Bukarestbe látogatott az amerikai kémfőnök és az orosz nemzetbiztonsági titkár
Románia első számú politikai célként tekint az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolatának elmélyítésére – jelentette ki tegnap Traian Băsescu, miután megbeszélést folytatott John O. Brennannel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójával.
Az államfő elmondta, Bukarest olyan körülmények között is teljes mértékben elkötelezett partnere Washingtonnak, hogy számos kérdésben nem ért egyet az Egyesült Államok álláspontjával, például Koszovó államiságának elismerése terén. John O. Brennan elismerő szavakkal beszélt a román – külügyi és belföldi – titkosszolgálatok munkájáról, szerinte a SIE és a SRI egyaránt hasznos információkat szolgáltat az amerikai félnek a terrorizmus elleni küzdelemben. Az államfő és a CIA igazgatója egyaránt úgy vélekedett, hogy az Olt megyei Deveselura telepítendő amerikai rakétapajzs alapvetően hozzájárul a térség biztonságának szavatolásához.
Az amerikai kémfőnök látogatását megelőzően, hétfőn délután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) együttműködési memorandumot írt alá az Oroszországi Föderáció nemzetbiztonsági tanácsával biztonsági kockázatok elleni közös fellépésről. A dokumentumot Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára (az orosz titkosszolgálat, az FSZB korábbi vezetője) és Iulian Fota, a bukaresti elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsadója írta alá.
Traian Băsescu a CSAT ülése után kifejtette: az együttműködés egyebek között a terrorelhárítás területére vonatkozik, ami szerinte mindkét országnak érdeke tekintettel arra, hogy hamarosan véget ér a nemzetközi katonai erő (ISAF) afganisztáni missziója. „A memorandum a nemzetközi bűnözés, a kábítószer- és emberkereskedelem, a pénzmosás és a kibernetikai bűnözés elleni harcra is kiterjed" – mondta az államfő.
Újságírói kérdésre válaszolva Băsescu elismerte, hogy az európai rakétavédelmi rendszerről továbbra sincs egyetértés Moszkva és Bukarest között. „Románia sosem fogadná be más államok támadó fegyverzetét. Mi azt magyarázzuk, hogy ez egy defenzív rendszer, míg az orosz fél nem bízik ebben, és úgy véli, hogy Oroszország ellen is felhasználható. Dolgoznunk kell a bizalom erősítésén" – mondta az elnök. Különben a CSAT eldöntötte, hogy jövőre 3039 román katona teljesíthet szolgálatot külföldön, vagyis 351-gyel kevesebb, mint ebben az évben. A belügyminisztérium 1089 csendőrrel és rendőrrel vesz részt a 2014-es nemzetközi missziókban.
Krónika (Kolozsvár)

A CIA-igazgató „kiválónak” tartja a román titkosszolgálatot
Megdicsérte a román titkosszolgálatokat kedden Bukarestben John O. Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, aki szerint a román hírszerzés "kiváló".
Brennan a fővárosban tett hivatalos látogatásán találkozott Victor Ponta miniszterelnökkel, Traian Băsescu államfővel, valamint George Maiorral, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjével. A Băsescuval folytatott megbeszélésen Brennan dicsérte a román titkosszolgálatok szakmai felkészültségét, valamint a CIA-vel való együttműködésüket.
Az elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint Băsescu és Brennan az arab tavasz által okozott biztonsági problémákról, az afganisztáni, valamint a közel-keleti helyzetről folytatott eszmecserét. Brennan megköszönte a román titkosszolgálatoknak azt a segítséget, amelyet az Egyesült Államoknak nyújtottak a terrorizmus elleni harcban.
Băsescu szerint annak ellenére, hogy Románia és az Egyesült Államok nincs mindig azonos állásponton, így például a koszovói függetlenség elismerésének ügyében, ez nem kérdőjelezi meg Bukarest eltökéltségét az iránt, hogy szilárdítsa kapcsolatát az Egyesült Államokkal.
Románia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, az Egyesült Államok igen. Bukarest stratégiai partnerségi viszonyt ápol az Egyesült Államokkal, és Románia területén állítják hadrendbe, várhatóan 2015-ben, azokat az SM-3-as elfogó rakétákat, amelyek részei lesznek az amerikai rakétavédelmi rendszernek.
Maszol.ro/MTI

Dicséret a román titkosszolgálatnak
Megdicsérte a román titkosszolgálatokat kedden Bukarestben John O. Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, aki szerint a román hírszerzés "kiváló".
Brennan a román fővárosban tett hivatalos látogatásán találkozott Victor Ponta román miniszterelnökkel, Traian Băsescu államfővel, valamint George Maiorral, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjével.
A Băsescuval folytatott megbeszélésen Brennan dicsérte a román titkosszolgálatok szakmai felkészültségét, valamint a CIA-vel való együttműködésüket.
A román elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint Băsescu és Brennan az arab tavasz által okozott biztonsági problémákról, az afganisztáni, valamint a közel-keleti helyzetről folytatott eszmecserét. Brennan megköszönte a román titkosszolgálatoknak azt a segítséget, amelyet az Egyesült Államoknak nyújtottak a terrorizmus elleni harcban.
Băsescu kifejtette: annak ellenére, hogy Románia és az Egyesült Államok nincs mindig azonos állásponton, így például a koszovói függetlenség elismerésének ügyében, ez nem kérdőjelezi meg Bukarest eltökéltségét az iránt, hogy szilárdítsa kapcsolatát az Egyesült Államokkal.
Románia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, az Egyesült Államok igen.
Bukarest stratégiai partnerségi viszonyt ápol az Egyesült Államokkal, és Románia területén állítják hadrendbe, várhatóan 2015-ben, azokat az SM-3-as elfogó rakétákat, amelyek részei lesznek az amerikai rakétavédelmi rendszernek.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvvel harcolva autonómiáért, népnevelésért
Beszélgetés Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történésszel, publicistával.
– Amikor pályát választott, nem tartott attól, hogy a kommunista rendszer által meghamisított történelmet kell majd tanítania?
– Számomra ez nem okozott gondot, mert már ötödik osztályos koromban szilárdan elhatároztam, hogy történelem szakra megyek. Gyermekként arról álmodoztam, hogy a Székely Köztársaság első elnöke leszek. Minderre az a magyarázat, hogy anyai nagyapám nagyon szerette a történelmet és a politikát, gyakran beszélt az első világháborúról, a történelmi eseményekről, ezzel felcsigázta az érdeklődésemet. Azon nem gondolkoztam, hogy a kommunizmusban ez számomra mit fog jelenteni.
– Már diákkorában megírta szülőfaluja, Illyefalva történetét. Most, felnőtt fejjel milyennek látja azt a dolgozatot?
– 1970 augusztusába kezdtem el írni a falumonográfiát. Később felrótták nekem: hogy mondhatja Kádár Gyula, hogy Illyefalva város volt, mikor még a nevében is benne van, hogy falu? Az érdeklődés és a tenni akarás indított el, elsősorban Illyefalva temetőit leltároztam fel, a határneveket, a gerendafeliratokat, az utcaneveket írtam össze, nyilván a lehetőségekhez mérten használtam a szakirodalmat, sőt titokban még a levéltárba is beengedtek. Hivatalosan nem lehetett, de kerültek olyan emberek a Székely Nemzeti Múzeumban és a székely levéltárban, akik segítettek. Az anyag szépen összeállt, de egységében még nem került kiadásra. Most már nagyobb témákkal foglalkozom, olyan horderejű anyagok vannak a birtokomban félig kidolgozva, hogy nem tudom, lesz-e idő Illyefalva helytörténeti monográfiájára. Megírtam jeles szülötte, Gál Dániel, az 1848-49-es önvédelmi harc háromszéki forradalmi pártja elnökének és Németh László 1849-es kormánybiztos életrajzát. Ugyanakkor más dolgozataimban is megjelenik Illyefalva, például a nemrég napvilágot látott, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című kötetemben folyamatosan szerepel az összehasonlításokban, mint Sepsiszék másik városa. A monográfia része ilyen módon beépült a közlésbe.
– Kutatási területe több témát felölel, mégis melyik korral foglalkozik legszívesebben?
– Érdekesen alakult, mert korábban azt hittem, soha nem fogok a klasszikus értelemben vett erdélyi középkor, az írásbeliség 15–18. századánál korábbi korszakot tanulmányozni. Úgy éreztem, ezt a kort tudom megközelíteni az írásbeliség alapján. Aztán rájöttem, hogy a kutatók többsége ugyanígy gondolkodik, nem merészkedik a korábbi korszakokba, ezért alakult úgy, hogy a szerint kezdtem kutatni, amivel kapcsolatban hiányt, űrt éreztem. A már említett legújabb kötetem szintén egy ilyen hiányzó korszakot vizsgál, hiszen a köztudatba úgy épült be, hogy Székelyföldön Sepsiszentgyörgy híres szláv település volt, magyarok nem voltak sehol, jöttek a székelyek és letelepedtek. Pedig sűrű magyar településhálózat létezett, vármegyerendszerbe és egyházi szervezetbe szervezve. Az elmúlt években Sepsiszentgyörgyről több kötet jelent meg, nagyon jó könyvek, monográfiák, ám a legtöbb így kezdődik: Sepsiszentgyörgy első említése 1332, holott ez az jelenti, hogy 540 esztendő hiányzik a város történetéből. Megünnepeltük a város említésének 550 éves évfordulóját, és a köztudatba úgy épült be, hogy a településnek 800 éves története van, holott 1100 éves. Honfoglalás kori sírok kerültek elő, legalább négy magyar, illetve magyar–szláv települést ástak ki a régészek. A szlávok beolvadtak a letelepedő magyarságba, a magyarság aztán beolvadt a székelységbe.
– Milyen munkamódszerrel dolgozik?
– Nem szakkönyveket akartam írni, agyonhalmozva forráshivatkozásokkal, rideg adatokkal, hanem azt gondoltam, szükség van ennek a népnek a nevelésére, hiszen négy-öt nemzedék óta megfosztották saját történetének ismeretétől. Úgy kell írni, hogy megértsék, emiatt hosszú évtizedeken keresztül inkább népszerűsítő jelleggel próbáltam írni, és a forráshivatkozásokat elhagytam. Nem az a cél, hogy negyven év múlva azt mondják: jaj, de ügyes fiú volt ez a Kádár, milyen hatalmas apparátust használt fel. Mégis a legújabb kötetemben úgy éreztem, ez megkerülhetetlen, ezért a Sepsiszentgyörgy korai története és népessége és a Székely vértanúk című könyvek majdnem 40 százaléka hivatkozás. Erre azért volt szükség, mert az említett korszakot be akarom vinni a köztudatba, Sepsiszentgyörgy ürügyén az egész Székelyföldre vonatkoztatva, ezért muszáj volt a hivatkozásokat közölni.
– Tizennyolc évfolyamon keresztül jelent meg a Történelmi magazin című kulturális kiadvány, soha nem volt székháza, szerkesztősége, pénz rá. Miért érezte most mégis, hogy abba kell hagyni?
– A Ceauşescu-rendszerben, kihasználva a húzd meg, ereszd meg időszakokat, történelmi népszerűsítő írásokat közöltem. A rendszerváltás után el kellett döntsem, mit teszek. Akkor Matekovics János volt újságíró kollégánk Varázsszem címmel akart ötventagú szerkesztőséget felállítani, emiatt évekig halogattam az önálló lap indítását. Azt is láttam, hogy gond van a háromszéki történelem szakos tanárok irányításával, kilenc történelemtanár volt Háromszék 69 általános iskolájában, közben hívtak Kolozsvárra is. Mérlegelni kellett, végül elvállaltam a tanfelügyelői megbízatást, és beindítottam a Háromszék az én hazám című vetélkedőt, amit a tanfelügyelőség keretében is partizán módon kellett szervezni, mert a kilencvenes években Bukarestből számon kérték, mi történik. Akkor jelentettem meg a háromkötetes Magyarságtörténetet, Erdély-szerte kezdtek ebből fakultatív módon tanítani. Elsősorban segédkönyveket adtam ki a világtörténelemből Fogalomtárak címen, ebből nyolc jelent meg, ezekbe a szócikkekbe próbáltam bevinni a magyarságra vonatkozó adatokat nevekhez vagy eseményekhez kötve. Mátyás királyról, a fekete seregről jelentek meg kisebb kiadványok, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos könyvek kiadását is vállaltam. 1998-ban úgy gondoltam, a tanügyi munkámat nem végezhetem megfelelően, mert nagy a nyomás, el akarnak hallgattatni. A vetélkedőn több ezer gyerek vett részt, kijöttek a bukaresti ellenőrök, és eldöntötték, hogy nem kapok fizetést, mert nem dolgom, közben én terepen voltam, sokszor az állomáson aludtam, hogy szervezhessem a történelmi versenyt. Lemondtam a tanfelügyelői állásomról, de tudtam, hogy a közösségi munkáról nem mondok le. Éreztem, szükség van egy olyan folyóiratra, mellyel a nemzeti öntudatot alakítani, fejleszteni lehet. Így indult be 1996-ban az a lap, melynek utolsó száma a napokban jelent meg. Először Történelmünk címmel, aztán rájöttem, nem lehet csak történelmet közölni, mert a diákok voltak a célközönség, tehát szórakoztató olvasmányokra is szükség volt. 1998-ban vette fel a Történelmi magazin nevet, legalább 50-60 százaléka mindig népünk történelmével, kultúrájával foglalkozott, vagy ha más népekkel, akkor valahol biztos csatlakozott a téma a magyarság történetéhez. Éveken keresztül sikeres volt a kiadvány, előfordult, hogy húsz-harminc iskolából jöttek a visszajelzések, történelmi vetélkedőket tartottak a magazinban közölt anyagból. Ez elég ösztönző volt arra, hogy hosszú ideig csináljam. Aztán a fiatal tanárok már nem vállalták a nehéz munkát, a lap terjesztését, így lassan csökkent a példányszám, majd a gazdasági válság hatására annyira visszaesett, hogy 2010 körül már ráfizetéses volt. Éreztem, meg kellene szüntetni, de nem vitt rá a lélek, másfél évig húzódott, aztán mégis kijött az utolsó lapszám. Rájöttem, a könyveimet jobban megveszik, mint a folyóiratot. Nem is annyira a pénzről van szó, egyszerűen nincs igény komoly kiadványra. Amikor nemrég egy író-olvasó találkozón bejelentettem, hogy meg lehet vásárolni az utolsó lapszámot, mindössze kettőt vettek, közben meg tucatnyi könyvet. A legutolsó számban is legalább tizennégy olyan dolgozat van, mely egy 120 oldalas könyvnek felel meg, mégsem lehet eladni 5 lejért. De amint az elköszönőben is írtam: a harcot másként, könyvvel folytatjuk. Néhány évvel ezelőtt volt a negyvenéves érettségi találkozónk, mindenki el volt keseredve, hogy megöregedtünk, nyugdíjba megyünk. Én akkor is azt mondtam: még negyven évet fogunk élni, dolgozni kell, és megfogadtam, harminc kötetet írok. Ebből már négy el is készült.
– Elkötelezett autonómiaharcos, több ízben megfogalmazta, hogy az a nép, amelyik nem ismeri a gyökereit, nem tudja kivívni a közösségi jogait. Hogy látja, mennyire eredményes most ez a harc?
– Bennem már rég megfogalmazódott, hogy autonómia nélkül a székelységnek nincs jövője. Világossá vált, hogy a 95 százalékban magyarok lakta Nagyvárad, a 90 százaléknál magasabb arányú magyar lakosságú Kolozsvár, Marosvásárhely, a több mint 70 százalékos magyar–szász lakosú Brassó, a kétharmadnál több magyar és szász lakosú Szeben rövid idő alatt elrománosodott, részben a természetes folyamatok, a politika és a betelepítés által. Ez a sors vár a Székelyföldre, a két és fél megyényi területre, melynek sikerült a történelmi Székelyföld határai között még a román statisztika szerint is a 76-77 százalékos magyar többséget megőriznie. Meg kell teremteni Románia keretén belül azt a területi önkormányzatot, autonómiát, amely lehetővé teszi ennek a népnek a fennmaradását. Látjuk, hogy a román politikai hatalom ennek a közösségnek a felszámolására tör; itt nem történelmi magyarságban, nem Erdélyben kell gondolkodni, hanem azt a maradék területet kell menteni, amit még meg lehet szervezni. Pár évvel ezelőtt mosolyogtak az írásaimon, akkor az RMDSZ csúcsvezetése kormányon, mindenki boldog volt és kövér. Senkit nem tudtam meggyőzni, hogy miért írok folyamatosan az autonómiáról. Hiába magyaráztam, hogy a politika változik, jönnek nacionalista kormányok, pár törvénnyel a kivívott jogokat is visszavonhatják, Székelyföld három-négy nagyobb várost jelent, ezek felszámolása igazán nem nagy dolog. Egyszerűen nem hitték el, hogy sor kerülhet arra, hogy a Székelyföldet feldarabolják, betagolják nagyobb régióba. Ilyeneket mondtak: Gyula, erre nem kerül sor, ha kell, majd kiállunk és tüntetünk. Sajnos a történelem nem ismerete miatt a politikusok nem értik meg, hogy az nem a multikulturalitás, hogy Marosvásárhely 18 iskolájának a fele vegyes, tehát magyar és román, hiszen tizenhatnak román neve van, a megemlékezések, az ünnepségek román nyelven, a román kultúra szellemében történnek. A multikulturalitás azt jelenti, hogy óvodától egyetemig saját intézményrendszerünk van, a falon Ady Endre képe, a gyerekek magyar dalokat énekelnek, megélhetik a magyarságukat. Ez a kulturális autonómia. Amikor néhány hónap múlva arra ébredhetünk, hogy a kormány betagolta Székelyföldet, a magyar média megosztott, a nagy tömegek nem értik, mi a cél, mi a küzdelem, nagyon veszélyes helyzet alakult ki. Az én írásaimat egyenes, határozott stílus jellemzi, nem vagyok szélsőséges. Soha nem mondtam mást, csak azt, hogy az autonómia azt jelenti, az itt élő székelyek és a kisebbségben élő románok helyi erőforrásokra támaszkodva olyan helyzetet teremtenek, hogy néhány év múlva kialakulhasson a magasabb életszínvonal. Másik feladat, hogy a románság kérdését mintaszerűen oldja meg az autonóm Székelyföld, hogy a dél-erdélyi, bánsági, partiumi magyarság érdekében példamutató legyen. A székely autonómia összmagyar érdek, ezért nem tudom felfogni, hogy lehetnek olyan politikusok, akik az autonómia ellen beszélnek, gettósítást emlegetnek. Meggyőződésem, hogy Európa térképe át fog rajzolódni, újabb önálló államok alakulnak ki, Észak-Itália, Bajorország, Skócia, Spanyolországban pár állam. Európai szinten ezt a kérdést rendezni kell, hiszen legalább százmillió fős őshonos nemzeti kisebbség él a kontinensen. Hogy jól érezzék magukat, biztosítani kell számukra az alapvető jogokat. Ebbe a sodrásba kell a következő öt-hat évben Székelyföld népének is betagolódnia.
– Említette, sok feldolgozásra váró anyaga gyűlt össze. Beszéljen a terveiről!
– Novemberi megjelenésre tervezett könyvem politikai publicisztika lesz, fontosnak tartom, mert most kell tudatosítani a székelyekben, hogy mi történik. A nép nyelvén a publicista tud írni, én az vagyok, a történelemtanár általában tudja, mi van a fejekben, én az is vagyok, az adatok ismeretében a történész meri vállalni az egyenes beszédet. Támogatást eddig sem kaptam, de ha addig eladom a korábban megjelent könyveimet, akkor novemberben megjelenhet az új kötetem, ugyanakkor megjelennek érdekes történelmi témák. Írtam például a Basarab-dinasztiáról, amely nem a román történelem része, hiszen a kunok leszármazottai magyarként élnek az Alföldön, Kiskunság–Nagykunságban, a románság kialakulásában is szerepet vállaltak, a Basarab nemzetség az 1700-as évekig uralkodott vajdaként Moldvában, Havasalföldön, a magyar királyság kiegészítő részeként. Benne lesz a székelység sorsfordulója, Madéfalva, a székely gyilkolás, a véres farsang 1596-ban, a nándorfehérvári győzelem. Jövőre 1848–1849-cel kapcsolatos kötetet tervezek, majd a székely várrendszerek kialakulásáról készítek dolgozatot. Erről már kiadtam 1990-ben egy kis füzetet, de szeretném kibővíteni, mert zavar, ha a fogalmakat rosszul használják, például ha székely templomerődökről beszélnek, holott ez a szászokra jellemző. Három székely templomra tudjuk ráfogni, hogy erődítették: a székelyderzsire, a zabolaira és a sepsiszentgyörgyire. Rengeteg anyag van még, haladok előre, meg tudom csinálni. Csak legyen erő, egészség, pénz és érdeklődés!
Kádár Gyula Kádár Gyula történész, helytörténész Illyefalván született 1953. február 18-án. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi 1. számú líceumban végezte, néhány évig helyettes tanár, közben a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Igazgató és tanár Lisznyóban, Uzonban, tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön. Város- és falutörténeti írásai különböző lapok hasábjain jelennek meg, nagyobb tanulmányait sorozatban közölték. Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket. 2010 novemberében indított könyvsorozatából két év alatt négyet adott ki. Az első, a Székelyföld határán című politikai publicisztikai kötet témája a székely autonómia, a Székely hazát akarunk kiadvány a magyarság honfoglalás kori hadtörténetét tárgyalja, a harmadik kötet címe Múltunk kötelez, bemutatja Szent István történelmi szerepe mellett Erdély 10. századi történetét, valamint Erdély egészségügy-történetét 1400-tól 1900-ig. A negyedik kötet nemrég látott napvilágot Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk címmel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Törvénytisztelő RMOGYKE-követelések
Az elutasító bírósági ítélet megindoklásának kézbesítésére vár, azt követően pedig fellebbezni készül a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyét képviselő civil alakulat június 15-én bukaresti tüntetéssel igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét a vásárhelyi „iszapbirkózásra”.
A magyar nyelv alkalmazása az orvosi- és gyógyszerészképzés gyakorlati részében – ez a 2009-ben alapított RMOGYKE harcának célja és lényege. A szervezet jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd úgy fogalmaz: semmi egyebet nem kérnek, mint a 135-ös számú, 2011-ben kihirdetett oktatási törvény alkalmazását, amely első paragrafusának b) pontja kimondja: „a multikulturális és többnyelvű felsőoktatási intézményekben a kisebbségek nyelvén oktató szakokat/vonalakat kell létrehozni.” Az ügy hatékonyabb képviselete érdekében levelet is intézett a korábban a romániai oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesként is tevékenykedő volt RMDSZ-elnökhöz, illetve a szövetség jelenlegi elnökéhez, amelyben arra kérte őket, hogy a szövetség avatkozzon be a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Szenátusa ellen indított perbe. „Kezdettől fogva az a véleményem, hogy ha fokozódó politikai nyomás nehezedik az egyetemre, a szenátus is egyre erőteljesebben hivatkozik majd az intézet autonómiájára, ami hatásos lehet a kevésbé informált nyilvánosság előtt – jelentette ki Kincses. – Az ugyanis már kevesebbek számára egyértelmű, hogy az autonómia csak a törvények szigorú betartása mellett működtethető, ellenkező esetben már sokkal inkább anarchia.” A Markó Bélához és Kelemen Hunorhoz intézett levelek válasz nélkül maradtak, az RMDSZ-t leszámítva viszont valamennyi jelentős erdélyi politikai és civil szervezet belépett a perbe.
Az elutasító ítélet három hónappal ezelőtt született meg, miután a bíró – Kincses Előd szerint Romániában példátlan módon – egy hónapon át gondolkodott a döntésen. Azóta is késik a döntés kézbesítése, amelynek az indoklást is tartalmaznia kell. Az RMDSZ beavatkozásától Kincses elsősorban azt remélte, hogy a pert sikerül áthelyeztetni más városba, a vásárhelyi hangulat ugyanis szinte kizárja a per sikerének esélyét. Előzetesen a felperes jogi úton is megpróbálta áthelyeztetni a pert, de kérését elutasították, ami azt jelenti, hogy az elutasított fél a továbbiakban már nem kérheti ugyanazt.
Az utcára készülnek?
A jogi eszközökön túl egyéb utakon is igyekeznek közelebb kerülni a célhoz a magyar nyelvű orvosképzés harcosai. Nemrég például sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy ősztől a tiltakozás bármilyen eszközének használatára készen állnak, ha nem történik érdemi változás az ügyben.
„Az anyanyelvi oktatás ügye ismét kritikus helyzetbe került, ez sarkallta közlemény kibocsátására a magyar tagozat vezetőtanácsát” – fogalmazott Szabó Béla, a MOGYE professzora. A tanárok szerint a magyar tagozat megszervezésének problémája akkor csúcsosodott ki újra, amikor kérésük és a törvényes előírások ellenére a MOGYE vezetősége úgy küldte Bukarestbe a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs iratcsomóját, hogy az nem tartalmazta a magyar tagozat igényeit. „Ez alapján úgy értékeljük, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a 2012 szeptemberében megkötött megállapodás lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. A jelek szerint a minisztérium is csak látszatmegoldásokra törekszik, a lényegi döntések meghozatalát az egyetemi szenátusra ruházná át” – áll a közleményben.
Mindez annak dacára történik így, hogy a felek – Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter nyomására – 2012 szeptemberében hétpontos megállapodást írtak alá, amely lehetőséget teremtett volna a magyar tantestület sorainak a rendezésére és a megfelelésre az akkreditációs elvárásoknak. A magyar oktatók szerint az elmúlt kilenc hónap során a román fél egyetlen rá vonatkozó pontot sem tartott be maradéktalanul. A megállapodás szerint a magyar tagozat – a magyar rektorhelyettes révén – szabadon meghirdetheti a számára szükséges állásokat, és a tanársegédek esetében ezen állásoknál kötelezően kérni kell a magyar nyelvtudást. Mindez azonban nem történt meg. A sajtótájékoztatón bemutatták annak a néhány hónappal később keltezett átiratnak a másolatát, amelyet az egyetem román vezetői fogalmaztak meg, és amelyben leszögezik, hogy a magyar nyelvtudás megkövetelése törvénybe ütköző lenne. „Érdekes, az angol tagozaton megkövetelik a nyelvi kompetenciát, a magyar oktatás esetében pedig törvénysértőnek tartják” – fűzte hozzá Szabó Béla. A protokollum megkötése ellenére a magyar tagozat által igényelt öt állásra mindössze két oktatót alkalmaztak. Egyik vizsgázó esetében a katedrafőnök azt sugallta a jelentkezőnek, hogy jobb, ha visszalép. „Az illető mégis jelentkezett, bár az előzmények fényében az eredmény borítékolható volt. Ő azonban vizsgázott és, nyilván, kiesett” – idézte fel a tanársegédi állásra pályázó fiatal orvos esetét a tagozatvezető.
„Eddig törekvéseinket kizárólag tárgyalások útján, törvényes eszközökkel szerettük volna elérni, de ez nem vezetett eredményre. Ha kéréseinkre nem sikerül hamarosan megoldást találni, ősztől a törvényes érdekérvényesítés szélesebb skáláját fogjuk igénybe venni” – fejtette ki Szilágyi Tibor rektorhelyettes. Az még nem egyértelmű, milyen eszközöket vetnének be az ősztől, ha a helyzet nem javul.
Mivel a minisztériumban jóváhagyták az egyetem „módosított” chartáját – amelyet a korábbi szaktárca többször is visszautasított –, a kormánynak nincs jogalapja azt módosítani. Kincses Előd szerint egy mégoly jóhiszemű kabinetnek sem lennének különösebb lehetőségei, a chartát immár csak bírói úton lehetne módosítani vagy kormányrendelettel, de – azt az Ungureanu-kormány precedense óta tudjuk – ez politikai öngyilkosság lenne.
Tüntetés ellenszélben
Június 15-én Bukarestben a kormány épülete előtt rendezett demonstráció keretében is tiltakozott az RMOGYKE, amelyen a résztvevők az oktatási törvény betartását és a MOGYE magyar főtanszékeinek megalakítását követelték. A főként Marosvásárhelyről érkezett több tucatnyi tüntetőt felvonultató megmozdulás szónokai a kormány közbelépését sürgették annak érdekében, hogy a MOGYE román többségű szenátusa ne szabotálhassa az oktatási törvény kisebbségvédelmi rendelkezéseit, amelyek garantálják a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát. „Románia büszkén bizonygatja, hogy törvényei minden jogot megadnak a magyar kisebbségnek, de nem tartja be azokat” – mutatott rá románul elmondott beszédében Ádám Valérián, az RMOGYKE titkára, a demonstráció szervezője. Az aktivista az utóbbi egy hónapban műtősruhában, sárga napernyővel állt sztrájkőrséget másodmagával az oktatási minisztérium, majd a kormány és több nyugati ország nagykövetsége előtt egy óriásmolinóval, amelyen románul és angolul az állt: „Törvényességet a MOGYE-n! Kérjük a kormány közbelépését az oktatási törvény kisebbségi rendelkezéseinek betartatása érdekében!”
A demonstrálókhoz magyarul szóló Kürti Jenő fogtechnikus kifejtette: a MOGYE román többségű szenátusa arra hivatkozva utasítja el a magyar főtanszékek megalakítását, hogy elegendő főállású oktató hiányában nem lehetne akkreditálni a magyar tagozatot, „miközben sunyi módszerekkel folyamatosan akadályozza amagyar oktatói utánpótlást”. „A romániai magyarság Trianonért önrendelkezést, és egy egész egyetemért cserébe legalább önálló magyar kart nem érdemel meg?” – tette fel a szónoki kérdést az RMOGYKE aktivistája.
A civil szervezet bukaresti demonstrációján a MOGYE magyar oktatói nem vettek részt, mivel a vizsgaidőszakot nem tartották alkalmasnak a tüntetésre. „Egyesek nyíltan, mások burkolva szorgalmazták az akció lefújását, de mi akkor is kitartunk a végsőkig” – jelentette ki Ádám Valérián.
Egy egyetem születése
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) elődjét, a magyar nyelven oktató kolozsvári Orvostudományi Egyetemet az 1946. május 28-án kibocsátott 402-es törvényrendelettel hozták létre, amelyet I. Mihály király, Ștefan Voitec oktatási és Mircea Durmo pénzügyminiszter látott el kézjegyével (képünkön az alapító rendelet). A fakultást rövid idő múlva Marosvásárhelyre költöztették, ahol elnyerte jelenlegi szerkezeti formáját. Egy 1962-ben érkezett legfelsőbb pártvezetői telefonhívás román nyelvű oktatást is rendelt a magyar mellé, ugyanakkor az akkori alkotmány rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva felszámolta a magyar nyelv használatát a gyakorlati oktatásban. Ez az állapot van érvényben ma, 23 évvel a romániai rendszerváltozás után is.
Csinta Samu, Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsét
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval.
A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt?
Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”.
Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet.
Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát.
A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla?
Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk.
Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal?
Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél.
Miből él egy múzeum ma?
Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk.
Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata?
A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció.
Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét?
Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk.
Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők?
Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban.
Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára?
Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Közvita Románia közigazgatási átszervezéséről
Kolozsváron a Regionális és Vidékfejlesztési Minisztérium közvitát szervezett a regionalizás projekttel kapcsolatban. A Grand Hotel Napoca adott helyet a kormányon levő Szociálliberális Szövetség (USL) látványos megnyilvánulásának, amely az ország regionális átszervezését igyekezett megtárgyalni. Ennek érdekében figyelemre méltó mozgósítást rendeztek, melynek következtében több mint 500 egyén vett részt a rendezvényen.
Az eseményt felvezető beszédében Vasile Dâncu szociológus, egyetemi tanár a változás szükségességével kapcsolatban rövid értékelőt tartott. Felhívta a figyelmet, hogy a kérdőívet, amit a mappában kiosztottak, töltsék ki. Majd a terepet átadta a jelen levő politikai nagyságoknak.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerint kétségtelen a változtatás szükségszerűsége. Számára a nagy kérdés, milyen szerkezeti struktúrákra van szükség, amelyek kellő képen indokolják a változás szükségszerűségét.
Kolozs Megye prefektusa, Gheorghe Vuşcan pozitívan értékelte, hogy a rendezvény rendkívül nagy érdeklődésnek örvendett.
Az illusztris vendég, a jelenlegi kormány második embere Liviu Dragnea, miniszterelnök helyettes az átszervezéstől azt várja, hogy végleg leszámolhassanak a kommunizmussal. Szerinte a regionalizálással a különböző megyék közötti fennálló különbség kiegyenlíthető. A fejlesztési források méltányosabb elosztását biztosíthatják. Ehhez, amint mondja, pár év is elég. Liviu Dragnea-nak volt egy érdekes gondolatsora, amelyben kifejtette, hogy a regionalizálás voltaképpen Bukarest és a vidék közötti harc. Bukarest a központosított hatalom jelképe, ennek következtében a fővárosban dolgozó pár ezer hivatalnok hatalmaskodását kell, eltűrje az ország lakossága. Megjelölte a regionalizás célkitűzéseit: a települések lakóinak méltóbb életet, létminimumot biztosítani, az adminisztrációs rendszer egyszerűsítése, a bürokrácia csökkentése. Ezáltal növelhető az európai alapok lehívási üteme. Felhívta a figyelmet, hogy különböző hamis nézetek, előítéletek alakultak ki a regionalizással kapcsolatban. Ezzel szemben kiemelte, hogy az állampolgárhoz közelebb álló adminisztráció alakul ki.
A regionalizálás 2 szakaszban valósul meg: 2013-2014 illetve 2014-2016 közötti időintervallumokban. Nem szüntetik meg az egységes nemzetállamot. A parlament, az ország alapvető intézményei, mint a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a hírszerzés, a rendőrség, a külpolitikával kapcsolatos intézmények nem fognak decentralizálódni. Szerinte az adminisztrációs távolságok, az adminisztrációs költségek fognak csökkenni.
A régióközpontokkal kapcsolatban kifejtette, természetes, hogy egyik vagy másik megye szeretné, ha a településük válna központtá. Azonban a régióközpontnak különböző szempontoknak kell megfelelnie. A regionalizálással kapcsolatos projekt szerint a Prefektusi Intézmény megmarad, mert ellenőriznie kell a helyi önkormányzat által kiadott adminisztrációs ügycsomagok törvényességét.
A fentiekből kiderül, bővül az ügyintézés, ami pénzemésztő. Holott az eredeti szándék szerint azt kellene elérni, hogy a polgárok megtanuljanak pályázni és a kapott összegekből az életszintet emelő gazdasági erő, alakulhatna ki.
A felszólalásokból kiemelném Ioan Rus-t, a PSD alelnöke, volt belügyminiszter hozzászólását. Amint megfogalmazta, a regionalizálás a szegények javára történhet. A regionalizás ellenségeit a korrupcióban és Bukarest érdekeiben kell keresni. A központosítás megszüntetése a szegényebb megyéknek jelent előnyt.
A sajtótájékoztatón kapott térkép alapján információt szerezhetünk arról, melyek lennének a régiók: 1. Moldova- Bukovina, 2. Alsó Duna, Szeret- Bărăgan, 3. Dobrúdzsa, 4. Muntenia, 5. Olténia, 6. Bánát, 7. Körös- Máramaros, 8. Erdély, 9. Bukarest – Ilfov.
A térkép szerint a 8-as régió lenne a legnagyobb. Ebbe tartozik keletről nyugat fel haladva Hargita, Kovászna, Brassó, Beszterce- Naszód, Maros, Szeben, Szilágy, Kolozs, Fehér, Hunyad megyék.
László Attila szenátor felszólalásában hangsúlyozta, hogy egy jól működő régiónak, 5 millió feletti lakossága kell, legyen.
Maga a tanácskozás több mint három órát tartott, szünet nélkül. Az ország más városaiban is, mint Jászvásár, Craiova és Temesváron szerveztek a regionalizálással kapcsolatos közvitát. Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Erdély.ma

Szent László Napok világi szemmel
Generációkat átfogó és a lokálpatriotizmust erősítő programokkal készültek a pénteken rajtoló nagyváradi Szent László Napok szervezői – ecsetelte a sajtó képviselőinek Mihálka Melinda.
A programfelelős tegnapi tájékoztatása szerint a rendezvény tervezésekor bőven voltak ötleteik, de a három napos korlát miatt ezek közül többet is kénytelenek voltak jövőre halasztani. Mert, ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a fesztivált hagyományteremtő szándékkal indítják útnak. Zatykó Gyula főszervező ismételten jelezte: világi vonalon is szeretnék megismertetni a helyi és környékbeli lakosokkal a városalapító lovagkirály munkásságát.
Meglátásuk szerint a fiataloké a jövő, így különös hangsúlyt fektettek a gyermekprogramokra, amelyek a legendák mentén, játékos formában ismertetik meg a kicsikkel a hagyományokat. Ezeket a foglalkozásokat szombaton délelőtt tartják a Rhédey-kertben (Bălcescu park), amely a többi fesztiváljellegű eseménynek is helyszíne lesz.
Mint elhangzott, a városvezetés nem csak anyagilag nem támogatatta a rendezvényt, hanem még közteret sem volt hajlandó a szervező Szent László Egyesület számára biztosítani, így végül a központhoz közeli zöldövezetet bérelték ki. A szervezők elmondása szerint Ilie Bolojan polgármester azt is jelezte, hogy a péntek délutáni hivatalos megnyitón nem tud részt venni, mert nem lesz Nagyváradon, azt pedig még nem tudni, hogy küld-e valakit maga helyett a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében esedékes fesztiválindítóra. Szent László szobrának megkoszorúzása után ugyanis a tanintézetben mond beszédet többek között Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Magdó János kolozsvári főkonzul is. A kincses várostól amúgy segítséget is kaptak a szervezők, a Kolozsvári Magyar Napok rendezői sátrakat és standokat biztosítottak a váradiak számára.
„A térség fesztiválja lesz, biztos vagyok benne, hogy a határon túlról is sokan át fognak jönni a hétvégén" – mondta Zatykó, remélve, hogy az időjárás is partnerük lesz a hétvégén. Mint korábban beszámoltunk, a háromnapos eseménysorozat alatt lesznek könyvbemutatók, borkóstolók, előadások Szent Lászlóról, szervezett keretek között találkozhatnak a Váradról elszármazottak, az érdeklődők találkozhatnak Kemény Dénes vízilabdaedzővel, a fő attrakciók pedig az esti koncertek lesznek. Pénteken Rózsa Magdi, vasárnap pedig a Kiss Tiborral és Lovasi Andrással közösen fellépő Csík zenekar lesz a sztárvendég, szombaton pedig operett estet tartanak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Kötelékek – kézfogások
Könyvek esőben, kánikulában
A könyv nem különösebben hőérzékeny tárgy. Na persze, nem a könyvégetésekre és nem is a könyv befagyasztására gondolok. Mert ugye mindkettőre volt nem csupán a távoli múltban, hanem a mai idősebbek életében példa.
Most szelídebb akadályokat kellett leküzdeniük a könyveknek, illetve szerzőiknek meg a könyvárusoknak. Ha ugyanis június, akkor könyvhét, azt is mondhatnám, minden mennyiségben. Egymásra szerveződött programokkal, könyvbemutatókkal. Ami az erdélyi magyar kiadványainkat és íróinkat-költőinket érintette, abból párhuzamosan Budapesten és Kolozsvárt lehetett (kellett volna) választani, követni az eseményeket, megfelelni a hívásoknak. Aztán a kolozsvári magyar könyvnapok immár harmadik, 2013-as szervezését követve, ezúttal nem az esős időjárást, hanem a hamisítatlan nyári kánikulát fogva ki, Erdély fővárosában erdélyi könyvnapok megrendezéséről döntöttek illetékesek, és erre meghívták a Romániai Magyar Könyves Céhet is, pontosabban általa a vállalkozó kedvű magyar kiadókat, hogy a Főtérre kirakodva, Mátyás király elé járulva, várják a vásárlóikat.
Könyvbemutató – grafikai kiállítással
Az újraszervezett kolozsvári magyar könyvnapok – nem utolsósorban az IDEA jóvoltából (amely a Mátyás-szülőház, azaz a Sapientia előtt állandósítja könyvstandját) – idén eredeti megnyitóval indultak. Kolozsvár egyik legtehetségesebb, kiemelkedő életművet ránk hagyott grafikusáról, Cseh Gusztávról írt példaadóan körültekintő, hatalmas anyagot feldolgozó, művelődéstörténetileg is számottevő monográfiát Csapody Miklós, a reprodukciókat és a terjedelmes szöveget pedig reprezentatív albumba foglalta az Exit Kiadó, illetve az IDEA könyvműhelye. Minthogy pedig Cseh Gusztáv (az ifjabbik, mert édesapjáról, a betűrajzolást tanító főiskolai tanárról sem szabad elfeledkezni) a kolozsvári könyvgrafikáért ugyancsak sokat tett, össze lehetett kapcsolni a könyvnapok nyitó ünnepségét a Cseh Gusztáv című kötet bemutatásával és a Cseh Gusztáv grafikáiból válogató (Hajdúszoboszlóról kölcsönbe érkezett) tárlat megnyitásával, a Quadro Galériában.
Szerényebb keretek között a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén is érvényesült ez a rendezői elv: a nemrég Szegeden elhunyt nagy könyvgrafikusunkra, Deák Ferencre emlékeztek barátai, tisztelői a kolozsvári magyar könyvnapok keretében – a tárlókon általa tervezett, illusztrált kiadványokkal, a pannókon néhány szép rajzával, többek közt a Dsida-versekhez készült sorozattal. (Augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon folytatódhat ugyanitt a kezdeményezés, a két barát, Deák és Cseh Gusztáv munkáinak együttes jelenlétében, a kolozsvári grafikai iskola értékeinek megvitatásával.)
Erdély – Budapest
Mindkét helyszínen, mármint Kolozsvárt és a Vörösmarty téren egyaránt figyelmet érdemlő könyvről szólhatunk – már a címénél fogva is: A magyar kártya. Ezzel a kártyával ugyanis többféleképpen lehet játszani, és nem csak kártyaasztal mellett. A Nagyváradról indult költő, ma ismert kiadói ember, Kőrössi P. József mélyreható beszélgetéseket folytatott a költő és politikus Markó Bélával; olyan beszélgetéssorozatot, amelyben Markó kiteregeti kártyáit, és sikeresen belenéz, belelát azok kisded játékaiba is, akik a „magyar kártyát” saját politikai céljaikra ügyesen – a romániai magyarságra nézve korántsem pozitív értelemben – használják fel. Hogyan lesz a jó költőből jó politikus s a politikusból ismét költő? Hogyan politizálnak itt és ott? Kőrössi P. nem kerülgeti a forró kását, Markó Béla pedig higgadtan, körültekintően válaszol. Nem átlagos interjúkötetet vesz kezébe az, aki felfigyel erre A magyar kártyára…
Román kártya?
Könyvnapok közti rövid szünetben számomra eddig ismeretlen, ám egyből ismerőssé és rokonszenvessé váló könyvesboltban jártam, a Deák Ferenc utca közepe táján: a Librarium nevű Book Cornerben. Otthonos körülmények között hallgattuk, magyarok és románok – románul –, hogy mit mondanak a kritikusok Demény Péter románul megírt könyvéről. (A Ghidul ipocriţilor kiadója a bukaresti Cartea Românească.) Minden megszólaló egyértelműen dicsérte a könyvet, ám az csak Balázs Imre Józsefnek jutott eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért románul kellett megírnia Deménynek ezeket a szellemes kisesszéket (jegyzeteket? szatírákat?) – merthogy nem fordításról van szó. BIJ magyarázata Caragialéhoz és a román nyelvben létező nemekhez jutott el. Talán az élményanyag is közrejátszott, vélem én, a „képmutatók” ilyen bemutatásában. A lényeg, hogy ezen a könyvbemutatón jól éreztük magunkat, Demény Péter pedig, gondolom, új híveket szerzett írásművészetének. A román olvasók körében is.
(Eszembe jut Ion Ianoşi, azaz Jánosi János – Látó Anna Bukarestben élő fia – közelmúltban megjelent, több szempontból figyelemre méltó, színvonalas önéletrajzi kötete: Internaţionala mea. Cronica unei vieţi. Abban pedig, sok egyéb közt Domokos Gézával, a Kriterion-igazgatóval történt, egy életre szóló konfliktusa. Nos, meggyőződésem, hogy a most román kötet szerzőjeként bemutatkozott Demény Péter egyikünkkel sem fog úgy járni, mint Ianoşi – Domokossal.)
Más kártyák
Vállalva a flaszterből áradó hőséget, déli órában kimentem szétnézni az erdélyinek nevezett (román) könyvnapokra. Ilyenkor a standokon az ember arra figyelhet fel, ami a könyvesboltokban, a nagy kínálatban elkerülte a figyelmet. (A mi magyar sátrunk érthetően nem kínált eddig nem látott újdonságokat.) Két könyvnél kötöttem ki – más-más okból. Augustin Buzurára azért voltam kíváncsi (pláne hogy politizáló publicisztikáját gyűjtötte kötetbe, a 2005 és 2008 közti évekből), mert ’89 előtt úgy éreztem, egy (ellenzéki) táborba tartozunk – aztán Marin Sorescuval és Eugen Simionnal együtt Iliescu táborába állt. (Mindegyikük magas funkcióhoz jutott, ilyen-olyan elnökséghez, kulturálisan, Akadémián vagy minisztérium élén. – Mellesleg: Eugen Simion 80 címmel vastag kötetet láttam az egyik standon.) Az Absenţii, a Feţele tăcerii regényíróját nem felejtettem el, és ma sem bánom, hogy Birtokon belül? című, Budapesten 1989-ben megjelent interjú-kötetembe őt is bevettem (Sütő, Kányádi, Szabó T. Attila, Balogh Edgár, Harag György, Horváth Imre, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Egyed Péter és Tompa Gábor mellé). Ma vajon bevenném? A Canonul periferei-be beleolvasva, nem tudnám eldönteni. Súlyos szavakat mond a kortárs román politikai életről – de melyik oldalról közelítve? (Tulajdonképpen szomorú, hogy egyre az „oldalakra” gondolunk…)
Lucian Boiával biztos szívesen készítenék beszélgetést (ha még ilyes műfajra adnám a fejem). Amit tőle eddig olvastam, azt erősíti meg a De ce este România altfel? második, bővített kiadásában. A Humanitas, a kiadó ugyan nem „kolozsvári termék” (Produsul Clujului – volt olvasható a legtöbb stand fölött), ám bárki – nyilván a jobbak közül – örömmel vállalhatná Kolozsváron az új Boia-kötetet. Az ő történészi-kritikai hangja üde színfolt a kiadványok rengetegében. (Milyen is az a „más”, „másként” Románia? Ha valamin, ezen nekünk igazán érdemes volna elgondolkodnunk.)
Performanszköltemények
Az ember azt gondolná, hogyha a Korunk Akadémia (évadzáró találkozásként) a Bulgakovba költözik, ráadásul olyan meghívottal, mint Szkárosi Endre, akinek „akciográfiája”, 1971 és 2012 közötti performansz-naptára oly gazdag – a söröző fiatalok egy része átül majd az előadáshoz választott térbe, azon nagyszámúak mellé-közé, akik egyenesen Szkárosit meghallgatni jöttek. A június végi kánikulában nem így történt. A hiányzók sajnálhatják, hogy lemaradtak az élményről. Mert itt élőben tudhatták volna meg, mi a térköltészet és transzpoézis (a totális költészeti koncertszínház), a hangköltészetzene, vagy hogy miként lehet például Kassák költői örökségét néhány ismert – esetleg többeknek nem ismert – szóval, főképpen pedig a hangok játékával transzponálni a Teleki térre, a Piazza Cavourra, a Place de la Concord-ra vagy a Trafalgar Square-re. Persze, akik a száz éve született Weöres Sándor zeneiségéhez szoktak, vagy a szintén centenáriumhoz érkezett Jékely Zoltán líráját érzik a magukénak – meglepődhetnek, hogy így is lehet, „egy másik ember” így keveri az effektusokat. Szkárosi Endre járja a világot (és a magyar pódiumokat) – és nem annyi ember hallgatja, mint legutóbb a Bulgakovban. Talán egy következő alkalommal a valóban fiatalok egymásnak küldik a hírt elektronikusan: itt van Szkárosi Endre, nem szabad kihagyni…
(Írom én, akihez még mindig közel áll Jékely és Weöres.)
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Romaintegráció: jó pont Romániának
Jó pontokat kapott Románia a romaintegráció témájában: Viviane Reding, az Európai Bizottság (EB) alapjogi biztosa szerdán, az EB romaintegrációról szóló jelentésének ismertetésén közölte: pozitjvan értékelendő, hogy Bukarest 15 ezer helyet különített el a roma fiatalok számára a közoktatásban, a felsőoktatásban valamint a szakmai képzési rendszerben.
Más országok pozitív gyakorlatai közül a Németország által kidolgozott regionális integrációs tervet, a francia országos és helyi hatóságok közötti jó együttműködést, valamint a Bulgáriában az uniós alapok hatékonyabb felhasználására kidolgozott programot említette meg. Az EB jelentése ugyanakkor leszögezi: a tagállamoknak hatékonyabban kell alkalmazniuk romaintegrációs programjaikat.
Szabadság (Kolozsvár)

RENDHAGYÓ PORTRÉ
Mikó Imre életpályája: megfigyelt és besúgó
Stefano Bottoni tanulmánya a titkosszolgálati iratok fényében követi végig az erdélyi jogász-politikus életét. Hamarosan dokfilmet is készítenek róla.
Nehéz találó jelzőket találni Mikó Imre életpályájára: a „fordulatos” nem tükrözi eléggé az események súlyát, az „ellentmondásos” Mikó emberi nagyságát hagyja figyelmen kívül, a „rendhagyó” azért nem teljesen találó, mert Mikó sorsa nem egyedi: sokan mentek keresztül hasonló hányattatásokon.
Az erdélyi magyarság talán egyik legkiemelkedőbb képviselője a történelem formálójából lesz a világpolitika és nem mellesleg: a tartótisztjei és a kommunista államapparátus abszurd útvesztőinek áldozata.
(„Biztosan állítható – és Mikó remegő írása is erre enged következtetni –, hogy első beszervezése rendkívül erős pszichikai kényszer alatt, zsarolásos módszerrel történik. A következő három évben Mikó egy védekezési stratégiával kísérletezik: kiváló emlékezetére és analitikus képességére hagyatkozva részletesen feltárja a rendszerváltás előtti kapcsolatrendszerét, és önkritikát gyakorol. Ismerősei 1944–1948 utáni tevékenységéről azonban csak általános szinten hajlandó beszámolni, amit tartótisztjei – Kovács József és Ioan Brie – többször is kifogásoltak. 1952 és 1954 között Mikó több gépelt feljegyzést készített az Erdélyi Párt volt vezetőiről. A korszakkal foglalkozó szakemberek számára az iratok semmilyen „minősített” adatot, avagy olyan információt nem tartalmaznak, amit a korabeli hatóságok legális úton nem szerezhettek volna be.” Részlet a tanulmányból)
Mikó Imre Erdély egyik tekintélyes és nagy befolyással rendelkező családjának sarja. Ragyogó elme és kivételes személyiség, akit a kommunista diktatúra a perifériára szorít, és aki ebből a vesztes helyzetből sok munkával, önfegyelemmel, okos kompromisszumokkal ismét felküzdi magát.
Mikó Imre egyszerre megfigyelt és besúgó, az erdélyi magyarság informális vezetője, a népszolgálat egyik meghatározó alakja és a kommunista hatalommal kiegyező, kapcsolatait személyes előrelépése érdekében „gyümölcsöztető” figura.
Stefano Bottoni történész a Magyar Kisebbségben publikált, kétrészesre tervezett tanulmánya Mikó kommunizmusbeli életét rendhagyó módon, a román állambiztonsági szervek dokumentumaira alapozva követi végig. A tanulmány első része, amely már napvilágot látott, Mikó korai politikai karrierjét, majd a kommunista fordulat utáni hányattatásait vázolja egészen a hetvenes évekig.
A jogi doktorátus megszerzése után Mikó a harmincas évek végén egy sor közéleti funkciót tölt be: az Országos Magyar Párt bukaresti irodájának a vezetője, a Nemzeti Újjászületési Front (NUF) magyar tagozatának, a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának a főtitkára.
(„Ügynöki tevékenységének második szakasza (1955–1956), amit „Dumitrescu” fedőnévvel végez, figyelemreméltó elemmel gazdagodik. Mikó gondosan összeállított, társadalmi csoportokra, politikai hovatartozásra és családokra lebontott személyi jellemzései (összesen több, mint száz maradt fenn a rendelkezésünkre álló dossziékban) nemcsak hasznos, de pótolhatatlan adatbázist képez. Jelentései első ízben operatív értékű, naprakész adatokat tartalmaznak, például a Bolyai Egyetem akkori rektorának, Bányai Lászlónak a közvetítésével 1954-ben megismert fiatal budapesti történészről, Csatári Dánielről.” Részlet a tanulmányból)
A második bécsi döntés után országgyűlési képviselő lesz Budapesten, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára és meghatározó háttérembere. Ebben az időszakban jó viszonyt ápol számos baloldali értelmiségivel. Ekkor írja máig alapvető jog- és kisebbségtörténeti vonatkozású műveit: a „Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig”, valamint „Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika” című doktori értekezését.
Az Erdélybe bevonuló szovjet csapatok 1944 októberében elhurcolták Kolozsvárról.
Négy évet tölt orosz fogságban, megtanul oroszul, majd Kolozsvárra hazatérve az államosított Unitárius Gimnáziumban (jelenleg Brassai Elméleti Líceum) tanít orosz nyelvet és irodalmat; a bukaresti Gorkij Intézetben szakképesítést is szerez.
(„1958 tavaszán hirtelen zsákutcába kerül egy tízéves szívós munkával elért társadalmi reintegráció, melynek ára a politikai szerepvállalás feladása és a sokáig eltűrt állambiztonsági zaklatás volt. A mindenki által tisztelt, munkáját lelkesen végző osztályfőnököt egyik napról a másikra bocsátják el tanári állásából. A volt unitárius kollégiumból való eltávolítás súlyos anyagi és erkölcsi csapás Mikó Imre számára. (...) fordításokból, magánórákból kell, hogy eltartsa népes családját, és a városi Néptanácstól várja „repartizálását”, avagy egy új munkahely kijelölését. 1958. november 21-én végül „Pădureanu” arról tájékoztatja tartótisztjét, hogy Mikót a városi könyvellátóhoz irányították. (...) három évig gyakorlatilag könyvterjesztőként dolgozik; a főtér sarkán könyveket cipelő Mikó Imre a régi kolozsváriak közbeszédének tárgya. Sokan csodálkozva, többen méltatlankodva és szomorkodva nézik a város egyik legjobb családjának szomorú sorsát.” Részlet a tanulmányból)
Mikó egzisztenciája és társadalmi státusza újabb súlyos csapást szenved, amikor 1958-ban, a magyar forradalmat követő tisztogatási hullámban megbízhatatlannak nyilvánítják, és a tanügyből eltávolítják. Ezt követően Mikó raktári munkásként dolgozik a megyei könyvterjesztő vállalatnál, majd egyetemi jegyzeteket árul az Egyetem utcában, egy kis boltban.
Közírói tevékenységét csak a hatvanas évek második felében, a Ceauşescu-rendszer első éveiben folytathatja. Ekkor megválasztják az Unitárius Egyház főgondnokává is. Rehabilitációja 1970-ben zárul le, amikor a nemzetiségi irodalom kiadásáért felelő kiadó, a Kriterion lektoraként dolgozhat 1976-os nyugdíjba vonulásáig.
Amint Bottoni kiemeli, Mikó Imre 1944 előtti politikusi teljesítményéről javában zajlik a vita, azonban az 1948 nyarán kezdődő „második életének” számos mozzanata mindeddig ismeretlen.
Mikó életútjának a felvázolásában az állambiztonsági dossziéja segít eligazodni. A Securitate ugyanis harminc év alatt több mint kétezer oldalt, mintegy tízkötetnyi iratanyagot „termelt” Mikó Imréről és szűk környezetéről. A dokumentumok nagy része ún. „követési dossziéból” (Fond Informativ) származik, ahová a Mikó Imrére vonatkozó adatokat, hálózati jelentéseket és az operatív játszmákat összefoglaló átiratokat gyűjtötték. Az iratcsomó kisebbik, de több száz oldalas részét Mikó Imre négykötetes hálózati dossziéja (Fond Reţea) adja.
(„Az 1960-as évek első felében a csendesen küzdő Mikó visszanyeri az 1944 előtti vitathatatlan presztízsét a kolozsvári magyar társadalomban. Létrejön azonban egy erősödő státus inkonzisztencia, ami az informális rang és a hivatalos funkció közötti szakadékból fakad. Mikó hitelessége, munkabírása és hozzáértése egyszerűen nélkülözhetetlen, és ezt az őt megfigyelés alatt tartó rendszer is tudja. Ráadásul az 1960-as évek elején termelt állambiztonsági iratokból világosan látszik, hogy a hiányos műveltségű, alacsony társadalmi pozícióból kiemelt magyar és román Securitate tisztek nem tudnak mit kezdeni egy Mikó Imre kaliberű személyiséggel.” Részlet a tanulmányból)
Mivel az 1950-es és az 1970-es években a belügyi szervek egyszerre forrásnak és célszemélynek tekintik Mikó Imrét, a két iratcsomó között meglehetősen sok a tartalmi átfedés – írja Bottoni. A Securitate folyamatosan – egészen 1976-ig – informálódik róla, miközben rendszerezik, értékelik és felhasználják az általa szolgáltatott adatokat.
Stefano Bottoni tanulmányának első része, amely itt érhető el, a hetvenes évekig követi Mikó pályáját; életútjának harmadik és döntő jelentőségű kollaborációs szakaszáról szóló összegzést az év végéig publikálja a Magyar Kisebbség.
Felhívás Jövő tavaszra kétrészes dokumentumfilm készül Mikó Imre életéről, Domokos János rendezésében. A stáb Mikó Imrét ismerő személyeket szeretne felkutatni, és arra kéri a Mikóval kapcsolatosan bármilyen hasznos információval, vizuális anyaggal (Super 8-as videó, fénykép) rendelkező olvasókat, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot (Stefano Bottoni e-mail címe a szerkesztőségben).
Transindex.ro

Tájhaza és vasketrec
Neve a múlt rendszerben a Limes-körrel, a rendszerváltás után pedig többek között a Provinciával forrt egybe. Molnár Gusztáv filozófus-politológussal sajátos és saját „tájhazájáról”, a 20. század eleji Magyarország perspektíváiról és a tovatűnt lehetőségekről beszélgettünk.
– A Limes-kör találkozóin született anyagok máig forrásértékűek, miközben a vállalkozás első percétől fogva veszélyesnek számított. Milyen jövőt jósoltak munkájuknak önök, erdélyi magyar ellenzéki értelmiségiek?
– A Limes-kör megalapítása tudatos, átgondolt lépés volt részemről. Nagyjából 1985-ben vált világossá, hogy az ugyan erősen korlátozott, de mégiscsak rendelkezésre álló nyilvánosság keretei a korábbi évekhez viszonyítva rendkívüli módon beszűkültek. Nyilvánvalóvá vált: egy párhuzamos belső nyilvánosságot kell megteremtenünk, amelynek egyértelmű hátránya, hogy illegalitásba kényszerül, előnye viszont, hogy nem érinti a cenzúra. Hogy mi lesz a vége, nem tudtuk, nem is tudhattuk – a terv az volt, hogy az anyagokat Magyarországra juttatjuk, mivel egy része annak, amiről beszéltünk és írtunk az akkor sokkal komplexebb és toleránsabb magyarországi nyilvánosságba már belefért. Döntő része viszont abba sem, hiszen mi a kommunizmus utáni korszakra készültünk, arra, hogy a demokrácia helyreállításával vagy megteremtésével milyen új lehetőségek adódnak a számunkra. Ezért az anyagok nagy részét a magyarországi párhuzamos nyilvánosságban publikálhatták volna. Ez volt a stratégia, ami azért nem sikerült, mert minden mozdulatunkat figyelték, és mielőtt az átküldendő anyag összegyűlt volna, lecsaptak ránk.
– Mi lett az elkobzott írásokkal?
– Az anyagok jelentős részéből volt egy tartalék példányom, ezeket áttelepülésemkor sikerült Magyarországra vinnem. Másrészt, amikor a Szekuritáté levéltárában saját dossziém iránt érdeklődtem, azt nem kaptam meg, egy négykötetes Limes-összeállítást viszont igen. Ebben benne vannak a lefoglalt írások, olyanok is, amelyekről nem volt másolatom. Az akkor legfrissebb tanulmányomnak például még a piszkozatát is elvitték, így viszont előkerült… Mostanában egyébként épp olyan téma foglalkoztat, ami a Limes-találkozók során merült fel. Bíró Béla egyszer azt mondta: gondolkodjunk el azon, hogy a liberális demokrácia többségi demokráciát jelent, vagyis az alávetett helyzet a rendszer megváltozásának ellenére is változatlan maradhat például egy Kolozsvár típusú településen, ahol bár demokratikus körülmények között, de továbbra is kisebbségben, azaz alávetett helyzetben leszünk. Minket ez a gondolatmenet akkor nagyon megdöbbentett, de látnoki megérzés volt: a román nemzeti hegemónia és a nemzetállam adott. Ez a brutális valóság: nem mintha korbáccsal üldöznék a magyarokat, de nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a magyarság egyre fogy és marginalizálódik, csak foltokban marad meg. S már nem csak Kolozsváron, hanem Nagyváradon is érezhető ez.
– Soha nem gondolt a Romániába való visszaköltözésre?
– Mivel Szalárdon születtem, nekem Nagyvárad a város. Már a múlt század hatvanas éveiben vegyes lakosságú volt, azt valahogy fel tudtam dolgozni, de az a Nagyvárad, amely 2006-ban fogadott, amikor a Partiumi Keresztény Egyetemen főállásban kezdtem el tanítani, már teljesen más volt. Látnom kellett, hogy mit jelent húszszázaléknyi magyar lakosság egy több százezres városban egy amúgy jobbára pozitívnak mondható helyzetben. A visszaköltözésem nem volt teljes, mert bár Magyarországon sem tudtam teljes mértékben szocializálódni – így a szó teljes értelmében sohasem váltam „magyarországivá” –, be kellett látnom, hogy a visszatelepülésnek is korlátokat kell szabnom, mert elhagytam egy közeget 1988-ban, és 2006-ban – Hérakleitosz szavaival élve – már nem léphetek ugyanabba a folyóba. A senki földjén létezem, ami alapvetően nem rossz. Lelkileg nem könnyű ezt feldolgozni, de elviselésében, sőt, pozitív oldalának élvezésében óriási segítségemre van, hogy nekem voltaképpen egyfajta „mikrohazám” van. Ezt a németek a Heimat kifejezéssel írják le, és magyarul nagyjából „tájhazát” jelent. Keleti csücske a Nagyváradhoz közeli Hegyközszentimre, ahol családi szőlősünkben egy öreg pince fölé építettem egy kis házat. A másik csücske ennek a speciális tájhazának – a szintén í-ző – Mezőtúr, ahol a Hortobágy-Berettyó és a Hármas-Körös folyik. Az utóbbi egyik csendes holtága, a Peres mellett van a másik „birtokom”, egy kis faház. Amúgy Budapest mellett, Csömörön lakom, ahol az „őslakók” – „tótok” és „svábok”, jó magyarok, persze – lassan kisebbségbe kerülnek az olyan be-, illetve a városból kitelepülőkkel szemben, mint amilyen a mi családunk is. Csömör és Nagyvárad, tavasztól későőszig pedig Mezőtúr és Szentimre között ingázva empirikus értelemben folyton beleütközöm az országhatárba, amit persze tulajdonképpen nem veszek figyelembe. Nem érdekel, mint ahogy a két ország aktuálpolitikája sem foglalkoztat különösebben. Két témával foglalkozom: az egyik a globális geopolitika, amely mindig a kedvenc szórakozásom volt, a másik egy tavaly elkezdett kutatás a 20. század eleji magyar nemzeti hegemónia dilemmáiról.
– Mi érdekli a lassan több mint száz évvel ezelőtti Magyarországgal kapcsolatban?
– Ami engem most foglalkoztat, az természetesen összefügg az utóbbi évek említett alapélményével. 1910-ben a Horvátország nélküli Magyarország 56 százaléka volt magyar anyanyelvű, s ha a történelem nem szól közbe, ez az arány 60–65 százalékig emelkedhetett volna. Ez már elég lett volna a fokozatosan demokratizálódó körülmények között is a magyar nemzet hegemón pozíciójának a megőrzéséhez, amit nem szabad összekeverni a szupremáciával. Egyik kedvenc szerzőm, az úgynevezett revizionista-cionista Vladimir Jabotinsky mondja, hogy az országokkal kapcsolatos legfontosabb tény nem a jogokkal, hanem a számokkal áll összefüggésben. Azzal, hogy ki van többségben, és hogy ez a többség mekkora.
– Ennek függvényében lényeges tehát a század eleji Magyarország?
– Igen, mert döntő jelentőségű, hogy akkor (egészen pontosan 1900-ban) billent át az 50 százalékon az arány. A magyarság számarányának a jelentős növekedése egyrészt a magas születési arányszámnak, másrészt a nagyarányú asszimilációnak volt köszönhető. Ennek a perspektívának 1918-ban vége szakadt, és egy másik logika kezdődött, amelynek már csak passzív tárgyai lehettünk. A Magyarországgal szomszédos területeken olyan mértékben marginalizálódtunk, hogy – kis túlzással – lassan már maximális jogokat is adhatnának, nem lenne különösebb jelentősége. Az egyetlen kivétel a két székely megye, ahol még megmaradt a lokális többségünk. Ezért akarják beolvasztani őket egy helyileg is román többségű régióba.
– Nagy visszhangot kiváltott tanulmánya, Az erdélyi kérdés szerint a kilencvenes évek végén Románia előtt két út állt: vagy sikeres lesz, és egyfajta föderalizációt megvalósítva sikerül Erdély szintjére emelkednie, vagy a sikertelen országok sorsára jut. Hogyan gondolkodik minderről ma?
– Több szempontból is releváns a kérdés, hisz ez a tanulmányom – amelyben az volt a revelációszerű, hogy Erdély választási térképe mennyire eltér az ókirályságitól – volt tulajdonképpen a Provincia című, 2000 és 2003 között működő folyóirat elindítója is. Megismerkedtem olyan erdélyi románokkal – többek között Alexandru Cistelecannal, Traian Steffel és Daniel Vighivel –, akik érezték Erdély potenciális előnyhelyzetét a Regáttal szemben, és elindítottuk a kétnyelvű kiadványt. Az általunk képviselt alternatíva akkor megoldást jelenthetett volna arra, hogy egyfajta társnemzeti státust érjünk el – Erdélyen belül! Egy kisebbség nem kerülhet hatalomra, vagy ha igen, szövetségesekre van szüksége, hogy ki tudjon törni a determináltságból, a számok vasketrecéből, amire az alárendeltség ítél. Ezért úgy gondoltam, ha össze tudunk fogni az erdélyi románokkal, és Erdélyen belül létre tudunk hozni egy regionalista, transzszilvanista alapon álló többséget, az megoldást hozhat.
– Mégsem jelentett megoldást ez az elképzelés. Miért?
– 2003 körül eljutottunk arra a pontra, ahol az értelmiségi elképzelés már nem volt elegendő arra, hogy mobilizáljuk a potenciális „transzszilvanista” többséget a nem erdélyi, hanem sokkal inkább összromán mentalitású populációval szemben. Ezért felmerült egy valóban transzetnikus párt létrehozásának a gondolata (annál is inkább, mert egy nyilvánvalóan diverziós céllal, a mi törekvéseink diszkreditálására létrehívott ilyen párt, a Sabin Gherman-féle már létezett), amellyel kapcsolatban viszont a Provincia-csoport megosztott volt. Egy része kész volt a politika mezejére lépni, más része ódzkodott ettől. Döntő jelentőségűvé végül az egyik nagyváradi megbeszélésünk vált, amelyen részt vett Smaranda Enache is. Nekiszegeztük a kérdést: vállalja a párt vezetését vagy sem? Úgy gondoltuk ugyanis, hogy tökéletesen kétnyelvűként a magyarok számára is elfogadható volna. Smaranda ott és akkor viszont nem vállalta a tisztséget, ami azért is lényeges, mert csak az a pillanat jöhetett számításba. Közzétettünk ugyanis egy memorandumot, amelynek a mintegy ezer aláírójára akkor lehetett volna támaszkodni.
– A Limes kevésbé bír kétértelmű jelentéssel, mint a Provincia. Miért épp ezt a nevet kapta a kiadvány, s majd a csoport is?
– Az első javaslatom a „Diéta” volt. Ám ennek is van egy köznapi, kevésbé szerencsés jelentése, ráadásul román barátaink kissé erősnek érezték az erdélyi országgyűlésre való egyértelmű utalást… Ezért döntöttünk végül a „Provincia” mellett, amelynek az én fülemben egyáltalán nem a pejoratív jelentéstartalma dominál, hanem az, amit egy római provincia asszociál. Ami persze nem Róma, de nem Bukarest és nem is Budapest.
Molnár Gusztáv Filozófus, politológus, 1948. november 20-án született a Bihar megyei Szalárdon. Nagyváradon érettségizett, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem-filozófia szakos diplomát. Pályáját a Kriterion Könyvkiadó bukaresti szerkesztőjeként kezdte. 1988 tavaszán Magyarországra költözött. A rendszerváltás után a Teleki László Alapítvány Dunatáj Intézetének, majd geopolitikai kutatócsoportjának vezetője. A 2000 és 2003 között megjelent Provincia című politikai és kulturális havilap kezdeményezője és Alexandru Cistelecannal együtt társszerkesztője volt. 2006 óta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem docense. 2009-től geopolitikai blogot vezet az interneten (vilagnaplo.hvg.hu). Kötetei: Az elmélet küszöbén (tanulmányok, 1976), Ó, Anglia, Anglia... (esszé, 1984), Alternatívák könyve I-II (tanulmánykötet, 2007), Beszélgetések Méliusz Józseffel – 1930-1939 (2012)
Dénes Ida

Kézdivásárhely is zászlóperben
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Fejér László Ödön parlamenti képviselő több témában tartott közös sajtótájékoztatót pénteken. A csavargyáras munkaigazolások kibocsátásának részleteiről, a Dacia-károsultak ügyéről, a székely zászló kapcsán indult újabb perről és a Székely Vágtáról is szó esett.
A két elöljáró közel egy éve kezdett foglalkozni a csavargyáras munkaigazolások ügyével, összesen 1373 személy igényelte azokat: 973 igazolást már elvittek a volt alkalmazottak, négyszázat még nem vettek át. Az igazolások kibocsátásával járó költségek tetemes részét, 56 700 lejt Fejér László Ödön vállalta magára, aki ugyanakkor a Dacia-károsultak kárpótlásának ügyét is tovább viszi Bukarestben. Elmondása szerint azt az ígéretet kapta az illetékesektől, hogy karácsonyig mind a 2130 károsult megkapja a neki járó összeget, köztük a 265 Kovászna megyei is (110-en felsőháromszékiek).
A képviselő arról is beszámolt, hogy a Japán-Román Baráti Társaság parlamenti küldöttjeként, a japán nagykövet meghívására részt vett egy bukaresti találkozón, mely alkalomból japán üzletembereket kért fel arra, hogy ruházzanak be az induló ipari parkok valamelyikében. „Gazdasági emberként célom, hogy az ipari parkokat feltöltsem cégekkel” – hangsúlyozta. Jelenleg 34 japán tőkéjű cég működik az országban, többségük Erdélyben, pár Bukarestben és környékén, de egy sincs Kovászna megyében, annak ellenére, hogy – a képviselő elmondása szerint – a japánok meglepően sokat tudnak Háromszékről.
Május 24-én két pert is indított a prefektúra az önkormányzat ellen, az egyiket a városházán levő, a másikat a Gábor Áron téren felhúzott székely zászlók miatt. „A köztéri lobogó esetében biztosan nyerünk, de ha a másikat elveszítjük, akkor gondoskodunk arról, hogy több száz zászlót osszunk szét, megtöltjük velük a Gábor Áron teret. Ha háború, akkor legyen háború” – mondta a polgármester, aki örül annak, hogy a készülő új alkotmányban engedélyezik a saját szimbólumok zavartalan használatát.
Az Eduard Predescu-féle perek is folyamatban vannak, mi több, az ügyvéd két hete újat indított, azt kérve, hogy a kézdivásárhelyi önkormányzatot nyilvánítsák fizetésképtelenné. A két elöljáró értetlenül áll ez előtt, ugyanis a törvény előírja: akkor lehet ilyen eljárást indítani egy önkormányzat ellen, ha adóssága meghaladja bevételének 50 százalékát, és 120 napig nem tud fizetni. Az előző polgármester által felfogadott bukaresti ügyvéd által követelt összeg 0,1 százalékát teszi ki a költségvetésnek.
A városnak jelentős lovas hagyománya van, elég, ha csak a valamikori fogathajtó-versenyekre vagy az Incitato táborra gondolunk. Ebből a megfontolásból is Kézdivásárhely önkormányzata négy lovast küld a július 13–14-én megrendezendő Székely Vágtára. A maksai Óriáspince-tetőn tartandó eseményen Kézdivásárhelyt Bódi Albert képviseli, Nyujtódot Terebesi Illés, Oroszfalut Máté László, Sárfalvát pedig Berde Loránd. A polgármester reményét fejezte ki, hogy legalább egyikük bejut a döntőbe, hiszen több hete készülnek a megmérettetésre.
Orosz Anna
Székely Hírmondó
Erdély.ma

A hétvége hírei
Márton Áron-szobrot avattak
Márton Áron-szobrot avattak szombaton Gyulafehérváron a római katolikus érseki palota udvarán. A Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával készült szobrot, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte meg.
A Bánság jelképes egyesítéséért
Nyolc szerbiai és tizenkét romániai bánsági település magyar közösségeinek a képviselői tanácskoztak pénteken és szombaton a Temes megyei Buziásfürdőn. Az RMDSZ Temes megyei szervezete és Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a szerbiai és romániai Bánság magyar közösségei közötti kapcsolatépítés szándékával szervezte meg a találkozót. A rendezvény résztvevői az együttműködés lehetséges területeiről tárgyaltak, és testvér-települési kapcsolatok alapjait rakták le. Szerbia fontos lépéseket tett az Európai Unió felé, és mély szimbolikus gesztussal fordult a szerbiai magyar közösség felé a közelmúltban, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a határ két oldalán rekedt magyar közösségeink által szimbolikusan újraegyesítsük a történelmi Bánságot – nyilatkozta Molnár Zsolt. Hozzátette, az Európai Unióban számos példa van arra, hogy a határ két oldalán élő kisebbségi közösségek uniós forrásokat használtak fel identitásuk megóvására. A résztvevők által aláírt közös nyilatkozat szerint a bánsági magyar közösségek együttműködése híd lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
Az elnöki hivatal elnézte a naptárt
Július 29. helyett egy hónappal korábban, június 29-én közölt a román himnusz napja alkalmából üzenetet Traian Băsescu államfő. Az elnöki hivatal honlapján szombaton megjelent üzenetben az elnök nyomatékosította: „június 29., amikor minden román a nemzeti himnuszt ünnepli, jó alkalom arra, hogy megértsük, milyen fontos az összefogás a nemzeti értékek ügyében”. Băsescu azt is hangsúlyozta, az állampolgárok szerepvállalása nélkül az ország nem lehet stabil, gazdag és büszke. Azt követően, hogy a hazai hírtelevíziók kiszúrták a kínos bakit, az elnöki hivatal hibaigazítást közölt, amelyben „sajnálatos technikai hibára” hivatkozva ismerte el a tévedést, és kért bocsánatot. Az újságírók által később elért Băsescu megengedhetetlennek tartotta a hibát, és hozzátette, tízszázalékos fizetésmegvonással fogja büntetni a felelősöket.
Turista vagyok, nem magyar
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesülete Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron. Sorbán Attila Örs, az egyesület elnöke elmondta, azt kívánták üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel szavazatokért kuncsorogni jött ide – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak. Bajnai Gordon úgy vélekedett az ajándékról, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, emiatt nem kell megsértődni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Háromszékből Kovászna
Nehéz, de hálás megrendelést kapott három fiatal történész: Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt Kovászna megye 1968-as megalakulásáról, intézményi berendezkedéséről írja az Újjászületés, Háromszékből Kovászna című könyvet.
A kézirat első változatának vitájára minap került sor, fel is merült egy s más, pedig ez még nem a szakmai berkekből származó hozzászólások alkalma volt. Csupán a korszakot megélt, többé-kevésbé a „megyecsinálás”-ban részt vevők mondták el észrevételeiket – ezekre most kitérni kár volna, hiszen a könyv végső változatában mindet tartalmazza majd. A könyv rendelésre készül tehát, Kovászna megye megalakulásának 45. évfordulóján, és a Haszmann Pál Múzeum szeptember 21-i, negyvenedik születésnapján mutatják be. A megye születésének kerek évfordulója lehet, jobb alkalom lett volna, de aktuálpolitikailag most a legjobb az időzítés. Most, amikor megszüntetni akarják Kovászna megyét, a könyv üzenet kell hogy legyen: miként közel fél évszázaddal ezelőtt az akkori Sepsi és Kézdi rajoni értelmiség kivívta az önálló Kovászna megye létrehozását, úgy a mostani felelős politikusainknak megakadályozniuk kell beolvasztásunkat. És recept is a készülő könyv egyben, mert bár a benne foglalt tanulmányok mindenike levéltári kutatásokon alapszik, melyek – nyilván – nem tartalmazzák, nem tartalmazhatják azokat a fondorlatokat, háttérszervezkedéseket, melyekkel anno 1967–68-ban – miután a „nagy székely megye” álma szertefoszlott – megakadályozták Háromszék Brassó megyéhez csatolását, azért a visszaemlékezések és a visszaemlékezők hasznos tanácsokkal szolgálhatnak. Persze, a módszerek és az eszközök negyvenöt év alatt sokat változtak, a cél azonban változatlan.
Az Újjászületést egyébként szűz területen való kutatás előzte meg, a román történetírás ugyanis nem szentel nagy figyelmet az 1960–1970-es éveknek. Ilyen szempontból úttörő munkát készít a három fiatal történész (kiknek a téma objektív megközelítéséhez épp életkoruk az egyik legfontosabb támpont), az alapkutatások hiánya meg segítség számukra, hiszen minden, a bukaresti, brassói, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi levéltárakban, de még a magyarországi külügyi jelentésekben, illetve a „székely kommunista” Fazekas János magánlevéltárában fellelhető iratot át kellett tanulmányozniuk, korábbi munkára, részkutatásokra nem támaszkodhattak. És így kerülhettek figyelmük középpontjába olyan dokumentumok, mint például a cenzori hivatal jelentései, melyek nemcsak a Megyei Tükört marasztalták el túlzott „magyarkodásáért”, de még a Székely Mikó Kollégium egykori diáklapját, a Gyökereket is. Számos adatot és adalékot tartalmaz a készülő kötet a kor történetéhez (Kovászna megye megalakulását, intézményi berendezkedésének kialakulását a történészek az 1968–1972 közötti időszakra szűkítették, a Király-éra vége és az országos gazdasági-politikai változások, az ideológiai kontroll kiteljesedése szabta meg a felső határt), és talán még egy anekdotákat tartalmazó rész is bekerül. Mert milyen kár volna feledésbe merülnie az 1970-es évek elején Erős várunk nekünk az ének címmel megszervezett dalos találkozó esetének, melynek román fordításáért – Forţa cîntecului – a szervezőket még dicséret is illette...
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Országház elé költöznek a narancssárga esernyőkkel
Bukarest után Budapesten, az Országház előtt fognak tüntetni egy hónapon át a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület (RMOGYKE) képviselői – jelentette be tegnap Ádám Valérián, az egyesület titkára és dr. Elekes Ella igazgató. Mint ismeretes, az RMOGYKE 2009 óta folyatja megmozdulásait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának önállósodása, a vonatkozó törvény kisebbségi rendelkezéseinek betartása érdekében. A Budapest után következő állomás Európa fővárosa, Brüsszel lesz – hangzott el a Deus Providebit Házban az egyesület óriásbannere alatt tartott sajtótájékoztatón.
– A törvény adta lehetőségek, az erdélyi magyarság jogos igényei, a történelmi és szellemi hagyaték fényében folyamodunk az anyaországi fórumokhoz, hogy mérjék fel az erdélyi szellemi elit elvesztésének valós veszélyét. Lehet, hogy az egyéb gondoktól terhes mindennapokban mindez kevésbé tűnik életbevágónak, de a nemzet és a kultúra fennmaradásának mindenkori alapkövéről van szó. A magyar nyelvű erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés megmaradásáért nemzeti összefogást sürgetünk – hangzott el az Elekes doktornő által ismertetett közleményben.
A közlemény kitért a romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzés elsorvasztására, amely a rendszerváltás után is folytatódott, továbbá arra, hogy a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény, amely multikulturális egyetemként határozta meg a MOGYE-t, felcsillantotta a különálló bővített, önrendelkezésű magyar főtanszékek megszervezését. Ezzel szemben a román többségű vezetés az egyetemi autonómiára hivatkozva meggátolta a törvény vonatkozó előírásainak az életbe ültetését, az egyetemi oktatás minőségét ellenőrző bizottság, az ARACIS pedig pártos határozatokat hoz a magyar nyelvű oktatás visszaszorításáról.
Bár a magyar oktatók kitartóan követelik a főtanszékek létrehozását, s a tanévzárásig nyitottak a román féllel való párbeszédre, a sorozatos megfélemlítések miatt nem jött létre az RMOGYKE-vel való együttműködés. Mivel a szándéknyilatkozatokon túl érdemi eredményeket a politikum sem tud felmutatni, az egyesület a magyar fővárosban folytatja a tiltakozást.
Kérdésre válaszolva Ádám Valérián elmondta, hogy a bukaresti tüntetésnek nincs ugyan kézzelfogható eredménye, de népszerűsítették követeléseiket, amit sokan láttak és meghallgattak. – Amikor a két bukaresti kongresszus idejére kértük az engedélyt, láthatóan kellemetlen volt számukra, hogy a vásárhelyi egyetem ügye a nemzetközi nyilvánosság elé kerül – tette hozzá az egyesület titkára.
Budapesten is narancssága esernyőkkel és az eddigi öltözékben fognak tüntetni, természetesen magyar felirattal. A tüntetéstől, amelyhez Erdélyből elszármazott orvosok is csatlakozni készülnek, azt remélik, hogy az anyaország közbeléphet a román kormánynál a törvény előírásainak a gyakorlatba ültetéséért. Ezenkívül számítanak azoknak a magyar politikusoknak a támogatására is, akik baráti viszonyt ápolnak a román kormány vezetőivel. Továbbá úgy gondolják, hogy az anyaország egyszer már bizonyított, amikor a legjobb tanárokat küldte Erdélybe, hogy világszínvonalon oktassák a leendő orvosokat, amire most is nagy szükség lenne. A segítség elfogadásával a román állam is jóvátehetné az éveken keresztül folytatott negatív diszkriminációt, ami a magyar oktatók számának a tagozat fennmaradását veszélyeztető csökkenéséhez vezetett – hangzott el a sajtótájékoztatón.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A magyarok számaránya 6,5 százalék
Mégsem csökkent húszmillió fő alá Románia lélekszáma – legalábbis ezt rögzítik a 2011 őszi népszámlálás végeredménye, amelyet csütörtökön tett közzé az Országos statisztikai intézet (INS).
Míg ugyanis a tavaly februárban közzé tett részeredmény szerint az ország lakossága 19 042 936 fő, a most közzé tett végeredmény szerint Romániában 20 121 641 fő él, ami 1 559 300 fővel kevesebb, mint a 2002-es népszámlálás során mért adat. Az INS szerint a népességfogyás oka a kivándorlásban keresendő.
Az INS szerint a magyarság lélekszáma 1 227 600 fő, ami annyit jelent, hogy a magyar közösség az ország összlakosságának 6,5 százalékát teszi ki. A 2002-es népszámláláson még 1 432 000 magyart vettek nyilvántartásba. A magyart a válaszadók 6,7 százaléka vallotta anyanyelvének. Jelentős számú polgár ugyanakkor nem nyilatkozott a nemzetiségéről: csupán 18,8 millióan árulták el a kérdezőbiztosnak, milyen nemzetiségűek, vagyis 1 millió 237 ezer polgár nemzetisége nem ismert.
A magyar után a harmadik legnépesebb etnikai csoport a romáké: 621 600 személy vallotta magát roma nemzetiségűnek, ami 3,3 százalékos arányt jelent.Ez növekedést jelent a 2002-es adatokhoz képest, akkor ugyanis a romák aránya még 2,5 százalékos volt. Ukránnak 50 900, németnek 36 000, töröknek 27 ezer, lipovánnak 23 500, tatárnak pedig 20 300 személy vallotta magát.
A vallásáról 18 861 900 személy nyilatkozott. Eszerint 86,5 százalék ortodox, 4,6 százalék római katolikus, 3,2 százalék református, 1,9 százalék pedig pünkösdista. A görög katolikusok számaránya 0,8 százalék, a baptistáké 0,6, a hetednapi adventistáké 0,4. A lakosság 0,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vallástalan vagy ateista.
Az INS által közzétett adatok szerint csupán 727,5 főre tehető azok száma, akik egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodnak – ugyanakkor például a madridi hatóságok által a közelmúltban közzé tett adatok csak Spanyolországban él hivatalosan ennyi román állampolgár. A román népszámlálási adatok vonatkozó része már csak azért is gyanús, mert az Olaszországban élő románok számát is egymillió körülire teszik, a Franciaországban élőkét pedig több százezresre.
Az ország lakosai közöl 10 333 064 nő, ez 51,4 százalékot jelent. Az adatok szerint a lakosság 54 százaléka városon, 46 százaléka pedig vidéken lakik, ez tíz év alatt 1,3 százalékos növekedés a városlakók javára.
A legnépesebb település Bukarest, ahol 1 883 400 főt számoltak meg 2011 októberében. A legnépesebb megye Iaşi, ahol 772 300 ember él. A további sorrend: Prahova – 762 900 fő, Kolozs – 691 100 fő, Konstanca – 684 100 fő, Temes – 683 500 fő, Dolj – 660 500 fő. A legkevesebb lakossal rendelkező megye Kovászna 210 200 fővel. A további sorrend: Tulcea – 213 100, Szilágy – 224 400, Mehedinţi – 265 400, Ialomiţa – 274 100 és Giurgiu – 281 400 fő.
A stabil lakosság 15,9 százalékát a 0 és 14 év közötti gyerekek teszik ki. A 15 és 24 év közötti fiatalok aránya 12,3 százalék, a 25 és 64 közötti felnőtteké 55,7 százalék, a 65 év fölötti személyeké pedig 16,1 százalék. A lakosság 85 év fölötti részének aránya 1,3 százalékos. Házasságban 4 818 400 férfi és 4 868 800 nő él az adatok szerint.
A lakosság 44,2 százaléka alacsony végzettségű, tehát nem végzett középiskolát, a középfokú végzettséggel rendelkezők aránya 41,4 százalék, míg felsőfokú diplomával a lakosság 14,4 százaléka rendelkezik. 2011 október 20-án 245 400 fő vallotta magát analfabétának
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Egymillióan a cilinderből
Biztosan fellélegeztek a bukaresti illetékesek annak nyomán, hogy mégsem csökkent húszmillió fő alá Románia lakossága. Így nem csökken az ország súlya az EU-n belül, nem kap kevesebb támogatást a közös kasszából, és nem csökken az országnak jutó európai parlamenti képviselők száma.
Most már csak annak kell a végére járni, hogyan sikerült a statisztikai hivatal illetékeseinek alig másfél év alatt egymillió polgárt úgy elővarázsolniuk, ahogy a bűvész szokta a nyulat a cilinderből? A tavalyi év elején közzétett előzetes eredmények szerint ugyanis az ország stabil lakossága 19 millió főre csökkent. A most nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmény szerint viszont a lakosság 20,1 millió fő.
Ekkorát azért elég durva lenne tévedni. Talán nem gondolja senki azt, hogy rosszindulatúak vagyunk, ha azt feltételezzük: itt bizony kikozmetikázták az adatokat, nem is kicsit, hogy jobban mutassanak, és az ország uniós szavazatának súlya se szenvedjen csorbát. Erre enged következtetni az az adat, miszerint alig valamivel több mint 700 ezer román állampolgár él egy évnél hosszabb ideje külföldön. A spanyol kormány által nemrég nyilvánosságra hozott bevándorlási adatok szerint ugyanis csak az ibériai országban ennél több román él hivatalosan, és akkor még a mintegy egymilliósra becsült olaszországi, valamint a több százezres franciaországi román kolóniáról nem is beszéltünk.
Mindez sajnálatos módon beárnyékolja a népszámlálás eredményét, mint ahogy a végeredmény közzétételének késlekedése is – meglehetősen durva, hogy közel két évnek kellett eltelnie a népszámlálás óta ahhoz, hogy végre megtudjuk, mi a helyzet az országban. A népesedés csökkenő tendenciája ugyanakkor a mostani adatokból is egyértelmű, hiszen még így is másfél millió fővel csökkent az ország lakossága. Számunkra pedig az a legsúlyosabb, hogy immár bizonyos: a magyarok száma közel 200 ezerrel csökkent tíz év alatt. Most az illetékes magyar szakértőkön, politikusokon, civileken a sor, hogy végiggondolják: mi a teendő a fogyás megállítása érdekében. Már ha egyáltalán lehet valamit az európai trendek ellenében tenni.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

LÉGBŐL KAPVA
1,2 millió embert berajzoltak a statisztikákba
Kiss Tamás szociológus úgy gondolja, mesterségesen, különböző regiszterekből átvett adatok alapján duzzasztották fel a statisztikákat. Fontos, hogy az RMDSZ ragaszkodjon ahhoz, hogy az etnikai arányokat a ténylegesen lekérdezett kérdőívekből számolják.
A részeredményeket és az előzetes becsléseket cáfolja a tavalyelőtti népszámlálás végleges, csütörtökön közzétett eredménye: nem csökkent 20 millió alá Románia lakossága.
A hivatalos információ szerint 20.121.641 személy volt Románia állandó, stabil lakossága 2011. október 20-án, ami 2002-es népszámlálás óta 1.559.300-as lakosságcsökkenést jelent – jelentette be az Országos statisztikai hivatal.
Kiss Tamás szociológust arról kérdeztük, mi lehet az oka annak, hogy a 19 milliós lakosságszámot előrevetítő részeredmények és az ideiglenes eredmények nem igazolódtak be. Kiss Tamás: – Nagyon egyszerű, hogy mi az oka ennek: ha finoman akarunk fogalmazni, akkor regiszter alapon pótoltak 1,2 millió személyt, ha nem, akkor 1,2 millió személyt berajzoltak a népszámlálási adatbázisba.
Két fajta népszámlálás létezik: az egyik a regiszter alapú népszámlálás, ezzel a módszerrel mérték fel a lakosságot például Szlovéniában és Ausztriában, ahol nem volt hagyományos értelemben vett népszámlálás. Romániában nem ez történt, hanem a másik fajta, a hagyományos, kérdőív- és kérdezőbiztos alapú népszámlását hajtották végre, melynek során kiment a biztos, és feltette a kérdéseket a válaszadóknak vagy az otthon tartózkodó háztartástagoknak.
Az eredeti módszertanban nem szerepelt az, hogy regiszter alapon egészítenének ki adatokat, ennek ellenére itt különböző regiszterekből – azt is lehet tudni, hogy milyen regiszterekből, például a pénzügy-, a munkaügyi minisztériumnak, a nyugdíjosztálynak, a tanügyminisztériumnak, illetve az egészségügyi minisztériumnak az adatbázisából – vettek át személyes adatokat, és ezeket hozzácsapták a lekérdezett adatmennyiséghez, így bizonyos értelemben mesterséges módon növelték a népességszámot húszmillió fölé.
Milyen hozadéka volt vagy lehet az ország számára ennek az adatduzzasztásnak?
- Románia számára – elsősorban az EU-s struktúrákon belül – nagyon nehezen vállalható dolog lett volna, hogy 19 millióra csökkent a népesség száma, hihetetlen népességvesztést jelent, ami nyilván az ország befolyása súlyának a csökkenését vonta volna maga után. Ami az adatok realitását illeti, érdemes elmondani, hogy a különböző bevándorlási statisztikák szerint a külföldön tartózkodó román állampolgárok száma meghaladta a hárommillió főt. Egyébként valószínűleg a 19 milliós adat előrevetítése is felülbecsülte a tényleges népesség számát Romániában.
Fel lehet becsülni, hogy milyen kategóriájú személyek kerültek be a végleges népszámlálási adatsorba? – Fel lehet becsülni a területi adatokból, abból, hogy az előzetes adatokhoz képest hol növekedett a népesség leginkább. Úgy tűnik, elsősorban Bukarestben, illetve a nagyvárosokban érhető tetten ez a gyarapodás. Egyelőre nem látom, miként lehetne megvizsgálni azt, hogy ez esetben a korstruktúra vagy az iskolai végzettség hogyan viszonyul az országos átlaghoz, de nagy valószínűséggel a migráns népességhez lehet hasonló, valószínűleg fiatalok, az átlagnál jobban képzett emberek. De valójában azt érdemes tudni, hogy többségük nem is létezik, tehát teljesen fiktív számokkal dobálózik a statisztikai hivatal.
A népességduzzasztásnak az etnikai vonatkozása is érdekes. Nyilvánvaló, hogy a tényleges népszámlálás alapján körülbelül 54 ezer volt azoknak a száma, akik nem nyilatkoztak a nemzetiségükről. Más kelet-európai népszámlálásokhoz viszonyítva ez egy minimális arány, tehát Romániában majdnem mindenki nyilatkozott a nemzetiségéről. Most pedig megjelent több mint 1,2 millió ember, akiről nincs ebben a tekintetben adat. Lényeges, hogy az RMDSZ ragaszkodjon ahhoz, hogy az etnikai arányokat minden szinten a ténylegesen lekérdezett kérdőívekből számolják, ne a 20 milliós népességből, mert ennek az 1,2 millió embernek nem kérdezték meg a nemzetiségét, csak berajzolták őket a statisztikákba.
Kérdezett: Kertész Melinda
Transilvan.ro

Népszámlálási végeredmény – Apad és öregedik Háromszék lakossága
Az etnikai arányok számottevően nem változtak, de egészében fogyott Háromszék lakossága, az átlagéletkor pedig emelkedett a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz mérve. A 2011. októberi népszámlálás tegnap nyilvánosságra hozott végleges eredményei szerint másfél évvel ezelőtt 210 177 személy élt megyénkben, 12 272-vel (5,5 százalékkal) kevesebb, mint 2002-ben – közölték a megyei statisztikai hivatal vezetői.
Illés Andrea igazgató és Lőrinczi Ferenc, a népszámlálás technikai részéért felelős szakember először az országos adatokat ismertette (ezeket tegnapi lapszámunkban közöltük), és azt is elmondták, hogy a végleges számok hogyan alakultak ki. Megyénkben közel 206 000 személyt sikerült terepmunkával összeírni, 5800 különböző nyilvántartásokból adódott hozzá: pénzügyi, munkaügyi, iskolai, egészségügyi intézmények táblázataiból összesítették a 2011. október 20-ai referenciadátumon aktív (iskolába járó, fizetést, segélyt, családi pótlékot, nyugdíjat stb. felvevő) lakosokat; a kapott adatokat a lakossági nyilvántartó hivatal lajstromaival is összevetették, de ebben akár ötvenezerrel több név is lehet, mert minden valaha itt élt (de akár évtizedekkel korábban kitelepedett, de román állampolgárságát megtartó) személy is szerepel, ám most csak azokat kellett összeírni, akik itt is élnek, vagy csak ideiglenesen tartózkodnak másutt. Azt is elmondták, hogy emiatt nem teljesen pontos az etnikumra és vallásra vonatkozó eredmény, ezeket ugyanis semmilyen más adatbázisban nem tárolják.
A népszámlálás idején otthon nem talált, illetve nem nyilatkozó személyek aránya egyébként országszinten Kovászna megyében a legalacsonyabb, 0,5 százalék. Ennél kicsit több, összesen 6117 személyről nem tudni, hogy melyik etnikumhoz vagy felekezethez tartozik, illetve melyik az anyanyelve (ezeket nem volt kötelező bevallani), ami a nagyvárosokhoz mérten nem tűnik soknak (Bukarestben egy megyényi lakost, közel 240 000 főt írtak be utólag papírokból), de elgondolkodtató, hogy 2002-ben csak 81 ilyen esetet jegyeztek.
Azt a lehetőséget, hogy valaki kétszer kerüljön be az adattárba, határozottan kizárták: személyi szám alapján történt az összeírás, az egyedi azonosító, és a számítógépes rendszer nem fogadja el kétszer. Arra viszont nem tudtak magyarázatot adni, hogy a központi statisztikákban miért szerepel csak 71,6 százalékos magyarság megyénkben. Saját adataik szerint ugyanis a megkérdezettek (tehát nem az összlakosság, hanem csak a válaszolók) 73,7 százaléka vallotta magát magyarnak (2002-ben 73,8%), ez 150 468 fő, de 75,3 százalék magyar anyanyelvűnek, 22,1 százalék románnak (2002-ben 23,3%), ez 45 021 fő, és 24,6 százalék román anyanyelvűnek, 4,1 százalék pedig romának (2002-ben 2,7%).
Az önmagukat romának valló személyek létszáma érdekesen alakult. Íme a legkirívóbb példák: Sepsiszentgyörgyön a 2002-es 932 főről 398-ra esett vissza a létszámuk, Előpatakon 1778-ról 2172-re nőtt, Ozsdolán 75-ről 811-re, Bölönben 503-ról 1306-ra. A más nemzetiségűek aránya elenyésző: németnek 114 személy tartja magát az egész megyében (a legtöbben, 61-en Sepsiszentgyörgyön élnek), az egyéb hovatartozású személyek összlétszáma Háromszéken 190 fő. Vallásáról 203 744 személy nyilatkozott, közülük 21,4% ortodox hívő, 36,2% római katolikus, 33,3% református, 4,3% unitárius, 0,4% evangélikus, 2,3% pünkösdista, 2,1% más vallású, 0,4% vallástalannak mondta magát.
Kevesebben városon, többen vidéken
A legnagyobb lélekszámú település továbbra is Sepsiszentgyörgy (56 006 fő, ebből 41 233 magyar), a következő Kézdivásárhely (18 491 lakossal, ebből 16 292 magyar), Kovászna (10 114 lakos, amiből 6354 magyar), Barót (8672 fő, 8129 magyar) és Bodzaforduló (7528 fő, amiből 33 magyar). A községek közül Zágon a legnépesebb (5282 fő, amiből 2642 magyar), második Gelence (4815 lakossal, ebből 4551 magyar), harmadik Bardoc (4782 fő, amiből 3612 magyar) – az ellenkező oldalon Dálnok áll (956 lakossal, ebből 933 magyar), Kommandó (1006 fő, 938 magyar) és Nagypatak (1051 fő, 13 magyar). A népesség néhány falu kivételével mindenütt csökkent, a legnagyobb mértékben Sepsiszentgyörgyön, ahol 5537-tel élnek kevesebben, mint 2002-ben.
Számottevő növekedést csak Előpatakon mértek: ott 777-tel gyarapodott a létszám tíz év alatt, de Árkos, Bölön, Illyefalva, Kőröspatak, Torja, Hidvég, Réty, Esztelnek, Gidófalva, Gelence, Bardoc, Bodok és Nagyborosnyó lélekszáma is nagyobb, mint volt. Azoknak a száma, akik 2011. október 20-án 12 hónapnál hosszabb ideje tartózkodtak külföldön, 5377 fő. A legtöbben Olaszországban élnek (2081 személy), Magyarországon 1576-an, jóval kevesebben keresik boldogulásukat Spanyolországban (378 személy), illetve Németországban (360 személy).
Az itt élő lakosság nagyobbik része nő (50,8%), illetve falun él (52%), ami fordulatot jelent, eddig a városiak voltak (enyhe) többségben. Nőtt az átlagéletkor
Kor szerinti megoszlásban a legnépesebb kategória az aktívnak nevezett életkorban van: 55,4% a 25–64 évesek aránya, a 0–14 éves gyermekeké 17,5%, a 15–24 éves fiataloké 12%, a 65 év fölöttieké 15% (ebből 1,2% a 85 év fölöttieké). Az átlagéletkor majdnem mindenütt nőtt, szinte csak Előpatak fiatalodik. Családi állapotát tekintve a válaszolók 46,2 százaléka házasságban él, 41,2% egyedül, 8,5% özvegy, 4,1% elvált; élettársi kapcsolatot 10 670-en közöltek. A népszámlálás során felmérték a tíz éven felüliek iskolázottságát is. Ugrásszerűen, 4,2-ről 9,8 százalékra nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya; középfokú képesítéssel 41,9% rendelkezik, 0–8 osztállyal 46,1%, írástudatlan 4024 fő. A lakáskörülményekről, munkaviszonyokról gyűjtött adatok feldolgozását még nem fejezték be, októberre ígérik a végeredményt. Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Régiók bizottsága: Lehet etnikai autonómia
Az etnikai autonómia nincs ellentmondásban a jogállamisággal – mutatott rá Bukarestben tegnap Ramón Luis Valcárcel Siso, a Régiók Bizottságának elnöke.
Az Európai Unió regionális ügyekben illetékes konzultatív testületének Romániában tartózkodó elnökét egy sajtóértekezleten kérdezték meg, mi a véleménye arról, hogy a romániai magyarok etnikai alapon akarnak területi autonómiát a Székelyföldön. „Nem kell problémát csinálni egy régió autonómiájából. Az etnikai autonómia összhangban van azzal, illetve nem mond ellent annak, hogy jogállamban élünk” – válaszolta Valcárcel. Hozzátette, hogy hazájában, Spanyolországban tizenhét autonóm régió van, némelyek ezek közül sajátos etnikai jelleggel rendelkező történelmi régiók, de attól még Spanyolország részei, és azok maradnak a jövőben is.
Valcárcel másfelől üdvözölte azt, hogy a bukaresti kormány közigazgatási régiókat akar létrehozni, és a Régiók Bizottságának támogatásáról biztosította a román vezetőket. Rámutatott: a decentralizáció a legjobb módszer a bürokrácia csökkentésére és a jólét növelésére. Az uniós tisztségviselő Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettessel együtt vett részt tegnap a román régióalakítási tervekről szóló bukaresti fórumon. A romániai magyar politikai szervezetek ellenzik a Dragnea által javasolt nyolcrégiós felosztást, amely román többségű térségekbe olvasztaná a magyarlakta vidékeket. Ehelyett kisebb, a történelmi és kulturális sajátosságokat figyelembe vevő, sajátos jogállású régiókat javasolnak, de az „etnikai elkülönülést” minden román parlamenti párt ellenzi.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emigrációs térkép
Honnan hová vándorolnak Romániából?
Az Országos statisztikai hivatal által összesített népszámlálási adatok alapján, térképet is készítettek arról, hogy melyik romániai megyékből vándoroltak ki a legtöbben az elmúlt években, és milyen célországot választottak leginkább az emigránsok. Egy évnél hosszabb ideje 727 ezer román állampolgár tartózkodik külföldön, ellenben a hivatal is elismeri, hogy az adatok a valóság alatt maradnak, mivel lehetetlenség pontosan összeírni azokat a családokat, ahol mindenki kint tartózkodik.
A legtöbben a moldvai megyékből mentek el, egy tízes lista szerint az első öt helyet foglalják el moldvai megyék. A kivándoroltak többsége Olaszországot választotta célországnak, ide több mint 341 ezer romániai érkezett (nem hivatalos adatok szerint az egymilliót is meghaladja az itt tartózkodó románok száma). Izrael ellenben, ahová egy évtizeddel ezelőtt nagyon sokan kivándoroltak, ezúttal hiányzik arról a húszas toplistáról is, amely a leginkább választott országokat tartalmazza a kivándorlás céljából.
A legtöbben a következő romániai megyéket hagyták el (zárójelben a kitelepedett lakosok száma): Bákó ( 57 340), Neamţ (52 919), Suceava (49 160), Iaşi (34 938), Galaţi (32 586), Brassó (26 472), Bukarest (26 045), Kolozs (23 808), Vrancea (23 657), Prahova (23 112).
A satisztikai hivatal adataiból az is kiderül, milyen országba vándoroltak ki a legtöbben Romániából (zárójelben az adott országban tartózkodó romániaiak száma): Olaszország (341 296), Spanyolország (171 163), Nagy-Britannia (40 378), Németország (33 089), Franciaország (23 205), Görögország (15 851), Egyesült Államok (13 941), Belgium (11 611), Magyarország (10 291), Ausztria (9 075).
Szabadság (Kolozsvár)

Diszkriminálásra biztatják Bukarestből a MOGYE-t
Az RMDSZ Mikó Imre jogvédelmi szolgálata feljelentést tett a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) ellen, mert lakossági észrevétel alapján tudomására jutott, hogy a hatóság a magyar nyelvű gyakorlati orvosképzés ellehetetlenítésére szólítja fel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (MOGYE).
Az ARACIS orvostudományi szaktestülete a felsőoktatási intézmény megkeresésére még áprilisban átiratot küldött a MOGYE-nek, amelyben fekete-fehéren leszögezi: „Kizárólag román nyelven történik az orvosképzésnek minden olyan formája, amely során az egyetemi hallgatóknak és a pácienseknek kommunikálniuk kell egymással. Következtetésképpen a hallgatók klinikai gyakorlata kizárólag románul zajlik”.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint az ARACIS állásfoglalása megnehezíti a magyar betegek helyzetét és ellehetetleníti a magyar nyelvű gyakorlati orvosi képzést. A politikus pénteken elmondta, az RMDSZ kötelességének tartja, hogy felhívja a hatóságok figyelmét a diszkriminatív megnyilvánulásokra, ezért felszólítja az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, hogy vizsgálja ki az ügyet, és szankcionálja az említett hatóságot.
A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a betegek jogairól szóló 2003/46-os törvény szerint a romániai egészségügyi ellátási rendszerhez forduló betegeknek jogában áll, hogy tiszteletteljes nyelvezeten, érthetően és a szakterminológia leszűkítésével, lehetőleg anyanyelven vagy azon a nyelven kapjanak személyüket érintő kérdésekben tájékoztatást, amelyet a legjobban beszélnek.
Az RMDSZ főtitkára szerint a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem mintájára semmibe veszi a 2011/1-es oktatási törvényt, hiszen nyíltan megtagadja a magyar diákok anyanyelven történő tanulását és szakmai fejlődését.
maszol.ro

A Bolyai a legjobb magyar tannyelvű középiskola
A legjobb magyar nyelvű középiskolának számít Romániában a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium, igaz ugyan, hogy Maros megyében csak a dobogó második fokára került.
Jól teljesítenek a bolyais végzősök. Az ország iskoláinak toplistáját az admitereliceu.ro honlap állította össze a 2012-es bejutási átlag, az érettségi átlag és a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján.
Az országos toplista csúcsára két bukaresti középiskola került: a Sfântul Sava Főgimnázium az ország legjobb középiskolájának számít 9,15-ös átlaggal, utána a Tudor Vianu Informatikai Főgimnázium következik 9,08-as átlaggal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a kolozsvári Emil Racoviţă Főgimnázium került a maga 9,04-es átlagával.
Maros megyében az Unirea Főgimnázium a legjobb 8,15-tel, míg a második a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium 8,07-tel. Bár az érettségi eredmények és a tantárgyversenyeken elért eredmények alapján a Bolyai jobbnak bizonyult, a bejutási átlag s a végeredmény alapján végül az Unirea került élre. A megye harmadik helyezettje az Alexaandru Papiu Ilarian Főgimnázium 7,75-ös átlaggal, a negyedik a Mihai Eminescu Tanítóképző 6,85-tel, míg az ötödik helyen a Református Kollégium szerepel 6,73-mal.
A Bolyai az országos ranglistán a 34. helyezett, ezzel azonban a legjobb magyar tannyelvű középiskolának számít, utána a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (7,48) és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium következik (7,21), előbbi 74. helyezett az országos ranglistán, míg utóbbi 107. lett.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Kémenes Lóránt: amit Türben teszünk, azt az összmagyarságért tesszük
A hétvégén adták át a Jakab Antal-emlékdíjat a Keresztény Kör szervezésében Gyergyóditróban. A Jakab Antal-emlékdíjat évente egy alkalommal, a néhai főpásztor életének valamely jelentős dátumához kapcsolódva adják át, kerek évfordulók esztendeiben pedig két vagy három személynek, vagy közösségnek is adományoznak díjat.
Idén az emlékdíjat Jakab Antal pappá szentelésére és első szentmiséjére emlékezve adták át. A Jakab Antal-emlékdíj 2013-as papi díjazottja főtisztelendő Kémenes Lóránt Zoltán türi plébános, a Jakab Antal-emlékdíj 2013-as világi díjazottja pedig Dr. Puskás Károly gyergyóditrói főorvos.
A gyergyóditrói rendezvényen jelen volt Tóth Béla, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa is, aki előbb az egyik házigazdával, és egyben a díj egyik alapító elnökével, Varga Gabriella íróval, újságíróval beszélgetett.
Az alapító elnök az idei díjátadás sajátosságának tartja, hogy az eseményt összekapcsolták a ditrói templom felszentelésének századik évfordulójával, így hajtottak fejet a ditrói templom és a ditróiak előtt.
Kémenes Lóránt Zoltán türi plébános a mikrofon előtt elmondta, hogy érzi a díj súlyát, ami egy szívmunka az összmagyarságért, mert nincs külön erdélyi, magyarországi, vagy délvidéki magyarság, hanem csak egyetlen magyarság van. Amit Türben teszünk, azt a Budapestért, Komáromért, Kassáért, Kolozsvárért is tesszük, hangsúlyozta a Kémenes Lóránt. A valóság szintjén hiszek az álmokban, mert ezek az álmok a Jóisten elfeledett nyelvezetét próbálják visszahozni, magyarázta a türi római katolikus plébános.
A gyergyóditrói rendezvényt megtisztelte jelenlétével Magyaroszág bukaresti nagykövete, Füzes Oszkár is. A nagykövet elmondta, hogy mindkét díjazottat ismeri, mindkettőről nagyon sokat hallott és mindkettő munkásságát és helytállását elismerő szavakkal méltatta.
Erdély.ma

A Velencei Bizottság képviseletével találkozott az RMDSZ
A Velencei Bizottság, az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének hat bizottsági tagjával találkozott az RMDSZ küldöttsége csütörtökön Bukarestben. A Romániába látogató hatfős bizottsági képviselet minden politikai párttal konzultációt folytatott az alkotmánymódosító javaslatokat illetően.
Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Bihar megyei szenátor a találkozót követően elmondta, hogy a tárgyaláson ismertette az RMDSZ álláspontját azokban a nagy horderejű témákban, amelyeket a szövetség által benyújtott alkotmánymódosító javaslatokban megfogalmaztak.
"Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi közigazgatási rendszerben egy újabb szintet hozzanak létre, hiszen a régiók bevezetése során az Európai Unió által biztosított pénzforrások lehívása nem lesz hatékonyabb, a sokat hangoztatott decentralizációt sem segíti elő, hanem inkább a recentralizáció fele vezet, amely a bürokrácia növelését vonja maga után" – hangsúlyozta Biró Rozália. A Bihar megyei szenátor kifejtette, tekintettel arra, hogy az RMDSZ által benyújtott, a nemzeti kisebbségekre vonatkozó alkotmánymódosító javaslatokból csak hármat fogadtak el, a Velencei Bizottság képviseletével folytatott párbeszédben a legnagyobb hangsúlyt a nemzeti kisebbségek jogait erősítő és bővítő elutasított javaslatok elfogadásának szükségessége jelentette.
"Az RMDSZ alkotmánymódosító javaslatai teljes mértékben megegyeztek azokkal a jogokkal, amelyeket a Románia által ratifikált különböző keretegyezmények és nemzetközi egyezmények tartalmaznak, ezért javaslataink elfogadását normálisnak és szükségszerűnek véljük" – fejtette ki Biró, majd kiemelt néhány rendkívül fontos és az alkotmánymódosító bizottság által elutasított, nemzeti kisebbségekre vonatkozó javaslatot: "Nem került bele a módosító csomagba az a szabályozás, amely alapján az állam nem fog olyan intézkedéseket hozni, amelyek a lakosság etnikai arányát módosíthatják, és ezáltal már az eddig elfogadott nemzeti kisebbségi jogokat csorbíthatják, az érintett kisebbséggel történő egyeztetés nélkül. Továbbá egy másik nagyon fontos javaslatunk a regionális nyelv elfogadásának a szükségessége azokban a közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbségek aránya jelentős, valamint javasoltuk, hogy ne minősülhessenek diszkriminatívnak azok az intézkedések, amelyek csak a kisebbség védelmét szolgálják. Kértük a történelmi régiók speciális státusának elismerését. Ugyanakkor az általunk megfogalmazott javaslatcsomagban kitértünk annak szükségességére is, hogy változtatni lehessen Románia nemzetállami meghatározásán".
Biró Rozália a továbbiakban taglalta azokat a szövetség által benyújtott alkotmánymódosító javaslatokat is, amelyeket a szakbizottság elfogadott.
– Bár fontos lépést jelentenek azok a módosító javaslatok is, amelyeket sorozatos egyeztetések után elfogadott az alkotmánymódosító bizottság az itt élő nemzeti kisebbségek jogainak garantálása terén, mint például a nemzeti szimbólumok szabad használata a köz- és magánterületeken, saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozásának lehetősége, valamint az, hogy a nemzeti kisebbségekre vonatkozó döntéseket csak a közösség képviselőivel történő egyeztetés után hozhatják meg, mégis szükségesnek tartjuk a fentebb felsorolt és jelenleg elutasított alkotmánymódosító javaslataink elfogadását.
A találkozó során a Velencei Bizottság képviselői arra kérték az RMDSZ képviseletét, hogy írásban nyújtsák be elutasított módosító javaslataikat annak érdekében, hogy a Velencei Bizottság ezeket minél pontosabban kiértékelhesse.
Népújság (Marosvásárhely)

Velencei Bizottság–RMDSZ találkozó
A Velencei Bizottság, az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének 6 bizottsági tagjával találkozott az RMDSZ küldöttsége, 2013. július 4-én Bukarestben.
A Romániába látogató 6 fős bizottsági képviselet minden politikai párttal konzultációt folytatott az Alkotmánymódosító javaslatokat illetően.
Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Bihar megyei szenátor a találkozót követően elmondta, hogy a tárgyaláson ismertette az RMDSZ álláspontját azokban a nagy horderejű témákban, amelyeket a Szövetség által benyújtott alkotmánymódosító javaslatokban megfogalmaztak.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi közigazgatási rendszerbe egy újabb szintet hozzanak létre, hiszen a régiók bevezetése során az Európai Unió által biztosított pénzforrások lehívása nem lesz hatékonyabb, valamint a sokat hangoztatott decentralizációt sem segíti elő, hanem inkább a recentralizáció fele vezet, amely a bürokrácia növelését vonja maga után” – hangsúlyozta Biró Rozália SZKT elnök. A Bihar megyei szenátor kifejtette: tekintettel arra, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által benyújtott, a nemzeti kisebbségekre vonatkozó alkotmánymódosító javaslatokból csak hármat fogadtak el, a Velencei Bizottság képviseletével folytatott párbeszéd során a legnagyobb hangsúlyt a nemzeti kisebbségek jogait erősítő és bővítő elutasított javaslatok elfogadásának szükségessége jelentette.
„Az RMDSZ alkotmánymódosító javaslatai teljes mértékben megegyeztek azokkal a jogokkal, amelyeket a Románia által ratifikált különböző keretegyezmények és nemzetközi egyezmények tartalmaznak, ezért a javaslataink elfogadását normálisnak és szükségszerűnek véljük” – fejtette ki Biró, majd kiemelt néhány rendkívül fontos és az alkotmánymódosító bizottság által elutasított nemzeti kisebbségekre vonatkozó javaslatot: „Nem került bele a módosító csomagba az a szabályozás, amely alapján az állam nem fog olyan intézkedéseket hozni, amelyek a lakosság etnikai arányát módosíthatják és ezáltal már az eddig elfogadott nemzeti kisebbségi jogokat csorbíthatják az érintett kisebbséggel történő egyeztetés nélkül. Továbbá egy másik nagyon fontos javaslatunk a regionális nyelv elfogadásának a szükségessége volt azokban a közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbségek aránya jelentős, valamint javasoltuk, hogy ne minősülhessenek diszkriminatívnak azok az intézkedések, amelyek csak a kisebbség védelmét szolgálják. Kértük ezentúl a történelmi régiók speciális státusának elismerését. Ugyanakkor az általunk megfogalmazott javaslatcsomagban kitértünk annak szükségességére is, hogy változtatni lehessen Románia nemzetállami meghatározásán”.
Biró Rozália a továbbiakban taglalta azokat a Szövetség által benyújtott alkotmánymódosító javaslatokra is, amelyeket a szakbizottság elfogadott. „Bár fontos lépést jelentenek azok a módosító javaslatok is, amelyek sorozatos egyeztetések után elfogadott az Alkotmánymódosító Bizottság az itt élő nemzeti kisebbségek jogainak garantálása terén, mint például a nemzeti szimbólumok szabad használata a köz- és magánterületeken, saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozásának lehetősége, valamint az, hogy a nemzeti kisebbségekre vonatkozó döntéseket csak a közösség képviselőivel történő egyeztetés után hozhatnak meg. Azonban mégis szükségszerűnek tartjuk a fentebb felsorolt és jelenleg elutasított alkotmánymódosító javaslataink elfogadását”.
A találkozó során a Velencei Bizottság képviselői arra kérték az RMDSZ képviseletét, hogy írásban nyújtsák be az elutasított módosító javaslataikat annak érdekében, hogy minél pontosabban történhessen a Velencei Bizottság részéről ezek kiértékelése.
Nyugati Jelen (Arad)

Érettségi jegyek: javult a diákok teljesítménye
Látványosan javult az elmúlt két évhez képest a diákok teljesítménye az idei érettségin: a vasárnap este közzétett eredmények szerint 55,52 százalékuknak sikerült megszerezniük az oklevelet. A legjobban a Brăila (74,17), leggyengébben az Ilfov megyeiek (27,91) szerepeltek a vizsgákon. Tavaly a diákok 44,3, tavalyelőtt 45,72 százalékának sikerült az érettségije.
Az eredményeket egy-két százalékkal befolyásolják majd az óvások. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a sikeresen érettségizők 62,37 százaléka végezte idén a középiskolát, a többiek korábbi évek végzősei.
Az erdélyi megyék közül kiugró teljesítményt értek el a Kolozs megyei diákok (70,99 százalékos átmenési arány), az országos átlagon aluli eredményeket értek el a Kovászna (42,47) és a Hargita (42,49) megyeiek. A székelyföldiek esetében azonban így is látványos a javulás, hiszen tavaly a két megyében 30 százalékos volt az átmenési arány.
Az eredmények megyei lebontásban: Fehér: 62,22, Argeș: 57,60, Arad: 52,62, Bukarest: 50,82, Bákó: 59,36, Bihar: 63,21, Beszterce-Naszód: 58,31, Brăila: 74,17, Botoșani: 56,15, Brassó: 61,72, Buzău: 63,99, Kolozs: 70,99, Călărasi: 48,32, Krassó-Szörény: 43,02, Konstanca: 54,28, Kovászna: 42,74, Dămbovița: 46,79, Dolj: 47,10, Gorj: 56,99, Galac: 59,39, Giurgiu = nincs adat, Hunyad: 53,25, Hargita: 42,49, Ilfov: 27,91, Ialomița: 55,28, Iași: 67,55, Mehedinți: 46,94, Máramaros: 60,52, Maros: 54,69, Neamț: 57,61, Olt: 43,44, Prahova: 60,56, Szeben: 63,70, Szilágy: 57,93, Szatmár: 57,81, Suceava: 64,48, Tulcea: 57,85, Temes: 54,41, Teleorman: 35,22, Vâlcea: 56,60, Vrancea: 54,63, Vaslui: 61,20.
Pap Melinda
Maszol.ro

Tagadja a diszkriminációt a MOGYE rektora
Akkor diszkriminálnák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar diákokat, ha lehetővé tennék az anyanyelvű gyakorlati oktatást – jelentette ki hétfőn Bukarestben Leonard Azamfirei.
A rektor az Országos Diszkrimációellenes Tanács (CNCD) tagjai előtt azzal érvelt, hogy ily módon a magyar végzősök csak Hargita és Kovászna megyében vagy az anyaországban tudnának elhelyezkedni, ami óriási hátrányt jelentene számukra.
Amikor az anyanyelvű gyakorlati oktatás ellen szólt, a rektor egy példát is felhozott. Mint mondta, az ő ötödéves magyar diákjai közül egyesek még mindig nem beszélik jól az állam nyelvét. Azamfireit (pénteken) a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) valamint az RMDSZ feljelentése kapcsán hallgatta meg a CNCD. A tavasszal a civil szervezet, a hétvégén az érdekvédelmi szövetség panaszolta be az egyetemeket akkreditáló Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságot (ARACIS), mivel az – a vásárhelyi egyetem vezetőinek kérésére – írásban rögzítette, hogy a kórházakban az orvostanhallgatók csakis románul kommunikálhatnak a páciensekkel.
Noha Leonard Azamfirei elmondta, hogy semmi ellenvetése az ellen, hogy a magyar diákok magyarul beszéljenek a magyar betegekkel, mind az ARACIS, mind a MOGYE képviselője a beadvány elutasítását kérte. A minőségbiztosítási hatóság egy uniós irányelvre hivatkozott, amely szerint a befogadó ország nyelvét ismerni kell, ha valaki egy szakmát akar gyakorolni valamely EU-tagállamban.
Azamfirei szerint az újabb összecsapás „a zajt csapok, tehát létezem" címet viselő szappanopera újabb része volt, melyben az egyik oldalon az egyetem áll, a másikon meg olyanok, akiknek semmi közük az egyetemhez, de szeretnék felhívni magukra a figyelmet. Azontúl, hogy a marosvásárhelyi egyetem rektora megkérdőjelezte az RMOGYKE perképességét, és azt állította, hogy a panaszosok kifutottak az egyéves határidőből, leszögezte, hogy ő a magyar diákok érdekeit képviseli, amikor a román nyelvű gyakorlati oktatáshoz ragaszkodik.
Ezzel szemben az államnyelv kizárólagossá tételét a panaszosok a magyarsággal szembeni diszkriminációnak tekintik. Ugyanakkor úgy vélik, az ARACIS határozata nemcsak a magyar nyelvű orvosi képzést lehetetleníti el, de a magyar betegek helyzetét is nehezíti, illetve jogaikat csorbítja. Az anyanyelvű képzésért küzdő marosvásárhelyi egyesület jogi képviselője, Kincses Előd elmondta, az a 14 ezer romániai orvos, aki az utóbbi években elhagyta az országot és a világ különböző tájain érvényesül, és elismerésnek örvend, nem az egyetemen tanulta meg a befogadó országának a nyelvét. Viszont, ha anyanyelvén elsajátította a tananyagot, utólag sokkal könnyebben megtanulhatta az adott nyelv szakterminológiáját.
Az RMOGYKE ügyvédje hozzátette: nem igaz, hogy a magyar tagozat előadásain nem tanítanák a román szakterminológiát. Szerinte az egyetem román többségű szenátusa a magyar orvosképzés elsorvasztása érdekében gátolja a magyar gyakorlati oktatás újraindítását és a magyar tagozat intézményen belüli önállósulását, amit egyébként az oktatási törvény is előír. „Ha nincs magyar gyakorlat, akkor nincs elegendő magyar tanársegéd, és nem lesz elegendő professzor sem. Ha meg nincs elegendő magyar professzor, egy idő után a teljes magyar tagozat eltűnik" – magyarázta Kincses.
A marosvásárhelyi ügyvéd szerint eddig mind a politikai, mind a jogi eszközök hatástalannak bizonyultak a MOGYE-ügyben. Most már csak azt lehet remélni, hogy a CNCD legalább erkölcsi téren igazságot szolgáltat, és kimondja: diszkrimináció megtiltani a magyar orvostanhallgatóknak, hogy anyanyelvükön szóljanak a magyar betegekhez.
A másfél órás meghallgatást követően Asztalos Csaba, az Országos Diszkrimációellenes Tanács elnöke a Krónikának elmondta, hogy az ügy bonyolultságára való tekintettel a CNCD döntése csak augusztus második felére várható. Asztalos azt szeretné, ha a testület mind a kilenc tagja visszatérne szabadságáról, és a jelentés alapos áttanulmányozása után szavazna.
Amint arról tegnap beszámoltunk, az RMDSZ pénteken közleményben tudatta, hogy lakossági panasz nyomán a szövetség is feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál szintén amiatt, hogy az orvostanhallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)