Debrecenben a repülőtéren forgatják az 1956-os forradalomról szóló új magyar filmet, a Liberté ’56-ot, amely a szabadságharc sorstragédiáit, hősi helytállásait sűríti száz percbe. A forgatókönyv Szőcs Géza drámája alapján készült Szőcs Géza Liberté ’56 c. kötete az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelent meg Aradon 2006-ban. A Csokonai Színház művészeinek részvételével készülő, Eperjes Károly, Kóti Árpád, Cseh Tamás és Hobo nevével fémjelzett filmet Vidnyánszky Attila rendezi. A filmforgatást követően kezdődnek a Liberté drámaváltozatának próbái Debrecenben, a Csokonai Színházban. Szőcs Géza így vallott munkájáról: “Az egész nemzet okulására írtam, és más nemzetek okulására is. Meg akartam mutatni, hogy a gonosz, bár eluralkodhat, és hatalma tartós is lehet, még sincs más erkölcsös megoldás, mint a lelki megtisztulást, a jó ügyet választani még akkor is, ha a választás az ember életébe kerülhet.” /Új film a forradalomról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 29./

Varga Andrea történész kutatásai alapján tekintette át a magyar-román tárgyalásokat, visszamenve Grósz Károly rossz emlékű 1988-as aradi látogatására. Göncz Kinga augusztus 28-án Bukarestbe látogatott. A román és magyar kapcsolattörténet tompítani képes a várakozás optimista hangoltságát. A két ország viszonyában folytonosan kiemelt szerepet játszott a kisebbségi kérdés, főként a magyar diplomácia nézőpontjából. A magyar kisebbség mindenkori helyzete minőségileg függött Bukarest magyarságpolitikájától. Az 1948-49-ban kiépült sztálini típusú rendszer alapvetően megváltoztatta a két ország kapcsolatrendszerét. A sztálini államközi rendszerben a külpolitika diplomáciai jelentősége devalválódott, degradálódott. A pártközpontú külkapcsolatokra szakosodott külügyi apparátusok igyekeztek a nemzetek közötti ellentéteket háttérbe szorítani. Az 1956-ban hatalomra került, Kádár János nevével fémjelzett politikai vezetés a problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett – ezt is várta el tőle a Kreml. A mosolydiplomáciát erőltették, annak ellenére, hogy a hatvanas évek első felében a budapesti külügyminisztériumban is felismerték: Romániában a nacionalizmus a párt- és állampolitika hivatalos, bár nem nyilvános részévé vált, és a magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlik. Ennek ellenére az 1956-ot követő jó 30 évben az erdélyi magyarság problémáját minden esetben alárendelték a Moszkva által megkövetelt szívélyes „jószomszédi” politikának. A budapesti külügyminisztérium illetékesei számos – évek óta húzódó, megoldatlan, vitás – kérdésre hívták fel a pártvezetés figyelmét. (Például már ekkor javasolták, hogy az 1955-ben egyoldalú román lépésre megszűnt kolozsvári Útlevélhivatalt – már konzulátusi rangban – újra meg kellene nyitni, könnyíteni kellene a kölcsönös látogatás feltételeit stb.) Ennek ellenére az 1958. február 20-28. között Romániában „vendégeskedő” Kádár János és Kállai Gyula a bukaresti tárgyalásokon – a román fél szándékának megfelelően – a „kényes” problémákat még csak föl sem vetették, mindenben elfogadták a szomszédok ajánlásait. A román fél ugyanis ügyes taktikával elérte, hogy semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor! A közös nyilatkozatban – az eredeti magyar javaslat ellenére – még csak utalás sincs a nemzeti kisebbségekre. Kádár és Kállai látogatása tulajdonképpen két momentum miatt maradt emlékezetes az erdélyi magyarság köreiben. A Marosvásárhelyre érkező delegáció nevében Kállai Gyula a Simó Géza Bútorgyárban megtartott nagygyűlésen előbb „megdicsérte” az RMP vezetését a kisebbségpolitikájáért („Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén, [...] a szabad nyelvhasználat természetessé vált.”), majd sorra került „Erdély kérdése”. Először is kijelentette, hogy „a magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé”, és „felelevenítették a határkérdést”. Majd gyorsan hozzátette: „Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs; azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje, és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját”. Kállai után két nappal, a bukaresti nagygyűlésen Kádár kijelentette, hogy „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”. Majd Kolozsvárott tartott beszédében leszögezte: „Mi természetesen elsősorban forradalmárok vagyunk. A határok problémája csak alárendelt kérdés...” Kállai és Kádár kijelentései nagy megdöbbenést keltettek az erdélyi magyar tömegekben. Sokan sejtették, hogy ez nem mást jelent, mint hogy Budapest „levette a kezét” az erdélyi magyarságról, és Bukarest szabad kezet kapott az asszimilációs politikájához. A félelmek igen hamar beigazolódtak. A találkozó után egy évvel bejelentette a bukaresti politikai vezetés a két kolozsvári egyetem, a Bolyai és a Babes „egyesítését” – amihez egy szava sem volt Kádáréknak – sőt, az 1959 júliusi titkos bukaresti tárgyalásain Kállai Gyula megnyugtatta a román partnereit (köztük N. Ceausescut!), hogy „pártunk Politikai Bizottsága tagjainak az a véleménye, hogy e kérdést az önök belső ügyének tekintik.” A két ország viszonya a hetvenes évek elején sem volt probléma-mentes. Hiába volt több magas szintű találkozó is a két ország párt-és állami vezetői között (1972. február 24-26. közt Bukarestben tárgyalt a Kádár János vezette párt- és kormánydelegáció), valódi előrelépés nem történt. Ekkor már a budapesti külügyi vezetés is tisztában volt vele, hogy az RKP vezetésének „alapvető célja továbbra is a nemzetiségek gyors asszimilálása”. A Kádár-Ceausescu találkozó közvetlen előzménye Lázár György miniszterelnök 1976. december 20-21-i bukaresti látogatása volt, amelyen a felek – a közös közlemény szerint – megállapodtak abban, hogy „az illetékes szervek gyorsítsák meg a kishatárforgalmi egyezmény megvalósítását, fejezzék be a konzulátusok (kölcsönösségi alapú) létesítésére vonatkozó tárgyalásokat, terjesszék ki a magyar-román turisztikai együttműködést (beleértve a két ország lakossága közvetlen kapcsolatainak bővítését is)”. Ugyancsak ekkor állapodtak meg abban, hogy „meggyorsítják” a budapesti román, ill. bukaresti magyar kultúrházak megnyitását. (Erről még 1969-ben állapodtak meg!) Kádár és Ceausescu 1977. június 15-16-i nagyváradi-debreceni „baráti találkozó” magyar diplomáciai sikernek bizonyult. Ceausescu ugyanis hajlandó volt a közös nyilatkozatban kitérni a nemzeti kisebbségekre is, és magyar javaslatra bekerült az a kitétel, miszerint a két ország nemzetiségei „híd” szerepet töltenek be a kapcsolatok építésében. Megállapodtak arról, hogy mihamarabb megnyitják a kolozsvári, ill. debreceni főkonzulátusokat és a budapesti, ill. bukaresti kulturális központokat. Azonban, hogy a román fél – következetesen és kiszámíthatóan – nem tarja meg a korábbi ígéreteit. A kulturális központok 1989-ig nem is nyílhattak meg. A magyar főkonzulátus is csak a megállapodás után két évvel, 1979-ben nyithatta meg kapuját (hogy aztán egyoldalú román döntésre 10 év múlva megszűnjön). Az MSZMP legfelső vezetése tisztában volt a magyar kisebbség helyzetének fokozatos romlásával, amely a nyolcvanas évekre elviselhetetlenné vált. Ennek ellenére Kádárék nem léptek fel határozottan a helyzet javítása érdekében. Ennek okát egy hetvenes évek végi belső feljegyzésben így rögzítették: „Az MSZMP politikájának fő irányvonala, hogy előmozdítsa a MNK és a RSZK kapcsolatainak erősítését a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. (...) Az alapvetően problematikus kérdéseket napirenden tartjuk, és találkozóinkon azokat szóvá tesszük. Változatlanul érvényes, hogy a román relációban türelmes, higgadt magatartást kell tanúsítanunk és érdekeinket szívósan és következetesen kell képviselnünk. (...) A nemzetiségi kérdést úgy tekintjük, mint amelynek megoldása minden ország belső ügye. Nem kívánunk abba kívülről beavatkozni.” A nyolcvanas évek elejétől fokozatosan elhidegül a viszony a két pártvezetés közt, aminek okaként említhető Kádár személyes ellenszenve Ceausescuval szemben, akivel nem volt hajlandó találkozni. 1988-ban színre lépett az új első titkár, Grósz Károly. Grósz abból indult ki: „nem tehetjük meg, hogy két szomszédos szocialista ország első számú vezetői több mint tíz év óta nem találkoztak”. Noha a Külügyminisztérium, és a pártvezetés reformerei is azt javasolták, kösse előre tisztázott szigorú feltételekhez a találkozót, Grósz csak magamagára hallgatott. Ennek meg is lett az eredménye. Az 1988. augusztus 28-i aradi magyar-román csúcstalálkozó román relációban a magyar diplomácia egyik legnagyobb kudarcának tekinthető. Összefoglalásul megállapítható, hogy az 1956 és 1989 közti évtizedekben a magyar párt-és állami vezetés mindvégig – a Moszkva által elvárt – problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett. A magyar küldöttségek tárgyalási és megegyezési szándékait a román partnerek szinte minden alkalommal a magyar bátortalanságára épülő tétovaságnak tekintette. S ez a magatartás mindmáig érvényes. /Varga Andrea: Arad 1988/2006. A mosolydiplomácia nem talál fogást. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Erdélyi magyar gazdák számára négynapos felkészítő tanfolyam kezdődött Debrecenben, a határ menti együttműködés keretében. Az Interreg III/A pályázaton a Hajdú-Bihar Megyei Területi Agrárkamara több partnerrel közösen nyerte el azt a támogatást, amellyel egy közel egyéves gazdaságfejlesztési programot indított. Ennek keretében az Erdélyben élő magyar gazdákat készítik fel az európai uniós csatlakozásra. /Erdélyi magyar gazdákat segítenek a csatlakozásban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

Románok bántalmazták a korábbi többszörös magyar bajnok kerékpárost és társát. Nagy II. Zoltán és társa egy mátrai versenyre készülve szeptember 2-án indultak Debrecenből, hogy a határ túloldalán lévő Érmihályfalvát érintve tegyenek meg egy általuk kijelölt útvonalat. Visszafelé tartottak, amikor a nyírábrányi határállomástól egy kilométerre, a román oldalon egy nagy sebességgel haladó gépkocsi leszorította őket az útról. Néhány száz méter után egy dűlőúton látták meg az autót a debreceni sportolók, akik az ott állók felé intve kérdezték, hogy ezt miért csinálták. Választ nem kaptak. Továbbhajtottak, rövid időn belül újabb gépkocsi vágott eléjük. Az autó utasai kiszálltak és a két kerékpárosnak estek. Előbb lökdösték őket, majd több ütéssel a földre tiporták és megrugdosták őket. A tagbaszakadt verőlegények magyarokat gyalázó fenyegetéssel távoztak a helyszínről. Nagy II. Zoltán elmondta, hogy a román határőrök hosszú vállvonogatás után, magyar kollégáik közbenjárására kezdtek el intézkedni. A megvert két magyar kerékpáros a debreceni rendőrkapitányságon is feljelentést tett. /Határmenti magyarverés. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./ A két debreceni fiatalember arcán és testén még tisztán látszanak a bántalmazás nyomai. A férfiak magyarokat gyalázó fenyegetéssel hagyták ott őket. A sértettek a közeli határátkelő román tisztviselőitől kértek segítséget. „Körülbelül 2-2,5 órán keresztül semmi nem történt, akkor a barátom átment a magyar határőrökhöz elmondani, hogy mi történt. Akkor volt az, hogy a románokat odahívták a két határ közé, és akkor kezdtek el valamit lépni az ügyben” – mondta Pásztor Viktor. A határállomáson megjelent az egyik bántalmazó is, de később ő nyugodtan távozhatott. Az érsemjéni rendőrőrsön tettek feljelentést. Szerettek volna még Romániában látleletet felvetetni a sérüléseikről, de arra hivatkozva, hogy nem baleset történt, ezt nem engedték meg nekik. Idehaza tettek feljelentést a debreceni kapitányságon. Ott kapták a hírt, hogy a román hatóságok csak a kinti rendőrség orvosszakértői véleményét fogadják el, ezért viszont Nagyváradra kellene utazniuk. Duna TV. /Erdely.ma, szept. 4./

A Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus résztvevője volt Debrecenben Bíró Béla. A legkülönbözőbb témákról lehetett a magyar tudományosság legkiemelkedőbb képviselőinek előadásában naprakész információkat szerezni. – Gyengül az összetartozás-tudat. A magyar kormány – az új nemzetpolitikai irányvonal jegyében, takarékossági intézkedésként – megszüntette a határon túliak budapesti Márton Áron Szakkollégiumát, amely az elmúlt másfél évtizedben magyar fiatalok ezrei számára tette lehetővé a Magyarországon való tanulást, Bíró Béla sietett hozzátenni: „majd (jobbára) az ottani érvényesülést (is).” A magyarországi továbbtanulási lehetőségek ugyanis (a csökkenő erdélyi magyar szaporulattal karöltve) az erdélyi középszintű és felsőfokú oktatást fokozatosan válságos helyzetbe sodorták. Egyre nehezebben sikerül betölteni a helyeket. A cikkíró szerint „nemcsak a színvonalas önreprodukció lehetőségeit kell megtanulnunk kiharcolni, de azt is hogyan kell élni az új lehetőségekkel.” Azt, hogy egységes magyar nemzetstratégia lesz-e vagy sem, azt csak a jövő döntheti el, de hogy új erdélyi magyar nemzetstratégiának lennie kell, az mind kétségtelenebb, állapította meg. /Bíró Béla: Nemzetstratégia. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./

Liviu Popa, Bihar megye rendőrfőkapitánya azt állította, hogy a magyarverők maguk is magyarok voltak. Érmihályfalva közelében két debreceni kerékpározót bántalmaztak helyi lakosok. /Both Abigél: Magyarok voltak a magyarverők. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./

Két magyarországi kerékpárost megvertek. A Bihar megyei rendőrfőkapitány azt állította, hogy az elkövetők, a három érmihályfalvi fiatalember is magyar. Ezt követően több tévécsatorna és újság is magyar nevű románokról beszélt. A három elkövető egyike valóban magyar, Pomlényi János, a másik román, a majdnem tökéletes magyarsággal beszélő Ioan Florin ortodox teológus. Szerintük a biciklisek káromkodtak, kifogásolták az út minőségét, haragjukat az autósra zúdították, oláhoztak, anyáztak. A két támadó azt állította, nem ütötték meg, csak meglökték őket, mire átestek a biciklijükön, egyikük az árokba. Pomlényi szerint a két magyar előre megfontolt szándékkal szidta a románokat, hogy kiprovokáljanak egy, a Szlovákiában történtekhez hasonló esetet. Erre utal, hogy a kerékpárosok még haza sem értek Debrecenbe, amikor a Duna Televízió már közvetítette az incidenst, természetesen úgy, hogy románok vertek magyarokat csak azért, mert magyarok. /Both Abigél: Megszólaltak a „magyarverő magyarok”. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

Folytatódnak a Kossuth-téri tüntetések, a rendőri készenlét enyhült. Vidéken több városban is folytatódtak a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő demonstrációk, így többek között Szegeden, Kaposváron, Székesfehérváron, Szekszárdon és Debrecenben. Nyílt levélben kérte Mádl Ferenc volt köztársasági elnök tíz más ismert értelmiségivel együtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy mondjon le tisztéről. A nyilvánosságra került májusi Gyurcsány-beszéd „egyértelművé tette az ország számára, hogy a teljes előző kormányzati ciklusban és azóta is Ön, majd kormánya éveken át tudatosan megtévesztette a magyar állampolgárokat az ország valós helyzetét illetően, s ezzel lehetetlenné tette, hogy felelős döntést hozzanak a 2006-os országgyűlési választásokon”. „Vannak rendkívüli helyzetek, amikor egy politikus éppen visszavonulásával teheti a legtöbbet a hazájáért. Ezt kérjük most Öntől!” – végződik a Gyurcsány Ferencnek címzett nyílt levél. – Gyurcsány megköszönte a rendőrök helytállását. /Folytatódnak a Kossuth-téri tüntetések. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./ Kupper András, a Fidesz–MKDSZ budapesti elnöke-frakcióvezetője és Pesti Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy szerintük a Fidesz lejáratását célzó, szándékos kormányzati provokáció áll az MTV épületének múlt heti ostroma során történtek mögött, s az érintett rendőröktől kapott friss információjuk szerint a tévészékház ostroma alatt, éjjel fél egytől reggel hétig több száz „high-tech” felszerelésű kommandós rendőr várakozott bevetési parancsra, ez azonban „vélhetően politikai nyomásra” elmaradt. /Nem számít újabb erőszakos cselekményekre a magyar rendőrség a hétvégén. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

Idén új fejezet kezdődik a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) számára a stratégiai fejlesztés jegyében – jelentette be szeptember 30-án Nagyváradon Tőkés László királyhágómelléki református püspök, a PKE vezető-testületének elnöke az egyetemi tanévnyitón. Közölte, ígéretet kaptak a tanügyminisztertől arra vonatkozóan, hogy idén őszre a parlament elé kerül a felsőoktatási intézmény akkreditációjára vonatkozó határozat. Addig is zajlik az egyetem átvilágításának folyamata, amelynek során felmérik az intézmény helyzetét, és készül az egyetem fejlesztési stratégiája is. Geréb Zsolt, az egyetem rektora elmondta, a most induló, 16. egyetemi tanévben mintegy 1300 diák kezdi meg tanulmányait 13 szakon, amelyet kiegészít a tavaly a Debreceni Egyetemmel közösen beindított agrárszak: ezen 50 hallgató kezdi el a tanévet. A rektor közölte, idén felnőttképzési programmal bővül a kínálat, Nagyváradon és Szatmárnémetiben oktatnak angol nyelvet és számítógépes ismereteket. /Balogh Levente: Rövidesen akkreditáltatják a Partiumi Keresztény Egyetemet. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./

Megbékéléssel végződhet az Érmihályfalva közelében megvert két debreceni kerékpáros ügye – mondta el Nagy II. Zoltán, a bántalmazást elszenvedett biciklisek egyike. Szeptemberben ő és Pásztor Viktor edzőkörutat tett Székelyhíd és Érmihályfalva érintésével. Egy román rendszámú autó előbb leszorította őket az útról, később a határtól mintegy kilométernyire újra feltűnt, és utasaik közül az egyik bántalmazta a két kerékpárost; majd Pásztor Viktor kerékpárját megrongálták, Nagy II. Zoltán szemüvegét összetörték. A debreceni sportolók szerint az érsemlyéni rendőrőrsön csak hosszabb huzavona után tehettek feljelentést. Az egyik elkövetőre hivatkozva az ÚMSZ arról írt, hogy a debreceni kerékpárosok keresték maguknak a bajt, amikor „le oláhcigányozták” a rájuk támadókat. Ezt a két sportoló szerette volna visszautasítani, ekkor értesítést kaptak a román hatóságoktól, melyek megbékélési találkozóra hívták őket. A két debreceni elment a találkozóra, elfogadta a feléje nyújtott békejobbot azzal a feltétellel, hogy az őket ért anyagi kárt is megtéríti a három elkövető. /Megbékéléssel ér véget a „magyarveréses” ügy? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

Sütő Andrást írótól búcsúztak október 7-én Marosvásárhelyen családtagjai, pályatársai, tisztelői. A ravatal mellett székely ruhás ifjak álltak díszőrséget. Az író ravatalánál a Vártemplom zsúfolásig megtelt, rengetegen álltak az udvaron. Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az írót Isten gyertyájának nevezte, amelyet „elfújt a betegség kavargó szele”. Rámutatott: „ő világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is”. Markó Béla, a RMDSZ elnöke hangoztatta: „Nagyon fáj a magyar kultúra hatalmas átka és áldása, hogy nem elég nagyot alkotni, zseniálisan kezelni a nyelvet, mert ráadásul tettekben is nagynak kell lenni, nem csak szóban”. Sütő András nemcsak a „könyvtárszobák csendjében” élte életét jó könyveket írva, hanem cselekvéseiben is sokat tett a magyarságért. „Sorsa erdélyi sors. Könnyű is, nehéz is, kanyargós is néha, szerették is sokan, bántották is méltatlanul néhányan, de végül útjáról nem lehetett letéríteni”. Megszenvedett, vagyis hiteles életút volt az övé – mondta a szónok, úgy fogalmazva, hogy az elhunyt író mindvégig hitt abban: lehetséges a nemzeti egység. „Sütő András nem áldozat volt elsősorban, hanem közösségének egyik kiemelkedő szellemi vezetője, aki nehéz helyzetben is a helyén maradt, és erőt tudott adni nekünk”, mondta. Az 1990-es marosvásárhelyi konfliktusra Markó így fogalmazott: „melyik nemzet fogadná el költőjétől rajtunk kívül, hogy maga is kimenjen a harctérre, hogy páratlan szép szavú írója gyertyás-könyves tüntetés élén menetel, majd a bajban is legelöl már-már életével fizet rövid szabadságáért?”. Ilyen naiv, lelkes, szenvedélyes, önmagához kegyetlen nemzet a magyar, és ennek a nemzetnek a lelkét fejezte ki drámában, prózában, esszében Sütő András. Csoóri Sándor úgy fogalmazott: Sütő András Illyés Gyulához méltó rangon magát a magyar nyelvet tette alkalmassá arra, hogy a földből az égig érő tilalmak ellenére fájdalmainkat, haragunkat, apokaliptikus sérelmeinket elmondhassuk. Sütőt fiatal korában megérintette a szocialista romantika, előtte is kinyílt a politikai tér, de minél előbbre jutott, élményei annál riasztóbbakká váltak. „Félárbócra leengedett tekintete hozzásegítette őt ahhoz, hogy ne vitesse magát tovább újabb és újabb szelekkel, és megtörtént a felébredés. A kisebbségi magyar író önkéntes feltámadása megélénkítette az egész Kárpát-medencei magyar irodalmat” – mondta Csoóri. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke beszédében hangsúlyozta: elvesztettünk ugyan egy csodálatos embert, egy nagyon nagy alkotót, de az ad erőt, hogy nem ment el közülünk; itt maradt örökül életműve, emberi és írói magatartása. Mircea Dinescu költő azt fejtegette: Sütő András életművére nemcsak a magyar, de a román irodalom is joggal büszke lehet. Görömbei András debreceni irodalomtörténész „a magyarság égtartó emberének” nevezte az elhunyt írót. Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-klub elnöke is azt a gondolatot bontotta ki, miszerint Sütő András nemcsak irodalmi műveivel, szép szavaival, de személyes áldozatvállalásával is példát mutatott. A temetésen részt vett a Szili Katalin vezette magyar parlamenti küldöttség, jelen volt ugyanakkor a magyar művészeti és tudományos közélet számos neves képviselője, így Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. /Gyertya volt a diktatúra ködös éjszakáiban. Több ezren kísérték utolsó útjára Sütő Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ Csoóri Sándor így búcsúztatta: „A történelem a Te kérdéseidre válaszol majd, András. Ahogy a vértanúkéra szokott mindig. Tizenhat év óta még sosem írtam le, hogy Te nemcsak sebesültje voltál egy gyalázatos eseménynek, hanem a vértanúja is. Egy lassított, késleltetett sorsú vértanúja. A szemüregben megrekedt szemcsonkban fejlődött ki a gyilkos melanoma, amely sokáig hóhérkodott Veled, mint Hunyadi Lászlóval a fekete ruhás bakó.” /Lokodi Imre, Bakó Zoltán: Végső búcsú Sütő Andrástól. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

Szőcs Géza Liberté 1956 című drámája (Irodalmi Jelen-könyvek, Arad, 2006) a forradalom ötvenedik évfordulójára íródó művek közül is kiemelkedik. Bemutatója október 23-án lesz a debreceni színházban, ugyanakkor a műből film is készül. Szőcs drámája középpontjában egy Bécsben tanuló, de a forradalom hírére Budapestre utazó angol lány és egy, a felkelők oldalára átálló szovjet tiszt szerelme áll. Pável volt bajtársaival való összecsapásban veszíti életét a magyar szabadságért, a lány elmenekül, s néhány esztendővel később Londonban fiatal angol diákokkal játszatja el a forradalmi eseményeket. Szőcs Géza kötetének második részében közölte Szovjet katonák a magyarok oldalán 1956-ban című oknyomozó tanulmányát. ,,Hogy a szovjet hadseregből álltak-e át a magyar felkelők oldalára katonák – oroszok vagy más nemzetiségűek -, ez olyan kérdés, mely tudományos szakszerűséggel máig sincs feldogozva” – írta. A lap részletet közölt Szőcs Géza könyvéből. Egyes orosz katonák átállásával kapcsolatban idézhető Pongrátz Gergely Corvin köz, 1956 című könyvének több passzusa, emlékeztetett Szőcs Géza. A Corvin köziek egy csoport foglyul ejtett szovjet katonát és tisztet szabadon engedtek október 27-én. Az egyik orosz katona azt mondta, inkább lőjék agyon, de nem megy vissza a csapattestéhez. Ez az orosz katona Viktor volt, aki elmondta, hogy több bajtársát politikai tisztjeik agyonlőtték azért, mert nem akartak lőni a magyar forradalmárokra. A 20 éves Viktor beállt a forradalmárok közé, és a Rákóczi téren, a magyar nemzet szabadságáért áldozta életét. „A mi hősi halottunk lett” – írta Pongrátz Gergely. /Bogdán László: Ezerkilencszázötvenhat: A szabadság igézete és mámora. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 19./

Átvette a székelyudvarhelyi közüzem, az Urbana Rt. víz- és csatornázási szolgáltatását a debreceni Aqua Nova Hargita Kft. A magyarországi befektető az elkövetkező években mintegy 8 millió euró értékben fog beruházásokat végezni a város elavult vízvezeték-hálózatának feljavítását, illetve a szennyvízrendszer korszerűsítését illetően. A szolgáltatások díjszabása egyelőre csak az infláció függvényében emelkedik. /Új szolgáltató. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

Várhatóan november 7-től elindulhat a távfűtés Székelyudvarhelyen, a november 6-i tárgyalások eredményeként ugyanis megállapodás született a gázszolgáltatás újraindításáról. A város kazánházaiban negyedik hete (idén immár másodszor) szünetel a gázszolgáltatás a közművek 4,4 millió lejes tartozása miatt. Szász Jenő polgármester új szolgáltatók bevonásával, szakmai befektetőknek meghirdetett szolgáltatási szerződésekkel kívánta újjászervezni a csőd szélén álló Urbana helyett a víz- és csatornahálózatot, a távfűtést, valamint a városi tömegközlekedést. A debreceni önkormányzat közműszolgáltatójának Romániában erre a célra bejegyzett cége vállalta, kifizeti az Urbana tartozásait az áramszolgáltatónak és az állami vagyonügynökségnek, ez 2,3 millió lejt jelent. A román kormány által kiutalt 900 ezer lejes, a gáztartozások kiegyenlítésére szánt pénzösszeg mellett Traian Basescu államelnök is ígéretet tett 2,7 millió lejnyi támogatásra. /Kovács Csaba: Kormánytámogatás a székelyudvarhelyi fűtésre. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./

Jövőre, májusban Csíkszeredán egy vissza nem térő Munkácsy-kiállítás lesz látható, mely a New Yorkban élő Pákh Imre magángyűjteményének Munkácsy-kollekciójából való. A kiállítás egyedüli romániai helyszíne Csíkszereda lesz, a Csíki Székely Múzeum. Erdélyben járt Pákh Imre, a lap munkatársa beszélgetett vele. Pákh Imre Munkácson szü­le­tett, 1974-ben költözött Amerikába. Jelenleg neki van a világ leggazdagabb, magán­kéz­ben lévő Munkácsy-gyűj­teménye. Elmondta, hogy Mun­kácsy­ra nemcsak Budapesten, hanem vidéken is igény van. Budapest u­tán Debrecenbe vitték a kiállítást, rekordlátogatottságot ért el, majd Békéscsabára. Akkor javasolták, jó lenne, ha Erdélybe is eljutnának a képek. Pákh belee­gyezett. Munkácsy nemcsak a magya­rországiaké, hanem az összmagyarságé is, vallja a műgyűjtő. A Csíkszeredában májusban megnyíló kiállítás kiegészül a Magyar Nemzeti Galéria és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum anyagával, így látható lesz a híres Munkácsy-trilógia is, vagyis a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo című képek. /Barabás Blanka: Itt járt a Munkácsy-képek tulajdonosa. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 8./

Rüsz Karcsi bácsi falusi versmondó, műkedvelő szavaló. Az ő pódiuma a mindenkori erdélyi falu virtuális tornáca. Október 7–14. között tartották a Kaleidoszkóp Versfesztivált Budapesten, a Merlin Színházban. Ennek keretében 12-én mutatta be Rüsz Károly harmincöt perces műsorát Van olyan föld – Vannak vidékek címmel, a színház kamaratermében. Magyari Lajos, Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Székely János és Gellért Sándor tizenhat versét adta elő. A Vigyél hírt a csodáról című vers- és prózamondó verseny döntőjét október 21-én tartották a budapesti Magyar Művelődési Intézetben. Rüsz Károly díja néhány szép könyv volt (1956 emlékére – fotóalbum, Csoóri Sándor: Futás a ködben; Kortársaink – válogatás kortárs költők verseiből). Debrecenben megrendezték a dr. Kardos Albert (1861-1945) nevével fémjelzett nemzetközi vers- és prózamondó versenyt október 27-29. között. Ezen a felnőtt kategória első helyezését érte el Rüsz Károly. November 4-6. között Karcsi bácsi részt vett az Illyés Gyula III. nemzetközi vers- és prózamondó versenyen is, mégpedig Ozorán, a nagy költő szülőhelyén. Rüsz Károly két különdíjat kapott, Illyés Gyula lányának, Máriának a különdíja a költő Táviratok című kötetének számozott példánya, a Nap Kiadó különdíját pedig az igazgatója, Sebestyén Ilona nyújtotta át. A csomagban Illyés Gyula Nem menekülhetsz című kötete és a nemrég távozott Domokos Mátyás irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő három könyve: A porlepte énekes (Weöres Sándorról), Írósors (Németh Lászlóról), Szembesülés írókkal, művekkel. /b.d.: „Valakinek állni kell a tornác küszöbére”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

Harmadszor érkezett haza holta után Kálnokra, szülőföldjére dr. Bedő Albert (1839-1918), a magyar erdőtörvény megalkotója. Először, amikor a szülőföld temetőjébe kívánkozott édesanyja sírjának közelébe, azután 2001-ben, amikor a kálnoki elemi iskola felvette nevét, példaképül állították őt az eljövendő nemzedék elé, s most, november 11-én, amikor az új köntösbe öltöztetett, szép iskolaépület homlokfalán elhelyezték bronzból készült emléktábláját, E. Lakatos Aranka debreceni szobrászművész munkáját. Bedő Albert Sepsikőröspatakon született, a kolozsvári Farkas utcai Főgimnáziumban érettségizett 1858-ban. A kolozsvári egyetemen hallgatott jogot és teológiát, de lemondott a lelkészi pályáról, és 1860-ban átiratkozott a Selmecbányai Magyar Királyi Erdészeti Akadémiára. Két társával közösen elkészítették a magyar erdőtörvényt, mely 1880-ban lépett hatályba. Magyar erdészeti szakiskolák létesítésén dolgozott, tankönyvet szerkesztett. Magyarország erdőségei címmel írta meg székfoglaló beszédét, ekkor választotta levelező tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia. Bedő Albert volt az 1899-ben Marosvásárhelyen megalapított Székely Egyesület elnöke. A mostani ünnepségen beszédet mondott Szakács Sándor, a Székelyudvarhelyi Erdészet vezetője, az EMT erdészeti szakosztályának elnöke. /Kisgyörgy Zoltán: Kálnok emlékünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./

Mi lesz veled, szépirodalom? – ez a kérdés uralta a Pallas-Akadémia Kiadó november 22-i estjét a marosvásárhelyi Bernády Házban. A két irodalomtörténész főszereplő hosszú utat vállalt a vásárhelyi olvasók kedvéért. Pomogáts Béla Budapestről, Bertha Zoltán Debrecenből jött Erdélybe. Az alkalmat újabb könyvük megjelenése szolgáltatta. Mindkettőjük kötete erdélyi fogantatású, mindkét kiadvány a Pallas-Akadémia rangos Bibliotheca Transsylvanica sorozatának jelentős darabja. Bertha Erdélyiség és modernség című tanulmánygyűjteménye az 50., Pomogáts Magyar ezredforduló (Felelősség Erdélyért, III.) című nemzetpolitikai jegyzetválogatása az 51. a sorban. A kiadó főszerkesztője, Kozma Mária írónő az erdélyiek régi, hűséges barátaiként, a könyvműhelyükhöz szorosan kapcsolódó szerzőkként mutathatta be őket. Az irodalomtörténészek lehangolónak tartják a magyarországi valóságot. Az írótársadalom mára háttérbe szorult vagy önként visszavonult. A politikusok nyomultak a helyükbe, az önös érdekek, a pénz, a hazugság dominál. Bertha Zoltán sárospataki születésű, debreceni lakos, budapesti egyetemi tanár, annak a nemzedéknek a jeles képviselője, amelynek tagjai még a múlt rendszerben rendszeresen járták hátizsákkal Erdélyt, s hozták a könyvet, egyebet, amire az itteni magyaroknak szüksége volt. Számos könyvet, dolgozatot írt erdélyi írókról, költőkről: Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Kányádi Sándorról, Bálint Tiborról, Szilágyi Domokosról, Páskándiról. És a régebbiekről, például Tamási Áronról, Kós Károlyról, Derzsi Sándorról és így tovább. Pomogáts Béla irodalomtörténészként folyamatosan jelenteti meg jelentős tanulmányait, könyveit, a Magyar Írószövetség egykori elnökeként, az Anyanyelvi Konferencia és az Illyés Közalapítvány elnökeként nemzetpolitikai kérdésekhez is rendszeresen hozzászól. Mostani kötete, a Felelősség Erdélyért immár harmadik cikkgyűjteménye. 1998 és 2000 között napvilágot látott jegyzeteit adta közre. /(nk): Irodalomtörténészek Erdélye. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./

Gellért Sándor /1916-1987/ költőt élete Szatmár megye több helységéhez köti, Dabolcon járt elemi iskolába, Szatmárnémetiben gimnáziumba, a világháborút követően három évig Szatmárnémetiben a polgári iskolában, majd 1948-tól nyugdíjazásáig Mikolában tanított. A költőt nem kedvelte a hatalom, költészetének csak töredéke jelenhetett meg nyomtatásban. Költői termése tekintélyes. A magyar nyelv múltjával is foglalkozott. Megírta Mikola (kiadatlan) monográfiáját is. Szatmárnémetiben Gellért Sándor tudományos emlékülést tartottak. Az irodalomtörténész előadók — Kántor Lajos kolozsvári, Bertha Zoltán, Márkus Béla magyarországi egyetemi tanárok — előadásaikban elemezték költészetét. Kónya László azt vizsgálta, milyen hatással volt a költőre a neves pedagógus, Karácsony Sándor, Lovas János, a BBTE adjunktusa pedig Gellért Sándor magyaróráit idézte. Kiss Kálmán a helytörténész szemével szólt a Mikola monográfiája kiadatlan kéziratáról. /Bura László: Gellért Sándor tudományos emlékülés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 4./ Gellért Sándor-megemlékezést tartottak Mikolán. A költő 1948–tól nyugdíjazásáig tanított a helyi iskolában, és 1992–ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a helyi RMDSZ emléktáblát avatott a tiszteletére. A helyi általános iskola is nevét viseli. Bertha Zoltán debreceni irodalomtörténész elmondta: a nemzeti önismeret különlegesen gazdag tárházaként számon tartott Gellért-életmű a szülővárosban, Debrecenben is élénken a köztudatban van több évtizede, ezen kívül viszont a magyarországiak számára kevéssé ismert. – A legfontosabb feladat az lenne, ha ennek a hatalmas kiterjedésű és jelentőségű életműnek minden darabja nyilvánosságot látna, megjelenne, hiszen jelentős részét még maguk a szakavatottak sem ismerik – mondta el. /Fodor István: Gellért Sándor-megemlékezés Mikolában. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 4./

A héten zárult le a székelyudvarhelyi közüzemi szolgáltatások átadásának folyamata. Székelyudvarhely vízi közműszolgáltatását a debreceni illetőségű Aqua Nova Hargita Kft. látja el január elsejétől. A szolgáltatási díjak egyelőre nem változnak, a fejlesztések megvalósításáig a jelenleg érvényes víz- és csatornázási díjakat fogja számlázni a vállalat. A távhőszolgáltatást a siófoki–udvarhelyi Thermo Hargita Kft. látja el. /Szász Emese: Véget ért a pereskedés? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./

A debreceni színház jelentős kedvezménnyel ajánl bérletet Biharban, a váradi Szigligeti Társulat előadása több száz magyarországi bérletest ültet majd a nézőtérre. Nagyváradon negyvenketten már kézhez is kapták a debreceni Csokonai Színház öt előadására szóló bérletet, melyet az Európai Unióba lépés után kezdtek el hirdetni a bihari lapokban. Mindenki akkor megy Nagyváradról a szűk egyórás távolságra levő debreceni színházba, amikor akar, csupán annyit kell tennie, hogy 10-15 nappal korábban beszól telefonon, hogy lefoglalja a helyet. Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Társulat igazgatója elmondta, hogy nekik több mint 300 magyarországi bérletesük van. Meleg Vilmos tanácskozott a Csokonai Színház vezetőjével. Közös projektek vannak készülőben. A Csokonai Színház régiós színházat akar létrehozni, ebben természetesen számítanak a váradiakra is. A közeljövőben egymás előadásait bemutatják mindkét helyen, közös produkciókat is terveznek. Nagyváradon a színházban a Julie kisasszony kamara-előadás, január 19-én a Gőzben látható. /Both Abigél: Várad-Debrecen nézőcsere. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

Debrecenben regionális projektről, tervezetről beszélgettek, mondta el Sebestyén Aba Debrecenből visszatérve, amely összefogná a teljes Kárpát-medencei színházi életet Debreceni Regionális Színházi Terv címen. A régióban levő, magyar társulattal is bíró színházak együttműködnek és kölcsönösen segítik egymást, közösen pályáznak, koprodukciókat, közös előadásokat készítenek. Tavaly kezdték ennek szervezését, most volt az első, szélesebb körű gyűlés, majdnem mindegyik magyar társulattal bíró színház képviseltette magát, Sebestyén Aba a Marosvásárhelyi Nemzeti és a Yorick Stúdió küldötteként vette részt a megbeszéléseken. Az európai pénzalapok közös megpályázása sokkal nagyobb esélyt biztosít a pályázatok megnyerésére. A mostani gyűlésen az elméleti kérdéseket vitatták meg, legközelebb áprilisban, vagy májusban találkoznak. /Nagy Botond: A színházi összefogás jegyében. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 30./

A „Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek” rendezvénysorozat keretében négy előadással mutatkozik be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Budapesten február 12–15. között. Az előadások helyszíne a Thália Színház. Ezt követően Debrecenben lép fel társulat, ahol a Csokonai Színház második alkalommal szervezi meg a Kortárs Magyar Drámák Fesztiválját. /Vendégségben Budapesten és Debrecenben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./

Tavaly megtartották a Magyar Kultúra Hete Szatmárnémetiben elnevezésű közművelődési rendezvénysorozatot. A megnyitón képviseltette magát két civil szervezet: az Ady Endre Társaság és a Szent-Györgyi Albert Társaság. Idén január 19–28-a között került sor a Magyar Kultúra Hete második megrendezésére. A tavalyinál többen álltak az ügy mellé: Ady Endre Társaság, Art Caffé kávéház, LiterArt, Szent–Györgyi Albert Társaság, Németi Református Egyházközség, Szatmárnémeti Evangélikus Lutheránus Egyházközség, Szatmárnémeti Szent Miklós Görög Katolikus Egyházközség és a Szatmárnémeti Szentlélek plébánia. Hosszú lenne a tíznapos rendezvény tizenöt előadásának a felsorolása. Ki kell emelni a Kodály Zoltán-emlékestet, amelyet az Ady Endre Társaság kérésére állítottak össze a debreceni Csokonai Színház művészei. Szép élmény volt a nagykárolyi Régizene Együttes reneszánsz estje. /Csirák Csaba: Figyeljünk oda értékeinkre és adjuk tovább őket. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 15./

Csűry Bálint nemzetközi hírű nyelvkutató, a debreceni egyetem híres tudós professzora, a kétkötetes Szamosháti szótár szerzőjének nevét vette fel, táblaavatással egybekötve, február 14-én a Szatmár megyei Egri községiskolája. Csűry Bálint külön összegyűjtötte és feldolgozta az egri nép nyelvi anyagát is. /Csűry Bálint nevét vette fel az egri iskola. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

A nagyváradi Szigligeti Ede Társulat tavalyi előadása után február 23-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata mutatja be az Indul a bakterházat. Rideg Sándor regényét Tímár Péter dolgozta át, a szatmári előadás szövegét a rendező, Árkosi Árpád is jegyzi. „A tavalyi évadban, Debrecenben már színre vittem ezt a művet. Először fordul elő velem, hogy ugyanazzal a darabbal két egymást követő évadban is foglalkozom” – mondta el Árkosi Árpád rendező, a debreceni Csokonai Színház munkatársa. /Gödri Alpár Béla: A szürreálisabb megoldás. = Krónika (Kolozsvár), 2006. nov. 15./

Karácsony Sándor (Földes, 1891. január 10. – Budapest, 1952. február 23.): pedagógus, filozófus, nyelvész, irodalomtudós, író, lapszerkesztő, a legmagyarabb magyar elme a 20. században, írta róla K. Jakab Antal. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakának hallgatója volt, Genf, München, Bécs és Grác egyetemein is megfordult. A harctéren súlyos sérülést szenvedett, élete végéig mankóval, bottal kell járnia. 1927-től a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Bizottságának lett a munkatársa. Megalkotta „társas-lélektani” nyelvelméletét, megindítja tízkötetes könyvsorozatát, A neveléstudomány társaslélektani alapjait. 1932-től a debreceni egyetem magántanára, 1942-től professzora. Az 1945 után számos közéleti tisztséget töltött be, és a központilag irányított népműveléssel szemben hatalmas kulturális tömegmozgalmat indított el, a „szabadművelődést”. Az uralomra jutott kommunisták derékba törték kezdeményezéseit, őt magát kényszernyugdíjazták, 1950-ben eltávolították az egyetemről. Főbb művei: A csucsai front (regény, 1928), Hegyi beszéd (regény, 1937), Barátság és szerelem (1938), A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja (1939), A könyvek lelke, irodalmi nevelés (1941), A társaslélek felső határa és a transzcendens nevelés (I–II., 1941–1943), Ocsúdó magyarság (1942), A magyarok Istene (1943), A cinikus Mikszáth (1944), A magyar demokrácia (1945), Magyar ifjúság (1946), Magyar béke (1947), Holdbeli diákélet (1948). /K. Jakab Antal: „Nemcsak magyar nyelven, hanem magyar módon is” 55 éve halt meg Karácsony Sándor. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 27./

Az 1990-es években feltűntek Vincze Gábornak a romániai magyarság jelenkori történetét tárgyaló, forrásokat feldolgozó tanulmányai, kötetei. Sokan azt hitték, hogy Vincze Gábor személyében végre megszólalt az erdélyi fiatal történésznemzedék. Vincze Gábor viszont szegedi. Elmondta, hogy a nyolcvanas években rengeteg időt töltött Erdélyben, sok barátra és egy feleségre tett szert. Történelem szakot végzett az egyetemen. Amikor 1999-ben megjelent az Illúziók és csalódások című tanulmánykötete, azt mondta, hogy ezt a kötetet nem egy anyaországinak, hanem egy erdélyi magyar történésznek kellett volna megírnia, csak nincsenek magyar jelenkorászok Erdélyben. Azóta nagyot változott a világ. Létrejött egy komoly kutatásokat folytató történészcsapat. Amikor Vincze Gábor 1990-ben az erdélyi magyarság 1945 utáni történelmével kezdett foglalkozni, sokan azt mondták, ez „lerágott csont”, ő viszont rádöbbent, hogy alig van szakirodalma. Évekig alapkutatásokat kellett folytatnia. Könyveinek, publikációinak nagyobb része Erdélyben látott napvilágot. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy mindaddig, amíg kialakul egy romániai magyar jelenkoros történészcsoport, legalább egy „anyaországi” tegyen azért, hogy az érintettek megismerhessék a közelmúltjukat. Manapság a fiatalok sem olvasnak. A Babes–Bolyai Tudományegyetem elsőéves magyar-történelem szakos diákjainak vizsgáztatásakor rengeteg keserű tapasztalatot szereztek. De ez már világjelenség. Jelenleg kiadás előtt áll Vincze Gábornak Fülöp Mihály kollégájával készített, Vasfüggöny Keleten. Iratok a magyar–román kapcsolatokról 1948-1955 /Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen/ című forráskiadványa. Vincze Gábor a nyolcvanas évek vitáit is megírta, de egyelőre íróasztalfiókban van kézirata. Tavaly augusztustól a hódmezővásárhelyi Emlékpont – Félévszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ történész munkatársa. Az Emlékpont a város 1945 és 1989 közötti történetét mutatja be. Vincze Gábornak /sz. Békés, 1962. jan. 21./ mintegy száz szakcikke, tanulmánya mellett 11 könyve jelent meg önálló munkaként vagy szerzőtársakkal közösen. Köztük: Erdély magyar egyeteme 1944–49. I–II. kötet (Lázok Jánossal, 1995 és 1998); Magyar vagyon román kézen (Dokumentumok a romániai magyar vállalatok, pénzintézetek második világháború utáni helyzetéről és a magyar–román vagyonjogi vitáról), 2000; Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember–1945. március) (Nagy Mihály Zoltánnal), 2003./Benkő Levente: Nem kimentem, hanem bejöttem. Interjú Vincze Gábor történésszel. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./

Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

Félévenként tartalmas néprajzi kiadvány jelenik meg, a Kútfő. Kiadja a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont Alapítvány és a Nagybükki Néprajzi Társaság. Főszerkesztője Burus János magyartanár. A szerkesztőbizottságban négy tanár és nyolc diák van. A Kútfő teret ad a szórványterületekről származó kutatásoknak, dolgozatoknak is, Küküllőpócsfalvától Külsőrekecsinig. Nem csupán diákok gyűjtését közli, hanem úgyszólván minden korosztályt felvonultat. Burus János a hatvanas éveit tapossa, szívén viseli szülőfaluja, Pipe sorsát. Pipe híres szülötte Gyulai Zoltán /1887-1968/ tudós, fizikai szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1998-ban, halála 30. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a tudós tiszteletére a szülőfalu templomának előterében. Szövege: „Pipén született a nemzetközi hírű fizikus professzor, GYULAI ZOLTÁN (1887-l968), aki Kolozsvár, Szeged, Göttingen, Debrecen és Budapest egyetemein működött. E táblát emlékezésül helyezte el 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia, az Unitárius Egyház, a Babes-Bolyai Tudományegyetem. ” Pipe – mint sok tucatnyi más erdélyi kistelepülés – haldoklik, az utolsókat rúgja. Jó volna összefogni, utat javíttatni, s belakatolás helyett belakatni ezt a pompás tájat. /Bölöni Domokos: Az embert elviszi az esze. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./