Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Debrecen (HUN)
1189 tétel
2017. május 18.
Konferencia Várad történelméről
Immár negyedik alkalommal zajlott a Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület szervezésében konferencia Biharország történetéről a Varadinum keretében. Hat előadás hangzott el.
Szabó Ödön parlamenti képviselő nyitotta meg a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében zajló csütörtök délelőtti rendezvényt – mint mondta, az elkövetkezendőkben is minden évben meg fogják szervezni a konferenciát. Mint elhangzott, az idén a tanulmányokat tartalmazó „Őrizzük Váradot…” – Nagyvárad és Bihar vármegye története a kora újkorban című kötet szerkesztője és a rendezvény szervezője Oborni Teréz magyarországi történész.
Stratégiai szerep
A későbbiekben Oborni Teréz, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa szólat fel. Bevezető beszéde során elhangzott, hogy Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban, Rhédey Ferencnek írott levelében Várad jelentőségéről szólva így fogalmazott: „Ha Várad nem lészen, Szentjobb és a többi sem lészen, uram, őrizzük Váradot, mert úgy maradhat kegyelmed is szép javaiban, s mi is Erdélyben.” A fejedelem e szavai, amelyek Papp Klára jelen kötetében közreadott tanulmányában is szerepelnek, méltóképpen jelzik Nagyvárad fejedelemség-kori stratégiai fontosságát. A nagy fejedelem ezzel a kijelentéssel nem új keletű felismerést vetett papírra, hiszen Várad kulcspozíciója és rangos helye a fejedelemség nyugati határvidékén már évek óta közismert volt.
A kötet tanulmányai között néhány írás épp Várad stratégiai helyzetéből fakadó történéseket vizsgálja, más tanulmányok az egyházi viszonyokat, vagy a történeti Bihar vármegye két központi városa, Debrecen és Nagyvárad közötti kapcsolatot vizsgálja. A későbbiekben szó esett Bethlen Gábor és II. Mátyás király tárgyalásairól Nagyvárad sorsát illetően.
Felélénkítette
Amint a magyarországi történésznek a konferencia előadásait tartalmazó kötetben szereplő bevezető gondolataiban olvasható, a Bihar megyei RMDSZ és Szabó Ödön parlamenti képviselő célja az volt, hogy a város és Bihar vármegye középkori és kora újkori történetét újra a kutatás homlokterébe helyezze és e régi idők történetét mélyebben megismertesse az érdeklődő nagyközönséggel. „Az egészen bizonyos, hogy a Festum Varadinum keretében rendezett konferenciák és tanulmányok megjelentetésének lehetősége lassan, de biztosan felélénkítette a korszak kutatóinak érdeklődését a térség történetének egyes kérdései iránt.”
A továbbiakban öt magyarországi és egy nagyváradi építész előadásai hangzottak el: Papp Klára – Debrecen és Várad kapcsolata a kora újkorban, Bagi Zoltán Péter – Várad 1598 évi ostroma – más nézőpontokból, Szabadi István – A református egyház a hódolt Biharban, Mészáros Kálmán – A Váradi járás katonaállítása a Rákócszi-Szabadságharcban, Török Péter – Hajdúk fehérben. A szabolcsi Hajdúvárosok, Emődi Tamás – A Nagyváradi Várban végzett ásatások.
Neumann Andrea / erdon.ro
2017. május 22.
Együttműködik Bihar megye és Debrecen 14 kulturális intézménye
Hét, a Bihar Megyei Tanács hatáskörébe tartozó kulturális intézmény lépett partneri kapcsolatra a hasonló rendeltetésű debreceni intézményekkel, hogy támogassák Debrecent a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versenyben.
A Nagyvárad–Debrecen. Kulturális hidak című, határon átívelő projektben részt vevő partnerek közt két múzeum, színházak, filharmóniák, könyvtárak, bábszínházak, kulturális központok és hivatásos táncegyüttesek vesznek részt. Az összesen 14 intézmény képviselői vasárnap, a Regina Maria Színházban szervezett ünnepség keretében írták alá az együttműködési megállapodást – számolt be az Agerpres.
Az eseményen részt vett többek közt Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Papp László, Debrecen polgármestere és Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is. Pásztor Sándor az Agerpresnek úgy nyilatkozott: az intézmények között már 25–30 éve működik a kapcsolat, ezzel a gesztussal pedig bebizonyítják támogatásukat, hivatalos keretek közé emelik az együttműködést. A felek megállapodtak abban, hogy évente legalább egy programot valósítanak meg a partnerintézmény székhelyén, ezen kívül pedig információcserét tartanak fenn, közös konferenciákat, továbbképzéseket, szakmai tájékoztató rendezvényeket szerveznek. A partnerség fő mozgatórugója a Debrecen, Európa kulturális fővárosa 2023 projekt támogatása. Krónika (Kolozsvár)
2017. június 2.
Kinek fáj Trianon?
Magyarország, mint az Osztrák–Magyar Monarchia s a központi hatalmak tagja, vesztesként került ki az első világháborúból. A békefeltételek, melyeket a győztes antant diktált, átrajzolták Európa, de a Közel-Kelet, Afrika és Távol- Kelet térképét is. Magyarország teljesen elszigetelten, támogatók és szövetségesek nélkül nézett a döntések elé.   
1918 novembere és 1919 novembere között egyetlen magyar kormányt sem ismertek el, így a békeszerződés aláírását is késleltették.
Az egyes államok részesedése 
A magyar békeszerződés minden lényeges területi vonatkozása már a háború folyamán kialakult. Az antant hatalmak győzelmük érdekében a maguk oldalára állítottak több országot, titkos szerződésben és nyilatkozatban ígérték oda nekik az Osztrák–Magyar Monarchia, s benne a történeti Magyarország jelentős területeit.
Olaszország annak fejében csatlakozott az antanthoz, hogy az 1915. április 26-i londoni szerződésben felajánlották neki Ausztria egy részét (Dél-Triol), valamint Gorizia és Trieszt körül nemcsak olasz, hanem szláv lakta területeket és szigeteket is. Utóbb az olaszok maguknak követelték Fiumét, mivel a békeszerződés idejére Szerbia helyén már Szerb–Horvát–Szlovén királyság jelent meg.
1915. augusztus 18-án Szerbiának ígérik Boszniát, Hercegovinát, Dalmácia egy részét, Szlovéniát, Horvátországot, Fiumét, Bácskát és a Bánságot, amennyiben folytatja a háborút a Monarchia ellen.
1916. augusztus 17-én a bukaresti szerződésben elismerték a román igényeket Bukovinára, Dobrudzsára, Besszarábiára, Erdélyre, Partiumra (a Tiszántúlnak Debrecen–Szeged–Orosháza vonalig terjedő része), valamint a Bánságra is. Erdélyt említve ezt az egész területet értették. A Bánság odaígérése Romániának világosan mutatja, hogy az antantot nem kidolgozott koncepció, hanem pillanatnyi hadi helyzet befolyásolta, a szóban forgó területek etnikai és egyéb jellemzői nem érdekelték, s még azt sem tartották nyilván, mit ígértek egyik vagy másik kis szövetségesüknek.
Az antanthatalmak „társult hatalomként” jegyezték az emigráns cseh–szlovák kormányt, egyben igényét is elismerték a független állam megteremtésére – „területeik történelmi határain belül” –, ami a magyar Felvidéket, Szlovákiát is magába foglalta.
Az ígéretek, szerződések érdekjellegét tükrözi, hogy a francia és orosz diplomácia a Romániával kötött szerződéssel egyidejűleg megállapodott ígéreteiket csak annyiban tartják be, amennyiben erre őket a háború végére kialakuló viszonyok kényszerítik. Ez azonban a román kormányzatot nem befolyásolta abban, hogy az egész korszakban az 1916-os békeszerződés betartását követelje. Tette ezt annak ellenére, hogy az 1916-os bukaresti szerződés megtiltotta Bukarestnek, hogy különbékét kössön a központi hatalmakkal. És bár az 1918. március 5-én megtörtént, a békekonferencia végül eltekintett attól, hogy a szerződésszegés következményeit számon kérje Romániától.
A Magyarországgal kötendő békeszerződés alapjai, így a területi döntések már 1919 májusában készen álltak: Clemenceau 1919. június 13-i jegyzékei ezt közölték az érdekeltekkel. 
Békekonferencia Párizsban
A magyarok részéről a békeszerződést 1920. június 4-én Versaillesben, a Trianos-palotában ketten írták alá: Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ.
A 14 részből álló békeszerződés következtében a Történeti Magyarország területének 33%-a, népességének 36%-a maradt az új államhatárok között. Miközben más nemzetek maguk döntötték el, milyen állam kereteiben kívánnak élni, a magyar nemzetiségűeknek erre nem volt módjuk, a nemzeti önrendelkezés elvét esetükben nem érvényesítették. Népszavazást csak 1920 decemberében, a békeszerződéstől független, új körülmények között Sopronban és körülötte fekvő nyolc községben tartottak. Ennek eredményeként maradhatott Magyarország része e terület, így kapta meg Sopron a „civitás fidelissima”, a leghűségesebb város címet. 
Trianon romjain
Sok egyéb intézkedés mellett a békeszerződés 35 ezer főben szabta meg a hadsereg létszámát, megtiltotta a sorozást, a modern haditechnika alkalmazását. Ezzel Magyarországot megfosztották az állami léttől elválaszthatatlan jogától is, hogy külső megtámadás esetén védje magát. A békeszerződésnek az a pontja, amely szerint Magyarország nem mondhat le függetlenségéről gátat vetett egy esetleges új osztrák–magyar közös állam kialakulásának. A szomszédos országok stratégiai érdekében szabályozta a magyarországi vasútvonalak, közutak megszüntetését, illetve fenntartását.
Az Osztrák–Magyar Monarchia valamennyi utódállamának alá kellett írnia a békeszerződésbe foglalt úgynevezett kisebbségvédelmi paragrafusokat. Ezek kimondták, hogy valamennyi állam minden polgárának joga van anyanyelve használatára, kultúrája, vallása fenntartására és gyakorlására. Ezeket az előírásokat azonban éppen azokban az államokban sértették meg, amelyeknek nemzetiségi összetétele tarkább lett, mint az egykori Monarchiáé volt.
Nagy Románia első alkotmányába 1923-ban nem is iktatták bele, azzal az indoklással, hogy ez sértené a román állam szuverenitását. Ez azt jelenti, hogy etnikai nemzetiségi elvnek megfelelően lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek étvágya azonban csillapíthatatlan volt.
Autonómia és integráció
A nemzetté fejlődött etnikai közösségek e térségben mindmáig a XIX. századi francia nemzetállam eszméjének bűvöletében és rabságában élnek, s önmaguk számára más életformát, mint a nemzetállamé nem tudnak, nem akarnak elfogadni. A nemzet egységén alapuló állammodell már a múlté. A multikulturális vonások tovaterjedésével felértékelődnek a különböző autonómiai formák. Bethlen Gábor óta tudjuk: közösségként való megmaradásunknak és további gyarapodásunknak elengedhetetlen feltétele, hogy a minket is érintő kérdésekben nélkülünk ne döntsenek. Kós Károly óta azt is tudjuk, hogy megmaradásunk igazi záloga a minimum, mely szülőföldünket ismét hazánkká teheti, az a nemzeti autonómia. Ebbéli törekvésünkben akár maguktól a románoktól is példát vehetünk. A XIX. század végén a román nemzeti mozgalom az erdélyi és magyarországi románság autonómiájának megvalósítását tűzte ki célul. A román demokráciának nemcsak erkölcsi kötelessége, de egyenesen létérdeke, hogy megadja minden etnikai közösség számára mindazokat a jogokat, amelyeket egykor ő a magyar államtól követelt. Autonómiaigényünket nemcsak a modern Románia megszületésének történelmi dokumentuma, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat előírásai teszi jogossá, hanem az Európai Unió államaiban működő – Olaszországban dél-tiroli, Spanyolországban katalán, baszk, Finnországban az Aland-szigeti svéd stb. – autonómiák és Románia által elfogadott nemzetközi dokumentumok is: az EBEE (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) Koppenhágai (1990) és Genfi (1991), A helyi autonómia Európai Chartája (1993), A Regionális Autonómia Európai Chartája 1118/1992 sz. határozata, az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003 sz. határozata.
Románia autonómia iránti vehemens elutasító magatartása arra a jelenben is érvényesülő nemzetpolitikai stratégiára utal vissza, mely az ún. nemzeti kérdés megoldását, az etnikai homogenizációban, beolvasztásban, vagy eltávolításában látja.
Komádi Sándor Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 6.
A visszajáró történelem útjain
Emlékmű Nagyzerindnek
Miközben végiglapoztam Fazekas József nagyzerindi ny. történelemtanár A visszajáró történelem útjain c. kötetét, meg a pünkösd szombatján a nagyzerindi kultúrotthonban a méltatók beszédeit hallgatva minduntalan Horatiusnak az ércnél maradandóbb emlékműre (saját alkotására) vonatkozó sora járt az eszemben. Egy értékes könyv amolyan emlékmű, s talán még inkább, ha azt a szerző egy szűkebb-tágabb közösségnek, tájegységnek, helységnek állítja: a szó elszáll, az írás megmarad, s azt akár évszázadok múltán is elő lehet venni.
Fazekas József ilyen emlékművet állított szűkebb hazájának, a Körösköznek, Nagyzerindnek és környékének. Ha a táj lakója kezébe veszi, sok mindent megtudhat szülő- vagy lakóhelyéről, olyan dolgokat, amelyekről, legfeljebb, őseitől tud, hallomásból, valamit. A szerző, mondta egyik méltatója, tanártársa, Csanádi János Eleinkről szól a fámac., tavaly tavasszal bemutatott művét mintegy folytatja, egészíti ki egy virtuális falumonográfia érdekében. Mindkettő nagyon tiszteletre méltó, értékes munka – vajon akad-e valaki az ifjabb nemzedékből, aki majdan folytatná?
Hallottam egykori tanítványától, hogy a „tanár bácsi” attól tartott, kevesen jönnek el a könyvbemutatóra. Ehhez képest a zerindi kultúrotthonban álltak is jó néhányan ülőhely híján, s amikor a műsorvezető (az egykori tanítvány, a későbbi magyartanár, a kultúrotthon vezetője, Kiss Csilla, aki egyébként remekül látta el tisztjét) üdvözölte a megjelenteket, legalább tucatnyi helységet sorolt fel – a környékbeli Feketegyarmaton, Anton, Simonyifalván, Vadászon kívül többek között Nagyszalontát, Aradot, Debrecent említette. Ez utóbbi városból Tabajdi György Pál, a könyvben külön fejezetet kapott nagyzerindi születésű Tabajdi Károly egykori Arad megyei alispán, jeles politikus, a zerindi iskola névadójának leszármazottja és fia jött el.
Mindez külön kommentár nélkül is igazolja, hogy a szerzőt mennyien tisztelik, s voltak kíváncsiak könyvére.
A szombat délelőtti esemény jócskán túlnőtt egy „közönséges” könyvbemutató keretein: a méltatókon (Kiss Csilla, Pelokné Csordás Gabriella – egykori osztálytárs –, Nagy István szerkesztő, tördelő, pécskai fizikatanár) kívül a kötethez szorosan kapcsolódó versek (Semsei Ildikó, Brittich Erzsébet), hangzottak el, egy részlet az 1879. évi nagy zerindi árvízről szóló verses beszámolóból („amikor a zerindi szőlőcsősz is költő volt” – kommentálta a szerző), továbbá felolvasás a zerindi falusi képtár egyik kezdeményezőjével és lelkes harcosával, Fazekas Józseffel készült egykori tévéinterjúból, végül egy szép, az egykori osztálytárs által felolvasott vers, Arany János (1848-ban keletkezett Öröksége: „Ha minket elfú az idők zivatarja: / Nem lesz az istennek soha több magyarja.”
A jól megkomponált könyvbemutató-előadás végén fellépett néhány szép dallal a Rozmaring népdalcsoport, amelyet annak idején a szerző neje, Fazekas Irén tanárnő hozott létre és vezetett. Aztán elvonultak az egykori kislányok, a legtöbben már rég nem ténylegesen zerindiek, az iskolába, találkozóra.
A községen belüli Zerind falu lakossága (a könyvből idézek) 1930-ban meghaladta a 2300-at, manapság alig a nyolcszázat. Elfúj bennünket az idők zivatarja?
Az összejövetel végén a jelenlévő Szabó István (nagyvarjasi – Arad megye – gyökerű, ma a magyarországi Sarkadon élő) történész, szépíró tartott magvas bemutatót Trianonról, a június 4-i nemzeti összetartozás napjáról. Mi lett volna, ha...?, adhatnánk a címet rövid előadásának. Történelmietlen kérdés, ma az van, ami.
Fazekas József mintegy 190 oldalas könyve hat fejezetre (Helytörténet. Körösköz, Képtár, Környezetvédelem, Nyelvemlékeink nyomában, Az iskoláról, Polgármesterek zerindi helyzetképe) tagolódik, és tucatnyinál több reprodukciót tartalmaz a zerindi képtár anyagából. Írásokat, beszédeket, interjúkat, jó részük az egykori Vörös Lobogóban, a mai Nyugati Jelenben látott először napvilágot. És ami meglepetés volt a szerző számára: a könyv elején egy színes portré, Siska-Szabó Hajnalka alkotása, amelyet a szerkesztő titokban csempészett be, mert a szerző aligha egyezett volna bele.
Az egykori nagyszalontai osztálytársak (tizenketten jöttek el!), egy szép, Szalontáról szóló könyvvel és diplomával lepték meg a hetvenéves szerzőt, kérvén, hogy olvassa fel az oklevél szövegét. Az első mondatok után azonban szünet következett: a meghatottságtól elcsuklott a hangja...
2017. június 6.
A Fekete-Körös völgyének kincsei
Május 26–27-én szervezték meg Tenkén, a Református Művelődési Központban. A konferencia főszervezője és házigazdája Berke Sándor tenkei református lelkipásztor. Fővédnökei főtisztelendő Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke voltak. Már a második konferencia ezen a címen. Feltevődik a kérdés: Miért e konferencia? S miért ilyen gazdag, sokrétű programmal? Mert a vidék, ahol tizenegynéhány településen alig néhány ezer magyar él, káprázatosan gazdag hagyományokban, kultúrában, gazdaságban, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora.
Az első nap, Berke Sándor köszöntője után Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese tartotta a nyitó áhitatot. Juhász András, a Körösvidéki Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság szakmérnöke Gyuláról, a Fekete-Körös völgy vízrajzi helyzetét ismertette, térképeken és fényképeken keresztül. A vadvízi kenuzás egyik szervezője bemutatta, hogy hol, milyen jelentősebb pontok vannak a folyó mentén (sziklafal, zúgó, gát), amelyeket fel kell tenni a térképre. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke mint vízügyi szakember beszélt a folyó szennyezéséről, a környezetvédelemről. Papp János muzeológus, preparátor, vetítésen keresztül mutatta be a völgy élővilágát. Külön kihangsúlyozta a védett növényeket és állatokat. Dr. Mátyási Lajos geológus Vaskohsziklásról fényképeken keresztül ismertette a tenkei Czárán Gyula Barlangász Klub történetét, eredményeit. Az 1969-ben, egy középiskolásokból álló csoporttal elhatározták egy barlangkutató klub létrehozását. Megalapították a Tenkei Barlangkutató Klubot, amely a tenkei múzeum égisze alatt, Csák Kálmán irányításával működött és megismerkedik a Béli- és Királyerdő-hegység karsztjával. 1972 után közismertté válnak országos szinten, főleg miután bekapcsolódott a feltárásba Mátyási Lajos és Sándor geológus testvérek és Szuhai Sándor fotográfus. A klub mutatta be az első teodolittal készült barlangtérképet. 1985 után részt vesznek egy közös egyezmény kivitelezésében, melynek célja a Pádis–Varasó–Boga karsztvidék átfogó kutatása. Óriási eredményeket értek el, több mint 150 barlang és több karsztvölgy teodolitos feltérképezésével.
Ezután üdítőleg hatott a zilahi Gáspár Attila zenetanár által vezetett Csuprosok citerazenekar műsora. A folytatásban Boros István ny. lelkipásztor Benedek István író életét és munkásságát ismertette. Mint pszihiátriai szakorvos számos munkával gyarapította az orvosi, valamint a regényirodalmat.
Erdész Ádám történész Márki Sándor pályája címen ismertette, hogyan jelenik meg a Fekete-Körös vidéke Márki történetírási munkásságában.
Nagyon érdekes előadást tartott dr. Bakó Endre irodalomtörténész Debrecenből, Nadányi Zoltán, a bihari trubadúrcímen. Saját kora nem tartotta nagy irodalmárnak, mégis nagyot alkotott. A feketegyőrösi születésű költő, műfordító, főleg szerelmes költeményekkel tűnt ki. E csodálatos, ízes szerelmes költeményeket Meleg Vilmos színművész ismertette óriási átéléssel. Előadása magával ragadta a közönséget.
Dénes László tenkei születésű, Nagyváradon élő költő, szerkesztő Dél-Bihar irodalmáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi vármegyének ez a része világirodalmi nagyságokat is adott, bár ez jórészt a Nagyszalontáról indultak kapcsán mondható el. Ráadásul tényleg múlt időben, mert ma már pezsgő irodalmi élet Arany János szülővárosában sincs, nemhogy Belényesben, Tenkén, Sarkadon vagy a régió más településein. A nagy felelősség ma már a nemzet azon „napszámosaira” hárul (oktatókra, papokra, népművelőkre, elöljárókra stb.), akik a magyar irodalmi értékek, illetve általában a magyar szellemi teljesítmények és a kulturális örökség felmutatásával, közvetítésével, ápolásával nemzetmegtartó feladatokat látnak el, dacolva a népességfogyással, elanyagiasodással és elidegenedéssel.
A nap zárásaként Nadányi Zoltán tiszteletére emléktáblát avattunk a Művelődési Központ falán. /Felirata: NADÁNYI ZOLTÁN
Feketegyörös, 1892. okt. 9 – Budapest, 1955. febr. 2.
a költő, író, műfordító emlékét őrzi a Szülőföld népe.
E táblát a Tenkei Művelődéi és Honismereti Kör állította/
Másnap, szombaton délelőtt folytatódott a konferencia gazdag programja. Csűry István református püspök tartotta a nyitó áhítatot. Pál apostol prédikációján keresztül hívta fel a figyelmet az itt elhangzó előadások és gondolatok fontosságára és aktuálisságára.
Benedek Csaba néprajzkutató Szolnokról, a Fekete-Körös völgyében gyűjtött népi értékeket mutatta be képeken keresztül, Tárgyaink utóélete címen. Katona Edit néprajzkutató Budapestről Erdélyen innen, Alföldön túl, – a Fekete-Körös völgye a századfordulón címen tartott előadást. Györffy István tudományos vállalkozása a Fekete-Körös völgyében élő magyarság kutatásaként ismert leginkább a szélesebb és a szakmai közvéleményben, de tanulmányainak újraolvasása és a gyűjtött tárgyak, térképek, a készített fényképek áttekintése után sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, sőt úgy tűnik, hogy Györffyt – az ugyanebben az időben ott kutató Bartók Bélához hasonlóan – lenyűgözte a hegyvidéki román falvak magyarokéhoz hasonlítva még archaikusabb, „ősi” világa. Éppen ezért a többségi románság néprajzi képe is gazdagon megjelenik kutatásában. Györffy István különleges régészeti lelethez hasonlítható néprajzi gyűjtése kapcsán Fekete-Körös-völgy példáján keresztül kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a kulturális-gazdasági-társadalmi változások is, amelyek a 19. század második felének magyarországi falvaiban végbementek.
Bartók Béla 1906-ban kezdte meg a magyar népdalok módszeres gyűjtését, de hamarosan ráébredt arra, hogy a magyar népzene sajátosságai, és általában a kelet-európai népek parasztzenéi közt található összefüggések megértéséhez tanulmányoznia kell a nemzetiségek zenéjét is. A román népzene hatását keresve jutott el Györffy Istvánnal egy időben a Fekete-Körös völgyébe, ahol 1909-ben, 1910-ben és 1911-ben többhetes gyűjtőútjai során a Néprajzi Múzeum támogatásával több, mint 350 román, valamint 1912-ben Gyantán és Köröstárkányban 44 magyar népdalt gyűjtött.
Gert Sijl ny. építésvezető Hollandiából az 1990 utáni személyes kapcsolatait, segítségnyújtását ismertette Kapcsolatok a szeretet nyelvén a Fekete-Körös völgyében címen. Elmesélte, hogyan vitte át a határon az első segélyeket, majd anyagilag is segítette a tenkei egyházközséget, a szeretetotthont, valamint az itt felépített Művelődési Központot. Dr. Bubenyák Máté, Érdről, elmondta, hogy számtalan alkalommal, összegyűjtött gyógyszereket szállított át a szeretetotthonnak, majd közös kirándulásokat kezdett szervezni, amelyek ma is folytatódnak. Alulírott, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós életét és munkásságát ismertette, bemutatva fontosabb műveit. A váradi püspökség története című monumentális munkája döntően befolyásolta az egyháztörténeti kutatásokat.
Soós József gyantai lelkipásztor Köteles Pált, az írót, az újságírót mutatta be. Gyantán született 1927-ben. 1950-től másfél évig politikai fogoly volt, majd a termelésben dolgozott mint napszámos, segédmunkás, technikus. Az 1960-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódott a romániai művelődési életbe: írásai jelentek meg a Fáklya, Familia, az Előre, Igaz Szó, Korunk, valamint számos folyóiratban. 1982 szeptemberében jelent meg Töprengés egy torzkép előtt című esszéje, amelyben elemezte és bírálta Ion Lăncrănjan román publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakötetét. 1990-től az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett.
Győri Róbert budapesti egyetemi tanár Fodor Ferenc geográfus életét ismertette, Önéletrajzaim című munkáján keresztül. Tenkén született 1887-ben. Egyetemi tanár volt Budapesten, gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzője. Teleki Pál munkatársa volt néprajzi és gazdasági térképei szerkesztésében. Fő területe a gazdaság-tájföldrajz volt. Idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki, mellyel áttekinthetővé vált a hazai térképészet korai anyaga. Tájföldrajzi, tájtörténeti munkái maradandó értéket rejtenek, néprajzi vonatkozásai gazdagok, melyek jelentős hatással voltak a kortárs etnográfusokra.
Érdekes és humoros formában mutatta be Bartók Béla papucsát Erdélyben hagyta című esszéjét a tiszaföldvári Szabó V. János tájkutató, publicista. Bartók Bélának a Fekete-Körös völgyében végzett kutatómunkáját ismertette, Buşiţia János tanár társaságában.
Az utolsó előadás Köteles Ágoston helytörténész, Tornaújfaluból ismertette, saját családi tragédiáján keresztül, a Bódva-völgyi, a felvidéki németek és magyarok sorsát, akiket Szibériába hurcoltak, s amelyek közül kevesen tértek haza. Konkrét számadatokkal illusztrálta e szörnyű tragédiát.
Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. június 7.
Szent László váradi szobrai 1692-től napjainkig
Kedd este a Kanonok soron havi összejövetelüket tartották a Nobilitas Egyesület tagjai. Csorba Sándor levéltáros és Péter I. Zoltán helytörténész tartottak előadásokat. Ezt volt a társaság 2016/17-es évadjának utolsó találkozója a nyári szünet előtt.
A megjelenteket Szabó István, a Nobilitas Egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte. A továbbiakban Csorba Sándor, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa tartott expozét, Szent László király nagyváradi szobrai a török alóli felszabadítástól napjainkig címmel. Arra hívta fel a figyelmet: a káptalant és a püspökséget 1693-ban helyezték vissza a javaikba, de Bunyitay Vince még 1693-ban, illetve 1695-ben Debrecenig hatoló tatár betöréseket említ, valamint a Rákóczi-szabadságharc idején, 1703-ban Váradot is érték csapások. A város egyetlen temploma az 1693-ban épített Szent Brigitta-kápolna volt, munkaerő hiányában pedig a püspöki és káptalani birtokok még évekig nem termeltek jövedelmet, ezért az 1692-öt követő közvetlen időszakban nem az jelentette a fő problémát, hogy miként emeljenek szobrot Szent Lászlónak.
A napjainkban a Székesegyház keleti oldalbejárata mellett látható barokk kőszobor felállításának tervét 1738. július 24-én döntötte el a káptalan, és a források szerint még abban az évben már el is készült. Csáky Miklós püspök levelezéseiben egy monumentális márványszobor terve továbbra is szerepel, melynek modellje 1743-ban készült el, de nem lett kivitelezve. Az 1738-ban a Kispiacon (most Szent László tér) felállított szobrot 1893-ban helyezték át a papnevelde kertjébe (Pray György/Berzei utca). 1948-ban a szobrot elásták, majd 2000-ben restaurálták, és a Székesegyház keleti mellékbejárata közelében újból felállították.
Szent Lászlónak azt a szobrát, mely ma a Székesegyház főbejárata előtt látható, a király kanonizációjának 700. évfordulója alkalmából rendelte meg Schlauch Lőrinc bíboros, de a költségekhez a káptalan is hozzájárult, illetve közadakozásból is kiegészítették. Az alkotás 1892-re elkészült ugyan, de a Szent László térre való kihelyezésére csak 1893. szeptember 10-én került sor. A szobrot a szombathelyi Tóth István akadémiai szobrász készítette el, aki több alkotást is csinált az egyházmegye számára (például a Barátok temploma előtti Piéta). A viaszveszejtéses technikával öntött bronzszobrot az 1924. május 8-i rongálást követően helyezték át a Székesegyház elé.
Egyéb tervek
Az idők folyamán meg nem valósított szobortervek is voltak. Egy lovasszobor felállításának tervét már Schlauch bíboros is dédelgette, aki 1894-ben vette tervbe a szobor elkészíttetését a milléniumi ünnepségekre. Hozzá hasonlóan Tóth Istvánt kívánta megbízni a szobor elkészítésével utódja, Szmrecsányi Pál is. Konkrét lépeseket Széchenyi Miklós püspök tehetett, aki 1913. október 21-én levélben bízta meg a művészt egy meghívásos pályázatos szoborterv elkészítésére 90 ezer korona alapból. 1914-ben Tóth két 1/3-os gipszmodellt is készített, amit szerződéskötés követett 1916. május 1-jei kivitelezési határidővel, ami azonban az első világháború miatt meghiúsult.
1942-ben az emlékünnepségre szerettek volna egy lovasszobrot készíteni. Várad főispánja, Hlatky Endre 1941-ben kezdett tárgyalásokba a Vallás- és Közoktatási Minisztérium tanácsosával, Say Gézával, aki a budapesti Erdey Dezsőt bízta meg a szoborterv elkészítésével, anyagi támogatást is ígérve a városnak a megvalósításhoz. A gipszminta 1941 novemberére készült el, a tervet azonban Nagyvárad vezetősége, köztük a polgármester is elutasította, amúgy pedig bronz hiányában eleve halálraítélt kezdeményezés volt.
Korunkban is vannak kezdeményezések: az RMDSZ-hez köthető Varadinum Kulturális Alapítvány megbízásából 2017 áprilisára készült el Deák Árpád váradi szobrászművész Szent Lászlót ábrázoló agyagmodellje.
A felsoroltak következtetéseként elmondható: kezdetben a római katolikus egyház volt a kizárólagos kezdeményező, az 1940-es években viszont már a világi autoritások is felkarolják a szoborállítás gondolatát, valószínűleg inkább nemzetiségi, politikai megfontolások, mintsem lelkiségi szempontok alapján. Egy esetben sem ihletődtek a középkori mintákból, mindegyik mű önálló művészi elképzelésen nyugszik, és a szobrok kivitelezésében a kor hangulata minden esetben visszatükröződik.
Nagyvárad építészete
Péter I. Zoltán helytörténész Nagyvárad építészetéről tartott előadást, részletesen kifejtve, hogy miként alakul ez a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk korban, milyen és hány templom, illetve ház volt a tárgyidőszakban. Természetesen beszélt a várbeli első székesegyházról is, az anekdotákkal fűszerezett érdekes időutazás pedig vetítéssel zárult a Bazilikáról, valamint a Fő utcai épületekről a vasútállomástól az Ady líceumig.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2017. június 10.
88. Ünnepi Könyvhét
Teljében a könyves események, a hét végén csúcsra jár a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok Budapesten és Magyarország több városában. Sőt még Kolozsvárt, Aradot is bevonta a rendezvények sorába a népszerű könyvünnep szervezője, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A csütörtök délután kezdődött forgatag közel 350 könyvújdonságot kínál az olvasóknak, szinte minden magyarországi és határon túli magyar kiadó időzített erre az alkalomra valamilyen friss kiadványt, a könyvfesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren egymást érik a szerzők, akikkel pódiumbeszélgetések, kötetbemutatók, dedikálások és más rendezvényformák keretében találkozhatnak az érdeklődők, de van úgy is, hogy kötetlen formában is kialakulnak párbeszédek az írók és a könyvbarátok között. Az ünnepélyes megnyitón az idén Závada Pál Kossuth-díjas írót érte a megtiszteltetés, hogy méltassa a nagy hagyományú megnyilvánulást. A vidéki országos megnyitó Debrecenben zajlott. 
A nyitónapon marosvásárhelyi szerző, Káli István állhatott először közönség elé. A 70 éves prózaíróval A szemfényvesztett című új regénye kapcsán beszélgetett Kőrösi P. József. A könyvhét további programja során még számos erdélyi tollforgató mutatkozott be és dialogizálhat olvasóival. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi romániai magyar író a Vörösmarty téren, mint most. Mint az MKKE igazgatója, Péterfy Gergely nyilatkozta, a határon túli kiadók 57 új címmel jelentkeztek. Valószínűleg szombaton és vasárnap sokan megfordulnak majd az erdélyi kiadók pavilonjánál. Legfontosabb könyves műhelyeink képviseltetik ott magukat valamilyen különlegességgel. A Mentor Könyvek, a Lector Marosvásárhelyről, a Pallas-Akadémia, a Gutenberg, a Bookart Csíkszeredából, a Kriterion Kolozsvárról nevezett be a fesztiválra, és több más honi kiadónk kiadványai mellett számos szerzőnk jelentős anyaországi kiadással hívja fel magára a figyelmet. Jó hallani, hogy élénk az érdeklődés a vásárhelyi szerzők és kötetek iránt. Kovács András Ferenc új kötete ismét különlegességet sejtet, Markó Béla két új kötet kapcsán is közönség elé lép, Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor se hiányzik frissen megjelent könyveivel, a mind többet vállaló Lector Kiadó Egyed Emese Paian című verseskötetét, Demény Péter Vadkanragyogás című regényét és Bodó Márta Nőszirom című interjúkötetét vonultatja föl. Gáspárik Attila a Pont Kiadónál dedikál. És még hosszasan folytatódhatna a felsorolás a kolozsváriakkal, csíkiakkal és a többi erdélyi szerzővel, akik ugyancsak számíthatnak a vásárlátogatók figyelmére. Tompa Andrea, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa,Tamás Kincső, Tamás Dénes és még jó néhányan példázzák az Erdélyben születő magyar irodalom és szakírás erejét, folyamatos megújulóképességét. A későbbiekben rendre igyekszünk mellékletünkben is ismertetni a kiadói termés színe-javát.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 20.
Megnyitották a „Királyi hét” mottójú Szent László Napokat
A Nagyváradi Szigligeti Színházban nyitották meg hivatalosan és ünnepélyesen az V. Szent László Napokat június 19-én este, egy köszöntőbeszédeket követő emlékezetes gálaműsorral.
Azt megelőzően, délután főhajtásra és koszorúzásra került sor a városalapító lovagkirály szobránál. A nagyváradi római katolikus székesegyház előtt álló – egykor a város főterén felállított, de Trianont követően onnan száműzött – királyszobor tövében helybéliek és Magyarországról érkezettek maroknyi serege Kiss Géza váradolaszi kántor tárogatószava után együtt énekelte el a „Keresztes vitézek daliás vezére, mi árva nemzetünk ékessége, fénye…” kezdetű Szent László-himnuszt. Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő a Zsoltárok könyvét idézve (24,7–10) röviden emlékeztetett: a nagy magyar király hatalma, küldetése és ereje egyaránt isteni akaratból fakadt, a neki szóló hódolat egyben a Teremtő előtti főhajtás és hitmegvallás.
A tisztelgő koszorúzást követően megnyitották a vártemplomban a Móser Zoltán fotóművész felvételeiből Szent László-freskók a Kárpát-medencében címmel nyílt kiállítást.
Este a színházat megtöltő meghívottakat és érdeklődőket többen is köszöntötték rövid ünnepi beszédekkel. Elsőként a Szent László Napok főszervezője, Zatykó Gyula, aki a kulturális fesztivál ötletadóit, kezdeményezőit és szervezőit, illetve különböző rendű és rangú támogatóit méltatta, de legfőképpen az évről évre kitartó és gyarapodó részvevőket, köztük a közelről-távolról hazatérőket.
Magyarország kormánya nevében Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár üdvözölte az egybegyűlteket, kiemelve a városalapító szent királynak a magyar történelemben betöltött szerepét, illetve magának Nagyváradnak a jelentőségét – múlt, jelen és jövő vonatkozásában. Emlékeztetett, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László Emlékévnek nyilvánította a 2017-es esztendőt az uralkodó trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából
Papp László, Debrecen polgármestere többek között a városa és a Nagyvárad közötti negyedszázados testvértelepülési viszonyt méltatta és annak új tartalmakkal való feltöltését ígérte, a Körös-parti város elöljárójával együttműködve, akivel arról is megállapodott – épp a nyitógála előtt –, hogy Várad mindenben támogatja Debrecent abban, hogy 2023-ban Európa kulturális fővárosa lehessen. „Kívánom, hogy az előttünk álló Szent László Napok erősítsék a váradi magyarságot, segítsék a megértést magyarok és románok között, és erősítsék Debrecen és Nagyvárad együttműködését” – fogalmazott.
Ilie Bolojan nagyváradi polgármester arról beszélt, hogy a Szent László Napok egyszerre a nagyváradi magyarság és a város ünnepe is, amelyen egyre több román nemzettársa is részt vesz. Kifejezte a város lakosságának egynegyedét kitevő magyarok iránti tiszteletét, elismerve őseik történelmi érdemeit, valamint a jelenkoriak hozzájárulását a gazdasági és kulturális élethez, a békés társadalmi fejlődéshez.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke – úgy is, mint az erdélyi magyarság „régi barátja” – a határ két oldalán élők egymásrautaltságáról, illetve a szükségszerű magyar és román együttélésről és együttműködésről is beszélt, miközben Szent László „titkát” helyezte reflektorfénybe, aki államférfiként, diplomataként és szolgálattévő keresztényként volt kiválóságban példamutató elődünk.
Tőkés László házigazdagént zárta a felszólalásokat, köszöntve a távolabbról érkezett vendégeket, köztük is külön Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét és Okos Márton, aBáthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnökét, akik a Szent László Emlékév kezdeményezői voltak. Európai parlamenti képviselőnk, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, nemcsak a Szent László Napok szervezőinek köszönte meg a munkát, hanem mindazoknak, aki a nemzetpolitikában hasznosan tevékenykednek. Történelmi ívű küszködéseinkre utalva mutatott rá reményteljes bizakodással: „Hinnünk kell, hogy szent királyunk mostani, megromlott állapotunkban, eme újkori próbás időkben is segítségünkre lehet és segítségünkre siet.” 
Több olyan törekvést is méltatott Tőkés László, amelyek a magyarság talpra állítását, megerősítését és felemelését célozzák helyi és regionális szinten. „Már-már válságos helyzetünkben, váradi népünk vészes megfogyatkozása és elerőtlenedése idején a megoldás és a kiút számunkra semmiképpen nem a kivándorlás vagy az önfeladó beolvadás, hanem az itthon, szülőföldünkön való megmaradás, melyre Szent László királyunk erejével, hitével és oltalmával szövetkeznünk szükséges” – fejtette ki.
Következett a Hagyományok Háza által összeállított, Mihályi Gábor szerkesztett-rendezte Szállnak a pávák című produkció, amelyben a Magyar Állami Népi Együttes tagjai és a „Fölszállott a páva” televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny döntősei léptek föl, akik bukovinai, magyarbődi, csíki, kazári, vajdaszentiványi, kalotaszegi, szilágysági, Küküllő menti, jászsági, és mezőségi táncokkal-dalokkal kápráztatták el a közönséget.
A nyitógálát Vindis Andrea színművész konferálta, közreműködött Kiss Adrienn Lívia gyermekénekes, a színvonalas, parádés zenés-táncos műsort vastapssal és ovációkkal hálálták meg a jelenlévők, a Boldogasszony Anyánk kezdetű néphimnuszt pedig együtt énekelték el zárásként az előadók és a nézők. tokeslaszlo.eu/cikk
2017. június 21.
Szent László értékrendje összekötő kapoccsá vált
Nagy érdeklődés övezte azt a gálaműsort, melyet hétfő este tartottak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban. A Szállnak a pávák című népzenei és néptánc-összeállítással nyitották meg az immár ötödik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napokat. A gálaműsoron (idén első alkalommal) megjelent nagyvárad polgármestere Ilie Bolojan, illetve a megyeszékhely önkormányzatának több képviselője. Magyarországról érkezett az ünnepségre Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Papp László, Debrecen polgármestere, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A váradi politikusok közül említést érdemel Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint az EMNP több helyi vezetője
A megjelenteket, elsősorban a váradi polgárokat, közéleti személyeket, politikusokat elsőként Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője köszöntötte, aki rámutatott arra az útra, amelyen át a négy esztendeje indított Szent László Napok a térség legnépszerűbb megarendezvényévé nőtte ki magát. „Évről évre többen ismerték el a kulturális fesztivál létjogosultságát, és csatlakoztak partnerként vagy támogatóként a szervezők mellé. A Szent László Napok ma már a hivatalos városimázs része, a városháza is támogatja, sőt népszerűsíti az eseményt.” – mutatott rá Zatykó.
A magyar kormány képviseltében Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Emlékeztetett, szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt. „Nagyváradot mindig is jellemezte a kiállás, az értékek megőrzése és az újrakezdeni tudás, így lett újra magyar felsőoktatás a Partiumi Keresztény Egyetemen, így védték meg a várost lakó reformátusok és katolikusok, magyarok és románok a kommunizmus által lerombolni kívánt Szent László-templomot, így lett a régi helyett új Szent László-hermája a 19. században a városnak, és így újul és szépül meg folyamatosan Várad terebélyes vára.
Felszólalt Papp László, Debrecen polgármestere is, aki többek között arról beszélt, hogy a megnyitógála előtt megállapodott Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel, hogy a Körös-parti város támogatja, hogy magyarországi testvérvárosa 2023-ban Európa kulturális fővárosa lehessen, s megígérte, ha Várad pályázik, ők is mellé állnak.
A maga során a Nagyvárad és Debrecen közötti megállapodásról Ilie Bolojan is beszélt. Szólt arról is, hogy a Szent László Napok egyszerre a nagyváradi magyarság és egész Nagyvárad ünnepe . Kiemelte, a váradi magyarok iránti tiszteletből érkezett a megnyitóra: egyrészt azért tiszteli a magyar közösséget, mivel több száz éven keresztül megteremtették Várad mai képét, a mai belváros nagyrészt nekik köszönhetően néz ki úgy, ahogy ma kinéz, másrészt azért, mert a ma itt élő, a város lakosságának mintegy 25 százalékát kitevő magyarság számottevően hozzájárul a város gazdasági és kulturális életéhez.
Németh Zsolt felszólalásában rámutatott arra, hogy Szent László személyisége összeköti a magyarságot, a határ két oldalán élőket, illetve a magyarokat és románokat, hiszen a lovagkirály nem csak térben, hanem időben is összeköt mindazokkal, akik hozzá hasonló értékalap mentén alakították a nemzet sorsát.
Tőkés László, (mint váradi politikus) házigazdaként szólt az egybegyűltekhez, megköszönve a szervezők munkáját. „Hinnünk kell, hogy Szent László királyunk mostani, megromlott állapotunkban, eme újkori próbás időkben is a segítségünkre lehet, és segítségünkre siet” – jelentette ki.
A köszöntések között Kiss Adrienn Lívia, akit a Fölszállott a Páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató versenynek köszönhetően ismert meg a váradi közönség is, népdalokat adott elő. A felszólalások után került sor a látványos, magával ragadó produkciókra. A Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny döntősei előadásukkal bűvölték el a váradi közönséget.
Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. június 21.
Makkai Sándorról nyílik kiállítás Brassóban
Makkai Sándor (1890–1951) erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét bemutató tárlat nyílik Brassóban, a Reménység Házában csütörtökön 19 órától.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett, Tudománnyal és fegyverrel című kiállítást a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete, a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület és a Reménység Háza szervezi.
A rendezvény házigazdája: Ménessy Miklós református lelkész és Házy Bakó Eszter, a közművelődési egyesület elnöke, kurátor Makkai Lilla református lelkész, köszöntőt mond Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és Szebeni Zsuzsa, a kulturális központ igazgatója – közölte a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézete.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából immár Brassóban is bemutatkozó tárlaton olyan ritkaságok is láthatók, mint Makkai Sándor Szilvássy Karolának írt levelei, doktori értekezése, családi képek, valamint grafikái és versei, amelyek kevésbé ismert darabjai az életműnek. Emellett olyan sarkalatos pontokat is felelevenítenek, mint az egyik legnagyobb vitát gerjesztő, Magyar fa sorsa – A vádlott Ady költészete című munkája, valamint a kisebbséggel kapcsolatos felelősségre rávilágító írásai, amelyek szintén nagy vihart kavartak. „Hangulatos és tartalmas tárlatot akartunk létrehozni” – hangsúlyozta a kurátor, hozzátéve, teológiai professzori tevékenységének eddig ismeretlen vetületeire is rávilágítanak. A kiállítás a 125 éve született Makkai Sándor életének – az irodalmi élet jól ismert alakjának – filozófiai és vallástörténeti vonatkozásait is igyekszik bemutatni, körbejárni. Szebeni Zsuzsa kitért arra is, hogy a Makkai-tárlat az Erdélyi Helikont bemutató kiállítások újabb darabja. Ebben a sorozatban mutatták be korábban a Kós Károlyról, Bánffy Miklósról és Szilvássy Karoláról szóló anyagot is. Kiemelte, a kutatások összefüggenek egymással, és ezáltal egy érdekes területet sikerül egyre jobban feltérképezni. Mint mondta, ide tartozik Kemény János is, akinek a közeljövőben szintén bemutatják az életpályáját. Makkai Sándor 1926-ban lett az erdélyi református egyházkerület püspöke, és e tisztében sokat tett az erdélyi magyarságért, tanügyi, kulturális és irodalmi szintjének megtartásáért, felemeléséért, valamint a román szenátus tagjaként a magyarok politikai jogaiért. A küzdelmekbe belefáradva elhagyta Erdélyt, 1936-tól Debrecenben volt egyetemi tanár. Irodalmi munkássága során történelmi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó regényei, irodalomtörténeti, egyházi témájú, filozófiai és pedagógiai szakcikkei jelentek meg. Elnöke volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak. Krónika (Kolozsvár)
2017. június 26.
Kulturális határátkelő Debrecen és Várad között -
Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincsei címmel nyílt kiállítás pénteken a nagyváradi várban a Szent László Napok keretében. A tárlat ízelítőt nyújtott a cívisváros történelmi, népművészeti, kézműves értékeiből, illetve a Hajdúság és Bihar egyedi stílusú népi kultúrájából.
„Öröm a szemnek, öröm a léleknek a kiállítás” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a pénteki tárlatnyitóra összegyűlt érdeklődőket Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője, majd átadta a szót Szakáli István Lorándnak, a magyar Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkárának. – Nagyon szép, lélekemelő esemény az, amikor Debrecen bemutatkozik Nagyváradon, és megmutatja az értékeit – méltatta az eseményt Szakáli István Loránd, a Szent László emlékév kapcsán lovagkirályunk történelmi jelentőségét hangsúlyozva beszédében. „Nem lehet véletlen, hogy halálát követően rövid időn belül tiszteletének, és nagyszerű tetteinek kultusza az egész Kárpát-medencében elterjedt, aminek emlékei a mai napig megtalálhatóak Felvidéktől a Székelyföldig, a Dunántúltól egész az Isztriai-félszigetig. Életművének üzenete ma is érvényes: álhatatossága, a magyarság megmaradásának ügyében végzett szolgálata erőt és reménységet adott évszázadokon keresztül, és adhat nekünk is a nehéz időkben” – mondta Szakáli István Loránd. A tárlat kapcsán hangot adott véleményének, miszerint „a mai esemény résztvevői, és a kiállítás látogatói egyfajta virtuális, szemmel nem látható kulturális határátkelő-építésben vesznek részt Debrecen és Nagyvárad között. Ennek az építésében segítenek bennünket a hungaricumok is, amelyek olyan megőrzendő és egyedülálló értékek, amelyek az összetartozás érzése, az egység és a nemzeti tudat erősítése miatt fontosak számunkra”. Mint megtudtuk, immár több mint ezer értéktár működik szerte a Kárpát-medencében, a lehetőség pedig továbbra is adott úgy a magyarországi, mint a határon túli közösségek számára, hogy pályázzanak és létrehozzák saját értéktáraikat. Szakáli István Loránd bejelentette azt is, hogy a bizottság június 20-i döntése értelmében bekerült a hungaricumok közé az első kifejezetten külhoni érték is: Torockó épített öröksége.
A cívis város üzenete
Dr. Mazsu János, a Debreceni Közgyűlés Kulturális Bizottságának és a Debreceni Értéktár Bizottságnak az elnöke köszönetet mondott azért, hogy Debrecen díszvendége lehet a Szent László Napoknak, és hogy a kiállítás a középkori magyar várrendszer egyik gyöngyszeme, a váradi vár területén kaphatott helyet. Mint megfogalmazta, a cívis város üzenetét hozta Váradra, mégpedig kétféle formában: az egyik egy tárgyiasult kiállítás, amely tartalmazza Debrecen városának, és tágabb környezetének a tradícióit, tárgyi, népi kultúráját, szellemi örökségét. – A kiállítás együttesen mutatja be azt a fajta kulturális gyökeret, amely Debrecent a ma egészében a Kárpát-medencére kiterjedt magyar kultúrához kötötte, de amely fel is mutatta a cívis város sajátosságait – fogalmazta meg Mazsu János. Az általa vezetett értéktár bizottság megalakulásával kapcsolatosan megtudhattuk: az volt a cél, hogy felmutassák, melyek azok a hagyományok, értékek amelyek ma sem muzeális jellegűek, nem vitrinben tarthatók, hanem orientálhatják mai közösségeinket, ezek újraépítésében meghatározó szerepet játszhatnak, de amelyek Debrecen hagyományaihoz híven akár újabb üzleti sikereket is hozhatnak.
A kezdeti gondolatra visszautalva dr. Mazsu János megfogalmazta: a cívis város üzenetének másik fele a „kinyújtott kéz”. Szeretnék ugyanis, hogy jövőre Nagyvárad jelenjen meg Debrecenben egy hasonló kiállítással, oly módon, hogy ebben a nagyváradi magyar, illetve a román értékek is bemutatásra kerüljenek.
Végezetül Angela Lupșea várigazgató köszöntötte magyar nyelven a megjelenteket, kifejtve: Nagyvárad és Debrecen megmutatta, hogy nincs köztük határ, kultúra és hagyomány szempontjából a vár és a debreceni kultúra együtt, kéz a kézben jár.
Az esemény hangulatát a Debrecenből érkezett Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós emelte: előbb citerakísérettel hortobágyi pásztordalokat hallhattunk, majd hegedű kíséretében bihari és hajdúsági népdalokat.
Tárlatvezetés
A köszöntők után a kiállítás kurátora, Mátrai-Nagy Andrea Bíborka tartott szakavatott tárlatvezetést a megjelenteknek. A kiállítás anyagát két teremben helyezték el, az egyikben Debrecenre, míg a másikban a megyére vonatkozó értékekre fókuszálva. Mint elhangzott, főleg a textilkultúra, a szőttesek, hímzések azok, amelyek kiemelkedő fontosságúak, ezen kívül pedig a fazekasmesterség, a bőrműves-mesterség, végül pedig a viseletkultúra: ezekből nyújtottak ízelítőt az érdeklődőknek a tárlat keretében.
Tököli Magdolna erdon.ro
2017. július 1.
Kezdődik a 25. Incitato nemzetközi lovas művésztábor
Az Incitato Sportegyesület szervezésében holnap kezdetét veszi a jubileumi, 25. Incitato nemzetközi lovas művésztábor. Az idei tábor témája a lovas legendák, ennek jegyében alkot majd huszonhat hazai, magyarországi és németországi képzőművész – festő, grafikus, fotós és szobrász – két héten keresztül.
A művésztábor ideje alatt készült alkotásokat július 16-án délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében megnyíló tárlaton mutatják be a nagyközönségnek.
A művésztelep helyszíne immár tizennegyedik éve a bálványosfürdői Vár és Kárpátok Panzió. A tábor művészeti vezetője Vincze László grafikusművész, a táborszervező pedig Tóth Ildikó. Háromszéket a kovásznai Deák M. Ria és Deák Barna, a sepsiszentgyörgyi Simó Enikő, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos, Sárosi Csaba, Vetró András és Vetró-Bodoni Zsuzsa, valamint Bimbó Botond, Gábor Balázs, Máthé Balázs és Németh Orsolya „művészpalánta” képviseli.
Az egyre csökkenő anyagi támogatás miatt Magyarországról csak három alkotó vesz részt az idei táborban: Gonda Zoltán Debrecenből, Ürmös Péter Budapestről és Vincze László Sárándról. A művészek zöme visszatérő, a Németországból érkező Balla-Móni Aranka újonc.
A műtermi munka mellett a tábor programjában egész napos tanulmányi kirándulás is szerepel, amelynek során a művészek a kovásznai Kádár László- és a kézdivásárhelyi Kosztándi-képtárat, kézdivásárhelyi műtermeket, valamint kézdialmási és kurtapataki lovardákat látogatnak meg. Iochom István / Háromszék; Erdély.ma
2017. július 3.
Rekordrészvétel volt a Szent László Napokon
Egy hét alatt több mint hatvanezer embert sikerült megmozgatni, tudatták a nagyváradi Szent László Napok szervezői. Ez jelentős előrelépés, melyet lehet, hogy nehéz lesz túlszárnyalni, hangzott el a hétfői, kiértékelő sajtótájékoztató keretében.
V. Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Zatykó Gyula főszervező mondta el: rekordot döntöttek az ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napok során, főleg szombaton és vasárnap volt nagyon jelentős a részvétel, köszönet illeti a szervezésben részt vállalókat. Kiemelte: Nagyvárad és Debrecen polgármestere is kedvezően állt hozzá az eseménysorozathoz, közös megbeszélésen is részt vettek, remélhetően gyümölcsöző lesz a két város közötti kapcsolat a továbbiakban is. Debrecen önkormányzata egyébként nyolc, gyerekeknek és felnőtteknek szóló programmal vett részt, s a vár alkalmazottaitól is nagy segítséget kaptak. Kiemelt partnerük volt a Partiumi Keresztény Egyetem, mellyel új szintre sikerült vinni az együttműködést, ezúttal a szervezésben résztvevő hallgatók számára a tanintézet gyakorlatnak ismerte el az önkéntesmunkát.
Mihálka Melinda programigazgató elmondta: egy hét alatt 120 programot sikerült szervezni és több mint hatvanezer résztvevő volt, ami, mint később elhangzott, mintegy húszezerrel szárnyalja túl a tavalyi rendezvényt. A programigazgató kiemelte a szerdai operettestet, melyen a kolozsvári magyar operettművészek léptek fel, a csütörtöki dzsessz-estet, melyet a Posticum szervezett, s melyre mintegy nyolcszázan jöttek el, a péntek délelőtti kézművesvásárt, a péntek esti koncerteket, melyeken a csendőrség adatai szerint mintegy nyolcezren vettek részt, a szombati KFT és Demjén Ferenc koncertet, melyen tizenöt ezren is megfordultak, s persze a vasárnapi Omega és Metropol koncertet, melyen 20–23 ezer ember vett részt, ugyancsak a csendőrség adatai szerint. „Egy gombostűt sem lehetett volna elejteni” – jegyezte meg Zatykó Gyula. A vasárnapi gyermekprogramoknak is nagy sikerük volt, sokan vettek részt a lovagi tornákon, fegyverbemutatón, de a meseolvasás, a kézműves foglalkozások is sikeresek voltak. „Sikerként könyveljük el a Szent László napokat, a munkát folytatjuk, jövőre is találkozunk” – mondta Zatykó Gyula.
Infarktusa lett
Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi vezetője elmondta: szombaton és vasárnap többféle kézműves foglalkozást is szerveztek, ezeken 450–500 gyerek is részt vett, s az állami intézményekben, családi típusú gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek 25–30 fős csoportja is eljött. Bruncsák Gyöngyitől, a Máltai Segélyszolgálat nagyváradi fiókszervezetének vetőjétől megtudtuk, hogy a rendezvényen az elsőssegély nyújtást vállalták, mivel ez a szervezet irányvonala. Mentőautót Bradács Alíz, a margittai kórház menedzsere biztosított, köszönet illeti ezért. Kiss Balázs, a segélyszolgálat ifjúsági vezetője, aki egyúttal a SMURD asszisztense is, elmondta: három temesvári önkéntessel voltak jelen, utóbbiak a tömegbe vegyülve figyelték, hogy nincs-e rosszul valaki. Elmondható, hogy a fesztivál „csendes” volt, senki nem került túlzott alkoholfogyasztás miatt kómába, összesen huszonhat esetük volt, ami nem számít soknak, a legtöbbször túlzott folyadékveszteség miatt történt a rosszullét. Három alkalommal vitték a mentőautóval a Megyei Kórház sürgősségi osztályára az érintett személyeket. A legsúlyosabb eset egy infarktus volt – a középkorú hölgy a vasárnapi koncertek előtt lett rosszul, saját maga jelentkezett a mentőknél, magas vérnyomással és szapora szívveréssel vitték kórházba; mint kiderült, könnyebb lefolyású infarktusa volt, szerencsére most már jobban van.
Érték született
A Posticum részéről Nemes István programigazgató mondott köszönetet a Szent László Egyesületnek, s szólt arról, hogy nem volt könnyű koordinálni a három helyszínről érkező előadókat, de a koncert sikeresen zajlott. A lényeg az, mondta el, hogy együtt legyünk, nyelvtől és kultúrától függetlenül, hiszen a hétköznapi életben sem párhuzamos társadalomban élnek magyarok és románok; másfelől azt is céljuknak tekintették, hogy túl a közös szórakozáson, értékek is szülessenek. Az előadás második felében előadott számokat, melyek során régi magyar népénekek hangzottak el dzsesszre hangszerelve, s melyeket Balázs Elemér komponált, itt mutatták be először. Az előadás forgatókönyvet egyébként, mint megtudtuk, ő maga írta, közösen Rencsik Imrével, a Posticum alapítójával.
Pázmán Ida, a Nagyváradi Kézműves Ház vezetője elmondta, hogy a kézműves vásáron negyven meghívott mester vett részt, tizenketten Debrecenből érkeztek. A kézműves bemutatók során elkészült a Szent László tiszteletére faragott kopjafa is. Amint Zatykó Gyula megjegyezte, Szent László ezúttal is „megtette kötelességét”, hiszen mindenütt a környéken vihar volt, de a rendezvény helyszínét nem érte. Neumann Andrea / erdon.ro
2017. július 11.
Hadállásainkat meg kell erősítenünk
A reformáció 500. és a magyar református egyház 450. évében jubileumi megemlékezés és ünnepi istentisztelet helyszíne volt július 9-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti csücskében, a magyar-ukrán határ mellett, a Tisza bal partján fekvő Árpád-kori ősi település, Milota.
A helyi református egyházközség és az önkormányzat közös szervezésében megtartott, a helybélieket és környékbelieket megmozdító rendezvényre távolabbról is érkeztek meghívottak, akiket az Amicis Rézfúvós Együttes szakrális jellegű muzsikája fogadott a református gyülekezeti ház udvarán. Ugyanitt köszöntötte Pálinkás Gyula házigazda lelkipásztor a jeles vendégeket, köztük is első renden Tőkés László európai parlamenti képviselőt, továbbá a különböző elöljárókat és a híveket.
Tilki Attila, a körzet országgyűlési képviselője református és ugyanakkor kuruc fellegvárként mutatta be és méltatta a tiszaháti Milotát és lakóit, a kitartó hűség és a józan paraszti ész kettősségében megmaradt közösséget. „Az egykori reformáció intelmei ma is aktuálisak, különösen Európa nagy közösségének színterén, ahol számunkra érthetetlen okokból lopakodó jogalkotással kockáztatják az évezredes kultúrát, értékrendet” – vélte a fideszes politikus.
A vendégek üdvözlése után tárlatnyitó következett. A Fülöp Sándor festőművész, tanár gazdag munkásságának töredékét bemutató kiállítás létrejöttéről az alkotó fia, Fülöp István volt országgyűlési képviselő, a Mátészalkai Járási Hivatal jelenlegi vezetője, egyben pedig a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke beszélt röviden, felidézve édesapja alakját. Vitéz Ferenc főiskolai docens, debreceni irodalmár bensőséges hangvételű méltatásában Fülöp Sándor (1928–2012) pedagógusi munkásságát is piedesztálra helyezte, nemcsak alkotóművészetének erényeit és eredményeit.
A kiállított művek megtekintése után az egybegyűltek átvonultak a templomba az ünnepi istentiszteletre, amely zene- és énekszóval, köszöntésekkel vette kezdetét. Paládi László gondnok és Bunna Istvánné polgármester üdvözölték a megjelenteket, kzötük több megyei és helyi elöljárót, majd a lelkipásztor és neje által betanított hittanos gyermekek verses-dalos szolgálata következett. Nem maradt el az egyházközség női karának bizonyságtétele sem.
Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője az úrasztalánál elmondott apostoli köszöntésében a félezer éves reformáció történelmi jelentősége mellett annak korszerűségét is vázolta. A folyamatos önvizsgálat és megújulás melletti elkötelezettség korunkban is elvárás egyház, közösség és egyén iránt egyaránt. Nagy elődeink, a magyar reformátorok és egyházalapítók – köztük a kálvini reformáció egyik megszilárdítója, kiváló egyházi író és pedagógus, a Milotán született Nyilas István püspök – nyomdokában haladva kell őrt és helyt állnunk helyeinken – biztatott a püspökhelyettes. Ecclesia semper reformari debet! Azaz az egyház reformációját mindig tovább kell vinni. De az „új reformáció” már nem csupán az egyházra terjesztendő ki, hanem társadalmunk minden szegmensére – szögezte le végül.
Szószéki igehirdetésében Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke a 20. zsoltárt idézve, a gyülekezettel együtt fohászkodva („Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején”) összegezte a keresztény Európára, a Magyarországra és az egész magyarságra leselkedő veszélyeket, amelyeket egyedül állhatatos istenhitünkkel és bizodalmunkkal háríthatunk el. A közös hit és a református egység jegyében, a mesterségesen meghúzott határok fölötti nemzetegyesítés mai feladatai közepette mutatott rá arra a megszentelt örökségre, aminek ápolására és továbbvitelére a kétezer év kötelez, illetve az ötszáz és a négyszázötven éves évfordulók emlékeztetnek, figyelmeztetnek.
Az igehirdető beszélt a 16-17. századi nemzetmentő harcokról és azok egyházi vonatkozásairól is, az előtte szólóhoz hasonlóan méltatva a reformáció korszakalkotó jelentőségét. Napjaink harc nélküli háborúit összegezve a lelki, hitbéli, szellemi hadállásaink megerősítését szorgalmazta prédikációjában a püspök. „A hitnek nemes harcát kell megvívnunk mindig és mindenütt – hitünk erejével felfegyverkezve készüljünk a jövőre!” – mondotta Tőkés László, aki az alapigére visszautalva jó, nemes és rátermett vezetőkért is könyörgött a gyülekezettel egyetemben, hiszen „az Úr megsegíti felkentjét; meghallgatja őt szent egeiből jobbjának segítő erejével”.
Az istentisztelet után került sor a Milotai Nyilas István (1571–1624) előtti tisztelgésre, megkoszorúzva a templom előtt 1911 óta álló emlékművét. Az előbb nagykállói, majd szatmári lelkész, esperes 1614-ben annak a Tiszántúli Református Egyházkerületnek lett a püspöke, amely 1557-ben jött létre a Debrecen-nagyváradvidéki és Szatmárvidéki Szuperintendentiák egyesülésével. (Tíz évvel ezután a reformáció magyarországi, kálvini ága két hitvallást fogadott el Debrecenben, a Heidelbergi kátét és a II. helvét hitvallást. Innen, az 1567-es Debreceni Zsinattól számoljuk a magyar református egyház létét.) 1618-ban Milotai Nyilas István lemondott a szuperintendensi tisztségről, hogy Bethlen Gábor fejedelem főprédikátorként Gyulafehérvárott szolgálhasson, haláláig.
Ezen az emlékezetes vasárnapon a milotaiak első alkalommal találkozhattak és beszélgethettek el az 1989-es temesvári népfölkelés emblematikus alakjával. Tőkés László otthonában kereste fel tisztelete jeléül a 85 esztendős Szabó Jánosnét, mindenki Tanár Nénijét, generációk oktatóját-nevelőjét. http://tokeslaszlo.eu/cikk
2017. július 22.
Reformátorok nyomában: tanulmányúton a dési gimnazisták
A reformáció 500. évfordulója alkalmából izgalmas feladatra vállalkozott néhány dési középiskolás. Visszanyúltak a gyökerekig, hogy felfedezzék a reformáció máig ható erejét, gyümölcseit. Mindazt, amit ott értékesnek, érdekesnek, netán elfeledettnek véltek, gyönyörű PowerPoint-bemutatóval színesítve elmondták a vasárnap délelőtti népes templomi gyülekezetnek.
Luther Márton, Kálvin János, Zwingli Ulrich, Károli Gáspár, Szegedi Kis István életének és munkásságának legizgalmasabb eseményeit elevenítette fel Bálint Gabriella vallástanár, valamint Albert Kinga, Nagy Krisztina, Rónai Bernadett, Zágoni Nóra, Daróczi Loránd, Kalmár Loránd és Kerekes Konrád középiskolai diákok kutató, feltáró munkája, s ígéret szerint a reformátorok névsora bővül, mert érezhető volt, hogy igény van rá. A vasárnaponkénti rövid bemutatók műszaki munkatársa két diák, Gombár László és Müller Hunor volt.
A jubileumi évet a kisebb tanulók körében vetélkedővel tette emlékezetessé Bálint Gabriella vallástanár. Az előzetes felkészülést, a kijelölt könyvészet (Bottyán János: Hitünk hősei) alapján történő adatgyűjtést változatos fordulókból álló verseny követte. A májusi eseményre 32 gimnáziumi diák nevezett be. Négyes csoportokba szerveződve oldottak meg írásban egy feladatlapot, majd képfelismerés, híres mondások szerzőinek megnevezése és villámkérdések megválaszolása következett. A részt vevő gyerekek közül 15-en jutalomkiránduláson vettek részt június utolsó és július első napján.
Kezdő úti cél a reformáció városa, Debrecen volt. A Református Nagytemplom monumentalitása, a Déri Múzeum kincsei és Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, a Nagytemplom szomszédságában virágzó Líciumfa látványa valósággá minősítette mindazt, amit a diákok a versenyre való felkészülés során könyvből ismertek meg. Délután az Aquaticum enyhet adó hűs vizét, este a Tiszaladányi Református Egyházközség Gólyafészek vendégházának meleg szeretetét élvezték a kirándulók.
Másnap a hungarikumok sorát gyarapító első teljes magyar nyelvű Vizsolyi Biblia szülőfalujába, a református Betlehembe vezetett útjuk. Az Árpád-kori templomról, a templomi tárlóban megtekinthető Vizsolyi Bibliáról hiteles adatokkal bővült ismeretük, a templomkertben található műemlék épületben berendezett Mantskovit Bálint Nyomdatörténeti Múzeumban pedig nemcsak hallottak a Biblia nyomtatásának történetéről, hanem hagyományos merített papírra ki is nyomtatták Károli Gáspár munkájának első oldalát.
Szórványmagyarságban élő gyerekeink kezében életre kelt a múlt, Reményik Sándor A fordító című versének sorai megteltek tartalommal: „Az, kinek szellemét ma körülálljuk,/A Legnagyobbnak fordítója volt,/A Kijelentés ős-betűire/Alázatos nagy gonddal ráhajolt”.
Frissen emlékeztek még a gyerekek a templomfalak között hallottakra, nevezetesen arra, hogy mekkora jelentősége volt a magyar református vallás megerősödésében annak, hogy Károli Gáspár a közeli Göncön „az Igének keresett magyar igéket”, s így nemzeti öntudatunk támpillérévé válhatott a Vizsolyban kinyomtatott első teljes magyar nyelvű Szentírás.
Lélekben megerősödve indultak tovább a gyerekek Sárospatakra.A Rákócziak dicső kora címet viselő állandó kiállításon azok életével ismerkedtek meg a pataki várban, akiknek Biblia iránti tisztelete azzal is igazolható, hogy Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem, akkori egri főkapitány pártfogása és támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg a Vizsolyi Biblia kiadása.
Ez a kis tanulmányúttal felérő kirándulás sem sikerült volna a Dési Református Egyházközség segítsége nélkül. Köszönetünk jeléül hadd mondjuk el, hogy volt miről mesélni. Az élmény pedig nem csupán leckefüzet mellett fel-felvillanó nyári emlék lesz. Egyik részt vevő kisdiákunk már a kirándulás másnapján kamatoztatta elsőéves konfirmációi bizonyságtétele alkalmával.
Czirmay Júlia, tanítónő / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 28.
A FÁRADHATATLAN HARCOS
A legjobb kezekben van határon túli kultúréletünk egy lényeges szelete.
Ahol Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója, egyetemes és magyar kultúránk épp olyan elszánt, mint amilyen gyönyörű harcosa megjelenik, ott biztosan történik valami. Legyen szó a Kós család vagy a Bánffyak életművéről, az 1848-as özvegyekről vagy Kemény János hagyatékáról, Szebeni Zsuzsa a szigorúan tudományos megközelítés mellett mindig benne él témáiban. Valami egészen titokzatos – tisztán tudományos lépésekkel be sem járható – úton kerül a témába időben és térben, hiszen úgy tud beszélni például Szilvássy Caroláról, mintha személyesen ismerte volna.
Novemberben vette át az intézmény vezetését – ezzel gyakorlatilag hazatért szülőföldjére. Kacskaringós életpálya az övé, Kolozsváron és Debrecenen át érkezett Budapestre. Húsz évig volt az Országos Színháztörténeti Intézet határon túli referense, ezalatt havi rendszerességgel hazajárt Erdélybe, és mára alapos kapcsolatrendszert épített ki a legkülönbözőbb intézményekkel.
Sepsiszentgyörgyön feladata a magyar kulturális értékek bemutatása, elsősorban a magyar közönségnek, de bizonyos számú román érdeklődővel is számolnak, akikre Szebeni elmondása szerint különösen figyelnek. – Szem előtt tartom a szórványvidéket: Szebent, Medgyest, Brassót és Szászvidéket. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Sepsiszentgyörgyön is sikerrel bemutatkozott 1848-as özvegyek kiállításra, melynek a teljes szövegét román nyelven is olvashatják az érdeklődők, épp 25 ezer néző vásárolt jegyet a szebeni Astra Falumúzeumban, a román kulturális élet egyik ismert központjában – meséli lelkesen Szebeni Zsuzsa, aki anno az Erdélyi Helikon közösségét választotta doktori disszertációja témájául, most pedig elszánta magát: mandátumának lejártáig minden helikonistáról összeállítanak egy életmű-kiállítást.
Jelenleg a báró Kemény János-kiállításon dolgoznak, amely Marosvécsen fog bemutatkozni. A Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve sikerült feltárni a hagyatékot, ebben a Kemény család is nélkülözhetetlen segítséget nyújtott – öt-hat unokatestvérről van szó, akik mind kulturális területen tevékenykednek.
– Sepsiszentgyörgyön fantasztikusan aktív kulturális élet van, beszéljünk akár színházfesztiválokról vagy városfesztiválokról, minden este három-négy program közül választhat a közönség, annak ellenére, hogy egy hatvanezres városról van szó. A képzőművészet felülreprezentált, a kiállítóterek kérdése olykor fejtörést okoz, ahogy az időpontok is, de szoros az együttműködés Vécsi Nagy Zoltánnal, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjével, Vargha Mihállyal, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával,
Kopacz Attilával, az Árkosi Kulturális Központ vezetőjével és Bocsárdi Lászlóval, a Reflex Fesztivál és a Tamási Áron Színház igazgatójával. Mivel kevesen vagyunk az intézetben, ezért stratégiám: az ő nagy rendezvényeikhez olyan szeletet adni akár magyar, akár nemzetközi területről, hogy az ő elképzeléseiken belül, de mégis a saját szájunk íze szerint gazdagítsuk a programot. Ez történt március 15-én is: hathetes előkészítés után kültéri kiállítással, könyvbemutatóval, iskolai előadással és egy brassói képzőművészeti tárlattal voltunk jelen.
Egy március 15-i ünnepségen újdonsággal kell előállni, és ez sikerült: most kezdjük kutatni, milyen szerepe volt a nőknek és a gyerekeknek a forradalomban túl azon, hogy kötést téptek, kokárdát varrtak. Adataink vannak arra, milyen nélkülözhetetlenek voltak például a fegyvergyártásban, tölténykészítésben – sorolja az igazgató, aki tényleg mindenhol jelen tud lenni: a Székely vágta rendezvényhez például a Bánffy-ménes történetéről szóló anyagot csatoltak.
Amikor Szebeni Zsuzsa azt mondja, hogy kevesen vannak az intézményben, azt szó szerint kell érteni: mint igazgatónak egy titkársági asszisztense van, igazából ketten csinálnak mindent. Igény is lenne a bővülésre, leginkább a szakmai munkában, hiszen minden területen dolgoznak a zenétől képzőművészeten át a gyermekprogramokig. De a remélt bővülésig is összetehetjük a kezünket, amiért ilyen harcostársaink vannak.
Juhász Kristóf / Magyar Idők
2017. július 29.
XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor
Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét
Amint azt előzetesen hírül adtuk, július 24-én, hétfőn kezdődött a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, amelynek a munkálataira mi is ellátogattunk. Ezúttal is Csáky Barna Zsombor villájában, kiváló lakhatási és alkotófeltételek között találtuk a 16 tagú művésztársaságot, akik ezúttal is a polgármesteri hivatal étkezdéjében étkeztek. Közülük néhányan a fedett, fóliával a széltől is védett teraszon dolgoztak, mások téma, illetve ihlet céljából a természetben jártak
Láng Esztert a közösség fogta meg
A teraszon alkotók közül elsőként a Debrecenből érkezett Láng Esztert szólítottuk meg, aki elsősorban fest, de grafikával, installációval, performansszal is foglalkozik. Erdélyben gyakran jár, hiszen Korondon született, de a nagyzerindi alkotótábor munkálatain első ízben vesz részt.
Ami az itteni alkotómunkáját illeti, benne van egy minimalista irányba tartó folyamatban. Az utóbbi időben monokromjellegű munkákat alkot, korábban absztrakt jellegűeket készített. Ha muszáj, ajándékba szokott egy-egy tájképet is készíteni, de nem az a műfaja. Igazán a világnak és a tárgyaknak a struktúrája, a belső konstrukciója, a színek érdeklik. Azok, amelyek a korábbi időszakokból, visszafogottabb irányba tartanak. Egyszerűsített forma- és színvilágot keres. Nagyzerinden az a közösség fogta meg, amelybe belekerült, az impressziói elsősorban innen származnak. Az a kollégiális, barátságos környezet és hangulat, amiben dolgozni lehet. A faluban is sétálgatott, ahol a régi dolgoknak a nyomait kereste, észlelte a változásokat. A falut még nem ismeri eléggé, de az itt szerzett benyomások általában később szoktak megfogalmazódni. Ha legközelebb az alkotótábort olyan időpontban szervezik, amikor neki is megfelel, illetve újra meghívják, szívesen visszajön.
Dél-Koreában is tudnak Nagyzerindről
Clemens Beungkun Sou Dél-Koreából származik, Bécsben élő művész, aki a világot járja művésztelepről, művésztelepre, a számára érdekes művészeket meghívja Dél-Koreába, ahol művészeti szervező is. Gunsansi városban 1990 óta egy nemzetközi, az UNESCO által támogatott kiállításnak a szervezője, a világ művészeinek a részvételével. Ott többek között Siska-Szabó Hajnalka is kiállított. Az ott résztvevő művészeknek a száma 200 fölött van, mindannyian rajta vannak a szervező által készített plakáton. A minden évben Dél-Koreában megszervezett kiállítással párhuzamosan, Bécsben és Dél-Koreában is egyetemi tanárként oktatott – 21 évig – műépítészetet és designet, amelyekből doktorált. Most már nagyon sok ideje van, bejárja a világ művésztelepeit, a nagyzerindin második alkalommal vesz részt, az itteni emberek igen jó benyomással vannak rá, ugyanakkor nagyon érdekli az itteni régi építészet. Itt nyugodt feltételek között, kiváló alkotólégkört élvez, amit ezúttal is megköszön, ide máskor is szívesen visszajön.
Amint Siska-Szabó Hajnalka is hozzátette, Clemens Beungkunnal már több művésztelepen vettek részt együtt, kölcsönösen tetszettek egymás munkái, ezért másodszor is meghívta a nagyzerindi művésztelepre. A több mint 10 éve megszervezett vándorkiállításra, amit Szöulban is megszerveztek Hajnalkának a munkáiból is vitt. A kiállított anyagból katalógust is készítettek, amiben a művészek életrajzai mellett a munkáik is benne vannak. Most elhozta azt a katalógust és a plakátot, amiben mindketten szerepelnek. A dél-koreai művész nagyon szeret Nagyzerindre járni, ahol nagyon jól érzi magát, angolul értekeznek vele.
Mario a malom épületében remélt ihletet
Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető Mario Eibergerrel a hegyvidéki alkotótáborban ismerkedett meg, tetszettek a munkái, ezért Nagyzerindre is meghívta. Amint Mariotól megtudtuk, különleges helyeket keres, ahol enteriőrben, vagy modern felfogás szerint, a régi ottfelejtett épületeknek a belső tereit, a vakolat lehullását festői foltokkal szemlélteti, ezáltal különleges élményt tud nyújtani a szemlélőnek. A külső világban inkább modern városképeket fest, dekoratív ráhatásokkal. Noha a belső helyek lepusztultnak látszanak, az egyedüllétet, az ottfelejtettséget kihangsúlyozzák. E képek nem régi, barnás másolatok, hanem átköltött alkotások. Ilyen épületeket Nagyzerinden is talál, de ezek farmszerűek, miközben elsősorban a gyárépületeket kedveli, ahol nagyobb épület-tömegek nagyvonalú formákat képeznek. Mindenképp szeretné meglátogatni a helybeli malom épületét, ahol bizonyára maradandó élményeket fog találni, amelyek nyomán kép is születhet.
Wlodzimierz a természettel együtt alkot
Karankiewicz Wlodzimierz a koegzisztencia alapján maga is alkot, de érvényesülni engedi a természet aktivitását is. Munkájában elsőrendű a természetes alapanyagoknak a használata. Éppen ezért, a kézi szőttes vásznon kínai tussal, vízzel, érett, illetve zöld bodzabogyók festékével dolgozik. Mindennel, amit a természetben talál, beleértve a vörös agyagot is. A hatalmas vászonnak nyirfaseprűvel történő megfestésében a táj ihlette, de a saját impresszióit is érvényesítette. A festménye ebben a fázisban még csak absztrakt kompozíció, amihez az impresszió a természetből érkezik. Az út, az azt elkísérő fáknak a koronája, a levelei, tehát maga a természet inspirálja.
Falra akasztani az összes képet
Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető és Vas Enikő társszervező örömhírrel újságolták: a Nagyzerindi Képtárnak a tábori gyűjteményében folyamatosan felújítják a több évtizedes, megsárgult paszpartukat. Ugyanakkor hozzáfogtak az eddigi alkotótáborokban született, helyben maradt festményeknek a bekeretezéséhez. A bekeretezett képeket a falakra akasztották, azok a látogatók számára megtekinthetők. A 15 év alatt összegyűlt művészeti alkotásoknak a keretezése, a falakon történő kiállítása folyamatban van. A Képtár jelenleg 325 festménnyel rendelkezik, amelyeknek mintegy 80%-a már a falakon látható. Nem csak a képtárt, hanem a polgármesteri hivatal irodáit, a folyosókat, sőt az étkezdét is képek ékesítik. A képek bekeretezése, a paszpartuk felújítása a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával már januárban elkezdődött. A képtár naponta 8–16 óra között látogatható, de előre történt bejelentkezés alapján hétvégén is kinyitják, ingyenes belépés mellett. Abban is reménykednek, hogy valamikor a kiállítóhely hiánya is megoldódik, és bekeretezve, minden kép a falra kerül, megtekinthető lesz.
Amint Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető elmondta, a nemzetközi szinten is elismert művészek részvétele a nagyzerindi alkotótáborban nagyban emeli annak a színvonalát. Az itt megforduló legtöbb művész egyetemi tanárként is tevékenykedik. Közéjük tartozik a Karankievitz lengyel művész-házaspár is, akik szintén nagyon szeretnek részt venni a Nagyzerindi Nemzetközi Alkotótábor munkálatain.
Színes album, értékelő
A szlovákia Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, a lengyelországi Beata Babel-Karankiewicz, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, az ukrajnai Kopriva Attila, a budapesti Breznay András és Szmirnov Oleg, a debreceni Láng Eszter, a dél-koreai Clemens Beungkun, a németországi Mario Eiberger, a kolozsvári Koncz-Münich Judit és András, Gally A Katalin és Székely Géza, illetve az aradi Siska-Szabó Hajnalka Az emlékek szárnyán témakörben született munkáit vasárnap 18 órától az Olosz Lajos Művelődési Házban Ódry Mária festőművész értékeli. Mivel az idei művésztelep jubileumi, az elmúlt 15 év munkáinak az összegzésével egy albumot is sikerült összeállítani. Azt Csáky Barna Zsombor adja ki, Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő szerkesztették. Február óta dolgoznak rajta és tartalmazza a 15 év alatt született műveket, a 71 alkotóművésszel együtt. A művészek nemcsak a Nagyzerindi Képtár, hanem a szponzorok, de a lakosság gyűjteményét is gyarapították, ugyanakkor elvitték a Nagyzerindi Művésztelep hírét a nagyvilágba. Talán ennek is köszönhető, hogy idén 3 kontinens 8 országából érkeztek,és nemcsak a művésztelep, hanem Aradnak, a megyének, az egész régiónak elviszik a jó hírét. Azért is, mert minden évben szerveznek kirándulásokat a megye érdekes részeibe. Hétfőn Balla Géza ópálosi pincészetébe mennek, de a tornyai Pro Pir Kult tájházába is meghívást kaptak. A meglátogatott helyekről művészeti, lelki szempontból is feltöltődve távoznak, a műveikbe folyamatosan beépítik az itt szerzett impresszióikat. Azok újságok művészeti rovataiban, sőt doktori disszertációkban is megjelennek. A művésztelep népszerűsége annyira megnőtt, hogy helyhiány miatt nem tudnak minden jelentkezőt fogadni.
Köszönet a támogatásért
A szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatalnak, a Communitas Alapítványnak, Csáky Barna Zsombornak, Bognár Levente aradi alpolgármesternek, Simándi Sándor nagyzerindi polgármesternek, Balla Gézának, Schmak Andrásnak, a Pro Pir Cult Egyesületnek, a Pro Zerind Egyesületnek és a sok magánszemélynek, akik a lehetőségeik mértékében segítettek. Pályázati közvetítő, ezúttal is a Pro Zerind Egyesület.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 2.
Zerind a nagyvilágban. A nagyvilág Zerinden
Július 24-én kezdődött és 30-án ért véget a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, melynek munkájába Balta János. Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét című tudósításán keresztül nyertek betekintést olvasóink. Vasárnap a táborzáró kiállításon, ünnepi hangulatban Ódry Mária értékelte – mely az alábbiakban olvasható – az alkotók és szervezők tevékenységét.
„Igen – a Nagyvilág van Zerinden ismét: XV. alkalommal nyílt meg a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor Nagyzerinden. Három kontinensről – Európa, Ázsia, Amerika – jöttek el ide az alkotók, és akik itt vannak, jól érzik magukat. Tíz napig ideális körülmények között festenek, rajzolnak, agyagból építenek, és utána elviszik hírét Nagyzerindnek a nagyvilágba – például az itt alkotó Beata Babel Karankiewitz, aki egyetemen oktat, beépítette Zerinden szerzett tapasztalatait a doktori disszertációjába. És nem ő az egyetlen doktori fokozattal rendelkező alkotó. Férje, Wladok Karankiewitz, a Czesztochowai Egyetem dékánja szintén egyetemi oktató. Dél-Koreából érkezett, nem először van itt prof. dr. Clemens Beungkun Sou, aki műépítész, járja a világot, Európát, kiállításokat szervez és fest. Szintén doktor az Ukrajnából érkezett KOPRIVA ATTILA, főiskolai tanár. És azt kell mondjam, minél doktorosabb valaki itt, annál szerényebb.
Ha már a szerénységnél tartunk, Székely Géza kolozsvári illetőségű művész tanár, mikor érdeklődtem tőle mi is az a magas állami kitüntetés, amiben részesült – szerényen, mosolyogva mondta: 2012-ben vettem át Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Amikor megkérdeztem, viccesre véve a figurát, hogy 2012 óta semmi? – azt válaszolta: – Á dehogynem, 2013-ban EMKE Szolnay Sándor-díj, 2015-ben a MOL MENTOR díja, 2011-ben a Magyarországi Rajztanárok Egyesülete által kiadott díj és emlékplakett – és mindezt olyan szerény mosollyal, mintha azt mondaná: – esik az eső.
– Igen, díjeső – mondanám én.
Fel szeretném olvasni a résztvevő művészek névsorát, hogy senkit se hagyjak ki, bár a zerindieknek nem kell őket bemutatni, hiszen régi barátok, ismerik őket.
BREZNAY ANDRÁS Budapestről érkezett, sokadszor van itt, épületsíkok, szürkék, sárgák, barnák vonzatában él, épületei mintha dőlnének, templomai, tornyai dőltükben mintha üzennének a mának: vigyázzatok ránk!
OLEG SMIRNOV szintén Budapestről jött – a zerindi táj, közeg számára mindig alapihlet, mindez olyan lilákban, kékekben, okkerben leegyszerűsítve egzisztenciálisan, szinte leheletszerűen újraköltve, hogy az ember azt mondja: ez igen!
GALLY A. KATALIN Kolozsvárról jött, ő a pasztellkréta művészetének nagymestere, az idei téma az emlékezés szárnyán számára testre szabott, hiszen különleges finomságú lélekérzéseket regisztrál. Egy-egy régi kerítés időkoptatta erzetét, vagy egy nyitott ablak, függönyön átszűrt emlékezésre invitáló képét.
SZÉKELY GÉZA szintén pasztelltechnikán keresztül, a lélek belső építészeként láttat épületet, fészert síkokban komponálva, a belső és külső környezetet.
A KONCZ MÜNICH házaspár férfi tagja, ANDRÁS saját építésű kemencében égeti ki különleges térelemeit, kisplasztikáit. Ezúttal különleges, redukciós technikával szürke-feketés felületet hozva létre: ők a METEORITOK címet viselik. Felesége, JUDIT egyedien házasítja össze az olajfestményt a reányomtatott linómetszettel. Mindkettő népi motívumos, tulipános-virágos ihletésű. Munkáinak címe: Emlékeim.
A tárlat legfiatalabb kiállítója CSÁKY REBEKA most nyert felvételt a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Munkái, akvarelljei vérbő tehetségről árulkodnak már most. Érett munkák, mintha nem egy 15 éves leányka festette volna. Pontosan regisztrál, a lényeget láttatja. Például két egymásra fordított szék kivehető sziluettje fénybe mártva, vagy a fekete-fehér- szürke móló csak néhány ecsetvonás, de már biztonságról árulkodik.
TÚRCSÁNY FERENC Szlovákiából jött. Különleges álomvilág az övé, kissé borús, szürke az alap, amin szinte gyerekrajzszerű vidámságot idéz elő, játszi könnyedséggel.
LÁNG ESZTER új tag, Debrecenből jött, elmondása szerint egy alkotási folyamat része, amit itt festett. Az elvont, absztrakt kifejezési módot választotta, képeinek ihletője a zerindi táj, a zerindi közösség, belső struktúraként ábrázolva.
WLADIMIERZ KARANKIEWITZ a tág terek, természetes anyagok kedvelője. Természetes anyagra, háziszőttesre természetes festékanyagot használ. Bodzabogyó vagy egyéb bogyók levét viszi fel a hatalmas kifeszített vásznakra, lilás-barnás feketés síkok váltják egymást, mindeniknek más-más a struktúrája, és mint ahogy ittjártamkor láttam: amikor a szél meglengeti a vásznakat a tájban, az alkotás szerves része lesz a tájnak, amiből vétetett.
BEATA BABEL KARANKIEWITZ világos, fehér-sárga absztrakt víziók, ugyanez zöldben vagy rózsaszínben újrakölti a zerindi mezőt olyan ritmusban, mint egy-egy Chopin-etűd, éppen csak érintve a zongora billentyűzetét. De, hogy legyen valami anyagszerű ebben az egészben, egyszerű, finom, apró szemű homokot visz fel a vászonra.
KASPER KARANKIEWITZ, a fiúk (ő is diplomás festő) világa szintén játékos, de ő határozott kontúrokkal, világosszürke, fehér-kékben látja a világot, szüleitől eltérő módon, a saját hangján szólal meg.
MARIO EIBERGER Németországból jött festő, akit fiatalsága ellenére a lepusztult ipari tájak ihletnek meg, valamint az eme lepusztult tájból való kikívánkozás, és mindez úgy megfestve, hogy egy pillanatig sem unalmas. Hogy mennyire élmény neki a festés és ezt milyen szinten műveli, nos, egy kiállított képe sarkában ott volt egy béka – annyira ott volt, hogy meg kellett tapintanom, hogy nem-e egy háromdimenziós ráragasztott matrica? Hát nem. Ez egy hiperrealista béka volt!
KOPRIVA ATTILA Ukrajnából jött, szintén nem először jár itt. Az ő képei azért izgalmasak, mert bármit fest: tájat, épületet, állatokat, az erős piros, narancsszín kontúrok, kékkel, okkerekkel vetekedve egy olyan világot hoznak létre, ami állandóan vibráló, erős életigenlés.
CZIGLÉNYI ATTILA az USA-ból repült át Nagyzerindre. Ihletője szintén a zerindi táj. Egeinek kékjei, zöldjei mindig visszafogott háttérzeneként hatnak a történet mögött – egy-egy udvar magárahagyottsága, vagy egy-egy kert rendezetlen rendje mögött. Ő az, akinek mindig könyörögni kell: „Na, most hagyd abba, nem kell tovább festeni, már csak alá kell írni”.
CLEMENS BEUNGKUN SOU Dél-Koreából érkezett, Bécsben élő műépítész, kiállításszervező. Most kiállított képein – habár olajfestmények – krokiszerű gyorsasággal a női test szépségének hódol. Képei életerősek, kevés színt használ, rózsaszín, fekete, kék-zöld, mindez inkább grafikaszerű hatást kelt. Képeinek címe: Erős nők.
SISKA-SZABÓ HAJNALKA képeit szándékosan hagytam hátra, mert nem akarjuk elfelejteni, hogy ő nemcsak fest, hanem az egész tábor kiötlője, ötletgazdája, szervezője és Vas Enikővel együtt kézbentartója, rendezője. Mindezen napi gondok mellett megfestette Böjte Csaba Atya és édesanyja portréját, pedig a portré mérföldkő, itt nem lehet hazudni: vagy hasonlít, vagy nem, vagy Ő, vagy nem Ő. És ez esetben ez itt Ő. Siska-Szabó Hajnalka az erős ultramarinok, kékek-zöldek karmestere. Karmesteri pálcája, ecsetje alól fénybe mártott tájak, kék kapuk, illetve inkább fénykapuk boltívei bújnak elő, a nyitott kapukon mindig bezuhog a fény, és mindez olyan lendülettel, hogy minket is magával sodor.
Amit még feltétlenül el szeretnék mondani, a Zerindi Nemzetközi Képzőművészeti Tábor XV. jubileumi évére megjelent egy a 15 évet felölelő és bemutató album. Szerkesztője Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő.Ami a 15 évben és a sorok között ott van, hogy a zerindi alkotótábor nemcsak egy évente megrendezett művészeti fórum, hanem egy alkotó közösség, ami állandóan fejlődik, meg merem kockáztatni továbbképző jellege van. Itt Zerinden a művésznek, művészetnek becsülete van. Mondhatni igénylik a szépet, a képet, nemcsak a meglévő képtár állományát bővítendő, hanem ezek a képek díszítik a polgármesteri hivatal termeinek a falait, a könyvtár, az étkező vagy az iskola falairól tekintenek vissza ránk. A kortárs képzőművészet – a falra akasztva „funkcionál” – a zerindiek mindennapjainak része. Így lesz több Zerind és a Nagyvilág.” Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 4.
XXVI. Közgazdász Vándorgyűlés
Hogyan fog kinézni a jövő gazdasága?
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság az idén huszonhatodik alkalommal rendezi meg 2017. október 6. és 8. között Kolozsváron a Társaság évi legjelentősebb szakmai rendezvényét, a Közgazdász Vándorgyűlést. Az idei Vándorgyűlésre közel 30 előadót és több mint 200 résztvevőt várunk. A konferencián az eddig megszokott rendben plenáris és szekció-előadásokra is sor kerül, az idei év újítása az, hogy öt helyett hat szekcióban tárgyaljuk a közgazdaság aktuális és fontos kérdéseit.
Az immár huszonhat éves hagyománnyal bíró találkozót a magyarországi közgazdász vándorgyűlések tapasztalataira támaszkodva szerveztük meg először 1992-ben. A negyedszázad történetéből kiemelnénk a 2007-ben Debrecenben megrendezett XVI. Vándorgyűlést, amelyet a Magyar Közgazdasági Társasággal közösen szerveztünk, keretet teremtve a magyarországi és romániai jegybankelnökök találkozójának; valamint a 2016-os XXV. Vándorgyűlést, amelyet – szakítva az eddigi hagyományokkal – Erdély területén kívül, Bukarestben szerveztünk meg. Eddigi vándorgyűléseinken közel 500 hazai és külföldi szakember vett részt előadóként szerte a világból.
Idei vándorgyűlésünk mottója az „Ipari forradalom 4.0 – hogyan fog kinézni a jövő gazdasága?”, fő témája az üzleti környezet változása a technológia fejlődésével. Plenáris előadásainkon kívül hat tematikus szekcióban, előadások és műhelymunkák során neves szakértők segítségével fogjuk áttekinteni országunk, társadalmunk fejlődésének lehetőségeit és kihívásait a globális piac követelményeihez való felzárkózásban.
Vándorgyűlésünk keretén belül egyrészt minél több tudást és információt kívánunk átadni, másrészt pedig lehetőséget szeretnénk nyújtani résztvevőinknek a közös gondolkodásra és a szakmai tapasztalatcserére. Szakmai találkozónkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a fejlődni kívánó vállalkozók jobban áttekinthessék azokat a lehetőségeket és kötelező érvényű kihívásokat, amelyek az elkövetkező években országunk gazdasági tervezésének irányát is befolyásolni fogják.
Szervezetünk nagy hangsúlyt fektet a felsőoktatási intézményekkel való együttműködés erősítésére, ezért minden évben több egyetemi előadót is felkérünk mind a BBTE, mind a Sapientia EMTE, vagy PKE kapcsolódó karairól. Az idei évben ezt a kapcsolatot igyekszünk még hangsúlyosabbá tenni azzal, hogy rendezvényünk szakmai programját a BBTE Közgazdasági karának épületében rendezzük meg, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet partnerségében.
A vándorgyűlés az erdélyi magyar közgazdászok legnagyobb magyar nyelvű szakmai rendezvénye, amelyen évente nagyszámú szakember vesz részt a gazdaság minden területéről és más ágazatokból is. Meghívott előadóink hagyományosan hazai román és magyar, valamint külföldi gazdasági szakemberek, oktatási, kutatási, vállalati, kormányzati, jegybanki és más szakterületekről.
A rendezvényre az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők – magyarországi, szerbiai és szlovákiai magyar közgazdászok egyaránt eljönnek –, így remek lehetőség adódik a kapcsolatteremtésre, a tudományos és üzleti tapasztalatcserére.
Romániai Magyar Közgazdász Társaság; Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 7.
Csaknem 300 tanító érkezett a Szabadkai Nyári Akadémiára
Huszonegyedik alkalommal is megkezdődött a Szabadkai Nyári Akadémia, a térség legnagyobb magyar nyelvű, nemzetközi pedagógusképzése. Az augusztus 11-ig tartó rendezvényen csaknem 300 tanító és 45 előadó vesz részt.
Ünnepi műsorral kezdődött a XXI. Szabadkai Nyári Akadémia. Az óvodapedagógusok, általános iskolai és középiskolai tanárok a Kárpát-medence több pontjáról érkeztek. Hajbel Katalin, tanítónő, Október 10. Á. I., Szabadka: „Szerintem nagyon sok szakmai tapasztalatot is szerzünk. Ezen kívül olyan kollégákkal is találkozunk, akik más iskolákban dolgoznak. Jó lehetőség van arra is, hogy kicseréljük egymást véleményét. Találkozzunk, barátkozzunk, és mindenképpen kicsit felélénkítsük a pedagógus társadalmat.”
Az előadók nagy része Magyarországról érkezett Szabadkára – monda De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke:„Az óvodapedagógusoknak játékos módszereket mutatunk be, valamint van az osztályfőnökök számára képzés, van a magyar nyelvű tanároknak, történelem szakosoknak, a természettudományok is jelen vannak, és ami új az idén, az a karvezetés.”
A munka 7 szakcsoportban folyik, a tanítók a hét során 24 előadáson vesznek részt, ami 24 akkreditált pontot ér. Bartha Jánosné Ila Debrecenből érkezett a Szabadkai Nyári Akadémiára, és A tanulás tanulása címmel tart előadást az érdeklődőknek. „Karinthy humorosan azt mondta, hogy nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak. Azt hiszem, hogy ez most is igaz. A tudást meg kell konstruálni. Akkor jó, ha a gyerek interaktív módon részt vesz a saját tudásának kialakításában. Én ezeket a technikákat tanítom.”
A rendezvény az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának szervezésében jött létre. pannonrtv.com
2017. augusztus 14.
„Angyal bácsi, hozan egy pemzlit és szépfestékeket”
Berde Mária irodalmárra és Dóczyné Berde Amál festőre emlékeztek
Az emberi szervezet tűrőképességének határát súroló fülledtség uralta a 8. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napját a szabadban és az épületekben egyaránt. Ennek ellenére szombat délután a Bánffy-palotában zsúfolásig megtelt a Szépművészeti Múzeum Tonitza-terme, ahol kettős rendezvény zajlott: Berde Mária (1889–1949) író, költő, műfordító, illetve nővére, Dóczyné Berde Amál (1886–1976) festő életművét idézték fel konferencia és kiállítás-megnyitó keretében. Mindkettejük életútja, munkássága kapcsolódott a kincses városhoz, mindketten az erdélyi női művészeti élet úttörői közé sorolandók, és mindketten Kolozsváron, a házsongárdi sírkertben nyugszanak. A Házsongárd Alapítvány, Quadro Galéria, Kolozsvári Szépművészeti Akadémia, Kincses Kolozsvár Egyesület és a KMN Egyesület által szervezett esemény alkalmából Kolozsvárra érkezett a képzőművész kiváló humorérékkel megáldott 96 éves lánya is.
A konferencia köszöntőbeszéde Gergely Istvánné Tőkés Erzsébettől (igazgató, Házsongárd Alapítvány) hangzott el, aki szerint Kolozsvár régi adósságát rótta most le, és ezért köszönet illeti a támogatókat. Ő személyes indíttatásból kezdeményezte ezt a rendezvényt: a kommunista rendszer hatalomra jutása előtt a Tőkés család egy házban lakott a Berde családdal, és ő jól ismerte a két művészt, akik nem zászlólengető hangoskodással, hanem élő öntudattal szolgálták magyar közösségüket.
Gaal György művelődéstörténész a Berde család történetét tekintette át. A szentivánlaborfalvi Berde család sarja, Berde Sándor a háromszéki Fotoson született, az 1848-as forradalomban és szabadságharcban való részvétele miatt féléves börtönbüntetést szenvedett. Tanári, majd református papi pályafutásának állomásai között Sepsiszentgyörgy, Kackó, Nagyenyed szerepelt. A Dés melletti Kackón házasodott össze Ónody Veres Máriával, öt gyermekük született: ifj. Sándorból lelkész, Amálból festő, Máriából író, Károlyból bőrgyógyász lett, egyik kiskorú gyermekük pedig elhunyt. A családfő hiába vált a Kolozsvári Református Fakultás legelső tanárává, mert az akkor megalakult intézmény még nem működhetett, és ezért ő Nagyenyedre került kiküldöttként. Betegsége megakadályozta, hogy valaha Kolozsváron tanítson, síremléke a nagyenyedi temető egyik ékessége.
Ezután, távollétében, Dávid Gyula irodalomtörténész dolgozatát olvasták fel Berde Mária író, költő, műfordító emlékezetéről, Vallani és vállalni címmel. Életrajzát és művészi pályafutását a női érzékenység határozta meg, de az Erdélyi Helikon Társaság tagjaként szépirodalmi eszközökkel síkra szállt az emberség és az igazság érvényesítéséért. Ugyanakkor bekapcsolódott az erdélyi irodalmi élet szervezésébe is. Vindis Andrea színművész Berde Mária verseiből adott elő (Az én apám; Boldog vers; Kedv; Menni kell).
A rendezvény a földszinti kiállítóteremben Dóczyné Berde Amál tárlatának megnyitásával folytatódott. Ennek kurátora, Székely Sebestyén György művészettörténész felelevenítette a színes, de kevésbé ismert művész pályáját, akit a vitalitás jellemzett. Erőteljes stílusa Nagy Imre, Incze János Dés és Thorma János rangjára emelte, utóbbi oktatója is volt. Londonban, Párizsban, Münchenben tanult, expresszivitás és mennyiség szempontjából egyaránt hatalmas életművet hagyott hátra. Eddigi mellőzésének okai: népművészet felé irányuló hajlama (Kalotaszeg, Torockó) nehezen volt emészthető a modernizmus hívei számára, és női mivolta is akadályozta az elismerésben. De ezután, és nem csak a KMN idejére, folyamatossá kell tenni régi, méltatlanul mellőzött művészeink újrafelfedezését – mondta a kurátor az augusztus 27-ig látogatható kiállítás megnyitóján, amely a budapesti Balassi Intézet és magánszemélyek támogatásával jöhetett létre.
A megemlékezésen általános derültséget okozott a festő kerekesszékben megjelent, Debrecenből erre az eseményre érkezett kilencvenhat éves lányának, Gaál Ferencné Dóczy Aglentnek a reagálása az őt szemmel láthatóan nagyon megviselő rekkenő hőségre: „Úgyis Kolozsváron szeretnék meghalni”. És felolvasták édesanyja levelét, amit hétéves korában karácsonykor az „angyal bácsinak” címzett, amelyben ecsetet és festékeket kért, mert már akkor festeni akart. Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Ismét virágkocsik vonultak végig Váradon
Augusztus 21-én, Várad önkormányzatának szervezésében idén is felvonult egy új útvonalon több virágkocsi azok közül, melyeket egy nappal korábban a Debreceni Virágkarneválon lehetett megtekinteni. A menet élő tagjairól a Bihar Megyei Tanács gondoskodott.
A polgármesteri hivatal által működtetett Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) partnerségben a Szent László Egyesülettel, és együttműködésben Debrecen Önkormányzatával ezúttal négy virágkocsit tett közszemlére a partiumi megyeszékhelyen. A városban zajló közmű-munkálatok miatt a startvonal és a felvonulási útvonal némiképpen megváltozott, így a kompozíciók a Decebal és Dacia sugárút keresztőzésében levő körforgalom közelében várakoztak 11 óra után arra, hogy aztán 14 órától végighaladjanak a Decebal sugárút-Tudor Vladimirescu/Körös utca-Szent László tér útvonalon.
Mihai Jurca, az APTOR ügyvezető igazgatója az indulás előtt azt nyilatkozta: örülnek annak, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is sok a résztvevő. „Ez egy fontos ünnepe a városnak, remélem, hogy minél több váradi elkíséri a több mint 350 fős menetet a Szent László térig, ahol szintén kiállítjuk a gyönyörű virágkocsikat” – fogalmazott.
A minden évben fő látványosságot nyújtó és legnépszerűbb kompozíció a Szent Koronát ábrázoló, és arra a tényre alapszik, hogy a korona a magyarok legfontosabb nemzeti ereklyéje, a magyar államiság jelképe. Szent István intelmeinek bizonysága szerint a Szent Korona jelenti az országot, a királyságot, a királyt, a hitet, az egyházat, az uralkodói tulajdonságokat és az erényeket. Fiának, Imre hercegnek azt írja, hogy „az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját”. A kompozíció azonban csak a koronázási jelvényekkel – az országalmával és a jogarral – teljes.
A Nyáját terelő jó pásztor kocsi a két vallási központ, Esztergom és Debrecen megtartó hitéletének közös gyökereit mutatta fel. A kereszt(y)én(y) szimbolikában a bárány a világ bűneit hordozó, a helyettes áldozatot vállaló Megváltó jelképe. Isten Báránya az, aki elveszi a világ bűneit, s megváltásával legyőzi a halált. A zászlós bárány a helvét hitvallást szimbolizáló zászlóra tekintett, s a nyájat terelő Pásztorra. Arra a jó Pásztorra, aki bárányait ismeri, nevükön szólítja őket, az elveszett bárányt sem hagyja elveszni, utánamegy, s a nyájáért életét adja. Ugyanakkor pedig az eget és a földet mintázó cifraszűrben lépdelő pásztor furulyájából úgymond a Teremtő Erő, az Ige szökkentette szárba a virágokat.
Gazdag hagyományok
Az Unió nevet viselő kompozíció arra utalt, hogy a két testvérváros, Nagyvárad és Debrecen gazdag hagyományokkal rendelkezik. A városok közti együttműködés 25 éve fokozatosan erősödik, az összetartozást többek közt a Virágkarneválok alkalmával közösen indított virágkocsik is jelképezik. Az ez évi kompozíció a két régióra jellemző keresztény szimbólumokat helyezte a középpontba, az oroszlán pedig a nomád és pogány népek portyáival szembeni kitartást és bátorságot testesítette meg. A virágkocsi koncepciója Szent László és Luxemburgi Zsigmond egykori sírhelye, a nagyváradi vár újraértelmezésén alapult. Mivel az erődítmény sok-sok éven át a régió kulturális központja volt, így a bástyái voltak láthatóak. A virágkocsi egyik legfontosabb szimbóluma az angyal lábai alatt látható könyv volt, amely a két város kultúra iránti elkötelezettségét, valamint kulturális intézményeit jelképezte.
Az Őslények világa a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija volt, mely idén ismét egy újabb kiállításra invitálja szeptember 1-től az érdeklődőket, mely interaktív tárlaton a mamutok és más őslények világába nyerhettek betekintést a látogatók.
Fellépők
A résztvevőkről, illetve a fellépőkről a Bihar Megyei Tanács, illetve a Bihar Megye Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM) gondoskodott, a Nyitott Ablak Európára rendezvény keretében. Az osztogatott szórólapok szerint ezek a következők voltak: nagyváradi Mystique mazsorett és hegyközcsatári Angels mazsorett, a Francisc Hubic Művészeti Iskola Art Group Music csoportja, a váradi Sunshine Dance, a tiszafüredi Dalma Dance, a Tiszafüredi Fúvósok, a zentai Flamenco, a Unique Dance stúdió, a margittai Clevers, a székelyhídi Tini Dance Center, a szalacsi mazsorettek és a szentjobbi huszárok.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ma
2017. augusztus 23.
Néptáncforgatag a Rhédeyben
Vasárnap délután a Nyitott ablak Európára című rendezvényen belül néptáncgálát tartottak a Rhédey-kertben, amelyen tizenegy népdalegyüttes és néptáncegyüttes közel 250 tagja lépett fel a színpadon.
A néptánc forgataga – és az eső is – bevonzotta a szépszámú közönséget a színpad előtti fedett nézőtérre. A közel háromórás néptáncgálán Bihar megye számos teleüléséről érkeztek fellépők. A gálát közös tánc kezdte, amelyen a félcsíki polgári tánchoz a talpalávalót a Görböc néptáncegyüttes zenekara biztosította. Az első, színpadon fellépő néptáncegyüttes a széplaki Bodzavirág volt, a gyerekek többek között gyermekjátékokat és szilágysági táncokat is előadtak. Őket követte az idén harmincéves micskei Görböc néptáncegyüttes, ők a gála során kétszer is felléptek, Maros-vidéki és kalotaszegi táncokat adva elő. A néptáncegyüttesek fellépése között a népdaléneklés sem maradt el, a székelyhídi Búzavirág és a Szentjobbi Vadvirág népdalkörök gondoskodtak erről.
Tánc és ének
A margittai Gyöngyvetők rábaközi néptáncot adtak elő, utánuk a mihályfalvi Fürge lábak és a 44 tagot számláló köröstárkányi Százszorszép néptáncegyüttes következett, utóbbiak már Budapesten, Debrecenben is megcsillogtatták tánctudásukat. A diószegi Szömörce szintén fellépett a gála során, utánuk délalföldi gyermekjátékokat adott elő a szalontai Toldi néptáncegyüttes. A borsi Galagonya néptáncegyüttes többek között rábaközi és kalotaszegi táncokkal örvendeztette meg a közönséget, majd a gálát végül a paptamási Gilice zárta. A gála műsorvezetője Hodgyai Edit, a Görböc néptáncegyüttes vezetője, az RMDSZ-ügyvezetés hagyományokért felelős tagja volt. Fél héttől a Nagyvárad Táncegyüttes lépett fel a Rhédey-kert színpadán, ők a júniusban bemutatott, Foltin Jolán rendezte VANmeSe gyermekelőadás egy részletét mutatták be.
János Piroska / erdon.ro
2017. szeptember 8.
Szent László lovasszobrot a várba
Szeptember 7-i sajtótájékoztatóján Böcskei László nagyváradi megyés püspök hangsúlyozta: azt szeretné, hogy a várban legyen lovasszobra Szent Lászlónak. A következő feladat ennek megvalósítása és az elhelyezése.
Böcskei László megyés püspök kifejtette: a Szent László-év során lelkipásztori, kulturális és művészeti jellegű rendezvényeikkel a szent király életszentségének ismertetése és életpéldájának követésére való ösztönzés által az ő alakját próbálták és próbálják továbbra is valamilyen módon megrajzolni, megformálni magukban. Ennek formába való öntése is megvalósult azáltal, hogy Szent László lovasszobrot mutathattak be, aminek végleges megvalósítása és elhelyezése is tervükben van, a mintát pedig Deák Árpád képzőművész készítette el, mely szeptember 7-től megtekinthető a püspöki palota előcsarnokában. Kijelentette: nem titkolt szándékuk, hogy az elkészített és bemutatásra kerülő szobor terve közelebb hozza egymáshoz Szent László király mai népét, és hogy a szoborállítás közös felvállalása, minden egyéb érdeken túl, már most egy olyan elköteleződésnek a megnyilvánulása legyen, amikor egymással és egymásért fáradozunk értékeink megőrzésében és biztosabb jövőnk építésében.
Az egyházmegye vezetője nem tudott pontos határidőt megnevezni a szoborállításra, és az alkotás elkészítésének költségét se határozta meg, hiszen ez több tényezőtől függ. „Bízom abban, hogy ez meg fog történni, és remélem, hogy támogatóink is lesznek. Nem mondok dátumokat, mert azért szeretem a meglepetéseket. Szerintem ez egy kiegyensúlyozott, reális, megvalósítható terv lehet. Függetlenül attól, hogy milyen más kezdeményezések vagy nyilatkozatok vannak, én látok abban nemcsak fantáziát, de lehetőséget is, hogy ezt megvalósítsuk, és tudom azt, hogy vannak, akik ezt komolyan akarják támogatni. Nem más meggondolásból, hanem csupán azért, mert Várad ezt megérdemli”- fogalmazott.
Arról is beszélt: a Szent László-évben a király nagyságát, alakját próbálják felfedezni, illetve az ő aktuális üzenetét megfogalmazni a mai ember számára. Minden rendezvényükben tehát tulajdonképpen azt keresik, hogy milyen az a Szent László, aki a ma élőkhöz közel áll, hogyan tudjuk az ő alakját úgy megrajzolni magunkban, hogy az vonzó és követendő legyen, adjon egy lüktetést, és emellett az ünnepségeknek legyen meg a kellő hatásuk. Ebben segítségükre volt Deák Árpád szobrászművész is, aki konzultációk és egyeztetések után megalkotta Szent László leendő lovasszobrának a mintáját, mely visszatükrözi mindazt, amit az év folyamán „próbálunk feldolgozni magukban, és megvalósítani szeretnénk a jövőben mint Váradon Szent Lászlónak emelt nem csak emlék, hanem követésre sarkalló példa is, ösztönzés és tanúságtétel arról, amit fel kell vállalni a mindennapi életben”. Külön hangsúlyozta: a szoborral semmiképpen sem akarják feleleveníteni a Szent László-szobor körüli viták folyamatát, de úgy érzi, itt az ideje annak, hogy valamiféleképpen rendezzük a dolgainkat, találkozzunk egymással, és még mielőtt olyanokhoz fordulnánk, akik nem a mi érdekeinket képviselik, mi magunk, ez a közösség, mint Szent László népe, fogjunk össze, és járjuk az ő útját. „Az én véleményem szerint ennek a bemutatott Szent László szoboralaknak van tartása, tekintélyt sugároz. Szent László kereső, nem egy semmibe néző alak, a hit jelét hordozza és kész a küzdelemre”- fűzte hozzá.
Támogatás
Az egyházmegye elöljárója arra is kitért, hogy a megvalósításhoz természetesen komoly anyagi alap szükséges. Ennek az összehozása végett a tervüket ismertetik Székesfehérváron (voltak már olyan nyilatkozatok, hogy mint királyi város, felkarolja az ügyet) és Debrecenben, hiszen egykor a váradi egyházmegye részét képezte, és nem utolsósorban számítanak arra, ami már elhangzott a május 14-i ünnepségen is, vagyis a magyar állam támogatására. Emellett a helyieket is meg fogják szólítani, de még nem tartanak ott, hogy ilyen részletekről tudjanak beszámolni. „Egyelőre itt van előttünk, hogy konkrétan mit szeretnénk, hogy hol szeretnénk, és most előttünk áll a feladat, hogy ezt meg tudjuk valósítani”- mondta- hozzátéve: az egyházmegye a Varadinum Kulturális Alapítvány segítségét is igénybe kívánja venni, és nyitottak arra, hogy ezt a témát bárkivel megvitassák. „Egy elég nagy vállalkozás lenne, hogy a politikumot kizárjuk a mi mindennapi életünkből, de az már egy teljesítmény, hogy ne engedjük elpolitizálni egy ilyen ügyet. Vannak olyan vállalkozások, melyek esetében nem politikai szempontok alapján kellene mérlegelni, vagy állást foglalni, hanem összefogni és egymással szövetkezni, hogy valami szépet és maradandót alkossunk ennek a városnak”-fogalmazott.
Az alkotásról
Deák Árpád képzőművész felidézte: az első nekifutás arról szólt, hogy próbálta rekonstruálni, milyen lehetett amit a Kolozsvári-testvérek készítettek az 1300-as években. Nyilván, hogy az internet volt a fő forrás, nagyon sok mindent megtudott az akkori szoborról, csak azt nem, hogy hogyan nézhetett ki, mert a fellelhető négy rajz négyféleképpen ábrázolja, de nem is volt célja egy ugyanolyan szobrot készíteni, mert nem lehet egy más kornak a lelkivilágába átültetni a mostani alkotói folyamatot. Azt az archaikus, protoreneszánsz bájjal rendelkező kifejezésmódot szerinte szinte lehetetlen újjáalkotni, épp ezért egy olyan ábrázolásmódot választott, ami közelebb áll a mai szobrokhoz, viszont megtartva bizonyos hagyományos kereteket. Kapott olyan kritikát is, hogy miért nem modernebb a szobor, miért nem interaktívabb vagy installációszerű, de „szerintem fontosabb az alakja Szent Lászlónak, főleg szoborban, minthogy a napi időjárás szerint formáljuk meg”. Meglátásában ez nem veszi el a lehetőségét annak, hogy avantgardább, kortársabb szemléletű alkotók is hozzányúljanak a témához, sőt esetleg kiegészítenék ezt a látásmódot.
Azt is megtudtuk, hogy kétszer is járt Olaszországban, megtekintett észak-itáliai városokat, illetve az utazás egyik másik fő célja az lett volna, hogy a horvátországi Zágrábban megtekintse Szent László köpönyegét, palástját, ami sajnos nem sikerült, ahogy a somogyvári apátságot se tudta megnézni. Nem adta fel azonban reményt, egyik barátja jóvoltából látta a középkor nagy lovasszobrait, amik Itáliában találhatóak, sőt, még azt is felfedezte, hogy Alto Monte településen van egy síremlék, amelyen Szent László figurája szerepel domborműként. Visszatérve a szoborra: mivel a palást egy kézzel fogható, Szent Lászlóval kapcsolatba hozható tárgy, gondolt arra, hogy ez a lovasszobron teljes díszében megjelenjen, Szent Lászlót pedig kevésbé harcos, inkább méltóságteljes alakként képzelte el.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. szeptember 13.
Elkészült a Petőfi-szobor, „társat” kap a magyargyilkos forradalmár Marosszentgyörgyön
Az ősz folyamán fogják felavatni Petőfi Sándor mellszobrát Marosszentgyörgy központjában – ezzel a helyi magyarság régi vágya teljesül. Bálint Károly marosvásárhelyi képzőművész alkotása a település központjában, az iskola épülete előtt kerül talapzatra.
Avatásra készen áll Petőfi Sándor marosszentgyörgyi mellszobra, amely valamikor az ősz folyamán fog kikerülni a község főterére. Ezzel régi álmuk válik valóra a helyi magyaroknak, akiknek évekig kellett várniuk az engedélyekre. Bálint Károly marosvásárhelyi képzőművész alkotása a település központjában, az iskola épülete előtt kerül talapzatra. Sófalvi Szabolcs, a vegyes etnikumú község elöljárója a Krónikának elmondta:
ezzel sikerül megteremteni a szobrok közötti egyensúlyt. A tanintézet előtt ugyanis már bő negyed évszázada áll a helyi románság jelképeként szolgáló Constantin Romanu-Vivu negyvennyolcas forradalmár büsztje, a főtéri parkocskában pedig sárkányölő Szent György lovas szobrát helyezték ki, „amely mindannyiunk szimbóluma”. A Petőfi-szobor felavatásával így végre a marosszentgyörgyi magyar közösség is emlékművet kap.
Nemzeti költőnk szobrának felállítása régi vágya a Marosvásárhellyel összenőtt település magyarságának, ugyanakkor az RMDSZ-es községvezetés is már évekkel ezelőtt ígéretet tett ennek felállítására. A bürokratikus eljárás azonban a szokásosnál is hosszabbra nyúlt. A polgármester nem akart kockáztatni, ezért kivárta az utolsó jóváhagyást is, amelynek Bukarestből kellett megérkeznie.
Ehhez képest huszonhét évvel ezelőtt a szászpénteki születésű Constantin Romanu-Vivu Felső-Maros menti román forradalmár büsztje minden jóváhagyás nélkül, gyakorlatilag egyik napról a másikra került ki a község központjában.
A helyiek most is emlékeznek arra a napra, amikor Ilarie Opriş volt párttitkár, későbbi kinevezett polgármester idejében, nem sokkal 1990 márciusa után egy daruval az iskola elé helyezték.
Akkoriban jóformán még a helyi románság sem tudta, kinek és milyen alkalomból állítottak emléket Marosszentgyörgyön. Romanu-Vivu – hasonlóan Avram Iancuhoz vagy Axente Severhez – az egyik nemzet szemében hős, a másikéban gyilkos volt.
Az erdélyi románság jogaiért a Habsburgok oldalán harcoló Romanu-Vivu 1848. december 15. után Mezőpanitban, Székelykövesden és Nyárádselyében komoly pusztítások közepette lefegyverezte a székely, magyar milíciákat. Egy hónappal később a magyar hatóságok elfogták, majd a hadbíróság ítélete alapján Debrecenbe próbálták szállítani. A fogollyal nem jutottak túl messzire, hisz sorozatos gaztetteiért Marosszentgyörgy határában a nép meglincselte. Három évvel ezelőtt a marosvásárhelyi helyi rendőrség igazgatója a megyeszékhelyen is szobrot állíttatott volna emlékére, végül azonban az elképzelés nem valósult meg.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 18.
Csemő lovasa nyerte a tizedik Nemzeti Vágtát
Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lován nyerte a 10. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén. Petrik Tamás Füzér, Temerin, Baja és Debrecen lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán. A 2017 leggyorsabb lovasa címet elnyert csemői versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Vicces hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Kun Ferenc, Füzér lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300–300 ezer forintot vihetett haza. Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, melynek győztese Kína lovasa, Patö Pajier (Bate Bayier) lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Suriname lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Üzbegisztán és Csehország versenyzője végzett. Összesen 12 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Törökország, Szlovénia, Mongólia, Szlovákia és Erdély lovasa versenyzett a nemzetközi futamon. A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen. A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A kishuszár vágtán idén Viszus Viktória, Fülöpháza lovasa aratott győzelmet Fanni nevű pónilován. A szombat este megrendezett jótékonysági sztárfutamot idén is Sipos Imre, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, az Operettszínház színésze nyerte, aki így rekordot döntött, mivel két egymást követő évben lett első ebben a mezőnyben. Győzelme révén 500 ezer forinttal támogatta a Magyar Lovasterápia Szövetséget. A változatos időjárási viszonyok közepette, olykor szitáló esőben megtartott lovas programokra, az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a részt vevő települések ételeit és italait bemutató Országkonyhára több ezren voltak kíváncsiak. A döntőt és az eseménysorozat több programját a közmédia is közvetítette.
Erdélyt öt lovas képviselte, közülük hárman középdöntőbe jutottak. Sepsiszentgyörgy lovasa, Zsigmond János az első előfutamot nyerte meg, Kézdivásárhely lovasa, Berde Loránd a hetedik előfutamban utasított mindenkit maga mögé, míg Mikóújfalu lovasa, Tóth Barna a tizedik előfutamban a továbbjutást érő második helyen végzett, viszont egyikük sem jutott a döntőbe. Nyujtód képviseletében Ugron Attilának, illetve Előpatak képviseletében Bartha Ferencnek nem sikerült középdöntőbe jutnia. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 18.
Kölcsey-kultusz Szatmár megyében
A legtöbb szatmári lakos számára nyilvánvaló, hogy Kölcsey Ferenc ezer szállal kötődik a térséghez. Megyénkben született, itt éltek ősei, tevékenységének legjelentősebb része is ide kötődik, itt halt meg. Költő, író, politikus, vármegyei főjegyző, követ, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, korának egyik legkiválóbb szónoka volt.
A szatmári Református Gimnáziumnak jelentős gyűjteménye volt Kölcsey-relikviákból, amelyeket egy ideig más értékes tárgyakkal együtt az Ormos házban őriztek, majd ezek a városi, később a megyei múzeum tulajdonába kerültek. Az ötvenes években az Ormos házban őrzött gyűjtemények felügyelője, gondnoka Ligeti L. Zoltán tanár úr, az egykori igazgató fia volt. A színház utcájának az oldalán, a papírkereskedés helyén, a Petőfi-emléktábla közelében volt a bejárata.
Szatmáron is volt Kölcsey Kör, 1933-ból őrzök egy Tereh Gézának írott levelet a vezetősége részéről. A szatmári kört 1862-ben kezdeményezték, de valójában csak 1892-től működött. Ligeti L. Zoltán javaslatára alapították újra a rendszerváltás után.
Tanulságos történet az 1957-es iskolai névadás. A szatmári Fiúlíceum a Kölcsey nevet egy évvel az 1956-os események után csak úgy kaphatta meg, hogy a bukaresti főnököknek fogalmuk sem volt arról, hogy valójában ki volt. 1961-ig, a M. Eminescu Líceummal való egyesítésig viselte ezt a nevet, majd az 1989-es változások után kapta vissza és tartotta meg a mai napig.
Szatmárnémeti rendelt egy Kölcseyt ábrázoló egész alakos festményt a 19. század végén Bartók Lajostól, amelyet a közelmúltig a megyei múzeumban őriztek. Ilyés Gyula porgármesterségének idején az iskola a Boromisza konviktus épületébe költözött, ide kapták a frissen restaurált festményt, amely jelenleg is a tanári szobában tekinthető meg.
Szatmárnémeti egy Kölcseyt ábrázoló mellszoborral büszkélkedhetett a 19. században. Nagykárolynak volt egy ennél jóval impozánsabb, egész alakos, a talapzattal együtt négy meter magas szobra, Kallós Ede alkotása, amelyet a Millenium tiszteletére állítottak 1897-ben. Ezt 1934-ben ismeretlen tettesek lefejezték, a megcsonkított szobrot elszállították és beolvasztották. A talapzata 1964-ig maradt a helyén, a kastélykert közelében, akkor a csatornázások miatt végleg eltávolították.
Nagykárolyban jelenleg két Kölcseyt idéző emléktábla is található, az első 2001-ből, a második 2004-ből való. Az elsőn elírták a költő halálának évét: 1839.
Kölcsey-szobrot Csapó Sándor szatmári rajztanár is készített. Ez mellszobor, gipszöntvény volt, amelyet az 1957-es évfodulós ünnepségen állítottak ki más festményekkel, dokumentumokkal együtt a református gimnázium tornatermében. Ebből az alkalomból készített ugyancsak ő emlékérmeket, amelyekkel az iskola legjobb tanulóit, legeredményesebb sportolóit tüntették ki.
A Muzsnay Árpád által szervezett irodalmi megemlékezések, zarándoklatok, tanácskozások sorában kiemelkedő helyet foglalnak el a sződemeteri megemlékezések augusztus 8-án, a költő születésnapján és január 22-én, a magyar kultúra napján. Kő Pál Kölcsey-szobrát 1991-ben leplezték le a budapesti VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A mű másolata a sződemeteri református templom kertjében látható, mintegy 150 méterre a költő szülőházától.
Ne feledkezzünk meg Gellért Sándor Kölcsey című kötetéről (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004), amelyben a szerző röviden, lényegretörően így jellemzi a megye nagy szülöttét: „Teljes ember volt.”
Szatmárnémetiben természetesen volt Kölcsey utca is, szemben a Kálvin térrel, ez később a Decebal, Puskin, Rozelor és a Iuliu Maniu nevet kapta.
1863 táján, halálának 25. évfordulója közeledtével született Szatmáron a döntés, hogy szobrot állítanak neki a város főterén, a tornyos házzal szemben, ahol egy ideig dolgozott. Ennek szorgalmazója Gyene Károly, a Szatmár Megyei Gazdasági Egyesület pénztárnoka volt. Ő rendelte meg a mellszobrot Budapesten, Gerenday Antal műhelyében. Hat ládába csomagolva Debrecenig vasúton, onnan Szatmárig szekereken szállították. Az avatóünnepségnek országos jellege volt, hiszen több vármegye, a Magyar Tudományos Akadémia, országos tudományos és művészeti társaságok képviselői is Szatmárra jöttek ebből az alkalomból.
A szoboravató társaság délben a Zöldfa fogadóban (ez a mai „fehér ház” helyén állt), valamint a Korona Szálló vendéglőjében (a művészeti múzeummal szemben) fogyasztotta el a díszebédet. A mozsárágyú dörgésével, tűzijátékkal kísért felvonulás a város akkori legdíszesebb, legforgalmasabb utcáján, a Széchenyi utcán (ahol a püspöki palota van) zajlott, a főtértől a Sétatérig. Az igazsághoz tartozik, hogy nem volt ez még igazi köztéri szobor, formája, karcsúsága miatt inkább síremléket idézett. Ezt a jelleget tovább fokozta a talapzatot körbevevő vasrács, amire természetesen szükség volt, hiszen védeni kellett az alkotást a forgalmas, zsúfolt piactér nyüzsgésétől. Mivel nem igazán érvényesült az akkor még csupasz téren, áthelyezték a Láncos-templom előtti kis parkba.
Az impériumváltás után lefejezték a szobrot, a maradványait pedig átköltöztették a templom mögötti kis térre. Évtizedekig állt ott az intolerancia, az értelmetlen agresszivitás mementójaként, e sorok írója az ötvenes években a református gimnázium (akkor Fiúlíceum) tanulójaként naponta látta. Többek között az ilyen emlékek erősítik meg az emberekben a hagyományok tiszteletét. Erre a kommunista vezetők is ráérezhettek, mert később csendben, váratlanul elhordatták a csonka szobrot. Múzeumba került, a talapzat, az oszlop és a megcsonkított szobor jelenleg a Vécsey-ház (művészeti múzeum) udvarán tekinthető meg.
A nagyobb közösségek számára fontos jelképek elpusztíthatatlanok. A szatmári magyarság az 1989-as változások után elsőrendű feladatának — az érdekképviselet megteremtése, a magyar nyelvű középiskolák újraalakítása mellett — a Kölcsey-szobor újraállítását tekintette. 1991-ben meg is történt, több ezren vettünk részt azon a megható ünnepségen, amelyen leleplezték az újraállított Kölcsey-szobrot, Lakatos Pál szatmári származású szobrászművész alkotását. Ahogyan az első szoborállításnak a mindenese Gyene Károly volt, ennek is volt lelkes kezdeményezője, élharcosa, szószólója Ligeti László Zoltán tanár úr személyében, aki a szatmári Kölcsey-kultusz egyik legkövetkezetesebb ápolója volt. A véndiákszövetség újraalapítójaként, tiszteletbeli elnökeként azt javasolta, hogy Kölcsey Ferencről nevezzék el azt. Többen kifogásolták ezt azzal az indoklással, hogy Szatmáron már van Kölcsey-szobor, Kölcsey Kör, Kölcsey Ferenc Főgimnázium. Miért viselje akkor ugyanezt a nevet a véndiákszövetség? — kérdezték. Ligeti elmosolyodott, és nagyon röviden, de határozottan válaszolt: „Csak!”
A szobor harmonikus formavilágú, klasszicista példákat idéző, egységes, kiváló munka, amely nem annyira a hasonlóságot, sokkal inkább Kölcsey szellemiségét sugározza. Menet közben pályázattal szerették volna eldönteni a kezdeményezők, hogy végső soron ki készítse el a szobrot, de amikor Ligeti meglátta Lakatos szobortervét, ennyit mondott: „Nincs szükség pályázatra, ez marad.”
A fentieket olvasva sokan gondolhatják, hogy elszánt vezéregyéniség, megfellebbezhetetlen tekintély volt a városban. Valójában egy halk szavú, kiváló pedagógus, sportember, köztiszteletben álló személyiség volt. Az általa létrehozott véndiákszövetség megbeszélésein csak ritkán, röviden szólalt meg, sohasem önös érdekből beszélt. Mindenki tudta róla, hogy Kölcseyhez hasonlóan hosszú távon, kitartóan olyan értékek mellett kötelezte el magát, amelyek a közösség szolgálatában állnak.
Muhi Sándor / frissujsag.ro
2017. szeptember 23.
Nem csak tanítani, nevelni is kell (Posztumusz interjú Szilágyi Pál matematikussal)
Szaktudása, felhalmozott vezetői tapasztalata, de mindenekelőtt saját lelkiismerete jelölte ki számára az utat. Dr. Szilágyi Pál matematikussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem néhai rektorával természetesen nemrég bekövetkezett halála előtt beszélgettünk.
– Azt tartják önről, hogy soha nem lesz tipikus nyugdíjas. Éppen ezért kezdjük azzal: mivel tölti nyugdíjas napjait?
– Van egy kertem, amelyet nagyon szeretek ápolgatni, a vele való törődés amolyan nyugodtságpirulaként hat rám. Sajnos, egy ideje nem tudok olyan rendszerességgel kijárni, ahogy szeretném, s amire a kertnek is szüksége lenne. Igyekszem hasznossá tenni magam, tanácsosként segíteni utódom, Dávid László rektor munkáját is. A kapcsolatunk nagyon jó, én elmondom a meglátásaimat, de nem várom el, hogy mindig annak megfelelően döntsön. Annak idején még otthon arra tanítottak, hogy mindig a saját feladatomat végezzem, amit pedig nem tudok befolyásolni, azon ne emésszem magam. Feladatom van bőven, a Bolyai, a Babeș–Bolyai és a Sapientia történetéről rengeteg összegyűjtött anyag vár feldolgozásra. Mert hát egyikük sem volt sétagalopp.
– Ha már szóba került az otthon, a Kolozsváron töltött hat évtized után hogyan él Tasnád az emlékeiben?
– Élénken, mint minden emberben a saját szülőhelye. Régi kisváros, amelyet korábban főleg magyarok és svábok laktak, és bár a románok ma már a lakosság felét adják, magyar jellegét még mindig őrzi. Sajnos, a rendszerváltás után az ipar tönkrement, a mezőgazdaság épp csak döcög, a város korántsem fejlődött az adottságainak megfelelő mértékben, illetve ahogyan megérdemelte volna. Mindig emlékezni fogok a dombra épített református templomra, amelynek tornyából tiszta időben jó messzelátóval Debrecenig el lehetett látni. És hát a szülővárosomhoz kötődik édesapám és nővérem Szovjetunióba való deportálása is. A sváb lakosságot szinte testületileg közmunkára vitték, de hogy a magyarok arányát is csökkentse, a román jegyző a római katolikusok jó részét is a svábok közé sorolta.
– Közel ötven éven át a Babeș–Bolyai Tudományegyetem különböző struktúráiban tevékenykedett, az egyetem magyar tagozata az ön rektorhelyettessége idején tett szert részleges önállóságra. Nehéz harc volt? Ki lehetett hozni belőle a maximumot?
– Az egyetem vezetősége igazából csak azt ellenezte, hogy olyan struktúrát hozzunk létre, amely törvényileg elismert döntéshozatali joggal rendelkezik. Azt viszont a végsőkig. Ezt ellensúlyozandó a BBTE magyar dékánhelyetteseivel havonta találkoztunk, és korántsem titokban: mondhatni demonstratív célzattal ugyanabban a szenátusi teremben tartottuk a gyűléseinket, ahol az egyetem nagy szenátusa is. Tudományos ülésszakokat rendeztünk, rendszeres szervezeti életet éltünk. Folyamatosan tapogatóztunk, hogy a tanárok miképpen képzelik el a magyar tagozat kialakítását. Szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy az oktatás vonatkozásában teljesen önállóak legyünk, a tudományos kutatásban azonban igyekezzünk a legszélesebb együttműködésre, hiszen abból mindenki csak nyerhet. A magyar tagozat fejlesztése amúgy szinte korlátlanul folyhatott, új szakokat indíthattunk, növelhettük a diáklétszámot.
– Az aktív sapientiás korszaka csak a BBTE-től való nyugdíjazása után kezdődött. Etikai kérdésként kezelte a dolgot, vagy ennyire hűséges típus?
– Mindenből volt benne egy kicsi. A BBTE-n 2003-ig tanítottam, de a kezdetektől, azaz 2000-től tagja vagyok a Sapientia Alapítvány kuratóriumának. A Babeș–Bolyain nem csak professzor voltam, néhány éven át dékánhelyettes és rektorhelyettes is, Andrei Marga rektor oktatási miniszternek való kinevezését követően három hónapon át megbízott rektorként is tevékenykedtem. Rektorhelyettesként a teljes egyetem – mindhárom, a román, a magyar és a német tagozat – oktatási folyamatáért feleltem. Szakmai szempontból rendkívül fontos periódus volt, hiszen Románia akkoriban készült az EU-s struktúrákhoz való csatlakozásra, bevezettük a kreditrendszert, besoroltunk a bolognai folyamatba. Tulajdonképpen az akkor megszerzett tudásom, tapasztalataim okán kértek fel a Sapientia megszervezésében való részvételre.
– Neve immár az idők végezetéig ott szerepel a Sapientia történetének első soraiban. Milyen kihívásokat jelentett átnyergelni egy – az elődjét is figyelembe véve – évszázados beágyazottságú egyetemről egy alakulófélben lévő intézményhez?
– Nagyon szép, ma már talán azt is megkockáztatom, hogy történelmi küldetés volt. Az egyetemszervezés „titkait” ismertem, annak is hasznát vettem, hogy Andrei Marga rektorsága idején a BBTE nemcsak a nyugat-európai, amerikai, illetve más földrészek egyetemei felé nyitott, hanem Magyarország felé is. Kapcsolataimat felhasználva, a tudományos együttműködésen túl baráti kapcsolatot is kiépítettünk a Kárpát-medence magyar egyetemeivel. Ebbe az együttműködésbe a román kollégákat is bevontuk, így elejét tudtuk venni annak az esetleges gyanakvásnak, hogy mit is keresünk mi magyarországi egyetemeken. Annak köszönhetően pedig, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsának alelnöke voltam, nemcsak a magyarországi, de máshol tevékenykedő magyar egyetemi oktatókat is megismertünk, de mi, erdélyiek is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.
– Bár az induló magyar egyetemmel kapcsolatos kezdeti bizalmatlanság ma már a múlté, az azért talán önt is meglepte, hogy a Sapientiára 2001-ben meghirdetett első tanári versenyvizsgán 57 helyre 135-en jelentkeztek. Mivel magyarázta ezt a váratlanul nagy érdeklődést?
– Igazából ez volt az első visszaigazolása annak a hatalmas várakozásnak és elszántságnak, amely az erdélyi magyarság számára létrehozandó egyetemi hálózatot övezte. Nagy vonzerőt jelentett, hogy olyan intézmény körvonalazódott, amely nem a román állam fennhatósága alá tartozik, amelyet mi irányíthatunk, céljait magunk jelölhetjük ki és szolgálhatjuk. A Sapientia Alapítvány statútumában tételesen szerepel, hogy nemcsak tanítani akarunk, hanem nevelni is. Ez megragadta az embereket, mert amúgy egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy jó szakember a nemzet érdekében is hajlandó energiát áldozni. Sok magyar fiatal értelmiségi ugyanakkor egyetemi karrier építésére is lehetőséget látott egy, a megszokottnál dinamikusabb rendszerben.
– Milyen területen kellene érvényesülnie leginkább ennek a fokozott dinamizmusnak?
– Szerintem a hazai magyar nyelvű felsőoktatás legnagyobb gondja a pedagógusképzés. Annak idején a Bolyai Egyetemen az ország legjobb pedagógusképzése zajlott, amit nemcsak szakmai, sokkal inkább lelkiismereti kérdésnek tekintettek. Az egyetem olyan tanárokat volt képes adni az iskoláknak, hogy azok mintaszerűen működhettek, és olyan diákokat küldhettek az egyetemekre, akik bárhol megállták a helyüket. A mai tanárképzés messze nincs ezen a színvonalon, nem beszélve arról, hogy a pedagógusokat nem becsülik meg eléggé, nem fizetik meg őket. Pedig itt veszíthetünk a legtöbbet, hiszen nemcsak az a kérdés, hogy lesz-e, aki elvégezze a munkát, hanem lesz-e, aki fejleszteni, irányítani is tudjon. Mindez 25–30 éven belül nagyon meg tudja bosszulni magát, az első jelek máris feltünedeznek. Ez a folyamat nemcsak az egyetemek működését, hanem az egész társadalmat befolyásolja, ezért aztán sürgősen tenni kell az ügy érdekében. Olyan szakokkal gazdagítani az erdélyi magyar felsőoktatást, amelyeken még nem folyik magyar nyelvű képzés. Ha például Székelyföldnek nem adunk megfelelő képzettségű szakembereket, anyagi támogatást a térség adottságainak kihasználására, elszegényedik, aki pedig elszegényedik, az eladja a földjét. Így veszíthetünk el valamit, amit minden további nélkül meg tudnánk tartani. Ha mi, egyetemi szférában dolgozók nemcsak egzisztenciális, hanem lelkiismereti kérdésnek tekintjük a munkánkat, nagyon sokat tehetünk az előrelépés érdekében.
– Mit ígér ma e tekintetben a több mint tizenöt esztendős Sapientia? Elégedett vele?
– A ténnyel, hogy önálló magyar egyetemet építettünk fel Romániában, csakis elégedett lehetek. Szakmai szempontból kevésbé, jóval többet is megvalósíthattunk volna. Mentségünkre szolgáljon, hogy merőben új feladatnak kellett eleget tennünk azzal, hogy az egyetemi múlt, egyetemi tapasztalattal rendelkező oktatók nélküli Csíkszeredában például mindent a nulláról kellett kezdeni. Kolozsvárhoz, Marosvásárhelyhez hasonló egyetemi központban aránylag könnyebb volt egyetemi szellemiséget megvalósítani. Az első rektor, Tonk Sándor halála után szervezetileg is letisztultak a vizek: a szenátus az egyetem oktatási és kutatási feladataival foglalkozik, a kuratórium pedig anyagi jellegű és alapvető kérdésekben dönt. Ezen az úton kell tovább lépegetni, a politikától pedig megpróbálni minél távolabb maradni. Még akkor is, ha néha a segítségére szorulunk.
SZILÁGYI PÁL Tasnádon született 1933. június 18-án, 2017. szeptember 16-án hunyt el Kolozsváron. A Bolyai Tudományegyetem Matematika–Fizika Karán diplomázott 1954-ben, ahol tanársegédként folytatta tevékenységét. 1963-ban szerezte meg a matematikatudományok doktora címet. 1996 és 2000 között rektorhelyettesi tisztséget töltött be a BBTE-n, onnan ment nyugdíjba 2003-ban. 2000-től lett tagja a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, 2003 és 2007 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora volt, majd a kuratórium alelnöke. A Magyar Professzorok Világtanácsának alelnökeként és a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának tagjaként is tevékenykedett. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja. Díjak, kitüntetések: a Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2000), az MTA Arany János-érme (2002), a Sapientia EMTE Bocskai István-díja (2013), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2015).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 28.
Aki a humor magántanára volt az élet iskolájában – Bajor Andorra emlékeznek Kolozsváron
A kilencven éve született Bajor Andorra emlékeznek azzal a kolozsvári rendezvénnyel, amelyet a Polis Könyvkiadó és az író családja szervez szombaton 17 órától a Minerva-házban.
A rendezvényen a Főúr, írja a többihez – Bajor Andor emlékezete című, Bajor Ella és Dávid Gyula szerkesztette kötetet Balázs Imre József, Bodó Márta, Dávid Gyula és Jakab Gábor mutatja be, az író műveiből Rekita Rozália, Köllő Csongor, Györgyjakab Enikő és Bodolai Balázs színművész olvas fel. Kilencven éve született, s több mint 25 éve annak, hogy földi mivoltában eltávozott közülünk Bajor Andor, akiről Láng Gusztáv egykor azt írta, hogy »életünk iskolájában ő a humor nyilvános és rendes magántanára«. Könyvei ma is sorban jelennek meg határon innen és túl. Nem csak az évforduló, hanem művének töretlen népszerűsége is indokolja, hogy a Polis Könyvkiadó Emlékezet-sorozata ezúttal az ő életét és életművét eleveníti fel, válogatva a kortárs kritikák és az irodalomtörténeti tanulmányok legjavából, kortárs visszaemlékezésekből” – írták közleményükben a szervezők. A kötetbe szervesen épül be két átfogó életinterjú az 1980-as évekből, s több, a cenzúra miatt annak idején közölhetetlen szatíra, paródia és vers, köztük olyanok is, amelyek miatt a szerzőnek, szerkesztőnek meghurcoltatásban volt része.
Bajor Andor író, költő, humorista Nagyváradon született 1927. szeptember 30-án, Debrecenben hunyt el 1991. január 25-én. Középiskoláit szülővárosában végezte, 1949-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen filozófia szakos tanári oklevelet szerzett. 1953 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztőjeként, 1957-től 1962-ig a Napsugár című gyermeklap munkatársaként dolgozott, majd 1969-ig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. 1969 és 1987 között a bukaresti Előre című napilap kolozsvári munkatársaként tevékenykedett. Több évtizeden át ő írta az Utunk című irodalmi hetilap szilveszteri Ütünk mellékletét. 1990 és 1991 között a kolozsvári Keresztény Szó című katolikus lap főszerkesztője volt. Szatíráiban a társadalmi élet egyes negatív jelenségeit, a hivatalnoki közönyt, a szolgalelkűséget tűzte tollhegyre, szívesen folyamodva a játékos fantasztikum eszközéhez. Paródiáiban a sematizmus akkoriban igen veszélyes szemléletének írói megnyilatkozásait gúnyolta ki, pontos diagnózisát adva a maga sajátos műfajában egy korszak irodalmi torzulásainak. Sajátos műfaját, a humoreszk eszközeivel megmódolt novellát fokozatosan alakította ki. Az 1950-es évek második felétől tűnt fel írásaiban a névtelen kisember, akinek esendőségében vagy kicsinyességében is az emberséget láttatta. Az ő szemszögéből nézve nemcsak a valóság torzulásai, hanem az eszmények is élesebben, tisztábban rajzolódtak ki. Krónika (Kolozsvár)
2017. október 7.
Vállaljuk magyarságunkat és fogjunk össze
Október 6-án, péntek délután a hagyományokhoz hűen az RMDSZ közösen emlékezett- koszorúzással- a történelmi egyházakkal, a civil szervezetekkel és az iskolákkal Nagysándor József nagyváradi táblájánál az aradi vértanúkra.
A megjelenteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte. Pásztor Sándor megyei tanácselnök a beszédében arra hívta fel a figyelmet: nemzettudat, hazaszeretet és önfeláldozás jellemezte a vértanúkat, és ebben is örök példaként járnak előttünk, megmutatva azt, hogy egy nemzet ereje az egymásra utaltság felismerésében rejlik. Akkor van jelenünk és jövőnk, ha ezt mi is világosan látjuk és megéljük a mindennapokban, itt a Kárpát-medencében, Erdélyben, a Partiumban, Bihar megyében. Bár fegyverek moraja és csattogása szerencsére ma nem veszélyezteti létünket, azért ez nem jelenti azt, hogy ellenséges erők nem szeretnék összeforrt közösségünket bomlasztani.
„Ma, amikor pereskedés útján kellett bebizonyítanunk, hogy Bihar Megye Tanácsának elnökét a jogi keretnek megfelelően választottuk meg, ma, amikor egyesek becstelen rágalmakkal igyekeznek bennünket a Bihar megyei választópolgárok által kijelölt utunkról eltávolítani, akkor újból és újból erőt kell merítenünk hős elődeink életútjából. Harcolnunk kell jogainkért, a megmaradásunkért, a törvény adta lehetőségek és keretein belül. Az RMDSZ nem hiába indította el a Minority SafePack polgári kezdeményezés online aláírásgyűjtését Romániában és az Európai Unió többi tagországában. Az EU-nak kötelessége megvédeni azokat a kisebbségeket, akik értéket teremtenek és nem akarnak asszimilálódni. Ezért mindenkit arra buzdítok, hogy írjuk alá ezt a kezdeményezést, mely kisebbségügyi javaslatcsomag kiterjed a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatra, az egyenlő bánásmódra, a nemzeti kisebbségi kultúrák megőrzésére” – fogalmazott.
Segítenek
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke szerint az október 6-i nemzeti gyásznap fontos üzenetet hordoz számunkra, s nekünk az a feladatunk, hogy ezt életben tartsuk, és átadjuk a következő nemzedéknek, hiszen gyökerek és múltunk ismerete nélkül nem lehet reményteljes jövőt építeni. Azt közvetíti: a függetlenség, a szabadság, a hazaszeretet, egy jobb és igazságosabb élet reményében készek vagyunk feláldozni akár az életünket is. Emlékeztet bennünket 1848 célkitűzéseire, a magyarság összetartó erejére, egy nemzet önrendelkezési törekvéseire, Magyarország polgári átalakításának programjára, és a hétköznapi hősökre is, akiknek a nevét nem említik a történelemkönyvek, de nélkülük nem élhetnénk most szabadon. És miközben a múlt eseményeit követjük, rájövünk arra: a történelem nem egy megfoghatatlan fogalom, hanem emberi sorsok összessége, egyéni kudarcok és diadalok sorozata.
Az önkormányzati elöljáró ugyanakkor hangsúlyozta: fontos, hogy emlékezzünk a vértanúk nemzetiségére is, hiszen a 13-ról elmondható, hogy 3 német, 2 örmény, 1 szerb, 1 osztrák, 1 horvát és 5 magyar volt, tehát akik meg akarták változtatni a Habsburg Birodalmat, összefogtak és együtt küzdöttek a jólétért. Arról is beszélt: összeköt bennünket Nagysándor József személye is, hiszen sajnálatos módon 1849. augusztus 2-án éppen Debrecenben volt a szinte majdnem utolsó csata, ahol azt lehet mondani, hogy hősiesen küzdöttek elődeink, de nem tudták azt, hogy az oroszok egyik fő csapatával kerültek szembe, s a 3664 katona közel 50, illetve más jelentések szerint 80 ezer orosz ellen reménytelen harcot vívtak, és ennek következtében a mai nap is 112-en a debreceni honvédtemetőben vannak eltemetve. „Az összefogást, és a győzelembe vetett hitet soha sem szabad feladni, akárcsak a függetlenségünket és a nemzeti önállóságunkat, nyelvünket. Kell bennünk lennie annyi hitnek és erőnek, hogy bármilyen nehézség közepette, soha nem adjuk fel ezen céljainkat. Szerencsére mindig voltak az elmúlt évszázadokban zászlóvivők, és ahogy itt most önökre nézek, látom a tömeget, azt gondolom: jóleső érzést azt kijelenti, hogy megint vannak olyanok, akik erre vállalkoznak. Ehhez kívánok erőt és egészséget, kitartást mindazokban a küzdelmekben, amelyeket vívnak. Hajdú-Bihar megye lakossága és a politikai vezetése nevében arról biztosítom önöket: mi mindig itt vagyunk, és amikor tudunk, testvériesen segítünk” – hangoztatta.
Legyen összefogás
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke úgy vélte: ez időtájt minden évben legalább három dolgon el kell gondolkodni. Azon, hogy mi történt egyéni és közösségi életünkben a közeli és távolabbi múltunkban, hogy mi van ma, és üzenni is szükséges a jövőnek. Az, hogy mi volt, tudjuk, napjainkban pedig azon kívül, hogy összegyűlünk, fejet hajtunk, imádkozunk és tisztelgünk, tehetünk még valamit: cselekednünk kell azért, hogy az az összefogás, amiről hőseink bizonyságot tettek, ne széthulljon, elmúljon, hanem tovább éljen. Tehetünk ma azért, hogy ne csak mi legyünk büszkék rájuk, hanem ha fentről, valahonnan lenéznek, ők is büszkék lehessenek ránk. Azért, hogy mi is úgy éljünk, hogy azok, akik utánunk jönnek, megemlékezhessenek rólunk. A kérdés tehát: harcolunk-e, kiállunk-e minden esetben, ami különösen lényeges most, ha arra gondolunk, hogy mit készítenek elő számunkra a centenáriumi év kapcsán. „Nem mi vagyunk a hibások azért, hogy ez az ország nem készült fel arra, hogy megfelelően ünnepelje a saját évfordulóját. Nem mi, magyarok vagyunk a hibások azért, mert nem sikerült száz év elteltével se összekötni ennek az országnak a történelmi régióit, azért, hogy ez az ország nem ott tart, ahol kellene tartson a mi elvárásaink szerint se. Ezért azt kérjük: ne minket tegyenek bűnbaknak ebben a kérdésben. Ha kell, mi megharcoljuk a harcunkat, nem rajtunk kell számon kérni mások balgaságait, fel nem készültségét” – közölte. Hozzátette: magyarként bátran kell vállaljuk azt, hogy alkotó közössége vagyunk ennek a térség és országnak, és soha nem mások ellen, hanem mindig magunkért akarjuk a jogainkat érvényesíteni. „Hogy mi lesz, rajtunk és közösségünkön múlik. Legyen végre vége a széthúzásnak, és legyen végre valós összefogás!” – zárta beszédét a politikus.
Műsor
A rendezvényen felléptek a Művészeti Líceum diákjai. A himnuszt a középiskolások kórusa énekelte el Schneider Arnold tanár vezényletével és Benczédi Mónika tanárnő zongorakíséretével, majd „Bátor katonái voltak a nemzet feltámadásának” címmel műsort adott a VI. C, Mados Andrea tanárnő osztálya, a gyerekek felkészítő tanárai Nagy Gabriella, Mircescu Georgiana és Szabó Attila voltak. Demeter Krisztina énekelt, őt Catona Ábel kísérte zongorán, a felkészítőtanár Béres Csilla volt. Később egy szacsvays kislány, Miklós Anna is énekelt.
Említést érdemel még, hogy az emléktábla közelében több autó parkolt, az egyiknek a tulajdonosa pedig, egy fiatal hölgy, épp Pajna Zoltán beszéde közben akart elhajtani, illetve indította be a motort, de a felháborodás miatt végül letett ezen szándékáról, és megvárta a mondandó végét. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro