltése után egyik napról a másikra kerültek utcára az állami árvaházakból. A mintegy 800 gyerek és fiatal gondozását felvállaló alapítvány ügyvezető igazgatójával, Kolumbán Imrével jártuk végig a megtett utat.
Kolumbán Imre 1987-ben költözött családjával Csíksomlyóra. Noha más római katolikus gyülekezethez tartozott, még abban az évben megkereste a frissen oda kerülőfiatal plébános, így az elejétől nyomon követhette az árvákkal való foglalkozás rögös útját. A Ceauşescu-rendszerben ez eleve veszélyes ügy volt, hiszen a 380 gyereket ellátó állami árvaház hiába működött az egyházközség területén, pap oda nem léphetett be. Néhány árva fiatal titokban vette fel a kapcsolatot a plébánossal, és ezekből a beszélgetésekből született meg az ügyük iránti életre szóló elköteleződés.
„Szervezetten csak 1989 decembere után lehetett egyházi szervezeti keretben árvákkal foglalkozni. A csíksomlyói kegytemplom szomszédságában, egy elhagyott épületben bukkantunk rá Tisztivel 1990 elején nyolc-kilenc, árvaházból származó fiatalra, aki nyomorúságos körülmények között húzta meg magát ott. Ebből a fertőből hívtuk be őket a plébániára, gyakorlatilag ez volt a kezdet” – emlékezik vissza a két évvel később, 1992-ben hivatalosan bejegyzett Csibész Alapítvány ügyvezetőigazgatója az indulás körülményeire. Hogy hasznossá tegyék magukat, a fiatalok a plébánián Mária- és Jézus-szobrocskákat, kis kereszteket formáztak. Ezzel a foglalatossággal a plébános Olaszországban találkozott, és kiderült, hogy a menedéket és elfoglaltságot keresőfiatalok kaphatóak az ilyen kézműves munkákra. A hírre, hogy néhány fiú meleg ételhez és szálláshoz jutott a katolikus egyháznál, a 18. életévüket betöltőés utcára került árvaházi lányok is bejelentkeztek, így bővült a kör.
Mindez azonban csepp volt a tengerben, hiszen a Ceauşescu-rendszer utolsó évtizedében lerobbant árvaházi oktatás sem szakmát, sem az életre történőfelkészülés lehetőségét nem adta meg a kiszolgáltatott fiataloknak. 18 éves korukban többségük úgy került ki a nagybetűs életbe, hogy senki nem ajánlott nekik sem szállást, sem munkahelyet. Csapatokba verődve húzták meg magukat az ország különbözőrészein, és sokan bűnözőéletmódot folytatva szerezték be a napi betevőjüket.
A plébániára került magyar és cigány fiatalok elbeszélései megrázó történetek voltak az árvaházakban uralkodó állapotokról: a hatalmas hálószobákban elszállásolt gyerekek között dzsungelszellem uralkodott, a nagyok végtelenségig kihasználták a kisebbeket. A szexuális molesztálásokat és minden egyéb visszaélést a kis létszámú személyzet nem tudta és valószínűleg nem is akarta megakadályozni.
Asztalosok és varrónők
A további lépésekhez anyagi erőforrások kellettek. Kolumbán Imre a gondviselés erejének tudja be az elsőjelentős külföldi támogatók megjelenését. Történt ugyanis, hogy Kelet-Ausztriában, a Magyarországgal szomszédos Õrségben, egy Erdélybe igyekvőkatolikus csapat Tiszti volt osztálytársánál, egy szintén katolikus papnál érdeklődött egy támogatásra igényt tartó gyülekezet felől. Az Erdélyből elszármazott pap később elmesélte, bármennyit is gondolkozott rajta, minden alkalommal Gergely István neve jutott eszébe. Az osztrák csapat első, székelyföldi látogatásának köszönhetően kézi famegmunkáló szerszámokhoz jutottak, másodjára pedig annyi pénzt hoztak, amivel egy modern kombinált asztalos gépet tudtak vásárolni a plébánia garázsában működőasztalosműhely számára. Ekkorra már döntés született arról, hogy a fiatalokkal kezdeni kell valamit, tehát mindenek előtt szakmát adnak a kezükbe. A jogi keretet ehhez a Csibész Alapítvány hivatalos bejegyzése jelentette.
A frissen privatizált Hargita Megyei Építkezési Vállalat élére közben Kolumbán Imrét választották igazgatónak. „Amikor elindultunk, Tiszti még az elején megígértette velem, hogy amennyiben a szociális munkánk teljes embert fog kívánni, átjövök főállásba az alapítványhoz. Ez 1994 májusában meg is történt” – emlékezik vissza a váltás körülményeire az alapítvány ügyvezetőigazgatója. Az igazgatói fizetésénél jóval kevesebb bér sem tudta eltántorítani elhatározásától. „Az alapítvány pénzügyileg soha nem állt úgy, hogy ez anyagi szempontból megérte volna. Én ebben a munkában mást láttam, számomra a lelki elégtétel volt a fontos”.
Új beosztásában Kolumbán Imre indulása mégsem volt felhőtlen, hiszen egy profitorientált nagycégtől átjött vállalati menedzserként olyan terveket szövögetett, amelyek az új körülmények között nem voltak megvalósíthatóak. Néhány hónap múlva megtorpant, míg sikerült magában letisztáznia a pőre valóságot: üzemi szinten termelni nem lehet, itt embereken kell segíteni. „Egy belsőhang rávezetett arra, hogy az én feladatom mindenkiből kihozni azt a maximumot, amit lehet, és az egyre bővülő csapatból közben közösséget kell építeni” – meséli Kolumbán Imre. A harminc fiatalra szaporodott árvaházi közösségnek két műhelyt béreltek: a fiúkat asztalos szakmára képezték, a lányokat varrónőnek. Az egyre terebélyesedő csapat hírére egy idős testvérpár házat adományozott a csibészeknek, így a lányoknak is megoldódott az állandó szálláshelyük.
Német tapasztalatok
Az igazi fordulatot azonban két német újságíró cikke hozta meg számukra. A Süddeutsche Zeitung munkatársait a Székelyudvarhelyen székelő ferences nővérek irányították a csíksomlyói csibészek alapítványához. A német lap karácsonyi számában képes riport jelent meg a Csibész Alapítvány nem mindennapi történetéről, azzal a felhívással, hogy aki teheti, az adományozzon az árvák javára. A cikk sikere mindenkit meglepett: a németországi adományozók részéről akkora összeg gyűlt össze, hogy ebből vásárolták meg az addig bérelt műhelyeket és a fiatalok szálláshelyéül szolgáló csíkszépvízi volt örmény plébániát. A pénz egy részét felajánlották Böjte Csaba akkor induló árvagyerek-programjának támogatására. A németországi hírverésnek később is visszatérőhaszna lett, hiszen egy befolyásos német alapítvánnyal kerültek kapcsolatba, amely német állami forrásból Hargita megye egyik korszerű autószerelő műhelyének csíkszeredai megnyitását finanszírozta. A Munkaügyi Minisztériumtól kapott szakoktatási engedélyek alapján immár nemcsak asztalosokat és varrónőket, hanem autószerelőket is képezhettek. „Az autószerelőműhelyt még akkor építettük, amikor a helyi szervizekben többnyire csak hazai márkájú kocsikat javítottak. Két szakembert sikerült németországi továbbképzésen betanítani, akik hazatérve a frissen induló szakoktatás alapját képezték” – magyarázza vendéglátóm a ma is jó eredménnyel működő szerviz indulásának történetét. A Csibész Alapítvány tulajdonában levő kft. által működtetett szerviz ma is a csíkszeredai autószerelő-képzés egyik alapműhelye.
A jelentős németországi forrásokat magyarországi közalapítványi támogatások egészítették ki a kilencvenes évek derekától beinduló fejlesztéseikben.
Mindenkivel tartják a kapcsolatot
A legnagyobb kihívásnak az árva fiatalok tartós elszállásolása, otthonteremtése bizonyult. Már az elején kiderült, hogy gondozottjaik önerőből nem tudnak sem bérelni, sem hitelre lakást vásárolni. Az elmúlt két évtizedben az alapítvány minden lehetséges forrását elsősorban erre fordították, a kitermelt és megpályázott vagy különbözőadományok formájában érkezett pénzekből összesen 26 épületet vásároltak. A lakások egy részében ma is az egykori gondozottak laknak, lakbért nem kell fizetniük. Legénylakás és kertes ház egyaránt van: noha az eredeti egyezség szerint a lakásban 26 éves korukig lakhatnak a fiatalok, aki mégsem talált magának saját lakást, nem költöztetik ki. Évekre, évtizedekre szóló kapcsolatok alakultak ki az alapítvány és a gondozottak között. Még azok is rendszeresen visszajárnak, akik már rég külföldön élnek vagy ott dolgoznak. Ha másért nem, az éppen lejárt személyazonossági igazolvány kicseréléséért. Sokuk számára ugyanis a csíksomlyói székház az egyetlen erdélyi kapocs, így nem véletlen, hogy az alapítványnál eddig megfordult mintegy 800 személy többségével ma is tartják a kapcsolatot.
„Két fiatalt szeretnék kiemelni ebből a hatalmas csapatból, egy pozitív és egy negatív példát. A Csíkszépvizen felnőtt egyik cigány kislányunk a kolozsvári egyetemen végzett szociális munkás szakon, utána Ausztriában gondozott idős embereket. Munkaadójának annyira megtetszett alapossága és komolysága, hogy saját vállalkozásának beindítását támogatták. Ma Ausztriában prosperáló állásközvetítőcéget működtet időskori gondozói munkát kereső erdélyiek számára, miközben idehaza, Csíkban ikerházat épít családjának, illetve a Nagyváradon canto szakot végzett húga számára. A másik történet egy fiatalemberről szól, aki bűnözőlett. Nagyon sok problémánk volt vele: elhagyva találták egy vonaton, nálunk nőtt fel, itt tanult szakmát, de Erdélyben nem találta a helyét, így kiment Hollandiába. Kábítószercsempészként bukott le Máltán, börtönbüntetésre ítélték. Egyházi vonalon máltai barátaink tartják vele a kapcsolatot” – magyarázza Kolumbán Imre.
Az egykori lakók közül sokan élnek itthon, de van közöttük Svájcban, Angliában és főleg Magyarországon letelepedett fiatal is. A beszélgetésünkre a 25 éves találkozóról érkező Imre friss élményeit is megosztja, hiszen a családapák és családanyák ma már mosolyogva idézik fel csínytevéseiket, amelyek zöméről még nevelőik sem tudtak. Kiderült, igazi csibészek voltak. Kolumbán Imre arra büszke, hogy a fele-fele arányban magyar és cigánygyerekekből kikerülő fiatalok többsége megállja a helyét.
Gyerek–szülő csángóprogramok
A romániai gyerekvédelmi rendszer gyökeres átalakulásával mára a Csibész Alapítvány kezdeti szerepvállalása is átalakult. Épületeik többségét immár a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság bérli, ahol kisebb, családias csoportokban különbözőkorú gyerekeket gondoznak, nevelnek. Új tevékenységként nagy létszámú külső-rekecsinyi csángó családok gyerekeinek gondozását, taníttatását, nevelését vállalták fel a szülők beleegyezésével. Húsz csángó gyerekük jár óvodába vagy iskolába Csíkszeredába. Az alapítvány „csángóprogramja” azonban ennél több: német segítséggel megpróbálnak szegénysorban élősokgyerekes csángó családokon segíteni. Asztalos műhelyükben deszkapadlótól bútorig mindent elkészítenek, amivel egy-egy lakást lakhatóbbá, kényelmesebbé tehetnek Csángóföldön. Egy másik program keretében fut a csíkszentmártoni leányanya-otthon: jelenleg négy anyának biztosítanak gyerekével együtt szállást. De Szentmártonban nappali befogadó is működik olyan rendezetlen, nehéz sorsú szegény családok gyerekei számára, ahol a kisdiákok délutáni felügyeletét és tanulását vállalják. Az ide járó 16 gyereket meleg ebéd, lecketanulás, uzsonna és pihenés várja.
A rendszerváltás óta eltelt huszonöt évben a romániai gyerekvédelem, az árvaházi gondozás alapvető átalakulásokon ment át – magyarázta megkeresésünkre Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője (portrénkon). Az egyik legfontosabb változás a csecsemőellátásban történt. A romániai gyerekvédelem is azokra az amerikai kutatásokra alapoz, amelyek kimutatták, hogy a hároméves koráig intézményes keretek között, árvaházban felnőtt csecsemőkésőbbi életében is helyrehozhatatlan lelki és értelmi sérüléseket szenved. Ez a felismerés vezetett oda, hogy az elmúlt években a vér szerinti szülők által elhagyott csecsemőket nevelőszülő-programban helyezik ki családokhoz. „A nevelőszülők toborzása terén Hargita megyében nincsenek gondok, inkább a területi eloszlás jelent fejtörést, mivel Alcsíkon és Felcsíkon sokkal több a jelentkező, mint Udvarhelyszéken” – magyarázza az igazgató. A területi lefedettség azért fontos, mert az intézmény elsődleges célja az, hogy a nevelőszülőkhöz került gyerekeket hazagondozzák, azaz amelyik vér szerinti szülő erre igényt tart, rendszeresen láthassa gyerekét.
Hasonlóan nagy átalakuláson mentek át a régi, szocialista típusú árvaházak is: a gyerekeket a legtöbb helyen családi típusú otthonokba költöztették megfelelőnevelői, gondozói felügyelet mellett. Csak tavaly 7 új családi házat építtetett a Hargita megyei gyermekvédelem. Az ide beköltözött fiatalok és nevelőik mind arról számoltak be, hogy a kisebb közösségben életük gyökeresen megváltozott.
Nevelőszülők dilemmája
A nevelőszülőkhöz kerülőgyerekek jelentős része ma már jó kezekben van. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a kapcsolat minden esetben felhőtlen. Az igazgató szerint a problémák rendszerint kamaszkorban jelentkeznek. A gyerekek között sok a cigány származású fiatal, ők ebben a korban fedezik fel új identitásukat, és gyakran éppen az iskolában éri őket társaik részéről az első megaláztatás. Amúgy is a legtöbb kamasz a szülőellen fordul, a nevelőszülők egy része pedig nehezen tudja ezt feldolgozni. „Sok nevelőszülő ezeket a helyzeteket jól kezeli, amit az is jelez, hogy a fiatalokat később sem engedik ki a családból, felnőtt korukban is követik lépéseiket. Vannak esetek, amikor a nevelőszülő keres meg bennünket, és kéri, hogy helyezzük el a gyereket, mert úgy érzi, a kezdeti jó kapcsolatuk jóvátehetetlenül megromlott” – magyarázza Elekes Zoltán.
A gyermekvédelmi szakember szülőként is mondja, hogy soha nem szégyen pszichológushoz fordulni, ha a szülő azt érzi, önerőből nem tudja megoldani gyermeknevelési problémáit. A külsősegítség nem garancia a sikerre, de egy külsőszem eleve jobban ráláthat azokra a hiányosságokra, amelyeket egy kapcsolatban élő szülő belülről nem vesz észre.
A családi kötelék az első
A Bodnariu család norvégiai esete kapcsán – amiről lapunk is részletesen beszámolt – a romániai joggyakorlatról kérdezett igazgató úgy fogalmazott, az európai gyermeknevelési szokások igen különbözőek. Romániában a gyereknek a családból való kiemelése egy viszonylag hosszú folyamat. A döntéshozatalnak két fóruma van. Az első és egyszerűbb a megyei gyermekvédelmi bizottság döntése, amelyhez a szülői beleegyezés is szükséges. Amennyiben a szülő nem ért egyet az intézkedéssel, a gyermekvédelmi hatóság javaslata alapján a területileg illetékes bíróság dönthet a gyerek családból történő kiemeléséről. Az eljárás elindításának leggyakoribb okai: a gyerek testi és lelki fejlődését veszélyeztető elhanyagolás, a gyerekkel szemben elkövetett erőszakos cselekedetek, szexuális bűntények és egyéb visszaélések.
Az igazgató hangsúlyozza: a román gyerekvédelmi törvény egyik alapelve, hogy minden gyerek lehetőleg a saját családjában nevelkedjen, ezért minden intézkedés ebbe az irányba mutat. Ha mindenáron szükséges a családból történő kiemelés, ez minden esetben csak ideiglenes lehet, a végsőmegoldás a vér szerinti család vagy a nevelőszülők családja lehet. A romániai gyerekvédelmi rendszerbe, az állami gondozottak hálózatába bekerülő gyerekek túlnyomó többségét tehát nem családokból kiemelt gyerekek jelentik, hanem a vér szerinti szülők által elhagyott csecsemők.
A testi fenyítés ügyében a gyermekvédelmi szakember úgy fogalmaz: a román törvénykezés nem engedélyez testi fenyítést sem az iskolai, sem a családi nevelésben. A romániai gyakorlat szerint azonban kicsi az esélye annak, hogy egy szülői pofon miatt a gyereket kiemeljék a családból. Erre akkor kerülhet sor, ha bebizonyosodik: a gyerek testi és szellemi fejlődését veszélyeztető agresszió áldozata a családban.
Civilek a vártán
Elekes Zoltánt a civil szervezetekkel való együttműködésről is kérdeztük. Az igazgató szerint nem minden esetben felhőtlen ez a kapcsolat, mert az érdekek sem mindig találnak. „Nekünk, intézményként kötelezettségeink, szabályaink vannak, amelyek szerint el kell járnunk, a civil szervezet pedig inkább azt nézi, hogy kin kell segíteni, és ezt hogyan teheti meg minél hamarabb és minél hatékonyabban. Emiatt néha a civil szervezeteknek az az érzése, hogy mi túlbürokratizáljuk a dolgokat” – magyarázza a gyermekvédelmi szakember. A mára átalakult gyerekvédelem számára az a fontos, hogy a szociális téren tevékenykedő civil szervezetek elsősorban nappali központokat és családsegítő szolgáltatásokat tartsanak fenn, erre tudnak támogatást nyújtani.
Hargita megyében egyik legfontosabb partnerük a Csibész Alapítvány. A mintegy két évtizedes kapcsolatukról Kolumbán Imre úgy fogalmazott, az együttműködés felhőtlen.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Büntetnek
Nemhiába büntettek meg 84 személyt a rendőrök és a csendőrök a székely szabadság napján, a március 10-én ünneplők közül. Az autóbuszoknak nem égett a stoplámpája, a zászlórudak igen hosszúak voltak, s egyeseknek még hegyes is a végük; lobogtatták és fel-fel emelték a transzparenseket; a szélen haladóknak nem volt sárga mellényük; hangosan gondolkodtak és megzavarták a rendet és a csendet Marosvásárhelyen, ahol 1990 óta síri csend volt. Izsák Balázs elnök nem jól intézte az engedélyeztetést, habár le is volt tiltva a megmozdulás.
Utánanéztem és azt tapasztaltam, hogy 1918. december 1-jén a nagygyűlésen részt vevő százezer román közül senkit sem büntetett meg a magyar csendőrség. Most a 15 ezer székelyből jó sokat megbírságoltak a román rendőrök és csendőrök.
De most már megbüntetik az egészségügyi dolgozókat és főképp az orvosokat, mert japán sztrájkba léptek, megbüntetik a Hunyad megyei bányászokat is, akik éhségsztrájkba kezdtek, megbüntetik a mezőgazdászokat is Ötvös Mózessel az élen, mert Bukarestbe mennek tüntetni. Megbüntetik visszamenőleg a december 1-jén Sepsiszentgyörgyön felvonult hazafiakat, akik azt ordibálták románul (falkában), hogy ki a magyarokkal, vissza Ázsiába, Székelyföld nem létezik, Hargita és Kovászna megye román föld. De most megbüntetik a bevándorlókat is, akik illegálisan lépnek a román földre. Megbüntették Tőkés Lászlót is.
Na végre, most már lesz igazság, mert az államelnök egyformán viszonyul minden romániai polgárhoz, nemzetiségre való tekintet nélkül. Nemhiába szavazott az erdélyi magyarság 99 százalékban őrá, a nacionalista, soviniszta Pontával szemben. És mit látunk? Nem ilyen lovat akartunk!
N. Kányádi Mihály,
 Szentivánlaborfalva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol voltak a marosvásárhelyi magyarok?
Olvasói levél 
Kint voltunk a Bolyai Líceumba járó, tizedik osztályos fiammal Marosvásárhelyen, a székely szabadság napi megemlékezésen és a felvonuláson. Szomorúan jegyezte meg: nem lát a tömegben (pedig nyüzsögtünk bőven a helyszínen) csak két bolyais diákot, és tanárt egyetlen egyet se. Pedig színtiszta magyar líceumról van szó, ahol csak a romántanárok némelyike nem magyar. A líceum felső tagozatán kb. 900 diák tanul, és a tanári kar se két nyugdíjas tanítónőből tevődik össze.
Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Erdély legtöbb magyart még megtűrő városában a helyi magyar lakosság is csúfosan leszerepelt az esemény kapcsán. Én, a fél évszázadnál is jóval öregebb marosvásárhelyi magyar őskövület, legalább úgy mustrálgattam a tömeget, mint a román zsandárok, de alig fedeztem fel közöttük helyi magyarokat. Még szerencse, hogy a Hargita és Kovászna megyeiek sok autóbusszal jöttek az ünnepség és a felvonulás megmentésére. Néhány jogos, érdekes és szomorú kérdést fel lehetne tenni magyarul a marosvásárhelyi magyaroknak!
Dr. Toducz Endre, Mikháza. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mezőség megmentett magyarjai (Beszélgetés a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutatóval)
Tizennégyezerre tehető az általa összegyűjtött népzenei alkotások száma, amellyel messze meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét. A kilencvenesztendős Kallós Zoltán életműve azonban nem korlátozódik a múlt kincseinek összegyűjtésére: az általa létrehozott szórványkollégium ma a lélekmentés leghatékonyabb hazai modellje.
– Barátja és kollégája, Andrásfalvy Bertalan néprajzos, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere így fogalmazott: Kallós Zoltán vezetett rá arra, hogy meggyőződéssel valljam, a művészet nem szabadidős tevékenység, hanem szükséglet. Sőt, roppant fontos egyénlélektani, emberi magatartásbeli módszer. Gondolta volna, amikor feljegyezte az első népdalokat, rigmusokat? – Gondolhatott ilyesmire egy középiskolás diák? Még a kis magyar világban Kolozsváron fogadtuk a debreceni református kollégium regös cserkészcsapatát, a vendégek hortobágyi dalokat énekeltek, anekdotákat meséltek, aztán arra kértek bennünket, hogy énekeljünk mi is valamit. Jó hangú gyerek voltam, rám esett a választás. Én addig a pillanatig azt hittem, hogy amit én tudok, azt mindenki ismeri. Kiderült azonban, hogy bizony senki sem hallotta az általam előadott dalokat. A magyartanárom, Nagy Géza meg is bízott azzal, hogy írjam össze, amit otthon, Válaszúton énekelünk. Így kezdődött. 
– A kolozsvári középiskola után rövid ideig Sepsiszentgyörgyön is megfordult. Hogyan keveredett ilyen messzire szülőhelyétől, Mezőségtől?
– Két oka volt. Az egyik, hogy hatodik osztályban megbuktam latinból, s mivel úgy láttam, hogy soha nem leszek nagy barátja ennek a klasszikus nyelvnek, 1944-ben a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe „menekültem” előle. Ha Nagyenyed nem marad Romániánál, valószínű, oda megyek. De Szentgyörggyel sem volt szerencsém, közeledett az orosz front, az 1944–45-ös tanévet már el sem kezdtük. Elindult a menekülés, amely engem is Budapestig sodort, de már ott sem nyitott ki a tanítóképző. – Rövid háromszéki tartózkodása során maradt ideje néprajzi gyűjtésekre?
– Időm lett volna, de legnagyobb megdöbbenésemre azzal kellett szembesülnöm, hogy szinte senki nem énekelt már eredeti népdalokat, a táncok pedig egyértelműen polgári táncok voltak. Ezért aztán ebből a szempontból a későbbiekben sem vonzott ez a vidék, meghagytam másoknak. Ott volt nekem Mezőség, Kalotaszeg és a csángók.
– Miért éppen a mezőségi, illetve csángó népi kultúrához szegődött?
– Mert rájöttem, hogy a Mezőség ismeretlen világ a néprajzosok előtt. Palotai Gertrúdnak a széki rámás írásosokról a 40-es évek elején megjelent tanulmányát megelőzően gyakorlatilag említés sem esett erről a világról. A tanulmány elolvasása után mondta Kodály Zoltán Lajtha Lászlónak: ahol ilyen varrottasok vannak, ott jó zenének is lennie kell. Lajtha ezt követően kezdte el gyűjtéseit Széken. Moldvával a kolozsvári kollégiumban találkoztam először Domokos Pál Péter révén. A moldvai magyarság című könyvében elsősorban a leírt nyelvjárás, a szöveg szépsége, az érzékletesen ábrázolt életmód ragadott meg. Tanítónak jelentkeztem az akkor még működő moldvai magyar nyelvű oktatásba, de szűk két éven belül megszüntették a lészpedi iskolát, így költöztem délebbre, s éltem közel kilenc éven át Gyimesben.
– Moldvai periódusából eredeztethető viszont élete egyik legfontosabb találkozása a már említett Andrásfalvy Bertalannal, hiszen általa ismerte önt meg a magyarországi szakma. Mit jelentett önnek ez a „hátország”?
– Mindenekelőtt szakmai segítséget, az addigi munkám visszaigazolását. Annak lehetőségét, hogy megismerkedjem Martin Györggyel, a magyar néptánckutatás megteremtőjével, az ő tudása és intézményi háttere rendkívül fontos volt a további gyűjtések irányának bemérésében. Felhívta a figyelmemet például a tánc fontosságára, arra a tényre, hogy a zene nem tanulmányozható a tánc ismerete és alapos vizsgálata nélkül.
– Kortársai, tanítványai legendákat mesélnek az ön gyűjtési tudásáról, egyedi stílusáról. Mit tudott, amit más nem?
– Nem hiszem, hogy bármivel is többet tudtam volna, mint a többiek. Nagy előnyöm volt azonban, hogy mezőségi vagyok, a környéken igen sok embert ismertem. Rendszerint rokonoknál kezdtem a gyűjtést, tőlük kértem és kaptam meg további énekes-táncos emberek nevét is. Tudtam, kitől mit kérhetek, egy-egy ének sok változatát ismertem, így aztán egyrészt rájöttem az újabbra is, másrészt a különbségeket is érzékelni tudtam. Általában megbíztak bennem az emberek. Moldvai tanítóskodásom alatt a házigazdáim olyannyira családtagként kezeltek, hogy a lányaik esküvőjén még zsebkendőt is kaptam, ami csak a legközelebbi rokonoknak jár.
– Ellenszélben, hatósági zaklatások közepette gyűjtötte össze azt a hatalmas anyagot, amelyből aztán megszületett a műfaj talán legvisszhangosabb kiadványa, a Balladák könyve. Mit remélt tőle? – Nem voltak különösebb terveim vele, amikor leadtam a kéziratot a Kriterionnál. Illetve annyi mindenképpen, hogy legalább a gyűjtéseim töredéke váljék közkinccsé. Soha nem lehetek eléggé hálás Domokos Gézának, a kiadó igazgatójának, hogy vállalta a megjelentetés kockázatát. De azzal a Hargita, Kolozs és Bákó megyére érvényes kutatási szerződéssel is sokszor volt szerencsém, amelyet a Balladák könyve kiadása kapcsán állított ki és újított meg évente Domokos, hiszen munkaviszonyt igazolt. Ellenkező esetben egykettőre rám sütötték volna a közveszélyes munkakerülést, így viszont kénytelenek voltak szabadon engedni.
– Válaszúti múzeumában a népi kultúra tárgyi bizonyítékainak páratlan gyűjteménye látható. Honnan a varrottasok, edények iránti érdeklődése?
– Minden bizonnyal még édesanyámtól örököltem, aki jócskán megelőzte a korát azzal, hogy kancsókat és bokályokat vásárolt – értékmentésből, nem pedig szükségből. Haragudott is érte az apám, hogy minek az a sok kacat. Útjaim során én is megnéztem mindig az abroszt, falvédőt, bokályt, azt is, ki mit vett magára, mit és hogyan táncol. Minden részlet érdekelt, hiszen ezekből áll össze a népi kultúra teljessége. Magam is sok mindent megtanultam, tanító koromban Magyarvistán egy-egy kiló vajért sok mejjrevaló mintáját rajzoltam meg, varrni pedig egyenesen a legendás Pendzsi nénitől tanultam. – A rendszerváltás után a magyar állam több alkalommal is elismerte életművét. A 2005-ben önnek ítélt Csángó Kultúráért Díjat azonban visszautasította. Miért?
– Azt mondtam Bozóki Andrásnak, az akkori kulturális miniszternek, hogy a kitüntetések osztogatása helyett inkább készítsenek egy jól átgondolt támogatási rendszert. Persze, semmi foganatja nem volt, hacsak az nem, hogy a visszautasítás eléggé nehézkessé tette a szocialista kormánnyal való viszonyomat. Nemrég azonban, amikor felmerült a Hagyományok Háza megszüntetésének, illetve más intézménybe való besorolásának terve, Orbán Viktorhoz is levelet írtam, arra kérve, gondolják át alaposan a dolgot.
– Családja válaszúti birtokát ma a Kallós Alapítvány gondozza, benne a néprajzi múzeummal. Régóta ápolgatott terv volt, amely csak a megfelelő korra várt?
– A múzeum létesítése gyermekkori álmom volt. Már a kommunista időkben is megpróbálkoztam egyszer, az akkori válaszúti lelkésszel, Gudor Lajossal megbeszéltem, hogy erre a célra felújítjuk az üresen álló  kántori lakot. A megyei kultuszinspektor azonban tudomást szerzett róla, s megtiltotta a papnak a velem való közösködést. Pedig az anyag egy részét már ki is hordtam Válaszútra. Ezt követően kolozsvári lakásomba is kiszálltak leltározni a néprajzi múzeum emberei, cserepeket, textileket, mindent lajstromba vettek. Meggyújtom őket, de akkor sem adom oda, mondtam nekik. A csángó anyagot elrejtettem a padláson, majd Andrásfalvy tanácsára kijuttattam a pécsi múzeumhoz. Nagyon boldog voltam, amikor 2010-ben sikerült megnyitnunk a múzeumot. Akkor hatalmasnak láttam, de hamar rá kellett jönnünk, hogy még mindig nem elegendő, rengeteg fontos darabot őriznek még a ládák.
– Az ugyancsak az ön nevéhez fűződő szórványkollégium működtetésével immár a jövőt célozza. Milyen holnapot képzel a mezőségi szórványmagyarságnak?
– Amikor visszakaptam a válaszúti házat és birtokot, felajánlottam az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök idősek házát szeretett volna berendezni Válaszúton, én azonban már akkor határozottan elutasítottam a tervet, azt mondtam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek. Végül magunk indítottuk el 1999-ben a szórványiskolát, meglehetősen drámai körülmények között, mivel az öt beiratkozottból csak három gyermek jelent meg az első tanítási napon. Akkor Balázs-Bécsi Gyöngyi tanítónővel, az alapítvány mai elnökével elindultunk körme alá nézni a dolognak. Az 1989-es fordulat utáni egyházi összeírás alig huszonöt gyermeket „talált” a környéken. Mi viszont kilencvennyolcat. A különbség abból adódott, hogy a lelkészek a keresztelési nyilvántartást vették alapul, márpedig a vegyes házasságokban született gyerekek egy részét vagy ortodoxnak, vagy meg sem keresztelték. A harminc magyar lelket számláló Esztényben például a pap szerint nem volt magyar gyermek. A román óvodában tanító magyar óvó nénitől viszont megtudtuk, hogy a vegyes családokba születőket a közösség románként tartja nyilván. Így bukkant fel az esztényi völgyben kilenc gyermek – a semmiből. Ma százhúszan vannak az első négy osztályban, illetve a mezőgazdasági iskola kilenc-tizedikes osztályában. Sokan közülük nálunk találkoznak először a magyar nyelvvel. Ők a mi gyermekeink, ha őket elveszítjük, a jelenlegi családjaikról és az általuk alapítandó családokról is lemondhatunk.
Kallós Zoltán
Néprajzkutató, népzenegyűjtő, Válaszúton született 1926. március 26-án.  Legfontosabb könyvek: Balladák könyve: élő hazai magyar népballadák (Kriterion Kiadó, 1970; Helikon Kiadó, 1974), Új guzsalyam mellett, éneklettem én özvegyasszon Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa... (Kriterion Kiadó, 1973), Tegnap a Gyimesben jártam, Gyimes-völgyi lírai dalok (Martin Györggyel közösen, Budapest, 1989), Ez az utazólevelem: Balladák új könyve kazettával (Akadémiai Kiadó, 1996), Világszárnya: moldvai magyar népmesék (Stúdium, Kolozsvár, 2003), Elindulék este guzsalyasba… – moldvai magyar népköltészet (Stúdium, Kolozsvár, 2004). Legfontosabb díjak, elismerések: Magyar Művészetért Díj (1993), Kossuth-díj (1996), Julianus-díj (1996), Martin György-díj (1997), Magyar Örökség Díj (2000), Corvin-lánc (2001), a Csángó Kultúráért Díj (2005 – visszautasította), Hazám-díj (2006), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), a Nemzet Művésze (2014), a Magyarországi Református Egyház tiszteletbeli presbitere, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Válaszúton él és alkot.
 Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyben dolgozik a legtöbb traktor és kombájn
A hazai gazdák 80 százalékának semmilyen munkagépe nincs. Az 1 millió nyilvántartott mezőgazdasági termelő évente 2000 új traktort vásárol.  
193 ezer traktor és valamivel kevesebb, mint 24 ezer, kalászosok betakarítására alkalmas kombájn van Romániában a Mezőgazdasági Minisztérium adatai szerint. Mivel a nyilvántartott mezőgazdasági termelők száma 1 millió körül mozog, ez azt jelenti, hogy átlagosan minden ötödik gazdaságnak van csak munkagépe. A valós arány ennél is rosszabb, hiszen a farmok egy részének egynél több traktora van. A mezőgazdaság gépesítése évek óta enyhén emelkedő tendenciát mutat, 2011-ben például még csak 183 volt a nyilvántartott traktorok száma.
A teljes járműparkhoz képest az eladott új mezőgazdasági munkagépek száma elenyésző. A fő forgalmazók által nyilvánosságra hozott adatokra támaszkodva, a Ziarul Financiar gazdasági napilap úgy becsüli, hogy 2014-ben 1800, tavaly pedig 2000 vadonatúj traktort vásároltak a hazai mezőgazdászok.
„Ez egy katasztrófális szám. Szerintem a valóságban kevesebb traktor van Romániában, mint papíron, de ha csak 100 ezerrel számolunk is, évi 2000 újjal 50 év alatt újul meg az állomány” – mondja Monika Puiu, az egyik fő forgalmazónak számító NHR Agropartners vezérigazgatója. A piacot a külföldi márkák uralják: New Holland, John Deere, case és Claas. Az ország egyetlen traktorgyára Régenben működik. Az Irum Rt. licensz alapján szerel össze belorusz traktorokat.
Géczi Sándor értékesítési igazgató elmondása szerint a vállalat legkelendőbb traktora a 95 lóerős, melynek ára, az agrointel.ro szakportál szerint 16 ezer euró. A nagy nyugati gyártók azonos kategóriájú termékei lényegesen drágábbak, használtan 16-20 ezer eurónál kezdődik az áruk, a gyártási évtől függően. Ugyancsak az agrointel.ro információi szerint az idehaza kapható legolcsóbb új traktor  25 lóerős, és 6400 euróba kerül.
Temes megyében van a legtöbb traktor
A mezőgazdasági munkagépekkel való ellátottság tekintetében az erdélyi megyék állnak a legjobban. Valamennyi megye közül Temesben van a legtöbb traktor, 10592 darab, a legtöbb kombájn pedig, 1561, Biharban. Magas fokon gépesített megyének minősül Szatmár is, mely a maga 7377 traktorával és 1111 kombájnjával olyan, kiterjedt termőterületekkel rendelkező megyéket előz meg, mint Olt (6658 traktor), Teleorman (7258 traktor), Giurgiu (3561 traktor, 978 kombájn), Călărași (5009 traktor, 914 kombájn), Ialomița (3503 traktor, 433 kombájn) és Brăila (3062 traktor, 599 kombájn).
Moldva a mezőgazdasági géppark tekintetében is a legelmaradottabb régiónak számít. A térségben nincs egyetlen megye sem, ahol a traktorok száma elérné az ötezret, a listavezető Suceava 4651 munkagéppel. A legtöbb kombájn Botoșani megyében van, 504 darab, ami alig valamivel több, mint ahánnyal a nem a kedvező mezőgazdasági adottságairól ismert Hargita megye gazdái rendelkeznek.
maszol.ro

A politika belülről: a szabadság vagy a biztonság előbbre való?
A brüsszeli merénylet következményeiről, zászlóügyekről, Borboly és Ráduly viszonyáról, Mezei visszatéréséről beszélgettünk Kelemen Hunorral.
A brüsszeli merénylet rövid- és hosszútávú hatásairól, azok minket is érintő következményeiről, a márciusi tömegrendezvényeken történt bírságolásokról és a helyhatósági választások előkészületeiről - különös tekintettel Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre és Gyergyószentmiklósra - beszélgetett a Transindex felelős szerkesztője, Balázsi-Pál Előd az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral A politika belülről friss kiadásában. A műsor kedden, március 29-én 21.35-től nézhető meg az Erdély TV-n, illetve szerdán hallgatható meg az Erdély FM-en, összefoglalója alább olvasható. 
Brüsszeli merényletek 
Európa fővárosát érte terrortámadás egy hete. Mik lesznek a következmények? 
„A következő időszakban elképzelhető, hogy Európa különböző nagyvárosait támadások fogják érni az iszlám fundamentalisták részéről, és egyértelművé vált, hogy az Európai Unió nincs felkészülve erre a hibrid háborúra.” 
„Bennünket, európai polgárokat lehallgatnak, megfigyelnek, mégsem képesek kiszűrni azokat, akik az európai polgárok életére törnek, ez pedig bizonytalansághoz vezet. A legfontosabb, hogy milyen választ képes adni az Európai Unió és a tagállamok erre a bizonytalanságra.” 
„Nagyon határozottan annak vagyok a híve, hogy közös választ kell adni. Az egyéni megoldások nem fognak eredményre vezetni, mert a mostani események az európai konstrukció alapjait rengetik meg, és a tagállamok előbb-utóbb csak vesztesei lehetnek ennek a konfliktusnak.” 
„Az európai tagállamok vezetői a népeik elé kell álljanak, és azt kell mondaniuk, hogy nincs alternatívája annak, hogy az európai határokat közösen kell megvédeni, nincs alternatívája annak, hogy az európai védelmi politikát össze kell hangolni, nincs annak alternatívája, hogy a titkos szolgálatok közötti együttműködést ne tudják úgy összehangolni, hogy az információcsere pillanatok alatt megtörténjen, és nincsen annak alternatívája, hogy hosszútávon egy olyan megoldást találjunk, amely az Európai Unióba belépő különböző közösségek tagjainak az integrációját biztosítja. 
Be kell látni, hogy csőd az, ami Európában történt, csőd az, ami Párizsban történt az elmúlt hetven esztendőben, ami Németországban történt, ami Belgiumban történt, és ami Dániában történt. Ki kell mondani, tetszik vagy nem tetszik, hogy az erős muszlim közösségeket a nyugati jóléti államok nem tudták integrálni. Olyan erős párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyek előbb-utóbb konfliktusba kerülnek. Ezt nem lehet elmaszatolni, ezt ki kell mondani. 
Ezért van szükség a közös megoldásra. Ha külön-külön keresnek a tagállamok megoldást, lehet, hogy egyik-másik a periférián megoldást talál, de csak ideiglenesen. Abban a pillanatban, ha azok a közös értékek, amelyek a szabadságjogokra vonatkoznak, a mozgásszabadság, a munkavállalás, az áruk és a tőke szabad mozgása elbukik, ha a schengeni határok megkérdőjeleződnek, ha a dublini egyezmény szétrombolódik, akkor előbb-utóbb az Európai Unió alapjai esnek szét.” 
„Szabadság versus biztonság: ez az, ami foglalkoztatja az európai polgárokat és a vezetőket egyaránt. Az Európai Unió vezetőinek kell jó választ adni. Én azt mondom, nem szabad a szabadságjogokat a biztonság oltárán feláldozni, mert előbb-utóbb egy diktatúrába, egy autokratikus rendszerbe kerülünk, de nem szabad azt sem elfogadni, hogy a biztonságot nem képesek szavatolni a hivatalos intézmények, a tagállami és az európai uniós intézmények. Mert ha nem lesznek képesek biztosítani, akkor a különböző közösségek maguk fognak igazságot szolgáltatni vagy maguk fogják megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek a biztonság szavatolásához látszólag elvezetnek, de azok a megoldások mindig polgárháborús konfliktusokba torkollnak.”
Zászlóügyek  Marosvásárhelyen, a március 10-i Székely Szabadság Napján 85 személy bírságoltak meg a felvonulás szervezéséért vagy csendháborításért. Kolozsváron március 15-én arra kötelezték a felvonulókat, hogy vonják be az Erdély-zászlót. 
„Elfogadhatatlan, hogy olyanokat bírságoljanak meg, akik élnek a szabadságjogaikkal, a véleménynyilvánítás szabadságával, a gyülekezési joggal. Mivel nem történt semmi olyan, ami törvénysértő lett volna, azt gondolom, hogy ezeket a bírságolásokat meg kell támadni a bíróságon, és meg lehet őket nyerni. Az első pillanattól kezdve elítéltük és elfogadhatatlannak tartjuk ezt a gyakorlatot, amit a román hatóságoknak be kell fejezniük. Ezt nem kell évente megismételni, mert ez nem vezet ahhoz, hogy a román és a magyar közösség viszonya javuljon és jobbá váljon. 
Mert ebben a pillanatban, be kell látni, van egy erős bizalmatlanság a két közösség között: a magyarok egyre kevésbé bíznak a bíróságban, az ügyészségben, a rendőrségben, az olyan intézményekben, amelyek a polgárok biztonságát és a jogállam működését kellene, hogy garantálják. S valóban, ezek miatt Románia jogállamiságát meg lehet kérdőjelezni.” 
„A jogállamot sértő intézkedésnek tartjuk azt is, ami Marosvásárhelyen történt, de azt is, ami az Erdély-zászlóval történt Kolozsváron március 15.-én. Ez megint csak azt mutatja, hogy a hatóságok, ha nem kapnak egyértelmű jelzést a politika részéről, hogy merre kell menni, akkor hajlamosak a túlkapásra, főleg az erőszakszervek. A politika részéről az elmúlt években arra kaptak indíttatást, hogy lehet így viselkedni a magyar kisebbséggel, s lehet, hogy most nem kaptak semmiféle útmutatást vagy ösztönzést, és a régi gyakorlatot viszik tovább.” 
„A titkosszolgálatoknak itt Közép-Kelet-Európában mindig erősebb volt a befolyása és a hatalma, mint egy-egy jogállami, normális berendezkedésű államban kell, hogy legyen, és minden ürügyet megragadnak, hogy próbálják meg kiterjeszteni a hatalmukat. A kérdés csak az, hogy a civil és a parlamenti kontroll mennyire erős, mert azt gondolom, hogy ez a különbség egy klasszikus, hosszú múlttal rendelkező demokratikus állam és egy új demokratikus állam között. Itt nekünk, politikusoknak is óriási a szerepünk, de a civil társadalomnak is legalább akkora a szerepe, hogy hogyan viszonyul az emberi jogokhoz.” 
Csíkszereda: Borboly vagy Ráduly? 
Csíkszeredában Borboly Csaba egyedüliként jelentkezett polgármester-jelöltnek az RMDSZ színeiben.  „Én még nem zárnám ki, hogy Ráduly Róbert indul polgármesternek Csíkszeredában, hisz a bírósági felügyelet megszűnt, és én azon leszek, hogy meggyőzzem őt, hogy induljon és az RMDSZ színeiben megszerezze a polgármesterséget. Maga Borboly Csaba is azt mondta, hogy ha Ráduly indul, akkor ő vissza fog lépni. Ez nem egy lezárt ügy, itt még azért a következő napokban változhatnak a dolgok.” 
Én nem látom rossznak a Borboly – Ráduly viszonyt. (...) Az RMDSZ az a szervezet, ahol nincsen egyhangúság, nincsen semmiféle egy véleményre való törekvés. Vannak különböző vélemények. Ami Csíkszeredát és Hargita megyét illeti, voltak véleménykülönbségek, de ezek sosem nyomták rá a bélyeget a döntéshozatalra.” 
Gyergyószentmiklós – Mezei visszatér? 
Mezei János MPP-s politikus visszatérhetett hivatalába, és ez alapjaiban változtathatja meg a polgármesteri székért folyó versenyt. 
„Lássuk, hogy Mezei János mit dönt, indul vagy nem indul. Ha igen, akkor neki van esélye megnyerni a választást. A gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezet sietett, nagyon előre szaladt, meg kellett volna várják a közvélemény-kutatás eredményét. Ők valamiért nagyon igyekeztek előre, nem tudom, hogy miért, engem sem kérdeztek meg. Az biztos, hogy ha Mezei indul, akkor megnyeri a választást. Hogy az RMDSZ jelöltjével mi történik, azt még nem tudom megmondani.” 
Sepsiszentgyörgy – Antal Árpádra várva 
„Amennyiben a bírósági felügyeletet feloldják, akkor Antal Árpád el fog indulni a választásokon. Ez volt a mi kérésünk, ez volt az ő szándéka is. Amennyiben nem oldják fel a a felügyeletet, akkor Antal Árpádnak az az álláspontja – és ezt nyilvánosan is elmondta –, hogy nem fog indulni, nem kockáztatja, nem akarja megtenni Sepsiszentgyörggyel, hogy a választások után a polgármester ne tudjon bemenni a hivatalba és letenni az esküt.” 
A vádakról 
„Sem Borbolyt, sem Antal Árpádot, sem Mezeit, sem Rádulyt nem korrupcióval vádolják. Nem azzal vádolják, hogy a közpénzt hazavitték, elköltötték saját célra. Ezért én azt mondtam, hogy ameddig nincsen bírósági ítélet, addig én mindenkit ártatlannak tekintek, és ez jogilag is így helyes. Azt tapasztaltam ezeknek az embereknek az esetében, hogy mindenhol élvezik a közösség bizalmát. Ha most választásokat tartanának Sepsiszentgyörgyön, Antal Árpád nem ötven százalékkal, hanem kilencven százalékkal nyerné meg a választást. Ha ma választást tartanának Gyergyószentmiklóson, Mezei János megnyerné, Csíkszeredában Ráduly Róbert megnyerné, és ha Hargita megyében a megyei tanácselnök választás úgy lenne, mint eddig, akkor Borboly Csabát megválasztanák.” 
Hogyan áll az RMDSZ az EMNP-vel és az MPP-vel szemben? 
„Az ellenjelöltekkel nem foglalkozunk. Egy politikai jelöltnek az lehet a legnagyobb hibája, ha nem a közösséggel foglalkozik, hanem azzal, hogy az ő versenytársa hol született, kivel él, kivel nem. Ilyen emberekre nem lehet rábízni egy közösséget, mert nem a közösséggel vannak elfoglalva, hanem magukkal. Én minden jelöltünknek azt mondom, hogy hagyják az ellenfeleket, nem egymást kell legyőzni, a közösséget kell szolgálni, megbízhatóan, jól, és akkor a dolgok a helyükre kerülnek.” Transindex.ro

Készül a magyar–román jó együttélési kódex
Elkezdődött Hargita Megye Tanácsa magyar–román jó együttélési kódexe kidolgozásának a folyamata, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel együttműködve, miután közel három év alatt sikerült elhárítani a jogi akadályokat. A napokban találkozott Borboly Csaba megyeelnök az intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, aki arról tájékoztatta, hogy hamarosan négy fókuszcsoportos interjút szerveznek magyar ajkú résztvevőkkel Csík-, Udvarhely-, Gyergyó-, Maroshévíz-területen, majd ugyanennyi készül román ajkúakkal is ugyanezekben a térségekben.
A kezdeményező Borboly Csaba szerint a gazdasági kérdéseken túl szükség van egy helyes útmutatásra, melynek segítségével ténylegesen megvalósulhat a békés együttélés. Erre született meg válaszként a dokumentum ötlete, amely remélhetőleg jó példaként szolgál más megyék számára, ahol a magyarság számarányában kisebbségben él. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzéseket készít és egyeztetéseket folytat e célból, az összes érintett felet megkeresve, a végső, kidolgozott szöveget pedig a megyei tanács határozatban erősíti majd meg.
A kódexet valamennyi helyi tanács elfogadhatja határozatban, így az beépülhet a megye jogrendjébe, ugyanakkor a megye alapszabályának melléklete is lesz a dokumentum. Remélhetőleg a kormány Hargita megyei intézményei, a prefektus, a rendőrség és a szakigazgatóságok is csatlakoznak majd a kódexhez, amely által hatékonyabban lehet kezelni a különböző érzékenységek és hiányos jogi szabályozás miatt keletkezett problémákat, etnikai színezettől mentesen.
Hargita Megye Tanácsa a 2016. február 29-i soros ülésén hagyta jóvá a vonatkozó határozatot, amely kutatásokhoz biztosít jogi és pénzügyi keretet. Borboly Csaba három éve jelentette be a jó együttélési kódex elkészítésének szándékát, de a bürokrácia miatt három év kellett, hogy végre érdemben el tudják kezdeni: mostanra lett teljes a jogi dokumentáció, így a négy szereplő – Hargita Megye Tanácsa, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Hargita Megyéért Egyesület – a határozat elfogadását követően partnerségben kivitelezi a kódexet.
Közlemény
Erdély.ma

Kisebbségben: Oktatási reform a Balkánon
Dr. Murvai László oktatásügyi szakember látogatott a közelmúltban Nagyváradra, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozott. A beszélgetés fontosabb kérdésköreit ezúton közöljük.
Nemrég alkalmam adódott arra, hogy a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozzam. Ők kérdeztek, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Jó két órát beszélgettünk. Miután visszatértem Bukarestbe, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha a beszélgetésünk fontosabb kérdésköreit közzé tenném, hiszen az egyik nagy városunk eredményekben gazdag iskolájának pedagógusai kérdeztek. Az ő problémáik közérdeklődésre is számot tartanak. Másnap ebben a vonatkozásban az iskola igazgatónőjétől, Pásztor Gabriellától megerősítést kaptam. Ő is hozzám hasonlóan gondolkodott, ami bizonyára nem véletlen, hisz őt is a tanítványaim közé sorolom, bár a mindennapok oktatási gyakorlatában, nem az egyetemen tanítottam. Válaszaimat, itt és most, szerkesztett formában adom közre. Íme:
Pásztor Gabriella, magyartanár, igazgató
1. Dr. Murvai László oktatásügyi szakember, aki négy évtizede dolgozik a Tanügyminisztériumban, úgy , hogy a 70-es években, magyartanárként, csak egy kis időre hívták fel a fővárosba….. Mesélj kérlek mi változott azóta az oktatásunk házatáján!
Rögvest olyan kérdés, amelyről könyvet lehetne írni. A válasz már ezért sem lesz könnyű, de azért megpróbálkozom vele. Első feladatom a minisztériumban az volt, hogy a középiskolások számára készítendő magyar nyelv és irodalom tantervek és tankönyvek elkészítésének munkálatait koordináljam. Persze, a feladat megoldására egy esztendő nem volt elég. Röviden így lett belőlem bukaresti lakos. A minisztériumban az évek során voltam szaktanfelügyelő, osztályvezető, vezérigazgató, majd pedig néhai Kötő József, később Pásztor Gabriella államtitkárok tanácsosa. Gondolom, nincs miért külön hangsúlyoznom, hogy az államtitkár Pásztor Gabriella és az Önök igazgató asszonya egy és ugyanaz a személy.
Jelenleg Király András kisebbségi államtitkár tanácsosa vagyok. 2007-ben Maros megyébe költöztem. Kis megszakítással azóta is ingázom Bukarestbe és – több-kevesebb – sikerrel kisebbségi oktatási ügyekben tevékenykedem.
Ami a tanügyben történt változásokat illeti, voltak bőven. Elsőre
az oktatás politechnizálása
ötlik az eszembe. Ennek a feladatnak a megoldására a Bukaresti Politechnikai Egyetem rektorát, Suzana Gâdeát kérték fel, miután az akkori tárcavezető, Paul Niculescu-Mizil, nem volt hajlandó ezt a feladatot teljesíteni. Őt emiatt meg más okokból is, amelyeket most nem részletezek, mellékvágányra állították. Nekem, sok más véleménnyel ellentétben, Paul Niculescu-Mizil minisztériumi tevékenységével kapcsolatban csupa jó tapasztalatom van. Azon kevés miniszter közé sorolhatom, aki nem akart minden áron változtatni a tanügy menetén. Főképp azért nem, hogy ezzel „érdemeket” szerezzen. Kisebbségi hozzáállását illetően pedig csak egy példát mondok. Amikor a minisztériumba jött, az egész akkori vezetőség előtt kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyébe csak olyan minisztériumi kiküldött mehet, aki jól ismeri a magyar nyelvet. Ez az álláspont ma is példa lehetne, mert sajátos demokráciánkban már nem mindig volt jellemző.
A középiskolai oktatás átszervezésére
a legfelső pártvezetés adott Suzana Gâdeá-nak, írd és mondd, három egész hónapot. Vagyis időben behatárolva, júniustól szeptembeig. Nyilvánvaló, hogy a technológiai líceumok fölszerelése testvérek között is legalább pár évet igényelt volna. Azt is fölvetettük az újonnan kinevezett miniszter asszonynak, hogy a tantervek és a tankönyvek elkészítése sem megy máról holnapra. Mindhiába. Mert a Balkánon vagy azonnal belevágnak valamibe, vagy az a valami addig húzódik, amíg elpusztul.
Az „eredmény” nem sokat váratott magára. Szeptember elsejére a romániai elméleti líceumok 50%-a „átalakult” ipari líceummá. Mondanom sem kell, hogy valójában csak az iskolák átkeresztelése valósult meg. A szaktantárgyak oktatására a szaktárcának csak évek múlva sikerült tanterveket és tankönyveket biztosítania. Anyagi felszereltséget pedig ennél is később, ha egyáltalán sikerült. De a „pártfeladatot” a miniszternő teljesítette. Egyébképp az oktatás politechnizálását, bár a Suzana Gâdea égisze alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányította. A minisztérumnak kevés beleszólása volt ebbe. Néhány év múltán viszont azt vettük észre, hogy a nem ipari középiskoláink országos líceumi hálózata, mind a román, mind a magyar líceumoké, 15%-ra zsugorodott. Nekünk magyar nyelven például csak két tanítóképző tagozatot sikerült megmentenünk. Az egyiket Székelyudvarhelyen, a másikat pedig Nagyváradon. Nagy hagyománnyal rendelkező elméleti líceumaink alig maradtak. Sorra ipari líceumokká alakultak.
Aztán elkövetkezett a nagy fordulat éve 1989. Sok minden az oktatásban is pozitív irányba mozdult el. Tartalmi és szervezési szempontból egyaránt. Rendre visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. Bukaresti román kollégáimat elég nehezen tudtam meggyőzni arról (ha egyáltalán elhitték ezt nekem), hogy a mi alma mater-jeink négy-öt évszázada nyitották meg kapuikat. Magyar alternatív osztályok alakultak, egyházi iskoláink, elméleti líceumjaink, szakiskoláink újra oktatni kezdtek. Ez utóbbiakkal ugyan volt egy kis gond,
hiszen az 1989 utáni oktatási kormányrendeletek, majd a 84/1995-ös tanügyi törvény azt írták elő, hogy a szaktantárgyakat a magyar iskolákban is románul kell tanítani. Ezeket és az ezekhez hasonló tiltó intézkedéseket aztán állami, politikai és civil szervezeteink nem kis erőfeszítéseinek eredményeként, csak a 36/1997-es Sürgősségi Kormányrendelet tudta helyrehozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 1996 és 2000 között az RMDSZ kormányon volt, ami az ügyintézésben igen megérződött. Ilyenkor a minisztériumban nekünk is súlyunk volt.
Az oktatás fontosabb tartalmi vonatkozásában az alternatív tankönyvek megjelenését említem, amelyeket a kilencvenes évek elején-közepén a Világbank finanszírozott. Ami akkor furcsának tűnt, az az volt, hogy ezek a tankönyvek a régi tantervek követelményrendszerére épültek. Így aztán volt is meg nem is tartalmi reform, de azért valami csak megmozdult ezen a téren. És a könyvek maguk mégis csak újak voltak…
A felsőoktatásban az önálló magyar egyetem újraindítása volt a kitűzött cél. Erről a hatalom hallani sem szeretett, de kompenzálásként a felsőoktatási hálózatunk gyarapítása terén engedményekre volt hajlandó. 1993-tól egyre több magyar nyelven működő csoport, kar, oktatási vonal alakult, és ezáltal a magyarul tanuló egyetemisták száma is növekedett. Az 1/2011-es új tanügyi törvény pedig előírta a multikulturális egyetemek alakulásának/alakításának törvényi kereteit. Az a tény, hogy ez csak részben vált valóra (lásd a marosvásárhelyi orvosi helyzetét, amely a mai napig sem oldódott meg), azt a romániai helyzetet tükrözi, amelyben a törvényes előírások helyett sok esetben kiskapus megoldásokat szorgalmaznak. A törvények alkalmazására készülő metodológiák pedig ahelyett, hogy bezárnák a lehetséges kiskapukat, nem teszik ezt meg. Sőt, sokszor a törvény szelleme ellen irányuló megoldásokat sugallnak. Több ilyen példát említhetnék, de itt és most csak a versenyvizsgák szervezésének ellentmondásos voltára utalok (lásd erről bővebben: Murvai László: Versenyvizsgák és versenyvizsgák. In: Oktatásunk háza táján. Magister Kiadó. Csíkszereda. 2014.67-72.). A tanügyben, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást nézzük, „reform” címen az elmúlt 26 esztendő fő jellegzetessége a kapkodás
volt. Ennek bizonyítását, gondolom csak az kérné számon, akinek nem volt az utóbbi 26 esztendőben iskolás gyermeke, rokona vagy ismerőse. Azért néhány szempontot csak tisztelt figyelmükbe ajánlok. 1990 óta 23 tanügyminiszter fényesítette az iroda kilincsét. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy minden kalendarisztikus év meghozta a maga miniszterét. A tevékenység általában azzal kezdődött, hogy kicseréltették a bútorzatot, a tapétát. Azután igyekeztek valamit szorgosan és gyorsan, de főként látványosan lépni, hogy a párt, amely őket oda küldte, „értékelhesse” munkájukat. Azzal általában nem törődtek, hogy az elődjük milyen „reformot” indított el. Az érettségi vizsga megreformálása sokuknak az egyik elsődleges célja volt. Vagyis az „input” helyett az „output”. Miért? Mert másként nem lett volna annyira látványos, meg kiderült volna, hogy valójában az oktatás tartalmával kapcsolatban volna több megoldandó feladat, ami ugye, máról holnapra nem megy. Kevésbé látványos, mint az érettségi „megreformálása”.
Egyetlen alkalommal történt meg, hogy a miniszternek a kormánnyal szemben elvárásai voltak. Pontosítsunk. Hangzatos követelmények, főként a kormány kegyeit kereső televíziók képernyőjén, a tárcavezetők megfogalmazásában sokszor elhangzottak.
Kinevezése előtt a 23 miniszter közül egyedül Mircea Miclea fogalmazta meg azt a feltételt, hogy az ország költségvetéséből a tanügynek a törvényesen járó összeget adják meg. Amikor a költségvetési terv vitája során kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, Mircea Miclea számon kérte az ígéretet és beadta lemondását. Pedig tőle az oktatási a rendszer hosszabb távon sokat várhatott volna. A romániai tanügynek építő és nem látszat tevékenységekbe burkolódzó vagy egyenesen romboló egyénisége volt és marad.
De mindez még a múlt.
Vessünk néhány pillantást a jelenre, mert a jövőt ebből sikerül vagy kevésbé sikerül kibontanunk. Miket tapasztalunk ma az oktatás házatáján? Sajnos nem sok pozitívumot sorolhatok, mert a tantervek követelményrendszerét még ma is a legjobb tanulóknak írják. Annak a 15-20%-nak, akik bármit képesek megtanulni. Az, hogy az elsajátított ismeretek szolgálják-e a tanulók testi vagy szellemi fejlődését, fölhasználják-e azokat az életben valaha, az nemigen merül fel. Másodszor pedig még mindig az oktatásban felgyülemlett információ özönt érzékeljük. Ezen változtatni, sajnos, 26 éve egyetlen „reform” vagy minisztercsere sem volt képes. Önök, akik általános iskolában tanítanak, egyet fognak érteni velem abban, hogy már ezen a szinten a tantervekben és a nagyon régen vagy újabban írott vagy újra kiadott tankönyveinkben olyan, többnyire fölösleges információs anyagmennyiség halmozódott fel, amivel a tanulók 50-60%-a nem tud, vagy csak részben tud, mit kezdeni. Innen az 54%-os funkcionális analfabetizmus, amelyet Romániában a PISA felmérések regisztráltak. Hogy ezeket a tanulókat ilyen vagy olyan formában elveszítjük? Nagy hiba lenne úgy tenni, mintha minket, oktató-nevelő szakembereket ez nem érdekelne.
Megbízható forrásokból arról értesülünk, hogy az általános iskola elvégzése után a tanulók 15-20%-a elhagyja az iskola padjait. Hogy ezeknek a gyerekeknek mi lesz a sorsuk? Azt csak találgatni lehet. Jó irányba azonban feltehetően kevesen fejlődnek majd. És még így is marad a középiskolások 40-45%-a, aki csak azért jár iskolába, mert más is jár, mert a szülei ezt jó szemmel nézik. Az órákon unatkozik vagy szorong és azért könyörög önmagában, hogy feleltetés nélkül megússza. Azt is el szeretném mondani Önöknek, hogy mindezért koránt sem ők a hibásak, hanem az az oktatási rendszer, amelyik nem a tanulók érdekeit tekinti elsődleges dolognak.
Tudjuk, hogy a tanügyhöz, mint a háborúhoz, három dolog szükséges.
Pénz, pénz és pénz.
Erről nem szeretnék külön értekezni, mert szorosan nem tartozik a fölvetett kérdéshez. Annyit azonban mégis el szeretnék mondani, hogy szerintem pénz az oktatásra a jövőben sem lesz több, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a törvényes előírások szerint a nemzeti jövedelem 6%-a illeti meg a tanügyet. Azt Önök közül már bizonyára kevesebben tudják, hogy eddigelé ennek a százaléknak kb. a felét sikerült a tanügynek megkapnia. Ez pedig még a jelenlegi helyzet konzerválására sem igen elég. És akkor hol marad a fejlesztés? Lehangoló adatok ezek, de naivitás lenne figyelmen kívül hagynunk őket. Ugyanilyen naivitás lenne az igazság elhallgatása is. Persze azt tudnunk kell, hogy sikeres pályázatok révén európai pénzeket is nyerhet az iskola. Erre nem árt odafigyelnünk.
2. Ebben a tantestületben voltak és vannak tankönyvírók, nagyon jó potenciál van az alkotó munkára. Éppen ma derült ki, hogy egy olyan szerzőpáros tankönyve lett sikeres, akik közül Zahu Valéria a mi tanítónénink. Mi a helyzet a tankönyveinkkel?
Kezdjük a pozitívumokkal. Az elemi iskola számára az új tantervek elkészültek. Köztük a magyar gyerekeknek szánt sajátos román tantervek is, amelyek szerint a román nyelvet nem úgy tanítják, mint a román gyerekeknek, hanem a törvényes előírások szerint, mint „nem anyanyelvet”. Tehát az elemi iskolákban sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítják a román nyelvet. Ennek így kell folytatódnia az V-VIII osztályokban, majd pedig a líceumokban is. A tantervek új, kompetenciákra épülő követelmény rendszere biztos alapot jelentett az új tankönyvek kimunkálására. Így az első osztályos magyar gyermekek padjára került két új magyar ábécés könyv Magyar anyanyelvi kommunikáció címen és két sajátos román tankönyv. A másodikos gyerekek számára szintén elkészültek a fent említett tankönyvek.
A III. és IV. osztályok számára az új tantervek mellé az új tankönyvek csak készülőfélben leledzenek. Azt el kell mondanunk, bármennyire fájó is, hogy új matematika és környezetismeret tankönyvek még nincsenek a gyermekeink kezében. Tudomásom szerint a fordítások elkészültek, de a kiadók és a tankönyvekkel foglalkozó intézet közötti pénzügyi huzavona miatt késnek. Nincsenek új, sajátosan magyar gyerekek számára előirányzott Zene és mozgás illetve Vallás oktatására szánt új tankönyveink sem.
Itt egy kis kitérőt engedjenek meg nekem. A tankönyvek kérdése, amint arról már tettem említést, igen szerteágazó valami. Tudományos, didaktikai, meg főleg anyagi vonzatai vannak. Az elemi oktatás számára a tankönyvekkel foglalkozó országos hivatalnak sok esetben azért nem sikerült időben új tankönyveket biztosítania, mert a jogi belemagyarázásokat lehetővé tevő metodológia miatt mindenki mindenkit perelt.
A perek pedig, tudjuk, időigényesek, függetlenül attól, hogy az igazságot kinek ítélik majd. Az iskola pedig, akár létezik a per, akár nem, szeptemberben kezdődik. Mi megtettük, amit emberileg meg lehetett tenni. Javító javaslatokat fogalmaztunk meg, szóban és írásban egyaránt. Ezzel nem a „bizonyítványunkat” magyarázom, bármennyire is úgy tűnik, hanem csak a tényeket szerettem volna közölni Önökkel.
Egy dolgot azonban sehogyan sem sikerült elérnünk. Arról van szó, hogy 2012-ben egy Remus Pricopie nevű miniszter kötelezővé tette az új tankönyveink egészének a románra fordítását. Még a versekét, az énekekét vagy a népdalokét is. Sem 1989 előtt, sem 1989 után eddig erre nem volt példa. Több szinten is elpanaszoltuk többen is az ügyet. Szóban és írásban egyaránt. Király András államtitkár úr ebben az ügyben a miniszterrel többször beszélt. Politikai támogatottságot is igényeltünk. A kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült megoldanunk, pedig Pricopie már régen nincs a minisztériumban, és a megoldás is kézenfekvő lenne. Arról van szó, hogy a tankönyveket értékelő bizottságokban minden licitre nevesítünk olyan pedagógusokat, akik mind a magyar nyelvet, mind a románt ismerik és a többi, rájuk háruló feladat megoldása mellett tájékoztatják a kollegáikat a magyarul írott tankönyvek tartalmáról is. Még egyszer mondom, így volt ez 1989 előtt és után, amíg 2012-ben a miniszter be nem keményített. A kérdés azért bonyolult, mert a tanítók, amíg meg nem kapják a tankönyveket, – akarva-akaratlanul – valahogy azok nélkül is boldogulnak. De mi lesz a eljövendő tanévek gimnazistáival?
Ha a tankönyvlicit változatlan marad, vagyis a magyar nyelvű könyvek román fordításától nem tekintenek el, az V. osztálytól elkezdve, nem lesznek új, magyar nyelvű tankönyveink.
Sajnos ebben a hajmeresztő állításban nincs egy piciny kis túlzás sem… Ezt az áldatlan állapotot még tovább fokozza az a tény, hogy az egyik miniszter, nem ismétlem a nevét, ugyancsak 2012-ben előírta azt, hogy a nyomtatott tankönyveknek digitális változata is legyen. Ez, ugye, első látásra igen tetszetősnek tűnik. Azonban a rendelkezés ugyanakkor a többszörösére emelte a kiadók licitre való jelentkezésének a díját. A befektetés, ugye, csak akkor térül meg, ha a liciten a kézirat nyer. A reszkír viszont megvan. Ne értsék félre, nem a technikai haladás ellen érvelek, de jelenleg a digitális tankönyveket éppen a technikai akadályok miatt, talán az iskolások 10%-a használhatja. Akkor érdemes már reszkírozni?
Addig is, amíg az elemisták új tankönyvei elkészülnek, a régieket 50%-ban újranyomták. Tudom, hogy ez kevésbé nyugtatja meg a tanítónőinket, mert a tantervek újak, követelményrendszerük kompetencia központú, más, mint az eddigi tankönyvek, de sajnos, jelenleg ez a helyzet.
3. A mi iskolánkban nagyon sok tevékenység zajlik. Jövő héten néhány ezekből egymásra is tevődik. A helyettesítések fontosságát kell hangsúlyoznunk akkor is, ha ez természetes, ám meg kell előzni bármely hibát, ami fennakadást okozhat. Ez olyan mint a törvénybe, szabályzatba foglaltak alkalmazása: betartjuk a törvényt, avagy kiskapukat keresünk.
Igen. Ezek szerint nemcsak a diákok túlterheltek.
A pedagógusok is. Erről legutóbb a Szabó Ödön képviselő úr tollából olvastam érdekes írást. Tökéletesen egyet lehet vele érteni abban, hogy a pedagógusok a tanítás mellett rengeteg olyan adminisztrációval birkóznak, amely mondjuk 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Országos és helyi felmérés felmérést, értékelés értékelést követ és ebből adódóan töméntelen a kimutatás, a fölösleges adminisztráció. Még ha az eredmények ezáltal javultak volna… Született viszont az illetékesek tollából néhány olyan országos beszámoló, amelynek adatrendszere jobbára formális, kivitele mutatós ugyan, de semmit sem javít a tanügy minőségén.
A helyettesítéseket az embereknek meg kell oldaniok, mert a gyerekek nem maradhatnak felvigyázás nélkül. Fel tudom tételezni, hogy egy helyettesítő, alkalom adtán, mondjuk két osztállyal foglalkozzon. Meg aztán az elmaradt órákat pótolni illik.
Persze én nem szeretnék itt recepteket megfogalmazni. Önök jobban tudják, mint egy külső intézmény képviselője, hogy mit és hogyan kell helyben megoldaniuk. Hogy ez így van, az a tény is bizonyítja, hogy az iskola épülete, a tantermek, az udvar rendezettek, tiszták. A gyermekek bizonyára már ezért is szívesen járnak ide. Az osztálylétszámok viszont talán emiatt nagyok. Sok harmincon felüli osztályt láttam. Ez két dolgot is jelent/jelenthet. Egyrészt azt, hogy a szülők a gyerekeiket szívesen íratják a „Szacsvay”-ba, ami jó dolog. Másrészt viszont harminc vagy ennél több tanulóval dolgozni nem könnyű.
Kecse Gabriella, magyartanár, aligazgató:
A szociológia választható tantárgyból érettségiző diákoknak nincs magyar nyelvű tankönyvük.
Ami a románból fordított és kevés példányszámú tankönyveket illeti, általában az a baj, hogy nagyon sokba kerülnek. Gondolom, a szociológia vonatkozásában, is az a helyzet, hogy a kis példányszám miatt a tankönyvek ára a csillagos égig emelkedne, és a kiadók a mi „vad” kapitalizmusunkban nem vállalják a ráfizetéses munkát. Ezért még el sem ítélhetjük őket.
De azért azt is gondolom, hogy a szociológia tanára bizonyára talál megoldásokat a tanítványai számára. Például egy hozzáférhető szakbibliográfia összeállítását és használatát lehetővé teszi. Tudom, hogy a tankönyv hiánya természetesen többlet munkát igényel mind a tanártól, mind a diáktól. Addig amíg a kérdés megoldódik, jobb híján azt is el lehet képzelni, hogy tankönyv ügyben egy biharkeresztesi vagy debreceni iskola segít.
Részemről annyit ígérhetek, hogy az első adandó alkalommal tudatom a problémát a minisztérium vezetőségével. Hátha találunk elfogadható megoldást.
Alföldy Andrea, tanítónő:
A MESÉK SZÁRNYÁN- XVII. MESEVETÉLKEDŐ idén bekerült a támogatott versenyek közé. Sajnos a verseny napjáig nem küldték el a megszavazott költségvetést.
Az én egypár évtizedes gyakorlatomban arra nem volt példa, hogy egy államilag finanszírozott versenyt a szaktárca pénzügyekkel foglalkozó osztálya ne fizetette volna ki. A pénzt bizonyosan megkapják. Remélem ez alkalommal a szervezőknek lesz annyi hitele, hogy az illetékesek részéről haladékot kapjanak. Különben azt megígérem, hogy megsürgetem a pénzügyek rendezését a minisztérium gazdasági osztályán. Ha megengedi, azt tanácsolom, hogy ha a jövőben szerveznek versenyeket, igyekezzenek a tavaszi vakációra vagy kissé utána időzíteni. Akkor nem fognak ilyenszerű csúszások előfordulni.
Ha már a versenyeknél tartunk, engedjék meg, hogy itt, így „szűk körben”, elmondjam ezekről a saját véleményemet. Megértem, hogy a pedagógusoknak jól fognak azok az írásbeli elismerések, amelyek arról tanúskodnak, hogy tanítványaik eljutottak egy verseny döntőjére és az méginkább, hogy ott díjakat is szereztek. Az még jobb, hogy ezek a díjak egy idő óta már jelentős anyagi juttatásokkal is járnak mind a tanulók, mind felkészítő pedagógusok részére.
Az én problémám csak az, hogy jelenleg a különféle versenyek száma már az év napjainak a számával vetekszik. Úgy hiszem, hogy nem fogják elhinni nekem, de összesen 317 iskolai versenyt számoltam össze. Mindez hiteles forrásból: a Tanügyminisztérium országos és nemzetközi, iskolák számára kiírt olimpiák és versenyek 2015—2016-os kalendáriuma szerint. Azt, hogy ezek közül hányat szerveznek magyar nyelven, már meg sem mertem számolni.
Először is, léteznek a minisztérium által finanszírozott versenyek. Ezekből 66 iskolás olimpiát szerveznek. Az iskolai, megyei, országos és nemzetközi szakaszt már nem is számítottam be a 317 versenybe. Pedig ezek a szakaszok több ezer tanulót foglalkoztatnak. Másrészt, ugyancsak finanszírozott, de már csak országos versenyt 70-et számoltam össze. Szerveznek azután ún. nem finanszírozott versenyeket is. Országos szinten 107-et. Az utolsó kategóriába a nem finanszírozott megyei vagy regionális versenyek tartoznak. A Kalendárium szerint ezekből 74-et lehetett azonosítani. Tegyük fel, hogy a versenyek javarésze nem megy a tanítás rovására, hiszen a tanulók ezek révén gyarapíthatják készségeiket, fejleszthetik adottságaikat, képességeiket. Csak azt nem tudom, hogy a gyerekeknek mikor jut fizikai idejük a tantervek követelmény rendszere szerint tanulni – illetve a pedagógusoknak tanítani?
És végül még egy vonatkozás: tapasztalataim szerint, ezeken a versenyeken az osztálynak mindig ugyanaz a 10-15%-a vesz részt. Akkor miről is beszélünk? Az osztály egy részét a versenyekre készítik, a többiek viszont tanulnak?
Fekete Erika, tanítónő:
Kérdésem az altenatív tanítási módszerrel (Step by step) dolgozó tanítók időszakos képzésére vonatkozik. Lehetséges-e magyar nyelven, magyar képzők előadását hallgatva, részt venni a képzéseken? (Kezdetben kielégítő lenne, bár egy modult elvégezni anyanyelven) Az értékelő füzetekkel kapcsolatban az alternatívában
(Step by step) írásos értékelést biztosítunk a tanulóknak – sajátos, egyéni értékelő füzet alapján-, bekerülhet-e az anyanyelvhez a magyar nyelvű kompetenciaszintek leírása? Az új program szerinti kompetenciaszintek fordítása elkészült és azokat a nagyváradi képzők rendelkezésére bocsájtottuk. Azzal is megelégednénk kezdetben, ha mellékletként szerepelne, egységesen az egész országban, akik step by step tanítási módszerrel dolgoznak.
Az alternativ oktatás
gyakorlatilag 1990 óta került be a romániai oktatási rendszerbe. A leggyorsabban a Waldorf oktatás külföldi hívei léptek. Megalakították a romániai szövetségüket. A részletek tisztázása végett szerződést kötöttek a minisztériummal. Magam is lelkesen támogattam az alternatív oktatási formák bevezetését, és ezeken belül a magyar osztályok elindítását, mert általuk az állami oktatás merev kereteinek a feszegetését véltem fölfedezni.
1990-ben Mihai Șora miniszter urat nem volt nehéz meggyőznünk az alternatív oktatási formák hasznos voltáról, hiszen ő amúgy ízig-vérig européer. Így rövid egy-két év alatt beindult az alternatív osztályok egész sora, köztük a Step by step is. Ez utóbbit azért szerette a tanító és a szülő egyaránt, mert egy osztály számára két tanítót biztosított. Vagyis a gyerekek délelőtt és délután egyaránt tanultak. Ma már bizton mondhatom, hogy nem csalódtam az oktatási alternatívákban.
Sajnálattal hallom, hogy a továbbképzést nem sikerült magyarul is megszervezniök. Pedig ennek törvényes akadálya nincs. Idézem az 1/2011-es Tanügyi Törvény 59/5-ös, erre vonatkozó cikkelyét: (5) „Az alternatív oktatási csoportokban vagy osztályokban tanító pedagógusok számára a megyei tanfelügyelőségek és az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium elismerik az illető oktatási alternatívát országos szinten fejlesztő szervezetek, egyesületek vagy szövetségek által szervezett felkészítést és továbbképzést.”
Sehol nincs arról szó, hogy a továbbképzést csak románul szervezzék. Márpedig, amit a törvény nem tilt, azt lehet.Vagyis Önnek a Step by step szövetséghez kell fordulnia a magyar nyelvű továbbképzés ügyében. Amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, szívesen segítek.
Reméljük, hamarosan beindul az a továbbképző intézet, amelyet a minisztérium éppen a magyar pedagógusok továbbképzésére szeretne létrehozni. Itt Váradon. Ha a Step szövetséggel tárgyaltak, az új váradi intézetet biztosan meg tudják majd győzni tevékenységük fontosságáról.
Csak érdekességként említem, hogy a kormányhatározat tervezet már a Munkaügyi Minisztériumnál van aláírás végett. Az ő kérelmeiket sikerült megoldanunk. Marad még a pénzügy. Aztán a miniszterelnök jóváhagyása következik, de az, szerintem, formaság. Ezzel feltehetően nagyot lépünk előre a minőségi munka biztosítása terén.
Lassan, de biztosan.
Azért mondom, hogy lassan, mert a továbbképző központ létrehozásához szükséges kormányhatározat-tervezet első változatát még 1997 elején, tehát majd húsz évvel ezelőtt, a Béres András államtitkár úr megbízásából, én írtam. Ezután legalább 16-szor fogalmaztam én vagy valamelyik kollegám azt újra, mert ennyiszer jött Virgil Petrescu után új miniszter. Mindeniknek volt a Központtal kapcsolatos javaslata. Aztán, mire minden aláírást megszereztünk, vagy a kormány bukott meg, vagy a minisztert váltották le. A biztosat pedig azért említettem, mert a többször is átfogalmazott, egyeztetett, stb. Kormányhatározat-tervezet immár a célegyenesbe érkezett. Reméljük, ezúttal semmiféle akadály nem jön közbe. Megalakulhat egy olyan intézet, mint amely 1989 előtt Kolozsváron a magyar iskolák jobbításával foglalkozott. Olyan tudós munkatársai voltak, mint Péterfy Emília, Kuszálik Piroska vagy Balla Sára.
Csorba Krisztián, történelemtanár:
A kisebbségi magyar történelem tanítása nem szerepel a közzétett kerettanterv változatok egyikében sem. Ezután nem taníthatjuk ezt a tantárgyat?
Erről szó sincs, hiszen ahhoz, hogy ezt a tantárgyat kivegyék a tanmenetből, törvénymódosításra lenne szükség. Az új kerettantervet pedig csak miniszteri rendelettel fogják jóváhagyni, ami nem változtathat meg egy kétharmados törvényt. Idézem az 1/2011-es törvény 46/6. cikkelyét: (6) „A közoktatásban az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat, az adott nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint a zenét az illető nemzeti kisebbség nyelvét és kultúráját jól ismerő szakértői csoport által kidolgozott és törvény szerint jóváhagyott külön tantervek és módszertan alapján kell tanítani.”
Az történt, hogy a kerettanterv két variánsát kidolgozó munkacsoport a sajátos kisebbségi tantárgyakat, köztük a kisebbségek történelmét, a végül elfogadásra kerülő kerettantervhez akarta hozzá illeszteni. Ezért nem szerepeltek a kisebbség történelmét előíró órák a közzétett tervezetek között. Ezzel természetesen sem mi, sem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de sok gyakorló pedagógus sem értett egyet. Közösen külön kerettanterv-változatot készítettünk és juttattunk el a munkacsoporthoz, annál is inkább, mert a hatályban lévő curriculumban is létezik a kisebbségi nyelven működő általános iskolai osztályok sajátos kerettanterve. A mi kerettanterv-változatunkban természetesen benne van a kisebbségi történelem, mint tantárgy, mind a VI. mind pedig a VII. osztály számára.
De ha már itt tartunk, engedelmükkel elmondok erről még egy-két dolgot. Amint már mondottam, az általános iskolák számára most készülnek az új kerettantervek. Itt szeretném megköszönni, hogy az Önök tantestülete érdemben hozzászólt azokhoz a kerettanterv változatokhoz, amelyeket a Neveléstudományi Intézet szakemberei a minisztérium honlapján tettek közzé. Az önök javaslatait a többi építő jellegű ötlettel együtt átküldtük a szerzőknek. Remélhetően ezekből is okulnak majd.
Sajnos, amint a sajtóból is értesültek az új, V—VIII. osztály számára készítendő, kompetencia alapozottságú curriculum helyett a neveléstudományi szakemberek által közvitára bocsátott kerettantervek nem többek heti órarendeknél. A curriculumnak első sorban azt kellett volna tartalmaznia, hogy milyen képességeket sajátítottak el a gyerekek az I—IV. osztályban, hogyan lehet arra építeni az V—VIII. osztályban, mire kell megtanítanunk az általános iskolában a tanulókat, hogy ne maradjanak funkcionális analfabéták, hogy az érettségi vizsgát ne csak a jelentkezők 50%-a tegye le sikerrel. Továbbá, olyan heti óraszámokat tártak elénk, amelyek épp annyi órát írnak elő hetente mint eddig. A parlament oktatási szakbizottsága pedig a kerettantervekbe újabb tantárgyakat betonoz be.
De ez még mindig a kisebbik baj. Félő, hogy a különféle tantárgyak új tantervei, akár az érvényben levők, túlterhelik majd a gyerekeket. Jobbára fölös információkkal. Tenni fogják ezt azért, hogy a tantárgyuk fontosságát illetve az azok számára biztosított órakeretet bizonyítsák. A matematika azért fontos, mert, a román, mert… és így tovább. Még, ha igazuk lenne, akkor is ebből egyenesen következik majd az a tény, hogy az az általános iskolás tanuló, aki napi 6-7 (hat-hét) órát eltöltött az iskolában, otthon még tanuljon három-négy órát. Magánórákra járjon. Vagyis a szüleinél többet dolgozzék. Fenntartásainkat szóban is közöltük és írásban is eljuttattuk a szaktárca vezetőségéhez. Sikernek mondható, hogy javaslatunkra a kötelező tantárgyak óraszámának rovására megnövekedett az iskolák számára fenntartott, ú.n. „opcionális” óráknak a száma. Ha szándékukban áll az iskoláknak, ílymódon sajátos profilt alakíthatnak.
Jelenleg ott tartunk, hogy a kerettanterv változatokat, amelyekbe a szerzők állítólag az országból érkezett 18000 javaslatot beépítették, egy ún. validáló bizottsághoz juttatják el. Bizonyára azon a szinten is lesznek majd észrevételek. Remélhetőleg. Mert, példának okáért, az eddigi kerettanterv javaslatok semmibe vették a törvény azon előírását, miszerint az oktatásban már a VI. osztálytól alkalmaznunk kell a transzdiszciplinaritás elvét. És még sorolhatnám a problémákat, de félek, negativistának tartanak majd.
Azt pedig csak halkan kérdezem meg, mert Önök ezen nemigen tudnak segíteni, hogy a tanárképzés berkeiben a transzdiciplinaritás problematikája megtalálta-e az őt megillető teret?
Dr. Murvai László
erdon.ro

Ismét kihallgatta a DNA Tánczos Barnát
Hivatali visszaélés gyanúja miatt hallgatta ki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Tánczos Barna szenátort egy Vaslui megyei terület-visszaszolgáltatással kapcsolatos ügyben.
A vizsgálat tárgyát képező ügy abba az időszakba nyúlik vissza, amikor Tánczos a 2000-es évek közepén az Állami Vagyonügynökséget (ADS) vezette. A Hargita megyei szenátor a Csíki Hírlapnak elmondta, múlt szerdán kellett megjelennie kihallgatásra Iaşi-ban, a DNA helyi területi irodájánál.
„Egy 2006-os, már lezárt Vaslui megyei restitúciós ügyről van szó, ahol polgármestereket, prefektust, alprefektust vizsgálnak törvénytelenség gyanújával. Szőlősök területének visszaszolgáltatását vizsgálják már évek óta. Mivel állami terület volt, a földosztó bizottság területátadási jegyzőkönyvét én írtam alá” – tájékoztatott Tánczos. Hozzátette, az ADS szempontjából egy standard eljárás volt ez, a tulajdonjog megállapítását nem az ügynökség, hanem a helyi és a megyei önkormányzat végezte.
„A belső procedúra szerint – amelyet én vezettem be 2005-ben az ADS-nél – minden alkalmazottnak vállalnia kellett azt, amit aláír, és egy törvényességi jegyzéket is alá kellett írnia – magyarázta az RMDSZ politikusa. – Közölték velem, hogy az átadási protokollt én írtam alá, de a dokumentumhoz kapcsolódik egy törvényességi jegyzék is – románul notă de legalitate –, mely szerint a procedúra törvényesen zajlott. A DNA közölte, azért hívtak be engem, hogy megtudják, én miért nem ellenőriztem le.” Kifejtette, a DNA nem is vitatja a földterület visszaszolgáltatásának jogát, de ebben az esetben kártérítésről van szó: a megyében nem kaptak földet az igénylők, és kártalanítási listára kerültek.
Tánczos Barnának az elmúlt években több alkalommal is kellett hasonló ügyekben nyilatkozatot tennie, amikor a DNA terület-visszaszolgáltatások nyomán vizsgálódott. Mint elmondta, mindegyik ügyet tisztázta. Legutóbb 2014 novemberében gyanúsította meg a DNA hivatali visszaéléssel, és okirat-hamisítással, szintén egy olyan dokumentumon lévő aláírás miatt, amelyet az ügyészek törvénytelennek tartottak, a vádemelés azonban elmaradt.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Betekintést nyújtani két roma közösség mindennapjaiba
Két fotótábor és két dokumentumfilm forgatása valósult meg a Hargita Megyei Kulturális Központ Romák közössége a vizuális művészeteken keresztül című projektjében.
A központ 2014-ben sikeresen pályázott a Norvég Alapnál, a projekt 2015 közepétől 2016 tavaszáig zajlott. Az eredményekről kedden sajtótájékoztatón számoltak be a központ munkatársai.
„Azt látjuk, hogy ez egy olyan téma, amely többet kéne szerepeljen a médiában, a közbeszédben. Számos előítélet kíséri, nagyon sok kérdés kapcsolódik hozzá. Azt vállaltuk ebben a pályázatban, hogy betekintést nyújtunk két roma közösség, két település mindennapjaiba, ablakokat nyitogatunk, a megértést, a megismerést segítjük elő, érzékennyé tesszük a társadalmat, és dialógust kezdeményezünk. Azt gondoljuk, hogy erre a művészet, a kultúra az egyik arra alkalmas járható út” – fogalmazott Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója a pályázat kapcsán.
Silló Ágota projektfelelős ismertette a projekt lebonyolítását, melynek keretében Etéd és Csíkszentgyörgy községben szerveztek fotótáborokat, 13 erdélyi fotográfus részvételével. A táborokban készült fotóanyagból képeslapokat és naptárakat nyomtattak, ugyanakkor 30-30 fotót válogattak össze, amelyeket az adott településeken is bemutattak, és további kiállításokat terveznek belőlük.
A kulturális központ által meghirdetett Roma közösségek Hargita megyében című dokumentumfilm-pályázat nyomán két alkotás jött létre: a SpotFilm Stúdió egy csíkszentgyörgyi cigány lányról forgatott (rendező: Püsök Botond), a Rubin Stúdió pedig kőrispataki (Etéd község) családok mindennapjait mutatja be (rendező: Daczó Katalin, Berszán Árus György). A filmeket több nemzetközi filmfesztiválra is benevezték már.
A projekt lebonyolítására 55 ezer lejt kapott a központ. „Ez az összeg két tételből tevődik össze: 85 százalék Norvég Alap, 15 százalék pedig román állami finanszírozás. Ugyanakkor a projekt megvalósításához Hargita megye tanácsának támogatására is szükség volt, innen 10 ezer lejt kaptunk” – tájékoztatott a projektfelelős. A projekt záróakkordjaként április 8-án, a romák nemzetközi napja alkalmából a csíkszeredai Megyeháza Galériában a két táborban készült fotókból álló válogatást, valamint a két dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Reform helyett túlterhelik a diákokat
„Ez a kerettanterv minden, csak nem gyermekközpontú” – értékelte a Krónikának az oktatási minisztérium által kedden ismertetett alapdokumentumot Ferencz S. Alpár történelemtanár, a Romániai Pedagógusok Szövetségének elnöki tanácsadója. A volt Hargita megyei főtanfelügyelő szerint az 5–8. osztályosok esetében a 2017–2018-as tanévtől életbe lépő dokumentum már rövid távon súlyosbítja az oktatás helyzetét, hiszen növeli az eddig is túl magasnak ítélt óraszámot, és beszűkíti az iskolák választási lehetőségét, ami a magyar oktatás esetében hatványozottan jelentkezik. Király András államtitkár és a lapunk által megkérdezett oktatási szakemberek már csak a tartalom, azaz a tananyag csökkentésében és a pedagógusok felelős, innovatív hozzáállásában bíznak.
„Ez a kerettanterv minden, csak nem gyermekközpontú, ugyanakkor erősen centralista” – értékelte a Krónikának az oktatási minisztérium által kedden ismertetett új dokumentumot Ferencz S. Alpár történelemtanár, a Romániai Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöki tanácsadója.
A szakember rámutatott, hogy az 5–8. osztályosok számára kidolgozott új alapdokumentum, amely a többségi oktatásban a jelenlegi 30-ról 34-re emelte az órák számát, a kisebbségi oktatásban ennél is nagyobb óraszámhoz vezethet. Kifejtette, a magyar oktatásban számolni kell legalább heti 3 magyarórával, 6–7. osztályban a kisebbségtörténelemmel, ami kiharcolt jog, így értelemszerűen a tantervben a helye. „Kisebbségi oktatásban tehát meghatványozódik az órák száma” – hívta fel a figyelmet a csíkszeredai József Attila Általános Iskola pedagógusa.
Diszkrimináció vagy eredmény?
Személyes véleményének hangot adva Ferencz S. Alpár súlyosan diszkriminatívnak ítélte a minisztériumnak a kisebbségi oktatáshoz való hozzáállását, ugyanis Adrian Curaj tárcavezető úgy állt ki ismertetni az új alapdokumentumot, hogy nem készítette elő a teljes palettát. „Itt nemcsak a kisebbségi oktatással, hanem a vokacionális vagy más oktatási formákkal kapcsolatosan is diszkriminatív. A tanügyminisztérium ezzel azt adja tudtunkra, hogy őt nem érdekli annyira, vagy másodsorban érdekli a kisebbségi oktatás” – mutatott rá az oktatási szakember.
Ferencz S. Alpár szerint a szaktárca azzal is diszkriminál, hogy a kisebbségi oktatásban a második idegen nyelvnek a lehetőségét is elveszi azáltal, hogy opcionálissá teszi a többségi oktatásban amúgy kötelező tantárgyat. Mint magyarázta, míg az egyébként a kötelező tárgyak után a gyerekek „felszusszanását” segítő opcionális tantárgyak keretét tekintve eddig sem volt rózsás a helyzet, további leépülés várható.
Az olyan megyékben ugyanis, mint Hargita – ahol a jelenlegi finanszírozási rendszer nem teljes – várhatóan a spórolási intézkedéseknek elsőként a választható tárgyak esnek majd áldozatul, azaz az iskolának nem lesz pénze kifizetni az ezeket oktatókat, tehát nem is fogja beválasztani a kínálatába. „Ilyen körülmények között a kisebbségi oktatás nemhogy heti 34-nél is nagyobb óraszámmal fog rendelkezni, hanem olyan megyékben, ahol a finanszírozás nem elegendő, teljes mértékben a kerettantervvel fog maradni” – mutatott rá a kisebbségi oktatást érintő másik, szerinte szintén jogcsorbító intézkedésre a volt Hargita megyei főtanfelügyelő.
Vele ellentétben Király András oktatási államtitkár az RMDSZ és szakértői vívmányaként értékelte az intézkedést, rámutatva: azáltal, hogy a második idegen nyelv opcionálissá vált, a tanintézetek eldönthetik, bevállalják vagy sem, hisz amennyiben lemondanak róla, heti két órával kevesebbet lesznek a diákok az iskolában. „A tantervet nem lehet a divatos nagy iskolák elvárásaihoz igazítani. A magyar nyelvű oktatásban több mint ezer általános iskola van, a vidéki, létszám alatti osztályokban még az első idegen nyelv oktatása is gondot jelent, ezért tartottuk fontosnak, hogy az iskola dönthesse el, bevállalja vagy sem a másodikat is” – értékelte a döntést lapunknak a szakpolitikus.
Eljátszott játék előre meghozott döntésekkel?
Kérdésünkre, hogy az új kerettantervben felfedezhetők-e az RMPSZ többoldalas dokumentumban összefoglalt és megindokolt javaslatai, az oktatási szakember nemmel válaszolt. „Első ránézésére azt válaszolnám: nem. Nekem nagyon az az érzésem, hogy ez egy eljátszott játék előre meghozott döntésekkel” – értékelte a minisztérium által kidolgozott három tervezetvariánst és az azokkal kapcsolatos közvitát Ferencz S. Alpár.
„Ez az a fajta kerettanterv, amely már rövid távon súlyosbítja, súlyosbítani fogja a közoktatás helyzetét. Továbbra is egy olyan kerettantervet dobtak piacra, amely igazodik a jelenlegi tanügyi realitásokhoz, és nem azt a célt szolgálja, hogy bármilyen formájú vagy mélységű reformot, illetve mentalistás- vagy paradigmaváltást indítson el” – összegezte személyes véleményét az oktatási szakember.
Tananyagtól, pedagógustól függ a javítás lehetősége
Az, hogy a minisztérium által még merevebbé tett kerettanterven lehet-e javítani, a hozzárendelt tananyagtól és a pedagógusok hozzáállásától függ, értékelte Ferencz S. Alpár. Rámutatott, ha az óraszámot bizonyos tárgyakból csökkentik, akkor a hozzá rendelt tananyagot is csökkenteni kell, mégpedig oly módon, hogy az összóraszámból jusson pár óra felzárkóztatásra, tehetségápolásra is.
„Az a pedagógus, aki eddig is modern szinten, nagyon ügyesen szelektálva a tananyagban, nagyon sokat dolgozva pluszba, hevíteni tudta tantervi körülmények között a jelenlegi tananyagnak az évültségét, mennyiségét és éppenséggel semlegesíteni a fölöslegességét, az eddigi körülmények között is tudott gyerekcentrikusan dolgozni” – hangsúlyozta az oktatók hozzáállásának a fontosságát a szakember. Azonban hozzátette, hogy sajnos ez a hozzáállás a kevésbé jellemző, ráadásul épp a sok összevissza intézkedés, a jelenlegihez hasonló helyzet merevítette a pedagógusok reakcióit, didaktikai hozzáállását.
„Ha ez a kerettanterv ennyire mereven itt marad, és ennyire fix számok vannak benne, majdnem nulla mozgáslehetősége van egy iskolának, kivéve a néhány választható tantárgyat” – összegezte a helyzet súlyosságát Ferencz S. Hozzátette, a jelenlegi kerettantervben bizonyos tantárgyaknál volt választási lehetőség, az iskola dönthette el, hogy azt heti hány óraszámban tanítja, illetve egyáltalán tanítja-e, az új alapdokumentum azonban sokkal rögzítettebb, centralistább: ezt is megvonja, teljesen beszűkítve a mozgásteret. „Túlterheljük a gyereket” – mutatott rá az intézkedés legnagyobb hátrányára Ferencz S.
Hiába lobbizott az RMDSZ?
Az oktatási szakemberhez hasonlóan Király András államtitkár a túl nagy óraszámot tartja az új kerettanterv legnagyobb hátrányának. A szakpolitikus is abban bízik, hogy legalább a következő időszakban kidolgozandó tanterveken könnyítenek, és a magas óraszámra hivatkozva nem tesznek rá a jelenlegi csomagra. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ folyamatosan lobbizott a csökkentett óraszám mellett, ám érveiket nem vették figyelembe, arra hivatkozva, hogy a közvita során a többség a most elfogadott forma és óraszám mellett foglalt állást.
Szerinte egyértelműen kiderült, hogy a romániai oktatás nem elég hatékony, amit a különböző vizsgák, felmérések eredményei is alátámasztanak, a minőségen javítani kellene, de ez csak úgy valósítható meg, ha a különböző tantárgyak programját könnyítik. „A most elfogadott, a 2017– 2018-as tanévtől életbe lépő keret alapján a következő időszakban dolgozzák ki az évfolyamok tantárgyankénti tanterveit, reméljük, hogy a magas óraszámra hivatkozva nem terhelik tovább ezeket. Minden évfolyamon egy-két fejezetet át kell vinni a következő évre, így a jelenlegi 5–8 osztályos tananyag egy részét már középiskolában tanulnák a diákok, így jobban elsajátíthatnák az alapokat. Erre azonban nincs garancia, csak megvan rá a lehetőség” – mutatott rá Király András.
Minden a tartalomtól függ
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint az óraszámot is csökkenteni kellett volna, de ha nem történt meg, legalább a programokat kell úgy kidolgozni, hogy az a gyerekek érdekeit szolgálja. A háromszéki szakember abban bízik, hogy a tantervek összeállításával hozzáértő, kompetens pedagógusokat bíznak meg. Emlékeztetett, hogy már a közvita során felmerült: talán nem az a megoldás, ha a diák kevesebb időt tölt az iskolában, és esetleg az utcán csavarog, amíg a szülei dolgoznak, hanem hogy szellősebb legyen a tanterv, ne terheljék túl.
Fontos lenne, hogy a tanárok, a tanintézetek kapjanak nagyobb szabadságot a sajátos arculat kialakítására, ehhez viszont szükség van arra, hogy több legyen a választható tárgy, osztotta meg álláspontját Kiss Imre. Rámutatott, még ezután elemzik tüzetesen az új kerettantervet, de első tanulmányozás után úgy tűnik, nem hozott sok változást, ezért lényeges, hogy legalább a programok módosuljanak. Kiss ugyanakkor kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint az 5–8. osztályos és a 8. utáni kerettanterveket párhuzamosan kellett volna módosítani, hogy kiderüljön: honnan indulnak, és hova akarnak eljutni
Eleget tettek a társadalmi elvárásnak?
Adrian Curaj oktatási miniszter egyébként az új kerettanterv keddi bemutatóján azzal indokolta az ebben szereplő magas óraszámot, hogy azt a társadalmi elvárásokra alapozták. A három tervezet vitája során ugyanis bizonyos civil szervezetek, intézmények, társadalmi csoportok a zene-, mások a történelem- vagy éppenséggel a latinórák eltűnését, csökkentett óraszámban való tanítását sérelmezték, így a szaktárca végül nem hajtotta végre a tervezett módosításokat.
Így azonban a megígért reform is elmaradt, miszerint az új kerettanterv gyermekközpontúbb lesz, és jobban megfelel a technika uralta 21. századi modern társadalom elvárásainak. Bár a zene, történelem, latin és vallás megtartása mellett új tantárgyak is megjelennek benne, az informatika mellett például információtechnológiát is tanulnak a diákok, ahogy interkulturális ismereteket is szerezhetnek és a demokratikus társadalom működési szabályait is elsajátíthatják. Emellett az 5–8. osztályosoknak a jövőben külön tantárgy keretében nyílik lehetőségük személységük fejlesztésre, illetve pénzügyi és vállalkozói ismeretekre is szert tehetnek.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-árnyékjelentés: Románia nem tartja be a kisebbségvédelmi keretegyezményben vállaltakat
Az elmúlt hat évben Romániában visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok betartása terén – állapította az európai kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról szóló árnyékjelentésében az RMDSZ. A 72 oldalas dokumentumot Kelemen Hunor szövetségi elnök ismertette csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Az árnyékjelentés a román kormány által az Európa Tanácshoz – két éves késéssel – idén februárban benyújtott jelentését pontosítja. A külügyminisztérium által készített dokumentum ugyanis az RMDSZ elnöke szerint hamis képet mutat arról, miként tartja be Románia kisebbségvédelmi keretegyezményben foglaltakat.
Kelemen elmondta, az árnyékjelentés technikai, nem politikai dokumentum. A kisebbségi jogok gyakorlásának fontosabb problémáit leltározza, konkrét példákkal támasztja alá azt a megállapítását, hogy Románia nem tartotta be a keretegyezményben vállaltakat, és megoldásokat is javasol a felsorolt jogsérelmekre. A leltár a 2010 és 2016 közötti időszakot öleli fel, és az kisebbségi jogok korlátozásának legfrissebb esetei – például a kolozsvári kórházban megalázott magyar lány ügye – is szerepelnek benne. Román nyelven itt tanulmányozható, az angol és magyar nyelvű változata is hamarosan elkészül.
A magyar közösség biztonságérzete meggyengült
Az árnyékjelentés fő következtetése az, hogy a kisebbségi joggyakorlásban visszalépés tapasztalható. „A magyar közösség biztonságérzete meggyengült, az alapvető kisebbségi szabadságjogokkal nem tud élni. Megnőtt a magyarellenes incidensek száma, naponta megtagadják a közösség jogait, így nem gyarapodhat megfelelőképpen” – sorolta Kelemen Hunor a jelentés megállapításait.
Az RMDSZ elnöke elmondta, az utóbbi időszakban új fajta támadások is érik a magyar közösséget. A román állam olyan intézményeket – például az igazságszolgáltatást – használ fel a megszerzett jogok csorbításához, amire még nem volt példa. „A gyűlöletbeszéd, a destruktív nacionalizmus a mindennapok részévé vált, az illetékes hatóságok pedig nem hoznak szankciókat” – részletezte a politikus.
Kelemen Hunor tájékoztatása szerint az román pártoktól és kormánytól, hogy mélyebb párbeszédet kezdeményezzen a magyar közösség képviselőivel az árnyékjelentésben jelzett problémákról. Arra kérdésre, hogy mit várnak az árnyékjelentéstől, Kelemen Hunor úgy reagált: „Arra számítok, hogy szétszednek ma este a román tévék”. Komolyra fordítva a szót, hozzátette: reményei szerint amikor helyszíni szemlét tartanak az Európai Tanács jelentéstevői, az általuk megfogalmazott anyagba belefoglalják az RMDSZ javaslatait, és a román döntéshozók az RMDSZ-szel együtt korrigálják ki mindazt, amit a szövetség problémának tart.
Példák a kisebbségi jogsérelmekre:
Nem született meg a kisebbségek jogállását rendező törvény, pedig elfogadását Románia a keretegyezményben is vállalta
A hatóságok azért büntettek meg magyar embereket, mert vállalták nemzeti identitásukat. Konkrét eset a Székely Szabadság Napját követő büntetésáradat
Székelyföldön tervszerű, folyamatos a jogtiprás; országszerte bátorítják a regionális önazanosság megerősítést, ám Hargita és Kovászna megyében ezt a jogot megtagadják a magyar közösségtől adminisztratív intézkedéssel, vagy bírósági ítélettel
Korlátozzák az anyanyelv használatát a közszolgáltatások, az egészségügy és az igazságügy területén;
Az oktatás terén is van diszkrimináció, nem alkalmazzák a tanügyi törvény egyes cikkelyeit (például a MOGYE esete)
Késlekedik a jogtalanul elkobzott ingatlanok restitúciója
A gyűlöletbeszédet nem büntetik vagy felszínesen büntetik, vagy sokszor kettős mércét használnak a hatóságok
Megszerzett jogok megcsorbításáról születnek folyamatosan törvénytervezetek
Nyolc régiót hoznának létre, adminisztratív eszközökkel változtatnák meg az etnikai arányokat, amit
Székelyföldön a bíróságok megtagadják, hogy a régió neve megjelenjen különböző jogi személyiségek elnevezésében
A román kormány jelentése nem vette figyelembe a DRI javaslatait és nem is konzultáltak róla, ezen változtatni kell, ehhez nyújtunk javaslatokat. Ez a negyedik jelentés volt, amit a román kormány letett, de már 2014 elején le kellett volna tennie.
Cs. P. T.
maszol.ro

A pártatlanság megőrzése érdekében tagadták meg a tolmács alkalmazását
Elutasította az igazságügyi minisztérium a román–magyar tolmács alkalmazásának kérését Marosvásárhelyen, így marad az eddigi szerződéses foglalkoztatás és a nehézkes ügyintézés.
A marosvásárhelyi bíróknak hivatalos fordítókra lenne szükségük a kihallgatások lefolytatásához, ezért azt kérték a felettes szervtől, az igazságügyi minisztériumtól, hogy iktasson be tolmácsi állást a létszámtervbe. A szakemberek szerint alig van olyan nap, amikor ne lenne szükség engedélyezett személyre, aki románról magyar nyelvre – vagy fordítva – fordítson a tárgyalóteremben.
A Maros megyei törvényszéknek alárendelt bíróságoknál az idei év első két hónapjában 64 olyan per zajlott, amelyeknél fordítókra volt szükség. „Gondoljanak azokra az esetekre, melyeknek tárgya az emberkereskedelem. Az áldozatok 10, 12, 15 vagy 20 évesek, és közülük sokan nem beszélnek románul. Az ő tanúvallomásaik elengedhetetlenek az ügyek megoldásához” – mondta Sonia Deaconescu, a törvényszék szóvivője. Hozzátette, némely perrel azért késlekednek, mert Maros és Hargita megye ötszáz hivatalos, engedéllyel rendelkező tolmácsa közül sokan visszautasítják, ha a tárgyalásokra hívják őket. Az ok: a tárgyalások túl sok időt vesznek igénybe, és csak óránkénti 23 lejjel – percre lebontva, és előfordult, hogy három perc fordítást fizettek ki – honorálják a tevékenységet, ez pedig kevesebb mint a fele annak az összegnek, amit ugyanazért a szolgáltatásért magánúton keresnek. A törvényszék vezetősége ezért kérte a szaktárcától legalább egy tolmács alkalmazását, hogy ne kelljen a független, magánvállalkozóként tevékenykedő fordítókhoz fordulni.
A felvetéssel azonban nem ért egyet a minisztérium vezetősége, szerintük ugyanis törvénytelen lenne tolmácsot alkalmazni – tájékoztat a Digi 24. „Ellentmond az érvényben levő országos, valamint a Romániára is kötelező érvényű nemzetközi rendelkezéseknek, hogy bármely igazságszolgáltatási intézmény személyzeti struktúráiban tolmácsok és fordítók szerepeljenek, akik polgár- vagy büntetőjogi perben fordítói/tolmácsi szolgáltatást biztosítsanak” – áll a szaktárca válaszában. A minisztériumnál úgy vélik, amennyiben a tolmácsok a bíróságok alkalmazottai lennének, a peres feleknek, a lakosságnak kételyei lennének a tárgyalóteremben tanúsított pártatlanságuk felől.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro