Băsescu: Székelyföld nem tudja eltartani magát
Romániának nincs olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon  létre, ebből a szempontból Hargita és Kovászna megyét ugyanolyan jogok illetik meg, mint az összes többit – mondta Traian Băsescu államfő egy kedd esti tv-műsorban a Székelyföld területi autonómiáját követelő vasárnapi marosvásárhelyi tüntetésre utalva. A jelenlévők – a bukaresti kormányhoz intézett – petíciójukban az autonómia mellett a székely jelképek üldözésének beszüntetését is követelték, és tiltakoztak minden olyan közigazgatási átszervezés ellen, amely a Székelyföldet román többségű régiókba tagolná be.
Arra a kérdésre, hogy ha léteznek az országban magyar többségű megyék, miért ne lehetne magyar többségű régió, az államfő úgy reagált: „senki sem mondja, hogy nem létezhet, de Kovászna és Hargita nem tudja eltartani magát”.
Băsescu szerint a két megyét „dolgos és találékony” emberek lakják, de évtizedekig csak magyar tőkéjű cégeket fogadtak a térségben, így „mindenféle 500 dolláros kft. jött oda”, nagybefektetők viszont elkerülték a térséget.
„Hallottam, a marosvásárhelyi tüntetésen azt követelték, hogy maradjon helyben az adó. Ha abból kellene megélniük, amit abban a két megyében termelnek, a legszegényebbek lennének európai szinten” – mondta az elnök, aki szerint Hargita és Kovászna megye jelentős támogatást kap az állami költségvetésből.
A demonstrációról szólva Băsescu kifejtette: még egy kétharmados többség sem jogosít fel a törvények megsértésére, így mindegy, hogy ötezren vagy ötvenezren kérik az autonómiát, hiszen a román alkotmány nem teszi azt lehetővé.
„Akik autonómiát akarnak, azoknak meg kell határozniuk, miről beszélnek, mert én nem tudom, mit akarhatnak még: az iskolák, a kórházak a helyi közigazgatásnál vannak, ugyanúgy a költségvetés is, csak a kompenzációs pénzek jönnek a központi büdzséből. A beruházási prioritásokat a közösség igényeihez igazíthatják. Mit értenek autonómia alatt egy olyan szinten decentralizált országban, mint amilyen Románia? Ezt tisztázni kell” – mondta.
Traian Băsescu következetesen Hargita és Kovászna megyét (Románia két magyar többségű megyéjét), és nem Székelyföldet (amely Maros megye egy részét is magába foglalja) említette a műsorban. A román politikusok és újságírók többsége az „úgynevezett Székelyföld” kifejezést szokta használni, ezzel is jelezve, hogy nem ismerik el ennek a történelmi-földrajzi entitásnak a létét.
Ponta: tiszteletben tartok minden kisebbségi jogot
Victor Ponta miniszterelnök kedden újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem ismeri a marosvásárhelyi tüntetésen elfogadott petíciót. A bukaresti parlament folyosóján nyilatkozó kormányfő a Duna Televízió riporterének mondta ezt, aki azt kérdezte: mit válaszol a székelyeknek a Marosvásárhelyen elfogadott beadványukra? Arra a pontosításra, hogy a Székelyföldnek autonómiát igénylő és a közösség jogainak tiszteletben tartását követelő beadványról van szó, Ponta kijelentette: tiszteletben tart minden kisebbségi jogot, és meggyőződése, hogy az ország decentralizálása és regionalizációs folyamata tiszteletben fogja tartani minden román állampolgár legitim érdekeit, függetlenül attól, hogy magyar, román vagy más etnikumú.
Victor Ponta miniszterelnök a tüntetés után néhány órával, egy vasárnap esti tévéműsorban úgy nyilatkozott: nem látta még a beadványt, de majd áttanulmányozza, ha eljut hozzá.
„Én egy olyan dologban hiszek, ami nem irányul sem a magyarok, sem a romák, vagy bárki más ellen: a regionális fejlődést kell beindítanunk, minél több bukaresti hatáskört kell átruházni az ország térségeire, de nem etnikai alapon. Gazdasági alapon kell önfenntartó régiókat létrehoznunk. Nem lehet egyeseknek jobb szabályokat kidolgozni, mint másoknak. Közös szabályozás kell, amelyet mindenki alkalmaz” – mondta vasárnap a kormányfő.
Bokros Lajos Székelyföldet védte az EP-ben
Bokros Lajos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén képviselőtársai segítségét kérte annak megakadályozására, hogy a román kormány által tervezett közigazgatási átalakítással megbontsák a székely magyarok szerves etnikai egységét. Az EP-képviselő az MTI-hez is eljuttatta a plenáris ülésen elmondott üzenetét, amelyet – mint írta – „a román kultúra iránti megbecsülés miatt” románul mondott el. Eszerint Bokros Lajos kifejtette, hogy a romániai, több mint másfél milliós magyarság jelentős része Székelyföldön él, ugyanolyan őslakosként, mint a románok, nyelvileg, néprajzilag, szokásaiban és hagyományaiban egyértelmű történelmi, földrajzi és etnikai egységben több mint 1000 éve. Emlékeztetett arra, hogy 1968-ig létezett a Magyar Autonóm Tartomány. Ezt ugyan a Ceauşescu-rendszer 3 megyére bontotta, a magyarok kiemelkedő, 80, helyenként 90 százalékos számbeli fölénye megmaradt. Most viszont egyesek a székely magyarok szerves etnikai egységét örökre meg akarják bontani olyan új régiók kialakításával, amelyekben „egyértelmű számbeli kisebbségbe taszítanák a magyarokat”. Bokros Lajos képviselőtársai segítségét kérte ahhoz, hogy ez a terv ne valósulhasson meg, hiszen ez – mint fogalmazott – „nehezen kezelhető etnikai és államközi feszültséget..., és temérdek értelmetlen fájdalmat okozna”.
Egyébként hétfőn késő este az EP plenáris ülésén több magyar európai parlamenti képviselő is szót kapott az egyperces felszólalások keretein belül. Ennek során Sógor Csaba EP-képviselő a román kisebbségpolitikát bírálva, rámutatott: a román kisebbségvédelmi rendszer korántsem olyan fejlett, mint azt több román kormánypolitikus állította a közelmúltban. Sógor kifejtette: nagy a különbség a valóság és a között, ami a jogszabályokban le van írva. Példaként említette, hogy bár az anyanyelvhasználat jogát jogszabály rögzíti, az állami hatóságok mégis több RMDSZ-es polgármestert megbüntettek, mert megkövetelték a magyar nyelvtudást. „Európa nyugati felén autonómiák rendszerével oldották meg az őshonos nemzeti kisebbségek követeléseit és jogait, az új tagországokban is ez lenne a követendő példa” – fogalmazott Sógor Csaba.
Tegyenek meg mindent Székelyföld egységéért
A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága felkérte a kormányt, hogy a magyar–román kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi színtéren egyaránt tegyen meg minden lehetséges diplomáciai erőfeszítést Székelyföld tervezett feldarabolásának megakadályozása érdekében. Az ezt rögzítő állásfoglalást a testület kedden egyhangúlag fogadta el.
Az állásfoglalás rögzíti továbbá, hogy a bizottság támogatja a Székely Nemzeti Tanács, a székelység törekvését, amely Székelyföld területi autonómiáját tűzi zászlajára, összhangban a nyolc székely székből álló egységes közigazgatási és fejlesztési régió kialakításával, továbbá a székely nemzeti jelképek szabad használatával.
A dokumentumban az is szerepel, hogy a bizottság elutasítja a Székelyföld nemzetiségi arányainak mindennemű, akár a közigazgatási határok tervezett átalakítása általi durva megváltoztatását, amely sérti a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját, és ellentétes az Európa Tanács ajánlásával is. A közigazgatási határokra való utalás Szili Katalin (független) képviselő indítványára került be az állásfoglalásba.
A képviselők rögzítették, hogy a bizottság minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar közösségeknek az európai gyakorlattal összhangban lévő autonómiatörekvéseit.
Szabadság (Kolozsvár),

Băsescu: Romániát semmi nem kötelezi autonóm tartomány létrehozására
Romániát semmi nem kötelezi autonóm tartomány létrehozására, ebből a szempontból Hargita és Kovászna megyét ugyanolyan jogok illetik meg, mint az összes többit – jelentette ki Traian Băsescu államfő egy kedd esti televíziós műsorban a Székelyföldnek területi autonómiát követelő marosvásárhelyi tüntetésre utalva.
Az államelnök a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában tért ki a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésre. Arra a kérdésre, hogy ha léteznek az országban magyar többségű megyék, miért ne lehetne magyar többségű régió, Băsescu úgy reagált: „senki sem mondja, hogy nem létezhet, de Kovászna és Hargita megye nem tudja eltartani magát”.
Az államfő szerint a két megyét „dolgos és találékony” emberek lakják, de évtizedekig csak magyar tőkéjű cégeket fogadtak a térségben, így „mindenféle 500 dolláros kft. jött oda”, nagybefektetők viszont elkerülték a térséget. „Hallottam, a marosvásárhelyi tüntetésen azt követelték, hogy maradjon helyben az adó. Ha abból kéne megélniük, amit abban a két megyében termelnek, a legszegényebbek lennének európai szinten” – mondta az államfő, aki úgy tudja, Hargita és Kovászna megye jelentős támogatást kap az állami költségvetésből. A marosvásárhelyi demonstrációról szólva Băsescu kifejtette: még egy kétharmados többség sem jogosít fel a törvények megsértésére, így mindegy, hogy ötezren vagy ötvenezren kérik az autonómiát, hiszen a román alkotmány nem teszi azt lehetővé.
„Akik autonómiát akarnak, azoknak meg kell határozniuk, miről beszélnek, mert én nem tudom, mit akarhatnak még: az iskolák, a kórházak a helyi közigazgatásnál vannak, ugyanúgy a költségvetés is, csak a kompenzációs pénzek jönnek a központi büdzséből. A beruházási prioritásokat a közösség igényeihez igazíthatják. Mit értenek autonómián egy olyan szinten decentralizált országban, mint amilyen Románia? Ezt tisztázni kell” – szögezte le az államfő.
„Nem kell félteni a székelyeket”
Traian Băsescu következetesen Hargita és Kovászna megyét, és nem a Maros megye egy részét is magában foglaló Székelyföldet emlegette a műsorban – hívta fel a figyelmet lapunknak Kolumbán Gábor Hargita megyei gazdasági szakértő, volt egyetemi tanár, aki szerint az államfőnek nincs oka félteni a székelyeket. A Krónikának nyilatkozó pedagógus leszögezte, a Székelyföld vidékies jellegű térség, ez a következőkben valószínűleg nem is fog változni, ám az ilyen berendezkedés optimálisnak nevezhető, vannak hagyományai, és lehet rá jövőt építeni.
„Az államelnök nyilatkozata azt a szemléletet tükrözi, hogy az egy főre eső össztermék (GDP) az adott közigazgatási egység fejlettségét tükrözi, viszont ezek a mutatók már idejétmúltak. Az új felmérések egyre inkább az emberek életminőségével, boldogságával foglalkoznak, azt próbálják mérni” – magyarázta a közgazdász. Kolumbán Gábor szerint a székely ember nem is akar úgy élni, mint ahogy azt Băsescu gondolja: „fogyasszon minél többet, és aztán dobja el a szemetet”.
„Teljesen más gazdasági modellben gondolkodunk: természetközeli, természeti erőforrásokkal fenntartható gazdasági modellben, együttműködő közösségekben, mert ennek vannak hagyományai, ehhez a székely embernek megvan a tudása. Teljesen más jövőképet modellezünk, olyan autonómiát, amelyben az emberek a GDP-től függetlenül boldogan élnek” – fejtette ki Kolumbán Gábor. A gazdasági szakértő szerint az autonómiát nem szabad kizárólag gazdasági kérdésnek tekinteni, a székely ember értékrendjében a szabadságnak központi szerepe lehet.
„Nem biztos, hogy megoldás a multinacionális cégek rabszolgáiként, a számlákat törlesztve élni. Arról kellene vitázni, hogy melyik életforma örömforrás a székely ember számára: a fogyasztói társadalom vagy a szabadság, család, természet és közösség – fogalmazott. – Ne féltse Băsescu a székelyeket, mert okos, szorgalmas emberek, találnak lehetőségeket a megélhetésre. Az autonómiára van igény, és a lényeg, hogy a székelyeknek legyen életkedvük gazdálkodni és vállalkozni. A Székelyföld semmiképp sem lesz Európa leggazdagabb régiója, mert az erőforrások korlátozottak, de a legszegényebb sem lesz, viszont tartozhat azon régiók közé, melynek lakói boldogan élnek.”
„Bukarest ijesztette el a befektetőket”
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy a székely megyék többet adóznak, mint amennyit visszakapnak, ezért nem érti, milyen számadatokra támaszkodik az államelnök. A közgazdász a Krónikának kifejtette, ha a régió kompetenciákat kap, hogy önállóan döntsön például az adópoltikájáról, akkor növelheti a versenyképességét. Édler emlékeztetett, hogy a kilencvenes években éppen Bukarest ijesztette el ettől a térségtől a befektetőket, interetnikus konfliktusokkal riogatva.
Mint ismeretes, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a múlt héten mutatott be egy felmérést, mely a megyei pénzügyi igazgatóságok által összegyűjtött, és a központi költségvetésbe befizetett összegeket hasonlítja össze. A felmérés szerint a központi költségvetésbe befizetett összegek egy főre eső visszaosztása alapján kiderült, hogy 12 megye teljesített a romániai átlag felett, ezek közül kilenc erdélyi megye, és köztük van Kovászna, Hargita és Maros megye is. Az egy főre eső, egyes megyékből a központi költségvetésbe kerülő befizetéseket nézve Kovászna megye 4,3, Hargita 10,16, Maros pedig 13,4 százalékkal teljesített többet az országos átlagnál. Az elöljáró szerint ez a statisztika is azt bizonyítja, hogy az autonóm Székelyföld el tudná tartani magát, hiszen gazdasági mutatói egyértelműen ezt jelzik.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Nem tudjuk eltartani magunkat (Băsescu szerint)
Romániának nincs olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon létre, ebből a szempontból Hargita és Kovászna megyét ugyanolyan jogok illetik meg, mint az összes többit – mondta Traian Băsescu államfő egy kedd esti tévéműsorban a Székelyföldnek területi autonómiát követelő marosvásárhelyi tüntetésre utalva.
Arra a kérdésre, hogy ha léteznek az országban magyar többségű megyék, miért ne lehetne magyar többségű régió, az államfő úgy reagált: „senki sem mondja, hogy nem létezhet, de Kovászna és Hargita nem tudja eltartani magát”. Az államfő szerint a két megyét dolgos és találékony emberek lakják, de évtizedekig csak magyar tőkéjű cégeket fogadtak a térségben, így „mindenféle 500 dolláros kft. jött oda”, nagybefektetők viszont elkerülték a térséget. „Hallottam, a marosvásárhelyi tüntetésen azt követelték, hogy maradjon helyben az adó. Ha abból kéne megélniük, amit abban a két megyében termelnek, a legszegényebbek lennének európai szinten” – mondta az elnök, aki szerint Hargita és Kovászna megye jelentős támogatást kap az állami költségvetésből. A demonstrációról szólva Băsescu kifejtette: még kétharmados többség sem jogosít fel a törvények megsértésére, így mindegy, hogy ötezren vagy ötvenezren kérik az autonómiát, hiszen a román alkotmány nem teszi azt lehetővé. „Akik autonómiát akarnak, azoknak meg kell határozniuk, miről beszélnek, mert én nem tudom, mit akarhatnak még: az iskolák, a kórházak a helyi közigazgatásnál vannak, ugyanúgy a költségvetés is, csak a kompenzációs pénzek jönnek a központi büdzséből. A beruházási prioritásokat a közösség igényeihez igazíthatják. Mit értenek autonómia alatt egy olyan szinten decentralizált országban, mint amilyen Románia? Ezt tisztázni kell” – mondta az államfő. Traian Băsescu következetesen Hargita és Kovászna megyét és nem Székelyföldet (amely Maros megye egy részét is magába foglalja) említett a műsorban. A román politikusok és újságírók többsége az „úgynevezett Székelyföld” kifejezést szokta használni, ezzel is jelezve, hogy nem ismerik el ennek a történelmi-földrajzi entitásnak a létét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mit üzen Klaus Johannis Semjén Zsoltnak?
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Klaus Johannis nem tartja különösebben jónak Semjén Zsolt részvételét a székelyföldi március 15-i rendezvényeken, de reményét fejezte ki, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes békítő szellemben szólal majd fel.
Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere - akit nemrég választottak a PNL alelnökévé - csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: a román-magyar viszonyt nem lehet egyik napról a másikra rendezni. A rendezéshez mindkét ország felelős megközelítésére és időre van szükség - idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert.
"Ha a magyar fél is, mi is azért teszünk erőfeszítéseket, hogy csendben leüljünk, átbeszéljük a dolgainkat, és megnézzük, mit hibáztunk el az utóbbi kétszáz évben, és mit kellene jobban csinálni a következő időszakban, akkor meg fogjuk találni a megoldásokat" - jelentette ki Klaus Johannis.
A romániai német politikus úgy vélekedett, a székelyföldi Hargita és Kovászna megye sem az ő számára, sem a Közép-régió számára nem jelent gondot. "A gond a nemzeti kérdés nem megfelelő kezeléséből ered" - tette hozzá a polgármester, aki szerint amiképpen a román-magyar feszültség is hosszú idő alakult ki, ezek feloldásához is hosszú idő szükséges. "Eleinte a románok voltak elégedetlenek, mert úgy érezték, hogy mellőzik őket Erdélyben, most a székelyek kívánnak több odafigyelést" - fogalmazott Klaus Johannis.
Nagyszeben polgármestere először nyilatkozott nemzeti ügyekről azóta, hogy lemondott a Német Demokrata Fórum szervezetének elnöki tisztségéből, és a kormányon levő Nemzeti Liberális Párt alelnöke lett. Johannis nem titkolta, azért vállalt a PNL-ben politikai szerepet, hogy Románia regionális átszervezése során régióközponti szerepet biztosítson Nagyszebennek. Azt is megemlítette, hogy érdekelt lenne egy Nagyszeben központú régió kormányzói tisztségében.
Románia jelenlegi regionális felosztása szerint Szeben, Brassó és Fehér megye, valamint a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros alkotják a Közép-régiót. A kormány azt tervezi, hogy adminisztratív hatásköröket biztosít a fejlesztési régióknak.
Maszol.ro,

Hírsaláta
SZÉKELYFÖLDNEK KORÁBBAN VOLT TÉRKÉPE, MINT MOLDVÁNAK. A minap a székelyföldi térképek világában jártas Ördög Róbert kutató elmondta: Székelyföld már 1459 óta térképeken is létezik, s mindezt közel nyolcvan térképábrázolással támasztotta alá. A legkorábbi 1320-ból származik, ezt követi egy 1375-ös katalán térkép.
Az első Székelyföld-ábrázolás a Velence mellett lévő Murano szigetén, a Szent Mihály-kápolna mennyezetén található, amelyet 1452–1459 között készítettek. A kutató részletesen ismertette az 1528-ban készült Lázár-térképet, valamint Erdély első térképét, amelyet Honterus 1532-ben készített. Moldva első térképe 1595-ből származik, akkori feljegyzések szerint a lakosság negyven százaléka még magyar anyanyelvű volt. Megmutatta Lipszky 1806-ból származó Terra Siculorum-térképrészletét, továbbá az 1808-as határőrség térképét és az 1930-as nemzetiségi térképet is. (Székelyhon) NE FÉLTSEN MINKET BĂSESCU. Az államfő azt nyilatkozta: nem alkothatnak önálló régiót a magyar többségű megyék (Hargita és Kovászna), mivel nem fogják tudni fenntartani magukat. Kolumbán Gábor vállalat-gazdaságtant oktató főiskolai tanár, a Hargita megyei önkormányzat volt elnöke leszögezte: Székelyföld vidékies jellegű térség, ez nem is fog változni, ám az ilyen berendezkedésnek vannak hagyományai, és lehet rá jövőt építeni. Az államelnök nyilatkozata azt a szemléletet tükrözi, hogy az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék (GDP) a fejlettség kifejezője, viszont ezek a mutatók már idejétmúltak, egyre inkább az emberek életminőségét próbálják mérni. „Székelyföldön a természetközeli, a természeti erőforrásokkal gazdálkodó önálló gazdasági modellben, az együttműködő közösségekben gondolkodunk, mert ennek vannak hagyományai, ehhez a székely embernek megvan a tudása. Teljesen más életmodellt és jövőképet modellezünk, olyan autonómiát, amelyben az emberek a GDP-től függetlenül boldogan élnek” – fejtette ki Kolumbán Gábor. (Székelyhon) BOKROS LAJOS MEGVÉDTE A SZÉKELYFÖLDET AZ EP-BEN. Román nyelven bírálta kedden az Európai Parlament strasbourgi plenárisán Bokros Lajos a Székelyföld közigazgatási felszabdalására irányuló bukaresti elképzeléseket. „A Romániában élő mintegy másfél milliós magyar közösség épp annyira őshonos, mint a román nép, amely több mint ezer éve nyelvében, hagyományában és szokásvilágában történelmi és földrajzi egységet alkot” – mondta felszólalásában a Magyar Demokrata Fórum EP-képviselője, Magyarország volt pénzügyminisztere. (EP-tájékoztató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nem sikerült székely zászlót égetni Aradon
Ma délelőtt Aradon a Magyar-Román Megbékélési Parkban a Noua Dreaptă szélsőséges román nacionalista szervezet magyarellenes tüntetést szervezett, amelyen megpróbáltak elégetni egy nagyobb méretű székely zászlót is. A vastag papír azonban a havazásban, hidegben átnedvesedett, ezért aztán hiába próbálkoztak többen is, nem sikerült lángra lobbantani. Dühükben pedig összegyűrték és eldobták.
A körülbelül negyven tüntető a Szabadság-szoborral szemben lévő román emlékmű előtt gyülekezett, hatalmas román zászlót és magyarellenes transzparenseket (A székelyek nem magyarok, Támogatjuk Hungária autonómiáját Mongóliában, Románia egysége, oszthatatlan nemzetállam stb.) húztak ki.
Az egyedüli szónok Codrin Goia, a Noua Dreaptă kolozsvári szervezetének vezetője volt, aki röviden elmondta, hogy ellenzik a Székelyföld autonómiáját, Hargita és Kovászna román megye, Románia egységes nemzetállam, nincs helye a „szeparatizmusnak”. A havazásban, szeles hidegben összetrombitált tüntetők szemmel láthatóan alig várták, hogy befejeződjön az akció, s habár az egyik vezetőjük hangosbeszélőn buzdította őke hogy magyarellenes szlogeneket skandáljanak (Hargita, Kovászna román föld, a 13 tábornok háborús bűnös stb.), csekély lelkesedéssel követték, majd körülbelül 11.30-kor véget vetettek az akciónak a téren.
A Noua Dreaptă most 12.00 órától magyarellenes tüntető menetet tart a Hegyalja tér-vasútállomás-UTA tér-Hegyalja tér-Szabadság tér (A.Iancu) útvonalon, amelyre engedélyt kértek és kaptak. Itt meghallgatható a helyszínen készült rádióriport.
aradihirek.ro
Erdély.ma,

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés.
Nyugati Jelen (Arad),

Semjén: amit kérünk, a legtermészetesebb jog
Lóháton érkezett tegnap délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kézdivásárhelyen az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját ünneplő felső-háromszékiek közé. A kereszténydemokrata politikus beszédében hangsúlyozta: Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét hozta Székelyföldre.
A magyar kormányfő-helyettes Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Olosz Gergely szenátorral és Fejér László Ödön képviselővel együtt csatlakozott a főtéren felvonuló huszár-hagyományőrzőkhöz. A kézdivásárhelyi szervezők azt mondták, a lovas felvonulás hagyomány, de első ízben fordul elő, hogy politikusok is lóháton érkeznek az ünnepségre. Ünnepi beszédében Semjén Zsolt rámutatott, azért jött Székelyföldre, hogy Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét tolmácsolja.
„Nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, és megértetnünk román barátainkkal is, hogy amit akarunk, kérünk, követelünk nem valamilyen soha nem látott szélsőség, hanem a legtermészetesebb jog az Európai Unióban. Mert a nemzeteknek, a nemzetiségeknek a jogai közösségi emberi jogok. „Amikor szabadságunkhoz, nemzeti önazonosságunkhoz, akkor emberi jogainkhoz ragaszkodunk” – hangsúlyozta Semjén.
Kézdivásárhely főterén, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntő tüzértisztjének, Gábor Áronnak a nevét viseli, több ezren gyűltek össze a magyar nemzeti ünnepen. Az ünnepség végén Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, az önkormányzat nevében székely zászlót vont fel a szabadságharcos szobra mögött álló zászlórúdra Semjén Zsolt jelenlétében.
„Ez egy válasz a jelképeink elleni hadjáratra, hiszen nap mint nap perelnünk kell a prefektusi hivatallal, mert közintézményeinken ott lobog a székely zászló. Azt szeretnénk, hogy ez a zászló örökre itt lobogjon a Gábor Áron téren” – nyilatkozta a polgármester. A város főterén álló másik zászlórúdra a Székely Nemzeti Tanács képviselői vontak fel egy székely lobogót.
Az ünnepségen felolvasták Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét, valamint a március 10-én a román kormányhoz intézett beadványt, amelyben a székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi demonstráció résztvevői területi autonómiát követeltek a Székelyföldnek.
BÉKÍTŐ LÁTOGATÁST VÁRT SEMJÉNTŐL JOHANNIS
Nem tartotta különösebben jónak Semjén Zsolt részvételét a székelyföldi március 15-i rendezvényeken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Klaus Johannis, de reményét fejezte ki, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes békítő szellemben szólal fel. Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere – akit nemrég választottak a PNL alelnökévé – kifejtette: a román–magyar viszonyt nem lehet egyik napról a másikra rendezni. Mint megállapította, ehhez mindkét ország felelős megközelítésére, és időre van szükség. „Ha a magyar fél is, mi is azért teszünk erőfeszítéseket, hogy csendben leüljünk, átbeszéljük a dolgainkat, megnézzük, mit hibáztunk el az utóbbi kétszáz évben, mit kellene jobban tenni a következő időszakban. Ilyenképpen meg fogjuk találni a megoldásokat” – jelentette ki Johannis. A politikus úgy vélekedett, Hargita és Kovászna megye sem számára, sem a Közép-régió számára nem jelent gondot. „A gond a nemzeti kérdés nem megfelelő kezeléséből ered” – tette hozzá a polgármester. Szerinte, amiképpen a román–magyar feszültség hosszú idő alatt alakult ki, annak feloldásához is hosszú idő szükséges.
Szabadság (Kolozsvár),

Az SZNT közölte: továbbra is számít a világ magyarságára
Nyílt levélben közölte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy az általa vezetett szervezet továbbra is számít Európa és a világ magyar közösségeire.
Az MTI-hez eljuttatott, vasárnap keltezett nyílt levélben az SZNT elnöke megköszönte a világ magyarságának, hogy március 10-i tüntetéseikkel szolidaritást vállaltak a székely közösséggel.
Izsák Balázs felidézte, a marosvásárhelyi Postaréten tartott demonstráció résztvevői a kormányhoz benyújtott beadványukban a párbeszédet sürgették. Megemlítette, a beadványra válaszként Traian Basescu államfő arról beszélt, hogy más-más régióba kellene sorolni a székelyföldi Kovászna és Hargita megyét, és kijelentette, hogy Romániának nincsen olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon létre.
"Arra kérlek benneteket, szerte a nagyvilágban segítsetek tudatosítani, hogy Románia azért, hogy felvételt nyerjen az Európa Tanácsba, kötelezettséget vállalt a Tanács 1201/1993 számú (az autonómiákra vonatkozó) ajánlásának teljesítésére, és most az államfő - akárcsak korábban Ion Iliescu - nyíltan tagadja ezt!" - fogalmazott Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke annak a tudatosítására is kérte a világ magyarságát, hogy a mind az államfő javaslata Kovászna és Hargita megye szétválasztására, mind pedig a kormány javaslata a beolvasztásukra egy nagyobb régióba, egyformán ellentétesek a Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezmény, a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, és a Helyi Autonómia Európai Chartája rendelkezéseivel.
Izsák Balázs azt is megemlítette, a román hatóságok azzal az ürüggyel próbálják hitelteleníteni a marosvásárhelyi demonstráció beadványát hogy azon nincsen sem aláírás, sem bélyegző. Emlékeztetett arra, hogy a beadványt közfelkiáltással fogadta el harmincezer ember a televízió kamerák tucatjainak kereszttüzében.
Az SZNT elnöke szerint közeljövő feladata tájékoztatni a nagyvilág legszélesebb nyilvánosságát a székelység helyzetéről. Ugyanakkor esélyt is kell adni a tárgyalásoknak. "Kérünk, kövessétek figyelemmel a Székelyfölddel kapcsolatos híreket. Számítunk a jövőben is rátok!" - zárja nyílt levelét Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Kolozsvár, 2013. március 17., vasárnap (MTI)

Román történészek bírálják a székelység történetéről szóló kézikönyvet –
Román történészek bírálják A székelység története című kézikönyv tartalmát, amelyről a közeljövőben a Román Tudományos Akadémia is állást foglalhat – írta pénteken az Adevarul című román újság elektronikus kiadásában.
A lap Ioan Aurel Pop történészt idézi, aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora, és a Román Tudományos Akadémia tagja. Kijelentette, hogy március végén az akadémia napirendre tűzheti a székelység történetét bemutató kézikönyv megvitatását. A szeptemberben bemutatott könyv a Hargita megyei tanács megrendelésére készült, és a szerzők hatodikos és hetedikes diákoknak ajánlják. A kézikönyvet segédanyagként lehet használni választható tantárgy tanulásához. A tartalmáról Marius Diaconescu román történész közölt cikket a Historia című román történelem szakfolyóiratban, amelyet átvett az Adevarul is.
A történész főként azt kifogásolta, hogy a kiadvány úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Azt is hamis történelmi ténynek nevezte, hogy a román hadsereg az I. világháború idején erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Az Adevarul által megszólaltatott Eugen Simion, a román akadémia volt elnöke is úgy vélte, a tudományos testületnek foglalkoznia kell a tankönyvvel. A testületnek elsőként közleményben kellene kifejeznie sajnálatát amiatt, hogy ilyen „hamisítvány" napvilágot láthatott. Simion szerint ezt követően az akadémiának szakvéleményt kell kibocsátania, amelyet – mint mondta – minden bizonnyal figyelembe vesznek majd az állam intézményei.
MTI
Erdély.ma,

Székely zöldenergia
Hamarosan tizenöt turbina fog áramot termelni a Csíki-havasokhoz tartozó Úz völgyében. A Hargita megyében felépült vízi erőmű egy zöldenergiás projekt keretében valósult meg egy esztendő leforgása alatt. Ráadásul a teljes vízierőmű-rendszer Kárpát-medencei magyar összefogással jön létre, és az érintettek szerint fontos állomása lehet Székelyföld saját energiatermelő hálózata kiépítésének. A zöldenergiás tervhez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
„Az építkezésen háromszázan dolgoztak. Becslések szerint egy ekkora munkálathoz három évre van szükség, azonban a kivitelező cégünk mérnökgárdáját kiegészítettük, és alvállalkozókat vontunk be, így három esztendő helyett egy év alatt sikerül eljutni a próbaüzemmódig” – tudtuk meg a főberuházótól, Lénárd András csíkszeredai vállalkozótól. Egyébként az üzletember által kidolgozott zöldenergiás projekthez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
Lénárd András a zöldenergiás projekttel kapcsolatban kifejtette: az erőmű egyelőre 7,4 megawatt teljesítményű, viszont egy éven belül kiegészül még egy 1,5 megawattos teljesítményű létesítménnyel, amelyet már az Úz völgye Bákó megyei részén építenek meg. A kivitelezés során megerősítették a meglévő villanyáram-vezetékeket – sok helyen új oszlopokat állítottak, a huzalokat mindenütt kicserélték –, valamint a földbe is fektettek kábeleket, így a megtermelt áram két párhuzamos vezetéken keresztül kerül majd az országos hálózatba Csíkszentmárton és Csíkkozmás határában. A munkálatok során mintegy hatvan kilométernyi vezetéket helyeztek el rendeltetésének megfelelően. Jelenleg a turbinák elektromos hálózathoz való csatlakozásán dolgoznak a szakemberek, ami közel három hónapos munkát igényel. „A vízi erőmű felépítése mindenféleképpen környezeti beavatkozással történik, de a beruházók és a kivitelezők arra ügyeltek, hogy a környezetet a lehető legjobban megóvják” – tájékoztatta lapunkat Lénárd. Hozzáfűzte: az energiatermelési módozatok közül az általuk használt a legkíméletesebb. A kis vízi erőművek által termelt energia megújuló energia, nem szennyezi a környezetet, és nem termel sem szén-dioxidot, sem más, üvegházhatást kiváltó gázt. A kivitelezés után a környezetet eredeti állapotába helyezik viszsza, a természet pedig rövid időn belül regenerálódik. A létesítmény működése ugyanakkor tizenöt állandó munkahelyet fog teremteni. Két turbinaházban lesz állandó felügyelet, a többit távrendszerben figyelik majd. Mint megtudtuk: az érintett települések és közbirtokosságok a beruházóval nagyon jól együtt tudtak és tudnak működni, hozzáállásuk pozitív. A közbirtokosságoknak – melyeknek területeit érintette a beruházás, például a vezetékek lefektetésével – bért fizetnek, melynek értéke megegyezik egy csíkszeredai központi ingatlan bérleti díjával. Ugyanakkor az érintett települések közösségeit különböző projektekkel támogatták.
Mint arról annak idején beszámoltunk, Lénárd András 2011 novemberében jelentette be, hogy a több millió eurós beruházás részeként a Székelyudvarhely közeli Szentegyháza felett elkészült az első erőmű. A létesítmény a vízszintkülönbségre épül, így a vizet egy magasabb szintről elvezetik a sokkal alacsonyabban elhelyezkedő turbinákig, amelyek áramot termelnek. A református egyház nyugdíjintézetének vezetősége 2010-ben döntött a közös vállalkozás létrehozásáról, amelyben az egyházi intézmény a többségi tulajdonos. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a nyugdíjintézet vezetője korábban azzal indokolta a vállalkozásban való részvételt, hogy a piacgazdaság törvényeinek megfelelően megpróbálja megőrizni az intézet tagjai – a romániai református egyházban szolgáló lelkészek, valamint a világi személyzet – által befizetett járulékok értékét.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár),

Rossz fordítás vezetett a székelység történetéről szóló könyvet ért kritikához
A román szakemberek nem férhetnek hozzá korrekt fordításban a székelység történetét bemutató kézikönyvhöz, ez lehet az oka az általuk megfogalmazott bírálatoknak – véli Orbán Zsolt, A székelység története című kézikönyv társszerzője.
A csíkszeredai történész cáfolta a könyvet ért kritikákat, miszerint a kiadvány románellenes lenne. Elmondta, ebben a románok nincsenek a székelyek szolgáiként feltüntetve, ellenben szerepel benne a jobbágy kifejezés, de nemcsak a románok voltak jobbágyok, hanem a kiváltságaikat elveszített székelyek és magyarok is, az erdélyi népesség 90 százaléka. „Az én őseim is jobbágyok voltak” – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Orbán Zsolt. Elmondta, ezen a téren mindig lesznek nézeteltérések a történészek között. Úgy vélte, „nagyszerű ötlet” lenne, ha román és magyar történészek közösen írnák meg Erdély történetét.
Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő úgy vélte, szükség volna egy kompetens hatóság véleményére a könyvről, amely kimondja, lehet-e segédanyagként használni az iskolákban. Borboly Csaba tanácselnök úgy vélte, minden, a könyvvel kapcsolatos botrány csak növeli az eladott példányok számát, ellenben ő is hangsúlyozta: jó lenne, ha román és magyar szakemberek együtt írnának könyvet a közös történelemről. Az elmúlt napokban több román történész bírálta A székelység története című kézikönyv tartalmát. Az Adevărul Ioan Aurel Pop történészt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorát, a Román Tudományos Akadémia tagját idézte, aki szerint március végén az akadémia napirendre tűzheti a könyv megvitatását. Annak tartalmáról Marius Diaconescu történész közölt cikket a Historia román történelmi szakfolyóiratban, melyet átvett az Adevărul is. Ebben főként azt kifogásolta, hogy a kézikönyv úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Az Adevărul által megszólaltatott Eugen Simion, az akadémia volt elnöke is úgy vélte, a testületnek foglalkoznia kell a könyvvel.
Krónika (Kolozsvár),

Bennem is megvan a székely konokság
A parlamenti alkotmánymódosító bizottság RMDSZ-es póttagja, Biró Rozália szerint a Szociál–Liberális Szövetség az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti testületre. A szenátort, Nagyvárad korábbi alpolgármesterét a bizottság munkájáról, a románok tűréshatáráról Cseke Péter Tamás kérdezte.
Ha jól tudom, az alkotmánymódosító parlamenti bizottság tagjának jelölték, időközben azonban „lefokozták” póttaggá. Ez hogyan történt?
A bizottság úgy döntött, túl nagy a testület létszáma, és ezt csökkenteni kell. Így Máté András Levente képviselő a bizottság tagja, én pedig az RMDSZ által javasolt póttagja vagyok. Ám a testület szabályzata értelmében a póttagok is részt vehetnek az ülésen, kifejthetik az álláspontjukat a napirenden lévő kérdésekről.
Mi történt eddig az alkotmánymódosító bizottságban?
Eddig öt ülésünk volt, és a legutóbbi volt az első alkalom, amikor talán érdemben kezdett el tárgyalni a bizottság arról, melyek is a feladatai. Az ezt megelőző üléseken csak az kristályosodott ki, hogy megalakul a Cristian Pârvulescu politológus vezette, szakértőkből álló Alkotmányozó Fórum. A gyanúm szerint ezzel a fórummal próbálják kikerülni azt, hogy a parlamenti bizottságban érdemi munka, vita legyen. Ugyanis az előző üléseken ahelyett, hogy érdemben dolgozott volna a bizottság, inkább huzavona folyt. A testület elnöke, Crin Antonescu szenátusi házelnök valahogy megpróbálta az Alkotmányozó Fórumra testálni azokat a szerintem nagyon fontos lehetőségeket, hogy komoly, érdemi vita folyjon az alkotmánymódosításról. Tartok attól, hogy ezt a fórumot paravánként fogják használni. Párhuzamosan terveznek majd közvitákat, ezeknek az eredményeit összesítik és sorrendbe állítják, és azt fogják majd nekünk mondani: az lehet, hogy a parlamenti bizottságnak más a véleménye, de lám, az Alkotmányozó Fórum, azaz a civil szféra, a szakértők ezt másképp látják. Vagyis gyanúm szerint a Szociál–Liberális Szövetség (USL) az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti bizottságra.
Varga Attila volt RMDSZ-es képviselő is tagja az Alkotmányozó Fórumnak. Ő azt nyilatkozta, hogy a parlamenti bizottság munkája az elsődleges, a honatyák nem kötelesek figyelembe venni a fórum ajánlásait. Ez nem ellentmondás?
Nézze, a parlamenti szakbizottságban is a szociál–liberálisok vannak többségben, és minden bizonnyal az sem véletlen, hogy az USL-hez közel álló Pârvulescu vezeti az Alkotmányozó Fórumot. Bár azt tudnám önnek mondani mondjuk két hónap múlva, hogy a sejtésem nem igazolódott be!
Mi történt a legutóbbi ülésen?
Valamennyi parlamenti párt beterjesztette azokat a témaköröket, területeket az alkotmányból, amelyeket szerinte módosítani kellene. A Demokrata-Liberális Párt például 13, a Dan Diaconescu Néppárt 24, az RMDSZ 27 ilyen témakört javasolt. A javaslatok nem arról szólnak, hogyan módosítanánk az adott témakörhöz tartozó alkotmányos előírásokat, csupán a módosítani kívánt területeket jelölik meg. Mi a felsorolásunkat a Romániát nemzetállamként meghatározó cikkellyel kezdtük, a második javaslatunk a történelmi kisebbségek államalkotó nemzetként való elismerése volt.
Mi lesz a sorsuk ezeknek a javaslatoknak?
A legutóbbi ülésen azt mondta a bizottság egyik, PSD-s alelnöke: a beérkezett témaköröket elemezve megállapíthatjuk – királyi többes volt, ami sértette a fülemet –, hogy vannak olyan felsorolt területek, amelyek nem képezik alkotmánymódosítási vita tárgyát. Nem mondta ugyan ki, de Románia nemzetállami jellegére utalt. Az alkotmány 152. cikkelyére hivatkozott, amely azt a három paragrafust sorolja fel, amelyek nem módosíthatók az alaptörvényben. Egyebek mellett nem lehet hozzányúlni a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó cikkelyhez sem. A PSD-s alelnök bejelentését Crin Antonescu bizottsági elnök is azonnal felkarolta. Máté András képviselő kollégám erre úgy reagált: elfogadhatatlan számunkra, hogy bizonyos témákról még csak tárgyalni sem lehet. Hiszen – és ezt már én teszem hozzá, mert Máté András túlságosan is úriember volt ahhoz, hogy ezt elmondja – a bizottságot létrehozó kormányrendelet nem azt írja elő, hogy a parlamenti testület a román alkotmány módosításával foglalkozik, kivéve a 152. cikkelyt. A rendelet szerint a bizottság az alaptörvény egészével foglalkozik, a 152. pedig az egyik paragrafus a sok közül. Valószínűleg a következő ülésen erről komolyabb vita fog kialakulni. Ha ily módon söprik le az asztalról azt a javaslatunkat, hogy tárgyaljunk a nemzetállamiságról, akkor a továbbiakban arról sem lehet vita, hogy államalkotó tényezők-e a kisebbségek, és arról sem, hogy a magyar nyelv hivatalos státust kapjon bizonyos régiókban. Az első csatánk tehát az lesz, hogy elérjük: legalább érvekkel támaszthassuk alá, hogy szerintünk Románia miért nem nemzetállam.
Mi várható a bizottság következő ülésein?
A testület vezetősége összesíti és rendszerezi a beérkezett témajavaslatokat. Sok az átfedés. Több párt is javasolta, hogy az alkotmány korlátozza a sürgősségi kormányrendeletek számát. Az összesítés után ülésenként két-három témakört tárgyal majd a bizottság. Május 15-20. körül elkezdjük az egyes cikkelyek szövegszerű módosításait, a bizottság pedig kétharmados többséggel dönt a végső változatról. Ezzel egy időben megkezdi a közvitát az alkotmánymódosításról az Alkotmányozó Fórum is. A logikus az lenne, hogy a fórum és a parlamenti bizottság munkája párhuzamoson folyjék. Vagyis amikor a bizottság dönt az alkotmány egyes cikkelyeiről, akkor már figyelembe tudja venni a fórumban kialakult álláspontot az adott paragrafusokról.
Ilyen előjelek mellett van-e esély arra, hogy az RMDSZ „kisebbségspecifikus” javaslatait elfogadják?
Ha az USL-t nem tudjuk magunk mellé állítani, akkor erre kevés esélyt látok. Mert annak sem látom esélyét, hogy az USL-t alkotó pártok valamelyikét magunk mellé állítsuk. Én abban reménykedem azonban, hogy az Alkotmányozó Fórumban sikerül a javaslatainkról szóló vitákat szakmai síkra terelni. Az új régiókról szóló vita esetében is ugyanezt szeretnénk elérni. Meg kell nézni például azt, hány európai ország alkotmányában szerepel a nemzetállam meghatározás. Ezt nyilván a bizottságban is meg tudjuk tenni, ha nem születik olyan döntés, hogy a 152. cikkelyre hivatkozva lesöprik az asztalról a javaslatainkat. Ha ez a döntés születik, akkor csak az Alkotmányozó Fórumban zajló vitában reménykedhetünk.
Ön „újonc” a parlamentben. Hogyan történhetett meg, hogy az egyik legfontosabb parlamenti szakbizottságba javasolta az RMDSZ?
Tekintettel arra, hogy nincs jogászunk a szenátusban, és én az emberjogi, kisebbség- és egyházügyi bizottságnak elnöke vagyok, rám gondoltak, mert az alkotmánymódosítás valamennyire rokonterület. Három szakember is segíti a bizottsági elnöki munkámat. Például most éppen azon dolgoznak, hogy összehasonlítják az uniós tagállamok helyzetét a nemzetállamiság vonatkozásában. Kidolgozzák azt az érvrendszert, amellyel talán meg tudjuk győzni a bizottsági kollégákat, hogy ne érzelmek alapján, hanem eszükre hallgatva döntsenek.
Évekig Nagyvárad alpolgármestere volt. Hamar belejött a parlamenti munkába?
Az önkormányzati munkához szoktam, és a parlamentben egy egészen más világba csöppentem. A parlament olyan elméleti döntéseket hoz – törvényeket alkot –, amelyeknek a gyakorlatban óriási jelentőségük van, az önkormányzatok alkalmazzák a törvényeket – és ez lényeges különbség. A parlament más, és három hónap után elmondhatom, érdekes világ.
Az elmúlt hetekben a székelységgel kapcsolatos kérdések borzolják a kedélyeket Romániában. Előbb volt a székely zászló használatának ügye. Milyennek tűnt Nagyváradról a székelyzászló-botrány?
Tudni kell, hogy én csak húsz éve élek Nagyváradon, Marosvásárhelyen születtem. A családom egy része a férjem oldaláról most is a Székelyföldön él. Marosvásárhely a Székelyföld kapuja. Tehát én ilyen vegyes, partiumi-székelyföldi szemszögből tudom szemlélni ezt a kérdést. Bennem is megvan az a konokság, ami a székelyekben: törik, de nem hajlik. Azonban én tizenkét évet dolgoztam a Partiumban alpolgármesterként egy olyan városban, ahol a magyarság kisebbségben él. A székelyföldi kollégáinknak látniuk kell azt, hogy az erő az önkormányzatokban van. Az RMDSZ is azért szorgalmazza a decentralizációt, hogy minél nagyobb erejük legyen az önkormányzatoknak. Ebből kiindulva azt kell mondani: ott, ahol magyar polgármesterünk van, nem biztos, hogy arra van szükség, hogy fennhangon hirdessük azt, ami már úgyis tény. Hiszen a székely zászlók nem most kerültek ki a székelyföldi hivatalokra, hanem évekkel ezelőtt. Úgy hiszem, oda kell figyelni a román közösség tűréshatárára, és ezen a tűréshatáron belül kell cselekednünk. A tűréshatárt olyan ügyekben kell feszegetni, amelyek létkérdések számunkra. A székely zászlót ünnepi alkalmakkor – illetve máskor is, mert a törvény nem tiltja – kitűzhetjük, tehát nem ezzel kell a tűréshatárt feszegetni. Sokkal inkább lehet feszegetni, amikor a közigazgatási átszervezés kerül szóba, hiszen a jelenlegi kormányzati szándék szerint elvennék a hatalmat az önkormányzatoktól. Tehát nekem is nagyszerű érzés lobogtatni a székely zászlót, de nem ez a prioritás most, amikor ellenzékből, kisebbségként nagy horderejű döntéseket kell kivédenünk. Elsősorban az alkotmánymódosításra és az új régiók kialakítására gondolok.
Következett a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Egyetértett azzal, hogy a demonstráción az RMDSZ ne vegyen részt?
Egyetértettem. Nem azért, mert nincs szükség tüntetésre. Hanem azokért a tragikus eseményekért, amelyek szintén Marosvásárhelyhez köthetők. Én ezeken a tragikus eseményeken személyesen részt vettem annak idején. Autonómiatüntetések szervezésével iszonyú nagy esélyt adunk annak, hogy olyan indulatok forduljanak egymással szembe, amelyeket aztán nem tudunk megállítani. Ezért az autonómiatüntetést szerintem nem kellett volna március 10-re, és nem kellett volna Marosvásárhelyre szervezni. A demonstrációt Hargita vagy Kovászna megyében kellett volna megtartani. Ezt megelőzően pedig olyan egyeztetésekre lett volna szükség, hogy együtt tudjon tüntetni a magyar közösség.
Hogyan kommentálja azt, hogy székelyföldi RMDSZ-vezetők részt vettek a tüntetésen és a szervezésben is segítettek?
Személyes döntésük volt, én nem örültem neki. Úgy gondolom, hogy ha az RMDSZ-en belüli többség úgy dönt, nem veszünk részt a tüntetésen, akkor azt mindenkinek figyelembe kellene venni. Az más kérdés, hogy az RMDSZ belső fórumain meg kell tudnunk győzni mindenkit a többség igazáról.
Lehet-e Partium–Székelyföld ellentétekről beszélni az RMDSZ-en belül?
Nem, semmiképpen sem. Másságról azonban igen. Mások a két régió prioritásai. Nagyon sokszor elmondtam, hogy egész más eszközeink vannak a Partiumban ugyanazon célok elérésére, mint a Székelyföldön. Mondok egy konkrét példát. Ha Nagyváradon a helyi önkormányzatban pénzt szeretnénk megszavaztatni egy magyar iskola számára, teszem azt, épületfelújításra, akkor azzal a ténnyel nézünk szembe, hogy van huszonegy román nemzetiségű tanácsos, aki inkább a román iskolának adna pénzt, és van hat magyar tanácsos. Ez a Székelyföldön egész másképp néz ki. Ebből következik, hogy a céljaink azonosak, de az eszközeink eltérőek. Nekünk az összes eszköztárat használnunk kell a céljaink elérésére.
Az RMDSZ májusban kongresszust tart. Most a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnökét kérdezem: mi a tétje ennek a kongresszusnak?
Számtalan körülmény módosult az utóbbi években. A kongresszus alapvető feladata az, hogy a módosult körülményekhez igazítsa, aktualizálja, átalakítsa programját, esetleg a célkitűzéseit és a célkitűzéseknek megfelelő akcióterveket. Ez a tétje a közelgő RMDSZ-kongresszusnak is. Tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg egy óriási politikai többséggel állunk szemben Romániában. Ez szükségessé teszi azt, hogy másként közelítsük meg a céljainkat. A céljaink egyébként nem sokat módosultak. Többet közülük részben vagy teljes egészében megvalósítottunk. A mód, az ütemterv, amely alapján ezeket követni kell, az változhat a kongresszuson.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Szabad véleménynyilvánítás a magyargyalázás?
Nem foglalt állást tegnapi ülésén az audiovizuális tanács (CNA) a bukaresti B1 televízióban nemrég elhangzott durva, magyarellenes kijelentések kapcsán.
Miközben a médiahatóság háromszori szavazás során sem jutott közös nevezőre a csatornának javasolt pénzbírság ügyében, a testület egyik tagja azt sugallta, hogy az erdélyi magyarok „megérdemlik” a sértő kijelentéseket.
A B1-et és annak munkatársát, Radu Banciut az RMDSZ jelentette fel, miután a Lumea lui Banciu (Banciu világa) című műsor március 12-ei adásában a műsorvezető rágalmazó, propagandisztikus, magyarellenes retorikára ragadtatta magát.
„Radu Banciu több ízben túllépte a jó ízlés határait, nyíltan a magyar közösség ellen fordult, középszerűeknek, rablófészeknek, történelem nélkülieknek, egyszerű gondolkodású, együgyű népnek titulálva a magyarságot. A pamfletjelleg mögé bújva nyíltan uszít és rágalmaz, olyan hamis feltevéseket hangoztatva, miszerint ha egy román állampolgár székely megyébe látogat, annak feltörik az autóját, vagy Erdő Péter bíboros pápává választása esetén a román nép másik kontinensre kell költözzön” – emlékeztetett feljelentésében a szövetség.
Turos Loránd, a CNA RMDSZ által delegált tagja tegnap tízezer lejes bírságot javasolt a B1-nek diszkrimináció miatt. Alexandru Jucan, a testület Demokrata-Liberális Párt (PDL) által delegált kolozsvári tagja azonban a román értelmező szótárt idézve bizonygatta, hogy a csatorna nem követett el hátrányos megkülönböztetést a magyarokkal szemben, és nem is uszított gyűlöletre. „Ameddig a román közvéleménynek határozott álláspontja van a Hargita és Kovászna megyében történtekről, nem hiszem, hogy ők (a magyarok – szerk. megj.) feljelenthetnek egy tévécsatornát” – jelentette ki Jucan, aki szerint Radu Banciu kijelentései „véleménynyilvánításnak tekinthetők”.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló régiót javasol Dorin Florea
Marosvásárhely központú, „főleg" Maros, Hargita és Kovászna megyét magába foglaló közigazgatási régió megalakítását javasolta szerdán a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökeinek egy nyílt levélben Dorin Florea, Marosvásárhely ellenzéki polgármestere.
A csaknem fele-fele arányban románok és magyarok lakta város 13 éve tisztségben lévő polgármestere több ízben állást foglalt amellett, hogy Marosvásárhely régióközponttá váljék: legutóbb a március 10-i marosvásárhelyi demonstráció alkalmából a székelyföldi autonómia híveitől kért ehhez támogatást.
Az USL vezetőihez intézett levelében azzal érvelt, hogy „hatalmas kockázat" lenne a vegyesen lakott térséget egy olyan közigazgatásra bízni, amelynek nincs tapasztalata az etnikumközi gondok kezelésében. Florea felhívását a Fekete márciusként emlegetett, 1990-es etnikai összecsapások 23. évfordulójára időzítette. Kifejtette: az akkori feszültségtől jutott el a város a mai „etnikumközi harmóniáig", ami egyedülálló tapasztalathoz segítette hozzá. Florea szerint ez a tapasztalat teszi alkalmassá Marosvásárhelyt arra, hogy a „Maros, Hargita és Kovászna megyét (is) magában foglaló régió" központja legyen.
Marosvásárhely jelenleg a hat erdélyi megyét felölelő hetes számú fejlesztési régióhoz tartozik, amelynek Gyulafehérváron van a központja.
Victor Ponta miniszterelnök korábban azt javasolta, hogy a jelenlegi fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra Romániában.
MTI
Erdély.ma,

Katolikus vallásoktatásra jár a gyerekek többsége
Hargita megyében római katolikus vallásoktatásban részesül a legtöbb diák.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség összesítése szerint a megyebeli iskolákban 80 katolikus, 55 református, 25 unitárius és 21 ortodox vallástanár, illetve lelkész tart vallásórákat. Az államilag elismert egyházakhoz tartozó gyerekeknek alkotmányos joguk a saját felekezetüknek megfelelő vallásoktatás – mondta el nemrég Bogos Mária, a vallásoktatást ellenőrző tanfelügyelő. Kiskorú gyerekek esetében a szülők vagy gyámok, a nagykorúak esetében pedig ők maguk döntenek arról, hogy részt vesznek-e a vallásórákon. Amelyik gyerek nem jár erre az órára, az vagy hazamegy – ha utolsó órától van szó –, vagy pedig az iskolában tölti el a vallásóra alatti időt, felügyelet mellett – közölte a tanfelügyelő. A kerettanterv szerint minden oktatási szinten heti egy óra vallás szerepel az órarendben, kivételt képeznek a teológiai osztályok. Hargita megyében hat középiskolában működik teológiai osztály is.
Vallásoktatás az előkészítő osztályokban is zajlik, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően – mondta el a tanfelügyelő. Kifejtette, nem szigorúan felekezetinek, inkább erkölcsi nevelésnek nevezhető ez az oktatás, melynek során a gyerekek szocializációt, a keresztény erkölcsi értékrendet, a másság tiszteletét sajátítják el különböző versek, példázatok nyomán. Ugyanakkor a vallási ünnepek, így a karácsony, húsvét is nagy hangsúlyt kapnak.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

A „tankönyvügy”, a „zászlóügy” ugyanazon folyamat része
Beszélgetés Novák Csaba Zoltánnal, a székelység történetéről szóló kézikönyv társszerzőjével
A székelység története kézikönyv körüli vita hevében azt a kérdést igyekszünk körüljárni, hogy a történelemtanításban jelenleg használt, különböző típusú tankönyvek információi alapján milyen kép alakulhat ki egy magyar, és milyen egy román tanulóban a másik nemzetről, annak történelméről. Történészekkel – oktatókkal, kutatókkal – készített összeállításunkban választ keresünk többek közt arra, lehet-e úgy történelmet oktatni a mai didaktikai anyagok segítségével, hogy a többé-kevésbé tudatos félreértelmezés, a valamilyen irányban elfogult megközelítés helyett a szakmaiság, és tudományosság kritériumai érvényesüljenek.
– Elégedetlenségének adott hangot „egy Hargita megyei polgár” és a tanügyminisztérium szakvéleményét kérte a székelység történetét bemutató tankönyv iskolai használatát illetően, mert az, megítélése szerint románellenes, „a magyar revizionizmus szellemében eltorzítja a történelmi eseményeket, és szöges ellentétben áll a hivatalos román történetírással”. Felrója, hogy a könyv nem ismeri el a „kis magyar világ idején elkövetett magyar atrocitásokat, hitelesíti az állítólagos ősi székely” szervezettséget, dicsőíti Nyirő Józsefet. Hogyan kommentálja a tankönyv társszerzőjeként ezeket a vádakat?
– A tankönyv erdélyi, székelyföldi magyar történészek és történelemtanárok együttműködésével, tudományos igényességgel készült, és a Székelyföld történetének egy interpretációja, mint bármilyen más történelmi munka. Így nem hiszem, hogy egy „Hargita megyei polgárnak” lenne tiszte tudományos vagy bármilyen szakvéleményt mondani, kérni a munkáról. Én a dolgok lényegét a következőben látom. Az elmúlt időszakban a Székelyföldön beindult egy nemzetesítés, egy önazonosság-keresés, identitáserősítés, amit a román állam és a helyi románság esetenként ellenvetéssel, nemtetszéssel fogad. Ezzel magyarázható az ún. zászlóvita is. A tankönyv valóban része ennek a folyamatnak és ennek tudhatók be a fent megfogalmazott vádpontok. Tehát a tankönyvügy már rég kikerült (de talán benne sem volt) mindabból, amit egy történelmi munkáról való szakmai vitaként foghatunk fel. A tankönyv, mint olyan egy értelmezése a Székelyföld történetének, amivel természetesen lehet vitatkozni, de a szakmai szabályoknak megfelelően. A szeparatizmus, a szándékos félretájékoztatás vádját teljes mértékben megalapozatlannak tartom.
Tudomásom szerint, hivatalos, román nyelvű fordítása nem is létezik a tankönyvnek, szerintem ennek is betudhatók az esetleges félreértelmezések. Véleményem szerint a lehető leghamarabb el kellene készülnie egy szakszerű fordításnak és a kéziratot meg kellene, lehetne vitatni a román szakma képviselőivel, a történetírás módszertana alapján, indulatmentesen. Ugyanakkor az erdélyi magyar történetírás feladata kellene legyen az is, hogy minél többet publikáljon román nyelven is, és tudományos eredményeit megismertesse a román szakmai világgal. Ezzel nagyon sok civil vádaskodásnak ki lehetne húzni a méregfogát. A jelenkorkutatás területén pl. már több munka (könyv, tanulmány) megjelent román nyelven, a román történészek egy jelentős része ismeri, használja (esetenként vitatja is) ezeket.
– A tankönyv tartalmáról Marius Diaconescu román történész cikket közölt a Historia román történelmi szakfolyóiratban, amelyet az Adevărul napilap is átvett. Diaconescu főként azt kifogásolta, hogy a kiadvány úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Hamis történelmi ténynek nevezte, hogy a román hadsereg az I. világháború idején erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Hogyan vélekedik ezekről a megállapításokról?
– A tankönyv, a magyar történetírásra alapozva nem ismeri el a dákó-román kontinuitást, ebből kifolyólag (is) a románok székelyföldi megjelenését is másként magyarázza. Szó van jobbágyok betelepítéséről a Székelyföldre, de az, hogy explicite a románok a székelyek szolgái lennének, sarkított megfogalmazás, vádpont. Ami a román hadsereg székelyföldi bevonulását illeti, hát ezt mutatják a korabeli források. Gondolom, nem kell különösképpen magyarázni senkinek sem, hogy miként viselkedik egy háborúban az ellenség területére lépő hadsereg, legyen szó a román vagy akár a magyar hadseregről.
– Meglátása szerint az ön által írt rész milyen mértékben tér el a hivatalos román történelemszemlélettől, mennyire válik hangsúlyosabbá a románok negatív/pozitív szerepe?
– Én a Székelyföld történetének 1945–1990 közötti időszakáról szóló fejezetet írtam a tankönyvbe. A román–magyar együttélés szempontjából ez azért fontos, mivel a két világháború közötti időszakhoz hasonlóan a Székelyföld a román állam keretén belül létezett. A korszakra vonatkozó kutatások csak a kilencvenes évek második felében kezdődtek el, ebbe a fejezetbe viszonylag új kutatási eredmények kerültek be: a Magyar Autonóm Tartomány, a megyésítés, a Ceauşescu-diktatúra vagy a rendszerváltás. A tankönyv szűkre szabott terjedelmi követelményei miatt elsősorban arra törekedtem, hogy a Székelyföld és a mindenkori román állam viszonyát, annak alakulását mutassam be. A hétköznapi együttélés problematikájára nem került túl nagy hangsúly. A cél az volt, hogy ezeket az eredményeket (függetlenül, hogy a román vagy a magyar történetírás termékei) a diákok, érdeklődők számára közérthető nyelvezetben összefoglaljam. Közel tíz éve vagyok a Román Akadémia munkatársa, a doktori címet is Bukarestben szereztem meg, az Akadémia Nicolae Iorga Történeti Intézetében ugyanebből a témából (A Román Kommunista Párt magyarságpolitikája). Azokat a kutatási eredményeket (saját és más kollégák eredményei) foglaltam bele a fejezetbe, amit amúgy egyes román tudományos közegekben már bemutattam. Ezekről, mint a történetírásban általában, esetenként volt szakmai vita. Akadtak jelenségek, amiket mások másképpen értelmeztek, de szeparatizmus, tudatos félreértelmezés stb. vádja sosem hangzott el irányomban. A tankönyvet bírálók tudtommal azt róják fel ennek a fejezetnek, hogy azt állítja, a Magyar Autonóm Tartomány idejében nem létezett tényleges autonómia. Nos, a jelenlegi kutatások ezt támasztják alá. Nem létezett politikai és gazdasági értelemben vett autonómia, a MAT a nyelvhasználatban és a kultúrában tért el a többi romániai tartománytól. Ezen állításainkat amúgy több helyen megfogalmaztuk román nyelvű publikációkban is.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Válaszok A székelység története című könyvet ért román bírálatokra
Levélben fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az Adevărul bukaresti napilap szerkesztőségéhez március 22-én, reagálva az újságnak az elmúlt időszakban közölt cikksorozatára, amely a Hargita és Kovászna megye tanácsa megbízásából készült A székelység története című kötetről szólt, Marius Diaconescu történésznek a Historia című román folyóiratban megjelent írása alapján, amelyben az vehemensen támadta a székely történelemkönyv szerzőit („Mit şi manipulare în conştiinţa secuilor prin manualul de istorie a secuilor” – Historia.ro).
Hargita Megye Tanácsának elnöke levelében az Adevărul szerkesztőségét helyesbítésre és egyben a kötet fő szerkesztője, Hermann Gusztáv Mihály válaszának közlésére kérte. Mint a megyeelnök fogalmazott, az Adevărul napilap a március 14-én, 15-én, 18-án és 19-én megjelent cikkeiben szándékosan manipulálta a román közvéleményt. Például a március 18-i, e témájú írásuknak azt a címet adták: „Manualul »Istoria Secuilor«, scris de la Budapesta” (A székelység története tankönyvet Budapesten írták). Erre a megállapításra annak az információnak az alapján jutottak, hogy Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A megyeelnök hangsúlyozta, hogy a román történészek egyébként a kritikájukat egy interneten keringő, nem hivatalos, a kiadó engedélye nélkül készített, hibás fordításra alapozzák, ugyanakkor a megyei tanács tervezi a székely történelemkönyv hivatalos román változatának az elkészítését.
„Az Adevărul március 14–15–18–19-i, Oana Crăciun és Ciprian Stoleru által jegyzett cikkei ezen a nem hivatalos fordításon alapszanak, így nehéz ellenőrizni a kritikák helyességét. A cikkekben foglalt, a történelemkönyv szerzőit vádoló állítások tendenciózusak, céljuk valószínűleg a botránykeltés volt.
A székelység történetét nem Budapesten írták, dr. Pál-Antal Sándor, a kötet lektora Marosvásárhelyen él, csíki származású, aki a marosvásárhelyi levéltárakban kutatott, és akit 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választottak” – írja Borboly Csaba hozzátéve, hogy dr. Hermann Gusztáv Mihály egyetemi tanár, akinek a fő kutatási területe a székelység modern kori története, elsősorban a 18. századi és a 19. század eleji időszakból. A történész egy román nyelvű könyvet is írt a székelységről: „Secuii. Istorie – cultură – identitate” (Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009).
Hargita Megye Tanácsának elnöke felhívta az Adevărul szerkesztőinek figyelmét arra, hogy a történelmi eseményekről és személyekről szóló szakvélemények különbözhetnek, főként a magyar és a román történetírás vonatkozásában, de a könyv szerzői nyitottak egy vitára a témában. A megyeelnök ismételten kijelentette, hogy Hargita Megye Tanácsa készen áll egy magyar–román történészkonferencia megszervezésére, és ezúttal is javasolta, hogy közösen szerkesszenek egy olyan történelemkönyvet a székelyekről, amelyben a vitatott pontokban mindkét álláspont megjelenik, ahhoz hasonlóan, ahogyan a francia–német közös történelemkönyvet szerkesztették.
Reklám: ha szeretné megvásárolni a könyvet, keresse fel a Székely Termékek Webáruházát
Erdély.ma,

Nem fogadták el a Hargita megyei önkormányzat költségvetését
A rosszul kidolgozott költségvetési törvény miatt a Hargita megyei önkormányzat át kell dolgozza a tervezett beruházási listáját – jelentette ki a megyei tanács tegnapi ülésén Borboly Csaba tanácselnök. Emiatt a költségvetés elfogadásáról szóló, és több ehhez kapcsolódó határozattervezetet levettek a megyei önkormányzat ülésének napirendjéről.
Borboly Csaba rámutatott: a 2013/5-ös költségvetési törvény rendelkezései szerint nem lehet új beruházásokba kezdeni, amíg a már megkezdettek befejezésére nincs teljes fedezet.
Az elnök úgy vélte, ez akár jó is lenne például Németországban, de Romániában másképp működnek a dolgok. Példaként említette, egy nagyobb munkálat esetében a tervezésre, majd a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárások akár egy évig is elhúzódhatnak, főként ha óvások érkeznek. Ezért az a gyakorlat, hogy több beruházást kezdenek el, és ha valahol elakadnak, át lehet csoportosítani a forrásokat egyik helyről a másikra. Ezzel együtt a kormány által leosztott, illetve a parlamenti képviselet segítségével megszerzett pénzt is fel tudták használni, akárcsak az év vége előtt juttatott összegeket, amelyeket megkezdett munkálatok hiányában nem lehetett elkölteni. Borboly hangsúlyozta, a megyei önkormányzatnak adóssága, kifizetetlen számlája nem volt. Ezekre a megoldásokra idén nincs lehetőség, így a munkahelyteremtő célú beruházásokat is jelentősen fékezik – mutatott rá Borboly, aki kijelentette, ez a törvény sérti az alkotmányt, ezért meg kell támadni az alkotmánybíróságon. Borboly úgy véli, ha a Nemzetközi Valutaalap nyomására elfogadott költségvetési törvény érvényben marad, Románia gazdasági csőd szélére jut.
„A kialakult helyzetben át kell értékelni és rendezni a megyében tervezett beruházások listáját, a megkezdett munkálatokat igyekeznek befejezni, és lesznek olyanok is, amelyeket leállítanak” – mutatott rá. Borboly közölte, banki hitelhez is folyamodnak, így próbálva a hiányt pótolni, fél év után pedig költségvetés-módosítást terveznek. Ezenkívül még több uniós pályázat elkészítésére és benyújtására lesz szükség, mert ez az egyik legfontosabb pénzszerzési lehetőség – magyarázta az elnök, hozzátéve, egyetlen beruházást sem hanyagolnak el, a költségvetés módosítása, a hitelfelvétel, a jövő évi költségvetés vagy az uniós támogatások lehetőségeit használják ki ezekre.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár),

Kemény tél tombol a térségben
Bukarest és csaknem az egész ország hó alatt van, az éjszaka lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. A narancssárga kódjelzésű hó- és hóviharriadó kedd délutánig érvényben marad, a fővárosban rosszabbodik az időjárás. Az évszakra nem jellemző rendkívüli téli időjárás miatt a hatóságok iskolaszüneti napot rendeltek el a fővárosban és öt déli megyében. Az országutakon akadozik a közlekedés, néhány településen szünetel az áramszolgáltatás.
Hargita megyében kedd reggel 9:30 órától néhány órára lezárják a tehergépkocsi forgalmat Kézdivásárhely és Csíkkozmás között, amíg a hóekék eltakarítják az úttesten összegyűlt havat. Az Infotrafic által javasolt kerülő útvonal Sepsiszentgyörgy irányában kerüli ki a kérdéses útszakaszt. Máramaros megyében is akadozik a járműforgalom, helyenként útlezárásokra lehet számítani a nap folyamán.
A román-magyar határ le van zárva a nehézgépjárművek számára, a kamionstopot leghamarább szerdán este oldhatják fel.
Maszol.ro,

Székelytermék-konferencia Csíkszeredában
Több száz termelő és érdeklődő jelenlétében tartották meg az I. Székelytermék-konferenciát március közepén a csíkszeredai megyeháza márványtermében. Elhangzott, eddig 46 termelő 424 terméke kapta meg a Székely termék védjegyet, amelynek tulajdonosa Hargita Megye Tanácsa.
Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke elmondta: megtiszteltetés számukra a konferencián való részvétel, ugyanakkor örömének adott hangot, hogy Kovászna megyéből is szép számban kapták meg a védjegy használati jogát. „2010 óta hosszú utat járt be e mozgalom. Remek lehetőség, hisz minden egyes termék előállítása munkahelyet teremt Székelyföldön” – hangsúlyozta az alelnök, akinek megítélése szerint a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb ügy, amire a két megyei tanács a programját felépítette. A konferencia egyben összegzése is volt az eddigi eredményeknek: ma már száznál többre tehető a Székely termék mozgalomnak köszönhetően létrejött munkahelyek száma. Egymást biztassuk, higgyünk abban, amit csinálunk! Nem a pénz a legfontosabb gond és probléma, hanem az: kell, hogy legyen akarat és összefogás – kérte a jelenlévőket Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. A konferencián részt vevő Tánczos Barna szenátor véleménye szerint olyan életképes érdekképviseletre van szükség, amely a helyi termékeket nemcsak a székelyföldi vásárlók számára teszi elérhetővé, hanem országhatárokon kívül is értékesíteni tudja. A rendezvényen huszonegy termelőnek adták át a védjegy használatát tanúsító bizonyítványt, többek között Székely termék lett A székelység története című tankönyv is. Komsa Csongor, a Merkúr székelyföldi üzletlánc marketingigazgatója a Góbé termékek sikeréről számolt be, majd Már István, a Székely Gyümölcs Egyesület elnöke ismertette a Székely Gyümölcs közösségi vállalkozást. Az Átalvető programról Bányász József, az Agrocaritas igazgatója tájékoztatta a jelenlévőket, végül Bálint Emese Éva, a Sapientia EMTE biomérnöki tanszékének tanársegédje a Székelyföldi termék kezdeményezésekről nyújtott átfogó képet. A konferencia a felvetődő kérdések megvitatásával, kötetlen beszélgetéssel és kóstolással egybekötött termékbemutatóval ért véget. (A Hargita Megyei Tanács sajtószolgálatának közleménye alapján)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Magyar megyék, román régiók
Markó Béla írása az árpádsávos lobogós, románellenes bekiabálásokkal fűszerezett tüntetésről, a forintcsinálta erdélyi politikusokról, a romániai magyar érdekvédelem elmúlt huszonhárom évének lenullázásáról és Bukarest centralizációs törekvéseiről.
A nemrég Marosvásárhelyen a hangzatos nevet viselő Székely Nemzeti Tanács által összehívott, több ezer – de nem több tízezer, ahogy a szervezők állították – résztvevővel lezajlott úgynevezett autonómiatüntetés előtt és után a romániai helyzetet, illetve az európai összefüggéseket kevésbé ismerőkben sikerült egy olyan várakozást kialakítani, hogy immár küszöbön áll az Erdély keleti felében elhelyezkedő székely régió autonómiája. Csak föl kell mutatni a tömegakaratot, és meglesz az eredménye, sugallták a szónokok, sőt a tudósítók és kommentátorok egy része is.
Vessünk véget a kis lépésekkel haladó, mi több, egy helyben topogó RMDSZ-politikának, és valósítsuk meg régi álmunkat, a Székelyföld területi autonómiáját, hiszen minden kedvező feltétel megvan ehhez, mondogatták a helybéli orákulumok és a magyarországi emisszáriusok is, akik azért jöttek úgymond, hogy kinyilvánítsák az akaratunkat. Nem voltam ott persze, de érezhettem én is, hogy éppen kinyilvánították az akaratomat. Amivel semmi baj nincsen, mármint az akaratunkkal, hiszen akarom, akarjuk az autonómiát, valószínűleg jobban, mint a messziről érkezett szavazatgyűjtők, csakhogy újfent rá kellett jönnöm, hogy milyen könnyen meg lehet téveszteni, időn, téren és körülményeken kívülre helyezni egzisztenciális gondokkal küszködő, bizonytalan embereket.
És mi tagadás, ha másért nem is, ezért a bizonytalanságért maga az RMDSZ is hibás, mert nem tudta megmagyarázni saját választóinak – és legutóbb a tavaly decemberi parlamenti választásokon a szavazni elment magyarok 89 %-a (az összes résztvevő 5,2 %-a) az RMDSZ-re szavazott, míg az Erdélyi Magyar Néppárt csak 11%-os támogatottságnak „örvendhetett” (0,6%), ami nyilván messze alatta volt a bejutási küszöbnek –, tehát annak ellenére, hogy érdekvédelmi szövetségünk nyilván eddigi politikájáért kapta a szavazatokat, nem volt képes elég meggyőzően elmondani, hogy ebben a pillanatban miképpen állunk célok és eszközök dolgában. Ugyanis az árpádsávos lobogókkal és románellenes bekiabálásokkal is fűszerezett tüntetéstől utólag csak félszájjal elhatárolódó vagy meg sem szólaló RMDSZ-politikusok mostanában éppen két tűz között érezhetik magukat. Egyrészt azért, mert verejtékesen megszerzett parlamenti mandátumainkkal sem sikerült kormányra kerülnünk ezúttal, márpedig ellenzékben rövid távon sok jóra nem számíthatunk. A másik oldalon meg a gazdasági válság nyomorúságát a kettős állampolgárság mámorával feledtető sok-sok erdélyi magyar illúzióival – akkor már miért ne lehetne tüstént autonómia is! – amúgy is nehéz szembemenni. Különösen, ha mások szándékosan hizlalják ezeket a illúziókat. Két tűz, üllő és kalapács, szórvány és székely, tárgyalás és erődemonstráció: végül is ezek a dilemmák nem jelentenek újdonságot, egy romániai magyar politikusnak folyamatosan ezzel kellett szembenéznie az utóbbi két évtizedben. A kérdés az, hogy most milyen új érvek jelentek meg az egyik vagy másik oldalon. Nos, van újdonság. De nem abban, hogy hirtelenjében felgyorsult volna a történelem, és máris kínálja nekünk Európa – vagy a saját európai presztízsveszteségével küszködő Magyarország? – a székely régió területi-közigazgatási autonómiáját. Pedig jó lenne, tényleg erre törekszünk, hogy a Kovászna és Hargita megyében, illetve Maros megye egy részében hetven-nyolcvan százalékos többségben élő félmilliónyi magyar valamilyen autonómiát kapjon. Miközben arról sem feledkezhetünk meg, hogy a többi nyolcszázezernek, akik vegyes vidékeken vagy szórványban élnek, szintén biztosítanunk kell a nemzeti identitásuk továbbviteléhez szükséges jogokat, és a különböző helyzetekben élő magyar közösségeket nem fordíthatjuk szembe egymással.
Ma Romániában a magyarok jogaiért folytatott küzdelem újdonsága – paradoxona –, hogy míg az RMDSZ-en kívüli botcsinálta (néha: forintcsinálta) politikusok retorikája gyors előrehaladást sejtet, addig a bukaresti politikában jártas, felelős magyar szövetségnek azzal kell számot vetnie, hogy a már kivívott jogok is veszélybe kerülhetnek. És ezt a veszélyt egy olyan pillanatban kell elhárítania – ha tudja! –, amikor Budapest tehetetlen, vagy esetleg fel sem ismerte, hogy mi forog kockán. Sőt, időnként az az érzésem, hogy a magyarországi kormánypárti politikusok egyike-másika is kajánul figyeli, ahogy a kétségbeesetten kiutat kereső RMDSZ vezetőit árulózzák, például az említett marosvásárhelyi nagygyűlés alkonyi homályában.
Miről van szó? Igaz ugyan, hogy folyik itt is, ott is a romániai magyar érdekvédelem elmúlt huszonhárom évének lenullázása, de aki tisztességes leltárt készít, nem tagadhatja, hogy éppen Marosvásárhely 1990-es véres márciusától, amikor egyetlenegy (egyetlenegy!) magyar felirat miatt („Gyógyszertár” a „Farmacia” mellett egy kirakatüvegen) román tüntetők ezrei gyűltek össze, és aztán néhány nap múlva az lett, ami lett, hát innen bizony nagy a távolság máig. Szét kell nézni, magyar feliratokkal lehet találkozni Erdély-szerte, és ezt alkotmány szavatolja, törvény szabályozza, anyanyelvű oktatás van minden szinten, és hatvanöt önálló magyar középiskola működik Romániában. Az autonómia ügye pedig bizony sokszorosan jobban áll, mint annak idején, hiszen Erdély két megyéjét, Kovásznát (73,6% magyar) és Hargitát (84,8% magyar) ténylegesen mi vezetjük. Igaz, a kormány által kinevezett prefektusok próbálják korlátozni az önkormányzatok mozgásszabadságát, de ez csak hébe-hóba sikerül nekik. Beruházásokról, utakról, művelődési és szociális intézményekről viszonylag jelentős költségvetés birtokában ma már a megyei önkormányzat dönt. Néhány éve az iskolákat és kórházakat, tehát az oktatási és egészségügyi intézményeket is a városi vagy megyei önkormányzatok felügyelik. Egyik legnagyobb eredményünknek tartom, persze nem kizárólag a mi érdemünk, hogy olyan decentralizációs folyamat megy végbe Romániában, amely előbb-utóbb elvezethet a sajátos autonómiák kialakításához is. Ha… Ha lesz még hol, és lesz még kinek.
Miért mondom ezt? Bár ezúttal Brüsszel sem kér semmi ilyesmit, és a romániai közvélemény sem jött különösebben izgalomba tőle, a tavalyi választások után kormányra került szociáldemokrata-liberális nagykoalíció némiképpen módosítva átvette a most „ellenzékben” lévő államelnök néhány évvel ezelőtti ötletét, és a nyolc gazdasági fejlesztési régiót (összehasonlításul: a majdnem két és félszer kisebb alapterületű Magyarországon hét ilyen van) közigazgatási hatáskörökkel akarja felruházni. Tulajdonképpen azért nem hozták meg tüstént ezt a döntést, mert alkotmánymódosítás szükséges hozzá, amit őszre terveznek.
Jelenleg Romániában a közigazgatásnak három szintje van: községek (ezek több falut foglalnak magukba), illetve városok, aztán a negyvenegy megye (és a főváros, Bukarest), végül pedig a központi kormány. Most francia mintára a megyék és a kormány közé beiktatnák közigazgatási egységként a nyolc régiót, amivel több baj is van. Az egyik az, hogy ezeket a gazdasági-fejlesztési régiókat statisztikai szempontok szerint határozták meg a kilencvenes évek végén, sem történelmi, sem etnikai, sem földrajzi, sőt még valós gazdasági szempontokat sem vettek figyelembe, csakis lakosságszámot és területet. Ezt akkor az Európai Unió kérte, de elsősorban azért, hogy fejlesztési stratégiák összehangolására egy-egy megyénél jóval nagyobb területen lehessen együttműködést kialakítani, uniós pályázatokat előkészíteni. Sajnos az eredmény ebből a szempontból is katasztrofális, a művi úton létrehozott régiók teljességgel alkalmatlanok mindenféle gazdasági összetartásra, hiszen például a Kárpátokon túl a körzővel és számológéppel kierőltetett „régiósítás” azt eredményezte, hogy tengerparti és hegyvidéki megyék is (Konstanca és Vrancea) ugyanabba a régióba kerültek. A mi esetünkben pedig a székely megyék, Kovászna, Hargita és Maros egy régióban vannak Brassó, Szeben és Fehér megyével, ráadásul a régióközpont a Sepsiszentgyörgytől vagy Csíkszeredától kétszázötven kilométerre levő Gyulafehérvár. Ennek a régiónak ma 2.533.021 lakosa van, 34.100 négyzetkilométeren, és a magyarok aránya nem éri el a 30%-ot (román 65,4%, magyar 29,9%, roma 4%). Sem ez a régió, sem a többi nem alkalmas tehát arra sem, amire létrehozták, és az RMDSZ már évek óta javasolja, hogy tizenhat – nem közigazgatási, hanem csak gazdasági –, a mostaniaknál jóval kisebb régióra kellene osztani az országot. Erre fel ebben a pillanatban éppen ellenkezőleg: a jelenlegi régiókat akarják közigazgatási tartománnyá átalakítani. Vagyis miután viszonylag gyengébb, Európai Uniós pályázati feladatoknak sem voltak képesek eleget tenni, egyszerre csak közigazgatási hatásköröket kapnának.
Melyek a román érvek? Egyrészt szerintük így sikeresebben lehetne mégis pályázni, ami ordító ellentmondásnak tűnik az általam elmondottak fényében, másrészt azt állítják, hogy minden a decentralizációt szolgálja, hiszen Bukarestből vinnének le hatásköröket ezekbe a régiókba, és a megyék jogosítványait nem bántanák. Ez a ravaszabb érv, és ha jóhiszeműek vagyunk, nehezebb visszaverni. Csakhogy a politikában nem szabad jóhiszeműnek lenni. Evés közben jön meg az étvágy, és meggyőződésem szerint rövid idő alatt oda jutnánk, hogy nem fentről, hanem lentről kerülnének át a döntések a régiókba, és a megyék hamarosan valamiféle lakosság-nyilvántartó hivatallá degradálódnának. Főként ha valamelyik eljövendő – vagy akár a mostani – kormány ráérezne ennek az átszervezésnek a sajátosan nemzetállami ízére, arra, hogy a többségi magyar megyék erejét ily módon teljesen el lehetne venni. Azt az erőt, amely ma azért megvan. Ismétlem: költségvetés, beruházás, infrastrukturális fejlesztés, oktatás, művelődés, egészségügy stb. Aki nem érti, mire utalok, gondoljon akár a magyarországi húzd meg, ereszd meg játékra, a centralizáció-decentralizáció éppen napirenden levő dilemmájára (vagy már nem is dilemma?), és hogy milyen könnyű egy kellő többséggel rendelkező kormánynak a dolgokat átrendezni.
Másrészt arra sem árt emlékezni, hogy a felvidéki magyar érdekvédelem hanyatlása talán éppen akkor kezdődött, amikor nem sikerült megakadályozni a szlovák megyék észak-déli irányú átrajzolását. Az ottani magyar politikusok elmondhatják, mekkora befolyás csúszott ki így a kezükből. De térjünk vissza Erdélyhez! Ebben a pillanatban szerintem a magyarok érdeke az, hogy ne legyen semmiféle regionális átszervezés. Illetve lehetséges egy ideális forgatókönyv, amely a nagy történelmi régiókat állítaná vissza, Erdélyt, Bánságot, Dobrudzsát, Moldovát stb. Ez már afféle félföderális rendszert jelentene. Viszont ennek most semmi realitása nincsen, tehát egyetlen igazán jó megoldás van: a status quo megőrzése. Annál is inkább ezzel kellene megpróbálkozni, mivel a román pártok igazi érve az átszervezés mellett tulajdonképpen nem az, amit nyilvánosan mondanak, ők valójában a „bebetonozott” megyei kiskirályságokat akarják szétverni ezzel az átszervezéssel, és még nagyobb politikai hatalomra szert tenni. De nem biztos, hogy saját megyei önkormányzati vezetőik ezt olyan lelkesen támogatják, hiszen az ő bőrükre is megy a játék.
Abban a helyzetben vagyunk hát, hogy meg kell védenünk azokat a megyéket, amelyek 1968-ban, a Ceauşescu-korszakban jöttek létre, de még az akkori kommunista rezsim sem merte – külső és belső szempontok okán – teljesen szétzilálni a Székelyföld etnikai viszonyait. Igaz, utána viszont még az egyébként szükséges iparosítási folyamatot is a lakosság elvegyítésére használták fel. Készséggel elfogadom, képtelenségnek tűnhet, hogy ezt a felosztást akarjuk konzerválni. Pedig most, amikor egymagunkban nincs erőnk, hogy egy jótékony reformot kényszerítsünk ki, mégis az a legelőnyösebb, ha marad a mostani közigazgatási felosztás, és ehhez viszont az RMDSZ-nek meg kell próbálni szövetségeseket keresni a román politikában. Csakis így tudjuk megtartani, amit az elmúlt évtizedekben fölépítettünk. Magyarországnak, a magyar kormánynak is meg kell értenie, hogy a tervezett regionális átszervezés drámai helyzetbe sodorhatja az erdélyi magyarokat. Aki pedig azt a látszatot kelti, hogy ezek apróságok, illetve úgyis mindegy, mert hamarosan belovagol hozzánk nyugat felől vitézkötésben az autonómia, az nem érti, mi van Romániában. Akkor viszont kérdezzenek meg minket, hátha el tudjuk magyarázni.
Markó Béla
hvg.hu
Erdély.ma,

Magyar tájházak Erdélyben
Számbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés
Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki.
A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek.
– Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől?
– Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ.
Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult.
A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására.
Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc.
A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének.
Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni.
Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti.
A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Erdélyiek vendégtárlata Budapesten
Negyvennyolc romániai kortárs képzőművész állítja ki mától félszáznál több munkáját – festményt, grafikát, kisplasztikát – Erdélyi művészet és szellemiség címmel a Budapesti Román Kulturális Intézetben. A kiállító román és magyar művészek, köztük festők, szobrászok, grafikusok, valamennyien képzőművészeti egyetemet végeztek.
Valamennyien a Romániai Képzőművészek Szövetségének bukaresti, brassói, temesvári, nagyszebeni, brăilai, neamţi, hargitai, jászvásári, kolozsvári, illetve nagybányai fiókintézeteinek tagjai, akiknek munkásságát több belföldi és külföldi művészeti szalon és fesztivál díjazta.
A kiállításon kiemelt helyet foglalnak el Silvia Onişa és Traian Brădean alkotásai, mindketten a román kortárs képzőművészet kiemelkedő mesterei voltak művészetpedagógiai munkássággal, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak a nagybányai és bukaresti, sőt az országos művészeti élet szakmaiságának megalapozásában és fejlődésében. Silvia Onişa (1947–2011) a máramarosi Borsán fiatal tehetségeknek alkotóműhelyt alapított, onnan a nagybányai Művészeti Gimnáziumba irányította őket. Traian Brădean (1927–2013) festőművész 1956-ban diplomázott Bukarestben, a képzőművészeti egyetemen. Munkásságát magas állami és szakmai kitüntetésekkel ismerték el.
A kiállító romániai művészek között hét magyar is van: Kovács Géza marosvásárhelyi festő, szobrász, Domokos Ágnes marosvásárhelyi festő, Dutkay Dorina nagyszebeni ikonfestő, Ferencz Ágnes brassói festő, Rosinecz László ugyancsak brassói festő, Miklós János biharpüspöki festő és Szentkirályi Dana brassói üvegfestő. A tárlatot a brassói Transilvania Galéria vitte el Budapestre, ahol április 29-éig lesz látható.
Krónika (Kolozsvár),

Orosz lap: Románia magyar „lázadást" provokált
Románia Moldáviára igényt tartva kiprovokálta, hogy fellázadjanak a Romániában élő magyarok – vélekedett a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap hétfői kommentárjának szerzője.
A hidegháború befejeződését, a Szovjetunió széthullását és a szocialista tömbön belüli fegyelem megszűnését követően Kelet-Európában számos gócpont, Koszovótól a Hegyi-Karabahig egy sor etnikumi és területi konfliktus jelent meg – írta a független újság elemzője.
Alla Jazkova rámutat, hogy az egyik konfliktus a Moldovai Köztársaság területén alakult ki, amelyet a Dnyeszter jobb és bal partján az 1990-es években felerősödött moldáviai nacionalista mozgalmak provokáltak ki.
Ezek egy része a Romániával való egyesülésért lépett fel. A konfliktus új lendületet vett 2006 júliusát követően, amikor Traian Basescu román államfő nyíltan beszélt a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséről.
A Nyezaviszimaja Gazeta cikkírója szerint egy ilyen szintű román vezető szájából minimum átgondolatlan volt a kijelentés, tekintettel arra, hogy Romániában körülbelül kétmillió magyar él.
Az országos orosz lap kommentátora ezt írta: „az elmúlt években Erdély magyarok lakta megyéiben nem egyszer alakultak ki nemzetiségi alapú forrongások". Az idén február elején súlyosbodott a helyzet, amikor a Bukarest által kinevezett elöljáró azt követelte, hogy távolítsák el a helyhatóság épületéről a székely zászlót – tette hozzá.
A Nyezaviszimaja Gazeta cikke szerint a romániai magyarság vezetői – minthogy kötik őket az Európai Unió és NATO keretében vállalt kötelezettségek – nem lépnek túl a Hargita, Kovászna és Maros megye számára követelt autonómián.
A szerző szerint azonban Bukarest várhatóan elutasítja a romániai magyarság nemzetiségi jogainak bővítését, és ez csak erősíteni fogja az ellenállást.
A cikkíró szerint „nem nehéz előre látni, hogy a zászlók háborúja sokkal komolyabb konfliktusokba is átnőhet". Jazkova kiemelte, hogy 1990 után Magyarország hivatalosan nem jelentett be területi igényt sem Románia, sem más országgal kapcsolatosan, és honfitársai autonómiaköveteléseinek támogatásáig ment el.
Hozzátette: „ugyanakkor a szomszédos országokban élő magyar kisebbség helyzetének befolyásolására tett gyakori kísérletek, amelyek a hivatalos csatornák mellőzésével, úgymond az adott kormányok feje felett történtek, megnehezítették a konstruktív párbeszédet".
Az orosz lap cikkírója nem zárja ki, hogy az elmúlt hetek eseményei megismétlődnek, legalábbis addig, amíg a Székelyföldön élő magyar lakosságnak nem biztosítják a helyi önkormányzat megteremtését és anyanyelvük hivatalos használatát.
MTI
Erdély.ma.

Az akadémikusok a történelmi identitások alapján szerveznék a közigazgatási régiókat
A romániai régiókat a történelmi identitások alapján kell megrajzolni – vélekedett több akadémikus azon a fórumon, amelyet az ország közigazgatási átszervezéséről rendeztek kedden Bukarestben, tudósok és politikai döntéshozók részvételével.
„Mi az a nyugati régió? Én nem a nyugati régióban, hanem a Bánságban születtem" – mondta Ioan Paun Otiman agronómus, közgazdász, a Román Akadémia titkára arra utalva, hogy az égtájak alapján elnevezett jelenlegi fejlesztési régiókat mesterségesen hozták létre. Az akadémia székházában rendezett keddi fórumon több tudós is ellenezte azt a – bukaresti kormány által javasolt – megoldást, hogy a fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra. Ehelyett a történelmileg kialakult, és közismert elnevezéssel is rendelkező hagyományos identitásokat javasolták szervező elvként a régiók kialakításához.
„A történelmi régiókból kell kiindulnunk. Én például el tudok képzelni egy észak-erdélyi, egy dél-erdélyi régiót, egy különálló Olténiát, illetve Dobrudzsát, egy Duna-menti és egy Kárpáti Munténiát" – magyarázta az MTI-nek Razvan Theodorescu történész, volt kulturális miniszter.
Arra a kérdésre, hogy a történelmi Székelyföld önálló régió lehetne-e, Theodorescu nemmel válaszolt, azt állítva, hogy történelmi hagyományai Hargita megyét inkább egy észak-erdélyi, Kovásznát pedig egy dél-erdélyi régióhoz sorolnák. Az akadémikus szerint azonban nem jó a fejlesztési régiókon alapuló hétrégiós felosztás: legalább 11-re lenne szükség.
Az erdélyi magyarság érdekképviselete azért ellenzi a Ponta-kormány hétrégiós javaslatát, mert egy ilyen regionális felosztás azt jelentené, hogy a magyarlakta területeket román többségű régióba olvasztanák. A romániai magyar politikai szervezetek ezzel szemben több kisebb régiót javasolnak, amelyek között a történelmi Székelyföld és a Partium önálló régióként maga dönthetne fejlesztési prioritásairól.
A Román Akadémián rendezett fórumon a politikusok nem beszéltek konkrét felosztásról. Victor Ponta kormányfő az uniós támogatások miatt nevezte fontosnak a régiók kialakítását.
MTI
Erdély.ma.

KISEBBSÉGBEN: Szigetek és tengerek
Az apropó
A Hargita Megyei Kulturális Központ által meghívott fotós csapat a napokban készül kiutazni, hogy 27. tábori küldetését teljesítse. A célállomás: Medgyes és környéke. A toborzó hírlevél szerint a tíz főből álló csapat számára "a tábor a 2011-ben Nagyszeben és környékén szervezett tábor folytatásának tekinthető. A két Szeben megyei település és térsége olyan közösségeket, helyeket és kultúrákat tart életben, amelyeket a sokszínűség és a különböző kultúrák együttélése által kialakult sajátos ötvözetek jellemeznek. A tábor ideje alatt Medgyesről minden nap egy környéki településre látogat el a csapat: Erzsébetváros, Almás (Szászalmás), Mikeszásza, Kiskapus, Somogyom, Berethalom, Hosszúmező, Baromlak, Darlac, Baráthely."
Ezért aztán értelemszerűen visszalépünk a 2011-es nagyszebeni tábor emlékeihez, amikor is kilenc fotós töltött több mint egy hetet Nagyszebenben és környékén, az alábbi helységekben: Mihályfalva, Bólya, Kisdisznód, Nagydisznód, Talmács, Felek, Szakadát, Kerc, Vízakna, Szentágota, Bürkös és Szebenjuharos (Păltiniş). Ezt akkor a HMKK-nak sorrendben a 23. fotótáboraként jegyezték.
Azok a fotográfusok, akik huzamosabb időn át és következetesen részt vettek e sajátosan fotós hagyománymentés egész folyamatában, még élénken emlékezhetnek egy 2007-es tavaszi táborozásra is (szám szerint a nyolcadikra a sorban), amikor a fotótábor első ízben tette át a székhelyét Hargita megyén jóval kívül eső vidékekre, hogy a későbbiekben – a többségi magyar/székely közeg mellett – a szórványlét mindennapi jelzéseinek megörökítését is felvállalja. Ez a kiutazás akkor még csak szeszélyes tapogatózásnak indult, a többségi közegtől való eltérés másságának az éhe vezette a fotográfusokat, s az eredmény mindenképpen rendhagyónak bizonyult.
Olyannyira, hogy a rutinhoz szokott gondolkodás nem késlekedett megfogalmazni kifogásait: mit keres a tábor Hargita megyén kívül? Hát nem az a feladata mindenek előtt, hogy a szűkebb székely pátria értékeit rögzítse, örökítse tovább? Mit keressen abban a furcsa közegben, ahol összekeveredik a szász hagyomány a románnal, a román a magyarral és mindennek fejében a közéjük egyre elszántabban beszüremkedő roma életvitellel és kultúrával?!
Mindenki foglalkozzék csak a saját juhaival!
A sokféle gyűrődéshez hozzáedződött kis fotóscsapat, szerencsére, föl sem vette a kesztyűt, s vízaknai kiszállásának kedvező visszhangjaira, fejleményeire figyelve, tovább erősítette kapcsolatait a HÍD elnevezésű Szebeni Magyarok Egyesületével, illetve a Nagyszebeni Magyar Kulturális Irodával; segítségükkel, együttműködési felajánlásukkal élve került sor a Nagyszeben és vidéke táborozásra, illetve a mostani medgyesi és környékbeli kiruccanásra, továbbá az ezek eredményeként létrejött számos fotótárlatra is.
A hagyomány
Mintegy nyolc évtizeddel ezelőtt, a Szebenhez közel eső Oltszakadátra váratlanul beállított Vámszer Géza néprajzkutató, rajztanár, hogy monografikusan feltérképezze e hagyományőrző szórványtelepülés magyarságának helyzetét, életmódbeli, nyelvi, kulturális stb. sajátosságait, a többségi román, illetve a szász lakossággal való együttélésének kölcsönhatásait. Kutatóútja távolról sem vezette őt ún. terra incognitára, hiszen nagyszebeni születésű lévén (sz. 1896), előzőleg már jól ismerte a környéket.
„A magyar szórványügy és Szakadát maroknyi magyarságának különös helyzete, homályos múltja, régóta foglalkoztatja lelkemet, képzeletemet. Tíz és egynéhány éves gyermek lehettem, amikor először jártam ott közöttük. Egy napsütéses barátságos vasárnapon vitt ki Nagyszebenből édesapám. Szépnek, jónak láttam ott mindent és mindenkit. Az emberek ünneplő ruhával és mosolygó lélekkel fogadtak, jól esett nekik, hogy létezésükről tudomást vesz néhány magyar. Örömmel hallottam, hogy anyagilag, sőt lelkileg is erősek. De mégis éreztem azt a nagy sorsszerű szomorúságot, amely velejár az ilyen szórványélettel, az elfelejtettséggel, a magárahagyatottsággal" – írta 1939-ben, szakadáti monográfiájának zárszavában a tanár úr. E munkájával (Vámszer Géza: Szakadát. Egy Szeben megyei magyar szórvány. Erdélyi Enciklopédia Kiadás, Kolozsvár, 1940.) tulajdonképpen lefektette Erdélyben a szórványkutatás tudományos alapjait, s miképpen az egyik jeles, mai néprajzkutatónk, Pozsony Ferenc értékelte 2000-ben : "E leírások mind a mai napig alapvetően meghatározták a falu magyarságának az önmagáról és a vele együtt élő románságról alkotott képét, sztereotípiáit." (Erdélyi Múzeum) Olyannyira, hogy 1997-ben Pozsony és kolozsvári diáktanítványai mintegy „megismételték" Vámszer vizsgálódásait s minden tekintetben sikerült meggyőződniük elődjük kutatásainak alaposságáról, az adatok helytálló voltáról.
Pedig Vámszer Géza pályafutásának jó része a szülőhelytől távol, részben a székely többségű tömbben (Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában) bontakozott ki, ott foglalkozott több évtizeden át, kivételes szakmai alapossággal a székely népélettel. Bejárja a székely falvakat, rendszeres felméréseket végez, rajzol, fotózik. Egyik alapítója a csíkszeredai múzeumnak, műemlékeket vesz számba, a funkcionális székely folklór, zene, tánc, viselet felélesztője. E többségi közegben kifejtett évtizedes munka után fordul ismét a gyermekkori emlékeiből őrzött szórványhoz, valóra váltván ifjúkori álmát: fölkeresi Oltszakadátot. Munkája végeztével - amelyben jelentős segítséget kap mind a helyi értelmiségiektől, mind nagyszebeni fotográfus barátjától, Fischer Józseftől (aki a tanulmány fotóit készíti) - tisztában van azzal, hogy nem mindennapi feladatot hajtott végre: "E könyvecske is tulajdonképp első ilyenszerű munka itt Erdélyben" - szögezi le tárgyilagosan. Ezért dönt úgy, hogy a hagyománytól eltérően, előszót is ír a monográfiához, hogy néhány általános kérdést módszertanilag is tisztázhasson s leszögezzen szórvány-ügyünkről.
A szórványvizsgálat etikája
Az alig pár oldalas előszó gazdag tapasztalaton alapuló megállapításai az erdélyi szórványkutatás alfáját jelentik. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy aki e tevékenységre adja a fejét, az nem kerülheti meg a Vámszer által felvetett premisszákat:
„Rendesen csak az a nép és az a vallásfelekezet becsüli meg a szórványokban (diaszpórákban) szétmorzsoltan tengődő s félig már elveszettnek tekinthető testvéreit, amely sokáig kisebbségi sorsban élt és a faji öntudatnak és népi szervezkedésnek bizonyos fokára emelkedve, ráér befelé is nézni. A nép és nemzet vezetőinek bizonyos tekintetben még többet kellene törődni e mostoha sorsban tengődő testvérekkel, mint azokkal, akik egy tömegben élnek s nincsenek úgy kitéve az elgyengülésnek és elenyészésnek. Az egy tömegben élők, akiknek saját templomuk, iskolájuk és egyéb kultúrintézményeik vannak, nem is tudják, hogy mily gazdagok és erősek, nem ismerik és nem értik meg a szórványban élők szomorú helyzetét, más felfogását az életről, a nemzetről, a vallásról és a vagyonról. Viszont sokszor előfordul, hogy a szórványban élők szegénységük és elhagyatottságuk ellenére is lelkileg és gazdaságilag egységesebbekké és szervezettebbekké válnak, mert szomjúhozzák az anyanyelvű iskolát, Isten igéjét s érzik, hogy csak összetartással és önfeláldozással tudnak védekezni az őket körülvevő idegen nép eltiprással fenyegető előtörésével szemben."
Félreérthetetlenül fogalmazott, egyértelműen kemény szavak ezek. Hellyel-közzel vádak, szemrehányások. A tömbből érkező Vámszer a többségi élet tapasztalatait szembesíti a szórványlét szorító sivárságával, fenyegetettségével, intézménytelenségével. Ahol mindenkinek ajánlott a maga prókátorának lenni, ha igazának védelmére kíván szállni. Ahol szinte háziiparszerűen kell előteremteni a kultúrát, a hitéletet, s azt is legtöbbször a semmiből, vagy ahogy egy másik korai szórvány-kutató, a mezőújlaki Földes Károly tiszteletes (Jajszó a pusztuló szórványokból. Keresztes Nagy Imre Könyvnyomdája, Aiud— Nagyenyed, 1934.) fogalmaz: a puszta hitből. Idézett lelkipásztorunk, lesújtó élményei okán elődje mulasztásait, felelősségét próbálja megállapítani annak feljegyzései alapján: "1866. december 10-én Lőrinczy Miklós lett Mezőújlak és Septér református papja. 55 évet töltött itt nyomorúságban, küzdelemben, békétlenségben. Emlékiratában írja: A papilak 23 évig csaknem fedél nélkül volt. Csak akkor nem esett a házba, amikor nem volt eső. A falak annyira besüllyedtek, hogy az ajtón mindig lekukkanva járhattam be. A ház földjét évente mélyebbre ástam, hogy bár meghajolva tudjak benne járni. Az ablakai a föld színétől két arasznyira lesüllyedtek. A kutya az ablakon járt be hozzám." -„Holtom után arra kérem utódomat, gondolja meg, mikor idejön, tud-e ásni, kapálni, kaszálni, mint egy paraszt, és ha igen, úgy próbáljon, mert sok nélkülözés mellett holtig kínlódhatik. De mégis, ha tud kocsis lenni, az jobb, mint az ilyen papság." Megdöbbenve olvastam elődöm vergődéseit. Megláttam belőle, hogy miért olvadt el itt a magyarság. Hiányzott a hit. Foglalkozásnak és nem lelki szükségnek érezték a legszentebb munkát, az igehirdetést. El kellett pusztulni annak a nyájnak, amelyiknek, pásztorai rosszul fizetett béreseknek érezték magukat. Elpusztult a gyülekezet, amelyik béresnek tartja a papját."
Földes Károly félig-meddig belülről, havi alkalmanként kiutazó lelkesítőként látja nagy kiterjedésű, mély nyomorba és elhagyatottságba süllyedő missziós körzetét. Ha sikerül is emberfeletti összefogás és példamutatás árán kis gyülekezetével új Isten házát felépíteni, tudja, sejti: ez csakis csoda lehet. Amiből nem lehet törvényt leszűrni. Mert a szórvány összehangolt gondozást kíván. Odafigyelést, együttérzést. Empátiát. Méghozzá éppen ott, ahol a szórvány él. Hiszen dehogy akar ő onnan elmenni! Azok se szívesen keltek útra, akik a megélhetésért, egy jobb remény fejében éreztek elég erőt magukban ahhoz, hogy elszakított gyökereiket idegen talajban úgy-ahogy megnövesszék.
A szórvány – történelmi időfolyam mentén képződött állapot. Vámszer Géza szerint Szakadáton ez így alakulhatott: „A háború előtt Erdélyben a szászok, akik évszázadok óta fejlett kisebbségi szervezetben éltek, gondoskodtak leginkább szétszórtan élő fajtestvéreikről s erre külön diaszpóra-szervezetük is volt. A románság vezetői gazdasági és pénzügyi politikával támogatták a földhöz jutásban egyszerű népüket, amely igy ösztönös szívóssággal ragaszkodott vallásához és nyelvéhez s védekezni tudott a beolvadás ellen. A magyar vezető réteg nem sokat törődött az évről-évre elveszített magyar szórvány-testvérekkel. Bizakodóan, sőt elbizakodottan tekintett a jövő felé jogi helyzetének előnyeire támaszkodva, noha érezte és tudta, hogy számbelileg aránytalanul megfogyatkozott. Politizált és román vidékeken levő ősi birtokait olcsó pénzért az ottani lakosságnak eladogatta s csak arra törekedett, hogy bejuthasson az állami hivatalokba. Pedig akkoriban is akadtak papok, írók, akik fájdalmas hangú cikkekben, röpiratokban, sőt regényekben és színdarabokban is felhívták a hivatalos magyar körök és társadalom figyelmét egyes falvak elnémult magyar harangjaira. Nem használt, nem volt érdekes téma, mindenki a nagyvárosba, sőt Nyugateurópába igyekezett. Jobban ismerték magyarjaink ebben az időben Európa térképét, gazdasági és kulturális viszonyait, mint saját országrészüknek, megyéjüknek, községüknek fájó sebeit.”
Amnéziás közjáték
Vámszer Gézáról lévén szó, az alábbi személyes kitérőt nem kerülhetem el.
Úgy nőttem fel, úgy hagytam hátra iskolás koromat ugyanis, hogy bár Vámszer Géza tanár úr több éven át rajzra okított engem és osztálytársaimat, de szakadáti küldetéséről, néprajzi úttörő munkájáról mit sem tudtunk. Ezért aztán nem a nosztalgia, inkább a megbánás és a későn, de végül csak bekopogtató bölcsülés íratja velem ma az alábbi sorokat, miközben Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című, nemrég újra kiadott, igazából ugyancsak nem ma készült könyvét forgatom, a Pallas-Akadémia Kiadó Bibliotheca Transsylvanica sorozata 53. köteteként. Látom magam előtt a hórihorgas, élete utolsó szakaszában Kolozsváron megtelepedett Tanár Urat, aki közel negyven éve hagyta itt ezt a sárgolyót, és akit én már csak életének egy menedékesen lehajló ágában volt alkalmam megismerni.
A megismerés – alig írtam le, már bele is borzongtam - nagyot mondó kifejezés ahhoz képest, amit egykori, ötödik-hatodik osztálybeli kolozsvári rajztanárom közelében éreztem, akit az egykori 7-es fiúlíceum (később Brassai középiskola) osztályai bohócának, a gyermeki kegyetlenség céltáblájának tudtunk.
Egymásnak kilincset adó osztályok hagyományozták ránk, az ötvenes évek elején az ún. „Vámszer-legendát”, miszerint a fanyar humorú, nem túl barátságos rajztanár óráján gyakorlatilag azt lehet csinálni, amit akarunk, egy feltétellel: két-három tanulónak föl kell áldoznia magát „a haza oltárán”, és mindjárt óra elején valamiféle rendbontással magára vonni a Tanár Úr figyelmét. A többi rajta múlott, s minduntalan lelkesen beleesett egy már kipróbált forgatókönyv csapdájába, a sarokban álló osztályseprűvel iramodván a rendetlenkedők nyomába, akik rafinált nyolcasokat írtak le, a padok körül cikázva. Vámszer Géza pedig, örök póruljárt üldözőként chaplini figurára emlékeztetve szórakoztatott bennünket, többieket.
Akik, ugye, a hasunkat fogtuk a röhögéstől, és közben fogalmunk sem volt arról, hogy akit mi akkor kifiguráztunk, lehetetlenné tettünk, és aki egy kiadós kergetőzés után végül feladta a küzdelmet, majd duzzogva hóna alá csapta az osztálynaplót és kivonult a teremből, az tulajdonképpen egy érző, érdeklődő, sokoldalú, nagy tudású ember. Pedig hát éppen akkortájt születtek, véglegesítődtek legjobb tanulmányai, készültek kalotaszegi néprajzi gyűjtései. Polgári vétetésű szorgalmának akkor nem volt se istene, se fóruma, se barátja, se pártolója, se társadalmi felhajtó ereje. És akkor persze azt sem tudhattuk, hogy Vámszer tanár urat hosszú évekre nyúló csíkszeredai tanárkodása vette rá arra: mintsem, hogy középszerű grafikus legyen az erdélyi prérin, inkább segít begyűjteni mindazt, ami megtartotta az erdélyi magyarságot: hagyományokat, népi értékeket, az omló múlt üzenetét.
(Fájdalmas dolog, hogy mindezt Neki már nem tudom, nem tudjuk megvallani, de kötelességem most nyilvánosan kimondani: gyermekkorom ideje, a nagy népi demokratikus átalakulások szelleme sajnálatosan nem kedvezett a hagyományos értékeknek, bár azt hirdette, hogy MINDENT AZ EMBERÉRT. Egy egész sor európai hírű szakember húzta meg magát, egyszerű tanári dokköpenybe bújva, értelmük megannyi sziporkáját küldve felénk, minket pedig vakká és süketté tett a korszellem.
És csak akkor, már későn tudatosult bennem, hogy igazából milyen emberek is vettek körül engem, én pedig mit sem tudtam arról, hogy két lábon járó szellemi kincsek között éltem, mekkora esélytől estem el, nemzedéktársaimmal együtt azokban a félnivaló időkben, mert nem tudhattuk azon melegében és kellőképpen megbecsülni ezt a kincset.
Rajztanárom is így néz rám vissza az időből, figyelmeztetőleg magasba emelt seprűjével. Most már tudom, hogy nem bennünket fenyegetett az a szerszám, hanem akkori életünk rendjéhez tartozott. Vámszer Géza éppen úgy nem szégyelte mindvégig fölvállalni a vásott csibészek megrekcumozását, mint a néprajzi kutatás aprómunkáját és rejtett szépségeit. Népszolgálatban fogant és kifejtett munkásságát, teljességre törekvő életvitelét csak az az érzéketlenség tudta elfedni előlünk, amellyel a dogmatikus kurzus magának tartotta fenn a népszolgálatiság privilégiumát, s aki nem úgy mentette volna a népet, ahogy az akkori társadalmi receptkönyv előírta, annak kuss volt.)
Az utókor szerencsére nem felejt
A Szakadát megszületése óta a szórvány-lét erdélyi térképe egyre nagyobb területen terpeszkedett el. Amit Vámszer Nagyszeben környékén vizsgált, s amelynek megfelelői minden bizonnyal egy tágabb körben is fellelhetők voltak, az mára legszűkebben mérve is legalább félmillió lelket érint; tágabb értelmezés szerint a szórványba csúszás veszélye már lassan 1 millió lelket is fenyeget. Ijesztő, meggondolkoztató számok ezek - az embernek nem is jön, hogy elhiggye... E mellett a még megmaradt tömb már csak erősen porladó szikladarabnak tűnik...
Viszont az is igaz, hogy ezzel párhuzamosan a jelenséggel való törődés, az elszórványosodás vizsgálata is gyakrabban és erőteljesebben hallatott magáról. Megszületett s terebélyesedett a

Székely zászló – Nagyszabású kivizsgálás zajlik Gyergyószentmiklóson
rendőrségi jegyzéken majdnem húsz közintézmény szerepel, minden intézményvezetőt kihallgatnak, a héten az iskolák igazgatóitól kértek nyilatkozatot.
Az Ilie Sandru által tett feljelentésre kedden a Batthyány Ignác Techniaki Kollégium igazgatóját, Farkas Zoltánt, tegnap Gál Árpádot, a Fogarasy Mihály Általános Iskola vezetőjét, ma délelőtt pedig Lakatos Mihályt, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatóját hívatták a rendőrségre. Írásban kellett nyilatkozniuk egy kérdéssorra, hogy ki tette ki, kinek a felhívására.
Lakatos Mihály elmondta, hogy a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatára azután került ki a zászló, miután Hargita megye zászlajává választották az arannyal díszített világoskék lobogót. A rendőrségen leírta, hogy senkitől nem érkezett felszólítás az eltávolítására, Makkfalvára is hivatkozott, akik 2010-ben már pert nyertek a székely zászló ügyében a segesvári bíróságon. Nincs szándékában a bejárat fölül levenni a zászlót, mindaddig, míg írásbeli felszólítást nem kap rá. A rendőrségi kihallgatások hatására azonban a napokban már eltávolítottak néhány zászlót a közintézmények homlokzatáról Gyergyószentmiklóson.
Vincze Csilla
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma.

Borboly Csaba „legyurcsányozta” Parászka Borókát
Gyurcsány Ferenc szellemi követőjének nevezte Parászka Borókát vasárnap blogján Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke azért bírálja a marosvásárhelyi újságírót, mert a manna.ro-n közölt tiltakozásában antiszemita propaganda terjesztésével vádolta Ferenczy Miklós kolozsvári református esperest és Darvas-Kozma József csíkszeredai pápai káplánt.
Az RMDSZ-es politikus szerint a volt szocialista kormányfőhöz hasonlóan Parászka „olyasmi ellen tiltakozik, ami nincs, olyan kijelentések ellen hadakozik, amelyek nem hangzanak el, olyan tematikákat és vádakat akar importálni, amelyek abban a társadalmi közegben, amelyben élünk évszázadok óta, teljesen életidegenek”. Borboly értésre adja: szerinte az újságíró tiltakozásával csupán témákat kreál, hogy az egzisztenciáját biztosítsa.
A tanácselnök érintettként szólt hozzá Parászka tiltakozásához. Felidézi, hogy több székelyföldi önkormányzati vezetővel együtt alanya volt az újságíró „egyik akciójának, amikor is ránk akarta húzni a rasszizmus vádját a bukaresti sajtó által felfújt székelyföldi romaproblémák kapcsán”. Borboly szerint ez olyannyira nem sikerült neki, hogy a napilap (Új Magyar Szó), amelyben támadó cikkei megjelentek, csődbe ment. „Kíváncsi vagyok, ebben az aknamunkában még meddig talál partnert, munkaadót magának, mert azok a sajtóorgánumok, amelyeknél mostanáig tevékenykedett, kivétel nélkül vagy elbocsátották, vagy csődbe mentek” – tette hozzá.
Parászka Boróka a politikus Facebook-oldalán reagált Borboly bejegyzésére. Emlékeztette arra, hogy a marosvásárhelyi rádióban két interjút is készített a politikussal, amelyben ilyen kérdéseket feszegetett: miért alacsony a tőkebeáramlás Hargita megyébe? miért magas az Állami Számvevőszék által talált visszaélések száma?
Emlékeztette Borbolyt arra is, hogy amikor az ő családját érte fenyegetés, akkor -- dacára minden szakmai vitáiknak – maximális szolidaritásáról, segítségéről és emberi kiállásáról biztosította a politikust. „Most is, mint akkor, úgy gondolom: galád dolog minden nemtelen támadás. És igen Csaba, ha legközelebb fenyegetik a családodat, feleségedet, gyerekeidet, én leszek az első, aki ez ellen felszólal” – válaszolta Borbolynak az újságíró.
Kovács: normális világban élünk? Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter szerint Parászka Boróka tiltakozásával arra hívta fel a figyelmet, hogy húsvét ünnepe vagy egy nyilvános esemény alkalmával egy református és egy katolikus lelkész „szégyenletesen, minősíthetetlenül gyűlölködik, uszít, antiszemita propagandát folytat”. A politikust a tiltakozást kommentelő „normálisnak tűnő emberek” facebookos hozzászólásai késztették arra, hogy blogján véleményt nyilvánítson. Mint írja, kétségbeejtőnek tartja, hogy a 21. században tömegesen vannak olyanok, akik a két lelkész múltjára, eddigi tevékenységére hivatkozva megértően, sőt támogatóan viszonyulnak a “zsidózásukhoz”. „Tragikomikus, hogy mások azért ítélik el Boróka írását, mert egy másik, >>nagymagyar<< témában nem csomagolta székely zászlóba szavait. Ijesztőnek tartom, hogy ezen bejegyzésem miatt engem is sokan akasztani fognak” – fogalmaz blogján a politikus.
Maszol.ro.

Rendőrségi vizsgálat a zászlót kitűző iskolák igazgatói ellen
Hargita megyében rendőrségi kihallgatásra idézték be a székely zászlót kitűző iskolák igazgatóit. Fogarasy Mihály Általános Iskola és a Salamon Ernő Gimnázium igazgatójának kellett megjelennie a rendőrségen az intézmény homlokzatára kitűzött székely zászló miatt.
Lakatos Mihály a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója az MTI-nek vasárnap elmondta, pénteken kellett írásos nyilatkozatot adnia a rendőrségen arról, hogy milyen körülmények között került ki a tanintézményre a székely zászló. Elmondta, azt a tájékoztatást kapta, hogy egy nyugalmazott maroshévizi tanár feljelentése nyomán folyik vizsgálat székelyzászló-ügyben. Lakatos Mihály tudni vélte, hogy Székelyudvarhelyen is hasonló idézést kaptak az iskolaigazgatók.
Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta, több mint egy hónappal ezelőtt kellett írásos nyilatkozatot adnia. A rendőrség csupán nyilatkozatot kért, nem kérte a zászló eltávolítását.
Nyílt levélben szólította meg vasárnap az oktatási intézmények igazgatóit Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az MTI-hez is eljuttatott levélben Borboly nyomatékosította, nincsen olyan hatályos jogszabály Romániában, amely tiltaná a helyi, megyei vagy regionális zászlók használatát.
A megyei vezető szerint a rendőrségi vizsgálat az intézményvezetők megfélemlítését szolgálja, „hátha meggondolják magukat, és leveszik azt a fránya zászlót". Borboly Csaba arról tájékoztatta az intézményvezetőket, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott Mikó Imre szolgálattól kért jogi segítséget.
A Hargita Megyei Tanács 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. Borboly Csaba tájékoztatása szerint az ítélet mindeddig nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ezért nem hatályos.
MTI
Erdély.ma.