Merkel erősítene a romániai jogállamiságon
Románia stabil ország, és belpolitikai válságának nincs hatása a kül-, és Európa-politikájára – jelentette ki Klaus Johannis államfő hétfőn Berlinben az Angela Merkellel folytatott megbeszélése után. A német kancellár közölte, Románia belügyéről lévén szó, érdemben nem kommentálja a fejleményeket, a válságtól függetlenül azonban kiemelte, hogy Bukarestnek tovább kell erősíteni a jogállamiságot, a demokráciát és a korrupció elleni küzdelmet.
Újabb jelentős diplomáciai fegyvertényt könyvelhetett el Klaus Johannis, aki a Washingtonban Donald Trump amerikai elnökkel június 9-én folytatott megbeszélése után hétfőn Berlinben kezdett kétnapos hivatalos látogatást. A román államfőt egyaránt fogadta Angela Merkel német kancellár és Frank Walter Steinmeier államfő.
Trump elmélyítené az amerikai–román kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnök a Klaus Johannis román államfővel Washingtonban tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján az amerikai–román viszonyt dicsérte, s reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú kapcsolatokat tovább mélyítik. 
A Merkellel közös sajtóértekezleten óhatatlanul szóba került a bukaresti kormányválság, amelynek kapcsán Johannis igyekezett megnyugtatni berlini vendéglátóját, hogy Románia stabil ország, és a belpolitikai perpatvarnak nincs hatása a kül-, és Európa-politikájára.
A román államfő kérdésre válaszolva kiemelte, a „kormánykoalíció belső válsága” nem érinti Románia stabilitását és gazdaságának működőképességét sem. „A válság a külpolitikát és az Európa-politikát sem érinti, mert valamennyi számottevő politikai erő egyetért abban, hogy az eddigi irányvonalat követve megbízható és megfontolt politikát kell folytatni” – idézte az MTI Johannist.
Angela Merkel azt mondta, hogy nem kommentálja a fejleményeket, mert Románia belső ügyeiről van szó. A válságtól függetlenül kiemelte, tovább kell erősíteni a jogállamiságot, a demokráciát és a korrupció elleni küzdelmet, mert az eddigi vívmányok esetleges fellazítása azzal a következménnyel járna, hogy meg kellene kérdőjelezni más területeken elért eredményeket, ezért nagyon fontos a reformok folytatása. Krónika (Kolozsvár)

Román kormányválság - Az ellenzéki média a nemzeti érdekek feladásával vádolja az RMDSZ-szel egyezkedő szociálliberális kaolíciót
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, - A bukaresti jobbközép ellenzékhez közel álló média a román nemzeti érdekek feladásával vádolja a parlamenti többséggel rendelkező szociálliberális koalíciót, amiért a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) tett engedményekkel próbál szavazatokat „vásárolni” a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök leváltásához.
A jobboldali Hotnews.ro portálon Cristian Pantazi keddi vezércikkében úgy vélekedett, hogy ezzel Románia stabilitását veszélyeztetik. Az RMDSZ számára sem lehetnek hosszú életűek a „zsarolással” szerzett előnyök, amelyeket egy „bűnözői klikkből” kisajtol - írta a szerző, a korrupcióváddal bíróság elé állított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökre és Calin Popescu Tariceanura, a liberális ALDE vezetőjére utalva.
Pantazi elismeri, hogy az RMDSZ számos követelése - például az anyanyelvhasználati küszöb csökkentése, a szabad jelképhasználat - legitim, de ha azokat „erővel” fogadtatják el a szorult helyzetbe került Dragneával, akkor ezzel a szövetség maga ellen fordítja a román közvéleményt, saját korrupcióellenes érzelmű választóit is, az így elfogadtatott jogszabályok pedig nem fognak sokáig érvényben maradni.
A szerző különösen cinikusnak tartja, hogy Dragnea most késznek mutatkozik például jóváhagyni egy magyar tannyelvű részleg tagozat megalakulását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), miután nemzeti szólamokat hangoztató pártja egy hasonló tervezet miatt buktatta meg 2012-ben az akkor hatalmon lévő Ungureanu-kormányt.
A jobbközép (ellenzéki) liberális párthoz közel álló Adevarulban Marius Diaconescu a hivatali anyanyelvhasználat „csapdáiról” cikkezett, amely „lehetetlen” helyzetbe kényszerítené, és „hatalmas költségekbe verné” a román közigazgatást.
Cristian Tudor Popescu publicista a Digi 24 hírtelevízióban „piszkosnak” nevezte a PSD-ALDE koalíció és az RMDSZ közötti alkudozást. Természetesnek ítélte, hogy az RMDSZ „drágán adja” szavazatait, és mindent megtesz „örökös célkitűzése”, a területi autonómia elérése érdekben, Dragneáék viszont szerinte nem Erdélyt, hanem Romániát „adják el”, és hiteltelenítik magukat saját választóik szemében, akiknek a bizalmát nacionalista jelszavakkal szerezték meg.
A román ellenzéki médiában főleg az a - szenátus szakbizottságában hétfőn megszavazott - tervezet okozott felháborodást, amely március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítaná a romániai magyarok számára. A Bogdan Rares, a Realitatea hírtelevízió publicistája emiatt hazaárulóknak nevezte Dragneát és Tariceanut, akik „30 ezüstért (az RMDSZ 30 szavazatáért) lángra lobbantják Erdélyt” azáltal, hogy hivatalos ünneppé akarják tenni azt a napot, amelyen a magyar forradalmárok zászlajukra tűzték az „Uniót Erdéllyel”.
A román parlamentben szerdán szavaznak a Grindeanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. A szociálliberális koalíciónak elvileg 11-gyel több törvényhozója van, mint az a 233, amennyi Grindeanu megbuktatáshoz szükséges, de nem biztos, hogy valamennyiükre számíthat. Az RMDSZ-nek 30 képviselője és szenátora van.

Sötét erők diadala
Veszélyben Románia, elárulták a román nemzeti érdekeket, az alkotmányos rendet, eladták Erdélyt – ezektől a jajkiáltásoktól hangos másfél napja az ország, a parlament, ezt harsogják a tévék, lapok politikai szájtartástól függetlenül. Nem győzik egymást túllicitálni a nagy román szószólók, a magyar veszély oly méretűvé dagadt, hogy már a kormányválság is alig téma. S mindez miért?
Mert az RMDSZ támogatása feltételéül szabta néhány olyan jogszabály elfogadását, melyek programjában, választási ígéreteiben is szerepeltek. Nem, nem területi autonómiát kért Székelyföldnek, csupán a nyelvi jogok bővítését kívánta elérni, hogy ne legyen bűn kitűzni a székely zászlót, hivatalos ünnep legyen a magyarok számára március 15. Olyan dolgokat, melyek igazodnak Románia nemzetközi vállalásaihoz, s melyek tulajdonképpen minden normális államban természetesek. 
Oly változatos formában, akkora elementáris dühvel tört elő a gyűlölködés, hogy a nacionálkommunista Ceaușescu is megirigyelte volna. Román nemzeti színű szalagok jelentek meg a parlamentben, hazafias nóták harsogtak a gyűlésteremben, s akinek nem jutott képernyő, mikrofon, az a közösségi oldalakon tett tanúbizonyságot hatalmas hazaszeretetéről, hogy ország-világ lássa, ő nem tartozik az árulók közé. Hemzsegtek a hazugságok az 1848-as forradalom idején megölt több százezer románról, arról, hogy Bukarestben is kötelező lesz a magyar nyelv ismerete, ha átmegy az RMDSZ javaslata, a fenyegetőzés, hogy estére sok tízezren gyűlnek össze a fővárosban tiltakozni. Egyetlen józan hang sem akadt, amely elmagyarázta volna, miről is szólnak ama inkriminált jogszabályok. Senki nem merte kockáztatni a magyarbérenc bélyeget. 
Az RMDSZ megpróbálta, amire vállalkozott: parlamenti eszközökkel bővíteni valamelyest az erdélyi magyarság ugyancsak megnyirbált jogait. Kihasználva remek alkupozícióját – úgy tűnik, Dragneáéknak nagyobb szükségük volt támogatásukra, mint bevallották –, igyekezett mindent átnyomni, amiről úgy gondolta, hogy átmehet. A már két említett jogszabályon kívül előkerült a kisebbségi törvény, egyebek mellett feltételül szabták a marosvásárhelyi iskola és orvosi ügyének rendezését is. Mind-mind olyan rendelkezések, melyek nem vesznek el senkitől, de élhetőbbé tehették volna a magyarok számára is ezt az országot. A románságnak azonban már ez is elfogadhatatlan.
Itt állunk hát 2017 Romániájában, ahol oly példaértékűen rendezték a nemzeti kisebbségek helyzetét. Néhány óra alatt olyan fokú magyarellenesség generálható, mely a sötét középkort idézi, és amely nyerő helyzetből az abszolút vesztesébe taszítja az RMDSZ-t, egyes számú közellenséggé teszi közösségünket. Az már egyértelmű, a most napirendre került tervezetek elfogadtatására esély sem nyílhat a közeljövőben, a kis lépések, alkudozások politikája zsákutcába futott. S hol vannak még az igazán fontos, megmaradásunkhoz elengedhetetlen célkitűzések? Ideje lenne hát mérlegelni, érdemes-e ezen az úton folytatni, vagy ki kellene végre próbálni a radikálisabb, tüntetésekre, polgári engedetlenségre alapozott politizálást. Vesztenivalónk lassan már úgysem lesz. 
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Johannis: nem alku tárgya az etnikai alapú autonómia
Klaus Johannis államfő az RMDSZ és a román balliberális koalíció közötti tárgyalásokra utalva kijelentette: nem lehet alkudozni az etnikai alapú autonómiáról, ez ugyanis szerinte „nemkívánatos dolog” Romániában.
A németországi hivatalos látogatáson tartózkodó államfő kedden este román újságíróknak nyilatkozott a bukaresti kormányválságról. Klaus Johannis felszólította a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy „ne iktasson be a tárgyalócsomagba olyan dolgokat, amelyek nem képezhetik alku tárgyát”.
„Arra gondolok, hogy nem lehet tárgyalásokba bocsátkozni az etnikai alapú autonómiáról. Ez nemkívánatos dolog Romániában, nem lehet róla különleges helyzetek jelentette nyomás alatt egyezkedni” – idézte az államelnököt a Digi 24 hírtelevízió.
Klaus Johannis elmondta, abban érdekelt, hogy mihamarabb véget érjenek a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíción belüli nézeteltérések. A román médiumok egy része arra következtetett a rejtélyes elnöki üzenetből: Johannis „többet tud”, mint a közvélemény, amely nem értesült arról, hogy a PSD autonómiáról is tárgyalt volna az RMDSZ-szel. Hétfőn azonban több román is médium is arra figyelmeztetett, hogy az RMDSZ a 12 éve beterjesztett, azóta is parlamenti szavazásra váró kisebbségi törvénytervezetet is megpróbálta elfogadtatni, amely kulturális autonómiát – vagyis iskolák, színházak és más kulturális intézmények feletti döntési jogot – irányzott elő az arra igényt tartó nemzeti kisebbségeknek.
A román államfő Berlinben úgy vélekedett, Romániának stabil kormányra van szüksége, a miniszterelnöki tisztséget pedig feddhetetlen személynek kell betöltenie. „Nem adtam fel a politikai elveimet, továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy feddhetetlen legyen, aki kinevezek valamilyen tisztségbe. Eszemben sincs eltekinteni azoktól a feltételektől, amelyeket tavaly ősszel fogalmaztam meg. Romániának stabil kormányra és feddhetetlen miniszterelnökre van szüksége” – szögezte le Klaus Johannis, aki úgy vélekedett: nincsenek arra utaló jelek, hogy hosszan tartó politikai patthelyzet alakul ki Bukarestben. Krónika (Kolozsvár)

Johannis elkerülné az előrehozott választásokat
Az előrehozott választások lehetősége szerepel Románia alkotmányában, de csak egy mély válság esetére, amelyet jobb lenne elkerülni - mutatott rá pénteken Klaus Johannis államfő. A brüsszeli uniós csúcson tartózkodó elnök román újságírók felvetésére válaszolva beszélt erről a lehetőségről. Az alkotmány szerint az államfőnek akkor kell feloszlatnia a parlamentet és előrehozott parlamenti választásokat kiírnia, ha a parlamentben két egymást követő kormányalakítási kísérlet megbukik.
Az államfő felesleges álproblémának nevezte azt a jogvitát, amely arról alakult ki Bukarestben, hogy visszavonhatják-e korábbi lemondásukat a szerdán leváltott Grindeanu-kormány miniszterei. Elmondta: a minisztereknek két esetben szűnik meg a mandátumuk, ha az államfő aláírja a felmentésüket, illetve ha a parlament új kormányt szavaz meg, ebben az esetben a miniszterek mandátuma automatikusan megszűnik.
Johannis leszögezte, esze ágában sincs két napra új minisztereket kinevezni, és felszólította a lemondásukat benyújtó, de Johannis értelmezése szerint továbbra is ügyvivő miniszternek minősülő tárcavezetőket, folytassák munkájukat és biztosítsák az ügyintézés folyamatosságát, amíg új kormány áll fel.
Arra a kérdésre, hogy szükségét látja előrehozott választásnak, az államfő leszögezte, határidő előtti választás kiírásához mély politikai válság szükséges, amely lehetetlenné teszi egy új kormány felállítását. Az államfő érzékeltette, hogy ez az eset még nem áll fenn. Johannis a következő miniszterelnök személyéről elmondta, feddhetetlen személynek kell lennie, aki élvezi a parlamenti többség támogatását. Szabadság (Kolozsvár)

bölömbikával szántanak, ugye?
Fél évszázadon keresztül tanított szülőfalujában, Ördöngösfüzesen, ahol több múzeumot is alapított. A természetvédelemre való neveléssel országos hírnévre tett szert. Lapohos András nyugalmazott biológiatanárral oktatásról, nevelésről és a mezőségi magyar szórvány helyzetéről beszélgettünk.
– A rohamos gyereklétszám-apadás korában az ember nosztalgiázva gondol vissza a háború utáni évtizedekre, amikor a Mezőségen is népes magyar osztályok indultak. Ön ezt hogyan élte át pedagógusként? – Az osztályösszevonások nem a rendszerváltás után kezdődtek el. A Mezőségen jóval korábbról nyomon követhető létszámbeli apadásunk. Amikor fiatal biológiatanárként hazatértem szülőfalumba, és 1954-ben kineveztek iskolaigazgatónak Ördöngösfüzesen – hozzám tartozott Füzesmikola, Boncnyíres, Lunkabonc és Kisszék román iskolája is –, láttam, hogy csak idő kérdése a gyereklétszám-csökkenés. A mindenkori hatalomnak az volt az érdeke, hogy az első adódó alkalommal osztályokat vágjon le és szüntessen meg. Akkoriban a szamosújvári központtal működő rajonhoz tartoztunk. Egy decemberi napon beállított hozzánk a magyar tanfelügyelő tanügyi paranccsal, hogy egy magyar osztályt szüntessek meg, mert ősszel eggyel kevesebb gyerekkel indítottuk el, ami nem törvényes.
– Ellent lehetett mondani az akkori hatalomnak?  
- Abban a korban is elsősorban az iskolaigazgatón múlt, hogy keres-e megoldást, vagy szolgaian teljesíti a felülről jövő parancsokat. Én nem teljesítettem. Az ügyet a szülői bizottság elé vittem, és közös döntés született, hogy egy szomszédos község iskolájából hozunk egy gyereket, ezzel megmentjük az osztályt. Az új gyerek átiratkozási papírjaival bementem Kolozsvárra a főtanfelügyelőhöz, aki azonban hallani sem akart erről. Így jutottam el a megyei néptanácshoz, az oktatással is foglalkozó román alelnökasszonyhoz, akit sikerült meggyőznöm igazamról. Karácsony szombatján megkaptuk a tanfelügyelőségről a beleegyező papírt, hogy az osztály tovább működhet.
– A gyereklétszám-csökkenés nem állt le. Hogyan sikerült fél évszázadon át megőriznie az 1–8. osztályos magyar oktatást Ördöngösfüzesen?
– Mai szóhasználattal élve mi voltunk a környék első szórványiskolája, miután kiderült, hogy csak így lehet megmenteni a magyar oktatást. A környező magyar falvakban már 5–8. osztály nem indult, így volt utánpótlás. Senki nem biztatott arra, hogy bentlakást létesítsek, a tanfelügyelőség nem támogatott. Volt rá épület, és mi a nulláról indítottuk. A bentlakó gyerekek szüleitől kértünk alapélelmiszereket, és egy falubeli asszony megfőzte az ételt. Így indultunk. A tanárokkal felváltva pluszjuttatás nélkül biztosítottuk a gyerekek állandó felügyeletét. Én minden este addig voltam benn, amíg a gyerekek elaludtak. Szentmártonból, Feketelakról, Pujonból és Vasasszentenyedről érkeztek folyamatosan diákok. Mindenki elégedett volt a körülményekkel, és azzal, hogy magyarul tanulhatnak. Mire önerőből összehoztuk a jól működő bentlakást, mellénk állt a tanfelügyelőség is: kaptunk ösztöndíjakat, így a fenntartása könnyebbé vált.
– Miután önt nyugdíjazták, nemcsak a bentlakás, hanem pár éven belül a magyar nyelvű 5-8. osztály is megszűnt. Ennyire elapadt az utánpótlás?
– Minden csak úgy működik, ha mellé állnak, ha szívügyüknek tekintik. Nekem fél évszázadon át ez volt a szívügyem, utódaimnak már kevésbé. A rendszerváltás után a tanárok zöme évi rendszerességgel váltogatta egymást, helyettesítőként dolgozott, és aki tehette, városon maradt. Nem véletlen tehát a teljes leépülés. A községközpontban ma összevont elemi osztályok működnek a magyar gyerekek számára, az 5–8. osztály rég megszűnt. Meg lehetett volna menteni a bentlakásos oktatást, de ehhez nem volt kezdeményező.
– Van, aki azért neheztel önre, mert párttag volt és végig megmaradt iskolaigazgatónak. Mennyi kompromisszumot kellett kötnie a hatalommal?
– Az a fél évszázad, amit szülőfalumban tanítottam, iskolát vezettem és múzeumot alapítottam, nyitott könyv: nincs mit szégyellnem. Ha kompromisszumról beszélünk, az abban nyilvánult meg, hogy időről időre az ellenem megfogalmazott tanfelügyelőségi bírálatok és támadások leperegtem rólam. Ha személyemről volt szó, nem vágtam vissza, nem feleseltem, nem vitatkoztam velük. Azért hoztam létre 1957-ben az állattani múzeumot, hogy valamit felmutassak, hogy hagyjanak békén. Amikor híre ment, hogy Ördöngösfüzesen a környék állatvilágát bemutató múzeum működik, a tanfelügyelőség összehívott a faluba ötven iskolaigazgató részvételével egy tanügyi nagygyűlést. A találkozó olyan jóra sikeredett, hogy a főtanfelügyelő egyszeri alkalommal jóváhagyott számomra egy ezerlejes prémiumot és egy televíziót. A pénzt megkaptam, a televíziót soha. De ne gondolja, hogy ezt a munkát mindenki elismerte. Egy időben olyan tanfelügyelő is akadt, aki szokásos évi jelentésében azt írta rólam, hogy az ördöngösfüzesi általános iskola az egyedüli a megyében, ahol egyetlen növény sincs. Talán arra gondoltak, hogy erre a szemenszedett hazugságra cirkuszt rendezek, és leválthatnak. Nem szóltam semmit. Tudtam, hogy aki ismer, ezt nem hiszi el.
– Ön városi iskolában vagy éppen egyetemen is taníthatott volna. Soha nem akart innen elmenni?
– Amikor diákjaimmal sorra nyertük az országos versenyeket, és egyre több diákcsoport jött látogatóba a múzeumba, egyszer behívtak a tanfelügyelőségre, és felajánlották, vállaljam el a szaktanfelügyelői állást. A főtanfelügyelő értetlenkedve nézett rám, amikor elutasítottam. Nem akartam én a szülőfalumból elmenni soha. Tanártársaim vagy feletteseim a rajoni és megyei gyűléseken sokszor megkérdezték: miért hajtok annyira? Féltem az állásom, bizonyítási kényszerben szenvedek? Mit válaszolhattam volna erre? Számomra ez az életforma volt a természetes.
– Diákjait miként tudta elkötelezni a természetszeretet mellett?
– Nagyon sokat kirándultunk. Előbb a falut és annak határát cserkésztük be, aztán messzebb merészkedtünk. A gyerekeket tudatosan arra neveltem, hogy figyeljék meg a környezetüket, és jegyezzék le azt, amit látnak. Egy-egy kirándulás után mindig kaptak lapot, hogy írják le az élményeiket: mit láttak, milyen növényt és állatot ismertek meg? Ebből született mintegy nyolckötetnyi napló, amit beköttettem, és ami megtekinthető a múzeumban. A falu határában környezetvédelmi területet létesítettünk: a védett növényeket figyeltük meg és gondoztuk. Az évek során a környék növény- és állatvilágát mintegy háromezer diapozitívon örökítettem meg.
– Gondolom, ennek a fajta természetrajz-oktatásnak híre terjedt...
– Akkor figyeltek fel ránk, amikor az ördöngösfüzesi diákcsapat megnyerte a frissen elindított országos Pro Natura természetvédelmi versenyt Bukarestben. Sokan értetlenkedve kérdezték, honnan jöttünk, kik vagyunk. A második évben ennek erdélyi magyar változatát Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, onnan is a nagydíjat hoztuk haza. Ma is emlékszem, volt egy beugrató kérdés: a bölömbikával szántanak? Az ördöngösfüzesi gyerekek tudták, hogy a bölömbika egy madár... A gyerekeknek nagy élmény volt egy-egy ilyen verseny: országot láttak, sokat utaztunk. Nyaranta lementünk táborozni a tengerpartra, idehaza pedig minden évben megszerveztük védett növényünkről, a zergeboglárról elnevezett napot. Ilyenkor kicsi, nagy kiment a mezőre: mai hasonlattal élve egyféle falunap volt ez.
– Mi lett a zergeboglárral?
– Az ma is védett növény, csak éppen az általam létesített természetvédelmi terület tűnt el. A termelőszövetkezet felbomlása után a termőföldek visszakerültek magántulajdonba, de az emberek már nem gondozzák, és mi sem kaphattuk meg. A polgármesteri hivatal többszöri kérésemre sem talált megoldást, nem mérték fel egy ilyen kezdeményezés fontosságát. Itt a múzeumban maradt meg a több évtizedes környezetvédelmi foglalkozás emléke.
– Mivel kárpótolta magát nyugdíjas éveire?
– A kommunizmus idején aktív tanárként jártam a Mezőségre elkallódó magyar gyerekeket hozni az ördöngösfüzesi bentlakásba, a rendszerváltás után azonban más szemmel barangoltam be a falvakat. Az elapadó gyülekezeteket kerestem fel, és próbáltam leltározni a veszteségeket. Ebből a kilencvenes években született meg az úgynevezett falikönyvem. Sokan nem értették, mi ez. Egy jómódú egykori diákom is rákérdezett, mire azt válaszoltam: azért falikönyv, hogy kiállítva bárki belelapozhasson, mert a kiadására nincs pénzem. Rögtön felajánlotta támogatását. Így született meg a Zúgó harangok című kötet 46 mezőségi és szamosdombháti gyülekezet történetével. A rendszerváltás után összesen hét könyvem jelent meg, amelyekben feldolgoztam a környék növény- és állatvilágát is.
– A református templom szomszédságában, a néprajzi múzeumban beszélgetünk. Mennyire volt nehéz ezt tető alá hozni?
– Nehezebb volt, mint 1957-ben az állattani múzeumot elindítani. Nem a saját telkemre épített magánintézményt akartam, hanem egyházi fennhatóság alá tartozó múzeumot. Hosszú ideig ment a kötélhúzás: a presbitérium megszavazta, de a lelkész elutasította, mert attól félt, hogy az egyháznak kell eltartania. Ő csak ennyit látott a kezdeményezésből. Hiába fogadkoztam, hogy az egyháznak egy banijába sem fog kerülni. Az hozta meg az áttörést, hogy volt diákjaimmal elkészítettem a gyülekezet egykori haranglábjának makettjét – 1928-ban építették meg a templom mai tornyát, így a haranglábra nem volt már szükség. Az embereknek tetszett az ötlet, így elkezdtem levelezni ismerősökkel a világ minden részéből, és összegyűlt az építkezéshez szükséges pénzösszeg. 2001 óta áll a múzeum, amely a Mezőség magyar örökségét hivatott őrizni és bemutatni.
Lapohos András
A mezőségi Ördöngösfüzesen született 1928-ban, Szamos­újváron érettségizett 1948-ban, majd 1953-ban szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát a kolozsvári Bolyai Egyetemen. 1954 és 1990 között a kéttagozatos ördöngösfüzesi általános iskola igazgatója. 1957-ben a környező megyékben először ő létesített iskolai állattani múzeumot, majd környezetvédelmi területet hozott létre ritka növények ápolására a falu határában. Diákjaival országos versenyeket nyert, országos hírnévre tett szert. Nyugdíjazását követően az 1989-es rendszerváltás után a Mezőség szakavatott krónikása. Mintegy ötven mezőségi magyar gyülekezet történetét dolgozta fel, és néprajzi múzeumot hozott létre 2001-ben. Több ezer színes diából és egyéb dokumentumokból a környék természeti kincsei iránt érdeklődök számára történeti tárat, dokumentációs központot alapított. Idén márciusban munkája elismeréséül Kolozsváron magyar állami kitüntetést vehetett át.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: ritka farizeus a román társadalom
Kelemen Hunor meggyőződése, hogy akkor is nacionalista hangulatkeltésbe torkollnak a román koalícióval folytatott tárgyalások, ha rövidebb az RMDSZ igénylistája. A szövetségi elnök a Krónikának adott interjúban elmondta, az alakulat nem mondott le a magyar közösség számára kedvező javaslatokról, amelyek egy részére szerinte ősszel vissza fognak térni. A politikus a parlamenti pártok közül a PSD–ALDE-koalíciót tartja párbeszédképesnek, és az RMDSZ a jövő héten dönt az új kormány esetleges támogatásáról.
Adott pillanatban úgy tűnt, hogy sínen vannak a román balliberális koalícióval folytatott tárgyalások, és sikerül elfogadtatni számos, a magyar közösségnek kedvező törvényjavaslatot. Milyen RMDSZ-es indítványokat volt hajlandó támogatni a hatalmon lévő két párt elnöke? – Kezdtük a parlamentben még a Tăriceanu-kormány idején beterjesztett kisebbségi törvénnyel, amelynek elfogadtatása érdekében jóformán valamennyi párttal tárgyaltunk 2005 óta. Ez nagyon régi célja az RMDSZ-nek, nincs benne semmi újdonság, jobbról-balról szétszedték már. A tavaszi ülésszak kezdete óta iktatott többi tervezet is szerepelt pár hónapja a szakbizottságok asztalán, ezekről a közvéleményt tájékoztattuk, a partnerek is ismerték.
Azt mondtuk, próbáljuk meg a június végén befejeződő ülésszak végéig elfogadtatni ezeket. Amikor mindezekről hétfőn reggel egyeztettünk, a koalíciós pártok vezetői a legnagyobb nyitottsággal, mindenféle fenntartások nélkül, a kényes pontokról is hajlandóak voltak tárgyalni.
A március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását célzó tervezet például még a korábbi parlamenti ciklusban elkészült, csak most nyújtottuk be, és nagyjából azokat a törvényeket követi, amelyek a romák, tatárok számára egy-egy ünnepnapot megjelölve már elfogadott a parlament, és éppen Traian Băsescu hirdette ki elnökként.
A közigazgatási törvény anyanyelvhasználatról szóló cikkelyeit módosító javaslatok is a képviselőház napirendjére kerültek, sőt a minisztériumok és a törvényhozói tanács is véleményezte, és mindössze technikai javaslattal élt, de alapvetően nem utasította el. Tehát ezek a kezdeményezések mind benne voltak a körforgásban.
A március 15-ével kapcsolatos törvénytervezettel volt a legkevesebb problémájuk, itt egyedül azt javasolták, hogy a hivatalos ünnepen járó szabadnap ne legyen kötelező, hanem a munkaadóra bízzák. A nyelvhasználati törvény esetében ugye mi azt javasoljuk, hogy a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkenjen a küszöbérték, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban.
Ők tizenöt százalékot támogattak, mire mi elfogadtuk ezt a kompromisszumot, ugyanakkor beiktattunk egy alternatív küszöböt is, ami azt jelentené, hogy Temes, Arad és Brassó magyar közösségei számára is biztosítva lennének az anyanyelvhasználati jogok. Újra beemeltük a tervezetbe, hogy a későbbi demográfiai változás nem befolyásolja a nyelvhasználati jogokat, az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve pedig felsoroltuk a prefektúrákat, dekoncentrált intézményeket, utcanévtáblákat és útjelző táblákat is. Még a kisebbségi törvényt is elfogadták, mindössze más javaslatot tettek a kulturális autonómia megnevezésére, mert nem bírták elfogadni az autonómia szót, de a hatásköre maradt. Egyedül a nyelvhasználat megtagadása esetén járó szankciók témaköre maradt nyitva, mi ugyanis azt javasoltuk, hogy ezek a büntetési tételek ne kormányhatározatban szerepeljenek, mint eddig, hanem magában a jogszabályban.
A tárgyalásokról kiszivárgott hírekre viszont beindult a nacionalista hangulatkeltés. Erre hivatkozva visszakozott Liviu Dragnea PSD- és Călin Popescu-Tări­ceanu ALDE-elnök? – A hétfőn délután elkezdődött hisztériakeltés nyomán a koalíció erdélyi képviselői ültek farhámba. Talán ott hibázott a két román párt, hogy a velünk folytatott tárgyalásokra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. Miközben a déli megyék politikusaival nem volt semmi baj, az erdélyi román képviselőket agresszíven, hatékonyan manipulálták a sajtóban, Facebookon. Emiatt kedden reggel a koalíció vezetői már azt mondták, nagy a kockázata annak, hogy a saját pártjukon belül kialakul egy olyan viszonyulás, ami a tervezetek végszavazásánál már problémát okozhat, ezért most nem vállalják mindezt. Nem vesztünk össze velük, nem alakult ki olyan helyzet, hogy letépjük egymásról a zakót, egyszerűen megijedtek, megtorpantak a hihetetlenül erős nacionalista manipulációtól. Ekkor mindenki visszalépett egyet. A türelem is nagy kvalitás a politikában, ezért azt mondtuk, semmi baj nincs, ha most ezt nem tudják vállalni. Már csak azért is, mert aritmetikailag megvan a többségük, tehát a történet nem arról szól, ahogy a román média beállította, hogy adok-kapok folyt volna. Mi nem üzleteltünk, hanem nagyon tisztességesen tárgyaltunk.
Sokan úgy látják, sok volt egyszerre a kisebbségeknek, de elsősorban persze a magyaroknak tett engedményekből, és ez verte ki a román médiában, a politikusok körében a biztosítékot. Erről mi a véleménye?
Én is feltettem a kérdést, sok volt-e, hogy három dolgot próbáltunk egyszerre megoldani, vagy esetleg lehetett volna kisebb csomagban adagolni. Meggyőződésem, hogy bármivel állunk elő, ugyanez a hangulatkeltés lett volna. Ha a szenátus szakbizottsága hétfőn nem fogadja el a március 15-i hivatalos ünnepet, akkor a nyelvhasználatnak mennek neki, mindössze ürügy kellett. Bár sokan nem látják be, most is az volt a fontos, hogy megmutassák ugyanazt a manipulációs technikát, amit januárban már lefolytattak: ha megnyomják a gombot, pillanatok alatt olyan helyzetet lehet teremteni, hogy a politikusok egy része megtorpan. Ennek ellenére nekünk nincs miért lemondanunk ezekről a dolgokról, ők pedig megoldják maguk a saját kormányuk megbuktatását.
Ön szerint az elmúlt napok hisztérikus magyarellenes kirohanásai ismeretében terítékre kerülhetnek-e még a közeljövőben kisebbségi jogok bővítését célzó kezdeményezések? Már csak azért is, mivel a román egyesülés centenáriumának közeledtével ez a hangulatkeltés várhatóan csak fokozódni fog.
Azt gondolom, hogy a közigazgatási törvény módosítása mindenképpen napirendre fog kerülni szeptemberben, ha okosan dolgozunk, akkor át is fogjuk tudni vinni. Dragnea és Tăriceanu sem gondolja, hogy ezt el kell felejteni és le kell venni napirendről. Viszont mindannyian úgy gondoljuk, hogy a nyár folyamán meg kell próbálni intenzívebbre venni a párbeszédet a román emberekkel annak érdekében, hogy a mostani hangulatkeltés ne forduljon át egy teljesen más logikát követő pályára. Ez közös felelősségünk. A kisebbségi törvényről is hasonlóképpen vélekedem, de hát erre tizenkét éve várunk, tehát esetünkben a türelem a politikában még erősebb kvalitás, mint egy normális országban. Az nem megoldás, hogy mi sündisznóállásba bújunk. Másrészt vannak legalább ilyen súlyú, a jogállamra és a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó kérdések, amelyeket ennek a koalíciónak meg kell tudni oldani. Hogy a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, ne ellenőrizhetetlen helyeken, a sajtónak, nacionalista hőzöngéseknek kitéve. Ha nem sikerül rendezni a jogállamiság kérdését, akkor minden egyéb kérdés, beleértve a kisebbségiekét is, veszélybe kerülhet. Nem hiába javasoltam az államelnöknek 2015-ben a többség-kisebbség közötti megállapodást, tudtuk, hogy közeleg 2018, ami sok problémát fog jelenteni. Megáll az eszem, hogy az ország egyik legjobb egyetemének, a kolozsvári BBTE-nek a rektora azzal fenyegeti a románokat és a magyarokat, hogy a puliszka mindjárt felrobban. Valakit nem azért választanak rektornak, még ha fasiszta történész is, hogy fenyegesse a társadalmat, a politikusokat. Európában nem nagyon látni ilyen farizeus társadalmat, mint amilyen a román. Miközben itthon üvölt az elképesztő magyarellenes, nacionalista hangulatkeltés, az államfő Berlinben kijelenti, hogy Romániában példaértékűen meg van oldva a kisebbségi kérdés. És a két vonat nem csattan össze a fejükben hatalmas robajjal.
Említette, hogy nem vesztek össze a koalícióval. Ezek szerint a parlamenti együttműködésről szóló megállapodás érvényes a most következő kormányalakításra is? Vagy további alku tárgya, hogy az RMDSZ támogatja-e az új kabinetet?
Nem azért küldtek bennünket a parlamentbe, hogy összevesszünk valakivel, ez a politikában nem lehet cél. Ha valakivel össze kellene veszni, akkor az végképp nem a koalíció, hanem például Orbán Lajos PNL-elnök és Traian Băsescu. A megállapodásunk négy évre szól a PSD–ALDE-koalícióval, azzal a kitétellel, hogy minden parlamenti ciklus után kielemezzük, és eldöntjük, miként megyünk tovább. Bizonyára lesznek tárgyalásaink, mindig a kontextusában kell elemezni valamit. A kérdés mindig az, mire vagyunk képesek a hat és fél százalékunkkal, illetve kivel tudunk normális párbeszédet folytatni, márpedig e téren sok lehetőség nincs a jelenlegi parlamentben. Van az ellenzék Traian Băsescuval, akiről most is az a véleményem, mint volt mondjuk 1997-ben; senki nem gondolhatja, hogy vele konstruktív, előretekintő együttműködést lehetne folytatni. Láttuk azt is, hogy Orban Ludovic hogyan gondolkodik, ő ugyanaz az ember, akiről Emil Cioran mondta a Párizsi füzetekben, hogy jó román lehet egy római katolikus, egy protestáns is, de román, minden jelző nélkül csak egy igazi ortodox lehet. A félmagyar, unitárius vallásban megkeresztelt Orban is folyamatosan azt bizonygatja, hogy jó román, tőle nagy áttörésre nem számítok. A Mentsétek meg Romániáról (USR) nem tudjuk, jön vagy megy, fiú vagy lány. Ezen kívül pedig ott van a PSD–ALDE. Ha nem akarunk beszorulni valahová a hat és fél százalékunkkal, akkor valakivel párbeszédet kell tudni folytatni. A jó persze az lenne, ha mindenkivel sikerülne, de falusiasan fogalmazva ezek a borkánok sorakoznak a polcon. A következő időszakban arra kell koncentrálnunk, hogy ne engedjük fokozni a magyarellenes hangulatot, mert a közösségünk nagyon megsínyli, főleg interetnikus környezetben. Másrészt úgy kell előrébb mozdítani a dolgokat, hogy ne adjunk fel semmit a közösség célkitűzéseiből.
Tekintve, hogy csak a kisebbségi frakció tagjainak szavazatával tudta megbuktatni a Grindeanu-kormányt, a koalíciónak szüksége van az RMDSZ-re. Afelé hajlik tehát az RMDSZ, hogy támogassa az új kormányt?
Erről a jövő héten, a frakciókban fogunk dönteni, ez teljesen racionális, korrekt megközelítése lehet a döntésnek. Mindenki spekulál ugyan arról, hogy a koalíciónak kivel sikerült megbuktatnia a kormányát, de azt nehéz lenne megmondani, hogy a nem magyar kisebbségi frakció tagjai miként szavaztak, miközben biztos, hogy most nem volt meg az a többségük, amellyel januárban indultak. Ennek ellenére ahogy eddig is, ezután is szükségük lesz a mi szavazatainkra, ilyen szempontból nem vagyunk se jobb, se rosszabb helyzetben, mint egy héttel ezelőtt. A politikai válság kirobbanása előtt, például az egységes bértörvény megszavazásakor is egyértelmű volt, hogy nélkülünk nem ment volna át a jogszabály, ami annak tudható be, hogy nem elég fegyelmezettek. Tehát szükség lesz ránk, és úgy látom, hogy ők sok szempontból – beleértve a többség és kisebbség viszonyát – a parlamenti együttműködést kérik, ajánlják a következő időszakra.
Miként látja, a mostani belpolitikai zűrzavar közepette lehet-e áttörést elérni a magyar–román államközi viszony terén?
Nem tudom ezt ma megjósolni, de bízom benne, hogy igen. Vannak próbálkozások, főleg magyar oldalról, de román részről sem látom azt a fajta elzárkózást, amit egy-két évvel ezelőtt tapasztaltunk. Nem egykönnyen lehet előrelépni, a következő fél év ilyen szempontból bizonyára sok mindent előrevetít, Teodor Meleșcanu februári budapesti látogatásának a viszonzásaképp ősszel lesz egy bukaresti külügyminiszteri találkozó. Vannak különböző szintű egyeztetések a tárcák között, tárgyalnak határ menti együttműködésről, energetikai, védelmi, határőrizeti kérdésekről, hiszen számos olyan ügy van, ami nem etnikai, és ezeket a két országnak vinnie kell. Még messze vagyunk az áttöréstől, de figyelembe kell venni azt is, hogy Romániában a külpolitikát nemcsak a kormány alakítja, az alkotmány szerint az államelnöknek is nagy szerepe, feladata van, tehát ez nem kizárólag kormányfüggő.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

A Sapientia szakmát ajánl!
Kolozsváron, az erdélyi felsőoktatás fellegvárában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara már tizenöt éve részesíti minőségi képzésben az egyetemi hallgatókat. Irányelve nem a tömegképzésben, hanem a diák- és gyakorlatközpontú oktatásban testesül meg. A kiscsoportokban foglalkoztatott diákoknak lehetőségük van a tanárokkal való közvetlen kapcsolatok kialakítására, akik így megfelelő időt tudnak fordítani a hallgatókra.
Az egyetemi kampusz modern felszereltségével teret, lehetőséget és kényelmet biztosít az oktatás, a haladás és a fejlődés számára. Korszerűsített, integrált környezettudományi laboratóriumok segítik az oktatókat és hallgatókat a kutatásokban, kísérletekben, a kari épületben található Erdély egyik legnagyobb és legfelszereltebb TV stúdiója, amely a maga 200 négyzetméterével egyaránt alkalmas rövidfilmek forgatására, de akár nagyobb lélegzetű tévéműsorok készítésére is. Az épülettömb utolsó emeletén található tágas könyvtár az olvasási és kutatási lehetőségek mellett csodálatos kilátással szolgál a belvárosra.
Július 10-én kezdődnek a nyári beiratkozások a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A következő tanévre a Kar alapképzésen és mesterképzésen is kínál lehetőségeket a továbbtanulók számára. Alapképzésen négy szak indul (Környezettudomány, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, Filmművészet, fotóművészet, média valamint Jog szak) 120 hellyel, amelyeknek több mint fele tandíjmentes. Ugyanakkor, a 2017/2018-as tanévben a Kolozsvári Kar magiszteri képzésein (Diplomácia és interkulturális tanulmányok, Filmtudomány, Környezetvédelem és monitoring, valamint Európai és nemzetközi üzleti jog (LLM mesterképzési szakok) 60 helyet ajánl.
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara a szakmai lehetőségek tárházát nyitja meg hallgatói előtt. Minden szakhoz olyan specifikus tevékenységek, gyakorlatok vagy tanulmányutak társulnak, amelyek hozzájárulnak egyrészt az elméleti anyag elsajátításához, másrészt pedig kiváló lehetőségek az oktatók és hallgatók, hallgatók és hallgatók közötti kapcsolatok kialakítására és erősítésére. A környezettudomány szakos hallgatók lehetőséget kapnak külföldi terepgyakorlatokra (évente Görögországba szerveznek szakmai gyakorlatot), az európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok valamint a jog szakos hallgatók különböző országok intézményeibe látogathatnak el (Brüsszel – Európai Parlament, Európai Bizottság, Európai Unió Tanácsa, Régiók Bizottsága stb., a budapesti és bukaresti parlamentbe), míg a filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatók különböző TV stúdióknál végezhetik szakmai gyakorlatukat.
Az idei évben a beiratkozási időszak július 10-én kezdődik, majd július 19–24. között zajlanak a felvételi vizsgák. szatmar.ro

Egy alkotmánybíró hétköznapjai
Kilencéves alkotmánybírói tapasztalatait, emlékeit összegezte legújabb könyvében Puskás Bálint, melynek bemutatójára nemcsak szépszámú helybeli közönség gyűlt össze, de eljöttek néhányan bukaresti kollégái közül is, köztük Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke.
 Wass Albert versével kezdődött a találkozó, amint a szerző fogalmazott, azért ezzel, mert ő az igazságot tartja ama mindig megmaradó kőnek, és maga is azt próbálta védelmezni Bukarestben. S bár Puskás Bálint nem szorul bemutatásra, sokrétű tevékenységéről Bede Ferenc beszélt. Szólt előző könyveiről: politikusi tapasztalatait első, ...nem ilyen lovat akartam című kötetében adta közre, a Máltai Szeretetszolgálatban végzett sokéves munkájáról A szeretet szolgálatában címűben számolt be, s most itt e harmadik, Az alkotmánybíró hétköznapjai.  Valer Dorneanu magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, gyermekkorában tanulta meg nyelvünket, elmesélte: ott, ahol felnőtt, a magyarok románul, a románok magyarul szóltak más nemzetiségű társukhoz – számára ez jelenti a normalitást. Bukarestben feledte nyelvünket, időre lenne szüksége, hogy belejöjjön, így románul folytatta mondandóját. Puskás Bálintot kiváló jogászként és értékes emberként jellemezte, aki a sokszor heves viták során is igyekezett egyensúlyt teremteni, humorral oldani a feszültséget, s bár kiállt igaza mellett, soha senkivel nem veszett össze. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak szigorúan a törvényekre figyeltek, hanem az emberekre is, akiket érintenek, jelentős hozzájárulása volt a nyugdíjakat, fizetéseket, társadalombiztosítást érintő jogszabályokhoz. 
A könyvet Puskás Bálint utódja, Vargha Attila mutatta be. A magyar irodalom bővelkedik emlékiratokban, kortárs politikusok memoárjai is megjelentek, ám egy ilyen jelentős, de zárt testület munkájáról még senki nem számolt be magyarul – mondotta. Nem történelemkönyv, nem kronológiai sorrendben vázolja a kilenc esztendő eseményeit, hanem szubjektív válogatása annak, amit a szerző fontosnak vélt. Izgalmasnak nevezte, hogy bepillantást enged a kulisszák mögé, s bár erőteljesen szakmai intézményről van szó, színesen, olvasmányosan mesél. Vargha Attila kitért arra is, hogy az alkotmánybíróság a jogállamiság egyik garanciája, de a döntéseket nem elefántcsonttoronyban hozzák, tisztában vannak felelősségükkel és azzal, hogy határozataik érintik az emberek mindennapjait, Puskás Bálint pedig különösképpen figyelt döntéseik hatására, következményeire, „nyomot hagyott a román jogrendszerben” – fogalmazott. Kiemelte, a könyv tiszteleg a nagy magyar elődök: Fazakas Miklós és Ko­zsokár Gábor előtt, de tartalmazza a román kollégák véleményét, jellemzését is.  Példaértékűnek nevezte a könyvet és Puskás Bálint munkásságát Szabó Lajos kanonok, szentszéki tanácsos, majd a szerző szólt arról, mi késztette a beszámolóra: sokszor szembesült az emberek kíváncsiságával, nem értették döntéseik hátterét, sokan még azt sem, mi az alkotmánybírók feladata. Akkor nem beszélhetett a részletekről, ezért tette meg utólag.  Puskás Bálint harmadik kötetét is saját költségén adta ki, a bevételt pedig felajánlotta a Máltai Szeretetszolgálat sze­gény gyermekeket támogató programjának.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mihai Buzea: A magyar megoldás
Bakk Miklós úr 2016. december 2-án ezen a platformon* tette közzé a Klaus Iohannis és december 1-je című cikkét, melyre számos kommentár érkezett (eddig 67). Mind a cikk, mind a kommentárok is (a szerző többször is megszólalt, hogy elmagyarázza és részletesebben kifejtse álláspontját) rendkívül érdekesek voltak, és a románok és magyarok közötti párbeszéd újraindításának egyik kiindulópontja lehetne, amit én is nagyon szükségesnek tartok – nem 2018. december 1-je, hanem a XXI. század, meg az Európai Unió s a NATO miatt; az emberek vitatkoznak, érvelnek, néha veszekednek, dohognak, de már nem csapják fejbe egymást fejszével. Ha elértünk valamit 1990 óta, akkor az ez! Egyetértünk, Bakk Miklós úr?
A kommentátorok által alaposan kivesézett cikk fő gondolatait a következőképpen lehetne röviden összefoglalni: Klaus Iohannis csalódást okozott a magyar szavazóinak (1), mert az országprojektbe nem iktatta be a székelyek autonómiáját (2) vagy legalább az ország etnikai alapú regionalizálását (3), legalább az „erdélyi térségét” (4), holott a középkori Fraterna Unio dokumentum (melyet 1437-ben írtak alá, és inkább Unio Trium Natiorumként ismert) ihletforrás lehetett volna (nem maga a kimondottan románellenes dokumentum tartalma, amit Miklós (így! – E-RS) úr egyértelművé tett) (5). A hatodik pont, melyet a szerző úgy tűnik, hogy a cikk megértése sarokkövének tart, így szól (6): „A következő lépés Erdély politikai öröksége hasznosítása” kellene hogy legyen, miután az „erdélyi urbanisztika hasznosítása” sikeresnek bizonyult (Nagyszebenben, Iohannis volt polgármester városában).
Megengedek magamnak egy kis trükköt, 5–4–3–2–1–6 sorrendben tárgyalva a pontokat, de előbb tisztázni akarom, hogy bukarestiként miért tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy beleszóljak ebbe a dologba: mert vállaltan magyarbarát vagyok (ritka madár a bukarestiek között), mivel anyai ágon régi Hortobágy-völgyi (Valea Hârtibaciu­lui) románoktól származom („román ajkú magyar”, így nevezték az ükapámat, amikor besorozták a császári hadseregbe; ez a kommunizmus alatti „magyar nyelvű román” megfelelője!), és főleg azért, mert szerelmeim közül három székelyföldi volt. Töviről hegyire ismerem az autonomista diskurzust, így már kívülről fújom. Íme, tehát, ezért hiszem azt, hogy jogom van beleszólni. Öt: a Fraterna Unio (aka Unio Trium Natiorum) rendkívüli körülmények között, az események nyomására aláírt háborús dokumentum volt; nem hiszem, hogy ma bárki számára ihletforrás lehet. De még ha az is lenne (reductio ad absurdum): ki ellen? Ha mondjuk az „erdélyi térségben” élő magyarok és románok a székelyföldi székelyekkel együtt közös frontot alkotnának, ez ki ellen irányulna? Az „erdélyi térség” cigányai ellen? Az ország „térségen kívüli” lakosai ellen? A brüsszeli bürokraták ellen? Nem világos, és nem realista. Az azonban nagyon is világos, hogy néhány nagy urbánus központ (Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó) városlakóiban iszonyatos kétségbeesés uralkodik a „nemzeti” politizálás bukaresti módja miatt. Röviden összefoglalva, az erdélyiek nagyon undorodnak a régi Regát szavazóitól és főleg e nem erdélyi térség választottaitól; ebből a szemszögből nézve (mondjuk egy választási térképből) a Fraterna Uniónak van értelme. De nem értem, hogy ez miért korlátozódna az „erdélyi térségre”, tekintettel arra, hogy csak Bukarestben több „megundorodott” gyűlt össze 2017 elején, mint bárhol máshol összesen. Négy. Nagyon jó ötlet az „erdélyi térség” regionalizálása. Támogatom. Öt régiót tartok elképzelhetőnek: Partium (a jelenlegi Szatmár, Bihar, Arad megyék), Észak-Erdély (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód), Kelet-Erdély/Székelyföld (az eredetiben is magyarul – E-RS) (Maros, Hargita, Kovászna), Dél-Erdély (Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó) és a Bánság (Temes, Szörény, Méhed/Mehedinţi). Ezek lennének a leglogikusabb régiók gazdasági, nem pedig etnikai megfontolások alapján. Ezért vettem bele Méhedet. Három. Az ország regionalizálása még jobb ötlet, ami nélkül az „erdélyi térség” regionalizálása értelmetlen. Lehetővé tenné a nemzeten belüli (helyesebben mondva, államon belüli) versengést, ami nélkül nem számíthatunk az élet és főleg a kormányzók által nyújtott szolgáltatások minőségének javulására. Ha semmi sem kényszeríti őket jobb teljesítményre, akkor miért tennék meg? Ha polgármester vagy megyeitanács-elnök vagyok, és nagyon ostoba meg nagy tolvaj is, mit számít mindez, ha a párt a „központból” kitart mellettem? Ha a körzetemhez tartozó emberek semmilyen módon nem tudnak büntetni a szavazáskor, mert minden ellenjelöltem pont ugyanilyen (Bukarestből támogatott alkalmatlan politruk), akkor minek fájdítanám a fejemet? Miért ne lopnék rogyásig? Jövök, lopok, visszamegyek Bukarestbe. Mit számít nekem a székelyhídi (az eredeti szövegben is magyarul – E-RS) életminőség, például?! Ami a régiók számát illeti, Dragoş Filipescu úr 10 régiót javasol, plusz tizenegyediknek Bukarest-Ilfovot. Nem osztom az álláspontját: szerintem 12 régió kellene „Bukarest-Ilfov” nélkül, mely egyszerűen csak egy politikai-maffiózói érdekekkel teli hólyag, melynek gennyes váladéka az egész országot megfertőzné. Miként most is, különben. Ami pedig a Bakk Miklós úr által javasolt etnikai alapú regionalizálást illeti, újra csak több mint gyanakvó vagyok: úgy vélem, hogy egy ilyen (óriási) közigazgatási erőfeszítésnek csakis az életszínvonal növelése lehet az egyetlen célja, nem történelmi traumák borogatása. Vagyis ezért reménykedem egy gazdasági és nem etnikai alapú regionalizálásban.
Kettő. Klaus Iohannis elnök egyelőre nem mutatott be nyilvánosan semmilyen országprojektet. Ígért egyet, azóta várjuk.
Egy. Legyünk őszinték, Bakk Miklós úr: akármelyik romániai politikus, aki nem javasolja a trianoni békeszerződés revízióját, az csalódást okoz a magyar választóknak, ahogy minden olyan romániai politikus is csalódást okoz a román választóknak, aki nem ígéri a német-szovjet meg nem támadási szerződés (aka Ribbentrop–Molotov-paktum) revízióját. Ez tény. És bár sem a románok, sem a magyarok nem tehetnek túl sokat a valóság terepén, senki sem akadályozhatja meg, hogy álmodozzanak; és ki tartaná életben az álmaikat, ha nem a politikusok? Természetesen, amikor ezt nem teszik, akkor csalódást okoznak. De náluk van a gond, Bakk Miklós úr…?
Hat. Tökéletesen egyetértek: „Erdély politikai örökségének hasznosítása” tűnik számomra az egyetlen követendő útnak, ha Románia a múltban, vagyis a premodern múltban keres ihletet adó modellt. A jelenlegi román politikai térségben egyetlen másik középkori állam sem volt sikeresebb a Bethlen Gábor által vezetett fejedelemségnél (a román olvasók számára: 1613–1629): tolerancia, gazdasági teljesítmény, jó kormányzás, kvázi politikai függetlenség a hűbéri hatalommal (Oszmán Birodalom) szemben. Íme, ezt sikerült elérnie Bethlennek akkor Erdélyben, és ezt szeretnénk mi is most Romániában, hogy sokkal jobb körülményekkel rendelkezzünk a siker eléréséhez.
Az első kérdés az, hogy érdemes-e a múltban ihletadó modellt keresni, vagy a jelenben kell ilyen után kutatni? Másra bízom a választ. No, de mi a gond? – kérdem Bakk Miklós úrtól.
Tudom, némiképp ironikusan hangzik, de most nincs kedvem ironizálni. Tudják, hogy miért? Mert sok román azt válaszolja: „A magyarok, a magyarok jelentik a gondot, csakis a magyarok jelentik a gondot!”, s mert sok magyar azt válaszolja: „Maga Románia a gond, nem egyik vagy másik román, hanem éppen e mesterséges államnak, Európa ezen szörnyszülöttének a létezése a gond”, miközben valójában a szegénység a probléma.
A magyarok arra panaszkodnak, hogy a románok miatt nem szabadok. De a gazdag emberek szabadok. A románok arra panaszkodnak, hogy szegények. De nem a szegény emberek a szabadok. Az ország szegénysége a gond, a szegénységből való kikerülés a lényeg, és a romániai magyarok jelentik a megoldást. Ez az én álláspontom.
Mivel a fejletlenségből nem képes kijutni egy ország, ha nem rendelkezik olyan elittel, mely hazafias és elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon. Én pedig úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a magyarok fogják létrehozni ezt a hazafias elitet, és maguk után húzzák majd Romániát a jólét felé, akár akarja, akár nem (eleinte nem fogja persze akarni!). Mire alapozom ezt? A neveltetésre. A romániai magyarok sokkal jobb állapotban kerültek ki a kommunizmusból, mint a románok: szintén szegények voltak, mint a templom egere, de egyáltalán nem érintette meg őket a propaganda (normális, hiszen a propaganda nemcsak kommunista, hanem nemzetikommunista volt, ez lényeges különbség). Más szavakkal, a magyarok kevésbé agymosottak, mint a románok (már elnézést a kifejezésért), és sokkal jobban tudják, hogy mi az érdekük: bárki, aki ellátogatott valaha a parajdi és a Slănic Prahova-i sóbányába, ezt a különbséget láthatta, mely megdöbbentő, amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. A magyarok nagyon akarják, hogy pénzt keressenek és jobban éljenek, ami azt jelenti, hogy a németek, a zsidók és a görögök hiányában (akik a két világháború között a „középosztály” zömét adták), hamarosan létrehoznak majd egy gazdasági elitet. Ez igazi egyetemekre küldi majd az utódait, nem diplomagyárakba. Következménye: Románia jövőbeni politikai elitje magyar lesz. Zárójel: Miért ne követnék a románok is ezt a pályát? Mert a román elitek hozzászoktak, hogy a politikából csináljanak pénzt, nem a kereskedelemből, a politikában pedig sok pénz van, mocskos, gyorsan jön, és ficsúrok következő nemzedékét termeli ki, nem az igazi vezetőket. Maguk is ellenőrizhetik, hogy mi történt a Vörös Négyes (1992–1995) román politikai elitjéhez tartozókkal és a gyermekeikkel. („Vörös Négyes”: a jelenlegi SZDP elődje, a Romániai Szociális Demokrácia Pártja, a Nagy-Románia Párt, a Román Nemzeti Egység Párt és a Szocialista Munkapárt által 1995-ben, a Nicolae Văcăroiu által vezetett kormány idejében létrehozott szövetség – E-RS.)
Miért neveztem „hazafinak” Románia ezen jövendőbeli vezető elitjét? Mert egyáltalán nem érdekli majd a revizionizmus vagy Trianon. Nem tudatlanságból, hanem gazdasági okokból: nemcsak azért, mert a jelenlegi Románia piaca nagyobb, mint a hipotetikus Erdély államé, hanem azért is, mert Románia egyszerre tengeri és dunai ország (miközben Erdély nem lenne az). Meg azért, mert stabilitás és kiszámíthatóság közepette lehet „tiszta” pénzt termelni, nem revíziók, forradalmak, polgárháborúk és más zavargások révén. Másképp mondva, a piacoknak a béke kedvez.
Egy második, némiképp mulatságos következtetés az, hogy ön, Bakk Miklós úr, és én pillanatnyilag egy csónakban evezünk: a regionalizálást támogatókéban. Különböző okokból, különböző módon, különböző célokkal, de effektíven ugyanazt a szekeret húzzuk (ismétlem, pillanatnyilag!). Ráadásul nem vagyunk egyedül.
Contributors.ro, Euro-Com.ro
*http://www.contributors.ro/administratie/klaus-iohannis-%C8%99i-1-decembrie/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékek a nemzetiségi türelem földjéről ( Beszélgetés Bodor Ádám íróval)
Sinistra és Verhovina bennünk él, a természet pedig elpusztíthatatlan. Bodor Ádám íróval felhővonulásról, generációs „tombolásokról”, börtönévekről és arról is beszélgettünk, miért nem került annak idején Sepsiszentgyörgyre.
– Élete visszatérő motívumai a Madarasi Hargita és a Radnai-havasok, évente több hetet tölt e két helyszínen. Változtak-e az idők folyamán a hegyek? 
– Szemlélet kérdése. Attól függ, mit keres ezeken a helyeken az ember: a saját emlékeit, önmagát, vagy átengedi magát egy érzelmi kapcsolatnak? Mert hogy igazából arról van szó. Kétségtelen, ezek a helyek is rengeteget változtak, bizonyos szempontból teljesen megváltozott az arcuk, nem úgy néznek ki, mint amiért annak idején először felkerestem őket. Ezt egyrészt tudomásul kell venni, ugyanakkor ha az ember visszatér egy helyre, az, amiért rendre visszatér, nem változik olyan mértékben, hogy elveszítse varázsát. Tisztázatlan dolgok ezek, most, hogy megkérdezte, el kell gondolkodnom, mi is hív vissza ugyanoda.
– A tizenéves ifjúnak biztosan mást mesélt a hegy, mint egy nyolcvanesztendős embernek. Jelentenek-e ma bármilyen inspirációs forrást? „Elvárja-e” tőlük, hogy újabb megírnivalókat gerjesszenek önben?
– Aligha. Azt hiszem, mindez megtörtént már ötven-hatvan évvel ezelőtt. Aki azt hiszi, hogy a természetet meg lehet változtatni, tönkre lehet tenni, téved. Sebeket lehet ejteni rajta, de azok begyógyulnak, és a természet időléptéke egészen más, mint az emberé. Amikor kiülök a hegyoldalba, és nézem a szirtek fölött elvonuló felhőket, az jut eszembe, hogy egymillió évvel ezelőtt is így nézhettek ki, és már régen nem lesz ember a földön, de a felhők akkor is így fognak itt elvonulni. A természet igazi varázsa számomra az, hogy ember nélkül, a maga entitásában tudom szemlélni és érezni. 
– A „megtörtént” dimenziója egész írógenerációkra érvényesnek tűnik. Sokan vannak, akik 1989 előtt „kitombolták” magukat, sokat, szépet alkottak, azóta viszont legfeljebb szórványosan jelentkeznek. Mit gondol, miért történt ez így?
– Bizonyára nagyon sok függ a rutintól, attól is, hogy milyen szerepet játszik az írás az ember életében, hogy a külső körülmények mennyiben módosítják az írás értelmét és szándékát. Nehéz erre valóban igazat mondani…
– Írásai többségét ön is ebben a megelőző időszakban alkotta. Az azóta megjelent kötetei szerkesztése során rácsodálkozott korábbi írásaira, vagy ma is ugyanúgy írná meg ezeket a regényeket, novellákat?
– Biztosan nem, de igent sem mondanék, mert honnan is tudhatnám, hogyan vetném papírra most, amit egyszer már megírtam. Amúgy némi kettősséggel tekintek a korábbi írásaimra. Egyrészt annyira eltávolodtak és elraktározódtak, hogy kicsit talán el is idegenedtek, ezért aztán úgy tudom olvasni, mintha más írta volna őket. Tárgyilagosabban, és kicsit talán kritikusabban is. De nem bántom őket. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy elém tárják a könyveimről megjelent kritikákat. Azt hiszem, az ember korával is összefügg, de egy idő után nem kezdi érdekelni könyvei utóélete. Ahogy öregszik az ember, a hiúsága is megfakul. Tragikus alkat, aki állandóan a kritikákon csüng, netán bosszankodik.
– Kevés utalás érezhető a gyermekkora, a teológián töltött évekre, a hittel való viszonyára. Csak úgy átsuhantak?
– Fontosnak tekintem a teológiai éveimet anélkül, hogy egyetlen pillanatig is lelkészi pályára készültem volna, vagy az egyházon belül kívántam volna tevékenykedni. Nagyon hasznos évek voltak, belekóstolhattam a kultúra egyik fontos szeletébe, ami nélkül furcsa lenne tisztán látni a világban. Nem annyira tudásfelhalmozás szempontjából, inkább az emberiség világhoz való viszonyulása tekintetében értettem meg nagyon sokat. Még előtte, tizenévesen, életem egyik legfogékonyabb korában éveket töltöttem a szamosújvári börtönben, és azt mondom, egyenesen örültem azoknak a hatásoknak, amelyek akkor és ott értek. Végig azt éreztem, hogy valami nagyon fontos történik velem, olyan dolgokat tudok meg, amihez más nem férhet hozzá. Tudtam, hogy sorsformáló értelemben alapvetően döntő esemény történik velem, és ez átsegített a nehézségeken. Ezeknek az éveknek az emléke nem csak a Börtön szagában lelhető fel, rengeteg más helyen is jelen van. Igazából az egész életszemléletemben.
– A Budapestre való kitelepedésében mi volt a legfontosabb mozgatórúgó? Mi fogyott el, vagy mi nyílt meg?
– A levegő fogyott el Kolozsváron. Megéreztem, hogy számomra rövidesen bezárulnak a publikációs lehetőségek, és akkor nagy baj lesz. Azzal együtt, hogy korábban szinte valamennyi írásom megjelenhetett. A bőrömet mentettem. 
– A Budapest kínálta szabadság mégsem késztette írásra. Miért?
– Mert nincs mit kezdenem vele, művészi hozamát tekintve az a környezet közömbös nekem. Életem nagyobbik részét, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket Erdélyben töltöttem. Az én érzékenységem pedig elsősorban kelet-európai élményekre reagál: a vegyes etnikai és a varázslatos földrajzi tájra, a labilitásra és kiszolgáltatottságra, arra a virtuális erkölcsre, amely az egészet jellemzi. Ha Budapesten születek, itt töltöm az ifjúságomat, talán soha nem lesz belőlem író. Hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát. Ha már valahol kialakult ez a kötelék, nem valószínű, hogy másutt is hasonló intenzitással képes megjelenni. Kicsit könnyűvérűség lenne talán, könnyed elmozdulás a prostitúció felé.
– A Kossuth-díj talán okafogyottá teszi a kérdést, de befogadta a magyarországi irodalmi kánon? – Számomra mindmáig meglehetősen idegen közeg, nagyon nehéz oda betörni, burkokat áttörni, nem is nagyon igyekeztem ilyen irányba. Néhány íróval mindjárt az elején kialakult a baráti kapcsolatom, azok változatlanok maradtak. De az erdélyi íróközösségben sem nyüzsögtem túlságosan, nem hiányoztak az irodalmi rendezvények, nem is jártam ilyen helyekre. Az sem zavart, hogy emiatt sokáig elég ismeretlen maradtam.
– Az 1968-as megyésítés után jelentős erdélyi írók, költők jöttek Sepsiszentgyörgyre a frissen alakult Megyei Tükör című napilaphoz. Önben felmerült, hogy otthagyja Kolozsvárt?
– Persze, mivel igen bizonytalan anyagi körülmények között éltem, a hetvenes évek legelején jelentkeztem is Szentgyörgyön Dali Sándor főszerkesztőnél. A legnagyobb örömmel látna a csapatban, mondta, de a döntés nemcsak rajta múlik. Néhány percre átküldött a fiúkhoz, majd amikor újra jelentkezett, nem kertelt: az a helyzet, hogy engem – politikai börtönviseltségem miatt – sehol az országban nem lehet a sajtónál alkalmazni. 
– Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy hol játszódnak Bodor Ádám művei. A szövegben felbukkanó földrajzi területekre, helységekre, multikulturális világokra való utalások leginkább Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros környékére irányítanak. Miért éppen oda? – Ez volt az a vidék, amelyik először megragadott a látványával, domborzatával, sejtelmes táji jellegzetességével. A Tisza forrásvidékének és felső folyásának ez a félmegyényi területe Románia etnikailag talán legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indultak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán lefektették a későbbi fejedelemség alapjait. Kezdettől jelen volt a ruszin lakosság is, itt telepedtek meg a nyugatról bevándorló német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. Ez a gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt. Máramarossziget utcáin még a hetvenes években is egyaránt lehetett hallani magyar, román, német, jiddis, ukrán szót. A nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt felszítani. A későbbiekben, amikor modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, e táj döntő módon meghatározta az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keresné a térképen, de Verhovina – felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, Ukrajna része, ma Kárpátaljaként ismerjük. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve és egy helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Sinistra és Verhovina egészen közel van: bennünk él minden fenyegetésével.
BODOR ÁDÁM
Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben. 1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, majd a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur-hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus-díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011), Szépirodalmi Figyelő-díj (2011), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2011), Prima-díj (2014).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Felejtsétek el az autonómiát!”
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva. 
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti. 
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. http://itthon.ma/erdelyorszag

KOLOZSVÁR ÚJRA KINCSES, DE NEM MAGYAR
Már tényleg csak a melegfelvonulás hiányzott volna ahhoz, hogy Kolozsvár belépjen az európai „kultúrvárosok” sorába. De erre még várni kell, a ClujPride szervezői egyelőre nem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól, hogy július elsején szivárványossá tegyék az egykori kincses város egy napját.
A több mint háromszázezer lakosú Kolozsvárt az utóbbi évek látványos fejlődésével párhuzamosan elérte a nyugati befolyás majdnem összes jótékony és káros hatása. Sajátos egyvelege lett az egészséges hagyomány ápolásának, a román nacionalizmusnak, a nyitottságnak és a befogadásnak egyaránt. Kelet-európaiság, erdélyiség és a Balkán találkozáspontja sok pénzzel kipárnázva.
A régiófejlesztési politika újragondolása céljából az Európai Bizottság a Világbankkal együttműködésben végzett közvélemény-kutatást 1250 romániai lakos bevonásával. A megkérdezettek több mint tizenöt százaléka azt válaszolta, hogy a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, ha tehetné. Bukarestet tizennégy százalékuk jelölte meg ideális lakhelyként, Temesvár futott be harmadikként tizenkét százalékkal. Az eredmény nem feltétlenül meglepő.
Ma Kolozsváron van a legtöbb lehetősége megfelelő munkahelyre annak a romániai fiatalnak, aki úgy dönt, nem követi közel négymilliónyi honfitársát a külföldi boldogulás keresésének kétesélyes útján. Az építkezések még a gazdasági válság alatt sem álltak le, most pedig újra szédületes tempóban zajlanak. Bukarest után Kolozsvár lett Románia legkeresettebb városa, de kelet-közép-európai összesítésben is a legvonzóbb gazdasági célpontok közé emelkedett.
Kolozsvár, amely régóta akadémiai városnak számít, rendkívül hatékonyan épített erre a tényezőre, és ez jelentős hatással volt az iparra és a gazdaságra. A helyi döntéshozók támogatják azokat a polgári kezdeményezéseket, amelyek rendezvényeket, eseményeket, konferenciákat szerveznek, s ezzel pénzt generálnak. Szakértők szerint Kolozsváron az elmúlt két évben folyamatosan húsz százalék feletti a turisztikai növekedés, éppen az előbb említett kezdeményezéseknek köszönhetően. Két évvel ezelőtt nagy sikernek örvendett az Európa ifjúsági fővárosa cím. A szokásossá vált kulturális pezsgés megsokszorozódott, nemzetköziesedett.
Emil Boc polgármester a napokban jelentette be, hogy az általa vezetett város megpályázza az Innováció európai fővárosa címet, amelyet Kolozsvár a következő tíz évben nyerhet el. A technológiai és közpolitikai jellegű rendezvénysorozatot első alkalommal rendezik kelet-közép-európai városban.
Eddig Barcelona, Amszterdam és Bécs nyerte el ezt a címet. A növekedés üteme mellett persze ott találjuk a szürke, kopott, nagy többségében még mindig felújításra váró panelházakat, az elhanyagolt zöldövezeteket, a minden tekintetben lehangoló lakónegyedeket. A lakosság egy részének kulturális, civilizációs színvonala még mindig egy volt kommunista állam ipari városának átlagát hozza, ami most jóval feltűnőbb, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Gheorghe Funar polgármestersége már a múlté, de szelleme és egykori híveinek többsége ma is él.
Hogyan érzi magát ebben a közegben a tizenöt százaléknyi magyarság? Nyilván vegyes a kép. Bármilyen nemzetiségű is legyen, nincs az a fiatal, akinek ne tetszene, ha városában van munka- és szórakozási lehetőség. Siker-e ugyanakkor, hogy bírósági döntés kellett a magyar településnév hivatalos feltüntetéséhez a város bejáratánál?
Avagy megfordítva a kérdést: van-e ok a méltatlankodásra, amikor évről évre egy héten keresztül magyar művészek előadásai uralják a főteret? Mit hoz és mit visz a gazdasági szárnyalás az egykori kincses városban? A kolozsvári Krónika napilap szakértőkkel igyekezett megvizsgálni, milyen kockázatokkal jár a város népszerűsége.
Pásztor Gyöngyi, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológia karának adjunktusa a számos pozitív hatás mellett megemlíti, hogy egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára. A magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami magasabb árakat is jelent.
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központ lett, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. Az áremelkedések negatív következményeként kiszorulnak a városból azok, akik ezzel a trenddel nem tudnak lépést tartani.
A szakértő szerint etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ennek a magyarság a kárvallottja. A kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat ott végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak.
A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban.
Pataky István Magyar Idők (Budapest)

Befejeződött Marosvásárhelyen a Magyar film története sorozat
Vasárnap este a Művészeti Egyetem vetítőtermében Bereményi Géza kult-filmjével, az Eldorádóval zárult a magyar filmtörténeti vetítéssorozat.
A 120 éves a magyar film címmel 11 alkotásból álló filmtörténeti sorozat indított a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K’Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen Marosvásárhelyen. A vasárnap végződő sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező, filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását mutatta be.
A magyar film története 120 évvel ezelőtt kezdődött, amikor 1896-ban a Lumiére testvérek filmjeit a Royal Szálló kávéházában levetítették, majd ezt követően, két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumière filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében a magyar filmtörténeti sorozatban a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve, minden hónapban bemutattak egy jelentős filmes alkotást, mely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében. A sorozatot Bukarest után Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is bemutatták.
A sorozatban bemutatták a magyar filmművészet olyan kiemelkedő alkotásait, mint például a némafilmek közül Uher Ödön: Mire megvénülünk című 1916-os, Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka című 1917-es és Korda Sándor: Az aranyember című 1918-as filmjét. Ezeket követte Székely István: Hyppolit, a lakáj (1931), Ráthonyi Ákos: Szarajevó (1940), Szőts István: Emberek a havason(1942), Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956), Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965), Makk Károly: Szerelem (1970), Gothár Péter: Megáll az idő (1981) és végül Bereményi Géza: Eldorádó(1988) című filmjével ért véget a sorozat. 
Antal Erika

Mihai Tudose a miniszterelnök-jelölt (Új kormány alakul)
A szociálliberális koalíció Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolta miniszterelnöknek, a Népi Mozgalom Pártja pedig Siegfrid Mureşan EP-képviselőt. Klaus Iohannis államfő tegnap délután politikai súlyuk sorrendjében hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, és este nyolckor bejelentette, hogy elfogadja a parlamenti többség jelöltjét.
Az államfő döntését azzal indokolta, hogy az SZDP belsejéből kitört politikai válság nagyon ártalmas Románia gazdaságára és megítélésére nézve, ezért nagyon gyorsan véget kell vetni neki. Hozzátette: az ellenzék nem tett más komoly javaslatot, és nincs közöttük semmiféle egyezség; végül arra kért minden pártot – és nem csupán a hatalmon levőket –, legyenek rajta, hogy még a hét folyamán új kormánya legyen Romániának. Mihai Tudose lapzártáig nem nyilatkozott, Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint azonban a parlament már csütörtökön tisztségbe iktathatja az új kabinetet, az új miniszterek pedig még aznap este letehetik a hivatali esküt.  Az SZDP végrehajtó bizottságában csaknem egyhangúlag (négy tartózkodással) fogadták el a Tudose jelöltségét, amelyet a koalíció kisebb pártja, az LDSZ is jóváhagyott. Az SZDP elnöke, Liviu Dragnea eredetileg – a megyei szervezetek elnökeivel, képviselőkkel és más párttagokkal való egyeztetések után – több lehetséges kormányfő-jelöltre tett javaslatot (Lia Olguţa Vasilescu, Carmen Dan, Mihai Fifor, Adrian Ţuţuianu, Marcel Ciolacu), de – Tudose kivételével – valamennyien visszaléptek. A pártok vezetői egyébként keveset, bő negyedórákat töltöttek az államfőnél.
Kicsoda Tudose
Mihai Tudose az SZDP–LDSZ miniszterelnök-jelöltje a Grindeanu- és a Ponta-kormány gazdasági minisztere volt. 1995-ben diplomázott a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem jogi és közigazgatási karán. 2006-ban nemzetbiztonsági posztgraduális képzést végzett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Intézetében. Ugyanebben az évben poszt­graduális szakképzést is végzett a bukaresti Országos Védelmi Intézetben. 2010-ben doktorált hadtudományból és hírszerzésből az RHSZ akadémiáján, később ott is tanított. 2016-ban azok között volt, akik a plágiumvádak miatt kérték doktori diplomájuk visszavonását.  Az SZDP-n belül több tisztséget is betöltött az elmúlt 25 évben, az Országos Tanácsnak például 1994 óta tagja. 2004–2008 között a Brăila városi szervezet elnöke volt, 2014–2015-ben a megyei alakulatot vezette. 2015 óta a párt alelnöke. 2014–2015-ben a Ponta-kormány gazdasági, kereskedelmi és turisztikai minisztere volt. Ötödik képviselői mandátumánál tart. Vagyonnyilatkozata szerint egy brăilai lakás van a birtokában, két Mercedes típusú személygépkocsi, és egy 30 ezer euróra becsült bélyeggyűjtemény.
Ellenzéki kifogások
Az ellenzéki pártok kifogásokat fogalmaztak meg az SZDP jelöltjével szemben: a plágiumgyanús doktori dolgozat és a hírszerzési intézettel való kapcsolata mellett gyenge teljesítményét is felróják neki. Az NLP elnöke, Ludovic Orban  kijelentette: Dragnea jelentésében látta, hogy semmit sem valósított meg a kormányprogramból, két dolognak kezdett neki a 17 pontból. „Ha nem volt jó gazdasági miniszternek, nem értem, miért lenne jó miniszterelnöknek” – nyilatkozta. Orban új parlamenti többség létrehozásával is megpróbálkozott – tárgyalt az MRSZ, az NMP, még az LDSZ vezetőivel is –, de nem járt sikerrel, ezért továbbra is az előrehozott választásokat tartja megoldásnak, mert szerinte a december 11-én megválasztott többség elveszítette legitimitását. Az NLP és az MRSZ küldöttsége más jelöltet nem javasolt a kormányfői tisztségbe, de Tudose kinevezésével nem értenek egyet. Elek Levente, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) ügyvivő elnöke azt nyilatkozta, hogy semmilyen formában nem támogatnak egy SZDP-s kormányt, más összetételű kormányról azonban lehet szó, ha az igazságügyi minisztert az MRSZ adja. Az NLP azt kérte még, hogy Sevil Shhaideh ne legyen tagja a következő kormánynak, mert a regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapok ügyvivő minisztere nem jelent meg a parlament előtt, hogy elszámoljon a helyi fejlesztések országos programjában kiutalt pénzekről. Az NMP délelőtt még Traian Băsescu volt államfő jelölését lebegtette, de végül a vajdahunyadi Siegfrid Mureşan mellett döntött, aki „Macron és Trudeau generációja” és az Európai Néppárt szóvivője.  Az RMDSZ nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között – hangoztatta Kelemen Hunor tegnap, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét. Valószínűsítette, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz majd Mihai Tudose kormányának, erről azonban a szövetség parlamenti frakciója hoz formális döntést. Hozzátette: a parlamenti többség joga és felelőssége kormányozni. Mi nem leszünk része a következő kormánynak, ez biztos, ilyen szándék nem létezik. Van egy együttműködésünk a többséggel, négy évre szól, és minden parlamenti ülésszak végén mérleget készítünk -- magyarázta. Kérdésre válaszolva kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy részt vegyenek a kisebbségeket érintő döntésekben, mert a helyzet nem rózsás, amíg Berlinben az államfő modellértékű megoldásokról beszélt, itthon országos magyarellenes hisztéria tombolt.
Dragnea megvédi emberét
Az elmúlt években semmiféle jelét nem látta annak, hogy a miniszterelnöki tisztségre jelölt Mihai Tudose kettős irányítás alatt állna, azaz hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak is dolgozna – válaszolta az államfőnek kormányfő-jelölttel szemben támasztott erkölcsi és feddhetetlenségi kritériumairól érdeklődő újságíróknak Liviu Dragnea SZDP-elnök. Elismerte, hogy Tudose alkalmasságával kapcsolatban a párton belül is kételyek merültek fel, az SZDP több tisztségviselője amiatt aggódott, hogy Tudose a titkosszolgálatok embere lehet. Dragnea kifejezte meggyőződését, hogy a vád alaptalan. Azzal érvelt: kollégája volt egy korábbi kormányban is, és ha külső befolyás alatt állna, akkor ő azt megérezte volna. A jelölt plágiumgyanú miatt megkérdőjelezett doktori címével kapcsolatban Dragnea azt mondta: nem szakértője a kérdésnek, de Victor Pontát is plágiummal gyanúsították, és attól még szerinte jó kormányfő volt. Tudose nem a nagyobb jövedelemért doktorált, és az adott körülmények között jobbnak látta, hogy ne vigye bíróságra az ügyet, hanem a törvénynek megfelelően kérvényezze a doktori cím vissza­vonását – mondotta. Azt sem találta problémának, hogy a Grin­deanu-kormány tevékenységének kiértékelésekor a Mihai Tudose vezette gazdasági tárca sem szerepelt valami fényesen, a tervezett intézkedések közül állítólag egyet sem teljesített határidőre: szerinte a kormány épületében akadtak el Tudose kezdeményezései. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terror Székelyföldön
Medvét gázolt el a vonat Sepsibodokon. Két medve garázdálkodik Ozsdolán. A sepsibodoki volt kaszárnya udvarán medvecsalád él. Bálványoson a szálloda bejárata előtt kószált egy medve. Ozsdolán egy ház küszöbéről nézte a medve a bent rekedt lakókat. Erdővidéken szarvasmarhát ölt a medve.
Zabolán egy hét alatt kétszer támadt, disznókat marcangolt meg, a riasztására kisietett gazdát ő űzte el. Már Sepsiszentgyörgy határában is megjelentek a medvék. Ezek nem egészen egy hónap medvés híradásai Háromszékről, de ha kitekintünk a megyehatáron, értesülünk számos más esetről. Csíkdánfalván juhpásztorra, másnap két napszámosra támadt a medve. Tusnádfürdőn számon sem tudják tartani, hány állat jár be a városba. Bögöz határát éjszakánként síppal-dobbal őrzik, így próbálva elriasztani a településre bejáró bocsos anyamedvét. És a sor szinte a végtelenségig folytatható lenne. Érdemes megfigyelni, hogy ha minden medvetámadásos hír helyszínét egymás mellé helyezzük a térképen, mily szépen kirajzolódik Székelyföld körvonala. Amiben végső soron semmi különös nincs, hiszen a Kárpátok-beli barnamedvék élettere jórészt egybeesik Székelyfölddel. Élettere? De hát épp ez a baj. Nem kell szakértőnek lenni a témában, csupán több-kevesebb figyelemmel követni az elmúlt negyven-ötven év történéseit: a nagyvadak mesterséges túlszaporítását az egykori fővadász követelésére; a fás területek fogyatkozását a pénzhajhász erdőkivágások miatt; és ezekhez hozzácsatolni az unió átgondolatlan nagyragadozó-kilövési tilalmát. Hogy mennyi medve él jelenleg Románia területén, arra még nagyjából pontos választ sem lehet adni. Egymásnak ellentmondó becslésekről szólnak a híradások, más adatot mondanak a vadászok, mint az állatvédők, és ismét mást a vadgazdák. Egyetlen dolog, amiben mindannyian egyetértenek, hogy a medvék módfelett elszaporodtak, egyre több kárt okoznak, és a jelenséget kezelni kellene. Amit minden tábor a maga elképzelése szerint valósítana meg – mely elképzelések még véletlenül sem találkoznak, derül ki a nemrég egy miniszteri szintű megbeszélésen elhangzottakról szóló tájékoztatásból. És itt érünk a dolog lényegéhez. Mert mindennek alfája és ómegája a politikum, sirathatja a kárvallott gazda elhurcolt malacát, riogathat a vadásztató társaság a csődbe jutás veszélyével, panaszkodhat a vadgazda a kiesett bevétel miatt, ha a döntéshozásban egyedül illetékes politikus csak ül bársonyszékében. És most nemcsak a miniszterekre gondolunk (láthatjuk-tapasztalhatjuk, mifelénk egy mégoly erős politikai támogatással felkent kabinet sem marad helyén egy évig), hanem a választott képviselőkre Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Nemcsak kisebbségi jogaink érvényesítésében várjuk el tőlük a cirádás felszólalásokat, nemcsak a fizetésemelések (köztük sajátjuk) érdekében benyújtott törvényjavaslataikért szavaztunk rájuk, nemcsak azt kérjük tőlük, aszfaltot és befektetőket hozzanak Székelyföldre, hanem biztonságunk biztosítását is. Mert jelenleg az igazi fenyegetettséget mifelénk nem a nap-holdas zászlónkat eltávolíttató prefektus, nem a spanyolhonból a községháza szó ellen hadakozó szolgálatos feljelentő, nem a magyar gyerekeknek szervezett táborban a csak magyar nyelven kiírt menü miatt bírságoló főfogyasztóvédő jelenti, hanem a lépten-nyomon bekövetkezhető és a gombás-málnás szezon eljöttével egyre nagyobb eséllyel bekövetkező végzetes medvetámadás. A kóborkutya-jelenség sok évig húzott-halasztott törvényi megoldása súlyos áldozatot követelt. A medvekérdés kezelésében talán nem kellene megvárni, míg embert marcangol szét a vad.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorin Grindeanu a hetedik kormányfő, aki nem tudta kitölteni mandátumát
Sorin Grindeanu kormánya 1989 után a hetedik bukaresti kabinet volt, amelynek mandátuma kitöltése előtt távoznia kellett.
Az 1989-es, decemberi események utáni első kormányt Petre Roman vezette. Az akkori választásokon a Nemzeti Megmentési Front elsöprő győzelmet aratott. A miniszterelnök 1990 június 28-án tette le hivatalis esküjét, nem sokkal a június 13-15-i bányászjárást követően – amiért most, huszonhét év után, a kormányfőnek a bíróság előtt kell felelnie. Petre Roman kormányának 1991 október 16-án kellett lemondania, ugyancsak egy bányászjárást követően. A Miron Cozma által vezetett bányászok ekkor behatoltak a parlamentbe, amikor is az igen törékeny romániai demokráciát Ion Ratiunak sikerült megmentenie, aki a szónoki emelvényről lecsillapította a bányászokat.
Petre Roman helyét Theodor Stolojan vette át, aki az 1992. évi választásokig vezette a kabinetet. Feltétele egyébként éppen az volt, hogy kormánya csupán a választásokat készíti elő.
Az 1999-es „minta”
A szociáldemokraták uralmát a Demokratikus Konvenció törte meg, amelynek 1996-ban sikerült megnyernie a parlamenti választásokat. A miniszterelnök ekkor Victor Ciorbea lett, aki ekkor még csak a bukarestieket csalta meg: Miután ugyanis korábban megválasztották a főváros főpolgármesterének, ünnepélyes ígéretet tett rá, hogy kitölti mandátumát. Victor Ciorbea 1996. december 12-én tette le esküjét.
Kormányfői tisztségének végül is a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt valamint a Petre Roman által vezetett Nemzeti Megmentési Front közötti viták vetettek véget, főleg Traian Basescu agresszív támadásai a miniszterelnök ellen.
Parlamenti többségének megőrzése érdekében a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Demokratikus Konvenció kormánykoalíciója úgy döntött, hogy megvonja Victor Ciorbea mandátumát. Gabriel Dejeu rövid ideig tartó kormányfőségét követően végül is a tisztséget a Petre Romanhoz közelálló Radu Vasile vette át 1998-ban.
Igaz, Radu Vasile sem tölthette ki teljes mandátumát, neki is idő előtt távoznia kellett a kormány éléről. 1999-ben ugyanis sor került az újabb bányászjárásra. A Nagy-Románia Párt és Corneliu Vadim Tudor, egyéb szélsőséges erők által támogatott bányászokkal a csendőrség szabályos csatákat vívott, amelyek során előtt megkötötték a Miron Cozma és Radu Vasile által aláírt, elhíresült „Coziai békét”. A bányászjárás az Olt megyei Stoenesti összecsapással ért véget, ahol a Constantin Dudu Ionescu által vezetett rendfenntartó erők vérbe fojtották a bányászmegmozdulást.
Akkor – akárcsak most – valamennyi parasztpárti ás liberális tárcavezető benyújtotta lemondását, amelyet nem a kormány, hanem egyenesen az államelnöki palotához terjesztette be, ezzel kierőszakolva a teljes kormány bukását.
A lemondások benyújtását követően Radu Vasile maga is „alkotmányellenes, antidemokratikus államcsínyről, minden törvényes alapot mellőző önkényességről” beszélt. Néhány óra múlva Emil Constntienscu államfő a tévében bejelentette, hogy visszavonta Radu Vasile kormányfői mandátumát, helyébe Alexandru Athanasiut nevezte ki ideiglenes miniszterelnökként.
Radu Vasile azonban nem volt hajlandó lemondani mandátumáról, maga mellett tudva Ion Iliescu Társadalmi Demokrácia Pártjának támogatását. December 17-én azonban a kormányfő meggondolta magát és távozott a tisztségből, nem sokkal később pedig kizárták a parasztpártól.
Boc, a kétszer bukott kormányfő 
Alexandru Athanasiu kilenc napig töltötte be az ideiglenes kormányfői tisztséget, helyét a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isarescu vette át, aki – akárcsak Theodor Stolojan – maga is csak a választások megszervezésére vállalkozott, méghozzá azzal a feltétellel, hogy fenntartják helyét a központi jegybank élén.
Miután a Demokrata Párt 2008-ban megnyerte a választásokat, a kormány élére Kolozsvár polgármestere, Emil Boc került, aki Victor Ciorbeához hasonlóan maga is becsapta kolozsvári választóit. Traian Basescu államfő a kormány parlamenti többségét „erkölcstelen megoldással”, Dan Voiculescu pártjának bevonásával biztosította.
Emil Boc volt egyébként az első miniszterelnök, akit bizalmatlansági indítvánnyal távolítottak el tisztségéből. A bizalmatlansági indítványt 2009. október 13-án fogadta el a parlament, azt követően, hogy a szociáldemokrata miniszterek távoztak a kabinetből.
A parlamenti többséggel rendelkező szociáldemokrata és nemzeti liberális kormánykoalíció Klaus Johannist nevezte volna ki miniszterelnöknek, ám a javaslat Traian Băsescu ellenszegülése miatt meghiúsult. Az államfő attól sem riadt vissza, hogy a parlament feloszlatásával zsarolja meg a honatyákat.
Miután Traian Băsescu másodjára is megnyerte a parlamenti választásokat, 2009. december 23-án ismét Emil Bocot nevezték ki miniszterelnöknek. Emil Boc azonban nem volt szerencsés miniszterelnök. Újabb mandátuma során is heves tüntetések voltak, így 2012. januárjában lemondásra kényszerült, vele együtt távozott a kormány is. 
Hetvennyolc nap
Három napon át Cătălin Predoiu volt az ideiglenes kormányfő, aki Mihai Razvan Ungureanunak adta át a helyét. Az új miniszterelnök azonban nem egészen három hónapig töltötte be a tisztséget.
Mihai Răzvan Ungureanu 2012 január 9-e és 2012. május 7-e között volt kormányfő. Nem kis meglepetésre ugyanis őt nevezte ki Traian Basescu államfő és bízta meg kormányalakítással. Az új kormányfő Emil Boc kormányzása alatt a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója volt. Alig három hónappal később azonban a Szociáldemokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló Szociálliberális Szövetség, az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával, sikerrel nyújtott be bizalmatlansági indítvány a kormány ellen.
Kormánybuktató baleset
Ezt követően Victor Ponta vette át a kormány irányítását. Viszonylag zökkenőmentesen vezette az országot 2012 végéig, amikor a választásokat jelentős fölénnyel a Szociálliberális Szövetség nyerte meg. Ekkor ismét Victor Ponta került a kormány élére, annak ellenére, hogy Traian Băsescu államfő több alkalommal is kijelentette, nem nevesíti a tisztségre a politikust. A szociál-liberálisok azonban olyan fölénnyel nyerték meg a választásokat, hogy Traian Băsescunak nem volt mit tennie, így az újabb Ponta-kormányt 2012. december 21-én iktatták be.
A Szociálliberális Szövetség szétesését követően azonban a szociáldemokraták és az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával Victor Ponta megőrizte miniszterelnöki tisztségét. Ponta újabb kormányzását váratlan tragédia zavarta meg: a bukaresti Colectiv-klubban történt tűzeset számos ember halálát okozta, ami hatalmas tüntetéseket váltott ki nemcsak Bukarestben, de az ország szinte valamennyi nagyvárosában. Mindennek nyomán Victor Ponta, akárcsak kormánya, 2015 novemberben lemondásra kényszerült.
A kabinetet, ideiglenes megbízással, 12 napon át Sorin Câmpeanu vezette, majd Klaus Iohannis államfő Dacian Cioloșt nevezte ki miniszterelnökké, aki technokrata kormányt alakított. Jóllehet nem rendelkezett parlamenti többséggel, a Liviu Dragnea által vezetett szociáldemokraták támogatásával azonban a parlament megszavazta kormányát.
Bogdán Tibor maszol.ro

Belromán replikák
1918-as centenáriumi előzetes óromániai–erdélyi vitákkal, avagy hol kelt ki a románizmus tojása? Szilágyi Aladár írása.
Megállíthatatlanul közeleg a 2018-as esztendő, mely a románság ünnepi éve lészen. A türelmetlenebbje nem titkolja, szíve szerint a legszívesebben nélkülünk, értsd: egy magyartalanított országban ülne örömünnepet, a toleránsabbja természetesnek vélné, hogy… velük együtt örvendezzünk, a megértőbbek – ők vannak a legkevesebben – bírnak annyi empátiával, hogy legalább békén hagynak bennünket. Talán azt is sejtik: nekünk, romániai magyaroknak miért nem támad fenenagy ujjonghatnékunk anno domini 2018. december elsején…
Nem érdektelen vita kerekedett a román médiában – a centenárium közeledtével – a Kárpátokon inneniek és a Kárpátokon túliak között arról, hogy egyáltalán, kinek, kiknek a történelmi érdeme Nagy-Románia létrejötte. Az óromániaiak egyre gyakrabban dörgölik az erdélyiek orra alá: mi szabadítottunk fel benneteket, nekünk köszönhető, hogy megőrizhettétek az identitásotokat, bármely transzszilván jellegű törekvés hazaárulás a részetekről, és így tovább.
A minap került kezem ügyébe egy vajdahunyadi – tehát erdélyi – román kolléga replikája, mely azzal a sommás ítélettel fejeződik be, hogy „egy évszázados együttélés nem volt elegendő ahhoz, hogy regáti testvéreink levetkőzzék az irántunk, erdélyiek iránt tanúsított kisebbrendűségi komplexusukat. Még mindig úgy vélik, hogy ők szabadítottak fel bennünket a magyarok alól, az meg sem járja az eszüket, hogy Transzszilvánia, ez a politikailag meghódított tartomány, az a „szellemi tojás” volt, amelyből a román kultúra és a román nyelv kikelt. A románizmus tojása a magyarok és az osztrákok fészkében kelt ki.”
Ezeket az állításokat „történelmi lecke” követi, Néhány kényelmetlen történeti adat címmel. Melyben többek között elárulja tudatlan testvéreinek, hogy Erdély első fejedelme, János Zsigmond rendelte el, hogy az Ortodox Egyház a szlavón nyelv helyett térjen át a román nyelv használatára. Ugyancsak az ő uralma idején adtak ki Tordán 1568-ban – elsőként a világon – a vallásszabadságról szóló ediktumot, és két év elteltével, 1570-ben, Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomtatta ki az első latin betűkkel nyomtatott román könyvet, Dávid Zsoltárait, Szegedi György fordításában. A kolléga nem feledkezik meg a Tordosi Mihály román református püspök irányításával, Geszti Ferenc dévai várkaptány költségén megjelentetett Szászvárosi Ószövetségről, mint ahogy arról sem, hogy Bethlen Gábor fejedelem cirill-betűs nyomdát működtetett Gyulafehérváron román ajkú alattvalói üdvére, és szorgalmazta az Újtestamentum román nyelvre fordítását. Utódja, I. Rákóczi György idejében jelenik meg románul a Heidelbergi Káté, illetve az ún. Rákóczi-Biblia, az első román Újtestamentum – fél évszázaddal megelőzve az első Bukarestben nyomtatott Újszövetséget. Rákóczi felesége, Lorántffy Zsuzsanna pedig Fogarason román egyházi iskolát alapít. Erdély utolsó fejedelme, Apafi Mihály újraindítja a törökök által szétvert gyulafehérvári nyomdát, mely több román könyv – köztük az első román nyelvű tankönyv, a Bucovna – műhelye lett. És így tovább…
Vajdahunyadi román kollégánknak – aki bevallottan nem túlzottan kedvel bennünket, magyarokat – befejezésül van még egy dobása óromániai testvérei irányába: a történelmi hűség kedvéért közli velük, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában élő 2,8 milliós románságnak 1918-ban, a nagy egymásra találás esztendejében 2043 iskolája volt, az anyaországként aposztrofált Román Királyság pedig 7 millió alattvalója számára ennél sokkal kevesebb iskolát működtetett!… erport.ro

Maroknyi székely tüntetett elismerésért Budapesten
Mintegy százhúszan vonultak fel kedd délután a Thököly út és a Hősök tere között a székely nép létjogosultságának elismerését követelve. A megmozdulást a Székelyek Világszövetsége szervezte. Úgy tudjuk, hogy a kicsi, de elszánt tüntetőcsoporttal vonult Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom merényletkísérlettel megvádolt, majd tíz hónapra elzárt kézdivásárhelyi szervezője, de MIÉP-es vezetők és Ludányi-Horváth Attila volt kolozsvári konzul is részt vett a rendezvényen.
A menet kevéssel dél után a román nagykövetség elől indult, ahol egy petíciót szerettek volna átadni – sikertelenül. „Azt szerettük volna, hogy a román kormány ismerje el a székely nép őshonosságát, de át sem vették a kérelmünket. Majd megkapják postán is, aztán július 1-jén elvisszük a petíciót Bukarestbe” – mondta lapunknak az elutasítás ellenére is bizakodó András Mihály, a világszövetség elnöke. A szervezet ugyanezt kéri a magyar kormánytól is: a kérelemhez szükséges ezer aláírást már összegyűjtötték, de két alkalommal is visszapattantak a Nemzeti Választási Bizottságról – mind a kétszer technikai hiba miatt utasították el beadványukat. András Mihályékat ennyi még nem tántorítja el, mindenképp a magyar parlament elé szeretnék vinni kérelmüket. Ugyanakkor arra is felkészültek, hogy máshol kell támogatót találniuk. „Ha a magyar kormány nem foglalkozik velünk, akkor megyünk az oroszokhoz és az amerikaiakhoz. A lényeg, hogy találjunk egy államot, amely elismeri őshonosságunkat Székelyföldön, és később is kiáll mellettünk” – magyarázta András Mihály, aki azt is megmagyarázta, miért fontos az őshonos nép státuszának megszerzése. Azzal együtt, hogy így nyilvánosan elismerik a székelység helyhez kötött identitását, népszámláláskor nem számolnák őket a román népességhez – és ami a legfontosabb, a székelyek törvényesen, az ENSZ támogatásával kijelenthetnék önrendelkezési jogukat is. A demonstráció később a Hősök terén folytatódott szónoklatok és népzenei koncertek kíséretében: a helyszínválasztás szimbolikus, hiszen 1988-ban több tízezren tiltakoztak ugyanitt a romániai falurombolások ellen – ez volt az 1956 utáni legnagyobb spontán tömegdemonstráció Magyar­országon.
KONCZ TAMÁS (Magyar Nemzet) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fiatal filmkészítők szárnypróbálgatása: sokszínűség a Sapientia kolozsvári karán
Egyre lelkesebb, aktívabb diákgenerációk jelentkeznek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2003-ban indult fotóművészet, filmművészet, média szakára – értékelt Pethő Ágnes tanszékvezető a Krónikának a nagyközönség számára is nyitott kolozsvári tanévzáró rendezvényen, amelyen a hallgatók idei alkotásait láthatták az érdeklődők. A sokszínű, változatos képzésre nemcsak Erdélyből, de Magyarországról is jelentkeznek fiatalok.
Sokoldalúság jellemzi a Sa­pientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotóművészet, filmművészet, média szakának idei termését, akárcsak a képzést, hiszen nemcsak filmeket készítenek a hallgatók, hanem a mozgókép és a többi művészetek kapcsolata, valamint a kísérletezés jegyében született alkotásokat is – értékelte a Krónikának Pethő Ágnes egyetemi docens, a tanszék vezetője a kolozsvári szak First Cut 2017 című évzáró bemutatóján. Az egyetem Tordai úti épületében tartott hétvégi rendezvényen a nagyközönség is betekintést nyerhetett abba, hogy a 2003-ban indult kincses városi szak diákjai, végzősei és mesteris hallgatói mit alkottak, a filmeken kívül különféle tárlatokat mutattak be, utóbbiak csütörtökön négytől nyolcig még megtekinthetők.
Sokszínűség a szürkének tűnő filmkockákon „Nehéz volt az elkészült anyagok közül válogatni, és örülök, hogy látszik a változatosság: nemcsak filmek, de fotókiállítások, hangosképek, installációk születnek, és egyfajta kísérletezés zajlik már alapszakon is” – mondta a tanszékvezető. A film és többi művészetek kapcsolatáról szóló mesteris tantárgy keretében készült az egyetem stúdióterében látható alkotás, amit a hallgatók nagy lelkesedéssel készítettek másfél éven keresztül: a mozgóképes kiállítás, dokuinstalláció a kolozsvári Monostor negyed sokszínű, sajátos világát jeleníti meg négy kivetítőn.
„Beszéltünk a diákokkal arról, hogy a filmművészet ma már nemcsak a moziban vetített filmeket jelenti, hanem tágabb értelemben a mozgókép művészetét, installációs filmeket (vannak olyan alkotások, amelyeket lehet filmként is nézni, de installációként is) – ennek jegyében született a Monostor-kiállítás” – fejtette ki Pethő Ágnes. Hozzátette, a lakónegyedben készített felvételek mozgó fotográfiák, amik nem történeteket mesélnek: az alkotók képszerű beállításokat kerestek, amelyeken keresztül a néző észreveheti, hogy a látszólag unalmas, egyhangú és szürke képkockákon mennyi szín van, így az élet sokszínűsége, egy rendkívül gazdag mikrovilág és élettér jelenik meg. Jakab-Benke Nándor, a filmszak projektmenedzsere kérdésünkre elmondta, megpróbálják hagyománnyá tenni a nagyközönség számára is nyitott nyári rendezvényt. „A First Cut cím az első filmvágást jelenti, ami később sokat finomodik, amíg létrejön az utolsó, az úgynevezett final cut. Az itt tanuló alkotók életművének ez az első first cutja, vagyis szárnypróbálgatása: van a munkák közt animáció, animált dokumentumfilm, teljesen dokumentarista alkotás és játékfilm is. A rendezvény természetesen felvételi-reklám jellegű is, szeretnénk jövendőbeli hallgatókat vonzani, ugyanakkor ezen a szakon olyan alkotókat képeznek, akiknek életük része, hogy megmutassák munkáikat a nagyközönségnek, zsűrinek, a First cut pedig jó első löketet jelent: fel kell vállalniuk a közönség előtt az alkotásaikat” – fejtette ki Jakab-Benke Nándor. Hozzátette, úgy látja, a filmszak valamennyi évfolyamán vannak erősebb és gyengébb láncszemek, de a filmművészetben éppen az a szép, hogy ezek kiegészítik egymást: aki egyszer rendezett, lehet, hogy következő alkalommal scriptel, vagy mást csinál a forgatáson. „A végzettek közül persze nem lesz mindenki filmrendező, de a szaknak nem is ez a célja. Tulajdonképpen ugródeszkának tekinthető, hiszen a tágabb értelemben vett szakmában is elhelyezkedhetnek a végzettek, akad, aki tévénél, vagy aki filmhanggal fog foglalkozni, esetleg colorist lesz, sokan továbbtanulnak” – tette hozzá.
Sapientiás végzettek Cannes-ban és a Berlinálén
Pethő Ágnes úgy fogalmazott, nagyon képlékeny és számokban nem fejezhető ki, hogy hányan helyezkednek el a végzettek közül a szakmában. „Diákjaink egy része úgy érzi, hogy a hároméves képzés kevés, még a mesterivel együtt is, így akad, aki továbbtanul Bukarestben, Budapesten a filmszakon. Több volt diákunk is elhelyezkedett a szakmában, akadtak, akik jelen voltak neves szakmai színtereken.
Makai Beáta például Enyedi Ildikó Berlinálé-fődíjas filmje forgatásánál dolgozott, Dunai László vágóként sikeres (Makai Beáta Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, az idei Berlinálén Arany Medve díjjal kitüntetett alkotásának forgatásán dolgozott gyártási asszisztensként, tapasztalatairól februárban beszélt a Krónikának. Dunai László, a Sapientia 2010-ben végzett diákja a cannes-i filmfesztiválon volt jelen májusban Kristóf György Out című filmjének egyik vágójaként – szerk.megj.)
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

A szabadság állapota
Interjú a 70 éves Ágoston Vilmossal
A Humanizmus: ettől – eddig?, a Lassú vírus, a Húzd a himnuszt, ne káromkodj, a Godir és Galanter, Az érvelés ideje, A konvenció vendégei és más kötetek szerzője 1947. július 8-án született Marosvásárhelyen. Az író, esszéíró, kritikus, újságíró 1986-ban települt át Magyarországra. Ott is folytatta tanulmányírói, szerkesztői munkáját, több könyve Budapesten látott napvilágot. Hosszabb ideje az Amerikai Egyesült Államokban él. Az alább olvasható születésnapi beszélgetésre a világháló adott lehetőséget.
– Nem tartozol a gyakran közlő írók közé. Ezért egyeseknek talán fel sem tűnt, hogy régóta nem olvashattak tőled semmit. Sokan azt sem tudhatják, hogy évek óta Amerikában éltek. Nehezen elképzelhető, hogy olyan tollforgatóként, akinek mindenre kiterjedt a figyelme, beérnéd a nagyapai teendőkkel. Az ottani valóság nem kínált föl semmilyen írói provokációt?
– A Húzd a himnuszt, ne káromkodj című könyvem írásakor döbbentem rá, hogy vannak helyzetek, amikor ha valaki elmegy egy közösségből – az 1980-as években valóban hermetikus határokkal körülzárt közösségben éltünk Romániában –, az otthon maradtak számára olyan, mintha meghalt volna. Egyesek, a közeli barátai követik, hogy hova, merre visz az útja, de az otthon maradtakat is annyira lekötik a saját mindennapi problémáik, hogy ha valaki nem ír naponta nekik, nem szól hozzájuk, az számukra nem létezik. Én ezt tudomásul vettem már akkor, amikor Magyarországra menekültem (települtem, „migráncsoltam”) az elviselhetetlen légkörű romániai diktatúrából. Az erdélyiek jó ideig nem olvashatták írásaimat, mert azok a régi Magyar Nemzetben jelentek meg Budapesten, illetve más magyarországi lapokban, amelyek alig jutottak be a hermetikusan elzárt országba. De a magyarországiak sem ismerték a korábbi, romániai írásaimat, mert nem terjesztették Magyarországon a romániai sajtót. Néhány erdélyi írón kívül senkit nem ismertek Magyarországon. Az, hogy közel tíz éve most már Amerikában élek, és mindössze egy-két egykori otthoni barátommal, ismerősömmel tartom a kapcsolatot, kevés magyarországi lapba írok, most már természetesnek tűnik számomra. Valóban kevesebbet közlök, de az utóbbi évtizedekben is inkább alapítványoknak írtam tanulmányt és könyveket, amelyeket szintén szűkebb körben terjesztettek. A Kisajátított tér című tanulmánykötetemről is elsősorban a magyarországi sajtó írt, nem az erdélyi, pedig kimondottan erdélyi írókról szól. A másik magyarázat, hogy szeretném elkerülni annak még a látszatát is, mintha az áttelepülés után beleszólhatnék, „okos tanácsokkal” láthatnám el az otthon maradtakat, és szövegeimmel meg tudnám változtatni a körülményeiket. A társadalmi gondokkal, együttéléssel naponta, újból és újból meg kell küzdenie mindenkinek éppen ott, ahol él. Természetesen más hatások, tapasztalatok értek, amikor Vásárhelyről áttelepültem Budapestre, megintcsak más, amióta itt élek Texasban. De ezeket a tapasztalatokat a legjobban naplóban lehetne rögzíteni. Többek között ezért írt naplót Márai Sándor is San Diegóban. Na meg valóban leköt az unokáim oktatása, iskoláztatása. Rajtuk keresztül jobban belelátok az amerikai társadalomba, közvetlenebbül megértem az amerikai kultúrát, oktatást, nevelést. Fiatal koromban Zoltán Ildikó marosvásárhelyi tanárnőmtől kaptam kölcsön Németh László tanulmányköteteit. Azóta is foglalkoztat az Iskola Kakaskúton című írása. Most azokat az oktatási módszereket próbálgatom tanítani a Texasban született unokáimnak angolul és magyarul. Nagy örömömre szolgál, hogy tapasztalataimról beszámolhatok és néha tanácsot kérhetek egykori tanárnőmtől Marosvásárhelyről.
– Tudom, hogy onnan is próbáltál figyelni a magyarországi és a romániai eseményekre, történésekre, közhangulatra. Szépirodalmi, fikciós műben, vagy esszében, tanulmányban sikerülne inkább megragadnod a honi realitások lényegét, sajátosságait?
– Az igazság az, hogy az interneten olvasható újságokból nemigen tudom közvetlenül érezni az otthoni élet súlyát. Mint ahogyan az itteni életről is csak ideológiai információk jutnak el a világsajtóba. Feltételezem, otthonról is nehezen tudjátok elképzelni, hogy milyenek a reális amerikai hétköznapok. Amikor nem történik semmi, és az emberek élik a normális életüket. Olvasom az otthoni politikai szövegeket, de nem tudom például, mennyibe kerül egy kiló kenyér, vaj, szalámi Romániában. Sok az, vagy tűrhető ár egy átlagembernek? Eddig minden évben hazalátogattam. Végigsétálok a főtéren. Már alig találkozom valakivel, akinek köszönni kellene. Valamelyik szállodai szobából hallgatom elérzékenyülve a Vártemplom harangjának hangját, amely gyerekkoromat végigkísérte, hiszen ott laktam a Rákóczi utcában, a vár alatt. Persze, már ezekre az utcanevekre sem emlékeznek a maiak. A Bolyaiból (korábban Rángecz József iskola) hazafelé a Sáros utcán vagy a Kazinczyn mentem, és az egyik nagynéném a Kossuth utcában lakott, a másik a Jókai utcában. Hát ezeket az utcaneveket már hiába keresném. Ugyanakkor a városban olyan híres, tehetséges személyiségek élnek, mint Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Gáspárik Attila, Tompa Gábor, Parászka Boróka, Székely Csaba és még sokan mások. Az idősebbeket, a korosztályomat nem is említem. Szerintem ők jobban meg tudják írni, mi van Erdélyben, mint én, innen Texasból.
– Szekusdossziéi tanulmányozása nyomán több erdélyi író könyvben is közzétette ezzel kapcsolatos életérzéseit, gondolatait. Téged annak idején meghurcolt, sokat zaklatott a politikai rendőrség; a veled, veletek történteket nem kellene valamilyen formában a mai nyilvánosság elé tárnod?
– Erről az élettapasztalatról írtam a Lassú vírus című könyvemet. Jellemző az ellentmondásos romániai cenzúrára, hogy a könyv megjelent, mégpedig Ceauşescu idején, a Kriterionnál. Molnár Gusztáv szerkesztette, Elekes Károly képzőművész tervezte a borítót. Senkinek nem kellett magyarázni, hogy miről szól. A könyvben valójában a szekuritáté tisztjeinek a kérdéseit parodizáltam, rá akartam döbbenteni az olvasót, hogy ezekkel a bornírt ideológiai kérdésekkel nem lehet megközelíteni az irodalom, a képzőművészet és a zene alkotóinak a gondolatvilágát. Magával a konkrét „doszárjaim” nyilvánosságra hozásával több gondom is van. Az egyik és talán legfontosabb: egy nyelvi-alkotói kérdés. Nem hinném, hogy magyarul hitelesen rekonstruálni tudnám azt a sajátos szekus román nyelvet, amelyen ezek a jegyzőkönyvek, jelentések készültek. Anélkül viszont éppen az egyik lényegi jellemzője veszne el a dokumentumnak: a szekusnyelv. A másik, hogy hiába írtam két levelet a 90-es évek közepén a titokhivatalnak Bukarestbe, azt a választ kaptam, hogy nincs dossziém. Humorosnak találtam, hiszen diákkoromban egy és fél évig voltam a kolozsvári szekuritáté pincéinek és különböző kihallgatási szobáinak a vendége. A hivatalos minőségem: „cercetare în stare de libertate” volt. Kivizsgálás szabadlábon. Így tanultam meg a román diktatúrában a „szabadság állapotának” fogalmát. A kihallgatást mindennap megszakították 1-2 órára, így nem kellett koszt-kvártély-ruhát adniuk nekem. A dossziém egy részét már akkor láttam. Mielőtt átküldték a katonai törvényszéknek, ideadták, hogy olvassam el, írjam alá az egészet. Akkor elolvashattam a barátaim ellenem tett vallomásait, láthattam a felsorolt bizonyítékok egy részét. A nyomozati anyagot később ismertem meg, amint egyes akadémiai kutatók, köztük elsősorban Molnár Gusztáv barátom, megszerezték nekem néhány dossziém másolatát. Tehát van anyagom, de nem teljes. Most ismét kérhetném a titokhivatalt, hogy immár több „titkot” tudok ugyan magamról, kérem a többit is. A doszárom valóban tartogatott (esetleg még mindig tart) meglepetéseket. Nem az, hogy ki mit mondott rólam, bár az is érdekes, hogy Gáspárik Attila olvasta a levéltárban, hogy még Magyarországról is jelentettek rólam a román titkosszolgálatnak. De ez engem ott már nemigen érdekelt. A nyomozati részen is ma már csak nevetni lehet, mint Svejk Lukas főhadnagyon. Mennyi energiát és pénzt beleölt a hatalom, hogy megfigyeljenek, fényképezzenek minket… És akkor még jól néztünk ki, fiatalok voltunk. Mi az, amin a legjobban megdöbbentem? Az, hogy a korabeli világot nem lehet fekete-fehér fogalmakkal leírni. Igen ellentmondásos volt. Nem lehet most úgy gondolni a korra, hogy egyik oldalon voltak a jók, azokat elvitték, a másikon csak a hatalom és a rosszak. Gyűlöletmentes zónát kellene teremteni, hogy higgadtan lehessen elemezni a múltat. Én például csak a dossziémból tudtam meg, hogy Magda Ludovic, a kolozsvári katonai ügyészség főügyésze (alezredes volt abban az időben), akihez felterjesztette Liviu Calian őrnagy a Securitatétól a doszáromat, elutasította az ellenem hozott vádakat, felmentett, és lezárta a dossziét. Ezért nem került az ügyem a kolozsvári katonai törvényszék elé, mint ahogyan azt a Securitate szerette volna. A nyomozók nem vették tudomásul a főügyész állásfoglalását, folytatták a kivizsgálásomat, és kizárattak az egyetemről, pontosan egy évvel később. Ha nem lett volna Szilágyi Júlia (szerkesztő), Gáll Ernő (főszerkesztő), Méliusz József (írószövetségi alelnök) és Domokos Géza (a Kriterion vezérigazgatója), akik kiálltak mellettem, és továbbították ügyemet az RKP Központi Bizottságához, ahol szintén volt emberük, hogy megmentsenek, akkor talán egészen másként alakul a sorsom. A világ nem volt egyértelműen fekete-fehér, mint ahogyan ma képzelik egyesek. Az igaz, hogy mindenki nyomasztó félelemben élt, a hatalmon belül és kívül egyaránt. Az én félelmem akkor szűnt meg, amikor magyar „migráncsként” átléptem a román–magyar határt. Azóta legfeljebb csodálkozom azon, amit látok a világban, de félelem nélkül élek. Nehéz a szabadságban rekonstruálni az egykori félelem világát.
– Tudomásom szerint nemcsak az irodalom, az irodalmi élet érdekelt, jártas vagy a képzőművészetben is. Sokan jogosan kapcsolják a nevedet a MAMŰ-jelenséghez, a honi vizuális avantgárd kibontakozásához. Emiatt is számos támadás ért a diktatúra idején. Mintha később eltávolodtál volna ettől a csoportosulástól. Nincs már mondandód róla?
– Dehogynincs. Korábban tanulmányt írtam Szörtsey Gáborról. A tavaly nyitottam meg Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár, egykori MAMŰ alapító tag kiállítását Sepsiszentgyörgyön. Természetesen most már a mai technikai lehetőséggel, Skype-on keresztül szóltam a hallgatósághoz innen San Antonióból, amelyet a sepsiszentgyörgyi tárlatlátogató közönség helyben nézhetett kivetítőn. Előzetesen a kiállításra kerülő anyagot interneten megnézhettem. A virtuális világban közelebb vannak az emberek egymáshoz, mint a reális térben. Még ma is gyűjtöm a felvételeket a kiállításaikról. Éppen te nyújtottál nagy segítséget a vásárhelyi kiállítások dokumentálása során. De visszatérve a régi időkre, a Marosvásárhelyi Rádiónál, ahol riporter voltam, és te voltál a művelődési osztály vezetője, neked köszenhettem, te tartottad a hátad a főnökök felé, hogy én nyugodtan foglalkozhasam az avantgárd képzőművészekkel, fiatal írók műveivel, elmehettem a kiállításaikra, hangfelvételeket készítettem velük, és műsorokat szerkeszthettem olyanokkal, mint Baász Imre, vagy az első Médium kiállítás alkotóival, később a szárhegyi táborban, valamint részt vehettem a stúdióban a MAMŰ első tárlatának a zsűrizésén is. Később Magyarországon is én nyitottam meg a MAMŰ utolsó közös tárlatát Szentendrén. Az utóbb Budapesten létrejött MAMŰ társaság már más történet. Azt nem ismerem annyira. A korábbi, marosvásárhelyi avantgárd műhelyről könyvet szeretnék írni, hiszen sok dokumentumot, hangfelvételt őrzök, kár lenne azokat olyanokra hagyni, akik nem tudják, mihez kezdjenek vele.
– Sok mindennel próbálkoztál az eltelt évtizedekben. Az esszé-, a kritika-, a tanulmány- és regényírás mellett a lapszerkesztésbe, újságírásba is belekóstoltál. Interjúk is készültek veled, de nemigen olvastam arról, hogy a rádiózást is kipróbáltad. Közel negyven éve lettél a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, amíg a hatalom el nem távolított onnan. Mennyire hatott rád az élő szó varázsa? Gazdagodtál-e valamiképpen általa?
– Fiatal korom óta újságíró szerettem volna lenni. Igen érdekelt, hogy miként élnek, gondolkoznak az emberek. Ez a kíváncsiság vezetett a különböző építőtelepekre, gyárba, bányába, ahol érettségi után dolgoztam. A szellemi munkát (irodalmat, filozófiát, kritikai gondolkozást) és fizikai munkát a mai napig egyenlőnek tartom. Örömmel, a saját kezemmel építettem egykor a gödöllői házamat is. Az egyetemre is úgy kezdtem járni, hogy nappal dolgoztam egy kolozsvári építőtelepen. Amikor az egyetemet elvégeztem, éppen a korábban említettek miatt nem vettek fel egyetlen laphoz sem. Csíkszeredába kerültem tanárnak. Ezek lettek a legszebb fiatal tanári éveim. Tanár koromban több tanulmányt, könyvet írtam, és szerencsére nem kellett újságíróként robotolnom, nem kellett olyasmiről írjak, amit nem szerettem volna. Később Budapesten, a Magyar Nemzet újságírójaként, valamint a Köztársaság és a Respublika rovatvezetőjeként már arról írhattam, amiről akartam, eléggé szabadon választhattam meg a témáimat és riportútjaimat.
A Marosvásárhelyi Rádióhoz véletlenül kerültem. Mivel az orvosok tanácsára el kellett költöznöm a számomra oly kedves, de sokszor ködös Csíkszeredából, a vásárhelyi tanfelügyelőség visszautasította kérésemet, nem találtak angoltanári állást nekem a megyében. Akkor hallottam meg, hogy a rádió munkatársakat keres. Bodor Pálnak, az RTV akkori magyar adásai főszerkesztőjének köszönhetem, hogy az ajánlására és politikai felelősségvállalására felvettek a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Eleinte az ipari osztályra kerültem, mert nálad, a művelődési osztályon nem volt hely. Bizony keményen tanultam a mesterséget. Nem szégyelltem bevallani, hogy ahhoz én nem értek. Amikor kimentünk egy gyárba, vagy valakivel riportot kellett készíteni műszaki témáról, azzal kezdtem, hogy őszintén bevallottam neki, nem értek hozzá, mondjon el mindent róla. Én angoltanár vagyok, nem mérnök. Így tettem a statisztikai hivatalokban is, mindent összemásoltam, sokat dokumentálódtam, később még a kollégák is tőlem kértek adatokat. Ebben az időben a legtöbbet Gyarmati Dénestől tanultam. Megmutatta nekem, hogy nincs elveszett hanganyag. Szinte hangokból össze lehet ragasztani az olyan beszélgetéseket, amelyekben az alany rendkívül nehezen fejezi ki magát. Ez a tapasztalat igen hasznos volt később, amikor a te osztályodra kerültem, és a fiatal képzőművészekkel akartam interjút készíteni. Volt közöttük olyan, aki alig tudta elmondani, mire gondol. Én hiába sejtettem, intuitíven ráéreztem, hogy mit akar, neki kellett megfogalmaznia, nem mondhattam el helyette. Ilyenkor segített az olló, a „fonotekálás”. Persze, manapság már komputeren vágnak, jártam az új vásárhelyi rádióstúdióban, talán alig tudják elképzelni, hogy korábban még óriási munka volt akadozó, nyögdécsélő szövegből folyamatos beszédet készíteni. Sokat tanultam, jó közösség volt, igazi jó hangulatú alkotómunkában voltunk együtt. Tanulságos zenei kísérletem is volt. Egyszer ugyanezzel a technikával meg akartam vágni egy Beethoven-szimfóniát. Bárki megpróbálhatja. Lehetetlen. Nincs egyetlen lélegzetnyi szünet sem a műben, ahol vágni lehetne. Néhány hónappal ezelőtt igen meglepődtem. Szekrényi Katalin, egykori kollégánk felesége írta, hogy nyugdíjba megy a rádiótól, addig ő kezelte az Arany-szalagtárat. Aztán felhívott egyik rokonom Csíkszeredából. Kérdem, hogyan jutottam eszébe? Mondja, most hallgatja a riportomat Seres András néprajzkutatóval a vásárhelyi rádió szalagtárából. Döbbenetes. Közel negyven éve készítettem a hangfelvételt egy kis Kovászna megyei faluban. Azt hittem, a hangfelvételeim mind elvesztek a jilavai börtönben, amikor bezárták a rádiót. Legalábbis a képzőművészeti anyagok tudtommal eltűntek.
– Itthon, Erdélyben több fontos visszaemlékezés, önéletírás jellegű kötet jelent meg az utóbbi időben. Hetvenévesen már nem meglepő, ha valaki ilyenszerű számvetéssel rukkol elő. Téged nem kísértett meg ez a gondolat?
– De igen, néha gondolok erre is. Feltehetően ráérek megírni. Még csak hetvenéves vagyok.
– Ebben egyetértünk. Isten éltessen sokáig! Népújság (Marosvásárhely)

Élet/Tér Atyhában
Múlt szombattól újra pezseg az élet a Kakasülő Galériában. A kiállítótér is bővült valamelyest. Sosem tétlen a gazda, Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész. Akik ismerik, tudják, hogy portáján mindig van újdonság. Épül, szépül a bennvaló, gazdagszik a kertben a modern szoboregyüttes. És ami a legfontosabb, érdeklődők százait vonzza ide a nyárról nyárra közönség elé vitt atyhai képzőművészeti kiállítás. Tavaly több mint másfél ezren látták, idén sem lesz kevesebb látogató. Ez nyugodtan megjósolható. A tárlat növekvő hírneve s a hegyi faluba vezető feljavított út is garantálja. A június 24-i megnyitón nagyon sokan voltak. És nem kellett csalódniuk. Az egykori pajtából különleges hangulatú galériává alakított Homloktörő is elvarázsolta a belépőket, a Kakasülő látványkínálata is lenyűgöző ismét.
Budapesten, Bukarestben, Berlinben, bárhol elismerés övezné a tárlatot, de a tizennégy kiállító munkái itt, a világtól látszólag eldugott, távoli településen nyernek igazi értelmet, telítődnek olyan érzelmi, hangulati többlettel, amit a hely szelleme táplál. Erről a feltöltődésről beszélt a művészek egyike-másika is, amikor mostani műveikről faggattam őket. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese is célzott rá méltató beszédében az avatón. És az igényes kivitelezésű, háromnyelvű katalógus ajánló soraiban Kuti Dénes festőművész is utal rá, miközben a negyedszer megrendezett, jelenlegi kiállítás központi gondolatát, az Élet/Tér témáját igyekszik körülhatárolni. „Atyhában a Föld összeér az Éggel, és azon túl nincsen semmi – idéződnek fel bennem oly gyakran felsősófalvi nagyapám szavai egy néhai korondi öregasszonyról, aki ebben a hitben élt és halt meg, ugyanis sohasem járt távolabb Korond határánál – ám kis háza, kertje, Korond vidéke a sajátja volt és otthon érezte magát benne” – olvashatjuk a líraisággal átszőtt írásban. Azóta sok minden változott, a korondiak és mások is keresztül-kasul bejárják a nagyvilágot, kitágult a környékbeliek élettere, igazán otthon azonban a szülőföldön, ezeken a tájakon érzik magukat. Az atyhaiak otthonosságérzete immár ezzel a galériával és a tárlataival is teljesebb lehet. Kuti erről így vall: „E kiállítássorozaton a részt vevő művészek konkrét és elvont, valós és álomszerű, szeretetet, együttérzést kifejező, eget és földet összekötő belső élettereik festett, rajzolt és faragott »képeit« vonultatják fel, így próbálván üzenni Atyha, a Sóvidék, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarságának: »Emberek, szántsatok, vessetek, arassatok! – mert íme, valahol a világon, egy elveszni látszó kis hely is válhat élhető életteretekké, otthonotokká, ahol egy templom a földeteket az egetekkel összekötheti, és amelyből továbbra is a szépnek, a jónak, a hitnek dallama zenghet.«”
A Sóvidékhez kapcsolódó alaptagok, akik három évvel ezelőtt, induláskor a kezdeményező Vinczeffy Lászlóhoz csatlakoztak, minden nyáron elhozzák ide alkotásaikat. Évente egy-egy társukat is meghívják kiállítani, így áll össze a galéria csoportos tárlatának anyaga. Bocskay Vince (Szováta), Kuti Botond (Szováta), Kuti Dénes (Szováta), Sánta Csaba (Szováta), a nemrég fiatalon elhunyt Siklódi Zsolt (Szováta), Vargha Mihály (Sepsiszentgyörgy) és Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) ezúttal Bartos Jenőt (Jászvásár), Berze Imrét (Székelyudvarhely), Éltes Barnát (Feldoboly), Jakabos Olsefszky Imolát (Brassó), Madaras Pétert (Zalán), Kolozsi Tibort (Kolozsvár) és Zsombori Bélát (Székelyudvarhely) kérte fel az együttműködésre. Életkor, műfaj, művészi látásmód tekintetében változatos csapat. Ami közös bennük, az mindenekelőtt a művészi minőség iránti elkötelezettség, mindannyian az igényesség jegyében dolgoznak. Idén több a szobor, mint a festmény, Bartos, a két Kuti és Vinczeffy olajfestményei mellett Berze, Kolozsi, Sánta bronz kisplasztikái, Bocskay, Éltes, Madaras, Varga, Zsombori fába faragott szobrai, Jakabos kerámiája, a fametszettel is reprezentált Siklódi bronz-, kőkompozíciója és Zsombori mészkő munkája teremt magának életteret a Kakasülő lenti, illetve fenti szintjein. Ahány mű, annyiféleképpen vall alkotója egyéniségéről. De találkozhattunk Atyhában egy nagy ígérettel is. Vinczeffy László tizennégy éves unokája, a sepsiszentgyörgyi Csáki Apor mutatkozott be a frissen felavatott Homloktörő galériában. A nagyapa hagyta, hogy a gyerek tehetsége önmagától bontakozzék ki, nem avatkozott be oktatással a fejlődési folyamatba. Az eredmény egy érdekes, rajzos fantáziavilág, amely Bogárvirág címen sorakoztat fel szürreális és szecessziós jegyeket ötvöző fekete-fehér és színes rajzokat. Immár bizonyos, hogy Apor módszeres művészeti képzését érdemes elkezdeni.
A 4. atyhai kiállítás augusztus 7-ig látogatható. Népújság (Marosvásárhely)

Méltányosan kezelnék, finanszíroznák a kisebbségi adást
Törvény garantálja ezután a közszolgálati tévé és rádió kisebbségi műsorainak finanszírozását – jelentette be az RMDSZ. Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője szerint a jogszabály kiindulópontnak nem rossz, de az alkalmazhatóság még nem világos, és leghamarabb jövő évtől számíthatnak a pozitív változásra.
„Ettől az évtől megváltozott a köztévé és közrádió finanszírozása, a két médiaintézményt állami költségvetési forrásokból tartják fenn, nem a rádió- és tévéilletékből, mint eddig. Ilyen körülmények között az RMDSZ számára fontos volt, hogy törvény által biztosítsuk a kisebbségi műsorok és szerkesztőségek finanszírozását. Ezért a vonatkozó törvényhez olyan módosító indítványt fogalmaztunk meg, amely garantálja a közrádió és -tévé kisebbségi adásainak pénzügyi hátterét” – jelentette ki Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője az RMDSZ tervezetéről, amelyet döntéshozó kamaraként fogadott el a szenátus. A Krónika megkeresésére Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, a törvény kiindulópontnak nem rossz, alkalmazása kimondottan hasznos lenne a magyar szerkesztőségek számára. „Jelen pillanatban Romániának majdnem 15 százaléka valamilyen kisebbséghez tartozik, illetve más anyanyelvet vallott magáénak a legutóbbi népszámláláskor. Ez az arány a közszolgálati rádióra levetítve – a tévé esete más – megfelelő, vagyis az adásidő és a kisebbségek számának aránya nagyjából megegyezik, és nem vet fel különösebb problémát a mi szempontunkból. Van Kolozsváron egész napos magyar adás, Vásárhelyen 18 óra, ami 24 órásra fog bővülni, Bukarestben, Temesváron, Resicán is a magyar műsor és az adásidő nagyjából tükrözi a valós igényeket. A lefedettség szempontjából vannak gondok, de ez külön kérdés, amiről a törvény nem szól” – mondta Szász Attila. Kifejtette, az anyagiakat illetően nem lehetnek elégedettek, a konkrétan kisebbségi nyelven készülő adásokra fordított összeget pedig neház kvantifikálni. „Amikor például veszünk egy számítógépet, szoftvert, autót a rádió számára, akkor azt nem a magyar, német vagy román szerkesztőségnek vesszük, hanem a rádiónak. Amit kvantifikálni lehet, az a tartalomgyártásra, fizetésekre és jogdíjara fordított összeg. A törvény újabb érv lehet arra vonatkozóan, hogy méltányosan kell támogatni a kisebbségek nyelvén készülő műsorokat, erre hivatkozás a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája és a keretegyezmény, viszont a törvény alkalmazhatósága továbbra is kérdéses számomra. Mindazonáltal örülök, hogy egy érvvel több van a kezünkben, amikor azt mondjuk, hogy nem kapunk arányosan támogatást a rádió összköltségvetéséből” – fogalmazott Szász Attila. Utalt arra is, hogy a rádió jelenleg igazgatótanács nélkül működik, úgy tűnik, hogy októberig nem is lesz igazgatótanács, mert jövő héttől kezdődik a parlamenti vakáció, a törvény pedig jó esetben jövőtől lenne alkalmazható: a 2018-as költségvetési évtől várható, hogy a kisebbségi műsorokra külön költségvetési keretet kelljen meghatározni.
„A szakbizottsági munkálatok során kezdeményeztük, hogy a vonatkozó jogszabály tegye lehetővé azt is, hogy ezután a köztévé és -rádió éves költségvetésében külön tételként szerepeljen a kisebbségi műsorok finanszírozása. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a közszolgálati televízió és rádió igazgatótanácsa a rendelkezésre álló pénzt a területi stúdióknak utalta ki, az azonban nem volt külön költségvetési tételben megszabva, hogy ebből mennyit kell a kisebbségi adásokra fordítani. Ez ahhoz vezetett, hogy számarányunkhoz képest jóval kevesebb pénzt kaptak a magyar nyelvű műsorok, mint kellett volna” – olvasható az RMDSZ honlapján Turos Lórándnak, a szenátus kulturális bizottsága alelnökének nyilatkozata. A Szatmár megyei szenátor arról is beszámolt, a szakbizottsági vita során sikerült azt is elfogadtatni, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeket is vegyék figyelembe a közszolgálati rádió és tévé műsorrácsának összeállításakor. „Jelenleg a műsorszerkezetet a hatályos romániai törvények és uniós irányelvek alapján állítják össze. Ha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények is mérvadóak lesznek e tekintetben, az azt jelenti, a kisebbségi nyelvi charta is jogalapul szolgálhat ezután a köztévében és a közrádióban a kisebbségi műsorok létére, fejlesztésére” – fogalmazott Turos. Az RMDSZ jogszabálya az államfő kihirdetésére vár. Kis Judit / Krónika (Kolozsvár)

Bírálják az új kormányprogramot
Kemény hangon bírálták pénteken a vállalkozói egyesületek a kormány egy nappal korábban bejelentett terveit, amelyek az adórendszer módosítását, a minimálbér emelését célozzák, továbbá szigorúbb ellenőrzést írnak elő a cégek esetében.
„Ezek az intézkedések a válság és pánik érzetét keltik. Azt mutatják, hogy kormány kétségbeesett a költségvetési hiány miatt, ami érthető olyan körülmények között, hogy az új bértáblák emeléseket írnak elő. Tulajdonképpen az Európai Unió bajnokországa érzetet a válságban levő ország érzete váltja” – jelentette ki Florin Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Egyesületének (AOAR) elnöke azon a sajtótájékoztatón, amit közösen szervezett meg a Románia Fejlődéséért Koalíció a kétoldalú kereskedelmi kamarák, a romániai és a külföldi beruházók szervezeteinek vezetőivel.
Ami a minimálbér folyamatos emelését illeti, a vállalkozók úgy gondolják, hogy az a „szegényebb vidékeken pusztulást fog okozni”. „Bukarestben és a nagyobb városokban természetesen nem okoz gondot a minimálbér emelése. De a kisebb városokban, főként a szegényebb vidékeken, ahol a cégek kínkeservvel fizetik ki az alacsony fizetéseket, na, azokon a vidékeken pusztulást fog okozni”.
A KKV-k Országos Tanácsa (CNIPMMR) szerint a cégek nagy nehézségbe ütköznek, ha a jelenlegi 16 százalékos nyereségadót az 1–3 százalékos, üzleti forgalom utáni adó váltja, leállhatnak a befektetések, és kevesebb vállalkozást fognak alapítani. „Ugyanakkor az üzleti forgalomra kirótt, differenciált adó meglátszik majd a fogyasztói árakban is, ami miatt versenyhátrányba kerülnek a hazai termelők a többi európai uniós országban tevékenykedőkkel szemben, és ez közvetlenül kihat az exporttevékenységre” – mutat rá közleményében a CNIPMMR.
A minimálbér-emelés kapcsán pedig leszögezik, erről nem politikai érdekből kell döntést hozni, hanem az intézkedést hatástanulmánynak kell megelőznie.
A vállalkozók szerint ugyanakkor az új kormányprogramban rögzített célkitűzések közül az is nagy nyomást gyakorol majd az üzleti szférára, hogy a Tudose-kabinet szigorú intézkedéseket tervez foganatosítani a veszteséges vagy nulla üzleti forgalommal rendelkező cégek ellen vagy bizonyos tiltásokat vezetne be csőd esetére.
Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a bírált intézkedések ne lépjenek hatályba, a vállalkozói szféra képviselői azt mondják, bíznak abban, hogy komoly párbeszédet tudnak folytatni a kormánnyal. Népújság (Marosvásárhely)

György-Mózes Árpád: Igenis lesz székely önrendelkezés
Az Alfahír portál munkatársa György-Mózes Árpáddal, a Székelyföldért Társaság elnökével arról beszélgetett, miért van szükség székely önrendelkezésre, miért nem sikerült még kiharcolni, és miért fog mégis sikerülni.
Kezdjük az alapokkal: miért van szüksége a Székelyföldnek autonómiára, hiszen a román álláspont szerint a „kisebbségi kérdést példásan megoldották.
Ceaușescu a kisebbségi kérdést úgy próbálta megoldani, hogy igyekezett tőlük megszabadulni. Székelyföld elrománosításának legitimizálására ott volt az „elmagyarosodott románok” elmélet, a szászokat, zsidókat eladta, a falurombolással meg akár befejezettnek is tekinthette volna a művét, ha a nagyhatalmi konstelláció nem alakul úgy, hogy ő és társai szükségtelenné váltak. A Ceaușescu korszakbeli fizikai falurombolást Székelyföldön követte a gazdasági-társadalmi „falurombolás”, aminek a célja szintén az, hogy a Románia területén élő magyarságot számszerűen minimalizálják. Ez a politika ’90 után a demokrácia leple alatt is folytatódott. Hatalmas állami támogatásokat adtak és adnak az erdélyi ortodox templomok, kolostorok építésére, állítólag a mai napig veszélyességi pótlékot kapnak a Székelyföldön szolgáló román rendőrök. A régió infrastruktúráját évtizedek óta tudatosan elhanyagolják, így az ipar nem szívesen települ ide, munkahelyek alig születnek, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Mindezek ellenére mégis képes lenne a régió arra, hogy eltartsa magát, ez kiderül azokból a statisztikákból, amit a román állam ad ki, miszerint a székelyföldi megyék többet adnak a központi költségvetésbe még a románok szerint is, mint amennyit visszakapnak. A hatalom arra számít, hogy a székelyek egyszer majd csak belefáradnak a szegénységbe, a létbizonytalanságba, és egyszerűen elköltöznek innen. Az elvándorlás sajnos már ma is aggasztó méreteket ölt. Amit annak idején diktatórikus, erőszakos módszerekkel elkezdtek az ma finomabb, demokratikusnak álcázott módokon folytatódik, miközben a román lobbi nyugaton a példaértékű kisebbségi jogokkal dicsekszik.
– Erre mondhatják azt Bukarestben, hogy ezek csak gazdasági kérdések, politikai nyomásgyakorlás nincs.
– De sajnos az is van. A közigazgatási reform ártatlannak tűnő álarca mögött is felfedezhető a nyilvánvaló magyarellenes szándék. A román kormány elképzelései szerint a Székelyföldet három újonnan létrehozott régió között darabolnák fel, méghozzá úgy, hogy a magyarság aránya egyikben sem haladná meg a 30%-ot. Ez a terv lassan másfél évtizede ott van a román politika asztalán, és még mindig nem mondtak le a megvalósításáról. 2003 őszén ezt a veszélyt is érzékelve alakultak meg a települési székely tanácsok, majd ezekből a Székely Nemzeti Tanács.
– Ennek már lassan 14 éve. Székely autonómia azonban a mai napig nincs.
– Ennek a fő oka, hogy az európai székely lobbihálózat nem tudott igazán kiépülni, így mostanáig csak részsikereket tudtunk elérni. A mindenkori román hatalommal csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk tárgyalni, ezért most az a fő cél, hogy az európai nyilvánosság és az uniós döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a kérdésre. Ehhez azonban az autonómiamozgalomnak állandó képviselettel jelen kellene lennie legalább Strasbourgban és Brüsszelben. Jelen kellene lenni már a minket érintő döntések előkészítési szakaszában is. És, ami legalább ennyire fontos: ellensúlyozni kellene a rendkívül hatékony román lobbit. Ehhez azonban mindenekelőtt pénzre van szükség – és sajnos ebből van a legkevesebb. Éppen ezért hozta létre az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete és a Székelyföldért Társaság 2015-ben a Székelyföldi Autonómia Alapot, amelynek az a célja, hogy civil összefogással minél szélesebb anyagi alapot tudjunk teremteni az önrendelkezésért folytatott küzdelemnek. Heti 5-6 napon 8-10 órát dolgozó emberek szabadidejükben nem tudják kellő hatékonysággal felvállalni ezt a küldetést, főállású munkatársakra, szakértők hadára volna szükség ehhez a harchoz. Jelenleg a forráshiány az autonómiaküzdelem legfontosabb kerékkötője. Itt is érvényesül Puskás Öcsi igazsága: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
– Román részről sokszor hangsúlyozzák, de Magyarországon is gyakran elhangzik: az RMDSZ az elmúlt 27 évben többször volt kormányon, és ellenzékből is számos kormányzattal ápolt jó viszonyt. Ha a magyarok érdekvédelmi szervezete ilyen jól fekszik Bukarestben, akkor miért panaszkodnak az erdélyi magyarok?
– Nemrégiben elkészítettem a Székely Nemzeti Tanács 10 éves kronológiáját felhasználva többek között a korabeli sajtóanyagokat. Döbbenettel láttam, hogy 2003 októberében, az SZNT megalakulásakor minden román pártot megelőzve az RMDSZ ítélte el először a szervezetet. Ugyanakkor kénytelenek voltak az autonómiát legalább a kampányjelszavak szintjén a zászlójukra tűzni. Tulajdonképpen ez is az autonómiamozgalom sikere, hiszen sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet, sikerült elérni, hogy a választók nyomást gyakoroljanak a hegemón magyar pártra, így arra kényszerítve őket, hogy legalább szavakban az önrendelkezés mellé álljanak.
– Aztán a választások után Bukarestben is képviselik az ügyet?
– Az előbb említett kényszerhelyzet indíthatta az RMDSZ-t arra, hogy megalkossa a saját autonómia koncepcióját. Még véletlenül sem akartak egy platformra kerülni az SZNT-vel, nehogy el kelljen ismerni a szervezet létjogosultságát, így nem vették át az ő alaposan kidolgozott statútumukat – inkább szinte szó szerint lefordították a dél-tiroli önrendelkezést megalapozó jogszabályt. Ami persze jól működő európai példa, de valóban életképes autonómiát csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
– 2009-ben Tusnádfürdőn Băsescu a ledöbbent hallgatóság szemébe mondta: márpedig székely autonómia soha nem lesz! Sokan az erdélyi magyarság és a magyar önrendelkezés támogatói közül is úgy vélik: reménytelen küzdelem ez. Lesz valaha autonóm Székelyföld?
– A politikában gyakran mondják, hogy „soha” – pedig valójában éppen a politika az a terület, hol nem létezik az, hogy „soha”. Martin Luther King 1963-ban azt mondta: „van egy álmom”, egy olyan Amerika, ahol nincs faji megkülönböztetés. Akkor nagyon sokan fantasztának tartották, azt pedig álmában nem gondolta volna senki, hogy fél évszázaddal később fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Lehet, hogy hat hónapba, lehet, hogy hatvan évben kerül, de igenis lesz székely önrendelkezés. alfahir.hu; itthon.ma/szerintunk

175 medve kilövésére adnak engedélyt – országos szinten
Elindult szerdán hajnalban Bukarestbe, a környezetvédelmi miniszterrel tartandó találkozóra a székelyföldi küldöttség. Megoldást keresnek az immár mindennapossá vált medvetámadások problémájára. Munkatársaink is buszra ültek.
Több mint kétszáz polgármester, közbirtokossági elnök, vadásztársulati vezető és állattartó gazda jelentkezett előzetesen a szerdai bukaresti megmozdulásra – tájékoztatott korábban a Hargita megyei önkormányzat. A gyakori medvetámadások és a megnövekedett vadkárok miatt kezdeményeztek találkozót a környezetvédelmi miniszterrel, hogy személyesen elmondhassák, Székelyföldön szinte mindennaposak a medvetámadások, a helyzet tarthatatlan, sürgős megoldásra van szükség.
A Hargita megyei kezdeményezőkhöz csatlakoztak Maros és Kovászna megyékből, Háromszéken például már konkrétan tudják, hogy tíz-tizenkét problémás medvét kellene térségükben „kiiktatni”. Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter szerdán délben fogadja a küldöttséget, amelybe úgy tervezték, hogy civileket is bevonnak a szervezők – olyan személyeket, akik már találkoztak medvével. A több busznyi utazóközösséggel tart ugyanakkor lapunk két munkatársa, Fülöp-Székely Botond és Barabás Ákos is, időszakos jelentésükkel, fotókkal igyekszünk beszámolni a küldöttség útjáról, eredményeiről
Az udvarhelyszéki küldöttség 11 óra előtt néhány perccel érkezett meg Bukarestbe, a környezetvédelmi minisztérium parlament melletti székhelyéhez.
Időközben megérkeztek az alcsíki, felcsíki és gyergyószéki küldöttségek is.
Mintegy ötszázan lehetnek összesen a székelyföldi küldöttek.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke röviden ismertette a megmozdulás okát és célját.
A helyzet tarthatatlan, naponta több medvetámadás történik. Azt szeretnénk, hogy figyelmet fordítsanak ezekre. Egy sor megelőző intézkedésre van szükség, elengedhetetlen, hogy engedélyezzék a veszélyes egyedek kilövését – minél hamarabb. Arra is szükség van, hogy a vadásztársulásoknak legyen bevétele, tudjanak normális vadgazdálkodást végezni. A medvék elszállítása láthatóan nem hozott megoldást, a vadak visszatértek. Hargita megye erdeiben jelenleg mintegy 1200 egyed van, de 400–500-at bírnak el. A medvepopulációt egyensúlyban kell tartani. A megelőző intézkedéseket kormányzati szinten kell meghozni, az a konkrét célunk, hogy elérjük a miniszterasszonynál, hogy mondja meg, mikor és milyen megoldásra számíthatunk – foglalta össze Borboly.
Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter egy 10–15 tagú küldöttséget fogadott.
A tárgyalásokat követően Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a sajtónak elmondta, számára is az emberélet a legfontosabb. Mint kiderült, 175 veszélyes, károkat okozó medvére adnak kilövési engedélyt – országos szinten. Az ezzel kapcsolatos rendeletet szerdán terjeszti fel konzultálásra, a kilövési engedélyek várhatóan augusztus 15-étől lépnek érvénybe.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tárgyalások eredményét „részsikernek” nevezte.
„A miniszter 175 medve kilövését engedélyezi, nyilván azokét, amelyek bizonyítottan kárt okoztak. A kilövésnek, hogy miként fog lezajlani, megvan az eljárása. Rendkívül fontos, ezért felvetettük a vadak által okozott károk megtérítését, mivel jelenleg nagyon nehézkes az eljárás és a kifizetések sokat késnek. Ez az emberek megélhetését jelenti. A miniszter megígérte, hogy ennek is alaposabban utána fog nézni” – részletezte a háromszéki tanácselnök. Hozzátette, kétségtelen, hogy ez részsiker, de a legfontosabb, hogy másfél év után sikerült kimozdulni a holtpontról – hiszen azóta semmire nem adtak kilövési engedélyt. Ilyen szempontból ez siker. Az az ígéret, hogy 2018-tól kezdve a megelőzéssel is foglalkozni fog a minisztérium.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is osztotta háromszéki kollégája véleményét. Borboly Csaba szerint amit elértek, az „csepp a tengerben”.
Megbírságolta a csendőrség Borboly Csabát A demonstráció kora délután rendbontás nélkül ért véget, az MTI beszámolója szerint a csendőrség illegálisnak minősítette a megmozdulást, és ezerlejes bírságot szabott ki az egyik kezdeményezőre, Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére. Az önkormányzati vezető elismerte, a kerületi polgármesteri hivatal szerdán reggel, amikor már a buszok úton voltak, valóban értesítette őt, hogy nem járul hozzá a korábban bejelentett tüntetéshez. Borboly Csaba mégis köszönetet mondott a székelyföldi gazdáknak, polgármestereknek és közbirtokossági vezetőknek, hogy tömegesen Bukarestbe vonultak, mivel szerinte a szerdai demonstráció nélkül nem tudták volna „kimozdítani a holtpontról” a medvetámadások elleni hatósági fellépés ügyét. Székelyhon.ro

Engedélyezik a medvék kilövését (Székelyföldi tüntetők Bukarestben)
Ötszáz fős tömeg tüntetett tegnap délben Bukarestben a Környezetvédelmi Minisztérium előtt. A protestálók Kovászna, Hargita, Brassó és Maros megyéből érkeztek, gazdák, önkormányzati vezetők, vadgazdák követelték a tárca vezetésétől: oldják fel a medvék kilövési tilalmát, tegyék lehetővé, hogy az emberi életben, a polgárok javaiban kárt tevő vadakat kilőhessék. A tüntetők képviselőit Graţiela Gavrilescu tárcavezető fogadta, majd a másfél órás megbeszélést követően a miniszter a tüntetők közé ment, s kijelentette: még aznap aláírja a miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi az év hátramaradt részében 175 problémás medve kilövését. Ha a további hivatalos procedúra simán megy, leghamarabb augusztusban adhatják ki az első intervenciós kilövési engedélyeket.
A tüntetőket a csendőrség fogadta a minisztérium előtt, a tüntetés engedélyezése körüli hiányosságokra hivatkozva előbb azt kérték, a tiltakozók üljenek vissza az autóbuszokba, és hajtsanak a Román Akadémia elé, ott várakozzanak. Az embereknek nem tetszett a megnyilvánulás, és a szervezést vállaló megyevezetők is tiltakoztak, így a csendőrök visszakoztak, a minisztérium előtti zöldövezetre terelték a tömeget. A Bukarestbe utazók kérésük alátámasztására a medve áldozatául esett, széttépett állatok tetemeit bemutató nagy méretű fotókat lobogtattak a tiltakozó pannók mellett – a drámai felvételek sokkolták az arra járókat, a tévéstábok is előszeretettel örökítették meg.
Közben az épületben zajlott a tárgyalás a miniszter asszonnyal. A tárcavezető felvetette: három héttel ezelőtt tett ígéretet, hogy megoldást talál a medvés kérdésben. Egy hónapos határidőt kért akkor, ezért kissé meglepő számára, hogy a türelmetlen protestálók Bukarestbe érkeztek – jelentette ki. Meg sem hallgatta a tüntetők képviselőit, és máris jó hírrel állt elő: elkészült egy miniszteri rendelet, amelynek értelmében az idei évre 350 problémás medve kilövését engedélyezhetik. Mivel az év felénél tartunk, 175 bajt okozó medvét lőhetnek ki. Aláírja, majd eleget kell tenni az átláthatósági előírásoknak, csak azt követően léphet hatályba a rendelet. Időközben a Román Akadémia jóváhagyását is meg kell kapniuk, de nem hiszi, hogy ez gondot jelenthet, így augusztusban kiadhatók az első engedélyek – számolt be a miniszter. Az intervenciós – beavatkozási – kilövési kvótát nem osztják le a vadásztársaságoknak, a minisztériumban tartják, és szükség esetén 24 óra alatt kibocsátják. Külterületeken a veszélyes medvék kilövését a vadászokra bízzák, a helységek belterületén a csendőrség fog közbelépni – magyarázta a procedúrát. Többször hangsúlyozta: ez nem vadászatot jelent, csupán a veszélyes egyedek eltávolításáról lehet szó.
A tüntetőket képviselők közül elsőként Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szólalt fel. Nem a kilövési kvóták jelentik a medvék okozta problémák megoldását, a jelenség okait kell megtalálni – vetette fel. Azt is elmondta, el kell kerülni, hogy az intervenciós kilövési kvóták „trófeakvótákká” alakuljanak, mint ahogyan szerinte ez korábban történt. Kijelentése már a teremben többek nemtetszését váltotta ki, mi több, a gyűlést követően rövid idő alatt Kovászna és Hargita megyei vadgazdák fogalmazták meg ellenvetésüket, valótlannak nevezve a szenátor kijelentését. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: nem a miniszter, a kormány ellen tüntetnek, hanem a lakosság érdekeit képviselik, mivel a feszültség igen nagy, azonnal lépni kell az emberek és javaik védelme érdekében. A megye területe 700 medve életterét tudja biztosítani, ezzel szemben az állomány eléri az 1300 példányt. Az intervenciós kvóta csak az első és legsürgősebb lépés a probléma megoldására, egyensúlyt kell teremteni az állatok védelme és az emberek biztonsága között. Elmondta, útban Bukarest felé személyesen beszélt a WWF romániai vezetőjével, Csibi Magorral, aki egyet is értett vele abban, hogy szükség van a problémás medvék kilövésére. A gyűlést követően viszont radikálisan megváltozott Csibi véleménye – amely egy nappal korábban a sajtóban is megjelent –, és a miniszter asszonynak címzett üzenetben lépett fel az intervenciós kvóta ellen.
Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke felszólalásában arra hivatkozott, hogy a helyettes miniszterelnöki tisztséget is betöltő tárcavezetőnek kell hogy legyen ereje a kérdés megoldására. Ha szükséges, Dragnea SZDP-elnöknél is lépjen közbe, hiszen ő a legerősebb ember az országban. Graţiela Gavrilescu finoman hárította a felkérést: neki Tăriceanu a közvetlen politikai felettese. Ezen túlmenően Ötvös azonnali lépéseket követelt. Ha nem történik pozitív elmozdulás, tönkremegy az állattenyésztés, a növénytermesztésben is egyre több lesz a kár. Farkas Sándor, a vargyasi gazdák képviselője is a sürgősségre helyezte a hangsúlyt. Ha tél lenne, és hibernálnának a medvék, volna idő további várakozásra. De most, nyáron azonnali közbelépésre van szükség, tarthatatlanná vált a helyzet. A jelen lévő brassói, hargitai, marosi önkormányzati, gazdatársadalmi képviselők is sürgették: mielőbbi lépésekre van szükség, hiszen a medvepopuláció létszáma többszörösen meghaladta a területek eltartóképességét. A tegnapi tüntetés, az önkormányzatok, gazdák és vadgazdálkodók összefogása sikeresnek bizonyult, a Környezetvédelmi Minisztérium honlapján már este közvitára bocsátották a medvék és farkasok intervenciós kilövését szabályozó rendelet tervezetét.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilövési parancs
Ma, a 21. században, a civilizáció csúcsán díszelgő Európai Unió egyik tagállamának számtalan településén rettegésben élnek az emberek. Pedig van egy pont, amikor már nincs helye az ok és okozati összefüggések hosszas elemzésének, a súlyos hibák felhánytorgatásának – mégpedig akkor, ha emberélet forog veszélyben. Ez történik jó ideje a Székelyföldön (és máshol is), ahol a medve régóta kilépett a viccekben betöltött szerepéből: immár nemcsak a termőföldeken dézsmál, hanem településeken kelt riadalmat, háztartásokba tör be, háziállatokat pusztít el naponta tucatszámra, és többször emberre is támadt. Hiába a sok magyarázat, hogy ez miért is következett be: egyszerűen ép ésszel felfoghatatlan, hogy ma több ezer ember fényes nappal félve megy ki a határba, az utcára, remegve fekszik le, mert bármikor, bárhol megjelenhet a zsákmányra éhes medve. És ami a legrettenetesebb: még védekezni sem tudnak, hiszen a vadőrök, vadászok kezéből kiragadták a puskát, a rendőrök, csendőrök nem avatkozhatnak be, miközben élő fegyverek szabadon szedhetik áldozataikat földeken, esztenákon, portákon; falvakban, városokban, üdülőhelyeken. Az emberi butaság határtalan: a nagyvadak életterének összezsugorítása, kizsákmányolása – az áfonyagyűjtögetőktől kezdve a minisztériumokig – minden érintett felelőssége, de annyira idióták azért nem lehetünk, hogy most csak karba tett kézzel naugyemegmondtamozzunk, újabb elméleteket gyártsunk, és közben cserbenhagyjuk a nagyrészt mások érdektelensége, felelőtlensége, illetve az emberi valóságtól elrugaszkodott, elvakult, mérlegelni képtelen nebántslobbi miatt nap mint nap bűnhődőket. Mindezek tudatában utazott szerdán több száz fős – főleg székelyföldi – küldöttség Bukarestbe, hogy ébresztőt fújjanak a környezetvédelmi minisztérium előtt. Bár a tüntetők képviselői csupán részsikerről beszélnek, vitathatatlan, hogy az országos szinten engedélyezett 175 kilövési kvóta szó szerint fegyvert ad a kárvallottak, rettegők kezébe. Már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan, illetve ennyi golyó mire és hol elég. Most ez a legfontosabb – a kárpótlások kifizetésének kálváriája, illetve a megelőzési tervek végeláthatatlan vitája rögtön a közvetlen veszélyforrások kiiktatása után kezdődhet.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Kódolt kormánybukás
Sokan bocsátkoztak már találgatásokba, vajon melyik volt Románia leggyengébb, legkártékonyabb kormánya a ’89-es rendszerváltás óta. Mivel nagyon nehéz egyetemes mércét felállítani, nem könnyű elkészíteni a toplistát, hiszen egyeseknek az első, Petre Roman vezette, a rablógazdálkodásra alapozott vadkapitalizmus melegágyát megvető kabinet, míg másoknak éppenséggel a példátlan megszorításokat végrehajtó Boc-kormány lehet a „favoritjuk”. Egyikőjükkel sem áll módunkban vitába bocsátkozni, mert mindegyik meglátásban van némi igazság, mindazonáltal mi most nem a leköszönt kormányokat, hanem éppenséggel a frissen kenyérbe esett bukaresti kabinetet kívánjuk górcső alá venni. Amelyikről jóformán borítékolni lehet, hogy az ország leghalványabb végrehajtó hatalmaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe.
Román véleményformálók valósággal hüledeztek annak kapcsán, hogy miközben a jelenkori Románia kialakulásakor olyan kaliberű államférfi töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, mint Ion I. C. Brătianu, a nagyromán egyesülés centenáriumakor egy Mihai Tudose-féle „politikusi utánzat” ül majd a Victoria-palotában. A félelem részben alaptalan, mert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bábjára – elődjéhez, Sorin Grindeanuhoz hasonlóan – valószínűleg átmeneti szerep hárul, és Tudosénak még a 2018. decemberi évfordulós ünnepségek előtt fel kell állnia a kormányfői székből. Elég nagy baj azonban, hogy egy időre oda ültették. Tudose – akinek kinézete és raccsolása máris mémek tucatjait csalogatta elő a világhálón – egyik gyenge pontja a sok közül, hogy két évvel ezelőtt plágiumbotrányba keveredett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bukaresti akadémiáján megvédett doktori dolgozata kapcsán, a megfogalmazott vádak hatására pedig tavaly lemondott doktori címéről. A politikus ugyanakkor ezer szállal kötődik a belföldi titkosszolgálathoz, amelynek akadémiáján lektori tisztséget is betölt. Ez a névjegykártya már elegendő érvvel szolgálhatott volna Klaus Johannis államfő számára, hogy a saját maga támasztotta feddhetetlenségi feltételek alapján visszautasítsa Tudose kinevezését. De sírógörcs kerülgeti az embert az új, nem a Grindeanu-kabinetből örökölt tárcavezetők „kompetenciája” láttán is.
Rejtély, miként irányítja majd a gazdasági minisztériumot a filológus végzettségű Mihai Fifor, akinek a közlekedési tárca élére való kinevezését Johannis két évvel ezelőtt éppen a vélelmezett hozzá nem értése miatt vétózta meg. Kulturális körökben megrökönyödést váltott ki, hogy az a Lucian Romașcanu szenátor került a kulturális minisztérium élére, aki korábban az ország legnagyobb bulvárlapjait menedzselte, továbbá a török tulajdonban lévő KanalD tévécsatorna igazgatója volt. De nem sok jót ígér – a magyar nyelvű oktatás számára sem –, hogy a tanügyi reform nagy ellenzőjeként közismert Liviu Pop szakszervezeti vezető lett az oktatási miniszter, aki korábban arról híresült el, hogy körömszakadtáig igyekezett védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt.
A képlet egyszerű.
A tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, egy másik büntetőperében újabb ítéletre váró Liviu Dragnea azt a feladatot tűzte második bábkormánya elé, hogy végezze el a rebellis Grindeanu által félbehagyott munkát, és iktassa ki a büntető törvénykönyvből, de legalábbis „szelídítse meg” a befolyással üzérkedés fogalmát, így biztosítva be a PSD-elnök igazságszolgáltatással szembeni immunitását. Sokan azt vélelmezik, hogy Dragnea háttéralkut köthetett a titkosszolgálattal „védettsége” érdekében, amit azonban soha egyik fél sem fog elismerni. Fölöttébb gyanús ugyanakkor az is – és hasonló paktumot sejtet –, hogy Johannis elnök ellenvetés nélkül, rekordgyorsasággal megbízta kormányalakítással Tudosét, egyféleképpen mégis csak kezességet vállalva az új miniszterelnökért. Meglehet persze, hogy második mandátuma reményében az államfő arra számít, hogy az önmagukat lejárató balliberálisok valószínűsíthető népszerűségvesztése nyomán gond nélkül megnyeri majd a 2019-es államfőválasztást.
Vagyis az ország érdeke fikarcnyit sem számított a Bukarestben röpke két hét alatt lezajlott kormányváltást övező, kifejezetten a politikusok túlélését szolgáló machinációk során.
Közben saját kormányuk megbuktatásával Dragneáék kétmilliárd eurós kárt okoztak az államkasszának, a Tudose-kabinet tervezett adópolitikája hallatán zuhanórepülésbe fogott a bukaresti tőzsde, a lej árfolyama, az üzleti világ pedig pánikba esett. Nem semmi, erre a „teljesítményre” más kormányoknak bizony több évre volt szükségük a rendszerváltás után.
Rostás Szabolcs / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Botrány a kultúrdiplomáciában: lerománozzák a magyar néptánc zenéjét?
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő romániai táncok között szerepel a kalotaszegi legényes is. A táncokat bemutató videó nemes egyszerűséggel román zenének minősíti a jellegzetesen magyar tánc zenéjét, és azt is közli, hogy a tánc is román, de magyarok és cigányok is táncolják.
Van egy videó. A románoké. Még 2015-ből, igaz. Van rajta egy furcsa megjegyzés. Apróság, de bosszantó. A videó az UNESCO világörökségi listájának honlapján is megtalálható, mivel a világörökség részeként elismert romániai férfitáncokat mutatja be. A táncok túlnyomó többsége román tánc.
De van egy tánc. A magyaroké. Úgy hívják, kalotaszegi legényes. És van egy falu. Magyar falu. Méra. Kalotaszegen. A híres mérai legényes szerepel is a fenti videóban. Magyarként. Eddig nincs is hiba.
Csakhogy az angol felirat szerint ugyan a tánc az magyar, ám a dallamok – románok (5.07-től). Ami azért legalábbis furcsa.
A videó megjelenése után a hazai szakmai közönségben és a táncház-mozgalomban ugyan vert kisebb hullámokat, más azonban nem történt. Azért a táncos közegben, egy-egy folkkocsmában felemlegetik időnként a méltatlanságot pár sör után. A megfejtés azonban nem az, amit elsőre gondolnánk: hogy a szemét románok kisajátították a mi zenénket. A helyzet kissé bonyolultabb. Lássuk.
„Amikor a videót megláttam, meghökkentem, hogy mi történt. Egyik az, hogy mik a feliratok, a másik, hogy kevés táncos szerepelt a videón a gyűjtésből. Pedig úgy volt: lényeges, hogy több generáción át hagyományozódik a tánckultúra” – mondta a Mandinernek Varga Zoltán, a videón látható mérai táncos, egyben a mérai Csűrfesztivál egyik szervezője. Hozzátette: Tötszegi Tekla néprajztudós és Zamfir Dejeu román folklorista voltak náluk gyűjteni, felvenni a legényest a videóhoz. Később elmondása szerint Tötszegi Tekla jelezte, hogy vacakolnak az elbírálással Bukarestben. Mire aztán érdemi döntés született, Tötszegi Tekla már nem volt tagja az illetékes testületnek. (Tötszegit kerestük telefonon, de azt mondta, számára ez lezárt ügy, s többet nem kívánt mondani.)
„A románok teljesen tévképzetben élnek, el is hiszik, amit írnak. A román és a magyar szakmaiság nagyon távol áll egymástól, nincs fedés a kettő között. De remélem, lesz valami folytatás az ügyben, bár még nem tudok semmiről” – nyilatkozta a táncos, megjegyezve: ez számukra büszkeség kérdése, ezért higgadtan tisztázni kellene ezt az ügyet, s ő nem fél a konfliktustól.
„Ismerem ezt a kérdést, annál is inkább, mert erdélyi vagyok és közelről láttam az egész kínlódást, ami ekörül volt. Zamfir Dejeu román folklorista azt ígérte, hogy ez egy közös magyar-román-cigány előterjesztés lesz a szellemi kulturális örökség listáján. Ennek jegyében a méraiak is segítettek abba, hogy elkészíthessék ott a videófelvételt” – fejtette ki a Mandinernek Kelemen László népzenész, a Hagyományok Háza főigazgatója. Szerinte a méraiak döbbenettel tapasztalták, hogy a videóban a legényesük zenéjét románnak titulálták, de „személy szerint zenészként, folkoristaként is szakmaiatlan kijelentésnek érzem”. Ráadásul a videóban a cigányok még csak fel sem tűnnek.
Kelemen László elmondta: valóban vannak olyan legényes dallamok, amelyek román eredetűek; vannak olyanok, amelyek magyar eredetűek; és vannak olyanok, amelyek műzenei, akár reneszánsz eredetűek is lehetnek. Sőt, van olyan dallam a kalotaszegi legényesben, ami magyarországi ugrós dallamokból származik; ezek a dallamok aztán forgatós táncokká mutálódnak Székelyföldön. Az Utolsó Óra gyűjtésnek köszönhetően kirajzolódik szépen az átmenet , a budatelki ungurime („magyarság”, vagyis magyar tánc) például egy fontos láncszem ebben.
„Bartók a támadások miatt egyszer megmérgelődött ez ügyben, fogta magát és egy tanulmányban összefoglalta, mi az, ami román és mi az, ami magyar eredetű az erdélyi népzenében. A százalékos szám erősen a magyarok javára billent” – mondja Kelemen. – „De ma ilyen vizsgálatnak sok értelme nincs. Örüljünk inkább annak, hogy a két nép békés egymás mellett élése ilyen virágzó kultúrát teremtett, amit mindannyian egymást kiegészítve a közös lelki egészségükre használnak.”
A Mandiner más szakértőket is keresett a témában, ám senki nem vállalta, hogy névvel nyilatkozik.
Annyit azonban megtudtunk, hogy a bukaresti román néprajzos szakma abból indul ki, hogy a dákoktól származnak a románok, a dákok tehát őslakosok voltak Erdélyben, a magyarok viszont csak jövevények, és nekik egyértelmű, hogy a jövevények veszik át az őslakosok kultúráját. Nem foglalkoznak dallamtörténeti kutatással.
Az egész kérdéskör pedig nem csak azért problémás, mert a dallamátvétel az együtt élő népcsoportok között szinte kibogozhatatlanul szövevényes és kölcsönös volt; hanem azért is, mert a hagyományos népi kultúra nem nemzeti, hanem regionális és helyi kultúra, ahol a sokféle eredetű dallamokból, táncokból mégiscsak összeállt egy egységes, csak az adott helyre jellemző, sajátos zenei és táncos kultúra.
Másrészt a helyi és regionális kultúrák tényleg regionálisak: egy somogyi igencsak vakarná a fejét a székely népzene hallatán, s nem felelne meg neki, hiszen a sajátja kell. A románoknál még erősebbek tudnak lenni a különbségek: a bihari román táncot az olténiai románok még hallani sem akarják. A regionális kultúra számára idegen az össznemzeti egység, az ország és a minisztérium.
Sőt, tulajdonképpen az egész népi kultúrát lehetetlen világörökségi listákba és nemzeti sajátosságokba, például hungarikumokba kategorizálni.
Bethlendi András bánnfyhunyadi kultúraszervező, a mérai Csűrfesztivál másik szervezője leszögezte: „Bennünk, kalotaszegi magyarokban visszatetszést keltett ez a videó. Képzeljük csak el, cigányzenészek húznak egy dallamot, amire magyarok táncolnak, és valaki erre azt mondja, hogy román zene. Mérában romák és magyarok laknak, románok csak néhányan”. Bethlendi hozzátette: ezt a zenét nem csak Mérában zenélik, hanem egész Kalotaszegen, amibe körülbelül negyven település tartozik. Létezik különbség kalotaszegi román, magyar és cigány zene között, de ez a tempójú legényes van a románoknál is, így problémás megállapítani, hogy magyar vagy román zenéje volna.
Sokkal heterogénebb ez a hagyomány annál, hogy románnak vagy magyarnak nevezzük.
Bethlendi leszögezte: „Igazán orvosolandó volna ez a videó, nem tudom, hol tart ez a folyamat.”
Van tehát egy generációs különbség a szakmában és a táncház-mozgalomban: az idősebbek többsége inkább felejtenék az esetet, a fiatalabbak meg örülnének, ha a világörökségi videón javítva lenne a tévedés. Mi is örülnénk. http://itthon.ma/szerintunk