Benyújtotta választási listáit a három magyar politikai szervezet
A jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választáson. A jelöltlisták az utolsó száz méteren is módosultak: Kolozsváron a jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, László Attila visszalépett. A Krónika úgy értesült: a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő és a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök sem vesz részt a megmérettetésen.
jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választásokon. Az RMDSZ már korábban bejelentette: nem kíván közösködni sem az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), sem a Magyar Polgári Párttal (MPP), mi több, ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokra, mint 2008-ban. Kelemen Hunor szövetségi elnök közlése szerint az RMDSZ részéről 317 polgármesterjelölt, 8459 helyi és 703 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen.
Az RMDSZ továbbá Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hargita, Fehér, Kovászna, Kolozs, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyében pályázza meg a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. A korábbi önkormányzati választáson a szövetség 184 településen állított polgármestert, 2195 helyi és 89 megyei tanácsosi mandátumot szerzett, ugyanakkor Hargita, Kovászna, Szatmár és Maros megyében az RMDSZ-t képviselő jelölt nyerte el a megyei tanácselnöki tisztséget.
Szabó-Györke Zsombortól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos sajtófelelősétől megtudtuk: a szervezet lapzártánkig még nem véglegesítette a listáit a székelyföldi megyékben. Azt azonban tudni lehet, hogy a legfiatalabb magyar párt 74 polgármesterjelölttel, 1726 helyi és 260 megyei tanácsosjelölttel vág neki első megmérettetésének. Az EMNP ugyanakkor 7 megyében állít megyei tanácselnökjelöltet.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a szervezet közel száz településen pályázza meg a polgármesteri tisztséget, az önkormányzati képviselőjelöltek számát azonban lapzártánkig nem tudta pontosan megmondani. „A polgári párt számára a helyhatósági választások tétje az, hogy minél több polgármesteri tisztséget megszerezzen. Célunk, hogy a 2008-ban megszerzett 11 polgármesteri széket megtartsuk, de nyilván szándékunkban áll növelni a tanácsosi mandátumhoz jutott polgári pártiak számát is” – nyilatkozta lapunknak Szász Jenő.
A polgáriak első megmérettetésén egyébként 489 helyi és 10 megyei tanácsosi mandátumot szereztek. Az MPP elnöke sajnálja, hogy a párt nem tudott országos színtű koalíciót kötni az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP): Szász Jenő számításai szerint egy ilyen együttműködés révén a két szervezet 54 településen szerezhette volna meg a polgármesteri tisztséget.
„Sajnos így sok helyen megoszlanak majd a jobboldali szavazatok és így az RMDSZ jelöltje lesz majd a befutó. Együttműködés révén egy olyan eredményt tudtunk volna felmutatni, amely miatt az RMDSZ kényszerhelyzetben nemzeti válogatottat kellett volna felállítson a parlamenti választásokra” – fogalmazott az udvarhelyi politikus. Szász Jenő példaértékűnek nevezte, hogy az MPP és az EMNP Kolozs megyei szervezetének sikerült megállapodnia pénteken abban, hogy közös listán indítják jelöltjeiket az önkormányzati választásokon.
A két párt Kolozs megyei szervezetének elnökei, Gergely Balázs, illetve Csép Sándor által pénteken kiadott közös közlemény szerint a megállapodás értelmében Kolozsváron a néppárti polgármesterjelöltet, Gergely Balázst támogatják, és csak a néppárt állít listát, amelynek második helyére Fodor Alpár, az MPP jelöltje kerül fel. Kolozs megyében az MPP tanácselnökjelöltjét, Csép Sándort támogatják. A megyei koalíciós listát Simon Csaba, az MPP jelöltje vezeti, második helyen Szász Péter, a néppárt jelöltje indul.
Kolozsvár: László Attila visszalépett
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, mint ismeretes, Eckstein-Kovács Pétert indítja a kincses városi polgármesteri tisztségért, míg a szervezet megyei elnöke, Máté András a megyei tanácselnöki mandátumért próbál voksokat gyűjteni június 10-én. Az amúgy is több meglepetésnevet tartogató városi tanácsosjelöltek listáján azonban az utolsó pillanatban is történtek változások: az RMDSZ jelenlegi alpolgármestere, a 7. helyre rangsorolt László Attila bejelentette, nem kíván részt venni a megmérettetésen.
László a Krónikának elmondta, a jelöltállítás „nevetséges módszerét” kifogásolja. „Nem adom a nevem ilyen bohóckodáshoz” – fogalmazott az alpolgármester. A Krónika úgy értesült, László Attilán kívül a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő sem vesz részt a megmérettetésen. Úgy tudjuk, a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke, a megyei tanácsi alelnök is visszalépett.
Marosvásárhely: leszámolások az RMDSZ-nél
Teljesen felborította az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosjelölt listáját a megyei szervezet vezetősége. Az állandó bizottság szinte semmibe vette a helyi választmány véleményét és új, a városi szervezet székházában soha meg nem fordulót, jóformán még tagsági könyvvel sem rendelkező személyeket is rangsorolt befutó helyekre. Elesett a bejutó pozíciótól maga a választmány elnöke, Csegzi Sándor is. Megyei felettesei azt vetették a város alpolgármesterének a szemére, hogy az elmúlt tizenkét év alatt nem sikerült kibújnia Dorin Florea városatya árnyékából. Nagy István színművész és rádiós személyében a listát egy civil vezeti.
A Rádió GaGa kereskedelmi adó igazgatóját Benedek István, a városi szervezet elnöke, Gombos Csaba egykori wu-shu világbajnok, illetve Peti András jogász követi. Utóbbi kettőt a közvélemény a szervezet nagyágyúinak számító Lokodi Edit Emőke, Kelemen Atilla és Borbély László bizalmi embereiként tartja számon. Az RMDSZ megyei elnökének a fia is bejutó helyre került: Kelemen Márton azonban nem a városi, hanem a megyei önkormányzatot célozta meg.
Azon túl, hogy választmányi elnökként megyei felettesei a 10. pozícióra rangsorolták, Csegzi Sándor úgy érzi, az állandó bizottság méltánytalanul járt el, hisz a listára olyan személyeket is elhelyeztek, akiket ő is jobbára csak névről és hallásból ismer. Véleményét osztja a választmány is; a testület több tagja is szóvá tette, hogy Kelemen Atilla megyei elnök olyanokat kezdett „futtatni”, akiket eddig még soha nem láttak az RMDSZ székházában.
„Számomra provokáció és jelzés is egyben az, hogy a 10. helyre rangsoroltak. Ugyanakkor biztató, hisz még jelentek valamit a marosvásárhelyi magyarság számára, ha azok az emberek állítottak félre, akik ezt megtették” – reagált a Krónikának Csegzi, aki az állandó bizottság döntése után viszszalépett. Az alpolgármester – aki az elmúlt években többször is lemondott mások javára a polgármester-jelöltségről, az idén pedig második lett Vass Levente mögött – belátta, hogy ő, felettesei elvárásával ellentétben, nem akart fék lenni mindabban, amit a város polgármestere, Dorin Florea tesz. Csegzi Sándor ugyanakkor jó ideje az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozik.
A párt országos főtitkára, Kovács Péter szerint azért volt szükség a marosvásárhelyi tanácsosjelölt-lista átszabására, mert a felmérések szerint csökkent a helyi magyarság bizalma a városi RMDSZ-szervezetben és a helyi önkormányzati képviselők egy részében. A Többszemközt című ETV-s műsor meghívottjaként azonban elhallgatta, hogy a közvélemény-kutatás szerint a szövetségnek semmi esélye visszaszerezni a polgármesteri széket. Kovács Péter úgy vélte: ha a polgármester-választáson minden magyar Frunda Györgyre szavaz, Marosvásárhelyen lehet győzni.
A leköszönő tanácsosok mindenáron való menesztési hevében az állandó bizottság egy olyan személyt is rangsorolt a listára, aki zsenge koránál fogva nem választható. Az RMDSZ megyei vezetői utólag belátták tévedésüket, és lecserélték Csata Tímeát. Ezzel szemben az EMNP listája sokkal kevesebb meglepetést tartalmaz. Mint várható volt, a marosvásárhelyi tanácsosjelöltek lajstromát a szervezet megyei, illetve helyi elnöke vezeti, Portik Vilmos és Kali István.
Az igazi húzónevek a harmadik és a negyedik helyet foglalják el, Nagy László unitárius esperes és Hollanda Dénes, a Sapientia volt dékánja és egyben alapítója személyében. A néppártiak listáján továbbá több olyan személy is szerepel, aki korábban az RMDSZ színeiben foglalt el különböző tisztséget: a hatodik helyezett Kirsch Attila például 2000 és 2008 között két mandátumot töltött ki a városi önkormányzat tulipános frakciójában. Az EMNP nem indít saját polgármesterjelöltet, de bejelentette, a függetlenként megméretkező Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga társelnökét támogatják a megmérettetésen.
Bizonyos híresztelésekkel ellentétben nem mond le a polgármester-jelöltségről az MPP-hez igazolt Benedek Imre. Az ismert kardiológusprofesszor, aki több mandátumon keresztül az RMDSZ megyei tanácsosa volt, kijelentette, esze ágában sincs visszalépni, és folytatja a harcot, amire ötezer támogató aláírás jogosítja fel. A szövetség vezetői Dorin Florea demokrata-liberális polgármester emberének tartják Benedeket, akit az utóbbi időben egyre többször láttak vendéglői asztalnál ülni a jelenlegi városvezetővel.
Háromszéken a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor újabb mandátumra pályázik, kihívói a néppárt részéről Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke és a polgári pártot képviselő Kulcsár Terza József lesznek.
Az EMNP Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpádot támogatja, aki újabb polgármesteri mandátumot szerezne a megyeszékhelyen, a többi háromszéki városban azonban hármas verseny várható.
Hargita megyében Szabó Soós Klára orvost, az MPP helyi önkormányzati képviselőjét indítja az EMNP a csíkszeredai polgármesteri székért folyó küzdelemben, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért pedig Sorbán Attila mérnök száll versenybe az alakulat színeiben, míg az RMDSZ égisze alatt induló Borboly Csaba újrázna a megyei tanács élén. Csíkszeredában Ráduly Róbert jelenlegi RMDSZ-es polgármester, illetve Bokor Márton gyermekorvos száll még versenybe.
Bihar megye: új és régi arcok
Tegnap, a határidő szerinti utolsó pillanatban nyújtotta be megyei tanácsi, illetve váradi helyi önkormányzati jelöltlistáját a Bihar megyei RMDSZ-szervezet. Nagyvárad polgármesteri címére Cseke Attila jogászt, korábbi egészségügyi minisztert jelölik, a Bihar megyei önkormányzati képviselő-testület élére pedig Pásztor Sándor mérnök, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője pályázik. Az RMDSZ listáit ugyanakkor a megszokottnak mondható nevek vezetik, némileg rendhagyó módon a polgármester- és az elnökjelölt helyett: a városi önkormányzati jelöltek közül Biró Rozália foglalja el az első helyet, ami azt mutatja, hogy az alakulat júniustól is számít rá nagyváradi alpolgármesterként – harmadik mandátumában.
A megyei lista élén pedig az a Kiss Sándor áll, aki korábban már betöltötte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségét, igaz, még azelőtt, hogy ezt a posztot egyéni választókörzetes szavazással lehetett volna elnyerni. Jelenleg Kiss a megyei önkormányzati alelnök, és a lista alapján valószínű, hogy ezután is az marad. Cseke Attila szenátor nem szerepel egyik listán sem, Pásztor Sándor pedig éppúgy, mint legutóbb, a váradi tanácsosjelölti listán foglal el befutó helyet.
Ezen a jelöltlistán egyébként nincs sok változás, egyetlen kivétellel ugyanazok a nevek szerepelnek a befutó helyeken, akik jelenleg is tanácsosi széket foglalnak el Váradon. Az egyetlen személyi változást Fleisz János történész eltűnése jelenti, akinek helyét Ritli László Csongor jogász, Ritli László egészségügyi miniszter fia vette át a lista egyik, biztos nyerőnek számító helyén. Fleisz Jánost, akinek mandátumvégi tanácsosi beszámolóját el sem fogadta a frakció, tegnap telefonon kerestük meg, ő pedig kérdésünkre kijelentette: a továbbiakban nem kíván politikai szerepet vállalni más párt színeiben sem.
Cseke Attilának egyébként Nagyvárad jelenlegi polgármesterével, Ilie Bolojannal kell felvennie a harcot, ha nyerni akar, magyar ellenfelei ugyanakkor azzal kampányolnak, hogy sem neki, sem más magyar jelöltnek nincs valós esélye a váradi győzelemre. Tény, hogy az előzetes felmérések alapján Bolojan tulajdonképpen biztos nyertesnek látszik. Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének egy friss közleményéből az is kiderül, hogy a szervezet saját, reprezentatív felmérése alapján sok váradi magyar is a népszerű, liberális párti városvezetőre kívánja leadni voksát.
A vélt esélytelenség miatt indít saját váradi polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt Zatykó Gyula mérnök személyében, a Bihar megyei önkormányzat élére pedig Szilágyi Ferenc egyetemi tanárt jelölik. Az EMNP még nem hozott nyilvánosságra sem váradi, sem megyei jelöltlistát. Függetlenként jelölteti magát Érmihályfalván a polgármesteri tisztségbe Kovács Zoltán. Mi is beszámoltunk róla, hogy a jelenlegi érmihályfalvi polgármester nemrég kilépett az RMDSZ helyi szervezetéből, később pedig a szövetségből is.
Szilágy megye: RMDSZ vs. EMNP
Szilágy megyében már tudvalevő, hogy huszonegy polgármesterjelöltet indít az RMDSZ. Zilahon Sojka Attila János vállalkozó száll versenybe a polgármesteri címért, a megyei önkormányzat elnöki tisztségéért pedig Csóka Tibor mérkőzik meg. Az EMNP Zilahon Tunyogi Tímeát, a párt helyi elnökét jelöli polgármesternek, a megyei tanács elnöki tisztségére pedig Sándor József orvost.
Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezet állít megyei tanácselnökjelöltet, Szatmárnémetiben viszont a polgármesteri tisztség elnyeréséért csak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) száll ringbe.
Az RMDSZ a megyei tanácselnöki székért Csehi Árpádot indítja ismét, aki jelenleg is ellátja ezt a tisztséget, a megyeszékhelyen pedig polgármesterjelöltjük Ilyés Gyula, aki második mandátumát tölti városi elöljáróként. Az MPP négy évvel ezelőtt – saját bevallásuk szerint az RMDSZ kérésére, akik azt akarták, hogy magyar ellenjelöltek ne veszélyeztessék a szövetség pozícióit – nem szállt ringbe sem a szatmárnémeti polgármesteri, sem a Szatmár megyei tanácselnöki székért. Most viszont mindkét pozíciót megpályázzák, mivel úgy vélik, az RMDSZ nem honorálta akkori gesztusukat.
Tanácselnökjelöltjük a párt megyei elnöke, országos MPP-alelnök, Hegedűs Pál, Szatmárnémetiben pedig Zazula Béla helyi vállalkozó lenne polgármester. Az EMNP megyei tanácselnökjelöltje szintén az alakulat megyei szervezetének vezetője, Tivadar Dénes lesz. Polgármesterjelöltet viszont nem indítanak Szatmárnémetiben, amint sajtótájékoztató keretében elmondták, egy általuk végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján döntöttek így, melyből az derült ki, hogy a megyeszékhelyen élő magyarok nem akarják, hogy több magyar nemzetiségű polgármesterjelölt induljon, megyei szinten viszont szeretnének változást.
Tanácsosi listájuk viszont lesz a városban is, melyet szintén Tivadar Dénes vezet. Nagykárolyban az RMDSZ és a néppárt jelöltje száll ringbe az elöljárói székért – a szövetség a jelenlegi polgármestert, Kovács Jenőt jelölte ismét, az EMNP pedig a városi szervezet elnökét, Konglovits Évát indítja a magyar többségű településen. Krónika (Kolozsvár)

Huszadik Nyíló Akác-megnyitó
Bihar megye – A szokásoknak megfelelően színpompás megnyitóval kezdődött meg péntek délután Érmihályfalván a XX. Nyíló Akác Napok fesztivál. Este koncertek voltak.
Már tucatnyi programon volt túl a jubileumi fesztivál, mire péntek délután sor került a hivatalos megnyitóra, ami a hagyományoknak megfelelően zajlott. A Polgármesteri Hivatal régi épülete elől indult színpompás felvonulás, melyet napközisek és óvodások vezettek, mögöttük pedig sorjáztak a helyi előadócsoportok. A színpadon a 20 éves Syluette menettánccsoport műsora után felsorakoztak a meghívott vendégek, politikusok, a testvértelepülések képviselői. A fesztivált hivatalosan dr. Bokor Apor ügyvivő polgármester nyitotta meg, méltatva a fesztivál két évtizedét, mely alatt nemzetközi hírűvé nőtte ki magát. Ezután Kovács Mária szólt, aki 11. alkalommal főszervező, és mint elmondta, közelgő nyugdíjba vonulása a szervezői munkától történő visszavonulást is jelenti egyben. Beszédében a fesztivál eddigi történetére tekintett vissza.
Koncertek, bulik
A továbbiakban Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, a Megyei Tanács alelnöke, utána Nyíri Béla, Nyírábrány polgármestere, Nyíri Sándor, Kiskereki polgármestere, illetve Eckstein-Kovács Péter, kolozsvári polgármesterjelölt köszöntötte a fesztiválozókat. A megnyitó további részében előadócsoportok műsora szórakoztatta a közönséget. Este az első koncertet a helyi Playtime együttes tartotta, majd a magyarországi Fluor Tomi következett, akit a tinédzserek éktelen sikoltozással köszöntöttek. A strand épületében szervezett retró bulinak kiugró sikere volt, a bulizók alig fértek be a helyiségbe, miközben az erdei zsibongó diszkójában is ezrek szórakoztak.
Rencz Csaba
erdon.ro

Két évtized az akác bűvöletében
Bihar megye – A 20. fesztivál megrendezése alkalmából olyan kiadvány jelent meg Érmihályfalván, mely a Nyíló Akác Napok eddigi történetéről próbál meg képet adni.
Az “Érmihályfalva, zsibongj tovább! – Két évtized az akác bűvöletében” című könyv bemutatójára pénteken délután került sor, egybekötve a támogatóknak szervezett fogadással. A kötetet három részből áll: az első a fesztiválok történetéről szól, kiemelten néhány állandó programról, interjú olvasható benne a Nyakó Józseffel és Kovács Máriával, akik az eddigiek során a főszervezői teendőket látták el, a második részben a 25 éves Nyíló Akác néptáncegyüttes, a harmadikban a 20 éves Syluette menettánccsoport mutatkozik be. Mindhárom fejezetben sok-sok fotó is található, ami még érdekesebbé teszi a visszatekintést. A kiadványt, melyet a továbbiakban meg is lehet majd vásárolni, Kovács Zoltán polgármester, illetve a szerkesztők –Lunczer Mária, Rencz Csaba, Borbély-Simon Csaba, Ádám Sándor – ajánlották az érdeklődők figyelmébe. erdon.ro

Iskola-alapkőletétel Érmihályfalván
Bihar megye – Vasárnap délben, a délelőtti istentiszteletet követően, gyülekezet-történeti eseményre került sor az érmihályfalvi református közösségben: letették a Bernáth József református iskola új épületének alapkövét
Az ünnepség keretében az alapkőbe tett “időkapszulában” különböző dokumentumok formájában “üzenetet küldtek a jövőbe”, majd mindenki, aki a közösség építésén dolgozik (lelkészek, presbiterek, pedagógusok, de gyerekek is – képünkön) egy-egy serpenyő betont tett az alapba. Erdon.ro

Helytörténeti tudástár bemutatója Érmihályfalván
Bihar megye – Nagyvárad után másodikként Érmihályfalván mutatták be szerda délután Dukrét Géza Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című kötetet. A kiadványnak 32 helyi “tétele” van.
A Máté Imre Városi Könyvtárban megjelenteket Szalai Ilona könyvtáros köszöntötte, majd a könyvet Kovács Rozália helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) egyik tagja mutatta be. A kiadványt mint történelmi enciklopédiát, tudástárat jellemezte, melynek összeállítása óriási munkát igényelt, hiszen 80 település 577 emlékhelye található meg benne – mindebből 32 található Érmihályfalva neve alatt. A szerző, Dukrét Géza PBMET-elnök a maga rendjén elmondta, hogy az évek során minden településen legalább ötször volt, de néhol akár tizenöt-hússzor is, ennek ellenére megesik, hogy új tudnivalókra/látnivalókra talál. Röviden ismertette munkamódszerét, hozzátéve, hogy a PBMET munkája Erdélyben élenjáró, Magyarországon pedig nem is nagyon van hozzá fogható. A hozzászólások során Kovács Zoltán megemlítette, hogy polgármestersége idején prioritásként kezelte a kulturális örökség védelmét, ennek bizonyítéka, hogy a könyv említett 32 helyi “tételéből” 24 valamilyen formában nevéhez köthető.
Helye lenne az iskolákban
Kérdésre válaszolva Dukrét Géza kifejtette: szerinte is helye lenne a (hely)történelmünk egy részét megismertető kiadványnak az iskolákban (megyeszerte), de nagy esély nincs az intézményekbeli terjesztésére, hiszen általános tapasztalata, hogy maguk a pedagógusok sem érdeklődnek iránta. Ezt a “szabályt” az érmihályfalvi bemutatón is csak maroknyi “kivétel-pedagógus” erősítette… Az eseményen – melyen szavalatokkal közreműködött Nagy Krisztina tanuló – megtudtuk még, hogy a helytörténeti munka során eddig 80 kötetet jelentettek meg, az ezek között közismert Partiumi Füzetek sorozatban a 70. kiadvány van nyomdában. Az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című kötet Érmihályfalván a városi könyvtárban vásárolható meg.
Rencz Csaba. Erdon.ro

Toró: százezer szavazót mozgósított az EMNP
Az Erdélyi Magyar Néppárt mintegy százezer magyar szavazót késztetett politikai aktivitásra a vasárnapi önkormányzati választásokon, és több mint 225 önkormányzati képviselői és két polgármesteri mandátumot szerzett – jelentette ki a választási eredményeket értékelő sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, a párt elnöke.
A hétfő délután tartott kolozsvári sajtótájékoztatón Toró elismerte az RMDSZ fölényes választási győzelmét. Hozzátette, ez nem érte meglepetésként. Csak azt találta különösnek, hogy a szövetségnek sikerült a román koalíciós partnerre hárítani a közös kormányzás teljes kudarcát. Toró elmondta, az EMNP-nek mintegy húsz településen csupán tíz-húsz szavazat hiányzott ahhoz, hogy polgármesteri tisztséget szerezzen, és az eredményt a versenytársaik „kreatív szavazatszámlálási technikái" is befolyásolták.
Sajnálatosnak tartotta, hogy pártjának nem sikerült átlépni az erdélyi nagyvárosok ötszázalékos küszöbét. Úgy vélte, Kolozsváron is, Marosvásárhelyen is és Zilahon is befolyásolta az eredményt a választók félelme, hogy elvész a kis pártra leadott szavazatot. „Marosvásárhelyen mi vagyunk a legkevésbé felelősek a magyar kudarcért. Közös jelöltet akartunk állítani, ám a másik két párt megosztó személyeket jelölt" – magyarázta az elnök.
Az EMNP elnöke százezerre tette azoknak a választóknak a számát, akik korábban nem vettek részt a választásokon, és akiket az EMNP megjelenése hozott az urnákhoz. Kijelentette, közvetett hatása is volt a pártja megjelenésének: ezáltal a versenytársak is rákényszerültek, hogy jobban mozgósítsák híveiket. A Bihar megyei Érmihályfalva és a Beszterce megyei Magyardécse és a Fehér megyei Torockó példáját említette, amelyeken a Néppárt úgy szerzett pozíciókat, hogy az általa előidézett verseny az RMDSZ-t is megerősítette. „Mi minden olyan mandátumnak örvendünk, amelyet magyar párt nyert el, hiszen a képviselet erősítése volt a célunk" – jelentette ki Toró.
Az erdélyi magyar választási eredmények általános értékelésében Toró pozitívumnak tartotta, hogy Erdélyben továbbra sem fenyeget a Híd-Most felvidéki párthoz hasonló román-magyar párt megjelenésének a veszélye.
Toró hozzátette, hétfő hajnalban internetes kapcsolat útján tanácskozott a párt elnöksége, és elhatározták, hogy folytatják a szervezetépítést, képviselőik pedig a korrupciógyanús ügyek átvilágításával kezdik a munkájukat az önkormányzatokban.
Gergely Balázs, a párt alelnöke elmondta, sokat tanult a kampány során Eckstein-Kovács Pétertől, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltjétől. Demeter Szilárd kampányfőnök beszélt arról, hogy nem volt mindenütt olyan felhőtlen az egymással versenyző jelöltek viszonya, mint Kolozsváron. Példaként a Szilágy megyei Kusalyon történteket hozta fel. Itt az EMNP jelöltjét korábban háza felgyújtásával fenyegették meg az RMDSZ helyi politikusai. A választás éjszakáján a mandátumot szerzett EMNP-jelölt felgyújtott csűrjéhez kellett kihívni a tűzoltóságot.
MTI. Erdély.ma

Nem biztosított vidéken az alapvető egészségügyi ellátás
Erdély-szerte gondot jelent a vidéki fogászati rendelők hiánya, mivel ezek kereskedelmi egységekként működnek, a szakmai szervezetek nem kényszeríthetik a fogorvosokat, hogy falun rendeljenek, így a fogfájós betegek kénytelenek városon kezeltetni magukat. Számos vidéki községben a háziorvosi ellátás sem megoldott, míg városon az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot. A hatóságok az önkormányzatok segítségével próbálják kezelni a problémát.
Nagy gondok Szilágy megyében
Nincs fogászati rendelő 24 Szilágy megyei községben, a megye 57 közigazgatási egysége közül 14-ben gyógyszertár sem működik, és hatban háziorvos sincs – hívta fel a figyelmet Ligia Marincaş, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektúra illetékes bizottságának legutóbbi ülésén. Hozzátette, hogy a megye háziorvosainak alig több, mint fele rendel vidéken, a 117 szakemberből csupán 62 él falun, és a gyógyszertárak zöme is városon található: a 61-ből 35.
A fogorvosi rendelők esetében még szembetűnőbb az aránytalanság: a megyében működő 125 rendelőből 88 városon van, csupán 39 fogorvos vállalta a vidéki munkát. Oana Ciobanu prefektusi szóvivő elmondta: Filonaş Chiş prefektus a következő találkozóra a megyei közegészségügyi igazgatóság, a megyei egészségbiztosítási pénztár, az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek képviselőit is meghívta. Közösen keresnek majd megoldást arra, hogy biztosítsák a megfelelő egészségügyi ellátást a vidéki településeken, és odavonzzák a szakembereket.
Közegészségügy helyett kereskedelem
A fogorvosi tevékenységet nem szabályozza törvény, mint az orvosi ellátást, ezért fordulhat elő, hogy a kisebb községekben egyáltalán nincs fogorvosi rendelő – véli Szabó Ödön Bihar megyei önkormányzati képviselő. Elmondása szerint a Bihar megyében is több helyen megfigyelhető hiány oka elsősorban az, hogy a fogorvosi ellátás valójában nem közegészségügyi, hanem kereskedelmi tevékenységnek számít, így érthető, hogy egy fogorvos nem nyit olyan településen rendelőt, ahol nem számíthat nagy bevételre. Azt egyébként, hogy tagjai hol tevékenykednek, a megyei fogorvoskamara sem szabályozza.
A Bihar megyei települések jó részében azonban még így is van fogorvosi rendelő, elsősorban ott, ahol a polgármester fontosnak tartja, hogy a község vagy kisváros területén fogorvosi ellátást is kapjanak a lakosok. Székelyhídon és Érmihályfalván például van fogorvosi rendelő, amely elég nagy ahhoz, hogy a környékbeli kistelepülések lakóit is kiszolgálja. De van olyan község is, például Örvénd, ahol Sorbán Levente polgármester tudatosan törekedett arra, hogy orvos, gyógyszertár és fogorvos is legyen – utóbbi heti néhány alkalommal várja a betegeket a rendelőben.
Az önkormányzat is sokat tehet
Maros megye egyik legnagyobb községében, Mezőpanitban az önkormányzat bocsátotta a fogorvosok rendelkezésére a rendelőt, melyet a szakemberek saját költségükön szereltek fel. A korszerű gépekkel két orvos dolgozik, így biztosított a reggeltől estig tartó folyamatos szolgálat. „A községbeliek rendkívül elégedettek a Panitba kijáró két fogorvossal, akik, ha kell, sokszor este tízig is dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy időnként az időseket, iskolakezdéskor pedig a gyerekeket ingyen vizsgálják meg” – dicsérte a mezőségi községközpont két fogorvosát Bartha Mihály polgármester.
Más a helyzet a megye legkisebb községében, a mindössze nyolcszáz fős Székelyvéckén, ahol nincs és nem is volt fogorvosi rendelő. Az önkormányzat egyszer nekirugaszkodott egy rendelő kialakításának, de az elöljárók hamarosan letettek tervükről. „Az a gond, hogy nálunk még ivóvíz sincs az orvosi rendelőben, ilyenkor, kánikulában pedig a kutak szinte teljesen kiszáradtak. Másrészt egy ilyen kis község nem is tudna eltartani egy szakembert” – sorolta a rendelőnyitás ellen szóló okokat a település polgármestere. Fekete Pál azonban hozzátette, hogy ha csak húzásról van szó, a Marosvásárhelyen dolgozó fogorvos felesége bárkinek szívesen és házhoz menve meg szokta oldani a gondját.
Ugyanakkor elmondta, a legközelebbi rendelő a mindössze tíz kilométerre fekvő Gyulakután van, ahová aszfaltozott út vezet.
Kolozs megyében a magyar többségű, illetve vezetésű községeknek nem okoz különösebb gondot a fogorvosi rendelők hiánya. Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere érdeklődésünkre elmondta, bár a községben nincs fogorvosi rendelő, ez nem jelent különösebb gondot, hisz alig hat kilométer választja el őket Bánffyhunyadtól. Hozzáfűzte, a megye legtöbb, magyar vezetésű településére is jellemző, hogy viszonylag közel vannak egy-egy nagyobb városhoz.
Nem lehet kényszeríteni az orvosokat
A városokhoz kötődik a fogorvosi ellátás Kovászna megyében is, tudtuk meg Ágoston Lászlótól, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől. Elmondta, a fogorvosi rendelők mintegy 75- 78 százaléka, azaz 54 rendelő a városokban van, és csupán15 falvakon, hat fogorvos pedig vidékre is kijár rendelni. A rendszer magánkézben van, egy fogászati rendelő berendezése pedig hatalmas befektetés, ha nincs elég beteg, akkor ráfizetéses lehet a vállalkozás, részletezte az igazgató. Így nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy falvakon nyissanak rendelőt.
Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint arra összpontosítanak, hogy a kisebb falvakban is biztosítsák az alapvető egészségügyi ellátást. Ennek érdekében tárgyalnak a polgármesterekkel, hogy közösen találjanak megoldást erre, mert míg a községközpontokban viszonylag zavartalan az ellátás, a kisebb településekre nem jutnak el az orvosok.
Nem biztosított a háziorvosi ügyelet sem
Míg falvakon a rendelőket hiányolják, a városokban az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot – hívta fel a figyelmet Ágoston László. Kovászna megyében például továbbra is csak Baróton van állandó háziorvosi ügyelet, a többi városban az alapellátást végző orvosok nem vállalják a szolgáltatást. Baróton jó eredményekkel működik, hét-nyolc orvos biztosítja hétköznapokon, délutántól másnap reggelig és hétvégeken a 24 órás szolgálatot. Ez az ellátás opcionális, nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy vállalják, mondta az igazgató, aki több ízben is tárgyalt a háziorvosokkal, próbálta meggyőzni őket, hogy beindítsák az ügyeleti vonalat, de nem járt sikerrel.
Ennek ellenére még próbálkoznak ennek biztosításával. A háromszéki háziorvosok többször is kifejtették: fenntartásaik vannak az állandó ügyelettel szemben, szerintük például szükségtelen a délutáni ellátás, hiszen a háziorvosok többsége két váltásban, délelőtt és délután is dolgozik. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy rengeteg idős és túlterhelt orvos dolgozik a rendszerben, ha kötelezővé teszik az ügyeletet, megtizedelhetik azok számát. Emellett elvárják, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítsanak az ügyeleti központban, hiszen ha nincs lehetőség a különböző vizsgálatok, beavatkozások elvégzésére, továbbra is a sürgősségre mennek a betegek, ahol elvégzik a laboratóriumi vagy a röntgenvizsgálatokat, infúzióra kötik a rászorulókat.
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, szükség lenne az állandó háziorvosi ügyelet bevezetésére, mert ennek hiányában főleg hétvégén a betegek minden problémával a sürgősségre mennek. Abban bízunk, hogy az új egészségügyi törvény megoldja ezt, és valamennyire tehermentesíti a sürgősségi ellátást, mondta. A sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségén hét közben napi 60-80 beteg fordul meg, a hétvégeken a számuk eléri a 120-at.
Késnek a sürgősségi fogászatok
Valószínűleg idén sem indul be a sürgősségi fogászati ellátás Sepsiszentgyörgyön. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, vállalták, hogy az építés alatt levő új sürgősségi osztályon fogorvosi rendelőt is működtetnek majd. A kórház biztosítja a rendelőt, a fogyóanyagot és a felszerelést, ám ehhez meg kell épülnie az új sürgősségnek.
A hat éve felújítás alatt álló egészségügyi intézmény vezetősége az idén eldöntötte, hogy mivel a rendelkezésükre álló földszinti 300 négyzetméteren nem tudnak korszerű sürgősséget kialakítani, ezért hozzátoldanak még egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetű épületet. Erre megkapták a kórházat működtető megyei önkormányzat jóváhagyását, a tervek is elkészültek, jelenleg a finanszírozási forrásokat keresik. András Nagy Róbert elmondta, egyeztettek a megyei fogorvosi kamarával, és azt az ígéretet kapták, hogy ha meglesz a helyiség, az orvosok ingyen is elvállalják az ügyeletet.
A biztosító ugyanis elenyésző összeget tud adni a fogászati kezelések térítésére, a háromszéki fogorvosoknak csak mintegy harmada kötött szerződést, de a rendelkezésükre bocsátott keret így is csak néhány beavatkozás finanszírozására elég. A fogfájós beteg úgy juthat ingyenes fogászati ellátáshoz, ha elmegy a biztosítóhoz, és ellenőrzi, melyik rendelőnek vagy fogorvosnak van szerződése a biztosítóval. Ha szerencséje van, akkor a kiválasztott fogorvos még nem merítette ki a rendelkezésére álló keretet, és térítésmentesen elvégzi a beavatkozást. Erre viszont egyre ritkábban van esély, így marad a fizetéses rendszer, magyarázta az igazgató.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Tanácsba tömörültek a bihari EMNP-sek
Megalapította Megyei Önkormányzati Tanácsát az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyében – jelentette be szerdán Kristófi Kristóf, a nagyváradi pártszervezet elnöke, illetve Csomortányi István partiumi szervezési igazgató.
A tanácsban a megyében mandátumot szerzett 23 EMNP-s önkormányzati képviselő vesz részt, mellettük a párt helyi szervezetei által delegált szakemberek, illetve azok a fiatal politikusok, akik a legközelebbi helyhatósági választáson polgármesteri vagy tanácsosi mandátumért szállnak majd versenybe. A MÖK egyébként az önkormányzati munka koordinálása mellett célul tűzte ki az ő képzésüket is – mondta el Csomortányi István.
Bihar megyében 13 önkormányzatban szereztek mandátumot EMNP-s képviselők, ám a MÖK-ben rajtuk kívül a párt három, Arad megyei tanácsosa is részt vesz, hangzott el. A MÖK a helyi önkormányzati testületek mintájára szakbizottságokat is alakított: van jogi, közbeszerzési, településrendezési, oktatási-kulturális, ifjúsági-sport, illetve mezőgazdasági bizottság is. Csomortányi azt mondja, fontos cél a közbeszerzések átvilágítása, illetve a helyi költségvetések átláthatóvá tétele, ám az ehhez szükséges – egyébként publikus – adatok megszerzése még ott is nehézségekbe ütközik, ahol az EMNP tanácsossal rendelkezik. A tervek szerint szeptember elején megalakul a négy megyét – Bihar, Szatmár, Szilágy, Arad – tömörítő Regionális Önkormányzati Tanács is, amelynek székhelye az egyik legerősebb szervezettel rendelkező Érmihályfalva lehet.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt
„…Mit tehet egy cseppnyi tiszta víz
A vörös pokol nagy tűzvésze ellen?
Ezrével hulltak – s ezrek szárnyszegetten
Futottak túlélni Moszkva tankjait.”
(Sziámi eredetiből fordította Makkai Ádám.
A jánossomorjai 1956-os emlékmű felirata.)
Bármely tanulmány szerzőjének ritkán adatik meg, hogy a leírt szöveg akkor lásson napvilágot, amikor az írásműben megidézett történés bekövetkezik. Ma kivételes, merjük kimondani az egyetemes magyarság egésze szempontjából kiemelkedő megemlékezésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön: 1956 erdélyi kivégzettjei, elítéltjei, hónapokon vagy éveken át vizsgálati fogságban tartott meghurcoltjai tiszteletére a Plugor Sándor nevét viselő képzőművészeti gimnázium tőszomszédságában, előterében felavatják azt az egyedülálló, készülő emlékművet, amelynek „kőlapjain” 774 nevet olvashatunk majd, mindazokét, akik nemcsak együtt éreztek a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel, hanem tevőlegesen is hozzájárultak azok megvalósításához. Az emlékművel átellenben készül az erdélyi 1956-os emlékház, Terror Háza, amely páratlan értékű dokumentumaival bizonyítja, hogy – az Illyés Gyulának tulajdonított metaforával szólva – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyi magyarok hallották meg. E sorok írója – aki történészként huszonkét éve kutatja a romániai, erdélyi ’56 szervezkedéseinek periratait – úgy értékeli: a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József ezzel a kezdeményezésével élete főművét alkotta meg. A következő években ebben az emlékházban fogunk összegyűlni, hogy erőt merítsünk az egykori kivégzettek, halálra szántak áldozatvállalásából, helytállásából. Ezért is ajánlottam fel az emlékháznak közel negyedszázados, több tízezer oldalt kitevő levéltári kutatásaim eredményeit. Minden megtalált dokumentum a legszemléletesebben bizonyítja: 1956-ban – reméljük nem utoljára! – világraszóló példaadással valósult meg a magyar nemzet egysége! 1956-ban a magyar nemzet és a magyar nép valóban világtörténelmi szerephez jutott!
A Gondviselés különös kegyeként ebben az esztendőben egyetlen napra eljutottam Capri szigetére. Meghatódtam, fényképen is megörökítettem: a kis sziget fővárosának, Caprinak tenyérnyi főterét 1956 magyar mártírjairól nevezték el! Ha egy kis sziget megtiszteltetésnek tartja, hogy legszebb terét, ahol a világ minden részéből turisták tíz- és százezrei fordulnak meg, az 1956-os magyar forradalom magyar mártírjairól nevezzék el, akkor méltó, hogy Sepsiszentgyörgy – ahol diákok, munkások, értelmiségiek olyan szervezeteket hoztak létre, mint a Kossuth Kör, a Székely Ifjak Társasága, a legendás SZIT, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége tagjainak jelentős része is a megyeszékhelyről, illetve a környékéről származott – a forradalom 56. évfordulója tiszteletére egyedülálló emlékművet állítson, emlékházat avasson.
Ez a tanulmány egyfajta összegzése mindannak, ami 1956 őszén és az azt követő években Erdélyben, Romániában történt. Az Olvasó számszerű adatokat vár. Még csak a becsléseknél tartunk, mert a „sajátos” romániai jogalkotás eredményeként a politikai perek levéltári dokumentumai csak 2001-től váltak kutathatóvá. A Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban a Polis Könyvkiadó–Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 címet viselő kötetben 1200 egykori elítélt adatai szerepelnek. Azóta e sorok írója is több tucatnyi elítélt, meghurcolt ’56-os adatait azonosította. Teljes adatsort csak akkor állíthatunk össze, amikor valamennyi, 1956 történéseihez kapcsolódó politikai per levéltári dokumentumait sikerül áttanulmányozni. A félig olasz, félig magyar Stefano Bottoni történész főszerkesztésében 2006-ban a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál megjelent Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című kötet 1962. decemberéig 24 249 román állampolgár elítéléséről tesz említést. Köztudomású, hogy 1956-ért 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat, köztük éppen a Török József nevével fémjelzett csoportot. Horváth Ágoston kiváló marosvásárhelyi tanárt pedig 1965-ben a hírhedt „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítélték két év börtönbüntetésre. Az erdélyi magyarság számarányánál jóval nagyobb mértékben hozott véráldozatot azért, mert azonosult az 1956-os magyar forradalom eszméivel. A magyar anyanyelvű meghurcoltak, vizsgálati fogságban tartott, illetve börtönbüntetésre ítélt személyek száma több ezerre tehető.
Az is már-már törvényszerű, hogy a retorzió első romániai áldozatai is erdélyi magyarok voltak. Amikor a világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron már sor került az első letartóztatásokra: 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola három hallgatóját, Balázs Imre, Tirnován Vid és Walter Frigyes VI. éves hallgatót, mert előző este Mátyás király szülőházának lovagtermében tartott diákszövetségi gyűlésen az egyetemi autonómiával, a legfelsőbb pártvezetés által nyugati nyomásra szorgalmazott diákszövetségek létrehozásával kapcsolatosan valóban forradalmi követeléseket fogalmaztak meg. Azért is különös ez a letartóztatás, mert a Kolozsváron megjelenő napilap, az Igazság terjedelmes cikkben számolt be a Képzőművészeti Főiskolán lezajlott „törvény- és szocializmusellenes” rendezvényről. Walter Frigyest hamarosan szabadon engedték, Balázs Imrét – a szabadulása után nemzetközi hírnevet szerző festőművészt – és a bolgár származású Tirnován Vid szobrászművészt 1956. december 13-án a Kolozsvári Katonai Törvényszék hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítélte. A diákszövetségi alakuló gyűlésen való részvétel volt az egyik vádpont Fülöp G. Dénes református teológus hallgató – a későbbi szászrégeni, marosvásárhelyi vártemplomi lelkész – és Páll Lajos, akkor I. éves képzőművészeti hallgató ellen, akiket 1959-ben ítéltek el tizenegy, illetve hat év börtönbüntetésre. Az ő perük önálló fejezetként szerepel a 2013-ra tervezett, és A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetben.
A magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a fürdőjéről világhírű Szovátán fegyveres felkelési kísérletre is sor került: Kelemen Imrét és csoportját „a népi demokratikus rendszer elleni szervezkedéssel és tiltott fegyvertartással” vádolták. A Btk. 227. és 315. szakasza, valamint az 1950/163-as törvényerejű rendelet 12–13. szakaszának előírásai alapján 1956. december 16-án Kelemen Imrét és Dósa Imrét első fokon tíz-tíz év szigorított fegyházbüntetésre, Magyari Ferencet és Tofán Mihályt nyolc-nyolc év, Fülöp Sándort és Páll Istvánt öt-öt év, Kelemen Lászlót és Tofán Sándort négy-négy év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon az ítéleteket valamelyest enyhítették: Kelemen Imre és Dósa Imre ítéletét hét-hét, Magyari Ferenc és Tofán Mihály büntetését hat-hat, Kelemen László és Tofán Sándor börtönbüntetését öt-öt évre csökkentették, míg Fülöp Sándor és Páll István büntetése változatlanul öt-öt év maradt. A periratukat nemrég találtam meg, a székelyföldi munkás fiatalok szervezkedéseit összesítő külön kötetben mutatom be. A Securitate félretájékoztatása még ma is hat: a szovátaiak egy részének kollektív emlékezete szerint Kelemen Imrét azért ítélték el, mert nem fizetett gyerektartást.
A kutató számára teljesen érthetetlen: a magyar–román kapcsolattörténetben kivételes egymásra találásként értékelhető 1956-ot miért nem használta és használja ki sem a diplomácia, sem a művelődési minisztérium, sem a kormányközi kapcsolatokért felelős tárcák bármelyike. A román köztudatban ma is úgy él: a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el. Gimnazisták, egyetemi hallgatók, értelmiségiek tucatjait ítélték el azért, mert együtt éreztek, rokonszenveztek a magyar forradalommal. Az teljesen más kérdés, hogy a legfelsőbb román párt- és államvezetésnek háromhetes propaganda, félretájékoztatás révén – amelyben nagy szerepe volt Walter Romannak, Petre Roman egykori miniszterelnök apjának s Mihai Beniuc költőnek! – sikerült elhitetnie, hogy a magyarok valójában Erdélyt akarták. A karhatalommal való egyetlen nyílt összecsapásra Temesváron, a zömmel román anyanyelvű műegyetemi hallgatók programja révén került sor. A magyar forradalommal való teljes azonosulásukat a jelképes tizenkét pontos követelésük is bizonyítja. 1956. október 30-án a műegyetemi hallgatók diákgyűlést szerveztek, ahol a kötelező beszolgáltatás eltörlése mellett a diákság életkörülményeinek javítását sürgető követelések is elhangzottak. Legfontosabb követeléseik egyike – akárcsak a magyarországi egyetemeken és főiskolákon – a szovjet csapatok azonnali kivonása volt. Felszólalásaikban nyíltan kiálltak a magyar forradalom és szabadságharc mellett. A diákgyűlés szervezőit ott, helyben letartóztatták. Kiszabadításukért Romániában addig soha nem tapasztalt tüntetés kezdődött 1956. október 31-én Temesvár főterén. A diákok összecsaptak a Bánság fővárosába vezényelt karhatalmiakkal és belügyi alakulatokkal. A kollégiumokban valóságos ostromállapot alakult ki: a diáklányok befőttesüvegekkel dobálták meg a campust körbevevő és megostromló katonai egységeket. Némely visszaemlékezések szerint 2500, mások szerint 3000 egyetemi hallgatót tartóztattak le.
A katonai törvényszék gyorsított eljárásban 1956. november 15–16-án tárgyalta a főszervezők ügyét. Aurel Baghiu, Teodor Stanca és Caius Mutiu egyetemi hallgatót nyolc-nyolc, Valentin Rusu egyetemistát és Ilie Haiduc előadótanárt hét-hét, Friedrich Barth és Heinrich Drobny hallgatót hat-hat, Nagy László, Gheorghe Pop, Nicolae Balaci, Aurelian Pauna, Octavian Vulpe és Iulian Stanciu egyetemi hallgatót három-három, Gheorghe Pacuraru és Victor Daiciuc diákot két-két, Ioan Petca, Axente Treba, Ion Ilca, Alexandru Daraban, Mircea Moraru, Matei Cristian, Desideriu Lazar és Romulus Tasca egyetemistát egy-egy év, Cornel Cormos és Valentin Radu diákot hat-hat hónap, Nicolae Boldea és Gheorghe Tamas diákot három-három hónap börtönbüntetéssel sújtották. A temesvári diákgyűlés és tüntetés nyomán lemondatták az oktatásügyi miniszter helyettesét, mivel a diákok szóhoz sem engedték jutni, nem tudta kezelni az eseményeket. A bukaresti diákok közül V. Teodor Lupast, Stefan Negreát, valamint Adrian Ionescut három-három évre, Alexandru Ivasiuc költőt és Marian Petrisort öt-öt, Paul Goma írót – hogy csak a legismertebbeket említsem – két év börtönbüntetésre ítélték. Számításaim szerint a magyar forradalommal való azonosulásért 81 román anyanyelvű diákot, tanárt ítéltek hosszabb vagy rövidebb börtönbüntetésre. Meglepő az a sietség, amellyel a nacionál-kommunizmus útjára lépett román párt- és államvezetés leszámolt a belső ellenzékével. Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem négy diákját tartóztatták le 1956. november 17-én, 18-án és 24-én. Sorrendben: Várhegyi Istvánt, Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Nagy Benedeket. Perükben 1957. február 27-én hirdették ki az elsőfokú ítéletet, amelyet a másodfokú katonai bíróság 1957. április 22-én megerősített. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, Kelemen Kálmánt és Koczka Györgyöt három-három év javító fegyházbüntetésre ítélték. Az utóbbi kettőnél a börtönbüntetést „megtoldották” két-két évi kényszerlakhellyel is.
A magyar forradalommal való azonosulás egyik legnagyobb hatósugarú tettére Háromszéken, egészen pontosan a néhány évvel korábban alakult baróti gimnáziumban került sor. Moyszesz Márton vezetésével négy, 15–16 éves baróti diák 1956. november 11-én elindult a román–magyar határ felé, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Közülük Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült is átszöknie a szigorúan őrzött román–magyar határon. Egészen Debrecenig jutottak el. A Kádári hatóságok 1957. március 15-én – hogy soha ne felejtsék el a napot! – adták át a két diákot a Securitaténak. Gyorsított eljárással 3,5–3 év börtönbüntetéssel sújtották őket. Mojszesz Márton és Kovács János Érmihályfalváról – a sikertelen kísérlet után – visszafordult. Őket kizárták a baróti gimnáziumból. De akkor még működött a tanári szolidaritás: Mojszesz Mártont mint kiváló diákot átmentették a marosvásárhelyi Református Kollégiumba, a Bolyai Farkas nevét viselő gimnáziumba. Mojszesz Márton a börtönben a rabruhájából kitépett szálakkal levágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Négy zárkajelentés bizonyítja a kivételes hőstettet. A börtönből való szabadulása után 1970. február 13-án Brassó főterén, az akkori pártbizottság, a mai megyeháza épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Egyedi hőstettét méltán említjük Jan Palach és Bauer Sándor tűzhalálával egyenlő rangú áldozatvállalásként. Mojszesz Márton perirata mellett megtaláltam Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Szokoly Elek teljes periratát is, ezeket szintén külön kötetben ismertetem. A köztudatban úgy élt, hogy Bíró Benjámin is elhunyt a börtönből való szabadulása után. Nemrég találtam rá Orosházán. Olyan, eddig ismeretlen dokumentumokat találtam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság bukaresti levéltárában, amelyek teljesen más megvilágításban bizonyítják a diákok kezdeményezésének emberi nagyságát. A magyar szervezkedések szinte mindenike az erdélyi kérdés megoldására kereste a választ. A trianoni békeszerződés után számtalan terv, javaslat született – magyar, román, német részről egyaránt –, amely a magyar–román, több évszázados „differendum”-ra próbált mindenki által elfogadható megoldást sugalmazni. Ma is különleges élmény olvasni a brassói, zömmel Háromszékről származó szakközépiskolások dolgozatait a szülőföldjükről, a magyar forradalom hatására írt verseiket. A létszámában legnagyobb politikai per, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének – az EMISZ-nek – vezéralakja, Orbán László úgy tudott szólni a magyar helyesírás szabályaival hadilábon álló szakmunkás tanulókhoz, hogy felkeltette bennük a magyar kultúrához, néphagyományokhoz, népviselethez, szellemi örökséghez való ragaszkodásukat. A maga nemében is páratlan az a dokumentum, amely szerint Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, a huszadik század legnagyobb magyarja – aki politikusokat, egyházi és világi vezetőket megszégyenítően pontosan tudta: a kompromisszumok megkötésében meddig lehet elmenni! – két napon át fogadta a brassói Orbán Lászlót, és egyetértett az EMISZ programjával. A történelem keserű fintora: 1956-ban még volt értelme az erdélyi kérdés felvetésének, elméletileg legalább. Azóta az erdélyi magyarság vészes népességfogyása, a román kommunista és posztkommunista hatalom által tudatosan végrehajtott, megszervezett betelepítés, a magyarok kivándorlása már nem tesz lehetővé az 1956-os évhez hasonló méretű kérdésfelvetést. Éppen ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak, hogy az Olvasó és a történész szakma számára átnyújtsam – közel negyedszázados kutatás után – az erdélyi kérdés kialakulását, kritikussá válását és megoldását sürgető tervek, kísérletek, javaslatok ezeroldalas korpuszát.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (6.)
A perek folytatódnak
Keleti Ferenc bukaresti nagykövet arról is tájékoztatta az MSZMP PB-t, hogy „az itt élő magyarság véleménye megoszlik a határok sérthetetlenségét illetően tett kijelentésről (…), több helyről hallani, hogy az említett kijelentés csalódást keltett”.
Az 1958. februári egyértelmű kudarctól, a magyar párt- és kormányvezetők megalkuvásától, rendkívül defenzív hozzáállásától nyílegyenes út vezetett a Grósz Károly és Nicolae Ceauşescu közötti 1988. évi aradi szégyenletes találkozóig. A Gheorghiu-Dej fémjelezte „nemzeti vonal” a látogatás után tovább erősödött, a magyarellenes nacionalizmus újabb lendületet kapott: 1959-ben felszámolták a romániai magyar értelmiségképzés legfontosabb központját, a Bolyai Tudományegyetemet. Makfalvi Gábor többször idézett tanulmányának végkövetkeztetése szerint: „az ötvenes években (sem) beszélhetünk önálló, nemzeti külpolitikáról. Moszkva budapesti helytartói habozás nélkül bármikor feláldozták a szomszéd országokban élő magyar kisebbséget – cserébe azért, hogy a szovjet hatalom által elvárt »jószomszédi viszony« ne sérüljön.” Mindezek ismeretében kapnak – úgymond – történelmi hátszelet azok a tervezetek, elgondolások, amelyek a román–magyar ellentétek, az erdélyi kérdés megoldását sürgették. Bár a „hazaárulási perek” hadbírósági ítéletei nyomán a tervezetek megalkotóinak egy részét kivégezték, másokat életfogytiglani kényszermunkára, vagy 4-től 25 évig terjedő fegyházbüntetésre ítéltek, a szervezkedések börtönökben sínylődő tagjait továbbra is a román–magyar kapcsolatok jobbításának szándéka vezérelte, és az 1989. decemberi rendszerváltást követően elképzeléseiknek azonnal hangot is adtak. A túlélők egy része a politizálást választotta. Varga László református lelkészt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, majd a mozgalom elnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. Csiha Kálmán tíz éven át az Erdélyi Református Egyházkerület negyvennegyedik püspöke volt, P. Ferencz Béla Ervin jelenleg is a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor házfőnöke, rendkívül aktív egyházi vezető. Orbán Péter volt a mozgatója annak az évekig tartó pernek, amelynek során a Szoboszlai-csoport elítélt tagjait felmentették az 1958. május 30-i, 719. számú ítélet hatálya alól. Minden túlélő elsősorban azt szorgalmazta és szorgalmazza, hogy a politikai elítélteket alanyi jogon rehabilitálják. Ugyanis a „hazaárulási perek” a mai napig nem évültek el. Az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István csak évekig tartó pereskedés után, 2010-ben kapott kárpótlást a börtönben eltöltött hét esztendőért. A határozat visszamenőleg nem hatályos, tizenkilenc évig egy fitying kárpótlást sem kapott. Dr. Dobai István 1990 után szinte teljesen vakon – imponáló tudásának és műveltségének birtokában – monumentális műveket alkotott. A jelen kötetben publikált dokumentumok, mélyinterjúk, beszélgetések nyomán kibomlik előttünk a politikai elítéltek, a Duna-delta munkatáboraiban éveken át szenvedő raboknak néha a puszta életben maradásért, a túlélésért folytatott küzdelme. Azok maradtak életben – állítják egybehangzóan –, akiknek volt kellő hitük és humorérzékük. Szolzsenyicinekre lenne szükség, hogy teljes és hiteles képet alkothassunk a romániai politikai börtönök mintegy százezer ember életét derékba törő világáról. A kötetben közölt dokumentumokból, interjúkból képet alkothatunk a román kommunista diktatúra képmutatásáról, szemfényvesztéseiről is. Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár a nemzetközi közvéleményt arról próbálta meggyőzni, hogy 1964 után – amikor amerikai nyomásra Romániában elengedték a büntetés le nem töltött részét (ez volt a hírhedt „graţiere”) – nincsenek politikai foglyok, közben a börtönök tele voltak politikai elítéltekkel. A letartóztatottak, hónapokon át minden ítélet nélkül vizsgálati fogságban tartottak száma csak a „hazaárulási perek” esetében többszázas nagyságrendű. A Szoboszlai-csoport perében kétszáz személyt tartóztattak le és hurcoltak meg. A dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum”-perben 1957. március 22-e és július 29-e között letartóztatták Bányainé Szaniszló Ilonát, Jordáky Lajost, Molnár Dezsőt és Sipos Endrét. Tárgyalás és ítélet nélkül 1957. szeptember elejéig vallatták, majd szabadon engedték őket. Jordáky Lajost, a kiváló szociológust, történészt, politikust, írót országos Canossa-járásra is kötelezték. A Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészhez kapcsolódó politikai per meghurcoltjaival kapcsolatosan nincsen pontos adatunk. A beidézett és kihallgatott tanúk száma alapján itt is mintegy száz személy letartóztatásával kell számolnunk. Ha egyáltalán rangsort lehet felállítani a politikai perek hierarchiájában, kijelenthetjük: ez volt a legkegyetlenebb, legkevesebb túlélőt „produkáló” politikai perek egyike. Bár a harmincegy vádlott közül egyik sem beszélt román nyelven, ez az egyetlen per, amelyben még véletlenül sincs magyar nyelvű kihallgatási jegyzőkönyv. Annak ellenére, hogy a vallatásra, kihallgatásra Nagyváradon került sor, az állambiztonsági tisztek igen jelentős része is magyar anyanyelvű volt. A periratokból az is kiderül: Wohl Zoltán nagyváradi szekus őrnagy önként jelentkezett Sass Kálmán és dr. Hollós István szamosújvári kivégzésére, mert látni akarta, hogyan múlnak ki. A Securitate részéről ezért „delegálták” őt a halálos ítéletet 1958. december 2-án 14.30 és 15 óra között végrehajtó kivégző osztagba. Szadista kéjjel vallatta, kínozta a letartóztatottakat.
Amikor a kutatást 1990 elején végre elkezdhettem, a harmincegy elítélt közül már csak öten éltek: a teljesen megvakult, életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos érolaszi, Máramarosszigeten élő református lelkész, az 1991-ben elhunyt, a saját árnyékától is rettegő, minden beszélgetéstől elzárkózó Nagy Lajos szabómester, a teljesen visszavonult Rimay János egykori földbirtokos, Csongrádi Ferenc asztalos, Székely Gyula kárpitos, hámkészítő és szobafestő. Ez utóbbi elborult elméjével a történész számára nem nyújthatott használható információkat.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honosítás, és az érmelléki öntudat erősítése
Együttműködési megállapodás két éves évfordulójának megünneplésére, illetve a “Szülőföldünk: Bihari Érmellék” című kiadvány bemutatására került sor szombat délután az érmihályfalvi Padlás Galériában, az EMNT megyei szervezetének rendezésében.
Mintegy százan vettek részt a szombat délutáni eseményen, az érkezőket a honosítási eljárás során előkerült érdekes kordokumentumokból összeállított kiállítás falakra helyezett darabjai “irányították” a Padlás Galériába. A megjelenteket Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke köszöntötte, azzal, hogy “újabb idegeninvázió van Érmihályfalván” – utalva a helyi polgármesternek egy korábbi rendezvényük kapcsán tett kijelentésére. Dr.Wetzel Tamás, a Magyar Köztársaság Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának miniszteri biztosa szólt a továbbiakban, felelevenítve, hogy “mintha tegnap lett volna” az, amikor a minisztérium együttműködési megállapodást írt alá az EMNT-vel az egyszerűsített honosítási eljárás lebonyolítására. Ami ellenben az azóta lezajlott hatalmas munkát illeti, akár 20 évnek is tűnhet a két esztendő, tette hozzá, adatokat is sorolva: 330 ezren kérelmezték az állampolgárságot, közülük 220 ezren Erdélyből, 90% pedig túl van az eskütételen, 150 ezren névmódosítást is kérelmeztek. Később, kérdésre adott válaszból azt is megtudtuk, hogy az anyakönyvi iratok kiadásával mintegy egy éves késében vannak.
Nemzetegyesítés
Idén mindössze 10%-kal kevesebb a kérelmező mint tavaly, a legtöbb kérelmet pedig Létavértesen iktatták. A biztos egyúttal köszönetet mondott a munkában részt vevő polgármestereknek és jegyzőknek, közülük jelen volt a szomszédos Nyírábrányból Nyíri Béla polgármester, és Kiss Edit jegyző, illetve a “csúcstartó” létavértesi jegyző, Dezső Angéla. Dr. Nagyhajú Béla, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) igazgatója azt emelte ki, hogy a honosítás a nemzetegyesítés fontos feladata, de kiemelkedő szerepe van a testvértelepülési kapcsolatoknak is. Ugyanakkor cáfolta azt a híresztelést, hogy a könnyített honosítási eljárást bárki is meg akarná szüntetni. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke köszönetet mondott azoknak, aki részesei a honosításnak, és kiemelte az Orbán-kormány érdemeit ebben a kezdeményezésben, emlékeztetve, hogy például Románia már 10 évvel korábban tett hasonló lépéseket az övéi érdekében. Zatykó Gyula, aki két éve az EMNT vezetője volt, visszaemlékezett a megállapodás előkészítésére, megkötésére, a Demokrácia Központok alapítására, majd a “közhasznú munka” beindulására. Nyíri Béla nyírábrányi polgármester kötelességnek és megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehetnek a honosítási eljárásban.
Helytállás
Bár a rendezvény végén került sor rá, de itt említjük meg, hogy a honosításban kifejtett munkájukért az EMNT Magyar Helytállás Díját vehette át dr.Wetzel Tamás, dr. Nagyhajú Béla, Nyíri Béla, Kiss Edit, Dezső Angéla és Czeglédi Júlia, a helyi Demokrácia Központ irodavezetője. A rendezvény második részében könyvbemutatóra került sor, Szilágyi Ferenc-Czeglédi Júlia-Molnár Zsolt: Szülőföldünk Bihari Érmellék című albumát vehettük kézbe. A szerzők nevében dr.Szilágyi Ferenc mondta el, hogy a kiadvány célja, erősíteni a partiumi, érmelléki öntudatot. A kiadvány három részből áll: az első az Érmellék “önmeghatározása” földrajzi, néprajzi, közigazgatási, történelmi szempontok alapján; a második rész egy úgynevezett településtár, mely fontos épületek, emlékhelyek fotóival mutatja be a régió településeit; a harmadik pedig egy dokumentumtár, hely 25 család iratait, tárgyi emlékeit mutatja be, melyek a honosítási eljárás során, vagy kapcsán kerültek előtérbe (az érintett családok is meghívót kaptak az eseményre). Az albumot minden jelenlévő ingyen megkapta, az a továbbiakban 35 lejért vásárolható meg az EMNT-irodákban (Demokrácia Központokban). Jövő pénteken, november 30-án 17 órától Raffay Ernő: Politizáló szabadkőművesség című új kötetének bemutatóját tartja az EMNT az érmihályfalvi Padlás Galériában.
Rencz Csaba
Erdon.ro

Kétéves a könnyített honosítási eljárás
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Köztársaság Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma, valamint Külügyminisztériuma kereken két évvel ezelőtt kötötte meg megállapodását az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos ügyintézés lebonyolítására.
Ezt a történelminek nevezhető egyezséget ünnepelték szombat délután Érmihályfalván Wetzel Tamás miniszteri biztos, Nagyhaju Béla, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazgatója, valamint az érmellékiek honosításának intézésében élen járó személyek részvételével. Wetzel Tamás köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: az állampolgársági törvény elfogadásával történelmet írt a magyar kormány, amelyre száz év múlva is emlékezni fognak.
A jogszabálynak köszönhetően mintegy 330 ezer külhoni magyar válhatott magyar állampolgárrá, tette hozzá a politikus. Nagyhaju Béla beszédében arra világított rá, hogy a honosítási eljárás miképpen szolgálja a nemzet fennmaradását. Fontosnak találta elmondani, hogy egyes, szárnyra kapott rémhírekkel ellentétben a magyar kormány nem szünteti meg az eljárást, sőt tovább egyszerűsíti, hogy még több külhoni magyar válhasson magyar állampolgárrá.
Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli kabinetfőnöke, érmelléki szenátorjelölt kifejtette: kilencven éve keressük a megoldást arra, hogyan tudunk otthon lenni és megmaradni szülőföldünkön. Az ismert körülmények között fontos, hogy rendezzük viszonyunkat az anyaországgal, és rendezzük viszonyunkat annak az országnak a fővárosával, amelybe a történelem kényszerített bennünket – fogalmazott. Az egyszerűsített honosítási eljárás a nemzet összekapcsolásának eszköze, ezért is érthetetlen, miért támadják egyes választott vezetőink.
Zatykó Gyula néppárti alelnök, Nagyvárad szenátorjelöltje – aki annak idején a partiumi demokrácia-központok hálózatának kiépítését vezette – az eljárás beindításának első napjait idézte fel. Mint mondotta, élete meghatározó élménye volt, látni azt a nagyfokú érdeklődést, ami már az első napokra jellemző volt. Szilágyi Ferenc, a néppárt helyi vezetője bemutatta a Szülőföldünk: Bihari Érmellék című képes albumot, amelyet az EMNT azzal a szándékkal adott ki, hogy erősítse az érmellékiek öntudatát, és az egy közösséghez való tartozás érzését.
A könyvben nemcsak az érmelléki településeket mutatják be, hanem az itt élők múltját is felelevenítik korabeli családi fotók, világháborús tárgyi emlékek, katonai kitüntetések és okiratok stb. bemutatásával. A rendezvény keretében az EMNT a Helytállás díját osztotta ki azoknak, akik érdemben tettek az érmellékiek honosításáért. Díjban részesült Wetzel Tamás miniszteri biztos, Nagyhaju Béla főosztályvezető, Nyíri Béla, Nyírábrány polgármestere, Kiss Edit nyírábrányi anyakönyvvezető, Dezső Angéla létavértesi anyakönyvvezető, valamint Czeglédi Júlia, az érmelléki EMNT-iroda munkatársa. Wetzel Tamás és Nagyhaju Béla a szatmárnémeti EMNT-iroda vendégei voltak, ahol ünnepélyes keretek között zárták az iroda által összeállított tízezredik honosítási dossziét.
Krónika (Kolozsvár)

Szilágyi Zsolt: neurotikus az RMDSZ reakciója – Kovács Péter: a vádak csak mesék
Többek között az RMDSZ-t vádolja tisztességtelen ellenkampánnyal Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. A politikus úgy véli, összehangolt akciósorozatról van szó, amelynek szerinte az a kiindulópontja, hogy a szövetség jelöltjei bármit megtesznek abbeli félelmükben, hogy a parlamentbe jutás elszalasztása nyomán nem kapnának a képviselőknek és szenátoroknak járó mentelmi jogot, és különböző bűncselekmények miatt rács mögé kerülnének.
Szilágyi felidézte: a Román Televízió választási műsorokért felelős producere önhatalmúlag eldöntötte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt födralizmust népszerűsítő választási klipjét nem sugározza a köztelevízió, mert állítólag alkotmányellenes.
Szilágyi Zsolt szerint a köztévé döntése azért logikátlan, mert Crin Antonescu monarchiát népszerűsítő, illetve Victor Ponta alkotmánymódosítást szorgalmazó kampányklipjét gond nélkül sugározza. Egyébként az RTV tegnap közölte, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) egy novemberi határozata értelmében nem közölte az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) az autonóm régiókat és föderációs államberendezkedést hirdető, román nyelvű reklámklipjét. A közszolgálati televízió az EMNP panaszára válaszolva a CNA választási kampányt szabályozó határozatának arra a cikkelyére hivatkozik, amely szerint a választási klipek tartalma „nem veszélyeztetheti az alkotmányos rendet, a közrendet, a személyek és a javak biztonságát”.
Ugyanakkor vasárnap este egy, a közérdekű nyilvánosság szabadsága felett őrködő, román civil szervezet közleményben ítélte el a hirdetés sugárzásának megtagadását. A bukaresti székhelyű ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség felszólította a televíziót, hogy vizsgálja felül döntését.
„A román nemzetállam tipikus neurotikus reakciójáról beszélhetünk, és pontosan ugyanilyeneket produkál az RMDSZ is” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, majd felsorolta a szerintük az RMDSZ részéről őket ért igazságtalanságokat. Csíkszereda határában például úgy tűnt el nyom nélkül az EMNP két óriásplakátja, hogy közben az út túloldalán az RMDSZ hasonló méretű molinói érintetlenek.
A választási bizottság döntésével az EMNP szlogenjeit parodizáló plakátokat már le kellett szedni, de az ellenkampány mégis folytatódik – véli a politikus. Tudomása szerint Marosvásárhelyen Frunda György nevében korteskedők boltokban fenyegetik meg az üzletvezetőket, hogy pénzügyi ellenőrzést küldenek rájuk, amennyiben nem szedik le az EMNP-plakátokat a kirakatukból. Szilágyi Zsolt szerint ez a módszer az ukrán maffia védelmi pénzére hajaz.
Máramaros megyében osztályfőnökök próbálnak diákjaiktól információt szerezni arról, hogy a családok igényelték-e a magyar állampolgárságot, Biharban pedig állítólag állásukból való eltávolítással, az oktatási-nevelési támogatás vagy a szociális segély megvonásával fenyegetnek meg EMNP-szimpatizánsokat. Épp előző nap szerzett róla tudomást, hogy az EMNP-rendezvényekre leszerződtetett, érmihályfalvi amatőr színjátszócsoport tagjait egyenként hívták fel telefonon, és fenyegették meg RMDSZ-tagok – közölte Szilágyi, aki arra szólította fel a magyar szavazókat, ne engedjék magukat megfélemlíteni.
Megkeresésünkre Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke úgy nyilatkozott, Szilágyi Zsoltnak bizonyítékokat kellene keresnie vádjaira, amelyek szerinte mesék, és mindössze arra szolgálnak, hogy a párt bekerüljön a médiába. Eközben Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselőjelölt, a szövetség megyei ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy az EMNP ellenük kampányol, hiszen a kis pártnak szerinte esélye sincs a szövetséggel szemben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Egy név a sepsiszentgyörgyi ötvenhatos emléktábláról: Szekeresi Nagy József
Az emlékezés és főhajtás akkor kap – úgymond – történelmi és egyetemes „hátszelet”, ha mindannyiunkban tudatosítjuk: az 1955. évi genfi konferencia, különösen pedig az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc (az utóbbi minősítés a Romániában hat év börtönbüntetésre ítélt és azt – néhány napot leszámítva – teljes egészében letöltő Kossuth-díjas írótól, Páskándi Gézától származik) hatására az oly sok véráldozatot követelő erdélyi kérdés megoldására négy, papírra rögzített, legépelt terv született.
Szoboszlai Aladár római katolikus plébános kidolgozta a román–magyar konföderáción alapuló (ehhez csatlakozna később Ausztria) tervét. Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész a kantonális megoldást tartotta célravezetőnek. A romániai magyar kantonhoz tartoznának az ókirályságbeli magyarok is, a szórvány fogalmát pedig kerülni kell, mert az dehonesztáló és elbizonytalanító az ott élők számára. Hasonlóan képzelte el az erdélyi szászok, partiumi svábok kantonját is, vagyis Svájctól eltérően a kantonok határai nem esnének egybe a nyelvi határokkal.
Dr. Dobai István az 1957. február 8-án véglegesített „ENSZ-memorandumában” báró Wesselényi Miklósnak az 1848. június 18-án Klauzál Gábor akkori földművelési, ipari és kereskedelmi miniszterhez írott levele alapján azt javasolta: az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt Erdélyt Románia és Magyarország között osszák két részre, majd hajtsák végre a kölcsönös lakosságcserét. Fodor Pál csíkszeredai vasút-, híd-, útépítő mérnök Dobai Istvántól teljesen függetlenül – ugyancsak az 1956-os magyar forradalom hatására – kidolgozta Erdély két egyenlő részre osztásának tervét. Az ő változatában nem vízszintesen, hanem vertikálisan, északról, a történelmi Máramarostól dél felé haladva osztották volna fel Erdélyt Magyarország és Románia között, majd az ENSZ égisze alatt végrehajtják a román–magyar lakosságcserét. Mérnöki alapossággal azt is kiszámolta, hogy vasúti szerelvények igénybevételével is nyolc évre lenne szükség a lakosságcsere lebonyolításához. A négy szerző teljes mértékben tudatában volt annak, hogy az életükkel játszanak, ennek ellenére vállalták a legdrágább érték, az emberi élet feláldozását is. A négy perben összesen 102 személyt ítéltek el, közülük tizenkettőt bírósági ítélet alapján 1958. szeptember 1-jén, illetve 1958. december 2-án kivégeztek.
Összehasonlításképpen meg kell említenünk: ma, amikor az autonómiatervek kidolgozóit sem súlyos börtönbüntetés, sem kivégzés, sem egész életre szóló ellehetetlenítés nem fenyegeti, az erdélyi kérdés egyfajta megoldására a romániai magyar politikai és szellemi elit összesen két használható autonómiatervet tett le az asztalra!
A méreteiben is példátlan retorzió – a magyar vonatkozású perek az 1950-es évek második felének legnagyobb romániai koncepciós jogi eljárásai! – akkor válik igazán döbbenetessé, ha azzal az információval is kiegészítjük: a Szoboszlai-per elítéltjei közül négyen, a Dobai-perben pedig ketten a börtönben elszenvedett kínzások, brutalitások nyomán hunytak el. Közéjük tartozik Kertész Gábor ügyvédjelölt, a per negyedrendű vádlottja s megemlékezésünk mártír hőse, Szekeresi Nagy József. Mindketten olyan borzalmas körülmények között, testi, lelki erejüket felőrlő körülmények között távoztak az élők sorából, hogy az egyik rabtársuk, a bukaresti román Spiru Genat – aki együtt ült Szekeresi Nagy Józseffel a haldoklók számára kijelölt cellában – kijelentette: ha kiszabadul, amikor az emberiség ellen súlyos és elévülhetetlen bűnöket elkövetőket felelősségre vonják, kész tanúskodni, hogy Nagy Józsefet tervszerűen meggyilkolták, idegméreggel siettették a halálát. Becsületes román emberként – mondotta rabtársainak Spiru Genat – egy politikai fogoly meggyilkolása miatt nemzete hírnevét nem hagyhatja bemocskolni, éppen ezért név szerint felsorolja azokat a smasszereket, akik szadista módon a halálba juttatták az ákosi magyart. A magyar–román kapcsolattörténet keserű fintora: sem a magyar, sem a román kollektív emlékezet semmit nem tud arról – a történetírás is adós mindezzel –, hogy az 1941., 1942., 1943. évi román lakosságcseretervek szerzőinek – Sabin Manuilănak, a román Központi Statisztikai Hivatal vezetőjének, Vasile Stoica külügyminiszter-helyettesnek, illetve az 1943. évi román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervezet kidolgozóinak – a hajuk szála sem görbült, pedig a homogén román nemzeti állam megteremtése bűvkörében és lázában minden kisebbséget, elsősorban a magyarokat – Sabin Manuilă 3,8 milliót, Vasile Stoica 5 milliót – kitelepítettek volna az országból úgy, hogy Románia lehetőleg ne veszítsen területeket.
Szekeresi Nagy József 27 évesen, a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.), a magyar honvédek 1940. szeptember eleji bevonulása után a Szatmár megyei Ákos község bírója, első embere lett, négy éven át nemcsak meghatározta, hanem alakította is a település életét, mindennapjait. Mártíromságát immár nemcsak a szülőföld, a Szilágyság, a Partium, hanem a magyarság kollektív emlékezete is számon tartja, megőrzi.
E sorok írója éveken át tanulmányozta, román nyelvről magyar nyelvre fordította a bükkfanyelvezetű perirat minden sorát.
Az ítélet szövege szerint 1957. március 31-én tartóztatták le. Valójában 1957. március 30-án, ezt bizonyítja a 14 óra 10 perctől 15 óráig tartó kihallgatás jegyzőkönyve. Nagy József beismerte, hogy 1956 novemberében Szamosújvárra jött a sógornője, dr. Dobai István felesége, aki elolvasásra átadott három forradalmi verset, illetve prózai szöveget: Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, illetve Örkény István Fohász Budapestért című újságcikkét. 1957 januárjában Dobai István – Nagy József sógora – beszélt Ravasz László püspök körleveléről, majd 1957 márciusában Dobaiék kolozsvári lakásán elolvasta az „ENSZ-memorandum”-ot. Az „ENSZ-memorandum”-mal kapcsolatosan az 1957. április 9-i kihallgatáson a következőket vallotta: „Miután elolvastam a revizionista kiáltványt (ezt a vallató tiszt, Ioan Oprea főhadnagy fogalmazta meg – T. Z.), társadalmi származásomnál és helyzetemnél, valamint a rám jellemző politikai érzelmeknél fogva egyetértettem ezzel az akcióval és a revizionista kiáltvány tartalmával.” A vallatás során az is kiderült, hogy testvére, Nagy Ferenc katonatiszt volt Horthy Miklós kormányzó hadseregében: „A mi családunknak 152 (százötvenkét) hold földterülete volt Ákos községben. Ebből a földterületből 21 hold a testvéremé, Nagy Ferencé volt, aki tiszt volt a horthysta hadseregben. 1944 után Magyarországra menekült, 1947-ben letartóztatták, 82 hold a nagybátyámé, Nagy István gyógyszerészé volt, aki elhunyt, 16 hold pedig a feleségemé, Nagy Kataliné. (…) A testvérem, mivel 1944 után elmenekült Magyarországra, az ő vagyonrészét az állam javára elkobozták. A vagyon többi részét 1949-ig én igazgattam, én műveltem meg, akkor kisajátították, és számomra kényszerlakhelyként Szamosújvárt jelölték ki” – olvasható az 1957. április 27-i, 18 órától 21 óráig tartó kihallgatás jegyzőkönyvében.
A vallatások, kínzások során többször is visszatértek az 1940 és az 1944. március 31. közötti történésekre. A smasszer kezében ott volt a zilahi bíróság 1946-os, egyértelműen a kommunista párt nyomására született elmarasztaló ítélete, amely szerint megvert egy román fiatalt, így a románellenesség vádját is megfogalmazták, sőt, Nagy Józsefet kényszerítették, hogy ezt bevallja: „Gyilkosságot vagy más súlyos tettet nem követtem el azon kívül, hogy 1941-ben megvertem egy román fiatalt, Nistor Vasilét a községből azzal az ürüggyel, hogy káromolta a magyarokat. 1946-ban, Erdély felszabadulása után Nistor Vasile elégtételt követelt, a zilahi törvényszék arra ítélt, hogy kártérítésként bizonyos összeget fizessek neki. Nem emlékszem, hogy mekkora összeg fizetésére ítéltek.”
Szekeresi Nagy József 1957-es perének legsúlyosabb vádpontja a hazaárulás volt. A vádiratot a mindössze másfél oldalas, 1950/199. számú törvényrendelet alapján fogalmazták meg, amely szerint a gondolatban elkövetett „bűntényt” éppen olyan súlyosan büntetik, mint a ténylegesen elkövetett bűncselekményt. A hírhedt Visinszkij-módszer értelmében, ha a vádlottból veréssel, kínzással, bármi áron beismerő vallomást sikerült kicsikarni, az a vádpontok beismerését jelentette, és halállal is büntethető.
Szekeresi Nagy József a törvényszéki kihallgatáson a vádlottak közül egyedül fogalmazta meg az éppen regnáló román szocialista rendszer kisebbségellenes politikájának lényegét: amit nem töröltek el a gárdisták, azaz a legionáriusok, azokat a kisebbségi jogokat megszüntették a kommunisták! Börtönbeli szenvedéseiről csak közvetett információink vannak. Dobai István visszaemlékezései szerint minősíthetetlen és aljas szekustrükk áldozata lett: a letartóztatásakor azzal hitegették, ha mindent elmond, azonnal szabadlábra helyezik, visszamehet Ákosra, ahol hatalmas tekintélyével, mezőgazdasági ismereteivel kiránthatja a kátyúból a szocialista mezőgazdaság szekerét. Szekeresi Nagy József – aki 1949. március 2-ától valójában páriaként, számkivetettként élt Szamosújváron – hitt a szirénhangoknak, és amikor szembesült vallomása következményeivel, rabtársai egy része kiröhögte, ő pedig összeomlott. Az élete olyan, mint a görög sorstragédiák hőseié. Semmit nem tudott arról, hogy az ákosiak a magyar forradalom napjaiban valóban haza akarták őt hívni, hogy újra vezetőjük legyen, de arról sem, hogy a helyi pártalapszervezet a hír hallatán tudatosan készítette elő a fizikai megsemmisítését. Az ő, a Dobai István és Kertész Gábor dossziéjára a halál keresztjét írták, vagyis „borítékban fognak szabadulni”, azaz a hozzátartozókat majd levélben értesítik az elítélt haláláról. Sajnos, szó szerint beteljesült a smasszerek fenyegetése: Szekeresi Nagy József, Kertész Gábor és sok száz rabtársuk „borítékban” szabadult a börtönből. A 48 évre szabott rövid életút mélységeinek és magasságainak igazolására állítottam össze Szekeresi Nagy József curriculum vitae-jét.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kétezerötszáz év börtönbüntetés Erdélyben
Tófalvi Zoltán nagysikerű előadása 1956 erdélyi mártírjairól a Budapesti Székely Kör estjén 2013. január 9-én
Amikor az 1956 erdélyi mártírjai című, tíz kötetesre tervezett sorozatot és forráskiadványt 2007-ben elindítottuk, az akkor rendelkezésünkre álló periratok, levéltári dokumentumok alapján – a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadóval teljes egyetértésben – úgy képzeltük el: a tizenkét kivégzéssel, a kiszabott büntetések összeadása révén kétezerötszáz év börtönbüntetéssel záruló, úgynevezett „hazaárulási perek” - csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai perben a tíz halálos, és végrehajtott ítéleten kívül a további negyvenhét vádlottat ezerháromszáz év fegyházbüntetéssel, életfogytiglani kényszermunkával sújtották – bevezető tanulmányai, papírra rögzített, legépelt tervezetei, elkobzott bűnjelei, kihallgatási jegyzőkönyvei, ítéletei, az életrajzi adatok, a letartóztatáskor készült fotók, a hely- és névmutatók – úgymond – „beleférnek” három vaskos, egyenként 750-800 oldalas kötetbe. A negyedik kötetet pedig a „hazaárulási perek” túlélői visszaemlékezéseinek szenteljük – mondta Tófalvi Zoltán történész előadása kezdetén 2013. január 9-én a Budapesti Székely Kör rendezvényén.
Az idén indított Székely Akadémia első rendezvényén, a budapesti Aranytíz Kultúrház épületében megtartott rendkívül érdekes előadásában a történész hangsúlyozta: – A „hazaárulási perek” néven ismert és a kollektív emlékezetben is ekként aposztrofált bűnvádi eljárások és kirakatperek során 102 személyt ítéltek el. A nagyszámú és rendkívül súlyos ítéletek – a négy „hazaárulási perben” tizenkét személyt ítéltek halálra és végeztek ki, huszonegy személyt életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, hatvanhat személyt pedig négy és huszonöt év közötti börtönbüntetéssel sújtottak – szerves részét képezték az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó, és annak ürügyén 1956. október 24-én kezdődött és 1965-ig tartó retorziónak, megtorlási hullámnak. Egy 1967. évi belügyminisztériumi összesítés szerint politikai okokból 1954 és 1967. december 31-e között összesen 32.840 személyt tartóztattak le.
Tófalvi Zoltán rámutatott: – A Szekuritáté szervei 1950 és 1968. március 31-e között összesen 91.333 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom eszméivel való azonosulás, a különböző szervezkedési kísérletek felfedezése, felgöngyölítése kapóra jött és kiváló ürügyet jelentett a belső ellenzék likvidálásához, akár fizikai megsemmisítéséhez is. 1956 és 1962 között, tehát hat év alatt összesen 24.629 személyt tartóztattak le. A retorzió 1958-ban és 1959-ben tetőzött, a „csúcsot” 1959 jelentette – ekkorra göngyölítették fel a szervezkedések, szervezkedési kísérletek döntő többségét –, 8.910 személyt tartóztattak le. Az Állambiztonsági Tanács akkori alelnöke, Constantin Stoica vezérőrnagy által szignált összegzés elismerte, hogy a „belügyi szervek által végrehajtott letartóztatások jelentős része indokolatlan volt”.
Az 1950 és 1968. március 31-e között letartóztatott 91.333 gyanúsított közül 73.636 személyt állítottak bíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív okokból 25.740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre, 1949-től kezdődően 60.000 személy számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A Nicolae Ceauşescunak szánt összesítés szerint a munkatáborokba internált 25.740 személy közül 4865 paraszt volt – mindannyian az erőszakos kollektivizálás áldozatai -, 4626 munkás, 3423 tisztviselő, 694 kereskedő, 514 volt katonatiszt, altiszt az egykori királyi hadseregben, 857 tanító és tanár, 408 orvos, 218 újságíró és művész, 498 mérnök, 1968 ügyvéd, 33 volt gyáros, 296 nyugdíjas, 45 volt földbirtokos, 2420 foglalkozás nélküli, 315 diák és egyetemi hallgató, 823 pap és 76 egykori rendőr.
Hasonlóan megdöbbentő adatokat tartalmaznak a kiszabott büntetések indokolatlan méretei – mondta Tófalvi Zoltán. A 73.636 bíróság elé állított személy közül 25.441 személyt 1 és 10 év közötti börtönbüntetéssel sújtottak, közülük 2890 legionárus, 1568 az egykori történelmi pártok tagjai, 20.983 más társadalmi kategóriából származó, büntetlen előéletű. 1-25 év közötti börtönbüntetésre 5609 személyt ítéltek, közülük 1682 legionárus, 503 egykori polgári pártok tagjai, 3424 büntetlen előéletű. Életfogytiglani kényszermunkára 290 személyt ítéltek, közülük 71 legionárus, 28 történelmi pártok tagja, 191 büntetlen előéletű. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárus, 10 egykori történelmi pártok tagja, 85 más kategóriájú és büntetlen előéletű.
A rendkívül súlyos ítéletek mindenike a bukaresti, kolozsvári és jászvásári hadbíróság számlájára írható. Futószalagon hozták az életfogytiglani és halálos ítéleteket. A halálos ítéletekről, kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például 34 halálos ítéletet hajtottak végre, de a tényleges adat ennél jóval magasabb. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ból 27 nevet említenek, de a Szoboszlai-per tíz kivégzettje közül csak három név szerepel, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós Istvánt meg sem említik. A túlélők visszaemlékezése szerint a politikai foglyok számára fenntartott börtönökben az életkörülmények a szovjet Gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. Ez ellen csak a szamosújvári rabok lázadtak fel 1958. július 14-én, a francia forradalom napján. Ennek a börtönlázadásnak aktív résztvevője, szenvedő alanya volt Szilágyi Árpád, a Bolyai Tudományegyetem IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatója, aki még gimnazista korában, 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen. Ezeken a plakátokon először használta a „Fekete Kéz” aláírást. A magyar forradalom idején egyetemi hallgatóként levelet írt a Budapesten megjelenő Irodalmi Újság szerkesztőségének, és a levéltitok szentségében naivan bízva részletesen beszámolt a Bolyai Egyetemen kialakult lelkes hangulatról, a diákok nagy részének a forradalom melletti elkötelezettségéről. 1956. november 1-jén a karon néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartóztatták le, előbb hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték, később a „Fekete Kéz” nevű szervezetben való részvételéért a Kolozsvári Katonai Törvényszék – a korábbi büntetés „megfejeléseként” – 22 év börtönbüntetéssel sújtotta. 1964. július 27-i szabadulása után Balánbányán dolgozott, 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louisban. Ott írta meg és angol nyelven publikálta a The Victime – Az áldozat - című visszaemlékezését. 2003-ban visszatelepedett Csíkszeredába.
A „Bolyai” tudományegyetemen a forradalom napjaiban kialakult, a budapesti, szegedi, debreceni egyetemeken számtalan visszaemlékezésből, önálló kötetekből már megismert forrongással teljesen azonos hangulatról a Csíkszeredában élő Nagy Benedek (a Bolyai Tdományegyetem első csoportjának perében öt év börtönbüntetéssel sújtották), Páll Lajos korondi festő-költő (a Bolyai harmadik csoportjában perében hat évre ítélték) és Szilágyi Árpád leveléből értesülhetünk. Ezek a levelek teljes terjedelemben és jegyzetapparátussal Tófalvi Zoltán köteteiben látnak napvilágot.
A történész érdekes összefüggésekre világított rá: – A „magyar” vonatkozású, a magyar vádlottak elleni perekben a mellényszabóból gyors talpalással „hadbíróvá” előléptetett Macskási Pál őrnagy, majd ezredes „jeleskedett”. A periratokból, visszaemlékezésekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a vádlottakból, elítéltekből a magyar forradalom eszméivel való azonosulásnak még az írmagját is ki akarta irtani. Az általa elnökölt tanács a legszigorúbb ítéleteket hozta. Életútjának, szerepének pontos felderítése további kutatásokat igényel, de a rendelkezésünkre álló adatok bizonyítják: Macskási Pállal végeztették el a janicsár munkát.
A 15 év börtönbüntetésre ítélt báró Bánffy István megőrizte Macskási Pál halálakor a kolozsvári Igazság napilapban megjelent gyászjelentést, amely a „drága jó férj, édesapa, szomszéd, jóbarát” emlékét hivatott idézni. A minden nehézségen felülkerekedő arisztokrata a gyászjelentés oldalára odaírta: „hamarabb is meghalhattál volna!”
P. Ferencz Béla-Ervin Ferenc-rendi szerzetes a börtönből való szabadulása után megkereste Macskási Pál nyugalmazott ezredes sírját a Házsongárdi temetőben – minden „nagy embert” Erdély Pantheonjában helyeznek örök nyugalomra -, és „megköszönte az életfogytiglani kényszermunkát, a mérhetetlen szenvedést, megbocsájtott neki, majd imádkozott üldözőjéért. Macskási Pál „utóéletének” van egy teljesen ismeretlen fejezete, ami engem a szülőfalujához őszintén ragaszkodó korondiként ma is sokkol – mondta az előadó: – Az 1956-os elítéltek hóhérának felesége – bizonyos Bíró Berta - korondi származású volt, s a férje halála után átköltözött Marosvásárhelyre, a Budai Nagy Antal lakónegyedbe, dr. Pál-Antal Sándor történész akadémikus édesanyjának tőszomszédságába. A lányuk pedig az a Macskási Izolda képzőművésznő, akinek az 1990-es évek elején Marosvásárhelyen, Korondon is volt kiállítása, és aki a támogatói között tudhatta a Szeged-csanádi római katolikus megyéspüspököt. Amióta sorra jelennek meg az erdélyi „hazaárulási perek”-et bemutató kötetek, és publikálom az apja által szignált ítéleteket, mintha a föld nyelte volna el, kámforrá változott. „Sic transit gloria mundi” – Az evilági dicsőség múlandó – tartja a latin közmondás.
Bár látszólag a letartóztatás, a nyomozás, a kihallgatások idején nem érvényesült az „etnikai” elv, a „rendszer ellen szervezkedő elemeket” előre meghatározott klisék, sablonok szerint csoportosították – román vasgárdisták, magyar nacionalisták-irredenták, cionisták, történelmi pártok tagjai, imperialista ügynökök -, a letartóztatottak, elítéltek etnikai megoszlása azt bizonyítja, hogy a Szekuritáté a magyarok által lakott régiókban sokkal „aktívabb” volt, mint a román többségű vidékeken – hangsúlyozta az előadó.
Szoboszlai Aladár román-magyar konföderációra vonatkozó tervezete nem deus ex machina-ként, isteni beavatkozásra született, hanem – ahogyan a debreceni, veszprémi program is bizonyítja – „benne volt a levegőben”.
1959-ben felszámolták a romániai magyar értelmiségképzés legfontosabb központját, a Bolyai Tudományegyetemet. Makfalvi Gábor tanulmányának végkövetkeztetése szerint: „az ötvenes években (sem) beszélhetünk önálló, nemzeti külpolitikáról. Moszkva budapesti helytartói habozás nélkül bármikor feláldozták a szomszéd országokban élő magyar kisebbséget – cserébe azért, hogy a szovjet hatalom által elvárt „jószomszédi viszony ne sérüljön”– mondta az előadó. Mindezek ismeretében kapnak – úgymond – történelmi hátszelet azok a tervezetek, elgondolások, amelyek a román-magyar ellentétek, az erdélyi kérdés megoldását sürgették. Bár a „hazaárulási perek” hadbírósági ítéletei nyomán a tervezetek megalkotóinak egy részét kivégezték, másokat életfogytiglani kényszermunkára, vagy 4-től 25 évig terjedő fegyházbüntetésre ítélték, a szervezkedések börtönökben sínylődő tagjait továbbra is a román-magyar kapcsolatok jobbításának szándéka vezérelte, és az 1989 decemberi rendszerváltást követően elképzeléseiknek azonnal hangot is adtak. A túlélők egy része a politizálást választotta. Varga László református lelkészt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, majd mozgalom elnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. Csiha Kálmán tíz éven át az Erdélyi Református Egyházkerület negyvennegyedik püspöke volt, P. Ferencz Béla-Ervin jelenleg is a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor házfőnöke, rendkívül aktív egyházi vezető. Orbán Péter volt a mozgatója annak az évekig tartó pernek, amelynek során a Szoboszlai-csoport elítélt tagjait felmentették az 1958. május 30-i, 719. számú ítélet hatálya alól. Minden túlélő elsősorban azt szorgalmazta és szorgalmazza, hogy a politikai elítélteket alanyi jogon rehabilitálják. Ugyanis a „hazaárulási perek” a mai napig nem évültek el. Az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István csak évekig tartó pereskedés után 2010-ben kapott kárpótlást a börtönben eltöltött hét esztendőért. A határozat visszamenőleg nem hatályos, tizenkilenc évig egy fitying kárpótlást sem kapott. Dr. Dobai István 1990 után szinte teljesen vakon – imponáló tudásának és műveltségének birtokában – monumentális műveket alkotott. Tófalvi Zoltán köteteiben publikált dokumentumok, mélyinterjúk, beszélgetések nyomán kibomlik előttünk a politikai elítéltek, a Duna-delta munkatáboraiban éveken át szenvedő raboknak, néha a puszta életben maradásért, a túlélésért folytatott küzdelme. Azok maradtak életben – állítják egybehangzóan -, akiknek volt kellő hite és humorérzéke. Szolzsenyicinekre lenne szükség, hogy teljes és hiteles képet alkothassunk a romániai politikai börtönök mintegy százezer ember életét derékba törő világáról.
Tófalvi Zoltán köteteiben közölt dokumentumokból, interjúkból képet alkothatunk a román kommunista diktatúra képmutatásáról, szemfényvesztéseiről is. Nicolae Ceuasescu pártfőtitkár a nemzetközi közvéleményt arról próbálta meggyőzni, hogy 1964 után - amikor amerikai nyomásra Romániában elengedték a büntetés le nem töltött részét (ez volt a hírhedt „gratiere”) - nincsenek politikai foglyok, közben a börtönök tele voltak politikai elítéltekkel.
A letartóztatottak, hónapokon át minden ítélet nélkül vizsgálati fogságban tartottak száma csak a „hazaárulási perek” esetében több százas nagyságrendű. A Szoboszlai-csoport perében kétszáz személyt tartóztattak le és hurcoltak meg. A dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum”-perben 1957. március 22-e és július 29-e között letartóztatták Bányainé Szaniszló Ilonát, Jordáky Lajost, Molnár Dezsőt és Sipos Endrét. Tárgyalás és ítélet nélkül 1957 szeptember elejéig vallatták, majd szabadon engedték őket. Jordáky Lajost, a kiváló szociológust, történészt, politikust, írót országos „Canossa-járás”-ra is kötelezték.
A Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészhez kapcsolódó politikai per meghurcoltjaival kapcsolatosan nincs pontos adatunk – mondta az előadó. A beidézett és kihallgatott tanúk száma alapján itt is mintegy száz személy letartóztatásával kell számolnunk. Ha egyáltalán rangsort lehet felállítani a politikai perek hierarchiájában, akkor kijelenthetjük: ez volt a legkegyetlenebb, legkevesebb túlélőt „produkáló” politikai perek egyike. Bár a harmincegy vádlott közül egyik sem beszélt román nyelven, ez az egyetlen per, amelyben még véletlenül sincs magyar nyelvű kihallgatási jegyzőkönyv. Annak ellenére, hogy a vallatásra, kihallgatásra Nagyváradon került sor, az állambiztonsági tisztek igen jelentős része magyar anyanyelvű volt. A periratokból az is kiderül: Wohl Zoltán nagyváradi szekus őrnagy önként jelentkezett Sass Kálmán és dr. Hollós István szamosújvári kivégzésére, mert látni akarta, hogyan múlnak ki. A Szekuritáté részéről ezért „delegálták” őt a halálos ítéletet 1958. december 2-án 14,30 és 15,00 óra között végrehajtó kivégző osztagba. Szadista kéjjel vallatta, kínozta a letartóztatottakat.
Amikor a kutatást Tófalvi Zoltán 1990 elején végre elkezdhette, a harmincegy elítélt közül már csak öten éltek. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtön-emlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól. Balaskó Vilmos emlékirata az egyetlen olyan dokumentum a börtön-irodalomból, amelyből hitelesen megismerhetjük, rekonstruálhatjuk a romániai siralomházakat. Nincs méltó társa sem a román, sem a német nyelvű börtön-visszaemlékezések körében. Értékét növeli, hogy 1983-ban, a teljes megvakulása előtt – a börtönben elszenvedett kínzások miatt következett be – négy vaskos füzetbe vetette papírra a börtönemlékeit. Pontosan tudta: ha véletlenül házkutatást tartanak nála – amire „minden esélye megvolt” -, végrehajtják az alapfokon kiszabott halálos ítéletet, amelyet nemzetközi hírnevű szobrászművész bátyja, Balaskó Nándor közbenjárására változtattak életfogytiglani kényszermunkára.
A Szoboszlai-per 57 vádlottja közül 10 személyt 1958. május 30-án a temesvári „Május 1” munkásklub nagytermében a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 719/1958-as számú határozata alapján halálra és teljes személyi vagyonuk elkobzására ítéltek. A fellebbezési procedúra után az alapfokon hozott halálos ítéletet a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma az 1958. július 24-i, 206/1958-as számú végleges döntésével helyben hagyta – jelentette ki az előadó.
A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma a tíz halálra ítélt ügyében formálisan 1958. július 25-én fellebbezési kérelemmel fordult az ország akkori törvényhozó szervéhez, a Nagy Nemzetgyűléshez, ahol akkor 44 magyar anyanyelvű képviselő „bólogató Jánosként” minden előterjesztést gondolkodás nélkül megszavazott. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én egyhangú döntéssel a halálbüntetés megváltoztatására irányuló kérést, kéréseket visszautasította. A tíz halálra ítéltet – ahogyan azt Tófalvi Zoltán sorozatának első kötetében a hazai román és magyar történetírásban először publikált kivégzési jegyzőkönyvek bizonyítják – 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Mégpedig úgy, hogy az emberi méltóság legutolsó lehetőségétől is megfosztották őket: nem nézhettek szembe hóhéraikkal! A szemüket bekötötték, arccal a fal felé, háttal állították a kivégző osztagnak, majd agyonlőtték őket. A „módszer” nagyon emlékeztet a szovjet NKVD által a több mint húszezer lengyel katonatiszt és értelmiségi ellen a Katyn-i erdőben 1940 tavaszán végrehajtott mészárláshoz. Azzal a különbséggel, hogy a Katyn-i mészárlás áldozatainak földi maradványait részben a háború idején, majd a későbbi feltárások során megtalálták, miközben a romániai politikai kivégzettek hozzátartozói ma sem tudják emberhez méltóan eltemetni szeretteiket. Több mint fél évszázada kéréseikkel hiába ostromolják Románia Központi Büntetés-Végrehajtási Intézetének parancsnokságát, mindig elutasító vagy semmitmondó válaszokat kapnak. Holott a kivégzési jegyzőkönyvek szerint a holttesteket a halál beálltának megállapítása után átadták az illetékes börtönparancsnokságnak, akik a tetemeket eltemették, elkaparták. Ennek pedig valamilyen nyilvántartásban nyoma kell legyen! Sajnos a húsz éve folytatott kutatás során ilyen dokumentumra nem bukkantunk – hangsúlyozta az est előadója.
A kivégzési jegyzőkönyvek minden kétséget kizáróan eloszlattak olyan, a hozzátartozók, túlélők körében is elterjedt legendákat, hogy a Szoboszlai-csoport halálraítéltjeit az aradi, esetleg a jilavai börtönben végezték ki. Az aradi helyszín ellen a legfontosabb érv: az aradi börtönnek nem volt kivégzési, azaz pallos joga. Ez csak azokat a börtönöket illette meg, ahol hadbíróság, katonai törvényszék működött. A Kolozsvári Katonai Törvényszék kivégző helye a szamosújvári börtön volt.
Az 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében krisztusi korban kivégzett Szoboszlai Aladár az 1955 novemberi genfi konferencia hatásában reménykedett, hitte, hogy a hidegháború után enyhülés következik, hogy Közép és Délkelet-Európában – azaz: a szovjet blokkban is – változások következnek. Ebben a hitében dolgozta ki a keresztény ideológián, a politikai pluralizmuson, a több pártrendszer bevezetésén alapuló Keresztény Dolgozók Pártjának, néhány kitételében ma is alkalmazható programját…
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román-magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: – Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott:… Ha Confederatios alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.”… Szoboszlai nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román-magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román-magyar konföderáció tervezetét. Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű. Ugyanez elmondható Sass Kálmán két tanulmányáról, az érmihályfalvi református egyházközség Aranykönyvébe diktált bejegyezéseiről. A rájuk bízott nyájért, az általuk irányított közösségért érzett felelősség munkált minden tettükben… Sass Kálmán kivégzése előtt a börtön siralomházában szolgatársával, Balaskó Vilmossal, és a római katolikus dr. Hollós Istvánnal puliszkával és vízzel minden este úrvacsorát vett. Állandóan azt hajtogatta: „Szétlövik az okos fejemet!” Tudatában volt alkotó, szervezői és vezetői képességeinek – mondta Tófalvi Zoltán.
Szoboszlai Aladár és Sass Kálmán emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Szoboszlai Aladártól a kivégzés előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!”
Sass Kálmánt a rabtársai által készített papucsban vitték a kivégző osztag elé, mert a vallatások során a talpát addig verték, hogy alig tudott járni. Méltósággal halt meg.
Sass Kálmán tűt nyelt, hogy ne tudják vallatni. Kioperálták a torkából. Utána bolondnak tetette magát. Ekkor a kezeit összekötötték a lábaival, egy vasrúdra akasztották, és egy vasrúddal addig verték a talpát, míg elájult.
Ezért nem tudott a vizsgálati fogság teljes ideje alatt talpra állni.
A kihallgatási jegyzőkönyvek mindenikét aláíratták. Abban senki nem kételkedik, hogy az előre megfogalmazott ítélet prekoncepciójának megfelelően minden kihallgatási jegyzőkönyv tele van nem csak valótlan állításokkal, hanem súlyos vádakkal is. Jószántából senki sem állít magáról ilyen megfogalmazásokat: „irredenta, nacionalista, kommunista ellenes neveltetésemnek köszönhetően…”
Tófalvi Zoltán köteteiben – hazai könyvkiadásban először – éppen ezért a magnószalagra, videokazettára rögzített mélyinterjút, vallomást, visszaemlékezést „összeszikráztatja” a levéltári dokumentumokkal, a kihallgatási jegyzőkönyvekkel. Előbb a visszaemlékezést, utána a levéltári dokumentumot közli. Nem a visszaemlékezés igazságtartalmát kérdőjelezi meg, senkit nem akar dehonesztálni, éppen ellenkezőleg: azt a kort próbálja minél hitelesebben bemutatni, amelyben a „hazaárulási kirakatperek”-et megrendezhették, amelyben a szó jogi értelmében ártatlan embereket – hiszen a vélemény megfogalmazása nem bűncselekmény! – halálra ítélhettek, kivégezhettek. Minden demokrácia alaptörvénye: a vélemény szabadsága. Bár a szovjet blokk országai „népi demokráciaként” definiálták önmagukat, valójában a legsötétebb diktatúrát, az állandó félelem és rettegés légkörét vezették be.
Tófalvi Zoltán kötetei közel fél évszázados, jogfosztással teli, az emberi méltóság gyakori lábbal tiprásáról ismert korszak minél hitelesebb keresztmetszete kíván lenni… Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebbnek” tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig több évi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól Tófalvi Zoltán hiánypótló könyvsorozata.
Frigyesy Ágnes
szekelykor.hu,

Az önkényuralmi jelképek ellen (A kommunizmus áldozatainak napja)
Addig, amíg egy olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg, az ilyen jelképek tiltásának feloldása nem időszerű, és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg. Orbán Viktor ezt tegnap, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján mondta a rákoskeresztúri új köztemetőben, ahol felavatták a nemzeti emlékhelyet jelölő emlékoszlopot. Mint ismeretes, a magyar alkotmánybíróság nemrég megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést.
A magyar kormányfő beszédében hangsúlyozta: egy olyan korszak küszöbén állunk, amikor különösen fontossá válik az emlékezés és az emlékezet, ami nélkül nem létezhet sem család, sem közösség, sem nemzet. „Fossz meg valakit a múltjától, és azt tehetsz vele, amit akarsz!” – fogalmazott. Emlékeznünk kell arra – folytatta –, hogy a 20. század volt az emberiség történetének talán legvéresebb évszázada, amelynek két szörnyű ideológiájához, a nácizmushoz és a kommunizmushoz milliók megkínzása, megnyomorítása és elpusztítása kötődik. Orbán Viktor felidézte, 1990 előtt a rákoskeresztúri új köztemető 298-as, 300-as és 301-es parcellája a nemzeti összetartozás és a kommunizmus elleni tiltakozás szimbolikus helyszínévé vált. Szavai szerint ma egy olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt. Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vezetője az ünnepségen elmondott köszöntőjében kiemelte, az emlékoszlop állításának célja, hogy a jövő generációk is minden évben fejet hajtsanak az itt nyugvó hősi halottak emléke előtt, és ne feledkezzenek el arról, hogy ők az életüket áldozták a hazáért. A köztemető 300-as parcellájában felavatott emlékoszlopon olvasható felirat szerint a sírkert 298-as, 300-as és 301-es parcellája nemzeti emlékhely, ahol az 1945 és 1956 után törvénytelen perekben, hamis vádak alapján elítéltek és kivégzettek földi maradványai nyugszanak. Ez a hely továbbá a kommunista elnyomás elleni tiltakozások szimbolikus tere, 1990 előtt a fennálló hatalommal szembeni, 1956 emlékét idéző néma tüntetések színhelye – áll az emlékoszlopon, amelyet egykori politikai üldözöttek, valamint a pártok, önkormányzatok, egyházak és a honvédség képviselőinek jelenlétében lepleztek le.
Az emléknapon számos helyszínen különböző rendezvényeket tartottak. Este csendes mécsesgyújtással emlékeztek a Lánchíd budai hídfőjénél az Országgyűlés, a kormány, a fővárosi önkormányzat és a kerületek képviselői, valamint civilek. A Terror Háza múzeumnál rendhagyó tárlatvezetést szerveztek a diplomáciai testületek képviselőinek. A kormány bejelentette: a kommunizmus áldozatainak járó juttatást megduplázzák.
Nagyváradon is emlékeztek
A romániai és a jugoszláviai kommunizmus áldozataira emlékeztek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) péntek esti nagyváradi rendezvényén. A két kiemelt előadó, Tőkés László, az EMNT elnöke és európai parlamenti néppárti frakciótársa, a szlovéniai Milan Zver közös nyilatkozatban ítélte el a kommunizmus bűneit. Leszögezték: továbbra is elkötelezettek az iránt, hogy a totalitárius kommunista rezsim ideje alatt deportáltak, üldözöttek, megkínzottak és meggyilkoltak emlékét felidézzék, a múltban elkövetett rémtetteket kivizsgálják, a bűnöket jóvátegyék. A nyilatkozat aláírói – mindketten az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának védnökei – arra buzdították az Európai Unió intézményeit, hogy működjenek együtt a platformot alkotó intézményekkel, amelyek a totalitárius rendszerek bűneinek kutatását tűzték ki célul. Tőkés László tegnapi sajtótájékoztatóján Antal János, az EP-képviselő külügyi tanácsosa emlékeztetett: a temesvári népfelkelés első áldozata Újvárossy Ernő volt, akit 1989 szeptemberében a városszéli erdőben találtak holtan. Szólt Sas Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztorról is, akit szintén gyanús körülmények között likvidáltak, temetési helye mind a mai napig ismeretlen. Tőkés László elmondta: ha jogi úton nem sikerül tisztázni a két áldozat ügyét, a politika eszközével fognak élni; jövőre lesz Sas Kálmán születésének 110. évfordulója, ezért kezdeményezik a volt érmihályfalvi lelkipásztor földi maradványainak felkutatását és a leszármazottak óhaja szerinti eltemetését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Integrációban gondolkodnak a reformátusok
Beszélgetés Csűry István királyhágómelléki püspökkel
Közel két évtizedes időszak után történt váltás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. A három éve megválasztott új püspök, Csűry István újraértelmezte az egyház és a politika kapcsolatát, és gazdasági nyitást tervez.
– Két éven át megbízott, 2010-től pedig választott püspökként viszi tovább Tőkés László örökségét. Hogyan tekint vissza az elmúlt esztendőkre?
– Amikor átvettem elődömtől a püspöki stafétát, úgy döntöttem, megőrzöm és támogatom mindazt, ami bennünket előre visz, és ott javítok, ahol erre szükség mutatkozik. Az egyháznak a Partiumban is kiemelt szerepe van, hiszen a többi felekezettel együtt keresztény hitben és nemzeti elköteleződésben fogja össze az itt élő embereket. A nemzeti identitást elsősorban a történelmi magyar egyházak hordozzák: így volt ez régen, és így van ez ma is. – A királyhágómelléki egyházkerület a rendszerváltás óta hangsúlyosan nemzeti elkötelezettségű irányt követ. Elődjének a magyarországi és az erdélyi politika felé tett közéleti nyitása új megvilágításba helyezte az egyház és a világ kapcsolatát. Ön mennyire ért egyet ezzel az irányvonallal? – Az egyházkerület nemzetpolitikai elkötelezettsége nem változott. Nekünk is meg kellett fogalmazni azt a kérdést, hogy kire számíthatunk? Magyarországi viszonylatban ez egyértelmű: azokra, akik fel merik vállalni a nemzeti-keresztény oldalt és értékrendet. A Jóisten ajándékaként a 2010-es választások nyomán a nemzeti és keresztény elkötelezettségű Fidesz–KNDP- koalíció alkothatott kormányt. A református egyház ehhez a politikai vonalhoz áll legközelebb. Ezt akkor is nyíltan vállaljuk, ha emiatt mind belülről, mind kívülről kritikák érnek. Idehaza bonyolultabb a helyzet: az erdélyi magyarságnak három politikai pártja van, és ez a megosztottság a helyi közösségekben is jelentkezik. A gyülekezetben a lelkipásztornak, az egyházmegyében az esperesnek és az egyházkerületben a püspöknek kell olyan integratív személynek lennie, aki át tudja hidalni a politikai egyensúlytalanságot, és ezzel egyféle kiegyensúlyozó, békéltető szerepet tölt be. – Sikerülhet-e a lelkésznek semlegesnek maradnia egy politikától átszőtt világban? – Ha a lelkész egyik vagy másik párt mellett cövekel le, skatulyába zárja magát, és ezzel a stigmával eltaszítja a többi párt híveit. Sokak számára bántó módon kijelentettem, hogy az egyháznak a politikai csoportosulások fölé kell helyeznie magát. Pártállástól függetlenül csak így tudjuk integrálni híveinket. Világos, hogy minden gyülekezetben együtt vannak a pártok hívei és a párton kívüliek. A különböző politikai meggyőződésű emberek számára az egyházban egyetlen integrációs pont létezik, és ez Jézus Krisztus. Ebben találkozik a református a katolikussal és a baptistával. Ez az a közös pont, amelyben megoldást találhatunk arra a szerencsétlen állapotunkra, amelyben ma az erdélyi magyarság vergődik. Az egyháznak kell legyen politikai pászmája, de az nem lehet pártpolitika!
– Az elmúlt időszakban Nyugat-Európában és Amerikában járt. Milyenek az ottani tapasztalatai? – Az egyház egyre több helyen veszít teret. Németországban döbbentem rá, hogy milyen félelmetesen visszaesett a gyülekezetekben jegyzett keresztények száma. Nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Szerintem nem a keresztény elvekkel vagy a Krisztushoz fűződő viszonnyal van baj, inkább az egyházzal mint intézménnyel lazult fel a mindennapi ember kapcsolata. Nagy probléma, hogy Nyugat-Európa is gyors iramban szegényedik: nem a húsz évvel ezelőtti nagy, életerős gyülekezetek fogadják az erdélyi lelkipásztort. Szűkebb pátriánkról szólva Németországban, Svájcban és Kanadában is elmondtam: számomra az egyház elsődlegesen a Krisztust szerető emberrel való közösséget jelenti. A legeldugottabb szórványban is a nemzetben gondolkodás és az összetartozás helye, ott is, ahol ma már csak két-három magyar ember él. Jó volt megtapasztalni, hogy változatlan a nyugati magyarok empátiája az erdélyi magyarság iránt. Erdélyt egyféle csodálat övezi, amelyet a legnehezebb kommunista időszakot átélő magyar közösségek megmaradása táplál. A sokasodó anyagi gondok azonban a nyugati gyülekezetek mozgásterét is beszűkítették, eddigi anyagi támogatásuk jelentősen csökkent. – Az elmúlt húsz évben mindkét egyházkerületben sokat romlott a templomlátogatók aránya. Mi is „felzárkózunk” Nyugathoz?
– A nyilvántartásban szereplő reformátusok tíz százalékát alig meghaladó templomba járók aránya még mindig jobb, mint a magyarországi, és nagyságrenddel nagyobb a nyugatinál, de ez a szám bennünket nem boldogít. Az egyházban már elkezdődött az útkeresés: új recepteket, új metódusokat próbálunk kidolgozni, hogy hallassuk szavunkat. Azt szorgalmazzuk, hogy lelkipásztoraink a szűk teológiai pászmán túl nyissanak a világra, igehirdetéseikben az élet megannyi aktuális problémájára reflektáljanak. Püspöki munkámban arra törekszem, hogy a lelkipásztorok hangsúlyosabb tájékozódását segítsem elő a világban. A lelkésznek sok mindent föl kell vállalnia gyülekezetében. Szükség van az igére alapozó lelkigondozói munkájára, ugyanakkor a szociális gondokkal küszködő, nyomorúságban levő embereknek is lelki támaszt kell nyújtania. Az ige szavával kell válaszolnia a társadalmi problémákra. Fontos, hogy a lelkipásztor állandó kapcsolatban álljon az emberekkel. A gyülekezetek nem egyformák, és nemcsak a tömbreformátus és a szórványvidékek közösségei különböznek egymástól. A Szilágyságban például ma is ünnep az istentisztelet, többen járnak templomba, mint más vidékeken. Vannak helyek, ahol a templomba járás hagyománya emlék maradt. Igaz, itt mindig van valami a háttérben. Van, ahol az egyházi szolgálat döcög, de sokkal inkább az elszegényedés és a nehezedő kisebbségi lét rombolja az embereket. Emiatt haragszanak Istenre, ennél fogva a templomára is. Nekünk világos üzenetünk kell legyen: ne Istenre haragudjunk, inkább őt keressük a bajban. A Bibliában mindenki megtalálhatja a megfelelő válaszokat, ebben segít az egyház! – Van-e már foganatja ennek a nyitásnak?
– Ha a templomban az zajlik, aminek zajlania kell, akkor az a hívek szívében is reális igénnyel fog találkozni. És ez az igény már jelentkezik. Főleg azon értelmiségiek érdeklődésének örvendek, akik ezt a megújhodást látják az igehirdetésben. Az egyház azonban nem mondhat le a másik 90 százalékról sem! Számukra is kell legyen üzenetünk. A nagyobb ünnepek alkalmával írott pásztorleveleimben elsősorban nem a lelkészekhez és a „belső” egyháziakhoz szólok: olyan üzeneteket kutatok fel a Bibliából, amely hitem szerint az istenkáromló emberekhez is eljut. – Püspökként újragondolta az egyházkerület anyagi hátterét, a működtetés lehetőségeit. Mennyire érinti a gazdasági válság az egyházat?
– Egyházkerületünk sajátos anyagi helyzetben van. Mivel nincsenek jó bérleti díjért kiadható, értékes ingatlanjaink, és a gyülekezetek mezőgazdasági területei sem hoznak számottevő hasznot, többnyire a hívek jókedvű adakozására számíthatunk. Ha gyülekezeti tagjaink anyagi gondokkal küszködnek, ez az egyház költségvetésében is meglátszik. Kisebb gyülekezeteink számára segítséget jelent az anyaország támogatása és azok a nyugat-európai, elsősorban holland közösségek, amelyekkel fennmaradtak a kapcsolatok. Ezzel próbáljuk kiegészíteni a lelkészi fizetésbe adott román állami támogatást. Az egyházkerületen belüli „menedzsment” abban változott, hogy az eddig belterjesen működő egyházi intézményeinket akkreditáljuk, egyesületeket, alapítványokat hozunk létre, hogy valamennyi szociális és oktatási intézményünk élni tudjon a pályázás lehetőségével. Termőföldjeinket betáblázzuk, visszakapott ingatlanjainkat felújítjuk. Hangsúlyosabban nyitunk a világra: meg kell keresni minden olyan hazai és külföldi pályázati lehetőséget, amivel előbbre tudjuk vinni munkánkat. Példaként említhetem nagyváradi diakóniai központunkat, amely a két egyházkerület összefogásával és németországi támogatással új kezdet elé néz. – Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, Kató Bélának számos közös terve van. Könnyebb együtt, mint külön-külön?
– Örülök Kató Béla püspökké választásának. Ugyanazon korcsoporthoz tartozunk, mindketten megtapasztaltuk egyházkerületeink három-négy évtizednyi történéseit. Tudjuk, hogy a két egyházkerület viszonyában mi volt a jó, mi fenntartható, hol vannak rendezésre váró kérdések. Már találkoztunk, és tisztáztuk, hogy integráció nélkül nehezen fog menni. Megállapodtunk arról, hogy amiben lehet, együtt fogunk működni. Megmarad a két egyházkerület autonómiája, de a már meglévő együttműködéseket jelentősen bővíteni szeretnénk. Közös a nyugdíjpénztár, a teológiai és a pedagógiai intézet. Most hozzuk közösbe a diakóniai munkát és a vakációs bibliahetet felvállaló gyerekmissziót. Az együttműködés további lehetőségeiről folyamatosan egyeztetünk. – A rendszerváltás óta ön kitartóan járja a Nagyvárad környéki szórványgyülekezeteket. Üzenet ez lelkésztársai fele?
– Akár így is lehetne fogalmazni, hiszen számomra a szórványban élő magyar emberek külön kihívást jelentenek. Manapság, amikor a szórványvidéken élők megkérdezése nélkül újabb és újabb politikusvita lángol fel a szórvány jövőjéről, nyomatékosítani szeretném: igazából csak az egyház van jelen a szórványban. Több mint két évtizedes szórványlelkész-tapasztalat mondatja velem, hogy akkor tudunk a legtöbbet tenni a szórványban élőkért, ha fizikailag is mellettük vagyunk. Jó szóval, információval, lelki táplálékkal, mindazzal, ami nem feladásra, hanem továbblépésre és megerősödésre készteti az ott élőket.
Csűry István
Érmihályfalván született 1956. szeptember 7-én lelkészcsaládban. A nagyváradi Ady Endre (egykor Al. Moghioros) gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol 1980-ban jeles minősítéssel végzett. Egy évet járt a nagyszebeni német nyelvű teológiára. 1980-1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben segédlelkész, majd a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkésze. 1989-ben áthelyezték Nagyvárad-Őssibe missziói lelkésznek. Ehhez a gyülekezethez tartozik négy szórványgyülekezet a Nagyvárad-Szalonta közé eső területen. 1996-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán elvégezte a mentálhigiénia szakot. Kezdetektől a Partiumi Keresztyén Egyetem tanára. Rendszeresen közöl erdélyi lapokban. 1998-tól generális direktor, 2000 júniusától főjegyző, azaz az egyházkerület püspökhelyettese. 2007. december 7-én az egyházkerület közgyűlése megbízta a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés Lászlót európai parlamenti képviselőnek választották. 2009. november 20-án a gyülekezetek 80 százalékos jelölése után püspökké választotta az egyházkerület közgyűlése. Csűry István négy gyerek édesapja.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Túlélők emberközelben
1956 erdélyi mártírjai – V.
Tófalvi Zoltán évek óta írja 1956 erdélyi mártírjai című sorozatát. A vaskos kötetek a különböző erdélyi magyar, ártatlanul elítélt csoportok koncepciós pereit, azok anyagát, az elítéltek visszaemlékezéseit, korabeli dokumentumok tömkelegét tartalmazza, amelyek közül nem egy ezekben a kötetekben kerül először a nagyközönség elé.
Múlt héten e sorozat legutóbbi kötetét – Az erdélyi kérdés, ahogy a túlélők látják – alcímű kiadványt ismerhették meg az érdeklődők, a Mentor könyvkiadó által a marosvásárhelyi, Bolyai téri unitárius templomban szervezett könyvbemutatón. Az igen szép számban megjelent közönséget Kozsik József színművész szavalata fogadta, majd Káli Király István, a kiadó igazgatója méltatta a kötetet és annak szerzőjét.
– Az elmúlt 3-4 évtized – az értékeket illetően – elbizonytalanított bennünket. Élnünk kell, mert élni adatott, létezik Erdélyország és létezik benne több mint másfél millió magyar. Élet és létezés között vergődünk, de élni kényszerülünk. A huszadik század közepétől hamis értékrend meghonosítására törekedtek egyesek, amelyben az elbizonytalanodás oda vezetett, hogy nem tudjuk, csak vagyunk, vagy élünk is és értékeket teremtünk. Ezek az emberek eltűntek a semmibe. Rendszerüknek az volt a lényege, hogy nincsen szükség tehetségre, értékre, hiszen adott egy rend, amelyben mindenki egyenlő és akinek ez nem tetszik, annak nincs amit keresnie az életben. Akik más véleményen voltak, azok a megsemmisülés szélére kerültek. 10 évig tűrte ezt a világ, majd fellázadt mindenütt, ahol a szokásrendnek megvolt a maga értékrendszere. A megtorlások sem maradtak el, a terrornak Erdélyben is több halálos áldozata volt. És azokról sem sokat beszélünk, akiket az életüktől fosztottak meg azzal, hogy börtönbe vetettek. Tófalvi Zoltán ráérzett arra, hogy mekkora jelentőséggel bír felkutatni ezeket az embereket, lejegyezni sorsukat. Ennek a hatalmas erőfeszítésnek az eredménye az az öt kötet, amely a Mentornál sorozatban megjelent. A Szoboszlai-, az érmihályfalvi- és a Fodor Pál-csoportokról szólnak, illetve a memorandisták peréről. Az ötödik, most megjelent kötet nyolc túlélő vallomásait tartalmazza. 1994 és 2005 között kereste meg őket Tófalvi Zoltán. A nyolc megkérdezett – egyszerű parasztembertől a lelkipásztorokon át a nemzetközi jogászig, közöttük báró Bánffy István, Csiha Kálmán, Varga László – amikor a kérdések során szembekerült azzal, ami vele történt, megnyitotta azt a képsort, amellyel nekünk is szembesülnünk kell. Ezek a szövegek önmagukat írták. A szerző elolvasta a peranyagot, tudta, hogy kiket kell megkérdeznie és már az első kérdés eldöntötte, hogy a továbbiakban a kérdezett hogyan viszonyul a kérdezőhöz. Az interjúalany emberközelbe került, a kérdéseknek köszönhetően önmagát adta. A válaszokból a ma embere mindenképpen okulhat, ennél hitelesebb dokumentum nem létezik: a túlélőktől halljuk a történéseket. Ez ennek a könyvnek a mérhetetlenül nagy érdeme.
– E kötetben és e könyvbemutató során először olvashatnak, hallhatnak olyan dokumentumokról, amelyeknek minden magyar emberhez el kell jutniuk – tette hozzá Tófalvi Zoltán. – A következő kötetem is megemlítődik ebben a könyvben, a sorozat hatodik része az erdélyi kérdésről szól: elvállaltam, hogy azzal foglalkozom, amit sem a román, sem a magyar történetírás egészében nem vállalt fel – az erdélyi kérdésről, annak kialakulásáról, Deák Ferenctől napjainkig. Március 15-én például azt kéne elmondani, hogy a forradalom győzött, mert vele alakult ki a modern magyar politikai nemzet. Ezért is hoztam ide olyan dokumentumokat, amelyek minden magyar házba el kellene jussanak: például Márton Áron 1946-os memorandumát, amelyet én fedeztem fel és amit annak idején a püspök egyik munkatársa azonnal eljuttatott a Sigurantához. Ezzel rögtön érthetővé válik Márton Áron meghurcoltatása. Nálam van egy, a magyar kormány által 1945-ben kidolgozott székely autonómia-terv, amely nélkül a székely autonómiát ma sem lehet elképzelni. A sorozatot tízkötetesre tervezem, a könyvekben nem csak az 1956-osok történetét, hanem az egyetemes magyar történelmet írom. Hol rontottuk el? Ez a mottóm és ez lesz a cím is. És először közlöm majd a román rendelkezési terveket, amelyek kiötlői mind Budapesten végezték az egyetemet. Végezetül pedig közzéteszem Ceausescu azon tervét is, amelynek segítségével húsz év alatt teljesen fel akarták számolni a romániai kisebbségeket, illetve megváltoztatni Marosvásárhely etnikai arányait. 1989-ben óriási veszteség ért, amikor rengeteg iratot felgyújtottak. Most keresem a megmaradt levéltári dokumentációkat és meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi fekete március is e terv részét képezte: a célja az volt, hogy minél többen menjünk el innen. És ez sikeresnek bizonyult, közel húszezer magyar hagyta el szülőhelyét. Ez pedig végzetes: ha csak nem történik valami csoda, az etnikai arányon nem tudunk már változtatni – mondta a szerző, új kötetének bemutatóján, amelyet Székely Levente hegedűművész és tanítványai játéka is gazdagított.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Új tábla a városi parkon
Bihar megye – A napokban visszakerült a felirat az érmihályfalvi városi park bejáratára, mely dr. Andrássy Ernő nevét viseli.
Pontosabban már két tábla van, a főbejárati kapu két oszlopán: az egyik a park felújítási adataival, a másik pedig a polihisztor arcképével.
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Bevallásuk szerint a kampány körülbelül 100 ezer euró
Az EMNP Országos Választási Hatóság (BEC) honlapján közzétett beszámolójából kiderül, hogy a pártnak a 2012-es parlamenti választások során összesen 557 363 RON (127 ezer euró) jövedelme volt, a kiadásai 501 204 RON-ra (114 ezer euró) rúgtak, tehát sikerült enyhén pluszban zárni. Az EMNP jogi- és magánszemélyektől összesen 9200 RON (2100 euró) adományt kapott.
Csak találgatni lehet, mennyire tükrözi a valóságot ez a bevallás. Annyi bizonyos, hogy az EMNP-nek a parlamenti választások során egy jelölt után 3500 RON-t kellett letétbe helyeznie – 77 jelölttel számolva csak ez a letét egy 61 ezer eurós tétel (ezt az összeget csak akkor térítik meg, amennyiben a párt bejut a parlamentbe).
Az önkormányzati kampányt is „pluszban” zárták
Ami a 2012-es önkormányzati választásokat illeti, a BEC-hez leadott nyilatkozat szerint az EMNP-nek összesen 516 ezer 625 RON (118 ezer euró) jövedelme volt, kiadásai 491 ezer 681 RON-ra (112 ezer euró) rúgtak, tehát közel 25 ezer lej (6 ezer euró) maradt a pártkasszában.
Ami az adományokat illeti, ezek összege 16 603 RON (3800 euró).
Adatigénylésekkel kerestük meg a támogatókat
Feltételezésünk szerint ezek a számok csak részben tükrözik a valóságot, ezért az Atlátszo.hu magyarországi tényfeltáró portál által működtetett Kimittud-rendszeren keresztül egy sor közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a magyar állami szervekhez illetve állami tulajdonú vállalatokhoz, keresve a Néppárt támogatóit.
Tényfeltáró munkánk eredményének ismertetése előtt azonban röviden összefoglalnánk, mi az, amit eddig az EMNT, illetve EMNP finanszírozásáról tudtunk.
Az EMNT-EMNP szövetség
„(Toró Tibor) jelezte, hogy az új alakulat legfőbb szövetségese az EMNT lesz. Utalt arra is, hogy az új pártot Erdélyben Tőkés László nevével hozzák jogosan összefüggésbe, hiszen éppen azokat az elveket vallja majd magáénak, mint amelyek érvényesüléséért az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke mindeddig maga is küzdött. (...)” Gergely Balázs, interjúrészlet
Ha a Néppárt pénzügyeiről beszélünk, akkor a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi támogatásait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez azért fontos, mert minden jel arra mutat, hogy a két szervezet között igen szoros, szimbiózis-szerű viszony áll fenn. Úgy véljük, nem túlzás kijelenteni, hogy bár a két szervezet jogi háttere különbözik, erőforrásaik, céljaik tekintetében egyetlen érdekcsoportról beszélünk.
Az EMNT és EMNP viszonyát jól jelzi, hogy a párt bejegyzéséről az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010. december 4-i, székelyudvarhelyi országos küldöttgyűlése döntött. Nem csak a bejegyzésről szóló elvi döntés mögött áll ott az EMNT: aktivistái a bejegyzéshez szükséges aláírások összegyűjtésében is segédkeztek.
Számtalan összefonódás
Az EMNP vezetősége kivétel nélkül az EMNT-ből érkezett. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor korábban ügyvezető elnöki tisztséget töltött be az EMNT-ben. Az alelnökök hasonlóképp: Gergely Balázs 2009-2011 között az EMNT közép-erdélyi régióelnöke volt, Papp Előd 2003-2011 között az EMNT alapító tagja volt, majd alelnöke lett.
Szilágyi Zsolt is az EMNT alapító tagja majd alelnöke volt évekig, Zatykó Gyula pedig 2008-2011 között volt az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja.
A választásokon EMNP-színekben induló jelöltek közül sokan jelen voltak/vannak valamilyen szinten az EMNT-ben. Feltűnő, hogy az EMNT és az EMNP honlapján szembeszökően sok az egymásra hivatkozó hír. És ha mindez nem elég, a Bihar megyei EMNT irodában így jelentkeznek be telefonon: EMNT-EMNP, tessék!
Az EMNT Demokrácia Központ-projektje
Amikor 2010 novemberében az EMNT aláírta a könnyített honosítás végrehajtásáról szóló szerződést, sokan azzal vádolták a szervezetet, hogy a Demokrácia Központok (DK) erdélyi irodahálózatát gyakorlatilag helyi EMNP-pártközpontokként használják majd.
„Mivel Magyarországról is jelentős támogatást kaptok a központok finanszírozására, olyan feltételezéseket is hallani, hogy a Fidesz nemcsak morálisan, hanem anyagiakkal is támogatja az új párt létrejöttét. Ezt hogyan kommentálod? – Én nem látok ilyen összefüggést. Nagyon tisztán és nyomatékosan el szeretném mondani, hogy a Demokrácia Központ hálózat az az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hálózata, amely konkrét céllal és programmal jött létre, az esetleges pártalakításhoz gyakorlatilag nem kapcsolódik és nem is fog kapcsolódni.” Részlet egy Gergely Balázzsal, a DK-hálózat egykori vezetőjével készült interjúból
Itt dolgozik a második vonal
A 26 irodából álló hálózat címeit böngészve nyilvánvaló, hogy azok az EMNT területi szervezeteinek irodáiban működnek, vagy fordítva: az EMNT területi szervezeteit „fogadták be” a Demokrácia Központok.
A vezetők nyilatkozataiból kiderül, hogy a DK 110 személyt foglalkoztat rész- vagy teljes munkaidőben, fizetésük 870 és 1100 lej között mozog. 30 személy irodavezető igazgatói tisztséget tölt be, ők havi 1200 és 2000 lej közötti összeget kitevő bérben részesülnek. A DK irodahálózat legmagasabb funkcióiban hat személy dolgozik, ők 2000 és 2900 lej közötti összeget keresnek (nem világos, hogy ez az összeg nettó vagy bruttó).
És bár az irodavezetők listáját nem tették közzé, sajtóbeszámolókból össze lehet rakni a névsorukat, és világos, hogy azok rendszerint a helyi EMNT-szervezetek vezetői. Közülük sokan (Kovács Lehel István, Bákai Magdolna, Szász Péter, Hupka Félix, Nemes Előd, Bordás Sándor, Kali István, Turzai Orsolya, Nagy Pál, Nagy József Barna, Beksy Ida) indultak EMNP-színekben a tavalyi választásokon, illetve pártfunkciókkal is rendelkeznek.
>> A Demokrácia Központok irodavezetői és politikai szerepvállalásuk (sajtóbeszámolók alapján) (.xls) >>
A Demokrácia Központ-projekt költségvetéséről eddig nem sokat tudtunk – igaz, azt már elismerték, hogy magyar költségvetési támogatást kapnak.
Kérdésünkre, mely szerint miért nem számoltak be korábban erről a tényről (ti. a magyarországi támogatásokról – szerk. megj.), Toró elmondta, mindig érzékenyen érinti a román közvéleményt az az információ, mely szerint Magyarországról pénzek érkeznek a romániai magyar közösséghez, így létezett egy «gentleman’s agreement» arra vonatkozóan, hogy nem nyilatkoznak erről. Hozzátette, egyébként teljesen normális az, hogy a magyar állam támogatja a többek között a kedvezményes honosítások lebonyolításában szerepet vállaló Demokrácia Központokat. Hangsúlyozta, ezek a pénzek nem a magyar kisebbségnek szánt pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alapból származnak, meghívásos pályázat alapján nyerték el az összeget. Toró T. Tibor interjúrészlet
Azonban a Demokrácia Központok honlapján a támogatók menüpont továbbra is üres (támogatásokról szóló információt az EMNT honlapján sem találni).
Mennyi lehet a Demokrácia Központok költségvetése?
Szász Péter irodaigazgató elmondta, a kolozsvári DK központ finanszírozása kapcsán nem tud konkrét adatokkal szolgálni. Az induló tőkét a magánszférából, pályázati pénzekből és egyéb adományokból biztosították, a továbbiakban is élni fognak a pályázási lehetőségekkel a központ fenntartása érdekében.
Egyedüli fogódzó egy Evenimentul Zilei-anyag, mely a román állami szervek ellenőrzése során készült, kiszivárgott dokumentumra hivatkozik. Eszerint az EMNT vagyonkezelője, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesület bankszámláira a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kereteiben működő Irányító Szervezet 2010-ben és 2011-ben összesen 490 ezer eurót utalt a Demokrácia Központok működtetésére.
Az EMNT Egyesület támogatására vonatkozó igénylés elutasítva
A KIM az EMNT Egyesületnek folyósított magyarországi közpénzekre vonatkozó adatigénylésünkre a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi törvényre hivatkozva megtagadta a választ, mondván, hogy a határon túli magyar szervezetek vagy személyek számára nyújtott támogatások kívül esnek az információszabadságról szóló 2011. évi törvény hatályán. Ezügyben jogorvoslathoz folyamodtunk. Annyit azonban sikerült kideríteni, hogy az EMNT Egyesület 2011-ben sikeresen pályázott a népszámlálási kampánnyal, illetve a Mikó Imre terv népszerűsítésével a Külügyminisztériumnál: összesen mintegy 8 ezer eurót kaptak (a Mikó Imre terv támogatását 2012 novemberéig nem fizették ki).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ezen kívül 85 ezer euróval támogatta „Tematikus átfogó képzés közösségfejlesztésre 22 erdélyi helyszínen az Egyesület szervezésében (2012 december – 2013 február)” című programjukat.
A képzések néppártosoknak szólnak
Az EMNT honlapján nem találtunk hírt a pályázat címéhez hasonló nevű képzésről, nem tudni, hogy azt megszervezték-e, és ha igen, milyen formában.
A sajtóközleményekből azonban kiderül, februárban elindult egy Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem nevű képzés az EMNT és a Bálványos Intézet szervezésében. A képzésre az EMNP önkormányzati tanácsosait várják (sajtóközlemény itt). Ezen kívül az EMNT és a Pro Partium Egyesület szervezésében március elején Érmihályfalván szintén képzést tartottak Politikai kommunikáció címmel. Ez a képzés is kifejezetten az EMNP Bihar és Szatmár megyei önkormányzati tanácsosainak szólt
(sajtóközlemény itt).
A Szilágy megyei néppártosok is voltak képzésen a közelmúltban (sajtóközlemény itt).
Ismerjük a kedvezményes honosítás összköltségvetését
Bár a Demokrácia Központok költségvetéséről nem sokat tudunk, egy másik, kedvezményes honosítással kapcsolatos adatigénylésünkre érdemi válasz érkezett. Kiderült, hogy az 1135/2011 és az 1164/2012 kormányhatározat rendelkezik az állampolgársági eljáráshoz kapcsolódó jogszabályok végrehajtásához szükséges költségvetési forrás biztosításáról. A kormányhatározatokból (a linkekre kattintva letölthetőek a .pdf dokumentumok, melyekben részletesebb bontás is szerepel) kiderül, hogy 2011-ben 11,3 millió euróba, 2012-ben pedig újabb 11 millió euróba került összesen a kedvezményes honosítás. A magyar kormány különféle minisztériumait érintő tételekből azonban nehéz bármilyen következtetést levonni az erdélyi Demokrácia Központok költségvetésére vonatkozóan.
A Szerencsejáték Zrt. adományai
Az utóbbi években az EMNT-EMNP érdekcsoport egyik legbőkezűbb támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt. A látványosan profitábilis nemzeti lottótársaság 100 százalékos tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tartós tulajdonú társaság.
Honlapján közzétett ismertető szerint a magyar államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény alapján –, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, aki e feladatát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MNV Zrt. ) tulajdonosi joggyakorló szervezet útján látja el.
A „Tőkés-sajtótröszt” legfőbb támogatója
A Szerencsejáték Zrt. legutóbb akkor került a romániai magyar média figyelmének a középpontjába, amikor két LMP-s politikus, Karácsony Gergely és Dorosz Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány 850 ezer eurós adományban részesült (az adománylevél itt letölthető).
Ez az alapítvány vásárolta meg az Udvarhelyi Híradó Kft.-t (Udvarhelyi Hirado SRL), mely többek között az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap című napilapok, illetve a Székelyhon.ro hírportál kiadója.
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány képviselője Dr. Korda Éva Judit. Korda korábban a HírTV-t működtető Rt. (HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság) vezérigazgatója volt 2005-2007 között, majd igazgatósági tagja 2008 közepéig. A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány székhelye Budapesten, az Üllői út 102-es szám alatt található, (ugyanitt van a Magyar Nemzet és a Class Fm székhelye).
Azóta további támogatásokról döntöttek
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány a 2010 decemberi 850 ezer eurós támogatás óta 2011 decemberében újabb 670 ezer eurós támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt.-től. Simicskához köthető vezérigazgató dönt az adományokról
Az adománylevél szerint az összeg „a határon túli magyar nyelvű sajtótevékenység ápolására és megsegítésére használható fel.” Egy újabb adatigénylésünkben arra kérdeztünk rá, hogy mi az adományokról döntő testület megnevezése, összetétele, melyek a pályázatok formai követelményei valamint az adományok odaítélésének kritériumai.
A válasz: a Szerencsejáték Zrt. „szponzorációs pályázatot nem ír ki, a Társasághoz beérkezett minden támogatást kérő levél egyformán kérelemnek minősül”. Az odaítélés kritériumaira vonatkozóan érdemi választ nem kaptunk.
Részlet a válaszból: „a támogatási kérelmek elbírálásában a Szerencsejáték Zrt. részére segítséget nyújtó, javaslattevő külső független szakértőkből álló tanácsadó testület megnevezése: Társadalmi Tanácsadó Testület. Tagjai az egészségügy, sport és kultúra területén végzik tevékenységüket. Javaslatuk alapján a végső döntést a Társaság vezérigazgatója hozza meg.”
Rákérdeztünk a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjainak kilétére, azonban azt a választ kaptuk, hogy személyes adataik nem nyilvánosak. Közölték, a támogatások odaítéléséről a végső döntést Dr. Szentpétery Kálmán elnök-vezérigazgató hozza meg. Őt 2010-ben nevezték ki.
Szentpétery a Szerencsejáték Zrt. mellett a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt egy ideig (erről a tisztségről tavaly nyáron lemondott), valamint az Aranykor nyugdíjpénztár ellenőrző bizottságának tagja.
Korábban a Bizományi Áruház Vállalat vezérigazgatója, a Simicska Lajoshoz köthető ún. MFB-BÁV-csoport tagja.
(Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Saját közlése szerint mindig kívül állt a politikán, ehhez képest azonban 1999 óta ott találjuk nem csak a botrányos körülmények között a Simicska-Töröcskei érdekkörbe került BÁV Zrt. vezetésében, de a Főtaxi Zrt., illetve a Metal-Art Zrt., vezetőségében is. Kinevezése óta a Szerencsejáték Zrt. révén milliárdos nagyságrendű megrendelésekhez jutott a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó HungIster Zrt. és Publimont Zrt., valamint a Patonai Péter tulajdonolta I.M.G. Kft. egyaránt. Szentpétery névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. adományai
Véletlen vagy sem, de az EMNT-EMNP érdekcsoport, valamint a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány másik nagy támogatója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., ahol 2012. június 15.-ig Dr. Szentpétery Kálmán az igazgatóság külső tagja volt.
Az MFB feletti tulajdonosi jogokat ugyancsak az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, a társaság elnök-vezérigazgatója pedig Baranyay László (pályakép itt). Neki szintén van kapcsolata Simicska Lajossal.
A támogatások odaítélésében több olyan arcot is felfedezhetünk, akiket az Atlatszo.hu A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot? című anyagában az MFB-BÁV-csoporttal azonosít.
(Baranyay László 2010 júniusa óta újra az MFB Zrt. vezérigazgatója. Az MFB igazgatóságának – akárcsak az első Orbán-kormány idején – újra tagja Orosz Ferenc, Vér Iván vagy a Vegyépszer körüli cégekben is gyakran felbukkanó Várady György. Az akkori alkalmazottak közül Németh Lászlóné miniszterként formálisan immár Baranyaynak is főnöke. Az akkori MFB-n keresztül több száz milliárd forint közpénz jutott autópálya-építő cégekhez, illetve bizonyos privatizációs manőverekben volt a szervezetnek kiemelkedően fontos szerepe az állami tulajdonú banknak. Ma a magyar állam nevében az MFB gyakorolja a tulajdonosi jogokat az összes nagyobb infrastruktárális beruházással és forráskihelyezéssel kapcsolatos tevékenységet végző állami vállalatnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ig, de az MFB szervezetéhez tartozik a Magyar Turizmus Zrt.-től a Diákhitel Központ Zrt.-ig több tucatnyi különböző egyéb állami vállalat is. Baranyai névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Villamos Művek Zrt.
Az adományok egy kisebb része a Magyar Villamosművek Zrt.-től származik. A magyarországi áramsz

Cinkosságban a hatalommal
Erkölcsi szempontból elfogadhatatlannak és elítélendőnek tartja Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, hogy utódja, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István az RMDSZ-t nevezte ki egyháza természetes szövetségesének. „Azokat az embereket, akik bizonyíthatóan meglopták az egyházat” – nyomatékosít Tőkés.
– Újabb kanyarokhoz érkezett az egyház, a papok politikai-közéleti szerepvállalásának örökösen vitatott kérdése. Míg az Erdélyi Református Egyházkerület a lelkészi szolgálati keretekből való időleges kilépés feltétele mellett engedélyezi papjainak a nyílt szerepvállalást, addig a Királyhágómellék egyértelműen az RMDSZ-t nevezte meg természetes szövetségeseként. A hazai protestáns egyházak legismertebb politikusaként ön hogyan kezeli ezt a kérdést?
– Teljes mértékben egyetértek az erdélyi egyházkerület nemrég megválasztott püspöke, Kató Béla által szorgalmazott előbbi állásponttal. Vele együtt vallom, hogy lelkészeknek nem csak a lelki szolgálatot kell biztosítaniuk, hanem a gyülekezeti tagok teljes lelki-fizikai „szervizelését". Úgy érzem, a probléma leginkább a népegyház és a hitvalló egyház közötti különbségben ragadható meg. A népegyház keretében az egész közösségre kiterjed Istennek igénye, bölcsőtől a koporsóig, míg az úgynevezett hitvalló egyház megelégszik egy bizonyos „célközönséggel", az üdvözülők seregével. Ezzel korlátozza az egyház mozgásterét, mintegy kivonja a társadalomból ezt a célközönséget. A kommunizmusnak tulajdoníthatóan támadottságunkban, kiszolgáltatottságunkban Erdélyben az egyházi közösség gyakorlatilag egybeesett a polgári közösséggel – csodálkoznak is ezért rajtunk az egész magyar világban.
– Ez ugyanakkor egybeesni látszik az egyházi szolgák közéleti szerepvállasának logikájával is...
– Nekem egyenesen meggyőződésem, hogy egybe kell esnie. Ha van diakóniai támogatás, szeretetszolgálat, gyógyszersegély, akkor miért ne működtethetne politikai segélyszolgálatot is az egyház? Ezt én kezdetben talán ösztönösen műveltem, hiszen már Désen ezért függesztettek fel a lelkészi szolgálatból. Temesvár is többnyire a gondviselés munkája volt, hogy a kicsi Dávid egy egész országért jótállott, de aztán elérkezett a tudatos szerepvállalás korszaka is, amit, úgy érzem, az általam vezetett királyhágómelléki püspökség jól csinált. Most viszont hajlok arra, hogy az erdélyi egyházkerület által megfogalmazott álláspontnak adjak igazat. Mert, amíg jól megy a politikai szerepvállalás, addig nincs baj, de ha szélesre tárjuk az ajtót, veszélyek leselkednek.
– De ki tudná előrelátni, megjelölni, hogy hol húzódik e tekintetben a határ?
– Ne felejtsük el: a kiindulópont annak idején az volt, hogy az államstruktúra pluralista megjelenítője az RMDSZ, amely magában foglalja a teljes demokratikus politikai spektrumot, megtestesíti a romániai magyarságot. Rövid őskorszak után azonban bekövetkezett a pártosodás, képtelenek voltunk megfelelően kezelni az emberek politikai különbözőségeit. Mentségünkre szolgáljon, hogy kezdetben abból a később tévesnek bizonyuló feltételezésből indultunk ki, hogy a nemzeti érdek mindenkit összekapcsol. A valóság azonban meghaladta az eszményi politikai előfeltevésünket: megjelentek a különböző belső-külső hatások, a titkosszolgálati múlt feszítő ereje.
– De miért éppen az ön „felségterületén", a Partiumban a legnagyobbak ezek a feszültségek?
– Ennek ábrázolásához talán nem mellékes egy kis történelmi összefoglaló. Kezdetben a négy katolikus és négy protestáns püspökség részvételével összehoztuk a magyar történelmi egyházak állandó értekezletét. Felsorakoztunk az ingatlanügyekben, iskolaügyekben, politikai jellegű állásfoglalásokat tettünk közzé, az egyházi vezetők RMDSZ-üléseken vettek részt. Az RMDSZ pártosodásával együtt értékét vesztette ez az együttműködés, s egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyre megosztottabbak vagyunk, egyre inkább magamra maradok a nyolcas társaságban. Ebben a „huzatos" politikai közegben mind gyengébb lett az RMDSZ–egyházak együttműködés, a szövetség 1996-os kormányra lépése után pedig az egyházak már nem érezhették hivatásuknak, hogy megnyilatkozzanak szorosan vett pártpolitikai – és nem nemzetpolitikai – kérdésekben. De volt egy kevésbé természetes jellegű változás is: megmutatkoztak a püspökök és az egyházak felfogása közötti különbségek. A kevésbé politikai alkatúaknak egyszerűen elegük lett, mások pedig az RMDSZ uszályába kerültek. A szövetség egyházi térhódítása megnyilvánult például abban, hogy egyre inkább nyomták be az embereiket a presbitériumokba. Legutóbb például Varga Attilát ejtőernyőzték be a királyhágómelléki egyházkerületbe főgondnokként, Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester pedig kegyvesztett lett az egyházban és a Bihar megyei RMDSZ-ben egyaránt.
– Mi magyarázza az egyre könnyebb befolyásolhatóságot? A lelkészek gyenge közéleti felkészültsége? A személyes, illetve gyülekezeti egzisztenciális problémák?
– Elsősorban az a nemzet- és népszolgálati hagyomány gyengült meg, amely különösképpen Trianon után jellemezte az erdélyi egyházakat. Ugyanakkor nem múltak el nyom nélkül a kommunizmus évtizedei, sőt, mint egy sárkányfogvetemény, annak a pusztító hatása később „ért be". Erre nem számítottunk, sőt, idealista módon nem vettük figyelembe, hogy annak idején, az egyiptomi fogságból való szabadulás után még negyven évnek kellett eltelnie, míg eljutottak az ígéret földjére. Fájdalmas politikai alulkulturáltságot örököltünk, amit súlyosbított a titkosszolgálati múlt öröksége. Amikor leköszöntem a püspökségről, a kilenc esperesem közül öten voltak érintettek a titkosszolgálati múlt ügyében. Ennyire fertőzött volt a közeg. És ez csak a jéghegy csúcsa. Márpedig a titkosszolgálati múlt visszahúzó öröksége határozza meg nagyon gyakran a román hatalomhoz való viszonyunkat, az egymással szembeni bizalmatlanságunkat és az egyházpolitikánkat. És itt kell keresni a királyhágómelléki egyházkerület gyökeres irányváltoztatásának legfőbb magyarázatát is.
– A folyamat ismeretében mégis mi „verte ki a biztosítékot" önnél éppen most, amikor Csűry István püspök tárgyalásra hívta az RMDSZ helyi és országos képviselőit?
– Már a 2007-es címzetes püspöki időszakomtól érzékelnem kellett az RMDSZ-es befolyás erősödését, végleges leköszönésem után pedig egyre egyértelműbbé vált a pályaváltás. Olyan megosztó ügyek merültek fel, mint a Seres-féle Szilágy megyei RMDSZ és a püspökség közötti botrányos szembenállás a zilahi református Wesselényi kollégium ügyében. Hasonló volt az érmindszenti Ady-központ létrehozására elnyert 320 millió forint eltérítése vagy a szatmárnémeti református kollégium visszaszolgáltatása körüli vita. Ezek után szinte anakronisztikussá vált, hogy a királyhágómelléki püspök olyanokkal tárgyaljon, akik bizonyítottan meglopták az egyházat. Utódom azt a bihari RMDSZ-t nevezi természetes szövetségesnek, amely az egyházat csak szavazatgyűjtésre használta, egy évtizede folyamatos ellen-kampányban él, s amellyel több ügyben is élet-halál harcot kényszerültünk vívni. Ezekkel az emberekkel szűri össze a levet, vállal cinkos szövetséget Csűry István, és ez elemi erkölcsi – nemcsak lelkészi, nemcsak egyházi! – alapon is elfogadhatatlan és elítélendő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Funartól a felelőtlenségig
Romániában számos jogszabály nyújt lehetőséget a magyar nyelv szabad használatára, Székelyföldet leszámítva közhivatalokban mégis alig hallani magyar szót. Az RMDSZ szerint a magyar nyelvnek regionális nyelvé válása jelenthetne áttörést, néppárti politikusok viszont úgy vélik, a jelenlegi törvényi kereteket sem használjuk ki.
Az erdélyi magyarság Trianon óta eltelt közel egy évszázada elsősorban a nyelvhasználati jogokért folytatott küzdelemről szólt. A nagyapáink idejéből ismerős „Beszélj románul” felirat a két világháború közötti Angelescu-korszak rémségeként maradt meg a közösségi emlékezetben egy olyan Erdélyből, ahol városaink zömében magyarok éltek többségben. Amit tiltó táblákkal nem lehetett kivitelezni, megoldotta a kommunista rendszer etnikai arányokat megváltoztató iparosító politikája: a betelepített román lakosság nyelvi terjeszkedésével háttérbe szorultak az őslakos magyarok, a közhivatalokból eltűnt a magyar nyelv. Magyar ember nem csak a katonaság vagy a rendőrség kötelékébe nem kerülhetett be, de közhivatalokba is ritkán alkalmazták. A kolozsvári Polgármesteri Hivatalban 1990-ben alig volt magyar alkalmazott, Szatmárnémeti 40 százalék fölötti magyar lakosságából néhány százaléknyi magyar dolgozott közhivatalokban. Ilyen állapotban érte a rendszerváltás az erdélyi magyarságot, a vegyes lakosságú és szórványvidékeken a képzeletbeli tiltótábla rég beköltözött az emberek tudatalattijába... A kisebbségek szabad anyanyelv-használatáról szóló első, rendszerváltás utáni hazai jogszabály az 1995/33-as törvény volt. Ezt követi a szintén a nyelvhasználati jogokat biztosító Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, amelynek betartását Románia a 2007/282-es számú törvényben vállalta. Számos nyelvhasználati passzussal 2001-ben jelent meg a 216-os közigazgatási törvény, de több más román jogszabályban történik utalás a kisebbségek szabad anyanyelv-használati jogára. Papíron Románia széleskörű jogokat biztosít kisebbségei számára, a valóság azonban mást mutat. Nagyvárosaink példája a bizonyosság rá, hogy megfelelő érdekérvényesítés nélkül a törvény írott malaszt marad. Nagyvárad, Kolozsvár vagy Marosvásárhely esete bizonyítja leginkább, hogy nagy múltú városainkban a magyarság komfortérzete igen keveset javult.
Elpuskázott nagyváradi lehetőségek
Az elmúlt évek legkeményebb, nyelvi jogaink visszaszerzését célzó próbálkozásai talán Nagyváradon folyt. A harc elsősorban nem a román hatalommal, hanem a helyi magyar politikai elit között dúlt. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke szerint rég magyar utcanév-táblák lennének a városban, ha az RMDSZ nem járatja le az ügyet. Évekkel ezelőtt Csomortányi az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) soraiban indította el a hagyományos magyar utcanevek kiharcolásáért folytatott kezdeményezést, miután Bíró Rozália RMDSZ-es politikus második alpolgármesteri mandátumában semmilyen előrelépés sem történt a helyi magyarság nyelvi jogainak ügyében. „Átgondolt és következetes érdekvédelmi munka nélkül nincs jelentősége annak, hogy egy-egy településen magyar a polgármester vagy az alpolgármester. Ezt igazolja Nagyvárad és Bíró Rozália példája, ahol 12 évnyi magyar alpolgármesterség alatt semmit nem értünk el” – összegzi az elmúlt évek keserű tapasztalatát a néppárti politikus. Szerinte az EMI, majd a Néppárt által követelt történelmi magyar utcanevek újbóli használatára az volt az RMDSZ válasza, mint a Nagy-Románia párté: Horthy-korszakbeli személységekről akarnak utcákat elnevezni. Terveik szerint a történelmi magyar utcaneveket tájékoztató jelleggel függesztenék ki előbb a belváros 40-50 utcájába, majd bővítenék a kört, miközben megmaradnának a hivatalos román utcanevek is. Csomortányi szerint az a legnagyobb baj, hogy a számunkra kedvező törvényi lehetőségeket sem aknázzuk ki. Érmihályfalván, Nagyszalontán és Nagykárolyban 1990 óta RMDSZ-es többségű helyi közgyűlés és magyar polgármester van, a nyelvi jogok terén azonban ott sincs előrelépés. „Vagy közömbösségből, vagy tudatlanságból” – teszi hozzá Csomortányi.
Ellenjavallt erőszakosság
Az RMDSZ főtitkárságának önkormányzatokért felelős új alelnöke, Illyés Gyula nyolc éven át volt Szatmárnémeti polgármestere. A partiumi nagyvárosban 40 százalék a magyarság részaránya, ennek ellenére a több száz utca öt százalékának sincs magyar neve. A volt polgármester szerint városainkban az utcanév-változtatás a legkényesebb ügy, de Illyés ezt nem is tartja prioritásnak: „Nehezen képzelhető el, hogy a város főbb útjait, utcáit románra keresztelő többség belemegy az utcanév-változtatásba. A helyi közgyűlés nem szavazza meg, mi meg hetvenkedünk, és növeljük kudarcaink számát. Polgármesterségem alatt annyit sikerült ezen a területen elérnem, hogy a városban megnyíló új utcák közül 8-10-nek magyar nevet adtunk, és egy belvárosi utcát is magyarra kereszteltünk” – összegez az RMDSZ-politikus. Illyés az utcanevek megváltoztatásának esélytelen háborúja helyett sokkal fontosabbnak tartja, hogy a közhivatalokban terjesszük ki a magyar nyelvhasználatot. Ezen a területen is nagy nehézségekbe ütközött, állítja, hiszen a polgármesteri hivatal örökölt személyi állományának 90 százaléka román volt, és az arányon lényegesen nem tudott változtatni. El kellett fogadnia, hogy az ügyfélszolgálattal foglalkozó alkalmazottak közel fele állította, hogy ért magyarul. Az már más kérdés, hogy a néhány mondatot magyarul értő vagy beszélő román alkalmazott magyarul válaszol-e a hozzá magyarul forduló ügyfélnek. A gordiuszi csomót a volt szatmári polgármester azzal vágta át, hogy néhány alkalmazottal létrehozott egy ügyfélfogadó, ügyintéző városi irodát, ahol az új alkalmazottaknak már kötelező volt a magyar nyelv ismerete is, és német nyelvű munkatársat is alkalmaztak. Mivel a magyar lakosság többsége már megszokta a román nyelvű kommunikációt a hivatalokban, Illyés szerint az emberek feleslegesnek tartják a magyar nyelvű kérvényezést, mivel a végkifejlet mindig a román ügyintézés marad. Szerinte a jelenlegi törvénykezés csak felszínes megoldásokat kínál. „Az igazi áttörés az lesz, ha a magyar nyelvet sikerül regionális nyelvként elismertetni Romániában. Ez hozhat megoldást nyelvi jogaink kivívásához. Ameddig egy-egy többségi román közgyűlési határozaton múlik a magyar nyelv használata, nincs érdemi előrelépés” – mondja az RMDSZ-es politikus. Azt azonban maga is elismeri: a jelenlegi törvényi kereteket maximálisan ki kéne használni, „lehetőleg a helyi közhangulat figyelembe vételével, és az erőszakosság kerülésével.” Csomortányi szerint viszont nem kéne visszariadni attól, ha a helyi önkormányzat elutasítja a magyar utcanevek használtát. Egy ilyen határozatot kétszer lehet napirendre tűzni, a második negatív szavazat után a közigazgatási bíróság elé vihető az ügy. „Következő lépésként minden elutasító döntést az európai fórumok elé kell terjeszteni, mert a magyar nyelvhasználat uniós jog” – vázolja a megoldást az ellenzéki politikus.
A megmentett Házsongárd
A nyelvi jogok szempontjából leginkább megviselt erdélyi magyar közösség kétségtelenül a kolozsvári. A Funar-korszak mindent lenullázott, az állóháborúra berendezkedett magyarság pedig egy idő után beletörődött sorsába. Az 1990-2000-es évek két RMDSZ-es alpolgármestere beleszürkült a mindennapok magyarellenes hangulatába. Némileg új színt hozott a város magyarságának életében Horváth Anna kinevezése az alpolgármesteri székbe, aki közel egy év alatt – többszöri nekifutás után és valamennyi román párt támogatásával – közgyűlési határozatot eszközölt ki a Házsongárdi temető állagmegőrzésére, és közel két évtizedes elutasítás után a város műemléképületeire felkerül a magyar nyelvű szöveg is. A történészbizottságban zajló munka ma már az utolsó száz méteren várja a szerencsés végkifejletet. A kincses város múltjának és jóval 20 százalék alá csökkent magyar népességének mindez aprócska, de nagyon fontos gesztus, miután a magyar nyelvhasználat gyakorlatilag valamennyi közhivatalból kiszorult.
Igen, tessék!
A hivatalban lévő magyar tisztségviselők vérszegény teljesítményét szerencsére több civil szervezet hatékony munkája egészíti ki. A Kolozsváron elkezdődött Igen, tessék elnevezésű mozgalom üzletekben, és egyéb szolgáltató cégeknél ösztönzi az anyanyelvhasználat kiterjesztését: a bejáratnál rendszerint matrica jelzi, hogy az alkalmazottak tudnak-e magyarul. A kolozsvári térhódítás után a civil szervezet Marosvásárhelyen és más erdélyi nagyvárosban is népszerűsíti szolgáltatását.
Hasonló feladatokat lát el az Erdélyi magyarságért nevű egyesület is, amelynek csíkszeredai elnöke, Asztalos István tucatnyi kétnyelvű matricát juttat el az érdekeltekhez. Asztalos szerint a magyar nyelv használatával nem csak Kolozsváron vagy Nagyváradon vannak gondok, hanem Székelyföldön is. Példaként Marosvásárhelyt említette, ahol a lakosság közel felét kitevő magyarság egyre inkább románul szólal meg üzletekben és hivatalokban. Ez a nyelvi térvesztés legbiztosabb jele, aminek ellensúlyozására tenni kell. Székelyföld-szerte fel kell lépni azért, hogy a nagyáruházakban is betartsák a magyar nyelvhasználat szabályait. Egyesületük tucatnyi kétnyelvű matricát készít minden tevékenységi területre, ezt szeretnék forgalmazni több üzletben, áruházláncban is.
Mintegy 300 hivatalban kellene magyarul beszélni
A Horváth István szociológus vezette Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja (CCRIT) által végzett felmérés szerint Romániában 298 polgármesteri hivatalban lenne kötelező a többnyelvűség. Kimutatásuk szerint 267 polgármesteri hivatal számolt be arról, hogy valamilyen formában biztosították az ügyfelek számára a magyar nyelvhasználatot. Míg a szóbeli kommunikációra vonatkozó előírások gyakorlati alkalmazásának többnyire nincs is akadálya, az írásos kommunikáció jóval problémásabbnak mutatkozik. A felmérés adatai szerint arra a kérdésre, hogy az erdélyi magyarok milyen nyelven beszélnek a polgármesteri hivatalban, a következő válaszok érkeztek: 1. Csak magyarul: 45 százalék, 2. Nagyrészt magyarul, de valamennyire románul is: 7,5 százalék, 3. Fele-fele arányban magyarul és románul: 9 százalék, 4. Nagyrészt románul, de valamennyit magyarul is: 4,5 százalék, 5. Csak románul: 33,9 százalék. A kimutatás szerint a magyar nyelvhasználat a népesség felére volt jellemző. A többnyire magyar nyelvhasználat egyértelműen székelyföldi sajátosság, ahol az erdélyi magyarság fele tömbben él.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Apáczai Csere János tantárgyverseny
Május 7–10. között tartották meg Nagyváradon a VI. Nemzetközi Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Tantárgyverseny nemzetközi szakaszát. A verseny célja, hogy bátorítsa a magyar nyelv és irodalom tanulását, hogy elősegítse annak népszerűsítését.
A tantárgyversenyre olyan Kárpát-medencei országokból neveznek be diákok, ahol anyanyelvként tanulják a magyar nyelvet és irodalmat. Ezúttal Románia hét megyéjén kívül a Vajdaságból és Felvidékről érkeztek Nagyváradra olyan diákok, akik magyar tantárgyversenyek (országonként különböző) országos szakaszain dobogós helyezést értek el. A múlt héten lezajló versenyre, amelyet az Oktatási Minisztérium szervezett meg a Bihar Megyei Tanfelügyelősséggel közösen, huszonnégy tanuló érkezett, és három korcsoportban (VII.–VIII., IX.–X. és XI.–XII. osztályosok) mérhették össze tudásukat. A megmérettetésnek az Ady Endre Elméleti Líceum adott helyet, és itt tartották meg a díjátadást is. Maga a verseny május 8-án zajlott le, a tanulók három feladat során kellett bizonyítsák tudásukat és kreativitásukat: egy írásbeli vetélkedőn, versmondás alkalmával és egy csoportos feladattal, a dramatizálás során. Másnap, miközben a bizottság értékelte a dolgozatokat, a tanulók és kísérő tanárok érmelléki kiránduláson vettek részt (Székelyhíd–Albis–Szalacs–Érmihályfalva–Érsemjén). Az ünnepélyes díjátadást május 10-én reggel tartották meg.
Magyarság
A díjátadón jelen volt dr. Selyem Zsuzsa, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Tanszékének oktatója, valamint a verseny elnöke, Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes, Ferkő Emília, a Tanügyminisztérium Kisebbségi Főosztályának szaktanácsadója, Ile Erzsébet Bihar megyei szaktanfelügyelő,Tóth Márta, az Ady líceum igazgatója és Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki az RMDSZ különdíjait adta át a versenyzőknek. A díjátadón Selyem Zsuzsa reményét fejezte ki, hogy a versenyen résztvevő diákok a továbbiakban is foglalkozni fognak a magyar nyelvvel és irodalommal. Ile Erzsébet elmondta: „Szeretném, ha a verseny tovább élne és az az építő munka, ami itt zajlik, gyümölcsöző lenne. Kifejtette, hogy a magyar tantárgyversenynek nincs párja, hiszen itt három próba során kell bizonyítsanak a diákok”.Ferkő Emília hangsúlyozta, hogy a verseny ürügyként is szolgál arra, hogy különböző országok magyar diákjai és tanárai találkozzanak egymással. „Ezalatt a pár nap alatt a magyarságunkat élhettük meg, amelyet nem csak elfogadnunk kell, hanem éreznünk és továbbadnunk is” – tette hozzá.
Díjak
A köszöntőbeszédeket követően kiosztották az emléklapokat és a különböző helyi oktatási intézmények által felajánlott különdíjakat is, majd a dramatizálásért és a versmondásért járó okleveleket. A fődíjak az írásbeli vetélkedőn első helyezést elért versenyzőknek jártak. A VII–VIII. osztályosok kategóriájában első helyezett lett Dénes Anita (2-es számú Általános Iskola, Marosvásárhely), IX–X. kategóriában Gál Krisztina (Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely) és XI–XII. kategóriában Rosu Kriszta (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy). A XI–XII. kategória első helyezettje nem kell majd érettségizzen magyar nyelv és irodalomból, valamint automatikusan felvételt nyer a BBTE magyar szakára.
Nagy Noémi
erdon.ro

Nyíló Akác Napok: megkezdődött a harmadik évtized
Csütörtök reggel kezdődött, és vasárnap éjfél után ért véget Érmihályfalván a XXI. Nyíló Akác Napok fesztivál. Több részletre később visszatérünk, alább egy összefoglalóval igyekszünk egy kis hangulatot átmenteni.
Többen úgy köszöntek el egymástól Érmihályfalva főterén vasárnap éjfél után, miután a tűzijátékkal befejeződött a XXI. Nyíló Akác Napok, hogy „Boldog új évet”. Ezzel tréfásan utaltak arra, hogy a város ünnepe már szinte a helyi időszámítás sarokköve, a heteket-hónapokat a fesztiválokhoz mérik, hiszen még a ritkán találkozó ismerősök, családtagok is azzal búcsúznak, hogy – ha hamarabb nem -, jövő májusban látják egymást. Szinte lehetetlen vállalkozás a négy nap mintegy 50 programjáról összefoglalót írni, amikor külön-külön is mindegyik saját beszámolót érdemelne, ezért a krónikás ezúton is elnézést kér azoktól, akik a hely szűke miatt esetleg kimaradnak.
Sokszínűség
A csütörtöki eseményekről már beszámoltunk, péntek délelőtt sportrendezvények zajlottak, ezekre külön visszatérünk.Ugyancsak pénteken a megalapításának 10. évfordulóját idén ősszel ünneplő Egészségügyi-Szociális Központban Hajdúnánásról, Margittáról, Nagyváradról, Papfalváról és Nagyszalontáról érkezett vendégeket jelenlétében szociális megbeszélést tartottak. A kultúrházban „új színfolttal gazdagodott a város kulturális palettája”: bemutatták Sillye Judit helyi költő első, a Városháza támogatásával megjelent Holdpermet című verseskötetét, rögtön utána pedig – megőrizve a hangulatot – Kristófi János nagyváradi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás (ami vásárlással egybekötve még 2 hétig látható a könyvtárba költöztetve). Péntek délután került sor a fesztivál hivatalos megnyitójára, melyen hagyományosan felvonultak az előadócsoportok, és a meghívott vendégek is. Utóbbiak közül – Nyakó József polgármester köszöntő szavai után – rövid beszédet mondott Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Cseke Attila és Szabó Ödön, a szervezet parlamenti képviselői, utánuk a testvértelepülések polgármesterei következtek: Szögedi Anna, a felvidéki Tornalja, illetve Nyíri Béla, a szomszéd Nyírábrány elöljárója. A megnyitó után újra a kultúrházba mentünk, ahol a Thurzó Zoltán zongoraművész által „előcsalt” dallamokat a székelyhídi Gavrucza Tibor, illetve a helyi Molnár Zoltán és Hintalan Géza képzőművészek próbálták megfesteni. Később lezajlott az első Nyíló Akác Hanga verseny döntője, melyet a mezőzombori (Magyarország), de helyi kötődésű Fodor Jennifer nyert (erre külön visszatérünk).
Stílusok
Este a nagyváradi Akces, Mohácsi Brigitta, a Playtime együttes, majd a kirobbanó energiájú Tóth Gabi koncertezett, a kultúrházban a helyi, margittai, szalacsi, székelyhídi és nyírbélteki kórusok tartottak jó hangulatú találkozót. A híres erdei zsibongóban idén is ezrek szórakoztak, jókedvűket egy rövid, de kiadós zápor sem tudta elvenni. Szombaton délelőtt 17 aranylakodalmas párt köszöntöttek – erre is visszatérünk, akár csak a most is sokakat vonzott lovas bemutatóra. A strand területén oldtimer kiállítás volt néhány autó, és több motor „részvételével. Szombat délután a főtér volt a fő helyszín, ahol a gyerekeket a Bóbita együttes koncertje várta, majd az érsemjéni Ezüstperje, a helyi Nyíló Akác, illetve a nyíregyházi Újfigurás néptánccsoport részvételével tartottak néptáncgálát. A Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjai sárszentmihályi és hajdúnánási vendégeiket fogadták. Az AmazonÁsz koncert után helyi és környékbeli moderntánc csoportok váltották a stílust, este Alex Velea és Wolf Kati voltak a sztárfellépők, közben a Móka színjátszó csoport új bemutatóval töltötte meg a kultúrház nézőterét. Még a délután folyamán a könyvtárban az Érmellék 2009 Fotóklub hetedik saját kiállítása nyílt meg, a Gödör Rendezvényházban 55 bort kóstolt meg a borverseny zsűrije (erre is visszatérünk). Szombati utolsóként a debreceni Bakator zenekar népzenei koncertjére, és szabadtéri táncházba voltunk hivatalosak, és aki bírta még, annak irány újra az erdei zsibongó.
Színek, ízek, illatok
Vasárnap reggel rekord számú résztvevővel kezdődött meg a főzőverseny a strand területén, a mintegy harminc csapat 40 féle ételt tett le a zsűri asztalára, a fődíjat délután Pazar vegyes paraszttáljával a székelyhídi Pazar csapat vehette át (az ízeket később újra felidézzük). Még délelőtt a fegyverek kedvelőit várták a piacra – persze nem vásár volt, hanem nézelődni lehetett az airsoft bemutatón. A kultúrházban a nagyváradi Lilliput Társulat Kezeslábas című előadásával, majd játszóházzal várta a kisebb-nagyobb gyerekeket, és szüleiket. Délben – a főzőverseny közben – a székelyhídi GV Team tartott sportfavágó showt, bemutatva például az önjáró láncfűrészt (ennek titkát később leplezzük le). Délután a főtéri közönség inkább nézte, mintsem bekapcsolódott az Aktív fitnesz csoport bemutatójába, utánuk az Aladin Hero Team küzdősport bemutatója következett. Közben Thurzó Zoltán zongoraművész, Thurzó Sándor hegedűművész, és a helyi tehetség Cormos Viktória énekesnő, illetve a Jubilate Deo kórus adott a római katolikus templomot megtöltő koncertet. A főtéren a már 10 éve „visszajáró” székelyhídi Tini Dance Center mutatta meg, hogy mit sem vesztett lendületéből a csoport. A Nyíló Akác Szépe versenyen, ahogyan arról korábban már beszámoltunk, kilenc lány jelentkezett be a koronáért, aztán a divatbemutatóval fűszerezett döntőn a
Rimay Renáta, Móricz Nóra, Rusu Mădălina sorrend alakult ki (lásd 1. oldal). Sajnos ezzel egy időben zajlott a kultúrházban a magyarországi Aranyosi Péter és a diószegi Kun Zsolt közreműködésével stand up comedy előadás, melyen annyian voltak, hogy ahogyan mondani szokás egy tűt nem, esetleg néhány poént lehetett elejteni.
Dallamok
Az esti főtéri koncertek sorát a Dreamers együttes nyitotta, majd a magyarországi X-Faktor harmadik szériájának másodikja, Antal Timi csodálkozott rá a tengernyi közönségre. A szimpatikus, kedves énekesnőt a még nagyobb bulit teremtő, élőben nyomult Magna Cum Laude együttes követte, melynek énekesével sokan együtt kiáltották világgá, hogy utálják a főnöküket, nem törődve a másnapi esetleges „következményekkel”… Debreceni tűzzsonglőrök voltak az utolsó műsorszám, pontosabban a megnyitón is közreműködött Syluette menettánccsoport, mely így keretbe zárta a rendezvényt. A tűzijáték előtt még zárszót mondott Nyakó József polgármester, egyúttal színpadra szólította mindazokat a munkatársait, akik társai voltak a szervezésben, így köszönve meg munkájukat a sok-sok ezres tömeg előtt.
Hétfőn reggel pedig már mintha csak álmodtuk volna az egészet: se színpad, se sörsátrak, se szemétkupacok! A Nyíló Akác Napok jobb lábbal lépett harmadik évtizedébe.
Rencz Csaba
erdon.ro

Segítsünk a szórványnak!
Június 4-én délután a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók-termében Vetési László, református szórványlelkész tartott vetített képes előadást Az erdélyi szórványkérdés és nemzeti öszszetartozás címmel.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) szervezésében lezajlott esemény bevezetéseképpen Thurzó Sándor József brácsaművész és Thurzó Zoltán zongoraművész egy Farkas Ferenc kompozíciót adtak elő.
Előadása elején Vetési László meghatározta a szórvány fogalmát: „Olyan etnikai-vallási sajátosságokkal rendelkező népcsoport, amely hátrányos helyzetű elhelyezkedése és kis lélekszáma miatt az identitáshoz szükséges értékeket a saját erejéből nem tudja beszerezni, fenntartani és fejleszteni.” Ezt követően az erdélyi, majd a Bihar megyei, és ez utóbbin belül a nagyváradi magyarság helyzetéről beszélt, felvázolva a különböző regionális sajátosságokat. Mint mondta, vannak laza szerkezetű magyar tömbök (Biharban ilyen a Hegyköz, a határvidék sávja, Székelyhíd, Érmihályfalva, Margitta környéke), a maradékközösségek, a migrációs közösségek (Feketeerdő, Vaskohsziklás és a bányavidék), a szigetfalvak és az összefüggő magyar jellegű településláncok.
Leginkább a maradékszórványt fenyegeti az eltűnés, az asszimiláció veszélye. Leírta egy nemzeti közösség eltűnésének folyamatát: először az etnikai csoport létszáma és arányai fogynak el egy társadalmi környezetben. Ezután a csoportot politikai döntések nyomán jogtalan politikai-hatalmi sérülések érik, sérül a csoport jelenléte az országos döntéshozatalban, érdekvédelemben, önkormányzatban, elveszíti jelenlétét a gazdasági életben, leépülnek intézményei, nem jut hozzá anyanyelvi értékeihez, kultúrához, nyelvi nyilvánossághoz. Bekövetkezik a többségi intézmény-, médiafogyasztása, ami a nyelvromláshoz, majd a nyelvcseréhez vezet, és végül az anyanyelvi családnak a feladása után beáll a teljes asszimiláció. Vetési László kiemelte azt, hogy térvesztés zajlik nagyvárosaink agglomerációs övezeteiben és a magyar falvak környezetében. A magyar földtulajdonosok eladják földjeiket, és városba, vagy román falvakba költöznek, és ezáltal felaprózódnak, eltűnnek a magyar tulajdonú, összefüggő földterületek, amelyek szintén hozzájárulnak a szórványosodáshoz. Nagyváradról szólva elmondta, hogy ez a város Európa kapuvárosából frontváros lett, ugyanis Várad a románok számára is presztízsváros lett, amelyet úgymond el kell foglalni. Vetési László hangsúlyozta, hogy a szórványosodás a szívekben kezdődik, amikor az ember önként mond le saját kultúrájáról, először úgy, hogy a többségi közösség nyelvén fogyasztja a kultúrát, a többség nyelvén hallgatja a rádiót, a tévét, de már mobiltelefonja, számítógépe sem magyar nyelvre van beállítva. Mint mondta, a szórványosodás megállításához elkötelezett emberek munkájára van szükség, akik megszervezik a szórványt, ápolják ott a magyar kultúra emlékeit. Ugyanakkor az önkormányzatoknak és magyar kormányoknak is fontos tennivalói vannak az összetartozás tudatosításában. Konkrét példákat említve Vetési László hangsúlyozta, hogy minden közösségi rétegnek szórványszolgálatot kell vállalnia, testvériskola kapcsolatokat kell kialakítani szórványban lévő iskolákkal, nagyvárosi pedagógusok ki kell járjanak magyarul tanítani, közösségi foglalkozásokon részt venni a szórványban, rendszeres kapcsolatot kell fenntartani a nem tömbben élő magyar közösségekkel, és közmunkával is sokat lehet segíteni ezeken a közösségeken. „Aki a szórványt nem becsüli, a tömböt nem érdemli” – zárta előadását Vetési László. Az előadás után Thurzó Zoltán játszott el egy Kodály, egy Bartók és egy Liszt kompozíciót, majd az esemény végén a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.
Pap István
erdon.ro

Csökkenő közösségek a Székelyföldön és Partiumban
A Székelyföldön és a Partiumban egyaránt csökkent a magyarság száma a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint.
Kizárja a csalás lehetőségét a végleges népszámlálási adatok kapcsán Lőrinczi Ferenc, a Kovászna megyei statisztikai hivatal munkatársa, aki szerint a személyi számok használata ezt nem teszi lehetővé. Mint arról beszámoltunk, a csütörtökön bemutatott, végleges népszámlálási eredményeket számos szakember megkérdőjelezte, úgy vélve, gyanúra ad okot az a tény, hogy a februári részleges adatokhoz képest 1,1 millióval nőtt a lakosság száma, meghaladva a 20 milliós lélektani határt.
Lőrinczi Ferenc a Krónikának elmondta, a 2011 októberi népszámlálási adatokat kiegészítették, az otthon talált és nyilvántartásba vett személyek számához hozzáadták azokat, akikre úgy bukkantak rá, hogy a lakossági nyilvántartó passzív adatbázisát összevetették a pénzügy, az egészségügy, a nyugdíjpénztár és a munkaügy aktív adatbázisaival. A személyi számok alapján országos szinten közel 1,2 millióval nőtt ily módon a lakosság száma, magyarázta az illetékes. Lőrinczi Ferenc arra is rámutatott, hogy a nemzetiségek százalékarányát nem a végleges, már kiegészített adatból számolják, csak azokat veszik figyelembe, akik a számlálóbiztosnak nyilatkoztak nemzetiségükről.
A végleges adatok szerint Kovászna megyében a lakosság 73,7 százaléka magyar nemzetiségűnek vallotta magát, 22,1 százalék a román és 4,1 a roma nemzetiségűek aránya. Illés Andrea, a megyei statisztikai hivatal igazgatója elmondta, a 2002-es cenzus adataihoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a magyarok, valamint 1,2 százalékkal a románok aránya, viszont másfélszeresére nőtt a romáké. Ezek 75,3 százaléka magyar ajkú, míg 24,6 százalék azt vallotta, román az anyanyelve, mindössze 0,3 százalékuk beszéli a romani nyelvet.
Kevesebb városlakó Háromszéken
A két népszámlálás között 5,5 százalékkal, 12 270 személlyel csökkent a megye lakossága. Kovászna megye a 2011 októberi népszámlálás idején 210 177 stabil lakossal rendelkezett, a lakosság 50,8 százaléka nő, közölték pénteken a megyei statisztikai hivatal munkatársai. Továbbra is Kovászna az ország legkisebb megyéje, a térség legnagyobb városa Sepsiszentgyörgy 56 006 lakossal, Kézdivásárhely 18 491, Kovászna 10 114, Barót 8672, míg Bodzaforduló 7528 lakossal rendelkezik.
A községek közül Zágon a legnagyobb 5282 lakossal, a legkisebb Dálnok, ahol 957-en laknak. Illés Andrea arra hívta fel a figyelmet, hogy a két népszámlálás között megfordult a városon és falvakon lakók aránya, 2002-ben a háromszékiek 49,7 százaléka lakott vidéken, 2011-ben már 52 százalékuk élt falun. A népességfogyás leginkább városon érhető tetten, a romák által lakott falvakban, valamint a városokhoz közeli településeken nőtt a lakosság száma, így például növekedés észlelhető Előpatakon, Árkoson, Bölönben, Hídvégen és Illyefalván is.
A cenzus során az is kiderült, hogy elöregedőben a megye lakossága: több mint felét a 25 és 64 év közöttiek teszik ki, a kiskorúak (0–14 év közöttiek) aránya 17,5 százalék, a fiataloké (15–24 év) 12 százalék. A népszámlálás adatai szerint a háromszékiek 46,2 százaléka házas, de szinte ugyanekkora (41%) azok száma, akik soha nem éltek házasságban, több mint tízezren élnek élettársi kapcsolatban.
Több a roma Hargita megyében
Nőtt a lakosság száma Hargita megyében a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint, a magyarság számaránya 85,21, a románságé 12,96 százalék. Abos Maria Elena, a Hargita megyei statisztikai hivatal vezetője pénteken elmondta, a népszámlálás időszakában a megye lakossága 310 867 főt számlált, közülük 157 295 (50,6%) volt nő. A 2002-es cenzushoz képest a megye lakossága 15 355-tel csökkent.
A legnépesebb települések: Csíkszereda (38 966 fő), Székelyudvarhely (34 257), Gyergyószentmiklós (18 377). A községek közül a legtöbben Parajdon (6502), Gyergyóremetén (6165), Korondon (6135), Csíkszentdomokoson (6110), a legkevesebben Székelyderzsen (1036) és Kányádon (1193) laknak. A hargitaiak 42,6 százaléka városon él. Korcsoportonkénti eloszlás szerint a megye lakosságának 17,07 százaléka 0–14 év közötti, 12,24 százaléka 15–24 éves, 55,28 százaléka 25 és 64 év közötti, 15,41 százaléka pedig betöltötte 65. életévét.
A nemzetiségre vonatkozó kérdésre 302 435-en válaszoltak, közülük 85,21 százalék magyarnak (257 707), 12,96 százalék románnak (39 196), 1,76 százalék (5326) cigánynak vallotta magát. A 2002-es cenzushoz képest növekedett a roma lakosság aránya (1,18%-ról 1,76%-ra), csökkent viszont a románok számaránya (14,06%-ról 12,96%-ra). Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre 302 448-an válaszoltak, közülük 86,43 százalék magyar, 13,15 román anyanyelvűnek vallotta magát.
Magyar térvesztés Maros megyében
A statisztikai adatok szerint 1990 után Maros megye lakossága népszámlálásonként 30–30 ezerrel csökkent. Míg az 1992-es cenzus alkalmával 610 ezren lakták a megyét, 2002-ben már csak 580 ezren éltek a térségben, 2011-re ez a szám 550 ezerre apadt. A megyében nemcsak a magyarság száma, de az aránya is csökkent a 2002-es népszámlálás adataihoz képest. Míg egy évtizeddel korábban a lakosság 39,3 százaléka vallotta magát magyarnak, jelenleg mindössze 38,1 százaléka mondta magát annak.
Hasonló helyzetben van a térség románsága is, amely 53,3 százalékról 52,6 százalékra apadt. Míg a valamikor jelentős szász és zsidó lakossággal rendelkező megyében már csak 1478-an (0,3 százalék) jelölték meg nemzetiségükként a németet és 86-on zsidót, a cigányság közel 47 ezerre gyarapodott, ami arányaiban is szinte két százalékkal több a 2002-ben regisztrált adatokhoz képest. A roma lakosság aránya a két népszámlálás között 7 százalékról 8,9-re nőtt, ezzel Maros megye országos első helyre került.
A magyarság térvesztése a megye összes városában tetten érhető. A 134 ezer lakóval rendelkező Marosvásárhelyen már csak 57 532 magyar (42,8 százalék) él a korábbi 70 108-hoz (46,7 százalék) képest. Szászrégenben 28,8 százalékról 24,8-ra, Segesváron 18,4-ről 16,5-re, Dicsőszentmártonban 17,7-ről 14,3-ra, Marosludason 25,2-ről 23,2-re csökkent a magyarok száma.
A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-ben még a megye legmagyarabb városának számító Szovátán is 90,1-ről 87,6-ra apadt a magyar közösség. Hasonló a tendencia Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is, ahol 84 százalékról 80,1-re, illetve 75,5 százalékról 73-ra csökkent a magyarság aránya. A megye legnagyobb községei továbbra is a Marosvásárhellyel összenőtt, vegyes lakosságú Marosszentgyörgy (9304) és Marosszentkirály, melyek létszámuk alapján a 2000 után várossá avanzsált Nyárádtőt (6945), Nagysármást (6942), Nyárádszeredát (5554) és Erdőszentgyörgyöt (5166) is megelőzik.
A magyarság számának csökkenését kommentálva Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök a Krónikának úgy vélekedett, hogy ennek kettős magyarázata lehet. Egyrészt a cenzus alatt, a szövetség megyei irodájába érkező számos panasz arra a következtetésre juttatta az RMDSZ-t, hogy nagyon sok magyart nem vettek nyilvántartásba. Brassai tudomása szerint elsősorban olyan személyekről van szó, akik más városban vagy külföldön folytatják tanulmányaikat. Másrészt a roma lakosság jelentős növekedése is hozzájárul a magyarság számarányainak csökkenéséhez.
Az elnök szerint az sem mellékes, hogy az adatok véglegesítése előtt a hatóságok csaknem egymillióval felduzzasztották az ország lakosságát. Kérdésünkre, hogy a 2000-es választáson elveszített marosvásárhelyi polgármesteri szék még visszanyerhető-e a 42,8 százalékos aránnyal, Brassai határozott igennel válaszolt. „Ha egységes politikai közösségként tekintünk a vásárhelyi magyarságra, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy 2016-ban visszanyerjük a várost" – adott hangot derűlátásának az RMDSZ megyei elnöke.
Több a magyar Szatmár megyében
Közel 23 ezerrel csökkent Szatmár megye lakossága is az elmúlt tíz év során. A magyarok és a románok részaránya picit csökkent, a romáké emelkedett. A 2011-es népszámlálás végleges eredményei szerint a megyében 188 200 román, 112 600 magyar, 17 400 roma és 5 ezer német él. A románság aránya a tíz évvel korábbi népszámlálás eredményeit alapul véve 58,8 százalékról 57,9-re, a magyarságé 35,2 százalékról 34,7-re esett vissza, míg a romáké 3,7 százalékról 5,4-re emelkedett.
Ezzel párhuzamosan megnőtt a magyar anyanyelvűek aránya – a korábbi 39,1 százalék helyett most a megye lakosságának 40 százaléka nyilatkozta, hogy magyar az anyanyelve. A román ajkúak körében viszont csökkenés érhető tetten, arányuk tíz év alatt 59,4 százalékról 55,4-re esett. A városon élők 45,6 százalékot tesznek ki. A 24 éven aluliak aránya megközelítőleg 30, a 65 éven felülieké 14,3 százalék.
Nagyobb léptékben mérve a hivatalos adatok szerint a megye lakossága 1992 óta folyamatosan csökken, akkor több mint 400 ezer főt számláltak össze, tíz évvel később pedig 367 ezerre tették a létszámot. A mérések alapján elmondható, hogy jelenleg a népsűrűség megközelítőleg az 1956-os szinten van. A tavaly közzétett előzetes adatok körülbelül 329 ezres létszámot vetítettek elő, a végleges eredmények szerint viszont ennél 15 ezerrel vannak többen a szatmáriak, azaz 344 360-an lakják a megyét.
Szatmárnémetiben 35 441-en vallották magukat magyarnak, ami a 102 411 fős összlakosság 34,6 százaléka, Nagykárolyban a 21 112 lakosból 10 950 személy, azaz 51,8 százalék nyilatkozta azt, hogy magyar nemzetiségű. Tasnádon ez az arány 34,7 százalékos (8 631 fő az összlakosság), Sárközújlakon pedig 59,5 százalék (6 773-an lakják a kisvárost). A megyében a statisztika szerint az etnikai és a vallási hovatartozásáról közel 20 000 ember nem nyilatkozott, ezek túlnyomó többsége a megyeszékhelyen él – Szatmárnémetibe közel 18 800-ra tehető azok száma, akik nem diktálták be ezeket az adatokat.
Növekvő arányok Biharban
Arányaiban ugyan nőtt a magyar lakosság a románhoz képest Bihar megyében, de a száma csökkent a 2002-es adatokhoz viszonyítva: miközben több mint egy évtizeddel ezelőtt még 155 828 főt számláltak, addig a legutóbbi népszámláláson csupán 138 213-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Azonban a román nemzetiségűek 404 468 főről 366 245 főre történt visszaesésével kiegyenlítődtek az arányok.
„Nagyon fontos, hogy arányaiban sikerült megállítani a csökkenést" – jelezte lapunknak Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, aki ezt részben azzal magyarázza, hogy az elmúlt évtized második felében erőteljesebben megindult a románok migrációja, miközben Magyarország gazdasági ereje csökkent, így kevésbé vonzotta át a helyi magyarságot. Az aránynövekedést azzal is indokolja, hogy az elmúlt évtized kisebbségi szempontból sokkal nyugodtabb, konfliktusmentesebb volt, mint az azt megelőző, javult a romániai magyarság helyzete. „Reméljük, most, hogy megállt a százalékos fogyás, vissza is lehet azt fordítani" – mondta a képviselő, aki a gyerekvállalás ösztönzésében és támogatásában látja a megoldást. Példaként a Németországból származó családtípusú adózási modellt említette.
A magyarság csökkenése leginkább Nagyváradon érzékelhető, ahol 45 305 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ez kétszázalékos visszaesést jelent a 2002-ben jegyzett 27 százalékhoz képest. Szabó Ödön szerint ez részben a vegyes-házasságokkal és az erőteljesebb migrációval magyarázható, de az is közrejátszhatott benne, hogy az elmúlt évtizedben a megyeszékhelyről többen vidékre költöztek. Nagyszalontán 2002-ben 10 335 magyart számláltak, most 9868-an vannak, Érmihályfalván 8757-ről 7971-re apadt a számuk. Bihar megyében a magyarság többsége még mindig városon él, miközben a megye lakosságának zöme vidéken lakik.
Tízezres hiány Kolozsváron
A végleges népszámlálási adatok szerint Kolozs megyében összesen 103 591 magyar él, 18 710-el kevesebben a 2002-es összeírás hivatalos adataihoz képest, a magukat magyar anyanyelvűnek vallók száma ennél is kisebb: 102 928. Kolozsváron a leglátványosabb a magyar népesség fogyása, a tíz évvel ezelőtt regisztrált 60 281 fős közösség 10 716 fővel lett kisebb. A megye magyarságának drámai csökkenését jól mutatja az is, hogy 1941-ben 208 ezer magyart tartottak nyilván, de még 1992-ben is 146 ezernél több magyart számoltak össze.
A megye összlakossága is csökkent: 2011-ben 691 106 főt számláltak össze, míg 2002-ben 702 755 személy lakta Kolozs megyét. A magyarok túlnyomó többsége városon él, szám szerint 64 763-an, ebből 49 565 Kolozsváron, 1479 Aranyosgyéresen, 3781 Désen. Szamosújváron 3435, Tordán 3905, míg Bánffyhunyadon 2598 magyart számoltak. A végleges népszámlálási adatok szerint a községek közül Egeresen, Kisbácsban, Szászfenesen, Tordaszentlászlón és Széken van kétezernél több lelket számláló magyar közösség.
Krónika (Kolozsvár)

Közlemény: Megalakult a Partiumi Autonómia Tanács
2013. július 19-én, a nagyváradi Városházán tartották a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) alakuló ülését. A helyszínválasztás azért is jelképes, mert a bihari megyeszékhely a Partium regionális központja.
A pénteki ülés egy 2008-ban indult folyamat eredménye. Ekkor hozták létre Érmihályfalván a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottságot dr. Szilágyi Ferenc elnökletével. Számos szakmai jellegű anyagot dolgoztak ki azóta, különböző rendezvényeket szerveztek, továbbá az autonómia és a Partium népszerűsítését szolgáló kiadványokat adtak ki.
2013 elején Szatmárnémetiben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) döntést hozott a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) létrehozataláról. Az alakuló ülést Zilahon készítették elő.
Partium öt megyéjének képviselői vettek részt a pénteki alakuló ülésen: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei delegáltjai, továbbá az akadémiai és civil szféra, valamint a történelmi egyházak képviselői. Toró T. Tibor, mint az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke megfigyelői státusban volt jelen az eseményen.
A PAT feladata a partiumi autonómia és önrendelkezés gondolatának népszerűsítése, az ehhez tartozó szakmai és tájékoztató anyagok kidolgozása, illetve majdan a vonatkozó törvényjavaslatok elkészítése, az egyéb ide kapcsolódó akciókban való részvétel, vagy ezek szervezése – az aláírásgyűjtéstől egészen a közterületeken való tüntetésekig.
A PAT hétfős elnökséggel alakult meg, minden egyes megye egy-egy elnökségi tagot delegált. Elnöknek Csomortányi Istvánt, míg alelnöknek dr. Szilágyi Ferencet választották meg. Elfogadták az év hátralevő részére vonatkozó cselekvési tervet, amiben szerepel az első tájékoztató anyagok elkészítése, és olyan kényes kérdések is, mint a Partium határainak, illetve a Partium jelképeinek (zászló és címer) javaslati szintű kidolgozása.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
partiumi sajtószolgálata
erdon.ro

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

;;;?Az érmihályfalvi csoportra emlékeztek Váradon
Az 1956-os forradalmat követő koncepciós per során ártatlanul halálra, illetve hosszú börtönbüntetésre ítélt 31 áldozatáról emlékeztek meg szerdán a Nagyvárad-Velencén.
A megemlékezés első mozzanataként a velencei református templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet, ahol Bogdán István érmihályfalvi kanonok-esperes hirdetett igét Curaliuc Demeter római katolikus plébános és Farkas Antal református lelkipásztor közreműködésével. Bogdán István Máté evangéliumának Krisztus elítélésére vonatkozó része kapcsán az összetartás és az egyetemes értékek mellett való közös kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Az esemény második mozzanataként a maroknyi egybegyűlt emlékező a váradvelencei kultúrházba vonult, ahol az áldozatok leszármazottai, illetve az RMDSZ és a mihályfalvi önkormányzat képviselői megkoszorúzták az érmihályfalvi csoport emléktábláját. Itt Cseke Attila parlamenti képviselő elevenítette fel az ítélethozatal körülményeit, felsorolva azokat a „bűnjeleket”, amelyek alapján a csoport tagjait kemény börtönévekre, hármukat pedig halálbüntetésre ítélték. Ilyenek voltak például bizonyos otthoni házkutatások során előkerült régi levelek vagy valuta. Mint Cseke Attila hangsúlyozta, 1956 a köztudatban Magyarországhoz kapcsolódik, de ’56-nak Erdélyben és Partiumban is súlyos következményei, hősei és áldozatai is voltak mind a magyarság, mind pedig a románság körében. „Ötvenöt évvel az itteni ítélet után arra kell emlékeznünk, amikor ezt a 31 nevet végignézzük, hogy voltak és maradnak mindnyájan becsületes, tisztelettel kiálló magyar közösségi tagok” – tette hozzá Cseke Attila. A megemlékezés a himnusz közös eléneklésével végződött.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)