Nem elképzelhetetlen, hogy néhány év vagy évtized múlva sűrített levegővel működő járművek fognak közlekedni az utakon – hangzott el május 21-én Marosvásárhelyen a Sapientia EMTE koronkai kampuszában, ahol az a két győztes csapat mutatta be saját készítésű, sűrített levegővel működő járművét, amely május 8-9-én Egerben a Pneumobil versenyen első és második helyezést szerzett. A gépészmérnöki tanszék harmadéves diákjainak 3-4 hónapos munkájukba telt, amíg megépítették a kerékpárvázra szerelt járműveket. /Antal Erika: Diáktalálmány Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

Június 4-én elhelyezik Bakócz Tamás mellszobrát Erdődön. A helybéli születésű dominikánus pap, egri, majd esztergomi érsek, bíboros volt az egyetlen magyar pap, akinek komoly esélye volt rá, hogy pápává válasszák. Avatása június 21-én lesz. Szobrának megalkotója Gergely Zoltán, aki a szatmárnémeti Szent Erzsébet-szobrot is készítette. /Új szobor Erdődön. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 4./

A magyar európai parlamenti képviselők egyik fontos feladata lesz a határokon átívelő nemzetegyesítés – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. „Trianon nem lezárt történet, hanem velünk élő történelem. És amíg a határokon átívelő nemzetegyesítést nem végeztük el, addig feladatot ad a mindenkori európai parlamenti képviselőinknek” – fogalmazott Orbán Viktor Egerben, szavai szerint „a trianoni békediktátum napján”. Magyarország azért csatlakozott az Európai Unióhoz, mert hisz a határtalan Európában. Ideje volna, hogy ezt szlovák barátaink is megértsék – tette hozzá a politikus. Mint elmondta, vannak olyan országok, amelyek bár öt éve tagjai az EU-nak, még mindig nem értik, hogy mi az unió lényege. Vannak, akik még nem fedezték fel, hogy a kontinens jövője szempontjából a közös nyelv, a közös kultúra vagy a közös történelem fontosabb, mint az országhatárok. Ennek kapcsán – Bajnai Gordon miniszterelnök nyilatkozatát kommentálva – felhívta a figyelmet arra, hogy még a szocialisták is azt mondták a szlovák vádaskodásokkal szemben, hogy „mi nem vagyunk fasiszták”. Persze hozzátették – folytatta -, hogy nem szerencsés a Kárpát-medencei magyarság képviseletéről beszélni, mert ezt szomszédaink félremagyarázhatják. „Ez a merjünk kisebbek lenni politikája” – jelentette ki a pártelnök, hozzátéve: ezzel szemben olyan európai parlamenti képviselőkre van szükség, akik mindig ki fognak állni a Kárpát-medencei magyarság mellett. /Orbán Viktor: a nemzetegyesítés európai feladat. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 6./

Folynak Erdődön Bakócz Tamás szobra felállításának munkálatai. Bakócz Tamás (1442–1521) dominikánus pap, egri majd esztergomi érsek, bíboros és konstantinápolyi pátriárka volt. Tiszteletére állítanak szobrot szülővárosában, Erdődön. Leleplezése június 21-én, a Jézus szíve búcsú napján lesz. Bakócz Tamást volt az egyetlen magyar pap, akinek komoly esélye volt rá, hogy pápává válasszák. A szobor megalkotója Gergely Zoltán készítette a Szatmárnémetiben levő Szent Erzsébet-szobrot is. /Sike Lajos: Csütörtökön kihelyezik Bakócz Tamás szobrát. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./

Öt országból érkeztek magyar kórusok a Gyergyószentmiklóson első ízben szervezett Kárpát-medencei Magyar Kórusok Találkozójára, melyet a helybeli Ipartestület Férfikara szervezett. “Egy ilyen találkozó magában hordozza a nemzet megújulásához szükséges gondolatok és lelki töltet megteremtését” – hangoztatta üdvözlő beszédében Patrubány Miklós, a június 20-án Gyergyószentmiklóson megrendezett Kárpát-medencei Magyar Kórusok Találkozójának védnöke, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A rendezvény külföldi meghívottjai között szerepelt a délvidéki Csóka település Rákóczi férfikara, a Füleki Férfikar Felvidékről, Kárpátaljáról a Técsői Arany Ősz Művelődési Egylet Dalköre, valamint Magyarországról két kórus: a sárrétudvari Zagyva László Vegyeskar és az Egri Csillagok népdalkör. Erdélyből fellépett a marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttes, Székelyudvarhelyről a Székely Dalegylet Férfikórusa, illetve a helybéli Domokos Pál Péter Női Kar és a Szent Miklós Kamaraegyüttes, valamint a főszervező, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara. /Jánossy Alíz: Kárpát-medencei magyar kórusok találkoztak Gyergyóban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

A Magyarok Székelyföldi Társasága szervezésében június 24-29. között idén is sor került a már tízéves múltra visszatekintő Lármafa-találkozóra. A zarándokcsapat Székelyföldről indult, és kiegészült marosvásárhelyi, nyárádszeredai, cegőtelki, valamint a későbbiekben egy nyolctagú felvidéki csoporttal is. A zarándokút első állomása hagyományosan a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelke volt. A cserhalmi emlékműnél a Szent László vezette kerlési (cserhalmi) csata legfontosabb momentumainak felidézése jelezte a zarándoklat kezdetét. A Lármafa zarándokutak legfőbb célja egyrészt a Szent László-kultusz felélesztése, ápolása, valamint olyan történelmi helyek felkeresése a Kárpát-medencében, amelyek azt bizonyítják, hogy a magyarság aktív résztvevője és alakítója volt a térség történelmének, kultúrájának. Ugyanilyen fontos a nyelv szépségének és tisztaságának megóvása. Idei a résztvevők Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon kerestek fel olyan helyszíneket, melyek nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakjához kötődnek, vagy történelmünk olyan jeles képviselőihez, mint pl. a híres egri várkapitány, Dobó István vagy Kossuth Lajos. Kárpátalján megálltak Tiszaújlakon, a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának emlékére állított Turul emlékműnél. A munkácsi vár Zrínyi Ilonának, „Európa legbátrabb asszonyának” alakját idézi, aki 1685-től három évig irányította a vár védelmét. A vár udvarán méltó helyet kapott Petőfi Sándor mellszobra is, aki 1847 júliusában felkereste a munkácsi várat is. Szolyván lerótták kegyeletünket a sztálini terror idején ártatlanul elpusztult áldozatok előtt. A lágertemető helyén ma emlékpark van, több mint 12 ezer ember lelte itt halálát. Beregszászt a Rákóczi- szabadságharc bölcsőjének is lehet nevezni. Sok szép látnivalóban, lélekemelő élményben bővelkedett felvidéki utjuk is. A felvidéki Dobóruszka, a híres egri várkapitány, Dobó István szülőhelye. Nagyszelmencen 1946-ban kettévágták a községet, szögesdrótot húzva emberi életek, lelkek közé, elszakítva szülőt, gyermeket, rokont, jó barátot. Ez a szörnyű állapot 2005-től némileg enyhült a határátkelő létesítésével. Jártak II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén, a borsi várkastélyban. A bölcsőtől a koporsóig, azaz a borsi várból a kassai Szent Erzsébet-székesegyházhoz mentek. A nagy fejedelem itt talált végső nyughelyet, amikor Konstantinápolyból hazahozták hamvait. Kassán voltak a híres „kassai polgár”, Márai Sándor emlékházánál is. Az anyaországban Vizsolyt és Tállyát keresték fel. /Borbély Mária: Lármafa-találkozó – 2009. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./

Digitalizálják a szatmári katolikus egyházmegye Bibliotheca Laurenziana könyvtárának könyveit, melyet az egyházi körökben leginkább keresett kiadványok feltöltésével kezdtek meg. A projektet 2007 novemberében indították el azzal a céllal, hogy a szatmári egyházmegye ritka helytörténeti- és lelkiségi forrásmunkáinak tartalmát elektronikus formában is elérhetővé tegyék. Jelenleg már több mint 30 könyvet, dokumentumot és kiadványt sikerült digitalizálni és közzétenni, köztük a papi névtárak (így a sokat keresett 1904-es schematizmust); történeti munkákat; a szatmári építészetről, templomokról szóló műveket, életrajzi kiadványokat és szentbeszédeket is. A http://www.bibliothecalaurenziana.ro oldalon hamarosan olyan olvasmányokat is elérhetők lesznek, mint a Bukovinai és Csángó Magyarok című könyv Schlauch Lőrinctől. A Szatmári Egyházmegyei Könyvtár az egyházmegye megalakulását követően létesült, alapját pedig az Egerből kapott könyvek képezték. Ez az idők folyamán a szatmári püspökök könyvhagyatékaival és a káptalani könyvtárral gyarapodott. A jelentős előrelépést Schlauch Lőrinc püspök hozta meg azzal, hogy egyesítette a püspöki és káptalani könyvtárat, illetve 1873-ban Török János hírlapíró és könyvgyűjtő könyvtárát megvásárolta, majd azt 1887-ben, Nagyváradra való távozásakor az egyházmegyének ajándékozta. Az egyre gazdagodó kollekciónak Meszlényi Gyula építtetett tágas épületet, a könyvtárat pedig a nagy adományozónak, Schlauch Lőrincnek emléket állítva – a Bibliotheca Laurenzianára keresztelte. A szeminárium államosítása 1948-ban a Meszlényi püspök által felépített intézménynek és értékes állományának a végét jelentette. A közel másfél évszázadig gyarapodó gyűjtemény a felelőtlen, a múltat értékelni nem tudó kultúrvandalizmus áldozata lett. A pusztításból megmaradt könyveket a kolozsvári Román Akadémiai Könyvtárba szállították, ahol „feltárásukat” csak 1990 után kezdték el. Az egyházmegyei könyvtár mai formájában 2004–2006 között jött létre. Ebben az időszakban folyt a szatmári püspöki palota, a Hám János Iskolaközpontnak otthont adó szárny felújítása, s így 2004-ben a szatmári könyvtár is helyet kapott az intézményben. /Józsa János: Egyre több könyvritkaság az interneten. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 26./

A hét végén négynapos rendezvénysorozat keretében ünnepelte meg a gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ fennállásának 35. évfordulóját. Az ünnepség régizene koncerttel kezdődött július 22-én, másnap Szilágyi Rudolf egri képzőművész mutatkozott be a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában, július 24-én Rurális és urbánus környezet a kortárs képzőművészetben címmel konferencia zajlott a szárhegyi kultúrotthonban, végül július 25-én, szombaton a Lázár-kastély lovagtermében tartották meg az évfordulós ünnepséget. „Szárhegyre ma nemcsak Európából, hanem például a Távol-Keletről is szívesen jönnek alkotók” – fejtette ki Siklódi Zsolt, a Művészeti és Kulturális Központ vezetője. Kassay Péter, az alkotóközpont igazgatója elődei munkásságát méltatta kifejtve: „Zöld Lajos újságíró, Gaál András és Márton Árpád képzőművész évekig tartó erőfeszítései, kitartása nélkül, ma nem beszélhetnénk alkotóközpontról. ” Immár ötödik éve szintén az alkotóközpont ad teret a Muuuvi Fest néven ismert nemzetközi rövidfilmfesztiválnak is, és kétévente írótáborokat is szerveznek, illetve minden szeptemberben itt tartja éves közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Az évfordulós ünnepség keretében nyitották meg az egykori Barátság tábor fotósának, Nagy P. Zoltánnak az Arcképcsarnok című fotókiállítását, illetve bemutatták a Krónika munkatársa, Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét. /Harmincöt éves a gyergyószárhegyi képzőművészeti tábor. = Krónika (Kolozsvár), júl. 28./

A magyar gazdaság ugródeszkája, nagy tartaléka lehetne a határon túl, a Kárpát-medencében élő magyarság, hangzott el szeptember 18-án az Egerben megrendezett kárpát-medencei közgazdászfórumon. Egy olyan országban, amelynek társadalma elöregedőben van és egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találni, nagy szükség volna a fiatal, dinamikus utánpótlásra. Ezért hibának tartja Asztalos László a kettős állampolgárság elutasítását. A válságnak nincs vége, az a következendő 5-15 évben is érezteti majd hatását. /Nagy tartalék lehetne a határon túli magyarság. Kárpát-medencei közgazdászfórum. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./

Eger önkormányzata évente 150 000 forintot ajánl fel egy magyarfalusi (Bákó megye) középiskolásnak, hogy ott folytassa tanulmányait, és arra bíztatja a magyarországi városokat, járjanak el hasonlóan, segítsék a moldvai csángó fiatalokat identitásuk megőrzésében. Egy egri civil szervezet hat éve tart kapcsolatot a legkeletibb csángó faluval, támogatásukkal évente megszervezik a Magyarfalusi Napokat, és nyaranta húsz csángó gyermeket táboroztatnak, mely idő alatt arra is hangsúlyt fektetnek, hogy megismerjék a magyar katolikus liturgiát. /(fekete): Minden város taníttasson egy csángó gyermeket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./

Apadó egyházi lélekszám
A partiumi római katolikus gyülekezetek erősebben tartották magukat, mint a protestánsok, 1992 után mégis súlyos veszteségeket könyvelhetett el mindkettő – derült ki Szilágyi Ferenc egyetemi oktató előadásából.
Egyre kevesebben. Szilágyi Ferenc szerint az erdélyi történelmi egyházak a kivándorlás miatt veszítettek el híveket
Kizárólag saját kutatások eredményei azok az információk, amelyeket a történelmi egyházak partiumbeli demográfiai helyzetéről gyűjtött össze Szilágyi Ferenc, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem földrajz szakos tanára. Az oktató két éve dolgozik a felsőoktatási intézménynél, az idei egyetemi napokon nyolc éve tartó adatgyűjtésének eredményeit ismertette.
A Partium első keresztény egyháza természetesen a római katolikus volt – kezdte előadását az egyetemi tanár. A térségben Szent István idején három egyházmegye alakult ki, a nagyváradi, az egri és az erdélyi, és ezek több-kevesebb változással meg is maradtak egészen a 16. századig. A reformációkor aztán az egyházi rendszer összeomlásával a váradi egyházmegye meg is szűnt, a többi közül is csak a székely gyülekezetek tartották magukat valamelyest. 1692-ben, a katolikus restaurációkor Váradon ismét székébe ülhetett a római katolikus püspök, a gyülekezetek azonban csak ekkor kezdtek szerveződni.
Sok német és sváb katolikust telepítettek be a létszám növelésére, és számos román ortodoxot sikerült a (görög) katolikus hitre téríteni – mondta Szilágyi. Ugyanekkor jelentek meg a lutheránus, röviddel ezután pedig a kálvinista tanok, és meg is alakult a Tiszántúli Református Egyházkerület. Ebben a térségben Erdélytől eltérően nem vált dominánssá az unitárius hit. Érdekesség, hogy sok román is felvette a reformáció tanait, bár a román történetírás szerint csak látszatra, miközben valójában ortodox liturgia szerint imádkoztak – a magyar történelemkönyvek azonban ennek az ellenkezőjét állítják.
1900 és 1930 között a háború ellenére a katolikus közösségek még gyarapodtak. Trianon után aztán az addig működő szervezeti egységek szétdarabolódtak, később a kommunizmus az egyházmegyék számát is korlátozta, a lélekszámról pedig igen kevés az adat. Az azonban biztos, hogy Bihar megyében – egyelőre csak ennek feltérképezésével végzett a kutató – csak a déli településeken csappant meg a hívek száma, az Érmellék robbanásszerű növekedést produkált.
Ezt nem mondhatja el magáról a református egyház: nekik nem sikerült a súlypontáthelyezés. 1992 és 2002 között azonban mindkét egyház hívei közül mintegy tízezren települtek át külföldre, drasztikusan csökkent a hívek aránya. Ezzel együtt az elmúlt száz évben a római katolikus egyház csak kétszázalékos, míg a református tízszázalékos csökkenést könyvelhet el.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Kovászna megye: magyarországi diákok szakmai gyakorlaton
Közel 40 magyarországi fiatal végzi kötelező szakmai gyakorlatát Kovászna megyei cégeknél. Az Eger város önkormányzata által működtetett Térségi Integrált Szakképző Központ a szakiskolák tevékenységét koordinálja, tavaly az ASIMCOV vállalkozói szövetséggel kötöttek együttműködési szerződést és pályáztak az Európai Unió Leonardo Mobilitás programja keretében, amely a diákok külföldi gyakorlatozását támogatja.
A 38 tanonc – kertész, cukrász, szakács, pincér, könyvkötő és szerkesztő, autószerelő, egészségügyi asszisztens, közgazdász – tegnap kezdte el négyhetes gyakorlatát, nyolc cégnél és a sepsiszentgyörgyi kórházban tanulják hivatásukat. Délután és hétvégeken szabadidős programokat, kirándulásokat szerveznek számukra.
Az ASIMCOV 27 ezer eurós uniós támogatást kap a program lebonyolítására. Bagoly Miklós, a vállalkozói szövetség elnöke szerint abban bíznak, hogy a fiatalok elviszik a háromszéki vállalkozások hírét, és ennek köszönhetően üzleti kapcsolatok alakulnak ki. Kiss Zoltán Heves megyei tanár a Krónika kérdésére, hogy milyen hasznuk származik a fiataloknak a romániai gyakorlatból, elmondta: elsősorban a látókörük bővül, de fejlődik a kapcsolatteremtő és kapcsolattartó képességük is.
Emellett megtudják, hogy az EU tagországaiban különböző módon kezelik a helyzeteket, más-más technológiát használnak. Kiss Zoltán is abban bízik, hogy a négyhetes gyakorlat során baráti kapcsolatok születnek, amelyekre később üzleti együttműködést lehet építeni.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Magyarságismereti mozgótábor immár 17. alkalommal
A kanadai II. Rákóczi Ferenc Alapítvány jóvoltából megszervezett idei magyarságismereti mozgótáborban 135 kárpát-medencei fiatal ismerhetett meg néhány anyaországi történelmi emlékhelyet június 26. és július 11. között.
A márciusban kiírt pályázat iránt az idén fokozott érdeklődés mutatkozott, hiszen ötszörös túljelentkezéssel küszködtek a régiók (Erdély, Felvidék, Délvidék és Kárpátalja) referensei. Ugyanakkor a szervezők elmondása szerint ez a kulcsa annak, hogy a legrátermettebbek vegyenek részt a nemzetközi elismeréssel rendelkező kárpát-medencei ifjúsági találkozón.
Az Európai Ifjúsági Károly-díjjal is kitüntetett program az idén Gyomaendrődön vette kezdetét, ahol a főszervező kanadai magyar Aykler házaspár röviden ismertette a fontosabb tudnivalókat. Ugyancsak ekkor került sor a csapatok elosztására (ugyanis a tábor forgószínpad-szerűen járja körül Magyarországot): a Rákóczi-csapatban három, a Zrínyi és Bethlen nevét viselő csoportokban egy-egy Bihar megyei középiskolás került.
A rákóczisok számára az első megállót Miskolc képezte, az ottani programban ismerkedős Ki mit tud?, környékbeli túrák (Aggteleki-cseppkőbarlang, diósgyőri vár, Tokaj-hegyvidéki borkóstolás és táncház, vizsolyi Biblia megtekintése) és egy kassai meglepetésútra szerepelt. A kassai történelmi séta után a dómban eltemetett II. Rákóczi Ferencre emlékezett a csoport.
Miskolc után Győrbe indultak a fiatalok, útba ejtve a világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátságot, illetve Eger városát. A várbéli kiállítás megtekintését, a könyvtári és templomi látogatást követően a győri kollégiumban tartottak rövid ismerkedős programot, és tudatták a következő nap menetrendjét. Délelőtt az UNESCO Világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátságot látogatták meg, majd délután a Szigetköz élővilágával nemcsak elméleti síkon ismerkedhetett meg a lelkes csapat, hanem egy izgalmakat ígérő, kétórás kenuzás során fizikai kapcsolatba is léphetett a lápos vidék növény- és állatvilágával. Este Pottyondi Ákos helyi vezető tartott előadást hazáról, hitről, emberről.
Másnap reggel a soproni Storno-ház fogadta a fiatalokat, akik szabadidejükben felfedezhették a hűség városának nevezettességeit, majd pedig a nagycenki Széchenyi-kriptában, illetőleg a fertődi Esterházy-kastélyban tettek látogatást.
Július harmadikán Székesfehérvár következett, majd a veszprémi érseki palota és az érsek úr vendégeiként ismerhették meg a rákóczisok a helység történelmét. Ezt követte a tihanyi séta és a balatoni fürdőzés, amely a Pécsig tartó hosszú utat előzte meg. Az első pécsi vacsora után szabadidős tevékenység keretein belül vegyültünk el a város kultúraszerető lakosai között, másnap felfedeztük az európai kulturális főváros ereklyéit, mint például az ókeresztény sírkamrákat, a székesegyházat, a Zsolnay-, illetve Csontváry-gyűjteményt, valamint Munkácsy híres Krisztus-trilógiáját. A mohácsi és szigetvári csata egykori helyszínein tett sétában a csoport mind a 44 tagja részt vehetett, majd pedig a borkóstoló túrán kerültünk közelebb a borkultúrához a világhírű Tiffán-család jóvoltából.
Felejthetetlen három nap után Kecskemét lett a következő úti cél, de a túrából nem maradhatott ki a szegedi dóm, illetőleg az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark sem. Utóbbi helyen a Feszty-körkép és a skanzen ejtette ámulatba a külhoni magyar ifjakat. Kecskeméti városnéző túránk csúcspontja a Máltai Szeretetszolgálat bemutatását célzó előadás volt, amit közös palacsintázás zárt. A jó hangulatú együttlét után az utolsó helyszínre, a fővárosba sietett immár mind a három csapat útba ejtve az esztergomi katedrálist és a visegrádi várat.
A Budapesti Műszaki Egyetem Kármán Tódor Kollégiumának vendégeiként négy napot tölthettünk a székesfővárosban. Első esténken a Nemzeti Színház környékét, az Andrássy utat, a Hősök terét, illetve a Citadellát csodálhattuk meg esti kivilágításban. A péntek a közjogi méltóságok és a szponzorok fogadónapja volt. Délelőtt az Országgyűlés elnöke, Schmitt Pál fogadott minket a parlamentben, délután pedig dunai hajókázásra invitálták mind a résztvevőket, mind pedig az adományozókat, akik nélkül nem jöhetett volna létre a mozgótábor. Az est záróakkordjaként egy budai vendéglőben tartott vacsora adott alkalmat a csapatok tehetségeinek bemutatkozására (ki énekelt, ki szavalt, ki citerázott), majd felcsendültek a tábor ideje alatt megírt csapatindulók is. Az est folyamán ünnepélyes keretek között nyújtotta át Ayklerné Papp Zsuzsának (minden „rákóczis” Zsuzsa nénijének) özv. Antall Józsefné a férjéről, a rendszerváltás utáni első magyar demokrata miniszterelnökről elnevezett díjat.
Szombaton budai várséta és a Szent István-bazilikában mise várta a kirándulókat. Ugyancsak aznap tekinthették meg Zsuzsa néni nagysikerű, Megtagadva című dokumentumfilmjét, amely a férje valós családtörténetére alapozva készült el. A könyvváltozatból minden egyes résztvevő és szervező kapott egy-egy példányt a szombat esti záróünnepségen, amelyen mindenkinek átadták a táborban való részvételt elismerő bizonyítványt, melynek alapján az elmúlt évek táborozóival együtt tagjai lettünk a Rákóczi Családi Körnek, vagyis a volt táborosok hálózatának. A Rákóczi Családi Kör felvállalja a volt táborosok támogatását, illetve további rákóczis találkozók megszervezését, illetve segíti a kapcsolattartást.
Vasárnap reggel könnyesre sikeredett a búcsú annak az ígéretnek a fényében is, miszerint tartjuk a kapcsolatot. Köszönjük a szervezőknek, a szponzoroknak, illetve Zsuzsa néninek és Berci bácsinak, akik lehetővé tették az életre szóló élmények megélését.
Biró Árpád Levente. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sikeresen célba ért Csíkszeredában a KorszakVáltó kerékpártúra
A kárpát-medencei baráti összefogás üzenetét hordozó KorszakVáltó Határon-Túra minden bringása sikeresen teljesítette a Budapest és Csíkszereda közötti 757 kilométeres távot.
Az augusztus 14-én startoló kerékpártúra résztvevői öt magyar és öt romániai megyét érintve, 8 nap alatt a Budapest-Eger-Debrecen-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon érkeztek célba szombaton.
A baráti kapcsolatok ápolásán kívül a túra jótékony küldetését is teljesítette, a csíkszeredai gyermekotthon javára a nevezésekből 300 ezer forint adomány gyűlt össze, amelyet a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül adtak át a rászoruló gyermekeknek – tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
„Leírhatatlan, hogyan fogadtak minket mindenhol, minden nap azt hittük, a terített asztalt, a szíves vendéglátást már nem lehet fokozni, de mégis. Az utolsó napon célállomásunk Csíkszereda előtt 10 huszár várt ránk, és tisztelegtek előttünk. Csíkszeredában Balogh György konzul hintóval kísért minket a központba, ahol a gyönyörű Mikóvárban tartottak fogadást a tiszteletünkre. Ezután közösen áttekertünk a gyermekotthonba, ahol átadtuk az adományokat. Vasárnap reggel a kerékpárok a Schwinn-Csepel jóvoltából biztosított teherautókkal indultak haza Budapestre. Az egész túrát tekintve hihetetlen élmény volt ez a nyolc nap, az emberek, a táj, az időjárás, minden szempontból” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Újabb román-magyar pályázat
Határon átívelő üzleti kapcsolatrendszer kiépítésére pályázik Nagykároly, Nagyszőlős és Eger. A három város önkormányzata közösen készül pályázni az Európai Unió magyar–román–ukrán–szlovák (ENPI) határon átívelő együttműködést támogató programja keretében a térség gazdasági potenciáljainak népszerűsítésére érdekében.
Carmen Egli, a nagykárolyi önkormányzat helyi fejlesztésekért felelős irodájának vezetője lapunk kérdésére elmondta, amennyiben pályázatukat pozitívan bírálják el, a romániai, a magyarországi és a kárpátaljai város összesen 200 ezer euróból gazdálkodhat.
„Ezt a pénzt konferenciák, szakmai beszélgetések, tapasztalatcserék, tanulmányi kirándulások megszervezésére, szóróanyagok készítésére szeretnénk költeni, így híva fel a figyelmet az érintett városok gazdasági és turisztikai potenciáljára” – részletezte az irodavezető. Mint mondta, az együttműködés célja, hogy a pályázó városok befektetői egymásra találjanak, megismerjék a térség adottságait, és együttműködési lehetőséget találjanak. Egli szerint ez a pályázat egy gazdasági mikrorégió kialakítására is lehetőséget adna. Az iratcsomót október 27-éig kell benyújtani, a projektvezető pedig az egri önkormányzat.
Az említett programra egyébként a 2007–2013-as költségvetési időszakban összesen 68 millió eurót szán az Európai Unió, amelyet a négy ország határrégióinak fejlesztésére, illetve Ukrajna felzárkóztatásának elősegítésére lehet lehívni. A program keretében tavaly nyáron írtak ki először pályázatokat, és az idei, őszi pályázati időszakban folytatják azt. Ebben a kontextusban környezetvédelmi célú programok lebonyolítására, idegenforgalmi fejlesztésekre, kis- és közepes vállalkozások közös kezdeményezéseire, határátkelőhelyek korszerűsítésére, intézményközi együttműködések kialakítására, valamint a határzónákban élők összefogását elősegítő rendezvények szervezésére lehet finanszírozást kérni.
Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutató Berettyóújfaluban: Főhajtás püspökeink emléke előtt
A Művelődés Hete- Tanulás Ünnepe rendezvénysorozat keretében kedden Berettyóújfaluban is bemutatták a Főhajtás püspökeink emléke előtt. Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei című nagyváradi tanulmánykötetet.
A Nadányi Zoltán Művelődési Központban megszervezett bemutató előtt Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és beszélt a népfőiskolák jelentőségéről, illetve arról, hogy ez az alkalom Berettyóújfaluban a Népfőiskolai Esték ezen túl évente megrendezésre kerülő rendezvénysorozat kezdő eseménye. Bejelentette, hogy a bemutatásra kerülő kötet másik szerkesztője Mons. Fodor József a magyar köztársasági elnök nagyváradi látogatása miatt nem tud jelen lenni. Ezután dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke ismertette a szombaton már Nagyváradon bemutatott kötet létrejöttének körülményeit. Elmondta, hogy 2009-ben volt éppen 10 éve annak, hogy az általa létrehozott Sapientia Varadiensis Alapítvány elhatározta, évente megemlékezést szervez, amely Nagyvárad tudós püspökei életét, tevékenységét és alkotásait teszi a középpontba. Az elmúlt 10 év eseményeire is visszatekintő kötet a sikeres tavalyi rendezvény előadásainak írott változatát gyűjti össze. Akkor Bémer László és Szaniszló Ferenc váradi püspökökre emlékeztek. A tanulmányok szerzői között a két szerkesztőn, dr. Fleisz János és Mons Fodor Józsefen kívül, olyan ismert személyek, mint Exc. dr. Ternyák Csaba egri érsek, dr. Gergely Jenő, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, aki sajnos időközben elhunyt, Pál Ferenc a szombathelyi püspöki levéltár levéltárosa találhatóak. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Sapientia Varadiensis Alapítvány által kiadott kötet a Litera Print nyomdában készült és a végén a megemlékezések képeiből is közread néhányat. Dr. Fleisz János hangsúlyozta, hogy a könyv megőrzi, mind a püspökök, mind pedig a rendezvények emlékét. Értéke elsősorban abban rejlik, hogy hozzájárul ahhoz, hogy sok kiváló egyházi személyiségeink emléke élénk maradjon, majd elmondta, hogy reményei szerint a 2010-ben elhangzott előadásokat is meg fogják tudni jelenttetni. A közönség által feltett kérdésékre is sor került, többek között részletek hangzottak el Bogdánffy Szilárd nagyváradi boldoggá avatásának jelentőségéről és előkészületeiről, a levéltári tudományos kutatás mai helyzetéről, illetve a váradi katolikus és református egyház, művelődéstörténeti szerepéről. A jó hangulatú találkozó a kötet dedikálásával ért véget.
erdon.ro

Elkobzott életek
A Gulag-szigetvilág fogolytáborai nem csupán a megtorlást szolgálták. Mint minden totalitárius uralom, úgy a kommunizmus is kíméletlenül bánt mindenkivel, akit a rendszer ellenségének kiáltottak ki. Amellett, hogy a munkatáborokban a hadifoglyok teherbírását a végsőkig kihasználták, nagy gondot fordítottak testi-lelki megalázásukra is. Akik megjárták az orosz hadifogságot, több mint fél évszázad után sem szívesen beszélnek a rabságban eltöltött évekről. Szűkszavúan, vontatottan válaszolnak a feltett kérdésekre. Székely Mihály és Cseke Sándor is nehezen mesél a félig-meddig eltemetett múltról.
A táborokban végbement borzalmak ellenére az orosz lágerek rémségei nem jutottak el a „művelt” nyugathoz kellő nyomatékkal. A szovjet államhatalom évtizedekig elzárt mindenféle adatot, dokumentumot, így a mai napig sem lehet pontosan meghatározni a foglyok, illetve a táborokban elhunyt személyek létszámát. A nyilvántartásra amúgy sem fordítottak az oroszok túl nagy gondot. Anne Applebaum amerikai történész szerint a Gulag az egész Szovjetuniót behálózta, a Balti-tengertől Szibériáig, a Fehér-tengertől a Kaszpi-tóig. Lágereket létesítettek nagyvárosokban, és Közép-Ázsia eldugott településein egyaránt. Nem csupán a megfélemlítés nyílt eszközeiként működtek a fogolytáborok, hanem a gazdaság legfontosabb tartópilléreiként is.
Székely Mihály tekintete elfelhősödik, ahogy felidézi a háború emlékeit. Bajtársaival együtt 1941-ben hívták be katonának. A székely legényeknek először egy átképzésen kellett átesniük, mielőtt kivezényelték őket a frontra. Valahogy úgy érezhették magukat ők is, mint azok a székelyek, akikről Wass Albert ír a Tizenhárom almafacímű regényében. Egy hivatalnok szegezi a kérdést a legényeknek:
– Maguk is átképzősök?
– Tudtommal csak székelyek, de mától kezdve semmi se lehetetlen – válaszolták azok.
Átképzésen azok a honvédek vettek részt, akik 1940. szeptember 15-e előtt a román királyi haderőben teljesítettek katonai szolgálatot. Az intézmény szükségességét az indokolta, hogy a magyar királyi honvédség felszerelése, fegyverzete, illetve mentalitása teljesen eltért a románokétól. Az átképzés sokkal rövidebb ideig – általában egy hónapig – tartott, mint a tényleges szolgálat.
Ilyen előzmények után a lengyel frontra vezényelték ki Székely Mihályt. Az ő csapata szállította a lőszert az első vonalra. A túlerő miatt egészen Egerig vonultak vissza, ahol fogságba estek. A foksányi gyűjtőközpontba szállították a magyar katonákat, majd több hónapon át embertelen körülmények között tartották fogva őket. Nagy istállókba terelték a tömeget, ahol a higiénia teljes mértékű hiánya miatt szinte megették őket a tetvek. Néhány hét után már elviselhetetlenné vált a foglyok számára a bezártság. Amikor már végképp elcsigázott állapotba jutottak, 1943 karácsonya előtt előállt egy tiszt, és így szólt hozzájuk:
– Ki az, aki Oroszországba szeretne menni közületek? Ott meleg ételt kaptok, tisztességes ellátást, rendes munkát, és nemsokára haza is mehettek.
Sok választásuk amúgy sem lett volna a raboknak, de már nem bírták tovább. Nem számított, hogy hova, csak menjenek. Az orosz katonák beterelték a foglyokat a vagonokba, néha hatvanan, vagy még annál is többen zsúfolódtak be a szerelvénybe. Aludni csak talpon állva lehetett, egymásnak feszülve. A napi fejadagjuk némi száraz kenyér, és egy maréknyi cukor volt csupán. Vizet is alig kaptak, napi egy vederrel. A vedreket egyszerűen beadták a vagonba, de ahogy egymást lökdösték a kitikkadt foglyok, hogy vízhez jussanak, még azt is kiöntötték.
A lágerbe érkezve rögtön beosztották a foglyokat munkaszolgálatra. A bányában fejtették ki a szenet, ami a csapnivaló műszaki felszerelés miatt a végletekig próbára tette az emberek munkabíró képességét. A tábor tisztasági szempontból semmivel sem különbözött a foksányi istállóktól. A napi robot és koplalás mellett a tetvek is kínozták a kényszermunkásokat. A fertőtlenítés úgy történt, hogy a tábor udvarán nagy halom kupacba gyűjtötték össze a ruhákat, tüzet raktak mellette, s feléjük terelték a füstöt. Szelesebb időben a ruhák is lángra kaptak, ám ez nem okozott nagy problémát. Naponta haltak meg emberek, így könnyen pótolták a foglyok ruhatárát. Persze az elrongyolódott, szakadt fogolyruhát nehezen nevezhetjük ruhatárnak.
Ahogy teltek az évek, az elítéltek egyre kevésbé reménykedtek a szabadulásban. Amikor felröppent a hír, hogy végre hazamehetnek, alig akarták elhinni. Végül mégis eljött a nap, amikor elkezdték őket a vagonokba terelni. A visszafelé vezető úton az első állomás megint csak Foksány volt. A szászrégeni vonatállomás mellett állt egy borbélyüzlet, Mihály bácsi ide tért be, hogy megigazíttassa ábrázatát. A faluba vezető utat Marosjára felé már gyalog kellett megtennie. Ahogy a poros úton lépdelt, egy szekér komótos nyikorgása ütötte meg a fülét. Egy falubelije tért haza éppen a vásárból, és elképedve ismerte fel a rég nem látott földit. A kezdeti megrökönyödést hamar felváltotta a találkozás öröme. Amint felült a bakra a fogságból hazatért fogoly, az atyafi rögtön faggatni kezdte a többi falubéli sorsáról.
Évtizedek távlatából, a kilencven évet túlhaladott öregeket hallgatva talán kicsit romantikusnak tűnik minden, ám korántsem vidámak ezek a történetek. Már a cári Oroszországban is működtek kényszermunkatáborok a politikai ellenfelek megsemmisítésének céljából, de a kegyetlenkedés a „dicsőséges” sztálini kort jellemezte leginkább. Ezekbe a táborokba gyakran köztörvényesek is bekerültek, akiknek sokkal jobban ment a soruk, mint a „nép ellenségeinek”. A közönséges rablók és gyilkosok jobban megkeserítették a politikai elítéltek, a más országból származó foglyok életét, mint az őrök.
Kevesebb szó esik azokról a személyekről, akik nem térhettek vissza a fogságból, mert ők már nem mesélhetik el nyomorúságaikat. Cseke Sándor testvére, Károly is a lágerben halt meg. Öccse a hazatért fogolytársaitól tudta meg, hogy mi történt testvérével. Károlyt 1942-ben vitték leventének a szász vidéki Tekére. A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezeteiként működtek Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. Ez az intézmény a 12–21 év közötti legények katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálta.
Átképzés után a csapatot a borgói hegyekbe vezényelték, ahol összeütköztek az orosz haderővel. A hatalmas túlerő miatt visszavonulásra kényszerültek. Az ellenség a Nagybányához közel fekvő Nagysikárlón érte utol őket. A foglyokat gyalog hajtották le egészen Brassóig. Ott azzal áltatták őket, hogy nem esik bántódásuk, hamarosan szabadon bocsátják őket, de végül ők is a foksányi gyűjtőtelepre kerültek. A vonaton csupán kétnaponta kaptak egy veder vizet, és annyira kiszáradtak, hogy amikor megérkeztek a Krím-félszigetre, úgy hullottak ki a vagonokból, mint a legyek. Négyen-öten is összefogództak, de még így sem bírták egymást megtartani.
A lágerben poshadt vizet adtak az eltikkadt foglyoknak, ami sok embernek okozta a vesztét. Aki meg tudta állni, hogy ne igyon, az tovább szomjazott ugyan, de nem kapott vérhast. Vacsorára sós káposztalevet kaptak, ami az éhségüket csillapította valamelyest, de a szomjúság elviselhetetlenné vált számukra. Cseke Károly nem bírta a kínzó szomjúságot, és ivott a poshadt vízből. Csupán egy napot töltött a fogolytáborban, mivel már másnap elvitte őt a vérhas. Még a huszonegyedik életévét sem töltötte be.
A Szovjetunió nem dolgozott ki egységes tervet a fogolytáborok működtetésével kapcsolatban. Csak a táborhálózatok kialakulása után készítettek nyilvántartást, ekkorra azonban már rengeteg ember meghalt a lágerekben. Egyes adatok szerint körülbelül százötvenezerre tehető a fogolytáborokban elhunyt személyek létszáma. A rokonokat senki sem értesítette, a hazatérő foglyok közölték a halálhírt a hozzátartozókkal. A túlélők is otthagytak egy darabot az életükből, ezért mesélnek nehezen, szűkszavúan a rabság éveiről. A múlt sötét foltjait nem tudjuk ugyan megváltoztatni, de tehetünk annak érdekében, hogy meg ne ismétlődjenek.
HOVER ZSOLT, SZABÓ MIHÁLY 
Szabadság (Kolozsvár)

Wetzel: több mint 80 ezer honosítási kérelem, közel kétezren tettek esküt
 Eddig közel 81 ezer honosítási kérelem érkezett, a beadványok közül mintegy 50 ezret már elbíráltak – hangzott el a budapesti Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén kedden. Az állampolgársági esküt eddig közel háromezren tették le.
Wetzel Tamás miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 80850 kérelem 40 százalékát külképviseleteken, 40 százalékát a hazai anyakönyvvezetőknél adták be, és közel 20 százalék érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, illetve a kormányablakokhoz. Honosítási beadvány 1073 településről érkezett.
Elmondta, hogy 35825 névmódosítási kérelmet is beadtak, amelyeknél a magyar név visszaállítását kérik. Ezek elbírálása is folyamatos – tette hozzá, és megemlítette még, hogy a kérelmekhez közel 382 ezer melléklet is tartozik.
Kitért arra is, hogy a kérelmek közül mintegy 50 ezret már elbíráltak, az időseknél, illetve azoknál akik már voltak korábban magyar állampolgárok az elbírálási arány 91 százalékos.
Wetzel Tamás mérleget vonva kiemelte: míg eddig évente érkezett négyezer kérelem, most heti 4000-4200 beadványt regisztrálnak, azaz közel ötvenszeres az emelkedés. Jelezte, hogy a 12 hónapos intézési határidő három hónapra csökkent, de tudják tartani a szűk határidőt. Kitért arra, hogy tovább bővítik a külképviseleti állományt, amelynek létszáma Kolozsváron, Szabadkán és Csíkszeredában – ahol kiemelt az érdeklődés – további 33 fővel nő. A létszámbővítés célja, hogy a számos eskütételt meg tudják szervezni. Rövidesen az útlevéleljárás is elindul majd a külképviseleteken – jelezte.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak visszautasított kérelmek is, százas nagyságrendben, amelyeket elsősorban bűncselekmény és nemzetbiztonsági kockázat miatt nem fogadtak be.
A biztos az ülés után az MTI kérdésére elmondta, eddig közel háromezren tették le az állampolgársági esküt. Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján több helyen, így például Hódmezővásárhelyen, Egerben, Zebegényben lesznek nagy számban állampolgársági eskütételek.
A jövőre nézve további kihelyezett konzuli napok szervezését emelte ki, és fontosnak tartotta, hogy a külképviseletek munkatársai az idős, beteg embereket is fel tudják keresni, és a kérelmeket átvenni.
A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Krónika (Kolozsvár)

„Június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetéből”
Ma első alkalommal ünneplik a nemzeti összetartozás napját
A nemzeti összetartozás napját ünneplik ma szerte a Kárpát-medencében. Tavaly május 31-én a magyar Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. 1920. június 4-én írták alá ugyanis az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést. Sólyom László köztársasági elnök június 3-án írta alá a nemzeti összetartozás napját kinyilvánító törvényt, amely másnap lépett hatályba. Nagy Anna magyar kormányszóvivő tegnapi nyilatkozata szerint a békeszerződés és határvonalak ellenére igenis létezik összetartozás a magyarok között. Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában közölte: június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetéből. Hasonlóan vélekedett Egyed Ákos történész, az EME volt elnöke is, aki szerint minden nemzet életében nagyon fontos a szolidaritás érzésének az erősítése.
Nagy Anna felidézte: egy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar Országgyűlés, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja a trianoni békeszerződés aláírásának napját, s a parlament döntése egy hosszú, csaknem egy évszázados folyamatot zárt le. Ugyanis több mint kilencven éve írták alá a szerződést, és az azóta eltelt időszak alatt voltak olyan évek, évtizedek, amikor nagyon sokan nem is tudtak erről az évfordulóról, hiszen az volt a hatalom célja, hogy ezt elfelejtesse az emberekkel. Ám még azokban az években is – folytatta –, amikor ugyan tudtak Trianonról, az emberek akkor sem tudták pontosan, hogyan viszonyuljanak hozzá.
A magyar kormányszóvivő szerint fontos, hogy megerősítsék azt a fajta összetartozást, amely békeszerződések és határok ellenére igenis létezik a magyarok között. Ennek – mint mondta – számos jele van, például a különböző katasztrófák idején, amikor bebizonyosodik, mennyire működik az emberek között az összefogás, az összetartozás.
„Ami közös bennünk, amitől valóban összetartozunk, az sokkal több, mint a földrajzi határok, hiszen a kultúránk, a nyelvünk, az értékeink és a történelmünk az, ami igazán erős összekötő kapocs” – fogalmazott, hozzátéve: az összetartozást erősíti az az ismeretanyag is, amelyet a gyermekek kapnak az iskolákban azért, hogy „ők már ne úgy nőjenek fel, mint ahogy például az én nemzedékem is felnőtt, hogy agyonhallgatták és eldugták Trianont”. Az iskolai megemlékezések előkészítésének megkönnyítésére 131 oldalas pedagógiai háttéranyag készült a nemzeti összetartozás napjáról.
A szombati rendezvényekről szólva a kormányszóvivő kifejtette: a megemlékezésre több helyen is lesz lehetőség majd az országban, így például Ópusztaszeren és Sárospatakon. A fővárosban szombat reggel felvonják a nemzeti lobogót az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a budai Várban pedig délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszönti a Szentháromság térről határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat. A tanulók többek között Beregszászra, Kassára, Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Vereckére, Ungvárra és Fülekre utaznak. A Parlamentben ismét ingyenes nyílt nap lesz.
Nagy Anna tájékoztatása szerint a nemzeti összetartozás napján mintegy négyszázan vehetik át a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, így például Hódmezővásárhelyen, Egerben, Hajdúnánáson, Baktalórántházán, Békéscsabán és Budapesten, valamint külföldön is, többek között Ausztráliában.
Több erdélyi és partiumi városban is megünneplik szombaton a nemzeti összetartozás napját, a legtöbb helyen a magyar politikai és civil szervezetek közösen emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy a nemzeti összetartozás napja, az állampolgársági törvénnyel együtt régi elmaradást pótol, és a magyar nemzet kulturális összetartozását hivatott kifejezni. Ma Magyarországon és a határon túli magyarság lakta területeken méltó megemlékezéseket tartanak, a főkonzul Detrehemtelepen, magyar honvédek tiszteletére állított kopjafa-avatáson vesz részt, és ünnepeli a nemzeti összetartozás napját.
A magyar diplomata szerint június 4-ét nem lehet kitörülni a nemzet emlékezetéből, állandó figyelmeztető jelként kell érzékelni. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem gyászkultusz a nemzeti összetartozás napja, hanem előre mutat, önbizalmat és tartást sugall, valamint a közös célokban való gondolkodásra serkent. Szilágyi Mátyás ennek szellemében kívánt méltó ünneplést minden magyarnak.
Lapunk kérdésére, hogy miképpen vélekedik a nemzeti összetartozás napjáról, Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) volt elnöke kifejtette: a szolidaritás fontos minden nemzet életében, mert a történelmi pillanatokban nagy szükség van rá. A történész vallomása szerint a legnagyobb és legfontosabb emberi közösség pedig továbbra is a nemzet.
Szabadság (Kolozsvár)

A mélyből építkező ember (Makovecz Imre visszapillant)
Valamelyik égbetörő templomának angyalszárnyain az öröklét felé indult Makovecz Imre. Kárpát-medence-szerte megmaradtak jellegzetes, messziről felismerhető épületei. Jó hinni, hogy tanítványainak, híveinek serege nem hagyja semmibe veszni hungarikumnak is nevezhető építkező szellemiségét.
Első figyelemre méltó munkájának a paksi templomot tartotta, mely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett. Stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese vagy a középkori hangulatot keltő Stephaneum is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház, az egri uszoda. Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó, a hagyományos alapanyagok s főleg a fa felhasználásával készült épületének hagyományőrző szerepet is szánt, a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta. Organikusnak nevezett építészetének szándéka és célja, hogy egylényegűvé váljék az épület a környezettel, szervesen illeszkedjék a tájba. A kissé historizáló, olykor romantikus, a népies formavilágot átszellemítő, jelképekben gazdag épületek tagadhatatlanul védjeggyé váltak. A jurtasziluett, a szabálytalan ablak- és ajtóformák, a maguk természetességében meghagyott fatörzsek mint tartó- és/vagy díszítőelemek, a honfoglalás kori mitológiai utalások határozzák meg építészetét. Hitte és vallotta, a népművészetnek különös, megkülönböztetett a szerepe a magyarság életében: (...) A magyar népművészet olyan univerzális, ősi tartalmat hordoz, amelyben megszólal valami egyetemes. Ugyanez vonatkozik a népi építészetre is. Olyan fantasztikus világot jelenít meg, amit követni kell, ahogy Bartók is tette a pentatóniával, a 20. század legmodernebb zenéjét hozva létre belőle." S számtalan interjújának egyikében azt is elmondta, mit jelent ez az építészetben. (...) A lakásnak van egy, az élettel átszőtt centruma, a többi részfunkció. Ez a parasztház. Egy pitvaron keresztül bemegyek az életbe, mert ezt régen így hívták, ahol ott az asszony, egy olyan lakókonyha, amelyikből egyik oldalra nyílik a tisztaszoba kis ház esetén, másik irányba a kamra, de van úgy, hogy egy másik szoba is. Nem egy szellőzetlen és megvilágítatlan előszobán keresztül botorkálok be, hanem belépek az életbe. Nem a pénzről szól a történet, hanem az életről. Ezért hívjuk élő építészetnek. Ráadásul a magyar nyelv rendkívül plasztikusan és tisztán használja azokat a terminus technicusokat, amelyek egy épületre vonatkoznak. Egy oszlopnak feje, törzse, lába van. Egy homlokzatnak van két szeme, az ablaknak szárnya és szemöldöke, kapunak szárnya stb. Tehát a magyar nyelv magával hordoz olyan régi, történelemben használt építészeti elemeket, amelyekre mi már nem emlékezünk vissza. Stílusa iskolát teremtett, értékközpontú tudásának továbbadását élete központi feladatának tekintette: – A Kós Károly Egyesülés működtet egy Vándoriskolát. Végzett építészek jelentkeznek, három és fél éven át vándorolnak az egyes cégek között, és utána le kell tenniük a mestermunkát, ami csak megépült épület lehet. Ez alatt a négy év alatt ember lesz belőlük. Aki pedig nem, az elmegy. S amikor Magyarországon árvíz vagy a vörösiszap pusztított, a Makovecz-iskola sietett a bajbajutottak segítségére: – Jelentem, több száz ház épül Kolontáron és Devecserben, a Miskolc melletti Felsőzsolcán pedig már 130 házban laknak is. Mi nemcsak tervezőként voltunk jelen, hanem szervezőként, és jelentem, hogy Kolontáron 134 000 forintért építettek egy négyzetméter lakást, holott ennek az ára 250 000 fölött van. (...) Kivitelezők is fölvállalják azt a veszteséget, amit ilyenkor illik fölvállalni. Kivéve a bankokat. Néhány műve Erdély földjén áll: Kolozsváron és Vargyason református, Csíkszeredában katolikus templom, Sepsiszentgyörgyön református ravatalozót építettek, s egyszer talán Temesváron is elkészül az Új Ezredév néven megálmodott református templom, melyet az ott élő magyarság kulturális központjának is szánt. A csíkszeredai katolikus templom elsőként készült el az erdélyi Makovecz-templomok közül. 2003. október 18-án Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szentelték fel a tervezője szerint "építészeti magyar magzatot". A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtt kapubejáratok, fölöttük öt-öt kereszt hirdeti a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapumotívum a szentírásból és a helyi hagyományból való: Tárjatok kaput, hadd vonuljon be az igaz nép, amely őrzi a hűséget. A kolozsvári Donát úti református templomot 1994–97 között tervezte, az alapkövét 1998-ban tették le, és 2008. május 4-én szentelték fel. "Tíz évig épült, s nem kaptunk engedélyt, míg az előtte húzódó úton el nem készült egy ortodox templom, de végül sikerült." A vargyasi református templom. "(...) Vargyasról felhívott a nagytiszteletű úr, hogy van egy düledező fatemplomuk, tervezzek helyette valamit. Mondtam, ha ledöntik, szóljanak. Ledöntötték, és alatta XIII. századi kora román kori templom alapjait találták. Mélyen leástunk: faragott kövek kerültek elő, rózsaablak és még sok minden." Köztük egy azonosíthatatlan, kőből faragott tárgy, melynek oldalán rovásírással Szent Mihály neve szerepel. Makovecz szerint a lelet európai szenzáció, mivel az eddigi ismeretek szerint a Szent Mihály-kultusz legkeletibb állomása Gyulafehérvár volt. Valamennyit beépítették az új Isten Házába. 2005-ben szentelték fel. "Ezekből és sok új gondolatból meg az innen-onnan kapott adományokból megépítettük a református templomocskát. Amikor elkészült, és körülállták a szomszéd falvak népei is, s a templomkert tele volt emberekkel, és fölzengett az ének, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, az olyan pillanat volt, amikor az ember csöndesen azt mondja magában: rendben van, megérte." A sepsiszentgyörgyi új református ravatalozó terveit Incze Sándor református esperes kérésére 1998-ban rajzolta meg Makovecz Imre. A Vigasztalás Házát 2005 szeptemberének végén szentelték fel. A ház halotti templom, ősi hagyományokat idéző dombház, ahol a torony a felszálló lélek, a kupola pedig a mindenséget jelképezi – jellemezte az épületet tervezője. Egyszer, amikor szemrevételezte a munkálatokat, nevetve mondta: Látják, pápista létemre ismét a protestánsoknak dolgozom. Amikor először erre jártam, friss, zöld tájban állt e szépséges templom, most körben e szürke, jellegtelen betonrengeteg... Értette a munkások nyelvét, pillanatok alatt tisztázták, miként illeszthető össze két hajlított gerenda, vagy hogyan bírja a mifelénk erős széljárást az épület törékenynek ható, égbe röppenni látszó szárnya. Szemmel láthatóan lenyűgözte őket a különösen szép feladat, az építész egyénisége, s egy ügyes kezű atyhai ács mondta búcsúzóul: Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve. Hármashalom-oltár. Csíksomlyón épült, 1996 őszén szentelték fel. A világhírű csíksomlyói pünkösdi búcsún magyarok milliói csodálják a nagy építész alkotását. "Amikor felkértek a munkára, azt mondtam, szét fogják szedni a románok. Szerencsére tévedtem, nem szedték szét." Makovecz Imre mind művészként, mind közéleti emberként a magyar élet kiemelkedő személyisége volt, és Kós Károly életmunkáját követve a társművészetek organizátora is egyben. Több alapítványnak adott neve szárnyat, kurátora volt a Balassi-kard nemzetközi költői nagydíjnak, s a Magyar Művészeti Akadémia alapítójaként több mint negyven írót, képzőművészt, zenészt, építészt tömörített maga köré Magyarország határain kívülről is. Isteni segédlettel építő ember, kortárs művészetünk egyik legnagyobb magyarja távozott közülünk – szavaival élve – föld és ég, mélység és magasság eggyé illesztőjeként.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres diákok a magyar történelmi intézet mesteri szakirányain
Az Egerben zajlott, XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Humán Tudományi részlegének két díjazottja, Pál Emese és Fodor János mutatta be első, illetve harmadik helyezést elért szakdolgozatát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok, valamint A kulturális örökség kutatása és hasznosítása (Örökségvédelem) mesteri szakirányainak csütörtöki ünnepi megnyitóján.
A fent említett két magyar tannyelvű mesteri ebben a tanévben az új tanügyi törvény előírásainak megfelelően létrehozott, Pál Judit egyetemi docens által igazgatott Magyar Történelmi Intézet keretei között indította útjára immár negyedik évfolyamát – fejtette ki Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes.
A Világosító Szent Gergely erdélyi ábrázolásai kapcsán összeállított kutatását bemutató Pál Emese Örökségvédelem mesterit végzett művészettörténész jelenleg doktorandus, Fodor János pedig, aki a neves marosvásárhelyi elöljáró, Bernády György két polgármesteri mandátumának időszakát dolgozta fel és mutatta be a megnyitón elhangzott előadásában, a Jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok mesteri szakirány immár elsőéves hallgatója. Mindketten jó példái azoknak a diákoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a BBTE történelemoktatása – más karokkal együtt – vezető helyen szerepeljen az országos rangsorolásban. A jelenkor történelmét, az európai és nemzetközi viszonyrendszert és Erdély kulturális, valamint tárgyi örökségét ismerő és azt másokkal megismertetni tudó szakemberek képzését célzó magyar mesteri szakirányok a történelemtudomány, illetve a művészettörténet professzora, Csucsuja István és Kovács András köré szerveződtek.
Szabadság (Kolozsvár)

Tehetséges diákokra alapozhat a Magyar Történeti Intézet
Az új tanügyi törvény előírásainak megfelelően, nemrég hivatalosan is megalakult a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem karának magyar tagozatát önálló szervezeti keretbe foglaló Magyar Történeti Intézet. Bár működésének gyakorlati szempontjai még kidolgozásra várnak, az intézmény kétségtelenül jóval nagyobb autonómiát biztosít a kar magyar tannyelvű alap-, és mesteri képzési szakirányainak. – Bizonyos kérdések továbbra is a kari tanácsban dőlnek el, de az immár valamennyiünket összefogó intézet keretei között jóval hatékonyabban bonyolíthatók le szervezési problémák, tárgyalhatók meg az oktatási kérdések – magyarázta lapunknak Pál Judit egyetemi docens, az intézet nemrég megválasztott vezetője. Mindemellett, három – a régészet, művészettörténet, történelem szakirányok hallgatóit tömörítő – szakkollégiumban tevékenykednek mindazok a hallgatók, akik hajlamot éreznek a szaktudományos kutatásra, publikálni szeretnének – tette hozzá. A történelem kar magyar tagozata azonban nemcsak nagyobb fokú szervezeti autonómiájára, hanem tehetséges diákjaira is alapozhat a közeljövőben. Az alábbi tanulmány szerzője, Fodor János a jelenkortörténet – nemzetközi kapcsolatok mesteri szakirány I. éves hallgatója az idén Egerben szervezett, XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a Két világháború közötti magyar történelem részleg díjazottja volt.
A városépítő. Marosvásárhely a XX. század elején, és a sokarcú Bernády-kép
Tanulmányunk Dr. Bernády György két polgármesteri mandátumáról, és az ő idejében fejlődő Marosvásárhelyről szól. Jelen tanulmány kiegészítés és egyben összefoglaló az eddig feltárt és megírt forrásokból, amelyek Bernády életéről szólnak. Említésre méltó az a tény, hogy bár Bernády Marosvásárhely sokat emlegetett polgármestere, életéről teljes monográfia mindmáig nem készült. Ezért a hiányzó adatokat levéltári forrásokkal egészítjük ki.
Bernády György 1864. április 10-én született a Szolnok-Doboka vármegyei Bethlenben. A marosvásárhelyi Református kollégiumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Pesten végezte. Doktori címmel rendelkező gyógyszerész lett, majd állam és jogtudomány-diplomát is szerzett. A család 1878-ban költözött Marosvásárhelyre, édesapja, Bernády Dániel, ekkor vásárolta meg a Rózsák-téri családi patikát. A frissen diplomázott Bernády csak rövid ideig vezette az öröklött gyógyszertárt. Számára a politika jelentette az igazi életpályát, így hamarosan országgyűlési képviselőlett a Szabadelvű Párt színeiben. 1890-ben már törvényhatósági tag, 1900-ban rendőrfőkapitány. 1902 március 8-án polgármesterré választották.
A Bernády György első polgármestersége előtti városkép nem sokban különbözött a 17. századi, Borsos Tamás idején kialakított arculattól. Ipara jóformán nem létezett, a város és környezőfalvainak fontos jövedelemforrásai az alkalmi vásárok voltak. Marosvásárhely XX. század eleji városképébe olyan neves építmények illeszkedtek, mint a vár épülete, Bodor Péter zenélőkútja, a Teleki Téka. Még a XIX. század második felében elkezdődött építkezések eredményeként készült el ugyanis az Igazságügyi Palota, a nagyposta, az Osztrák–Magyar Bank (1900), a Székelyföldi Iparművészeti múzeum (1891–93), a nagykaszárnya (1896), a Csapatkórház és a Honvédcsapat Kórház (1896), a városi gőzfürdő(1898), a Szent Ferenc-rendi nővérek zárdája (1893), a református leányiskola (1890–92), a zsinagóga (1899–1900) stb. Az építkezések és a robbanásszerű városfejlődés tehát nem kizárólag Bernády György személyének hatására történtek. Mindemellett, első polgármesteri mandátumára jellemzővolt a városkép teljes átalakulása. Aszfaltoztak, középületeket emeltek, erőműveket építettek ebben az időszakban.
Bernády első polgármesterségének nagy újdonsága a közművesítés bevezetése volt. Az új téglagyár, a víz-, és csatornaművek, a villanytelep, a turbina, a marosi gát is ekkor készültek, illetve megkezdődött a csatornázás folyamata. Örökös vitatéma volt azonban az ivóvíz megoldásának a kérdése az első mandátum idején. A tehetősebbek szűrőberendezéseket vásároltak, de a probléma csupán a következő évtizedekben oldódott meg. A gáz bevezetése tekintetében Bernády kudarcokkal is szembesült: minden erőfeszítése (a rengeteg tanulmány, befektetés és végül az amerikai út) ellenére nem váltak be számításai, ezt azonban csupán bizonyos kultúrkörökben minősítették.
A nagymérvű építkezések legalapvetőbb példája a Városháza (ma Megyeházként működik), illetve a Közművelődési Ház (vagy Kultúrpalota) volt. Az országos viszonylatban is kiemelkedően értékes, szecessziós stílusban készült épületegyüttest a színháznak kellett volna kiegészítenie, amely a harmadik oldalról is körülzárta volna a teret. De ez, – rengeteg egyéb tervvel egyetemben – az elsővilágháború kitörése miatt nem valósulhatott meg. A ma is látható színház épülete csak 1973-ban készült el (a városnak azonban addig is létezett aktív színművészeti, kulturális élete: a rendezvényeknek korábban az Apolló nagyterme és az újonnan épült Kultúrpalota előadóterme adott otthont).
Bernády György 1913-ig volt az úgynevezett boldog békeidőkben Marosvásárhely polgármestere. Ezután főispánként tevékenykedett, illetve előléptették Magyar Királyi Udvari Tanácsossá. Főispáni tisztsége 1917-ig tartott. Az impériumváltás és a békeszerződés híre Pesten érte. Visszatért Marosvásárhelyre, ahol ismét politikai tevékenységbe fogott, 1920-ban kiadta két kevésbé ismert röpiratát, a Nyíltlevelet és az Emlékiratot.
Ezek a munkák a Kós Károlyék által megfogalmazott Kiáltó Szó-hoz hasonlóan, a transzszilvanizmus szellemében íródtak, a helyben maradás fontosságát emelték ki, illetve lehetőségeket vázoltak fel a további tevékenységek folytatásához. 1922-től Bernádyt parlamenti képviselővé választották. Második polgármestersége már szorosan összefüggött az Országos Magyar Párt (OMP) keretében kifejtett tevékenységével, amelynek alelnöki tisztét is betöltötte. Kiemelt szerepet játszott a Néppárttal való titkos egyezmény megkötésében, amely később a „csucsai paktumként” szerepel a köztudatban.
Bernády második polgármesteri mandátuma 1926 és 1929 között zajlott. Bár már polgármester volt, nem hagyott fel az országos szintű politizálással, 1926-ban politikai aktivitását a liberálisokkal való egyeztetés határozta meg. A Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle VI. évfolyamának 22. számában Tancred Constantinescu miniszter így nyilatkozott Bernádyról: „… akár lesz paktum, akár nem, akár maradnak a liberálisok, akár átmennek az ellenzékbe, Bernády mindig a liberálisokkal fog tartani; éppen azért akarom, hogy ő Marosvásárhely polgármestere legyen, én ezt neki felajánlottam és őt meg is teszem.”
Második mandátuma mindössze három évig tartott. A nevezetes malomper kapcsán (amely a város leghosszadalmasabb, 1912–1937 között tartó pere volt) Bernády kereszttűzbe került, a rá gyakorolt nyomás miatt le kellett mondania.
1927-ben kilépett az OMP-ből, elsősorban belsőellentétekre hivatkozva. Megfogalmazta polgármesteri tisztségéből való felmondását is, azonban ezt a belügyminiszter ekkor még nem hagyta jóvá. Bernády számára nyilvánvaló volt, hogy a korabeli román közigazgatás ellehetetlenítette számára a város irányítását, tisztségéből végül 1929-ben távozott. Ám továbbra is a városi tanács tagja maradt, vitákban továbbra is részt vállalt. Felmondásához egyébként hozzájárult saját és kislánya egészségügyi állapota is, ami miatt rendszeresen külföldre kellett utaznia. Bernády György a két világháború közti Marosvásárhely egyetlen magyar polgármestere volt. Az 1930-as évek közepére teljesen felhagyott a politizálással, és kizárólag magánéletére, illetve főgondnoki tisztségére összpontosított, amit élete végéig megtartott. 1938. október 22-én, Szentgyörgy utcai lakásán hunyt el.
A neves polgármester tisztelete ma sem halványult Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után a Bernády György nevét viselő közalapítvány alakult, amely 1994-ben egészalakos szobrot emelt a róla elnevezett téren. Az alapítvány számos kiadvánnyal és rendezvénnyel ápolja, illetve több szobor, dombormű és emléktábla őrzi emlékét. Tudni kell azt is, hogy Bernády még polgármestersége idején tudatos mítoszépítésbe kezdett, ami nagyon jól tükröződik a korabeli sajtóban is. Legtöbb emléktábla még életében felkerült az épületek homlokzataira. Ezen kívül számos adoma, városi legenda számol be róla szóló történetekről.
 Következtetésként elmondható, hogy Bernády Györgynek sikerült Marosvásárhelyt az olyan rohamosan fejlődő városok sorába emelnie, mint például Kolozsvár volt. A polgármestersége idején kialakított városkép mindmáig meghatározza Marosvásárhely arculatát. Országos szintű politizálása a két világháború közötti időszakban élő erdélyi magyarság egyik fontos képviselőjévé emelte. Azonban a kutatások korántsem zárultak le: további források feldolgozása szükséges tevékenysége megítéléséhez, végleges következtetések levonásához.
FODOR JÁNOS
Szabadság (Kolozsvár)

Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi versenyzők felzárkóztak az anyaországiakhoz (Anyanyelvi konferencia)
A címbeli örömhírt a múlt hét végén az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének ünnepi közgyűlését követő tanácskozáson fogalmazták meg, melyre a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében került sor. Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni! – az anyanyelvápoló mozgalom eme jeligéje is jelzi, mekkora nevelői potenciál rejlik tevékenységében.
Az eszmecsere a mozgalom plakátjait, kiadványait felsorakoztató kiállítás megnyitójával vette kezdetét, amit a vitát bevezető beszámolók követtek. Elsőként Kerekes Barnabás az anyaországi nyelvművelő moz­galom történetét foglalta össze, visszautalva Péchy Blanka színművész alapítványának és Lőrincze Lajosnak abban játszott szerepére. Az Édes Anyanyelvünk mozgalom azóta jócskán kiszélesedett, százezrekhez kíván eljutni, a nemzettudat ama kétségbeejtő helyzetén ugyanis, amire egy ’83-as felmérés vetett fényt – a megkérdezett diákok 97 százaléka nem tudta, mely országokban élnek nagyobb számban magyarok – sürgősen változtatni kellett. A legelőbb 1965-ben Egerben megtartott kiejtési konferenciát szinte fél évszázada minden évben új követi, közben új ágakat hajtva a mozgalom a gondolatok érthető megszólaltatásának szánt Kazinczy Versennyel, helyesírási vetélkedőkkel stb. gyarapodott, és fejlődése máig töretlen. A diákoknak, tanároknak szánt képzések mellett nyári táborozások élénkítik és jutalmazzák a versenyszellemet, s a nyelvművelés aktivistáinak mai fő törekvése, hogy növeljék a résztvevők számát a "tömegesedés" rendjén. Az előadó kiemelte az örvendetes tényt, hogy a határon túli közösségek és társmozgalmak ma már nem csupán bekapcsolódásuk örömét élvezhetik, hanem az erdélyiek például fel is zárkóztak teljesítményükben, a díjak számában az anyaországi versenyzőkhöz.
Péntek János megemlítette, milyen súlya van e versenyeredményeknek az erdélyi Nyilas Misi tehetség­támogató program ösztöndíjainak odaítélésében. Aggasztónak tartja viszont, a diákok helyesírási tudása gyatra, ez is a mélyebb merítésre, a minél nagyobb számú diák bevonására buzdít. Erdélyi Judit elmondta, milyen tapasztalatokkal járt az, hogy az Implom József helyesírási verseny erdélyi szakaszát évek óta a Mikes Kelemen Gimnázium szervezi meg.
Egy javaslathoz hozzászólva a jelenlévők nem helyeselték, hogy a helyesírási versenyben ezentúl megszüntessék a határon túli kategóriát, miként arra sem érett meg az idő, hogy szakirány szerint válasszák szét a versenyzőket. (Elegendő azt megemlíteni, hogy a mai erdélyi magyar földrajzkönyvekben hemzsegnek a nyelvi hibák.)
Egyed Emese jónak látná, ha a határon túli utaztatási alapokból a mozgalomnak is juttatnának, ennek hiánya ugyanis a legnagyobb anyagi akadálya a magyarországi versenyeken való részvételnek. Váradi Izabella minisztériumi tanácsos némileg meglepő kijelentése szerint bizonyos célokra még mindig sok a minisztérium elköltetlen pénze. Wacha Imre rádiósoknak, tévéseknek szóló szellemes előadását, sajnos, csupa nem-tévés hallgatta végig. Kifejtetlen téma maradt a sajtó szerepe a nyelvimodell-nyújtásban, ezzel a mozgalom hazai képviselői, persze, nem ok nélkül, elégedetlenek.
Végül Bodó Barna egyetemi tanár mondta el gondolatait a társadalom lelkiismereteként meghatározott civil társadalmi mozgalmakról, ezeken belül azok kisebbségi változatairól, melyekhez az anyanyelvápolók is sorolják magukat. Több kezdeményezés mostoha fogadtatása – például a magyar professzorok erdélyi tanácsának megalakítási javaslata – arra vall, a civil ethosz könnyen elvész, bénaság veszi át a helyét. Kiölhetik a civil jogigényt belőlünk – ennek következményei pedig fölöttébb aggasztóak – hangoztatták többen is nyelvi jogállapotunk kérdéséhez hozzászólva.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

KITÁSZ vándorgyűlés Marosvásárhelyt
Előadás-sorozat szellemi értékeinkről
A közelgő hétvégén, július 12-e és 15-e között tartja XXI. vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége. A közhasznú szervezet ez évben Marosvásárhelyen szervezi meg nyilvános és díjmentesen látogatható előadásainak sorozatát Az erdélyi magyarság szellemi értékei címmel. A szentendrei székhelyű szövetség Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének sorait választotta a vándorgyűlés mottójaként, nem véletlenül: "Vajha Moldvának is kies parlagjai,/ Ameddig terjednek a Pontus habjai,/ Magyar Koronánknak árnyékába menne,/ S a csángó magyar is polgártársunk lenne!" Az eseménysorozatnak a Bod Péter Diakóniai Központ (Erdő utca 7b sz.) ad otthont, a vándorgyűlés programját az alábbiakban olvashatják.
Július 13., péntek: 9.00 – A vándorgyűlést megnyitja Kilyén Ilka a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület nevében és Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ elnöke (Szentendre). 9.20: Az ,,ismeretlen" Marosvásárhely – múlt és jelen. Előadó: Balás Árpád főiskolai tanár. 9.50: A vallás, a múlt, a mai kultúra összefonódása. Előadó: Henter György református lelkész. 10.20: Képzőművészet, kultúra, a város nagyjai. Előadó: Nagy Miklós Kund közíró. 10.50: Kávészünet. 11.05: Nyirő József néma küzdelme, emigrációs évei és három temetése. Előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ leköszönő elnöke (Budapest). 11.35: ,,Addig élünk, amíg módunkban áll visszafele tekinteni". Előadó: Farkas Ernő magyar szakos tanár, a Sütő András Társaság tagja. 12.05: Tamási Gáspár ,,vadon nőtt gyöngyvirágai". Előadó: Molnár Péterné, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, a KITÁSZ ügyvezető elnöke (Kunszentmiklós). 12.35: A város irodalmi értékei. Előadó: Kuti Márta szerkesztő-újságíró, tanár. 13.05: Ebéd. 14.00-17.00: Helytörténeti séta Balás Árpád idegenvezető, földrajztanár vezetésével. 17.30: Sütő András és Molter Károly sírjának megkoszorúzása a református temetőben.
Július 14., szombat – 9.00: Erdélyország története. Szilágyi Sándor, az első Erdély-történet szerzője. Előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ megválasztott elnöke (Szentendre). 9.30: Németh László erdélyi témájú esszéi és drámái. Előadó: dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor (Budapest). 10.00: ,,Márton Áron üzenete" – verseiből olvas fel Gál Éva Emese költő (Gyergyószentmiklós). 10.30: Kávészünet. 10.45: Tamási Áron publicisztikája és a Vásárhelyi Találkozó. Előadó: Nagy Pál irodalomtörténész. 11.15: A népi írók gondolatait közvetítő kolozsvári Termés című irodalmi folyóirat (1942-1944) mának szóló üzenete. Előadó: dr. Neszmélyi Károly címzetes egyetemi tanár, a Népi Írók Baráti Társasága társelnöke (Budapest). 11.45: Kolozsvári Vasárnap és a Vasárnapi Újság 1921-1925-ben. Előadó: Szabó Zsolt főszerkesztő (Kolozsvár). 12.15: A költő feltámadása – Dsida Jenő költészete. Előadó: dr. Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger). 12.45: Gazda József A harmadik ág című könyvét bemutatja a szerző (Kovászna). 13.15: Ebéd. 14.30: KITÁSZ-közgyűlés. 17.00: Petelei István, a novellista és hírlapíró. Előadó: dr. Kozma Dezső professzor (Kolozsvár). 17.30: A Népújság irodalmi mellékletét, a Múzsát bemutatja Nagy Miklós Kund közíró. 19.00: Vacsora. 20.00: Kilyén Ilka színművész műsora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Gödöllőn a külhoni magyar fiatalok
Három kontinens 16 országából 450 középiskolás korú, magyar gyökerekkel rendelkező fiatal érkezik Magyarországra a Vendégségben Magyarországon – Külhoni Magyar Fiatalok Találkozójára, amelyet augusztus 14-21. között tartanak. Gödöllő 2011 után második alkalommal látja vendégül a fiatalokat – hangzott el a találkozót ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
A vendégek több tánccsoportja és színjátszó köre az egy hét alatt fellép Gödöllőn, Egerben és Budapesten. A fővárosban a Mesterségek Ünnepén, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnep rendezvényein is láthatja a nagyközönség a fiatalokat. A programsorozat célja az is, hogy közvetlen kapcsolatot alakíthassanak ki a fiatalok a magyarországi emberekkel, miközben egymással is barátságokat tudnak kötni – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a minisztérium által támogatott programsorozatról. "A közönség számára is nagy élmény lesz, színvonalas produkciót szoktak elhozni Magyarországra a fiatalok, akik egész évben készülnek az itteni fellépésre" – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a vendégek megismerkedhetnek a magyarországi hétköznapi élettel, anyanyelvi környezetben bővíthetik magyar kulturális és történelmi ismereteiket, életre szóló élményt szerezve.
Dóka Tibor, a találkozót szervező Hungarofest ügyvezető igazgatója megemlítette, hogy a második napon Örkény István életével, munkásságával ismerkedhetnek meg a külhoni fiatalok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezenkívül ellátogatnak a Parlamentbe és magyar olimpiai bajnokokkal is találkoznak majd. Hangsúlyozta, például a közösségi portálok segítségével arra törekednek, hogy folyamatos kapcsolatban maradjanak egymással a Magyarországra érkező külhoni fiatalok. A Vendégségben Magyarországon résztvevőit házigazdaként fogadó Gödöllő képviseletében Pelyhe József (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, más rendezvények, például a néhány napja a városban megtartott Kárpát-medencei polgármesterek találkozója is bizonyítja, hogy a közösségekben gondolkodó Gödöllő számára kiemelten fontos a külhoniakkal való kapcsolattartás. A találkozó résztvevői augusztus 18-án adnak gálaműsort Gödöllőn, a Szabadság téren.
Népújság (Marosvásárhely)

Répás Zsuzsanna: fontos a külhoni magyarság fiataljaival a kapcsolattartás
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint kiemelt fontosságú a kárpát-medencei és a diaszpóra fiataljaival való kapcsolattartás szempontjából a kedden kezdődött Vendégségben Magyarországon - Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója.
(MTI) - Répás Zsuzsanna a program gödöllői megnyitója után elmondta: középiskolás fiatalok találkoznak a rendezvényen, és ez az a korosztály, amelyik a leginkább nyit a világra, és keresi az identitását. Ebben játszik nagyon fontos szerepet ez a találkozó - jegyezte meg.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a különböző élethelyzetből érkező fiatalok azt is megtapasztalhatják, ki hogyan éli meg magyarságát, identitását. Együtt vannak a Kárpát-medence különböző régióiból érkezők a diaszpórában élő fiatalokkal, utóbbiak közül sokan harmad-, negyedgenerációs magyarok, akiknek sok esetben már a magyar nyelvtudása is gyenge. Ugyanakkor próbál mindenki magyarul megszólalni - mutatott rá. Hozzátette: a nyár a fesztiválok, a táborok ideje, és ezeken a rendezvényeken olyan barátságok, személyes kapcsolatok születnek, amelyek később - az interneten keresztül is - folytatódnak.
A találkozóra - amelyet augusztus 14. és 21. között tartanak - három kontinens 16 országából 450 középiskolás korú, magyar gyökerekkel rendelkező fiatal érkezik. Gödöllő 2011 után második alkalommal látja vendégül a fiatalokat. A vendégek több tánccsoportja és színjátszó köre az egy hét alatt fellép Gödöllőn, Egerben és Budapesten.
A fővárosban a Mesterségek Ünnepén, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnep rendezvényein is láthatja a nagyközönség a fiatalokat. A program során Örkény István életével, írói munkásságával ismerkedhetnek meg a külhoni magyarok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezen kívül ellátogatnak a Parlamentbe és magyar olimpiai bajnokokkal is találkoznak.
kultúra.hu

Bethlen Gábor szellemisége a kincses várostól az (egri) csillagokig
97 éves korában elhunyt Dr. Árkossy Sándor
Mint hajdani tanítványa nincs szándékomban méltatni egykori igazgatónk munkásságát. Azt megteszik majd szakavatott hozzáértők.
Erre a legjobb az egri példa. Dr. Árkossy Sándor már rég nyugdíjas volt, amikor 1987-ben áttelepült a Gárdonyi Géza által halhatatlanná tett városába. Eger városa még öt évig foglalkoztatta az Egri Gyermekvárosban nevelőként. Problematikus fiatalok voltak a gondjára bízva. Talán 1991 nyarán lehetett, hogy felkerestem. A munkahelyén találtam rá. Mint hajdanán, most is nyakkendővel és kifogástalan fehér köpenyben, örömmel üdvözölt: „Még pár perc és – remélem – mehetünk!”. Bő másfél óra lett belőle, hogy elindulhattunk a Kallómalom utcai lakása felé. Mert egyre jöttek hol csoportok, hol bizalmas tanácskérésre újabb fiatalok. Mosolyogtam. Akkor már jómagam is nyugdíjas tanár voltam. Hihetetlen tapintattal oldott meg igen rázós problémákat. Mint hajdanán, most is nyugodtan, a tanítványokban mindig tisztelve az embert, vidáman, magabiztosan, hihetetlen baráti hangnemben – amely nem volt sem bizalmaskodó, sem tolakodó, – rendezte a rendezhetetlennek tűnő kérdéseket. Nem csoda, hogy Eger városa 1992-ben Comenius-díjjal ismerte el mindössze ötévi munkásságát.
A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult. Abban az időben, amikor az iskola az erdélyi kollégiumok között a legszínvonalasabbak közé tartozott. Amikor még töretlenül őrizte a Bethlen Gábor-i szellemiséget. Azt, amelyik a szolgadiák Kőrösi Csoma Sándort a tibeti–angol szótár megírására késztette. Az Őrhegy tövében lévő „kollégiumi város” (ókollégium, kiskollégium, újkollégium), a tornakertbe felvezető út elején a tornateremmel, amelynek bejárata előtt ott strázsálnak a már öreg páfrányfenyők (Ginkgo biloba), különös hangulata beívódik az ember bőrébe, vérébe, agyába. És vele együtt Bethlen Gábor szellemisége: minden körülmények között, bármi áron, tenni azt, amit tenni lehet és tenni kell! Ezt a szellemiséget még a háború utáni nehéz „kommunista évtizedekben” sem tudták végleg kiirtani: sem a kollégiumból, sem hajdani diákjaiból. Mint búvópatak, a föld mélyén is utat tört magának. Pedig akkor már rég nem élt Elekes Viktor, a kollégium háború alatti rektora, Szabó Mihály, a gimnázium igazgatója, Csefó Sándor, a Tanítóképző igazgatója, és már nem rázta Magyari bácsi a kollégium messze szóló csengőit, amely után a fél város igazította a „pontos időt”.
Következtek a kolozsvári évek. Kevesen tudják, hogy 1948-ban, az úgynevezett „tanügyi reform” után, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója dr. Bodor András igazgató és dr. Árkossy Sándor, aki akkor aligazgatói tisztséget töltött be, a kollégium kegytárgyait (többek között három úrvacsorai kelyhet, 4 db. gyönyörű úrvacsorai terítőt stb.) jegyzőkönyvileg átadták a Belvárosi Református Lelkészi Hivatalnak. Mivel László Dezsőt már 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták és elhurcolták, az átvételt Nagy Jenő és Csutak Csaba látta el kézjegyével. Ezt, – abban az időben – „kidriblizni” bizony csak sok bátorsággal és megfontoltsággal lehetett. Akkor a mindvégig helytálláshoz, a „tenni, amit kell” igényelte kitartáshoz valóban Bethlen Gábor szellemiségére volt szükség.
A „tanügyi reform” után kinevezték a volt Kolozsvári Református Kollégium igazgatójának. Minden diák örvendett ennek – bár el voltunk foglalva az egymással való ismerkedéssel. A két XI. osztály úgy született meg, hogy a „refektől” és a „piariból” a két osztályt megfelezték, és a „feleket” összecsapták. Egy napon arra ébredtünk, hogy Braver Samu angol tanár, összehívatott a rajzterembe és rövid szónoklattal a tanulók tudomására hozta: „Közlöm az elvtársakkal, hogy a megyei pártbizottság kinevezett igazgatónak. Mától mindenki »igazgató elvtársnak« szólítson!” Hangos felhördüléssel távoztunk. Egy 50 lapos iskolafüzetbe, az akkori kommunista diákszövetség (U.A.E.R.) titkára és titkárhelyettese végigjárták az osztályokat, és minden diák (a hiányzókat leszámítva) gondolkodás nélkül aláírta abbeli kérelmünket, hogy azonnal hozzák vissza az igazgatónkat, kérésünket mintegy 15 pontba foglalva indokoltuk. Aznap délben az „ifjúsági szervezet” részéről egy delegáció el is vitte a megyei pártbizottsághoz. Azt hiszem, életemben sohasem láttam annyira meglepődött párttitkárt. Két nap múlva hivatalosan visszahozták dr. Árkossy Sándort, igazgatónak. Fennen hangoztattuk, hogy az egyetlen iskola, amely anyagilag is talpra állt. Indoklásaink között olyanok szerepeltek, hogy a mi iskolánk az egyedüli egész Kolozsváron, ahol egyetlen diák sem dohányzik a líceum területén. Ez akkor hihetetlennek tűnt és ezt igazi pedagógiai fogással, fenyegetés vagy büntetés nélkül érte el. 1950-ben érettségiztünk. 62 éve! Az osztálytársak alig egy negyede él, együtt koptunk ki az időből. Az évtizedek során, Árkossy igazgató úrból lassan Sándor bátyánk lett.
A kollégiumban, amit átkereszteltek „2. számú fiúlíceumnak”, a „vityin” (ma étkezde, menza, kantin stb. a neve) állandóan „jó” volt a koszt (az akkori körülményekhez képest, hiszen 1948-ban sokan haltak éhen országszerte). Ezt ügyes gazdálkodással érte el. Disznókat tartott az ételmaradékokkal, zöldség- és burgonyahéjakkal, a disznókat saját maga, személyesen vágta le (kitűnően értett ahhoz is). Így a ballagáskor ingyen vacsorát kaptunk mindannyian, a tanárokkal együtt. Gondoljuk el: alig öt évvel azután, hogy 1945-ben „kitört” a béke. Amikor még mindent fejadagra („jegyre” vásárolhattunk). Pár év múlva mégis áthelyezték a Brassai Sámuel Elméleti Líceumba. Ott is arról volt híres, hogy nagyszerű gyakorlati érzékkel azonnal leült és kiszámolta, hogy mi lehetséges. Élvezetes óráin még az olyanok is figyelgettek, mint Szakács Lajos, aki akkor már balkáni bokszbajnok volt a súlycsoportjában.
1949-ben egy autószerencsétlenség miatt hosszú ideig kórházban voltam Abrudbányán, ahol rászoktam a cigarettázásra. (Dr. Borzeát, a Kolozsvári Orvosi Fakultáson a sebészet professzorát politikailag megfúrták és egyik napról a másikra Abrudbányára száműzték. Nagy szerencsémre. Kitűnő sebészként, megmentette a bal karom.) Árkossy tanár úr éppen az ipari növények termesztéséről beszélt, amikor odavetette: „A hazai dohánytermesztés eredményeiről pontos adatokat Attila fog szolgáltatni nektek!” Az acéltermelés során Uray Zolitól azt tudakolta, hogy milyen acélból készülnek a tőrben és párbajtőrben alkalmazott pengék. Pontosan tudta, hol, mikor és milyen eredménnyel versenyzett. De ezt jószerével mindenkiről elmondható volt. Pontosan értékelte mindannyiunk erényeit, hibáit. A Bethlen Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium tanáraitól több pedagógiát tanultam, mint sok fejtágító előadáson vagy kurzuson. Szerencsés halandókként kezdtük az életünket. Olyan tanáraink és igazgatóink voltak, akik puszta személyiségükkel is nevelni tudtak. Nehéz idők jártak, de mindig élt bennem a sanda gyanú: nem igazán tudtuk őket túlszárnyalni.
Sándor bátyánkat különösképpen érdekelte a csillagászat. Sohasem mertem neki bevallani, hogy mindig titkos vágyam volt e témakörrel foglalkozni. De az élet rövid. Sok álom megmarad álomnak. Talán Ő, valahol a hadak útján, Csaba királyfi csillagösvényén, az Egri Csillagok hűségével, egy szorgos, helytálló élet nyomán messze illan a kék ég végtelenjébe.
az 1950-ben érettségizett hálás tanítványai nevében
Horváth Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Számvetés a Céhtörténeti múzeumból
Tanintézményekben, kulturális intézményekben a nyári nagyvakáció, szünet, szabadságok után szeptemberben kezdődik az „új év”. A múzeumban is ilyenkor kell számvetést készíteni...
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum eseményekben gazdag évet, éveket tud maga mögött. A már hagyományossá vált képzőművészeti kiállítások mellett a néprajzi-történelmi jellegű szakmai kiállításokat is rendszeresíteni próbáljuk. 2006/2007-ben kezdődtek azok a gyűjtések, amelyek eredményeképpen az intézmény szakmailag is elismert, saját kiállításokat tudott szervezni a kézdivásárhelyi polgári kultúra, polgári értékek bemutatására. 2007-ben Jó ruhában járni-kelni címmel viselettörténeti kiállítást szerveztük, 2009-ben pedig a zabolai Csángó Múzeummal közösen a Békebeli otthonok – Polgári lakáskultúra Háromszéken a 19–20. század fordulóján című kiállításunkat. Mindkét kiállítást sikerült vándoroltatni, más településeken is bemutatni. Viselettörténeti kiállításunk Magyarország több településén képviselte sikeresen városunkat: Várpalotán, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban, majd az egri Dobó István Vármúzeumban. A polgári lakásbelsőt bemutató kiállítás jelenleg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban látogatható, ősszel pedig a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum fogadja be. Mindkét kiállításhoz, de a jövőben tervezett kiállításokhoz is jelentős tárgyadományokkal, illetve kölcsönzéssel járultak hozzá Kézdivásárhely lakói, akik féltve és tisztelettel őrzött családi emlékeiket, generációkról generációkra hagyományozott örökségük darabjait, olykor egész tárgyegyütteseket adományoztak a múzeumnak, közkinccsé téve ezeket. 2008-tól a múzeum gyűjteménye jelentősen gyarapodott, összesen 948 tárgy került a leltárunkba. Tematikus lebontásban a történelmi leltárba 14 új darabot soroltunk, a néprajziba 645-öt, a képzőművészetibe 83-at, 5 dokumentumot és 201 fotót kaptunk. Évek szerinti elosztásban 2008-ban 62 tárggyal gyarapodtunk, 2009-ben 477 tárgyat adományoztak, 2010-ben 181-et, 2011-ben 209-et, 2012-ben eddig 22-t. Ezeket ezúton is szeretnénk megköszönni az ötvennél több adományozónak. A múzeum a továbbiakban is folytatja a gyűjtőmunkát, főként étkezési szokások, polgári lakásbelső témakörben. Szívesen, köszönettel fogadunk a korral, témával kapcsolatos tárgyakat, fotókat, dokumentumokat. Rendezvényeinkre, kiállításainkra ezután is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
DIMÉNY ERIKA muzeológus
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten fogta a kezemet
Beszélgetés Józsa Judit kerámiaszobrásszal, a Magyar Kultúra Lovagjával
– Kedves művésznő, köszönöm, hogy elfogadta a levélinterjú lehetőségét, s máris arra kérem, meséljen korondi gyermekéveiről.
– Szívesen, hiszen számomra megtiszteltetés és öröm, akár ilyen formában is, hogy a szülőföldem nem feledkezik meg rólam. A családi tűzhely melegét ma is féltve őrzöm, és az a hamuban sült pogácsa, amellyel édesszüleim, Józsa János korondi fazekasmester és Julianna, az édesanyám tarisznyált fel, soha el nem fogyó erőt, kitartást és szeretetet adó táplálék életem végéig!
Hálát adok a Jóistennek, hogy olyan családba születtem, ahol a keresztény értékrend mellett a népművészeti hagyományok tiszteletét, a különféle művészeti ágak megismerését és különösen a magyar történelemben való jártasságot fontosnak tartották. Tudatosan neveltek és irányítottak így a szüleim, hiszen azt szerették volna, hogy ezekkel az erős székely gyökerekkel olyan biztonsággal tudjak megkapaszkodni az életben – bárhová vet is a sors –, akárcsak a Hargita tetején a sziklák oldalából sudáran felemelkedő örökzöld fenyő.
– Kíváncsiságból, játékból vagy ösztönösen fogott agyaggyúráshoz, formázáshoz gyermekfejjel?
– Korondon a fazekasmesterség apáról fiúra száll, így történt ez a mi családunkban is: a kisebbik bátyám, ifj. Józsa János viszi tovább a családi hagyományt. Édesapánk joggal lehet büszke rá – olyan fazekasmesterré lett, hogy ember-nagyságú padlóvázát is meg tud korongozni. A leánygyermekeknek is megvan a feladatuk, általában az asszonyok – nagymamák, édesanyák, leányok, lányunokák – díszítik a kerámiatárgyak felületét, és az is természetes, hogy részt vesznek minden járulékos munkában. Ennek megfelelően természetes és magától értetődő volt már kisgyermekkoromban, hogy számomra az agyag, a "pala" – ahogy Korondon mondják – ösztönösségből fakadó játékként kéznél lévő eszköznek bizonyult.
– Mi volt első "alkotása", amit ma is ott hordoz a szíve csücskében?
– Minden alkotásomra emlékszem, mindegyik ott van a szívemben, és ma már pontosan számon is tartom, hogy melyik hová, kihez kerül, mert szeretem őket.
A korai alkotások közül szívem csücskében mégis a nagy bajuszú öreg székelyek mellett a keresztfára boruló székely asszonyt őrizgetem, Szeretet a címe.
– Első "tanítója", nem kétséges, édesapja, a nagy hírű Józsa János fazekasmester, de ki "fogta a kezét" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban?
– Első és egyetlen mesterem az édesapám. Mesterségbeli és technikai tudását, kutatási, fejlődési vágyát át tudta adni, és igaz, hogy tőle örököltem a tehetséget, viszont édesanyámtól örököltem mellé egy nagyon fontos dolgot: a szorgalmat. Az az igazság, hogy a világ legnagyobb tehetsége is elvész szorgalom és kitartás nélkül. Volt egy kis kitérő a pályámon, az embereken való segítőkészség és szándék arra késztetett, hogy Székelyudvarhelyen végezzem el az egészségügyi szakközépiskolát, s majd tovább tanulván olyan orvos lehessek, aki valóban segíteni is tud az embereken. Ennek az elhatározásnak az egyik régóta ápolt betegünk halála vetett véget, miután ráébredtem arra, hogy lelkileg nem tudom elviselni és feldolgozni e tényt, következésképpen nem lesz jó orvos belőlem. Ma már tudom, hogy nem véletlenül történt mindez! A Jóisten a legnagyobb rendező: még időben visszatérített a számomra kijelölt útra, amelyről igyekszem azóta is nem letérni… S hogy ki "fogta a kezemet" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban? Hiszek az isteni elrendeltetésben, és tudom, hogy Ő fogta a kezemet. Megéreztem, hogy azt, amit a kerámiaszobrászatban elképzeltem magamban, az anyaországban tudtam kibontakoztatni, és valóban magasabb szintre fejleszteni úgy, hogy ne hozzak szégyent a családomra, a szülőfalumra, Korondra, se a szülőföldemre, Erdélyre és vele együtt a székely népre.
– Miért Budapestet választotta az egyetem elvégzésére, hiszen Kolozsváron és Bukarestben is magas szintű képzőművészeti oktatás van?
– 1994-től kétlaki lettem, azóta élek az anyaországban, Budapesten. A sikeres kiállításaim mellett, úgy éreztem, hogy nem a technikai tudásomat vagy stílusérzékemet kell tovább fejlesztenem, hanem egy belső kényszer és fejlődési vágy kielégítésére a művészeti ismereteimet. A sors rendelte úgy, hogy nem Kolozsváron vagy Bukarestben tanultam, hanem neveltetésemből adódóan esett a választásom a katolikus egyetemre, a budapesti műteremlakásomhoz közeli, Piliscsabán működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakára, amelyet 2002-ben dicsérettel végeztem el.
Az egyetemi évek egyáltalán nem voltak könnyűek – nappali tagozatra jártam, naponta oda-vissza 3 órát ingázva Budapest és Piliscsaba közt –, az éjszakák különféle nyelven – francia, angol, német, olasz – íródott művészettörténeti szakkönyvekből készített recenziók írásával, kiselőadásokra, vizsgákra való készüléssel teltek, a hétvégék maradtak csak a mintázásra. Rengeteget kutattam az Országos Széchényi Könyvtárban, különféle levéltárakban, a Szépművészeti Múzeumban és a könyvtárában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és még sorolhatnám… A sok erőfeszítés és tanulás egyáltalán nem volt hiábavaló. A művészettörténet szak csodálatosan átfogó tudást jelent – az antikvitástól napjainkig.
– A szakmai képzésen túl mit kapott még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől?
– A katolikus egyetem követelményeinek köszönhetően mélyebb ismeretekre tettem szert az ó- és újszövetségben, a vallásfilozófiában, a görög és arab filozófiában, kozmológiában, antropológiában, az egyházatyák irodalmában, a keresztény egyház társadalmi tanításaiban, tanultam didaktikát, érveléstechnikát, etikát és szociológiát is.
Művész létemre tudóssá képeztem magam: művészettörténész lettem. Művészettörténeti ismereteim és tanulmányaim segítenek a történelmi alkotásaim hiteles megfogalmazásában, nem véletlenül érezhető szobraimon a tanult ikonográfia hatása. Továbbá a különféle történelmi személyek megismerése érdekében megtanultam, hogy mit hol lehet és érdemes kutatni. A magyar társadalomban egyfajta közművelésként a megmintázott személyről vagy témáról a kutatási anyagomat mindenki számára közérthetően megfogalmazva közzéteszem a tárlataimon és az eddig kiadott nyolc könyvemben is, hogy elérhető legyen, megismerhesse és megszerethesse azt minden magyar, határon innen és túl.
– A legnagyobb sikert a Magyar Nagyasszonyok című sorozatával érte el, erre figyelt fel a világ. Honnan jött az ötlet?
– Hosszú ideig érleltem a Magyar Nagyasszonyok megfogalmazásának gondolatát, olyan asszonyokét, akik a magyar történelem alakításában jelentős szerepet játszottak, és akiknek a legtöbbet köszönhet a nemzet. Gyermekkori elképzelésem megvalósulásai e kisplasztikák, ebben később csak megerősítettek a magyar művészettörténetben szerzett ismereteim. Bármilyen hihetetlen, de még egyetlen magyar művész sem dolgozta fel és mutatta be őket tematikus csoportban. Valóban felfigyelt a világ, több mint tízezer ember volt kíváncsi e tárlatomra. Tizenhárom évnyi kutatómunka és anyaggyűjtés után, ma már történelmünk kiemelkedő személyiségű asszonyai közül – három kiállítási anyagban, Emesétől Tóth Ilonáig – eddig összesen 59 csodálatos teremtést mutattam be a nagyközönségnek.
A szobrokat ihlető személyek válogatása természetesen szubjektív. Úgy gondolom, hogy nemzeti történelmünkben, társadalmunk fejlődésében kimagasló szerepet betöltő asszonyok ők, akik eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között, más szellemi közegben és más kulturális környezetben éltek. Kimagasló intelligenciájú, csodálatra méltóan erényes, kitartó, elszánt és példás életvitelű nők, akik nem csupán származásuknál fogva érdemelték ki megbecsülésünket, hanem azáltal, amit és ahogy cselekedtek. E téren is gazdagabbak vagyunk, mint hinnénk, hiszen a teljességre törekedve elmondható, hogy még számos olyan példás nagyasszonyunk van, akiket érdemes a feledés homályából kiemelni. A jövőben szeretném mindannyiukat a Magyar Nagyasszonyok Panteonjában megörökíteni. A Patrona Hungariae, azaz a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz – Mária alakja mindhárom kiállítási anyag középpontjában áll, ő a magyar nagyasszonyok királynője.
– Milyen sorozata van még?
– Műveim közül a földfestékes pasztellszínűek a magyar és székely népi életképeket, kihalófélben lévő népi mesterségeket, az archaikusan patinázottak a magyar honfoglalás alakjait, a vezérektől a korabeli mesterségeken át a táltosokig – 1996: Honfoglalás, az Árpád-házi szentek alakjait – 1997: Táltosok és szentek. Árpád népe és házának szentjei – és a magyar irodalom kiemelkedő személyiségeinek múzsáit – 2006: Múzsák kertje – mutatják be.
Egy különleges kiállítási anyagom témája a tenger – 2007: TerrAqua világa – különösen a már halott élőlények meszes vázai, amelyek újra életre kelnek az úgynevezett naturáliaszobrokban. Velük nemcsak egy sajátos magán mitológiát álmodtam agyagba, hanem – a művészettörténészek szerint a világon egyedülállóan – az egyik legrégebbi művészeti ágnak számító kerámiaművészetben sikerült új műfajt teremtenem.
Művészettörténészi ismereteimre alapozva kifejezett célom, hogy olyan témákat dolgozzak fel évente megújuló tárlataimban, amelyekre addig nem vagy csak elvétve került sor a magyar képzőművészetben, különös tekintettel a szobrászat műfajára.
Így állítottam ki 2008-ban a Magyar mesevilág című kiállítás szobrait. Itt a magyar népmesék hőseinek és meseelemeinek az értelmezésével, magyarázataival lebbentettem fel a feledés fátylát a magyar nép ősi világképéről.
A kortárs képzőművészet által ritkán érintett témát dolgoztam fel a Magyar táncok című tárlat alakjainak rendkívül lendületes szobraiban 2009-ben. Térben és időben nagy és változatos kirándulásra hívtam a tárlatlátogatókat, amelynek során a magyarság táncait a Táltostánctól a csángók Árgyeleánka táncán át a kalotaszegi Szerelmes csárdásig tánctörténeti magyarázatokkal láttam el.
– Munkáinak mi az üzenete?
– Nemcsak szívemben él, hanem alkotásaimban is megjelenik szülőföldem, Erdély, de megmintáztam a megszemélyesített Magyarországot is. Nemcsak esztétikai élményt szeretnék nyújtani a szellemi-lelki értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmet, művelődéstörténetet, asszociációs látást is. Szeretném, ha alkotásaim mondandóját az örömről, bánatról, szépségről, szeretetről, emberségről, magyarságról megértenék és szívükbe zárnák!
– Eddig melyik alkotása jelentette a legnagyobb kihívást, s min dolgozik jelenleg?
– 2011 a család éve volt. Társadalmunk alapja és a magyar örökség örököse a Magyar család, amelyet egyedülálló, különleges kompozícióba álmodtam meg. Talán ez a kompozíció jelentette eddig a legnagyobb kihívást, nem csak a mérete miatt – csaknem életnagyságú –, hanem azért is, mert a kompozíció alapjául szolgáló gyökeres keményfát már sok-sok éve kerestem. E nagyméretű kompozíciót a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomának adományoztam, ahol a keresztelőkápolnában fogadja az Úr színe elé hozott gyermekeket, családokat. Jelenleg éppen e templom számára mintázom Szent László királyunk szobrát, amelyet Árpád-házi Szent Erzsébet szobromhoz hasonlóan, a két reneszánsz pasztofóriummal szemben fognak majd elhelyezni az oldalhajók boltívében.
– Hol voltak kiállításai Magyarországon?
– Számos hazai és határon túli kezdeményezéshez nyújtok önzetlen támogatást. Célom az, hogy akár a legszegényebb településeken is bemutatásra kerülhessenek az alkotások; hogy azok, akik egyébként nem tehetnék, de igényük van rá, láthassák és megismerhessék történelmünk kiemelkedő alakjait, vagy csak élvezzék a művészi alkotás gyümölcsét. Ez az a cél, amiért nem válok meg, nem adom el az adott feldolgozott téma kiállítási anyagait. Az évente megújuló kiállításaimat mindig Budapesten mutatom be, de több tucat kiállításom volt kisebb és nagyobb városokban, például: Sárospatakon, Székesfehérváron, Egerben, Esztergomban, Verőcén, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett…
– …és Európában meg a nagyvilágban?
– 2011-ben a Magyar Nagyasszonyok című tárlat válogatott anyagából az Európai Parlament épületében rendeztek szép csoportos kiállítást Brüsszelben. Egyéni kiállításom volt Hollandiában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is.
– Ha sikerülne, hová szeretne még eljutni alkotásaival?
– Nagyon szeretném, hogy a sok kiállítási anyagom közül legalább a Magyar Nagyasszonyok eljusson minden olyan, az anyaországtól elszakított magyar területre, a fontosabb településekre, ahol még élnek testvéreink…
Szomorúan mondhatom, hogy igaz az a mondás, hogy a saját hazádban nem lehetsz próféta, nem mintha az szeretnék lenni, de azért mégiscsak szomorú, hogy a szülőföldemre nem hívják meg a kiállításaimat. Eddig egy kivétel akadt: Székelyudvarhely, ahol szerették volna valamely tárlatot megrendezni, de végül a mindkét fél számára megfelelő időpontot nem tudtuk összeegyeztetni. Szülőfalum, Korond szervezésében egy gyűjteményes tárlaton részt vettek a munkáim.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal és az erdélyi képzőművészeti világgal?
– Korond a szülőfalum, ha hazamegyek, ott elsősorban szüleim gyermeke vagyok, s nem az ismert művész. Kiveszem a részem a család és a ház körüli, vagy a mesterségbeli munkából, bármi legyen is az, és élvezem minden pillanatát, mert boldog vagyok, hogy együtt vagyunk. Édesanyám szoknyája mellől ilyenkor nem szívesen mozdulok, csak a hegyekben tett kirándulások kedvéért csábulok el néha. Az erdélyi képzőművészeti világot figyelemmel kísérem, mert szeretem emberként és művészként, és érdekel mint művészettörténészt. Budapesten csak a médián és az interneten keresztül lehet értesülni bármiről is, ám ha itt rendeznek erdélyi vonatkozású képzőművészeti rendezvényt, akkor azt nem hagyom ki. Különösen szeretem a Vármegye Galériában rendezett erdélyi művészek tárlatait. Több erdélyi művészt is nagyra becsülök, a teljesség igénye nélkül sorolom fel néhányukat: Páll Lajos festőművészt, költőt Korondon, Bocskay Vince szobrászművészt Szovátán, Kusztos Endre grafikust, festőművészt Szovátán, Jakobovits Márta keramikusművészt Nagyváradon, Vinczeffy László festőművészt Sepsiszentgyörgyön, és akit nagyon szeretek – Hunyadi László szobrászművészt Marosvásárhelyen. Gyermekkori emlékek kötnek Benczédi Sándor kolozsvári szobrászművészhez és kamaszkori szeretetteljes emlékek törnek fel, ha a székelyudvarhelyi festőművészre, Maszelka Jánosra gondolok, de sajnos már mindketten az égben kergetik a múzsákat.
– Amikor nem szobrászkodik, mivel tölti szabadidejét?
– Az egészség mellett a szabad idő a legdrágább kincs, és ebből van a legkevesebb. Nincs benne semmi különös, ugyanúgy töltöm a szabadidőmet, mint bárki más, csak talán nagyon megbecsülöm minden percét, mert bármennyire is igaz az, hogy leginkább a műteremben szeretek foglalatoskodni, mégiscsak szükség van arra, hogy néha-néha kimozdulva onnan új impulzusok érhessenek. A szabad időm egy részét óhatatlanul a kedvencként tartott, hiúznak kinéző és olyan méretű Hancúr cica veszi igénybe, aki imádja a virágokat, utálja a fésülgetést és kutyamód őrzi a szobraimat.
– Adja az Isten, hogy mentől többet kelljen őriznie!
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)