Históriás szőlődombok között

Templomaink – Uzon (Református hírnök)
A történelmi Sepsiszékhez tartozó Uzon a Feketeügy partján, 515 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Nevét a szájhagyomány szerint, amelyet Orbán Balázs is megemlít, egy Úz nevű vezérről kapta. A legrégebbi írásos adat a településről az 1332. évi pápai tizedjegyzékben található, ahol Uzun néven szerepel.
Az uzoni egyházi gyökereket a 14. században kell keresni, hiszen az említett 1332-es tizedjegyzékben már önálló egyházközségként szerepel. Lakói ekkor a római katolikus vallást gyakorolták, de a 16. század második felében, valószínűleg a brassói Johannes Honterus tanainak köszönhetően, protestáns hitre tértek.
A református templom és a torony az évszázadok során jelentős átalakításokon ment keresztül, ezért eredeti stílusa, formája felismerhetetlen. Csupán régészeti feltárás tisztázhatná, hogy Uzon első temploma milyen alaprajz szerint készült. Feltehetően a 15. század végén került sor a templom gótikus átépítésére. Erre az időszakra tehető az egykori kaputorony és várfalak építése is. A templomot várfal vette körül, amit 1901-ben lebontottak, s amelyről Orbán Balázs így írt: „Az ostromot látott ódon falak köridomú 250 lépés kiterjedésben körítik a templomot s még most is 5–6 öl magasságban állnak.”
Báthori Gábor fejedelemsége alatt, 1612. szeptember 13-án a Géczi András által vezetett brassói szászok betörtek Székelyföldre, az uzoni vártemplomot bevették, és iszonyú rablást vittek végbe. Ugyanezen év október 16-án, ezúttal Michael Weiss királybíró vezetése alatt a brassóiak Uzont újból elfoglalták. 1671. június 28-án jegyzik: „egyéb pénze az eclesianak mind elkölt a torony építésire, mivel ekkor rakatott fennebb és sendelyeztetett a torony”. Egy 1680-as jegyzőkönyvi bejegyzés szerint „ezen esztendőben a templom mennyezete renováltatott”. 1696-ban a templom körül lévő várfal nyugat felől való része 13 ölnyire a földig leomlott és kidőlt. 1704-ben a Rákóczi-féle szabadságharc idején az ütközetek közepette tűzvész pusztított a faluban, és a templom is ennek esett áldozatul. Az egyházközség levéltárában található Egyházlátogatási jegyzőkönyv (1701–1755) feljegyzései szerint „Az feljebb elmúlt háborúságos esztendőkbe, úgymint az 1704 elégetvén helységünket és Falunkot elégett és pusztult volt drága és ritka épületű Templomunk is...” Az 1710-es jegyzőkönyvi bejegyzés szerint viszonylag nyugalmasabb évek köszöntöttek a falu lakóira, és hozzákezdhettek Isten házának az újjáépítéséhez. 1711–1720 között a romokra újraépítkeznek, a templomot újrazsindelyezik és lepadolják, ablakokat készíttetnek, újrarakatják a kő szószéket. 1738-ban viszont földrengés rázza meg a falut akkora erővel, hogy a harangok is megszólalnak. Ekkor még sikerült rendbe hozni a keletkezett károkat, de egy újabb, 1802-ben bekövetkező földrengés annyira megrongálta a templomot és a tornyot, hogy részben mindkettőt le kellett bontani. A ma is látható templom 1829-re készült el, a jelenlegi 38 méter magas torony pedig 1842–44 között épült. A földrengések azonban a 20. században sem kímélték a templomot, ennek következtében több alkalommal is javításra szorult. Legutóbb 2005-ben került sor a külső, majd 2009-ben a belső javításra, 2013-ban pedig a torony teljes felújítására. A templom régi harangjait az első és a második világháborúban rekvirálták. Helyükbe egy 1922-ben a bukaresti Nicolae Spireanu harangöntödéjéből vásárolt 260 kg-os, valamint egy 1970-ben a kolozsvári Remmar Jenő műhelyében öntött harang került.
A templom orgonája 1911-ben készült, azonban az első világháború idején, a román katonák átvonulása nyomán elpusztult, és csak nagy áldozatok árán sikerült újraépíttetni az 1925-ös évben. A brassói Cioflec testvérek által készített kilencregiszteres orgona 1992-ben elnémult, és csak 2004-ben sikerült teljesen kijavíttatni és ismét megszólaltatni. Ekkor került sor a templomban található két fából készült karzat és a szószékkorona felújítására is a hollandiai Oude Tonge testvérgyülekezet hathatós támogatásával.
Ungvári Barna András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki lelket lehel a formába
A fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz
Április 26-án, a szellemi tulajdon világnapján Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Egyesület elnökének, Páll Ágoston korondi fazekasról szóló könyve bemutatójával tisztelgett a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az alkotók és művészek munkássága előtt. A rendezvény a szerző és a főszereplő részvételével zajlott, az intézmény Bartók Termében.
A korondi fazekasság jellegzetes székely hagyományra alapul, ezt a tudást azonban könyvből nem lehet elsajátítani, mert apáról fiúra száll évszázadok óta, vagyis közvetlen kapcsolatok útján terjed, s ezért a szellemi örökségünk részét képezi.
Páll Ágoston azon korondi fazekasok egyike, aki felmenői mesterségének fortélyait nemcsak elsajátította és több évtizede műveli, hanem tovább is adta. Éppen ezért 2011-ben jól megalapozottan tüntették ki az Unesco Élő Szellemi Örökség díjával – vélekedett Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus, a könyvet és annak főszereplőjét méltató beszédében.
A szakembertől továbbá azt is megtudhattuk, hogy Korond Románia legismertebb fazekastelepülése, melyet már az 1616-os feljegyzésekben is a fazekasmesterséget űző helységként tartottak számon. Igazán híressé azonban a 18–19. században vált, a homokkal soványított agyagból készült főzőedényei és borvizes korsói által. Ezek keresletéhez viszont az egyszerűségükön és tartósságukon kívül, az elkészítőik kereskedelmi tevékenysége is hozzájárult, ugyanis termékeiket messzi földre elhordozták. Tudásuk magas színvonalát jelzi például, hogy az akkor ritkaságszámba menő 2 vékás, vagyis a kis híján 50 literes fazekat is el tudták készíteni.
A másodikként felszólaló szerző nem rejtette véka alá, hogy Páll Ágoston életútjának és tevékenységének a megírásával példát szeretett volna másoknak is állítani kitartásból, küzdeni tudásból és az értelmes munka szeretetéből. Mindezen tulajdonságok nélkül ugyanis véleménye szerint, a népművészet terén még a tehetség birtokában sem lehet igazán értékeset és maradandót alkotni.
A kötet szerkezetileg 3 részre tagolt. Az első tulajdonképpen a főszereplőnek az író kérdéseire adott válaszaira alapuló önvallomás, melyből tudomást szerezhetünk felmenőiről is. Közülük Páll Ferenc (1838–1887) nevű dédnagyapja már szabad székely és fazekas volt, amint arról a fennmaradt írások is tanúskodnak. Édesanyja vele együtt tizennyolc gyermeket hozott a világra, viszont a felnőttkort csak kilencen érték meg. A második a sajtó tükrében mutatja be a fazekasmestert, és a harmadik a rendezvényeket sorolja fel, melyeken Bukaresttől, Budapesten át Washingtonig részt vett, illetve a neki adományozott díjakat és elismeréseket.
Az utolsóként szóra emelkedő népművész személyében egy tetőtől talpig székely mesterembert ismerhettünk meg. Olyan személyt, aki nemcsak magatartásával, a keze alól kikerülő remekművekkel, hanem mélyenszántó és ízes nyelven megfogalmazott gondolataival is felhívja magára a figyelmet. Hivatásként gyakorolt szakmájáról pedig így vall: „A fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz. A fazekasság teremtő erő. Az agyagból új forma születik, kézzel formáltan. Aztán a fazekas kiégeti, hogy lelket leheljen belé.”
Bedő Zoltán
Szathmári Ferenc: Páll Ágoston a korondi fazekas /Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, 2016/
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szilágyi Róbert: Szilágyságban igenis élénk magyar közösségi élet zajlik
A jelöltállítási határidők lejártával a Maszol interjúsorozatot közöl az erdélyi megyék és fontosabb városok magyar tanácselnök- és polgármesterjelöltjeivel. Elsőként Szilágyi Róbertet, az RMDSZ Szilágy megyei tanácselnök jelöltjét kérdeztük a helyi magyar közösség helyzetéről, kihívásairól, választási elképzeléseiről és a kampányról.
Az ország egyik legkisebb megyéje Szilágy megye. Milyen hátrányokkal jár ez az adottság? Netán vannak előnyei is?
A lakosság szempontjából valóban a legkisebb megyék közé tartozunk, de ismeri a mondást: kicsi a bors, de erős. Nyilvánvaló, hogy vannak hátrányok is, leginkább gazdasági téren, de vannak előnyei is a magyar közösség számára. A magyarság aránya 24 százalék körüli Szilágyságban, és egy nagyobb megyében ez a több mint 50 ezres magyar közösség elveszítette volna a súlyát. RMDSZ tisztségviselőkként az a feladatunk, hogy ezt az arányt próbáljuk megtartani nemcsak Szilágy megyében, hanem az egész Partiumban, és mindenhol, ahol ez veszélyeztetve van, hiszen egy kedvezőtlen közigazgatási átszervezés vagy egy rosszul kigondolt régiósítás teljes mértékben ellehetetlenítené a közösség sorsát.
Említette, hogy a megye lakosságának egynegyede magyar. Ehhez képest Kolozsvárról nézve úgy tűnik, keveset hallat magáról a szilágysági magyar közösség. Más, hasonló etnikai arányú megyéktől eltérően nincs például egy magyar napilapja, nincsenek erős helyi intézményei. Mi ennek az oka?
Lehet, hogy Kolozsvárról így néz ki a szilágysági magyarok helyzete, de ez egy torz kép. Szilágyságban igenis zajlik az élet. A megye magyarsága nagyon is eseménydús közösségi életet él. Az RMDSZ és az egyházaink, önkormányzataink és civil szerveződéseink összefogása nagyon jól működik, ennek köszönhetően magyar településeinken állandó jelleggel hagyományőrző és kulturális rendezvényeket tartanak. Hagyományos szüreti, farsangi vagy Katalin bálokat szervezünk, de a Magyar Kultúra Napját, a Költészet Napját is megünnepeljük, könyvbemutatókat, néptáncgálákat, diákszínjátszó versenyeket, szavalóversenyeket, kézműves táborokat, tárlatmegnyitókat, tudományos-kutatási rendezvényeket is tartunk. Ezen kívül oktatási, egyházi, ifjúsági és sport rendezvények sokasága tölti be a szilágyságiak életét, ugyanakkor állandó jelleggel szakmai tanácskozásokra kerül sor az önkormányzatainkkal, intézményeink vezetőivel megoldást keresve közösségeinkben felmerült problémákra, gondokra.
Hogy mindezekről nem tud a nagyvilág? Lehet, hogy a mi hibánk is, hiszen nem sikerült kellőképpen népszerűsítenünk ezeket a rendezvényeket. Évekkel ez előtt rendszeresen meghívtuk a sajtó képviselőit, sajnos sok esetben nem jöttek el, és valahogy ezek a meghívások elmaradtak ez évek során. De szükség lenne arra, hogy a jobban népszerűsítsük közösségeinket és nagyszerű rendezvényeinket.
Az igaz, hogy napilapunk nincsen, de megjelenik a Szilágyság hetilapunk, ahol az eddig felsoroltak napvilágot látnak írott formában, állandó jelleggel beszámolunk a megyében zajló rendezvényekről. Cáfolnám azt is, hogy nincsenek erős helyi intézményeink. Csak egy példát szeretnék elmondani a sok közül. A 90-es évek elején még nem volt hagyományőrző néptánccsoport Szilágy megyében. Most, 25 év után lassan nincsen olyan szilágysági magyar közösség, ahol ne működne néptánccsoport. Sőt van olyan település, ahol már három csoport is működik. Tehát sikerült mindezt 25 év alatt kiépítenünk és működtetnünk, most már csak vigyáznunk kell arra, hogy megőrizzük, és ha lehet, tovább fejlesszük.
Mekkora most a megyében a szórványosodás veszélye?
Szilágyság ebből a szempontból szerencsés helyzetben van. Településeink nagy része tömbben él, ezért is sikerült ezeken a településeken megmaradni és építkezni. Vannak szórványtelepüléseink is, ahol a beolvadás jelen van, de a legnagyobb problémák a városok és főleg Zilah jelenti. A megyeközpontban, akárcsak a körülöttünk lévő megyék nagyvárosaiban, a beolvadás egyre nagyobb, bármennyire is próbálunk küzdeni ellene. Hosszú távon óriási probléma lesz ez nemcsak a Zilahon, hanem Erdély többi nagyvárosában is. Ezért fontos, hogy erős oktatási intézményeink, magyar iskoláink legyenek, ahol nemcsak oktatják fiataljainkat, hanem nemzeti nevelést is kapnak gyermekeink és unokáink. Szilágyság erős magyar iskolákkal, felkészült és szakképzett pedagógusokkal rendelkezik, ennek bizonyítéka, hogy a most pár évvel ezelőtt készült felmérés alapján a Szilágy megyei magyar gyermekek több mint 85 százaléka magyar nyelven tanult, és csak 15 százaléka választotta a román iskolát, és ezt a százalékarányt csak Hargita és Maros megye tudta lekörözni. Tehát a szórványosodás veszélye településeink nagy részén nem jelentkezik, de több helyen nekünk is meg kell küzdenünk ezzel a jelenséggel.
Vannak olyan települések, ahol erősödni látszik a helyi magyar közösség?
Igen, épp az előbb felsoroltak miatt. Van olyan település, ahol a magyarság aránya eléri a 90-95 százalékot, ott mi vezetjük és alakítjuk ki közösségi életünket. De az etnikai arányok megtartása vagy akár javítása mellett a megerősödés mellett szól az is, hogy sikerült az elmúlt 10 évben olyan infrastrukturális fejlesztéseket elérni – gondolok itt a víz, csatorna, utak, középületek –, amelyeket nem tudtunk az elmúlt 100 év alatt elérni, és ez is nagy mértékben hozzájárult, hogy erős, fejlődő közösségeink legyenek.
Úgy tudom, ön a legfiatalabb az RMDSZ megyeitanácselnök-jelöltjei közül. Melyek ennek az előnyei és a hátrányai?
Fiatal korom ellenére úgy érzem, hogy rendelkezem kellő tapasztalattal a tisztség betöltéséhez. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének politológus szakértőjeként, később ügyvezető elnökeként, megyei tanácsosként és alprefektusként rengeteg közigazgatási tapasztalatra tettem szert. Ugyanakkor több szakmai továbbképzéseken vettem részt, amelyből kettőt említenék: elvégeztem a magas fokú köztisztviselők számára meghirdetett szakmai továbbképző tanfolyamot Bukarestben, valamint a Kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási karán, Közigazgatási Menedzsment posztgraduális képzést végeztem. Tehát próbálom szakmai tudásomat is minél jobban megalapozni. A tapasztalat mellett előnyként említeném a fiatalos lendületet, amelyre nagyon nagy szükség van ebben a rohanó világban. A fiatal kor hátránya nyilván a tapasztalathiány lehet, de én azt hiszem, hogy mindezt sikerül megoldani, hiszen ahogy az SZKT ülésén is elmondtam: csapatban és csapatmunkában gondolkodom, a megyei tanácsosokkal közösen fogunk dolgozni, mert csak közösen tudunk eredményeket elérni.
Az SZKT-ülésen mondott bemutatkozó beszédében kijelentette: rengeteg még a tennivaló, hiszen újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük Szilágy megyében. Melyek lesznek ezek a kihívások?
Nyilvánvaló, hogy az elmúlt években megkezdett infrastrukturális munkálatokat tovább kell vinnünk közösségeinkben, hiszen sok esetben csak egy részét tudtuk ezeknek megoldani – gondolok itt a víz- és szennyvízcsatornák, utak, középületek felújítására. Fontos, hogy az elkövetkező 4 évben be is fejezzük ezeket a beruházásokat. A megyei utak karbantartására is oda kell figyelnünk, emellett a megyei szinten beindult pályázati programokat tovább kell vinnünk. Ilyen például az egyházi épületek felújítási programja vagy a szociális gondozó program, amelyek sikeresek voltak magyar közösségeinkben is.
A megyei kórház is szakorvoshiánnyal küszködik, mint minden kórház Romániában. Ezért fontos lenne beindítani egy olyan programot, amellyel ide tudnánk vonzani a fiatal végzős szakorvosokat, vagy megtartani a meglévőket. A megyei kórház orvosi műszerekkel való felszereltségét bővíteni kell, hiszen nagyon sok esetben meghatározó a beteg emberek pontos kórkép-megállapításánál, és potenciális tényezője a szakorvosok itthon maradásának. Szükségesnek tartom a megyei tanács alárendeltségébe tartozó szociális intézményrendszer működtetésének újratervezését, hogy a szociális szolgáltatások kielégítsék a valós igényeket.
Külföldi testvérmegyei kapcsolatokat kellene kiépíteni és a meglévőket újjáéleszteni, hogy befektetőket vonzunk a megyébe. Az EU-s normáknak megfelelő hulladékgyűjtés és szállítási szolgáltatás mielőbbi beindítása is egy újabb kihívás, hiszen közel 30 millió eurós szelektív hulladék-feldolgozó üzemet sikerült uniós pályázatból kiépíteni, és már csak az egész rendszert kellene összhangba hozni.
A turizmus terén új megyei programot kellene megpályázni és beindítani, ahol a magyar műemlékek is bekerülnek a körforgásba. Kulturális és hagyományőrző rendezvényeinket tovább kell támogatnunk, ugyanakkor a sport és ifjúsági támogatásokat újra kellene gondolni, hatékonyabbá kellene tenni.
A Szilágy megyei RMDSZ az utóbbi országos választásokon (parlamenti, államfői, EP) mindig kiugróan jól szerepelt. Mi a szilágysági magyarság nagy mozgósításának titka?
Valóban, a Szilágy megyei szervezet évek óta az összes választáson az RMDSZ szintjén első helyen szerepel a mozgósítás szempontjából. Szerintem a magyarázat abban rejlik, hogy az RMDSZ megőrizte a Szilágyságban a társadalomszervező, közösségépítő jellegét, amiként indult 1989-ben. Az évek során megyei és helyi szervezeteink sokat változtak. Tagságom 15 éve alatt több kolléga jött ötletekkel, elképzelésekkel az új, XXI századi RMDSZ-ről. Sok esetben egyesek meggyőződése volt, hogy az RMDSZ szorítkozzon a politizálásra, a többit majd megoldják a civil szervezetek. Ez téves elképzelés. A Szilágy megyei RMDSZ titka az, hogy megmaradt annál a szerepnél, amelyet már 25 éve betölt: a közösségépítés és társadalomszervezés. Szilágy megyében mindent az RMDSZ szervez, természetesen közösen önkormányzatainkkal, egyházainkkal, civil szervezeteinkkel, pedagógusainkkal, szakembereinkkel, az ifjúsággal és a nyugdíjasokkal a sportkedvelőkkel és a szabadidő-kedvelőkkel, a környezetvédőkkel. Vagyis együtt, közösen, hiszen a felsoroltak együtt mind mi vagyunk, az RMDSZ.
Az RMDSZ-nek most hét megyei tanácsosa van a harmincból. Hogyan sikerülhet a számukat növelni?
Ha jól dolgozunk, akkor eredményesek lehetünk, és akár 9-10 tanácsosi mandátumot is megszerezhetünk. Nem szabad elfelejteni, hogy 2008-ban 9 mandátuma volt a szövetségnek a megyei önkormányzatban, és 1996-ban volt 10 is. 2012-ben közel 1000 szavazattal kapott többet a megyei listánk, mint az előzős választásokon, mégis csak 7 tanácsosunk volt, hiszen nagyon magas volt a részvétel. Az akkori USL bedarált mindent, ugyanakkor bejutott a megyei tanácsba az akkori Dan Diaconescu féle párt is, amely a visszaosztásnál szintén a mi egyik mandátumunkat vitte el. Ezért, ha a magyarság nagyobb arányban részt vesz a választásokon, mint a többségiek, akár 9-10 tanácsosunk is lehet. Meg kell győznünk szavazóinkat arról, hogy minél többen vagyunk a megyei tanácsban, annál erősebbek vagyunk, és annál hatékonyabban tudjuk érvényesíteni közösségünk jogait és érdekeit.
Sokáig a kampány felelőse volt a Szilágy megyei RMDSZ-nek. Hogyan képzelik el a helyhatósági választási kampányt?
Úgy, ahogy azt tesszük 25 éve: embertől, emberig, vagy ahogy szaknyelven mondják, door to door kampányt folytatnánk.
Néhány hete még Szilágy megye alprefektusa volt, de kérte felmentését a tisztségéből, hogy indulhasson a választásokon. Úgy érzi, megyei tanácsosként hatékonyabban tudja segíteni a közösséget?
Határozottan igen. A prefektúra és a megye tanács eltérő hatáskörű intézmények. Megyei tanácsosként vagy esetleg alelnökként sokkal hatékonyabban tudom képviselni és szolgálni a szilágysági magyarságot a csapat többi tagjával együtt, hiszen megvannak azok az eszközök, amellyel segíteni tudunk. Ha pedig meglesz a megfelelő politikai súlyunk is a megyei önkormányzatban, akkor érvényesíteni tudjuk a szilágysági magyarság akaratát.
Családja hogyan fogadta a döntését?
Családom, mint mindig eddigi életem során, támogat. Feleségem az évek során megértett és kiállt mellettem. Ez egy csodálatos dolog. Ha nem volna részészéről a megértés, a támogatás talán másképpen alakult volna minden. Két gyönyörű gyermekünk, Edvárd és Viktória most töltötték be a 2 évet. Most kezdtek el beszélni, most mondják az első szavakat. Sokszor gondolkodom, hogy mire befejezem a kampányt és „igazából” hazaérek, a gyerekek már beszélni is tudnak majd. Sokszor a családi élet háttérbe szorul a közösségi szerepvállaláskor. De ha közösségeinken segíteni tudunk, és számukra eredményeket tudunk elérni, akkor megvan az elégtétel.
Cs. P. T
maszol.ro

Kincsek őrzői
Országos regemondó verseny
Kis regélők utaztak az ország majd minden tájáról múlt hét végén Marosvásárhelyre. A megyeszékhelyi Dacia Általános Iskola nyolcadik alkalommal szervezte meg a megyei tanfelügyelőséggel közösen a harmadik osztályosok országos monda- és regemondó versenyét. A megmérettetésen 29 diák vett részt, 13 megye, illetve Bukarest képviseltetett.
Az ünnepélyes megnyitóra múlt pénteken este az Ariel Színházban került sor, másnap délelőtt ugyanitt mérték össze tudásukat, tehetségüket a versenyzők. A szervezők minden alkalommal odafigyelnek arra, hogy az együttlét egyedi hangulatban teljen, összetéveszthetetlen emlékké váljon, ezt szolgálja az esztendőről esztendőre változó tematika is. Az idei forgatókönyv Szent György napjára épült, az ehhez fűződő szokásokat és népi gyermekjátékokat elevenítették fel a diákok és pedagógusok a regék közötti szünetekben. Ami pedig magát a vetélkedőt illeti, egyetlen monda, illetve rege sem ismétlődött, a zsűri igen gazdag, változatos kínálatban gyönyörködhetett.
A záróünnepségre szombat délután szintén az Ariel Színházban került sor.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Mire költik az erdélyi magyarság pénzét? Publikáljuk az RMDSZ beszámolóit
2009 óta az RMDSZ a magyar közösségnek járó támogatás kezelőjeként összesen több, mint 28 millió eurónyi költségvetési támogatást kapott a román kormánytól. Ennek az összegnek egy kisebb részét nyilvános pályázatokon osztják szét különféle közösségi programokra, könyvkiadásra és médiaorgánumok támogatására. A többi pénz sorsa nem volt ismert eddig.
Két nagy kartondobozban legalább fél köbméternyi papírt hoznak ki március 14-én a Victoria palota egyik hátsó bejáratánál levő olvasóterembe az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (Departamentul Relaţii Interetnice, DRI) munkatársai: ezek azok az indoklások, melyeket az RMDSZ 2009 óta elküldött a költségvetési támogatást folyósító hivatalnak.
Fényképezőgépet, telefont leadjuk, leülünk egy mágneses kapu mellett levő asztalhoz, és munkához látunk: a DRI-vel való megegyezés értelmében egy munkanapunk van arra, hogy a dokumentumokat átnézzük, kijegyzeteljük, és esetleg egy kis részükről másolatot kérjünk.
A kezdeti lelkesedésünk azonban csakhamar alábbhagy: a mappákat lapozgatva kiderül, hogy ezek a beszámolók sem nyújtanak részletes és teljes képet arról, hogy mire költi az RMDSZ azt az évi 18-20 millió lej (napi árfolyamon 4-4,5 millió euró) közpénzt, amit az erdélyi magyarság támogatására folyósít Bukarest, és melynek elköltéséről az RMDSZ honlapján egy szót sem lehet találni.
Beszkennelni túl nagy munka
Az első, RMDSZ beszámolóinak a kiadását kérő adatigénylést 2016 januárjában küldtük el – ekkor még úgy tűnt, a DRI fénymásolva elküldi az összes dokumentumot, ahogy kértük. Később aztán értesítettek, lehetetlent kérünk: a hivatalnak nincsen erőforrása arra, hogy ekkora volumenű munkát elvégezzen.
Némi huzavona után sikerült megegyezni abban, hogy a dokumentumokhozhozzáférést biztosítanak a kormány székhelyén – így egy napunk volt arra, hogy a DRI hivatalnokainak a segítségével a két kartondoboznyi anyagból kikeressük a minket érdeklő információkat.
És bár a teljes dokumentumcsomó feldolgozása nem sikerült, az mégis kiderült, hogy:
– a nyílt pályázatok mellett a Communitas Alapítványnak van egy nem nyilvános pályázati kerete, ahova meghívásos alapon nyújthatnak be pályázatot RMDSZ-hez közel álló civil szervezetek;
– a költségvetési támogatás tekintélyes része székházak fenntartására – rezsiköltségekre, karbantartásra és javításra – megy;
– szintén nagy tételnek számítanak a személyi kiadások: az RMDSZ alkalmazásában levő személyek száma 2009 óta több mint duplájára nőtt, fizetésük sokszor messze fölötte van az átlagfizetésnek;
– az utóbbi években az RMDSZ egy sor felső-középkategóriás autót, valamint néhány nagy értékű ingatlant vásárolt – ezek egy része szolgálati lakás.
De miről is van szó?
A kormány 1994 óta éves támogatásban részesíti a Románia területén élő, hivatalosan elismert 19 kisebbséget, így segítve őket abban, hogy hagyományaikat, kultúrájukat ápolják.
A pénzt a Kormányfőtitkárság költségvetéséből folyósítják a Kormányfőtitkárság keretein belül működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán keresztül. A támogatást egy, a kisebbséget képviselő szervezet kapja – az erdélyi magyarság esetében 2009 óta ez a szervezet az RMDSZ.
Az idők során a támogatás, illetve annak kezelése számos vitát okozott az erdélyi magyar közösségben.
Kezdetben, az 1996/27-es párttörvény megjelenése előtt ezt az összeget az RMDSZ kezelte, mely az elosztásba bevonta a civil szféra képviselőit is. A párttörvény megjelenése után azonban az RMDSZ-nek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) kellett megjelölnie a pénz kezelőjeként, különben nem kaphatott volna politikai alakulatként támogatást.
Miután az EMKE maga kérte a pénzosztás feladatának átadását tekintettel az egyre gyarapodó tevékenységre és a más területeken is meglevő adminisztrációs kötelezettségekre, 2003-tól az RMDSZ a Communitas Alapítványt nevezte meg a költségvetési támogatások elosztójaként.
Már a Communitas-időkben is titkolózás folyt
A pénzosztás már a kétezres évek elején is meglehetősen homályos kritériumok szerint történt. Erről először a Transindex Disputa fórumábankezdtek el beszélni, azután a Krónika írt több tényfeltáró anyagot a Communitas-pénzekről.
Kiderült például, hogy a Communitas kuratóriuma és az RMDSZ akkori csúcsvezetése között számos átfedés volt, illetve a Communitas fizetési listáin szerepelt egy sor RMDSZ-politikus és alkalmazott (ez elvben tiltott pártfinanszírozásnak számított).
Szintén a Krónika érdeme az, hogy Takács Csaba, az RMDSZ akkori ügyvezető elnöke nyilvános beszámolót kellett tartson a Communitas pénzügyeiről (a fontosabb krónikás anyagok itt letölthetők).
A kétezres években, míg az erdélyi magyarságnak járó támogatást a Communitas-nak folyósították, az RMDSZ pártként vett fel költségvetési támogatást (a Kormányfőtitkárság kimutatása itt).
2009-től az RMDSZ lemondott a pártoknak járó támogatásról, és átvette a kisebbségnek járó támogatás kezelését. A Communitas Alapítvány funkciója ezentúl az, hogy az RMDSZ által rendelkezésére bocsátott keretet – jobban mondva annak egy részét – nyílt pályázaton kiosztja.
Anyagunk erre a 2009-2015-ös időszakra fókuszál, azért, mert erről a periódusról gyakorlatilag semmilyen lényegi információval nem rendelkezünk – sem az RMDSZ, sem pedig az erdélyi magyar sajtó nem közölt erről részleteket.
2000-2007 között az RMDSZ-nek politikai pártként folyósítanak támogatást;
2008-ban az RMDSZ nem kap támogatást;
2009-től az RMDSZ lemond a politikai pártoknak járó támogatásról, és megkapja azt a kisebbségi szervezeteknek járó összeget, melyet addig a Communitas Alapítványnak folyósítottak;
20-25%-át osztják ki jelenleg nyilvános pályázaton ennek a pénznek.
Az RMDSZ vagy az erdélyi magyarság pénze ez?
Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt? Az elsőre szőrszálhasogatásnak tűnő vitának nagy tétje van: amennyiben ez a pénz az RMDSZ-nek alanyi jogon jár – ahogy azt az RMDSZ vezetése állítja –, abban az esetben lehet érvelni amellett, hogy az RMDSZ saját belátása szerint dönthet a pénz felhasználásáról, és kizárólag a DRI, a Kormányfőtitkárság, valamint a közpénzek elköltését ellenőrző állami szerveknek tartozik elszámolással.
Amennyiben azonban a pénzt a kormány a magyar közösségnek szánta, az RMDSZ pedig csak egy jogi személyiség, mely ezt a pénzt kezeli, akkor az RMDSZ-nek minimum morális, ha nem törvényes kötelessége az erdélyi magyarság fele is részletesen beszámolni arról, hogy mire költi ezt a költségvetési támogatást.
Az RMDSZ csak kezeli ezeket a pénzeket
Egy kormányhatározat mellékletében feltűnő magyarázatból egyértelműen kiderül, hogy a második értelmezés a helyes. A 396/2009-es kormányhatározat függelékében először nevesítik az RMDSZ-t, mint annak a pénzösszegnek a kedvezményezettjét (beneficiar) és kezelőjét (gestionar), melyet az állami költségvetésből irányoztak elő a magyar kisebbségnek. A passzus:
Uniunea Democrată Maghiară din România este beneficiara şi va gestiona sumele alocate de la bugetul de stat minorităţii maghiare din România, începând cu cele aferente lunii martie 2009.
Ebből világos, hogy a pénzt a magyar kisebbségnek szánják, az RMDSZ pedig csak kezelője az összegnek.
„Ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a Parlamentben. A kisebbségi pénz célja az identitást megőrző – a parlamenti kisebbségi szervezetek által lebonyolított – programok támogatása, valamint az adott szervezetek működésének biztosítása. A kisebbségi támogatás «haszonélvezője» az RMDSZ, hiszen mint közösség nem lehet támogatásban részesülni (ki kapja, ki költhet, hogyan, mikor, kié a felelősség, stb.) a jogrend alapvető szabályai szerint. Tehát a pénz az RMDSZ-é mint a magyarságot a Parlamentben képviselő szervezeté, és az RMDSZ egyedüliként a kisebbségi szervezetek körében úgy döntött, hogy ebből nemcsak saját programjait és működését, hanem évente ezres nagyságrendben közösségi programokat is finanszíroz” – nyilatkozta az Átlátszó Erdélynek ezzel kapcsolatban Kovács Péter. Az RMDSZ ügyvezető elnökével készült interjút külön fogjuk megjelentetni.
Nem költhetnek bármire
De vissza a Kormányfőtitkárság által nyújtott támogatásra: ezt a pénzt a kedvezményezettek nem költhetik bármire. A kormányhatározatok, illetve a DRI és a kedvezményezettek közötti protokollumok megszabják, hogy a támogatást a székházak működtetésére és javítására, bérekre, sajtó- és könyvkiadásra, kulturális rendezvények szervezésére, ingó és ingatlan javak megvásárlására, valamint uniós pályázatokhoz szükséges önrész finanszírozására lehet fordítani.
A kedvezményezett szervezetek szükségleteik függvényében havonta hívhatnak le egy-egy pénzösszeget a számukra megítélt keretből – ezt az úgynevezett A1-es formanyomtatvánnyal tehetik meg. A lehívott pénz elköltéséről egy másik, A2-es formanyomtatványon számolnak be, szintén havonta.
Az év végén megmaradt összeg nem vész el, hanem hozzáadódik a következő évi kerethez. Évente egy további dokumentumot – az A3-as formanyomtatványt és a mellékleteit – is le kell adni. Ez tartalmazza a szervezet által elköltött, a költségvetésből származó pénz végső, éves szintű összesítését.
Mi elsősorban az A3-as nyomtatványokat és azok mellékleteit használtuk fel a munkánk során, egyrészt azért, mert ezek a kimutatások tartalmazzák a tényleges kifizetéseket, másrészt pedig terjedelmük miatt viszonylag könnyen feldolgozhatóak.
Az elszámolás? Egy A4-es oldal
EU-s vagy norvég alapos pályázatok elszámolásain edzett civilek meglepődnek majd, de ez az A3-as nyomtatvány – mely évi 4-4,5 millió euró elköltésének az összesítése illetve indoklása – valójában egy A4-es méretű oldal.
Az összesítés mellékletekkel együtt sem több egy vékonyka, körülbelül száz oldalas mappánál, ennek nagy részét is az RMDSZ által támogatott rendezvények, civil szervezetek és kiadványok több tucat oldalon történő felsorolása teszi ki.
Első pillantásra is feltűnik az A3-as mappák mellékleteit lapozgatva, hogy az RMDSZ egész nagy – akár több százezer eurós nagyságrendű – összeg kifizetését úgy indokolhatja, hogy annak célját egészen vázlatosan, egy-két szóban jelöli meg.
200 ezer euró két szóban elintézve
Ingatlanvásárlásoknál nem csatolják az A3-as nyomtatványhoz sem az adásvételi szerződés másolatát, sem pedig a telekkönyvi kivonatot. Egy bukaresti ingatlanvásárlásról például csak ennyi szerepel egy táblázatban: „Imobil Bucureşti”, valamint a vételár: 904 ezer lej (kb. 200 ezer euró).
Ingatlanok tatarozása során még utalás sincsen arra, hogy pontosan milyen munkálatokat végeztek, és hogy milyen cégekkel dolgoztattak.
Ugyanilyen vázlatos a beszámoló az autók esetében: például kiderül, hogy 2013-ban egy Škoda gépkocsira kifizettek 38 ezer lej (8500 euró) előleget, az azonban nem világos, hogy az autót később megvették-e vagy sem.
A beszámolóban pontatlanságok is vannak: az RMDSZ legalább egy, 2009-ben megvásárolt ingatlan címét rosszul adta meg, a megadott kolozsvári címen egy veteményeskert és kis fabódé áll. A kérdéses ingatlan egy másik házszám alatt található.
A Communitas bezzeg elszámoltat
Ez a lazaság azért is szembeszökő, mert például a Communitas Alapítvány nyílt pályázatain a sokszor alig pár száz, vagy pár ezer lejes nagyságrendű támogatást elnyerő civil szervezeteknek ehhez képest látványosan szigorú elszámolást kell benyújtaniuk ahhoz, hogy a megnyert összeget utólagosan megtérítsék nekik.
Sorozatunk következő, hétfőn megjelenő részében publikálunk egy, azóta feledésbe merült számvevőszéki jelentést, amely már 2009-ben utasította a Kormányfőtitkárságot, hogy tegye rendbe a kisebbségeknek járó támogatások rendszerét. Fény derül arra is, hogy miért kellett 2011-ben a Communitas Alapítvány 670 ezer eurót büntetőkamatokkal együtt visszafizessen? Sipos Zoltán
erdely.atlatszo.hu

Székelyek Bukarestben
Háromnyelvű monográfia
Sepsiszentgyörgy önkormányzata néhány hónappal ezelőtt a bukaresti Közpolitikai Intézettel közösen nyújtott be egy pályázatot, hogy megismertessék a román társadalommal a székely szokásokat és hagyományokat, ezzel is elősegítve a román-magyar párbeszédet.
Antal Árpád polgármester és Buja Gergely pályázatíró tegnap sajtótájékoztatón elmondták, ezen pályázat keretén belül lesz május 7–8. között a Székelyek Bukaresti Vására nevű rendezvény.
Buja Gergely kifejtette, a pályázat részeként feltérképezték Sepsiszentgyörgy környékén a székely szokásokat, hagyományokat és mesterségeket, és a kutatás anyagából készült egy román, angol és magyar nyelvű monográfia Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába címmel, Pozsony Ferenc etnológus, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem professzora, valamint Kinda István néprajzos szakember gondozásában. Továbbá, ugyanebben a témában készült egy ismeretterjesztő film is (riporter: Erdély András, rendező: Várkonyi Andrea, operatőr, vágó: Vargyasi Levente).
Ennek a könyvnek és a filmnek a bemutatójára is sor kerül a Székely Vásár keretében, melyet a ROMEXPO területén rendeznek, mintegy 40 székelyföldi népművész/kiállító közreműködésével, mondta Buja. A megnyitót kerekasztal-beszélgetés követi, melyre kulturális és kisebbségi kérdésekben kompetens szakembereket, politikusokat, döntéshozókat hívtak meg, s melynek fő témája a nemzeti kisebbségek sokszínűségének és identitásának támogatása, kiemelt romániai közpolitikaként.
Az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009–2014 A sokszínűség elősegítése a kultúrában és művészetekben az európai kulturális örökség keretén belül programjának támogatásával megvalósított projekt összértéke több mint 560 ezer lej.
(ke)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest, 7. (Zavaros évek)
A sebek, melyeket az 1848-as forradalom okozott a két nemzet közötti viszonyban, amikor a barikádok más-más oldalán álltak, nem gyógyultak még be. A frusztráció kölcsönös vádaskodásban és támadásokban nyilvánult meg. Habár több mint tíz év telt el a forradalom óta, az Itáliában élő Kossuth nem mondott le még arról, hogy zászlóaljakat szervezzen a román területeken munkát kereső, vagy az éppen ilyen szándékkal a határon átszökő magyarok között.
Az írásos adatok alapján 1860-ban Moldvában mintegy 4000 magyar tartózkodott, nagy részük Bákóban, Románvásáron és Galacon, az olasz fegyverszállítmányokra várva. A fegyverek egy része meg is érkezett Galacra, de az osztrák konzulátus nyomására a szállítmányt megállították és elkobozták. Maga Klapka tábornok, Kossuth bizalmi embere is Galacon tartózkodott 1860 decemberében. A fejedelemségek egyesülése után történtek puhatolózások Magyarország és a román fejedelemségek között egy osztrákellenes dunai konföderáció létrehozására. Mihail Kogălniceanu, akit 1860 májusában Moldva miniszterelnökének neveztek ki, támogatta is a konföderáció ötletét, de nagyon óvatos maradt a magyar forradalmárokkal szemben; befolyására az uralkodó, Al. I. Cuza 1861. január 8-án aláírt egy egyezményt Klapka Györggyel, amelyben feltételként kötötték ki, hogy a magyarok biztosítsanak egyenlő jogokat az erdélyi románoknak is. Rövidesen Kogălniceanut lemondatták, így a magyarok román támogató nélkül maradtak.
A román fejedelemségekbe menekült magyarok közül sok átlagembernek Cuzában volt minden reménysége. A Cuza iránti vonzalom Ács Károlynak, a román népköltészet első magyar fordítójának gesztusában is megmutatkozott, aki az uralkodónak ajándékozta 1858-ban kiadott könyvének egy dedikált példányát. A könyvet maga Koós vitte el az uralkodói palotába 1865-ben, és Dimitrie Bolintineanunak adta át; a kötet sajnos, elkallódott.
A magyarországi történész, Borsi-Kálmán Béla hozott nyilvánosságra olyan dokumentumokat, amelyek fölfedik, miért is vonta meg Cuza támogatását a magyar forradalmároktól: a fejedelem Ausztria jóindulatát kereste a magyar és olasz összeesküvők 1864-es letartóztatásával és kiutasításával, s ezzel egyúttal az oroszok kegyét is szerette volna elnyerni. Ugyanakkor Cuza kijelentette, hogy Erdély kérdésében Románia sohasem a magyarok, hanem csakis Ausztria oldalán állhat. Koós tovább munkálkodott hívei és a bukaresti magyarok érdekében. Igaz, hálájukra nem számíthatott, ellenkezőleg. Az első nézeteltérések amiatt robbantak ki, mert Koós ellenezte az emberkereskedést. Honfitársai 12–15 éves székely kamaszokat csempésztek az országba, 10–15 gyermeket szekerenként egy fuvarral. A lányokat cselédként alkalmazták (a közvetítők visszatartották az első fizetésüket), a fiúkat inasként; a mesterek csak az embercsempésznek fizettek, úgyhogy majdnem ingyen jutottak inashoz. Egy közvetítőt az osztrák hatóságok elítéltek és be is zártak, megtiltva az ilyen jellegű tevékenységet. A pap azonban magára vonta a mesterek haragját, akiknek elrontotta az üzletét. A kivándorlás kérdése egész életében foglalkoztatta, valóságos sorscsapásnak, a magyarság pusztulása fő okának tartotta.
Másféle gondok merültek fel, amikor a hívők elégedetlenekké váltak amiatt, hogy a buzgó Czelder Márton lelkipásztor tevékenysége révén, akit 1861-ben küldött a református magyar misszió a román fejedelemségekbe, a vidéki református közösségek gyorsabban és látványosabban fejlődnek, mint a bukarestiek (…), s habár kezdetben szívélyes volt köztük a viszony, Czelder egy idő után kezdte aláásni Koós tekintélyét.
A bukaresti magyarok szerettek volna már egy nagyobb templomot, a régi szűknek bizonyult, és évente szorult nem is olcsó javításokra. Koós inkább egy lányiskolát és tanítói lakásokat épített volna, de hogy elejét vegye a pletykának, egy téglatemplom építésére határozta el magát; a terveket ingyen bocsátotta rendelkezésére Enderle Károly műépítész.
1863. március 25-én Elena Cuza fejedelemasszony letette az új templom alapkövét. Ez alkalommal így nyilatkozott: „Boldognak érzem magamat, hogy a református egyház által Isten dicsőségére építendő templom alapjába én tehetem le az első követ.” (...)
Végre elkészült a szép, neogótikus új templom.
Koós azonban most sem szabadult meg Czelder Márton mesterkedéseitől, aki püspök szeretett volna lenni, és el akart szakadni az erdélyi püspökségtől. Célja eléréséért semmitől sem rettent vissza: feljelentette Koóst, mint összeesküvőt a konzulátuson, de a református főkonzisztóriumnál is, mint osztrák kémet. Annak ellenére, hogy nem volt joga a bukaresti eklézsia belügyeibe beleavatkozni, a maga pártjára állította a presbiterek egy részét, és elérte, hogy Koóst 1868. november 3-ai hatállyal felfüggesszék, aki így már a templomba sem léphetett be, és a papi lakot is el kellett hagynia. Koós sem viszonyult keresztényi módon az árulókhoz; a felek súlyos szavakat vágtak egymás fejéhez, össze is verekedtek.
Czelder intrikái majdnem sikerrel jártak, rávett két mestert, a templom főkurátorát és annak helyettesét, hogy vádolják meg Koóst azzal, hogy sikkasztott az egyház pénztárából. Az erdélyi református püspökség ellenőrző bizottsága késlekedett a kivizsgálással és a konfliktus kezelésével, 1869. január 25-én csak egy körlevelet küldött a híveknek, amelyben megfontolásra és türelemre intette őket. Így hát Koós arra kényszerült, hogy március végén megjelenjen a román bíróság előtt. A román bíró neki adott igazat, és elkergette a két felperest, mondván: „Hát ti emberek vagytok? Hát kutyák vagytok, takarodjatok ki!” (...) 1869. július 28-án emlékirataiban keserűen jegyezte föl, hogy mindazért, amit véghezvitt, fizetsége csak „töviskoszorú és koldusbot” volt.
Ugyancsak emlékirataiban Koós azt állította, hogy C. A. Rosetti enyhe cinizmussal azt mondta neki: „Uraságod, nem tagadom, jó magyar hazafi; de tudnia kellene, hogy nekünk ez nem áll érdekünkben”, és felajánlotta, hogy szakadjanak le az erdélyi egyháztól; fizetségképpen püspöki rangot kínált fel neki, ezt a rangot Czelder elfogadta volna, de Koós megtagadta.
A sors iróniája, hogy majdnem tíz év múlva Koós még egy pofont kap, ezúttal Mihai Eminescutól egy, a Timpulban megjelent cikkben (1878, 93. szám). A cikk Vasile Petri új ábécéskönyvéről szólt. Abban az időben Koós tanfelügyelő volt Beszterce vármegyében, és rendkívül kedvezően véleményezte az ábécéskönyvet. Eminescu rosszindulatúan azzal vádolta, hogy a közte és bukaresti honfitársai közt kirobbant konfliktus oka: „túlfütött nacionalizmusa, amely felkavarta a kis magyar kolónia békés életét”.
Koós Ferenc élettörténete példaértékű. 1828-ban született Szászrégenben, szegény jobbágycsaládban, már kisgyermek korában elveszítette édesanyját, kollégista korában édesapját is. Tanulmányait csak egy tiszt fiainak szolgadiákjaként tudta befejezni. Részt vett az 1848-as forradalomban, később a sors Bukarestbe vetette. Az emberi szolidaritás, a hazaszeretet és a nemzeti büszkeség érzései vezérelték, és mindezt honfitársainak is át akarta adni. Kellőképpen tisztánlátó volt, hogy kiválassza a gyakran széthúzó és közömbös honfitársai ötletei közül a jókat, ugyanakkor volt benne hozzáértés és kitartás ezek kivitelezéséhez. Tehetséges újságíró volt, több száz cikket közölt erdélyi, bécsi és pesti lapokban; ezekből 1870-ben sikerült kiadnia egy kötetnyit, később emlékiratai is megjelentek. Írt továbbá egy földrajz tankönyvet, ez volt a második, Bukarestben írt magyar nyelvű tankönyv, melyet azonban Pesten nyomtattak ki 1869-ben.
Nem keresett egy vasat sem a cikkeivel és emlékirataival, sőt! Amikor Bethlen András grófnak küldött egy dedikált példányt, még csak válaszra sem méltatták. Brassóban halt meg 1905-ben.
Elsőként Nagy Sándor lelkipásztor ismerte fel Koós bukaresti magyarság életére gyakorolt rendkívüli hatását, úgy vélte, hogy elődje ,,az itteni magyar társadalom arculatát gyökeresen megváltoztatta, életének egész nívóját emelte s nemzeti öntudattal töltötte be”, és a Kárpátokon kívüli magyarság valóságos szimbólumává vált.
Abban reménykedett, hogy az iskola és a templom segítségével honfitársait megmentheti az asszimilációtól. Neveket is felsorolva, nemegyszer kitért rá, hogy a bukaresti magyarok második nemzedéke már nem beszéli anyanyelvét, egyetlen színmagyar család sem tudta megőrizni identitását.
Kántor Lajos lelkipásztorsága alatt (1869–1873) történt egy fontos esemény a magyar közösség életében: megvásárolták a művelődési egyesület székhelyét; ez volt az első világi épület a magyar közösség tulajdonában, és a mai napig áll a Zalomit utca 6. szám alatt, a Cişmigiu kert szomszédságában. A Magyar Társulat bélyegzőjén a magyar címer és a magyar korona állt, és a felirat is magyar volt, de kétnyelvű volt a névtábla a társulat székházán is, annak dacára, hogy az idegennyelvű utcai feliratokért Bukarestben évi adót kellett fizetni, rendezvényeit és ünnepségeit rendőrségi engedéllyel tarthatták meg. (...)
1881-ben koronázták királlyá Károly fejedelmet és kiáltották ki a Román Királyságot, az ünnepi pillanatról Veress Sándor számolt be a Bukaresti Híradóban (1882, 12. szám). A magyar küldöttséget fogadták a királyi palotánál, és a király németül köszöntötte őket: ,,Kívánom, hogy a magyarok mindig békében éljenek közöttünk, és élvezzék azon szabadságokat, amelyek a román nép erejét képezik.” A magyarok fáklyásmenettel vonultak végig a Győzelem úton, a Rákóczi indulót énekelve, katonazenekar kíséretében.
Hosszú szünet után, 1876–1885 között ismét megjelent egy magyar lap, a Bukaresti Híradó; szerkesztője a magyarországi újságíró, Vándory Lajos (Beer Lajos) volt. A lap hivatkozik a C. A. Rosetti tulajdonában lévő és általa szerkesztett Românul lapban megjelent cikkekre, amelyek egyre nyilvánvalóbban tükrözik a román sajtó azon szándékát, hogy szörnyképet fessen Magyarországról és általában a magyarokról. Nyelvezete a Gazeta de Transilvaniáéra hasonlított, amely évtizedeken keresztül ellenséges volt a magyarokkal szemben, nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem a megbélyegzésre. A diplomáciai látszatot mégis megőrizték, így volt lehetséges, hogy Vándory Lajos is egyike lehetett az I. Károly király koronázásakor kitüntetett magyaroknak.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nincs Orbán Viktorunk
Beindult Erdélyben a kampány. Egyesek a saját bőrükön érzik, hogy „ki mint vet, úgy arat”. Hiába figyelmeztették az RMDSZ vezetőit a „civilek”, a „Facebook-betyárok” és a háttérbe szorított ellenzéki magyar újságírók, hogy amit művelnek, az nem nevezhető érdekvédelmi munkának, legfennebb a magyar szavazatok áruba bocsátásának, senki sem hallgatta meg őket.
Így teltek az évek, és így üresedtek ki sorra a lelkesítő szlogenek. Ma már nem bíznak a választók abban, hogy képesek lesznek az érdekükben „kiállni, képviselni, és kiharcolni". Úgy tűnik, hogy eddig még úgy-ahogy működtek a nagyotmondás eszközei, a diverzió különféle módszerei, hiszen ott volt a viszonylag erős MPP és EMNP, és hangosak voltak a magyargyűlölő szélsőségesek, akikkel látványosan szembe lehetett szegülni, de mivel ezek a tényezők különböző okok miatt mára megszűntek vagy megenyhültek, tárgya nélkül maradt a szervezet.
A bukaresti „havereik" sorra megcsalták őket, kitették a magyar minisztereket a kormányból, magára hagyták a „rommagyar" parlamenti képviseletet. Eközben pedig politikai szervilizmusból jelesre vizsgáztak, és ezáltal az erdélyi magyar választók bizalmát is elveszítették. Két szék között a pad alatt ébredtek fel. A rövidlátó stratégiájuknak köszönhetően.
Ezzel a kétkulacsos politizálással, a szedett-vetett önkormányzati jelöltállítással (lásd például Marosvásárhely esetét), valamint az előválasztások szándékos elmulasztásával (tisztelet a néhány kivételnek) jelentősen rontották a politizálásból eddig jól megélő opportunisták helyzetét, de legfőképpen az erdélyi magyarok választási esélyeit. Ráadásul egy másik fontos problémával, a markáns vezéregyéniségek hiányával is szembe kell nézniük. Ha végiggondoljuk, kik szerepelnek a jelöltek névsorában, kik lesznek a parlementi választások listáján, és kiket találunk ma az RMDSZ vezérkarában, alig jut eszünkbe olyan politikus – egy-két székelyföldi helyi tisztségviselő kivételével –, akikért érdemes lenne elmenni szavazni. Akikért el tudnánk felejteni – legalább a választások idejére – azokat az „eredményeket", amelyeket az eddigiek során elértek.
Ki lenne az a politikus, aki olyan szereppel bírna itt, Erdélyben, mint Magyarországon a Fidesz elnöke? Aki képes lenne a helyenként hibás politizálás ellenére is szavazásra buzdítani a tömegeket? El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az erdélyi magyar politikusok fényév távolságra állnak azoktól a személyes és csoportos értékektől, amelyek továbbra is olyan népszerűvé teszik a magyarországi kormányzó pártot és a miniszterelnököt. Pedig ők is követnek el hibákat. Az ellenzék őket is állandóan kereszttűz alatt tartja.
Itt azonban nem Orbán Viktornak hívják a pártelnököt. Nem félnek tőle sem Bukarestben, sem Brüsszelben. A politikai diskurzusát mindig az határozta meg, hogy éppen honnan fúj a szél. Jól megfért a magyarellenes intézkedéseiről elhíresült román kormányban, azután pedig békésen tűrte az ellenzéki szerepet. Nem ő húzta előre a pártot, hanem a párt volt az, amelyik őt megvédte. Körülbástyázta magát a saját embereivel, kényszerpályára helyezte az alakulatát, a demokratikus előválasztásokat ellehetetlenítette. Ha mégis került volna valaki, aki képes igazi vezéregyéniséggé válni, azt mindenhonnan el kellett távolítani. A kritikus hangokat el kellett fojtani, az esetlegesen felbukkanó Lázár Jánosokat háttérbe kellett szorítani. A vezérkar megtelt a kétszínű politizálás híveivel, a csoportérdekek kiszolgálóival, a becsületes közképviseleti munka aláásóival. Így akarják az idei választásokat „megnyerni".
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Krónika (Kolozsvár)

Egyfordulós marad a polgármester-választás
Elhárította az állásfoglalást az alkotmánybíróság szerdán a tavaly elfogadott önkormányzati választási törvény azon cikkelye ügyében, amelynek alapján június 5-én egyfordulós polgármester-választást készülnek tartani.
Mint ismeretes, a taláros testülettől a bukaresti törvényszék kért utólagos normakontrollt az Adevărul című központi lap Bukarest főpolgármesteri címére pályázó főszerkesztő-helyettese, Liviu Avram által benyújtott alkotmányossági óvás nyomán. Az újságíró hiányos támogatói listával, mindössze három támogató aláírással függetlenként kérte felvételét a bukaresti szavazólapra, amikor pedig ezt elutasították, alkotmányossági kifogást emelt.
Avram a szerdai ülésen kifejthette álláspontját az alkotmánybíróság előtt. Azzal érvelt, hogy míg a törvény értelmetlenül szigorú feltételeket támaszt a polgármester-jelöltekkel szemben, addig a polgármesterek megválasztásakor nem gondoskodik a képviseleti demokrácia egyik alapelvének érvényesüléséről.
A helyhatósági választási törvény szerint a polgármester-jelölteknek a választók 1 százalékának támogatását meg kell szerezniük ahhoz, hogy felvételüket kérjék a szavazólapra: ez Bukarest esetében 18 ezer támogató aláírást feltételez. „Másfelől az egyfordulós választás nyomán egy jelölt a voksok akár 20-30 százalékával is polgármester lehet, annak ellenére, hogy a szavazók 70-80 százaléka valamelyik ellenjelöltjére akarta bízni a település vezetését" – idézte az újságírót az MTI.
A testület megalapozatlanként elutasította az óvás azon részét, amely a jelöléshez szükséges támogató aláírások számára vonatkozott. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke rövid sajtónyilatkozatában rámutatott: a választási törvények kidolgozása a parlament hatásköre, ennek részleteibe a bíróság sosem szólt bele.
Arról pedig, hogy egy- vagy kétfordulós legyen-e a választás, azért nem foglalt állást az alkotmánybíróság, mert csak azokat a törvénycikkelyeket vizsgálhatja, amelyek az adott panaszos ügyét közvetlenül érintik. Zegrean szerint az óvás arról szólt, sérültek-e a panaszos alkotmányos jogai, amikor elutasították jelöltségét, de ennek semmi köze ahhoz, hogy hány fordulós a választás.
A második legerősebb parlamenti frakcióval rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) fél éve sürgeti a kétfordulós választáshoz való visszatérést, de nem tudta rávenni a Dacian Cioloş vezette szakértői kormányt, hogy erről sürgősségi rendelet hozzon. Az egyfordulós választás a tisztségben lévő elöljárók újraválasztását segíti, így főleg a szociáldemokratáknak kedvez, akiknek a legtöbb polgármesterük van.
MTI

Erdély.ma

Vesztett és nyert ügyek között
Ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat!
Nemrég tudósítottunk arról, hogy a fővárosi legfelsőbb bíróságon elutasították a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség(MMDSZ), a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), az Erdélyi Magyar NemzetiTanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését. A fellebbezés a Felsőoktatás Minőségét BiztosítóHatóság (ARACIS) azon előírásának a jogszerűségét kérdőjelezte meg, hogy a gyakorlati órák és a kórházi gyakorlat nyelve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) csak a román lehet. A rossz hír mellett jónak számít, hogy a megyei törvényszéken végleges ítélet született a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
– Kezdjük a rosszabbikkal! Hogyan indokolta az elutasítást a legfelsőbb bíróság? – kérdeztük Kincses Elődtől, aki a két ügyet képviselte az igazságügyi fórumok előtt.
– A vesztes ügy okának megértése érdekében vissza kell nyúlnunk a Ceausescu-rendszerbe, amikor a magyar oktatás visszaszorítása elkezdődött. Ennek következményeként 1989 decemberében, a "nacionálkommunista" diktatúra bukásakor a MOGYE Általános Orvosi Karának hatodévén még fele-fele volt a román és magyar diákok aránya, az elsőéves magyar hallgatók száma viszont még a húsz százalékot sem érte el. A felszámolás alatt álló Gyógyszerészeti Karon pedig már csak a negyed- és ötödév működött. Ez volt az oka annak, hogy 1990-ben mind a magyar diákság, mind az oktatói kar határozottan elkezdte a küzdelmet a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért. Miközben a kezdeti sikertelenség láttán ülősztrájkot folytattak, a román nacionalista erőknek annyira fontos volt, hogy megakadályozzák ennek a jogos követelésnek az érvényesítését, hogy 1990. március 19- én a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre beszállított, félrevezetett román embereket először a MOGYE-ra vitték, hogy megleckéztessék a diákságot. Szerencsére előző nap sikerült meggyőzni a hallgatókat, hogy függesszék fel a sztrájkot, így nem volt kit megleckéztetni, ezért az RMDSZ akkori székházának ostromára vezényelték a Görgény-völgyieket, nehogy dolgukvégezetlenül kelljen hazamenniük.
– Sokaknak úgy tűnt, hogy a 2011. évi közoktatási törvény megnyugtatóan rendezi a helyzetet.
– Sajnos, nem így történt. Amikor kitudódott, hogy a törvénytervezetben multikulturálisként megjelölt három egyetemen, a kolozsvári Babes–Bolyain, a MOGYE-n és Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen teljes körű anyanyelvi oktatást kell bevezetni, az ARACIS 2010 októberében hozott egy határozatot, amelyben megfogalmazta az a szabályt (sztenderdet), hogy a klinikai gyakorlatokon kizárólag a román nyelvet lehet használni. Ezt a "sztenderdet", noha a vonatkozó jogszabály érvényességi feltételként előírja, 2010 októbere óta nem hagyta jóvá a tanügyminisztérium, és nem foglalták kormányrendeletbe sem, tehát jogilag nem létezik. Ezenkívül nem a törvényeknek megfelelően tették közzé, nincsen aláírva, számozva és keltezve, ráadásul nem az ARACIS honlapján olvasható, hanem a 12 tagozat egyikét jelentő orvostudományok tagozat honlapján jelenik meg. A többi tagozat honlapján egyetlen rendelkezést sem tettek közzé. Így ez már a második érvénytelenségi indokot jelenti.
A harmadik – ahogy a Népújságban is megjelent –, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény ötödik szakasza kimondja, hogy a rendelkezéseivel ellentétes valamennyi jogszabályt hatályon kívül helyezi. Mivel a tanügyi törvény 135. szakasza a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosításáról rendelkezik, az ismertetett speciális ARACIS-előírás három okból is érvénytelen, semmis. Mindez nem zavarta a Marosvásárhelyi Táblabíróságot, amikor két évvel ezelőtt ezekkel az indokokkal kértük az egyetemi charta jogsértő szakaszainak megsemmisítését. Ebben a perben felperesként a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és az RMOGYKE szerepelt, támogatásunk érdekében beavatkozott az RMDSZ, az EMNP, EMNT és az MPP. A tárgyaláson 2/1 arányban utasították el a fellebbezésünket, úgy, hogy a tanács magyar nemzetiségű bírája a törvénytelen elsőfokú döntés hatályossága mellett szavazott, Mona Baciu bírónő pedig rendkívül megalapozott különvéleményt fogalmazott meg. Látván, hogy itt, Marosvásárhelyen képtelenség a MOGYE ellen pert nyerni, hiszen minden perben, még a román kormánnyal szemben is, sikerrel jár az egyetem, Bukarestben indítottunk eljárást az MMDSZ és az RMOGYKE nevében. Ebbe a perbe az EMNT és az EMNP avatkozott be, az RMDSZ és az MPP már nem.
A kérésünk az volt, hogy az idézett ARACIS- előírást semmisítsék meg, hisz teljesen egyértelmű, hogy jogszabálysértő, és tulajdonképpen érvénytelen is. Még első fokon az a nagy meglepetés ért, hogy a perbe beavatkozott a MOGYE, vagyis a jogszabályt alkalmazó a jogszabály védelmében lépett fel. Hasonló esetről nem tudok, hiszen a jogszabályt alkalmazónak nincsen olyan jogosítványa, hogy azt mondja: nekem nagyon tetszik ez a jogszabály, nehogy azt a törvényhozó hatályon kívül helyezze! Ez mégsem zavarta a Bukaresti Táblabíróságot, helyt adott a MOGYE beavatkozási kérelmének, és elutasította a keresetünket azzal, hogy a magyar oktatást ellehetetlenítő rendelkezés törvényes. A fellebbezésünket csak több mint másfél év után tárgyalta le a bukaresti legfelsőbb bíróság, és noha az előzetes eljárásban elvileg megalapozottnak tekintette fellebbezésünket, legnagyobb meglepetésemre és felháborodásomra ezt az abszolút megalapozott fellebbezést elutasította.
Az indoklást nem ismerjük, kézhezvétele után természetesen az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulunk. Remélem, hogy nem rosszul használom a többes számot, ugyanis az RMOGYKE és az MMDSZ élén változás történt, és az új elnökök közötti viszony nem nevezhető felhőtlennek. Itt azonban olyan érdekről van szó, amelyben a személyes ellenszenvet feltétlenül félre kell tenni.
Hogy milyen gyenge lábakon áll az elsőfokú ítélet megindokolása, arra példaként felhozom: annak érdekében, hogy csökkentse annak látszatát, hogy a magyar oktatást diszkriminálják a marosvásárhelyi orvosin, egy szemenszedett hazugságot írtak be az ítélet indoklásába, miszerint az oktatás során az elmélet 70 százalékot, a gyakorlat pedig csak 30-at tesz ki. Noha a tanügyminisztérium által jóváhagyott és a kormányrendeletbe foglalt előírások kimondják, hogy 30 százalék az elmélet, ami magyarul folyhat, és 70 százalék a többi aktivitás, aminek a nyelve kizárólag a román lehet. Hozzá kell tennem, hogy a román kétharmad által jóváhagyott egyetemi charta nemcsak a sztenderdben rögzített klinikai gyakorlatokra alkalmazza a román nyelv kizárólagos használatát, hanem kibővíti minden, az elméleti oktatáson kívüli tevékenységre. Például az anatómiagyakorlaton sem lehet használni a magyar nyelvet, holott köztudomású, hogy a boncasztalon már nem szokás megszólalni.
– Az egyelőre sikertelen próbálkozás után szóljunk arról a perről is, amit Kincses Előd megnyert nemrégiben.
– Szeretném a marosvásárhelyiek tudomására hozni, hogy nyugodtan ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat. A két civil aktivista, Barabás Miklós és Benedek Lehel Csaba ügyében a szabálysértési jegyzőkönyvet, amellyel a fejenkénti 5.000 lejes pénzbüntetést kirótták, jogerősen hatályon kívül helyezték. A Maros Megyei Törvényszék a napokban jogerősen elutasította a Valentin Bretfelean vezette helyi rendőrség által benyújtott fellebbezést. Az elsőfokú ítélet indoklásában benne van, hogy teljesen szabálytalanul rótta ki a büntetést a helyi rendőrség. A kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését semmilyen jogszabály nem tiltja, ezért a helyi rendőrség igazgatója sem kreálhat szabálysértést ott, ahol az nem létezik, mondja ki az indokolás.
Ennél sokkal "bájosabb" az az indoklás, amelyet a Maros Megyei Törvényszék abban az ítéletében fogalmazott meg, amellyel elutasította annak a 12 személynek a kártérítési követelését, akik kérték, hogy Valentin Bretfeleant és a helyi rendőrséget egyetemlegesen kötelezzék egyenként 50.000 lej erkölcsi kártérítésre (fájdalomdíj kifizetésére) a félelemkeltő, fenyegető felszólítások miatt. A CEMO kimutatása szerint az 50.000 lejes büntetéssel való fenyegetés következtében több mint 50 személy vette le a kétnyelvű utca-névtáblákat. Az ítélet indoklásában az áll, hogy az a mód, ahogy Valentin Bretfelean értelmezte a reklámtörvényt, és az a tény, hogy reklámtáblának tekintette az utcanévtáblákat, az inkompetencia és a hivatali visszaélés határán mozog. Végül azzal az indokkal utasították el Bretfeleanék fájdalomdíjra kötelezését, hogy az a 12 személy, aki panaszt tett, tulajdonképpen nem szenvedett pszichés traumát, hiszen képes volt teljes mellszélességgel kiállni jogai védelmében. Az okfejtés azt jelenti, hogy csak olyan embernek jár erkölcsi kártérítés, fájdalomdíj, aki a rendőrségtől annyira megijed, hogy "összecsinálja" magát, ahelyett, hogy jogait érvényesítené.
Remélem, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatos ítéletnek meglesz a hozadéka, nem mint a székely zászlóval kapcsolatosnak. Ez utóbbi esetben sajnos hiába nyertem meg a pert, egyetlen politikai erő sem tűzi ki a székely zászlót.
– Végül arról szeretnék érdeklődni, hogy mi a helyzet a székely szabadság napján a csendőrség által kirótt büntetésekkel?
– A Székely Nemzeti Tanács által alapított és a székely szabadság napját szervező Siculitas Egyesület megbízásából bűnvádi feljelentést tettünk a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) a Maros Megyei Csendőrség parancsnoka, Iulius Cenan ezredes ellen és azok ellen a csendőrök ellen, akik hamisított szabálysértési jegyzőkönyveket állítottak ki. Nyolc olyan személyről tudunk, akiket megbüntettek mint szervezőket vagy résztvevőket, és az adott időpontban nem is voltak Marosvásárhelyen! A másik vádpont a hivatali hatalommal való visszaélés, mivel egy bejelentett és a gyülekezési törvény által megszabott 48 órás jogvesztő határidőn belül be nem tiltott, tehát szabályos tüntetés résztvevőit zaklatják. Ráadásul szervezőként nem a megmozdulást bejelentő és szervező Siculitas Egyesületet büntették meg, hanem azokat a személyeket, akik a csendőrség kérésére és a törvénynek megfelelően felügyelték a rendet. Ahelyett, hogy megköszönték volna hozzájárulásukat ahhoz, hogy a felvonulás gond nélkül lezajlott, fejenként 1.000 lejre büntették meg őket! Két évvel ezelőtt a csendőrség még ismerte a törvényt, mert akkor csak a Siculitasra róttak ki szervezési szabálysértési bírságot. A nyilvánossággal megpróbálják elhitetni, hogy Valentin Bretfelean által vezetett véleményező bizottság hozott egy – megkésve közölt – tiltó határozatot. A gyülekezési törvény viszont egyértelműen rögzíti, hogy a bejelentett tüntetést kizárólag a polgármester közigazgatási határozata tilthatja be, a törvény által szigorúan meghatározott esetekben, amelyek a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint természetesen nem álltak fenn. Még annyit, hogy 80 személy képviseletében megtámadtam a szabálysértési jegyzőkönyveket is, reményeim szerint a megalapozatlan büntetéseket el fogja törölni a Marosvásárhelyi Bíróság.
– Mi is reméljük.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Polgármester-választás Kolozsváron: átnéznek a magyar szavazókon a román jelöltek
Kolozsvár magyarsága szempontjából sok újdonságot nem ígérnek a helyhatsági választások, a jelöltek esélyeit tekintve a következő négy évben is a 2012-től újra a városvezetői székben ülő, a liberálisok jelöltjeként induló Emil Boc marad a polgármester. Nem zárható ki azonban a meglepetés sem, a nagyobb pártok ugyanis egyetlen közös jelöltet támogatnak: Octavian Buzoianu üzletembert, az egykori Ursus sörgyár vezetőjét. A magyar szavazatokra Horváth Anna (RMDSZ) és Fancsali Ernő (EMNT) hajt.
A kolozsvári választási irodánál 13-an iktatták polgármesteri jelölésüket, hármukat azonban kizárták a versenyből – közöttük a hamisított egyetemi diplomája miatt politikai téren csúfosan leszerepelt, a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) is kiebrudalt Mihai Seplecan korábbi megyei tanácselnök. A szavazatokért így tíz jelölt kampányol: a magyar lakosság szempontjából fontosabb kérdéseket messze elkerülő politikusok és üzletemberek mellett két magyar jelölt is versenyez a magyar ajkú szavazók bizalmáért.
Emil Boc: a „szalonmultikulti” úttörője
A kolozsvári magyarságnak az alig pár napja indult választási kampányban még semmit nem ígérő Emil Boc nem fogadta Traian Băsescunak azt a tanácsát, hogy adja át a stafétát a volt államfő pártja jelöltjének. „A barátság megmarad, a jó tanács nem szükséges” – üzente Boc egykori felettesének. A városvezető azt állítja: a következő négy évben Kolozsváron jön majd létre a legtöbb munkahely, ezzel a város Bukarest legfőbb vetélytársává válhat.
Nem fejtette még ki, hogy ezt miként valósítja meg, de tény az, hogy Kolozsvár már több téren beelőzte a fővárost. Gazdasági lapok elemzése szerint a kincses város az életszínvonal tekintetében már kezd Bukarest mellé felzárkózni. Boc javára szól az is, hogy már fontos nemzetközi sporteseményeket is Kolozsváron szerveznek meg, ezek mellett pedig az országszerte híres Untold zenei-fesztiválnak is a kincses város biztosít helyet. Nem beszélve arról, hogy Kolozsvár tavaly Európa ifjúsági fővárosa volt, és egy lépésre van attól, hogy kulturális fővárosa is legyen.
Emil Bocot – akinek pártja 70 százalékos győzelmet jósol – 2004-ben választották először Kolozsvár polgármesterévé, miután a második fordulóban a Szociáldemokrata Ioan Rus ellenében a Gheorghe Funar volt városvezető szavazótáborát is maga mellé tudta állítani. 2008-ban újraválasztották, ám ugyanezen év decemberében már miniszterelnök lett. A polgármesteri széket 2012-ben foglalta el ismét.
Kérdéses, hogy az egyre inkább elmérgesedő többnyelvűség-vitákat követően mennyi szavazatra számíthat Emil Boc a magyar lakosságtól. A helyi román politikusok ugyanis most is attól tartanak, hogy jelentős mennyiségű szavazatot veszíthetnek, ha a magyar szavazók felé nyitnak. Így a városvezetés egyrészt ma is határozottan elutasítja a 2002-ben megszavazott többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, másrészt elzárkózik minden olyan kezdeményezéstől, ami a valós multikulturalitást felé mutatna. A többnyelvűségért küzdő Musai-Muszaj akciócsoport a „szalonmultikulti” jelzővel illette a polgármestert, miután a március 15-i nyilvánosan elhangzott ígérete után sem hajlandó a többnyelvűségről tárgyalni.
Az ellenzék reménye: Octavian Buzoianu
A jelöltségét mindössze március végén bejelentő Octavian Buzoianu pár nap alatt maga mögé tudta sorakoztatni a PNL-vel szemben álló román pártok egy részét, megszerezve így a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), illetve kisebb pártok (PNŢCD és PND) támogatását.
Buzoianu ismert kolozsvári üzletember. Neve az egykori Ursus sörgyárhoz kötődik, ez azonban a kampányban csak hátrányára válik, mivel ellenfelei azt róják fel neki, hogy Bukarestbe költöztette a jó nevű vállalatot.
Független jelöltként való színre lépése átrajzolta a helyi erőviszonyokat: a PSD ekkor megvonta támogatását addigi jelöltjétől, sajtóértesülések szerint egyebek között azért, mert Aurelia Cristea képviselő a szavazók egy része számára népszerűtlen dohányzásellenes törvény kezdeményezőjeként vált ismerté, a szervezet pedig attól tartott, hogy így jelentős voksmennyiségtől eshet el. Ugyanígy tett a PNŢCD is, aki saját jelöltje visszavonása után jelentette be Buzoianu támogatását.
Buzoianu kampánya a „Kolozsvár, egymillió ember városa” szlogennel indult, a független jelölt az IT-szektor, illetve a vállalkozásokat támogató szolgáltatások fejlesztésével és az egyetemekkel való együttműködéssel képzeli el a város következő négy évét.
Horváth Anna leküzdené a bizalmatlanságot
Az önkormányzatnak ugyanúgy kell szolgálnia a kolozsvári magyarokat, mint a román embereket – véli az 1973-ban született Horváth Anna. Az RMDSZ-en belül nem volt vita arról, hogy 2000-től a kincses városban élő csíkszeredai születésű kolozsvári alpolgármester legyen-e a szövetség polgármesterjelöltje. Horváth Anna szerint az elmúlt négy évben sok minden megoldódott a városban, az eredmény nem rossz, de akár jobb is lehetne.
„Egyre több fiatal, egyre több befektetés van. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően nemcsak azt mondhatjuk el, hogy jó Kolozsváron élni, hanem, hogy ma jobb kolozsvári magyarnak lenni. Jobb, de van még rajta, amit javítani” – sorolta az RMDSZ kampányindítóján az alpolgármester, aki a kétnyelvű táblák helyzetének orvoslásán túl kiemelt feladatának tekinti a romén és magyar közösség közötti bizalmatlanság leküzdését.
Horváth Anna úgy véli, június 5-én eldől Kolozsváron és egész Erdélyben, hogy a magyar ügyeknek mennyire lesz erős, megkerülhetetlen képviselete: hogy amikor a kétnyelvű tábláról, a magyar nyelv használatáról, a magyar kultúra, oktatás, önkormányzati befektetések támogatásáról kell tárgyalni a román többséggel, mekkora közösségi támogatást látnak az RMDSZ mögött. „Én azért fogok dolgozni, hogy Kolozsvár a kreatív, vállalkozó és életszerető magyar fiatalok városa legyen, ahol jól érzik magukat és biztonságban tudják jövőjüket. Én azt szeretném, hogy a kincses város az új, nyertes generáció fellegvára legyen” – hangsúlyozta Horváth Anna.
Fancsali: „nem vagyok tenyésztett politikus”
Fancsali Ernőt indítja a kolozsvári magyarok szavazatiért az Erdélyi Magyar Néppárt. Az EMNP helyi elnökének jelölése azt követően került napirendre, hogy az RMDSZ és az EMNT nem tudott kiegyezni a helyhatósági választásokon való együttműködésen, ugyanakkor Gergely Balázs, az EMNP volt országos alelnöke a történelmi magyar egyházak javaslatára az RMDSZ tanácsosi lista második helyére került. Fancsali magát rendszeren kívüli politikusnak tartja, mivel nem vett részt az elmúlt 25 év politikai csatározásaiban, s állítása szerint így kompromisszumok nélkül, hitelesen képviselheti a közösség ügyeit. „Nem vagyok tenyésztett politikus, akit hosszú évek során neveltek ki a pártérdek szolgálatára. Eddig többnyire civil aktivistaként végeztem munkámat, s akkor szerzett tapasztalatomat polgármester-jelöltként, majd tanácsosként is kamatoztatni szeretném” – mondta korábban a jelölt, aki egyben az EMNP kolozsvári szervezetének a vezetője.
Sajtóhadjárattal kampányol Liviu Alexa
„Kolozsvárért” (Pentru Cluj) párttal indult volna a választásokon, terve azonban csődbe ment az aláírások körüli rendellenességek miatt elutasított pártbejegyzésen. Az újságíróként is ismert Liviu Alexa így a Liberális Mozgalom Pártba beiratkozva nyújtotta be jelölését. Saját tulajdonában levő ismert helyi hírportálján hevesen támadja politikai ellenfeleit.
A város magyar ajkú lakosságát is megpróbálta magához csábítani azzal, hogy a helyi magyar közösség igényeire kínál megoldásokat, agresszív és populista stílusa azonban nem segített a népszerűségének növelésében. A helyi sajtó szerint azonban pártjának összehozhat egy helyet a helyi önkormányzatban.
Băsescu kegyeltje: Adrian Gurzău
A Népi Mozgalom (PMP) jelöltje Traian Băsescu támogatásával indul a megméretkezésen. Habár hosszú évek óta aktívan politizál, a román sajtó ingerküszöbét is csak a szokatlan választási pannókkal tudta elérni, amely fejjel lefele ábrázolja a jelöltet. Szlogenje megközelítőleg így fordítható: „Nem estem a fejem tetejére, csak másképp látom a világot”. Adrian Gurzău a Demokrata Párt színeiben nyert először képviselői mandátumot 2000-ben, 2005 és 2008 között helyi tanácsosként tevékenykedett, majd ismét visszaülhetett a képviselőház padjaiba.
Futottak még
A jelöltek között van még Mircea Giurgiu. A volt szakszervezeti vezető a Nagy-Románia Pártban (PSD) kezdte politikai karrierét, majd a képviselőházban a demokraták és szociáldemokraták padsorait is kipróbálva most a Mircea Geoană nevével fémjelzett PSRO színeiben indul a polgármesteri tisztségért.
A 31 éves ügyvédnő, Irina-Maria Pop, a Monica Macovei volt igazságügyi miniszter megalapította M10-színeiben, Bruno Roschnafsky egykori kosárlabdázó a PPU színeiben pályázza meg a polgármesteri széket. Versenyben van ugyanakkor David Ilie gyerekorvos is, aki függetlenként nyerné el a polgármesteri tisztséget.
maszol.ro

Csúsztatások az „egyházkerületi pártgyűlésen”
Ha hinni lehet a helyi sajtónak – mert hivatalos közleményt nem adtak ki –, csúsztatások is elhangzottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ múlt pénteki csúcstalálkozóján, amelyet a nemrég átadott új egyházkerületi székházban tartottak.
Mint arról beszámoltunk, úgynevezett „hagyományossá vált időközi tanácskozásra hívta Partium magyar önkormányzati elöljáróit és törvényalkotóit” egy Csűry István püspök és Varga Attila főgondnok által jegyzett körlevél. A hívásra elsőként maga Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke jelent meg, noha ő se nem önkormányzati vezetője, se nem törvényhozója a Partiumnak. Ellenben nem volt ott maga Varga Attila, az egyik összehívó, aki amúgy több cikluson át volt a párt képviselője Bukarestben, sőt, mint nemrég kiderült, éppen őt javasolja majd az RMDSZ alkotmánybírónak a lejáró mandátumú Puskás Bálint helyébe.
Az egyéb összefonódások rendjén említendő, hogy a pénteki közös KREK–RMDSZ-ülést Forró László püspökhelyettes nyitotta meg, vélhetően kettős minőségében: ő ugyanis nemcsak az egyházkerület főjegyzője, hanem az RMDSZ Bihar megyei képviselője, azaz aktívan politizáló református lelkipásztor. Emellett még hegyközkovácsi parókus lelkész is, mindhárom tisztségért fizetség jár neki.
Forró Székelyföldről, tehát az Erdélyi Református Egyházkerületből került Biharba, az előző püspöknek, Tőkés Lászlónak volt közvetlen munkatársa, a KREK-beli előmenetelét is neki köszönheti, pénteken mégis hátba támadta volt mentorát. A Partiumi Keresztény Egyetemről szóló „helyzetjelentésében” közvetve Tőkést tette felelőssé az intézményben bekövetkezett menedzseri válságáért, holott az egyházkerületnek épp annyi szavazata volt az évek során az Alapítók Tanácsában, mint a volt püspöknek. Az Alapítók Tanácsának mind a mai napig tagja a KREK mindenkori püspöke, jelenlég épp Csűry István, aki viszont maga helyett gyakran éppen Forrót delegálta az egyetem stratégiai-felügyeleti testületébe. Utóbbi most azt mondta, hogy Tőkés „a Partiumi Keresztény Egyetem irányítója” – ami nyilvánvaló csúsztatás –, aki sajtótájékoztatókon mond „egyszer egyet, máskor mást” a kialakult helyzetről, amivel tulajdonképpen csak azt éri el, hogy növeli a bizonytalanságot a PKE körül. Ami azért nem felel meg a valóságnak, mert dokumentálható: amikortól tudomására jutottak az előállt anyagi nehézségek, Tőkés László következetesen sürgette és támogatta a helyzetfeltárást és válságkezelést, fokozatosan tájékoztatva a közvéleményt a „szekrényből kihulló csontvázakról”. Ugyanakkor éppen az RMDSZ – amelynek maga Forró László püspökhelyettes is az egyik politikusa – igyekezett már a kezdetek kezdetén azt sugallani, hogy maga az egyetem alapítója, Tőkés László a felelős a PKE eladósodásáért. Ez a képtelen vád egyébként azóta is fellelhető a párvezetők retorikájában. Sőt, amióta a gazdasági válsághelyzet előállt, az egyházak és az RMDSZ egymással versengve folytatnak többé-kevésbé nyílt propagandát a „Tőkés László-Orbán Viktor-féle” Partiumi Keresztény Egyetem ellen, dacára annak, hogy az RMDSZ-nek számos aktivistája és szimpatizánsa adott elő, dolgozott vagy szerzett diplomát ebben a felsőoktatási intézetben, amelyben felekezetre való tekintet nélkül tanulhattak a magyar történelmi egyházak ifjú hívei. (Forró főjegyző felesége is évek óta innen kap tanári fizetést.)
A pénteki ülésen az RMDSZ-esek a kampányra és a politikai fejtágításra koncentráltak. Kelemen Hunor országos ügyekről tartott tájékoztatót, és szokás szerint úgy viselkedett, mintha az RMDSZ-en kívül és nélkül fű sem nőhet Erdélyben, sőt Romániában. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a párt és az egyház közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta és forszírozta, nyilván a közelgő választások fényében. Ő amúgy nemcsak a párt helyi erős embere, hanem a római katolikus egyházban is jelentős befolyással bír, bár tisztsége szerint csupán váradújvárosi egyháztanácsos. Ezúttal sem állta meg, hogy ne nyilvánítsa – merőben indokolatlanul – a PKE-t az Erdélyi Magyar Néppárt „melegágyának”, mintegy igazolva azokat a félelmeket, miszerint a kialakult válságos helyzetben az RMDSZ-t csak egyetlen dolog érdekli: megszállni az egyetlen partiumi felsőoktatási intézményt is, ahogy azt már szinte az összes oktatási és kulturális intézménnyel megtette.
A bihari sajtó azt is megírta, hogy a KREK jelenlegi vezetői az RMDSZ-szel való legteljesebb összefogás hívei, amit azzal ideologizálnak meg, hogy a politikai alakulatok közül egyedül az RMDSZ nyújtott nekik kezet. Hogy ez pontosan mit jelent és miben áll, az nem derült ki. Talán olyan közpénzek miatt hálálkodik az egyház, ami az adófizetők zsebéből származik, de amiket az RMDSZ úgy osztogat, mintha a sajátját osztaná.
A házigazda Csűry István püspöknek egyetlen érdemleges hozzászólása volt: bejelentette, hogy ősszel ismét megpályázza a püspöki tisztséget, és addig akarja betölteni, amíg el nem küldik nyugdíjba… Az új egyházkerületi székházban tartott választási kampánygyűlésen való részvétel mellett Kelemen Hunornak arra is jutott ideje, hogy külön megbeszéléseket folytasson a püspökkel, de Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspökkel is „egyeztetett”, valamint Bihar, Szilágy és Szatmár megyei önkormányzati és parlamenti képviselőkkel.
V. T. B.

bumm.sk, 2016. máj. 4.
Enyhén csökkent a magyar iskolákba beíratott gyerekek száma Szlovákiában
A nem véglegesített beiratkozási adatok szerint enyhén csökkent, a szeptemberben beiratkozókkal együtt azonban várhatóan szinten marad idén a magyar tannyelvű általános iskolákba beíratott gyerekek száma Szlovákiában - közölte Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke szerdán.
MTI-HÍR
Szlovákiában - ahol az idén a korábbi éveknél némileg később, áprilisban tartották az iskolai beiratkozást - a 2016-2017-es tanévre, 3402 leendő elsőst írattak be szüleik magyar tannyelvű oktatási intézménybe - derült ki az SZMPSZ statisztikáiból. Ez a szám némileg alacsonyabb, mint egy évvel korábban, amikor 3575 elsőssel kezdhettek a magyar iskolák, de még nem számít véglegesnek, mert az adatok a szeptemberi tanévkezdésig - a késve beiratkozókkal - még módosulhatnak.
"Elsőre csalódásnak tűnik, hogy az idén nem sikerült átlépnünk a 3500-as lélektani határt, de látni kell, hogy a végeredmény szeptemberig még változni fog" - mondta Jókai Tibor. Kifejtette: tapasztalataik azt mutatják, hogy főként a hátrányos helyzetű régiókban, és azon belül a nehezebb szociális helyzetű családok esetében gyakori, hogy csak később - időnként csak szeptemberben - íratják be gyerekeiket az iskolákba. Hozzátette: feltételezésük szerint idén ezt a jelenséget az is erősíthette, hogy a közoktatási törvény módosítása miatt, nem a megszokott időben, hanem áprilisban tartották az iskolai beiratkozásokat.
A 258 felvidéki magyar általános iskolába idén beíratott leendő elsősök számának alakulása az egyes régiók szerint jelentős eltéréseket mutat. Míg a magyarok által is lakott járások egy részében emelkedett, addig másokban csökkent ez a szám. A statisztikák azt mutatják, hogy míg az olyan még tömb-magyar lakosságú régiókban mint a dunaszerdahelyi vagy a komáromi járás, inkább a leendő elsősök számának emelkedése volt megfigyelhető, addig a magyar szórványvidékeket is magába foglaló nyitrai és besztercebányai megyékben inkább ezzel ellentétes volt a trend. A pozsonyi megyében enyhén emelkedett a létszám, ellenben Kassa megyében érezhetően csökkent a beíratottak száma.
A szlovákiai magyar tannyelvű általános iskolákba beíratott gyerekek száma a korábbi érzékelhető csökkenés után az elmúlt négy-öt évben stabilizálódott, tavaly enyhe mértékben javult a helyzet, az idén - a késve beiratkozókat is beleszámolva - várhatóan szinten marad a magyar elsősök száma.
(mti)
itthon.ma//erdelyorszag

Képkockák Berszán Lajos életéből (Élő egyház)
Fél évszázaddal ezelőtt szentelte pappá Márton Áron püspök Berszán Lajost, aki ötvenéves jubileumi aranymiséjét Zágonban tartotta április 17-én. Az ünnepi alkalom jó lehetőség volt arra is, hogy gyermekkora, fiatalsága, munkássága nehézségeiről, kihívásairól is tudomást szerezzünk.
Az elmúlt ötven év a katolikus egyház, a kereszténység, a magyar nemzet és közösség szolgálatában telt el. Berszán Lajos – ma már kanonok, de mindenki csak pap bácsinak szólítja – nehéz gyermekévek után indulhatott el az élet útján. Elhatározottsága, kitartása vezette a zágoni, háromszéki, erdélyi – és miért ne? – és a világ magyarságának nagyjai közé, akik életművükkel örökre beírták nevüket a nemzet történetébe. Egyháza kanonoki címmel ismerte el tevékenységét, a civil világban is számos érdemet, elismerést vehetett át. A teljesség igénye nélkül: Julianus-díj (1996), Márton Áron-emlékérem (1999), Magyar Örökség-díj (2004), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2005), Pro Hargita Díj (2005), az EMKE tiszteletbeli tagsága (2010). Legnagyobb érdeme, munkásságának koronaköve a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium.
Példamutató édesanya
Berszán Lajos ritkán beszél saját életéről, érdemeiről még kevésbé. Megpróbáltatásait is természetesnek vette, bevallotta: ezeken keresztül lehetett erősebb. Már Zágonban töltött gyermekkorában (habár Sepsiszentgyörgyön született 1943. január 15-én, mindig Zágont vallotta szülőfalujának) nehéz sorssal szembesült. Édesapja asztalosinasként dolgozott a zágoni Molnár Ferenc mesternél. Egy szép napon egy lány kopogott be a műhelybe, hozománybútorát szerette volna megrendelni. A mester nem volt ott, így az inassal eredt szóba. Ebből a szóváltásból házasság lett. Később a mester számolt be Berszán Lajosnak az inas és leány találkozásáról, felelevenítve: „Édesapád akkor azt mondta: mester úr, ez a leány a feleségem kell hogy legyen”. Hiába a szülők közötti szeretet, Berszán Lajos már ötévesen elveszítette édesapját, később testvére is elhunyt. Édesapja betegágyán arra kérte a kis Lajost, igazítsa meg a párnáját. Megtette, mire megdicsérte: ügyes fiúcska vagy! „Édesapámtól utolsó szavaival dicséretet kaptam” – elevenítette fel. Édesanyja sosem házasodott újra. „Fiam, nem akartam, hogy az életedbe egy idegen ember szóljon bele – ezt mondta anyám. Bármilyen ember is jött volna, apámat úgysem kaphattam volna vissza. Édesanyám nem házasodott újra, példát mutatott, hogyan kell kitartani, vállalta az özvegyi életet. A férj az Isten ajándéka, a feleség is Isten ajándéka, ez kell hogy ma is példakép legyen. Édesanyám állandóan éltette bennem édesapámat. Mindig mondta, ezt apád így tenné vagy úgy tenné – és én mindig tudtam, apám hogyan tette volna” – mesélte.
Érezhette, hogy nem árva
A gyermekévek nem teltek könnyen, habár az özvegy édesanya mindent megtett, hogy fia taníttatását lehetővé tegye. Nem mindig állt össze a pénz a tanfelszerelésre. „Édesanyámmal elmentünk az üzletbe. Akkor a könyvet is meg kellett venni, a füzetet, ceruzát is. Összeszámolták, mennyibe kerül az én osztályomban egy tanulmányi csomag. Felére sem volt elég a pénz. Találkozunk az úton Rab Dindivel – mindenki így ismerte (a zágoni születésű Rab Imre – Dindi vendéglátóként nemcsak Zágonban, egész Háromszéken közismert és szeretett személyiség volt – amíg élt. Hirtelen halála után azonnal elfelejtették, jeltelen sírban nyugszik a zágoni református temetőben – a szerző megj.) –, s kérdezte, hol jártunk. Mondtuk, az üzletben, de nem volt elég a pénz a felszerelésre. Édes fiam, neked tanulni kell – mondta. Visszavitt a boltba, megvette a szükségeseket. Egy másik alkalom. Egyszer ott ült a borbélynál, én is akkor mentem. Szokás szerint kopaszra vágattam a hajamat, ez volt a legolcsóbb, édesanyámnak jól be kellett osztania a pénzt. Hogy nyiratkozol? – kérdezte. Kopaszra, erre van pénz – válaszoltam. Te már nagy fiú vagy, neked szép frizura jár – mondta, s kifizette a hajvágást. Sok áldott jó ember élt Zágonban, gyermekkoromban én is érezhettem, hogy nem vagyok árva” – mesélte gyerekkoráról Berszán Lajos.
A plébános buzdította
A papi hivatásra való buzdítást nem családja köréből kapta. Istenes életet éltek ugyan, de a biztatás az Úr szolgáitól érkezett.
„Plébános uram, Buszek László akkor került Zágonba, mikor az én értelmem kezdett nyiladozni, és járogattam a templomba. Egyszer kaptam egy szentképet. Valaki megnézte, s mondta, Jézuska van rajta. Én aztán időnként letámadtam a papokat, és kértem a Jézuskát. Volt, aki tudta, miről van szó, s adott egy szentképet. Az új paptól is kértem: kérek egy Jézuskát. Megfogta a kezemet, s ide vezetett az oltárhoz (a zágoni katolikus templom oltárához). Azt mondta: fiam, egy kicsit még kell nőjél, hogy Jézuskát megkaphassad az első áldozáskor, de egy szentképet adhatok. Ez az áldott jó ember úgy ideszögezett a templomba, hogy többet nem szabadultam, nem is akartam. Később azért imádkozott, hogy ő addig ne haljon meg, míg nem lesz utódja. Én lettem az utódja” – emlékezett vissza.
Márton Áron – az anya vigasza
Berszán Lajos pappá szentelése sem volt gondoktól mentes. Levélben írta meg édesanyjának: április 17-én Márton Áron püspök pappá szenteli. Édesanyja a főnökétől kéredzett: engedjék el fia pappá szentelésére. Nem engedték. Azért is, mert Márton Áron volt a szentelő püspök. Édesanyját végül egy kollégája biztatta: ne törődjék a tiltással, menjen el az eseményre, ha az ő fiát szentelnék pappá, a kötelet is elrágná, úgyis ott lenne. Megfogadta a jó tanácsot az özvegy, de a szentelésen zokogva mesélte fiának: munka nélkül maradhat, mert engedély nélkül ment el.
„Próbáltam vigasztalni, de nem sok eredménnyel. Mondtam, a káplánság után plébániát kapok, egy darab kenyér mindenkinek kikerül. Nem igazán tudtam megvigasztalni. A szentelés után nagy püspökünk, Márton Áron minden új pap hozzátartozóit és vendégeit fogadta. Amikor édesanyámat fogadta, szemébe nézett, megköszönte, hogy papot nevelt az egyházmegyének. Én nem tudtam megvigasztalni édesanyámat, de ő attól a pillanattól fütyült az egészre, nem érdekelte, milyen utasítást adott a párt. Vígan, boldogan utazott haza, mert neki Márton Áron püspök mondott köszönetet. Ez adott neki erőt, levegőnek nézett a gyűlésen mindenkit, mikor fizetéséből háromnapnyit levontak” – emlékezett Berszán Lajos.
Angyalokon keresztül jött a segítség
Gyimesfelsőlokon 1994. szeptember 15-én indult be a magyar nyelvű oktatás, 30 diákkal. A csángó fiatalok magyar tannyelvű oktatása és katolikus nevelése folyamatosan bővült, felépült az új iskolaépület, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban 2010-től az oktatás már az óvodától az érettségiig tart. A Berszán Lajos által alapított önálló iskola korszerűen felszerelt fizika, biológia–kémia és informatikai termekkel, több ezer kötetes könyvtárral rendelkezik, a 2014-es tanév kezdetére elkészült az új tornaterem is. A pedagógusok eredményes munkájának köszönhetően az iskola nagyszerű növendékekkel büszkélkedhet, sokan tovább tanultak, a diákok közül papok is kikerültek. „Isten angyalain keresztül küldte a segítséget. Miután letettük az alapkövet, még sokan nem ismerték a szándékot, hogy mit kezdeményezünk. Berszán iskolásdit akar játszani – mondták. De Isten küldte az áldott jó embereket. Papíron kértem az iskola engedélyeztetését, és jött a hivatalos válasz, hogy nem. Hargita megye prefektusát kértem, írjon ajánlást, amivel mehetek Bukarestbe jóváhagyatni az engedélyt. Bukarestben olyan emberrel találkoztam, akitől megkérdeztem, hogy keresztény-e? Azt felelte, meggyőződéses keresztény. Szinte a nyakába ugrottam, úgy megörvendtem. Látom, ön egy jó keresztény ember, én egy keresztény pap vagyok. Mi választ el? És ő is megértette a kérésem fontosságát. Áldja meg az Isten azokat, akik bármilyen beosztásban segítették az ügyet, hogy saját kezemmel hozhattam el az iskola működési engedélyét. Higgyék el, ha az ember kereszténységét megéli, akkor nem választhat el semmi, akkor tudunk tárgyalni, meg tudjuk egymást érteni. Az első pályázatra az Illyés Közalapítványtól érkezett pénz. Ez csak a kezdet volt. Megértettek, később úgy mehettem be a irodákba, kormányhivatalokba, mintha haza mentem volna” – emlékezett az iskolaalapításra aranymiséje ünnepségén Berszán Lajos kanonok.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikertelen az a társadalom, amely nem bízik polgáraiban - beszélgetés Kelemen Hunorral
kérdezett: Kertész Melinda
Az RMDSZ elnökét a belpolitikában új erőre kapott és egyre erősebben érezhető magyarellenesség kapcsán kérdeztük.
Egyre gyakrabban nyújtanak be a parlamentben olyan tervezeteket, amelyeknek a címzettje burkoltan vagy kevésbé burkoltan a magyar közösség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezek a jogszabálytervezetek lassan nem magánakcióba menő törekvések: a román törvényhozók tucatjai írják alá ezeket.
Egyre gyakrabban születnek a magyar közösségi szimbólumok ellen bírósági határozatok, és amikor éppen nem az ingatlan-visszaszolgáltatást gátolják, akkor a székelyföldi elöljárók ellen az igazságszolgáltatás eszközeivel lépnek fel.
A december 1-jei kézdivásárhelyi történések azt mutatják, hogy a hatóságok – a hírszerzés, az ügyészség – attól sem riadnak vissza, hogy a show-műsor, a látványosság eszközét is bevessék. A parlament pulpitusától pedig legionárius költők sorait szavalják, a PNL egy legionárius nézeteket valló főpolgármester-jelölttel rukkolt elő – igaz, vissza is vonta, de ezzel az esetet nem tette meg nem történtté. Persze, mondhatnánk azt, hogy választási év van, azonban ezt a kisebbségellenes trendet jó ideje a mainstream politika sem „szégyelli” diskurzusába beépíteni. Az utóbbi időszakban szinte kivétel nélkül minden RMDSZ-rendezvényen elhangzik: megrendült a magyarok biztonságérzete. Az új kisebbségellenes hullámról, okairól és az elmozdulási lehetőségekről Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével beszélgettünk.
- Hogyan értelmezhető ez a hangulat a román állam viszonyulását tekintve: a román hatóságok az RMDSZ megerősödésétől tartanak, és erre érkezik a válasz, vagy ellenkezőleg, inkább az az oka a támadásoknak, hogy úgy érzik, megtehetik, mert meggyengült az érdekképviselet?
Kelemen Hunor: – Szerintem nem az a kérdés, hogy ők azt érzik, hogy meggyengült vagy megerősödött az RMDSZ, mert mindkét állításra lehet érveket találni: arra is, hogy erősebb, mint máskor, és arra is, hogy gyengébb. A 2012-es választások után 120 emberrel lett magasabb a parlament létszáma, ennek következtében az RMDSZ parlamenti súlya lecsökkent. Ez az egyik ok, a másik az, hogy nem vagyunk kormányon, s bár ez a saját döntésünk volt – de emiatt egyesek szemében gyengébbnek tűnhet az RMDSZ, de nem gyengébb.
Másrészt pedig az RMDSZ az összes támadást, amit az elmúlt 10 évben innen vagy onnan ellenünk intéztek, nemcsak, hogy túlélte, hanem bizonyos értelemben, azt gondolom, meg is erősödött.
Másrészt folyamatban van egy újratervezés, egy fiatalítás, nagyon sok új ember jön be, harmadrészt, a nemzetközi kapcsolatainkat újravettük, újragondoltuk és megerősítettük. Ez, azt gondolom, hogy az RMDSZ súlyát megemelte, erősebbé tette az RMDSZ-t, hogyha csak a washingtoni látogatásainkra és az azt követő történésekre gondolok, akkor az már elegendő érv lenne, de ez igaz akkor is, ha az európai, különböző szintű kapcsolatépítési próbálkozásainkat és eredményeinket nézzük a FUEN-en keresztül – hiszen a FUEN-ben alelnökünk van, ilyesmi nem volt az előző huszon-akárhány évben. Bár a polgári kezdeményezésünk a luxemburgi bíróságon várja a tárgyalást, mégiscsak fel tudtunk mutatni egy olyan szolidaritást az őshonos kisebbségek között, amelyre nem volt példa az elmúlt negyed században, illetve Brüsszelben különböző szinteken, parlamentben, bizottságokban folyamatosan jelen vagyunk az erdélyi magyar közösség problémáival, akár a visszaszolgáltatásról, akár a közösségi, kollektív jogokról, autonómiáról, nyelvhasználatról, oktatási problémákról beszélünk és vannak partnereink. Tehát nem ez az igazi kérdés.
Az igazi kérdés az, hogy Románia az Európai Uniós csatlakozást követően és azt követően, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal megerősödött a stratégiai partnersége, amit mi magunk támogattunk, mert úgy éreztük, és úgy érezzük, hogy biztonságpolitikai szempontokból még mindig az Egyesült Államok jelent garanciát arra, hogy ne sodródjon Románia az orosz érdekszféra irányába. De hát ez annyira megerősítette Romániát, hogy úgy gondolták egyesek, hogy ennek a partnerségnek az ernyője alatt megengedhetnek maguknak bármit. Én inkább ezt az értelmezést tartom helyesnek.
Fokozatosan próbálkoznak, újabb és újabb kísérletet tesznek arra, hogy visszavonják azokat a kisebbségi jogokat, amiket a román politikusok jelentős része engedménynek tekint. Nem szeretnék általánosítani, nem azt mondom, hogy a román politika összességében, de egy jelentős számú román politikus úgy gondolta, hogy engedményeket tettek a magyaroknak akkor, amikor a NATO-csatlakozás, az EU-csatlakozás előtt a kisebbségi és nyelvi jogok területén elfogadtak egyébként jó és fontos szabályokat. Úgy vélik, hogy most ezeket az engedményeket vissza lehet venni, mert nincs elvárás, kész, bejutottunk az elit klubba, az Észak-Atlanti Szövetségbe, az Európai Unióba, és ha már bent vagyok, szankció nem létezik az ejnye-bejnyén kívül, és megengedhetjük magunknak, hogy ezeket az engedményeket immár lenullázzuk.
Én inkább ezt az olvasatot tartom helyesnek, erre a konklúzióra jutottam, nem ebben az esztendőben, hanem tavaly-tavalyelőtt, ezt megfogalmaztam, és ezért is tartottam aggályosnak mindazt, ami történik. Az igazságszolgáltatás döntéseit beszélünk – és ez az egyik szelete a történetnek, beleértve a Mikó-ügyet, de beleértve a nemzeti kisebbségek szimbólumhasználatának tiltására vonatkozó bírósági döntéseket is – végrehajtják minden rendszerben. Egy politikus a bírósági döntésekkel egy rendszerben nem tud mit kezdeni.
Másrészt pedig a törvénykezdeményezések – akár egyéni, akár csoportos kezdeményezések – mindkét irányból jönnek: jön a liberálisoktól is és a szociáldemokratáktól is, ne legyünk naivak, ne gondoljuk azt, hogy egyik vagy másik helyen nagyobb empátiával figyelnek ránk. Esetleg vannak olyan politikusok, egyének mindkét pártban, akik nyitottabbak, de összességében, ha az összképet nézzük, akkor gond van. Nyilván, ilyen törvénytervezetekkel tele van a parlament, az összképpel van a baj.
Mert ha csak az ingatlanokkal lenne a probléma, ha csak a Mikó-ügy lett volna, akkor azt mondanánk, és mindenki így értelmezné Washingtontól Brüsszelig és Budapestig, hogy ez egy egyedi eset. Ha csak a nyelvi jogok esetében lett volna valami, vagy csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tekintetében nem alkalmaznák a törvényt, de minden jól menne egyébként, akkor azt lehetne mondani, hogy ez egy egyedi eset, nézzük meg. Viszont itt az összkép romlott el, mert minden egyes területen látszik a visszarendeződés szándéka, illetve azok a kezdeményezések, amelyek arra vonatkoznak, hogy amit el lehetett az első húsz-egynéhány évben érni, azt most próbálják visszavenni.
Ezért mondom azt, hogy a erdélyi magyar embereknek a biztonságérzete rendül meg akkor, amikor az etnikai kérdésekről, az identitáshoz való jogról beszélünk egyrészt, másrészt pedig a kisebbség-többség viszonyt az a bizalmatlanság jellemzi, ami nem tesz jót hosszútávon sem a többségnek, sem a kisebbségnek. - A bizalom és a biztonság hiányára az RMDSZ egyre gyakrabban tesz utalást a kampányrendezvényein, a kampány kulcsszavaivá avanzsáltak. Miért fontosak ezek a kulcsszavak a szövetségnek? – Egy amerikai filozófus a bizalomra utal, amikor a sikeres társadalmakról beszél. Bizalomra épülnek a gazdasági értelemben vett sikeres társadalmak. Például Japán vagy Németország a bizalomra épül, és a bizalom határozza meg a társadalmon belüli viszonyokat. Minden olyan társadalom esetében, amely hosszútávon sikertelen, amely bizonytalan, ez arra a bizalomhiányra vezethető vissza, amely a társadalmat jellemzi, akár az egyének, akár kisebb-nagyobb csoportok között. Ha nincs bizalom, nem lehet egy társadalom sikeres, és a bizalom alapja a biztonság. De ez igaz az egyszerű emberi, baráti, családi kapcsolatokra is: amelyik nem bizalomra épül, az előbb-utóbb szétesik, megszűnik, nem fog működni. És ez igaz a táradalomra is, és ebből kell kiindulni.
Ezért mondom azt, hogy a többség-kisebbség viszony rendezése hosszútávon másképp nem képzelhető el, csak ha egymásban megbíznak. Akkor bíznak meg egymásban a románok és a magyarok, ha egy pillanatig sem érzik azt, hogy a másik el akar tőlük valamit venni. Sem Erdélyt, sem a boldogulásukat, sem a szabadságukat, és én azt gondolom, hogy ezt milliószor bebizonyítottuk, elmondtuk, de még mindig létezik ez a bizalmatlanság a többségi társadalom részéről.
Illetve ha a magyarok elhiszik, hogy a románok nem akarják asszimilálni őket, nem akarják az etnikai identitásuktól megfosztani, és erre, ugye, még nem kaptak elég garanciát, mert volt egy hosszú, több, mint negyven esztendős diktatúra, ami egészen határozottan arra törekedett, hogy a másságot megszüntesse, és egy homogén etnikai államot hozzon létre. Az elmúlt 25-26 esztendőben pedig volt példa arra, hogy elindultak a dolgok jó irányba, de megakadtak, és az emberek kollektív emlékezetében rögzült, hogy hányszor próbálkozott a román állam azzal, hogy az etnikai biztonságukat megkérdőjelezze.
Most nem abban az időszakban vagyunk, amikor a bizalom visszaállításának, megerősítésének kísérletét látnánk, hanem pont ellenkezőleg, a leépítését látjuk mindazon keresztül, ami körülöttünk, velünk történik néhány esztendeje.
- Nem hagyhatjuk ki a PNL legutóbbi próbálkozásait, amikor szélsőséges, nacionalista tömegeket akart a szavazótáborának részévé tenni. Ez a választási kampány számlájára írható csupán, vagy a választások után is folytatódhat ez a tendencia? A kampányfogáson túl komolyan gondolja ezt az irányt a Nemzeti Liberális Párt?
- Ma nem lehet jósolni, hogy a választások után mi lesz. Azt látni lehetett, hogy a szociáldemokrata párt néhány esztendővel ezelőtt a Nagyrománia Pártot integrálta. A PSD számos politikusa a PRM-ből jön, de a liberális pártban is megtalálhatóak ezek az emberek. A liberális párt teljesen tévesen arra a következtetésre jutott, hogy akkor veheti fel a versenyt a PSD-vel, ha ő maga is hasonló retorikát folytat. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy a volt demokrata pártban (PD, PDL) és a volt liberális pártban mindig voltak hasonló tendenciák a 90-es évek második felében és a 2000-es években is, de ezek soha nem voltak uralkodó eszmék. Volt arra példa, hogy a PSD a PRM-vel, az akkor még vezérként jelen levő Vadim Tudorral kötött megállapodást, abból egyértelműen látszik, hogy mire számítottak. Másrészt Traian Băsescu 2004-ben a Nagyrománia Párt szavazataival nyerte meg a választást, tehát azt láthatjuk, hogy mindkét oldalnak van kapcsolata a szélsőségesekkel.
A legnagyobb probléma akkor van, amikor ez a hangulat az egész pártot eluralja, és a liberálisok olyan politikusokat próbálnak bekebelezni, magukhoz vonzani, akik a két világháború közötti nagyon rossz ideológiai hagyományhoz, a legionárius hagyományokhoz nyúlnak, amely nemcsak kisebbségellenes, hanem antiszemita, szélsőséges, és minden benne van abból, ami tragédiához vezetett a múlt században. Ha ők ezzel a retorikával mennek tovább, akkor a választók 70%-a ezt fogja hallani, és ez előbb-utóbb visszhangra talál a társadalomban. Ez a legnagyobb kockázat.
Nagyon fontosnak tartom azt a döntést, hogy ők végül Marian Munteanuról lemondtak, és nem őt indítják főpolgármesternek Bukarestben, de nem elegendőnek. Ez ugyanis azt mutatja, hogy a párton belül vannak olyanok, nem is kevesen, akik el tudják képzelni, hogy a liberális párt ideig-óráig egy ilyen retorikát, ideológiát, attitűdöt a magáévá tegyen. Ezzel az a baj, hogy ha egyszer erre a pályára ráálltál, akkor nagyon nehéz erről leszállni. De azt, hogy ez az irány a választások után ki fog-e tartani, nem tudom megmondani, csak remélni tudom, és bízni abban, hogy nem.
- Milyen kiutat lát az RMDSZ ebből a fokozódó magyarellenes hangulatból?
– Az RMDSZ egyrészt fenntartja a párbeszédet azokkal a politikai szereplőkkel, akikkel érdemes, függetlenül attól, hogy melyik oldalon vannak, és nem engedi, hogy elszigeteljék: az elmúlt évtizedekben mindig volt erre kísérlet, szándék.
Másrészt figyel arra, hogy fenntartsa az erdélyi magyar közösségnek azt a fajta ébrenléti állapotát, ami szükséges ahhoz, hogy a közösségi szolidaritás megmaradjon. Mert azt látni kell, hogy ha a dolgok egy kicsit jó irányba kezdenek menni, akkor az emberek hajlamosak azt hinni, hogy most már baj nem történhet. És amikor a baj kezd megtörténni, még mindig nem hiszik el, csak akkor ébrednek fel, amikor tragédia van.
Amikor mi azt mondjuk, hogy rossz irányba megy az ország, azt nem azért mondjuk, hogy mi a sérelmeinket felsoroljuk. Azt akarjuk felmutatni mindenkinek, a románoknak, magyaroknak, és a nemzetközi partnereinknek is, hogy Románia tér le a jó útról, a jogállamiság útjáról. Ha megnézzük az árnyékjelentést, annyi példa van benne, hogy nem lehet azt állítani, hogy egy-két baleset történt az elmúlt öt-hat évben, azt lehet látni, hogy egy tudatos, vagy tudatosnak tűnő jogsértés-sorozat az, ami egy rossz összképpé összeállt.
- Az a tény, hogy a SRI egyre inkább jelen van a Székelyföldön, hogyan hat azokra a dolgokra, amelyek a többség-kisebbség viszonyát meghatározzák?
– Legalább két dolgot érdemes tisztán látni. Mi, akik Székelyföldön élünk, tapasztaljuk, érezzük, látjuk ezt. De az egész országban ez van egyébként, bár lehet, hogy a Székelyföldön inkább érezhető. Akár egy kis rendezvényen is egyértelmű, hogy ott vannak, lefilmeznek. Tudják a szervezők, tudjuk mi is, hogy ki az, aki nem a sajtónak, nem nekünk rögzíti, filmezi az eseményeket.
Másrészt, ha megnézzük a szolgálat költségvetését, és arányosan összehasonlítjuk a brit, a franciaországi vagy a németországi belügyi hírszerzés költségvetésével, akkor azt látjuk, hogy Romániában arányaiban nagyobb költségvetésről beszélhetünk. Ez azt mutatja, hogy nagyobb létszámmal, nagyobb figyelemmel próbálják ellenőrizni a társadalmat. Ezt nem lehet cáfolni.
A legnagyobb probléma az én megítélésemben az, hogy egyrészt az erdélyi magyar közösségnek ez a megerősített jelenlét is azt bizonyítja, hogy a román állam nem tekinti partnernek, hanem problémának, rizikófaktornak, kockázati tényezőnek tekinti, és folyamatosan az ellenőrzése alatt akarja tartani. De ugyanezt teszi a román társadalom tagjaival is. A román társadalom igazi nagy gondja az, hogy az állampolgárait az állam nem tekinti partnernek, hanem egy olyan entitásnak tekinti, amely ki kell szolgálja az államot, és az államnak cserébe nem kell neki semmit adnia. Az állam polgárait olyan bűnözőnek tartja, akiről meg van győződve, hogy hibázott, bűnt követett el, és még nem kapta el, de ez csak idő kérdése. A magyar közösségre nézve ez fokozottan érvényes, és ezt tartom a legnagyobb problémának.
Ezt a viszonyulást elárulta az a közbiztonsági stratégia is, amelyet ezelőtt egy évvel közvitára bocsátott, és amely kiverte a biztosítékot nálunk is és másoknál is, aztán néhány hónap múlva vissza is vonták a belügyminisztérium honlapjáról. Ebben a dokumentumban egy az egyben le volt írva, hogy az erdélyi magyar közösség törekvései kockázatot jelentenek a közbiztonságra. Ha egy ilyen stratégiában ezt leírják, és a közvitára bocsátott változatban ez megjelenik, akkor az, amit én mondok, ezzel alátámasztható. Én ezt látom a legsúlyosabbnak, a legnehezebben megváltoztathatónak. És itt ismét a bizalomhoz térünk vissza: hogy a román állam kockázati tényezőnek tekinti a kisebbségeket, elsősorban a romániai magyar kisebbséget.
Transindex.ro

Magyar Zene Fesztivál Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet szervezésében május 9-e és 12-e között a román fővárosban zajló 12. Magyar Zene Fesztivál első szakaszán 20 versenyzőt (14 versenyszám) juttatott döntőbe a zsűri – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. Mint írják, nem véletlen, hogy a Bartók-évben a versenyen jelentős Bartók-művek csendülnek fel (I. Rapszódia zongorára, Zongoraszonáta sz. 80, op. 14-es szvit zongorára, Scherzo, I. Rapszódia hegedűre és zongorára, A csodálatos mandarin – szvit), ugyanakkor Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Farkas Ferenc, Dávid Gyula és Hidas Ferenc művek is megszólalnak a versenyzők 20-25 perces programjában.
Az idei rendezvény fellépőinek zöme zongorista, akikhez énekesek, hegedűsök csatlakoznak, illetve egy-egy fuvolás és trombitás, továbbá, a Magyar Zene Fesztivál történetében először egy fagottos is. Az első három helyezett jutalma koncertlehetőség a Balassi Intézet hálózatához tartozó intézetekben: a Római Magyar Akadémián és a Párizsi Magyar Intézetben, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
Inspekció
Vannak barátaim, akikkel ha csak tehetjük, találkozunk. Általában kétévente.
Május volt épp, szóltak, hogy jönnének.
– Ide Moldvába? – kérdeztem enyhén csodálkozva.
– Hova, ha Te ott vagy? – jött a válasz.
Péntek volt, koradélután, amikor megérkeztek. Annyira, de annyira örvendtem jöttüknek! Hamar telt az idő, nekem még volt egy tanórám az iskolában.
– Leviszlek autóval – mondta a barátnőm.
– Ne viccelj, tíz perc lábon…
De legalább beszélgettünk azalatt is. Behúzott a fekete Škoda Octaviajával az iskola elé az üres parkolóba, még egy kicsit nevetgéltünk, közben csengett a telefonja, intettem, hogy vegye fel bátran, úgyis mennem kell, puszit nyomtam az arcára, s kiszálltam az autóból.
A takarítónőt az ajtóban találtam. Egyik kezében a seprű, félig felemelve a levegőbe, a másikban a lapát, szinte az arca elé tartva. Érdekes látványát csak a mozdulatlansága tetőzte.
A beszélgetésünk román nyelven zajlott.
– Jó napot! – köszöntem.
– Jó napot! De hát ilyenkor inspekcióba jönni. Hát nincs benn senki vagy csak két tanár még. Szegény feje, szegény feje…Mi lesz most?
– Semmi, fogadják! – mondom, s lépnék tovább, de nem enged.
– De mivel kínáljuk meg?
– Én nem tudom, de ha segíthetek valamit, szóljon.
– De mi lesz most?
Látom, hogy sűrűn pillogtat a parkolóban telefonáló barátnőm fele. Nagykésőre elér hozzám is a félreértése.
– Ő nem inspektor, a barátnőm.
– De hát temesvári az autó jelzése.
– Igen, a temesvári barátnőm.
Keresztet vet, hármat. A színe visszatér az arcába, engem is elenged. Én még intek egyet, s nevetek is közben.
(2016 májusa)
A valódi inspektor
Bukarestből jön, onnan legfelülről. Meglepve tapasztalom, hogy ismerem, amikor az iskola folyosóján szembe megyek vele, hogy fogadjam. Végigüli az óráimat az apró kis termemben. Szól, hogy a szünetben találkozna az igazgatóval. Keressük egyszer, kétszer, de nincs bent. Aztán letelik az utolsó óra is, kint nagyon hideg eső esik. Ő ragaszkodik az iskolaigazgató megismeréséhez. De nem tudják előkeríteni.
Én sem látom értelmét ott álldogálni, nagyon fázok, s csábít az otthon hagyott nagy fazék gőzölgő galuska.
– Inkább menjünk! – javaslom.
Megegyeznénk, bár megjegyzi, hogy soha nem történt meg vele, hogy egy iskolában úgy vegyen részt óralátogatáson, hogy az igazgató ne tisztelje meg a jelenlétével. Nincs a beszédében semmi fennhéjázó, semmi sértő. Egyszerű tényközlés.
– S hogy menjünk, lábon? – kérdezem fáradt szórakozottságomban.
Kint nagyon hideg eső esik, a szél is fúj...
– Lábon! – érkezik a válasz.
És indulunk. Az akkor járda nélküli út hossza tízperces volt. Teljesen eláztunk, csonttá fagytunk. A sofőr, aki nálunk otthon, a Magyar Házban várta, hogy hívjuk, ha értünk kell jöjjön, majd kiejtette a kezéből a kávéscsészét, amikor meglátott minket beesni az ajtón. Mert nem volt ott nagy udvariassági sorrend, aki érte, lépett befele az ajtón, hogy melegbe érjen.
– Egy életre megtanultam, hogy mit jelent az, hogy lábon! – nevetett a valódi tanfelügyelőnő, onnan legfelülről, egyenesen Bukarestből.
(2016 májusa)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (8.)
A kulturális élet veszített pezsgéséből Koós távozása után, minősége egyre inkább a kántortanítók szervezőkészségétől és képességeitől függött, akik közül Teleki Mózes és Kertész József tűnt ki a következő években. Talán nem érdektelen, Kertész beszámolójából kiderül, hogy mi volt egy református tanító társadalmi rangja, és milyen volt anyagi helyzete.
Kertész 1893-ban érkezett Bukarestbe, nem tudatták vele sem a vonatút hosszát, sem az állomástól mintegy két kilométerre lévő parókián rá váró körülményeket. Nem tudott románul, nem ismerte a román pénz értékét, és az állomáson sem várta senki. Megérkezésekor Kertészt lenyűgözte a fogatok sokasága, a bakon bársonyköpenyes parádés kocsisokkal. Mivel nem tudta, hogy a kocsisok nagy része magyar, szerencsétlenségére egy román kocsishoz fordult, aki három órán keresztül hordozta a városban. A hordárnak és a kocsisnak is megengedte, hogy annyit vegyenek el az átnyújtott pénzkötegből, amennyi szerintük nekik jár, és ezek jócskán ki is használták a helyzetet. Nagy későre megérkezett a református parókiára; nem tudta, hogy a paplak földszintjét bérbe adták, úgyhogy egy román újságírónál zörgetett, aki szembecsapta vele az ajtót, és a magyarokat sértő gúnynéven boanghennek nevezte. Az esperes egyetlen kis szobácskát bocsátott rendelkezésére, egy kis asztallal és egy ágynemű nélküli vasággyal. Ahogy azt más forrásból tudjuk, maga az érsek sem élt sokkal jobb anyagi körülmények között; az évi 2400 frankos fizetés csak arra volt elég, hogy „éhen ne haljon az ember”.
Kertész átvette a dal- és műkedvelő kör vezetését, és kibérelt egy próbatermet az Erzsébet sugárúton, később a próbákat már a református iskolában tartották. Habár a Magyar Társulat új épületében minden magyar művelődési rendezvénynek kellett volna hogy jusson hely, a művészeti körök és egyletek leggyakrabban arra kényszerültek, hogy nemcsak próbára, de az előadásra is termet béreljenek, mert a társulat a dísztermét mindig bérbe adta.
A magyarok mindig túl sok művelődési, zenei, színi- vagy szavalóegyletet, társulatot alapítottak, így szétforgácsolták energiájukat. Jobb lett volna, ha csökkentik számukat, a szervezést és a vezetést pedig értelmiségiek veszik át, akkor a társulat dísztermét is használhatták volna; ezt többször is javasolták az évtizedek során a magyar újságírók.
A legfontosabb zenei-művelődési együttes ebből az időszakból az 1882-ben alakult amatőr színjátszó csoport és a Magyar Társulat által 1887-ben alakított Magyar Dalárda. A színjátszó csoport fénykorát Bakai Antal, a budapesti Nemzeti Színház volt szabója idején élte. Négy éven keresztül egy magyar lap sem jelent meg, csak a Magyar Társulat és a református eklézsia értesítője. 1889-ben napvilágot látott a Bukaresti Magyar Képes Naptár Veress Endre szerkesztésében. Koós és Vándory lapjai után ez volt a legfontosabb magyar kiadvány. Veress hazafias kötelességének érezte egy kalendárium megjelentetését, hisz honfitársai szellemi táplálék nélkül maradtak. Máskülönben a magyarok száma annyira magas volt, hogy akár egy jómódú kisiparos is megengedhette volna magának egy lap kiadását, és egy kalendárium kiadásához pedig csak a jóindulat hiányzott, vélte Veress. Ezzel a kiadvánnyal vette kezdetét honfitársai történelmének kutatása. (...)
Veress naptára Sándor József üzenetével kezdődött; Sándor József – 1885-től az EMKE elnökeként – emblematikus figurája volt a magyarságnak. Bukarestben született 1853-ban a forradalmár Sándor Dénes fiaként, és Koós tanítványa volt a református elemi iskolában. Üzenetének mottója C. A. Rosetti nyilatkozata volt: ,,Szeretem nemzetemet, nem gyűlöltem senkit.” A bukaresti magyar lapokban megjelenő nyilatkozatokkal összhangban köszönetet mond a románoknak vendégszeretetükért és toleranciájukért: ,,Áldott a föld, mely elfogad, a nemzet, mely tűzhelyet ad, a felekezet, mely véd, a törvény, mely támogat, az idegen, a más ajkú, az úr, ki nemcsak saját hazájának és népének fia, de ember is.”
Sándor József előbb a román költészettel, később a román politikával foglalkozott. 1885. december 25-én ő közölte az első magyar nyelvű Eminescu-versfordítást Cseresznyefa fehér virága (Atât de fragedă) címmel a Kolozsvári Közlönyben. Fényes politikai karriert futott be, 1896–1905 között magyarországi országgyűlési képviselő volt, 1918–1922 között a Nemzeti Magyar Párt elnöke, képviselő a román parlamentben (1922–1926) és 1926-tól szenátor; ugyanakkor a román Ókirályság református egyházmegyéjének kurátora. Képviselőként sokszor támadta a román sajtó, például azt is be kellett bizonyítania, hogy nem bordélytulajdonos. Kolozsváron halt meg 1945-ben. Az ifjabb Veress érdeme, hogy ráérzett, kik voltak a XIX. század második felében a bukaresti magyarság nagy személyiségei: Koós Ferenc lelkipásztor, Fialla Lajos orvos és saját apja, a mérnök Veress Sándor.
Veress Sándor (1828–1884) Magyarországon született református pap fiaként. Tanulmányait félbeszakította, hogy részt vehessen az 1848-as forradalomban, majd hosszas törökországi, itáliai, franciaországi és angliai vándorlás után Londonban szerzett földmérnöki diplomát. Nem tudni, hogy miért döntött a bukaresti letelepedés mellett 1859-ben. Sok nyelven beszélt, mint a legtöbb magyar kivándorló: a román mellett tudott németül, angolul, franciául, olaszul és törökül is. A román arisztokráciával szakmája révén került kapcsolatba, olyan nagybojár családok fordultak hozzá birtokaik telekkönyvezésével, mint a Ştirbei, az Obrenovici és a Lahovari; a sinaiai királyi uradalmon is végzett földméréseket. Veress vezette be a háromszögeléses és telekegyesítési mérési módszereket; sok térképéről kőlenyomatos másolat készült, és stratégiai fontosságúnak tekintették ezeket, mert a pár évtizeddel korábban készíttetett térképek már nem feleltek meg a valóságnak, Románia pedig egy törökellenes háború küszöbén állt. Több éven keresztül dolgozott az 1875-ben használatba vett Piteşti–Târgovişte vasútvonal építésénél is. Elfogadta rövid időre a református egyház kurátori és a Magyar Társulat elnöki tisztjét. Nagyon elfoglalt ember lévén, szakmája miatt legtöbbször úton volt, jól ismerte a román vidékeket, életvitelüket, szokásaikat, megírta Románia történetét is, melyen húsz évig, 1871-ig dolgozott. A kéziratban maradt mű 214 ívet tesz ki, és Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában található. Ez volt a románoknak az első magyar által írt története. Borsi-Kálmán Béla történész szerint Veress ,,a román világ egyik legavatottabb ismerőjének számít”. Habár a hatóságok által készített népszámlálások adataiból nem derül ki a havasalföldi bojárság eredete, Veress Sándor szerint csak alig 10 százalékuk volt román származású, a nagy többség görög felmenőkkel rendelkezett. A helyzet hasonló volt a bérlőknél is: négyötöd részük görög volt, továbbá szerbek és bolgárok, és csak elenyésző részük volt román. Szerinte a kereskedők, főleg a gabonakereskedők többsége görög volt, úgyhogy a Duna menti kikötőkben, Calafattól Galacig, majdnem kizárólag csak görögül beszéltek. Veressnek sikerült megragadnia azt a korszakot, amikor a külföldön taníttatott románok kezdték kiszorítani az idegeneket, ám még mindig magas maradt a külföldi szakemberek – orvosok, gyógyszerészek, építészmérnökök, művészek, fotográfusok stb. – aránya, köztük a magyaroké is.
A kézirat a románok történetének bemutatásával kezdődik – valószínű, román források alapján készült összeállítás –, folytatódik a politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és vallási élet leírásával, de kitér a románok viseletére, hagyományaira és hiedelmeire is. Nem hiányoznak a kritikus megjegyzések sem a korrupcióról és a felületes munkavégzésről, főleg, ami az utak és hidak tervezését és kivitelezését illeti. Két fejezetben vázolta a román idegengyűlöletet, hosszan idézett antiszemita és magyerellenes írásokat az 1869–1870-ben megjelenő Românul, Trompeta Carpaților, Presa, Terra lapokból. Károly király is felfigyelt erre a xenofób magatartásra, szokása is volt mondani: „Meine Landeslaute haben die Fremden nicht gern” (Honfitársaim nem szeretik az idegeneket), jegyzi fel Veress.
Aki azt reméli, hogy lényeges adatokra lel a korabeli magyar elit életéről, nagyot csalódik, annak ellenére, hogy Veress külön fejezetet szentelt a külföldi értelmiségieknek.
Veress Sándor a bukaresti kálvinista temetőben nyugszik. A temetésen az öreg Em. Lahovari az özvegyhez ezeket a szavakat intézte: ,,Én bejártam az egész művelt világot, de becsületesebb embert, mint Veress Sándor volt, soha nem láttam, soha nem ismertem”. (...) A gondolat, hogy lefordítsa Románia királynéja, Erzsébet (Carmen Sylva) írásait, már régóta foglalkoztatta az ifjabb Veresst, de kiadásukra tett próbálkozásai kudarcot vallottak. Most felkínálkozott az alkalom, úgyhogy közölte a Dâmbovița legendájának első magyar fordítását a királyné feldolgozásában. A királynőre felfigyeltek a magyarok is, a Magyarországról érkezett újságíróknak, Vándorynak, majd később pedig Poliány Zoltánnak köszönhetően. Vándory egyik versét ajánlja neki a Bukaresti Híradóban, mire a királyné köszönetképpen koszorút küld Petőfi szobrához. 1897-ben a Budapesti Egyetem díszdoktori címet adományozott a királynénak. 1907-ben Poliány Zoltán felesége egy könyvet szentelt neki, ez volt az első ilyen témájú magyar nyelvű könyv. A Petőfi-szobrot, amelyről szó van az 1882-es cikkben, nem sikerült azonosítani. Pár szobrot jóval később csakugyan állítottak a költőnek: egy mellszobrot, Balogh Péter művét a Petőfi-ház belső udvarán. Egy másik mellszobor, Szobodka András alkotása a Herăstrău Parkban áll (fotó; a szobrász nevét elírták: M. Sobotka).
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két főváros
Két főváros: Budapest és Bukarest. Egyik szívünkhöz áll közelebb, másik életünkhöz. Egyikből erőt, reményt merítünk, hogy a másik közelségében, nyomása alatt helytállhassunk. A hétvégén mindkét fővárosban jelen volt Székelyföld: Budapesten a Székely Fesztivál zajlott, Bukarestben a székelyek vásárát rendezték meg.
Két, első látásra talán nem is túl jelentős, afféle hétvégi családi kikapcsolódásra, lazításra, tartalmas időtöltésre alkalmas program. Normális körülmények között legalábbis nem kellene túl nagy jelentőséget tulajdonítani e két eseménynek. Mégis, 2016 májusában számunkra kiemelt fontosságú és jelképes üzeneteket hordozó a mindkét fővárosban lezajlott rendezvény. Hogy ma már elsősorban a kulturális, gazdasági kapcsolatok erősítéséről szól a Millenáris Parkban megrendezett Székely Fesztivál, hogy Budapesten immár otthon vagyunk és otthon érezzük magunkat, az is meglehetősen hosszú folyamat eredménye – bő tíz évvel korábban például még joggal gondolhattuk azt, hogy kitagadtak, megtagadtak bennünket, de a „románozásnak” is hagyománya lett a kádári szocialista politikán nevelkedett anyaországiak egy körében. Hogy mára mindennek felemlítése már szinte ünneprontásként hat, eszünkbe sem jut, ahhoz kellett egy nemzeti elkötelezettségű kormány, amely nagyjából konszenzust tudott teremteni a budapesti pártok körében és a magyarországi társadalom szintjén arról, hogy a külhoni magyarság a magyar nemzet szerves része, határokon innen és túl a legfontosabb kérdésekben ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazokat az értékeket valljuk. Kellett ehhez egy olyan alaptörvény, amelyben leszögezik: a mindenkori budapesti kormány felelősséget vállal az elszakított részeken élő magyarokért, és kellett ehhez a figyelem, a folyamatos támogatás.
Nem kevésbé fontos a székelyek bukaresti vására sem, melynek célja elsősorban az volt, hogy próbálják megváltoztatni a román fővárosban élők magyarokkal, székelyekkel kapcsolatos előítéleteit. Az ország lakóinak tetemes része ugyanis csak annyit tud rólunk, amennyit a hírtelevíziókban lát, az pedig legtöbbször sarkított, manipulált információ, nem ritkán szemenszedett hazugság vagy éppen alig burkolt gyűlöletszítás. Ezen a számunkra meglehetősen kedvezőtlen helyzeten hivatott változtatni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által a bukaresti Közpolitikai Intézettel partnerségben szervezett vásár és kerekasztal-beszélgetés. S noha a hírtelevízióknak álcázott szennycsatornák kamerásai és riporterei nem tolongtak az eseményen, áttörés pedig egyik napról a másikra amúgy sem várható a román többség viszonyulásában, az mégiscsak biztató, hogy vezetőink kezdik belátni az ilyen kezdeményezések fontosságát.
Két főváros, egy régió – bár sokan tagadják létezését is, a hétvégén újra bebizonyosodott: Székelyföld él, Székelyföld szerethető.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld egy és oszthatatlan!
VIII. Székely majális
Még az inkább borult, mint derült idő, majd a hirtelen lecsapó jégeső sem vette el azok kedvét, akik szép számban voltak jelen szombaton Makfalva Székely Tanácsa, a makfalvi református egyházközség, a Makfalvi Polgármesteri Hivatal és aWesselényi Miklós Egylet szervezésében megtartott VIII. székely majálison.
A reggeli napsütésben toborzóval indult a nap Makfalva központjában, majd zeneszóval, lovas huszárokkal, sokan székely népviseletbe öltözve vonultak a majális helyszínére.
Ünnepi megnyitó beszédében Kiss Károly református lelkész, Makfalva Székely Tanácsa elnöke kiemelte, hogy minden közösségi rendezvénynek az a célja, hogy felébressze a megtartás erejét. Véleménye szerint a szétszakítottságot kellene megszüntetni, ami előbb-utóbb megvalósul, ha tesznek érte.
"Az év végéig az autonómiának elkötelezett önkormányzatok száma lépje túl a százat!"
Vass Imre megbízott polgármester a maga és a szervezők nevében kívánt jó mulatást, kellemes időtöltést minden résztvevőnek. Egyben arra kért mindenkit, ne feledje, hogy a szórakozáson túl a makfalvi majálisnak fontos üzenete is van a székelyek és a nagyvilág számára.
Felidézte, hogy két évvel ezelőtt épp ezen a helyen olvasta fel Kiss Károly, Makfalva Székely Tanácsának elnöke a második makfalvi felhívást. Ez a felhívás a székely önkormányzatokhoz szólt, azt kérve tőlük: "tegyék láthatóvá a nagyvilág számára: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is". Hangsúlyozta, hogy amikor ez a felhívás elhangzott, akkor még mindössze négy önkormányzat fogadta el az előbb említett határozatot. Ebben a pillanatban eljutottak a 62. határozathoz, idén január 28-án Korond önkormányzata szavazott egyhangúlag az elfogadás mellett. Kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy a második makfalvi felhívás ösztönzően hatott a székely önkormányzatokra. Makfalva Székely Tanácsa és a makfalvi önkormányzat nevében megerősítette: ennek a folyamatnak folytatódnia kell, hogy még az év vége előtt az autonómiának elkötelezett önkormányzatok száma túllépje a százat.
Határozottan fel kell lépni, a jog útján jogorvoslatért fordulni
Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszédében hangsúlyozta: fontos összegezni időnként a közéleti történéseket, a székely szabadság napját, az azt követő megtorló intézkedéseket, illetve a tavaly októberben Székelyföld határai kivilágítását követő büntetéseket, amelyeket az elmúlt napokban helyezett hatályon kívül a marosvásárhelyi bíróság.
Az elnök ezekkel a jogorvoslati eljárásokkal kapcsolatban tartotta szükségesnek emlékezni. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséből idézve fogalmazta meg a VIII. székely majális üzenetét: "…már körbe lángol/ erdőtűz gyufaszálból/, mert, amikor ledobtad/, el nem tiportad". Vagyis, amikor a diktatúra lángjai körülöttünk itt-ott fel-fellángolnak, akkor erkölcsi kötelesség a leghatározottabban fellépni ellenük, hiszen a romániai hatóságokban működnek a diktatúra reflexei, különösen akkor, amikor a magyarság jogköveteléseiről van szó. "Amikor szembefordulunk Bukarest asszimilációs politikájával, a csendőrség, a rendőrség, pénzügyőrség, és bármelyik román hatóság képes politikai rendőrségként működni. Ilyen esetekben nagyon határozottan fel kell lépni, a jog útján jogorvoslatért fordulni a bíróságokhoz, mert ha fel is lobbannak ezek az apró lángjai a diktatúrának, a diktatúra intézményrendszere már nem működik úgy, mint ’89 előtt. Az a rendszer egyszer már összeomlott, és lehet teret szerezni a jognak és az igazságnak. Tehát úgy gondolom, az egyik legfontosabb üzenete ez lehet ma a makfalvi székely majálisnak pár hónappal a székely szabadság napja után".
Az SZNT elnöke arra is kitért, hogy május 10-én (holnap) hirdet ítéletet Luxemburgban az EU bírósága abban az ügyben, amelyben az SZNT panaszt nyújtott be az Európai Bizottság ellen, miután az EB elutasította az általuk indítványozott európai polgári kezdeményezést.
Izsák Balázs kijelentette: "Bízom abban, hogy megnyerjük ezt a pert, hiszen nekünk van igazunk. Mi egy olyan kezdeményezéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, amely beleillik a jogalkotási hatáskörébe. Nem valósak a Bizottság érvei, amelyben azt próbálta bizonygatni, hogy ez a hatáskörén kívül esne. Európai szinten is működnie kell a jog intézményének, nekünk pedig erkölcsi kötelességünk mindent megtenni, hogy érvényt szerezzünk a jogos törekvéseknek, és kihasználjuk a jog kínálta lehetőségeket".
A rendezvényen felolvasták Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott üzenetét.
A nap egyik kiemelkedő momentuma a Makfalva és Csákvár közötti testvértelepülési szerződés aláírása és a két település zászlócseréje volt.
Fellépett a zoltáni fúvószenekar, a Hat Szent Csók táncegyüttes, a püspökladányi táncegyüttes, a farkaslaki férfikórus, a Tigers taekwondo sportklub, a Mezőhavas zenekar és népdalénekesei, Bányai Márton, a Nótasztár győztese, Újvári Marika magyarnóta-énekes, a Kéknefelejcs nótatársulat Ábrám Tibor vezetésével, Budai Beatrix magyanóta-énekes, Csókás Bertalan, Lichtmannegger Tibor. Délután Csíkszentgyörgyi János és Mári, Sziki Károly – Zám Andrea, az Ajándék együttes, a One More. Minute, a Desperádo zenélt. Este tíz órától kezdődött az Erdélyi mulató c. rendezvény.
Műsorvezető Kozsik József színész volt. Gulyásfőző verseny, kirakóvásár és huszártánc színesítette az eseményt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bukarest színeváltozása
Először tizennyolc éves koromban jártam Bukarestben. Nővéremmel Szatmárnémetiből Tarom-géppel érkeztünk hivatalos hazánk fővárosába. A Calvineumban laktunk, és igyekeztünk megismerkedni a főváros nyújtotta előnyös lehetőségekkel. A Herăstrău parkban tett séta, a technikai múzeum és a diktátornak szentelt külön múzeum meglátogatása maradandó élményeim közé tartoznak.
Azóta tucatnál többször megfordultam Bukarestben: átutazóban, vízumügyben, intéznivaló végett, szakmai rendezvényen, sőt még a szekus dossziém megtekintése miatt is. Az Északi pályaudvar bűzei, a szemetes, koszos és rendezetlen városkép, a gödrös és poros-sáros járdák, az utakon falkákban közlekedő kóbor kutyák, az előkelő szállodák és omladozó épületek ellentéte, a városképi és emberi rendezetlenség többnyire vissza-visszatérő motívumok voltak számomra. Nem tagadom, pozitív élményekkel együtt. Hiszen a fővárosok mindig nyújtanak érdekességet, többletet, látni- és élveznivalót. Értékes múzeumokat és gyűjteményeket, kulturális élményeket, képtárakat és választékos boltokat, nyüzsgő életet, divatcikkeket és a kor kihívásainak megfelelő lehetőségeket.
Nemrég „munkautazás” kapcsán jártam a román fővárosban. Doktorandusomat, egyetemi munkatársamat kísértem el, aki kéthetente megjárja a Marosvásárhely–Bukarest-utat, hogy rendszeresen sugárzott egészségügyi tévés műsorokban szerepeljen. Egy bevált és keresett, jól reklámozott étrendkiegészítő képviselőjeként. Az úton nemcsak a szakmai teendőket egyeztettük, hanem személyes élményeinkről és a világ dolgairól is elbeszélgettünk. A România tévében a szerkesztő, a titkárnő és a stáb kedvesen fogadtak, a becsületes és értékteremtő erdélyieknek kijáró tisztelettel, és két adásra valót lefilmeztek. Munkatársam a megszokott menetrendje szerint átautózott a főváros másik szegletébe, és néhány órai szünetet követően élő műsorban szerepelt. Nekem négy és fél óra állt a rendelkezésemre, hogy barátkozzak a fővárossal, és eljussak metróval a leparkolt autóhoz, hogy a műsor végeztével mindjárt indulhassunk haza.
Az általam megszokotthoz képest Bukarest ezúttal túlnyomóan pozitív élményt nyújtott. Az értékes ikonokat és néprajzi tárgyakat felsorakoztató Román Parasztmúzeumának, valamint a hozzá tartozó fényképkiállításnak és modern művészeti alkotásoknak a megtekintését követően a Calea Victoriei (Győzelem sugárút) irányába vettem az utam. Meglepett a biciklisáv látványa. Igaz, az éppen rajta sétálgató gyalogos úgy az oszlopnak szorított egy merész kerékpárost, hogy káromkodása hangjánál csak a vele együtt érző autós tülkölése bizonyult hangosabbnak.
Újabb kellemes élmény: egyre több épületet tataroznak, ráadásul megjelentek a műemlékeknek kijáró kétnyelvű ismertetőtáblák, nem tagadván a többnyire német, francia, olasz tervező, építtető kilétét. Az egyik, szépen felújított egykori bojárházban hónapokon belül a Korosztályok Múzeumának a megnyitására készülnek. Üdvözlésre méltó ötlet, hiszen „nemcsak a húszéveseké a világ!” Arrább az 1989-es forradalom során tönkretett emblematikus épület felújítása évek óta tart, az 1926-ban leégett Királyi Palota további történetéről nagyméretű pannók számolnak be, és megbizseregtetik az előkelő látnivalókra áhítozó turista vérét: Royal Palace. Innen ballagott ki az utcára és tartott az Athenée Palace felé az egyetlen kóbor kutya, amelyet mostani látogatásom során láttam. Ráadásul chip volt a füle tövén...
Az Erzsébet királyné sugárútra térve a Bukaresti Egyetem környékének már megszokott hangulatát ízlelgettem: könyvárusok, golán szövegek, kommunistaellenes jelszavak. A felújított aluljáró szokatlanul tiszta és civilizált volt, és nagy örömömre turisztikai információs iroda is működött benne, sokféle ismertetővel, képkiállítással. Az Intercontinental szálloda mellett, a Nemzeti Színház előtt általam még nem látott, öt éve odavarázsolt kompozíció látványa késztetett a megközelítésére: Caragiale és elveszett levele korabeli szereplőinek a szoboregyüttese.
A megtekintésre érdemes kiállításokat hirdető Bukarest Múzeumot, átellenben pedig a szépen felújított Colţea kórházat elhagyva újabb általam még nem észlelt alkotás: a szoptató farkas szobra. A Lipscani utca, városrész bejáratánál. Valamikor bizonytalan kinézetű emberek kereskedtek az utcát uraló zsibvásáron, mostanra sétálóutcák, szemre tetszetős kocsmák, csinos üzletek együttese a környék. A parlagi kofakáromkodások helyét átvette az angol, a spanyol és persze az egykorinál jóval szalonképesebb román. Máris „megbeszéltem magammal”, hogy a kedvenc kocsmám a Taverna Covaci, a Covaci utca ékessége, amelyet legközelebb belülről is megismerek majd. Mert mindig hagyni kell valamit a következő találkozásra...
A már régebben is látott fejedelmipalota-maradványok, a szomszédos templom és Manuc-hán érintésével jutottam ki az Egyesülés térre, és addig gyalogoltam, amíg ráláthattam a Fehér Házra. Ha Ceauşescu feltámadna... Grandiózus tervénél csak a nemzet katedrálisa projekt merészebb a maga 120 méteresre tervezett magasságával, amiből tizenvalahány méter már megépült. A bukaresti Fehér Ház egyelőre takarja, de nem sokáig. Az ortodox székesegyház azonban jól látszik a Mitropolita-dombon. Eközben továbbgondolom a távolabb elhelyezkedő parkokat, szökőkutakkal ékesített pihenőzónát, az egykori Ifjúsági park érdekes múzeumait, Gheorghe-Gheorghiu Dej valamikori mauzóleumát és a Hősök temetőjét.
Ami viszont nem változott még az európai uniós csatlakozás után sem: csak menettérti jegyet lehet vásárolni a metróban öt lejért. Pedig csak egyetlen utazás áll előttem. Az árak viszont alacsonyak, a budapesti, párizsi, londoni metróárak fele, harmada, negyede. A beléptetés civilizált, nincs szemét, és van szemeteskuka. Sőt a sorban elhelyezett képernyőkön folyik a reklám. A szerelvények érkezését előrejelzik, igencsak jól öltözöttek az utasok, és ugyanúgy nyomogatják maroktelefonjuk billentyűzetét, mint a világ bármely metróállomásán és metrókocsijában. Annyi különbséggel, hogy a megállókat előre jelző hölgy csak románul beszél, a feliratok pedig kizárólagosan román nyelvűek.
Elvégre a román fővárosban vagyunk. Amelynek újabban van Trikolór tere óriászászlóval, sőt olyan ajándéktárgyüzlete is, ahol a piros-sárga-kék kavalkád része a harminc éve legyártott, eddig sorsát türelmesen kiváró vörös pionírnyakkendő nemzeti színű csíkkal. Az árcédula szerint az aranykorban nyolc lejért árulták. Most hét lej ötven baniért jutok hozzá. Még mondja valaki, hogy azóta nem változott a világ...
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-politika és -finanszírozás
Az erdélyi magyarság Trianon utáni politikai érdekképviselete ellenséges környezetben, közösségünk alapértékeit (igazság, igazságosság, méltányosság) semmibe vevő játékszabályok mentén, egy nyíltan ellenünkre törő államhatalommal szemben volt kénytelen mindenkoron tevékenykedni. Ilyen környezetben, ha az érdekképviselet csupa kőkeményen elkötelezett grállovagból állna, árulás lenne feltenni olyan kérdéseket a forrásfelhasználással kapcsolatban, melyek pontos megválaszolása akár ügyészségi eljárást is eredményezhet. Ha meglenne a kölcsönös bizalom a politikai elit és a választói bázis között, e kérdések feleslegesek lennének.
Sajnos a valóság egészen más.
Az RMDSZ, mely megalakulásakor bírta az erdélyi magyar nemzeti közösség elsöprő többségének bizalmát, 1996-ban a saját belső szabályrendszerével és a magyar érdekekkel egyaránt ütköző módon kormányt alakított a román választások győzteseivel, lemondva ezzel a nyomásgyakorlás legfőbb politikai eszközéről, az önálló külpolitikáról. Innen kezdve apró vargabetűket leszámítva a mindenkori román hatalom de facto legitimálása volt a fő feladata, amiért cserébe maga a szervezet és annak legfőbb vezetői állami védelmet és támogatást élveznek.
Az „Átlátszó-Erdély” nevű hírportál a minap közzétette az RMDSZ pénzügyi beszámolóit, rámutatva aránytalanságokra, pongyolaságokra, következetlenségekre és bizonyos luxusköltségekre egyaránt. E tárgykörben fogant cikksorozatuk hasznos adalék az utóbbi 25 év politikatörténetéhez.
Az egyébként nagyvonalakban eddig is ismert számok fényében – évi 4-4,5 millió euróról van szó - nincs mit csodálkoznunk azon, hogy az RMDSZ a nemzeti autonomista szervezetekkel való tárgyaláskor úgyszólván mindent megígért, (s persze alig tartott be valamit), a forrásmegosztás gondolatát viszont mindig is elutasította, sőt, a médiában még a másik felet is szapulta, amiért az fel merte vetni a kérdést.
A Sipos Zoltán által jegyzett „Mire költik az erdélyi magyarság pénzét” című szöveg is rámutat a kulcskérdésre, tételesen arra, hogy „amennyiben (…) a pénzt a kormány a magyar közösségnek szánta, az RMDSZ pedig csak egy jogi személyiség, mely ezt a pénzt kezeli, akkor az RMDSZ-nek minimum morális, ha nem törvényes kötelessége az erdélyi magyarság fele is részletesen beszámolni arról, hogy mire költi ezt a költségvetési támogatást.” Arról nem szólva, hogy ha a címzett az erdélyi magyar nemzeti közösség, akkor az RMDSZ jogosulatlan versenyelőnyben van vetélytársaival szemben és morális kötelezettsége lenne azokat támogatottságuk arányában bevonni a döntéshozatalba.
Ezzel együtt végső soron még akár szerencsésnek is lehetne nevezni a helyzetet, hiszen ha Kelemenék erre hajlandóak lennének, nehéz lenne lemosni az autonomista erőkről azt, hogy az RMDSZ kézből eteti őket. Mint ahogy ezt a Magyar Polgári Pártról már nehéz lemosni, pedig nem elsősorban anyagi, hanem politikai „segítséget” kap az RMDSZ-től. Persze, amint azt megtudtuk Bíró Zsolt MPP-elnök „spágás” beszédéből, van annak anyagi vonzata is, ami egyáltalán nem mellékes a pártvezetés számára, sőt, ez a tulajdonképpeni célja az RMDSZ-es segítséggel megvalósítani szándékozott bukaresti jelenlétnek.
Az RMDSZ, miután kerek húsz esztendeje ad acta tette az autonómia-programot és azt kizárólag politikai számításból, jellemzően választási célzattal veszi elő azóta, elsősorban a bukaresti forrásokra támaszkodva tud fennmaradni. Fizetni közvetlenül a szűk nómenklatúrát, a pénz kisebb részét pályatokon szétosztani, ismét csak a vazallus-tartási célzattal, nomenklaturális szempontok szerint s persze fenntartva a baráti sajtót, mely, ha egyáltalán kényelmetlenkedik a kiüresedett faszadista (homlokzatra összpontosító, copyright by Szőcs Géza) mamutszervezet irányában, akkor azt csak a megengedett mértékben teszi, a látszatőrzés szándékával. (Örök mementó a Transindex „negatív kampánymonitorja”, melybe valamiképpen a legbotrányosabb RMDSZ-es esetek – például Rózsa Gáspár deményházi plébános verbális ámokfutása, melynek keretében a tisztelendő úr garantálta Markóéknak, hogy 80 emberből 90 az RMDSZ-re fog szavazni, „különben agyonveri az egészet” - nem kerültek bele.)
Mindazonáltal leszögezném, hogy bármennyire is problematikus az RMDSZ finanszírozásának legitimitása, bármennyire is belekeveredik egyik-másik RMDSZ vezető különböző korrupciós ügyekbe, a szervezettel nem ez a fő probléma, hanem az, hogy nem tölti be funkcióját, nem az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekeit, a három szintű autonómiát képviseli Bukarestben, hanem Bukarest érdekeit a közösség és a nagyvilág irányában.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Visszavonták a magyarellenes képviselő meghívását
Visszavonta Bogdan Diaconu meghívását az Európa-napi fogadásra az elnöki hivatal.
Az Egyesült Románia Párt (PRU) bukaresti főpolgármesteri tisztségért indított jelöltjének meghívását a legutóbbi nyilatkozatai és cselekedetei miatt vonták vissza – közölte a Mediafax hírügynökséggel az elnöki hivatal.
A magyarellenességéről is elhíresült Bogdan Diaconu parlamenti képviselő nemrég Vlad Ţepeş őrjárata néven román gárdát alapított. Pártja nemrég idegengyűlölő jelszavakat hangoztató felvonulást szervezett Bukarest belvárosában a fővárosba tervezett török óriásmecset engedélyezése és megépítése ellen. A Facebookon azt közölte: számára az Európa Nap gyásznap, ő csak Románia függetlenségét ünnepli, amelyet az olyanok miatt veszített el az ország, mint Klaus Johannis államfő.
kitekinto.hu

Vásár és bemutató
Székelyek Bukarestben
Több mint ötven székelyföldi kézműves és népi mester vett részt hétvégén a román fővárosban a Székely Vásár Bukarestben című rendezvényen. A ROMEXPO kiállítási pavilon fele vezető Mesterségek utcájában mézeskalácsra írva tüntették fel a résztvevők nevét.
A barátai körében már csak Bimbiként ismert Szabó Erzsébet igen elégedett volt a vásárral.
– Ingyen elhoztak, szállást adtak, kifizették a helybért, ilyen velem nemigen szokott előfordulni – mondta az ozsdolai csuhészobrász, aki szombat délben már azért aggódott, hogy nem hozott elég nyersanyagot, s „ha el talál fogyni a termék, hogy fogok kinézni”.
Lázár Mária szintén azok közé tartozik, akik ritkán járnak nagyobb vásárokra. Hímzett terítőinek csodájára jártak, mi több, tanulni is odaültek melléje. Neki is tetszett, nemcsak a „gyönyörű szálloda”, hanem a vásárlók özöne. „Kedves emberek, érdeklődnek” – mondta.
– Most taníték meg egy kislányt boglárkát hímezni tűfokos technikával. Korábban nemhogy nem hímzett, ejsze tűt sem nagyon látott – mesélte tapasztalatait.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Közpolitikai Intézet által kivitelezett 560 ezer lej értékű projektet a Norvég Alap támogatta.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kelemen Hunor: Románia „modellértékű” a kisebbségi jogok be nem tartásában
Kelemen Hunor szerint Románia "lassan modellértékűvé válik" abban, hogy miként nem alkalmazza az általa ratifikált európai egyezményekbe foglalt kisebbségi és nyelvi jogokat.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke erről azt követően nyilatkozott, hogy Bukarestben fogadta az Európa Tanács szakértőit, akik a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának romániai alkalmazásáról tájékozódtak. Amint az RMDSZ hírlevelében közölte, a szakértői látogatás azzal áll összefüggésben, hogy a román kormány két és fél éves késéssel, 2016-ban jelentést nyújtott be az Európa Tanácshoz a charta ratifikálásával vállalt kötelezettségei teljesítéséről.
Kelemen Hunor az egyeztetésen egyértelművé tette: a romániai közigazgatási intézményrendszerben nem elszigetelt eljárásbeli tévedések következtében csorbulnak a kisebbségi jogok, hanem folyamatos és több területen összehangolt jogcsorbítás zajlik. Az RMDSZ elnöke arról tájékoztatta az ET szakértőit, hogy a 2007-es EU-csatlakozás óta immár nem nehezedik bizonyítási kényszer Romániára, és "szankciók hiányában és az európai integráció visszafordíthatatlansága által bátorítva a kisebbségi jogok alkalmazása elindult a visszafejlődés útján". Kelemen Hunor szerint a visszafejlődési folyamat már 2007-től érezhető volt, de 2012 után vált hangsúlyossá.
Az RMDSZ azt sérelmezte elsősorban, hogy Románia nem hozott létre a charta előírásainak alkalmazását felügyelő rendszert egyik érintett területen sem. "Azt is tapasztaltuk, hogy a chartába foglaltakat korlátozó előírásokként értelmezik a hatóságok, ami szöges ellentétben áll az egyezmény szellemével" - idézte a hírlevél Kelemen Hunort. Az RMDSZ-elnök azt is nehezményezte, hogy az állam nem szánt anyagi és humánerőforrást a charta alkalmazására, és ez a hiányosság minden szakterületen, de különösen az igazságügyben szembetűnő.
Az ET szakértőit az RMDSZ ügyvezető elnöke, és egyes ügyvezető alelnökei tájékoztatták arról, hogy miként csorbulnak a charta ratifikálásakor vállalt nyelvi jogok a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az oktatás és a közszolgálati média területén. Az RMDSZ korábban árnyékjelentést készített ahhoz a jelentéshez, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről készített, több mint két éves késéssel a román kormány.
MTI

Felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszert Deveselun
Felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit a dél-romániai deveselui katonai támaszponton csütörtökön.
Az ünnepélyes keretek között tartott rendezvényen részt vett és beszédet mondott többek között Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Robert Work amerikai helyettes védelmi miniszter és Dacian Cioloș miniszterelnök.
Work azt mondta, hogy a rakétavédelmi rendszernek köszönhetően a NATO hatékonyabban tud védekezni a támadások ellen. Rámutatott: 2013-hoz képest, amikor elkezdődött a támaszpont megépítése, jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet, újabb fenyegetések jelentek meg, ezért úgy vélte, hogy a varsói NATO-csúcs előtt lényeges, hogy a szövetség egységet és szolidaritást mutasson.
Stoltenberg történelmi pillanatról beszélt, és úgy vélte, hogy a romániai támaszpont üzembe helyezése jelentősen növeli a NATO európai szövetségeseinek biztonságát, hosszú távon védelmet jelent a fenyegetések ellen. Ismét nyomatékosította, hogy sem a Romániában megépült, sem a Lengyelországba telepítendő védelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul.
Ezt azzal támasztotta alá, hogy túl kevés elfogórakétát telepítettek, és azokat túlságosan délre és túl közel helyezték Oroszországhoz ahhoz, hogy orosz interkontinentális ballisztikus rakétákat is megsemmisíthessenek.
A főtitkár kifejtette, hogy a romániai támaszpont egy szélesebb védelmi rendszer része, amelyben Lengyelország mellett Németország, Dánia, Hollandia, Nagy Britannia, Spanyolország és Törökország is részt vesz.
A csaknem 170 hektáron elterülő, 800 millió dolláros költséggel megvalósult támaszpontra egyebek mellett ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas 44 elfogórakétát és egy nagy teljesítményű radart telepítettek. Az elfogórakéták hatótávolsága 500 kilométer, és maximális sebességük óránként 9600 kilométer.
A Bukaresttől 180 kilométerre, a román-bolgár határ közelében levő településen található katonai támaszpontot az 1950-es években az orosz hadsereg építette.
Románia és az Egyesült Államok 2009-ben állapodott meg az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Romániába telepítéséről. Bukarest 11 millió dollárt költött a katonai bázis felújítására és biztonságossá tételére. A deveselui támaszpont az elmúlt huszonöt év legnagyobb védelmi beruházása Romániában.
maszol.ro

Az alkotás beszéljen, vagy az agyagosládában a helye
Szent István királyt, Márton Áront, Apor Vilmost, Orbán Balázst, Petőfi Sándort, Tamási Áront, a II. világháború áldozatainak emlékszobrát már megformázta, s számos terve van még. Alkotóműhelyében rajzok, plakettek, vázlatok sorakoznak, s úgy érzi, hogy igen gyorsan telik az élet. Kőből dolgozik a legszívesebben, textilművész felesége láthatja elsőként alkotásait. Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész nemrég magyar állami kitüntetésben részesült, ennek kapcsán (is) beszélgettünk életútjáról.
– Amikor nem volt színes gyurma, a gyerekek akkor is megtalálták a módját, hogy állatokat, kis figurákat „alkossanak” maguknak. Hol születtek a gyermek Hunyadi László első alkotásai és miből?
– Küküllődombón, ahol születtem, óriási tradíciója volt a kerámiaiparnak, még a 19. század végétől működött ott edénygyár, amely gyermekkoromban egy ideig a családom tulajdonában volt. A gyárban készítettek téglát, cserepet, kupáscserepet géppel is, hiszen apám, amikor hazajött Amerikából, gépeket vett, modernizálta a kis üzemet, s ott volt gázközelben, egyszerű volt az égetés. Beleszülettem „az anyagba”, s már 4–5 éves koromban elkezdtem gyurkálni. Kis állatokat, lovat formáztam, a napon megszárítottam. Később készítettem olyant, amit kiégettem. Kisiskolás koromban elcsentem mindig a krétát, s abból faragtam, csodálkoztak is néha, hova tűnik a sok kréta. A háború után bekerültem a református kollégiumba, s mit ad Isten, a rajz és kézimunka tanárom nem más lett, mint Bandi Dezső, ő irányított a mintázásban, akkor kezdtem el portrékat is mintázni. Próbálkoztam faragászattal is, de az nem ment. Akkoriban építész akartam lenni, hiszen ott nőttem fel az építőiparban, gyermekkoromban vittem a téglákat a kertbe, ahol kis épületeket építettem. Jött apám, lebontatta, visszavitette a téglákat a helyükre, aztán amikor nem látta, újra kihordtam őket a kertbe. Érdekelt a fémipar is: amikor elvégeztem az alsó tagozatot, eljöttem a fémipari iskolába a Dózsa György utcába. De azért foglalkoztam a szobrászattal is. 1950-ben alakult meg a Művészeti Iskola, akkor még a Kultúrpalotában székelt, ott voltak a műtermek, átiratkoztam oda. De mivel nem voltak felsős osztályok, az elméleti órákat az ipariban töltöttem, szakórára jártam a művészetibe. Első voltam, aki a Művészeti Középiskolában érettségizett, egyedül ültem a tanárok előtt, sokat kérdeztek, én mindenre válaszoltam.
– A Művészeti Főiskolára kétszer felvételizett, mindkétszer sikeresen.
– Kolozsvárra felvételiztem a szobrász szakra, fel is vettek, de mielőtt kezdődtek volna a félévi vizsgák, hívattak a dékáni hivatalba. Azt mondja a dékán, sajnálja, de osztályellenségnek minősítettek, többet nem járhatok egyetemre. Hazajöttem, elmentem Izsák Mártonhoz, akinél azelőtt is segédkeztem, gipszet cipeltem. Felajánlotta nekem, napi négy órában segítsek neki, és kapok egy fél tanári fizetést: ez nagyon jó ajánlat volt. A következő évben, nyár végén, kérdi Izsák: na, készülsz a félvételire? Mondom, nem készülök, mert úgysem vesznek fel. Ő biztatott, hogy menj csak, próbáld meg. Elmentem, s ösztöndíjjal felvettek. Később tudtam meg, hogy Izsák elment Bukarestbe, s a minisztériumban elintézte, hogy felvegyenek. Pártfogóm volt, s nemcsak nekem, hiszen amikor Kemény János szenet lapátolt, Izsák kivette onnan, s munkát szerzett neki, s a Kemény gyermekeket is segítette, hogy iskolába járhassanak, dolgozhassanak. A főiskolán nagyon sokat tanultam. Most is ott van a műhelyem falán az első portrém, amit egy fizetett modellről készítettem. Öten voltunk a szobrász szakon, s Ion Irimescu volt az évfolyamvezetőnk, kiváló szobrász volt. Egyszer portrét mintáztunk, ő ment mindenkihez, s szólt, hogy ezt vagy azt kell változtatni. Utolsónak jött hozzám, körbenézte a munkám, aztán elfordult, s ment ki a teremből. Az asszisztensének, aki ott állt az ajtóban, valamit mondott. Én kétségbe voltam esve, hogy arra sem méltatta az alkotásom, hogy valamint mondjon róla. Kérdem Egontól, az asszisztenstől, hogy mit mondott. Kiderült, azt, hogy ehhez nincs mit hozzátenni. Akkor megnyugodtam.
– A főiskola elvégzése után hogyan tudott elhelyezkedni egy frissen végzett szobrászművész?
– A bábszínházhoz kerültem. Már középiskolás koromban is bedolgoztam a bábszínházhoz, kellékeket és bábokat készítettem papírmaséból. Nem tartott sokáig, onnan is kirúgtak, újra kiderült, hogy osztályellenség vagyok, alkalmatlan vagyok a bábkészítésre. Közben pár barát segítségével, szüleim marosvásárhelyi kis házának udvarán berendeztem a műhelyem. Akkor kezdődtek a bontások, s bontott anyagból építettük fel. Aztán dolgoztam a Bandi Dezső által irányított népművészeti iskolában. Akkoriban félállásban két évig jártam ki Korondra, ahol népművészeti köröket szerveztünk. Kihoztuk a kerámiákat az udvarhelyi és keresztúri múzeumból, és azokat másolták le az érdeklődők. Azelőtt Korondon nagyon kezdetleges volt a színes edény festése, a tanfolyamon eredeti sóvidéki kerámiamintákat ismertettük meg velük, s akkor tértek rá a tradicionális zománcos festésre.
– Közben szobrokat is készített?
– Amikor segítettem Izsák Mártonnak, nagyjából megismerkedtem a követelményekkel, azzal, hogy milyennek kell lennie térben elhelyezve egy alkotásnak. Sok nagyobb méretű szobrot készítettem, de nem volt hol tárolni, így évek alatt tönkrementek, megette a fagy és az eső őket. Agyagból készítettem őket, s utána átmásoltam a kőbe. A követ nagyon szerettem, a márványt, ami nálunk a Déli-Kárpátokban található meg, abból elég sokat dolgoztam, s a puhább követ, ami Borszéken található – abból készítettük Kiss Leventével, Kulcsár Béla fiatalon elhunyt szobrász vázlata alapján az agyagfalvi emlékművet. Az három éves munka volt, ha jól emlékszem, 21 köbméter kő került bele.
– Hároméves munka alatt elfárad a művész, belefárad az alkotásba?
– Elfáradunk, megpihenünk, folytatjuk tovább. Amikor kapok egy felkérést, hogy valakinek elkészítsem a szobrát, akkor a róla szóló dokumentumokat át szoktam tanulmányozni. Megnézem, hogy eddig mi készült róla, ha már készült egyáltalán. S vázlatokat készítek, kiválasztom a jobbat, megcsinálom nagyobban, alakítgatom, s vagy sikerül, vagy nem. Van, amikor nem él. Gyakori, hogy nem tudom megcsinálni azt, amit érzek, a szobor nem sugallja azt az érzést. A szobor némán kell beszéljen, érzéseket előidézzen a nézőben. Ha ez nem sikerült, akkor visszakerül az agyagos ládába, bedöngölve. S kezdődik az újabb próbálkozás. Vagy lemond az ember róla. Ha nem tudom megcsinálni, amit szeretnék, akkor lemondok róla. Sokszor olyan érzéseim vannak, amit agyagban nem lehet elmondani. Konzervatív vagyok, azt a szobrászatot képviselem, ami kapcsolódik a társadalomhoz, a történelemhez és az építészethez is.
– Nemcsak szobrokat készített, hanem ékszereket, plaketteket is.
– Volt egy időszak az életemben, amikor tíz évig nem készítettem szobrot, mert nem volt lehetőség erre, akkor fémmel dolgoztam. Készítettem ékszereket, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejárati ajtaját, a vásárhelyi Házasságkötő terem csillárait, s még sok mindent. Ötvösnél nem jártam, ezt könyvekből tanultam meg. De volt olyan periódus a szocrealizmus idején, amikor évente készítettem egy szobrot, s azt az állam megvásárolta. Akkor az állam áldozott erre, a munkák általában múzeumokba kerültek. A marosvásárhelyi múzeumban van egy Vlad Þepeş szobrom, amit színes mázberakásokkal készítettem.
– Magyarországon sok szabadtéri szobra van.
– A rendszerváltás után és a millennium alkalmával is sok szobrot állítottak ott, a helyi szobrászok már nem győzték, tele voltak megbízással, így hívtak minket is. Kalocsán készült egy kis park, ott van két alkotásom, de Szentistvánon, Hajdúhadházán, Kiskunfélegyházán, Keszthelyen, Budapesten is áll szobrom. Itthon pedig Marosvécsen, Székelyudvarhelyen (Orbán Balázs egész alakos szobra), Ákosfalván, Márkosfalván, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen (többek között Petőfi Sándor egész alakos szobra).
– Számos elismeréssel értékelték már alkotásait, munkásságát, legutóbb a magyar állami ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök tüntette ki tevékenysége elismeréseként.
– Nem számítottam erre. Soha nem törekedtem babérokra. Amikor felvettek a Magyar Művészeti Akadémiára, Koller-díjat kaptam. Amikor még Ion Iliescu volt a román államelnök, sok erdélyi magyar művész kapott kitüntetést, én is megkaptam a kultúra tiszti keresztjét.
– Milyen alkotáson dolgozik most?
– Sokat gondolkozom, azon, hogy mit kellene még csinálni abból a sok mindenből, amire valaha is gondoltam, amit elképzeltem. S persze, hogy mit kellett volna másképpen csinálni még. A hónap végén megyek Burgenlandba, ott is elhelyezik egy szobromat Szent Istvánról, a régi Szent István-szobor másolatát. A helikoni arcképekből sok megvan, de még néhányat el kell készítenem. Van egy megbízásom is, Simándy Józsefről kell egy plakettet készítenem, hamarosan hozzáfogok. Nagy csodálója voltam.
– Marosvásárhelyen egy Bethlen Gábor szobrot szeretnének felállítani a szabad királyi város rang odaítélésének 400 éves évfordulójára. Tagja volt a zsűrinek: hogyan értékeli a beérkezett pályamunkákat?
– Nem éppen nagyon jók, de vannak közöttük jók is. Kettőt választottunk ki, s három hónapot szabtunk meg, hogy kisebb módosításokat eszközöljenek. Fontos, hogy a kiválasztandó szobor illeszkedjen a környezetbe.
Hunyadi László
Küküllődombón született 1933-ban. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005). Készít fa- és fémszobrokat, használati és díszítő jellegű iparművészeti tárgyakat, ékszereket. Legnagyobb érdeme, hogy szobraival hozzájárul a romániai magyar kisebbség történelmi, néprajzi, irodalmi, zenei és iparművészeti hagyományainak megőrzéséhez és ápolásához.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A NATO védekezik, Oroszország fenyegetőzik (Rakétapajzs Deveselun)
Felavatták tegnap az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit az Olt megyei Deveselu községben kiépített katonai támaszponton. Az ünnepélyes keretek között tartott rendezvényen részt vett és beszédet mondott többek között Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Robert Work amerikai helyettes védelmi miniszter és Dacian Cioloş miniszterelnök is.
Work azt mondta, hogy a rakétavédelmi rendszernek köszönhetően a NATO hatékonyabban tud védekezni a támadások ellen. Rámutatott: 2013-hoz képest, amikor elkezdődött a támaszpont megépítése, jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet, újabb fenyegetések jelentek meg. Stoltenberg történelmi pillanatról beszélt, és úgy vélte, hogy a romániai támaszpont üzembe helyezése jelentősen növeli a NATO európai szövetségeseinek biztonságát, hosszú távon védelmet jelent a fenyegetések ellen. Ismét nyomatékosította, hogy sem a Romániában megépült, sem a Lengyelországba telepítendő védelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul. Klaus Iohannis szerint az Oroszország által tett lépések megkövetelik a NATO erősebb jelenlétét a keleti szárnyban. Emlékeztetett: Románia állandó haditengerészeti jelenlétet szeretne a Fekete-tengeren, előbb román, bolgár és török katonák részvételével.
A csaknem 170 hektáron elterülő, 800 millió dolláros költséggel megvalósult romániai támaszpontra egyebek mellett ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas 44 elfogórakétát és egy nagy teljesítményű radart telepítettek. A Bukaresttől 180 kilométerre fekvő deveselui katonai támaszpontot az 1950-es években az orosz hadsereg építette. Románia és az Egyesült Államok 2009-ben állapodott meg az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Romániába telepítéséről, azóta Bukarest 11 millió dollárt költött a katonai bázis felújítására és biztonságossá tételére, ez az elmúlt huszonöt év legnagyobb védelmi beruházása Romániában.
A NATO által Romániában üzembe helyezett rakétapajzs fenyegetést jelent Oroszország számára – jelentette be tegnap Moszkva. Dmitrij Peskov orosz elnökségi szóvivő arra figyelmeztetett: Oroszország intézkedéseket hoz majd a saját védelmében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ez nem helyreigazítás, ez mellébeszélés
Sem a csúsztatásokra, sem az arroganciára nem lett volna szükség. Választási kampányban végképp nem. Ez a „helyreigazítás” volt az utolsó csepp abban az arroganciapohárban, amelyet az RMDSZ felső vezetői kezdtek megtölteni, amikor az Átlátszó Erdély közölte az RMDSZ elmúlt pár évi költségvetését és elszámolását. Előbb Kovács Péter kezdett folyamatos „helyesbítéseket” közzétenni a Facebookján, majd Kelemen Hunor küldte az Átlátszó Erdélyre azokat, akik csíkszeredai sajtótájékoztatóján meg merték kérdezni, hogy a szövetség mennyi költségvetési támogatást kapott idén.
Hétfőn szembesültünk az ügyvezető elnök arrogáns válaszaival – „Ha azt mondod, hogy nem, akkor nem, én nem szoktam így végignézni a teljes elszámolást.” (Mosolyog) „Nem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni”, amelyeket az Átlátszó Erdély újságírójának adott a kényesebb kérdésekre –, kedden pedig megkaptuk az ominózus helyreigazítást.
Minderre egyáltalán nem lett volna szükség, ha az RMDSZ évente közzéteszi a saját honlapján a saját, illetve az általa létrehozott alapítványok költségvetését és pénzügyi beszámolóit. Legalább azokat, amelyeket az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának benyújtott, bár részletesebbnek még jobban örülnénk. Elvégre az RMDSZ saját programjában jelenti ki, hogy „Minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja az újságírókat munkájuk végzésében, valamint a tényfeltáró újságírást”. (25. oldal). De nem, a Majális utcai csúcsvezetés ehelyett aláássa az RMDSZ legértékesebb embereinek a mindennapos önkormányzati csörtékben összekapart hitelét. Épp az önkormányzati választások kampányában. Gratulálunk, koprodukcióból bukás, kontraprodukcióból jeles. Azzal ássa alá, hogy nem pontosítja, nem bővíti az Átlátszó Erdély közölte számokat, hanem mellébeszél, és elvárja, hogy le is nyeljük.
Felrója Sipos Zoltánnak, hogy miután interjúzott Kovács Péter ügyvezető elnökkel, miért nem tette ugyanezt a szövetségi elnökkel. Miközben Kelemen Hunor arra sem tudja a választ, hogy mennyi támogatást kapott idén az RMDSZ az állami költségvetésből, az elszámolásokat pedig nem ő, hanem az ügyvezető elnök és a gazdasági igazgató írta alá. Miért nem irányította az újságírót inkább a gazdasági igazgatóhoz, ha már elkapta a tisztázási hév?
A „helyreigazítás” azt állítja, az RMDSZ és az általa alapított, illetve támogatott szervezetek „költségei elérhetők, megvizsgálhatók”. Hol? Muti meg. Mert az átlátszós kollégának Bukarestig kellett utaznia, hogy a kormányfőtitkárságon átnézhessen kétdoboznyi iratot mindössze egyetlen munkanap alatt. Ennyi erővel azt is írhatta volna a „helyreigazításban”, hogy a támogatást Istennek tetsző módon költöttük el.
A „helyreigazítás” szerint az Átlátszó Erdély azt állítja, az RMDSZ székházainak „villany-, víz- és gázszámlájára átlag havi 3700 eurót költ”. Ez csúsztatás. Az Átlátszó Erdély cikke annyit állít, hogy 2011-ben az RMDSZ székházköltsége akkora volt, mintha mindegyik székháznak havi 3700 euró lett volna a rezsiköltsége, a Majális utcai nagy és drágább fenntartású központi székháztól kezdve a községi és falusi székházakig.
Ezt a havi, kb. 3700 eurós átlagköltséget a „helyreigazítás” állandó költségekkel indokolja: ott működő szervezetek fenntartása, ingatlanadó, autóbiztosítás, üzemanyagköltség, útadó, karbantartás, fogyóanyag, internet, telefon, újságbérlet, hulladékszállítás, takarítás, kábeltévé-előfizetés, biztonsági cég szolgáltatásai, protokoll, villany, víz, gáz – ahogy bővül, úgy lesz egyre röhejesebb a lista, főleg számok nélkül.
Csakhogy itt nem az a kérdés, hogy mennyi volt a Majális utcai székház fűtésköltsége 2011 februárjában, hanem az, hogy miért került az RMDSZ-nek közel 8,5 millió lejbe a székházfenntartás 2011-ben, ha ezt 2010-ben 3,1 millióból, 2012–2014 között évente 3,5 millióból, 2015-ben 4,5 millióból meg tudta oldani?
Mert az indokként felhozott állandó kiadások nem ugranak évente a duplájukra, majd zsugorodnak hirtelen össze, ahogy az RMDSZ-székházak száma sem.
Kovács Péter szerint az RMDSZ alkalmazásában 116 személy áll, az Átlátszó Erdély az RMDSZ-beszámolókból azt hozta nyilvánosságra, hogy 2012-ben 139, 2013-ban és 2014-ben már 169, 2015-ben pedig 168 volt az RMDSZ-alkalmazottak száma. Egyik sem cáfolja a másik kijelentést, könnyen lehet, hogy idén már csak 116 személynek van munkaszerződése az RMDSZ-szel, vagy hogy a 116 és 169 közötti 53 személy nem munka-, hanem más típusú szerződést kötött az RMDSZ-szel. De akkor ezt ne tessék a mi újságolvasói fantáziánkra bízni, hanem lássuk a kimutatásokat, különben még azt fantáziálnánk, hogy az RMDSZ hazudik vagy nekünk, vagy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának. A „helyreigazítás” szerint nem igaz, hogy „az RMDSZ alkalmazásában lévő személyek fizetése sokszor messze fölötte van az átlagfizetésnek”. Csakhogy ez nem idézet, hanem csúsztatás, mert az Átlátszón az jelent meg, hogy „az RMDSZ-vezérkar messze az átlagfizetés fölött keres”. Engem nem zavar, hogy az ügyvezető elnök havonta ezer eurót keres, fizessék is meg rendesen, bár nem tudom és nem is érdekel különösebben, mekkora a pártok főtitkárainak, ügyvezetőinek az átlagfizetése. Ami viszont első látásra is szemet szúr a 2015-ös bértáblában, hogy a szerkesztők fizetése messze magasabb, mint az erdélyi magyar (nem közszolgálati) sajtóban dolgozó szerkesztőké, miközben az informatikusoké, webdizájnereké, szociológusoké jóval alacsonyabb, mint az ágazati átlag. Az egészet összemosni egyetlen, 1115 lejes átlaggá a legnagyobb csúsztatás az illető bekezdésben. Az autók számszerűsítése pedig nem cáfolja azt, hogy „az RMDSZ egy sor felső-középkategóriás autót vásárolt”: a tizenöt Logan nem érvényteleníti, hogy a hat Skoda (Octavia és Superb) és a Volkswagen Multivan egy sor felső-középkategóriás autó. Nagyon jól teszi szerintem az RMDSZ, ha a minőségbe ruház be, teljesen felesleges ezt csúsztatással és mellébeszéléssel elfedni.
Teljesen felesleges, mert nem kell valakinek tényfeltáró, sőt, semmilyen újságírónak lennie, a tájékozott újságolvasó is látja, hogy kilóg a táblázatokból a lóláb. És várja azokat a hiteles és részletes elszámolási táblázatokat, amelyekből nem lóg ki. Mert tud olvasni és számolni, és utálja, ha hülyének nézik.
Azt viszont lehet, hogy csak gyakorlott szerkesztői szem veszi észre, mekkora öngólt rúg a „helyreigazítás” utolsó mondata: „megfogalmazzuk és a közvélemény elé tárjuk a korrekcióra szoruló megállapításokat”. A megfogalmazott „helyreigazító” megállapítások tényleg korrekcióra szorulnak. Mennyit is keresnek az RMDSZ sajtóanyagait összeállító szerkesztők? Nézzük meg az Átlátszón!
Szabó Tünde (Főtér.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyarság pénze hova tűnik?
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és nagyváradi polgármesterjelöltje, valamint Moldován Gellért Lajos, a párt nagyváradi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón ismertették az EMNP váradi önkormányzati képviselőjelöltek választási programját. Többek között szó volt a közpénzek elköltésének átláthatóságáról, illetve terítékre került a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesítéséről szóló referendum is, amely a helyhatósági választásokkal egyszerre, június 5-én lesz megtartva.
Zatykó hangsúlyozta, hogy az Átlátszó Erdély elnevezésű független szervezet oknyomozó írásaival próbál rávilágítani a közpénzek elköltésére. „Az RMDSZ 2009 óta kap pénzt az erdélyi magyar lakosság számára a román kormánytól, ám a szervezet mindeddig soha nem számolt el a közösség felé” – fogalmazott Zatykó, hozzátéve, hogy mindig az volt a válasz, hogy a számvevőszék felé elszámoltak, miközben a magyar lakosságnak tartoznak valójában a közpénz elköltésének elszámolásával. A részletek egyébként az erdely.atlatszo.hu honlapon megtalálhatók, ugyanis ez a oknyomozó portál kérvényezte, hogy belenézhessen ezekbe az adatokba, ám erre csak egy napra kaptak engedélyt Bukarestben, ráadásul két köbméternyi irathalmazt tettek eléjük. Az idő szűkössége ellenére így is lényeges dolgok kerültek felszínre: például az, hogy 4,5 millió eurót költött el az RMDSZ (ez 17 millió lejnek felel meg) évente 2009-től. Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt?
Ugyanakkor felháborítónak tartják, hogy az önkormányzati választásokkal egyazon időre tették a népszavazást Nagyváradon. Szerintük a cél az, hogy így sokkal többen vegyenek részt a referendumon és ezáltal harmadik nekifutásra érvényes legyen a népszavazás.
S. T. K.
Reggeli Újság (Nagyvárad)