Nehéz sorsú, tehetséges gyermekeket és fiatalokat támogatnak
Ösztöndíjat hirdet a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Székelyföldön élő, iskolai és felsőszintű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára.
A program alapját a Székelyföldi Tehetségalap biztosítja, amely a HKA kezdeményezésére jött létre 2015-ben háromszéki vállalkozók és neves közéleti személyiségek adakozásából. Az alapot a HKA kezeli, a pályázati program lebonyolításával viszont a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanácsot bízta meg.
A pályázat célja pénzbeli segítségnyújtás a Hargita, Kovászna vagy Maros megyei lakhelyű, 6–20 éves, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek és fiataloknak, hogy tanulmányaikat zavartalanabbul folytathassák – fogalmaznak a HKA munkatársai. A rendelkezésre álló keretösszeg 60 ezer lej. Az ösztöndíj mértéke ezer lej diákonként, az összeg folyósítása egyszeri banki átutalással történik november-december időszakban.
A pályázati anyagok beküldési határideje október 24-e, az összeállított iratcsomót postán kell eljuttatni. További információk a meghirdetést közzétevő alapítvány honlapján.
Bencze Melinda Székelyhon.ro

Átvette az EMKE a pusztakamarási Sütő-emlékház rehabilitált épületeit
A Sütő András-emlékház legutóbb rehabilitált épületeit vette át a hét végén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. 
Az egyesület közölte, a nyárikonyha felújítása, valamint az emlékház turisztikai szempontú fejlesztése Bíró Miklós kolozsvári magánszemély adományának köszönhetően vált lehetővé, ezt elismerendő a nyári konyha falán táblát helyezett el az EMKE. A kút rendbetételét a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság támogatta. A munkálatokat Juhos Márton széki mesterember végezte, aki a cölöplábú asztal és pad másának elkészítési költségeivel is hozzájárult a Sütő-ház és környezete megszépüléséhez. Széman Péter, az EMKE elnöke kifejtette, az egyesület további tervei között szerepel a kerítés, az udvar, valamint a további melléképületek teljes rehabilitációja.
Halálának 10. évfordulóján, szeptember utolsó napján emlékeztek az íróra Marosvásárhelyen, a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét idézték fel a sírjánál tartott megemlékezésen, amelyen alig húszan vettek részt. A mezőségi Pusztakamaráson 1927. június 17.-én született Herder-és Kossuth-díjas író, drámaíró 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Ismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című regény, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, A szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és Az álomkommandó című dráma. kronika.ro

Külföldi munkavállalás: mintha négy év alatt kihalt volna három megye lakossága
A 2011. évi népszámlálás alkalmával a hivatalos statisztikák szerint 727 ezer román állampolgár tartózkodott egy évnél hosszabb időn át külföldön. Számuk a népszámlálást követő időszakban, 2015-ig további 700 ezerrel gyarapodott. Négy év alatt leforgása alatt Hargita, Kovászna és Szilágy megye teljes lakosságának megfelelő számú román állampolgár távozott külföldre munkavállalás vagy letelepedés céljából, és ez csak a hivatalos adat. A megyék 2012 és 2015 között becslések szerint átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt.
A romániai hivatalos adatok azonban távolról sem fedik le a valóságot. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2015-re időszerűsített migrációs adatai szerint a múlt évben 3,4 millió román állampolgár élt külföldön. A világszervezet adatait a célországoktól kapott kimutatásokra alapozta. Így például az olaszországi Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az országban 969 ezer román állampolgár élt. Persze, ez az adat sem pontos, hiszen számos be nem jelentett feketemunkás is dolgozik az országban, így az olaszországi románok száma mindenképpen meghaladja az egymilliót.
Római statisztikusok adatai szerint egyébként az országban 2014 végén több mint ötmillió külföldi állampolgár telepedett le hosszabb vagy rövidebb időre – ez az ötmillió Olaszország lakosságának 8,2 százalékát jelenti, miközben 2003-ben ez az arányszám mindössze három százalékos volt.
A migrációs térképen az első nagy változás 2007-ben következett be, amikor Románia az Európai Unió tagja lett. Ebben az évben az Olaszországban élő románok száma csaknem megkétszereződött, 342 ezerről több mint 625 ezerre emelkedett, 2014-ben pedig – nem hivatalosan – meghaladta az egymilliót.
Az illetékes olaszországi hatóságok felmérése szerint az országban élő idegen állampolgárok esetében a román vendégmunkások csaknem valamennyi olasz tartomány esetében többségben vannak, három tartomány kivételével, ebből kettőben az albánok, egyben pedig az ukránok alkotják a „kisebbségi többséget”.
A spanyol Munka- és Migrációügyi Minisztérium adatai szerint az országban 842 ezer román él, ám elismerik, hogy valójában a román állampolgárok száma itt is megközelíti az egymilliót.
Erdélyben Kolozs megye vesztette el a legtöbb lakóját
Romániában nincs olyan megye, ahonnan ne távoztak volna tízezres nagyságrendben külföldi munkavállalásra a lakosok. Becslések szerint a megyék 2012 és 2015 között átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt. Az erdélyi megyék közül Kolozs megye vezet: hivatalosan több mint 196 ezer alkalmazottja van, a külföldön dolgozók száma pedig megközelíti a 48 ezret.
Kolozs megyét Brassó megye követi: a 157 ezer alkalmazottat nyilván tartó megyében csaknem 46 ezren próbálnak szerencsét a határokon túl. A dobogó harmadik fokát a 209 alkalmazottal és 44 ezer külföldön munkát vállaló személlyel rendelkező Temes megye foglalja el. Bihar megyében 150 ezer foglalkoztatottat és közel 33 ezer külföldre távozott vendégmunkást tartanak nyilván, Máramaros megyében pedig a foglalkoztatottak és a külföldre távozók száma csaknem 92 ezer illetve 30 ezer.
A székelyföldi megyék esetében Kovászna megyéből csaknem 13 ezer lakos dolgozik a határokon túl, miközben a foglalkoztatottak száma valamivel több mint 45 ezer. Hargita megyében több mint 14 ezer vendégmunkás távozott külföldre, az alkalmazottak száma pedig csaknem 60 ezer. Maros megyében majdnem 119 ezer alkalmazottat és 31 ezer külföldön munkát vállaló személyt tartanak nyilván.
A több mint kétmillió lakossal rendelkező Bukarestből csupán az elmúlt négy évben 63 ezer személy távozott külföldre. Miközben országos szinten, a külföldi országok adataira támaszkodva könnyebb nyilvántartani a romániai vendégmunkásokat, addig a megyék esetében ez meglehetősen nehéz. A fogadó államok ugyanis csak a munkavállalók országát tüntetik fel, a megyéket természetesen nem. Így a statisztikusok voltaképpen csak nagyjából képesek felmérni a határokon túl szerencsét próbálók számát.
Veszteség az országnak
A Munka- és Társadalomvédelmi Országos Tudományos Kutató Intézet főtitkára, a közgazdasági tudományok doktora, Cătălin Ghinăraru szerint minden külföldön boldogulni kívánó román állampolgár veszteséget jelent az országnak, hiszen immár nem járul hozzá a bruttó nemzeti össztermék képzéséhez, tudásának, felkészültségének pedig más ország gazdaságai látják hasznát.
Ugyanakkor viszont fel kell mérni Románia reális helyzetét, lehetőségeit is: a román gazdaság jelenleg képtelen megfelelő számú munkahelyet teremteni, sőt, nem csupán a szakképzetlen, vagy közepes felkészültséggel rendelkező, de a magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkező 20 és 64 év közötti munkaerőt sem képes teljes mértékben foglalkoztatni – véli a főtitkár.
Ennek ellenére a romániai vállalatok mégis munkaerőhiánnyal rendelkeznek, mivel az általuk felkínált bérek viszonylag alacsonyak. Az alacsony bérektől, a nehéz munkakörülményektől menekülő román munkaerő tehát külföldön igyekszik boldogulni, és számításait nagyrészt meg is találja, hazatelepülésére tehát jó ideig nincs semmilyen lehetőség. maszol.ro

Kelemen Hunor: mindig birkózás van a parlamenti helyekért
A kvótanépszavazás erdélyi vonatkozásairól, az RMDSZ jelöltlistájáról, a helyi szervezetek elégedetlenségeiről és a választási érdektelenségről beszélgettünk A politika belülről műsorban.
- A magyarországi kvótanépszavazás a választókorú erdélyi magyaroknak mintegy 15-20 százalékát érinti közvetlenül – ennyien szerepelnek a választói névjegyzékben, tehát ennyien élhettek a szavazati jogukkal. Körülbelül a felük, mintegy 60-70 ezer személy élt ezzel a jogával. Ezeknek a számoknak a tükrében nem érzi úgy, hogy túldimenzionált volt a kvótanépszavazás tematizálása Erdélyben? 
- Ennyien gondolták úgy, hogy élni fognak a szavazati jogukkal, és mindig annak van igaza, aki elmegy szavazni, hiszen aki nem megy el, annak a véleményét nem ismeri senki. Aki elmegy, annak a véleményét ismerjük, akár egy politikai szavazásról van szó, akár egy referendumról. Ennél tovább én nem szoktam a választásokat és a szavazásokat kommentálni. Én azt tartom jónak, ha a szavazati jogát használja az ember, és él vele mindannyiszor, amikor erre szükség van, de természetesen ez egy személyes opció. 
Akinek nincs magyar állampolgársága, azt nem szabad ebbe beleszámolni, mert nem szabad a vadkörtét összekeverni a naranccsal. 
- A választókorú erdélyi magyarok 15-20 százaléka szavazhatott, ehhez képest hetekig csak erről szólt a közélet.
- Nyilván az tud erre a kérdésre válaszolni, aki fölnagyítja és ezt tematizálta. Én, amikor megkérdeztek, akkor véleményt mondtam, és az én véleményem ezzel kapcsolatban nem változott, vagyis, hogy a szavazati joggal élni kell. Nyilván a politikai elemzőknek a dolga eldönteni, hogy ez a szám sok volt vagy kevés. Én ezt nem akarnám túlkommentálni és felnagyítani, de minimalizálni sem ennek a jelentőségét. 
- Hamarosan azonban lesz egy választás, amely minden választókorú erdélyi magyart érint: a december 11-i parlamenti választások. Összeállt az RMDSZ végleges jelöltlistája a befutónak számító helyekre, és kívülről úgy tűnt, hogy elég nagy birkózás volt ezekért a helyekért.  - Minden alkalommal az van, legalábbis 1997-től, amióta jobban belelátok, vagy 2000-től különösen, amikor én is részt vettem egy előválasztáson, amikor a csíki régió két befutó helyéért kilencen – ha szabad így mondani – birkóztunk az előválasztáson. Mindig verseny volt valamelyik régióban, nem mindig egyforma verseny, de az a jó, hogy van verseny. És az a jó, ha egy versenyt követő helyzetet úgy lehet kezelni, hogy azok, akik nem kerültek befutó helyre, nem nyertek választást, továbbra is a csapat tagjai maradnak és a csapattal együtt dolgoznak. Ez nem mindig sikerül, de ilyen a politika, ilyen a verseny, akár a belső versenyről, akár a külső versenyről beszélünk, én nem tartom ezt egy katasztrófának, nem látom bajnak. 
Azt viszont én is látom, hogy a sok évi állapotokhoz képest ma nagyon nehezen lehetett jelölteket találni, mert mi az országban mindenütt jelölteket fogunk állítani. Több mint 200 ezer aláírást összegyűjtöttünk és mind a 41 megyében, illetve a külföldi választókerületekben is jelölteket fogunk állítani: ez azt jelenti, hogy Brăilán, Suceaván és Iaşi-ban is lesznek jelöltjeink. Eddig sokkal könnyebb volt jelölteket találni ezekre a nem befutó helyekre. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy aki ezt vállalja, az segíti a szövetséget, hogy legyen még erősebb a képviselet, azáltal, hogy ott is gyűlnek szavazatok. Tudja mindenki, hogy nem lesz ott képviselő belőle, de hozzájárulását adja a politikai választáshoz. Most nagyon nehéz embereket találni erre, mert a politikai osztálynak, a parlamentnek, a pártoknak a megítélése megromlott egyrészt, másrészt mondhatják azt, hogy mi segíteni akarunk, de miért hoztok olyan helyzetbe, hogy az életünket kitárjuk, és utána pedig halljuk, hogy ilyen vagy olyan megjegyzésekkel illetnek. Mert az természetes, hogy annak, aki bejut az önkormányzati testületbe, vagy bejut a parlamentbe, a vagyonnyilatkozata, az összeférhetetlenségi és mindenféle állapota a nagyközönség előtt, nyitott könyvként ott álljon, olvasható legyen, viszont annak a kérdése, aki nem szerez mandátumot, jogos. Ez a két oka annak, hogy sokkal nehezebben találunk jelölteket, ezt el kell készséggel ismerni, nem kell úgy tenni, mintha ez nem egy valós helyzet lenne. Én a belső versenyt Erdélyben a befutó helyekért nem tartom problémásnak, és fontosnak tartom, hogy van ilyen. 
- A SZÁT több esetben is átírta a helyi döntéseket. Miért volt erre szükség?
- Figyelembe kell venni a szövetség érdekeit, és nekem, mint az RMDSZ elnökének az a feladatom, hogy mindenekelőtt a közös érdeket, a szövetségi érdeket vegyem figyelembe, és ez felülírja időnként a partikuláris, helyi érdekeket. A közös érdeket kell figyelembe venni, és ebben a pillanatban három szempontot tudok mondani: az egyik, hogy évek óta azt mondják a választóink, hogy fogjatok össze a parlamenti választásokon, ne vitatkozzatok, nem az érdekel bennünket, hogy hogy tudtok ti, politikusok egymással vitatkozni, hanem, hogy a közösség dolgaira, a közös ügyekre találtok-e közös válaszokat. Ezt nevezik ők összefogásnak, nem mondják meg, hogy hogyan kell, hogyan akarják, ennek a technikai részleteivel nem foglalkoznak, de az empirikus tapasztalati tények és a kutatások is azt mutatják, és erre valamilyen választ kell nekünk adni. Mert nem elég azt mondani, hogy persze, persze, összefogunk, de a gyakorlatban nem valósítjuk meg. 2014-ben elindítottuk ezt az összefogást, és az aki velünk együtt akart dolgozni, annak lehetősége volt, hogy ezt az összefogást erősítse. A Magyar Polgári Párt erre vállalkozott, nekik sem volt könnyű, és nekünk is nagyon nehéz volt túllépni sok-sok esztendőn és sok helyzetből adódó konfliktuson és egyéb más ügyeken. És az az igazság, hogy sem a csíkszentdomokosi kultúrotthonban és sem a karcfalvi sarki kocsmában még olyan vitát nem hallottam a helyi közösségben, hogy egykulcsos legyen az adó vagy többkulcsos adórendszert akarnak, ez egy ideológiai vita lenne, de nem az ideológia osztja meg az embereket. Így aztán elindultunk az összefogás mentén, és elérkeztünk 2016-ba, amikor gyakorlatba kell ültetni ezt, és ez parlamenti helyeket is jelent, és azt gondolom, hogy nekünk a társadalmi elvárásra adott válaszunk a legfontosabb.  A másik, ami legalább ennyire fontos, hogy a belső szolidaritást erősíteni kell, mert el lehet mondani, hogy Marosvásárhely vagy Maros megye nélkül nincs meg az öt százalék, el lehet mondani, hogy Udvarhely vagy a Partium nélkül nincs meg az öt százalék, hiszen egyik a másik nélkül ma már nem életképes politikai értelemben, vesztes lesz, ha nincs meg a belső szolidaritás. Ugyanígy a szórvány nélkül sincsen öt százalék. 2012-ben volt 52 ezer szavazat, amely olyan megyékből jött, ahonnan nem sikerült képviselőt küldeni a parlamentbe az elmúlt években, de ezek a szavazatok mindig a kosárba mennek. Én azt mondtam, hogy a belső szolidaritást is erősíteni kell, mert ezek mindannyiunk érdekeit képviselik, nem egy partikuláris érdeket elégítenek ki, és azt mondtuk, hogy 27 év után eljött az ideje annak, hogy egy szórványképviselőt biztos befutó helyen kell jelölni, és ezt Hargita megye vállalta. 
Hargita megyének sem volt ez könnyű, hiszen két ilyen újítás volt 2016-ban, vagy ha nem is újítás, de mindenképp más döntést hoztunk, mint amihez hozzá volt eddig szokva a szervezet. A szövetség szervezeti kultúrája az volt, hogy alulról építkezik, alulról jön a döntés, azt mindenki elfogadja, és abba nem szól senki bele. A külső kritikusaink azt mondják, hogy ez nem jó, hisz így időnként sérül a nagy érdek, most meg azt hangoztatják, hogy miért nyúltunk bele. Ez a két vonat nem ártana, ha összeütközne a fejekben, és ebből valamiféle megvilágosodás születhetne.  Ezt a két érdeket említeném, a másik egy szakmai típusú szempont. A frakcióknak le kell tudniuk fedni minden szakbizottságot a szenátusban és a képviselőházban egyaránt, ez a szenátusban sokkal nehezebb, ugyanis ott kevesebb ember van, és mindenkinek két szakbizottságot kell vállalni. Nos, nem mindegy, hogy kit küldesz be a szenátus oktatási bizottságába, hiszen a szenátus oktatási kérdésekben döntőház. Mert mindannyian jártunk iskolába, néhányan egyetemre is, van több diplománk, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási kérdésekhez értünk. Nem mindegy, hogy kit küldesz a jogi és a közigazgatási bizottságokba, de lehetne sorolni az összes bizottságot, ezt is figyelembe kell venni. Egy nagy frakciónál, ahol ül 70-80 vagy 100 ember, ez nem probléma, de egy kis frakciónál, ahol van 18-20 ember, a szenátusban 9 ember kell lefödje a szakbizottságokat, ez óriási kihívás. Ezért előzetesen konzultáltam a megyei szervezetekkel, és megkértem őket, hogy ha tudjátok, akkor alakítsátok úgy a jelöltlistát, hogy szükségünk van ilyen és olyan típusú emberekre, és az esetek többségében a kollégák megértőek voltak, és értették azt a közös érdeket, amely bennünket vezérelt, és ilyen döntéseket hoztak. 
Minden jelöltállítást, jobbról vagy balról, felülről vagy alulról ér bírálat, ezt tudtuk, ez nem lepett meg bennünket, én azt hiszem, hogy jó döntéseket hoztunk a közösség és a közjó érdekében. 
- A SZÁT második körben úgy döntött, az MPP-elnök Biró Zsolt végül Maros megyében indul képviselőként, és a szenátusi listába is beleszóltak. Miért? 
- Maros megye ebben az esztendőben egy teljesen atipikus eset, mert mindenki a régi szenátorok és képviselők közül visszavonult, de nem volt előkészítve ez a visszavonulás. Nyilván ezt elsősorban nekik maguknak kellett volna előkészíteni és az utolsó száz méteren volt egy elég nagy fokú kapkodás. A Maros megyei helyzetet ismerve tudtam, hogy előállhat ilyen feszültség, és azt gondolom, hogy a lehetséges változatok közül még mindig a legjobb módon oldotta meg ezt a szervezet.  Az én javaslatom valóban az volt, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjét Maros megye adja. Az elmúlt két esztendőben Maros megye az együttműködésből példát mutatott, összmagyar előválasztást szerveztünk a polgármesteri választás előtt, ebben mindenki részt vett és nem hallottam egy Maros megyei kollégát sem, aki ezt kifogásolta volna. Maros megyében a megyei önkormányzati választáson indult a Magyar Polgári Párt, nem volt verseny, mint ahogy volt Hargita és Kovászna megyében. Kolozs megyében sem volt, ez a két megye az együttműködést kipróbálta, működtette, és mindkét megyében bejutott egy-egy MPP-s jelölt a megyei önkormányzatba. 2012 és 2016 között Maros megyében volt 13 képviselőnk, az együttműködésnek köszönhetően most van 15. Kolozs megyében volt eddig öt, most, hogy az MPP az RMDSZ listáján indult, van hét. Mindkét esetben a hetedik és a tizenötödik jelölt az MPP jelöltje. És lehet azt mondani, hogy nem az összefogás miatt van több képviselőnk, de a tények azt mutatják, hogy ott, ahol együttműködtünk, több képviselőnk van, és azt gondolom, hogy ott, ahol megvan az ilyen együttműködésnek a gyakorlata, ott kell ezt erősíteni, és az elmúlt két esztendőben Maros megyéből más hangot nem hallottam, csak azt, hogy össze kell fogni. 
A szenátusi listával is voltak mindenféle kifogások. Akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a Magyar Polgári Párt a Maros megyei harmadik helyet megkapja, akkor felmerült a lehetőség, hogy azt, akit harmadik helyre soroltak a képviselői listán, vigyék át a szenátusi lista második helyére. Én azt gondolom, hogy ez megint csak egy olyan döntés, amely a közös döntésünk volt, és ez egy elfogadható és jó döntés. 
- Három szervezet is elégedetlenkedik, egyrészt Udvarhelyszéken volt egy felhördülés, amikor első körben az a döntés született, hogy Biró Zsoltot az ottani helyen indítsa az RMDSZ, Maros megyében is voltak zúgolódások a lista átalakítása után, majd Bukarestben is. Hogyan lehet ezeket kezelni? 
- Párbeszéddel, nyugodtan, higgadtan, és amellett érvelve, hogy ezek a döntések a közös ügyet szolgálják. És lehet, hogy egy-egy partikuláris érdeket, sokszor egy-egy személy érdekeit sérthetik, de a közös ügyet szolgálják. 
- Az MPP esetében hatványozottan igaz, hogy konfliktusok vannak az országos és a helyi vezetés között. Sikerül majd mozgósítani az MPP-nek azokat a szervezeteit is, amelyek nincsenek jó viszonyban a központi vezetéssel? 
- Nem ismerem a belső viszonyaikat annyira, hogy én ezt taglalni tudjam, azt gondolom, hogy nekik is, és nekünk is a mozgósítást a legjobb tudásunk szerint, a legjobb szándéktól vezérelve kell végeznünk. Bízom abban, hogy több szavazat lesz, mintha nem együtt indultunk volna, és azt is tudom, hogy az adófizető polgárok nem tárgyak, nem szabad így nézni, hogy annyi szavazat ott volt, és az egy az egyben áttehető ide, mint ahogy az sem igaz, hogy a szavazókat egy az egyben össze lehet pakolni. Ilyen nincsen, és én azt gondolom, hogy az együttműködésnek és a közös ügy szolgálatának a lehetősége és a megvalósítása többeket mozgósíthat, mintha vita, feszültség és konfliktus lenne. 
- Nemcsak a magyar pártokat tartja lázban a közelgő választás, hanem a román politikum egészét is. Itt is elég sok változás történt, elég ha csak arra gondolunk, hogy Vasile Blagának le kellett mondania a PNL társelnöki tisztségéről, vagy ha arra gondolunk, hogy Klaus Johannis államfő egyre többet udvarol Dacian Cioloş miniszterelnöknek. Mi lehet Johannis fejében, amikor arról próbálja győzködni a miniszterelnököt, hogy jó lenne, ha részt venne a választásokon? 
- Bizonyára, hogy az az igény, vagy az az elképzelés vezérli, hogy legyen egy olyan lehetséges miniszterelnök-jelölt, akiről azt gondolja, hogy az ország kormányzását el tudja látni. De nem tudom, nem beszéltem Johannisszal, így nem szeretnék spekulálni. 
Számomra nem az a kérdés, hogy ki kinek mennyit udvarol, egyik vagy másik román párt hogy próbálja felkészíteni a szervezetét a választásra. Azt gondolom, hogy számunkra az a legnagyobb tét, hogy a választások után a politikai döntések visszakerülnek vagy sem a parlamentbe. Az a tét, hogy a politikai döntéseket a pártok és a parlament hozzák meg, vagy valahol egy nem egészen látható helyen születnek majd a döntések. A parlament vissza tudja szerezni az őt megillető helyét, akár a törvényhozásról beszélünk, mert ma a törvényhozásról beszélni nem biztos, hogy szabad és érdemes, hiszen nagyon sokszor kaotikus, és sürgősségi kormányrendeletek vitája és a populistábbnál populistább törvénytervezetek elutasítása történik. Hogy a végrehajtást ellenőrzi-e a parlament vagy sem, hogy be tudja-e ezt a funkcióját tölteni, mert ma nem ellenőrzi. Azért a parlamentáris demokráciában mégiscsak a parlamentnek kell ellenőriznie a végrehajtást és az erőszakszervezeteket. És az is tét, hogy a harmadik funkcióját, a reprezentativitást, a képviseletet el tudja-e látni. Ha ezeket nem tudja, akkor jogállamról és parlamentáris demokráciáról csak nagy fenntartásokkal beszélhetünk..  Ez az igazi nagy tét, mert 2017-től kezdődően, tetszik vagy nem tetszik, lesznek olyan változások, amelyek alapvetően meghatározzák Románia hosszú távú társadalmi folyamatait, és lesz egy centenárium, lesz egy európai uniós soros elnökség, és ezek mind olyan döntéseket feltételeznek, amelyekből ki lehet ugyan maradni, de ha rossz döntéseket hoznak, akkor ezt nem lehet mindennap újragondolni, megváltoztatni. Teljesen átírható mindaz, ami az elmúlt huszonhat esztendőben történt.  Én azt szoktam mondani, hogy az első negyedszázad után jelennek meg a tünetei annak a betegségnek, amellyel minden új demokratikus berendezkedés szembesül. És Romániában ez tapasztalható, mert akárhogy nézzük, Romániában az elmúlt szűk száz esztendőben nem volt még huszonöt esztendő úgy, hogy folyamatosan parlamentáris demokráciáról beszéljünk. Mert 1918-tól 1938-ig volt egy szűk húsz esztendő, amiben negyven kormány váltotta egymást, valódi parlamentáris demokráciáról abban az időszakban nem lehet beszélni, utána jött a királyi diktatúra, a második világháború, majd a kommunista diktatúra. Egy társadalom életében huszonöt esztendő nagyon kevés ahhoz, hogy az értékek megszilárduljanak, hogy a demokratikus berendezkedés működjön, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere működjön. Igazából ez a kérdés, hogy milyen irányba fogja a következő parlament az országot irányítani, ott születnek a döntések vagy sem. 
- A közvélemény kutatások szerint nagyon kevesen, a jogosultak kevesebb mint egyharmada akar élni a szavazati jogával. Mit lehet ezzel tenni? 
- Egyszer az okait kell megérteni, hiszen ez nem egy romániai sajátosság, sajnos így van a térségben mindenhol. Az elmúlt huszonhat évben az emberek sok mindenből kiábrándultak és sok mindenben csalódtak. Egy hatalmas düh van az emberekben. Nyilván, ha azt nézzük, hogy hogyan éltünk 89 előtt, akkor a változás óriási, de ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki a demokráciának, akkor kevés: mindenki azt gondolta, hogy ha nem is a bajor, de legalább a burgenlandi életszínvonalra sikerül feltornázni magunkat, és ez nem sikerült. A politikusok gyakran többet ígértek, mint amit meg lehetett valósítani, és az emberek csalódtak. Ehhez hozzá kell adni még egy gazdasági válságot és néhány korrupciós ügyet, amelyet láttak az emberek, és kell látni azt a leszakadó társadalmi réteget, amely jelentős mifelénk is, nemcsak Közép-kelet-Európa más államaiban.  Ha ezeket az okokat látjuk és értjük, és a politikusok ezt elismerik, és alázattal odafigyelünk, szolgálunk, mert ez a politika, a politikusoknak a közjót kell akarniuk, akkor azt gondolom, hogy előbb-utóbb ebből a hullámvölgyből ki lehet kerülni, de nem egyik napról a másikra.  A magyar részvétel az önkormányzati részvételhez hasonlóan alakulhat, nem hiszem, hogy sokkal fölé lehetne vinni, de természetesen meg kell próbálni. Hogy milyen lesz a romániai részvétel, ebben a pillanatban valóban alacsonynak ígérkezik, de megint csak azt tudom mondani: aki elmegy szavazni, az dönt arról, hogy milyen lesz a politikai osztály. 
- Hogyan módosul a törvényhozás dinamikája, ha többszereplős lesz a parlament? 
- Nem tudom, hogy hány szereplős lesz, ebben a pillanatban ezt nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a két nagy párt, a PSD és a PNL ott lesz, sőt biztos, hogy ott lesz az RMDSZ is. A PSD-nek az az érdeke, hogy az ALDE ott legyen, a PNL-nek, hogy az USR ott legyen. Azt látni kell, hogy a Dan Nicusor vezette USR-nek még nem sikerült összegyűjteni az országos induláshoz a szükséges aláírásokat. Másrészt azt gondolom, hogy a PMP nem fog bejutni, ott lesz a határon, de nem fog bejutni.  Sok mandátum kerül majd visszaosztásra, és ez kiegyenlítheti a versenyt. Én nem vagyok politikai elemző, nekem a célom, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarságnak az arányos képviseletet biztosítsa. Utána meg azt gondolom, hogy elboldogulunk. Az önkormányzati választások előtt is eltemettek bennünket, jobbról is, balról is, aztán kiderült, hogy azzal az eredménnyel, amit elértünk, képesek voltunk úgy tárgyalni, hogy az önkormányzati képviseletünk megerősödött. Szóval bármit lehet mondani, de hogy az öt kevesebb, mint a kettő, azt elég nehéz mondani. 
- Az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ mindenképpen bejut. Ilyen körülmények közt nincs akkor jelentősége az öt százalékos küszöb elérésének. Mennyire lesz hangsúlyos az öt százalékos küszöb emlegetése a kampányban? 
- Nem ezzel fogunk kampányolni, nem ez az üzenet, mert az erdélyi magyar embereknek a problémáira kell választ adni. Nyilván fontos, hogy az öt százalékot átlépjük, hogy az arányos képviseletet biztosítsuk, ezért szegmentált üzeneteink lesznek egyrészt, másrészt az erdélyi identitásnak, a transzilván értékeknek az előtérbe helyezése meg fogja határozni a kampányunkat és a politikai programunkat. 
De ismétlem: szegmentált üzeneteink lesznek, mert nem elég ma már azt mondani, hogy a magyar embernek a magyar pártra kell szavazni. Kell tudni valamit mondani a fiataloknak, a vállalkozóknak. Az erdélyi magyarok 49 százaléka ötezer lakosúnál kisebb településen él, tehát gyakorlatilag vidéki típusú választókkal kell nekünk valamilyen értelemben elfogadtatni azt, hogy szükség van a parlamentáris típusú berendezkedésre, s még mindig ott van legalább 15 százalék, azok az erdélyi magyar választók, akik 25 ezer lakosnál kisebb településeken élnek, tehát Keresztúrtól Kézdivásárhelyig, Gyergyószentmiklósig, Nagyszalontáig. Ezt is figyelembe kell venni, illetve azt is, hogy nagyon sokan mezőgazdaságból élnek, és hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja teljes egészében ’89 után történt, amelynek a viszonyítási alapja teljesen más, neki nincsen semmilyen közvetlen tapasztalata a diktatúra utolsó éveiről. 
- Ha már a különböző településtípusok szóba jöttek, van a Ciolos-kormánynak egy fontos dokumentuma, amelyet a napokban fogadott el a kormány, ez a területfejlesztési stratégia. Melyek azok a pontok, amelyeken gondok lehetnek ezzel a stratégiával? 
- Még mi sem láttuk a dokumentumot. Ez a technokrata kormány bájossága, hogy elfogad bármit anélkül, hogy a parlamenttel konzultálna. A parlamenti pártok nem látták, csak hallottak róla, ami bekerül a kormányülésre, arról lila gőze sincs senkinek. Hogyha abból indulunk ki, ami fel volt téve a minisztérium honlapjára, akkor az számunkra elfogadhatatlan, és nem fogjuk megszavazni, és ha lehetőségünk lesz változtatni, akkor meg fogjuk változtatni. 
Ugyanis a statisztikai hivatalból kivett adatokra épített reform elfogadhatatlan, nem veszi figyelembe a földrajzi, a történelmi, a társadalmi hagyományokat. Lehet azt mondani, hogy ötezer lakos alatt nem lehet közigazgatási egység, de akkor jó lenne, ha a statisztikai hivatalból vagy a minisztériumból valaki autóba ülne, és elmenne megnézni az udvarhelyszéki, a máramarosi vagy a szilágysági településszerkezeteket. Nem lehet úgy kezelni a társadalmat, hogy a statisztikai hivatalból kiveszem az adatokat, és körzővel és vonalzóval meghúzom a vonalat. De valaki megnézte, hogy például Udvarhelyszéken egy ötezer lakosú közigazgatási egység mekkora földrajzi területet fog felölelni?  Ezért is fontos, hogy politikai kormány legyen, amelyiknek van többsége és ellenzéke, és nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem működhet a parlamentáris demokrácia.  Ez a parlament már semmiképp nem fog dönteni erről a kérdésről, de másról sem, mert azt kell látni, hogy azok, akik nem lesznek befutó helyen, azok nem járnak már a parlamentbe. Azok pedig, akik befutó helyen lesznek, rövidesen elkezdik a kampányt. Ettől a parlamenttől már nem kell várni semmit, ez már a mandátuma végénél tart, néhány hét múlva lejár a mandátuma, alapvető stratégiai kérdésekben biztos nem fog dönteni. Transindex.ro 

Kultúrateremtő események a Székelyföld Napokon
Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa szervezésében hetedik alkalommal tartják meg október 12–23. között a Székelyföld Napokat. A szervezők célja, hogy e történelmi-kulturális régió, a maga sajátos értékeivel szélesebb körben ismert legyen.
A megyei önkormányzatokhoz csatlakozva művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek ajánlanak programokat a Székelyföld Napok keretében szerdától kezdődően.
„Közösen bebizonyítottuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, az élő népi kultúra dacára a Székelyföld nem skanzen, nem múzeumi környezet, amelyben népviseletbe bújt emberek énekelnek és táncolnak, s közben góbéságokat mondanak, hanem az itt élők saját értékeiket ismerve és éltetve a vidéket az egyetemes kulturális körforgásba bekapcsoló, mindenhol érthető elismerést kiváltó értékeket teremtenek (…) Rendezvényeink között előkelő helyet kapnak a kultúrateremtő események s mindaz, ami hozzájuk kapcsolódik. A szervezést, lebonyolítást pedig együtt munkálkodva végezzük, mert csak így lehet hatékony és célravezető a munka. Ezáltal is a Székelyföld láthatóbbá tételén fáradozunk, s osztozunk a jól végzett munka örömében” – írják a rendezvénysorozat honlapján a szervezők.
Események Csíkszéken
A rendezvénysorozat keretében mutatják be október 13-án 17 órától Halász Péter néprajzkutató a moldvai magyarsággal foglalkozó néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmazó Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... című kötetét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. 
Október 16-án a csíksomlyói kegytemplomban 11 órától a Száztagú Székely Férfikórus előadását lehet megtekinteni.
Október 17-én 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Párkapcsolati nehézségek címmel nyitott előadást tartanak a párválasztásról, a párkapcsolati nehézségekről, megoldási lehetőségekről, kompromisszumokról.
Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
A Székelyföld Napok keretében tartják a III. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, amelynek célja  kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra. A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, helyi művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében. Közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a szemle a figyelem középpontjába hozza a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket
Zenés mesejátékkal örvendezteti meg a közönséget a Csíki Kamarazenekar, a Georgius Kamarazenekar, Bon-bon matiné október 18-án 10 órától és október 19-én 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tuba Tóbiás című gyermekhangversenyre nem csak gyerekeket várnak a szervezők. Szintén október 18-án 18 órától a Székelyföld Galériában bemutatják a Székelyföld folyóirat októberi számát.
Október 20-án 11 órától az Ismerjük meg értékeinket elnevezésű, a Hargita megyei iskolák csapatai számára szervezett honismereti vetélkedő döntőjét tartják a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Ugyancsak 20-án a Megyeháza Galériában Színes világ címmel nyílik kiállítás 16 órától. Szintén ezen a napon 18 órától a Székelyföld Galériában átadják a Székelyföld folyóirat 2016-os díjait.
Október 21-én délelőtt 10 órától a Csíki Játékszín előtti téren játékos, ismeretterjesztő programon lehet részt venni, melynek címe: Ismerd meg a Csíki-havasok élővilágát és értékes öreg fáit!  Ugyancsak 21-én délelőtt 10 órától tartják az V. CSÁSZ Kupa minifoci-bajnokságot Székelyföld gyermekvédelmi központjai számára az Ilyés Róbert műfüves labdarúgópályán.
Október 21-én 14 órától Csíkszereda legszebb fáit lehet feltérképezni a Pogány-havas Kistérségi Társulás munkatársaival, indulás a Csíki Játékszín előtti térről. 16 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Menni vagy maradni? Címmel fókuszcsoportos beszélgetést tartanak a fiatalok jövőképéről. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 0266-310322-es telefonszámon.  18 órától a Csíki Csobbanóban a búvárok tartanak bemutatót. 19 órától a Csíki Moziban Az ember, aki fákat ültetett című filmet vetítik.
Október 22-én a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban a Hargita Megyei Kulturális Központ mindszenti fotótáborának anyagából nyílik kiállítás 16 órától. Szintén a Székelyföld Napok programjában találjuk az október 23-án Csíkszentléleken 10 órától kezdődő Idősek Napja rendezvényt.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Százötven rendezvény
Kezdődnek a Székelyföld Napok
Láthatóvá tenni Székelyföldet! – fogalmazta meg az idei Székelyföld Napok rendezvénysorozatának célját Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. Az október 12–23. között zajló kultúrateremtő eseményeket Hargita, Kovászna és Maros megye összefogásával szervezik meg.
Az idei Székelyföld Napok gazdag kínálatát tegnap sajtótájékoztatón ismertette Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, valamint a megyei önkormányzatok alárendeltségében működő kulturális intézmények képviselői. "Célunk láthatóvá tenni Székelyföldet, megismertetni e régió sajátos értékeit" – mondta Péter Ferenc, hangsúlyozva, Maros megye ezúttal is gazdag eseménykínálattal – mintegy húsz programmal – várja az érdeklődőket. A három megye nemcsak a Székelyföld Napokon működik együtt, a hétköznapokban is sok közös projektben partner – jelentette ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. "A kulturális programok lehetőséget nyújtanak arra, hogy megmutassuk értékeinket, hagyományainkat, szorosabbra fűzzük a civil szervezeteink, a kulturális és művészeti intézményeink közötti kapcsolatokat" – tette hozzá a tanácselnök.
Grüman Róbert jelzésértékűnek nevezte, hogy Maros megyét "visszakapcsolták" Székelyföld vérkeringésébe, mint mondta, "egységes Székelyföldben gondolkodunk". A Székelyföld Napok több alkotóműhelynek ad keretet. Negyvenegy ország részvételével megtartják a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely már a kezdetektől a grafika integráló szerepének megfogalmazását vállalta. Idén 504 képzőművész 1238 alkotásából 312 művet válogatott be kiállításra a szakmai zsűri, a tárlat megnyitójára október 12- én kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A III. Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle székelyföldi témájú dokumentumfilmek vetítésével az alkotók és a közönség között teremt kapcsolatot, a vetítések több településen zajlanak. A három megyében sorra kerülő főbb programokat Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója ismertették. Elhangzott, hogy Kovászna megyében több mint 50 rendezvény lesz 24 településen, idén a kisebb helységekben is szerveznek programokat (bábelőadásokat, filmvetítést, népi mesterségek napját, könyvbemutatót, néptáncelőadásokat). "Hargita megye büszke kulturális örökségére, de emellett meg szeretné mutatni természeti kincseit, agrárnapokat szervez" – hangsúlyozta Ferencz Angéla.
Barabási Attila elmondta, a 60 évvel ezelőtt megalakult Maros Művészegyüttes népdalokkal, néptáncokkal lesz jelen, az idei rendezvénysorozat részeként első alkalommal szerveznek népviselet- bemutatót. Ez előzi meg a VII. Székelyföld Napok Maros megyei ünnepélyes megnyitóját, amire október 12-én 18 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A megnyitón fellép a Maros Művészegyüttes, a Bekecs néptáncegyüttes, valamint a Napsugár ifjúsági néptáncegyüttes.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)

Főegyházmegyei gyűjtés az atyhai templom javára
A Hargita megyei Atyha község villámcsapás sújtotta templomának javára tartanak gyűjtést vasárnap, október 9-én a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye valamennyi templomában.
„A híradásokból értesülhettünk, és a szívszorító felvételeket is láthattuk a leégett atyhai plébániatemplomról. 2016. szeptember 18-án, vasárnap este a tomboló vihar közepette érte villámcsapás a templomot. Olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy a kívül-belül felújított templom értékeiből majdnem semmit nem tudtak megmenteni” – írja a plébániáknak szóló felhívásában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Az egyházi elöljáró arra is rámutat, hogy az atyhai egyházközség híveinek száma nem éri el a százat. „Zömében idős, kisnyugdíjas hívők alkotják ezt a közösséget, akik önerejükből képtelenek a templom újjáépítésére. A tragikus történést Isten azért is engedte meg, hogy szolidaritásunkat, segítőkészségünket, egymás iránti felelősségérzetünket próbára tegye. Bizonyítsuk együvé tartozásunkat, segíteni akaró szeretetünket adományaink felajánlásával” – áll a felhívásban. Ebben Jakubinyi György érsek külön köszönetet mond azoknak a lelkészeknek, akik már korábban gyűjtést szerveztek.
A leégett atyhai templom javára gyűjtöttek adományokat szerdán az erdőszentgyörgyi Europe Direct Tájákoztató Központban is, ahol a marosvásárhelyi Grazioso Quartett vonósnégyes tartott koncertet, az est folyamán 1690 lej gyűlt össze. Krónika (Kolozsvár)

Több település részese a Székelyföld Napoknak idén, mint a korábbi években
Összesen közel 150 programmal várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megyében a VII. Székelyföld Napok, amelyet október 12–23. között szerveznek meg. A 130 szervezőt és partnert felsorakoztató rendezvénysorozat részleteiről október 10-i, marosvásárhelyi közös sajtótájékoztatójukon tájékoztattak a három megye vezetői és fő programkoordinátorai, és bemutatták a két nyelven, magyarul és románul megjelent műsorfüzetet. A Kultúrpalota tükörtermében elhangzott, hogy az idén több település kapcsolódott be, mint a korábbi években, ami azt jelzi, hogy erősödnek a három megye települései közti kapcsolatok.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke házigazdaként elmondta, külön örömére szolgál, hogy idén Marosvásárhelyt választották a Székelyföld Napok sajtótájékoztatójának helyszínéül, és annak is, hogy a rendezvénysorozat közös szervezése által jó együttműködés alakult ki a szervezők, Maros, Hargita és Kovászna megye kulturális intézményei között. „A Székelyföld Napok célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térségünket. Igyekeztünk színvonalas és változatos eseményekkel bekapcsolódni a rendezvénysorozatba, a Maros megyei programban szerepelnek többek között néptánc- és kortárs tánc előadások, festészeti- és fotókiállítások, komolyzenei koncert, hagyományos- és mezőgazdasági termékek vására, illetve ebben az időszakban kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra is. A rendezvények szervezésében 16 intézmény és civil szervezet a partnerünk, többek között olyan nagy múltú intézmények, mint a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Filharmónia, a Teleki Téka, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja” – emelte ki a Maros megyei elnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a három megye együttműködése nem csak erre a másfél hétre, azaz a rendezvénysorozat időszakára korlátozódik, ugyanis a hétköznapokban is nagyon sok projektet, témakört visznek együtt. „Azt gondolom, kulturális téren autonómiánk van, kulturális intézményeink vannak, helyi és megyei erőforrásaink, sok értékes civilszervezetünk. Ezek tevékenységét senki és semmi nem korlátozhatja, tehát bátran felléphetünk közösen. Örvendek, hogy 70 település kapcsolódott be 150 programmal, nagyon széles partneri körrel. Igazi kalákás Székelyföld Napok lesznek. Hiszek a kalákában, abban, hogy ha mindenki odafigyel, és a legszebb dolgokat megosztjuk egymással, az erőt ad, bátorít és újabb célok megfogalmazásához vezethet” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása, hiszen várják a szebeniek, bukarestiek, brassóiak, kolozsiak, magyarországiak jelenlétét.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott: lassan tíz éve, hogy Székelyföldet a megyei és helyi önkormányzatok összehangolt munkával építik. „Hosszú ez a periódus, ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy elsősorban Maros megyében volt nehézkes a helyzet. Hosszú ideig csupán Szováta város volt stratégiai partner a közös építkezésben. Hangsúlyozni szeretném, hogy Székelyföldet mi – hiszen ebben a tekintetben is közös elképzeléseket táplálunk, kulturálisan és más tekintetben is – jellegében egyéni, de mindenképp befogadó helynek képzeljük el. Ebben a régióban helye van a többség művészeinek, alkotóinak, embereinek, és van helye a külföldieknek is. Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé” – mondta el.
A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is, amely idén is a rendezvénysorozat nyitó eseményének szervezője, erről beszélt Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. „Az idei megnyitó különlegessége, hogy szerda délután 5 órától szerveztünk egy előadást, amelyre minden Maros megyei magyar településről meghívtunk egy-egy népviseletbe öltözött párt, akik így személyesen fogják bemutatni a településük sajátos viseletét. A népviseleteket dr. Asztalos Enikő néprajzkutató fogja méltatni. Ezt követően este 7 órától kerül sor a nyitógálára, amelyen szintén láthatja a közönség a párokat, majd a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes ünnepi műsorát” – sorolta az igazgató.
Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és az emberek meg a civilszervezetek között, ami a Székelyföld Napok egyik hozadéka. „Hargita megyéből több mint negyven település kapcsolódott be, nagyon nagy az érdeklődés, de amit igazán kiemelnék, hogy a Székelyföld téma és a Székelyföld lépték egyre inkább megvalósul ebben a rendezvénysorozatban, és egyre inkább érzik azok is, akik bekapcsolódnak, milyen fontos ezt megfogalmazni és láthatóvá tenni Székelyföldet. Ahogy itt elhangzott, ez olyan térség, amelyben a kulturális gazdagság mellett szeretnénk megmutatni a természeti gazdagságot is. Ugyanakkor ősz van, és ilyenkor takarítjuk be javainkat, úgyhogy ez ünnep minden közösség számára” – jelentette ki figyelmünkbe ajánlva azokat a vásárokat és vigasságokat, amelyek a termény és annak gazdagsága köré csoportosulnak. Példaként említette a szépvízi és a szárhegyi káposztavásárt, amely már háromnapossá gazdagodott és terebélyesedett. „Rendezvényeinkre, amelyek helyi jellegűek is, de van néhány olyan kiemelkedő, amelyben mind a három megye egyformán benne van, egyformán küldtek be anyagokat, filmeket, képzőművészeti kiállításra anyagot, és valóban a szálak összefüggenek, egyre erősebbek, és közösen tudunk így ünnepelni” – tette hozzá az igazgató.
Kovászna megye 24 települése kapcsolódik be idén a Székelyföld Napokba, több mint ötven eseményre kerül sor – tudtuk meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársától, Mágori Istvántól. Hozzátette, hogy most már hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. A biennále számos kísérőrendezvénnyel is kiegészül. 
Érdemes megemlíteni a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, hiszen 15 filmet neveztek be idén: portrétól a mesterség bemutatókig, riportfilmekig széles a skála. Az Orbán Balázs-díj átadási ünnepségére is Háromszéken kerül sor, október 17-én. A székelyföldi megyék által létrehozott Orbán Balázs-díj az elmúlt öt évben joggal vált a régió legjelentősebb kitüntetésévé, hisz olyan személyek, szervezetek kapták, akiknek szellemisége, munkája élő örökség, követendő példa, mely révén elismerést és érdemet szereznek Székelyföldnek. A Kovászna megyei megyeszékhely ezenkívül idén házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is, október 13–16. között.
A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro honlapon. Erdély.ma

Az önkéntes szemorvos, aki előtt nem marad rejtve a probléma
Szekeres Márta nyugalmazott szemész főorvos több ezer erdélyi gyermeket vizsgált meg a húsz év alatt, amióta részt vesz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkájában.
A héten – idén második alkalommal – Hargita megyei településeken dolgoznak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai és egészségügyi szakemberei. Szekeres Márta főorvos a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola épületeiben vizsgálja hétfőtől csütörtökig a gyermekeket. Ottjártunkkor az újtusnádi tanintézet egyik – szemészeti rendelővé átalakított – tantermében vizsgálta az iskolásokat asszisztense segítségével.
A főorvos már több ezer gyereket vizsgált meg erdélyi útjai során, huszadik éve jár évente kétszer Erdélybe a gyermekmentő szolgálat orvosaival. „Már sokfelé jártam, Tusnádon azonban most vagyok először. A vizsgálatok során már itt is derültek ki olyan szemhibák, amelyről nem tudott sem a gyermek, sem a szülő. Például csak szűrővizsgálat során derülhet ki, hogy a gyermeknek csak az egyik szemével van látásprobléma” – fejtette az önkéntes munkát végző szakember.
„Az eddig megvizsgált székelyföldi gyermekek körülbelül 15–20 százalékának volt valamilyen szemproblémája. Magyarországon is hasonló ez az arány” – részletezte a szemorvos. A leggyakoribb betegségek – mondta – az úgynevezett fénytörési hibák, amelyekből sokféle van. „Például van, aki távolra lát rosszul, van, aki közelre vagy esetleg kancsal. Ezeket a rendellenességeket sokszor nem veszik észre a szülők, vagy ha észreveszik is, nem sikerül elvinniük gyermekeiket szemorvoshoz” – magyarázta. Megjegyezte, ha problémát észlel egy gyereknél, szól a tanítójának, aki majd egyeztet a szülővel. Hozzátette, ha a szülő nem tudja fedezni a szemüveg árát, a gyermekmentő szolgálat elkészítteti azt Budapesten. A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 54 csíki gyermek jutott ingyenesen szemüveghez.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro

Megnyílt a Székelyföldi Grafikai Biennálé (41 országból 507 képzőművész nevezett be)
Miután az idei év folyamán több fontos kísérőrendezvénye is lezajlott, tegnap délután hivatalosan is megnyitották a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban, utána pedig a negyvenegy országból benevezett művészek legjobbjainak díjazására is sor került a Tamási Áron Színház nagytermében. A díjátadó gálát a bukaresti Jazzappella énekegyüttes koncertje tette színesebbé.
A kiállítás megnyitóján Siklódi Zsolt képzőművész, a Grafikai Biennálé kurátora ismertette röviden a rendezvény koncepcióját. Megpróbálták egymás mellé helyezni a lokálist és az univerzálist, és ezen keresztül megkeresni, meghatározni a térségben, de a világ más tájain születő grafikai törekvések helyét is a globális trendekben, tiszteletben tartva az alkotók szabadságát a képi formanyelv eszközének, technikájának és hordozójának megválasztása tekintetében is. A zsűri idén átértelmezte a 90-es években markánsan elkülönülő klasszikus és kísérleti technikák szerinti kategóriákat, így a hagyományos és a modern sokszorosító grafikai eljárással készült alkotások között nem tett különbséget a kiírás. A kurátor arról is beszélt, hogy a biennálé anyagát képező grafikákat Vécsi Nagy Zoltán rendezte kiállítássá különböző szubjektív szempontok szerint, majd megköszönte a szervezőknek, a zsűri tagjainak és a részt vevő művészeknek, hogy fáradságos munkájukkal részt vállaltak a rendezvény negyedik kiadásának megvalósításában.
A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále díjátadó gáláján, a Tamási Áron Színház nagytermében elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólalt fel, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa képviselője és Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsának elnöki kabinetvezetője folytatta a beszédek sorát. A díjak átadása a harmonikus dzsessz-sztenderdeket játszó Jazzappella együttes intermezzója után következett. A Zereda művésztelep díját a lengyelországi Paweł Kwiatkowski, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának díjait Aranyász Zita, Cristian Aurel Opriș, illetve Léstyán Csaba vehette át. A Maros Megye Tanácsa által alapított Nagy Pál-díjat a kanadai Zenon Burdy nyerte el, a Hargita megye meghatározó képzőművészéről, Nagy Imréről elnevezett díjjal pedig a lengyel Karol Pomykałát tüntették ki. Kovászna megye díját, mely Plugor Sándornak állít emléket, a tajvani Chang Yuya vehette át. A 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé 2000 eurós fődíját egy lengyel alkotó, Kamil Kocurek nyerte el a Szoba1 – rézkarc, hidegtű, foltmaratás, mezzotinto vegyes technikát alkalmazó alkotásával. 
Amint Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető megnyitóbeszédében elmondta: az alkotók számát, a rendezvény minőségét és a világban betöltött szerepét tekintve is egyre növekszik a Székelyföldi Grafikai Biennálé, hiszen az idén 41 országból, 507 képzőművész összesen 1238 alkotást küldött be. Karim Rashid-ot, a design jelenkorának egyik atyját idézve a tanácselnök rámutatott: a művészetben az intelligens forma követi a funkciót. „Székelyföldnek modern, intelligens formát akarunk, azt akarjuk, hogy szellemileg gyarapodjon ez a régió, mert meggyőződésünk szerint, ahogy a lélek és a szellem hordozza a testet, ugyanúgy egy művelt közösség régiója az, ami fizikailag is képes a fejlődésre” – fogalmazott. A kiállítás november 13-ig látható az Erdélyi Művészeti Központban.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Toró ismét megjárná „a bukaresti poklot”
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének javaslatára Toró T. Tibor, az alakulat országos alelnöke függetlenként méretkezne meg Háromszéken a néppárt támogatásával – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. 
Ezt a párt helyi képviselői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön jelentették be, hangsúlyozva, hogy a megyei szintű döntést az országos elnökségnek is jóvá kell hagynia. Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei szervezetének elnöke rámutatott, az elmúlt választásokon folyamatosan 40 százalék körül mozgott a részvételi arány a megyében, és úgy érzik, a szavazók 58–59 százalékát még mindig lehet mozgósítani.
Toró T. Tibor jogilag független, de politikailag elkötelezett jelöltként határozta meg magát. Hangsúlyozta, az EMNP országos választmánya azért döntött úgy, hogy a megyei szervezetek függetleneket támogathatnak, mert egyszerre két magyar szervezet sem az 5 százalékos, sem az alternatív küszöböt nem tudja teljesíteni. „A konfrontatív stratégia szerintünk káros, ezért kerestünk olyan megoldást, amely révén alternatívát tudunk állítani azok számára, akik nem szoktak, és nem akarnak a tulipánra szavazni” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus úgy számol, hogy a független jelöltnek minden harmadik magyar szavazatot meg kellene szereznie, ez a részvétel függvényében 15–20 ezer voksot jelent. „Ez nem kevés, de nem is elérhetetlen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy jobban kell teljesítenie, mint négy évvel ezelőtt. Akkor Toró T. Tibor a nominális rendszerben 7300 szavazatot kapott a sepsiszékiektől. Újságírói kérdésre elmondta, az elmúlt időszakban több háromszéki személyiség vagy éppen néppártos politikus neve felmerült potenciális háromszéki jelöltként – a politikus Kovács István unitárius esperest, Bereczki Kinga civil aktivistát, Sánta Imre református lelkészt, és a néppártos Bálint Józsefet, Fazakas Pétert vagy Johann Taierlinget említette –, de végül olyan jelölt mellett döntöttek, aki „megjárta már a bukaresti parlament poklát”.
Toró három célt fogalmazott meg: visszahoznák a közéletbe az elfordult csalódottakat, megszereznék a háromszéki magyar közösség számára a negyedik képviselői mandátumot, amit eddig visszaosztás után a román pártok kaptak, és olyan képviselőt küldenének Bukarestbe, akit nem kötnek a háttéralkuk, és „élő lelkiismeretként” próbálja napirenden tartani az autonómia ügyét. Toró virtuálisan kezet nyújtott a háromszéki RMDSZ meghatározó személyiségeinek, Tamás Sándornak és Antal Árpádnak, hogy a kampány alatt „hagyják egymást békén”. Meglátása szerint nem érdemes különböző kódexeket aláírni, az adott szó, a gyakorlat számít. A fenyegetés, a riogatás helyett Toró szerint a közös kérdésekben – mint például Székelyföld szellemi határának a védelme, a régióátszervezés, az autonómia, vagy Székelyföld sajátos jogállása – akcióegységet kell létrehozni.
Az országos alelnök szerint Hargita megyében könnyebb lesz a néppárt által támogatott független helyzete, ahol minden negyedik magyar szavazatot kell megszerezni. Toró elmondta továbbá, hogy a Bihar és Maros megyei pártszervezetek foglalkoznak még komolyan a független jelölt támogatásának lehetőségével, azonban „ezekben a megyékben más a stratégia, hiszen a magyar közösség számaránya alacsonyabb, tehát nehezebb a feladat, de nem lehetetlen”. Szerinte ezekben a megyékben az önkormányzati választásokon több ezer szavazója volt a néppártnak, akik alternatíva hiányában, „félő, hogy a román pártok szirénhangjaira hallgatnak”. A néppárti politikus szerint a Szabad Emberek Pártja, és a Mentsük meg Romániát Párt (USR) próbálkozik a magyar voksok megszerzésével.
A független jelöltek nevesítéséről csütörtökön Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét is megkérdeztük, aki azt mondta, az országos elnökség várhatóan az elkövetkező napokban dönt az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Elhunyt Kovács Piroska, a székely kapuk megmentője
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Piroska Europa Nostra-díjas székelyföldi néprajzkutató, örökségvédő, a faragott székely kapuk megmentője – közölte a Mihir.ro székelyudvarhelyi portál.
Kovács Piroska tegnap délután Székelyszentléleken vett részt egy felújított székely kapu avatásán. Ünnepi beszéde megtartása közben lett rosszul, a helyszínre hívott mentősök nem tudták megmenteni az életét.
Kovács Piroska az udvarhelyszéki Máréfalván született 1932-ben. A tanítói és magyar–román szakos tanári diploma megszerezése után Szentegyházán, Fenyéden, majd a szülőfalujában tanított, ahol évtizedeken át volt az iskola igazgatója. 1987-es nyugdíjba vonulása után a székely kapuk mentése vált a fő foglalkozásává. Megalapította a Kőlik hagyományőrző művelődési egyesületet, amely az értékmentést állította tevékenysége középpontjába. Előbb a máréfalvi székely kapuk leírását készítette el, majd munkáját Udvarhelyszékre és egész Hargita megyére kiterjesztette. „Próbáltam meggyőzni a kapuk tulajdonosait: ne bontsák le, ne dobják ki értékeiket, mint holmi kacatot” – nyilatkozta 2012-ben. Munkásságát a Hargita megyei önkormányzat felterjesztése nyomán 2012-ben Europa Nostra-díjjal jutalmazták. A 31 országból felterjesztett 226 örökségvédelmi projekt közül Kovács Piroskáé kapta a fődíjat. Annak örvend – mondta akkor –, hogy a díj által a székely kapu és Székelyföld híre is bejárja a világot. Hozzátette: a székely kapu egykor státusszimbólum volt. A székely falvak módos gazdái állítottak székely kaput maguknak. Kovács Piroska úgy vélte, ma több mint státusszimbólum, „nemzeti önazonosságunk szimbóluma” a székely kapu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Már nem csak az utak révén kapcsolnák össze Hargita és Maros megyét
Még szorosabbra fűzné a kapcsolatot a két székely megye, Maros és Hargita. A szomszédos településeknek együttműködve nagyobb esélyük van a fejlődésre, lakóiknak pedig ezáltal egy jobb életminőségre – állapították meg a két megye elöljárói.
A Székelykeresztúri Kistérség Szövetség kezdeményezésére született találkozó célja az volt, hogy a megyehatárhoz közeli települések között állandó párbeszéd kezdődjön el, és bővüljön a közös kapcsolati háló. A felvetett vitaindító témajavaslatok kapcsán elindult a párbeszéd a megyék közti kulturális együttműködés, iskolák közötti kapcsolatok ápolása, turisztikai adottságok összesítése, kiaknázása, közös idegenforgalmi programok megvalósítása, egyházak támogatása, ifjúsági és szociális programok közös kivitelezése terén, ugyanakkor terítékre került a két megye közti átjárhatóság, az utak helyzete.
„Most kedvező a széljárás a megyeközi kapcsolatok megerősítésére. Nagyobb a nyitottság, beszélhetünk LEADER-térségek együttműködéséről vagy akár kistérségi kapcsolatok kialakításáról. Nagyon sok ponton kapcsolódhatunk, támogathatjuk egymás munkáját, partnerséget vállalva. Térségi gondjaink megoldása közös érdek, ezért nagy szükség van az egymásra figyelésre, fontos a helyi kapcsolatok kialakítása és megerősítése” – hangsúlyozta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
Az elöljárók arra is választ kerestek, hogyan tudnának a tömbmagyar települések és a szórványrégió összedolgozni, milyen módon segíthetik egymást. Gáll Ernő, a segesvári RMDSZ elnöke, korábbi megyei tanácsos, örömmel nyugtázta, hogy a tömbben élő Hargita megyeiek már konkrét segítséget is felajánlottak. Az általuk adományozott faanyagból készül el a fehéregyházi Petőfi-emlékpark lugasa. „Életem során számos tanácskozáson és projektben vettem részt, de úgy érzem, hogy most végre konkrétumokról tárgyaltunk. A Hargita megyeiek tényleg akarnak segíteni rajtunk, a megyehatár túlsó oldalán élő, Segesvár körüli szórványmagyarokon” – vélekedett Gáll. A választás nem véletlenül esett Petőfire és végső csatájának helyszínére, Fehéregyházára: július 31-én Székelyföld mindhárom megyeelnöke tiszteletét tette a költő halálának 167. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen, ami abszolút premiernek számít.
Javaslatokat fogalmaztak meg a balavásáriak is, akik szívesen tanulmányoznák a székelykeresztúri tejfeldolgozás, illetve a környékbeli gyümölcsfeldolgozás sikeres modelljét, hisz a Kis-Küküllő mentén egyre inkább leépülőben van a szarvasmarha-állomány.
Az utak nem szakadhatnak meg a megyehatáron
Amint a helyhatósági választások óta több ízben, ezúttal is felmerült a két megyét összekötő infrastruktúra helyzetének a kérdése. Javaslatok hangzottak el a két megye településeit összekötő, javítást igénylő szakaszokról, mint például a Gagy-keresztje–Bözöd, Siklód–Sóvárad, Újlak–Székelyvécke, Szederjes–Székelymuzsna. Utóbbinak a Hargita megyei részét leaszfaltozták, a Maros megyei szakaszra, bár van elkülönített költségvetési tétel, még nem fogtak hozzá. „Mi még a tavaly belefoglaltuk a büdzsébe, mégsem kezdődött el a munka. Ígéretet kaptam, hogy két éven belül leaszfaltozzák a ránk eső mintegy 12 kilométeres részt” – mondta el lapunknak Gáll Ernő. Székelykeresztúr polgármestere, Rafai Emil szerint mindenképpen érdemes odafigyelni arra, ami összeköt. Az elöljáró nemcsak utakra gondolt, hanem, amint fejtegette, jelentősnek tartja, hogy a kultúra, a nemzeti identitás és az érzelmi kapcsolatok mentén egyáltalán elkezdődik a közös gondolkodás az ügyek, gondok és problémák megoldásáról. Amint beszámoltunk róla, az új önkormányzatok felállása óta Péter Ferenc, a Maros megyei tanács új elnöke többször is találkozott kollégájával, Borboly Csabával, akivel több közös megyehatárt is bejártak, és „az elvágott szálak összekötéséről” egyeztetett. A leglátványosabban az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, a bözödújfalui tó partján összekötő út aszfaltozása halad. Az elképzelés szerint a két megyét 2017-től kötné össze aszfaltszőnyeg.
Szucher Ervin Székelyhon.ro |

Kelemen Hunor szövetségi elnökkel beszélgettünk
Összefogva biztosítani az érdekképviseletet
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök az október 6-i ünnepségek után külön válaszolt a magyar nyelvű sajtó képviselőinek a kérdéseire.
– 167 évvel az aradi tragikus események után milyen üzenete van a magyar közösség számára, illetve a vértanúk milyen példaképpel szolgálhatnak a romániai magyarság számára?
– Európa történelmében egyetlen nép vagy nemzet sem úszta meg, hogy ne kelljen megvívnia harcát a szabadságért. Ez alól mi, magyarok sem voltunk kivételek, akár 1848–49-re, akár 1956-ra gondolunk, de hát 1989 is egy szabadságharc volt, hiszen a diktatúra, az önkényuralom alól kellett felszabadulni. Mindez azt mutatja, hogy a szabadság és az emberi méltóság összefügg. Vagyis nem lehet úgy szabadon élni, hogy az emberi méltóságot ne tiszteljék, illetve nincs emberi méltóság szabadság nélkül. Ezek a szabadságharcok mindig az emberi méltóságról szóltak, hogy ne legyen elnyomás. Természetesen más eszközökkel, de a XXI. században is az a feladatunk, hogy megerősítsük a szabadság kultúráját, az emberekben a szabadságba vetett hitet, amit tiszteletben kell tartani, egymás méltóságára oda kell figyelni, azt mindenek elé kell helyezni. Ez csakis szabad emberek és közösségek esetében lehetséges. Ilyen szempontból gondolom, hogy az a tisztelet, az a mitikus tér, ami az aradi Vesztőhely és a Szabadság-szobor körül kialakult, és ami jellemzi a 13 tábornokot és a sok-sok névtelen hőst. Ők azt bizonyítják, hogy akik a szabadságért harcolnak, azért adják életüket, azok az utókor emlékezetében nemcsak megszerezték és kiérdemlik a tiszteletet, hanem példát is mutatnak, irány és egyben mérce is az aradi 13, de a sok névtelen hős is, akik 1848–49-ben az életüket áldozták a szabadságért. Azt gondolom, hogy 2016-ban is el kell mondani, el kell ismételni minden egyes alkalommal, hogy egy nemzeti közösség számára csak egy szabad, demokratikus társadalomban van lehetőség az emberhez méltó életre. Egy nemzeti közösség számára az önkényuralomnál nincs nagyobb veszély, vagy az elnyomáshoz vezető bármilyen út. Tehát a minél több demokrácia, minél erősebb jogállam, ami egy kisebbség számára garancia az identitásának, kultúrájának a megőrzéséhez. Ha mindez adott, ki tudja teljesíteni emberi méltóságát, etnikai vagy más típusú identitását. Ebből a szempontból mindig van, és lesz üzenete 1848–49-nek, illetve az október 6-i aradi kivégzéseknek, amelyek 167 évvel az esemény után is élénken élnek a nemzet emlékezetében.
– Hogyan készül az RMDSZ a soron következő parlamenti választásokra?
– 2014-ben, az EP választások előtt kezdődött az együttműködésünk a Magyar Polgári Párttal, amellyel a mögöttünk lévő helyhatósági választásokon is bejárattuk az együttműködést. Éppen ezért, most két befutó helyet ajánlottunk fel nekik. Ez egy felelős döntés, hiszen a mi választóink, a magyar közösség részéről többször megfogalmazódott az igény, de a mindennapi gyakorlat, illetve a közvélemény-kutatások is igazolják az általános véleményt: ha már nem tudtunk egy ernyő alatt maradni a közösség gondjainak a megoldásában, akkor legalább parlamenti választások idején próbáljunk meg együttműködni. Nem mondják meg a módját, de mi az elvárásnak eleget próbálunk tenni, amikor az MPP-nek az RMDSZ listán, a tulipán jel alatt, két befutó helyet ajánlunk fel az együttműködésért. Azért, hogy ne csak retorika maradjon a „Minden magyar felelős minden magyarért”, idén első alkalommal befutó helyet ajánlunk fel egy olyan szórványközösség jelöltjének is, amelynek a szavazói a rendszerváltás óta rendszeresen több tízezer szavazatot hoznak minden parlamenti választáskor a Szövetség országos kosarába azzal együtt, hogy még nem volt lehetőségük parlamenti képviselőt kiállítani. Mivel több ilyen megye is van, elhatároztuk, hogy idén a Hargita megyei 4. befutó képviselői helyet felajánljuk a Szeben megyei Benedek Zakariásnak, az RMDSZ nagyszebeni elnökének. Ezzel azt a belső szolidaritást kívánjuk erősíteni, amely nélkül nem tudunk sikeresek lenni, hiszen nemcsak a szórvány van rászorulva a Székelyföldre vagy a tömbben élő magyarokra, hanem az fordítva is igaz. Idén ez a két nagy újdonságunk van, amelyekkel szeretnénk elérni az arányos képviseletet. Azt meg kell erősítenünk, hogy a közjót, a magyar érdekeket a következő esztendőkben is szolgálhassuk. Azok nehéz éveknek ígérkeznek, hiszen közeleg az ország centenáriuma, majd 2019 első felében Románia fogja betölteni az EU soros elnökségét. Tehát ezek olyan kihívások lesznek, amelyek megfelelő döntéseket is igényelnek. Azokból nem szabad kimaradni, mert az erdélyi magyarságnak az ország döntéshozatalából való bármilyen kimaradása komoly veszteségeket okozhat.
– A parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárttal próbáltak-e egyezségre jutni?
– Mi nyitottak voltuk, de a részükről nem volt rá hajlandóság. Ahogyan ők meg is fogalmazták számos nyilatkozatukban, ők nem erre készültek. Mi tulajdonképpen azzal működünk együtt, aki velünk is együtt akar működni. Mi a kapukat kinyitottuk és az önkormányzati választások előtt valóban volt is tárgyalás Marosvásárhely esetében, de nem tudtunk egyezségre jutni. Olyan esetekben sem, ahol az MPP együtt ment velünk, belátta, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem szabad kockáztatnunk a képviseletet, de azt is látnunk kell, hogy az EMNP-nek az előző ciklusban volt két polgármestere, most egy sincs, tehát gyakorlatilag a volt támogatottságuk is, ha szabad ilyen kifejezéssel élni, fényesre kopott.
– Mi a véleménye arról, hogy a jelenlegi kormány megpróbálja meggátolni a csíksomlyói búcsúünnepségnek a Világörökség részévé tételét?
– Valóban volt ilyen szándék, amiről még nyár elején beszéltem a miniszterelnökkel, illetve a kulturális tárcavezetővel is, miközben a kollégák levelet írtak a külügyminiszternek. Mai állás szerint a beszélgetéseknek az volt, az lett az eredménye, hogy nem fogják megakadályozni, de én megvárom a közgyűlést, amire most ősszel, Etiópiában kerül sor. Az eddigi hírek alapján úgy tudom, már letettek erről a szándékról, ami tudomásunk szerint, májusban-júniusban a kulturális minisztertől indult. Utána elkezdődött a pingpongozás, ők a külügyre hárították, az vissza a kultúrára. Ma viszont minden fenntartás nélkül állíthatom: sajnos, a kezdeményezés a kulturális tárcától indult. Szerintem fontos volt, hogy a miniszterelnöknek már júniusban jeleztem: számunkra ez elfogadhatatlan, utána augusztusban még egyszer, majd augusztus végén a kulturális tárca vezetőjével folytatott tárgyaláson vázoltam, milyen kockázatokkal járna, milyen üzenetet fogalmazna meg egy ilyen döntése. Gondolom, ebből értettek, ezért leállították.
– Köszönjük a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Megyehatáron átívelő együttműködés a Székelyföld fejlődéséért
Még szorosabbra fűzné a kapcsolatot a két székely megye, Maros és Hargita. Mint a két önkormányzat elöljárói megállapították, a szomszédos településeknek együttműködve nagyobb esélyük nyílik a fejlődésre, lakóiknak pedig ezáltal egy jobb életminőségre.
A Székelykeresztúri Kistérség Szövetség kezdeményezésére született hétvégi találkozó célja az volt, hogy a megyehatárhoz közeli települések között állandó párbeszéd kezdődjön el, és bővüljön a közös kapcsolati háló. A felvetett vitaindító témajavaslatok kapcsán elindult a párbeszéd a megyék közti kulturális együttműködés, iskolák közötti kapcsolatok ápolása, turisztikai adottságok összesítése, kiaknázása, közös idegenforgalmi programok megvalósítása, egyházak támogatása, ifjúsági és szociális programok közös kivitelezése terén, ugyanakkor terítékre került a két megye közti átjárhatóság, az utak helyzete.
„Most kedvező a széljárás a megyeközi kapcsolatok megerősítésére. Nagyobb a nyitottság, beszélhetünk LEADER-térségek együttműködéséről vagy akár kistérségi kapcsolatok kialakításáról. Nagyon sok ponton kapcsolódhatunk, támogathatjuk egymás munkáját, partnerséget vállalva. Térségi gondjaink megoldása közös érdek, ezért nagy szükség van az egymásra figyelésre, fontos a helyi kapcsolatok kialakítása és megerősítése” – hangsúlyozta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
Az elöljárók arra is választ kerestek, hogyan tudnának a tömbmagyar települések és a szórványrégió összedolgozni, milyen módon segíthetik egymást. Gáll Ernő, a segesvári RMDSZ elnöke, korábbi megyei tanácsos örömmel nyugtázta, hogy a tömbben élő Hargita megyeiek már konkrét segítséget is felajánlottak. Az általuk adományozott faanyagból készül el a fehéregyházi Petőfi-emlékpark lugasa. „Életem során számos tanácskozáson és projektben vettem részt, de úgy érzem, hogy most végre konkrétumokról tárgyaltunk. A Hargita megyeiek tényleg akarnak segíteni rajtunk, a megyehatár túlsó oldalán élő, Segesvár körüli szórványmagyarokon” – fogalmazott Gáll. 
Amint a helyhatósági választások óta több ízben, ezúttal is felmerült a két megyét összekötő infrastruktúra helyzetének a kérdése. Javaslatok hangzottak el a két megye településeit összekötő, javítást igénylő szakaszokról, mint például a Gagy-keresztje–Bözöd, Siklód–Sóvárad, Újlak–Székelyvécke, Szederjes–Székelymuzsna. Utóbbinak a Hargita megyei részét leaszfaltozták, a Maros megyei szakaszra, bár van elkülönített költségvetési tétel, még nem fogtak hozzá. „Ígéretet kaptam, hogy két éven belül leaszfaltozzák a ránk eső mintegy 12 kilométeres részt” – mondta el lapunknak Gáll Ernő. Székelykeresztúr polgármestere, Rafai Emil szerint mindenképpen érdemes odafigyelni arra, ami összeköt. Az elöljáró nemcsak utakra gondolt, hanem, jelentősnek tartja, hogy a kultúra, a nemzeti identitás és az érzelmi kapcsolatok mentén elkezdődik a közös gondolkodás. 
Szucher Ervin | Krónika (Kolozsvár)

Nem leszűkítve értelmezett erdélyiség – Kiosztották az EMIA díjait
Az erdélyi magyar irodalmat és jeles képviselőit ünnepelték szombat este a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadóján. Díjat kapott az idén hetven éves Lőrincz György, az alapítvány alapító elnöke, az Udvarhelyi híradó publicistája, valamint Bölöni Domokos író, a Hídverő-díjat pedig Csapody Miklós magyarországi politikusnak, irodalomtörténésznek adták át.
„Az erdélyiséget sosem leszűkítve értelmeztük, hiszen azt valljuk, amit Babits: a magyar irodalom csak egy lehet, melynek termőtalaja a magyar nyelv” — mondta Gálfalvi György író az idén huszonegy éves EMIA családias hangulatú díjátadóján. A rendezvényen Bálint Tamás költő olvasta fel írását az 1956-os forradalomról. A hagyományhoz híven a hetvenedik életévüket betöltött írókat díjazták ezúttal is, így Bölöni Domokost is, aki idén hetvenedik születésnapját ünnepelte. Bölöni egészségi állapota miatt nem vehetett részt az ünnepségen. Gálfalvi kiemelte, Lőrincz György íróként és szociográfusként is jelentős, felvetéseivel felszínen tartott fontos problémákat.
„Legfőképpen az erkölcsi rend formáját és buktatóit keresi az írásaiban” – mondta Egyed Péter író, filozófus laudációjában. Rámutatott, az író mindig a morális értékrendet igyekszik felfedni, hiszen anélkül végképp ki vagyunk szolgáltatva mások farkastermészetének és a ragadozás törvényének. Egyed Péter szerint Lőrincz György íróként fokozatosan érett meg, létrehozta saját stílusát, balladai tömörséggel ír népének, amelyet a legjobban ismer. Végül pedig arra buzdította a közönséget, hogy az írót ne csak ünnepeljék, hanem olvassák is. A rendezvényen Lőrincz György részletet olvasott fel Bécs fölött a Hargitát című következő regényéből.
Lőrincz György 1946-ban született a Hargita megyei Kápolnásfaluban, elbeszéléseket, novellákat, regényeket ír, esszéista és a szociográfiai publicisztika művelője. Szociográfiai tájékozódásában a Székelyföld átalakulása, a fél-városi, fél-falusi életforma s ebben a kisember ellentmondásos lelkülete jelenik meg lírával átszőtt, balladai erővel. Bölöni Domokos a Maros megyei Dányánban született 1946. augusztus 11-én. Számos novellája, kisregénye, publicisztikai írása jelent meg.
 Veres Réka Krónika (Kolozsvár) 

Zajlik a székelyföldi dokumentumfilmek szemléje
A VII. Székelyföld Napok részeként szervezik meg a III. Székelyföldi Dokumentumfilm-szemlét. A Hargita Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Tanács által szervezett, október 12-én kezdődött és 23-áig tartó rendezvénysorozat célja kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra, bemutatni a helyi dokumentumfilmeket a vidéki települések közösségeinek.
A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, művelődési házakban, kultúrotthonokban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében.
A rendezvény igyekszik közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a figyelem középpontjába hozni a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket. Az összes benevezett filmet levetítik Székelyudvarhelyen a városi könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegén október 18. és 20. között. Az idei szemlére összesen 15 film nevezett be és 25 helyszínen vetítenek egy vagy több alkotást. A vetítések részletes programja a www.szekelyfoldnapok.ro honlapon olvasható. Krónika (Kolozsvár)

Vidékfejlesztési konferencia zajlott Zeteváralján
Október 6. és 9. között a Hargita megyei Zeteváralján, a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ és a Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a Magyar Természetvédők Szövetsége műhelykonferenciát szervezett Vidéki lehetőségek és kihívások a klímaváltozásban címmel. A rendezvényen 50 magyarországi és erdélyi önkormányzati képviselő, civil környezetvédő és vidékfejlesztő szervezet képviselője vett részt.
Vitaindító előadásában dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője az új vidékfejlesztési paradigmáról beszélt. Többek között arról, hogy a szeptember 5–6-án megtartott konferencián az EU 28 tagállamának küldöttségei kidolgozták és Phil Hogan, az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa vezetésével kihirdették az agrár-vidékfejlesztés alapvető dokumentumát, a Corki Nyilatkozatot. A nyilatkozat az elmúlt húsz év tapasztalatai és a jövőbeli tervek megfogalmazásával, az 1996-os első Corki Nyilatkozat felülvizsgálata nyomán jött létre, a tagállamok közösen kifejezett szándékainak rögzítésével a következő két évtizedre írja elő a vidékfejlesztés fejlődési irányát 10 pontban. Ezek röviden a következők: a vidék jólétének elősegítése, ami azt jelenti, hogy a vidékfejlesztési politikáknak a változatos vidéki területekre épülő fejlesztési stratégiákon és a többszempontú megközelítésen kellene alapulniuk. Ennek egyik kulcsa a vidéki értéktermelési láncok erősítése. Ez fontos letéteményese lehet a vidék életképessége növelésének. Ezért az elkövetkezendő időszakban olyan fenntartható kezdeményezéseket kellene támogatni, amelyek a versenyképes vidéki gazdaság fejlődését és a sokszínű mezőgazdasági termelés növekedését ösztönzik. Mivel a nyersanyagforrások végesek, fontos a vidéki környezet megőrzése, ami új szemléletet igényel az ember és környezete kapcsolatában a természeti és kulturális értékek megőrzésére irányuló elképzelésekben. Legalább ennyire fontos a természeti erőforrások hatékony kezelése, olyan innovatív, tudományos alapon működő és mindenki számára elérhető megoldásokkal, amelyekkel többet lehet termelni kevesebből. Mivel érezhetőek a klímaváltozás hatásai, ezért külön kihívást jelent a megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodás. Hogy ez a fajta szemléletváltás hatékony legyen, szükség van az innováció és tudásátadás támogatására, a vidéki gazdák és vállalkozók közötti együttműködés, tudásátadás és hálózatkiépítés támogatására. Javítani kell a vidékfejlesztési elképzelések irányát, a helyi közösség kezdeményezéseit, annak érdekében, hogy a vidéki potenciált még hatékonyabban ki lehessen aknázni. Hogy minél több pályázati befektetést lehessen eszközölni vidéken, a vidékfejlesztési politikák közvetítését átláthatóbbá kell tenni hatékony és okos adminisztratív eszközök létrehozásával és bevezetésével, az adminisztratív terhek csökkentésével a kedvezményezettek és a nemzeti valamint regionális hatóságok esetében is. És ehhez kötődik az elszámolhatóság és teljesítmény javítása, amelyet összhangba kell hozni a célkitűzésekkel.  Vidéken még mindig a gazdasági követelményeket helyezik előtérbe a beruházásokkal, a fejlesztések, a táj- és a természetvédelmi értékek, az ökológiai funkciók elhalványulnak – mondta Hajdu Zoltán. A Corki Nyilatkozat értelmében szükség van vidéken is a kényelem, az urbanizáció szükségleteinek megteremtésére, de ügyelni kell arra is, hogy a vidék ne veszítse el természetközeli jellegét. Ezért integrált, összehangolt, a térségek sajátosságait figyelembe vevő fejlesztési programok kellenek. A jelenlegi uniós támogatási rendszer a nagyfarmereket, a nagygazdaságok kialakítását támogatja, a monokultúrás mezőgazdálkodás azonban megszünteti a táj biológiai sokféleségét. A fenntartható mezőgazdaság figyelembe veszi a biodiverzitást, az ökoszisztémák megőrzését. S erre leginkább akkor van szükség, amikor a klímaváltozás jelei egyre nyilvánvalóbbá válnak, hiszen vannak vidékek, ahol egyre kevesebb a víz, vagy a szélsőséges időjárás gyakran tönkreteszi a termést. Az új vidékfejlesztési paradigma szerint ahhoz, hogy a közösségek eleget tegyenek a jövőbeni kihívásoknak, rezilienssé kell váljanak. „A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállóképességet jelent, azaz valamely rendszernek – legyen az egy egyén, egy szervezet, egy ökoszisztéma vagy éppen egy anyagfajta – azon reaktív képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen alkalmazkodjék” – tudtuk meg az előadótól.
A konferencia előadói saját példájukkal igazolták, hogy vannak olyan törekvések, amelyek az említett Corki Nyilatkozat alapján újfajta szemléletet honosítanak meg a közösségekben. Erről beszélt többek között Laki György, Kajárpéc polgármestere, aki a nyugat-dunántúli vidéki fejlesztésekről tartott előadást. Majd a hazai jó példát Rodics Gergely, Magyarországról Erdélybe költözött környezetvédelmi szakértő szolgáltatta, aki a Csíkszereda és a Gyimesek között húzódó Pogányhavas kistérség által megvalósított projekteket mutatta be. Molnár Antal a Zemplén – Tokaj mentén húzódó Bodrog menti települések fenntartható falvakért elnevezésű mozgalmát ismertette. Nyugat-magyarországi példával állt elő Tóth Jenő, Őriszentpéter jegyzője, aki az Őrség menti, három országot összekötő törekvésekről beszélt. Német Zsolt a Fókusz Öko Központ nyárádgálfalvi törekvéseit mutatta be, míg Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke egy közösségi napkollektor felállításáról és működtetéséről, illetve a gyerekeknek szóló oktatási projekt sikereiről értekezett. A konferencián levetítették a projekt keretében készített Akiket a csillagok vezetnek című filmet, a Pentaton stúdió és a Fókusz Öko Központ közös alkotását, amelyben olyan személyeket mutattak be, akik önfenntartó módon gazdálkodnak – élő példái annak, hogyan lehet a Corki Nyilatkozat elveit gyakorlatba ültetni.
A konkrét esettanulmányok sem maradtak el. A konferencia résztvevői Énlakán, Kolumbán Gábor volt politikus vendégeiként, ismertették az élő örökség fenntartására tett erőfeszítéseket. Már István vidékfejlesztési szakértő gyümölcsfeldolgozó és -értékesítő hálózatát, illetve az üzemet is bemutatta. Tankó Ágnes programvezető a közösség által támogatott mezőgazdasági programba nyújtott betekintést. Az integrált vidékfejlesztés fontos kiegészítőjeként műhelymunkán dolgozták ki a résztvevők, hogy milyen lehetőségek rejtőznek a helyi természeti és épített örökséget értékesítő faluturizmusban. Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Átadták az Orbán Balázs díjakat
Kovászna megyéből Nt. Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes, őrkői plébános, Hargita megyéből Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló filmes monográfia alkotója, Maros megyéből Ft. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános vehette át hétfőn este Sepsiszentgyörgyön az idei Orbán Balázs-díjat – írja a Kovászna, Hargita és Maros megyei tanácsok AGERPRES hírügynökséghez kedden délelőtt eljuttatott közös közleménye.
Az ünnepélyes díjátadót Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király templomban tartották hétfőn este, az esemény rangját az is emelte, hogy a Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzatok elnökei mellett jelen voltak Bihar és Szatmár megye magyar tanácselnökei is: Pásztor Sándor és Pataki Csaba, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester mellett részt vett Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is.
Elsőként Tamás Sándor szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy Székelyföld szerencsés helyzetben van, hiszen mindig voltak olyan emberek, akiket előszeretettel hívunk lámpás embereknek, akik példamutatásukkal és munkájukkal világítótoronyként mutatták az utat. Közöttük előkelő helyet foglal el Orbán Balázs, akit méltán neveztek a legnagyobb székelynek.
“Róla neveztük el azt a díjat, amit már hatodik alkalommal adunk át Székelyföld elismert személyiségeinek. A tömör ezüst, gyönyörű kivitelezésű érmét – a Márton Áron Emlékév jegyében – idén olyan személyiségek kapják, akik nem csak hitbéli, hanem kiemelkedő lelki és közösségi pásztorai híveiknek, egyházközségüknek. Munkájuk mellett önként vállalnak fel olyan hiánypótló szociális, társadalmi és ifjúsági tevékenységet, amely küldetésükké vált és elismerést érdemel” – mondta el a háromszéki tanácselnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében rámutatott: az Orbán Balázs-díjjal olyan embereket tüntetnek ki, akik nem utasítják el a munkát, nem futamodnak meg a nehézségek elől, olyan személyiségeket, akik kultúránkat éltetik.
‘Márton Áron, a nagy püspök arra figyelmeztet, hogy a közös származás és a közös nyelv szükséges, de nem elegendő összekovácsoló erő, társulnia kell hozzá a kultúrának is ahhoz, hogy megtartó erő legyen. Idén majd’ mindent a Márton Áron Emlékév fényében, annak részeként végzünk, hogy ébren tartsuk évfordulói ürügyén legendás püspökünk emlékezetét, hogy kövessük tanítását. Mai ünnepünk is kimagasló esemény kíván lenni, ugyanis a három közigazgatási egységbe tagolt székely-magyarság közösen, együtt, közösségként kívánja figyelmével kitüntetni jeles személyiségeit’ – fogalmazott a Hargita megyei elöljáró, majd megemlékezett a múlt héten elhunyt Kovács Piroskáról, a székely kapuk Europa Nostra nagydíjas megmentőjéről, aki elsőként kapta meg a Hargita megyeiek közül az Orbán Balázs-díjat, 2011-ben.
“Sokszoros ünnep ez nekünk, hisz két olyan személyiség előtt is tisztelgünk egyben, akik mindketten hittek abban, hogy az igazság és az emberi méltóság mindenek felett való, és akik mindketten áldozatos munkával erősítették Erdélyt, erősítették Székelyföldet. Márton Áron püspök jelmondatául a ‘nem futamodom meg a munkától’ mondatot választotta, és ehhez méltóan vezette egyházát. Tudjuk jól, hogy napjainkban hasonló kiállásra és hasonló eltökéltségre van szükségük a vezetőknek, hasonló szilárdsággal kell megvetni a lábunkat és képviselni érdekeinket, erősíteni Székelyföldet. Mert Székelyföld számunkra az otthon, minket ide kötnek hagyományaink, történelmünk, itt tudunk őszinte szívvel emlékezni nagyjainkra és itt kell nekünk, székelyföldi vezetőknek az ő munkásságukhoz méltó döntéseket hozzunk” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntőjében az összefogás erejéről, az “egymásba kapaszkodás” szükségességéről beszélt, példatörténetei is az együttműködés eredményességére mutatták rá, kiemelve, hogy most, amikor mindenhol üldözik a székely szimbólumokat, itt, Sepsiszentgyörgyön a templomok udvarán húzzák fel a székely zászlót, tehát fontos nemzeti kérdésekben a politikum és egyház egymást támogatja.
Elsőként Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes vehette át a díjat, laudációját Bálint Géza, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia ügyintézője olvasta fel.
“2014-ben abban a kegyelemben részesült, hogy őt kérték fel a Csíksomlyói búcsú szónokának. Ebben a beszédében mondta a következőket: ťNekünk keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, és magyarként kell a keresztény hitet megélni, mert egyébként elárultuk azt a közösséget, amely bennünket emberré formált, amely hazát, hitet, és nem is akármilyen kultúrát és civilizációt adott.ť Munkáját, igyekezetét, ez a vallomás fémjelzi. Papi jelmondatát Izajás prófétától kölcsönözte és így hangzik: Itt vagyok, Uram, engem küldj! 2015 őszén, 67 évi szünet után, újraindult Marosvásárhelyen a katolikus oktatás. Dr. Tamási Zsolt igazgató következetes és tántoríthatatlan küzdelmének, és Oláh Dénes imahátteret biztosító igyekezetének beért a gyümölcse. (…) Ezt tartja élete legszebb jutalmának. Az iskoláért vívott küzdelemben folyamatosan Márton Áron püspök közbenjárását kérte. Megvalósulását, túl az emberi igyekezeten, neki tulajdonítja. Vallja, hogy az elhívás sohasem az alkalmasságot, hanem a küldő Isten kegyelmét jelenti”.
Hargita megyéből Nagy Zoltán hitoktató kapta az Orbán Balázs díjat.
Sarány István a laudációban úgy fogalmaz: ‘munkássága széles körben ismert és szakmai körökben elismert, személye azonban mindvégig a háttérben maradt. Fáradhatatlan tevékenysége, időt és energiát felemésztő ténykedése, áldozatos munkája középpontjában Márton Áron püspök áll, két évtizednél hosszabb ideig végzett kitartó munkálkodásának eredménye pedig egy rendhagyó vizuális produkció: A Hegy című öt és fél órás kép- és hanganyag, amelyet DVD-n láthat a nagyközönség, és amelyet 22-23 esztendős önzetlen előkészítő munka előzött meg. A nagy püspök egyik legelismertebb életrajzírója, Virt László szociológus Nagy Zoltán művét Márton Áron filmes monográfiájának tartja. (…) az alkotó ťhittanár, tehát világi lelkipásztor. Akiket megszólaltatott, azok jórészt maguk is lelkipásztorok. Nagy Zoltán művében a közösségét egybetartó lelkipásztor Márton Áron jelenik meg, a lelkipásztor, aki évtizedek óta – máig! – gondolkodást és életet formál Erdélyben, és már egyre inkább Erdélyen kívül isŤ.’
Kovászna megyéből Nt. Márkus András címzetes esperes, őrkői plébános kapta az Orbán Balázs-díjat, laudációját Ft. Hajdú János főesperes-plébános olvasta fel, a következő mottóval: “Nem az a nagy aki magát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl!’.
“Jelenleg kb. 5000 cigány hívének lelkipásztora, akiket a Szeretet Misszionáriusai nővéreivel, mint munkatársakkal vezet az Istenes úton, az üdvösség felé. Az országban és a gyulafehérvári főegyházmegyében is egyedüli lelkipásztor, aki az egyetlen cigány plébániát vezeti már 20 éve. Az anyaországtól munkája elismeréseként kapta az Apor Vilmos emlékérmet. Dr. Jakubinyi György érsek címzetes esperesi címmel ismerte el áldozatos és kitartó munkáját. Jelen kitüntetés is jelezze az elismerést a nem könnyű és sokszor hálátlan lelkipásztori munka miatt. Köszönjük, hogy felfigyeltek Rá, értékelik nem látványos, de mégis nagyon fontos, hasznos és kitartó munkáját. További életéhez és munkájához Isten áldását kérjük. Adja az Úr, hogy az elhintett evangéliumi mag a cigány lelkekben is megfoganjon s bő termést hozzon” – emelték ki a Márkus atyáról szóló laudációban.
A díjátadó ünnepséget a Tiberius kvartett koncertje színesítette.
Az AGERPRES hírügynökségnek elküldött közlemény felidézi, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata közösen hozta létre az Orbán Balázs-díjat, hogy azoknak a személyiségeknek adományozza, akik a Székelyföld fejlődéséért tevékenykedtek. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja az évente kiosztott kitüntetést. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, két oldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megye elöljárói egy külön, erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
www.agerpres.ro erdon.ro

Tamási Áron Kolozsváron a forradalom napjaiban
Tamási Áronnak a forradalom kitörése előtti napokban Kolozsváron tett látogatása volt a témája annak az előadásnak, amelyet Dávid Gyula irodalomtörténész, 1956-os elítélt tartott hétfő este. Az eseményre a magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében került sor.
Az előadásnak a Szentegyház utca 4. szám alatti kiállító terem adott otthont, ahol jelenleg az Ötvenhat kép 1956-ról című tárlat is megtekinthető. A különböző közösségi programok céljára felújított tágas helyiséget a szervezők részéről Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke ajánlotta mindenki figyelmébe. A hétfői rendezvény házigazdája H. Szabó Gyula közíró volt, aki szintén köszöntötte a jelenlevőket, köztük Nagy Benedek volt Hargita megyei RMDSZ-es képviselőt, egykori 1956-os elítéltet.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Kifizetik az árvízkárokat
Huszonöt megyében fizet kártérítést a kormány az idén nyári árvizek után, a tartalékalapból 87 millió lejt különítettek el e célra, a vonatkozó határozatot már elfogadták. 
A támogatásból az érintett önkormányzatok felújíthatják a megrongálódott infrastruktúrát – például az utakat és a hidakat –, ugyanakkor árvízvédelmi beruházásokat hajthatnak végre.
A finanszírozást a kabinet a megyei önkormányzatoknak utalja át, az összeget pedig a hivatalok osztják szét az idei árvizek és földcsuszamlások által sújtott települések között. A szükséges támogatás mértékét a helyi önkormányzatok, a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) és a megyei prefektúrák által végzett felmérések nyomán becsülték meg – a hivatalok minden adatot továbbítottak a regionális fejlesztési minisztériumhoz, amely megállapította az összeget.
A kormány közleménye szerint Erdélyben és a Partiumban tizenhárom megye kap összesen mintegy 36 millió lej kártérítést. A legnagyobb összeget, 9,5 millió lejt Hargita megye számára különítették el. A székelyföldi térséget a nyár folyamán többször is elárasztotta a csapadék, számos udvarhelyszéki, csíkszéki és Gyergyó környéki faluban okozott óriási károkat a nagy mennyiségben lezúduló, valamint a folyóvizekből kiáradó víz.
A szomszédos Kovászna megye 2,26 millió lejes kártérítésben részesül, ugyanakkor több millió lejes anyagi segítséget nyújt a kormány Kolozs (8,9 millió lej), Hunyad (5,9 millió lej), Krassó-Szörény (2,7 millió lej), Máramaros (2,6 millió lej), Temes (1,99 millió lej), Maros (1,8 millió lej) és Beszterce-Naszód (1,2 millió lej) megyének. Egymillió lejnél kisebb támogatás jár Fehér, Bihar, Brassó és Szeben megyének.
Kőrössy Andre Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi napok magyar tanácselnökökkel
Öt megye és három megyeszékhely elöljárója tanácskozott Sepsiszentgyörgyön.
Bihar, Szatmár, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnöke, illetve a házigazda Sepsiszentgyörgy, valamint Csíkszereda és Szatmárnémeti polgármesterében a közös, hogy mindannyian az RMDSZ színeiben látják el feladataikat, képviselik a magyarság érdekeit.
Az Orbán Balázs díj átadása mellett szakmai találkozókon vettek részt, ahol az önkormányzati választások óta eltelt időszak tapasztalatait értékelték ki, osztották meg. Közös stratégiák kidolgozása is zajlik, hiszen az erős önkormányzati képviselet lehetővé teszi, hogy a magyar közösség számára kiemelt területeken – mint például az oktatás, kultúra, ifjúság, egyházak – megőrizzük, erősítsük az eddig elért eredményeket. A megfogalmazott célok között szerepel az erdélyi családok jólétének és biztonságának fokozása, a minőségi oktatás fejlesztése, az infrastruktúra javítása, és nem utolsó sorban a magyar közösség jogainak erősítése.
„Az elmúlt 12 év legsikeresebb önkormányzati választása volt az idei, hiszen 5 erdélyi megyének is magyar elöljárója van. Ez az eredmény, a megnyilvánult bizalom fokozott munkára ösztönöz mindannyiunkat. Az erős helyi képviseletet azonban csak akkor tudjuk megfelelően érvényesíteni, ha a törvényhozásban is kellő súllyal vagyunk jelen. Ezért fontos, hogy a parlamenti választásokon is részt vegyenek a magyar szavazók, hogy Erdélyt olyanná tegyük, amilyennek az erdélyi magyar emberekkel közösen megálmodtuk. Meggyőződésem, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is!” – nyilatkozta Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. erdon.ro

A hargitai megyeházáról is száműzték a székely zászlót
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a székely zászlót a Hargita megyei önkormányzat épületéről, az intézmény épületen belüli bejáratától és az önkormányzat tanácsterméből. Az önkormányzatot a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ACDE) perelte be a székely zászló kitűzése miatt, és mind első fokon, mind másodfokon megnyerte a pert.
A másodfokon eljáró táblabíróság szerdán helyben hagyta a Hargita megyei törvényszék március végén hozott ítéletét, amelyben a törvényszék arra kötelezte az önkormányzatot, hogy „a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) székely zászlóként ismert kék-arany színű zászlaját, amelyet Hargita megye zászlajává nyilvánítottak, távolítsa el” a Hargita Megyei Tanács épületéről, és az épületből. A zászló eltávolításáért pereskedő egyesület vezetője, Dan Tanasă a blogján megemlítette, korábban hiába kérte Jean-Adrian Andrei prefektustól, hogy tartassa be az önkormányzattal az alkotmányt és a törvényeket, és indítson pert a tanács ellen.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a megye honlapján közölt nyilatkozatában kijelentette: megvárják a jogerős ítélet indoklását, és annak elemzése után határoznak a továbbiakról. „Megyezászló kell, a törvény a mi olvasatunkban erre kötelez, ennek mentén megyünk tovább” – tette hozzá Borboly Csaba.
A Hargita Megyei Tanács 2009-ben nyilvánította először a megye zászlajává a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, 2012 szeptemberében a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyezászlóról hozott tanácsi határozatot. A helyi zászlókról szóló, tavaly júniusban elfogadott törvény alapján a Hargita megyei önkormányzat 2015 decemberében ismét a székely zászlót nyilvánította a megye zászlajává.
A határozatot élesen bírálta Jean-Adrian Andrei prefektus. „Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács határozata ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosának az érdekére” – nyomatékosította a prefektus, aki a román jelképeket hiányolta a lobogóról. Hozzátette, a megyezászlóról szóló határozatot egyelőre csak tervezetnek kell tekinteni. A törvény értelmében ugyanis a közigazgatási egységek által elfogadott zászló azt követően válik hivatalossá, hogy a Román Akadémia heraldikai bizottsága véleményezi, és a kormány határozatot fogad el róla.
A most kimondott bírósági határozat olyan zászlók eltávolítására kötelezi az önkormányzatot, amelyeket még 2009-ben tűztek ki.
MTI Erdély.ma

Szabadságvágyók sorsközössége
Az erdélyi ’56-os eseményekről, a magyar forradalmárokkal sorsközösséget vállaló itteni fiatalok bátorságáról, a szabadságharc leverését követő megtorlásokról beszélt interjúnkban Benkő Levente történész.
– Csak egységes Kárpát-medencei ötvenhat létezik, egységesen kell beszélni az eseményekről függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy az utódállamok valamelyikében történtek – jelentette ki nemrég Tófalvi Zoltán történész, az erdélyi események egyik kutatója. Szerinted külön lehet, illetve kellene választani a forradalom és megtorlás magyarországi és itteni vonatkozásait?
– Nem kell különválasztani, ’56 valóban egységes. Mindenki számára egységes jelentőségű volt, ami Magyarországon történt: a forradalmat kirobbantó egyetemisták közé lőttek, ez elsöpörte Rákosiék klikkjét, a forradalom pedig győzött – november 4-éig, amikor a szovjetek megindították az ellentámadást. Magyarországon fegyveres összecsapások voltak, a határon túl nem, de ott is mindenki szolidarizált a forradalommal. Erdélyben egyetlen puskalövés sem dördült el, csak majd a kivégzőcellákban a Szekuritáté megtorlásaként. 
Nemcsak a magyarok, de a lengyelek, románok közül is nagyon sokan a szabadságvágy hullámhosszára hangolódtak, a világ szeme pedig Magyarországon volt, tehát ebből a megközelítésből is egységes ’56. Az erdélyi események egészén belül viszont természetesen vannak tényezők, amelyek árnyalják a képet.
Az egységességről szólva: Temesváron például október 30-án a magyar forradalommal szolidarizáló, 2000 fős diákgyűlést tartottak, a résztvevők 95 százaléka román volt. Ahogy nagyon sok magyar emberben, úgy a lengyelekben, románokban is megmozdult a szabadságvágy vagy egyfajta öntisztulási szándék. Ugyanúgy kijelentették, hogy Romániában nincs mit keresniük a megszálló szovjet csapatoknak.
– Erdélyben összesen több mint 20 ezer, többnyire fiatal embert tartóztattak le, mintegy tízezer ítélet is született, voltak, akiket halálbüntetéssel sújtottak. Összesen hány erdélyi halálos áldozata volt a megtorlásoknak?
– Tizenkét embert ítéltek halálra, közülük tízet a Szoboszlay Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai perben. Szoboszlayék összeesküvése a kommunista diktatúra megdöntésére irányult, ha kell, erőszakkal. Aztán volt az érmihályfalvi Sass Kálmán-féle csoport, közülük kettőt végeztek ki. De nemcsak ennyi az áldozatok száma, hiszen hozzájuk adódnak még olyan esetek, mint például a szamosújvári börtönben elhunyt sepsiszentgyörgyi fiatalemberé, Szalai Attiláé, akit egyes visszaemlékezések szerint a vallatások során agyonvertek. És persze számításba kell venni azokat a haláleseteket, amelyek a román Gulág különféle kényszermunkatáboraiban következtek be súlyos járványos betegségek, tífusz, vérhas, leptospirózis, az embertelen körülmények miatt. A leptospirózis több mint száz éve nem volt jelen Romániában, a Duna-deltában mégis felütötte a fejét az 50-es években, és nagyon sokan megbetegedtek.
– Mint mondtad, „szeletekre” lehet bontani, árnyalni lehet az erdélyi eseményeket. Ez mit jelent pontosabban?
– Ahhoz, hogy ezt megértsük, picit korábbra, egészen az események gyökereihez kell visszamenni az időben. ’56 februárjában a Szovjetunió kommunista pártjának huszadik kongresszusán, Moszkvában elhangzott a pártfőtitkár, Nyikita Szergejevics Hruscsov szájából a híres-hírhedt titkos jelentés, amelyben elítélte a korábbi sztálinizmus egyes bűneit, magát Sztálint is. Bár a jelentés titkos volt, a jelen lévő lengyel delegációnak köszönhetően kiszivárgott, a lengyelek eljuttatták Nyugatra, lefordították franciára, angolra, és amerikai lapokban is megjelent, hogy a kommunizmus nem az, mint amit eddig róla gondoltak. A hruscsovi jelentés hatására a szovjet megszállás alatt lévő államokban pedig elindult a kommunizmus egyfajta erjedése, oldódása.
– Ez pártvonalon is érvényes volt?
– Pártvonalon is meghirdették, hogy le kell számolni a múlt egyes hibáival, de persze azért ez nem volt ennyire egyértelmű. Például találtam jegyzőkönyvet a kolozsvári levéltárban, ami arról szól, hogy ’56 kora őszén a vasút-igazgatóságnál, a párt alapszervezetének gyűlésén megkérdezik az emberek: hogyan lehetne leszámolni a személyi kultusszal, ha három évvel Sztálin halála után még ott lóg a képe a falon? Erre az volt a válasz:„nem kaptunk fentről utasítást, hogy le lehet venni”. De az erjedés azért elindult itt is.
Mint tudjuk, Magyarországon pezsgő viták alakultak ki, például a Petőfi-körös viták, a Szabad Nép cikkei hatására pedig a társadalomban is elindult az oldódás: az emberek érezték, itt az alkalom, tenni kell valamit. De azt nem hiszem, hogy bárki is fegyveres felkelésre gondolt, hiszen a forradalom úgy indult, hogy az egyetemisták, a budapestiek, majd a fraternizáló katonák a lengyelországi reformtörekvésekkel szimpatizáló, százezres nagyságrendű, békés, fegyvertelen tüntetést tartottak. Ha megnézzük a korabeli felvételeket, látszik, hogy nyakkendős, ünnepélyesen öltözött emberek vonulnak, szó sincs csőcselékről, amiről napokon keresztül harsogott a budapesti rádió, de a romániai vagy szlovákiai sajtó is.
– Visszatérve az előbb említett, ’56 októberét megelőző „enyhülésre”: ez a jelenség mennyire volt érzékelhető Erdélyben?
– Ha megfigyeljük a korabeli romániai magyar sajtót – körülbelül ’56 februárjától, a huszadik pártkongresszustól a forradalomig –, határozottan észrevehető egy másféle hang, mint amilyen korábban jellemezte. A sztálinista, dogmatikus, agyoncenzúrázott újságokban olyan cikkek jelennek meg, amilyenek korábban nem láthattak volna napvilágot. Például szorgalmazzák, hogy Nagyszalontán végre fel kellene újítani az Arany János-emlékmúzeumot, mert az a magyar kultúra kincse. Vagy lehet olvasni arról, hogy Szejkefürdőn rendbe kellene hozni Orbán Balázs sírját, amelyet a háború óta eltelt 12 év alatt felvert a gyom. Korábban meg sem lehetett említeni a magyar kultúra olyan nagyjait, mint például Orbán Balázs, aki a kommunista mentalitásban dekadens, „romlott” elemnek számított. Aztán ’56 nyarán diákok, tanárok, szülők rendbetehették a sírt, új fejfát faragtattak, a régit elhelyezték a múzeumban.
A diskurzusba tehát most már belefértek ezek az elemek is. Nyilván a pártapparátus működött, de a Gheorghiu Dej-i vaskalapos bolsevik vezetés is érezte, hogy most kissé másabb szelek fújnak. Hagyták, hogy a magyar kultúráról szó essék, de persze figyelték az egész társadalom mozgását. Sok levéltári forrást átböngésztem ebből az időszakból, és kiderül, az emberek ambivalens módon reagáltak: voltak persze, akik a régi nótát fújták, és olyanok is, akik változást szerettek volna. És ez a légkör is segített abban, hogy a forradalom kitörésének hatására különféle csoportosulások jöjjenek létre.
– Az október 23-ai események híre gyorsan elterjedt Erdélyben is. Hogyan, mikor alakultak meg ezek a csoportok?
– Abban, hogy a hír gyorsan terjedt, nagy szerepe volt a rádiónak. Azt hiszem, magyar nyelvterületen soha annyian nem hallgatták a rádiót, mint a forradalom napjaiban, legfeljebb csak az 1954-es világbajnokság alatt, amikor a Puskás fémjelezte Aranycsapat játszott. A forradalom idején az egész nemzet a rádión csüngött, sőt ahogy az egykori temesvári román diákok elmondták, ők is a budapesti rádiót hallgatták, a magyar kollégák fordították nekik.
A lényeg, hogy a társadalom megszerezte az információkat a budapesti történésekről. Középiskolások egész serege szervezkedett: Sepsiszentgyörgyön a székely mikós diákok szövetsége, Brassóban az EMISZ-esek (Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége), Váradon is szövetkeztek az ifjak, tehát világos: megmozdult az emberekben valami. Ezek a fiatalok meg akarták váltani a világot. Csakhogy jön november 4-e, a szovjet tankok elözönlik Budapestet, vérbe fojtják a forradalmat. A tizenévesek pedig azt mondják: nem sikerült megváltanunk a világot, de megmarad bennünk a tudat és a szándék, hogy tenni kéne valamit. Így történt például, hogy az EMISZ Brassóban pont a megtorlás napján alakult meg.
– Míg a diákok, fiatalok a forradalom mellé álltak, ez nem mondható el egyértelműen az erdélyi magyar értelmiségről, ennek kapcsán előadást is tartottál nemrég A forradalom értelmiségi árulói címmel. Ők valóban nem értettek egyet a forradalom törekvéseivel, vagy féltek a megtorlástól?
– Tényleg érzékelhető az ellentmondás: amikor elindult a szovjet támadás, a diákok még szervezkedtek, a Magyar Autonóm Tartományban élő írók pedig a forradalmat pocskondiázó közleményt fogadtak el. Megjelentették az Előrében, a Vörös Zászlóban (a marosvásárhelyi Népújság elődjében), az Utunkban, a román sajtóban is. Számos magyar író aláírta az elítélő szöveget. Hogy miért? Mert a kommunizmusban szocializálódtak, a ’46 utáni népi demokráciában bontakoztak ki szerzőkként, közírókként, közvélemény-formáló emberekként, főként a tehetségüknek köszönhetően.
Gondoljunk bele: az, aki a kommunizmus első tíz évében értelmiségiként pozícióhoz jut, könyvei jelennek meg, jól él, és bár a játékszabályok és keretek nagyon szűkek, de elismertséget is szerez, az fél mindezt elveszíteni. A képet árnyalja a forradalom előtt, szeptember utolsó napjaiban a Maros és Kolozs tartományi magyar írók, szerkesztők részvételével tartott kolozsvári gyűlés. A jegyzőkönyvből kiderült, kik képviselik a sztálinista vonalat: például Papp Ferenc, Hajdu Zoltán, Hajdu Győző, aztán volt egy mérsékeltebb középvonal és egy markánsabb, „ellenzékibb” véleményeket megfogalmazó irány is – ide tartozott Székely János, Bodor Pál, Kányádi Sándor. Ők olyan témákat vetettek fel, amik nyilvánosan nem foroghattak közszájon: megemlítették a kollektivizálás túlkapásait, az alkotás szabadságának korlátozását irodalomban, képzőművészetben stb. Viszont mikor a november 4-ei támadás megtörtént, az értelmiségiek hirtelen összezártak, és sokan felsorakoztak a párt mellé: elítélték a magyar forradalmat.
– Vajon amiatt, mert körvonalazódhatott előttük, hogy megtorlásra számíthatnak, ha másként tesznek?
– Nem tudom, ki milyen megtorlásra gondolt, de éles szavakkal illetik a forradalmat különféle megszólalásokban. És azt is tudni kell, hogy a korabeli értelmiségi elit – nemcsak a magyar, hanem a román is – nem tudta tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kommunista pártvezetést, mint ahogy Magyarországon történt, vagyis nem tudott alkupozícióba kerülni. Valószínűleg az lehet emögött, hogy amíg a párt kályhájánál melegedhettek, bizonyos mértékig védettségük volt, jó jövedelmük, és nem akarták feszíteni a húrt. Magatartásukkal viszont egyfajta morális válságról tettek tanúbizonyságot.
Számomra érthető, de furcsa is egyben, hogy míg munkásemberek, lelkészek, ügyvédek, iskolások, temesvári és kolozsvári egyetemi hallgatók világosan látták, hogy itt valamit tenni kéne, és egyértelmű volt számukra, miként reagáljanak őszintén a Magyarországon történtekre, addig az értelmiségiek, az írók passzívak maradtak. Olyan is akadt közülük, aki ezt úgy indokolta: nem jutott el hozzá információ arról, hogy milyen a légkör, mi készülődhet Pesten. De hát ez maszatolás, hiszen a magyarországi irodalmi lapok, a Szabad Nép olvashatók voltak a Bolyai-egyetemen, az egyetemisták kézről kézre adták. Tehát nem létezik, hogy az értelmiségnek ne lett volna tudomása arról, hogy oldottabb lett a hangulat.
– A diákok, egyetemisták ezzel szemben a forradalom mellé álltak, elkezdtek szervezkedni...
– Pont a szovjet támadás napján alakult meg Brassóban az EMISZ: csak azért is, dacból. A fiatalok alapszabályzatot írtak: szembementek a kommunista ifjúsági szövetség alapszabályaival. Miközben ezekben az szerepelt, hogy tilos templomba járni, ők az új szabályzatba belefoglalták: az EMISZ-tagnak kötelező templomba járni. Szinte még gyermekekről van szó, akárcsak például a baróti fiatalok, Moyses Márton, Józsa Árpád Csaba, Bíró Benjámin, Kovács János esetében. (1970-ben Brassóban a pártszékház előtt Moyses Márton önkéntes halálba menekült, felgyújtotta magát, tragédiájának gyökerei az 1956-os magyarországi forradalomig nyúlnak vissza – szerk. megj.) A fiúk közül ketten 15, ketten 16 évesek, november 8-án, négy nappal a szovjet támadások után útnak indultak vonattal, át akartak szökni a határon, hogy a pesti srácokhoz csatlakozzanak. És míg a társadalomban a magyar forradalom iránti együttérzés érvényesül, addig egyre másra jelennek meg az eseményeket pocskondiázó nyilatkozatok az értelmiségi elit részéről.
– Elmondható, hogy generációk szerint is megoszlott, kik miként viszonyultak Erdélyben a forradalomhoz?
– Egyrészt generációs kérdés, másrészt pedig mentalitásbeli. Feltettem a kérdést volt elítélteknek, akiket szinte még gyermekfejjel zártak börtönbe: amikor egyértelmű volt már, hogy vérbe fogják fojtani a szabadságharcot, a világ pedig nem törődött Magyarországgal, ti miért vállaltátok, hogy szembe úsztok az árral, nekivágtok a határnak? Vagy Sepsiszentgyörgyön 1957–58-ban miért koszorúztatok titokban március 15-én, amikor tudtátok, hogy tilos? Azt válaszolták, őszinte érzelmek munkáltak bennük, aminek nem tudtak és nem is akartak ellenállni.
– Kibővítetted először közel két évtizeddel ezelőtt napvilágot látott, Volt egyszer egy ’56 című dokumentumriport-kötetedet, amely most ismét megjelenik. Sikerült újabb visszaemlékezőket is megszólaltatni?
– Az eredeti kötet úgy született, hogy 1996-ban, a forradalom 40. évfordulóján erdélyi volt elítéltek és meghurcoltak, bajtársak ötvenfős csoportjával végigjártuk meghurcoltatásuk, kálváriájuk néhány stációját. Brassó, Sepsiszentgyörgy után Marosvásárhely következett, meglátogattuk az egykori Szekuritátét, azt a törvényszéki épületet, ahol elítélték őket, aztán a szamosújvári, a jilavai börtönt, majd behajóztunk a Duna-deltába, a peripravai volt kényszermunkatábor helyére, a brăilai Nagyszigetre, ahol felkerestük egy másik kényszermunkatábor helyszínét. Útközben állandóan beszélgettünk, sok interjút készítettem, ebből az anyagból született a dokumentumriport-kötet, ami 1998-ban jelent meg Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Lap- és Könyvkiadó gondozásában.
Most úgy éreztem, hogy húsz év elteltével érdemes a könyvet kibővítve újra kiadni. Megszólaltattam olyanokat is, akik nem voltak ott azon a kiránduláson, de úgy éreztem, muszáj az ő emlékeiket is rögzíteni valamilyen formában, mert történetük kerekebbé és érthetőbbé teszi, ami az erdélyi ’56-osokkal történt. A sepsiszengyörgyi SZIT-esekről (Székely Ifjak Társasága) és a titkos koszorúzásról például nem lehet beszélni anélkül, hogy meg ne szólaljon a kulcsember, Bordás Attila, akire koszorúzás közben csaptak le a szekusok 1958. március 14-én este a helyszínen, a ’48-as emlékműnél, és agyba-főbe verték. A könyv 1996-os megírásakor és most is arra törekedtem, hogy olyan emberek emlékeit rögzítsem, akik nagy valószínűséggel soha nem írták le ezeket, és nem is fogják leírni. Tehát hogy Bartókot idézzem: ne menjenek el tele bőrönddel, hanem hagyjanak itt néhány morzsát abból, amit átéltek.
– Összesen hány még ma is élő erdélyi magyar ’56-os elítéltről van tudomásod?
– Sajnos egyre fogy a számuk. Szeptember elején Sepsiszentgyörgyön konferenciát tartottunk a jubileum alkalmából, akkor 50–60-an voltak jelen. Háromszéken huszonvalahányan, Hargita megyében szintén, Marosvásárhelyen hatan-heten, Nagyvárad környékén pedig összesen 8-9-en élnek. És akadnak olyanok is köztük, akik soha nem mesélték el az emlékeiket, sose mentek el semmilyen találkozóra. Feltételezem, hogy a trauma tartja vissza őket, amit azóta sem tudnak feldolgozni. Volt olyan jó ismerősöm, falumbéli, baróti, akivel közeli viszonyban álltunk, messzemenően tiszteltük egymást, de soha egy szót nem tudtam kiszedni belőle: magnóval és anélkül sem.
A könyvben összesen huszonvalahányan szólalnak meg, elsősorban azok, akik a kiránduláson részt vettek. A dokumentumriport-kötet tulajdonképpen idő- és térbeli utazás: helyszínről helyszínre utazunk, meglátjuk a börtönt, a peripravai kényszermunkatábor romjait, az egykori elítéltek pedig emlékeznek. Elmesélik, hogy állati sorban tartották őket, még rendes barakkjuk sem volt, sárból-nádból eszkabáltak lakóhelyet nekik. Két-három évet töltöttek ott, földmunkát, nádvágást végeztettek velük, térdig érő vízben vágták a nádat februárban. Személyenként napi két és fél köbméter földet kellett kiásni, feltalicskázni a Duna-menti töltés tetejére, és aki nem teljesítette a normáját, azt este nagyon megverték. Ünnepi ebédnek az számított, amikor egy zöldparadicsom úszkált valami meleg lében, ennél is ünnepibbnek számított, amikor két zöld paradicsomot kaptak. A ’60-as években aztán megjelentek a kollektívből kiszuperált lovak, ezeket vágták le. Mesélik az elítéltek, hogy mikor megláttak egy lovat rossz állapotban, már tudták, hogy a három-négy napig egy kis darabka húst is kapnak.
– Hogyan lehet összegezni hat évtized távlatából a forradalom jelentőségét? Miként értékelheti a ma embere az akkor történeteket?
– A forradalom az a pillanat volt, ami Kelet-Európa szabadságvágyó nemzeteit egy akolba terelte. Más kérdés, hogy a román szeku vagy más titkosrendőrségek hogyan próbáltak éket verni közéjük, és megakadályozni az eszmék további kibontakozását. Mindenesetre meg kell emelnünk a kalapunkat azoknak a cselekedetei előtt, akik többé-kevésbé nyíltan vállalták a sorsközösséget a magyar és a mindenkori szabadságvágyókkal. A sepsiszentgyörgyi Puskás Attila volt elítéltnek van erről egy találó mondata. Ő egyébként húsz évet kapott, amiből mintegy hatot letöltött; a romániai politikai foglyok nyugati nyomásra 1964-ben szabadultak.
Puskás úgy fogalmazott: „nem bántam meg, amit tettem, amit vállaltam, de különösebben nem is vagyok büszke rá. Hiszen miért kell büszkének lennünk a jó cselekedeteinkre? Nem tettünk semmi egyebet, mint hogy ott és akkor magyar emberként, de elsősorban emberként szembefordultunk egy embertelen diktatúrával.” Zárásként még azt mondanám, hogy a kommunista diktatúra példát akart statuálni a megtorlásokkal, ezrek meghurcolásával, hogy megfélemlítse az embereket. Erre én azt mondom: köszönöm az ötvenhatosok példamutatását.
Benkő Levente Benkő Levente történész, újságíró 1961. június 13-án született Nagyajtán, általános és középiskolai tanulmányait Ágostonfalván, majd Sepsiszentgyörgyön végezte. A rendszerváltás előtt a baróti székhelyű köpeci bányavállalatnál dolgozott. 1991 és 2003 között a sepsiszentgyörgyi Háromszék, 2003–2009 között a Krónika napilap munkatársa, 2009-től a Művelődés című folyóirat szerkesztője. 2006-ban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara történelem szakán diplomázott. Kötetei: Szárazajta (1995), Volt egyszer egy ’56 (1998), Fogolykönyv (1999), Hova mennek a bányászok? (1999), Muszáj volt élni valahogy (2001), Bűn volt a szó (2002), Székely golgota (2003), Magyar fogolysors a második világháborúban I–II. (Papp Annamáriával, 2007), Az őszinteség két napja (2007), Manók, emberek, fehérnépek (2012).
Kiss Judit kronika.ro | 

Száz ajakról zeng a dal
A Száztagú Székely Férfikórus megalakulása óta eltelt rövid időszakban az idei év volt a legzsúfoltabb, ugyanakkor legsikeresebb is. Mi is, ki is a Száztagú Székely Férfikórus?
Az ötlet szikrája 2013 őszén pattant ki Székelyudvarhelyen, az akkor 145. évfordulóját ünneplő Székely Dalegylet Férfikórus jubileumi koncertjén, melyen részt vettek a sepsiszentgyörgyi, valamint gyergyószentmiklósi dalos testvérek is.
Az ötletet tett követte, és a két megye (Hargita és Kovászna) férfikórusaiból, szám szerint négy kórusból megalakult a Száztagú Székely Férfikórus, mely fellépéseinek sorozatát Szépvízen és Csíkszeredában kezdte meg 2014 júniusában. A négy alapító kórus: a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusa (karvezetője: Kovács László), a gyergyószentmiklósi Ipartestületi Férfikórus, a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája (karvezetői László Attila és Jakab Árpád), valamint a Csíkborzsovai Férfikórus.
Az említett bemutatkozást 2015 májusában a sepsiszentgyörgyi, majd 2016 májusában a gyergyószentmiklósi fellépés követte. Idén, júniusban felléptünk a csíkborzsovai közönség előtt, július 31-én a Maros megyei Fehéregyházán megszervezett Petőfi-ünnep színvonalának emeléséhez járultunk hozzá fellépésünkkel. Ez utóbbi alkalommal figyeltek fel kórusunkra a megyei tanács vezetői. Személyes, közvetlen kapcsolat révén ígéret hangzott el, hogy felkarolják, támogatják a Száztagú Székely Férfikórust.
Az ígéretet betartották, s még ez év őszén, a VII. Székelyföld Napok rendezvényeinek keretében kétszer is lehetőség adódott a kórus fellépésére. Október 16-án, szentmise után a csíksomlyói kegytemplomban, október 23-án délután a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes színpadán hallhatta előadásunkat az érdeklődő közönség.
A kórus nevében: Varga István Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Összeér, ami összetartozik
A Szövetség Romániáért nevű nacionalista párt jelöltlistáin indul a parlamenti választásokon a magyar nyelv és a magyar szimbólumok használatát folyamatosan megtorpedózó blogger, Dan Tanasă – jelentette be Facebook-oldalán a párt elnöke, Marian Munteanu. Tájékoztatása szerint Dan Tanasă a párt Hargita vagy Kovászna megyei jelöltlistájára kerül fel. „Biztos vagyok benne, hogy méltó képviselője lesz az erdélyi románoknak a parlamentben” – írta Munteanu. Marian Munteanu a rendszerváltás utáni diáktüntetések vezéralakja volt, később több ultranacionalista mozgalmat alapított, a Szövetség Romániáért is egyik ilyen mozgalomból alakult át idén párttá. Idén a Nemzeti Liberális Párt főpolgármesternek jelölte, de a lépésnek annyira negatív visszhangja volt, hogy visszavonták a jelölését. (Maszol)
KIFELÉ A MAGYAROKKAL. Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy bajnoki mérkőzésen a Nagyszebeni CSU kosárlabdacsapat szurkolói. A Nagyszebenben játszott szombati mérkőzésen a vendég Kolozsvári U-BT csatára, Török Roland szabálytalankodott – a szebeni szurkolók megítélése szerint – sportszerűtlenül. Válaszként a szebeni csapat vezérszurkolója a Kifelé a magyarokkal az országból! szólamot kezdte skandálni, és ezt több százan átvették a zsúfolásig telt sportcsarnokban. A nagyszebeni csapat szurkolóinak nem ez az első nacionalista megnyilvánulásuk. 2014 áprilisában a marosvásárhelyi Maros KK csapatával vívott mérkőzésen nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. Az akkori kilengés miatt a diszkriminációellenes tanács mind a klubot, mind a román szövetséget háromezer lejes büntetéssel sújtotta. (MTI)
KELL A SZÜKSÉGLAKÁS. Nem adhatók el többé az Országos Lakásügynökség (ANL) által a fiataloknak épített lakások, mert minden városban szükség van sürgősségi esetekben használható szociális lakásokra – jelentette ki Nagykárolyban Vasile Dîncu kormányfőhelyettes. Dîncu a besztercei robbanást említette példaként, ennek nyomán ugyanis ötven családot kellett sürgősen más lakásba költöztetni. Az új lakástörvényt még ezen az őszön kidolgozzák, majd a parlament elé kerül. Dîncu szerint elfogadhatatlan, hogy a Romániában lévő lakásoknak mindössze két százaléka van állami vagy közösségi tulajdonban. „Kellenek a szükséglakások, és kellenek lakások az új nemzedékeknek” – jelentette ki a kormányfőhelyettes. Ennek érdekében további ANL-lakások építésére van szükség, akár a polgármesteri hivatalok, akár a magánszféra bevonásával — tette hozzá. (Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös tisztelgés Egerben
Az ’56-os forradalom hőseire emlékeztek 
Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott megemlékezésen Kovászna és Hargita megye is képviseltette magát Heves megye központjában, Egerben. A magyar történelem egyik legjelentősebb eseményéről az anyaországban pár évtizede még csak kevesek tudták, hogy milyen következményeket vont maga után a környező országok magyar kisebbségére nézve.
A Heves megyei megemlékezésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „Az 1956-os magyarországi forradalom kapcsán 1956 és 1965 között Romániában több mint 25 ezer személyt börtönöztek be, amelyből több mint 1200 magyar nemzetiségű volt. A sepsiszentgyörgyi emlékmű kőlapjain 774 név szerepel: magyarok, románok, németek, halálraítéltek és kivégzettek, illetve olyanok neve, akiket rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre ítéltek. Egy csoportosulást szeretnék az érintettekből kiemelni: a magyar forradalommal együtt érző sepsiszentgyörgyi fiatalok Székely Ifjak Társasága néven alakítottak szervezet. A társaság 1957-ben és 1958-ban, március 15-én a Székely Vértanúk emlékművénél koszorúzott. Néhányukat a második alkalommal a helyszínen, a csoport többi tagját a következő napokban tartóztatták le. Mi, magyarok józan nép vagyunk. Tisztában vagyunk az erőnkkel, és nem keressük magunknak a bajt. Mi, magyarok csak annyit tettünk, hogy nem futottunk el, nem hátráltunk meg, egyszerűen csak teljesítettük a kötelességünket. 1956-ban minden megszólaló, minden résztvevő azt tette, amit a szíve és az igazságérzete diktált. Ezért kellett nagyon soknak meghalnia, ezért kellett még többnek börtönben ülnie. Azonban, ha 60 év távlatából nézzük az eseményeket, akkor bizonyossággal mondhatjuk, hogy mégis a bátrak győztek. Győztek, mert elérték, hogy ránk a kiállás, a bátorság, a hősiesség és a nagyság dicsősége maradjon örökül.”
„1956 egyaránt szimbolizálja a magyar nép bátorságát és nemzetünk tragédiákkal kikövezett sorsát. De szimbolizálja azt a történelmi igazságtalanságot is, ahogyan a minket körülvevő világ a bajban rendre elfordítja a fejét, aztán később az emlékezete is elfordul a valóságtól.  Az ’56-os magyarok, Európa legbátrabbjai a mi hőseink, akik a hazát minden elé helyezték, a személyes áldozatvállalás árán is. 60 évvel a hősies cselekedetek után, ma a mi felelősségünk és feladatunk az, hogy szeretteink, gyermekeink és unokáink megismerhessék teljes valójában, mit is jelentett hősnek lenni. Az ő helytállásuk igaz történetét át kell adnunk a következő generációknak, gyermekeinknek és unokáinknak is” – fogalmazott a házigazda szerepét betöltő Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. 
Becze István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsának képviseletében hangsúlyozta: 1956 októberében a magyar nemzet bebizonyította, hogy többre hivatott, mint amennyit a huszadik század véres történelme rá mért: arra hivatott, hogy szabadságban éljen. Hozzátette: a tény, hogy itthon és otthon egyaránt ünneplünk, bizonyítja, hogy egyetlen közösség tagjai vagyunk, együtt tudunk osztozni örömben, együtt tudjuk megülni ünnepeinket. Örülni tudunk egymásnak, még erősebb közösségbe kovácsolódva. Itthon és otthon határtalan tisztelet övezi a még élő ötvenhatos veteránokat, bátor kiállásuk, kitartásuk elismerést vált ki, s a szenvedésért, ami a forradalom leverése után osztályrészükül jutott, együttérzésünk, hálánk jár.
Az ünnepség méltóságát a Székely Mikó Kollégium diákjainak Haza a magasban, haza a mélyben  című előadása, valamint a Hargita Megyei Művészeti Népiskola Mereklye Néptáncegyüttesének műsora is emelte. A sepsiszentgyörgyi diákok XX. századi anyaországi és erdélyi költők verseit adták elő, a hargitai táncosok pedig helyi és gyimesi életképeket mutattak be. zékely Hírmondó (Kézdivásárhely) 

Magyar–magyar gazdakapcsolatok
Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete (EMGE) néven alakult meg három évvel ezelőtt egy új gazda-érdekvédelem, amely rövid idő alatt további húsz kistérségi egyesülettel gyarapodott, idén pedig létrejött az ezeket tömörítő gazdaszövetség. Az EMGE létrehozójával és a későbbi gazdaszövetség alelnökével, Csomortányi Istvánnal vettük számba a mai mezőgazdasági érdekvédelem rögös útját.
– Mi tette szükségessé a mintegy húsz erdélyi magyar gazdaegyesület szövetségbe történő tömörülését?
– 2013-ban jó néhány erdélyi kistérségben gazdaegyesület született azzal a céllal, hogy egyesületi formában lépjenek fel a helyi gazdák érdekében. Később derült ki, hogy az érdekérvényesítés sokkal hatékonyabb lehet, ha ezeket az apró egyesületeket szövetségbe tömörítjük. Ez a munka 2015 végén kezdődött el, és az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége (EMGESZ) bejegyzését idén januárban fogadta el a kolozsvári táblabíróság. Szövetségünket jelenleg 21 tagegyesület alkotja.
– Hogyan sikerül lefedni Erdély minden régióját?
– A szövetség eleve a realitásokhoz és a történelmi viszonyokhoz próbál illeszkedni. Ötfős elnökség irányítja. A szövetség megválasztott elnöke Jakab Ernő székelyudvarhelyi állatorvos, munkáját négy alelnök segíti. Tiboldi László a Hargita és Kovászna megyei gazdákat, Csomós Attila a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei elnökeként a Maros megyei termelőket, Hupka Félix a belső-erdélyi területeket, míg jómagam a partiumi megyék magyar gazdáit képviselem. Nyilván egy fiatal szövetségről van szó, úgyhogy nagyon sok munka áll előttünk.
– Az EMGESZ mennyire versenytársa a rendszerváltás után alakult Romániai Magyar Gazdák Egyesületének?
– Mindig hangsúlyozzuk, az erdélyi magyar gazdatársadalomban van annyi elvégzendő feladat, hogy bőven jut mindenkinek. Senki elől nem szeretnénk elvenni a munkát. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy gazdaegyesületeink, illetve az új gazdaszövetség azért jött létre, mert az elmúlt negyedszázadban Erdély több vidékén nem működött a magyar gazda-érdekvédelem. Elegendő, ha Szatmár vagy Szilágy megye példáját említem, ahol gyakorlatilag semmiféle érdekérvényesítő mezőgazdasági egyesületi munka nem folyt a rendszerváltás óta.
– Egy romániai magyar gazdaérdekvédő szervezetnek milyen irányban kell ma képviselnie tagjai érdekeit?
– Az érdekképviseletnek három fő csapása van: a román kormány, a magyar kormány és az Európai Unió. Ebből ma a gyenge láncszem Bukarest, de az európai uniós viszonyok sem túl bíztatóak. Szövetségünk Magyarországon komoly partnerekre talált: elsősorban a budapesti Földművelésügyi Minisztériumot kell megemlítenem, amely nemcsak gazdaegyesületeink munkáját támogatja, hanem felkarolta az új gazdaszövetséget is. Jó hír, hogy ebben a gyümölcsöző együttműködésben idéntől falugazdász-hálózat kiépítésében vehetünk részt.
– Az erdélyi gazdák elsősorban a bukaresti szakminisztériumtól függnek, hiszen az agrártámogatások és a különböző agrárpályázatok itt érhetőek el. Sikerül-e ezen a területen áttörést elérniük?
– Ma a román Földművelésügyi Minisztérium egy meglehetősen ingoványos talaj. A jelenlegi kormánnyal nem törekedtünk kapcsolatépítésre, hiszen a helyzet mai állása szerint ez ideiglenes kabinet, amelynek decemberben jár le a mandátuma. Az a feladatunk, hogy a választások után felálló új román kormány földművelésügyi minisztériumi vezetőivel vegyük majd fel a kapcsolatot, és azt a lehetőségek szerint minél szorosabbra fűzzük. Ehhez az kell, hogy szövetségünk minél jobban lefedje az erdélyi területeket, és minél több tagunk legyen, hiszen ennek megfelelően lesz kellő súlyunk a gazdák érdekeinek érvényesítésére Bukarestben.
– Melyek ma a romániai magyar gazdák legnagyobb gondjai?
– Az első egyértelműen a biztos piac hiánya. Akárhova megyünk, az első panasz, ami felmerül: sok mindent jó minőségben és kellő mennyiségben meg tudnak termelni, de az árut nincs kinek eladni. Ha pedig el lehet adni, olyan alacsony árat kínálnak érte a felvásárlók, amiért nem érdemes megtermelni. Mindez arra vezethető vissza, hogy gyakorlatilag megszűnt a mezőgazdaságra épülő hazai feldolgozóipar. Illetve ami maradt belőle, és ami ma is működik, az nem az erdélyi magyar gazdák érdekeit szolgálja. Nagy gond az erdélyi birtokviszonyokból, a birtokszerkezetből adódó támogatási rendszer hiánya. Ma olyan agrártámogatási rendszere van az országnak, amely nem a kicsi vagy a közepes méretű családi gazdaságokat részesíti előnyben, hanem a több ezer, illetve a több tízezer hektáron gazdálkodó regáti vagy alföldi agrárvállalkozókat. És ehhez társul a krónikus tőkehiány: semmit nem lehet nagyban vállalni, hogy az ember ne ütközzön bele. Bajainkat súlyosbítja a technológiabeli lemaradás, hiszen a rendszerváltás után a korszerű gazdálkodást sokszor nem volt honnan megtanulni.
– Fő bajként említette a biztos piac hiányát. Ez mennyire hozható összefüggésbe azzal, hogy Erdélyben csak elvétve akad értékesítési szövetkezet, ami a kisgazdák termékeit a nagybani felvásárlóknak kínálná?
– Közös fellépés és közös értékesítés nélkül esélyeink egyértelműen korlátozottak. A szövetkezésnek sajnos megvannak a maga rosszemlékű tapasztalatai, sok helyen ma is szitokszóként hangzik el. Nagyon nehéz leküzdeni ezt a mentalitást. Talán az uniós pályázati kiírások segítenek abban, hogy valamilyen mentalitásbeli változás történjen. Az új európai uniós pályázatok mind afelé terelik a gazdákat, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek. Azt gondolom, hogy komolyabb, rendszerszintű anyagi és adminisztrációs segítség nélkül nehéz lesz az áttörés. Jöjjön ez a segítség akár a román, akár a magyar kormány részéről, nagy szükség van rá. Amíg a szövetkezés visszanyeri természetes folyamatát, becsületét, amíg új szövetkezetek jönnek létre, az időbe telik. Külső beavatkozás nélkül ez a természetes folyamat nagyon lassan halad, mi meg versenyt futunk az idővel.
– Milyen konkrét segítségre gondol?
– Adókedvezményektől kezdve a konkrét anyagi juttatásokig széles a skála. Az államnak támogatnia kellene az új szövetkezetek feltőkésítését. Még ha meg is van a szándék tíz, húsz, ötven gazda részéről, hogy szövetkezetet hozzon létre, hiányzik a kezdőtöke, amivel az új szövetkezet elindulhat a megmérettetés útján. A másik fontos lépés az volna, hogy ezeknek a szövetkezeteknek akár állami szinten is segítsenek a piacteremtésben.
– Ígéretesnek induló magyarországi kapcsolatokat építettek ki nemcsak kormányzati intézményekkel, hanem más gazdaérdekvédelmi szervezetekkel is. Milyen kézzelfogható hozománya lehet ennek az erdélyi magyar gazdák számára?
– Sokféle elképzelés született, több projektben is benne vagyunk. Az erdélyi magyar gazdák számára vállalható jó lehetőség például az egyéves mezőgazdasági ciklusok keretében a Magyarországról beszerezhető inputanyagok nagy tételben történő behozatala Erdélybe. Egy-egy gazdacsoport keretében itt annyira közösek az érdekek, hogy nem lehet olyan vita, mint a közös értékesítés körül. Azonban ezen a téren is lassan haladunk, hiszen itt is tőkére van szükség. Ahhoz például, hogy kétszáz gazda összefogása nyomán nagyobb mennyiségű műtrágyát tudjunk beszerezni, bankhitel típusú segítségre lesz szükség, hiszen a gazdák rendszerint év végén tudják kifizetni a műtrágyát, miután termékeiket értékesítik. Fontos ebben a kapcsolatban tudatosítani, hogy ami nekünk jó, az legyen jó az anyaországnak is. Abban tudjuk ma leginkább segíteni egymást, ha ezeket az input árukat nagy tételben és jó áron beszerezzük Magyarországról. Ezzel egyrészt támogatjuk a magyar gazdaságot, ugyanakkor az erdélyi gazdák is az itthoninál kedvezőbb áron jutnak hozzá a gazdálkodáshoz szükséges legfontosabb anyagokhoz.
– Van, aki szívesen kivinné termékeit a magyarországi piacra. Erre nyílik-e lehetőség?
– A határmenti térségben sajnos azzal szembesülünk, hogy valamilyen szinten a határ két oldalán a gazdák egymásnak versenytársai. Azt kevésbé látom életszerűnek, hogy egy-egy teherautónyi friss áruval valaki beállítson például Érmellékről a debreceni piacra. Állami segítség mellett olyan megoldásokban kell gondolkodni, amely egyszerre segíti a határ mindkét oldalán élő gazdákat: ez a feldolgozóipar újjáépítése lehet. Ott tudnánk akkora mennyiségű árut értékesíteni, amely érdemben meg tudná változtatni a magyar–román határ mindkét oldalán élő gazdák helyzetét. Ezen az elképzelésen már dolgoznak, és én bizakodó vagyok, hogy a közös projektek előbb-utóbb valósággá válnak.
– Szövetségük gazdakataszter létrehozásába fogott. Hogyan haladnak a lajstromok összeállításával?
– A magyarországi földművelésügyi minisztériumtól kaptunk nagy segítséget, hogy ezt a hatalmas munkát elindíthassuk. Egyelőre néhány kistérség gazdaösszeírása készült el Biharban, Szilágy és Hargita megyében. Ahhoz, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalomról általános keresztmetszetet kapjunk, rendszerszintű, egész Erdély területére kiterjedő felmérést kell készíteni. A mára elkészült összeírások az adott kistérség szempontjából hasznosak, de ezeket az adatokat egy-két év elteltével frissíteni kell. Az eddig elvégzett munka mindenesetre nagy tapasztalatot jelent arra nézve, hogy erdélyi méretekben hogyan lehet egy ilyen nyilvántartást megvalósítani. Huszonöt éve vagyunk adósak magunknak és az erdélyi magyar gazdatársadalomnak ezzel a kataszterrel. Amíg ez nem oldódik meg, minden további stratégiai tervezgetés meglehetősen korlátozott.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

1956-as emléktáblát avattak a Sapientia marosvásárhelyi karán
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékét immáron nemcsak a szívek őrzik, hanem emléktáblán is tisztelegnek előttük Marosvásárhelyen: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében a Sapientián csütörtök délben leplezték le a plakettet, és nyílt tárlat az emlékezés jegyében.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán csütörtökön. A rendezvényen Horváth Miklós, Tófalvi Zoltán, Benkő Levente és Pál-Antal Sándor tartott előadást, rávilágítva a korabeli nemzetközi, magyarországi, romániai és erdélyi politikai, gazdasági, földrajzi és etnikai helyzetre, illetve az 1956. október 23–25-ei események visszhangjaira, a megtorlásokra.
Az előadások után a Sapientia koronkai kampuszának előcsarnokában emléktáblát avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékére, közméltóságok, hivatalosságok és diákok, valamint mintegy harminc egykori forradalmár és politikai elítélt jelenlétében. A Himnusz eléneklése után utóbbiak nevében Maros megyéből Kelemen Kálmán, Hargita megyéből Szilágyi Árpád, Kovászna megyéből pedig Török Zoltán szólalt fel, a magyarságuk büszke vállalására biztatva a fiatalokat.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál szerint 1956-ban az elnyomott magyarok „kizökkentették az idő járását”, és az egész világnak üzenték, hogy „a mánál fontosabb a holnap”. Elmondta, az akkor már egy évtizede uralkodó kommunista rezsim álszent módon a humanizmust, az egyenlőséget, az igazságot harsogta, miközben módszerei, berendezkedése és tettei ennek a szöges ellentétét jelentették. Ezek közül pedig a hazugsággal való szembenállás volt a forradalom fő kiváltó oka, mert azzal, hogy „kimondtuk az igazságot, ezzel visszanyertük a méltóságunkat”. Rávilágított, hogy hatvan évvel ezelőtt a magyarok hiába várták a nyugati államok támogatását, mert „hamar kiderült, hogy csak magunkra támaszkodhatunk”, a „szabadság legnagyobb ajándéka, ha saját sorsunkat akarjuk és tudjuk irányítani”, és mindez napjainkban is érvényes, amikor szépen hangzó szavakkal hitegetnek. „A kifinomult megtévesztés korát éljük, amikor az igazság kimondása forradalmi tettnek számít” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.
Novák Zoltán történész, az RMDSZ Maros megyei szenátorjelölti listavezetője „politikai földrengésnek” nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, amelynek „epicentruma Budapesten volt, de a Kreml és Washington is érezte” a magyarság szabadságvágyának és tenni akarásának erejét. A teljes magyar nép feleszmélését és együttérzését jelentő eseménysorozat emlékét őrző plakettet Oláh Dénes római katolikus, Les Zoltán református és Nagy László unitárius lelkész áldotta meg, a három székelyföldi megye volt politikai foglyok szervezeteinek vezetői, Zsigmond Barna Pál, Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le. Az emléktáblára vésett „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” Bibó István-idézet jegyében Horváth Miklós hadtörténész nyitotta meg A magyar szabadság éve című kiállítást.
Gáspár Botond Székelyhon.ro