Fordításkritikát kér a bíró a Batthyáneum-perben
A gyulafehérvári táblabíróság arra kérte a Batthyáneum könyvtár tulajdonjogát tisztázó latin végrendelet román fordításainak a készítőit, hogy fűzzenek kritikai megjegyzéseket egymás fordításaihoz. A Batthyáneum restitúciós perének szerdai tárgyalásáról az Agerpres hírügynökség számolt be. A táblabíróságnak az ügyészség jelezte, hogy súlyos ellentmondások vannak a két szakértő történész: a román állam képviselői által felkért Ioan Aurel Pop, és a római katolikus egyház által felkért Buzogány Dezső fordítása között.
Batthyányi Ignác gyulafehérvári püspök 1798-as keltezésű latin nyelvű kézírásos végrendeletének a pontos fordítása azért fontos, mert a román állam erre hivatkozva nem akarja visszaszolgáltatni a római katolikus egyháznak Románia legértékesebb könyvtárát, amelyet az 1948-as államosításkor a római katolikus egyháztól vettek el. Az állam képviselői ugyanis úgy értelmezik, hogy a püspök végrendeletében a katolikus egyház mellett Erdély provinciára is hagyta a gyűjteményt, és Erdély jogutódjaként a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára. A szerdai tárgyaláson az egyház jogi képviselője egy tudományos dolgozatot is iktatott a latin „provinciae” szó jelentésének a tisztázására.
Amint korábban Buzogány Dezső a Krónikának adott interjúban elmondta: hibás latin átiratból készültek mindazok a fordítások, amelyek alapján korábban próbálták tisztázni a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár tulajdonjogát. Az egyház szakértője a kézírásos végrendelet latin átiratának az elkészítésével kezdte a munkát, és ez után fordította románra a latin szöveget. A szakértő nyomatékosította: értelmezése szerint „az egyetemes római katolikus egyház erdélyi provinciája kapta az adományt”. Elismerte azonban, hogy a provincia szó használata lehetőséget ad más értelmezésre is: vannak, akik ezen Erdélyt mint politikai egységet értik.
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012 szeptemberében 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért 14 év pereskedés után sem értesítette a római katolikus egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A jelenleg folyamatban levő elsőfokú peres eljárás 2015 novemberében indult.
MTI
Erdély.ma

A kultúra kimegy Csombordra...
..mondhatnánk, bármiféle iróniát mellőzve, hiszen a jó boráról és újabban a rózsafesztiváljáról elhíresült települést mostanában a színvonalas előadásai miatt keresik fel az érdeklődők, s történik mindez a nagyenyedi művelődési ház felújítási munkálatai miatt. A jó állapotban levő csombordi kultúrotthon megfelelő infrastruktúrával rendelkezik a nagyobb rendezvények befogadására. A helyiek örülnek a lehetőségnek, az enyediek számára pedig nem okoz különösebb gondot a 3 kilométeres kiszállás, a szervezők ingyenes buszokat fogadnak és a belépés is általában díjtalan.
A Marosvásárhelyi Székely Néptáncosok szólították egybe a környék magyarságát A virágzó Maros mentén című előadásukkal, Benő Barna koreográfiájában 2017. március 2-án. A közkedvelt előadóművészek (Ábrám Tibor, Boros Emese, Buta Árpád Attila, Gyepesi László, Ritziu Ilka Krisztina) humorral fűszerezett zenés, táncos, operett gáláját vastapssal jutalmazta a közönség.
Másnap a Bocskai Zarándoklat 2017 program keretében a hajdúnánási Naná Színház lépett a csombordi színpadra Hajdú rege című produkciójával. A 2000-ben alakult magyarországi amatőr színjátszó társulat jelenleg 35 aktív taggal működik, megalakulásuk óta sok sikert, szakmai elismerést mondhat magáénak. Egyike azon kevés társulatnak, amely csak saját darabot, a tagok egyéni karakterére írt figurát játszik. Mindenik művet a színpad vezetője, Marth P. Ildikó írta, aki az előadást követően készségesen nyilatkozott lapunknak. Elmondása szerint 2005-ben műve megírására két időben egymáshoz közel eső esemény ihlette: a hajdúnánási 400 éves letelepedés évfordulója, valamint az akkori népszavazás általi kettős állampolgárság elutasítása.
A hazaszeretetet, a magyar múlt iránti tiszteletet már az előadás első perceiben érezhette a néző. A Hajdú regét alkotója egy olyan zenés történelmi játékként határozta meg, amely igen fennkölt témát dolgoz fel: a magyarok mindmáig egyetlen győztes szabadságharcának állít emléket sajátos módon. A Hajdú rege egy kitaszított, keményszívű nép otthonra találásának történetét mondja el, az ész és a szív szavaival, miközben ugyanolyan erőteljes hangsúllyal a jelen problémáira reflektál. A téma választásában majd sikerében nem kis szerepe volt annak is, hogy Hajdúnánáson erőteljes Bocskai-kultusz él, tavaly itt rendezték meg a hajdúk világtalálkozóját is.
A történelmi tárgyú alkotást a kitalált, ám korabeli családneveket viselő szereplők drámai fordulatokkal teli szerelmi története teszi izgalmasabbá, érthetőbbé. A nézők a darabban fellelhették mindazt, amihez „klasszikusan” hozzászoktak: hűség, árulás, csalódás, félelem, várakozás, kicsinyesség, ugyanakkor a becsület, az igaz szerelem, a felelősségvállalás morális példái sem hiányoztak. A helyi legendák, népszokások, babonák felvillantása, a humoros népnyelvi fordulatok a darab minőségi ráadásai, mindezek az ízlésesen kivitelezett jelmezek és díszletek segítségével az autentikusság hatását keltették. A zenei aláfestés, az érzelmi tonalitást kiélező dalbetétek is hozzájárultak a darab sikeréhez, mindez Kazár Pál zeneszerző, a nyíregyházi színház zenei vezetőjének érdeme.
A színházi előadás remek alkalom volt a hajdúnánásiakkal való találkozásra, hiszen a gyulafehérváriak, a magyarlapádiak, a vajasdiak is régi kapcsolatot ápolnak az ottaniakkal. A csombordi telt házas produkció után a vendégek Gyulafehérváron is bemutatták, hasonló sikerrel, a nemzetünk sorsproblémáin elgondolkodtató darabot.
Csombordon a következő kiemelt eseményre március 18-án kerül sor, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt megyei néptáncfesztiválra várják az érdeklődőket.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Mindenség
Flandria, Baszkföld, Katalónia szerepelt példaként azon a tájékoztatón, melyet a szervezők, nyugat-európai kisebbségjogvédők bevonásával tartottak meg Kolozsváron a székely szabadság napján megrendezett marosvásárhelyi megemlékezés kapcsán.
Számunkra nem lehetett újdonság ismét hallani a rég kialakult autonómiák történetét, indokoltságát, sikerét, hiszen huszonhét éve ezek fényében nyalogatjuk közösségi sebeinket. A viszonylag szép számban megjelent román sajtó azonban szemmel-füllel érezhetően érdekességként fogadta az érintettek hiteles beszámolóját és kritikáját az itteni hatalommal szemben, amely minden eszközzel csírájában iparkodik elfojtani a magyar önrendelkezési törekvést. Immár kilencvenkilenc éve, jóllehet annak idején a Gyulafehérvári nyilatkozat nem szűkölködött az ígéretekben.
A mai romániai közigazgatásban, igazságszolgáltatásban velünk szemben érvényesülő mindennapos kettős mércéről is hallhattak a többségi sajtó képviselői, miként arról is, hogy az önrendelkezés megtagadása kontraproduktív a hatalom számára, mert az így felhalmozódó kisebbségi ellenállás egy idő után kezelhetetlenné válhat. Egyelőre azonban Bukarest nagyon következetesen tudni sem akar erről a témáról, figyelmen kívül hagyva bármilyen észérvet. De olyan feledésbe merült „részletek” is felmelegedtek, mint az autonómia melletti elkötelezettséget meghirdető 1992-es Kolozsvári nyilatkozat vagy az ominózus neptuni titkos paktum. Mindenképpen hasznos volt tudatni a hazai közvéleménnyel, hogy az önrendelkezés- és függetlenségpárti politikai alakulatokat tömörítő Európai Szabad Szövetség három hét múlva a lengyelországi Katowiceben megrendezésre kerülő kongresszusán a mi ügyünk is szóba fog kerülni.
A román sajtó nagyjából objektíven reagálta le a tájékoztatón elhangzottakat. Többek között azt is, hogy az autonómia kivívása nemcsak magyar, hanem román érdek is ebben a közös, Erdélynek nevezett régióban, a gyarmatosító szerepben tetszelgő bukaresti hatalommal szemben. Úgyanúgy, ahogyan nagy költőnk, József Attila határozza meg nézetét a szabadságról az Ars poeticajában: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!/ A mindenséggel mérd magad!/ Sziszegve se szolgálok aljas,/ nyomorító hatalmakat.” Vagy ahogyan a friss Oscar-díjas magyar rövidfilm, a Mindenki főhőse teszi, hogy felhagy a rákényszerített „tátogó énekléssel”, hogy diadalra juthassa szabadság- és egyenlőségvágyát. Vagyis a mindenséget.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Földrajztanítás másként, avagy egy vetélkedő tanulságai
A Magyar Természettudományi Társulat a 2016–17-es iskolai évtől a XXV. Teleki Pál Földrajzi Vetélkedőt kiterjesztette az anyaországon kívüli, Kárpát-medencei magyar nyelvű iskolákra is, a 7. és 8. osztályosok számára. A megyei fordulók március 11-én voltak. Fehér megyében a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium volt a gazdája az eseménynek, amelyre öt iskola jelentkezett. A verseny meghirdetője és támogatója a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége, amelynek megyei szervezete közös ebéddel vendégelte meg a versenyzőket. A Fehér megyei tapasztalatok sok mindenre rávilágítottak, ami tanítással és tanulással is kapcsolatos ezen a szakterületen.
Egy hátrányos helyzetű tantárgy Olyan tantárgy tematikájából versenyeztek a tanulók, amelyet a gyakorló tanárok joggal tartanak hátrányos helyzetűnek a rendszerint heti egyetlen óra miatt. Néha lehet két óra is a megszabott keretből, ha az iskola vezetősége úgy dönt. Például a 8. osztály általában két órában tanulja Románia földrajzát. A tanulók az 5–7. osztályokban ritkán és keveset foglalkoznak földrajzzal ahhoz, hogy a körülöttük zajló természeti-társadalmi folyamatokat mélyebben megértsék. A jövő nemzedék csak földrajzi gondolkodással ébredhet rá például a sokat emlegetett „fenntartható fejlődés” mozgató rugóira. Ezen kívül a mai világban az okos tájékozódás nélkül nehezen boldogulsz. A földrajz iránt mindig volt és mindig lesz érdeklődés, hiszen a turisztika jelentősége egyre nő. Igazi tudás és főleg készségek kialakítása azonban a kis óraszám miatt nem megoldható. A verseny lehetőséget teremtett az órán kívüli földrajztanulásra, amit az amúgy túlterhelt diákok szívesen és önkéntesen vállaltak. A földrajz áldatlan helyzetét az eredmények is igazolták.
Akiről a vetélkedőt elnevezték
Az előkészítők során szó esett gróf Teleki Pálról (1879–1941), a verseny névadójának életéről, a földrajztudományok terén kifejtett értékes szakírói tevékenységéről. Első munkája: A japán szigetek kartográfiájának története, amelyért jutalomdíjat kapott a párizsi földrajzi társaságtól. Akadémiai székfoglalója: A földrajzi gondolat története; másik fontos összegző munkája A gazdasági élet földrajzi alapjai. Az államtudományok doktora címet is elnyerte. Öntudatos, magyar tudós, aki több idegen nyelvet beszélt – a németet, a franciát és az angolt, de értette az olasz és a hollandus nyelvet, valamint a románt is. Elkészítette hazája néprajzi térképét. A magyar tudományos életben egyéni utakon járt, számos tudományos társulat tiszteletbeli tagja volt. 1920 után meghatározó politikusa volt Magyarországnak.
A verseny anyaga és eredményei A verseny Fehér megyei szakaszán önkéntes alapon 13 tanuló vett részt. A Bethlen-kollégiumból 3, a Gr. Majláth Gusztáv Károly Líceumból 5, a Magyarlapádi Általános Iskolából 3, a Torockói Sebes Pál Általános Iskolából 1, a Székelykocsárdi Általános Iskolából 1. Ők mindnyájan úttörők voltak, hiszen először vettek részt földrajzi vetélkedőn, és felkészítésük is sajátos volt. Az eredmények szerények, átlagban 30% körüliek, tehát a megadott feladatoknak átlagban egyharmadát teljesítették. Az érdekes feladatok a hazai tananyag szerint voltak elkészítve, de a vetélkedő eredeti magyar keretében. Eredmények: 7. osztály I. díj Sipos Bálint és Székely Bányai Eduárd, 29 pont (Magyarlapád); II. díj Király Alpár 24 p. (Torockó); III. díj Szakács Imelda (Székelykocsárd); 8. osztály I. díj Bárdi Olivér 34 p. (Nagyenyed); II. Bőjte Ádám 31 p. (Gyulafehérvár) III. Onisor Áron 30 p. (Nagyenyed). Felkészítő tanárok: Székely Erika (szervező), Bakó Irén, Bakó Botond ny. tanárok; Juhász Roland; Szekeres Ildikó.
Egy kis lámpás a végveszélyben A Teleki-vetélkedő Fehér megyei szakasza, de az eddigi tanári tapasztalat is igazolja, hogy új, hatékonyabb utakat kell keresni az oktató-nevelő munkában. Nemcsak a földrajz oktatása van lehetetlen helyzetben, hanem az összes egyórás tárgy. Az időbeliség ennek csak egyik vonzata. Brassai már nagyon rég megmondta: „keveset és jól”. Szerinte az ismétlés mellett ez a tanítás alapfeltétele. A 6. osztályos földrajz tankönyvben (a 8. o. versenyzők számára), egyetlen leckében (Németország 64 old.) kb. 60 fogalmat, megnevezést számoltam össze, amelyek közül egyesek már lehetnek ismertek, de többségük új. Vajon a tankönyvíró az életkori sajátosságokhoz szabta-e az elvárható tudást, vagy csak az oldalszámokat növelte felesleges információkkal? Többen a diákok közül szívesen elmesélik, hogy már jártak Írországban, Angliában, Olaszországban, vagy távolabbi helyeken is.
A tanárnak ma bekapcsolni, tudatosítani, rendszerezni és felhasználni kell az ismereteket. Tudnia kell, hogy mikor mennyit lehet, és mit érdemes. Kemény szelekcióra van szükség. Mindezt heti 50 perc alatt – egyetlen tanórán lehetetlen. Egy hét alatt a tanári munka a diák egyéb zsúfolt programja mellett elhalványodik. Az eredmény a felületes tudás. Persze mindig akadnak különleges érdeklődésű diákok. Aki tanít, a mai iskolában előbb-utóbb észreveszi, hogy elég nagy a gond. Sürgősen változtatni kellene, mert generációk esnek áldozatul a tunya, elavult kereteknek, a hibákkal tarkított, fordított, sokszor értelmezhetetlen tankönyvi szövegeknek.
Szinte azonnal meg lehetne tenni, hogy a heti egy órás tárgyakat félévig, de intenzíven, legalább két órában taníthassák minden osztályban. Csak órarendi kérdés, nem érinti a didaktikai normát, mert több egyórás tárgy van, amelyeket félévenként kombinálni lehetne. A rövidebb idejű intenzív tanulás hatékonyabb. A nyugati iskolákban csak ritkán hallottam heti egy óráról. Elgondolkodtató a kapcsolt tárgyak tanítása, például történelem–földrajz, a művészetekkel együtt. Ausztriában személyesen láttam példát erre. A versenyek sokat jelentenek, mert motiválják a tanulók egy kis hányadát, de nem kötelezőek. Aki nem jelentkezik, kimarad. Márpedig az egész osztályt előbbre kéne vinni, pozitív sikerélményekben részesíteni, hogy élvezze és megtanulja értékelni a tudást.
A Teleki Pál vetélkedő egy jó gondolatébresztő felmérés volt a földrajz oktatásában, népszerűsítésében. Mindenki emléklapot kapott, az elsők diplomát. Az egész csapat meglátogatta a kollégiumban a Benkő Ferenc alapította, majd Elekes Károly és Herepei Károly által 1848–49 után felújított Természettudományi Múzeumot. A vetélkedő egy kis lámpás a végveszélyben! Köszönet a szervezőknek! A Kárpát-medencei döntő 2017. május 12–13–14-én lesz Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, ahol írásbeli, terepgyakorlat és szóbeli feladatok szerepelnek majd.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Túlkapás az Erdély-zászló bevonatása
A csendőrség nem az Erdély-zászló használatáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-ei felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a rendezvény helyszínét – tudatta maga a hatóság tegnapi közleményében. Az RMDSZ cáfolja, hogy kérte volna az Erdély-zászlóval felvonuló személyek eltávolítását, és túlkapás miatt panaszt tesz a belügyminiszternél. Fancsali Ernő kolozsvári EMNP-elnök azonban a bíróságon keresi igazát, és nem kér az RMDSZ segítségéből: szerinte helyben kellett volna közbelépni.
„A felvonulás békésen és civilizáltan zajlott, de a felvonulók között megjelent négy személy, aki Erdély 1918 előtti zászlaját lobogtatta. A rendezvény szervezője elhatárolódott ezektől a személyektől, azt kérvén, hogy vonják be a zászlót, vagy hagyják el a felvonulók menetoszlopát. A négy személy nem vetette alá magát a kérésnek, ezért a szervezők a csendőrség segítségét kérték” – áll a közleményben, amely szerint a négy személyt összesen 1500 lejre bírságolták meg.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke azonban határozottan cáfolta, hogy a felvonulást szervező RMDSZ-nek lenne kifogása az Erdély-zászlóval szemben, és perverziónak nevezte, hogy a csendőrség a szövetségre próbálja hárítani a felelősséget. Elmondta: a rendezvényt megelőző egyeztetésen a csendőrség arra figyelmeztetett, hogy az Erdély-zászló románellenes és alkotmányellenes szimbólum, a szervezőknek kell eltávolítaniuk. A felvonuláson is a csendőrség kérte a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökétől, szólítsa fel távozásra az Erdély-zászlót vivő személyeket.
„Nem értem, hogy mi a baja a csendőrségnek az Erdély-zászlóval, amikor az ezen szereplő szimbólumok részei Románia címerének. Hogy lehet románellenesnek tekinteni azt a zászlót, amely alatt 1918-ban a gyulafehérvári nagygyűlésre vonultak az erdélyi románok, hogy Erdély és Románia egyesülését kérjék?” – kérdezte Csoma Botond. Ha a csendőrségnek baja van Erdély zászlajával, ne hárítsa a felelősséget az RMDSZ-re, hanem vállalja álláspontját, és jelölje meg azt a törvénycikkelyt, amely alapján eljár – szögezte le. Hozzátette: az RMDSZ kész minden jogi segítséget megadni azoknak az EMNP-s politikusoknak, akiket az Erdély-zászló miatt bírságoltak meg. Első lépésként az RMDSZ és az EMNP közös levélben hívja fel a belügyminiszter figyelmét a csendőrségi túlkapásra, ő maga pedig interpellálni fog a képviselőházban a március 15-ei kolozsvári felvonuláson történtek miatt. Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári szervezetének elnöke szerint az RMDSZ-nek a helyszínen, a csendőri fellépéskor kellett volna kiállnia mellettük. Nem is fogadja el a felajánlott jogi segítséget, hiszen van saját jogi képviseletük – nyilatkozta a Krónikának. Azt is elmondta: nem fizeti ki a bírságot, és perelni fog. Emlékeztetett: tavaly március 15-én is felszólították az Erdély-zászló összecsavarására, és akkor eleget is tett a kérésnek, mert beszédet kellett mondania, és nem akart elkésni. Rámutatott: más rendezvényeken nem okoz problémát a lobogó, például március 10-én a marosvásárhelyi székely szabadság napi felvonuláson is azzal vonult fel. A történtekhez Sabin Gherman, a transzilvanista mozgalom egyik szószólója is hozzászólt – tudósít a Krónika. A kolozsvári újságíró szerint a hatóságoknak valamilyen okból mindig az Erdély-zászlóval gyűlik meg a bajuk, míg Bukovina, Moldva és a Bánság lobogója gond nélkül használható különféle rendezvényeken. „Vajon a dák farkast ábrázoló zászló nem 1918 előtti? Vagy a máramarosi lobogó, mely előtt még Tăriceanu is tisztelgett miniszterelnökként?” – kérdezi, és megjegyzi: március 15-én a dési ünnepségen gond nélkül loboghatott a magyar és a román zászló mellett Erdély és az Európai Unió zászlaja.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elítéli a nemzetpolitikai államtitkárság a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc líceum elleni eljárást
A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) „túlkapásait" és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum "ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket" – közölte az államtitkárság szombaton az MTI-vel.
A közleményben úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá.
Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák. A közlemény ezek között említi, „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok - Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum - visszaszolgáltatását".
„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa - élén a rektorral -, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a DNA. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése" – írták.
A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.
„Abszurd, hogy a XXI. században, az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével" – írta az államtitkárság.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Hétfőtől péntekig tüntetéssorozatot tartott a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.
[Forrás:MTI]
itthon.ma/karpatmedence

Elítélik az egyházi iskola elleni eljárást
A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség túlkapásait és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket – közölte a budapesti államtitkárság szombaton.
Úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák. A közlemény ezek között említi „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok – Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum – visszaszolgáltatását”.
„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa – élén a rektorral –, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a korrupcióellenes ügyészség. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése” – írták. A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen. „Abszurd, hogy a XXI. században az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével” – írta az államtitkárság.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhangzott a magyar kormány üzenete
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Istennek, hazának, tudománynak
A protestáns iskolahálózat történelméből
„Istennek, hazának, tudománynak!” – a Jókai Mór által a pápai alma maternek választott jelmondat talán a legtalálóbban adja vissza a protestáns iskolák szellemiségét. A sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett iskolatörténeti vándorkiállítás – amely a Protestáns iskolatörténeti mozaik címet viseli, és amely a Református Tehetséggondozó Alapítvány és a Reformáció Emlékbizottság kezdeményezésére készült – hiánypótlónak számít, hiszen arra vállalkozik, hogy 500 év rendkívül gazdag történelmét foglalja össze. Mint neve is jelzi: mozaik, azaz a teljesség igénye nélkül felvillant számunkra egy-egy felemelő korszakot a protestáns iskolák történetéből. Az alap történelmi ismereteken kívül elsősorban az irodalmi alkotások szolgáltatnak háttér-információkat a témához, íróik maguk is egykori kollégiumi diákok lévén. Itt említem rögtön Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét, amely a XIX. századvégi debreceni református kollégium világát ismerteti a kisdiák Nyilas Misi sorsán keresztül. Bár ez a világ zordnak hat az író ábrázolásában, Móricz többször hangsúlyozta, „ami kedves van a darabban, az debreceni emlék, ami nem kellemes, az máshonnan jött”. Szabó Magda Abigél című regényében a főszereplő Vitay Georgina, Gina kerül 1943-ban egy vidéki református intézetbe. A Matula zárt, puritán világa szintén önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő egykori kollégiumára, a debreceni Dóczy Leánynevelő Intézetre ismerhetünk benne. És bár a szigorú szabályok, a szoros napirend kezdetben megkeseríti a főhősnő életét, hamar rájön, hogy valójában ez a rend és fegyelem egyben jótékony is, óvó és védő szerepet is ellát. Jókai Mór És mégis mozog a Föld regényének cselekménye szintén a debreceni kollégium falai közül indul, az író erdélyi vonatkozású, A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélése pedig a XVIII. század eleji nagyenyedi református kollégiumot és annak diákjait emeli ki a kuruc-labanc szabadságharcok idején. De miről is szólnak a történelmi források? A protestáns kollégiumok alapításának igénye a reformáció elterjedésével egy időben jelentkezett Európa-szerte. A reformáció célkitűzése az egyház és a társadalom megújítása volt. Ennek pedig legfontosabb eszközei az anyanyelvi prédikáció, a nyomda és az iskola voltak.
A Magyar Királyság területén a XVI. század első harmadától kezdve sorra jöttek létre a magyarság szempontjából meghatározó szellemi központok, így 1531-ben már a reformáció szellemében alakult meg a sárospataki református kollégium, ugyanebben az évben létrejött a pápai református kollégium is. 1538-ban a debreceni városi iskolát is reformátori vezetés veszi át, és megszervezik az alsó tagozattól az akadémiai tagozatig az oktatói és nevelői munkát, ugyanitt született meg 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv. A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság is sorra alakította át a középkori városi iskolákat humanista szellemben, mint például Leonard Stöckel 1539-ben alapított bártfai iskolája, vagy a Brassóban az 1540-es években, Johann Honter, Honterus polihisztor által létrehozott iskola, amelynek utódintézménye ma is a nevét viseli. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében Erdélyben. Kolozsvárott az 1557-es tordai országgyűlés határozata alapján létrejön Dávid Ferenc vallásalapító irányításával az unitárius kollégium. Az „óvári” kollégiumként emlegetett iskolában olyan kiválóságok tanítottak, mint Heltai Gáspár. Ugyanebben a században alapították még a kecskeméti, mezőtúri, szatmári, marosvásárhelyi református kollégiumot, a békési és a nagykőrösi református gimnáziumot.
A XVII. században az erdélyi fejedelmek kiemelt szerepet szántak az oktatás támogatásának és az iskolaalapításnak a reformáció szellemében. Bethlen Gábor 1620-ban fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron alapított kollégiumot, amelyet két évvel később akadémiai szintre emelt. Szimbolikus jelentőségű, hogy épületét az egykori domonkos kolostor, illetve saját lakóháza helyén emeltette. Első tanárai külföldről meghívott költők, elismert tudósok, első magyar professzora pedig Apáczai Csere János, aki 1653–56 között tanított itt. Az 1658-as tatárdúlás után Apafi Mihály fejedelem elrendelte a kollégium áthelyezését Nagyenyedre, ahol a későbbiekben felvette Bethlen Gábor nevét. Kolozsváron 1608-tól a református oktatás is elkezdődött a Farkas utcában. Utódintézménye felvette egykori diákja és tanárja, Apáczai Csere János nevét. A zilahi református kollégium 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal, 1902-től főgondnoka után Wesselényi Miklós Kollégiumként lett ismert. Székelyudvarhelyen 1670-ben jött létre a református kollégium.
A század derekán Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívására érkezett a híres cseh-morva pedagógus, Comenius a sárospataki kollégiumba. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. Új tantervet dolgozott ki, amelynek része volt a szemléltetés és a színjátszás is. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született itt, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Debrecenben Descartes, Newton és Leibniz korszerű művei alapján oktatnak. A XVIII. században újabb protestáns gimnáziumok és kollégiumok jöttek létre, mint a csurgói református gimnázium, a pozsonyi, szarvasi, nyíregyházi evangélikus gimnáziumok, valamint a székelykeresztúri unitárius kollégium. A pozsonyi gimnáziumban a gyakorlati tárgyakat helyezték előtérbe, élő nyelveket is tanítottak, mint pl. francia, német, magyar. A XIX. században Sárszentlőrincen evangélikus gimnázium indult, amely a későbbiekben Bonyhádra költözött; 1859-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult a Református Székely Mikó Kollégium. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az egykori középkori magyar királyság területén, és azután is csak ott létesítettek községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek. A XIX. század második felében és a XX. század elején létrejöttek az első protestáns leánynevelő intézetek is, mint a debreceni református kollégium Dóczy Gimnáziuma, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, a budapesti evangélikus leányképzés, a kolozsvári Felső Református Leánygimnázium, a sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium. A protestáns kollégiumok céljaiban és szervezetében rokonvonások sokaságát fedezhetjük fel, bár számos különbség is van közöttük, hiszen más táj, más emberek közössége formálta ezeket az intézményeket. Közös bennük: a humanista háttér, eszmeiség, mint például az anyanyelvre lefordított Biblia és zsoltárok, a népoktatás szükségességének szemlélete, a műveltség nyíltsága, európai tájékozottsága és a nevelés sokoldalúsága. Vallották, hogy az ember formálható. Közös továbbá a tradíció és a haladás egységének sajátos szemlélete, a „docendo discimus”, a tanítva tanulás elve: az iskola önállóságra tanította a diákokat azáltal, hogy az alsóbb szinteken a tehetséges diákok közül választottak ki tanítókat, ők voltak az ún. publicus vagy privát praeceptorok, másképp az osztály- és magántanítók; a professzorok sokáig csak az akadémiai tagozatokon tanítottak. Diákönkormányzatok (vagy „coetus”) működtek: a protestáns kollégiumi diákság nemzedékeken át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte ügyeit. Közösek az alaptantárgyak is: alsó tagozaton kiemelt szerepet kapott a szépírás, számtani alapművelet, Európa országainak vázlatos ismerete, zsoltáréneklés – természetesen anyanyelven –, bibliai és erkölcsi ismeretek; míg felsőbb tagozatokon a latin nyelv, a görög-római kultúra, stilisztika, retorika, poétika, aritmetika, földrajz és történelem, természettudományok, szent nyelvek, teológiai stúdiumok voltak tanulható tantárgyak. Közös vonás az is, hogy haladó szellemiség jellemezte a tantestületet, mindig az adott kor aktualitásaihoz igyekeztek igazodni a tudományok terén, elég megemlíteni azt a tényt, hogy Descartes racionalizmusa, majd Newton és Leibniz tudományos hatása a fizikában és matematikában a protestáns iskolák közvetítésével jelentkezett először Magyarországon. Fontosnak tartották az éneklést, kórusok működését: temetésekre, valamint családi ünnepekre a kollégiumi énekes diákok a XVI. századtól kezdve már szervezetten jártak. Jellemző volt a külföldi egyetemjárás („peregrinatio academica”), a peregrinusok kezdetben a wittenbergi egyetemet látogatták, majd a heidelbergit, a németalföldi, svájci, angol akadémiát. 1526 és 1789 között mintegy 25 ezer magyar diák látogatott külföldi egyetemet. Ők a megszerzett tudást itthon kamatoztatták, többen az itthoni szolgálatot választották, viszont rendszeresen tartották a kapcsolatot nyugat-európai kollégákkal. Közös e rendszerben a támogatás mikéntje is: nemcsak az egyház részéről, hanem a helyi tanács és a helyi közösség is adakozott sok esetben, és ezáltal aktívan részt vett a tanintézmények fenntartásában, de még ún. „angol pénzről” is beszámolhatunk a nagyenyedi kollégium esetében, ahol az angol király, I. György is gyűjtést szervezett a kuruc–labanc harcok során sérült kollégium újbólépítésére. Az is közös ezen iskolákban, hogy a magyar nemzeti törekvéseket, a magyar hazát szolgálták kurucként, majd ’48-as nemzetőrként, honvédként, illetve a világháborúkban. A protestáns kollégiumok sorsa is hasonló: gondoljunk itt ellenreformáció által üldözött iskolákra, a kommunista rendszerre, amely évtizedekre beszüntette a felekezeti oktatást – kivételt képez a debreceni református kollégium –, vagy gondoljunk a boldogabb időkre, az 1990-es évek elejére, amikor újra létrejöhettek ezek az iskolák.
Összegzésként megállapítható: ezek az alma materek az életre képesítő tudás és a jellemformálás helyszínei is egyben, hiszen a magyar kultúra, a magyar tudomány számos nagy alakját köszönhetjük a protestáns kollégiumi oktatásnak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Bolyai Farkas, Bolyai János, Arany János, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Kriza János, Berde Mózsa, Orbán Balázs, Benedek Elek, Gyárfás Jenő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Tisza István, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Bay Zoltán, Szabó Magda, Varga Nándor Lajos, Kós Károly, ifj. Kós Károly, Áprily Lajos, Beke György, Nemes Nagy Ágnes. Az évszázadok során a protestáns kollégiumok nemzeti kultúránk kibontakoztatásának termékeny talajául szolgáltak, és folyamatos táplálói lettek, egyúttal jelképei a folytonos küzdelmekben a hitnek, a kultúrának és tudományosságnak.
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Római katolikus vallásolimpia – először
Az elmúlt hétvégén szervezték meg országszerte első alkalommal a magyar nyelvű római katolikusok hittanolimpiáját a VII–XII. osztályosok számára a világi iskolákban. Arad megyében a Csiky Gergely Főgimnázium adott otthont az eseménynek, amelyen 20 diák vett részt.
A csikyseken kívül az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, valamint a Pécskai 2-es Számú Általános Iskolából érkeztek diákok. Az országszerte egységes tételeket Gyulafehérvárról, a Római Katolikus Hittudományi Főiskoláról kaptuk meg. Kvíz kérdések, fogalommagyarázat, egy bibliai történet bemutatása, érvelés, fogalmazás vagy esszéírás – ezek szerepeltek a diákok feladatai között.
Az első helyezettek közül Arad megyének a minisztérium csak három évfolyam számára (VII., X., és XI. osztályosok) biztosított helyet az országos szintű megmérettetésen. Eszerint április 26–28. között Kolozsváron a következő diákok képviselik megyénket: Fákó Róbert (VII. osztály, Aurel Vlaicu Általános Iskola, átlaga 9,50), Horváth Yvette (X. C, Csiky Gergely Főgimnázium, átlaga 9,10) és Back Annamária (XI. A, Csiky Gergely Főgimnázium, átlaga 9,95).
Egy jólelkű támogatónak köszönhetően minden első helyezett jutalomkiránduláson vehet majd részt a dévai Aqualandben. Ezúton is köszönjük neki.
Back Mária vallástanár
Nyugati Jelen (Arad)

A Szent László-évre készül Nagyvárad
„Hazatér” nyughelyére Szent László koponyaereklyéje: a győri hermában féltve őrzött kincs a nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett, május 14-ei körmenettel érkezik a várba, ahová a lovagkirályt eltemették.
Nagy sürgés-forgás fogadja a betérőt a nagyváradi római katolikus püspökség háza táján, már csak egy kevés van hátra a bazilika külső felújításából, s párhuzamosan bent is munkálatok kezdődtek, épp szerdai ottjártunkkor kezdték meg a váradi egyházmegye két egykori püspöke, Andrea Scolari és Kusalyi Jakcs Dénes síremlékének kiemelését a hátsó bejárat mellől, hogy a felújítást követően méltó helyükre kerüljenek a bazilika Szent László-oltárának két oldalára. A síremlékeket egyébként korábbi ásatások során fedezték fel, állapotuk nem túl jó, több darabból állnak, így restaurálásra szorulnak – mondta el a sajtó érdeklődésére Lakatos Attila, az egyházmegyei vallásturisztikai iroda vezetője.
Az újságírók az egyházmegye által szervezett Szent László-évi események beharangozó sajtótájékoztatójára érkeztek a püspökség székhelyére. Mint ismeretes, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt. Mivel Szent Lászlót – aki Nagyváradot és az egyházmegyét is megalapította – 1192-ben a nyughelyéül szolgáló nagyváradi várban avatták szentté, egyértelmű, hogy a Körös-parti város az eseménysorozat egyik kiemelt helyszíne.
Az egyházi kötődésű események megszervezését a püspökség vállalta magára, a váradi városházával közösen kiállításokkal, koncertekkel is készülnek megemlékezni az év folyamán Szent Lászlóról. Az eseménysorozat kiemelkedő pontja a május 14-ei Szent László egyházmegyei zarándoknap lesz, amire idén nem csak az egyházmegyéből, hanem az egész Kárpát-medencéből várják a zarándokokat. Mint Böcskei László püspök a sajtótájékoztatón kiemelte, Szent László szentté avatását követően is európai szintű búcsújáró hely volt a váradi vár, alapítója ünnepe pedig nem csak a katolikusoké vagy a váradiaké, hanem a szélesebb körben vett régióé, amibe beletartozik Magyarország mellett Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Horvátország vagy Ausztria is.
A zarándoklat további újdonsága, hogy idén nem csak a Schlauch-kertben vonul majd a körmenet, hanem a római katolikus bazilikától a várig zarándokolnak a hívek, és ezúttal nem csak a nagyváradi Szent László-herma kíséri útjukat, hanem a kivételes alkalomra a városba érkezik, vagyis tulajdonképpen „hazatér" a koponyaereklye, amelyet jelenleg Győrben őriznek.
Nem volt ez különben mindig így. Mint Lakatos Attila felidézte, Szent László hermája a törökdúlás miatt került Váradról előbb Gyulafehérvárra, majd Pozsonyba, és végül Győrbe, a veszély elmúltával viszont a váradiak mindhiába próbálták azt visszaszerezni, egy 196 éves pert is lefolytattak, mégsem jártak sikerrel. Végül egy ereklyedarabot kaptak Győrből, ezt őrzi a váradi herma, amit immár hagyományosan kivisznek minden évben a körmenetre.
A zarándoklatra legalább 3000 érdeklődőt várnak, de az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy több tízezerre rúg majd azoknak a száma, akik kimondottan azért keresik fel Nagyváradot, mert az emlékév ráirányítja a figyelmet Szent László kultuszára.
Az események népszerűsítésében, finanszírozásában, lebonyolításában különben a városháza is partner, és bevonva a Helyi Közlekedési Vállalatot (NHKV) szerdán a sajtótájékoztató végén – stílusosan a Szent László térről – útjára indították a Szent László-évet hirdető villamost, az első utasok pedig Böcskei László püspök és munkatársai, Florin Birta, a város alpolgármestere, Mihai Jurca, a város idegenforgalmát népszerűsítő egyesület vezetője és a sajtósok voltak. A villamos ezt követően beállt a „sorba", és októberig szállítja a váriadiakat és a turistákat.
Mint ismert, a Szent László-év másik kiemelkedő nagyváradi rendezvénye a Szent László Egyesület által június 19–25. között a várban megszervezett Szent László Napok.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete
Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A 18 órától kezdődő szentmise után a Szent László római katolikus templomban az ünnepség keretében bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét.
Fejezetek Szépvíz történelmű örökségéből alcímmel jelent meg Gál Hunor kötete, amely gazdag képanyaggal kiegészítve tárja fel a település múltját. A szerző úgy véli, mindenkinek kötelessége megismerni a szülőföldjét, az örökségét, a múltját. Az egykori plébánosom azt mondta nekem diákkoromban, hogy a saját történelmünket írjuk meg mi, ne más – mondta Gál Gunor portálunknak, hozzátéve, amikor a gyulafehérvári szemináriumba került, minden negyedév végén dolgozatokat kellett készíteni. Betoppant az érseki levéltárba, ahol nap mint nap érdekes dokumentumokra akadt, és elkezdte ezeket gyűjteni. „Szenvedélyemmé is vált a gyűjtés, nem csak a szülőfalummal kapcsolatosan, hanem Márton Áron püspök úrnak a személyes fényképhagyatékát is sikerült feldolgoznom egy társammal. Szépvíz történetének a gyűjtése körülbelül kétéves munka volt. A gondviselésnek tudhatom be, hogy épp akkor voltam ott, és olyan dobozokból kerültek elő ezek a rejtett kincsek a falu történelméből – úgy a templomépítés, mint a hétköznapi sorsok – amelyeket meg kellett találnom. A másik tény, ami ennek a könyvnek a megírására sarkallt, hogy a szomszéd falukról – Csíkszentmiklós, Csíkszentmihály – nem egy kötet jelent már meg, és sajnos Szépvízről eddig nem született sorokba öntött történelmi visszatekintő” – magyarázta. A kötetben két nagy fejezet található, első része a falu polgári vonatkozású múltjával foglalkozik, a második pedig a szépvízi egyházközség története. A könyv a Szépvízhez kapcsolódó Szent László-legendával kezdődik, de megtalálható benne a templomépítés leírása, egy-egy kép érdekes története, számadatok az egyházközség anyakönyvi kivonatából, bemutatja a társulatok, kápolnák, iskolák, keresztfák történeteit, az iparosság történetét, az örmények és a görög katolikusok Szépvízen való jelenlétét. De olvasható írás a régi hagyományokról, keresztelési és temetési szokásokról is. A könyv egyben képes gyűjtemény is, hiszen a 350 oldalon közel 450 darab korabeli, illetve a közelmúltban készült fotó is található. És tudományos munka is, pontos lábjegyzetekkel ellátva, mivel a szerző úgy véli, a hitelesség kell alátámassza azt, amit elmond a könyvben. Megtalálható benne továbbá Antal Géza egykori egyházgondnok, valamint Sebestyén Péter szépvízi születésű marosvásárhelyi plébános visszaemlékezése is. „Amikor a plébánosom elküldött a faluban az elsőpéntekesekhez, miután elvégeztük a szentségi kiszolgáltatást, a szentáldozást, utána megkérdeztem, hogy van-e régi fotója. És a legtöbben ilyenkor elkezdtek mesélni, elővették a régi fotókat. Olyan megdöbbentő felvételek kerültek elő idős nénik imakönyvéből, hogy nem is hittem. Ezzel a könyvvel ennek a községnek a nagyon értékes és szép múltját szerettem volna felidézni. Próbáltam egy-egy szeletet kiemelni a község életéből. 2014-ben már megvolt a gerince, de tovább helyeztek a papi munkában, és most sikerült pontot tenni rá. A kötet kiadását a szépvízi közbirtokosság állta, nélkülük nem lenne kézzel fogható a borítók közé zárt történelem” – mutatott rá a szerző, aki hangsúlyozza, hogy hiteles történelmi összeállítást, falumonográfiát a gyulafehérvári érseki levéltár kutatása nélkül nem lehet végezni. Megnyitják az emlékévet A Szent László emlékévet Tamás József gyulafehérvári római katolikus segédpüspök nyitja meg a hat órától kezdődő ünnepi szentmisén. Előtte fél hattól Szépvíz múltjáról szóló videókat vetítenek. A szentmise után pedig Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános méltatja a könyvet. „A szülőfalum iránti tisztelet jelképeként szerettem volna magam után hagyni ezt a kötetet. Mert a szó elszáll, de az írás megmarad és múltunk megismerése kötelességünk” – összegzett Gál Hunor.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

Sabin Gherman: Mióta tiltott Romániában Erdély zászlója?
A tényállás a következő: fejenként 500 lejre büntettek néhány fiatalt, mert egy engedélyezett rendezvényen Erdély történelmi zászlójával vonultak fel. A csendőr a jegyzőkönyvben azzal indokolta a bírságot, hogy „Erdély 1918 előtti zászlója volt náluk”. Az utcákon haladó menetoszlopokban jelen volt az Európai Unió, Románia és Magyarország zászlója – az esemény Kolozsváron zajlott, március 15-én, a magyarok napján. A megbírságolt fiatalok azt mondják, maguk a szervezők hívták oda a csendőröket, a szervezők megijedtek, és azt állítják, hogy nem egészen így történt: a csendőrség arra hívta fel a figyelmüket, hogy drasztikusan felelősségre vonják majd őket a hatóságok, ha a menetoszlopokban megjelenik az az erdélyi zászló – tehát mit tehettek volna?
Nézzük meg a dolgot alaposan. 2015. november 28-án, Gura Humorului-on leleplezik III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare) szobrát, és azóta Bukovina történelmi zászlója is az árbócon lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta kormányfő Moldva történelmi zászlaját kapja ajándékba az SZDP megyei szervezeteitől. 2008. május 29-én, az akkori kormányfő, Tăriceanu tiszteleg a Nagybányán felvont máramarosi zászlónak, méghozzá egy hivatalos ceremónián. 2012. október 4-én Gorj megye akkori kormánymegbízottja bejelenti, hogy a térségbeli idegenforgalom népszerűsítése érdekében Victor Ponta kormányfő jelenlétében felvonja a Păpuşa-csúcsra a megye zászlóját. Ez év március 21-étől kezdve megünneplik Olténia napját – talán a művelődési minisztérium így tudomást szerez majd az összeomlás határán lévő olténiai bástyákról.
Bukovinában „szabad”. Olténiában és Moldvában szintén – egyeseknél – lassan mondom, hogy értsék – még az „1918 előttieket” is.
Mi lehet Erdély zászlajában, ami ennyire megijeszti őket? A színek ugyanazok, mint a román zászlón, de sárga–piros–kék sorrendben. Az, hogy 1918 előtti? Vagyis Erdélyben 1918-ig nem volt élet? December 1-jén örökbe vettek minket, és muszáj befognunk a szánkat, amikor az örökbefogadó szülők egy tálnyival kevesebb híg levest adnak nekünk, mint a többieknek? Egyaránt kapunk a tarkónkra a magyar és a román zsandártól is? Hékások, térjetek észhez, mert a történelem néha olyan, mint egy ostoba tehén, amely nekiront a fejeteknek… Erdély zászlójának színei egy híres per, a nagyszebeni kokárdaper ürügyéül szolgáltak – 1894. május 27-én a memorandisták perében érintett román hazafiak egy csoportja visszatérőben volt a szülővárosába, a helybéliek pedig háromszínű kokárdát viselve fogadták őket. A nagyszebeni tudósítókkal rendelkező hegyen túli újságok arról számoltak be, hogy a vádlottak és főleg öt fiatal lány közül senki sem hátrált meg a bíró előtt, és kiállt identitásához való joga mellett. És az 1895. február 13–25-ei bukaresti Universul literarból megtudhatjuk a fiatal román lányok érvelését: „A bíró kérdésére, hogy ismerték-e azt a törvényi rendelkezést, amely tiltotta ezen színek viselését, azt válaszolja, tudomása volt arról, hogy a törvény tiltja idegen színek viselését, de a sárga-piros-kék trikolór nem idegen trikolór, hiszen ezek a színek a mieink, románoké, ennek az országnak az őshonos lakóié, azon kívül pedig Erdély színei is. (…) Nem tartja úgy, hogy tettével bármilyen, törvény által tiltott bűncselekményt követett volna el, mert ezen ünnepi alkalomból csak jó románi érzését akarta kifejezni.” A nagyszebeni románok védője Erdély egyik ragyogó ügyvédje, dr. Amos Frâncu volt, akit az Erdélyi Szigethegység Tribunusának is neveztek – arról az Amos Frâncuról van szó, aki dr. Ioan Raţiut, a Román Nemzeti Párt vezetőjét védte a memorandisták perében, akiket azért helyeztek vád alá, mert a külföldi sajtóban ítélték el az erdélyi románok elnyomását. „A sárga-piros-kék trikolór azonban nem idegen trikolór, mert ezek a mi színeink, a románoké.” Most, a XXI. században oda jutottunk, hogy identitásunk miatt bírságolnak meg minket, mint hajdanán, de ezúttal a román csendőrök? Bármit viselni lehet Erdélyben az olasz vendéglőre kitűzött zászlótól egy cég vagy egy labdarúgócsapat zászlajáig – csak az erdélyiek zászlóját nem? Újra visszatérünk Brătianu ostobaságához, az „Erdély kell nekem, de erdélyiek nélkül”-höz? Ha Románia egy nagy család, akkor Erdély miért az a gyermek, akit bezárnak a pincébe, miközben a rokonság lagzin mulatozik? Hogyhogy nem ismered el az identitásomat? A te félelmeidtől függ az én létezésem? Ha erdélyi vagyok, ha Ionnak, vagy Jánosnak, vagy Johannak neveznek, akkor nem vagyok román állampolgár, ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinai vagy a moldvai? Talán méltányolnunk kellene, hogy János és Johann is elfogadta Ion jelképét, a sárga-piros-kék zászlót – a közös értékek közös jelképét. Sem a politikusoknak, sem a csendőrségnek nincs honnan tudniuk (sic!), hogy az erdélyi románok ezt a zászlót vitték 1918. december 1-jén Gyulafehérvárra is, és hogy aztán 1968-tól kezdődően a Magazin Istoricban és minden ezt követő tanulmányban a zászló színeit vörös-sárga-kék sorrendbe helyezték, hogy jól mutasson a nemzeti egységi termelési versenyben. (Egyes vélemények szerint a fekete-fehér képeken egy ortokromáziának nevezett jelenség okozza a látszólagos sorrendváltást, bár ez még nem magyarázza meg, hogy az 1918-as zászlók miért vízszintes sávozásúak és nem függőlegesek, mint a mai román zászló – a szerk.). A forradalom után tisztséggel jól kibélelt történészek egész hordája termett, azok a Vatra Românească-bérletesek, akik tovább vitték azt az ostobaságot, hogy a románok Erdélyben csak gyermekgyártó szolgák voltak. Egyrészről a nemzetség vitézségéről áradoznak, másrészről a falu nyomorúságáról beszélnek. Most egyes nacionalisták Petőfi-verseket tanulnak meg kívülről, hogy jól fésült előadásokon szavalják el őket, miközben annak a „sajtónak” adnak interjúkat, amely azért pánikol, mert a magyarok el akarják lopni tőlünk Erdélyt. De ők sohasem tesznek majd említést a mócokról szóló 1996/33-as törvényről, például, amely már 21 éve létezik, és szintén 21 éve nem alkalmazzák – a mócok csak választási kampányban jók, nem igaz? Akárcsak Erdély. Én, az erdélyi román, miközben azt látom, hogy Románia és Magyarország zászlója szabadon loboghat, míg Erdély zászlója (félig-meddig) be van tiltva, a következőt gondolom: Erdély még mindig rettegést okoz Romániának, ahogy a múltban Magyarországnak is, évszázadokon keresztül. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a „bună ziua, jó napot, guten tag”-ból született, hogy minden kultúra egyenlő, és mindegyik beleadott és kapott is ezt-azt az erőforrásaiból. Bukarest és Budapest sem fogja fel, hogy Erdély legnagyobb kincsét az aranyon, ezüstön, földgázon túl az emberek jelentik, akik éjfélkor és éjjel egykor is bontanak szilveszteri pezsgőt, akik két húsvétnak örvendenek, akik nem szoktak hozzá olyanféle breaking news-okhoz, hogy itt a tél és üres a kamra – itt nem a csendőröknek s bakáknak kell kenyérrel, hússal és lapáttal érkezniük a saját portánk körüli hó eltakarításához. És talán meg kellene emészteniük – a politikusoknak, zsandároknak és más félősöknek –, hogy elvihetik az aranyat, az ezüstöt, a gázt, a szénát a jászolból és a kotlós tyúkot a fészekből, de nem vehetik el tőlünk „a jó románi érzelem kifejezésének szándékát”. Miért kellene ezt megemészteniük? Mert a történelem néha úgy viselkedik, mint egy tehén. (România Liberă)
A Háromszék megjegyzése:
Legalább a saját tehenünket ismerhetnénk
Megbízható történészek szerint a három színt a lobogón úgy összegabalyították az egyre groteszkebbé és nevetségesebbé váló zászló- s felségjelcsatákban, hogy hiába fogadja el román is, magyar is, ma már sem rendőr, sem finánc ne tudja, miért is szabjon ki bírságot, ha nagyúri kedvében éppen büntetni akar. Mert akar.
Nem az Erdély-zászló miatt büntették meg Soós Sándort
A kézhez kapott jegyzőkönyv szerint az EMNP Kolozs megyei elnökét azért bírságolták meg március 15-én, mert ellenszegült a szervezők felkérésének, és nem hagyta el az ünneplő menetet. A szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a március 15-ei kolozsvári felvonulás helyszínét, és ezzel megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját – áll a Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke büntetésének jegyzőkönyvében.
A március 23-án kézbesített, 500 lejes bírság jegyzőkönyve úgy hivatkozik Czirmay Zoltánra, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökére, mint arra a szervezőre, aki kezdeményezte a megbüntetett, illetve figyelmeztetésben részesített személyek eltávolítását a menetből. A büntetés meg sem említi az Erdély-zászlót mint kifogásolt jelképet.
Az EMNP Kolozs megyei szervezete közleményében azt írja: nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között, ezért a jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően beperli a csendőrséget.
A helyzet tisztázása érekében azonban felszólítják az RMDSZ-t, hogy
mutassa be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására;
mutassa be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolja;
adja törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértette az ünneplők jogait;
kérjen nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le a nemzeti ünnep. (Forrás: Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsváriak és a régészek esete
Ismét régészeti ásatások folynak a kolozsvári Szent Mihály templom környezetében. A város szimbólumának számító, több évszázados épület bejárata előtti ásatásnál látványosabb és szembeszökőbb helyszint keresve se találhatnánk, így érthető, hogy a helyi magyarság nagy érdeklődéssel figyeli a régészek munkáját. Sajnos, bizonyos internetes fórumok hozzászólásaiból ítélve, a nagyközönség és a kolozsvári magyarság viszonya a régészettel még mindig a funari időszak sérelmeit hordozza. Itt az ideje ezt végérvényesen lemosni.
Kolozsvár főterén már a XIX. század végén is folytak ásatások, amelyet a nagyközönség láthatott vagy figyelemmel követhetett. Érdemes lenne kis kutakodással utánajárni, hogyan vélekedett a korabeli dualizmus-kori sajtó a Kolozsváron vagy Magyarországon folyó ásatásokról. Bár a kincses városban folyó apróbb ásatások nem is hasonlíthatóak Szőny, Gyulafehérvár vagy Óbuda nagy területű, szisztematikus városi ásatásaihoz, mégis minden bizonnyal a régészek munkája jelen lehetett a kollektív mentalitásunkban már a századfordulón is. Munkájuk megítélése még aligha váltott ki különösebben vehemens – negatív, vagy pozitív – érzelmeket. A két világháború közötti és különösen a Méri István nevéhez köthető 1940-es évekbeli ásatás – már sokkal inkább fűszerezett volt a politikától és a nemzetiségi kérdéstől. Presztízskérdés volt, hogy a bécsi döntés (vagy diktátum) utáni „kismagyar” világban Kolozsváron a régészek magyarok után kutakodjanak. Ez meg is történt – az ásatás részletes bemutatására azonban negyven évet kellett várni. Nem segített a kolozsvári magyarok és a régészet, mint tudományág és annak művelői közötti kapcsolaton az 1974-es városnév-változtatás sem, annak ellenére, hogy Bodor András és mások ismeretterjesztő cikkek sorozatában próbálta elmagyarázni, miért is fontos Kolozsvárnak – igy azok magyar lakosságának is – a római múlt és annak emlékei. A Ceausescu féle nacionalista történetírás megkövetelte, hogy elsősorban dákok és rómaiak után kutakodjanak a kolozsvári régészek is. Magyar és középkori leleteket elhanyagolták, a ritkán előbukkanó temető-részleteket nem közölték vagy elbagatellizálták. Ez a torz történeti narratíva oda vezetett, hogy a kolozsvári magyarság a régészek munkájában a pártpolitika és túlfűtött nacionalizmus vájóit és szolgálóit lássa, munkájukat megvesse és ellenezze.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Impériumváltás Erdélyben: ez történt a Trianon előtti hónapokban

Nem sikerült teljesen megállítani a folyószennyezést az Aranyoson
MTI - Csak ideiglenes megoldással sikerült megállítani a zagy kiömlését a szászavinci zagytározóból. A Cupru Min bányavállalat a román kormány segítségét kérte a végleges megoldás megtalálásához – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
Gyulafehérváron szerdán a prefektus környezetvédelmi és vízügyi szakemberek részvételével válságtanácskozást tartott, amelyre a hétfő délutáni szennyezést okozó bányavállalat képviselőit is meghívták. Az első becslések szerint hétfő délután mintegy hatezer köbméter szürkeiszap jutott a zagytározó alatti patak völgyébe és ezen keresztül az Aranyos folyóba.
Mircea Goia, az állami tulajdonban levő Cupru Min társaság szakembere elmagyarázta: egy, a zagytározó leürítésére épített, de 1988-ban lezárt vezetéken keresztül folyt ki szürkeiszap a patakba. Hozzátette: a gát alatt elhaladó vezeték völgy felőli végét nagy mennyiségű kővel és földdel zárták le, de szerdára ezen is átszivárgott a szennyezett víz. A szakember szerint szerdán folytatódott a kőágy vastagítása, és a patakmederben két másik gátat is építettek.
„Egyelőre nem találtunk végleges megoldást arra, hogy miként avatkozzunk be. A vezeték, úgy tűnik, nagy nyomásnak van kitéve" – jelentette ki a szakember. Hozzátette, a patakmedret elzáró kisebb gátak építése csak pillanatnyi megoldás. Míg nem találják meg annak a módját, hogy az iszaptó fenekén hogyan zárják le a gát alatt elvezető vezetéket, további szennyezések veszélye áll fenn. A Cupru Min társaság a gazdasági minisztériumtól kért segítséget a végleges műszaki megoldás megtalálásához. A tárca szerdán közleményben tudatta, hogy szakértői bizottságot küld a helyszínre.
A gyulafehérvári válságtanácskozáson részt vevő vízügyi szakemberek közölték, hogy nem tapasztaltak halpusztulást az Aranyos folyón. A szennyezett víz szerdára mintegy száz kilométert haladt, és a Kolozs megyei Aranyosgyéresig jutott. A szennyezés mintegy 120 kilométert tesz meg, Vajdaszegig, ahol az Aranyos a Marosba ömlik. Innen még több mint 400 kilométert halad a Marosban, míg Szeged közelében a Tiszába nem jut.
Az Erdélyi-érchegységben, Verespatak szomszédságában lévő egykori Szászavinc helyén ma már több mint százharminc hektáros kénsavas iszappal feltelt zagytározó található, amelyből csak az elpusztult falu ortodox templomának tornya emelkedik ki. Románia legnagyobb zagytározójában a rézbányászattal foglalkozó Cupru Min társaság tárolja azokat az anyagokat, amelyek a Veresvölgyön kibányászott ércből a színes fémek kiválasztása után hátramaradnak. Az iszaptóban a szennyezett víz savasságát mész adagolásával próbálják semlegesíteni. Krónika (Kolozsvár)

Klúzs-napokai káposzta
Melyik a helyes: Cluj vagy Cluj-Napoca? Alaposan gondolják végig, mielőtt válaszolnak. Helytelen válasszal azt kockáztatják, hogy megkérdőjelezik a hazafiságukat, vagy egyszerűen nemzet- és hazaárulóvá minősítik önöket. Jó, ha tudják, hogy a várost a kommunizmus éveiben keresztelték át Clujról Cluj-Napocára, és maga Nicolae Ceauşescu volt a keresztapa, ha hallottak róla. Tehát, egy kis tiszteletet!
Valójában mi volt a gond Cluj-zsal? Túl magyarul hangzott? Nem mondhatnám. A nem magyar, hanem latin nyelven íródott középkori dokumentumokban a Clus formával lehet találkozni. A román Cluj alapjában véve közelebb áll ehhez a – mondjuk úgy, semleges – elnevezéshez, mint a magyar Kolozsvár. És akkor? Lehet, hogy nem annyira a név volt zavaró, mint inkább általában véve a Cluj által képviselt történelmi és kulturális állapot, vagyis, hogy nem olyan rég még inkább magyar város volt, mint román. Az első világháború környékén több mint 40.000 magyar nyelvű személy szerepelt a kolozsvári nyilvántartásban, az alig 6.000 románnal szemben. A magyarok a két világháború között is többségben maradtak. A számarány a kommunizmus éveiben fordult meg, mára pedig a románok egyértelmű többségbe kerültek. De ugyanarról a városról van szó? Cluj hivatalosan már nem létezik, Cluj-Napoca vette át a helyét.
Természetes dolog, ha felmerül bennünk, hogy mire szolgál a Napoca toldalék. Nem nehéz megfejteni: egy olyan történelmi pálya felvázolására szolgál, mely jóval túlmutat a magyar dominancia évszázadain. A magyarok beözönlésekor Clujnak, pontosabban Napocának már hosszú történelme volt. Dák, majd dák-római, vagyis végső soron román település volt, hiszen a dákok, mint közismert, egyfajta románok voltak. A magyarok egy olyan városba szivárogtak be, mely egyáltalán nem volt az övék. Nem csodálkoznék, ha egyes honfitársaink azt képzelnék, hogy ennek a városnak a legrégibb időktől mostanáig megszakítás nélkül ez volt a neve: jó érv ez a dák-római kontinuitás mellett.
Minthogy Ceauşescu nem akarta azt a benyomást kelteni, hogy bármilyen magyarellenes szándék húzódna a név ezen „kiegészítése” mögött, egy másik, nagyon is román várost vetettek alá hasonló beavatkozásnak. Szörényvár (Turnu-Severin) egyik napról a másikra Dobreta-Turnu-Severin lett. A művelet még sikeresebbnek bizonyult, mint Kolozsvár esetében. Mivel egy három elemből álló városnév kicsit hosszabb volt és a Drobeta az élére került, vannak románok, akik lemondtak ennyi név felsorolásáról (az idő mégiscsak értékes, más dolgunk is van), és megelégednek az egyszerű Drobetával. Szörényvár ezáltal teljes mértékben visszatér az ókori nevéhez. A „Drobetába megyek” elfogadhatóbbnak tűnik a „Napocára megyek”-nél. Akkor lesz minden tökéletes, ha a városlakók mind büszkén „drobetaiaknak” nevezik majd magukat.
Arra lehetett volna számítani, hogy egymás után az összes román város kettős elnevezést kap. Vagy még jobb, egyszerűen megkettőzünk mindent, például így: „A hölgy a feleségem nejem.”. „Ő pedig a férjem férfiam.” Sajnos, nem tudom miért, az átkeresztelési kampány itt véget ért. Annak ellenére, hogy 1975-ben Craiován ünnepelték, Ceauşescu jelenlétében, természetesen, Pelendava (egyfajta craiovai „Napoca”) géta-dák település első írásos említésének 1750. évfordulóját. Egyáltalán nem hangzott volna rosszul a Craiova-Pelendava. Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) Craiova-Pelendava-i bán lett volna mielőtt Munténia (plusz Olténia)
Valachia Havasalföld fejedelmévé és Erdély Transzszilvánia meghódítójává vált volna,
dicsőségesen bevonulva Apulum Gyulafehérvárra… Tényleg, mit kezdjünk Gyulafehérvárral? Ki kellene egészítenünk a nevét Apulummal, de a régi (ószláv eredetű) Bălgraddal (mai nyelven „fehér város”) is. Ebből Apulum–Bălgrad–Alba-Iulia lenne, kicsit hosszú, de történelmi szempontból egyértelmű. Az ország másik végén, Dobrudzsában, akarom mondani Dobrogea-Scythia Minorban adná magát a Tomis-Constanţa és a Mangalia-Callatis. Persze, ezt azért gondoljuk végig, mert túlságosan görögösen hangzik. Nem tudom, mi legyen Bukaresttel, hiszen a történelem nem nyújt másik, ókori vagy középkori nevet. Akkor nevezzük egyszerűen Bucureşti–Bucureşti-nek.
Ne aggódjanak, az országra is sor kerül.
Dacia-România, vagy România-Dacia lesz belőle.
Bár egyes „dákosok” Ceauşescu idejében még radikálisabbak voltak, a név Daciára cserélését támogatták, Románia nélkül. Miért tisztelnénk meg a román névvel Dácia meghódítóit, amikor mi egyszerűen dákok vagyunk és szigorúan csak egy terminológiai gondatlanságból lettünk románok. Így hát ez még eldöntetlen: Dacia-România, vagy egyszerűen Dacia. Miközben Románia csak 1859 óta létezik, Dacián keresztül Boirebisztásszal (Burebista) fogunk kezet, és minden esélyünk megvan arra, hogy mi legyünk Európa legrégebbi országa. Igaz, kétezer éves megszakítással, de történelmi léptékben mit számít két évezred?
Visszatérve Kolozsvárhoz, akarom mondani Cluj-Napocához, azt hiszem, a dolgokat itt végig kellene vinni. Először is nem méltányos, hogy míg a megyeszékhelynek Cluj-Napoca a neve, addig a megye csak Cluj, mert így mintha hiányozna belőle valami. Végül is a megye lakói is ugyanolyan dáko-rómaiak, mint a clujiak. „Clujit” mondtam? Tényleg, hogyan kellene őket nevezni? „Cluj-napocaiaknak”, jól értem? Hihetetlen, először hallok ilyesmit. Jobb lenne egyszerűen „napocait” mondani és kész. De azért furcsa, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy „cluj”-iaknak nevezzék magukat, mint hajdanán. Egyértelmű, hogy inkább clujiaknak érzik magukat, mint napocaiaknak. És akkor jogos a kérdés, hogy mire jó a Napoca. Csak azért, hogy még mindig megőrizzünk valamint Ceauşescu szellemi örökségéből és történelmi elképzeléseiből? Van egy ötletem, talán túl merész, szinte utópisztikus: mi lenne, ha újra átkeresztelnénk a várost és Cluj-Napocából Cluj lenne?
Lucian Boia / Főtér; itthon.ma/szerintunk

Kulcsár-Terza is találkozott a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Tanácsadói Bizottságával
Kulcsár-Terza József a Magyar Polgári Párt képviselőjeként, a román parlament képviselőházának emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságának tagjaként április 7-én a parlamentben találkozott az Európa Tanács Romániában tartózkodó küldöttségének tagjaival, akiket arról tájékoztatott, hogy a román állam több vonatkozásban továbbra sem tartja be a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény aláírása által vállalt kötelezettségeit. A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Tanácsadói Bizottságának tagjaival folytatott megbeszélésen a képviselő ismertette azokat a túlkapásokat, amelyek által egy európai uniós tagállam himnuszának elénekléséért a Magyar Polgári Pártra a hatóságok büntetést róttak ki, valamint hogy az igazságszolgáltatás bírósági ítéletben a székely zászló használatát és a magyarság autonómiatörekvéseit konfliktusforrásnak minősíti. „Ugyanakkor felhívtam a figyelmet arra is, hogy hamis az az állítás, mely szerint az autonómiatörekvések a román állam területi egységét veszélyeztetnék, hiszen az autonómia éppen arra kínál megoldást, hogy az erdélyi magyarság az államhatárok módosítása nélkül biztosítsa megmaradását a szülőföldjén. Emlékeztettem a bizottság tagjait az Erdély Romániához történő csatolásának és a modern román állam létrejöttének körülményeire, valamint az 1918-ban, Gyulafehérváron tett ígéretekre, amelyek betartása esetén ma a romániai magyar nemzeti közösség olyan területi autonómia keretei között élhetne, amelyre több példát is találunk az Európai Unión belül. Végül tájékoztattam a Tanácsadói Bizottság tagjait, hogy a felsorolt problémák megoldása érdekében nyitottak vagyunk a párbeszédre, és erre lehetőséget kínál a kezdeményezésemre létrehozott parlamenti albizottság, amely a romániai magyarság ügyeivel hivatott foglalkozni” – számol be Kulcsár-Terza, aki a találkozón bemutott és a küldöttségnek ajándékozott egy székely zászlót. A képviselő szerint az Európa Tanács szakértőivel folytatott tárgyalás kiváló lehetőséget biztosított a romániai kisebbségvédelem hiányosságainak felvázolásra, és bízik abban, hogy a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény romániai tiszteletben tartásáról készült jelentésben, valamint az Európa Tanács Románia felé történő ajánlásaiban is megfogalmazást nyernek. (közlemény) Transindex.ro

Ismertette a túlkapásokat
Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő, az alsóház emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságának tagja arról tájékoztatta az Európa Tanács Bukarestben tartózkodó küldöttségét, hogy a román állam több vonatkozásban továbbra sem tartja be a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény aláírásával vállalt kötelezettségeit.
A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Tanácsadói Bizottsága képviselőivel ismertette azokat a túlkapásokat, miszerint egy európai uniós tagállam himnuszának elénekléséért a Magyar Polgári Pártra a hatóságok büntetést róttak ki, bírósági ítéletben a székely zászló használatát és a magyarság autonómiatörekvéseit konfliktusforrásnak minősítik. Felhívta a figyelmet, hamis az az állítás, mely szerint az autonómiatörekvések az állam területi egységét veszélyeztetnék, hiszen az autonómia éppen arra kínál megoldást, hogy az erdélyi magyarság az államhatárok módosítása nélkül biztosítsa megmaradását szülőföldjén. Emlékeztette a bizottság tagjait Erdély Romániához történő csatolásának és a modern állam létrejöttének körülményeire, valamint az 1918-ban Gyulafehérváron tett ígéretekre, amelyek betartása esetén ma a magyar nemzeti közösség olyan területi autonómia keretei között élhetne, amelyre több példát is találunk az Európai Unión belül. A találkozón bemutatta és a küldöttségnek ajándékozott egy székely zászlót, amelyet köszönettel elfogadtak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Töredékek egy püspök életéből. Márton Áron és a kommunista rendszer

Olvasmányos és érthető történelemkönyv
A Bethlen-kollégium alapításáról szóló kötetet mutattak be
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium iskolatörténetét feldolgozó kötetet mutattak be az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárában szerdán délután. Pápai Páriz Ferenc, jeles erdélyi professzor A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen Kollégium alapítása és története című könyvet Sipos Gábor, a kötet lektora és Rácz Emese méltatta.
Pápai Páriz kézirata közel 300 évet várt a megjelenésre, az EME-hez 2014-ben került, ekkor vette gondozásába Rácz Emese, aki sajtó alá rendezte a könyvet. A 18. század elején íródott kézirat a Gyulafehérvárról Nagyenyedre költöztetett kollégium korban legelőször íródott történeti összefoglalója. Pápai szemtanúja volt az első erdélyi főiskola létrejöttének, így a kézirat, amelyet eddig nem fordítottak le teljes egészében latinból magyar nyelvre, az egyik leghitelesebb forrása ennek az eseménynek. A Bethlen-kollégium létrejöttéről, a kötet lektora, Sipos Gábor elmondta: János Zsigmond vetette fel először egy egyetem alapítását Erdélyben, amely később a német kollégiumok mintájára készült és a legjobb oktatást nyújtotta a térségben. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke Pápai Páriz Ferenc munkásságáról szólva kiemelte: kíváló professzor volt, több tudományterület művelője. Köztudomású, hogy Pápai leggyakrabban forgatott műve a szótára, de emellett nem szabad elfeledni, hogy doktor is volt, az első magyar nyelvű orvostani munka is az ő tollából származik. Továbbá Pápai tanított is a Bethlen-kollégiumban, tanári pályáját összefoglaló munka a Kriterion Kiadó gondozásában, a Fehér könyvek című sorozatban jelent meg.
– Emellett heraldikus is volt, igazi későreneszánsz típusú értelmiségi. Tehát szinte természetes, hogy egy ilyen sokoldalú professzor saját iskolája történetét is igyekezett összefoglalni. A könyv első fele inkább történelem, a második része emlékirat. Ez a kötet fő erénye – méltatta Pápai Páriz könyvét Sipos Gábor. Ugyanakkor elmondta, a 18. század elején született kézirat fontos történelmi forrás, így ennek magyar fordítása tudományos előrelépésnek számít. A kötetben a latin nyelvű forrásanyagot a magyar nyelvű fordítás követi, ami rengeteg lábjegyzettel egészül ki, a kötet végén pedig részletes mutató igazítja el az olvasót. Rácz Emese aprólékos megjegyzéseivel társítva a kötet nemcsak kutatóknak hasznos, hanem bárki számára olvasmányos és érthető történelemkönyv.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Aminek a régészeti ásatások után jönnie kellene: a műemlékek bemutatása és megőrzése
A Főtér nyugati oldalán a sétálóutcává történő átalakítási munkálatok már nagyon előrehaladott állapotban vannak, ezért kevés az esélye annak, amit Virgil Pop építész, a Kolozs Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottság szakértője szeretne: úgy módosítsák a terveket, hogy az ásatásokkal feltárt műemlékek – többek között a barokk fogadalmi kapu alapjai - valamilyen módon láthatóakká váljanak. A szakember Magyarországi és hazai példákat is említett – többek között Esztergom történelmi belvárosában, vagy Gyulafehérvár várában alkalmazott módszereket –, ahol a régészek által feltárt ókori vagy középkori emlékek nyomvonalát fehér festékkel körvonalazták a későbbi járószinten, vagy interaktív módon, egy-egy épület alapjait újraépítve, azokat padokká és zöldövezettel övezve ábrázolták.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

„Soha nem is gondolkodtam más hivatáson”
1967. április 2-án, vagyis ötven évvel ezelőtt szentelték pappá Gyulafehérváron Mons. Fodor Józsefet, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynökét. Életéről, teológiai éveiről, a papi szolgálatáról exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.
– Mikor hallotta meg Isten hívó szavát, fogalmazódott meg Önben a papi hivatás gondolata?
– Soha életemben nem is gondolkodtam más hivatáson, mint a papságon. Kisgyermek koromtól fogva valahogyan úgy alakult az életem, hogy amikor megkérdezték: mi akarsz lenni, mindig azt válaszoltam: pap. Nem tudom miért, egyszerűen így éreztem. Később, az idő múlásával aztán megerősödött bennem ez az elhatározás. Bélben nevelkedtem fel, de Bélfenyéren jártam iskolába, mert ott volt csak hétosztályos magyar iskola, az ’50-es években ugyanis még hét osztály volt. Anyai nagyszüleimnél laktam. Nagymamán nagyon vallásos asszony volt, a nagynénim úgyszintén. Hetente többször is elmentek a templomba, és mindig vittek engem is magukkal. Volt ott egy áldott lelkű vincés apáca, Barsi Teofila nővér, akit amikor én odakerültem, már arra kötelezte korábban az állam, hogy levesse a szerzetesi ruhát. Ott élt azonban a faluban továbbra is, kántorkodott, a nagymamám pedig odajárt hozzá a kórusba énekelni, és én is mentem. Olyan aranyos lelkületű nővér volt, és próbálta az én életutamat is egyengetni, vezetni az imádságnak, az istenszeretetnek az útján, és valahogy ez bennem maradt. Ministráltam az oltárnál a Tenkéről átjárt pap mellett, aki később Gyulafehérváron teológiai tanárom lett, Huber József prelátuskanonok. Nyomot hagyott bennem az ő lelkülete, hozzáállása, buzgósága is. Később Szabó János egykori ferences atya irányított tovább, ő maga vitt el felvételizni Gyulafehérvárra 1957-ben. Mikor visszafelé jöttünk, megálltunk Máriaradnán, ahol, lévén ferences, mindenkit ismert. Két napig ott voltunk, és én olyan jól éreztem magam a kegytemplomban. Úgy látszik, hogy az isteni gondviselés továbbra is alakította az életemet. Sőt, még ha születésem előtti időre visszagondolok, akkor ez erre is vonatkoztatható. Szüleim ugyanis már 1938-ban házasságot kötöttek, de én csak négy évre rá jöttem a világra. Valahogy nem akartam megszületni, megfoganni. Anyám ezért elment a Nógrád megyei Vizslásra, egy búcsújáró helyre, amit most már a bíboros nemzeti kegyhellyé nevezett ki. Elzarándokolt ide, imádkozott azért, hogy az Úristen adjon neki gyermeket, aki meghallgatta a kérését. Így én tulajdonképpen a Boldogságos Szűzanyának köszönhetem a közbenjárása által a létem. Sokáig meg is volt az a kis szentkép, amit ott vett édesanyám, és nekem adott később, de sajnos a költözésekkel, az élet viszontagságai közepette már nem tudom, hova került el. Ez volt tehát az első fordulópont, ami aztán úgy alakította az életemet, hogy a papi szolgálat lett a hivatásom.
A kegyelmes úr
– Hogyan teltek a teológiai évek?
– Ez épp az az időszak volt, amit Márton Áron szobafogságban, most úgy mondanánk, házi őrizetben töltött. Nem jöhetett át a teológiára sem. Csak annyi volt megengedve számára, hogy a Püspöki Palota és a Székesegyház között közlekedjen. Mégis, hogy minket is megismerjen, vállalta egy melléktantárgynak a tanítását. Főleg az ötöd-, de a hatodéveseket is hodegetikára (lelkipásztori útmutatás) oktatta. És ezt nagyon komolyan vette. Hetente kétszer mi, a kispapok jártunk át hozzá. A teológia közel volt a Püspöki Palotához, így a tízperces szünet végére átértünk, még hamarabb is. Ott volt egy terem berendezve attól függően, hogy hányan voltunk. Tizenöten voltunk, hál’istennek elég nagy létszámú osztály volt a miénk. Mindnyájunkat személyesen is nagyon jól megismert, közelebbről is, mert a templomban legfeljebb arcokat jegyezhetett meg. Bár a teológián is egyetemi módszer van, tehát nem vizsgáztatnak félév közben, ő olyan komolyan vette még ezen melléktantárgy oktatását is, hogy minden órán feleltetett. Ugyanakkor a második félévben nem csak ennek, hanem az egész évnek az anyagát számon kérte. Vette a jegyzetét, ami általában 300 sűrűn gépelt oldal volt. Lapozgatta az A4-es papírokat és folyamatosan kérdezett: na fiam, erről mit tudsz, arról mit tudsz? Válaszolnunk kellett, és rendkívül szégyelltük volna, ha nála, épp a püspöknél felsülünk, ezért nagyon készültünk minden órára. Azért humoros dolgok is történtek. Nézte a névsort, és az egyik órán felszólított: na fiam- mert mindig így kezdte-, Fodor József, mit tudsz? Elmondtam az anyagot, majd leültem. Aztán másik órán, megint: na fiam, Fodor József. A többiek csak néztek, mi folyik itt, hiszen a múlt órán felelt? A harmadik órán megint így történt, de akkor már ő is mosolygott, a társaság pedig nevetett. A negyedik órán pedig már azt mondta: na fiam,… nem Fodor József!
Valami elképzelhetetlen atyai, közvetlen kapcsolat volt közöttünk. Bensőséges szeretetkapcsolat alakult ki a növendékek és a püspök közt. A legnagyobb tisztelettel beszéltünk csak róla, nem úgy, mint ma egyesek sokakról, még a pápáról is. A kegyelmes úr megszólítással emlegettük őt még egymás között is. Amikor valamilyen problémánk akadt, mindig el is mondtuk neki. A felszentelésünk előtt is volt, amit meg akartunk beszélni vele. Érdekes, hogy soha sem adott konkrét választ. Azt mondta: fiaim, beszélek az elöljáró és tanár urakkal, és utána majd válaszolok a kérdésetekre. Legközelebb pedig, mielőtt kiment volna a teremből, azt közölte: fiaim, megbeszéltem amit kértetek, és teljesítem azt, úgy ahogy kértétek. Soha elutasító választ nem kaptunk tőle. Minden kérésünket a legmesszemenőbbekig mindig teljesítette, persze mi se kértünk tőle olyat, ami nem lett volna helyes.
Állomáshelyek
– Ha jól tudom, máig őriz egy csokoládészemet, amit Márton Árontól kapott… – 1965-ben történt, akkor VI. Pál volt a pápa, és kapott tőle karácsonyra egy szeretetcsomagot. Behozott egy csodálatos díszítésű csokoládés dobozt, amelyben pontosan 15 szem csokoládé volt. Azt mondta: fiaim, ezt kaptam a pápától, ti is itt vagytok, szeretlek benneteket, nektek is adok belőle, osszátok el. A dobozt pedig mi nem dobtuk el, olyan szép volt, hanem kisorsoltuk egymás közt. Én megtartottam azt a szem csokoládét, betettem egy másik dobozba, és mind a mai napig megvan. Amikor a II. Vatikáni Zsinatról egy kiállítás volt a nagyváradi Püspöki Palotában, mint érdekességet meg lehetett tekinteni ezt is. Gondolom, annyi eltelt év óta már megromlott, de megtartottam mint emléket, amit Márton Árontól kaptam. Meggyőződésem, hogy egy rendkívüli, csodálatos jelenség volt, és én azóta is -hál’istennek nagyon sok helyen jártam, sok főpappal találkoztam-, minden püspököt Márton Áronhoz mérek. Ő az az etalon, hogy milyennek kell lennie egy főpásztornak. Lehetett látni a magatartásán, a testtartásán, hogy az Istennel van elfoglalva, vele van közvetlen kapcsolatban, és teljesen kizárt minden fajta külső körülményt, zajt az életéből. Ahogy bennünket nevelt és tanított egy jó elindító volt számomra az életben.
– Hol volt elsőmisés, illetve melyik plébánián volt az első állomáshelye?
– Az első misémet természetesen Gyulafehérváron mutattam be. 1967. április 2-án volt a pappá szentelésem, 3-án pedig a közösségben az első misém. Akkor még nem volt koncelebrálás, vagyis nem miséztek együtt a papok, hanem mindegyiknek volt egy külön oltára, így mi is egy-egy külön oltárnál miséztünk. Nekünk dr. Faragó Ferenc prelátuskanonok, teológiai tanár prédikált. Csodálatos volt, a Szűzanyához kapcsolta a mondanivalóját. A tanév ezután még eltartott június 21-ig, akkor volt az évzáró, illetve a Te Deum, csak akkor mehetünk haza Gyulafehérvárról. Én ahol nevelkedtem, Bélben tartottam július 16-án Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén, egy vasárnapi napon a misémet. A kommunista érában nagyon nehezen adták meg a papoknak a működési engedélyt, én se kaptam meg rögtön, csak a következő év február 1-től. A váradi Szent László-plébániára kerültem, ez volt számomra az első állomáshely. Dr. Dászkál István volt akkor ott a plébános, Mészáros Antal atya, pedig, aki még itt él Váradon, a káplántársam. Végtelenül boldog voltam, olyan jó volt odamenni, a Szent László-templom mindig olyan közel állt a lelkemhez. Csak sajnos nem sokáig, egy évig voltam ott. Még abban az évben meghalt az ordinárius, dr. Bélteki Ferenc. Utána a dr. Hosszú László következett, és behozott a püspökségre, hogy itt legyek titkár. Románul tudó ember kellett, és én jól tudtam románul. Itt ragadtam, és azóta több évtizede a központi szolgálatban állok. Előbb titkárként, majd 1980-ban irodaigazgatónak nevezett ki dr. Hosszú László, és aztán amikor jött Tempfli József püspök, ő 1990-ben vikáriusnak nevezett ki, Böcskei László püspök úr pedig meghosszabbította ezt az általános helynöki megbízatásomat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közben voltam még plébániákon, változó helyeken, de a központi hivatali megbízatásom az mindig megmaradt. A Székesegyházban is voltam káplán, 14 évig a Zöldy András mellett. Utána Biharpüspökibe kerültem ki: mikor Hosszú László beköltözött Váradra, akkor engem nevezett ki oda. Szerettem ott is, jól éreztem magam nyolc évig, csak a közlekedés volt roppantul nehéz azokban az időkben, olyan is előfordult, hogy be sem tudtam jönni Váradra, mert nem jött az autóbusz a legnagyobb hidegben. 1989-ben a Szent József-telepi plébániának az első plébánosa lettem, a1Dászkál István emelte a Szent József-telepet plébániai rangra. Szerencsére összeomlott a kommunista rendszer, és új időszak kezdődött. Ismét államilag elismert püspökség lettünk, mert Váradon bár államilag megszüntették a püspökséget, azért egyházilag soha nem szűnt meg. Nem arról volt szó tehát, hogy újra kellett alapítani a püspökséget, csak folytatni kellett az évszázadokkal korábban elkezdett munkát. Egyházilag mindig püspökségként volt nyilvántartva, mert a katolikus egyház törvényei szerint püspökséget csak a pápa szüntethet meg. Állami törvények bennünket ilyen téren abszolút nem kötnek.
Mint vikárius
– Egy világi kifejezéssel élve, mi egy általános helynöknek a munkaköri leírása, mert sokan nem tudják?
– Mint említettem, 1990 óta vagyok vikárius. Sokan azt mondják, hogy általános püspöki helynök, ami tévedés, mert ilyen nincsen. Valaki vagy püspöki helynök, vagy pedig általános helynök. Utóbbi azt jelenti, hogy mindenben a püspöknek a helyettese, kivéve természetesen abban, amit az egyházjog megtilt, a püspöki helynök azonban csak egy bizonyos dologra van kinevezve, mondjuk az ifjúság nevelése, vagy az anyagi ügyek intézése. Bizonyos kis részterületre korlátozódik az ő funkciója. Az általános helynök viszont mindenben helyettesíti a püspököt. Ha a püspök éppen nincs otthon, az általános helynök az ő helyettese, neki az egyedüli feladata, hogy megoldja a felmerülő ügyeket. Persze ehhez tudnia kell, hogy mi a püspöke elgondolása, és nem ezek ellenében cselekszik. Nem illik kihasználni a lehetőséget, de nem is szoktak ilyet csinálni a vikáriusok. Általában olyan személyeket nevez ki általános helynöknek a püspök, akikben megbízik. Az általános helynöknek emellett reprezentálnia kell a püspököt, elmenni ide-oda, ahova küldi a főpásztor, és minden más adminisztratív ügyben is segítő jobbot nyújt neki. Én szerencsés voltam mindig, hogy soha nem csak irodista voltam, vagy ahogy mi mondjuk, aulista, hanem mindig lelkipásztorkodtam. A kezdetektől fogva előbb káplánként, utána titkárként, 1999-től pedig mint a Székesegyház plébánosa. Többen kérdezték tőlem: mikor megyek már nyugdíjba, hiszen az idén betöltöm 75. életévemet. Bármikor készen állok erre, a korom megvan hozzá, és ötven éve szolgálok. Elmehetnék tehát nyugodtan nyugdíjba, egy dolog azonban visszatart attól, hogy azt kérjem a püspök úrtól, küldjön el: nincsenek papok. Ez a nagy baj, négy-öt évig nem lesz papszentelés, és a múlt esztendőben öten is meghaltak. Ilyen rossz helyzetben talán csak a török felszabadulás után volt a váradi katolikus püspökség. Ha meghal, vagy elmegy valaki, egyszerűen nincs, akit a helyébe lehetne kinevezni.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Egy erdélyi könyvbemutató turnéról
A napokban kikerült a nyomdából Frigyesy Ágnes Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők – Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István, Bíró János Antal OFM című könyve, mely alkalomból a kötet szerzője a jövő héten erdélyi könyvbemutató körútra indul. Második erdélyi könyvbemutató körútját augusztusra tervezi.
Takaró Mihály irodalomtörténész a kötet bevezetőjében így ír: „Hiánypótló, egyszersmind friss, eredeti munkát tart az olvasó a kezében. A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három ’istenszolga’ életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremhet abban, aki mindvégig, rendületlenül ezekbe kapaszkodik…”
Urbán Erik ferences szerzetes, érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a kötet ajánló soraiban rámutat: „Sokatmondó a kötet címe is: Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők, hiszen e kötetnek nemcsak az a célja, hogy csupán emlékeztessenek egy adott korban, politikai rendszerek viszontagságai között nagyrészt leélt életutakra, hanem az egyes eseményekben felismerjük Isten gondviselését népe iránt, hiszen minden időben megadja azon karizmatikus személyeket, akik elveszítik életüket Istenért és felebarátiakért, így kiteljesítve azt.
A Budapesten élő Frigyesy Ágnes első erdélyi körútjának várható programja:
Május 7., 12 óra, Déva, ferences templom – déli szentmise utáni könyvbemutató
Május 7., 17 óra, Szászváros – Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központ, ferences kolostor ebédlője – teadélután
Május 8., Gyulafehérvár – papi szeminárium díszterme, 60 kispapnak (zártkörű)
Május 9., 18 óra Székelyudvarhely – Városháza, Szent István díszterem
Május 10., 18 óra Gyergyószárhegy, Művelődési Ház, Cike terem
Május 12., 17 óra, Kovászna – Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ épülete
Május 13., (szervezés alatt) Sepsiszentgyörgy, esetleg Málnás
Május 14., 10.30, Csíksomlyó, kegytemplom – szentmise utáni könyvbemutató
Május 14., 17 óra Csíkszereda, Millenniumi templom – szentmise utáni könyvbemutató
Az első négy nap alkalmain közreműködik Kegye János pánsípművész. http://itthon.ma/kult

RMDSZ - Románia hozza összhangba törvényeit a gyulafehérvári nyilatkozattal
A többség és kisebbség közötti bizalom helyreállításának egyik feltétele, hogy a centenárium alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat Románia tartsa be – jelentette ki szerdai parlamenti felszólalása alkalmával Márton Árpád képviselő.
„Románia 100 éves évfordulóján azt kérjük, amit 1918-ban Gyulafehérváron ígértek nekünk: a be nem tartott ígéretek teljesítését” – nyilatkozta Márton Árpád azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő házként szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely állami kitüntetések létrahozását írja elő Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából, és állami finanszírozást biztosít az ünnepi rendezvények szervezésére. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést.
A Kovászna megyei törvényhozó fenntartotta a plénum előtt az RMDSZ módosító javaslatát, amely arra kötelezné Romániát, hogy 2018. december elsejéig hossza összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban vállalt ígéretekkel. Mondandója nyomatékosításaként Márton Árpád felolvasta a Gyulafehérvári Nyilatkozat együtt élő nemzetekre vonatkozó bekezdését, és kiemelte: „ha centenárium, akkor az ígéretek betartásának a centenáriuma legyen. A rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben. Kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. Számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg ki nem vívjuk azokat a jogokat, amelyek minket, erdélyi magyarokat megilletnek. Ezeket a jogokat már az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat is tartalmazza. A többségi politikusoknak be kell látniuk, hogy a teljes társadalom javát szolgálja az, ha a törvény által szavatolt jogainkat betartják, ha a kisebbségvédelmi törvények alkalmazása nem ütközik folyamatosan akadályokba. Az erdélyi magyar közösség törekvései legitimek. Egy olyan országot akarunk, ahol a kisebbség és a többség viszonyát megnyugtató módon rendezik. Ahol a magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, hanem államalkotó tényezők. Ha magyarként méltósággal élhetünk Romániában.” Szabadság (Kolozsvár)

Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a többség és kisebbség közötti bizalom helyreállításának egyik feltétele, hogy a centenárium alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat Románia tartsa be.
„Románia 100 éves évfordulóján azt kérjük, amit 1918-ban Gyulafehérváron ígértek nekünk: a be nem tartott ígéretek teljesítését” – nyilatkozta Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő házként szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely állami kitüntetések létrahozását írja elő Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából, és állami finanszírozást biztosít az ünnepi rendezvények szervezésére. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést.
A Kovászna megyei törvényhozó fenntartotta a plénum előtt az RMDSZ módosító javaslatát, amely arra kötelezné Romániát, hogy 2018. december elsejéig hossza összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban vállalt ígéretekkel. Mondandója nyomatékosításaként Márton Árpád felolvasta a Gyulafehérvári Nyilatkozat együtt élő nemzetekre vonatkozó bekezdését, és kiemelte: „ha centenárium, akkor az ígéretek betartásának a centenáriuma legyen. A rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben. Kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. Számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg ki nem vívjuk azokat a jogokat, amelyek minket, erdélyi magyarokat megilletnek. Ezeket a jogokat már az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat is tartalmazza. A többségi politikusoknak be kell látniuk, hogy a teljes társadalom javát szolgálja az, ha a törvény által szavatolt jogainkat betartják, ha a kisebbségvédelmi törvények alkalmazása nem ütközik folyamatosan akadályokba. Az erdélyi magyar közösség törekvései legitimek. Egy olyan országot akarunk, ahol a kisebbség és a többség viszonyát megnyugtató módon rendezik. Ahol a magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, hanem államalkotó tényezők. Ha magyarként méltósággal élhetünk Romániában.” maszol.ro

„Vonzott a lírai konstrukció tökéletessége” – Balassi Bálint román fordítójával beszélgettünk
Elena Lavinia Dumitru jóvoltából a román irodalomkedvelők is megismerhetik Balassi Bálint Célia-verseit. Az általa fordított versciklus kétnyelvű, magyar-román kiadásban jelent meg 2016-ban a Romániai Hungarológiai Társaság gondozásában. A műfordítóval többek között arról beszélgettünk, hogy miért lehet vonzó egy magyar nyelvvel ismerkedő egyetemistának a 16. századi költő régies nyelvezete, miért nem írható át román nyelvre a Balassi-strófa, illetve hol tanulhatott meg Balassi románul.
- Mikor kezdett el Balassi költészetével foglalkozni?
- Első éves hallgatóként, az egyetemi előadásokon fedeztem fel a régi magyar irodalmat és elmondhatom, hogy Balassi költészete már akkor lenyűgözött. Bár kezdetben nem értettem a magyar szöveget, vonzott a versek harmóniája és ritmusa, a lírai konstrukció tökéletessége, túlzás nélkül. Egyetemi tanulmányaim előrehaladtával úgy döntöttem, hogy Balassi költészetével foglalkozom a szakdolgozatomban, majd a mesteri, illetve doktori disszertációmban is, a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén, Molnár Szabolcs tanár úr irányításával.
Elena Lavinia Dumitru műfordító, a római La Sapienzia Egyetem óraadó tanára. Doktori címet szerzett filológiából a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológia Tanszékén és Európa történelméből a római La Sapienzia Egyetemen. Korábbi kötetei: L’emigrazione intellettuale dall’Europa centro-orientale. Il caso di Panait Istrati (Nuova Cultura, Róma, 2012), De vorbă cu Panait Istrati/Parlando con Panait Istrati (román-olasz kétnyelvű kötet, Aracne, Róma, 2015), románra fordította Antonello Biagini Storia della Romania contemporanea című könyvét (Petru Maior Egyetem Kiadója, Marosvásárhely, 2012).
- A kötet előszavában úgy fogalmazott, hogy a fordítás konkrét segédanyag lehet román anyanyelvű, magyar szakos egyetemisták számára. Milyen segédanyagok álltak rendelkezésére akkor, amikor Ön ismerkedett a reneszánsz magyar irodalommal? Készültek korábban román fordítások Balassi szövegeiből?
- Nagyon fontos, hogy minél több segédanyag álljon a magyar nyelvvel és irodalommal ismerkedő egyetemi hallgatók rendelkezésére. Ami az irodalmat illeti, szerintem a kétnyelvű kiadások a legjobbak, amelyek elérhetővé teszik mindkét változatot, összetett olvasmányélményt nyújtanak, lehetőséget adnak az anyanyelv és az idegen nyelv összehasonlítására, és konkrétan segítenek a szóban forgó idegen nyelv gyorsabb és hatékonyabb elsajátításában. Főként, ha olyan nyelvről van szó, amellyel nem találkozunk a mindennapokban, ellentétben mondjuk az angollal, amely zenén, vagy filmeken keresztül is eljut hozzánk. Ami Balassit illeti, néhány versét lefordították román nyelvre, de eddig nem létezett olyan kétnyelvű kötet, amely egy teljes szerelmi versciklus fordítását tartalmazta volna, kétnyelvű tanulmánnyal kiegészítve, átfogó képet nyújtva a Balassi-jelenségről. Elmondhatom, hogy a magyar nyelv és irodalom tanulásában a legtöbb segítséget a bukaresti magyar tanszék tanáraitól kaptam, akik mindig támogatták a Balassi iránti szenvedélyemet.
- Milyennek tűnt Balassi nyelvezete, amelyet néha a magyar anyanyelvűek is nehezen fejtenek meg?
- Valóban, ez a nyelvezet a magyar olvasótól is erőfeszítést kíván. A szótárban sokszor hiába kerestem olyan szavak jelentését, amelyek az idők során kikoptak a nyelvből vagy a 16. századhoz képest radikálisan megváltozott a használatuk. Ilyen esetben viszont számíthattam a tanáraim és kollegáim segítségére, így a fordítás legnagyobb kihívásait is sikerült teljesíteni.
- Miért éppen a Célia-ciklust fordította le?
- Boldogan fordítanék bármilyen Balassi-művet, ez a vágyam a Célia-ciklus fordításában konkretizálódott. Fontos szerelmi versciklusról van szó, amely bizonyos mértékben a Júlia-versekben megjelenő fiktív történet folytatása. A Célia-verseknek viszont nyilvánvaló metaforikus töltete is van, a névválasztás nem véletlen, nem csak az antik és humanista hagyományhoz illő gesztus. Célia neve a caelum szóra utal, tehát egy égi lényről van szó, az iránta érzett szerelem pedig a legmagasabb szférák felé irányul. Balassi tudatosan választja ezt az allegóriát, amelyben Célia a csillag metaforája lesz: „égnek nincs szebb csillaga”. Ez a metafora késztetett a versciklus lefordítására, de bevallom, hogy a versek egyszerűbb struktúrája is, amely lehetővé tette a munkafolyamat elfogadható időhatárok közé szorítását.
- Eleve kiadásra készült a fordítás?
- A Célia-ciklus fordítását eredetileg a 2002-ben megvédett „A szerelem és szépség filozófiája Balassi Bálint költészetében” című szakdolgozatom mellékletének szántam. Eleinte talán háttérbe szorította a kiadás gondolatát az eufória és elégtétel, amit egy teljes versciklus-fordítás megvalósítása okozott, de később, az évek során többször próbálkoztam sikertelenül a publikálással. Hálás vagyok Bányai Éva tanárnőnek, aki lehetővé tette, hogy ez a szép kiadás 2016 végén megjelenjen az RHT Kiadónál, és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki részt vett ebben a cseppet sem egyszerű folyamatban. A kötetet még 2016-ban bemutattuk a bukaresti Román Kulturális Intézetben, és a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén, illetve 2017-ben a bukaresti Balassi Intézetben a magyar költészet napján, ahol a román fordítás alapján egy irodalmi performanszra is sor került Kovács Zsuzsanna rendezésében, Ștefana Ionescu-Dârzeu és Miriam Rizea előadásában.
- Hogy próbálta meg visszaadni a szöveg archaikus jellegét a fordításban? Balassi beszélt románul, tartalmaz a fordítás olyan szavakat, kifejezéseket, amelyeket ő is hallhatott a 16. században?
- A fordítás fő nehézsége az eredeti szöveg jellegzetes reneszánsz kifejezésmódjának megfelelő román nyelvezet megtalálása volt. A régies szavak és könyvízű kifejezések segítségével helyenként sikerült visszaadni a magyar szöveg elbűvölő hangulatát. Sokszor a szórend felcserélése segített a stílus megőrzésében és a kijelentés pontos fordításában, mint például az első versben:
„Cupidon, sunt oare eu singurul om/ce țintă-i a săgeții tale?” („Cupido, nyiladnak magam vagyok-é csak/célül támasztott jele?”). Emellett a fordításban a szavak régiesebb hangulatú szinonimái jelennek meg, például: „nădejde” a „speranță” helyett, „chip” a „față” helyett, vagy „aidoma” a „la fel” helyett.
- Miért nem működik románul a Balassi-strófa? Léteznek nyelvspecifikus versformák?
- A magyar és román nyelv különböző nyelvcsaládokhoz tartozik, így a nyelvtani felépítésükben alapvető különbségek vannak. A magyar ragozó nyelv, amelyben morfémák és toldalékok tapadnak a szótőhöz, jól elkülöníthető módon, bizonyos jelentésbeli vonást vagy funkciót képviselve. Ezek külön-külön is jelentést hordozhatnak. Például a „rabszíjjaddal” szó így épül fel: rab/szíj/a=kötőhang/d=első szám második személyű tulajdonrag/dal=a –val rag hasonulással képzett formája, amelynek román megfelelője a „cu”. Ebben az esetben a román fordítás öt szóból áll: „cu al robiei rece jug”. Ez a vonatkozás a teljes fordítási folyamatot befolyásolja, más mondatfelépítést eredményez. Így lehetetlen a magyar verssorok szótagszámának pontos megőrzése a román fordításban, ezért a Balassi-strófát sem lehet átírni román nyelvre. A belső és sorvégi rímek viszont megőrizhetőek:
Két szemem világa,/ életem csillaga/, szívem, szerelmem, lelkem,/a6a6b7
Kinek módján, nevén,/ szaván, szép termetén/ jut eszembe énnekem,/ c6c6b7
Régi nagy szerelmem,/ ki lőn nagy keservem,/ végy szerelmedben engem!/ d6d6b7
Románul:
Tu esti ochilor luminǎ/ şi în viaţa-mi steaua plinǎ,/ şi inima-mi, şi al meu suflet şi iubire,/ a8a8b13 Şi vorba-ţi dulce, dulce nume,/ eşti singura în astǎ lume/ ce îmi aduci în amintire/ c9c9b9 O veche dragoste şi dragǎ/ ce chinul meu mereu dezleagǎ,/ o, ia-mǎ în a ta iubire!/ d9d9b9
- A kötetet záró tanulmányban olvashatjuk, hogy Balassi a latin mellett más idegen nyelveket is ismert, beszélt németül, törökül, horvátul, lengyelül, olaszul, románul. Műveire is jellemző egyfajta „multikulturális” jelleg: a magyar hagyományok mellett a korszak török hódítóinak énekeit is használta a Júlia-versekben. Ez egyedi vonás vagy humanista jellegzetesség?
- A 14. századi Itáliára jellemző modern humanizmus az ókori, görög-római szövegekhez tért vissza, ezek eszmei és alkotói modellekké váltak. Balassi ismerte és gyakorolta a humanista műveltség és kulturális pezsgés értékrendjét – ő a magyar reneszánsz legfontosabb képviselője. Figyelme nem csak a Petrarca, Guarino da Verona, Pico della Mirandola, Piero Bembo, Hieronymus Angerianus, Joannes Secundus vagy Marullus képviselte nyugat-európai modellekre irányult, hanem a magyar népköltészetből is inspirálódott, nemcsak németből fordított, hanem török vagy horvát népdalokat is átírt, de a román folklór elemeit is feldolgozta, mint a 29. vers esetében, amelynek címe:Carmen tenui nec pingui minerva compositum. Az Sau mă lasă-n casă fata oláh ének nótájára.
- Hogy képzeljük el a különböző kultúrák találkozását Balassi korában? Hol találkozhatott ő például a román nyelvvel?
- Balassi korát fények és árnyak jellemezték. Míg a művészet virágzott, a politikai helyzetet folyamatos konfliktus uralta, elsősorban a törökökkel. Ezért is játszottak fontos szerepet a várak, mint például az Egri vár, ahol Balassi tisztként szolgált és ahol találkozhatott a román fejedelemségekből érkező kereskedőkkel. Szintén Eger várában szeretett bele Balassi Losonczy Annába, Temesvár kapitányának lányába, ami újabb lehetőség lehetett arra, hogy a román népköltészettel kapcsolatba kerüljön. Ugyanakkor valószínű, hogy Erdélyben, Gyulafehérváron és Medgyesen tanult meg románul, ahol Báthory István tartotta fogva, miután Balassi ellene harcolt Bekes Gáspár seregében. A költészet iránti szenvedélye, szerelem iránti vonzalma lehetséges indok lehetett arra, hogy megtanulja a román nyelvet.
- Véleménye szerint mi a legnagyobb hiányosság a magyar-román műfordítás terén? Mit kellene feltétlenül románra fordítani?
- Az ideális az lenne, ha több magyar-román fordítás lenne. Ezt viszont sok tényező befolyásolja, nem feltétlenül a megfelelő fordítón múlik, hanem egy egész rendszeren, ami nem mindig működik kifogástalanul. Van minőségi alapanyag – régi, modern, kortárs, posztmodern is, ezért nem emelnék ki egy bizonyos korszakot a magyar irodalomból. Ha mégis választanom kellene, akkor az egyetemi tananyag részét képező művek fordítását helyezném előtérbe.
- Egy interjúban olvastam, hogy a római La Sapienza Egyetemen tanított magyar nyelvet. Miért lehet érdekes a magyar nyelv az olasz egyetemisták számára?
- Kezdőknek tanítottam magyart 2013-ban. Ez választható tantárgy volt a Közgazdasági Kar végzős mesteriseinek. Mivel szűk célközönségnek szólt ez a kurzus, nem volt sok hallgatója, de azok, akik jártak, azért tanultak magyarul, hogy a kutatásaikhoz szükséges, levéltárakban magyarul elérhető dokumentumokhoz férhessenek hozzá. Emellett volt, aki személyes okokból döntött a kurzus mellett, vagy kevésbé ismert nyelvet szeretett volna tanulni.
- Milyen fordításon dolgozik most?
Panait Istrati kötetét fordítom románból olaszra, ezzel a fordítással elnyertem a Román Kulturális Intézet műfordítóknak szóló „Univers” ösztöndíját. De Balassit sem szeretném hanyagolni. Szeretném megtalálni a szükséges forrásokat a Szép magyar komédia román fordításának kiadására.
Zsizsmann Erika / maszol.ro

PNL-s képviselő: „Az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét”
Az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét – mondta Florin Roman liberális képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alsóházi frakciójának alelnöke. Florin Roman ezzel Markó Béla volt szövetségi elnöknek arra a szombati RMDSZ-kongresszuson elhangzott retorikai kérdésére reagált, hogy a magyaroknak mit kellene ünnepelniük a Gyulafehérvári Népgyűlés közelgő centenáriumán.
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott keddi közleményben Florin Roman liberális képviselő azt írja: „Kérjük, hogy az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét. A románok történelme nem lehet semmiféle politikai árucsere tárgya, és ezen ország minden állampolgárának tiszteletben kell tartania, etnikumtól függetlenül. Nemrég hallottam az RMDSZ egyik jeles vezetőjét, Markó Béla urat feltenni azt a retorikai kérdést egy pártösszejövetelen, hogy mit kellene ünnepelniük a romániai magyaroknak 2018-ban, száz évvel a nagy egyesülés után. A romániai magyarok román állampolgárok, ugyanazon jogokkal rendelkeznek, mint mi, és úgy véljük, hogy a nagy egyesülés centenáriuma ezen ország minden állampolgára számára ünnepi alkalom” – írja a PNL képviselője. Florin Roman hozzáteszi: az 1918-as történelmi eseményért sokan az életüket adták, és 1918. december elsején Gyulafehérváron „románok és magyarok is összeölelkeztek”. „Nem kötelezhetjük az RMDSZ-t arra, hogy velünk együtt örüljenek a nagy egyesülés centenáriumán, de azt viszont kérhetjük, hogy tartsák tiszteletben történelmünket” – mondta a képviselő.
Az RMDSZ Zilahon tartott, szombati kongresszusán Markó Béla volt szövetségi elnök azt mondta: elvárják, hogy a magyarok örüljenek az elmúlt száz esztendőnek. „Baj van a magyarok ünneplési lelkesedésével” – tette hozzá ironikusan. Markó felsorolta, hogy a romániai magyarok máig sem kapták meg a Gyulafehérváron megígért jogokat, hogy 1959-ben megszűnt a Bolyai Egyetem, Ceauşescu rezsimje alatt súlyosan korlátozták a magyarok anyanyelvi jogait, és - habár 1989 után sokat változott a helyzet - mai napig sem tartják tiszteletben az anyanyelvi oktatást biztosító törvényt, példa erre a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzete.
„Egyvalamit azért mégis ünnepelhetünk, hogy száz esztendő múltán is itt vagyunk, nem lehetett minket sem kiüldözni, sem beolvasztani, túléltük a fasizmust, túléltük a kommunizmust és volt erőnk 1989 után mindent újrakezdeni” – mondta a kongresszuson Markó Béla. maszol.ro

Hitünket cselekedetekkel tegyük élővé
Reformációs megemlékezések Alvincen, Vajasdon és Gyulafehérváron
A Nagyenyedi Református Egyházmegye a reformáció ötszáz éves évfordulóját egy jól szervezett, összetett, kétnapos, több helyszínen zajló ünnepséggel tisztelte meg. A reformáció bölcsőhelyei, Gyulafehérvár és Alvinc, történelmi szerepük révén is, kiemelt jelentőségűek a szórvány számára. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész és az egyházmegye esperese volt az ünnepség megálmodója, egyben a rendezvények főszervezője. Nagyszámú vendég érkezett helyből, továbbá Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Nagyenyedről és még sok más gyülekezetből. Fél évezred történelmi pillanatai elevenedtek meg a hétvégén szakmai előadások, kiállítások, kulturális programok révén.
Reformációról szóló előadások, négy témakörben
Az alvinci Martinuzzi-kastélyban (Martinuzzi Fráter György 1482–1551) majd a helyi református templomban tartották az előadásokat, amelyek négy témakörbe tömörültek. I. Az erdélyi reformáció és európai kapcsolatai a 16–18. században; II. Az erdélyi reformáció etnikai háttere: szászok, magyarok és románok. Kölcsönhatások, ellentétek; III. Az erdélyi reformáció 18. századi önmeghatározása: pietizmus, peregrináció és felvilágosodás; IV. Sokszínűség és tolerancia. A reformáció 3. ága (anabaptisták, unitáriusok, szombatosok). Az első napon előadást tartott Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest), Feiszt György (Szombathely), Gudor Kund Botond (Gyulafehérvár), Fopkje van de Beek (Hollandia), Gróf László (Oxford), Kolumbán Vilmos József (Kolozsvár), Ana Dumitran (Gyulafehérvár), Szabó Emília (Gyulafehérvár), Verók Attila (Eger), Bálint Emese (Firenze), Dr. Ridovics Anna (Budapest)
A rendkívül érdekfeszítő előadásokat kérdések és hozzászólások követték. Ezek közül kiemelném a következőket: Protestáns szimbólumok a magyar heraldikában (Feiszt György), A Gyulafehérvári Káptalan felbomlásától a Gyulafehérvári Református Egyházmegye kialakulásáig: a szász–magyar Alvinc szerepe a református adminisztráció kiépítésében (Gudor Kund Botond), Felekezetiség és tudósság: Buczy Emil levelezése Kazinczyval (Szabó Emília), Erdély mint hallei protestáns missziós terület a 18. században (Verók Attila), Hutterita, habán életmód és kézművesség kutatásának legfrissebb eredményei (Ridovics Anna).
Józsa Miklós
Alvinc „bölcsőhely” jellegét történelme igazolja
Az alvinci felújított templomban pénteken délután folytatódott a program klasszikus zeneművekből összeállított hangversennyel, amit Oláh Mátyás református lelkipásztor és Oláh Emese, a Kolozsvári Zenekonzervatórium doktorandusza mutatott be. Ezt követően Gudor Botond megnyitotta Az alvinci magyar múlt emlékei kiállítást. Ioan Josan Josif helyi polgármester üdvözlő és a reformáció hatásait értékelő rövid beszédet tartott. A jelen levő görögkatolikus és ortodox papok megköszönték a meghívást, és üdvözletük mellett hangsúlyozták, hogy mindannyian egy „nyájhoz” tartozunk.
A kiállítás anyagában érdekes adatokat találunk a bíborosi rangot elért Martinuzzi Fráter György tevékenységéről, aki volt barát, katona, országos és erdélyi politikus. Az erdélyi fejedelemség előhívójának tartják. Más adatok az alvinczi kabán telepről és a telepesekről (újkeresztények) szólnak, akiknek magas fokú mesterségbeli tudásuk volt. Az alvinci református templom története Alvinc „bölcsőhely” jellegét bizonyítja.
Emlékjelhagyás Vajasdon
Az ünnepi rendezvénysorozat másnapján két, reformációs emlékeket őrző központba igyekeztek a résztvevők, Vajasdra majd Gyulafehérvárra. Vajasdon megkoszorúzták az új táblával ellátott kopjafát, és emlékjelhagyásra került sor. Kató Béla püspök hirdetett igét, megemlékezett a tavalyi Bethlen Gábor ünnepségről, a falu idetelepítésének évfordulójáról. Kijelentése szerint a vajasdi gyülekezetben, de minden más református közösségben fontos a jobb utáni vágyakozás, a bizalom, az előretekintés, valamint a hit a feltámadásban. Az ünnepség másik jeles vendége Csulák Péter kolozsvári magyar konzul volt, aki hozzászólásában kreatív eseményként értékelte az ünnepet, és kiemelte a bibliafordítás jelentőségét, amely az idők folyamán erősítette az identitástudatot. A vajasdi templomi ünnepségen fellépett a Bethlen Gábor Kollégiumban Fórika Éva ny. zenetanárnő által létesített leánykórus, eredeti erdélyi népi ruhákba öltözve.
Az „ige egyházának” bátor kiállása
Gyulafehérváron a református templom megtelt az ünneplőkkel. Gudor Botond esperes hirdette az igét, aki többek között kifejtette: akkoriban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyházunk kiálljon az „ige” mellett. Ezért is vált az „ige egyházává.” Csulák Péter konzul szerint ma is a reformáció értékeire alapozva gyűltünk össze. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója – aki az ünnepségen, iskoláján kívül, az RMDSZ Fehér megyei szervezetét és a Dr. Szász Pál Egyesületet is képviselte – kijelentette, hogy a „kollégium felvállalta azt, hogy református intézménynek vallja magát.”
A templomban megjelentek a helyi román világi és egyházi vezetők is. Gabriel Pleşa, Gyulafehérvár alpogármestere azokról a hatásokról beszélt, amelyek a reformáció után megváltoztatták Erdély akkori társadalmát. Növelte a program ünnepélyességét a Bethlen-kollégium neves Collegium Gabrielense együttesének fellépése.
Értékeket teremtő a református vallás
A parókia udvarán lezajlott koszorúzás után az ünneplő sereg felvonult a Várba, a Székesegyházba. A történelmi emlékeket hordozó katolikus templomban Horváth István esperes az ökumenia jegyében üdvözölte a megjelenteket. Kató Béla püspök méltatta a reformáció jelentőségét.
A megemlékezés ezután a közeli Unirea Egyesülés Múzeumban folytatódott, ahol Gabriel Rustoiu igazgató mutatta be a kétszáz éve még virágzó pietizmus történetéről szóló kiállítást. August Hermann Francke (1663–1727) a pietista mozgalom iskolaalapító egyénisége, akinek munkássága hatott a magyar elemi iskola megjelenésére is. Vanek Attila, az Egri Egyetem tanára az együttműködésről beszélt, amelynek keretében az Európát bejárt kiállítást Gyulafehérvárra is sikerült elhozni. Kató Béla felszólalásában megjegyezte, hogy Erdély aranykorát a református fejedelmeknek köszönhetjük, és legalább három generáció szükségeltetik, hogy igazi értékek keletkezzenek. Az ötszáz éves reformáció tehát egy kipróbált, értékeket teremtő vallás. A múzeum előtti szabadtéri kiállításon régi református templomainkat láthattuk a kinagyított fotókon: id. Lőrincz Zoltán, ifj Lőrincz Konrád ref. lelkész, valamint Kis Géza munkáit.
A Gyulafehérvári Művelődési Házban a közönség kedvére lazíthatott és szórakozhatott. A műsort a „székely-szórvány tengely” jegyében működő, Kovászna megyei testvérgyülekezet támogatása tette lehetővé. Sepsiszentgyörgy segítségével önálló műsort mutattak be az Evilági zenekar közreműködésével. Szép sikert arattak modern, dallamos muzsikájukkal. Ezután felléptek a megyei néptáncegyüttesek (Vajasdi Margaréta Népi Együttes, Miriszló Gyöngye, a Csombordi Pipacsom néptáncegyüttes, a Magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar, Boros Erzsébet népdalénekes), végül a műsor a Sepsiszentgyörgyi Népi Együttes felvidéki táncaival zárult nagy sikerrel.
A nagy szórvány-ünnepség egyik legnagyobb eredménye, hogy az emberek találkoztak egymással, megerősödtek hitükben, történelmi tudásukban. Fontos tanulsága pedig: megmaradni református magyarnak és a „hitet cselekedetekkel élővé tenni.”
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Aminek a régészeti ásatások után jönnie kellene: a műemlékek bemutatása és megőrzése
A Főtér nyugati oldalán a sétálóutcává történő átalakítási munkálatok már nagyon előrehaladott állapotban vannak, ezért kevés az esélye annak, amit Virgil Pop építész, a Kolozs Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottság szakértője szeretne: úgy módosítsák a terveket, hogy az ásatásokkal feltárt műemlékek – többek között a barokk fogadalmi kapu alapjai - valamilyen módon láthatóakká váljanak. A szakember Magyarországi és hazai példákat is említett – többek között Esztergom történelmi belvárosában, vagy Gyulafehérvár várában alkalmazott módszereket –, ahol a régészek által feltárt ókori vagy középkori emlékek nyomvonalát fehér festékkel körvonalazták a későbbi járószinten, vagy interaktív módon, egy-egy épület alapjait újraépítve, azokat padokká és zöldövezettel övezve ábrázolták.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)