Újrakezdeni válság után
A nyomdaipar szenvedte el a legnagyobb veszteségeket
A rendszerváltás után Nistor György Gáspár az elsők között jegyezte be Nis Electronics nevű kisvállalkozását Kolozsváron, amely a 2009-es válság előtt az ország legjelentősebb, kis nyomdagépeket forgalmazó cége volt. A válság mindent elsöpört: az egykori forgalom tíz százalékára zsugorodó eladás újrakezdés elé állította az üzletembert.
Az egykori Clujana cipőgyár helyén alakult ipari park belső „utcáján” találok rá a cégre, amely a környék régi, romos épületeitől eltérően a környezetéből „kirívó” új, elegáns telephely. A szebb napokat is megért Nis Electronics Kft. az utóbbi 20 esztendőben japán nyomdagépeket vásárló hazai cégek számára működött eladási központként, a világ egyik legjelentősebb nyomdaipari vállalata, a Duplo romániai képviseleteként tevékenykedett. Az 1990-ben minimális alaptőkével induló kisvállalat 2007-ben már 3,5 millió eurós forgalommal zárta az évet. A gyorsmásolókat, digitális nyomdákat és nyomdakötészeti gépeket, gépsorokat forgalmazó vállalat Bukarest után Iasiban és Temesváron nyitott fiókot, 24 fős munkaközössége az ország egész területén ellátta a forgalmazott kis nyomdák szervizelését. A vállalkozás története a válság beköszöntével – sok más hazai céghez hasonlóan – véget is érhetett volna, ha a cégvezető, Nistor György Gáspár nem tartalékol a nehezebb időkre. A hazai nyomdaipar összeomlásával 2009-re a vállalat forgalma egytizedére, azaz 350 ezer euróra zsugorodott.
„A válságnak kiszolgáltatott ágazatok közül a nyomdaipar szenvedte el a legnagyobb veszteségeket, hiszen a többi iparág visszaesésével megrendelései minimálisra estek vissza” – magyarázza a vállalkozó a négy évvel ezelőtt történteket. A nyomdák többsége padlóra került, a legtöbb cégvezető a vállalatok szűkös büdzséjéből elsőként a feleslegesnek tartott reklámtevékenységet faragta le. Ezzel párhuzamosan a nyomtatott üzenetek helyett az internetes felületekre került a hangsúly, az 1990-től robbanásszerűen fejlődő hazai nyomdaipar pedig elveszítette ügyfeleinek jelentős részét, amit az írott sajtó zuhanó példányszáma is tetőzött. Nistor Gáspár bevallja, soha nem gondolt arra, hogy abba kéne hagynia a vállalkozást. Amint múltjáról mesél, megértem döntését: számára az elmúlt 23 év többször szólt már az újrakezdésről. 1990-ben cége volt az első Romániában, amely távol-keleti alkatrészekből szerelt össze számítógépeket. Az ígéretesen induló vállalkozás egy év múlva megfeneklett, amikor a változó vámszabályokkal óriási sarcot vetettek ki az alkatrészekre. Ekkor színes tévék behozatalába fogtak: egy másik vállalattal közösen több mint ötezer tévét adtak el az erdélyi piacon. A Caritas nevű pilójáték csődjével ezúttal a pénz nélkül maradt vásárlóközönség miatt kellett váltani. Hirtelen támadt ötletből házi seprűvel árasztották el az üzleteket. Ezek az újrakezdések nem egyediek a rendszerváltás utáni Románia gazdasági térképén: amelyik cég nem volt rugalmas, rég feladta a harcot. Nistor fontos állomásnak tartja a Duplo nevű japán céggel történt szerződést, amelynek nyomán a világmárkának számító sokszorosító gépek egyedi forgalmazói lettek az országban. E mellé újabb cégajánlatok jöttek, a talpra álláshoz ez is fontos szempont volt. No meg az, hogy voltak tartalékaik: sok cégtől eltérően nem élték fel a gazdag esztendők bevételeit. Felére csökkentett alkalmazotti gárdával kezdték újra, a stratégia jónak bizonyult, hiszen a 2009-es mélypont után tavaly már fél millió eurós összforgalommal zártak, a cég tevékenysége évről-évre bővült. „A jelentősen beszűkült hazai nyomdaiparban csak gépforgalmazásból nehezen tudnánk talpon maradni, így nyomdaipari szolgáltatásokat is vállalunk” – magyarázza vendéglátóm. A gyárrészlegen meggyőződhetek, milyen minőségre képes egy általuk forgalmazott digitális nyomda. A kis példányszámban készülő füzetek, szórólapok, különféle reklámtermékek piaca újra kezd éledezni, és ha néhány száz darabban is, de több könyvcím is üzletbe kerül. Nistor arról beszél, hogy sok nyomda önköltség alá licitál, nem törődve azzal, hogy fél év múlva csődbe mehet. Ma ádáz harc folyik, szakember és megfelelő gépek nélkül mindenki mindent nyomtat. Úgy véli azonban, hogy a megbízható, jó végterméket kínáló cégeknek mindig lesz helyük a piacon.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Se hátrább, se előre
Szerdai ülésén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa jóváhagyta a meghatározatlan időre szóló oktatói és a folyó egyetemi évre szóló tanársegédi állások betöltésére meghirdetett versenyvizsga eredményét. A magyar tagozat önálló létéhez szükséges 70 állásból 15+17-re lehetett pályázni, s ebből 23-at töltöttek be. A 14 tanársegéden kívül, akiknek nem végleges az állása, valójában két új személlyel bővül az egyetem oktatói kara, a többiek egy fokozattal léptek elő. A sebészeten továbbra is fennmaradt a magyarokkal szembeni határozott elutasítás, a fogorvosi karon a krónikus tanárhiány. A részletekről dr. Szilágyi Tibor professzort, a MOGYE rektorhelyettesét kérdeztük.
– Miért nem sikerült valamennyi meghirdetett helyet betölteni, gondolok elsősorban a végleges állásokra?
– A 37 meghatározatlan időre szóló tanári állásból 30-ra volt jelentkező, akik közül 26-nak sikerült a vizsgája. A magyar tagozatnak jóváhagyott 15 állásra 11-en jelentkeztek, közülük 9 vizsgázott sikeresen.
– A tanárhiányt figyelembe véve nem mondhatni túlságosan jó aránynak. Mi volt a sikertelenség oka?
– Egyik esetben, ahol magasabb oktatói fokozatot célzott meg a jelentkező, a feltételek teljesítésében határesetnek számító pályázatot rosszindulatúan kezelte a bizottság, s nem hagyta jóvá az előrelépést. A másikban olyan nehézségű és aprólékosságú vizsgát tartottak, hogy a jelentkezőnket, aki korábban Bukarestben ugyanebből az anyagból sikeresen szakvizsgázott, visszautasították.
– Mivel az utóbbi eset a sebészeti tanszéken történt, úgy tűnik, hogy ott továbbra sincs helye a magyar oktatóknak, s már a vizsga előtt kiszivárgott, hogy jobb lenne, ha nem is jelentkeznének.
– A legnagyobb oktatói hiány valóban a sebészeten van, s minden megbeszélésen, ahol ezt szóvá tettük, azt vágták a fejünkhöz, hogy nincs jelentkező. Most három jelentkező lett volna, de az egyik állás meghirdetését Copotoiu professzor, az I. Sebészeti Klinika vezetője, a szenátus elnöke sértődöttségre hivatkozva elutasította. Azt nehezményezte, hogy nem őt kérdezték meg először, holott abban az időszakban külföldön tartózkodott. A másik jelölt a beiratkozáskor tapasztalt adminisztratív bonyodalmak miatt mondott le szándékáról. A harmadiknak a vizsgán állítottak olyan akadályokat, hogy ne sikerüljön a próbálkozása.
– A másik kritikus hely a fogorvosi kar, ott miért nem sikerült pótolni a hiányokat?
– A meghatározatlan időre szóló három állásból kettőre végül be sem iratkoztak a lehetséges pályázók, reméljük, hogy a következő alkalommal jelentkezni fognak.
– Ahogy hallottam, nem jobb a helyzet az idei tanévre meghirdetett tanársegédi állások esetében sem.
– A három jelöltből kettőt elutasítottak, ami azért furcsa, mert az egyikük évfolyamelsőként végzett, és annak idején a rezidensvizsgán, Bukarestben országos versenyben harmadik helyet ért el. Az egyetemünk meg kellene becsülje az ilyen jelentkezőket, ahelyett hogy lehetetlenül magas szintű vizsgával akadályozza a tevékenységüket.
– A pontosítás kedvéért térjünk vissza a számokra.
– A 17 tanársegédi állásból 14-et sikerült betölteni.
– Korábban felmerült a kifogás, hogy a magyar tagozatra szóló állásoknál nem jelent meg feltételként a magyar nyelv ismerete, befolyásolta-e ez a tény a vizsgát?
– Nem fordult elő olyan eset, hogy a minket megillető helyre mást vettek volna fel.
– Miért ideiglenesek ezek az állások?
– Mivel az új tanügyi törvény szerint csak a megvédett doktorátusi cím birtokában lehet tanársegédi állást megpályázni, akiknél folyamatban van a doktori cím elnyerése, azokat csak meghatározott időszakra lehet alkalmazni.
– Miért nem vehettek részt a magyarországi egyetemeken doktori iskolába járó orvosok, gyógyszerészek?
– Az előírások értelmében csak az egyetem nappali tagozatos doktorandusai pályázhattak, akik a doktori tanulmányok mellett el tudják végezni az oktatói tevékenységet is. Akik megszerzik a doktori címet, az itteni egyetemen doktoráltakkal egyenlő feltételek mellett jelentkezhetnek majd a vizsgára.
– Összességében mit nyert a magyar tagozat?
– Nem szorult hátrább, de előbbre sem jutott. Tagozatot nem lehet fentről létrehozni, ehhez iskolát, csapatot építő személyiségekre van szükség.
– A szerdai szenátusi ülésen a magyar tagozatot képviselő szenátorok nem kifogásolták a vizsgákon szándékos rosszindulatot?
– De igen, a sebészeten kialakult helyzetet Szabó Béla professzor tette szóvá, amire Copotoiu Constantin professzor éles hangú, személyeskedő kirohanással válaszolt.
– Milyen kérdések szerepeltek még az ülés napirendjén?
– Elhangzott a tavalyi évre vonatkozó rektori beszámoló, Dobru Daniela professzor végleges kinevezést kapott a Doktori Iskola élére, módosult a tanári állások betöltésére vonatkozó versenyvizsga szabályzata, a szenátus úgy határozott, hogy a rezidensek csak ideiglenes áthelyezést kaphatnak. A testület jóváhagyta a magyar nyelvű biotechnológiai mesterképzés indításához szükséges iratcsomó összeállítását. A képzést Sipos Emese docens, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kezdeményezte. Nagy előrelépés lesz, ha sikerül akkreditálni ezt az oktatási formát, és lesz elég jelentkező az indításhoz, hiszen eddig mesterképzés csak román nyelven folyt az egyetemünkön.
A szenátus elhalasztotta a nyugdíjkorhatárt elért egyetemi tanárok működésének a meghosszabbítására vonatkozó szabályzat megvitatását, szavazott a tandíjakról, a következő tanév szerkezetéről, az egyetem akkreditációjának az előkészítéséről és más kérdésekről.
– Mielőtt az akkreditációra rátérnénk, megkérem, mondja el, hogyan végződött a márciusi uniós felmérés?
– Az Európai Egyetemek Szövetségének öttagú bizottsága vizsgálta meg, hogy mit kell tenni az egyetemnek a saját maga által kitűzött célok eléréséért, vagyis, hogy A kategóriás, elit kutatóegyetem legyen. A második látogatás végén egyórás kiértékelő előadáson bemutatták a menedzsment, a minőségbiztosítás és az átláthatóság terén folytatott felmérés eredményeit. Általában pozitív véleményt fogalmaztak meg, de éles szemmel tekintettek a kulisszák mögé, sok hasznos javaslat, tanács hangzott el annak érdekében, hogy egy európai szintű és mentalitású intézménnyé váljon az egyetem. Erről hamarosan írásos beszámolót is küldenek.
– Hogyan készülnek az akkreditációra?
– Az Általános Orvosi Karon május 10-ig külön dossziét kell összeállítani mindhárom tagozatnak, de arra vonatkozóan, hogy a gyakorlatokat hogyan fogjuk lefedni, még nem született megállapodás. Az akkreditáció június folyamán, a felvételi vizsga előtt kellene lezajlódjon, azután kerülhet napirendre az önálló főtanszékek megalapítása.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely).

Erdély kulturális sokszínűségét idézendő
Könyvbemutató a szatmári svábok két világháború közötti történetéről
A Kolozsvár Társaság főtéri székházában szerda este újabb könyvbemutatóra került sor, ahol a Kriterion Könyvkiadó újdonsült kisebbségtörténeti kötetét mutatták be. Baumgartner Bernadette, a fiatal szerző a kolozsvári történészképzés csekély számú jelenkorkutatóinak egyike, akinek a szatmári svábok két világháború közötti történetét bemutató, Kisebbség a kisebbségben című könyvét ismertették. Habár a romániai németség a szakmunkákban meglehetősen gazdagon dokumentált, a szatmári svábok két világháború közötti történetét ez idáig indokolatlanul elhanyagolták. Az 1918-as hatalomváltást követően e jelentős mértékben asszimilálódott határ menti kisebbség a magyar, román és német politikai érdekek kereszttüzében találta magát, amit a szerző találóan csak úgy fogalmazott meg, hogy az időszak feltárásával valóságos „hangyabolyba nyúlt”.
Az immár háromszáz éves történetet maga mögött tudó szatmári svábok múltfeltárása egyben rendkívül komplex identitásvizsgálat is – hívta fel a figyelmet Csucsuja István, kolozsvári történész, a szerző egykori tanára. A vonatkozó időszakban a mintegy húszezres lélekszámú szatmári svábok közül (az elmagyarosodott svábokat is beleértve) körülbelül kilencezer főre tehető azok száma, akik még beszélték a sváb nyelvet. Helyzetüket az erdélyi szászokéval összevetve – a velük való kapcsolatot H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója csak a kutya és a macska viszonyához hasonlította – egy egész más élethelyzet tárul fel előttünk. A középkor folyamán autonómiával rendelkező dél-erdélyi szászsággal szemben a szatmári svábok esetében egy szegény, német öntudatában meggyengült, elmagyarosodott rétegről beszélhetünk, melynek nem volt saját értelmisége, és nem tartván fenn szorosabb kapcsolatot a Német Birodalommal, az irodalmi német nyelv is teljességgel ismeretlen maradt körükben. De mindemellett épp e rurális környezetre hivatkozva, a korabeli svábság beolvadtságát árnyalandó azokat a Bükk-hegység aljában található falvakat is említették, ahol hosszú ideig megőrizhették sajátos nyelvüket és kultúrájukat (párhuzamként a teljességében elmagyarosodott zsidó erdélyi közhiedelmét hozták fel, holott épp a szatmári vidéken jelentős számú közösségek őrizték meg identitásukat).
H. Szabó Gyula kifejezésével élve Nagy-Románia megalakulása nyomán tényleges „harc folyt a lelkekért”, ahol a részben identitást váltott, részben identitások között ingadozó vagy identitásukat megőrző elszigetelt falusi svábok iránt megindult az államok érdekcsatározása. Így a román állam legfőbb érdeke (a legnagyobb számú kisebbség, a magyarság beolvasztása) mellett megpróbálta a kisebbségeket is egymásnak ugrasztani, a magyar állam – revíziós külpolitikai törekvéséhez igazodva – hajthatatlanul magyarnak deklarálta a szatmári svábokat, míg Bukarest és Berlin ellenvetésének adott hangot.
Mind Csucsuja István, mind a szerző kitért arra a paradoxonra, hogy míg az 1920-as években a szatmári svábok erőteljes ellenállást fejtettek ki a német iskoláztatás ellen (kérve, hogy magyar tannyelvű iskolába járhassanak), addig az 1989-es fordulatot követően már a német nyelvet választották, holott a szülők az 1970-es években Németországba emigráltak, a fiatal generáció pedig teljesen elmagyarosodott, de boldogulásuk érdekében kifizetődőbbnek látták egykori anyanyelvük újratanulását.
A kiadóigazgató a (katolikus) egyház elmagyarosításban betöltött szerepére is rákérdezett, és bár a válasz igenlően hangzott, a szerző szerint mégsem lehet erőszakos elmagyarosításról beszélni, hisz a gazdasági és kulturális érvényesülés, a túlnyomórészt magyar környezet (nem beszélve hagyományos magyar államhűségükről) egy természetes beolvadási folyamatnak is előidézői voltak. Noha kétségtelen: az elemi iskola elvégzését követően magyar nyelven tanulhattak, így már a helyi papság is elmagyarosodott svábok közül került ki.
A Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége) ideológiája nem hagyta teljesen érintetlenül a szatmári svábokat, de már az 1920-as évektől kezdve az egyház képviselői is rendszeres délutáni foglalkozásokat tartottak közösségeikben. A politizálástól elhatárolódó szatmári svábság egyetlen feltárt nácista hangvételű levelén kívül nem bukkantak hasonló jellegű dokumentumokra – jegyezte meg a szerző.
Talán sokak számára nem ismeretlen, hogy amint az 1920-as években a román állam a németes hangzású nevek alapján kényszerítette német iskolákba a többnyire elmagyarosodott szatmári svábokat, úgy a második világháborút követően is puszta névsor után vagonírozták be s szállították el őket a szovjet hadifogolytáborokba.
Habár a szerző elmondása szerint részben elmagyarosodott sváb, részben sváb családból származik, mégis a szerző korabeli tanára, csakúgy, mint a Kriterion igazgatója a kötet elfogulatlan szemléletét méltatták, amely kiemelkedik az eddigi – többnyire németországi szerzők tollából született – meglehetősen szubjektív szakmunkák közül. H. Szabó Gyula kiemelte, hogy a kötet magunk identitására nézve is igen jelentős és súlyos tanulságok levonására késztet.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár).

Országgyűlési adomány a kollégiumnak
Nagyenyed
A magyar Országgyűlés számítástechnikai berendezéseket és 500 ezer forint értékű irodaszert adományozott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, a szórványban élő magyar gyerekek oktatása terén végzett példaértékű munkájának támogatására. Kövér László házelnök nevében az eszközöket Sárdi Péter külügyi igazgató, Pappné Farkas Klára, a Külügyi Igazgatóság Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese és Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke adta át Nagyenyeden. Az adománnyal a parlament a 390 éves, erdélyi alma mater diákjainak kíván segíteni. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója köszönő szavaiban megerősítette, hogy az iskola ma is azt a szellemiséget képviseli, amit az elmúlt évszázadokban. A parlamenti küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere is.
Meglepetésként hatott: alig telt el másfél hónap a felejthetetlen budapesti emlékülés óta, és a meghívó, illetve vendéglátó fél, a magyar Országgyűlés küldöttsége ellátogatott Nagyenyedre április 4-én. Úgy tűnk, hogy az ünnepnappal nem szakadt meg a hangulat, hanem folytatódik a kapcsolatfelvétel és az együttműködés. Így kap tartalmat az a kijelentés, amely a tanári szobában lezajlott találkozón többször is elhangzott: „a nemzet képviseletéhez két alapvető dolog feltétlenül szükséges: érzelem és értelem.” Valósággá válhat, működőképessé és sikeressé tehető az összetartozás érzése és az együttgondolkodás gyakorlata. Ennek első lépése volt ez a látogatás.
A két nap alatt az Országgyűlés képviseletében itt volt dr. Sárdi Péter, a Külügyi Igazgatóság államtitkára, Pappné Farkas Klára főosztályvezető-helyettes és Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke. Ezenkívül, az igazgató külön meghívására eljött a csíkszeredai főkonzul, dr. Zsigmond Barna Pál, valamint a látogatás második napján Fodor Tamás a kolozsvári főkonzulátus képviseletében. Az első napon maga a főkonzul is jelen volt, a programban pedig részt vett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, míg a második napon Kántor Csaba püspökhelyettes jött el. A város és a rehabilitáció miatt felkavart iskola megtekintése után a küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, aki maga is részese volt a februári ünnepnapnak. A beszélgetésben felelevenítették a szép emlékeket, és bemutatták a legújabb városi projekteket.
A tanári szobában Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója üdvözölte a vendégeket, az intézmény aktív és nyugalmazott tanárai, valamint a diákok egy csoportjának társaságában. Fórika Éva Kakukkszó nevű, általános iskolai tanulókból verbuválódott kórusa a Kaláka együttes dalaival köszöntötte a vendégeket. Felolvasták dr. Kövér László országgyűlési elnök meleg hangú üdvözlő levelét, amit az iskolának küldött. Ebből idézünk: „Az ünnepi alkalom hozzájárult az örök újrakezdés erdélyi jelképévé vált Bethlen Gábor Kollégium történetének, az intézményben folyó oktatói-nevelői munkának a jobb megismeréséhez, bepillantást engedett egyúttal a kollégium mindennapjaiba, sikereibe, gondjaiba.”
A beszédekből kiviláglottak a szórványmentés és a nemzetiségi tudat erősítésének lehetőségei. Az anyaországi vendégek szinte mindegyike erdélyi gyökerekkel rendelkezik, tehát jobban átérzik a szórványsorsot. Dr. Sárdi Péter kiemelte: öröm számukra, hogy tudnak segíteni, főleg a diákokon, hogy képzettebbek, felkészültebbek legyenek, amikor kilépnek az életbe, és mindezt úgy tegyék, hogy itt, a szórványsorsban is magyarok maradjanak. Pappné Farkas Klára megemlítette: nagyon jó együttműködésre volt szükség, és öröm volt látni a konferencia után, hogy milyen életképes közösség veszi körül a Bethlen-kollégiumot.
A csíkszeredai főkonzul megjegyezte, hogy ott, a tömbmagyarság központjában és általában a Székelyföldön nagy szimpátiával követik a Bethlen-kollégium sorsát. A kolozsvári konzul azt emelte ki, hogy Nagyenyednek modern gondolkodású polgármestere van, aki a kollégiumot partnerként tartja számon. Kántor Csaba püspökhelyettes szintén megerősítette, hogy az egyháznak szívügye a kollégium, amelyet megtartani, megtölteni élettel, elhivatottsággal örömmel vállalt feladat kell hogy legyen.
A találkozó végén szót kaptak a tantestület tagjai is. Krizbai Jenő egykori igazgató és Kónya Mária egykori aligazgató fejtették ki gondolataikat. Győrfi Dénes könyvtáros élt az alkalommal, és bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, miután 36 évet töltött el a Bethlen Dokumentációs Könyvtárban, ez pedig az eddigi leghosszabb idő ebben a funkcióban. Sokat segített diákoknak, tanároknak, a diáktudományos dolgozatok sikereinek nagy része a könyvtári adatokkal lett teljes. Jelenleg a könyvtárat átadta, de a rehabilitáció miatt októberig a téka zárva lesz. Szőcs Ildikó igazgató ezen alkalomból megköszönte Győrfi Dénes munkáját.
A találkozó végén id. Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor két, saját faragású Bethlen-címert adott át az Országgyűlés képviselőinek. A küldöttség tagjai sem jöttek üres kézzel, hiszen több filmet is hoztak az emlékülésről, valamint számítógépeket az iskola számára. A filmet hamarosan az Áprily-estek keretében a város közönsége is láthatja, hallhatja. Megfogalmazódott annak az igénye is, hogy készüljön egy kiadvány is az emlékülés anyagából, amelyben enyedi részvételre is számítanak.
Igazából megvalósulni látszik Áprily Lajos a Fejedelemhez intézett versének egyik sora, amelyet Sütő András is idézett 1972-ben a 350 éves évfordulón: „Fejedelem, a fundamentum állt.” Új kapcsolat van kialakulóban a Budapest–Nagyenyed tengely mentén, amelyre reményeink szerint a távlatokban is alapozni lehet majd.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár).

Árnyékra vetődés
Vannak dolgok, amikkel nem lehet viccelni, amikből csak úgy a hecc kedvéért nem szabad vitát generálni sem politikusnak, sem más közéleti embernek, tehát egy újságírónak sem. Még akkor sem, ha azt az újságírót Parászka Borókának hívják.
A politikában van egy technika: azon önjelöltek, akikre egy-egy politikai pozíció esetén senki sem gondol, senki sem javasolná őket, úgy szokták felhívni magukra a figyelmet és bejelentkezni az adott pozícióra, hogy elkezdik cáfolni a sajtóban, hogy őket az a pozíció érdekli. Csöpög a nyáluk e pozíció után, évek óta ezzel álmodnak, de egyre keményebben cáfolják, hogy ez a pozíció érdekli őket, bízva abban, hogy így képbe kerülnek. Olcsó trükk, senki sem veszi be, de azért van, aki próbálkozik vele. Azonos logika mentén működik, mint amikor az általános iskolában a fiúk huzigálják azoknak a lányoknak a haját, akik tetszenek nekik.
Parászka Boróka, Gyurcsány Ferenc szellemi követőjeként, valami hasonlóval próbálkozik évek óta Erdélyben, Székelyföldön. Olyasmi ellen tiltakozik, ami nincs, olyan kijelentések ellen hadakozik, amelyek nem hangzanak el, olyan tematikákat és vádakat akar importálni, amelyek abban a társadalmi közegben, amelyben élünk évszázadok óta, teljesen életidegenek. Kell valami téma, amiről írhat, ami ellen tiltakozhat, ami az ő számára egzisztenciát biztosíthat, csak nálunk ezt a megélhetési szagú trükközést az emberek nem veszik be. Ezért ha Boróka valahol ír, akkor annak a lapnak az olvasásával az emberek felhagynak, vagy arról a rádióadóról, ahol megszólal, az egykoron hűséges hallgatók elkapcsolnak.
Volt néhány kudarcba fulladt próbálkozása, de nem adja fel, következetes, mint az a japán katona, aki rezzenéstelen arcal áll a harci állásokban, és várja az amerikai támadást, mert nem szóltak neki, hogy már húsz éve vége van a háborúnak. Az ilyen akciókból minimum egynek alanya voltam számos más székelyföldi önkormányzati vezetővel egyetemben, amikor is ránk akarta húzni a rasszizmus vádját a bukaresti sajtó által felfújt székelyföldi romaproblémák kapcsán. Nem ment a dolog. Sőt az a napilap (Új Magyar Szó), amelynek hasábjain intézte a támadást, csődbe ment, a nyomtatott változata megszűnt. Lassan nem marad más, Borókának le kell szerződnie az Antena 3-hoz, nem kétséges számomra, hogy Oana Stancuval tandemben jól tudnák segíteni Gâdea műsorát.
borbolycsaba.ro/blog/arnyekra-vetodes/ -.

Borboly Csaba „legyurcsányozta” Parászka Borókát
Gyurcsány Ferenc szellemi követőjének nevezte Parászka Borókát vasárnap blogján Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke azért bírálja a marosvásárhelyi újságírót, mert a manna.ro-n közölt tiltakozásában antiszemita propaganda terjesztésével vádolta Ferenczy Miklós kolozsvári református esperest és Darvas-Kozma József csíkszeredai pápai káplánt.
Az RMDSZ-es politikus szerint a volt szocialista kormányfőhöz hasonlóan Parászka „olyasmi ellen tiltakozik, ami nincs, olyan kijelentések ellen hadakozik, amelyek nem hangzanak el, olyan tematikákat és vádakat akar importálni, amelyek abban a társadalmi közegben, amelyben élünk évszázadok óta, teljesen életidegenek”. Borboly értésre adja: szerinte az újságíró tiltakozásával csupán témákat kreál, hogy az egzisztenciáját biztosítsa.
A tanácselnök érintettként szólt hozzá Parászka tiltakozásához. Felidézi, hogy több székelyföldi önkormányzati vezetővel együtt alanya volt az újságíró „egyik akciójának, amikor is ránk akarta húzni a rasszizmus vádját a bukaresti sajtó által felfújt székelyföldi romaproblémák kapcsán”. Borboly szerint ez olyannyira nem sikerült neki, hogy a napilap (Új Magyar Szó), amelyben támadó cikkei megjelentek, csődbe ment. „Kíváncsi vagyok, ebben az aknamunkában még meddig talál partnert, munkaadót magának, mert azok a sajtóorgánumok, amelyeknél mostanáig tevékenykedett, kivétel nélkül vagy elbocsátották, vagy csődbe mentek” – tette hozzá.
Parászka Boróka a politikus Facebook-oldalán reagált Borboly bejegyzésére. Emlékeztette arra, hogy a marosvásárhelyi rádióban két interjút is készített a politikussal, amelyben ilyen kérdéseket feszegetett: miért alacsony a tőkebeáramlás Hargita megyébe? miért magas az Állami Számvevőszék által talált visszaélések száma?
Emlékeztette Borbolyt arra is, hogy amikor az ő családját érte fenyegetés, akkor -- dacára minden szakmai vitáiknak – maximális szolidaritásáról, segítségéről és emberi kiállásáról biztosította a politikust. „Most is, mint akkor, úgy gondolom: galád dolog minden nemtelen támadás. És igen Csaba, ha legközelebb fenyegetik a családodat, feleségedet, gyerekeidet, én leszek az első, aki ez ellen felszólal” – válaszolta Borbolynak az újságíró.
Kovács: normális világban élünk? Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter szerint Parászka Boróka tiltakozásával arra hívta fel a figyelmet, hogy húsvét ünnepe vagy egy nyilvános esemény alkalmával egy református és egy katolikus lelkész „szégyenletesen, minősíthetetlenül gyűlölködik, uszít, antiszemita propagandát folytat”. A politikust a tiltakozást kommentelő „normálisnak tűnő emberek” facebookos hozzászólásai késztették arra, hogy blogján véleményt nyilvánítson. Mint írja, kétségbeejtőnek tartja, hogy a 21. században tömegesen vannak olyanok, akik a két lelkész múltjára, eddigi tevékenységére hivatkozva megértően, sőt támogatóan viszonyulnak a “zsidózásukhoz”. „Tragikomikus, hogy mások azért ítélik el Boróka írását, mert egy másik, >>nagymagyar<< témában nem csomagolta székely zászlóba szavait. Ijesztőnek tartom, hogy ezen bejegyzésem miatt engem is sokan akasztani fognak” – fogalmaz blogján a politikus.
Maszol.ro.

Egy a tábor
Időről időre lángra kap a székelyzászló-ügy Romániában, miután a bukaresti politikusok kitombolták magukat – bár a Hargita megyei iskolaigazgatók beidézése jelzi: ennek még nincs vége – a stadionokban, sportcsarnokokban történtek olyan magyarellenes incidensek, amelyek bizony arról árulkodnak: a hangulatkeltés nem maradt hatás nélkül, sikerült újfent a felszínre hozni lappangó nacionalista indulatokat.
Az ugyan részben megnyugtató, hogy a hivatásos labdarúgóliga szankcionálta a magyar zászló Kolozsváron történt elégetését – még ha később enyhítette is a Bukaresti Rapidra kirótt büntetést –, a román labdarúgó-szövetség pedig elítélte a holland–román Eb-selejtezőn történt magyarellenes megnyilvánulást. De a hazai viszonyokról igen sokat elárul, hogy ez idáig következmények nélkül maradt az a nyilvánvaló hatósági túlkapás, mely Gyulafehérváron történt egy héttel korábban, amikor az egyik sepsiszentgyörgyi szurkolót azért kísérték ki a csendőrök, mert székely zászlót lobogtatott.
Lehet persze örülni annak, hogy lám, mennyire széles körben ismertté vált jelképünk, már a csendőrök is be tudják azonosítani, de marad a kérdés: ugyan biza miért kell rendfenntartó szervek közreműködésével üldözni a kék-arany lobogót? Milyen törvényes alapja lehet a zászló kitiltásának egy sportcsarnokból?
Tudjuk: választ hiába várunk e felvetésekre. Talán ezért is oly találó a sepsiszentgyörgyi szurkolók reakciója: a hét végi, Gyulafehérvár elleni hazai mérkőzésen több mint ezer székely zászlót emelt a magasba a Szabó Kati Sportcsarnokot megtöltő közönség a székely himnusz éneklése közben. Civilizált, békés, mégis egyértelmű válasz: ha tiltják, ha üldözik szimbólumainkat, megvédjük azokat. A sepsiszentgyörgyi sportkedvelők megnyilvánulása jelzésértékű az elmúlt hetekben történt incidensek nyomán is. Üzentük ugyanis Gyulafehérvárra, Bukarestbe, Európába: mások vagyunk, a sportban is. Nem zászlókat égetünk, nem idegengyűlölő jelszavakat skandálunk, hanem békésen és határozottan kiállunk jelképeink, identitásunk mellett.
Szükség van erre a magatartásra, és szükség lesz rá akkor is, amikor néhány hét vagy hónap múlva az ország új közigazgatási térképét rajzolják majd Bukarestben.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Egy szerecsenmosdatás apropóján...
Ha nem is mind, de a számomra (még) valamelyest hírértékű, úgymond művészetről, művészekről szóló tudósításokat általában el szoktam olvasni. A Bányavidéki Új Szó hetilap 2013. március 1-jei számában a www.kolozsvar.ro híradása alapján megjelent, Vida Géza-centenáriumot hirdettek Nagybányán című tudósítást is elolvastam.
Amint ebből kiderül, „A száz éve született Vida Géza szobrászművészre emlékeznek szülővárosában, Nagybányán, valamint Kolozsváron, Bukarestben és Rómában.” Az emlékév rendezvényei február 28-án kezdődtek Nagybányán.
Nos ez eddig rendben is van, örvendetes dolog, hogy nem feledkeznek meg róla – mint másokról például amúgy általában. A baj csupán az, hogy ez a megemlékezés – már ami a művész életét és életművét illeti –, legalábbis szerintem, igencsak egyoldalúra sikeredett. Pedig a rendezvényen rengeteg volt a hozzászólás, megbeszélés. Művészek, kritikusok, a román akadémia tagjai méltatták életművét. Azaz, életének pozitív szakaszait, mert például erősen balos politikai szerepléséről – hogy ne mondjam –, bolsevik szemléletéről, kommunista múltjáról, spanyolországi kiruccanásairól hallgattak, mint a sír. Pedig ez is igencsak fontos és meghatározó része volt az életének. Hiszen – bárhogyan is akarják most beállítani – annak idején, az átkosban igen magas politikai funkcióban volt, tagja volt a Központi Bizottságnak.
Érdekes, egyesek számára az ő esetében könnyen szétválasztható a politikai múlt a művészi karriertől, másoknál meg ugyanez hatalmas tiltakozást vált ki, teljesen elképzelhetetlen. Másokat nemhogy újrakeresztelni, de még újratemetni sem szabad. Ellenkezőleg! Le lehet őket horthystázni, nácizni, fasisztázni, antiszemitázni, pedig köztudott dolog róluk, hogy ez egyáltalán nem igaz... Ez aztán az igazi kettős mérce, mégpedig a javából!
Visszatérve azonban a rendezvényre, a sok jó dolog, értékelés mellett, mi tagadás, folyt a szerecsenmosdatás, átkeresztelés. Nagyon úgy tűnik, a szobrászművészből a mai világnézetnek is megfelelő, román nemzeti hőst akarnak kreálni, akire ezután semmi negatívumot nem szabad mondani... Ami pedig Vida Géza művészeti tanulmányait illeti, azzal kapcsolatban – az írott és hitelesnek mondható „dokumentumok” alapján – igencsak ellentmondásos a helyzet. A tudósítás szerint „Vida Géza a művésztelepen Ziffer Sándor tanítványaként kezdett alkotni az 1930-as években, a második világháború idején Budapesten végezte művészeti tanulmányait.” Tény, hogy Réti István A nagybányai művésztelep című, kiváló és igen tartalmas, dokumentumjellegű könyvében – az 1930–1940-es évek adatai szerint – a művésznövendékek névsorában Vida Géza neve sem a telepen, sem a telepen kívül dolgozók között nem szerepel. (Feljárt azonban a Munkaházba, ahova a mester (Ziffer S.) hetente kétszer ment korrigálni, Agricola Lídia 1993-as szóbeli közlése szerint: „Vida Géza, a szobrász is följárt hozzánk.”)
Ami pedig budapesti tanulmányait illeti, a Művészeti Lexikon adatai szerint Vida Géza „1941–42-ben egy ideig a budapesti képzőművészeti főiskolán tanult.” Tehát, hogy ott végzett volna, azt e lexikon szerzői egyáltalán nem állítják. Egyes művészettörténészek pedig ezzel ellentétben azt írják, hogy Vida Géza csak 1942 őszén, Ferenczy Béni biztatására iratkozott be a budapesti képzőművészeti főiskolára. Erről Vida Géza az 1970-es évek elején a fából készült szobrait végleges anyagba, kőbe faragó szobrászművésznek (mert ő kőbe faragni nem tudott, és nem is faragott soha) szóban a következőket nyilatkozta: „Amikor Budapesten a főiskolára jelentkeztem, egyszerűen eltanácsoltak, és a következő utasítással küldtek vissza: Maga egy népi fafaragó. Menjen szépen haza, és a továbbiakban is ezzel foglalkozzon.”
Persze Vida Gézának ezen a személyesen tett vallomásán is el lehet vitatkozni (akárcsak a lexikonok, művészeti kiadványok sokszor téves és elfogult adatain), az illetékesek – mondjuk – személyes érintettség okán, érzelmi vagy másmilyen érdekből mindezt megpróbálhatják akár cáfolni is. Azt azonban nehéz volna elképzelni és elvitatni, hogy ha Vida Géza valóban végzett, vagy akár csak folytatott volna művészeti tanulmányokat Budapesten, azt érdekében állt volna elhallgatni vagy letagadni. Ellenkezőleg! Hiszen ebben a doktori, azaz diplomakórságban szenvedő világunkban mégiscsak jobban hangzik, ha van valakinek diplomája, mint hogyha nincsen.
Mostanság el sem tudják képzelni, hogy egy valamikor sikeres, úgymond „befutott” művésznek ne lett volna főiskolai végzettsége, diplomája. Talán éppen ezért (is) próbálják az ilyeneket – így utólag – neves mesterek tanítványaként, különböző külföldi tanulmányutakkal, ilyen-olyan szabadiskolák és főiskolák látogatásával felruházni. Pedig az is tény és való, hogy lehet valaki kiváló művész – akár Vida Géza például – szabad tanulmányokat folytatva, főiskolai végzettség nélkül is. Akárcsak Ferenczy Károly (vagy mások is), aki – hivatalosan – szintén nem végzett sehol, nem volt főiskolai diplomája, mégis „a legnagyobb nagybányaiként” tartják számon...
Kása Dávid
A szerző nagybányai szobrászművész.
Krónika (Kolozsvár).

Székelyföldből nem engednek (Polgári engedetlenségre edz az SZNT)
Több mint 30 ezer internetes aláírást és az eddigi összesítés szerint több mint hatezer, papírra fektetett kézjegyet sikerült összesíteni a március 10-i marosvásárhelyi kiáltvány támogatására – jelentették be szombaton a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői az Állandó Bizottság (ÁB) ülése után. A petíciót, immár az aláírások kíséretében, újra eljuttatják a román kormányhoz. Egy következő autonómiatüntetés megszervezéséről csak az érdemi válasz megérkezése után döntenek – jelentette be Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Az ÁB tagjai egybehangzóan úgy ítélték meg: a március 10-i autonómiatüntetés rendkívül sikeres volt, és új lendületet adott az önrendelkezési harcnak. Szombaton éjfélkor lezárták az aláírásgyűjtést, az e célra létrehozott honlapon 30 226 támogató jelentkezett. Még nem érkezett be az összes, terepen levő aláírási ív, hétfőre ígérték a pontos számot, de a sepsiszentgyörgyi SZNT-székházba szombatig begyűjtött papírok több mint hatezer nevet tartalmaznak. Izsák Balázs elmondta: az összest továbbítják Bukarestbe a román kormánynak. Újabb autonómiatüntetésről csak akkor döntenek, ha érdemi választ kapnak beadványukra, eddig minden, a kabinethez eljuttatott dokumentumukra érkezett ilyen felelet – fejtette ki Izsák Balázs. Az ÁB arról is határozott, hogy újra felkéri az RMDSZ-es képviselőket és szenátorokat, terjesszék be a parlamentbe Székelyföld autonómiastatútumát. Az SZNT ismételt állásfoglalása szerint Románia tervezett regionális-közigazgatási átszervezése során csak az a megoldás elfogadható, amelyben Székelyföld mint önálló, autonóm jogkörökkel felruházott közigazgatási egység szerepel. A Székely Nemzeti Tanács szerint mind a nyolc székely széknek az önálló Székelyföld közigazgatási egységbe kell tartoznia, és e célkitűzésért minden magyar politikai pártnak egységesen kell fellépnie. Az SZNT elnöke azt is elmondta, hogy a kormány eddig nyilvánosságra került elképzelései ilyen szempontból aggasztóak, megtörténhet, szükség lesz a polgári engedetlenség különböző formáira és eszközeire, a mostani aláírásgyűjtést egyfajta „bemelegítésnek” szánták, igyekeznek ébren tartani a március 10-i hangulatot, lendületet. Az Állandó Bizottság arról is határozott, hogy az SZNT soros ülését június közepén tartják vagy Marosvásárhelyen, vagy Kézdivásárhelyen, s akkor elnökválasztásra is sor kerül. Addig, ahol szükséges, megszervezik a helyi és széki tisztújító üléseket. Márton Zoltán, Makkfalva polgármestere, az SZNT alelnöke bejelentette: május 4-én ötödik alkalommal szervezik meg a Székely majálist. Fontos és jó hangulatú rendezvényre számítanak idén is, tavaly például már több mint háromezren vettek részt. Öt esztendővel ezelőtt az első majális címe az volt, hogy Marosszék Székelyföld része, idén a régiósítás lesz a fő téma, amelyről – a figyelemfelkeltésen túl – egy majálisnak megfelelő, oldott hangulatban kívánnak eszmét cserélni a résztvevők.
Farkas Réka.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Kis diplomácia-statisztika
A kormányváltás óta összesen tíz alkalommal kérették be a magyar külügyminisztériumba a szomszédos országok nagyköveteit – közölte Martonyi János magyar külügyminiszter.
A tárcavezető kifejtette: legtöbbször – hatszor – a budapesti szerb misszióvezetőt idézték be, többek között a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény elfogadása miatt; a magyar nagykövetet három alkalommal hívták be a belgrádi külügyi tárcához.
Ami Romániát illeti: a budapesti román misszióvezetőtől három alkalommal kért tájékoztatást a tárca, míg a bukaresti magyar nagykövetet ötször kérették be a román külügyminisztériumba. Legutóbb, a múlt hónapban Győri Enikő uniós ügyekért felelős magyar államtitkár kérette hivatalába a román nagykövetet Victor Ponta március 19-i interjúja miatt, amelyben Magyarországot kedvezőtlen színben tüntette fel, februárban pedig George Ciamba román külügyi államtitkár bekérette Füzes Oszkár magyar nagykövetet Németh Zsolt parlamenti államtitkárnak a székely zászló használatáról tett kijelentései miatt, amelyben „a szimbolikus agresszió megszüntetését kérte a román kormánytól”.
Korábban a budapesti román nagykövetet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karával kapcsolatos magyar álláspont kifejtésére és a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett román felirat és zászló, valamint a szobornál virágot elhelyezni szándékozó Füzes Oszkár feltartóztatásának ügyében kérették be a tárcához – idézte fel Martonyi János.
Emlékeztetett: a bukaresti magyar képviseletvezetőtől egyebek mellett Németh Zsoltnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata, Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író tervezett romániai újratemetése és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek a romániai regionális átszervezésről tett nyilatkozata miatt kértek tájékoztatást, továbbá arról, hogy miért ad otthont Székelyföld brüsszeli irodájának a Magyar Régiók Háza.
Martonyi szerint a nemzetközi gyakorlat szerint a nagyköveteket akkor kéretik be, amikor a kétoldalú kapcsolatokban kialakult feszültségnek hivatalos keretek között kívánnak hangot adni. Máskor a célnak inkább az felel meg, hogy az adott állam a másik félnél akkreditált nagykövetét küldi be a fogadó ország külügyminisztériumába tiltakozni, magyarázatot kérni vagy tájékozódni, aminek hasonló a súlya. Martonyi szerint az, hogy hányszor kéretik be a nagykövetet, önmagában nem objektív mércéje a kétoldalú kapcsolatok minőségének vagy a nemzeti érdekérvényesítés határozottságának.
Szabadság (Kolozsvár).

Görbicz mezét gyalázták – A ProSport bocsánatot kért a magyaroktól
Elkeserítőnek és felháborítónak nevezte Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a bukaresti ProSport napilap „húzását”, amely a magyar sporttársadalom tiltakozását váltotta ki a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim és a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának Bajnokok Ligája-elődöntője után. Az első, szombati bukaresti összecsapást – amelyet 24-22-re nyert meg a magyar bajnok – többek között olyan fényképekkel harangozta be szombaton az egyik legolvasottabb bukaresti sportújság, amelyeken több román élsportoló Görbicz Anita mezét gyalázza.
A fotókon a Görbicz nevével ellátott, 13-as számú mezzel a kezében Ionela Târlea olimpiai ezüstérmes futó a hüvelykujját lefelé fordítva mutogat, Elisabeta Lipă ötszörös olimpiai bajnok evezős úgy tesz, mintha szét akarná tépni a mezt, a maratoni futás ötkarikás bajnoka, Constantina Diţă eldobja azt, a súlylökő Nicoleta Grasu pedig rálép Görbicz trikójára. A ProSport Lipát és Grasut idézve azt írta: „Győzzetek mindenáron, akár Anita mezének letépése árán is!”
Sportszerű reakciót kérnek a magyar szurkolóktól
„Sportvezetőként, egykori sportolóként és szurkolóként egyaránt végtelenül elkeserítőnek tartom azt, ami a mérkőzéshez kapcsoltan egy romániai médiumban megjelent – reagált a MOB honlapján Borkai Zsolt elnök. – A sporttól, a fair play szellemiségétől teljesen idegen és felháborító, hogy ilyen előfordulhat. Meggyőződésem, hogy ezt a szomorú esetet hasonlóan ítélik meg a romániai kollégák is, és ennek megfelelően járnak el.” A MOB elsőszámú vezetője a szervezet nevében egyúttal minden sportot szerető szurkolót arra buzdított, hogy a csütörtöki veszprémi visszavágón a szokásosnál is sportszerűbben biztassa a győri kézilabdás lányokat. Erre kérte tegnapi közleményében a Magyar Kézilabda-szövetség is a győriek drukkereit. „Az MKSZ az elszigetelt, ám több helyen nyilvánosságot kapó esetet elítéli, ugyanakkor hangsúlyozza: a két csapat párharcának a sportról kell szólnia, éppen ezért nem szabad, hogy ne a magyar klub kiváló teljesítménye kerüljön a tudósítások középpontjába” – áll a szervezet állásfoglalásában.
Tiltakozik a Nemzeti Sport
A magyarországi Nemzeti Sport napilap tegnapi számában „Tiltakozunk!” szalagcímmel reagált a történtekre. A lap megkereste Lucian Lipovant, a ProSport főszerkesztőjét is: „Csupán viccnek szántuk, szerettük volna feltüzelni a Vâlcea játékosait a nagyon fontos meccs előtt. Egészében kell nézni a címlapot, ugyanis nemcsak képek szerepeltek rajta, hanem üzenetek is, amelyeket a román szurkolók küldtek kedvenceiknek. Volt közöttük olyan is, amelyben az állt: »Szeretem a magyarokat, de a mi játékosainkat még jobban« – írja a román újságíró válaszlevelében. – Semmiféle támadó szándékunk nem volt, sem Görbicz Anita, sem a Győr, sem a magyarok ellen. Nagyon sajnáljuk, hogy rossz érzést keltettünk az emberekben, és elnézést kérünk mindenkitől, akit megbántottunk.”
A Nemzeti Sport főszerkesztője …proprimitív című jegyzetében mélyen elítélte román „kollégái” tettét. „Egy újságnak minden szavára, gesztusára ügyelnie kell(ene), a prosport azonban ezzel nincs tisztában; nem ügyel semmire, cujkagőzös nacionalizmussal éli mindennapjait, belerondít a világba, s miközben piszkálja az orrát, elmebeteg módon vigyorog, vicsorog az európai normákra. A román prosport senkiházijait nem véletlenül tiltották ki például Hollandiából...” – írja Buzgó József, arra utalva, hogy a holland szövetség nem adott akkreditációt a ProSport munkatársainak a március 26-i amszterdami világbajnoki selejtezőre, ugyanis a tavaly októberi, bukaresti román–holland meccs előtt az újság Van Hitler főcímmel, Louis van Gaal szövetségi kapitány fotójával harangozta be szintén „sajátos” módon az összecsapást.
Lucian Lipovan egyébként vasárnap éjjel szintén közölt egy jegyzetet a ProSport honlapján. „Gyorbicz” című írásában a főszerkesztő agyondicséri a magyar válogatott játékost, „akihez fogható kézilabdázót még nem látott”, utóiratban pedig ismét elnézést kér azoktól a magyaroktól, akik sértve érezték magukat a mezes fotók miatt, garantálva, hogy semmilyen támadó szándék nem volt bennük.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár).

Különböző életszínvonalúak a székelyföldi megyék
Életszínvonal tekintetében a negyvenegy romániai megye közül Hargita a huszonkettedik, fizetések tekintetében viszont az utolsó. Ugyanezen a listán Maros megye a 12., Kovászna pedig a 31.
Hét mutató alapján állította össze a Gândul.info internetes portál a romániai megyék életszínvonal-rangsorát. Az elemzők állami intézmények – többek között az Országos Statisztikai Intézet, az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség és az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság – adatait használták fel. Figyelembe vették minden megyében a munkanélküliségi rátát, a nettó átlagbért, az egy főre eső összterméket (GDP), a születéskor várható élettartamot, a közművesítéssel ellátott háztartások százalékos arányát, a bűnözési rátát, valamint a zöldövezet felületét. E szempontok szerint minden megye 1-től 42-ig terjedő pontszámot kapott annak függvényében, hogy a 42 közigazgatási egység közül az említett mutatók szerint hányadik helyet foglalja el. Mi Hargita mellett a másik két székelyföldi megye teljesítményét is kiemeljük.
Munkanélküliség: Hargita és Kovászna az utolsó harmadban
Első szempontként a munkanélküliségi rátát vizsgálták. Az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség adati szerint Ilfov megyében mindössze 1,83 %, Temes megyében pedig kétszázalékos volt tavaly év végén a munkanélküliségi ráta. Ezzel szemben 2012 végén Maros megyében 6,22, Hargita megyében 7,48, Kovászna megyében pedig 7,79 százalék volt a munkanélküliek aránya.
Bérezés: Hargita az utolsó helyen
Az Országos Statisztikai Intézet adatai alapján a legjobban a bukarestiek vannak megfizetve: ők tavaly decemberben havi 2152 lejes nettó átlagfizetést vihettek haza, az országos átlagnál (1538 lej) 614 lejjel többet. Második helyen a Bukarest peremvidékének számító Ilfov található, harmadikon pedig Kolozs megye, ahol decemberben átlagosan 1588 lej volt a havi nettó átlagfizetés. A lista másik – rosszabb – felén Hargita megye található: a vizsgált időszakban 1064 lej volt az átlagbér, 474 lejjel kevesebb, mint az országos átlag. Maros megyében 1330, Kovászna megyében 1145 lej volt a nettó átlagbér.
Zöldövezet: Hargita a középmezőnyben, Kovászna az utolsó ötben
A városi közösségek számára kialakított zöldövezetek nagysága is az életszínvonal egyik mutatójának számít. Ez alapján Bukarest került az első helyre: az országban található 22451 hektár városi zöldövezetből 4807 hektár van a fővárosban. Zöldövezetnek számítanak a parkok, közkertek, sportlétesítmények körüli területek, illetve a sugárutak mentén lévő pázsitcsíkok. Ezer hektárnál nagyobb zöldövezet még Dolj és Kolozs megyében található. A legkevesebb zöldövezet Giurgiu (70) és Tulcea (77) megyékben van kialakítva. Hargita megyében 418, Kovászna megyében 163, Marosban 621 hektár városi zöldövezet található.
Bűnözési lista
Az összesítés szerkesztői szerint a legbiztonságosabb megyének Ilfov bizonyult: ott 2011-ben százezer lakosból 85 személy ellen született jogerős ítélet. Az országos átlag 223 személy százezer lakosonként. A statisztikai intézet adatai szerint a a 2. legbiztonságosabb megyének Vâlcea bizonyult (105). A legkevésbé biztonságos megyének Hunyad (369) és Brassó (358) tűnik. Ez a szám 2011-ben Hargita megyében 240, Háromszéken 229, Maros megyében pedig 194 volt.
Szennyvízvezeték-rendszer kiépítettsége
A jólét egyik fokmérőjének számít a háztartások szennyvízrendszerre való csatlakoztatása. E mutató tekintetében Bukarest az első (a háztartások 96,6 százaléka van rákötve a hálózatra), a fővárost Brassó (85%) és Temes (85%) megyék követik. Az országos átlag 65 %. Hargitában 71,4%, Kovászna megyében 67,3%, Maros megyében pedig 69,2 % ez az arány. A lista utolsó helyén Olt megye (30%) található.
Bruttó hazai össztermék
Az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adatai szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) vizsgálata alapján Bukarest az általa idén megtermelendő, személyenkénti 16 ezer euróval jóval meghaladja a 9553 eurós országos átlagot. E listán 10 ezer euróval Temes megye a második. A székelyföldi megyék idén a következő GDP-re számíthatnak: Hargita 4897 euró, Maros 5193 euró, Kovászna 4483 euró. A legkevesebbet Vaslui megyében fognak termelni, lakosonként 2835 eurót. Születéskor várható élettartam
A bukarestiek számíthatnak a legboldogabbnak, legalábbis ha a születéskor várható élettartam mutatóját vizsgáljuk. A főváros lakói 75,7 esztendőt élhetnek meg, ezzel szemben a szatmáriak átlagosan 70,5 évre számíthatnak. A születéskor várható élettartam tekintetében a hargitaiaknak 73,7 évet jósolnak, a háromszékieknek 73,4-et, a Maros megyeieknek pedig 73,2 esztendőt.
Összességében életszínvonal tekintetében a főváros mellett Temes, Ilfov, Kolozs és Szeben megyék a legfejlettebbek. A 42-es listán Maros a 12., Hargita a 22., Kovászna pedig a 31.
Kozán István
Székelyhon.ro.

Jakab István: felelősek vagyunk a marosvásárhelyi magyar közösségért
Új vezetőségnek szavazott bizalmat az EMNP marosvásárhelyi tagsága, a szervezet elnöki tisztségére Jakab Istvánt választották meg. A közgazdászt terveiről, célkitűzéseiről kérdeztük.
– Miért döntött úgy, hogy szerepet vállal a Néppártban?
– Nézze, én egyszerű ember, kétgyermekes családapa vagyok. Keresztény ifjúsági egyesületekben – és most is – a közösségemért tevékenykedek, nap mint nap azért dolgozom, hogy a magyar fiataloknak legyen jövőjük idehaza. Naponta találkozom az emberekkel, akik elmondják, már annak is örvendenek, hogy valaki egyáltalán szóba áll velük. Meggyőződésem, hogy csak a közösség érdekében kifejtett tisztességes politizálásnak van értelme. Új lendületre van szükség az alkudozásokban megfáradt politikum helyett. Fiatalokra van szükség, akiket nem sározott be a bukaresti háttéregyezkedések polipja. Azért mondom ezt, mert látjuk, hova vezetett az elmúlt évek „okos” és „jogos” politizálása: oda jutottunk, hogy Marosvásárhelyen a magyar közösség akarata egyáltalán nem érvényesül, Kossuth Lajosnak már csak a neve kiejtését és leírását is fesztültségkeltésnek minősítik.
– Mit tart kiemelt fontosságúnak a marosvásárhelyi szervezet élén? Melyek a tervei? – A marosvásárhelyi magyar közösség akaratának érvényesítésén fogok dolgozni. Ennek rendelem alá a szervezetépítést, hisz csak olyan szervezetépítésben hiszek, amely a közösség épülését is eredményezi. Erős magyar politikai szervezet csak ott és úgy tud lenni, ahol maga a magyar közösség – ismétlem: a közösség, és nem annak kiválasztott kedvezményezettjei – összességében erős. Az önmagáért való szervezetre sem szükség, sem igény nincsen. Olyan szervezet építésén dolgozom, dolgozunk csapatommal, amely a marosvásárhelyi magyarok partnere kíván lenni a hétköznapokban, amely a közösségért van. Nekem egyetlen tervem és programom lehet: életerős marosvásárhelyi magyar közösséget építeni. – Milyen célokat tűzött ki maga elé, mit szeretne megvalósítani mandátuma alatt?
– Marosvásárhely nagy vesztese az elmúlt 23 évnek. Elkerültek a befektetők, családok ezrei emigráltak, az itt élők elszegényedtek, miközben az erdélyi városok sorra megelőztek. Sajnos, ez egy fapados város, fapados élettel – ezen kell változtatnunk. Olyan szemléletet kell felmutatnunk, amely a város és magyar polgárainak jövőjét, felemelkedését jelenti. Ehhez olyan eseményeket kell kapcsolnunk, mint amilyen az augusztus végi Vásárhelyi Forgatag. Emellett szeretném újra meghonosítani, vagy ha úgy tetszik, visszahonosítani a kalákát, felmutatva, hogy városunk sorsával mindannyiunknak törődni kell.
A néppárt városi struktúráját úgy fogjuk kiépíteni, hogy az emberekkel együtt tudjunk döntéseket hozni. Biztatni, bátorítani szeretném a marosvásárhelyi magyarokat, hogy érdemes itt élni, érdemes családot alapítani, gyerekeket vállalni, hogy segítsék egyházukat, védjék iskoláikat, használják és óvják anyanyelvüket. Egy politikai pártnak csakis olyan céljai lehetnek, amelyek az embereket hozzásegítik a jobb élethez. – Vannak-e próbálkozások, lát-e lehetőséget az együttműködésre az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének új vezetőségével?
– Amikor az egymás iránti tisztelet eltűnik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egészen más működik, mint a magyar közösség érdekérvényesítése. Ha elfogadjuk, hogy az EMNP és az RMDSZ nem képes együttműködni a marosvásárhelyi magyar közösség problémáinak megoldásán, akkor ezekre a szervezetekre nincs szükség. Ha beletörődünk abba, hogy politikai szervezeteink kizárólag saját érdekeik mentén hoznak döntéseket, akkor nincs szükség sem politikára, sem politikusokra. A mai közgondolkodás arra épül, hogy a pártérdekek csak egymás kárára, egymást gyengítve érvényesíthetők. Ez nem csoda a szeretetlenség társadalmában. Ezzel szemben azt állítom, hogy itt, Marosvásárhelyen az EMNP és az RMDSZ erősíthetik egymást, ha világos a politikánk. Nekünk az itt élő magyar közösségért van felelősségünk.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro.

Autonómia, ami nincs, de kellene
Valakik kikutatták: az erdélyi magyarok közel fele tizenkét éven belül autonómiára számít. Ettől az egyik szemünk sír, a másik nevet.
Miközben a fősodratú honi médiát újabb és újabb bukaresti mocsokhegyek foglalkoztatják, a hazanéző magyar sajtóban mégiscsak az volt a tegnap fő híre, hogy valakik kikutatták: az erdélyi magyarok közel fele tizenkét éven belül autonómiára számít. Ettől az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert miért csak a közösség fele ilyen optimista és miért csak egy fél emberöltő múlva, de nevet, mert lám, már minden második emberünk bízik az önrendelkezés lehetőségében, ráadásul mi az a tucatnyi év az elmúlt kilencvenhez képest. Anélkül, hogy a felmérés feltárta részletekbe magam is belemennék – pedig hát az ördög ugyebár mindig a részletekben rejtezkedik –, az azért feltűnt és meglepett, hogy bár arányosan kérdeztek meg magyarokat a Partiumból és Székelyföldről, utóbbi régió autonómiaigénye úgymond nem kerekedett felül az összerdélyi önrendelkezésén. Bár nem tudjuk, pontosan miként és miről kérdezték őket – ami egyáltalán nem mindegy –, a válaszadók összessége a legnagyobb arányban Erdély autonómiáját jelölte meg a legfontosabbként. Még Székelyföldön is! Ahol csak feleannyian tartották elsődlegesnek magának a Székelyföldnek az autonómiáját, mint ahányan az egész Erdélyét. Ez több kérdést is felvethet. Eszerint inkább az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küzdelmét támogatnák és helyeselnék, semmint a Székely Nemzeti Tanácsét? Inkább történelmi, semmint etnikai alapon fejlesztenék az autonómiákat? (Hiszen a Románián belüli autonóm Erdély egy nagy román többségű entitás lenne ma is és a jövőben is. Ahol ugyanúgy ki kellene harcolni a magyar közösség önrendelkezését, mint a mostani egy és oszthatatlan román nemzetállamban.) Egy biztos: elenyésző volt a megkérdezettek között azoknak a száma, akik szerint nincs szükség semmiféle rendű és rangú és tartalmú autonómiára. Beérik azzal, amit Bukarest adott, ad és adni fog nekik.
Dénes László
Székelyhon.ro.

Ady, a bukarestiek családias iskolája
198 éves a fővárosi magyar tannyelvű oktatás
Volt már 9-es számú Elméleti Líceum, 5-ös számú Matematika-Fizika Líceum, a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb korszakában pedig – amikor vegyes, román–magyar évfolyamok létrehozására kényszerítették –, a 33-as számú Ipari Líceum nevet is viselte Bukarest egyetlen magyar nyelvű oktatási intézménye. Az Ady Endre Elméleti Líceum folyosóin ma több száz magyar diák zsivaja hallatszik.
A fő céljaként az identitásmegőrző kultúratámogatást meghatározó iskolában mindig arra törekedtek, hogy Bukarest valamennyi magyar gyermeke számára biztosítani tudják az anyanyelvi óvodai és iskolai oktatáshoz való hozzáférést. Ezért aztán az intézmény befogadóképességét is növelni kellett, 2007-ben kormánypénzből elkezdődött az iskola bentlakásának építése, de pénzhiány miatt még a belső szerkezet befejezése előtt leálltak a munkálatok. „Volt egy időszak amikor gyimesi csángó diákjaink is voltak. A vidéki gyerekekre gondolva fogtunk bővítési munkába, hogy közel tudjuk őket tartani, amíg megszokják a bukaresti életet. Ha a líceum után egyetemre mentek volna, továbbra is szállást biztosítottunk volna nekik” – tájékoztat Bejan Ibolya, az iskola igazgatónője (képünkön). A projektre még a sportpályát is rááldozták. „Ez a bentlakás a legnagyobb álmunk, hisz így tudnánk növelni a gyermekek számát. Mint minden szórvány magyar oktatási intézménynek, nekünk is szükségünk lenne erre” – teszi hozzá. Az 1992-től önálló vált tanintézet épületét amúgy folyamatosan tatarozzák: 2003-ra a teljes épületet megerősítették, földrengésbiztossá tették. Saját forrásból biztosították a földgáz bekötését az óvodai konyhába, kicserélték a nyílászárókat. A feltámadás, az újjászületés évei voltak ezek, hiszen korábban nem bántak túl kegyesen az iskolával.
Nehéz múlt, biztató jövő
Sötét korszak volt az 1985-1990-es időszak, nem is szeretnek róla beszélni. Azért fel-fel idézik, ahogyan röviddel a rendszerváltás után az 1815-ben felekezeti iskolaként indult tanintézet tanárainak és diákjainak a református Calvineum templom épületébe kellett menekülniük a román iskolatársaik agresszív lázadása elől. „Az osztályaink akkor is alacsony gyermeklétszámmal működtek, és ezt Ceauşescu nem nézte jó szemmel. Ezért sok olyan diákot utaltak hozzánk, akik a jobb román líceumokba nem jutottak be. A cél nyilván az etnikai összekeverés volt, de emellett az elméleti líceumból szaklíceumot csináltak. Az 1989-es események után azt hittük, hogy jobbra fordulnak a dolgok, ’90-ben végül, amikor a magyar tanulók ismét visszanyerték az anyanyelvű oktatáshoz való természetes jogukat, azt gondoltuk, megbeszéljük a román tantestülettel, költözzenek át egy másik iskolába. Egy akkori államtitkárral ki is egyeztünk abban, hogy várunk 1992-ig, míg az utolsó évfolyam is befejezi a 12. osztályt. Ez a terv azonban meghiúsult, mert idő előtt kiszivárgott, a románok pedig úgy döntöttek, tudtunkra adják, hogy innen nem mennek el, mert ez az ő iskolájuk. Valaki felbujtotta az itt maradt diákokat, mert egyik reggel szó szerint elfoglalták az iskolát, bezárkóztak az épületbe, minket pedig kőzáporral fogadtak. Betörték az ablakokat, csak úgy repkedtek a fejünk felett az üvegszilánkok. A falakra mindenféle üzeneteket irkáltak, hogy menjünk oda, ahonnan származunk, üvöltözve fenyegettek. Egész éjjel attól rettegtünk, hogy felrobbantják az iskolát” – eleveníti fel Bejan Ibolya. Az ellenpropaganda hátterében Corneliu Vadim Tudor állt, a Nagy-Románia Párt elnöke. „Volt neki akkoriban egy sikeres lapja, abban is megjelentünk valami olyan címmel, hogy nem engedjük tanulni a román diákokat. Ez ellen nem sokat tudtunk tenni, és mivel féltettük a diákjainkat, a fő célunk az volt, hogy biztonságba helyezzük őket” – magyarázza az igazgatónő. A líceum tantestülete ekkor döntött úgy, hogy a református templomba, a Calvineumba költözteti a diákokat, míg minisztériumi szinten rendezik a dolgokat. Körülbelül két hétig voltak kénytelenek ottmaradni, a gyerekeket szinte teljesen elzárták a külvilágtól, hogy ne essen bántódásuk: iskolába jövet és hazafelé is felnőttek kísérték őket. „Néhány hét elteltével már a visszaköltözésen és egy új iskolanév választáson gondolkoztunk: először Sükei Károly bukaresti születésű költő-újságíró után akartuk az iskolát elnevezni, de arra gondoltunk, őt kevesen ismerik, főleg Bukarestben. Petőfin is gondolkoztunk, de mivel már volt egy Petőfi-ház Bukarestben, nem akartuk, hogy az emberek keverjék az intézményeket. Végül Adyra esett a választás az Octavian Gogával való barátságára, valamint a liberális nemzetiségi szemléletére való tekintettel. Ebben az időszakban Balogh Péter szobrászművész egy Ady-mellszobrot adományozott a Calvineumnak és egy másolatot az iskolának is” – idézi fel Bejan Ibolya. Az igazgatónő akkoriban került az iskolához fiatal tanárként, s bár nem nagyon vett részt az akkori adminisztratív döntésekben, az események mély nyomokat hagytak benne.
Már nem a fennmaradás a tét
A kedélyek 1992 nyara környékén kezdtek végül lecsendesedni, a bukaresti iskolában azóta kizárólag magyarul folyik az oktatás óvodától a tizenkettedik osztályig. A három csoportos napközi jelenleg 60 gyereket fogad reggeltől délutánig, míg az osztálytermek padjait 128 diák koptatja. Évente 15 körüli az első osztályba beiratottak száma, az óvoda pedig mintegy hatvan gyerekkel indul évente. Utóbbi egyébként igen népszerű Bukarest-szerte, többek közt jó konyhájának köszönhetően. „Sajnos csökken a bukaresti magyarság száma, és ezzel nyilván a gyermeklétszám is. Nagy a fluktuáció is: az üzletemberek és politikusok jönnek-mennek, beadják gyermekeiket tanulni, majd néhány év múlva továbbviszik őket. Próbáljuk évente felmérni a templomokban, hogy hány gyerekre számíthatunk, szórólapokat osztogatunk, mindenféle népszerűsítő rendezvényt, ünnepséget szervezünk, hogy valamennyi magyar gyermekes családhoz eljusson az iskola híre. Sok volt diákunk hozza hozzánk a gyerekét. Jól ismerjük a bukaresti magyarokat, a gyerekekkel közvetlenül bánunk, ami nagyon családiassá teszi a hangulatot. És hát ilyen kevés gyerekkel ez könnyebb is. Már nem a fennmaradás a tét, hanem a minél színvonalasabb, emberibb oktatás biztosítása. És az, hogy legyen ránk kereslet ” – összegez az igazgatónő.
Bukaresti iskolatörténet
Az 1815-ben felekezeti iskolaként alapított tanintézet kezdetben Sükei Imre református lelkipásztor otthonában működött. Az 1875-ben felépült egyemeletes iskola már szolgálati lakással is rendelkezett. 1904-ben a Sfinţii Voievozi utcában leányiskola, 1906-ban a Sfântul Ştefan utcában fiúiskola nyitotta meg kapuit a magyar tanulóifjúság előtt. Az 1910–11-es tanévben a római katolikus iskola tanulóinak száma elérte az 1141-et, a református iskolát pedig 468 diák látogatta. Az iskolák napközis rendszerben működtek, jól felszerelt szertárakkal, műhelyekkel és könyvtárakkal rendelkeztek. Bukarest több kerületében bérelt épületekben óvodai csoportok és elemi iskolai osztályok is működtek. Az első világháború után hanyatlásnak indult a bukaresti magyar oktatás. Bár az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat egyenlő jogokat ígér valamennyi román állampolgár számára, a valóság mást mutatott: az iskolát seqestrum (zárlat) alá vetik. Az 1940-es bécsi döntést követően a bukaresti magyar lakosság, így a tanuló ifjúság száma is jelentősen csökkent, az iskola pedig újra szélsőséges elemek céltáblájává vált. ’44-ben három bombatalálat romba döntötte a Sfinţii Voievozi-i iskolaépület kétharmad részét: pillanatok alatt semmisült meg a modern tanfelszerelés, a bútorzat, a fizika- és biológia-szertár, az asztalosműhely. Takács Pál igazgató, aki az óvóhelyen vészelte át a bombázást, emberfeletti erőfeszítéseket tett a magyar nyelvű oktatás újrakezdése érdekében, és az 1945–46-os tanévben az iskola Egységes Magyar Gimnázium néven már működött. A felekezeti- és magániskolák 1948-as államosítása Bukarestben 89 tanintézetet érintett, köztük a legrégibb, az 1730-ban alapított zsidó gimnáziumot és a református magyar iskolát is. Az addigi gimnázium 1949-ben líceumi rangra emelkedett, majd 1958-ban tanügy-minisztériumi határozat alapján az iskola elfoglalta mai épületét.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Hagymakupolás persely
A román ortodox egyház mindegyre belekeveredik valamilyen botrányba. Nemrégiben a gyógyszermaffiával szövetségben csapolták az egészségbiztosítási kasszát itt, a megyében is. Mintha nem lenne eléggé busás adózatlan jövedelem a kegytárgyak és szentelt gyertyák forgalmazása. Évente 100 millió eurós bevételre tesznek szert, s ezáltal az ország legnyereségesebb vállalkozásainak élére kerültek. Így van amiből építkezni, terjeszkedni nemcsak a hagyományos vonzáskörzetükben, hanem a Székelyföldön is. Az országban közel 19 ezer szent hajlék létezik. De ez sem elég. Bukarestben évek óta folyik a csatározás a Nemzet Katedrálisának nevezett építmény körül. Mind a helyszín, mind a beruházás költsége sokakban elégedetlenséget váltott ki. Józan ésszel valóban felfoghatatlan, miért kell most 400 millió eurót erre költeni. És főleg kinek a pénzét! Mert itt az adófizetők, vagyis a nem ortodoxok zsebére is megy a játék. Egy honatya megelégelte ezt a kontrollálatlan pazarlást, és azt merte javasolni, hogy ne az állami költségvetésből támogassák az egyházakat, hanem a hívek saját adójuk felajánlható részét irányítsák a kiválasztott felekezetnek. Javaslata vehemens ellenkezést váltott ki mind a kormány, mind a felekezetek részéről. Így jár, aki eltájolja magát, és nem mérlegeli azt a tényt, hogy az ortodox országokban gyakorlatilag nem történt meg az állam és az egyház szétválasztása. Jól emlékszünk, hogy még az átkosban is a diktátor milyen szimbiózisban ténykedett az akkori pátriárkával, hogy ne is beszéljünk a szekuritáté fizetési listáján nyilvántartott papok százairól. Most a pártokkal van hasonló csendestársi együttműködés. Elég, ha a választási kampányra vagy az idei költségvetés vitájára gondolunk, amikor a honatyák a saját körzetük templomépítéseire gyűjtötték a közpénzt. Nem is keveset. Az idén 71 millió euró támogatást kapnak.
A magyar történelmi egyházak vezetői a költségvetési pénzek megvonása kapcsán jogosan kérik az elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását. Hiszen az államosítás előtt ezek jövedelméből tudtak önerőből iskolákat, kórházakat fenntartani. Mint a nyugat-európai felekezetek ma is. Ezért nem támogatja az állam sem Olaszországban, sem Franciaországban az egyházakat. Németországban pedig az adójuk 2 százalékával támogathatják egyházukat a hívek. Tehát a civil szervezetekkel egy csoportba tartoznak a felekezetek is. Ez nemcsak anyagi, hanem kulturális-társadalmi kérdés is. Egyébként az ortodox és a nyugati mentalitás közötti szakadék még nagyon sok feszültséget okoz majd a Unióban. A szokásrendi eltéréseken kibicsaklik majd a jogharmonizáció is.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely).

Költészet napi koszorúzás
Nagyvárad – A Magyar Költészet Napja alkalmából tegnap megkoszorúzták József Attila nagyváradi szobrát.
A Magyar Költészet Napján, vagyis április 11-én tartott nagyváradi sajtótájékoztatón Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke e nap jelentőségéről beszélt, kiemelve, hogy 1964 óta ünneplik József Attila születésnapján a Magyar Költészet Napját. Tőkés László hangsúlyozta, hogy József Attila költészete mai is aktuális üzenetet hordoz, idézve költőóriásunk „fasiszta kommunizmus” kifejezését, mely – mint Tőkés fogalmazott - rendkívül időszerű ma is. Tőkés László ennek kapcsán kijelentette: „Elegünk van mindenféle totalitarizmusból, de nem mérjünk kettős mércével. A szocialista és a liberális propaganda fasisztaüldözésbe kezdett, csak éppen az nem látszik, hogy kik a fasiszták” – hangsúlyozta Tőkés László.
Japán-magyar barátság
A sajtótájékoztató után az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Partiumi Keresztény Egyetem, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és az Erdélyi Magyar Ifjak képviselőiből álló delegáció kilátogatott a Petőfi parkban álló József Attila szoborhoz. Itt Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke szólt a megjelentekhez. A szónok kiemelte: „nekünk jutott osztályrészül az, hogy meg tudjuk teremteni azt a kismagyar társadalmat itt Nagyváradon és Erdélyben, ami nélkül nem élhetünk szabadon.” Tőkés László az EMNTelnöke, az EP alelnöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a József Attila szobor a váradi származású Wagner Nándor szobrászművész alkotása, aki Japánban fejezte be földi pályafutását, mely országot hatalmas természeti katasztrófa súlytotta a közelmúltban. „Wagner Nándor özvegyének, Chyio asszonynak elküldtem az együttérző levelemet, hasonlóképpen a Japán brüsszeli és bukaresti nagyköveteinek. Kegyelettel gondolunk városunk szülöttjére Wagner Nándorra, aki haló porában is megajándékozott bennünket egyik alkotásával, és Isten kegyelmét kérjük a megpróbáltatásokat szenvedő japán népre” – fogalmazott Tőkés László. A beszédek után az említett intézmények képviselői megkoszorúzták a József Attila szobrot.
Pap István
erdon.ro.

Fegyelmezetten élni, a nemzeten segíteni
„A halál egyforma. Mindegy, hogy fagyhalál, éhhalál, golyó által hal meg valaki vagy a gázkamrában; mi sem önként mentünk a harctérre, minket is vittek. Belesodródott az ország egy háborúba, és mi tettük, amit kellett, amit lehetett, és amit a becsület megkívánt: védtük a hazánkat.” Beszélgetés Szőts Dániel sepsiszentgyörgyi orvossal, közíróval. (Orvos, közíró. 1925-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte. Az érettségi után behívták katonának, 1944-ben a szovjet fronton megsebesült, hadifogságba esett; hazatérése után elvégezte a marosvásárhelyi orvosi egyetemet. Öt évig körorvos, majd Sepsiszentgyörgyön tiszti főorvos. Több kiadványban jelentek meg közéleti írásai és szakdolgozatai. Kötetei: Sohasem felejtem el, Úz völgye térsége 1944 kora őszén, Sorsok napfény és sötétlő árnyak között, Hatvanöt év meg nyolc esztendő, Múltam emlékei.)
– A család, az iskola és a közéleti szerepvállalás határozta meg eddigi életét. Kovásznainak tartja magát, de évtizedek óta Sepsiszentgyörgyön él, erdőmérnöknek készült, mégis az orvostudományt választotta. Hogy látja, milyen hatással volt az Ön és családja életére a történelem?
– Háromszékinek és kovásznainak tartom magam. A családunk Kőrösről származik, ott kaptunk ármálist, nemesi levelet. A Szőtsök Rákóczi-pártiak voltak, a nagymajtényi fegyverletétel után elhagyták Kőröst, az egyik ősünk az 1700-as évek elején átköltözött Kovásznára, azóta kovásznaiak vagyunk. Jelenleg a bátyám nagyobbik fia és a családja élnek Kovásznán, a többiek elköltöztünk, én először Csíkba, majd Sepsiszentgyörgyre kerültem. Második hazámnak Sepsiszentgyörgyöt tartom, hiszen itt élek már több mint hetven éve. Édesapám magyar időben, 1940–1944 között Kovásznán volt főerdőmérnök. Az ő nyomdokain haladva, miután 1943-ban a Székely Mikó-kollégiumban leérettségiztem, elmentem Sopronba, fel is vettek, két hétig látogattam az erdőmérnöki kart. Oda jött utánam a behívó egy fenyegető levél kíséretében, miszerint a tanulmányi szabadság iránti kérelmemet elutasították, ez ellen fellebbezéssel nem élhetek. Ott kellett hagyjam az erdőmérnöki egyetemet, és bevonultam katonának. Két évig szolgáltam, megjártam a frontot, megsebesültem, mire a fogságból hazaértem, Erdélyt visszacsatolták Romániához. Romániában akkor nem volt erdőmérnöki egyetem, de éppen akkor nyílt meg Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, amelynek orvosi karát leköltöztették Marosvásárhelyre, és én akkor döntöttem el, hogy orvos leszek.
– Sok szállal kötődik ma is a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumhoz, a véndiák-társaság elnöke, Hatvanöt év meg nyolc esztendő címmel könyvet is írt az iskoláról. Mit kapott ettől az alma matertől?
– Édesapámnak köszönhetem, hogy mikós diák lettem, ő is, a bátyja is ott tanult, a bátyámat és engem is oda íratott, mint ahogy én is a lányomat és a fiamat. Családi hagyomány a Székely Mikó Kollégium. Egyenes, becsületes, fegyelmezett közösségi szellemet kaptunk ebben az iskolában. A nagyobb diák nevelte a kisebbet, íratlan törvény volt, hogy negyedik osztályig, amíg nem konfirmáltunk, nem viselhettünk hosszú nadrágot, csak rövidet vagy buggyosat. Most sem szégyellem, hogy a konviktusban tízéves első gimnazistaként megmostam a mosdótálban Ferenc úr, a szobafőnököm lábát. Aztán amikor én lettem nyolcadikos és szobafőnök, nekem is megmosták a lábamat. Nem haragudtunk ezért egymásra. Mindig elmondom, hogy a munka iránti szeretetet, a tudomány iránti tiszteletet, Istenben való bizalmat, a haza, szülőföld iránti hűséget, egészséges közösségi szellemet tett a tarisznyánkba a Mikó. Beke György kiváló író, akit nagyon szerettem, Magyarországra történt kitelepedése után azt írta, hogy parasztkollégium a Székely Mikó. Akkor válaszoltam neki, hogy Gyuri, ilyent ne mondj, mert mi parasztnak azt neveztük, aki műveletlen és rosszmájú, a Mikóban az arany- és ezüstkalászos székely gazdák gyerekei jártak. Szerte a világba szétszóródtak a mikós diákok, de az is viszi magával a mikós szellemet, aki Pesten vagy New Yorkba él; érzi, hogy összetartozunk. Ma már nem éppen olyan a mikós szellem, mint régen, de nem is lehet, hiszen mi akkor egyenruhát, egyensapkát, karszalagot viseltünk, a konviktusban minden év elején friss szalmával megtöltöttük a szalmazsákunkat, és egész évben azon aludtunk. De a lényeg ma sem változott.
– Az Úz völgyi harcok veteránjaként több könyvet is írt a háborúról. Hogy emlékszik a katonaévekre, a frontszolgálatra?
– A katonaság szigorú, kemény kiképzést jelentett. Emlékszem, három szegény falusi gyerek is volt velünk, nem bírták a súlyos fegyelmet, hazaszöktek, a tábori csendőrök hozták vissza őket. Számunkra, akik a Mikóban éltünk tíz évestől tizennyolc éves korunkig, az ottani nevelés, a mindennapos életforma olyan edzést jelentett, hogy nem volt már teher a katonai kiképzés vagy a frontszolgálat. A Mikóban is reggel hatkor volt ébresztő, este kilenckor takarodó. Reggelire nem tejeskávét ettünk kaláccsal és habcsókkal, hanem köménymagos levest, este túrós puliszkát, tehát hozzászoktunk a fegyelemhez, a szerény étkezéshez, ez segített át a nehéz háborús viszonyokon, a frontszolgálaton és a fogságon. Mára az Úz völgye éppen olyan zarándokhely lett, mint Csíksomlyó, a Perkő, a Nyergestető vagy néhány éve Gyimesbükk. Minden évben elmegyünk augusztus 26-án az Úz völgyébe, emlékművet is emeltettünk ott, ahol először betörtek az oroszok. Tavaly 120 sátort számoltam össze, jöttek Magyarországról, Kárpátaljáról. Az első világháborúban a 11. Munkácsi Gyalogezred harcolt az Úz völgyében, az elesetteknek hadi kápolnát építettek, most is áll. Tavaly jöttek a munkácsi magyarok, és zsákban hozták a hazai földet elesett honfitársaik sírjára.
– Volt-e hatással később például az orvosi hivatására vagy közéleti szerepvállalására, értékrendjére, hogy harcolt a fronton?
– A halál egyforma. Ezért haragszom azokra, akik azt mondják, más a holokauszt, és más a harctéren elesett katonák sorsa. Nem igaz. A halál egyforma. Mindegy, hogy fagyhalál, éhhalál, golyó által hal meg valaki vagy a gázkamrában, mert mi sem önként mentünk a harctérre, minket is vittek. Belesodródott az ország egy háborúba, és mi tettük, amit kellett, amit lehetett, és amit a becsület megkívánt: védtük a hazánkat. Nem lehet semmit különválasztani. Az oroszok tudták, hogy az Úz völgye sebezhető pont, sokkal gyengébben van felszerelve, mint északra a Gyimesi-szoros vagy délre az Ojtozi-szoros. Persze a Gyimesi- és az Ojtozi-szoros is elesett, áttörték a védelmet, ez elkerülhetetlen volt, hiszen 1942 decembere után Sztálingrádnál megfordult a hadiállapot, és az oroszok Berlinig meg sem álltak. Tudtuk ezt akkor mi is. De nem azt néztük, hogy fizetnek-e nekünk, zsoldoshadsereg vagyunk, vagy sem, mi védtük a hazánkat, nem mentünk sehova, itt a Kárpátoknál vívtuk a harcot. Tizennyolc–tizenkilenc évesek voltunk. Van egy széles körben elterjedt tévedés: minket gyakran leventekatonáknak neveznek, holott nem voltunk azok. Mi az 1924 és 1925 között születettek előrehozott korosztálya voltunk: rendes katonák. A leventekatonák azok a szerencsétlen gyerekek voltak, akik 1926, 1927, sőt 1928-ban születtek, és bevitték őket mint leventéket, majd kiképzés nélkül bedobták a frontharcokba. Az Úz völgyében Aklosnál, Szentmártonnál, Pottyandnál meg tudtuk állítani a hős szovjet hadsereget, két hétig tudtuk védeni ezt a vonalat, majd szeptember 11-én este kaptuk Pottyandnál a parancsot, hogy vonuljunk vissza a Maros völgyébe, mert bekerítettek bennünket. Szeptember 8-án elesett Sepsiszentgyörgy, a kászoni erőd, az Ojtozi-szoroson is bejöttek az oroszok, muszáj volt visszavonulni.
– A diktatúra évei alatt került-e összeütközésbe a hatalommal, amiért minden évben kijárt az Úz völgyébe, és megemlékezett az elesettekről?
– Én nem, de az egyik barátomat behívták a Szekuritátéhoz, mert valaki besúgta. Aztán valahogy ez ellaposodott, és továbbra is jártunk az Úz völgyébe. Számomra a legszomorúbb, hogy 1995 óta, amikor felállítottuk az Úz-völgyi emlékművet, a titkosszolgálat minden évben lefilmezi a megemlékezést. Még mindig figyelnek, három évvel ezelőtt beidéztek Csíkszeredába, majd a sepsiszentgyörgyi rendőrségen is kihallgattak. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy korábban nem tettük, de azóta rendszeresen elénekeljük a székely és a magyar himnuszt. Nem hagyjuk magunkat! Megtartjuk a megemlékezést, amíg élünk. Nekem a nyolc év mikós diákélet adta az alapot, majd ezt folytatta a magyar honvédség. Belénk rögzült, hogy a hazát meg kell védeni, a magyarságtudat úgy belém ivódott, hogy később hiába jött a kommunizmus, a Szovjetunió, mindig az volt a fontos, hogy fegyelmezetten éljek, és próbáljak a nemzetemen segíteni. Ezért írtam, erre alapoztam a közéleti tevékenységemet is. Benedek Elek, Csutak Vilmos, Kós Károly, Orbán Balázs, Gábor Áron, Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor – mi tőlük tudunk szellemi erőt meríteni.
– Orvosi tárgyú szakdolgozatokat is közölt. Miért választotta szakterületének a közegészségügyet és a járványtant?
– Öt évig voltam körorvos, hét falu tartozott hozzám. Nem volt villany, aszfalt, jöttek utánam szekérrel, de fiatal voltam, bírtam. Gyimesfelsőlokon Gyimes egész völgyét egyedül kellett ellátnom. Aztán egyszer bevittek Csíkszeredába, akkor rajonközpont volt, és kineveztek a nemrég létesült közegészségügyi és járványtani központ élére. Azzal biztattak, hogy nem maradok ott sokáig, belgyógyász vagy röntgenorvos leszek. Amikor el kellett volna mennem röntgentanfolyamra, kisütötték, hogy nincs, aki helyettesítsen, így lemaradtam. Telt múlt az idő, jött egy törvény, hogy három év gyakorlat után lehet levizsgázni szakorvosnak, én már három éve dolgoztam közegészségügyi vonalon, és akkor Temesváron elvégeztem a szak-, később Bukarestben a főorvosi vizsgát. Nem bántam meg, hiszen azért akartam erdőmérnök lenni, hogy szabadon járhassak az erdőben. A közegészségügyi központban, vagy ahogy akkor mondták, a Sanepidnél állandóan terepre kellett mennem, tehát nem egy folyosón és nyolc kórteremben éltem le az életemet, mint egy belgyógyász vagy egy sebész, hanem Csíkban és Háromszéken is felkerestem minden falut. Kotormánytól Hetéig minden falu körorvosával jó barátságban voltam, megismertem a települések értékeit, hírességeit.
– Mivel foglalkozik jelenleg, közel a kilencvenhez?
– Idén lesz harminc éve, hogy a Székely Mikó Kollégium osztálytalálkozóján felállítottuk az első kopjafát a sepsiszentgyörgyi Vártemplom falai mellett. Ezzel hagyományt teremtettünk, így alakult ki a Székely Mikó-kopjafasor, amely már 77 kopjafát számlál. Idén lesz a hetvenéves érettségi találkozónk, ezt ünnepeljük június 22-én, de több évfolyam jelezte, hogy csatlakoznak hozzánk. Balázs Antal, az ügyes kopjafadoktor vállalta, hogy felújítja a megrongálódott, tönkrement öreg kopjafákat. Megkértem a presbitériumot, hogy alakítsanak ki egy sétányt, ne kelljen mászkálni a várfal tövében. A Múltam emlékei című legújabb könyvemet a születésnapomon az árkosi Szentkereszthy-kastélyban szűk körben bemutattuk, akkor csak ötven darabot nyomtattunk, amit akkor el is ajándékoztam. Várom, hogy kiadják még háromszáz példányban, és akkor tartunk még egy könyvbemutatót Sepsiszentgyörgyön, a könyvtár Gábor Áron Termében. Nekem a génjeimben van az írás. Mikor kérdezik a barátaim, hogyan írok, azt szoktam válaszolni, nekem Isten diktál. Ezen aztán nagyokat nevetnek. De én mindenről írok, az én könyveimben nincs internet, csak a saját tapasztalataimat vetem papírra. Közben eljárok a szemészetre, és ellenőriztetem a három éve behelyezett pacemakeremet.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár).

AKI HATALOMRA TÖR, SZOLGASÁGRA TÖR – Markó Bélával Kőrössi P. József beszélget
Markó Béla tizennyolc éven keresztül volt az RMDSZ elnöke, ez idő alatt két alkalommal is a román kormány miniszterelnök-helyettese – nem mellesleg költő –, 2011 februárjában nem indult újabb mandátumért a szövetségi elnökválasztáson. 2012 őszén, több alkalommal korareggeltől délig marosvásárhelyi irodájában faggattam.
- Amikor elkezded a politikusi pályát, a kiegyezések embere vagy, hiszel és bízol a kompromisszumos megoldásokban, alkatilag is olyan ember, aki tárgyal, empatikus, szeret és tud is belehelyezkedni a tárgyalófél helyzetébe. Az elmúlt öt-hat évben azonban hangnemet váltottál, radikalizálódtál. Hangsúlyozom, hogy ez nem a korábbihoz képest határozottabb fellépést jelenti, az addig is megvolt, hanem kifejezetten radikális megoldást kereső politikussá lettél, erre váltottál.
– Meglep, amit mondasz. Éppen ellenkezőleg, azt tapasztalom, hogy túlzott mérséklettel vádolnak, túlzott párbeszédpártisággal. Minden bizonnyal arra gondolsz, hogy egyre határozottabban szólalok meg minden olyan esetben, amikor úgy érzem, ránk akarnak oktrojálni valamilyen véleményt, akár Magyarországról is. Az utóbbi időben mind konfrontatívabb a viszonyom az éppen kormányon lévőkkel, és ennek egyre inkább hangot is adok. Ez így van. Féltem azt, amit eddig felépítettünk. Azzal a politikai eszköztárral, amelyet az RMDSZ választott magának – és ebben a választásban nekem is szerepem volt –, történelmileg is minden előzmény nélkül értünk el fontos eredményeket.Lehetséges egyfajta radikalizmus, ami a célokat illeti, és lehetséges egy másik, ami a használható eszköztárat illeti. Az RMDSZ az eszközeiben sohasem volt radikális, ha ez alatt azt értjük, hogy ne politikai tárgyalással, egyezkedéssel, politikai kompromisszumok révén próbáljunk eredményt elérni, hanem erődemonstrációval, el egészen az ultraradikális, vagyis erőszakos föllépésig. Persze, erődemonstrációra is vállalkoztunk, amikor szükségesnek láttuk. Tüntetést szerveztünk, aláírásokat gyűjtöttünk. De akik az elmúlt évek során radikálisabb fellépést kértek számon rajtunk, ha nem is mondják ki, többnyire kurdokra, csecsenekre vagy akár koszovói albánokra gondolnak. Bevallom, el nem tudom képzelni amai Európában, hogy valaki józan ésszel erre a következtetésre jut. Már-már parodisztikusnak tartom: ülünk a kocsmaasztalnál, és néhány pohár bor után arról ábrándozunk, hogy lőni kellene, vagy robbantani. –
- Magyar politikus eddig talán nem jut, inkább más érdekek vannak a háttérben.
– Politikusok általában nem jutnak eddig, de egyik-másik politikus nyilatkozataiból lehetne idézni az elmúlt huszonvalahány esztendőből, amikor burkoltan erre utal. Az a szólásmondás jut eszembe, hogy: fogjuk meg, és vigyétek. Értsünk egyet abban, hogy így kellene csinálni, aztán majd csináljátok ti. Ami viszont a célokat illeti, valóban radikális vagyok, és azt hiszem, hogy ez volt az én politikusi helyzetemnek és politikai kapcsolataimnak a mindenkori paradoxona. Az MDF-fel, amikor még a saját ideológiai arcát kereste, jól kijöttem, mert egyúttal az eljövendő Magyarország helyét is kereste, és sok volt a személyes kapcsolat. Másrészt pedig az MDF-esek többsége nem politikai érdekből építette a határon túli magyarokkal a kapcsolatot, hanem – bár a politikában nem szabad ilyet mondani – őszintén próbáltak velünk együtt megoldást találni, és ez kellő alap volt akkor is, ha számos dologban nem értettünk egyet. Én az MDF egyik nagy hibáját abban látom, hogy amikor visszanyúltak a történelemhez, lehorgonyoztak a két világháború közti időszaknál. Ha már múltbéli támaszokat kerestek, sokkal hasznosabb lett volna a Deák Ferenc-i hagyományokhoz vagy akár 1848 üzenetéhez visszamenni. Én elfelejtettem volna a két világháború közti politikát a helyükben, vagy erős kritikával közelítettem volna meg. Antall József szándékai, ami a külpolitikai építkezést, Magyarország európai elfogadtatását vagy a határon túli magyar közösségek támogatási rendszerének kiépítését illeti, mind fontosak voltak, és azt hiszem, Antall a külpolitikában helyes úton járt. Nem tagadom, hogy a magyarországi szocialista-liberális kormányokkal, az eszközök dolgában, ha nem is mindig jól, mert voltak éles nézetkülönbségeink, általában jobban megértettem magam, mint a jobboldali, magukat konzervatívnak nevező Fidesz-kormányokkal. Ők egyértelműen támogatták a párbeszédet a szomszéd népekkel, a kétoldalú kapcsolatok minél teljesebb kiaknázását, az adott országok politikájába való integrálódást, a parlamenti eszközök, és ha lehetséges, a kormányzati eszközök használatát. Abban volt köztünk véleménykülönbség, hogy mennyire élesen, mennyire karcosan kell, például Európában, fogalmaznunk ezzel kapcsolatban. Sokszor lehettek volna jóval határozottabbak. De abban, hogy tárgyalásra, párbeszédre és politikai nyomásgyakorlásra kell építeni a szomszéd országokkal a kapcsolatot, így kell átrendezni az ottani magyar közösségek helyzetét, egyetértettünk. A jobboldalon viszont nem érzékeltem, hogy ezt komolyan vennék. Nem szívesen fogalmazok úgy, hogy jobboldal, baloldal. Azt gondolom, hogy ezek csak munkamódszerek. Máig nincsenek koherens jobboldali és baloldali programok. Magyarországon sincsenek, és Romániában sincsenek. A jobboldal irányából, konzervatív irányból – és most nem gazdaságpolitikai kérdésekről beszélek, és nem arról, hogy együttműködünk-e a Duna szabályozásában vagy autópálya-építésben, hanem a magyarság kérdéséről – az MDF a maga módján próbált tárgyalni a szomszédos államokkal. De konzervatív oldalon szerintem mindenki más kilátástalannak vagy érdektelennek tartotta, hogy tárgyalásokkal rendezzük ezeket a kérdéseket, én legalábbis komoly szándékkal nem találkoztam. És ez máig megfigyelhető Szlovákia viszonylatában, de Románia viszonylatában is. Az én mérsékeltnek tekinthető koncepciómat valóban inkább a baloldali-liberális kormányok támogatták. Ugyanakkor a célok tekintetében nem feltétlenül értettünk egyet a baloldali-liberális politikusokkal. Ebben én sokkal radikálisabb vagyok, mint akik liberális szemszögből közelítik meg az etnikai közösségek problémáit, és úgy vélik, hogy az egyéni szabadságjogok kiteljesítésével ez a kérdés is fokozatosan megoldódik, tompulnak a szembenállások. Én ebben nem hiszek. Amennyiben érvényesülnek az egyéni szabadságjogok, annak természetesen jelentős fájdalomcsillapító hatása is lehet, és ez is fontos, de ami a célokat illeti, másképpen gondolkodom. Van, aki kétkedve hallgatja ilyenkor, amit mondok, pontosan azért, mert a fejekben összekeverednek az eszközök és a célok, de én tényleg azt gondolom, hogy az igazi megoldás Erdély külön státusa lenne, és ezen belül a magyarság külön státusa, beleértve a magyar többségű régiók külön autonómiáját is.
- Közigazgatásilag gondolod?
- Közigazgatásilag minél szélesebb és minél stabilabb autonómiákra lenne szükség. Az egy másik kérdés, én is látom, hogy Erdélyben nem szálazhatók szét, nem válogathatók szét az etnikumok úgy, hogy exkluzív – kizárólag magyar vagy román – autonómiák jöjjenek létre. A Székelyföldön is élnek románok, másutt is élnek magyarok, de hogy olyan típusú autonómiákra lenne szükség, amelyeken belül egyenjogúak ezek az etnikumok – kultúrák, nyelvek –, az biztos. Senki sem tud igazán elfogadható érvet felhozni arra, hogy ez miért nem megoldás, és miért kell nekem elfogadnom itt Erdélyben, hogy a román nyelvnek, a román kultúrának, a román identitásnak az én nyelvemhez, kultúrámhoz, identitásomhoz képest mindig elsőbbsége, előjoga van. Sem történelmi, sem politikai, sem államjogi, sem másfajtaérvekkel nem tudja senki megmagyarázni, hogy ezt nekem miért kellene elfogadnom. Az a liberális megközelítés, hogy az egyéni jogok kiteljesítésével ezek a gondok megoldódnak, ott hibádzik, hogy mi Romániában ebben a pillanatban nemzetállamban élünk, és Magyarország is nemzetállam. Tehát vannak kollektív jogok ebben az országban, ezek a kollektív jogok a román többség kollektív jogai, és rendkívül kemények. Ha liberális megközelítésben valaki azt javasolja, hogy ezt bontsuk le, és utána beszéljünk arról, hogy az egyéni jogok alapján felépítünk valami mást, arról vitatkozhatunk. De az nem működik, hogy tényként fogadjam el az országon belüli status quo-t, és csak azon dolgozzam, hogy az egyéni jogaink kiteljesedjenek. A lényeg az, hogy egyetértek a legradikálisabb elképzelésekkel is, amennyiben ez azt jelenti, hogy teljes körű jogokat adunk a magyaroknak, és teljes mértékben tiszteletben tartjuk a románok jogait Erdélyben bárhol.
- Gálfalvi Gyuriék házának kapujában 1989 legvégén, talán forradalmi hevületben, azt mondtad, minden megváltozik. Gyuri a maga szkepszisével, tapasztalatával próbált meggyőzni arról, hogy nem változik semmi. És te ezt nem fogadtad el. Most már mintha te is megtapasztaltad volna, hogy semmi sem változott, és semmi sem változik. Tehát radikálisabb eszközökre van szükség. Keserűséget is érzek egy ideje a hangodban. A románokkal csak addig lehet együttműködni, amíg ők a saját érdekeiket látják, amint a román érdekkel szembe menni látszanak az események, akkor kiszállnak. De ki az, melyik nemzet az, amelyik hasonló helyzetben, hasonló történelmi múlttal maga mögött nem így cselekedne?! Sokat nem változott a román–magyar viszony, Románia arról, hogy nemzetállamként definiálja magát, nem hajlandó lemondani, sőt ma ez már nem is lehet tárgyalási alap, hiszen az RMDSZ most éppen nem kormányzati tényező.
– Van bennem csalódottság, de nem szójátéknak szánom, amikor azt mondom, hogy nem a közelmúltban csalódtam, hanem a jövőben. Azt hiszem, eleve bennem volt a hiba, amikor én magam is úgy szemléltem a történelmet, hogy lehetséges a folyamatos és visszafordíthatatlan előrehaladás. Ebben egy ideje már nem hiszek. Ma már félek attól, hogy amit felépítettünk, hamar lebontható. Hiába alakítottunk ki 1989 után az azelőttiekhez képest – és nemcsak a Ceaușescu-korszakhoz képest, hanem mindenhez, ami az első világháború után volt – új helyzetet, hiába építettünk fel olyan anyanyelvű oktatási rendszert, amilyen Trianon óta sohasem volt Romániában, ha ez is ugyanolyan könnyen lebontható, mint ahogy széthordták azt, ami az ötvenes évek elején – a szovjet kirakatpolitika részeként, szovjet mintára és szovjet utasításra – működött. Gyorsan szétszedték, az önálló egyetemünket is elvették, illetve egyesítették a román egyetemmel. Ehhez képest mi 1989 után fontos jogokat vívtunk ki, alkotmányba, törvénybe foglaltuk ezeket, kiterjedt intézményrendszert építettünk föl. Soha nem volt olyan stabil törvényes keret az anyanyelvhasználatban, mint amelyet 2001-ben elfogadtattunk. Ez 20 százalék fölött hivatalos jogokat ad a magyar nyelvnek. Legalább ennyire fontos, hogy ez a több mint két évtized a korábbihoz képest teljesen új román–magyar viszonyt hozott az országon belül. Számos helyzetben a magyarok valóban lerázták magukról a másodrendűséget, és a románok egyenlő partnereivé válhattak. Ehhez hozzájárult, hogy történelmileg is minden előzmény nélkül az erdélyi magyarság az RMDSZ által képviselte magát a különböző román kormányokban. Miniszterelnök-helyettesünk volt, más vezető tisztségviselőink voltak. A kommunizmus első korszakában ugyan voltak magyar vezetők, csakhogy most mindezt választások útján értük el. Ezeket az embereket a magyarok küldték Bukarestbe, magyarok választották meg őket képviselőnek, szenátornak. Ebből a szempontból nincsen bennem keserűség. Ma is mondogatják, hogy Románia európai uniós felvételét jobban ki kellett volna használni. Maximálisan kihasználtuk. Magyarországon is motyognak, suttognak itt-ott olyasmit, hogy Románia fölvétele előtt kérni kellett volna Székelyföld autonómiáját. Kérni lehetett volna, de nem kaptuk volna meg. A falig mentünk el az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat kérdésében. És ebben az európai integrációs kényszer valóban segített. Ismerve belülről aromán politikát, a maximumot hoztuk ki. Nem szeretem, amikor máshol mondják meg, hogy mit lehetett volna, és mit nem. A románok nem léptek volna be az Európai Unióba, ha valaki a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején feltételül szabja nekik az autonómiát.
– A te retorikádban Tőkés kihívásainak van-e szerepe? Ő kezdettől fogva folyamatosan provokál téged. Szemtanúktól tudom, gyakran előfordul, hogy az „előszobában” mézes-mázas, kedves, szinte már hízelgő, majd amikor kiléptek a sajtóképviselői elé, azonnal megváltozik, tücsköt-bogarat rád olvas. Erre talán az ő személyiségi zavara a magyarázat, annak az oka pedig az, hogy az ő ambíciói egy sértett ember ambíciói. De a lényeg, hogy sokszor érezhető úgy – és ezt nem csak a magam nevében mondom, sokan beszélgetünk erről –, hogy a te retorikádat befolyásolja, gyakran meg is határozza az ő kihívása. Van-e ebben részedről tudatosság, szándékosság, vagy csak kívülről látszik így?
– Persze. Minden megszólalás egyben viszonyulás is. Ami a hangom radikalizálódását illeti, ha van ilyen, az utóbbi egy-két évben többek közt azzal is magyarázható, hogy letettem egy nagy nyűgöt, ugyanakkor a felelősséget is átadtam másnak, nem vagyok az RMDSZ elnöke. Egy ilyen szervezet elnökeként, készséggel elismerem, sosem vagy teljesen a magad ura. Akik hatalomra törnek, nem tudják, hogy tulajdonképpen szolgaságra törnek.
- Minden esetben?
– A diktatúrában a legfőbb szolga maga a diktátor.
- Minek a szolgája?
– A saját hatalmának a szolgája. Azt meg kell tartani, annak érdekében cselekszik. Nem igaz, hogy a diktátor kénye-kedve szerint cselekszik. Sohasem cselekszik úgy. A hatalom érdekében cselekszik, annak érdekében, hogy a hatalmat megtartsa. Szembemegy akár az elveivel, szembemegy az álmaival is. De ne sajnáljuk a diktátort. A hatalom gúzsbaköt, nem mutathatod meg magadat úgy, ahogy vagy, és olyannak, amilyen vagy. A hatalomszerep, alakoskodás, folyamatos maszk. Ezzel nincsen mit tenni, ez így igaz, és ez rám is vonatkozott. Megpróbáltam őszinte lenni, mindig meggyőződéssel cselekedtem. Állítom, hogy maga a hatalom nem érdekelt, de eszközként én is éltem vele bizonyos közösségi célok megvalósításához. Az is igaz, hogy feladtam magamból sok mindent, igazodtam a közösségi elvárásokhoz, tompítottam a hangomat, nem mindig ütöttem vissza, ha ütöttek. Az RMDSZ elnökeként mindig szembekerültem egy másik véleménnyel, és ennek megtestesítője a leggyakrabban Tőkés László volt. Ez sokszor meghatározta az én megnyilatkozásaimat is, és, ennek a fordítottja is igaz. Rég nem vagyok az RMDSZ elnöke, de még mindig velem van baja, velem harcol, továbbra is én vagyok az ellenfele. Ebben van is igazság, mert hosszú időn át mégiscsak én képviseltem egy koncepciót, és ha megszólaltam, ha mondtam valamit, az válasz is volt, akkor is, ha nem az volt a szándékom, hogy neki válaszoljak.
– Kelemen Hunor az RMDSZ új elnöke. Kell-e neki új irányban gondolkodnia? Ahhoz, hogy akkora súlya legyen a romániai politikai életben – és a magyarországiban –,mint neked volt, és van még, hogy karakteres erőt vigyen a romániai magyar politizálásba, meg kell-e tagadnia, ami eddig történt?
– Kelemen Hunornak ebben a pillanatban az egyik nagy dilemmája az lehet, hogy állandóan Markó Bélához hasonlítják. Komoly jellempróba, hogy ezt elviselje, hogy mit tud kezdeni ezzel a teherrel. Ugyanakkor rendkívül rossz döntés lenne, ha Kelemen Hunor vagy az RMDSZ új vezetősége úgy próbálna ettől a vádtól szabadulni, hogy egyúttal megszabadul a mögöttünk lévő esztendőktől. Az RMDSZ azáltal van, az adja a súlyát és erejét, hogy ott van mögöttünk ez a huszonvalahány esztendő. Ezért szavaznak ránk, és nem szavaznak az új pártokra. Hiába hoz létre a Fidesz időről időre új pártot Tőkés László segítségével, aki úgy váltogatja a pártokat, mint más az alsóneműjét. Az emberek arra a küzdelemre szavaznak, arra a múltra, amelyet az RMDSZ képvisel, ezt a múltat újból és újból föl kellene használni. Nem véletlen, hogy Tőkés László összevissza kapálózik, összevissza hadakozik, és eposzi nyilatkozatsorozatot ír. Az sem véletlen, hogy csak nagy ritkán veszek róla tudomást, többnyire elhajlok, mert a kettőnk párharcát nem akarom megint behozni a romániai magyar közélet erőterébe. Ő is nagyon jól tudja, hogy az RMDSZ ma azon a magaslaton áll, legyünk őszinték, amelyet nem egyedül én, hanem közösen, az RMDSZ-t választó emberek együttépítettek föl. Az a vicc jut eszembe, valamikor a ko

Ceauşescu rajztáblája Románia
Bemutatta Románia regionális átszervezésével kapcsolatos saját javaslatait csütörtökön az EMNP. Hangsúlyozzák: a kormány által ismertetett koncepció a Ceauşescu által megrajzolt struktúrán alapszik.
Itt (lenne) az ideje, hogy szakítson Románia a Ceauşescu-féle hagyományokkal, és úgy alakítsa ki a közigazgatási régióit, hogy azok valóban fejlesztést tegyenek lehetővé, természetes módon. Ezt hangsúlyozza az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek két képviselője csütörtökön bemutatta a regionalizációval kapcsolatos elképzelésiket. Zatykó Gyula és Csomortányi István kifejtette: a Ceauşescu rajztábláján megalkotott, 1966-ból datálódó megyerendszer él ma is, márpedig azokat a megyéket úgy rajzolták meg, hogy káros legyen a tömbmagyarság számára. Ezért eleve rossz minden egyes olyan terv, amely ezeket a megyéket használja továbbra is kiindulópontként. Márpedig az USL-kormány régiósítási terve ezt használja. Az EMNP viszont azt szorgalmazza, hogy tartsák ugyan meg a megyéket, de a természetes, történelmi és demográfiai valóságnak megfelelő módon rajzolják újra a határaikat. Ezek fölötti struktúraként működnének a régiók.
A koncepció
Az EMNP tervének lényege, hogy 12 nagyrégiónak kellene alakulnia. Ezen kívül lenne 3 olyan kisebb is, amely nehezen sorolható régiókhoz, így önállóan működne, úgynevezett metropolisz régióként. Ez utóbbi 3 Bukarest, Brassó, Galaţi, illetve ezek vonzáskörzete lenne. A nagyrégiók a történelmi tagoltságot vinnék tovább, így a következők lennének: Bánság, Partium, Észak-Erdély, Dél-Erdély, Olténia, Bukovina, Székelyföld, Felső-Munténia, Alsó-Munténia, Felső-Moldova, Alsó-Moldova, Dobrudzsa. Ami térségünket illeti, az EMNP természetesnek tartja, hogy a Partium régió fővárosa Nagyvárad legyen. Szerintük Várad regionális szerepköre és alkalmassága megkérdőjelezhetetlen, Szilágy és Szatmár megyéket is polarizálni képes. Ugyanakkor nem törekednének kizárólagosságra Nagyvárad „fővárossá” tétele során: egyes hatásköröket, intézményeket a régiónkban lévő más nagyobb városoknak juttatnának. Ugyanakkor a dr. Szilágyi Ferenc egyetemi oktató és szakértői csapata által készített EMNP-koncepció szerint feltétlenül egységes székelyföldi régiót kellene létrehozni.
Mint ismeretes, a kormányzó USL tervei ezzel szembemennek: Várad helyett Kolozsvárt tennék meg régiónk központjának, a Székelyföldet pedig igyekeznének szétdarabolni.
Az EMNP hangsúlyozza, ez illogikus és az érintett lakosságnak egyenesen káros. Hozzátették: nem nagyobb szabadságot, hanem egyenesen központosítást hozna az USL-féle koncepció megvalósulása, amely tovább éltetné a ceauşescui hagyományokat is, közigazgatási értelemben véve is, és akadályozná a régiókbeli fejlődést.
Szeghalmi Örs
erdon.
Erdély.ma.

Sztálin, Ceausescu, és Székelyföld névleges autonómiája
45 éve még autonóm státussal rendelkezett Székelyföld egy ré- sze, legalábbis papíron. A Maros Magyar Autonóm Tartomány történetét két diktátor határozta meg. Sokan ugyanis Sztálinhoz kötik a történelmi Székelyföldet felölelő közigazgatás régió létre- hozását, szétverése pedig egyértelműen Ceaucescu nevéhez fűződik. A kommunista korszak autonóm tartománya ma nem jelenthet mintát, mivel az önrendelkezés csak formálisan létezett.
Történelmi tény, hogy az 1952-es román alkotmányt Moszkvában hagyták jóvá, a székelyföldi régió pedig szovjet mintára született. A több mint 13 ezer négyzetkilométernyi területe a történelmi Székelyföld nagy részére kiterjedt, a magyar nyelvhasználat általánosnak számított. Gazdasági és politikai kérdésekben viszont Bukarestben döntöttek, tehát valós önrendelkezésről szó sem lehetett. A valós helyzetet egy korabeli szállóige jellemezte: „az autó magyar, de a sofőr román”. Kápolnási Zsolt székelyudvarhelyi helytörténész jól ismeri a kérdés szakirodalmát. Szerinte Stefano Bottoni és Novák Csaba Zoltán történészek a korszak legszakavatottabb ismerői. A román kutatók közül pedig a nacionalista Petre Turleat említi, de az ő munkája tudományos szempontból értékelhetetlen, mert a románok a térségen belüli teljes elnyomására helyezi a hangsúlyt, a magyaroknak pedig felrója a pozitív diszkriminációt, mondja Kápolnási.
Abban az időben nem a románok, hanem inkább a tartományon kívüli magyarok számítottak jogfosztottnak, és itt a Bolyai Egyetem 1959-es beolvasztását említette a helytörténész.
1960-ban átszabták a történelmi Székelyföldet felölelő régiót. Háromszéket Brassó tartományhoz csatolták, több román lakosságú községet pedig a Maros Magyar Autonóm tartománynak nevezett régióhoz rendelték. Ekkortól már csak az volt a kérdés, hogy mikor számolják fel a névleges önrendelkezést Székelyföldön. Ez 1968-ban következett be, amikor Ceausescu bejelentette az ország új közigazgatásáról szóló törvényt. Székelyföld területén három megyét hoztak létre: Hargita, Kovászna és Maros néven.
Duna Tv
Erdély.ma.

Hiánypótló a magyar nyelvű tájépítészeti képzés
Az erdélyi tájépítészeti oktatás jövőjéről, a végzősök elhelyezkedési lehetőségeiről folytatott kerekasztal- beszélgetéssel zárult szombaton a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar kertészmérnöki tanszéke által immár második alkalommal megszervezett Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia.
A dr. Kentelky Endre adjunktus által vezetett beszélgetésen a tájépítészeti képzés helyzetéről, illetve azokról a nehézségekről esett szó, amelyekkel a szakma képviselői szembesülnek. A Sapientián ebben a tanévben indult a tájépítészmérnöki szak, ami úgymond hiánypótló, ugyanis jelen pillanatban Romániában nem létezik magyar nyelvű tájépítészeti felsőoktatási képzés. Ugyanakkor a román nyelven működő hasonló szakok száma is viszonylag kevés. Ezek tulajdonképpen az öt állami Agrártudományi Egyetem Kertészmérnöki Karán működő szakok (Bukarest, Craiova, Iasi, Kolozsvár, Temesvár). Ily módon a szak szervesen illeszkedik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szakkínálatába, amely piacképes szakok indítását vállalta fel. A cél olyan szakemberek képzése, akik megfelelő ökológiai, környezettudományi, agrártudományi (kertészettudományi), műszaki, építészeti és esztétikai ismeretekkel és kreatív tervezői készséggel rendelkeznek a tájépítészeti feladatkörök ellátásához, és jól felkészültek a kertépítészet, a településgazdálkodás, a települési környezetvédelem, a táj- és természetvédelem, a tájrehabilitáció, a tájtervezés, a regionális tervezés és a területfejlesztés területén. Elhangzott, hogy Marosvásárhelyen az alapozó tantárgyak megegyeznek a kertészeti szakon oktatottakkal, viszont a továbbiakban a tervezésre kell fektetni a hangsúlyt, ugyanis az akkreditáció elnyeréséhez követelmény, hogy a tantárgyak legalább ötven százaléka tervezési tárgy legyen.
Itthon is van igény tájépítészekre
Dr. Benedek Klára tanársegéd, a konferencia főszervezője elmondta, a helyi piacon is van igény tájépítészekre, egyre nagyobb a kereslet olyan szakemberek iránt, akik képesek a különböző intézmények parkjait, magánszemélyek udvarait szakszerűen rendezni. A képzés során a szakmai gyakorlatokat is úgy szervezik, hogy minél jobban felkészítsék a diákokat erre, például a Maros menti kastélyparkok restaurálásával is meg kell majd birkózniuk. Dr. Benedek Klára hangsúlyozta, a konferencia célja is az, hogy a hazai és külföldi szakemberek által megosztott tapasztalatok révén bővítsék a diákok látókörét, hiszen fontos, hogy hallgatóik megismerkedjenek a szakterület újdonságaival, a kutatások legújabb eredményeivel.
Aki dolgozni akar, megállja a helyét
A tájépítész szak még az elején jár, viszont a kertészmérnökin már végzett néhány évfolyam. Milyen arányban sikerült elhelyezkedniük a hazai piacon a pályakezdő kertészmérnököknek? – kérdeztük a főszervezőt.
– Kertészmérnökis diákjaink egy része saját vállalkozásba kezdett Vásárhelyen, Székelyudvarhelyen, számos példa van arra, hogy a végzős saját munkájával felépítette a jövőjét és sikeres vállalkozó. Kertészeti cégeik, kertrendezési vállalkozásaik vannak, de akad olyan is, aki különféle kultúrák telepítésével foglalkozik. Akik nem tudtak elhelyezkedni, azok általában az egyetemen sem teljesítettek úgy, ahogy kellett volna, hozzáállási gondok is adódtak. A kertészmérnökség kétkezi munka, dolgozni, küszködni kell. De más szakmákhoz viszonyítva nagyobb önállóságot biztosít a fiatalok számára. Több hallgatónk továbbtanul, mesterképzésre, doktoriskolába jelentkeztek, van mesterképzés Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Craiován, és magyar egyetem lévén, jó viszonyban vagyunk magyarországi szakirányú egyetemekkel, így egyesek ezeket választják. Vannak hallgatóink, akik vidéken élnek, eddig is gazdálkodtak, de úgy gondolták, szükségük van arra, hogy a képzésen elsajátított ismeretekkel kiegészítsék eddigi tapasztalataikat – vázolta fel a tapasztaltakat dr. Benedek Klára.
Százkilós harang kerül a toronyba
Szombaton, a konferencia utolsó napján Gagyi József antropológus moderálásával Harang a tájban címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor. Mint ismeretes, a Sapientia kommunikáció szakának négy harmadéves hallgatója (Gidófalvi Tamás, Sófalvi László, Dobos Levente, Tóth Lehel), tanáruk, Gagyi József támogatásával, megálmodta a harangprojektet, adományokat gyűjtöttek, hogy az egyetem koronkai épületének tornyában egy harangot helyezzenek el. Mivel a projekt a végéhez közeledik, szombaton Gidófalvi Tamást, az egyik ötletgazdát arra kértük, számoljon be az eddigi eredményekről.
– Több mint hétezer lej gyűlt össze, ami pontosan egy százkilós harang öntéséhez elegendő. Eredetileg az öntést hétfőn szerettük volna elkezdeni, de végül még nem zárjuk le a projektet, mert jövő hétre egy koronkai támogató jelentős, 3-5 ezer lej közötti összeget ígért, ezért kitoltuk a határidőt. Eredetileg 300 kilós harangot szerettünk volna, de így is elégedettek vagyunk, magánszemélyek, vállalkozók is támogattak bennünket – számolt be a projekt menetéről az ötletgazda.
A harangot marosvásárhelyi mester fogja önteni, s a Sapientia koronkai épületének tornyában helyezik el. A hétvégi konferencia keretében sor került egy beszélgetésre ebben a témában, ugyanis a tájépítészek számára is téma, hogy a harang EMKE-díjjal miként szerepel mint szimbólum az egyetemi tájban.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely).

„A szamárbőgés nálunk felhallatszik a mennybe”
Vita-fórum az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) az Erdélyi Magyar Jogászok Társaságával (EMJT) kerekasztal-beszélgetést tartott múlt csütörtökön a Jókai utcai székházában. Az előadók egybehangzó véleménye szerint az elmúlt évtized második felétől megfigyelhető volt egyféle törés a romániai igazságszolgáltatásban. Egyesek szerint mára elmondható: „Románia a jogállamiság élén táncol”. A Restitúció tegnap – és holnap? címet viselő megbeszélésen Valdman István nagybányai, Bányai József és Kapcza Mikolt kolozsvári ügyvédek vettek részt.
A földkérdés
A földterületek visszaigénylésével kapcsolatban a ’89-es rendszerváltást követően hosszú évekig olyan jogszabályok voltak érvényben – ’91-től lehetővé téve a restitúciós folyamatok beindítását – amelyek inkább az államosítók, mint a kárt szenvedettek javát szolgálták – vezette fel előadását Bányai József kolozsvári ügyvéd. Szemléletbeli változást csak 1997-től fogva tapasztaltak, amikor az újonnan hatályba lépett 1-es törvény már kimondottan a néhai tulajdonost védte. A gond az volt csupán, hogy a 2000-es évek elejére az ún. polgári körforgásba bekerült, visszaszolgáltatott telkek szépen lassan kimerítették azt a telekmennyiséget, amely az „időközben nem csökkent étvágyakat”, illetve jogosan megfogalmazódó restitúciós igényeket elégítették ki.
Komoly gondot okozott, hogy a törvényhozó és alkalmazói következetlenek voltak mind a jogszabályok kivitelezésében, mind azok alkalmazásában. A jogszabályokban megjelenő koncepcióváltások a gyakorlatban nagyon sokszor ellentmondásokat szültek, amelyek értelmetlennek tűnő perek sorozatát eredményezték. Számtalan esetben olyan alapvető hibákat követtek el, hogy a birtoklevél érvényességét vizsgálva a bíró az alkalmazandó törvénynek nem a birtoklevél kiadásának idején, hanem az éppen folyamatban lévő per idején érvényes formáját vették figyelembe. Emiatt az elégedetlen felek közül sokan panasszal fordultak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), amely egy idő után kénytelen volt leállítani a Romániával kapcsolatos ügyek tárgyalását. Mindez a strasbourgi bíróságnak egy 2010-es határozatában csúcsosodott ki, amiben megállapították, hogy Romániában nem működik ez a rendszer. Az EJEB határidőt szabott a román állam számára, arra szólítva fel az uniós tagországot, hogy egy mindenki számára egyenlő módon elérhető, kiszámítható és méltányos restitúciós folyamatot hajtson végre.
Az újságolvasók már értesülhettek róla, a restitúciós törvényjavaslat épp a múlt hét szerdáján került elfogadásra, amelynek helyessége – a döntés önkényességét és meggondolatlanságát figyelembe véve – Bányai József ügyvéd szerint jogtechnikai szempontból is vitatható. Többek között a történelmi egyházak felől is megfogalmazódott a kérés, hogy a törvényjavaslat elfogadására mindaddig ne kerüljön sor, amíg az érdekelt felek között egy konszenzusos álláspont létre nem jön. Parlamenti vitára ugyebár nem bocsátották, de a törvény elfogadásra került.
A restitúciós folyamat 2016. január 1-jére tervezett lezárásával kapcsolatban olyan döntő hiányosságokra hívták fel a figyelmet, mint például arra, hogy nincsenek pontos ismereteink a visszaigénylési és a meg nem oldott visszaigénylési kérelmek számáról. A ki nem adott birtoklevelek esetében a kárpótlás a következő feltételek mellett hajtható majd végre: ha az ún. aukciós pontok értékesítése két egymást követő év után is sikertelen, 2017-től a néhai tulajdonos vagy annak örököse már csak maximum évi 10%-os kárpótlásban részesülhet. Az adatok egybegyűjtése, csakúgy, mint a kárpótlással kapcsolatos döntéshozatal – az eddigi gyakorlattól eltérően – nem megyei, hanem bukaresti szinten zajlik majd.
Az egyházi javak visszaszolgáltatása
Kapcza Mikolt ügyvéd néhány sikeresen visszaszolgáltatott, reprezentatív egyházi ingatlan történetével nyitotta beszédét. Ide sorolandó a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum épülete, amelyet egy aránylag gyors lefolyású, feszültségmentes per folyamán jogerősen visszaszolgáltattak a református egyháznak. Egy másik kedvező ítélet a református teológia Eötvös (Conştanţa) utca 3. szám alatti ingatlanának visszaszolgáltatása, amely egy tíz évig elhúzódó per sikeres végkimenetelét jelentette. Ugyancsak perek sorozatának eredménye a dési római katolikus plébánia iskolaépülete, amelynek végkifejlete mégis sikeresnek mondható. Az utóbbi két esetben az ítélet még nem jogerős, azonban ismerve a legfelsőbb bíróság joggyakorlatát, fellebbezés nem várható – jegyezte meg az ügyvédnő.
Természetesen jól ismertek az ellenpéldák is. Az egyik az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonában lévő, a kolozsvári Szentegyháza (Iuliu Maniu) utca 1–3. szám alatti ingatlan kapcsán hozott bizarr ítélet, amelynél a visszaszolgáltatást arra hivatkozva utasították el, hogy azt a római katolikus státus adományozta az államnak. Másik nagy port kavaró történet a Mikó-peré, amelynek során visszaszolgáltatták a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét, majd a restitúciós bizottság három tagját elítélték. Az utóbbi kapcsán az ügyvédnő kiemelte: ha ilyen megtörténhet a romániai jogszolgáltatásban, akkor bárkivel, bármikor bármi megtörténhet.
Az egyházi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos jogi csatározásoknál döntő problémaként merült fel, hogy az ingatlanokat gyakran eladták. A joggyakorlatban 2006 nyarán következett be egy pálfordulás, amikortól a bíróságok mindenféle kifogásokat találtak arra, hogy a kereseteket elutasítsák: ekkortól beszélhetünk a perképesség problémájáról – összegezte az ügyvédnő.
A belterületen található ingatlanok restitúciója
Egy erről rendelkező híres-hírhedt jogszabály a 2001-es évből való 10-es törvény. Ezzel kapcsolatos gondolatait Valdman István ügyvéd osztotta meg. Bányai József tapasztalataival párhuzamosan itt is a kezdeti évek meglehetős restriktív jellegét hangsúlyozták, így egész a 2005-ös évig visszaszolgáltatás nem történt, működő hivatkozási alapként csak ezután került elfogadásra.
Az előadásban olyan társadalompszichológiai kérdések kerültek előtérbe – talán részben az ügyvédek generációs különbségeiből fakadóan –, amelyek arra próbáltak meg választ adni, vajon miért nem alkalmazzák a törvény betűjét?
A fiatal ügyvéd egyik legnegatívabb tapasztalatként említette, hogy gyakran semmiféle sürgetésre nem születik határozat. Ez viszont a pereskedés lehetőségének feltétele is egyben, így reakció híján a pereskedés csupán elvi jog marad. Ennek nyomán kialakult az igazságszolgáltatásnak úgymond szokásjoga, ami az elégedetlen embereket egyszerűen arra késztette, hogy bármiféle polgármesteri rendelet nélkül bepereljék az illető polgármestert, és a bíróság több esetben el is rendelte a visszaszolgáltatást.
A romániai igazságszolgáltatás lefelé ívelő pályája a 2009-es évtől is megfigyelhető: ettől fogva az eladott ingatlanok esetében már nem lehetett kérni az adásvételi szerződés érvényességének megállapítását. Ez nem jelentett kevesebbet, minthogy az eladott ingatlanok tulajdonjogviszonya nem visszafordítható – mutattak rá a jelenlevők a jogállamiság és az alkotmányossági jogok semmibevételére.
A bírói ítéletek erős szubjektivitására is felhívták a figyelmet, így a nepotizmus, a személyes kapcsolatok gyakran felülírják a törvény betűjét. De tágítva az ország határait, az utóbbi évek strasbourgi bíróságán tapasztalt egyöntetűen negatív tapasztalatok alapján többen azt a kételyt is megfogalmazták, vajon erkölcsileg mennyire feddhetetlenek az ottani fordítóirodák (ti. román nyelven is lehet kéréseket benyújtani). Végül a „jogi tanácsadás” azzal az ironikus megjegyzéssel zárult, hogy ha az ember valamilyen problémát kíván megoldani, ildomos jóba lenni a helyi döntéshozókkal…
Az említett 10-es törvény alkalmazhatósága más szempontból is kérdésessé vált: ha nem tudják visszaadni valaki házát vagy földjét, ekkor a polgármesteri hivatal egy másik csereingatlant ajánlhat fel. Mégis, a nagybányai, de más polgármesteri hivatalok illetékes osztályán a következő felirat olvasható: „a hivatalnak nincsen semmije, amit akárkinek, akármikor is kárpótlásként adhatna”. Az előadó azzal a megállapítással zárta mondandóját, miszerint az esetek kevesebb mint 50%-ban történik valós kártérítés.
Hozzászólások
Bányai József némi gúnnyal jegyezte meg: bár egységes nemzetállamról beszélünk, ez nem képes olyan egységes joggyakorlatot összehozni, ami ezeket a dolgokat mindenki számára egyenlő és kiszámítható módon, átláthatóan oldaná meg. Majd a jogbiztonság hiányára hivatkozva kétkedően – de reménykedve – jegyezte meg, hogy az újonnan elfogadott jogszabálytól sem vár túl sok előrelépést.
Ugyanő hozzátette: a központosítást is magával hozó új rendelet a restitúciós perek legrosszabb emlékeit idézi, amikor az ügyek Bukarestbe kerülését követően a totális káosz és a maffiotikus intézmények lettek úrrá a helyzeten.
Utolsó gondolatként érdemes egy közgazdász hozzászólását idézni, aki egy tanulmányra hivatkozva érdekes adatokat ismertetett: eszerint a kommunizmus ideje alatt államosított 1611 iskola közül 90 százaléka nemzetiségi iskolákat takart.
Valdman István szerint Romániában nem a törvényalkotással, hanem mindig a törvény alkalmazásával van probléma. A politikai érdekek mögött mindig meghúzódó anyagi érdekekre emlékeztetett, s hozzátette, hogy azt szokták mondani: „a szamárbőgés nem hallszik a mennybe”. De mivel Romániában minden fordítva van, mint egy rendes országban, így természetesen a szamárbőgés nálunk igenis felhallatszik a „mennybe”.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár).

Elhagyatott telephelyek listája
Több mint 60 olyan elhagyatott ipari terület, illetve félbehagyott építkezési felület található Csíkszeredában, amelynek valamennyire ki van építve a közműhálózata, de azon évek óta semmilyen tevékenység nem zajlik. Ezekre szeretnének beruházókat vonzani.
A tavaly decemberi parlamenti választásokat megelőzően tartott sajtótájékoztatót Korodi Attila éppen kampányoló – azóta újraválasztott – RMDSZ-es parlamenti képviselő, illetve Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Ráduly akkor azt állította, a polgármesteri hivatal tavaszra elkészíttet egy olyan tanulmányt, amely tartalmazni fogja a barnamezős csíkszeredai ipari területeket. Korodi akkor azt vállalta, hogy segít a tanulmány terjesztésében.
Területek a múlt rendszerből
„Tavaszra ígértük, az elmúlt hónapokban történt is előrelépés ez ügyben” – reagált megkeresésünkre Ráduly, aki hozzátette, a megbízott tanácsadócég 62 olyan csíkszeredai, illetve hargitafürdői területet jelölt meg, amelyen ipari termelést lehetne folytatni. „A hozzánk eljuttatott nulladik verzió egyelőre belső használatra készült, csak az önkormányzati képviselő-testület néhány tagja kapott egy-egy példányt. Az viszont már elmondható, hogy a város nyugati és keleti ipari telepe mellett szinte minden olyan kisebb-nagyobb területet lajstromba vettek, amelyen valamikor építkezéseket kezdtek el, de időközben leálltak a munkálatokkal.”
A volt traktorgyár részlegeinek helyet adó ipari felületek mellett olyan területekről van szó, mint például a hargitafürdői bányavállalat telephelye, valamint az a terület, amelyre valamikor a Csíki Centerként ismert bevásárlóközpontot képzelték el (az Óceán üzlettel szembeni terület a Temesvári sugárúton). Az a Postabank melletti, a katolikus egyház tulajdonában lévő terület is felkerült a listára, amelyen még a múlt rendszerben elkezdtek építkezni, a rendszerváltozás után azonban leálltak, és azóta is kihasználatlanul áll a városközpontban.
A lista korántsem végleges
A polgármester szerint a lajstrom korántsem tekinthető lezártnak. Miután közzéteszik a listát, azok is jelentkezhetnek, akiknek olyan ingatlan van a tulajdonukban, amelyen ipari termelést lehetne folytatni, de kimaradt a leltározásból. „Az az elképzelésünk, hogy egy helyi és egy nemzetközi szinten ismert tanácsadócsoport készíti el a végleges szaktanulmányt, amit a lehető legtöbb helyen terjesztenénk, hogy beruházókat vonzzunk a városba. Korodi Attila parlamenti képviselő vállalta, hogy Bukarestben besegít e tanulmány szórásába.”
Az elöljáró úgy számol, hogy Csíkszeredában jelenleg több mint száz hektárt tesz ki az olyan terület, amelyen egykor gyárak működtek, ma viszont kihasználatlan. Ezeket a barnamezős területeket, azaz kiépített közműhálózattal rendelkező, használaton kívüli, leromlott állapotú egykori ipari telepeket szeretnék hasznosítani.
Korodi: segítek a terjesztésben
„Várom, hogy készüljön el a tanulmány. Jelenleg a használaton kívüli csíkszeredai ingatlanok összesítése zajlik. Ahogy elkészül a végleges tanulmány, segítek abban, hogy eljusson a bukaresti gazdasági körökhöz és a nagykövetségek mellett működő attaséhálózatokhoz” – nyilatkozta Korodi Attila parlamenti képviselő.
Kozán István
Székelyhon.ro.

A FIFA kivizsgálja a román szurkolók magyarellenes megnyilvánulását
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi vizsgálatot indított a román szurkolók amszterdami magyarellenes megnyilvánulása miatt – jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón Mircea Sandu, a román futballszövetség (FRF) elnöke.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a FIFA a román szövetség álláspontját kérte azzal kapcsolatban, hogy a Hollandia-Románia vb-selejtezőn a vendégszurkolók magyarellenes transzparenst feszítettek ki a nézőtéren.
„Elküldtük az álláspontunkat, és reméljük, nem büntetnek meg bennünket. Normális körülmények között nem rendelhetnek el zártkapus mérkőzést, mert nem volt rasszista megnyilvánulás. A mérkőzés megfigyelői nem láttak semmit" – magyarázta a helyzetet egy bukaresti sajtótájékoztatón Mircea Sandu.
A FRF vezetője azt is bejelentette, hogy a magyar, illetve a török szurkolók 2500-2500 jegyet kapnak a román válogatott elleni, szeptember 6-i és 9-i bukaresti mérkőzésekre.
A román szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai március 18-án kezdődtek, amikor a kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid román bajnoki mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói magyar zászlót égettek a nézőtéren. Az ügy kapcsán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre jogsegélyszolgálata több fórumon is feljelentést tett, a román élvonalbeli bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga pénzbírságot szabott ki a Rapidra, a FRF pedig bocsánatot kért a magyar szövetségtől, míg a csendőrség bejelentette, hogy azonosította a zászlóégetőt. Erre utalva a március 26-i, amszterdami Hollandia-Románia világbajnoki selejtezőn a román szurkolók az „egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát" szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren. Az RMDSZ emiatt is panaszt tett a Román, az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél. Március 22-én a magyar-román világbajnoki selejtezőt – amely 2-2-es döntetlennel zárult – zárt kapuk mögött rendezték meg a Puskás Ferenc Stadionban. A FIFA az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt marasztalta el a magyar szövetséget. MTI
Erdély.ma.

Restitúció kérdőjelekkel
Felelősséget vállalt kormánya nevében Victor Ponta tegnap a parlament két házának együttes ülésén az államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvényért. A sajátos eljárásnak megfelelően a jogszabályt nem vitatta meg a törvényhozás, így néhány napon belül hatályba lép, hacsak nem nyilvánítja alkotmányellenesnek a taláros testület. A parlamenti képviselők és szenátorok előtt elmondott beszédében a miniszterelnök bocsánatot kért azoktól az egyházaktól és magánemberektől, amelyeknek és akiknek az ingatlanjait hét évtizeddel ezelőtt a kommunista hatalom államosította.
„Huszonegyedik századi szociáldemokrataként le akarom szögezni: a tulajdonjog a demokratikus társadalom alapja” – jelentette ki Ponta, hozzátéve, az új restitúciós törvény a történelmi jóvátételt szolgálja.
A kormányfő szerint a román állam eddig csaknem tízezer államosított épületet (ennek ötödében közintézmény működik) és 1,3 millió hektárnyi elkobzott területet (ebből 300 ezer hektár beltelek) szolgáltatott vissza, részvényekben és pénzben pedig csaknem négymilliárd eurónyi kárpótlást fizetett ki a volt tulajdonosoknak. „A restitúciós folyamatból azonban ingatlanüzérek és korrupt hivatalnokok húztak hasznot, a valódi tulajdonosok pedig évek óta hiába várják a jóvátételt” – magyarázta a kormányfő. Az elmúlt években 3500 panaszos perelte be Romániát az államosított ingatlanok miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB). Amikor a strasbourgi bíróság 2010-ben felszólította Bukarestet, alkosson működőképes jogorvoslati rendszert, leálltak a kifizetések, és elakadt a restitúció folyamata. 
Az új jogszabály szerint ezentúl csak az egykori tulajdonosok és örököseik kapják vissza természetben a kommunizmus idején elkobzott ingatlanjaikat: ha üzérek veszik meg tőlük a visszaigénylési jogot, azok legfeljebb kárpótlást kaphatnak, amelyre 85 százalékos nyereségadót vetnek ki. Az állam a következő néhány évben visszaszolgáltatja a még tulajdonában lévő ingatlanokat, majd 2017-től részletekben kezd ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni.
Miközben a már megítélt kárpótlásokat 2014-től kezdődően öt év alatt fizetik ki, az ezután elbírálandó esetekben, 2017-től kezdődően hét éven keresztül folyósítják a kárpótlást a most bevezetendő pontrendszer alapján, évenként legfeljebb 14 százalékos összeghatárig. Amellett, hogy a tavaly hatalomra került balliberális kormány gyakorlatilag a következő kormányzatra hárítja az anyagi jóvátétel terhét, rendkívül szövevényessé teszi a folyamatot az árverési pontos rendszerrel. Arra egyébként a strasbourgi bíróság is kereste már a választ Bukarestben, mi indokolja a pontrendszer bevezetését, amelynek alapján a kárpótolt személy más, az állam által áruba bocsátott ingatlanok megvásárlására használhatja fel egy lejjel egyenértékű pontjait, vagy megvárhatja, amíg azokat az állam visszavásárolja. Az európai bíróság szerint ez a módszer indokolatlanul túlbonyolítja a restitúciós folyamatot, arról nem beszélve, hogy a visszaszolgáltatás előtt álló javak értékét a törvény hatálybalépésekor, azaz idén április–májusban érvényes közjegyzői felértékelés alapján határozzák meg, holott a kárpótlás csak négy év múlva veszi kezdetét. A tizenhat éves futamidőre tekintettel Strasbourg felhívta Románia figyelmét, hogy a jóvátételt emiatt az inflációhoz kellene igazítani. Mint ismeretes, korábban többek között emiatt bírálták a jogszabályt az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői is, méltánytalannak tartva a kárpótlási rendszert, akárcsak azt, hogy a visszakapott épületekben további tíz évig kell megtűrni bérlőként a bennük működő közintézményeket, továbbá hogy az ingatlanoknak nem a piaci értékét veszik alapul a kárpótlásnál. (Mint ismeretes, a kormány eredetileg 25 éves türelmi időt javasolt, ám az európai bíróság ellenkezésére tíz évre csökkentette azt az időtartamot, amíg egykor államosított ingatlanban működhet iskola, kórház vagy művelődési ház.) Ráadásul egy módosító javaslat nyomán fennáll a veszélye, hogy az elkövetkezőkben csökken a tulajdonosoknak – egyházaknak és magánszemélyeknek – a közintézmények „megtűréséért” az állam által folyósított bérleti díj. A törvénybe ugyanis bekerült, hogy az eddigi havi bérlet helyett kormányhatározatban, a piaci érték alapján megállapított díj jár az ingatlantulajdonosoknak. Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő tegnap a Krónika kérdésére úgy vélekedett, a bérleti díj megállapításának gyakorlata nem változik. Elmondta, eddig is kormányhatározatban állapítottak meg alsó és felső határt annak függvényében, hogy az épületben községi iskola vagy megyeszékhelyi tanintézet működött, és ezen a kereten belül egyezkedett az önkormányzat a tulajdonossal.
Különben a jogszabályt nem fenyegeti veszély a parlamentben, mert az RMDSZ bejelentette, nem támogatja a kormány ellen benyújtandó bizalmatlansági indítványt, márpedig ehhez az ellenzéknek szüksége lett volna a szövetségre is. A jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) – amely korábban bizalmatlansági indítványt kívánt beterjeszteni az ügyben a Ponta-kabinet ellen – tegnap közölte, az alkotmánybíróságon támadja meg a restitúciós törvényt.
(Ma is érvényesek az egyházak kifogásai
Kató Béla református püspök tegnap a Krónikának elmondta, még nem sikerült áttanulmányoznia a törvény végleges változatát, ám a magyar történelmi egyházak vezetői eddig is több kifogást megfogalmaztak. Elsősorban az átláthatatlan pontrendszert nehezményezik, és hogy hosszú ideig kénytelenek megtűrni a bérlőket a kormány által megszabott bérért, ami nem elég az épület karbantartására, felújítására. „Évtizedeket vártunk, hogy államosított ingatlanjainkat visszakapjuk, öt esztendő is elég lett volna, hogy jelenlegi rendeltetésüket megtartsuk. De az a kérdés, képesek lesznek-e olyan bért fizetni az épületek után, amiből azokat méltóképpen fenntarthassuk” – nyilatkozta az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője. Hangsúlyozta, a református egyház nem akarja megváltoztatni az iskolák rendeltetését, ám attól tart, olyan alacsony bért kap az épületekért, hogy abból nem futja karbantartásra. „A mi érdekünk, hogy a magyar gyerekek megfelelő iskolába járjanak, és az épületek ne váljanak romhalmazzá, mire birtokba vehetjük” – szögezte le Kató. Szerinte a pontrendszer is visszaélésekre adhat okot, több száz éves ingatlant jóval áron alul becsülhetnek fel. „Nem vagyunk elégedettek, tiltakozni fogunk, de valószínűleg kénytelenek leszünk elfogadni a tervezetet” – tette hozzá Kató. Böcskei László váradi megyéspüspöktől megtudtuk, a katolikusok sem tudják pontosan, mi került be az elfogadott törvénybe, hiszen a püspöki kar hétfőn továbbította módosító javaslatait, de egyeztetésekre nem került sor. „Számunkra minden esetre csak a restitutio in integrum elve elfogadható” – szögezte le a váradi egyházfő.)
Krónika (Kolozsvár),

16 Patak Egyesület
A 16 Patak Egyesületet (Asociația 16 Patak) 2011 májusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Parászka Géza, az EMNT volt gyergyószéki elnöke, Bákai Magdolna, az EMNP Szilágy megyei szenátorjelöltje, az EMNT gyergyószéki elnöke, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár volt igazgatója illetve a gyergyói Demokrácia Központ irodavezetője, valamint Baróti Lajos, az EMNT gyergyószéki szervezetének alelnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, a neten fellelhető egyetlen tevékenységük egy borzonti diáktábor. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Kézdiszékért Egyesület
A Kézdiszékért Egyesületet (Asociația Kezdiszekert) 2011 júniusában alapította Bardócz Csaba, a kézdiszéki EMNT elnöke, Bardócz Tímea, valamint Balázs Szidónia. Székhelyük a kézdiszéki EMNT irodájában van.
Egyedüli, a Google által is indexelt tevékenységük egy szentkatolnai farsangi rendezvény, valamint a Magyar Festészet napja alkalmából rendezett kiállítás, ahol hivatásos és amatőr alkotók állítottak ki (az MFB Zrt.-hez ezzel a programmal pályáztak).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Mikó Imre Egyesület
A Mikó Imre Egyesületet (Asociația Miko Imre) 2011 októberében jegyezte be Nemes Előd, aki jelenleg az EMNP háromszéki szervezetének elnöke, egyben a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ irodavezetője, tanácselnök-jelölt, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke valamint Fábián László EMNT-tag.
Az egyesület vezetősége jelenleg: Jakabos Janka elnök, Nemes Előd ügyvezető elnök, Fábián László alelnök, székhelye Sepsiszentgyörgyön, a Demokrácia Központ címén található. Tevékenységéről nem találtunk adatot.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Pro Partium Egyesület
A Pro Partium Egyesület (Asociația Pro Partium) 2011 szeptemberében lett megalapítva. Az alapítók: Török Sándor (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, a Néppárt nagyváradi tanácsosjelöltje), Nagy József Barna (az EMNT partiumi régióelnöke, egyben a nagyváradi Demokrácia Központ irodavezetője, képviselőjelölt) valamint Kiss Zoltán (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja).
Az egyesületnek nem találtuk meg a honlapját, és a Google segítségével semmilyen, az egyesülethez köthető rendezvényt vagy tevékenységet nem találtunk. Megkeresésünkre Nagy József Barna elmondta, az egyesületnek sok rendezvénye volt, azonban egyetlen konkrét eseményt sem tudott mondani. Megígérte, e-mailben válaszol majd (ez nem történt meg).
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 170 ezer euró
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 51 ezer euró
Összesen: 221 ezer euró
Reconstructio Egyesület
A Reconstructio Egyesületet (Asociația Reconstructio) 2011 februárjában jegyezte be Csigi Levente (az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Kolozs megyei EMNP Gazdasági Ellenőrző Bizottságának tagja), Szász Péter (a kolozsvári Demokrácia Központ igazgatója, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke, megyei tanácselnök-jelölt, szenátorjelölt), valamint Vadas László (az EMNP kolozsvári tanácsos-jelöltje).
A másik három civil szervezethez hasonlóan a Reconstructio Egyesületnek nincsen honlapja, ellenben a Kolozsvári Magyar Napokon a Kolozsvári Atlétikai Club képes történetét bemutató kiállítást szerveztek, az EMNT Kolozs megyei szervezetével közösen.
Szintén a Reconstructio Egyesület volt a társszervezője egy, az önkormányzati választásokról szóló panelbeszélgetésnek, illetve egy koszorúzásnak a Házsongárdi temetőben.
Érdekesség, hogy a Reconstructio Egyesület egyik alapítója az a Csigi Levente, aki a Carpathia Zrt. tulajdonosa, mely Budapest XXII. kerületének önkormányzatával van szerződéses viszonyban. Ez a kerület Németh Zsolt politikai hátországának számít.
Csigi az egyesület tevékenységét firtató kérdésünkre hosszú választ írt, mely itt elérhető. Többek között kiderül belőle, hogy egy Kincses Kolozsvár Kalendárium nevű kiadványt adtak ki 6 ezer példányban, szerveztek megemlékezést az 1568-as tordai országgyűlésről, volt egy Mátyás király visszatér című pályázatuk, valamint a Mátyás és a kolozsvári bíró bábelőadás a XIX. Mátyás-napok keretében.
A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás összege: 18 ezer euró
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 271 ezer euró
Összesen: 289 ezer euró
Összegzés Mivel az EMNP közvetlen finanszírozását a törvény tiltja, az EMNT-EMNP projektet vélhetően közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány: egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.
Az állami tulajdonú vállalatok a másik nagy támogatói az EMNT-EMNP projektnek. A tavalyi választási évben összesen mintegy 1 millió euró támogatást kapott hat, EMNT-EMNP politikusok által alapított civil szervezet, melyek tevékenysége amúgy megítélésünk szerint nem indokolna ilyen összegű támogatásokat.
Ezen felül a Fidesszel, valamint az EMNT-EMNP projekttel is barátságos sajtótröszt 1,86 millió euró adományban részesült. Az általunk feltárt támogatások azonban minden valószínűség szerint csak egy részét képezik azoknak az összegeknek, melyek az EMNT-EMNP érdekcsoporthoz érkeznek. Ez a tényfeltáró anyag a Freedom House Romania Alapítvány által szervezett "Grants for Investigative Journalism" program keretein belül készült, az amerikai külügyminisztérium (U.S. Department of State) és Franciaország bukaresti nagykövetségének anyagi támogatásával. A cikk tartalmáért a szerző felel, és nem tükrözi feltétlenül az U.S. Department of State és Franciaország bukaresti nagykövetségének az álláspontját.
Această anchetă jurnalistică este derulată în cadrul programului "Grants for Investigative Journalism", organizat de Fundatia Freedom House Romania, cu sprijinul financiar al U.S Department of State și al Ambasadei Franței în România. Responsabilitatea pentru conținutul acestei publicații aparține autorului și nu reflectă neapărat punctul de vedere sau poziția U.S. Department of State și a Ambasadei Frantei in Romania.
A cikk az Atlatszo.hu-n is megjelent, illetve egy rövidebb, román nyelvre lefordított változatát az Adevărul napilap is publikálta.
A magyarországi közadatigénylésekben nagy segítségünkre volt az Atlatszo.hu oknyomozó portál.
Transindex.ro

Folytatódik a kommunizmus alatt kivégzett áldozatok exhumálása
Folytatódik a kommunizmus ideje alatt ítélet nélkül kivégzett civil áldozatok exhumálása. A kihantolásokat hét évvel ezelőtt kezdték, de az előző kormány utasítására leállították. A román titkos- szolgálat 1949 és 1954 között mintegy 10.000 embert hurcolt el és végzett ki. Az áldozatok többségét ismeretlen helyen hantolták el.
Tavaly két, a securitate által kivégzett fiatalember sírját tárták fel, 1949 márciusában lőtték agyon őket, a kommunista rendszer elleni szövetkezéssel vádolták őket. A sírfeltárást vezető Marius Oprea régész-történész szerint több ezer ilyen sír lehet az országban. A régész-történész azt is közölte, hogy sokszor a hozzátartozók, vagy a helyiek vezetik el őket a sírokhoz, amelyek rendszerint mezőkön, hegytetőkön, vagy éppen az áldozatok kertjében találhatók.
A kommunizmus bűneit vizsgáló intézet 2005 óta több száz sírt tárt, mindegyik áldozatot a titkosszolgálat végezte ki ítélet, és valós indok nélkül.
A bukaresti levéltárakban levő jegyzőkönyvek publikálása több szempontból is indokolt és fontos lenne, érvelt Molnár Gusztáv politológus, egyetemi tanár. Ezek közételéről a szakemberek azt remélik, hogy felelősségre vonhatók a tettesek, eddig ugyanis még senkit nem ítéltek el a gyilkosságok miatt.
Tőkés László EP képviselő arról panaszkodik, hogy falba ütköznek, amikor azt kérik, hogy a nácizmus bűntetteihez hasonlóan a kommunizmus bűntetteit is ítéljék el, és a tetteseket kutassák fel. Duna Tv
Erdély.ma.

Tőkés elhatárolja magát saját egyházkerületétől is
Elhatárolódik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetésének "explicit módon képviselt politikai iránytévesztésétől" Tőkés László EP-képviselő, az egyházkerület korábbi püspöke. Tőkés azt kifogásolja, hogy az egyházkerült közös tanácskozást szervez holnapra Bihar megyei RMDSZ-es politikusokkal politikai, jogvédelmi, restitúciós témákban, illetve pályázatokról.
A volt püspök szerint ezek a politikusok "a magyarországi balliberális figurákkal lepaktáló bihari zsákmányszerző politikai aktorok", és nem lehet egyszerre szolgálni nekik és "a magyar nemzetpolitika megújítóinak". A politikus antipálfordulásnak nevezi, hogy egyházkerületének vezetése most az ő politikai ellenfeleivel ül le tanácskozni.
Tőkés László közleményét tartalmazó levelében megjegyzi, az elmúlt napokban a Bihari Napló napilap hasábjain többen is szót emeltek a tanácskozás ellen, a konferencia meghívott előadóit – többségében RMDSZ-es politikusok – személyét kifogásolva.
Molnár Kálmán nyugalmazott esperes és Baksai Károly volt egyházmegyei főgondnok közös nyílt levelet intéztek Ft. Csűry István püspökhöz, majd Nagy József Barna, a KRE Cigánymissziós Központjának volt vezetője is megszólalt – áll a levélben.
Az egyházkerület három napja a következő felhívást tette közzé:
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében, a megelőző találkozókhoz híven, ezúton ismételten tanácskozásra hívjuk Partium magyar önkormányzati elöljáróit és bukaresti parlamenti képviselőit.
Jól érzékeljük azt, hogy kisebbségi magyarságunkra a politikai megosztottságunk, valamint az USL pártszövetség nagyarányú választási győzelme után, kettős teher nehezedik.
Ugyanakkor, Egyházkerületünk számára látszólagos ellentétként jelentkezik az, hogy természetes szövetségeseket látunk a legnagyobb kárpát-medencei összefogást megvalósító Fidesz-KDNP-ben, valamint a legnagyobb erdélyi összefogást felmutató RMDSZ-ben.
Éppen ezért, szükségét látjuk – a transzilvanizmus továbbviteleként – egy általános erdélyi szellemi és politikai út kijelölésének, valamint a mindennapi cselekvés koordinátái meghatározásának. Tisztában vagyunk azzal, hogy a feladat megoldása nem fog könnyen menni. Ezért tanácskozásunkat olyan kezdetnek tekintjük, mely szem előtt tartja: az erdélyi magyar „Élet él és élni akar”!
A fentiek szellemében hívjuk a partiumi magyar elöljárókat és képviselőket a 2013. április 19-én, 10 órai kezdettel, az Egyházkerület nagyváradi székházának dísztermében tartandó tanácskozásra (Városháza u. 27 szám).
Napirenden szerepelnek:
Áhítat – Lukács József főjegyző
Köszöntő – dr. Varga Attila főgondnok, képviselő
Erős gyülekezet, erős képviselet – természetes szövetségesek, útkeresés – Csűry István püspök, Korreferátum – Szabó Ödön képviselő
Cél, mely egyesít – református kórház – Forró László előadótanácsos, Korreferátum – Cseke Attila képviselő
Restitúció – jogőrzés és jogorzás – Antal János előadótanácsos, Korreferátum – Seres Dénes képviselő Vállalt feladatok és támogatások – kongruák, pályázatok – Farkas Zsolt előadótanácsos, Korreferátum – Erdei D. István képviselő.
Manna.ro.

Magyarországi támogatás az EMNP-nek
A Transindex portál csütörtökön közzétett terjedelmes tényfeltáró anyaga szerint a 2012-es romániai választási évben közel egymillió euró (300 millió forint) támogatást kaptak a magyar költségvetésből és az állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól az Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) kötődő civil szervezetek.
A Transindex megemlíti, a román törvények tiltják a pártok külföldi finanszírozását, az EMNP ennek ellenére jelentős magyarországi támogatásokhoz jutott 2012-ben. A tényfeltáró írás szerint a támogatásokat egyfelől a magyar állampolgárság igénylésének a folyamatában segédkező – az EMNT által létrehozott – demokráciaközpontok, másfelől az EMNT-hez és az EMNP-hez kötődő személyek által bejegyzett civil szervezetek kapták.
A támogatások egy része a magyar költségvetésből származik, de jelentős összegeket juttattak e civil szervezeteknek állami tulajdonban levő magyar vállalatok is, mint a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Magyar Villamosművek Zrt. A portál közlése szerint a támogatott civil szervezeteknek nincsen olyan tevékenysége, amely indokolttá tenné a támogatási összegeket.
A Transindex megállapította, az EMNT által létrehozott – az állampolgárság igénylésében segédkező – demokráciaközpontok megannyi EMNP-politikusnak biztosítanak megélhetést.
A tényfeltáró írás kitér az általa EMNT-EMNP közelinek tartott erdélyi magyar sajtó magyarországi támogatására is. Állítása szerint ezek a sajtóorgánumok 1,86 millió eurós (558 millió forintos) támogatást könyvelhettek el ugyanezekből a forrásokból.
Az erdélyi magyar portál a Freedom House Románia alapítványtól nyert támogatást az EMNT és az EMNP, valamint az ezekhez közel állónak tekintett erdélyi magyar sajtó magyarországi támogatási forrásait feltáró munkához.
A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában levő hírportálon, csütörtökön megjelent cikk nem más, mint politikai támadás az Erdélyi Magyar Néppárt ellen – szögezi le az EMNP sajtóirodája tegnapi közleményében. Mint írják: a napnál világosabb, hogy a Transindexen közölt írás politikai megrendelésre készült: a portál tulajdonosa, Kelemen Hunor, és az általa vezetett RMDSZ így próbálja támadni a néppártot, mivel másképpen nem tud fogást találni rajta és programján. A politikai megrendelést bizonyítja a cikk közzétételének időzítése is: egyértelmű, hogy a két nappal a néppárt Országos Küldöttgyűlése előtt publikált írás célja RMDSZ-vezénylettel lejáratni a politikai ellenfelet, és megzavarni a kongresszust. Leszögezik: az EMNP politikusai jelenleg a szombati Országos Küldöttgyűlés sikeres lebonyolítására összpontosítanak, az RMDSZ irányából érkező támadással csak a kongresszus után foglalkoznak majd.
Kelemen Hunor tegnapi válaszában határozottan visszautasította az RMDSZ nevében is az EMNP „rágalmazását”, miszerint a Transindexen megjelent tényfeltáró riport politikai megrendelésre készült volna. „Hangsúlyozom, hogy a megjelent írás nem az én személyes kérésemre készült, hanem amint azt a honlapon is olvashatják, a tényfeltáró riportot a Freedom House Romania Alapítvány által szervezett „Grants for Investigative Journalism” program keretein belül írta a szerző, az amerikai külügyminisztérium (U.S. Department of State) és Franciaország bukaresti nagykövetségének anyagi támogatásával.
A Konzervatív Párt tegnap közölte, hogy értesítette a korrupcióellenes ügyészséget, az Állandó Választási Hatóságot, a Román Hírszerző Szolgálatot arról, hogy a magyar állam finanszírozza az EMNP-t, ami sérti a román pártfinanszírozási törvényt.
Szabadság (Kolozsvár).