1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Ez nem sikerült, és ez jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. 1989 után levéltári dokumentumok alapján kezdte kutatni sorsukat Tófalvi Zoltán, ma is ezt tartja legfontosabb feladatának. Május 8-án mutatták be Marosvásárhelyen az erdélyi hazaárulási perekről szóló sorozatának II. és III. köteteit, amelyek az érmihályfalvi csoport, illetve a Dobai-per történetét taglalják. A Dobai-perben életfogytiglani kényszermunkára ítélt, ma is kiváló memóriájú Varga László marosvásárhelyi református lelkész Páskándi Gézának a szamosújvári börtönben fejben megfogalmazott versét mondta el megrendítő hatással. A „hazaárulási perek”-sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. A mintegy tíz kötetre tervezett sorozat, a romániai politikai perek monografikus bemutatása igen jelentős vállalkozás. /Damján B. Sándor: Ötvenhat mártírjai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

Sokszínű programmal várják a résztvevőket Érmihályfalván, a Nyíló Akác Napok Fesztiválon. Május 15-én az Érmelléki Agrárexpóval kezdődik a program, sor kerül a múzeumban a Máté Imre-emlékszoba megnyitójára, majd a költő Kihúzott sorok között című könyvét mutatják be. A Széchenyi téren tartják a Nyíló Akác Napok ünnepélyes megnyitóját. Május 16-án régiségvásárral, kézműves-foglalkozásokkal, valamint régi mesterségek bemutatójával kezdődik a program, sportrendezvények következnek, majd néptáncgála. Május 17-én lesz focimecs, utána gasztronómiai vetélkedő. A római katolikus templomban egyházzenei koncertet tartanak. Ezt követően a Széchenyi téren a Nagyvárad Táncegyüttes mutatkozik be. Számos szórakoztató program is lesz, fellép a Móka színjátszócsoport, táncházzal, illetve diszkóval zárul a program. /A hétvégén tartják a Nyíló Akác Fesztivált Érmihályfalván. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

Tófalvi Zoltán /sz. 1944. márc. 24./ marosvásárhelyi író, történész Korondról származik, behatóan tanulmányozta a fazekasok életét, munkáját. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakon szerzett képesítést, majd a Kolozsvári BBTE történelem–filozófia szakán tanult. Később A Hét és az Erdélyi Napló hetilapok és a Román Televízió magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. Számos riport- és tanulmánykötete jelent meg. Kutatási területe a korondi népi fazekasság, valamint az 1956-os események és azok következményei. 1982. október 30-án tartották nála az első házkutatást. Az irodalmi alkotásnál is súlyosabb bűnnek számított néprajzzal foglalkozni Tófalvi tanulmányt ír a beszervezés „menetrendjéről”. A kiszemelt ügynöknek saját kezűleg kellett megírnia a beszervezési kötelezvényt, azt utána le is gépelték, amit az ügynöknek szintén alá kellett írnia. A jelentések zömét az információk alapján ugyan a tartótiszt – a „forrás” fedőnevét is feltüntetve – összegezte, de a Szekuritáté gondoskodott arról, hogy a dossziéban a saját kézzel írt jelentések is legyenek. Tófalvi úgy érzi, a kommunista diktatúra ellen lázadók történetének megírása, a periratok közzététele a legsürgősebb feladatok közé tartozik. A román történetíráshoz viszonyítva nagy a lemaradás. Eddig több százezer oldal periratot, az 1956 utáni hazai perekhez kapcsolódó dokumentációt olvasott át, fordított románról magyarra. Ezekből látja, milyen meghatározó, központi személyiség volt Márton Áron püspök. Abszolút tekintélynek számított. Dobai István nemzetközi jogász háromszor járt Márton Áron irodájában, hogy kikérje a tanácsát az általa összeállított ENSZ-memorandumról, annak ellenére, hogy református főgondnok volt. A később kivégzett Szoboszlai Aladár plébános is Márton Áronnak akarta megmutatni a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, a román–magyar konföderációt meghirdető elképzeléseit. Márton Áron a huszadik század egyik legjelentősebb magyarja volt. Tisztán látta az eseményeket, összefüggéseket. Tófalvi tízkötetesre tervezi az 1956-os eseményekhez kapcsolódó sorozatot, és ebből három jelent meg. A következők: a hazaárulási perekről négy kötet szól: az első a Szoboszlai-, a második az érmihályfalvi, a harmadik a Dobai-csoport, a negyedik a Fodor Pál és Csiha Kálmán és három Ferenc-rendi szerzetes pere, és lesz egy ötödik kötet, amelyben a túlélőket szembesíti a dokumentumokkal. Előkészületben van a negyedik és ötödik kötet. Ez lesz az első sorozat. A második sorozatban a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséhez kapcsolódó peranyagot dolgozza fel. Külön kötet tartalmazza majd Moyses Márton és Szokoly Elek, illetve a határon átszökött két fiatal perét. Tófalvi foglalkozik az unitárius egyház lefejezésével és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a perével is. A következő kötet a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének pere, 59 diákot, tanárt ítéltek el. Külön kötet foglalkozik majd a kolozsvári teológiai intézetben lezajlott eseményekkel. Lesz egy összefoglaló kötet a székelyföldi, szovátai, gyulakutai szervezkedésekről, amelyek közvetlenül a forradalom napjaiban, illetve utána zajlottak. 2006. december 17-én éjszaka betörtek Tófalvi lakásába. Feltűnő, hogy egy betörőt miért érdekelnek az 1956-os eseményekhez kapcsolódó levéltári dokumentumok? A megmaradt dokumentumokat, több tízezer oldalt szétszórtak a lakásban. Három hónapig tartott, amíg valamennyire rendszerezni tudta. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el. Most már azért beszél minderről, mert nem tartja otthon az anyagait. /Máthé Éva: Requiem a meghurcoltakért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./

Az idei Szent István-zarándoklat alkalmával Erdély hét települése mellett Csángóföld három településére is elviszik Szent István érintéssel ereklyésített kardját. A Szent István-zarándoklat 2009. esztendei útja a következő: augusztus 9-én Gödöllőről indulnak a zarándokok, majd Érmihályfalván, Hegyközcsatárban, Tordán, Csíkszeredában, Gyergyócsomafalván és Gyergyótölgyesen tartózkodnak a résztvevők. A zarándoklat augusztus 16-án érkezik Csángóföldre, ekkor Pusztinán lesznek, 17-én Somoskán, 18-án Magyarfaluban tartózkodnak, augusztus 20-án, Szent István napján pedig Kézdiszentléleken részt vesznek a perkői búcsún. A Szent István-zarándoklatot 2005 óta szervezik meg, ennek során a résztvevők mintegy hétezer kilométert tesznek meg a Kárpát-medencében a Szent István-ereklyével. A szervezők a szellemi táplálékon és a magyarságtudatot erősítő ereklyén kívül, amelyet idén a Csángóföldre is elvisznek, adományokkal is szeretnék segíteni a csángómagyarokat. /Zarándoklat Csángóföldön. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) július 17-én Érmihályfalván tartott közgyűlésén Csűry István püspök-helyettes vette át Tőkés László püspöktől az egyházkerület vezetői tisztségét. A püspökválasztás november 20-án lesz, a megbízott püspök addig látja el a vezetői feladatkört. Csűry elmondta: ő maga is indulni fog. A KREK megbízott püspöke feladatának tartja az egyházkerületben Tőkés László vezetésének ideje alatt elindult átvilágítás folytatását, amely a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján a volt besúgók kilétének felfedésére irányul. Csűry kiemelte, hogy Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve nem az egyházkerület által végzett múltfeltáráshoz kapcsolódik, hanem független történészi kutatómunka eredménye, s az idő dönti majd el, milyen párhuzamok bukkannak fel a könyv, illetve a KREK által kiderített információk között. Novemberig az is eldőlhet, létrehozzák-e Tőkés László számára a KREK tiszteletbeli püspöki tisztségét. /Nagy Orsolya: Tőkés László átadta a püspökséget Csűry Istvánnak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./ Tőkés László leköszönő püspök beszámolt a közgyűlés előtt az elmúlt tizenkilenc év legfontosabb eredményeiről, sikereiről. Kiemelkedőnek tartotta a Sulyok István Főiskola, majd a Partiumi Keresztény Egyetem létrejöttét, továbbá a KREK-nek az autonómia ügyében vállalt szerepét. A közgyűlésen heves vitát váltott ki Molnár János most megjelent könyve, mely a református egyház múltjával foglalkozik, valamint nevükön nevezi azokat a papokat, akik lelkészként együttműködtek a Securitatéval. Mivel a jelenlegi megbízott püspök neve is szerepel a könyvben, Csűry István felmutatott a közgyűlésnek egy nevére szóló igazoló okmányt, amelyet még korábban állított ki számára a CNSAS, s amely szerint nincs arról hitelt érdemlő okirat az irattárban, hogy együttműködött volna a Securitatéval. /Sütő Éva: KREK-közgyűlés Érmihályfalván. Történelmi időben, történelmi helyen. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 20./

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szeptember 4–6. között a Szatmár megyei Hadadon, a Dégenfeld-kastélyban tartotta honismereti konferenciáját. Dukrét Géza, a PBMET elnöke köszöntötte a megjelenteket. A XV. Partiumi Honismereti Konferencia alkalmából Dukrét Géza ismertette az eddigi konferenciák témáit és az itt átadott Fényes Elek-díjak tulajdonosait. Ezt követően adták át az idei kitüntetéseket. Fényes Elek-díjban részesült Szabó István (Ottomány), Erdei János (Szilágysomlyó), Hitter Ferenc (Felsőbánya) és Vajda Sándor (Borosjenő). A helytörténeti kutatásban, a honismereti nevelésben, az egyesületi munkában végzett példamutató tevékenységéért díszoklevelet kapott Bara István (Szatmárnémeti), Fazekas Lóránd (Szatmárnémeti), Jakab Rita (Nagybánya), Kupán Árpád (Nagyvárad), Jancsó Árpád (Temesvár), Ujj János (Arad), Wanek Ferenc (Kolozsvár), Kovács Rozália (Érmihályfalva), Nagyváradról Mihálka Magdolna, Pásztai Ottó, Gőnyey Éva, Bordás István. A XV. Konferencia fő témái a következők voltak: Ipartörténeti műemlékek, Pusztuló műemlékeink, A 20. század öröksége. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyet adó Hadad megismerésével kezdődött. Az előadók között Dukrét Géza vetített képek segítségével mutatta be Bihar megye pusztuló műemlékeit, Kiss Zoltán (Kraszna) Adalékok a református felekezeti oktatás 1945–1948 közötti történetéhez című tanulmányában a szilágysági tanítósorsokat ismertette. Harangozó Imre (Újkígyós) ortodox templomok középkori freskóit mutatta be, amelyek szent királyainkat ábrázolják, Starmüller Géza (Kolozsvár) Kővár és vidékének történelemformáló szerepét ismertette, Jancsó Árpád (Temesvár) a százéves temesvári vízi erőműről mint ipari műemlékről tartott érdekes előadást. Dukrét Géza ismertette Kiss Kálmán Túrterebes iskola- és egyháztörténete című kötetét, amely a Partiumi füzetek 59. kötete. Kupán Árpád a Dobrai Református Egyházközség életét ismertette. Az előadók között volt Horber Pál (Nagyvárad), aki Balogh Ernő professzorról és a mézgedi Czárán Gyula-cseppkőbarlangról értekezett, Krestyán Ilona (Temesvár), aki Temesvár társadalmi és kulturális helyzetképét ecsetelte a két világháború között, Antal Béla (Nagyvárad) ismertette Biharpüspöki névkataszterét a 13. századtól kezdve. A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott. A konferenciát támogatói között volt a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány és a Dégenfeld Alapítvány is. /A XVI. Partiumi Honismereti Konferenciáról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 12./

Az 1956-os magyar forradalomról, erdélyi kihatásairól ma már egyre többet tudunk, írta Dr. Ábrám Zoltán. A forradalmat követő erdélyi megtorlások sorába tartozik nyolc érendrédi (Szatmár megye) lakos meghurcolása is. Közöttük van a cikkíró nagyapja, Ábrám Sámuel, aki mezőfelei (Maros megye) születésű. 1959. november 3-án az állambiztonság emberei egyszerre tartóztatták le őket. Tíz hónapig az akkori tartományi központban, Nagybányán a Szekuritátén kínozták és vallatták őket, ezalatt családtagjaik semmit sem tudtak hollétükről és a vád tárgyáról. Az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres felkelés tervezése vádjával a katonai ügyész halálbüntetést kért volna a fővádlottra, Bujdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Az érendrédiek pere ugyanabba a vádpontba tartozott, mint a két évvel azelőtt letárgyalt érmihályfalviaké, ami két ártatlan ember kivégzésével végződött. Szerencsére a Nagybányán lezajló nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeret-furdalás miatt visszavonta addigi vallomását. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott. A Kolozsvári Katonai Bíróság 1960. szeptember 3-án hozta meg ítéletét az érendrédi vádlottak ügyében. Államellenes szervezkedés, illetve a feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával Bujdosó Géza állatorvost (58 éves) 15 évi kényszermunkára, Kovács Lajos zootechnikust (28 éves) 10 évi nehéz börtönre, Szaleczki Miklós nyugdíjas kántortanítót (75 éves) 7 évi nehéz börtönre, Ábrám Sámuel gazdatisztet (52 éves) 5 évi elzárásra, Avasán Gyula körorvost (32 éves) 4 évi elzárásra, Fischer Lajos tanítót (38 éves) 4 évi elzárásra, Kiss Miklós gazdálkodót (37 éves) 3 évi elzárásra, Truczkai Sándor kovácsot (50 éves) 3 évi elzárásra ítélték. Az ártatlanul elítélt érendrédiek Szatmárnémeti és Szamosújvár börtönei után a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára kerültek. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza. A hozzátartozók kérésére, kétéves utánajárást követően a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban helyt adott a legfelsőbb ügyész előterjesztésének az érendrédi meghurcoltak ellen hozott ítélet megsemmisítésére. Rehabilitálásukkal, az emléküket idéző márványtábla tíz évvel ezelőtti leleplezésével a hozzátartozók erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget. /Dr. Ábrám Zoltán: Az érendrédi politikai elítéltek emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

December 28-án ünnepelte az érmihályfalvi GGG Irodalmi Stúdió fennállásának 15. évfordulóját a helyi Bartók Béla Művelődési Házban. Mózsi Borbálának a városi strand mellett működő Gödör-Gasztro-Galériájában sajátságos kulturális élet kezdett kibontakozni a kilencvenes években. Az irodalmi stúdiónak a művelődési ház akkori igazgatója, Nyakó József adott nevet: egyik alkalommal fel kellett konferálnia a csapatot, és hirtelenjében ez jutott eszébe. Így lett a Gödör-Gasztro-Galéria fellépőiből GGG Irodalmi Stúdió. 2000 elejére már igazi irodalmi színpaddá nőtték ki magukat. A GGG-Irodalmi Stúdó 15 éve című kötet összefoglalja a csoport másfél évtizedes munkáját, kitüntetéseit, fellépéseit. Szerzői: Bokor Irén és Kiss Kőrösi Jolán. A kiadványt az Aegis Ephebum Egyesületen keresztül a helyi önkormányzat, a Pro Scholam Egyesület, valamint a Bihar Megyei Tanács támogatta. /Sütő Éva: Születésnap tárlatnyitóval és könyvbemutatóval. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 30./

Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó. 
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat. 
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket. 
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel: 
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek. 
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.” 
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez! 
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta. 
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben. 
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15. 
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma

Színház Érmihályfalván
Nagyvárad – A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata április 21-én, szerdán 19 órától mutatja be Érmihályfalván a Hej, páva, hej páva című előadását. Jegyek elővételben a kultúrházban és a könyvtárban kaphatóak, diákoknak és nyugdíjasoknak 8, felnőtteknek 10 lejért.
erdon.ro

Tizennyolcadszor is Nyíló Akác Napok
1993-ban Nyakó József barátom Érmihályfalváról telefonon felhívott, és azt mondta, szeretnének egy különleges, többnapos fesztivált rendezni, melynek neve Nyíló Akác Napok lenne, nem sokat értettem belőle, ezért arra kértem, ha Nagyváradon jár, keressen fel, beszéljük meg, mit is várnak el tőlünk, a Bihari Napló miként támogathatja rendezvényüket.
A találkozás megtörtént, de akkor már a kész program is ki volt nyomtatva. Emlékszem, lapunk a teljes programot csak pénteken – kezdetben háromnapos volt a rendezvénysorozat –, a kezdő napon közölte, no nem azért mert nem akartuk, hanem a programok árusításával is valamennyi jövedelemre számítottak a rendezők, hiszen pénz dolgában akkor sem volt könnyű a helyzet. Aztán évenként „egymást követték” a Nyíló Akác Napok, ilyenkor a fesztivál első napjától a vasárnap éjfélkor sorra kerülő tűzijátékig Érmihályfalván tartózkodtam. Számomra ezek a napok szent ünnepélyt jelentettek, a szerkesztőségből sem kifogásolta senki, hogy ebben az időben én a helyszínen tartózkodtam. Egyik rendezvényről a másikra rohangáltam, semmiről nem akartam lemaradni. Rengeteg élményem van ezekről a napokról, és bármennyire gondolkodtam is, negatív nincs köztük. Már az első fesztiválról helyszíni tudósításban számoltam be. A városházán megengedték, hogy használhassam az intézmény telefonját. Tudósításaimat éveken át általában azzal fejeztem be, „hogy tudósításunkkor” élő könnyűzenei koncert zajlik a város főterén. Ennek is köszönhetően többször is lekéstem ezekről a koncertekről, de arról már nem, hogy interjúkat készítsek a magyar könnyűzenei világ nagyjaival, akik a Nyíló Akácon felléptek. Emlékszem rá, amikor Szandival beszélgettem, azt mondta, hogy ennyi ember előtt ő még sohasem énekelt, amikor mondtam, hogy mintegy tízezer ember volt jelen, nem akarta elhinni, pedig így volt. Azt is magam előtt látom, amikor Demjén Ferenc koncertjének ideje alatt egy hatalmas zápor és vihar elfújta a színpadot betakaró ponyvát, és a műsort abba kellett hagyni. A koncert után mondta az énekes: „csak az bosszant, hogy a Honfoglalás című film betétdalát nem tudtam elénekelni”.
Akkor még a fogatok a főtéri színpad előtt vonultak el, később egy okos döntésnek köszönhetően ezek a futballpályán mutatkoztak/nak be. Volt egy olyan periódus, amikor a koncerteket ugyancsak a futballpályán tartották, sőt, olyan is volt, amikor a gabonaátvevő központban. Ezek csak rövid életűek voltak, és ma ezek a főtéren zajlanak.
Sok-sok emlékem van ezekről a napokról, közülük még egyet megemlítek. Amikor az elején a rendezvény programját olvastam, nem tudtam elképzelni, mit akarnak ezek a szervezők a „zsibongóval”, melyet este a közeli akácerdőben tartanak majd. Boros József tanár, akkori mihályfalvi tudósítónk világosított fel, aztán péntek este én is meggyőződhettem a zsibongó szó jelentéséről. Az utóbbi években már kevesebbszer vettem részt az ünnepségen, szerkesztői munkám inkább Váradhoz köt. De annak örülök, hogy méltó kollegám van, aki ugyanolyan szinte mindezt folytatja – ha nem jobban –, így olvasóink első kézből kapnak információkat a Nyíló Akác fesztiválról.
Tudom, közhely, ha valaki eléri a 18. életévét, akkor nagykorúnak nyilvánítjuk. Nos, a Nyíló Akác Napok elérte ezt a kort. Az elmúlt évek csak megerősítették. Igen, az érmelléki kisváros által kezdeményezett fesztivál gyökeret vert nemcsak az Érmelléken, de Bihar megye számos, magyarok által lakott településén is. Az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok ma is olyan vonzó, mint 17 évvel ezelőtt volt. Zárásként mit kívánjak! Azt, hogy még hosszú éveken át vehessünk részt Nyíló Akác Napok rendezvénysorozaton, és azt, hogy Isten éltessen, Nyíló Akác!
Dérer Ferenc
erdon.ro

Egyházi demográfiai adatok és bibliodráma
Nagyvárad – Hétfőn kezdődödött és szombat estig tart a diákszervezet és az egyes szakok által szervezett Partiumi Egyetemi Napok a PKE-en. Az első nap a teológia szak rendezvényeire került sor.
A napokban zajló Partiumi Egyetemi Napok rendhagyó módon nyújt bemutatkozási lehetőséget a felsőoktatási tanintézet szakjai számára. Az egy hetes rendezvénysorozat egyesíti mindazokat a rendezvényeket, melyeket az egyes szakok már több éves hagyományként minden tanévben megszerveznek. Az első nap a Teológia Tanszék diákjai és oktatói, illetve a diákszövetség által szervezett programokra került sor az egyetem Bartók termében. Elsőként Dr. Szilágyi Ferenc a tanszék oktatója tartott érdekes előadást Történelmi felekezetek demográfiai állapota a Partiumban címmel. Az előadó a partiumi történelmi egyházak múltjára vonatkozó, nyolc éve tartó kutatásainak eredményét mutatta be a vetített képes elődás során.
Érdekes adatok
Érdekes adatok hangzottak el úgy a római katolikus, a protestáns, továbbá a román történelmi egyházak demográfiai változásaival kapcsolatosan. Több történelmi tényező határozta meg a Partiumban élők felekezeti hovatartozását. A 16. században, amikor összeomlott a magyar államszervezet – így az egyházszervezet is – a hagyományosan katolikus Nagyváradon megszűnik a püspökség. A protestantizmus terjedésével a lutheránus, majd pedig a kálvini tanok is dominálnak a térségben. A római katolikus egyházrestaurálására az 1600-as évek végén kerül sor, amikor is katolikusokat – a németek mellett többek között szlovákokat – telepítenek a megyébe. A rekatolizáció az itt élő románok körében is jelentős volt, 1775-ben megalakul a görög katolikus nagyváradi egyházmegye is. Román reformátusok is élnek a térségben, a róluk szóló utolsó feljegyzés az 18. század elején volt Diófáson. Nem egyezik ebben a tekintetben a román és a magyar történetírás, ugyanis az előbbi szerint csak látszatra vették fel a románok a református hitet.
Fogyatkozó lélekszám
Trianon, majd a második bécsi döntés értelemszerűen újabb változásokat szül az egyházi berendezkedésben. Jelentős demográfiai változások történnek, melyek napjainkig is kihatnak. Érmihályfalván például 1992-ig meghatszorozódik a római katolikusok száma, majd 2002-ig hirtelen újra csökkeni kezd a katolikusok lélekszáma Nagyváradhoz hasonlóan. A reformátusok elsősorban a szórványközösségekben kezdenek fogyatkozni, például Gyantán az ezer reformátusból 1992-ig már csak 200 marad. A természetes népszaporulat mellett az emigráció is fontos szempont lett a felekezetek demográfiai alakulásában. Az előadó végezetül röviden szólt a görög katolikusok és az ortodoxok partiumi demográfiai adatairól is. Végső következtetésként elhangzott: az ortodoxok jönnek ki a legjobban a mérlegvonásból. A délután további részében Kasza Ida tanszékvezető-helyettes szervezésében egy bibliodráma is bemutatásra került , mely a féltékenység témáját dolgozta fel játékos, interaktív módon.
erdon.ro,

Autonómiát kér az Érmellék
Székelyföldi mintára a partiumi-érmelléki régióban is beszélni kell az autonómia kérdéseiről és sajátos jogállásáról, ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vasárnap Érmihályfalván megszervezi az Érmelléki Autonómia Fórumot – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor EMNT-alelnök és Török Sándor, a szervezet Bihar megyei elnöke.
A Bartók Béla Művelődési Házban tartott eseményen jelen lesz Tőkés László európai parlamenti képviselő is. „Kilencven évvel Trianon után az EMNT meghirdette gyógyítási programját és ennek a történelmi tettnek lesz a nyitánya ez a fórum” – hangsúlyozta Török Sándor. Hozzátette: autonóm régiót szeretnének létrehozni, melynek megvalósításához az Érmelléki Autonómia Fórum lesz az első lépés.
„Ez nem csak az EMNT ügye, nem pártállás kérdése, ez mindenki számára fontos, aki magyar érzületű” – mondta el Török. Szerinte egyforma teher mellett egyforma jogok járnak mindenkinek, ezen autonómia semmilyen negatív hatást nem jelentene a lakosságra nézve, a magyarság megmaradását segítené.
Toró T. Tibor, a szervezet országos alelnöke elmondta: az autonómia és a megvalósításához szükséges kérdések felvetését az EMNT Bihar megyei szervezete kezdeményezte, hangsúlyozva, hogy a székelyföldi törekvések mintájára a Partiumban is hasonló kellene. A kezdeményezők célja megerősíteni és tudatosítani az érmelléki emberekben az autonómiához való jogot, az önrendelkezés iránti igényt.
A kezdeményezéshez csatlakozott a Szatmár és Szilágy megyei EMNT-vezetés is. Egy interregionális tervet alakítanának ki, mely közös politikai, kulturális és gazdasági fejlesztési stratégiát jelentene, így „saját lábon állna” a régió.
„Ezen a vidéken igen nagy arányban laknak magyarok s az autonómia folyamata beilleszthető lenne a decentralizációs folyamatokba. A nyelvi jogok kiterjesztése is megvalósítható lenne, különös tekintettel arra, hogy ez már Európa-szerte elterjedt gyakorlat” – hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen elmondták, egy emberekhez közel álló programot szeretnének, melyhez az EMNT adná a keretet.
A szervezet azt tervezi, hogy a soron következő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon kéri a kezdeményezéshez az RMDSZ támogatását is. Több oldalról kell „megtámadni” a problémát, hogy az autonómia valósággá váljon – hangsúlyozták. Az EMNT-s vezetők szerint igen fontos az egyezségkötés az RMDSZ-szel és az MPP-vel, hogy a magyar–magyar önös érdekek ne írják felül a közös érdeket.
A körülbelül 90-100 ezer lakosságot számláló Érmellék Székelyföld és Kalotaszeg mellett Erdély „legmagyarabb” kistérségének számít.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Autonómia Mozgalom indult
Megalakult a Partium Autonómia Mozgalom Kezdeményező Testület a romániai Érmihályfalván tartott autonómiafórumon. A testület célja a gyakorlatba ültethető autonómiaformák kidolgozása.
Az autonómia megmaradásunk és felemelkedésünk egyetlen módja – mondták a felszólalók. A rendezvényen Bihar megyén kívül Szatmár és Szilágy megye is képviseltette magát.
A fórumon nehezményezték, hogy Romániában aránytalanul osztják el a központi pénzeket. Az ország déli része jóval több támogatást kap fejlesztésekre, mint például a Partium. Tőkés László szerint nemzetközi színtérre kell vinni az autonómia kérdését.
„Az például, hogy egy régió kétnyelvűvé váljék, Európában nem tudja megakadályozni egyetlen politikus sem. Mert ez egy teljesen legitim és demokratikus követelmény” – hangoztatta Tőkés László Európai Parlamenti képviselő.
A fórumon szó volt a kulturális autonómiáról, amelyet Erdély valamennyi régiójában be kellene vezetni. A Partiumban ez nyelvhasználati jogokkal társulhatna, illetve a többségében magyarok lakta Érmellék és Hegyköz akár területi autonómiát is kaphatna.
Erdély.ma / Duna

Az EMI azt akarja, mondjon le Biró Rozália – Az utcanevek városházi fordítása a váradi magyarság szembeköpése
A magyar utcanevekről tartott tegnap sajtótájékoztatót az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete. Lovassy Cseh Tamás elnök, Nagy József Barna tiszteletbeli elnök, Csomortányi István elnökségi tag és Bartha Béla alelnök az utcanévjegyzéket gyalázatosnak tartja, Biró Rozália váradi alpolgármestert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) SZKT-elnökét pedig hazugnak.
Biró Rozália két héttel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy Nagyvárad román nyelvű utcanevei hivatalos fordításban felkerülnek a honlapjára, a www.birorozalia.ro-ra. „Ez megtörtént” – mondta Csomortányi. Ezután felolvasta az alpolgármesternek az említett oldalon olvasható üzenetét: „Tekintettel a nagyváradi, illetve a Bihar megyei RMDSZ kezdeményezésére, melynek értelmében a magántulajdonban lévő ingatlanokra (épület, kerítés) a tulajdonos felteheti a házszámot, illetve az utcanevet tartalmazó táblát, az alábbi kéréssel fordulunk Önökhöz: a tulajdonukban lévő ingatlanokra kezdeményezzék a kétnyelvű utcanévtábla, illetve az utcanevet mindkét nyelven tartalmazó házszám kitételét. Hangsúlyozzuk, hogy a tábláknak jogszabályunkban megállapított mérete, színe és betű karaktere kell legyen. Tekintettel arra, hogy az Ideart cég felajánlotta partnerségét e tevékenységben, és önköltségi áron bocsátja a táblákat az igénylő rendelkezésére (házszám 10,11 lej, utcanévtábla 26,94 lej), kérjük, hogy a Bihar megyei RMDSZ titkárságán (tel.: 0259/432-884, irodavezető Kovács Magdolna) jelezzék a táblák iránti igényüket, amelyek az épület falára vagy az ingatlan kerítésére kerülhetnek felfüggesztésre. Több megrendelés esetén a cég árengedményben részesíti a megrendelőt. Sajnos jogi szempontból nem elfogadható, ha bármilyen más, régebben használt utcanevet tüntetnek fel ezeken a kétnyelvű táblákon.”
Csomortányi elmondta, az elmúlt egy évben két fajta táblát helyeztek ki a város közterületein; az igaz, hogy a színek azonosak, de különböző betűtípust használtak. „Vagy nem igaz, hogy megállapított mérete, színe és betűtípusa kell legyen a tábláknak, vagy a váradi önkormányzat megint nem tartja be a saját rendeleteit” – vélekedett. „Az anyanyelvhasználatot szabályozó 2001-ből származó, 215-ös számú, a helyi közigazgatásról szóló törvényben egy szó sincs arról, hogy mi számít kisebbségi feliratnak, azaz arról, hogy tükörfordítást kellene alkalmazni. Ha a törvényben ez lenne, akkor Valea lui Mihait is Mihályvölgyének kellene nevezni, nem pedig Érmihályfalvának.” (Ez egyébként az RMDSZ-sajtóban már meg is történ néhányszor – szerk. megj.) Csomortányi kijelentette, ezek az utcanév-fordítások nem egyebek, mint a váradi magyarság szembeköpése. Bartha hozzáfűzte, a fordítónak ki kellene járnia újra a nyolc osztályt, de magyarnak is kellene lennie és feltétlenül váradinak.
Csomortányi tudatta, az önkormányzat honlapján, a www.orade.ro-n a magyar zászló színeire kattintva megtalálható az utcanevek listája. Összesen 750 elnevezés van, ebből 350 személynév, amiből 300 román. A többi négyszázzal van a gond. Vannak olyanok, amelyeket le sem fordítottak, pedig le lehetett volna: Inului, Pasului, Rozelor. A Făgăraşului, Târnavelor, Mediaşului, Seleuşului, Peţei utca sincs magyarul, holott ezek a földrajzi elnevezések eredetileg is mind magyarok voltak, amíg románra nem ferdítették őket. Hozzátette, a „magyar” lista hemzseg a hibáktól, például a Războieni utcát Háborúzók utcára fordították. A Sălajului utcát Szalázsnak, a Bârseit Berzának, a Lisaboneit Lisszabona utcának, a Golfuluit Öböl helyett Golf utcának. „Nyilván sokan golfoznak arrafelé” – ironizált az elnökségi tag. Ami régen Bölcsőde utca volt, az románul Leagănului lett, a fordító pedig Hinta utcára keresztelte. Van olyan magyar utcanév, aminek két román elnevezés is megfelel: a Moviliţei és a Măgurei is Halom utca, az Ogorului és a Câmpului is Mező utca, a Vântului és a Crivăţului is Szél utca. A Vágó Iosif maradt ugyanaz, a Fekete Iosif is, a Gheorghe Doja is. „Biztos románok voltak mindhárman” – jegyezte meg Bartha. A Primăriei, amit korábban Városházára kereszteltek, az új listán az idétlen Polgármesteri Hivatal utcája néven jelenik meg. Aztán újabb baromságok következtek a Biró Rozália-féle listáról: a Lacul Roşu nem Gyilkos-tó, hanem Piros tó utca, a Valea Nucului „Nuc völgy” utca, a Viilor Élők utcája, a Sanatoriului az Szenátus utca, az egykori Lovas utca (ma Călăraşilor) Lovaglók utcája; a Banatuluiból Bánat utca lett, végül pedig a legőrületesebb: az egykor Mányoki Ádám, a barokk kimagasló magyar portréfestője nevét viselő, de a kommunisták által Gala Galaction román íróról elnevezett Galacticon Gálára (!) „fordították”. Nagy József elmondta, ezért a gyalázatos munkáért az a felelős, aki kitette a honlapjára. „Amikor azt állítja Biró Rozália, hogy ez hivatalos fordítás, s hogy csak ezeket lehet használni, magyar közösségi vezetőhöz méltatlanul hazudik. Amennyiben ez nem így van, hozza nyilvánosságra, ki volt az az állítólagos hivatalos fordító, aki ezt a kezéből kiadta, ki a felelős azért, hogy lektorálás nélkül kitették a város hivatalos honlapjára és milyen következményei lesznek ennek, és nem mellesleg azt is elárulhatnák, hogy mennyibe kerül ez nekünk” – hangsúlyozta Csomortányi. „Ha ezt Biró Rozália személyesen tetette ki, mondjon le ezek után; egy ilyen gyalázatos utcanévjegyzék elfogadásáért és propagálásáért távozni kell a közéletből” – jelentette ki. Bartha hozzátette, ez a románosítás egyik fajtája. „Ha az RMDSZ-nek ez a célja, jó úton halad” – fűzte hozzá. „Félelmetes, hogy ennyire lenézik Nagyvárad magyar közösségét” – jegyezte meg Csomortányi.
Elmondták, hogy a Teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban bárki megrendelheti az EMI által szerkesztett, magyar utcaneveket tartalmazó táblákat, ráadásul ingyen.
Ladányi Norbert

Nagykorúsodott a Nyíló Akác fesztivál
Bihar megye – Egész nap hol beborult, hol kiderült az égbolt, végül Érmihályfalván a XVIII. Nyíló Akác Napok péntek délutáni megnyitóját „megúszták szárazon” az azon résztvevők. Most is volt felvonulás.
Délután négy órakor kezdődött meg a hivatalos megnyitó, mely, mint mindig, idén is színpompás felvonulással kezdődött. A menetben ott voltak a helyi előadócsoportok(modern– és néptáncosok, menettáncosok), az eseményen hagyományosan résztvevőholtmarosi néptánccsoport, és természetesen az óvodások, akik pár év múltán már az előttük vonult „nagyok” csoportjait fogják gyarapítani. Újdonságkét vonultak veterán autók és motorkerékpárok is, melyek már a szombat délelőtti találkozóra érkeztek.
Tízen tizennyolc éve
„Optimizmussal és hittel tekintünk az idei rendezvény elé is, mely akár nagykorúsítási ünnepségnek is nevezhető”, nyitotta meg a XVIII. Nyíló Akác Napokat Kovács Zoltán. A polgármester megköszönte a támogatóknak a nem kis mértékű segítséget, ugyanakkor felsorolta azokat, akik az elmúlt tizennyolc évben minden egyes alkalommal kivették részüket a szervezésből: Boros József, Kiss Csaba, Kovács Zoltán, Lunczer Mária, id.dr.Lunczer János, Nyakó József, id.Rencz Zoltán, id.Sütő Zoltán, Szilágyi István és Torda Imre (őket a ma déli ünnepi önkormányzati ülésen is köszöntik). A tizennyolc fesztivál már önmagában is bizonyíték az érmihályfalviak, az érmellékiek szülőföldjük iránti hűségére, mondta köszöntőjében dr.Sarkady Zsolt, hozzátéve, alprefektusként is ki kell jelentse: az anyanyelv és a kultúra által összekötött egy magyar nemzet részei vagyunk.
Testvérvárosok polgármesterei
A „magyar magyarok üdvözletét” Éles András hajdúnánási, míg a Felvidékét Czigány Zoltán tornaljai polgármester tolmácsolta (Érmihályfalva testvérvárosi kapcsolatban áll mindkét várossal). A beszédek után máris színpadi produkciók következtek, modern– és néptánc koreográfiákat látott a közönség, mely aztán az est folyamán több koncerten is részt vehetett. A kultúrházban kórusok találkozóját tartották, és ugyanott volt annak a CD–nek a bemutatója is, mely Érmihályfalva, Hajdúnánás (Magyarország), Ustron (Lengyelország) és Piest’any (Pöstyén, Szlovákia) zenészeinek közreműködésével készült, a Barátság hangjai címmel.
 erdon.ro

„A barátság hangjai Érmihályfalván
A múlt héti Nyíló Akác fesztivál értékesebb programjai között szerepelt egy CD-bemutató is, melyet Éles András hajdúnánási polgármester ötlete alapján adott ki a Nemzetközi Visegrádi Alap (International Visegrad Fund).
A Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás által a Nemzetközi Visegrádi Alaphoz benyújtott pályázat révén A barátság hangjai című CD kiadása támogatást nyert. E pályázatnak köszönhetően Ustron (Lengyelország), Pöstyén (Szlovákia), Érmihályfalva és Hajdúnánás közös hanglemezt adhatott ki ezzel a címmel. Arról, hogy hogyan jött az ötlet, Hajdúnánás polgármestere, Éles András a következőket mondta: „Egy nyári estén, miután a lengyelországi Ustron kerékpárosai felkeresték testvérvárosaikat, Hajdúnánáson a vacsora és néhány pohár bor elfogyasztása után előkerült egy gitár. Andrej Nowinski lengyelül énekelt, s bár nem ismerem a nyelvet, mégis értettem dalait. Ekkor született meg a gondolat e lemez elkészítésére.”
A CD elkészülte után a négy ország előadói az illető országok városainak nagyszabású rendezvényein élőben is bemutathatták produkcióikat. A Nyíló Akác Napok alkalmával így került sor Érmihályfalvára is. Mint már arról beszámoltunk, a fesztivál ünnepi megnyitóján, Hajdúnánás polgármestere is jelen volt. A művelődési házban megtartott lemezbemutatón is mind a négy országból jelen voltak az előadók. Éles András elmondta a lemez születésének körülményeit és bemutatta az előadókat is. Szlovákiából Zsapka Attila énekmondó érkezett, aki megzenésített versekkel szórakoztatta a közönséget. Zsapka a felvidéki Kor-Zar zenekar előadója, immár már húsz éve. Lengyelországból, Ustron városából Ola és Izabella Zwias szaxofonon és zongorán klasszikus darabokat adtak elő. Hajdúnánásról egy harmonika-virtuóz Tóth László hozta el a határon túli Hajdúság hangját. Mihályfalva hírvivője ezúttal a Bartók Béla Városi Kórushoz tartozó citerazenekar volt, akiknek a kórus karnagya, Veress László Zsolt is besegített egy kis furulyamuzsikával. Ekképpen hallatták „a barátság hangjait” a környező országok zenekövetei, akiket a fesztivál alkalmából a Mihályfalvára sereglettek is nagy érdeklődéssel hallgattak.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Lépésről lépésre az érmelléki autonómiáért
Bár nem újkeletű az elképzelés, a folyamat még meglehetősen a kezdeti stádiumban van. Azt, hogy pontosan milyen elképzelések mentén indulhat meg az érmelléki autonómiáért való küzdelem, dr. Szilágyi Ferenc Kitekintőnek adott válaszai mutatják be.
Az autonómia ötlete több szempontból is kedvező lenne az érmelléki térségnek, és nem csupán a magyar nemzetiségű lakosoknak. A romániai régiók beosztása jelenleg felülvizsgálat alatt van, ennek megfelelően lenne lehetőség ésszerű, működőképes egységek létrehozására. Mindez kiemelt jelentőséggel bír a közpénzek elosztásánál. Emellett egy nagyobb önállósággal bíró közigazgatási egység megkönnyítené – többek közt – az együttműködést a magyarországi határ menti régiókkal is.
A közelmúltban indult meg az Érmelléki Autonómia Fórum szervezése. Az első rendezvényre Érmihályfalván került sor – többek között – olyan politikusok részvételével, mint Tőkés László európai parlamenti képviselő, EMNT-elnök, Toró T. Tibor EMNT-alelnök, stb. A fórum igen sikeres volt, nemcsak előadásokból és beszélgetésekből állt, hanem döntések is születtek.
Érmihályfalván választották meg az autonómia-tervet kidolgozó bizottság tagjait is. A jelenlévők szavazatai alapján az Érmellék Autonómia Kezdeményező Bizottság elnöke dr. ifj. Szilágyi Ferenc lett. A Kitekintő az Érmelléki Autonómia kérdésével kapcsolatosan az elnökkel készített interjút.
- Honnan indult az új Autonómia Mozgalom: az EMNT kezdeményezése, vagy a partiumi-érmelléki lakosok fejezték ki igényüket az autonómiára?
- Az autonómia mint lehetőség már néhány éve közbeszéd tárgyát képezi, elsősorban az érmelléki értelmiség körében. Nem egy határozott, célratörő igényre gondolok, de valami folyamatosan lóg a levegőben. Voltak olyan kezdeményezések, melyek az Érmellék mint regionális egység, kistérség kihangsúlyozására törekedtek. A legfontosabb az volt, amikor néhány éve több érmelléki önkormányzati RMDSZ kezdeményezte egy önálló területi szervezet megalakítását, hiszen nyilvánvaló, hogy az itteni magyarság más kihívásokkal néz szembe, más hétköznapi realitásokat él át, mint a megye más részein, kisebbségben, nyelvszigeten és szórványban élők. Az eltérő nyelvi helyzet eltérő lehetőségeket is jelent. Sajnos, az akkori kezdeményezés az RMDSZ megyei szervezetének ellenállása miatt elbukott.
Én regionális földrajzi szemmel közelítettem meg a kérdést, disszertációmban is az Érmellék és a Partium közigazgatási kérdéseit kutattam. Más, már működő modelleket próbáltam alkalmazni az itteni helyzetre, illetve sajátos megoldásokat is kidolgoztam. Ezekre figyeltek fel, elsősorban az itteni magyar jobboldal képviselői, a Magyar Polgári Párt, az EMNT vezetése és személyesen Tőkés László. Lassan megfogalmazódott bennünk, hogy ki kell mondani végre mindazt, ami már régóta kimondatlan volt. Emellett fontos megemlíteni, hogy más kezdeményezések is léteznek. Az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) nagyváradi szervezete is kiforrott koncepcióval rendelkezik, de már az érmihályfalvi autonómia-fórum szervezésekor is függetlenek kerestek meg saját elképzeléseikkel.
- Kik állnak pontosan a kezdeményezés mögött? Civil mozgalom, politikai pártok, stb? Milyen a viszony például a SZNT-vel vagy az Autonómia Tanáccsal?
- Az autonómia sokáig tabutémának számított Erdélyben. A csendet Székelyföldön az SZNT, a Partiumban az EMNT törte meg. Így tehát a válasz a kérdés első felére az, hogy az EMNT mint szervezet áll mögötte, bár itt átfedések vannak a bihari MPP szervezetével is, melynek én magam is tagja vagyok. Megemlíteném ugyanakkor, hogy Török László RMDSZ-es politikus is megemlítette az érmelléki autonómia szükségességét. Így ezt az igényt ők is érzik, bár konkrétummal nem álltak elő, sőt a megyei ügyvezető elnök legutóbbi nyilatkozatában megpróbálta elbagatelizálni ennek a jelentőségét. A mi feladatunk (Autonómia Kezdeményező Bizottság) lesz, hogy megtaláljuk a kapcsolatot az RMDSZ-en belül mindazokkal, akikkel létezik közös nevező ebben a témában.
Az SZNT-vel én közvetlenül nem állok kapcsolatban, de természetesen támogatom kezdeményezéseiket. Ők jóval előttünk járnak, megpróbálunk majd felzárkózni hozzájuk, és lépést tartani velük. Olyan koncepciót kell kidolgoznunk a Partiumban, amely kompatibilis a székelység igényeivel, hogy akár közösen léphessünk fel a továbbiakban.
- Hogyan reagált a kezdeményezésre a partiumi közvélemény?
- Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy egyöntetűen mellénk álltak. Ez nem is csoda, hiszen itt nincsenek olyan hagyományai az önrendelkezésnek, mint a székelyeknél. A többség nem ismeri a kifejezés valós tartalmát, így sokan inkább kíváncsian, mások bizalmatlanul szemlélik kezdeményezésünket. Természetesen nagyon sokan örülnek a felvetésnek, de pontos adatot nem tudnék mondani, hogy ez a népesség mekkora szegmensét teszi ki. Remélem, hogy nem keveset. Az SZNT-vel ellentétben nekünk kétfrontos munkát kell elvégezni. Meg kell értetnünk a kormányzattal, hogy az önrendelkezési igényünk nem jelent veszélyt Romániának, eközben pedig a lakosságnak is meg kell magyaráznunk, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben.
- Bemutatná néhány szóban az Érmelléket? Mely tényezők teszik indokolttá és miért éppen most az autonómiamozgalom beindítását?
Az Érmellék egy partiumi, határ menti tájegység. Mintegy 150.000 lakosa van a történelmi Bihar, Szilágy és Szatmár területén. Déli felében a magyar etnikum erőfölénye túlnyomó, és területileg összefügg a kisebb, de hasonlóan magyar Hegyközzel. Az Érmellék északi felében a magyar és román etnikum aránya szinte azonos. Az, hogy milyen határok között kezdeményezzük az önrendelkezést, még vita tárgyát képezi, és véglegesen persze még sokáig nem is fog eldőlni. Legvalószínűbb azonban, hogy a „magterület” a Sebes-Körös és Kraszna folyók közötti határsáv (a Hegyközzel együtt), melynek 130.000 lakosa van, és ebből 100.000 magyar anyanyelvű. Hogy miért most? Az elmúlt években magyar nemzetpolitika és nemzetstratégia nem létezett. A december ötödikei népszavazás szintén letargiát okozott. Most kezd visszatérni a hitünk.
- Nem tartanak-e attól, hogy a kezdeményezés hatására – ismerve a székelyföldi autonómiatörekvéseket rendre elutasító országos reakciókat – az etnikumok békés egymás mellett éléséről közismert Partiumban is megjelenhetnek az etnikai feszültséget generáló politikai hangok?
- Én személy szerint jelenleg jobban tartok a magyar-magyar ellentét blokkoló hatásaitól, mint a román-magyar szembenállástól. Emellett pedig úgy gondolom, hogy ezt a kockázatot vállalnunk kell, nem lehet állandóan kompromisszumot kötni és megalkuvóan viselkedni. Ilyen kockázatvállalás nélkül ma a világon sehol nem létezne területi autonómia.
- Nem lenne-e célszerűbb – főként gazdasági szempontból – az Erdélytől magát mindig határozottan „leválasztó", egységes Partium számára kezdeményezni a területi autonómiát? Nem profitálna-e abból többet a vidék magyarsága?
- Ez a kérdés bennünk is motoszkál. Azt nem tudom, hogy ez a partiumi autonómia mitől lenne magyar. A Partium népességének negyede tartozik nemzetünkhöz, és jól tudjuk, hogy ez jelenleg Romániában még arra sem elég, hogy kielégítően rendeződjön például a magyar feliratok és a nyelvhasználat ügye. Nagy kérdés, hogy változna-e valami egy ilyen regionális és nem-etnikai jellegű összautonómiával. Azt mindenesetre kezdeményezni fogjuk, hogy az ország régióinak átszervezésekor a Partiumot önállósítsák. Ebben találkozik az érdekünk úgy a helyi románság, mint a régiók átalakítását szintén kérő székelyek igényével. Amire oda kell majd figyelnünk, hogy a Partiumi Régió kétnyelvűként alakuljon meg. Egy ilyen területegység létrejötte nem zárja ki az érmelléki autonómia létezését.
- Tervezik-e referendum kiírását a kérdésben?
- Ez még nagyon távoli lépés. Nem szabad ennyire előre szaladnunk, egyelőre a helyi identitást kell megerősíteni. A jövőben persze erre is szükség lesz.
- Milyen esélyt lát a céljak elérésére? Milyen lépésekben képzelik a megvalósulást?
- Figyelembe véve, hogy a magyarság ezt csak egységesen tudja elérni, azt gondolom, hogy jelen pillanatban kicsi az esély. Nagyon eltávolodott egymástól a közember és a politikai vezető, a helyi kis magyar társadalmat is politikai és szociális árkok tagolják. Ha nem sikerül legalább a stratégiai fontosságú kérdésekben összhangot elérni, úgy nem csak autonómia nem lesz, de néhány év múlva még a magyar képviselet is megszűnik majd. Ami a lépéseket illeti, nem tervezünk sokkal előre. A következő két lépés: egy nemzeti érdeket szolgáló és működőképes stratégia megtervezése, és a lakossággal folytatott folyamatos kapcsolattartás, párbeszéd megvalósítása.
Kitekintő
Erdély.ma

Bihar megyeiek a holtmarosi néptánctalálkozón
Bihar/Maros megye – Az elmúlt hét végén rendezték meg a Maros megyei Holtmaroson a XV. Gyöngykoszorú Néptáncfesztivált, melyen az érsemjéni Ezüstperje, az érmihályfalvi Nyíló Akác és Siluette csoportok is részt vettek.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete 1991–ben kezdeményezte néptánctalálkozók szervezését, Gyöngykoszorú névvel. Azóta a megye számos településén tartanak évente hasonló találkozókat, például Holtmaroson is, ahol augusztus 8–án került sor a tizenötödikre. Most összesen éppen 15 csoport vett részt rajta a vendéglátókon kívül a következő településekről: Magyaró, Disznajó, Marosvécs, Marosfelfalu, Szászrégen, Görgényüvegcsűr, Erdőcsinád, Marosludas, Szabéd (Maros megye), Solt (Magyarország, Bács–Kiskun megye), illetve megyénkből Érmihályfalva és Érsemjén.
Táborozás, találkozó
A Bihar megyeiek visszatérő vendégei a holtmarosi találkozónak, az eseményt mindhárom csoport nagyon várja, hiszen nem csak a néptánctalálkozó állandó nyári programjuk, hanem az azzal járó táborozás is. Rendszerint már péntek reggel útra kelnek, maga a találkozó vasárnap van, a küldöttségek pedig hétfőn térnek haza. Az érsemjéni Ezüstperje negyedik alkalommal vett részt a Gyöngykoszorún, most kalotaszegi és szatmári táncokkal léptek fel. Érdemes lenne egyszer összeszámolni, hogy hány „táncos generáció”, illetve hány táncos volt az érmihályfalvi Nyíló Akác révén már Holtmaroson, hiszen a csoport 13. alkalommal volt résztvevő! Ezúttal kalotaszegi és küküllőmenti táncokkal szerepeltek.
Viszonozzák a látogatást
Alig marad el tőlük a szintén érmihályfalvi Siluette csoport, mely egyetlenként nem nép–, hanem menettánccsoportként van jelen, és feladata színesíteni a fesztivált. Idén ezt már 11. alkalommaltették. Visszatérve a néptáncra, a holtmarosi csoport évente viszonozza az érmihályfalviak látogatását, fellépve a Nyíló Akác Napokon, idén elősször pedig Érsemjénbe is eljönnek, az ebben a hónapban tartandó községi napra.
erdon.ro

Táborzáró kiállítás Érmihályfalván
Bihar megye – Az Érmihályfalván zajló IV. Művészeti Táborban készült alkotásokat mutatja be az a tárlat, melynek megnyitójára augusztus 28-án, szombaton 17 órakor kerül sor a helyi múzeumban.
A kiállítást megnyitja dr. Tóth Péter, díjat átad a tábor művészeti vezetője, Patai István. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. erdon.ro

Húszéves néptáncfesztivál
„Az évfordulóhoz méltóan tartjuk meg vasárnap a Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált, ami azt jelenti, hogy az eddigieknél is színesebb lesz a műsor és tartalmában is bővítjük”– tájékoztatta lapunkat a rendezvény főszervezője.
Mészáros Lőrinc tanár szerint a szűkös anyagi támogatás ellenére, mintegy húsz együttest hívhattak meg Szatmár megye legjelentősebb nemzetiségi folklórünnepére.
Az csak természetes, hogy zömében magyar táncosokat, mert a hely szelleme, Bogdánd magyar néptánc-hagyományai is ezt igénylik. A község központjában felállított színpadon többek között bemutatkoznak a koltói, zilahi, szilágycsehi, sámsoni, érmihályfalvi, lompérti és selymesilosvai magyar táncosok, de Magyarországról várják a nagyiványi és a nádudvari együtteseket is.
Tasnád és Csanálos német, pontosabban sváb-táncokkal lesz jelen, a bükkvidéki Sztána pedig cigánytáncokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. A hagyományokhoz híven a bogdándiak két csoporttal is fellépnek, pontosabban a Nagyrozsmalint mellett a Kisrozsmalint, vagyis a legfiatalabbak is ropják a táncot.
Bogdánd nem véletlenül lett a vidék, Szatmár megye és a Szilágyság közeli részeinek, élő néprajzának központja. Itt a modernizáció sem tudta teljesen kiszorítani a hagyományos népi kultúrát, s nem csak a népdalt, néptáncot és a népviseletet, de a szövést-fonást-hímzést sem.
A bogdándi varrottasok ma is messze híresek. Egy ügybuzgó tanárnak, Sipos Lászlónak köszönhetően itt jött létre Szatmár megye egyik első tájháza, amely ma kezdeményezője nevét viseli. A mostani, sorrendben húszadik néptáncfesztivál is a neves néprajzos, Sipos László emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Érmihályfalva: iskolát és emléktáblát avattak
Hatvankét év eltelte után indult újra Érmihályfalván a református iskolai oktatás azzal, hogy az egykori leányiskola rendbetett épületében step by step első osztály kezdte meg működését.
Az elmúlt vasárnap ünnepi jellegét azzal is hangsúlyozta az érmihályfalvi református egyházközség, hogy a délelőtti istentisztelet előtt a templokertbeli zászlórúdra az Erdélyi Magyar Vitázi Rend helyi tagjai felhúzták a nemzeti zászlót, mely nemzeti ünnepeinket bevett szokás. Az Aranykapu Református Napközi korábbi beindítása után az elemi első osztály indítása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök egyebek mellett arról beszélt – az oktatás újrakezdésére utalva – hogy a világ talpraállításához a saját kicsinyhitűségünk feletti győzelmen át vezet az út. Továbbra is tisztelnünk kell a másként és más nyelven tanítókat/tanulókat, elvárva az irántunk való tiszteletet is, tette hozzá. Kovács Zoltán főgondnok, polgármester felidézte a helyi református oktatás főbb állomásait, megemlítve annak végét, az 1948–as államosítást is. Az akkori diákok 62 év távlatából is azt vallják, az egyházi iskolában eltöltött idő egész életükre kihatott, ma is ragaszkodnak egyházukhoz, nemzetükhöz. Hozzátette: a presbitérium tavaly novemberben egyhangúan megszavazta, hogy a visszakapott egykori leányiskolában indítsanak alsó tagozatos osztályt, ami illeszkedik az egyházkerület oktatási politikájába.
Azonos tanterv, más módszerek
Pető Csilla képviselő, korábbi tanfelügyelő, aki az Aranykapu beindítását is támogatta, tudatta, hogy az érmihályfalvi a nagyváradi, a margittai, a székelyhídi, és a szalontai után az ötödik step by step–típusú osztály a megyében. Mint oktatási programról hozzátette, ez a legösszetettebb és legeredményesebb alternatív módszer, mely megfelel a széles érdeklődési körű gyerekeknek, kiket a más osztályokra érvényes tanterv szerint okatatnak, csak más eszközökkel. Ezután a zöld nyakkendőt viselő 24 kisdiák adott elő verses–énekes műsort, az istentiszteleten közreműködött a Szenczi Molnár Albert és a Musica Sacra kórus.
Szeptember tizenkettedikék
Ezután a Vitézi Rend tagjai vezették az egybegyűlteket az egykori református leány–, ma ismert nevén a Kerekeskúti iskolához, mely tegnap óta Bernátfalvi Bernáth József nevét viseli. A felvirágozott kapu előtt Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor elevenítette fel, hogy az 1936. szeptember 12–én Érmihályfalvára helyezett néhai Sass Kálmán tiszteletes kezdeményezésére 1937. szeptember 12–én avatták fel az újjászervezett református iskolát (a parókia melletti épületben, amit államosítottak), és most ugyancsak szeptember 12–én avatják a rendbetett, több, mint 110 éves épületet. Az anyagi támogatás mellé sokszor kell a jó szó is, mondta, megköszönve Pető Csilla, Kovács Zoltán és Csengeri Csongor iskolaigazgató támogatását. Ugyanakkor köszöntötte az Érmelléki Református Egyházmegye espereseként hivatalosan első napját töltő Rákosi Jenőt, így fogalmazva: azzal a reménnyel választottuk meg, hogy szeretni fogja Érmihályfalvát. A megszólított később gratulált a szorgalmas munkához, azt kívánva, hogy továbbra is tartson a „külső és belső” építkezés.
Emléktáblát is avattak
Még ugyancsak a kapu előtt Csengeri Csongor igazgató mondta el, hogy lelkesen fogadta az osztály beindításának gondoltatát, most pedig diákoknak, tanítóknak jó munkát, türelmet kívánt. Szavaihoz csatlakoztak a balmazújvárosi testvérintézmény pedagógusai, majd az avatószalagot Csengeri Csongor és Balázs Dénes tiszteletes vágta át. Az udvaron – ahová a renoválás alkalmával az iskola falára az utcafronról bekerült Kuthy Lajos író emléktáblája – egy újabb emléktáblát leplezett le Pető Csilla és Kovács Zoltán: halálának 150. évfordulóján a helyi születésű Bernáthfalvi Bernáth József (1801–1860) érmelléki országgyűlési képviselő, 1848–as kormánybiztos, korabeli nagyváradi díszpolgár emlékezetére. A táblát, illetve az épületet a lelkészek megáldották, a tábla alá koszorúk kerültek, az ünneplőket pedig szeretetvendégség várta. A résztvevők kézbe vehették Az Érmihályfalvi református oktatás–nevelés története című, az egyházközség által megjelentetett kiadványt is. erdon.ro

Partiumi múzeumok internetes bemutató oldala
Bihar megye – Szeptember 24–én, pénteken kerül sor Érmihályfalván a www.partiumimuzeumok.ro internetes oldal hivatalos bemutatójára. Csorba Sándor muzeológust kérdeztük a részletekről.
–Miről is szól ez az oldal?
–Ez a weboldal egy teljesen civil kezdeményezésből kialakított adatbázis, amely azintézmények elérhetőségét, címét, történetétés kiállításait mutatja be három nyelven. Magyarul, mert szinte kizárólag a magyar kultúra termékeit mutatja be. Románul, mert minden intézmény Románia területén található, és a román ajkúak is érdeklődhetnek iránta, mint ahogy a múzeumokat is meglátogatják, illetve angolul, hogy nemzetközi szinten is képes legyen a romániai magyar kultúra népszerűsítésére.
–Miért gondoltad, hogy szükség van rá?
–Az ötlet az enyém volt, az érmihályfalvi Aegis Ephebum Egyesület pedig – melynek kuratóriumi tagja vagyok – mint civil egyesület csatlakozott, mert csak intézmény pályazhatott támogatás megszerzésére. Szerintem azért kell ez az oldal, mert egyre többen tervezik meg kirándulásaikat, nyaralásukat az internet segítségével. Azért is fontos, mert a legtöbb, általunk bemutatott múzeumnak nincs állandó nyitvatartása, és így lehetőség nyílik az előzetes egyeztetésre. A harmadik ok, hogy egy weboldal sokkal olcsóbb, mint a nyomtatott népszerűsítő anyagok, mivel korlátlan számú ember megnézheti, és a frissítesek sem kerülnek pénzbe, így fentarthatóbb. Amúgy a XXI. században, ha valami nincs a neten, az nem is létezik a világ számára.
–Milyen intézmények kerültek fel a hiánypótló oldalra, és ezek vezetői hogyan fogadták az ötletet?
–Bár majd a közönség érdeklődése dönti el, de szerintem valóban hiánypótló ez az oldal. Én például egy hétig nyomoztam, hogy be tudjak jutni a sződemeteri Kölcsey emlékházba. Az intezmények általában önkormányzati vagy egyházi tulajdonban lévő múzeumok, illetve magántulajdonban lévő tájházak. A legtöbb vezető üdvözölte az ötletet, némelyik egészen lázba jött és nagyon boldog volt, hogy ingyen csináljuk meg a munkát. Nem mindenki volt ilyen lelkes, de mindenki feltétel nélkül segített. Az Ady Endre szülőháza és múzeum a szatmári múzeumhoz tartozik ugyan, de mivel ennek a weboldalán nem szerepel, fontosnak tartottuk, hogy írjunk róla.
–Kiknek ajánlott használni ezt az oldalt, és mit lehet belőle megtudni?
–Az oldal célja a tájékoztatás. Azoknak ajánljuk, akik szeretnék megtudni, milyen múzeumok léteznek, hol, hogyan és mennyiért lehet őket meglátogatni. A képgaléria pedig azt mutatja meg, hogy pontosan mit fog látni az érdeklődő. Így a képek és a rövid leírés alapján eldöntheti, hogy érdemes–e neki a múzeumokat felkeresni. Hasznos lehet a pedagógusoknak, akik tanulmányi kirándulásokat szervezhetnek az itt begyűjtött adatokalapján. Amúgyén egyértelműen a kultúr–turizmuskedvelőinek szántam. A szövegek emiatt rövidek, lényegretörőek. Nem az a lényeg, hogy mindent elmondjunk, hanem az, hogy felkeltsük az érdeklődést. A munkában támogatónk volt a Hungarian Human Rights Foundation, és a Magyar Miniszterelnöki Hivatal.
Az oldalban megtalálható múzeumok
Adyfalvai (Érmindszenti) Ady Endre Emlékmúzem; Érkörtvélyesi Falumúzeum; Érmihályfalvi dr. Andrássy Ernő Városi Múzeum; Érsemjéni Kazinczy–Fráter–Csiha Emlékmúzeum; Gálospetri Érmelléki Magyar Tájház; Mezőpetri Sváb Tájház; Nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum; Nagyváradi Szent László Egyházművészeti Múzeum; Szatmárnémeti Maszlényi Gyula Egyházművészeti Gyűjtemény; Sződemeteri Kölcsey Ferenc Emlékmúzeum.
Rencz Csaba. erdon.ro

Autonómia-fórum, emlékműavatás
Szeptember 19-én délelőtt Nagykárolyban, a Károli Gáspár református templom kertjében Trianon-emlékművet avattak „Összetartozunk. A kő megmarad.” felirattal. Az ünnepség szónoka dr. Raffay Ernő történész volt. Délután autonómia-fórumot tartottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében. Mivel az érdeklődők a Belvárosi Református Egyházközség gyülekezeti termében nem fértek el, a rendezvény a templomban kapott helyet. Az egybegyűlteket az EMNT Szatmár megyei szervezetének elnöke, Veres-Kupán Enikő, a fórum házigazdája köszöntötte. Rózsa Albert és Csobot Adél szavalata után a Károli Gáspár Kórus lépett fel, majd Csobot Adél énekelt egy népdalt. Ezt követően Tőkés László, az Európai Parlament alenöke, az EMNT elnöke tartott beszédet, kifejtve, hogy a fórumsorozat (melyet néhány hónappal ezelőtt Érmihályfalván kezdtek) egyik fő célja az, hogy a partiumi régió magyar nemzetiségű lakóiban is felébresszék az autonómia iránti igényt. Tőkés szerint az önrendelkezést a románokkal való megegyezés révén, nemzetközi segítséggel, a törvények tiszteletben tartásával kell megvalósítani.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: az autonómia semmiképp nem jelentene hátrányt a régióban élő románság számára, hiszen az önrendelkezés soha nem kizárólagos, mindig integratív jellegű, és a többségével azonos jogokat biztosít a kisebbségek számára. Ezt Dél-Tirol és Katalónia példájával támasztotta alá. Ugyanis Dél-Tirolban az ott élő olaszok számára is előnyöket biztosít az autonómia, a spanyolok pedig előszeretettel vándorolnak be a Katalán Autonóm Tartományba, hisz ez számít az ország legfejlettebb régiójának. Tőkés László figyelmeztetett: az idő sürget, hisz a romániai magyarság beolvadása az utóbbi húsz évben is folytatódott, és ugyanez várható a jövőben is, ha nem harcoljuk ki magunknak az önrendelkezést. Beszédét követően az EP-alelnök elnézést kért és távozott, ugyanis még a tegnapi nap során el kellett érnie Budapestre, ahol mára a dalai lámával egyeztetett találkozót. A következő szónok Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke volt, aki kifejtette: a kisebbségben élő magyarságnak két országgal kell közjogi viszonyát rendeznie – Magyarországgal, illetve azzal az országgal, melynek önhibájukon kívül váltak polgáraivá. Mindezt az utóbbi 90 év során nem sikerült kielégítő módon megoldani. Toró szerint Magyarországgal való viszonyunk rendezésének tekintetében a kettős állampolgárság intézménye nagy megvalósítást jelent, hisz lehetőséget ad arra, hogy szülőföldünkön maradva válhassunk az ország polgáraivá. Romániával való viszonyunk pedig az autonómia révén válhatna kielégítővé, mely a szóban forgó (Szatmárnémeti, Zilah és Nagyvárad által közrefogott) partiumi régióban egy eléggé összetett kérdés. A Székelyfölddel ellentétben ugyanis itt a magyar lakosság aránya nem mutat egyenletes eloszlást, ezért „egy sajátos autonómia-konstrukciót” kell kidolgozni és elfogadtatni a térségben. A partiumi autonómia-tervezetről Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa tartott előadást, Csomortányi István pedig a nyelvi jogokról beszélt. Előbbi az Érmihályfalván tartott fórum keretében megválasztott autonómia-munkacsoport elnöke, utóbbi pedig a testület alelnöke.
Babos Krisztina. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

A papköltő verseskötete Érmihályfalván is
Bihar megye – Vasárnap délután Érmihályfalván is bemutatták Borsi Imre Lóránt papköltő Isten tervez, ember végez című verses kötetét.
A belső felújítás alatt álló beállványozott templomban a házigazda Győrfi József esperes-plébános köszöntötte a megjelenteket. Nem véletlen, hogy itt a templomban kerül bemutatásra Lóránt atya könyve, hiszen ezek nem csupán versek, hanem átelmélkedett verses imádságok – mondta az esperes. A szerző a kötet címválasztásával kapcsolatban osztotta meg gondolatait, míg Tarr Erzsébet tanárnő méltatásában kiemelte, hogy a katolikus egyház történelme során, minden korban megteremte a papköltőket, s ez nincs másként a jelenben sem. Az eseményt a magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Csorba Gábriel művészi szavalatai tették színesebbé. A bemutató végén Borsi I. Lóránt megköszönte mindenkinek a megtisztelő jelenlétet, majd kérésre dedikálta legújabb könyvét. erdon.ro

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató: Bihari tájházak és kiállítóhelyek
Bihar megye – A napokban mutatták be Érmihályfalván a Bihari tájházak és kiállítóhelyek című kiadvány második kötetét, mely megyénk nevezett intézményeivel foglalkozik. A könyv a helyi könyvtárban megvásárolható.
Pár nappal korábban volt ugyancsak
Érmihályfalván annak a weboldalnak a bemutatója, mely a partiumi múzeumok és tájházak között segít eligazodni az érdeklődőknek, a Dióverő Szíp Napokon pedig, az elmúlt vasárnap délután mutatták be a Berettyóújfalui Bihari Múzeum munkatársainak, Sándor Máriának és Kolozsvári Istvánnak Bihari tájházak és kiállítóhelyek című második, Bihar megyével foglalkozó kötetét (az elsőben Hajdú–Bihar szerepelt, ebből pedig hiányzik a várasfenesi tájház, mert azt májusban, a kötet szerkesztésének lezárása után avatták fel). A könyv és a weblap között természetes „átfedés” van, így nem meglepő, hogy előbbit utóbbi készítője, Csorba Sándor muzeológus ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, kiemelve az eltűnőben lévő civilizációs elemek megmentésének szükségességét, mert – mint fogalmazott – ha ezeket elveszítjük, akkor szegényebb lesz a világ a nagyszüleinket unokáinkkal összekötő, rólunk szóló értékekkel.
További kötetek készülnek
Csorba Sándor a könyv előnyeként értékelte annak háromnyelvűségét (magyar, román, angol), azt, hogy a 15 intézmény elérhetőségeit is tartalmazza, de nem csak címekkel és telefonszámokkal, de gyakorlatban is, térképeket mellékelve – és ezek által a kiadvány útikalauzként is használható. Kiemelte Bogya Pál fotós illusztrációit, hiszen a jó fényképek többet mondanak sok szónál. Ezekből a képekből, illetve a Hajdú–Bihar megyéről szóló könyvben találhatóakból kiállítást is összeállítottak a bemutatóra, mely ezen a héten még megtekinthető a kultúrházban. A szerzők nevében Sándor Mária elmondta, tervezik a természeti értékeket és műemlékeket leltárba vevő kötet elkészítését is. A könyv a helyi könyvtárban 15 lejért vásárolható meg. erdon.ro

Csűry István püspököt újraválasztották
Csűry István nagyvárad-őssi parókus lelkészt kérték fel tegnap a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségének ellátására, azaz a korábbi helyettes püspöki és egyéves időtartamú missziója után egy teljes, hatéves mandátummal bízták meg. A választó közgyűlés viszont új főgondnok vezetése mellett döntött, így a szatmárnémeti Varga Attila váltja az érmihályfalvi Kovács Zoltánt.
A partiumi–bánsági reformátusok egyházkerületének választó közgyűlését a nagyváradi püspöki palota dísztermében tartották meg. Összesen 84-en rendelkeztek választói jogosultsággal, közülük csak egyvalaki nem jelent meg, azaz határozatképesek voltak.
A temesvári Fazakas Csabának egyházmegye esperesének – aki az Esperesek Kollégiumának is az elnöke – az igehirdetésével hangolódtak rá a történelmi jelentőségűnek mondott választásra. A bibliaolvasó-kalauz aznapi passzusa (Jel 19, 1–10) nagyon is találónak bizonyult, hiszen – amint az igehirdető rámutatott – a szavazóknak „olyan vezetőket és kísérőket kell a tisztségekre választaniuk, akik a nyájat a bárány menyegzője felé vezető úton tartják”.
A közös imádkozás után leköszönt az eddigi elnökség, s megválasztották a héttagú szavazatszámláló bizottságot, ennek elnökévé pedig Pásztori Kupán Istvánt, a Kolozsvári Protestáns Intézet oktatóját kérték fel. A választás két menetben zajlott le, előbb a püspöki és a főgondnoki tisztségről, majd a többi egyházkerületi lelkészi és világi funkcióról döntöttek. Még az első menet előtt kisebb tanácstalanság alakult ki, amiért az egyházkerületi választási bizottság listáján egy keresztnév rosszul szerepelt, továbbá kiderült, hogy a lelkészi aljegyzői tisztségre az egyik jelölt nem vállalta el a jelöltséget. A testület vezetője, Szűcs András Ottó – hosszabb diskurzus után – a közgyűlés tagjainak szíves elnézést kérte a fáradságból fakadó hibáért. Amúgy az is felmerült, hogy esetleg halasszák el a döntést, ám végül úgy határoztak, hogy a második menetre új, hibátlan listákat készítenek el.
A Királyhágó-mellék püspöki tisztségére jelöltekre két érvénytelen szavazat érkezett, 21 voksot kapott Csernák Béla bihari parókus lelkész, 60-at pedig az eddigi püspök, azaz Csűry István. A főgondnoki feladatok ellátásával megbízott személy megválasztásakor egyvalaki érvénytelenül voksolt, 57-en a szatmári parlamenti képviselőt, Varga Attilát támogatták, míg a korábbi egyházkerületi világi elöljárót, Érmihályfalva polgármesterét, Kovács Zoltánt 25-en pártfogolták szavazatukkal.
Az eredmények ellen 15 napon beül lehet óvást benyújtani, a választási bizottságnak 10 napon belül kell ezek jogosultságáról határoznia, majd az egyházkerület új, alakuló közgyűlésre várhatóan december elején kerül sor.
Megfigyelők úgy értékelik, hogy a két elöljáró személyének ily módon történt megválasztásával létrejött egyfajta összeborulás a folytonosságot óhajtó egyház és a nagyobb befolyást követelő politikum között, hiszen Csűry püspököt Tőkés László hívének, míg Varga főgondnokot az RMDSZ emberének tartják.
Megyeri Tamás Róbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Mert a bűn az csak bűn marad”
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro

Iskolák a határon túl
Nagyjából tíz évvel ezelőtt egyre több nyolcadik osztályt végzett partiumi magyar diák döntött úgy, hogy magyarországi középiskolában folytatja a tanulmányait. Ennek az oka vélhetően részben a jobb magyarországi iskolai körülményekben, részben pedig abban keresendő, hogy így megszabadulhattak a román nyelv elsajátításának a nehézségeitől, okafogyottá vált a képességfelmérő vizsgán az izgalom, s persze a román nyelv és irodalom, illetve az ugyancsak románul zajló történelem érettségi vizsgától sem kellett tartaniuk a Magyarországon tanuló diákoknak. Az akkori képességfelmérő vizsga román nyelv és irodalom próbáján nagyon sok jó képességű diák bukott el, s nekik az őszi pótvizsga után a legtöbb esetben már nem jutott hely a hazai magyar tannyelvű gimnáziumi osztályokban, ezért ezek a gyerekek itthon csak szakiskolában tanulhattak tovább. A magyarországi gimnáziumok azonban megoldást jelentettek erre a problémára, ugyanis az ottani tanintézmények nem kérték ezt a képesítést, szemben az itthoniakkal, így azok a diákok is gimnáziumi képzésben részesülhettek, akiknek a továbbtanulását megakadályozta volna a sikertelen képességvizsga.
Csökkenő tendencia. A tíz évvel ezelőtti kivándorlás divatja a nagyszalontai Arany János Általános Iskolát is érintette, éveken át sorra hagyták el a várost jól tanuló gyerekek, s kezdték a kilencedik osztályt többnyire a sarkadi Ady Endre–Bay Zoltán Gimnáziumban. Mára ez a folyamat lecsengett. „Évről évre csökken azoknak a diákoknak a száma, akik a határ túloldalán folytatják az iskolát, ezzel szemben több az olyan magyar gyerek, aki román tannyelvű osztályban tanul” – mondta lapunknak Tornai Melinda, a szalontai Arany János Általános Iskola igazgatónője, aki szerint manapság már nem azért mennek el Magyarországra a diákok, mert félnek a román nyelv nehézségeitől, hanem inkább azért, mert egy-egy adott szakképzést itthon nem kapnak meg. Az Arany János Általános Iskola idén végzett nyolcadikosai közül szeptember elején négy diák kezdte az iskolát magyarországi tanintézményekben, mind jó képességűek. Ketten családi okokból költöztek Magyarországra, két tanuló pedig azért ment el Békéscsabára, mert olyan szakképesítést szeretnének, amit itthon nem sajátíthatnak el magyarul.
Az elmúlt években minőségi változáson estek át Szalonta középiskolái, jól felszerelt tantermek, felújított épületek várják a gyerekeket, azonban vannak olyan szülők és gyerekek, akiknek az elvárásait még nem tudják teljesíteni a helyi tanintézmények, így mindig van néhány olyan diák, aki máshol próbálkozik. Mára a képességfelmérő vizsga egyszerűsödött, már nem ezen múlik a gimnáziumi továbbtanulás, viszont még sok olyan szakképzés van, ami magyar nyelven nem érhető el.
Nem csábítanak. Kíváncsiak voltunk, miként látják ezt a helyzetet a magyarországi iskolavezetők, ezért felkerestük Megyesi Tibort, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium igazgatóhelyettesét és Klimaj Tamásnét, az Arany János Kollégium vezetőjét.
„Az első szalontai gyerekek 2000-ben érkeztek az iskolába, majd 2002-től évente öt-hat szalontai diák kezdte a kilencedik osztályt az iskolában. A nagy érdeklődés valószínűleg annak volt köszönhető, hogy ettől az évtől indult be a két tannyelvű képzés az iskolában, ami akkoriban a megyében egyedülálló tanulási lehetőség volt – mondja az igazgatóhelyettes. – Nagyjából 2008-ra lecsengett ez a folyamat, jelenleg csupán egy szalontai diáklányunk van.” Megyesi Tibor elmondta, nagyon sajnálják, hogy az utóbbi években nem érkeztek új szalontai diákok az iskolába, nem is igen értik, hogy ez miért van így, hiszen Románia uniós csatlakozásával a tanulás, a munkavállalás is könnyebbé vált, viszont a szalontai érdeklődés alábbhagyott. „Régebben sok szalontai diákunk volt, sőt, több tanár kolléga is dolgozott nálunk, igaz, a pedagógusok közül a legtöbben csak egyfajta »ugródeszkának« használták az iskolát.” Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sarkadi iskola nem reklámozza magát Nagyszalontán, nem szeretnék, hogy a két város közötti testvérvárosi kapcsolat esetleg megromoljon amiatt, hogy Sarkad „elcsábítja” a diákokat. A sarkadi iskolavezetés hozzáállása azért is példaértékű, mert az érdekeik nem ezt diktálnák, ugyanis a diákok létszáma alapján kapják az államtól a juttatásokat. A sarkadi iskolához kényelmes kollégium is tartozik, ott lakik az egy szem szalontai diáklány is. Klimaj Tamásné kollégiumvezetőtől megtudtuk, volt olyan év, amikor minden évfolyamról négy-öt szalontai gyermek lakott a kollégiumban. A bentlakás egyébként teljesen ingyenes minden gyereknek, a szalontaiaknak is, és az oktatásért sem kell fizetni, csak az étkezés kerül pénzbe.
Átjárók helyett áttelepülők. Felkerestük a hajdú-bihari Létavértest is, amelyhez több Bihar megyei nagyközség, kisváros is közel fekszik. Az Arany János Általános Iskolában Nagy Józsefné igazgatóval beszélgettünk. A nagyközségi jellegű kisváros iskolájában már rég túl vannak a sportterem létesítésén, nagyvárosok is megirigyelhetnék a 2006-ban felépült uszodájukat, ami önmagában eléggé vonzónak tűnhet a romániai diákok számára, annál is inkább, mivel például Székelyhíd alig néhány kilométerre húzódik Létavértestől a határ innenső oldalán. Az igazgatónő ezzel szemben nem kis meglepetésünkre elmondta, jelenleg egyetlen nyolcadikos romániai diákjuk van, az eltelt húsz esztendőben évente átlag egy-két „külsős” tanult náluk. Mivel telítettek az osztályaik, ezért nem is áll érdekükben a határon túlról diákokat toborozni. A mostani „egyke” ötödikes kora óta tanul náluk, könnyen beilleszkedett, semmiféle tudásbeli lemaradás nem volt tapasztalható nála a magyarországi társaihoz képest. Egyébként ahhoz, hogy külföldi gyermeket ingyen felvegyenek az iskolájukba, lakcímkártyával kell rendelkeznie – sorolta Nagyné, aki elmondta, további közel tucatnyi romániai származású tanulójuk van, akik még apró gyerekként települtek át Létavértesre szüleikkel. Az igazgatónő tapasztalata szerint nem az iskola felszereltsége, inkább a román nyelv tanulásától való ódzkodás miatt viszik a szülők gyermekeiket Magyarországra. Érmihályfalva szintén határátkelővel rendelkező érmelléki település. A város általános iskolájának aligazgatója, Varga Róbert tudomása szerint jelenleg egyetlen kisiskoláskorú sem tanul az anyaországban. Régebben volt egy-két eset, de tömegesen korábban sem jártak a határon túlra okosodni. A székelyhídi Oláh Katalin tanítónőnek két gyermeke tanult korábban Létavértesen. A most tizedikes Csenge lánya az ötödik osztályt kezdte Magyarországon, míg az immár ötödikessé cseperedett Fanni óvodába is oda járt. A tanító édesanya elmondása szerint ő nem helyeselte a lányok átvitelét, de férje nyomásának engedett, akinek szülei rég kitelepültek. Egyébként a kisebbik leányzót három évvel ezelőtt visszaigazolta a székelyhídi iskolába, míg Csenge tehetséges táncosként egy debreceni gimnázium tánctagozatán építgeti karrierjét. Oláh Katalin pedagógusként állítja, hogy a romániai oktatás magasabb színvonalú a magyarországinál, alaposabb a követelményrendszer. Ugyanakkor ő is osztja a létavértesi igazgatónő véleményét, miszerint a román nyelv tanulása alóli kibúvás a legfőbb oka az iskolacserének.
Más szülők épp ellenkezőleg igyekeznek elébe menni a dolgoknak, sok szalontai szülőhöz hasonlóan az Érmelléken is, magyar létükre román iskolába íratják gyermeküket, mondván, hogy ez a legbiztosabb útja a majdani érvényesülésnek. Például Kis József, tanár feleségével egyetértésben, már óvodáskorú apróságukat román csoportba íratta, vállalva a napi több kilométer ingáztatást. Erdélyi Riport (Nagyvárad)