Autonómiáról az EMI-táborban
Az EMI-táborban először állítottak fel önálló Autonómia-sátort. A Székely Nemzeti Tanács által szervezett tegnapi beszélgetésen a résztvevők arra keresték a választ, hogyan lehet mindenki által érthetővé tenni az autonómia jelentését.
A fogalom szervesen épült be a székelyföldi magyar közösségbe, mi több, immár a román közvélemény sem feltétlenül szitokszóként kezeli – szögezte le Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. Az autonómia mint közigazgatási rendszer valószínűleg nem is fog beépülni a közember ismeretrendszerébe, ezért nem a működési mechanizmusok megismertetésére, hanem a folyamat pozitív hozadékaira kell fektetni a hangsúlyt. A szimbólumok szintjén – székely zászló, címer – rendkívül gyorsan megtörtént a megismerés, a befogadás, ebből talán az a tanulság is levonható, hogy az autonómia előnyeit elsősorban az érzelmi megközelítések erősíthetik – vélte az előadó, hiszen az autonómia-népszavazás tapasztalatai is ezt mutatják. A legegyszerűbb válasz ugyanis arra a kérdésre, hogy miért lesz jobb nekem, ha igennel válaszolok, az volt, hogy kevésbé függünk majd Bukaresttől. Árus Zsolt gyergyószéki elnök szerint egy egyszerű nézőpontváltással már most rengeteg dolgot autonóm módon lehetne működtetni Székelyföldön. Sportos példával élve, sokkal inkább egy önálló székelyföldi jégkorongszövetség megalakításán kellene például dolgozni, mint azon, hogy a román szövetség elnöke magyar legyen. Dabis Attila budapesti politológus, az SZNT megbízott európai diplomatája a dél-tiroli autonómiaküzdelem kapcsán kiemelte: ott – az államok közötti kedvező politikai egyezményeken túl – a folyamatos válsághelyzet is hozta, hogy az autonómiaküzdelem tömegméretű, sőt, erőszakos volt. Ilyen értelemben a dél-tiroli önrendelkezés megteremtése korántsem modellértékű Székelyföld vonatkozásában. A téma kapcsán kötetlen beszélgetés alakult ki az előadók és a hallgatóság között, amelyben a székelyföldi autonómia megteremtésének eredményei és buktatói egyaránt szóba kerültek. Csinta Samu moderátor Dabis Attila Dél-Tirolról szóló előadása előtt – a fiatal politológus több hónapig tanulmányozta az ottani intézmények működését, illetve mozgalmak történelmét – összegzésképpen elmondta: a médiának, de a közbeszéd egyéb fórumainak is döntő szerepe van abban, hogy az autonómia minél mélyebben és szervesebben épüljön be a köztudatba. (Dánél)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az USA külügyi államtitkár-helyettese Antonescuval tárgyal
A romániai belpolitikai helyzetről tájékozódott hétfőn Bukarestben Philip Gordon amerikai külügyi államtitkár-helyettes, aki Crin Antonescu ideiglenes államfővel folytatott tárgyaláson kijelentette, hogy Washingtont „nyugtalanítják" a romániai belpolitikai fejlemények.
Gordon először Traian Basescu felfüggesztett államfővel találkozott zárt ajtók mögött, majd Antonescu fogadta őt a román elnöki hivatalban. Ez utóbbi találkozó kezdetén – amikor a média képviselői még jelen lehettek a teremben – az államtitkár-helyettes kifejtette, hogy Washingtont nyugtalanítja a romániai politikai helyzet, hiszen Románia baráti ország: az Egyesült Államok stratégiai partneri viszony ápol Bukaresttel, ezért Washingtont érdekli „a romániai demokrácia, valamint az intézmények függetlensége".
Antonescu szerint szükséges volt a mostani találkozó, hogy tisztázzák a Romániában kialakult helyzetet. Gordon hétfő délután Victor Ponta román miniszterelnökkel is találkozik.
Az amerikai diplomata látogatására azt követően került sor, hogy július elején felfüggesztette a román parlament Traian Basescut, akinek a leváltásáról július 29-én népszavazást szerveztek. A szavazók elsöprő többsége Basescu menesztése mellett voksolt, de a részvételi joggal rendelkező választók 46 százaléka vett részt, ami elmarad az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy főtől. Az Alkotmánybíróság azonban augusztus 31-re halasztotta a döntést arról, hogy érvényes volt-e, vagy sem a népszavazás. A taláros testület arra hivatkozva határozott így, hogy „ellentmondásos" adatokat kapott az illetékes hatóságoktól arra vonatkozóan, hány szavazati joggal rendelkező állampolgár szerepel a választói névjegyzékben.
Pénteken José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke levélben szólította fel a román miniszterelnököt, hogy tegyen meg mindent az alkotmánybírák függetlenségének tiszteletben tartása érdekében.
MTI
Erdély.ma

A köztelevízió magyar szerkesztőségei érintik a kollektív elbocsátások?
Várhatóan már az idén kollektív elbocsátások lesznek a közszolgálati televíziónál, az intézkedés azonban kevésbé érinti majd a magyar szerkesztőségeket - jelentette ki ma Nagy Zoltán, a televízió igazgatótanácsának tagja.
Nagy emlékeztetett arra, hogy a mintegy 3400 alkalmazottal működő intézménynek jelenleg körülbelül 140 millió euró adóssága van, hiszen évek óta veszteségesen működik, ezért az igazgatótanács azt a döntést hozta, hogy megszűnteti a televízió két csatornáját, a TVR Info nevű hírcsatornát, valamint a kulturális műsorokat sugárzó TVR Culturalt.
A hírcsatorna augusztus 15-étől azonnali hatállyal beszünteti sugárzását. A kulturális csatorna esetében nem szabtak pontos határidőt, ugyanis előbb ki kell dolgozni a televízió egyik megmaradó fő csatornájának, a TVR2-nek az új műsorrácsát, és tisztázni kell, hogy mely adások kerülnek át a TVR Culturalról a 2-es csatornára, amely az átalakítás során oktatási és kulturális szerepet kap.
A televízió veszteséges működésének oka egyebek között az indokolatlanul felduzzasztott személyzeti struktúra és a televízió számára előnytelenül megkötött különböző kereskedelmi szerződések - mondta Nagy Zoltán.
Az elbocsátásokról még nem született konkrét döntés - hangsúlyozta az igazgatótanácsi tag, aki szerint a két csatorna megszüntetése révén mintegy száz személy munkaviszonya szűnik meg, de ezeknek nagy része csak bedolgozó és nem alkalmazott.
A kollektív elbocsátásra azt követően kerülhet sor, ha a televízió vezetősége újratárgyalja a kollektív munkaszerződést a dolgozók érdekeit védő szakszervezetekkel. A szerződés szerint tíz havi bérnek megfelelő végkielégítést kellene kapniuk az elbocsátandó alkalmazottaknak. Nagy szerint azonban a televízió anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé, egyebek között erről fog szólni a kollektív munkaszerződés újratárgyalása.
A magyar nyelvű műsorok szempontjából kedvező fejlemény - magyarázta Nagy Zoltán -, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a területi-regionális stúdiók műsorainak országos sugárzást biztosító TVR3 csatorna nem fog megszűnni. Korábban ugyanis ennek felszámolását is javasolták, de az igazgatótanács ezt nem fogadta el.
Nagy Zoltán szerint a leépítések nem fogják érinteni a magyar szerkesztőségeket, hiszen nem azok duzzasztották fel indokolatlanul személyzeti struktúrájukat. Egy kedvezőtlen intézkedés azonban a magyar szerkesztőségeket is érinti - tette hozzá -, hiszen a betöltetlen állásokat a közeljövőben nem lehet meghirdetni, mivel a televízió vezetősége zárolta a posztokat.
A televízió az 1-es, 2-es és 3-as csatornán kívül a külföldieknek szóló TVR International nevű adót működteti, illetve van öt területi stúdiója Jászvásáron, Krajován, Temesváron Kolozsváron és Marosvásárhelyen.
Temesváron úgynevezett kisebbségi szerkesztőség működik, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben pedig magyar szerkesztőségek léteznek.
Szabadság (Kolozsvár)

Az Igazság Napján mutassuk meg, hogy erős nemzetközösség vagyunk!
A Mikó-ügy egyértelműen túlmutat egy iskola visszaállamosításán és egy peren, ugyanakkor az erdélyi magyar közösségnek most kell fel mutatnia erejét, még mielőtt túl messzire gyűrűzik ez az ügy – hangsúlyozta csütörtöki, sepsiszentgyörgyi közös sajtótájékoztatóján Markó Attila államtitkár, Antal Árpád András polgármester, Tamás SÁndor tanácselnök és Porcsalmi Bálint, az 13020-as ügy kampány koordinátora. A csütörtöki nap folyamán Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, pénteken Kolozsváron kerül sor sajtóbeszélgetésre.
A Mikó-ügynek két lehetséges forgatókönyve van, véli Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Buzăuban egy hozzá nem értő, rosszindulatú bíró hibás döntést hozott, most a román hatóságok fogják a fejüket, hogy egy rossz bírói döntés miatt felhördült az egész erdélyi magyarság. Természetesen ebben az esetben is van politikai felelősség, hiszen az elmúlt időszakban Bukarestben felerősödtek a magyarellenes felhangok és ez is hozzájárult a döntés meghozatalához.
A másik lehetséges forgatókönyv szerint politikai megrendelés áll a háttérben, valakik meg akarják félemlíteni az erdélyi magyar közösséget, tesztelnek minket, hogy milyen a válaszreakciónk. Meg kell mutatnunk, hogy az erdélyi magyar közösség immunrendszere egészséges, leküzdi az ilyen vírusokat” – fejtette ki Antal Árpád András, kiemelve, hogy szerinte a jogi eljárások során túl sok szándékosságot lehet felfedezni ahhoz, hogy véletlen legyen a tévedés.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a Mikó-ügy nem pusztán jogi kérdés, hanem hangsúlyos politikai vetülete van.
„Egy láthatatlan erő, hatalom célja, hogy megfékezzék, visszafordítsák az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Gondoljunk csak bele, a nagy erdélyi városok központjának épületei az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz kerültek vissza, és ez nem mindenkinek tetszik. A jelen esetben nemcsak egy iskoláról van szó, hanem egy olyan folyamat kezdődhet el, amely a magyar közösség ellen fordítható, hiszen majdnem minden településen van visszaszolgáltatott ingatlan. A jogi eljárásban természetesen jogi lépéseket fognak megtenni az érintettek, azonban a politikai jellegű provokációra politikai választ adunk. Az is világos, hogy kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk minden magyar emberrel, aki hasonló helyzetbe kerül” – hangsúlyozta Tamás Sándor. Nehéz érzelemmentesen viszonyulni ehhez az ügyhöz, vallotta be Markó Attila államtitkár, a Mikó-ügy egyik érintettje.
„Nagyon fontos, hogy belelássunk az ügy hátterébe, hiszen ez nem az én személyes ügyem, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye. Felhívnám arra is a figyelmet, hogy a bizottság egy létező törvényt alkalmazott, amikor a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáról hozott határozatot, és nem a bizottság döntött arról, hogy adja-e vagy ne a Mikót vissza az egyháznak. Nem állja meg a helyét maga az állítás, hogy mi döntöttünk a visszaszolgáltatásról, ezért is értelmetlen vitatni vétkességünket” – mutatott rá az ügy visszásságára Markó Attila. Az államtitkár elmondta, a döntést megfellebbezték, az ügy átkerült a ploieşti táblabíróságra, ahol az első tárgyalás dátumát október 5-re tűzték ki. „Nincs több lépésre lehetőségünk, az eljárás végén jogerős ítélet születik. Ma már nem az igazságszolgáltatási hatóságokban, hanem a közösség erejében bízom” – mondta el Markó Attila.
Porcsalmi Bálint a www.13020.ro honlap célját ismertette, kiemelve, hogy nemcsak online zajlik az aláírásgyűjtés, hanem templomokban, rendezvényeken is lehet csatlakozni a peticióhoz. „Fontos, hogy az emberek pontosan tájékozódjanak, folyamatosan követni tudják a Mikó-ügyet, ne feledjék el, hogy igazságtalanság történt”- hangsúlyozta a kampány célját Porcsalmi Bálint.
A sajtótájékoztatón jelen levők kitértek a szeptember elsején sor kerülő Igazság Napja megmozdulásra is, amelyre egész Erdélyből várnak résztvevőket, a tervek szerint felszólal Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Tőkés László, az EMNT elnöke, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői, a református, unitárius, evangélikus püspök és a katolikus érsek.
„Egy katalán példára hívnám fel a figyelmet. A madridi parlament hozott egy határozatot, amely kimondta: nem létezik a katalán nemzet. Ekkor egymillió katalán vonult fel azzal a felirattal, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely nem létezik. Most nekünk kell megmutatni, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Biztos vagyok abban, hogy szeptember elsején délben, az Igazság Napján annyian leszünk Sepsiszentgyörgyön, amennyien magyar ügy kapcsán az elmúlt 15 évben nem gyűltünk össze, mindenkinek itt a helye. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk” – fordult felhívással a magyar közösséghez Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: A Mikó-ügy van annyira fontos, hogy az USL korábbi társelnöke, Crin Antonescu ideiglenes államfő fellépjen ebben az ügyben. Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendum ügyében, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt. Jogegységi döntésre van szükség, hiszen mindeddig az igazságszolgáltatás hasonló esetekben elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, hogy javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn. Hargita Megye Tanácsának sajtóközleménye
Erdély.ma

Ponta 3,5 millió személyt törölne a választói névjegyzékből
A kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) tiszteletben tartja majd az alkotmánybíróság döntését a Traian Băsescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazás érvényességéről, ha ez a döntés kétharmados többséggel születik meg - nyilatkozta hétfőn Victor Ponta miniszterelnök. A kormányfő bejelentette: az önkormányzatok közel 35 ezer személyt törölnek a választási listákról, 512 ezer polgár lejárt személyazonossági igazolvánnyal rendelkezik, továbbá hárommillió állampolgárnak külföldön van hivatalos lakhelye. Ezzel a kormányfő azt sugallta, hogy több mint 3,5 millió embert nem kellene figyelembe venni a népszavazás érvényességének megállapításakor.
A bukaresti Alkotmánybíróság kedden határoz a július 29-ei referendum érvényességéről. Ha azt állapítja meg, hogy érvényes volt a népszavazás, Băsescu leváltott államelnöknek tekinthető, ha viszont érvénytelennek nyilvánítja a referendumot, Băsescu visszatérhet a Cotroceni-palotába.
Ponta kijelentette, ha a kilenc alkotmánybíró közül hat úgy véli, érvénytelen volt a referendum, akkor azt tiszteletben tartja az USL. A kilenctagú testületnek amúgy is kétharmados többséggel kell döntést hoznia népszavazási ügyben, ez szerepel az alkotmánybíróság működését szabályozó törvényben.
A kormány tegnap újabb adatokat küldött az alkotmánybíróságnak a választói névjegyzékben szereplők számáról. A kabinet korábban felkérte a polgármestereket és a megyei kormánybiztosokat, frissítsék a választói névjegyzéket.
Ennek nyomán Victor Ponta bejelentette: a külügyminisztérium és a belügyminisztérium adatai alapján az önkormányzatok közel 35 ezer személyt törölnek a választási listákról, 512 ezer polgár lejárt személyazonossági igazolvánnyal rendelkezik, továbbá hárommillió állampolgárnak külföldön van hivatalos lakhelye.
Ezzel a kormányfő azt sugallta, hogy több mint 3,5 millió embert nem kellene figyelembe venni a népszavazás érvényességének megállapításakor.
Traian Băsescu ellenben úgy véli, hogy a kormány kezdeményezése törvénytelen, hiszen a választói névjegyzékbe bele kell tartozniuk a külföldi lakhellyel rendelkező román állampolgároknak is, nekik ugyanis az állandó lakhelyük Romániában van, a választói névjegyzéket pedig az állandó lakhely alapján állítják össze. Szerinte a lejárt személyazonossági igazolványú embereknek a választói névjegyzékből való esetleges törlése is törvénytelen.
Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke megerősítette, megkapták a kormánytól kért adatokat. Ezzel egy időben Vergil Voineagu, az Országos Statisztikai Hivatal (INS) elnöke tegnap, a 2011-ben végzett népszámlálás előzetes eredményeinek hitelesítése után közölte, Románia stabil lakosságának száma 19 043 767-ra rúg. Voineagu hozzátette, a hatóságok a tavalyi cenzuson kitöltött kérdőívek közel 50 százalékát dolgozták fel, a hivatalos végeredmény közlése a jövő év második felében várható.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Sánta Imre lelkész nyílt levele az Igazság Napja szervezőihez
Ötven nap telt el azóta, hogy július 6-án lelkiismeretem szavára hallgatva kiálltam a Székely Mikó Kollégium bejárata elé, hogy valamilyen módon kifejezésre juttassam tiltakozásomat szeretett iskolám visszaállamosítása ellen. Kezdetben egyedül voltam, de időközben hol többen, hol kevesebben csatlakoztak hozzám hasonlóan gondolkodó nemzettársaim felekezetre való tekintet nélkül, akik úgy látták és látják, hogy meg kell védenünk közösségi tulajdonunkat az Ige és az imádság fegyverével.
Aztán örömmel értesültem arról, hogy a református egyház szeptember 1-re tömegtüntetést szervez Sepsiszentgyörgyre, amelyre nagy lelkesedéssel készülnek Kárpát-medence szerte a felelősen gondolkodó magyarok. Üdvözlöm a kezdeményezést, mert itt az ideje, hogy tízezrek, százezrek vonuljanak az utcára, ugyanis fogytán az eszközeink nemzeti érdekeink érvényesítésére. Nagy a tét, sokkal többről van szó, mint gondolnánk. Minden magyarnak ott a helye tehát szeptember 1-én a Székely Mikó Kollégium előtt.
Most azonban, mikor e sorokat készültem papírra vetni, arra döbbentem rá, hogy bajban vagyok, mert nem tudom, kit kell megszólítanom. Elméletileg az Igazság Napjának szervezője a református egyház, tehát egyházi elöljáróimhoz kellene fordulnom, de az elmúlt napok tapasztalata azt mutatja, hogy egyre többen igyekeznek kisajátítani a szervezést, és szeptember elsejét felhasználni egyéni vagy pártérdekek céljára. Maradt még valami szent ezen a világon, amelyet nem sző át a politikai érdek hálója? Számomra a Székely Mikó Kollégiumért történő kiállás szent, igaz és tiszta. Legalábbis eddig az volt, ezért aggódom érte. Végtelenül szomorú lennék, ha beszennyeződne a politika által. Ennek most nincs helye. Nincs helye a pártoskodásnak, nincs helye annak, hogy az Igazság Napját bárki is megpróbálja kihasználni önös célok érdekében.
Szeptember elsején ne legyenek pártok, ne legyen felnőtt és gyermek, ne legyen férfi és nő, ne legyen fehér és fekete, ne legyen semmi, ami különbség köztünk, ami elválaszthat bennünket egymástól, hanem bár egy nap erejéig csak egyetlen magyar szív dobbanjon, hogy világgá tudjuk kiáltani azt a gazságot és gyalázatot, amelyről már-már azt hittük, hogy nem történhet meg velünk. Ezért ötven nap erkölcsi jogán féltő szeretettel arra kérem az Igazság Napjának szervezőit, bárkik legyenek is azok, hogy ne engedjenek a szónoki emelvényhez egyetlen politikust sem. Meglátásom szerint a szólás joga ezúttal kizárólag csak a történelmi egyházaink főpásztorait illeti meg. És ugyanakkor felkérem politikusainkat is, hogy legalább most az egyszer tanúsítsanak önmérsékletet. Jelenlétüket és támogatásukat szívesen vesszük. Tegyék a dolgukat a városházán, a megyeházán, Bukarestben és Brüsszelben, hiszen erre vállalkoztak, ezért választottuk meg őket. De hagyják az egyházi és civil tiltakozás alapján megállni az Igazság Napját, mert így lesz igazán hitelessé az egész világ előtt. Őrizzük meg ügyünket szentnek, igaznak és tisztának, hogy a jó Isten is ránk mosolyogjon szeptember elsején. Ez minden kívánságom. Túl sokat kérnék? Ítéljék meg Önök.
Soraimat az apostol biztató szavaival zárom: „Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5,4)
Adja meg nekünk Isten azt a hitet, amely képes legyőzni a világot. Legyen béke, szeretet és egyetértés. Sánta Imre
bikfalvi református lelkész
A Székely Mikó Kollégium előtti tüntetésen augusztus 23.-án jelen nyílt levélhez az abban foglaltakkal egyetértve támogató aláírásával csatlakozott további 76 személy
Erdély.ma

Üzenet
Kibicként, a pálya széléről nézte végig az erdélyi magyarság az elmúlt hetek nagy román cirkuszát. Sok beleszólásunk nem volt az ügybe, ezt jelezte a népszavazásról való masszív távolmaradás is, nélkülünk, érdekeink figyelmen kívül hagyásával zajlott a bunyó Bukarestben, a legelvtelenebb eszközöktől sem ódzkodó két nagy tábor egymással volt elfoglalva.
Ezúttal a magyar kártya is csak félig-meddig került elő, egy budapesti képviselő meggondolatlan nyilatkozatain csámcsogtak néhány napig, s Traian Băsescu nyakába próbálták varrni a román politikai körökben cseppet sem hízelgő magyarbarát jelzőt. A nagy játszma végkimenetelében azonban mindez aligha osztott vagy szorzott.
E hatalmas küzdelemben jóformán fel sem figyelt a román közvélemény, hogy másfél hónapja mindennap tüntetés zajlik a Székely Mikó Kollégium előtt, még a legjóindulatúbb riporterek is értetlenül bámultak, amikor egy-egy magyar politikus a sepsiszentgyörgyi iskola visszaállamosítására próbálta felhívni figyelmüket, a munkájukat végző hivatalnokok börtönbüntetésre ítélése ellen emelte fel szavát. A Dâmboviţa-parti káoszban kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél. Mintha még a a titkosszolgálatok is belevesztek volna a hatalmi harcba (persze, ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem figyelik, jelentik a történéseket), így a román politikum nem ébredt rá, hogy szeptember elsején bizony készül valamire a magyarság.
Az Igazság napjának szervezése, népszerűsítése minden fronton elindult, a médiában, világhálón naponta érkeznek a felhívások, csatlakozásra buzdítanak közéleti személyiségek, politikusok, pártállástól függetlenül. Végre egy olyan közös ügy, amelyben mindenki egyetért, árnyalatnyi különbségek akadnak, de a nagy cél egybecseng: minél többen felvonulni szeptember első napján Sepsiszentgyörgyön, mutassa meg a romániai magyarság, erős közösség, amellyel számolnia kell a román államnak, hatalomnak.
Ha hinni lehet a visszajelzéseknek, és valóban tömegesen érkeznek majd a segítő csapatok Erdély minden szegletéből, akkor elképzelhető, hogy tényleg az elmúlt tizenöt esztendő legnagyobb megmozdulásának lehetünk majd tanúi, résztvevői. És ennek a legnagyobbnak akkorának kell lennie, hogy a román közvéleményt is sokkolja.
Nagy szükség van tehát a mozgósításra, az összehangolt üzenetre. Jogainkért kell szót emelnünk, időben elejét vennünk egy olyan folyamatnak, amely ismét népünket fosztaná ki. S most, hogy Bukarestben lecsengett a hatalmi harc első fejezete, talán lesz szemük, fülük ránk is figyelni. Nőtt az esély, hogy célba ér az üzenet – az már rajtunk áll, hogy mennyire lesz erőteljes.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nulladik osztályok: akad szépséghiba
Gőzerővel készül a legtöbb érintett erdélyi és partiumi tanintézet a szeptemberi iskolakezdésre az előkészítő osztályok tekintetében. Mint megtudtuk, a legtöbb helyszínen rendeződtek a teremgondok, a bútorzat és az eszköztár beszerzésével kapcsolatban azonban több helyszínen is problémák merültek fel. A megkérdezett tanfelügyelőségi képviselők szerint várhatóan pedagógushiánnyal sem kell szembenézni az új tanévben, felkészítésük továbbra is folytatódik.
A tavaly februárban életbe lépett új oktatási törvény szerint szeptembertől az elemi oktatás részeként fognak működni a kötelező előkészítő (nevezik nulladiknak is) osztályok, amelyek speciálisan berendezett tantermekben kapnak helyet az iskolákban. A tanterv szerint ezekben az osztályokban az előkészítő osztályos gyerekek játszva tanulhatnak, tevékenységüket pedig nem osztályozzák. A nulladik osztály egy éve alatt a pedagógusok a betűkkel és számokkal való ismerkedésre, a gyerekek kommunikációs készségeinek, a környezettel való kapcsolatuk és a társas kapcsolatok fejlesztésére, csoporttevékenységekre és a kiegyensúlyozott testi fejlődést segítő gyakorlatokra fektetik a hangsúlyt.
Hargita megye: akadnak tisztázandó részletkérdések
Hargita megyében már elkészült az előkészítő osztályok tantermeinek a bútorzata, a székek és padok már megérkeztek az iskolákba. A megyében 175 előkészítő osztály indul a jövő hónapban kezdődő új tanévben, a tantermeket az oktatási minisztérium által kiutalt 579 406 lejből rendezték be, azaz diákonként mintegy 200 lejbe kerültek a szabványbútorok. A legtöbb iskolában már be is rendezték az előkészítő osztályok tantermeit az új bútorzattal – mondta el Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő.
A nulladik osztályok indulásával kapcsolatban azonban még van néhány tisztázásra váró kérdés. Az iskolakezdésre készülődve a szülők már érdeklődnek, hogy milyen tanszereket kellene vásároljanak az előkészítő osztályba induló gyerekeik számára, ezt a kérdést azonban még a tanintézetekben sem tudják megválaszolni. Ebben a témakörben egyelőre valóban csak az általános tudnivalókkal rendelkeznek még a megyei tanfelügyelőség illetékesei is, de a felmerülő kérdések már nem sokáig maradnak tisztázatlanok, ugyanis a megyei tanfelügyelőség általános iskolai oktatásért felelős két tanfelügyelője jelenleg Bukarestben van, egyhetes felkészítőn, ahol minden szükséges információt megkapnak az előkészítő osztályokkal kapcsolatban – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Amint a szaktanfelügyelők hazaérnek, két csoportban megkezdik a nulladik osztályokban oktató Hargita megyei pedagógusok többnapos képzését, hogy minden tanító alaposan felkészült legyen a szeptember 10-ikei iskolakezdésre – fűzte hozzá Bartolf Hedvig. A nulladik osztályt kezdő gyerekek tanszereivel kapcsolatban még elmondta, a tanszer-támogatási csomag tartalma alapján nagyjából már lehet tudni, hogy milyen taneszközökre lesz szüksége a kisdiákoknak, de a minimális tanfelszerelésre vonatkozón csak a szaktanfelügyelők bukaresti felkészítője után lesz pontos információjuk.
A szerény anyagi körülmények között élő családok gyermekeinek nyújtott tanszer-támogatási csomagok már megérkeztek Hargita megyébe, az előkészítő osztályos gyerekeknek azonban csak szeptember második felében tudják ezeket kiosztani, ugyanis az iskoláktól még be kell gyűjtsék a szülők által leadott tanszer-támogatási igényléseket – közölte a főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség adatai szerint a 2856 előkészítő osztályba induló Hargita megyei gyerek közül 1352 kap majd tanszercsomagot. A csomag rajz- és vonalas füzetet, ceruzákat, vízfestéket, kis tolltartót, az előkészítő osztályos gyerekekre méretezett iskolatáskát, valamint egy modern palatáblát tartalmaz, vagyis egy olyan A4-es méretű fehér műanyag táblát, amelyre többféle írószerrel is lehet írni – tájékoztatott Bartolf Hedvig
Kutatómunkát végez a tanfelügyelőség
Felkutatja a beiskolázatlan hatéveseket a Kovászna megyei tanfelügyelőség. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, összesen 1871 gyereket írattak be a szeptemberben induló előkészítő osztályokba, ám a nyilvántartásuk szerint hatvan kisdiák kimaradt. Őket név szerint azonosították, az iskolák képviselői megkeresik a szülőket, és rábeszélik, hogy írassák be az iskolákba a gyerekeket. A főtanfelügyelő valószínűnek tartja, hogy ezek a családok jelenleg külföldön dolgoznak, ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanévkezdés után is beiskolázhassák szeptember–októberben hazaérkező kisdiákokat. Kovászna megyében 113 előkészítő osztály indul, ezek közül 26 lesz összevont, tehát az előkészítős legkisebbek az elsős, másodikos vagy harmadikos diákokkal fognak együtt tanulni, mert az adott iskolában nincsenek annyian, hogy különálló osztályt alakíthassanak számukra. Háromszéken 95 tanítót kellett alkalmazni, hogy elindíthassák az előkészítő osztályokat, az oktatási minisztérium körlevele szerint, ezek a pedagógusok nem lehettek pályakezdők, ugyanakkor szeptember elején továbbképző tanfolyamon kell részt venniük. Keresztély Irma elmondta, a jóváhagyott 4137 állás mellett még hatvanat kért a minisztériumtól, mert a gyakorlatban nem úgy történt, hogy az óvodai előkészítő csoportok megszüntetésével az óvónői állásokat csak át kellett csoportosítani az iskolákba. Az óvodákban általában nem volt létszámcsökkentés, hiszen a háromévesnél kisebb vagy a várólistán levő gyerekeket is felvették, viszont az iskolákba tanítókat kellett alkalmazni. A főtanfelügyelő tájékoztatott, hogy a háromszéki iskolák megkapták a pénzt a bútorzat megvásárlására, a felmérések szerint ebből az öszszegből egy diákra 200 lejt költenek átlagban. Első körben úgy tűnt, ez a pénz nem lesz elég a szabványok szerint elkészítendő asztalok és székek beszerzésére, de a piac hamar alkalmazkodott, a nagycégek 198 lejes áfás áron vállalták a munkát, és jó minőségű, praktikus bútorokat készítettek – közölte továbbá Keresztély Irma.
Kolozs és Bihar megye készen áll
Az előkészítő osztályok beindításához nélkülözhetetlen iskolai bútorok már minden iskolához eljutottak Kolozs megyében is, és az is biztos már, hogy a megfelelő tanerő biztosításával sem lesz gond – közölte érdeklődésünkre Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelő. Hozzáfűzte, jelenleg zajlik Bukarestben azoknak a kádereknek a képzése, akik majd helyi szinten tovább képzik az iskolai tanítókat. A kurzusok Kolozs megyében augusztus 27-én kezdődnek.
Mintegy 3600 gyereket írattak be állami iskolák előkészítő osztályába, 69 gyerek pedig magán tanintézetekben fog tanulni Bihar megyében – tájékoztatta a Krónikát Kéry Hajnal megyei helyettes főtanfelügyelő. Mint elmondta, nagyjából mindenütt sikerült kijelölni az osztálytermeket, bár vidéken van, ahol még gondok vannak, de remélhetőleg szeptember elejére azok is megoldódnak. A termek előkészítése már elkezdődött, már csak a bútoroknak kell megérkezniük – erre valószínűleg szeptember ötödikéig sor kerül. Pedagógusból sincs hiány: az elmúlt két helyosztón már sok állást betöltöttek az előkészítő osztályokban is, és még hátravan a hónap végén a helyettesítő tanári állások elosztása. Temes megyében a bútorzat alig 30 százalékát sikerült beszerezni, mivel kevés cég vállalta, hogy a tanfelügyelőség által kínált összegért elkészíti a kért mennyiséget – jelezte Cornel Petroman főtanfelügyelő. A megyében egyébként 3776 gyerek számára kell asztalt és széket készíttetni, ők 145 különböző tanintézetben kezdik el az úgynevezett nulladik évet.
Amint arról beszámoltunk, az előkészítő osztályok beindításának nem sokan örültek, s amint az várható volt, hatalmas bizonytalanságot szült a szülők és a pedagógusok körében az elmúlt időszakban. Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, jobb lett volna ezt az intézkedést meg sem hozni.
Ponta elmondása szerint a következő tanévre mindössze azért tartották fenn a nulladik osztályokat, mivel hatalomra kerülésükkor már javában zajlottak a beiratkozások, így nagyobb kárt okoztak volna „a rendszer megszüntetésével, mint annak megtartásával”. A kormányfő ugyanakkor azzal vádolta meg elődeit, hogy csak azért hozták létre az előkészítő osztályokat, hogy elkölthessenek az állami költségvetésből 50 millió lejt. Az előkészítő osztályok beindítását Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is bizarrnak, erőltetettnek tartja, és úgy véli, az intézkedést komoly hatástanulmánynak kellett volna megelőznie. Ezért a következő tanév első féléve után felmérik a helyzetet, s hogy lesz-e folytatás, az valószínűleg az ősszel esedékes parlamenti választások után derül ki.
Krónika (Kolozsvár)

Miért nem csodálkozom?
Csütörtöki kimenő
1954. szeptember 24-én Pataki László magyar követ titkos jelentésben számolt be a Külügyminisztériumnak a szeptember 9-i bukaresti román-magyar (B válogatott) mérkőzésén történt sajnálatos eseményekről. Ezt a jelentést még 2007-ben közzétette Vincze Gábor és Fülöp Mihály kutató. (Aki a teljes szövegre kíváncsi, olvassa el a Vasfüggöny Keleten c. okmánygyűjteményben, mely az interneten is megtalálható.)
"Felhívtam továbbá a vezető elvtársak figyelmét a közönség soviniszta hangulatára, s kértem a körülményekhez képest a magyar sportolókhoz méltó magatartás szigorú betartását. Ennek ellenére a játékosok ezt nem tartották be. Történtek kiintegetések és labdaelrúgások, aminek következménye azután az volt, hogy a szélsőséges közönség soviniszta, magyarellenes és gyűlölködő hangulata csak fokozódott. A szinte vég nélkül tartó ordítozás és fütyülés ilyenkor rendkívül erőssé vált, úgy hogy még a játék menetét is sok esetben zavarta. A mérkőzésen különben történt néhány, a magyar és a román sportbarátság további elmélyülését valóban nem szolgáló jelenet is. A mérkőzés előtt pl. az RNK himnuszát játszotta el a kivezényelt zenekar, s csak ezután a magyar himnuszt, s azt is olyan csúnyán, hogy az felháborodást keltett nemcsak a kint lévő magyarokban, hanem a jóérzésű román elvtársakban is. Nem sokkal a mérkőzés megkezdése után az egyik román játékos összecsapás utáni sérülést színlelve kivitette magát a pályáról. Ezt követően elkezdődtek a különböző durvaságok. Megjegyzem, hogy a román játékos néhány perccel azután, hogy elhagyta a játékteret, visszajött a pályára. A második félidő vége felé következett be azután a legelítélendőbb eset. A román B válogatott középcsatára az egyik összecsapás után fekve maradt, mire a nézőtérről egy fényképész a játéktérre rohant, és durván szidalmazni kezdte a román középcsatár segítségére siető magyar játékosokat. Tömörülés támadt a fényképész körül, majd pedig a közönségnek az a része, amely közel volt az eset színhelyéhez, kövekkel és sörösüvegekkel dobálni kezdte a magyar játékosokat. Ezzel egy időben mintegy 40-50 főnyi "utcagyerek" szintén berohant a játéktérre, és köveket dobált a magyar játékosok felé. A karhatalmi szervek szemmel láthatóan nem nagyon igyekeztek a történtek elé akadályt gördíteni.[…] A lelátó azon részét, amelyről a köveket és sörösüvegeket dobálták a magyar játékosok felé, nem ürítették ki, ellenkezőleg, ez a rész továbbra is a legádázabban uszított a magyar csapat ellen. […]
A mérkőzés után Bukarest utcáin jócskán lehetett hallani olyan hangokat, amelyeken keresztül a legdurvább soviniszta módon elítélték a magyar csapat magatartását, vad hunoknak, barbároknak, huligánoknak nevezvén nemcsak a magyar játékosokat, hanem általában a magyarokat. Érdekes módon vezető elvtársaknál is tapasztaltam a magyarokkal szemben tanúsított ellenszenvet. A budapesti mérkőzés [az A válogatottak összecsapása] állásáról mikrofonon keresztül tájékoztatták az Augusztus 23. stadionban helyet foglaló közönséget. A románok kiegyenlítő gólja (1:1-es állásnál) rendkívül nagy örömöt okozott a közönségnek. Akkor amikor azonban a mérkőzés végén bemondotta a mikrofon a budapesti mérkőzés végeredményét, a vezető elvtársak (az RMP Központi Vezetősége és a kormány tagjai) köszönés nélkül távoztak. […]
Szipka elvtárs különben szeptember 9-én Sztálinvárosban tartózkodott, és ott a következőket látta: az utcákon nagy embertömegek verődtek össze, hogy hangszórókon keresztül hallgassák a budapesti magyar–román válogatott mérkőzés közvetítését. Általában a közvetítéseket román nyelven hallgatták. Szipka elvtárs az emberek közé vegyülve tapasztalta, hogy az ilyen csoportokon belül jócskán történt magyar és román soviniszta megnyilvánulás. […] Szeptember 19-én este a sztálinvárosi szabadtéri színpadon a Kínai Felszabadító Hadsereg adott műsort. Előadás után a román–magyar labdarúgó-mérkőzések eredményeinek kapcsán állítólag román nemzetiségű egyének provokációkat követtek el. Belekötöttek pl. a magyarul beszélőkbe, s több súlyos verekedés történt, melynek során számosan könnyebb és súlyos sérülést szenvedtek. A verekedéseknél a szolgálatot teljesítő rendőrök általában passzívak voltak, és nem igyekeztek a botrányokat elfojtani."
Mindez a minapi magyar–izraeli barátságos mérkőzés kapcsán ötlött eszembe. Csak akkor a szidalmazottak nem a magyar játékosok voltak…
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely)

Demény Péter: Vacsora államelnök nélkül
Régóta próbálok úgy élni, mintha nem ebben az országban élnék. De talán még pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznék: úgy élni, mintha egyik országban sem élnék, már amennyiben ország alatt a fővárost, a kormányt, a parlamentet/országházat, az elnököt és a szóvivőket értjük. Egy romániai magyarnak megadatott az a kétes szerencse, hogy két ország ügyei érdekelhetik. Nos, engem már egyikéi sem érdekelnek.
Ne feledjük, persze, a vitaműsorokat, amelyekben különböző szakértők és „szakértők" elemeznek és osztják az észt – éppen ezek a műsorok győztek meg arról, hogy nincs mi érdekeljen. Jó esetben mindenki végighallgat mindenkit, de senki senkit nem győz meg semmiről, rossz esetben az első pillanattól kiderül, hogy ki kihez húz, s nem azért mond valamit, mert értékekben hisz, hanem azért, mert érdekei vannak, még rosszabb esetben egymás szavába vágnak, legyintenek, fensőbbségesen vigyorognak, kigyúl a fejük, a műsorvezető meg tehetetlenül hallgatja-nézi a gyomorforgató produkciót.
Szóval, nem érdekel. Ha a közügyek ebben a gusztustalan masszában kavarognak, akkor nem érdekel. Jobb- és baloldal már alig jelent valamit, legyünk bár Budapesten vagy Bukarestben, viszont legyünk bár itt vagy ott, mindenütt valamiféle hisztéria tapasztalható: egy pesti vagy bukaresti ember tudja, ki kinek a szeretője, melyik párt székházában mi történik és miért, ezért aztán nem tud távolságot tartani, elemelkedni, csak fröcsögni – tisztelet a mindenkori kivételeknek.
Nem elefántcsonttorony, amibe beköltöztem; inkább csigaháznak mondanám, hiszen kilátok belőle. Időnként elkapok valamit, ami mégiscsak érdekel, legutóbb például Sólyom László aszófői beszéde. Egy olyan helyen szeretnék élni, ahol nem élek, és mégis élek, csak nem úgy, hogy minden pillanatomat az töltené ki, amit politikának neveznek.
Nem tudom, hogyan lehetne ezt meghatározni? Leginkább talán „civil életként", bár manapság a civil egyre inkább valamiféle mozgalmárságot jelöl, amitől ezer évre vagyok, valószínűleg azért, mert a megszállottságot nem gondolom életnek, bármilyen szívmelengetőek lennének is az eredményei.
Mindez a referendum kapcsán jutott eszembe. Kire szavaztam volna? Băsescu erőszakos, basáskodó, alvilági figura, aki gyakran viselkedni sem tud; Ponta és Antonescu viszont annyira stílustalanul tették, amit tettek, a MOGYE magyar vonalának megszüntetésétől az ICR státusának megváltoztatásáig, s annyira erőszakosnak tűntek és tűnnek... De vajon csak úgy lehet élni, ha az ember ezen gondolkodik? Ha folyton azon van, hogy valamilyen ideológiát találjon a törtetésben, valami vízióra emlékeztető gondolatot a cinizmusban, valami igazi derűt az egyiknek a provokáló, a másiknak a tenyérbemászó vigyorában?
Nem szeretném tagadni az állam- és miniszterelnökök fontosságát, s hogy olyanok, mint a szükséges rossz: nem szeretjük, de belátjuk a szükségességét. Ugyanígy értem, hogy kell alkotmány, kellenek törvények és paragrafusok és rendeletek, törvényszékek és polgármesteri hivatalok és mindenfélék. Ez azonban mégiscsak az életünk kisebbik része, vagy ha nem jól mondom, hát mondom így: egyik része. Kétségtelenül befolyásolja az életünket, nem is kevéssé, hogy ki lesz az államelnök.
De nem egyedül ez befolyásolja; ennek ellenére mi úgy viselkedünk, mintha fontosabb lenne a férjünknél-feleségünknél vagy a gyermekünknél is. Visszamegy Cotroceni-be? Hát menjen, neki oda vagy onnan kell mennie. Számára egyetlen évszak van, egyetlen cél, egyetlen szórakozás: a hatalom. Mi viszont, mi, akik még sosem jártunk a cotroceni-i palotában, sokkal többen vagyunk, és más is érdekel, mint az, hogy ő vajon vissza fog-e menni. Olvasunk, zenét hallgatunk, Szovátán vagy Krétán áztatjuk magunkat, szeretünk és szenvedünk. Olykor nagy zajt csapnak, oda is nézünk, esetleg tetszik is, amit látunk; de még olyankor is tisztában vagyunk vele, hogy ez csupán egyetlen aspektusa az életünknek.
Tulajdonképpen úgyis ez történik. Klikkelgetünk a távirányítóval, dühbe gurulunk, de a lyányunknak még meg kell írnia a házi olvasmányok összefoglalóit, még le kell vinni a kutyát, már érződik a vacsora illata... Ott, ahol mi élünk, úgysem az államelnök vacsorázik. Tiszta szerencse.
Maszol.ro

Elegem van a markóizmusból!
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amenynyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa
Krónika (Kolozsvár)

Ungureanu együttműködne az RMDSZ-szel
Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök az RMDSZ-t is bevonná abba a mérsékelt-jobboldali politikai platformba, amelyen az általa vezetett Polgári Kezdeményezés a PDL-vel együtt dolgozik.
Ungureanu elképzelése szerint először is a szövetséget az őszi, Bukarestben sorra kerülő EPP-kongresszus megszervezésébe vonná be, ami egy jó előjele lenne a parlamenti választások előtti vagy utáni tárgyalásoknak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: Ungureanu egyelőre nem kereste meg az RMDSZ-t, csupán a sajtón keresztül üzent, így sok kérdés még tisztázatlan. Elmondta, az RMDSZ az Európai Néppártnak a tagja, amely egy közép-jobboldali politikai szervezet, tehát léteznek közös értékek, amelyek mentén nemcsak elképzelhető, hanem szükségszerű is az együttműködés.
„Ungureanu és az RMDSZ között a miniszterelnöki mandátuma alatt, de már korábban is – amikor államtitkár volt – jó volt az együttműködés. De nem látok semmiféle lehetőséget arra, hogy választások előtt bármiféle szövetséget kössünk. Nem tudom, hogy erre gondolt-e vagy sem, azonban az RMDSZ nem szokott választások előtt szövetséget kötni, az elmúlt 22 évben nem volt erre példa, és idén sem kívánjuk ezt a hagyományt megszakítani. Van lehetőség az együttműködésre, de látni kellene előbb azt is, hogy mivé válik Ungureanu kezdeményezése: kérdés, hogy beolvad-e a demokrata-liberális pártba, vagy a PDL-n kívüli politikai kezdeményezésként kell elképzelni. Sok a megválaszolatlan kérdés, de jónak és fontosnak tartom Ungureanu aktív jelenlétét a politikában és a közéletben, hiszen ő eddig mindig szavatartó és korrekt embernek bizonyult” – tette hozzá az RMDSZ szövetségi elnöke.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Ünnepeltek a dési ferences szerzetesek
A ferences szerzetesek dési letelepedésének 300 éves évfordulójára, valamint a kommunisták által 60 évvel ezelőtt e rendházba „összegyűjtött” szerzetesekre emlékeztek augusztus 21-én este a dési római katolikus ferences rendi templomban. A megemlékezés egybeesett az ezúttal Désen zajló éves provinciai nagytalálkozóval.
Szent István az erdélyi ferences rendi provincia védőszentje, így természetes, hogy Szent István-nap közelében – minden évben más-más helyszínen – tartják meg a ferences testvéri közösség számára fontos megbeszélést – magyarázta lapunknak Leonárd atya, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Leonárd atya egyike volt annak a 46 ferences szerzetesnek, akit 1952-ben kényszerlakhelyre a dési kolostorba hoztak. Visszaemlékezésében a magyar katolikus hívek, valamint a már betiltott görög katolikus román hívek segítségére emlékezett, majd a ferences rend testvéri közösségének összetartó erejét fogalmazta meg megemlékezésében: háttérből szolgálni, elődeink mintájára.
A szentmisét követő megemlékezésen Zomora Márta a dési egyháztörténet kezdetéről és a 2007-es dési főtéri ásatások során előkerült leletekről beszélt, amelyek mintegy bizonyítékai annak, hogy városalapító elődeink keresztények voltak. Costan Morar, Dés polgármestere az eddigi jó kapcsolatról szólt, és a továbbiakban is lehetőség szerinti odafigyeléséről biztosította a szerzeteseket.
Gordán Edina, a Sapientia-EMTE könyvtárosa immár két éve jár Désre hétvégeken, a kolostor könyvtárának rendszerezésére. Mint elmondta, a könyvtár legrégebbi könyve 1532-ből datált. Sajnos a legrégebbi, az 1492-ben keltezett 14 kötet, a kommunisták által elkobzott ősnyomtatvány még mindig nem került vissza Bukarestből. Jelenleg körülbelül 1226 kötet van a kolostor birtokában. Érdekes adatokat említett az adományozott kötetekről, továbbá a ferences rend erdélyi történelmével kapcsolatosan is. A kuruc–labanc harcok befejezése után Werner Konrád lelkész jött elsőnek Désre 1712-ben, aki kiváló hitszónokként hamar hívőkre talált, sőt a galgói Rácz család, Nápolyi család, csicsókeresztúri Torma család telekadománya révén vesszőből font és sárral tapasztott kis négyszobás házat építtetett, ahol meghúzódhattak az érkező szerzetesek. Így a ferences rend mint missziót látta el a Szamos-völgy reformáció utáni „fehér foltját”, már ami a katolikus hívek számát illeti. 1726-ban a teplom építése kezdődött el, és 4 évet tartott, majd 1728-ra elkészült a kolostor is.
Lászlóffy Árpád arról beszélt, mit jelentett a dési híveknek a ferencesek meghurcolása. Emlékeztetett a nagyon szűkös életkörülményekre, mivel a kolostornak csak egy negyed részét használhatták, így még a folyosó is tele volt fekvőhelyekkel. De a szerzetesek nem ültek tétlenül: kertet, földet béreltek, megdolgozták azt, a környékbeli falvakból pedig katolikusok és reformátusok egyaránt segítettek nekik.
Matei Tarciziu görög katolikus lelkész is meghatottan emlékezett, ugyanis 1948-tól betiltották vallásukat, a dési és környékbeli görög katolikus híveket pedig a dési ferences testvérek fogadták be, ebben a templomban gyakorolhatták hitüket. Őt is ebben a templomban keresztelték, és ez volt az a hely, az a második család, ahol szellemi-hitbeli „építkezésben” részesülhettek gyerekekként, ifjakként. Márton Árpád, Pius atya emléke és tanításuk, Leonárd atya, Ervin atya és a ferences közösség segítette abban, hogy apja nyomdokain ő is görög katolikus pap legyen.
Ervin atya a provincia legidősebb tagja: 92 éves, de korát meghazudtolóan jól emlékszik a meghurcoltatás éveire. Szerencsés módon még két szerzetes társával nem Désre, hanem Radnára került, ott pedig elfelejtették beírni személyazonosságiukba a „d.o”, vagyis domiciliu forţat (kényszerlakhely) megjegyzést. Ennek okán a „postás” szerepét játszotta Esztelnek, Körösbánya és Dés kolostorai között. Később mégis elkerült Désre, innen is ment nyugdíjba. A Jóisten gondviselését látja a ferences család életében – mondta, majd nagyon szépen fogalmazva tette hozzá: hiába él, ha másoknak nem használ.
A megemlékezés után a templom külső bejárati falán emléktáblát leplezett le a polgármester, majd Szabolcs atya provinciafőnök megáldotta azt. Ezután Antal testvér a dési rendház nevében megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet, és mindenkit agapéra hívott a kolostorkertbe.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföld 2012 / 8
Azt is mondhatnók, hogy súlypontos a csíkszeredai kulturális folyóirat idei augusztusi száma. Száz oldalon Csíkszentdomokos múltjából idéznek fel jelentős mozzanatokat. Lázár Csilla tömör összefoglalója vezeti fel a tanulmányokat, dokumentumokat, verseket, önéletírást egyaránt tartalmazó összeállítást. Ebből az idézet: "1599-ben Csíkszentdomokoson ölték meg Báthory Endre bíboros-fejedelmet. Négyszáz év múltán, 1896-ban Csíkszentdomokoson megszületett Márton Áron, ki majd’ fél évszázadon keresztül volt az erdélyi egyházmegye hitvalló, példaadó püspöke. E két, látszólag egymástól független esemény a szentdomokosiak világképében egyetlen önértelmező "elbeszéléssé" olvadt össze: úgy tartják, hogy a négy évszázados bűnhődésért és vezeklésért kinyilvánított isteni irgalom jeleként született éppen e helyen a szentéletű egyházfő." Márton Áronról és a moldvai püspökségről, valamint Márton Áron letartóztatásáról igen érdekes budapesti illetve bukaresti dokumentumok kerülnek az olvasók elé Seres Attila illetve Denisa Bodeanu kutatók tálalásában. Kurkó Gyárfás író-politikus is a község szülötte. Róla a lányával készült interjúból tudunk meg többet. A domokosi körképet sajátosan egészíti ki a népi mesemondó Albert András önéletírásából közölt részlet. Benkő Levente írása a Maniu-gárdisták 1944-es csíkszentdomokosi tömegmészárlását világítja meg részletesebben. A néprajzkutató Balázs Lajos a szimbolikus térhasználat szempontjából vizsgálva mutatja be helyi kutatásai eredményeit. Lírában Nagy Irén képviseli a hely szellemét.
Vers és rövidpróza külön fejezetben is gazdagon képviselteti magát a lapban. Fekete Vince, Potozky László, Király Zoltán, Turóczi Ildikó, Serestély Zalán, Szeles Judit, Varga László Edgár, Murányi Sándor Olivér és Noszlopi Botond írásai azt is érzékeltetik, irodalmi köztudatunkban milyen határozottan szerez érvényt magának a fiatal tehetségek egyre népesebb raja. Ezt hangsúlyozza a Székelyföld Szemle fejezete is. A lapszám csíkszentdomokosi jellegét Ádám Gyula fotói teszik még érzékelhetőbbé.
m.
Népújság (Marosvásárhely)

Igényesség – Márton Áron szellemében
„Hídemberekre ma is szükségünk van” – mondta Szarka Gábor konzul a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért és a budapesti Márton Áron Társaság szervezésében hétvégén Csíkszentdomokoson tartott kétnapos konferencia nyitó perceiben. Márton Áron születésnapja előestéjén szülőfalujában, a róla elnevezett iskolában találkoztak azok a történészek, akik korát, nemzet- és egyházmegtartó szerepét kutatják; sorstársai, egykori tanítványai, munkatársai és érdeklődők.
„A Márton Áron-i igényesség és egyszerűség” jegyében tartott szakmai fórum előadói, meghívottjai – amint azt remélték a főszervezők, Lázár Csilla magyar–angol szakos tanár, múzeumalapító és Soós Károly (Budapest) teológus, a budapesti Márton Áron Társaság vezetője – számos újdonsággal szolgáltak. Nagy érdemük, hogy az első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal összehívott szakmai fórum megszólította a téma iránt érdeklődőket, kiváló alkalmat biztosítva a találkozásra, tapasztalatcserére is.
Két főpásztor, dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, illetve dr. Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát, c. püspök levélben üdvözölte a konferencia résztvevőit. Jakubinyi érsek kifejezte reményét: „Minél jobban megismerjük Isten Szolgája Márton Áron püspök erkölcsi, szellemi és nemzeti nagyságát, annál inkább előmozdítjuk boldoggá avatását is.”
A legendás hírű főpásztor halála óta felnőtt egy fiatal történésznemzedék, tehetségesek, elmélyülten kutatnak – derült ki a Márton Áron-kutatás eredményei, aktuális kérdései és feladatai című rendezvényen. Bukarest, Budapest, Moszkva, Róma, Bologna, Kolozsvár – csak néhány azon városok közül, ahonnan megszólaltak a nép- és egyházvezető életművének tudósai. Dr. Seres Attila történész például, aki Márton Áron püspökségének korai éveihez kapcsolódó forrásmunkák közlője, Moszkvából Skypen-n jelentkezett be, és ugyanígy követte a konferencia munkálatait. Kiemelt érdeklődés kísérte Stefano Bottoni (Bologna–Budapest) történész Márton Áronnak 1945 után betöltött társadalmi és egyházvezetői szerepvállalását korszakoló előadását.
Döbbenetes adatokkal szolgált Denisa Bodeanu történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárának kutatója. Közel 240 kötetet, majdnem 80 000 oldalt tesz ki a Márton Áron informátori megfigyelési dossziéja.
Msgr. dr. Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási perének posztulátora megvilágította a szentté avatási eljárás folyamatát.
A még élő kortársak, az idősödő papok a szóbeli történetkutatás nagyon fontos adatközlői lehetnek – hangzott el a fórumokon. Ízelítőt hallhattunk egykori tanítványai, munkatársai: Berszán Lajos, Csató Béla, Jakab Gábor, prof. dr. Vencser László, valamint Csíki Dénes emlékeiből. Sokan fájlalják, hogy nem maradt korabeli mozgókép Márton Áronról. Egy igazán ritkaságszámba menő, négyperces felvételt mutatott be Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, amelyet Bács Lajos zeneszerző készített a sepsibükszádi bérmálás alkalmával.
A hétvégi szellemi műhely arra vállalkozott, hogy a hosszú évek kutatási eredményeit Isten oltára elé tegye, hogy minél inkább közkinccsé váljon. Ne csak emlékezzünk, mintául szolgáljon Áron püspök!
Molnár Melinda
Székelyföld.ma

Balliberális bosszú
A májusban hatalomra került román balliberális kormány jelenleg mindenre és mindenkire figyelmeztetés nélkül sortüzet nyit, amivel és akivel szemben felmerül a gyanú, hogy a visszatérő Traian Băsescu államfővel szimpatizál.
Fittyet hányva arra, hogy Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu ideiglenes elnök ünnepélyes ígéretet tett Brüsszelnek az Alkotmánybíróság határozatának tiszteletben tartására, a másodvonalbeli szocdem és liberális politikusok folyamatosan azon mesterkednek, miként vethetnek gáncsot a Cotroceni-be tartó elnöknek.
Legutóbb talán a sztálini Oroszországban, majd Ceauşescu Romániájában volt példa olyan koncepciós eljárásra, mint amilyen az alkotmánybíróság tagjai, az ügyészség, a csendőrség munkatársai ellen folyik, de Pontáék bosszúja utolérte a román kulturális intézetet is, amely egyszerűen amiatt „érdemelte ki” – a működése megbénításával együtt járó – költségvetése drasztikus lefaragását, hogy megbélyegezték a Băsescu-pártisággal.
De a jelenlegi hatalom odáig süllyedt, hogy vegzálni kezdte az államfő lemondását követelő, Bukarestben forgalmat leállító tüntetők ellen a törvény szigorával eljáró csendőrséget – vagyis közvetve polgári engedetlenségre, anarchiára uszít –, továbbá boszorkányüldözést folytat a népszavazáson feltárt csalások ügyében nyomozó ügyészek ellen is.
És itt álljunk meg egy szóra. Sajnálatos, hogy a közvádlókkal szembeni hadjárathoz csatlakozott az RMDSZ több illusztris vezetője is, elsősorban a nemzetközi bűnszövetkezethez való csatlakozással vádolt Nagy Zsolt exminiszter perével illusztrálva az ügyészség „túlkapásait”. Holott a szövetség politikusai nagyfokú kétszínűségről tesznek tanúbizonyságot a volt ügyvezető elnök esetével való „bezzegeléssel”, hiszen miközben ország-világ előtt bizonygatják Nagy ártatlanságát és meghurcoltatását, az energetika privatizációs botrány kirobbanásakor egyszerűen levették a kezüket a politikusról, eltanácsolva RMDSZ-es karrierjének további építgetésétől.
Ettől függetlenül természetesen az ügyészség tevékenységére is ráfér egyfajta kontroll, ezt azonban a politikai befolyás kiküszöbölése érdekében szakmai szervekre, és nem a parlamentre kell bízni, különben néhány évtizedet tényleg visszamegyünk az időben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Csaknem 80 ezren voltak a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon
Tavalyhoz képest nőtt a hétfő hajnalban véget ért marosvásárhelyi Félsziget fesztivál nézőszáma, amely elérte a 79 ezret. 2011-ben 73 ezer látogatója volt a három napig tartó rendezvénynek. Bár nem sikerült 80 ezer fölé tornázni ezt a számot, így is hatezerrel többen látogattak a Félszigetre az idén - közölte Camelia Lepedus Sisko, a fesztivál sajtóirodájának munkatársa.
A fesztivált tizedik alkalommal tartották meg, a nézőszám a szervezők szerint az előző évekhez képest olcsóbb jegyárak, a jó idő és a közönség igényeit figyelembe vevő zenei kínálat miatt alakult kedvezően.
A kolozsvári Max Weber Társadalomkutató Központ által a fesztivál helyszínén készített felmérés szerint a Félsziget látogatóinak 60 százaléka visszatérő vendég volt, akárcsak 2011-ben. Bodor László fesztiváligazgató szerint ez a szám azt bizonyítja, hogy a Félsziget nő, erős márkanévnek számít. Hozzátette: stabilizálódott a fesztiválozók életkora is, így többség a 20-28 évesek közül kerül ki, ami éppen az a célcsoport, amelynek szól a fesztivál.
A legtöbb félszigetező egyetemista, többségük az erdélyi Maros, Hargita, Kolozs, Bihar, Kovászna, Brassó megyéből, valamint Bukarestből érkezik. A külföldi vendégek száma 5 százalékra tehető, köztük a Magyarországról, Hollandiából, Németországból és Írországból érkező turisták vannak a legtöbben.
A fesztivál első napján már 17 ezer látogató volt, ami rekordnak számít a fesztivál tízéves történetében, hiszen első nap soha ilyen sokan nem voltak még kíváncsiak a fesztivál fellépőire. Ugyanakkor az idei nézőszám-csúcsot szombaton regisztrálták, amikor 24 ezren voltak a Félszigeten. Ez a magas érdeklődés a szervezők szerint főleg Ákos fellépésének köszönhető.
A résztvevők száma nemcsak a koncerteken növekedett, hanem a sportprogramokon, a civil szervezeteket tömörítő Festival Parkban és a Művésztelepen is.
Az idén mintegy 700 ezer euróból megszervezett Félszigeten hetven koncertet tartottak, többek között fellépett a Dire Straits volt tagjai által alapított és a zenekar nagy slágereit játszó The Straits, Ákos, Tinie Tempah, a Children of Bodom, Netsky, a Dirtyphonics, a New Model Army, a Babylon Circus, a N.O.H.A. és a Rotfront.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Összefognak a román jobbközép pártok
Közösen állítanak jelölteket Romániában az év végi parlamenti választásokon a jobbközép pártok és civil mozgalmak – erről írt alá szándéknyilatkozatot szerdán öt politikai szervezet Bukarestben.
A jobboldali összefogásban a legutóbbi parlamenti választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL), a Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök által alapított Jobbközép Polgári Kezdeményezés (ICCD), az 1996 és 2000 között kormányzó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD), a nemrég alakult Új Románia Párt (PNR) és a Keresztény-demokrata Alapítvány (FCD) vesz részt.
A szándéknyilatkozat szerint a jobboldali szervezetek szeptemberben választási szövetségbe tömörülnek, hogy politikai alternatívát teremtsenek a májusban kormányra került Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szemben.
Vasile Blaga, a PDL elnöke kijelentette, pártjának eltökélt szándéka, hogy egyesítse erőit a demokrácia és jogállam mellett elkötelezett szervezetekkel.
„Az ellenfelünk a baloldali USL, amely maga alá gyűrte a jogállamot és igazságszolgáltatást. A baloldal felelőtlensége elszigetelt minket a demokratikus országok családjától, hagyományos partnereinktől, a Európai Uniótól és NATO-tól. Most azért fogunk össze, hogy visszaadjuk Románia hitelét" – jelentette ki a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.
Az öt szervezet elnöke által szerdán aláírt dokumentum szerint az USL megkérdőjelezte Románia európai elkötelezettségét, politikai válságot okozott és aláásta az állami intézményeket, ezért az összefogás résztvevői egy jobboldali alternatívát, tisztességes munkán alapuló politikai programot kínálnak a román társadalomnak.
A jobbközép választási szövetségnek kollektív vezetése lesz és egy etikai bizottság gondoskodik arról, hogy a jobboldali összefogás kizárólag feddhetetlen jelölteket indítson a parlamenti választásokon – jelentették be a kezdeményezők a szerdai rendezvényen. Az etikai bizottságot várhatóan Monica Macovei európai parlamenti képviselő, a romániai politikai korrupció ellen keresztes hadjáratot hirdető volt igazságügy-miniszter fogja vezetni.
Mihai Razvan Ungureanu, a jobboldali összefogást kezdeményező volt miniszterelnök korábban jelezte, hogy együttműködésükbe megpróbálják bevonni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is. Kelemen Hunor, a szövetség elnöke erről a Transindex hírportálnak a napokban úgy nyilatkozott, semmiféle lehetőséget nem lát arra, hogy választások előtt az RMDSZ bármiféle szövetséget kössön.
„Az RMDSZ nem szokott választások előtt szövetséget kötni, az elmúlt 22 évben nem volt erre példa, és idén sem kívánjuk ezt a hagyományt megszakítani. Van lehetőség az együttműködésre, de előbb látni kéne, mivé válik Ungureanu kezdeményezése. Jónak és fontosnak tartom Ungureanu aktív jelenlétét a politikában és a közéletben, hiszen ő mindig szavatartó korrekt embernek bizonyult" – mondta az RMDSZ elnöke.
MTI
Erdély.ma

Böjte Csaba: higgyétek, jószándék vezet!
A szeretet vonz, a gyűlölet taszít és szegényebbé tesz! Bukarestben a hatalom erős emberei marakodnak, egymásról, rólunk erdélyi magyarokról is meggondolatlanul rosszakat mondanak, a törvényeket önkényesen, kicsinyes, rövidtávú érdekeik alapján változtatják, nem adják meg a jogainkat sőt, újabban elveszik még az iskolánkat is.
Marosvásárhelyen 2012 telén nem akart egyebet az erdélyi magyarság, mint szabadon, szeretettel, kis önállósággal tanulni, képezni a fiataljainkat, hogy ennek az országnak még több és jól képzett orvosa legyen. Sajnos ezt a kérésünket nem hallgatták meg, sőt az ellenzéki politikusok e jogos kérést felhasználva, az ország számára oly szükséges belső békét is képesek voltak felrúgni. Ennek a gyűlölködésnek óriási ára van, naponta esik a fizetőeszköz, a lej az euróhoz képest. Naponta többet adunk az üzemanyagért, a kenyérért, mindenért! Így az élet napról napra nehezebb! A fiatalok elvándorolnak, és a magukra maradó idősek e szép országban lassan koldusbotra jutnak.
Nem volt elég a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult áldatlan állapot, hanem Sepsiszentgyörgyön is ugyancsak a magyar oktatást érte nagyon alattomos támadás! Most fájdalmunkkal, szomorúságunkkal a békeszerető emberekhez fordulunk és tőlük segítséget kérünk! Egyetlen dolgot akarunk: segítsetek békében, szeretetben élni, tanulni, dolgozni itt Románia határain belül! Mi Magyarnak születtünk, és a ti testvéreitek is vagyunk!
Nem értjük, hogy most mikor évről évre az érettségin halomra buknak a diákok, az ország oktatási szakpolitikusai miért nem kérnek bölcsen az egyházaktól, a civil rétegtől segítséget a gyerekek nevelésében, oktatásában? Most ezen a téren minden szorgos kézre, jó szándékra szükség van!! Tiszta szívvel mondjuk, hogy mi segíteni szeretnénk, hogy a dolgok jobban menjenek ebben az országban!! Döbbenetes látni, hogy a legfelső vezetők a sorozatos kudarcokért csak a gyerekeket, szülőket, a becsülettel dolgozó tanárokat okolják, mindenki rossz, csak arra nem mernek gondolni, hogy ők kellene az összefogás, a bizalom, az eredményes munkához oly szükséges nyugalom hordozói legyenek az iskoláinkban, a társadalomban! Az ő bátorító, biztató jelenlétük mind a malter a téglát foghatná egybe a sok jó szándékú emberi kezdeményezést ebben az országban, és tehetné sikeressé a sok sok ember erőfeszítését.
Eljátszom a gondolattal, – amennyiben holnap arra virradna a világ, hogy egymás vállára borulva, sírva bocsánatot kérve fogadják a parlamentben a politikusaink, hogy testvéri szeretettel viszik világunkat becsületes munkával tovább, – mi is történne? Estére hiszem, hogy munka nélkül is gazdagabbak lennénk mindannyian és nem csak lélekben! Azt a nyereséget, amelyik békéből, összefogásból születne egyetlen nap alatt, a közgazdászok estére nagyon konkrét milliárdokban ki tudnák fejezni! Emelkedne az ország fizetőeszközének az árfolyama, csökkenne az adósság, a befektetők magukat és vagyonukat biztonságba érezvén, bátrabban kötnének üzleteket, vállalkozásaikat fejlesztenék, munkahelyek születnének és az ország könnyebben, olcsóbban kapná meg az oly szükséges hiteleket. Sajnos jelenleg csak a marakodás, gyűlölködésből fakadó értékvesztést tudják kiszámítani a közgazdászok. Nagyon szeretnék Bukarestben a parlament mellett egy hatalmas kijelző táblát, mely percről percre mutatná, hogy mennyibe kerül ez az áldatlan marakodás, gyűlölködés, az egyszerű állampolgárok kérlelhetetlen elutasítása!
Tisztelt politikus urak! A jó hangulat, a bizalom, a szeretet gazdagabbá tesz kicsit és nagyot, titeket, bennünket, mindenkit egyaránt! Mi, erdélyi magyarok oly rég bizonyítjuk, hogy itt akarunk maradni a szülőföldünkön! Itt szeretnénk képezni magunkat, hogy becsületes munkával összefogva minden jóakaratú emberrel egy sikeres országot építsünk. Szeretnénk gyermekeinket szépen nevelni, ezt a szép földet tündérkertté tenni, egy olyan országgá, hol kicsinek és nagynak egyaránt öröm minden egyes Isten adta áldott nap!
Ezért, mind minden más erdélyi magyar, ma, szeptember elsején, az Igazság napján, én is imádkozom tiszta szívvel Romániáért, önökért, azért, hogy a szeretet, a bizalom mellett döntsenek és jogtalanul ne vegyék vissza iskoláinkat, ne zárják be azokat az embereket, kik ennek az országnak jóhiszeműleg dolgoztak!!! Istentől bölcsességet kérek az állam vezetői számára, hogy ne lökjék el gyűlölettel, ravasz politikai számítgatásokból a szorgalmas munkás kezet mely segíteni akar e szép országnak a továbbépítésében. Arra kérem a döntéshozókat, hogy ne utálják ki az országból azokat a fiatalokat akik anyanyelvükön tanulni akarnak, hogy mint orvosok, mérnökök vagy egyszerű kézműves emberek alkossanak, dolgozzanak azért, hogy szebb legyen közös hazánk. Anyanyelvünkön, akarunk tanulni, mert a tudás mit anyanyelvünkön megszerezhetünk, teljesebb, és így sikeresebbé, eredményesebbé teheti munkánkat, és ugyanakkor ezt az államot is melynek állampolgárai vagyunk!
Mire várunk? Egy csodálatos jövő van előttünk, ha bizalommal egymás kezét megfogjuk! Kezdjük el egymást tiszta szívvel szeretni!!
Böjte Csaba OFM
www.magnificat.ro
Erdély.ma

Daczó Katalin beszélgetése Ferenczné Kurkó Veronikával
Kurkó Gyárfás, a magányos magánember
Politikai pályafutása csúcsán „a nép fiának” nevezték, ünneplőbe öltözött emberek, diadalkapuk vártá, amerre járt, de erre a Kurkó Gyárfásra, a közismert politikusra[1] saját lánya, a Brassóban élő Ferenczné Kurkó Veronika nem emlékszik. Az ő emlékeiben egy visszahúzódó, meggyötört, magába forduló férfi maradt meg, akivel felnőttként találkozott. Kurkó Veronikával kétszer is beszélgettem, először 1998, másodszor 2012 tavaszán. Az alábbiakban ezekből a beszélgetésekből olvashatnak részleteket.
-Kevés a személyes emlékem, mert négyéves voltam 1949-ben, amikor őt elvitték és 19 éves 1964-ben, amikor hazajött – mesélte Ferencz Nagy Veronika. – A szüleim Brassóban ismerkedtek meg. Édesapám a szászrégeni inasévei után itt, Brassóban akart műhelyt nyitani. A domokosi nagymamám épp a brassói nagyszüleimhez küldte apámat, hogy szerezzenek neki kvártélyt, s így ismerte meg édesanyámat, Kató Emmát. 1932-ben összeházasodtak. Együtt építették a Fehér utca 16. szám alatti házat (ma az egyik fiam lakik benne), s édesapám műhelyt nyitott a Hosszú utcában. Én ’45 januárjában születtem és márciusban költöztünk fel Kolozsvárra. Aztán ’50-ben visszahoztak engem Brassóba a nagyszüleim. Édesanyám ’54-ben jött Kolozsvárról haza. Anyu addig nem dolgozott, de amikor aput elvitték, munkába állt.
-Az édesanyja politizált?
-Benne volt a női szövetségben, én már nem tudom, hogy hívták annak idején. Segítettek gyermekeket, előadásokat szerveztek. Később, Kolozsváron a Romániai Demokrata Nők Országos Szövetségének volt a tagja. Miután édesapámat elvitték, nem foglalkozott politikával.
-Emlékszik az édesapja letartóztatására?
-1949. november 3-án, állítólag este, mert már le voltunk feküdve, úgy mesélte anyu: kopogtak az ajtón, bejöttek, házkutatást tartottak, elvették a pisztolyát – persze arra volt engedélye –, mást nem kaptak. Azt mondták, menjen velük három napra Bukarestbe. A három napból lett tizenöt év, úgy elvitték. Nekem azt kellett mondja édesanyám, hogy iskolában van. Ugyanakkor többeket letartóztattak, Balog Edgár, Márton Áron, Méliusz József, Csőgör Lajos is akkoriban volt elvíve, de a család nem szabadott mondja, mi történt velük. Csak miután iskolába kezdtem járni, mondta meg édesanyám, hogy be van zárva. Amúgy is tartottuk a kapcsolatot a Balogh Edgár családjával, és ott is tudták a gyerekek, hogy mi a valós helyzet... Sokat sírtam kicsi koromban, hiányzott nagyon édesapám. Édesanyám mesélte, hogy mennyire szeretett, és mennyire akart gyereket, s aztán nem sok öröme telt benne... A dolgot nehezítette, hogy katonai törvényszék ítélte el, ezért édesanyámmal megfizettették a perköltséget, de őt nem hívták a tárgyalásra, és titkos volt az aktaszám. A húga sokat járt érdeklődni, hogy hátha valamit megtud, de hiába. Aztán ’54-ben küldött egy levelezőlapot, kérte anyut, hogy küldjön meleg ruhát. Édesanyám küldött.
-Tudták látogatni?
-Nem, nem tudtunk semmit róla.
-Tizenöt évig nem tudtak semmit róla?
-Csak ’64-ben jött Kolozsvárról a távirat, hogy menjünk érte, mert Balogh Edgáréknál van; őket kapta meg Kolozsváron, mikor megérkezett. Szamosújvárról szabadult. Korábban azt hallottuk, hogy Codleán van, s elmentünk mi is Codleára, de hát ott nem volt... Ő sem tudott rólunk, nem tudta, hogy nem vagyunk Kolozsváron. Hazahoztuk onnan, de meg volt lepődve, amikor engem meglátott, mert amikor utoljára látott, még kicsike voltam. Így akárhova mentem, mindenhol a nyomomban volt. Én magáztam. Erre azt mondta, tudod mit? Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Mondom, mire tetszik célozni? Azt mondja, hogy amikor elvittek, akkor tegeztél, tegezzél ezután is. Egy kicsit nehezemre esett az első időben, de aztán megszoktam.
-Biztosan nehéz volt egy apa-leány kapcsolatot kialakítani...
-Egy kicsit nehéz annyi évi hiány után...
-Mennyire sikerült lelkileg közel kerülni hozzá? Mennyire nyílt meg?
-Nem mertünk kérdezni soha semmit, mert az elején kérdezett valamit édesanyám, s akkor nagyon kikelt. Ideges lett. Úgy gondoltuk, hogy jobb ha hagyjuk, nem kérdezünk semmit, nem kavarjuk fel az emlékeket.
-Elég zaklatott idegállapotban került haza, ugye?
-Nagyon zaklatottan került haza, nem tudott beleilleszkedni az akkori időbe, szokásokba.
-Mikor kezdődtek az idegproblémái?
-Úgy különben nem mutatkozott rajta semmilyen ideg-dolog, ha nem említettük az eltöltött éveket.
-Milyen volt a viszonya Márton Áronnal?
-Rokonok voltak Márton Áronnal, unokatestvérek. Annyit tudok, hogy a börtönben egyszer Márton Áron beteg volt, és édesapám a napi ebédadagját neki adta, hogy egy kicsit jöjjön helyre. Aztán mikor Márton Áron hazajött, küldött nekem pénzt, s azt mondta, hogy azért mert az ebédjét egyszer nekiadta.
-Később kapcsolatban maradt Márton Áronnal, vagy más rabtársaival?
-Nem emlékszem, hogy kapcsolatban lettek volna. Mikor a többiek hazajöttek, – jóval édesapám előtt – azokkal édesanyám tartotta a kapcsolatot. Balogh Edgárékkal sokáig leveleztünk is, jártam náluk Kolozsváron vakációban. Méliuszéknál is jártunk egyszer Bukarestben, meghívtak, de édesapám egyikükkel sem találkozott miután hazakerült. Írni sem írt azután.
-Mivel töltötte a napjait?
-Egy ideig dolgozott, 1965-ben a brassói posztógyárban kapott állást mint karbantartó lakatos, és ott dolgozott 1972-ig, nyugdíjazásáig, de olyan kevés nyugdíjat kapott, hogy abból nem tudtak megélni. Aztán az Írószövetség elismerte tagjának, és onnan kapott két évig nyugdíjat, aztán sok utánajárás után elismerték, hogy illegális harcos, s aztán ilyen nyugdíjat kapott. Az utolsó években otthon ült, újságot olvasott, járkált a városban, elment a Pojánába gyalog, nem volt más tevékenysége. Azt hiszem, hogy egyszer járt Csíkban is, de olyan magába zárkózott lett, nem nagyon érdekelte semmi. S aztán mi sem erőltettük. Gyomorrákban halt meg 1983-ban.
-Mikor járt utoljára Csíkszentdomokoson Kurkó Gyárfás?
-Azt hiszen Szentdomokoson ’72-ben volt utoljára, mikor meghalt az édesanyja.
-Testvéreivel mennyire tartotta a kapcsolatot?
-Volt egy húga és egy öccse, akik Brassóban laktak, azok néha eljöttek, de ő nem ment hozzájuk.
-Volt egy paptestvére is Olaszországban, Alajos. Vele milyen volt a viszony?
-Ő írogatott levelet, én válaszoltam, de azt hiszem, csak egyszer találkoztak itt Brassóban.
-Sokan úgy tartják, hogy még a paptestvére sem akart vele szóbaállni, mert kommunista lett...
-Valóban, eleinte nem akart tudni róla Alajos.
-Önnek személy szerint volt hátránya abból, hogy Kurkó Gyárfás volt az édesapja?
-Hátrányom az volt, hogy nem tudtam leérettségizni. Én ’62-ben végeztem, amikor ő még börtönben volt. Édesanyámnak sokan tanácsolták, hogy váljon el, hogy tudjak az iskolával előrehaladni, de édesanyám nemet mondott, és én is.
-Itt, Brassóban mennyire él Kurkó Gyárfás emléke?
-Semennyire. Például a születésének száz éves évfordulójakor, 2009-ben, a Brassói Lapok sem emlékezett meg róla. A temetőbe ezelőtt vagy tíz évvel bekenték a sírkövét kátránnyal, annyira, hogy nem lehetett látni, hogy mit ír, aztán nagybátyám még élt, lement, lepucolta úgy, ahogy tudta, hogy lehessen elolvasni a nevét.
[1]Kurkó Gyárfás (1909-1983), lakatos, politikus. Pályáját a Magyar Dolgozók Országos Szövetségében kezdte, 1934-től-szervezet átszervezéséig -a MADOSZ elnöke, majd a Magyar Népi Szövetség elnöke (1944-1947). Az MNSZ-en belül fokozatosan „radikalizálódott”, felismerte, hogy a nemzetiségi jogok biztosítását össze kell kapcsolni az államtól független magyar intézményrendszer fenntartásával. Emiatt szembekerült a Kommunisták Romániai Pártja magyarságpolitikai elképzeléseivel, 1947-ben megfosztották elnöki tisztségétől, majd az 1949 őszi letartóztatása után 1951-ben Márton Áronnal együtt ítélték el, mint „magyar irredentát”. Az 1964-es általános amnesztiával szabadult. (Nagy Mihály Zoltán-Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? című kötete alapján -A szerk.)
Székelyföld

Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
A szervezők adatai szerint huszonötezer résztvevő volt jelen az Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön. Az egybegyűltek a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tiltakoztak, megmutatva a mindenkori hatalomnak, hogy nem félnek utcára vonulni a jogaikért.
Reggel tíz órától már folyamatosan érkeztek a buszok Sepsiszentgyörgyre, a város minden bejáratánál hosszú, tömött sorokban, énekelve vonultak a tüntetők. A városközpontban már péntek este felszerelték a színpadot és lezárták a forgalmat, az Igazság Napjára érkezők zavartalanul vonulhattak be a Székely Mikó Kollégium elé. Délben fél 12-kor, miután a város templomaiban véget értek a misék és istentiszteletek, egyszerre szólaltak meg a harangok, és a hívó szóra özönleni kezdett a tömeg az iskola előtti rendezvényre. A tüntetésre Erdélybõl és Magyarországról egyaránt érkeztek az emberek, de volt, aki Németországból jött haza azért, hogy kiálljon egykori iskolája mellett. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy huszonötezer ember vett részt a rendezvényen, a rendőrség adatai szerint azonban nyolcezer.
Elsőként Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester köszöntötték az egybegyűlteket, mindketten kiemelve az Igazság Napjának jelentőségét. Kató Béla beszédében rámutatott, igen nagy a baj és ennek jele az is, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője és a civilek, valamint a politikum együttes erővel, közösen lépnek fel az ügyben. Antal Árpád polgármester a katalán példát mondta el a tömeg előtt, hiszen amikor a spanyol parlament kijelentette, hogy nem létezik a katalán nemzet, ők kivonultak több tízezren az utcára és megmutatták magukat. „Ma mi vagyunk a katalánok. A mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi jogainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk” – hangsúlyozta a városvezető.
A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság tagjai az elmúlt évtizedekben lojális tagjai akartak lenni a román államnak, de elvárva, hogy jogait tiszteletben tartsák. „Az elmúlt száz évben nem tettünk egyebet, mint szülőföldünkön maradtunk. A határok jöttek-mentek a fejünk fölött, de mi itt maradtunk” – mondta Antal Árpád, gondoltatait pedig Kós Károly szavaival zárta, kiemelve, hogy „lojálisak vagyunk inkább, mint rebellisek, építők semmint rombolók, de csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra mindaz, amit nélkülözhetetlennek tudunk.” Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte a Mikó-ügy súlyosságát, melyben egy mondvacsinált, hazug per végén börtönbüntetésre ítéltek két magyar embert és erőszakkal államosítanák vissza az egyházi tulajdont. „Azért vagyunk ma itt, mert az önkényes visszaállamosítás és jogtalan ítéletek ellen tiltakozunk. A mai nap az Igazság Napja, tiltakozunk az igazságtalanság ellen, az a nap, amikor megmutatjuk a magyar közösség erejét” – emelte ki Antal Árpád. A polgármester azt is elmondta, az önkormányzat azért nem veszi át a Mikó épületét, mert az mindig a református egyházé volt. A városvezető dokumentumokkal is bizonyította a tömeg előtt a Mikó-per igazságát: az egyház és az építők között köttetett szerződéssel, tanügyminiszteri engedéllyel, és azzal is, hogy 1948-ban megjelent a hivatalos közlönyben, a Mikót az egyháztól vették el. Antal Árpád tanúkat is hívott, olyanokat, akiket nem idéztek be a bíróságra, de a Mikóban tanultak és bizonyítják, hogy az iskola az egyház tulajdona volt. „Értük és az új generációért gyűlt egybe ennyi ember Sepsiszentgyörgyön, azért, hogy a jövő gyerekei ebben az isklában tanulhassanak. A Mikós szellem ma is tisztességes kemény munkával és a szülőföld szeretetével jelent egyet. Itt nem csak a Mikóról van szó, nemcsak arról van szó, hogy két erdélyi magyart börtönnel fenyegetnek igaztalanul! Itt arról van szó, hogy mondvacsinált ürüggyel bárkit meg lehet hurcolni, bárkinek a tulajdonát el lehet venni, csak azért, mert magyar. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, van erőnk, össze tudjuk zárni a sorainkat, ha veszély fenyeget, hogy nem engedjük meg senkinek sem, hogy csorbítsa közösségi jogainkat és elszedje javainkat” – jelentette ki a polgármester.
Beszéde végén a polgármester megköszönte Sánta Imrének és társainak az 55 napos tiltakozást, akik élkül nem valósulhatott volna meg az Igazság Napja. „Legyen világos mindenki számára, másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni” – zárta beszédét a városvezető.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogásra hívta fel a figyelmet, hiszen nyilvánvaló, hogy erre van szükség, amikor közönséges lopás történik a hatalom nyomására. A püspök az iskola államosításának körülményeiről beszélt, mely egyik napról a másikra történt, megfellebezhetetlenül vették el az ingatlant az egyháztól. „Elvették és kész. Ezt jogi nyelven álllamosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelv ezt viszont közönséges lopásnak hívják” – mondta a püspök. Most pedig – tette hozzá –, mégis az egyháznak kell bizonygatnia igazát, mert a visszaszolgáltatások elakadtak, sőt a folyamat teljesen leállt. Az egyházfő nézőpontja szerint ezzel a Mikó-üggyel betelt a pohár, ez ellen fel kell lépni, mert a bírósági döntésnek üzenetértéke van, azt üzeni, hogy Románia nem jogállam, és a jogsérelemeket nem orvosolja. „Mi tudjuk, hogy mi az igazság, hogy tőlünk vették el. Mi nem a másét kérjük, hanem a sajátunkat. Ítéljenek el minket is, de az igazságért akkor is kiállunk, felemeljük szavunkat és tiltakozunk követelve, hogy tartsák tiszteletben az egyház vagyonát” – üzente a református püspök.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, az egyházak közötti összefogásról beszélt, mely már 22 éve dolgozik azon, hogy az elkobzott vagyonokat közösen visszaszerezzék. „Közösen harcoltunk az elkobzott egyházi vagyonért, és ezt az utat végigjárva látjuk, hogy kevés hányada valósult meg elvárásainknak, pedig 22 évvel ezelőtt azt gondoltuk, véget ért a diktatúra.” Az érsek hangsúlyozta, az egyház nem meggadagodni akar és elvenni sem akarja azt, ami a másé, jogos tulajdonát követeli, őseik örökségét, megvédve közösségük tagjait, felekezettől függetlenül. „Mi nem akarunk gazdagodni, és jobb megélhetés után sem vágyakozunk. Őseink örökségéről van szó, ami bennünket kötelez”.
A katolikus érseket követően Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szólalt fel, az égbekiáltó igazságtalanságok ellen emelve fel szavát. „Sajnálatos, hogy javainkan 22 évvel a rendszerváltás után még mindig nem jogos tulajdonosai, hanem kéregető koldusai vagyunk. Itt az idő, hogy összefojunk és megálljt kiálltsunk a gonosznak. A felekezetek közötti és nemzetközi összefogásra kérem fel mindannyiukat, a nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösség iránti felelősségvállalást” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Beszéde végén kiemelte, ma Romániában az állam és egyház viszonya rendezetlen, rendezettségéről pedig akkor lehet beszélni, amikor az igények maradéktalanul teljesülnek: az ingatlanok visszaszolgáltatása, felekezeti oktatás támogatása és biztosítása.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egyházkerület hívő népének üzenetét tolmácsolta, kiemelve, hogy „mielőtt megvádolnának azzal, hogy a mai tüntetést nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, jelentsük ki, hogy Bukarestből irányított bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást a magyar közösségre, egyházra”. A püspök beszédében a magyar ingatlanok helyzetéről szólt, melyeket jogtalanul elállamosítottak: „Székely elődeink lidérces álmaikban sem gondolták volna, hogy idegeneknek építenek iskolát” – mondta a püspök. A visszaszolgáltatás mértéke Románia szégyenfoltja – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Nyugat-Európa nem vehet részt a sorsrontás ügyében, és nem nézheti tétlenül Magyarország sem, hogy kezet emelnek a magyar tulajdonra.
Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila szólalt fel, családhoz hasonlítva az egybegyűlteket, akik egy közös, szent célért jöttek össze, jelezni a külvilág felé az egymáshoz tartozást. A családokat a tragédia, sértés is összehozza – mondta a lelkész, a szolidaritás pedig kihat az egész közösségre, nem csak az egyénre. „Nem a félelemnek, hanem az erőnek, igazságnak, és szeretnek gyermekei vagyunk. Ezért nem nézhetjük tétlenül, hogy elrabolják a jövő generáció közösségének biztonságát” – emelte ki a lelkész.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a Mikó-ügy mellett más igazságtalanságokra is felhívta a figyelmet, hiszen ma kezdődik Kassán is egy alkotmánymenet, a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokért. A képviselő elődeit is felsorolta, akik a Székely Mikó Kollégiumban tanultak, hozzátéve, hogy ezért érezte kötelezőnek a jelenlétet a tüntetésen, hiszen itt tanult és nevelkedett az édesapja és a nagyapja is.
Tőkés a román miniszterelnököt emlegette beszédében, aki – akárcsak a katalánok esetében – kijelentette, hogy Székelyföld nem létezik. „Isten nem ver bottal, tartja a közmondás, de ezt félretéve is, jelenlétünk, puszta jelenlétünk cáfolata annak, hogy igenis Székelyföld létezik és élni fog, és él az Isten és él az igazság, mert lennie kell Székelyföldön, lennie kell Romániában, lennie kell a Kárpát-medencében, lennie kell Európában az igazságnak. Mert Isten maga az igazság, ezért teszünk bizonyságot a mai napont Istenről és az igazságról”– jelentette ki Tőkés László. A magyar közösség nem fél, nem félt a rendszerváltáskor sem, és nem fél most sem, és ezt a hatalomnak is látnia kell: „Romániának teljesítenie kell az európai csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és vissza kell szolgáltatnia az egyházak elkobzott vagyonát” – hangsúlyozta a demostráción az európai parlamenti képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke konkrét felkiáltással állt fel az emelvényre: El a kezekkel az egyáhzi vagyontól! Ne vegyétek el azt, ami a mienk! – fogalmazta meg a tüntetés célját. Nem lehet igazságtalanságot tenni egy egész nemzeti közösséggel – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a azért gyűltek össze a tüntetők Sepsiszentgyörgyön, és azért támogatják őket még százezrek és milliók a nagyvilágban, mert az erdélyi magyar közösség múltja és jövője forog kockán.
„Az igazi tét sokkal nagyobb, mint a Mikó. A marosvásárhelyi polgármester vérszemet kapva máris szemet vetett a vásárhelyi magyar iskolák épületére. Lehet, hogy még nem jutott el mindenkihez az aggasztó hír, de a nagyváradi polgármester már hangosan arról álmodik, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát, a pénzügyi palotát. Tele van az ország őrült álmodozókkal, és azért vagyunk itt, hogy az ő álmuk ne valósuljon meg. Azért jöttünk ide, hogy közösen mondjuk: le a kezekkel az egyházi és közösségi vagyonról” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Az elnök beszédét követően az Igazság Napja kiáltvány elfogadásával ért volna véget a rendezvény, a tömeg azonban hosszú perceken át skandálta Sánta Imre lelkész nevét, aki végül felszólalt a tüntetők előtt. Azokhoz szólt, akik 55 napon át vele együtt a hátukkal védték az iskolát, tartották a hátukat és kiálltak az igazságtalanság ellen, ma pedig ismét eljöttek és bizonyságot tettek. „Őket illesse a taps, és mindazokat, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni. Nap mint nap úgy köszöntem el az iskola előtt, hogy találkozunk holnap is. Ma is azt mondom találkozunk, ha kell, ha szükség lesz rá” – mondta a lelkész.
Az Igazság Napja a kiálltvány elfogadásával és a magyar, illetve székely himnuszok eléneklésével ért véget.
Both Ildikó
Székelyhon.ro

Hídépítés Bukarestben
Beszélgetés Kósa András Lászlóval, a Magyar Kulturális Intézet új vezetőjével
Új igazgatója van a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek. A korábbi vezetőt, Bretter Zoltánt a 35 éves Kósa András László váltja a román fővárosban működő rangos kulturális létesítmény élén. Az évek óta Budapesten dolgozó szociológus, szerkesztő, közpolitikai szakértő Marosvásárhely szülötte, városunkban sokan ismerik, számos itteni rendezvény szervezője, szereplője volt, a Pro Minoritate című lap főszerkesztője, lapunkban is rendszeresen jelentkező tollforgató. Pályázatával május 21-én nyerte el a tisztséget, szeptemberben foglalja el helyét Bukarestben. Ebből az alkalomból készült vele az interjú.
– Szép és felelősségteljes a megbízatás, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nehéz időszakban kerülsz Bukarestbe.
– A jelenlegi feszültség, amely a román belpolitikai helyzetből is adódott, reményeink szerint valamennyire a kulturális diplomáciával is oldható. Intézetünk is bizonyíthatja a román elitnek, a román közönségnek, hogy a magyar kultúrát érdemes ismerni, szeretni. Ennek érdekében sok érdekes és izgalmas dolgot tudunk tenni. De tudom, hogy valóban nem lesz könnyű a következő időszak több szempontból sem. A magyar gazdasági helyzet sem rózsás, és az ősz az itteni belpolitikában is mozgalmasnak ígérkezik. De úgy gondolom, hogy ez egy átmeneti periódus lesz, túl a választásokon, függetlenül attól, hogy kik nyernek majd, bizonyára lecsendesednek a dolgok, és a kapcsolatainkban is visszatér a normalitás. Ha a Román Kulturális Intézet körül is tisztázódnak a dolgok, ilyen vonatkozásban is visszaáll a folytonosság, hiszen olyan értelemben is egymásra vagyunk utalva, hogy a bukaresti magyar és a budapesti román kulturális intézet tevékenysége kölcsönösségi szerződésen alapul.
– Amihez azonnal hozzátehetjük, hogy a kultúrára ott sincs és itt sincs elég pénz. De a jelek szerint mindkét intézet igyekezett maximálisan kihasználni a gazdasági nehézségek miatt számukra eléggé korlátozottan biztosított lehetőségeket. Egy új igazgató mindig újító elképzelésekkel, friss lendülettel érkezik. Mi az, ami az említett cél érdekében sajátosan a te projekted szerint kell megvalósuljon?
– Hadd időzzek egy keveset a kérdés első felénél. A magyar kulturális intézetek a XX. század elejétől működnek a nagyvilágban. A román kulturális intézetek az utóbbi két évtizedben létesültek. Az ő eddigi tevékenységükben jól látszik ez a lendület. Budapesten húsz éve van román kulturális intézet, sok érdekes rendezvénnyel hallatnak magukról. Úgy tűnik, hogy a magyar intézetek száz éve bizonyos visszafogottsággal is járt, de mostanság sok helyre került új igazgató, ez remélhetőleg élénkítően hat a munkára. Én is az újonnan kinevezettek egyikeként igyekszem élénkíteni bukaresti jelenlétünket. Három nagy projektet képzelek megvalósíthatónak. Az egyik többek közt a magyar külügyminisztérium támogatására is számíthat, és arra vonatkozik, hogy létre kell hozni egy erdélyi kortárs magyar képtárat, amely a régió XX. századi képzőművészeinek reprezentatív műveit gyűjtené össze, mutatná fel. Ilyen mindeddig nem volt. Ráadásul mostanában a képzőművészeti piac is kezd fellendülni Romániában. Sorra nyílnak újabb galériák, aukciós helyek Bukarestben, Kolozsváron és így tovább. Ez is serkenthetné az elképzelés megvalósítását. A projekthez a jelek szerint a politikai akarat mellett meglehet a gazdasági támogatás is. Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata is felkarolta a képtár létrejöttét. A másik két nagyobb elképzelés Bukaresthez kapcsolódik, pontosabban az intézet székhelyéhez. Ez egy gyönyörű villa, az intézmény nemrég költözött ide, a kormánypalota közelébe. Persze az épület néhány szempontból még tatarozásra vár, viszont lehetőség van arra, hogy a tetőtérben egy modern színházi teret alakítsunk ki. Mobil, mozgatható színpad, változtatható nézőtér biztosíthatja majd korszerű színházi produkciók bemutatását ezen a helyen. Ezt már a központ előző igazgatója elkezdte, tervezeti fázisban van, feltétlenül érdemes valóra váltani. Egy másik követendő irány, amely felé, ha kissé nehézkesen is, de a magyar kulturális intézetek kezdenek elmozdulni, és a világban működő francia intézetek illetve a német Goethe intézetek már sikerre is vittek: nyitás a manapság népszerű kulináris sajátosságokra. Szeretnénk tehát Bukarestben egy kiváló magyar bisztrót működtetni, hiszen a gasztronómia is a kultúra része, mellette pedig a magyar borkultúra is kellő hangsúllyal meg kell jelenjen. Az intézet udvarán létezik egy erre alkalmas melléképület, nyilván az elképzelésünket egyeztetnünk kell a román vagyonkezelővel és az ügyben illetékes román állami intézményekkel. De remélhetőleg nem merül fel különösebb akadály, és megvalósíthatjuk ezt a tervet is.
– Természetes, hogy marosvásárhelyi lokálpatriótaként azt is szeretném hallani, hogy mi, marosvásárhelyiek hogyan húzunk hasznot a most induló bukaresti tevékenységedből. Például a Bernády Háznak eddig is jó kapcsolata volt a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel és még inkább a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Koordinációs Központtal. Több színvonalas vásárhelyi kiállítás köszönhető ennek az együttműködésnek. Ez, gondolom, tovább bővülhet.
– Nyilvánvaló, hiszen marosvásárhelyiként én nem is gondolkodhatom másképp. Különben nem csak a Bernády Házzal volt ilyen jó kapcsolata a kulturális intézetnek és a sepsiszentgyörgyi koordinációs központnak, az Alter-Native nemzetközi rövidfilm- fesztivállal is kimutatható a személyes folytonosság, hiszen én is szervezője vagyok a fesztiválnak, természetes, hogy Bukarestben is törekszem majd, hogy gazdagítsuk a filmes programokat. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is mindig hangsúlyos magyarországi részvételnek örülhettünk, ennek egy részét hol a szentgyörgyi intézet koordinálta, hol a bukaresti intézet finanszírozta valamilyen formában. Ezek tovább fognak működni, és lesznek újabb jellegű kapcsolatok is. Nem túlzottan nagy, átfogó rendezvényekre, tárlatokra gondolok, gyakran hatékonyabbak a kisebb, egyéni bemutatkozási lehetőségek. Jövőre például feltétlenül szeretném Bukarestben vendégül látni Csatlós Levente festőművész barátom kiállítását. Másrészt olyan értékes, nívós műgyűjtemények is vannak Vásárhelyen, többek közt a Bernády Házé is, amelyeket szintén érdemes megismertetnünk a román főváros közönségével. Ilyesmivel is segíthetjük az itteni alkotók népszerűsítését, akár úgy is, hogy intézetünk nem befogadóként, hanem jelentős galériák felé közvetítőként járul hozzá a bukaresti bemutatkozásokhoz. Ugyanakkor sajátos a helyzetünk, mert a bukaresti intézet kifejezetten a román közeg fele nyit, de nem akarnánk csak a fővárosban tevékenykedni. Elképzeléseim szerint ki kell vinnünk vidékre is a rendezvényeinket, például Craiovára színházi eseményeket, kiállításokat Nagyszebenbe, Iasi-ban történészkonferenciákat szervezni és így tovább. A sepsiszentgyörgyi koordinációs központ viszont kimondottan a Székelyföld magyarságát igyekszik gazdagítani tevékenységével. És azt se feledjük el, hogy van egy határozott szándék, a magyar állam költségvetésével is támogatott elképzelés a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet felépítésére, és ha ez elkészül, az is a feladatai körébe tartozik majd, hogy valamilyen formában kisugározzon Vásárhelyre is. Ezt én mindenképpen szorgalmazni fogom.
– Jó munkát, sok sikert mindehhez!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

A kolozsvári zsidóság a második világháború után
A Kolozsvárról elhurcolt zsidók kis része élte csak túl a keleti front és a haláltáborok szörnyűségeit. Hazatértükkor a város a pusztulást, a nincstelenséget és a helyenként újra fellángoló antiszemitizmust jelentette számukra.
Az 1941 évi népszámlálás szerint Kolozsváron 16 763 zsidó élt. Az Észak-Erdélyben 1944. május 3-án elkezdett gettósítás során a kolozsvári téglagyárban kialakított gettóban a szamosújvári zsidósággal együtt 18 000 embert zártak össze. A deportálások május 16-án kezdődtek el és június 26-ig tartottak.
A Kolozsvárról elhurcolt zsidó munkaszolgálatosok és deportáltak kis része élte csak túl a keleti front és a haláltáborok szörnyűségeit. Viszontagságos utat jártak be, amíg újra megpillanthatták a „kincses várost”, amely a pusztulást, a nincstelenséget és a helyenként újra fellángoló antiszemitizmust jelentette számukra. A hazatérteknek meg kellett küzdeniük azzal a tudattal, hogy szeretteiket nem láthatják viszont, vagyonuk jórészt a háború martalékává vált és lakásaikban sokszor idegenek fogadták, akik nem voltak hajlandóak visszaszolgáltatni azokat eredeti tulajdonosuknak. Ilyen nehézségekkel szembenézve voltak kénytelenek új életet kezdeni egy olyan időszakban, amikor a Vörös Hadsereg árnyékában felemelkedő Román Kommunista Párt ígéretei jelentették az egyik legbiztosabb jövőképet számukra.
A szovjet csapatok bevonulásával a deportálások elől Romániába szökött, valamint Kolozsváron és környékén rejtőzködő zsidók, fokozatosan visszatértek a városba. Az elhurcolt munkaszolgálatosok nem érkeztek meg azonnal, mivel ezeknek többsége szovjet fogságba esett. Akiknek sikerült elkerülni a fogságot vagy képesek voltak megszökni onnan, visszatértek a Kolozsvárra. A visszatért zsidók a közösségük újjászervezését és intézményeik újraindítását tartották legfontosabb feladatuknak. Ennek érdekében 1944. október 20-án megalakították a kolozsvári Demokrata Zsidó Népközösséget (DZSN), melynek alakító ülésére a kolozsvári Zsidó Kórházban került sor. Ekkor körülbelül 1000 zsidó élt a városban. A szervezet elnökének Fülöp Zoltánt, míg alelnökeinek Neumann Sándort és Balkányi Miklóst választották. A szervezet legfontosabb céljai között tartotta számon: a deportálásba elhurcolt zsidók hazaszállítását, ezek szociális ellátását, jogi sérelmeinek orvoslását.
A Népközösség megalakulása után több felszólítást intézett az akkori államhatalomhoz, küldöttségeket menesztett Bukarestbe azzal a kéréssel, hogy indítsanak járműveket az elhurcoltak hazaszállítására. A korabeli dokumentumokból az derül ki, hogy ekkor a kolozsváriak még nem voltak tisztában a haláltáborok valóságával. A sajtóban a deportáltakat munkaszolgálatosokként említik, a járműveket a gyerekek és öregek segítségére szerették volna küldeni, nem tudván hogy ezek voltak a haláltáborok első áldozatai. Az új román kormány először csak szóban ígért támogatást az erdélyi zsidóságnak, később viszont, 1945. március 25-től vonatot bocsátottak a deportáltak hazaszállításán fáradozók rendelkezésére. A vonat egészen június végéig közlekedett, Ausztriából, valamint Lengyelországból segített hazaszállítani a még ott levő vagy hazafele tartó deportáltak százait.
Kolozsvárra az első deportáltak 1945 februárjában érkeztek meg.
A hazatérő túlélők egészségügyi helyzete lesújtó képet mutatott. Jellemző volt az ún. társadalmi betegségek (tuberkulózis, nemi betegségek) nagyfokú elterjedése és a deportálások alatt elszenvedett átmeneti vagy végleges egészségügyi károsodások. A zsidók általános szociális állapota elkeserítő volt. Olyan alapvető szükségleteket nem tudtak kielégíteni, mint az élelmezés, ruháztatás vagy egészségügyi ellátás. A DZSN megkezdte ezen gondok orvoslását, így 1944 novemberében a zsidó kórházban tömegszállás és népkonyha kialakítását kezdeményezte. A zsidó kórház ekkor kifosztva, megrongált állapotban szolgálta ki a Népközösséget.
A kórházat később a Népközösség a Joint (American Jewish Joint Distribution Committee) hathatós támogatásával fokozatosan állította működésbe, hogy eleget tudjon tenni eredeti feladatának. Később a kantin a Péter-Páll villába költözött, így ez az épület vált a hazatérő zsidók központjává. A zsidó fiatalokat a Református Teológia épületében szállásolták el. Miután 1946-ban a fiatalok részére fenntartott lakhely megszűnt, a „Jó Pásztor” nevű misszió tagjai fogadtak be több zsidó fiatalt. Emellett a DZSN árvagondozót és kollégiumot hozott létre a hontalan fiatalok részére.
A zsidó ifjúság körében hódítottak a nemzeti emancipációt hirdető baloldali eszmék.
Ennek legfontosabb oka, hogy a sokéves üldöztetésnek és jogfosztottságnak való kitettség tapasztalata után a szocializmus vágyálmába kerültek, de bizonyos mértékben hozzájárult a zsidó ifjak politikai tapasztalatlansága is. A zsidó ifjak június 20-án létrehozták a Demokrata Zsidó Ifjak Szervezetét (DÉZSISZ), amely célja a zsidó ifjúság egységének a megvalósítása, az ifjúság fizikai munkára nevelése, a demokrácia kialakításának támogatása valamint az ifjúság gazdasági ténykedésének színvonalának emelése volt.
A szervezet legfontosabb vezetői: Lövith Egon, Herskó Péter, Schwartz Vilmos, Löbl Emil, Havas Andor, Roth Lajkó. Más, sürgős, megoldásra váró problémák is megjelentek, amelyek közül kiemelkedett a zsidó lakások helyzete. Kolozsvár bombázását követően nagyon sokan vesztették el otthonukat, amit az állam úgy oldott meg, hogy a fedél nélkül maradt kolozsváriakat – zömében magyarokat – beköltöztette az üresen álló zsidó lakásokba.
A DZSN megkezdte az elhurcolt zsidó vagyonok összegyűjtését, és a zsidó ingatlanok számbavételét. Azon lakásokat, amelyekbe az eredeti tulajdonosok nem tértek vissza, a szervezet gondozásába vette és bérlőknek adta ki. Azonban a szervezet vezetői kijelentették, hogy nincs szándékukban elvenni a használatba vett zsidó ingóságokat vagy ingatlanokat, mert az a sovinizmus megnyilvánulása volna, amely akadályozná a demokrácia kiépítését. Helyette a Magyar Népi Szövetséggel karöltve kerestek megoldást ezekre a problémákra. A két szervezet végül is úgy határozott, hogy a magyarok tulajdonába került ingó vagy ingatlan javakért bérleti díjat kellett fizetni a DZSN-nek. Így a DZSN-en belül létrejött az Ingatlan és Bútorbizottság. Az előbbire a zsidó ingatlanok kezelésének feladata hárult, az utóbbi pedig a zsidó bútorok leltározását és összegyűjtését szervezte meg. Később az összegyűjtött bútorokat a szervezet finanszírozása végett, értékesítették.
A vészkorszakot túlélt kolozsvári zsidóság egy része a magyarokból kiábrándulva, saját zsidó identitását levetkőzve, az új kommunista társadalomban látta jövőjének kulcsát. A folyamatot elősegítette, hogy a Népközösség 1946-ra a kommunisták befolyása alá került és beintegrálódott az országos zsidó szervezetbe. Az új ideológiába vetett bizalom nem volt alaptalan, mivel a történelmi pártokkal ellentétben a Román Kommunista Párt megoldást ígért a zsidó nemzetiségi problémára. A megoldás, ami a különféle nemzeti, faji, vallási megkülönböztetések felszámolását és a teljes asszimiláció közepette a kommunista társadalomban való feloldódást jelentette, kedvező fogadtatásra talált baloldali zsidó körökben. A káderhiánnyal küszködő kommunisták pedig nem nélkülözhették azokat a jelentkezőket, akik a párt tagjai akartak lenni. Kolozsváron mind a magyarok, mind a zsidók felülreprezentáltak voltak a Kommunista Párt soraiban. 1946-ban 7919 párttag közül 581 volt zsidó, ami a párttagok 7,3%-át jelentette. Később, 1948-tól a zsidók kiábrándultak a Párt üres, beváltatlan ígértetekkel tűzdelt retorikájából és tömegesen hagyták el nemcsak a párt sorait, de az országot is.
Egyes kolozsvári zsidók, a holokauszt miatt nehezteltek a magyarokra, azonban a közösség általánosságban nem érzett ellenszenvet a magyarok iránt.
A kolozsvári zsidóság a több évtizedes asszimilációs folyamat következtében erős magyar identitással rendelkezett a háború előtt. A magyar identitásukat nem tudták egyik napról a másikra levetkőzni. A tömeges elfordulás elkerüléséhez hozzájárult az a tény is, hogy a DZSN vezetői kijelentették, nem teszik felellősé az összmagyarságot a holokauszt szörnyűségeiért, azonban a bűnösök felelősségre vonását az egész közösség megkövetelte. 1946. május 22-én Kolozsvár adott otthont annak a gettópernek, amelyben 193 vádlott képviselte azokat a főbb bűnösöket, akik a helyi elrendelői és végrehajtói voltak az észak-erdélyi zsidóság tömegtragédiájának. A halálos ítéletet csak a távollevők kaptak, szám szerint 30-an. A többiek letöltendő börtönbüntetéssel néztek szembe. Mindössze hat vádlottat mentettek fel.
A hitükhöz (egyesek erősebben mások kevésbé) ragaszkodó kolozsvári zsidók, a hitközségük újjáépítését is prioritásként kezelték. A háború után megkezdték a Kolozsvár bombázásában lerombolódott neológ zsinagóga újjáépítését. Mivel a városi tanács nem tudott hozzájárulni az építési költségekhez, az építkezést magánadományok, intézmények, vállalatok és a Joint segítségével sikerült megvalósítani. A zsinagóga felavatására 1947. augusztus 31-én került sor, a szertartást egy bukaresti vendég-rabbi végezte.
A kolozsvári DZSN, az észak-erdélyi központtal közösen, következetesen fellépett a második világháború alatt zsidókat ért jogi diszkriminációk megszüntetése érdekében. Számtalan levélben megfogalmazott kérés, Bukarestbe küldött delegáció és személyes közbenjárás után, a zsidókat érintő hátrányos jogi problémák zöme megoldásra talált.
Így sikerült a szervezetnek elintézni, hogy a munkaszolgálatban eltöltött idő katonai szolgálatnak számítson, a zsidó árvákat és özvegyeket bevonják a rokkantak, árvák, hadi özvegyek állami segélyezésébe és végül a zsidó vagyonokat kivonják a CASBI (ellenséges javakat felügyelő bizottság) fennhatósága alól. A megoldott jogi problémák segítették a zsidókat az újrakezdésben. Az ügyek intézésében szerepet vállaló RKP irányában is nőtt a bizalmuk. Nem minden zsidó választotta az újrakezdés opcióját. Voltak, akik nem tudtak túllépni az átélt borzalmakon, szeretteik elvesztésén és végül – kisebb számban – az öngyilkosságot vagy a kivándorlást választották. Közvetlenül a háború után az emigrációra a magyar határon keresztül nyílt lehetőség, ott eldönthették, hogy a nyugati országok valamelyikében vagy Izraelben kezdenek új életet. Ez az út 1947-től, a hatóságok fellépése miatt mindinkább bezárult.
Kolozsvárról a kezdeti szakaszban – az említett példák ellenére – nem beszélhetünk tömeges kivándorlásról, sőt a zsidó lakosság 1947-re ugrásszerűen megnőtt. Ebben az évben 6500 zsidót tartottak számon a városban. Ekkor azonban mind a kolozsvári zsidóságra, mind az ország többi zsidó közösségére nézve már a szocialista átalakítás – demagóg propaganda köntösébe bújtatott – veszélye leselkedett. Az új gazdasági és társadalmi átalakítások, amelyeket az addigra megerősödött kommunista párt marxista-leninista ideológiával átitatott politikája diktált, a zsidóság kiábrándultságát eredményezte a szocializmusból.
Transindex.ro

Új egység született (Harmincezren az Igazság napján)
Közel harmincezer ember fogadta el Sepsiszentgyörgyön közfelkiáltással az Igazság napjának kiáltványát: jogállamiságot, az elkobzott vagyon teljes visszaszolgáltatását, Románia vállalt kötelezettségeinek betartását, a visszaállamosítási kísérletek megszüntetését és az igazságtalan bírósági döntés orvoslását követelték. A történelmi magyar egyházak által kezdeményezett nagygyűlés az elmúlt tizenöt esztendő legnagyobb erdélyi magyar tüntetésévé vált, kivonultak a helybeliek, de ezerszám érkeztek Erdély minden szegletéből, sőt, Magyarországról is. Az Igazság napja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bizonyította: vészhelyzetben létre tud jönni a valós magyar összefogás. Már kora délelőtt megindult az emberáradat a városközpont felé, énekelve vonultak be a távolabbról érkezettek, a helyiek fél tizenkettőkor, a templomok harangzúgásának jelére gyülekeztek. Ünneplőbe öltözve, székely és magyar zászlókkal töltötték meg a teret, parkot kicsik és nagyok, egészen fiatalok és idősebbek. A szervezők kitűzőt, a kiáltvány szövegét tartalmazó szórólapot osztogattak, több ponton asztalok álltak, ahol a megjelentek aláírásukkal is hitelesíthették tiltakozásukat. Az Igazság napja jelvényei, a Mikó tulajdonviszonyát igazoló dokumentumok kinagyított mása borította be a nagynevű iskola falait.
Javainkat nem adjuk
A nagygyűlés 12 óra után néhány perccel egyházi énekekkel kezdődött, a szervezők nevében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester mondta a nyitóbeszédet. „A mai nap visszaadta a reménységet, hogy itt, Erdélyben működnek még a kollektív ösztönök és a közösségi tudat” – hangsúlyozta Kató Béla, Antal Árpád pedig azt hangoztatta: ma mi vagyunk a katalánok, „a mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi javainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk!” Kós Károly szavait idézte: az erdélyi magyarsággal a többségi nemzetnek minden időkben számolnia kell, „mi dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgárai vagyunk Romániának. Inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. De csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi kultúránk, ősi szokásaink, nemzeti öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlennek tudunk.”
Felidézték a tüntetés összehívásának okait, a hazug pert, mely során a református egyházat tolvajnak és csalónak kiáltották ki, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig azért ítélték el, mert a munkájukat végezték. „A sok hátrányos megkülönböztetésnek, ami bennünket ért, az volt az értelme, hogy a többségi társadalmat ellenünk hangolják, és így a jogosság látszatát fenntartva, a megkívánt javainkat elvegyék” – emelte ki Kató Béla. Antal Árpád pedig elmagyarázta, miért nem tartott igényt az önkormányzat a Székely Mikó Kollégiumra: „ezt az iskolát az egyház építtette, az egyház kapott működési engedélyt, és az egyháztól kobozták el a kommunisták” – mondotta. „Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy egyik kezünkkel építkezünk, a másikkal védelmezzük azt, amit létrehoztunk” – emelte ki Antal Árpád, majd beszéde végén leszögezte: „Itt nem két embert, hanem az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre. De legyen világos mindenki számára, hogy másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni!”
Ez közönséges lopás
Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az iskola elvételének pillanatát idézte fel, „amit jogi nyelven államosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelven viszont közönséges lopásnak hívnak”, és szólt az elmúlt húsz év küzdelmeiről, hogy visszaszerezzék az egyház elkobzott vagyonát. „Biztosak lehetünk abban, hogy a buzăui bíróság határozata politikai megrendelésre született, a legfelsőbb állami vezetők tudtával és a titkosszolgálatok irányításával” – mondotta, majd kitért arra, a döntésnek üzenete van, az Európai Uniónak azt tolmácsolja, Románia nem jogállam, az ország polgárainak pedig azt, hogy nyugodtan lehet lopni, és politikai akarattal, jogi csűrés-csavarással el lehet odázni a visszaszolgáltatást. „Lopásból viszont megélni talán lehet, de korrupciómentes, erkölcsös jövőt építeni nem” – hangsúlyozta az erdélyi református püspök. Papp Géza beszéde végén kiemelte: minden belföldi és nemzetközi fórumon kiállnak követeléseik mellett, tiltakoznak a jogtalanság ellen, és készek minden törvényes eszközzel igazságukat, jogos tulajdonukat megvédeni.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke felidézte, hogy az 1989-es reményt keltő változások után Tőkés László kezdeményezésével alakult meg az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Állandó Értekezlete, amelynek legfontosabb célkitűzése volt harcolni az elkobzott egyházi értékek, ingó és ingatlan javak visszaszerzéséért és a felekezeti iskolákért – s lám, huszonkét év elteltével még mindig ezekért a javakért kell síkraszállniuk. Az egyházaknak nem saját hasznukra, hanem küldetésük teljesítése végett van szükségük iskolákra, kórházakra, öreg- és nevelőotthonokra – hangsúlyozta. „Ma, az Igazság napján igazságot kérünk és követelünk. Ebben a követelésünkben mi, erdélyi magyarok egyek vagyunk, és egyek szeretnénk maradni vallási és politikai hovatartozástól függetlenül” – emelte ki. Márton Áron püspök szavait idézte, aki 1946-ban Csíksomlyón mondta: „Ez azonban nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen!”
Felelős nemzetszeretet
Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a nemrég újraegyesült magyar unitárius egyház, az egyetlen, Erdélyben alakult történelmi magyar egyház nevében szólt. Mint mondta, össze kell fognunk, tiltakoznunk kell, mert két évtizeddel a rendszerváltás után még mindig nem birtokosai, hanem kéregető koldusai vagyunk jogos közösségi tulajdonunknak. „A sokat hangoztatott nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösségünk jelene és jövője iránti felelősségvállalást. A felelős nemzetszeretetből összetartozás születik, melynek cselekvő formája a nemzeti szolidaritás” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Nem rablással és álnoksággal, de a törvény adta lehetőséggel akarjuk megőrizni az elődeink által megvalósított tárgyi és szellemi kincseket – mondotta.
Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke azt emelte ki: nem a tiltakozni összesereglett magyarság gyakorol nyomást az amúgy gyenge lábon billegő román igazságszolgáltatásra, hanem „a Bukarestből idomított és politikai széljárások szeszélye szerint bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást az erdélyi magyarságra, a magyar egyházakra, ezáltal a magyar családokra, a magyarságában annyiszor megalázott, kisebbségben szenvedő magyar emberre”. A romániai visszaszolgáltatás mértéke az ország és az Európai Unió szégyenfoltja, és Brüsszel szemet hunyt afölött, hogy nem teljesültek a csatlakozáskor tett ígéretek – fogalmazott a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke.
Fehér Attila, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyházkerület főtanácsosa az összefogás, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta: „Mi ezen a tüntetésen nem üzenünk mást, mint azt, hogy a phalanx harci alakzatában odafigyelünk egymásra, egy emberként harcolunk a jogorzás, a csalárdság, a hazugság és a bűn ellen. Jelenlétünkkel üzenjük, hogy nem a félelemnek, hanem az erőnek, az igazságnak és a szeretetnek a gyermekei vagyunk.”
El a kezekkel!
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint nemcsak huszonkét, hanem immár kilencvenkét éve ugyanazt teszi az erdélyi magyar közösség: elorozott jogaiért és tulajdonaiért küzd. Több mint négyezerre rúg azoknak a dokumentumoknak a száma, amelyeket 1989 és 2002 között az ingatlanok és az iskolaügy témájában benyújtottak az egyházak, 2002 és 2008 között hét küldöttség járt Európa fővárosaiban hasonló ügyekben. Makkai Sándor püspököt idézte: Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. „Számunkra is elsősorban erkölcsi kérdés, politikusainknak is az, össze kell fognunk, és együtt kell képviselnünk a magyar igazságot, a demokrácia és az autonómia értékeit” – hangsúlyozta Tőkés László beszédében, majd hozzátette: „Együtt Erdélyért, népünk védelmében és érdekében, új egységben, újrateremtve megbomlott egységünket az egyházak között, a civil szférában és a politikai életben.” Szólni jöttünk Sepsiszentgyörgyre, ne vegyétek el azt, ami a miénk! Ne tegyetek igazságtalanságot egy egész nemzeti közösséggel! – mondotta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Ma szólni jöttünk a Mikó-kollégiumért, Markó Attiláért és Marosán Tamásért. Szólni kívánunk az igazságtalanság ellen, a tulajdonjog védelme mellett. Ma azt mondjuk, hogy le a kezekkel az egyházi tulajdonról, le a kezekkel a közösségi vagyonról! Mert ma a református egyházat éri sunyi (aljas) támadás, de holnap bárki sorra kerülhet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. „A tulajdonjog visszaállítása nemzeti minimumunk, megmaradásunk kulcsa, a jövő nemzedékek számára biztos alap. A lopakodó visszarendeződést az igazságszolgáltatás fényes és kényes leple alatt teszik. Ez az a módszer, amely perverzitásában versenyre kelhet bármely diktatúrával” – fejtette ki. Emlékeztetett: a tét sokkal nagyobb, mint a Mikó épülete, hiszen e bírósági döntéstől vérszemet kapott a marosvásárhelyi polgármester, és szemet vetett két vásárhelyi magyar iskola épületére, de a nagyváradi polgármester is feni a fogát, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát. „Mi ma egy dolgot kérünk: igazságot a Mikónak, Markó Attilának és Marosán Tamásnak. Mi azt kérjük, hogy minden elkobzott vagyont szolgáltassanak vissza a jogos tulajdonosának! Mi igazságot kérünk a történelmi egyházaknak, a magyar közösségünknek és minden egyes embernek!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Ezt követően a tiltakozó tömeg színpadra kérte Sánta Imre bikfalvi református lelkészt, aki 57 napig tüntetett a Székely Mikó Kollégium előtt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik „tartották hátukat a Református Székely Mikó Kollégiumért, és akik ötvenhét nap után, gróf Mikó Imrével együtt, nem háttal, hanem szembeállnak az ősi kollégiummal.” „Szép volt, fiúk!” – skandálta a tömeg. Sánta Imre szóvá tette, hogy a rendőrség a délelőtt során bekísért négy tüntetni tartó fiatalt, fegyvernek tekintették zászlórúdjaikat. (Mint utóbb kiderült, az ifjakat igazoltatás után elengedték.) Rövid felszólalását követően a történelmi egyházak képviselői, hívei mondottak könyörgést, majd Kató Béla olvasta fel az Igazság napjának kiáltványát, melyet háromszoros igennel fogadott el a tömeg. Az egyházi és politikai üzenetek súlyát költemény és zene erősítette, Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész Reményik Sándor Templom és iskola című versét mondta el, Steckbauer Hanzi Réka pedig énekelt, Ráduly Botond, Kertész János és Czerják István az LGT Miénk itt a tér című dalát adta elő. A házigazda-bemondó Mátray László színművész volt. A bő kétórás rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szóváltás a kormány és Reding között
Ismét összeszólalkozott a kormány Viviane Reding uniós igazságügyi biztossal, miután az európai tisztségviselő kijelentette egy interjúban, hogy nem lepné meg, ha Románia schengeni csatlakozását ismét elhalasztaná az Európai Unió, miután „puccskísérlet” volt az országban.
A biztos szavai ellen a külügyminisztérium közleményben tiltakozott. A dokumentum szerint Bukarest elutasítja, hogy az unió végrehajtó testületének egyes tisztségviselői összekapcsolják a schengeni csatlakozást az igazságszolgáltatás ellenőrzésére irányuló mechanizmussal, ami Románia 2007-es EU-csatlakozása óta hatályban van. A külügy emlékeztet, hogy az Európai Bizottság hivatalos álláspontja az, hogy az igazságszolgáltatás figyelemmel kísérése nem köthető össze a schengeni csatlakozással. Victor Ponta miniszterelnök is élesen bírálta Redinget, aki szerinte „fül után” nyilatkozik anélkül, hogy alaposan ismerné a romániai helyzetet. Ponta korábban Băsescu „kampányügynökének” nevezte a biztost.
Románia schengeni csatlakozásáról az unió belügyminisztereinek szeptemberben kellene dönteniük, de meglehetősen kérdéses, hogy akár részleges módon, vagyis légi és vízi közlekedésben engedélyezi-e az unió az integrációt, vagy sem. Aggasztó jel az is, hogy Barroso a múlt héten Bulgáriában tett látogatása alkalmából csak a szomszédos ország esélyeiről nyilatkozott, és kijelentette, hogy Szófiának jó esélye van arra, hogy részévé váljon a határok nélküli övezetnek. Victor Ponta is elismerte, hogy újabb halasztásról dönthet az unió. Hazánknak Bulgáriával együtt már 2011 tavaszán csatlakoznia kellett volna a schengeni övezethez, de ez ellen előbb Franciaország és Németország tiltakozott, majd Hollandia vétózta meg az integrációt. A schengeni övezet bővítésével ugyanis valamennyi tagállamnak egyet kell értenie.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)

Băsescu: „egy kisebbségnek alapvető joga anyanyelvén tanulni”
A legfontosabb hazai intézmények képesek voltak megvédeni a jogállamot, amelyet a jelenlegi parlamenti többség megpróbált „darabokra törni” – jelentette ki kedden Traian Băsescu. Az államfő a román diplomaták éves találkozóján mondott beszédében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának ügyére is kitért.
Mint kifejtette: egy kisebbségnek alapvető joga anyanyelvén tanulni egy olyan egyetemen, amelynek kötelessége biztosítani a kisebbségek anyanyelvű oktatását. Hangsúlyozta: Bukarest külpolitikai céljai változatlanok, az országnak továbbra is a Nyugat felé kell orientálódnia. Traian Băsescu először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy visszatért az elnöki hivatalba a leváltásáról szervezett júliusi népszavazás után. Kifejtette, hogy a belpolitikai válság sokat ártott az országnak, amely elszigetelődött, ugyanakkor megmutatta, hogy a jogállamiságot szavatoló alapvető intézmények „talpon maradtak és működőképesek”. Băsescu szerint ezért Romániát nem kellene büntetni schengeni csatlakozásának újabb halasztásával.
Arra biztatta a román nagyköveteket, mielőbb tisztázzák fogadó országaikban, hogy a legfontosabb intézmények – példaként az Alkotmánybíróságot, a legfőbb ügyészséget, a korrupcióellenes ügyészséget, az állambiztonsági szerveket, a statisztikai intézetet említette – kiállták a próbát, ellenálltak a rájuk nehezedő politikai nyomásnak, és megvédték a jogállamot.
Emlékeztetett arra, hogy a parlamenti többség július elején leváltotta az ombudsmant, a parlament két házának elnökeit és felfüggesztette az államfőt. Szerinte ezzel a parlamenti többség súlyosan megsértette a koppenhágai kritériumokat. Úgy értékelte, a nemzeti kisebbségek jogainak a megvédéséről is szólt ez az ügy, hiszen a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kormány április végi bukását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának helyzete idézte elő.
Băsescu szerint egy kisebbségnek alapvető joga, hogy anyanyelvén tanuljon egy olyan egyetemen, amelynek kötelessége biztosítani a kisebbségek anyanyelvű oktatását. Băsescu szerint Románia nyugati szövetségesei azért léptek fel határozottan, mert fontos állammá vált Románia a NATO és az EU keleti határán, mérhetetlen bizalmat vetettek bele, és azt hitték, hogy Románia kiszámítható ország.
Leszögezte: Bukarest külpolitikai céljai változatlanok, az országnak továbbra is a Nyugat felé kell orientálódnia, és elutasította azokat a kijelentéseket, amelyek szerint Romániának ismét keleti irányba kellene fordulnia. Elutasította azokat a kijelentéseket is, amelyek a Nyugat állásfoglalásait „az ország belügyeibe való beavatkozásként” bélyegzik meg.
Felsorolta és röviden értékelte Románia stratégiai partnerségi kapcsolatait, közöttük a Magyarországgal kötöttet is, amelynek létjogosultsága – mint mondta – ma már megkérdőjelezhetetlen.
Băsescu elmondta, hogy amennyiben egyes nagykövetek az államfő üzeneteit nem fogják továbbítani fogadó országuk illetékes hatóságainak, akkor az elnöki hivatal közvetlen kommunikációs csatornát alakíthat ki a nagykövetségekkel. Titus Corlăţean külügyminiszter jelezte, hogy nem ért egyet ezzel a lehetséges lépéssel.
Krónika (Kolozsvár)

Nagyváradon is visszaállamosítás következik?
A Bihar Megyei Tanács a bíróságon támadja meg a Bukaresti Restitúciós Bizottság határozatát, amelynek alapján Nagyvárad egykori pénzügyi palotája visszakerült a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tulajdonába.
A per elindításáról csütörtöki ülésén döntött a megyei tanács. A közelmúltban a palotát a restitúciós törvény értelmében a római katolikus püspökségnek ítélte az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntő bizottság.
Az RMDSZ azt állítja, hogy ez az eset is része annak a folyamatnak, amit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása indított el.
A Bihar Megyei Tanács képviselőinek többsége szerint az épület nem az egyház, hanem a Magyar Állam tulajdona volt, és Trianon után törvényesen került a Román Állam tulajdonába.
Ezzel szemben Szabó Ödön, a Bihar megyei önkormányzatának képviselője szerint több okmány is bizonyítja, hogy az egyház adót és biztosítást fizetett az ingatlan után, a nagyváradi levéltárban őrzött irgalmasrendi kasszakönyvben pedig megtalálhatók azok a bejegyzések is iktatószámok, amelyek alapján a Román Állam Trianon után bérleti díjat fizetett az Irgalmas Rendnek.
Böcskei László római katolikus megyés püspök azt mondja, hiányzik az akarat elfogadni egy történelmi valóságot, hiányzik az akarat jóvátenni egy igazságtalanságot.
Duna Tv;Erdély.ma

Döntött az etikai bizottság: plagizált Mang
Plagizált Ioan Mang volt oktatási miniszter, aki ezt a vétséget több tanulmányában is elkövette. Ezt állapította meg a plágiumügyek kivizsgálására hivatott Országos Etikai Bizottság a Mediafax hírügynökség értesülése szerint.
A hírügynökség úgy tudja, hogy a grémium nem hozhatja nyilvánosságra hivatalosan a döntést, amíg erre nem kap jóváhagyást az oktatási minisztériumtól. A testület Mang több tudományos dolgozatát vizsgálta, amelyekkel kapcsolatban feljelentés érkezett plágiumgyanú miatt. Mang, aki a Nagyváradi Egyetem oktatója, alig egy hétig volt oktatási miniszter május első felében, hiszen a kirobbant plágiumügy nyomán lemondott a tárcavezetői tisztségről. Ugyanakkor megalapozatlannak nevezte a vádakat.
Victor Ponta miniszterelnökkel szemben is felmerült a plágium gyanúja. Őt felmentette a szóban forgó etikai bizottság, amelynek összetételét éppen Mang utóda, az ideiglenesen kinevezett Liviu Pop miniszter változtatta meg. Azt követően tette ezt, hogy a testület napirendre tűzte Mang ügyét. Másik két testület azonban, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Hitelesítő Országos Tanács elmarasztalta Pontát. Szerintük a miniszterelnök szabálytalanul idézett más tudományos munkából úgy, hogy 307 oldalas doktori disszertációjának 85 oldalát szó szerint kimásolta. Ponta szerint a törvényes előírások szerint egyedül az országos etikai bizottság illetékes dönteni a plágiumügyekben, és a személye ellen irányuló politikai támadásnak minősítette az ügyet.
Szabadság (Kolozsvár)

ÚJ IGAZGATÓ A BUKARESTI KULTURÁLIS INTÉZET ÉLÉN. Kósa András László a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának az új igazgatója. A marosvásárhelyi származású szociológus – aki a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztője volt – szeptember 1-jétől irányítja Bukarestben a magyar kulturális központ tevékenységét. Mint mondta, célja megérteni a bukaresti kulturális világot, és ezzel párhuzamosan megértetni a román társadalommal a magyar kultúra sokszínűségét, dinamikusságát és világra való nyitottságát. (Bukaresti Rádió);
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne magyarul!
Olyan nagy dolgokért, amelyek nem éppen tőlünk függnek – mint például az autonómia, anyanyelvű oktatás az óvodától az egyetemig –, nagyon tudunk harcolni, de olyan lehetőségekkel, amelyek megvalósítása közösségünk tagjaitól függ, már nem törődünk, és a legtöbb esetben meg sem próbálunk élni velük. De ha mégis, akkor erről nemzettársaink beszélnek le, vagy megmagyarázzák, miért nem lehet.
Történt pedig, hogy az RCS/RDS részvénytársaság Digi TV Extra Complet szolgáltatásáról le akartunk mondani. Mivel a műsorszolgáltatást előre egy hónapra kifizettük, a Nicolae Iorga úti irodában azt mondták, hogy vigyük vissza a digitális dekódert, távirányítót és a nyugtát, amivel fizettünk, és akkor visszakapjuk az ötven lej körüli összeget. Az irodában dolgozók mindegyike magyar lehetett, de legalábbis magyarul beszélt. Ott, helyben kaptunk egy román nyelvű űrlapot, ami a szerződés érvénytelenítéséhez kellett. Az előre kifizetett díj visszaadásáért egy kérést kell írni, mondta az egyik kedves tisztviselő, magyarul. Neki is veselkedtem, és ékes magyar nyelven kezdtem írni, hogy: Alulírott stb., stb. Mikor ezt észrevette a már említett hölgy, figyelmeztetett, illetve megkért, hogy írjam románul a kérést, mert úgy kell. Erre azt mondtam, hogy nem értem, miért kellene románul írnom, mire ő azt válaszolta, hogy egy „doszárt kell csináljon” (dossziét kell készítenie), és azt fel kell küldenie Bukarestbe. Ekkor kissé ideges lettem, mert eléggé fura, hogy egy magyar tulajdonos cégénél egy magyar alkalmazott egy kérést románul követeljen. Ha jól tudom, telefonos reklamáció esetén a kommunikácó nyelvének a magyart is lehet választani... Ezek után közöltem, hogy a cég tulajdonosához, Tészári Zoltánhoz lenne egy-két keresetlen szavam. Mellesleg őt Románia leggazdagabb magyar nemzetiségű emberének tartják. A kérés megírása öt percet sem vett igénybe. Lefordításához sem kellene több, és ehhez nem lenne szükség nagy anyagi ráfordításra. Talán a cég anyagilag még ennyit megbírna. De talán le sem kellene fordítani, hanem legalább itt (és a Szentgyörgyhöz hasonló településeken) fel lehetne hatalmazni valakit, aki ráírjon az én magyar nyelvű kérésem sarkára annyit románul, hogy ez a polgár jogosan kéri vissza az ötven lejét. Ez alapján a fő döntéshozó Bukarestben eldönthetné, hogy megérdemlem vagy sem, hogy visszakapjam pénzem. Bevallom, a kérés végére csak a nevemet írtam, és semmi egyéb, ilyenkor szokott fordulatot, hogy „Tisztelettel”, vagy netán „Harcolunk a békéért!”, miként régen kötelező volt.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)