Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),

Örök emlék Léstyán Ferencnek
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Kevés a városlakó
A romániai lakosság 54,9 százaléka él városon – derült ki az Országos Statisztikai Intézet legutóbbi adataiból. Húsz esztendő alatt kevesebb mint egy százalékkal növekedett a városlakók száma.
Az elmúlt húsz esztendő alatt mindössze 0,6 százalékkal növekedett a városi környezetben élők száma Romániában – közölte nemrég az Országos Statisztikai Intézet. 1990-ben majdnem ugyanannyian éltek városon (a teljes lakosság 54,3 százaléka), mint 2011-ben (54,9 százalék). Ennek okait vizsgálva az Ziarul Financiar gazdasági lap szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a városokban jelentősen lecsökkent az ipari tevékenységek száma, ezért sokan visszaköltöztek falura. Emellett nőtt a falvakban az életszínvonal, több településen kiépítették a csatornarendszert, ezért sok olyan személy vett vidéken lakást, aki városon dolgozik.
A város közelsége
A 2011-es népszámlálás és lakásösszeírás adatai visszatükrözik a gazdasági lap megállapításait. Csíkszereda lakossága például a 2002-es népszámláláskor még 41 ezer volt, 2011-ben viszont már csak 37 ezer. Ezzel szemben a Csíkszereda környéki települések lakossága enyhe növekedést mutatott, ami többek között azzal magyarázható, hogy sokan a városból ezekre a településekre költöztek. Csíkszentlélek községben legutóbb 1999 személyt számoltak össze, 2004-ben (Csíkszentkirálytól való leválásakor) viszont még csak 1720-an laktak a község három falujában (Csíkszentléleken, Fitódon és Mindszenten). A közel háromszáz lelkes növekedés a szomszédos Csíkszeredából kiköltözöttekkel magyarázható. Az ugyancsak Csíkszereda vonzáskörzetében található Csíkpálfalva esetében is ezzel magyarázható a lakosságszám emelkedése: 2002-ben még 1736-on laktak ebben a csíki községben, tavalyelőtt viszont már 1850-en.
A témával kapcsolatosan 2011 végén kértük ki Zsigmond Csilla szociológusnak, a Sapientia egyetem tanárának véleményét. Ő akkor azt mondta, hogy nemcsak a nemzetközi migráció, vagyis a külföldre költözés, hanem a környező településekre való kiköltözés is befolyásolta Csíkszereda lakosságának a csökkenését: az elmúlt években egyre többen költöztek ki a szomszédos falvakba, Fitódba, Csíkszentlélekre, Mindszentre, Pálfalvára vagy akár Csomortánba, növelve az ottani lakosság számarányát. „Tehát a nemzetközi trendekkel ellentétben Csíkszeredában nem külvárosok alakultak ki, hanem a szomszédos falvak kezdtek el fejlődni” – nyilatkozta az egyetemi tanár.
Ivóvízrendszerek kiépítése
Az urbanizációs folyamatok stagnálásának egy másik oka a vidéki településeken kiépített csatornarendszerek, vélik a szakemberek. Ez a megállapítás Hargita megye esetében is helytálló, ugyanis a legtöbb faluban az utóbbi tíz esztendőben épült ki a vezetékes víz- és csatornarendszer. Példaként megemlíthető a megyei önkormányzat Kisvíz elnevezésű programja, amely keretében 2011 végéig alacsony lélekszámú Hargita megyei falvakban – leginkább Udvarhelyszéken – több mint 400 kilométer vezetéket fektettek le, és kétezer lakos háztartásába juttatták el a vezetékes ivóvizet. Az Európai Unió tagállamai közül Máltán a legnagyobb, 100 százalékos az urbanizációs ráta, ugyanakkor Belgium és Hollandia lakosságának is több mint 80 százaléka él városon. Alacsony viszont az urbanizációs ráta a skandináv államokban: Finnország lakosságának például mindössze 38 százaléka él városon.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Színes csíkszentgyörgyi falunapok könyvtáravatóval
Színes kulturális és szabadidős programokkal várták idén is Csíkszentgyörgyön a község lakosságát és az odalátogatókat a Szent György-napok alkalmával. A programsorozat kiemelkedő pontja volt az új községi könyvtár átadása.
Szombaton a sportkedvelőknek focibajnokságot tartottak a községi sportpályán, a kultúrházban délelőtt a legkisebbeknek a csíkszeredai Boszorka bábcsoport mutatta be a Fakalinka című bábelőadását. Ezt követően kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek.
A kultúrotthonban helyet kapó, megújult könyvtári térre is sokan voltak kíváncsiak. Tamás Rozália, a csíkszentgyörgyi könyvtár könyvtárosa kettős ünnepnek nevezte az eseményt, hisz nemcsak az új könyvtár megnyitását, hanem a községi könyvtárnak a Biblionet programba való bekapcsolódását is megünnepelhették. A programba való bekapcsolódás által pályázat útján négy számítógépet, egy fénymásológépet és egy kivetítőt kapott a könyvtár az IREX Alapítványtól.
„A Biblionet egy országos program, eddig több mint kétezer közkönyvtár kapcsolódott be. Amellett, hogy próbáljuk biztosítani az embereknek az információhoz való hozzáférést, igazából a szándékunk a közkönyvtárak újrafellendítése, valamint az, hogy a könyvtár egy közösségi hellyé alakuljon, ami sok mindenre alkalmas, kézműves foglalkozásra, hagyományőrzésre... Az a tapasztalatunk, hogy azokban a könyvtárakban, ahol működik a Biblionet program, megnőtt a könyvkölcsönzés is, nemcsak a látogatottság” – osztotta meg a jelenlevőkkel Szőcs József, a romániai IREX Alapítvány területi képviselője. „A tíz településből álló községnek bizony szüksége van egy ilyen nagyságrendű könyvtárra. Amikor megvalósul egy szép dolog, akkor az ember könnyen elfelejti a nehézségeket” – mutatott rá a községi könyvtár hányattatott múltjára György József, Csíkszentgyörgy polgármestere. „Azt kívánom, hogy ez a közösség használja minél többet, és hogy a könyvtár a közösség hasznát szolgálja”.
A délután folyamán, a Csíkszentgyörgy önkormányzata és a csíkszentgyörgyi Harmónia mazsorett tánccsoport által szervezett rendezvénysorozat részeként vallásos koncertet, esküvői ruhabemutatót, valamint a menasági amatőr színjátszók rövid jeleneteit tekinthette meg a közönség. Este Abodi Nagy Blanka koncertje hangolta jókedvre a jelenlevőket, majd Janicsák Veca és az Új Bojtorján koncertezett.
Vasárnap a csíkszentgyörgyi fúvósok, a Csíkszentkirályi Vadrózsa és a Házasemberek néptánccsoportok, a Harmónia mazsorettcsoport, Orbán Szabina, valamint a Csíkbánfalvi Márton Ferenc amatőr színjátszó csoport lépett fel. Ugyancsak vasárnap került sor a 18 évesek köszöntésére is.
„Annak ellenére, hogy nagy a pénztelenség, az emberek kihasználják a lehetőséget, eljönnek, a sátrakban egyet söröznek, megtekintik az előadásokat. Egy picit találkozunk azokkal is, akik nem jönnek gyakran a hivatalba, el tudunk kötetlenül beszélgetni, és ez jó mindnyájunknak” – fogalmazott a polgármester.
Föld-napi rendezvény az Erdei Iskolánál
A csíkszentgyörgyi kultúrotthontól néhány kilométerre, a pottyondi Erdei Iskola Vendégháznál a Riehen Egyesület szervezésében szombaton Föld-napi rendezvényt tartottak. Az esemény számos ifjú és idősebb érdeklődőt vonzott, egész családok is kilátogattak. A résztvevők végigjárhatták a tanösvényeket, mikroszkópon keresztül vizsgálhatták a patak élővilágát, népi sportjátékban vehettek részt, a lacikonyhán töltött káposztát, paszulyfőzeléket, valamint az erdei iskola saját édességkészítményeit is megkóstolhatták. Nagy népszerűségnek örvendett a szekerezés, valamint a Menyecskék Házában zajló kézműves foglalkozások, ahol többek között színes ceruzatartót és kalapot lehetett készíteni. „A Menyecskék Háza egy felújított régi parasztház, a nyár folyamán itt szeretnénk női foglalkozásokkal megismertetni a gyerekeket. A berendezésén most dolgozunk, de többek között a kenyérsütés, szövés vagy a hagyományos főzés fortélyaiba avatjuk majd itt be a fiatalokat. A nyár folyamán vannak saját szervezésű vakációs programjaink, és azokból szeretnénk ilyenkor ízelítőt nyújtani a minket meglátogatóknak” – mondta el Szabó Enikő, a Riehen Egyesület munkatársa.
Péter Beáta
Székelyföld.ro

Árpád-kori települések Székelyföldön (2.)
Magyar települések a székelyek előtt
A sokáig lakatlannak gondolt Csíki-medencében több település templomáról kiderült: az alapok 11–12. századiak, ezeket a 15–16. században építették át. 1954-ben Csíkszentkirályban olyan magyar településre utaló putrikat ástak ki, amelyek korát egy 12. századi pénzérem is bizonyítja.
Ugyanitt a Darvas Loránd vezette régészek 2007-es ásatásai során 11–12. századi templomszentélyre, freskóra és sírokra bukkantak. Más, Csíkban végzett régészeti feltárás eredményei alapján Botár István megállapítja: a régészeti leletek egyértelműen tanúsítják a magyarok Csíkba való betelepítését, amely „már a 10–11. században megindult, azaz nem a 13. századra keltezett székely beköltözéssel kezdődik. Régészetileg sikerült 12. századi egyházi és közvetve világi berendezkedésre, vármegyére bizonyítékot találni. A korábban ismert lelőhelyek egykori lakói tehát nem a gyepűelvén túli senki földjén, hanem a királyság keleti szélén ugyan, de egyházilag megszervezett vármegyei területen éltek”. Magyar települést tártak fel Alsócsernátonban is, ahol a régészeti leletek a 11–12. századra keltezhetőek. A tájmúzeum kertjében, a Csernáton patak bal partján feltárt települést jelző 3,10x3 m kiterjedésű putri északnyugati sarkában ovális, tapasztott tűzhelyet találtak, amelynek mérete 1,6x1 m. Ez a település korát a 11–12. századra keltezi. A putriban korongolt és hullámvonallal, párhuzamos vonalakból álló szalagok által díszített kerámia és egy rombikus vas nyílhegy is előkerült. A további ásatások során újabb kunyhót tártak fel, amelynek korát a kerámia alapján Székely Zoltán a 10. század második felére, a 11. század elejére keltezi. Ezenkívül más leletek is előkerültek Csernáton területén, köztük több sarkantyú a 12. és a 13. századból.
A falutól északra, a mintegy nyolc kilométer távolságra fekvő Szentkert határrészben egy dombon a Sepsiszentgyörgyi Múzeum régészei 1961-ben kőfallal körülvett templom maradványait tárták fel. A templom egy méter vastag falait faragott, megmunkált kövekből emelték és vakolták. A templomfalakat több támpillér erősítette, a padlózatot téglából rakták. Mindezek mellett két korongolt és hullámvonalas díszítésű edénytöredék is fennmaradt. Egyértelműen bizonyítható, hogy itt 12–13. századi magyar falu állt. Székely Zoltán feltárása által megismerhető az egyik legrégibb román stílusú, megerősített templom. Az apszisa félkörös, a templom kelet-nyugat elhelyezésű, a falak külső szélén mért hossza 13 méter, szélessége 10 méter. A templomot körülvevő fal, kőkerítés négyszög alakú volt, amely lekerekített sarkú területet vett körül. A kőfalat patakkövekből mésszel rakták össze. Egy székelyek előtti korban készült kőfalas templom léte ezen a területen arra utal: a székelyek előtt itt számolni lehet népesebb magyar településekkel. Az első kora középkori magyar lakóház feltárására Székelykeresztúron 1975 táján került sor. A Gyárfás-ház kertjében feltárt lakóház a 12. században épült. A sepsiszéki Rétyen az 1927-es ásatások során a Suvadás határrészben 10–12. századi magyar település létére következtettek. Előkerült egy párhuzamos vonalakkal díszített, jól iszapolt agyagból, korongolással készült kerámia és egy sarkantyú. Ezenkívül egy S végű hajkarika és egy tűzhely maradványa. A földbe vájt lakás mérete 3x2 m volt. Újabb és újabb régészeti feltárások alapján megállapítható, hogy a Székelyföld területén élő magyar lakosság a székelyek előtti korban olyan földbe ásott lakásokban lakott, amelyek falába vájták a fűtést biztosító boltozatos tűzhelyet. Ismert volt még a putri közepén emelt kör alakú tűzhely is.
A zabolai és a petőfalvi 12. századi temetők
Az Árpád-kori települések sorában a legjelentősebb feltárások közé tartozik a zabolai és a petőfalvi. Ezek a települések az ötvenfős Árpád-kori magyar falvak átlag népességéhez mérve nagy lélekszámúak. Lakosságukat dr. Székely Zoltán régész 30–40 családra becsülte. A szokásos ötfős családlétszámmal számolva, a települések lélekszáma 150–200 fő lehetett. E magyar köznépi temetőkben több mint 450 sírt találtak. A temetők közti, alig öt-hat kilométeres távolság azt bizonyítja, hogy a 12. század derekán ezek sűrű településhálózat részei lehettek. Rácz Tibor Ákos szerint a temetők közelsége nem jelenti, hogy sűrűn lakott településhálózat létezett volna. Székelyföld „valószínűleg még a 12–13. század fordulóján sem volt egészen benépesítve” – írja. Rugonfalvi Kis István történészi véleménye szerint, az Árpád-korban Székelyföldön viszonylag sűrű magyar településhálózat épült ki. Székely Zoltán is ez utóbbi álláspontot képviseli. Szerinte Erdély délkeleti részében a „XII. században már jelentős magyar népesség” lakott. A temetőkben előkerült leletek arra mutatnak, hogy magyar köznépi települések voltak. A sírokban talált pénzek a magyar közösségek letelepedését, itt-tartózkodását és elköltözését datálják. II. Géza (1141–1162), III. István (1162–1172), III. Béla (1172–1196) pénzei alapján úgy tűnik, hogy itt aránylag gazdag és egységes társadalmat alkotó közösség élt. Van olyan feltételezés is, hogy e települések népességét az 1241-es tatárjárás sodorta el. Székely Zoltán összefüggést lát abban, hogy e két település élete III. Béla uralkodása végén hirtelen megszakadt, miközben Moldvában új magyar települések jöttek létre. Ilyen volt az általa emlegetett Bâtca Doamnei nevű dombon (Karácsonykő, mai nevén Piatra Neamţ mellett) feltárt magyar település, temető és erődítmény. Az itt talált leletek, magyar település-, temető- és erődítmény-maradvány, lószerszámok, fegyverek, III. Béla király által veretett pénz a település alapítását a 12. század végére helyezi. A bîtca, magaslatot jelentő szó magyar eredetű, a magyarországi Bátka falunévből is levezethető.
Háromszék magyar katonai őrségeinek egy része – királyi parancsra – a 12. század végén telepedett át a Keleti-Kárpátok keleti lejtőjére, mert a magyar királyság védelmi rendszere kiterjedt a Szeret vonaláig. A Moldvába átirányított magyar lakosság hiányában Délkelet-Erdély, azaz Háromszék népessége gyér lakosságúvá vált. Dr. Székely Zsolt a karácsonykői feltárásokkal kapcsolatban írja: „A Kárpátokon kívüli gyepűvonalat a honfoglaló magyarok nagyon korán kiépítették, sőt, soha fel sem hagyták. Amikor a keleti támadások nyomán ez meggyengült, akkor telepítik ki Délkelet-Erdélyből a Kárpátokon túlra a magyarokat, és helyükbe hozzák a székelyeket.”
A meggyérült népességű térségbe, a mai Háromszékre, a Barcaság szomszédságába II. Endre magyar király vezényelte át a sebesi, az orbai és a kézdi székelyeket. Az áttelepítést a Barcaságban a magyar királyságtól független államot tervezgető Német Lovagrend elleni katonai összecsapásra való felkészülés indokolta. Miután a király 1225-ben kiűzte a lovagokat Barcaság területéről, az ország délkeleti határainak védelmére a székelyeket egy tömbbe tömörítve, egy néppé akarta szervezni, akárcsak a szászokat. A székelyekhez hasonló, katonailag szervezett társadalomban élő türk eredetű blakkokat és a besenyő maradványokat is közéjük telepítették.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyermekvédelem Székelyföldön
A rendszerváltás előtt Románia gyermekvédelmi politikája a gyermek intézményesítésében merült ki, amely egyben a család és a helyi közösségek kivonását is jelentette a felelősség alól. Az ENSZ 1990-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye után Románia is felvállalta, hogy a gyermekvédelem terén foganatosítja az egyezményben előírt normákat. 1997 júniusában Románia kormánya elfogadta a nehéz helyzetben levő gyermekek védelméről szóló 26-os sürgősségi rendeletet, amely megteremtette hazánkban is az új gyermekvédelmi rendszer alapjait, létrehozva a megyei tanácsokhoz tartozó gyermekvédelmi szervezeteket.
A megalakult Gyermekvédelmi Bizottságok, valamint Gyermekvédelmi Igazgatóságok szerepköre a nehéz helyzetbe jutott gyerekek védelmi eljárásainak meghatározása, alkalmazása és ellenőrzése lett.
Hargita megyében, a kezdetekről
1997. augusztus 1-én a Hargita Megyei Tanács létrehozta a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely komplex szolgáltatások által biztosítja azóta is a megye gyermekeinek védelmét. Ezek a szolgáltatások a tanácsadás, a gyerekek családból való kiszakításának a megelőzése, védelmi eljárások javaslata, foganatosítása és ellenőrzése a Gyermekvédelmi Bizottsággal karöltve.
1998 és 2004 között a romániai gyermekvédelmi rendszer folyamatos reformokon ment át, alakult, javult, a nagy elhelyező központok szerepét alternatív megoldások vették át. Ez történt Hargita megyében is, ahol országos szinten az elsők között sikerült a lehető legkevesebbre csökkenteni a nagy elhelyező központokban levő gyermekek számát. Hargita megyében a reformok látványosabb változásai nagyrészt uniós programok segítségével történtek.
Ennek egyik jelentős eredménye a mamut elhelyező központok lebontása, átalakítása volt, amelyek azelőtt embertelenül nagy közösségekbe tömörítették az intézményesítésre rászoruló gyermekeket. A régi, „rezidenciális” központokban lehetetlen volt családi hangulatot teremteni, és megadni a gyerekeknek a számukra nagyon fontos, személyenkénti odafigyelést, gondoskodást. Az átalakítás után a régi központokból a gyerekek családi típusú elhelyező központokba kerültek, ahol kisebb létszámban, nagyobb odafigyelést kaphatnak a róluk gondoskodó személyzettől. Igazi családként velük együtt végzik a mindennapi házi munkát, ami egyúttal az életre való felkészítésüket is elősegíti. A jelenlegi formában működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2005. január 1-én jött létre a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szociális Igazgatóság összevonásával. Az újonnan létesült intézmény a gyermek és családvédelem, valamint fogyatékkal élő gyermekek védelme mellett a felnőttvédelmet is ellátja, beleértve a fogyatékkal élő személyeket is.
A jelen, számokban
A megyében levő három klasszikus központból a két nagyobb – a csíksomlyói és a székelykeresztúri központok – felbontása után összesen 41 családi ház létesült szerte a megyében, lehetőleg azon helységekben, ahonnan a beutalt gyerekek származtak, megkönnyítve ezáltal a szülőkkel való kapcsolattartást. Ezek a központok jelenleg négy koordinációs központba tömörülnek. Az 1. számú koordinációs központ Székelykeresztúron működik, amely 15 házban összesen 132 gyermek védelmét vigyázza felül – ez a szám átlagot mutat, hiszen a létszám hónaporól hónapra változó. A 15 ház közül 10 Székelykeresztúron, 2 Siménfalván, 1-1 pedig Székelyudvarhelyen, Bögözben és Újszékelyen létesült.
A 2. számú koordinációs központ Csíkszeredában van, és 12 házat foglal magába, amelyekben összesen átlagosan 95 gyermek lakik. Ezekből a házakból, apartmanokból 5 Csíkszeredában, 3 Gyergyószentmiklóson, 1-1 pedig Szentegyházán, Tusnádfürdőn, Csíkszentsimonban és Csíkszentkirályon működik.
A 3. számú – ugyancsak csíkszeredai – központ 8 házat koordinál, átlagban összesen 115 gyermekkel. A házak közül 5 Csíkszeredában, 2 Csíkszépvízen, 1 Csíkdánfalván működik.
A 4. számú központ Felsőboldogfalván található, 6 háza közül 5 Oklándon és 1 Felsőboldogfalván van, amelyekben a gyermeklétszám átlagosan 31.
A harmadik, 25 beutalt gyermekkel működő várhegyi központ felbontásának érdekében előkészített projektet a kis létszám miatt nem fogadta el a szakminisztérium, így továbbra is klasszikus központként működik.
A megye 3 speciális iskolája melletti központok (a csíkszeredai Szent Anna Iskola, az oklándi és a bélbori mkisegítő iskolák), és a súlyosan sérült gyerekek elhelyező központjai (Székelykeresztúr, Maroshévíz) a gyerekek érdekében, a speciális személyzet foglalkoztatása miatt megmaradtak rezidenciális központoknak. Időközben a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola átalakításának tervei is elkészültek, amely kormánypénzből (PIN) hamarosan átalakul családiasabb lakásotthonokká.
Jelenleg a speciális iskolák mellett működő központokban 208 gyermek van beutalva, ahonnan 82 a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola, 86 az oklándi, 40 pedig a bélbori megsegítő iskola diákja.
A súlyosan sérült gyerekek központjaiban összesen 70 gyermek van elhelyezésben: 40 gyermek a székelykeresztúri, 30 gyermek a maroshévízi központ beutaltja.
Nevelőszülői rendszer
A reform másik jelentős eredménye a hivatásos nevelőszülői rendszer kiépítése volt, amely arra hivatott, hogy a gyerekek családi környezetben nevelkedjenek, a nevelőszülő otthonában, a saját családjában, a saját gyerekeivel együtt.
A kétszáznál is több hivatásos nevelőszülő kiválogatásával, képzésével, ellenőrzésével Hargita megyében kialakult egy erős nevelőszülői rendszer, amely egyik ideális alternatíva a rászoruló gyerekek elhelyezése szempontjából. Mivel a törvény szerint a 3 évesnél fiatalabb gyerekek lehetőleg családi elhelyezésbe utalandóak, a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekeknek idővel át kell adniuk a helyüket a kisebbeknek, így ők a továbbiakban családi típusú elhelyező központokba kerülnek. Jelenleg a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekek száma 451.
A gyermekvédelmi elhelyező rendszer lépcsőfokai
Amikor a rászoruló gyerekek elhelyezéséről döntenek, a Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak a romániai gyermekvédelmi törvények szerint a lehető legoptimálisabb, családiasabb megoldást kell választaniuk, annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai és szellemi integritása ne sérüljön a szolgáltatás során.
A prioritások sorrendje a következő: tanácsadással, anyagi segítséggel, nappali központok működtetésével megakadályozni a gyermekek családtól való elszakadását. Ha ez nem lehetséges, akkor a következő megoldás a gyerek elhelyezése saját rokonaihoz, ha ez sem lehetséges, akkor családi elhelyezés más, nem rokon családhoz, elhelyezés hivatásos nevelőszülőhöz, és ha ezek közül egyik sem lehetséges, csak akkor következik a családi típusú központba való elhelyezés, ha a gyermek nem kisebb 3 évesnél.
Jelenleg az igazgatóság nyilvántartása szerint 199 gyermek van rokonnál elhelyezve, és 50 más, nem rokon családnál.
„Variációk egy témára”
Abban az esetben, amikor a szülők anyagi gondok miatt nem tudnak a gyermekeikről gondoskodni, de szeretik, nem bántalmazzák őket, és ragaszkodnak hozzájuk, akkor a nappali központokba való utalás az ideális megoldás. Ebben az esetben a gyerekek esténként haza mehetnek a szülőkhöz, ily módon nem szakadnak el a családtól.
Teljes állami támogatással Hargita megyében jelenleg Maroshévizen működik nappali központ gyerekeknek, 17 hellyel, de még 28 gyermek ellátását támogatja a Gyermekvédelmi Igazgatóság. Ők alapítványok által működtetett nappali központokban részesei a szolgáltatásnak.
A fentieken kívül az igazgatóság keretén belül működik egy sürgősségi elhelyező központ, jelenleg 5 beutalt gyerekkel, és néhány hete egy fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő központ Csíkszentmártonon: 3 házban 12 fiatalkorú részesül szolgáltatásban.
A Gyermek telefonja program kibővült, és a felnőtt problémák fogadására is alkalmas. Arra hivatott, hogy a bántalmazott, molesztált, elhanyagolt gyerekek a szakigazgatóság tudtára hozhassák problémájukat, vagy akár környezetük, tanítójuk, szomszédjuk értesíthesse a hivatalos szerveket, hogy időben segíthessenek a rászoruló, bántalmazott gyerekeken. A bántalmazott, elhanyagolt, kizsákmányolt gyerekeket tanácsadói központ is segíti.
A vér szerinti szülők által elhagyott gyerekek számára a legideálisabb az örökbe adás, amely az egyetlen végleges gyermekvédelmi megoldás.
Az új törvénykezés lehetővé tette, sőt előírja, hogy a helyi önkormányzatok, közösségek, lehetőségeikhez képest felvállalják a saját közösségükből származó gyerekek problémáinak megoldását, és csak abban az esetben forduljanak a megyei igazgatósághoz, ha helyi szinten nem tudják orvosolni a bajt.
A leírtakon kívül az igazgatóság segíti alapítványok munkáját azáltal, hogy általuk működtetett elhelyező központokba beutalt 42 gyermek ellátását támogatja.
Bár jól képzett szakemberek irányítják a tevékenységet, anyagilag nem könnyű ezt a doméniumot fenntartani, hisz a legnagyobb közintézményről van szó, ami a költségvetését, valamint az alkalmazottak számát illeti.
Szerencsére Hargita megyében mind az igazgatóság, mind pedig a megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állami szociális szolgáltatások sokoldalúak legyenek, és zökkenőmentesen folyjanak.
A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerről
Akárcsak Hargita megyében, a szomszédos székely megyében is nagy változásokat hozott a gyermekvédelmi reform.
A klasszikus gyermekotthonok átalakítása, valamint számos új szolgáltatás létrehozása után a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszer jelenleg nagyon változatos, a követelményeknek megfelelő, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja, a következők szerint:
1. Intézményesítést megelőző szolgáltatások:
– Nappali központ – Anyásközpont – Átmeneti központ – Súlyosan sérült gyermekek rehabilitációs központja – Nappali központ autisztikus és érzékelési zavarokban szenvedő gyermekek számára 2. Családba való elhelyezéssel és örökbeadással foglalkozó iroda 3. Hivatásos nevelőszülői hálózatot koordonáló iroda 4. Bentlakásos védelmi szolgáltatások: – Lakásotthonok – Utógondozó központ 18 évet betöltött fiatalok részére – Elhelyező központok 5. A gyermekek egészségi, szellemi és lelki állapotát felmérő iroda 6. Pszichológiai ellátás Sajátos érdekességnek számít Hargita megyéhez képest, hogy Kovászna megyében többféle szolgáltatást nyújtó egységekbe tömörülnek a központok, közösségi szolgáltatói komplexum néven. Gyereklétszámok az állami ellátásban, szolgáltatásban:
1. baróti közösségi szolgáltatói komplexum:
– lakásotthon: 11 – nappali központ: 14 – rehabilitációs központ: 27 – sérült gyerekek elhelyező központja: 15 2. sepsiszentgyörgyi közösségi szolgáltatói komplexum: – anyásközpont: 4 gyermek, 3 anya – nappali központ: 18 – 1. lakásotthon: 12 – 2. lakásotthon: 8 – 3. lakásotthon: 10 – illyefalvi lakásotthon: 12 – bodzafordulói lakásotthon: 12 – csernátoni lakásotthon: 24 3. kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatói komplexum: – nappali központ: 13 – rehabilitációs központ: 60 gyermek, ebből 27 nappali csoportban, 33 ambuláns csoportban – kézdialmási lakásotthon: 13 – kézdisárfalvi lakásotthon: 8 – nyujtódi lakásotthon: 11 – kézdivásárhelyi lakásotthon: 12 – Szentkereszty Stephanie lakásotthon: 6 4. kézdivásárhelyi elhelyező központ: 48 5. sepsiszentgyörgyi nappali központ: 16 6. sepsiszentgyörgyi utógondozó központ: 14 7. oltszemi elhelyező központ: 91 8. sérült gyerekek kilyéni közösségi szolgáltatói komplexuma: – rehabilitációs központ : 27 – autista gyerekek rehabilitációs központja: 15 9. hivatásos nevelőszülői rendszerben elhelyezett gyerekek: 316 10. családokhoz kihelyezett gyerekek: 323 A cikk szerzője korábban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa volt 10 éven át. Irodavezetői tisztséget töltött be, rövid ideig aligazgató-helyettes is volt. Bíró Terézia Julianna
morfondir.ro
Erdély.ma

Csíkszentkirálytól a Tatroson át Degettesig
„A moldvai csángók kultúrájának és nyelvének történeti, nyelvi asszimilációs folyamatainak leghitelesebb, szintetikus látásmódú kutatója és hírvivője” – ez áll az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díj indoklásában, amelyet Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens nemrégiben vett át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék oktatójával nem csak csángókról, hanem elhivatottságról, az első fényképezőgépről, Csíkszeredáról, „kutató” és „adatközlő” emberi kapcsolatáról is beszélgettünk.
– Ma már létezik kifejezetten néprajz szak, ám ön még magyar–orosz szakon végzett. Mikor fordult a figyelme a népi kultúra felé?
– Azt tartom, hogy az ember lehetőleg olyasmivel foglalkozzon, amibe belenevelődött vagy amihez köze van. Sokszor elmondom a hallgatóknak is, hogy Mikszáth Kálmánból akkor lett sikeres író, amikor a saját szülőföldjével kezdett foglalkozni, vagy Tamási Áron akkor írt igazán jól, amikor itthon élt, Erdélyben. Én falusi, paraszti környezetből származom, és ez számomra meghatározó. Mióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a székely falu és annak átalakulása. Szülőfalumban a fafaragó kör vezetője, a falumúzeum szervezője, Csiszér Imre tanító bácsi hívta fel a figyelmemet először arra, hogy a paraszti világ nem lenézendő, hanem megőrzendő. Aztán a csíkszeredai Mikó-várban működő múzeum idős igazgatója, János Pali bácsi magyarázta lelkesen a kiállítási anyagot, és bizonyította, hogy a paraszti kultúra érték. Középiskolás korom másik nagy revelációja a táncházmozgalom elindulása volt: teljesen új attitűddel szembesített. A mai Márton Áron Gimnázium dísztermének ajtaján egyszer csak plakát jelent meg, rajta: „Másként akar szórakozni?” Így, magázó formában, és ez azt jelentette, hogy vége sulibulinak, diszkónak, jött helyébe a táncház. A mozgalom résztvevői – köztük a létrejövő Barozda együttes – újfajta magatartást honosítottak meg. Fontosnak tartották a hiteles- és a műfolklór közötti különbséget, lényegesnek tekintették az autentikus világgal való élő kapcsolatot. Addig a kisváros lenézte a falut, velünk diákokkal is igyekeztek elfelejtetni tájszólásunkat, viseletünket. A város a polgári hagyományokat preferálta, érdekes módon azonban Csíkszeredának nem sikerült asszimilálnia a falut, sőt épp fordítva történt: olyan mérvű volt a faluról való beözönlés, hogy a falu asszimilálta a várost. Csíkszereda jó értelemben véve elfalusiasodott, kapott valamit a falutól.
– Mikor ment először gyűjteni?
– Talán tizenegyedikes lehettem, amikor láttam, hogy a táncházasok falura járnak. A nagynéném egy tarisznyára ültette meg a tyúkot, rovásírásos jel volt rajta. Kivettem a tarisznyát a tyúk alól, megmostam, és azzal kezdtem Csíkszeredába iskolába járni, abban hordtam a könyveimet, és azzal mentem Gyimesbe gyűjteni. Gyűjteni? Jártunk Gyimesbe, mert illett abba a környezetbe járni, de sem magnetofonom, sem fényképezőgépem nem volt. Figyeltem, és leírtam mindenféle dalt. Az első magnómat az egyetemi ösztöndíjamból spóroltam össze, az első fényképezőgépemet, egy Smenát pedig egy Erdélybe látogató dunántúli lánytól kaptam ajándékba.
– A kilencvenes évek elejéig Gyergyóditróban, majd Tusnádfürdőn tevékenykedett magyartanárként. Azért megmaradt kutatónak is?
– Abban az időszakban én elsősorban tanárnak tartottam magam, s bár továbbra is jártam Moldvába gyűjteni, mindenekelőtt a tanári feladataimmal foglalkoztam. Nem tudtam megcsinálni, amit sok más kollégám igen, hogy ingázás közben is Max Webert és Mircea Eliadét olvassak. Annyira megérintett a gyerekek problémája, az egész pedagógiai tevékenység, hogy képtelen voltam kilépni belőle. Nem tudtam úgy „tudomanyizálni”, hogy osztályfőnökként azt kellett látnom, az egyik gyerek homloka gyöngyözik az éhségtől, miközben a másik tízóraiját nézi, vagy úgy, hogy a milíciára kellett mennem megtudni, hogy a gyereket miért vitték el az osztályomból.
– 1992 óta viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Hogyan változtak a prioritások?
– Szakmai munkám három pillérre helyeződött: egyrészt tanítani kellett, másrészt kutatni a doktori disszertációmhoz, harmadrészt tudományos írásokat kellett megjelentetnem. Tulajdonképpen úgy érzem, a mai napig rendjén van ez a három pillér, és egyre jobban érzem magam az egyetemistákkal, a 18-25 év közöttiekkel. A gyerekeim korosztályához tartoznak, ezért kicsit úgy is tekintem őket. Látom a problémáikat, jobban, mint húsz évvel korábban. Semmivel sem könnyebb a sorsuk, mint a miénk volt. Mások a problémáik, de a helyzetük a bizonytalanságérzet miatt nehéz. Nehéz úgy jövőt építeni, hogy minden változik, semmi biztos nincsen. Mai napig szeretem az életem didaktikai részét, és a terepet is nagyon kedvelem, mert valahogy a véremben van ez a nomád szemlélet. Mindenfele nagyon szeretek „tekeregni”, mindegy, hogy Moldvában vagy Párizsban, csak „szimatolhassak”. És mindenhol nagyszerű emberekkel lehet találkozni – ez egyben a terepmunka jó értelemben vett „rákfenéje” is. Az utak során teremtődő kapcsolatokat mind karban kellene tartani, időnként találkozni kellene, legalább leveleket, e-mailt írni, jelezni, de ez néha egyszerűen túl sok, nincs idő rá.
– Moldvában archaikus népi imákat gyűjtött számos alkalommal. Hogyan lehet ezt a személyes műfajt kutatni?
– Az archaikus vagy akár a liturgikus imaszövegek nem annyira bensőségesek, mivel a hagyományos ember vallásossága eltér a modern emberétől. Utóbbi magánügynek tekinti Istenhez való viszonyát, a hagyományos ember számára viszont a hit nyilvános megvallása szinte kötelesség. Moldvában volt olyan, hogy a család együtt, térden állva imádkozott, én ott voltam, de nem zavartatták magukat. Bár az imádság egyrészt belső ügy is, mert olyan is volt sokszor, hogy sírva fakadt valaki imamondás közben, mert azt mondta, hogy ezt az imát „mámókámtól” vagy „tátikámtól” tanulta, és szeretettel emlékezett a nagyszülőjére. A nyilvánossághoz való viszony viszont teljesen más az olyan hagyományos társadalmakban, mint amilyen a moldvai is. A hagyományos ember inkább megosztja örömét, fájdalmát a falu társadalmával, de akár egy kívülről érkezett emberrel is. Nagyobb a bizalom, mint a modern ember esetében.
– Hogyan lehet ezt a bizalmat megfelelően kezelni?
– Mikor az ember odamegy a magnetofonjával vagy kamerájával, személyes viszonyokat kell teremteni, és később is ennek megfelelően kell viselkedni. Ezt a magyarországiak például viszonylag nehezen értik meg. Ha engem valaki megtisztelt azzal, hogy elmondta nekem a gondját, baját, netán szállást adott, megetetett, megitatott, akkor fontos, hogy következő alkalommal ismét megkeressem vagy legalább az úton megismerjem, vagy ha fényképet ígértem neki, akkor el is vigyem. Azt nem lehet csinálni, hogy valaki ma adatközlőm, holnap meg nem köszönök neki az utcán. Ha meg sem ismerem, joggal érezheti úgy, hogy csak kihasználja ez a modern világ, utána ő is elfordul, bezárkózik. Ördögi kör, és sajnos rossz irányba megy e tekintetben az erdélyi társadalom is.
– Sokszor találkozott hasonlóval?
– Sajnos igen. A kilencvenes évek legelején például egész Erdélyről szóló filmet forgattunk, a tizenegy tagú stáb munkáját szakértőként segítettem Csíkban, Gyimesben és Kászonban. Akkor kezdett sugározni a Duna Televízió, és a Székelyföldön akkora volt a lelkesedés, hogy mindent megtettek volna az emberek a stábért. A budapestiek el is voltak képedve, mondván, hogy odaát utálják őket, itt meg kürtőskalácsot sütnek nekik és töltik a pálinkát. Mondtam, ne búsuljanak, tíz év múlva itt is utálni fogják a filmeseket. Így is lett. Egész más most megjelenni kamerával Erdélyben vagy Moldvában, mint húsz évvel ezelőtt, az emberek már félnek a kamerától, mivel visszaéltek a bizalmukkal.
– Manapság nehezebb kapcsolatot teremteni?
– Régen sztereotípiák működtek arról, hogy ki a néprajzos, és mit akar: jön, énekeltet minket, szép viseletben le akar fényképezni, le akarja a házunkat rajzolni, mert az milyen szép. Ez a romantikus kép általános volt Erdélyben a kutatóról, akitől azt várták, hogy megörökítse őket. Ez működött, és ha azt mondtam valakinek, hogy az imára vagy dalaira vagyok kíváncsi, akkor ő elmondta, elénekelte. Az utóbbi időben viszont nehezebb a kutató dolga: ma meg kell magyarázni, mit miért csinálok, hová kerül az anyag, ki miért kap pénzt. Persze a diktatúrában is voltak akadályok: nem lehetett például valakinél csak úgy aludni. Amikor legelőször mentem Moldvába, Kallós Zoli bácsi adatközlőihez mentem: pontosan le volt nekem rajzolva, hogy hol laknak a faluban, hogy ne kelljen senkitől semmit kérdeznem. Tudtam, hogy ott kapok szállást.
– Van olyan magyarok lakta moldvai település, ahol még nem járt?
– Nincs. A számítógépemen falvanként csoportosítom a gyűjtött anyagokat: minden csángó faluból van hangfelvételem és fényképem, erre büszke is vagyok. Az igazán nagy élményeket nem az olyan ismertebb falvak, mint Klézse, Pusztina vagy Lészped jelentették nekem, hanem azok, amelyekről alig tudott valaki. Például egyszer drótkötélen kellett átmennem a Tatroson Degettesre, mert a hidat elvitte a víz. A faluban a középső és idős generáció még tudott magyarul, nagyon szép archaikus népi imádságokat vettem itt fel, miközben csak kevesen tudják, hogy létezik ilyen magyar település. Vagy Bruszturósza Kökényes nevű falurészében kiültettem egy idős bácsit a padra, leültem mellé a magnóval, és beszélgettünk a faluról meg a katonaélményeiről. Körénk gyűlt a háza népe, gyermekei, unokái, és csapkodták a kezüket előttünk, mert nem is tudták, hogy az öreg milyen nyelven beszél. Nekem ezek nagy élmények voltak. Az északi csángó Jugánban Gerka Mária néni az utolsó, aki a falu sajátos, egyedi nyelvjárását beszéli, és akinek 1932-ben maga Lükő Gábor udvarolt. Nála ötször-hatszor is voltam, de valahányszor jöttem el tőle, mindig imbolygott a kezem a kilincsen, hogy vajon mindent megkérdeztem-e tőle, amit kellett.
Tánczos Vilmos
Néprajzkutató, egyetemi előadótanár, 1959. október 21-én született Csíkszentkirályon. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán végezte, szakmai pályáját magyartanárként kezdte. 1992-től a kolozsvári BBTE bölcsészkarának munkatársa. Doktori disszertációját 1999-ben védte meg Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel. 2000–2003 között a Sapientia Alapítvány kurátora és elnökhelyettese volt, két éven át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, 2000–2004 között a Sapientia Alapítvány Tudományos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. Kutatási területei a népi vallásosság témaköréhez kapcsolódnak, azon belül is főként az archaikus népi imádságok, a moldvai csángók népi vallásossága, a folklór szimbólumai, a csíksomlyói búcsú vallási néprajza. Számos önálló kötet és tanulmány szerzője, több kiadvány szerkesztőjeként működött közre.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csíkszereda nyerte a Székely Vágtát
Csíkszeredát képviselve Márton Gréta nyerte az idei Székely Vágta döntőjét, Orson nevű lovával magabiztosan maga mögé utasította Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasait.
Hárman indultak a döntő futamban, ugyanis a sepsiszentgyörgyi Bagoly Szabolcs annak ellenére, hogy kvalifikálta magát a döntőbe, nem tudott rajthoz állni lova, Alkony sérülése miatt. A sikeres rajt után Márton Gréta azonnal az élre állt, élpozícióját pedig jóformán semmi és senki sem veszélyeztette a döntő során, így viszonylag nyugodtan haladhatott át a célvonalon. Korántsem tűnt ilyen nyugodtnak a harc a második, illetve a harmadik helyért, ugyanis a rajt után másodikként lovagló André Mónika (Csíkszentkikrály) nem tudta megőrizni előnyét: Herceg hátáról lefordult a nyereg, így az is bravúrnak minősült, hogy Mónika célba ért. Másodikként zárta így a Székely Vágtát Kézdivásárhely képviseletében Bódi Albert, aki Imán hátán harcolta ki – a döntő összes résztvevőjével, illetve a sérülés miatt a futamot kihagyó sepsiszentgyörgyi lovassal együtt – a budapesti Nemzeti Vágtán való részvételt.
„Izgatott voltam, de sokat köszönhetek a lovamnak, éreztem, hogy ő is akar nyerni” – nyilatkozta a futam után nem sokkal Márton Gréta, aki immár hat éve dolgozik együtt Orsonnal. A Nemzeti Vágtára szeptember 21–22-én kerül sor, ide természetesen nyerni utazik ki Gréta, de – mint mondta – sikeressége sok mindentől függ majd, leginkább attól, hogy mennyire sikerül megtalálni az összhangot a lovával.
Bálint István
Székelyhon.ro

Újabb női győzelem: Csíkszereda nyerte a harmadik Székely Vágtát
Csíkszereda, Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasa indult a harmadik Székely Vágta döntőjében. A sepsiszentgyörgyi induló, Bagoly Szabolcs a Nemzeti – és Székely Vágta szervezőbizottságának határozata értelmében nem indulhatott a döntőben, miután az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy lova lesántult.
Rendkívül izgalmas futamot láthatott az a több mint tízezer ember, aki feljött az Óriáspince-tetőre, illetve az a több százezer néző is, aki a Duna Televízió élő közvetítésén követte végig a harmadik Székely Vágta döntőjét. A szoros futamból Márton Gréta Orszon nevű lovával, Csíkszereda képviseletében került ki győztesen, második helyen végzett Bódi Albert Imánnal, Kézdivásárhely képviseletében, harmadik lett André Mónika és Herceg, a csíkszentkirályi induló. Bár sokan fogadtak volna az újabb női győzelemre, a döntőbe jutott két férfi lovas is nagyon jól lovagol, így semmit nem lehetett előre megjósolni. A döntőben végül Bódi Albert egyetlen férfi versenyzőként futott, maga mögött hagyva az alig 18 éves André Mónikát és a tavalyi győztes lovat, Herceget.
A csíkszeredai győztes a közte és Orszon lova közti összehangot véli győzelme kulcsának, hiszen hat éve lovagol rajta, megszokták egymást, ismeri a ló képességét, és érzi, mikor akar nyerni. Idén nyerni akart, mondta a 19 éves Márton Gréta.
A budapesti Nemzeti Vágtán tehát mindhárom lovas részt vehet, és a Nemzeti Vágta szabályzata értelmében az elővágta szervezők, így Sepsiszentgyörgy alanyi jogon képviselheti Székelyföldet a mindent eldöntő küzdelemben.
A Székely Vágta fődíja a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutás, amit mind a négy lovasnak biztosít a szervezőbizottság, emellett az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik lovas 1000 lejt vihet haza, és természetesen a győztes serlegeket. A díjakat Tamás Sándor megyei elnök, Antal Árpád András polgármester és Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője adta át Székely Tibor Vágtafőkapitány jelenlétében. A negyedik helyezésért Bagoly Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi induló, különdíjként vehette át Sógor Csaba EP-képviselő felajánlását, amely egy kétnapos kirándulást jelent Brüsszelbe.

Erdély.ma

Székely Vágta – a megtalált kincs
Az élmény egyedi, megismételhetetlen és egy életre megmarad. Van valami különleges vonzása, szakrális kisugárzása a helynek, ahonnan belátható a hegykoszorúval körülzárt Háromszéki-medence. A hegy központi részén a "székely Stonehenge" áll a kőoltárral és a föléje boruló, jurtára emlékeztető faépítménnyel, amely modern lármafára emlékeztet. A magasból virágot formázó térplasztikát a háromszékiek világtalálkozójára építették ki, akkor állították a főoltárhoz vezető kilenc székely kaput, s a háromszéki települések nevét és írásos említésének évét tartalmazó kőoszlopokat. Az Óriáspince- tetőn összegyűlő fegyelmezett, vidám tömeg pedig az összetartozás olyan élményét nyújtja, amitől többnek, jobbnak, erősebbnek érzi magát az ember, s biztos abban, hogy a szűkebb és tágabb szülőföldje a legszebb hely ezen a golyóbison.
A többi ráadás, holott maga a verseny a lényeg, a székely virtus felélesztése, szép lovak és jó lovasok csatája. Huszárok felvonulása, csatajelenete a Székely Virtus Hagyományőrző Együttes előadásában, díjugrató verseny és bemutató a csíkszeredai Genovéva Lovarda jóvoltából, hírességek fogathajtó vetélkedője, lovasíjász bemutató a Kassai Lovasíjász Iskola révén, lovastánc, világzenei koncert és táncshow öt együttes, a Honvéd Táncszínház, Háromszék Táncegyüttes, M Stúdió előadásában a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub közreműködésével, Bársony Bálint zenekarának és Korzenszky Klára népdalénekesnek a zenéjére, Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetőjének a koreográfiája alapján. Magyar indulókkal nyitott a rétyi Ifjúsági Fúvózenekar Kováts András vezényletével, hallhattunk huszárnótákat, s fellépett a mosonmagyaróvári Gazdász Néptánc-együttes. Vasárnap este a döntőt követően az Óriáspince-tetőt megtöltő hatalmas tömeg tapsolta meg a Nox-slágerekkel és a Tini Dance Center tagjaival színpadra lépő Péter Szabó Szilviát.
A sok színes műsorszám között az elő- és a középfutamok az idénre tökéletesített 400 méter hosszú és 100 méter széles pályán zajlottak, amelyet szalmabálák vettek körül, hogy a versenyzők nehogy kisodródjanak. És valóban csak egy lovas esett le a lováról, az esélyesnek tartott Csíkszentkirályi André Mónika pedig hősiesen megülte szőrén is a tavalyi győztes Herceget, miután lecsúszott a ló hátáról a nyereg. S bár a 30 versenyző között mindössze két ifjú hölgy volt, a 19 éves csíkszeredai Márton Gréta megnyerte a döntő futamot a 11 éves angol félvér Orszon hátán, s a 18 éves csíkszentkirályi André Mónika is továbbjutott a budapesti Nemzeti Vágtára. A férfiakat a kézdivásárhelyi Bódi Albert képviseli a 9 éves arab telivérrel, Imánnal, s bár nem tudott részt venni a döntőben az ötéves angol pej, Alkony lábsérülése miatt, a verseny reménysége, a rendező Sepsiszentgyörgyöt képviselő Bagoly Szabolcs is összemérheti tudását szeptemberben a legjobb magyar lovasokkal.
Megkapó látvány volt a zászlós bevonulás, s igazán sajnálhatjuk, hogy Marosszéket mindössze egy lovas képviselte, ugyanakkor gratulálunk Sáromberkének, hogy mégsem maradtunk szégyenben.
A Nyeregbe, székely! jelszóval meghirdetett 2013-as vágtán sátrak egész sora bizonyította az erdélyi magyar ember leleményességét, kézügyességét. Lovas felszerelések (nyereg, ostor), fafaragások, festett bútorok, csontszobrászat, magyaros ruhák, különböző anyagokból készült ékszerek, kézimunkák, szőttesek, mézeskalács, fából esztergált gyermekjátékok, szalmából font dísztárgyak, korondi fazekasmunkák, az adott vidékre jellemző gasztronómiai termékek, házi befőttek, vadhúsból készült felvágottak stb. alkottak olyan gazdag népművészeti és kézműves- vásárt, hogy szinte lehetetlen volt mindenre odafigyelni. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek sem, amely Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanácselnök vezetésével a legszebben kiállító települést díjazta. A művészet kedvelői megtekinthették az Incitato nemzetközi alkotótáborban festett képeket, s szabadtéri kiállítás várta az I. Székelyföldi Fotóbiennále anyagával az érdeklődőket.
A gyermekeknek gazdag programot szerveztek: lovagi és ritmusjátékok, mondókák, valamint népi gyermekjátékok, kézműves-foglalkozások, bohóctréfák, zsonglőrmutatványok, vásári bábjáték és sok egyéb ötletes játék várta a legkisebbeket a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében. Lehetett pónin lovagolni, póni vontatta kisszekéren utazni, s a felnőttek is lovagolhattak. Éhesen sem maradt senki, hisz a flekkentől, a parázson sütött túrós puliszkáig számtalan vendéglátó sátor kínálatából válogathatott mindenki, aki megéhezett.
Bár a megnyitón még kövér fellegek úsztak a Óriáspince-tető fölött, délutánra kiderült az idő, s a idei vágta kellemes, varázslatos hangulatban telt. A Nemzeti s benne a Székely Vágta eszméjéről Székely Tibor vágtafőkapitány szólt, aki a nemzeti összetartozás és az egymás mellett élő népek kölcsönös tiszteletének a fontosságát említette. A Székely Vágta nemcsak a lovakról és a győzelemről, Székelyföldről is szól, s fontos nemzetpolitikai intézményként erőt és energiát ad a hétköznapok küzdelmeiben – érthetünk egyet Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével, aki Sztakics Éva alpolgármester asszonnyal együtt sokat tett az idei vágta sikeréért. A Nemzeti Vágta pedig, amelynek elődöntőjét jövőre a Vajdaságban is megszervezik, nemcsak a földrajzi, a történelmi Magyarországot is összefogja – hangzott el az elnök üzenete. S immár elmondhatjuk, hogy a csíksomlyói búcsú, s az Ezer székely lány találkozója mellett a maksai Óriáspince-tetőn zajló Székely Vágta rövid idő alatt felsorakozott az ezres tömegeket vonzó erdélyi népünnepélyek sorába.
A monda szerint a hegy neve onnan származik, hogy az ott élő óriások a hegy gyomrába rejtették kincsük egy részét, amikor menekülniük kellett. A kincset nem kell többet keresni, hiszen a Székely Vágta szervezőinek sikerült felszínre hozni azt.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Közel kétezer gyereket vizsgáltak meg
Összesítette októberi Hargita megyei vizsgálókörútja adatait a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
A szervezet közleménye szerint múlt hónapban 29 szakorvos és egészségügyi szakember – csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermek neurológus, radiológus, fül-orr-gégész, fogorvosok, szülész-nőgyógyász, kézsebész és szakápolók – végezte a szűrővizsgálatokat Csíkszentdomokoson, Csíkszeredában, Csíkszentmártonban, Szentegyházán, Csíkszentkirályon, Kosteleken és Székelyudvarhelyen, iskolákban, óvodákban és a csíkszeredai kórházban. Ötvenhat magyarfalvi és csíkfalvi moldvai csángó gyermek is eljutott az orvosokhoz.
Az összesítés szerint ittlétük egy hete alatt az orvosok közel kétezer gyermeket vizsgáltak meg. Tizennégy gyermek esetében javasoltak további magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet. A szakemberek ugyanakkor műtéti-konzultációkat is tartottak a székelyudvarhelyi és csíkszeredai kórházakban. A szemészeti szűrővizsgálatok alapján a szervezet 19 darab szemüveget készíttetett és juttatott el csíkszentkirályi, újtusnádi és lövétei rászoruló gyermekeknek.
Ezúttal is a csoporttal tartott a szervezet nőgyógyászati szűrőkamionja. Az ebben berendezett rendelőben 340 nőgyógyászati szűrést végeztek el egy hét alatt. A citológiai leletek eredményei Magyarországon november elejére készültek el, és 24 megvizsgált személy esetében derült fény súlyos elváltozásra vagy betegségre – szerepel a gyermekmentő szolgálat közleményében, amelyben ennek kapcsán is felhívják a figyelmet a megelőzés, a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat elvégeztetésének fontosságára, szükségességére. A mobil fogorvosi rendelő is itt volt októberben, közel háromszáz csíkszentdomokosi gyereket kezeltek és tanítottak a helyes fogápolásra az ott dolgozók, köztük Fórizs Etelka fogorvos, aki már tizenkilencedik éve jár önkéntesként a szervezettel Erdélybe.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Kiosztották a Székelyföld díjakat
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közíró, Markó Béla költő, és Buda Ferenc magyarországi költő részesült idén a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjában. A debütdíjat a kolozsvári Adorjáni Pannának ítélte a szerkesztőség.
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közírót, Markó Béla költőt, és Buda Ferenc költőt jutalmazta idén a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az illető évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át az év díjait. „Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő. Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. "Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba" – fogalmazott Lövétei Lázár László. A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyarországi költő, műfordító vehette át, akit a Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. Amint a főszerkesztő megemlítette, ezt a díjat évről évre nem székelyföldi szerzőknek adják át, akik kiemelkedő írást közöltek a csíkszeredai folyóiratban. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre kötettel még nem rendelkező kolozsvári Adorjáni Pannának adták át rövidprózai írásaiért. Idén első ízben két különdíjat is átadtak: a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat támogatásáért Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere részesült elismerésben. A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. A díjátadó záróakkordjaként Buda Ádám az apja megzenésített versét adta elő.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Pro Cultura Hungarica díjjal tüntettek ki egy csíkszentkirályi vállalkozót
A Magyar Kultúra Napja előestéjén az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Debrecenben átadták a Pro Cultura Hungarica díjat. Ebben az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában. Az idén Pro Cultura Hungarica-díjjal Kurkó Árpád csíkszentkirályi üzletembert, a Hargita Gyöngye Rt. ügyvezető igazgatóját tüntették ki.
Kurkó Árpád az elmúlt negyedszázadban elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi kulturális teljesítmények romániai megismertetése, valamint az erdélyi magyar és román kultúra magyarországi bemutatása terén. „Példaértékű az az elhivatott munka, amit az egyetemes magyar kultúra értékeit szolgálva szülőföldjén, Székelyföldön, és megannyi más helyen, Debrecentől Berlinig önzetlenül végzett" – tudtuk meg a díj átadásakor elhangzott méltatásból. A hajdupress.hu nyomán
Erdély.ma,

Székelyföld fürdői
Három csíkszeredai szerző köteteként tavaly decemberben jelent meg a Székelyföld fürdői című könyv, mely átfogó szemlélete okán egyszerre hasznos és hiánypótló, hiszen nem lehet eleget beszélni erről a témáról. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva tartalmas, igényes kivitelezésű kiadványt nyújt át az olvasónak, mintegy biztatásként is: keljen útra, s keressen fel minél többet a bemutatott aprócska csodák közül.
A szerzők 94 település 172 fürdőjét ismertetik – az országos érdekeltségűektől a lábmosókig –, azokat pedig a történelmi székely székek – Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Kászonszék és Háromszék (Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék) – s azon belül települések szerint írják le. Könyvüket 2013-ban adta ki a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva geológusként nyúl a témához, nem először, nevükhöz már több hasonló könyv, illetve szakdolgozat kötődik. Így a kötet egészére jellemző a földtani háttér alapos, precíz bemutatása, ugyanakkor a történeti hátteret is lényegre törően kezelik. Előszavukban rögzítik, hogy ha a székelyföldi fürdőket szemlézzük, „valóságos időutazást teszünk”: „A legegyszerűbb földbe mélyített »kecskeferedőtől«, büdösgödörtől a modern élményfürdőig mindenféle fürdő megtalálható ezen a kis területen. Olyan hagyományok élnek a székelyek körében, amelyek szorosan kapcsolódnak a korábban itt élt népek szokásaihoz. Feljegyezték, hogy nemrég még a hideg borvízfürdőkbe (tusnádi Nádasfürdő, csíkszentsimoni Aladári fürdő) vagy a gyógyforrások vizével megtöltött kádakba vasvillával tűzben felhevített köveket dobáltak, hogy elviselhetőbbé tegyék a víz hőmérsékletét, vagy hogy gőzével gyógyítsanak. Hasonlóan gyógyítottak a szkíták sámánjai is.” Rávilágítanak a nagyobb, ismertebb fürdőink tündöklésére és bukására (Borszék, Előpatak, Tusnád stb.), de a „parasztfürdők” sorsa sem sokkal szerencsésebb, mert a kommunizmusban, majd 1989 után Borszéken, Tusnádon, Szovátán, Előpatakon, Málnásfürdőn, Bálványosfürdőn nagy értékű villák, fürdőházak tűntek el örökre. Kiemelik, a rendszerváltás után tíz évig nem történt változás, fellendülés csak a 2000-es évek elején indult, egyrészt uniós pályázatokkal. A borvíz útja programmal lehetőség nyílt a nagy múltú, ám romos fürdők felújítására, a 2001-ben Csíklázárfalván kitalált székelyföldi fürdőépítő kaláka pedig „receptszerű” lehetőséget teremtett kis népi fürdők, gyógyhelyek újjáépítéséhez. Kalákában újították fel 2001-ben a csíklázárfalvi Nyírfürdőt, 2002-ben a tusnádi Nádasfürdőt, 2003-ban a csíkkozmási Sószékfürdőt, 2004-ben a kászonújfalvi Sóskútfürdőt, 2005-ben a csíkszentkirályi Borsárost, 2006-ban a csíksomlyói Barátok feredejét és a csobotfalvi Kerekeger fürdőt, 2007-ben a csíkszenttamási Szent Anna fürdőt és a homoródkarácsonyfalvi Dungófürdőt, 2008-ban a gyergyócsomafalvi Felsőnyírkerti fürdőt, 2009-ben a borszéki Tündérkert fürdőt. 2011-ben Háromszéken is elkezdődött a kalákázás, felújították az oltszemi Sütei feredőt, 2012-ben a csernátoni Csókást és Malomferedőt, 2013-ban pedig a kisbaconi feredőt. A fotókkal jól illusztrált könyv erőssége egységes jellege, szerzői belefoglalták az összes székelyföldi fürdőt, pontos kép rajzolódik így ki az olvasóban – a lehetséges turistában – erről a ritka hagyatékról. A leírásokat böngészve szembetűnő, hogy a közel kétszáz fürdő neve önmagában is igazi nyelvi csemege, már az olvasás is szavatolja a kalandozás élményét a feredők világában. Legjobb persze, ha látjuk ezeket a helyi különlegességeket, környezetükkel együtt.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Sepsiszentgyörgyön helyére szállt a turul
Alkotója jelenlétében tegnap elhelyezték talapzatán a sepsiszentgyörgyi turulszobrot a Templom és a Kőrösi Csoma Sándor utca találkozásánál kialakított parkban.
Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász jelen műve különbözik a 2011-ben Csíkszentkirályban felavatott alkotástól. Míg ott a madár harcias, kardot markol, fölfelé néz, itt a turul az anyaföldet jelképező gömböt markolja, lefelé tekint, az Emese álma mondát idézi meg.
Az obeliszk felirata: Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövendőbe vezet. A szobrot március 10-én, a székely szabadság napján, hétfőn fél tizenegykor avatják. (sz.) Háromszék
Erdély.ma,

Kapuba faragott szabadság
A kilencszáz lelkes Backamadarason mindenki tudja, ki az a Barabássy Somogy Örs. Nemcsak azért, mert felfigyel a falu az olyan családra, amely Budapestről költözik a Nyárádmentére, hanem azért is, mert a harmincas évei végén járó családfő székelykapu-készítéssel foglalkozik. Úgy tűnik, van olyan, hogy valaki Budapestről érkezik, s székelykaput készít a székelyeknek. Barabássy Somogy Örs azonban eredetileg nem pesti – és semmiképpen sem tipikus fővárosi.
A kapuban fogad a backamadarasi mester, s habár azt gondolnánk, hogy háza előtt saját székelykapuja áll, nagyot tévedünk. A festett kis gyalogkapu, amelyen szívesen tessékel be a házigazda, 1926-ban készült, amelyet a tűzre rakástól mentett meg Barabássy Somogy Örs.
Az ácsolás a legfontosabb
Miközben a tornácon helyet foglalunk, megtudjuk, hogy nem kapufaragóhoz jöttünk látogatóba, hanem kapuácshoz. A fiatal mester ugyanis így nevezi magát. Nem is nagyon érti, miért hiszi mindenki, hogy a faragástól lesz székelykapu a székelykapu, mikor annak leginkább az arányai a fontosak. „A faragás csak egy része a munkának, az ácsolás a legfontosabb. A székelykapu a szerkezetétől az, ami, hogy kapuzábéi (kapulábai) vannak, kontyfája (szemöldökfája) és hónaljkötések vannak rajta, amelyek szépen bele vannak lapolva a fába úgy, hogy az mintát is ad egyben” – ismerteti a székelykapu legfontosabb jellemzőit a szakember. Ezek után már csak ráadás a faragás – véli Barabássy.
Szabad lett a székely újra, kapuját faragja, fúrja
A fiatalember képzőművészként geometrikus formákkal foglalkozott, amikor beleszeretett a székelykapukba. „2004-ben Kászonújfaluban kalákáztunk, amikor megláttunk a feleségemmel egy székelykaput, amelyen egy Erdély címer, valamint a nap és hold volt látható. Mindkettő felett rovásírásos felirat volt, s míg a feleségemet biztattam, hogy böngéssze azt, behívott egy padon ülő öreg, hogy nézzük meg a kapu szemöldökfáján lévő szöveget is. Én akkor már régóta foglalkoztam rovásírással, sokszor azzal írok, azzal jegyzeteltem az iskolában is, így amikor az öreg azt mondta, hogy na, fiatalember, ezt olvassa el, akkor simán kiolvastam. Azt írta: »Szabad lett a székely újra, kapuját faragja, fúrja, onnan nézi patakja folyását, s várja Erdély felszabadulását«. Az öreg csak csodálkozott, hogy olyan embert még nem látott, aki ezt így egybe el tudta volna olvasni, anélkül, hogy betűzött volna az ábécé segítségével. Akkor határoztam el, hogy székelykapukkal fogok foglalkozni” – mesél a kapuszerelem kezdeteiről a szakember, aki aztán autodidakta módon kezdett el kapukat ácsolni, faragni. A legelsőt, szintén egy fürdőépítő kaláka alkalmával Csíkszentkirályon készítette fenyőfából, a másodikat már Csíksomlyón, tölgyfából. A székelykapukat ugyanis tölgyfából készítik. Aztán rákapott a dolog ízére, s egyre több kaput készített, ma már több mint húsz darabot fémjelez a neve, került ezekből jócskán Maros megyébe is. Jobbágytelkén, Marosszentgyörgyön, Marosszentkirályon, Backamadarason, Galambodon is van kapuja, Székelyhodoson több is áll, jelenleg is oda készül a következő.
Barabássy csak azt sajnálja, hogy az újonnan készített kapukban már kevés teret kapnak az ősi értékek, azt, hogy miért van megfaragva egy kapu, mi van benne, már kevesen tudják felfogni, még a kapufaragók közül is. Egy-egy kapuban a nap és hold mellett gyakran egész világmindenség példák és minták vannak, amit mai szemmel nem nagyon értünk. A backamadarasi kapuács tudja, hogy bizonyos dolgokhoz ragaszkodni kell, de azt szereti igazán, ha a megrendelő szabad kezet ad neki, mert akkor abban a kapuban benne lehet a kapuács szabadsága. Jobbágytelkére például egy olyant faragott, amelyben öröknaptár, ráadásul holdnaptár is van. Ezek az ő kedvenc kapui.
A szülőföld vonzása nagy erő
S hogy mit keres egy magyarországi Backamadarason? Barabássy Somogy Örs Marosvásárhelyen született, tízéves korában került ki szüleivel együtt Magyarországra. Azonban sosem szakadt el teljesen szülőföldjétől, főként azért, mert Ceauşescu idején is legalább havonta hazajártak. A nagyváradi születésű feleségével, Alizzal Magyarországon ismerkedtek meg. Akkor merült fel a hazaköltözés gondolata, amikor legnagyobbik gyerekük megszületett.
„Régóta tudtuk, hogy haza akarunk költözni, a szülőföld vonzása ugyanis mindig nagy erő volt. Ezenkívül a feleségem felvételizett a Makovecz Imre nevével fémjelzett, fiatal építészeknek szóló vándoriskolába, amelynek egy kikötése volt, hogy jöjjünk haza és itthon dolgozzunk. Magyarországon ugyanis sokan vannak, akik ebben a műfajban alkotnak, itthon azonban egyre kevesebben. És ezt mi szívesen vállaltuk” – meséli a kapuács, aki feleségével együtt keresgélte a hazaköltözés lehetőségét, míg megtalálta azt a házat Backamadarason, amelyben jelenleg is élnek – most már három gyermekükkel.
„Persze akkor még nem tudtuk, hogy pontosan mit vállalunk magunkra, ugyanis bizonyos szempontból jóval nehezebb itt élni. Magyarországon is vannak problémák, könnyű belesüllyedni a gondokba, mégis ott jóval kedélyesebb a hangulat. Itt súlyosabbak és mélyebbek a problémák, legyenek azok anyagi jellegűek, vagy épp az, hogy hol, mit mondhat az ember” – mondja Barabássy Somogy Örs, aki mindezek ellenére úgy érzi, jól döntöttek annak idején, nekik ugyanis itthon van dolguk, feladatuk.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Háromszéki kalauz (A Dél-Hargita szívében, 2.)
A Kormos völgye a Dél-Hargita Erdővidékhez tartozó övezetének legfestőibb vidéke. A Gesztenyeszikla csúcs (népi nevén Gesztena pusztája) és a Kakukkhegyet (a Dél-Hargita legmagasabb csúcsa) összekötő vízválasztóról lefutó patakok völgyében szép túrautak kínálkoznak.
Kiváló ásványvizek törnek fel e völgyekben: a Kisági (A), a Tányérosi vagy Bojtor borvíz (B) egy borvizes láp szélén, továbbá a kovácspataki források (1) és a Barót vize felső folyásán lévő szénsavas oligominerális vizek. Sorrendben így következnek: Cigánylábi borvíz (2), Ángyélikai (3), Meggyes pusztai (4) és a Pető borvíz (5).
A Kormos mentén haladó erdőkitermelő út a Lucs rezerváció (1079 m) mellett, Somlyó-kútjánál halad át a vízválasztón, és beereszkedik Csíkszentkirályra. Innen ágazik ki a Szentimrei Büdösfürdő felé vezető makadámút is. A lucsi vízválasztón erdészház is áll (Hargita megye). Ez az egész terület erdő- és természetvédelmi szempontból az egykori olaszteleki erdészeti hivatalhoz tartozott. A vízválasztót követő kék sáv gerincjelzés a Lucsnál elhagyja a hegygerincet, s a fürdő felé tartó utat követi. A település déli végénél újra a vízválasztóra ér, majd a Szentimrei legelőn át (itt kapcsolódik be a homoródalmási Orbán Balázs-barlangtól errefelé tartó piros kereszt jelzés) jutunk be az Ángyélika fenyveseibe, és a Barót vize forrását megkerülve az 1558 m magas Kakukkhegy csúcsára. Innen az ösvény Aladár pusztáján át a Mitács felé tart. A Kakukkhegy és környéke rezerváció. Itt él többek között a siketfajd. Nagyhavas-pusztáján tör felszínre a Bőforrás (édesvíz), közelében a Paphomlokán vascsillámokat lehet találni. Ezeket az ásványtani irodalomban kakukkhegyi gyémántok néven tartják nyilván. A területnek erről a szakaszáról a piros háromszöget követve Magyarhermányba érünk (4–5 óra).
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A fúvószene bűvöletében
Az elmúlt években több csíkszéki fúvószenekar megalakulásában, létrehozásában volt fontos szerepe Urszuly Árpád karnagynak, aki nemcsak betanította a zenészeket, hanem jelenleg is több zenekarral dolgozik, tanít, zeneszámokat hangszerel, segíti az utánpótlás-nevelést.
Édesapja kántor volt, már gyermekként megszerette a zenét, és azon kevesek közé tartozik, akik az iskolai képzés után hivatásos fúvószenészként, majd zenekarvezetőként tevékenykedhettek. 1941-ben született Mikóújfaluban, ott nőtt fel, és az első négy osztályt ott végezte. Utána Bukarestbe került. „Nagynénéméknek nem volt gyerekük, ezért ott nevelkedtem, elvégeztem a hét osztályt. Bukarestben, ahol nagynénémék laktak, volt egy zongoratanár, és nála tanultam egy évet, többek közt a kottaolvasást is. Ajánlották, hogy zene szakon kellene továbbtanuljak. Volt egy évvel nagyobb fiú iskolatársam, aki szintén katonazenésznek készült, és az édesanyja befolyásolt engem, hogy menjek én is, így kerültem oda. A katonazenei iskolába négy évet jártam, utána egy év gyakorlat következett, ezt a sepsiszentgyörgyi fúvószenekarnál töltöttem” – emlékezik a kezdetekre.
Katonazenekarban játszott
Az iskolában a fő hangszere a trombita volt, ezt tanulta, mellékhangszerként pedig a zongorát. Mint mondja, megszerette a többi fúvós hangszert is. Miután elvégezte az ötéves képzést, Marosvásárhelyre helyezték ki, 1961-től '69-ig ott élt. Utána áthelyezték Csíkszeredába, mert akkor alakult meg egy katonazenekar. „Korábban is volt zenekar, de '61-ben feloszlatták a hegyivadászokat, és '69-ben alakultak újra, akkor hozták létre ismét a fúvószenekart. Egy pár személyt összeszedtek, persze azt is nézték, hogy ki honnan származik. Én mikóújfalusi voltam, közelebbi, így idehoztak, és azóta itt vagyok Csíkszeredában” – elevenítette fel.
A katonazenekarban először hangszeresként, utána karmesterként és karmester-helyettesként tevékenykedett – ehhez Bukarestben további kurzusokat végzett. Nemcsak zenélésből állt az élet a kaszárnyában, mint elmondta, a napi program, a katonák kiképzése mellett ünnepi alkalmakon, koszorúzások, nemzeti ünnepek, május elsejei, augusztus 23-i felvonulások alkalmával játszott a katonazenekar. Már akkor megkezdődött a többi zenekarral az együttműködés. „Mivel mi nagyon kevesen voltunk, összegyűjtöttük a megyéből a jobb zenekarokat, mert voltak civil zenekarok akkor is, és azokkal együtt dolgoztunk. Elmentünk egy hónappal korábban, a repertoárt betanítottuk. Az augusztus 23-i ünnepség előtt már július végén behozták őket Csíkszeredába, elszállásolták, és minden nap próbáltunk. Sokat kellett gyakorolni a katonai felvonulásokra” – mesélte Urszuly Árpád.
Igény volt a munkájára
1976-ban az újtusnádiak kérték fel, hogy segítse az ottani zenekart, ezt háromévi tanítás, közös munka követte. „Fiatalokat tanítottunk be játszani különböző fúvóshangszereken. Persze vagy három generációt is betanítottam, a zenekar közben cserélődött, fiatalodott” – emlékezett. 2005-ben több fúvószenekar indulásánál is jelen volt, munkáját megismerték, igény volt rá. „Csíkdánfalván 2005 májusában alakult a zenekar 32 taggal, és azóta is dolgozom velük, utánpótlást is nevelünk. Voltunk többször külföldön fellépni a zenekarral, Solton kétszer, és Szegeden is. Idén készülünk szeptemberben Németországba, nemzetközi fúvóstalálkozóra van meghívásunk. A csíkszentgyörgyi zenekart is 2005-ben alakítottuk meg a közbirtokosság támogatásával, ez 36 taggal indult, most 43-an vannak. Ugyanabban az évben Csíkszentkirályon is alakítottunk zenekart 24 taggal, egészen 2009-ig voltam ott. Csíkszentmártonban 2010-ben kezdtük el, ott már megvolt a zenekar, azelőtt idős Köllő Feri bácsi foglalkozott velük, de betegség miatt abba kellett hagynia. Gergely András polgármester kért meg, hogy foglalkozzam a zenekarral, ez az együttműködés most is tart. Csíkbánkfalván 2010 novemberében alakítottunk egy zenekart, szintén a közbirtokosság támogatásával, 32 taggal, most is működik, elég szép eredményekkel. Csicsóban 2010 októberében kezdtem dolgozni a zenekarral, megkért egy ottani zenész, hogy segítsek, maradtam, azóta is ott vagyok. Velük is járunk rendezvényekre, Hargitafürdőn a Borvíznapon ők zenélnek” – sorolta.
Próbálják tartani a lépést
Urszuly Árpád szerint műkedvelőként nehezebb dolgozni, mint például Szentsimonban, ahol iskolát végzett gyermekek zenélnek Sándor Árpád karnagy vezetésével. „Mi egy kicsit nehezebben tudunk menni, de tartjuk a lépést. Próbálkozunk a repertoárt felújítani, bővíteni, a hangszertechnikát fejleszteni. A zenekarokkal heti egy próbát tartunk, van, aki hiányzik, s akkor az ember nem tud továbbmenni, hiába kezdek új darabokat, ha a zenekar egy része nincs ott. Mindenhol támogatja a tanács vagy a közbirtokosság ezt a mozgalmat, hangszereket vásárolnak, alapítványok működnek, így pályázni is lehet támogatásra. A szabadtéri zenélésre a fúvószenekar a legalkalmasabb, a hangzás is erősebb, és régi hagyományként fennmaradt. A közönség már megszokta, megvan rá az igény, ha eltűnne egy zenekar valahol, hiányozna” – véli az idős karnagy, aki szerint a fúvóshangszer tanítását már ötödik osztályos korban meg lehet kezdeni, addig a tüdő is kifejlődik.
Minden zenekarnál működik az utánpótlás-nevelés, Csíkszentmártonban harmadik alkalommal szervezik meg az idén a fúvóstábort, amelybe évről évre többen jelentkeznek. „A gyermekek látják, hallják a zenekarokat a falvakban, minden rendezvényen, búcsún, falunapokon, találkozókon, jönnek, beiratkoznak. Kezdjük a táborral, ahol tíz nap alatt annyit tanulnak, amennyit egy iskolában egy év alatt nem lehet. Otthon is kell gyakorolni, ami nehezebb. Idén már a negyedik alcsíki fúvóstalálkozót szervezik Csíkszentkirályon. Alcsíkon nyolc zenekar van, minden évben egyik megszervezi a találkozót. Vannak közös számok, amelyeket a nyolc zenekar több mint kétszáz zenésze játszik egyszerre” – magyarázta.
Bővülő zenekari repertoár
A fúvószenekarok repertoárjában az indulók mellett operettrészletek, keringők, csárdások is szerepelnek, de népdalok, nóták is. „Azt játsszák, amit megért és szeret a közönség. Filmzenét is próbálunk, táncdalokat, slágereket. Ha látjuk, hogy tetszik a közönségnek, én hamar átírom a zenekarra, mert néha nehéz hozzájutni meghangszerelt darabokhoz. Szerencsére tudok hangszerelni, sokat hangszereltem fúvóshangszerekre, akárcsak Köllő Ferenc kollégám. Ilyenkor azt is meg kell nézni, mekkora technikát bírnak meg. Hiába veszek egy kitűnően hangszerelt darabot, és kiosztom, mert nem tudják megtanulni. Vannak közkedvelt, könnyebb darabok is” – mondta el. Úgy véli, minden hangszernek megvan a könnyebb és nehezebb oldala is, a klarinétok, fuvolák, trombiták nagyobb technikát igényelnek, mint a kísérőhangszerek, tubák, vadászkürtök, de ezeken is ki lehet fejleszteni a megfelelő technikát.
Most is tanít
Urszuly Árpád 1998-2006 között tanított a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában trombita szakon. „Végigvittem hét diákot, közülük négyen elvégezték a zeneakadémiát, többen már tanárként tanítanak. A művészeti népiskolában most szintetizátort tanítok, vannak diákok, szépen haladnak. Három év alatt megtanulják az alapokat, a technikát, a kottaolvasást, de aztán mindenki saját maga kell gyakorolja” – mesélte. Munkásságának elismeréseként 2013-ban a Romániai Magyar Dalosszövetségtől Rónai Antal-díjat vehetett át. Azt mondja, nem számított rá, de örült az elismerésnek.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Szentkirályok találkozója – az összetartozás ereje
Marosszentkirály a hét végén a Kárpát-medencei Szentkirályok gyűjtőpontjává vált, ugyanis itt tartották meg a Szent Király Szövetség XVIII. Találkozóját. A huszonegy Szentkirály nevet viselő szövetséges településből tizennyolc képviseltette magát a Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből. A három nap során 454 vendéget fogadtak az önkormányzat, az egyház, a Kádár György Kulturális Egyesület valamint száz vendégfogadó család jóvoltából, s ezzel talán a legnépesebb vendégszámú és leggazdagabb műsorkínálatú rendezvényt bonyolították a nyár folyamán.
Legfontosabb: a találkozás
A vendégek pénteken érkeztek, akiket a művelődési házban fogadtak, elhangzottak az első köszöntőbeszédek, majd ezt követően felléptek az első táncosok, énekesek, többek között a Kis-Vadrózsa néptáncegyüttes és a Kéknefelejcs Nótatársulat.
Szombaton került sor a szövetségi közgyűlésre, amelyen a vendégtelepülések polgármesteri, képviselői vettek részt.
A szövetséget tizenegy magyarországi település – Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály –, négy felvidéki település – Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi –, továbbá hat erdélyi helység: Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván, Csíkszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentkirály alkotja.
A küldöttségek vezetőit Sângeorzan Remus, 22 éve tisztségben lévő polgármester és Gál Sándor alpolgármester köszöntötte. Röviden ismertették a folyamatosan fejlődő település történetét, elmondva, hogy a 7274 lelket számláló község 38,5 százaléka magyar nemzetiségű, több cég működik itt, köztük textilfeldolgozó vállalatok, a Benta-cégcsoport vállalatai, valamint számos családi és egyéni vállalkozás. – Marosszentkirály, amihez közigazgatásilag Náznánfalva is tartozik, közepes gazdasági erejű községnek számít, amelyben két lakónegyed és két lakópark található. Az Ifjúsági negyedben száz lakóházat építettek, a 27 kilométeres községi út mentén 80 százalékban kiépítették a víz- és csatornahálózatot, két iskola, két óvoda, két művelődési ház, sportpályák, sporttermek, két új cinterem, négy orvosi rendelő, három gyógyszertár, állatorvosi rendelő működik a községben. Az itt élő felekezeteknek két ortodox, két református, két adventista templom és egy római katolikus kápolna áll a rendelkezésére. Peremtelepülés. A községben egyre többet építenek, volt olyan év, hogy 250 építkezési engedélyt adtak ki. Most a játszóterek kialakítására, a bölcsőde- és óvodaépítésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon sok a fiatal házas, és a gyerekeknek szükségük van ezekre – mondta a polgármester.
Átadták a szövetségládát és a Szent István-szobrot
Ezt követően Iványi András, Szentkirály- szabadja polgármestere átadta a szövetségládát a szervezőknek, mondván, hogy töltsék fel az idei rendezvényt dokumentáló anyaggal, azaz DVD-kkel, fotókkal. Nagyon fontos momentum volt Szent István mellszobrának az átadása is, amelyet idén Csíkszentkirálynak adományozott a szövetség, hiszen idén ünneplik a községgé válás X. évfordulóját. A szobrot, akárcsak az előzőeket, Diénes Attila, marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő szobrászművész készítette. A szobrot a falunapokon avatják fel.
A közgyűlésen szervezési kérdéseket vitattak meg, egyelőre kérdéses, ki lesz a következő szervező, hiszen a királyfiakarcsaiak, akik a sorban következnek, nem vettek részt az idei találkozón. Ha ők nem vállalják, a kalotaszentkirályiak örömmel megteszik – mondta a polgármester. A kis települések anyagiak hiányában nem vállalkozhatnak ilyen nagyszabású rendezvényre. A felszólalók az anyagiak előteremtésének módozatait latolgatták, hiszen egy ilyen találkozó sok pénzbe és sok munkába kerül, de ki-ki erejéhez mérten vállalja a kihívást, hiszen a legfontosabb a találkozás, egymás megismerése, családi kapcsolatok létrejötte, a nemzeti összetartozás erősítése – mondták a jelen levő polgármesterek.
– Kádár Györggyel, az akkori alpolgármesterrel felkerekedtünk, Csíkszentkirályon részt vettünk az alapító megbeszélésen, és elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szövetséget, amelyet 1997. augusztus 10-én be is jegyeztek. Azóta minden esztendőben ehhez a dátumhoz igazodunk. Marosszentkirályon 2004-ben volt az első találkozó, ez a második. Óriási jelentősége van annak, hogy Marosszentkirály ezt fel tudja vállalni a román polgármesterrel és román tanácsosokkal együtt – mondta Csáky Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki akkoriban a faluban szolgált.
Gál Sándor azt hangsúlyozta, hogy nagy összefogásra volt szükség az önkormányzat, az egyházak és a Kádár György Kulturális Egyesület között, hogy a vendégeket fogadhassák.
– Száz család kapcsolódott be, ők vállalták a vendégfogadást, az elszállásolást, a vendégszeretetüket személy szerint is megköszönöm nekik – mondta az alpolgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy van-e gazdasági hozadékuk a találkozóknak, tájékoztatott, egyelőre nincs tudomása a rendezvények gazdasági hozadékáról, hiszen ezt a szövetséget nem is ezzel a céllal hozták létre.
Marosszentkirály kitett magáért
Szombat délután a hagyományőrző és művészeti csoportok léptek fel. Újból köszöntések hangzottak el, jelen volt Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor is. Az ünnepséget a marosszentkirályi Mugurelul és a Vadrózsa néptánccsoport kezdte. Valamennyi település együttese 10-15 perces műsorral jelentkezett, amelyben településük néptáncát, dalait mutatták be. Este 9 órától utcabálon szórakozhattak a résztvevők.
Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Veress László református lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a marosszentkirályi kórus, ezt követően szalagkötésre került sor a templomkertben található Szent István-szobornál. A vendégeket az Aranyhal vendéglőben búcsúztatták.
– Öröm volt itt lenni, öröm volt találkozni! – mondták a résztvevők. – Marosszentkirály kitett magáért.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Támogatást biztosítanak, szavazatokat remélnek
Visszatérő vendég lett Csíkszéken Victor Ponta. A kormányfő az augusztusi Nyerges-tetői megemlékezésen tett látogatása után Csíkkozmásra érkezett szeptember 11-én, csütörtökön, iskolabuszokat és fejlesztési projektek támogatási szerződéseit adva át több polgármesternek. Az RMDSZ autonómiatervezetéről kevés szó esett, az együttműködésről annál több.
Az együttműködést, párbeszédet emlegették a legtöbben a kormányfő csütörtöki csíkkozmási látogatása alkalmával, ahol két államfőjelölt is találkozott. A felszólalók közül senki, még Victor Ponta vagy Liviu Dragnea sem mellőzte a magyar nyelvű üdvözlést.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Korodi Attila miniszter, közel hatvan polgármester, alpolgármester Hargita és Kovászna megyékből, a két megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke, képviselők jelenléte jelezte Kozmáson, hogy az esemény jelentősége túlmutat hét iskolabusz átadásán, valamint a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében aláírt támogatási szerződéseken. A Boga Alajos Általános Iskola udvarán tartott ünnepségre a kormányfő késve érkezett, az őt és Liviu Dragnea regionális fejlesztési minisztert szállító helikopter Csíkszeredában szállt le, onnan mentek kíséretükkel az alcsíki községbe.
Lenne még tennivaló
Petres Sándor prefektus üdvözlő szavai után Borboly Csaba következett, és a kormányfő jelenlétét kihasználva nemcsak a fejlesztésre szánt pénz fontosságát emelte ki, de felhívta a figyelmet arra is, hogy nem az asszimiláció, hanem a kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát Hargita megyében. A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke hozzátette, a megyében többletfinanszírozásra van szükség ahhoz, hogy ne kelljen tanintézeteket bezárni.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyanyelvű diákoknak külön tanterv szerint kellene oktatni a román nyelvet, és az 1-2. osztályosok számára Hargita megyében elkészített, sajátos román tananyagot tartalmazó tankönyvet is átadta Pontának. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy értékelte, a Nyerges-tetői látogatás egy lépés volt a normalitás felé, amelyet most újabb, konkrét eredményeket hozó lépés követ.
A normalitás gesztusai
Jó napot kívánok – köszöntötte magyarul a kormányfő a jelenlévőket, kifejtve, a gyermekeknek anyanyelvükön kell tanulniuk, ugyanakkor tudniuk kell románul és angolul is, „mert román állampolgárok, de európai polgárok is vagyunk”. Közölte, a tanügyminiszterrel is konzultál a sajátos román tananyag ügyében. Fontosnak nevezte a vidéki települések fejlesztését, és úgy értékelte, a normalitás gesztusaira, lépéseire szükség van, még több találkozó ad erre lehetőséget.
Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter szerint mindenkinek fontos a gyermekek öröme. „A vidéken élő embereknek joguk van a járható utakhoz, vízvezetékhez, korszerű iskolákhoz, a civilizációhoz. A kormányprogramnak a fenntartható fejlődést kell szolgálnia” – szögezte le. Nem felejtette el a végén a buzdítást, hogy az elnökválasztás második fordulójában úgy szavazzanak, ahogy az ország számára szükséges.
„Amikor kormányra léptünk, a helyi közösségek fejlődésére gondoltunk. Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes. A miniszterelnök és kísérete a járművek és a szerződések átadását követően Maroshévízre látogatott, ahol szintén iskolabuszt adtak át, majd a 174A jelzésű, felújított megyei utat tekintették meg.
Hét iskolabusz, sok pályázati támogatás
Csíkkozmás, Csíkszentmárton, Csíkmadaras, Gyimesfelsőlok, illetve a háromszéki Nagybacon, Előpatak és Szentkatolna polgármesterei vehették át az új iskolabuszokat, a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében Hargita megyéből a megyei önkormányzat, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Balánbánya, Tusnádfürdő, Székelykeresztúr, Szentegyháza, Csíkszentgyörgy, Szépvíz, Csíkszentlélek, Gyimesközéplok, Kászonaltíz, Csíkrákos, Csíkszentkirály, Madéfalva, Csíkszentimre, Zetelaka, Varság, Oroszhegy, Siménfalva, Parajd, Galambfalva, Máréfalva, Újszékely, Székelyandrásfalva, Etéd, Bögöz pályázatai részesülnek támogatásban.
Kovács Attila, Székelyhon.ro

Folytatódik a székely kapuk felújítása Hargita megyében
A csíkmenasági Adorján-kúria székely kapujának, valamint a csíkszentgyörgyi Gál Sándor és Márton Ferenc kapujának a felújításáról tartottak megbeszélést az érintettek a csíkszeredai megyeházán kedden.
Ezen kapuk esetében nem tisztázott a jogi helyzet, ezért nem kezdődhetett el a felújításuk, amelyet most már egyre inkább sürget a hideg évszak közeledte. A találkozón jelen volt Hargita megye tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Incze Csongor alelnök, Szabó Barna megyemenedzser, Fülöp Otília megyei főépítész és Zonda Erika, a megyei tanács Programok és alárendelt intézmények vezérigazgatóságának vezetője. Továbbá részt vett Kovács Piroska máréfalvi néprajzkutató, aki az örökségvédelem területén végzett munkájáért Europa Nostra-nagydíjban részesült, Szallós Kis Judit, a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke, Bakos László, a Hargita Megyei Művelődési és Egyházügyi Igazgatóság műemlékvédelemért felelős vezetője, György József, Csíkszentgyörgy polgármestere, Kézdi József, a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke, Károly Veronika, a Repülj Madár Egyesület elnöke, Albert Homonnai Márton és Tövissi Zsolt építészek, valamint a Gál Sándor-kapu egyik tulajdonosa.
A találkozó témáját Borboly Csaba megyeelnök ismertette, miszerint idén is folytatódik a régi székely kapuk felújítása Hargita megyében a Kőlik egyesület és Hargita Megye Tanácsa együttműködése révén, amihez hárommillió forinttal járult hozzá a magyarországi Bethlen Gábor Alap a Kőlik pályázata nyomán. Az elnyert összegből öt műemlék székely kaput újítanak fel, viszont három esetében a jogi kérdések tisztázása miatt nem kezdődtek el a munkálatok, amelyek az időjárás függvényében egyre sürgetőbbé váltak. A találkozót azért hívták össze, hogy a szükséges lépésekről egyeztessenek a munkálatok elkezdése érdekében – közölte a megyei tanács elnöke.
A csíkmenasági Adorján-kúriáét, a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját, Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput, továbbá az oklándi unitárius parókia kapuját újítják fel a hárommillió forintból, ismertette Kovács Piroska. A restaurálást még a nyár folyamán szerették volna kivitelezni, mivel, főként a csíki térségben, novemberben már nem lehet kinti munkálatokat végezni, tette hozzá.
Oklándon október közepéig befejezik a kaput, és Csíkszentkirályon is folyik a munka, számolt be Szallós Kis Judit, fennakadással a másik három kapu esetében szembesültek. A Márton Ferenc kapuja munkálataihoz szakértői véleményezés kell egy felméréssel és egy leírással a szükséges beavatkozásról, amely megindokolja a sürgősséget. Ennek alapján tud a művelődési igazgatóság engedélyt adni a munkálatokra. Erre a szakvéleményezésre Mihály Ferenc farestaurátort vagy egy általa megnevezett szakembert kérnek fel, a dokumentáció elindítását követően pedig kezdődhetnek a munkálatok. Az Adorján-kúria kapuja esetében a dokumentáció véleményezésre vár, amelynek sürgetését Tövissi Zsolt fogja segíteni azzal a javaslatával, hogy a munkálatok kezdésére szóló engedély kibocsátásáról döntsön helyi szinten a művelődési igazgatóság, főként a közelgő hideg időjárás miatt. A Gál Sándor kapuja esetében több variáns is felmerült, végül az a döntés született, hogy a tulajdonosok a helyi önkormányzatnak adományozzák, és mostani helyéről a Gál Sándor-házhoz szállítják. Elsőként valószínűleg az Adorján-kúria kapujának munkálatai kezdődnek el.
A tanácskozás végén Borboly Csaba megyeelnök azt mondta, bízik benne, hogy napok kérdése a papírok rendezése. A Kovács Piroska által elnyert Europa Nostra-nagydíj is bizonyítja, hogy az örökségvédelem közhasznú tevékenység, tette hozzá, és a megyei tanács további együttműködéséről biztosította a Kőlik Egyesületet.
maszol/közlemény

Kencse: élhető községet kell építeni
Mindhárom településnek, Csíkszentkirálynak, Szentléleknek és Csíkszentimrének is jót tett a tíz évvel ezelőtti szétválás – fogalmazott Kencse Előd, utóbbi község polgármestere. Az elöljáró szerint a kezdeti nehézségek után elindultak ugyan a fejlődés útján, ám még sok a tennivaló ahhoz, hogy igazán élhető község legyen Szentimre.
„A szétválás mellett az első érv az volt, hogy 1968-ig külön község volt Csíkszentimre, a megyésítéskor viszont elveszítette ezt a státust” – emlékezett vissza a kezdeti lépésekre Kencse. Kifejtette, a helyiek mindig is az önállósodás mellett voltak. Ezt fokozta az adminisztratív központ távolisága, hiszen ügyintézésre Csíkszentkirályra kellett utazni, illetve hogy Csíkszentimrén nagyrészt elmaradtak a fejlesztések. „Mi is, Szentlélekhez hasonlóan, mostohagyerekei voltunk a mamutközségnek” – pontosított az elöljáró, majd hozzátette, ezzel együtt az önálló községi státust csupán a harmadik népszavazás után sikerült visszanyerni.
Iroda a gépkocsiban
A többi, hasonló sorsú településhez hasonlóan ebben az esetben is a kezdeti nehézségek a működő adminisztráció hiányában nyilvánultak meg, nulláról kellett kiépíteni azt. „Amikor leváltunk, nem kaptunk segítséget a volt központtól, hogy elindítsuk az adminisztrációt, nem voltak alkalmazottaink, sem használható székhelye a polgármesteri hivatalnak. Az első fél év azzal telt el, hogy beindítsuk a helyi ügyintézést. Egy jegyző és egy pénztáros személyében két, az adminisztrációban tapasztalt embert sikerült a településre vonzani, a többiek mind fiatalok voltunk. Az első irodánk egy gépkocsi volt, mert nem volt épület, ahová bemenni. Egy hét alatt sikerült egy helyiséget rendbe tenni a régi községházán, aztán oda rendezkedtünk be. Székünk és asztalunk sem volt. Utóbbit a közbirtokosságtól kértünk kölcsön, székeket a Gyulafehérvári Caritastól vásároltunk. Az első számítógépet az akkor már működő helyi ifjúsági egyesülettől kölcsönöztük, valamint kaptunk a faluból egy írógépet” – elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történteket a polgármester.
Fontossági sorrend a fejlesztések terén
Kencse elmondta, fontossági sorrendet állítottak fel a fejlesztések terén. Lakhatóvá tették a községházát, majd nekiláttak a legfontosabb középületek rendbetételének. Közben az egyik, óvodának otthont adó épületet vissza kellett szolgáltassák a régi tulajdonosoknak. Próbálkoztak azzal, hogy visszavásárolják az ingatlant, de mivel tucatnyinál is több tulajdonosa volt, nem sikerült nyélbe ütni az üzletet, ezért inkább építettek egy új napközit. Aztán jöttek az infrastrukturális beruházások. 2007-ben pályáztak szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésére, ezt a beruházást mostanra 95 százalékban sikerült megvalósítani. Ugyancsak fontos előrelépés volt az új vízhálózat kiépítése, ezt hét év után tudták nyélbe ütni. Többek között a községi utak rendbetétele van hátra, és úgy néz ki, erre a célra is kapnak kormánytámogatást. Szintén pozitívumként könyvelte el az elöljáró, hogy történtek előrelépések a csíkszentimrei Büdösfürdővel kapcsolatos elképzelések terén is: épült egy turisztikai információs központ, illetve egy kezelőközpont, amelyet jövő őszig hozna működésbe az azt bérlő vállalkozás.
Örökös probléma: a tulajdonba helyezés
„A tulajdonba helyezés kérdését tíz év alatt sem sikerült megoldanunk. Ezt a folyamatot több probléma akadályozza” – magyarázta Kencse. Elmondása szerint az egyik ilyen akadály, hogy még a nagyközség idejéből van egy sor jogtalan tulajdonba helyezés, amelyeket nagyon nehéz kiigazítani. Főleg úgy, hogy a megyei földosztó bizottság semmilyen felelősséget nem vállal ezen a téren, inkább akadályozza az ezzel kapcsolatos munkát. „Meghozzuk helyben a szükséges döntéseket, a megyei bizottság viszont nem hagyja jóvá, elutasítja, azt mondván, menjünk bíróságra. Pedig a törvény a bizottsági határozatot is megengedi ebben az esetben, a megyeinél viszont ezekre nem vállalnak felelősséget, de botlasztani az tudnak. Ez úgy kellene működjön, hogy bízzák a helyiekre a probléma megoldását, és ezért vállalják a helyiek a felelősséget. Annak érdekében, hogy rendbe tegyük a dolgokat, több mint száz bírósági eljárást kellene indítanunk. Van egy ördögi kör, amiből nehezen lehet kilépni” – nyomatékosított a községvezető. Újabb nehézségként említette, hogy nincs szakember, aki az ezzel kapcsolatos munkát végezze, hiszen a helyzet kilátástalansága miatt már többen is felmondták állásukat.
Ok a vitára: legeltetés
A polgármester szerint folyamatosan problémát jelent a községben a legeltetés kérdése. Ennek pozitív oldala, hogy folyamatosan nő az állatállomány a településen, több kisebb-nagyobb farm is létrejött az elmúlt időszakban. A gond az, hogy nincs elég kaszáló és legelő, emiatt állandóan konfliktusok vannak. „A törvények sem segítenek a helyzet kézben tartásában. Vannak azért megoldások, több juhtartó gazda más községek területeire megy legeltetni, máshol bérelnek területet.”
Fontos a műemlékvédelem
Csíkszentimrének több legfelsőbb kategóriás műemlék épülete van. Ilyen a Henter-kúria és a hozzá tartozó kapu, a római katolikus templom, a Szent Margit-kápolna, illetve egy temetői kereszt. Mint az elöljáró hangsúlyozta, mindig is kiemelt szerepet kapott a település életében a műemlékvédelem. A kápolnát például sikerült újrafedni, a templomot az egyházközség jól gondozza. A kúria sorsa ellenben bizonytalan: több év után sikerült visszaszerezni a tulajdonjogát, elkészültek a felújítási tervek is, a munkálatok azonban egyelőre váratnak magukra, mivel a Norvég Alaphoz erre a célra benyújtott pályázat nyertes volt ugyan, de várólistára került.
Pályázni kell ahhoz, hogy fejlődjön a község
„Sajnos nem sok pénzük van, nehezen is élünk meg a költségvetésből” – nyugtázta Kencse Előd. Fejlesztésekre kizárólag pályázatokból tudnak pénzt fordítani. „A sok nehézség ellenére úgy érzem, megalapoztunk egy előrelépést, egy fejlődési lehetőséget Csíkszentimrének. Sikerült a fontos középületeket rendbe tenni, és ami nagyon fontos, kiváló közösségi élet van a településen. Sokat kellett dolgozni az elmúlt években, vannak is eredmények, de még mindig sokat kell tenni azért, hogy egy olyan falut építsünk, ahol jó érzés élni, lakni” – értékelt a község első embere.
Lezárják a régi vízvezeték-rendszert Csíkszentimre Polgármesteri Hivatalának tájékoztatása szerint a település új vízhálózata megépült. A régi rendszer már csak október 30-ig fog működni, aztán végleg elzárják azt. Az új hálózatra való csatlakozásokat a jelzett dátumig el kell végezniük a lakosoknak.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

"Nem csak a kommunista pribékek a felelősök"
Nagy Benedek Csíkszeredában született. A BBTE történelem karán kezdte tanulmányait, onnan vitték 1956-ban a szamosújvári börtönbe, amelynek egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istratét idén júliusban jelentették fel. Szabadulása után volt faipari munkás, villanyszerelő, bányaipari technikus, muzeológus és újságíró, majd tanár, a rendszerváltás után pedig parlamenti képviselő. Élete meglepetéssel teli fordulatairól, a mai állapotokról alkotott véleményéről faggattuk.
Most öreg székelykaput újít fel a csíkszentkirályi, 350 évesnél is idősebb udvarházuk előtt. Mielőtt megírta volna saját visszaemlékezéseit, megjelentette édesapja, Nagy András várostörténeti jellegű feljegyzéseit és dédapjának, Tivai Nagy Imrének csíki monográfiáját. Miért ilyen fontos a múltra, a nemzedékek folytonosságára való figyelés Nagy Benedek számára? Családi kötelesség ez, vagy belső meggyőződésből, netán történészi képzettségéből fakad ?
Valószínűleg az alkatomból fakad, hogy mindig és minden körülmények között tevékeny embernek ismertek. Egyébként mindig csodáltam azokat az „életművészeket”, akik egy kellemes sétalovaglásként vonultak át az életükön, akik szépen, jól és kényelmesen élték le egész életüket. A mi társadalmunkban még becsülete is volt az ilyesfajta, problémákat nem okozó, úgymond normális életvitelű embereknek. Sajnos, én nem tartoztam közéjük. Nekem ez az életfelfogás mindig idegennek, károsnak és haszontalannak tűnt. Ebben közrejátszhattak valamennyire az elődök pozítiv és negatív példái is. Nekem például édesanyám felmenő ágán nagyon mélyre kell tekintenem az időben. Jövőre pont hatszáz éve annak, hogy Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár a svájci Konstanz-ban máglyán megégette a cseh eretnek Husz Jánost. A király kíséretében van az a Somkeréki Erdélyi Antal is, akinek az uralkodó ott nem magyar, hanem a Szent Német-Római Birodalom nemesi oklevelét és címerét adományozza. Antal fia még erdélyi alvajda, majd zuhan a magát a Bethlen- és Apaffy családokkal egy tőről eredeztető família, amelynek talán a legutolsó leányági sarját veszi feleségül a Doboka vármegyébe, a Sajó mentére telepített és ott kis jószágot nyert, feltörekvő Bocskai-hajdú, Ürögdi (I) Nagy János.
De akadt ugyanebben a családban egy fejedelemcsináló hajdúgenerális is, akit 1612 augusztusában élve dobat a gyulafehérvári fejedelmi udvar középső kútjába korábbi ivócimborája és támasza, az akkor már őrjöngő Báthori Gábor fejedelem… Aztán következik a református lelkészek, esperesek, sőt püspökök, kollégiumi professzorok, szerkesztők, jogászok és – gyakorta – íróemberek generációinak a hosszú sora. Ez a nagy múltú család, fiúágon, az édesanyámmal kihalt, én már a csíki ágon viselem a Nagy nevet. Aztán ott voltak a csíkmindszenti Nagyok, akik olyannyira nem akarták Habsburg igába hajtani a fejüket, hogy vagy két évtizedre (1702-1721) még a szabad, katonarendi székelyek névsorából is eltűnnek. Lópecérek, magyarán csempészek lesznek a havasokon át és vissza… Voltak könnyelmű, sőt kalandor felmenők is, főként az anyám bajor ágán. De akadtak igyekvő katonaemberek, mint a Csíksomlyón határőrtiszt, a gyergyóújfalusi Molnár Ignác ( T. Nagy Imre dédapám nagyapja.) Az ilyen régen történteket a legtöbb ember már nem ismeri. Csak a történetkutató deríti fel, hozza vissza a tudatba, nem törődve azzal, hogy mekkora terhet ró mindezekkel a példákkal az utódok lelkiismeretére!
Ez az évszázados családi háttér, ez a nem akármilyen szellemi örökség  hogyan határozta meg sorsának alakulását? Voltak  életében olyan pillanatok, amikor mindezekre támaszkodva hozta meg döntéseit?
Igen, föltétlenül voltak ilyen pillanatok az életemben. Amikor 1954-ben a történelem szakot választottam 17 évesen. Amikor 1956 őszén megpróbáltuk Kolozsváron a lehetetlent: az erdélyi múltunk szellemi örökségét összekötni a fiatalok tudatában a lehetséges jövővel. Vagy abban a máig tartó örömben, hogy 1968-1990 között tanárként átadhattam csíki diákjaimnak sok mindent ebből az örökségből, ebből a tudásból. Vagy 1989 végén és 1990 elején, amikor egy ideig őszintén hittem abban, hogy egy új és jobb világ kezdetén állunk, amikor kötelesség oda állni, ahol a közösségünk sorsa eldől. (Még akkor is, hogyha az ember a fejével vagy a további sorsával játszik. Ahogy az velem is történt, éppen most húsz esztendeje, amikor botorul szembementem egy kívül ragyogó, de belül kongóan üres gólemmel…Akkor a fő- és kisebb „papok” közül nem kevesen a négybevágatásomat követelték, de szerencsémre, erre még a legátalkodottabb poroszlók sem voltak hajlandóak. És mivel már első Kálmán királyunk is megmondta – sőt, törvénybe is iktattatta - , hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, úgy bizonyosodott be az is, hogy már bálványok se nagyon!...Semmilyen elégtételt sem érzek afölött, hogy az Idő azóta is mindegyre engem igazol…). Amint egyébként egy volt tanítványom mondta 1989. december 22.-én, amikor kirángatott a lakásunkból, egyre azt ismételgetve, hogy „ Na, most jöjjön tanár úr és mondja, amit kell, mert maga tudja, hogy mit kell most mondani!” Ez a bizalom – akkor és ott ! – nem csak megható, hanem egyenesen megdöbbentő és cselekvésre késztető volt.
Sokat cikkezett a nyáron a romániai média arról, hogy a szamosújvári börtön egykori rettegett alparancsnokát, Constantin Istratét bíróság elé küldik. 2014. október nyolcadikán azonban újpécskai lakásán elhunyt és immár az égi igazságszolgáltatás elé került. Hogyan emlékszik vissza rá? Gyakran idézik fel a Volt Politikai Foglyok Szövetségében a börtönéveket, vagy sok mindent már „ békévé oldott az emlékezés”?
Nem csak Istrate szamosújvári alparancsnoknak, hanem a még élő Alexandru Vişinescunak, a deltai Periprava kényszermunkatábor parancsnokának is az egyik kiszolgáltatottja és áldozata voltam 1958-, illetve 1959-ben. Mind a két primitív és szadista alakot csak a náci haláltáborok kápóihoz tudnám hasonlítani. De nemcsak ők bűnösök! Még egész sor nevet tudnék felsorolni, akiket mint gyilkosokat rögtön 1989 decembere után elő kellett volna venni és elítélni. Azzal, hogy őket mindmáig futni hagyták, csak a romániai társadalom meghasonlottságát fokozták és – nolens-volens - a kollektív lelkiismeretet terhelték egy negyedszázadon keresztül.
Ám ezek a most reflektorfénybe állított figurák csak eszközei voltak egy ördögien kitervelt, az emberek közötti gyűlölködés alantas ösztönére alapozott rendszernek. 25 év alatt tudatosan elmaszatolták és elmismásolták ennek a rendszernek a megszervezéséért és működéséért felelős „ fehérgalléros” és parolis ezrek felelősségre vonását, a magas tisztségű pártaktivistáktól, a kihallgató tisztektől az ügyészekig és hadbírákig, akik a törvényes hatáskörüket sokszorosan túllépve követték el az ember- és emberiségellenes bűntettek sokaságát.
Pár nappal ezelőtt – mint ismeretes- Kolozsváron mintegy tízezer egyetemista tüntetett a kormány, a politikai elit és a mindent behálózó korrupció ellen, már-már (erdélyi) szecesszionista felhangokkal. Jó volna ha tudná a felnövő és bántatlanul tüntető nemzedék, hogy az ő teljesen jogos tüntetésük során követelteknél nagyságrendekkel kevesebbekért mértek ránk, egykori fiatalokra, súlyos börtönéveket 1945 és 1985 között és jutatták a fizikai elpusztítás körülményei közé a legelemibb emberi jogaikkal élő állampolgárok tíz- és százezreit. És azt is, hogy a mai fegyintézetek luxushotel számba mennek a diktatúra megsemmisítő börtöneivel és kényszermunka táboraival szemben. Tudni kell: bármely szabadságkorlátozás a vétkes megjavulását célozza, nem pedig testi-lelki megtöretését és elpusztítását, ahogyan az velünk történt. És tették mindezt abból kiindulva, hogy bármilyen eszköz jogos és indokolt egy „jó cél” érdekében.
A 20. század két nagy bűne és tévedése, a kommunista és náci totalitarizmus végigsöpörtek rajtunk, beleégtek a gondolatainkba, az idegeinkbe, a világlátásunkba. Mára nekünk, utolsó túlélőknek csak annyi maradt, hogy szomorúan megállapítsuk: mi már soha nem tudunk megszabadulni ettől az örökségtől ! Ez a múlt csak velünk együtt tűnik el. (De vajon, eltűnik?..
A 89-es fordulat után parlamenti képviselőnek választották, majd tíz és fél éven át (1998 – 2008) át a magyar történelmi egyházak megbízottjaként dolgozott  Bukarestben, illetve látta el a romániai magyar közösség  képviseletének egyházpolitikai feladatait. Visszatekintve az eltelt negyedszázadra, hogyan látja a romániai társadalom és benne a magyar közösség alakulását? Mit gondol, lehetett volna másképpen is?
Románia egész történelmi múltja egy súlyosan hátramaradott és a társadalmi-gazdasági lemaradáson túl egy hatalmas morális terhet cipelve jutott el 1989 végére. Ezt a terhet – minden pillanatnyi eufória és reménykedés dacára – kénytelen volt továbbvinni az elmúlt 25 év folyamán. Mindezt a legnehezebben mi erdélyiek és a bánságiak – köztük, mi magyarok – viselték (viseltük), viseljük el a legnehezebben, a leginkább fájdalmasan. Innen a sok frusztráció, elégedetlenség és egymásra mutatás.
Igen, az igaz, hogy lehetett volna egy nagyot dobbantani és nagyot kockáztatni 89 végén és 90 elején, de erre nem voltunk felkészülve sem egyénként, sem közösségként. Utólag visszatekintve ma is csak azt mondhatom, hogy számunkra egy koszovói típusú konfliktus végzetes következményekkel járhatott volna. Kívülről sokan ezt nem így látták. Talán ha konkrét és azonnali nagyhatalmi támogatásban bízhattunk volna?! (Ne feledjük, még létezett a Szovjetunió és a német egyesítésénél Nyugat számára semmi nem volt fontosabb.)
Én soha nem gondoltam hősnek magam és ma is azt vallom, amint akkor: az egyéni sorsát bárkinek szíve-joga, hogy kockára tegye. De egy közösség sorsát kockáztatni, létében veszélyeztetni nem csak felelőtlenség, hanem megbocsáthatatlan bűn is. Így hát maradt számunkra a kis lépések unalmas, kifárasztó és elbátortalanító útja. Johannis nagysikerű, friss kötete, a Pas cu pas ( Lépésről-lépésre) jól példázza a fentieket.
Tudom, hogy úgymond a magyar temperamentumnak ez egyáltalán nem felel meg, mert a magyar hirtelen, türelmetlen, szeret kockáztatni és …veszíteni. Könnyebb Jézust kiáltva kiugrani a fedezékből és az ellenségre rohanni, mert aki átér, az győz, aki elesik a kartácstűzben az hős lesz. Nagyon nehéz a fedezékben lapulva kivárni az alkalmas pillanatot a sikeres támadásra. (Ami a románok alkatának – ismerjük be az utóbbi másfél évszázad történései alapján – sokkal inkább megfelel.) Ezért menekült el többszázezer türelmetlen magyar Erdélyből! És sajnos, ezt a számunkra tragikus következményekkel járható folyamatot, a látszat ellenére, kívülről is elősegítik, bátorítják.
Jelen volt az RMDSZ megszületésénél, útkeresésénél, egyetértve vagy egyet nem értve  a szervezet több vezető politikusával vagy éles vitákba bonyolódva olyan személyiségekkel, akik menetközben kisodródtak a szervezetből. Hogyan látja ma a szervezet szerepét?
Hiszem, hogy a szövetségre mint érdekvédelmi szervezetre, még sokáig szükség lesz és – ha jól belegondolunk – ennek az elvárásnak az alapvető érdekeink szempontjából meg is tud felelni.
Nagy Benedek (sz. 1937.) 1954-ben Csíkszeredában végezte el a középiskolát, főiskolai tanulmányait pedig a kolozsvári  Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán kezdte. A történelem-filológia kari diákszövetség egyik vezetőjeként 1956-ban részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában, amiért 1956-1961 között ötévi börtönre ítélték. Szabadulása után 1965-től 1968-ig faipari munkás, villanyszerelő, 1968-1970 között bányaipari technikus, majd 1970-1973 között muzeológus, újságíró. 1971-ben történelemtanári diplomát szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1974-től 1990-ig tanár, ugyanakkor az Előre Hargita megyei tudósítója, majd 1990-től a Csíki Lapok szerkesztőbizottsági tagja, 1990-1996 között az RMDSZ listáján parlamenti képviselő.
Életútja során többször került kapcsolatba  a románsággal, annak legkülönbözőbb rétegeivel. Tapasztalatai alapján mit gondol, eljön majd az az idő, amikor a nacionalizmusok szikrái is elalszanak és a közgondolkodásban, a román-magyar viszonyban csupán az emberi-szakmai  értékek, nem pedig az etnikum kerül előtérbe?
A két nép egymásra utaltsága, sőt közös – mert összefüggő! – sorsa a Kárpátok-Duna térségben számomra evidencia. Erre már a börtönévek alatt kezdtem rájönni, az egykori román elit jeles személyiségeivel folytatott hosszú beszélgetéseket és vitákat továbbgondolva. Tudom, hogy a székelység egy jelentős hányada ösztönösen irtózik ettől a perspektívától, hiszen ez szembe megy az autonóm Székelyföld, sőt – és miért ne? – a független Erdélyi Állam kiútját felismerő erdélyi román többséggel. De amennyiben a dolgok jó irányban haladnak, hiszem, hogy egyéb, nagy horderejű változások – jogállamiság, nagyobb arányú külföldi beruházások stb. - mellett sok kitelepedett erdélyi magyar és német – vagy azok gyermekei – fognak Erdélybe visszajönni. És persze az immár nyugaton szocializálódó románságból is sokan…
Csodát, gyökeres változásokat vagy  csupán néhány korrekciót vár Klaus Johannis elnökségétől?
Klaus Johannis távolról sem egy vadzseni, hanem pragmatikus és kemény akaratú embernek látom. Aki – mindenek előtt – megvásárolhatatlan. És aki számára Románia európai elkötelezettsége, a jogállamiság felülkerekedése és a román társadalom endémikus romlottságának a lépésről-lépésre való visszaszorítása minden egyéb célt és szempontot felül fog írni. És van-e, lehet-e számunkra, itt és most, fontosabb ezeknél a célkitűzéseknél?  
A Nagy családban a közéleti szerepvállalás öröklődik, hiszen lánya, Nagy (Horváth) Anna Kolozsvár alpolgármestere. Buzdította közéleti pályafutásra, vagy ebben az apai példán kívül nem volt semmilyen szerepe?
Nem, én soha nem buzdítottam ilyen irányba, ez azt hiszem, hogy belülről fakad. Arra emlékszem, hogy 1995 májusában, Kolozsváron, az RMDSZ V. Kongresszusán, ahol a megkövezésem volt az egyik fő napirendi pont, egyetemistaként végig mellettem állt és rettentően felháborította az, hogy egyesek a szabad véleménynyilvánítást a felségsértéssel próbálják egyenlővé tenni. Fogyó életem nagy öröme és elégtétele ugyanakkor, hogy a közéleti munkát és szerepet eddig minden érdekelt fél megelégedésére képes előbbre vinni.
Az olyan nyughatatlan, tevékeny emberen, mint Nagy Benedek, nem fognak az évek. Min dolgozik most – persze, a székelykapu restauráláson kívül?
Dehogynem fognak! A 78. évemet taposom, már többet éltem, mint a szüleim, a négy nagyszülőm és három testvérem. Valaki(k) nagyon imádkoznak értem valahol. Egyéb magyarázat nincs. Igen, majdnem kész vagyok egy több mint ötszáz oldalas és a saját feljegyzéseim feldolgozásával írt kötettel, ami a romániai fordulatot követő első 3-4 esztendő politizálási, közéleti harcait illeti – oldalnézetből. A címe: „ Ellenzékben és ellenszélben. Politikai feljegyzések 1989 decembere és 1993 februárja között.” Még nagyon szeretném a második kötetet (1993-2008) is megírni, hogy ne vesszenek kárba a feljegyzések.
Székedi Ferenc
maszol.ro

Ezüstfenyő-díjak a szülőföld visszaszerzéséért
Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ azon 27 közszereplő munkásságát, akik az oktatásban, a kultúrában, a politikában, az önkormányzati vezetésben, az egyházban munkájukkal szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, az RMDSZ programjának megvalósításában.
A szövetség 2002-ben, megalakulásának 13. évfordulóján osztott először Ezüstfenyő-díjat azoknak, akik munkájukkal elősegítették a szülőföld visszaszerzését. A Szövetségi Képviselők Tanácsának idei utolsó, Marosvásárhelyen tartott ülésén szombaton 13. alkalommal került sor a díjkiosztóra.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: a díjjal szeretnék megköszönni mindazoknak, akik az elmúlt években tettek azért, hogy „visszaszerezzük a szülőföldet lépésről-lépésre, tégláról-téglára, erdőről-erdőre, épületről-épületre. Ma itt állunk talpig ünneplőben, de talpig döbbenetben is”.
Az RMDSZ elnöke nem kívánt ünneprontó lenni, de jelezte, vannak olyan problémák, amelyek mellett 2014 decemberében nem lehet szó nélkül elmenni. Beszédében kitért a Székely Mikó kollégium visszaállamosítására, és a Markó Attila és társai felfüggesztett börtönbüntetésére. „Nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy közben prefektusok valahonnan utasítást kaptak, és harcot indítanak a háromnyelvű fejléces papírtól a magyar himnuszig minden ellen, ami valamilyen értelemben magyar” – fogalmazott. A kérdésre, hogy volt-e értelme az elmúlt 25 év munkájának a fenti körülményeket figyelembe véve, a szövetség elnöke szerint az elkeserítő helyzetben is csakis igen lehet a válasz, igen volt értelme, jól tették, hogy ezt az utat választották, és ezen kell továbbmenniük.
A díjkiosztón kitüntetésben részesült Tamási Zsolt, az idén megalakult marosvásárhelyi önálló katolikus iskola, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, Fekete Pál, Székelyvécke polgármestere, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Antal János, Körösfő polgármestere, Benedek Zakariás, az RMDSZ Szeben Megyei Szervezetének alelnöke, a Szilágy megyei Haraklány község polgármestere, Dobrai Ferenc, Erdő Ernő, nyugdíjas, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi városi irodájának munkatársa, Fancsali János, a Farkaslaki Fiatalok Fórumának elnöke, főtiszteletű Geréd Péter pápai káplán, főesperes-plébános, Gindele Imre iskolaigazgató, Hegedüs Csilla kulturális miniszter, Kökényesdi Miháy, a Szövetség Történelmi Máramarosi Szervezetének ügyvezető elnöke, Marosán Tamás jogász, Mészár Julianna, a nagyszalontai Arany János Elméleti Gimnázium igazgatója, Nagy Gabriella, a margittai Horváth János magyar tannyelvű elméleti gimnázium igazgatója, Nádudvary György Gusztáv Jenő nyugalmazott jogász, Pásztor Gabriella, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója, Simori Sándor az RMDSZ nagybányai szervezetének alelnöke, Sipos György Arad megyei tanácsos, Sütő-Udvari Magdolna Ilona, az RMDSZ Nőszervezet Temes megyei szervezetének elnöke, főtiszteletű Szász János pápai káplán, kanonok, Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere, Szilágyi Árpád Attila, Marosnagylak alpolgármestere, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Tamás Mónika, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének irodavezetője, Tóth János, az RMDSZ Krassó-Szörény Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Tóth-Páll Miklós, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagja.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Karácsonyi műsorkavalkád Csíkszéken
A fúvószenekarok karácsonyi koncertekkel, az ifjúsági csoportok ünnepi előadásokkal, az iskolás korú gyermekek betlehemes játékokkal, a néptánccsoportok táncos műsorokkal készülnek, hogy megörvendeztessék a csíkszékieket az ünnepi időszakban.
Csíkkarcfalván december 25-én este hét órától a helyi kultúrotthonban koncertezik a község ifjúsági zenekara, többek között egyházi és világi, magyar és nemzetközi karácsonyi énekeket adnak elő. Csíkszentmihályon a kántor állított össze egy karácsonyi műsort, amelyet a helyiek bevonásával 25-én este hét órakor mutatnak be a falubeli kultúrotthonban. Csíkajnádon az ifjúsági csoport hívja a helyieket színdarabos bálba december 27-én. Az előadás 19 órakor kezdődik a művelődési házban, azt követően pedig reggelig tartó bálban rophatják a táncos kedvűek.
A Kászonokban a fiatalok szereplésével hagyományos egyházi előadásokra kerül sor, ahogyan eddig is, a karácsonyi szentmiséket követően. Kászonhoz hasonlóan Csíkrákoson is szerdán este pásztorjátékot tekinthetnek meg a helyiek a szentmise előtt. Madéfalván az ottani iskolás gyermekek mutatnak be hagyományos pásztorjátékot az ünneplő közösségnek szerdán este a templomban. 27-én estére pedig jótékonysági céllal szerveznek ünnepi előadást (kabarét) a fiatalok, amelynek bevételét Orbán Bencének ajánlják fel. Csíkmadarason karácsony másodnapján, 26-án este hét órától karácsonyi előadás lesz a kultúrotthonban. A helyi hagyományőrző csoport tagjainak, a népiskola zenészeinek, a vonós zenekarnak és a helyi vállalkozó fiataloknak köszönhetően létrejött előadás bevételét szintén a négy és fél éves madéfalvi Bencének ajánlják fel.
Csíkszentmártonon a fúvószenekar várja ünnepi előadására az érdeklődőket december 25-én este 7 órára a kultúrotthonba. A tusnádi közösségnek is az ottani fúvószenekar szerez örömet karácsonyi koncertjével, amelyet december 26-án este tartanak a nagytusnádi kultúrotthonban. A csíkcsicsói fúvósok ugyancsak 26-ára várják az ünneplőket a helyi kultúrotthonba, ahol este nyolc órától lesz karácsonyi koncertjük. Csíkszentkirályon is a fúvószenekar ad karácsonyi koncertet, ott azonban december 28-án este nyolc órára várják az érdeklődőket, a helyszín ebben az esetben is a kultúrotthon. Ezen alaklomból a fúvószenekar mellett fellép a népi zenekar is.
A csíkdánfalvi gyermekek karácsonyi előadását szerdán 16 órától tekinthetik meg a szülők, ismerősök a művelődési házban, azt követően a gyermekek számára karácsonyi csomagokat osztanak ki. Karácsonyi koncertre 25-én este 7 órakor kerül sor, amelynek keretében fellépnek a fúvós- és vonószenekarok, illetve a színjátszó csoport. Csíkszentdomokoson már megtartotta karácsonyi koncertjét a fúvószenekar, szerveztek karácsonyi vásárt is, a két ünnep között pedig 27-én délután öt órától hagyományőrző műsorral várják az érdeklődő helyieket a kultúrotthonba. A Szenttamási Ifjúság a Közösségért Egyesület 26-án 19 órára várja a falubelieket a kultúrotthonba, ahol az általuk összeállított karácsonyi műsort tekinthetik meg a jelenlévők.
Csíkkozmáson karácsonyi műsorként vasárnap a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék léptek fel, azt követően szilveszteri kosaras bálba várják az érdeklődő párokat, családokat. Egészen 30-áig várják akár a gyermekes családok jelentkezését is, akik részvételi szándékukat Virág György alpolgármesternél jelezhetik a 0724-053 143-as telefonszámon. Szintén a góbékkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, ahol a mára már hagyományossá vált 25-ei karácsonyi bál előtt este hét órától lépnek fel a falu szülöttei, Vitos Imre és Fehér Zoltán.
Csíkszentlélek községben 25-én délután 6 órára várják az ünneplőket a sportcsarnokba, ahol az ünnepi műsor keretében a helyi néptánccsoportok lépnek fel, illetve egy zenés betlehemes játékot is megtekinthetnek a jelenlévők. A Csíkszentlélekért Egyesület tagjai a fitódi időseknek és a szentlélekieknek is szeretnének örömet szerezni az ünnepek alkalmából: 25-én a kilenc órától kezdődő fitódi szentmise előtt rövid karácsonyi műsort adnak elő, amelyet a 11 órától kezdődő szentléleki szentmise előtt is bemutatnak.
Karácsony másodnapján, pénteken 19 órai kezdettel ünnepi előadásra várják az érdeklődőket a csíktaplocai kultúrotthonba. Fellép a másfél éve működő Csíktaplocai Ifjúsági Néptánccsoport, illetve a Csíkszentkirályi Vadrózsa Néptánccsoport Az élet útján című tematikus, szórakoztató előadással.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Pályázatokról Alcsíkon, a Kászonokban és a Gyimesekben
Az alcsíki településekre, Kászonba és a Gyimesekbe is ellátogat a héten Tánczos Barna szenátor az általa indított informáló körút keretében. A következő napokban az új vidékfejlesztési program várható kiírásairól számol be az önkormányzatoknak, vállalkozóknak és a mezőgazdasággal foglalkozóknak.
A várható pályázati lehetőségekre való felkészülés érdekében járja be Csíkszéket Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, és az aktualitásokról tájékoztatja az érdeklődőket.
Hétfőn Csíkszentgyörgyön 9 órától a polgármesteri hivatalban került sor az önkormányzati egyeztetésre, majd 10 órától a vállalkozókat tájékoztatták. Csíkmindszenten 11 órától elsőként az önkormányzat érintettjeit, azt követően pedig a helyi vállalkozókat informálták. 13 órától már Csíkpálfalván ismertették az új kiírásokat. A tusnádi és csíkkozmási gazdafórumok a helyi kultúrotthonokban zajlanak délután hat órától, illetve fél nyolctól.
A kászoni önkormányzati és vállalkozói egyeztetés kedden 9 órától lesz a polgármesteri hivatal épületében, 10 órára pedig a gazdákat várják a helyi kultúrotthonba. Az önkormányzatra és a vállalkozókra vonatkozó információkat osztják meg a szakemberek Tusnádon fél tizenkettőkor községházán, egy órakor pedig a kozmási kultúrotthonban. Délután négy órától Gyimesfelsőlokon informálják az önkormányzati munkatársakat, a vállalkozókat és a gazdákat, helyszín ebben az esetben is a községháza lesz. Ezzel szemben Gyimesközéplokon a turisztikai és információs központba fél hatra várják a mezőgazdasággal és nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozókat egyaránt, illetve a polgármesteri hivatal munkatársait.
Szerda délelőtt Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén tudhatnak meg többet az érdeklődők az önkormányzatoknak és vállalkozóknak szóló kiírásokról, előbbi esetében 10 órára, utóbbi esetében pedig fél tizenkettőre várják az érintetteket a polgármesteri hivatalokba. A csíkszentkirályi polgármesteri hivatalban fél kettőtől az intézmény alkalmazottaival, 14 órától pedig a vállalkozókkal találkozik a szenátor. 18 órakor a csíkszentgyörgyi gazdálkodóknak szolgálnak hasznos információkkal, 20 órától pedig a csíkszentsimoni gazdák tudhatnak meg többet az új kiírásokról a kultúrotthonban.
Csíkszentmártonban csütörtökön délután fél egytől kerül sor a vállalkozói fórumra és önkormányzati egyeztetésre, majd este héttől a gazdák tájékoztatására, valamennyit a Baka János Könyvtárkozpontban tartják. A csíkszentimrei gazdafórum csütörtökön délután fél hattól zajlik a mezőgazdálkodók számára a községházán.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Egyházi kórustalálkozó Tusnádfürdőn
Huszadik alkalommal szervezik meg az alcsíki egyházi kórustalálkozót. A római katolikus kántorok kezdeményezésére létrejött rendezvényt minden évben más településen tartják, ezúttal a tusnádfürdői római katolikus templom egyházi kórusa a házigazda.
Február 7-én délelőtt fél tizenegytől közös rózsafüzérrel kezdődik a rendezvény, 11 órától ünnepi szentmisén lehet részt venni, amelyet Tamás József püspök celebrál. A szentmise után következnek a kórusok fellépései. Az idei találkozón kilenc kórus mintegy 250 tagja énekel. Fellép a csíkszentkirályi, csíkszentimrei, csíkszentsimoni, csíkszentmártoni, csíkszentgyörgyi, csíkszentléleki, tusnádfürdői és szentkeresztbányai római katolikus egyházi kórus, valamint Tusnádfürdő testvértelepülésének, Orosházának (Magyarország) az evangélikus kórusa.
„Ha 250 ember közösen dicséri énekével az Úristent, akkor az valami nagy dolog. Fontos ugyanakkor a tapasztalat. A meghívottak számára ünnepi ebédet adunk a sportcsarnokban, itt kapcsolatok, barátságok alakulnak ki, a karnagyok egymással megosztják véleményüket. Meghívjuk a környékbeli aktív kántorokat is, azokat is, akiknek nincs kórusuk, az újtusnádit, a nagytusnádit és a kozmásit, ugyanakkor a szomszédságunk jegyében a bükszádi kántornő is meg lesz hívva, valamint Csíkszereda, Csíksomlyó kántorai. Meghívunk továbbá tíz idős kántort, akik számára meglepetést is tartogatunk, reméljük, szívesen fogadják” – avatott be a részletekbe Száfta András, az egyik szervező.
A püspöki szentmiséről a Duna Televízió is felvételt készít, amelyet másnap lejátszanak. A Mária Rádióban szintén hallhatók lesznek a kórusok produkciói.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egyházi kórusok találkoztak Tusnádfürdőn
Huszadik alkalommal gyűltek össze az alcsíki egyházi kórusok tagjai szombaton. A minden évben más településen megtartott találkozó házigazdája ezúttal Tusnádfürdő volt.
„Tusnádfürdő római katolikus közössége eddig meg nem történt eseményre ébredt, ugyanis szerény kis templomunk ad helyet az alcsíki egyházi kórusok találkozója huszadik kiírásának. Van valamennyiünk lelkében dal, sőt szép dal is lakozik ott, ettől tudjuk egymás dalát értékként felmutatni. Ma (szombat, szerk. megj.) az Úristen és a Szűzanya dicsőítésére gyűltünk össze” – fogalmazott Száfta András, az egyik szervező.
A találkozón két-két kórusművel fellépett Tusnádfürdő testvértelepülésének, Orosházának az evangélikus kórusa Kőszegi Német József karnagy vezényletével, a csíkszentgyörgyi (karnagy: Fejér István), a csíkszentmártoni (karnagy: Szabó Tamás), csíkszentimrei (karnagy: Darvas Róbert), a csíkszentkirályi (karnagy: Domahidi Zalán), a csíkszentléleki (karnagy: Gergely Tibor, a csíkszentsimoni (karnagy: Pap Levente), valamint a tusnádfürdői egyházi kórus Virágh Imre vezetésével. Elhangzott, hogy a jelen levő kórusok – köztük negyvenéves múlttal rendelkező vagy éppen két éve alakult énekkar volt – mind a liturgia szebbé tételében vállaltak szerepet, de legtöbben nemcsak az egyházi ünnepeken, hanem a településük kulturális eseményein is megörvendeztetik énekeikkel a közönséget.
A tusnádfürdői egyházi kórus a helyi római katolikus plébániahivatallal közösen szervezett találkozó végén minden részt vevő csoportot emléklappal, plakettel és egy, Kovács Csaba által készített Szűzanya-szoborral ajándékozott meg. A szervezők ugyanakkor tizenegy idős alcsíki kántort is köszöntöttek az eseményen.
Több száz torokból csendült fel a Dona nobis pacem című ének a találkozó végén, majd a csoportok zeneszó kíséretében vonultak a közös ebédre.
„Nagy öröm számunkra, hogy házigazdái lehetünk ennek az eseménynek, mert itt még kórustalálkozó nem volt. Nagy lámpalázzal és munkával, de Isten segítségével meg tudtuk szervezni. Nagyon sokat segített a helyi önkormányzat, a megyei tanács és sok jóakaratú ember. Megkerestek minket, és szerény kis pénzükkel próbálták támogatni ezt a szép találkozót” – osztotta meg lapunkkal Virágh Imre, a tusnádfürdői egyházi kórus vezetője. Az első Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót Bálint Zoltán kántor kezdeményezésére szervezték meg, aki akkor Csíkszentkirályon teljesített szolgálatot. Az idei találkozóról február 14-én összeállítás tekinthető meg a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Március 10. – A székely vértanúk
A Makk-féle titkos szervezkedés kezdete
Az 1848/49-es szabadságharc leverése után Magyarországon bevezetik az abszolutizmust. Erdélyben öt éven keresztül terror, ostromállapot uralkodik, ezt az időszakot – az akasztások, a kivégzések, a bebörtönzések nagy száma miatt – kötélkorszaknak nevezik. E rendszer a besúgók hálózatára, a modern alapokra helyezett politikai rendőrségre támaszkodik.
A magyarság egyre nehezebben tudja elfogadni az abszolutizmust, és egyre többen bíznak egy új szabadságharc kitörésében. Székelyföldön – 1851. július és 1853. október 6-a között – Makk József ezredes irányításával két titkos katonai jellegű szervezkedésre kerül sor. Az álhírek és az alaptalan derűlátás – bíznak az európai forradalmak kitörésében – megtéveszti még az emigráció vezetőjét, Kossuth Lajost is. 1851 tavaszán egy kiáltványt juttat el barátjához, Giuseppe Mazzinihez. Úgy tervezi, hogy az olasz földön állomásozó osztrák hadseregben szolgáló 30–40 ezer magyar katona, miután tudomást szerez a felhívás tartalmáról, azonnal vállalja a Magyarország szabadságának kivívásáért induló harcot.
Szervezési keretek
Kossuth 1851. június 25-én bízza meg Makk József ezredest az erdélyi titkos katonai mozgalom szervezésével. Makk elköveti azt a baklövést, hogy kiáltványban mozgósít az osztrák uralom ellen, így a hatóságok korán tudomást szereznek a titkos katonai szervezkedésről. Úgy tervezi, hogy településenként nyolc-tíz tagú gerillacsapatokat szerveznek, felkészülnek arra, hogy a felkelés kitörésének pillanatában átvegyék a közigazgatást, a kincstári pénztárakat, és lefegyverezzék a zsandárokat, majd a titkos alakulatok egyesülnek a hadsereggel. A szervezés mintája a Mazzini-féle „évszaki rendszer”. Magyarországot 12 kerületre, úgynevezett hónapra tagolják. Erdély három, Székelyföld egy hónapból áll. Minden kerületnek egy vezetője van. A hónapok hetekre, azaz megyékre, székekre bomlanak, majd napokra, vagyis településekre és további kisebb egységekre, órákra, percekre, másodpercekre. A legutolsó megnevezés az egyszerű katonát fedi.
A titkos mozgalomba bekapcsolódó csak a felettesét, illetve az alárendeltjét ismerheti. Az utasításokat titkosírással továbbítják. A mozgalomban való részvétel elvileg kockázatmentes, hacsak a legfelsőbb vezetésbe nem kerül áruló. A nők megszervezése a férfiakéhoz hasonló, de ők virágszervezetként (koszorú, csokrok stb.) működnek. Feladatuk a futárszolgálat szervezése, a mozgalom céljainak népszerűsítése, a szabadságharc egészségügyi ellátásának megteremtése.
A Török János vezette titkos mozgalom
Rózsafi Mátyás republikánus újságíró 1851-ben érkezik Erdélybe. Útja a legradikálisabb régióba, Háromszékre vezet. Orbaiszéken, Teleken felkeresi Horváth Károly földbirtokost. Két héten keresztül a Horváth-kúria valóságos főhadiszállássá alakul. Háromszéket hét körzetre osztják, ezek vezetőit Horváth személyesen bízza meg. Rózsafi itt találkozik Török János marosvásárhelyi református kollégiumi tanárral, akit Makk ezredes előzetes engedélyével a székelyföldi szervezet vezetőjévé nevez ki. Török köztiszteletben álló személyiség, az egyetemet Berlinben végzi, több didaktikai könyv szerzője és a magyar szabadságharc elkötelezett híve.
Székelyföldet négy hétre tagolja, amely megfelel a négy (nagyobb) székely széknek. Csíkszék élére Veress Ignác csíksomlyói páter kerül, aki nagy hatással van a csíksomlyói ifjúságra. A háromszékiek vezetője a korábban említett feddhetetlen jellemű Horváth Károly. Udvarhelyszék és Bardocszék vezetője Gálffi Mihály, Udvarhely megye közismert ügyvédje, míg Aranyos- és Marosszék irányítását Bíró Mihály kisgörgényi földbirtokos vállalja.
A szervezkedésbe bevonják a közép- és kisnemességet, az értelmiséget és a városi polgárságot, de szép számmal kapcsolódnak be egyszerű földművesek is. Törökék mintegy négy-ötezer embert akarnak katonai kiképzésben részesíteni. A szervezetbe a legtöbb tagot a Gálffi vezetése alatt álló Udvarhelyszéken mozgósítják. Így például Bereczky Sándor helységparancsnok 403 hadra fogható személyt vont be a titkos mozgalomba. A szervezés ekkor túllépi az összeesküvés szűk kereteit, katonai mozgalommá szélesedik.
Azonban a külföldi irányítóközpontokkal, az emigrációval való kapcsolattartás egyre nehezebb, a pénzhiány érezteti hatását, amihez még hozzájárul az osztrák titkosrendőrség kettőzött ébersége is. A mozgalom tömegbázisának növelésére Horváth Károly balavásári szőlőbirtokára, a szüret idejére – amikor nem feltűnő a nagyszámú résztvevő – megbeszélésre hívják össze nemcsak a székelyföldi, de az erdélyi és a pesti szervezetek vezetőit is. Megvitatják a különböző régiókkal való kapcsolattartás, a futárszolgálat és levelezés módját. A mozgalom azonban bármennyire eredményesnek tűnik, vesztésre van ítélve, mert kezdettől fogva a titkosszolgálat megfigyelése alatt áll. Bíró Mihály, beférkőzve Török és Horváth bizalmába, Maros- és Aranyosszék irányítójaként már augusztus derekától jelenti az eseményeket, megszerzi az évszaki rendszer működési szabályzatát és a titkos levelezések kulcsát is.
Török János – a balavásárhelyi titkos megbeszélésen – elköveti azt a hibát, hogy a titkos szabályzat ellenére egyszerre tart megbeszélést a mozgalom legfelsőbb vezetőivel és Kossuth pesti megbízottjával. Szerencsére a titkos szervezési szabályok Bírót megakadályozzák abban, hogy mindenkiről adatot gyűjthessen. Mivel az osztrákok ismerik a felkelés kitörésének tervezett időpontját, hogy minél több információhoz jussanak, nem siettetik a letartóztatásokat. A nyomozás elvezet Makk ezredes bukaresti lakásához is, de nem tudják megszerezni a mozgalomra vonatkozó dokumentumokat, és Makk elfogása is meghiúsul. Az első letartóztatásokra Magyarországon kerül sor. A csíkszéki mozgalom vezetőjét, Veress Ignácot 1851 decemberében Pesten tartóztatják le, majd januárban Pozsonyban akasztják fel. 1849. január 24-én fogságba vetik a székelyföldi mozgalom vezetőit. Később még hatvan gyanúsított kerül a vádlottak padjára. 1852. június 13-án újabb letartóztatások, majd a két évig tartó kihallgatás után a szebeni hadbíróság Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt kötél általi halálra ítéli. Kivégzésükre Marosvásárhelyen a Postaréten kerül sor.
A Váradi József vezette mozgalom
A második katonai szervezkedés 1852 júliusában kezdődik, és Bardocszékre, Háromszékre és Alcsíkra terjed ki. Makk ezredes Váradi Józsefet – egykori negyvennyolcas huszárt – nevezi ki a háromszékiek titkos katonai szervezkedése élére. A jogi végzettségű, dévai születésű, vállalkozó szellemű, bátor és erős önbizalommal bíró fiatalember épp olyan személyiség, aki alkalmas egy új katonai szervezet megteremtésére.
Szerencsére a korábbi mozgalom vezéralakja, Horváth Károly senkit nem árult el, így nem ismerik a háromszéki mozgalom résztvevőit. E mozgalom három hónappal hosszabb ideig tart, mint a korábbi, és eljut a katonai felkelés megindításáig.
Váradi szervezőmunkáját a háromszéki Szotyorban kezdi, Nagy Tamásné házából irányít. Székhelyét hamarosan a közeli Zoltánba helyezi át. Váradi a hatóságok félrevezetésére Benkő Rafaelné asszony szolgájaként szerepel. Az árkosi Bálint Áronnal együtt járják a háromszéki falvakat. Felkeresik a települések bíráit, a jegyzőket. Hamarosan már katonai gyakorlatokat is tartanak, miközben kapcsolatba lépnek a csíki titkos szervezettel is. Kiépül a rendszeres kapcsolattartás a Bukarestben székelő Makk ezredessel. Ezt a bibarcfalvi Bartalis Ferenc, Szabó Áron és Bogyor Sámuel szervezi, akik borvízkereskedői útlevéllel könnyebben kelhetnek át a határon. Egy alkalommal, amikor Váradi és társai Maksán tartják a megbeszélést, az egyik résztvevő titokban jelenti nemcsak az eseményeket, de Váradi tartózkodási helyét is. A hírhedt Kovács István kapitány nagyszámú csendőrrel, rajtaütésszerűen körülveszi a Benkő-udvarházat. Váradinak és Bálintnak az utolsó pillanatban sikerül elrejtőzniük egy titkos búvóhelyen. Mivel Zoltánban már nincsenek biztonságban, a hadiszállásukat áthelyezik Mátisfalvára, Benő Miklós házába. A házigazda lelkes hazafi, hamarosan 50 főből álló szabadcsapatot állít fel, és nagy mennyiségű fegyvert szállít Bibarcfalvára, amely Váradi utolsó állomáshelye lesz. Erdővidéken sikerrel folytatják a szabadcsapatok felállítását.
Végül Váradi 1853. október első napjaiban egy félszáz főnyi kis csapat élén Alcsíkba indul. A haditerv szerint a Csíkszentkirály melletti erdőségekben várják be a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd az egyesült erők meglepetésszerűen elfoglalják Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy hadipénztárait. A pénzt a sereg létszámának növelésére, felszerelésére és élelmezésére használják fel. Erre nagy szükség is van, mert a csapat élelmezése (pénz hiányában) értéktelen nyugta ellenében, rekvirálással nem megoldható, mert kiváltja a lakosság ellenszenvét.
A csíkszentléleki bíró egyik ökrének rekvirálása ellentétet vált ki a falusiak és a felkelők közt. Az előzetes felvilágosítás hiánya miatt a falusiak az ökör nyomát követik, így eljutnak Váradi csapatához, csak lövöldözéssel lehet távol tartani őket. Ennek híre eljut a csíkszeredai katonai főbiztoshoz is. A kialakult helyzetben Váradi József kénytelen elrendelni a visszavonulást Erdővidékre, de útra készülő kis csapatát 1853. október 6-án egy nagy létszámú császári katonaság meglepetésszerűen körülfogja. A felkelők szétszélednek, három szekér fegyver az ellenség prédája lesz. Váradi Márkosfalvára, majd Bélafalvára menekül.
Megkezdődnek a letartóztatások, a tizenhat vádlottból tizenegyen bibarcfalviak. A marosvásárhelyi hadbíróság Váradi Józsefet, Bartalis Ferencet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt kötél általi halálra ítéli. Váradi és Bartalis kivégzésére Sepsiszentgyörgyön az Őrkőnél kerül sor 1854. április 29-én. Mivel Bertalan László és Benedek Dániel megszöknek, csak elfogásuk után, május 27-én végzik ki őket a marosvásárhelyi Postaréten. A kegyelemben részesültek büntetése 15–18 évi várfogság. A vértanúk emléke előtt
A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban március 10-ét – a székely mártírok kivégzésének napját – a székely szabadság napjává nyilvánítja. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt. Azóta az emlékmű és környéke zarándokhelyé vált. A sepsiszentgyörgyi őrkői emlékműnél is rendszeresen megemlékeznek Váradi Józsefről és Bartalis Ferencről. 2013 óta a Bibarcfalván állított három kopjafánál koszorúznak Bertalan László, Benedek Dániel és Bartalis Ferenc tiszteletére, csak a Pozsonyban kivégzett Veres Ignácra nem emlékeztet semmi!
Mivel a vértanúk döntő többsége háromszéki, jogos igény, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, a Honvédemlékmű közelében olyan obeliszk álljon, amelyen mind a nyolc vértanú neve olvasható. Mindnyájan a székely nép szabadságáért harcoltak, megérdemlik, hogy legyen közös emlékművük, ahol szabadon leróhatjuk tiszteletünket.
Vértanúhaláluk nem volt hiábavaló, mert az osztrák abszolutista kormányzat lemondott Magyarországnak az Osztrák Birodalomba való beolvasztásáról.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi értékmentés magyarországi támogatással
Három székely kaput sikerült felújítani az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzat székelykapu-programja keretében, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület közreműködésével: a csíkmenasági Adorján-kúriáét, illetve a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját.
A felújítási munkálatok tavaly kezdődtek el, mindhárom kapu a megsemmisülés szélén állt, sürgős beavatkozást és teljes felújítást igényelt. A restaurálás – amelyet András Sándor menasági mester végzett – befejeződött, a Gál Sándor-kaput (1824) már felállították a csíkszentgyörgyi polgármesteri hivatal mögött, az ott található Gál Sándor-ház szomszédságában, a csíkmenasági Adorján-kúria galambbúgos kapuját (1828), valamint a Márton Ferenc szülőházához tartozó kaput (1868) az időjárás függvényében a napokban helyezik vissza.
Dokumentált épített örökség
Mindhárom kapu felújításához – a megyei önkormányzaton és a Kőlik egyesületen kívül – a közösség is hozzájárult, a helyi önkormányzat, a közbirtokosság, a tulajdonosok is segítették a munkát. A Gál Sándor-kapu restaurálása például nem valósulhatott volna meg teljes mértékben, ha Czikó Gergely volt csíkszentgyörgyi iskolaigazgató nem bocsátja a restaurátorok rendelkezésére az általa készített fotókat.
Czikó ugyanis a hetvenes években lefotózta a faluban található székely kapukat, nem is gondolván akkor arra, hogy az épített örökség dokumentálásával egy majdani felújítást segít. Így történt a Gál Sándor-kapu esetében is, a régi fotó alapján sikerült rekonstruálni a kaputükröt, valamint a hónaljkötések és a kötőgerenda közötti mintát.
Folytatódik az értékmentés
A megyei önkormányzat az elmúlt hetekben több alkalommal is tárgyalt a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkársággal, és újabb anyagi forrásokra kaptak ígéretet az értékmentő munka folytatásához, mondta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
„Emellett továbbra is összeegyeztetjük a jogi alapot és a megyei közérdeket, hogy ne tudja senki törvénytelennek minősíteni a kifizetést. Ugyanakkor egy népszerűsítő programot is kidolgozunk egy nyertes uniós pályázat keretében. Kovács Piroska nyugalmazott tanárnő Europa Nostra Nagydíja ezen értékeinket már európai hírűvé emelte. Jövőbeni terveinkhez tartozik a felleltározás folytatása, de folytatni kell a kapumentést is, folyamatosan érkeznek hozzánk segítségkérő levelek kaputulajdonosoktól” – vázolta a terveket az elöljáró.
A székelykapu-program 2009 tavaszán kezdődött, amikor a Hargita megyei önkormányzat betársult a Kőlik egyesület munkájába, hogy megyei szintre terjeszthesse Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, megmentve az értékes székely kapukat.
A közös munka eredményeként elkezdődött a megye székely kapuinak felleltározása. A munkát a megyében működő múzeumok néprajzosai, illetve hagyományőrző egyesületek bevonásával indították el. 2009 óta a megyei önkormányzat restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgálata révén, ugyanakkor számos kaput sikerült megmenteni a pusztulástól.
Legutóbb a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságához fordultak segítségért, így 2014-ben a Bethlen Gábor Alap jóvoltából 3 millió forintot sikerült székely kapuk megmentésére fordítani. Az öszszegből öt kapu felújítását végezték el, az említettek mellett Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput és az oklándi unitárius parókia kapuját. A program keretében 2009 óta 56 kapu állagmegőrzését, felújítását végezték el 144 671 lej értékben.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)