Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. május 4.
Kevés magyar film jut be Erdélybe
Tekervényes utat jár be egy külföldi film, amíg egy romániai moziterem vásznára kerül. A magyar filmek romániai térhódítása elé a szokásosnál is több akadályt gördítettek. Többek között annak jártunk utána, hogy a Kincsem nevű nagysikerű magyar filmet miért nem lehet két hónappal a bemutató után sem megtekinteni Erdélyben.
Az országban forgalomba kerülő filmekért elsősorban nem a mozik a felelősek: Romániában olyan filmforgalmazásra szakosodott cégek vásárolják meg az alkotásokat, amelyek erre engedélyt kapnak az Országos Filmművészeti Intézettől (CNC). A nagyobb nemzetközi, illetve magyarországi forgalmazóktól megvásárolt alkotások ára számos tényezőtől függ. Ezt például az is befolyásolja, hogy hány díjat nyert el az alkotás, vagy mekkora nyereség várható a film esetében. A vásárlás után következik a neheze: a forgalmazó cégnek minél több mozinak kell eladnia a filmet. „A filmforgalmazók a legtöbb ellenállásba a moziba kerülés során ütközhetnek, ugyanis Romániában az állami filmforgalmazó (RADEF) működteti a legtöbb mozit, ritkábban a helyi önkormányzat, illetve magánforgalmazó cégen keresztül. De amióta az Odeon nevű román vállalatot felvásárolta, a Cinema City monopol hatalmú moziként működik, így a konkurencia felett állva munkatársai olyan műsorrácsot alakítanak ki, amilyet csak akarnak” – magyarázta el lapunknak Jakab-Benke Nándor filmkritikus, a Filmtett.ro szerkesztője. A szakértő szerint a világ számos országában megtalálható Cinema City elsősorban azokat a filmeket mutatja be a közönségnek, amelyektől a legtöbb nyereséget reméli. Így sok remek európai alkotást figyelmen kívül hagyva jellemzően hollywoodi akciókat, romantikus vígjátékokat, szuperhősöket és lagymatag animációs filmeket tűznek műsorra. A nemzetközi lánccal rendelkező vetítőtermekbe művészfilmek ritkán kerülnek terítékre, főleg, ha magyar nyelvűekről van szó, hiszen nem vonzzák be az elvárt nézőtömeget. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy a Cinema City olyan cégcsoporthoz tartozik, amely külön forgalmazó és reklámkészítő ágazattal rendelkezik, tehát a cég önmagában egy összetett rendszer. Szinte nem is lenne szüksége külső forgalmazók filmjeire – magyarázza a szakember.
Hosszú az akadályok listája
A magyar filmek romániai mozikba kerülése nem egyszerű történet. Attól is függ, van-e épp olyan magyar gyártású film terítéken, amely nagyobb közönségnek szól. A Filmtett szerkesztője szerint egyre több olyan magyar filmművészeti alkotás születik, amely nem csak egy szűk nézői réteget vonz. Till Attila Tiszta szívvel című filmjét – amelyet legutóbb Magyarország Oscar-díjra jelölt – több erdélyi városban is vetítették, tavalyelőtt pedig Mundruczó Kornél több neves nemzetközi elismerést is begyűjtött alkotását, a Fehér Istent is elhozták Erdélybe. Az említettek többségét azonban nem az általános mozifilm-forgalmazás keretei között, hanem a Filmtett csapatának köszönhetően ismerte meg a romániai magyar közönség. A Filmtett, fesztiválja mellett évente szervez karavánvetítéseket olyan erdélyi városokban, ahol már nincs mozi. Hasonlóan a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői is igyekeznek karavánokon, illetve különleges vetítéseken keresztül megnyerni a magyar közönséget és a magyar filmek kedvelőit. Bár javulni látszik a helyzet, az eddigi adatok alapján a romániai magyar néző nem repes az örömtől, hiszen 2000-től 2016 végéig összesen 16 magyar film került forgalmazásba Romániában: például a Valami Amerika, Sorstalanság, Állítsátok meg Terézanyut! és az Aglaja. De ha ide is érnek a magyar filmek, legtöbbször jócskán lecsúsznak időben a magyarországi bemutatóhoz képest. Jakab-Benke Nándor szerint ez elsősorban a forgalmazáspolitikán múlik: megvárják ugyanis, hogy a magyarországi eredmények után kiderüljön, érdemes-e elhozni Romániába is a filmet.
A magyar produkciók vetítésének időpontja függ a fesztiválok dátumától, de a számos engedély kiváltását követelő román bürokrácia is megnehezíti az alkotások útját. Mindezek mellé lassító tényezőként társulnak olyan alapvető technikai feladatok, mint a feliratok lefordítása és másolatok készítése. Minél kisebb egy forgalmazó, annál több időre van szüksége a véglegesítéshez. Például azt sem lehet tudni, hogy a már megvásárolt Kincsem című alkotást mikor láthatjuk erdélyi mozivásznon.
Jakab-Benke kifejtette: nem csak az üzleti szempont dönt arról, hogy melyik film kerül a mozikba, ugyanis a fesztiváldíjak is sokat számítanak. Enyedi Ildikó idei, egyebek közt az Arany Medvét és a FIPRESCI-díjat elnyert, Testről és lélekről című alkotására is lecsapott már egy romániai forgalmazó, ahogy a már említett Kincsemre is. A kritikus hozzátette: a Testről és lélekről című alkotást díjnyertes művészfilmként lehet eladni, de a Kincsemért valószínűleg annyira érdeklődnek majd a román a nézők, mint egy cseh vagy lengyel kosztümös film iránt. A Filmtett szerkesztője úgy véli, minden erőfeszítés ellenére a romániai mozik még mindig nem figyelnek eléggé a magyar ajkú közönség igényeire.
Kevés a mozi Erdélyben
A mozikultúra éppen most kezd feltápászkodni Romániában – még a román filmek is köhögni szoktak a pénztáraknál –, ugyanakkor több városban nincs mozi. Az elsődleges üzleti tényező ördögi kört teremt: egy multicég ugyanis előbb látni szeretné, van-e érdeklődés a film iránt. De honnan legyen érdeklődés, ha nincs film? Viszont filmre kevés az esély, ha egész Székelyföldön alig akad mozi: a most beindult sepsiszentgyörgyi és a készülőben lévő csíkszeredai még nem elég a boldogsághoz” – magyarázza a szakértő. Jakab-Benke szerint Gyergyótól Kézdivásárhelyen át Székelykeresztúrig mindenhol létesíteni kellene legalább egytermes mozit, hiszen az érdeklődést tekintve ezek még hétköznaponként is legalább egyharmad arányban megtelnének. A szakember úgy véli, nem elképzelhetetlen újrateremteni a régi mozis időket, amikor még falvakban is működtek vetítőtermek. Csak rengeteg energiát, pénzt kell befektetni a hatékony reklámozás mellett, illetve rá kell ébreszteni a filmkedvelőket: élvezhetőbb és sok tekintetben előnyösebb társaságban, széles vásznon, megfelelő hangtechnikával filmet nézni, mint otthon szűk tévéképernyő előtt, gyenge hangberendezéssel és húszpercenként bosszantó reklámokkal.
A rendszerváltozás után rengeteg magyar filmet nézhettek a filmkedvelők az erdélyi mozikban, idővel azonban csökkent a kirobbanó kínálat. A 2000-es évek folyamán hullámzóan alakult a magyar filmek iránti érdeklődés: a Cinemagia filmes portál adatai alapján a rekordot eddig a Valami Amerika viszi, amelyre 2002-ben 8 246 néző volt kíváncsi, de 2004-ben a Simon mágusra már alig több mint 370-en ültek be. 2009-ben a Gruber utazására majdnem kétezren voltak kíváncsiak, és 2015-ben a Fehér Istent 3 439 néző látta a moziban.
Magyar szinkron és felirat: jók a kilátások
Ha a sikeresebb magyar gyártású filmeket el is hozzák a romániai forgalmazók, az idegen nyelvűeket nem szinkronizálják, sőt, a Filmtett kivételével magyar feliratot sem készítenek – bár erre éppen most találunk pozitív ellenpéldát az idén nyílt sepsiszentgyörgyi mozi esetében. Romániában az is kétséges volt, szabad-e egyáltalán a román nyelvtől eltérő feliratot vetíteni. Ám a tavaly decemberben módosított mozitörvény már lehetségessé teszi, így az ezzel kapcsolatos problémát – a jogi akadályok mellett – ismét az anyagiakban találjuk. A magyar szinkron és felirat Magyarországon élvez szerzői jogvédettséget, így a felhasználási engedély megvásárlása sokba kerül. Ha pedig az adott forgalmazó úgy látja, a román feliratot nem értő magyar közönség nem éri meg ezt az összeget, nem fizeti ki. Jakab-Benke szerint azonban a magyar feliratos filmekre utaló jelek biztatóak, de hangsúlyozza: a forgalmazónak látnia kell, hogy van vásárlóerő a magyar nézőkben, látnia kell, hogy a felirat vagy a szinkron megéri a külön befektetést és fáradtságot. „Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Romániában, az animációkat leszámítva soha nem volt erős igény a szinkronos filmek iránt, ehhez képest Magyarország a szinkron földje” – teszi hozzá a kritikus. Sepsiszentgyörgyön hosszú harcot kellett vívni a moziért. A RADEF 2009-ben adta át az épületet a helyi önkormányzatnak, a korábban ott diszkót működtető vállalkozó azonban nem fogadta el a döntést. Folyamatosan azt hangoztatta: el akarják űzni a román vállalkozókat a székelyföldi városból. Végül 28 bírósági per után 2012-ben vette át az önkormányzat az épületet, a felújítást pedig két év múlva kezdték el. Új szárnyat is építettek, amelyben az Andrei Mureșanu Színház székel stúdiótermével, a mozirész pedig két, egyenként nyolcvan férőhelyes – Chaplin és Fellini nevű – teremmel várja az érdeklődőket. Az intézményt a városi tanács tartja fenn, ezen belül is a Kónya Ádám Művelődési Ház működteti, a filmeket pedig a Cityplex forgalmazza. A Művész Moziban ugyanakkor nemcsak hollywoodi kasszasikereket, hanem hazai, európai, fesztivál- és művészfilmeket is vetítenek hagyományos változatban, néhányat pedig háromdimenziósan is – derül ki a helyi sajtóból. Rögtön a nyitáskor vetítették Till Attila Tiszta szívvel című tragikomikus drámáját és Adrian Sitaru Fixeur című alkotását. Utóbbira a rendezőt is meghívták. Idén már vetítettek magyar szinkronos filmet is – Állati nagy szökés, Halálos iramban 8 –, s bár a drága licenc és technikai okok miatt nem könnyű megoldani a magyar feliratok problémáját, a működtetők ígérik, hamarosan az is lesz. Bár lehet magyar felirattal vetíteni, a románnak mindig futnia kell a film alatt. Így a kérdés az, hogyan oldják meg, hogy kényelmesen, látható módon, a hangsávtól nem elcsúszott magyar feliratot is vetíthessenek. Eközben Csíkszeredában tavaly óta már számos alkalommal tartottak ingyenes próbavetítéseket, és amint megszerzik az engedélyt, a Hargita megyei városban is beindul a mozi.
Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Tekervényes utat jár be egy külföldi film, amíg egy romániai moziterem vásznára kerül. A magyar filmek romániai térhódítása elé a szokásosnál is több akadályt gördítettek. Többek között annak jártunk utána, hogy a Kincsem nevű nagysikerű magyar filmet miért nem lehet két hónappal a bemutató után sem megtekinteni Erdélyben.
Az országban forgalomba kerülő filmekért elsősorban nem a mozik a felelősek: Romániában olyan filmforgalmazásra szakosodott cégek vásárolják meg az alkotásokat, amelyek erre engedélyt kapnak az Országos Filmművészeti Intézettől (CNC). A nagyobb nemzetközi, illetve magyarországi forgalmazóktól megvásárolt alkotások ára számos tényezőtől függ. Ezt például az is befolyásolja, hogy hány díjat nyert el az alkotás, vagy mekkora nyereség várható a film esetében. A vásárlás után következik a neheze: a forgalmazó cégnek minél több mozinak kell eladnia a filmet. „A filmforgalmazók a legtöbb ellenállásba a moziba kerülés során ütközhetnek, ugyanis Romániában az állami filmforgalmazó (RADEF) működteti a legtöbb mozit, ritkábban a helyi önkormányzat, illetve magánforgalmazó cégen keresztül. De amióta az Odeon nevű román vállalatot felvásárolta, a Cinema City monopol hatalmú moziként működik, így a konkurencia felett állva munkatársai olyan műsorrácsot alakítanak ki, amilyet csak akarnak” – magyarázta el lapunknak Jakab-Benke Nándor filmkritikus, a Filmtett.ro szerkesztője. A szakértő szerint a világ számos országában megtalálható Cinema City elsősorban azokat a filmeket mutatja be a közönségnek, amelyektől a legtöbb nyereséget reméli. Így sok remek európai alkotást figyelmen kívül hagyva jellemzően hollywoodi akciókat, romantikus vígjátékokat, szuperhősöket és lagymatag animációs filmeket tűznek műsorra. A nemzetközi lánccal rendelkező vetítőtermekbe művészfilmek ritkán kerülnek terítékre, főleg, ha magyar nyelvűekről van szó, hiszen nem vonzzák be az elvárt nézőtömeget. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy a Cinema City olyan cégcsoporthoz tartozik, amely külön forgalmazó és reklámkészítő ágazattal rendelkezik, tehát a cég önmagában egy összetett rendszer. Szinte nem is lenne szüksége külső forgalmazók filmjeire – magyarázza a szakember.
Hosszú az akadályok listája
A magyar filmek romániai mozikba kerülése nem egyszerű történet. Attól is függ, van-e épp olyan magyar gyártású film terítéken, amely nagyobb közönségnek szól. A Filmtett szerkesztője szerint egyre több olyan magyar filmművészeti alkotás születik, amely nem csak egy szűk nézői réteget vonz. Till Attila Tiszta szívvel című filmjét – amelyet legutóbb Magyarország Oscar-díjra jelölt – több erdélyi városban is vetítették, tavalyelőtt pedig Mundruczó Kornél több neves nemzetközi elismerést is begyűjtött alkotását, a Fehér Istent is elhozták Erdélybe. Az említettek többségét azonban nem az általános mozifilm-forgalmazás keretei között, hanem a Filmtett csapatának köszönhetően ismerte meg a romániai magyar közönség. A Filmtett, fesztiválja mellett évente szervez karavánvetítéseket olyan erdélyi városokban, ahol már nincs mozi. Hasonlóan a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői is igyekeznek karavánokon, illetve különleges vetítéseken keresztül megnyerni a magyar közönséget és a magyar filmek kedvelőit. Bár javulni látszik a helyzet, az eddigi adatok alapján a romániai magyar néző nem repes az örömtől, hiszen 2000-től 2016 végéig összesen 16 magyar film került forgalmazásba Romániában: például a Valami Amerika, Sorstalanság, Állítsátok meg Terézanyut! és az Aglaja. De ha ide is érnek a magyar filmek, legtöbbször jócskán lecsúsznak időben a magyarországi bemutatóhoz képest. Jakab-Benke Nándor szerint ez elsősorban a forgalmazáspolitikán múlik: megvárják ugyanis, hogy a magyarországi eredmények után kiderüljön, érdemes-e elhozni Romániába is a filmet.
A magyar produkciók vetítésének időpontja függ a fesztiválok dátumától, de a számos engedély kiváltását követelő román bürokrácia is megnehezíti az alkotások útját. Mindezek mellé lassító tényezőként társulnak olyan alapvető technikai feladatok, mint a feliratok lefordítása és másolatok készítése. Minél kisebb egy forgalmazó, annál több időre van szüksége a véglegesítéshez. Például azt sem lehet tudni, hogy a már megvásárolt Kincsem című alkotást mikor láthatjuk erdélyi mozivásznon.
Jakab-Benke kifejtette: nem csak az üzleti szempont dönt arról, hogy melyik film kerül a mozikba, ugyanis a fesztiváldíjak is sokat számítanak. Enyedi Ildikó idei, egyebek közt az Arany Medvét és a FIPRESCI-díjat elnyert, Testről és lélekről című alkotására is lecsapott már egy romániai forgalmazó, ahogy a már említett Kincsemre is. A kritikus hozzátette: a Testről és lélekről című alkotást díjnyertes művészfilmként lehet eladni, de a Kincsemért valószínűleg annyira érdeklődnek majd a román a nézők, mint egy cseh vagy lengyel kosztümös film iránt. A Filmtett szerkesztője úgy véli, minden erőfeszítés ellenére a romániai mozik még mindig nem figyelnek eléggé a magyar ajkú közönség igényeire.
Kevés a mozi Erdélyben
A mozikultúra éppen most kezd feltápászkodni Romániában – még a román filmek is köhögni szoktak a pénztáraknál –, ugyanakkor több városban nincs mozi. Az elsődleges üzleti tényező ördögi kört teremt: egy multicég ugyanis előbb látni szeretné, van-e érdeklődés a film iránt. De honnan legyen érdeklődés, ha nincs film? Viszont filmre kevés az esély, ha egész Székelyföldön alig akad mozi: a most beindult sepsiszentgyörgyi és a készülőben lévő csíkszeredai még nem elég a boldogsághoz” – magyarázza a szakértő. Jakab-Benke szerint Gyergyótól Kézdivásárhelyen át Székelykeresztúrig mindenhol létesíteni kellene legalább egytermes mozit, hiszen az érdeklődést tekintve ezek még hétköznaponként is legalább egyharmad arányban megtelnének. A szakember úgy véli, nem elképzelhetetlen újrateremteni a régi mozis időket, amikor még falvakban is működtek vetítőtermek. Csak rengeteg energiát, pénzt kell befektetni a hatékony reklámozás mellett, illetve rá kell ébreszteni a filmkedvelőket: élvezhetőbb és sok tekintetben előnyösebb társaságban, széles vásznon, megfelelő hangtechnikával filmet nézni, mint otthon szűk tévéképernyő előtt, gyenge hangberendezéssel és húszpercenként bosszantó reklámokkal.
A rendszerváltozás után rengeteg magyar filmet nézhettek a filmkedvelők az erdélyi mozikban, idővel azonban csökkent a kirobbanó kínálat. A 2000-es évek folyamán hullámzóan alakult a magyar filmek iránti érdeklődés: a Cinemagia filmes portál adatai alapján a rekordot eddig a Valami Amerika viszi, amelyre 2002-ben 8 246 néző volt kíváncsi, de 2004-ben a Simon mágusra már alig több mint 370-en ültek be. 2009-ben a Gruber utazására majdnem kétezren voltak kíváncsiak, és 2015-ben a Fehér Istent 3 439 néző látta a moziban.
Magyar szinkron és felirat: jók a kilátások
Ha a sikeresebb magyar gyártású filmeket el is hozzák a romániai forgalmazók, az idegen nyelvűeket nem szinkronizálják, sőt, a Filmtett kivételével magyar feliratot sem készítenek – bár erre éppen most találunk pozitív ellenpéldát az idén nyílt sepsiszentgyörgyi mozi esetében. Romániában az is kétséges volt, szabad-e egyáltalán a román nyelvtől eltérő feliratot vetíteni. Ám a tavaly decemberben módosított mozitörvény már lehetségessé teszi, így az ezzel kapcsolatos problémát – a jogi akadályok mellett – ismét az anyagiakban találjuk. A magyar szinkron és felirat Magyarországon élvez szerzői jogvédettséget, így a felhasználási engedély megvásárlása sokba kerül. Ha pedig az adott forgalmazó úgy látja, a román feliratot nem értő magyar közönség nem éri meg ezt az összeget, nem fizeti ki. Jakab-Benke szerint azonban a magyar feliratos filmekre utaló jelek biztatóak, de hangsúlyozza: a forgalmazónak látnia kell, hogy van vásárlóerő a magyar nézőkben, látnia kell, hogy a felirat vagy a szinkron megéri a külön befektetést és fáradtságot. „Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Romániában, az animációkat leszámítva soha nem volt erős igény a szinkronos filmek iránt, ehhez képest Magyarország a szinkron földje” – teszi hozzá a kritikus. Sepsiszentgyörgyön hosszú harcot kellett vívni a moziért. A RADEF 2009-ben adta át az épületet a helyi önkormányzatnak, a korábban ott diszkót működtető vállalkozó azonban nem fogadta el a döntést. Folyamatosan azt hangoztatta: el akarják űzni a román vállalkozókat a székelyföldi városból. Végül 28 bírósági per után 2012-ben vette át az önkormányzat az épületet, a felújítást pedig két év múlva kezdték el. Új szárnyat is építettek, amelyben az Andrei Mureșanu Színház székel stúdiótermével, a mozirész pedig két, egyenként nyolcvan férőhelyes – Chaplin és Fellini nevű – teremmel várja az érdeklődőket. Az intézményt a városi tanács tartja fenn, ezen belül is a Kónya Ádám Művelődési Ház működteti, a filmeket pedig a Cityplex forgalmazza. A Művész Moziban ugyanakkor nemcsak hollywoodi kasszasikereket, hanem hazai, európai, fesztivál- és művészfilmeket is vetítenek hagyományos változatban, néhányat pedig háromdimenziósan is – derül ki a helyi sajtóból. Rögtön a nyitáskor vetítették Till Attila Tiszta szívvel című tragikomikus drámáját és Adrian Sitaru Fixeur című alkotását. Utóbbira a rendezőt is meghívták. Idén már vetítettek magyar szinkronos filmet is – Állati nagy szökés, Halálos iramban 8 –, s bár a drága licenc és technikai okok miatt nem könnyű megoldani a magyar feliratok problémáját, a működtetők ígérik, hamarosan az is lesz. Bár lehet magyar felirattal vetíteni, a románnak mindig futnia kell a film alatt. Így a kérdés az, hogyan oldják meg, hogy kényelmesen, látható módon, a hangsávtól nem elcsúszott magyar feliratot is vetíthessenek. Eközben Csíkszeredában tavaly óta már számos alkalommal tartottak ingyenes próbavetítéseket, és amint megszerzik az engedélyt, a Hargita megyei városban is beindul a mozi.
Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. június 2.
Közel hétszázan indultak gyalogosan Udvarhelyről Csíksomlyóra
A hűvös, kissé borongós, de fényes péntek reggelen hatszáznyolcvanan alkották a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomtól Csíksomlyóra induló gyalogos keresztalját.
Immár második éve, hogy az Udvarhelyről induló zarándoklók jelképévé vált az a tarisznya és vándorbot, amelyet a tavaly elhunyt Botár Gábor plébános mindig magával vitt a Szűzanya csíksomlyói szabadtéri szentélyébe. Az útra indító szentmise főcelebránsa, Darvas Emil kadicsfalvi plébános bevezető gondolatában két, néhai zarándokra utalt: Gábor atyára, akinek „tarisnyája most is készen áll”, illetve a néhai Hajdó István gyergyói főespesre, Erdély népszónokára, aki egyik legemlékezetesebb beszédet mondta a csíksomlyói Hármashalom oltárnál 2004-ben.
László Attila, a szombatfalvi Szent György Egyházközség plébánosa, a zarándoklat egyik lelki vezetője kitért arra, hogy „aki a hitre akar jutni, meg kell tapasztalnia az emberi végességet – segíteni szokott ebben ez a zarándoklat. Embert próbáló volta áldás. Kihozza emberi végességünket, korlátainkba botlunk, de amikor levetkőzzük emberi gőgünket, és szerénységgel párosul világlátásunk, törekvésünk, kilépve magunkból fontos lesz a mellettünk haladó örülő vagy nyűgölő ember. Akkor nyílik meg előttünk egy másfajta élet hatalmas távlata.” Kívánta ennek megtapasztalását, és hogy ki-ki találjon olyan valakit, akiben maradéktalan lehet a bizalma.
A zarándokáldást követően négyes sorokban, az út széléhez igazodva indult a menetoszlop. Útközben lehetőség van szentgyónásra, lelki beszélgetésre. A főúton haladva a főbb kereszteknél megállnak kereszthódolatra. Tízóraizás és első pihenő Máréfalván volt, ahol a helybéliek friss vízzel kínálták meg a gyalogosokat. Ebédszünetet Homoródfürdőn tartanak.
A zarándoklat programja A tervek szerint este hét órára Lenkútra érkeznek, és a lövétei gazdák csűrjeiben mintegy kétszázötvenen éjszakáznak. Idén is vissza lehet majd este térni Udvarhelyre autóbusszal. Szombat reggel négy órakor visszaviszi az autóbusz a Hármaskereszthez azokat, akik gyalogosan folytatják a zarándokutat. Csatlakozni lehet a Pethő vendéglő előtt, a Márton Áron téri buszmegállóban és a Kis Szent Teréz-templomnál. Ötkor találkoznak mindazokkal, akik máshol éjszakáztak. Hatkor az Anna-fogadó parkolójában reggeliznek, hét órakor indulnak tovább. Tíz órakor a Márton Áron Gimnáziumnál egyesül a székelyudvarhelyi keresztalja, és együtt folytatják az utat a szentmise helyszínére, a nyeregbe. Részt vesznek a szentmisén. Akik nem gyalogosan indulnak vissza, csatlakozhatnak a járművesekhez. Pünkösdvasárnap reggel hat órakor, a szombatival azonos megállóhelyeken lehet autóbuszra szállni, és gyalogosan folytatni a zarándoklatot Lenkúttól Székelyudvarhelyre. A hálaadó szentmise vasárnap este fél hétkor kezdődik a Rákóczi Sportcentrumban. Pünkösd másodnapján a szejkefürdői Ugron-kápolnánál zárják a zarándoklatot. Kilenc órától keresztutat járnak a Székely Kálvárián. Az ünnepzáró szentmise tíz órakor kezdődik, utána áldást kérnek a haza indulókra.
Molnár Melinda Székelyhon.ro
A hűvös, kissé borongós, de fényes péntek reggelen hatszáznyolcvanan alkották a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomtól Csíksomlyóra induló gyalogos keresztalját.
Immár második éve, hogy az Udvarhelyről induló zarándoklók jelképévé vált az a tarisznya és vándorbot, amelyet a tavaly elhunyt Botár Gábor plébános mindig magával vitt a Szűzanya csíksomlyói szabadtéri szentélyébe. Az útra indító szentmise főcelebránsa, Darvas Emil kadicsfalvi plébános bevezető gondolatában két, néhai zarándokra utalt: Gábor atyára, akinek „tarisnyája most is készen áll”, illetve a néhai Hajdó István gyergyói főespesre, Erdély népszónokára, aki egyik legemlékezetesebb beszédet mondta a csíksomlyói Hármashalom oltárnál 2004-ben.
László Attila, a szombatfalvi Szent György Egyházközség plébánosa, a zarándoklat egyik lelki vezetője kitért arra, hogy „aki a hitre akar jutni, meg kell tapasztalnia az emberi végességet – segíteni szokott ebben ez a zarándoklat. Embert próbáló volta áldás. Kihozza emberi végességünket, korlátainkba botlunk, de amikor levetkőzzük emberi gőgünket, és szerénységgel párosul világlátásunk, törekvésünk, kilépve magunkból fontos lesz a mellettünk haladó örülő vagy nyűgölő ember. Akkor nyílik meg előttünk egy másfajta élet hatalmas távlata.” Kívánta ennek megtapasztalását, és hogy ki-ki találjon olyan valakit, akiben maradéktalan lehet a bizalma.
A zarándokáldást követően négyes sorokban, az út széléhez igazodva indult a menetoszlop. Útközben lehetőség van szentgyónásra, lelki beszélgetésre. A főúton haladva a főbb kereszteknél megállnak kereszthódolatra. Tízóraizás és első pihenő Máréfalván volt, ahol a helybéliek friss vízzel kínálták meg a gyalogosokat. Ebédszünetet Homoródfürdőn tartanak.
A zarándoklat programja A tervek szerint este hét órára Lenkútra érkeznek, és a lövétei gazdák csűrjeiben mintegy kétszázötvenen éjszakáznak. Idén is vissza lehet majd este térni Udvarhelyre autóbusszal. Szombat reggel négy órakor visszaviszi az autóbusz a Hármaskereszthez azokat, akik gyalogosan folytatják a zarándokutat. Csatlakozni lehet a Pethő vendéglő előtt, a Márton Áron téri buszmegállóban és a Kis Szent Teréz-templomnál. Ötkor találkoznak mindazokkal, akik máshol éjszakáztak. Hatkor az Anna-fogadó parkolójában reggeliznek, hét órakor indulnak tovább. Tíz órakor a Márton Áron Gimnáziumnál egyesül a székelyudvarhelyi keresztalja, és együtt folytatják az utat a szentmise helyszínére, a nyeregbe. Részt vesznek a szentmisén. Akik nem gyalogosan indulnak vissza, csatlakozhatnak a járművesekhez. Pünkösdvasárnap reggel hat órakor, a szombatival azonos megállóhelyeken lehet autóbuszra szállni, és gyalogosan folytatni a zarándoklatot Lenkúttól Székelyudvarhelyre. A hálaadó szentmise vasárnap este fél hétkor kezdődik a Rákóczi Sportcentrumban. Pünkösd másodnapján a szejkefürdői Ugron-kápolnánál zárják a zarándoklatot. Kilenc órától keresztutat járnak a Székely Kálvárián. Az ünnepzáró szentmise tíz órakor kezdődik, utána áldást kérnek a haza indulókra.
Molnár Melinda Székelyhon.ro
2017. július 27.
Az erdélyi falujegyzőség kialakulása (Jegyzők Uzonban a XIX. századtól napjainkig)
A falujegyző a feudalizmus korában (annak vége felé) a parasztközösség egyik vezetője volt. A falu írásbeli ügyeit intéző íródeákról a XVIII. század elejétől tesznek említést az okiratok. A székelyeknél Aranyosszék 1723. évi constitutiójában találunk róla feljegyzést, II. József korában számuk egyre gyarapodik. Ennek ellenére csak a század utolsó évtizedében és a XIX. század első felében válik általánossá és intézményessé a falujegyzői megbízatás Erdély valamennyi történelmileg kialakult közigazgatási vidékén – ismerteti Szabó Miklós a Művelődéstörténeti tanulmányok első kötetében megjelent, Az erdélyi falujegyzői intézményről című 1979-es írásában.
Régen a falujegyzőt a falu választotta meg, és az is bocsátotta el, javadalmazása a falu kötelessége volt. Ezt a gyakorlatot a főkormányszék is törvényesítette. A falusi elöljáróságon belüli ügyeket a bíró, esküdtek, esetleg a kisbíró, határbíró intézte. A faluközösségnek a gazdasági és igazságszolgáltatási önkormányzatból fakadó belső ügyei a következők voltak: a község vagyonának, jövedelmének kezelése, a közhasználatban levő földek évenkénti felosztása, a közerdők használata, utak, hidak, árkok karbantartása, pásztorok, mezőőrök fogadása (juhgyűlések), a dögkút ellenőrzése vagy létrehozása a falu szélén, vásárok, vásáros napok megszervezése (piaci kirakodás, állatvásárok évente ötször). Uzonban, tűzveszély elhárítása, a falusi igazságszolgáltatás (pereskedés, békéltető bizottság), adózók nyilvántartása, adóbegyűjtés, az átvonuló katonaság elszállásolása és ellátása, katonai szállítások, újoncállítás, büntetések végrehajtása és még sok egyéb.
A falu elöljárója, a bíró valósággal az államhatalom alkalmazottjává vált. Mivel az írástudatlanság elég soká fennállott, gyakran került a falu élére írástudatlan vezető. A visszaélések, összetűzések sokasága oda vezetett, hogy II. József elrendelte a jegyzőségek létrehozását. A franciaellenes háborúk idején Bécs kénytelen fékezni a parasztok túlzott megterhelését, lenyirbálni a visszaéléseket, túlkapásokat. Ezt a célt szolgálta a falujegyzőség mint intézmény létrehozása, amit a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedére tehetünk. A helyi hatóságok közreműködésével kidolgozott Falusi Nótáriusok Instructiójával a főkormányszék egységesíteni kívánta Erdély területén a falujegyzők hatáskörét. A nótáriusok megbízatása egy-három évre szólt. Annak lejárata után a községi gyűlés két-három jelöltből választott nyílt szavazással új jegyzőt, vagy választotta újra a régit. Szavazáskor a jelöltek elhagyták a termet, és az nyert, aki a legtöbb voksot kapta. Ez az eljárás főleg ott érvényesült, ahol nagyobb számú szabad paraszt élt, és több volt az írástudó. A jegyzőnek képviselnie kellett a parasztok érdekeit, ellenkező esetben az első kedvező alkalommal megfosztották megbízatásától. Csíkban, Gyergyóban és Háromszéken a jegyzőket a határőri, a szabad paraszti és a katonarészről való családok adták általában. Ezek a jegyzők eljutottak kolozsvári, nagyenyedi, szebeni stb. gimnáziumokba, sőt, külföldön is tanultak. Jegyző csak az lehetett, aki elégséges tudománybeli tehetséggel bírt az adókivetési és -begyűjtési tervek elkészítésében. Egy 1775-től származó constitutio tanúsítja, hogy a szász falvakban az iskolaigazgató a jegyző. Háromszéken és Csíkban gyakran a tanító volt a jegyző (lévén írástudó ember). A falujegyzők mindig a parasztság érdekeit képviselték, felléptek a túlzott terhek ellen, a falubírók, adószedők, vármegye, vidéki tisztek, átvonuló katonaság, a földesurak visszaélései és hatalmaskodásai ellen.
A francia forradalom éveiben a falujegyzők közvetítették a híreket a parasztok felé, néhol még a Bécsi Magyar Kurírból is felolvastak a hallgatóságnak.
Az 1848–49-es forradalom után a polgári fejlődés lényegbevágó változásokat hozott. Elindult az a folyamat, amely során néhány évtizeddel később a falujegyző állami tisztviselővé változott át. A pap és a tanító mellett a falu értelmiségijei közé tartozott, a világi értelmiség elég népes alsó rétegét képezte. Olyan, nem egységes végzettségű, az iskolázottság bizonyos fokára eljutott, főleg a parasztság köreiből kikerült személyekből formálódott ez a csoport, akiket társérdekeik általában a parasztközösségekhez kötöttek. Így a jegyzők gyakran jelentős szerepet töltöttek be a parasztság harcaiban.
Az alábbiakban közlöm azon uzoni jegyzők nevét, amelyeket az Uzoni Jegyzői Hivatal Anyakönyveiből kijegyzeteltem 1895-től napjainkig.
Pünkösti Károly 1896-ig, Rápolti Mózes 1896-tól 1897-ig, Kovács Dénes anyakönyvvezető helyettes 1899-ig, Barabás Ferenc anyakönyvvezető-helyettes 1899-ben, Incze Balázs 1899–1920-ig, Eugen Verzar 1924-ben, Ioan Gavrilescu 1927–1938-ig, Victor Ardeleanu 1938–1940-ig, Jancsó Miklós 1940-ben Magyarósról egy évig, Simon Samu 1941–1944-ig (Bikfalváról), Bodosi Sándor 1944–1950-ig, Imreh János 1963–1987-ig, Mihaela Roşca 1987–1989-ig, Bodali István 1989–2006-ig, Aczél Melinda Cecília 2006-tól.
Köszönöm Aczél M. Cecília uzoni jegyzőnőnek az anyakönyvek tanulmányozásához adott segítségét, önzetlen hozzáállását.
Ambrusné Imreh Anna, ny. tanárnő, Uzon / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A falujegyző a feudalizmus korában (annak vége felé) a parasztközösség egyik vezetője volt. A falu írásbeli ügyeit intéző íródeákról a XVIII. század elejétől tesznek említést az okiratok. A székelyeknél Aranyosszék 1723. évi constitutiójában találunk róla feljegyzést, II. József korában számuk egyre gyarapodik. Ennek ellenére csak a század utolsó évtizedében és a XIX. század első felében válik általánossá és intézményessé a falujegyzői megbízatás Erdély valamennyi történelmileg kialakult közigazgatási vidékén – ismerteti Szabó Miklós a Művelődéstörténeti tanulmányok első kötetében megjelent, Az erdélyi falujegyzői intézményről című 1979-es írásában.
Régen a falujegyzőt a falu választotta meg, és az is bocsátotta el, javadalmazása a falu kötelessége volt. Ezt a gyakorlatot a főkormányszék is törvényesítette. A falusi elöljáróságon belüli ügyeket a bíró, esküdtek, esetleg a kisbíró, határbíró intézte. A faluközösségnek a gazdasági és igazságszolgáltatási önkormányzatból fakadó belső ügyei a következők voltak: a község vagyonának, jövedelmének kezelése, a közhasználatban levő földek évenkénti felosztása, a közerdők használata, utak, hidak, árkok karbantartása, pásztorok, mezőőrök fogadása (juhgyűlések), a dögkút ellenőrzése vagy létrehozása a falu szélén, vásárok, vásáros napok megszervezése (piaci kirakodás, állatvásárok évente ötször). Uzonban, tűzveszély elhárítása, a falusi igazságszolgáltatás (pereskedés, békéltető bizottság), adózók nyilvántartása, adóbegyűjtés, az átvonuló katonaság elszállásolása és ellátása, katonai szállítások, újoncállítás, büntetések végrehajtása és még sok egyéb.
A falu elöljárója, a bíró valósággal az államhatalom alkalmazottjává vált. Mivel az írástudatlanság elég soká fennállott, gyakran került a falu élére írástudatlan vezető. A visszaélések, összetűzések sokasága oda vezetett, hogy II. József elrendelte a jegyzőségek létrehozását. A franciaellenes háborúk idején Bécs kénytelen fékezni a parasztok túlzott megterhelését, lenyirbálni a visszaéléseket, túlkapásokat. Ezt a célt szolgálta a falujegyzőség mint intézmény létrehozása, amit a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedére tehetünk. A helyi hatóságok közreműködésével kidolgozott Falusi Nótáriusok Instructiójával a főkormányszék egységesíteni kívánta Erdély területén a falujegyzők hatáskörét. A nótáriusok megbízatása egy-három évre szólt. Annak lejárata után a községi gyűlés két-három jelöltből választott nyílt szavazással új jegyzőt, vagy választotta újra a régit. Szavazáskor a jelöltek elhagyták a termet, és az nyert, aki a legtöbb voksot kapta. Ez az eljárás főleg ott érvényesült, ahol nagyobb számú szabad paraszt élt, és több volt az írástudó. A jegyzőnek képviselnie kellett a parasztok érdekeit, ellenkező esetben az első kedvező alkalommal megfosztották megbízatásától. Csíkban, Gyergyóban és Háromszéken a jegyzőket a határőri, a szabad paraszti és a katonarészről való családok adták általában. Ezek a jegyzők eljutottak kolozsvári, nagyenyedi, szebeni stb. gimnáziumokba, sőt, külföldön is tanultak. Jegyző csak az lehetett, aki elégséges tudománybeli tehetséggel bírt az adókivetési és -begyűjtési tervek elkészítésében. Egy 1775-től származó constitutio tanúsítja, hogy a szász falvakban az iskolaigazgató a jegyző. Háromszéken és Csíkban gyakran a tanító volt a jegyző (lévén írástudó ember). A falujegyzők mindig a parasztság érdekeit képviselték, felléptek a túlzott terhek ellen, a falubírók, adószedők, vármegye, vidéki tisztek, átvonuló katonaság, a földesurak visszaélései és hatalmaskodásai ellen.
A francia forradalom éveiben a falujegyzők közvetítették a híreket a parasztok felé, néhol még a Bécsi Magyar Kurírból is felolvastak a hallgatóságnak.
Az 1848–49-es forradalom után a polgári fejlődés lényegbevágó változásokat hozott. Elindult az a folyamat, amely során néhány évtizeddel később a falujegyző állami tisztviselővé változott át. A pap és a tanító mellett a falu értelmiségijei közé tartozott, a világi értelmiség elég népes alsó rétegét képezte. Olyan, nem egységes végzettségű, az iskolázottság bizonyos fokára eljutott, főleg a parasztság köreiből kikerült személyekből formálódott ez a csoport, akiket társérdekeik általában a parasztközösségekhez kötöttek. Így a jegyzők gyakran jelentős szerepet töltöttek be a parasztság harcaiban.
Az alábbiakban közlöm azon uzoni jegyzők nevét, amelyeket az Uzoni Jegyzői Hivatal Anyakönyveiből kijegyzeteltem 1895-től napjainkig.
Pünkösti Károly 1896-ig, Rápolti Mózes 1896-tól 1897-ig, Kovács Dénes anyakönyvvezető helyettes 1899-ig, Barabás Ferenc anyakönyvvezető-helyettes 1899-ben, Incze Balázs 1899–1920-ig, Eugen Verzar 1924-ben, Ioan Gavrilescu 1927–1938-ig, Victor Ardeleanu 1938–1940-ig, Jancsó Miklós 1940-ben Magyarósról egy évig, Simon Samu 1941–1944-ig (Bikfalváról), Bodosi Sándor 1944–1950-ig, Imreh János 1963–1987-ig, Mihaela Roşca 1987–1989-ig, Bodali István 1989–2006-ig, Aczél Melinda Cecília 2006-tól.
Köszönöm Aczél M. Cecília uzoni jegyzőnőnek az anyakönyvek tanulmányozásához adott segítségét, önzetlen hozzáállását.
Ambrusné Imreh Anna, ny. tanárnő, Uzon / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 5.
Elbűvölte a bukaresti újságírókat, amit eddig Székelyföldből láttak
Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda után csütörtökön Gyergyó-vidéken tartózkodik bukaresti és erdélyi román újságírók egy csoportja, akik több napon át vendégeskednek Hargita és Kovászna megyében az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának jóvoltából. Elbűvölte őket, amit eddig Székelyföldből láttak.
Mint korábban írtuk, a 10-15 tagú csoport – tévések, rádiósok és újságírók – kedden indult el Bukarestből Sepsiszentgyörgyre. Szerdán délután érkeztek meg Csíkszeredába, az első megállójuk a Csíki Székely Múzeum volt. Idegenvezető kíséretében nézték meg a vártörténeti, a népi életképeket, a ferences nyomdát, valamint a megmentett szakrális kincseket bemutató kiállítást. Ezt követően a csíksomlyói kegytemplomba és ferences kolostorba látogattak el.
Onnan Gyergyószentmiklósra indultak, ahol csütörtökön meglátogatják az örmény katolikus templomot, és találkoznak a közösség tagjaival, ezután a zsinagógába mennek át, ahol az előzőhöz hasonló program várja őket, illetve a Csiky-kertet is megszemlélik. Délután már indulnak is tovább Udvarhelyszékre, első megállójuk Máréfalva lesz a székely kapuival, onnan Székelyderzsre utaznak az unitárius templomba, az estét pedig Székelyudvarhelyen töltik.
A kirándulás negyedik napján a Haáz Rezső Múzeumot nézik meg, majd indulnak tovább Korondra egy fazekasműhelybe, majd Székelykeresztúron át eljutnak a kőrispataki szalmakalap múzeumba is. A péntek éjszakát már a megyeszékhelyen töltik, majd szombaton ellátogatnak a Gyimesekbe, onnan Kézdivásárhelyre indulnak, ahol a kirándulás utolsó mozzanataként az Incze László Múzeumba mennek el, Kézdiről pedig hazaindulnak Bukarestbe.
Elena Cruceru, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsosa, az utazás szervezője a Maszolnak elmondta, hogy a dokumentációs jelleggel bíró kirándulást a 14 ország részvételével zajló Duna Régióra vonatkozó uniós stratégia keretében szervezik meg immár negyedszer. Célja pedig a kisebbségek sokszínű kulturális örökségének leltározása.
„Románia különböző, többnemzetiségű régióiban jártunk már az újságírókkal, első alkalommal Tulcea megyébe látogattunk, a következő alkalommal Fehér és Bihar megyébe, tavaly pedig a Kazán-szoros vidékén jártunk. Idén a Székelyföldre esett a választásunk a gazdag kisebbségi kulturális örökség miatt. A helyi magyar közösség értékei mellett igyekszünk bemutatni az újságíróknak más helyi kisebbségeket is. Ezt szolgálja a gyergyói örmény és zsidó közösség meglátogatása, és ennek része volt Sepsiszentgyörgyön a romák lakta Őrkő negyed felkeresése is” – mondta a kirándulás vezetője.
Elena Cruceru szerint az újságírókat elbűvölte, amit eddig láttak. Meglepte őket az is, ami Őrkőn fogadta őket, de megjegyezték, hogy egyértelműen látszik, hogy tettek lépéseket a romák helyzetének jobbá tétele érdekében.
„A sajtós kollégák a természeti értékekre is felfigyeltek, és tulajdonképpen ez is részét képezi az érdeklődési körünknek: az egyes etnikumok, hogyan illeszkednek be kulturális örökségükkel a földrajzi adottságok közé, és ez hogyan teremt lehetőséget a kulturális turizmus fellendítésére” – tette hozzá Elena Cruceru. Kovács Boglárka / maszol.ro
Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda után csütörtökön Gyergyó-vidéken tartózkodik bukaresti és erdélyi román újságírók egy csoportja, akik több napon át vendégeskednek Hargita és Kovászna megyében az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának jóvoltából. Elbűvölte őket, amit eddig Székelyföldből láttak.
Mint korábban írtuk, a 10-15 tagú csoport – tévések, rádiósok és újságírók – kedden indult el Bukarestből Sepsiszentgyörgyre. Szerdán délután érkeztek meg Csíkszeredába, az első megállójuk a Csíki Székely Múzeum volt. Idegenvezető kíséretében nézték meg a vártörténeti, a népi életképeket, a ferences nyomdát, valamint a megmentett szakrális kincseket bemutató kiállítást. Ezt követően a csíksomlyói kegytemplomba és ferences kolostorba látogattak el.
Onnan Gyergyószentmiklósra indultak, ahol csütörtökön meglátogatják az örmény katolikus templomot, és találkoznak a közösség tagjaival, ezután a zsinagógába mennek át, ahol az előzőhöz hasonló program várja őket, illetve a Csiky-kertet is megszemlélik. Délután már indulnak is tovább Udvarhelyszékre, első megállójuk Máréfalva lesz a székely kapuival, onnan Székelyderzsre utaznak az unitárius templomba, az estét pedig Székelyudvarhelyen töltik.
A kirándulás negyedik napján a Haáz Rezső Múzeumot nézik meg, majd indulnak tovább Korondra egy fazekasműhelybe, majd Székelykeresztúron át eljutnak a kőrispataki szalmakalap múzeumba is. A péntek éjszakát már a megyeszékhelyen töltik, majd szombaton ellátogatnak a Gyimesekbe, onnan Kézdivásárhelyre indulnak, ahol a kirándulás utolsó mozzanataként az Incze László Múzeumba mennek el, Kézdiről pedig hazaindulnak Bukarestbe.
Elena Cruceru, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsosa, az utazás szervezője a Maszolnak elmondta, hogy a dokumentációs jelleggel bíró kirándulást a 14 ország részvételével zajló Duna Régióra vonatkozó uniós stratégia keretében szervezik meg immár negyedszer. Célja pedig a kisebbségek sokszínű kulturális örökségének leltározása.
„Románia különböző, többnemzetiségű régióiban jártunk már az újságírókkal, első alkalommal Tulcea megyébe látogattunk, a következő alkalommal Fehér és Bihar megyébe, tavaly pedig a Kazán-szoros vidékén jártunk. Idén a Székelyföldre esett a választásunk a gazdag kisebbségi kulturális örökség miatt. A helyi magyar közösség értékei mellett igyekszünk bemutatni az újságíróknak más helyi kisebbségeket is. Ezt szolgálja a gyergyói örmény és zsidó közösség meglátogatása, és ennek része volt Sepsiszentgyörgyön a romák lakta Őrkő negyed felkeresése is” – mondta a kirándulás vezetője.
Elena Cruceru szerint az újságírókat elbűvölte, amit eddig láttak. Meglepte őket az is, ami Őrkőn fogadta őket, de megjegyezték, hogy egyértelműen látszik, hogy tettek lépéseket a romák helyzetének jobbá tétele érdekében.
„A sajtós kollégák a természeti értékekre is felfigyeltek, és tulajdonképpen ez is részét képezi az érdeklődési körünknek: az egyes etnikumok, hogyan illeszkednek be kulturális örökségükkel a földrajzi adottságok közé, és ez hogyan teremt lehetőséget a kulturális turizmus fellendítésére” – tette hozzá Elena Cruceru. Kovács Boglárka / maszol.ro
2017. október 23.
Születésnapi beszélgetés Borbély László újságíróval – Eleinte hiányzott az írás
Borbély László újságíró, lapunk volt főszerkesztője múlt héten töltötte 75. évét. A Maros megyei Rigmányban született 1942. október 17-én, 1965 óta Csíkszeredában él. Születésnapja apropóján életéről és a lapnál töltött csaknem négy évtizedről faggattuk.
– Újságíróként szeretett interjút készíteni?
– Néhányat készítettem, de nem túl gyakran. A legemlékezetesebb talán az Antall József miniszterelnökkel készített beszélgetés volt.
– Egyébként mi volt a kedvenc újságírói műfaja?
– A publicisztika. Munkásságom vége felé sok vezércikket közöltem, amelyek a napi eseményekre reflektáltak, a véleményemet is el tudtam ezekben mondani, és talán hasznosan befolyásoltam az olvasót is.
– Már tizenhárom éve nyugdíjas. Könnyű volt letenni a pennát?
– Nyugdíjazásom után még jó pár évig rendszeresen közöltem a lapban, főleg a művelődési rovatban, és minden héten egy vezércikk volt a penzumom. Amikor vezetőváltás történt, nem igényelték az írásaimat, én pedig nem is kopogtam az ajtón. Eleinte persze, hogy hiányzott az írás, aztán fokozatosan alábbhagyott a késztetés. Lehet írás nélkül is élni.
– Honnan indult?
– Faluról jöttem, első generációs értelmiségi vagyok. A falu az én esetemben nem jelentett feltétlenül hátrányos környezetet. Apám olvasó ember volt, több száz kötetes könyvtárat gyűjtött össze, volt, amiből olvasnom, amikor esőszünet adódott a mezőgazdasági munkákban. Az otthoni indíttatásnak köszönhetően előnyben voltam elemi és középiskolai tanulmányaim során – otthon, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is. Nagyobb volt az átlagnál az olvasottságom, sok mindenről tudtam, amiről esetleg mások nem hallottak. Kolozsváron, az egyetemen viszont már lépéselőnybe kerültek a vásárhelyi Bolyaiból vagy a kolozsvári Brassaiból érkezett kollégák, de nagyvonalakban velük is sikerült a lépést tartanom.
– Hogyan választott pályát?
– Az egyetemen magyartanári képesítést szereztem. Eleve erre tájolódtam, mert mindig szerettem olvasni és írogatni is. Emlékszem, Erdőszentgyörgyön volt a községközpontban egy faliújság, amelyre a felelős tanító néni kérésére rendszeresen írtam cikkeket. Az egyetemen a Balogh Edgár újságírói kurzusát is elvégeztem, arra gondolva, hogy ha lehetőség adódik, talán az újságírói pályát is megpróbálnám. Alig három évet kellett erre várnom… 1965-ben végeztem az egyetemet a feleségemmel egyszerre, aki szintén magyar szakot végzett, és történetesen két magyar szakos tanárt kerestek Csíkszentimrén. Ezt választottuk. 1968-ban, a megyésítés után megalakultak a megyei lapok, és több évfolyamtársammal együtt jelentkeztünk. Közel negyven évet töltöttem az újságnál. Úgy vélem, Albert Antal, az alapító főszerkesztő jó érzékkel válogatta ki a munkatársakat. Ragaszkodott ahhoz, hogy mind egyetemi végzettségűek legyünk. Ez nagy szó volt, mert akkoriban inkább a munkáskáderek kellettek… A lap eleinte nagyon kelendő, népszerű volt, szívesen írtunk, együtt voltunk reggeltől estig. Vásárhelyen nyomtatták, és havonta egy-egy hétre fel kellett menni oda olvasószerkesztőnek. Érdekes időszak volt.
– Ma, az internetes világban egyszerű lenne, de akkoriban hogyan küldték el az anyagokat Vásárhelyre?
– Különböző módon. Egyrészt a reggeli autóbusszal küldtük. Ehhez előző nap le kellett gépelni az írásokat, és odaadni a titkárnőnek, aki az állomás közelében lakott, ő vitte ki a buszhoz. Amikor eseményekről tudósítottunk, telefonon kellett bemondani szavanként, betűnként, nagyon körülményesen a szöveget. Majd elkészült egy viszonylag modern nyomda a város szélén, melléje felépült a szerkesztőség épülete is. Azt azért tették a nyomda mellé, hogy ne legyünk közel a cukrászdához, legalábbis a rossz nyelvek így beszélték… Ugyanis a régi mozival szemben volt egy cukrászda, ott kezdtük a napot minden reggel, amíg a szerkesztőség a pártbizottság épületében volt, ugyanabban az épületben, mint manapság. Emlékszem, az egyik szobában lakott az első titkár, Branis László, s én mint ingázó, mindig korán beértem, bekapcsoltam a rádiót, s néha pizsamában kijött, hogy jelezze, csendesebben…
– Melyek voltak az első emlékezetes írásai?
– Fel kellett fedezni a megyét. Maros megyei lévén, nekem sok volt az újdonság. Élményszámba mentek a kiszállások, amelyekre rendszerint közösen mentünk. Egyik alkalomra különösen emlékszem. Csíkmenaságon egy beszélgetés során szóba került, hogy nagyon sok az agglegény. Írtam a témáról egy riportocskát, El kéne indulni, meg kéne házasodni címmel. Optimistán fejeztem be, beszélgetőpartnereimet nagyon biztattam a nősülésre. Azóta sem tudom, hogy sikerrel-e?
– Akkoriban is megvolt minden újságírónak a maga szakterülete?
– Eléggé behatárolt területek voltak, és úgy alakult, hogy nekem politikai jellegű írásokat kellett írnom. Ez a témakör bizony nem örvendett a legnagyobb olvasottságnak, de ez volt a feladatom, és évekig ezt végeztem.
– Ez azt jelenti, hogy pártgyűlésekbe járt a különböző vállalatokhoz, a megyéhez…
– Igen. Arra mindig vigyáztam, hogy senkinek se ártsak.
– Milyen volt akkor az újságírók megítélése?
– Általában közkedveltségnek örvendtek, s néhány kollégám különösen az volt. A városban laktak, a régi Hargitában ütötték fel a főhadiszállást. Én az első években Csíkszentimréről ingáztam, ebből kimaradtam… Egyébként, amikor kritizálni kellett valamelyik vállalatot vagy községházát, lehet, hogy nem tapsoltak nekünk, amikor megérkeztünk, de általában szívesen fogadtak, és akkor még szinte természetesnek tűnt, hogy kis vendéglátás is beletartozhat a terepezésbe, nem számított akkor lekenyerezésnek.
– Említette, politikai jellegű írásokat kellett írnia. Gondolom, ezek kényes témák voltak… Ellenőrizte valaki az ideológiai megfelelést?
– Olyan időszak is volt, amikor ezeket a megyei pártbizottság valamelyik titkára is elolvasta megjelenés előtt. Cenzúrára ezek után már szinte nem is volt szükség, de létezett. Esténként velünk voltak a szerkesztőségben a cenzorok, velünk együtt olvasták a lapot. Ha volt észrevételük, azt jelezték. Ha a szolgálatos szerkesztő nem tudott, vagy nem akart dönteni, fel kellett hívnia a főszerkesztőt, aki volt mikor engedett, volt mikor nem. Kisebb dolgokban ellent tudott mondani a cenzornak. Amikor a helyi cenzorok szabadságon voltak, Bukarestből jöttek magyarul tudó személyek helyettesíteni. Ők sokkal többet akadékoskodtak.
– Végig Albert Antal volt a főszerkesztője?
– Egészen addig, amíg karakánsága miatt le nem váltották. Utána jöttek többen is: előbb Bálint Dénes, akinek az öccse kiment Bécsbe és emiatt menesztették. Utána Csernátoni József, aki tipikus pártaktivista volt, az elsőtitkár személyi titkáraként dogozott éveken keresztül, és nagyon merev irányt szabott a lapnak. De ő sem vitte sokáig. Végül hosszú ideig Füstös Jenő maradt a lap élén főszerkesztő-helyettesként, egész a változásig. Akkor a kollégák engem választottak főszerkesztőnek, így én vezettem a lapot 1990-től 2004-ig, nyugdíjazásomig.
– Melyik volt a legszebb időszak?
– Szép volt a Hargitánál az indulás és a Hargita Népénél is sok kellemes időszak adódott. Nem voltak gondtalan évek, de 1990 után úgy éreztük, tudunk hasznosak lenni, szókimondó írásokat közölni. A rendszerváltás utáni első időszakban zűrzavar uralkodott politikai vonalon, sorra alakultak az RMDSZ területi szervezetei, önállósodott Csík, Gyergyó, Udvarhely, nehéz volt egyensúlyt tartani. Érdemnek tartom, hogy mindemellett sikerült megőrizni az önállóságunkat. Voltak önérdek-érvényesítő törekvések, azokat a próbálkozásokat kivédtük és sikerült talpon maradni. Volt kísérlet a lap megszüntetésére – nem anyagi nehézségek miatt, mert akkor ilyen jellegű gondjaink nem voltak –, hanem akadtak nagymenők, akik hatalom- és profitéhségből szerették volna megszerezni a lap kiadói jogát – ezt is sikerült kis szerencsével kivédeni. Sokan akarták a lapot megkaparintani, nemcsak itthoni, hanem magyarországi próbálkozások is voltak, de ezek sorra abbamaradtak.
– Mi volt a legnehezebb?
– A pályám kezdetén, a kezdeti lelkesedés után jöttek ezek a „musz-anyagok”, így neveztük akkoriban ezeket a pártos beszámolókat – azok nem hagytak valami szép emléket. De tulajdonképpen nem mondhatni, hogy olyan sok volt az ellenálló közöttünk. Igaz, egy adott ponton hetilappá zsugorították a napilapot, és a szókimondóbb újságírókat egyszerűen kirúgták az újságtól, köztük Ferenczes István és Ferencz Imre kollégánkat. A nyolcvanas évek végén nem volt cenzor, de cenzúra volt, és a mindenkori lapvezetésnek pontokba foglalták, hogy miről nem szabad írni. Például az állam biztonságát érintő vagy katonai dolgokról szigorúan tilos volt írni. Egyszer megjelent egy fénykép a lapban, amelyiknek a sarkában látszott a börtön. Hatalmas cirkusz lett belőle…
– 1990-ben eltűnt a cenzúra?
– A cenzúra eltűnt, akkortól a lelkiismeretünkre volt bízva, mit írunk, de sugalltak az embernek innen is, onnan is. Volt, amit meghallgattunk, volt, amit nem, de a döntést önállóan hoztuk meg.
– Kötetben nem gyűjtötte össze a legjobb publicisztikai írásait?
– Kiadtak több válogatáskötetet a lapban megjelent írásokból. Ezekbe egy-két írásom bekerült. Ezenfelül nem tartottam szükségesnek a saját írásaimat összegyűjteni. Úgy érzem, akadt néhány elfogadható írásom, de túltermelés van könyvekből, és a napilap írásai általában nem a maradandóságnak szólnak.
– Az újságíró folyton harcolna, szeretne valamit előremozdítani, valamit elérni, vagy legalább művelni az olvasót. Van olyasmi, amiről úgy érzi, hogy sikernek könyvelhető el, hogy konkrétan az írásai eredménye?
– A 90-es évek legelején például hétről hétre közöltünk egy-egy írást a magyarság történetéről. Ez akkoriban hiánypótló volt, mert a könyvesboltokban még nem lehetett ilyen könyveket vásárolni. Sokan kivágták, összegyűjtötték a sorozat cikkeit. Vagy ami a kollégák ötlete volt: a Fogságom története vagy a Kuláksors sorozatok, amelyek nagyon népszerűvé tették akkortájt a lapot. Felvállaltuk a nemzetiségi jogok szolgálatát. Sok vitánk volt a román lappal, sokszor csúnyán támadtak. Mi nem vagdalkoztunk, de amikor a lapot bántották, próbáltunk érvényt szerezni a magunk igazának. Ilyen vonatkozásban a mindenkori RMDSZ-szel is jónak mondható volt a kapcsolatunk. Úgy éreztük, amíg az RMDSZ a nemzetiségi érdekeinket következesen szolgálja, addig a lap is hasonló célokat követ. Nem voltunk RMDSZ-lap, nem szorultunk adományokra, önállóan fenn tudtunk maradni. Ami a privatizációt illeti, sokáig úgy véltük, nincs szükség erre. Anyagilag biztonságban volt a lap, emiatt nem siettettük, elhanyagoltuk a privatizációt. Ez akkor mulasztásnak tűnt, de látva, hogy mára mennyire megnehezült a nyomtatott sajtó helyzete, talán nem is volt olyan nagy mulasztás.
– Hány példányban jelent meg a Hargita Népe „fénykorában”?
– Az 1990-es évek elején, amikor még nemigen volt más hírforrás, a példányszám súrolta az 50 ezret. Amikor eljöttem, olyan 10 ezer példányban nyomtatták a lapot. Sok minden megváltozott. Új lapok jelentek meg, megváltoztak az olvasói szokások, a pénzforrások is megcsappantak, a reklámpiac nagyon beszűkült, mindez törvényszerűen elvezetett a fokozatos csökkenéshez.
– Most hogyan telnek a napjai?
– Nem unatkozom. Olvasgatok. A megszokott információforrásokat – rádiót, újságot, tévét – nézegetem. Négy unokánk van, három Csíkszeredában és egy a tengerentúl, nagyapai teendőkben nem volt hiány az elmúlt másfél évtizedben. Amikor alkalmunk van, utazgatunk is. Bejártunk jó néhány európai országot, a tengerentúlra is eljutottunk nagyobbik leányunk támogatásával. De hiányoznak néha a baráti beszélgetések, megritkultak, sajnos, a soraink. A kulturális eseményeken rendszerint jelen vagyunk, színházba járunk, itt is, Pesten is. Ki lehet tartalmasan tölteni a nyugdíjaséveket. Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)
Borbély László újságíró, lapunk volt főszerkesztője múlt héten töltötte 75. évét. A Maros megyei Rigmányban született 1942. október 17-én, 1965 óta Csíkszeredában él. Születésnapja apropóján életéről és a lapnál töltött csaknem négy évtizedről faggattuk.
– Újságíróként szeretett interjút készíteni?
– Néhányat készítettem, de nem túl gyakran. A legemlékezetesebb talán az Antall József miniszterelnökkel készített beszélgetés volt.
– Egyébként mi volt a kedvenc újságírói műfaja?
– A publicisztika. Munkásságom vége felé sok vezércikket közöltem, amelyek a napi eseményekre reflektáltak, a véleményemet is el tudtam ezekben mondani, és talán hasznosan befolyásoltam az olvasót is.
– Már tizenhárom éve nyugdíjas. Könnyű volt letenni a pennát?
– Nyugdíjazásom után még jó pár évig rendszeresen közöltem a lapban, főleg a művelődési rovatban, és minden héten egy vezércikk volt a penzumom. Amikor vezetőváltás történt, nem igényelték az írásaimat, én pedig nem is kopogtam az ajtón. Eleinte persze, hogy hiányzott az írás, aztán fokozatosan alábbhagyott a késztetés. Lehet írás nélkül is élni.
– Honnan indult?
– Faluról jöttem, első generációs értelmiségi vagyok. A falu az én esetemben nem jelentett feltétlenül hátrányos környezetet. Apám olvasó ember volt, több száz kötetes könyvtárat gyűjtött össze, volt, amiből olvasnom, amikor esőszünet adódott a mezőgazdasági munkákban. Az otthoni indíttatásnak köszönhetően előnyben voltam elemi és középiskolai tanulmányaim során – otthon, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is. Nagyobb volt az átlagnál az olvasottságom, sok mindenről tudtam, amiről esetleg mások nem hallottak. Kolozsváron, az egyetemen viszont már lépéselőnybe kerültek a vásárhelyi Bolyaiból vagy a kolozsvári Brassaiból érkezett kollégák, de nagyvonalakban velük is sikerült a lépést tartanom.
– Hogyan választott pályát?
– Az egyetemen magyartanári képesítést szereztem. Eleve erre tájolódtam, mert mindig szerettem olvasni és írogatni is. Emlékszem, Erdőszentgyörgyön volt a községközpontban egy faliújság, amelyre a felelős tanító néni kérésére rendszeresen írtam cikkeket. Az egyetemen a Balogh Edgár újságírói kurzusát is elvégeztem, arra gondolva, hogy ha lehetőség adódik, talán az újságírói pályát is megpróbálnám. Alig három évet kellett erre várnom… 1965-ben végeztem az egyetemet a feleségemmel egyszerre, aki szintén magyar szakot végzett, és történetesen két magyar szakos tanárt kerestek Csíkszentimrén. Ezt választottuk. 1968-ban, a megyésítés után megalakultak a megyei lapok, és több évfolyamtársammal együtt jelentkeztünk. Közel negyven évet töltöttem az újságnál. Úgy vélem, Albert Antal, az alapító főszerkesztő jó érzékkel válogatta ki a munkatársakat. Ragaszkodott ahhoz, hogy mind egyetemi végzettségűek legyünk. Ez nagy szó volt, mert akkoriban inkább a munkáskáderek kellettek… A lap eleinte nagyon kelendő, népszerű volt, szívesen írtunk, együtt voltunk reggeltől estig. Vásárhelyen nyomtatták, és havonta egy-egy hétre fel kellett menni oda olvasószerkesztőnek. Érdekes időszak volt.
– Ma, az internetes világban egyszerű lenne, de akkoriban hogyan küldték el az anyagokat Vásárhelyre?
– Különböző módon. Egyrészt a reggeli autóbusszal küldtük. Ehhez előző nap le kellett gépelni az írásokat, és odaadni a titkárnőnek, aki az állomás közelében lakott, ő vitte ki a buszhoz. Amikor eseményekről tudósítottunk, telefonon kellett bemondani szavanként, betűnként, nagyon körülményesen a szöveget. Majd elkészült egy viszonylag modern nyomda a város szélén, melléje felépült a szerkesztőség épülete is. Azt azért tették a nyomda mellé, hogy ne legyünk közel a cukrászdához, legalábbis a rossz nyelvek így beszélték… Ugyanis a régi mozival szemben volt egy cukrászda, ott kezdtük a napot minden reggel, amíg a szerkesztőség a pártbizottság épületében volt, ugyanabban az épületben, mint manapság. Emlékszem, az egyik szobában lakott az első titkár, Branis László, s én mint ingázó, mindig korán beértem, bekapcsoltam a rádiót, s néha pizsamában kijött, hogy jelezze, csendesebben…
– Melyek voltak az első emlékezetes írásai?
– Fel kellett fedezni a megyét. Maros megyei lévén, nekem sok volt az újdonság. Élményszámba mentek a kiszállások, amelyekre rendszerint közösen mentünk. Egyik alkalomra különösen emlékszem. Csíkmenaságon egy beszélgetés során szóba került, hogy nagyon sok az agglegény. Írtam a témáról egy riportocskát, El kéne indulni, meg kéne házasodni címmel. Optimistán fejeztem be, beszélgetőpartnereimet nagyon biztattam a nősülésre. Azóta sem tudom, hogy sikerrel-e?
– Akkoriban is megvolt minden újságírónak a maga szakterülete?
– Eléggé behatárolt területek voltak, és úgy alakult, hogy nekem politikai jellegű írásokat kellett írnom. Ez a témakör bizony nem örvendett a legnagyobb olvasottságnak, de ez volt a feladatom, és évekig ezt végeztem.
– Ez azt jelenti, hogy pártgyűlésekbe járt a különböző vállalatokhoz, a megyéhez…
– Igen. Arra mindig vigyáztam, hogy senkinek se ártsak.
– Milyen volt akkor az újságírók megítélése?
– Általában közkedveltségnek örvendtek, s néhány kollégám különösen az volt. A városban laktak, a régi Hargitában ütötték fel a főhadiszállást. Én az első években Csíkszentimréről ingáztam, ebből kimaradtam… Egyébként, amikor kritizálni kellett valamelyik vállalatot vagy községházát, lehet, hogy nem tapsoltak nekünk, amikor megérkeztünk, de általában szívesen fogadtak, és akkor még szinte természetesnek tűnt, hogy kis vendéglátás is beletartozhat a terepezésbe, nem számított akkor lekenyerezésnek.
– Említette, politikai jellegű írásokat kellett írnia. Gondolom, ezek kényes témák voltak… Ellenőrizte valaki az ideológiai megfelelést?
– Olyan időszak is volt, amikor ezeket a megyei pártbizottság valamelyik titkára is elolvasta megjelenés előtt. Cenzúrára ezek után már szinte nem is volt szükség, de létezett. Esténként velünk voltak a szerkesztőségben a cenzorok, velünk együtt olvasták a lapot. Ha volt észrevételük, azt jelezték. Ha a szolgálatos szerkesztő nem tudott, vagy nem akart dönteni, fel kellett hívnia a főszerkesztőt, aki volt mikor engedett, volt mikor nem. Kisebb dolgokban ellent tudott mondani a cenzornak. Amikor a helyi cenzorok szabadságon voltak, Bukarestből jöttek magyarul tudó személyek helyettesíteni. Ők sokkal többet akadékoskodtak.
– Végig Albert Antal volt a főszerkesztője?
– Egészen addig, amíg karakánsága miatt le nem váltották. Utána jöttek többen is: előbb Bálint Dénes, akinek az öccse kiment Bécsbe és emiatt menesztették. Utána Csernátoni József, aki tipikus pártaktivista volt, az elsőtitkár személyi titkáraként dogozott éveken keresztül, és nagyon merev irányt szabott a lapnak. De ő sem vitte sokáig. Végül hosszú ideig Füstös Jenő maradt a lap élén főszerkesztő-helyettesként, egész a változásig. Akkor a kollégák engem választottak főszerkesztőnek, így én vezettem a lapot 1990-től 2004-ig, nyugdíjazásomig.
– Melyik volt a legszebb időszak?
– Szép volt a Hargitánál az indulás és a Hargita Népénél is sok kellemes időszak adódott. Nem voltak gondtalan évek, de 1990 után úgy éreztük, tudunk hasznosak lenni, szókimondó írásokat közölni. A rendszerváltás utáni első időszakban zűrzavar uralkodott politikai vonalon, sorra alakultak az RMDSZ területi szervezetei, önállósodott Csík, Gyergyó, Udvarhely, nehéz volt egyensúlyt tartani. Érdemnek tartom, hogy mindemellett sikerült megőrizni az önállóságunkat. Voltak önérdek-érvényesítő törekvések, azokat a próbálkozásokat kivédtük és sikerült talpon maradni. Volt kísérlet a lap megszüntetésére – nem anyagi nehézségek miatt, mert akkor ilyen jellegű gondjaink nem voltak –, hanem akadtak nagymenők, akik hatalom- és profitéhségből szerették volna megszerezni a lap kiadói jogát – ezt is sikerült kis szerencsével kivédeni. Sokan akarták a lapot megkaparintani, nemcsak itthoni, hanem magyarországi próbálkozások is voltak, de ezek sorra abbamaradtak.
– Mi volt a legnehezebb?
– A pályám kezdetén, a kezdeti lelkesedés után jöttek ezek a „musz-anyagok”, így neveztük akkoriban ezeket a pártos beszámolókat – azok nem hagytak valami szép emléket. De tulajdonképpen nem mondhatni, hogy olyan sok volt az ellenálló közöttünk. Igaz, egy adott ponton hetilappá zsugorították a napilapot, és a szókimondóbb újságírókat egyszerűen kirúgták az újságtól, köztük Ferenczes István és Ferencz Imre kollégánkat. A nyolcvanas évek végén nem volt cenzor, de cenzúra volt, és a mindenkori lapvezetésnek pontokba foglalták, hogy miről nem szabad írni. Például az állam biztonságát érintő vagy katonai dolgokról szigorúan tilos volt írni. Egyszer megjelent egy fénykép a lapban, amelyiknek a sarkában látszott a börtön. Hatalmas cirkusz lett belőle…
– 1990-ben eltűnt a cenzúra?
– A cenzúra eltűnt, akkortól a lelkiismeretünkre volt bízva, mit írunk, de sugalltak az embernek innen is, onnan is. Volt, amit meghallgattunk, volt, amit nem, de a döntést önállóan hoztuk meg.
– Kötetben nem gyűjtötte össze a legjobb publicisztikai írásait?
– Kiadtak több válogatáskötetet a lapban megjelent írásokból. Ezekbe egy-két írásom bekerült. Ezenfelül nem tartottam szükségesnek a saját írásaimat összegyűjteni. Úgy érzem, akadt néhány elfogadható írásom, de túltermelés van könyvekből, és a napilap írásai általában nem a maradandóságnak szólnak.
– Az újságíró folyton harcolna, szeretne valamit előremozdítani, valamit elérni, vagy legalább művelni az olvasót. Van olyasmi, amiről úgy érzi, hogy sikernek könyvelhető el, hogy konkrétan az írásai eredménye?
– A 90-es évek legelején például hétről hétre közöltünk egy-egy írást a magyarság történetéről. Ez akkoriban hiánypótló volt, mert a könyvesboltokban még nem lehetett ilyen könyveket vásárolni. Sokan kivágták, összegyűjtötték a sorozat cikkeit. Vagy ami a kollégák ötlete volt: a Fogságom története vagy a Kuláksors sorozatok, amelyek nagyon népszerűvé tették akkortájt a lapot. Felvállaltuk a nemzetiségi jogok szolgálatát. Sok vitánk volt a román lappal, sokszor csúnyán támadtak. Mi nem vagdalkoztunk, de amikor a lapot bántották, próbáltunk érvényt szerezni a magunk igazának. Ilyen vonatkozásban a mindenkori RMDSZ-szel is jónak mondható volt a kapcsolatunk. Úgy éreztük, amíg az RMDSZ a nemzetiségi érdekeinket következesen szolgálja, addig a lap is hasonló célokat követ. Nem voltunk RMDSZ-lap, nem szorultunk adományokra, önállóan fenn tudtunk maradni. Ami a privatizációt illeti, sokáig úgy véltük, nincs szükség erre. Anyagilag biztonságban volt a lap, emiatt nem siettettük, elhanyagoltuk a privatizációt. Ez akkor mulasztásnak tűnt, de látva, hogy mára mennyire megnehezült a nyomtatott sajtó helyzete, talán nem is volt olyan nagy mulasztás.
– Hány példányban jelent meg a Hargita Népe „fénykorában”?
– Az 1990-es évek elején, amikor még nemigen volt más hírforrás, a példányszám súrolta az 50 ezret. Amikor eljöttem, olyan 10 ezer példányban nyomtatták a lapot. Sok minden megváltozott. Új lapok jelentek meg, megváltoztak az olvasói szokások, a pénzforrások is megcsappantak, a reklámpiac nagyon beszűkült, mindez törvényszerűen elvezetett a fokozatos csökkenéshez.
– Most hogyan telnek a napjai?
– Nem unatkozom. Olvasgatok. A megszokott információforrásokat – rádiót, újságot, tévét – nézegetem. Négy unokánk van, három Csíkszeredában és egy a tengerentúl, nagyapai teendőkben nem volt hiány az elmúlt másfél évtizedben. Amikor alkalmunk van, utazgatunk is. Bejártunk jó néhány európai országot, a tengerentúlra is eljutottunk nagyobbik leányunk támogatásával. De hiányoznak néha a baráti beszélgetések, megritkultak, sajnos, a soraink. A kulturális eseményeken rendszerint jelen vagyunk, színházba járunk, itt is, Pesten is. Ki lehet tartalmasan tölteni a nyugdíjaséveket. Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. november 24.
Felújította és ismét bemutatja egyik legfontosabb előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik legfontosabb produkciója az Örökség, a csíkszeredai hivatásos néptáncegyüttes most felújította és jövő héten ismét bemutatja az előadást. Csík, Gyergyó és Gyimes táncait egy élettörténetre fűzve, élőzenei kísérettel adják elő.
2010-ben mutatta be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Örökség című műsorát, a néptáncegyüttes közleményében az egyik legfontosabb és legszebb termékének nevezi ezt az előadást.
Csibi Istvánné Siklódi Márika, 1902-ben-ben Gyergyóditróban született asszony élettörténete alapján a műsorban az élet jeles szakaszait, pillanatait – fiatalság, szerelem, gyermek születése, háború, halál – mutatják be, úgy, ahogy azok áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre. A történeteket Csík, Gyergyó és Gyimes táncaival mondják el, Györfi Erzsébet és András Orsolya énekesek dalaira felfűzve. A jövő heti előadások Mihó Attila és zenésztársai élőzenés kíséretével zajlanak.
A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán huszadik század eleji gyűjtéseiből, valamint jelenkori gyűjtésekből származik.
A megmaradás feltétele
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus, dramaturg és jelmeztervező pedig Lőrincz Beáta. Az előadásról pénteken sajtótájékoztatón Varga Zoltán azt mondta el, van néhány dolog, amit átformáltak, összességben viszont nem változtattak sokat az eredeti előadáson.
Most aktuálisabb, mint bármikor, nemcsak a helyi, hanem az európai történésekre való tekintettel – emelte ki a rendező.
– Mi lesz velünk tíz vagy húsz év múlva? Gyermekeinek, unokáink fel lesznek-e vértezve azzal az örökséggel, ami azt eredményezheti, hogy megmaradjunk azok, akik vagyunk? – tette fel a kérdéseket a rendező. Kiemelte, az előadás létrehozásában segítségükre voltak András Mihály, az együttes igazgatója és a táncosok is, akik máshol ritkán látott lelkesedéssel teszik a dolgukat. Lőrincz Beáta azt mondta, bukovinai székely származásúként kötelességének érzi a kodályi, bartóki örökség továbbadását. A dramaturg nagyon fontos és komoly üzenetnek tartja a műsort. Itt vagyunk, kaptunk valamit és amíg ennek a továbbadása működik, addig itt is fogunk maradni – hangsúlyozta.
Három előadás jövő héten
Az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadást november 28-án, kedden este hét órától mutatja be a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A műsor megtekinthető továbbá november 29-én, szerdán este hét órától és november 30-án délután hat órától is. Jegyek péntektől kaphatók elővételeben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában, diákoknak és nyugdíjasoknak 10, teljes áron pedig 15 lejért. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik legfontosabb produkciója az Örökség, a csíkszeredai hivatásos néptáncegyüttes most felújította és jövő héten ismét bemutatja az előadást. Csík, Gyergyó és Gyimes táncait egy élettörténetre fűzve, élőzenei kísérettel adják elő.
2010-ben mutatta be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Örökség című műsorát, a néptáncegyüttes közleményében az egyik legfontosabb és legszebb termékének nevezi ezt az előadást.
Csibi Istvánné Siklódi Márika, 1902-ben-ben Gyergyóditróban született asszony élettörténete alapján a műsorban az élet jeles szakaszait, pillanatait – fiatalság, szerelem, gyermek születése, háború, halál – mutatják be, úgy, ahogy azok áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre. A történeteket Csík, Gyergyó és Gyimes táncaival mondják el, Györfi Erzsébet és András Orsolya énekesek dalaira felfűzve. A jövő heti előadások Mihó Attila és zenésztársai élőzenés kíséretével zajlanak.
A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán huszadik század eleji gyűjtéseiből, valamint jelenkori gyűjtésekből származik.
A megmaradás feltétele
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus, dramaturg és jelmeztervező pedig Lőrincz Beáta. Az előadásról pénteken sajtótájékoztatón Varga Zoltán azt mondta el, van néhány dolog, amit átformáltak, összességben viszont nem változtattak sokat az eredeti előadáson.
Most aktuálisabb, mint bármikor, nemcsak a helyi, hanem az európai történésekre való tekintettel – emelte ki a rendező.
– Mi lesz velünk tíz vagy húsz év múlva? Gyermekeinek, unokáink fel lesznek-e vértezve azzal az örökséggel, ami azt eredményezheti, hogy megmaradjunk azok, akik vagyunk? – tette fel a kérdéseket a rendező. Kiemelte, az előadás létrehozásában segítségükre voltak András Mihály, az együttes igazgatója és a táncosok is, akik máshol ritkán látott lelkesedéssel teszik a dolgukat. Lőrincz Beáta azt mondta, bukovinai székely származásúként kötelességének érzi a kodályi, bartóki örökség továbbadását. A dramaturg nagyon fontos és komoly üzenetnek tartja a műsort. Itt vagyunk, kaptunk valamit és amíg ennek a továbbadása működik, addig itt is fogunk maradni – hangsúlyozta.
Három előadás jövő héten
Az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadást november 28-án, kedden este hét órától mutatja be a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A műsor megtekinthető továbbá november 29-én, szerdán este hét órától és november 30-án délután hat órától is. Jegyek péntektől kaphatók elővételeben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában, diákoknak és nyugdíjasoknak 10, teljes áron pedig 15 lejért. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro
2017. december 9.
Átfogó programot szervez a centenáriumi évben az RMDSZ
Kelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára
A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett.
Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség
Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.
Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.
Három közösséget szólítanának meg
Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el.
Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó.
„Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott.
Példamutató erdélyi kampány
Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben.
„Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni.
Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek.
Van pénz pályázatra
Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket.
Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát.
Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő.
Ne kelljen lehalkítani hangunkat
Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek.
Felelősség és felelőtlenség a parlamentben
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni.
„Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki.
Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus.
Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta.
Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések
A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le.
A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)
Kelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára
A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett.
Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség
Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.
Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.
Három közösséget szólítanának meg
Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el.
Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó.
„Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott.
Példamutató erdélyi kampány
Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben.
„Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni.
Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek.
Van pénz pályázatra
Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket.
Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát.
Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő.
Ne kelljen lehalkítani hangunkat
Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek.
Felelősség és felelőtlenség a parlamentben
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni.
„Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki.
Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus.
Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta.
Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések
A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le.
A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 12.
A szobrász, akinek itthon is van otthona
Polgár Botond neve a gyergyóiak számára összefonódik a Szent István-szoborral, ám a jelenleg családjával Budapesten élő alkotó számos díjat érdemelt ki munkái által. Viszonylag korán, 15 évesen került el itthonról, ám mai napig berendezett lakás és műterem várja haza. Másodszor költözött a magyar fővárosba, de most se hiszi igazán, hogy tényleg elhagyta Gyergyót, és letelepedett Budapesten.
– Mikor hagyta el Gyergyószentmiklóst, miért? Gondolom, egy kisvárosban viszonylag kevés a lehetőség egy szobrász számára.
– A kisváros és a kevés lehetőség, a karrierépítés mint szempont, kézenfekvő lehetne, de ennél sokkal árnyaltabb a dolog. Tulajdonképpen már azt sem tudom pontosan megmondani, mikor hagytam el Gyergyószentmikóst, mivel a 8 év általános iskolát követően Csíkszeredába mentem a művészetibe, és már ekkor kezdetét vette egyfajta leválás, csak hétvégén voltam Gyergyóban. Érettségi után Budapestre mentem egyetemre, de ugye, amíg a diákévek tartanak, azt még nem szokták elköltözésnek tekinteni. A gyakorlatban azonban mégiscsak életvitelszerűen Budapesten tartózkodtam, itt alakultak ki a barátságaim, találtam meg az ösvényeimet, és hoztam létre azt a referenciát, amire az ember a tevékenységét fel tudja építeni. A feleségemet is az egyetemen ismertem meg, és mivel ő marosvásárhelyi, ez megkönnyíthette a döntést, hogy diploma után hazaköltöztünk Gyergyóba. Akkor kicsit telítődtem Budapesttel, honvágyam volt, és élt bennem egy romantikus elképzelés a hazatérésről.
De akkor már 28 éves voltam, és 15 éves koromtól egyre kevesebbet voltam a szülővárosomban, úgyhogy éreztem, ez inkább egy próbálkozás, mint határozott és végleges döntés. Aztán a doktori képzés miatt megint ingázni kezdtem Gyergyó és Budapest között, és a munkáim is azt erősítették, hogy vissza kell költözni. Ezért nem is tudom már, melyik költözést kell most számítani…
– A város nevét hallva, mi jut eszébe leghamarabb?
– A szüleim, a rokonaim, az őseim. Utána egy bonyolult kép tájakból, házakból és kerítésekből, kapukból és kilincsekből, ajtókból és ablakokból, szekrényekből és fiókokból, illatokból és hangokból.
– Van-e kedvenc helye szülővárosában vagy környékén, ahová, ha csak teheti, ellátogat, vagy olyan hely, amely inspirálja, feltölti?
– Azt hiszem, nincs, mert összeolvad az egész azzá a képpé, amit említettem. Amikor Parajdot elhagyom, és kígyózni kezd előttem az út, valami furcsa izgalom vesz rajtam erőt, elkezdek sietni (ha valaki mellettem ül, mindig szóvá teszi). Sosem állok meg a Bucsin-tetőn, nem volna türelmem hozzá. Mielőtt elérem a belső forrást, van egy szakasz, ahol a ritkásabb fenyők között jobbra nézve először lehet megpillantani a medencét. Itt kezdődik a kép. Mindig más, ragyogó nyári napsütésben, esőben, ködben, zúzmarás őszi reggelen vagy havas, latyakos úton, mégis mindig ugyanazt érzem abban a pillanatban. És ez folytatódik a falvakon végig, átdöccenve a sorompón, megállva a kapu előtt. Nincs kitüntetett helyszín, mindegyik egyformán fontos, a gyermekkorom udvara, a templom, a temető, a Békény hídjai, a piac, a Csíky-kert, a Szent Anna kápolna, mind része a nagy képnek és a folyamatnak, ami addig tart, amíg ismét háttal vagyok a medencének, elhagyom a Basát, és kígyózni kezdek kifelé.
– A gyergyószentmiklósi Szent István-szobor milyen helyet foglal el az alkotásai sorában?
– Sajátos helyet. Ez az egyetlen szobor, amit itt faragtam, és itt is maradt, még az anyaga is idevalósi. A többi szobor mindegyikét, ami itthon keletkezett, valahonnan hoztam, és utána el is vittem. Bár tavaly került a helyére, évtizednyi távolságban látom, már az avatás napján is egy régi emléknek tűnt. Valószerűtlenül sokáig tartott. Nincs másik szobrom, ami ennyi energiát és ilyen hosszú időt vitt volna el, és valószínűleg nem is lesz. (a művészt 2006-ban bízták meg a Szent István-szobor faragásával szülővárosában, ezen megszakításokkal évekig dolgozott, tíz évvel később avatták fel – szerk. megj.) Az Andrássy-emlékmű is kevesebb, mint 4 év alatt valósult meg, még így is korszakká válik egy életműben, közben magam is változom, a gyerekek nőnek, az életünk telik. Úgy érzem, ha eldönthetném, egy szobrom mennyi idő alatt jöjjön létre, egy évnél nem terveznék hosszabbat. Az egy olyan ciklus, ami már jóval túl van a pillanatnyi hangulatok, hullámzó időszakok befolyásán, de még nem nő rá az emberre, nem válik korláttá vagy teherré. De az élet nem sokat törődik az idealista elképzeléseinkkel. (Polgár Botond 2013 és 2016. között a Kossuth téri Andrássy-emlékmű rekonstrukcióján dolgozott Engler Andrással és Meszlényi Jánossal együtt, ennek kapcsán 2014-ben a Magyar Művészetért Díjban részesült Engler Andrással közösen.)
– Számos díjat érdemeltek ki alkotásai, melyik az a munkája, amely a leginkább a szívéhez nőtt?
– A 2011-ben faragott Lilith című szobrom volt az utolsó olyan befejezett darab, ami belső késztetésre, ihletetten született, határidő és egyéb külső kényszerítő körülmények nélkül. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatérni, de nyilván máshol tartok már, nem lehet ugyanott folytatni a sort.
– Most éppen mivel dolgozik?
– Az elmúlt egy év kicsit lappangó átmeneti időszak volt, sok mindennel próbálkoztam, de semmi nem nőtt túl a makettek, tervek stádiumán. Korszakváltás és belső útkeresés van, új helyszínre költöztünk, megszületett a második fiam, a nagyobbik iskolás lett, a jelek szerint decembertől tanítani fogok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, egy éven belül disszertációt kell írnom. Nincs látványos nagy munka terítéken, helyette végtelen számú apró feladat a családban és a környezetben.
– Mit vitt magával, mit menekített Budapestre Gyergyóból?
– A szerszámaimon kívül a személyes tárgyaink egy részét. De még mindig rengeteg holmi van otthon, így ott üzemképes a háztartás, bármelyik pillanatban ugyanott folytatható, ahol abbahagytuk. Kísérteties, amikor fél év után belépek a műterembe, és a pohár ott van az asztalon, ahová tettem, talpát körberajzolta a por. Olyan, mintha egy párhuzamos életem lenne, amit félbehagytam egy pillanatra vagy egy fél évre. Ilyenkor csak állok és merengek, hogy a gyergyói énem álmodja-e azt, hogy Budapesten él, vagy fordítva...
– Önnek is szólt a Gyergyói Világvándorra a meghívó...
– Amikor megláttam az esemény oldalát, nosztalgiagörcsöt kaptam rögtön. Nehéz átszervezni az életemet, iskolaidőszak van sok teendővel...
Tamás Gyopár
Kiegészítés: Polgár Botond Szent István-szobrát 2016. május 29-én avatták fel Gyergyószentmiklóson. liget.ro
Polgár Botond neve a gyergyóiak számára összefonódik a Szent István-szoborral, ám a jelenleg családjával Budapesten élő alkotó számos díjat érdemelt ki munkái által. Viszonylag korán, 15 évesen került el itthonról, ám mai napig berendezett lakás és műterem várja haza. Másodszor költözött a magyar fővárosba, de most se hiszi igazán, hogy tényleg elhagyta Gyergyót, és letelepedett Budapesten.
– Mikor hagyta el Gyergyószentmiklóst, miért? Gondolom, egy kisvárosban viszonylag kevés a lehetőség egy szobrász számára.
– A kisváros és a kevés lehetőség, a karrierépítés mint szempont, kézenfekvő lehetne, de ennél sokkal árnyaltabb a dolog. Tulajdonképpen már azt sem tudom pontosan megmondani, mikor hagytam el Gyergyószentmikóst, mivel a 8 év általános iskolát követően Csíkszeredába mentem a művészetibe, és már ekkor kezdetét vette egyfajta leválás, csak hétvégén voltam Gyergyóban. Érettségi után Budapestre mentem egyetemre, de ugye, amíg a diákévek tartanak, azt még nem szokták elköltözésnek tekinteni. A gyakorlatban azonban mégiscsak életvitelszerűen Budapesten tartózkodtam, itt alakultak ki a barátságaim, találtam meg az ösvényeimet, és hoztam létre azt a referenciát, amire az ember a tevékenységét fel tudja építeni. A feleségemet is az egyetemen ismertem meg, és mivel ő marosvásárhelyi, ez megkönnyíthette a döntést, hogy diploma után hazaköltöztünk Gyergyóba. Akkor kicsit telítődtem Budapesttel, honvágyam volt, és élt bennem egy romantikus elképzelés a hazatérésről.
De akkor már 28 éves voltam, és 15 éves koromtól egyre kevesebbet voltam a szülővárosomban, úgyhogy éreztem, ez inkább egy próbálkozás, mint határozott és végleges döntés. Aztán a doktori képzés miatt megint ingázni kezdtem Gyergyó és Budapest között, és a munkáim is azt erősítették, hogy vissza kell költözni. Ezért nem is tudom már, melyik költözést kell most számítani…
– A város nevét hallva, mi jut eszébe leghamarabb?
– A szüleim, a rokonaim, az őseim. Utána egy bonyolult kép tájakból, házakból és kerítésekből, kapukból és kilincsekből, ajtókból és ablakokból, szekrényekből és fiókokból, illatokból és hangokból.
– Van-e kedvenc helye szülővárosában vagy környékén, ahová, ha csak teheti, ellátogat, vagy olyan hely, amely inspirálja, feltölti?
– Azt hiszem, nincs, mert összeolvad az egész azzá a képpé, amit említettem. Amikor Parajdot elhagyom, és kígyózni kezd előttem az út, valami furcsa izgalom vesz rajtam erőt, elkezdek sietni (ha valaki mellettem ül, mindig szóvá teszi). Sosem állok meg a Bucsin-tetőn, nem volna türelmem hozzá. Mielőtt elérem a belső forrást, van egy szakasz, ahol a ritkásabb fenyők között jobbra nézve először lehet megpillantani a medencét. Itt kezdődik a kép. Mindig más, ragyogó nyári napsütésben, esőben, ködben, zúzmarás őszi reggelen vagy havas, latyakos úton, mégis mindig ugyanazt érzem abban a pillanatban. És ez folytatódik a falvakon végig, átdöccenve a sorompón, megállva a kapu előtt. Nincs kitüntetett helyszín, mindegyik egyformán fontos, a gyermekkorom udvara, a templom, a temető, a Békény hídjai, a piac, a Csíky-kert, a Szent Anna kápolna, mind része a nagy képnek és a folyamatnak, ami addig tart, amíg ismét háttal vagyok a medencének, elhagyom a Basát, és kígyózni kezdek kifelé.
– A gyergyószentmiklósi Szent István-szobor milyen helyet foglal el az alkotásai sorában?
– Sajátos helyet. Ez az egyetlen szobor, amit itt faragtam, és itt is maradt, még az anyaga is idevalósi. A többi szobor mindegyikét, ami itthon keletkezett, valahonnan hoztam, és utána el is vittem. Bár tavaly került a helyére, évtizednyi távolságban látom, már az avatás napján is egy régi emléknek tűnt. Valószerűtlenül sokáig tartott. Nincs másik szobrom, ami ennyi energiát és ilyen hosszú időt vitt volna el, és valószínűleg nem is lesz. (a művészt 2006-ban bízták meg a Szent István-szobor faragásával szülővárosában, ezen megszakításokkal évekig dolgozott, tíz évvel később avatták fel – szerk. megj.) Az Andrássy-emlékmű is kevesebb, mint 4 év alatt valósult meg, még így is korszakká válik egy életműben, közben magam is változom, a gyerekek nőnek, az életünk telik. Úgy érzem, ha eldönthetném, egy szobrom mennyi idő alatt jöjjön létre, egy évnél nem terveznék hosszabbat. Az egy olyan ciklus, ami már jóval túl van a pillanatnyi hangulatok, hullámzó időszakok befolyásán, de még nem nő rá az emberre, nem válik korláttá vagy teherré. De az élet nem sokat törődik az idealista elképzeléseinkkel. (Polgár Botond 2013 és 2016. között a Kossuth téri Andrássy-emlékmű rekonstrukcióján dolgozott Engler Andrással és Meszlényi Jánossal együtt, ennek kapcsán 2014-ben a Magyar Művészetért Díjban részesült Engler Andrással közösen.)
– Számos díjat érdemeltek ki alkotásai, melyik az a munkája, amely a leginkább a szívéhez nőtt?
– A 2011-ben faragott Lilith című szobrom volt az utolsó olyan befejezett darab, ami belső késztetésre, ihletetten született, határidő és egyéb külső kényszerítő körülmények nélkül. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatérni, de nyilván máshol tartok már, nem lehet ugyanott folytatni a sort.
– Most éppen mivel dolgozik?
– Az elmúlt egy év kicsit lappangó átmeneti időszak volt, sok mindennel próbálkoztam, de semmi nem nőtt túl a makettek, tervek stádiumán. Korszakváltás és belső útkeresés van, új helyszínre költöztünk, megszületett a második fiam, a nagyobbik iskolás lett, a jelek szerint decembertől tanítani fogok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, egy éven belül disszertációt kell írnom. Nincs látványos nagy munka terítéken, helyette végtelen számú apró feladat a családban és a környezetben.
– Mit vitt magával, mit menekített Budapestre Gyergyóból?
– A szerszámaimon kívül a személyes tárgyaink egy részét. De még mindig rengeteg holmi van otthon, így ott üzemképes a háztartás, bármelyik pillanatban ugyanott folytatható, ahol abbahagytuk. Kísérteties, amikor fél év után belépek a műterembe, és a pohár ott van az asztalon, ahová tettem, talpát körberajzolta a por. Olyan, mintha egy párhuzamos életem lenne, amit félbehagytam egy pillanatra vagy egy fél évre. Ilyenkor csak állok és merengek, hogy a gyergyói énem álmodja-e azt, hogy Budapesten él, vagy fordítva...
– Önnek is szólt a Gyergyói Világvándorra a meghívó...
– Amikor megláttam az esemény oldalát, nosztalgiagörcsöt kaptam rögtön. Nehéz átszervezni az életemet, iskolaidőszak van sok teendővel...
Tamás Gyopár
Kiegészítés: Polgár Botond Szent István-szobrát 2016. május 29-én avatták fel Gyergyószentmiklóson. liget.ro