Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. október 16.
Üllő, kalapács és tűzhely
A csíkszeredai Nagy István Gábor festő, grafikus és díszműkovács. Tagja a Csíki Kézműves Egyesületnek, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek és alapító tagja a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítványnak.
„Szépvízen nevelkedtem, a szomszédunkban lakott egy kovács, akinek volt egy velem egyidős fia. Mivel ő nem mehetett játszani, amíg a feladatait el nem végezte, mi, a játszótársai is segítettünk. Szeget egyengettünk, szenet törtünk, apró feladatokat láttunk el, bár akkor még nem is szerettük. Időközben megkedveltük, s már oda jutottunk, hogy versenyeztünk, ki nyomhatja a fúvót az öreg mesternek. Nekem voltak különböző elképzeléseim, hogy mi leszek, ha nagy leszek, de a kovácsmesterség nem is jött szóba. Aztán bekerültem 1980-ban Csíkszeredába, és úgy hozta az élet, hogy kovács szakiskolába jártam, majd az iskola elvégzése után ipari kovácsként dolgoztam 21 évig. Akkor változott a helyzet, a cég bebukott, nyolc hónapig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél voltam díszlettervező, de egyre gyűlt bennem az ötlet, az elképzelés, hogy még mi mindent lehetne kipróbálni a kovácsolás terén” – meséli Nagy István Gábor.
A fiatalember időközben a Hargita megyei Művészeti Népiskolánál elvégzett egy hároméves festészet-grafika szakot, kapcsolatba került Máté Jenő kozmási kovácsművésszel, és egy alkalommal, amikor Gyergyószárhegyen részt vett a Széptermető Kalákában és kovácsolást tanult, „megfertőződött" a díszkovácsolással.
Nagy István Gábor ma már Csíksomlyón egy kis műhelyben készíti az egyedi kovácsoltvas dísz- és használati tárgyakat. Bár – mint megjegyzi – a jelenlegi kovácsműhely műteremként indult, festmények születtek itt, aztán úgy hozta az élet, hogy ablakrácsokra volt valakinek szüksége. „Előkerült a szomszédos műhelyből egy porszívó, a földön két tégla között tüzet csináltunk, s ott kezdtük hajlítani a vasat, kísérleteztünk, a végén elkészültek az ablakrácsok. Aztán egyik munka hozta a másikat” – eleveníti fel. Azt mondja, útja bármerre is vezetett, egy adott pillanatban mindig a kovácsoláshoz érkezett, nem csoda, ha már nagyon megszerette, bár tudja, ez olyan szakma, amely gyakorlásához mindig tanulni kell.
A díszműkovács elméletileg mindent készít – korlátok dísztárgyak, tűzszerszámtartók –, ami vasból létezhet, díszít és használható is – mondja, amikor arról kérdezem, mi kerül ki a somlyói műhelyből. Nagy népszerűségnek örvendenek a szálfegyverek – fokosok, kardok, kések, bárdok –, melyeket a hagyományőrzők, a huszárok használnak. Most – jegyzi meg – egy segítővel dolgozik, de bizony volt idő, amikor a felesége fogta meg a vas végét.
Azt mondja, bármit is készít, minden ütésbe beleviszi a szívét, lelkét, tudását, szeretettel csinál minden egyes darabot. Ma már megrendelésre dolgozik, de megengedheti magának, hogy nem vállal el bármit. „Sokszor van az, hogy a megrendelővel még vitába is kerülünk, mert giccset kér. Az ilyent kihagyom, vagy máshová irányítom. Nem vállalom. Az ilyen dolgokhoz nem adom a nevem. Lassan odajutottam, hogy megengedhetem ezt magamnak. Ehhez idő kellett, eleinte bármit vállaltam, mert kellett a pénz, most is kell, de már nem mindenáron” – mondja elszántan.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
A csíkszeredai Nagy István Gábor festő, grafikus és díszműkovács. Tagja a Csíki Kézműves Egyesületnek, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek és alapító tagja a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítványnak.
„Szépvízen nevelkedtem, a szomszédunkban lakott egy kovács, akinek volt egy velem egyidős fia. Mivel ő nem mehetett játszani, amíg a feladatait el nem végezte, mi, a játszótársai is segítettünk. Szeget egyengettünk, szenet törtünk, apró feladatokat láttunk el, bár akkor még nem is szerettük. Időközben megkedveltük, s már oda jutottunk, hogy versenyeztünk, ki nyomhatja a fúvót az öreg mesternek. Nekem voltak különböző elképzeléseim, hogy mi leszek, ha nagy leszek, de a kovácsmesterség nem is jött szóba. Aztán bekerültem 1980-ban Csíkszeredába, és úgy hozta az élet, hogy kovács szakiskolába jártam, majd az iskola elvégzése után ipari kovácsként dolgoztam 21 évig. Akkor változott a helyzet, a cég bebukott, nyolc hónapig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél voltam díszlettervező, de egyre gyűlt bennem az ötlet, az elképzelés, hogy még mi mindent lehetne kipróbálni a kovácsolás terén” – meséli Nagy István Gábor.
A fiatalember időközben a Hargita megyei Művészeti Népiskolánál elvégzett egy hároméves festészet-grafika szakot, kapcsolatba került Máté Jenő kozmási kovácsművésszel, és egy alkalommal, amikor Gyergyószárhegyen részt vett a Széptermető Kalákában és kovácsolást tanult, „megfertőződött" a díszkovácsolással.
Nagy István Gábor ma már Csíksomlyón egy kis műhelyben készíti az egyedi kovácsoltvas dísz- és használati tárgyakat. Bár – mint megjegyzi – a jelenlegi kovácsműhely műteremként indult, festmények születtek itt, aztán úgy hozta az élet, hogy ablakrácsokra volt valakinek szüksége. „Előkerült a szomszédos műhelyből egy porszívó, a földön két tégla között tüzet csináltunk, s ott kezdtük hajlítani a vasat, kísérleteztünk, a végén elkészültek az ablakrácsok. Aztán egyik munka hozta a másikat” – eleveníti fel. Azt mondja, útja bármerre is vezetett, egy adott pillanatban mindig a kovácsoláshoz érkezett, nem csoda, ha már nagyon megszerette, bár tudja, ez olyan szakma, amely gyakorlásához mindig tanulni kell.
A díszműkovács elméletileg mindent készít – korlátok dísztárgyak, tűzszerszámtartók –, ami vasból létezhet, díszít és használható is – mondja, amikor arról kérdezem, mi kerül ki a somlyói műhelyből. Nagy népszerűségnek örvendenek a szálfegyverek – fokosok, kardok, kések, bárdok –, melyeket a hagyományőrzők, a huszárok használnak. Most – jegyzi meg – egy segítővel dolgozik, de bizony volt idő, amikor a felesége fogta meg a vas végét.
Azt mondja, bármit is készít, minden ütésbe beleviszi a szívét, lelkét, tudását, szeretettel csinál minden egyes darabot. Ma már megrendelésre dolgozik, de megengedheti magának, hogy nem vállal el bármit. „Sokszor van az, hogy a megrendelővel még vitába is kerülünk, mert giccset kér. Az ilyent kihagyom, vagy máshová irányítom. Nem vállalom. Az ilyen dolgokhoz nem adom a nevem. Lassan odajutottam, hogy megengedhetem ezt magamnak. Ehhez idő kellett, eleinte bármit vállaltam, mert kellett a pénz, most is kell, de már nem mindenáron” – mondja elszántan.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. október 17.
Gazdaságilag életképes vagy bukásra ítélt az autonóm Székelyföld?
Több pénzt fizet be a Székelyföld a központi költségvetésbe, mint amennyit visszakap, ám a gazdasági mutatók többsége elmarad az országos átlagtól. A működő autonómiához jobb adórendszer és kisebb közigazgatási apparátus kellene – vélik a Maszol által kérdezett szakemberek.
A román politikusok túlnyomó többsége megcáfolhatatlan ténynek tekinti azt a sajtóban is gyakorta visszatérő tézist, hogy gazdaságának fejletlensége miatt a Székelyföld életképtelen lenne autonóm régióként.
A magyar automomista retorikában ugyancsak dogmaként jelenik meg, s mint ilyen megkérdőjelezhetetlen az a vélekedés, hogy a két székely megye gazdasági-pénzügyi helyzete már most is minimum kielégítő, s még jobb volna, ha a Bukarest nem akadályozna tudatosan a fejlődést, az autonómia kivívását követően pedig automatikusan turbó üzemmódra kapcsolna a gazdaság motorja.
A számok azt mutatják, hogy az igazság a két véglettől távol, valahol középen van, s ezt támasztja alá a szakemberek véleménye is.
Kevés export, alacsony bérek
Egy ország vagy régió fejlettségét legjobban az egy főre eső bruttó hazai termék tükrözi, amelynek tekintetében nem túl fényes a Székelyföld helyzete. Tavaly Romániában 7.516 euró volt az egy főre eső GDP. Ugyanez a mutató, a www.analizeeconomice.ro szerint, Hargitában 4.907, Kovászna megyében pedig 5.305 euró volt. Összehasonlításként Kolozs megyében 9.460, míg Temesben 9.764 euró volt az egy főre jutó bruttó hazai termék.
A székely megyék az export tekintetében is az ország hamupipőkéi közé tartoznak. Tavaly a román kivitel 52 milliárd eurót tett ki, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból, amiből Hargita 313 millióval, Kovászna pedig 352 millió euróval vette ki a részét. Ez azt jelenti, hogy bár a két megye lakossága az ország lakosságának kb. 2,6 százalékát teszi ki, addig hozzájárulásuk az exporthoz mindössze 1,27 százalék.
A régióban nem tolonganak a külföldi befektetők. A Capital gazdasági hetilap adatai szerint az 1991 és 2013 közötti időszakban 200 millió euró külföldi tőke áramlott a két megyébe, ami az országos értéknek 0,5 százaléka. Mindezek fényében nem meglepő, hogy az életszínvonal sem szárnyal alpesi magasságokban.
Idén júniusban az erdélyi megyék közül Hargitában volt a második legalacsonyabb a bruttó átlagbér,1.386 lej, Kovászna valamivel jobban állt, 1.452 lejjel. Ennél már Marosban is lényegesen jobban kerestek, átlagosan bruttó 1.716 lejt, nem is beszélve Szebenről (1.979 lej) vagy Kolozsról (2.051 lej). A nyugdíj szintén elmarad az országos átlagnak számító 845 lejtől, igaz, mindössze 40 lejjel.
Vállalkozói kedv van, nagyipar nincs
Nem felel meg a valóságnak az – a román médiában unos-untiglan ismételt – állítás, amely szerint a két székely megye több pénzt kap a központi költségvetésből, mint amennyit befizet. Lázár Ede közgazdász, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének számításai szerint tavaly Hargita megyében a visszaosztott pénzek a befizetéseknek csupán 80,7 százalékát, Kovászna esetében pedig a 92,7 százalékát tették ki. Negatívum azonban, hogy nagyon magas a közigazgatásban dolgozók aránya.
„A közigazgatást meg kellene reformálni, a jelenlegi apparátust nem tudná eltartani” – mondta a Maszolnak a szakember. Elterjedt sztereotípia a Székelyföld ipari elmaradottsága is, ám ez egy vitatható minősítés – véli Lázár. Szavai szerint tagadhatatlan, hogy a nagyipar, főleg a nehézipar kevéssé van jelen a régióban, ám a vállalkozó kedv élénk. Országos szinten 22 működő vállalkozás jut 1.000 lakosra, míg Hargitában 38,3, Háromszéken pedig 24,7.
Lázár Ede szerint a Székelyföldön nem csak az idegenforgalom és a faipar tekinthető versenyképes iparágnak, hanem az informatika és az élelmiszeripar is. „A székelyföldi élelmiszeripar nagyon jól alkalmazkodott a globális kihívásokhoz. Felismerve, hogy a hagyományos ízvilágú termékekre van kereslet, létezik egy betöltésre váró piaci rés, a helyi termelő és kereskedők innovatív kezdeményezésekkel, helyi védjegyek használatával, mint például a Székely Termék, Góbé Termék, termelői szövetkezetek szervezésével sikeresen veszik fel a versenyt a multikkal” – nyilatkozta a Maszolnak a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánhelyettese.
Lázár Ede úgy látja, mivel a belső fogyasztás alacsony, a fejlődési pályát az export jelenthetné, ezt azonban visszafogja az, hogy kevés a külföldi tőke a térségben. Ennek nem csak gazdasági okai vannak, véli, hiszen „egy befektetés helyszínének kiválasztása nem kizárólag piaci feltételek alapján történik, beleszól a politikum is”.
Távol a globális piactól
Némiképp sötétebb tónusban látja a térség gazdasági helyzetét Kolumbán Gábor egyetemi oktató, vállalkozó. A jelenlegi gazdasági szerkezet szerinte nem teszi lehetővé, hogy gazdaságilag versenyképes legyen a régió.
„Az autonómia ott kezdődne, hogy a természeti erőforrásokkal a magunk hasznára gazdálkodunk. Ehelyett mi van? Bagóért eladjuk az erdőt, az erdei gyümölcsöt, a földet parlagon hagyjuk. A székelyföldi lakosság nem talált adekvát választ a modernizációra, nem indultunk el a modernizáció útján. Ragaszkodunk a hagyományos dolgokhoz, de nem teremtettük meg számukra a piacot. Norvégiában minden tejfeldolgozó a gazdálkodók szövetkezeteinek a tulajdonában van, egy sem a multiké. A Székelyföldön nem lenne mit keresniük a multiknak, de nem megy a szövetkezés, nincs bizalom. A fogyasztói társadalom megbabonázta a székelyeket” – nyilatkozta 2014 végén a Maszolnak Hargita megye önkormányzatának korábbi elnöke.
Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke hisz benne, hogy életképes volna az autonóm Székelyföld, de meg kellene küzdeni a sikerért. „Kezdetben nagy volna a süllyedés, lenne néhány nagyon nehéz év. Az itteni cégek klienseket vesztenének, politikai nyomás nehezedne a velünk üzletelő cégekre. Tudok esetekről amikor székelyföldi vállalkozók nagy üzletektől estek el, mert a partner azt mondta, ha ti autonómiát akartok, nem üzletelek veletek” – mondta portálunknak üzletember.
Meglátása szerint Székelyföld jelenleg egy autópályával, reptérrel nem rendelkező elmaradott régió, amely nincs jelen a globális piacon. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, elsősorban a tudást kellene fejleszteni, az emberekbe fektetni, hogy magasabb legyen a régió gazdaságában a hozzáadott érték – hamgsúlyozta.
Leépült az ipar
Hasonló véleményt fogalmazott meg Balási Csaba, Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Emlékeztetett arra, hogy Székelyföldön leépült az ipar. „Nem sírom vissza a régi rendszert, de itt bútorgyár, traktorgyár, kötöttáru- és készruha gyár, vasútépítő vállalat volt, melyek 18-20 ezer embernek adtak munkát. Volt olyan hónap, hogy 10 ezer darab lánctalpas traktor ment exportra” – idézte fel a Maszolnak.
A mostani számok azonban mást mutatnak. Barabás hangsúlyozta, hogy nosztalgiából a tőke nem fog a térségbe áramlani. „Hiába akarna egy befektető gyárat telepíteni ide 2.500 alkalmazottal, mert nem lehetne szakmunkásokat előszedni, a jelenlegi szakmunkásképzésnek ugyanis semmi köze nincs a piaci igényekhez” – magyarázta.
Marketing kell és humántőke
Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató úgy véli, azok a gazdasági szakemberek, akik azt állítják, az autonóm Székelyföld nem lenne versenyképes, a jelenlegi állapotokból indulnak ki.
„Ez egy komplex probléma, mivel a Székelyföld autonómiája feltételezné a román államháztartás radikális reformját. Az, hogy az adópolitikában mit lehet decentralizálni, egy adminisztrációs, államháztartási kérdés. Másrészt egy terület gazdasági teljesítőképessége nem mérhető pontosan, s a kérdésnek, a gazdasági mellett van egy tömegpszichológiai összetevője is: az autonómia egy humán erőforrás többletet ad, ami materiálisan is megmutatkozik” – nyilatkozta Bakk Miklós.
Ahhoz, hogy sikeres autonóm régióvá váljon, a Székelyföldnek többet kell fordítania a humántőke fejlesztésére, véli Lázár Ede. „Fontos lenne még fokozni, javítani a régió marketingjét a külföld és a belföld felé egyaránt, valamint a jelenleginél sokkal kevésbé beavatkozó államra, lényegesen piacorientáltabb, versenyképességre fókuszáló adópolitikára volna szükség” – foglalta össze a szükséges feltételeket a szakember.
maszol.ro
Több pénzt fizet be a Székelyföld a központi költségvetésbe, mint amennyit visszakap, ám a gazdasági mutatók többsége elmarad az országos átlagtól. A működő autonómiához jobb adórendszer és kisebb közigazgatási apparátus kellene – vélik a Maszol által kérdezett szakemberek.
A román politikusok túlnyomó többsége megcáfolhatatlan ténynek tekinti azt a sajtóban is gyakorta visszatérő tézist, hogy gazdaságának fejletlensége miatt a Székelyföld életképtelen lenne autonóm régióként.
A magyar automomista retorikában ugyancsak dogmaként jelenik meg, s mint ilyen megkérdőjelezhetetlen az a vélekedés, hogy a két székely megye gazdasági-pénzügyi helyzete már most is minimum kielégítő, s még jobb volna, ha a Bukarest nem akadályozna tudatosan a fejlődést, az autonómia kivívását követően pedig automatikusan turbó üzemmódra kapcsolna a gazdaság motorja.
A számok azt mutatják, hogy az igazság a két véglettől távol, valahol középen van, s ezt támasztja alá a szakemberek véleménye is.
Kevés export, alacsony bérek
Egy ország vagy régió fejlettségét legjobban az egy főre eső bruttó hazai termék tükrözi, amelynek tekintetében nem túl fényes a Székelyföld helyzete. Tavaly Romániában 7.516 euró volt az egy főre eső GDP. Ugyanez a mutató, a www.analizeeconomice.ro szerint, Hargitában 4.907, Kovászna megyében pedig 5.305 euró volt. Összehasonlításként Kolozs megyében 9.460, míg Temesben 9.764 euró volt az egy főre jutó bruttó hazai termék.
A székely megyék az export tekintetében is az ország hamupipőkéi közé tartoznak. Tavaly a román kivitel 52 milliárd eurót tett ki, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból, amiből Hargita 313 millióval, Kovászna pedig 352 millió euróval vette ki a részét. Ez azt jelenti, hogy bár a két megye lakossága az ország lakosságának kb. 2,6 százalékát teszi ki, addig hozzájárulásuk az exporthoz mindössze 1,27 százalék.
A régióban nem tolonganak a külföldi befektetők. A Capital gazdasági hetilap adatai szerint az 1991 és 2013 közötti időszakban 200 millió euró külföldi tőke áramlott a két megyébe, ami az országos értéknek 0,5 százaléka. Mindezek fényében nem meglepő, hogy az életszínvonal sem szárnyal alpesi magasságokban.
Idén júniusban az erdélyi megyék közül Hargitában volt a második legalacsonyabb a bruttó átlagbér,1.386 lej, Kovászna valamivel jobban állt, 1.452 lejjel. Ennél már Marosban is lényegesen jobban kerestek, átlagosan bruttó 1.716 lejt, nem is beszélve Szebenről (1.979 lej) vagy Kolozsról (2.051 lej). A nyugdíj szintén elmarad az országos átlagnak számító 845 lejtől, igaz, mindössze 40 lejjel.
Vállalkozói kedv van, nagyipar nincs
Nem felel meg a valóságnak az – a román médiában unos-untiglan ismételt – állítás, amely szerint a két székely megye több pénzt kap a központi költségvetésből, mint amennyit befizet. Lázár Ede közgazdász, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének számításai szerint tavaly Hargita megyében a visszaosztott pénzek a befizetéseknek csupán 80,7 százalékát, Kovászna esetében pedig a 92,7 százalékát tették ki. Negatívum azonban, hogy nagyon magas a közigazgatásban dolgozók aránya.
„A közigazgatást meg kellene reformálni, a jelenlegi apparátust nem tudná eltartani” – mondta a Maszolnak a szakember. Elterjedt sztereotípia a Székelyföld ipari elmaradottsága is, ám ez egy vitatható minősítés – véli Lázár. Szavai szerint tagadhatatlan, hogy a nagyipar, főleg a nehézipar kevéssé van jelen a régióban, ám a vállalkozó kedv élénk. Országos szinten 22 működő vállalkozás jut 1.000 lakosra, míg Hargitában 38,3, Háromszéken pedig 24,7.
Lázár Ede szerint a Székelyföldön nem csak az idegenforgalom és a faipar tekinthető versenyképes iparágnak, hanem az informatika és az élelmiszeripar is. „A székelyföldi élelmiszeripar nagyon jól alkalmazkodott a globális kihívásokhoz. Felismerve, hogy a hagyományos ízvilágú termékekre van kereslet, létezik egy betöltésre váró piaci rés, a helyi termelő és kereskedők innovatív kezdeményezésekkel, helyi védjegyek használatával, mint például a Székely Termék, Góbé Termék, termelői szövetkezetek szervezésével sikeresen veszik fel a versenyt a multikkal” – nyilatkozta a Maszolnak a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánhelyettese.
Lázár Ede úgy látja, mivel a belső fogyasztás alacsony, a fejlődési pályát az export jelenthetné, ezt azonban visszafogja az, hogy kevés a külföldi tőke a térségben. Ennek nem csak gazdasági okai vannak, véli, hiszen „egy befektetés helyszínének kiválasztása nem kizárólag piaci feltételek alapján történik, beleszól a politikum is”.
Távol a globális piactól
Némiképp sötétebb tónusban látja a térség gazdasági helyzetét Kolumbán Gábor egyetemi oktató, vállalkozó. A jelenlegi gazdasági szerkezet szerinte nem teszi lehetővé, hogy gazdaságilag versenyképes legyen a régió.
„Az autonómia ott kezdődne, hogy a természeti erőforrásokkal a magunk hasznára gazdálkodunk. Ehelyett mi van? Bagóért eladjuk az erdőt, az erdei gyümölcsöt, a földet parlagon hagyjuk. A székelyföldi lakosság nem talált adekvát választ a modernizációra, nem indultunk el a modernizáció útján. Ragaszkodunk a hagyományos dolgokhoz, de nem teremtettük meg számukra a piacot. Norvégiában minden tejfeldolgozó a gazdálkodók szövetkezeteinek a tulajdonában van, egy sem a multiké. A Székelyföldön nem lenne mit keresniük a multiknak, de nem megy a szövetkezés, nincs bizalom. A fogyasztói társadalom megbabonázta a székelyeket” – nyilatkozta 2014 végén a Maszolnak Hargita megye önkormányzatának korábbi elnöke.
Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke hisz benne, hogy életképes volna az autonóm Székelyföld, de meg kellene küzdeni a sikerért. „Kezdetben nagy volna a süllyedés, lenne néhány nagyon nehéz év. Az itteni cégek klienseket vesztenének, politikai nyomás nehezedne a velünk üzletelő cégekre. Tudok esetekről amikor székelyföldi vállalkozók nagy üzletektől estek el, mert a partner azt mondta, ha ti autonómiát akartok, nem üzletelek veletek” – mondta portálunknak üzletember.
Meglátása szerint Székelyföld jelenleg egy autópályával, reptérrel nem rendelkező elmaradott régió, amely nincs jelen a globális piacon. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, elsősorban a tudást kellene fejleszteni, az emberekbe fektetni, hogy magasabb legyen a régió gazdaságában a hozzáadott érték – hamgsúlyozta.
Leépült az ipar
Hasonló véleményt fogalmazott meg Balási Csaba, Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Emlékeztetett arra, hogy Székelyföldön leépült az ipar. „Nem sírom vissza a régi rendszert, de itt bútorgyár, traktorgyár, kötöttáru- és készruha gyár, vasútépítő vállalat volt, melyek 18-20 ezer embernek adtak munkát. Volt olyan hónap, hogy 10 ezer darab lánctalpas traktor ment exportra” – idézte fel a Maszolnak.
A mostani számok azonban mást mutatnak. Barabás hangsúlyozta, hogy nosztalgiából a tőke nem fog a térségbe áramlani. „Hiába akarna egy befektető gyárat telepíteni ide 2.500 alkalmazottal, mert nem lehetne szakmunkásokat előszedni, a jelenlegi szakmunkásképzésnek ugyanis semmi köze nincs a piaci igényekhez” – magyarázta.
Marketing kell és humántőke
Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató úgy véli, azok a gazdasági szakemberek, akik azt állítják, az autonóm Székelyföld nem lenne versenyképes, a jelenlegi állapotokból indulnak ki.
„Ez egy komplex probléma, mivel a Székelyföld autonómiája feltételezné a román államháztartás radikális reformját. Az, hogy az adópolitikában mit lehet decentralizálni, egy adminisztrációs, államháztartási kérdés. Másrészt egy terület gazdasági teljesítőképessége nem mérhető pontosan, s a kérdésnek, a gazdasági mellett van egy tömegpszichológiai összetevője is: az autonómia egy humán erőforrás többletet ad, ami materiálisan is megmutatkozik” – nyilatkozta Bakk Miklós.
Ahhoz, hogy sikeres autonóm régióvá váljon, a Székelyföldnek többet kell fordítania a humántőke fejlesztésére, véli Lázár Ede. „Fontos lenne még fokozni, javítani a régió marketingjét a külföld és a belföld felé egyaránt, valamint a jelenleginél sokkal kevésbé beavatkozó államra, lényegesen piacorientáltabb, versenyképességre fókuszáló adópolitikára volna szükség” – foglalta össze a szükséges feltételeket a szakember.
maszol.ro
2015. október 18.
Az 1848-as Székely Nemzetgyűlésre emlékeztek Agyagfalván
Huszárok és politikusok jelenlétében elevenítették fel vasárnap az 1848-as Székely Nemzetgyűlés történéséit Agyagfalván, a történelmi eseményeknek emléket állító szoborcsoportnál.
Az ünnepség részvevőit Farkas Mózes bögözi polgármester köszöntötte, hangsúlyozva az évente megrendezett esemény fontosságát: nem feledkezhetünk meg nemzetünk hőseiről. „Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy jelen legyünk a megemlékezésen, nem kell életünket áldoznunk azért, hogy egy jobb világot alkothassunk. Viszont annyival tartozunk őseinknek, hogy minden évben összegyűlünk és felidézzük tetteiket, melyeknek meghatározó szerepe volt a székelység jövőjét illetően” – fogalmazott az elöljáró.
Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke emlékeztetett, a 167 évvel ezelőtti gyűlésen „minden régió és minden társadalmi réteg képviseltette magát: az egyének és különböző csoportok egyaránt félretették önző érdekeiket, és összefogtak”. Véleménye szerint ez gyönyörű példája annak, hogy egységbe tömörülve erőn felül tud teljesíteni a székelység, amire napjainkban is nagy szükség van.
Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő az 1848-as nagygyűlésen történteket idézte fel, amikor a székelység eldöntötte, hogy csatlakozik a forradalomhoz, segítve Magyarországot függetlensége visszaszerzésében. Mint mondta, az esemény a székely történelem egyik legszebb seregszemléje, lustrája volt. Az elöljáró ugyanakkor az 1506-os agyagfalvi gyűlésről is beszélt, amikor a jelenlévők elfogadták a Székely Nemzeti Constitúciót. Antal az Agyagfalva 1848 Kulturális Alapítvány által a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzatoknak megküldött nyílt levelet idézve kérte, minél többen segítsék az Agyagfalvára tervezett emlékház megépítését.
„Bizonyítsuk be, hogy képesek vagyunk önerőből őseink tiszteletének áldozni, önbecsülésünk és önrendelkezésünk határozott megjelenítésére erőfeszítést tenni. Lehetne ez az első lépés az annyira várt autonómia irányába” – hangoztatta az elöljáró. Mint portálunknak a helyszínen elmondta, az esős időjárás miatt még nem tudták elkészíteni az épülő múzeum téglafalait, azonban a továbbiakban is dolgoznak a megvalósításon. A rendezvény az agyagfalvi iskola diákjainak kulturális műsorával zárult. Az eseményen jelen voltak Agyagfalva testvértelepülésének, Kunszállásnak a képviselői is.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Huszárok és politikusok jelenlétében elevenítették fel vasárnap az 1848-as Székely Nemzetgyűlés történéséit Agyagfalván, a történelmi eseményeknek emléket állító szoborcsoportnál.
Az ünnepség részvevőit Farkas Mózes bögözi polgármester köszöntötte, hangsúlyozva az évente megrendezett esemény fontosságát: nem feledkezhetünk meg nemzetünk hőseiről. „Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy jelen legyünk a megemlékezésen, nem kell életünket áldoznunk azért, hogy egy jobb világot alkothassunk. Viszont annyival tartozunk őseinknek, hogy minden évben összegyűlünk és felidézzük tetteiket, melyeknek meghatározó szerepe volt a székelység jövőjét illetően” – fogalmazott az elöljáró.
Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke emlékeztetett, a 167 évvel ezelőtti gyűlésen „minden régió és minden társadalmi réteg képviseltette magát: az egyének és különböző csoportok egyaránt félretették önző érdekeiket, és összefogtak”. Véleménye szerint ez gyönyörű példája annak, hogy egységbe tömörülve erőn felül tud teljesíteni a székelység, amire napjainkban is nagy szükség van.
Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő az 1848-as nagygyűlésen történteket idézte fel, amikor a székelység eldöntötte, hogy csatlakozik a forradalomhoz, segítve Magyarországot függetlensége visszaszerzésében. Mint mondta, az esemény a székely történelem egyik legszebb seregszemléje, lustrája volt. Az elöljáró ugyanakkor az 1506-os agyagfalvi gyűlésről is beszélt, amikor a jelenlévők elfogadták a Székely Nemzeti Constitúciót. Antal az Agyagfalva 1848 Kulturális Alapítvány által a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzatoknak megküldött nyílt levelet idézve kérte, minél többen segítsék az Agyagfalvára tervezett emlékház megépítését.
„Bizonyítsuk be, hogy képesek vagyunk önerőből őseink tiszteletének áldozni, önbecsülésünk és önrendelkezésünk határozott megjelenítésére erőfeszítést tenni. Lehetne ez az első lépés az annyira várt autonómia irányába” – hangoztatta az elöljáró. Mint portálunknak a helyszínen elmondta, az esős időjárás miatt még nem tudták elkészíteni az épülő múzeum téglafalait, azonban a továbbiakban is dolgoznak a megvalósításon. A rendezvény az agyagfalvi iskola diákjainak kulturális műsorával zárult. Az eseményen jelen voltak Agyagfalva testvértelepülésének, Kunszállásnak a képviselői is.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2015. október 19.
Kitüntetés a LAM Alapítványnak (Orbán Balázs-díj)
Átadták a székelyföldi megyei önkormányzatok által alapított Orbán Balázs-díjat, amelyet idén Lányi Szabolcs professzor, Bakó Béla ferences szerzetes és a LAM Alapítvány kapott.
A VI. Székelyföld Napok keretében Csíkszeredában átadott díjat azoknak a magán- és jogi személyeknek adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, valamint elévülhetetlen érdemeket szereznek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.
Hargita megyéből Lányi Szabolcs professzort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai oktatási helyszínének első vezetőjét, Kovászna megyéből a LAM Alapítványt, Maros megyéből Bakó Béla (Pál atya) ferences szerzetest díjazták.
A LAM Alapítványt B. Kovács András újságíró méltatta. Az alapítvány történelmi jelentőségű regionális modernizációs kísérletet kezdeményezett Székelyföldön, ugyanis az ezredfordulón gazdasági és társadalomfejlesztési mozgalmat indított, (...) amely alaposan kivette részét a vidékfejlesztésből, és mára Kolozsvárig terjedő hálózattal segít az övezeti felzárkóztatásban – mondotta. Miklóssy Ildikó, a Sapientia adjunktusa laudációjában Lányi Szabolcsról úgy fogalmazott: a professzornak nagy érdeme van a székelyföldi egyetemi központ megteremtésében, ami hozzájárult a térség oktatási hálózatának megerősödéséhez.
Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója méltatásában Pál atyáról kijelentette: Székelyföld nehéz helyzetbe kerülő társadalmi rétegeit, csoportjait segíti folyamatosan a méltó emberi élethez. A vállalt börtönpasztoráció és cigánypasztoráció mellett az általa megálmodott és működtetett Szent Erzsébet Társulat keretében árva és félárva gyerekeknek nyújt lehetőséget a szeretet megtapasztalására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Átadták a székelyföldi megyei önkormányzatok által alapított Orbán Balázs-díjat, amelyet idén Lányi Szabolcs professzor, Bakó Béla ferences szerzetes és a LAM Alapítvány kapott.
A VI. Székelyföld Napok keretében Csíkszeredában átadott díjat azoknak a magán- és jogi személyeknek adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, valamint elévülhetetlen érdemeket szereznek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.
Hargita megyéből Lányi Szabolcs professzort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai oktatási helyszínének első vezetőjét, Kovászna megyéből a LAM Alapítványt, Maros megyéből Bakó Béla (Pál atya) ferences szerzetest díjazták.
A LAM Alapítványt B. Kovács András újságíró méltatta. Az alapítvány történelmi jelentőségű regionális modernizációs kísérletet kezdeményezett Székelyföldön, ugyanis az ezredfordulón gazdasági és társadalomfejlesztési mozgalmat indított, (...) amely alaposan kivette részét a vidékfejlesztésből, és mára Kolozsvárig terjedő hálózattal segít az övezeti felzárkóztatásban – mondotta. Miklóssy Ildikó, a Sapientia adjunktusa laudációjában Lányi Szabolcsról úgy fogalmazott: a professzornak nagy érdeme van a székelyföldi egyetemi központ megteremtésében, ami hozzájárult a térség oktatási hálózatának megerősödéséhez.
Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója méltatásában Pál atyáról kijelentette: Székelyföld nehéz helyzetbe kerülő társadalmi rétegeit, csoportjait segíti folyamatosan a méltó emberi élethez. A vállalt börtönpasztoráció és cigánypasztoráció mellett az általa megálmodott és működtetett Szent Erzsébet Társulat keretében árva és félárva gyerekeknek nyújt lehetőséget a szeretet megtapasztalására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 20.
Fékezett visszaszolgáltatás Hargita megyében?
Tisztségéről való lemondásra szólította fel a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal vezetőjét, Sorin Truţát a Hargita Megyei Geodéták Egyesülete.
A földmérők szervezete közleményben jelezte: a megyei illetékes a földterületek visszaszolgáltatásának eleve nehézkes folyamatát minden lehetséges eszközzel igyekszik akadályozni.
A Rákossy Botond József földmérő mérnök által aláírt közlemény szerint Sorin Truţă „szabadon értelmezi a föld-visszaszolgáltatási procedúrát rögzítő, 2013-ból származó 165-ös törvényt, s ezáltal teljes összevisszaságot teremt a földterületek visszaszolgáltatása terén”.
Az említett törvény szerint ugyan 2016. január elsejéig minden birtoklevelet ki kellene állítani, ám a földmérők szerint jelen körülmények között „az ember hamarabb hoz a Marsról vízmintát – azt 2034-re becsülik –, minthogy a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal kiállítsa az utolsó birtoklevelet”. Ahhoz ugyanis, hogy ez a folyamat végbemehessen, „előbb parcellázási tervre, földmérésre és rengeteg, bizonyos mértékben fölösleges adminisztratív munkára” van szükség – közölte megkeresésünkre a levelet aláíró Rákossy Botond József.
A problémák azonban már a parcellázási tervek elkészítésénél megkezdődnek: ezek ugyanis elméletileg ingyenesen hozzáférhetők minden szükséges adattal és információval együtt, a valóságban azonban az ingyenes parcellázási tervek, az ingyenes birtokba helyezés százezrekbe kerülhet egy-egy településen, amely összeg mind a kataszteri hivatalba folyik be – mutatott rá a szakember, hozzátéve, ebben az ügyben bírósághoz fordult.
A folyamatot tovább bonyolítja, hogy a különféle dokumentumok – amelyek digitalizálására Rákossy szerint az állami illetékesek 2008-ban dollármilliókat költöttek – mai napig sem hozzáférhetők számítógépről a megyében, ami jelentősen nehezíti a telekkönyvi irodák munkáját, és az igénylőknek rengeteg idejébe telik bármilyen információhoz hozzájutni. A gondok azonban korántsem érnek ezzel véget: mint Rákossy elmondta, a rendszerváltás utáni földvisszaigénylések idején rengeteg hibás birtoklevelet állítottak ki, amelyek kijavítása majdhogynem lehetetlen. Mint kifejtette, a bukaresti kataszteri hivatal nem hajlandó segíteni sem a helyi, sem a megyei szinten jelentkező problémák megoldásában, csupán kitérő válaszokat adnak az illetékesek.
A jogász végzettségű Sorin Truţă, aki 2010 óta tölti be a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (OCPI) igazgatói tisztségét, megkeresésünkre azt mondta, nem szeretne élni a replika jogával. „Nem élhetek a válaszadás jogával Rákossy úr felé, főként, ha figyelembe vesszük, hogy tanúként szerepelek abban a perben, amelyben Csíkszereda volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán és tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere, Szőke Domokos vádlottak. Úgy értékelem, hogy ez a nyílt levél nem más, mint egy, a tanú megfélemlítésére irányuló próbálkozás” – fejtette ki.
Mint korábban beszámoltunk róla, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által felhozott egyik vád szerint Ráduly és Szőke 2007 és 2011 között hitelutalványozóként többrendbeli indokolatlan kifizetést hagyott jóvá a Rákossy Botond József által vezetett Topo Service Rt. számára anélkül, hogy a cég által elvégzett kataszteri felméréseket törvényes módon átvette volna az erre hivatott Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (OCPI), amely három alkalommal utasította vissza a dokumentációkat.
A vádiratban a DNA úgy értékeli, hogy az akkori polgármester és alpolgármester által elkövetett hivatali visszaélés során, amelynek következtében a cég jogosulatlan anyagi haszonhoz jutott, Csíkszereda költségvetése 961 ezer 304 lejjel károsodott.
Szabadság (Kolozsvár)
Tisztségéről való lemondásra szólította fel a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal vezetőjét, Sorin Truţát a Hargita Megyei Geodéták Egyesülete.
A földmérők szervezete közleményben jelezte: a megyei illetékes a földterületek visszaszolgáltatásának eleve nehézkes folyamatát minden lehetséges eszközzel igyekszik akadályozni.
A Rákossy Botond József földmérő mérnök által aláírt közlemény szerint Sorin Truţă „szabadon értelmezi a föld-visszaszolgáltatási procedúrát rögzítő, 2013-ból származó 165-ös törvényt, s ezáltal teljes összevisszaságot teremt a földterületek visszaszolgáltatása terén”.
Az említett törvény szerint ugyan 2016. január elsejéig minden birtoklevelet ki kellene állítani, ám a földmérők szerint jelen körülmények között „az ember hamarabb hoz a Marsról vízmintát – azt 2034-re becsülik –, minthogy a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal kiállítsa az utolsó birtoklevelet”. Ahhoz ugyanis, hogy ez a folyamat végbemehessen, „előbb parcellázási tervre, földmérésre és rengeteg, bizonyos mértékben fölösleges adminisztratív munkára” van szükség – közölte megkeresésünkre a levelet aláíró Rákossy Botond József.
A problémák azonban már a parcellázási tervek elkészítésénél megkezdődnek: ezek ugyanis elméletileg ingyenesen hozzáférhetők minden szükséges adattal és információval együtt, a valóságban azonban az ingyenes parcellázási tervek, az ingyenes birtokba helyezés százezrekbe kerülhet egy-egy településen, amely összeg mind a kataszteri hivatalba folyik be – mutatott rá a szakember, hozzátéve, ebben az ügyben bírósághoz fordult.
A folyamatot tovább bonyolítja, hogy a különféle dokumentumok – amelyek digitalizálására Rákossy szerint az állami illetékesek 2008-ban dollármilliókat költöttek – mai napig sem hozzáférhetők számítógépről a megyében, ami jelentősen nehezíti a telekkönyvi irodák munkáját, és az igénylőknek rengeteg idejébe telik bármilyen információhoz hozzájutni. A gondok azonban korántsem érnek ezzel véget: mint Rákossy elmondta, a rendszerváltás utáni földvisszaigénylések idején rengeteg hibás birtoklevelet állítottak ki, amelyek kijavítása majdhogynem lehetetlen. Mint kifejtette, a bukaresti kataszteri hivatal nem hajlandó segíteni sem a helyi, sem a megyei szinten jelentkező problémák megoldásában, csupán kitérő válaszokat adnak az illetékesek.
A jogász végzettségű Sorin Truţă, aki 2010 óta tölti be a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (OCPI) igazgatói tisztségét, megkeresésünkre azt mondta, nem szeretne élni a replika jogával. „Nem élhetek a válaszadás jogával Rákossy úr felé, főként, ha figyelembe vesszük, hogy tanúként szerepelek abban a perben, amelyben Csíkszereda volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán és tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere, Szőke Domokos vádlottak. Úgy értékelem, hogy ez a nyílt levél nem más, mint egy, a tanú megfélemlítésére irányuló próbálkozás” – fejtette ki.
Mint korábban beszámoltunk róla, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által felhozott egyik vád szerint Ráduly és Szőke 2007 és 2011 között hitelutalványozóként többrendbeli indokolatlan kifizetést hagyott jóvá a Rákossy Botond József által vezetett Topo Service Rt. számára anélkül, hogy a cég által elvégzett kataszteri felméréseket törvényes módon átvette volna az erre hivatott Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (OCPI), amely három alkalommal utasította vissza a dokumentációkat.
A vádiratban a DNA úgy értékeli, hogy az akkori polgármester és alpolgármester által elkövetett hivatali visszaélés során, amelynek következtében a cég jogosulatlan anyagi haszonhoz jutott, Csíkszereda költségvetése 961 ezer 304 lejjel károsodott.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 21.
Nem volt könnyű a Caritas beteggondozó szolgálatának kiépítése
Nemrég készült el az a film, amelynek főszereplői nem világhírű sztárok, hanem hétköznapi emberek. A története valóság, mégis időnként hitetlenkedik a néző: tényleg élnek így emberek? Emberek, akik lehet, hogy szüleink, szomszédaink vagy rokonaink, de egyszer majd akár mi is lehetünk. Segítségre várók. A film címe: Áldásos szolgálat, témája pedig a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálat bemutatása.
„Óriási dolog, ha egy ember elkészül ebből a földi életből. A betegség mindig valami nyomot hagy, legtöbbször csak csontváz marad. Valami kipislákol a testből, de még a tekintet sem a régi ismerős. A család megrémül, nem tudja, mit kell tegyen. És akkor ott van az ápoló, aki segít, biztat: igen, ez az ember az, akit te szerettél, és gyere, fogd meg a kezét. És mi is megfogjuk a beteg kezét, ha kell, vigasztaljuk, ha kell, vele hallgatunk. Közben pedig megtanuljuk, hogy mit jelent meghalni. Hol az életet szolgáljuk, hol a halált...” – így fogalmaz András Ildikó, az otthoni beteggondozó szolgálat, ápolási vezetője munkájukról.
A Caritas ezen tevékenységi ágazatában a tavalyi adatok szerint 114 településen naponta 260 beteggondozó indult az ellátásra szorulókhoz, nem kevesebb mint nyolcezer személyt láttak el a szükségleteiknek megfelelően, akár naponta többször vagy hetente két-három alkalommal. Az ellátottak idős, beteg, egyedül maradt, szakápolásra, gondoskodásra váró emberek. Vannak köztük, akiknek gondozóik az egyedüli hozzátartozóik. Róluk szól a film, amely feleleveníti a múltat is, a beteggondozás caritasos történetét.
Már az 1990-es évek közepén a Caritas intézményes ellátórendszerben gondolkodott, így jött létre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthon is. 1998-ban a Német Caritas Szövetség kereste meg a romániai Caritas-szervezeteket támogatást ígérve, de azt szorgalmazva, hogy az idősellátás feltételeit az országos rendszer támogatásából próbálják biztosítani. Ha a szolgáltatás szükségességét fel is ismerték az akkori vezetők, felpártolását nem tekintették prioritásnak.
Ezzel párhuzamosan az egészségügyben egy olyan változás ment végbe, amely úgymond falnak állította az akkori körorvosokat: „1999-ben életbe lépett az új egészségbiztosítási törvény, az alaphálózatot magánosították. Tehát egyik napról a másikra gyakorlatilag felébredtem, hogy én menedzser vagyok, azon kívül, hogy orvosnak kell lennem. És ez egy pofonból elég lett volna, de jött a másik, amikor pár hónap után rájöttünk: a pénz nem elég semmire” – emlékszik vissza Munzlinger Attila szárhegyi háziorvos.
A magánosítás azt jelentette, hogy amíg korábban a körorvosi rendelőkben a 3200 fős településen négy körorvos és hat asszisztens dolgozott, a rendszer átalakulásával maradt két háziorvos és két asszisztens. Nőtt a munkanélküli szakemberek száma, de nem csökkent az ellátásra szorulóké. Az ágyhoz vagy házhoz kötött, egyedül élő idős betegek maradtak magukra. Ebből a helyzetből egy hollandiai kapcsolat és egy helyi összefogás mutatott kiút-lehetőséget. Hollandiában láthatta meg Munzlinger, hogyan működik az otthoni beteggondozás, hazatérve pedig támogatóra lelt szintén orvos nejében, valamint Borsos Géza vállalkozóban, akinek személyes érintettsége abból is adódott, hogy beteg édesanyja napi ápolásra szorult. Pályázatot írtak és nyertek, képezték a munkanélkülivé vált asszisztenseket, beszerezték a szükséges eszközöket és fogyóanyagokat, így a Gyergyói-medence minden településén sikerült beindítani az otthoni gondozást, fél évig. Ennyire volt vissza nem térítendő támogatás.
Amikor fogytán volt a magyarországi pénzalap, a megyei önkormányzattól kértek támogatást a munka folytatásához, de Munzlinger Attila szerint enyhén szólva is rideg fogadtatásban volt részük, a szolgáltatás szükségességét nem mérték fel az akkori megyevezetők. Ekkor fordult a Caritashoz, átvételre ajánlva a kiépített rendszert. „Nagy-nagy örömünkre sikerült ezt az egészet átadni a Gyulafehérvári Caritasnak, és attól kezdve ők profi szinten fejlesztették az egész szervezetet” – emlékszik vissza a szárhegyi orvos.
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szocio-medikális ágazatának vezetője bevallja, sok nehézség követte az indulást. A történet 2001-ben vett fordulatot, amikor egy uniós pályázatot nyertek a Hargita megyei hálózat létrehozására. Ekkor vásárolták meg az első húsz személygépkocsit, bázist alakítottak ki. 2004-ben Hargita megye egyetlenegy településén nem volt csak otthoni beteggondozás: Gyergyóhollóban, és itt is azért, mert az önkormányzat szerint a településen nem voltak ápolásra szorulók. Azért az ápolók jártak, gondozták a gyergyóhollói embereket is.
Párhuzamosan a Hargita megyei építkezéssel alakult a hálózat Maros, Kovászna megyében, majd a szórványban, Gyulafehérváron, Petrozsényben, Szebenben, Brassóban. Külföldi támogatások és pályázatok révén sikerült tovább fejleszteni, azt tartva szem előtt, hogy a legkisebb falvakba is eljussanak, a leginkább magukra hagyott embereken segíthessenek. Sokat segített a munkában a nyugati partner Caritas tapasztalatának átadása. Olyan területeken szerezhettek szakképesítést az ápolók, amelyek a korábbi rendszer hagyatékaként az országban nem létezőnek voltak nyilvánítva.
A beteggondozók nem sebet kötözni, fekélyt tisztítani vagy lázat mérni járnak az emberekhez, hanem amire szükség van, abban segítenek. Ha kell, megfürdetik, ételt visznek és megetetik, bevásárolnak nekik, gyógyszereiket kiíratják és házhoz szállítják, de ha nincs tüzelő, akkor azt szereznek, ha a kályha megomlott, újra tesznek szert.
„Az nagyszerű lenne, ha a beteg eldönthetné, hogy hétfőtől péntekig beteg vagyok, a hétvégén nem. Ez nem így történik. Hogyha valaki benne kellene legyen huszonnégy órát a saját pelenkájában, akkor tudná, mit jelent az, hogy hétvégén, este is el kell menni a beteghez. A mi munkánknak nincs vége. Addig kell csinálni, amíg szükség van rá” – mondja András Ildikó. És immár nemcsak a kötelesség szólítja őket, ha baj van, az ápolt is felhívja. A Vodafone Románia Alapítvány támogatásával sikerült beszerezni a nagy billentyűs és képernyős, pánikgombos telefonokat. Ilyen készülék van a magányos betegeknél, és a hátoldalon lévő piros gomb érintésével máris megy a hívás a segítőhöz.
A pozitív tapasztalatok a telemedicínás projekt bővítését eredményezték, így ma már a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdőknek lehetőség van otthonukban állandó követésre. A mérőműszerek ugyanis telefonos összeköttetésben vannak szakorvosokkal, akik a normálistól eltérő adatokra figyelve azonnal visszajelezhetik, milyen változás szükséges a gyógyszerezésben.
De van más lehetőség is, ha az embernek kell szakorvoshoz eljutnia – ez a betegközvetítő szolgálat. Azokról az emberekről szól, akiknek ehhez sem képességük, sem lehetőségük nincs. A betegközvetítői szolgálat keretében közel száz szakorvossal alakított ki a Caritas partneri kapcsolatot. Ők kérnek időpontot és szállítják a beteget szakrendelésre. Az orvosok, gyakran a kollégákat is bevonva, vizsgálják ki a rászoruló betegeket, és adnak gyógyulásukhoz, fájdalmuk enyhítéséhez receptet. A rendszer működik, az orvosok szívesen vállalnak ilyen szolgálatot.
A gondozókat nemcsak az élet tanítja, továbbképzőn vesznek részt a Caritas-iskolában, elsajátítják annak tudományát, hogyan lehet kis erőfeszítéssel mozgatni a magatehetetlen betegeket, hogy lehet a beteg meglevő mozgását megtartani, fejleszteni. Több mint 50 mozgásfejlesztő szakember van a Caritas alkalmazottjai között. Van lehetőség külföldi tapasztalatcserére is. Ez kétféleképp szolgálja a Caritas javát. Péter György mesélte, gyakran előfordult, hogy egy-egy alkalmazott külföldi munkára áhítozott, felmondott, eperszedő lett. Helyére új jött, akivel megint az ábécétől kellett kezdeni a betegápolást. Nem volt benne senki számára nyereség. Ezért a svájci Caritasszal egyezséget kötöttek, így az erdélyi alkalmazottak időlegesen ott dolgozhatnak. Pénzt keresnek, nyelvet tanulnak, a szakmában pedig másfajta tapasztalatokat is szereznek.
A szükség közelről látszik – egy régi, caritasos jelmondat ez. Akik beteget ápolnak, vagy akik a törődésre rászorulók, azoknak nem kell magyarázni e szeretetszolgálat szükségességét. Annak az idős asszonynak sem, aki évek óta minden hónapban 300 lejes nyugdíjából két lejt küld a Caritasnak. Hogy ezzel támogassa más emberek otthoni gondozását. Azokét, akik jobban rászorulnak a két lejre, mint ő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Nemrég készült el az a film, amelynek főszereplői nem világhírű sztárok, hanem hétköznapi emberek. A története valóság, mégis időnként hitetlenkedik a néző: tényleg élnek így emberek? Emberek, akik lehet, hogy szüleink, szomszédaink vagy rokonaink, de egyszer majd akár mi is lehetünk. Segítségre várók. A film címe: Áldásos szolgálat, témája pedig a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálat bemutatása.
„Óriási dolog, ha egy ember elkészül ebből a földi életből. A betegség mindig valami nyomot hagy, legtöbbször csak csontváz marad. Valami kipislákol a testből, de még a tekintet sem a régi ismerős. A család megrémül, nem tudja, mit kell tegyen. És akkor ott van az ápoló, aki segít, biztat: igen, ez az ember az, akit te szerettél, és gyere, fogd meg a kezét. És mi is megfogjuk a beteg kezét, ha kell, vigasztaljuk, ha kell, vele hallgatunk. Közben pedig megtanuljuk, hogy mit jelent meghalni. Hol az életet szolgáljuk, hol a halált...” – így fogalmaz András Ildikó, az otthoni beteggondozó szolgálat, ápolási vezetője munkájukról.
A Caritas ezen tevékenységi ágazatában a tavalyi adatok szerint 114 településen naponta 260 beteggondozó indult az ellátásra szorulókhoz, nem kevesebb mint nyolcezer személyt láttak el a szükségleteiknek megfelelően, akár naponta többször vagy hetente két-három alkalommal. Az ellátottak idős, beteg, egyedül maradt, szakápolásra, gondoskodásra váró emberek. Vannak köztük, akiknek gondozóik az egyedüli hozzátartozóik. Róluk szól a film, amely feleleveníti a múltat is, a beteggondozás caritasos történetét.
Már az 1990-es évek közepén a Caritas intézményes ellátórendszerben gondolkodott, így jött létre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthon is. 1998-ban a Német Caritas Szövetség kereste meg a romániai Caritas-szervezeteket támogatást ígérve, de azt szorgalmazva, hogy az idősellátás feltételeit az országos rendszer támogatásából próbálják biztosítani. Ha a szolgáltatás szükségességét fel is ismerték az akkori vezetők, felpártolását nem tekintették prioritásnak.
Ezzel párhuzamosan az egészségügyben egy olyan változás ment végbe, amely úgymond falnak állította az akkori körorvosokat: „1999-ben életbe lépett az új egészségbiztosítási törvény, az alaphálózatot magánosították. Tehát egyik napról a másikra gyakorlatilag felébredtem, hogy én menedzser vagyok, azon kívül, hogy orvosnak kell lennem. És ez egy pofonból elég lett volna, de jött a másik, amikor pár hónap után rájöttünk: a pénz nem elég semmire” – emlékszik vissza Munzlinger Attila szárhegyi háziorvos.
A magánosítás azt jelentette, hogy amíg korábban a körorvosi rendelőkben a 3200 fős településen négy körorvos és hat asszisztens dolgozott, a rendszer átalakulásával maradt két háziorvos és két asszisztens. Nőtt a munkanélküli szakemberek száma, de nem csökkent az ellátásra szorulóké. Az ágyhoz vagy házhoz kötött, egyedül élő idős betegek maradtak magukra. Ebből a helyzetből egy hollandiai kapcsolat és egy helyi összefogás mutatott kiút-lehetőséget. Hollandiában láthatta meg Munzlinger, hogyan működik az otthoni beteggondozás, hazatérve pedig támogatóra lelt szintén orvos nejében, valamint Borsos Géza vállalkozóban, akinek személyes érintettsége abból is adódott, hogy beteg édesanyja napi ápolásra szorult. Pályázatot írtak és nyertek, képezték a munkanélkülivé vált asszisztenseket, beszerezték a szükséges eszközöket és fogyóanyagokat, így a Gyergyói-medence minden településén sikerült beindítani az otthoni gondozást, fél évig. Ennyire volt vissza nem térítendő támogatás.
Amikor fogytán volt a magyarországi pénzalap, a megyei önkormányzattól kértek támogatást a munka folytatásához, de Munzlinger Attila szerint enyhén szólva is rideg fogadtatásban volt részük, a szolgáltatás szükségességét nem mérték fel az akkori megyevezetők. Ekkor fordult a Caritashoz, átvételre ajánlva a kiépített rendszert. „Nagy-nagy örömünkre sikerült ezt az egészet átadni a Gyulafehérvári Caritasnak, és attól kezdve ők profi szinten fejlesztették az egész szervezetet” – emlékszik vissza a szárhegyi orvos.
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szocio-medikális ágazatának vezetője bevallja, sok nehézség követte az indulást. A történet 2001-ben vett fordulatot, amikor egy uniós pályázatot nyertek a Hargita megyei hálózat létrehozására. Ekkor vásárolták meg az első húsz személygépkocsit, bázist alakítottak ki. 2004-ben Hargita megye egyetlenegy településén nem volt csak otthoni beteggondozás: Gyergyóhollóban, és itt is azért, mert az önkormányzat szerint a településen nem voltak ápolásra szorulók. Azért az ápolók jártak, gondozták a gyergyóhollói embereket is.
Párhuzamosan a Hargita megyei építkezéssel alakult a hálózat Maros, Kovászna megyében, majd a szórványban, Gyulafehérváron, Petrozsényben, Szebenben, Brassóban. Külföldi támogatások és pályázatok révén sikerült tovább fejleszteni, azt tartva szem előtt, hogy a legkisebb falvakba is eljussanak, a leginkább magukra hagyott embereken segíthessenek. Sokat segített a munkában a nyugati partner Caritas tapasztalatának átadása. Olyan területeken szerezhettek szakképesítést az ápolók, amelyek a korábbi rendszer hagyatékaként az országban nem létezőnek voltak nyilvánítva.
A beteggondozók nem sebet kötözni, fekélyt tisztítani vagy lázat mérni járnak az emberekhez, hanem amire szükség van, abban segítenek. Ha kell, megfürdetik, ételt visznek és megetetik, bevásárolnak nekik, gyógyszereiket kiíratják és házhoz szállítják, de ha nincs tüzelő, akkor azt szereznek, ha a kályha megomlott, újra tesznek szert.
„Az nagyszerű lenne, ha a beteg eldönthetné, hogy hétfőtől péntekig beteg vagyok, a hétvégén nem. Ez nem így történik. Hogyha valaki benne kellene legyen huszonnégy órát a saját pelenkájában, akkor tudná, mit jelent az, hogy hétvégén, este is el kell menni a beteghez. A mi munkánknak nincs vége. Addig kell csinálni, amíg szükség van rá” – mondja András Ildikó. És immár nemcsak a kötelesség szólítja őket, ha baj van, az ápolt is felhívja. A Vodafone Románia Alapítvány támogatásával sikerült beszerezni a nagy billentyűs és képernyős, pánikgombos telefonokat. Ilyen készülék van a magányos betegeknél, és a hátoldalon lévő piros gomb érintésével máris megy a hívás a segítőhöz.
A pozitív tapasztalatok a telemedicínás projekt bővítését eredményezték, így ma már a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdőknek lehetőség van otthonukban állandó követésre. A mérőműszerek ugyanis telefonos összeköttetésben vannak szakorvosokkal, akik a normálistól eltérő adatokra figyelve azonnal visszajelezhetik, milyen változás szükséges a gyógyszerezésben.
De van más lehetőség is, ha az embernek kell szakorvoshoz eljutnia – ez a betegközvetítő szolgálat. Azokról az emberekről szól, akiknek ehhez sem képességük, sem lehetőségük nincs. A betegközvetítői szolgálat keretében közel száz szakorvossal alakított ki a Caritas partneri kapcsolatot. Ők kérnek időpontot és szállítják a beteget szakrendelésre. Az orvosok, gyakran a kollégákat is bevonva, vizsgálják ki a rászoruló betegeket, és adnak gyógyulásukhoz, fájdalmuk enyhítéséhez receptet. A rendszer működik, az orvosok szívesen vállalnak ilyen szolgálatot.
A gondozókat nemcsak az élet tanítja, továbbképzőn vesznek részt a Caritas-iskolában, elsajátítják annak tudományát, hogyan lehet kis erőfeszítéssel mozgatni a magatehetetlen betegeket, hogy lehet a beteg meglevő mozgását megtartani, fejleszteni. Több mint 50 mozgásfejlesztő szakember van a Caritas alkalmazottjai között. Van lehetőség külföldi tapasztalatcserére is. Ez kétféleképp szolgálja a Caritas javát. Péter György mesélte, gyakran előfordult, hogy egy-egy alkalmazott külföldi munkára áhítozott, felmondott, eperszedő lett. Helyére új jött, akivel megint az ábécétől kellett kezdeni a betegápolást. Nem volt benne senki számára nyereség. Ezért a svájci Caritasszal egyezséget kötöttek, így az erdélyi alkalmazottak időlegesen ott dolgozhatnak. Pénzt keresnek, nyelvet tanulnak, a szakmában pedig másfajta tapasztalatokat is szereznek.
A szükség közelről látszik – egy régi, caritasos jelmondat ez. Akik beteget ápolnak, vagy akik a törődésre rászorulók, azoknak nem kell magyarázni e szeretetszolgálat szükségességét. Annak az idős asszonynak sem, aki évek óta minden hónapban 300 lejes nyugdíjából két lejt küld a Caritasnak. Hogy ezzel támogassa más emberek otthoni gondozását. Azokét, akik jobban rászorulnak a két lejre, mint ő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2015. október 23.
„Jelenközelbe” hozott történelem
A mai döntéshozó nemzedéknek csak úgy érdemes önrendelkezésért harcolnia, ha beleneveli a következő nemzedékbe a szabadságeszmény fontosságát, ha rádöbbenti arra a gyerekeket, hogy a szabadság iránti vágy mindennél fontosabb. Hiszen ’56 ezt jelenti, és ez minden közösségi vagy egyéni jogigény alapja – nyilatkozta a Krónikának Ferencz-Salamon Alpár csíkszeredai történelemtanár, akit az október 23-ai események iskolai és iskolán kívüli oktatásáról is kérdeztünk. A forradalom kitöréséről Erdély-szerte megemlékeznek.
– Évről évre az erdélyi iskolák, diákok is megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc kitöréséről. Hogyan látja, mennyit tud a mai diákság az október 23-ai eseményekről, a forradalomról? Tapasztalata szerint mennyire van jelen ez a téma aktív tudásanyagukban, be tudják-e tájolni, miért lényeges a forradalom a magyarság történelemtudatának, azonosságtudatának alakulásában, és miként hat ma szabadságeszményként?
– Úgy gondolom, hogy a diákok ismeretei ezen a téren nagy mértékben függenek a családtól, a helyi közösségtől, és persze főleg a pedagógustól, legyen az tanító, történelem szakos tanár, magyar szakos tanár vagy osztályfőnök. Határozott véleményem, hogy ha az illető pedagógus vagy tanintézet számára fontos az október 23-i megemlékezés és más nemzeti évfordulók megünneplése, ha az iskola szervezeti kultúrájában, nevelési eszmeiségében, úgymond „ethoszában” lényeges szerepet kap az önazonosságtudat, akkor a gyerekek sokat fognak tudni ’56-ról.
Az iskola szerepe – főleg a történelemtanár révén – az, hogy lehetőséget teremtsen a diákok számára az aktív, tudásalapú megemlékezésre. Arra, hogy a gyerek sajátos iskolai tevékenységek révén magához közelinek érezze a távolinak még igazán nem mondható múltat. Példa erre, hogy Hargita megyében több éve megtartják az akkori idők tanúi, az ötvenhatosok részvételével a rendhagyó, élő történelemórákat.
– Említette, hogy a család hozzájárulása is jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen kép alakul ki a korszakról a fiatal generációban.
– Persze, rendkívül nagy jelentőséggel bír. A tudás alapja az az iskolai, családi vagy közösségi kultúra, amely érzékennyé teszi, teheti a gyerekeket a forradalom és szabadságharc témájára. Ha a család fontosnak tartja, hogy a fiatalok, ifjak ismerjék a jelenkori történelmet, a nagyszülők, szülők gyermek- és fiatalkorát, a kommunista időszak hangulatát és nehézségeit, a mai gyerekek számára furcsának vagy hihetetlennek tűnő valóságát, akkor az ötvenhatos diákok áldozathozatala, szabadságeszménye már nagyobb mértékben átérezhető.
És ha a közösség értékrendjében, szokásai és ünnepei között az ötvenhatos forradalomra való emlékezés is szerepel, ha hívó szóra megtelik a tér, akkor a felnövekvő nemzedék tagjai nem egy távoli, tőlük, közösségeik múltjától elszigetelt eseményként érzékelik a szabadságharcot, hanem saját, egyéni és csoportos múltjuk részeként. Annak ellenére, hogy az elmúlt néhány esztendőben egyre növekedett az ehhez köthető iskolai vagy iskolán kívüli rendezvények száma, sajnos nem minden tanintézet, közösség, és nem minden család számára fontosak az október 23-ához hasonló nemzeti ünnepek.
Nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a mai döntéshozó nemzedéknek csak úgy érdemes önrendelkezést kérnie, önrendelkezésért harcolnia, ha beleneveli a következő nemzedékbe a szabadságeszmény fontosságát, a szabadság iránti vágyat. Ha rádöbbenti arra a gyerekeket, ifjakat, hogy a szabadság iránti vágy mindennél fontosabb. Hiszen ’56 ezt jelenti, és ez minden közösségi vagy egyéni jogigény alapja.
– A forradalom és szabadságharc témája milyen mértékben szerepel a kötelező tananyagban? Véleménye szerint elegendő-e annyit tudni, amennyit iskolai keretek között tanulnak meg a diákok a korszakról?
– A kötelező tananyagban szerepel ugyan a kommunista korszak tanulmányozása, de az ismeretszerzés mindennapi lehetőségei terén nem állunk jól. Sajnos a történelemnek a kerettanterv szempontjából eléggé mostoha a sorsa, az általános iskolai és középiskolai oktatásban is. Az általános iskola felső tagozatán legfeljebb heti két órában tanítjuk az egyetemes történelmet, a jelenkort csak hetedikben.
A kisebbségi oktatásban még létezik a romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgy – ennek keretében hetedik osztályban tanulnak a diákok a kommunista korszakról. A kötelező tananyag azonban „vaskos”, régimódi, a tankönyv pedig elavult. Ilyen körülmények között nehézséget okoz a történelemtanárnak, hogy kellő időt és teret biztosítson a nemzeti fontosságú események oktatásának. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a közoktatásban érvényesülő politikai intézkedések nemhogy segítenék a választható tantárgyak palettájának színesítését, hanem inkább akadályozzák azt, akkor ebben a témában például lehetetlen a kötelező tananyagot, a globális megközelítésmódot összekapcsolni a helyi sajátosságokkal.
A középiskolai oktatás terén is korlátozottak a lehetőségek: a diákok nem tanulhatnak eleget a forradalomról. Persze kivételt képeznek a történelem-társadalom profilú osztályok, ahol heti több órában oktatják a történelmet. De összességében véve a kerettantervi és tananyagi körülmények e tekintetben nem bátorítóak, sőt.
– Tapasztalata szerint mi fogja meg leginkább a gyerekeket, amikor közelebb kerülnek a szabadságharc témájához, ha valamelyest megismerik a forradalom szerteágazó eseményeit? Konkrétan mit tehet a történelemtanár, hogy kíváncsivá tegye őket ez iránt?
– Egy kreatív pedagógus az iskolában, egy felelősségtudó szülő otthon, vagy a nemzeti öntudat ápolását küldetésének érző közösség sokat tehet ennek érdekében. A pedagógus rendhagyó történelemórákat tarthat, helytörténeti projekteket, kisebb hely- vagy családtörténeti kutatómunkákat indíthat, behívhatja a településen élő ötvenhatosokat, vagy egyszerűen meséltethet a kommunista időszakról a nagypapákkal, nagymamákkal. Természetesen felhsználhatja a témához kapcsolódó verseket, dalokat, visszaemlékezéseket, feldolgoztathatja a témát a képzőművészet segítségével.
Iskolai szinten megemlékező rendezvényeket lehet szervezni, a tanintézetben jelképes emlékfalakat állíthatnak, amelyeket megkoszorúzhatnak, ha éppen nincsen 56-os emlékmű a településen. Ha az illető helységben megemlékezést tartanak, akkor a történelemtanár elviszi az osztályt, hogy együtt emlékezzenek meg a közösség tagjaival. Persze ezen kívül bekapcsolódhatnak múzeumok, hagyományápoló egyesületek tevékenységeibe, múzeumpedagógiai foglalkozásokba, esetleg tanulmányi kirándulásokat szervezhetnek a témához kapcsolódóan. Beavatni, bevonni, „testközelbe” és „jelenközelbe” hozni a múltat – ez mintegy felkelti a kíváncsiságot, érdeklődővé teszi az érdektelent.
– És miként lehet kíváncsivá tenni a mai gyerekeket általában a történelem iránt? Hiszen az úgynevezett Facebook-generációt egyre nehezebb érdekeltté tenni, hogy könyvízű információkat sajátítson el, és talán ritka az a diák, aki többet szeretne tudni a történelemről, mint amennyit kötelező megtanulni az iskolában.
– A mai fiatalságot a meghaladott oktatási eszközökkel, módszerekkel tanítani, idejétmúlt nyelvezetet használni egyet jelent az idővesztegetéssel. Ezt a nemzedéket lekötni csak a hozzájuk közel álló eszközök felhasználásával lehet. Használni kell a modern technológiát, a különféle kommunikációs eszközöket, az interaktivitást biztosító módszereket. Igénybe kell venni mindazon lehetőségeket, amelyek olyan intenzív élményt biztosíthatnak a mai fiatalok számára, amire szükségük van. Hiszen manapság a gyereknek intenzív, közvetlen élményre van szüksége ahhoz, hogy felfigyeljen valamire.
Akadnak tanárok, akik tanítási projekt keretében a gyerekek közreműködésével Facebook-profilt készítettek nagy történelmi személyiségeknek. Nem részletezem és nem is meglepő, hogy rendkívüli eredménnyel. Ha a történelmet hasonlóképpen tálaljuk, ismertetjük meg a gyerekekkel, úgy, hogy számukra is lebilincselő legyen, káprázatos tantárgy lehet. Az ilyen fajta oktatás hatása azonnali és hosszú távú is, embert és közösséget formáló.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
A mai döntéshozó nemzedéknek csak úgy érdemes önrendelkezésért harcolnia, ha beleneveli a következő nemzedékbe a szabadságeszmény fontosságát, ha rádöbbenti arra a gyerekeket, hogy a szabadság iránti vágy mindennél fontosabb. Hiszen ’56 ezt jelenti, és ez minden közösségi vagy egyéni jogigény alapja – nyilatkozta a Krónikának Ferencz-Salamon Alpár csíkszeredai történelemtanár, akit az október 23-ai események iskolai és iskolán kívüli oktatásáról is kérdeztünk. A forradalom kitöréséről Erdély-szerte megemlékeznek.
– Évről évre az erdélyi iskolák, diákok is megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc kitöréséről. Hogyan látja, mennyit tud a mai diákság az október 23-ai eseményekről, a forradalomról? Tapasztalata szerint mennyire van jelen ez a téma aktív tudásanyagukban, be tudják-e tájolni, miért lényeges a forradalom a magyarság történelemtudatának, azonosságtudatának alakulásában, és miként hat ma szabadságeszményként?
– Úgy gondolom, hogy a diákok ismeretei ezen a téren nagy mértékben függenek a családtól, a helyi közösségtől, és persze főleg a pedagógustól, legyen az tanító, történelem szakos tanár, magyar szakos tanár vagy osztályfőnök. Határozott véleményem, hogy ha az illető pedagógus vagy tanintézet számára fontos az október 23-i megemlékezés és más nemzeti évfordulók megünneplése, ha az iskola szervezeti kultúrájában, nevelési eszmeiségében, úgymond „ethoszában” lényeges szerepet kap az önazonosságtudat, akkor a gyerekek sokat fognak tudni ’56-ról.
Az iskola szerepe – főleg a történelemtanár révén – az, hogy lehetőséget teremtsen a diákok számára az aktív, tudásalapú megemlékezésre. Arra, hogy a gyerek sajátos iskolai tevékenységek révén magához közelinek érezze a távolinak még igazán nem mondható múltat. Példa erre, hogy Hargita megyében több éve megtartják az akkori idők tanúi, az ötvenhatosok részvételével a rendhagyó, élő történelemórákat.
– Említette, hogy a család hozzájárulása is jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen kép alakul ki a korszakról a fiatal generációban.
– Persze, rendkívül nagy jelentőséggel bír. A tudás alapja az az iskolai, családi vagy közösségi kultúra, amely érzékennyé teszi, teheti a gyerekeket a forradalom és szabadságharc témájára. Ha a család fontosnak tartja, hogy a fiatalok, ifjak ismerjék a jelenkori történelmet, a nagyszülők, szülők gyermek- és fiatalkorát, a kommunista időszak hangulatát és nehézségeit, a mai gyerekek számára furcsának vagy hihetetlennek tűnő valóságát, akkor az ötvenhatos diákok áldozathozatala, szabadságeszménye már nagyobb mértékben átérezhető.
És ha a közösség értékrendjében, szokásai és ünnepei között az ötvenhatos forradalomra való emlékezés is szerepel, ha hívó szóra megtelik a tér, akkor a felnövekvő nemzedék tagjai nem egy távoli, tőlük, közösségeik múltjától elszigetelt eseményként érzékelik a szabadságharcot, hanem saját, egyéni és csoportos múltjuk részeként. Annak ellenére, hogy az elmúlt néhány esztendőben egyre növekedett az ehhez köthető iskolai vagy iskolán kívüli rendezvények száma, sajnos nem minden tanintézet, közösség, és nem minden család számára fontosak az október 23-ához hasonló nemzeti ünnepek.
Nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a mai döntéshozó nemzedéknek csak úgy érdemes önrendelkezést kérnie, önrendelkezésért harcolnia, ha beleneveli a következő nemzedékbe a szabadságeszmény fontosságát, a szabadság iránti vágyat. Ha rádöbbenti arra a gyerekeket, ifjakat, hogy a szabadság iránti vágy mindennél fontosabb. Hiszen ’56 ezt jelenti, és ez minden közösségi vagy egyéni jogigény alapja.
– A forradalom és szabadságharc témája milyen mértékben szerepel a kötelező tananyagban? Véleménye szerint elegendő-e annyit tudni, amennyit iskolai keretek között tanulnak meg a diákok a korszakról?
– A kötelező tananyagban szerepel ugyan a kommunista korszak tanulmányozása, de az ismeretszerzés mindennapi lehetőségei terén nem állunk jól. Sajnos a történelemnek a kerettanterv szempontjából eléggé mostoha a sorsa, az általános iskolai és középiskolai oktatásban is. Az általános iskola felső tagozatán legfeljebb heti két órában tanítjuk az egyetemes történelmet, a jelenkort csak hetedikben.
A kisebbségi oktatásban még létezik a romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgy – ennek keretében hetedik osztályban tanulnak a diákok a kommunista korszakról. A kötelező tananyag azonban „vaskos”, régimódi, a tankönyv pedig elavult. Ilyen körülmények között nehézséget okoz a történelemtanárnak, hogy kellő időt és teret biztosítson a nemzeti fontosságú események oktatásának. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a közoktatásban érvényesülő politikai intézkedések nemhogy segítenék a választható tantárgyak palettájának színesítését, hanem inkább akadályozzák azt, akkor ebben a témában például lehetetlen a kötelező tananyagot, a globális megközelítésmódot összekapcsolni a helyi sajátosságokkal.
A középiskolai oktatás terén is korlátozottak a lehetőségek: a diákok nem tanulhatnak eleget a forradalomról. Persze kivételt képeznek a történelem-társadalom profilú osztályok, ahol heti több órában oktatják a történelmet. De összességében véve a kerettantervi és tananyagi körülmények e tekintetben nem bátorítóak, sőt.
– Tapasztalata szerint mi fogja meg leginkább a gyerekeket, amikor közelebb kerülnek a szabadságharc témájához, ha valamelyest megismerik a forradalom szerteágazó eseményeit? Konkrétan mit tehet a történelemtanár, hogy kíváncsivá tegye őket ez iránt?
– Egy kreatív pedagógus az iskolában, egy felelősségtudó szülő otthon, vagy a nemzeti öntudat ápolását küldetésének érző közösség sokat tehet ennek érdekében. A pedagógus rendhagyó történelemórákat tarthat, helytörténeti projekteket, kisebb hely- vagy családtörténeti kutatómunkákat indíthat, behívhatja a településen élő ötvenhatosokat, vagy egyszerűen meséltethet a kommunista időszakról a nagypapákkal, nagymamákkal. Természetesen felhsználhatja a témához kapcsolódó verseket, dalokat, visszaemlékezéseket, feldolgoztathatja a témát a képzőművészet segítségével.
Iskolai szinten megemlékező rendezvényeket lehet szervezni, a tanintézetben jelképes emlékfalakat állíthatnak, amelyeket megkoszorúzhatnak, ha éppen nincsen 56-os emlékmű a településen. Ha az illető helységben megemlékezést tartanak, akkor a történelemtanár elviszi az osztályt, hogy együtt emlékezzenek meg a közösség tagjaival. Persze ezen kívül bekapcsolódhatnak múzeumok, hagyományápoló egyesületek tevékenységeibe, múzeumpedagógiai foglalkozásokba, esetleg tanulmányi kirándulásokat szervezhetnek a témához kapcsolódóan. Beavatni, bevonni, „testközelbe” és „jelenközelbe” hozni a múltat – ez mintegy felkelti a kíváncsiságot, érdeklődővé teszi az érdektelent.
– És miként lehet kíváncsivá tenni a mai gyerekeket általában a történelem iránt? Hiszen az úgynevezett Facebook-generációt egyre nehezebb érdekeltté tenni, hogy könyvízű információkat sajátítson el, és talán ritka az a diák, aki többet szeretne tudni a történelemről, mint amennyit kötelező megtanulni az iskolában.
– A mai fiatalságot a meghaladott oktatási eszközökkel, módszerekkel tanítani, idejétmúlt nyelvezetet használni egyet jelent az idővesztegetéssel. Ezt a nemzedéket lekötni csak a hozzájuk közel álló eszközök felhasználásával lehet. Használni kell a modern technológiát, a különféle kommunikációs eszközöket, az interaktivitást biztosító módszereket. Igénybe kell venni mindazon lehetőségeket, amelyek olyan intenzív élményt biztosíthatnak a mai fiatalok számára, amire szükségük van. Hiszen manapság a gyereknek intenzív, közvetlen élményre van szüksége ahhoz, hogy felfigyeljen valamire.
Akadnak tanárok, akik tanítási projekt keretében a gyerekek közreműködésével Facebook-profilt készítettek nagy történelmi személyiségeknek. Nem részletezem és nem is meglepő, hogy rendkívüli eredménnyel. Ha a történelmet hasonlóképpen tálaljuk, ismertetjük meg a gyerekekkel, úgy, hogy számukra is lebilincselő legyen, káprázatos tantárgy lehet. Az ilyen fajta oktatás hatása azonnali és hosszú távú is, embert és közösséget formáló.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 23.
Egyre több család szakad szét a külföldi munkavállalás miatt
Hargita megyében folyamatosan nő a külföldön munkát vállaló szülők által itthon hagyott gyerekek száma, olyan tanintézetek is vannak, amelyekben száznál is több az „árván” maradt gyerek. Maros megyében 1494 gyereket bíztak rokonok gondjaira. A jelenség hosszú távú következményei egyelőre megjósolhatatlanok.
Megállíthatatlanul nő az elvándorlás Romániában, a megélhetési problémák miatt külföldön dolgozó, családalapítás előtt álló fiatalok tömegei mellett azonban egyre népesebb azoknak a szülőknek a tábora is, akik gyerekeiket itthon hagyva távoznak külföldre a jobb megélhetés reményében. A gyerekeket szerencsésebb esetben a nagyszülők nevelik, esetleg nagynénik, nagybácsik vagy más családtag, de arra is van példa, hogy jobb híján a szomszédokra bízzák őket, és előfordul olyan is, hogy felnőtt felügyelet hiányában a gyermekvédelmi rendszerben köt ki a teljesen magára maradt kiskorú. Hargita megyében – noha a különféle hivatalos adatok nem egyeznek – valószínűleg jócskán meghaladja a kétezret azoknak a családoknak a száma, amelyek hosszabb-rövidebb időre szétszakadtak a külföldi munkavállalások miatt.
A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa, Lukács Éva szerint már több éve határozottan nő a hasonló esetek száma a megyében. Az intézmény félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik. A múlt év végén még 1619 ilyen eset volt – tájékoztatott a gyermekvédelmi igazgatóság illetékese. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel. Az itthon maradt gyerekek ellátására az őket nevelő nagyszülőknek, rokonoknak vagy más felnőttkorú nevelőknek csak egy kis része – mintegy háromszáz fő – kap állami támogatást, úgynevezett elhelyezési juttatást, több mint 1600 esetben semmilyen támogatást nem kapnak a gyámszülők – derül ki a gyermekvédelmi igazgatóság adataiból. Az itthon maradt gyermekek valós számával kapcsolatban Lukács Éva azt mondta, ők csak az önkormányzatok szociális osztályaitól kapott adatokra hagyatkozhatnak, és becsült adatok sincsenek arra vonatkozóan, hogy hány olyan eset lehet, amikor a külföldre távozó szülők elmulasztják bejelenteni elutazásukat a polgármesteri hivatalokban.
A szülői felügyelet nélkül maradt gyerekek helyzete egyre nagyobb problémát jelent az oktatási rendszerben is. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség már az elmúlt években is felméréseket készített a jelenségről, és célirányos programot dolgozott ki a magukra maradt gyerekek nevelésére vonatkozóan. Legutóbbi, teljes évi összesítésük szerint az előző tanévben majdnem 2400 olyan gyerek volt az oktatási rendszerben, akinek egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozott. A felsorolt országok sora eléri a húszat, többségük európai, de olyan szülők is vannak, akik Irakban vagy Egyiptomban vállaltak munkát. Az itthon maradt gyerekek többsége általános, illetve középiskolás.
A tanfelügyelőség által készített tanulmány szerint leggyakrabban a családfő vállal munkát külföldön, feleannyi esetben az anya, de majdnem négyszáz tavalyi esetet említ a jelentés, amelyben mindkét szülő külföldre utazott. A tanulmány – amelyet egy tanfelügyelőkből, iskolaigazgatókból, pszichológusokból és iskolai tanácsadókból álló tizennégy tagú bizottság készített – részletesen kitér a jelenség lelki tényezőire is. A szülő távozását stresszként élik meg a gyerekek, de ez akár traumát is okozhat számukra – közli a jelentés, az elhagyatottság érzésétől a szorongáson és depressziós állapoton át az agresszióig vagy az érdektelen viselkedésig számos lehetséges következményt felsorolva. Megemlíti ugyanakkor a viselkedészavarokat és az iskolaelhagyást, de az alkoholfogyasztást, dohányzást, az elszigetelődést és a bűncselekmények elkövetését is, ugyanakkor a pedagógusok számára egy sor nevelési tanácsot is közöl ezek megelőzésére. A szülői felügyelet nélkül maradt gyerekekkel való foglalkozásra vonatkozó tanfelügyelőségi terv szerint a kiskorúaknak rendszeresen kellene találkozniuk pszichopedagógussal, de a gyámszülőkkel – és lehetőség szerint az igazi szülőkkel – történő kapcsolattartásra is kitér a terv, amely utóbbiak számára tartalmaz hasznos, megelőző útmutatásokat.
Kisgyereket ritkábban hagynak itthon
A Maros Megyei Szociális Gondozási és Gyermekjogvédelmi Főigazgatóság nyilvántartásai szerint a megyében 869 gyerekes család egyik vagy mindkét felnőtt tagja dolgozik külföldön, azaz 1494 gyereket bíztak rokonok vagy intézmények gondjaira. A szóban forgó gyerekek közül 792 fiú, 702 lány. Az életkori lebontásból kiderült, a szülők inkább akkor mennek el dolgozni, ha már nagyobbak a gyerekek.
Koszt, korrepetálás, odafigyelés Marosvásárhelyen
A külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyerekeinek támogatását Marosvásárhelyen a Mentsétek meg a gyerekeket szervezet vállalta fel. Ebből a célból az alapítvány keretében külön projektet indítottak, mely év elején, februárban startolt. Amint azt a vásárhelyi projekt koordinátorától, a pszichológus végzettségű Cristina Panteától megtudtuk, az év elején indított program keretében a szervezet által működtetett foglalkoztató központban, a meggyesfalvi Serafim Duicu Általános Iskolában a tanintézet negyven diákjával foglalkoznak. Közülük húsz olyan kisiskolás van, akik naponta ingyen ebédet kapnak, továbbá órák után szakember tanul, foglalkozik velük. Ezenkívül mind a negyven gyerek számára pszichológiai szaktanácsadást biztosítanak, de a szórakoztatásukról is gondoskodnak: múzeumokat látogatnak, filmeket néznek, kirándulnak, például szeptemberben Szovátán voltak. A szakember értesülései szerint megyeszinten mintegy 2500 gyereknek dolgozik egyik vagy mindkét szülője külföldön.
Kérdésünkre, hogy hogyan viselik szüleik hiányát a gyerekek, a szakember saját tapasztalatait osztotta meg velünk. Elmondta, a gyerekek összességében jól küzdenek meg a szüleik hiányával, ez annak is tudható be, hogy nagyrészt csak az édesapa dolgozik külföldön. Másrészt szinte mindenikük naponta Skype-ol vagy kétnaponta beszél a távolban dolgozó hozzátartozóival. Évi három-négy alkalommal (ünnepekkor és szabadságolni) pedig hazajönnek a szülők. Ritka, de megtörténik, hogy a gyerekek enyhe viselkedési zavarokkal küzdenek, ez jellemző módon akkor fordul elő, ha már régóta nem a szüleikkel élnek, vagy azok nem tartják velük rendszeresen a kapcsolatot. A koordinátor elmondta, a gyerekeknek jól fog a délutáni korrepetálás, mert harmadik-negyedik osztályban már előfordul, hogy a nagyszülők nem tudnak segíteni a tanulásban. Azt is hozzátette: a központban csak a Serafim Duicu iskola diákjaival foglalkoznak, de a program minden érintett előtt nyitott, viszont a gyerekek szállításáról ebben az esetben a hozzátartozóknak kell gondoskodniuk.
Tíz éve külföldön
Ha a szülők hiányát nem is, távollétüket megszokják a gyerekek egy idő után. Édesapja először csak két hónapra ment el, aztán egyre hosszabbak lettek ezek az időszakok. Ennek már tíz éve – mondja egy székelyudvarhelyi végzős diáklány, akit nagyszülei nevelnek. Szülei most már többnyire csak félévente jönnek haza, évente összesen egy hónapot, és már édesanyja is fél évre vállalt munkát külföldön. Megszokta már ezt az állapotot, még jó oldalai is vannak – mondja. Noha nagyszüleitől is el kell kérezkednie, ha megy valahová, de azért mégsem olyan szigorú a fegyelem, mint a szülőkkel.
Széchely István, Vass Gyopár
Székelyhon.ro
Hargita megyében folyamatosan nő a külföldön munkát vállaló szülők által itthon hagyott gyerekek száma, olyan tanintézetek is vannak, amelyekben száznál is több az „árván” maradt gyerek. Maros megyében 1494 gyereket bíztak rokonok gondjaira. A jelenség hosszú távú következményei egyelőre megjósolhatatlanok.
Megállíthatatlanul nő az elvándorlás Romániában, a megélhetési problémák miatt külföldön dolgozó, családalapítás előtt álló fiatalok tömegei mellett azonban egyre népesebb azoknak a szülőknek a tábora is, akik gyerekeiket itthon hagyva távoznak külföldre a jobb megélhetés reményében. A gyerekeket szerencsésebb esetben a nagyszülők nevelik, esetleg nagynénik, nagybácsik vagy más családtag, de arra is van példa, hogy jobb híján a szomszédokra bízzák őket, és előfordul olyan is, hogy felnőtt felügyelet hiányában a gyermekvédelmi rendszerben köt ki a teljesen magára maradt kiskorú. Hargita megyében – noha a különféle hivatalos adatok nem egyeznek – valószínűleg jócskán meghaladja a kétezret azoknak a családoknak a száma, amelyek hosszabb-rövidebb időre szétszakadtak a külföldi munkavállalások miatt.
A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa, Lukács Éva szerint már több éve határozottan nő a hasonló esetek száma a megyében. Az intézmény félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik. A múlt év végén még 1619 ilyen eset volt – tájékoztatott a gyermekvédelmi igazgatóság illetékese. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel. Az itthon maradt gyerekek ellátására az őket nevelő nagyszülőknek, rokonoknak vagy más felnőttkorú nevelőknek csak egy kis része – mintegy háromszáz fő – kap állami támogatást, úgynevezett elhelyezési juttatást, több mint 1600 esetben semmilyen támogatást nem kapnak a gyámszülők – derül ki a gyermekvédelmi igazgatóság adataiból. Az itthon maradt gyermekek valós számával kapcsolatban Lukács Éva azt mondta, ők csak az önkormányzatok szociális osztályaitól kapott adatokra hagyatkozhatnak, és becsült adatok sincsenek arra vonatkozóan, hogy hány olyan eset lehet, amikor a külföldre távozó szülők elmulasztják bejelenteni elutazásukat a polgármesteri hivatalokban.
A szülői felügyelet nélkül maradt gyerekek helyzete egyre nagyobb problémát jelent az oktatási rendszerben is. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség már az elmúlt években is felméréseket készített a jelenségről, és célirányos programot dolgozott ki a magukra maradt gyerekek nevelésére vonatkozóan. Legutóbbi, teljes évi összesítésük szerint az előző tanévben majdnem 2400 olyan gyerek volt az oktatási rendszerben, akinek egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozott. A felsorolt országok sora eléri a húszat, többségük európai, de olyan szülők is vannak, akik Irakban vagy Egyiptomban vállaltak munkát. Az itthon maradt gyerekek többsége általános, illetve középiskolás.
A tanfelügyelőség által készített tanulmány szerint leggyakrabban a családfő vállal munkát külföldön, feleannyi esetben az anya, de majdnem négyszáz tavalyi esetet említ a jelentés, amelyben mindkét szülő külföldre utazott. A tanulmány – amelyet egy tanfelügyelőkből, iskolaigazgatókból, pszichológusokból és iskolai tanácsadókból álló tizennégy tagú bizottság készített – részletesen kitér a jelenség lelki tényezőire is. A szülő távozását stresszként élik meg a gyerekek, de ez akár traumát is okozhat számukra – közli a jelentés, az elhagyatottság érzésétől a szorongáson és depressziós állapoton át az agresszióig vagy az érdektelen viselkedésig számos lehetséges következményt felsorolva. Megemlíti ugyanakkor a viselkedészavarokat és az iskolaelhagyást, de az alkoholfogyasztást, dohányzást, az elszigetelődést és a bűncselekmények elkövetését is, ugyanakkor a pedagógusok számára egy sor nevelési tanácsot is közöl ezek megelőzésére. A szülői felügyelet nélkül maradt gyerekekkel való foglalkozásra vonatkozó tanfelügyelőségi terv szerint a kiskorúaknak rendszeresen kellene találkozniuk pszichopedagógussal, de a gyámszülőkkel – és lehetőség szerint az igazi szülőkkel – történő kapcsolattartásra is kitér a terv, amely utóbbiak számára tartalmaz hasznos, megelőző útmutatásokat.
Kisgyereket ritkábban hagynak itthon
A Maros Megyei Szociális Gondozási és Gyermekjogvédelmi Főigazgatóság nyilvántartásai szerint a megyében 869 gyerekes család egyik vagy mindkét felnőtt tagja dolgozik külföldön, azaz 1494 gyereket bíztak rokonok vagy intézmények gondjaira. A szóban forgó gyerekek közül 792 fiú, 702 lány. Az életkori lebontásból kiderült, a szülők inkább akkor mennek el dolgozni, ha már nagyobbak a gyerekek.
Koszt, korrepetálás, odafigyelés Marosvásárhelyen
A külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyerekeinek támogatását Marosvásárhelyen a Mentsétek meg a gyerekeket szervezet vállalta fel. Ebből a célból az alapítvány keretében külön projektet indítottak, mely év elején, februárban startolt. Amint azt a vásárhelyi projekt koordinátorától, a pszichológus végzettségű Cristina Panteától megtudtuk, az év elején indított program keretében a szervezet által működtetett foglalkoztató központban, a meggyesfalvi Serafim Duicu Általános Iskolában a tanintézet negyven diákjával foglalkoznak. Közülük húsz olyan kisiskolás van, akik naponta ingyen ebédet kapnak, továbbá órák után szakember tanul, foglalkozik velük. Ezenkívül mind a negyven gyerek számára pszichológiai szaktanácsadást biztosítanak, de a szórakoztatásukról is gondoskodnak: múzeumokat látogatnak, filmeket néznek, kirándulnak, például szeptemberben Szovátán voltak. A szakember értesülései szerint megyeszinten mintegy 2500 gyereknek dolgozik egyik vagy mindkét szülője külföldön.
Kérdésünkre, hogy hogyan viselik szüleik hiányát a gyerekek, a szakember saját tapasztalatait osztotta meg velünk. Elmondta, a gyerekek összességében jól küzdenek meg a szüleik hiányával, ez annak is tudható be, hogy nagyrészt csak az édesapa dolgozik külföldön. Másrészt szinte mindenikük naponta Skype-ol vagy kétnaponta beszél a távolban dolgozó hozzátartozóival. Évi három-négy alkalommal (ünnepekkor és szabadságolni) pedig hazajönnek a szülők. Ritka, de megtörténik, hogy a gyerekek enyhe viselkedési zavarokkal küzdenek, ez jellemző módon akkor fordul elő, ha már régóta nem a szüleikkel élnek, vagy azok nem tartják velük rendszeresen a kapcsolatot. A koordinátor elmondta, a gyerekeknek jól fog a délutáni korrepetálás, mert harmadik-negyedik osztályban már előfordul, hogy a nagyszülők nem tudnak segíteni a tanulásban. Azt is hozzátette: a központban csak a Serafim Duicu iskola diákjaival foglalkoznak, de a program minden érintett előtt nyitott, viszont a gyerekek szállításáról ebben az esetben a hozzátartozóknak kell gondoskodniuk.
Tíz éve külföldön
Ha a szülők hiányát nem is, távollétüket megszokják a gyerekek egy idő után. Édesapja először csak két hónapra ment el, aztán egyre hosszabbak lettek ezek az időszakok. Ennek már tíz éve – mondja egy székelyudvarhelyi végzős diáklány, akit nagyszülei nevelnek. Szülei most már többnyire csak félévente jönnek haza, évente összesen egy hónapot, és már édesanyja is fél évre vállalt munkát külföldön. Megszokta már ezt az állapotot, még jó oldalai is vannak – mondja. Noha nagyszüleitől is el kell kérezkednie, ha megy valahová, de azért mégsem olyan szigorú a fegyelem, mint a szülőkkel.
Széchely István, Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. október 27.
A kétnyelvűsítés gátolásával dicsekszik Bretfelean
Büszkén jelentette ki Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a székelyföldi románok hétvégén Marosvásárhelyen megtartott találkozóján, hogy sikerült megakadályoznia a kétnyelvű táblák kihelyezését a megyeszékhelyen, s már hét pert nyert ebben az ügyben.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében élő románokat tömörítő egyesület találkozóját Marosvásárhelyen a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották, amelyen felszólalt többek között a prefektus és Claudiu Maior alpolgármester is.
Bár a magyar sajtó nem volt hivatalos a rendezvényre, a Facebookon és a Youtube-on is elérhető a Bretfelean meglehetősen hazafias hangvételű beszédéről készült videofelvétel. A helyi rendőrség vezetője kijelentette, sikerült a törvényt alkalmaznia Marosvásárhelyen, és erre biztatja a többi székelyföldi megyében élőket is.
„Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. Ezután már csak az következik, hogy Ştefan cel Marét is lefordítsák, s kiírják, hogy Nagy István. Ezt nem hagyhatjuk. Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek. Ne feledjük, mit mondott Tudor Vladimirescu: a haza a népé, és nem a kizsákmányolóké" – hangoztatta Bretfelean, akit vastapssal köszöntöttek a teremben ülők.
A 2010. évi 155-ös számú, a helyi rendőrség megalakulásáról és működéséről szóló törvény egyébként kimondja, hogy a helyi rendőrök nem nyilatkozhatnak munkahelyükön vagy nyilvánosan politikai meggyőződésükről, és nem is vehetnek részt politikai rendezvényeken.
Lapunk kérdésére Kincses Előd elmondta, nem igaz, hogy Bretfelean már hét pert nyert volna meg, sőt, a legfontosabbat elveszítette. „Szeretném emlékeztetni Bretfelean urat, hogy elveszítette azt a pert, amelyben kértük a Benedek Lehelnek a kétnyelvű táblák kiszegezéséért kirótt 5000 lejes pénzbírság eltörlését. A döntésében a bíróság kimondta, hogy a kétnyelvű táblák nem minősülnek reklámtábláknak. Az 50 ezer lejes pénzbírságot kilátásba helyező, ezzel fenyegetőző felszólítások miatt indított büntetőpert igaz, hogy elveszítettük, de a bíróság indokai mondvacsináltak" – fogalmazott Kincses.
Peti: Bretfelean egy mintaintézményt vezet
Peti Andrástól megkérdeztük, mi a véleménye a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjének nyilatkozatáról. Az alpolgármester azt mondta, nem ismeri a szóban forgó felvételt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Bretfelean nem intézményvezetőként, hanem magánemberként vett részt, és szólalt fel a románok fórumán. „Hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni. Szerintem a tetteket kell mérlegelni és nem a beszédeket. Tény, hogy a Bretfelean által vezetett helyi rendőrség mintaintézmény, ahova magyarországi és székelyföldi szakemberek is jönnek tapasztalatcserére" – tette hozzá Peti.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje, Soós Zoltán munkatársunk kérdésére leszögezte: Bretfelean kijelentése nem szolgálja a marosvásárhelyi közösség javát, és helyi közalkalmazottként a törvény betartását kell felügyelnie. „A közigazgatási törvény előírja, hogy ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ott kétnyelvű feliratokat kell kihelyezni. Nem lehet és nem szabad ma politikai kérdést kovácsolni a kétnyelvű táblák ügyéből. Nem a helyi rendőrség vezetőjének kell erről nyilatkoznia. Nem helyes ez, különösen nem olyan kontextusban, hogy kizsákmányolást is emleget" – mondta Soós Zoltán önkormányzati képviselő.
Paul Chinezu mint Kínai Pál?
A Maros Megyei Múzeum igazgatója arra is reagált, hogy Bretfelean Kinizsi Pált Paul Chinezuként emlegette. A szakember kifejtette, hogy Paul Chinezu nem létezett, Kinizsi Pál nevét a hetvenes években fordították le, mivel a törökellenes harc ismert személyisége volt, s csak így, románra fordítva kerülhetett be a román történelemkönyvekbe.
„Nem ez az egyetlen lefordított, és helytelenül használt név, de egyelőre sem a román történészek, sem a Román Akadémia, sem a politikusok nem merik felvállalni az igazságot, nem merik kimondani, hogy vannak olyan román nevű történelmi személyiségek, akik magyarok voltak. Egyébként is neveket nem szabad fordítani, hisz nevetséges, hogy Kinizsi Pálból Paul Chinezu lett, s ha visszafordítanánk, Kínai Pál lenne belőle" – mondta Soós.
Amint arról beszámoltunk, a kétnyelvű utcanévtáblák miatt kirobbant botrány kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt vásárhelyi szervezete áprilisban Valentin Bretfelean leváltását követelte a városházától. Követelésük nyomatékosítására tüntetést is kezdeményezett a néppárt, amelyet azonban végül nem sikerült megszervezni, mivel a városházi bizottság, amelynek a helyi rendőrfőnök is tagja, kétszer is elutasította a főtéri tüntetés jóváhagyását, helyette a félreesőbb Ligetet jelölte helyszínül. Bár a Bretfelean leváltását követelő petíciót csak az interneten több mint 2500-an írták alá, a néppárt képviselői végül elálltak a tüntetés megszervezésétől.
A helyi rendőrfőnök leváltásának szükségességét többek között azzal indokolták a kezdeményezők, hogy tisztázatlan múltbéli viszonya a volt kommunista titkosszolgálattal, hogy munkakapcsolata volt a Román Hírszerző Szolgálattal, helyi rendőrfőnökként durván megsértette a gyülekezési jogot, akadályozta a magyar rendezvények megszervezését, reklámanyaggá minősített magyar nemzeti jelképeket, s üldözte a kétnyelvűséget.
Simon Virág
Szabadság (Kolozsvár)
Büszkén jelentette ki Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a székelyföldi románok hétvégén Marosvásárhelyen megtartott találkozóján, hogy sikerült megakadályoznia a kétnyelvű táblák kihelyezését a megyeszékhelyen, s már hét pert nyert ebben az ügyben.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében élő románokat tömörítő egyesület találkozóját Marosvásárhelyen a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották, amelyen felszólalt többek között a prefektus és Claudiu Maior alpolgármester is.
Bár a magyar sajtó nem volt hivatalos a rendezvényre, a Facebookon és a Youtube-on is elérhető a Bretfelean meglehetősen hazafias hangvételű beszédéről készült videofelvétel. A helyi rendőrség vezetője kijelentette, sikerült a törvényt alkalmaznia Marosvásárhelyen, és erre biztatja a többi székelyföldi megyében élőket is.
„Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. Ezután már csak az következik, hogy Ştefan cel Marét is lefordítsák, s kiírják, hogy Nagy István. Ezt nem hagyhatjuk. Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek. Ne feledjük, mit mondott Tudor Vladimirescu: a haza a népé, és nem a kizsákmányolóké" – hangoztatta Bretfelean, akit vastapssal köszöntöttek a teremben ülők.
A 2010. évi 155-ös számú, a helyi rendőrség megalakulásáról és működéséről szóló törvény egyébként kimondja, hogy a helyi rendőrök nem nyilatkozhatnak munkahelyükön vagy nyilvánosan politikai meggyőződésükről, és nem is vehetnek részt politikai rendezvényeken.
Lapunk kérdésére Kincses Előd elmondta, nem igaz, hogy Bretfelean már hét pert nyert volna meg, sőt, a legfontosabbat elveszítette. „Szeretném emlékeztetni Bretfelean urat, hogy elveszítette azt a pert, amelyben kértük a Benedek Lehelnek a kétnyelvű táblák kiszegezéséért kirótt 5000 lejes pénzbírság eltörlését. A döntésében a bíróság kimondta, hogy a kétnyelvű táblák nem minősülnek reklámtábláknak. Az 50 ezer lejes pénzbírságot kilátásba helyező, ezzel fenyegetőző felszólítások miatt indított büntetőpert igaz, hogy elveszítettük, de a bíróság indokai mondvacsináltak" – fogalmazott Kincses.
Peti: Bretfelean egy mintaintézményt vezet
Peti Andrástól megkérdeztük, mi a véleménye a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjének nyilatkozatáról. Az alpolgármester azt mondta, nem ismeri a szóban forgó felvételt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Bretfelean nem intézményvezetőként, hanem magánemberként vett részt, és szólalt fel a románok fórumán. „Hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni. Szerintem a tetteket kell mérlegelni és nem a beszédeket. Tény, hogy a Bretfelean által vezetett helyi rendőrség mintaintézmény, ahova magyarországi és székelyföldi szakemberek is jönnek tapasztalatcserére" – tette hozzá Peti.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje, Soós Zoltán munkatársunk kérdésére leszögezte: Bretfelean kijelentése nem szolgálja a marosvásárhelyi közösség javát, és helyi közalkalmazottként a törvény betartását kell felügyelnie. „A közigazgatási törvény előírja, hogy ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ott kétnyelvű feliratokat kell kihelyezni. Nem lehet és nem szabad ma politikai kérdést kovácsolni a kétnyelvű táblák ügyéből. Nem a helyi rendőrség vezetőjének kell erről nyilatkoznia. Nem helyes ez, különösen nem olyan kontextusban, hogy kizsákmányolást is emleget" – mondta Soós Zoltán önkormányzati képviselő.
Paul Chinezu mint Kínai Pál?
A Maros Megyei Múzeum igazgatója arra is reagált, hogy Bretfelean Kinizsi Pált Paul Chinezuként emlegette. A szakember kifejtette, hogy Paul Chinezu nem létezett, Kinizsi Pál nevét a hetvenes években fordították le, mivel a törökellenes harc ismert személyisége volt, s csak így, románra fordítva kerülhetett be a román történelemkönyvekbe.
„Nem ez az egyetlen lefordított, és helytelenül használt név, de egyelőre sem a román történészek, sem a Román Akadémia, sem a politikusok nem merik felvállalni az igazságot, nem merik kimondani, hogy vannak olyan román nevű történelmi személyiségek, akik magyarok voltak. Egyébként is neveket nem szabad fordítani, hisz nevetséges, hogy Kinizsi Pálból Paul Chinezu lett, s ha visszafordítanánk, Kínai Pál lenne belőle" – mondta Soós.
Amint arról beszámoltunk, a kétnyelvű utcanévtáblák miatt kirobbant botrány kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt vásárhelyi szervezete áprilisban Valentin Bretfelean leváltását követelte a városházától. Követelésük nyomatékosítására tüntetést is kezdeményezett a néppárt, amelyet azonban végül nem sikerült megszervezni, mivel a városházi bizottság, amelynek a helyi rendőrfőnök is tagja, kétszer is elutasította a főtéri tüntetés jóváhagyását, helyette a félreesőbb Ligetet jelölte helyszínül. Bár a Bretfelean leváltását követelő petíciót csak az interneten több mint 2500-an írták alá, a néppárt képviselői végül elálltak a tüntetés megszervezésétől.
A helyi rendőrfőnök leváltásának szükségességét többek között azzal indokolták a kezdeményezők, hogy tisztázatlan múltbéli viszonya a volt kommunista titkosszolgálattal, hogy munkakapcsolata volt a Román Hírszerző Szolgálattal, helyi rendőrfőnökként durván megsértette a gyülekezési jogot, akadályozta a magyar rendezvények megszervezését, reklámanyaggá minősített magyar nemzeti jelképeket, s üldözte a kétnyelvűséget.
Simon Virág
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 27.
Időszeletek, relikviák – magunk tükre
Az idei Székelyföld Napok keretében szervezték meg a 2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A program ötletgazdájával és főszervezőjével, Szabó Károly filmrendező-operatőrrel beszélgettünk e fontos filmszakmai eseménysorozatot követően, hiszen minden sikeresen vagy kevésbé sikeresen lezajlott projekt után szokás egy-egy kiértékelőt tartani, s továbbgondolni a témát, hogy a jövőben hol, mikor, s milyen értelemben kell finomítani a szervezés és a bonyolítás folyamatában, hogy az eredmény még látványosabb és még hatásosabb, emlékezetesebb legyen. A dokumentumfilmekkel úgy vagyunk, hogy általában a filmipar mostohagyermekeiként kezeljük, akárcsak oly gyakran a televíziók is, holott ezek az alkotások jórészt nem a fikcióra, hanem a hétköznapi rögvalóságra épülnek, azt mutatván be, hogy egy adott időintervallumban, egy bizonyos helyen kik és mik voltunk, mit cselekedtünk, illetve mihez viszonyultunk sehogy vagy bűnös közönnyel. Képes történetek e filmek rólunk, üzenetek, később is elővehető időszeletek, „filléres emlékek”, amelyekkel méltó módon illik bánnunk.
Egészen pontosan 47 alkotás érkezett be, a magjelölt határidőig – mondotta a szervező, ami 35 alkotót, illetve alkotóműhelyt képvisel. Többnyire a székelyföldi megyékből neveztek be, de van bukaresti, kolozsvári, temesvári, magyar és belga produkció is. Ez a belga gyártású film, Debreczeni Alex munkája egy jelentős költségvetéssel készült mozi, amely technikailag is kiemelkedik a többi közül, nem beszélve arról, hogy Bözödújfalu, a településhez kapcsolódó visszaemlékezések önmagukban is izgalmas témát jelentenek…
Én azt tartom, hogy tulajdonképpen Magyarország sem külföld, s főleg azt élő-dolgozó, a Székelyföldről elszármazott rendezők, operatőrök, televíziós szerkesztők sem azok, hiszen ide dolgoznak, folyamatosan minket (is) szólítanak meg vizuálisan, a mindennapi is elképzelhetetlen e hely nélkül.
– Lehet-e tudni, hogy hány vetítés zajlott a három megyében? Meg lehet-e becsülni, hogy körülbelül hányan látták a filmeket?
– Székelyudvarhelyen volt négy alkalmi vetítés, ami 12 filmet jelent, ebből két alkalommal én nem tartózkodtam itthon, így nem is részletezem a dolgot, de a Hargita és Kovászna megyei programok részletesen így néztek ki: október 14-én., a zetelaki kultúrotthonban Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja című dokumentumfilmjét vetítettük – nem véletlenül, nyilván, s ebbe besegített a helyi polgármesteri hivatal és a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola. Itt megtekinthető egy részlet az alsósófalvi farsangtemetésről. Nem a programban szereplő alkotás, hanem a Sóvidék Televízió riportfilmje. Csak ízelítő. A kistérségi televíziós műhelyek is bevonhatók a programba, hiszen több helyütt is tehetséges szakemberek dolgoznak, s rámozdítható a megszólított közönség egy-egy témára. Ugyanaznap a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Simon József-dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei tekinthették meg: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen. Aznap Sepsibükszádon, a Mikes Ármin Általános Iskola, informatika termében Bardócz Sándor Dobai Illyés utolsó útja, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Benczédi József A bosszú napja, dr. Molnár Attila Nyolc év katonaság és Benczédi József Szomszédunk a mennyország című dokumentumfilmje volt műsoron, Sepsiszentgyörgyön pedig az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében Vincze Csilla Üzenet – Portréfilm Páll Zoltánról, Csáky Zoltán Arcélek – Sütő Levente bútorfestő és Novák Péter Sámuel Csináljuk másképp! című filmje, Gyergyószentmiklóson a Central Kávé és Teaházban Püsök Botond, Demeter Zsuzsa Consumatum est – az Urmánczy-örökség, Farkas Antal, Lukács Csaba Határon 1988-89, Bálint Arthur Kié lesz a hegedű?, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Soós Móni-Szabó Károly Kismértékben gyógyszer… és dr. Molnár Attila: Nyolc év katonaság című dokumentumfilmeket vetítettük, ottani helyi szervezőnk, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai segítségével.
Ugyanaznap az illyefalvi kultúrházba is eljutott a szemle: Dr. Kinda István-Vargyasi Levente Szenesek című néprajzi dokumentumfilmjével, de ott meghívottként jelen volt Vargyasi Levente, a film operatőre is… Mindezeket nem azért sorolom, hogy megismételjem a közzétett műsorfűzet tartalmát, hanem a sokszínűségem kívánom árnyalni. Hasonlóan gazdag volt október 15., a csütörtöki nap is: Kézdivásárhelyen, a Kosztándi képtárban Makó Andrea Esztena című dokumentumfilmje, Gyergyószentmiklóson Fecső Zoltán Történelem fekete-fehérben, Zsigmond Attila Székelyföldi betyárok, Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja és Zsók Enikő „Körbe vagyok fülekkel véve” – A fekete füzet című alkotását tekinthették meg; Balánbányán, az 1-es számú Általános Iskola Lukács Csaba-Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét, helyi szervezőnk, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével, de ugyanaznap ezt a filmet Gyergyóremetén is meg lehetett nézni. Szépvízen, a polgármesteri hivatal pincetermében Csibi László Édes Erdély, itt voltunk és Daczó Katalin Ők ketten és Fekete című filmjei, Baróton, Erdővidék Múzeumában, szintén Csibi László Édes Erdély, itt voltunk című filmje volt műsoron… Tovább nem is részletezem… Mindez a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány M.E., a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy) koordinálásval, helyi szervezők és bonyolítók bevonásával működött.
– Mekkora volt az átlag-közönség?
– Általában 4 és 40 fő között ingadozott a nézőszám vetítésenként.
– Mit tartasz a leginkább sikeresnek?
– A legnagyobb sikere ennek a rendezvénysorozatnak az, hogy egyre több település kapcsolódik be és szervez vetítéseket, ami remélhetőleg jövőre még gazdagodik, és várhatóan Maros megyei települések is csatlakoznak a mozgalomhoz.
– Melyek az itteni legfontosabb filmek?
– Sok nagyon jó filmes és film van jelen. Ezzel ellentétben a legnépszerűbb filmek azok voltak, amelyeknek a korábbi mediatizálása jobban meg volt alapozva, de ez kiderül a vetítésekre bekért filmek listájából is. A jó hír az, hogy szakmailag is egyre javul a filmek minősége is, egyre több a mívesen elkészített anyag és tematikailag is egyre több a nagyon izgalmas társadalmi –történelmi –néprajzi tárgyú film; minden irányban feszegetik a határokat, s külön meg kell említenem az újdonságszámba menő jó természetfilmek jelenlétét is.
– Ezen kívül a székelyföldi dokumentumfilmeknek van-e valamilyen fóruma? Nem lenne célszerűbb, ha valamilyen díjazást is bevezetnétek, hogy inkább figyeljenek kívülről a munkáitokra?
– Tervezzük az elkövetkező szemlékre bevezetni a díjazásos rendszert, és a szakmai fórumok súlyosabbá tételét is , de ez még plusz forrásokat igényel, amelyekre keressük a lehetőségeket. Mindenképp fejlődni kell, ez számunkra – Hargita és Kovászna megye kulturális központjai és az udvarhelyi Bibliofil Alapítványnak, amelyet jómagam képviselek – ez is fontos célkitűzés.
– Menet közben hol játsszák ezeket a filmeket? A televíziók mennyire vevők? Milyen nézettségű idősávban tartják műsoron?
– Azok a filmek, amelyek MTVA támogatással készültek, azokra vetítési kötelezettségeik vannak a magyar televízióknak, a más finanszírozású filmekkel pedig kopogtatnak és úgy próbálják meg eladni az anyagaikat az alkotók. Az RTV Magyar Adása és az Erdélyi Televízió is szívesen leadja, csak épp fizetni nem tudnak érte…
– Lesz-e valahol egy téka, tárhely, ahonnan ki lehet majd kölcsönözni? Esetleg egy internetes portál?
– Igen, dolgozunk ezen a két megye kulturális központjaival egy FTP vagy nagyobb tárhely bérlésén, ahova felkerülhetne az archívum, és ezt egyelőre csak kutatási célra tennénk hozzáférhetővé, de a jövőben akár egy fizetős online filmklub is megvalósítható ez is.
– Hogyan tovább?
– Már a jövő évi szemlét tervezzük, az imént említett tervek szellemében keressük a megoldási lehetőségeket, terjeszkedni szeretnénk a vetítési helyszínekkel, még több alkotót, még több alkotóműhelyt vonzanánk. Fontos motiváció lenne a díjazásos rendszer bevezetése, jót tennének a fajsúlyosabb szakmai fórumok is. Az első és a második szemle között jól látható, érezhető a minőségi és mennyiségi ugrás. Bízzunk abban, hogy a harmadik kiadás is lépés lesz a nagykorúsodás felé. Szükség van a döntnökök, a helyi vezetők, a vállalkozók és – természetesen – az írott és elektronikus sajtó segítségére is. Ha eddig összejött a szemle, akkor a tapasztalatok birtokában csakis jobb lehet minden az elkövetkező időkben.
Simó Márton
Székelyhon.ro
Az idei Székelyföld Napok keretében szervezték meg a 2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A program ötletgazdájával és főszervezőjével, Szabó Károly filmrendező-operatőrrel beszélgettünk e fontos filmszakmai eseménysorozatot követően, hiszen minden sikeresen vagy kevésbé sikeresen lezajlott projekt után szokás egy-egy kiértékelőt tartani, s továbbgondolni a témát, hogy a jövőben hol, mikor, s milyen értelemben kell finomítani a szervezés és a bonyolítás folyamatában, hogy az eredmény még látványosabb és még hatásosabb, emlékezetesebb legyen. A dokumentumfilmekkel úgy vagyunk, hogy általában a filmipar mostohagyermekeiként kezeljük, akárcsak oly gyakran a televíziók is, holott ezek az alkotások jórészt nem a fikcióra, hanem a hétköznapi rögvalóságra épülnek, azt mutatván be, hogy egy adott időintervallumban, egy bizonyos helyen kik és mik voltunk, mit cselekedtünk, illetve mihez viszonyultunk sehogy vagy bűnös közönnyel. Képes történetek e filmek rólunk, üzenetek, később is elővehető időszeletek, „filléres emlékek”, amelyekkel méltó módon illik bánnunk.
Egészen pontosan 47 alkotás érkezett be, a magjelölt határidőig – mondotta a szervező, ami 35 alkotót, illetve alkotóműhelyt képvisel. Többnyire a székelyföldi megyékből neveztek be, de van bukaresti, kolozsvári, temesvári, magyar és belga produkció is. Ez a belga gyártású film, Debreczeni Alex munkája egy jelentős költségvetéssel készült mozi, amely technikailag is kiemelkedik a többi közül, nem beszélve arról, hogy Bözödújfalu, a településhez kapcsolódó visszaemlékezések önmagukban is izgalmas témát jelentenek…
Én azt tartom, hogy tulajdonképpen Magyarország sem külföld, s főleg azt élő-dolgozó, a Székelyföldről elszármazott rendezők, operatőrök, televíziós szerkesztők sem azok, hiszen ide dolgoznak, folyamatosan minket (is) szólítanak meg vizuálisan, a mindennapi is elképzelhetetlen e hely nélkül.
– Lehet-e tudni, hogy hány vetítés zajlott a három megyében? Meg lehet-e becsülni, hogy körülbelül hányan látták a filmeket?
– Székelyudvarhelyen volt négy alkalmi vetítés, ami 12 filmet jelent, ebből két alkalommal én nem tartózkodtam itthon, így nem is részletezem a dolgot, de a Hargita és Kovászna megyei programok részletesen így néztek ki: október 14-én., a zetelaki kultúrotthonban Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja című dokumentumfilmjét vetítettük – nem véletlenül, nyilván, s ebbe besegített a helyi polgármesteri hivatal és a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola. Itt megtekinthető egy részlet az alsósófalvi farsangtemetésről. Nem a programban szereplő alkotás, hanem a Sóvidék Televízió riportfilmje. Csak ízelítő. A kistérségi televíziós műhelyek is bevonhatók a programba, hiszen több helyütt is tehetséges szakemberek dolgoznak, s rámozdítható a megszólított közönség egy-egy témára. Ugyanaznap a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Simon József-dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei tekinthették meg: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen. Aznap Sepsibükszádon, a Mikes Ármin Általános Iskola, informatika termében Bardócz Sándor Dobai Illyés utolsó útja, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Benczédi József A bosszú napja, dr. Molnár Attila Nyolc év katonaság és Benczédi József Szomszédunk a mennyország című dokumentumfilmje volt műsoron, Sepsiszentgyörgyön pedig az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében Vincze Csilla Üzenet – Portréfilm Páll Zoltánról, Csáky Zoltán Arcélek – Sütő Levente bútorfestő és Novák Péter Sámuel Csináljuk másképp! című filmje, Gyergyószentmiklóson a Central Kávé és Teaházban Püsök Botond, Demeter Zsuzsa Consumatum est – az Urmánczy-örökség, Farkas Antal, Lukács Csaba Határon 1988-89, Bálint Arthur Kié lesz a hegedű?, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Soós Móni-Szabó Károly Kismértékben gyógyszer… és dr. Molnár Attila: Nyolc év katonaság című dokumentumfilmeket vetítettük, ottani helyi szervezőnk, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai segítségével.
Ugyanaznap az illyefalvi kultúrházba is eljutott a szemle: Dr. Kinda István-Vargyasi Levente Szenesek című néprajzi dokumentumfilmjével, de ott meghívottként jelen volt Vargyasi Levente, a film operatőre is… Mindezeket nem azért sorolom, hogy megismételjem a közzétett műsorfűzet tartalmát, hanem a sokszínűségem kívánom árnyalni. Hasonlóan gazdag volt október 15., a csütörtöki nap is: Kézdivásárhelyen, a Kosztándi képtárban Makó Andrea Esztena című dokumentumfilmje, Gyergyószentmiklóson Fecső Zoltán Történelem fekete-fehérben, Zsigmond Attila Székelyföldi betyárok, Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja és Zsók Enikő „Körbe vagyok fülekkel véve” – A fekete füzet című alkotását tekinthették meg; Balánbányán, az 1-es számú Általános Iskola Lukács Csaba-Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét, helyi szervezőnk, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével, de ugyanaznap ezt a filmet Gyergyóremetén is meg lehetett nézni. Szépvízen, a polgármesteri hivatal pincetermében Csibi László Édes Erdély, itt voltunk és Daczó Katalin Ők ketten és Fekete című filmjei, Baróton, Erdővidék Múzeumában, szintén Csibi László Édes Erdély, itt voltunk című filmje volt műsoron… Tovább nem is részletezem… Mindez a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány M.E., a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy) koordinálásval, helyi szervezők és bonyolítók bevonásával működött.
– Mekkora volt az átlag-közönség?
– Általában 4 és 40 fő között ingadozott a nézőszám vetítésenként.
– Mit tartasz a leginkább sikeresnek?
– A legnagyobb sikere ennek a rendezvénysorozatnak az, hogy egyre több település kapcsolódik be és szervez vetítéseket, ami remélhetőleg jövőre még gazdagodik, és várhatóan Maros megyei települések is csatlakoznak a mozgalomhoz.
– Melyek az itteni legfontosabb filmek?
– Sok nagyon jó filmes és film van jelen. Ezzel ellentétben a legnépszerűbb filmek azok voltak, amelyeknek a korábbi mediatizálása jobban meg volt alapozva, de ez kiderül a vetítésekre bekért filmek listájából is. A jó hír az, hogy szakmailag is egyre javul a filmek minősége is, egyre több a mívesen elkészített anyag és tematikailag is egyre több a nagyon izgalmas társadalmi –történelmi –néprajzi tárgyú film; minden irányban feszegetik a határokat, s külön meg kell említenem az újdonságszámba menő jó természetfilmek jelenlétét is.
– Ezen kívül a székelyföldi dokumentumfilmeknek van-e valamilyen fóruma? Nem lenne célszerűbb, ha valamilyen díjazást is bevezetnétek, hogy inkább figyeljenek kívülről a munkáitokra?
– Tervezzük az elkövetkező szemlékre bevezetni a díjazásos rendszert, és a szakmai fórumok súlyosabbá tételét is , de ez még plusz forrásokat igényel, amelyekre keressük a lehetőségeket. Mindenképp fejlődni kell, ez számunkra – Hargita és Kovászna megye kulturális központjai és az udvarhelyi Bibliofil Alapítványnak, amelyet jómagam képviselek – ez is fontos célkitűzés.
– Menet közben hol játsszák ezeket a filmeket? A televíziók mennyire vevők? Milyen nézettségű idősávban tartják műsoron?
– Azok a filmek, amelyek MTVA támogatással készültek, azokra vetítési kötelezettségeik vannak a magyar televízióknak, a más finanszírozású filmekkel pedig kopogtatnak és úgy próbálják meg eladni az anyagaikat az alkotók. Az RTV Magyar Adása és az Erdélyi Televízió is szívesen leadja, csak épp fizetni nem tudnak érte…
– Lesz-e valahol egy téka, tárhely, ahonnan ki lehet majd kölcsönözni? Esetleg egy internetes portál?
– Igen, dolgozunk ezen a két megye kulturális központjaival egy FTP vagy nagyobb tárhely bérlésén, ahova felkerülhetne az archívum, és ezt egyelőre csak kutatási célra tennénk hozzáférhetővé, de a jövőben akár egy fizetős online filmklub is megvalósítható ez is.
– Hogyan tovább?
– Már a jövő évi szemlét tervezzük, az imént említett tervek szellemében keressük a megoldási lehetőségeket, terjeszkedni szeretnénk a vetítési helyszínekkel, még több alkotót, még több alkotóműhelyt vonzanánk. Fontos motiváció lenne a díjazásos rendszer bevezetése, jót tennének a fajsúlyosabb szakmai fórumok is. Az első és a második szemle között jól látható, érezhető a minőségi és mennyiségi ugrás. Bízzunk abban, hogy a harmadik kiadás is lépés lesz a nagykorúsodás felé. Szükség van a döntnökök, a helyi vezetők, a vállalkozók és – természetesen – az írott és elektronikus sajtó segítségére is. Ha eddig összejött a szemle, akkor a tapasztalatok birtokában csakis jobb lehet minden az elkövetkező időkben.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. október 27.
Négy befutó képviselői helyet kér az RMDSZ-től az MPP
Három székelyföldi és egy partiumi megyében kér befutó képviselői helyet a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon az RMDSZ listáján az MPP - mondta a Maszol.ro-nak adott interjúban Biró Zsolt, az MPP elnöke.
A két párt vezetői hétfőn tárgyaltak a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésről. "Az önkormányzati választások vonatkozásában jogi szempontból több együttműködési lehetőséget is beazonosítottak, a parlamenti választások esetében a partnerség kizárólag az RMDSZ listáján történhet meg" - idézte az RMDSZ hétfői hírlevele a tárgyalás következtetését. Biró Zsolt a Maszol.ro portálnak kedden elmondta, a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokra nem kötnek országos szövetséget. "Régiónként, településenként eltérő formája lesz majd az együttműködésnek" - jelentette ki a pártelnök. Hozzátette, azokon a településeken szeretnének együttműködni, ahol az MPP-nek vagy az RMDSZ-nek jól teljesítő polgármestere van. Példaként Gyergyószentmiklóst és Csíkszeredát említette.
Biró Zsolt elmondta, pártja célnak tekinti, hogy a 2016-os parlamenti választást követően az MPP a törvényhozásban is jelen legyen. Hozzátette, a párt politikájának parlamenti megjelenítéséhez egy saját arculatú "mini frakcióra" van szükségük. "Jövőre visszatérünk a pártlistás választásokhoz, ezért nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy-egy bejutó helyére mindenképp igényt tartunk, és miért ne beszélhetnénk a Partiumban is egy helyről. Ha a politikai erőviszonyokat figyelembe vesszük, ez egy reális kérés" - fogalmazott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Az RMDSZ jelenleg a képviselőházban 18, a szenátusban nyolc tagú frakcióval van jelen. A 2012-es önkormányzati választásokon a magyar pártok megyei listáira adott voksok 85%-át az RMDSZ kapta, a fennmaradó 15%-on pedig az MPP és az EMNP, illetve a két párt koalíciós listája osztozott. Az RMDSZ és az MPP 2014 márciusában kötött politikai együttműködési megállapodást. (maszol/mti)
Transindex.ro
Három székelyföldi és egy partiumi megyében kér befutó képviselői helyet a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon az RMDSZ listáján az MPP - mondta a Maszol.ro-nak adott interjúban Biró Zsolt, az MPP elnöke.
A két párt vezetői hétfőn tárgyaltak a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésről. "Az önkormányzati választások vonatkozásában jogi szempontból több együttműködési lehetőséget is beazonosítottak, a parlamenti választások esetében a partnerség kizárólag az RMDSZ listáján történhet meg" - idézte az RMDSZ hétfői hírlevele a tárgyalás következtetését. Biró Zsolt a Maszol.ro portálnak kedden elmondta, a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokra nem kötnek országos szövetséget. "Régiónként, településenként eltérő formája lesz majd az együttműködésnek" - jelentette ki a pártelnök. Hozzátette, azokon a településeken szeretnének együttműködni, ahol az MPP-nek vagy az RMDSZ-nek jól teljesítő polgármestere van. Példaként Gyergyószentmiklóst és Csíkszeredát említette.
Biró Zsolt elmondta, pártja célnak tekinti, hogy a 2016-os parlamenti választást követően az MPP a törvényhozásban is jelen legyen. Hozzátette, a párt politikájának parlamenti megjelenítéséhez egy saját arculatú "mini frakcióra" van szükségük. "Jövőre visszatérünk a pártlistás választásokhoz, ezért nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy-egy bejutó helyére mindenképp igényt tartunk, és miért ne beszélhetnénk a Partiumban is egy helyről. Ha a politikai erőviszonyokat figyelembe vesszük, ez egy reális kérés" - fogalmazott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Az RMDSZ jelenleg a képviselőházban 18, a szenátusban nyolc tagú frakcióval van jelen. A 2012-es önkormányzati választásokon a magyar pártok megyei listáira adott voksok 85%-át az RMDSZ kapta, a fennmaradó 15%-on pedig az MPP és az EMNP, illetve a két párt koalíciós listája osztozott. Az RMDSZ és az MPP 2014 márciusában kötött politikai együttműködési megállapodást. (maszol/mti)
Transindex.ro
2015. október 29.
Székelyföldi munkaerőhiány
Óriási munkaerőhiánnyal kell megküzdeniük a székelyföldi vállalkozóknak – jelentették ki egybehangzóan a Hargita és Maros megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél, amikor arról faggattuk az illetékeseket, hogy szembesültek-e hasonló tapasztalatokkal, mint Kovászna megyei kollégáik.
Amint arról beszámoltunk, Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője nemrég arról panaszkodott, hogy hiába hirdetnek meg több száz posztot, alig néhányra akad jelentkező. Az okok többrétűek.
Jánó Edit, a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatóhelyettese elmondta, egy nemrég készült felmérésükből is kiderül, hogy a munkaadók többsége valóban nem tudja betölteni meghirdetett szabad állásait, mert nem kapnak szakembert. Hargita megyében főként kamionsofőröket, biztonsági őröket, varrodai munkásokat, pincér- és szakácssegédeket keresnek. Asztalosokból is nagy a hiány, nemcsak Csíkszeredában, hanem a környékbeli falvak famegmunkáló műhelyeiben is ez tapasztalható.
„Sok esetben csak azért keresnek segédeket, mert nem kapnak megfelelően szakképesített személyt. A cégek vállalják a betanítást is, de csak azokra a műveletekre képezik ki az alkalmazottat, amelyet el kell végeznie. Felnőttoktatásra, továbbképzésre nem küldik" – magyarázta Jánó.
Mint megtudtuk, a regisztrált álláskeresőknek közel 60 százaléka szakképzetlen, számukra a legnehezebb az elhelyezkedés. Az ügynökség éppen ezért felnőttképzéseket szervez, legutóbb leendő biztonsági őrök számára zajlott ilyen, amelyre nagyon sokan jelentkeztek, ugyanakkor nemsokára elárusítói és szakácstanfolyamokat indítanak, mert úgy látják, van igény ezekre a szakmákra. Ezek mellett időszakosan angol nyelvtanfolyamokat is szerveznek.
A legnehezebb helyzetben azok vannak, akiknek nincs meg a nyolcosztályos végzettségük sem, Jánó elmondása szerint tavaly ugyanis módosították a vonatkozó jogszabályt, és annak értelmében tanfolyamot legkevesebb nyolcosztályos végzettséggel lehet elvégezni, így sokak számára az átképzés is nehézkes. „Több évvel ezelőtt is hasonló szakemberhiány volt a megyében, 2009-ben a válság miatt nem voltak munkahelyek sem, de már két éve nagyon sok az üres állás. Megyei szinten átlagban 500 állást hirdetnek meg a honlapunkon, amely egy alacsony lakosságszámú megyéhez képest nagyon jó arány" – magyarázta Jánó.
Visszahúzó erő az írástudatlanság
Nehezen találnak Maros megyében is szakképzett munkásokat a cégek. A munkaerő-elhelyező ügynökség megyei kirendeltségének holnapján közzétett lista szerint főként szakácsokat, asztalosokat, varrónőket, szabókat, sofőröket alkalmaznának, de szakképzetlen munkásokat is nagy számban keresnek.
Megyeszinten összesen 141 állást akartak betölteni, a legtöbbet Marosvásárhelyen, majd Segesváron és Szászrégenben, Szovátán csupán egy betöltetlen munkahely volt. A rendszeresen megszervezett állásbörzéken kevés állást hirdetnek meg felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek, ez részben azért van, mert ezeket könnyen be tudják tölteni. Sok esetben a cégek, főleg a nagyüzemek vállalják, hogy betanítják a szakképzetleneket egy-egy munkafolyamatra.
Bogdán Erzsébet, az ügynökség vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a legnagyobb gondot a vidéki, írástudatlan munkanélküliek jelentik, akik az önkormányzatok által biztosított szociális segélyből élnek. Mivel nem tudnak sem írni, sem olvasni, sőt legtöbb esetben dolgozni sem akarnak, nehéz számukra képzéseket szervezni. Nem akarnak beiratkozni a Második esély program keretében meghirdetett iskolába sem, ahol legalább nyolcosztályos végzettségre szert tehetnének. Ők inkább a szociális segélyből és a gyermekpénzből élnek.
Jobban fizetett állások kellenének
Amint arról beszámoltunk, első ízben Kovászna megyében hívták fel a figyelmet a hatóságok, hogy megfordult az irányzat, és míg évekkel ezelőtt nem volt elég állás, jelenleg egyre gyakoribb, hogy a meghirdetett munkahelyeket nem tudják betölteni.
Elsőként Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője számolt be arról, hogy a vállalkozók egyre nehezebben találnak munkaerőt. Az ügynökség által falvakon szervezett állásbörzékre még Brassó megyéből is érkeztek szálloda- és panzióvezetők, abban bízva, hogy szakácsokat, pincéreket, szobaasszonyokat, mosónőket tudnak alkalmazni, hiszen egy vidéki nő ezeket a teendőket különösebb képzés nélkül is elvégzi.
A meghirdetett 550 állás közül azonban csak 12-t tudtak betölteni, a legtöbben arra hivatkozva utasították vissza a munkahelyet, hogy nem vállalják az ingázást, nem engedi a férjük, vagy nem hagyják el a háztartást, a gyerekeket. Hasonló tapasztalatokat szereztek a fiataloknak szervezett börzéken: a pályakezdők sem szívesen állnak munkába, inkább egy évet otthon tanulnak, abban bízva, hogy sikerül az érettségijük, bejutnak egyetemre, másrészt nem is vállalnak el bármit, nagyok az elvárásaik, még akkor is, ha nincs semmilyen szakképesítésük.
Hasonlóképpen látja a helyzetet a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. Édler András szerint csak az nem talál állást a megyében, aki nem akar. De – tette hozzá – az átlagbér továbbra is alacsony, ezért meglátása szerint meg kellene változtatni a háromszéki munkaerőpiac képét.
„Ne azért jöjjenek Kovászna megyébe a befektetők, mert itt olcsó a munkaerő. Az olcsó munkaerő már mind foglalt, csak az jöjjön, aki egyebet keres, és nagyobb béreket kínál" – szögezte le a kamara elnöke. Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester is úgy látja, hogy a városban 3 százalék körül van a munkanélküliségi ráta, nehéz egy-egy állást betölteni, ám továbbra is gondot jelent, hogy a fizetések nem túl magasak.
Belefásult munkáltatók
A munkaadók pedig ilyen körülmények között már-már kezdenek belefásulni a szélmalomharcba. Az általunk megkérdezett cégvezetők tapasztalatai szerint több szektorban is egyre növekvő munkaerőhiánnyal kell számolni, főként a szakképzés, a rátermettség, a motiváció hiányában, illetve a hazainál jóval jövedelmezőbb külföldi lehetőségek miatt. Többeknek az utánpótlás biztosítása jelenti a legnagyobb gondot: úgy látják, a fiatalokat egyre kevésbé vonzza a kétkezi munka. A betanítás pedig egy cégnek nem csak jövedelemkiesést, de egyre nagyobb kockázatot is jelent – fejtette ki Bardoczi Tibor János, az egyik udvarhelyszéki faipari cég vezetője.
Mint ismertette, nem csak ők, hanem a térség faipari vállalatai is folyamatos munkaerőhiánnyal küszködnek: úgy fogalmazott, szerinte bármelyik cég azonnal felvenne három-négy szakképzett, munkájához értő asztalost. Szakképzés hiányában azonban az utánpótlás nem biztosított, így a famegmunkálással foglalkozók átlagéletkora jelenleg negyven év fölötti.
A cégvezető nem lát esélyt a helyzet rövid távú javulására: próbálkoznak ugyan a képesítetlen, többnyire fiatal munkakeresők betanításával, ami azonban hatalmas rizikóval jár. Előfordul ugyanis, hogy mire beletanulnának a munkába, külföldről jobb ajánlatot kapnak, és otthagyják a céget – vázolta Bardoczi. Vagy ahhoz, hogy megtartsa alkalmazottait, a cég kénytelen évente két hónapra „elengedni" őket, hogy külföldi szezonmunkát vállaljanak – ez általában az őszi–tavaszi szezonban történik, amely a faiparban is főszezonnak számít.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Mihály János, az egyik székelyudvarhelyi varroda vezetője is: ők is folyamatosan keresik az alkalmazottakat az aránylag nagy számú csapatba, amelynek összetétele a szülési szabadságok, más magánéleti okok vagy külföldi munkalehetőségek miatt szinte folyamatosan változik. Mint elmondta, a nyári vakációban rendszeresen alkalmaznak fiatalokat szezonmunkára, de viszonylag kevés az, aki néhány hétnél tovább marad. Az álláskeresőket – ha nincs is szakképesítésük –, „kipróbálják" két-három munkafázisban, de vannak, akik egyik feladatra sem bizonyulnak fogékonynak.
A folyamatos humánerőforrás-változás, illetve a nyugdíjazások miatt pedig egyre kevesebben vannak, akik betaníthatnák a következő generációt – panaszolta Mihály. Hozzátette, egyre kevesebb fiatal akar kétkezi munkát végezni – aki csak teheti, egyetemre megy, még akkor is, ha nem biztos benne, hogy később el tud majd helyezkedni a szakmájában.
Kölcsönös az elégedetlenség
A munkavállalók körében azonban másféle véleményeket is hallani. Például a családosok havi kötelező kiadásait sok esetben nem fedezi a munkaadók által felkínált fizetség, emiatt az alkalmazottak kénytelenek másodlagos pénzkereseti lehetőséget keresni, esetleg külföldön szerencsét próbálni – mindez a főállásként végzett munka rovására mehet.
Emellett helyenként kifogásolják a fizetések rendszertelenségét, a méltánytalanul hosszú munkaidőt, illetve a cégvezetők érdektelenségét az alkalmazottak panaszai iránt. Egy olvasónk véleménye szerint a munkaadó és -vállaló kölcsönös elégedetlensége szorosan összefügg, így az ebből adódó ellentétek feloldása közös feladat, amelyhez együttműködésre lenne szükség.
Krónika (Kolozsvár)
Óriási munkaerőhiánnyal kell megküzdeniük a székelyföldi vállalkozóknak – jelentették ki egybehangzóan a Hargita és Maros megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél, amikor arról faggattuk az illetékeseket, hogy szembesültek-e hasonló tapasztalatokkal, mint Kovászna megyei kollégáik.
Amint arról beszámoltunk, Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője nemrég arról panaszkodott, hogy hiába hirdetnek meg több száz posztot, alig néhányra akad jelentkező. Az okok többrétűek.
Jánó Edit, a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatóhelyettese elmondta, egy nemrég készült felmérésükből is kiderül, hogy a munkaadók többsége valóban nem tudja betölteni meghirdetett szabad állásait, mert nem kapnak szakembert. Hargita megyében főként kamionsofőröket, biztonsági őröket, varrodai munkásokat, pincér- és szakácssegédeket keresnek. Asztalosokból is nagy a hiány, nemcsak Csíkszeredában, hanem a környékbeli falvak famegmunkáló műhelyeiben is ez tapasztalható.
„Sok esetben csak azért keresnek segédeket, mert nem kapnak megfelelően szakképesített személyt. A cégek vállalják a betanítást is, de csak azokra a műveletekre képezik ki az alkalmazottat, amelyet el kell végeznie. Felnőttoktatásra, továbbképzésre nem küldik" – magyarázta Jánó.
Mint megtudtuk, a regisztrált álláskeresőknek közel 60 százaléka szakképzetlen, számukra a legnehezebb az elhelyezkedés. Az ügynökség éppen ezért felnőttképzéseket szervez, legutóbb leendő biztonsági őrök számára zajlott ilyen, amelyre nagyon sokan jelentkeztek, ugyanakkor nemsokára elárusítói és szakácstanfolyamokat indítanak, mert úgy látják, van igény ezekre a szakmákra. Ezek mellett időszakosan angol nyelvtanfolyamokat is szerveznek.
A legnehezebb helyzetben azok vannak, akiknek nincs meg a nyolcosztályos végzettségük sem, Jánó elmondása szerint tavaly ugyanis módosították a vonatkozó jogszabályt, és annak értelmében tanfolyamot legkevesebb nyolcosztályos végzettséggel lehet elvégezni, így sokak számára az átképzés is nehézkes. „Több évvel ezelőtt is hasonló szakemberhiány volt a megyében, 2009-ben a válság miatt nem voltak munkahelyek sem, de már két éve nagyon sok az üres állás. Megyei szinten átlagban 500 állást hirdetnek meg a honlapunkon, amely egy alacsony lakosságszámú megyéhez képest nagyon jó arány" – magyarázta Jánó.
Visszahúzó erő az írástudatlanság
Nehezen találnak Maros megyében is szakképzett munkásokat a cégek. A munkaerő-elhelyező ügynökség megyei kirendeltségének holnapján közzétett lista szerint főként szakácsokat, asztalosokat, varrónőket, szabókat, sofőröket alkalmaznának, de szakképzetlen munkásokat is nagy számban keresnek.
Megyeszinten összesen 141 állást akartak betölteni, a legtöbbet Marosvásárhelyen, majd Segesváron és Szászrégenben, Szovátán csupán egy betöltetlen munkahely volt. A rendszeresen megszervezett állásbörzéken kevés állást hirdetnek meg felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek, ez részben azért van, mert ezeket könnyen be tudják tölteni. Sok esetben a cégek, főleg a nagyüzemek vállalják, hogy betanítják a szakképzetleneket egy-egy munkafolyamatra.
Bogdán Erzsébet, az ügynökség vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a legnagyobb gondot a vidéki, írástudatlan munkanélküliek jelentik, akik az önkormányzatok által biztosított szociális segélyből élnek. Mivel nem tudnak sem írni, sem olvasni, sőt legtöbb esetben dolgozni sem akarnak, nehéz számukra képzéseket szervezni. Nem akarnak beiratkozni a Második esély program keretében meghirdetett iskolába sem, ahol legalább nyolcosztályos végzettségre szert tehetnének. Ők inkább a szociális segélyből és a gyermekpénzből élnek.
Jobban fizetett állások kellenének
Amint arról beszámoltunk, első ízben Kovászna megyében hívták fel a figyelmet a hatóságok, hogy megfordult az irányzat, és míg évekkel ezelőtt nem volt elég állás, jelenleg egyre gyakoribb, hogy a meghirdetett munkahelyeket nem tudják betölteni.
Elsőként Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője számolt be arról, hogy a vállalkozók egyre nehezebben találnak munkaerőt. Az ügynökség által falvakon szervezett állásbörzékre még Brassó megyéből is érkeztek szálloda- és panzióvezetők, abban bízva, hogy szakácsokat, pincéreket, szobaasszonyokat, mosónőket tudnak alkalmazni, hiszen egy vidéki nő ezeket a teendőket különösebb képzés nélkül is elvégzi.
A meghirdetett 550 állás közül azonban csak 12-t tudtak betölteni, a legtöbben arra hivatkozva utasították vissza a munkahelyet, hogy nem vállalják az ingázást, nem engedi a férjük, vagy nem hagyják el a háztartást, a gyerekeket. Hasonló tapasztalatokat szereztek a fiataloknak szervezett börzéken: a pályakezdők sem szívesen állnak munkába, inkább egy évet otthon tanulnak, abban bízva, hogy sikerül az érettségijük, bejutnak egyetemre, másrészt nem is vállalnak el bármit, nagyok az elvárásaik, még akkor is, ha nincs semmilyen szakképesítésük.
Hasonlóképpen látja a helyzetet a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. Édler András szerint csak az nem talál állást a megyében, aki nem akar. De – tette hozzá – az átlagbér továbbra is alacsony, ezért meglátása szerint meg kellene változtatni a háromszéki munkaerőpiac képét.
„Ne azért jöjjenek Kovászna megyébe a befektetők, mert itt olcsó a munkaerő. Az olcsó munkaerő már mind foglalt, csak az jöjjön, aki egyebet keres, és nagyobb béreket kínál" – szögezte le a kamara elnöke. Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester is úgy látja, hogy a városban 3 százalék körül van a munkanélküliségi ráta, nehéz egy-egy állást betölteni, ám továbbra is gondot jelent, hogy a fizetések nem túl magasak.
Belefásult munkáltatók
A munkaadók pedig ilyen körülmények között már-már kezdenek belefásulni a szélmalomharcba. Az általunk megkérdezett cégvezetők tapasztalatai szerint több szektorban is egyre növekvő munkaerőhiánnyal kell számolni, főként a szakképzés, a rátermettség, a motiváció hiányában, illetve a hazainál jóval jövedelmezőbb külföldi lehetőségek miatt. Többeknek az utánpótlás biztosítása jelenti a legnagyobb gondot: úgy látják, a fiatalokat egyre kevésbé vonzza a kétkezi munka. A betanítás pedig egy cégnek nem csak jövedelemkiesést, de egyre nagyobb kockázatot is jelent – fejtette ki Bardoczi Tibor János, az egyik udvarhelyszéki faipari cég vezetője.
Mint ismertette, nem csak ők, hanem a térség faipari vállalatai is folyamatos munkaerőhiánnyal küszködnek: úgy fogalmazott, szerinte bármelyik cég azonnal felvenne három-négy szakképzett, munkájához értő asztalost. Szakképzés hiányában azonban az utánpótlás nem biztosított, így a famegmunkálással foglalkozók átlagéletkora jelenleg negyven év fölötti.
A cégvezető nem lát esélyt a helyzet rövid távú javulására: próbálkoznak ugyan a képesítetlen, többnyire fiatal munkakeresők betanításával, ami azonban hatalmas rizikóval jár. Előfordul ugyanis, hogy mire beletanulnának a munkába, külföldről jobb ajánlatot kapnak, és otthagyják a céget – vázolta Bardoczi. Vagy ahhoz, hogy megtartsa alkalmazottait, a cég kénytelen évente két hónapra „elengedni" őket, hogy külföldi szezonmunkát vállaljanak – ez általában az őszi–tavaszi szezonban történik, amely a faiparban is főszezonnak számít.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Mihály János, az egyik székelyudvarhelyi varroda vezetője is: ők is folyamatosan keresik az alkalmazottakat az aránylag nagy számú csapatba, amelynek összetétele a szülési szabadságok, más magánéleti okok vagy külföldi munkalehetőségek miatt szinte folyamatosan változik. Mint elmondta, a nyári vakációban rendszeresen alkalmaznak fiatalokat szezonmunkára, de viszonylag kevés az, aki néhány hétnél tovább marad. Az álláskeresőket – ha nincs is szakképesítésük –, „kipróbálják" két-három munkafázisban, de vannak, akik egyik feladatra sem bizonyulnak fogékonynak.
A folyamatos humánerőforrás-változás, illetve a nyugdíjazások miatt pedig egyre kevesebben vannak, akik betaníthatnák a következő generációt – panaszolta Mihály. Hozzátette, egyre kevesebb fiatal akar kétkezi munkát végezni – aki csak teheti, egyetemre megy, még akkor is, ha nem biztos benne, hogy később el tud majd helyezkedni a szakmájában.
Kölcsönös az elégedetlenség
A munkavállalók körében azonban másféle véleményeket is hallani. Például a családosok havi kötelező kiadásait sok esetben nem fedezi a munkaadók által felkínált fizetség, emiatt az alkalmazottak kénytelenek másodlagos pénzkereseti lehetőséget keresni, esetleg külföldön szerencsét próbálni – mindez a főállásként végzett munka rovására mehet.
Emellett helyenként kifogásolják a fizetések rendszertelenségét, a méltánytalanul hosszú munkaidőt, illetve a cégvezetők érdektelenségét az alkalmazottak panaszai iránt. Egy olvasónk véleménye szerint a munkaadó és -vállaló kölcsönös elégedetlensége szorosan összefügg, így az ebből adódó ellentétek feloldása közös feladat, amelyhez együttműködésre lenne szükség.
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 31.
Marosvásárhely esélye
Közelednek a választások, így végre keményebb hangot ütött meg a marosvásárhelyi RMDSZ a hatalmával már több ízben visszaélő Valentin Bretfeleannal, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjével szemben.
A szövetség színeiben megválasztott alpolgármester, Peti András a hét elején még mintaintézménynek nevezte a Bretfelean által irányított rendőrséget, csütörtökön azonban már ő is kérte menesztését. Sőt, az RMDSZ-frakció a testületi ülést is elhagyta, bejelentették, addig nem vesznek részt a tanácskozásokon, amíg a városháza nem ülteti életbe a testület által is elfogadott, kétnyelvű táblákra vonatkozó határozatokat.
Bretfelean múlt hétvégi nyilatkozatával ütötte ki a biztosítékot, a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok Marosvásárhelyen megrendezett civil fórumán dicsekedett azzal, hogy megakadályozta a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Csakhogy a bíróság immár második esetben mondta ki, törvénytelenül rótt ki bírságot azokra a civilekre, akik házukra magyarul is kifüggesztették utcájuk elnevezését. Az ítélet nyomán az is egyértelmű, hogy az utcák feliratai nem tekinthetőek reklámtáblának, így törvénytelen reklámozás ürügyén nem büntethetőek meg a polgárok. Bretfelean a jelek szerint ez ügyben bakot lőtt, ám mégis eredményes volt: sikeresen elodázta a magyar feliratok kikerülését. Újabb botrányával pedig a polgármester ténykedéseiről is eltereli a figyelmet, mindenki az ő leváltásával foglalkozik, és nem azzal, hogy Dorin Florea alig egy hete nyilatkozta: nem lesznek magyar táblák, csupán a román elnevezés mellé biggyesztik oda magyarul, hogy utca vagy tér. Hiába teremt jogot a törvény a magyar utcanevek kiírására, fölöslegesen fogadott el erről határozatot a helyi tanács, Marosvásárhelyen ez huszonöt évvel a rendszerváltás után is megvalósíthatatlannak látszik. Jó, hogy végre felébredt az RMDSZ, és erősebb lépésekre szánta el magát, túl sokáig hallgatott, nyelte a békát a rosszul értelmezett békesség jegyében. Ha jövő évben választásokat akarnak nyerni, és valóban szeretnék, hogy ismét magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, nagyon fontos lenne megmutatniuk, hogy mernek és tudnak tenni az általuk képviselt közösségért. Ha nem így lesz, marad Florea és Bretfelean, az egykori szekustisztből lett rendőrségi vezető, maradnak a tiltások, az értelmetlen perek, és mindinkább fogy, háttérbe szorul az egykori Székelyvásárhely magyarsága. Ha nem állnak most a sarkukra, amikor még van erejük, és a Florea által óhajtott utcanévtáblák kikerülnek, harminc-negyven év múlva már nem is lesz, akinek feltűnjék, hogy a Paul Chinezu utca tulajdonképpen a magyar hős Kinizsi Pálról kapta egykor nevét. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közelednek a választások, így végre keményebb hangot ütött meg a marosvásárhelyi RMDSZ a hatalmával már több ízben visszaélő Valentin Bretfeleannal, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjével szemben.
A szövetség színeiben megválasztott alpolgármester, Peti András a hét elején még mintaintézménynek nevezte a Bretfelean által irányított rendőrséget, csütörtökön azonban már ő is kérte menesztését. Sőt, az RMDSZ-frakció a testületi ülést is elhagyta, bejelentették, addig nem vesznek részt a tanácskozásokon, amíg a városháza nem ülteti életbe a testület által is elfogadott, kétnyelvű táblákra vonatkozó határozatokat.
Bretfelean múlt hétvégi nyilatkozatával ütötte ki a biztosítékot, a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok Marosvásárhelyen megrendezett civil fórumán dicsekedett azzal, hogy megakadályozta a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Csakhogy a bíróság immár második esetben mondta ki, törvénytelenül rótt ki bírságot azokra a civilekre, akik házukra magyarul is kifüggesztették utcájuk elnevezését. Az ítélet nyomán az is egyértelmű, hogy az utcák feliratai nem tekinthetőek reklámtáblának, így törvénytelen reklámozás ürügyén nem büntethetőek meg a polgárok. Bretfelean a jelek szerint ez ügyben bakot lőtt, ám mégis eredményes volt: sikeresen elodázta a magyar feliratok kikerülését. Újabb botrányával pedig a polgármester ténykedéseiről is eltereli a figyelmet, mindenki az ő leváltásával foglalkozik, és nem azzal, hogy Dorin Florea alig egy hete nyilatkozta: nem lesznek magyar táblák, csupán a román elnevezés mellé biggyesztik oda magyarul, hogy utca vagy tér. Hiába teremt jogot a törvény a magyar utcanevek kiírására, fölöslegesen fogadott el erről határozatot a helyi tanács, Marosvásárhelyen ez huszonöt évvel a rendszerváltás után is megvalósíthatatlannak látszik. Jó, hogy végre felébredt az RMDSZ, és erősebb lépésekre szánta el magát, túl sokáig hallgatott, nyelte a békát a rosszul értelmezett békesség jegyében. Ha jövő évben választásokat akarnak nyerni, és valóban szeretnék, hogy ismét magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, nagyon fontos lenne megmutatniuk, hogy mernek és tudnak tenni az általuk képviselt közösségért. Ha nem így lesz, marad Florea és Bretfelean, az egykori szekustisztből lett rendőrségi vezető, maradnak a tiltások, az értelmetlen perek, és mindinkább fogy, háttérbe szorul az egykori Székelyvásárhely magyarsága. Ha nem állnak most a sarkukra, amikor még van erejük, és a Florea által óhajtott utcanévtáblák kikerülnek, harminc-negyven év múlva már nem is lesz, akinek feltűnjék, hogy a Paul Chinezu utca tulajdonképpen a magyar hős Kinizsi Pálról kapta egykor nevét. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 3.
Irányt mutató stratégia készül Csomafalván
Huszonegy egyetemi hallgató és hat tanár júniusban egy hétig Gyergyócsomafalván végzett kutatómunkát. 254 személyt kerestek fel a kérdőívekkel, a válaszok feldolgozásának eredményét most ismertették a községbeliekkel.
E felmérés eredményére is épül a nemsokára elkészülő fejlesztési stratégia, amely irányt szab, és ez alapján a fiatalok jövőt tervezhetnek a községben. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói, valamint egy barcelonai egyetemista végezte a szociológiai településkutatást.
A gyergyócsomafalvi Csata Zsombor egyetemi adjunktus által választották a községet e kutatómunka helyszíneként – tudtuk meg. Időszerű volt ez a kutatás, tette hozzá Márton László Szilárd polgármester, mert a település fejlesztési stratégiájának aktualizálása folyamatban van. „Alapstratégia van már, amely statisztikai eredményeken alapul, ez reális, viszont a tíz évvel ezelőtti közösség által megfogalmazott igényeknek nagy részét már kipipálhattuk, tehát aktualizálni kell. E kutatómunka eredményével képet kaptunk a település szociális, gazdasági, közéleti-politikai, turisztikai helyzetéről, valamint a jóléti és az elégedettségi szintről is” – fogalmazott a polgármester.
A konkrétumokra térve a polgármester elmondta, a felmérés szerint a településen élők 37,33 százaléka nyugdíjas, tehát Gyergyócsomafalva elöregedő település, 16,33 százalék a munkanélküliségi arány. Aki a hátteret biztosítja a keresőnek, az is munkanélküliként szerepel e felmérésben. Közel ötven százaléka a községnek mezőgazdaságban, fakitermelésben, iparban, építkezésben dolgozik. Húsz százaléknyian érzik úgy, hogy amennyit keresnek, abból egyik hónapról a másikra, tehát nélkülözve élnek. A háztartásbeli cikkek listájának élén a telefonok, illetve mobiltelefonok szerepelnek, amelyek a háztartások 97 százalékában vannak jelen, ráerősítve, hogy az információk világát éljük. Ugyanakkor a statisztika másik végén a mosogatógép (12,1 százalék), valamint az üdülőházak (13,8 százalék) vannak.
A migráció kapcsán, az eredmények tükrében megtudhatjuk: „A csomafalviak többnyire munkavállalás miatt élnek külföldön, végleges kitelepedési szándéka csupán a megkérdezettek 2,3 százalékának van. 16,5 százalék kimenne néhány hónapig munkát vállalni, 8 százaléknyian akár évekre is elmennének dolgozni, de hazajönnének utána. Az országon belüli migrációra nem tért ki a kutatás.”
„Vállalkozó kedvűek a csomafalviak, ez már korábban is kiderült, hogy Hargita megyében élen jár a település, Csomafalvának ilyen szempontból városias jellege van. A megkérdezettek 75 százaléka válaszolta azt, hogy a település jó irányba halad, 94 százalék szerint egyértelműen fejlődött az elmúlt két évben. Így például az utak állapotával most már 90 százalék elégedett, mindössze 8 százalék elégedetlen” – összegzett a polgármester.
A szociális támogatások, szórakozási lehetőségek és a visszaszolgáltatott földek, ingatlanok, erdők helyzete vár megoldásra. A visszaszolgáltatott erdők, földek helyzetével 35 százalék elégedett, 34 százalék inkább elégedetlen.
„A migráció kérdésével kell foglalkozzunk, hogy az emberek úgy kötődjenek a településhez, hogy ha el is mennek dolgozni külföldre, ne szeressék meg jobban az ottani körülményeket. Nem valószínű, hogy azzal oldanánk meg az itthon maradást, hogy hozunk egy nagy gyárat, mert nem tudjuk, hogy kinek mekkora az a jövedelem, amiből meg tud élni, hiszen családonként, de akár egyénenként változó az igényküszöb. Úgy gondolom fejlesztenünk kell az oktatást, a felnőttképzésre is hangsúlyt fektetve. Elemezni szeretnénk, hogy a turisztikában, mezőgazdaságban merre mutat a település. A következő lépés szakértő csoport keresése, amely közreműködésével, a különböző ágazatokban műhelymunkák összehívásával készül el az ágazati stratégia. Bár várhatóan a helyhatósági választások előtt készen lesz, olyan települési fejlesztési stratégiát szeretnénk, amely pártoktól, polgármester és tanácsosok személyétől is független, és irányt mutat a községbeliek számára” – foglalta össze a polgármester.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro
Huszonegy egyetemi hallgató és hat tanár júniusban egy hétig Gyergyócsomafalván végzett kutatómunkát. 254 személyt kerestek fel a kérdőívekkel, a válaszok feldolgozásának eredményét most ismertették a községbeliekkel.
E felmérés eredményére is épül a nemsokára elkészülő fejlesztési stratégia, amely irányt szab, és ez alapján a fiatalok jövőt tervezhetnek a községben. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói, valamint egy barcelonai egyetemista végezte a szociológiai településkutatást.
A gyergyócsomafalvi Csata Zsombor egyetemi adjunktus által választották a községet e kutatómunka helyszíneként – tudtuk meg. Időszerű volt ez a kutatás, tette hozzá Márton László Szilárd polgármester, mert a település fejlesztési stratégiájának aktualizálása folyamatban van. „Alapstratégia van már, amely statisztikai eredményeken alapul, ez reális, viszont a tíz évvel ezelőtti közösség által megfogalmazott igényeknek nagy részét már kipipálhattuk, tehát aktualizálni kell. E kutatómunka eredményével képet kaptunk a település szociális, gazdasági, közéleti-politikai, turisztikai helyzetéről, valamint a jóléti és az elégedettségi szintről is” – fogalmazott a polgármester.
A konkrétumokra térve a polgármester elmondta, a felmérés szerint a településen élők 37,33 százaléka nyugdíjas, tehát Gyergyócsomafalva elöregedő település, 16,33 százalék a munkanélküliségi arány. Aki a hátteret biztosítja a keresőnek, az is munkanélküliként szerepel e felmérésben. Közel ötven százaléka a községnek mezőgazdaságban, fakitermelésben, iparban, építkezésben dolgozik. Húsz százaléknyian érzik úgy, hogy amennyit keresnek, abból egyik hónapról a másikra, tehát nélkülözve élnek. A háztartásbeli cikkek listájának élén a telefonok, illetve mobiltelefonok szerepelnek, amelyek a háztartások 97 százalékában vannak jelen, ráerősítve, hogy az információk világát éljük. Ugyanakkor a statisztika másik végén a mosogatógép (12,1 százalék), valamint az üdülőházak (13,8 százalék) vannak.
A migráció kapcsán, az eredmények tükrében megtudhatjuk: „A csomafalviak többnyire munkavállalás miatt élnek külföldön, végleges kitelepedési szándéka csupán a megkérdezettek 2,3 százalékának van. 16,5 százalék kimenne néhány hónapig munkát vállalni, 8 százaléknyian akár évekre is elmennének dolgozni, de hazajönnének utána. Az országon belüli migrációra nem tért ki a kutatás.”
„Vállalkozó kedvűek a csomafalviak, ez már korábban is kiderült, hogy Hargita megyében élen jár a település, Csomafalvának ilyen szempontból városias jellege van. A megkérdezettek 75 százaléka válaszolta azt, hogy a település jó irányba halad, 94 százalék szerint egyértelműen fejlődött az elmúlt két évben. Így például az utak állapotával most már 90 százalék elégedett, mindössze 8 százalék elégedetlen” – összegzett a polgármester.
A szociális támogatások, szórakozási lehetőségek és a visszaszolgáltatott földek, ingatlanok, erdők helyzete vár megoldásra. A visszaszolgáltatott erdők, földek helyzetével 35 százalék elégedett, 34 százalék inkább elégedetlen.
„A migráció kérdésével kell foglalkozzunk, hogy az emberek úgy kötődjenek a településhez, hogy ha el is mennek dolgozni külföldre, ne szeressék meg jobban az ottani körülményeket. Nem valószínű, hogy azzal oldanánk meg az itthon maradást, hogy hozunk egy nagy gyárat, mert nem tudjuk, hogy kinek mekkora az a jövedelem, amiből meg tud élni, hiszen családonként, de akár egyénenként változó az igényküszöb. Úgy gondolom fejlesztenünk kell az oktatást, a felnőttképzésre is hangsúlyt fektetve. Elemezni szeretnénk, hogy a turisztikában, mezőgazdaságban merre mutat a település. A következő lépés szakértő csoport keresése, amely közreműködésével, a különböző ágazatokban műhelymunkák összehívásával készül el az ágazati stratégia. Bár várhatóan a helyhatósági választások előtt készen lesz, olyan települési fejlesztési stratégiát szeretnénk, amely pártoktól, polgármester és tanácsosok személyétől is független, és irányt mutat a községbeliek számára” – foglalta össze a polgármester.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro
2015. november 4.
Egyetemi hallgatókat támogatnak
A LAM Alapítvány és a LAM Mikrohitel Rt. egy évre szóló szakmai ösztöndíjat hirdet agrártudományi, illetve közgazdasági szakon tanuló egyetemi hallgatóknak.
Pályázani a „Családi, vagy nagyobb méretű gazdaságok, szövetkezetek? – Térségi jövőkép Hargita és Kovászna megyében a 2014-2020-as Vidékfejlesztési politika tükrében”, valamint „Sikeres, vidéki környezetben, gazdasági elven működő együttműködési példák Erdélyben” témakörökben lehet.
A meghirdetett ösztöndíj értéke havi 450 lej. A pályázati felhívás és az űrlap letölthető awww.lamilieni.ro illetve a www.microcreditlam.ro honlapokról. További információk igényelhetők az office@lamilieni.ro és a lamsa@lamilieni.ro címen. A pályázat leadásának határideje 2015. december 2. (a postabélyegző dátuma).
Székelyhon.ro
A LAM Alapítvány és a LAM Mikrohitel Rt. egy évre szóló szakmai ösztöndíjat hirdet agrártudományi, illetve közgazdasági szakon tanuló egyetemi hallgatóknak.
Pályázani a „Családi, vagy nagyobb méretű gazdaságok, szövetkezetek? – Térségi jövőkép Hargita és Kovászna megyében a 2014-2020-as Vidékfejlesztési politika tükrében”, valamint „Sikeres, vidéki környezetben, gazdasági elven működő együttműködési példák Erdélyben” témakörökben lehet.
A meghirdetett ösztöndíj értéke havi 450 lej. A pályázati felhívás és az űrlap letölthető awww.lamilieni.ro illetve a www.microcreditlam.ro honlapokról. További információk igényelhetők az office@lamilieni.ro és a lamsa@lamilieni.ro címen. A pályázat leadásának határideje 2015. december 2. (a postabélyegző dátuma).
Székelyhon.ro
2015. november 6.
Megnyílt Csíkszeredában a II. Székelyföldi Fotóbiennálé kiállítása
A VI. Székelyföld Napok kiemelkedő rendezvényének sepsiszentgyörgyi megnyitóját követően november 5-én, csütörtökön Csíkszeredába érkezett a II. Székelyföldi Fotóbiennálé kiállítása.
Az eseményt a Lux Aurumque kamarakórus tette még ünnepélyesebbé, majd Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke beszédében kiemelte, hogy az idén hatodik alkalommal megszervezett Székelyföldi Napokkal Kovászna, Hargita és Maros megye bebizonyította, hogy kulturális és művelődési téren meg tudják mozgatni a térség lakóit, hiszen a programok színvonalasak voltak, melyek közül kiemelkedik a fotóbiennálé.
Vargyasi Levente, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa szerint a zsűrinek 18 országból 148 alkotó által beküldött 1538 munkából kellett kiválasztania azokat az alkotásokat, amelyek bekerültek a katalógusba. Kovács László Attila kurátor megköszönte a főtámogató Kovászna és Hargita megye tanácsának, illetve az alintézményeikként működő kulturális központok támogatását, ugyanakkor kiemelte, hogy a majd 150 alkotóból 37 Hargita megyei fotóművész bizonyítja, hogy a megyében a vizuális nevelést több intézmény és fotóművész végzi eredményesen.
Balási Csaba, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének (FIAP) delegáltja és a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke (AAFR) hangsúlyozta, hogy az első kis, regionális fotóbiennáléhoz képest az idei nemzetközi szintre emelkedett, Székelyföldön ez az első ilyen szintű kiállítás. A katalógus kapcsán, melynek borítóján Vitos Hajnal csíkszeredai művész munkája látható, Balási Csaba megjegyezte: az Székelyföld névjegykártyája, hiszen mindazonáltal, hogy eljut a 18 országba, székelyföldi művészek munkája is nagy számban megtalálható benne.
maszol.ro
A VI. Székelyföld Napok kiemelkedő rendezvényének sepsiszentgyörgyi megnyitóját követően november 5-én, csütörtökön Csíkszeredába érkezett a II. Székelyföldi Fotóbiennálé kiállítása.
Az eseményt a Lux Aurumque kamarakórus tette még ünnepélyesebbé, majd Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke beszédében kiemelte, hogy az idén hatodik alkalommal megszervezett Székelyföldi Napokkal Kovászna, Hargita és Maros megye bebizonyította, hogy kulturális és művelődési téren meg tudják mozgatni a térség lakóit, hiszen a programok színvonalasak voltak, melyek közül kiemelkedik a fotóbiennálé.
Vargyasi Levente, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa szerint a zsűrinek 18 országból 148 alkotó által beküldött 1538 munkából kellett kiválasztania azokat az alkotásokat, amelyek bekerültek a katalógusba. Kovács László Attila kurátor megköszönte a főtámogató Kovászna és Hargita megye tanácsának, illetve az alintézményeikként működő kulturális központok támogatását, ugyanakkor kiemelte, hogy a majd 150 alkotóból 37 Hargita megyei fotóművész bizonyítja, hogy a megyében a vizuális nevelést több intézmény és fotóművész végzi eredményesen.
Balási Csaba, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének (FIAP) delegáltja és a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke (AAFR) hangsúlyozta, hogy az első kis, regionális fotóbiennáléhoz képest az idei nemzetközi szintre emelkedett, Székelyföldön ez az első ilyen szintű kiállítás. A katalógus kapcsán, melynek borítóján Vitos Hajnal csíkszeredai művész munkája látható, Balási Csaba megjegyezte: az Székelyföld névjegykártyája, hiszen mindazonáltal, hogy eljut a 18 országba, székelyföldi művészek munkája is nagy számban megtalálható benne.
maszol.ro
2015. november 9.
Az úszástól a vízilabdáig (Klebelsberg Kunó Akadémia)
Második alkalommal szervezte meg a Szent György Sárkány Sport Club a Klebelsberg Kunó Akadémiát, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencei magyar iskolákban oktató vagy magyar anyanyelvű testnevelő tanárok megtanulják a magyar sportszaknyelv helyes használatát, támpontokat kapjanak, miként tehetik vonzóbbá a testnevelő órákat, illetve alternatív sportágakkal bővítsék szaktudásukat. A testnevelő tanárok Mekkája a budapesti Testnevelési Egyetem, így a szervezők törekedtek arra, hogy minél több ottani professzort meghívjanak a Sepsiszentgyörgyön megrendezett akadémiára. A háromnapos eseményen mintegy hatvan szakember vett részt, akik megosztották egymással gyakorlati és elméleti tudásukat. Makszim Imre a mindennapos testnevelés-tanítás hasznáról és nehézségeiről értekezett, Bocskay István pedig feltárta a résztvevők előtt egy sportrendezvény biztos sikerének titkait. A tanárok a gyakorlatban is átvehették az úszás és a tollaslabda módszertanát, valamint a szabadtéri sportversenyek szervezését is.
Egyértelmű következtetése volt a rendezvénynek: szükség van a Klebelsberg Kunó Akadémiára, hiszen nagyon fontos, hogy a képzett szakemberek már az alapoktól megfelelő oktatásban részesítsék a gyerekeket, legyen szó bármilyen sportágról, ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elsősorban a testnevelő tanárok biztathatják mozgásra őket már első osztálytól. A rendezvényt támogatta Hargita és Kovászna megye tanfelügyelősége, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Communitas Alapítvány.
Miska Brigitta
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Második alkalommal szervezte meg a Szent György Sárkány Sport Club a Klebelsberg Kunó Akadémiát, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencei magyar iskolákban oktató vagy magyar anyanyelvű testnevelő tanárok megtanulják a magyar sportszaknyelv helyes használatát, támpontokat kapjanak, miként tehetik vonzóbbá a testnevelő órákat, illetve alternatív sportágakkal bővítsék szaktudásukat. A testnevelő tanárok Mekkája a budapesti Testnevelési Egyetem, így a szervezők törekedtek arra, hogy minél több ottani professzort meghívjanak a Sepsiszentgyörgyön megrendezett akadémiára. A háromnapos eseményen mintegy hatvan szakember vett részt, akik megosztották egymással gyakorlati és elméleti tudásukat. Makszim Imre a mindennapos testnevelés-tanítás hasznáról és nehézségeiről értekezett, Bocskay István pedig feltárta a résztvevők előtt egy sportrendezvény biztos sikerének titkait. A tanárok a gyakorlatban is átvehették az úszás és a tollaslabda módszertanát, valamint a szabadtéri sportversenyek szervezését is.
Egyértelmű következtetése volt a rendezvénynek: szükség van a Klebelsberg Kunó Akadémiára, hiszen nagyon fontos, hogy a képzett szakemberek már az alapoktól megfelelő oktatásban részesítsék a gyerekeket, legyen szó bármilyen sportágról, ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elsősorban a testnevelő tanárok biztathatják mozgásra őket már első osztálytól. A rendezvényt támogatta Hargita és Kovászna megye tanfelügyelősége, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Communitas Alapítvány.
Miska Brigitta
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 10.
Mezei János ismét dolgozhat az alapfokú ítélet szerint
A Hargita megyei törvényszék alapfokú döntése értelmében Mezei János újra dolgozhat Gyergyószentmiklós polgármestereként.
Az alapfokú ítélet kimondja, az elöljáró továbbra is bírósági megfigyelés alatt marad, de megengedik neki, hogy találkozzon, kommunikáljon azokkal a személyekkel, akik tanúként vagy más módon érintettek a korrupciós ügyében. Amennyiben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) fellebbezni fog a döntés ellen, az óvásról a marosvásárhelyi táblabíróság hivatott dönteni.
Mezei János ellen január végén indult ügyészségi vizsgálat, melynek idejére felfüggesztették tisztségéből. A DNA május végén emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint Mezei János azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt.
A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik. A DNA továbbá zsarolással és sikkasztásra való felbujtással is vádolja a Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott Mezeit.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)
A Hargita megyei törvényszék alapfokú döntése értelmében Mezei János újra dolgozhat Gyergyószentmiklós polgármestereként.
Az alapfokú ítélet kimondja, az elöljáró továbbra is bírósági megfigyelés alatt marad, de megengedik neki, hogy találkozzon, kommunikáljon azokkal a személyekkel, akik tanúként vagy más módon érintettek a korrupciós ügyében. Amennyiben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) fellebbezni fog a döntés ellen, az óvásról a marosvásárhelyi táblabíróság hivatott dönteni.
Mezei János ellen január végén indult ügyészségi vizsgálat, melynek idejére felfüggesztették tisztségéből. A DNA május végén emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint Mezei János azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt.
A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik. A DNA továbbá zsarolással és sikkasztásra való felbujtással is vádolja a Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott Mezeit.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 11.
A kétnyelvűség betartatására kötelezte a törvényszék Hargita megye prefektusát
A kétnyelvű feliratok számonkérésére kötelezte egy kedden kimondott ítéletben a Hargita megyei törvényszék Jean-Adrian Andreit, Hargita megye prefektusát. Az ítélet nem jogerős.
A prefektust Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke perelte be egy évvel ezelőtt, amiatt, hogy a kormány Hargita megyei képviselője nem járt el egy – a nyelvhasználati jogok betartatását követelő – beadványa ügyében.
Árus Zsolt azt kérte, hogy a prefektus szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra. Árus az MTI-nek elmondta, Maroshévízen (Toplita) tapasztalta, hogy hiányoznak a közintézményekről a magyar feliratok. Maroshévíz egyike a székelyföldi román többségű kisvárosoknak, amelyben azonban a magyarok aránya meghaladja a törvényben megszabott 20 százalékot. A prefektus – mint válaszolt – felhívta a polgármesteri hivatal figyelmét a törvényes kötelességére, de ennek ellenére sem jelentek meg kétnyelvű feliratok a városban.
„Jeleztem, hogy nem egyedi esetről van szó, és arra kértem a prefektust, hogy szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó szabályok betartására. Erre a beadványra már nem érkezett válasz, és az előzetes eljárás részeként benyújtott újabb beadványra sem. Ezért fordultam a törvényszékhez" – magyarázta Árus Zsolt.
„A kormány székelyföldi megbízottai azonnal intézkednek, ha a román érzékenységet sértő megnyilvánulásról érkezik panasz hozzájuk, de a törvényt is áthágva semmit nem tesznek a magyarok jogainak az érvényesítése ügyében" – tette hozzá Árus Zsolt.
MTI
Erdély.ma
A kétnyelvű feliratok számonkérésére kötelezte egy kedden kimondott ítéletben a Hargita megyei törvényszék Jean-Adrian Andreit, Hargita megye prefektusát. Az ítélet nem jogerős.
A prefektust Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke perelte be egy évvel ezelőtt, amiatt, hogy a kormány Hargita megyei képviselője nem járt el egy – a nyelvhasználati jogok betartatását követelő – beadványa ügyében.
Árus Zsolt azt kérte, hogy a prefektus szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra. Árus az MTI-nek elmondta, Maroshévízen (Toplita) tapasztalta, hogy hiányoznak a közintézményekről a magyar feliratok. Maroshévíz egyike a székelyföldi román többségű kisvárosoknak, amelyben azonban a magyarok aránya meghaladja a törvényben megszabott 20 százalékot. A prefektus – mint válaszolt – felhívta a polgármesteri hivatal figyelmét a törvényes kötelességére, de ennek ellenére sem jelentek meg kétnyelvű feliratok a városban.
„Jeleztem, hogy nem egyedi esetről van szó, és arra kértem a prefektust, hogy szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó szabályok betartására. Erre a beadványra már nem érkezett válasz, és az előzetes eljárás részeként benyújtott újabb beadványra sem. Ezért fordultam a törvényszékhez" – magyarázta Árus Zsolt.
„A kormány székelyföldi megbízottai azonnal intézkednek, ha a román érzékenységet sértő megnyilvánulásról érkezik panasz hozzájuk, de a törvényt is áthágva semmit nem tesznek a magyarok jogainak az érvényesítése ügyében" – tette hozzá Árus Zsolt.
MTI
Erdély.ma
2015. november 11.
Pert nyert Árus Zsolt: a törvény betartatására kötelezik a prefektust
A kétnyelvű feliratok számonkérésére kötelezte ítéletében a Hargita megyei törvényszék Jean-Adrian Andreit, Hargita megye prefektusát. Az ítélet nem jogerős.
A prefektust Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke perelte be egy évvel ezelőtt, azért mert a kormány Hargita megyei képviselője nem járt el a nyelvhasználati jogok betartatását követelő beadványa ügyében.
Árus Zsolt azt kérte, hogy a prefektus szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra. Árus az MTI-nek elmondta, Maroshévízen tapasztalta, hogy hiányoznak a közintézményekről a magyar feliratok. Maroshévíz egyike a székelyföldi román többségű kisvárosoknak, amelyben azonban a magyarok aránya meghaladja a törvényben megszabott 20 százalékot.
A prefektus válasza szerint felhívta a polgármesteri hivatal figyelmét a törvényes kötelességére, de ennek ellenére sem jelentek meg kétnyelvű feliratok a városban. „Jeleztem, hogy nem egyedi esetről van szó, és arra kértem a prefektust, hogy szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó szabályok betartására. Erre a beadványra már nem érkezett válasz, és az előzetes eljárás részeként benyújtott újabb beadványra sem. Ezért fordultam a törvényszékhez” – magyarázta Árus Zsolt.
„A kormány székelyföldi megbízottai azonnal intézkednek, ha a román érzékenységet sértő megnyilvánulásról érkezik panasz hozzájuk, de a törvényt is áthágva semmit nem tesznek a magyarok jogainak az érvényesítése ügyében” – tette hozzá Árus Zsolt.
Krónika (Kolozsvár)
A kétnyelvű feliratok számonkérésére kötelezte ítéletében a Hargita megyei törvényszék Jean-Adrian Andreit, Hargita megye prefektusát. Az ítélet nem jogerős.
A prefektust Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke perelte be egy évvel ezelőtt, azért mert a kormány Hargita megyei képviselője nem járt el a nyelvhasználati jogok betartatását követelő beadványa ügyében.
Árus Zsolt azt kérte, hogy a prefektus szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra. Árus az MTI-nek elmondta, Maroshévízen tapasztalta, hogy hiányoznak a közintézményekről a magyar feliratok. Maroshévíz egyike a székelyföldi román többségű kisvárosoknak, amelyben azonban a magyarok aránya meghaladja a törvényben megszabott 20 százalékot.
A prefektus válasza szerint felhívta a polgármesteri hivatal figyelmét a törvényes kötelességére, de ennek ellenére sem jelentek meg kétnyelvű feliratok a városban. „Jeleztem, hogy nem egyedi esetről van szó, és arra kértem a prefektust, hogy szólítsa fel a megye valamennyi közintézményét a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó szabályok betartására. Erre a beadványra már nem érkezett válasz, és az előzetes eljárás részeként benyújtott újabb beadványra sem. Ezért fordultam a törvényszékhez” – magyarázta Árus Zsolt.
„A kormány székelyföldi megbízottai azonnal intézkednek, ha a román érzékenységet sértő megnyilvánulásról érkezik panasz hozzájuk, de a törvényt is áthágva semmit nem tesznek a magyarok jogainak az érvényesítése ügyében” – tette hozzá Árus Zsolt.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 11.
Struktúraváltás szükséges
Háromszék gazdasága versenyképtelen
A gazdaság struktúrája, a magas hozzáadott értéket termelő ipar hiánya miatt alacsony a háromszéki gazdasági teljesítmény. Erdélyben Kovászna és Hargita megye kullog a rangsor végén.
A Ziarul Financiar erdélyi és bánsági megyékre vonatkozó elemzése szerint a térségben Temes, Kolozs és Brassó gazdasága teljesít az országos átlag fölött. Erdélyben 7120 euró az egy főre eső GDP, míg az országos átlag 7500 euró. Temes megyében az egy főre eső GDP 9700 euró, 30 százalékkal több, mint az országos átlag, és munkanélküliségi mutatója is csupán 1,6 százalékos. Kolozs megyében az állástalanok aránya 2,8 százalék, az egy főre eső GDP 9460 euró, a nettó bér pedig 116 lejjel nagyobb az 1661 lejes országos átlagnál. Brassó megyében az egy főre eső GDP 9313 euró, a nettó fizetés viszont alacsonyabb az országos átlagnál, 1566 lej.
Erdélyben a két székely megyének vannak a leggyengébb mutatói. Hargita az utolsó 4907 eurós GDP-vel és 1140 lejes átlagbérével. Háromszék valamivel jobban teljesít, a GDP 5305 euró, az átlagbér 1240 lej. Beszédes adat, hogy a húsz legnagyobb háromszéki cég tavalyi összesített forgalma 1788 millió lejt tett ki, alig több, mint a brassói lista harmadik helyén álló Schaeffler Románia Kft. 1738 millió lejes eredménye.
Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke úgy véli, Háromszék teljesítménye összefügg a gazdaság struktúrájával, amely nem termel magas hozzáadott értéket. „Ennek tudatában vagyunk, éppen ezért próbálunk annak érdekében tenni, hogy megváltozzon a gazdaság struktúrája”, mondta lapunknak. Meglátása szerint az autópálya és repülőtér közelsége segítene befektetők megtelepedésén, de nem minden ezen múlik, hiszen a szomszédos Brassó megyében sincs ilyen infrastruktúra, de a gazdasági berendezkedése miatt kiemelkedően teljesít.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Háromszék gazdasága versenyképtelen
A gazdaság struktúrája, a magas hozzáadott értéket termelő ipar hiánya miatt alacsony a háromszéki gazdasági teljesítmény. Erdélyben Kovászna és Hargita megye kullog a rangsor végén.
A Ziarul Financiar erdélyi és bánsági megyékre vonatkozó elemzése szerint a térségben Temes, Kolozs és Brassó gazdasága teljesít az országos átlag fölött. Erdélyben 7120 euró az egy főre eső GDP, míg az országos átlag 7500 euró. Temes megyében az egy főre eső GDP 9700 euró, 30 százalékkal több, mint az országos átlag, és munkanélküliségi mutatója is csupán 1,6 százalékos. Kolozs megyében az állástalanok aránya 2,8 százalék, az egy főre eső GDP 9460 euró, a nettó bér pedig 116 lejjel nagyobb az 1661 lejes országos átlagnál. Brassó megyében az egy főre eső GDP 9313 euró, a nettó fizetés viszont alacsonyabb az országos átlagnál, 1566 lej.
Erdélyben a két székely megyének vannak a leggyengébb mutatói. Hargita az utolsó 4907 eurós GDP-vel és 1140 lejes átlagbérével. Háromszék valamivel jobban teljesít, a GDP 5305 euró, az átlagbér 1240 lej. Beszédes adat, hogy a húsz legnagyobb háromszéki cég tavalyi összesített forgalma 1788 millió lejt tett ki, alig több, mint a brassói lista harmadik helyén álló Schaeffler Románia Kft. 1738 millió lejes eredménye.
Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke úgy véli, Háromszék teljesítménye összefügg a gazdaság struktúrájával, amely nem termel magas hozzáadott értéket. „Ennek tudatában vagyunk, éppen ezért próbálunk annak érdekében tenni, hogy megváltozzon a gazdaság struktúrája”, mondta lapunknak. Meglátása szerint az autópálya és repülőtér közelsége segítene befektetők megtelepedésén, de nem minden ezen múlik, hiszen a szomszédos Brassó megyében sincs ilyen infrastruktúra, de a gazdasági berendezkedése miatt kiemelkedően teljesít.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 13.
Zászlóügyben vizsgálódtak Csíkmadarason
Kihelyezett tárgyalást tartott pénteken a Hargita Megyei Törvényszék C10CAF számú bírói testülete abban az ügyben, amelyben Hargita megye prefektusa a zászlóügyben hozott végleges táblabírósági döntés be nem tartásáért jelentette fel Bíró László polgármestert még idén májusban – tájékoztat közleményben Csíkmadaras Község Polgármesteri Hivatala
A törvényszék, a prefektúra, a törvényszék melletti ügyészség összesen hattagú küldöttsége érkezett péntek délelőtt a csíkmadarasi községházára. Helyszínelésük tárgya a május 27-én iktatott prefektusi feljelentés, melynek révén azt kifogásolta Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, hogy Bíró László polgármester nem hajtotta végre a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon, 2014. június 17-én meghozott döntését, miszerint el kell távolítani a községháza homlokzatáról Magyarország zászlaját – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.
Az alig félórás látogatás során a küldöttség helyszínelést is végzett, azaz lefényképezték a községháza homlokzatát, rajta a magyar nemzet lobogójával (nem Magyarország hivatalos zászlójával), majd jegyzőkönyvbe foglalták a tapasztaltakat. A bírói testület elnöke közölte, az első tárgyalás ebben a perben 2016. január 20-án lesz – tájékoztat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala.
Bíró László polgármester közölte, hogy inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja.
„2006-ban, amikor kitűztem Magyarország zászlóját, azt gondoltam, az úgy korrekt és úgy helyes. Ez nem is zavart senkit 2012-ig” – fogalmazott a helyzettel kapcsolatban Bíró László polgármester. Kiemelte, ez a helyzet a 22-es csapdája számára. Hiszen ha fenyítésre beveszi a magyar nemzeti lobogót, az gyengeségének és gyávaságának lenne tanúbizonysága. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester-társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben, persze tisztelet a kivételnek” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a tárgyalás során be fogja bizonyítani, hogy a községháza homlokzatán nem Magyarország zászlója van kitűzve, hanem a magyar nemzet lobogója, így a prefektusi feljelentés tárgyát vesztette.
Bíró Lászlót egyébként több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester egyszer le is vette a zászlót de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után” újra kitűzte.
Székelyhon.ro
Kihelyezett tárgyalást tartott pénteken a Hargita Megyei Törvényszék C10CAF számú bírói testülete abban az ügyben, amelyben Hargita megye prefektusa a zászlóügyben hozott végleges táblabírósági döntés be nem tartásáért jelentette fel Bíró László polgármestert még idén májusban – tájékoztat közleményben Csíkmadaras Község Polgármesteri Hivatala
A törvényszék, a prefektúra, a törvényszék melletti ügyészség összesen hattagú küldöttsége érkezett péntek délelőtt a csíkmadarasi községházára. Helyszínelésük tárgya a május 27-én iktatott prefektusi feljelentés, melynek révén azt kifogásolta Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, hogy Bíró László polgármester nem hajtotta végre a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon, 2014. június 17-én meghozott döntését, miszerint el kell távolítani a községháza homlokzatáról Magyarország zászlaját – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.
Az alig félórás látogatás során a küldöttség helyszínelést is végzett, azaz lefényképezték a községháza homlokzatát, rajta a magyar nemzet lobogójával (nem Magyarország hivatalos zászlójával), majd jegyzőkönyvbe foglalták a tapasztaltakat. A bírói testület elnöke közölte, az első tárgyalás ebben a perben 2016. január 20-án lesz – tájékoztat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala.
Bíró László polgármester közölte, hogy inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja.
„2006-ban, amikor kitűztem Magyarország zászlóját, azt gondoltam, az úgy korrekt és úgy helyes. Ez nem is zavart senkit 2012-ig” – fogalmazott a helyzettel kapcsolatban Bíró László polgármester. Kiemelte, ez a helyzet a 22-es csapdája számára. Hiszen ha fenyítésre beveszi a magyar nemzeti lobogót, az gyengeségének és gyávaságának lenne tanúbizonysága. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester-társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben, persze tisztelet a kivételnek” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a tárgyalás során be fogja bizonyítani, hogy a községháza homlokzatán nem Magyarország zászlója van kitűzve, hanem a magyar nemzet lobogója, így a prefektusi feljelentés tárgyát vesztette.
Bíró Lászlót egyébként több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester egyszer le is vette a zászlót de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után” újra kitűzte.
Székelyhon.ro
2015. november 16.
A gazdasági élet fellendítésének lehetőségeit keresték Gyergyószentmiklóson
A Gyergyószentmiklóson tartott gazdaságfejlesztő konferencia és kerekasztal-beszélgetésen több mint százötven érdeklődő hallgatta meg a szakemberek előadásait, és vett részt az egyes témák szűkebb körű megbeszélésein. Elhangzott, hogy sok tekintetben nagy a lemaradás, de vannak kilátások a felemelkedésre.
„Az a több mint 150 érdeklődő, aki részt vett a Gyergyói-medencei gazdaságfejlesztő konferencián és kerekasztal-beszélgetésen, már jelenlétével igazolta, kész arra, hogy új ismereteket szerezzen, nyitott az új dolgok megtanulására, annak reményében, hogy ezeket vállalkozásában, munkahelyén majd fel tud használni” – vetette fel Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozások Szövetsége vezetője a konferencia kapcsán.
„Gondolatébresztő előadást tartott Barabás Csaba, a megyei tanács beruházásvonzási irodájának vezetője. Egy az intézmény által készített felmérés, kutatómunka korántsem örvendetes adatokra világított rá. Gyergyószentmiklóson tíz százalékkal csökkent az elmúlt évtizedekben a lakosság lélekszáma, de ezen belül is még nagyobb mértékben a fiatalság aránya. Ennek megváltoztatására ifjúsági stratégia kidolgozására lenne szükség. Ilyen azonban a megye egyetlen településén sincs. Ma már nem természetes dolog, hogy valaki ott fogja leélni az életét, ahol született” – mutatott rá Barabás. Megdöbbentő tény, hogy habár nagyobb munkahelyteremtő befektetésektől lehetne várni a fiatalok itthon maradását, ma Gyergyó térségébe hiába jönne egy nagy befektető. Nem lenne ötszáz szakképzett fiatal, akit azonnal alkalmazhatna. Ezen az változtathatna, ha a helyi cégek maguk is kivennék a részüket a fiatalok képzéséből. Barabás kimutatása szerint a cégek nagy része hajlandó is lenne arra, hogy akár ösztöndíjjal segítse a középiskolásokat abban, hogy szakmai gyakorlatot szerezzenek, és arra is, hogy az iskola elvégzése után azonnal állást kínáljon az így kiképzett szakmunkásoknak.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere a pénteki konferencián jelentette be, hogy Gyergyószentmiklós lesz az első olyan Hargita megyei önkormányzat, amely adókedvezményeket fog nyújtani a befektetőknek. Leszögezte: nem mindenkinek, hanem, csak azoknak, akik maguk is hozzájárulnak a közösség haladásához., a város fejlődéséhez. Tehát adókedvezményeket kapnak azok a cégek, akik például homlokzat felújítást végeznek, és ezzel a város arculatán javítanak. Szintén kevesebb adót fizetnek akik új munkahelyeket teremtenek. Nagy Zoltán kifejtette: ez az ajánlat, „kinyújtott kéz” a vállalkozók felé, hiszen hiába adnának adókedvezményt, ha nem történnek homlokzatfelújítások, és hiába segítenék a munkahelyteremtést, ha nem történnek ilyen jellegű befektetések. Kérte a jelenlévőket, éljenek ezekkel a lehetőségekkel. Kifejtette: meglátása szerint a városnak szüksége van ipari parkra, új, külső cégek idetelepülésére, de ez majd később kell. Előbb a helyi, vállalkozókat kell megerősíteni, hogy azok maguk is képesek legyenek fenntartható fejlődést biztosítani a városnak.
A szakmai előadásokat megelőzően felszólalt még Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Tánczos Barna szenátor, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Barti Tihamér, megyei tanács alelnöke is. Zsigmond Barna Pál leszögezve, hogy Székelyföldben Magyarország természetes partnert lát egyebek mellett a gazdasági kapcsolatok terén is, felhívta a figyelmet, hogy ma már téves az a vélekedés, miszerint Hargita megyébe azért nem jönnek befektetők, mert az ország leghidegebb pontja ez. Manapság a hűtés többe kerül mint a fűtés, érdemes lenne gondolkodási irányt váltani, és a hideg éghajlatot mint a térség előnyét hirdetni. Tánczos Barna meglátása szerint Hargita megyei brandek megalkotására lenne szükség, amelyek a térségre irányítanák a figyelmet.
Borboly Csaba rámutatott arra, hogy a megye beruházásvonzási irodájának köszönhetően jobb az együttműködés az önkormányzatok, a civil és a vállalkozási szféra között is, ezt pedig mindenképpen tovább kell folytatni, fejleszteni.
A beruházásvonzási iroda egyik konkrét eredménye a háromnyelvű investinhargita.ro honlap. Barabási Csaba ismertetéséből kiderült, ezt is a vállalkozókkal korábban lezajlott beszélgetéseken felmerült problémák, hiányosságok orvoslásának céljául hozták létre. Sok vállalkozó felvetette ugyanis, hogy számos önkormányzati beruházásról, befektetési lehetőségről nem jut el hozzájuk információ. A munkálatokkal csak egyes „baráti” cégeket bíznak meg, és szintén csak egyesektől vásárolnak az önkormányzatok. A honlap készítői arra buzdítják az önkormányzatokat, hogy ezen honlapon is tegyék közzé árajánlat-kéréseiket, vásárlási szándékaikat, hogy bárki megismerhesse azokat, és esélye legyen üzletet kötni az önkormányzatokkal.
A felvezetők után a gazdasági élet különböző területein jártas szakemberek tartották meg témaismertető előadásaikat. Hatékony profitnövelő és költségcsökkentő módszerek, cégalapítás és cégfelszámolás, az új adótörvénykönyv életbe lépésével várható változások, pályázatírás, pályázati lehetőségek fiatal kezdő vállalkozóknak, női menedzserek ösztönzése, turisztikai fejlesztési lehetőségek és a jelenlegiek kiaknázása, vállalkozások szociális vetülete, öko regionális építészet – témák szerepeltek napirenden.
Később mindenki a maga érdeklődése szerint kiválasztotta azt a kerekasztalt, ahol új ismereteket szeretett volna szerezni, vagy más, hasonló vállalkozók, cégvezetők tapasztalataiból okulni. Minden kis „műhely” élénk érdeklődés mellett működött. Amint azt Bajkó Tibor elmondta, maguk a szervezők számára is kellemes meglepetés volt a résztvevők pozitív hozzáállása, a konferencia biztosan meghozza majd a tőle várt eredményeket. Amit már most biztosan elmondhatnak: lesz ennek még folytatása.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
A Gyergyószentmiklóson tartott gazdaságfejlesztő konferencia és kerekasztal-beszélgetésen több mint százötven érdeklődő hallgatta meg a szakemberek előadásait, és vett részt az egyes témák szűkebb körű megbeszélésein. Elhangzott, hogy sok tekintetben nagy a lemaradás, de vannak kilátások a felemelkedésre.
„Az a több mint 150 érdeklődő, aki részt vett a Gyergyói-medencei gazdaságfejlesztő konferencián és kerekasztal-beszélgetésen, már jelenlétével igazolta, kész arra, hogy új ismereteket szerezzen, nyitott az új dolgok megtanulására, annak reményében, hogy ezeket vállalkozásában, munkahelyén majd fel tud használni” – vetette fel Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozások Szövetsége vezetője a konferencia kapcsán.
„Gondolatébresztő előadást tartott Barabás Csaba, a megyei tanács beruházásvonzási irodájának vezetője. Egy az intézmény által készített felmérés, kutatómunka korántsem örvendetes adatokra világított rá. Gyergyószentmiklóson tíz százalékkal csökkent az elmúlt évtizedekben a lakosság lélekszáma, de ezen belül is még nagyobb mértékben a fiatalság aránya. Ennek megváltoztatására ifjúsági stratégia kidolgozására lenne szükség. Ilyen azonban a megye egyetlen településén sincs. Ma már nem természetes dolog, hogy valaki ott fogja leélni az életét, ahol született” – mutatott rá Barabás. Megdöbbentő tény, hogy habár nagyobb munkahelyteremtő befektetésektől lehetne várni a fiatalok itthon maradását, ma Gyergyó térségébe hiába jönne egy nagy befektető. Nem lenne ötszáz szakképzett fiatal, akit azonnal alkalmazhatna. Ezen az változtathatna, ha a helyi cégek maguk is kivennék a részüket a fiatalok képzéséből. Barabás kimutatása szerint a cégek nagy része hajlandó is lenne arra, hogy akár ösztöndíjjal segítse a középiskolásokat abban, hogy szakmai gyakorlatot szerezzenek, és arra is, hogy az iskola elvégzése után azonnal állást kínáljon az így kiképzett szakmunkásoknak.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere a pénteki konferencián jelentette be, hogy Gyergyószentmiklós lesz az első olyan Hargita megyei önkormányzat, amely adókedvezményeket fog nyújtani a befektetőknek. Leszögezte: nem mindenkinek, hanem, csak azoknak, akik maguk is hozzájárulnak a közösség haladásához., a város fejlődéséhez. Tehát adókedvezményeket kapnak azok a cégek, akik például homlokzat felújítást végeznek, és ezzel a város arculatán javítanak. Szintén kevesebb adót fizetnek akik új munkahelyeket teremtenek. Nagy Zoltán kifejtette: ez az ajánlat, „kinyújtott kéz” a vállalkozók felé, hiszen hiába adnának adókedvezményt, ha nem történnek homlokzatfelújítások, és hiába segítenék a munkahelyteremtést, ha nem történnek ilyen jellegű befektetések. Kérte a jelenlévőket, éljenek ezekkel a lehetőségekkel. Kifejtette: meglátása szerint a városnak szüksége van ipari parkra, új, külső cégek idetelepülésére, de ez majd később kell. Előbb a helyi, vállalkozókat kell megerősíteni, hogy azok maguk is képesek legyenek fenntartható fejlődést biztosítani a városnak.
A szakmai előadásokat megelőzően felszólalt még Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Tánczos Barna szenátor, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Barti Tihamér, megyei tanács alelnöke is. Zsigmond Barna Pál leszögezve, hogy Székelyföldben Magyarország természetes partnert lát egyebek mellett a gazdasági kapcsolatok terén is, felhívta a figyelmet, hogy ma már téves az a vélekedés, miszerint Hargita megyébe azért nem jönnek befektetők, mert az ország leghidegebb pontja ez. Manapság a hűtés többe kerül mint a fűtés, érdemes lenne gondolkodási irányt váltani, és a hideg éghajlatot mint a térség előnyét hirdetni. Tánczos Barna meglátása szerint Hargita megyei brandek megalkotására lenne szükség, amelyek a térségre irányítanák a figyelmet.
Borboly Csaba rámutatott arra, hogy a megye beruházásvonzási irodájának köszönhetően jobb az együttműködés az önkormányzatok, a civil és a vállalkozási szféra között is, ezt pedig mindenképpen tovább kell folytatni, fejleszteni.
A beruházásvonzási iroda egyik konkrét eredménye a háromnyelvű investinhargita.ro honlap. Barabási Csaba ismertetéséből kiderült, ezt is a vállalkozókkal korábban lezajlott beszélgetéseken felmerült problémák, hiányosságok orvoslásának céljául hozták létre. Sok vállalkozó felvetette ugyanis, hogy számos önkormányzati beruházásról, befektetési lehetőségről nem jut el hozzájuk információ. A munkálatokkal csak egyes „baráti” cégeket bíznak meg, és szintén csak egyesektől vásárolnak az önkormányzatok. A honlap készítői arra buzdítják az önkormányzatokat, hogy ezen honlapon is tegyék közzé árajánlat-kéréseiket, vásárlási szándékaikat, hogy bárki megismerhesse azokat, és esélye legyen üzletet kötni az önkormányzatokkal.
A felvezetők után a gazdasági élet különböző területein jártas szakemberek tartották meg témaismertető előadásaikat. Hatékony profitnövelő és költségcsökkentő módszerek, cégalapítás és cégfelszámolás, az új adótörvénykönyv életbe lépésével várható változások, pályázatírás, pályázati lehetőségek fiatal kezdő vállalkozóknak, női menedzserek ösztönzése, turisztikai fejlesztési lehetőségek és a jelenlegiek kiaknázása, vállalkozások szociális vetülete, öko regionális építészet – témák szerepeltek napirenden.
Később mindenki a maga érdeklődése szerint kiválasztotta azt a kerekasztalt, ahol új ismereteket szeretett volna szerezni, vagy más, hasonló vállalkozók, cégvezetők tapasztalataiból okulni. Minden kis „műhely” élénk érdeklődés mellett működött. Amint azt Bajkó Tibor elmondta, maguk a szervezők számára is kellemes meglepetés volt a résztvevők pozitív hozzáállása, a konferencia biztosan meghozza majd a tőle várt eredményeket. Amit már most biztosan elmondhatnak: lesz ennek még folytatása.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2015. november 18.
Trikolórerdő a Székelyföldre: zászlókat kapnak ajándékba a románok
Ezer trikolórt adományoznak a Kovászna és Hargita megyei románoknak a Románok a románokért civil akció keretében. A mozgalmat egy brassói és fogarasi származású tagokból álló értelmiségi csoport kezdeményezte: közleményük szerint ennek keretében nemcsak zászlókat, hanem a gyerekeknek ajándékokat is osztogatnak majd Románia nemzeti ünnepe alkalmából – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro.
Mihai Tîrnoveanu, a csoport egyik vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az országból többen jelentkeztek a felhívásukra, pénzadománnyal járultak hozzá a zászlóvásárláshoz, de ortodox ikonokat, játékokat, tanfelszerelést, édességet is küldtek.
„Az volt a célunk, hogy minél több embert mozgósítsunk, szolidarizáljunk a Hargita és Kovászna megyei románokkal, ne érezzék magukat egyedül, elhagyatva” – magyarázta az akció lényegét a mozgalom vezetője. Mint mondta, a gyerekeknek szánt ajándékot Mikuláskor osztják ki, ezek egy részét a Gyimesekbe küldik.
A Románok a románokért mozgalom egy évvel ezelőtt indult Andrei Făgărăşanu Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök áldásával; célja, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogassa a két székely megyében kisebbségben élő románokat. Bevallásuk szerint ennek keretében megpróbálják feleleveníteni a két világháború közötti gyakorlatot, amikor a térségben levő román falvakat, iskolákat örökbe fogadták a romániai ortodox parókiák, iskolák, civil szervezetek.
Másfél évvel ezelőtt az akkori Kovászna és Hargita megyei ortodox püspök több száz ingyen trikolórt osztott szét a két megyében – mint korábban elmondta, a püspökség két kilométer hosszú piros-sárga-kék vásznat vásárolt, melyből több ezer zászlót készítenek – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Ezer trikolórt adományoznak a Kovászna és Hargita megyei románoknak a Románok a románokért civil akció keretében. A mozgalmat egy brassói és fogarasi származású tagokból álló értelmiségi csoport kezdeményezte: közleményük szerint ennek keretében nemcsak zászlókat, hanem a gyerekeknek ajándékokat is osztogatnak majd Románia nemzeti ünnepe alkalmából – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro.
Mihai Tîrnoveanu, a csoport egyik vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az országból többen jelentkeztek a felhívásukra, pénzadománnyal járultak hozzá a zászlóvásárláshoz, de ortodox ikonokat, játékokat, tanfelszerelést, édességet is küldtek.
„Az volt a célunk, hogy minél több embert mozgósítsunk, szolidarizáljunk a Hargita és Kovászna megyei románokkal, ne érezzék magukat egyedül, elhagyatva” – magyarázta az akció lényegét a mozgalom vezetője. Mint mondta, a gyerekeknek szánt ajándékot Mikuláskor osztják ki, ezek egy részét a Gyimesekbe küldik.
A Románok a románokért mozgalom egy évvel ezelőtt indult Andrei Făgărăşanu Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök áldásával; célja, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogassa a két székely megyében kisebbségben élő románokat. Bevallásuk szerint ennek keretében megpróbálják feleleveníteni a két világháború közötti gyakorlatot, amikor a térségben levő román falvakat, iskolákat örökbe fogadták a romániai ortodox parókiák, iskolák, civil szervezetek.
Másfél évvel ezelőtt az akkori Kovászna és Hargita megyei ortodox püspök több száz ingyen trikolórt osztott szét a két megyében – mint korábban elmondta, a püspökség két kilométer hosszú piros-sárga-kék vásznat vásárolt, melyből több ezer zászlót készítenek – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2015. november 18.
Bizalom a szakértőknek (Beiktatták a Cioloş-kabinetet)
Nagy többséggel szavazta meg a parlament tegnap Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be. Este az új kormány huszonkét tagja letette a hivatali esküt Klaus Johannis előtt, az államfő beszédében arra figyelmeztetett, a jövő őszi parlamenti választásokig lehetősége van a romániai politikai osztálynak a megújulásra, és „nagyon jó volna”, ha ezt az esélyt kihasználnák.
A Cioloş-kabinet még el sem kezdte munkáját, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma máris nyílt levélben kéri a miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő román közösségek védelmét szolgálja. Parlamenti támogatás
A Cioloş-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatta, a titkos voksoláson mégis 115 ellenszavazat gyűlt össze, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a Román Demokrata Párt rendelkezik. A parlamenti szavazáson nem vett részt Victor Ponta lemondott miniszterelnök, a nagy hiányzók közt tartják számon még a volt liberális pártvezért, Crin Antonescut. Liviu Dragnea, az SZDP elnöke arra figyelmeztette Cioloşt, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. A NLP társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Cioloş-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy az SZDP embereit az NLP embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint, azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. Az NLP partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért Cioloşnak. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá. Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak. Az új kormány
A Cioloş-kormánynak 22 tagja van, ezek a következők: Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési és közigazgatási miniszter; Costin Grigore Borc miniszterelnök-helyettes, gazdasági, kereskedelmi és turisztikai miniszter; Lazăr Comănescu külügyminiszter; Petre Tobă belügyminiszter; Mihnea Ioan Motoc védelmi miniszter; Anca Dana Dragu Paliu pénzügyminiszter; Achim Irimescu földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter; Victor Vlad Grigorescu kis- és középvállalkozásokért és üzleti szféráért felelő miniszter; Adrian Curaj oktatásért és tudományos kutatásért felelős miniszter; Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter; Aura Carmen Răducu európai alapokért felelős miniszter; Raluca Prună igazságügyi miniszter; Cristina Paşca Palmer környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter; Claudia Ana Moarcăş munkaügyi, családügyi, szociális védelemért és idősekért felelős miniszter; Marius-Raul Bostan informatikai miniszter; Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter; Elisabeta Lipă ifjúsági és sportügyi miniszter; Marian Dan Costescu közlekedésügyi miniszter; Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszter; Dan Stoenescu határon túli románokkal való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ciprian Bucur parlamenttel való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ioan Dragoş Tudorache a miniszterelnöki kancellária vezetője. Esély a megújulásra
A miniszterelnök és a miniszterek esti eskületétele után tartott beszédében Klaus Johannis kiemelte, a román társadalom megváltozott, mások elvárásai is, mint huszonöt vagy akár tíz évvel ezelőtt, és a krízis oka éppen e társadalmi változásban keresendő. A parlamentben elhangzott beszédekre utalva kifejtette, sem kormányzati, sem parlamentáris, sem politikai jellegű krízisbe nem került az ország, hanem a választópolgárok bizalma rendült meg a politikai osztályban, és ez a legsúlyosabb formájú válság. Ezért felszólította a pártokat, az elkövetkező egy évben, míg a Cioloş-kormány vezeti az országot, lehetőségük lesz visszafordulni választóikhoz, és reményét fejezte ki, hogy ezt a rendkívüli alkalmat nem szalasztják el. Az új kormány tagjainak egyébként azért is gratulált, hogy a jelen körülmények között volt bátorságuk elvállalni a különböző tárcák irányítását. Románok kisebbségben
Miután október 3-án a Hargita megyei románok marosfői találkozóján a Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy memorandumot fogadtak el, melyben az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelték, most ugyanezzel a kéréssel nyílt levélben fordultak Dacian Cioloş miniszterelnökhöz. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt kívánja, a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében élő román közösségek védelmét szolgálja. Egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt kérnek, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása. Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági-fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását. Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagy többséggel szavazta meg a parlament tegnap Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be. Este az új kormány huszonkét tagja letette a hivatali esküt Klaus Johannis előtt, az államfő beszédében arra figyelmeztetett, a jövő őszi parlamenti választásokig lehetősége van a romániai politikai osztálynak a megújulásra, és „nagyon jó volna”, ha ezt az esélyt kihasználnák.
A Cioloş-kabinet még el sem kezdte munkáját, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma máris nyílt levélben kéri a miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő román közösségek védelmét szolgálja. Parlamenti támogatás
A Cioloş-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatta, a titkos voksoláson mégis 115 ellenszavazat gyűlt össze, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a Román Demokrata Párt rendelkezik. A parlamenti szavazáson nem vett részt Victor Ponta lemondott miniszterelnök, a nagy hiányzók közt tartják számon még a volt liberális pártvezért, Crin Antonescut. Liviu Dragnea, az SZDP elnöke arra figyelmeztette Cioloşt, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. A NLP társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Cioloş-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy az SZDP embereit az NLP embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint, azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. Az NLP partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért Cioloşnak. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá. Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak. Az új kormány
A Cioloş-kormánynak 22 tagja van, ezek a következők: Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési és közigazgatási miniszter; Costin Grigore Borc miniszterelnök-helyettes, gazdasági, kereskedelmi és turisztikai miniszter; Lazăr Comănescu külügyminiszter; Petre Tobă belügyminiszter; Mihnea Ioan Motoc védelmi miniszter; Anca Dana Dragu Paliu pénzügyminiszter; Achim Irimescu földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter; Victor Vlad Grigorescu kis- és középvállalkozásokért és üzleti szféráért felelő miniszter; Adrian Curaj oktatásért és tudományos kutatásért felelős miniszter; Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter; Aura Carmen Răducu európai alapokért felelős miniszter; Raluca Prună igazságügyi miniszter; Cristina Paşca Palmer környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter; Claudia Ana Moarcăş munkaügyi, családügyi, szociális védelemért és idősekért felelős miniszter; Marius-Raul Bostan informatikai miniszter; Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter; Elisabeta Lipă ifjúsági és sportügyi miniszter; Marian Dan Costescu közlekedésügyi miniszter; Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszter; Dan Stoenescu határon túli románokkal való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ciprian Bucur parlamenttel való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ioan Dragoş Tudorache a miniszterelnöki kancellária vezetője. Esély a megújulásra
A miniszterelnök és a miniszterek esti eskületétele után tartott beszédében Klaus Johannis kiemelte, a román társadalom megváltozott, mások elvárásai is, mint huszonöt vagy akár tíz évvel ezelőtt, és a krízis oka éppen e társadalmi változásban keresendő. A parlamentben elhangzott beszédekre utalva kifejtette, sem kormányzati, sem parlamentáris, sem politikai jellegű krízisbe nem került az ország, hanem a választópolgárok bizalma rendült meg a politikai osztályban, és ez a legsúlyosabb formájú válság. Ezért felszólította a pártokat, az elkövetkező egy évben, míg a Cioloş-kormány vezeti az országot, lehetőségük lesz visszafordulni választóikhoz, és reményét fejezte ki, hogy ezt a rendkívüli alkalmat nem szalasztják el. Az új kormány tagjainak egyébként azért is gratulált, hogy a jelen körülmények között volt bátorságuk elvállalni a különböző tárcák irányítását. Románok kisebbségben
Miután október 3-án a Hargita megyei románok marosfői találkozóján a Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy memorandumot fogadtak el, melyben az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelték, most ugyanezzel a kéréssel nyílt levélben fordultak Dacian Cioloş miniszterelnökhöz. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt kívánja, a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében élő román közösségek védelmét szolgálja. Egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt kérnek, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása. Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági-fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását. Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 19.
Holtvágányra terelt mezőségi kisvasút
Mindig van egy vonat az utolsó után – hirdeti magyar nyelven is egy idén avatott emléktábla a tekei állomás falán. A felirat jobb helyre nem is kerülhetett volna: idén október 23-án száz éve annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején felavatták a Marosvásárhely–Kolozsnagyida 82 kilométeres, keskeny nyomtávú vasútvonalat. Aztán a kis magyar világban még hozzáépítettek majdnem húszat, áttolva a végállomást Szászlekencére. A sínpár és a rajta naponta kétszer is átpöfékelő kis gőzös túlélte a két világégés borzalmait, a többszörös, hol a románoknak, hol a magyaroknak kedvező határtologatást, a kommunista rendszer szűkös világát, de bedöglött és holtvágányra került a ’89 utáni eredeti demokráciánkban. Az „utolsó sípszót” 1997 tájékán a volt államfő, Traian Băsescu fújta meg közlekedésügyi miniszter korában. Azóta a mintegy száz kilométeres szakaszon a sínpárok egy része eltűnt és ócskavasként végezte, máshol benőtte a bozót, a vagonokat és a mozdonyokat megette a rozsda, a felszedett talpfákat már rég eltüzelték, az állomásépületek és indóházak egy részét téglánként lopkodták szét, a megmaradtakat már csak néhány lelkes vasutas és a Fennvaló óvja az összeomlástól.
Vonat kisiklatva, pénz elsikkasztva
„Hej, micsoda élet volt itt a tekei állomáson ilyenkor őszidőben! – kalandozik vissza a múltba a Beszterce-Naszód megyei nagyközség egykori forgalmistája, Vékony Sándor. – A tekei asszonyok naponta hatvan-hetven zsák hagymát is felpakoltak a kis vicinálisra, s úgy mentek be a vásárhelyi piacra. Aztán a vonal két végén ott volt a két cukorgyár: a vásárhelyi meg a szászlekencei. Ez napi két tehervonatot is jelentett.” Ma már minden a múlté: a vasút, a piacoló kofák, a cukorgyárak. Hagyma még terem úgy ahogy, de mindenki örül, ha családját el tudja látni, nemhogy még értékesíteni próbálná. A lejtmenet 1990 körül kezdődött, amikor a szabadság szele elfújta a szombati és vasárnapi munkanapot. „Mi már nem kellett dolgozzunk a hét végén, így a jegyet nem az állomáson, hanem közvetlenül a kalauztól vette meg a felszálló utas. Akarom mondani, hogy nem vette meg. Inkább a zsebébe csúsztatott valamit. Amikor az egyik vásárhelyi gyűlésen elmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége, a többség lehurrogott” – meséli Sándor bácsi, aki még vasutasként érte meg a nyugdíjazást, de fiatalabb és pénzéhesebb kollégáinak már csak a munkanélküli segélyből jutott. De azért nem a kalauzok vagy legalábbis nem csak ők tették tönkre a vasutat – állítja. Mint mondja, a főnökök is kivették a részüket: egyrészt a kisiklatásból, másrészt a sikkasztásból. „Az egész arról szólt, hogy a kalauz Marosvásárhelyen leszállt, és osztozott a vezetőivel. Aztán visszaült és kezdte az egészet elölről” – magyarázza a csúszópénz útjának mechanizmusát a nyugalmazott vasutas. Ugyanez mehetett végbe Marosvásárhelytől keletre is, a nyárádmenti útvonalon, amelynek sorsa azonos volt a mezőségivel.
A vicinális már rég nem közlekedik, de a lopás még mindig tart. Igazán csak most éli fénykorát, hisz az „illetékesek” nem holmi borravalón osztoznak, hanem kilométernyi síneket szednek fel és adnak el. Az „üzletről” mindenki tud a környéken, de senki nem beszél. Az emberek ugyan háborognak, de ugyanakkor félnek is. A névtelenség mögé bújva mindegyre a néhány évvel ezelőtt még megmentőnek hitt Cristian Răspopa nevét emlegetik. Azt mondják, a szárnyvonal bérlője, a nem éppen jó hírnévnek örvendő, börtönt is megjárt középkorú vállalkozó könyökig benne van a sínek eltüntetésében. A besztercei vasúti rendőrség szerint a hatóságok a vásárhelyi üzletember alkalmazottait is rajtakapták Teke és Szászlekence között, amikor főnökük utasítására éppen a vasút elbontásán dolgoztak. Răspopa utólag azzal magyarázta húzását, hogy csak így mentheti meg a fémtolvajok elől. A hatóság emberei viszont a cég vásárhelyi telephelyén nem találták a „megmentett” síneket. Ioan Mureşan, a besztercei vasúti rendőrség parancsnoka szerint ezek már rég valamelyik ócskavasbegyűjtőhöz kerültek. A rendőrfőnök azt is gyanúsnak tartja, hogy a szárnyvonal és a rajta közlekedő vonatok tulajdonosa, a vasúti vagyoneszközök ügykezelésével megbízott fővárosi székhelyű állami társaság, a SAAF teljes közömbösséggel viszonyul a kérdéshez. Annak dacára, hogy a CFR-ből leválasztott cég arra kötelezte Răspopát, állítsa vissza a teljes száz kilométeres szakaszt, az évek során sem a SAAF, sem a vele szerződésben álló vásárhelyi cég még csak feljelentést sem tett a sínlopások miatt. Így vált Beszterce irányába Teke végállomássá, míg Marosvásárhely felé Mezőrücs. A két település közti mindössze 35 kilométeres pályán még senki nem állt neki garázdálkodni, pedig már sokan fenik rá a fogukat.
A sétavonatozás menthetné meg
A megkegyelmezett szakasznak a sétavonatozás lehetne a megmentője. Néhány vállalkozó neki is lendült: feljavítottak két csukott és egy nyitott vagont, beszereztek egy régi, közel hetven éves, Lengyelországban gyártott gőzöst és egy dízelmozdonyt. A nyáron négyszer mozdították ki a szerelvényt Rücs irányába, akkor, amikor sikerült megfelelő számú kirándulót összegyűjteni. Programról is gondoskodtak: Tekén bort kóstoltak, Komlódon Teleki-kastélyt látogattak, valahol Teketanya környékén pedig sátort vertek, tüzet raktak, szabadtéri eszem-iszommal összekötött zenés mulatságot szerveztek. Végül a befizetett ötven lejéért mindenki elégedetten távozott. A gond, hogy a kezdeményezésnek nincs folytonossága. Naponta meg-megáll valaki a főút menti állomáson, megcsodálja a régi mozdonyt és a hozzácsatolt vagonokat, de arra már nem kap választ, mikor sétálhatna velük egyet. A mintegy száz érdeklődő kirándultatására alkalmas szerelvény akkor telik meg, amikor valamelyik turisztikai társaság vendégeket küld a valamikor messzeföldön híres bortermő vidékre. Pedig amióta a Billion Star Hotel egyes jeleneteit a tekei állomáson forgatták, a helyszín és a vasút népszerűsége magasra ugrott – még így, a filmes stáb távozása után maradt csendélet közepette is.
Vonat helyett hajtány
Ha a vonat nem is áll indulásra készen, egy napsütéses őszi napon úgy döntünk: pár kilométeres próbát mégiscsak tennénk Oroszfája irányába. Újdonsült lekencei ismerősünk, a vasút egyik megszállottjának számító Alexandru Demeter egy saját kezűleg eszkabált motoros hajtányt kap elő a tekei egykori kollektív gazdaság udvaráról, két-három keménykötésű legény segítségével sínre helyezi, a hat személy sétakocsikázását szolgáló szerkentyű fél évszázados IZS szovjet motorkerékpárból kiszerelt blokkját megtankolja, berúgja, aztán néhány másodpercnyi pöfékelés és lefulladás után még egyszer megismétli a mozdulatot, és máris azon vesszük észre magunkat, hogy a hűvös, de napsütéses szép őszben lassan, de biztosan kapaszkodunk a teketanyai dombon fölfelé. Hol kutyák, hol tyúkok szaladnak át a fülsiketítően kerregő-burrogó masina előtt, a domboldalon kíváncsian bámuló nyulat is látunk, a távolban pedig őzek nyugalmát zavarjuk meg. Alkalmi vezetőnk elárulja, a múltkori kiruccanásakor, valahol Teke és Oroszfája között félúton, Mezőakna környékén, az erdő szélén ő egy, a bocsaival sétáló, jókora anyamedvével is találkozott, de szerencsére a vadnak nem támadt vonatozhatnéka. Mire mi is az erdő szélére érnénk, már az óránkénti 30 kilométeres sebességet súroljuk, amit a 350 köbcentis, húsz lóerős motor teremtette hangzavar és a rázkódás miatt százhúszasnak érzékelünk.
A Besztercén élő férfi szinte minden hétvégét drezinázva tölti. A pálya egy részét barátaival tisztította meg és tette rendbe, annyira, hogy ha időnként ki is siklik a járgány, senkinek ne essen semmi baja. Mint meséli, tőlünk nyugatabbra komoly kultúrája van a motoros hajtányozásnak vagy vágány-gépkocsikázásnak, ahogy még nevezik. A jómúltkorjában huszonöt magyarországi állította az anyaországból hozott hat drezináját a mezőségi pályára. „Nagyon tetszett nekik. Általában a külföldieknek tetszik, hisz bármerre nézel, csodálatos tájat látsz. Bezzeg száz évvel ezelőtt a magyarok meg tudták építeni ezt a vasutat, mi meg megőrizni sem vagyunk képesek” – sopánkodik a magyar nevű román férfi. A gond, hogy a CFR levette a kezét róla, a SAAF-ot hidegen hagyja, bérlőjét pedig csak a gyors meggazdagodás érdekli. Demeter szívesen berendezne egy vasúttörténeti múzeumot is a tekei állomáson. Már jó pár tárgyat be is szerzett, a többit meg ott találta. Lenne kinek, de nincs kivel – Cristian Răspopa személyében nem lelt partnerre. „Kár, mert nagyon elkelne ide egy kis múzeum” – kapcsolódik vissza a beszélgetésbe Vékony Sándor. A nyugdíjas vasutas 1972. április elsejétől az emeleti szolgálati lakásban lakik, feleségével együtt most is szívesen egyenruhát ölt és besegít bárkinek, aki a vonatozás vagy hajtányozás kapcsán hozzá fordul. A kerekek kattogása olyasvalami nála, mint a szívdobogás: amíg él, addig hallja. Nem is csoda, hisz apja, nagyapja, de még az apósa is vasutas volt. Közel fél évszázaddal ezelőtt végezte a brassói forgalmista iskolát, pályáját Hargita megyében kezdte, aztán a széles nyomtávú vasútról átkérette magát a 760 milliméteresre. Előbb Rücsön, majd Tekén szolgált egy olyan időszakban, amikor az állomásfőnökön kívül öt forgalmista és két váltókezelő dolgozott, és a szászlekencei végállomásig három pályafenntartó csapat gondoskodott a sínek épségéről. Most a szeme előtt megy tönkre a pontosan egy évszázaddal korábban épített kisvasút utolsó, még létező néhány tíz kilométeres szakasza.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Mindig van egy vonat az utolsó után – hirdeti magyar nyelven is egy idén avatott emléktábla a tekei állomás falán. A felirat jobb helyre nem is kerülhetett volna: idén október 23-án száz éve annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején felavatták a Marosvásárhely–Kolozsnagyida 82 kilométeres, keskeny nyomtávú vasútvonalat. Aztán a kis magyar világban még hozzáépítettek majdnem húszat, áttolva a végállomást Szászlekencére. A sínpár és a rajta naponta kétszer is átpöfékelő kis gőzös túlélte a két világégés borzalmait, a többszörös, hol a románoknak, hol a magyaroknak kedvező határtologatást, a kommunista rendszer szűkös világát, de bedöglött és holtvágányra került a ’89 utáni eredeti demokráciánkban. Az „utolsó sípszót” 1997 tájékán a volt államfő, Traian Băsescu fújta meg közlekedésügyi miniszter korában. Azóta a mintegy száz kilométeres szakaszon a sínpárok egy része eltűnt és ócskavasként végezte, máshol benőtte a bozót, a vagonokat és a mozdonyokat megette a rozsda, a felszedett talpfákat már rég eltüzelték, az állomásépületek és indóházak egy részét téglánként lopkodták szét, a megmaradtakat már csak néhány lelkes vasutas és a Fennvaló óvja az összeomlástól.
Vonat kisiklatva, pénz elsikkasztva
„Hej, micsoda élet volt itt a tekei állomáson ilyenkor őszidőben! – kalandozik vissza a múltba a Beszterce-Naszód megyei nagyközség egykori forgalmistája, Vékony Sándor. – A tekei asszonyok naponta hatvan-hetven zsák hagymát is felpakoltak a kis vicinálisra, s úgy mentek be a vásárhelyi piacra. Aztán a vonal két végén ott volt a két cukorgyár: a vásárhelyi meg a szászlekencei. Ez napi két tehervonatot is jelentett.” Ma már minden a múlté: a vasút, a piacoló kofák, a cukorgyárak. Hagyma még terem úgy ahogy, de mindenki örül, ha családját el tudja látni, nemhogy még értékesíteni próbálná. A lejtmenet 1990 körül kezdődött, amikor a szabadság szele elfújta a szombati és vasárnapi munkanapot. „Mi már nem kellett dolgozzunk a hét végén, így a jegyet nem az állomáson, hanem közvetlenül a kalauztól vette meg a felszálló utas. Akarom mondani, hogy nem vette meg. Inkább a zsebébe csúsztatott valamit. Amikor az egyik vásárhelyi gyűlésen elmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége, a többség lehurrogott” – meséli Sándor bácsi, aki még vasutasként érte meg a nyugdíjazást, de fiatalabb és pénzéhesebb kollégáinak már csak a munkanélküli segélyből jutott. De azért nem a kalauzok vagy legalábbis nem csak ők tették tönkre a vasutat – állítja. Mint mondja, a főnökök is kivették a részüket: egyrészt a kisiklatásból, másrészt a sikkasztásból. „Az egész arról szólt, hogy a kalauz Marosvásárhelyen leszállt, és osztozott a vezetőivel. Aztán visszaült és kezdte az egészet elölről” – magyarázza a csúszópénz útjának mechanizmusát a nyugalmazott vasutas. Ugyanez mehetett végbe Marosvásárhelytől keletre is, a nyárádmenti útvonalon, amelynek sorsa azonos volt a mezőségivel.
A vicinális már rég nem közlekedik, de a lopás még mindig tart. Igazán csak most éli fénykorát, hisz az „illetékesek” nem holmi borravalón osztoznak, hanem kilométernyi síneket szednek fel és adnak el. Az „üzletről” mindenki tud a környéken, de senki nem beszél. Az emberek ugyan háborognak, de ugyanakkor félnek is. A névtelenség mögé bújva mindegyre a néhány évvel ezelőtt még megmentőnek hitt Cristian Răspopa nevét emlegetik. Azt mondják, a szárnyvonal bérlője, a nem éppen jó hírnévnek örvendő, börtönt is megjárt középkorú vállalkozó könyökig benne van a sínek eltüntetésében. A besztercei vasúti rendőrség szerint a hatóságok a vásárhelyi üzletember alkalmazottait is rajtakapták Teke és Szászlekence között, amikor főnökük utasítására éppen a vasút elbontásán dolgoztak. Răspopa utólag azzal magyarázta húzását, hogy csak így mentheti meg a fémtolvajok elől. A hatóság emberei viszont a cég vásárhelyi telephelyén nem találták a „megmentett” síneket. Ioan Mureşan, a besztercei vasúti rendőrség parancsnoka szerint ezek már rég valamelyik ócskavasbegyűjtőhöz kerültek. A rendőrfőnök azt is gyanúsnak tartja, hogy a szárnyvonal és a rajta közlekedő vonatok tulajdonosa, a vasúti vagyoneszközök ügykezelésével megbízott fővárosi székhelyű állami társaság, a SAAF teljes közömbösséggel viszonyul a kérdéshez. Annak dacára, hogy a CFR-ből leválasztott cég arra kötelezte Răspopát, állítsa vissza a teljes száz kilométeres szakaszt, az évek során sem a SAAF, sem a vele szerződésben álló vásárhelyi cég még csak feljelentést sem tett a sínlopások miatt. Így vált Beszterce irányába Teke végállomássá, míg Marosvásárhely felé Mezőrücs. A két település közti mindössze 35 kilométeres pályán még senki nem állt neki garázdálkodni, pedig már sokan fenik rá a fogukat.
A sétavonatozás menthetné meg
A megkegyelmezett szakasznak a sétavonatozás lehetne a megmentője. Néhány vállalkozó neki is lendült: feljavítottak két csukott és egy nyitott vagont, beszereztek egy régi, közel hetven éves, Lengyelországban gyártott gőzöst és egy dízelmozdonyt. A nyáron négyszer mozdították ki a szerelvényt Rücs irányába, akkor, amikor sikerült megfelelő számú kirándulót összegyűjteni. Programról is gondoskodtak: Tekén bort kóstoltak, Komlódon Teleki-kastélyt látogattak, valahol Teketanya környékén pedig sátort vertek, tüzet raktak, szabadtéri eszem-iszommal összekötött zenés mulatságot szerveztek. Végül a befizetett ötven lejéért mindenki elégedetten távozott. A gond, hogy a kezdeményezésnek nincs folytonossága. Naponta meg-megáll valaki a főút menti állomáson, megcsodálja a régi mozdonyt és a hozzácsatolt vagonokat, de arra már nem kap választ, mikor sétálhatna velük egyet. A mintegy száz érdeklődő kirándultatására alkalmas szerelvény akkor telik meg, amikor valamelyik turisztikai társaság vendégeket küld a valamikor messzeföldön híres bortermő vidékre. Pedig amióta a Billion Star Hotel egyes jeleneteit a tekei állomáson forgatták, a helyszín és a vasút népszerűsége magasra ugrott – még így, a filmes stáb távozása után maradt csendélet közepette is.
Vonat helyett hajtány
Ha a vonat nem is áll indulásra készen, egy napsütéses őszi napon úgy döntünk: pár kilométeres próbát mégiscsak tennénk Oroszfája irányába. Újdonsült lekencei ismerősünk, a vasút egyik megszállottjának számító Alexandru Demeter egy saját kezűleg eszkabált motoros hajtányt kap elő a tekei egykori kollektív gazdaság udvaráról, két-három keménykötésű legény segítségével sínre helyezi, a hat személy sétakocsikázását szolgáló szerkentyű fél évszázados IZS szovjet motorkerékpárból kiszerelt blokkját megtankolja, berúgja, aztán néhány másodpercnyi pöfékelés és lefulladás után még egyszer megismétli a mozdulatot, és máris azon vesszük észre magunkat, hogy a hűvös, de napsütéses szép őszben lassan, de biztosan kapaszkodunk a teketanyai dombon fölfelé. Hol kutyák, hol tyúkok szaladnak át a fülsiketítően kerregő-burrogó masina előtt, a domboldalon kíváncsian bámuló nyulat is látunk, a távolban pedig őzek nyugalmát zavarjuk meg. Alkalmi vezetőnk elárulja, a múltkori kiruccanásakor, valahol Teke és Oroszfája között félúton, Mezőakna környékén, az erdő szélén ő egy, a bocsaival sétáló, jókora anyamedvével is találkozott, de szerencsére a vadnak nem támadt vonatozhatnéka. Mire mi is az erdő szélére érnénk, már az óránkénti 30 kilométeres sebességet súroljuk, amit a 350 köbcentis, húsz lóerős motor teremtette hangzavar és a rázkódás miatt százhúszasnak érzékelünk.
A Besztercén élő férfi szinte minden hétvégét drezinázva tölti. A pálya egy részét barátaival tisztította meg és tette rendbe, annyira, hogy ha időnként ki is siklik a járgány, senkinek ne essen semmi baja. Mint meséli, tőlünk nyugatabbra komoly kultúrája van a motoros hajtányozásnak vagy vágány-gépkocsikázásnak, ahogy még nevezik. A jómúltkorjában huszonöt magyarországi állította az anyaországból hozott hat drezináját a mezőségi pályára. „Nagyon tetszett nekik. Általában a külföldieknek tetszik, hisz bármerre nézel, csodálatos tájat látsz. Bezzeg száz évvel ezelőtt a magyarok meg tudták építeni ezt a vasutat, mi meg megőrizni sem vagyunk képesek” – sopánkodik a magyar nevű román férfi. A gond, hogy a CFR levette a kezét róla, a SAAF-ot hidegen hagyja, bérlőjét pedig csak a gyors meggazdagodás érdekli. Demeter szívesen berendezne egy vasúttörténeti múzeumot is a tekei állomáson. Már jó pár tárgyat be is szerzett, a többit meg ott találta. Lenne kinek, de nincs kivel – Cristian Răspopa személyében nem lelt partnerre. „Kár, mert nagyon elkelne ide egy kis múzeum” – kapcsolódik vissza a beszélgetésbe Vékony Sándor. A nyugdíjas vasutas 1972. április elsejétől az emeleti szolgálati lakásban lakik, feleségével együtt most is szívesen egyenruhát ölt és besegít bárkinek, aki a vonatozás vagy hajtányozás kapcsán hozzá fordul. A kerekek kattogása olyasvalami nála, mint a szívdobogás: amíg él, addig hallja. Nem is csoda, hisz apja, nagyapja, de még az apósa is vasutas volt. Közel fél évszázaddal ezelőtt végezte a brassói forgalmista iskolát, pályáját Hargita megyében kezdte, aztán a széles nyomtávú vasútról átkérette magát a 760 milliméteresre. Előbb Rücsön, majd Tekén szolgált egy olyan időszakban, amikor az állomásfőnökön kívül öt forgalmista és két váltókezelő dolgozott, és a szászlekencei végállomásig három pályafenntartó csapat gondoskodott a sínek épségéről. Most a szeme előtt megy tönkre a pontosan egy évszázaddal korábban épített kisvasút utolsó, még létező néhány tíz kilométeres szakasza.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. november 20.
A kisebbségi jogok betartását fogják kérni Csíkszeredában
Alkotmánymódosításra buzdító, illetve a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért kisebbségi jogok hiányára rávilágító, figyelemfelkeltő megmozdulást szervez a Magyar Polgári Párt (MPP). Az eseményt november 28-án a csíkszeredai Szabadság téren tartják.
A politikai alakulat a tavalyi sepsiszentgyörgyi megmozdulás után idén Csíkszeredába hívja az erdélyi magyarságot, hogy közösen hívják fel a figyelmet az 1918-as gyulafehérvári ígéretekre – közölte a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. „Nem várhatják, hogy lojális polgárai legyünk az országnak, amíg nem érezzük magunkat egyenrangúnak” – nyilatkozta. Mint hangsúlyozta, az Európai Unióban számos tagállam kisebbségei alkotmány által elfogadott autonóm közösségekben élnek, ezért az erdélyi magyarság sem kér többet, csak azt, ami az EU-ban természetes.
A november végi esemény kapcsán a szervezők már egyeztettek a történelmi egyházak vezetőivel, más politikai szervezetekkel és a csíkszéki Székely Nemzeti Tanáccsal is. A párt elnöke szerint mindenki partnerként viszonyul a rendezvényhez, egy ideje már elkészültek a szórólapok és plakátok, illetve gőzerővel folyik az erdélyi magyarság mozgósítása. „A megmozduláson nem lesznek politikai beszédek. December elsejét felidéző kulturális műsor lesz, illetve felelevenítjük a december 1-én elhangzott nyilatkozatot” – számolt be Bíró. Hozzátette, a tiltakozás során új petíciónak szeretnének helyet adni, hiszen a tavalyi kérvény sikertelensége után Romániában kormányváltás történt, és fontosnak tartja megszólítani az új kormányt.
Ahogy az a megmozdulásra felhívó plakáton és szórólapon áll, a november 28-i demonstráció célja, hogy a tömeg együtt kérje: Székelyföld régió elismerését, referendum kiírását Székelyföld autonómiájáról, új alkotmányt Romániának, a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön és a székely zászlónak az elismerését.
A mozgósításáról Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke számolt be. „A területi szervezeteinknél bejelentkezés alapján történik a feliratkozás a buszokra. Hargita megyéből és más erdélyi megyékből is várunk embereket, viszont a masszívabb mozgósítás székelyföldön történik. Az autóbuszok a csíkszeredai Erős Zsolt Sportaréna parkolójába érkeznek, az esemény befejeztével pedig onnan indulnak vissza” – ismertette a részleteket Salamon.
Buszokat indítanak Kovászna megyéből
Háromszékről ingyenes buszokat indít a Magyar Polgári Párt a csíkszeredai rendezvényre, négy városból Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Barótról is indulnak különjáratok. Kulcsár Terza József az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta, az előzetes bejelentkezések alapján döntik el, hogy honnan hány buszt indítanak, további tájékoztatást a feliratkozásról a 0267- 318 180-as telefonszámon nyújtanak. Kulcsár Terza emlékeztetett, hogy az első hasonló megmozdulást tavaly tartották Sepsiszentgyörgyön, a Victor Ponta akkori miniszterelnöknek címzett petíciót nyújtottak be a prefektúrán, kérve, hogy tartsák be az 1918 december 1-ei, gyulafehérvári kiáltványban foglaltak, ám erre azóta sem kaptak választ. A háromszéki politikus megfogalmazta, ezt a rendezvényt ezentúl minden évben megtartják, fontos, hogy minél többen vegyenek részt, hogy Bukarestig is jusson el hangjuk. Párbeszédet szeretnének a kormánnyal az autonómiáról, azonban ebben eddig még egyik kormány sem volt partner. A Kovászna megyei MPP tárgyalt a helyi RMDSZ, SZNT, a civil szervezetek, egyházak képviselőivel, akik megígérték, hogy segítenek a mozgósításban. Az RMDSZ a tavalyi megmozdulást nem tartotta időszerűnek, ám idén már pozitívan válaszolt a megkeresésre, mondta el Kulcsár Terza.
Bíró Blanka, Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
Alkotmánymódosításra buzdító, illetve a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért kisebbségi jogok hiányára rávilágító, figyelemfelkeltő megmozdulást szervez a Magyar Polgári Párt (MPP). Az eseményt november 28-án a csíkszeredai Szabadság téren tartják.
A politikai alakulat a tavalyi sepsiszentgyörgyi megmozdulás után idén Csíkszeredába hívja az erdélyi magyarságot, hogy közösen hívják fel a figyelmet az 1918-as gyulafehérvári ígéretekre – közölte a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. „Nem várhatják, hogy lojális polgárai legyünk az országnak, amíg nem érezzük magunkat egyenrangúnak” – nyilatkozta. Mint hangsúlyozta, az Európai Unióban számos tagállam kisebbségei alkotmány által elfogadott autonóm közösségekben élnek, ezért az erdélyi magyarság sem kér többet, csak azt, ami az EU-ban természetes.
A november végi esemény kapcsán a szervezők már egyeztettek a történelmi egyházak vezetőivel, más politikai szervezetekkel és a csíkszéki Székely Nemzeti Tanáccsal is. A párt elnöke szerint mindenki partnerként viszonyul a rendezvényhez, egy ideje már elkészültek a szórólapok és plakátok, illetve gőzerővel folyik az erdélyi magyarság mozgósítása. „A megmozduláson nem lesznek politikai beszédek. December elsejét felidéző kulturális műsor lesz, illetve felelevenítjük a december 1-én elhangzott nyilatkozatot” – számolt be Bíró. Hozzátette, a tiltakozás során új petíciónak szeretnének helyet adni, hiszen a tavalyi kérvény sikertelensége után Romániában kormányváltás történt, és fontosnak tartja megszólítani az új kormányt.
Ahogy az a megmozdulásra felhívó plakáton és szórólapon áll, a november 28-i demonstráció célja, hogy a tömeg együtt kérje: Székelyföld régió elismerését, referendum kiírását Székelyföld autonómiájáról, új alkotmányt Romániának, a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön és a székely zászlónak az elismerését.
A mozgósításáról Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke számolt be. „A területi szervezeteinknél bejelentkezés alapján történik a feliratkozás a buszokra. Hargita megyéből és más erdélyi megyékből is várunk embereket, viszont a masszívabb mozgósítás székelyföldön történik. Az autóbuszok a csíkszeredai Erős Zsolt Sportaréna parkolójába érkeznek, az esemény befejeztével pedig onnan indulnak vissza” – ismertette a részleteket Salamon.
Buszokat indítanak Kovászna megyéből
Háromszékről ingyenes buszokat indít a Magyar Polgári Párt a csíkszeredai rendezvényre, négy városból Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Barótról is indulnak különjáratok. Kulcsár Terza József az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta, az előzetes bejelentkezések alapján döntik el, hogy honnan hány buszt indítanak, további tájékoztatást a feliratkozásról a 0267- 318 180-as telefonszámon nyújtanak. Kulcsár Terza emlékeztetett, hogy az első hasonló megmozdulást tavaly tartották Sepsiszentgyörgyön, a Victor Ponta akkori miniszterelnöknek címzett petíciót nyújtottak be a prefektúrán, kérve, hogy tartsák be az 1918 december 1-ei, gyulafehérvári kiáltványban foglaltak, ám erre azóta sem kaptak választ. A háromszéki politikus megfogalmazta, ezt a rendezvényt ezentúl minden évben megtartják, fontos, hogy minél többen vegyenek részt, hogy Bukarestig is jusson el hangjuk. Párbeszédet szeretnének a kormánnyal az autonómiáról, azonban ebben eddig még egyik kormány sem volt partner. A Kovászna megyei MPP tárgyalt a helyi RMDSZ, SZNT, a civil szervezetek, egyházak képviselőivel, akik megígérték, hogy segítenek a mozgósításban. Az RMDSZ a tavalyi megmozdulást nem tartotta időszerűnek, ám idén már pozitívan válaszolt a megkeresésre, mondta el Kulcsár Terza.
Bíró Blanka, Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2015. november 23.
„Mesékkel helyükre kerülnek a dolgok”
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az Aranytoll című F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenyt. Változatos programok zajlottak a hétvégén, gálával ért véget a vetélkedő.
Maga a verseny szombat délelőtt zajlott: a különböző megyékből, valamint Magyarországról érkezett negyedikes diákoknak a megadott szavak alapján kellett mesét írniuk, a zsűri többek között az eredetiséget, kifejezőkészséget, ötletességet, fordulatokat értékelte. Amint a szombat esti gálaműsoron Zsigmond Emese zsűrielnök, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője elmondta, a meseíró gyerekek bebizonyították, hogy helyén van a lelkük, a történetekben ugyanis az igazság és a becsületesség győzedelmeskedett, nem hiányzott a humor sem és szinte mindenki nagyszerű helysírásról, gazdag szókincsről tett tanúbizonyságot. A zsűri tagjai voltak továbbá Alföldy Andrea, Búzási Noémi és Tankó Veronika Zita tanítónők.
Feszültség, oldás
A verseny után kézműves műhelyek zajlottak, majd városnézésre mentek a gyerekek és a pedagógusok, ezt követően pedig Ferge Béla budapesti zenetanár tartott kreatív zenei foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek. Szó esett arról, hogy a gyerekkorunkban hallott zene egész életünkre belénk vésődik, hogy a gyerekeknek nem „hígított művészetet” kell adagolnunk, hanem igazit, hogy a zene célja – amint az Yehudi Menuhin is megfogalmazta – az, hogy örömet szerezzen és egyúttal megmondja az igazat. A magyarországi pedagógus példákkal illusztrálta, hogy van zene, amely a világban lévő erőszakra mutat rá, de nem szerez örömet és csak részigazságot fejez ki, és van zene, mely mindent valószerűtlenül rózsaszínnek mutat be. A jó zene viszont feszültséget kelt és fel is oldja azt, dallammal, ritmussal és harmóniával – ez a kettősség egyébként egész életünkre jellemző, hangzott el. A műsor közös énekléssel folytatódott, a gyerekek vihart produkáltak különböző hangszerekkel, majd különböző zenei fogalommal ismerkedtek meg játékos módon.
Elismerés
Szombat délután díjkiosztó gálával folytatódott a vetélkedő. Tunyogi Katalin szervező, a Pertinax Egyesület vezetője elmondta: a verseny is a feszültség és az oldás jegyében zajlott, hiszen a meseírást szórakoztató programok követték, és egyetlen résztvevő sem megy el jutalom nélkül. A rendezvény támogatói között külön kihangsúlyozta a Bihar megyei Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, majd átadta a szót Szabó Ödön parlamenti képviselőnek, aki elismerő szavakkal illette az immár nagykorú meseíró verseny szervezőit, s kiemelte a vendéglátó szülőknek az érdemeit – ők a mai egoista világban ajánlották fel saját családi fészküket a más megyékből, illetve a határon túlról érkező gyerekek számára. A verseny jó hírneve nagyrészt nekik köszönhető, hangzott el. A mesevilág menekvés és egyben terápia, s a gyerekek alkotásai egyúttal társadalmunkról vallanak majd ötven, száz, vagy kétszáz év múlva, tette hozzá.
„Hazugság”
Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a testvériskola, illetve a diósdi lakosok üdvözletét hozta el, s megerősítve Szabó Ödön szavait kifejtette, hogy az önzőségen túl kell lépni, s ők itt Nagyváradon minden alkalommal a meleg, emberséges segítőkészséget tapasztalták. A gálaműsor fellépésekkel folytatódott – a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport többek között Küküllő-menti és kalotaszegi táncokat mutatott be, s fellépett a Francisc Hubic művészeti iskola balett csoportja, továbbá a Szacsvay Imre , valamint a diósdi Eötvös József általános iskola több diákja. Zsigmond Emese zsűrielnök felszólalása során kihangsúlyozta, hogy igazságszertettel mindent helyre lehet hozni, s hogy a mese egyik szerepe pont az, hogy segítsen helyre tenni a dolgokat, olyan „hazugság”, melynek szerepét csak a nagyon földhözragadt emberek nem értenek. „Azt kívánom, hogy ezekből a nagy-nagy hazugságokból pár év múlva a körülöttünk lévő világot helyre tevő igazságok legyenek”- mondta végül.
Nyertesek
A meseíró verseny az iskolai szakasszal kezdődött október elején, a határon átívelő döntőn pedig mintegy harminc negyedikes diák vett részt, Bihar megye mellett Arad, Hajdú-Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár megyékből, továbbá Pestről. A zsűri Dénes Pálma sepsiszentgyörgyi tanuló munkáját ítélte a legjobbnak, a második díjat Linzenbold Frida szatmárnémeti diák, a harmadik díjat pedig Máté Dóra szatmárnémeti diák nyerte el.
Neumann Andrea
erdon.ro
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az Aranytoll című F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenyt. Változatos programok zajlottak a hétvégén, gálával ért véget a vetélkedő.
Maga a verseny szombat délelőtt zajlott: a különböző megyékből, valamint Magyarországról érkezett negyedikes diákoknak a megadott szavak alapján kellett mesét írniuk, a zsűri többek között az eredetiséget, kifejezőkészséget, ötletességet, fordulatokat értékelte. Amint a szombat esti gálaműsoron Zsigmond Emese zsűrielnök, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője elmondta, a meseíró gyerekek bebizonyították, hogy helyén van a lelkük, a történetekben ugyanis az igazság és a becsületesség győzedelmeskedett, nem hiányzott a humor sem és szinte mindenki nagyszerű helysírásról, gazdag szókincsről tett tanúbizonyságot. A zsűri tagjai voltak továbbá Alföldy Andrea, Búzási Noémi és Tankó Veronika Zita tanítónők.
Feszültség, oldás
A verseny után kézműves műhelyek zajlottak, majd városnézésre mentek a gyerekek és a pedagógusok, ezt követően pedig Ferge Béla budapesti zenetanár tartott kreatív zenei foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek. Szó esett arról, hogy a gyerekkorunkban hallott zene egész életünkre belénk vésődik, hogy a gyerekeknek nem „hígított művészetet” kell adagolnunk, hanem igazit, hogy a zene célja – amint az Yehudi Menuhin is megfogalmazta – az, hogy örömet szerezzen és egyúttal megmondja az igazat. A magyarországi pedagógus példákkal illusztrálta, hogy van zene, amely a világban lévő erőszakra mutat rá, de nem szerez örömet és csak részigazságot fejez ki, és van zene, mely mindent valószerűtlenül rózsaszínnek mutat be. A jó zene viszont feszültséget kelt és fel is oldja azt, dallammal, ritmussal és harmóniával – ez a kettősség egyébként egész életünkre jellemző, hangzott el. A műsor közös énekléssel folytatódott, a gyerekek vihart produkáltak különböző hangszerekkel, majd különböző zenei fogalommal ismerkedtek meg játékos módon.
Elismerés
Szombat délután díjkiosztó gálával folytatódott a vetélkedő. Tunyogi Katalin szervező, a Pertinax Egyesület vezetője elmondta: a verseny is a feszültség és az oldás jegyében zajlott, hiszen a meseírást szórakoztató programok követték, és egyetlen résztvevő sem megy el jutalom nélkül. A rendezvény támogatói között külön kihangsúlyozta a Bihar megyei Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, majd átadta a szót Szabó Ödön parlamenti képviselőnek, aki elismerő szavakkal illette az immár nagykorú meseíró verseny szervezőit, s kiemelte a vendéglátó szülőknek az érdemeit – ők a mai egoista világban ajánlották fel saját családi fészküket a más megyékből, illetve a határon túlról érkező gyerekek számára. A verseny jó hírneve nagyrészt nekik köszönhető, hangzott el. A mesevilág menekvés és egyben terápia, s a gyerekek alkotásai egyúttal társadalmunkról vallanak majd ötven, száz, vagy kétszáz év múlva, tette hozzá.
„Hazugság”
Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a testvériskola, illetve a diósdi lakosok üdvözletét hozta el, s megerősítve Szabó Ödön szavait kifejtette, hogy az önzőségen túl kell lépni, s ők itt Nagyváradon minden alkalommal a meleg, emberséges segítőkészséget tapasztalták. A gálaműsor fellépésekkel folytatódott – a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport többek között Küküllő-menti és kalotaszegi táncokat mutatott be, s fellépett a Francisc Hubic művészeti iskola balett csoportja, továbbá a Szacsvay Imre , valamint a diósdi Eötvös József általános iskola több diákja. Zsigmond Emese zsűrielnök felszólalása során kihangsúlyozta, hogy igazságszertettel mindent helyre lehet hozni, s hogy a mese egyik szerepe pont az, hogy segítsen helyre tenni a dolgokat, olyan „hazugság”, melynek szerepét csak a nagyon földhözragadt emberek nem értenek. „Azt kívánom, hogy ezekből a nagy-nagy hazugságokból pár év múlva a körülöttünk lévő világot helyre tevő igazságok legyenek”- mondta végül.
Nyertesek
A meseíró verseny az iskolai szakasszal kezdődött október elején, a határon átívelő döntőn pedig mintegy harminc negyedikes diák vett részt, Bihar megye mellett Arad, Hajdú-Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár megyékből, továbbá Pestről. A zsűri Dénes Pálma sepsiszentgyörgyi tanuló munkáját ítélte a legjobbnak, a második díjat Linzenbold Frida szatmárnémeti diák, a harmadik díjat pedig Máté Dóra szatmárnémeti diák nyerte el.
Neumann Andrea
erdon.ro
2015. november 24.
Magyarul a közigazgatásban (Néppárti javaslat)
Kovászna és Hargita megye közös közszolgálatot hozhatna létre, amely elláthatná a közigazgatási dokumentumok szakszerű fordítását, segíthetne a tanácsülések anyanyelven történő lebonyolításában – ezt javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A szomszéd megyében múlt héten, Háromszéken tegnap iktatták az erre vonatkozó határozattervezetet.
A jogi keret megvan ugyan, de a gyakorlatban még mindig akadozik az anyanyelv használata a közigazgatásban, erre világít rá az a tanulmány, amelyet a Politea Tudományos Társaság végzett. A szakemberek azt mérték fel, mennyire érvényesül a magyar nyelv használata Kovászna és Hargita megyében, és arra a következtetésre jutottak, hogy vagy csak a szóbeliségre korlátozódik, vagy egyáltalán nem működik. Ennek anyagi akadályai is vannak, de hiányoznak a képzett fordítók, és sokszor a kényelem diktálja, hogy csak románul adják ki a tanácsi határozatokat, az állam nyelvén tartsák a tanácsüléseket. Az EMNP a Politea tanulmánya alapján fogalmazta meg javaslatát, mely szerint a két megye akár egyesület, akár társulás formájában létrehozhatna egy közszolgálatot, ahol egy irodavezető, hét fordító, két informatikus és egy közigazgatási jogban jártas jogász dolgozhatna, ők biztosítanák a két megyei tanács, két megyei jogú város, 12 város és 96 község számára a fordításokat. Az iroda fenntartását közösen és arányosan vállalhatnák az önkormányzatok, így nem lenne akkora tétel, hogy ne bírják meg, és bár az írott anyagokban biztosított lenne a magyar nyelv használata. Az EMNP meglátása szerint elképzelésük megvalósítása csak a politikai akarattól függ, minden párt megkapta a Politea tanulmányát, így az önkormányzatok többségét uraló RMDSZ is ismeri az abban felsorakoztatott érveket. Benedek Erika, a Kovászna Megyei Tanács néppárti képviselője úgy véli, ez a téma is illeszkedik azon nemzeti ügyek sorába, melyekben együttműködésről állapodtak meg. Azt is kifejtette, tudatában vannak, nagyon nagy munka a havi majdnem ezer határozat magyar nyelvre ültetése, éppen ezért lenne jó, ha valaki szakszerűen, pénzért elvégezhetné a feladatot. Adnunk kell anyanyelvünk használatára, nem szabad elkényelmesednünk, mert hosszú távon nagyon nagy nyelvi veszteséghez vezethet, ha most nem élünk a lehetőséggel – fogalmazott.
A beterjesztett határozat várhatóan a következő megyei tanácsülésen kerül napirendre.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kovászna és Hargita megye közös közszolgálatot hozhatna létre, amely elláthatná a közigazgatási dokumentumok szakszerű fordítását, segíthetne a tanácsülések anyanyelven történő lebonyolításában – ezt javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A szomszéd megyében múlt héten, Háromszéken tegnap iktatták az erre vonatkozó határozattervezetet.
A jogi keret megvan ugyan, de a gyakorlatban még mindig akadozik az anyanyelv használata a közigazgatásban, erre világít rá az a tanulmány, amelyet a Politea Tudományos Társaság végzett. A szakemberek azt mérték fel, mennyire érvényesül a magyar nyelv használata Kovászna és Hargita megyében, és arra a következtetésre jutottak, hogy vagy csak a szóbeliségre korlátozódik, vagy egyáltalán nem működik. Ennek anyagi akadályai is vannak, de hiányoznak a képzett fordítók, és sokszor a kényelem diktálja, hogy csak románul adják ki a tanácsi határozatokat, az állam nyelvén tartsák a tanácsüléseket. Az EMNP a Politea tanulmánya alapján fogalmazta meg javaslatát, mely szerint a két megye akár egyesület, akár társulás formájában létrehozhatna egy közszolgálatot, ahol egy irodavezető, hét fordító, két informatikus és egy közigazgatási jogban jártas jogász dolgozhatna, ők biztosítanák a két megyei tanács, két megyei jogú város, 12 város és 96 község számára a fordításokat. Az iroda fenntartását közösen és arányosan vállalhatnák az önkormányzatok, így nem lenne akkora tétel, hogy ne bírják meg, és bár az írott anyagokban biztosított lenne a magyar nyelv használata. Az EMNP meglátása szerint elképzelésük megvalósítása csak a politikai akarattól függ, minden párt megkapta a Politea tanulmányát, így az önkormányzatok többségét uraló RMDSZ is ismeri az abban felsorakoztatott érveket. Benedek Erika, a Kovászna Megyei Tanács néppárti képviselője úgy véli, ez a téma is illeszkedik azon nemzeti ügyek sorába, melyekben együttműködésről állapodtak meg. Azt is kifejtette, tudatában vannak, nagyon nagy munka a havi majdnem ezer határozat magyar nyelvre ültetése, éppen ezért lenne jó, ha valaki szakszerűen, pénzért elvégezhetné a feladatot. Adnunk kell anyanyelvünk használatára, nem szabad elkényelmesednünk, mert hosszú távon nagyon nagy nyelvi veszteséghez vezethet, ha most nem élünk a lehetőséggel – fogalmazott.
A beterjesztett határozat várhatóan a következő megyei tanácsülésen kerül napirendre.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 24.
Bivalyok ereje
Aki falun találta meg a boldog élet titkát
Kolumbán Gábor 1996 és 2000 között Hargita megye tanácselnöke volt. Életének valódi fordulata azonban nem akkor következett be, amikor otthagyta a politikusi pályát, hanem 2008-ban, amikor a Hargita megyei Énlakán bivalyok tartásával kezdett foglalkozni. Az olaszteleki felmenőkkel rendelkező gazda az itteni falutalálkozó alkalmával tartott előadásán beszélt új elfoglaltságáról, életfilozófiájáról, a székely falu jövőjéről.
Kolumbán Gábor innovátornak, azaz újítónak határozza meg magát: mint mondta, székely falvainkkal az az egyik nagy gond, hogy kevés bennük az újító szellemű ember, ha valaki valamit újítani próbál, azt a falu bolondjának nézik.
– Pedig annak idején aki az első cséplőgépet bevitte egy faluba, az is újítónak számított. Ha nem történt volna meg, hol tartanánk most? – tette fel a kérdést.
Ő falura költözvén még a kinti vécén is újítást alkalmazott, az övé kétlyukú: három évig az egyik lyukat, aztán a másikat használják.
– Míg használjuk az egyik lyukat, addig a másik lyuk alatt elkészül a komposzt, amit felhasználunk – magyarázta. – Gondolkodjanak el azon, hogy egyszer csak eljön az idő, amikor nem lesz víz, amivel leöblíteni a vécét. Városon lehet megoldás a vízöblítéses vécé, de falun semmi szükség rá. Amúgy a klímaváltozás szomorú eredményeként egész vidékek maradhatnak nemsokára víz nélkül, akik falun élnek, tudják, miről beszélek. Az idei már a hatodik száraz esztendő volt.
Visszatérve az innovációs szellemhez, úgy értékeli, mifelénk a legtöbben azt szeretik csinálni, amit mindenki más csinál, de a székelyre az is jellemző, hogy az idegenekre jobban hallgat.
– Falvaink fejlődésében ezért fontos szerephez juthatnak a magyarországi testvértelepülések, ők talán motiválhatják a helyieket abban, hogy érdemes előrelépni – hangsúlyozta.
A bivalyok az életöröm forrásai
– Elgondolkoztam azon, miként volt évszázadokig fenntartható a gazdálkodó székely életforma, és közben gyakorlati megoldásokat kerestem, hogy miként lehetne ma is a gazdálkodásból megélni, így jutottam el a bivalytartásig – folytatta.
Oklándon volt két bivalytartó gazda, általuk került kapcsolatba az „okos szemű, sírni is tudó” állatokkal.
– A bivaly ránézésre lomha állat, ám hegyre felfelé is tud szaladni, és nem véletlen a mondás, hogy bivalyerős, mert nagyon erős állatok. A csordában nem a bika a góré: hierarchia van, a dagonyázást is csoportokban, felváltva végzik, nem bökdösik egymást. Igénytelenek, az alom felét megeszik, így a szalmát, a kórét is, de rémeik az állatorvosoknak, mert nem lehet látni rajtuk, hogy betegek. Azonban, ha haldoklik, két-három másik bivaly melléje jön, és melegíti. A bivalyt nem kell vezetni, jól nevelhető állatok, szabadon mozoghatnak, mi legalábbis csak a fejés idejére kötjük meg – mesélte.
De ami a legfontosabb szerinte, hogy a bivalyoktól életörömöt lehet tanulni.
– A 21. század emberének az a legnagyobb baja, hogy nincs életöröme. Az ember pedig mi másért él a földön, mint azért, hogy boldog legyen, s ha az emberi kultúra ezt a boldogságot már nem képes megadni, akkor olyan állatok társaságát kell keresni, akiktől tanulhatunk.
És meg is magyarázta.
– A bivalyok a bőség és megnyilvánulás szimbólumai. Hatalmas fejük a magasabb rendű intelligenciát képviseli, erős testük pedig a földhöz köti őket. Ők a világi és a szakrális közti összekötő erő, és az imával végzett helyes cselekvésre tanítanak. A bivalyok figyelmeztetnek, hogy megelégedjünk azzal, amink van, hogy tiszteljük az élet összes formáját, és becsüljük saját isteni lényünk integritását. Az egyenlőség, áldozathozatal és szolgálat jelképei, megmutathatják nekünk, miként éljünk egyetértésben, elfogadásban és örömben. Segítenek megszabadulnunk az önsajnálattól, a bőséget tudatosítják bennünk. A bivaly erős gyógyír, ami segít tökéletlenségünk gyógyításában, és visszacsatol az Anyaföldhöz és Égatyánkhoz.
Vállalkozzunk vidéken!
A bivalytartás gazdasági vetületeiről szót ejtve megjegyezte: a bivalyokat még turistalátványosságként is lehet mutogatni, ám nem mellékes a bivalytejből származó termékek hasznossága sem. Az elején ők 2 lejért adták el a nyers bivalytejet, mígnem neje elvégzett egy sajtkészítő tanfolyamot, aztán sajtműhelyt rendeztek be Énlakán, és ma 14-15 féle sajtot készítenek, ami természetesen nagyobb jövedelmet is jelent számukra.
– Vállalkozni kell vidéken – fejtette ki –, azonban a vidéken előállított termékeknek helyben piacot is kell teremteni.
Véleménye szerint vidéken ma nincsenek piacok. Bár a turizmusba történtek beruházások, épültek falvakon is panziók, azoknál a vendégeket a városi nagyüzletben vásárolt disznóhússal etetik, holott minden, de minden helyben is előállítható.
– Ma már termelői igazolvánnyal mindenki eladhatná helyi termékét, a gond az összefogás hiánya, mert egyvalaki nem tud falun panziót is, farmot is működtetni. Meg kellene osztani a feladatokat – vélekedett.
A helyi termékeké a jövő
Másrészt úgy látja, a jövő gazdaságának alapját a helyben előállított termékek fogják képezni, mert a szállítás hovatovább egyre drágábbá válik, és egyre kevésbé éri majd meg több száz kilométerre elszállítani egy terméket eladás céljából.
– Annak ellenére, hogy a falvakat már 150–200 éve módszeresen rombolják, és a falusi embereket városra kergették, nemcsak nálunk a kommunizmusban, hanem az egész világon, a falvak jövője mégsem olyan sötét, hiszen a gazdaság az ökológiai elvek szerint fog működni az elkövetkezőkben. Bármit lehet falun is csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy az a bármi valamilyen módon azért kötődjön a földhöz is – osztotta meg gondolatait.
Úgy vélte, a székely falvakat kell ugyan fejleszteni, azonban vigyázni kell arra a polgármestereknek, hogy az embereket ne válasszák el a természettől.
– Nem kell lemásolni a várost, mert falun az élet ritmusát a természet adja meg. Falun még a diákoknak is külön tantárgyakat kellene tanítani, nem azokat, melyeket városon tanítanak – mondta.
Dilemma ma falvainkon az is szerinte, hogy életszerű avagy versenyképes gazdaságot állítsunk-e be, mert a kettő nagyon is különbözik egymástól. Mint vázolta, a versenyképes farmon három ember dolgozik legalább ezer, már-már robotszerűen táplált állattal, de őt nem ez a falusi jövőkép izgatja, hanem az az életszerű gazdálkodás, amelyben a tehenek, bivalyok békésen legelésznek az idillikus falusi környezetben, s amelyben a gazda megtermeli azt, amire szüksége van, a fölösleget pedig eladja.
– A fejlődés nem a javakkal kezdődik, hanem az emberekkel, az emberek tanultságával, szervezettségével és fegyelmével – összegezte mondanivalóját Ernst Schumacher közgazdász gondolataival.
Végül számos udvarhelyszéki példával szemléltette azt, hogy felbecsülhetetlen vidéki értékeinkkel van mit kezdeni: például gyümölcsfeldolgozók működnek a környéken, amiknek köszönhetően már új gyümölcsösöket is beállítottak az emberek, van gyümölcsfesztiváljuk, gyümölcsút, melyen végig lehet biciklizni, egyszóval a hagyományos háztáji termékek értékesítésében egyre többen látnak lehetőséget, s tesznek is azok felkarolásáért.
Előadásának, Olaszteleken legalábbis, azonnali foganatja is volt: Rácz Attila, az olaszteleki kastélyszálló tulajdonosa bejelentette, nagy fantáziát látnak ők is a helyi termékekben, ezért azon lesznek, hogy ezentúl, amit lehet, inkább a helyiektől vásároljanak fel, mintsem valamelyik távoli élelmiszerüzletből.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Aki falun találta meg a boldog élet titkát
Kolumbán Gábor 1996 és 2000 között Hargita megye tanácselnöke volt. Életének valódi fordulata azonban nem akkor következett be, amikor otthagyta a politikusi pályát, hanem 2008-ban, amikor a Hargita megyei Énlakán bivalyok tartásával kezdett foglalkozni. Az olaszteleki felmenőkkel rendelkező gazda az itteni falutalálkozó alkalmával tartott előadásán beszélt új elfoglaltságáról, életfilozófiájáról, a székely falu jövőjéről.
Kolumbán Gábor innovátornak, azaz újítónak határozza meg magát: mint mondta, székely falvainkkal az az egyik nagy gond, hogy kevés bennük az újító szellemű ember, ha valaki valamit újítani próbál, azt a falu bolondjának nézik.
– Pedig annak idején aki az első cséplőgépet bevitte egy faluba, az is újítónak számított. Ha nem történt volna meg, hol tartanánk most? – tette fel a kérdést.
Ő falura költözvén még a kinti vécén is újítást alkalmazott, az övé kétlyukú: három évig az egyik lyukat, aztán a másikat használják.
– Míg használjuk az egyik lyukat, addig a másik lyuk alatt elkészül a komposzt, amit felhasználunk – magyarázta. – Gondolkodjanak el azon, hogy egyszer csak eljön az idő, amikor nem lesz víz, amivel leöblíteni a vécét. Városon lehet megoldás a vízöblítéses vécé, de falun semmi szükség rá. Amúgy a klímaváltozás szomorú eredményeként egész vidékek maradhatnak nemsokára víz nélkül, akik falun élnek, tudják, miről beszélek. Az idei már a hatodik száraz esztendő volt.
Visszatérve az innovációs szellemhez, úgy értékeli, mifelénk a legtöbben azt szeretik csinálni, amit mindenki más csinál, de a székelyre az is jellemző, hogy az idegenekre jobban hallgat.
– Falvaink fejlődésében ezért fontos szerephez juthatnak a magyarországi testvértelepülések, ők talán motiválhatják a helyieket abban, hogy érdemes előrelépni – hangsúlyozta.
A bivalyok az életöröm forrásai
– Elgondolkoztam azon, miként volt évszázadokig fenntartható a gazdálkodó székely életforma, és közben gyakorlati megoldásokat kerestem, hogy miként lehetne ma is a gazdálkodásból megélni, így jutottam el a bivalytartásig – folytatta.
Oklándon volt két bivalytartó gazda, általuk került kapcsolatba az „okos szemű, sírni is tudó” állatokkal.
– A bivaly ránézésre lomha állat, ám hegyre felfelé is tud szaladni, és nem véletlen a mondás, hogy bivalyerős, mert nagyon erős állatok. A csordában nem a bika a góré: hierarchia van, a dagonyázást is csoportokban, felváltva végzik, nem bökdösik egymást. Igénytelenek, az alom felét megeszik, így a szalmát, a kórét is, de rémeik az állatorvosoknak, mert nem lehet látni rajtuk, hogy betegek. Azonban, ha haldoklik, két-három másik bivaly melléje jön, és melegíti. A bivalyt nem kell vezetni, jól nevelhető állatok, szabadon mozoghatnak, mi legalábbis csak a fejés idejére kötjük meg – mesélte.
De ami a legfontosabb szerinte, hogy a bivalyoktól életörömöt lehet tanulni.
– A 21. század emberének az a legnagyobb baja, hogy nincs életöröme. Az ember pedig mi másért él a földön, mint azért, hogy boldog legyen, s ha az emberi kultúra ezt a boldogságot már nem képes megadni, akkor olyan állatok társaságát kell keresni, akiktől tanulhatunk.
És meg is magyarázta.
– A bivalyok a bőség és megnyilvánulás szimbólumai. Hatalmas fejük a magasabb rendű intelligenciát képviseli, erős testük pedig a földhöz köti őket. Ők a világi és a szakrális közti összekötő erő, és az imával végzett helyes cselekvésre tanítanak. A bivalyok figyelmeztetnek, hogy megelégedjünk azzal, amink van, hogy tiszteljük az élet összes formáját, és becsüljük saját isteni lényünk integritását. Az egyenlőség, áldozathozatal és szolgálat jelképei, megmutathatják nekünk, miként éljünk egyetértésben, elfogadásban és örömben. Segítenek megszabadulnunk az önsajnálattól, a bőséget tudatosítják bennünk. A bivaly erős gyógyír, ami segít tökéletlenségünk gyógyításában, és visszacsatol az Anyaföldhöz és Égatyánkhoz.
Vállalkozzunk vidéken!
A bivalytartás gazdasági vetületeiről szót ejtve megjegyezte: a bivalyokat még turistalátványosságként is lehet mutogatni, ám nem mellékes a bivalytejből származó termékek hasznossága sem. Az elején ők 2 lejért adták el a nyers bivalytejet, mígnem neje elvégzett egy sajtkészítő tanfolyamot, aztán sajtműhelyt rendeztek be Énlakán, és ma 14-15 féle sajtot készítenek, ami természetesen nagyobb jövedelmet is jelent számukra.
– Vállalkozni kell vidéken – fejtette ki –, azonban a vidéken előállított termékeknek helyben piacot is kell teremteni.
Véleménye szerint vidéken ma nincsenek piacok. Bár a turizmusba történtek beruházások, épültek falvakon is panziók, azoknál a vendégeket a városi nagyüzletben vásárolt disznóhússal etetik, holott minden, de minden helyben is előállítható.
– Ma már termelői igazolvánnyal mindenki eladhatná helyi termékét, a gond az összefogás hiánya, mert egyvalaki nem tud falun panziót is, farmot is működtetni. Meg kellene osztani a feladatokat – vélekedett.
A helyi termékeké a jövő
Másrészt úgy látja, a jövő gazdaságának alapját a helyben előállított termékek fogják képezni, mert a szállítás hovatovább egyre drágábbá válik, és egyre kevésbé éri majd meg több száz kilométerre elszállítani egy terméket eladás céljából.
– Annak ellenére, hogy a falvakat már 150–200 éve módszeresen rombolják, és a falusi embereket városra kergették, nemcsak nálunk a kommunizmusban, hanem az egész világon, a falvak jövője mégsem olyan sötét, hiszen a gazdaság az ökológiai elvek szerint fog működni az elkövetkezőkben. Bármit lehet falun is csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy az a bármi valamilyen módon azért kötődjön a földhöz is – osztotta meg gondolatait.
Úgy vélte, a székely falvakat kell ugyan fejleszteni, azonban vigyázni kell arra a polgármestereknek, hogy az embereket ne válasszák el a természettől.
– Nem kell lemásolni a várost, mert falun az élet ritmusát a természet adja meg. Falun még a diákoknak is külön tantárgyakat kellene tanítani, nem azokat, melyeket városon tanítanak – mondta.
Dilemma ma falvainkon az is szerinte, hogy életszerű avagy versenyképes gazdaságot állítsunk-e be, mert a kettő nagyon is különbözik egymástól. Mint vázolta, a versenyképes farmon három ember dolgozik legalább ezer, már-már robotszerűen táplált állattal, de őt nem ez a falusi jövőkép izgatja, hanem az az életszerű gazdálkodás, amelyben a tehenek, bivalyok békésen legelésznek az idillikus falusi környezetben, s amelyben a gazda megtermeli azt, amire szüksége van, a fölösleget pedig eladja.
– A fejlődés nem a javakkal kezdődik, hanem az emberekkel, az emberek tanultságával, szervezettségével és fegyelmével – összegezte mondanivalóját Ernst Schumacher közgazdász gondolataival.
Végül számos udvarhelyszéki példával szemléltette azt, hogy felbecsülhetetlen vidéki értékeinkkel van mit kezdeni: például gyümölcsfeldolgozók működnek a környéken, amiknek köszönhetően már új gyümölcsösöket is beállítottak az emberek, van gyümölcsfesztiváljuk, gyümölcsút, melyen végig lehet biciklizni, egyszóval a hagyományos háztáji termékek értékesítésében egyre többen látnak lehetőséget, s tesznek is azok felkarolásáért.
Előadásának, Olaszteleken legalábbis, azonnali foganatja is volt: Rácz Attila, az olaszteleki kastélyszálló tulajdonosa bejelentette, nagy fantáziát látnak ők is a helyi termékekben, ezért azon lesznek, hogy ezentúl, amit lehet, inkább a helyiektől vásároljanak fel, mintsem valamelyik távoli élelmiszerüzletből.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely