Egyházi kórustalálkozó Tusnádfürdőn
Huszadik alkalommal szervezik meg az alcsíki egyházi kórustalálkozót. A római katolikus kántorok kezdeményezésére létrejött rendezvényt minden évben más településen tartják, ezúttal a tusnádfürdői római katolikus templom egyházi kórusa a házigazda.
Február 7-én délelőtt fél tizenegytől közös rózsafüzérrel kezdődik a rendezvény, 11 órától ünnepi szentmisén lehet részt venni, amelyet Tamás József püspök celebrál. A szentmise után következnek a kórusok fellépései. Az idei találkozón kilenc kórus mintegy 250 tagja énekel. Fellép a csíkszentkirályi, csíkszentimrei, csíkszentsimoni, csíkszentmártoni, csíkszentgyörgyi, csíkszentléleki, tusnádfürdői és szentkeresztbányai római katolikus egyházi kórus, valamint Tusnádfürdő testvértelepülésének, Orosházának (Magyarország) az evangélikus kórusa.
„Ha 250 ember közösen dicséri énekével az Úristent, akkor az valami nagy dolog. Fontos ugyanakkor a tapasztalat. A meghívottak számára ünnepi ebédet adunk a sportcsarnokban, itt kapcsolatok, barátságok alakulnak ki, a karnagyok egymással megosztják véleményüket. Meghívjuk a környékbeli aktív kántorokat is, azokat is, akiknek nincs kórusuk, az újtusnádit, a nagytusnádit és a kozmásit, ugyanakkor a szomszédságunk jegyében a bükszádi kántornő is meg lesz hívva, valamint Csíkszereda, Csíksomlyó kántorai. Meghívunk továbbá tíz idős kántort, akik számára meglepetést is tartogatunk, reméljük, szívesen fogadják” – avatott be a részletekbe Száfta András, az egyik szervező.
A püspöki szentmiséről a Duna Televízió is felvételt készít, amelyet másnap lejátszanak. A Mária Rádióban szintén hallhatók lesznek a kórusok produkciói.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egyházi kórusok találkoztak Tusnádfürdőn
Huszadik alkalommal gyűltek össze az alcsíki egyházi kórusok tagjai szombaton. A minden évben más településen megtartott találkozó házigazdája ezúttal Tusnádfürdő volt.
„Tusnádfürdő római katolikus közössége eddig meg nem történt eseményre ébredt, ugyanis szerény kis templomunk ad helyet az alcsíki egyházi kórusok találkozója huszadik kiírásának. Van valamennyiünk lelkében dal, sőt szép dal is lakozik ott, ettől tudjuk egymás dalát értékként felmutatni. Ma (szombat, szerk. megj.) az Úristen és a Szűzanya dicsőítésére gyűltünk össze” – fogalmazott Száfta András, az egyik szervező.
A találkozón két-két kórusművel fellépett Tusnádfürdő testvértelepülésének, Orosházának az evangélikus kórusa Kőszegi Német József karnagy vezényletével, a csíkszentgyörgyi (karnagy: Fejér István), a csíkszentmártoni (karnagy: Szabó Tamás), csíkszentimrei (karnagy: Darvas Róbert), a csíkszentkirályi (karnagy: Domahidi Zalán), a csíkszentléleki (karnagy: Gergely Tibor, a csíkszentsimoni (karnagy: Pap Levente), valamint a tusnádfürdői egyházi kórus Virágh Imre vezetésével. Elhangzott, hogy a jelen levő kórusok – köztük negyvenéves múlttal rendelkező vagy éppen két éve alakult énekkar volt – mind a liturgia szebbé tételében vállaltak szerepet, de legtöbben nemcsak az egyházi ünnepeken, hanem a településük kulturális eseményein is megörvendeztetik énekeikkel a közönséget.
A tusnádfürdői egyházi kórus a helyi római katolikus plébániahivatallal közösen szervezett találkozó végén minden részt vevő csoportot emléklappal, plakettel és egy, Kovács Csaba által készített Szűzanya-szoborral ajándékozott meg. A szervezők ugyanakkor tizenegy idős alcsíki kántort is köszöntöttek az eseményen.
Több száz torokból csendült fel a Dona nobis pacem című ének a találkozó végén, majd a csoportok zeneszó kíséretében vonultak a közös ebédre.
„Nagy öröm számunkra, hogy házigazdái lehetünk ennek az eseménynek, mert itt még kórustalálkozó nem volt. Nagy lámpalázzal és munkával, de Isten segítségével meg tudtuk szervezni. Nagyon sokat segített a helyi önkormányzat, a megyei tanács és sok jóakaratú ember. Megkerestek minket, és szerény kis pénzükkel próbálták támogatni ezt a szép találkozót” – osztotta meg lapunkkal Virágh Imre, a tusnádfürdői egyházi kórus vezetője. Az első Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót Bálint Zoltán kántor kezdeményezésére szervezték meg, aki akkor Csíkszentkirályon teljesített szolgálatot. Az idei találkozóról február 14-én összeállítás tekinthető meg a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Film egy feledésre ítélt festőművészről
Márton Ferenc csíki festőművész életéről szóló dokumentumfilmet mutattak be csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Lázár-házi dísztermében. A Feledésre ítélve című film rendezőjét, Becze Zoltánt kérdeztük a témaválasztásról, a művészről, a bemutatott filmről. Becze Zoltán „különös kapcsolata” Márton Ferenccel. Dokumentumfilmet készített a festőművészről
– Több éve kutatja Márton Ferenc /1884-1940/ életét, 1995-ben a Duna Televízióban volt látható róla egy tudósítása, majd 2009-ben Csíkszereda Önkormányzatának megrendelésére egy huszonöt perces dokumentumfilmet is készített a festőművészről.
– Nekem a székelyföldi olimpiai bajnokokkal együtt mindig is témám volt Márton Ferenc. Édesapám a megyei kultúrbizottság elnöke volt 1968-tól 79-ig, és nagyon sokat jártam vele a hetvenes évek elején Csíkszentgyörgyre, ahol akkor még ki lehetett alakítani egy emlékszobát. 1984-ben, amikor elkészült a száz éves emlékkiállítás, rögtön másnap, ahogy felavatták, betiltották és az igazgatót, Szőcs Jánost menesztették az állásából. Édesapám akkor készített diaszonokat (diapozitív sorozatok zenés-, szöveges aláfestéssel) Csíkszeredáról, Csíksomlyóról és Alcsíkról. Ott külön kiemelte Márton Ferenc munkásságát. Akkor láttam először két nagy művét, a Csíki székely gátkötőket és az Erdőirtás Csíkországban címűt. Már akkor tudtam, ha valamikor rendszerváltozás lesz és ha valamikor tévé, vagy mozgókép közelébe kerülök, ezt meg fogom csinálni.
– Mi indokolta a most bemutatott film címadását?
– Mindig is sokat gondolkodtam, hogy nem ismerjük a nagyjainkat. Ha van egy olyan festőnk, aki a két világégés között Magyarországon a legtöbb és legrangosabb díjakat kapta, akkor miért van az, hogy nem tudunk róla. Márton Ferencnek 72 kiállítása volt a két világégés között, 1945 és 2009 között viszont csak kettő. S ez utóbbi kettőn csak azok a művei szerepeltek, amelyek a Tanácsköztársaság alatt készültek. Ő a vörös diktatúra szemében vörös posztó volt, lerajzolta a teljes olasz kormányt, bélyegsorozatot készített Horthyról és első világháborús emlékműveket készített. Nagyon sokat kerestem én is a választ erre a feledésre. A két ismert művén kívül még vannak híres művek, például a Takarodó, vagy a Birkózók. A legtöbb díjat a Birkózók címűért kapta, és azt mondták a Magyar Nemzeti Galériában, mikor ott jártunk, hogy 1945 óta senki se kérte ki ezeket a műveket, sőt a felszabadító orosz katonák sorozatlövése még mindig látható rajtuk. A színek megfakultak, zöldes-sárga-barna lett minden a szép aranyból. Ez az ember a Nemzeti Sírkertben van eltemetve, ahol a legnagyobbak is vannak: Kossuth, Ady, Jókai, Nagy Imre... Márton Ferencnek van a legelhanyagoltabb sírja, egy vaskereszttel csupán, amit a testvére az ötvenes években tett oda. Valami gyűjtést kellene szervezni, a megyei tanács, a város, vagy akár a szülőfaluja is tehetne valamit, hisz július 8-án lesz 75 éve, hogy meghalt, és ha valaki arra jár, akkor nézzen rá, hogy milyen szép kopjafa van ott, vajon kié. Sok szakembertől kérdeztem, hogy miért van az, hogy az aki több díjat kapott, mint Munkácsy, nincs elismerve és nem foglalkoznak vele. Valaki azt mondta, hogy a legkönnyebb volt őt elfelejteni. Nagy Imre írta le a legjobban, hogy ő annak a példája, aki mindennel és mindenkivel mindig harcolt, és ez ráment a művészetére is és talán ezért is halt meg viszonylag fiatalon.
– Tehát annak ellenére, hogy sok díjban részesült, a szakma nem fogadta be?
– Ezt nem lehet mondani, mert például az őszi-tavaszi Nemzeti Galéria tárlatnál egy idő után mindig ő volt az elnök. Tehát a szakma befogadta, de nem tudom, hogy milyen lehetett a viszonya a kollégákkal. Münchenben 3587 festmény közül a Csíki székely gátkötőket találták a legjobbnak. Ezt sportnyelven úgy hívják, hogy nem hivatalos világbajnoki cím. Ilyennel senki nem tud büszkélkedni Magyarországon. De a képeit akkor se nagyon tudta eladni. Egy bizonyos kis klikknek volt a kezében a képzőművészet, akit akartak, futtattak, akit vissza akartak szorítani, arról egyszerűbb volt nem tudomást venni. A temetésén letakarták Munkácsy-lepellel, amit abban az időben egy szobrász, Zala György érdemelt még ki.
– Hogyan strukturálta a filmet?
– Száz éve, hogy elindult a háborús sorozata. Úgy gondoltam, hogy a központban legyen az első világháború. Feledésre van ítélve, de az alcímben az van, hogy a nagy világégés festője. Ezeket a képeket mutatjuk be, ugyanakkor az első világháborús emlékműveiről is beszélünk, ami utána készült. Persze, minden nagyobb művét megemlítjük, mert így normális, ha portréról van szó. A film HD minőségű, olyan mint régebb a széles vásznú filmek. Megcsinálhatta volna más is ezt a filmet, de nekem annyi egyedi dokumentumom van, amit a testvére ajándékozott édesapámnak. Nagyon sok ilyen egyedi felvételem volt, és igenis ez emeli a filmnek a minőségét.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Népdaltalálkozó és jubileumi szentmise (Kézdiszentkereszti falunapok)
Hétvégén tartották Felső-Háromszék első idei faluünnepét Kézdiszentkereszten a Trefán Leonárd-iskola udvarán.
Szombat délután harmadik alkalommal szervezték meg a felső-háromszéki népdaltalálkozót a művelődési otthonban, ahová a helyi énekesek és énekescsoportok mellett Kézdiszentlélekről, Lemhényből, Kézdialmásból, Bélafalváról, Csomortánból és Esztelnekről érkeztek fellépők, összesen mintegy háromszázan. A sörivóverseny és a táncház után este Bettyna aratott nagy sikert.
Vasárnap délelőtt Vatány Gábor római katolikus plébános a zsúfolásig telt templomban jubileumi szentmisét celebrált, melyen tucatnyi huszonöt, harminc-, negyven-, ötven- és hatvanéves házassági évfordulót ünneplő házaspár megerősítette egykori fogadalmát, egymás ujjára húzták a plébános által megszentelt karikagyűrűt. A legidősebb, a hatvan éve együtt élő Opra-házaspár, Terézia és Gyárfás egy nappal korábban, unokájuk esküvőjén újította meg fogadalmát. A templomozás után az ünnepeltek – élükön a mazsorettekkel, Daragus Imre vőféllyel és a helybeli népi zenekarral – a Trefán Leonárd-iskola udvarára vonultak, ahol a jubiláló házaspárokat és az egybegyűlteket Páll Endre polgármester köszöntötte. Az iskola I–IV. osztályos mazsorettjei tánccal, a Szép Emlékek Nyugdíjasklub tagjai pedig énekszóval tették ünnepélyesebbé a nem mindennapi eseményt. Páll Endre polgármester és Szalló János alpolgármester egy-egy szál virágot nyújtott át az ünnepelteknek. Délután a Trefán Leonárd-iskola tanulói, a Tisztás Néptáncegyüttes, valamint két utánpótláscsoportja, a Tisztáska és a Minitisztás, a gelencei táncosok, valamint a csíkszentgyörgyi Székely Góbék léptek színpadra. Az ünnepzáró tűzijáték és utcabál előtt Homonyik Sándor szórakoztatta a nagyszámú közönséget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sokan jelentkeztek a vizsgálatokra
A kecskeméti kórház munkatársai által a múlt héten Csíkszentgyörgyön tartott szűrővizsgálaton nagy számban vett részt a helyi lakosság – közölték a szervezők. Ez volt az orvoscsapat kilencedik ilyen akciója Hargita megyében.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint Kecskeméten az orvosok között valósággal verseny alakult ki, hogy szabadság alatt ki jöjjön Hargita megyébe segíteni. A közgyűlés elnöke ezt egy csíkszeredai sajtótájékoztatón mondta, amelynek témája az ingyenes szűrővizsgálat volt – számolt be a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
„Van olyan kolléga, aki minden évben részt vett a programban. Érdemes elbeszélgetni a vizsgálatra eljövő helybéliekkel, megható látni, ahogyan ünneplőbe öltözve érkeznek a falubeliek. Nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a két megyében településszinten is ápolnak testvérkapcsolatot, köztük Csíkszentgyörgy, és az orvosok nemcsak a szűrővizsgálatra szoktak jönni, hanem a családjukkal is, pihenni” – fogalmazott Rideg László. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke szerint Hargita megye testvérkapcsolatai közül a bács-kiskuni a legelmélyültebb, és 2007 óta minden évben visszatérnek az orvosok.
Mócza György főorvos elmondta, idén újdonságnak számított a fül-orr-gégész jelenléte, emellett ideggyógyász, gyerekorvos, sebész, laborfőorvos, nőgyógyász, radiológus, tüdőgyógyász, kardiológus, belgyógyász, urológus, aneszteziológus végzett vizsgálatot. A főorvos közölte, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal olyan együttműködést szeretnének kialakítani, amely révén kecskeméti orvosok időközönként egy-két hétig a megyeszékhelyen végeznének vizsgálatokat. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere mint csíkszentgyörgyi háziorvos beszélt arról a tapasztalatáról, hogy a volt betegei kezdenek törődni az egészségükkel, ami a szűrőprogramnak is tulajdonítható. Eddig minden évben más-más Hargita megyei településen végeztek vizsgálatot a kecskemétiek. Összesen 7442 személyt vizsgáltak meg, ez összesen 13 487 vizsgálatot jelent.
Székelyhon.ro

Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsús szentmisék, szoboráldás, falunapok a hétvégén
Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban tartanak többek közt búcsús szentmisét Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én. Karcfalván egyházi ünnepükön megáldják a frissen felállított Mártonffy György-szobrot.
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Ez alkalomból szombaton Gyimes-völgyében és több csíki településén is búcsús szentmiséket tartanak. Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a héten a gyimesbükki plébánián tartott gyermektábor záróünnepsége is egyben. A szentmise ünnepi szónoka Szilveszter Imre Gábor hidegségi plébános lesz. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6–14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál szombaton szintén déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános mond szentbeszédet, délután hat órától pedig a kápolnánál gyűlhet össze újra az ünneplő közösség.
Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is tartanak búcsúünnepet: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában szombaton fél 1-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyen Tamás József püspök prédikál. Azt követően megáldják a Varga Gábor, Dombóváron élő szobrászművész által készített Mártonffy György-szobrot. Mártonffy György püspök /1663-1721/ Csíkkarcfalván született.
Utána a piactéri színpadon koncertet ad a karcfalvi és jenőfalvi fiatalok alkotta fúvószenekar, délután hat órakor fellép Emberek, sorsok című előadásával a csíkszentkirályi Vadrózsák Néptáncegyüttes, majd a csíkdánfalvi vonószenekar műsorát hallgathatják meg a jelenlevők.
Vasárnap 9 órától minifoci-bajnokság veszi kezdetét, míg délután négy órától középkori hadi bemutatót tart az Arany Griff Rend a faluközpontban. Öt órától ünnepi gálaműsor lesz a piactéri színpadon, fellép reneszánsz táncokkal az Arany Griff Rend, a mernyei hagyományőrzők, a Padlótörők Néptánccsoport, Leitner Alexandra, Ágoston Edina és György Botond humorista is. Fél nyolctól a DREAMLAND, majd a Zanzibár együttesek zenélnek. A könnyűzenei koncertek után utcabálban rophatják a táncoskedvűek.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

1909-es kapuval kezdtek
Székelykapu-felújítási program
Szeptember elején egy 1909-ben épült csíkdelnei székelykapu felújításával kezdődött el az a program, amelynek végén a szervező Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület azt reméli, hogy meg tudja menteni a szomszédos megye legveszélyeztetettebb székelykapuit.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt., illetve a magyar nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával hatmillió forint áll a megye rendelkezésére helyi székelykapuk felújítására. 2014-ben öt neves székelykaput újítottak fel, ennek folytatásaként újabb kilencet van lehetőség megmenteni a jövő generáció számára – olvasható Hargita Megye Tanácsa közleményében.
A csíkdelnei kapu galambdúcának (székelyül galambbúgjának) felújítása már elkészült, most következik a teljes kapuszerkezet restaurálása. Emellett Csík térségében Csíkszentkirályon egy kapu, Csíkmenaságon kettő, Csíkszentgyörgyön egy és Csíkmadarason szintén egy kapu újul meg. Udvarhely térségében, Zetelakán, Székelylengyelfalván és Székelyszentléleken egy-egy kaput restaurálnak a pályázati pénzből, amelyek felbecsülhetetlen nemzeti kincsnek számítanak.
Hargita Megye Tanácsa 2009 tavaszán lépett be a Kőlik Hagyományőrző Egyesületbe, hogy megyei szintre terjeszthesse ki Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, és megmentsék az értékes székelykapukat. 2009 óta a tanács restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgáltatásán keresztül, ugyanakkor számos kaput sikerült megmentenie a pusztulástól.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Mindenki vigyen el egy könyvet!
Ötven kiadó több ezer ajánlata fogadta idén azokat, akik ellátogattak a 21. alkalommal megrendezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra. A hatalmas könyvkínálat mellett számos könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés, irodalmi vetélkedő, gyerekeknek szóló koncert és foglalkozás közül válogathattak a könyvbarátok.
Minden magyar számít – fogad a marosvásárhelyi színház épületében a már megszokott piros–fehér–zöld molinó, s nem is kérdés számomra, ez a kijelentés egy könyvvásár életében fokozottan érvényes. Márpedig ami a 21. nemzetközi könyvvásár második napján, pénteken a kora déli órákban szembetűnik, az a látogatók, vásárlók sokasága. A színház épületének földszintjén még úgy-ahogy lehet nézelődni, egyes könyvstandokhoz – főleg, ahol ifjúsági és gyerekirodalmat árulnak – nehezen lehet hozzáférni. Az emeleten azonban már áthatolhatatlan a tömeg, kiadók küzdenek négyzetméterekért, nagy a zsúfoltság, a Koinónia Kiadó és a Gutenberg standjánál több tucat iskolás próbál eligazodni a hatalmas felhozatalban, az erdélyi fiatal szerzőket publikáló Előretolt Helyőrség Kiadó és a Sétatér Kiadó jó pár friss könyvvel képviseli a kortárs erdélyi irodalmat. A könyvvásárra jelent meg az Előretolt Helyőrség vaskos antológiája, amelyben az elmúlt huszonöt év terméséből válogatnak. Anyukák keresnek angyalfiát, a kreatív adventi kalendáriumok percek alatt elfogytak, de nagy keletje van a kortárs magyar gyerekirodalom bestsellereinek is, Berg Judit, Bartos Erika könyvei, a Hűvösvölgyi suli sorozata, különböző enciklopédiák majd minden nagyobb kiadó és könyvterjesztő standján fellelhetők. Aki pedig másra vágyik, bőven talál magának gyönyörű kivitelezésű gyerekkönyvet. Az erdélyi gyerekirodalomra, Balázs Imre József, Gergely Edó, Zágoni Balázs könyveire is sokan kíváncsiak. De nem panaszkodnak az úgymond felnőtt irodalmat publikáló kiadók sem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának vezetője, Biró Annamária szerint nekik évről évre egyre inkább megéri részt venni a vásárhelyi könyvvásáron, s bár szakkönyveket árulnak, mind a könyvbemutatóikon, mind a standjuknál nagy az érdeklődés, a kolozsvári könyvhéten jóval kevesebb könyvet adnak el, igaz, a fesztivál jellege és közönsége is más.
Csókos könyv – amit a fiatalok olvasnak
Igaz, a kiadók igyekeznek kedvezményeket is nyújtani egy-egy frissen megjelent könyvre, 10–20 százalékkal is olcsóbban adják új könyveiket. S bár kétségtelenül ott lehet hagyni fél vagyont is egy-egy könyvstandnál, sok frissen megjelent könyv elérhető áron vásárolható meg a könyvvásár ideje alatt.
„Egy könyvet muszáj venniük” – mondja egy Csíkszentgyörgyön tanító magyartanár, aki az Olvass és játssz velünk vetélkedőre hozta el tanítványait. Akik elveszve a hatalmas kínálatban, végül egyik társukra hallgatva Csipkerózsika modern kori, tűzpiros borítójú feldolgozását választják, mindhárman ugyanazt. Csókos könyv, mondja egyikük picit pironkodva, majd elindulnak megnézni a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát, délután öttől pedig a színház egyik termében mérik össze tudásukat hat másik erdélyi csapattal – mint később kiderül, a Harmatocska néven induló csapat megnyeri a vetélkedő utolsó, döntő szakaszát, jöhet tehát a jól megérdemelt pihenés, a vaskos csókos könyv olvasgatása.
A könyvvásár sokunk számára tehát nem csak a könyvről szól – olyan esemény, amelyre megéri elutazni, szétnézni, rég nem látott barátokkal beszélgetni, könyvet vásárolni. És a hatalmas érdeklődés láttán nyugtázni, a könyv és az olvasás talán mégsem egy letűnt kor avíttas szokásrendjéhez tartozik.
Átlag fölötti folyóiratok
Igaz, az erdélyi irodalmi és kulturális folyóiratok beszélgetésén Kovács András Ferenc költő, a Látófőszerkesztője épp arról faggatja a jelen lévő főszerkesztőket és lapszerkesztőket, mennyire van jövője a nyomtatott sajtónak, mi a hátránya és előnye az online megjelenésnek – a probléma tehát nem ördögtől való, a közönség között már jóval kevesebb a fiatal, mint az egyes standoknál, s maguk a szerkesztők sem tudnak közös nevezőre jutni. Főként a tömbmagyar vidéken megjelenőSzékelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László véli úgy, amíg „János bácsi hozza az éves előfizetésre a pénzt, igény van a lapra”. Másként vélekednek erről már a Várad és az Irodalmi Jelenszerkesztői, utóbbi, Bege Magdolna, esküszik, az online újságírásé a jövő, még akkor is, ha még igény mutatkozik a nyomtatott lapra is. Hangos könyvnek nincsen szaga – mondja Tasnády-Sáhy Péter, a Várad folyóirat szerkesztője. Szerencsére abban mindannyian egyetértenek, szakavatott szerkesztőre mindig szükség lesz, főként egy olyan kultúrában, mint a magyar, mely elsősorban folyóirat-irodalomként írható le. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese úgy véli, a folyóiratoknak a kortárs irodalom átlag feletti színvonalát kell tükrözniük, ehhez pedig elengedhetetlen a szerkesztő, illetve bizonyos értelemben a nyomtatott lapformátum is.
Kapu a lélekhez
Az erdélyi könyvolvasási szokások eklektikusságáról, az irodalom sokarcúságáról azonban mi sem árulkodik jobban, mint hogy hangos könyvet, cd-ket alig látok a polcokon, a Látó színház számának bemutatójakor azonban már a folyóirat szerkesztői igyekeztek életre kelteni, hangot adni a folyóiratnak: Székely Csaba Ezek állatok című, a lapban megjelent dramolettóját olvasták fel a lap szerkesztői, a szerző közreműködésével. A számtalan, gyakran ugyanabban az időpontban zajló esemény közül nem egyszer választani kényszerül a nagyérdemű, vagy inkább csak egyszerűen be-benéz mindenhova, meghallgatja Markó Béla jogos méltatlankodását Fekete Vince könyvbemutatóján a Magyar Írók Estjével kapcsolatban (ahol csak magyarországi írók szerepeltek, mintha az erdélyi szerzők nem lennének magyarok), Vida Gábor beszélgetését Márton Evelinnel, dedikáltatja gyorsan két erdélyi, immár Magyarországon élő szerzővel, Tompa Andreával és Papp Sándor Zsigmonddal a könyveit. S ahogy a hatalmas könyvkínálat között sem lehetséges eligazodni, s az egyes programpontokból választani és a rendezvényekre eljutni sem egyszerű, már a pénteki napon meggyőződhetünk arról, a 21. kiadását elért könyvfesztivál igencsak kinőtte – legalábbis helyszín és programok tekintetében – a kereteit. Kényelmes nézelődésre, csendes lapozgatásra nincs mód, ajánlatos az első tetszetős könyvet megvenni, mert lehet, fél órával később már nem lehet megtalálni. Az egyes rendezvények helyszínei ugyan a programfüzetben fel voltak tüntetve, de a színház labirintusszerű épületében eligazodni mindenféle irányítás nélkül igencsak nehéznek bizonyult. A lényeg azonban talán nem is ezen van, hanem a találkozásokon: ismerősökkel, könyvekkel, ismeretlen világokkal. Ahogy az idei fesztivál mottója is hirdette: a könyvvásár „csak” kapu a lélekhez. S aki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A megmaradás útján a csíkszentgyörgyi Körösmény Közbirtokosság
Csíkszentgyörgyön négy közbirtokosság működik, az úgynevezett nagy közbirtokosság mellett a tízeseknek – Jenőfalva tízes, Három tízes, Körösmény – is van külön közbirtokosságuk. Ezúttal a Körösmény Közbirtokosságot mutatjuk be.
Körösmény tízes első írásos említése 1619-ből való – tudtuk meg Farkas Imre közbirtokossági elnöktől. A faluban ez volt az első közbirtokosság, amelyik újraalakult 2000-ben. Ez a közbirtokosság a kisebb birtokosságok közé sorolható, összesen 253,19 hektár területe van, ebből 194,5 hektár erdő és 58 hektár legelő. 47,25 hektár legelőre kapnak területalapú támogatást.
A tagság ellenezte
Kérdésünkre, hogy Csíkszentgyörgyön miért nem tömörült egyetlen közbirtokosságba a négy birtokosság, az elnök a következőt válaszolta: mert a tagság nem egyezett bele. „Amikor 2008-ban elnök lettem, elég gyengén állt a közbirtokosság, mert sok hiánya volt, éppen csak hogy megmaradt. Azután sikerült helyrehozni a pénzügyi helyzetet, reméljük, most mát tényleg megmaradunk."
Nem adnak el jogot
A Körösmény Közbirtokosságánál 82,25 jog van, jelenleg 97 tagot számlálnak. A legtöbb, amit egy tag birtokol, az három jog. A tagok hetven százaléka a faluban él, de már nem mindenki lakik a Körösmény tízesben. Az utóbbi időben nem adnak el jogot a tagok, ez azzal is magyarázható, hogy 2013 óta itt is adnak osztalékot, mert mint az elnök mondta, „akkor jöttek egyenesbe pénzügyileg.” Egy jognak három hektár terület felel meg. Nem örökölhet valaki, csak akkor, ha a jogtulajdonos meghalt. A tagság érdeklődik a közbirtokossági ügyek iránt, a gyűlésekben a jogok kétharmadánál több van jelen általában. Farkas szerint komolyabb gondokkal nem küszködik a közbirtokosság.
Fenyőfát osztanak
A területek a falu mellett vannak, az erdős területeiket a Csíki Magánerdészet őrzi, nem volt sem tűzesetük, sem falopás az utóbbi években. A közbirtokosságnak nincsenek állatai, a tagok állataival fedik le a területeket. Üzemterv szerint összesen 700 köbméter kitermelési lehetőségük van.  „2013-ban a közgyűlés elhatározta, hogy aki a tízesből igényli, az kap fenyőfát. Úgy döntöttünk, hogy mivel a gyérítést kevés pénzért lehet eladni, így aki április végéig leteszi hozzánk a kérést, hogy igényli a fát, az kap. Csak a kitermelést kell kifizesse.”
Viták az Adorján-fürdő körül
A Körösmény tízes közbirtokossága visszakapta a területeit – kivéve az Adorján-fürdőt, ott 4 hektár területet igényelnének vissza. „Nagy sérelmünk az Adorján-fürdő. Azt kiadták bérbe egy hölgynek 2000-ben 49 évre. Azt sajnos nem kaptuk vissza, pedig az a tízesé volt. Elődeink próbáltak perelni, sok pénzt elköltöttek, de nem sikerült előrelépni. Mi úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk ezt a dolgot, mert csak elköltjük a pénzünket, és nem kapunk semmit. Reméljük, hogy az idő megoldja majd. Valamikor Adorján Albert alakította ki ott a fürdőt. Amikor a negyvenes évek végén megszűntek a közbirtokosságok, állami tulajdonba került. A mostani bérlő állandóan jelentget minket a rendőrségen, mert a mi legelőink veszik körbe a területet, és ott legelnek az állataink, a hazajáró csorda. Lényegében a területünk közepén van az Adorján-fürdő, és a bérlő azt állítja, hogy az állatok teszik tönkre a területét” – vázolta a helyzetet a közbirtokosság elnöke.
Piknikező a fürdő mellett
„Létrehoztunk egy víkendtelepet az Adorján-fürdő mellett, sokan járnak oda piknikezni. Különböző csoportok táborozni is szoktak ott, két nagyobb filagóriát építettünk oda. Annak idején, a régi közbirtokosságnak gyümölcsfacsemetéi is voltak ott. Besegítettünk a Kálvária-temetőben levő ravatalozó építésébe, felét fizette a bánkfalvi közbirtokosság, másik felét a körösményi és Jenőfalva tízes közbirtokossága. Minden évben támogatjuk az egyházat, az iskolát, a sporttevékenységeket, a kulturális tevékenységeket, mindenből próbáljuk a részünket kivenni. Ez egy kis méretű közbirtokosság, alkalmazottja sincs.”
Farkas Imre a terveikről is beszámolt: szeretnék felújítani a Nagypadlónak nevezett hidat. „Ez egy főpalló, amely a templomot összeköti Csíkszentgyörggyel. Úgy tervezzük, hogy egy személyautóval is lehessen átmenni rajta, ne csak gyalogosan. 2008-ban már egyszer javítottuk, ha a deszkák korhadnak, azt is mi cseréljük ki. A múlt évben kijött egy tervezőmérnök, a polgármesterrel közösen megnéztük, a tervek elkészítése folyamatban van. ”
Közös megvalósítások
A falu többi közbirtokosságával jó viszonyban vannak, bejegyezve is a nagy közbirtokosság székházába vannak, nincs külön székházuk. Vannak közös megvalósításaik, és összefogással valósítottak meg bizonyos dolgokat a faluban, például mezei utakat javítottak.
„A közbirtokosság szerepe első sorban az kellene legyen, hogy a közösséget szolgálja. Mi is azt próbáljuk tenni. A közbirtokosság a tagságé.  Én ezt felvállaltam, hogy csinálom, elnézést kérek, ha valakit megbántottam, de biztos, hogy nem szándékos volt.”
A falu hangja:
Körösmény tízesbe látogatva megkérdeztünk néhány falubelit, mit gondolnak a közbirtokosság működéséről, meg vannak-e elégedve, vannak-e panaszaik. Noha a megkérdezett öt személy közül senki nem vállalta a nevét, abban mindannyian egyetértettek, hogy jól működik. „Nem vagyok tag, nincs jogom, de látok, hallok ezt-azt. Itt jól működik.” Van, aki úgy véli, „nagyon jól áll” a közbirtokosság. „Ügyesen fizetnek, vaegy lejt adnak, s örvendünk neki.” Egy másik közbirtokossági tag se jót, se rosszat nem tudott mondani. Annyit azért hozzátett, hogy nagyjából meg van elégedve az elnökség munkájával.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Az amatőr néptáncmozgalom második hulláma
Mintegy 1500-ra becsülik a csíki 4 és 18 év közötti amatőr néptáncosok számát. Emellett több településen működik ifjúsági vagy felnőtt csoport is.
Csíkszék szinte minden településén működik amatőr néptánccsoport, a tanulni vágyó gyermekek, fiatalok többségét a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes korábbi, illetve jelenlegi táncosai oktatják – tudtuk meg Rangyák Józseftől.
A ’90-es évek második felétől megszervezett Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozón tavalyelőtt csíkcsomortáni, csíkpálfalvi, kászoni, csíkszentmártoni, csíkdelnei, szépvízi, csíkszentmiklósi, csíkszentimrei, csíkszentdomokosi, balánbányai, tusnádi, csatószegi, csíkszentsimoni, csíkszenttamási, csíkszentgyörgyi, csíkmenasági, csikszentléleki, tusnádfürdői, csíkmindszenti, csíkkozmási, csíkcsicsói, csíksomlyói tánccsoportok vettek részt. Volt olyan település is, ahonnan több tánccsoport érkezett. Emellett táncoltak a csíkszeredai Szabadság téren a Márton Áron Főgimnázium diákjai és legkisebbekként az Ádám Katalin által tanított gyermekek is. A tavaszi Csűrdöngölőkön több mint 1200 (4 és 18 év közötti) fiatal volt jelen.
Ezt figyelembe véve, illetve hogy a gyermekek mellett egyre több helyen felnőtt, illetve ifjúsági tánccsoportok létrehozását kezdeményezik, kijelenthető: napjainkban újra reneszánszát éli a néptánc. György Katalin, a Csűrdöngölőt is szervező András Alapítvány munkatársa rámutatott, ez már mintegy második hulláma az amatőr néptáncmozgalomnak. „Ez egyrészt abból adódik, hogy felnőtt az első gyermekgeneráció, amelynek tagjai túl vannak a családalapításon, és emlékeikben él, hogy gyermekként táncoltak, így merül fel bennük az igény. Másrészt van az a felnőtt korosztály, amelynek a gyermekei járnak táncolni, és ezáltal vált támogatójává ennek a mozgalomnak. Emiatt érzik úgy, hogy ők is szeretnének ebből részesülni” – magyarázta.
Ami a felnőtteket illeti, az András Alapítvány mintegy hét éve szervez táncoktatást Zugtánc néven: hétfő este a haladó csoportban negyvenkét 30 és 60 év közötti felnőtt táncol saját örömére – mutatott rá az egyik jól szerveződő felnőtt táncképzésre György Katalin. Emellett vidéki településeken is működnek felnőtt, illetve ifjúsági tánccsoportok, például Csíkmadarason, Tusnádon. A felnőttek azonban elsősorban kedvtelésből járnak néptáncolni, csak esetenként élnek fellépési lehetőségekkel, mivel egyéb elfoglaltságaik mellett nem mindig engedi idejük – derült ki.
„Bár azt tartjuk, hogy Székelyföldön még élnek a hagyományok, szerintem már a visszatanításnál tartunk. Tehát a gyermekek elsősorban nem otthon a szüleiktől tanulják meg a tánclépéseket, hanem inkább csoportban, ilyen értelemben intézményi keretek között, oktatóval sajátítják el” – fejtette ki György Katalin. Rangyák tapasztalata szerint Alcsíkon közösségi kezdeményezés révén alakultak ki az erősebb tánccsoportok, míg Felcsíkon inkább karizmatikus személyek révén szerveződnek.
Csíkmenaságon is a Hargita együttes táncosai tanítják a kisiskolás korú fiatalokat a tánclépésekre, az egyik próba alkalmával felkerestük őket. Hozó Levente táncoktató elmondta, Laczkó Benedek Tünde és Bara Szabolcs kollégájával Menaság mellett Székelyudvarhelyen is hetente két alkalommal tanítják a táncoskedvűeket, míg Csíkszentgyörgyön hetente egyszer oktatnak. Menaságon három csoporttal foglalkoznak, tanítják az 1-4. és az 5-8. osztályosokat, valamint ifjúsági csoporttal is dolgoznak. A legkisebbekkel könnyebb a munka, hiszen a tanítónak, tanárnak meg akarnak felelni, a nagyobbakkal már meg kell szerettetni a táncot ahhoz, hogy valóban érdeklődjenek és szívesen járjanak táncolni – avatott be. Az ifjúsági csoportoknál arra kell figyelni, hogy legyen fiatalabb és idősebb is a csoportban, hogy az egyetemre elkerülők nélkül is működhessen a csapat.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Egyházi énekektől volt hangos a csíkmindszenti sportcsarnok
Huszonegyedik alkalommal gyűltek össze az alcsíki egyházi kórusok, az Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót idén a legfiatalabb kórus, a csíkszentléleki szervezte. A helyi templomban tartott ünnepi szentmisét követően a csíkmindszenti sportcsarnokban folytatódott a találkozó, a mintegy háromszáz székelyruhás, ünneplőbe öltözött kórustaggal, érdeklődővel zsúfolásig megtelt a terem.
Az alcsíki egyházi kórusok akaratlanul is egymáshoz mérik tudásukat az évente megszervezett találkozókon, így ezek az események fejlődésüket is segítik − mondta el Gergely Tibor, az idei Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót szervező csíkszentléleki énekkar vezetője.
A színpadon egymás után fellépő hét énekkar két-két kórusművet mutatott be, többek között elhangzott a Karácsonyi himnusz, az Íme, Isten báránya, a My Lord és a Jubilate Deo című darabok. Elsőként a Tusnádfürdői Kisboldogasszony Egyházi Kórus (karvezető: Virágh Imre) lépett fel, majd következett a Szent László nevét viselő csíkszentsimoni énekkar (karnagy: Pap Levente), a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Kórus (karvezető: Szabó Tamás) és a csíkszentkirályi egyházi énekkar (karvezető: Domahídi Zalán). Megmutatta tudását a csíkszentgyörgyi Ilyés András Egyházi Kórus (karnagy: Fejér István) és a csíkszentimrei egyházi énekkar (karvezető: Darvas Róbert) is, utolsóként pedig a házigada csíkszentléleki kórus (karvezető: Gergely Tibor) állt színpadra.
A bemutatkozások sora a Dona nobis pacem közös eléneklésével zárult, azt követően ünnepi ebédet fogyasztottak. A színvonalas esemény megszervezésében a helyi intézmények mellett közreműködött Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Művészeti Népiskola is. Gergely Tibor, a szentléleki kórus vezetője elmondta, nagyon nagy élmény a kórusoknak a találkozókon való részvétel. „Más az, hogy a saját templomodban énekelsz bizonyos időközönként, ahol nem biztos, hogy hozzáértők hallgatnak. Itt viszont van egyfajta elismerés, biztatás.” Megjegyezte, emellett a karok akaratlanul is egymáshoz hasonlítják magukat, így ez egy jó lehetőség a fejlődésre is.
Az első Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót Bálint Zoltán kántor kezdeményezésére szervezték meg, aki akkor Csíkszentkirályon teljesített szolgálatot. Azóta évről-évre más-más alcsíki település egyházi kórusa vállalja annak megszervezését. Mint az a szombati eseményen kiderült, legközelebb 2017. február 18-án találkoznak újra az alcsíki egyházi énekkarok, akkor Csíkszentgyörgy ad otthont az eseménynek.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében. 
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget. 
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász. 
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében. 
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek, 
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat. 
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot. 
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja. 
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette. 
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint 
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel. 
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész. 
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata. 
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek. 
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót. 
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel. 
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint 
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység, 
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül. 
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget, 
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor. 
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is. 
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti, 
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem. 
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket. 
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet,  hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat, 
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással. 
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a  településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott. 
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak. 
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg  a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

Betekintést nyújtani két roma közösség mindennapjaiba
Két fotótábor és két dokumentumfilm forgatása valósult meg a Hargita Megyei Kulturális Központ Romák közössége a vizuális művészeteken keresztül című projektjében.
A központ 2014-ben sikeresen pályázott a Norvég Alapnál, a projekt 2015 közepétől 2016 tavaszáig zajlott. Az eredményekről kedden sajtótájékoztatón számoltak be a központ munkatársai.
„Azt látjuk, hogy ez egy olyan téma, amely többet kéne szerepeljen a médiában, a közbeszédben. Számos előítélet kíséri, nagyon sok kérdés kapcsolódik hozzá. Azt vállaltuk ebben a pályázatban, hogy betekintést nyújtunk két roma közösség, két település mindennapjaiba, ablakokat nyitogatunk, a megértést, a megismerést segítjük elő, érzékennyé tesszük a társadalmat, és dialógust kezdeményezünk. Azt gondoljuk, hogy erre a művészet, a kultúra az egyik arra alkalmas járható út” – fogalmazott Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója a pályázat kapcsán.
Silló Ágota projektfelelős ismertette a projekt lebonyolítását, melynek keretében Etéd és Csíkszentgyörgy községben szerveztek fotótáborokat, 13 erdélyi fotográfus részvételével. A táborokban készült fotóanyagból képeslapokat és naptárakat nyomtattak, ugyanakkor 30-30 fotót válogattak össze, amelyeket az adott településeken is bemutattak, és további kiállításokat terveznek belőlük.
A kulturális központ által meghirdetett Roma közösségek Hargita megyében című dokumentumfilm-pályázat nyomán két alkotás jött létre: a SpotFilm Stúdió egy csíkszentgyörgyi cigány lányról forgatott (rendező: Püsök Botond), a Rubin Stúdió pedig kőrispataki (Etéd község) családok mindennapjait mutatja be (rendező: Daczó Katalin, Berszán Árus György). A filmeket több nemzetközi filmfesztiválra is benevezték már.
A projekt lebonyolítására 55 ezer lejt kapott a központ. „Ez az összeg két tételből tevődik össze: 85 százalék Norvég Alap, 15 százalék pedig román állami finanszírozás. Ugyanakkor a projekt megvalósításához Hargita megye tanácsának támogatására is szükség volt, innen 10 ezer lejt kaptunk” – tájékoztatott a projektfelelős. A projekt záróakkordjaként április 8-án, a romák nemzetközi napja alkalmából a csíkszeredai Megyeháza Galériában a két táborban készült fotókból álló válogatást, valamint a két dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Szobrot állítanak Gál Sándor honvéd tábornoknak Csíkszentgyörgyön
Régi adósságát törleszti Csíkszentgyörgy község önkormányzata azzal, hogy szobrot állíttat a település neves szülöttjének, Gál Sándornak, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornokának.
A bronz mellszobor már nagyrészt elkészült, jelenleg az annak helyet biztosító, a helyi polgármesteri hivatal előtti terület előkészítése zajlik – tudtuk meg György József elöljárótól.
Mint rámutatott: a parkoló egy részét különítették el az alkotás számára, a helyszínen már alapoznak, illetve az emlékmű kivilágítását is megoldják. A szobor felállításához még engedélyekre várnak Bukarestből, a tervek szerint pedig az alkotást a Szent György Napok keretében leplezik le. A projekt összértéke közel 40 ezer lej, ezt saját költségvetésből különítették el, a pénzből pedig a parkoló bővítését is kivitelezik, erre a hivatalos szoboravatást követően kerül sor.
A mellszobrot elkészítő csíkszeredai szobrászőművész, Sárpátki Zoltán arról számolt be: a bronz emlékmű megalkotása több hónapos munkát jelentett, csak a megmintázáshoz két hónapra volt szükség. A talapzatot Dóczy András kőfaragó készíti, a bronz kiöntését pedig Sánta Csaba szobrász végezte. A szobor megmintázásához egyébként nem a Gál Sándorról készült, jól ismert, az interneten is elérhető festményt használták, hanem egy Sárpátki egyik ismerősének tulajdonában lévő olaszországi fényképet. A megállapodás szerint egyébként az alkotást április 22-éig kell befejezni.
Gál Sándor Csíkszentgyörgyön született 1817-ben, és 1866-ban vesztette életét Olaszországban. Az 1848–49-es szabadságharc honvéd tábornoka volt, amelynek leverése után a magyar emigráció aktív tagja lett, és 1860-ban alapító tagja volt az olaszországi magyar légiónak. Az itáliai politikai csatározások során azonban eltávolodott a magyar emigrációtól, összetűzésbe került Kossuth Lajossal, majd a Nápolyi Királyság mellé állt. Élete vége felé börtönben raboskodott, ahol elborult elmével halt meg.
Kömény Kamilla
Krónika (Kolozsvár)

Berszán Lajos kanonok aranymiséje
Pappá szentelése után napra pontosan ötven évvel szülőfalujában, Zágonban tartotta tegnap aranymiséjét Berszán Lajos kanonok. Az ünnepi szentmisén zsúfolásig megtelt a katolikus templom, sokan ki is szorultak, a templomudvarban elhelyezett padokon kaptak csak helyet. A templom kicsi, de a mennyország nagy, ott mindannyian elférünk – jegyezte meg miséje előtt a jubiláló kanonok. Nagyszámú küldöttség érkezett a Gyimesekből, egyházi és világi elöljárók vettek részt a szentmisén. Magyarország kormányának küldöttsége is jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezetésével. Az egybegyűlteket Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános köszöntötte elsőként. 50 év nem kevés idő, 50 év papság Isten kegyelme és ajándéka – hangoztatta.
A szentmisét Berszán Lajos mutatta be, aranymiséje jelszavaként választotta: „Isten ígéretét ünneplem, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsolt 56, 5). Prédikált még Kasza Lajos brassói káplán, az ünneplő atya egykori tanítványa. Berszán Lajos, a mindenkori pap bácsi megkérte, ne róla, hanem az evangéliumról beszéljen – vallotta. Megpróbált eleget tenni a kérésnek, de szavaiból úgyis körvonalazódott Berszán Lajos személyisége. Sokak példaképe, rengeteget lehetett tanulni tőle. Másokért élt, mindenét megosztotta. A közösség volt a családja, ő pedig a közösség embere. Abban, amit tett, az erőt mindig a Jóistenbe való belekapaszkodásból merítette, ez segítette gyengeségben, minden kihívásban, minden arculcsapással szemben – összegezhetők szavai. Az Úristennek adunk hálát, hogy ötven éven keresztül bátorította, erősítette egy papnak az életét, általa a közösséget, sokaknak az életét. Az ilyen papi élet ösztönző, a fiatalokat is a tanúságtételre készteti – hangoztatta. A szentmise végén Semjén Zsolt méltatta a kanonokot. Nehéz időkben szentelték pappá, amikor Berszán atyának semmi reális esélye nem volt arra, hogy az ő küldetését véghezvigye. Az egyik oldalon ott volt a pap, másik oldalon az egész Ceauşescu-rezsim. Berszán atya önmagában nem sok, de ő és az Isten minden – parafrazálta Áviai Nagy Szent Terézt. Azért volt az Isten Berszán atyával, mert ráhagyatkozott, őt követte, és ezért az Úristen sem hagyta el – mondta Semjén. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke is szólt az egybegyűltekhez. Berszán Lajos hitét, életét, munkáját sziklára építette. Nemcsak a hit vonatkozásában, hanem fizikai értelemben is. A 90-es évek elején Gyimesfelsőlokon valóban sziklára épített iskolát, ez koronázza meg az atya életútját – mondta a tanácselnök.
Kis József polgármester örömkönnyek között köszöntötte Berszán Lajost polgármesterként és az ünnepelt barátjaként is.
Zárszóként Berszán Lajos mondott köszönetet a jelenlevőknek. Érdekes és megható képekben elevenítette fel gyermekkorát, pappá szentelését, a gyimesfelsőloki líceum alapítását. Hogy az iskola létezik, Istennek köszönhető. Isten angyalain keresztül küldött segítséget – mondta. Hálául a jelenlétért mindenkit kis kínálmációra hívott a templom elé. Kis József ugyanakkor közös ebédre invitálta a jelenlevőket.
A szentmisén kántori szolgálatot teljesített Bálint Róbert, közreműködött a Szent András Kórus, cirányításával, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum énekkara Antal Tibor vezényletével – mindannyian Gyimesfelsőlokról érkeztek az ünnepre. A maga során a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar Bokor Temessy Emma vezetésével énekkel köszöntötte az aranymisés Berszán Lajost.
Az iskolaépítő pap
Berszán Lajos 1943. január 15-én született. 1966. április 17-én Márton Áron szentelte pappá, a püspök nagy hatással volt jelleme alakulására. Csíkszentgyörgyön káplánként kezdte a szolgálatot, majd Magyarszarvaskend ( Kolozs megye), Feltorja és Teke ( Beszterce-Naszód megye) után helyezték Gyimesfelsőlokra, ahol 1982–2000 között szolgált plébánosként. Munkájának eredményeképpen 1993. május 28-án Gyimesfelsőlokon elhelyezték a mai Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapkövét. Az iskolában 1994. szeptember 15-én nyílt meg az első tanév. Berszán Lajos 2007-ig volt az iskola igazgatója. Az életművét jelentő intézményben ma már óvodától líceumig tanulhatnak a magyar és csángó gyerekek, az évek során több ezer diák tanult az iskola padjaiban, kapott szellemi és lelki útravalót az életre.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elmarad a falunap és a szoboravatás
A falunapok ugyan elmaradnak Csíkszentgyörgyön, de az egyházközség megtartja Szent György vértanú ünnepét vasárnap. A Gál Sándor-szobor leleplezése is elmarad a hétvégéről.
Ünnepi szentmisével emlékeznek a csíkszentgyörgyi egyházközség védőszentjére vasárnap. A fél egykor kezdődő misén Keresztes Zoltán, a gyergyószentmiklósi Szent István egyházközség plébánosa mond szentbeszédet. A korábbi években Szent György napja alkalmával szervezték meg a helyi falunapokat is, azonban idén a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy új hagyományt teremtenek, és a tavaszi hűvös napok helyett júliusban szerveznek falunapi sokadalmat.
György József, Csíkszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre kifejtette, mindeddig a kultúrotthon melletti területen tartották a faluünnepet április 24-e körül. A zöldövezetet azonban tavaly átalakították, így nem lenne kellő hely az eseményhez szükséges sátrak felállításához. Másrészt az időjárási viszonyok sem kedvezők ebben az időszakban, így hosszas latolgatás után amellett döntöttek, hogy idén július 16–17-én pótolják az eseményt. Terveik szerint ezentúl a helyi labdarúgópálya melletti színpad köré csoportosítanák a programokat, ahol a nyári melegben egy helyszínen, szabad téren kapcsolódhatnának ki a helyiek, környékbeliek.
Az önkormányzat erre a hétvégére tervezte a település neves szülöttje, Gál Sándor tiszteletére készülő szobor leleplezését. Ezzel kapcsolatban a községvezetőtől megtudtuk, egyelőre nem érkezett meg a szükséges műemlékvédelmi engedély a fővárosból, anélkül pedig nem lehet elkezdeni a szobor felállítását. Ugyanakkor biztosított arról, hogy amint megvannak az engedélyek, rögtön hozzáfognak a munkához, amellyel régi adósságukat törlesztik a helyiek felé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Le van takarva a Gál Sándor-szobor – nem tudni, meddig
Nem érkezett még meg a bukaresti szakhatóságok vonatkozó engedélye, ezért egyelőre bizonytalan a csíkszentgyörgyi Gál Sándor-szobor felavatásának időpontja – tudtuk meg a községvezetőtől. Egyébként már csak ez lenne hátra, ugyanis a szobrot felállították.
Szobrot állíttatott a település neves szülöttjének, Gál Sándornak a csíkszentgyörgyi önkormányzat, mint korábban György József polgármester fogalmazott, régi adósságukat törlesztve ezzel a helyiek felé.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornokának bronz mellszobrát saját költségvetésből finanszírozták, amelynek összértéke közel negyvenezer lej. Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművész alkotása Csíkszentgyörgy Polgármesteri Hivatala előtti parkolóban kapott helyett, jelenleg letakarva áll.
Sárpátki korábban elmondta, a szobor megmintázásához nem az interneten is elérhető Gál Sándorról készült festményt használta, hanem egy ismerőse által kapott olaszországi fényképet. A mellszobor talapzatát Dóczy András csíkszeredai kőfaragó készítette, a bronz kiöntését pedig Sánta Csaba szobrász végezte.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Újpest az új testvér
Testvértelepülési szerződés köttetett pénteken Csíkszentgyörgy község és a magyarországi Újpest városa között. Elsősorban kulturális és turisztikai hozadéka lehet a megállapodásnak.
György József, Csíkszentgyörgy község polgármestere és Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere péntek délelőtt írta alá a megállapodást, miszerint a jövőben testvértelepülési viszonyt ápolnak az általuk vezetett helységek. Az együttműködési szerződés aláírását egy hosszabb beszélgetés – többek között Csíkszentgyörgy és Újpest történetének, értékeinek és önkormányzatának bemutatása – előzte meg a két település képviselő-testülete között. A megbeszélésen az említett felek mellett jelen volt Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, illetve Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője is.
„Elsősorban kulturális és turisztikai hozadéka lesz a megállapodásnak” – mondta érdeklődésünkre Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere. Hozzátette, bízik benne, hogy a csíkszentgyörgyi hagyományőrző egyesületek ezentúl többször is Újpestre látogatnak, emellett pedig azt is szeretné, ha a város iskolásai minél többször Székelyföldre utaznának. „Fontosnak tartjuk, hogy iskolásaink megismerjék a történelmi Magyarországot, a Székelyföldi embereket, és érezzék, hogy egy közösség vagyunk, összetartozunk” – fogalmazott Wintermantel.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Gál Sándor-szoboravató Csíkszentgyörgyön
Lehullott a lepel július 21-én, csütörtökön a csíkszentgyörgyi községháza előtt felállított Gál Sándor honvédtábornok mellszobráról.
A szobrot a Csíkszeredai Sárpátki Zoltán szobrászművész készítette, aki egy Gál Sándorról készült 1849-es fénykép alapján dolgozott. György József, Csíkszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében elmondta, azért esett a választás erre a portréra, mert a szigorú tekintet, a széles váll erős jellemre utal, és napjainkban is ehhez hasonló emberekre van szükség, olyanokra, akik ha kell, oda tudnak csapni. „Mi is minden nap a magunk háborúját vívjuk meg, bár nem karddal, fegyverekkel, hanem helytállással. Gál Sándor kemény helytállással vezette csapatait, és ilyen helytállásra van szükség napjainkban is a jövő építése céljából” – hangsúlyozta a polgármester a szobor leleplezését megelőzően.
„Úgy emlékezünk Gál Sándorra, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth Lajos feltétel nélküli hívére. 1817-ben látta meg a napvilágot és 1866-ban halt meg Olaszországban, de sírhelye mindmáig ismeretlen” – fogalmazott Székedi Ferenc újságíró, aki beszédében röviden bemutatta Csíkszentgyörgy egykori szülöttjének életét, munkásságát. „Nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Hol ezredesnek nevezik ki, hol tábornoknak” – emelte ki Székedi, majd emlékeztette a jelenlevőket, hogy a köztudatban róla és a Nyerges-tetőről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emelte.
A szoboravatáson továbbá részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki arra hívta fel az ünneplők figyelmét, hogy „minden közösség annyit ér, mint amennyi figyelmet egymásra fordítanak az ott élők.” Azt kívánta, hogy minél több fiatal akarjon Gál Sándor unokája lenni, amely csak odafigyeléssel valósulhat meg. Korodi Attila parlamenti képviselő a honvédtábornok közösségért hozott áldozatait méltatta. „A közösségi létben akkor van erő, ha azt az erre megbízott emberek napról napra előreviszik, és a közösségi létet, érdekeket együtt tudják értelmezni” – fogalmazott a csíki parlamenti képviselő.
Az ünnepség keretében a Gál Sándor Általános Iskola diákjai rövid előadást tartottak, majd az esemény zárásaként leleplezték és felszentelték a szobrot.
Gál Sándor életéről
Gál Sándor Csíkszentgyörgyön született 1817. szeptember 21-én, majd 1866. június 17-én vesztette életét Olaszországban. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornoka volt. A szabadságharc leverése után a magyar emigráció aktív tagja lett, és 1860-ban alapító tagja az olaszországi magyar légiónak. Az itáliai politikai csatározások során azonban eltávolodott a magyar emigrációtól, összetűzésbe került Kossuth Lajossal, majd ezek után a Nápolyi Királyság mellé állt, élete vége felé börtönben raboskodott, ahol elborult elmével halt meg – olvasható a Wikipédia szabad enciklopédia Gál Sándor szócikke alatt.
Hatos Andrea
Székelyhon.ro

Csak egyet kért: egy katolikus iskolát
„Talán az volt a jó, hogy én nem is tudtam, milyen nehézségekkel kell megküzdjek” – vallja Berszán Lajos, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet-gimnázium alapítója. A kanonokkal, akit ötven éve szentelt pappá Márton Áron püspök, sikerekről és elégtételekről beszélgettünk.
Ötven éve szentelte pappá Márton Áron püspök Berszán Lajos kanonokot, aki több évtizedes szolgálat, példamutató, közösségépítő munka után aranymiséjét mutathatta be ebben az évben. Az Árpád-házi Szent Erzsébet-gimnázium alapítója több kitérő után érkezett Gyimesfelsőlokra, ahol igazi otthonra talált. Elmondása szerint számára az a legnagyobb elégtétel, ha egykori tanítványai megállják a helyüket.
Berszán Lajos 1943-ban született a Háromszéki Zágonban. „A gyermekkorom nagyon szép volt, ezt édesanyámnak köszönhetem, mert édesapám sajnos ötéves koromban meghalt. Emlékszem, az óvodában huzakodni kezdtek velem a fiúk, és az óvó néni azzal szüntette meg ezt, hogy azt mondta, ne bántsátok, mert szegény árva. Akkor hallottam először ezt a szót. Nemsokára megértettem, amikor hazaengedtek, és a templom sarkánál összefutottam édesanyámmal, aki sírt, és azt mondta: fiam, nincs édesapád. Akkor értettem meg, mi az, hogy árva, és kezdtem én is sírni" – emlékezett. Mivel az óvodában hamar tanult, úgy tűnt, az iskola sem jelent gondot neki, de mint mondta, annyira auditív típus lett, hogy nem érdekelte az, amit a tanító néni a táblára írt. Aztán mikor kihirdették, hogy aki a legjobb lesz az olvasási versenyen, az ingyen mehet moziba, a versenyt megnyerte.
Márton Áron tanítványa
„Hiányzott az apa az életemből, de szerencsére volt apapótlék, a falubeli plébános. Buszek Lászlónak hívták, jó pásztora volt a falunak. Benne kerestem az apaképet, láttam a férfiideált, viselkedése, magatartása tetszett, kedvelt is, én is szívesen voltam nála, elkísértem a szórványfalvakba, és közben sok mindent tudtam kérdezni tőle, lelkileg is kötődtem hozzá. Az ő életmodellje tetszett nekem" – elevenítette fel. Rendszeresen járt hittanra, amiért az akkori rendszerben szidás járt az iskolában, de amikor a Gyulafehérvári katolikus középiskolába jelentkezett, a korábban kötelességből őt elmarasztaló osztályfőnöke azt mondta, jól választott.
A Gyulafehérvári középiskola elvégzése után ugyanott a teológia következett, ahol a házi őrizetét töltő Márton Áron püspök is tanára volt Berszán Lajosnak. „Mivel szobafogságban volt, ő nem jöhetett a teológiára, csak a püspöki palotában és a székesegyházban tartózkodhatott. Mi mentünk át hozzá, ott hallgattuk meg az óráit. Szociológiát és egy teológiai tárgyat tanított nekünk – arra nevelte a jövendőbeli papokat, hogy bizonyos helyzetekben hogyan foglaljanak állást, és hogyan pasztorálják a híveket. Csodálatosak voltak az órái, kétségbeesve tanultunk, mert amikor feleltetett, szégyen lett volna, hogy a püspöknek nem tudunk válaszolni. Úgy tudott előadni, hogy emlékeztünk az egész anyagra" – mesélte.
Berszán Lajost Márton Áron püspök szentelte pappá 1966-ban. Édesanyja sírva ment el az eseményre, mert attól félt, hogy kidobják az állásából. A szentelés után a püspök is fogadta a vendégeket, édesanyjának is megköszönte, hogy özvegyen az egyházmegyének papot nevelt. „Ő ettől boldog volt, többé nem félt, hogy mi lesz. Mikor hazament, végighallgatta a szemrehányást, de már nem érdekelte, mert őt Márton Áron püspök megdicsérte. A temetésére is eljött, a ravatalon megsimogatta a kezét, és ez nagyon boldoggá tette. Még halálában is ajándékozni tudott ez a püspök" – emlékezett a nyugalmazott plébános.
Magyarul és románul is misézett
Pappá szentelése után először Görgényüvegcsűrön, majd Uzonban, Zabolán helyettesített, Csíkszentgyörgy volt az első település, ahol kinevezett káplánként dolgozott. „Az ifjúság összegyűlt hittanórákra, énekkart is szerveztem, akik akkor odajártak, többen küldték iskolába hozzám a gyerekeiket. Először csángókkal Csinódban és Egerszéken találkoztam" – mondta. Magyarszarvaskend következett Kolozs megyeben, majd Torja, ahol nyolc évig volt plébános. Onnan Beszterce-Naszód megyébe, Tekére került, ahol román nyelvű hívek is jártak a katolikus templomba.
„Két nyelven folyt a szentmise, én azért miséztem szívesen, mert amikor magyarul kezdtek énekelni, akkor a románok is énekelték a magyar szent éneket, amikor románul énekeltek, a magyarok is bekapcsolódtak. Nevem napján egy román leányka virágcsokorral magyarul köszöntött, a könnyem kiesett. Mondtam, köszönöm, hogy megbecsülték a nyelvet, amelyen édesanyám megtanított imádkozni, és ez volt a legszebb névnapom" – magyarázta Berszán Lajos.
A csángó viselet
1981-ben került Gyimesfelsőlokra, ahol megismerkedett a csángó viselettel, és kezdeményezte, hogy az elsőáldozók ezt viseljék. „Az elején nem értették meg, zúgolódtak, amikor felkészítőt tartottam a gyerekeknek, meg is jelent egy anyuka. Azt mondta, plébános úr, mi szegény emberek vagyunk, ezt a ruhát nem tudjuk előállítani, nincs pénz rá, lehet-e a gyermek elsőáldozó, vagy nem? Mondom neki, megértem a szegény embert, megkérem, csináltassa meg, mondja meg mennyibe került a ruha, és kifizetem, mert a maga gyermeke is lesz elsőáldozó. Az anyuka elment, a következő alkalommal már nem kérdezték, hogy miért, és büszkén kezdték hordani a ruhát.
413 bérmálkozó volt az első bérmáláson, amit szerveztem, két püspök úr jött, a templom lépcsőjén egy pillanatra megálltak, s végignéztek rajtuk, mert olyan szép volt, mint egy virágos mező. Ezt a viseletet meg tudtam menteni, most felveszik ünnepekre, az iskolában is. Már három éve, hogy a ballagási ünnepségre a tablójukat is csángó viseletben készítik el a gimnázium diákjai és az egész tanári kar, és népviseletben végiglovagolnak a falun" – emlékezett.
Jó szándékkal az iskoláért
Berszán atya szerint az Árpád-házi Szent Erzsébet-gimnázium létrehozása előtt, az egyik tanévzárón két nyolcadikos kislány sírva fakadt. „Mondták, azért sírnak, mert nem tudnak tovább tanulni, a szülőknek nincs pénze, s akkor kezdett bennem felébredni a gondolat, hogy itt iskolának kellene lennie. Talán az volt a jó, hogy én nem is tudtam, milyen nehézségekkel kell megküzdjek. Én hiszem, hogy a jó szándékot Isten megáldja. Az öregjeink azt mondták, hogyha olyan templomban jársz, ahol addig nem jártál, imádkozz egy becsületes szándékra, és Isten megadja. 1994-ben jártam a Szentföldön, templom volt elég, miséztünk is, minden templomban ezt a dolgot kértem csak, hogy itt katolikus iskola legyen.
Amikor hazajöttem, hivatalosan is elindítottam a folyamatot, a főtanfelügyelő – aki akkor Beder Tibor volt – teljes mellszélességgel támogatott, belátta, hogy szükséges az iskola. A tanfelügyelőség is jóindulattal fogadta a kezdeményezést, az akkori prefektus, Doru Vosloban is ajánlást írt, mielőtt Bukarestbe, a minisztériumba mentem. Az elején mintha nem lett volna elég érdeklődés az illetékes részéről, és feltettem a kérdést, hogy keresztény ember-e. Kijelentette, hogy meggyőződéses keresztény. Kérdeztem, akkor mi választ el minket, hogy úgy beszéljünk, mint két keresztény? Mutattam az ajánlást, de ekkor már mosolygott. Négyszer jártam Bukarestben, negyedik alkalommal hoztam az engedélyt" – emlékezett.
Nem hiába tette, amit tett
1994. szeptember 15-én indult az első tanév, akkor a templomban tartották a tanévnyitót, mert más épület nem volt, és a község klubtermében kezdődött az oktatás. Tanári karra is szükség volt, a gyimesi települések iskolaigazgatóit kérte fel betanításra Berszán Lajos. „Szerencsére mindeniknek más volt a szakképesítése, így minden tantárgyat tudtak tanítani. A diákok huncutságból azt mondták, pap bácsi, ilyen középiskola Európában nincs, ahol mindenkit igazgató úrnak vagy igazgatónőnek szólítanak. Aztán Németországból jött egy fiú, aki németet és angolt tanított, majd Angliából egy apáca, aki szintén angolt tanított" – elevenítette fel.
Elkezdték az építkezést, számos támogatás, felajánlás érkezett, a magyar kormány is segített, alapítványi támogatásokat is kapott az iskola. „Hálás vagyok a médiának, különösen a Duna Televíziónak, amely minden esztendőben bemutatta, mi történik, és így tudták az emberek, akik segíteni akartak, adományok is érkeztek. Isten megjutalmazza mindazokat, akik jószívűen segítettek" – mondta Berszán atya. Büszkén újságolta, hogy volt tanítványaik közül azóta három orvos, gyógyszerész, színész került ki, kémiából ketten szereztek doktorátust, és sokan ápolóként dolgoznak a kórházakban. „A korona az egészen, hogy négyen nálunk tanítanak a volt diákok közül, a korona keresztje, hogy három papot is adtunk az egyháznak, hármuk közül egy Rómában végzett, és Márton Áron püspök úr boldoggá avatási ügyének a viceposztulátora" – mesélte.
Berszán Lajos azóta több hazai és külföldi díjat, kitüntetést vehetett át, de mint mondta, az esik neki a legjobban, amikor volt tanítványokkal találkozva látja, hogy megállják a helyüket. Egy alkalommal egy esés miatt került be a kórházba, ahol szintén ott dolgozó volt tanítványa kereste meg. „Van az embernek ilyen sikere, öröme, hogy nem hiába tette, amit tett. Ez a legnagyobb elégtétel" – zárta a beszélgetést.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Székedi Ferenc: Gál Sándor: a szülőföld tisztelgése
Mint bárkinek a földi sorsa az idő múlásában, Gál Sándor élete is mindenekelőtt két dátum közé szorítható. 1817-ben Csíkszentgyörgyön, látta meg a napvilágot, és 1866-ban az olaszországi Nuterinában hunyt el, sírhelye mindmáig ismeretlen. De nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Mikor ezredesnek nevezik, mikor tábornoknak, mikor kiváló gyakorlati hadvezérnek, mikor a magyar forradalom és szabadságharc nemzetőrsége, majd honvédsége katonai szabályzata megalkotójának, azaz egy hadsereg felépítése és működtetése, valamint a hadi állapotok nélkülözhetetlen elméleti szakértőjének. Úgy emlékezünk rá, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth feltétel nélküli hívére, de az utókor ugyanakkor azt is tudja, hogy az emigrációban végleg összekülönbözött egykori bálványával, és útjaik szétváltak. Róla és a Nyerges-tetői ütközetről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emeli, a történelemkönyvek közül többen viszont kászonújfalusi csatának nevezik azt az ütközetet, amelyről minden március 15-én és augusztus elsején megemlékezünk.
Jómagam munkatársaimmal az utóbbi évtizedben minden évben dokumentumfilmet készítettünk a Csíkszeredai március 15-i ünnepségekről, amelyek egy része a Nagy Ödön alkotta Gál Sándor szobor körül zajlik és hogy ne tévedjünk, hogy ne ismételjük önmagunkat, igyekeztem rengeteg olyan forrást felkutatni, amelyek az eddigieknél sokkal szélesebb megvilágításba helyezik Gál Sándor életét és munkásságát.
Annyi bizonyos, hogy Kézdivásárhelyen és Olmütz-ben tanult, a ma Csehországban található város akkoriban nem csupán Európa egyik legfontosabb egyetemi városának, hanem történelem-alakítójának is számított. A tizenötödik században itt tették Mátyás király fejére a cseh koronát, és a tizenkilencedik században itt lett császár I. Ferencz József, a magyar szabadságharc leverése után pedig itt fogalmaztak meg olyan, a központosítást részben lebontó birodalmi alkotmányt, amelyet két év múlva, gyakorlati kivihethetlensége miatt, félretettek. Az olmützi kadétiskolát az osztrák birodalom egyik legkiválóbb katonai kiképzőjeként tartották számon, a mindössze huszonegy éves székely fiatalember 1838-ban lépett osztrák császári szolgálatba, majd alhadnagyként 1842-ben az első csíki székely határőr ezredhez vezérelték, ahol 1848-ig a hadnagyi rangra vitte.
A magyar forradalom kitörésének hírére Pestre utazott, és a rá következő szűk félévet – néhány májusi és júniusi napot kivéve – nagyrészt ott is töltötte. Az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, majd a fővárosi nemzetőrség főparancsnokságára nevezték ki segédtisztnek. Hivatali munkája mellett a tanulmányaiból merített, az általa fordított és szerkesztett katonai szabályzatok kiadásával foglalkozott. Májusban viszont Hajnik Sándorral és Klapka Györggyel együtt Marosvásárhelyre küldte Gr. Batthyányi Lajos miniszterelnök. Tény és való, hogy ekkor, majd 1848 augusztusát követően és 1849-ben, Gál Sándor mintegy húszezer székely katonát szervezett be, miközben ő maga gyorsan emelkedett a tiszti ranglétrán, és 1849 januárjában ezredessé nevezték ki. A források eltérően vélekednek arról, hogy bejárta vagy sem a kötelező főhadnagy, százados, őrnagy, alezredes rangsort, annyi bizonyos azonban, hogy január 23-án ezredesként vette át Csíkszeredában az 1. székely határőr-gyalogezred irányítását. Már létező katonai kereteinek felhasználásával Gál Sándor három honvéd zászlóaljat szervezett, majd január utolsó napjaiban Csíkból Háromszékre és Erdővidékre indította őket, hogy az ottani erőkkel egyesülve csatlakozzanak a Bem vezette, Nagyszeben alatt álló erdélyi fősereghez. Az út oroszokkal és osztrákokkal vívott, vesztes és győztes csatákkal teletűzdelt, egy részükben maga Gál Sándor is részt vett. 1849 februárjában visszatért Csíkszeredába és Bem megbízásából újabb csapatokat toborzott, illetve az egész Székelyföld katonai irányítójaként, a tábornok utasítására, elkezdte a hadianyag gyártást.
Kézdivásárhelyen már januárban újraindították az ágyútermelést, emellett Csíkszentdomokoson is ágyú- és golyóöntő, valamint lőporgyárat akartak felállítani. Csíkmadarason március 18-án kezdték meg a lőporgyár építését és május 1-én indult meg a termelés. Gál Sándor a hadianyag-gyártás hátterét leginkább a parajdi só eladásából, majd a termények rekvirálásából szerette volna fedezni, de keménykezű katonaként több más tekintetben is beleszólt a Székelyföldi polgári közigazgatásba, odáig menően, hogy helyi székely tisztségviselőket tartóztattatott le, illetve székelyeket szeretett volna áttelepíteni Beszterce vidékére.
Olykor önkényességbe hajló ténykedését Budapestről nem nézték jó szemmel, már ekkor megindultak vitái a központi hatalommal, illetve az erdélyi magyar kormánymegbízottal. Katonai szempontjait továbbra sem adta fel, megszervezte a Székelyföldi Mátyás huszárezredet, amelyet a már létező hasonló magyar alakulatok parancsnokai nem fogadtak kitörő örömmel, és Marosvásárhely polgári vezetősége is tiltakozott a véleménye szerint túlzásba vitt újonc-sorozások miatt. Gál Sándor azonban az újoncok mellé helyben szeretett volna tiszteket és altiszteket kiképezni, Csíkban és Háromszéken egy-egy olyan katonai iskolát akart felállítani, amelyben a polgári iskolát már elvégzett tizenöt-tizenhét éves fiatalok részesülnek rövidebb vagy hosszabb idő alatt felhasználható gyalogsági, tüzérségi és utászati ismeretekben.
Ezekbe és a Székelyföldi hadikórházak felállítását szolgáló elképzeléseibe azonban beleszóltak az 1849 júniusában Erdélybe betörő orosz és osztrák csapatok. Források szerint július 29-én tábornokká nevezték ki, amiről ő még nem tudott, amikor augusztus elsején Tuzson János alezredes vezetése alatt kétszáz honvédre bízta azt a Nyerges-tetői csatát, amelynek hősies részletei leginkább fennmAradtak a közemlékezetben.
A sorozatos vereségek után Gál Sándor mAradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz, majd az augusztus végi fegyverletétel után egy ideig a Szatmár környéki mocsarakban bujkált, majd 1850-ben sikerült külföldre szöknie. Azonnal felvette a kapcsolatot a magyar emigrációval, hamburgi és londoni ténykedések után Kossuth Konstantinápolyba küldte és 1851-ben kinevezte az erdélyi felszabadító hadsereg főparancsnokává. Így Gál Sándor részt vett a nemzetközi helyzetet meglehetősen tévesen értékelő Makk Károly vezette székely összeesküvés előkészítésében, amelyet székely árulás nyomán az osztrák hatóságok kemény kézzel felszámoltak és megtoroltak.
Gál Sándor nem adta fel, 1861-ben tagja lett az olaszországi magyar légiónak, de a korabeli rendkívül bonyolult olaszországi és nemzetközi politikai életben, Kossuth tanácsai nyomán vagy éppen ellenében sem tudott eligazodni, ezért Nápolyban, útmutatásai nyomán, le is tartoztatták. Valószínű, hogy ezekben az években írta vagy diktálta magyarról olaszra átfordított vagy olasz nyelvű életrajzát, emlékiratait, de az is lehet, hogy egykori magyar tiszttársak a szerzők. A kötet magyar fordításban, 2006-ban, a néhai Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia kiadónál jelent meg, és csupán más forrásokkal összevetve értelmezhető.
Gál Sándor élete és munkássága még sokáig mArad témája a történelemtudománynak, töretlen forradalmisága, elszántsága viszont mindegyre visszatérő ihletője a művészeteknek. Sárpátki Zoltán – számos történelmi jellegű Székelyföldi, erdélyi és magyarországi emlékplakett és szabadtéri szobor, valamint a nemrég felszentelt kiváló Csíkszeredai Márton Áron szoborkompozíció megalkotója – a csíkszentgyörgyi helyi közösség felkérése nyomán készítette el a most leleplezendő mellszobrot. Az 1977-ben született és a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban végzett, majd a Temesvári Nyugati Egyetemen és ösztöndíjasként a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanulmányokat folytató művész nem a világhálón is megtalálható Gál Sándor-festményt ültette át a térbe, hanem visszatért a reformkor forradalmi lelkületéhez, az ifjúsághoz, a kezdődő felnőttkorhoz. Felfogásában itt, Csíkszentgyörgyön, egy olyan Gál Sándor mArad meg az elkövetkező nemzedékek számára is, amely a székelység jobb és szebb jövőjét fürkészi és konok kitartással tesz is érte. Ha párhuzamokat akarunk keresni a mai élettel, a jelkép megkerülhetetlen: szülőföldjéről messzire távozott, hogy tudást és tapasztalatot szerezzen, de visszatért hazájába, amikor úgy érezte, hogy közösségének szüksége van rá. A szobor talapzatát, környezetét műszaki szempontokból Albert Homonnai Márton tervezte, gyakorlatilag a Dóczy András szobrászművész, illetve a Gál Ernő vezette vállalkozást kivitelezve. Az idők összecsengésének sokatmondó bizonyítékaként Dóczy András azoknak a zsögödi kőfaragóknak az utóda, akik többek között az ugyanitt élt, a Nyerges-tetői emlékművet kifaragó olasz mestertől, Pulini Jánostól tanultak. A szobrot Sántha Csaba szobrászművész Szovátán öntötte bronzba, és a csíkszentgyörgyi közösség képes volt önerőből állni a költségeket.
A csíkszentgyörgyiek, Gál Sándorral együtt, nem szemlélői, hanem részesei, alkotói a magyar történelemnek. A 2016. július 21-én felavatott szobrot, a sok viszontagság árán megmentett emlékházzal és székely kapuval együtt, úgy kell megőrizniük a jövőnek, hogy az mindig emlékeztessen az önállóság és az összefogás, az alkotó, a szülőföldet gyarapító gondolkodás és az önzetlen közösségszolgálat szükségességére.
(A csíkszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal munkatársunkat kérte meg, hogy a szoboravató ünnepségen legyen Gál Sándor életének és munkásságának, valamint a szobrászművésznek a bemutatója. Az ott elhangzott szöveget a szerző kisebb szerkesztési módosításaival közöljük.)
maszol.ro

Búcsúkat tartanak Nagyboldogasszony ünnepén
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én, hétfőn a római katolikus egyház. Ebből az alkalomból Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban is búcsús szentmisét tartanak.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál hétfőn déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A szentmisén Kovács István helyi segédlelkész prédikál. Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is búcsúünnepet tartanak: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában fél egykor kezdődik a szentmise, melynek Darvas Kozma József Csíkszeredai plébános lesz a szónoka. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén szintén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános mond szentbeszédet.
Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a gyimesbükki plébánián tartott eheti gyermektábor záróünnepsége is lesz egyben. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6-14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
Szűz Mária mennybevételét ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Az egyházi szent hagyomány szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul: dormitio) napját már a 6. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a 7. századtól Rómaban is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, és e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Máriát Magyarország égi pártfogójának.
Szent Lőrinc ünnep
A Csíktaplocához tartozó csibai Szent Lőrinc-kápolna búcsúját 13-án, szombaton 11 órától tartják, amelyen Both Dávid, a zetelaki segédlelkész prédikál majd.
Székelyhon.ro

Néprajzi gyűjteményeket tekintettek meg a tájházvezetők
Hargita megyei tájházvezetők, néprajzi gyűjtemények kezelői számára szervezett szakmai találkozót a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa. Pénteken szakmai tanulmányúton csíki gyűjteményeket látogattak meg a szakemberek.
Elsőként a Csíki Székely Múzeum Csíki idők járása című néprajzi kiállítását tekintette meg a közel negyven, néprajzi gyűjtemények iránt érdeklődő, majd a múzeum szabadtéri részlegét is meglátogatták.
A vendégeket Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója köszöntötte, aki elmondta, a három ütemű felújítás első része 2009-ben volt, akkor a Vár tér újult meg, 2011 és 2013 között a Mikó-vár mint műemléképület felújítása zajlott, a harmadik szakasz pedig a szabadtéri részleg rendezése lenne.
„Két hektáros a terület, ahová az 1970-es években parasztházakat telepítettek. A közvetlen oka az lehetett, hogy valahonnan mentették őket, valószínűleg lebontásra voltak ítélve. Utólag nem nagyon láttunk különösebb koncepciót, hogy miért épp oda tették a házakat, ahol vannak, nem kontextusba helyezve és nem porta-szerűen. Ugyanakkor dokumentációjuk sincs nagyon.”
A szabadtéri részlegen látható – többnyire az 1800-as évek közepén épült – hét parasztházat és két gabonatárolót Csíkszentgyörgyről, Csíkszentsimonból, Csíkkozmásról, Kászonból, Parajdról, Gyergyóalfaluból és Gyimesből hozták a területre. Néhány éve ugyan újrazsindelyezték ezeket, jelenleg azonban üresen állnak, némelyik ablaka hiányzik.
„Több tervet is kidolgoztak építészek, néprajzosok, legutóbb 2009-ben a szentendrei skanzen szakembereivel tanácskoztunk arról, hogy jó lenne valamit kezdeni a csíki skanzennel, hogy ne legyen ilyen hányattatott sorsa. Sajnos azután sem volt támogatás arra, hogy ez változzon. A legsúlyosabb probléma a biztonság, az hogy nincs megoldva ennek a térnek a folyamatos felügyelete, volt rá példa, hogy hajléktalanok, kóbor kutyák is beköltöztek. Még jó állapotban vannak ezek a házak és székely kapuk, de megérdemelne egy jobb sorsot ez a része is a gyűjteménynek” – hangsúlyozta Salló Szilárd néprajzkutató, aki korábban a múzeum munkatársa volt.
Csíkszeredából Csíkszentkirályra utaztak a találkozó résztvevői, itt megtekintették a néprajzi gyűjteményt, és közösen megnézték Fábián Kornélia Hargita megye tájházai (1) című dokumentumfilmjét, amely a korondi, székelyszentléleki, lövétei, máréfalvi és tordátfalvi tájházakat mutatja be.
Buzogány Árpád, a forrásközpont munkatársa úgy véli, ami a tájházakat illeti, nem történtek meg az elmúlt huszonhat évben azok a jelentős előrelépések, amelyekre számítottak a gyűjtemények összegyűjtői, kezelői, gondnokai. Hargita megyében körülbelül húsz olyan berendezett épület van, amelyet tájháznak is lehet nevezni, mert vannak olyanok is, amelyek be vannak rendezve ugyan, de raktárként működnek inkább.
„Maga a tájház a jellegénél fogva nem élő. Élővé lehet tenni azáltal, hogy különböző programokat visznek be azok, akik kezelik, fenntartják. Ilyen a máréfalvi és lövétei tájház is, mindkettő folyamatosan valamilyen program helyszínéül szolgál, éppen azért, hogy ne múzeum jellegű legyen, hanem érezze úgy egy fiatal, hogy egy olyan épületbe lép be, tevékenykedik, amelyben az ő nagyszülei születtek, nőttek fel.”
Péter Beáta Székelyhon.ro 

Őrtüzek az autonómiáért
Őrtüzeket gyújtottak vasárnap este Székelyföld-szerte, az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. Október utolsó vasárnapja tehát Székelyföld autonómiájának napja, ez már világos – legalábbis számunkra.
Lovasok és fiatalok a Gordon-tetőn
A hatalmas sár miatt személyautóval nem is lehetett feljutni a Mária-szoborhoz, ám sem ez, sem pedig a hideg szél nem vette kedvét annak a több mint kétszáz embernek, aki kilátogatott a Gordon-tetői őrtűzgyújtásra. Demény István, a kecseti Lófő csapat vezetője szerint a nagyjából ötven lovas gyűlt össze a helyszínen Kecsetből, Oroszhegyből, Szentpálról, Zetelakáról, Varságról, Farkaslakáról, Szentlélekről, Malomfalváról és Fenyédről. Egyébként a fogadtatás is jó volt, a szervezők teával, pálinkával és zsíros kenyérrel várták a résztvevőket.
A tűz ropogását elsőként a székely himnusz törte meg, majd Kovács Lehel farkaslaki polgármester rámutatott, az elmúlt években nem egyszer kellett szembe menjenek az árral, meg kellett óvni a közösséget a természeti katasztrófáktól, de a hibás társadalmi döntésektől is.
Az SZNT kiáltványát a szervezet elnöke, Izsák Balázs olvasta fel a Gordon-tetőn, melyben egyebek mellett kijelentik, Székelyföld egységes, oszthatatlan, be nem olvasztható, csakis „természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amely önálló fejlesztési térség is kell legyen”. Őrtüzek több mint kétszáz helyszínen
Több mint kétszáz helyszínen gyúltak őrtüzek Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács szervezésében – tudtuk meg Izsák Balázstól. Az SZNT elnöke reméli, hogy az idén meggyújtott őrtüzekről készült felvételek ösztönzőleg fognak hatni a közösségekre, és egyre többen csatlakoznak kezdeményezésükhöz. „Október utolsó vasárnapja, Székelyföld autonómiájának napja olyan dátum kell legyen, ami szerencsésebb, boldogabb népek esetében az alkotmány napja egy országban” – fogalmazott. Mint mondta, nem az a fontos, hogy az autonómia napja törvény szerint hivatalos legyen, hanem az, hogy beépüljön a közösségek mindennapjaiba. „A közösség törvénye mindig fontosabb, mint ami papírra kerül. Ami papíron van, az évről évre változik, a mi hagyományaink és törvényeink ezer évnél is régebbiek” – magyarázta az elnök.
„Másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani”
Székelyföld autonómiájának napján Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkolóban gyűlt össze több száz érdeklődő. A vasárnap délután fél hatkor fellobbanó őrtűz mellett Veress Dávid, az akciót kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki elnöke szólt az összegyűltekhez, elmondva, hogy az autonómia napja alkalmából nemcsak őrtüzeket gyújtottak Székelyföld településeinek többségében, hanem a nap folyamán az egyházi elöljárók imádkoztak is az önrendelkezésért.
Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt egyházközösség plébánosa arra kérte az őrtűznél egybegyűlteket, hogy ha nem engedik a közintézményekben elhelyezni a székely zászlót, akkor mindenki saját otthonában helyezze ki azokat, mert másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani.
Világosság Csíkszéken
A visszajelzések szerint Csíkszereda mellett Szentkirályon a Turul-szobor előtti téren, Csomortánban a Kárpátok Őre-szobor mellett, Szentimrén a helyi iskola udvarán, Ajnádon a Bányahegyen, Csíkszentgyörgyön a focipályán, Dánfalván a templomkertben lobbantak lángra az őrtüzek, fáklyák, gyertyák. Kászonaltízen az iskola udvarán, Rákoson a Bogáti kápolna mellett, Szentsimonban a Szent László-ház udvarán, Szentmártonon a szabadidőközpontnál, Szépvízen a focipályán, Csicsóban a központi emlékműnél, Domokoson a Garados-tetőn, Szenttamáson a Csonkatorony mellett, Kozmáson a templomtéren, Tusnádfürdőn a templomnál, Gyimesközéplokon pedig a helyi önkormányzattal szembeni téren, valamint Apahavasán került sor hasonló eseményre. Veress Dávid rámutatott, az hogy nem jelezték számára, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is gyújtottak őrtüzeket a felsorolásból kimaradt községekben. Elmondása szerint mindössze egyetlen településről, Csíkszentlélekről kapott negatív visszajelzést, ott biztosan nem volt őrtűzgyújtás.
Fülöp-Székely Botond, Kömény Kamilla Székelyhon.ro

Alakul a csíki gyűjtőlevéltár
Az ősztől válhat látogathatóvá a Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár, amelynek kialakításához még 2015-ben fogtak hozzá. Jelenleg a csíkszéki főesperességek és plébániák 160–180 iratfolyóméternyi hivatali iratgyűjteményét rendszerezi a főegyházmegye főlevéltárosa.
Javában zajlik a rendszerezési munka, így a tervek szerint még idén látogathatóvá válhat a csíksomlyói Szent Péter és Pál-plébániában helyet kapó csíkszéki gyűjtőlevéltár – tudtuk meg Bernád Ritától. A Gyulafehérvári Főegyházmegye főlevéltárosa arról is beszámolt, hogy a főegyházmegye által 2003-ban kezdeményezett levéltármentési folyamat részeként szükségessé vált egy csíkszeredai központ létesítése is. „Két olyan főesperesi kerületről van szó, amelyet a reformáció nem érintett, a katolicizmus megmaradt a 16–17. századokban is, a templomok sem kerültek más felekezetek használatába. Ezek az egyházközségi levéltárak a plébániákon szétszórtan nem ugyanazt az értéket képviselik, mint egy szervezett, hozzáférhető, tudományos gyűjteményi központban. Fontos felmérnünk, hogy mit örököltünk és mit őriztünk meg az elődeink életébőlˮ – magyarázta az alcsíki és felcsíki plébániák közös gyűjtőlevéltárának szükségességét.
Azzal kapcsolatban, hogy miért épp Csíksomlyón alakították ki ezt a közös felületet, a szakember kifejtette, a helyszínválasztásnál döntő szempont volt a központiság és a történelmiség, valamint a helyiségek méretbeli alkalmassága. Nem utolsósorban pedig a kiválasztott plébánia gazdájának hajlandósága is a további tennivalók intézésére. Mivel a főesperességek székhelyei falvakon találhatók (Csíkdánfalván és Csíkszentgyörgyön), így a főesperesi hivatalok melletti közös központ létrehozásának a gondolata nem érvényesült. Eközben a csíksomlyói kegyhely látogatottsága, a plébánia földrajzi elérhetősége és hajdani főesperességi központi szerepe – a Szent Péter és Pál-plébánia jelenlegi épülete a századfordulót követően ugyanis főesperesi székhelynek épült – lehetővé tette egy hasonló gyűjtemény befogadását.
A főlevéltáros elmondása szerint a csíksomlyói levéltári raktárak felújítása 2015 októberében kezdődött és a 2016 tavaszáig tartott, míg az iratok összegyűjtése az alcsíki és felcsíki plébániákról tavaly októberben kezdődött. Mint megtudtuk, a raktári tér kialakításához szükséges beruházásokat több intézmény is támogatta, főként pályázati úton. A felújítási munkálatok költségének tetemesebb részét, a nedvesség- és füstérzékelő riasztóberendezés beszerelését Hargita Megye Tanácsa, kisebb részét az érsekség, a speciális levéltári állványzatot a Szülőföld Alap, míg a savmentes tároló dobozok beszerzését a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma finanszírozta.
Bernád Rita arra is kitért, hogy a csíki gyűjtőlevéltár esetében megközelítőleg 160–180 iratfolyóméter mennyiségű anyagot dolgoznak fel. Az iratrendezési munkát ebben az évben kezdte el a szakember, aki heti két munkanap dolgozik a csíki levéltárban. Hozzátette, a rendszerezés hatékonyabb előrehaladtának érdekében tervezik levéltárszakos hallgatók és levéltáros szakemberek csapatmunkájának megszervezését, szükség esetén önkéntesek fogadását is. Terveik és reményeik szerint már az ősztől látogathatóvá válna a még berendezés előtt álló kutatószoba, amennyiben addigra sikerül a feldolgozással is megfelelő ütemben haladni. A levéltár szakképzett munkatárssal fog működni, akit főállásban alkalmaznak majd.
„A Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár mintegy 45 fondképző (főesperességek, plébániák és filiák) hivatali iratgyűjteményéből tevődik össze. Ezek általánosságban a következő irattípusokat tartalmazzák: szerény mennyiségben fennmaradt anyakönyvek, iktatott hivatalos levelezés és a hozzá tartozó iktatókönyvek, házassági iratok (szabad egyezkedések), esetenként iskolai iratok, gazdasági iratok (számadáskönyvek, pénztárnaplók, szentmise-alapítványi iratok, leltárak stb.). Továbbá tematikusan rendezett kéziratos kötetek (többek között historia domus, iskolaszéki- és egyháztanács-gyűlési jegyzőkönyvek, püspöki leiratok másolati protokollumai, visitatio canonicák), hitbuzgalmi társulatok (például Rózsafüzér Társulat, Oltáregylet) iratai” – avatott be a szakember.
Gyűjtőlevéltárakról Mint azt Bernád Rita érdeklődésünkre elmondta, az egyházmegyei gyűjtőlevéltárak létrejöttének célja a történeti iratanyagok egy helyre történő koncentrálása, egységes, szakszerű feldolgozása, és ezáltal a hozzáférésük könnyítése. Az egyházi levéltárakban fellelhető iratokat elsősorban történészek (egyháztörténészek, helytörténetírók) és a plébánosok használják, valamint családfakutatók és szakdolgozatukat készítő egyetemisták. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében összesen kilenc gyűjtőlevéltár működik: Gyulafehérváron, Szamosújváron (egy római katolikus és egy örmény katolikus), Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és immár Csíkszeredában is.
Az érdekességekről
Kérdésünkre, hogy milyen érdekességre bukkant a munkája során, így fogalmazott Bernád Rita: egy levéltárosnak minden iratanyag érdekes és fontos, vagy a történelmi értéke (származási ideje) vagy a gyakorlati értéke (különböző jogi vagy gazdasági ügyek rendezéséhez) miatt. Természetesen fokozottabb az érték akkor, ha ritkaságról van szó, esetünkben ilyennek számít a csíkszentsimoni plébániáról származó – de sajnos nagyon sérült állapotban fennmaradt – 1713-ban megkezdett peres jegyzőkönyv, vagy egy 1674-ben megkezdett csíksomlyói historia domus, illetve az 1750-től vezetett csíkszenttamási anyakönyvek is. Ugyanakkor mennyiségükkel és 17. századi anyagukkal kitűnnek a csíkszentmiklósi, a csíkkarcfalvi és a csíkszentgyörgyi plébániai és esperesi iratok – részletezte.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Kórusművekkel örvendeztették meg egymást és a hallgatóságot
Mintegy háromszáz kórista vett részt a huszonkettedik alkalommal megszervezett Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón Csíkszentgyörgyön, ahol elhangzottak Kodály Zoltán szavai, miszerint teljes lelki élet zene nélkül nincs.
Az ünnep alkalmából megtelt a helyi plébániatemplom az énekesekkel és az érdeklődő hívekkel szombaton. A tizenegy órakor kezdődő szentmisén a főcelebráns Tamás József püspök rámutatott, a kórustalálkozó nem a versengést jelenti, két célja van: gazdagodni és gazdagítani. A kórusok felkészülésük és fellépésük révén is tanulnak, azaz gazdagodnak, míg az őket hallgatókat énekükkel gazdagítják, élményt nyújtanak számukra.
A szentbeszédben Illyés Zsolt, Csíkszentlélek plébánosa arra is kitért, hogy a kórustalálkozók megszervezése, illetve az azokon való részvétel is áldozatot, plusz energiát kíván az énekkaroktól. Örvendetesnek nevezte, hogy a mindennapi teendők mellett az érintettek mégis időt szánnak a zenére, a hagyományra, a kultúrára. A lelkipásztor Kodály Zoltán szavait idézve: „teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be”. Azt kívánta a jelen levő énekeseknek, hogy énekelésük révén valóban nyíljanak meg a lélek másképp elérhetetlen részei, azáltal pedig kerüljenek kapcsolatba Istennel.
Ilyés Zsolt a prédikáció további részében párhuzamba állította a mindennapi közösségi, családi életet a kórusok működésével. Mint fogalmazott, ahhoz hogy szépen szóljon egy-egy kórusmű, a kórustagoknak figyelniük kell a karvezetőre, hogy tudják mikor, milyen tempóban, hangerősséggel kell belépniük az éneklésbe. Ehhez hasonlóan az életben is figyelni kell Istenre ‒ hiszen az emberek is hangjegyek Isten alkotásában ‒, azáltal lehet az élet, zűrzavar helyett harmonikus.
szentmise végén a tavalyi szervező Csíkszentléleki Egyházi Kórus átadta az alcsíki kórustalálkozó vándorzászlóját a csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórusnak, akik egy évig őrzik majd azt templomukban. Mint a kórusok fellépése előtt elhangzott, a találkozón felcsendülő dalokkal a szervező énekkar névadója, Illyés András előtt is tisztelegtek születésének 380-dik, halálának pedig 305-ik évfordulója alkalmából. Az 1999 óta működő szentgyörgyi kórus megalakulásának tizedik évfordulóján vette fel a helyi születésű egyházi elöljáró nevét.
Ezt követően egymás után két-két kórusművel mutatta meg tudását a csíkszentléleki egyházi kórus (karvezető: Gergely Tibor), a csíkszentimrei egyházi énekkar (vezényelt: Darvas Róbert, Szopos Zoltán), a Szent László nevét viselő csíkszentsimoni énekkar (karnagy: Pap Levente), a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Kórus (karvezető: Szabó Tamás), a csíkszentkirályi kórus (vezényelt: Domahídi Vaszi Zalán), a Tusnádfürdői Kisboldogasszony Egyházi Kórus (karvezető: Virágh Imre), végül pedig a helyi énekkar (karnagy: Fejér István).
A jelenlevők hallhatták többek között a Domine Deus, a Gaudete, a Szép csillag száll az égre fel, az Isten dicsősége és a Gyönyörű mind kórusműveket. Az éneklések sora a Christus vincit közös eléneklésével zárult.
A kórustalálkozó megszervezéséhez, a helyi plébánia, a csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi közbirtokosságok és az Alcsík Kistérségi Társulás járult hozzá.
Fejér István, a szervező egyházi kórus vezetője érdeklődésünkre elmondta, a kórustalálkozó tulajdonképpen lehetőséget biztosít a Jézussal való találkozásra, hiszen ahogy a Szentírásban is olvasható: Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. Emellett a kórusok fejlődése is szemmel követhető az évről évre megrendezett találkozók révén. Mint a kántortól megtudtuk, jövőben Csíkszentkirályon találkoznak újra az Isten dicsőségét éneklő alcsíki kórusok. Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulója okán egy tőle származó idézetet is kiemelt, amely véleménye szerint rámutat a kóruséneklés lényegére: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!”
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

A civilszférából érkeznek a marosvásárhelyi RMDSZ új alelnökei
Gáspár Botond újságíró a kulturális-turisztikai, Ferencz Katalin egyetemi hallgató az ifjúsági alelnöki tisztséget pályázta meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezeténél. A meghirdetett funkciókra csak ketten jelentkeztek, Vass Levente elnök azonban így is elégedett, mert saját területükön tapasztalt jelentkezőkről van szó.
Vass Levente csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján mutatta be a vásárhelyi szervezet elnökségének két új tagját, a két alelnök pedig röviden ismertette a tisztséggel járó feladatkörét, illetve azokat az ötleteket, amelyeket szeretnének megvalósítani.
A civilszférából érkező alelnökök
Gáspár Botond a Vásárhelyi Hírlap munkatársa, elmondta, mielőtt megpályázta volna a politikai szerepkört, egyeztetett feletteseivel, azok beleegyezésüket adták, így nem érzi, hogy összeférhetetlen lenne az újságírói tevékenység az alelnöki tisztséggel.
Tervei között Marosvásárhely és más városok, települések közötti kapcsolatok erősítését hangsúlyozta az új alelnök, illetve olyan terveket vázolt fel, amelyek a megye, illetve Erdély részletesebb megismertetését célozzák.
Elmondta, szakirányú képzettséggel is rendelkezik, és több éves tapasztalata van a gasztronómiai turizmus, a turisztikai menedzsment terén. A várost, környékét és szélesebb körben Erdélyt szeretné népszerűsíteni nem csak a turisták, de a helyiek számára is, illetve olyan, elsősorban magyarországi településekkel szeretné, ha szorosabb partnerségre lépne a város, amelyek a Vásárhelyi Forgatagon már megfordultak.
Ferencz Katalin a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának számítástechnika szakos negyedéves hallgatója, aki szintén kikérte az egyetem vezetőségének beleegyezését, mielőtt elvállalta volna az ifjúsági alelnöki szerepet az RMDSZ városi szervezetében.
Elmondása szerint szeretné bevonni a marosvásárhelyi ifjúságot a közéletbe, megkérdezni őket, hogy mik a céljaik, milyen kérdések foglalkoztatják őket, mi az, amivel kevésbé elégedettek. Véleménye szerint jelenleg akadályba ütközik az az ifjú, aki megpróbálja hallatni a hangját, vagy elmondani, hogy mi az ami a fiatalokat leginkább érdekli. Az ifjúsági alelnök Csíkszentgyörgyről érkezett Marosvásárhelyre és szülőfalujában is hasonló kérdésekkel foglalkozott. Az ott szerzett tapasztalatát ezentúl Marosvásárhelyen kamatoztatná.
Körzeti elnök-választások
Vass Levente, mint a városi RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy az elkövetkezendő három évet a helyhatósági választásokra való felkészüléssel szeretné eltölteni az általa vezetett szervezet. Marosvásárhelyen jelenleg 8 RMDSZ-körzet működik, de remélhetőleg hamarosan létrejön a 9. is.
A körzetekbe olyan embereket várnak, akik helyismeretükkel és tenniakarásukkal segítenek a következő választásokra felkészülni – mutatott rá az elnök, aki elmondta, Soós Zoltán visszatért az RMDSZ-be és elvállalta az Egyesülés negyed körzetének elnöki tisztségét. Portik Vilmosnak is feljánlott hasonló szerepkört Vass, de ő elfoglaltságára hivatkozva nem vállalta. „Ezzel is a nyitottságunkat, a befogadókészségünket szeretnénk hangsúlyozni, azt hogy várunk mindenkit, aki visszatér, vagy betér a szervezetbe” – fogalmazott Vass Levente.
Feltérképezni a mobiltelefon nélküli településeket
Sajtótájékoztatóján Vass Levente új parlamenti kezdeményezését is ismertette. Elmondta, a kormány olyan sürgősségi telefonvonalat szeretne létrehozni, amely minden településről hívható, azzal viszont nem számolt, hogy még nagyon sok az olyan lakott település, ahol nem működnek a mobiltelefonok térerő hiányában.
Mielőtt a sürgősségi elérhetőségről gondoskodnának, fel kell ezeket a helységeket térképezni, és megoldani a telefonos lefedettséget. „Ne a szekeret fogjuk a lovak elé” – fűzte hozzá az RMDSZ-es parlamenti képviselő, akinek már korábban is volt ilyen jellegű kezdeményezése. Ennek érdekében most a telekommunikációs miniszterhez és a prefektúrához, valamint a szolgáltatókhoz szeretne fordulni. Ugyanakkor ahhoz, hogy teljes kép alakuljon ki, melyek ezek a hátrányos helyzetű falvak, felhívást intézett valamennyi érintett lakoshoz, hogy amennyiben olyan területen él, ahol nincs mobiletelefonos szolgáltatás, jelezze a község polgármesterének, illetve a képviselői irodának.
A jelentéseket a kabinet@vasslevente.ro címre várják, illetve hétköznaponként 9 és 16 óra között, kedden és csütörtökön 9 és 17 óra között Vass Levente parlamenti képviselői irodájában, a megyei önkormányzatnak és prefektúrának is helyet adó közigazgatási palota 89-es számú szobájában.
Antal Erika / maszol.ro