A jogállam
Viszik az embereket, egyiket a másik után. A jogállam nagyobb dicsőségére. Mert ugyebár jogállamban élnénk, vagy valami ilyesmit hirdettünk meg 24 évvel ezelőtt, egy forradalom alkalmával. Hitetlenkedve néztük a tévében, ahogy – a most éppen sárba taposandó – temesvári szikra hatására felrobbant a puliszka Bukarestben. És jött a nagy rendszerváltás: kaptunk egy elhibázottan kezdődő Alkotmányt, de amiben mégiscsak kimondták az állampolgárok jogegyenlőségét (16. szakasz). Meg azt is, hogy a feleknek joguk van a méltányos tárgyalásra és a jogviták ésszerű határidőn belül történő megoldására (21. sz.).
Ehhez képest évekig húzódnak a perek, kivéve, ha valakit sürgősen el akarnak takarítani az útból. Mint Markó Attila képviselőt, akinek a román igazságszolgáltatásban fénysebességnek számító ütemben, a november 9-i halasztás után ma reggelre tűzték napirendre újabb tárgyalását.
Közben kiosztottak öt év letöltendőt Nagy Zsolt volt távközlési miniszternek anélkül, hogy egyetlen közvetlen bizonyítékuk lett volna. Hogy aszongya: „morálisan támogatott” egy bűnszövetkezetet. Ma Markó Attila is kaphat hármat. Paraszti ésszel felfoghatatlan, hogy ha az Alkotmány 72. szakasza kimondja (a képviselők és szenátorok esetében) az ítélkezési illetékesség a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszéké, akkor mit keres a Markó-per a Ploieşti-i Ítélőtáblán.
„Megérdemlik a mocsok udemeristák, biztosan csináltak valamit” – írja egy kommentező egyik közösségi portálon. A világért sem akarnám az „udemeristákat” úgy általában védeni, de az bizonyos, hogy Markó Attila tényleg csinált valamit. Azt, amit egyre kevesebben tesznek: dolgozott becsülettel saját közössége érdekében, és úgy látta, hogy a Székely Mikó Kollégiumot vissza kell adni a református egyháznak. S emiatt ma lecsukhatják.
Ilyen alapon a lassan politikai rendőrségként működő igazságszolgáltatással holnap akárkit elvitethetnek, a községi polgármestertől a szenátorig, és szinte lehetetlen bármit is szólni ellene. Elvégre jogállamban élünk. Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Románia nem fog könyörögni a schengeni felvételért
Románia teljesítette a schengeni csatlakozás technikai feltételeit és nem fog térden állva könyörögni, hogy felvegyék a belső határellenőrzés nélküli övezetbe – hangsúlyozta Titus Corlatean román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet szombaton ismertetett a Mediafax hírügynökség.
Leszögezte, hogy Bukarest nem adja fel a schengeni csatlakozás "legitim célkitűzését" és arra vár, hogy a tagországok konszenzusra jussanak Románia és Bulgária felvételét illetően.
A román diplomácia vezetője ürügynek nevezte azt, hogy egyes schengeni tagországok a román igazságügyi reform ellenőrzését szolgáló úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmushoz kötik az ország felvételét. Szerinte az illető európai kormányok valójában belpolitikai kudarcaikat próbálják ezzel elkendőzni.
Corlatean úgy vélekedett, Románia kedvezőtlen körülmények túszává vált, az európai gazdasági válságért kell fizetnie, amely felerősítette az idegengyűlölő és kirekesztő álláspontokat.
Az Európai Unió belügyminisztereinek csütörtöki értekezletén egyes tagországok ellenkezése miatt nem került napirendre Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának kérdése. A litván uniós elnökség annyit közölt, hogy akkor térnek vissza a kérdésére, ha "kedvezőek lesznek a feltételek".
Corlatean szerint ilyen körülmények között nem lehet már egy újabb céldátumot kitűzni Románia és Bulgária számára: schengeni csatlakozásukra majd akkor kerül sor, ha Európa "békésebb időszakába" kerül.
Az Európai Bizottság több ízben leszögezte, hogy Románia és Bulgária teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, felvételükről azonban egyhangú döntést kell hoznia a belügyminiszterek értekezletének. Mivel több tagország – főleg Hollandia, Németország, és Franciaország – elégedetlen a korrupció, valamint a szervezett bűnözés elleni fellépés hatékonyságával, Románia és Bulgária – eredetileg 2011 tavaszára időzített – schengeni felvételét rendre elhalasztották.
Népújság (Marosvásárhely)

Egynyelvű multikulturalizmus
A Marosvásárhelyen működő 34 általános- és középiskolából mindössze egy magyar tannyelvű, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a többi vegyes. Csak az említett középiskola viseli magyar személyiség nevét, a többit román értelmiségiekről nevezték el. Az új tanévig valamennyi intézmény belső tereiben csak román nyelvű feliratok voltak láthatók, csak a román történelmet idéző képek jelennek meg a falakon, a gyerekeket sokszor éri inzultus, amiért helytelenül fejezik ki magukat a többség nyelvén.
24 évvel a márciusi véres események után Marosvásárhely magyarsága egyik csatát a másik után veszíti el, már szinte esély sincs arra, hogy magyar polgármester kerüljön a város élére, a megyei önkormányzat vezetői székében román politikus ül, a porig rombolt helyi RMDSZ pedig az újjászületés irányvonalát keresi.
Míg 1990-ben Marosvásárhely lakóinak 53 százaléka magyar volt, a kivándorlás miatt a város egyik évről a másikra román többségűvé vált, a ma magyarság aránya 45 százalék alatt van.
2010-ben készült el az ország-jelentés arról, hogyan teljesítette Románia a Kisebbségi Nyelvek Chartájában vállalt kötelezettségeit. A jelentést az akkor Markó Attila vezette Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala készítette. A jelentés összességében pozitív képet festett a magyar kisebbség helyzetéről, ezzel pedig megerősítette a román kormány hivatalos álláspontját, miszerint Romániában minden rendben van a kisebbségek helyzetét illetően. Markó Attila szerint ezért született pozitív jelentés, mert nem voltak elegendő információik. Száva Enikő kérdésére, miszerint esetleg nem azért történt ez, mert akkor a kormányban volt az RMDSZ, Markó Attila azt nyilatkozta: „nem mondtunk igaztalant, csak nem mondtunk el mindent, mert nem volt információnk.” A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) akkor árnyékjelentést készített. Az Európa Tanács szakértői bizottsága 2011-ben Romániába érkezett, hogy ellenőrizze a román kormány információinak hitelességét. A csoport több mint ezer jogalkalmazási problémát tárt fel, kifogásait egy 200 oldalas jelentésben foglalta össze. Jelenleg készül a második ország-jelentés és ebben már Bukarestnek pótolni kell a hiányzó adatokat. Markó Attila szerint pedig borítékolható, hogy ez a jelentés sem fogja tükrözni a valóságot, ezért a Mikó Imre Kisebbségvédelmi Jogszolgálat segítségével árnyékjelentést készít, szerinte nem jelent összeférhetetlenséget az irányítása alatt készült jelentés árnyékjelentésén dolgozni.
A marosvásárhelyieket alig zavarja a kétnyelvűség hiánya, hozzászoktak ahhoz, hogy minden információhoz a többség nyelvén jutnak hozzá. Az „állóvizet” 2010-ben a Civil Elkötelezettség Mozgalom „kavarta fel”, a mozgalomban résztvevő szülők elérték, hogy a politikum is a kétnyelvűség használata mellé álljon. Így a több mint 30 iskolából mér két olyan intézmény van, ahol a kétnyelvűség a felíratok szintjén is megmutatkozik.
A CEMO vezetője, Szigeti Enikő magyarázta miként vigyáznak arra az intézményvezetők, hogy minden egyes iskolának a vezetőségi tanácsában a román szavazatok legyenek többségben, és vezetőségi tanácsok döntenek a tanárok felvételéről, a tanárok szerződéseiről.
2004-ben történt a marosvásárhelyi iskolahálózat legnagyobb átalakítása. Az új szerkezet drasztikusan érintette a magyar tagozatokat, a legtöbb iskolában felborult az addig egyensúlyban levő etnikai arány, a magyar diákok és a magyar pedagógusok aránya alacsonyabb lett, mint a többségi nemzeté, és a vezetői tanácsokban is jellemzővé vált a román többség.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke 1990 fekete márciusát okolja a Marosvásárhelyen kialakult helyzetért, szerinte a túlzott etnikai érzékenység miatt történt, hogy a 34 iskolából eddig csupán kettő viselte magyar személyiség nevét. Most viszont az iskolák nagyobb autonómiája lehetőséget biztosít a változásra – fejtette ki Borbély.
Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese korábban azt nyilatkozta, hogy Marosvásárhely politikailag egy gazdátlan város, mert a helyiek választottjai, a magyarság meghatározó politikusai országos politikai pályát választottak maguknak, és nem figyeltek városukra. Így történt meg az, hogy 2004-ben a tagozatok szétválasztásának lehetősége fel sem merült. Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke elismerte, hogy hibáztak, amikor az iskolák elnevezésénél nem figyeltek oda, viszont azzal elégedett, hogy a magyar oktatás nem szűnt meg.
Szigeti Enikő szerint a román gyermekek semmit nem tudnak a magyar kultúráról, de amit tudnak is, azok is olyan hibás előítéletekre épülnek, hogy jobb lenne, ha nem is tudnák. Hozzátette: ezért kellett volna elindítani az iskolákban az interkulturális nevelést, amire Európában számos példa van.
Felmerül a kérdés: nem kell-e szétválasztani a tagozatokat, nem kell-e önálló magyar iskolákat létrehozni? A Maros megyei RMDSZ elnöke korábban azt nyilatkozta nem a gettósítás a helyes magyar stratégia, vagyis nem az a cél, hogy önálló magyar iskolákba, különböző önálló kulturális intézményekbe gettósodjon a magyarság.
Bár nem kapott sajtónyilvánosságot, de az Unirea kollégium régi igazgatónője letépte az első rögtönzött feliratokat. Az igazgatónő azóta az iskola éléről távozni kényszerült, de erre az esetre mind román, mind magyar részről igyekeznek fátylat borítani, miközben az új igazgató más szellemiséggel irányítja az intézményt.
Vásárhely az a város, ahol minden pengeélen van, ahol a román polgármester tudja, hogy a feszültségre szükség van ahhoz, hogy nyerjen, mert demográfiailag, de hatalmilag, szimbolikusa nincs eldőlve, hogy melyik a domináns csoport – magyarázta Horváth István szociológus.
Vitathatatlan, hogy a nemzetpolitika mindenkori kulcskérdése az oktatás, és nem kerülheti el a közösség figyelmét, hogy éppen ennek a gyökerei váltak bizonytalanná az utóbbi években. Az anyanyelvhasználat korlátai, a meglévő jogok gyakorlatának hiánya folyamatosan erősíti a marosvásárhelyi magyarság, elsősorban a fiatalok kisebbrendűségi érzését. Kérdés, hogy ezért a román többség tudatos térfoglalása, vagy a magyarság önkéntelen feladása, az érdekképviselet érdektelensége okolható.
Kérdés az is, hogy a marosvásárhelyi magyarság szembetud-e menni a román többség térfoglalásával, vagy önkéntelen feladással beletörődik a térvesztésbe?
dunastudio.ro
Erdély.ma

Kós Károly transzszilvanizmusa
Egy országos vitához kapcsolódva, mely akkor robbant ki, amikor a budapesti kormánykörök elutasították a kolozsvári műegyetem életre hívását, mondván, hogy Erdély nem is létezik, Kós Károly még a nála is szokatlan hevességgel kelt ki az általa szerkesztett Kalotaszegben:
„… Erdély csak politikailag nincsen, de földrajzilag, históriailag, sőt jogilag, s ami a legfontosabb, a köztudatban igenis van és lesz is addig, amíg csak meg nem változik a pesti közvélemény rólunk. Ha pedig az a közvélemény ilyen marad, akkor időtlen időkig élni fog bennünk a külön erdélyiség tudata. […]
Ahol fizikai határ mutatkozik, ott bizonyos különállóság, a határok szerepe fejlődik ki. Magyarország és Erdély területén ennek a geográfiai különállásnak eredménye egykor a politikai és történelmi különállás volt. De ez nem jelent most különállóságot, hanem csak életmódot, külön társadalmi és gazdasági centralizálódást. […] Minálunk a határ kétségtelen és ez mindig ketté fogja választani országunkat bizonyos tekintetben, ami miatt az egyik centrum itt, a másik pedig amott fog kifejlődni. Fizikai földrajzi szempontból tehát Erdély külön része országunknak.
Hogy históriailag mi Erdély, azt röviden emlékezetébe idézzük mindazoknak, akiket illet... Erdélyország a honfoglalás óta, az 1848-ban kimondott Unióig, illetőleg annak ’67-ben való érvényesüléséig mindig önálló életet élt. Az Árpádok alatt is külön vajdaság, […]. Ügyeit tehát önállóan intézte már akkor is. A későbbi, fejedelemség korabeli alkotmányának, intézményeinek csiráit már az Árpádok alapozzák a szászoknak, székelyeknek adományozott privilégiumokkal.
A mohácsi veszedelem sírba dönti a magyar impériumot. Magyarország középső része török uralom alá kerül, nyugati része és Felsőmagyarország a Habsburgok kegyelmére bízza magát: csak Erdély marad meg nemzeti országnak. […]
Azóta 200 esztendőn keresztül Erdély képviselte a magyarságot: Erdély tartotta, őrizte és harcolt a magyarság ideáljaiért. […]
A Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak zászlóikra íratták: »Istenért és Szabadságért« és ezeket a lobogókat Erdély hétszilvafás nemesei, kopjás székelyei, lándzsás szászai Bécsig, Nikolsburgig és Linzig vitték diadalra – »Magyarország«-ért. Nem magukért bizony! […]
Földrajzi fekvésünk ma is ugyanaz, mint ezer esztendeje; magába zárt, egységes, magas fekvésű medence Erdély. Históriánk csak ötven esztendeje közös Magyarországéval, de néprajzi, gazdasági, közlekedési viszonyaink, nemzetiségi kérdésünk más, nem közös. De mások a tradícióink is […] De ezenfelül magánjogunk, bányajogunk még mai napon is más, mint a »magyarországi«. Tehát még az életben lévő törvényekben is »Erdély« vagyunk még.
Azt nem tudjuk hát, hogy miért akkor a nagy szemrehányás amiatt, hogy mi »erdélyi«-eknek tartjuk magunkat? … mi régen elfelejtettük volna a mi külön »erdélyi«-ségünket, ha Magyarország nem járna el velünk szemben olyan módon, hogy folyton-folyvást eszünkbe kell jutnia ennek…”
Kós Károly 1928-ban az Erdélyi Helikonban megállapítja: „Van erdélyi psziché!". Dsida Jenő, 1934-ben transzszilvanizmusnak nevezi ezt a pszichét, s ugyancsak az Erdélyi Helikonban ezt írja erről: „Etnikai különlegesség, egy földrész sajátos élete".
A transzszilvanizmusnak – az „erdélyi gondolatnak” – a két világháború közötti évtizedekben meghatározó eszmei ereje és közösségteremtő képessége volt, és mint ilyen, hozzájárult ahhoz, hogy a kisebbségi sorba került erdélyi magyarság erőteljesebb közösségi szolidaritással tudjon ellenállni a bukaresti kormányok politikai támadásainak. Az erdélyi népek – magyarok, románok és németek – közös történelmi múltjának feltárásával és egymásrautaltságának hangoztatásával enyhítette az etnikai feszültségeket, és valamiféle közös erdélyi jövőképet próbált rajzolni a három erdélyi nép elé. A magyar transzszilvanisták erőfeszítéseit mindazonáltal nem igazolta az idő: a román szellemi és főként politikai életben jórészt visszhangtalanok maradtak az erdélyiség híveinek érvei.
Kós Károly élete végéig kitartott az „erdélyi gondolat” mellett, ebben fedezve fel az erdélyi nemzeti kérdés racionális megoldásának lehetőségét. Elengedhetetlennek tartotta a gyakorlati politika eszközeinek alárendelését a célnak, a kezünkből kiütött földi hatalom helyett a szellemnek, mint nemzetfenntartó erőnek előtérbe helyezését a humanista transzszilvanizmus jegyében.
„Ezer esztendő nagy idő még népek és kultúrák életében is, de ezer esztendő alatt Erdély földjén egyik nép és egyik kultúra sem tudta és nem is akarta a másikat a maga képére átformálni. Külső erők néha megpróbálták ezt nagy áldozattal, de kicsi eredménnyel és végső siker nélkül. Ellenben a három együtt élő kultúra tudattalanul állandó és soha egészen meg nem szűnő törekvése volt, hogy faji természetének megtartásával olyan közösségeket vegyen magára, melyek különvalóságaik ellenére is erdélyivé tegyék. Más nép az erdélyi magyar, mint a magyarországi, más a királyföldi szász, mint a németországi német és más az erdélyi román, mint az ókirályságbeli […] Megmaradt a román románnak, a szász németnek és a magyar és székely magyarnak, de jellemzi őket az a közösség is, melyet a megmásíthatatlan és örök természeti adottságokon kívül a közös sors, az élettel való közös küzdelmek közös formái determináltak. Ez a megnyilvánuló közösség éppen az a speciális erdélyi psziché, amit egyik erdélyi népnek Erdély határain kívül való nemzettestvére sem értett és érthetett meg soha” – véli az Erdély című írásában.
A transzszilvanizmus hívei nemcsak a műveltséget tekintették országmegtartó erőnek, hanem a kor kötelező parancsát is – az erdélyi lélekkel, de európai szemmel való világlátást is. S még egy vonását kell kiemelnünk ennek a „pszihének”: a toleranciát. Nem véletlen, hogy a világon először Erdélyben iktatták törvénybe 1568-ban a lelkiismereti (vallási) szabadságot.
oo00oo
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2013. december 17-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében az építész, festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, kiadóvezető és szerkesztő, politikus, egyetemi tanár, a "kalotaszegi ezermester", Kós Károly születésének 130. évfordulóján „Kőből, fából házat, … Igékből, várat”címmel videovetítéssel egybekötött megemlékező előadást tart Erdély utolsó polihisztora tiszteletére. Meghívott előadó: Olasz Angéla Márki-díjas nyugalmazott tanár, közreműködnek ifj. Tóthpál Béla és Tóthpál Eszter, a Csiky Gergely főgimnázium diákjai. Az est házigazdája: Murvai Miklós, társszervező az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Összeállította, Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)

Autonóm Erdélyt értünk is
Mindenekfelett erdélyi vagyok! – ez a jelmondata az Erdélyi Mozgalom néven bejegyzés előtt álló új pártnak, amely a régió autonómiájának kiharcolását tűzte ki legfontosabb célként.
És ami a legjelentősebb: románok kezdeményezték, egyre többen vannak, véleményformálók, újságírók csatlakoznak a mozgalomhoz, és az igazi, ama régi erdélyiséget hirdetik. Három nyelven – románul, magyarul, németül – fogalmazzák meg, mit tartanak igazán fontosnak: mindent megtenni az erdélyi identitás megmentéséért és megőrzéséért. Többféle hasonló kezdeményezés volt már az elmúlt években. Tizenöt esztendővel ezelőtt elsőként Sabin Gherman kolozsvári újságíró fogalmazott meg hasonló elképzelést, pártot is próbált bejegyeztetni Erdély–Bánság Liga néven, de elgáncsolták. Az erdélyiség eszméjét azóta is hirdeti, tévében, írott sajtóban, s lám, akadnak követői, hisz személyétől függetlenül, de az általa hirdetett elvek mentén civilek szervezkednek, előbb a Demokratikus Erdélyi Ligát hozták létre, most pedig ismét egy regionális párt bejegyzésével próbálkoznak. Találkoznak tehát a magyar és a román autonómiatörekvések Erdélyben, s ez a mindenkori román hatalomnak köszönhető, amely évtizedek óta kiszipolyozza, gazdaságilag háttérbe szorítja a régiót. Nagyon erőteljesek azok az érvek, amelyek konkrét adatokkal bizonyítják, hogy nemcsak Ceauşescu idején, de az elmúlt 23 évben is Erdély tartotta el az ország többi részét, elvitték pénzünket, és nem engedték saját elvárásai, lehetőségei szerint kibontakozni, fejlődni a térséget. A történelmi félelmek, a gazdaságilag felszárnyaló, majd leszakadást akaró régió rémképe odavezetett, hogy ma éppen ez az elvtelen, igazságtalan gazdaságpolitika ébreszti fel mind többekben – s lám, nemcsak magyarokban, de románokban is – az autonómia igényét. Látják, hogy ha helyben maradnak adólejeink, ha magunk, köreinkből megválasztott vezetőink dönthetnek sorsunkról, sokkal nagyobb lehetőségek állnának Erdély előtt, ismét eljöhetne virágkora. S mert az eddigi elképzelések ezt is megelőlegezik: speciális autonómiával rendelkezhetne a nagy erdélyi régióban maga Székelyföld is. Nagyon jó volna, ha erősödnének az erdélyiséget hirdető román hangok, ha mind többen mernék felvállalni, mi több, hirdetni az autonóm Transzilvánia előnyeit, és ha sokan megértenék, nem adják el a magyaroknak hazájukat, amiért jobbat, többet akarnak szűkebb pátriájuknak. Elindult egy folyamat, lassan érlelődik, talán duzzad is, nekünk, magyaroknak pedig támogatnunk kell, mert biztosabb, élhetőbb jövőt hozhat, mint a felszámolásunkra, lassú beolvasztásunkra törekvő bukaresti politika.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vándorbottal az emberség útján (Bemutatták a Gazdáné Olosz Ella-kötetet)
Második nekifutásra, a tervezett időpont után három hónappal látott napvilágot a Gazdáné Olosz Ella életművét összefoglaló könyv. Az eredetileg a művész kovásznai mellszobrának avatójára időzített esemény késése még értékesebbé tette a kötetet.
„A szoboravató után hoppon maradtunk, de mondtam, nincs kizárva, hogy a Jóisten keze van a dologban, a könyv gazdagabb lett így” – mondta a hétfő esti bemutatón a kovásznai városi művelődési házban Gazda József, a könyv megálmodója, írója, szerkesztője. Mindez a nyomdai munkálatokat vállaló sepsiszentgyörgyi ArtPrinter Stúdió vezetőjének, Kopacz Attilának köszönhető. Miután elolvasta a kéziratot, úgy látta, a kötet teljesebb lesz, ha abban a művészeti szakértők írásai mellett Olosz Ella tervei, rajzai, vázlatai is helyet kapnak, ugyanúgy, miként Gazda József korábban a Püski Kiadónál megjelent, a textilművészt bemutató monográfiai kötetében. Az Olosz Ella életművét bemutató könyvet a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Ignácz Rózsa Irodalmi Klubjában bocsátották útjára. Zsúfolásig megtelt a kovásznai művelődési ház nagyterme, mintegy tükrözve: Olosz Ellát nemcsak életében szerették, emberként és művészként – a maga szerénységével – maradandót alkotott. Szabó Etelka megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „sokívű ember, művész, tanár, oktató, nevelő, néprajzos, egyben a közösségért, magyarságért sokat tevő személyiség volt, s ezzel még nem mondtunk el mindent róla. Életében nem tudatosult bennünk nagysága, észrevétlenül lopta közénk az értékeket – csak halála után döbbentünk rá erre”. A könyv születésének történetét Kopacz Attila ismertette. Kitért a nehézségekre, kihívásokra, de ennél sokkal komolyabb következtetéseket is levont. Kovásznának élnie kellene Olosz Ella anyagi és szellemi hagyatékával, kellő hozzáállással ez lehetne a város vendégforgalmi fejlesztésének egyik alapja – hangoztatta. Jó példaként a Bernben létrehozott Paul Klee-központot említette, ahol alapítvány kezeli a művész hagyatékát, amely turisztikai attrakció lett, önfenntartásra is képes. Hozzátette: Háromszék rendkívül gazdag olyan művészekben, akik világszinten is kimagaslót alkottak – annak ellenére, hogy Bukarest számára Erdély még mindig fehér folt az ország művészeti térképén, Budapesten pedig „vidékinek” titulálják az itteni alkotókat. Gazda József a kötet forrásanyagának összegyűjtését is felelevenítette. „Nem volt kivétel, a művészeti írók, akik megszólaltak, a legnagyobb alázattal, lelki meghajlással írtak Ella alkotásairól” – hangoztatta. A könyv előkészítése alatt újra együtt lehetett néhai feleségével, élete boldog napjai voltak ezek – vallotta be a közönségnek. A világmindenség bonyolult egyszerűségét vetítette ki, elevenítette meg munkáival, az élet szépségeivel, fájdalmával, bonyolultságával – összegezte Olosz Ella életművét. Olosz Ella munkásságának elismerése, összegzése vonatkozásában az utolsó mozzanat a most megjelent könyv. Halála után fél évvel Budapesten állítottak emlékplakettet, később Kovásznán is pislákolni kezdett kultusza, ma már emlékplakett, tárlat, mellszobor őrzi emlékét. Művészete vándorbot lehet kezünkben, mellyel az emberség útján haladhatunk – mondta Gazda József. A könyv bemutatóján fellépett a vajnafalvi Hozsanna kórus Gyerő Katalin vezetésével. Balogh István Lászlóffy Csaba: Vers – virradatig című versével hangolta az eseményre a jelenlévőket, Pál Szilvia Farkas Árpád írását idézte a könyvből. Az est rövid szeretetvendégséggel ért véget. A Gazdáné Olosz Ella-kötet ötszáz példányban jelent meg, kereskedelmi ára 80 lej. A család a részletfizetés lehetőségét is megteremtette, az igénylők a kovásznai városi könyvtárban áprilisig törleszthetik a könyv árát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elutasított bányatörvény
Elvetette a képviselőház is tegnap az új bányatörvény tervezetét, amelynek alapján a verespataki ciántechnológiás aranybánya-projektet is engedélyezhették volna. A törvény végszavazásánál nem gyűlt össze a minősített többséghez szükséges szavazatszám.
A tervezet mellett 160, ellene 105 képviselő szavazott, 22-en tartózkodtak. Elfogadásához minősített többségre, vagyis 204 voksra lett volna szükség. A törvénytervezet korábban a szenátusban sem kapta meg a támogatást, és szövege számos olyan elemet tartalmazott, amely a kormány úgynevezett Verespatak-törvénytervezetében is szerepelt. A Szociál-Liberális Szövetség pártjai novemberben megállapodtak abban, hogy elvetik a kizárólag Verespatakról szóló tervezetet, de módosítják a bányászat általános előírásait Romániában, a szakbizottságokban kidolgozott tervezetük mégis elbukott a végszavazáson.
A szakbizottságban kidolgozott tervezet alapján a stratégiai ásványi kincsek esetében kiemelt fontosságú közhasznú projektnek lehetne nyilvánítani Romániában az olyan beruházásokat, amelyeknél az állam által megszerezhető haszon meghaladja a környezeti károk mértékét, azzal a feltétellel, hogy a kitermelés végeztével „helyreállítják” a környezetet. Így a magántársaságok számára is közvetett lehetőség nyílna a bányászathoz szükséges terület kisajátítására. A kisajátítást továbbra is az állam végezné, de az ehhez szükséges pénzalap előteremtését magára vállalhatja a kitermelési licenc tulajdonosa.
A verespataki bányaprojekt ellenzői abban bíznak, hogy a tervezett kitermelés útjában álló ingatlanjaikat nem sajátíthatja ki egy magáncég, hiszen a magántulajdont az alkotmány védi. A képviselőházi végszavazás idején tegnap Bukarest több pontján és Kolozsváron is tüntettek a verespataki ciántechnológiás bányaprojekt ellenzői, akik szeptember óta rendszeresen demonstrálnak a beruházás ellen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beköszönt a tél Erdélybe
Ugyan az előző évekhez képest később érkezett idén a tél Erdélybe, egyre nagyobb területeket vesz birtokba. Most már nem csak a hegyekben, hanem a legtöbb településen is megmaradt a hó, a hőmérők higanyszála pedig napról napra lennebb kúszik.
A tél eddigi legalacsonyabb hőmérsékleti értékét mértek hétfőre virradóra a csíkszeredai meteorológiai állomáson, éjszaka fél egy és fél kettő között −20 Celsius-fokig csökkent a levegő hőmérséklete. Később megérkeztek a felhők, majd elkezdett havazni, így enyhült a hideg.
Hétfő este immár huszonnégy órája megállás nélkül havazott eközben Máramaros megyében, a hatalmas hómennyiség pedig megnehezítette a közlekedést a megye útjain. A megyeszékhelyen viszont az okozott gondot, hogy a hóeltakarításra kiírt versenytárgyalásból győztesként kikerült bukaresti Rosal cég a huszonnégy órája tartó havazás ellenére sem kezdte el a nagybányai utcák hótalanítását.
Cătălin Cherecheş polgármester be is jelentette, hogy a vállalat bírságra számíthat, a városháza pedig olyan negatív véleményezést ad ki a tevékenységéről, hogy az többé nem tud részt venni a hóeltakarítási liciteken sehol az országban.
Nem csak kellemetlenségekkel jár ugyanakkor a tél beköszönte, a téli sportok szerelmesei ugyanis napról napra több pályát vehetnek birtokba. A Maros Megyei Barlangi- és Hegyimentő Szolgálat például tegnap jelentette be, hogy a szovátai pályán fél méteres a hóréteg, így péntektől várják a síelni vágyókat.
Krónika (Kolozsvár)

Asztalos: nem változott a magyarok kirekesztettsége Romániában
Nem változott a magyarok kirekesztettsége Romániában az elmúlt évekhez képest – nyilatkozta szerdán a maszol.ro-nak Asztalos Csaba.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét a kedden Bukarestben bemutatott felmérésről kérdeztük, amelynek eredményeiről kerekasztal-beszélgetést szerveztek a szenátusban politikusok, civil szervezetek képviselőinek részvételével.
Az IRES által végzett közvélemény-kutatásból többek között az derült ki, hogy továbbra is alacsony a magyarok elfogadottsága Romániában. A felmérés szerint a romániaiak háromnegyede például nem lenne hajlandó magyar jelöltre szavazni a választásokon.
Asztalos elmondta, a kutatás eredményeit még elemzik, de a kerekasztal-beszélgetésen is elhangzott: valós gondok vannak az esélyegyenlőség terén Romániában. A felmérésből kiderült, hogy új társadalmi kategóriák jelentek meg az országban, amelyeket a többség hátrányos megkülönböztetésben részesít: az alacsony jövedelműek és az idősek.
A megkérdezettek szerint az oktatás hiánya az egyik legfontosabb tényezője a romániai társadalomban megjelenő toleranciahiánynak – emelte ki a felmérésből Asztalos. Hozzáette, a válaszadók háromnegyede látja úgy, hogy a politikusok követik el a diszkriminációt, és rajtuk kérhetők számon a társadalomban megjelenő diszkriminációhullámok.
Pásztor Krisztina
maszol.ro

KISEBBSÉGBEN: Van még 25 évünk?

Sipos Zoltán
NAGYÜZEM Miért is kellett az RMDSZ megszavazza a szuper-mentelmi jogot?
Ez a szöveg itt akár véget is érhet: a kérdésre, akármennyire próbálom, nem tudok ésszerű magyarázatot találni.
Ha valaki nem lenne tisztában a történésekkel: a képviselőházban tegnap négy vitatott törvényjavaslat került szavazásra. Az amnesztiatörvény esetében halasztottak, a lobbitörvényt visszaküldték a jogi bizottságba, az ún. bányatörvény pedig nem ment át.
A verespataki kitermelést ellenzők nagy vidámsága mellett elsikkadtak a – kényelmes, 87 százalékos többséggel elfogadott – javaslatok: a Büntető törvénykönyv módosításai.
Az állítólag sebtében, hétfő éjjel összedobott módosításokat az RMDSZ képviselőházi frakciója is egyöntetűen megszavazta, annak ellenére, hogy a 16 voks igazából nem osztott és nem szorzott a végkimenetel szempontjából.
Viszont sikerült enyhén szólva nem makulátlan előéletű honatyákkal egy táborba kerülni.
Miről is van szó? A módosításokkal gyakorlatilag törölték a köztisztviselők köréből az államelnöki, a parlamenti képviselői és szenátori tisztségeket. Ez azt jelenti, hogy őket már nem lehet hivatali visszaélés, korrupció vagy érdekkonfliktus miatt felelősségre vonni.
A Btk. másik módosítása szerint változik az érdekkonfliktus meghatározása is. A módosítás értelmében a közigazgatási tevékenységek, például közbeszerzés, tanácsi határozat vagy miniszteri rendelet kapcsán nem indítható érdekkonfliktus miatt eljárás (erről bővebben itt és itt).
Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető valamint Kerekes Károly képviselő örülhetnek most: ellenük épp érdekkonfliktus miatt van folyamatban eljárás, azzal vádolják őket, hogy rokonaikat a parlamentben álláshoz juttatták. A Btk. módosításával nagyon úgy néz ki, hogy mindkettejüket felmentik.
A voks nem kis port kavart. Amellett, hogy a bukaresti sajtó, a hazai bűnüldöző szervek és Traian Băsescu is bepipult, Románia nemzetközi színtéren is komoly ejnyebejnyére számíthat: Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője kijelentette, hogy a módosításokról lesz szó a soron következő országjelentésben.
És akkor a kérdés, ismét: miért is kellett ezt megszavazni?
Transindex.ro

Dél-Tirolról civil szemmel
Olvasói kérésre, s hogy hasonlósága az erdélyi és főleg a székelyföldi valósággal még inkább kitűnjék, néhány további adatot és feljegyzést összegezek az alábbiakban Dél-Tirolról.
Az utóbbi idők közéleti fejleményei folytán az európai szinten elfogadott, sőt, követendő példának tartott dél-tiroli modell fokozott figyelmet érdemel részünkről, alighanem fontos szerepet játszik majd a székelykérdés megoldásában, melynek sürgető és elkerülhetetlen volta pontosan abból olvasható ki, hogy Bukarestben úgy tesznek, mintha nem létezne. A modell etnoszociális lényegét felvázoltuk a korábbiakban, most ismertessünk pár további adatot e hegyes-völgyes tartományról és szorgalmas, eszményeitől eltántoríthatatlan népéről. A hivatalosan az olaszországi Trentino-Alto Adige régióhoz tartozó, annak felét képező Bozen (olaszul Bolzano), azaz Dél-Tirol autonóm megye (provincia) 7400 négyzetkilométerre terjed ki, és 510 ezer lakosa van jelenleg, azaz a történelmi Székelyföld felénél valamivel nagyobb, népessége annak kétharmadával egyenlő. Északon és keleten Ausztriával határos, nyugaton Svájccal, délen olasz megyékkel, így társmegyéjével, a szintén autonóm, olasz többségű Trentinóval, mellyel együtt alkotja az említett régiót, tartományt. A megye a Keleti-Alpokban fekszik, legmagasabb hegycsúcsa a 3905 méteres Ortler. Három hegyvonulata közül a Dolomitok (fotó) a nemzetközi turisztika kiemelt nyári és téli célpontja, de maga az egész megye turistaparadicsomnak számít. 116 települése a völgyekben fekszik, ezek közül 103 német többségű, ötben olasz és nyolcban ladin többség él. Mint megírtuk már, mind az olasz, mind a német hivatalos nyelvnek számít, sőt, némely helységekben a ladin is. A német nyelvű lakosok osztrák-bajor dialektust beszélnek, és nemzeti érzésükben, történelmi hagyományaikban is erősen kötődnek e nemzetekhez. Az olaszok főleg a megyeszékhelyen, Bozenben élnek, ahova elődeik a húszas-harmincas években a Mussolini-féle betelepítési politika folytán költöztek be, és ahol a népesség háromnegyedét alkotják. Az olasz lakosság nagy változáson, szakmai átstrukturálódáson ment át az autonóm státus 1972-es esztendőt követő megerősítése után, mivel akkor az etnikai arányosság és a kétnyelvűség elveinek következetes alkalmazása során sok közalkalmazotti állást németek foglalhattak el, egyfajta méltányos egyensúly alakult ki ebben a tekintetben. A megye 35 fős törvényalkotási jogosítványokkal felruházott parlamentjében (megyei tanács) a legerősebbnek a dél-tiroli Néppárt számít a szavazatok mintegy felével, a Szabadságpártnak körülbelül 15 százaléka van, két szeparatista német törpepárt is rendelkezik egy-két képviselővel. Mint jeleztük már, az etnikai arányosságról szóló törvény megköveteli, hogy a közszféra munkahelyeit, a szociális bérlakásokat, a lakásépítési támogatásokat, valamint a kulturális támogatásokat minden településen az ott élő népcsoportok arányában osszák el. A kétnyelvűségi vizsga speciális nyelvvizsgát jelent, amelyet minden olyan dél-tiroli polgárnak le kell tennie, aki a közszférában szeretne dolgozni. Enélkül állandó munkaszerződést egyetlen állami intézmény sem köthet alkalmazottaival. Közigazgatásilag a megyét nyolc járásra osztották fel, ezek egyikének székhelye a számunkra Katona József Bánk bánjából ismert Meran.
(folytatjuk)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Össztűz a szupermentességre
A korrupcióellenes küzdelemben érintett intézmények, az igazságügyi szakmai szervezetek és a külföld egyaránt keményen bírálták a képviselőház azon kedd délutáni határozatát, amellyel soron kívül, előzetes vita nélkül módosította a büntető törvénykönyvet, kiiktatva a parlamenti képviselőket, szenátorokat, a szabad foglalkozásúakat és az államfőt a közhivatalnokok sorából, egyes vélemények szerint lehetetlenné téve ezzel, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) bűnügyi vizsgálatot indítson ellenük tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség címén.
A DNA szerint azon honatyákat, akik ellen korrupció vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekmények miatt emeltek vádat, felmenthetik a döntés nyomán, azokat pedig, akiket jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, szabadlábra helyezhetik. A korrupcióellenes ügyészség rámutat: a módosítás nyomán sem a honatyák, sem az ügyvédek, sem a közjegyzők, sem a bírósági végrehajtók ellen nem indulhat eljárás korrupció vagy hivatali visszaélés miatt. A DNA emlékeztetett: jelenleg 28 honatya érintett valamilyen formában – vagy azért, mert eljárás zajlik ellene, vagy azért, mert a DNA által emelt vádak alapján elítélték.
A DNA emellett úgy véli, a továbbiakban a helyi választott tisztségviselők is kieshetnek az összeférhetetlenség hatálya alól, ami azt eredményezheti, hogy a polgármesterek nyugodtan a rokonaiknak ítélhetik a közpénzből vagy európai uniós alapokból finanszírozott szerződéseket. Az ügyészség rámutat: a döntés nyomán Románia ellentétbe került az ország által 2002-ben és 2004-ben ratifikált korrupcióellenes egyezményekkel.
Több mint 60 összeférhetetlen helyi elöljáró
Hatvankét helyi elöljáró – 50 polgármester és 11 alpolgármester és egy helyi közgyűlési tag – esetében állapított meg szerdán hivatali összeférhetetlenséget az ANI. Az érintettek Szatmár, Gorj, Teleorman és Galac megyei önkormányzatokat irányítanak. Két polgármester és egy alpolgármester esetében hamis nyilatkozattétel miatt is feljelentést tettek. Az ANI eddig már számos megyei és önkormányzati elöljáró esetében állapított meg összeférhetetlenséget, rendszerint arra hivatkozva, hogy tisztségükkel párhuzamosan tagként képviselték az önkormányzatot az annak alárendelt közhasznú társaságok igazgatótanácsában. Az összeférhetetlenség miatt jogerősen elítélt közhivatalnokok három évig nem tölthetnek be választási tisztséget, súlyos esetben pedig hároméves szabadságvesztéssel sújthatók – miután a képviselőház kedden az ezért kiróható büntetés mértékét két évvel csökkentette.
Horia Georgescu, a közhivatalnokok összeférhetetlenségét vizsgáló ANI vezetője is úgy vélekedett, hogy a Btk. módosítása nyomán a honatyák „szuper mentelmi jogot” kaptak, és a hatóság által 25 honatya ellen folytatott eljárás lehetetlenül el. Georgescu rámutatott: az ország hitelessége jelentős csorbát szenved a döntés nyomán, amely hatályba lépése esetén megingatja a jogállamot.
A bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerint a képviselőház döntése gyakorlatilag felmenti a kedvezményezetteket a bűnügyi felelősség alól. A testület azt is felrója, hogy bár a hatályos törvények értelműben az igazságszolgáltatást érintő törvénytervezeteket előzetesen véleményeznie kellene, ezt a módosítást nem juttatták el hozzá.
A Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) is kemény hangon elítélte, hogy a Btk. módosítását előzetes egyeztetés, valamint a CSM véleményének kikérése nélkül fogadták el. Rámutatnak: a döntés sérti az állampolgárok törvény előtti egyenlőségének alkotmányos elvét.
Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfő is bírálta a döntést, újabb államcsínynek nevezve a lépést, amely tíz évvel veti vissza az országot. Jelezte: a módosítást megfontolásra visszaküldi a parlamentnek, ha pedig ugyanebben a formában fogadják el, akkor alkotmánybíróságon támadja meg. A módosítást egyébként 266 képviselő szavazta meg (123 PSD-s, 73 PNL-s, 2 PDL-s, 21 PPDD-s, 16 RMDSZ-es, 16 kisebbségi, 11 PC-s és 4 független). Ellene 32-en voksoltak (29 PDL-s, 1 PPDD-s, 1 PC-s és 1független).
Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata-liberális párt (PDL) elnöke tegnap közölte: pártja alkotmánybíróságon támadja meg a Btk.-módosítást.
Kemény külföldi feddések
A Btk.-módosítás kemény reakciót váltott ki az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége részéről, amely leszögezte: a törvény előtti egyenlőség a demokrácia egyik alapelve. A külképviselet szerdai közleményében úgy vélekedett, a lépés eltávolodást jelent az átláthatóság és a jogállamiság elvétől, és elriaszthatja a beruházókat, ami negatív kihatással lesz az ország gazdaságára. Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője szerint minden hivatalos személynek alá kell vetnie magát a korrupcióra és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozásnak, az EU ugyanakkor majd a januári igazságügyi jelentésben nyilvánít konkrét véleményt.
A német nagykövetség fontosnak nevezte, hogy a korrupcióellenes hatóságok és az igazságszolgáltatás politikai befolyástól mentesen működhessen. Martin Harris, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete aggodalmának adott hangot a döntés miatt, mondván: az ANI és a DNA a romániai közélet reformjának motorja. A holland nagykövetség is reagált: szerdai közleményében jelezte, aggodalommal értesült a Btk. módosításáról, és várja a fejleményeket. Mint ismeretes, Hollandia többek között arra hivatkozva utasítja el Románia schengeni csatlakozását, hogy nem történt elegendő, kellőképpen alapos és visszafordíthatatlan intézkedés a korrupció visszaszorítására.
RMDSZ: továbbra is vizsgálódhat a DNA és az ANI
Nem ért ugyanakkor egyet az aggodalmakkal Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. A honatya szerdán a Krónikának úgy nyilatkozott: a képviselőház tulajdonképpen csak helyreállította a korábbi állapotokat, amelyeket Monica Macovei volt demokrata-liberális párti (PDL) igazságügy-miniszter – jelenlegi EP-képviselő – miniszteri mandátuma idején „felbolygatott”, egy kalap alá véve a közalkalmazottakat, a bírákat és a képviselőket. Rámutatott: a Macovei-féle módosítás előtt külön cikkelyek határozták meg a Btk.-ban, hogy melyek a közhivatalok, és ki minősül közalkalmazottnak. „Utóbbi alatt az értendő, aki valamely közhivatal fizetett alkalmazottjaként közhivatalnoki karriert fut be” – mutatott rá a képviselő.
Márton szerint a keddi döntés csupán annyit jelent, hogy a képviselők és szenátorok összeférhetetlenségi eseteit a továbbiakban nem a közalkalmazottakra érvényes jogszabály alapján vizsgálják majd, hanem a honatyák jogállását rögzítő, sajátos törvény alapján, amely rögzíti, milyen esetek számítanak összeférhetetlenségnek, milyen esetek esnek az ANI működéséről szóló törvény hatálya alá. „Már eleve ez a jogszabály is rögzíti, hogy a képviselői és szenátori jogállás összeegyeztethetetlen a közhivatalnoki tisztséggel, kivéve, ha kormánytagságról van szó” – mutatott rá Márton, hozzátéve: hasonlóan rendelkezik az alkotmány is.
Szerinte egy honatyát már csak azért sem lehet egy kalap alá venni egy helyi választott képviselővel, mivel előbbiek nem döntenek arról, hogy konkrétan kivel kell bizonyos esetekben szerződést kötni, csupán törvényeket hoznak. Ezen tevékenység során pedig gyakran kell lobbizni azért, hogy valamilyen jogszabályt elfogadjon a ház. „Amíg azonban mindenkit egy kalap alá vettek, egyes bírák úgy is értelmezhették, hogy amikor egy háromszéki képviselő a Kovászna megyei hátrányos helyzetűek megsegítését elősegítő törvény mellett érvel, akkor a saját érdekében jár el” – hangoztatta Márton.
Elítéltek egy PSD-s képviselőt
Jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte szerdán a legfelsőbb bíróság Nicolae Vasilescu PSD-s parlamenti képviselőt. A honatya ellen befolyással üzérkedés miatt emelt vádat a DNA. A vádak szerint Vasilescu tettestársaival együtt kétmillió lejt követelt egy építkezési cégtől annak fejében, hogy közbenjárjon a Konstanca megyei önkormányzatnál annak érdekében, hogy a megye öt önkormányzata kifizesse az általuk elvégzett munkálatok nyomán felhalmozott adósságait. A DNA egyébként szerdán kikérte az Európai Parlamenttől a PNL-s Ovidiu Silaghit, aki idén szeptemberben került az európai törvényhozásba. Silaghi ellen még közlekedési miniszter korában merültek fel korrupciós vádak.
Máté András, az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője is hasonlóan vélekedik. Lapunknak szerdán elmondta: a keddi döntést szerinte az is indokolja, hogy az alkotmánybíróság 2013-ban elfogadott 81-es számú határozatában is emlékeztet arra, hogy egy képviselő vagy egy szenátor nem láthat el közfeladatot. „A parlament tagjainak a státusa nem egyenlő a közalkalmazottakéval, hiszen utóbbiak szerződéses viszonyban állnak, fizetésért dolgoznak, és különféle pótlékokat kapnak, például a ledolgozott szolgálati időért. A képviselők viszont meghatározott ideg, négyéves mandátumuk időtartama alatt látják el feladatukat, és nem fizetést, hanem illetményt kapnak” – mutatott rá Máté. Hozzátette: egy közalkalmazottat elbocsátani is nehezebb, mivel új állást kell felajánlani neki, míg egy honatya mandátumának megszűntével nem kap automatikusan új mandátumot.
Máté azt is cáfolta, hogy a honatyák ezáltal kikerülnének a DNA és az ANI joghatósága alól. „Ahogy eddig sem voltunk közalkalmazottak, mégis vizsgálódhatott a képviselők és szenátorok ügyében a DNA és az ANI is, úgy ez most sem változik. „Aki bűnös, az ezután is kerüljön börtönbe. A képviselők jogállását szabályozó törvényben is szerepel az összeférhetetlenség és az érdek-összeférhetetlenség, aminek a kivizsgálása az ANI hatásköre” – mutatott rá Máté. „Traian Băsescu, Angela Merkel vagy Orbán Viktor sem köztisztviselő, hanem állami vezető. Két különböző dologról van szó” – hangoztatta Máté.
Mint arról beszámoltunk, Máté Andrást korábban összeférhetetlenség miatt feljelentette az ANI, arra hivatkozva, hogy kilenc és fél hónapig feleségét alkalmazta képviselői irodájában. A legfőbb ügyészség szeptemberben emelt vádat ellene. Máté ugyanakkor alaptalannak nevezte a vádakat, akkor is arra hivatkozva, hogy a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába.
Egyébként eddig sem minden esetben végezhette zavartalanul a dolgát az igazságszolgáltatás, még akkor sem, ha a DNA vizsgálódott az ügyükben: a Borbély László volt környezetvédelmi miniszter elleni korrupciógyanú és a Victor Paul Dobre egykori közigazgatási miniszter elleni, az államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán elkövetett törvénytelenségekről szóló vádak ügyében nem indulhatott eljárás, mivel a képviselőház ehhez nem járult hozzá.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A takarítás ránk hárul
Aktuális témák körüljárása, illetve a politikai viszonyrendszerekben történő eligazodás mellett az esztendő történéseinek összegzésére tett kísérletet Simon Judit, aki az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort kérdezte – ünnepi terveire is kitérve – kolozsvári dolgozószobájában.
- Közelednek az év utolsó napjai. Mennyire lesz az idén más a karácsony Kelemen Hunoréknál, hogy baba van a családban?
- Tavaly ilyenkor még nem tudtam, hogy idén Hannával együtt ünnepelünk. Természetesen most is állítunk fát, de ebből ő még nem sokat fog érteni.
- Kolozsváron vagy Karcfalván tölti az ünnepeket?
- Itt is, ott is. Karácsony estén Kolozsvárott, utána megyünk haza Csíkba. Ha az ember többlaki, több helyen kell jelen lenni ünnepeken is.
- Lehet RMDSZ elnökként magánember utcán, bevásárlóközpontban, vendéglőben?
- Mindig igyekeztem megőrizni a normális életvitelt, de az ember nem tud eltekinteni attól, hogy jó néhány éve megismerik, akárhová megy. Ráköszönnek, megállítják, megnézik. Ehhez hozzá kell szokni, el kell fogadni, ez ezzel jár. Aki politikusként az ilyesmit nem tudja elfogadni, megszokni, az ilyen helyzeteket kezelni, annak megkeserítik az életét az ilyen pillanatok.
- Valamikor szerették Önt összehasonlítani Markó Bélával. Akkor azt mondta, más ember, más vezető. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen elnöknek tekinti magát?
- Az embernek nehéz saját magáról beszélnie, én sem szeretem magamat jellemezni. Igen, más vagyok, mint Markó Béla, ő is más, mint Domokos Géza volt, ha csak az RMDSZ elnökeit nézzük. És ez a világon a legtermészetesebb, még az ikrek is különböznek, mi pedig még ikrek sem vagyunk Markó Bélával. Az biztos, sok mindenről hasonló módon gondolkodunk. Ha egy prioritáslistát kellene készíteni, akkor rengeteg olyasmi kerülne egymás mellé, ami azt mutatná, sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk. Vannak kérdések, amelyeket másképpen látunk árnyalataiban vagy lényegében is, de ez is természetes. A stílusunk is más, az idők is változtak, ezért a politikai vezetésben is új megoldásokat kellett keresni, az új helyzetekben ugyanis nem mindig hatékonyak a régi megoldások. Ez nem jelenti azt, hogy az ember megtagadja azt, ami előtte volt. Ez lenne a legnagyobb butaság. Mindig azt próbáltam kihozni magamból, amit a legjobbnak tartok.
Nem vagyok az az ember, aki gyorsan dönt, többnyire nem is szeretem azokat a helyzeteket, amikor valamire rögtön azt kell mondani, hogy fehér vagy fekete, igen vagy nem. Azt szeretem, ha egy kérdést körbejárhatok.
Ez a politikában nem mindig jó, mert vannak helyzetek, amikor azonnal kell dönteni, ezt is meg lehet tanulni. De nem vagyok annak a híve, hogy nem lehet még egy napot várni, aludni egyet rá, körüljárni. Ilyen szempontból, úgy gondolom, megfontolt ember vagyok. Hogy mennyire kiegyensúlyozott, jó vagy rossz, nem tudom, de hogy megfontolt, azt bátran állíthatom.
- A közelmúlt olyan helyzetet hozott, mintha az RMDSZ nemcsak Bukarestben, de Budapesten is ellenzéki szerepbe kényszerült volna. Újabban viszont úgy látszik, Orbán Viktor belátta, az RMDSZ-szel kell elsősorban tárgyalnia. Hogyan tudta meggyőzni a kormányfőt?
- Orbánt elsősorban a számok győzték meg. Ezek 2012-ben két alkalommal is egyértelműen üzentek. Orbán pragmatikus ember, racionálisan gondolkodó politikus, aki látta, hogy Erdélyben minden erőfeszítés ellenére sem Szász Jenő, sem Tőkés László nem tudta, nem tudja lenullázni az RMDSZ-t, és bármennyit fektettek ebbe a projektbe, az sorozatosan megbukott. Elsősorban az erdélyi magyarságnak az akarata győzte őt meg, persze nekünk is voltak beszélgetéseink. Ezek egy része négyszemközt zajlott, máskor mindkét oldalon többen voltunk. E beszélgetések mindig őszinték voltak. Nem mindig kellemesek, de sosem sepertük a szőnyeg alá a problémákat. Nem tettünk úgy, mintha nem tudnánk arról, mi történt tegnap, tegnapelőtt. Minden kapcsolat lényege: ha nem is értünk egyet, legyünk őszinték. Az ilyen politikai viszonyokban is fontos a szókimondás. Ha nem vagy őszinte, előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nincs valóság amögött, amit mondtál. Ez a típusú párbeszéd hozta meg az eredmények mellett a változást – ha változásról beszélünk –, amit ma vannak, akik irritáltan, mások megnyugodva vesznek tudomásul.
Nekem az elmúlt években a magyarországi politikai vezetők közül, a Jobbikot és a DK-t kivéve mindenkivel volt és van kapcsolatom, rendszeresen találkozunk. Ezeket én nem rejtegetem, ezután sem fogom.
A nyáron az LMP-vel volt találkozónk, többször találkoztam Bajnaival, Mesterházyval is beszélgettem, Semjén Zsolttal és Orbán Viktorral is. A legnagyobb butaság lenne, ha az erdélyi politikát kizárólag úgy szemlélnénk, hogy csak egy magyarországi párttal lehet jó viszonya. Vagy úgy tekintenénk az erdélyi magyar politikára, hogy valakihez lecsatlakozik, utánfutója lesz valamelyik magyarországi politikai pártnak. Nem ez a helyes út, a helyes viszony köztünk.
- Megtörtént a kiegyezés a magyar kormány, illetve a Fidesz és az RMDSZ között?
- Kiegyezésről nem beszélhetünk. Arról lehet beszélni, hogy a viszonyunk javult, változott. És ennek nagymértékben az az oka, hogy ők látják, tudják, érzik, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen Erdélyben.
Ha nemzetpolitikát akarsz hatékonyan megtervezni, akkor az RMDSZ-t nincs hogy megkerüld Romániában, nincs hogy olyan pártokra, politikusokra építs, akik autón kívül mást nem tudnak vezetni, egy jó vacsorán túl mást nem tudnak megszervezni.
- Mit hoz a politikai konyhára ez a közeledés?
- Az erdélyi magyar közösség érdekképviseletét kell ellátnunk és ehhez eszközöket, partnereket kell keresni. Az elmúlt három és fél esztendőben a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást. Nem kértünk és nem kaptunk. Ez akkor sem változott, amikor a viszonyunk Orbánnal javult és 2013-ban gyakran találkoztunk. Minden találkozási lehetőséget kihasználtunk. Most Orbán éppen Bukarestben volt, jelezték, hogy találkozzunk. Amikor én voltam Budapesten, akkor is találkoztunk. Ilyen szempontból ez valóban változás, de nem jelenti azt, hogy a támogatáspolitikát valaki újragondolta volna. Voltak kérdések, amikben nem értettünk egyet, legalábbis úgy tűnt.
Például székelyzászló ügyben nekem egy magyarországi kormánypolitikussal volt egy kis csörtém, amikor azt mondtam, ha még egyszer így megsegítenek, akkor végünk van. Legyenek szívesek, szóljanak, amikor segíteni akarnak, hogy kapaszkodjunk meg. Nagyokat nyilatkozni lehet Budapesten, de a problémákat nekünk kell megoldanunk, a takarítás ránk hárul.
Akik irritáltan nézik, hogy a dolgok változnak, ezeket nem akarják észrevenni. Voltak olyan kérdések is, amikor úgy éreztük, következetesen kiállnak. Például a MOGYE ügyét mindig szóba hozták a magyar politikusok. Más helyzetekben is bírtuk a kormány mellett a magyarországi pártok nagy többségének a támogatását: a régiós átalakításokkal, a decentralizációval, a nagy meneteléssel kapcsolatosan. Szeretném, ha eljutnánk egy olyan pontra, hogy a Magyarországon kívüli magyar közösségekkel kapcsolatos ügyek, a nemzetpolitika Magyarországon ne belpolitikai háborúk tárgya legyen. Amikor egymást próbálják lenyomni, vagy egymást próbálják legyőzni, ne azzal foglalkozzanak, hogy minket használjanak bokszzsáknak. A Máért zárónyilatkozatának az elfogadása ilyen szempontból azt mutatja, talán el lehet oda jutni. Nem ez az első Máért nyilatkozat, amit mindenki aláírt. Volt olyan újságíró, aki úgy mutatta be, hogy most megtörtént a csoda, mások szerint a katasztrófa. Rengeteg olyan dokumentum volt, amit mindenki aláírt, de úgy látom, ahogy közelednek a választások, a csodák és a katasztrófák gyakrabban kerülnek az asztalra. A kormányoldal elfogadta az MSZP javaslatait, más javaslatokat az ellenzék fogadott el, végül összeállt egy olyan szöveg, amellyel kapcsolatban lehet kifogásokat emelni, de mindenki aláírta. Részint ne az RMDSZ-en kérjék számon, hogy miért írta alá mindenki, másrészt az is érdekes, hogy vannak újságírók, akik ránk haragszanak, amiért a Fidesz kétharmaddal nyert, illetve amiért megint nyerésre áll.
Időnkét azt látom, a saját tökéletlenségüket is ránk vetítik, illetve ilyen kövérlászlói csőlátásból próbálnak mindent nézni, ami soha nem viszi a dolgokat előre, mindegy, kinek a szemére van téve a másfél colos cső.
- Az EP-választások is benne vannak a pakliban? Az SZKT-n azt mondta, az RMDSZ senkivel nem fog össze, csak szövetségi tagok indulhatnak a listáján. Mit szólt ehhez Orbán Viktor?
- Semmit. Én a magyar kormány részéről nem éreztem nyomást, hogy mit kellene tenni az EP-választásokkal kapcsolatban. Orbánnak korábban is elmondtam, meg kell őriznünk a képviseletünket, s ezzel ő egyetértett. Másrészt jó ideje hangoztatom, hogy a 2012-es történéseken nem fogjuk egykönnyen túltenni magunkat, és RMDSZ-identitás alatt fogunk indulni. Ő nem kérte tőlem, hogy ne így legyen, nem kérte, hogy Tőkéssel, meg nem tudom még kivel, mit kezdjünk. Ilyen szempontból tiszta és egyértelmű volt minden találkozónk. E pillanatban Tőkés teljesen más pályán van, de ez nem a mi problémánk. A mi problémánk az, hogy a választásokon úgy szerepeljünk, hogy a képviseletet tudjuk megőrizni. Tudjuk, két-három ember az öt-hatszáz képviselőt számláló testületben nem olyan szám, ami radikálisan változtatni tud a dolgokon, de ha ott van két-három emberünk, akik következetes álláspontot képviselnek, a nehéz diót is föl lehet törni. A nemzeti kisebbségek jövőjéről beszélek, és az EU viszonyáról ehhez a kérdéshez. Az erdélyi vagy a felvidéki magyarság kérdését, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek kérdését az európai politikában ma magyar kérdésként megjeleníteni nem vezet eredményre. De úgy, mint európai ügy, a sok másik nemzeti közösséggel az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig eredményes lehet, és erre előbb-utóbb oda kell figyeljen az Unió. Az a kérdés, hogy nekünk ott kell-e lenni, csak egyféleképpen válaszolható meg. Ebben a pillanatban kizártnak tartom azt, hogy feladjuk az RMDSZ identitását, kizártnak tartom, hogy olyan ember, aki más pályára lépett, akivel a kölcsönös bizalom teljes egészében hiányzik, azzal tudjunk bármiféle együttműködést elképzelni. Bármilyen más megoldás lehetséges az RMDSZ listán belül.
- Itthon kétharmados többség mellett nem könnyű ellenzékben politizálni. Felerősödtek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor a rossz nyelvek azt mondják, ezekkel a PSD szeretné megmutatni a macskát az RMDSZ-nek, mintegy előkészítve akár a közös kormányzást az EP választások után. Mit mond Ön erre?
- Most már lassan 72 százalékkal állunk szembe. Az én részemről úgy néz ki a dolog, hogy nincs helyzet. És amikor nincs helyzet, úgy tenni, mintha lenne, az részemről nem indokolt. Az újságírók, az elemzők szabadabbak a politikushoz képest, mert nincs felelősségük. Kimondják, leírják, holnap mást mondanak, mást írnak, mondhatják: megváltozott a széljárás. Én ezt nem engedhetem meg magamnak. E pillanatban van egy működőképes koalíció, egymást nyesik, szeretik, utálják, szurkálják, piszkálják, bírálják, ami nem egyedülálló a koalíciók történetében. Románia az elmúlt 24 évben ehhez szokott hozzá. Azt a látszatott kelteni, hogy mindig békés koalíciók vezették az országot és most hirtelen nagy viták vannak, nem felel meg a valóságnak.
Szerintem még jó ideig együtt marad ez a koalíció, és ameddig nincs helyzet, nem akarok spekulációkba bocsátkozni.
A magyarellenes hangulattal az a helyzet, hogy volt már sokkal erősebb is. Már a mi kormányzásunk idején, 2009 végétől 2012 áprilisáig az USL folyamatosan magyarellenes hangulatot keltett. Számításból vagy meggyőződésből, az más kérdés. Volt, aki meggyőződésből magyarellenes, volt, aki számításból tette, de ez nem azóta van, amióta kormányra kerültek, hiszen már 2010-ben, 2011-ben erős megnyilatkozásaik voltak. Egyes jelek azt mutatják, az USL-n belül is van néhány szolgálatos politikus, aki ezzel foglalkozik, míg a vezető politikusok egy része nem magyarellenes. Súlyosabb gond, hogy a magyarellenességre, a megszerzett jogok visszanyirbálására, a megfélemlítésre, az erődemonstrációra nem a parlamentet használják. Más intézményeket használnak a magyarellenes ügyekre: a rendőrséget, az igazságszolgáltatás egyik-másik részét. A titkosszolgálat egyik tisztje időnként ámokfutásba kezd. Utóbbi kész röhej, mert ha a titkosszolgálat valakit meg akar figyelni, nem bunkó tisztekkel végezteti, aki üldözőbe veszi a politikusokat Csíkszeredában egy telefonnal és egy szappantartó fényképezőgéppel. Az igazságszolgáltatásban olyan döntéseket hoznak, amelyek sem a törvény szellemével, sem a betűjével nem összeegyeztethetőek. Kiforgatják a diszkriminációs dolgokat, csorbítják a nyelvhasználatot, a szimbólumhasználatot. S ha bírálod az igazságszolgáltatást, azt mondják, befolyásolni akarod, hatni akarsz rá politikusként, ha pedig nem bírálod, akkor elfogadod, az az igazság. Nem tudom elfogadni, hogy az igazságszolgáltatás mindig az igazságot mondja ki, hanem azt mondom – Varga Gábor esetében ez nyilvánvaló –, hogy van egy döntés, s azt alkalmazzák.
Az igazságszolgáltatás döntéseit az állam alkalmazza, de ez nem jelenti azt, hogy e döntések az igazságról szólnak.
Ilyen értelemben egy perverz átalakulását látom a kisebbségellenes stratégiáknak. Ez a legaggasztóbb. Egyébként a Demokrata Pártban is vannak olyan politikusok, akik mélyen magyarellenesek, és vannak olyanok, akik mindig tisztességesebben viszonyultak, és vannak, akik megváltoztak. Boc a Bibliára tett kézzel megesküdött, hogy a magyarokkal többet soha. Másnap koalícióra léptünk, együtt kormányoztunk és ma Kolozsváron úgy szervezzük meg a magyar napokat, hogy nincs semmiféle akadálya a polgármesteri hivatal részéről. Valószínű, ez annak is köszönhető, hogy együtt dolgoztunk, ismer bennünket. Másrészt itt van Marosvásárhely, ahol egy modern funarióta polgármester vezeti a várost, akinek az a jó magyar ember, aki lehajtott fejjel ül, nem kér, nem mond semmit, de azt is csendben teszi. Kiszorítja a város központjából, sőt a városon kívülre tolja a magyar napokat, mert számára ez csak úgy működhet, ha a magyar és a román kulturális programok egymásba folynak. A PSD-ben, a PNL-ben is van ilyen is, olyan is. Ez a történet az elmúlt 23 esztendőben, bár változott, mindig attól is függött, hogy melyik román párt volt ellenzékben és melyik kormányon.
- Milyen következményei lehetnek a decentralizációnak? Kell-e tartani attól, hogy míg a székelyföldi megyék, települések erősödnek, Erdély többi része és a Partium gyengül?
- Nem fog gyengülni Erdély és a Partium, minden önkormányzat erősödni fog. Erdélyben és Partiumban is kapnak hatásköröket az önkormányzatok. A Székelyföld, Erdély és a Partium szembeállítása szerintem kontraproduktív, szerencsétlen dolog. Sokat járok az országban, és nem az a tapasztalatom, hogy ettől szenvednének bármelyik részen az emberek. Az biztos, hogy a Partiumban a 2012-es választásokon nagyobbak voltak a veszteségeink úgy, hogy több szavazatot kaptunk, mint négy évvel azelőtt. Nem minden négy évben lesz USL, nem minden négy évben lesz olyan helyzet, hogy akkora felhajtóerővel bír egy párt, egy koalíció, hogy olyan mértékben változtat a belső politikai arányokon, mint 2012-ben. Ha Szatmárnémetiben az önkormányzati választásokon elveszítettük a várost és a megyét úgy, hogy abszolút számokban több szavazatot kaptunk, mint 2008-ban, az ennek a felhajtóerőnek köszönhető. Ez 2016-ban megfordulhat, lehet egy más helyzet, akkor azok az önkormányzatok erősek lesznek, amelyeket reményeink szerint mi vezetünk. A liberális párt nem viselkedett korrektül. Mert amikor rájuk nem volt szükség, mi csak megállapodtunk velük, korrekt megyei viszonyt alakítottunk ki, miközben a PDL-vel kormányoztunk. Ezt is el tudtuk fogadtatni. A korrekt viszonyulás az, hogy amikor fordul a kerék – az életben, a politikában fordul a kerék –, akkor ők is ugyanígy próbáljanak viszonyulni hozzánk, de nem tették meg. Ennek sok oka van, de nem fog így maradni a világ végéig.
A decentralizáció jó, mi 23 éven át folyamatosan kértük, s amikor lehetett, tettünk is érte. Nem elég mély ez a decentralizáció, de mélyebb, mint bármelyik eddigi kezdeményezés.
A pénzügyi részben nem volt meg az áttörés, a következő lépés az kell legyen, hogy ez is megtörténjen. Az o

Băsescu: a Btk. módosítása miatt a parlament is feloszlatható
A büntető törvénykönyv (Btk.) keddi módosítása már alapos ok lehet a parlament feloszlatásához – vélekedett december 12-én, csütörtökön Traian Băsescu. Az államfő szerint ha életbe lép a módosított Btk. és az amnesztiatörvény, Románia már nem felel meg az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének alapfeltételéül szabott koppenhágai kritériumoknak.
„A képviselőház rendkívül sokat ártott Romániának a keddi szavazással, ezt az Európai Bizottság és Bukarest uniós partnereinek reakciója is bizonyítja. Románia már a koppenhágai kritériumoknak sem fog megfelelni, ha életbe lép a módosított Btk. és az amnesztiatörvény. Emiatt a parlamentet fel kellene oszlatni” – mondta az államelnök. Hozzátette: reméli a két módosítást végül elutasítják a honatyák.
A román alkotmány szerint a parlamentet mindössze két sikertelen kormányalakítási kísérletet követően akkor lehet feloszlatni.
maszol.ro

Sike Lajos: Rugdalózás helyett
Brüsszel, még pontosabban a Európai Parlament jó iskola lehet minden kelet-európai politikusnak, különösen azoknak, akik megtapasztalták a tekintélyuralmat és saját bőrükön érezhették a totalitárius rendszer embersanyargató módszereit. Jó iskola lehet elsősorban is abban, hogy a többpárti demokrácia alapja a konszenzust kereső párbeszéd, vagyis a megegyezés, nem pedig a konfrontáció, ha úgy tetszik: szabadságharc. Mert akivel megegyeztem, azzal – ha még sokat vitatkozunk is – együtt dolgozhatunk, akit viszont harcolva győzök le, az minden lehetőséget és eszközt megragad, hogy visszaüssön.
A romániai rendszerváltás szikrája – ahogy Tőkés Lászlót nevezni szoktuk – már hét éve ott ül az Európai Parlament széksoraiban, így feltételezhetjük, hogy annyi más mellett ezt is megtanulta, hisz annak az iskolának a hetedik osztályában már messze nem az alapjait tanulják az illemtannak, sokkal inkább a viselkedési szokások, megnyilatkozások társadalmi hatásait. Vagy mégsem?
Annyi más korábbi „szabadságharcos” botránya mellett itt most elsősorban a legutóbbit idézzük fel.
Többek között azt írja az utódjának, Csűry István püspöknek címzett levélben: ”Kérlek, Egyházunkat ne szolgáltasd ki a román hatalommal lepaktált RMDSZ- nek, különösen ne rendeld alá a Szabó Ödön fémjelezte bihari bűnszövetkezet garázdálkodásának”. Tőkés László azt az RMDSZ-t pocskondiázza, amelynek éveken át tiszteletbeli elnöke volt, amely megalapítása után huszonöt évvel is az erdélyi magyarság (szavazatokkal mért) mintegy kilencven százalékának bizalmát élvezi, s amely már több esetben nyilvánosan megvédte őt a román hatalommal szemben (amelyikkel Tőkés állítása szerint lepaktált). Legutóbb éppen a kitüntetésének visszavonásával kapcsolatos gyalázatos eljárás okán emelték fel a szavukat Kelemen Hunorék! Vagy Brüsszel olyan messze van Bukaresthez és Kolozsvárhoz, hogy galambpostával sem jutott el hozzá a hír, miközben Csűry István püspök Ezüstfenyő-díjjal való RMDSZ-es kitüntetése másodpercek alatt tudomására jutott?
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke egyebek mellett ezt válaszolja elődje levelére: ”Tisztelettel kérem, ha egyházkerületünk javát kívánja szolgálni, engedjen bennünket békén dolgozni, mi sem zavarjuk Önt”. Az esperesek tanácsának javaslatára összeült egyházkerületi közgyűlés nemcsak, hogy Csűry püspök mellé állt, de Tőkés László magatartását az egyházhoz méltatlannak nevezte!
Az elmúlt néhány évben inkább Budapest, mint az erdélyi magyarság szolgálatában jeleskedő volt püspök ”bűnszövetkezet”, ”lepaktált” és hasonló címkézéseiből, akárcsak korábban, most is kisüt: mennyire irigyli, hogy nem az ő nevéhez fűződnek akár olyan „apróságok” is, mint az, hogy az RMDSZ mintegy harminc javaslata bekerült a decentralizációs törvénybe, s ezek többségükben olyan javaslatok, amelyek az autonómia fontos elemei lehetnek. Csak sajnálni lehet, hogy nem veszi észre: a sorozatos rugdalózások és botrányok (nem kevésbé az erdélyi magyarság új pártocskák útján történő megosztásában játszott dicstelen szerepe miatt!) mennyire megkoptatták a rendszerváltás utáni években sokáig fénylő nevét és népszerűségét Erdélyben. S ezt nem lehet újabb rugdalózásokkal és dühös címkézésekkel helyreállítani. Bármennyire is szeretné, Budapestről még legkevésbé.
Ennek következménye, hogy az RMDSZ újabban nem kívánja felvenni az EP-jelöltjei közé. A lista első helyéről meg éppen nem lehet szó. De ha a volt püspök annyira bízik önmagában és úgy gondolja, hogy változatlanul százezrek támogatják, akkor elfogadhatná a negyedik vagy ötödik helyet is. Soha jobb alkalom, hogy makacsul bebizonyítsa: még most is tömegeket tud befolyásolni, hogy csak azért is megmutatja, ki a legény a gáton, és drága erdélyi magyar népéért a konszenzus-keresés jegyében is együtt tud működni az érdekeltekkel.
maszol.ro

Értékről, nyitottságról jubileum után
Beszélgetés a 80 éves Gálfalvi Zsolttal
Gálfalvi Zsolt szerkesztő, irodalomkritikus, művelődési életünk kiemelkedő személyisége november 30-án töltötte 80. születésnapját. Még eleven lehet benne annak a bensőséges estnek a hangulata, amikor író-, újságíró-, szerkesztőkollégái köszöntötték, és átnyújtották neki az alkalomra összeállított jubileumi kiadványt, amely több mint hat évtizedes pályájának szinte valamennyi vetületét felvillantja. Az összejövetelről és a születésnapi füzetről akkor frissiben beszámoltunk lapunkban. Pár nappal később otthonában beszélgettünk az ünnepelttel. Az ott készült hangfelvétel rövidített változata az alábbi interjú.
– Mióta visszatértél Vásárhelyre, minden fontosabb rendezvényen jelen vagy. A rád jellemző kíváncsiság tehát az idő teltével sem csitul, erősebb a belső késztetés, hogy közvetlenül megtapasztald a dolgokat, mint az emberre elkerülhetetlenül rátelepedő kényelem.
– Nézd, ez alkati dolog is lehet, de tény, hogy a jó értelemben vett kíváncsiság az egész munkásságomat illetően valóban mélyen bennem van. Minden érdekel, ami a szellemi életben történik, és amennyiben lehet, igyekszem is mindezt követni. Vásárhelynek gazdag és változatos a szellemi élete, és még mindig van közönsége a rendezvényeknek. Én is szeretnék ezzel lépést tartani, a számomra fontosabb eseményekre elmegyek. Persze, amikor tudok, mert sajnos hozzá kell tennem, hogy az előző ittlétem alatt sok orvos barátom volt, most kevesebb van, mégis több orvoshoz járok.
– Köztudomású az igényességed is, magas a minőségi mércéd. Az említett rendezvények azt nyújtják, amit elvársz tőlük?
– Abban az értelemben, hogy képet adnak arról, hogy az életben mi történik, igen. Önkéntelen is hírértéke, tájékoztatásértéke van minden eseménynek, annak is, amelyik meglehetősen gyenge. Nem csak vásárhelyi jelenség viszont, és engem zavar, hogy a színvonal rendkívül ingadozó. Van olyan rendezvény, ahova nagyon szívesen megy el az ember, élményt jelent, és van olyan is, ami gyenge, érdektelen, felületes, felszínes. De ez sajnos napjainkban a szellemi élet egészére elmondható. Sokfelé járok, és azt tapasztalom, hogy az értékszempont, az igényesség nem mindig érvényesül kellő mértékben, kellő következetességgel.
– Gondoltál-e arra, hogy a rendszerváltozás után ennyi idővel ilyen irányultságú lesz a szellemi élet? Ilyesmire vagy többre számítottál?
– Be kell vallanom, hogy én nem számítottam. Reménykedtem. Mindig reménykedem abban, hogy a feltételek változása, a körülmények megváltoztatása elősegítheti azt, hogy a dolgok új irányba haladjanak. A szellemi életre is úgy tekintek, mint esélyek és lehetőségek sorozatára, és egy közösség életrevalóságát, képességeit, reményeit, jövőjét azon mérem le, hogy mennyire tudja ezeket az esélyeket és lehetőségeket hasznosítani. Ha eleve lemond ezek hasznosításáról, akkor megette a fene. Ha próbál érvényesíteni olyan szempontokat, olyan megoldásokat, amelyek a lehetőségeken belül a szellemi értékteremtést és értékterjesztést szolgálják, az nagyon jó és nagyon biztató. És látok ilyen törekvéseket, ezeknek őszintén örvendek.
– Az a tizenéves fiatalember, egykori önmagad, aki több mint hatvan évvel ezelőtt elkezdett írni, és megpróbált betörni az irodalomba, milyen reményekkel indult?
– Azt szerettem volna, hogy olyasmiről írhassak, ami fontos, ami lényeges, amit az emberek figyelmébe kell ajánlani. A körülmények furcsa alakulása folytán korán, tizenvalahány évesen kezdtem az írást. Itt, Vásárhelyt, a negyvenes évek végén, az ötvenesek legelején voltak olyan mozzanatok, amelyek okkal hívták fel a figyelmemet arra, ami történik. Például a színház akkor egészen kiváló előadásokkal jött elő. Ezt most már sokan elfelejtik.
– Akkor még a Székely Színház nagy társulata, aranycsapata működött itt.
– Jó társulat volt, nagyon igényesek voltak. Kiváló előadásokat láthattunk. Lenyűgözött az Úri muri, vagy a Csehov-előadások. A színházi élet nagyon vonzó volt. Az irodalmi élet itt akkor annyira nem remekelt, nem volt annyira sokszínű és változatos.
– Emlékszel az első publikált írásodra? Mi volt, miről szólt?
– Attól függ, hogyan számítom. Én az akkori Népújságnál dolgoztam. Ugyanakkor írtam a Bukarestben megjelenő Ifjúmunkásnak is. Az első írásaim tudósítások voltak művelődési eseményekről. Nagyon rövid időn belül a szerkesztőségi helyzet úgy hozta, hogy filmekről kellett írnom, felkérésre én lettem a lap filmkritikusa. Nagyon szórakoztató, de meglehetősen terhes foglalkozás volt. Két bemutató volt Vásárhelyen, hetente váltották a műsort. Egyazon napon délután 3-tól megnéztem az egyik filmet, 5-től a másikat. Bementem a szerkesztőségbe, 9-re le kellett adni az írást. Ha valamirevaló film volt, arra előzetesen kellett készülni. Két óra alatt megírni két filmről a véleményedet meglehetősen nehéz feladat. Aztán egyre többet írtam más művelődési eseményekről.
– Aztán úgy hozta az élet, hogy a filmnél fontosabb területeddé vált az irodalom, a színház. Az utóbbi később olyan mértékben, hogy egy időben vezetted is a vásárhelyi társulatot.
– De számomra alapvetően mindig a szerkesztés volt a legfontosabb. Szerkesztőként próbáltam tenni valamit a romániai magyar művelődésért, irodalomért. Visszatérve a kezdetekre, noha nagyon foglalkoztatott a színház, itt Vásárhelyt nem írtam róla. 1951-ben kerültem Kolozsvárra az Utunkhoz, és ott egyszer csak elküldtek színházi kritikát írni. Abban az időben jó néhány magyar színház volt, mindenik más-más helyen. Fiatal voltam, engem lehetett utaztatni, valószínűleg ez is volt az oka, hogy ezzel megbíztak. Szatmáron, Váradon, Sepsiszentgyörgyön, később Temesváron jelen kellett lennem a bemutatókon. A színikritika egyre jobban érdekelt, persze sokat olvastam is a színházról, színházművészetről. Amikor már színikritikusként tartottak számon, és adott pillanatban visszajöttem Vásárhelyre, többször is bevontak a színház munkájába. És egyszer csak arra ébredtem, hogy színházigazgató vagyok, pedig nem akartam az lenni.
– Külső ember lehet egyáltalán színházigazgató? Ma ezt hogy látod?
– Szerintem lehet. De két dolog szükséges hozzá. Egyik, hogy valamennyire értsen a színházhoz, és ezenkívül tudja azt, hogy nem ért hozzá. A kettő együtt teremt olyan viszonyokat, hogy az embert valamennyire elfogadják. A magyar színháztörténetben számos példa van arra, hogy írók, jeles kultúremberek lettek jó színházigazgatók. Minden színházi munkának egyik alapja a műsor. A műsorrendbe kiválóan bele tudtam szólni. Ezen túlmenően megértés szükséges, olyan légkör kialakítása, amely alkotómunkára ösztönöz. De bonyolult kérdés ez, sok időt venne igénybe a kifejtése.
– És mire van szükség ahhoz, hogy valaki jó szerkesztő legyen?
– Nagyon sok mindenre van szükség. Mindenekelőtt olvasottságra, tájékozottságra, érdeklődésre, tanulásra, alapos műveltségre és nem utolsósorban az emberekkel való közös hang megtalálására, párbeszédkészségre. És annak a megértésére, hogy jól szerkeszteni csak az adott időszak szellemi áramlatait ismerve, azokat értékelve, elemezve, azokban a legjobb lehetőségeket megtalálva lehet. Hozzáértés, szorgalom és kitartás nélkül nem megy. És nem utolsósorban kiváló érzék és képesség szükséges az emberi kapcsolatok kialakítására.
– Eddigi életed folyamán nagyon sok emberrel megismerkedtél, sokféle egyéniséggel tudtál kapcsolatot teremteni. Mi tette lehetővé, hogy mindenikükkel szót tudtál érteni?
– Igyekeztem mindig nyitott lenni, befogadó mindenfajta olyan törekvésre, amely értelmes és értékteremtő. Nem zárkóztam el olyan törekvésektől sem, amelyeket nem éreztem teljes mértékben a magaménak, de tudtam, hogy érték rejlik bennük. Kell ez a képesség, hogy az ember bele tudjon helyezkedni a másik tudatába, képzeletvilágába, törekvéseibe, hogy az értékekre figyeljen, és elkerülje az esetleges személyes ellenszenv érvényesülését. Az érték legyen a fő szempont, ebben legyen következetes. Persze ez is viszonylagos. A szerkesztésben, lapcsinálásban sokféle törekvés egyesül. És valamit az említetteken kívül is tudni kell: belejavítani a kéziratba, rendbe hozni, ha szükséges. Na, meg tudni kell azt is, hogy van olyan kézirat, amit vissza kell utasítani.
– A lapszerkesztőnek ahhoz is hozzá kell szoknia, hogy szerkesztői teendői háttérbe szoríthatják szerzői ambícióit. Sok esetben írói munkássága sínyli meg azt, hogy a lehető legeredményesebben szeretné teljesíteni szerkesztői feladatát. Nem bánod, hogy azért, mert mindig volt ilyen feladatod, kevesebbet tudtál írni, mint amennyit írhattál volna?
– Természetesen bánom, és minél idősebb leszek, annál inkább. De én az egész munkásságom alapvető részének tartom a szerkesztést. Számomra a szerkesztés alkotómunka. Alkotómunkának tartom a válogatást, az emberekkel való törődést, kapcsolattartást. Ilyen szempontból rám nagyon nagy hatást fejtett ki az első főszerkesztő, akivel dolgoztam, Gaál Gábor, akinek sok esztétikai állásfoglalását lehet vitatni. Én is vitattam, de egészen kiváló szerkesztő volt. Ő mindig arra figyelmeztetett, hogy a lapszerkesztés műalkotás.
– És az irodalmi életben való aktív részvétel, a szervezőmunka? Azt hova sorolnád?
– Az is nagyon fontos. Szívesen csináltam volna kevesebbet, és hamarabb vissza is vonultam volna, ha nincs az a sajátos helyzet, ami egyrészt az adott társadalmi, politikai feltételek között, másrészt a nemzetiségi lét miatt alakult ki. Szükséges volt erre a szerepvállalásra is ahhoz, hogy az ember normálisan tudjon szerkeszteni. Ahhoz, hogy a kéziratok megjelenését biztosítani tudjuk, hogy embereket tudjunk toborozni, szükség volt arra, hogy megpróbáljuk befolyásolni, javítani az irodalmi élet feltételeit. Szerintem ez 89 előtt is és 89 után is nagyon sokat számított. Azok a lapok éltek, élnek, amelyeknek a vezetői az irodalmi élet szervezésében részt vettek, akik tudták, hogy ez közösségi ügy. Az embernek hallatnia kell a szavát, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a szóértésnek, az állandó érintkezésnek, beszélgetésnek, gondolatcserének, párbeszédnek a légköre kialakuljon. Pénzt kell szerezni ahhoz, hogy a lap megjelenjen. Anyagi feltételeket kell biztosítani, ami szintén nehéz. Az irodalmi élet szervezése, a közélet tényleg nagyon fontos. Szeretném, ha senki nem venné túlzott önbizalomnak, amit mondok, de meggyőződésem, hogy ha néhányan nem vagyunk ott Bukarestben, nem vállaljuk, hogy oda költözünk, és ott bizonyos munkaterületeket lefedünk, akkor a romániai magyar irodalom, az erdélyi magyar irodalom sorsa sokkal bonyolultabb és nehezebb lett volna. Itt elsősorban olyan emberekre gondolok, mint Domokos Géza. Ezt különben egyre többen ismerik fel. Nyilván a felelősségérzet természetes megnyilvánulása volt ez, de nagyon nagy szükség volt rá. A romániai magyar íróknak Bukarestben tekintélye volt, legalábbis az írószövetség komoly erőinél. És amit mi mondtunk, azt többnyire lehetett érvényesíteni.
– Bizonyos dolgok, amikről beszélsz, a rendszerváltozás előtt is érvényesek voltak, részben ma is azok. Sajnos az lehet a benyomásunk, hogy a mostani közhangulat, az írói körökben tapasztalható atmoszféra semmivel sem jobb, mint 89 előtt.
– Szerintem a közhangulat és a közösségi kapcsolatok rendszere ma rosszabb. De az, hogy nem változott meg alapvetően, nem igaz. Megváltoztak az irányai, a tartalmai, a formái. A mai irodalmi közélet meglehetősen tele van feszültségekkel, ellenségeskedésekkel, indokolatlan különbözőségekkel. Természetes, alapvető szükséglet a különbözőség, de itt tulajdonképpen nem is erről van szó, hanem ellentétekről. Olyan ellentétről, amely az irodalomba a politika oldaláról kerül(t) be. A politikát szükségesnek tartom. De amikor a politikai manipuláció annyira eluralkodik, mint a volt szocialista országokban, amikor annyira erőteljesen érvényesülnek a hatalmi meggondolások, amikor a demokráciát egyre inkább helyettesíteni próbálja a hatalom manipulatív és autokratikus gyakorlása, akkor az irodalom nagyon sok kárt szenved. Nagy a feszültség, az egymás elleni acsarkodás az irodalmi és szellemi élet terén is, pedig itt ez nem való. Tévedés ne essék, az irodalom és általában a művészeti, szellemi élet sohasem volt a béke szigete. Mindig nagyon erős verseny érvényesült, és nem használtak mindig fair módszereket. De itt most a megszokottnál több van, s ezt elsősorban az autokrata politikai gyakorlat elterjedésének tulajdonítom.
– Sokan köszöntöttek a születésnapodon, de az is mindegyre elhangzott, hogy vannak bizonyos adósságaid. Én is csatlakozom azokhoz, akik úgy gondolják, hogy várhatnánk tőled egy olyan könyvet, amelyben az eltelt évtizedekben felgyűlt tapasztalataidat s mindazt, amit átéltél, valamilyen módon megosztanád az olvasókkal. Akár memoárszerűen. Nem készül ilyesmi?
– Emlékiratot nem akarok közzétenni. Szeretnék egy-két olyan esszét írni, amelyben megpróbálom végiggondolni mindazt, ami az elmúlt évtizedekben velünk, bennünk, körülöttünk történt. A teljesség minden igénye nélkül. Néhány mozzanatot szeretnék, olyat, amire nagyon jól emlékszem. Együtt dolgoztam például az egykori Erdélyi Helikon szerkesztőivel, nagyon jó baráti viszonyban voltunk. Pontosan tudom, hogy ők annak idején a harmincas években hogy dolgoztak, mit csináltak. Nem idealizálni akarok, inkább pontosítani. Az, amit ma elmondanak a helikoni viszonyokról, nem mindenben találó. Aztán együtt dolgoztunk egy csomó fiatalemberrel az ’50-es években, akik már nem fiatal emberek, vagy nincsenek is, ez is lehet esszétéma: az egymást váltó nemzedékek, a sajátos és nem sajátos vonások, az állandó jellegű konfliktusok és sok egyéb. Én az utóbbi években szinte egyáltalán nem írtam. Ennek magánéleti és nem közösségi okai vannak. Erőt kell vennem magamon, ha még egy kicsi idő van, hogy papírra vessem azt, amit gondolok. Azért is, mert időnként az irodalmi és szellemi élet különböző jelenségeit látva és tapasztalva elmegy a kedvem az írástól. Lehangolónak és kedvrontónak tartom azt, ami a művészeti és szellemi életben végbemegy. De hát az embernek meg kell próbálnia túltenni magát ezeken. Arra gondoljon, mennyi okos, értelmes, rokonszenves, teremtő erejű ember dolgozik a legkülönbözőbb művészeti ágakban, a sajtóban, és velük jól szót tudunk érteni. Jó érzés velük együtt dolgozni. Megpróbálni együtt tenni valamit, és kicsit igazítani a világon, amely nem tartozik a lehető legjobb világok közé.
– Az utóbbi gondolat jegyében kívánok jókedvet neked és mindazt, ami az íráshoz, meg persze az értelemes élethez szükséges. Isten éltessen sokáig!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László: húsz év alatt közel félmillióval lettünk kevesebben
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrehozásának tízéves évfordulója alkalmából ma tartott kolozsvári jubileumi gálaesten Tőkés László, a civil szervezet elnöke az autonómiatörekvések eddigi kudarcáról szólva elmondta, nem akar „sérelmeket felhánytorgatni”, vagy nemzethalált vizionálni, de „a számok és a tények könyörtelenek".
"Húsz év alatt közel félmillióval lettünk kevesebben, az erdélyi magyarság a leginkább optimista számítások szerint is, egynegyedével fogyatkozott. A legfrissebb kutatások szerint főképpen a fiatalok körében nő a kivándorlási hajlandóság. A 18–35 éves korosztályban 2008 és 2013 között 33-ról 43-ra nőtt azok aránya, akik időszakos munkavállalás céljából külföldre mennének, a 18–29 éveseknek pedig 2013-ban már 51 százaléka tervez az országhatárokon kívül vállalni munkát” – fogalmazott.
Úgy vélekedett, „új rendszerváltozásra van szükség, ugyanis bő két évtizedes tapasztalat alapján megállapíthatjuk, hogy ez ideig Bukarest több problémát okozott, mint ahányat megoldott. Az is bebizonyosodott, hogy Románia továbbra is „a tartalom nélküli formák” (formele fără fond) országa. Ebben pedig a legszomorúbb az, hogy ezt a látszatállapotot az Európai Unió is elfogadja, más szóval a gazdasági és egyéb – lásd „realista, pragmatikus” – megfontolások az egyébként oly szépen hangzó európai eszméket és értékeket rendre fölülírják” – fejtette ki Tőkés László.
Szerinte "az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elmúlt tíz éve azt bizonyítja, hogy végképp nem tévedtünk el, és nem veszítettük el magunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje mellett olyan, már-már lehetetlen időkben is kitartottunk, amikor árral szemben úszva, nemcsak a román főhatalom, hanem magyar véreink is megbélyegeztek miatta. De íme, ma már megint ott tartunk, hogy kénytelen-kelletlen ők is velünk együtt menetelnek – az autonómiáért."
Szabadság (Kolozsvár)

Gálaesttel ünnepelte tízéves fennállását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az EMNT fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a kolozsvári Napoca-szállóban szervezett gálaünnepségén Tőkés László elnök az elmúlt tíz esztendő történéseit összegezte és irányt szabott az autonomista elveket valló szervezet további munkásságának. Azt, hogy miért volt szükség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, számos példával szemléltette, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy szükség volt egy olyan érdekképviseleti szervezetre, mely „nem téveszti össze a célt az eszközzel”, és amely következetesen kiáll az autonómia ügye mellett.
Az EMNT megalakításakor az alapítóknak azt kellett eldönteniük, hogy végképp beletörődnek-e az RMDSZ által erőltetett „kis lépések politikájába”, illetve a fokozatos önfeladásba, vagy pedig az uralkodó hatalom kedvére megalkuvó kisebbségi kormányzati politizálással ellentétben, továbbra is töretlenül kitartanak az autonómia-stratégia folytatása mellett – emlékezett vissza Tőkés László, aki újabb példákkal támasztotta alá, hogy az a típusú „realista, pragmatista” politika, amelyet az RMDSZ folytat – és amelynek vélt eredményeit a jelenlegi kétharmados román hatalom, egy szempillantás alatt a semmivé teszi egyenlővé – nem vezet eredményre.
„Megérte lemondani az autonómiáról és a külpolitikáról, miközben a cserében kialkudott, olyan, amilyen szerzett jogaink annyit sem érnek, mint az a papír, amelyre a jogszabályokat kinyomtatták? Megérte kormányzati részvétellel vagy külső támogatással a többségi hatalmat legitimálni azért, hogy korábbi partnereink pár év elteltével még a puszta létünket is kétségbe vonják és nemzeti identitásunkat, szimbólumaink szabad használatához való természetes jogunkat is elvitassák?” – sorolta a kérdéseket az EMNT elnöke. Hozzátette: az erdélyi magyarság általános helyzetének számbavétele után az a legfőbb kérdés, hogy jelen sorskérdéseinkre mit válaszolunk, és mit cselekszünk. E „látlelet” alapján Tőkés László kijelentette: új rendszerváltozásra van szükség. „A társadalmi rendszerváltozás – élő temesvári örökségünk. A romániai demokratikus átalakulás részeként és fokmérője gyanánt pedig egyszerre eszmei kiindulópontunk és korszakos feladatunk: a nemzetiségi, nemzetpolitikai rendszerváltozás.” – hangzott el beszédében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előtt álló főbb célokat illetően Tőkés László megemlítette a honosításban végzett munka folytatását, a magyarországi választásokon való minél magasabb erdélyi részvétel biztosítását, a székely menetelésen megnyilvánult akcióegység folytatását az autonómia érdekében, az EP-választásokon való összpárti koalíció szorgalmazását, továbbá természeti kincseink megőrzésében vállalt szerepet. Kiemelte továbbá az autonómia gondolatának népszerűsítését az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem előadássorozatai által, a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetését, egy Kárpát-medencei ifjúsági és sportstratégia, valamint egy magyar cigányprogram megalkotását.
Tőkés László összegző és értékelő beszéde végén hangsúlyozta: „Az EMNT tíz éve azt bizonyítja, hogy végképp nem tévedtünk el, és nem veszítettük el magunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje mellett olyan, már-már lehetetlen időkben is kitartottunk, amikor árral szemben úszva, nemcsak a román főhatalom, hanem magyar véreink is megbélyegeztek miatta.” Elisabeth Nauclér, az Åland-szigetek finnországi parlamenti képviselője köszöntőjében a hazájában működő kisebbségvédelemről beszélt. Mint ismeretes, a finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak önrendelkezése a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban. Elisabeth Nauclér hangsúlyozta: sokan megkérdőjelezik és kritizálják az ottani autonómiát, de a Baltikumban ez az egyetlen sziget, amelynek lakossága folyamatosan növekszik, ami igazolja azt, hogy az autonómia megoldást jelent a kisebbségek számára
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: miközben a temesvári rendszerváltozáskor hittünk annak őszinteségében és abban, hogy az erdélyi magyar közösség visszakapja mindazt, amit a diktatúra elvett, ma már azt látjuk nemzeti szimbólumaink szabad használatáért is mindennapi csatát kell vívnunk. „Valahol utat tévesztettünk” – mondta a fideszes politikus, hozzátéve: hatékonyabb érdekérvényesítésre van szükség. Véleménye szerint az EMNT elmúlt tíz éve nem volt hiábavaló, ugyanis munkájával nagyban hozzájárult az erdélyi magyar nemzeti közösség jogainak érvényesítéséhez, az autonómia népszerűsítéséhez, továbbá ahhoz, hogy minden magyar a maga teljességében élhesse meg magyarságát.
Toró T. Tibor, az EMNT korábbi ügyvezető elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke beszédében kifejtette: tíz évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a szövetség megvonta a tiszteletbeli elnöki tisztséget Tőkés Lászlótól, kétfajta gondolkodásmód rajzolódott ki világosan az erdélyi magyar politikában. Miután száműzték az RMDSZ-ből azt az értékrendet, amit Tőkés László képviselt és képvisel azóta is, felálltak a frontvonalak, amelyek egyik oldalán a labanc, a másikon a kuruc gondolkodásmód feszül egymásnak – mondta Toró. A labanc és a kuruc gondolkodásmódot a bukaresti főhatalomhoz való viszony különbözteti meg egymástól: míg a labanc célja az, hogy beleépüljön a főhatalomba, kormányzatra kerüljön, paktumokat kössön, addig a kuruc irányvonal az autonómia ügyének a képviselete.
A 2003-as szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson a labancok, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László által összehívott rendkívüli ülésén, a Láncos-templomban pedig a kurucok gyülekeztek – fejtette ki a Néppárt elnöke. Toró szerint a két táborra oszlott erdélyi magyar politika nagy kérdése az, hogy lehet-e közös platformot kialakítani, van-e közös jövőképe a két oldalnak. A Néppárt elnöke szerint erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz, fel lehet oldani az elvi ellentétet, mivel vannak közös célok, és lehetséges az akcióegység kialakítása. Ez úgy lehetséges, ha sikerül megteremteni a két oldal egyensúlyát. „Találjuk meg a két tábor együttműködése mentén a közös ügyet, mivel ha a két tábor kiegyensúlyozódik, akkor képesek leszünk nagyon jól együttműködni. Ez az előttünk álló feladat. Egyensúly, együttműködés a közös jövő érdekében – ez a jelszó a következő időszakra” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Az EMNT idén első alkalommal osztotta ki a Kós Károly-díj az autonómiáért elnevezésű kitüntetést. A díjjal – amelyet ezentúl évente kiosztanak majd – olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen, vagy példaértékűen támogatták az autonómia ügyét.
Kós Károly-díjat kapott idén Király Károly egykori háromszéki szenátor, aki a Szőcs Géza által mondott laudáció szerint az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését. Király Károly egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az ünnepélyes díjátadón.
Juhos Gábor Magyarországon élő, székelyhídi származású maratonfutó szintén Kós Károly-díjat kapott. A méltató Sánta Imre bikfalvi református lelkész elmondta, Juhos Gábor két hét alatt, naponta egy maratoni távot lefutva körbeszaladta a Székelyföldet az autonómiáért, céltudatosságával és kitartásával pedig, nem keresve kifogásokat, az akadályokkal megbirkózva megmutatta az önrendelkezés elérésének a módját.
Kós Károly-díjjal tüntették ki Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, ez irányú tudományos munkásságáért. Amint Bodó Barna a laudációban elmondta, Bakk Miklós az autonómia hosszútávfutóinak egyike. A legigényesebb szakmaisággal kezdett foglalkozni az autonómia ügyével, és ha manapság az erdélyi egyetemi és tudományos világban az autonómiáról beszélnek, a Bakk Miklós neve megkerülhetetlen.
A negyedik kitüntetett a néhai Birtalan Ákos háromszéki parlamenti képviselő. A méltató Toró T. Tibor szerint a 49 évesen elhunyt Birtalan mindig a közössége érdekében kamatoztatta kemény munkával megszerzett tudását, a parlamentben pedig az egyik első aláírója volt a benyújtott autonómiatervezetnek. A díjat Birtalan Ákos özvegye, Birtalan Csilla vette át.
Ezt követően Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke mutatta be Az autonómiaharc egy évtizede – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az erdélyi közéletben című kötetét, majd Sándor Krisztina felolvasta az EMNT Választmányának A mi igazságunk: a mi erőnk című nyilatkozatát.
A pohárköszöntők után ünnepi vacsora következett, a gálaesten fellépett Sorbán Enikő, aki erdélyi népdalokat énekelt, valamint a háromszéki Transylmania együttes.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma

A népfölkelés szikrája
Amikor a kelet-európai rendszerváltások sorozata 1989-ben végigzúgott a létező szocialista országokon, bár Romániában működött a leggonoszabb diktatúra s elnyomás, a világtól való elzártság itt volt a legerőteljesebb, s leghaloványabb a remény is az emberi lelkek mélyén, egyfajta bizodalom mégis ébredezni kezdett.
Temesváron december közepén csoda történt: megtörte a ránk erőltetett hallgatás falát egy fiatal protestáns lelkész, s előbb csak hívei, majd a város többnemzetiségű polgárai testükkel védték őt az egyházi fölöttesei által elrendelt, de erőszakszervekkel végrehajtandó kitoloncolástól. A kiscsoportból tömeggé duzzadt a sok évtizedes, elfojtott keserűség, s bár Tőkés Lászlót száműzte a regnáló hatalom, a forradalmi láz átterjedt az egész városra. A kemény, durva, embertelen megtorlás nem maradt el. Százakat sebesítettek meg, hatvanhárom ember életét oltották ki. Az erőszakos, elbutult hatalom – ahogyan ez lenni szokott – abban bízott, hogy elfojtja a népharagot, eltünteti gyilkossága nyomait. Halottait Bukarestbe szállították, elégették, szennyvízcsatornába szórták. Temesvár nem hagyta magát, harcolt, és december 21-én az első szabad romániai várossá vált. És mintha az ország is felébredt volna tetszhalálából. Előbb Erdély városaiban, majd Bukarestben is – ahol valójában a dadogó szavai erejében bízó Ceauşescu „hívta össze a forradalmat” – elszabadult a népharag. A diktátor elrepült a Központi Bizottság tetejéről, s karácsonykor kivégzőosztag elé állították. A nehéz láncok Temesvár után lehulltak, s bár az igazi szabadság máig várat magára, akár tetszett, tetszik, akár nem a hatalom urainak, a változás szikrája, hőse egy Tőkés László nevű református lelkész volt, aki ráadásul máig hű maradt 1989-es elveihez.
Mégis, az Úrnak 2013. esztendejében megeshetett, hogy az igen szerény vezetői képességekkel megáldott román miniszterelnök és környezete azt kérje az államfőtől: fossza meg Tőkés Lászlót a huszonnégy évvel ezelőtti forradalom szikra-szerepéért kapott kitüntetéstől. És Băsescu elnök civódik a kormánnyal, földet vásárol, de hallgat. Igaz, ő is, mint milliók az országban annak idején, tévén követte a népfölkelést.
Temesvár szelleme rég meghalt. Akkortájt kezdett agonizálni, amikor Bukarest elutasította az onnan felröptetett kiáltvány nyolcadik pontját, mely kizárni kívánta az új hatalomból a régi rezsim embereit. A mai Temesvár már nem a szabadság, az összefogás színtere.
Mindaz, ami akkor kitüremlett a népfelkelés kavalkádja alól: a szabad, jóléti társadalom reménye a mindent behálózó maffiaharcok martalékává vált.
Simó Erzsébet

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Megterítenék” az erdélyi magyar kerekasztalt
Erdélyi magyar kerekasztal, illetve hárompárti székelyföldi önkormányzati testület megalakítását javasolja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) abban a nyilatkozatban, amelyet a megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából Kolozsváron rendezett szombati gálaesten tett közzé.
Tőkés László szerint olyan testület létrehozásában kell gondolkodni, amely a székely parlament „előképe” lehetne
A mi igazságunk: a mi erőnk című nyilatkozat hangsúlyozza: az EMNT a közbeszéd kiemelt témájává emelte az autonómiát, mivel azonban eszközei nem bizonyultak elégségesnek, létrehozta az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP). Közölték, az RMDSZ-t is integráló októberi demonstráció, a székelyek nagy menetelése nyomán most esély van arra, hogy folytatódjék a 2009-es székely önkormányzati nagygyűlésen megkezdett közösségi építkezés.
A nyilatkozat szerint egy olyan székelyföldi önkormányzati testület létrehozásában kell gondolkodni, amely a területi autonómia kivívásáig a székely parlament „előképe” lehetne. Az EMNT felkérte a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), hogy álljon e kezdeményezés élére, az RMDSZ-t, a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az EMNP-t pedig arra, hogy támogassák e testület létrehozását. Az EMNT továbbá leszögezi: az erdélyi magyar autonómiatörekvések közös stratégiába való integrálását egy erdélyi magyar kerekasztalra bízná, amelyet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) utódaként hoznának létre, minden közképviseleti szervezetet magában foglalva.
Tőkés: új rendszerváltásra van szükség
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a gálán elhangzott ünnepi beszédében hangsúlyozta: az erdélyi magyarság számára a határmódosítás egyetlen életképes alternatívája a közösségi önrendelkezés lehet. Véleménye szerint általános nemzetpolitikai konszenzus övezi az autonómiát, és hangsúlyozta, ehhez kell megnyerni a románokat, elsősorban az erdélyieket. Rámutatott továbbá: újabb rendszerváltozásra van szükség, amelynek az alapja az önrendelkezés kell hogy legyen.
Tőkés szerint van elegendő hit és akarat az újrakezdéshez, és több biztató jel létezik. Ezek között említette, hogy az Orbán Viktor vezette magyar kormány melléjük állt, a székelyek nagy menetelése körül konszenzus alakult ki, a verespataki aranybánya megakadályozása ügyében is széles körű a civil összefogás, és elindult az a folyamat, amely az autonómia széles körű támogatottságának a megszerzését célozza. Az EMNT-elnök továbbá bejelentette: egységes erdélyi zászló és címer megalkotását tervezi, és a 2014-es évet a partiumi autonómia évének nyilvánítja.
Kós Károly-díjakat adott át az EMNT Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács első alkalommal osztotta ki a Kós Károly-díj az autonómiáért elnevezésű kitüntetését a szombati gála keretében. A díjjal – amelyet ezentúl évente kiosztanak majd – olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen, vagy példaértékűen támogatták az autonómia ügyét. Postumus elismerésben részesítették Birtalan Ákost, a 2011-ben elhunyt volt RMDSZ-es parlamenti képviselőt, díjat kapott továbbá Király Károly egykori háromszéki szenátor, Bakk Miklós politológus, több autonómiatervezet kidolgozója, illetve a magyarországi Juhos Gábor, aki az idén körbefutotta a Székelyföldet, hogy felhívja a figyelmet a régió autonómiájának fontosságára.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kifejtette: az erdélyi magyarság alapvető jogainak megkérdőjelezése, intézményeinek ellehetetlenítése, a magyar közösség fogyása mind azt a meggyőződést erősíti, hogy hosszú távon az autonómia jelenti a megoldást. Hangsúlyozta: bebizonyosodott, hogy a politikai akarat kevés az autonómia kiharcolásához, elsősorban a közösség meggyőzése és együtt munkálkodása szükséges. A helyettes államtitkár kijelentette: nem fogadható el, hogy egyesek kétségbe vonják a magyarok alapvető jogait, a székelyföldi kormánymegbízottak pedig a székely zászlóért és az anyanyelvhasználatért bírságoljanak.
Elisabeth Nauclér, az Åland-szigetek finnországi parlamenti képviselője köszöntőjében a hazájában működő kisebbségvédelemről beszélt. Mint ismeretes, a finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak önrendelkezése a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban.
Toró: meg kell erősödnünk
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke rámutatott: nincs ugyan egyelőre autonómia, de azt elérték, hogy erről beszéljenek. Mint mondta, ezzel a kérdéssel most már Bukarestnek, Budapestnek és a romániai magyar politikának is foglalkoznia kell. Kifejtette, melyek azok a különbségek, amelyek elválasztják az RMDSZ „labancpolitikáját” az EMNP „kurucpolitikájától”, majd leszögezte: a különbségek ellenére ki lehet alakítani közös cselekvési egységet, ha sikerül azonosítani a közös célokat. Fontosnak nevezte, hogy 2016-ig, a következő romániai parlamenti választásokig megerősödjenek az RMDSZ jelenlegi túlsúlyának kiegyensúlyozása érdekében, és rákényszerítsék az RMDSZ-t a közös előrehaladásra.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Fidesz és RMDSZ viszonya: közeledés vagy „bedarálás?”
Felzúdulást keltett a romániai magyar nyilvánosság egy részében az a tény, hogy az RMDSZ az EMNP-hez és az MPP-hez hasonlóan részt vett a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett székely menetelésen.
Ezáltal pedig – szerintük – feladta az eddigi, „mérsékelt", „megfontolt" politikát, amellyel eddig operált a bukaresti parlamentben, és csatlakozott a „radikálisok" táborához, átvéve retorikájukat, és – ugyancsak szerintük – ezzel veszélybe sodorva mind az eddig a kis lépések politikájával elért megvalósításokat, mind a további eredmények lehetőségét. (Systemcritic.blogspot.ro) Ebből az említett oldal hangadói azt a következtetést vonták le, hogy a magyar kormánynak – konkrétan pedig a Fidesznek – a „nacionalista székelyföldi kiskirályok nyomására" sikerült „bedarálnia" az RMDSZ-t, amely a budapesti támogatás reményében lemondott önállóságáról, és a továbbiakban Budapestről kapja majd az utasításokat.
Tény, hogy az utóbbi időben mintha valamelyest fölengedett volna a Fidesz és az RMDSZ közötti, meglehetősen fagyos viszony, a budapesti kormány lényegesen békülékenyebb hangon tárgyal a szövetség képviselőivel. Ebben budapesti részről bizonyára az is szerepet játszik, hogy – bár létjogosultságát annyiban bizonyította, hogy a magyar választópolgárok egy része voksaival legitimálta – az RMDSZ-szel szemben álló politikai oldal eddig nem tudott jelentősebb sikereket elérni.
Az RMDSZ tehát nehezen megkerülhető tényező, a romániai magyar közösség egyetlen parlamenti pártja, amely – bár ellenzékben van – bizonyos, középszintű pozíciókban még mindig részt vesz a kormány munkájában is. Ilyen körülmények között nem lehet nem partnernek tekinteni. Az RMDSZ részéről tapasztalható hangnemváltás egyrészt az ellenzéki létnek tudható be, hiszen kormánytényezőként mindig könnyebb magasabb lóról tárgyalni, illetve a kormánypártként elérhető eredmények lehetőségével kecsegtetni a polgárokat, és indokolni a kompromisszumokat.
A kétharmados bukaresti kormány által gerjesztett magyarellenes hangulat, illetve a területi képviselői által foganatosított magyarellenes intézkedések ugyanakkor annyira fogékonnyá tették a polgárokat az RMDSZ-en kívüli pártok és szervezetek autonomista retorikájára, hogy saját hitelességének megőrzése érdekében lépnie kellett. Ha nem vesz részt a civil szervezetként nyilvántartott SZNT által szervezett demonstráción, azzal csak erősítette volna az ellenzéke által sugallt képet, miszerint a lehetséges kormányszereplés jelentette anyagi haszon reményében nem hajlandó határozottan kiállni a magyar ügyek mellett.
Másrészt a jelenlegi helyzet azt mutatja: a kis lépések politikájával, a saját külpolitika feladásával, bukaresti irodákban lezajlott háttértárgyalások útján, jelentős kompromisszumokkal elért eredmények nem visszafordíthatatlanok, a kialkudott, de alkotmányosan, illetve egy kisebbségi törvényben explicite kodifikálatlan jogok bizonytalanok. Tehát érdemes megpróbálni a parlamenti eszközök mellett más, a zsarolási potenciált erősítő és a külföld figyelmét is fölkeltő eszközök, utcai megmozdulások és egyéb demonstrációk útján is nyomást gyakorolni a kormányra. Ez már csak azért is jó lehet az RMDSZ szempontjából, mert vélhetően arra számít, hogy általa elszívhatja a levegőt politikai riválisai elől.
Hogy azonban a Fidesz–RMDSZ-közeledés nem tart ott, hogy Budapestről irányítanák a szövetséget, az is jelzi, hogy Kelemen Hunor kijelentette: nem lépnek koalícióra az EP-választások előtt a másik két magyar párttal, és nem hajlandóak ismét a listájukon szerepeltetni Tőkés Lászlót. (Holott tény: hogy 2009-ben Tőkés húzónévként szerepelt a szövetség listáján, elsősorban a szövetségnek volt jó, hiszen ezáltal tudta rajta kívül még két képviselőjét bejuttatni az európai törvényhozásba. Ha külön indulnak, akkor előfordulhat, hogy csak egy, vagy egyetlen képviselője sem lenne az erdélyi magyarságnak az EP-ben.) Az RMDSZ tehát megőrizte önállóságát, mindamellett, hogy a jelek szerint immár nem olyan fagyos a Fidesszel fenntartott viszonya, mint korábban.
Amúgy azokról a vádakról, miszerint mostantól Budapestről „diktálnak" az RMDSZ-nek, érdemes megjegyezni, hogy egy kisebbségi magyar pártnak nem árt beszélő viszonyban lennie és egyeztetnie a budapesti kormánnyal a nemzetstratégiai kérdésekről. Az viszont mindenképpen elvárható a kormánytól, hogy a helyismerettel rendelkező, az adott kisebbségi viszonyokat jól ismerő személyek tanácsaira hallgatva tervezze meg a lépéseit. Az pedig a legüdvösebb, ha a rendelkezésére álló információ nem egyoldalú, hanem egyszerre több szempontot is megjelenítenek számára, tehát Erdélyből három, jórészt azonos célokat követő, de azok elérését más-más eszközökkel próbáló párt is kifejtheti álláspontját. (Mindamellett, hogy a kettő helyett egy autonomista párt hatékonyabban képviselhetné az RMDSZ-szel szemben álló szavazópolgárok érdekeit. Arra azonban mindenképpen szükség van, hogy legyen alternatívája az immár teljes mértékben pártszerűen működő RMDSZ-nek már csak azért is, hogy – akárcsak a jelenlegi helyzetben – a politikai verseny néha határozottabb állásfoglalásra kényszeríthesse a szövetséget.)
Az RMDSZ–Fidesz-közeledést rossz szemmel néző „kremlinológusok" azzal próbálják igazolni elméletüket, miszerint az RMDSZ besorolt a Fidesz uszályába, hogy azt vizionálják: a magyar kormánypárt kihátrált Tőkés László mögül. (Népszava.hu) Ezt az elméletet a jövő igazolja vagy cáfolja majd egyértelműen, ugyanakkor az Orbán Viktor és Kelemen Hunor közötti legutóbbi bukaresti találkozó után kiadott magyar kormányközleményben alkalmazott többes szám – miszerint Orbán Viktor leszögezte: az erdélyi magyarság és politikai képviseletei ezután is minden ügyben számíthatnak a magyar kormány támogatására és együttműködésére – a közeledés ellenére sem azt sugallja, hogy a Fidesz mostantól az RMDSZ-t tekinti kizárólagos partnerének.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

EMNT: a román utódkomunisták tettestársa a maszol.ro
A Tőkés László ellen koncepciós pereket indító „román utódkommunisták” magyar tettestársainak nevezi lapunkat hétfőn kiadott közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmánya.
Bár a maszol.ro-t nem nevezi meg, a „Tőkés László védelmében” címet viselő állásfoglalás utal az EMNT elnökének vagyonmegosztási peréről szóló cikkünkre, amely szerint az európai parlamenti képviselő a házasságuk alatt szerzett javak négyötödét követeli bíróságon a volt feleségétől.
„Azon túlmenően, hogy a bukaresti magyar pártsajtó éppen egy nappal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács évfordulói gálaestje előtt, péntek éjszaka élesít magánéletben vájkáló, rosszindulatú és gusztustalan irományokat – tudatában vagyunk annak, hogy az európai parlamenti választások közeledtén az erő nyelvét beszélő RMDSZ különutas politikáját az ellenfelek lejáratásával próbálja igazolni” – fogalmaz a közlemény.
Az állásfoglalás ennél is döbbenetesebbnek nevezi a Királyhágómelléki Református Egyházkerület „vezetősége által áterőltetett” közgyűlési állásfoglalást, amelyben arra szólították fel Tőkés Lászlót, az egyházkerület volt vezetőjét, hogy hagyjon fel a jelenlegi püspök, Csűry István elleni támadásaival.
„A Királyhágómelléknek volt már olyan püspöke, aki szervilis módon dörgölőzött „a tűzhöz közelálló” hatalomhoz, és pártparancsra igyekezett elnémítani a kritikus hangokat. Papp Lászlónak hívták. Történetesen éppen az ő ellenében vette védelmébe lelkipásztorát a temesvári gyülekezet, és nem utolsósorban ebből a magyar reformátusokhoz méltatlan üldöztetésből nőtte ki magát a temesvári szabadságharc” – emlékeztet az EMNT.
maszol/közlemény.ro

Érik Románia egyesülése Moldovával?
A romániai magyarok közül is sokan felkapták fejüket minap a Traian Basescu államfő nyilatkozatára, miszerint Románia célja a Moldovával való egyesülés.
Igaz, a volt Szovjet tagállamban kevés támogatója van a nagy román víziónak, és az Európai Bizottság sem örvendezik Basescu felvetésének, de Romániában kétharmados támogatottsága van a Moldovával való esetleges egyesülésnek.
A gondolat felvetése és nyilvános kifejtése nem új, és a román állam esetleges föderatív átalakításának lehetősége érdekes következtetésekre és érdekes távlatok megfogalmazására nyújt lehetőséget. A Kossuth Rádió számára Oláh Gál Elvira Csíkszeredából küldött egy nagyon meggondolkoztató elemzést. Pavel Munteanu, a kisinyovi akciócsoport elnöke szerint Moldovában azért nem akarják sokan az egyesülést, mert 1918-ban százévnyi orosz uralom után került Moldova Romániához, és a második világháború után ismét elveszítették. Újra kell tanítani a történelmet, amit egy mesterségesen létrehozott szovjettagállamban tanítottak – magyarázta Munteanu.
Victor Ponta miniszterelnök szerint az egyesülés kérdése csak választási fogás, amely mindkét országban szavazatokat hozhat.
A közvélemény komolyabban reagált a bejelentésre, megszólaltak a történészek is. Marius Diaconu bukaresti történész arra emlékeztetett, hogy az erdélyi román politikusok nem akarták a Román Királysággal való egyesülést 1918-ban, ők különálló Erdélyt szerettek volna, a Nagyrománia létrehozásról a nagyhatalmak döntöttek.
Az önálló Erdélynek és Románia föderalizálásának ma is vannak hívei Romániában, Sabin Gherman, Transilvania Live Televízió igazgatója műsoraiban ezt a gondolatot bátorítja az erdélyi románok körében, és erdélyi román szempontból üdvözli az egyesülés gondolatát. Ez a terv csak decentralizációval valósítható meg, egy esetleges Nagyromániában nem lehetne a nyelvi, a kulturális kérdéseket mellőzni, Romániának pedig egyetlen kiútja lenne: a szövetséges államra való berendezkedés – mondta Gherman. Kifejtette: a Körős-vidék, Erdély, Máramaros, Bukovina, Olténia, Beszarábia, Dobrudzsa csak jelképesen lennének egy központi államhatalomhoz kötve. Erdélyi szemmel nézve jó lenne, ha a románok, a magyarok, vagy a szászok az ügyeiket helyben intézhetnék el, és nem Bukarestben – mondta Sabin Gherman.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Példásnak tartják Románia kisebbségpolitikáját a kisebbségi frakció politikusai
Példásnak tartják Románia kisebbségpolitikáját a bukaresti parlament kisebbségi frakciójának politikusai, akiket a Nemzeti Kisebbségek Napja alkalmából szólaltatott meg szerdán az Agerpres hírügynökség. A magyar kisebbség képviselői szerint sok még a teendő.
„Messze a legjobb jogszabályi kerettel rendelkezünk Európában ezen a területen" – idézte az Agerpres Ovidiu Gantot, a kisebbségi csoport frakcióvezető-helyettesét, a romániai németek képviselőjét. Niculae Mircovici, a bolgárok parlamenti képviselője szerint Románia kisebbségpolitikájáról más európai országok is példát vehetnek. Mircovici hozzátette: a kisebbségek 1918-tól kezdődően „államalkotókként" vettek részt az egységes román nemzetállam létrehozásában. Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, a kisebbségvédelmi kormányhivatal volt elnöke az MTI-nek azt mondta: Romániában valóban számos kisebbségvédelmi rendelkezés született a rendszerváltás óta, de ez „messze nem elegendő", és alkalmazásuk terén is „óriási gondok vannak". Rámutatott: a nyelvhasználat és anyanyelvű oktatás terén eddig megszületett jogszabályok önmagukban nem hozhatnak előrelépést. Az RMDSZ azt szeretné, ha a törvények alkalmazása terén történnének előrelépések, például a magyar orvosképzésben, és a közéleti anyanyelv-használatban.
Arra a kérdésre, hogy érdekképviseleti munkájában mennyire támaszkodhat az RMDSZ a többi kisebbség parlamenti képviseletére, Markó Attila azt mondta: a magyarság számára „égető" ügyekben a kisebbségi frakció nem kiemelkedő partner. „Egészen mások az igények egy néhány ezres kis közösség és egy másfél milliós közösség esetében. Nem lehet az autonómiaigényt, vagy más nagy horderejű etnikai kérdést egyformán megközelíteni. Gyakorlatilag Romániában a húsz nemzeti közösség közül csak hét rendelkezik legalább alapfokú anyanyelvű oktatással" – mutatott rá az RMDSZ képviselője.
Hozzátette: a többi kisebbségi képviselő számára az a fontos, hogy megkapják a kormánytámogatást székházaik és anyanyelvű kiadványaik fenntartására. Markó Attila szerint viszont Romániának differenciáltan kellene kezelnie az egyes közösségeket.
„Akkor lesz mintaország Románia, ha kicsitől nagyig minden közösségnek biztosítja a jogokat, úgy, ahogy az illető közösség elvárja" – mutatott rá az RMDSZ politikusa.
Romániában másfél évtizede december 18-án ünneplik a Nemzeti Kisebbségek Napját annak emlékére, hogy az ENSZ 1992-ben ezen a napon fogadta el a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatot.
A kétkamarás román parlamentben a magyarságot képviselő RMDSZ mind a képviselőházban, mind a szenátusban saját frakcióval rendelkezik, a többi 19 nemzeti kisebbségnek pedig egy-egy képviselője van, ők könnyített eljárással jutnak mandátumhoz. A cseh és szlovák közösség képviseletét egyetlen törvényhozó látja el, így a kisebbségi frakciónak 18 tagja van a csaknem 600 fős román parlamentben.
MTI
Erdély.ma

Főhajtás Reiter Edit emléktáblájánál
A forradalom egyik magyar áldozatára emlékeztek
December 17-én, Temesvár Gyásznapján az 1989-es decemberi forradalom áldozatairól emlékeztek meg városszerte, a 24 évvel ezelőtt történt véres események helyszínein.
2013. december 17-én, a temesvári Bartók Béla Líceum falán helyezték el és avatták fel újból Reiter Edit, a temesvári magyar líceum egykori tanulójának emléktábláját, akinek gyilkos sortűz oltotta ki az életét 1989. december 19-én. Az emléktáblát 1990-ben helyezték el a gyilkosság helyszínén Reiter Edit szülei, tanárai és iskolatársai kezdemémyezésére az iskola akkori bejárata mellett, és március 15-én avatták fel, ugyanabban az esztendőben. A Bartók Béla Líceum szomszédságában álló épületet, amelynek a falára eredetileg az emléktábla felkerült időközben lebontották.
Az emléktábla avató ünnepség résztvevőit, tanárokat és diákokat Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte, aki ez alkalommal bejelentette: az idei évtől az iskola falán elhelyezett emléktáblánál fog fejet hajtani a magyar iskola diákjainak és tanárainak közössége a temesvári hősök emléke előtt. Az 1989-es decemberi eseményeket Halász Ferenc történész, helyettes főtanfelügyelő elevenítette fel a bartókos diákok számára: „24 évvel ezelőtt puskaropogástól volt hangos Temesvár, ekkor próbálták meg vérbe fojtani azt a kezdeményezést, amelynek az volt a célja, hogy Romániában változzon a világ, szabadok legyünk és jobban éljünk. Büszkén emlékszünk erre az eseményre, egyrészt azért, mert ez Temesvárról indult 1989 decemberében, másrészt azért is büszkék vagyunk, mert az eseménysorozatot egy magyar ember indította el, Tőkés László, aki akkor a belvárosi református egyházközségnek volt a lelkipásztora. 1989-ben Ő felvállalta, hogy a világ tudomására hozza, milyen viszonyok vannak Romániában. Vele kapcsolatban bírósági döntés szültetett arról, hogy 1989. december 15-én kilakoltatják a parókiáról, és ez volt az a szikra, amelyik elindította a forradalmat. December 16-án végül el kellett hagynia Temesvárt, de az ő tevékenysége következtében akkor már sok ezer ember volt az utcán, követelve, hogy a régi rendszert valami jobb váltsa fel. Ma azért van Gyásznap, mert december 17-én vezényelték ki a katonaságot a kaszárnyákból, és nyílt tűzparancsot adtak a hadseregnek, amit gyakorolt is. Több tucat ember halt meg ezen a napon, ami olyan felháborodást váltott ki az emberekből, hogy habár 18–19-én még lehetett puskaropogást hallani Temesváron, december 20-án a hadsereg visszavonult, a forradalmárok pártjára állt és Temesvár lett Románia első szabad városa! Ezután kezdődtek az események a többi városban és Bukarestben. Méltán állíthatjuk azt, hogy minden Temesvárról indult, egy magyar ember kezdeményezéséből indult el, és habár azóta sokan megpróbálják elvitatni Temesvárnak ezt a szerepét, mi mindig emlékezünk arra, hogy 1989-ben Temesváron kezdődött a forradalom. Ezekben a napokban sokan voltak rosszkor rossz helyen. A megfélemlítések során csak egy-egy sorozatot adtak le, tankból vagy kétéltű járművekből lőttek. Egy ilyen golyózápornak az áldozatára emlékezünk ma, Reiter Editre, aki itt halt meg, éppen régi iskolája előtt!”
Reiter Edit, a temesvári forradalom mártírja életrajzát Erdei Ildikó ismertette: a józsefvárosi magyar középiskolában, a Bartók Béla Líceum elődjében érettségizett, majd technikusként a Hegesztő Intézetben dolgozott. Hosszú évekig beteg szüleit gondozta, ezért családot sem alapított. A forradalom előtti időszakban súlyos betegségen esett át, amiből sikeresen felgyógyult. 1989. december 19-én munkából tartott hazafelé, amikor az utcán megjelent egy kétéltű jármű, amelyikből sortüzet adtak le a járókelőkre. Az akkor 39 éves Reiter Editnek nem sikerült idejében fedezékbe jutnia… Holttestét később a Gyiroki úton találták meg, senki sem tudja, hogy került oda.
Reiter Edit és a temesvári forradalom áldozatai lelki üdvösségéért Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános mondott imát, majd a Bartók Béla Elméleti Líceum
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen Hunor cáfol: az RMDSZ nem tárgyalt a PSD-vel
Nem volt szerdán semmilyen tárgyalás a Szociáldemokrata Párt (PSD) és RMDSZ politikusai között a közös kormányzás lehetőségéről – jelentette ki a maszol.ro kérdésére Kelemen Hunor.
A szövetségi elnököt a HotNews portálnak arról az állítólagos értesüléséről kérdeztük, amely szerint a PSD vezetői szerdán megkeresték az RMDSZ-t, miután válságba került a Szociál-Liberális Szövbetség (USL), és a liberálisok már a kormányból való kilépést fontolgatják.
„Nem volt ilyen találkozónk sem a PSD-vel sem más párttal. Jómagam már kedd óta nem tartózkodom Bukarestben, és nem is hatalmaztam fel senkit az RMDSZ-ből arra, hogy bárkivel is tárgyaljon” – szögezte le lapunknak Kelemen Hunor.
Cs. P. T.
maszol.ro

Sikeres évet zárt a marosvásárhelyi színház
A teátrum közleménye szerint a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat is kilenc bemutatóval jelentkezett az év során, a magyar társulat premierjei között három ősbemutató szerepel. A magyar színészek 151, román kollégáik pedig 134 előadásban léptek színpadra.
A legtöbb előadásban és a legtöbb próbán résztvevő színésznek és színésznőnek járó Vastaps-díjat Gecse Ramóna és Tollas Gábor, illetve Anca Loghin és Luchian Pantea vehette át. Az új produkciókra és az előző évadok sikeres, továbbra is műsoron tartott előadásaira közel 60 ezer néző volt kíváncsi Marosvásárhelyen, illetve más hazai és határon túli helyszíneken – ezzel a teátrum tovább növelte nézőinek számát.
Több tekintetben is premiernek számít a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2013-as évi fesztivállajstroma: az intézmény történetében először vett részt egyszerre a magyar és román társulat a Bukarestben megszervezett Országos Színházi Fesztiválon (FNT). A Tompa Miklós Társulat a Yorick Stúdióval közösen létrehozott előadásával, Székely Csaba Bányavakság című drámájának színrevitelével, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Moliere Nők iskolája című nagytermi produkciójával volt jelen az október 25. és november 3. között lezajlott rangos eseményen.
Ugyanakkor a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztivál közönsége is láthatta a magyar, illetve román társulat egy-egy előadását: a Bányavakság, valamint a Genovese-hatás című produkciókat. 2013-ban első ízben volt jelen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a gyulai Shakespeare-fesztiválon. Az esemény kilencedik kiadásán a Gyulai Várszínház színpadán a Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-előadását mutatta be.
A színház előadásait számos más fesztiválra is meghívták, többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) és a Kisvárdai Fesztivál programjában is szerepeltek. Az év legtöbb szakmai díját a Tompa Miklós Társualt színésze, Bányai Kelemen Barna kapta: a Bányavakság című produkció Florinjának megformálásáért megkapta a Színikritikusok Díját, de díjazták a POSZT-on és a Kisvárdai Fesztiválon is.
Még idén hozzálátott a Nemzeti Színház két társulata a jövő évi produkciói előszítésének: Mihai Măniuţiu rendező a Don Quijote című zenés előadásához megtartotta már a szereplőválogatást a Liviu Rebreanu Társulat színészei számára, Harsányi Zsolt rendező pedig – a sikeres My Fair Lady című zenés nagyszínpadi előadása után –, Osztrovszkij Erdő című drámáján alapuló kistermi produkció olvasópróbájára hívta össze a Tompa Miklós Társulat színészeit.
E két előadás mellett másik kettőn is dolgozik a Nemzeti magyar és román társulata: előbbi a Radu Afrim által rendezett Meglepetés-előadás című produkciót mutatja be, utóbbi Marius von Mayenburg német drámaíró legfrissebb A mártír című drámáját viszi színre Theodor Cristian Popescu rendező vezényletével.
Krónika (Kolozsvár)

A szabadság pillanata
Ha 1989 őszére gondolok, köd, sötét, hideg jelenik meg emlékezetemben. Rovom Bukarest utcáit, alig néhány lámpa ég, sötétek a kirakatok, és minden ködbe burkolózik. Ha 1989 őszére gondolok, a félelem jut eszembe, ahogy kezdett mindent elborítani. A rettegés, hogy ki előtt mit mondhatok, ki a besúgó, ki barát.
Álmomban bevittek, vallattak, már nem tudom, hogy bírtam-e, vagy mondtam, amit hallani akartak... Folyamatosan szorongtam. Egyre növekedett az érzés, hogy senkiben sem bízhatom, gyanakodva figyeltem a környezetemben élőket, ha nem féltem, féltettem őket. Európa közép-keleti részén megkezdődtek a változások, sorra omlottak össze a kommunista tákolmányállamok, de novemberben, december első felében még úgy tűnt, Románia ez alól is kivétel lesz. A dominó-effektus, meglátjátok, minket sem kerül el – mondogatták az optimisták. Á, dehogynem, itt még húsz év múlva is Ceauşescu uralkodik – legyintettünk mi, borúlátóbbak. Bukarestben bentlakásban éltem, a temesvári történésekről semmi nem jutott el hozzánk. Rádión a hivatalos propaganda szólt – Szabad Európát ki mert hallgatni? Vakációra érkeztem haza, a sötétből, ködből szabadulás némi mámorával. Sepsiszentgyörgyön az állomáson tudtam meg, Temesvár fellázadt, több napja lövik őket. Ekkor már értettem, miért könyörgött szinte sírva édesanyám, hogy igyekezzem hazafelé. Újabb napok. A Temesváron történteket már nyíltan osztottuk, bomlott a félelem fala, éledezni kezdett a remény. Volt, aki nem hitte, hogy továbbterjedhet a lázadás, Ceauşescu inkább letörli a föld színéről Temesvárt, de nem lesz folytatás, mondogatták többen. Recsegő-ropogó rádión próbáltuk követni a történéseket, az ismétlődő szívszorító segélykiáltások növelték dühünket, elszántságunkat. December 22-én reggel már tudtunk az előző esti bukaresti tüntetésről, az aznapra összehívott nagygyűlésről. Végre nekiláttam ablakot pucolni, karácsony közeledett. Barátaim jöttek fel. Itt is utcára vonulnak a gyárak, kint van a katonaság. Oda kellene menni. Aztán jött a hír a szomszédból, hogy leállt a nagygyűlés tévés közvetítése. Valami történt. Rohanni kezdtünk, én egy ócska ablakpucolós tréningben, egy magamra kapott kabátban. Már a félelem sem számított, a fegyveres katonákkal sem törődtünk. Szaladtunk a központ felé. Mámorító, soha nem felejthető érzés kerített hatalmába. Hogy igen, most megtörténik, vége lesz: nincs többé rettegés, sötét, köd. Eljön a szabadság! És eljött. Sok minden nem úgy alakult, ahogy akkor elképzeltük. Ma sincs bőség, gazdagság, a nyugati jólét még mindig elérhetetlen álom sokunk számára, de szabadok vagyunk. Gondolatainkat, érzéseinket senki nem ellenőrizheti, véleményünk szárnyalhat, és kinyílt a világ előttünk. Maradt a hideg és a sötét is sokszor – de a köd legalább felszállt. Szabadok vagyunk, és ez számunkra, akik megéltük ama ádáz, lélekölő kort, mindennél fontosabb!
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Die Welt: forrong a romániai magyarság
A romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket.
Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túlnyomóan magyarok lakta, de Romániában található Sepsiszentgyörgy egyik új lakótelepén. Az új lakótelephez tartozik az ugyancsak új kaszárnya is: a román állam Erdélyben, a magyarok lakta területeken megerősíti a csendőrséget. A helyi politikus szerint a fordulat óta ez az egyetlen állami „beruházás” ezen elszegényedett vidéken. „Így kapjuk vissza az adónkat” – zúgolódik Tamás Sándor, a Sepsiszentgyörgy székhelyű Kovászna megye tanácsának elnöke. És sorolni kezdi: az állam a megye adóbevételéből 90 százalékot szakít le. 2007 óta hatályos törvény értelmében a nagyvállalkozók az adójukat egyenesen Bukarestnek fizetik, így a megye hatalmas bevételtől esik el. „Ez a 14 vállalkozás az itteni gazdasági teljesítmény 25 százalékát jelenti”– mondja Tamás. Természetesen, végül az állam valamit visszaad. „De csak 78 százalékot, és azt is többnyire olyan formában, mint az új csendőrlaktanya.” A mindennapokban viszont a csendőrségnek semmi valós feladata nincs, egyetlen célt szolgál: gondoskodik az ország nyugalmáról. És most az ország ama vidéke, amelyet az erdélyi magyarok és németek Székelyföldnek neveznek, nyugtalanná lesz. A székelyek magyarul beszélnek, de saját, ősi kultúrájuk van, szívesen nevezik magukat a magyarok előhadának azon a területen. A székelyek hun eredetűeknek tartják magukat (habár lehet, hogy ez nem így van). A magyar királyság a 13. században telepítette őket fegyveres földművesekként a Kárpát-kanyarba, a határ védelmére. Ezért széles hatáskörű kiváltságokat kaptak. E szabadságért, az önrendelkezés jogáért fogukat összeszorítva harcoltak évszázadokon keresztül az egymást váltó magyar, török, osztrák és román fennhatóságok ellen.
Románia fel akarja számolni a székely megyéket
Románia közigazgatási területi reform formájában számolná fel a történelmi székely megyéket. Tiltakozása jeléül nemrégiben több mint 100 000 székely 53 km hosszú élőláncot alakított. Területi autonómiát követelt a három, egymással határos, többségben általuk lakott megye számára. Körülbelül 700 000 magyar ajkú ember él éppenséggel Románia földrajzi középpontjában. Székelyföld autonómiája az egyetlen téma, amelyet a politikailag reménytelenül bal- és jobboldalra polarizálódott Magyar(anya)országban majd minden párt támogat. És az ugyancsak szétveszekedett Romániában, párthatárokon túlmenően, ezt messzemenően elutasítják. A három székely megyében már 200 000 aláírást gyűjtöttek a közigazgatási újrafelosztásra vonatkozó népszavazás kiírására. December 8-án tartaná Kovászna és Hargita megye a népszavazást. A romániai központi hatalom allergiásan reagált erre: Tamás területi politikus szerint a harmadik székely megyében, Maros megyében – átlátszó ürüggyel (hamis fejléc az űrlapokon) – már eleve érvénytelennek minősítették az aláírásgyűjtést. „Most arra várunk, hogy az állam a népszavazást leállítja Kovászna és Hargita megyében is” – nyilatkozta. De erre a székely politikusok már felkészültek az illő válasszal, ám nem mondta meg, milyennel. „Félreértve fenyegetésnek fogható fel.”
Ez egy történelmileg robbanékony vidék. Már az első világháború után Székelyföldet – és az egész, sokkal nagyobb Erdélyt – leszakították Magyarországról, és Romániának ítélték oda. Majd 1940-ben, a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt és Székelyföldet Hitler újból visszaadta Magyarországnak, 1944-ig, amikor megjelent a Vörös Hadsereg.
Erőszak a magyar kisebbséggel szemben
A keleti tömb összeomlása után hajszálon múlott, hogy az első háború nem Jugoszláviában, hanem a Balkánon, 1990-ben Erdélyben robbanjon ki. Marosvásárhelyen a magyar kisebbséggel szemben pogromszerű, nyilvánvalóan az államvédelmiek által provokált zavargásokra került sor. A „magyar veszély” ördögét festve a falra, tulajdonképpen a hitelét vesztett titkosszolgálat fordulat utáni jelenléte jogosultságát próbálták bizonyítani. Ez nagyobb összecsapássá alakulhatott volna. Védekezésre kész székelyek százai indultak volna útra a marosvásárhelyi magyaroknak segíteni, már a román hadsereg is kivonult, hogy leállítsa őket. Egy férfi, Kincses Előd, a valamikori marosvásárhelyi szószóló hazatérítette a székelyeket, elhárítva ezzel a nagyobb bajt. A kiindulási helyzethez képest az elmúlt húsz év nem hozott jelentős javulást. A magyar párt, az RMDSZ többször játszotta a bukaresti kormányalakításkor a mérleg nyelvének szerepét, így átfogó kisebbségi jogokat érhettek el. Létezik anyanyelvi óvoda, elemi iskola, gimnázium, sőt, Kolozsvárt egy (magán)egyetem. Eközben Románia aláírt minden lehetséges, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi megállapodást.
Félelem mindkét oldalon
De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ott egy komorabb hang is: a helyi, Kovászna megyei vezetés kimutatása szerint a 70 százalékos többségben magyarlakta vidéken „a bírók 98, az ügyészek 95 százaléka” román nemzetiségű. Mindenekelőtt, mondja Tamás, a megyében az „állami ellenőrző szervek” – rendőrség, csendőrség, adóhatóság, titkosszolgálat, államügyészek, bírók – 90 százaléka román nemzetiségű. Ezen a vidéken minden negyedik román ezekben a hatóságokban dolgozik. Ez nem véletlen, az állam akarja így.
Hogy jobban megértsük, mekkora a félelem mindkét – román és magyar – oldalon, ahhoz tudni kell, amikor uralmon volt, mindkét fél gyakran próbálkozott a történelmileg multikulturális Erdély nemzetállami térséggé alakításával. Az 1940–1944 közötti magyar uralmat Észak-Erdélyben az ottani románok tragédiaként élték meg (a zsidókról nem is szólva), és fordítva, az 1940–1944 közötti román uralom tragédiát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok számára. A Ceauşescu-rendszer folytatta ezt a hagyományt a kommunista időkben, célzott gyarmatosítással próbálta a demográfiai viszonyokat megváltoztatni.
Nos, a magyarok félnek, hogy ehhez hasonló fog történni ismét. A félelem kezdetét az EU egyik találmánya jelentette: a „fejlesztési régiók”, azaz csupán statisztikai szempontok végett megjelölt vidékek létrehozása, amelyek semmilyen tényleges közigazgatási jogkört nem kapnak, de amelyekbe fejlesztési pénzek áramolhatnak. Miután Románia belépett az EU-ba, Bukarest ezeket az „absztrakt fejlesztési régiókat” a történelmi tartományokat és a kisebbségi területeket is figyelmen kívül hagyva rajzolta meg. Az RMDSZ részvétele nélkül alakult jelenlegi kormány is e „szuperrégiókat” akarja tényleges közigazgatási egységekké alakítani – nyilatkozta Farcádi Botond, a helyi Háromszék főszerkesztője.
A történelmi határok tűnnek a legjobb megoldásnak
A reform egyik szószólója Klaus Johannis, maga is kisebbségi politikus, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum vezetője, aki az országos színtéren is jelen van, a kormányban részt vevő liberális párt alelnöke. Johannis elengedhetetlennek tartja a regionális reformot, „mert a jelenlegi 41 megye túl kicsi ahhoz, hogy tényleges gazdaságfejlesztés történjen”. A magyar vidékek egy nagyobb közigazgatási egységgé való összevonását egyáltalán nem tartja kívánatosnak: „A katalóniai fejlesztéshez hasonlítana, és az nem jó.” A Német Demokrata Fórumban viszont sokan nem így látják. A tagság körében jelentős személyiségek a reformot inkább Románia történelmi régiói határainak vonulatában látják. „Johannis alapjában nem a Német Demokrata Fórum, hanem a liberális párt álláspontját képviseli” – mondja az egyik ottani tisztségviselő.
Sok román értelmiségi a történelmi határokat tartja jobb megoldásnak. Sabin Gherman újságíró közigazgatásilag összefüggő Erdélyt kíván. De a tiszta román megyék is tiltakozásuknak adtak hangot. Dobrudzsa a Fekete-tenger mentén a bolgár határig szeretné saját történelmi határait megtartani. Csakhogy a jelenlegi, még nem végleges tervek szerint olyan közigazgatási területek alakulnának ki, amelyekben nem létezne többé magyar többség, s nem lenne semmilyen önrendelkezés. Ez viszont, véli Tamás, sértené a Románia által is aláírt, az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodását. Ezeket a romániai jogszabályokba is átvették, tehát a kisebbségi közigazgatási területek határainak demográfiai szempontból hátrányos megváltoztatását a törvény is tiltaná. Egy másik törvény pedig a módosítást célzó tervekre regionális népszavazást ír elő.
Hosszú az út a megújulásig
Egyébként is a tényleges reformhoz hosszú és nehézkes út vezet. Ugyanis a román alkotmány nem ismeri a „régió” (közigazgatási terület) kifejezést, így az alkotmányt meg kell változtatni, ehhez viszont népszavazás szükséges. De Romániában a népszavazások az alacsony részvétel miatt kudarcra ítéltettek. Egy új törvény az eddigi 50 százalékos minimális részvételi küszöb helyett csak 30 százalékot ír elő. A részvétel különben azért is ennyire alacsony, mert a fordulat után románok milliói hagyták el az országot, és ők nem vesznek részt a szavazáson. A 30 százalékos részvételi küszöböt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon, amelynek salamoni ítélete így foglalható össze: a törvény jó, de csak egyévnyi késedelemmel léphet hatályba. Így múlik el hát még egy kis idő. De az világos: a területi-közigazgatási átszervezés miatti aggodalom nyomán a székelység autonómiakövetelése – melyet már a fordulat óta hangoztat – újabb lendületet kapott, és a románok a közigazgatási reformot valóban erőszakolni fogják. Erdélyben mindkét oldal összecsapásra készül.
KEREKES MÁRIA fordítása
(Megjelent a Die Welt országos német napilap 2013. november 14-i számában)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)